A második világháborút követően a Magyar Katolikus Egyháznak újfajta kihívásokkal kellett szembenéznie: nemcsak a háborús vereséget követő sokk, de a Szovjetunió árnyékában a kommunizmus veszélye is megjelent. Mindszenty József (1892–1975) bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek úgy látta, hogy a rendkívüli helyzetben a hívek ellátása mindennél előbbre való, melyhez a fővárosban egyházkormányzati változások szükségesek.
Új lelkészségek a fővárosban
A hívek jobb ellátása érdekében 1946-ban Mindszenty bíboros átszervezte a budapesti esperesi kerületek rendszerét, s a korábbi három helyett, hét esperesi kerületre osztotta a fővárost, továbbá négy új lelkészséget is alapított. A bíboros terve az volt, hogy a 25 ezer főnél többet ellátó plébániákat széthasítja. Ezért már 1945 őszén bekérte a nagy budapesti plébániák hívőinek létszámát. Ezekből kiderült, hogy a terézvárosi plébánia 29701, az erzsébetvárosi 36561, a józsefvárosi pedig 49578 hívet látott el.
Az előmunkálatokat Witz Béla (1889–1962), budapesti érseki általános helytartó végezte el. 1945 decemberében készített egy feljegyzést a hercegprímásnak, melyben részletezte a lehetőségeket, problémákat és feladatokat, melyek az új alapítások előtt állnak. Általánosságban vizsgálta meg a felbontandó hét nagy plébániát és ezek területét, s a következőkre jutott: Józsefváros, Erzsébetváros, Terézváros és Külső-Ferencváros viszonylag kis területen fekszik és lakossága nagy számú, a nagy plébániák felbontása itt egyszerű lehet. Azonban Szentimreváros, Óbuda és Magdolnaváros nagy területű, kevés lakosú, így itt a bontás problémát jelenthet, hisz az új plébániák, lelkészségek későbbi megélhetése, s a megmaradóké is, komoly nehézségbe ütközhet. Ráadásul, a kegyuraság kérdése is felmerült, hisz a főváros nem fog elbírni ennyi új plébániát, emiatt az új alapítások nem mindegyike lehet plébánia. A legnagyobb problémát azonban a misézőhely, a lelkészlakás és a gyűlésterem okozta, mert ezek a főváros legnagyobb részén nem álltak rendelkezésre. Az érseki helytartó fentiek felkutatása kérdésében igen okosan érvelt: „…a legjobb lesz, ha ezt nem készen adjuk, hanem ha ez az érdekeltek tevékenysége lesz már. Amit én adok, az sohasem oly jó, még ha jobb, mint az, amit valaki saját maga teremt … ügyes, lelkes papok választandók a misszióra … ez a pap … meg fogja oldani azt, ami központilag oly nehéznek tűnik fel.”
A szerveződő négy új lelkészség vezetőt is kapott: Óbudára Draskovits Károly (1913–1972), Józsefvárosba Glázer Miklós (1911–1977), Erzsébetvárosba (helyileg a Józsefvárosban van ez is) dr. Galambos János (1911–1982), Terézvárosba Olbrich Béla (1898–1962) került.
Mindszenty bíboros folyamatosan konzultált az új esperesi kerületek és lelkészségek ügyében Budapest mint kegyúr polgármesterével, dr. Kővágó Józseffel (1913–1996). Az új lelkészségek létrejöttéről a bíboros 1946. április 1-jén tájékoztatta hivatalosan a polgármestert, aki biztosította az új lelkészek javadalmazását, ám tájékoztatta a bíborost, hogy a főváros rendkívül nehéz és szűkös anyagi körülményei miatt kápolnáról és lelkészlakásról gondoskodni egyelőre nem tud, ám az 1946 tavaszi–nyári építkezések során, legalábbis lakásról, megpróbál gondoskodni.
A bíboros azonban nemcsak széthasította a meglévő nagy plébániákat, hanem a fővárosi esperesi kerületek rendszerét is megváltoztatta. Ennek kimunkálásában ismét Witz Béla volt segítségére. Az érseki helytartó igen örvendetesnek tartotta a hercegprímás ezen elgondolását és „a pastoráció komoly elmélyülését… és a papságnak egy igazi testvéri és apostoli együttesbe fogását” várta tőle. Witz Béla konzultált az esperesekkel, s a korábbi három budapesti esperesi kerület helyett a főváros budai oldalán három, a pesti oldalon pedig négy esperesi kerület létrehozását javasolta. A budai oldalon nehezebb volt az új esperességek kialakítása, a távolságok, illetve a Buda környéki települések miatt. A terv szerint a pesti oldalon egy-egy esperesi kerületbe 7–8 plébánia, lelkészség tartozna, s még ez is elég feladatot adna az egyébként plébános espereseknek.
Végül 1946. augusztus 6-án adta ki Mindszenty bíboros dekrétumát az új budapesti esperesi kerületek beosztásának tárgyában. Ez némi változtatással a korábbi terv megvalósulása. Az Erzsébetvárosi plébániából kihasítandó lelkészség a Kerepesi út–Rákóczi út–József körút–Bérkocsis utca–Nagyfuvaros utca–Erdélyi utca (ma Bauer Sándor utca)–Fiumei út (később Mező Imre, ma ismét Fiumei út)–Festetics utca által határolt területre terjedt ki.
Az új lelkészség (a majdani Szent Rita) a Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Pesti-Déli Espereskerületbe került, a Józsefvárosi, a Magyarok Nagyasszonya, a Páli Szent Vince és a Szent Kereszt plébániával, a Jó Pásztor és a Béke Királynéja lelkészséggel. Az új esperesi kerület első esperese dr. Töttösy Miklós (1881–1967) prépost, pápai kamarás, Budapest Középső-Ferencvárosi plébános lett.
Az új lelkészségek vezetői védőszentet kértek kápolnájuknak, templomuknak. Dr. Galambos János kérése: 1. Szent Rita, kinek tisztelete az Angolkisasszonyok szerzetesi közösségének, különös tekintettel Urbancsek Margitnak (1879–1964) a közvetítésével került Magyarországra, s akit a „lehetetlen ügyek” védőszentjeként is ismernek; 2. Szent János evangélista; 3. Szent Cecília; 4. Szent Miklós. Glázer Miklós kérése: 1. Regina Pacis; 2. Szent Ágnes. Olbrich Béla kérése: 1. Mária Szíve Engesztelése (azonban kiderült, ilyen templom már van); 2. Szeplőtelen Fogantatás. Draskovits Károly ekkor még nem kért templomának védőszentet, később Jézus Szívét kérte.
A Szent Rita lelkészség megalapítása
Miközben az új lelkészség hivatalosan még létre sem jött, dr. Galambos János oly lelkes szervezésbe kezdett, hogy már 1946. január végén jelentett is új lelkészségéről az érseki helytartó felé. Bejárta és felmérte területét, felbecsülte a hívek számát. Az általános helytartóval egyetértésben változásokat hajtott végre a lelkészség eredeti határaiban, valamint misézőhelyet keresett. Úgy gondolta, a Bezerédi utcai iskola alagsora volna erre alkalmas, ám azt a Vas utcai kereskedelmi iskola használta, hetente kétszer. A Bezerédi utcában lehetőség lett volna egy iroda kialakítására is, e helyiségben azonban jegyközpont működött. A Vas utcai iskola igazgatója szívesen átadta volna a helyiséget, ám ehhez a főváros engedélyére volt szükség. Galambos János ezért új helyet keresett, s talált is, mégpedig a Kun utcában, a Kalocsai Iskolanővérek házában, az itteni, körülbelül 60 főt befogadó kápolnában.
1946. április 1-jén Mindszenty bíboros hivatalos kinevező iratával megalakult az új lelkészség, melyet a főpásztor teljes plébániai jogkörrel ruházott fel. Vezető lelkésze dr. Galambos János lett, aki korábban a Szent István Bazilika segédlelkésze volt.
Az új lelkészség működése
Az egyházközség
A lelkészség megalakulásával párhuzamosan meg kellett szervezni az egyházközséget. 1946. május 5-én össze is ült a jelölőbizottság, melynek tagjai dr. Galambos János, dr. Homolyai Rezső (1891–1962), Keresztes Máté, Lillin József (1895–1957) és Szentfülöpi Sebestyén voltak. Feladatuk az új egyházközségi képviselőtestület taglétszámának meghatározása, a jelöltek listájának összeállítása, valamint a választás helyének és idejének meghatározása volt. Megállapodtak, hogy a képviselőtestület rendes tagjának 30 főt, póttagnak 15 főt jelölnek. A választás helye a Kun utca 3. sz. alatti lelkészi hivatal, a választás ideje pedig 1946. május 20. A jelölő listát május 5–19. között nyilvános szemlére kihelyezték.
