Három kollégával bővült a szerkesztőségünk

Ismét új kollégákkal bővült a KRE-Dit szerkesztősége, akik hozzánk hasonlóan motiváltak és lelkesek. Tóth-Gyóllai Dániel és Pető-Veres Kata mindketten a hittudomány szakterületének kiválóságai, míg Lukácsi Dániel Csaba a jogtudomány oldaláról erősíti csapatunkat!

Alig várjuk a közös munkát! (Ne feledjétek, hogy már várjuk az új tanulmányokat mindhárom területről!)

Közkinccsé tennéd saját kutatásodat? Mutatjuk, hogyan teheted meg!

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) és a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) ismeretterjesztő cikkpályázatot hirdet a doktori tanulmányaikat határainkon belül, valamint külföldön folytató, tudományos fokozattal még nem rendelkező fiatal kutatóknak. A pályázat célja, hogy a doktoranduszok saját kutatásaikat, illetve azok tudományos hátterét és összefüggéseit közérthető módon közkinccsé tegyék.

A pályázatot három kategóriában lehet benyújtani:

·       Élet és Tudomány

·       Természet Világa

·       Valóság

A kategóriákról és a pályázatról bővebben:

http://eletestudomany.hu/hu/cikkpalyazati_felhivas_–_doktoranduszok_szamara

A pályázatok beérkezési határideje: 2021. november 8.

Mindhárom kategória első három helyezettje pénzdíjazásban részesül.

Cikkpályázat tele lehetőségekkel

Cikkpályázat ifjúsági szakemberek, fiatal kutatók és doktoranduszok, valamint fiatal szerzők számára

A Nemzeti Ifjúsági Tanács számára kiemelten fontos cél, hogy a fiatalok fejlesztése és képviselete mellett nagy hangsúlyt fektessen a velük foglalkozó szakemberek és szervezetek munkájának támogatására. Ennek egyik fontos elemeként a NIT szakmai partnerségben a Doktoranduszok Országos Szövetségével elindította szakmai folyóiratát YZ címmel, illetve ehhez kapcsolódóan cikkpályázatot hirdet.

A pályázat részeként olyan szakmai és tudományos cikkeket, elemzéseket, publikációkat várunk, amelyek témájukban kapcsolódnak a fiatalokhoz, az ifjúsági munka, vagy az ifjúságpolitika bármely aspektusához.

Az első három helyezett pénzdíjazásban (nettó 75.000 Ft – 50.000 Ft – 25.000 Ft) részesül a zsűri döntése alapján.

A pályázatok benyújtási határideje: 2021. október 17. 23:59

Pályázati kritériumok és a benyújtás részletei:

https://dosz.hu/hir/cikkpalyazat-ifjusagi-szakemberek-fiatal-kutatok-es-doktoranduszok-valamint-fiatal-szerzok-szamara—2

https://www.facebook.com/DOSZ.phd/photos/a.163480933853584/1809415125926815/

Így építs fel gyorsan és hatékonyan nemzetközi szintű kutatásokat

A DOSZ és az MNB együttműködésével megvalósuló Tudásközpont előadások célja, hogy konkrét ötleteket, technikákat, módszertanokat, adatbázisokat mutassanak be a társadalomtudományi kutatásokhoz.

Az előadók:

  • Banai Ádám: MNB monetáris politikáért és devizatartalék-kezelésért felelős ügyvezető igazgatója.
  • Gánics Gergő: az MNB kutatója, aki Barcelonában, Spanyolországban szerezte a doktori címét.
  • Neszveda Gábor: az MNB kutatója, aki Tilburgban, Hollandiában szerezte a doktori címét

Helyszín: MS Teams

Jelentkezés október 1. éjfélig.

Regisztráció: https://forms.gle/XENQqGUCHogKmSYZ7

Facebook esemény: https://fb.me/e/4tyrPrXR9

Felhívás: újra várjuk a publikációkat

Szeretettel felhívjuk minden volt és leendő Szerzőnk figyelmét, hogy szerkesztőségünk a mai naptól nagy örömmel fogadja a 2021/2-es számba készülő írásokat hittudományi-, jogtudományi-, valamint történelemtudományi témában.

Beküldési határidő: 2021.10.25.

Stíluslap: http://www.kre-dit.hu/utmutato-szerzoknek/

A stíluslaptól eltérően kérjük a tanulmányokat magyar cím mellett angollal is ellátni, illetve a tanulmány elején szerepeljen magyar- és angol nyelvű absztrakt kulcsszavakkal ellátva.

Tanulmányok, recenziók és fordítások, mellett folyóiratunkba már forrásközlő munkák is beküldhetők.

Lehetőség van továbbá angol-, illetve német nyelven írásokat is beküldeni. Ebben az esetben azonban kérjük tisztelt Szerzőinket, hogy a beküldés során csatolt lektori vélemény tartalmazza a nyelvi ellenőrzést megtörténtét is.

Szerzőink figyelmébe ajánljuk továbbá, hogy amennyiben a történelemtudományi rovatba olyan tanulmányt terveznek beküldeni, amely kívül esik a XIX-XX. századot felölő időszakon, úgy érdemes azt a beküldési határidő lejárta előtt jelezni a számunkra, hogy fel tudjuk kérni a megfelelő lektort a munka elbírálására. A beküldési határidő természetesen ebben az esetben is október 25.

Mindannyiuknak jó munkát kívánunk!

Üdvözlettel,

A KRE-DIt folyóirat szerkesztősége

Új szám jelent meg!

Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent folyóiratunk 2021/2. száma!

A címlap itt érhető el: http://www.kre-dit.hu/szamok/kre-dit-2021-1/

Bízunk benne, hogy mindenki talál majd benne értékes érdekességet!

Kocsis Annamária: „…az kezemet fejére teszem, úgy esküszöm reá, hogy boszorkány” Boszorkányüldözés és egyéni történetek Szabolcs vármegyéből

Bevezetés

A boszorkányperek vizsgálata során a vádiratokból, tanúvallatási jegyzőkönyvekből egyéni tragédiák, egyedi sorsok tárulnak elénk. A dolgozat célja Galgócziné Gacsályi Erzsébet és Kardosné Mátyusi Katalin történetét párhuzamba állítva bemutatni a korabeli boszorkányvádaskodást, a vádak megjelenési formáit, valamint szemléltetni a boszorkányrontásnak tulajdonított esetek egyéni narratíváit.

A kutatás szempontjából a legideálisabb, ha a vizsgálni kívánt iratanyag tartalmazza a vádlott és a meghallgatott tanúk vallomásait, valamint az ügy kimenetele, tehát az ítélet is ismert. Sok esetben ez nem teljesül, számos olyan peres anyag kerülhet a kezünk ügyébe, melyben csak az iratok fele, vagy egy része (perfelvétel és vallomások) maradt fenn az évek során. A vádlott vallomása és maga az ítélet gyakran nem képezi részét a periratoknak. Jelen dolgozat forrásbázisát a bizonyítási eljárás, valamint a kihallgatások során keletkezett szövegek alkotják. Ezek Szabolcs vármegye nemesi közgyűlésének iratai (acta politica) között, valamint a magyarországi boszorkánypereket közreadó forráskiadványokban találhatók meg.[1]

A Szabolcs vármegyében boszorkánysággal megvádolt személyek közül azért esett e két asszonyra a választásom, mert mindkettejük többször került eljárás alá. Előbbi a 18. század első két évtizedében, míg utóbbi az 1750–60-as években. A hasonlóság ellenére egy dologban Gacsályi Erzsébet történetétől Mátyusi Kataliné mégis különbözik. Az ő esetében hangsúlyosabban jelen van a lokális közösség, s annak szövevényes ismeretségi hálózata. A két asszony Szabolcs vármegyében lefolytatott boszorkánypereinek periratait vizsgálva megtudhatjuk, hogyan kerültek a figyelem középpontjába, majd eljárás alá, boszorkányságuk okán milyen vádakkal illették őket, s hogy egyáltalán mire számíthatott egy hozzájuk hasonlóan boszorkányvád alá eső (özvegy)asszony.

 

A Szabolcs vármegyei boszorkányüldözés a 18. században

A magyarországi boszorkányüldözésről elmondható, hogy országos viszonylatban a legintenzívebb és legtöbb áldozatot követelő periódusa a 18. század elejére, vagyis a Rákóczi-szabadságharc lezárultát követő évtizedekre tehető.[2] A mágia dekriminalizációját,[3] azaz a varázslás és boszorkányság bíróságokról való kiszorulását követően csökkent a boszorkányvádaskodás, azonban nem szűnt meg teljesen, ahogyan azt a korábbi kutatások feltételezték. A szabolcsi, valamint a szomszédos Szatmár és Bereg vármegyei területeken például az 1760–70-es, sőt még az évszázad ’80-as éveiben is indult boszorkányság vádjával vizsgálat. A boszorkányvádakat azonban fokozatosan kezdték felváltani a kuruzslás, csalás, lopás vétségéért indított eljárások.[4]

Szabolcs vármegyében 1700 és 1710 között 3 személy ellen ugyanabban az ügyben indult vizsgálat, az 1702. évben. A következő boszorkányper 1712-re datálható. Az 1711–1720 közötti időszakban összesen 25 főt vádoltak boszorkánysággal. Az 1715-ös évben volt számuk a legmagasabb, 11 személynevet számlálhatunk. Az 1719. esztendőt követően újabb peres anyaggal csak 1725-ben találkozunk, ekkor 3 vádlott került bíróság elé ugyanazon vizsgálat[5] során. Velük együtt ebben az évtizedben összesen 15 személyt helyeztek vizsgálat alá boszorkányság vétke miatt. 1731–1740 között a megelőző 10 évhez képest közel azonos volt a vádlottak száma, 16 fő. 1741–1750 közötti időszakban összesen 9-en kerültek vád alá. A perbe fogott személyek száma 1751 és 1760 közötti években ismét kimagasló számot mutat, ekkor összesen 26-an kerültek boszorkányság vádja alá. A további évtizedekben jelentős csökkenés figyelhető meg, 1761–1770-ig 4, míg 1771-től 1780-ig mindössze 2 fő ellen indult vizsgálat. Az 1780 utáni évekből nem ismerünk boszorkánysággal vádolt személyt a vármegye területén.

Az általam vizsgált időszakban (1700–1783)[6] Szabolcs vármegyében 55 per zajlott, ezek egy kivételével vármegyei bíróságon folytak. A 100 érintett személyből 70-nél ismert az ügy kimenetele. Egy esetben elhalasztó, a többinél tényleges ítélet[7] született. 26 alkalommal mentették fel, bocsátották szabadon a vádlottat, ugyanakkor tisztító esküre, pénzbüntetésre vagy kezességen kihívásra nem volt példa. 7 fő testi fenyítésben részesült, mely pálcázást, botozást, korbácsolást jelentett. 3 személyt kiűztek vagy kitiltottak a város, vármegye területéről. 7 vádlottat tortúrára küldtek, míg 26 esetben halálbüntetést szabott ki a bíróság; ebből egy kivételével (lefejezés) mind máglyára vetés volt. A Szabolcsból ismert ítéletek 37%-a halálbüntetés, szintén 37%-a pedig felmentés volt.

1700–1783 között az összesen perbefogott 100 személyből mindössze két férfi szerepel, a női vádlottak aránya 98%. Összehasonlításképpen ugyanebben az időszakban Szatmár vármegyében 88 különböző személy ellen folyt eljárás, közülük 6 férfi vádlott volt, itt a női vádlottak aránya 93%-ot tesz ki. Bereg vármegye esetében összesen 20 perbe fogott személyről beszélhetünk, ezek mindegyik nő volt.

 

A boszorkányvádról

A boszorkányság leginkább rontás formájában nyilvánult meg. Ennek során valamilyen ártalom, negatív irányú változás következett be. Ezeket a nem várt csapásokat különbözőképpen értelmezték. Az ember ugyanis természeténél fogva próbálja mindennek megtalálni az okát, majd arról következtetéseket levonni, vagy esetleg valaki mást megtenni érte felelőssé, bűnbakká.[8] A lefolytatott perek során a bíróság célja sem volt egyéb, mint a rontásvád bizonyítása. A rontás igazolásához szükség volt tanúk kihallgatására, kiknek vallomásai alapján a boszorkányság gyorsan bebizonyosodhatott. Általánosan elmondható, hogy a perek során kihallgatott tanúk többsége csak hallomásból tudott a történtekről, s e közvetett információk alapján nyilatkozott a vádolt személy boszorkányságáról. Ezeknek a vallomásoknak a nagy része valójában a vádlott előéletére irányult, a tanúk sokszor akár évtizedekre visszamenőleg idéztek fel bizonyos eseményeket, s ezeket megpróbálták minél meggyőzőbben a hatóság elé tárni. Ezekből kisejlik a rossz szomszédi viszony, melynek leggyakoribb eleme a szitkozódás, egymás fenyegetése.[9] Ez a verbális agresszió a legváltozatosabb formákban fordul elő a peres anyagokban. Legtöbbször a boszorkánynak titulált személy kért valamit a tanútól, melyet az nem, vagy nem a kérés pillanatában teljesített. Erre a boszorkány általában szitkozódással vagy fenyegetéssel reagált, s fenyegetése által valamilyen szerencsétlenség érte a tanút, saját vagy családtagjai egészségében romlás következett be. Azonban a kárvallottak is számtalanszor éltek a fenyegetés elrettentő erejével, melytől azt várták, hogy hatására a boszorkány leveszi róluk a rontást.

