Farkas Dániel: Horváth Sándor – Kecskés Gusztáv – Mitrovits Miklós (szerk.): Magyarország külkapcsolatai (1945-1990) (recenzió)

Recenzált mű: Horváth Sándor – Kecskés Gusztáv – Mitrovits Miklós (szerk.): Magyarország külkapcsolatai (1945-1990), Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2021. ISBN 978-963-416-285-8 640 o.

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének gondozásában megjelenő kötet célja a szerkesztők szerint, hogy összefoglalja az 1990-as évek „levéltári forradalmának” köszönhető, az elmúlt évtizedekben Magyarország külpolitikai kapcsolatrendszerét illetően felszínre került eredményeket. A kötet tartalmát képező eredmények önálló monográfiák vagy cikkek képében részben vagy egészben megjelentek már, ahogy ezt a fejezetek bibliográfiái is jelzik. Mégis, egy ilyen kötet kiváló lehetőség arra, hogy ezeket az eredményeket egymás mellett szerepeltetve, szintetizálva, esetenként új adalékokkal bővítve nyújtsák át a szerzők az olvasóközönségnek.

A kötet négy részre oszlik. Az első, „Szuperhatalmak és integrációk” című fejezet általános áttekintést nyújt Magyarországnak a hidegháború legfontosabb nagyhatalmaihoz és nemzetközi hálózataihoz fűződő viszonyát illetően. Ez a fejezet rendkívül nagy segítség a további részek megértéséhez. Ezek ugyanis régiónként összefogva, országonkénti esettanulmányok formájában tárgyalják a magyar külkapcsolatokat. Az első fejezetben szó van a Szovjetunióhoz való általános viszonyról, a gazdasági kapcsolatokról, majd az európai integrációs keretekről – ilyenek a KGST, Varsói Szerződés, EGK, és az ezekhez fűződő magyar viszony. A keleti blokk integrációit Baráth Magdolna összefoglalva egy önálló fejezetben is tárgyalja, amely új perspektívából ismételve a korábbi leírásokat, s így hozzájárul a folyamatok mélyebb megértéséhez. A nagyobb kép áttekintése után az egyes külkapcsolat-történetek megértése sokkal könnyebb, és sokkal összefüggés-gazdagabb lehet. A kötetet nem kevesebb mint 21 szerző jegyzi, és ennek megfelelően időnként ismétlések is előfordulnak egy-egy eseménysor vizsgálata során. Ez azonban segít, hogy még szorosabban köthesse az olvasó az egyes fejezetek eseménysorozatát egymáshoz. A kötetet a szerkesztői szándék szerint felsőoktatási tankönyvnek is szánták, ennek teljesen megfelel az ilyen típusú, a tartalmat időnkénti ismétlésekkel átadó összkép. Azonban például a minden külkapcsolati fejezethez rendkívül fontos szovjet-magyar kapcsolatrendszer nincs részletesen kifejtve, néhány korai fejezetben található általános leíráson kívül. Hiányoznak azok az adatok, amelyek rávilágítanának, hogy milyen módon konzultáltak a szovjet féllel a magyarok a kapcsolatok egyes fázisainál. Ez azonban inkább a források hiányára mutat rá, mint a fejezetek nem megfelelő kifejtésére.

A kötetben általános, hogy igyekeznek átfogó képet nyújtani, a legfontosabb diplomáciai források felhasználásával. Magyar részről központi jelentőségűek a külügyi levéltár J-1-j jelzetű, az egyes országokra vonatkozó keletkezésükkor titkos ügykezelésű iratanyagai. A terület iránt érdeklődő kezdő kutatóknak ezenkívül a kötet azért is fontos, mert direkt vagy indirekt módon azt is rögzíti, hogy a kiadás pillanatában melyik témakör nagyjából mennyire van feldolgozva, milyen irányok azok, amelyekben potenciálisan érdemes még tovább kutatni.

A kötet második része Magyarország és a kelet-közép-európai államok kapcsolatával foglalkozik. A már korábban, kiemelt helyen tárgyalt Szovjetuniót kivéve a keleti blokk minden államával való magyar külkapcsolatok tárgyalásra kerülnek, kivéve Albániát. A diplomáciai érintkezés és a keleti blokkon belül való állami viszony tárgyalásán kívül ebben a fejezetben természetszerűleg a társadalmi kapcsolatok, az egyes országokkal való lakossági szintű viszony is teret kap, mint például a Magyarországra utazó lengyel kiskereskedők, a Romániába látogató magyarok, vagy akár a bolgár zöldségtermesztők esetében. A fő hangsúly természetesen az egyes országok belpolitikai viszonyai által meghatározott keleti blokkon belüli lazább vagy erősebb kapcsolatrendszeren van. Részletesen kifejtésre kerülnek az 1956-os forradalomra adott különböző válaszok, az 1968-as prágai bevonuláshoz való viszony, és a külvilággal való interakció különböző stratégiai, amelyek aztán az adott országokat elhidegítették vagy közelítették Magyarországhoz a keleti blokkon belül. A fejezeteket összevetve folyamatosan követhetjük, hogy Magyarország hol helyezkedett el a külpolitikailag kevésbé vagy erősebb aktív államok között, vagy éppen mikor számított reformernek, esetleg konzervatívnak. Sajátos bel- és politikai folyamatok kölcsönhatása rajzolódik ki előttünk, miközben követjük Magyarország viszonyrendszerét a kelet-közép-európai államszocialista tömbön keresztül.

A harmadik fejezetben a korabeli „Nyugat”-tal való kapcsolatrendszert ismertetik a kötet szerzői. Ez a legmegfelelőbb megnevezés, hiszen hagyományos értelemben nem beszélhetünk arról, hogy csak Nyugat-Európáról lenne szó. Az NSZK, Franciaország és Anglia mellett Olaszországgal és a Szentszékkel való viszony is helyet kap, és a semleges Ausztria sem maradhatott ki természetesen, helyzeténél fogva roppant fontos lévén Magyarország számára. A szakaszok egymásutánisága kiváló, hiszen a szoros keleti blokkon belüli viszonyrendszerhez képest érthetjük meg Budapestnek a Nyugathoz való hozzáállását. A fejezetben megfigyelhetjük, hogy mennyire változatos volt a nyugati országok viszonya Magyarországhoz, miközben bizonyos minimális közös jellemzők megfigyelhetők, például, hogy (nem meglepő módon) 1956 után valamennyivel romlott a viszony, vagy hogy egyformán reformistának tekintették Magyarországot legkésőbb az 1970-es évek második felére. Megfigyelhetjük azonban, hogy míg a nagyobb országok közül az NSZK és Olaszország igyekezett szorosabb kapcsolatokat kiépíteni hazánkkal, Franciaország és Anglia többnyire nem ítélte meg úgy, hogy nagyon komoly érdekei fűződnének ehhez a térséghez. A két kapcsolati modell sajátosságainak összehasonlításához kiválóak ennek a résznek a fejezetei. Sajnálatos azonban, hogy a mediterrán térségből csak Olaszország szerepel a kötetben, így nem derül ki, hogy a mediterrán térségen belül milyen kapcsolatrendszere volt hazánknak.

Különleges hely jut Ausztriának és a Szentszéknek. Ausztriának a hagyományosan speciális kapcsolat és a két ország határán változó mértékben létező vasfüggöny, a Vatikánnak pedig a magyar egyházpolitikával való szoros összefüggés miatt.

Az utolsó és legrövidebb (94 oldalas) fejezet az Ázsiával és a harmadik világgal való kapcsolatrendszert taglalja. Miközben érthető, hogy a magyar történelem szempontjából kisebb jelentőségű az Európán kívüli világgal való kapcsolatrendszer megértése, mégis sajnálatos, hogy az afroázsiai térség és Latin-Amerika együttesen sem kapott akkora fejezetet, mint például Nyugat-Európa. Latin-Amerikáról nem is értekezik önálló fejezet. A Kínával és Japánnal fenntartott kapcsolatrendszert önállóan elemzi a kötet, míg a Közel-Kelet egy általános regionális összefoglaló formájában kapott teret. Apor Péter tollából még egy átfogó, a harmadik világgal fenntartott kapcsolatrendszert elemző tanulmányt is megismerhetünk. A fejezet, miközben nem ad teljes képet, jól tükrözi a harmadik világgal és Ázsiával kapcsolatos diplomáciatörténeti kutatások jelenlegi állását, illetve a szükséget a további alapkutatások elvégzésére.

A tanulmánykötet a lehetőségekhez képest kiválóan összefoglalja a hidegháborús magyar külpolitika kutatásának eredményeit, az áttekintett témákat illetően minimális hiányosságokkal, amelyek azonban a terjedelmi korlátoknak is jócskán betudhatóak. Amellett, hogy átfogó ismertetést nyújt hazánk külkapcsolatairól, annak kényszereiről, jellegzetességeiről és belpolitikai meghatározottságairól, pillanatképet is ad a kutatások mai állapotáról. Ennek megfelelően a magyar diplomáciával szakmai vagy személyes indíttatásból foglalkozók, felsőoktatásban tanulók és leendő kutatók is nagy haszonnal forgathatják.

Segesdi Gergő: Királyvédő törvény a királynélküli királyságban – Viták a köztársasági eszme propagálásának jogi lehetőségéről az 1920-as évek magyar nemzetgyűlésében

Bevezetés

A köztársasági eszme, és a republikanizmus az 1920-as évek Magyarországán a szabadkirályválasztók és a legitimisták között meghúzódó vitában, mint egy harmadik, ám sokak szerint reálisnak egyáltalán nem tartott alternatíva volt jelen. Kétségtelen, hogy a kérdés nem képviselte a magyar politikai közbeszéd fősodrát, ugyanakkor aktívan foglalkoztatta mind a politikai jobb-, mind pedig a baloldali közvéleményt. Olyan témák keretében öltött ez testet, mint az 1918–19-es események utólagos megítélése, a köztársaságpártiság mint vád kérdése, a magyar nép viszonya az államforma kérdéséhez, a szabadságjogok kérdése, Kossuth Lajos és a ’48-asok öröksége, valamint Magyarország megítélése a nemzetközi életben.[1] E témák közé tartozott továbbá a köztársasági eszme, a köztársasági államforma melletti véleménynyilvánítás szabadságának kérdése is. Jelen tanulmány ezzel, vagyis a köztársasági államforma melletti állásfoglalás szabadságának kérdésével, annak törvényi szabályozásával foglalkozik. A vizsgálat tárgyát képezi, hogy ez a szabályozás miként jelent meg a politikai élet fontos színterének számító nemzetgyűlésben, ott milyen kérdésekhez és miként kapcsolódott, valamint milyen érvek és ellenérvek jelentek meg a köztársasági propaganda tiltásával kapcsolatban a ’20-as években.

Az 1913. évi XXXIV tc.

Az 1920-as évek Magyarországán, ahogyan L. Nagy Zsuzsa is rámutatott Liberális pártmozgalmak 1931–1945 című könyvében[2] három törvény volt, amely tiltotta a köztársasági gondolatok propagálását: a király megsértéséről és a királyság államformájának megtámadásáról szóló 1913. évi XXXIV. tc.,[3] az alkotmányosságról és az államfői hatalom ideiglenes gyakorlásáról szóló 1920. évi I. tc.,[4] valamint a Habsburg-ház trónfosztását kimondó 1921. évi XLVII. tc.[5] Jelen tanulmány az említett három fontos törvény közül az elsőre és annak megítélésére fókuszál a magyar politikai életben. Ez volt ugyanis az a törvény, amely a magyar republikánusok részéről a leghevesebb bírálatokat kapta. A törvény szövege a következőt mondja ki:

„2. § Aki a király ellen sértést követ el, vagy a király tényeit sértő módon birálja, vétség miatt két évig terjedhető fogházzal, a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével és hivatalvesztéssel büntetendő.

Aki az előbbi bekezdésben meghatározott cselekményt nyomtatvány utján, vagy pedig irat, vagy képes ábrázolat közszemlére tételével, vagy nyilvánosan szóval követi el, vétség miatt három évig terjedhető fogházzal, négyezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, továbbá a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével és hivatalvesztéssel büntetendő.

3. § Aki a királyság intézményének megszüntetésére irányuló mozgalmat kezdeményez, szervez vagy vezet, vagy ily mozgalomban más módon tevékeny részt vesz, ugyszintén az, aki nyomtatvány utján, vagy pedig irat, vagy képes ábrázolat közszemlére tételével, vagy nyilvánosan szóval a királyság intézménye ellen lázit, vagy a királyság intézményét ugyanily módon politikai czélzattal megtámadja, öt évig terjedhető államfogházzal és négyezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, továbbá a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével és hivatalvesztéssel büntetendő.”[6]

Miként azt a törvény idézett részletéből is látjuk, annak második paragrafusa foglalkozik a király személyével szemben elkövetett cselekményekkel, míg a harmadik magának a királyság intézménynek a megszüntetésére irányuló mozgalmakkal. A törvény mind a két esetben megengedi fogházbüntetés kiszabását, komoly pénzbüntetés kirovását, valamint a politikai jogok megszüntetését. A király személyének a megsértése esetén mindhárom esetben enyhébb büntetést helyez kilátásba, mind az államforma megváltoztatására tett kísérlet esetében. A fogházbüntetés terjedelme esetén például királysértés esetén három évig terjedő fogházat-, míg az államforma megváltoztatására tett kísérlet esetében akár öt év kiszabását is megengedőnek tartja.

A törvény történeti kontextusa[7]

Az 1913. évi XXXIV. tc. körüli nemzetgyűlési vitáknak a bemutatása előtt fontos a törvény létrejöttének történeti kontextusára is kitérni. Ahogyan meghozatalának dátumán is látszik, ezt a törvényt még a dualista Magyarországon alkották meg, amikor Ferenc József személyében ténylegesen volt királya az országnak. Az 1920-as években ugyanakkor IV. Károly államügyektől való korábbi visszalépése, majd nem sokkal későbbi halála után pedig legfeljebb királyjelöltekről beszélhetünk. A törvény második paragrafusa tehát láthatólag kevésbé fontos a korszak vizsgálatakor. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a Horthy-kori Magyarország ellenzéke, ahogyan azt később látni fogjuk, nem egyszer vádolta azzal a kormányzatot, hogy ezt a törvényt továbbra is a Habsburg-dinasztia védelmére használják.

Az 1910-es évek elején lépett a politika színterére Nagy György és republikánus mozgalma, amely Hódmezővásárhely székhellyel Magyar Köztársaság címen előbb 1911-ben politikai lapot, később pedig, 1913-ban, Országos Köztársasági Párt néven pártot is alapított. Az alapítás után a párt aktívan részt kívánt venni a politikai életben, azonban nagyon hamar szembe találta magát az akkori államhatalommal.[8] Ahogyan a köztársasági eszme magyarországi történetével foglalkozó Pölöskei Ferenc is írta, Nagy György egy olyan történelmi korszakban tűzte zászlajára a köztársasági államforma hirdetését, amikor az minden más hazai politikai párt vagy irányzat programjából hiányzott.[9] Azt, hogy a Nagy vezette köztársaságiak gyakorlatilag már az indulás pillanatában retorziókat voltak kénytelenek elviselni remekül bemutatja Ruszoly József egy még 1969-ben megjelent tanulmánya.[10] Ruszoly leírja, hogy a Magyar Köztársaságban közzétett programadó írásuk miatt szinte rögtön sajtópert indítottak Nagy György ellen. Ekkor azonban még nem született elmarasztaló ítélet Naggyal szemben. Az igazi fordulat, Ruszoly szerint, a köztársaságiak és a hatalom viszonyában 1913. április 14-e után érkezett el. A köztársaságiak ugyanis erre a napra Makóra egy nagygyűlést terveztek összehívni, amelyet az államhatalom betiltott és ennek folyományaként mondta ki végül a szegedi királyi ügyészség azokat az elveket, amelyek a király megsértéséről és a királyság intézményének megtámadásáról szóló 1913. évi XXXIV. tc. alapjául szolgáltak.[11] Abban, hogy ezt a törvényt Nagy György és mozgalma ellen alkották meg egyetértés mutatkozik a Nagy György személyével foglalkozó történetírók között. Többen idézik Andrássy Gyula szavait, aki a törvényt egyszerűen „lex Nagy Gyurkának” nevezte.[12] Bónis György, szintén a témával foglalkozó írásában kiemeli, hogy ez a törvény rendkívül gyorsan ment át az akkori törvényhozáson. 1913. július 29-én szentesítette is az uralkodó, augusztus 7-én pedig a kihirdetésre is sor került.[13] A törvény súlyos büntetést helyezett kilátásba azok számára, akik kiálltak az államforma megváltoztatása mellett. Horváth András a törvénnyel kapcsolatban két nagyon fontos megállapítást tesz. Megemlíti egyrészt, hogy 1912. június 4-én, amikor is a véderőjavaslat kapcsán az ellenzék által alkalmazott obstrukciót Tisza István letörni igyekezett, a Parlament ülésterméből erőszakkal kihurcolt Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt vezére Barabás Béla elkiáltotta magát: „Éljen a köztársaság!”. Horváth úgy látja, hogy ez volt az a pont, amely ráirányította a figyelmet Nagy György addig csak „kikacagott” köztársasági mozgalmára. Másrészről a párt nem sokkal a betiltása előtt egy megüresedett parlamenti mandátum miatt részt vett egy időköziválasztáson Ferencvárosban, ahol 121 voksot szerzett. Bár a mandátum elnyeréséhez ez kevés volt, Horváth szerint a köztársaságiak számára lélektani sikert jelentett. Mindez Tisza István számára azt mutatta, hogy a Nagy György-féle köztársasági mozgalom hosszú távon komoly potenciális veszélyforrást jelent.[14]

Némileg ironikus, éppen ezért kell beszélni arról, amit Hatos Pál említ az 1913. évi XXXIV. tc.-ről az 1918-as népköztársasággal foglalkozó munkájában. Amikor az 1918. november 16-án kikiáltott Károlyi Mihály vezette népköztársaság elkezdte leépíteni a nemzeti tanácsok jogköreit, megalkotta a népköztársaság védelméről szóló 1919. évi XI. néptörvényt.[15] Ez a törvény Hatos álláspontja szerint szó szerint vette át az 1913. évi XXXIV. tc. egyes fogalommeghatározásait. Ezzel tehát a népköztársaság ugyanúgy a büntetőjog eszközéhez nyúlt a köztársaság állítólagos védelme érdekében, mint amikor néhány évvel korábban Tisza István igyekezett ellehetetleníteni a köztársasági pártot.[16]

A fentebb tárgyaltakból jól érzékelhető, hogy a hatalom milyen módon igyekezett fellépni a magyarországi köztársasági mozgalommal szemben, valamint, hogy milyen veszélyforrást látott abban. Ez a mentalitás az 1920-as években sem változott. Sőt, mondhatni fokozódott is. Nagy György és az ekkor a köztársasági pártban már szintén fontos szerepet játszó Veér Imre ellen az államhatalom ismételten kemény szigorral lépett fel. 1923 márciusában tartották az úgynevezett köztársasági bűnpert, amelynek során a budapesti királyi büntető törvényszék Veér Imrét másfél évi fogházbüntetésre, három évi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésére, valamint húszezer korona pénzbüntetésre ítélte.[17] A per és a szigorú büntetés által keltett sajtóvisszhang remekül érzékelteti, hogy mennyire képezte vitatárgyát a korabeli közvéleményben az a kérdés: lehet-e a ’20-as évek Magyarországán köztársasági propagandát folytatni vagy nem.[18]

A 1913. évi XXXIV. tc. megjelenése a magyar nemzetgyűlésben

Az 1913. évi XXXIV. tc. kérdése mind az 1920–1922-es, mind pedig az 1922–1926-os nemzetgyűlésben számos esetben előkerült a korszak- és a köztársasági mozgalom vitás kérdéseihez kapcsolódva. Ezekben a vitákban a törvény némely esetben, mint eszköz és egy továbbra is érvényben lévő meghatározó törvénycikk került elő. Ugyanakkor más esetekben éppen, mint az alkotmányos fejlődés és a szabadságjogok egy előző rendszerből itt maradt akadályaként emlegették. A munka forrásbázisát képező nemzetgyűlési jegyzőkönyvekben többségében az utóbbi fordul elő. Mindemellett a törvényt támogató érvek is hangsúlyosan megjelennek. Indokolt tehát, hogyha nem is ugyanakkora terjedelemben, de mind a két érvrendszert önálló alfejezetben tárgyaljuk.

Érvrendszer a törvény ellen

Az 1913. évi XXXIV. tc. megszüntetését követelő képviselők közé tartozott Cserti József[19] a függetlenségi kisgazdapárt képviselője, aki 1922 januárjában a törvény megszüntetését indítványozta. Ebben, amellett, hogy sürgette a kormányzatot, hogy végre helyezze hatályon kívül az 1913. évi XXXIV. tc.-et, azt is javasolta, hogy az államforma alkotmányos megvalósítására irányuló tevékenység ne legyen büntethető.[20] Az indítvány benyújtása után pár nappal Cserti újra felszólalt a kérdésben. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a törvény büntetéssel sújtja azt, aki a királysággal ellentétben bármilyen más államformát képviselni mer. Megfogalmazott továbbá még egy indokot a törvény eltörlése mellett. Eszerint, hogyha a népakarat valamikor a közeljövőben más államforma mellett akar dönteni, akkor ez ne adhasson okot esetleges összeütközésekre és ne vezethessen a kérdés erőszakos megoldásához.[21]

Egyik visszatérő érve az 1913. évi XXXIV. tc. ellenzőinek, hogy az akkor érvényben lévő törvényeket nem egyforma következeteséggel alkalmazzák a szabadkirályválasztókra, és legitimistákra, valamint a köztársaság támogatóira. Szakács Andor a 48-as kisgazda-földmíves és polgári párt képviselője[22] szerint a legitimisták a külföld felé úgy tüntetik fel az országot, minthogyha a trón törvényesen az általuk alkotmányos örökösnek tekintett Ottó főhercegé lenne. Szakács erre példaként hozza az 1921. évi XLVII. tc.-et[23], amely kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. Ezt követően tette fel a kérdést Szakács, hogyha a trónfosztó törvény nem bír mindenkire kötelező érvénnyel, akkor hogyan várhatja el bárki is, hogy a többi olyan törvény, amely szintén alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozik kötelező érvénnyel bírjon. Ezzel kapcsolatban tért ki Szakács az 1913. évi XXXIV. tc. kérdésére, amely ahogyan fogalmaz a „másik oldalt” szabályozza és tiltja a köztársasági propagandát. Némileg ironikusan mutatott rá, hogyha valaki szabadon megszegheti a trónfosztó törvényben foglaltakat, akkor miért van az, hogy a bíróság másfél évre ítéli azt a politikust vagy újságírót, aki a köztársasági államforma mellett akar kiállni. Szakács ugyanakkor nem azt tartotta helytelennek, hogy valaki egy törvénynek érvényt akar szerezni, hanem azt, hogy ezek a törvények nem egyformán vannak betartva. Bethlen István Szakácsnak adott válaszában kiemelte, hogy az országban minden olyan propaganda megengedett, amely alkotmányos eszközzel törekszik egy meghozott törvény megváltoztatására. A köztársasági propagandával szemben ugyanakkor azért helyezkedett más álláspontra, mint a Habsburggal, mert az 1913. évi XXXIV. tc. ezt kötelességévé teszi. Annak 3. §-a ugyanis konkrét büntetést szab ki ezzel kapcsolatban. Szakács Bethlen ezen kijelentéseit nem tudta elfogadni. A törvényt ugyanis még 1913-ban hozták és azóta továbbra is érvényben van. Érvényben volt akkor is, amikor Magyarországon olyan kormányok alakultak, amelyek nyíltan és kifejezetten köztársasági alapon álltak. Érvényben volt tehát akkor is, amikor a kormány a magyar állam nevét köztársaságra változtatta. Szakács ugyanakkor fontosnak tartja leszögezni, hogy mindezt nem azért hangoztatta, hogy a köztársaság mellett agitáljon, hanem hogyha alkotmányjogi kérdésben az egyik törvényt megtartja a kormány, akkor a másikkal miért nem teszi ugyanezt. [24]

Szakács Andorhoz hasonlóan az ország politikai életében meglévő kettős mércére hívta fel a figyelmet a nemzetgyűlésben Nagy Ernő[25] is, a Rassay Párt tagja, amikor kijelentette, hogy az országban Habsburg-propagandát lehet folytatni, köztársaságit azonban nem.[26] Nagy végül Csertihez hasonlóan javasolta az 1913. évi XXXIV. tc. eltörlését, szerinte ugyanis sehol a világon nem találni hasonló törvényt. Indoklásában Veér Imre fentebb már említett perére tett utalást.[27] Nagy két lehetséges megoldást látott a törvénnyel kapcsolatban. Az egyik az előbb már említett eltörlés, míg a másik a bíróság utasítása annak helyes jogértelmezésére. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy Nagy nem részletezte, hogy mit ért helyes értelmezés alatt. Azt ugyanakkor vérlázítónak nevezte, hogy míg azokat, akik a királyság mellett csinálnak propagandát, dicsérik, addig azokat, akik a köztársaság mellett állnak ki, elítélik.[28] Ezt a vitát folytatja Szakács Andor 1923 novemberében, amikor is a magyarországi legitimisták Ottó főherceg születésnapja alkalmából szentmisét tartottak a Szent István Bazilikában. Szakács szerint a szentmisének már a beharangozása is sérelmes volt. Abban ugyanis, mint II. Ottó királyt köszöntik a herceget. Szakács azt el tudja fogadni, hogy valaki Habsburg Ottót tartja a legalkalmasabb jelöltnek a trónra. Érvényben van ugyanakkor a trónfosztó törvény, amelyet bármennyire is kényszer alatt hoztak meg, akkor is tiltja a Habsburg-propagandát. Ezzel kapcsolatban tette fel újfent azt a kérdést, hogy miként lehet az, hogy amíg a Habsburg-propagandát szabadon lehet folytatni, addig a köztársasági propagandát üldözik. Amíg ugyanis Habsburg Ottó nevében szentmisét rendeznek, addig Veér Imrét másfél évi fogházbüntetésre ítélik. Megemlítette továbbá Szakács egy vasutas esetét, aki ellen azért folyik eljárás, mert a királyi ház egyik tagját megsértette. Az eljárást magát abszurdnak nevezi Szakács. Nem meglepő, hogy Szakács feltette a kérdést, hogy van-e királyi ház ekkor az országban. Szakács Andor értelmezésében az 1921. évi XLVII. törvény szerint nincsen királyi ház az országban, addig az 1913. évi XXXIV. tc. szerint van. Meglátása szerint, hogyha az 1921. évi törvényt nézzük, akkor megszűnt az a foglom, amelyet kivételes büntetőjogi védelemben lenne szükséges részesíteni és így értelemszerűen elmarasztaló ítélet sem születhet. Jól látható tehát, hogy Szakács Andor szerint hogyan jelenik meg a kettős mérce a magyar politikai életben. Mindezzel kapcsolatban végül egy interpellációt intézett Bethlen István miniszterelnökhöz, aki az arra adott válaszában hasonlóan érvelt, mint korábban a köztársasági propagandával kapcsolatban. Újra kiemelte, hogy az 1921. évi XLVII. tc.-et mindenkinek be kell tartania.[29] Ez azonban nem jelentette azt, hogy azok, akik azt megakarják változtatni ne küzdhetnének alkotmányos eszközökkel ezért. Bethlen szavai érthető módon kiváltották az ellenoldal reakcióit, amely végül élénk vitát generált a nemzetgyűlésben. Rassay Károly,[30] valamint Horváth Zoltán rögtön feltette a kérdést, hogy ez akkor igaz-e a köztársasági propagandára is. Bethlen meglátása szerint ebből nem következik az, hogy a köztársaság felállításért is hasonló módon lehetne küzdeni. Ezen állítását Bethlen némileg ellentmondásos érvvel védte meg. Azt mondta ugyanis, hogy ahhoz joga van a köztársaságpártiaknak, hogy a királyság védelmében hozott törvény alkotmányos megváltoztatására mozgalmat indítsanak, azonban amíg a törvény fennáll, addig azt mindenkinek tiszteletben kell tartania. A kormánynak pedig gondoskodnia kell annak végrehajtásáról.[31]

Az eddig tárgyalt kettős mérce kérdéséhez kapcsolódott a szociáldemokrata Pikler Emil[32] képviselő is 1923 végén. Ő azonban ehhez hozzákapcsolta az országnak adandó nemzetközi kölcsönök kérdését is. 1923 végén ugyanis Pikler utalást tett a nemzetgyűlésben arra, hogy az ilyen kölcsönökhöz fűzött politikai feltételekben valószínűsíthetően a Habsburg-ház kérdése is érintve van. Szerinte hiába történt meg a trónfosztás, azt úgy kezelik a kormányzó körök, mintha az csak „tréfa” lett volna. Az ellentmondást pedig fokozza, hogy továbbra is alkalmazzák a Habsburg-ház védelmére hozott 1913. évi XXXIV. tc.-et. Pikler tovább erősítette a kormányzat által alkalmazott kettősmérce bírálatát. Kiemelte ugyanis, hogy míg Nagy Györgyöt 1913-ban – amikor az országnak ténylegesen királya volt – mindössze három hónapra ítélték el, addig Veér Imrét 1923-ban másfél évre. Mindebből Pikler arra a következtetésre jutott, hogy Ferenc József idejében kisebb bűnnek tekintették a köztársasági propagandát, mint az általa csak „kormányzói királyságnak” nevezett rendszerben.[33] Pikler érvelését támasztja alá a fentebb már ismertetett Veér Imrére kirótt büntetés súlya. Ehhez csatlakozva mondta Nagy Ernő 1924 elején a nemzetgyűlésben, hogy a törvény segítségével rendkívül erélyesen védik a Habsburgok érdekeit az országban. Az ugyanis, hogy Nagy Györgyre és Veér Imrére ennyire eltérő súlyú ítéletet szabtak ki igazolja, hogy a köztársaságpártiak üldözése a Habsburgok érdekében történik a Horthy-kori Magyarországon. A törvényt magát pedig nem is a királyságot védő, hanem egyszerűen Habsburg-védő törvények titulálja. Ezzel összefüggésben határozati javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a nemzetgyűlés állapítsa meg, hogy az 1921. évi XLVII. tc. alapján a Habsburg-ház megszűnt Magyarország uralkodóháza lenni. Kikívánta továbbá mondatni, hogy a köztársasági elv, mint politikai program szabadon hirdethető az országban. Mindemellett sürgette, hogy kerüljön benyújtásra olyan törvényjavaslat, amely a „civilizált emberi gondolkodást sértő 1913. XXXIV. tcikknek az eltörlésé[t]” mondja ki.[34] A fentebb már említett Horváth Zoltán Pikler után hasonló javaslatot fogalmazott meg. Ő azonban nemcsak a királyvédő törvény ellen szólalt fel ekkor, hanem szót emelt a rendtörvénynek is nevezett 1921. évi III. tc. 7.- és 8. §-a ellen is, amelyek a következőt mondják ki:

„7. § Aki olyan valótlan tényt állít vagy terjeszt, amely alkalmas arra, hogy a magyar állam vagy a magyar nemzet megbecsülését csorbítsa vagy hitelét sértse, vétséget követ el és öt évig terjedhető fogházzal büntetendő.