A képviselőtestület megválasztása 1946. május 20-án megtörtént. A választásról Antal Béla, a választási küldöttség elnöke számolt be a jelölőbizottságnak, rögtön a választást követően. A képviselőtestület és egyházközségi tanács alakuló közgyűlése 1946. július 1-jén lezajlott. Az igazoló bizottság rendben találta az eljárást, így a megválasztott képviselők esküt tettek. Az Érseki Helytartóság is rendben találta a választást, s a maga részéről kinevezte dr. Fülöp Ferencet, dr. Szenkláray Jánost (1906–1989), dr. Nedeczky Lászlót (1913–2008), dr. Szellnár Aladárt (1884–1971), Gáspár Gusztávot (1908–1953) és Kladek Mária Szidónia nővért a képviselőtestület tagjává. A képviselőtestület világi elnökévé választották dr. Ambrózy Kálmánt (az egyházi elnök a lelkész, Galambos János), alelnök lett Demuth János és Lillin József. Az új gondnok Jandik Ferenc (1894–1967), a jegyző Pázmán József, a pénztáros pedig Keresztes Máté lett. A vezető tisztségviselők mellé 12 tanácstagot (hat póttagot) és négytagú Felszólalási választmányt választottak. Az esperesi kerület tanácstagjául delegálták Antal Bélát, Kiszély Ferencet, Pázmán Józsefet és Ribényi Kamillót. A Számvizsgáló bizottság tagja lett Hantos Antal, Rolkó Sándor és Techlár Ernő. Az ügyész dr. Nedeczky László, ügyvéd lett.
Ambrózy Kálmán világi elnök igen szép szavakkal indította útra az új képviselőtestület munkáját: „Csoda, hogy mi életben maradtunk Budapest szörnyű ostroma után! Hiszen ezen a vidéken két tűz között éltünk. Nem hitte volna még akkor senki, hogy mi, itt a romok felett, 1946-ban már új egyházközséget fogunk alapítani! Tudjuk, hogy munkánk sikerrel jár, mert csak fizikailag rom a főváros, lelkileg nem. Nem bűnös ez a város, hisz telve vannak templomaink imádkozó emberekkel. … Legyünk itt együtt, mint nagy család…”
Az egyházközség novemberi gyűlésén már a következő évi költségvetésről tanácskoztak. Rendkívül takarékosan bántak a befolyt egyházi adókkal és adományokkal, mivel tudták, hamarosan templomot kell építeniük. A templom mellett tervbe vették saját kultúrház építését is, ez azonban több kérdést is felvetett. Eredetileg az óvoda udvarán álló nyitott színt akarták átalakítani, ám felmerült a kérdés, mi lesz, ha a kormányzat megszünteti az Óvoda Egyesületet, vagyonát pedig államosítja. Mégis, dr. Szentkláray János aggodalma ellenére, a tanács és a képviselőtestület végül megszavazta a kultúrház építését.
Az 1947. év első egyházközségi gyűlése február 27-én volt. Megtárgyalták az 1946-os számadásokat, amit a számvizsgáló bizottság rendben talált, az egyesületek vezetői pedig részletesen beszámoltak az elvégzett munkáról. A novemberi képviselőtestületi gyűlésen sok mindenről tárgyaltak. Talán érezték, hogy hamarosan nehéz idők következnek. Megtárgyalták az 1948-ra előirányzott költségvetést. Elégedetlenek voltak az egyházi adó beszedőjével, s megvonták tőle a fizetési meghagyások kézbesítéséért kiutalt 10 fillért/darab folyósítását. A jegyzőkönyvben olvasható, hogy a lelkészséghez tartozó mintegy 11200 hívőnek mintegy fele fizette csak az egyházi adót. Az Óvoda Egyesületet képviselő Kladek Mária Szidónia távozott a testületből, Ságodi Ferenc pedig lemondott; helyükre Dávid József és Techlár Ernő póttag lépett elő.
A képviselőtestület Aranykönyvet is nyitott, mindjárt kettőt is: az egyiket a lelkészséget felkereső jeles személyeknek, ezt maga Mindszenty hercegprímás nyitotta meg; a másikat pedig arra, hogy abba majd feljegyzik az egyházközség tagjainak nevét. Úgy határoztak, ezt is valamilyen ünnepélyes aktussal nyitják meg.
Az 1947-es év zárszámadása már 1948 januári keltezésű. Az 1947-re előirányzott költségvetést ugyan bőven túllépték, de sikerült mindent megvalósítani. A lelkészség kiadásai jóval magasabbak voltak mint a bevételek, ám ez a hívek nagylelkű áldozatkészsége folytán mégis teljes egészében megtérült. A pénztári adatokat a számvizsgáló bizottság is rendben találta. Tervbe vették kerítés és vaskapu építését, és ismét felmerült a saját kultúrház lehetősége. Ez azonban több kérdést is felvetett. Eredetileg az óvoda udvarán álló nyitott színt akarták átalakítani, ám ekkorra az egyházak, egyházi szervezetek számtalan megszorítást éltek meg.
Az 1949-es év már annak bizonyságával indult, hogy az egyházak komoly megszorításokra számíthatnak. Ettől az évtől kezdve a források drámaian lecsökkentek nemcsak a plébániai irattárban, de az Esztergomi Prímási Levéltárban is. A plébánia irattárában egyetlen irat maradt fenn ebből az évből, az Egyházközségi tanács július 1-jei ülésének jegyzőkönyve. A tanácsülésen már sem a világi elnök, sem a tanácstagok nagy része nem vett részt, s magának a tanácsnak a további munkája is bizonytalanná vált.
Az ’50-es évekből a plébánia irattárában jobbára csak leltárak, építkezéssel-felújítással kapcsolatos iratok, zárszámadások, költségvetések maradtak fenn. Sajnos, nem maradt fenn a korszak Hirdetőkönyve sem, amely információkkal szolgálhatna.
A képviselőtestületből és a tanácsból 1950-ben további tagok távoztak, a létszám körülbelül a felére csökkent. Galambos János már 1949-ben megkérdőjelezte, lesznek-e még „hivatalos” üléseik, ám azt megemlítette, hogy valamilyen módon „össze fognak jönni.” A testület működésének hiányát mutatja a lelkész 1951-es terve, miszerint szerette volna újjáéleszteni a Képviselőtestület, ezért már januárban új tagok kinevezését kérte az érseki helytartótól, dr. Szabó Imrétől (1901–1976). Ő ki is nevezett 14 tagot, akiknek a nevét egy kézírásos lista rögzíti. Hozzájuk csatlakozott még az egyházi elnök és a kisegítő lelkészek is.
Az egyházközségi képviselőtestület és tanács újbóli megalakulásáról, működéséről 1952-ből nem maradt feljegyzés. Egyetlen, a lelkész által írott lista áll rendelkezésünkre, melyet valószínűleg távozása előtt állíthatott össze. A névsorban az előző évben kinevezettek közül mindössze hatan szerepelnek. Ez mutatja, milyen nagy volt a fluktuáció: egyházi hivatalban nyíltan szerepet vállalni ekkor veszélyes dolog volt.
Hitélet, lelkiség
Az első szentmise 1946. április 2-án, az első házasságkötés április 7-én volt. Az első keresztelés április 10-én történt, méghozzá két felnőtt-keresztség, s a megkereszteltek másnap egyházi házasságot is kötöttek. Dr. Galambos János kérésére és dr. Tarnóczy János kerületi esperes ajánlására Witz Béla budapesti érseki helytartó kinevezte Kiszély Ferencet templomgondnokká. Beiktatása lett az új egyházközség első igazi közösségi ünneplése, mintegy 1200 hívő részvételével. A beiktatást dr. Tarnóczy János prépost-plébános és Csertő Sándor (1913–1982) érseki titkár végezte.
Szentmisék kezdetben vasár- és ünnepnapokon de. 8, 9, 10, hétköznapokon reggel ½ 7 és 7 órakor voltak. A vasárnapi 10 órás nagymisén a Tűzoltózenekar játszott, majd utána térzenét is adtak. Gyóntatás minden szentmise alatt zajlott, beteghez sürgős esetben bármikor, nem sürgős esetben a reggeli misék után mentek ki.
A következő években a szentmisék száma folyamatosan nőtt. Szentmisét mondtak vasárnap és ünnepnapokon 7, 8, 9, 10, 12 órakor, hétköznap reggel ½ 7, 7 és 8 órakor; litánia volt minden ünnep előtt, minden szombaton, első csütörtökön és első pénteken este 6-kor; gyónni lehetett a misék, litániák előtt és után.