Az esetek egy részében a tanúk arról számoltak be, hogy a boszorkány álmukban jelent meg. Leggyakrabban éjszaka, de nem ritka, hogy a mezőn végzett munka közbeni pihenő alkalmával. Ekkor a boszorkány egyedül vagy többedmagával, esetenként valamilyen állat képében hirtelen csak megjelent a szobában, istállóban vagy egyéb kinti hálóhelyen, vagy bemászott az ablakon, bebújt a kéményen és kínozta, bántalmazta az áldozatát, aki a sérülést elszenvedve, betegen tért magához. A beszámolókban a fojtogatás, a megnyomás, esetenként szexuális együttlétre utaló cselekedet jelenik meg. E vélt-valós találkozások alkalmával tapasztalt rontások konkrét módját a tanúvallomások nem részletezik, leginkább annak körülményeire térnek ki, továbbá arra, hogy kinek vagy minek a képében jelent meg a boszorkány.[10]

A következőkben két esetleíráson keresztül bemutatásra kerülnek ezek a konfliktusforrások és a boszorkányrontásnak tulajdonított események egyéni értelmezései.

 

Galgóczi Istvánné Gacsályi Erzsébet története

A balkányi Galgóczi Istvánné Gacsályi Erzsébetet három alkalommal vádolták meg boszorkánysággal, először 1702-ben, majd 1713-ban és 1717-ben. 1702-ben a Szabolcs vármegyei Balkányban[11] Lökőné, alias Oláh Jánosné, Galgóczi Istvánné, valamint Fekete Istvánné és annak leánya ellen indult „nyilvánvaló boszorkányságuk és ördöngösségük” miatt vizsgálat. A kihallgatott tanúk rontásról számoltak be. Kis Gergely, aki gyermeke és felesége halála miatt Galgóczinét okolta. Gergely mellett Virág Mihály is említést tett arról, hogy Gergely könyök csontjait Galgócziné hegedű lábának tartja: „hallotta Márton Györgynének szájából azt is, hogy Kis Gergely feleségit, gyermekit Galgóczi Istvánné ökre vesztette meg, az könyök csontjai[t] is hegedű lábának tartja.”[12] A megnevezett Márton Györgynére a legtöbb tanú beszámolójában szintén történt utalás. Ezekből kiderül, hogy Mártonnét korábban boszorkánysága okán megégették.[13] Az elbeszélések szerint Márton Györgyné boszorkánynak kiáltotta Galgóczinét és Fekete Istvánnét, mely tovább erősítette a gyanút ellenük.

Fekete Istvánnéra, az orosz bábára[14] három gyermekágyas asszony is reá vallott. Egyikük, Nagy Erzsébet „3 hónapi terhes asszony volt, rosszul volt, egy magyar bába felköltötte annak rendi szerint a Pásztor Ambrusnál levő orosz bábát is, hívatja és éjszakának idejének az gyermek elment, az orosz bába hová tette, azt nem tudja, hanem csak az gyermek masát [méhlepényt] látta. Eleget kérdezik a bábától, hova tette, de nem mondotta hova tette, gyanakszik reá hova tette, de bizonyosan tudja, hogy gyermek volt nála.”[15]

Pásztor Gáspár elmondása szerint Fekete Istvánné szidalmazta gyermekeit, melyért megfenyegette az orosz bábát, s az orosz bába is fenyegette Gáspárt. „[E]gy óra múlva a kertjébe ment volna, az kutyái más ember kutyájára reá támadtak, ment arra volna és a maga kutyái reá támadtak, megmardosták volna, ha mások meg nem mentik volna tőle […] nagy gyanúsága volt az orosz bábára.” Ezen kívül Gáspár beszámolt arról is, hogy egyszer álmában egy macska reá ment, azután két macska az ajtó felett szintén bement, „az első macska megnyomogatta, megfogdosta és az egyik macska mondja »nyomd meg az ördög tagját [az ördöghöz cimborált embert], mert ugyan reám vall ez énreám«. Arra kérdi: ki vagy? Mondja az egyik macska »én vagyok Galgóczi Istvánné«.”[16] A tanú egyéb boszorkányságukról nem hallott. A balkányi asszonyok ügyének irataiból hiányzik az ítélet, ami valószínűleg meg sem született.

11 évvel később, 1713-ban Galgóczi Istvánné ismét boszorkányság vádja alá került, ezúttal Orosz Jánosnéval együtt vádolták. A boszorkányság vádjának bizonyításán túlmutat, hogy a tanúk kikérdezése során az alábbi kérdés is elhangzott: „Ha ki valamit tudna vagy boszorkányságot vagy egyéb híjában valóságot tudna, mely az Isten törvényivel ellenkezik, hiti után tartozik megmondani.”[17] A meghallgatott 25 tanúból négyen emelték ki vallomásukban Galgóczinét, köztük a már 1702-ben is vallomást tevő Kis Gergellyel. A többiek más asszonyokat is emlegettek, s kitértek azok boszorkányságos cselekedeteire.

A harmadikként meghallgatott tanú, Deák István az alábbiakat idézte fel: „Feleségemtől bordát kért Galgóczi Istvánné, melyért feleségemet kértem, menjen vissza, adja oda a bordát, de nem cselekedte, mert utunk volt, hanem hazajövén odavitte feleségem, de akkor nem kellett. Ez 1 ingért harmadnapra megholt.”[18] A haláleset előtti konfliktus tulajdonképpen abból ered, hogy Galgócziné kölcsönkérte Deáknétól a szövőszékhez tartozó bordát, hogy egy ingre való vásznat tudjon szőni. Amiért pedig nem kapta meg idejében a kért eszközt, megsértődött, s később már nem is kellett neki. A tanú értelmezésében tehát felesége halála amiatt követketett be, mert nem adták oda Galgóczinénak a bordát. Hasonló esetről számolt be Orosz János is, aki „felesége szájából hallotta, lábát Galgóczi Istvánné vesztette meg, hogy vásznat nem adott neki.”[19]

A hatodikként meghallgatott Nemes János hallotta „Márton Györgyné szájából Galgóczi Istvánnét nyilvánvaló boszorkánynak mondotta.” Vida Erzsébet pedig vallomásában arról beszélt, hogy „Mária leányát az öléből el akarta vinni Galgóczi Istvánné, de nem engedte az anya gyermekét elvinni, hanem az padlatkán[20] elmene, de ugyan az gyermeket megette és abban holt meg.”[21] Az ügy ítélete hiányzik, de tudható, hogy a két asszony kiszabadult a kisvárdai tömlöcből. Erre a következő, 1717-es per tanúvallomásaiban találhatók egyértelmű utalások.

1717-ben Orosz Jánosné Monis Erzsébet, Péter Istvánné Nagy Ilona ellen folyt vizsgálat ugyanazon ügy kapcsán, és a boszorkánysággal vádoltak között szerepelt újra Galgóczi Istvánné neve is, immáron harmadjára.[22] Az első meghallgatott tanú Esztero Mátyás „egyéb boszorkányságokat nem tudja, hanem most, hogy Orosz Jánosnét megfogták, az vallott Galgóczi Istvánnéra s szemében mondotta, hogy »Te nyilván való boszorkány vagy, és mi mindnyájan itt való boszorkányok te tanítványid vagyunk, Kapitányunk vagy, hogy az kutyádnak kényért nem adott, azért nyargaltad meg az Madár György disznát, az kutyád az lovad, azon jársz.«” Azt is hallotta „hogy Néhai Теk[intetes] Nemzetes Váradkay István[23] Uramtól változott(!) meg boszorkányságáért Galgóczi Istvánnéé.”[24] A harmadikként tanúskodó Oláh Anna „tudja nyilván, hogy Galgóczi Istvánné immár egyszer Várdából szabadult boszorkányságáért megváltozott.”[25]

A negyedik tanú, Honi Mátyás felidézi a megégetett, s korábban már emlegetett Márton Györgynét, akinek „szájából hallotta, hogy »nagyobb boszorkány én nálam Galgóczi Istvánné, s Csinálossy Jánosné, sőt, ha azokat meg nem égetik, az határotokra szálljon kén köves eső.«”[26]

Kis Gergely, aki 1702-ben gyermeke és felesége halálát Galgóczinénak tulajdonította, s ezt vallotta 1713-ban is. E vizsgálat során újfent felidézte a történteket: „maga szájából hallotta Orosz Jánosnénak maga boszorkányságát, s azt mondotta, hogy Galgócziné még nagyobb boszorkány ő nála. [G]yermekét Galgóczi Istvánné ette meg, […] feleségének könyök csontja most is Galgócziné sebjében vagyon.”[27]

Tóth Demeter felesége Hatházy Judit gyilkossági szándékkal is vádolta Galgóczinét. Azt vallotta „őtet egy egész esztendeig kínzotta Galgóczi Istvánné, az ablakon járt be hozzá, hívta ki az kútban, hogy bele ölje. Hogy nem ment, haját tépte, pofozta, kínozta mindenképpen, és hogy az orvoshoz ment, s mikor visszajött fenyegette »No, kutya használ é az orvosság« egyéb boszorkányságát nem tudja, de ennek az Galgóczi Istvánnénak az fejére teszi az kezét, s úgy esküszik reá, hogy nyilván való boszorkány.”[28]

Baán János öccsével szemtanúja volt annak, hogy „jön az Kolcsár hegy felől az Galgóczi Istvánné kutyája előtt egy róka, s Galgóczi Istvánné utána, s kiáltja »Haj Haj haj«. De az róka az kutya előtt nem szaladt, hanem összefogódtak, s egymás nyelvét nyalták.” A tanú és öccse odafutott, s amint meg akarta fogni a rókát, az elenyészett, semmivé lett. Erre mondta Galgóczi Istvánnénak „Most te minket kisértettél ezzel az rókával boszorkány kurva, mert csak valamit nézek, mert ezt gurjángot[29] reád hordanám, s itt égetnélek meg.”[30]

A 14. meghallgatott tanú, Juhász István egy házban lakott Orosz Jánosnéval, „aki igen szorgalmatos volt, minden este az ajtó be zárlásban”. Megkérdezte tőle, miért zárja be olyan szorgalmatosan az ajtót, amire Orosz Jánosné azt felelte: „azért, hogy Galgóczi Istvánnétól félek, hogy megöl”. Majd István azon kérdésére, miért ölné meg Galgócziné, így folytatta: „azért, hogy mióta Várdából megszabadultam, csak háromszor voltam oda vélek, többször nem. Kenőcsöt is ő adott, az kivel megkentem magamat.” A tanú ekképp zárta az Orosznétól hallottak: „de az Isten soha ne áldja meg az balkányi embert, ha Galgóczinét meg nem égetik, mert nagyobb boszorkány ő nála. Galgóczi Istvánnénál áll az zászlójok, Csinálossy Jánosné az zászló tartójok.”[31] A források, hasonlóan sok más korabeli boszorkányperhez, az ügy végkimeneteléről hallgatnak.

 

Kardos Mihályné Mátyusi Katalin esete

1754-ben Kardos Mihályné Mátyusi Katalin székelyi[32] asszony boszorkányság vádja miatt került eljárás alá. Mátyusi Kati boszorkány-vádaskodásba torkolló konfliktusáig négy szakaszban jutunk el. Először egy székelyi özvegyasszony, Nehéz Jánosné ellen indult 1751-es vizsgálat iratanyagában találkozhatunk Mátyusi Kati nevével.[33] A Nehéz Jánosné ellen felhozott vádban a rontás szerepelt. Az ügyben 13 tanút hallgattak ki eskü alatt. Ur Mihályné Kálmán Erzsébet tanúvallomásában arról számolt be, hogy „egy alkalmatossággal az utralis [kérdezett] személy kenyér kérni menvén, és hogy kenyeret nem adtak, azon éjszakán a bölcsőben fekvő gyermeke kétszer felsivalkodván [felsírván], reggel látta, hogy az gyermekének az karja úgy megromlott, hogy éppen meg nem lehetett hajtani…”[34] Ur Mihályné, valamint az ügyben kihallgatott további tanúk elbeszélésből az is kiderül, hogy a Nehéz Jánosnénak tulajdonított rontás miatt a gyermeket először egy Sándor Borka nevű asszonyhoz, majd a falu öreg bábájához, Mátyusinéhoz[35] vitték. A gyermek állapota azonban nem javult, azon segíteni nem tudtak. Ur Mihályné és mások elmondása szerint „Sándor Borka azt mondotta, hogy ha Mátyusiné engedné az Ur Mihályné gyermekét meggyógyítaná, de a Mátyusi Kati nem engedi.”[36] Az eljárás további kimenetele, és maga az ítélet sem ismert.