A büntetés tíz évig terjedhető fegyház, ha a cselekményt abból a célból követték el, hogy valamely külföldi állam vagy szervezet a magyar állam vagy a magyar nemzet ellen ellenséges cselekményre indíttassék; ha pedig ennek következtében valamely külföldi állam vagy szervezet a magyar nemzet ellen ellenséges cselekményre indíttatott, a büntetés életfogytig tartó fegyház.

8. § Aki a magyar állam vagy a magyar nemzet ellen meggyalázó kifejezést használ vagy ily cselekményt követ el, vétség miatt három évig terjedhető fogházzal büntetendő.”

Horváth meglátása szerint a törvény idézett paragrafusai az 1913. évi XXXIV. tc.-ben foglaltak mellett szintén súlyosan korlátozzák azt, hogy bármilyen alkotmányos ügyért szabadon lehessen küzdeni. Ennek okán, olyan törvényjavaslatot terjesztett a nemzetgyűlés elé, amely egyszerre tartalmazta a rendtörvény fentebb idézett paragrafusainak az eltörlését, valamint a királyvédő törvény hatályon kívül helyezését.[35]

A törvény kérdése az 1925-ös választójogi reform kapcsán is előkerült. Annak szövege ugyanis rögzítette a választójogból kizárható személyek körét. Ezzel kapcsolatban szólalt fel 1925 júniusában Szakács Andor, aki már azt is visszásnak találta, hogy egy olyan országban ellehet követni felségsértést, amelynek nincsen királya. Szakács kifogásolta, hogy a törvénytervezet, később pedig az elfogadott törvény, kilencedik pontja részben az 1913. évi XXXIV. tc.-re hivatkozva kizárja a választásra jogosultak köréből azokat, akik vétenek a törvény ellen. A kifogásolt pont a következőt mondja ki:

„9. akit elkövetett bűntett vagy vétség miatt jogerősen szabadságvesztésbüntetésre ítéltek, valamint az is, akit felségsértés (1878:V. tc. = Btk. 126., 127., 130-135. §-ai), az államfő bántalmazása vagy megsértése (Btk. 139. §., 1913:XXXIV. tc. 2. §, 1920:I. t.-c.), hűtlenség (Btk. 142-149. §-ai, 1912:LXIII. tc. 18. §), lázadás (Btk. 152-158. §-ai), csoport által elkövetett hatóság elleni erőszak (1914:XL. tc. 2., 4., 7. és 8. §-a), kémkedés (Btk. 455. §), nemkülönben akit a Btk. 172-174. §-ában, az 1912:LXIII. tc. 19. §-ában és az 1913:XXXIV. tc. 3. §-ában meghatározott izgatás, továbbá az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921:III. törvénycikkben meghatározott bűncselekmények valamelyike miatt ítéltek el jogerősen szabadságvesztésbüntetésre, a kiszabott büntetés kiállásától vagy az elévüléstől számítva vétség esetében öt év alatt, bűntett esetében tíz év alatt;” [36]

Visszautalva Nagy Györgyre, valamint a törvény történeti kontextusára, Szakács a „Nagy György-féle 1913. évi XXXIV. [tc.-ként]” hivatkozott a királyvédő törvényre. Szerinte ugyanis az akkori államhatalom annyira rettegett Nagy Györgytől és az általa szervezett köztársasági mozgalomtól, hogy egy külön ötszakaszos törvényben igyekeztek ellehetetleníteni Nagy mozgalmát. A választójogi törvénynek pedig ez a szakasza Szakács érvelésében alkalmas arra, hogy a köztársasági mozgalom résztvevőit és híveit a magyar alkotmányos életből egy törvényhivatkozással elmozdítsák. Ahogyan fogalmazott: „Többé Magyarországon politikus, író, vagy publicista nem lehet nem csak választható, de még választó sem, ha szóban, felhívásban, vagy újságcikkben a köztársasági gondolat mellett állást foglalt.”[37] Azt pedig Szakács egyenesen irreálisnak tartja, hogy egy Európában egyre általánosabbá váló államforma híveit megfosszák a választójogtól.[38]

A Szakács Andor által említett jogfosztáshoz kapcsolhatók a pártonkívüli Rainprecht Antal[39] a nemzetgyűlésben az 1913. évi XXXIV. tc-el kapcsolatban 1925 novemberében elmondott szavai. Rainprecht szerint ugyanis a kormányzat nem csak egyszerűen a politikai jogaitól igyekszik megfosztani a köztársaság híveit, hanem olyan elemi jogoktól is, mint a szólásszabadság. Állítása szerint ennek „legeklatánsabb” példája éppen a királyvédő törvény. Ahogyan fogalmazott: „Ez a törvény véleményem szerint a legnagyobb sértés a nemzet becsülete és jó hírneve ellen, a legnagyobb sértés a parlamentáris elv ellen, a legnagyobb sértés a parlamentben ezt az eszmekört képviselő cirka 40 képviselőnek egyéni, társadalmi és világnézete ellen.”[40] Meglátása szerint ez egy olyan törvény, amely a régi monarchiában egy kompakt 67-es többségének szüleménye, amikor is a teljes kormányrendszernek kellett megvédenie az államformát a parlamentben alig képviselt köztársasági képviselőkkel szemben. Ekkor azonban a helyzet fordítottnak tekinthető. Szakács szerint ugyanis nagyjából 40 olyan képviselő ül a nemzetgyűlésben, aki köztársasági álláspontra helyezkedik. Őket azonban a kormányzat továbbra is elfojtani igyekszik. Rainprecht szavait idézve: „[m]a, amikor a Habsburg-uralom megszűnt és a 67-es kormányzás is anakronizmus, merev formulákkal, a jogfolytonosság labilis elveivel fojtanak el egy olyan feltarthatatlan eszmekört, amely még csak veszedelmesnek sem mondható.”[41] Később így folytatta: „Az 1913: XXXIV. tc. védelme alatt a t. kormány a maga egységpárti házi kertjében egy királyt akar kipalántázni saját magának ahelyett, hogy ezzel a nagy horderejü kérdéssel a nemzet itélőszéke elé menne.”[42] Jól látható, hogy Rainprecht érvelésében a kormányzat elítélése mellett megjelenik az államformáról történő népszavazás fontosságának a hangoztatása is. Ugyanakkor bármennyire is nem értett egyet azzal az állítással, hogy a magyar egy tekintélytisztelő nemzet lenne, aminek ennek okán királyra van szüksége, véleménye szerint az ország ekkor még nem tart ott, hogy az államforma kérdését rendezhesse. Ehhez előtte ugyanis éppen olyan ügyeket lenne szükséges még rendezni, mint az 1913. évi XXXIV. tc. eltörlése. A törvény eltörlésének indoklásában Rainprecht egészen odáig ment, hogy annak további érvényben maradása mellett az ország nem vehet majd részt annak az új Európának a létrehozásában, amely éppen ekkor formálódik a Népszövetségben és Locarnóban.[43] Az ekkor éppen formálódó locarnói szerződésben ő ugyanis egy olyan víziót látott, amely végül elfog vezetni az Európai-Egyesült Államokhoz. Ez az új Egyesült-Európa véleménye szerint a Népszövetségből kell, hogy kialakuljon. Az ehhez vezető út pedig a köztársaság. Ahhoz pedig, hogy Magyarország részese lehessen mindennek köztársasággá kell válnia. Ehhez pedig mindenekelőtt el kell törölnie az 1913. évi XXXIV. tc.-et.[44] Rainprecht beszédét a következő szinte pátosszal teli mondattal zárja: „Hiszek Istenben, hiszek a magyar köztársaságban és hiszek az egyesült Európa megvalósulásában.”[45]

A korábban már említett Pikler Emil 1926 júniusában a felsőházi törvény[46] vitája kapcsán ismételten felszólalt az 1913. évi XXXIV. tc. ellen. A vita során Pikler felemlítette Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök és Ráth Zsigmond bíró esetét. Ráth az Alkotmány[47] című folyóirat 1918. november 19-i számában, Prohászka pedig a Katolikus Szemle[48] 1919 egyik januári számában üdvözölte a köztársaságot. Ezt a két esetet Pikler ellentmondásosnak tartotta. Az említett két személy ugyanis a Horthy-kori közélet aktív szereplője ekkor is. A királyság intézményének megtámadása miatt ugyanakkor nem folyt ellenük eljárás, míg Pikler ellen igen. Ezzel utal a már említett kormányzat által alkalmazott kettős mércére. Magát a törvényt pedig a Habsburg-család védelmére létrehozott eszközként írta le, aminek alkalmazását a budaörsi csata után egyenesen komikumnak tartotta. Az ok ugyanis szerinte, amiért őt vád alá helyezték, míg a fentebb említett Prohászkát és Ráthot nem, az ő köztársasági érzelme. A törvény további alkalmazását a következőképpen jellemezte Pikler: „Az az 1913: XXXIV. tcikk, amely még mindig alkalmaztatik, a legfurcsább jelensége a magyar közéletnek és általában a magyar judikaturának. Sehol a világon el nem hinnék és el sem hiszik, hogy ilyen törvény még életben van, azután, ami történt; és hogy 1918 után valakit ennek a törvénynek alapján vád alá lehessen helyezni, ez a legnagyobb abszurdum.”[49] Mindez után egy további érdekes megállapítást tett Pikler. Kimondta ugyanis, hogy szerinte ezt a törvényt maga az élet szüntette meg, amikor a királyt megakadályozták a visszatérésben és kiadták az ellenségnek. Azt további ellentmondás, hogy továbbra is ugyanaz a kormány van hatalmon, amely ezt megcselekedte és amely most vád alatt tartja őt magát is a köztársasági meggyőződése miatt.[50]

Érvrendszer a törvény mellett

Még ha csak röviden is, szükséges tárgyalnunk azokat az érveket, amely az 1920-as évek elején az 1913. évi XXXIV. tc. mellett hangoztak el. Az ellenérvekhez hasonlóan ugyanis ezekkel is igen korán találkozhatunk a nemzetgyűlési megnyilvánulásokban. A Keresztény Nemzeti Egyesülés párti Túri Béla[51] az 1921. évi III. tc.[52] tárgyalásakor a különböző eszmék propagálásának kérdése kapcsán kifejtette, hogy bármely eszme propagálása csakis akkor engedhető meg, hogyha az alkotmányos úton történik. Bármennyire is ütközzenek meg szerinte sokan azon, hogy a kormányzat egy ehhez hasonló törvényjavaslattal állt elő, a szellemisége szerinte újnak egyáltalán nem nevezhető, hiszen már létezik hasonló a királyvédő törvény képében.[53] Túri ebben a felszólalásban ugyan külön nem mondta ki, hogy a törvényt továbbra is érvényben lévőnek tartja, ugyanakkor szavaiból erre lehet következtetni. Valamivell később azonban ez is nyíltan kimondásra került a keresztény nemzeti párti Tasnádi Kovács József[54] részéről 1921 márciusában. Nem sokkal korábban történt ugyanis, hogy az akkor még Nagy György által vezetett Országos Köztársasági Párt is ellátogatott Kossuth Lajos sírjához egy közös koszorúzásra, ahol ő és a pártnak akkor már fontos embere Veér Imre köztársaságpárti beszédeket mondtak el. Az, hogy Nagy György és az ott szintén jelenlévő és beszédet tartó Veér Imre miképpen éltette ezen a koszorúzáson a köztársaság eszméjét nem ennek a tanulmánynak a tárgya.[55] Azt ugyanakkor fontos kiemelni, hogy miként ítélte el mindezt Tasnádi a királyvédő törvényre hivatkozva. Véleménye szerint mindenkinek joga van ugyan kimenni Kossuth Lajos sírjához, azt ugyanakkor elfogadhatatlannak tartotta, hogyha valaki ezt azzal a célzattal teszi, hogy köztársasági agitációt folytasson. Ezen állítását pedig az 1913. évi XXXIV. tc.-re való utalással indokolta. Tasnádi szerint az, hogyha valaki a nyilvánosság előtt a köztársaság államformáját élteti nyíltan megsérti a királyság intézményét. Ezzel pedig megsérti a törvény már korábban is említett 3. §-át, amely a királyság intézményét védi.[56] Az esettel kapcsolatban Tasnádi egy interpellációt is benyújtott a nemzetgyűlésnek, amelyben Tomcsányi Vilmos igazságügyminisztert megkérte az eset tisztázására. Tomcsányi válaszában szintén hivatkozott az 1913. évi XXXI. tc.-re. Pontos értesülései az esetről állítása szerint nem voltak, ugyanakkor úgy vélte, hogy a királyvédő törvény világosan rendelkezik arról, hogy az ilyen magatartást büntetni lehet. Ezt a törvényt Tomcsányi szerint, mint minden más magyar törvényt, alkotmányosan hozták meg. Azóta változtatáson nem esett át, tehát továbbra is hatályban van.[57] Tasnádi később egy újabb interpellációt benyújt a kérdéssel kapcsolatban a belügyminiszternek címezve. A képviselő itt egészen konkrétan kiemelte, hogy az Országos Köztársasági Párt a gyűlések szervezésével és a köztársasági agitáció folytatásával rendre megszegi a törvény 3. §-át.[58]

1923 márciusában Bethlen István, mint a belső propaganda elleni védekezés eszközét említette meg az 1913. évi XXXIV. tc.-et. Kiemelte ugyanis, hogy Magyarország szerinte egy nemzeti királyság. Emellett pedig el van szánva arra, hogy 1918–1919-es események megismétlődését megakadályozza. Állítása szerint egyszerre zajlik egy külső és egy belső propaganda, amely azt célozza, hogy ennek az időszaknak az irányzatait, köztük a köztársaságit is, felélessze. Ennek célja pedig nem más, mint a nemzeti erők diszkreditálása és a konszolidáció művének lehetetlenné tétele. Bethlen úgy fogalmazott, hogy propaganda ellen egyedül propagandával lehet védekezni. Ennek lehet az eszköze az 1921. évi III. tc. 7. és 8. §-a mellett az 1913. évi XXXIV. tc. királyságvédő törvény rendelkezései.[59] Bethlen érveléséhez lehet kapcsolni Rakovszky Iván belügyminiszter 1924 júniusában elmondott szavait. Rakovszkyt ekkor ugyanis Rassay Károly számonkérte, amiért Nagy Vince, a Kossuth-párt gyűlésén elhangzott beszédét rendőri intézkedéssel félbeszakították. Rassay tagadta, hogy ezen a gyűlésen bárki a köztársaság államformáját éltette volna. Rakovszky azonban a rendőrségi jelentésre hivatkozva hangsúlyozza, hogy a kifogásolt intézkedést „Éljen a köztársaság!” felszólalások elhangzása után hajtották végre. Magát az intézkedést pedig az 1921. évi XLVII. tc. 3. §-a és az 1913. évi XXXIV. tc. 3. §-a hivatkozva indokolta. Utóbbi, mint ahogyan azt korábban láthattuk a királyság intézménye elleni támadást ítéli el, míg előbbi a királyság intézményének a fenntartását indokolja a következőképpen: „3. § A nemzet a királyság ősi államformáját változatlanul fenntartja, de a királyi szék betöltését későbbi időre halasztja és utasítja a minisztériumot, hogy eziránt arra alkalmas időben javaslatot tegyen.”[60] Rakovszky végül a korábban felsoroltakhoz hasonlóan hangsúlyozta, hogy az 1913. évi XXXIV. tc. ekkor továbbra is változatlanul érvényben van.[61]

Összegzés

A fentebb tárgyaltak után leszögezhetjük, hogy az 1913. évi XXXIV. tc. szorosan összekapcsolódott a köztársasági eszme hirdetésének szabadságával az 1920-as éves évek Magyarországán. Míg azok, akik elítélték a köztársasági propagandát, valamint magának a köztársaságnak az intézményét is, egy meghozatala óta töretlenül érvényben lévő törvényként tekintettek erre a törvénycikkre. A törvény alkotmányos voltát nem kérdőjelezik meg, rendelkezéseit pedig világosnak tekintik. Érezhetően másképpen viszonyultak a királyvédő törvényhez azok, akik támogatták a köztársaság eszméjét. Érvelésükben ezen törvény már meghozatalának pillanatában azt a célt szolgálta, hogy ellehetetlenítse a köztársasági eszmék terjedését Magyarországon. Ennek történeti kontextusát láthattuk Nagy György köztársasági mozgalmának tárgyalásakor. A törvény ellenzői elvetették továbbá azt, hogy az 1913. évi XXXIC. tc. továbbra is érvényben lenne. A köztársaság 1918-as kikiáltása és az azóta eltelt események, valamint a Habsburg uralom megszűnése folytán a törvény érvényét vesztette. Láthattuk továbbá, hogy visszatérő elem a törvény ellenzőinél, hogy hangoztatják a kormányzat által alkalmazott kettősmércét. Eszerint ugyanis a legitimista propaganda szabadon folytatható ekkor az országban, míg a köztársasági propaganda folytatásáért szigorú büntetés jár. Gondoljunk itt csak Veér Imre másfél éves fegyház büntetésére. Szintén érdemes kiemelni, hogy az 1913. évi XXXIV. tc. bírálata milyen élesen összekapcsolódik az 1921. évi XLVII. tc.-el, amely a Habsburg-ház trónfosztását mondta ki. Míg a királyvédő törvény esetében épphogy a túlzott szigorral való alkalmazását kifogásolták, addig a trónfosztó törvény esetében éppen ellenkezőleg, annak be nem tartása ellen emeltek rendszeresen szót. Fontos végül kiemelni, hogy az 1913. évi XXXIV. tc. több olyan az 1920-as évek elején fontos kérdés kapcsán került elő, amik a korabeli politikai közvélemény szempontjából kiemelten fontosak voltak, mint például: az 1921. évi III. tc., a választójog kérdése, az országnak adandó nemzetközi kölcsönök és ezzel kapcsolatban Magyarország külföldi megítélése, a nemzet királysághoz való viszonya, valamint a felsőházi törvény reformja. Mindezek után nem meglepő, hogy a köztársasági eszme támogatói az alkotmányos fejlődés egy fontos gátját látták az 1913. évi XXXIV. tc.-ben és ezért annak megszüntetéséért küzdöttek.

Bibliográfia

Források

Törvények

1913. évi XXXIV. törvénycikk a király megsértéséről és a királyság intézményének megtámadásáról

1919. évi XI. néptörvény a népköztársasági államforma védelméről

1920. évi I. törvénycikk az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről

1921. évi III. törvénycikk az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről

1921. évi XLVII. törvénycikk IV. Károly Ő Felsége uralkodói jogainak és a Habsburg Ház trónörökösödésének megszüntetéséről

1925. évi XXVI. törvénycikk az országgyűlési képviselők választásáról

1926. évi XXII. törvénycikk az országgyűlés felsőházáról

Nemzetgyűlési almanachok

Vidor Gyula (szerk.): Nemzetgyűlési Almanach 1920–1922 A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai, Budapest, Nyomtatott a Magyar Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaság kő- és könyvnyomdájában II. Zita királyné-ut 1. szám., 1921.

Lengyel László Dr. – Vidor Gyula (szerk.): Nemzetgyűlési Almanach, Budapest, Pallas Részvénytársaság nyomdája, 1922.

Nemzetgyűlési irományok

Az 1920. évi február hó 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. XII. kötet. hiteles kiadás, Budapest, Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1922.

Nemzetgyűlési jegyzőkönyvek

Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * nyolcadik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1921.

Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * kilencedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1921.

Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenegyedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1921.

Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenötödik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1922.

Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1923.

Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenegyedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1923.

Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenötödik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1923.

Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenhetedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1923.

Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizennyolcadik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1923.

Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenkilencedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1924.

Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * huszonegyedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1924.

Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * harmincadik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1925.

Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * harminchatodik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1925.

Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * negyvenedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1926.

Szakirodalom

Monográfiák

Bónis György: Nagy György és az 1914 előtti köztársasági mozgalom, Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 26., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1962.

Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság Az 1918-as összeomlás és az őszirózsás forradalom története, Budapest, Jaffa Kiadó, 2018.

Horváth András: „A respublika álmodója” (Nagy György harca a független magyar köztársaságért), Budapest, A Bethlen Gábor Alapítvány által kiírt pályázatra készült pályamű, 1992.

L. Nagy Zsuzsa: Liberális pártmozgalmak 1931-1945, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1986.

Nyári Gusztáv (szerk.): A köztársaság bünper aktáiból, Budapest, „Törekvés”-nyomda, 1923.

Pölöskei Ferenc: A köztársasági eszme története Magyarországon, Budapest, Cégér Könyvkiadó, 1994.

Romsics Ignác: Bethlen István Politikai életrajz, Budapest, Helikon Kiadó, 2019.

Tanulmányok

Ruszoly József: A magyar republikánusok perei Szegeden, Tiszatáj, XXIII. évf., 1969/2, 148–157.

Internetes hivatkozások

Magyar életrajzi lexikon: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/r-775E4/rassay-karoly-776BC/

https://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index61.html

https://adt.arcanum.com/hu/collection/Alkotmany/#

https://adt.arcanum.com/hu/collection/KatolikusSzemle/

Hivatkozások

  1. A felsorolt kérdésekre vonatkozólag lásd a szerző további munkáit: Segesdi Gergő: A köztársasági kérdés megjelenése az 1920-as években a magyar politikai jobboldal sajtójában, KRE-DIt, IV. évf., 2021/1, http://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/segesdi-gergo-a-koztarsasagi-kerdes-a-magyar-politikai-kozbeszedben-1918-es-1928-kozott/ (Letöltés: 2023. április 23.); Segesdi Gergő: A köztársasági kérdés a magyar politikai közbeszédben 1918 és 1928 között, in Juhász Eszter – Segesdi Gergő (szerk.): Újkor – Új Kor? Kontinuitás és periódusok, ismétlődő történelmi mintázatok és egyedi fordulópontok a társadalom-, gazdaság- és hadtörténelem szemszögéből, KRE-DIt különszám, 2022, http://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/segesdi-gergo-a-koztarsasagi-kerdes-a-magyar-politikai-kozbeszedben-1918-es-1928-kozott/ (Letöltés: 2023. április 23.)
  2. L. Nagy Zsuzsa: Liberális pártmozgalmak 1931-1945, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1986, 34.
  3. 1913. évi XXXIV. törvénycikk a király megsértéséről és a királyság intézményének megtámadásáról, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=91300034.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D37 (Letöltés: 2023. április 22.)
  4. 1920. évi I. törvénycikk az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92000001.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D38 (Letöltés: 2023. április 22.)
  5. 1921. évi XLVII. törvénycikk IV. Károly Ő Felsége uralkodói jogainak és a Habsburg Ház trónörökösödésének megszüntetéséről, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92100047.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D39 (Letöltés: 2023. április 22.)
  6. 1913: XXXIV. tc.
  7. Jelen alfejezetnek a Nagy György köztársasági mozgalmával szembeni 1913-as fellépéssel foglalkozó része, részben változatlan formában leadásra került a szerző ’A királykérdés árnyékában, a köztársasági gondolat megjelenése a magyar politikai közbeszédben’ című tanulmányával a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet által szervezett ’Befejezetlen múlt – Eszmetörténeti konferencia a XIX. és XX. század fordulójáról és ami belőle következett’ című konferencia kapcsán készülő tanulmánykötetetébe.
  8. A témára vonatkozólag bővebben lásd: Beke György: Egy elcsitíthatatlan magyar republikánus Nagy György életregénye, Budapest, KÖZDOK, 1998; Bónis György: Nagy György és az 1914 előtti köztársasági mozgalom, Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 26., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1962; Horváth András: „A respublika álmodója” (Nagy György harca a független magyar köztársaságért), Budapest, A Bethlen Gábor Alapítvány által kiírt pályázatra készült pályamű, 1992; Horváth András: A „Magyar Köztársaság” és Nagy György republikánus mozgalma, Tiszatáj, XLV. évf., 1991/10, 57–69.; Kruzslicz István Gábor: A köztársasági Nagy György vásárhelyi évei a sajtó tükrében (1911-1913), in Kőszegi Barta Kálmán (szerk.): Kései Kuruc, Békéscsaba, Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház, 2010, 9–23.; Pölöskei Ferenc: A köztársasági eszme története Magyarországon, Budapest, Cégér Könyvkiadó, 1994.; Szabad György: Nagy György, a leghívebb republikánus, Tiszatáj, XLV. évf., 1991/10, 54–57.; Szabó Miklós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története, Budapest, Szabó Miklós örökösei, 2015; Vigh Károly: Károlyi Mihály és Nagy György (Párhuzamos életrajzi vázlat), Tiszatáj, XLV. évf., 1991/10, 70–77.
  9. Pölöskei: A köztársasági eszme története Magyarországon, 99.
  10. Ruszoly József: A magyar republikánusok perei Szegeden, Tiszatáj, XXIII. évf., 1969/2, 149–150., 154–157.
  11. Ruszoly József: A magyar republikánusok perei Szegeden, Tiszatáj, XXIII. évf., 1969/2, 149–150., 154–157.
  12. Horváth: „A respublika álmodója”, 104–108.; Bónis György: Nagy György, 63–71.
  13. Uo., 63–71.
  14. Horváth: „A respublika álmodója”, 98–108.
  15. 1919. évi XI. néptörvény a népköztársasági államforma védelméről, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=91900011.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D38 (Letöltés: 2023. május 1.)
  16. Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság Az 1918-as összeomlás és az őszirózsás forradalom története, Budapest, Jaffa Kiadó, 2018, 250–251.
  17. Nyári Gusztáv (szerk.): A köztársaság bünper aktáiból, Budapest, „Törekvés”-nyomda, 1923, 2.
  18. Jelen tanulmány fókusza nem az 1923-as köztársasági bűnper és Veér Imre elítélése köré épül. A per, a köztársasági mozgalom, valamint ezzel kapcsolatban az 1913. évi XXXIV. tc. vitás megítélésének érzékeltetése miatt ugyanakkor fontos legalább egy lábjegyzet erejéig szerepeltetni a témával foglalkozó híradások egy részét. A perre foglalkozó sajtócikkek: Nagy György és Veér Imre pöre, Világ, XIV. évf., 1923. március 6., 6.; Dr. Nagy György köztársasági perét csütörtökön tárgyalja a bíróság, Szózat, V. évf., 53. szám, 1923. március 7., 6.; A Köztársasági Párt bünügye, Uj Nemzedék, V. évf., 53. szám, 1923. március 7., 6.; Másfél évi államfogházra ítélték Veér Imrét, Pesti Hírlap, XLV. évf., 54. szám, 1923. március 8., 5.; A budapesti büntetőtörvényszék ma mondott ítéletet Veér Imre pörében, Pesti Napló, LXXIV. évf., 50. szám, 1923. március 8., 5.; Másfél évi fogházra ítélték a köztársasági párt alelnökét, Új Barázda, V. évf., 74. szám, 1923. március 8., 2.; A magyar köztársaságiak pere, Uj Kelet, VI. évf., 16. szám, 1923. március 8., 5.; Veér Imrét a köztársasági propagandáért másfél évi államfogházra ítélték, Az Ujság, XXI. évf., 54. szám, 1923. március 8., 4.; Veér Imrét köztársasági agitációért másfél évre ítélték, Nemzeti Ujság, V. évf., 54. szám, 1923. március 8., 4.; Köztársasági agitációért, másfél évi fogház. * Veér Imre elítélése, Népszava, LI. évf., 54. szám, 1923. március 8., 9.; Köztársasági pör a büntetőtörvényszéken, Budapesti Hírlap, XLIII. évf., 54. szám, 1923. március 8., 4.; A köztársasági pör, Szeged, IV. évf., 54. szám, 1923. március 8., 3.; Megint politikai pör, Jövő, III. évf., 56. szám, 1923. március 8., 1.; Másfélévi államfogházra ítélték Ver Imrét köztársasági agitációért, Magyarország, XXX. évf., 54. szám, 1923. március 8., 4., Másfélévi államfogházra ítélték el Veér Imrét, 8 Órai Ujság, IX. évf. 54. szám, 1923. március 8., 8.; Nagy György betegsége miatt Veér Imre köztársasági pörét külön tárgyalták, Az Est, XIV. évf., 54. szám, 1923. március 8., 3.; Veér Imre dr.-t a bpesti bíróság köztársasági propagandáért másfélévi államfogházra és 20 ezer pénzbüntetésre ítélte, Dunántúl, XIII. évf., 55. szám, 1923. március 9., 1.; Másfélévi fogházra ítélték a magyar köztársasági párt vezérét., Aradi Ujság, XXII. évf., 54. szám, 1923. március 9., 1.; A magyar köztársasági párt vezetői bíróság előtt, Brassói Lapok, XXIX. évf., 54. szám, 1923. március 9., 2.
  19. Vidor Gyual (szerk.): Nemzetgyűlési Almanach 1920–1922 A nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatai, Budapest, Nyomtatott a Magyar Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaság kő- és könyvnyomdájában II. Zita királyné-ut 1. szám., 1921, 32.
  20. Cserti József 417-es számú indítványa az 1913. évi XXXI. tc. megszüntetésével kapcsolatban, in Az 1920. évi február hó 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. XII. kötet. hiteles kiadás, Budapest, Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1922, 301.
  21. Cserti József felszólalása a nemzetgyűlésben, A nemzetgyűlés 289. ülése 1922. évi január 16-án, hétfőn, Bottlik József elnöklete alatt, in Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenötödik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1922, 109.
  22. Lengyel László Dr. – Vidor Gyula (szerk.): Nemzetgyűlési Almanach, Budapest, Pallas Részvénytársaság nyomdája, 1922, 175–176.
  23. 1921. évi XLVII. törvénycikk IV. Károly Ő Felsége uralkodói jogainak és a Habsburg Ház trónörökösödésének megszüntetéséről, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92100047.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D39 (Letöltés: 2023. június 06).
  24. Szakács Andor felszólalása a nemzetgyűlésben és Bethlen István arra adott válasza, A nemzetgyűlés 118. ülése 1923. évi április hó 12-én, in Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenegyedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1923, 215–221., 223.
  25. Lengyel–Vidor: Nemzetgyűlési Almanach, 128–129.
  26. Erre a kijelentésre reagálva említi meg a szintén a Rassay Párt tagjának számító Drozdy Győző, hogy az előbbit ugyanúgy törvény tiltja. A Függetlenségi 48-as és Kossuth Pári Horváth Zoltán ezzel összefüggésben hangoztatta, hogy míg a Habsburg-propaganda kiválthatja a nemzetközi közvélemény negatív reakcióját, addig a köztársasági propaganda esetén aligha lehet erre számítani. A nemzetgyűlés 163. ülése 1923. évi julius hó 27-én, pénteken, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Pesthy Pál elnöklete alatt, in Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenötödik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1923, 163.; Lengyel–Vidor: Nemzetgyűlési Almanach, 52–53.
  27. Magát Veért Nagy Ernő egy igaz magyarnak, ideális és fennkölt szellemű emberként írja le. A nemzetgyűlés 163. ülése 1923. évi julius hó 27-én, pénteken, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Pesthy Pál elnöklete alatt, in Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenötödik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1923, 163.
  28. Uo., 163–164.
  29. Egy lábjegyzet erejéig itt érdemes beemelnünk Romsics Ignác Bethlen Istvánról és trónfosztó törvény kimondásának körülményeiről megfogalmazott gondolatait. Romsics leírja, hogy az 1921. április 24-i budaörsi csatát követően Bethlen még megpróbált személyesen találkozni az uralkodóval, aki azonban ezt elutasította. Ezt követően a nagyhatalmak, a kisantant és szabad királyválasztók követelése mellett kimondták a nemzetgyűlésben IV. Károly trónfosztását és a Habsburg-ház trónöröklési jogainak megszűnését. Romsics ugyanakkor leírja, hogy Bethlen a trónfosztás után is IV. Károly személyében gondolkodott, mint lehetséges uralkodó. Károly halála után pedig valamelyik Habsburg főhercegben kereste a leendő király személyét. A királykérdés tartós kikapcsolását Romsics tehát inkább külpolitikai szükségszerűségnek látja. Romsics Ignác: Bethlen István Politikai életrajz, Budapest, Helikon Kiadó, 2019, 237–239.
  30. A Független Kisgazda, Földműves és Polgári Párt alapítója, a polgári demokrácia híve. Lengyel–Vidor: Nemzetgyűlési Almanach, 153–155.; Magyar életrajzi lexikon: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/r-775E4/rassay-karoly-776BC/ (Letöltés: 2023. május 02.)
  31. Szakács Andor felszólalása a nemzetgyűlésben, A nemzetgyűlés 191. ülése 1923. évi november hó 21-én, szerdán, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Pesthy Pál elnöklete alatt, in Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenhetedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1923, 63–67.
  32. Lengyel–Vidor: Nemzetgyűlési Almanach, 143–144.
  33. A nemzegyűlés 214. ülése 1923. évi december hó 21-én, pénteken, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Pesthy Pák elnöklete alatt, in Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizennyolcadik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1923, 307.
  34. A nemzetgyűlés 218. ülése 1924. évi január 8-án, kedden, Scitovszky Béla és Pesthy Pál elnöklete alatt, in Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenkilencedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1924, 13–15.
  35. A nemzetgyűlés 223. ülése 1924. évi január hó 16-án, szerdán, in Uo., 224.
  36. 1925. évi XXVI. törvénycikk az országgyűlési képviselők választásáról, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92500026.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D39 (Letöltés: 2023. április 29.)
  37. A nemzetgyűlés 428. ülése 1925. évi junius hó 17-én, szerdán, Scitovszky Béla és Zsitvay Tibor elnöklete alatt, in Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * harmincadik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1925, 325.
  38. A nemzetgyűlés 428. ülése 1925. évi junius hó 17-én, szerdán, Scitovszky Béla és Zsitvay Tibor elnöklete alatt, in Uo., 428.
  39. Lengyel–Vidor: Nemzetgyűlési Almanach, 147–149.
  40. A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Zsitvay Tibor elnöklete alatt, in Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * harminchatodik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1925, 269.
  41. A nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csütörtökön, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Zsitvay Tibor elnöklete alatt, in Uo., 269.
  42. Uo., 275.
  43. 1925 őszén kötött nemzetközi szerződés, amely nagyban elősegítette Németország beilleszkedését a versailles-i rendszerbe, https://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index61.html (Letöltés: 2023. május 02.)
  44. A nemzetgyűlés 469. ülése, 269., 273–281.
  45. Uo., 281.
  46. 1926. évi XXII. törvénycikk az országgyűlés felsőházáról, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92600022.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D39 (Letöltés: 2023. április 29.)
  47. Politikai jellegű konzervatív katolikus lap, https://adt.arcanum.com/hu/collection/Alkotmany/# (Letöltés: 2023. május 02.)
  48. A Szent István Társulat irodalmi és tudományos folyóirata, https://adt.arcanum.com/hu/collection/KatolikusSzemle/ (Letöltés: 2023. május 03.)
  49. A nemzetgyűlés 566.ülése 1926. évi junius hó 2-án, szerdán, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Zsitvay tibor elnöklete alatt, in Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * negyvenedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1926, 379.
  50. Uo., 379
  51. Vidor: Nemzetgyűlési Almanach 1920–1922, 152–153.
  52. 1921. évi III. törvénycikk az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92100003.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D38 (Letöltés: 2023. április 22.)
  53. Túri Béla képviselő felszólalása, A Nemzetgyűlés 163. ülése 1921. évi március hó 11-én pénteken, a Rakovszky István és Kenéz Béla elnöklete alatt, in Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * nyolcadik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1921, 502.
  54. Vidor: Nemzetgyűlési Almanach 1920–1922, 82.
  55. Segesdi: A köztársasági kérdés a magyar politikai közbeszédben
  56. Tasnádi Kovács József felszólalása, A Nemzetgyűlés 170. ülése 1921. évi március hó 31-én, hétfőn, Kenéz Béla elnöklete alatt, in Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * kilencedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1921, 144.
  57. Uo., 145.
  58. Tasnádi Kovács József interpellációja az Országos Köztársasági Párt tevékenységével kapcsolatban, A Nemzetgyűlés 216. ülése 1921. évi június hó 25-én, szombaton, Bottlik József és Kenéz Béla elnöklete alatt, in Az 1920. évi február hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizenegyedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1921, 235.
  59. Bethlen István felszólalása a nemzetgyűlésben, A nemzetgyűlés 112. ülése 1923. évi március hó 14-én, szerdán, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Almásy László elnöklete alatt, in Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * tizedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1923, 472–473.
  60. 1921. évi XLVII. tc.
  61. A nemzetgyűlés 294. ülése 1924. évi junius hó 3-án, kedden, Scitovszky Béla és Zsitvay Tibor elnöklete alatt, Az 1922. évi junius hó 16-ára hirdetett nemzetgyűlés naplója * huszonegyedik kötet hiteles kiadás, Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Könyvnyomdája, 1924, 266.