A lelkészség vonzáskörébe rengeteg gyerek tartozott, olyannyira, hogy vasár- és ünnepnap külön iskolás mise volt számukra, a de. 9 órai, alkalmanként mintegy 350–400 résztvevővel. Különösen a Köztársaság-téri iskola növendékei voltak nagy számban jelen, köszönhetően az ottani hitoktatók fáradozásának.
1952-ben, hétköznap, hivatalosan három, vasár- és ünnepnap hét szentmisét mondtak. A lelkész, a káplánok és a kisegítők mellé még a szemináriumból is jött misézni valamelyik épp ráérő VI. éves, felszentelt pap, hogy az évi mintegy tíz ezer hívőt ellássa. A szentmisék száma 1953-ban továbbra is magas, akár 10–15 egy nap, vagyis a hívek lelkesedése nem csökkent.
Ám nemcsak a rengeteg szentmise építette a lelkiséget. Minden hónap első vasárnapján szentségimádás volt. Nagyböjtben külön lelkigyakorlatot tartottak férfiaknak és nőknek és a hívők sokasága vett részt az esperesi kerület keresztúti ájtatosságain, a Golgota téri Kálvárián. Litániát mondtak szombaton, vasár- és ünnepnapokon délután. A májusi litániák előtt különböző szónokok mondtak szentbeszédeket, a júniusi litániákon pedig hetenként háromszor volt szentbeszéd, vendégszónokokkal. Megtartották az Úrnapi és Jézus Szíve körmenetet, melyen a hívek nagy számban vettek részt. Sőt, 1950-ben, külön engedéllyel, még feltámadási körmenetet is tarthattak, a Kun utca–Vay Ádám utca–Köztársaság tér–Kun utca útvonalon. Tulajdonképpen csak a háztömböt kerülhették meg, de 1950-ben, a vallásszabadság korlátozásának, az egyházak ellehetetlenítésének, a szerzetesrendek feloszlatásának évében ez is nagy dolog volt. Ráadásul a Jézus Szíve körmenetet ebben az évben tarthatták meg utoljára.
A lelkészség természetesen kezdettől megtartotta az elsőcsütörtöki és elsőpénteki ájtatosságokat, 1950-ben pedig bevezették az elsőszombati ájtatosságot is, külön a papságért való könyörgésekkel. Az első ünnepélyes elsőszombatot Ferenczy Géza (1889–1961), Bakáts téri plébános tartotta, ’Sigmond Ernő SJ (1897–1983) prédikált. Ezeket az elsőheti ájtatosságokat az ’50-es években is mindig megtartották.
A „hivatalos” Szent Rita tisztelet
A templomba továbbra is özönlött a sok Szent Rita tisztelő, a lehetetlen ügyek védőszentjének pártfogását keresve. Ezért Galambos János kiépítette e tisztelet hivatalos formáját. 1948 szeptemberében bevezette a csütörtöki Rita napot, reggel 8 órai szentmisével, szentbeszéddel, este 6 órakor pedig Szent Rita litániával. A szentmisét és litániát a jelenlevő hívek szándékára ajánlották fel. Bevezette Szent Rita tiszteletére a „15 csütörtök ájtatosságot” is, amit a május 22-i Szent Rita búcsút megelőző 15 csütörtökön tartottak, emlékezve Rita 15 éven át viselt tövisére.
1949. február közepén megkezdődött a „15 csütörtök ájtatosság”, mely Szent Rita májusi ünnepéig tartott. A búcsún, amely óriási tömegeket vonzott és rengetegen jöttek az ország más részeiből is, dr. Sárközy Pál (1884–1957), pannonhalmi kormányzó apát, későbbi főapát mondta az ünnepi szentmisét.
A papok számára segédeszközül dr. Galambos János elhatározta egy Szent Rita füzet összeállítását. Erre felkérte Radó Polikárp OSB (1899–1974) professzort, kinek Dombos József Fülöp OSB (1914–1978) is segítségére volt. Ebben összefoglalták Szent Rita életrajzát, a Ritához forduló imákat, énekeket, ájtatosságokat. Így összeállt a „15 csütörtök ájtatosságokra” alkalmas gondolatok, imák, énekek gyűjteménye, élén Szent Rita liturgikus himnuszával, a végén pedig könyörgéssel, s a híveknek szánt tanácsokkal, miként végezzék a „15 csütörtök ájtatosságot”. A füzet közli Szent Rita magánhasználatra engedélyezett litániáját, továbbá a mise után végezhető Szent Rita imát és búcsúimát, a betegek imáját, hálaadó imát, valamint a családi békéért végezhető könyörgést. Szerepel benne az ún. Szent Rita Rózsakoszorú is, mely tulajdonképpen hétszemes rózsafüzér. Az ’50-es, ’60-as és ’70-es években a szentmisék és az egyházi ünnepek mellett a „15 csütörtök ájtatosság” a lelkészség hitéletének továbbra is biztos eleme volt; minden évben megtartották és mindig a hívők sokaságát vonzotta.
A papság
Dr. Galambos János vezető lelkész eleinte segédlelkész nélkül volt, de az egyházi teendőkben sokat segített neki Schmidt Gyula (1878–1949) pápai kamarás, nyugalmazott hittanár, Bógen László (1901–1989) hitoktató és Gáspár Gusztáv (1908–1953) kórházi lelkész, hittanár. A lelkész 1947-ben jelezte, hogy nem győzi már egyedül a rengeteg munkát, így kisegítő lelkész alkalmazása vált szükségessé: Rózsavölgyi László (1919–1987) hittanár érkezett. 1948-ban Schmidt Gyula, aki 1946-tól segítette a lelkészség munkáját, a lelkészség területére költözött, így már a napi teendőkben is részt tudott vállalni.
Az 1948. évi XXXIII. törvénycikk alapján az állam átvette a nem állami fenntartású iskolák fenntartását és vagyontárgyaik is az állam tulajdonába kerülnek. Az így megszüntetett Baross utcai Bencés Gimnáziumból Galambos János két kisegítő lelkészt kapott Dombos József Fülöp OSB és Kapuy Vitá1 OSB (1913–1995) személyében. Továbbra is kisegített Bógen László hitoktató is. 1949 márciusában elhunyt Schmidt Gyula pápai kamarás, aki szinte kezdettől részt vett a lelkészség működésében, misézett, gyóntatott, hitoktatott.
A Szent Rita lelkészség pezsgő életét, az itt szolgáló lelkészek elfoglaltságát és a magas budapesti pap-számot jelzi, hogy a Szent Rita lelkészség területéhez tartozó Alföldi utcai szeretetotthonba Witz Béla budapesti érseki helytartó nem „helyi” papot küldött, hanem Agárdi László piaristát (1883–1965).
Az ’50-es években a Szent Ritában továbbra is rendkívül sok pap szolgált, hosszabb-rövidebb ideig, hivatalosan, vagy épp nem. 1950-ben az állandó misézők száma legalább 4 és több kisegítő is működött. 1951 márciusában újabb kisegítő érkezett, dr. Nagy János (1907–1974) hittanár, ám őt hamarosan máshová helyezték. Ebben az évben távozott Kapuy Vitál Károly OSB is, Győrbe ment és az ottani rendház gondnoka lett. Viszont a lelkészség két káplánnal gyarapodott: az eddig már kisegítőként is itt szolgáló Dombos József Fülöp OSB és Józsa Árpád (1885–1968) is megkapták kápláni kinevezésüket. Ebből és a szóbeli visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a lelkészség továbbra is rengeteg hívőt látott el. Bógen László hittanár, aki a kezdetek óta segítette a lelkészség és a lelkész munkáját, 1952-ben nyugdíjba vonult, így a délelőttök nagy részét a gyóntatásnak szentelhette.
Galambos János a káplánok és a kisegítők mellett szívesen látott vendég misézőket is, így a feloszlatott szerzetesrendekből is olyanokat, akik valamilyen világi foglalkozásban kerestek megélhetést. A hívek oly sok szentmisét rendeltek, hogy mindenkinek jutott munka. 1952. szeptember 1-jével Galambos Jánost áthelyezték a budapesti, Rokolya utcai Segítő Szűz Mária plébániára. Galambos Jánosnak, kinek neve egyet jelentett egy új katolikus közösség születésével, pezsgő életével, mennie kellett. Helyét dr. Korompai Lajos (1912–1993) hitoktató vette át mint vezető lelkész. Korompai Lajos gondosan és a hívek megelégedésére végezte a lelkipásztori teendőket, ám, a Historia Domus szerint, egészségi állapota nem bírta és 1952. december 8-án visszavonult. Helyette, megbízottként, Józsa Árpád vitte tovább az ügyeket, egészen 1953. szeptember 15-ig. Józsa Árpád lemondott a vendég misézőkről. Dombos József Fülöp OSB továbbra is káplán, Bógen László miséző és gyóntató volt.