Második alkalommal a Székelyhez közel fekvő Kemecse[37] nevű falu néhány asszonya ellen[38] indult vizsgálat anyagában szerepel ismét Mátyusi Kati neve. Az 1754 januárjában, Kisvárdán[39] keletkezett perfelvételi dokumentum arról árulkodik, hogy ezek az asszonyok rossz erkölcsűnek, lopósnak, káromkodónak bizonyultak. A vádirat szerint azonban az egyik asszonyt, név szerint Pásztor Ferencnét már boszorkánysággal is vádolták. Pásztorné és egy másik helyi asszony, Vajas Mihályné között családi konfliktus alakult ki, melynek eredményeképpen Pásztorné megnyargalta[40] Vajasnét. A felvett vallomásokban több helyen is említésre kerül, miszerint Mátyusi Kati azzal dicsekedett, hogy ő bizonyosan tudja, boszorkányság van a dologban. A kihallgatott tanúk közül többen is azt mesélik, hogy „mondotta légyen, mi ugyan lova volt ám Pásztor Ferencnének, még ugyan ki is volt. Az melyre is azt felelték, hogy meri azt kegyelmed mondani, melyre is Mátyusi Kati is, »azt mondom bizony én, mert én is boszorkány vagyok, ő is«, tudni illik Pásztor Ferencné, ezt pedig önként semmi kényszerítés nélkül ezen esküvéssel mondotta, »Isten úgy segéljen azt mondom most is, hogy boszorkány vagyok.«”[41] Az asszonyok ügyének további kimenetele témánk szempontjából nem lényeges.

Harmadjára már boszorkánysággal vádolt személyként szerepel Mátyusi Kati, és vele együtt a már korábban említett Mátyusi Ferencné neve a vádiratokban.[42] Az 1754. január 17-én Székelyben felvett tanúvallomásokból körvonalazódik a Mátyusi Kati ellen felhozott boszorkányvád. Ráczné Német Erzsébet asszony gyermeke kilenc hetes volt, amikor „egyszer este felfordulván a gyermeknek a szemei, elholt, harmadegy napig úgy maradván…”[43] A nagybeteg gyermekhez elhívott Mátyusi Kati fura praktikát alkalmazott, melynek hatására „a gyermek oly nagyot sikoltott, mintha három esztendős lett volna, s azután orr-száján megindulván a vér, egy nap, egy éjszaka mindig ment, s megalván a véri, harmad napján igen nagyra dagadott a feje.”[44] Mátyusi Kati ezt követően nem ment többször a családhoz. Egy hónap elteltével a kétségbeesett anya a falu bábáját, Mátyusinét hívta segítségül, aki „hozott volt valami füreszteni való füveket ugyan a Mátyusi Kata jelenlétében, melyet Mátyusi Kata észrevevén a fazékból a füvet, akit Mátyusi Ferencné hozott vala, szeme előtt kihányta azt mondván »hiába mesterkedel kényes ilyen adta[45] bábája, mert elmenve meg nem gyógyítod, ezer vétked lesz is megégetnek«, s a gyermek aztán esztendeig öt hétig kínlódott, s megholt.”[46]

A másodikként meghallgatott tanú, Bácsy Katalin arról számolt be, hogy „az elmúlt aratáskor hoztak volt Létáról[47] egy szép eladó menyecskét ide Székelybe gyógyítani Mátyusi Ferencnének, amely időbe a leányának a lakodalma is történt. S azon alkalmatosságra Mátyusi Kata is a Mátyusi Ferenc házához elmenvén meglátta a beteg menyecskét, oly haragosan reá tekintett a menyecskére, hogy tekintetivel el is ijesztette. Másnap aztán felkelvén a menyecske, és fel is öltözvén kiment a pitvarba feküdni, és mikor ottan feküdt volna öltözetben, tehát egyszer nagyon felsikoltott, kiáltván torka szakadtából a körülötte levő sok népnek »ne hagyjon kendtek, mert mindjárt megölt Mátyusi Kati«. S egy néhány ízben rimánkodott a körülötte levő embereknek, de se senki semmit sem látott, hanem azt látták, hogy szemlátomást szemei és orcája dagad, s erre való nézve jelen lévén Zoltán Mihály szolgabírónak Ferenc nevű szolgája, mindjárt érte ment Mátyusi Katának, s a sértődött menyecskét hajtotta.[48] S oda érvén Mátyusi Kata kendőt kért, s az szaras kezével megkente a menyecskének a hasát, a kendővel által kötötte, mindjárt jobban lett.”[49]

A harmadik tanú, Nagy Mihályi Barbara elmondása szerint „szájából hallotta mostan elmúlt nyárba Mátyusi Katától a maga házába, híre lévén itten Székelybe a füresztésnek,[50] ilyen szókat »Isten engem úgy segéljen«, megütvén a maga mellét, [mellkasát] »ha engem megfüresztnek, soha többé nem élek, megégetnek.« Azután had ballagjak által a réten, ugyan az elmúlt nyáron Tekintetes Zoltán István[51] úr Kemecsey Mihály[52] nevű gazdájának sértődésben esvén a felesége, fenyegetőzött, hogy a székelyi boszorkányokat mind megfüresztetik. Azt meghallva Mátyusi Kati azt mondta […] Isten őtet úgy segélje ha őtet Kemecsey Mihály megfüresztetteti, a felesége a székelyi utcán soha többször nem jár, hanem mindjárt meghal.”[53] A tanúk meghallgatását követően tortúrára, azaz kínvallatásra ítélték Mátyusi Katit. Ennek során mindent tagadott, s mivel nem tudták bizonyítani boszorkányságát, szabadon engedték.[54]

Hat évvel később 1760. december 5-én ismét boszorkányság vétke miatt került eljárás alá, ügyének vizsgálatára Nagykálló[55] városában került sor. „Mátyusi Katinak hívnak, hatvan esztendős vagyok, és Székelybe fogtak meg. Azt fogták reám, hogy boszorkány vagyok.”[56] – olvasható a dokumentum első soraiban. Majd a következő kérdésre adott válaszból – mi szerint volt-e többször tömlöcben – kiderül, hogy különböző okok miatt már harmadjára került börtönbe: „Voltam, most harmadszor, először azért mivel pestiskor az férjem elszökött, s azzal vádoltak, hogy megöltem, de mivel az uram élt, megszabadultam. Másodszor boszorkánysággal vádoltattam, most pedig amint feljebb feleltem.”[57]

Niczky József[58] jelenlétében hat tanút hallgattak meg. Az első két tanú Bardell Éva és Orosz Katalin [juhászné] arról számolt be, hogy hozzájuk Mátyusi Kati „éjszaka ugyan elő álomkor[59] a kürtőn mént be a házba, […] egy nagy görényt hozott a kezébe, amint egy nagy macska, s a juhászné gyermekének a bölcsőjéhez ütötte háromszor, s meg a juhászné megszólította ekképpen mondván: »Ugyan Kati néni, miért nem hagy kend nekem békét, hiszen nem vétettem én kendnek semmit.« S azzal aztán megént visszament ugyan a kürtőn ki.”[60]

A harmadikként vallomást tevő 18 éves Nyíri Jánost Mátyusi Kati „lóvá tette”. Úgy emlékezik, hogy „Mátyusi Kata az elmúlt karácsonyba esztendővel lovának fogta, s emlékezik arra, hogy őket a sövényhez sorba kötözték, és Mátyusi Kata több társaival együtt egy keskeny hosszú házba együtt bementek, s ott asztalhoz ülvén ettek, ittak, vendégeskedtek, azután ki-ki maga lovára ült, Mátyusi Kata is, [e tanúra] ülvén haza mentek.”[61] Az eset utáni kimerültségéről panaszkodva János elmondta, Mátyusi Kati „annyira elrongolta [elrontotta] volna, hogy már éppen csak nem az eszéből is kitántorodott.”[62]

A további három tanú arról számolt be, hogy miután ibronyi[63] Szabó János Mátyusi Katit boszorkányozta, megromlott, „melyet nem egyébnek, hanem tulajdon Mátyusi Katinak tulajdonítanak”. A rontást elszenvedő Szabó János vallomásában ekképpen hangzott el az eset:

 

„Székelyben lakozó Orosz Andrásnak a leányát vette el, s Ibronyba hazavitte, s Mátyusi Kati másnap reggel Székelyből által ment Ibronyba, s a vendégek közül hívta ki a feleségét ekképpen, »gyere ki Bori, meghólt az anyád«. S a vendégek reá kiáltottak feleségére, hogy ne menjen ki olyan rossz asszonynak a hívására, mert ha igaz volna, nem őtet küldték volna, hanem jobbat is nála, s nem is eresztették. S [e tanú] is összepirongatta [szidta] s boszorkányozta Mátyusi Katit, […] s dörögve morogva elment onnét. S azután csak hamar olyan nyomorúságba esett, hogy pedig mind természetiben elromlott, mind pedig az erejétől úgy megfosztattatott, hogy semmi dolgot nem tehetett.”[64]

 

Szabó János elment Mátyusi Katihoz s kérte őt, gyógyítsa meg. Ezt követően állapota ugyan kissé javult, de hosszabb idő elteltével ismét visszatértek kínjai. Így elvitette magát szekéren Sámsonba[65] egy orvos asszonyhoz, aki „azt mondotta, hogy az a góró főző[66] Mátyusi Kati vesztett meg…”[67] Az ügyben meghallgatott tanúk vallomásai alapján végül nem sikerült egyértelműen bizonyítani Mátyusi Kati boszorkányságát, így erre hivatkozva felmentették a vád alól.

Az ismertetett történetek alapján láthatóvá vált, a korszak embere hogyan reagált a számára érthetetlennek tűnő eseményekre. A hirtelen fellépő rosszullét, egészségbeli romlás, tartós betegség mögött ártó szándékot, boszorkányságot sejtettek. A boszorkánysággal gyanúsított személy vád alá helyezése után megindult a bizonyítási eljárás. Ennek legfontosabb részét a tanúk vallomásai jelentették, akik csak arra törekedtek, hogy a rontást bebizonyítsák. A „hitük szerint” elmondottak során sokszor a legapróbb részletekre is kitérve adták elő a maguk igazát, melyet a bíróság tényként kezelt, hiszen eskü alatt valló tanúktól származtak.

Galgóczi Istvánné háromszor vádoltatott boszorkánysággal. Első alkalommal 1702-ben, rontással vádolták. Ebből kifolyólag az egyik tanú, Kis Gergely elvesztette feleségét és kisgyermekét. A további vallomásokból kiderült az is, hogy egy szintén balkányi asszony, Márton Györgyné – akit korábban boszorkánysága okán megégettek –, boszorkánynak kiáltotta Galgóczinét. S mivel Mártonné boszorkánysága bizonyosságot nyert, a Galgóczinéra irányuló vádját is elfogadták, kész tényként kezelték a közösség tagjai. Az egyik tanúvallomásból azt is megtudhattuk, hogy macska képében jelentek meg a tanú előtt a boszorkánynak titulált nők. Ahogy arra már utaltam, az állat képében megjelenő boszorkány gyakori eleme a boszorkányképzeteknek. Másodjára 1713-ban a meghallgatott 25 tanúból négyen emelték ki vallomásukban Galgóczinét, akit rontással vádoltak. Ennek végkimeneteleként, hasonlóan a Kis Gergely történetében megismertekhez, haláleset történt. A rontást megelőző konfliktus abból eredt, hogy Galgócziné kölcsönkért Deáknétól egy szövéshez szükséges eszközt, amit nem kapott meg idejében, ezért megsértődött, s később már nem is fogadta el azt. Az áldozat férjének értelmezésében felesége halálát ez okozta. Egy másik tanú szintén kölcsön kért dolog miatti rontást mesélt. Galgócziné vádlói szerint tehát azért történt Deákné halála és Oroszné lábának betegsége, mert előtte nem adtak bordát, illetve vásznat a vádlottnak. A tanúvallomásokban ismét kitértek a szóbeszédben fennmaradt, a megégetett Márton Györgyné szájából elhangzott vádakra. Ez az elem, tudniillik, hogy egy korábban megégetett boszorkány Galgóczinét szintén boszorkánynak kiáltott, folyamatosan ismétlődött a vallomásokban. 1717-ben immár a harmadjára is vizsgálat alatt álló Galgócziné Gacsályi Erzsókot Tóth Demeter felesége Hatházy Judit gyilkossági szándékkal vádolta. Judit a vallomásában elmondottaknak hitelt próbált adni azzal, hogy Galgóczi Istvánnénak fejére tenné kezét, s úgy esküdne annak boszorkányságára. Az egyik tanúvallomásból kiderült, hogy Orosz Jánosné az általa jól ismert Galgóczinét boszorkánynak nevezte. Tette ezt úgy, hogy 4 évvel korábban szintén együtt álltak boszorkányság vétke miatt bíróság előtt, ami ekkor nem nyert bizonyítást.