 

Farkas Péter: Veszprémy László Bernát: Tanácstalanság. A zsidó vezetés Magyarországon és a holokauszt (recenzió)

Recenzált mű: Veszprémy László Bernát: Tanácstalanság – A zsidó vezetés Magyarországon és a holokauszt, 1944-45, Budapest, Jaffa Kiadó, 2023. ISBN: 978-963-475-731-3 320. o.

Az ismertetett könyvet jegyző Veszprémy László Bernát jelenleg a Matthias Corvinus Collegium munkatársa, az intézet Corvinák című periodikájának főszerkesztői tisztét látja el. Veszprémy László Bernát több szállal is kötődik a Károli Gáspár Református Egyetemhez, hiszen 2016 folyamán itt végzett történelem szakon. A Károli Gáspár Református Egyetemen töltött éveket követően az Amszterdami Egyetem keretein belül, holokauszt- és népirtás kutatás szakon szerezte meg mesterfokozatát. Jelen pillanatban doktorjelölt az ELTE BTK Művelődéstörténeti Doktori Iskolájában. A szerző főbb kutatási területének a a magyar zsidóság 20. századi története és a politikai eszmetörténet számít. A számos szaktanulmány, recenzió mellett a szerző már több önálló, történeti tárgyú kiadvánnyal jelentkezett: Gyilkos irodák címmel megjelent könyve a magyar közigazgatás és holokauszt viszonyát vizsgálta,[1] majd a politikatörténeti szempontból igen csak fordulatos 1921. esztendő eseményeinek elemzésére is vállalkozott előző kötetében.[2] A szerző termékenységére jellemző, hogy az itt ismertetett kiadvány mellett ez évben szintén megjelenést a náci koncentrációs táborok magyar zsidó funkcionáriusainak népbírósági ügyeit tárgyaló könyve is.[3]

Veszprémy László Bernát könyve már a bevezetőjében rendhagyó módon indít, ugyanis a szerző a témaválasztás kapcsán felmerülő szubjektív kutatói, vagy akár nem túlzás azt sem állítani hogy leginkább belső ellentmondásaiba is őszintén avatja be sorainak olvasóit. Ezzel mintegy rögtön meg is nyeri az olvasót, akiben leginkább az együttérzés fog dominálni. Annyi talán elmondható ezzel a kezdési formával kapcsolatban, hogy vélekedésem szerint ez mindenképpen előremutató jelenségnek számít. Vélekedésem szerint egyáltalán nem probléma, ha a „történész is ember” alapon jelenik meg az olvasóközönség előtt. A történettudománnyal szemben tapasztalható, reményeim szerint talán nem teljes mértékben általános, ámbár mégis létező társadalmi szkepszis (és az oly sokszor hallott „elefántcsonttorony” jelzője) is finomítható – ha nem is lebontható – lenne hasonló, a témaválasztással és annak nehézségeivel kapcsolatos őszinte sorok megszületésével a frissen megjelenő monografikus igényű feldolgozásokban. Hiszen – Bibó István örök becsű, ámbár más célzattal, és eltérő kontextusban is íródott mondatát némiképp önkényesen kifacsarva – „történésznek lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni”. Nem félni kételyeinktől, a kritikától, a hibázás lehetőségét, a források újbóli értelmezésétől, egy megcsontosodott kép újbóli megrajzolásától, a véleményalkotás szabadságától és mindenekelőtt nem félni a témaválasztástól sem. Szemmel láthatóan ezt a kötet szerzője sem teszi. Veszprémy László Bernát őszintének tűnő belső konfliktusának magját az adja, hogy szabad e, lehetséges e egyáltalán írni „itt és most” a második világháborús zsidó kollaborációról. Végül amellett teszi le a garast, hogy igen, ámbár teszi ezt mindazzal a kikötéssel, hogy a holokauszt emlékezettörtének, emlékezetkultúrájának megőrzésével szabad ezt csak megtenni(e). A bevezető részt követi hét, tematikus bontású fejezet, amelyben részletekbe menően vizsgálja a szerző a magyarországi zsidó tanácsok történetét, illetve a jelenig terjedően mindenképpen terheltnek gondolt szerepüket gondolja újra a holokauszt válságos óráiban.

A Ha éjjel beszélsz, szállítsd le a hangodat című fejezet a zsidó vezetést mutatja be az olvasó számára a Horthy-rendszer végső időszakában. Mindezek mellett ez a fejezet volt hivatott azt az egyáltalán nem könnyű problémahalmazt is bemutatni, hogy a korszak szereplői milyen információkkal is rendelkeztek a már a második világháború kezdeti éveiben zajló atrocitásokról, illetve a kezdődő, a zsidóságot érintő genocídiumról. A szerző felteszi ezt a kérdést a magyar állami és egyházi vezetők, valamint a sajtót olvasó állampolgárok kapcsán is. Megjegyzendő, hogy – szemben a mű további részeiben tapasztaltakkal – ebben a fejezetben kapnak a sajtóanyagok forrásként a legnagyobb szerepet, mintegy érzékeltetve és ezzel együtt alá is támasztva a szerzőnek azt a következtetését, hogy széles körű információ állt rendelkezésre egy akkor még csak lehetőségként feltűnő, majd realitássá váló német megszállás esetén a magyarországi zsidóság jövőbeni sorával kapcsolatban. Természetesen nem csak a sajtócikkek, hanem az egyházi, valamint állami szereplők levélváltásai, a cionisták információi, valamint a lengyel és zsidó menekültek tudósításai is alátámasztják ezt az érvelést. Megemlítendő, hogy a kötetben is citált, még 1943 nyarán is létező kapcsolat a zágrábi és pesti zsidó hitközség között nem csak az usztasa államban elkövetett – nem csak zsidókat, hanem szerbeket, cigányokat és kommunistákat is érintő – mészárlásokkal kapcsolatos információ áramlása aktív és tán nem is gyér számú voltát erősíti meg, hanem mintegy fel is hívja a figyelmet a hazai holokausztkutatás számára a délszláv térségre is. Sajnálatos módon a volt Jugoszlávia utódállamaiban született, a témakörrel kapcsolatban relevánsnak mondható, párhuzamok állítására is nem kizárt, hogy alkalmas kortárs szakirodalom nagyon kis arányban kerül be a hazai kutatás érrendszerébe.[4] Ennek csak részben lehet oka a délszláv nyelvtudás hiánya, hiszen a nemzetközi térben, elsősorban angol nyelven megjelenő írásokkal a délszláv kutatók – összességében a második világháború történetével kapcsolatban is – a hazai szakirodalom külföldi megjelenéséhez képest jóval gyakrabban jelentkeznek. Veszprémy László Bernát is jelentkezett az utóbbi időben a horvátországi holokauszt témáját feldolgozó, még 2016 folyamán az Amerikai Egyesült Államokban (!) megjelenő, összefoglaló jellegű munka kapcsán, azt jegyző szerzőpáros által is megfontolásra alkalmas kritikai megjegyzésekkel tarkított recenzióval.[5] Talán nem hagyható teljes mértékben figyelmen kívül a kötet eme fejezetében az a szerzőtől is merőben szokatlannak számító jelenség, mely szerint a Veszprémy által híres-hírhedtnek nevezett üzletember, Soros György holokauszttal kapcsolatos visszaemlékező mondatait – amiknek tartalmi kérdéseit egyébként meggyőzőnek tűnő módon cáfolja is – nem primer forrásból, hanem egy feldolgozásból idézi.[6]

A Bepakolva várjuk a fejleményeket címmel bíró fejezet a vidéki zsidó tanácsok szerepét hivatott bemutatni, a német megszállástól egészen a deportálások befejezéséig terjedő időszakban. Azonban ezen az alcímen is túlmutatva képet kapunk a vidéki gettósításról és a deportálások menetéről is. A Magyar Zsidók Központi Tanácsa német parancsra, 1944. március 21.-én megalakult szervezet volt, amelynek elnöki tisztét Stern Samu töltötte be, majd ezt követték a vidéki zsidók tanácsok megalakulásai. A vidéki zsidó tanácsokat Veszprémy László Bernát szerint vegyesen állíthatták fel a magyar, illetve a német hatóságok is.[7] A vidéki zsidó tanácsok elsődleges funkciója a gettófelállítás folyamatában volt szerepe, majd ezt követően megszűntek, esetleg a gyűjtőtáborok területén szervezték újjá őket. A fejezet mindezen folyamatok mellett adatgazdag módon mutatja be számunkra a zsidó tanácsok – adott esetben cionista vagy nem cionista – vezetőit, mintegy demográfiai jellegű elemzést is nyújtva róluk.

Az ezt követő fejezet a Kiszolgáltatva zsidóknak címet viseli. Ez a fejezet hivatott bemutatni a kikeresztelkedettek szerepét, ezen belül is a zsidó tanácsok és a konvertiták bonyolult, sok esetben egyáltalán nem konfliktusmentes viszonyát is. Megjegyzendő, hogy konvertiták a holokauszt alatt szintén üldözött rétegnek számítottak. Mindenképpen említésre érdemes a katolikus konvertitákat képviselni igyekvő Szent Kereszt Egyesület és Török Sándor író tevékenységének részletekbe menő bemutatása a kötet lapjain.

Azt ezt követő, Az a kis distancia című fejezet a fővárosi zsidó tanács szerepére fókuszál a Sztójay, valamint a Lakatos-kormány regnálása alatt. A korábbi hazai szakirodalom ezzel a periódussal kapcsolatban volt talán eleddig a leginkább szűkszavúnak mondható. A fejezet külön erénye, hogy árnyalt képet nyújt a Magyarországi Zsidók Szövetségének Ideiglenes Intéző Bizottságának korabeli átszervezéséről is. Ebben a fejezetben kapnak legnagyobb szerepet a visszaemlékezések., mindemellett itt kerülnek legnagyobb arányban lejegyzésre a segélyek, az embermentések ügyei, és a későbbi népbírósági perek bemutatása is tarkítják ennek a résznek a „szédületes forgatagot adó” összképét. Veszprémy László Bernát ebben a könyvrészben fejti ki azon vélekedését is, mely szerint a zsidó tanács vezetői és Horthy Miklós tárgyalásainak eredménye volt Koszorús Ferenc csapatainak bevonulása a fővárosba, amely az érvrendszer pontjai szerint némiképp zárójelbe is teszi Stern Samu elsősorban 1945 után túlzottan is sötét árnyalatokkal megrajzolt szerepét, valamint a kormányzó korszakbéli szerepének árnyalását kérdésként veti fel. Alapvetően az érvrendszer logikai felépítését nem érintő, ámbár mégis szubjektív tartalmú és így nehezen bizonyítható, túlzóan is szubjektív megjegyzések apró árnyékot vetnek a Horthy Miklósról írott sorokra. Horthy Miklós kapcsán eleve azt bizonyítani kell, hogy a kormányzó miért is nem volt gyenge képességű politikus – itt Veszprémy korábbi, az 1921. év politikatörténeti eseményeit feldolgozó kötetére hivatkozik -, jelentsen ez bármit is, ugyanis ez esetben egyáltalán nem „egzakt” jelzőről van szó. Azt is bizonyítania kellett volna a szerzőnek, hogy az időskor Horthy Miklós szellemi képességein valóban csorbát ejtett e.

A nyilaskeresztes hatalomátvételt követő időszakot Az „örök éjszaka” napjai címmel bíró rész mutatja be. Ezt az időintervallumot az jellemzi, hogy a németek kérésére újra megindulnak a deportálások és immáron valósággá válik a pesti gettó felállítása is. Mindezeken túl pedig a nyilas pártszolgálatosok kegyetlenkedései, a Dunába lövetések valamint a magyar főváros ostroma együttesesen rajzolják körbe az időszak „véres orgiájának” ecsetvonásait. Ebben az időszakban a fővárosi zsidó tanács ismét átszervezésre kerül, ámbár vezetőinek névsora zömében azért állandónak nevezhető. Ebben a periódusban a magyar kormányt a fővárosi zsidó tanács kérelmek sorával próbálja rávenni arra, hogy helyzetüket mihamarabb enyhítse legalább. A kötet ezen részében vázolja a szerző a fővárosi gettó sanyarú helyzetét, fókuszálva mind az egészségügy, mind a rendvédelem, mind pedig az elláttás, így ezen belül természetesen az élelmezés kérdésére is. A könyv említett lapjai rendkívül plasztikusnak is nevezhető képet festenek a fővárosi gettóban uralkodó sanyarú állapotokról.

Az akkor minden seb vérzett címet viselő fejezet a második világháborút követő korszak számonkérését és a zsidótanácsok emlékezettörténetét volt hivatott az olvasóközönség elé tárni. Veszprémy László Bernát nagyszámú vidéki és fővárosi zsidó tanácstaggal kapcsolatos népbírósági eljárást mutat be, a sorból némiképp önkényesen példaként kiemelve, Berend Béla, Munkácsi Ernő vagy éppenséggel Stern Samu nevét. A szerző kiemelten és részletesen foglalkozik a korábbi kutatásainak is az egyik fókuszát adó Berend Béla szigetvári rabbi sorsával. Berend Bélát Népbíróságok Országos Tanácsa az ellenük felmerült vádak alól felmentette, ennek ellenére életének későbbi szakaszában is perek sorozata kísértette. A perek közül kiemelkedőnek mondható a Moldova Györggyel folytatott csörtéje, amelynek a Szent Imre-induló című regény adta meg az alaphangot. Azonban a Kádár-rendszerben, a pártállam egyik „sztárírójával” kapcsolatban ez sikertelenül zárult Berend Béla számára, jegyezzük meg, hogy talán nem is zárulhatott másként. Ezt követően Berend Béla a holokausztkutatás jelentős alakjával, Randolph L. Braham-el is szintúgy sikertelenül pereskedett. Megállapítható, hogy a népbírósági ügyek feldolgozása, illetve a pártállami időszak problémáinak bemutatása az egyik legfőbb erénye a kötetnek, ennek ékes bizonyítékai lehetnek az 1953-as „cionista per” kapcsán írott sorok is. A könyv e részében fejti ki Veszprémy László Bernát azon vélekedését is, mely az elismerés és a tisztelet hangja mellett módszertani kritikával is illeti a magyarországi holokausztkutatás jelentős alakját, Randolph L. Braham-et. Randolph L. Braham munkamódszerével kapcsolatban a szerző azt fejti ki, hogy túlságosan is épített a túlélők visszaemlékezéseire, és ezeket tekintette elsődleges forrásnak. Így nagy mértékben ezeknek a szubjektív megközelítést egyáltalán nem nélkülöző mondatoknak az emocionális hatása alá került szerinte a narratíváinak megalkotása során a 2018 folyamán már elhunyt szerző. A kiadványt függelék zárja, amely a fővárosi zsidó tanácsok tagjainak fontosabb adatait rögzítő táblázat formájában jelenik meg.

Veszprémy László Bernát adatokban bővelkedő érvrendszerének konklúziója az, hogy a zsidó tanácsok érdemben nem tudtak változtatni a holokauszt menetén, mindössze a veszteségek mérséklését tűzhették ki reális célul. Veszprémy László Bernát rendkívül kiterjedtnek nevezhető forrásbázisra alapuló, hiánypótló kötete több, mint egy évtizedet felölelő levéltári kutatások eredményeképp született meg. A szerző munkájának hipotéziseit elsősorban a közigazgatási, bírósági iratokra alapozta, a kortárs magyar történettudomány nem csekélynek mondható részével egyetemben kritikusan és szkepszissel tekint az ego-dokumentumokból kinyerhető adatokra.[8] A munka szempont- és adatgazdaságára jellemző, hogy a fejezetek önálló tanulmányokként is bizonyára megállnák a helyüket, ahogy a kisebb egységeken belül is több, akár némi túlzással megfogalmazva önálló esettanulmánnyal is találkozhat az olvasó. Adott esetben akár a szerző további publikációs tevékenységét is gyarapíthatják ezek a kisebb egységek, hiszen egy összefoglaló jellegű munka írása közben óhatatlan a szűkebb megfogalmazás, nincs elegendő tér minden apróbb szempont, megfigyelés teljes körű kibontására a „nagyobb egész” megrajzolása közben. Természetesen a mű szerzőjének korábbi kutatási eredményei is szervesen beépültek a monografikus igényű feldolgozás soraiba, gondolva itt példának okáért a zsidó rendőrségről jegyzett írásokra.[9] A kötetet gördülékeny stílusa miatt nem csak a szűkebben vett szakmai, hanem az ennél tágabb olvasóközönség számára is befogadhatóvá teszi a szerző mondanivalóját. Veszprémy László Bernát írásának külön erénye, hogy szakított a kronologikus sorrendet előtérbe helyező „szerkesztési elvvel” és inkább tematikus egységekre bontva ábrázolta témáját, illetve a hagyományos Budapest-centrikus megközelítési mód helyett egészséges egyensúlyt tudott képezni a fővárosi és vidéki jelenségek párhuzamos ábrázolása során. Az iméntiek ékes bizonyítéka, hogy a vármegyei levéltárak iratanyaga is nem csekélynek mondható részét tölti ki a valóban impozánsnak nevezhető forrásbázis keretein belül. Természetesen a fővárosi levéltárak iratai, illetve jelentős számú nemzetközi forrásanyag is tarkítja a forrásbázis széles ábráját. A kiadványban idézett források visszakereshetőségét a 20. századi magyar történelem szenzitívnek is nevezhető témáit feldolgozó, kortárs magyar szerzők által jegyzett monográfiákat is megjelentető Jaffa Kiadó végjegyzetes megoldása egyáltalán nem könnyíti meg. Talán e tekintetben leginkább a könyvpiaci, „olvasóbarát” formának gondolt motiváció által megszületett „végjegyzetes” verzió helyett a hagyományos lábjegyzetelési forma szerencsésebb megoldás lenne. A 20. századi magyar történelemben egyáltalán nem ritkaságszámba menő szenzitív, emlékezetpolitikai tekintetben igen csak terheltnek nevezhető témakör kapcsán nyújt a tág olvasóközönség számára némi csapongás mellett is logikusan felépített, a hazai zsidó tanácsokról alkotott korábbi, talán túlzottan is érzelmi töltettel bíró, némiképp bűnbakképzőnek is nevezhető képpel szemben egy ettől narratívát. A frappáns címválasztású munka „zsidó tanács-képe” minden bizonnyal mélyen be fog épülni a hazai holokauszt-kutatás vérkeringésébe, bizonyára sokat hivatkozott műként fog szerepelni és az sem kizárt, hogy a későbbiekben építő jellegű tudományos viták ihletője is lesz. Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy mindez a nemzetközi tudományos térre is igaz legyen, ehhez azonban külföldi kiadó is szükséges, az idegen nyelvű, elsősorban angol fordítás mellett. Azonban a szórtnak mondható példák mellett a hazai történettudomány lehetőségei e tekintetben igen csak korlátozottnak, sőt talán túlságosan is szűknek nevezhetőek napjainkban.

Hivatkozások

  1. Veszprémy László Bernát: Gyilkos irodák: a magyar közigazgatás, a német megszállás és a holokauszt, Budapest, Jaffa Kiadó, 2019.
  2. Veszprémy László Bernát: 1921: a Horthy-rendszer megszilárdulásának története, Budapest, Jaffa Kiadó, 2021.
  3. Veszprémy László Bernát: Kápók a múlt fogságában. Náci koncentrációs táborok magyar zsidó funkcionáriusai a népbíróság előtt. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2023.
  4. Pozitív példáként említésre érdemes összefoglaló munka a szerbiai historiográfia jelenségeire fókuszálva: Szerbhorváth György: A jugoszláviai holokauszt emlékezete Jugoszláviában – irodalmi és tudományos könyvek tükrében, Regio, 23. évf., 2015/1, 152–166.
  5. Veszprémy László Bernát: Ivo Goldstein, Slavko Goldstein: The Holocaust in Croatia. University of Pittsburgh Press. Pittsburgh. 2016, 736., Hadtörténelmi Közlemények, 131. évf., 2018/1, 166–169.
  6. A prekoncepciózus írásra: Békés Márton: A Soros-birodalom születése, in Békés Márton (szerk.): A nagy terv. A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában, Budapest, KKETTKK, 2021, 45–98.
  7. Végső István elismerő, ámbár kritikai megjegyzéseket is tevő, gondolatébresztő recenziójában ellentétes véleményt fogalmazott meg, szerinte a vidéki zsidó tanácsok egészen április közepéig német hatáskörben léteztek, ezt követően, április közepétől már a magyar közigazgatás szólította fel a zsidó hitközségeket a tanácsok megalapítására. Végső István: Kollaboráció vagy életmentés? https://konyvterasz.hu/kollaboracio-vagy-eletmentes/?fbclid=IwAR23MrkKaVJNTOnO5Upus1TM-9LeElo9d55G88qtPWhSL0nP5jHQ4ceDYoEA (Letöltés: 2023. április 11.)
  8. Az ego dokumentumok forrásértékéről, más irányú megközelítéséről, hasznosíthatóságáról: Gyáni Gábor: Az ego-dokumentumok történetírói haszna, Bárka. Irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat, 29. évf., 2019/2. 69–74.
  9. Példának okáért említendő: Veszprémy László Bernát: „Sorstársaiknak árulói”? Az 1944-es magyarországi gettósítás során felállított zsidó rendőrségek, Múlt és jövő, 31. évf., 2020/1, 67–79.

Kubisch Károly: A gyermekkereskedelem és a gyermekbántalmazás összefüggései

A kiskorúak sérelmére elkövetett bántalmazás

A kiskorúak sérelmére elkövetett bántalmazás általában csak az elkövető és a sértett jelenlétében történik, az észlelés, az eljárás megindítása, a helyreállítás több intézmény összehangolt munkáját kívánja meg. A kérdés komplexitását ezen felül még az adja, hogy a bántalmazás felismerésére és kezelésére az adott területen dolgozó szakemberek részéről kiterjedtebb ismereteket követel. Nem csupán a rizikótényezők, a tünetek felismerése, értékelése és beazonosítás területén, hanem olyan további ismeretekkel és képességekkel kell rendelkezniük, amik lehetővé teszik a sértettel a szükséges bizalmi kapcsolat kialakítását. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 14. § (3) bekezdése szerint a gyermekvédelmi rendszer működtetése állami és önkormányzati feladat. A gyermekek védelmét természetbeni, pénzbeni és személyi gondoskodást nyújtó alapellátások, illetve gyermekvédelmi szakellátások és hatósági intézkedések biztosítják. E komplex védelmi rendszert kiterjedt intézményi kör alkotja: egyfelől azok, amelyek a 1997. évi XXXI. törvényben meghatározott alaptevékenység keretében végzik gyermekvédelemmel összefüggő tevékenységüket,[1] másfelől a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 64. § (2) bekezdésében nevezett intézmények tartoznak ide.[2] A Gyvt. 17. § (2) bekezdése kimondja, hogy felsorolt intézmények és személyek kötelesek jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szolgáltatónál, illetve hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén. Ehhez képest a szociális ellátásokról szóló törvény vonatkozó szakaszai értelmében a család, a személy krízishelyzetét észlelve jelezhetik a családsegítést nyújtó szolgáltatónak, intézménynek, ha segítségre szoruló családról, személyről szereznek tudomást. Az állampolgári jogok biztosa, Szabó Máté 2011. november 24-én AJB-2031/2011 számú jelentése is tartalmazta, hogy a gyermekbántalmazási kérdésekben – különös figyelemmel a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bántalmazásra – igen magas a látencia.