1953. szeptember l5-ével dr. Korompai Lajos helyett dr. Gergely József (1901–1982) lett a vezető lelkész. Gergely József működésének kezdetén nagy lendülettel fogott munkába, de hamar kiderült, ő nem reformer, nem akar drámai változásokat. Ebben pont Galambos János ellentettje.
Primíciák
1948 júniusában volt az első primícia a templomban: az egyházközség területéről származó Kormos Ottó (1924–1972) mondta első miséjét.1953. június 21-én, vasárnap este a Szent Ritában mondta első szentmiséjét Réthy László, aki szintén a lelkészség területéről származott és már a lelkészség indulásában is részt vett mint ministráns, és segített Galambos János lelkésznek a fiatalok foglalkoztatásában. Kézvezetője Józsa Árpád, ünnepi szónoka dr. Vajda József (1912–1978) esztergomi teológiai tanár, vicerektor volt. A primícián mintegy 8000 hívő vett részt. Réthy László volt az első igazi Ritás pap, aki nemcsak a lelkészség területéről származott, de ifjúságát is a Ritában töltötte. Újmiséjén olyan sokan voltak, hogy még este 9-kor is újmisés áldást osztott.
Hitoktatás
A hitoktatást tekintve a lelkészséghez tartozott a Köztársaság tériÁltalános Iskola, melyhez kapcsolódva a Dr. Török Béláról elnevezett községi népiskola nagyothallók részére, a Bezerédi utcai Általános Iskola, a Homok utcai Általános Iskola, a Mosonyi utcai Állami Kisegítő Iskola, az Erdélyi utcai szakiskola és a Népszínház utcai Felsőipari Iskola.
1949-ben, az év végi iskolai hittanvizsgákon az egyházi vezetők elnököltek és megelégedve látták a gyerekek remek teljesítményét és a hitoktatók munkájának eredményét. Ekkor még 12 hitoktató dolgozott a lelkészséghez tartozó iskolákban. A tanév végén, 1949. szeptember 1-jével, az Elnöki Tanács eltörölte a kötelező és bevezette a válaszható hitoktatást.
Az Elnöki Tanács 1950. szeptember 15-én újabb törvényerejű rendeletet adott ki a hitoktatás kérdésében. Ez elrendelte, hogy a fakultatív hittanórákat csak az utolsó tanítási óra után lehet megtartani. Emellett a hitoktatás többé nem az egyes iskolák „belügye” volt: az iskolai hittancsoportokat kerületenként összevonták. Ezáltal a VIII. kerület iskoláiban mindösszesen két hittancsoport maradt, egy alsó- és egy felső tagozatos vegyes csoport, a két hitoktató pedig Kratochwilla Sarolta és Olbrich Erzsébet lett.
A hitoktatás és a hitoktatók kérdése 1951-ben is kiemelt fontosságú volt. Egyrészt, mert a hitoktatásra járó gyerekeket és szüleiket sokféle atrocitás érte, másrészt mert a hitoktatók egy része nem kapott fizetést, így ezekkel az egyháznak valamit kezdenie kellett. Sajnos, a hitoktatók nagy része 1951 szeptemberében távozásra kényszerült. Az iskolai hitoktatásról az ’50-es évek közepétől szinte semmit nem tudunk. Továbbra is volt viszont templomi hitoktatás, elsőáldozásra, bérmálkozásra felkészítő hittan.
Elsőáldozás, bérmálás
Az 1949-es elsőáldozáson közel 200-an járultak először az Oltáriszentséghez, három iskolából. Június 7-én volt a lelkészség első bérmálása a templomban, 433 bérmálkozóval és mintegy 2000 hívővel. A bérmálást dr. Meszlényi Zoltán Lajos (1892–1951), esztergomi segédpüspök végezte.
Mivel az elsőáldozókról egészen 1999-ig nem kellett anyakönyvet vezetni, az ’50-es évekből pedig sem feljegyzés, sem statisztika, sem a Hirdetőkönyv nem maradt fenn, ezért nem tudjuk, a Szent Rita korai éveiben pontosan mennyi elsőáldozó volt évente. Ám a néhány fennmaradt fényképből következtetni tudunk ezek nagy számára.
Más a helyzet a bérmálások tekintetében, hisz a bérmálkozókról anyakönyvet kellett vezetni, ám a Szent Rita lelkészség Bérmálási anyakönyve 1950 és 1979 között nincs meg. Megnehezíti a helyzetet, hogy az ’50-es évek bérmálásai nem feltétlenül a bérmálkozók „saját” templomában voltak, hanem körzetesítve. A bérmálási oktatást is be kellett jelenteni a Végrehajtó Bizottságnak, hogy ki tartja, mikor, hol és hányan vannak a bérmálkozók.
Egyesületi élet
Egyesületek, szakosztályok, kórus
Rögtön az alapításkor elkezdtek működni a vallásos élet különféle egyesületei. Már a lelkészség alapításakor megkezdte működését a Hitbuzgalmi Szakosztály. Szervezésében 20 férfi és 12 nő 3 napos lelkigyakorlaton is részt vett 1946 tavaszán. A férfiak a Manrézában, a nők pedig Pécelen.
Az asszonyok részére megalakult az Oltáregyesület Kiszély Ferencné vezetésével. Létrejött a Szent Rita Leánykör, melyben a nagyobb lányokkal Kiszély Ferencné, a kisebbekkel Mahrer Éva foglalkozott. A lányok hitoktatásban részesültek, de szórakozásra is volt alkalmuk. A férfiak részére Credo egyesületet hozott létre a lelkész, mely havonta tartotta összejöveteleit.
A lelkész a gyerekeket, az ifjúságot törekedett bevonni az egyházközség életébe is. Maga tanította be a ministránsokat, a ministráns-gárda egyre gyarapodott, a nagyobb fiúk számára pedig Ifjúsági Kört szervezett. Az iskolák közül kettőben Szívgárda, illetve Szívtestőrség is pezsdítette az ifjúság valláserkölcsi életét.
Kultúresteket is terveztek, helyiség hiányában ezek megrendezésére az evangélikusoktól béreltek termet az Alföldi (később Kállai Éva, ma újra Alföldi) utcában. Gyűlésekre a Kun utca 3. szám alatti óvoda hátsó udvarában levő épületet használták. Elindult az énekkar szervezése is. 1946 tavaszától Gáspár Gusztáv hittanár tartott előadássorozatot (3 hónap–12 előadás), „Az örök Egyház” címmel, melyen alkalmanként mintegy 300 hívő vett részt.
A lelkészség első Karácsonya bensőséges ünnepléssel zajlott. Galambos János megszervezte a Szent Család szállást keres népi ájtatosságot: ennek során estéről estére más-más családhoz vitték a Szent Család képét; ez rendkívül összekapcsolta a közösséget. Az éjféli misén annyian voltak, hogy be sem fértek a nővérek kápolnájába, sem az óvoda udvarába, még az utcán is álltak, ezért a szentmise közben kinyitották az ablakokat, hogy az utcán állók is részt tudjanak venni. A lelkészséghez tartozó ifjúság együtt szilveszterezett, a képviselőtestület egyik tagjának, Halász Pálnak, majd a későbbi lelkész, ekkor még „Ritás” fiatal, Réthy László szüleinek lakásában. Maga a lelkész is felkereste a mulatságot, együtt köszöntötték az újévet, majd az ifjúság közösen részt vett a hajnali szentmisén is.
A lelkész megszervezte a házapostoli rendszert, amit Mindszenty hercegprímás is nagyon szorgalmazott. Hosszas szervezés, hívőlátogatás után végre a lelkészséghez tartozó mind a 288 házban sikerül házapostolt találni. Emellett 44 utca- és 6 körzetapostolt is választottak. A rendszert folyton megújították, kiegészítették, hogy ne váljon működésképtelenné. A házapostolok részére a lelkész már 1946-ban két tanfolyamot is tartott és havonta találkozott velük.
Az 1947-es év jó előjelekkel indult: a területén élő több mint 11200 hívő közül sokat elért, megmozgatott az új lelkészség, sőt, nemcsak a hívőket, de a nem hívőket is megérintette ez a pezsgés. Az egyházközség élete továbbra is a Kun u. 3. sz. alatt folyt. Működött a Credo, az Oltáregyesület, a Szent Rita leánykör, az Ifjúsági kör. Megalakult az egyházközségi cserkészcsapat, ide a gyermekeket 6–18 éves korig várták, s volt külön kör a cselédlányoknak is.
Színjátszó kör is alakult. Megindultak a kultúrestek, szavalóesteket tartottak, színdarabokat adtak elő (pl. Bródy Sándor: A tanítónő és Darvas József: Szakadék c. művét), sőt, táncdélutánok is voltak, saját zenekarral. A kulturális szakosztály működéséről nem sokat tudunk. Annyi bizonyos, hogy 1947-től az Oltáregyesülettel közösen rendeztek „családi napokat”, melyeken olykor neves művészek is felléptek; ilyen volt pl. Nagy Izabella énekesnő (1896-1960).