Körvonalazódott az is, Mátyusi Kati hogyan került a figyelem középpontjába, milyen okok miatt zárták börtönbe, s került eljárás alá. Először azzal vádolták, hogy nem engedi a megrontott gyermek meggyógyítását. Feltehetően itt vádlója felismerte azt, hogy saját tudása a gyermek meggyógyításához kevés, így tehetetlenségének bevallása helyett Mátyusi Katit tette felelőssé. De látható, hogy ez a motívum később is megjelenik, hiszen az 1754-es vizsgálat során felvett tanúvallomások is arról szólnak, hogy Mátyusi Kati nem engedi a gyermeket meggyógyítani. A szóbeszéd, a pletykálás[68] révén híre ment a közösségen belül annak a kijelentésnek, hogy Mátyusi Kati akadályozza a gyermek gyógyulását. Második alkalommal a tanúk reá vallottak, hogy boszorkánynak nevezte magát. Valószínűleg azért mondta magát boszorkánynak, hogy a történtek hiteles tanújaként tekintsenek rá, mi több, az lehetett még a célja, hogy egyfajta félelmet és tekintélyt vívjon ki maga számára. E két esetben még nem került a vádlottak padjára, a tanúvallomások csupán felhívhatták személyére a figyelmet. 1754-ben és 1760-ban viszont már boszorkánysággal, rontással és lopással vádolták, így e vádak elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy elinduljon ügyében a vizsgálódás. A vizsgálati anyagból továbbá kiderült az is, hogy a pestis idején[69] férje elszökése miatt is elsősorban őt vádolták, s emiatt börtönbe is zárták. Az elszökés vagy elbujdosás a korszakban egyébként igen gyakori volt. (Megjegyzendő, hogy a szökések legtöbbször a magasnak ítélt földesúri terhek miatt történtek.) Számos korabeli beszámolóból kiderül, hogy az egymást követő pestisjárványok során, akik tehették elkerülték a ragályok gócpontjait, tehát a sűrűn lakott településeket, s elköltöztek vagy bujdostak.[70]

A tanúk beszámolói alapján Mátyusi Kati boszorkánysága abban nyilvánult meg, hogy éjjel a kémény kürtőjén keresztül közlekedett, továbbá, hogy a 18 éves Nyíri Jánost lóvá tette, s megnyargalta. Ez utóbbi a rontás-elbeszélések gyakori motívuma. A kéményen keresztül történő közlekedést a boszorkányos tevékenység egyértelmű jeleként értelmezték. A lóvá tétel során elbeszélt lakoma, azaz a boszorkányszombat (az ördögszövetséggel együtt) a boszorkányképzetek egyik alapvető eleme volt, de a népi hiedelembe beépülve a boszorkányvád egyik ismétlődő szegmensévé vált. Rontással vádolta meg Szabó János a kettejük konfliktusát követően rátörő rosszullét és fizikai gyengesége okán, valamint egy fiatalasszony, kinek panaszai, miután Mátyusi Kati megkente hasát, elmúltak. Elmondható tehát, hogy vádlói főként a rontás véghezvitelével magyarázták boszorkányosságát. Ugyanakkor a tanúvallomásokban említett gyógyító praktikák, valamint a Mátyusi Katira használt „kóró főző” jelző arra engednek következtetni, hogy valóban alkalmazott bizonyos gyógyító eljárásokat, sok más korabeli laikus gyógyítóhoz hasonlóan. Azonban a nyomozások során az ellene felsorakoztatott vádak, és a reá vallott tanúk elmondásai is kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy egyértelműen bizonyítsák boszorkányságát.

 

Összegzés

A dolgozatban megismert két asszony mintegy 40 évnyi különbséggel került boszorkányság vádja miatt eljárás alá. A Galgócziné Gacsályi Erzsébethez tartozó iratok mindegyike a boszorkánysága miatt ellene indult vizsgálatokhoz kapcsolódott. Ezzel szemben Kardosné Mátyusi Katalin nevével nem kizárólag az ellene lefolytatott perek anyagaiban találkozhattunk. Mi több, saját vallomásából az is kiderült, hogy korábban férje eltűnése miatt is őt okolták. A felvázoltak alapján láthatóvá vált az is, hogy mindkét asszony történetének hátterében megbújt a pletyka. A pletykálás a lokális kisközösségek kapcsolatrendszerének sajátossága, az információk e kapcsolatháló szálai mentén terjedtek. De a pletyka során nemegyszer tévedések, félreértések is keletkezhettek a közösségen belül.[71] Márton Györgyné Gacsályi Erzsókról kimondott vádjának csak a helyi közösségen belül ment híre. Mátyusi Kati esetében azonban jelentősebb a szóbeszéd hatása, hiszen a róla elterjesztett információk a környező falvakat is bejárták, s ráirányították személyére a figyelmet.

A vádakat tekintve elmondható, hogy mindkét asszonynál megjelent a rontásvád. Gacsályi Erzsók esetében mindhárom alkalommal a rontásra alapozták boszorkányságát, de utolsó alkalommal felmerült a gyilkossági kísérlet vádja is. Mátyusi Katinál a rontásvád kiegészült lopás vádjával is. A Mátyusi Katira vallók azt is felemlegették, hogy alkalmazott bizonyos gyógyító eljárásokat, tette ezt sok más korabeli laikus gyógyítóhoz hasonlóan. S mindkét asszony esetében megjelentek a tanúk elbeszéléseiben a boszorkányképzet egyes elemei.

A témánk két főszereplője közül Kardosné Mátyusi Katiról tudjuk biztosan, hogy utolsó alkalommal sem bizonyosodott be boszorkánysága és felmentő ítélet született a lefolytatott per végén. Galgócziné Gacsályi Erzsók esetében nem ismerjük az utolsó ügy végkimenetelét. Tudható azonban, hogy második pere alkalmával szabadon bocsátották a kisvárdai börtönből. Így ez arra enged következtetni, hogy az ellene felhozott vádak az utolsó vizsgálat során sem nyertek bizonyítást.

Absztrakt

„…az kezemet fejére teszem, úgy esküszöm reá, hogy boszorkány” Boszorkányüldözés és egyéni történetek Szabolcs vármegyéből

A dolgozatban felvázolt történetek alapján megtudhatjuk, a korszak embere hogyan reagált a számára érhetetlennek tűnő eseményekre. A hirtelen fellépő rosszullét, vagy esetenként tartós, krónikus betegség mögött ártó szándékot, boszorkányságot sejtettek. Körvonalazódik továbbá két, 18. századi Szabolcs vármegyei asszony ellen felhozott boszorkányvád, s az, hogy milyen okok miatt zárták őket börtönbe, s kerültek eljárás alá.

Kulcszavak: boszorkányüldözés, 18. század, egyéni történet, helyiközösség, mikrotörténet

Abstract

Witch-hunt and individual stories from Szabolcs County

From the story outlined in the paper, we can find out how the man of the era reacted to the events that seemed incomprehensible. There was a suspicion of malicious intent and witchcraft behind a sudden illness, deterioration in health, and long-term illness. It outlines, two witch charges against 18th century women in Szabolcs County and the reasons what they were imprisoned and prosecuted for.

Keywords: witch-hunt, 18th century, individual story, local community, microhistory

Források és szakirodalom

Levéltári források

Szabolcs vármegye pere Nehéz János özvegye ellen. 1751.:

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 52. №. 486. 1751, özv. Nehéz Jánosné.

Szabolcs vármegye pere Pásztor Ferencné Orosz Erzsébet, Mihályi Sámuelné, Korpay Anna, László Gergelyné Gyulay Erzsébet ellen. 1754.:

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 55. №. 704., Fasc. 55. №. 458., Fasc. 55. №. 471. 1754, Orosz Erzsébet.

Szabolcs vármegye pere Kardos Mihályné Mátyus Katalin és Mátyusi Ferencné Szaniszló Mária ellen. 1754.:

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665.: Mátyusi Katalin, 1754–1760.

 

Forráskiadványok

 

Bessenyei József (szerk.): A magyarországi boszorkányság forrásai 2. köt., Budapest, Balassi, 2000.

Schram Ferenc: Magyarországi boszorkányperek 1529–1768 2. köt., Budapest, Akadémiai, 1970.

 

Szakirodalom

 

Balázs János et al. (szerk.): A magyar nyelv értelmező szótára 5. köt., Budapest, Akadémiai, 1959–1962. https://mek.oszk.hu/adatbazis/magyar-nyelv-ertelmezo-szotara/kereses.php?kereses=padlat (letöltés: 2021. 03. 29.)

 

Charlie Campbell: Scapegoat: A History of Blaming Other People, London–New York, Duckworth Overlook, 2011.

 

Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára 2. köt., Pest, 1864.

 

Fazekas Árpád: Szabolcsi adatok a pestisjárvány történetéhez, Orvostörténeti Közlemények, 24. évf. 1979/4, 91–106.

 

Ilyefalvi Emese: „[…] akar mi lellyen benneteket mingyart Emberre gyanakoztok”. Boszorkányfenyegetések pragmatikai elemzése, in Kovács Csongor et al. (szerk.): RODOSZ Konferenciakötet, 2010, Kolozsvár, Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók, 2010, 75–92.

 

Kis Domokos: Erdélyi bujdosók és a pestis. Adalékok a pestis elleni védekezés történetéhez (1708–1711), Orvostörténeti Közlemények, 39. évf. 1993/1–4, 83–105.

 

Kis-Halas Judit: Boszorkányok, gyógyítók, orvosdoktortok és a csodatévő Szűz Mária. Az orvoslás plurális modellje egy 18. századi dél-dunántúli kegyhely vonzáskörzetében, doktori disszertáció, kézirat, Budapest, ELTE, 2019. https://edit.elte.hu/xmlui/static/pdfjs/web/viewer.html?file=https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/43461/dissz_Kis-Halas_Judit_irodalomtud.pdf?sequence=1&isAllowed=y (letöltés: 2021. 03. 29.)

 

Koncz Ibolya Katalin: Boszorkányüldözés jogtörténeti kérdései a Német-Római

Birodalomban és a királyi Magyarországon, doktori disszertáció, kézirat, Miskolci Egyetem, 2007. http://midra.uni-miskolc.hu/document/5649/1157.pdf (letöltés: 2021. 03. 29.)

 

Koncz Ibolya: Osztrák büntetőtörvény a magyar boszorkány-perekben. Korunk, 2005/5, 53–56.

 

Krász Lilla: Bábák és boszorkányok a kora újkori Magyarországon. Rubicon, 2005/7, 37–40.

 

Kristóf Ildikó: Boszorkányüldözés a kora újkori Magyarországon: kutatástörténet, eredmények, teendők – 2013-ban, in Klaniczay Gábor – Pócs Éva (szerk.): Boszorkányok, varázslók és démonok Közép-Kelet-Európában, Vallástudományi tanulmányok Közép-Kelet-Európából 1, Budapest, Budapest, 2014, 17–62.

 

Mezey Barna: Boszorkányperek. Börtönújság, 1993/16, 5.

 

Mezey Barna: Boszorkányok. Börtönújság, 1993/10, 5.

 

Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon 3. köt., Akadémiai, Budapest, 1980.

 

Várkonyi Ágnes: Közgyógyítás és boszorkányhit, Ethnographia, CI. évf., 1990/3–4, 384–437.

 

Sárdi Margit: Bethlen Kata Orvosló könyve – Anno 1737, Attraktor, Gödöllő–Máriabesnyő, 2012.

 

Szinnyei József: Magyar tájszótár 1. köt., kiadja: Hornyánszky Viktor, Budapest, 1893.

 

Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka (Kognitív Szeminárium), FOK-TA Bt., Budapest, 2002.

 

Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka pszichológiája, doktori disszertáció, kézirat, Pécs, Pécsi Tudományegyetem, 2010. https://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/15274/szvetelszky-zsuzsanna-phd-2011.pdf (letöltés: 2021. 03. 29.)

 

Tóth G. Péter: A mágia dekriminalizációja és a babonaellenes küzdelem Magyarországon és Erdélyben, 1740–1848, in Klaniczay Gábor – Pócs Éva (szerk.): Boszorkányok, varázslók és démonok Közép-Kelet-Európában, Budapest, Balassi, 2014, 63–84.