2017 márciusában a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság az elmúlt időszak súlyos gyermekbántalmazási, gyermekelhanyagolási ügyei kapcsán felmerülő problémák megoldása érdekében a területet szabályozó jogszabályi környezet felülvizsgálatát kezdeményezte, és változtatásokat javasol. A gyermekhalállal végződött gyöngyösi ügyben az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is folytatott vizsgálatot, és ennek megállapítása szerint a sorozatos jelzőrendszeri hibák, mulasztások és az egyes szervek közötti együttműködés hiánya is vezetett a tragédiához.[3] A javaslatok abba az irányba vitték a jogalkotást, hogy a gyermekek védelmét a jogalkotó fokozza. Így azok a gyermekvédelmi rendszerben dolgozók, akik korábban meghatározott bűncselekményeket elkövettek, nem lehetnek a gyermekvédelmi rendszer dolgozói. Ennek érdekében a régóta várt foglalkoztatási tilalmat is beiktatta a gyermekvédelmi törvénybe.[4] Pontosítja a gyermekjogi képviselők feladatkörét, illetve a Gyvt. 11/A. § (8) bekezdése alatt visszahivatkozik a 10/A. § bekezdésben foglaltakra, amelynek érvényessége nem a korábban előírt jognyilatkozatra épül, hanem a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítványban foglaltakra. A foglalkoztatási tilalom esetében fontos a Btk. XXVIII. Fejezet 302. § szakasza alatt meghatározott, ’bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában’ cselekmény,[5] mivel a gyermekvédelemben foglalkoztatottak többségében közfeladatot ellátó személy. A gyermekvédelmi szabályok a gyermekkereskedelem visszaszorításában is alapvetőek, hiszen a bűnszervezetek – kivéve, a család által eladott kiskorúakat – a gyermekvédelmi rendszerből kihulló 14–18 éves fiatalkorú bűnelkövetők, illetve az utógondozásban részesülő fiatal felnőttek között mozognak hatékonyan. A bántalmazás, az elhanyagolás egyenesen a szervezett bűnözés és így az emberkereskedelem áldozataivá teheti a kiskorúakat, illetve a perspektíva nélküli fiatal felnőtteket. A család szerepének meggyengülése, a családon belüli erőszakos magatartások elszaporodása a magyar jogalkotást – a nemzetközi normák figyelembevételével – arra ösztönözte, hogy a kapcsolati erőszak büntetőjogi tényállását megalkotva a felhalmozódó társadalmi veszélyt mérsékelje.[6]

A gyermekek jogait védő és támogató, már meglévő és kötelező erejű egyetemes és európai normák kifejezetten alkalmasak arra, hogy az azokban foglaltak végrehajtásával megvalósítható legyen a gyermekek jogi, adminisztratív és fizikai védelme.[7] Az egyes tagállamok gyermekvédelmi rendszerét a nemzetközi és regionális normákban is megtalálható ENSZ jogi dokumentumok segítik.[8] Ezek a normák megszabják azokat a fő irányokat, melyekre az adott tagállam jogalkotása és kormánya felfűzheti szabályozási rendszerét és a szükséges rendeleti szintű részletszabályait.

A gyermek mindenekfelett álló érdekeinek érvényesülése

A gyermekvédelmi rendszer jogszabályi alapját hazánkban Magyarország Alaptörvénye adja meg, amely összhangban áll a nemzetközi egyezményekkel és európai uniós normákkal. Alaptörvényünk XVI. cikkének (1) bekezdésében rögzíti, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Tovább – a XV. cikk (5) bekezdése alapján – Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket. Ezek az intézkedések alkotják ’a gyermekek mindenekfelett álló érdekei’[9] védelmi rendszerének gerincét. A gyermeki alapjogok bázisa az ENSZ Közgyűlése által 1989. november 20-án létrehozott Gyermekjogi Egyezmény, amely három alapelvet határoz meg: ezek a részvétel, a védelem és a megelőzés. A részvétel kimondásával minden részes állam[10] elfogadja, hogy a gyermek korának megfelelően részt vesz a saját sorsával kapcsolatos döntésekben. A társadalom tagjai és intézményei védelemben részesítik, valamint a vele szemben vagy általa elkövetett deviáns magatartásokat megelőzik. Ennek megfelelően elsősorban a gyermek szülei, családja, az állam, és végül a társadalom köteles elismerni és biztosítani a gyermek fejlődéséhez szükséges feltételeket. A Gyermekjogi Egyezmény kapcsán létrejött a független nemzetközi szakértőkből álló ENSZ Gyermekjogi Bizottság (továbbiakban: Bizottság), amely a tagállamok kormányai által kötelezően benyújtott jelentéseket vizsgálja.[11] A Bizottság több pozitív tényező[12] mellett számos hiányosságot is talált. Így például: nem született a gyermekjogok népszerűsítésére és védelmére átfogó és integrált nemzeti politika, továbbá a nemzetközi sztenderdeknek is megfelelő jogszabályok végrehajtása területén nagy a lemaradás. Nem csak az érintettek nem ismerik a vonatkozó jogszabályokat, hanem azok az intézmények és hatóságok sem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel, akiknek a feladata a gyermekek jogainak védelme és érvényesítése.[13] Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága 2006. január 18-án megtárgyalta Magyarország második jelentését,[14] melyben üdvözölte a jelentős önkritikával megírt második jelentést, s a kiegészítő kérdésekre adott részletes írásbeli válaszok mellett, a kompetens és valamennyi érintett szakterületet képviselő küldöttségével folytatott őszinte párbeszédet, melyek lehetővé tették, hogy a Bizottság megértse a gyermekek jogainak helyzetét Magyarországon.

Mindemellett továbbra is hiányzik a nemzeti stratégia megalkotása a gyermeki jogok terén, problémák vannak a törvényalkotás és végrehajtás területén, nincs meg a koordináció az egyes gyermekek védelmét ellátó hatóságok és intézmények vonatkozásában; nincs átlátható, független ellenőrzés, nem elegendőek a gyermekek rendelkezésére álló források, az adatok részletes lebontásban való gyűjtését egy rendkívül kazuisztikus jogszabályhalmaz akadályozza, nem érvényesül a diszkrimináció tilalma. Kimondható, hogy az állam folyamatos mulasztásos jogsértésben van évtizedek óta, s emiatt sérül a gyermekek mindenekfelett álló érdeke – mind a közigazgatásban, mind az igazságszolgáltatásban –, ha kiskorú a sértett vagy fiatalkorú az elkövető.

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága a 2014. szeptember 10-én (az 1915. és az 1916. ülésén) megvizsgálta a Magyarországról szóló harmadik, negyedik és ötödik összevont időszakos jelentéseit.[15] A Bizottság a jelentésekben foglalt információk alapján további észrevételeket fogalmazott meg, amelyek jelen tanulmány szempontjából még mindig relevánsak. Különösen fontos a D pontban felhívott Gyermekek elleni erőszak.[16] A záródokumentum kimondta:

„[…] a Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a kapcsolati és az intézményekben előforduló szexuális és egyéb jellegű bántalmazást és erőszakot az esetek kis számában jelentik. A Bizottság aggodalmát fejezi ki továbbá a gyermekvédelmi rendszer hiányosságai miatt, amelyek megakadályozzák, hogy a bántalmazott és elhanyagolt gyermekek számára hatékony és idejében történő segítséget és védelmet biztosítsanak, illetve a megelőzési mechanizmusok – többek között a gyermekek, szülők és a gyermekekkel és a gyermekek érdekében dolgozó szakemberek körében végzett figyelemfelkeltő tevékenységek – hiánya miatt. A Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt is, hogy a részes államban nincsenek az elhanyagolás, bántalmazás és kihasználás áldozatául esett gyermekek rehabilitálását és segítését célzó szolgáltatások”.[17]

Ez a lesújtó eredményű záródokumentum valójában előrevetítette azokat a súlyos, gyermekhalálhoz vezető folyamatokat, melyek miatt végül 2016 októberében, majd 2017 márciusában ismételten módosítani kellett a gyermekvédelmi tárgyú szabályozást. A gyermekvédelmi törvény 2021-ben megtett módosítása lehetővé tette, hogy a hatóság nyilvántartást vezessen azokról, akik gyermekek sérelmére szexuális bűncselekményt követtek el, végül a 2022-es évben történt kiskorúak ellen jelentősen elszaporodott szexuális jellegű bűncselekmények miatt 2023-ban ismét szigorítani kényszerülünk a jogszabályi környezetet.[18] Belátható, hogy azok a traumák, melyek kisgyermekeket érnek a szakszerű és gondozás, nevelés hiányából következően, felnőttkorban szeretethiányos, mentális alapú traumatizált állapothoz vezethetnek, amelyek a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeket is reprodukálják.[19]

A magyar gyermekvédelmi rendszer

A számos módosítást megélt 1997. évi XXXI. gyermekvédelmi törvényünk alapvetően megfelel a nemzetközi szabályoknak. Talán a jogalkalmazási és rendszertani szempontból is szerencsésebb lenne, ha a gyámügyi szabályozás – amely szorosan a közigazgatás szakigazgatási rendszeréhez tartozik – külön jogszabályban kerülne elhelyezésre. A polgárjogi, családjogi szabályok lex speciálisaként működő gyermekvédelmi szabályozás pedig önálló, szofisztikált jogintézményként csak a gyermekekkel kapcsolatos alapelvekkel, alapvető jogaikkal, valamint a gyermekekkel való bánásmódra koncentrálna. A hazai gyermekvédelmi rendszer szereplőinek pontosabb meghatározása is kívánatos lenne, melyre a jogalkotó az utóbbi években számos kísérletet tett.

A hazai gyermekvédelmi rendszer a gyermekek védelme, a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek, helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység, amelyet az állam és az önkormányzatok pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások, illetve gyermekvédelmi szakellátások, valamint törvényben meghatározott hatósági intézkedések biztosítják.[20] A jogszabályok egyértelműen megfogalmazzák mi a teendő a gyermek veszélyeztetettsége, bántalmazása esetén: sajnos az elmúlt évek eseményei alapján kimondható, hogy a rendszer anomáliái miatt ez számos esetben nem vezetett eredményre.[21]

A legújabb adatok szerint „az egészségügyben dolgozók igen alacsony arányban (védőnők 13%, egyéb egészségügy <5%, háziorvosok 0,2%) tettek eleget a törvény által előírt jelzőrendszeri kötelezettségüknek”.[22] A KSH-OSAP elérhető adatai szerint is 2013. évben a jelzőrendszeri tagok 178 295 jelzése közül 8,4%-ban az egészségügyi szolgáltatók jeleztek, ezen belül 78% volt védőnő, 2016. évben érkezett 116 858 jelzés közül 13,2% volt egészségügyi szolgáltató, ezen belül 77,1% volt védőnő. A háziorvosi praxisok éves statisztikái jelentése szerint 2015-ben 1535, 2017-ben pedig 1127 gyermek került gondozásba elhanyagolás/elhagyás miatt.[23] Arra nincs pontos statisztikai adat, hogy az állami alap- és szakellátásból kikerült kiskorúak hány százaléka vált emberkereskedelem áldozatává.

A gyermekbántalmazás szakmai és jogi ismérvei

A fizikai bántalmazás olyan fizikai sérülés okozása, amely a gyermek testi sértésében nyilvánul meg. Az elkövetői magatartás – a gyermekek méreténél fogva – lehet ütés, rúgás, lekötözés, bezárás, rángatás, rázás, el- vagy ledobás, gondatlan leejtés, mérgezés, megégetés, leforrázás, vízbe fojtás, fojtogatás, de annak nem lehet halálos eredménye.[24] A kiskorúak bántalmazásának kérdése azért lényeges az emberkereskedelem megelőzése szempontjából, mert a csellengő, engedély nélküli távozók között legtöbbször bántalmazott gyermekeket találunk, és a gondoskodásból így kikerülő kiskorúak, fiatal felnőttek áldozattá válásának esélye magas. Magyarországon ma is elterjedt fenyítési módszer a korábbi bírói joggyakorlat által elismert[25] házi fenyítőjog,[26] amely bőrpírt okozó tettleges becsületsértéstől egészen a bottal, szíjjal történő verésig terjedhet.

Egyes vádiratokban is találunk olyan hiányos általánosságokat tartalmazó hivatkozásokat az ún. házi fenyítőjog alkalmazására, amelyek csak részben vezettek elítéléshez, részben pedig fel kellett menteni a tettest.

„Egy vádirati tényállás szerint a vádlott az ötéves gyermeket gyakran bántalmazta, rendszeresen megverte, így 2011. február 24. napján is. Ezen a napon a gyermeket bezárva, egyedül találták a nagyon rendezetlen, koszos lakásban, rossz állapotban, friss és gyógyuló verésnyomokkal. A tényállás az általánosságok szintjén maradt, konkrétumokat csak az egyetlen időponttal megjelölt nappal kapcsolatban tartalmaz, a tényállásnak még az sem volt része, hogy a gyermeket fakanállal bántalmazta a vádlott, holott erre az ítélet indokolásából egyértelműen adat merült fel.”[27]

Az elkövetett gyermekbántalmazások súlyosságát illusztrálja az a két ügy, amelyben a gyermeket úgy ütötték meg, hogy a gyermeken a keményfából készült fakanál eltört.[28]

Ahogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.B.VII.30.284/2013. számú ítéletének indokolásában részletesen kifejtette, hogy a gyermekvédelmi törvény tiltja a gyermekek testi fenyítését, illetve nem ismeri a ’nevelési célzattal’ történő fenyítést, tehát a házi fenyítőjog nem tolerált nevelési eszköz, hanem a jogalkalmazásban itt-ott még mindig felbukkanó kövület. 2020-ban az arra történő hivatkozás nemcsak idejétmúlt, hanem törvénysértő is.[29] A gyermekek érzelmi bántalmazása sokszor a mélyebb és súlyosabb nyomokat hagy, mint a testi fenyítés enyhébb formái. Ennek szakirodalmi definíciója a gyermek érzelmeivel való tartós vagy rendszeres visszaélés, amely a gyermekekben az értéktelenség, a nem szeretettség, az eldobottság, a nem kívántság, a hasznavehetetlenség érzését kelti. Ez súlyos önértékelési zavarokhoz, kötődési nehézségekhez vezet. Érzelmi bántalmazásnak minősül az életkornak vagy a fejlettségnek nem megfelelő elvárások támasztása, például a korai pályaválasztás, a szakmai elhivatottság erőszakolása, a szobatisztaság idő előtti erőltetése, a képességekhez nem igazodó iskolai követelmények követelése. Olyan félelemérzet vagy szorongás keltése, amely a rendszeres megszégyenítésből ered, valamint az állandó kritizálásból, érzelmi zsarolásból és a gyermek kihasználásából áll. Ezek a magatartások is egyenesen vezethetnek prostituálódáshoz, egyben bekerülhetnek az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetek látókörébe is.

Az emberkereskedelem elleni küzdelem hatékonyságának növeléséhez szükséges intézkedésekről szóló kormányrendeletben megfogalmazott speciális területként közvetlen kapcsolódik az emberkereskedelem áldozatainak felismerése,[30] a gyermek vagy fiatal szexuális tevékenységekre való kényszerítése vagy ilyen irányú csábítása, függetlenül attól, hogy a gyermek felfogja-e a valós helyzetet. A 1125/2019. (III. 13.) Korm. határozat c) pontja kimondja, hogy szükséges olyan szakmai módszertan kidolgozása, amely a prostituálttá válás megelőzését és a prostitúció, emberkereskedelem áldozatául esett gyermekek számára nyújtott többletsegítséget biztosítja a gyermekvédelmi intézményekben.

Az áldozattá válás kiindulópontja az olyan abúzusnak minősülő magatartások elszenvedése, amelyek a tényleges szexuális aktuson kívül különböző szexuális jellegű és indíttatású, molesztáló, simogató vagy csábító magatartások. Ide tartoznak a szexuális indíttatású exhibicionista cselekmények, kiskorú bevonása gyermekpornográfiába vagy más személy szexuális tevékenységének figyelésébe. Ezek a magatartások közvetlenül a szexuális célzatú emberkereskedelem áldozatává válásának kiindulópontjai.

A legnehezebb azonban a szexuális abúzus korai felismerése, mert a gyermek kialakulatlan személyisége okán sokszor fel sem fogja, hogy ami vele történik, az bűncselekmény. Ezeket a titkos játékokat – a fizikai bántalmazással ellentétben – egyfajta szeretet-megnyilvánulásnak vélik a gyerekek, és örülnek, hogy végre valakitől odaadó figyelmet kapnak. A 1125/2019. (III. 13.) Kormányhatározat 1. b) pontja külön kiemeli, hogy szükséges a tizennyolcadik életévüket be nem töltött prostituáltak speciális szakellátásának és megfelelő reintegrációjának kialakítása. Amint azt a vonatkozó szakirodalom megerősíti, hogy az éretlen korban elszenvedett szexuális abúzusok később súlyos traumatizációs hatása már serdülőkorban megjelenhet, de csak felnőttkorban fejti ki hatását. Agresszió, szorongás, erősen eltúlzott homofóbia, önbecsülési problémák, alvászavar, szexuális identitászavar alakulhat ki. Ha ezek a bűncselekmények idejekorán nem kerülnek feltárásra, a viktimizáció hatása – a gyermekkorban szexuálisan molesztált felnőttek esetében – élethosszig tarthat.

A gyermekáldozatokat titoktartásra kényszerítik, fenyegetéssel, megvesztegetéssel, ami további, feloldhatatlan ún. klasszikus pszichiátriai zavarokat okoz.[31]

A gyermek számára igen súlyos, később szuicid magatartásokhoz is vezethet a ’Münchausen by proxy’ szindróma, amelyet a kevert bántalmazási formákhoz sorol a szakirodalom. A szülő beteges túlaggódásának következtében szándékosan betegségeket talál ki, illetve idéz elő a gyermekén – esetleg meglévő betegségét súlyosan eltúlozza -, és ezzel fájdalmas orvosi beavatkozásoknak teszi ki a sértettet.

Komoly traumát okozó gyermekbántalmazás típus a szülői elidegenítés szindróma (parental alienation syndrome, PAS), amelyet jellemzően a másik szülővel szembeni indokolatlan félelem, tiszteletlenség vagy ellenségeskedés alapoz meg. A cselekmény folyamatának következményeként az egyik szülő kizárja a másik szülőt a gyermek életéből, és ezért a gyermek teljesen elidegenedik, szembefordul a másik szülővel. Ez legtöbbször olyan a válást megelőző előcselekmény, amely rettegés, sértődés, féltékenység okán keletkezett pszichológiai abúzus, amely egyszerre sújtja az elutasított családtagot, illetve a gyermeket. Mindez a gyermeknek feldolgozhatatlan traumákat, önsértést, falcolást okoz. Az önveszélyeztető, szuicid magatartási formákhoz sorolhatók az elszökés, a csavargás, a tankötelezettség nem teljesítése, a drogfogyasztás, az alkoholfogyasztás. Ezeknek hátterében általában a fentebb említett családi diszfunkció, az elhanyagolástól való félelem, illetve családi erőszak, kortársbántalmazás, iskolai problémák, kezeletlen kudarcok állnak. Amennyiben ezek az esetek kiderülnek, és büntetőeljárás indul, a szakértő rendszerint megállapított valamilyen személyiségzavart, pszichés rendellenességet az összes vizsgált eset 16%-ában. Solt Ágnes által végzett kutatás szerint ennek azonban az ítélkezés során semmiféle szerepe nem volt, sem a büntetéskiszabásra, sem pedig a gyermek családból való kiemelésére nézve, jóllehet a szülői alkalmasságot erősen korlátozhatja, vagy akár ki is zárhatja például egy disszociális személyiségzavar.[32]

A gondozásba, illetve a nevelésbe vételt bonyolító intézményi hálózatban gyermekvédelmi és nevelőszülői hálózatoknál előfordulhat ún. intézményi bántalmazás, amely összefoglaló néven mindazokat a cselekményeket jelenti, melyet a rendszer munkatársai a gyermek egészséges, értelmi, erkölcsi, testi, lelki fejlődése érdekében nem vagy késedelmesen tesznek meg. Ez a bántalmazási forma olyan mulasztásos magatartásokban nyilvánul meg, mint a gyermek tájékoztatásához és véleménynyilvánításhoz fűződő jogainak figyelmen kívül hagyása, megtagadása, a szülőktől való indokolatlan elválasztás, illetve az észlelt bántalmazás, sérülések, abúzus feltárásának elmulasztása.

Számos esetben a tragikus kimenetelű esetekben utóbb kiderül, hogy már hónapok, évek óta veszélynek voltak kitéve a gyermekek (lásd a kiskorú veszélyeztetése tárgyában az 1. ábrát), azonban a jelzésre kötelezett szakemberek nem tettek eleget törvényi kötelezettségüknek.

A képen szöveg, képernyőkép, diagram, kör látható Automatikusan generált leírás

1. ábra: A kiskorú veszélyeztetése tárgyú ügyekben az éveken át tartó családi erőszakos ügyek aránya. Forrás: Solt Ágnes: Bírói ítélkezési gyakorlat a kiskorú veszélyeztetése tárgyában (A/III/9.) Kutatási zárójelentés, Budapest, Országos Kriminológiai Intézet, 2018.

Az emberkereskedelem és a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális abúzus összefüggései

A kiskorúakat érintő emberkereskedelem, a sérelmükre elkövetett bántalmazás tekintetében a látencia sokkal magasabb, mint más sértettek esetében. Szinte soha nem tesznek bejelentést, ha az elkövető maga is gyermek- vagy fiatalkorú, illetve, ha a sértett közben felnőttkorúvá válik. „[…] a vizsgált iratok alapján, hogyha elcsattan egy-egy pofon, abból sajnos elég hamar több is lesz. Hol ezért, hol azért. Senki sem rongybaba vagy szexuális segédeszköz, amit a másik fél kedvére használhat”.[33] A statisztikai adatok ebben a tekintetben szinte semmit nem mutatnak, ezért a 1125/2019. (III. 13.) Korm. határozat 1. d) pontja előírja, hogy az emberkereskedelemmel összefüggő bűncselekmények esetében az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika fejlesztését végre kell hajtani, ezért a 2019 júliusától a ENyÜBS a kizsákmányolás céljából megvalósított emberkereskedelem bűntettére is folyik célzott adatgyűjtés. Ha védett környezetben, a családban bántalmazás történik[34] vagy család egy tagja, esetleg a gyermeket olyan (pl. egyházi) személyek bántalmazzák, akik ezeket a büntetendő cselekményeket inkább elfedik saját szervezeti és önös érdektől vezérelve, még komplikáltabb lesz a kérdés feltárása és büntetőjogi megítélése.[35] Az ilyen védett elkövetési környezetben hatalmasra nőhet a látencia. A szakirodalom szinte egységes abban, hogy a gyermekbántalmazás tekintetében komoly látencia tapasztalható.[36]

A 2020-ban kiadott EMMI irányelvben feltárt gyermekbántalmazással kapcsolatos KSH felmérés összehasonlító táblázata lassú emelkedést mutat.

1. táblázat Veszélyeztetett, bántalmazott, elhanyagolt gyermekek (Forrás: KSH-OSAP)

A gyermekkori traumatizáció felnőttkori hatásai

A kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények alapvető jellegzetessége, hogy az elkövető mindig erősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkezik. A bizonyítékok között nincs hierarchia, azokat a bíróság külön-külön és együtt mérlegeli.[37] A valóság azonban más képet mutat. Egy köztiszteletben álló személynek – különösen, ha azt más egyéb bizonyítási eszközök is megerősíteni látszanak – nincs oka attól tartani, hogy egy általa megerőszakolt, bántalmazott személy által tett tanúvallomás folytán eljárás induljon, kiváltképpen akkor, ha az elkövető jogvédelmét nem csupán szakember, hanem egy alkotmányban is rögzített autonómiával rendelkező egyház összetartó közössége is garantálja.

A védelem megszűnése, az érzelmi függőségben lévő sértett felé irányuló tekintélyszemélyek felől érkező gazdasági, verbális bántalmazás – a külsérelmi nyomok, látható jeleit megelőzően – már olyan visszafordíthatatlan testi, lelki, értelmi és erkölcsi sérüléseket okoz, hogy szinte minimális az esély arra, hogy a sértett a társadalom egészséges tagja lehessen.[38] Ezen felül, a bántalmazott kiskorúak esetében komoly esély van arra, hogy később maguk is bántalmazók lesznek.

A bántalmazottak kognitív és emocionális képességeikben elmaradnak hasonló korú társaiktól, idősebb korban jellemző rájuk a konfrontatív agresszió, a destruktív gondolkodás és a különböző pszichotróp anyagok aktív fogyasztása. A gyermekkorban történt traumatizációt követéses vagy longitudinális kohorsz[39] vizsgálatokkal lehet kimutatni. Ezeknek a vizsgálati módszereknek a lényege, hogy egy adott kohorszhoz tartozó sokaság tagjainak bizonyos időközönként ismételt megkérdezéséből létrejövő adatait elemzi. Az első ilyen kohorsz vizsgálatra 1995-ben ’Adverse Childhood Experiences[40] (Ártalmas gyermekkori tapasztalatok) néven került sor. A felméréshez szükséges vizsgálatok alátámasztják a fentebb tett állítást.

A gyermekkorban elszenvedett traumák sokszorosan meghaladják a gyermekkorban nem traumatizált személyek esetében kimutatott tíz legártalmasabb felnőttkori kockázati magatartásformát. Ezek a dohányzás, a fizikai inaktivitás, a depressziós hangulatzavar, szuicid kísérletek és hajlam, alkoholfüggőség, egyéb pszichoaktív szer abúzusa, parenterális szerhasználat, a szexuális partnerek száma meghaladja az ötven főt és a nemi úton terjedő fertőző betegségek a kórtörténetben.[41] A magatartásformák mellett az elemző vizsgálat kimutatta, hogy a vizsgált alanyok gyermekkorban elszenvedett traumatizációjának következtében magasabb arányban voltak érintettek a következő betegségekben: koronária betegségek, daganatos megbetegedések, szélütés, hörgőgyulladás és tüdőtágulás, diabetes, hepatitis és csonttörések. Ezekre a vizsgált betegségekre vonatkozóan a négy vagy több traumát elszenvedők körében volt szignifikáns a kockázatemelkedés.[42]

A kórtörténeti tünetek és gyógyszerszedés alapján a vizsgálat szignifikáns eltérésekre derített fényt, amely a nem traumatizáltakhoz képest feltűnőek. Például, a gyermekkorukban traumatizáltak ischaemiás szívbetegségek vonatkozásában 1,7-szeresen voltak érintettek. Ebből az is következik, hogy a dohányzás és a stresszes helyzetkezelés, a problémamegoldás során a depressziós hangulatzavar, a harag – mint a traumatizáltakat jellemző attitűd – erőteljesen tovább fokozták a traumák kockázatnövelő hatását. A gyermekkorban átélt traumatikus események, a súlyos önsértő felnőttkori személyiségzavarok, így a borderline szuicidialitás kialakulásának a gyermekkorban elszenvedett szexuális abúzus tekinthető a betegség etiológiájának, amihez további súlyosító körülményként társul az alacsony társadalmi státusz és a negatív edukációs tényezők egész sora.

Az emberkereskedelem érintettjeinek tettesi és sértetti profilelemzése

A személyiségprofil áttekintése azt a célt szolgálja, hogy a ’sexual offender’ típusú személyiségek büntetőjogilag is értékelhető személyiségjegyeit bemutassam. Az Egyesült Államokban California államban már az 1990-es évektől alkalmaznak olyan jogi szabályozást, amelynek köszönhetően különösen veszélyes erőszaktevőket, ragadozó személyiséggel rendelkező tetteseket büntetésük kitöltését követően sem engedik vissza a társadalomba, ha egy szakértőcsoport úgy ítéli meg, hogy a gyermekek, nők sérelmére, illetve más hasonló szexuális jellegű bűnismétlés veszélye fennáll.

Sexual offender tetteseinek külön kezelése és nyilvántartása

Az Egyesült Államokban alkalmazott módszer,[43] amely online keresőfelület adatbázisában minden jogerősen elítélt szexuális bűncselekményt elkövető tettest kereshetően és megtekinthetően nyilvántart. A rendszerben kereshetünk névre vagy területre az ún. ’Neighborhood Watch[44] kereséssel. Itt a saját lakókörnyezetünkben bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező bűnelkövetőket adja meg a keresőrendszer. A rendszer magyarországi bevezetése elejét vehetné annak, hogy bűncselekményt elkövető személy gyermekvédelmi rendszer része, például nevelőszülő lehessen. Érdemes lenne megfontolni, hogy azok a bűnelkövetők, akik kiskorúak sérelmére követtek el nemi erkölcs elleni bűncselekményeket, véglegesen maradjanak a nyilvántartásban, vagyis büntetésük kitöltését, illetve a nyilvántartásból való törlésüket követően se dolgozhassanak kiskorúak közelében. Balogh Anna szerint egy olyan hatékony rendszer kiépítésére lenne szükség, amelyben minden szervezeti egységnél kijelölt ügyészek foglalkoznak ezzel a gyermekbántalmazás kérdésével mint önálló ügytípussal, és az erre kijelölt ügyészeknek a folyamatos képzését, havi rendszerességű kapcsolattartását, szupervízióját a felettes ügyészség biztosítaná. A képzésnek érdeminek, gyakorlatinak, szakirányúnak és interaktívnak kellene lennie, melynek része az aktuális ügyek átbeszélése, a bizonyítási, felderítési nehézségek megvitatása, és nem utolsósorban a hozzájárulás az ezen a területen dolgozó kollégák kiégésének elkerüléséhez.[45]

A US State Hospital asszisztensével készült mélyinterjú

A következőkben egy rövid mélyinterjú keretében áttekintem az Egyesült Államokban működtetett, Európában merőben szokatlan ún. ’State Hospital’ intézményét, amely szexkereskedelemmel, szexuális visszaéléssel, nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel, illetve kiemelten gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekményeket elkövetett személyek büntetés utáni zártrendszerű rehabilitációját hajtja végre.