A családok körében nagyon népszerű lett a Jézus Szívéhez való felajánlkozás, mintegy 200 család ajánlotta fel magát, s ezek aztán sokféle lelki programot, szentségimádást, szentórát szerveztek. Közben az énekkar élére karnagyot hívtak, Galambos János javaslatára Ivanics Gyulát. Ivanics Gyula Zeneakadémiát végzett, 4 gyermekes, gyakorló katolikus, akire nemcsak az énekkart és a zenei életet, de a fiú ifjúságot is rábízták.
Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a Szent Rita lelkészség mintegy 2500 tagja vett részt a korszak utolsó Szent Jobb körmenetén, melyet Mindszenty József hercegprímás vezetett. Nem tudjuk, megvalósult-e az egyházközség korábbi terve, mely szerint december 18–22-én ismét lelkigyakorlatot tartanak, a férfiak a Manrézában, a nők a péceli Caroleanumban. Egyre fontosabb lett a saját kultúrház kérdése, azért is, mert 1948-tól a korábban bérelt Kállai Éva utcai helyiséget már nem adták oda az evangélikusok. Ezután a kultúrestekhez rövid időre a Csokonai utcában béreltek helyiséget a Méhész Szövetségtől.
Tudjuk, hogy még 1948-ban is működött a Szent Rita Leánykör három csoportja a különböző korú leányok részére, a férfiak Credo egyesülete, továbbá az Oltáregyesület, bár létszáma az 1947-es 238-ról 21-re csökkent. Az év folyamán azonban végleg megszűnt a cserkészcsapat, de a kb. 40 tagú ministráns-gárda továbbra is megtartotta összejöveteleit. A ministránsok ifjúsági vezetői között találjuk az ifjú Réthy Lászlót, aki később lelkésze lesz a Szent Ritának.
Emellett az Egyház is egyre komolyabb fenyegetésben élte napjait. Zajlott a Boldogasszony-év, de mindenhonnan megszorító intézkedéseket lehetett hallani. Az év második felében az egyesületek közül csak az Oltáregyesület maradt meg. Megszűnt az Óvoda Egyesület is, így a szomszédos telek és a helyiségek használatáról le kellett mondani. Ősztől a kulturális rendezvények pótlására a kápolnában rövid ájtatosság keretében kezdték megtartani a „családi estéket”, különböző témájú beszédekkel. Az első beszédeket dr. Szunyogh Xavér Ferenc OSB (1895–1980) tartotta, a szentségekről.
Bár a szakosztályok, hivatalosan, nem jöhettek össze, azért a korábbi tagok továbbra is buzgón segítették az egyházközségi élet fenntartását. Ezt a célt szolgálta a Józsefvárosi Színház előadásain való közös részvétel is.
1949-ben, a minden egyházat érintő megszorítások ellenére, a Szent Rita virágzott. Továbbra is zajlottak a családi szentórák, családfelajánlások: az év első felében 60 család csatlakozott a Jézus Szíve mozgalomhoz. A családi szentórák keretén belül 1948 novemberétől először Szunyogh Xavér Ferenc OSB, majd Szívós Donát OSB (1898–1973) tartott elmélkedéseket, a keresztény házasságról.
Az Oltáregyesület rendületlenül kitartott. Működésére az 1950-es leltárból következtethetünk, mely az 1948/49-es évre 10 miseruhát és 4 dalmatikát említ, de végül csak 2 palást kapcsán jelezte a vásárlási engedélyt. A többit, valamint egyházi fehérneműket és kézimunkákat valószínűleg az Oltáregyesület készítette, nagy buzgalommal.
Május közepén P. Szarvas Miklós (1890–1965) apostoli prefektus vetített képes előadást tartott a kínai magyar misszió életéről. A megjelent hívek a misszió céljaira 500 Ft felajánlást tettek és vállalták egy kínai gyermek missziós neveltetésének költségeit is.
A lelkészséghez tartozó hívek továbbra is eljártak a Józsefvárosi Színház előadásaira, sőt, a színház az egyházközség számára fenntartott előadásokat, s az ebből befolyó jegyeladásokból még bevétele is volt az egyházközségnek.
1950-ben is visszatért Szunyogh Xavér Ferenc OSB, hogy a Szentév keretében, a szentmiséről tartson beszédsorozatot a hívőknek. Ez azért is fontos volt, hisz még a II. Vatikáni zsinat előtt vagyunk, vagyis a szentmise latinul folyt, a pap pedig háttal a hívőknek misézett. A szentmiséhez szorosan kapcsolódnak a ministránsok, akikből a Szent Ritában sosem volt hiány. Velük 1949 óta Dombos József Fülöp OSB foglalkozott.
Az év első felében még voltak családi szentórák, sőt, kultúrestek, ezek azonban lassan elhaltak. Ennek egyik oka a hatalom nyomása volt, a másik viszont az, hogy a hívek rengeteg misét kértek, s sokszor a templom oltárainál egyszerre több mise is folyt. Működött a Szent Rita kórus, számukra beszereztek 30 db Harmonia Sacrát, bővült a könyvtár, többek között Szentírásokkal és Kempis Tamás Krisztus követése című művének több példányával. Nem tudjuk, volt-e Rózsafüzér Társulat, de valószínűsíthető, bár működéséről, titokcseréről adat nem maradt fenn. Egy másik ima-közösség is működhetett, bár erről sem tudunk semmit, ez pedig a Szent Rita Rózsakoszorú.
Karitász
Folyamatosan működött a Karitász; a háborút követő szegénység miatt erre volt a legnagyobb szükség. A Karitász elnöke Kiszély Ferenc lett. Népkonyhát állítottak fel, a Karitász-központ erre a célra segélyt utalt ki; a Karitászban részt vevő hölgyek pedig mintegy 180 személyre főztek minden nap. A Népkonyha mellett a Karitász részt vett a beteglátogatás rendszerében is, valamint a szegénygondozásban. A beteglátogatás fő működtetői dr. Fülöp Ferenc orvos és Kiszély Ferenc gyógyszerész voltak. Ők felkeresték otthonaikban a betegeket, orvosságokat szereztek nekik, olyanokat is, melyeket a Karitász központ nem tudott kiutalni. A Karitász tevékenységében kiemelkedik Grőger Erzsébet munkája, aki fáradhatatlanul kutatott fel újabb és újabb forrásokat a Karitász szükségleteinek fedezésére. A Karitász 20 taggal működött és mintegy 170 családot gondozott. Ezek közül 20 állandó gondozott volt, s elláttak több fekvőbeteget is. Ruhaszállítmányok érkeztek, a plébánia területén levő házak is nagylelkű felajánlásokat tettek, gyűlt a Szent Antal persely, működött a szeretetkonyha. A Karitász 1947-ben azt is tervbe vette, hogy a plébániához tartozó, nehéz sorsú gyerekeket nyaralni viszi. Ennek költségeit már év elejétől gyűjtötték, a szülők is hozzájárultak, Karitász–vásárt is rendeztek, a Szívgárda előadást tartott, hogy a nagy terv megvalósuljon. Végül 35 gyereket nyaraltattak nyáron, Bátán, 3 hétig; munkások és hadifoglyok gyermekeit. A nyaraltatás egyik célja a gyerekek felhízlalása volt, fel is jegyezték súlygyarapodásukat: a legkevesebb 1,2 kg, a legtöbb 4 kg volt. Emellett sokféle lelki és egyéb programot is rendeztek a gyerekeknek. A nyaralás mellett a nyár folyamán még több közös programot, kirándulást szerveztek a plébánia gyermekeinek. Amennyiben az időjárás engedte, vasárnaponként családi napot rendeztek, műsorral, mely után a fiatalok játszhattak, de akár táncolhattak is. A kisgyerekek minden csütörtök délután bábszínházat élvezhettek, a felnőtteknek pedig rendelkezésre állt a 300 kötetesre bővült könyvtár.
1947 augusztusában megérkezett a Karitász működési szabályzata, feladatai, melyet a Szent Erzsébet Karitász Központ állított össze. E feladatok rendkívül sokrétűek, teljes összhangban az ország, s a lakosok kétségbeejtő fizikai-lelki állapotával.