 

Varga Mónika: Az evidencialitás kifejezéseiről boszorkányperekben: következtetés, értékelés és újraértékelés, Jelentés és nyelvhasználat, 6. évf., 2019/1, 99–127.

 

Zay Anna: Herbárium, Bevezető tanulmányt írta: Fazekas Árpád, A Szabolcs-Szatmár megyei Múzeumok Igazgatósága, Nyíregyháza, 1979.

[1] Ezek a Magyarországi boszorkányperek 1529–1768 második kötete és A magyarországi boszorkányság forrásai második kötete.

[2] Kristóf Ildikó: Boszorkányüldözés a kora újkori Magyarországon: kutatástörténet, eredmények, teendők – 2013-ban, in Klaniczay Gábor – Pócs Éva (szerk.): Boszorkányok, varázslók és démonok Közép-Kelet-Európában, Vallástudományi tanulmányok Közép-Kelet-Európából 1, Budapest, Balassi, 2014, 40.

[3] 1758-tól jelentősen csökkent a tortúraítéletek száma. 1768 előtt a legsúlyosabb büntetési tétel a halálbüntetés volt. Az 1768-ban megjelent Constitutio Criminales Teresiana megszüntette a boszorkányüldözést. R. Várkonyi Ágnes: Közgyógyítás és boszorkányhit, Ethnographia, CI. évf., 1990/3–4, 426.

[4] Tóth G. Péter: A mágia dekriminalizációja és a babonaellenes küzdelem Magyarországon és Erdélyben, 1740–1848, in Klaniczay Gábor – Pócs Éva (szerk.): Boszorkányok, varázslók és démonok Közép-Kelet-Európában, Budapest, Balassi, 2014, 79.

[5] SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 26. №. 190. 1725, Kutassy Istvánné, etc.

[6] A vizsgált periódus végdátumaként kijelölt 1783-as évből ismert az utolsó, Szatmár vármegyében indított boszorkányság vádja miatti általános bűnvizsgálat. Ezt követően nem került sor újabb boszorkányperekre Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyék területén.

[7] A boszorkányüldözés jogtörténeti vonatkozásaira lásd pl.: Koncz Ibolya és Mezey Barna műveit a felhasznált szakirodalomban!

[8] Charlie Campbell: Scapegoat: A History of Blaming Other People, London–New York, Duckworth Overlook, 2011, 37–46, 81.

[9] Erről lásd: Ilyefalvi Emese: „[…] akar mi lellyen benneteket mingyart Emberre gyanakoztok”. Boszorkányfenyegetések pragmatikai elemzése, in Kovács Csongor et al. (szerk.): RODOSZ Konferenciakötet, 2010, Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók, Kolozsvár, 2010, 75–92.

[10] Kis-Halas Judit: Boszorkányok, gyógyítók, orvosdoktortok és a csodatévő Szűz Mária. Az orvoslás plurális modellje egy 18. századi dél-dunántúli kegyhely vonzáskörzetében, doktori disszertáció, kézirat, Budapest, ELTE, 2019, 55, 66. https://edit.elte.hu/xmlui/static/pdfjs/web/viewer.html?file=https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/43461/dissz_Kis-Halas_Judit_irodalomtud.pdf?sequence=1&isAllowed=y (letöltés: 2021. 03. 29.)

[11] Balkány Szabolcs vármegyei település a Nagykállói járásban.

[12] Bessenyei József: A magyarországi boszorkányság forrásai, 2. köt., Budapest Balassi, 2000, 507.

[13] A megégetett Márton Györgynére vonatkozó egyéb adatot nem találtam.

[14] Az asszony rutén származású volt. Az orosz szó hangsúlyozása a bába etnikai hovatartozásának megjelölésén túl a szakmai felkészültségére is utal. Az oláh és orosz jelzők a negatív emberi és egyben szakmai tulajdonságokat fejezték ki. Lásd: Krász Lilla: Bábák és boszorkányok a kora újkori Magyarországon. Rubicon, 2005/7, 38.

[15] Bessenyei: A magyarországi boszorkányság forrásai, 2. köt., 508. Idézi hosszabban: Krász: Bábák és boszorkányok, 39.

[16] Uo., 506.

[17] Uo., 508–510.

[18] Uo., 508.

[19] Uo., 509.

[20] A padló népies kifejezése. in Balázs János et al. (szerk.): A magyar nyelv értelmező szótára 5. köt., Budapest Akadémiai, 1959–1962. https://mek.oszk.hu/adatbazis/magyar-nyelv-ertelmezo-szotara/kereses.php?kereses=padlat (letöltés: 2021. 03. 29.)

[21] Uo.

[22] Schram Ferenc: Magyarországi boszorkányperek 1529–1768 2. köt., Budapest, Akadémiai, 1970, 304.

[23] Szabolcs vármegye alispánja 1693–95, 1701–1704, 1704–1705 között.

[24] Schram: Magyarországi boszorkányperek 2. köt., 305.

[25] Uo.

[26] Uo.

[27] Uo., 307.

[28] Uo.

[29] Itt feltehetőleg a burjánról van szó, ami gyomot jelent. Ennek egy hangalaki változata lehetett a gurjáng. A szomszédos Szatmárban inkább a gurdaly kifejezés az elterjedt, amit a magasra nőtt, összefonódott kórós burjánra használtak. Vö. Szinnyei József: Magyar tájszótár 1. köt., kiadja: Hornyánszky Viktor, Budapest, 1893. 731–732.

[30] Schram: Magyarországi boszorkányperek 2. köt., 307.

[31] Uo. 308.

[32] Székely Szabolcs vármegyei település a Kemecsei járásban.

[33] 1751. április. Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára (a továbbiakban MNL SzSzBmL) IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 52. №. 486. 1751, özv. Nehéz Jánosné.

[34] Uo. fol. 1.

[35] Mátyusi Ferencné Szaniszló Mária.

[36] MNL SzSzBmL IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 52. №. 486. 1751, özv. Nehéz Jánosné, fol. 1.

[37] Kemecse Szabolcs vármegyei település.

[38] 1754. január. MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 55. №. 704., Fasc. 55. №. 458., Fasc. 55. №. 471. 1754, Orosz Erzsébet.

[39] Kisvárda Szabolcs vármegyei település, járásközpont.

[40] A boszorkány kantár hozzávágásával bárkit lóvá változtatott, majd megnyergelt. A perekben tanúk sokasága vallotta, hogy rajta éjjel boszorkány nyargalt a Gellérthegyre, megmutatták a hozzájuk vágott kantárt vagy zablától felsebesedett szájukat stb. in Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon 3. köt., Akadémiai, Budapest, 1980, 544. Pócs Éva szócikke.

[41] 1754. január. MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 55. №. 458. fol. 4., Fasc. 55. №. 704. fol. 2.

[42] 1754. október. MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665.: Mátyusi Katalin, 1754–1760.

[43] Uo. fol. 2.

[44] Uo.

[45] Az ilyen ~ olyan (~ amolyan) boszorkány szószerkezetek használatakor egyértelműen meggyőződésről, nyomatékosításról beszélhetünk. Erre lásd: Varga Mónika: Az evidencialitás kifejezéseiről boszorkányperekben: következtetés, értékelés és újraértékelés, Jelentés és nyelvhasználat, 6. évf. 2019/1, 105.

[46] MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665. 1754. fol. 2.

[47] Léta, ma Kisléta. Szabolcs vármegyei település a Kisvárdai járásban.

[48] Elmesélte neki a fiatalasszonyon eluralkodó állapotot.

[49] MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665. 1754. fol. 3.

[50] Tortúrára viszik, vízpróba alá vetik.

[51] Szabolcs vármegye alispánja 1735–39 és 1739-1742 között.

[52] Szabolcs vármegyei földbirtokos.

[53] Uo. fol. 4.

[54] MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665. 1754.

[55] Nagykálló Szabolcs vármegyei település, járásközpont.

[56] MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665. 1760. fol. 1.

[57] Uo.

[58] Szabolcs vármegyei nagybirtokos.

[59] Álom, vagy inkább alvás kezdete. Az elalvás utáni első idő. Az előálom legmélyebb szokott lenni. in Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára 2. köt., Pest, 1864, 223–224.

[60] MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665. 1760. fol. 2.

[61] Uo. fol. 5.

[62] Uo. fol. 6.

[63] Irbony, ma Nyíribrony. Szabolcs vármegyei település a Baktai járásban.

[64] Uo. fol. 8.

[65] Sámson, ma Hajdúsámson. Bihar vármegyei település.

[66] Kóró főző. Utalás a kuruzslásra, a nem szakszerű betegellátásra.

[67] Uo. fol. 9.

[68] A pletykálás bűnbakképző voltára lásd: Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka (Kognitív Szeminárium), FOK-TA Bt., Budapest, 2002, 78–79.

[69] A 18. században Magyarországon a pestisjárványos évek száma elérte a 10-et. Az Erdélyben 1708-ban kitörő ragály 1709 szeptemberétől–októberétől a Szatmár–beregi térségben is megjelent és tizedelte a népességet. Az 1738–42-es volt az utolsó nagy országos járvány, a legnagyobb pusztulás az ország keleti–délkeleti részén történt. Szabolcs megyében 13 478 fő, tehát a megye lakosságának 15,8%-a vált a pestis áldozatává. Lásd: Fazekas Árpád: Szabolcsi adatok a pestisjárvány történetéhez, Orvostörténeti Közlemények, 24. évf. 1979/4, 99. és Kis Domokos: Erdélyi bujdosók és a pestis. Adalékok a pestis elleni védekezés történetéhez (1708–1711), Orvostörténeti Közlemények, 39. évf. 1993/1–4, 84.

[70] Lásd pl.: Zay Anna Herbáriumának 395. §-át: „A pestisnek el közelítését hallván, azonnal mennél hamarébb távolabb való menedék helyre kell menni; és onnan sok idő múlva a’ pestisnek megszűnése után kell visszamenni…” és Bethlen Kata Önéletírásának 58. oldalán: „Ez hazában 1719. esztendőben, a pestis nagymértékben uralkodván […] Volt Meggyesen egy híres borbély, ki belső kúrával is szokott volt orvosolni, én ezt elhoztam, ki is pestisnek lenni mindjárt megismerte; de senkinek akkor semmit nem szólván felőle, nagy szaporán elébb állott onnét.”

[71] Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka pszichológiája, doktori disszertáció, kézirat, Pécs, Pécsi Tudományegyetem, 2010. 21–22. https://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/15274/szvetelszky-zsuzsanna-phd-2011.pdf (letöltés: 2021. 03. 29.)

Bozóki Péter: A rendszerváltás hatása a magyar választási rendszerre a hatályos szabályozás tükrében. A választókerületek és a határon túli magyarok választójogának reformja

1. A rendszerváltás hatása a választási rendszerre

 

A rendszerváltozással együtt létrejött egy új választási rendszer is Magyarországon. Ez egy kétszavazásos, három különféle mandátumkiosztást tartalmazó rendszer lett. Egész Európát tekintve az egyik legbonyolultabb, legösszetettebb választási rendszert lett a magyar. A magyar állampolgárok az egyik szavazatukkal a területi pártlistákra szavazhattak, ez alapján osztották ki a területi listás mandátumokat, Hagenbach-Bischoff-kvóta alkalmazásával. A területi listás választókerületekben az összes leadott szavazatot összeszámolták, majd elosztották a kiosztható mandátumok eggyel megnövelt számával. A pártok szavazatszáma és a kvóta hányadosának egészrésze jelentette a pártok területi listáról kiosztható mandátumainak számát. Ha ilyen módon nem volt kiosztható minden mandátum az adott választókörzetben, akkor az úgynevezett kétharmados szabályt alkalmazták, azaz a kvóta kétharmadát elérő párt is mandátumot szerezhetett. Legfeljebb 152 mandátum volt kiosztható a területi listás ágon, de ez a gyakorlatban kevesebbet jelentett, így a fennmaradó mandátumok felkerültek az országos listára. A mandátumot nem képző szavazatok a töredékszavazatokhoz adódtak, a kétharmados szabály alkalmazásánál pedig levonásra került a Hagenbach-Bischoff-kvóta és a szavazatszám különbsége.[1]

Nagy aránytalanság jött létre a 20 területi listás választókörzet miatt, a jelentős szavazatkülönbségek sem hoztak eltérést a pártok által szerzett mandátumok számában. A területi listás ág mechanizmusa azt eredményezte, hogy a kisebb pártoknak nem volt sok esélyük mandátumot szerezni, így csak a nagyobb pártok erősödtek. [2] Legtöbbször a területi listákat arra használják az arányos rendszert követő országokban, hogy megjelenjen a területi képviselet is, de Magyarországon ezt a funkciót már betöltötték az egyéni választókerületek. [3]