Személyes interjú keretében kívánom vázlatosan bemutatni az Egyesült Államokban, California államban közel harminc éve működő védelmi rendszert, amely gyermekek sérelmére erőszakos szexuális vagy más kizsákmányoló jellegű bűncselekmények elkövetőiként kerültek a hatóság látókörébe. Az anonimizált interjút P. K. adta részemre, aki több mint huszonöt éve büntetés-végrehajtási intézményekben dolgozik California állam alkalmazottjaként. Kezdetben mint egészségügyi kisegítő végzett szolgálatot a Coalinga település Atascadero Büntetés-végrehajtási- és Elmemegfigyelő Intézetében, később egészségügyi asszisztensként dolgozott ugyanitt, jelenleg pedig, mint ápoló dolgozik Coalinga településének State Hospital mentális részlegein. Az interjú időpontjában, 2019 nyarán a California államban, Coalinga megyében működő Coalinga State Hospital[46] (CSH) állami elmegyógyintézetének dolgozója. A maximális biztonságot garantáló intézmény 2005-ben nyílt meg azzal a céllal, hogy a California állam büntető törvénykönyvének PEN § 2962 és a WAC § 6600 alapján az elítélt és büntetésüket kitöltött, erőszakos szexuális ragadozónak ítélt személyeket a közösségtől elkülönítve tartsák.[47] A riport időpontjában hozzávetőlegesen 1000 személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetőjét, illetve erőszakos, szexuális ragadozónak minősített személyt, továbbá 300 mentálisan zavart, valamint 50 súlyos kóros elmeállapotban szenvedő bűnelkövetőt is kezeltek, akiket California Department of Corrections and Rehabilitation (CDCR) részéről helyeztek el az intézményben. A fogvatartási körülmények a büntetés-végrehajtási intézményekhez való hasonlósága ellenére California állam ún. ’önkéntes polgári kötelezettségvállalási intézetként’[48] jelöli meg a létesítményt.

Az interjút adó P. K. elmondta, hogy a CSH Állami Elmegyógyintézetben (Coalinga megye, Kalifornia állam) a Department of Mental Health értékeli és folyamatosan fejleszti a szexuális bűncselekményeket elkövetett személyek reintegrációs programját, így a kézirat lezárásakor már elképzelhető, hogy nem teljesen az a protokoll lesz érvényes, amit bemutatok. A multimodális kezelési program célja, hogy segítse a résztvevőket új, számukra ismeretlen készségek és magatartásformák elsajátításban, amely a deviáns viselkedésű személyeket kezelhetővé teszi, csökkentve ezzel az újbóli elkövetés kockázatát. A kezelés alkotóelemei a következők:

    1. Kognitív viselkedési és visszaesés-megelőzési terápia;
    2. Magatartási zavarok kezelése és farmakológiai kezelés;
    3. Műszeres (Poligráfos) és légzésfunkciós vizsgálat (pletizmográfia);
    4. Bódító és kábítószer-anyagokkal való visszaélés kezelése, a közösséget szem előtt tartó (proszociális) magatartásformák kialakítása és a szabadidő konstruktív felhasználásának kialakítása;
    5. Szoros felügyelet melletti közösségi terápiás kezelés, a mentesítés után is.

Azok a résztvevők, akik sikeresen teljesítik a kezelés első négy szakaszát, visszatérnek abba megyébe, ahonnan beszállították őket, de továbbra is folyamatosan ellenőrzés alatt maradnak, és átléphetnek a kezelési program ötödik szakaszába.

Végezetül a kezelés alatt lévő személyeket akkor és csak akkor engedhetik közösségbe, ha a California állam Legfelsőbb Bírósága úgy dönt, hogy már nem jelentenek veszélyt a társadalomra.

Az öt szakaszból álló kezelési program

1. Felkészülés a kezelésre

Megkönnyíti a résztvevők átmenetét a börtön kultúrájából a kezelési környezetbe.

Felkészíti a résztvevőket, hogyan vállaljanak aktív szerepet a terápiás kezelésben.

Didaktikus módszerekkel oktatja a résztvevőket olyan témákban, mint a kórház attitűdje, az interperszonális párbeszédkészségek kiépülése, a haragkezelés, a mentális zavarok, az áldozatmegértés (victim awareness), kognitív torzulások és a visszaesés (relapszus) megelőzése.

2. Készségek elsajátítása

Ebben a szakaszban a résztvevők az oktatást és az előkészítést a személyes terápiára összpontosítják.

Elsajátítják a megküzdési stratégiákat, a helyes viselkedési képességeket, a közösségi gondolkodást és az érzelmi intelligenciát és tudatosságot az önellenőrzés fokozása érdekében.

A terápia ezen szakasza megköveteli, hogy a résztvevő:

    • ismerje el és beszélje meg a korábbi szexuális bűncselekményeit;
    • fejezze ki, hogy csökkenteni kívánja az újbóli elkövetés kockázatát;
    • vállalja, hogy részt vesz a szükséges magatartás- és mentális-értékelési eljárásokban;
    • hajlandó és képes legyen megfelelő módon viselkedni egy csoportban.

3. Készségek alkalmazása

Ebben a szakaszban a résztvevő integrálja a 2. szakaszban megtanult készségeket, és azokat a mindennapi életben igyekszik alkalmazni. Szélesíti és elmélyíti a relapszus megelőzésében, a kognitív torzulások kezelésében és az áldozatokhoz való emocionális viszonyt, illetve a fejlesztésben szerzett új képességeit. Ezenfelül kötelezik a résztvevőket arra, hogy megvizsgálják az egységek életében szerzett napi tapasztalataikat és gyakorolják a megtanult viselkedési-beavatkozási programokat az életvezetési naplók széles körű felhasználásával.

A harmadik fázis megköveteli, hogy a résztvevők:

    • vállalják a felelősséget a korábban elkövetett szexuális bűncselekményekért;
    • megértsék az absztinencia iránti elkötelezettséget, amelynek vissza kell tükröződnie a magatartásukban;
    • megértsék az elkövetett szexuális bűncselekményükből keletkezett traumákat;
    • képesek legyenek kijavítani a deviáns gondolataikat;
    • képesek legyenek bemutatni az eltérő szexuális vágyak és impulzusok kezelésének képességét;
    • képesek legyenek arra, hogy leküzdjék az újbóli elkövetés magas kockázati tényezőit;
    • együttműködjenek az intézményi felügyelettel;
    • képesek legyenek az önmegtartóztatási képességüket (absztinens) megjeleníteni;
    • mutassák be a párkapcsolatban való egészséges kapcsolattartás képességét;
    • a gyermekekhez való szexuális, érzelmi vonzódás elkerüléséhez szükséges készségek bemutatása.

4. Elbocsátásra való felkészítés

Részletes Közösségi Biztonsági Tervet dolgoznak ki az elkövető Feltételes Szabadságra Bocsátási Programjával (Conditional Release Program, CONREP) együtt.

A visszaesés-megelőzési terv részeként bevonásra kerülnek a családtagok is.

A visszaesés megelőzése érdekében arra összpontosít, hogy a kognitív torzulások kezelése, az áldozatok felé tanúsított empátiája, valamint a megküzdési stratégiák alkalmazási készségei általánossá váljanak, és mindezeket alkalmazzák a közösségi környezetben is.

A kezelőcsoportoknak meg kell határozniuk, hogy a résztvevő:

    • pontosan megérti és átérzi a visszaélés áldozatokra gyakorolt negatív hatásait;
    • elismeri, elfogadja és elítéli a múltban elkövetet szexuális bűncselekményeit;
    • tisztázza az önmegtartóztató életmód (absztinencia) iránti elkötelezettségét;
    • az összes kognitív torzulás korrekciója megtörtént;
    • irányítani képes a deviáns szexuális késztetéseit és érdekeit;
    • megérti a bűncselekmények magas kockázati tényezőit és a belső figyelmeztető jelek teljes körét;
    • megbirkózik a kockázatos helyzetekkel és képes olyan módon gondolkodni, amely csökkenti a bűnismétlés valószínűségét a mindennapi életben;
    • jogkövető életformát alakít ki és betartja a Felügyelet által szabott magatartási szabályokat;
    • képes a nem megfelelő impulzivitás vagy nem megfelelő érzelmek kezelésére;
    • egészségesen kapcsolódik az ellenkező neműekhez és képes elkerülni a gyermekekhez való szexuális vonzódást;
    • hajlandó elfogadni, hogy a Feltételes Szabadságra Bocsátási Programban meghatározott megyében rendszeres felügyelet mellett, közösségi rehabilitációs kezelésre kell járnia.

5. Közösségi Rehabilitációs Kezelés a CONREP keretében

A Liberty Healthcare igazgatja, irányítja a feltételes szabadságra bocsátottak beilleszkedését a megyében, miután a Californiai Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta és elrendelte a kezelés utolsó szakaszának megkezdését. Ennek keretében a programban résztvevő folyamatos kezelésének helyét a CSH Állami Elmegyógyintézet környezetéből a közösségi környezetbe. Ezalatt intenzív, folyamatos felügyeletet és nyomon követést folytat a visszaesés korai felismerése és a közösségi biztonság megőrzése érdekében.

A kezelési protokoll

A kaliforniai törvények előírják, hogy a State Hospital Department of Mental Health (DMH) strukturált kezelési protokollt dolgozzon ki a résztvevők kezelésének előrehaladásának felmérése, és a lakosság védelme érdekében. A kulcsfontosságú elemek a következők:

A DMH igazgatója csak akkor ad javaslatot a bíróságnak a személy szabadságra bocsátás feltételeinek megvizsgálására, ha a hivatásos szakértő munkatársak meg vannak győződve arról, hogy a személy nem fog többé erőszakos bűncselekményt elkövetni.

A program célja, hogy csak addig kezelje és korlátozza a kezelés alá vontak személyi szabadságát, amíg rendellenes magatartásuk következtében veszélyt jelentenek mások életére, testi épségére, egészségére és biztonságára.

Az alapvető orvosi feltételeket a kezelőintézet biztosítja. Ha egyéb orvosi kezelésre, szakemberre van szükség, illetve a kezelt személy egészségügyi állapota kórházi ápolást igényel, akkor ezt a helyi közösség forrásai alapján térítésmentesen biztosítják részére.

A személyzet tagjai és ún. állami korrekciós tisztviselők minden esetben felügyeletet és őrizetet biztosítanak azon ellátottak részére, akik a kezelőhelyen kívüli orvosi ellátásban részesülnek.

A DMH látogatási protokollja keretében részletesen előírja a kezelés alá vont személyekhez érkező látogatók látogatási időpontját, időtartamát és a látogatók átvilágítási követelményeit, valamint a biztonságos és jól megfigyelt környezetet.

P. K. személyes tapasztalata az, hogy a kezeltek több mint 80%-a soha nem hagyja el az intézményt, mert a kezelési protokoll eredményes teljesítése általában héttől tíz évig tart, amit a legtöbben nem is vállalnak fel. Abban az esetben, ha a kezelt személynek sikerülne elvégezni terápiát és az ötödik fázis megkezdésével elhagyhatja az intézményt, a sajtó által közzétett információk és kiszemelt területen lakó polgárok általában ellehetetlenítik a büntetésüket kitöltött erőszakos, szexuális bűnöző zavartalan életkezdését. Ami az európai kontinentális joggyakorlattól merőben eltér, hogy az amerikai Sexually Violent Predators[49] elkövetőjeként azonosított személyeket büntetésük kitöltését követően hallgatja meg egy orvosszakértői bizottság, majd megvizsgálja és állapotáról javaslattal él a bíróság felé. Abban az esetben, ha a szakértői javaslat további mentális kezelést, illetve reintegrációs programban való részvétel szükségességét írja elő a társadalomba való visszailleszkedéshez, akkor szabadulás helyett átkerül a CSH rendszerbe.

A CSH egy ápolójának bemutatkozása

P. K. bemutatkozás: California államban, Coalinga megyében a Department of State Hospitals – Atascaderoban (10333 El Camino Real Atascadero, CA 93422) vagyok állami alkalmazott. Ápolóként dolgozom több mint huszonöt éve. A nevem és a személyes adataim megadáshoz nem járulok hozzá, titkos információkat, személyes adatimat nem kívánom felfedni, mert az intézmény is, ahol dolgozom, titkos objektum. Ezért az interjú során kérem a törvények megtartását, illetve én is így járok el.

CSH működésével kapcsolatos kérdések

Kérdés: Igen, elfogadom a kérésedet, és természetesen megtartom a jogszabályi előírásokat. Nem kérdezek az objektum biztonsági rendszeréről, és a kezeltek személyes adatai sem lényegesek disszertációm szempontjából. Előzetes beszélgetésünk során említetted, hogy egy felkavaró emberölés után az Egyesült Államok jogalkotása úgy döntött, hogy felülvizsgálja a szexuális erőszakos bűnözők, pedofilok reintegrációs protokollját. Jól értettem, hogy California államban azok a személy elleni erőszakos bűncselekményeket elkövetők, akik szexuális bűncselekményeket is elkövettek, vagy csak szexuális jellegű bűncselekményt követtek el, a büntetésük kitöltése után sem engedhetők szabadon?

CSH létrejöttét megalapozó Polly Klaas jogeset áttekintése

P. K. válasz: Igen. Korábban úgy volt itt Amerikában is, mint Európában: ha valaki elkövetett egy szexuális bűntényt, akkor bezárták öt vagy hat évre, majd kiengedték, aki újra elkövette a szexuális bűncselekményt. Egy család megelégelte ezt a helyzetet, miután a tizenkét éves lányukat, Polly Hannah Klaast 1993. október elsején Fairfax (California) városából 22:30-kor Richard Allen Davis egy pizsamapartiról – amit két iskolatársával rendezett Polly – elrabolta.[50] A vendég gyerekeket egy késsel megfenyegette, megkötözte, majd Polly fejére egy párnahuzatot húzott, azután pedig elrabolta. A következő két hónapban mintegy 4000 ember segített a kis Polly Klaas keresésében, sajnos eredménytelenül. A tettest sikerült azonosítani, végül hosszas nyomozás és hajtóvadászat után elfogni, aki beismerte, hogy megerőszakolta és megölte a kiskorú Polly Klaast, majd elvezette a hatóságokat a holttesthez is. A bírósági eljárás során az elkövető, Allen Davis nem bánta meg tettét, sőt számos alkalommal megalázta a tárgyalóteremben jelenlévő gyászoló családtagokat.[51] A részletes bizonyítási eljárást és hosszas tárgyalássorozatot követően, Allen Davist 1996. június 18-án Thomas Hastings bíró halálos injekció által végrehajtandó halálra ítélte. Ítéleti indokolásban megjegyezte: „Nagyon könnyű számomra kimondanom ezt a mondatot, tekintve a tárgyalóteremben tanúsított lázadó viselkedését.”

Kérdés: Miért pont ez a szexuális indíttatású gyilkosság volt az, ami Amerikát arra ösztönözte, hogy lépjen?

P. K. válasz: Erre természetesen nincs egzakt és logikus válasz. Richard Allan Davis korábban többször is volt itt az Atascderoban, de mindig kiengedték. Richard Allen Davis többször kapott öt-hat évet, amit jó magaviselete okán megfelezett a hatóság, így két-három év múltán szabadult, majd ott folytatta, ahol abbahagyta, de már számos tapasztalattal gazdagodva. Amikor 1993-ban elkövette ezt a szörnyű bűncselekményt, és elfogták, már vérbeli bűnöző volt. Rendkívül fölényesen és vérlázítóan viselkedett tárgyaláson, mert biztos volt abban, hogy néhány év után ismét kiszabadul.

CSH – a sexual offender személyiségrajza

Kérdés: Mit tett a tárgyaláson?

P. K. válasz: Az elkövető nem bánta meg a tettét, csak cinikusan beismerte bűncselekményt, sőt azt vallotta a bíróságon, hogy amikor megerőszakolta a tizenkét éves kislányt, a gyermek elárulta neki, hogy az apja is rendszeresen ezt tette vele. Ezzel olyan tőrt döfött az szülőkbe, amit máig nem tudtak kiheverni. Azt is mondta még a szülőknek, hogy végtelenül örül, hogy ő nézhetett utoljára a kislány csillogó szemeibe.

A közvéleményt rendkívül felháborította ez a gátlástalan, a szülőket kínzó, minden képzeletet felülmúló viselkedés egy gyilkos részéről. Sokakban az sejlett fel, hogy e mindent semmibe vevő magatartás mögött a megszokott enyhe néhány éves szabadságvesztésbüntetés rejtőzött. A sajtó azonban felkapta hírt, és ’Amerika gyermekének’ nevezte el a szexuálisan megalázott és megölt kisgyermeket. Az édesapának, Mark Klaasnak, a számos civil összefogásnak, valamint a sajtó határozott kiállásának köszönhetően, országos kampány lett az ügyből. Winona Ryder színésznő, aki ugyanott, a Californiai Petalumában nevelkedett, a kereséshez és a nyomozás sikeressége érdekében, 200 000 dolláros jutalmat ajánlott fel annak, aki érdemi információval szolgál Polly Klaas ügyével kapcsolatban.

Az apa, Mark Klaas a sajtóban elmondta, hogy tárgyaláson kellett megtudnia, hogy lánya gyilkosa azt vallotta az őt vizsgáló Llewellyn Jones pszichiáternek, hogy naponta kétszer maszturbál, és eközben a múltbeli bűncselekményei női áldozataira gondol.[52] Az elmeorvosi szakértői vizsgálat megállapította, hogy az 1954-ban született Davisnek nehéz gyermekkora volt, szülei elváltak, emiatt sokat sérült, és psziochopatologikus személyiségjegyeket kezdett mutatni. Gyakran ölte meg a kóbor állatokat, különösen a macskákat, amelyeket élve megégetett, a kutyákat pedig egy késsel vagdalta szét.[53]

Amikor pedig a bíró kihirdette a halálos injekció általi halálos ítéletet, Richard Allen Davis a gyászoló szülők felé fordult, és középső ujjait a levegőbe emelve, obszcén jeleket mutatott ismét megalázva az összetört, lányát gyászoló apát: tehát meglátásom szerint egy végtelenül romlott személyiségről beszélünk. Davis jelenleg a Californiai Marin megyében található San Quentin állami börtönben van. Miután túlélt egy nyilvánvaló kábítószer-túladagolást, illetve számos fogolytámadást, most magánzárkába helyezték el, és várja ügyvédeinek segítségét, hogy a különféle fellebbezésekkel lehetőséget kapjon a szabadulásra, mielőtt a kiszabott ítéletet végrehajtanák rajta.

Kérdés: Milyen változtatásokat vezettek be a szexuális ragadozóknak titulált elítéltekre, akik kitöltötték a büntetésüket?

P. K. válasz: két egymástól teljesen független kriminál-szakpszichológus eltérő időpontokban meghallgatja a szabaduló elítéltet. Erről készítenek egy részletes jelentést, és ha mindkét szakember – egymástól függetlenül – a bíróságnak adott javaslatukban nem javasolják a vizsgált személy társadalomba való visszaengedését, akkor a bírósági határozat alapján áthozzák hozzánk a State Hospital-ba. A kiszabott ítéletben meghatározott büntetést végrehajtó határozat hatálya ekkor megszűnik, és a szakértők döntése – az arra kiadott bírói végzés alapján – egy őrzött polgári elmegyógyintézet (welfare institution – civil jóléti (rehabilitációs) intézmény) szakembereinek döntési hatálya alá kerül.

Kérdés: Tehát a büntetését kitöltött személy egyetlen percet sem tölthet szabadon?

P. K. válasz: Nem. Sőt, amikor az erőszakos szexuális bűncselekményt elkövető személy büntetése letelt – én úgy tudom –, sokszor nem is tudják, hogy a meghallgatásuk miért történik. Nem mondják meg nekik, miért történik a pszichológus-szakértői meghallgatások sora. Ők úgy tudják, hogy egy-két hónap és letelik a büntetésük és mehetnek haza. A döntést követően sem tájékoztatják őket, hogy nem mehetnek haza, hanem amikor letelt a büntetésüknek utolsó napja, akkor beteszik őket egy transzportjárműbe, és átviszik az új CSH-ba. Az Atascaderoban – ahol korábban dolgoztam – már csak súlyos elmebetegek vannak, akik kóros elmeállapotban valamilyen bűncselekményt követtek el, és emiatt folyamatos kényszergyógykezelés alatt állnak.

Kérdés: Az a tény, hogy nem tudják hogyan és miért kerülnek át egy másik intézménybe ahelyett, hogy szabadon bocsátanák őket, nem sért alapjogokat Amerikában?

P. K. válasz: Nem tudom. Nekem is mondogatnak hasonlókat az ápoltak, de én nem értek ehhez. Inkább arra gondolok, hogy ezek olyan legendák, amit egyes jogvédő szervezetek részükre betanítottak, azért, hogy valamilyen módon kiszabadulhassanak. Általában véve nem gondolom, hogy törvénysértő lenne a gyógykezelési eljárás, hiszen a törvények nagyon pontosan fogalmaznak az Egyesült Államokban mindenütt, így Kaliforniában is.

CSH – Californiai WAC § 6600 rendszere

Kérdés: Tehát a CSH nem kimondottan elmebetegeket kezel, hanem kifejezetten szexuális bűnözőket?

P. K. válasz: Pontosan. Nézd meg, hogy amikor a WAC 6600 kód alapján[54] megkezdik a gyógykezelést, akkor erre az eljárásra milyen részletes szabályokat tartalmaz a törvény. A WAC § 6600 (a) pont (1) bekezdése pontosan meghatározza, hogy a szexuálisan erőszakos ragadozó olyan személy, akit egy vagy több személy ellen elkövetett szexuális erőszakos bűncselekmény miatt elítéltek, és akinek olyan diagnosztizált mentális rendellenessége van, amely veszélyezteti mások egészségét és biztonságát, továbbá valószínűsíthető, hogy újabb szexuális indíttatású erőszakos bűncselekményt fog elkövetni. A WAC 6600 (b) pontban meghatározott értelmező rendelkezése szerint a szexuálisan erőszakos bűncselekménynek a következő cselekmények minősülnek: az áldozat felé akaratmegtörő minőségű kényszerrel, fenyegetéssel, erőszakkal vagy a jövőben kilátásba helyezett súlyos megtorlással fenyegető magatartással követik el, a Büntető Törvénykönyv 262. §, 264,1. §, 269. §, 286. §, 287. §, 288. §, 288.5. § vagy 289. § vagy korábbi 288a. § szerinti, illetve a Büntető Törvénykönyv 207. §, 209. §, a 220. § szakaszok súlyos megsértése, amelyet a 261. §, 262. §, 264.1. §, 286. § megsértésének szándékával követtek el.[55]

A diagnosztizált mentális rendellenesség azt jelenti, hogy a tettes olyan érzelmi vagy akarati képességet befolyásoló veleszületett vagy szerzett állapotban van, amely nagymértékben hajlamosítja bűncselekmény elkövetésére és ezért veszélyt jelent mások egészségére és biztonságára. A ragadozó magatartás rendszerint szexuális tartalmú bűncselekmény, amelyet olyan idegen vagy ismerős személlyel szemben követnek el, akivel a tettes nem áll értékelhető kapcsolatban. Az idegen személyhez fűződő kapcsolat olyan kapcsolat, melyet a tettes hoz létre az elkövetés kifejtése érdekében.[56]

A WAC 6601 alapján az elítéltet legalább hat hónappal a börtönből való szabadon bocsátásának tervezett időpontja előtt megvizsgálja két független gyakorló pszichiáter vagy pszichológus, vagy egy gyakorló pszichiáter és egy gyakorló pszichológus értékeli, akiket az State Hospital igazgatója jelöl ki. A szakértői jelentést a bíróság megvizsgálja, döntést hoz a 6601.5. szakasz szerint kiadott végzésben arról, hogy lát-e valószínűsíthető okot arra, hogy az iratokban szereplő – a büntető törvénykönyv 3000. § (a) alfejezetének (4) bekezdése értelmében szexuálisan erőszakos ragadozónak minősülő – bűnelkövető szexuálisan erőszakos ragadozó bűncselekményt fog elkövetni szabadon bocsátása esetén vagy sem.

A kiadott határozatot követően a WAC 6602 jogszabály alapján a szakértői és a bírósági döntést a felsőbb bíróság is megvizsgálja, és az iratok alapján döntést hoz – melyben megállapítja – hogy van-e megalapozott indok atekintetben, hogy a szabaduló elítélt egyén szabadon bocsátása után ismételten szexuálisan erőszakos ragadozó bűncselekménybe keveredik. Főszabály szerint iratok alapján dönt a bíróság, ahol védői segítség és képviselet biztosított. Természetesen tárgyalás tartása esetén biztosított az elítéltnek a védelemhez és védői segítséghez való joga. Ha az eljárásban nincs megalapozott indok a bűnismétlésre, akkor az elítéltet szabadon kell bocsátani. Ellenkező esetben a bíró egy biztonságos rehabilitációs létesítménybe utasítja az elítéltet, amely döntésről a határozat kiadásától számított 15 napon belül a bíróság értesíti a State Hospital vezetőségét, egyben továbbítja a bírósági jegyzőkönyvek, iratok másolatát.

Érdekesség, hogy a WAC § 6602 alapján folytatott eljárás ideje nagyon elhúzódhat. Én tudok olyan személyről, akinek bizonyítási eljárása közel nyolc évig tartott, és addig fogva kellett tartani. Ez attól függ, hogy California állam melyik városában követte el a bűncselekményt: ha például Los Angelesben történt a bűncselekmény, akkor bizony éveket is várhat. Ott annyira zsúfoltak a bíróságok, hogy már a tárgyalási időpontjának kitűzése is sokszor hónapokig elhúzódik. Ha a terheltnek nincs elég pénze, akkor egy ún. ’public defender[57] kerül kirendelésre, akik azért – fogalmazzunk finoman – nem mindig azzal a felkészültséggel és odaszánással dolgoznak, mint egy jó nevű ügyvédi iroda.

A State Hospital-ban lévő ápoltak állapotát kétévente felül kell vizsgálni. Az ápoltaknak mindenhez joguk van az intézményben, teljes ellátást kapnak az állam költségére. Nem viselhetnek saját ruhát – számos probléma adódott ebből, ugyanis korábban viselhettek otthoni ruházatot – illetve nem hagyhatják el a biztonsági létesítményt. Tehát a State Hospital-ban kell élniük.

Kérdés: Akkor ez egy börtön?

P. K. válasz: A hivatalos válasz: nem és én sem mondhatok mást, de azért hasonlít rá.

A szexuális erőszaktevők nem tűnnek erőszakosnak, sőt, rendszerint nagyon kedves, művelt emberek. Van azonban bennük valami, aminek alapján én – mint aki velük dolgozik tizenhat éve[58] – mondhatom, hogy azonnal felismerem a szexuális ragadozókat.

Kérdés: Hogyan és milyen információk alapján lehet erre a felismerésre jutni?

P. K. válasz: Abból kell kiindulni, hogy az itt fogva tartott veszélyes emberek általában gyermekek sérelmére, illetve kiszolgáltatott, védekezésre képtelen személyek sérelmére követtek el súlyos, erőszakos bűncselekményeket. A pedofil bűnelkövető általában pszichopatológiás tünetekkel is rendelkezik, tehát nincsenek érzelmei. Nem hatja, meg, hogy az áldozat vergődik, sír, zokog, könyörög, akkor sem, ha az, egy védtelen kisgyerek. Rendszerint ezek a körülmények ellenkező módon hatnak rá, mint egy egészséges emberre: a vergődés miatt inkább felgerjed, és befejezi a bűncselekményt. Erősen érződik rajtuk a bántalmazó nárcisztikus és pszichopata személyiségrajz, de ezt mellesleg tanítják is nekünk, illetve megnézhetem az aktáit is. Ezek komoly mennyiségű akták. A kevésbé veszélyes személyeknek rendszerint csak pár százoldalas aktája van, de van, akinek több ezer oldalas anyaga van. Ez a mennyiség akkor keletkezik, amikor a sexual offender több száz embert erőszakolt meg. Volt egy tettesünk, aki mint boy scout leader – cserkészvezetőként dolgozott és százharmincöt kiskorút erőszakolt meg.

Megemlíteném, hogy a State Hospital-ban a homoszexualitás teljesen legális: az ápoltak akár össze is házasodhatnak, együtt élhetnek, sőt a névváltoztatás joga megilleti őket, illetve adófizetők pénzén hormonkezelésben is részesülhetnek. Egyedül a nemváltó műtét nem támogatott még. Az ápoltak tehát – a törvényeket betartva – azt tehetnek egymás között, amit akarnak, és ehhez az állam minden segítséget megad. Tanulhatnak; ha sürgős műtétre van szükségük soron kívül, azonnal elvégzik; a legköltségesebb fogászati kezelésben is részesülnek, szintén soron kívül.

Kérdés: Tehát miért tartják őket fogva? Nem lenne könnyebb fokozottan megfigyelni őket?

P. K. válasz: Nem, mert ezek a sexual offender-ek a Polly Klaas ügy óta létező jogszabályok alapján nem kerülhetnek vissza a társadalomba. A tettes a büntetés-végrehajtás során az állam által kiszabott büntetését tölti az elkövetett bűncselekménye miatt. Ekkor az elítélttel nem foglalkoznak sem mentális, sem rehabilitációs sem pedig reintegrációs szempontból. Akkor sem, ha az előírás. A kezelésben való részvétel önkéntes, arra kényszeríteni senkit nem lehet. Az elutasítás nem ritkán védői javaslatra történik: még itt nálunk, a CSH-ban is komoly nehézségekbe ütközik a rehabilitáció, mert az ápoltak egy része azért nem vesz részt a protokoll végrehajtásában, mert kezdettől fogva tagadásban van. Úgy gondolja, hogy a programban való részvétellel elismerné a bűnösségét.

Tehát az ápoltaknak körülbelül 10%-a vesz részt a rehabilitációs programban és a tíz százaléknak is csak egy töredéke hajtja végre sikeresen a programot. Az eljárás ténylegesen nehezített, mert a szakemberek és az eljáró bíró is rendkívül óvatos. Csak maximális protokolleredmény esetén engedik tovább az egyes lépéseken a kezeltet, hiszen szakmai szempontból nagyon kockázatos egy ilyen súlyos bűnelkövetőt gyógyultnak nyilvánítani. Tudható, hogy – különösen a gyermekekre veszélyes – pedofil szexuális ragadozók nem gyógyíthatóak, és ha felügyelet nélkül visszakerülnek a megszokott környezetükbe, újra és újra el fogják követni ezeket a bűncselekményeket. Az a pszichiáter-szakértő vagy klinikai pszichológus, aki egy szexuális ragadozót szakvéleményben gyógyultnak nyilvánít, és szakvéleménye alapján a bíróság egy szexuális ragadozót kienged, az évekre komoly terhet vesz a nyakába.

Kérdés: Mi a helyzet azokkal, akik végeztek a rehabilitációs eljárásban, mi lesz velük?