1947 karácsonyán mintegy 300 személyt és családot részesítettek segélyben, a Karitász munkatársai lelkesen dolgoztak, a megajánlások emelkedtek. A vezető lelkész hetente kétszer a tervek és problémák megbeszélésére hívta a férfiakat. Volt is mit megbeszélni, mert nemcsak örömteli dolgok történtek: 1948-ban a szegénykonyha beszüntette működését, mivel a Karitász (hivatalosan) nem működhetett. Ettől kezdve a hivatalosan már nem működő Karitász főleg a Szent Antal perselyből segélyezte 28 állandó gondozottját – nem rendeztek többé külön gyűjtéseket –, de emellett sikerült alkalmi segélyeket juttatni a rászorulóknak, pl. lakbér, tanulmányi támogatás céljából. Sőt, a kegyúr egy alkalomra szóló külön engedélyével, 1948-ban 24 ministráns fiú nyaralhatott Zamárdiban és 10 lány nyaraltatását is tervezték. Családi nehézségek miatt családoknál is elhelyeztek három lányt Keszthelyen, kettőt pedig Pomázon. Az egyházközség hozzájárulásával két lány a KLOSZ, kettő pedig a DL tanfolyamán vehetett részt. Bár már mindkettőt betiltották, feloszlatták, ezek helyi szinten tovább működtek. Hivatalosan nem, de a Karitász az ’50-es években is működött, igaz, már nem szervezetten, hanem egyéni segélyezéssel.
Népmisszió
Rendkívüli fontosságú esemény következett 1947 tavaszán, Budapesten: Népmissziót hirdetett az Esztergomi Érsekség, március 24–április 3. között. Ez volt a főváros második missziós mozgalma. Sőt, ez a mostani Nagy-Budapesti Népmisszió volt, vagyis a főváros mellett az Esztergomi- és Váci Egyházmegye is részt vett. Ezzel a város fizikai újjáépítése mellett lelki újjáéledését is szolgálni akarták. A Népmissziót az Actio Catholica égisze alatt Badalik Bertalan OP (1890–1965), az Actio Catholica hitbuzgalmi szakosztályának elnöke szervezte. A fővárost missziós kerületekre osztották, ezekhez kapcsolódva vettek részt a plébániák, lelkészségek. Természetesen a Szent Rita is részt vett, Pálos Antal SJ (1914–2005) volt a missziós atya.
Az egyházközség megtervezte a különféle feladatokat. Elhatározták azt is, hogy nemcsak az egyházközség, de a tagok egyenként is szervezésbe fognak, ki-ki a maga háza táján hirdeti a Népmissziós eseményeket, hívja a lakosságot, s erre a feladatra valamennyi házapostolt, hívőt is felkérték, hogy a lelkészség területének minden lakosához eljusson a Népmisszió híre. Sőt, még versenyt is hirdettek, ki tud több „hívőt” megmozgatni. És megérte a sok előkészület, mert a Népmisszió rendkívüli siker lett. Naponta mintegy 900 fő kereste fel a Szent Ritát, vett részt szentmisén, egyéb programokon. Külön öröm, hogy a Népmisszió után 25 házasságrendezés is történt. A Népmisszió egyébként is óriási siker volt: Budapesten és környékén 130 missziós helyen több mint 180 ezer gyónót, több mint 460 ezer áldozót jegyeztek fel, s közel 400 házasságrendezés is történt.
A templom
A lelkészség eleinte a Józsefvárosi Óvoda Egyesület engedélyével a Kun u. 3. sz. alatti óvoda épületében nyert elhelyezést. A Kun utcai óvodát ekkor a Kalocsai Iskolanővérek vezették.
A Szent Rita lelkészség kezdettől arra építette terveit, hogy a Kun u. 5. sz. alatti telket, melyen elhagyott, romos épületek álltak és mely a főváros tulajdonát képezte, elkéri a fővárostól mint kegyúrtól, a Kun utca 3. szám alatti óvoda udvarával együtt, de úgy, hogy továbbra is teret hagy az óvoda céljaira. Ezen a területen felépülhetett volna a templom és a plébánia épülete is. Az Óvoda Egyesület, jogainak fenntartásával, kész lett volna e megoldásba belemenni. Viszont szükség lett volna a Kun utca 3. számú ház házmesteri lakására is, ám ennek megszerzése meglehetősen kétséges volt.
A legnagyobb terv és a legnagyobb feladat a saját templom építése volt. A lelkész már 1946. április végén oltárkövet kért a majd megépülő templom számára. A templom építésére folyamatosan gyűjtöttek, s bármennyire is nélkülöztek az emberek, adakoztak. Ott volt viszont a „hely” kérdése. Mivel az új lelkészség elindulásakor már tavasz volt, így, amennyiben az idő engedte, sok hívő esetén szentmisét az óvoda udvarán is tudtak tartani. Ám a hívek száma szinte napról-napra gyarapodott, az óvodai kápolna, sőt, néha az udvar is, kicsinek bizonyult, s egyre sürgetőbben merült fel az önálló templom megépítése. A Kun utca 5. szám alatti telek igen alkalmasnak látszott, s végül 1946. augusztus 5-én kelt levélben a lelkészség a telek tulajdonosához, a fővároshoz fordult. A képviselőtestület nevében az egyházi és világi elnök megfogalmazta, hogy az új lelkészség területén egyedül a Tisza Kálmán téren (hamarosan Köztársaság, ma II. János Pál pápa tér) volna elég hely egy templom felépítésére. Ám, ha ez mégsem volna lehetséges, úgy kérik a fővárost, hogy a Kun utca 3. és 5. szám alatti, szomszédos telkeket, melyek a főváros tulajdonában vannak, ráadásul az 5. szám alatti telek beépítetlen is, bocsássa a lelkészség rendelkezésére. A távlati terv az volt, hogy a két telket egyesítik. A terület közepén felépülhetett volna egy minden szükségletet kielégítő templom, a bal oldali (déli) rész lett volna a lelkészség területe, a jobb oldali (északi) pedig maradt volna óvoda. Erre várták a főváros válaszát.
A szeptember 8-i egyházközségi tanácsülésen dr. Galambos János lelkész tájékoztatta a tanácsot, hogy az egyházközség a Kun utca 3. és 5. szám alatti telkeket kéri a fővárostól templom, plébániahivatal, lelkészlakás, kultúrház felépítésére. Közölte azt is, hogy az Óvoda Egyesület telkének használatáról lemondott az egyházközség javára, de úgy, hogy a telken az óvoda működése továbbra is folyhasson. Ez ügyben a fővároshoz újabb beadvány küldését is megszavazták. A tanácsülés tárgyalt a Kun utca 5. szám alatti telken álló fészerről és ennek rendbetételéről is, mivel a szentmiséket egyelőre a szabadban tartják, viszont bármikor beköszönthet az esős, hideg idő, így ez a fészer lehetne a miséző hely addig is, amíg a templom elkészül. A főváros válasza szeptember 23-i keltezésű. Ebben engedélyezte a lelkészségnek a helységek helyreállítását, sőt, 1500 Ft-tal hozzá is járult.
Templomépítés
A hívek száma továbbra is gyarapodott, ám szerencsére a jó idő besegített és a miséket és más programokat továbbra is az óvoda udvarán tudták tartani, de a lelkészség egyre inkább várta a főváros válaszát, a felépítendő saját templom ügyében. A főváros végül 1947. május 7-én kelt levelében nyilatkozott: ebben engedélyezte az óvoda melletti telken (Kun utca 5.) álló romos épületek (Központi Javítóműhely Gumijavító Műhelye) felújítását és kápolna céljára való használatát. Az épületet folyó hó 15-ig át is kellett adni. Az átadásról szóló határozat végül május 21-ei keltezésű, melyet az egyházközség világi elnöke május 22-én, épp Szent Rita napján kapott kézhez! Erről haladéktalanul értesítette a lelkészt is.
Az 1947. május 24-ei átadásról határozat készült. Az átadás-átvételen részt vett az egyházközség részéről dr. Galambos János, Jandik Ferenc gondnok, Keresztes Máté, Lillin József, dr. Szenkláray János. A főváros részéről Czika Béla mérnök, Kézdy Pál főmérnök, dr. Gerő László műszaki tanácsos (1909–1995) és dr. Schindler Pál tanácsjegyző. A Központi Javítóműhelyt Horváth Vince gumijavító műhely osztályvezető képviselte. A bizottság tagjai a telket, s a rajta levő építményeket átvizsgálták. Átadásra került egy 10×10 m területű favázas, cseréptetős épület, mely bombatalálattól sérült, ám villany- és vízvezetékkel rendelkezik. Egy 8×4 m területű, az előbbi épülethez kapcsolódó helyiség, kátránypapírral fedve, hiányos betonpadlóval, árammérővel (ipari). Egy 6×3 m területű, kéthelyiséges faépület, használható állapotban, árammérővel, telefonkészülékkel – ez szintén a lelkészséghez kerül. Egy 8×3 m területű, mennyezet nélküli, fából épült raktár és egy 2×2 m területű vízöblítéses WC-vel ellátott mellékhelyiség. Az átadott terület 308,70 négyszögöl, minden szomszédos telek felől zárva, az utcafronton kerítés, vaskapuval. Megállapították, hogy a területet korábban bérlő Nyitrai Ferencnek semmiféle ingó- és ingatlan vagyona nincs a területen. Az ipari árammérőt kikapcsolták, a Központi Javítóműhely képviselője pedig közölte, hogy a telken lévő épületeket a székesfőváros építtette, így annak tulajdonát képezik. A polgármesteri hivatal megbízottai felhívták a gondnok figyelmét arra is, hogy az épületek használatához a kerületi mérnöki hivataltól használhatási engedélyt kell kérni. Ezután az elkészült jegyzőkönyvet felolvasták és valamennyien aláírták. Megvan hát a telek és van épület is! Sajnos, a székesfőváros nem engedte át a Kun utca 3. sz. alatti telket, kivéve a korábban is használt kamrát, így templom és plébániaépület építéséről le kellett mondani, de kápolna épülhetett.