A választásra jogosultak a másik szavazatukat egyéni jelöltekre adhatták le. A választási rendszer aránytalansága nem az arányos listás ágban, hanem az egyéni választókerületi részben keresendő. Ez a választási rendszer azonban pontosan azt célozta meg, hogy egyértelmű többséget biztosítson a győztesnek, ezáltal elősegítve a kormányozhatóságot. Emiatt sok kritika érte az akkori választási rendszert.[4]

A kétfordulós választásoknak, 176 egyéni választókerületben az érvényességi és eredményességi feltételeknek is meg kellett felelnie. Az első forduló során, ha a választásra jogosult állampolgárok több mint a fele leadta a szavazatát, akkor érvényesnek tekinthető volt a választás. Ha pedig a győztes jelölt megkapta a szavazatok több mint a felét, akkor eredményes volt a választás, ebben az esetben nem került sor második fordulóra. Abban az esetben, ha az első forduló érvénytelen volt, akkor a második fordulóban már csak a választásra jogosultak egynegyedének kellett részt vennie az érvényességhez, emellett minden első fordulóban indult jelölt újra indulhatott. Ha esetleg az első forduló érvényessége mellett elmaradt az eredményesség, akkor a második fordulóban az első három helyen végzett jelölt­– aki a szavazatok legalább 15 százalékát megkapta – indulhatott. A második forduló során az nyert, aki a legtöbb szavazatot szerezte. Az 1990-es évek választásait az jellemezte, hogy az ugyan érvényes, de eredménytelen első fordulókat mindig követte második forduló, ahol eldőlt a mandátumok sorsa. A 2000-es években már egyre gyakoribb volt az érvényes és eredményes első forduló. Rengeteg kritika és támadás érte a választási rendszert, hiszen a kis pártok aránytalanul nagy zsarolási lehetőségre tettek szert, hiszen a kétfordulós választás során, a szoros versenyben a kisebb pártok jelöltjeinek visszalépése jelentősen befolyásolhatta a választási eredményeket.[5]

Az országos listás ág célja az volt, hogy csökkentse a területi listás és egyéni választókerületi eredményekből származó aránytalanságot. A területi listás ágról töredékszavazatként a kompenzációs ágra az országos szinten öt százalékos küszöböt elérő pártok esetében azok a pártlistára leadott szavazatok kerültek, amelyek nem eredményeztek mandátumot, továbbá a kétharmados szabály alkalmazásával keletkező, úgynevezett „negatív szavazatok”. Az egyéni választókerületi vesztes jelöltekre érkezett szavazatok kerültek az őket jelölő pártok országos listájára. Elméletileg minimum 58 mandátum volt kiosztható kompenzációs ágon, gyakorlatilag viszont további mandátumok kiültek át a területi listás ágról. A mandátumkiosztás a töredékszavazatok alapján a D’Hondt-módszer alkalmazásával történt. A módszer alapja az volt, hogy egy táblázatban, amelynek első sorába a pártlistásra jutó szavazatszám kerül, minden pártlistának képeznek egy számoszlopot, melynek első száma az adott lista szavazatainak a fele, a következő a harmada, majd a negyede, és így tovább. Ezen táblázat alapján történik a mandátumok kiosztása, a táblázatban a meghatározott számú legmagasabb értékhez tartozó listák kapnak mandátumot. [6]

Látható, hogy a rendszerváltáskor lefektetett választási rendszer bonyolultsága, hiányosságai indokolttá tették annak megreformálását. Az 1989-es választási rendszer alapján hat választást tartottak Magyarországon. A legnagyobb változás, amely ezt a választási rendszert érte, az a 1997-es új eljárási szabályok elfogadása volt. Ezen választások során többször felmerült a csalás gyanúja, de a nemzetközi megfigyelők technikai problémák mellett semmi konkrét bizonyítékot nem találtak. Pontosan ezek miatt 2010-ben a közjogi átalakulás egyik fontos pillére lett a választási rendszer reformja. Két fontos célkitűzés mentén alakult az újítás, a kétévtizedes hiányosságok orvoslásával, a választási szabályok pontosításával, valamint annak a társadalmi elvárásnak való megfeleléssel, hogy redukálják a politikai elit létszámát. Ennek megfelelően 2010-ben az Országgyűlés legelső döntése volt, hogy 386 helyett 199 főben maximálta a képviselők számát.  Ennek gyakorlati megvalósítására az Alaptörvény elfogadása után esedékessé vált új választási törvény elfogadásával került sor. A „köbgyök-szabály” szerint az ország felnőtt lakosságának létszáma alapján kiszámítható a törvényhozás ideális létszáma. Ennek módja nem más, mint, hogy köbgyököt kell vonni az írástudó felnőtt lakosság lélekszámából. Abban az időben ezzel a számítással lett ez az érték 200. [7]

 

1.1. Az új magyar választási rendszer

 

A hazánkban használt mai választási rendszer alapjait az Alaptörvény és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény szabályozza.

Magyarország alaptörvényének értelmében, minden nagykorú magyar állampolgárt általános és egyenlő választójog illet meg, a szavazás mindenkor közvetlen és titkos. A választójog gyakorlása Magyarországon önkéntes és szabad.[8]

Több elemből tevődik össze a választási rendszerünk, az országgyűlési, helyi és nemzetiségi önkormányzati választások és az európai parlamenti választások más-más rendszerrel rendelkeznek.

2011-ben a magyar Országgyűlés megszavazta az országgyűlési képviselők választásáról szóló új törvényt. Továbbra is kétszavazásos, vegyes többségi választási rendszere van Magyarországnak. Eddigi három helyett már csak két módon lehet mandátumot szerezni. Arányos listás választási rendszerben választanak 93 képviselőt, úgy, hogy az egyéni választókerületek töredékszavazatait is beszámítják. Továbbá egyfordulós, relatív többségi rendszerben választanak 106 képviselőt. Így 46 százalékról 53 százalékra változott a többségi ágon választott képviselők aránya.[9]

Magyarországon a 2010-es választásokat követően megkezdődött a közjogi berendezkedés átalakítása, amely az Alaptörvény elfogadását követően magával hozta az egyes alapvető jogok gyakorlására, valamint a legfontosabb közjogi intézményekre vonatkozó szabályok megváltozását is. Ennek fényében került sor előbb a választási anyagi jog, majd a választási eljárásra vonatkozó szabályok újjászületésére. A választási szabályok változásának irányát meghatározta a parlament létszámának csökkentése, amelyet az Alaptörvény az eddigi 386 helyett 199 főben korlátozott. Emellett fontos körülmény volt az is, hogy az Alaptörvény értelmében a választójog gyakorlásának már nem előfeltétele a magyarországi állandó lakhely megléte, ezzel pedig megnyílt annak a lehetősége, hogy a külhoni magyar állampolgárok is szavazhassanak a magyarországi választásokon. Ez teljesen új helyzetet teremtett, annak biztosítása pedig, hogy az ország határain kívül élő új szavazók is élhessenek választójogukkal, szintén az új választási jogszabályokra várt.[10] A listás helyek szétosztását befolyásoló töredékszavazatok számításának módja is jelentősen módosult, így ezentúl már nem csak az egyéni választókerületekben alulmaradt jelöltekre leadott szavazatokat kell beszámítani  a listás szavazatok összesítésekor, hanem az egyéni választókerület győztesére leadottakat is figyelembe veszik, ez a győzteskompenzáció.[11]

A választási metódusunk legnagyobb rendszerszerű változása a vegyes rendszer megtartása mellett az eddigi háromcsatornás, azaz, az egyéni körzet, területi lista és az országos listát magába foglaló rendszer, egy egyszerűbb és átláthatóbb kétcsatornás rendszerre váltása volt. A kétcsatornás rendszer az egyéni körzetet és az országos listát foglalja magába. Ezen felül a választási reform alkalmat adott arra is, hogy az elmúlt húsz év választásának tapasztalatai is beépüljenek a választási rendszerbe, hatékonyabbá és átláthatóbbá téve azt. Ennél azonban még fontosabb szempontja a választási reformnak, hogy több olyan kérdés is rendeződhetett ez által, amelyek számos érdekességet okoztak a megelőző választásokon. Ezek az érdekességek már a választások jogszerűségét, egyenlőségét és tisztaságát veszélyeztették, és rendezésükre a magyar és nemzetközi fórumok is nyomatékosan felhívták a figyelmet. A választókörzetek arányosságának biztosítása, az ajánlási rendszer visszásságainak megszüntetése kiváló példák arra, hogy az új választási rendszerrel több évtizedes problémák kiküszöbölésére nyílt lehetőség.[12]

Az új választási rendszer kedvezményes mandátumszerzési lehetőséget biztosít a 13 magyarországi nemzetiség számára az arányos listás ágon. Ha nem érik el kedvezményes szintet sem, abban az esetben parlamenti szószólót küldhetnek az Országgyűlésbe. Új elem lett a külhoni állampolgárok választójogosultsága, ők az országos listára adhatják le a szavazatukat.[13]

A jelöltállítás és az országos lista állításának a feltételei is megváltoztak. Legalább kilenc megyében és Budapesten kell minimum 27 egyéni választókerületben önállóan jelöltet állítani. A jelöltállításhoz választókerületeként legalább ötszáz, az adott választókerület névjegyzékében szereplő választó ajánlása szükséges. Ezt megelőzően legalább 750 ajánlásra volt szükség az egyéni választókerületekben. Területi listát pedig csak az a párt állíthatott, amely a területhez tartozó egyéni választókerületek minimum negyedében, de legalább két kerületben jelöltet tudott állítani. Azok a pártok állíthattak országos listát, amelyek legalább hét területi listát tudtak állítani.[14]

Az új választási rendszer csökkentette a listaállítás előtti akadályokat. Az egyéni választókerületeknél két jelentős változás, hogy hasonló méretű egyéni választókörzetek jöttek létre, és az, hogy az abszolút többségit egy relatív többségi eljárás váltotta. Az új törvény nem tartalmaz érvényességi küszöböt az egyéni választókerületekben. Az összes olyan töredékszavazatot hozzáadják az országos listákra érkező szavazatokhoz, amelyekre nem volt szükség a mandátum szerzéshez. Ennek értelmében a győztes szavazatszámának és a második helyen végzett jelölt eggyel megnövelt szavazatának a különbségét is.[15]

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a rendszert erősítő és gyengítő tényezők viszonyrendszere az új Alaptörvény és a módosított választási törvény megalkotását követően nagyjából egy tekintet alá esik a korábbival. A választási rendszerben az erősítő tényezők túlnyomósága még inkább növekedett a győztest is kompenzáló módozattal.  A hazai hatalomgyakorlás jogi keretei megfelelőnek tekinthetőek, az Alaptörvény előtti modellhez képest nincs visszaesés. Azonban elképzelhető, hogy a választópolgárok kevesebb, mint fele megszerzi a parlamenti helyek többségét, ekképp a kormány mellett az államfőt is megválaszthatja, és 4 évre totális irányítást gyakorolhat a társadalom felett. A „tértől és időtől független ideális modellek” fényében tehát továbbra is valamilyen gyengítő tényező képzelhető el a komplex rendszer tökéletesítéséhez.”[16]

 

 

2. Választókerületek reformja

 

A demokratikus választás elengedhetetlen része a választókerületek létrehozásának garanciális szabályoknak megfelelő kialakítása. Az egy választókerületben lévő választópolgárok számának, a választókerületek számának és azok területi lehatárolásának szabályozási kérdése a kompenzációs választási rendszerben a mandátum kiosztáson keresztül, mind az országgyűlési, mind az önkormányzati választások esetén a testületek összetételének meghatározó alapja. A választókerületek meghatározásánál figyelembe kell venni az adott állam népesség-szerkezetét, település-szerkezetét, földrajzi adottságait. Magyarország sajátossága, hogy a népesség közel egyötöde[17] a fővárosban lakik. A közel kétmilliós főváros lakónépességétől jelentősen eltér Magyarország nagyvárosainak létszáma és jellemző az aprófalvas településszerkezet is.” [18]

A 2010 utáni választójogi reform alapvető eltérése a korábbi szabályozáshoz képest pont a választókerületek számának csökkentése, területi határaik átrajzolása és az egy választókörzetben lévő lakosság számának jelentős növelése volt.

A választási reform hatására az országgyűlési képviselői szám jelentősen csökkent, ezáltal kevesebb választókerület kialakítása vált szükségessé. Az egyenlőség elvének érvényesüléséhez azt a célt kell elérni, hogy minden választó szavazata hasonló súlyú legyen. Ez akkor érvényesülhet igazán, ha egy mandátum megszerzéséhez nagyjából azonos számú szavazat szükséges minden választókerületben. Nemzetközi szinten is az „egy ember, egy szavazat” elv érvényesül, minden ember szavazatának megközelítőleg ugyanannyit kell érnie.  Éppen emiatt nagyon fontos elem a választókerületek határainak kialakítása, mely során egyetlen társadalmi csoportot vagy kisebbséget sem érhet hátrány. A Velencei Bizottság álláspontja szerint a választókerületek aranyossága szempontjából tíz százalékos eltérés még arányos, de bizonyos esetekben akár tizenöt százalékos eltérés is elfogadható. A bizottság javaslata alapján ezeket a határokat – legalább tíz évente – érdemes felülvizsgálni.[19]

Magyarországon választási anyagi jogi szabályok tekintetében kifejezetten szükséges volt egy átfogó reform, hiszen több mint 20 éve, a rendszerváltozás során kialakult szabályozás átgondolatlan és elavult volt. Elavultságát leginkább a demográfiai változások jelentették, amellett, hogy kifejezetten az akkori politikai érdekeket szolgálták ki.