P. K. válasz: Azok, akik sikeresen elvégezték a rehabilitációs protokollban foglaltakat, szabadon engedik őket, de pártfogó felügyelő segít nekik lakást, munkát keresni. Ám ez is nehéz, mert a rendkívül ritka eseményt rendszerint a sajtó is nyomon követi. Az öntudatos és jól értesült lakosság általában nem engedi vissza a szexuális ragadozókat a kiszemelt településre, és általában a társadalomba való beilleszkedésüket is gátolják. Amerika lakossága ebben a kérdésben nagyon elszánt: amikor például egy frissen szabadult bűnözőt a pártfogó felügyelet a lakosság ellenállása miatt nem tudott egy megvásárolt ingatlanban elhelyezni, akkor úgy döntöttek, hogy a lakott területektől távolabb, egy lakókocsiban helyezik el, ám ezt is felgyújtották közeli települések lakói. Végül titkos határozattal, egy hotelben sikerült elhelyezni a szabadult elítéltet.

Információim szerint: rehabilitációja, megélhetése, huszonnégy órás védelme, közel egymillió dollárba került évente. A CSH-ban egy átlagos ápolt személy – akinek nincs semmilyen különös betegsége – 250.000 dollárba kerül évente. Aki beteg, vagy komolyabb problémája van, annál az egészségügyi költség elérheti évente az egymillió dollár feletti összeget is.

Kérdés: Mit tudnak bent csinálni az ápoltak?

P. K. válasz: Hét dolláros órabérért dolgozhatnak, alhatnak, tévét nézetnek. A munkakörök, konyhai munka, takarítás, illetve van egy nagyon kicsi asztalos üzem, de ott csak a State Hospital részére készítenek tárgyakat. Emellett videojátékozhatnak, zenét hallgatnak, telefon lehet náluk, de nincs internetelérés, mert az veszélyeztetné az intézmény biztonságát és gyengítené az őrzési feladatokat. Természetesen ügyvédjeikkel – törvényben garantált módon – találkozhatnak, és beszélhetnek.

CSH működése tekintetében felmerülő alapjogi kérdések

Az intézmény létét támogatók, illetve a State Hospital rendszerének működésével kapcsolatos alkotmányossági aggályokat sorolók között két jelentős alapjogi, kriminológiai álláspont csap össze. Egyfelől jó, hogy a mentális problémákkal küzdő szexuális bűnözők – akik valójában az emberkereskedelem tettesi vagy megrendelői oldalán szerepelnek –, professzionális ellátásban részesülnek, így a rehabilitációjuk is megoldott.

Az ellenzők azonban szkeptikusak, mivel álláspontjuk szerint a közel ötven évig épülő új kórházban minden van, csak a valódi, hatékony mentális kezelés hiányzik.[59] A megfogalmazott kritikák szerint az új State Hospital azért tölthető fel nehezen, mert a rendszerben megjelenik az állam mentális egészségügyi rendszerének kettős problémája:

    1. Nincs elégendő engedéllyel rendelkező alkalmazott, mivel a szexuális ragadozó kérdése – mint mentális betegség vitatott a szakértők között. Ennek oka az, hogy a definíció nem felel meg a mentális betegség hagyományos meghatározásának.
    2. Az állam nem kényszeríthet olyan terápiát, amelyet az ápoltak 80%-a elutasít akkor sem, ha a beteg személy korábban szexuális bűnöző volt.

Robert Bates, negyvenegy éves szexuális bűnöző, akit tízéves szabadságvesztés-büntetés után CSH-ba küldtek, úgy nyilatkozott: „Ez reménytelen. Állítólag ez egy terápiás környezet. De ez nem más, mint egy kis börtön. Meghívhatnak, akit akarnak, és megtekinthetik, mondhatnak, amit akarnak, de ez egy börtön”.[60] Az interjúból és a nyilatkozatokból kirajzolódik, hogy az USA jogrendszere rendkívül rugalmas, az emberkereskedelemhez való hozzáállása, a bűncselekmény kezelése egészen más: sokkal pragmatikusabb, inkább célszerűségi döntéseken alapul. Konklúzióként elmondható, hogy alapjogi szempontból bizonytalannak tűnik a büntetésüket kitöltött elítéltek további fogvatartása, és akaratuk ellenére történő gyógykezelése.

Összegzés

A gyermekvédelmi szabályozás során figyelembe kell venni, hogy a gyermekek számos bűnelkövetői kör célpontjai lehetnek. A magányos szexuális ragadozók mellett, ott vannak azok a bűnszervezetek is, amely előszeretettel szolgálják ki a tehetősebb csoportok részéről – gyermekek kereskedelmét megvalósító, szexuális célzatú megrendelői igényeket. A magányos elkövetők és a bűnszervezetek közti logikus érdekfonódás alapja, hogy szükséges szexuális „embertárgy” megszerzését biztonságosabb erre szakosodott bűnszervezetre bízni, akiknek fő célpontjai rendszerint kiskorú, alacsony társadalmi státussal rendelkező családokban élő, esetleg onnan is kihullott gyermekek. Társadalmi elvárás, hogy a gyermekvédelem rendszere ne csupán a közintézményekben, a közfeladatot ellátók körében működjön, hanem a társadalom minden szegmensében, ahol gyermekek vannak.

2. ábra: Szegénységi küszöb alatt élő személyek száma Forrás: Asian Development Bank, https://www.adb.org/countries/cambodia/poverty

Az áldozatok rendszerint azok a bántalmazott gyermekek, akik minden elől menekülve végül bűnszervezetek látókörébe kerülnek. A szervezett bűnözés emberkereskedelemre szakosodott tettesei tudják, hogy a bántalmazott, elhanyagolt gyermekeknek általában egy felemelő, kedves szó elegendő, hogy a kötődés kialakuljon. A megrendelésre dolgozó nemzetközi bűnszervezetek a világ minden olyan országában jelen vannak, ahol a bűncselekményeket – kutatásom tárgyaként vizsgált emberkereskedelmet fedett módon, korrupció vagy az állami szervek gyengesége okán kifejthetik. A gyermekkereskedelem különösen komoly méreteket ölt Délkelet Ázsiában, ahol a lakosság napi két dollárból kénytelen élni, de a jelenség nem koncentrálódik csupán az ENSZ és a nemzetközi szervezetek által már jól feltárt területekre. Magyarországon is megfigyelhető – a fejlettebb szabályozás ellenére –, hogy a leszakadó társadalmi rétegek közt hasonló jelenségek időről időre visszatérnek. Ugyan a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ILO szerint minden tíz kambodzsai gyermek illegálisan dolgozik.[61] A gyermekek ezekben az államokban minden szempontból kizsákmányolható áldozatok, olyannyira, hogy még a tanárok is vásároltak magunknak kizsákmányolás céljára fiatal fiúkat, de az elmúlt időszak megmutatta, hogy Magyarország sem mentes a tárgyiasított kiskorúak elleni súlyos bűncselekményektől. A civil védelemhez szükséges lehetőséget biztosít a kormány azzal, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett bűnelkövetőkről adatbázist vezet, amelyben bárki által lekérdezhető adatsorok vannak.[62]

3. ábra. Forrás: UNICEF[63]

A pedofil bűncselekményekre is hajlamos szexuális ragadozó személyek adják az emberkereskedelem kiterjedtségének egyik alapját, melyet azok a sértettek szenvednek el, akiknek saját testük egyike annak a kevés erőforrásnak, amely felett még rendelkeznek, így akár áruba bocsáthatnak. Magyarországon szerencsére nem jellemző, de súlyos méreteket ölt ezen felül a transzplantációs turizmus, amelyben a beteg külföldre utazik, hogy helyben emberi szervet vásároljon magának. Az emberkereskedelem valódi célja itt a szexuális célzatú prostitúciós kereskedelem értékesítése válogatott korú és nemű személyekkel.[64]

A 2019-ben induló koronavírus 2020-ban rendkívül súlyos hatással volt a legkitettebb gazdaságokra. A munkahelyek elvesztése okán kiszolgáltatottabbá váló áldozatok a bezárkózás ellenére is nagyon hatékonyan működtek. A kibertérbe áthelyeződő bűnszervezetek a COVID-19 járvány idején sem tétlenkedtek. Az Europol 2020-as felmérése szerint a számítástechnikai platformokon elkövetett bűncselekmények alapja, hogy a COVID-19 járvány miatt otthon maradó rekordszámú potenciális áldozat használ online szolgáltatásokat, ezért sebezhetőségük is megsokszorozódott az egész Európai Unióban. A kibertérben működő bűnözők a felmerülő lehetőségek kiaknázása céljából a gyermekek szexuális kizsákmányolásához új eszközöket vetnek be, amelynek hatása még nem mérhető.

Jelenleg az orosz-ukrán háborús konfliktus okoz olyan humanitárius katasztrófát, amely az emberkereskedelem ismételt felvirágzását okozza.[65] Az USA Ukrajnában már az orosz invázió előtt is szembe kellett nézni a COVID-19 világjárvány okozta embercsempészet növekedésével, valamint a konfliktusok által sújtott Kelet-Ukrajnából és a megszállt Krímből való folyamatos kiszorítással. A lakosság rendkívül sérülékeny, ezt a problémát súlyosan súlyosbította az orosz invázió, valamint az, hogy emberek millióinak kell elhagyniuk otthonaikat a biztonság kedvéért Ukrajnában és külföldön. A csaló munkaerő-közvetítők/toborzók kihasználhatják a háborút a veszélyeztetett emberek kizsákmányolására.[66]

Amit már tudni lehet, azokat a Child Sexual Exploitation Material (CSEM) felmérésben[67] igyekszik közzétenni az Europol. Catherine de Bolle az Europol ügyvezető igazgatója szerint a COVID-19 válság miatt online rendszerekre való áttérés okán a gyermekek szexuális életére gyakorolt negatív ​​hatása már most érzékelhető, ezért a jelentés az ezzel kapcsolatos új kizsákmányolási formákra, valamint a számítógépes bűnözés elleni nyomozások támogatására koncentrál.

Az ECPAT 2019. december 4-én kiadott mérése szerint sok elkövető elutazott Görögországba, hogy megismerkedjen fiatal fiúkkal, akikkel előzőekben már online kapcsolatot épített ki.[68] Ugyanakkor ezt a jelenséget már korábban jelezte az ECPAT legutóbbi – a gyermekek görögországi szexuális kizsákmányolásáról szóló – jelentésében, és arra lehet számítani, hogy a COVID-19 pandémia okán történő lezárások a helyzetet súlyosítják. A hajléktalanul élő személyek és a bántalmazott gyermekek magyarországi helyzete természetesen össze sem hasonlítható a fentebb említett nemzetközi példákkal, ugyanakkor a családok veszélyeztetettsége – a munkahelyek elvesztése miatt a gyermekek elhanyagolása – és a COVID-19 negatív hatásai együtt komoly veszélyt jelentenek a kiskorúakra. Az internetes pornográfia, a pedofil hálózatok rendszere Magyarországon is komoly hagyományokkal és kiapadhatatlan étvággyal rendelkezik.

Az International Child Sexual Exploitation (ICSE)[69] adatbázist az Interpol kezeli és összekapcsolódik a Child Sexual Abuse Material (CSAM)[70] and CSEM[71] adatbázisokkal. Ebben a rendszerben az online vizsgálódások eredményeként 88 ország felhasználói által feltöltött anyagokból gyermekek szexuális bántalmazásával kapcsolatos egymillió kép, videó és feltört szoftver került be.[72] Magyarországon jelenleg is folyamatban van nyomozás az Édenkert Reborn pedofil hálózat ellen, amelynek 2017-ben 1025 regisztrált felhasználója volt. A nagykiterjedésű dark weben működő pedofilhálózat feltört fórumbejegyzései komor színben mutatják a valóságot, melyet a sajtó bizonyos része feldolgozott.

Az ember- és gyermekkereskedelem a szervezett bűnözés révén titkosan és szervezett formában működő platformokon működnek, és a korábbi személyes kapcsolatok inkább a biztonságosnak vélt online térben jönnek létre. Az Egyesült Államokból bemutatott szabályozás egyértelművé teszi, hogy az USA a sértettek jogait sokszorosan előrébb helyezi a tettesek jogainál. Ennek létrejöttét, irányát pedig a civil szervezetek, az áldozatok szülei által indított civil kezdeményezések indukálták.

Kalifornia reprezentálja és élen jár azokban az újszerű kezdeményezésekben, mely szerint az USA félelem nélkül és határozottan hoz olyan intézkedéseket, amelyek a tettesek alapjogait is korlátozzák annak érdekében, hogy az elbillent jogi egyensúlyt – az okozott társadalmi kárt – megnyugtatóan rendezni lehessen. A tettesekre kiszabott és kitöltött büntetéssel ugyanis az eredeti kérdés soha nem oldódik meg. A gyermekkereskedelem, a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális, ölési és más bűncselekmények hátterében rendszerint súlyos személyiségzavar vagy más pszichés kórképek állnak. Az amerikai State Hospital léte és létrehozásnak jogi indokai rámutatnak arra, hogy a gyermekek, nők és mások sérelmére szándékosan elkövetett emberi méltóságot sértő szexuális bűncselekmények – különösen a gyermekkereskedelem, illetve szexuális célzatú emberkereskedelem tettesei nem csupán bíróság által kiszabott büntetésben kell hogy részesüljenek, hanem szakemberek által.

Bibliográfia

Balogh Anna: Kiskorú veszélyeztetésének bűntette a bírósági határozatok kritikai tükrében – különös tekintettel a fizikailag bántalmazott gyermekekre III. rész, Ügyészek lapja, XXVI. évf., 2019/1.

Domokos Andrea (szerk.): A családon belüli erőszak büntetőjogi és társadalmi megítélése, Budapest, KRE-ÁJK, 2017.

Dong, Maxia (et al.): The interrelatedness of multiple forms of childhood abuse, neglect, and househld dysfuntion, Child Abuse Negl. Vol, 28, Issue 7, July 2004.

Filó Erika – Katonáné Pehr Erika: Gyermeki jogok, szülői felelősség és gyermekvédelem, Budapest, HVG-ORAC, 2015.

Garai Renáta: A fátyol túloldalán: szeretet vagy kilátástalanság? In. KRE-DIt, 2018/2.

Garai Renáta: Nem csak a testnek fájhat! A családon belüli erőszak elleni büntetőjogi védelem lehetőségei, in Miskolczi Bodnár Péter (szerk): XIV. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója. Jog és Állam, Budapest, KRE-ÁJK, 2018.

Garai Renáta: Nemzetközi törekvések a családon belüli erőszak elleni büntetőjogi védelemre – a távcső túloldalán Ausztria és Szlovákia, Külügyi Műhely, II. évf., 2020/1.

Keenan, Marie: A gyermekek szexuális bántalmazása és a katolikus egyház – Gender, hatalom és szervezeti kultúra, Budapest, Oriold és Társai Kiadó, 2017.

Kennedy, Helen: Polly’s Smiling Killer Gets Death Sentence, Daily News, Aug 6. 1996, https://www.nydailynews.com/archives/news/polly-smiling-killer-death-sentence-article-1.741066

Klaas, Mark, Death Penalty Abolitionists Alternate Universe, Klaaskids, Oct 28. 2016 https://www.klaaskids.org/blog/death-penalty-abolitionists-alternate-universe/

Kőfalusi Eszter: A gyermekek jogainak érvényesülése – 25 éves a New York-i Gyermekjogi Egyezmény. Konferencia az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, Jogtudományi Közlöny, LXX. évf., 2015/2.

Komlósiné Sógor Ildikó: A kiskorú veszélyeztetése bűntett bizonyíthatóságának problémái, Eljárásjogi Szemle, II. évf., 2017/3.

Kuritárné Szabó Ildikó – Tisljár-Szabó Eszter (szerk.): Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna – a családon belüli gyermekkori traumatizáció: elmélet és terápia, Oriold és

Társai Kiadó, 2015.

Romney, Lee: Coalinga State Hospital Is Sitting Nearly Empty, Los Angeles Times, March 5, 2006. https://www.latimes.com/archives/la-xpm-2006-mar-05-me-coalinga5-story.html

Molnár Ambrus: Összefoglaló vélemény, Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései, Budapest, Kúria, Büntető-Közigazgatási-Munkaügyi és Polgári Kollégiumai Joggyakorlat-Elemző Csoport, 2017

Pennington, John: Why would a mother sell her own child? Asean Today, 2017. Forrás: https://www.aseantoday.com/2017/04/why-would-a-mother-sell-her-own-child/

Solt Ágnes: Bírói ítélkezési gyakorlat a kiskorú veszélyeztetése tárgyában (A/III/9.) Kutatási zárójelentés, Budapest, Országos Kriminológiai Intézet, 2018.

Szeibert Orsolya: Miért nem kiabál az áldozat? Családi Jog, IX. évf., 2011/4.

Egyéb források

Adverse Childhood Experiences, Centers for Disease Control and Prevention, https://www.cdc.gov/violenceprevention/acestudy/

Asian Development Bank, https://www.adb.org/countries/cambodia/poverty

A Gyermek Jogainak Bizottság 67. ülésszakán (2014. szeptember 1–19.) elfogadott, Magyarországról szóló harmadik, negyedik és ötödik összevont időszakos jelentésre vonatkozó záró észrevételek. CRC/C/HUN/CO/3-5.

A Gyermek Jogainak Bizottsága 41. ülésszak. A részes államok által a 44. cikk alapján benyújtott Jelentések tárgyalása. 2006. január 27. CRC/C/HUN/CO/2. http://unicef.hu/wp-content/uploads/2014/10/Az-ENSZ-Gyermekjogi-Bizottságának-Záró-észrevételei-2006.pdf

A győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés, 2020. január 6., https://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/a-gyori-kettos-gyermekgyilkossagrol-keszult-jelentes

A kormány több áldozatsegítő központot hoz létre, 2020. június 29., https://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/a-kormany-tobb-aldozatsegito-kozpontot-hoz-letre

Catching the virus cybercrime, disinformation and the COVID-19 pandemic, EUROPOL, https://www.europol.europa.eu/publications-events/publications/catching-virus-cybercrime-disinformation-and-covid-19-pandemic

Department of State Hospitals – Coalinga, https://www.dsh.ca.gov/coalinga/

Global Report on Trafficking in Persons, UN, 2022. https://www.unodc.org/documents/data-and-analysis/glotip/2022/GLOTiP_2022_web.pdf

Greece – Homeless children at high risk of sexual exploitation have nowhere to go, ECPAT, https://www.ecpat.org/news/homeless-children-sexual-exploitation-greece/?utm_source=Exposure&utm_campaign=Corona

Igazságügyi Minisztérium: Jelentés a Kormány részére a győri kettős gyermekgyilkosság igazságügyi vizsgálatának eredményéről, 2019. december, https://www.kormany.hu/download/5/1f/b1000/Jelentés_győri_gyilkosság_2019dec.pdf

Towards a Global Indicator on Unidentified Victims in Child Sexual Exploitation Material, Summary Report, INTERPOL-ECPAT: https://ecpat.org/wp-content/uploads/2021/05/TOWARDS-A-GLOBAL-INDICATOR-ON-UNIDENTIFIED-VICTIMS-IN-CHILD-SEXUAL-EXPLOITATION-MATERIAL-Summary-Report.pdf

Trafficking in Persons, National survey on migration human trafficking and other forms of exploitation, USAID, https://www.usaid.gov/ukraine/fact-sheet/dec-16-2022-trafficking-persons, valamint https://ukraine.iom.int/sites/g/files/tmzbdl1861/files/documents/omnibus_survey_results_eng.pdf

Nem szabadulhatnak idő előtt a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői, 2020. október 20.; https://kormany.hu/hirek/nem-szabadulhatnak-ido-elott-a-legsulyosabb-buncselekmenyek-elkovetoi

Polly’s stroy, Polly Klaas Foundation, https://www.pollyklaas.org/pollys-story/

Rapid assessment on child labour in the sugarcane sector in selected areas in Cambodia: A comparative analysis, ILO, 2015, https://www.ilo.org/wcmsp5/groups/public/—asia/—ro-bangkok/—sro-bangkok/documents/publication/wcms_391960.pdf

Richard Allen Davis, Ciminal Minds Wiki, https://criminalminds.fandom.com/wiki/Richard_Allen_Davis

UNICEF Child Labour. 2009-2015-ig (2016) https://data.unicef.org/wp-content/uploads/2015/12/child-protection_child-labour-database_may-2016.xls

Hivatkozások

  1. Ld. A 1997. évi XXXI. törvény 17. § (1) bekezdésnek a)–o) pontjait.
  2. A jegyző, a járási hivatal, továbbá a szociális, egészségügyi szolgáltató, intézmény, valamint a pártfogói felügyelői és a jogi segítségnyújtói szolgálat jelzi, az egyesületek, az alapítványok, a vallási közösségek és a magánszemélyek.
  3. Ld. az alapvető jogok biztosának AJB-4239. számú ügyben hozott jelentését
  4. 1997. évi XXXI. tv. 10/A. §
  5. Ennek azért van jelentősége, mert a gyermekvédelmi rendszerben dolgozók – akik nem hivatalos személyek – munkájuk során közfeladatot ellátó személynek minősülnek.
  6. Garai Renáta: Nemzetközi törekvések a családon belüli erőszak elleni büntetőjogi védelemre – a távcső túloldalán Ausztria és Szlovákia, Külügyi Műhely, II. évf., 2020/1, 130.
  7. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1951. évi egyezménye a menekültek helyzetéről; Az 1966. évi Nemzetközi Egyezségokmány a Polgári és Politikai Jogokról; Az 1966. évi Nemzetközi Egyezségokmány a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogokról, az ENSZ 1989. évi Egyezménye a gyermek jogairól; Az ENSZ 2006. évi egyezménye a fogyatékossággal élő személyek jogairól; Az Egyezmény az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről; Az Európai Egyezmény a Gyermek Jogainak Gyakorlásáról; A felülvizsgált Európai Szociális Charta; Az Európa Tanács egyezménye a gyermekekkel való kapcsolattartásról.
  8. ENSZ fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerére vonatkozó minimumszabályai, ENSZ szabadságuktól megfosztott fiatalkorúak védelmére vonatkozó szabályai; ENSZ fiatalkori bűnözés megelőzésére vonatkozó iránymutatása; ENSZ iránymutatása a bűncselekmények gyermekkorú áldozatait és szemtanúit érintő ügyekkel kapcsolatos igazságszolgáltatásról; ENSZ Főtitkárának iránymutató feljegyzése: az ENSZ gyermekeket érintő igazságszolgáltatásra vonatkozó megközelítése; a 2009-ben elfogadott ENSZ gyermekek alternatív gondozásának megfelelő alkalmazásáról és feltételeiről szóló iránymutatása; Az emberi jogok védelmét és előmozdítását célzó nemzeti intézmények jogállásának és működésének alapelvei.
  9. New Yorkban 1989. november 20-án kihirdetett ENSZ Gyermekek jogairól szóló Egyezmény, melyet a Gyermek jogairól szóló, Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991 évi LXIV. törvény implementálta a magyar jogrendbe.
  10. Az ENSZ tagállamai – három állam, az Amerikai Egyesült Államok, Szomália és Dél-Szudán kivételével – elfogadta és ratifikálta a Gyermekjogi Egyezményt.
  11. Filó Erika – Katonáné Pehr Erika: Gyermeki jogok, szülői felelősség és gyermekvédelem, Budapest, HVG-ORAC, 2015, 30.
  12. A roma kisebbség helyzetének javítása, felzárkóztatása irányába tett erőfeszítések, az ILO 138. sz. Egyezményében foglalt munkavállalási alsó korhatár elfogadása, az Európa Tanácsnak a kisebbségek jogairól elfogadott Egyezményének ratifikálása.
  13. Filó–Katonáné Pehr: Gyermeki jogok, 31.
  14. A Gyermek Jogainak Bizottsága 41. ülésszak. A részes államok által a 44. cikk alapján benyújtott Jelentések tárgyalása. 2006. január 27. CRC/C/HUN/CO/2. http://unicef.hu/wp-content/uploads/2014/10/Az-ENSZ-Gyermekjogi-Bizottságának-Záró-észrevételei-2006.pdf
  15. A Gyermek Jogainak Bizottsága 67. ülésszakán (2014. szeptember 1–19.) elfogadott, Magyarországról szóló harmadik, negyedik és ötödik összevont időszakos jelentésre vonatkozó záró észrevételek. CRC/C/HUN/CO/3-5.
  16. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény 19. cikke, 24. cikkének 3. bekezdése, 28. cikkének 2. bekezdése, 34. cikke, 37. cikkének (a) pontja, valamint 39. cikke
  17. CRC/C/HUN/CO/3-5. D. cím, 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., a), b), c) d), e) pontok
  18. 2023-ban a kormány az óbudai Krúdy általános iskolában történtek miatt egy összetett, sok jogszabályt és az élet számos területét érintő, átfogó jogalkotási folyamat indulhat el.
  19. Ld. Haller: Bűntettek kriminálpszichológiája, 24. és 64.
  20. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 14. § (1), (2), (3) bek.
  21. Ld. Igazságügyi Minisztérium: Jelentés a Kormány részére a győri kettős gyermekgyilkosság igazságügyi vizsgálatának eredményéről, 2019. december, https://www.kormany.hu/download/5/1f/b1000/Jelentés_győri_gyilkosság_2019dec.pdf (letöltés: 2021. március 31.); A győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés, 2020. január 6., https://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/a-gyori-kettos-gyermekgyilkossagrol-keszult-jelentes (letöltés: 2023. április 3.); A kormány több áldozatsegítő központot hoz létre, 2020. június 29., https://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/a-kormany-tobb-aldozatsegito-kozpontot-hoz-letre (letöltés: 2023. április 3.); továbbá Nem szabadulhatnak idő előtt a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői, 2020. október 20.; https://kormany.hu/hirek/nem-szabadulhatnak-ido-elott-a-legsulyosabb-buncselekmenyek-elkovetoi (letöltés: 2023. április 3.)
  22. EMMI szakmai irányelve egészségügyi ellátók feladatairól gyermekek bántalmazásának, elhanyagolásának gyanúja esetén. 2020. EüK. 14. szám EMMI szakmai irányelv 2, 20.
  23. Uo.
  24. Amennyiben a halál, mint eredmény bekövetkezik, már szándékos vagy gondatlan emberölés lesz a tényállás.
  25. A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 8.B.XIX.1604/2012. számú ítéletének indokolása szerint a terhelt azzal, hogy nevelési céllal lekevert egy-két nyaklevest, még nem valósítja meg a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét, bár mint nevelési módszer nem mondható helyesnek.
  26. A Győri Ítélőtábla Bhar.54/2015/4. számú határozata kiskorú veszélyeztetésének bűntette tárgyában. „Ezek a cselekmények összességében az ítélőtábla álláspontja szerint is túlmutatnak a házi fenyítőjog megfelelő gyakorlásán és a gyermekek jogait sértő cselekménynek tekintendők.”
  27. Hiányos és általánosságokat tartalmazó tényállások például, amelyek részben elítéléshez, részben felmentéshez vezettek: Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 7.B.2064/2014.; 7.Bpk.III.602/2015.; Elhanyagolással elkövetett bűncselekményben: PKKB 8.B.XIV.11.261/2015.; PKKB 12.B.VIII.32.958/2014.; XX. XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 7.B.XXI.1180/2014. Ld.. Balogh Anna: Kiskorú veszélyeztetésének bűntette a bírósági határozatok kritikai tükrében – különös tekintettel a fizikailag bántalmazott gyermekekre III. rész, Ügyészek lapja, XXVI. évf., 2019/1.
  28. A PKKB 20.B.V.11.084/2014. és a BKKB 5.B.XI.120/2014. számú ügy
  29. Vö. Balogh: Kiskorú veszélyeztetésének bűntette
  30. 1125/2019. (III. 13.) Korm. határozat az emberkereskedelem elleni küzdelem hatékonyságának növeléséhez szükséges intézkedésekről 1. a)
  31. Kuritárné Szabó Ildikó – Tisljár-Szabó Eszter (szerk.): Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna – a családon belüli gyermekkori traumatizáció: elmélet és terápia, Oriold és Társai Kiadó, 2015, 127.
  32. Solt Ágnes: Bírói ítélkezési gyakorlat a kiskorú veszélyeztetése tárgyában (A/III/9.) Kutatási zárójelentés, Budapest, Országos Kriminológiai Intézet, 2018, 21.
  33. Garai Renáta: Nem csak a testnek fájhat! A családon belüli erőszak elleni büntetőjogi védelem lehetőségei, in Miskolczi Bodnár Péter (szerk): XIV. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója. Jog és Állam, Budapest, KRE-ÁJK, 2018, 137.
  34. Garai Renáta: A fátyol túloldalán: szeretet vagy kilátástalanság? In. KRE-DIt, 2018/2, 4.
  35. Keenan, Marie: A gyermekek szexuális bántalmazása és a katolikus egyház – Gender, hatalom és szervezeti kultúra, Budapest, Oriold és Társai Kiadó, 2017.
  36. Vö. Komlósiné Sógor Ildikó: A kiskorú veszélyeztetése bűntett bizonyíthatóságának problémái, Eljárásjogi Szemle, II. évf., 2017/3, 11–16.; Szeibert Orsolya: Miért nem kiabál az áldozat? Családi Jog, IX. évf., 2011/4, 47–48.; Kőfalusi Eszter: A gyermekek jogainak érvényesülése – 25 éves a New York-i Gyermekjogi Egyezmény. Konferencia az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, Jogtudományi Közlöny, LXX. évf., 2015/2, 121–124.
  37. Ld. Molnár Ambrus: Összefoglaló vélemény, Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései, Budapest, Kúria, Büntető-Közigazgatási-Munkaügyi és Polgári Kollégiumai Joggyakorlat-Elemző Csoport, 2017.
  38. Vö. Domokos Andrea (szerk.): A családon belüli erőszak büntetőjogi és társadalmi megítélése, Budapest, KRE-ÁJK, 2017, 22, 84–87.
  39. A latin cohors, (zászlóalj) elnevezésből származó szó, amely az ókori római császári hadseregben a légió kisebb egységét a tizedet jelölte. Dolgozatomban használt jelentéstartalom ettől eltérően, az emberek olyan részcsoportját jelöli, akik valamilyen jellemzőjük szerint kerülnek csoportosításra: vagyis, gyermekkorukban bántalmazásnak voltak kitéve.
  40. Ld. erről Adverse Childhood Experiences, Centers for Disease Control and Prevention, https://www.cdc.gov/violenceprevention/acestudy/
  41. Kuritárné Szabó–Tisljár-Szabó: Családon belüli gyermekkori traumatizáció, 147.
  42. Ld. Dong, Maxia (et al.): The interrelatedness of multiple forms of childhood abuse, neglect, and househld dysfuntion, Child Abuse Negl. Vol, 28, Issue 7, July 2004, 771–784.
  43. Hozzáférés a bűnügyi nyilvántartásokhoz, letartóztatási nyilvántartásokhoz, a szexuális bűnözők adataihoz: http://www.criminalsearches.com
  44. Ezen a kereső felületen azt tudhatja meg oldalt felkereső felhasználó, hogy laknak-e a szomszédjában vagy a lakókörnyezetében a bűnügyi nyilvántartásban szereplő személyek.
  45. Ld. Balogh: Kiskorú veszélyeztetésének bűntette
  46. Department of State Hospitals – Coalinga, https://www.dsh.ca.gov/coalinga/
  47. California Welfare and Institutions Code – WIC § 6604 alapján, ha a bíróság vagy az esküdtszék megállapítja, hogy a személy szexuálisan erőszakos ragadozó, akkor őt határozatlan időre az adott állam Állami Kórházába bocsátják megfelelő kezelésre, ahol elszigetelve egy biztonságos létesítményben kell előírt programokon részt vennie.
  48. Involuntary commitment or civil commitment – Az önkéntes kötelezettségvállalás vagy a polgári jogi kötelezettségvállalás (az angolszász jogrendszerben), például az Egyesült Királyságban is ismert olyan jogi eljárás, amelyen keresztül az a személy, aki az orvosszakértő szerint súlyos tünetekkel járó mentális betegségben szenved, egy pszichiátriai fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátást nyújtó kórházban tartják fogva és kezelik.
  49. Ld. Welfare and Institutions Code WAC §§ 6600, 6602 & 6604.
  50. Polly Hannah Klaas esetéről ld. részletesen Polly’s stroy, Polly Klaas Foundation, https://www.pollyklaas.org/pollys-story/
  51. Kennedy, Helen: Polly’s Smiling Killer Gets Death Sentence, Daily News, Aug 6. 1996, https://www.nydailynews.com/archives/news/polly-smiling-killer-death-sentence-article-1.741066
  52. Klaas, Mark, Death Penalty Abolitionists Alternate Universe, Klaaskids, Oct 28. 2016 https://www.klaaskids.org/blog/death-penalty-abolitionists-alternate-universe/
  53. Ld. Richard Allen Davis, Ciminal Minds Wiki, https://criminalminds.fandom.com/wiki/Richard_Allen_Davis
  54. California Code, Welfare and Institutions Code – WIC § 6600.
  55. WAC 6600 (b) pont
  56. WAC 6600 (e) pont
  57. A public defender – kirendelt közvédő olyan ügyvéd, aki azokat a személyeknek nyújt jogi védelmet és képviseletet, akik egyébként anyagi források hiányában nem engedhetik meg maguknak, hogy ügyvédnek adjanak megbízást.
  58. Tizenhat éve szexuális bűnelkövetők ápolását végzem. Korábban börtönben, mentális betegekkel dolgoztam.
  59. Romney, Lee: Coalinga State Hospital Is Sitting Nearly Empty, Los Angeles Times, March 5, 2006. https://www.latimes.com/archives/la-xpm-2006-mar-05-me-coalinga5-story.html
  60. Scott Gold – Lee Romney: Treatment replaced by turmoil, Los Angeles Times, Nov 15, 2007. https://www.latimes.com/local/la-me-mental15nov15-story.html
  61. Rapid assessment on child labour in the sugarcane sector in selected areas in Cambodia: A comparative analysis, ILO, 2015, https://www.ilo.org/wcmsp5/groups/public/—asia/—ro-bangkok/—sro-bangkok/documents/publication/wcms_391960.pdf
  62. Az adatbázis a magyarorszag.hu oldalon, ügyfélkapus belépés után a család menüpontra kattintva, azon belül pedig a gyermekvédelem menüponton keresztül érhető el.
  63. UNICEF Child Labour. 2009-2015-ig (2016) https://data.unicef.org/wp-content/uploads/2015/12/child-protection_child-labour-database_may-2016.xls (letöltés: 2023. április 3.)
  64. Pennington, John: Why would a mother sell her own child? Asean Today, 2017. Forrás: https://www.aseantoday.com/2017/04/why-would-a-mother-sell-her-own-child/ (letöltés: 2023. április 3.)
  65. Global Report on Trafficking in Persons, UN, 2022. https://www.unodc.org/documents/data-and-analysis/glotip/2022/GLOTiP_2022_web.pdf (letöltés: 2023. április 3.)
  66. Vö. Trafficking in Persons, National survey on migration human trafficking and other forms of exploitation, USAID, https://www.usaid.gov/ukraine/fact-sheet/dec-16-2022-trafficking-persons, valamint https://ukraine.iom.int/sites/g/files/tmzbdl1861/files/documents/omnibus_survey_results_eng.pdf (2023. április 3.)
  67. Catching the virus cybercrime, disinformation and the COVID-19 pandemic, EUROPOL, https://www.europol.europa.eu/publications-events/publications/catching-virus-cybercrime-disinformation-and-covid-19-pandemic (letöltés: 2020. április 3.)
  68. Greece – Homeless children at high risk of sexual exploitation have nowhere to go, ECPAT, https://www.ecpat.org/news/homeless-children-sexual-exploitation-greece/?utm_source=Exposure&utm_campaign=Corona (letöltés: 2023. április 3.)
  69. Gyermek Szexuális Kihasználásának Nemzetközi Adatbázisa (ICSE) Interpol.
  70. Gyermekek Szexuális Bántalmazásának Anyaga (CSAM).
  71. Gyermekek Szexuális Kizsákmányolásának Anyag (CSEM).
  72. Towards a Global Indicator on Unidentified Victims in Child Sexual Exploitation Material, Summary Report, INTERPOL-ECPAT: https://ecpat.org/wp-content/uploads/2021/05/TOWARDS-A-GLOBAL-INDICATOR-ON-UNIDENTIFIED-VICTIMS-IN-CHILD-SEXUAL-EXPLOITATION-MATERIAL-Summary-Report.pdf (letöltés: 2023. április 3.)