A területet és az épületeket Ijjász Ferenc egyházi szakértővel is felbecsültették – épp a székesfőváros tulajdonában lévő épületek miatt. A becsüs úgy ítélte meg, hogy a favázas főépület a csatlakozó építményekkel együtt, rozzant tetővel, belövéssel, bedőléssel fenyegető falakkal csak bontási anyagnak felel meg, az újjáépítés pedig akár 55–60000 Ft-ba is kerülhet. De mégis elkezdődhetett a munka!
A főváros pénzt nem adott, bár megszavaztak 5000 Ft-ot, de a kommunista alpolgármester, Fodor Gyula (1901–1975), nem járult hozzá az összeg kifizetéséhez, viszont az Érseki Helytartóság 14000 Ft-tal hozzájárult a költségekhez. Ez, valamint a lelkészség megtakarítása, lehetővé tette a munkálatokat, viszont a berendezésre nem maradt pénz. Az építkezéssel járó teendők ellátására Kiszély Ferenc kapott megbízást.
A telek elején balról állt egy romos volt szódavíz-üzem, ezt lebontották. Az utcai front közepétől befelé kb. 15 méterre egy 4 m széles és 8 m hosszú alacsony építmény vezetett a 10×10 m alapterületű, ugyancsak alacsony helyiségbe. Ez jobbról érintkezett a Kun utca 3. sz. alatti telken álló kamrával, mely 5 m széles és 8 m hosszú. Ez a helyiség pár méterrel eltolódva feküdt a Kun utca 5. alatti épületekkel, ráadásul kb. fél méterrel magasabban is állt az előbbieknél. Ezt a Kun utca 3. felől befalazták és hozzácsatolták a 10×10-es főépülethez – ezzel oldalkápolna és sekrestye céljaira volt hasznosítható. A tetőzetet renoválták, gerendaoszlopokkal támasztották alá, a falakat megerősítették. Az udvar jobb oldalán kialakítottak két irodahelyiséget, egy tanácstermet és egy nyilvános WC-t. A kápolnába nyitottak egy új, iroda felőli bejáratot is. A kőműves, ács, asztalos, villanyszerelő munkákkal nagyjából július végére elkészültek, ezután következhetett a festés. A költségek már ekkor kb. 36 000 Ft-ot tettek ki. A munkálatok végső befejezése, majd a kápolna berendezése azonban eltartott egészen októberig. A felszentelésig a szentmisék továbbra is a Kun utca 3. sz. udvarán voltak.
Az építkezés befejeztével igen fontos volt az újonnan megépített épületek értékének ismételt felbecslése, ha a főváros oldaláról valamilyen probléma merülne fel a tulajdonjog kérdésében. Az épületekre, tereprendezésre kb. 31 ezer forintot költöttek, s a becsüs, ki a korábbi állapotokat is ismerte, kijelentette, a teleknek annyi értéke van, amennyit az építkezés során ráköltöttek. Ezek az értékek kívánatossá tennék, hogy a lelkészség területét állandó őrszoba védje, így ennek építéséről is döntöttek.
A templom felszentelése
A lelkész már június 24-én kelt levelében kérte a Hercegprímást, hogy szeptember 7-én vagy 14-én szentelje fel az új kápolnát. A bíboros válaszolt is, s tájékoztatta a lelkészt, hogy számára egyik időpont sem megfelelő, mivel teljesen be van táblázva. Ezután a lelkész az augusztus 31-i időpontot kérte, ám Mindszenty bíborosnak ez az időpont sem volt megfelelő, de végül október 19-re vállalta a szentelést. A kápolna felszentelésével kapcsolatos szervezésnek 1947 nyarán nekifogtak. Öttagú bizottság jött létre, amely minden hétfőn ülésezett a teendők megbeszélésére. Őket segítették a különböző egyesületek. Megállapodnak, hogy a szentelésen a rendet cserkészcsapat biztosítja majd. A szentelést követően egyszerű vendéglátást is terveztek, délutánra pedig különféle kulturális programokat, melyhez színpad állítását is tervbe vették.
Végül elérkezett október. Az utolsó simításokat az október 7-i egyházközségi gyűlésen tisztázták. Megtárgyalták az ünnepség menetét, az egész nap forgatókönyvét. Rögzítették a meghívandók listáját – polgármester, tűzoltóparancsnok, budapesti érseki helytartó stb., azt, hogy kik járulhatnak Mindszenty elé. 1947. október 19-én, vasárnap reggel 9 órakor kezdődött a Szent Rita lelkészség kápolnájának, a hozzá tartozó egyházi épületeknek és a harangnak megáldása. Az ünnepségen sok ezer hívő vett részt, hirdetve Szent Rita kultuszának elterjedését.
A templom bővítése
A templom, s egyéb épületek, felszerelések védelmére 1948 tavaszán kerítést és kaput építettek, megáldásuk április 25-én, a 10 órai szentmise után volt. Sőt, már előkészültek a kultúrház építésére is: az udvaron állt 28000 tégla, Galambos János pedig téglajegyeket árusított.
Hamarosan megindult a kápolna mögötti telken az építkezés: a telket beépítették egészen a végéig, mintegy 20 méter hosszan. A készülő épületre két oldalbejáratot vágtak, a Kápolnához csatlakozó végén pedig egy öltözőhelyiséget, pénztár fülkét, ruhatárat építettek. A terem végében állították fel a közben elkészült színpadot, de felszereltek egy fából készült oltárt is, Mária szoborral. Az elkészült helyiséget tolóajtóval és függönnyel választották el a kápolnától. A terem így többféle célt szolgálhatott: hitbuzgalmi összejöveteleket és szentmisét egyaránt lehetett itt tartani.
A főváros a kápolna kibővítéséhez az engedélyt 1948 szeptemberében adta meg, úgy, hogy a lelkészség minden tervet, számítást bemutat a polgármesternek, az építkezést saját költségén végzi el, ám a felépített részek azonnal a főváros tulajdonába kerülnek át. A kápolnához csatolták az előtte álló „nyúlványt” is, ezzel kialakították a bejáratot.
A lelkész novemberben tájékoztatta Mindszenty bíborost az elkészült építkezésekről. Megírta, hogy a kápolna bővítése először oldal, majd hátrafelé történt meg, s így, össze is nyitva a tereket, akár 800 főt is be tud fogadni a Szent Rita. 1948 végén a lelkésznek egy merész lépést kell tennie: félő volt, hogy a MADISZ elveheti a plébániai kultúrhelyiséget, ahogy tették ezt sok helyen. Ezért Galambos János megnyitotta a kultúrterem és a kápolna közötti falat, a kultúrterem végébe „oltárt” állított, így megelőzve a terem esetleges elvételét.
Ebben az évben került a kápolna ajtaja mellé a kőből faragott feszület, mely egy jámbor házaspár adománya.
A templom, a lelkészség építése-szépítése 1949-ben is tovább folyt. Felépült a sekrestye melletti fáskamra, mely nem csak a tüzelő tárolására volt alkalmas, hanem az egyházi felszerelés egy részének tárolására is. Sikerült beszerezni kályhákat és tüzelőanyagot. Igen fontos lett volna a lelkészség anyagi helyzetéről, terveiről is beszélnie az egyházközségi tanácsnak, ám ekkor e kérdésben már minden döntés a polgármester kezében volt, az ő engedélye kellett minden beszerzéshez. A júliusi tanácsülésen megtárgyalták a költségvetést. Még mindig több volt a lelkészség bevétele, mint a kiadása. Figyelembe kellett venniük, hogy emelkedtek az adók, több lett a kiadás, az egyházközségnek pedig szorgalmaznia kellett az adózók befizetéseit, melyet adószedők hajtanak be. Szerencsére a lelkészség hívei igen nagylelkűen adakoztak, így a korábban már említett Karitász tevékenységek is mind megvalósulhattak. Viszont a mostani helyzetben a tanács egyes tagjai és a lelkész is takarékosságra és óvatosságra intett.