A reformokat megelőzően a választókerületek határait egy 1990-ben elfogadott minisztertanácsi rendelet szabályozta, ezt egyszer sem vizsgálták felül, míg érvényben volt.[20] Az akkori választókerületi aránytalanságot legjobban az mutatja, hogy a legkisebb és a legnagyobb választókerületek nagysága között két és félszeres volt a különbség. Ebből az következett, hogy a nagyobb választókerületek lakóinak szavazatai kevesebbet értek, mint a kisebb választókerületek lakóié, hiszen akkora volt a népesség szám differencia. Ezáltal ezen szabályozás alatt tartott választások során jelentősen sérült az egyenlő választójog alapelve.

Az Alkotmánybíróság már 2005-ben kimondta, hogy egyes választókerületek közötti különbség sérti a szavazategyenlőséget. Határozatában azt is rögzítette, hogy mely esetekben kell az Országgyűlésnek kétharmados törvényben rendelkeznie. Ide tartoztak például a választókerületek határainak megállapítására vonatkozó szabályok, méretük közötti eltérés mértéke és a felülvizsgálatának rendje[21]. Az Országgyűlés nem tett eleget az Alkotmánybíróság által megszabott időn belül, így mulasztás keletkezett. Végül 2010-ben az Alkotmánybíróság megsemmisítetté a választókerületeket szabályozó minisztertanácsi rendeletet, valamint azon rendelkezését, mely a Kormány hatáskörébe adja a választókerületek határainak megállapítását.[22]

A reformokat követően, az új választási rendszerben az 176 egyéni választókerület helyett 106 körzet jött létre. A 2011. évi CCIII. törvény az országgyűlési képviselők választásáról szabályozza a választókerületek kialakítását. Ez alapján a választókerületeknek összefüggő területet kell alkotniuk, nem léphetik át a megye és a főváros határait, a körzetekben élő választók számának nagyjából ugyanannyinak kell lennie. Egy település vagy egy fővárosi kerület is több választókörzetre osztható, indokolt esetben. A törvény szerint az egyéni választókerületben élő választók száma nem térhet el az országos átlagtól tizenöt százaléknál nagyobb mértékben, kivétel jelent, ha a megyehatárok vagy összefüggő terület, történelmi, nemzetiségi, vallási vagy egyéb helyi sajátosság ezt indokolttá teszi. Ha az eltérés meghaladja a húsz százalékot, abban az esetben az Országgyűlésnek módosítania kell a választókörzetet az arányosság érdekében. Az új törvény hatálybalépését követően megszűnt az évtizedek óta tartó aránytalan állapot a választókerületek tekintetében.[23]

2012-ben a Velencei Bizottság több ajánlást is megfogalmazott az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény kapcsán, ezek nagyrészben a választókerületek kialakítását érintették. A Bizottság a pontos szabályozást hiányolta, amelyek alkalmazásával az Országgyűlés megállapítja a választókerületi határokat. Ajánlást tett arra, hogy a törvény által engedett tizenöt százalék helyett legyen tíz százalék a megengedett eltérés aránya az országos átlaghoz képest. Javaslataikban kitértek a tízévente tartandó felülvizsgálatra, és arra, hogy ezzel ne várják meg a húsz százalékos eltérést. A Bizottság álláspontja szerint a választókerületi határokat nem törvénynek kellene szabályoznia, hanem egy független testületnek. Ennek ellenére a Bizottság pozitívan értékelte a törvény által létrejött változásokat.[24]

 

 

3. A határon túli magyarok választójoga

 

A magyar Országgyűlés 2010-ben fogadta el az 1993. évi LV. törvény módosítását, ez megadta a lehetőséget arra, hogy 2011-től a határon túli magyarok kedvezményes honosításba vehessenek részt. A törvény értelmében mindazok, akik magyar felmenőkkel rendelkeznek, vagy valószínűsíthető, hogy azok magyar állampolgárok voltak és igazolják a magyarnyelv ismeretét, magyar állampolgárságot szerezhetnek anélkül, hogy magyarországi bejelentett lakhellyel rendelkeznének. A parlament ezáltal lehetővé tette, hogy történelmi okokból Magyarország határain túl maradt magyarok kedvezményesen juthassanak magyar állampolgársághoz. Ez egy bevett nemzetközi eljárás, amely segít egy adott nemzet egységességét megtartani, pont emiatt ez a módosítás nagy ellenszenvet nem váltott ki. Még kedvezőbb helyzet alakult ki azzal, hogy az Alaptörvény nem tette a választójog feltételévé az állandó magyarországi lakhelyet, így megnyílt a lehetőség arra, hogy azok a magyar állampolgárok is élhessenek választójogukkal, akik nem Magyarországon élnek. Ez az újítás komoly infrastrukturális fejlesztést is igényelt, hiszen több százezres új szavazói csoport jelent meg a választási rendszerben, akiknek biztosítani kell a szavazáshoz megfelelő körülményeket a választások alkalmával.[25]

A 2011. évi országgyűlési képviselők választásáról rendelkező törvény értelmében, az Országgyűlés garantálja, hogy „a határainkon kívül élő magyar állampolgárok a politikai közösség részesei”. Eltérés, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok csak pártlistára szavazhatnak, míg az állandó magyarországi lakhellyel rendelkezők a pártlista mellett, egy egyéni választókerületi jelöltre is szavazhatnak. Ez az Alaptörvény rendelkezéseivel áll összhangban, hiszen a XXIII. cikk (4) bekezdése szerint „sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot további feltételekhez kötheti”.[26] A gyakorlat azt mutatja, hogy a választások során a külhoni magyarok szavazata inkább jelképes, mint döntő erejű, hiszen csak a 93 listás helyet tudja befolyásolni a voksuk, a 106 egyéni választókerületi mandátumra nincs semmi hatásuk. A mandátumok rendezését nem csupán a pártlistára leadott szavazatok, de az egyéni választókerületek töredékszavazatai is döntően befolyásolhatják, a töredék szavazatok azok, melyekre nem volt szükség az egyéni választókerületi mandátum megszerzéséhez, és olyan párt jelöltjére adták le, melynek listás szavazataránya meghaladja az öt százalékot.[27]

A választáson való részvételhez a magyarországi lakcímmel nem rendelkezőknek kérniük kell a névjegyzékbe vételüket, a választást megelőző tizenötödik napig. Ezen feltétel teljesítésére lehetőség van levélben vagy internetes regisztrációval is. Az Alkotmánybíróság is foglalkozott a határon túli magyarok választójogának kérdésével, és a névjegyzékbe való felvétel feltételével. Határozatában megállapította, hogy alkotmányos a fennálló rendszer, hiszen a lakcímadataikról nem áll rendelkezésre hiteles nyilvántartása a magyar hatóságoknak, és ennek hiányában lehetetlen a választójog gyakorlásának biztosítása.[28]

 

 

 

 

[1] Századvég Alapítvány. (2014. február 10.). Az új magyar választási rendszer. Budapest: Századvég Alapítvány. Forrás: https://szazadveg.hu/uploads/media/57e923c55360d/az-uj-magyar-valasztasi-rendszerszazadveg-tanulmany130802.pdf  (letöltve:2020.11.5.) 6.o.

[2] Uo.

[3] Medián-HVG. (2009). Javaslat a választási rendszer reformjára. http://www.median.hu/object.045a478f-a27e-45a1-9b3f-70de273397f8.ivy(letöltve:2020.12.6.)

[4] Századvég. (2014. február 10.). 7.o.

[5] Uo.

[6] Századvég. (2014. február 10.). 8.o.

[7] Uo.

[8] Alaptörvény Alapvetés XXIII. cikk

[9] Századvég. (2014. február 10.). 10.o.

[10] Századvég. (2014. február 10.). 2.o.

[11] Körösényi András. (2015). A magyar politikai rendszer – negyedszázad után. Budapest: Osiris.  Forrás: https://mek.oszk.hu/16000/16042/16042.pdf   241-242.o (letöltve:2020.12.8.)

[12] Századvég. (2014. február 10.). 2.o.

[13] Századvég. (2014. február 10.). 10.o.

[14] Századvég. (2014. február 10.). 11.o.

[15] Századvég. (2014. február 10.). 11.o.

[16] Cservák Csaba. (2018). Választási és kormányzati rendszer az Alaptörvény elfogadását követően. Budapest: Jogelméleti Szemle. Forrás: http://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/cservak-csaba-valasztasi-es-kormanyzati-rendszer-az-alaptorveny-elfogadasat-kovetoen/?print=pdf  18.o. (letöltve:2020.12.10.)

[17] http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsd003b.html (letöltve: 2020.12.13.)

[18] Nadrai Norbert József. (2020). A magyar választási rendszer átalakulásának legújabb irányai. PhD értekezés. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar. Forrás: https://ajk.pte.hu/sites/ajk.pte.hu/files/file/doktori-iskola/nadrai-norbert-jozsef/nadrai-norbert-jozsef-muhelyvita-ertekezes.pdf  18.o. (letöltve: 2020.12.13.)

[19] Századvég. (2014. február 10.). 16.o.

[20] Századvég. (2014. február 10.). 18.o.

[21] Századvég. (2014. február 10.). 18.o.

[22] Századvég. (2014. február 10.). 18.-19.o.

[23] Századvég. (2014. február 10.). 19.o.

[24] Századvég. (2014. február 10.). 21.o.

[25] Századvég. (2014. február 10.). 22.o.

[26] Alaptörvény XXIII. cikk (4) bekezdés

[27] Századvég. (2014. február 10.). 23.o.

[28] Századvég. (2014. február 10.). 25.o.

Móré Sándor: Beszámoló a Találkozások című sorozatról (2014. szeptember – 2021. május)

2014. szeptemberében indult el a Találkozások c. sorozat a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, azóta tizennyolc alkalmat szerveztünk meg. A Találkozásokon a Hallgatók egy kötetlen beszélgetés keretében találkozhatnak oktatóikkal, akik arról is beszélnek, hogyan találkoztak Istennel, hogyan vezette őket Isten idáig, és hogy mit értettek meg a tervéből.

 

Házigazdaként ezúton is szeretném megköszönni az oktatóknak, hogy vállalták a felkérést. Ez a tény is tükrözi azt, hogy oktatóink közéleti szerepvállalása nem csupán a tudományos élettel, illetve oktatással közvetlenül összefüggő nagyszámú feladat elvégzésére és tisztség betöltésére korlátozódik, hanem a kar lelki, közösségi életében is meghatározó.

 

A Találkozásokon nemcsak Hallgatók vesznek részt, hanem az oktatók közül is többen eljönnek meghallgatni kollégáik bizonyságtételi bemutatkozásait. Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter dékán úrtól idézek: „együtt dolgozunk, de nem biztos, hogy sokat tudunk egymásról”.

 

A beszélgetésekben megfigyelhető volt az oktatók tanítás iránti elkötelezettsége, szeretete, mely abban is megnyilvánult, hogy nemcsak önmagukról, hitükről beszéltek, hanem azokról a nehézségekről, problémákról is, amelyeket a Hallgatókkal közösen fognak megoldani.

 

A COVID-19 vírus a Találkozásokat is váratlan helyzet elé állította: online alkalmat tartottunk annak ellenére, hogy jellegéből adódóan ez a sorozat kifejezetten a személyes jelenléten keresztül működik igazán. Reméljük, hogy rövidesen a Találkozások is visszatérhet a régi „kerékvágásba”.

 

Időrendi sorrendben az alábbi oktatók vettek részt meghívott vendégként a Találkozásokon:

Dr. habil. Szabó Zsolt egyetemi docens (2014. október 22.)

Prof. Dr. Osztovits András tanszékvezető, egyetemi tanár (2014. december 5.)

Prof. Dr. Kukorelli István egyetemi tanár (2015. március 9.)

Prof. Dr. Domokos Andrea intézetvezető, egyetemi tanár (2015. április 29.)

Dr. Homolya Dániel egyetemi adjunktus (2015. szeptember 30.)

Prof. Dr. Balla Péter tanszékvezető, egyetemi tanár, a KRE Hittudományi Doktori Iskola vezetője (2015. november 2.)

Dr. Tomka János főiskolai tanár (2016. március 8.)