Gyebrovszki Zsolt Dániel: Az elévülés kérdésköre a versenyjogi kártérítési perekben

Bevezetés

Az elévülés következetes figyelembevétele közérdek, a jogbiztonság egyik fontos fundamentuma.[1] Az elévülés elsődleges és a közérdek által is legitimált[2] célja a bizonytalan helyzetek kiküszöbölése és megelőzése,[3] minek következtében az elévülés szabályait úgy kell értelmezni és alkalmazni, hogy a versenyjogi jogsértés károsultjai követeléseiket mielőbb érvényesítsék.[4] Ez az értelmezés hatással kell, hogy legyen az elévülés kezdőidőpontjának megállapítására is, továbbá a versenykorlátozással okozott károk megtérítéséért való felelősség imperatívan és kizárólagosan deliktuális természetű, következésképpen a versenyjogi jogsértések, szűkebben a kartellek okozta károk megtérítésére a deliktuális felelősség szabályait kell alkalmazni.

Az Európai Unió Bírósága az Irányelv elfogadását megelőzően a Manfredi-ügyben[5] hozott ítéletében rögzítette, hogy uniós szabályozás hiányában a versenyjogi kártérítési igények elévülési idejét a tagállami jognak kell megállapítania az egyenértékűség és tényleges érvényesülés elvének szem előtt tartásával.[6]

A versenyjogi kártérítési perek kapcsán az egyik alapvető problémát – a magyar versenyjogi kártérítési perek valóságára alapozott – meglátásom szerint az elévülést övező bizonytalanságok jelentik. A kartellek felderítése rendkívül idő igényes és rendkívül sok erőfeszítést kíván meg a hatóság oldalán. Ez az egyik legalapvetőbb oka annak, hogy a jogsértéssel érintett károsultak mind anyagi mind eljárásjogi szempontból nehéz helyzetben vannak, ugyanis gyakran a jogsértés elkövetése és annak GVH által történő megállapítása között olyan jelentős idő telik el, amely idő alatt az Irányelvet megelőző időszakban a versenyjogi kártérítési igények érvényesíthetősége egyszerűen elévült, amely ezen igények bírói út igénybevételével történő érvényesítésének megszűnését jelentette egyben. Ki kell emelni, hogy az Irányelvet követő időszakban sem rendeződött maximálisan az elévülés kérdésköre, ezért a versenyjogi kártérítési perek szempontjából az elévülés kérdése kifejezetten hangsúlyosnak és relevánsnak tekinthető.

Európai Uniós szabályozás

Már az 1/2003/EK rendelet preambulumának (7) bekezdése is utalást tett utalást az uniós versenyjog kikényszerítésben tagállami bíróságok által viselt szerepére.[7] Az Európai Unió Bizottsága a Courage- és a Manfredi-ügyeket követően felismerte az uniós versenyjog modernizációjának szükségességét, ezért 2004-ben megkezdte az Irányelv kidolgozását egy a versenyjogi jogsértésekhez kapcsolódó kártérítési keresetek sikerességének akadályairól szóló tanulmány,[8] illetve az ilyen jogsértésekből eredő károkat számszerűsítő tanulmány elkészítésére vonatkozó tanulmány megrendelésével.[9]

2013-ban az Európai Unió Bizottsága közzé tette az Irányelvjavaslatot,[10] végül a módosított szöveg[11] 2014. április 17-én került elfogadásra az Európai Parlament által, majd november 26.-án került megerősítésre az Európai Tanács részéről. Az Irányelv nemzeti jogba történő átültetésének határideje 2016. december 27-e volt.[12] Az előírt határidőig csupán hét tagállam ültette át az Irányelvet, 2017-ben 18 tagállam ültette át, végül 2019-ben Bulgária, Görögország és Portugália.[13]

Az Irányelv megalkotása egy fontos lépés volt a magánjogi igényérvényesítéssel kapcsolatos uniós jogfejlesztési folyamatban. Ez a jogi innováció mindenképpen egy hiánypótló munkája az Európai Unió jogalkotásának. Az Irányelv több anyagi jogi és eljárásjogi akadályt hárít el, ugyanis a versenyjogi jogsértésekből eredő károk megtérítésével kapcsolatos nemzeti szabályok jelentős részét harmonizálta, így számos meghatározó jellegű anyagi és eljárásjogi szabálynak igazodniuk kell hozzá.

Az Irányelv alapvetésként harmadik preambulum bekezdésében rögzíti, hogy az EUMSZ. 101. és 102. cikke közvetlen hatállyal bír a magánjogi jogviszonyokban. Az Irányelv – ahogyan azt a Bíróság a Manfredi-ügyben és a Courage-ügyben kifejtette – a tényleges kártérítéshez való jogon, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvén nyugszik.[14]

Az Irányelv 10. cikke szabályozza az elévülés kérdését, amely a károsultakra nézve kedvező szabályokat hozott. Ilyen az elévülés kezdetének meghatározása, az elévülés minimum 5 éves időtartama, illetve az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok.

Az Irányelv alapján a kártérítési keresetek indítását nem akadályozhatják aránytalanul az elévülési időre vonatkozó nemzeti szabályok. Ez a kitétel főként a következményi keresetekre, azaz olyan keresetekre vonatkozik, amelyek a jogsértés versenyhatóság vagy felülvizsgálati bíróság általi megállapításán alapulnak. Ebből kifolyólag lehetővé kell tenni a jogosultak számára, hogy versenyhatósági eljárás után is indítható legyen azon alapuló kártérítési kereset. Az elévülési idő nem kezdődhet meg a jogsértés megszűnése előtt, illetve az előtt, hogy a felperes arról tudomást szerzett volna, vagy ésszerűen elvárható módon tudnia kellene a jogsértő magatartásról, mely számára kárt okozott, illetve a jogsértést elkövető személyéről. Az Irányelv lehetővé kívánta tenni a tagállamok számára, hogy általánosan alkalmazandó abszolút elévülési időket tartsanak fenn vagy vezessenek be, feltéve, hogy ezen abszolút elévülési idők nem teszik gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlságosan nehézzé a teljes kártérítéshez való jog gyakorlását.[15]

Az Irányelv előírja továbbá, hogy az elévülési idő nyugodjon vagy szakadjon meg, ha valamely nemzeti versenyhatóság intézkedést fogad el a kártérítési kereset alapjául szolgáló versenyjogi jogsértéssel kapcsolatos vizsgálat vagy eljárás keretében.[16]

Az Európai Unió Bíróságának gyakorlata az Irányelv 10. cikkével kapcsolatban

Az Irányelv 10. cikkével kapcsolatban már születtek ítéletek az Európai Unió Bírósága előtt, illetve vannak jelenleg is folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárások, amelyekben a tagállami bíróságok az Irányelv elévüléssel kapcsolatos szabályaival kapcsolatban kértek útmutatást az Európai Unió Bíróságától.[17]

Cogeco-ügy

A Cogeco-ügyben[18] nyújtott be először előzetes döntéshozatal iránti kérelmet tagállami bíróság, amelyben az Irányelv 10. cikkével kapcsolatos kérdéseket tett fel. 2013. június 14. napján hozott döntésében az Autoridade da Concorrência, vagyis a portugál versenyhatóság 3,73 millió euró összegű bírságot szabott ki a Sport TV Portugal SA nevű portugál társaságra, mivel visszaélt erőfölényével a fizetős sportcsatornák piacán.[19] 2015. február 27. napján a Cogeco kártérítési pert indított a Sport TV és annak két részvényese, a Controlinveste-SGPS SA és a NOS-SGPS SA ellen. A kártérítési igény alapja az volt, hogy az erőfölénnyel való visszaélés következtében a felperesnek magasabb díjakat kellett fizetnie a sportműsorok sugárzásáért. [20] A per alperesei arra hivatkoztak, hogy a kártérítés iránti igény elévült. [21]Az alperesek érvelése szerint az elévülés elkezdődhetett 2008. áprilisában, amikor a Sport TV és a Cogeco leányvállalata a Cabovisao megállapodást kötöttek a sportműsorok sugárzásáról, 2009. júliusában, amikor a Cabovisao bejelentést tett a portugál versenyhatósághoz, 2011. márciusában, amikor a jogsértés megszűnt, vagy 2012. februárjában, amikor a Cogeco eladta a Cabovisao-t. Cogeco érvelése szerint az elévülés csak 2013. júniusában kezdődött, amikor a portugál versenyhatóság meghozta a bírságot kiszabó döntését.

2017. november 15. napján a Tribunal Judicial da Comarca de Lisboa előzetes döntéshozatal iránti kérelmet[22] nyújtott be az Európai Unió Bíróságához, amelyben hat kérdést tett fel. A portugál bíróságnak az Irányelv elévüléssel kapcsolatos szabályai szempontjából legrelevánsabb kérdése a második, harmadik és negyedik volt, amelyek arra irányultak, hogy uniós jogba ütközhet-e az, hogy a portugál polgári törvénykönyv és a portugál polgári perrendtartás rendelkezései ellentétesek az Irányelvvel az Irányelv átültetési határidejének lejárta előtt, illetve arra, hogy rendelkezik-e az Irányelv horizontális közvetett hatállyal, az átültetési határidő lejárta előtt, azaz az Irányelv fényében kell-e értelmezni a portugál polgári törvénykönyv és portugál polgári perrendtartás rendelkezéseit.

Az Európai Unió Bíróság ítéletében a második és a negyedik kérdés első részére azt a választ adta, hogy a portugál elévülési szabályok összességében ellentétesek az uniós versenyjog tényleges érvényesülésével. Az Európai Unió Bírósága a harmadik és a negyedik kérdés második részére azt a választ adta, hogy a tárgybeli kereset nem következményi kereset, így a kérdések nincsenek összefüggésben az üggyel és elfogadhatatlanok. Az Európai Unió Bírósága rámutatott, hogy a lisszaboni fellebbviteli bíróság jogerős ítélete a portugál versenyhatóság jogsértést megállapító határozata kapcsán a Cogeco kártérítés iránti keresetének benyújtását követően született.

A Cogeco-ügyben hozott ítélet azonban nem adott választ arra a kérdésre, hogy melyek azok a szempontok, amelyeket vizsgálni kell az Irányelv által megfogalmazott tényleges érvényesülés elvének és az egyes elévülési szabályok összeegyeztethetősége kapcsán. Meglátásom szerint az Irányelv anyagi rendelkezésekre vonatkozó időbeli hatálya kérdéseket vethet fel a visszamenőleges alkalmazás és a még fel nem derített egységes és folyamatos jogsértések kapcsán.

Hazai szabályozás

Az Irányelvet 2016. december 6. napján ültették át a hazai jogba.[23] A versenyjogi kártérítési perekkel kapcsolatos hazai szabályozás a specialitás elve alapján elsősorban a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 88/T. § által előírt speciális elévülési szabályok alkalmazandók, másodszor amennyiben az említett speciális szabály nem rendelkezik egy adott kérdésről, akkor a Tpvt. 88/C. § (1) bekezdése alapján a Ptk. elévüléssel kapcsolatos általános szabályai alkalmazandók. Az elévülés ideje a Ptk.-ban foglalt általános szabályok alapján öt év.[24]Azonban a Tpvt. 95/E. § (4) bekezdése alapján a Tpvt. 88/T. §-ben foglalt károsultakra nézve kedvező elévülési szabályok csak a 2017. január 15. napját követően történt versenyjogsértésre alkalmazhatóak.[25]

A Tpvt. 88/T. § nem érinti az elévülés időtartamára vonatkozó általános szabályt, ugyanakkor az Irányelv előírásainak megfelelően meghatározza, hogy mikor kezdődik a versenyjogi jogsértésből eredő kártérítési igény elévülési ideje, illetve az elévülés nyugvásával kapcsolatos kiegészítő szabályokat tartalmaz.[26] A Tpvt. 88/T. § (1) bekezdése alapján a versenyjogi jogsértésből eredő kártérítési igény elévülési ideje három konjunktív feltétel együttes fennállása esetén kezdődik, azaz amikor a versenyjogi jogsértést megvalósító magatartás megszűnt, és a károsult tudomást szerez vagy kellő gondosság mellett tudomást szerezhetett volna a jogsértő magatartásról és arról, hogy az versenyjogi jogsértésnek minősül, a jogsértéssel okozott kárról, és a jogsértő vállalkozás személyéről.

A Ptk. általános szabálya szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik,[27] azaz esetünkben nyomban esedékessé válik a követelés a károsodás bekövetkezésével.[28] A versenyjogsértéssel okozott károk megtérítéséért való felelősség kizárólagosan a deliktuális, azaz a szerződésen kívüli károkozásért való felelősség szabályai szerint alakul. Következésképpen a deliktuális felelősség jogalapként történő megjelölése nemcsak azt jelenti, hogy ez a követelés jogalapja, hanem azt is, hogy nincs jogi lehetőség kontraktuális logikán alapuló megfontolásokat figyelembe venni. A fentiekben felvázolt, a versenyjogi kártérítési pereket jellemző szigorú deliktuális logikai felépítés álláspontom szerint oda vezet, hogy csak és kizárólag a károsult vagyonában beállt tényleges vagyoncsökkenés, a kartell ár tényleges megfizetése tekinthető a kár bekövetkezési időpontjának.

Az elévülés kezdő időpontja

Amint fent már történt rá utalás, alapvetően a tudomásszerzés időpontját kell az elévülés kezdő időpontjának tekinteni. A törvény szövege alapján egyidejűleg tudomással kell (illetve kellő gondosság mellett kellene) rendelkeznie a károsultnak a jogsértő magatartásról, a jogsértéssel okozott kárról, és a jogsértő vállalkozás személyéről. Tekintettel a kartellek titkos jellegére, illetve arra a tényre, hogy a versenyjogi jogsértések megállapítása a versenyhatóság, illetve az igazságszolgáltatás bírói monopóliuma alapján a bírósági felülvizsgálati szakra tartozik, ezért a Tpvt. 80. § (1) bekezdése alapján a GVH keresetlevéllel nem támadott határozatának keltétől, illetve a Tpvt. 80. § (2) bekezdése alapján a GVH határozata ellen indult közigazgatási perben született jogerős ítélet kihirdetésétől számíthatjuk a jogsértő magatartásról[29] való tudomásszerzés egyik kézzelfogható és lehetséges időpontját. A kérdés kapcsán Kolodzey és Török[30] azonban a Tpvt. 88/T. § (1) bekezdése és a Tpvt. 88/T. § (2) bekezdése között feszülő ellentétre hívja fel a figyelmet, azt állítva, hogy a versenyfelügyeleti eljárás lezárultát megelőzően is megindulhat az elévülés a Tpvt. 88/T. § (2) bekezdésének szövegéből kiindulva. A Tpvt. 88/T. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha valamely uniós versenyhatóság a jogsértő magatartással összefüggésben eljárást indít, az eljárás megindításától a versenyhatóság vagy – ha a versenyhatóság határozatát bíróság előtt megtámadták – a bíróság jogerős döntésének meghozatalát követő egy évig az elévülés nyugszik. Álláspontom szerint a vizsgált normaszövegben szereplő „valamely uniós versenyhatóság a jogsértő magatartással összefüggésben eljárást indít – habár valóban nem egyértelmű – fordulat a GVH eljárását megelőző, követő vagy önálló, az Európai Unió valamely tagállami versenyhatósága által indított versenyfelügyeleti eljárást kell, hogy jelentse, így az elévülés Tpvt. 88/T. § (1) bekezdésétől egy merőben eltérő, sajátos jogi helyzetet szabályoz a már említett szakasz (2) bekezdése, ami meglátásom szerint indokolt, tekintettel arra, hogy az Irányelv és a Manfredi-ügy megállapítása alapján uniós szabályozás hiányában az elévülés részéletszabályait a tagállami jognak kell megállapítania, így egy másik tagállam versenyhatósága, illetve bírósága által lefolytatott eljárásra eltérő elévülési szabályok – az egyenértékűség és tényleges érvényesülés elvének érvényesülése mellett – szükségesek.

A jogsértés megszűnését illetően a témát vizsgálók körében az is kérdésként merült fel, hogy a jogsértés megszűnése kapcsán a közjogi értelemben vett versenyjogsértés, vagy a magánjogi értelemben vett károkozó magatartás megszűnését kell-e érteni. Nagy Csongor István – magyar bírói esetjog alapján kialakított – álláspontja szerint a Tpvt. 88/T. § (1) bekezdése a jogsértés megszűnése alatt nem a versenyfelügyeleti eljárásban – vagyis a kártérítési per alapügyére – vizsgált versenykorlátozó magatartás megszűnését, hanem az adott személynek kárt okozó magatartás megszűnését kell érteni. Rámutat, hogy az igény magánjogi jellegére tekintettel a polgári jogi elévülésre vonatkozó gyakorlatot kell irányadónak tekinteni, amely szerint az elévülés káreseményenként kezdődik.[31] Ezzel szemben Teleki Lóránt – uniós esetjog alapján kialakított – álláspontja a kérdést illetően az, hogy a közjogi jogsértés megszűnésének időpontja hatással lehet a tudomásszerzés időpontjára.[32]

Álláspontom szerint a kérdést tovább árnyalja adott esetben a jogági jogellenesség kérdése, illetve az, hogy a károsult fél követő vagy önálló keresetet indított-e. Alapvetésként fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a magánjogi jogellenesség nem azonos a jogszabálysértéssel, a közigazgatási – vagyis versenyjogi – jogsértéssel. A magánjogi jogellenesség magából a kár okozásából következik, mert a magatartás a károkozás általános tilalmába ütközik.[33] A jogsértés megszűnése kapcsán az Irányelv úgy fogalmaz, hogy az elévülési idő nem kezdődhet meg a jogsértés megszűnése előtt és azelőtt, hogy a felperesnek tudomása lenne, illetve – ésszerűen elvárható módon – tudnia kellene a jogsértésnek minősülő magatartásról, arról, hogy a jogsértés a felperesnek kárt okozott, valamint a jogsértő kilétéről.[34] A (versenyjogi) jogsértés az Irányelv idézett preambulum bekezdésében elválni látszik a (jogellenes) károkozástól. A jogsértés megszűnése és a jogsértésnek minősülő magatartásról való tudomásszerzés fordulatok együttes olvasata véleményem szerint szükségszerűen a közjogi, vagyis a versenyjogsértésre kell hogy utaljanak, mivel a jogsértés megszűnése – mintegy objektív időpont – illetve a jogsértőnek minősülő magatartásról való tudomásszerzés – mint egy szubjektív időpont – fogalmak feltételeznek egy közigazgatási aktust, vagyis egy versenyjogsértést megállapító határozatot, mert ilyen hiányában versenyjogi jogellenességről csak jogerős bírósági ítélet esetén beszélhetünk, ami már a magánjogi igényérvényesítés maga.

A kérdés kapcsán Horváth András arra a megállapításra jutott, hogy a jogági jogellenesség függetlensége a versenytársak közötti versenykorlátozó célú magatartásra alapított kártérítési keresetek esetén attól függ, hogy önálló vagy következményi keresetről van szó. Önálló kereset esetén a jogági jogellenesség függetlensége teljes mértékben érvényesül, követő kereset esetén azonban – mivel a bíróság a jogsértés megállapításától nem térhet el – a magánjogi jogellenesség nem független teljes mértékben a versenyjogi jogellenességtől.[35]

Álláspontom szerint ez a megállapítás az Irányelv implementációját követően megerősítésre került az Irányelv kartelleket illető kár vélelemmel kapcsolatos szabályai révén. Az Irányelv átültetését megelőzően úgy vélem a versenyjogi jogellenesség és a magánjogi jogellenesség, azaz a károkozás ténye egymástól élesen elvált, a magánjogi jogellenesség, azaz a kár tényét illetően az ellenkező bizonyítása megengedett volt önálló és követő kereset esetében egyaránt[36]. Azonban az Irányelv 17. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy kartellezést megvalósító versenyjogi jogsértés esetén vélelmezni kell a károkozás tényét. Az Irányelv hazai jogba történő átültetését követően a Tpvt. 88/D. § (4) bekezdése alapján ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a jogsértés kárt okozott, ha a felperes bizonyítja, hogy a versenyjogi jogsértés kartellt valósított meg. Továbbá a Tpvt. 88/G. § (6) bekezdése alapján a kartellel okozott versenyjogi jogsértés esetén az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a versenyjogi jogsértés a jogsértő vállalkozás által alkalmazott árat tíz százaléknyi mértékben befolyásolta. Mivel a Tpvt. 88/B. § (8) bekezdése alapján a bíróság a GVH keresettel nem támadott határozatának, illetve – ha a határozatot megtámadták – a bíróság határozatának a jogsértést megállapító részéhez kötve van, ezért egy kartell jogsértést megállapító és keresettel nem támadott GVH határozat, vagy azt felülvizsgáló és helybenhagyó jogerős bírósági határozat nyomán egy követő keresetben a Tpvt. fent idézett kár vélelemmel kapcsolatos szabályai – de a kárvélelemmel kapcsolatos rendelkezés mindenféleképpen, ha a kár mértékére vonatkozó szabály nem is – megdönthetetlenné válnak, így a versenyjogi jogsértés azonnali károkozást is jelent egyben, ezáltal a magánjogi jogellenesség követő keresetek esetén meglátásom szerint nem hogy nem független a versenyjogi jogellenességtől, de iure abból fakad.

A fentiek alapján véleményem szerint a versenyjogi jogsértést megvalósító magatartás megszűnése alatt a közjogi jogsértés, vagyis a versenykorlátozó magatartás megszűnését kell érteni. A közjogi értelemben vett jogsértő magatartás megszűnése teremt jogi lehetőséget a tudomásszerzés időpontjától kezdődő elévülési időpont megállapításához, míg egységes és folyamatos jogsértés esetén a törvényszövegből kiindulva nem lehetséges kezdőidőpontként figyelembe venni a tudomásszerzés időpontját.

A vállalkozás személyéről való tudomásszerzés és a gazdasági folytonosság elve

Álláspontom szerint a jogsértő vállalkozás kilétéről való tudomásszerzésnek nem csak az önálló keresetek esetében van relevanciája, ugyanis habár a követő keresetek tekintetében látszólag nem kérdés, hogy a GVH, illetve a bíróság mely vállalkozás vonatkozásában állapított meg jogsértést, a kartellező vállalkozások esetében gyakori, hogy az eredeti gazdasági szereplő a jogsértést megállapító határozat meghozatalakor már nem létezik, amely révén a személyes felelősség elvének alkalmazása megakadályozhatja, hogy a versenyhatóságok szankcionálják a jogsértést, illetve a károsultak kártérítési pert indíthassanak a károkozó ellen.