A kápolna és valamennyi hozzá tartozó épület eredetileg csak ideiglenes jelleggel épült és viszonylag kevés pénzből, ezért nem fordítottak nagy figyelmet a minőségre, anyagokra, megfelelő alapozásra. Ez viszont tulajdonképpen évenkénti tatarozást–javítást tett szükségessé: 1950-ben javítani kellett a mennyezetet, külső támpilléreket kellett állítani a kápolna mellé, le kellett kövezni a bejáratot és be kellett szerelni a szellőztető rendszert is. A következő évben is szükség volt tatarozásra, ezúttal a tető szorult karbantartásra.
1952 októberében a lelkészség beszámolót küldött a Főegyházmegyei Hatóságnak a korábban elvégzett javítási-helyreállítási munkákról. Ebből tudjuk, hogy tatarozni kellett a kápolnát és a többi épületet; szükségessé vált a generál tetőjavítás, a villanyvezetékek megerősítése, csatornakészítés és festés is. A jelentésből az is kiderül, hogy mindezen építkezésekhez, javításokhoz, melyek az évek során történtek, semmilyen állami segély nem érkezett. Az Egyházmegyei Hatóságtól jött az első három évben 35500 Ft, a többit pedig, ami több mint 70 ezer Ft, a hívek, a kápolna és az egyházközség tette hozzá.
Lelkészlakás
Bár a templom megépült és a Szent Rita virágzott, a lelkészség továbbra sem rendelkezett lakhatási lehetőséggel. 1946 telén kaptak ugyan egy lakást a Köztársaság téren, ám az épületet hamarosan lebontották, a lelkésznek pedig a Bródy Sándor utcában jelöltek ki lakást, névre szólóan. Még az 1950-es években sem tudott egyik lelkész, káplán sem helyben lakni, hisz lelkészlakás nem volt.
Zárszó
A budapesti Szent Rita plébánia igen fiatal közösség, csak 1946-ban jött létre. Az Esztergomi Prímási Levéltár és a plébániai irattár anyaga bőséges az alapításról, a működés első éveiről, ám ezután elnémulnak a források. Ezt egy sajátos körülmény is előidézi: 1945-től kezdve Magyarország a Szovjetunió árnyékában élő, szovjet típusú állammá alakult, márpedig ez nem tűrte meg a különféle egyházak szabad működését. Az alkotmány garantálta ugyan a vallásszabadságot, de a valóságban ez nem volt lehetséges. Sorozatos megszorító intézkedések születtek az egyházak ellen: betiltották a különféle egyházi mozgalmakat, egyesületeket, bebörtönözték az egyházak vezetőit, az egyházak tulajdonai állami kézbe kerültek, államosították az egyházi iskolákat, feloszlatták a szerzetesrendeket, létrejött a békepapi mozgalom és az Állami Egyházügyi Hivatal. Valamennyi egyház és hívő, aki továbbra is meg akarta tartani hitét, védekezésre kényszerült. Ennek részeként lassan megszűntek az egyházközségek írásbeli feljegyzései, beszámolói, minden közlés, tájékoztatás szóbelivé vált, az üldöztetéstől való félelem miatt. Galambos János rettentő szívóssággal egyben tartotta, fejlesztette a fiatal közösséget, s ez hamarosan a hatóságoknak is szemet szúrt: 1952-ben távoznia kellett. Az 1953-ban érkezett új lelkész, dr. Gergely József semmiben sem hasonlított elődjére: nem voltak különösebb tervei, sőt. Az, hogy a Szent Rita tovább élt, nem rajta múlt. Szent Rita tovább segítette ezt a kis, templomszerűtlen templomot, s a hozzá tartozó közösséget. Ezért lehet a Szent Rita plébánia ma is élő közösség. Nem úgy, persze, mint az alapítás éveiben, de még ma is abból építkezve hirdeti Szent Rita, a „lehetetlen ügyek szentjének” kultuszát.
Bibliográfia
Levéltári, irattári források
Mindszenty József, egyházkormányzati iratok 1945–1955. Prímási Levéltár Esztergom.
A Szent Rita lelkészség hiányzó Historia Domusának pótlási terve, 1946–1978, Szent Rita plébánia irattár, kézirat.
Szent Rita plébánia irattár: Bérmáltak anyakönyve, Halottak anyakönyve, Házasultak anyakönyve, Hitehagyottak anyakönyve, Kereszteltek anyakönyve, Megtértek anyakönyve, Képviselőtestületi jegyzőkönyvek, Hirdetőkönyv, rögzített szóbeli visszaemlékezések (CD, videókazetta), egyéb iratok.
Nyomtatott források
Beke Margit: Az Esztergomi (Esztergom-Budapesti) Főegyházmegye papsága 1892-2006, Budapest, Szent István Társulat, 2008.
Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala (szerk.): Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve az 1944-46. évről, Budapest Székesfőváros Irodalmi és Művészeti Intézete, Budapest, 1948.
Az Esztergomi Főegyházmegye névtára az 1970. évre, Főegyházmegyei Hivatal, Esztergom, 1970.
Az Esztergomi Főegyházmegye névtára 1989, Esztergomi Főegyházmegyei Hatóság, Esztergom, 1989.
Az Esztergomi Főegyházmegye névtára és évkönyve 1982, Esztergomi Főegyházmegyei Hatóság, Esztergom, 1982.
Schematismus venerabilis cleri Archidiocesis Strigoniensis pro Anno Domini 1947., Esztergomi Főegyházmegyei Hivatal, Esztergom, 1947.
Szabó Csaba (szerk.): Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953, Budapest, Osiris, 2000.
Szakirodalom
Adriányi Gábor: Az egyháztörténetírás mai igényei és módszertana, in Magyar Egyháztörténeti Vázlatok I. kötet, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, Budapest, 1989, 325–335.
Balassay József: A kispesti, Wekerle-telepi plébánia és templom története, Balassay József, Budapest, 1998.
Dankó László: A szarvasi róm. kat. plébánia története, in Magyar Egyháztörténeti Vázlatok I. kötet, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, Budapest, 1989, 9–45.
Diós István-Viczián János (Szerk.): Magyar Katolikus Lexikon, Budapest, Szent István Társulat, 2009. http://lexikon.katolikus.hu
Firtel, Hilde: Heilige Rita von Cascia. Kanisius, München, 1964.
Gyóni Eszter: A katolikus egyház elleni propaganda 1950-ben, a katolikus egyház és az állam közti megegyezés aláírásáig, a korabeli sajtó tükrében, Távlatok, 2009/83. 61–63. http://www.tavlatok.hu/83/Gyoni_teljes.pdf
Horváth László: Nemesapáti plébánia története a Historia Domus alapján, Nemesapáti, 1989.
Katus László: A szegvári plébánia története, in Ecclesia semper reformanda et renovanda.
Katus László egyháztörténeti tanulmányai és cikkei, Pécs, PPHF, 2007.
Köbel Szilvia: „Oszd meg és uralkodj!” Az állam és az egyházak politikai, jogi és igazgatási kapcsolatai Magyarországon 1945–1989 között, Budapest, Rejtjel, 2005.
Nagy Menyhért Mójzes: Egy tanulmányút kezdete (1950), VI. rész, Egri Fehér/Fekete, a Ciszterci Diákszövetség Egri Osztályának lapja, XV. évf. 1.(52.) sz., 2008. Húsvét, 7–10. http://www.ciszterciekegerben.hu/downloads/husvet2008.pdf
Pelle Ferenc: A 150 éves kevermesi római katolikus plébánia és templom története, Kevermesi Római Katolikus Egyházközség, Kevermes, 1985.
Santa Rita da Cascia, Vita e preghiere, Monasterio di S. Rita
Sicardo, Joseph Fr. O. S. A.: Casciai Szent Rita; Budapest, Etalon, 2012.
Szabó Csaba (Szerk.): Egyházügyi hangulat–jelentések 1951, 1953, Budapest, Osiris, 2000.
Székelyhidi Anikó: „Rozsdatemetőből” Szent Rita rózsája. Budapest, 2006.
Szerdahelyi Csongor (szerk.): Felső-Krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia: 1940–2000, Felső-Krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia, Budapest, 2000.
Dr. Vanyó Tihamér OSB: A plébániatörténetírás módszertana, Pannonhalma, 1941. Különlenyomat a Regnum Egyháztörténeti Évkönyv 1940-41. kötetéből.
Varga Szabolcs: A plébániai levéltárak forrásértéke a pécsi egyházmegyében, in A magyar egyháztörténet-írás forrásadottságai, Pécs, PPHF, 2006. 135–160.
Hivatkozások