Dr. Törő Csaba Attila, egyetemi docens (2016. április 26.)

Dr. habil. Udvary Sándor tanszékvezető, egyetemi docens (2016. október 26.)

Gál László (2016. december 1.)

Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér dékánhelyettes, egyetemi docens (2017. április 4.)

Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter tanszékvezető, egyetemi tanár, dékán (2017. október 24.)

Prof. Dr. Kun Attila tanszékvezető, egyetemi tanár (2018. április 5.)

Prof. Dr. Rixer Ádám egyetemi tanár, tanszékvezető (2018. október 24.)

Prof. Dr. Stipta István egyetemi tanár (2019. április 9.)

Prof. Dr. Zsengellér József egyetemi tanár (2019. október 22.)

Dr. Garamvölgyi László ny. r. dandártábornok, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója (2020. október 19.)

Dr. Nagy Péter egyetemi adjunktus (2021. április 7.)

 

Természetesen a továbbiakban egyetemünk más oktatói is meghívott vendégként részt vehetnek a Találkozásokon, és ha majd egyszer a kör bezárul, újból sor kerülhet a korábban meghívott oktatók előadásaira.

 

Az alábbiakban Lőrincz Márk joghallgató, Repponi Felicia Laura PhD hallgató és Balog Ilona Ida gyakorlati tanár Találkozásokkal kapcsolatos gondolatait olvashatjuk, akinek ezúton is nagyon szépen köszönöm a beszámolóikat.

 

 

Lőrincz Márk 3. éves jogász hallgató

 

Ha jól emlékszem a második szemeszteremet töltöttem az egyetemen, amikor a látóterembe került egy akkor még megfoghatatlan program Találkozások néven. Megfoghatatlan volt, mert a többi szakmai előadás mellett egyszerűen nem tudtam bekategorizálni, mi is ez. Habár nem igazán tudtam, hogy mire számíthatok, elvégre nem sok információm volt a sorozatról, de a meghívott vendég egy számomra nagyra becsült oktató volt, ezért őszinte érdeklődéssel jelentkeztem a foglalkozásra. Meg kell mondanom, hogy személy szerint nagyon kedvelem a tartalmas eszmecseréket akár személyesen, akár online formában, mind résztvevőként, mind hallgatóként előszeretettel fogyasztok hasonló tartalmakat a szabadidőmben is. Az internet korában végtelen számú érdekesebbnél érdekesebb podcast-ok születnek, de számomra hiánycikknek számítanak a jogászi pályáról szóló tartalmak, elvégre mégis csak ezt választottam leendő hivatásomnak. Épp ezen okok miatt számomra az egyetemi éveim egyik legminőségibb és legértékteremtőbb programsorozata a Találkozások.

 

Egészen elképesztő, hogy bensőséges környezetben milyen őszinte és valódi történetek bontakozhatnak ki az általam kevésbé ismert oktatóim tolmácsolásában. Szeretem a szakmai előadásokat, szeretek a lehetőségeimről informálódni és új tudással gazdagodni, de végső soron ezek csak hideg adatok, amik azt az illúziót kelthetik tapasztalatlan elmémben, hogy az élet ilyen sivár és letisztult, mint ahogyan az egyetem padjaiban tűnik. Amik számomra az igazi értékeket adják, azok pont az olyan emberi történetek, mint amilyeneket a Találkozáson van szerencsém hallani. Történetek emberekről, akik e lecsupaszított mivoltukban ugyanolyanok, mint én, mégis mindegyikük egyedinek hat. A Találkozások alkalmával a hatalmas szakmai tudás mögül előbújnak azok a gondolatok, érzések és az elhivatottság, ami meghatározta az egyetem oktatóinak szakmai és magánéletét egyaránt. Nem állítom, hogy mindenki története csavaros és viszontagsággal teli vagy formabontó, de mégis mindegyik élményként hat a hallgató számára, legalábbis számomra mindenképp.

 

Én próbálom aszerint élni az életemet, hogy nem a nagy mérföldkövek azok, amik végső soron meghatározzák az életem minőségét, hanem az, ahogyan a szürke hétköznapokat töltjük, hiszen valójában az az életünk. Ez a gondolat pedig tökéletesen leírja számomra, milyen egy Találkozáson részt venni. Elgondolkodtat az, hogy elhivatott emberek szájából hallhatom ugyanazokat a gondolatokat és érzéseket, amik engem is sokszor nyomasztanak, mégis mindezek ellenére megtalálták a számításaikat. Emlékeztetnek arra, hogy a szakmán túl is fejlődjek és fejlődhetek, mint ember. Egy ilyen alkalom nagyszerű élmény, egyfajta néma ünnepe a szakmának, mindenféle csillogás és ámítás nélkül, ezért pedig kifejezetten hálás vagyok az itt töltött éveim alatt.

 

 

Repponi Felicia Laura PhD hallgató, Közigazgatási Jogi Tanszék

 

Hogy valakinek a lelkében ott él-e az isteni szeretet lángja, észreveszem a szavaiból. Nem amikor Istenről beszél, hanem amikor földi dolgokról szól.” (Simone Weil)

 

Immár több éve kerül megrendezésre karunkon a Találkozások sorozat, ahol mi, hallgatók hívő oktatóinkkal egy személyesebb térben találkozhatunk, és hallhatjuk beszámolójukat életükről, hitükről, jogászi hivatásukról és életszemléletükről, és kérdések feltevésére is van lehetőség. Bár református egyetem vagyunk, a mindennapi oktatásban nem kap nagy hangsúlyt a vallás, vagy a hit, inkább az oktatók attitűdje alapján lehet következtetéseket levonni, de talán ez így is van rendjén. Minden esetre számomra vonzó volt a program, mivel remek lehetőségnek tűnt, hogy kicsit közvetlenebb légkörben ismerjük meg tanáraink életútját.

 

Egyszer egy idős baptista lelkésztől hallottam, hogy „a szolgálat és a tanítványság annyit tesz, mint közelebbről nézni Isten munkálkodását”. Számomra mindig felemelő érzés volt, amikor a Találkozások alkalmain nem csak egy-egy oktatómmal találkozhattam, hanem megláthattam a beszámolóikban azt a bizonyos Láthatatlan Kezet. Mert mindenki más módon ugyan, de eltalált a Teremtőhöz. Volt, aki vallásos neveltetést kapott, más nem, volt, akinek volt nagyon közeli Isten-élménye, másnak nem. Néhány oktató közelebb engedett bennünket a magánéletéhez, mások távolabbról közelítették meg a témát.

 

Amit megfigyeltem, és amihez én is tudtam kapcsolódni, hogy mindenkinek volt egy története, arról, hogy hogyan terelődött a jogi pályára, és általában ehhez kapcsolódott valamilyen természetfeletti „vezetés” is. Mindez engem közelebb vitt ahhoz, hogy jogászként hogyan élhetem meg a hitet, mert sok dilemmát láthatunk, vagy éppen morális kérdéseket kell eldöntenünk.

 

„Eleinte azt hittem, én leszek majd az Isten ítélő keze az oktatói pályán, és majd segítek kiszórni, hogy ki legyen jogász, és ki ne” – mesélte az egyik legmegrendítőbb alkalmon az egyik, egyébként kicsit rettegett oktatónk, akit a szülei eleinte református lelkésznek szántak, de ő nem érzett erre elhívást. „Most már tudom, hogy nem így van, és hagyom, hogy ezt Ő döntse el”. Ezután elcsukló hangon arról beszélt, hogy nem biztos abban, hogy átélte-e az újjászületés csodáját, csak reméli, mint ahogy azt is, hogy nem túlontúl ítélkező. Az én szemem nem maradt szárazon az ezt követő csendben…

 

Talán ekkor érzékeltem leginkább, hogy bár lehet egy egyetemen oktatók és hallgatók között egyfajta „hierarchikus” viszony, a Találkozások során megtapasztalhatjuk, hogy Isten ugyanannyira szeret és „egyenrangú” gyermekeiként közelebbről nézhetjük az Atya munkálkodását.

 

 

Balog Ilona Ida gyakorlati tanár, Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet

 

Lelkeket szabadít meg az igaz bizonyság;” (Példabeszédek, 14. rész, 25. vers)

 

Amikor először olvastam a meghívó levelet a Találkozások keretében tartott előadásra, belül elnézően elmosolyodtam. „Az én drága, ájtatos hittestvéreim… hová is lenne egy református egyetem ilyen alkalmak nélkül?” gondoltam magamban. Nem hivatalosan bár, mégis afféle kötelező velejáró programnak tartottam, amelyre – akkor úgy véltem – elmennek talán a legbuzgóbb hívek, de túl sok kapcsolata a mindennapi működésünkkel nemigen lesz.

 

Mégis, nem túl nagy várakozásokkal, de elmentem egy ilyen előadásra. Ez csak számomra volt az első alkalom, de ekkor egy közeli kollégám tartott előadást, akiről a napi kapcsolat ellenére is csak igen keveset tudtam. Állandó rohanásunkban szinte minden időnket az oktatásnak szentelve, magunkra bizony kevés idő jut, és a rövidke szünetekben a folyosókon vagy éppen a büfében tartott spontán „értekezletek” legyenek bármilyen jóhangulatúak, nem adnak lehetőséget arra, hogy egymást jobban megismerhessük. Mivel éppen befejeztem az adott időszakra kiírt óráimat és kíváncsi is voltam, úgy gondoltam, semmi akadálya nem lehet, hogy egyszer megnézzem magamnak a Találkozásokat. Így kicsit kétkedve, tamáskodva, de kíváncsian ültem le a hallgatók és kollégáim közé.

 

Ez az első alkalom sok mindent megváltoztatott. Azóta egészen más várakozásokkal és lelkülettel ülök be az előadásokra, amikor időm engedi. A legerősebb érzés talán az előadó kollégák iránt érzett mélységes tisztelet és megbecsülés, amely az első alkalom óta megmaradt bennem. Korábban bele sem gondoltam, mekkora erő, mekkora hit kell ahhoz, hogy egyáltalán kiálljunk egy meghívott közönség elé és legbelső, legnehezebben kifejezhető kincsünkről, Istenhez fűződő kapcsolatunkról beszéljünk olyan, lényegében ismeretlen embereknek, akik magukban bizonyára ízekre szedik, saját elgondolásuk szerint értékelik, „hasznosítják” legmélyebb lelki életünket akkor is, ha tapintatból esetleg nem mondják el, mit gondolnak róla. Ezt teszem én is, ahogyan minden meghallgatott előadás után, legyen az tanulmányi vagy ismeretterjesztő előadás, művészeti produkció vagy prédikáció, szentbeszéd. Ezek a más típusú előadások azonban tudományról, történetről, hitelvekről vagy helyes cselekedetekről szólnak, nem pedig legbelsőbb, őszinte énünkről. Nagyon megértem, ha valaki úgy gondolja, nem áll készen egy ilyen feladatra, és aki elvállalja is, megilletődöttséggel és talán némi emberi bizonytalansággal éli át azt.

Ma már tudom, ez így van rendjén. Mi másról szólhatna egész hivatásunk, ha nem arról, hogy tudásunkat, tapasztalatunkat átadjuk másoknak, hogy a gondolatokat Ők is továbbfejlesszék, átformálják, saját életükben is értelmezzék és hasznosítsák? Tudjuk, hogy fájdalmas és nehéz, de egyben felemelő is, ezért csináljuk nap mint nap. Nem az lepett meg, hogy kollégáim milyen alaposan felkészültek a Találkozások előadásaira, hiszen tudom róluk, hogy ezt mindig megteszik, a kevésbé kötelező vagy kötetlenebb alkalmakra is, hanem az, hogy előadásaik mekkora hatással voltak rám. Szégyellni kezdtem örökös tamáskodásomat, mégha magamban is tartottam azt. Világossá vált előttem, mennyi pozitív energiát, lelki táplálékot tud nyújtani az az önfeláldozó, őszinte hitvallás és bizonyságtétel, amit kollégáim tesznek. A kezdeti cél, hogy jobban megismerjem Őket, így túlteljesült. Bizonyára maradt még sok konkrét információ, amit nem tudtam meg Róluk, de megérteni azokat az elveket, amelyek állandóan vezérlik Őket, több ennél. Nemcsak közelebb érzem Őket magamhoz az előadásuk óta, de ezeken az alkalmakon magam is kicsit felszabadulok, megtapasztalom azt az isteni erőt, Szentlelket, ami összetart és folyamatosan utat mutat, hogy jobban megértsük, mi dolgunk van e világon.

 

Köszönöm a szervezőknek és előadó kollégáimnak ezeket a megerősítéseket és azt, hogy tartják bennem a lelket. Sokat segítenek abban, hogy átlendüljek a kellemetlen, bosszantó apróságokon, a hivatásomra koncentráljak és tegyem a dolgom, ahogyan Ők is.