A versenyjogi jogsértés megvalósításáért viselt felelősség elvileg személyes jellegű, az ebből fakadó szankciók jellege és súlyossága miatt. Ennek megfelelően a versenyhatóságok általában azt a vállalkozást teszik felelőssé, aki a jogsértő vállalkozásra a jogsértés elkövetésének időpontjában befolyással bírt („eredeti gazdasági szereplő”), azaz főszabály szerint a személyes felelősség elve érvényesül a versenyjogi jogsértésekért viselt felelősség megállapítása esetén.[37] Bizonyos esetekben azonban a személyes felelősség elvének formalista alkalmazása befolyásolhatja a versenyhatóságok képességét a versenyjog hatékony érvényesítését, illetve a károsultak által indítandó kártérítési pereket, akár azért, mert az eredeti gazdasági szereplő már nem létezik, akár azért, mert szervezeti változásokon ment keresztül.[38]

Ezért a gazdasági folytonosság elve előírja, hogy a versenyhatóságok a bírság kiszabásáról szóló határozat elfogadásakor kivételesen olyan jogi személyt is felelőssé tehetnek, amely a jogsértés elkövetésekor nem állt kapcsolatban a jogsértésben érintett vállalkozással. Az Európai Unió Bíróságnak ítélkezési gyakorlata szerint ez a kivétel csak akkor alkalmazható, amennyiben az eredeti gazdasági szereplő már nem létezik (jogi-de iure vagy gazdasági-de facto értelemeben véve) a jogsértést megállapító határozat meghozatalakor[39] , amennyiben az eredeti vállalkozás a jogsértési határozat elfogadásakor még mindig létezik, de a jogsértő tevékenységet egy új, ugyanahhoz a vállalatcsoporthoz tartozó gazdasági szereplőre ruházták át (vállalkozás csoporton belüli átruházás);[40] illetve amennyiben a jogsértéssel érintett üzletágat a szokásos piaci feltételektől eltérő módon, a versenyjogi szankciók elkerülésének szándékával adták át egy új gazdasági szereplőnek.[41]

A jogi értelemben vett megszűnést tekintve az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy amennyiben az eredeti gazdasági szereplő jogilag megszűnt, abban az esetben meg kell találni a jogsértés elkövetéséhez hozzájáruló fizikai és emberi tényezők kombinációját (azaz a jogsértő vállalkozást, amely jellemzően személyzetet, gyárakat, földterületet, épületeket stb. foglal magában), és másodszor, azonosítani azt a vállalkozást, amelyik idő közben jogutódjává vált a korábbi vállalkozásnak, ezáltal felelős lett annak működésükért.[42]

Ugyanez a megoldás alkalmazandó, abban az esetben, amikor az eredeti gazdasági szereplőt egy másik jogi személy olvasztja be, aki így ’megörökli’ az előbbi vállalkozás eszközeit, valamint annak jogait és kötelezettségeit, beleértve a jogsértésért való felelősségét is. Ez a kérdés a Raiffieissen Zentralbank Osterreich-ügyben merült fel, ahol az Erste Bank a jogsértés ideje alatt beolvasztott egy jogsértő társaságot (Girocredit). Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a tranzakció következtében a Girocredit versenyjogi jogsértésért való felelőssége az Erste Bankra szállt át, amely a jogsértés teljes időtartamára felelősséggel tartozott.[43]

A SNIA és az Uralita-ügyekben a Törvényszék megállapította, hogy a fent említett felelősségi alakzat akkor is fennállhat, ha a jogsértést elkövető leányvállalat anyavállalatát a jogsértés időszakát követően egy másik társaság beolvasztotta. Mivel az anyavállalat felelt a jogsértésért, ez a felelősség a jogutód társaságra szállt át. Ennél fogva a jogutód társaságot a jogsértésért felelősnek találták.[44]

A de facto megszűnés esetével kapcsolatban az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a gazdasági folytonosság elve akkor is alkalmazandó, ha az eredeti gazdasági szereplő ténylegesen megszűnt létezni (mivel már nem folytat gazdasági tevékenységet), azzal az indokkal, hogy egy jogilag továbbra is létező, de a gazdasági tevékenységét beszüntető vállalkozással szemben szankció kiszabása nem valószínű, hogy visszatartó erejű lenne.[45]

Az NMH Stahlwerke GmbH-ügyben az Európai Unió Bírósága megerősítette, hogy a gazdasági folytonosság elve alkalmazandó abban az esetben, amikor az eredeti tulajdonos a jogsértés időtartama alatt ruházza át vagyonát egy másik társaságra. Az említett ügyben az átruházást követően az Eisenwerk megszűnt, az NMH pedig átvette a vállalkozást. Annak ellenére, hogy az Eisenwerk a jogsértést megállapító határozat meghozataláig jogszerűen létezett, az Európai Unió Bírósága úgy ítélte meg, hogy 1990-től ténylegesen megszűnt létezni. Ezért az NMH-t gazdasági jogutódjának kellett tekinteni, és a jogsértés teljes időtartamára megállapították a felelősségét.[46]

Amennyiben a jogsértést megállapító határozat meghozatalának időpontjában az eredeti gazdasági szereplő még mindig létezik, alapvetően három esetkör képzelhető el: a jogsértő vállalkozás átruházása egy független harmadik félre; a jogsértő vállalkozás csoporton belüli átruházása, vagy a jogsértő vállalkozás csoporton belüli átruházása annak érdekében, hogy azt később független harmadik félnek adják át.

Amennyiben az átruházásra a jogsértés időtartamán túl kerül sor, az Európai Unió Bírósága úgy ítélte meg, hogy a személyes felelősség elve alkalmazandó, azaz az eredeti gazdasági szereplő felel a teljes jogsértésért. Ebben az esetben a gazdasági folytonosság elvének alkalmazása szükségtelen és indokolatlan. Ellenkező esetben az eredeti üzemeltető könnyen kibújhatna a felelősség alól azáltal, hogy a jogsértő eszközöket harmadik félnek adja el.

Amennyiben az átruházásra a jogsértés időtartama alatt kerül sor, és a jogsértő vállalkozás a megszerzése után is folytatja a versenyjogsértést, mind az eladó, mind a megszerző vállalkozás felelősséggel tartozik. Mindkét vállalkozásnak a jogsértés azon időszakáért kell felelnie, amely alatt a jogsértő vállalkozás a tulajdonában volt. A gazdasági folyamatosság elvének alkalmazása ismét szükségtelen.

Az Anic Participazione-ügyben a Bizottság bírságot szabott ki a felperesre a polipropilén kartellben való részvétel miatt. A felperes, az Anic azt állította, hogy nem kellett volna felelősségre vonni, mivel a jogsértő üzletágat 1982-ben, a jogsértő időszak végén eladta a Monte-nak. Ezért az Anic szerint a bírságot az utóbbira kellett volna kiszabni. Az Európai Unió Bírósága elutasította ezt az érvelést, azzal az indokkal, hogy „[a]z Anic azzal a kifogással, hogy az Elsőfokú Bíróság neki tulajdonította a jogsértésért való felelősséget, noha a polipropilén üzletágát a Monte-ra ruházta át, figyelmen kívül hagyja a személyes felelősség elvét”. Ennek következtében az Európai Unió Bírósága az Anic-ot a jogsértés teljes időtartamára felelősségre vonta. A Monte-t ezzel szemben, nem találták felelősnek.[47]

A gazdasági folytonosság elvét tehát akkor kell alkalmazni, ha a jogsértő üzleti tevékenységet a szokásos piaci feltételektől eltérő körülmények között, a versenyjogi szankciók elkerülésének szándékával ruházták át egy független harmadik félre.[48]

A jogsértő vállalkozás csoporton belüli átruházása esetén az Európai Unió Bírósága az Aalborg Portland- és a Versalis-ügyekben úgy döntött, hogy a gazdasági folytonosság elve alkalmazható, feltéve, hogy az eredeti és az új gazdasági szereplő ugyanazon vállalkozás irányítása alatt áll, és ezért ugyanazokat az utasításokat hajtották végre.[49]

Az, hogy az Európai Bizottság képes-e alkalmazni a gazdasági folytonosság elvét, részben a gazdasági egység fogalmától függ. Mivel az eredeti és az új gazdasági szereplő ugyanahhoz a csoporthoz tartozik, a versenyszabályok alkalmazása szempontjából egyetlen gazdasági egységet (és így ’vállalkozást’) alkotnak. Ennek eredményeképpen az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy az Európai Bizottság az eset körülményeitől függően akár az eredeti, akár az új gazdasági szereplőre is háríthatja a felelősséget. Például, ha az eredeti gazdasági szereplő a vállalkozás átruházását követően gazdasági értelemben véve szűnt meg, a Bizottság az új gazdasági szereplőt teheti felelőssé, hogy a bírság ténylegesen kiszabható és behajtható legyen.[50]

A fenti kérdés merült fel a Versalis-ügyben, ahol az Enichem SpA-tól a Versalisra ruházták át az eszközöket a jogsértés időtartama alatt. Mivel mindkét társaság az Enichem SpA irányítása alatt állt, az Európai Unió Bíróság megerősítette, hogy a Bizottság a bírság teljes összegét kiszabhatta a Versalisra, mivel az az Enichem SpA gazdasági értelemben vett jogutódja, annak ellenére, hogy az Enichem SpA jogilag továbbra is létezett.[51]

A fenti esethez hasonlóan, az ún. ETI-ügyben az Európai Unió Bíróság kimondta, hogy a jogsértő vállalkozás átruházása esetén az állami irányítás alatt álló vállalkozások között is a gazdasági folytonosság elve alkalmazandó, feltéve, hogy az eredeti gazdasági szereplő és az új üzemeltető ugyanazon állami szerv ellenőrzése alatt áll.

Az ETI-ügyben az olasz versenyhatóság bírságot szabott ki az ETI-re, egy állami szervre, amiért 1993 és 2001 között részt vett egy cigaretta-kartellben. Az 1999-ben alapított ETI egy másik állami szerv, az AAMS cigaretta-üzletágát vette át. Mivel mindkét vállalkozás a Gazdasági és Pénzügyminisztérium ellenőrzése alatt állt, az olasz versenyhatóság, majd az Európai Unió Bírósága is úgy ítélte meg, hogy az ETI az AAMS gazdasági jogutódja. Ezért az ETI-t a jogsértés teljes időtartamára felelősségre vonták.[52]

A gazdasági folytonosság elvének alkalmazhatóságának harmadik kategóriája az az esetkör, amelynek során a jogsértő vállalkozást az eredeti gazdasági szereplő csoportján belül létrehozott új vállalatra ruházzák át azzal a kizárólagos céllal, hogy megkönnyítsék annak független harmadik félnek történő értékesítését.

Az Európai Unió Bírósága foglalkozott ezzel a kérdéssel a Parker Hannifin-ügyben[53], amelyben a Parker ITR nevű vállalkozásra az Európai Bizottság pénzbírságot szabott ki kartellben való részvétel miatt. Ebben az esetben a jogsértés időtartama alatt a jogsértő vállalkozást átruházták egy független harmadik félre, a Parker-Hannifinre. Az átruházást azonban kétlépcsős folyamat előzte meg: (1) a jogsértő üzletág csoporton belüli átruházása az ITR SpA-tól annak egy leányvállalatára, az ITR Rubber Srl-re; és (2) az ITR Rubber Srl-től, egy független harmadik félre, a Parker-Hannifinn-re történő átruházás. A Bizottság álláspontja szerint a Parker ITR az ITR SpA gazdasági értelemben vett jogutódja volt. Ennél fogva nem csak onnantól kezdve tekintették felelősnek amikortól a jogsértő üzletággal rendelkezett, hanem az ezen időpontot megelőző jogsértő időszakért is, mint az ITR SpA jogutódja.

A Parker ITR fellebbezését követően a Törvényszék megsemmisítette a Bizottság határozatát, azzal az indokkal, hogy a gazdasági folytonosság ebben az esetben nem alkalmazható. Az Európai Unió Bírósága szerint a művelet első részét (azaz az eszközök csoporton belüli átruházását) figyelmen kívül kellett hagyni, mivel azt kizárólag azzal a céllal valósították meg, hogy az eszközöket végül egy független harmadik félnek értékesítsék. Ezért, mivel a műveletet pusztán az eszközök független harmadik fél részére történő átruházásának kellett tekinteni, nem állt fenn gazdasági folytonosság az eredeti gazdasági szereplő (azaz az ITR SpA) és az új gazdasági szereplő (azaz az ITR Rubber) között. Következésképpen az ITR Rubber Srl-t csak arra az időszakra kellett volna felelősségre vonni, amikor az eszközökkel rendelkezett, míg az ezt az időpontot megelőző jogsértésért az ITR SpA-t kellett volna felelősségre vonni.[54]

Az Európai Unió Bírósága azonban más következtetésre jutott. Az Európai Unió Bírósága szerint nem számított, hogy a csoporton belüli átruházás nem volt több, mint egy korlátozott időtartamú átmeneti lépés, amelynek célja az üzletág független harmadik félre történő átruházása volt. Ezért a Törvényszéknek nem lett volna szabad figyelmen kívül hagynia a csoporton belüli átruházást a gazdasági folyamatosság fennállásának vizsgálata során. Ennek eredményeképpen az Európai Unió Bírósága visszautalta az ügyet a Törvényszék elé érdemi határozathozatalra.[55]

A gazdasági folytonosság elvének alkalmazhatósága a versenyjogi kártérítési perekben

Az Európai Unió Bírósága a Skanska-ügyben[56] foglalkozott a gazdasági folytonosság és a versenyjogi kártérítés kapcsán a kereshetőségi jog alakulásával. A Skanska-ügy kapcsán az Európai Unió Bírósága lényegében arra kereste a választ, hogy mely vállalkozással szemben érvényesíthető versenyjogi kártérítési igény akkor, ha a kártérítési kereset benyújtásakor a kartellben részt vevő társaság már megszűnt.

Az Európai Unió Bírósága 2019. március 14. napján hozott ítéletében röviden rögzítette, hogy a versenyjogi kártérítési jog gyakorlásának feltételeit a tagállami jog határozza meg, ugyanakkor a kár megtérítésére köteles személy azonosításával kapcsolatos szabályokat az Európai Unió joga közvetlenül határozza meg. Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy az uniós versenyjog a vállalkozásokra vonatkozik, így az uniós versenyjog megsértéséből eredő kárért való felelősség is a vállalkozásokat terheli.[57]

Az Európai Unió Bírósága kimondta a Skanska-ügyben hozott ítéletében miszerint az Irányelv nem a felelős jogalanyt határozza meg, csak a jogalanyok egymás közötti viszonyát, továbbá kimondta, hogy az Irányelv nem biztosít hatáskört a tagállamoknak a kárért felelős személyek meghatározására, illetve azt, hogy az Irányelv – bár nem alkalmazható erre a kérdésre – szintén a vállalkozás kifejezést használja az egyetemleges felelősség kapcsán.[58]

Az Európai Unió Bírósága a bírság kiszabás kapcsán kidolgozott elvekre hivatkozott, miszerint a személyes felelősség elvével nem ellentétes, hogy a jogsértést elkövető társaság jogutódjának tudják be a jogsértésért való felelősséget.[59] Az Európai Unió Bírósága arra is rámutatott, hogy amennyiben a jogsértést elkövető jogalany beolvad egy másik társaságba és ezáltal megszűnik, a jogutód társaság megszerzi a jogsértést elkövető jogalany felelősségét is.[60] Az Európai Unió Bírósága ezeket a megállapításokat azzal erősítette meg, hogy a „vállalkozás” fogalmának nem lehet eltérő tartalma azon kontextusban, amikor a Bizottság bírságokat szab ki, valamint azon kontextusban, amikor az uniós versenyszabályok megsértése miatt kártérítési kereseteket indítanak.[61]

Végül, az Európai Unió Bírósága megjegyezte, hogy – bár a tagállami bíróság hatáskörébe tartozik a kérdés eldöntése – a rendelkezésre álló információk alapján egyértelmű, hogy az alperesi társaságok biztosították a gazdasági folytonosságot[62], illetve kimondta azt, hogy EUMSZ. 101. cikket akként kell értelmezni, hogy az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben, amikor is tiltott kartellben részt vevő társaságok összes részvényét megszerezték más társaságok, amelyek megszüntették az előbbi társaságokat, és tovább folytatták azok gazdasági tevékenységeit, a részvényeket megszerző társaságok felelőssé tehetők az e kartell által okozott kárért.[63] Mindezek alapján látható, hogy a versenyjogi kártérítési perekben is alkalmazható a gazdasági folytonosság elve, amely ismét könnyebbséget jelent a kartell károsultaknak.

A magyar autópálya kartell ügye – a kár bekövetkeztének ideje

Az elévülés kezdőidőpontjának szempontjából a másik hangsúlyos kérdés a kár bekövetkeztének időpontja. Magyarországon versenyjogi kártérítési perekben a kár bekövetkezésének ideje leghangsúlyosabban a Magyar autópálya-kartell ügyben[64] merült fel.

A Magyar autópálya-kartell ügyben a Nemzeti Autópálya Rt. (’NIF’) előminősítéses közbeszerzési eljárásokat írt ki, amelyek eredményeképpen szerződést kötött gyorsforgalmi utak kivitelezésére építési vállalkozásokkal. A NIF előleget fizetett a kivitelezőknek, ezt követően a részszámlák kifizetésére több részletben került sor. A kivitelezés megtörtént, a kivitelezők részére a vállalkozói díjat megfizették.

A GVH Vj-27/2003/16. számú határozatában megállapította, hogy a kivitelezők versenykorlátozó módon felosztották egymás között a meghirdetett autópálya-építési munkák elvégzését. A GVH határozatával szemben a kivitelezők által előterjesztett keresetet a Fővárosi Bíróság ítéletével[65] elutasította.

A NIF ezt követően versenyjogi kártérítési pereket indított a kivitelezőkkel szemben. Az eljárt bíróságok a NIF kereseteit jogerősen elutasították arra tekintettel, hogy a károsodás nem a NIF-nél következett be. A Kúria a jogerős ítéleteket hatályában fenntartotta.[66] 2012. október 16-án nyújtotta be keresetét alperesek ellen a Magyar Állam felperes, amelyben kérte, hogy a bíróság egyetemlegesen kötelezze az alpereseket kártérítés megfizetésére. A Fővárosi Ítélőtábla két ítéletében is megegyezően akként foglalt állást, hogy az esetre a deliktuális felelősség szabályai alkalmazandók, vagyis a károsodás időpontja az a jogilag értékelhető tény, amelynek alapján az elévülés kezdete megállapítható. Az elévülés kezdete ezért kizárólag objektív ténytől, a károsodás bekövetkeztétől függ.[67]

A Fővárosi Ítélőtábla azonban alapvetően megváltoztatta jogi megközelítését a kár bekövetkezése és az elévülés kezdőidőpontjának vonatkozásában. A kár megtérítésére vonatkozó igény a felperes vagyonában bekövetkezett értékcsökkenéssel, azaz a kifizetés időpontjával vált esedékessé. A peres felek elévülés körében megtett releváns nyilatkozataira, az irányadó jogszabályi rendelkezésekre, valamint arra tekintettel, hogy a kartellezés szükségképpen többszereplős jogellenes magatartás, a felperes projektekként finanszírozott, a kartell felár a szerződésekénti átalányárba épülhetett be, az alperesek eltérő díjazásban részesültek, így a követelés elévülését is alperesenként és projektenként kell vizsgálni.[68]

Az ügyben végül négy lehetséges időpont merült fel a kár bekövetkezése, mint az elévülés kezdőidőpontja tekintetében. Felmerült a kár bekövetkezésének időpontjaként a Magyar Állam és az alperesek között létrejött szerződés megkötésének időpontja, az első kifizetéshez kapcsolódó közvetlen költségvetési finanszírozás időpontja, az egyes közvetlen költségvetési kifizetések időpontja, illetve az utolsó végszámla közvetlen költségvetési finanszírozásának időpontja.[69] Mivel az említett ügyben a Kúria még nem foglalt állást az elévülés kezdőidőpontját illetően, ezért messzemenő következtetést nem kívánok levonni, illetve jelen tanulmánynak ez nem is célja.

Összegzés

A versenyjogi kártérítési perek kapcsán az elévülés kérdésének vizsgálatakor arra a következtetésre jutottam, hogy a versenyjogi és a polgárjogi jogszabályi környezet között feszülő ellentét miatt továbbra is bizonytalanság övezi a versenyjogi kártérítési perek elévüléssel kapcsolatos szabályait. Nem csupán a részletesen tárgyalt tudomásszerzést érintő egyes fogalmi kérdések vonatkozásában, hanem olyan a Ptk. általános elévülési szabályai által szabályozott kérdések esetén is, mint például a kár bekövetkezésének ideje, amelyet a Magyar autópálya-kartell ügye szemléltet.

A Magyar autópálya-kartell ügy nyomán felmerült bizonytalanság az elévülés kezdőidőpontjával kapcsolatban, párhuzamba állítva ebben a jelen tanulmányban tárgyalt egyéb kérdésekkel álláspontom szerint – annak ellenére, hogy a Magyar autópálya-kartell ügy idején még az Irányelv átültetése előtti szabályokat kell alkalmazni – felveti annak szükségességét, hogy az elévülés szabályait tovább finomítsák, akár a kár bekövetkezésével, vagy a kötelező tényelemekről való tudomásszerzés időpontjával kapcsolatos törvényi vélelmek felállításával.

Véleményem szerint az elévülés szabályaival kapcsolatos kérdéseket az Európai Unió Bírósága fogja megválaszolni. Mindenképpen előremutatónak tartom a Skanska-ügyben hozott ítélet megállapításait, miszerint versenyjogi kártérítési perekben is alkalmazható a gazdasági folytonosság elve, illetve szintén az említett ítélet által elindított folyamatot, amely révén a versenyjogi kártérítési perek egyre szorosabban az az uniós jog alá kerülnek. Az a meglátásom, hogy a versenyjogi kártérítési perek hatékony érvényesüléséhez rendkívül fontos egy működőképes és harmonizált szabályozás, amely igény kiváltképp legitim az elévüléssel kapcsolatos szabályok egységesítését illetően. A versenyjogi kártérítési perek körül számos kérdés nem tisztázott még, ezért úgy vélem, hogy az olyan kiemelkedően fontos kérdések, mint az elévülés kiemelt figyelmet érdemelnek.

Végkövetkeztetésként úgy látom, hogy az elévülést övező bizonytalanságok feloldásához vezető út a kógens szabályokon, vagy a közjogiasabb, legalábbis a versenyjoghoz szorosabban fűződő szemléletmódon keresztül vezet. Mivel a magánjog sokkalta szerteágazóbb, mint némely közjogi norma, – amely a különböző tagállamok eltérő magánjogi szabályait figyelembe véve még hangsúlyosabban jelenik meg, ellentétben az egységes uniós versenyjoghoz képest – ezért úgy vélem, hogy a kritikus területeken, minthogy mit kell a károkozás, a tudomásszerzés, vagy a jogsértés megszűnésének idejének tekinteni abszolút és szilárd, egyértelmű jogi normákra van szükség. Az elévüléssel kapcsolatos terminológiai problémák tisztázása végett érdemes lehet a Bizottságnak – de akár a GVH-nak is – soft law eszköz kiadása.

Bibliográfia

Clark, Emily – Hughes, Mat – Wirth, David: Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules, Analysis of economic models for the calculation of damages, Brussels, Ashurst, 31 August 2004.

Csehi Zoltán: Az időmúlás relativizálása az elévülés rendszerében, in Koltay András – Landi Balázs – Menyhárd Attila (szerk.): Lábady Tamás emlékkönyv, Budapest, Wolters Kluwer, 2019.

Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 1. kötet, Budapest, KJK-Kerszöv, 2004.

Horváth András: Versenyjogi kártérítési igények egyes kérdéseiről, kitekintéssel az iratokhoz való hozzáférésre, Doktori értekezés, Budapest, ELTE ÁJK, 2015.

Nagy Csongor István: Versenyjogi kézikönyv, Budapest, HVGORAC, 2021.

Polauf Tamás: Versenyjogi Kártérítési perek, Budapest, Wolters Kluwer, 2018.

Rudolf Lóránt: Az elévülés, Budapest, KJK, 1961.

Teleki Lóránt: A versenyjogi jogsértésekkel kapcsolatos magánjogi jogérvényesítés uniós és hazai tapasztalatai, Budapest, KRTK Közgazdaság-tudományi intézet, 2021.

Ujlaki László – Balogh Imre: Kártérítési követelés elévülésének kezdő időpontja, Magyar Jog, 1956/8.

Vékás Lajos: Szerződési jog általános rész, Budapest, ELTE Eötvös Könyvkiadó, 2016.

Waelbroeck, Denis – Slater, Donald – Even-Shoshan, Gil: Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules, Comparative report, Brussels, Ashurst, 31 August 2004.

Hivatkozások

  1. Csehi Zoltán: Az időmúlás relativizálása az elévülés rendszerében, in Koltay András – Landi Balázs – Menyhárd Attila (szerk.): Lábady Tamás emlékkönyv, Budapest, Wolters Kluwer, 2019, 27–51, 30.
  2. Rudolf Lóránt: Az elévülés, Budapest, KJK, 1961, 11–12.
  3. Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 1. kötet, Budapest, KJK-Kerszöv, 2004, 324.; illetve Vékás Lajos: Szerződési jog általános rész, Budapest, ELTE Eötvös Könyvkiadó, 2016, 793. margószám
  4. Rudolf: Az elévülés, 120.; illetve Ujlaki László – Balogh Imre: Kártérítési követelés elévülésének kezdő időpontja, Magyar Jog, 1956/8, 240–243, 241.
  5. C‑295/04–C‑298/04. egyesített ügyek (ECLI:EU:C:2006:461)
  6. Ld. a C-295/04–C298/04. sz. ügyben hozott ítélet 4) elvi megállapítását: »Vonatkozó közösségi szabályozás hiányában az egyes tagállamok nemzeti jogrendszerének feladata megállapítani az EK 81. cikk által tiltott megállapodással vagy magatartással okozott kár megtérítése iránti kérelem elévülési idejét, ennek során azonban tiszteletben kell tartani az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét.«
  7. A Tanács 1/2003/EK rendelete (2002. december 16.) a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról EGT vonatkozású szöveg preambulumának (7) bekezdése
  8. Waelbroeck, Denis – Slater, Donald – Even-Shoshan, Gil: Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules, Comparative report, Brussels, Ashurst, 31 August 2004.
  9. Clark, Emily – Hughes, Mat – Wirth, David: Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules, Analysis of economic models for the calculation of damages, Brussels, Ashurst, 31 August 2004.
  10. A tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslat, 2013.6.11. COM (2013) 404
  11. A tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló 2014. november 26-i 2014/104/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv
  12. Ld. 2014/104/EU Irányelv 21. cikke
  13. A tagállamok által bejelentett tagállami átültető intézkedések a következő vonatkozásában: Az Európai Parlament és a Tanács 2014/104/EU irányelve (2014. november 26.) a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról
  14. 2014/104/EU Irányelv preambulumának 11. bekezdése
  15. 2014/104/EU Irányelv preambulumának 36. bekezdése
  16. 2014/104/EU Irányelv 10. cikk (4) bekezdése
  17. Ld. például a C-344/21. sz. Allianz ügyben; a C-605/21. sz. Městský soud v Praze ügyben feltett kérdéseket
  18. C‑637/17. sz. ügyben hozott ítélet
  19. Ld. a C‑637/17. sz. ügyben hozott ítélet 16. pontját
  20. Ld. a C‑637/17. sz. ügyben hozott ítélet 19. pontját
  21. Ld. a C‑637/17. sz. ügyben hozott ítélet 20. pontját
  22. A Tribunal Judicial da Comarca de Lisboa (Portugália) által 2017. november 15-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Cogeco Communications Inc kontra Sport TV Portugal és társai (C-637/17. sz ügy) (2018/C 032/21)
  23. Ld. a 2016. évi CLXI. törvényt
  24. Ptk. 6:22. § (1) bekezdés.
  25. Ebből a körülményből, illetve abból, hogy a kartellek feltárása időigényes folyamat, levonható az a következtetés, hogy az Irányelv átültetését követő perek gyakorlati tapasztalataira még sokat kell várnunk.
  26. Tpvt. 88/T. § (2) és (3) bekezdések.
  27. Ptk. 6:22. § (2) bekezdés.
  28. Ptk. 6:532. §
  29. Habár a Tpvt. 88/T. § (1) bekezdés a) pontjában külön kell tudomást szerezni a jogsértő magatartásról és annak jogsértő jellegéről, meglátásom szerint ennek a distinkciónak nincs értelme, tekintve jogsértő magatartásról eleve csak egy bírósági vagy hatósági döntés birtokában értesülhet valaki.
  30. Polauf Tamás: Versenyjogi Kártérítési perek, Budapest, Wolters Kluwer, 2018, 233.
  31. Nagy Csongor István: Versenyjogi kézikönyv, Budapest, HVGORAC, 2021, 468.
  32. Teleki Lóránt: A versenyjogi jogsértésekkel kapcsolatos magánjogi jogérvényesítés uniós és hazai tapasztalatai, Budapest, KRTK Közgazdaság-tudományi intézet, 2021, 57.
  33. BH 2021. 256.
  34. Irányelv 36. preambulum bekezdése.
  35. Horváth András: Versenyjogi kártérítési igények egyes kérdéseiről, kitekintéssel az iratokhoz való hozzáférésre, Doktori értekezés, Budapest, ELTE ÁJK, 2015, 55.
  36. Habár a Tpvt.-t módosító 2009. évi XIV. törvény 14. §. által beiktatott Tpvt. 88/C. § már állapított meg vélelemmel kapcsolatos szabályt, az csak az ár befolyásolásával kapcsolatos vélelmet tartalmazza, a károkozással kapcsolatosat nem, ezért véleményem szerint a jogellenesség esetünkben az árak befolyásolásával áll összefüggésben, amely tisztán versenyjogi kategória, tehát a jogellenesség maga is az.
  37. T-6/89 Enichem Anic k. Bizottság, 236. bekezdés, C-248/98 NV Koninklijke KNP BT v Bizottság, 71. bekezdés.
  38. C-280/06 ETI SpA k. Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato, 74. bekezdés.
  39. T- 6/89 Enichem Anic k. Bizottság, 237. bekezdés.
  40. C-511/11 Versalis SpA k. Bizottság, 52. bekezdés.
  41. T-9/99 HFB Holding für Fernwärmetechnik Beteiligungsgesellschaft mbH k. Bizottság, 107. bekezdés
  42. T-06/89 Enichem Anic k. Bizottság, 237. bekezdés.
  43. Egyesített ügyek T-259/02–T-264/02 és T-271/02 Raiffeisen Zentralbank Österreich AG k. Bizottság, 326. bekezdés
  44. Ld. T-194/06 SNIA SpA k. Bizottság; T-349/08 Uralita, SA k. Bizottság.
  45. C-280/06 ETI SpA k. Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato, 40. bekezdés
  46. T-134/94 NMH STAHlwerke GmbH k. Bizottság, 138. bekezdés
  47. C-49/92 Bizottság k. Anic Participazione, 145. bekezdés
  48. T-9/99 HFB Holding für Fernwärmetechnik Beteiligungsgesellschaft mbH k. Bizottság, 107. bekezdés
  49. Egyesített ügyek C-204/00 P, C-205/00 P, C-211/00 P, C-213/00 P, C-217/00 P és C-219/00 P Aalborg Portland k. Bizottság, 359. bekezdés; C-511/11 Versalis SpA k. Bizottság, 50. bekezdés
  50. T-161/05 Hoechst GmbH k. Bizottság, 64. bekezdés
  51. C-511/11 Versalis SpA k. Bizottságn, 53. bekezdés
  52. C-280/06 ETI SpA k. Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato, 49–50. bekezdések
  53. C-434/13 P Bizottság k. Parker Hannifin Manufacturing és Parker-Hannifin
  54. T-146/09 Parker ITR és Parker-Hannifin k. Bizottság
  55. C-434/13 Bizottság k. Parker Hannifin Manufacturing és Parker-Hannifin
  56. C-724/17. sz. ügy
  57. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 45. pontja
  58. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 34. pontja
  59. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 39. pontja
  60. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 40. pontja
  61. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 47. pontja
  62. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 50. pontja
  63. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 51. pontja
  64. Vj-27/2003/16.; 2.K.33.024/2004/46.; 2.Kf.27.360/2006/29.; Kfv.IV.39.399/2007/28.
  65. 2.K.33.024/2004/46.; amelyet a Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.360/2006/29. számú ítéletével helybenhagyott, a Legfelsőbb Bíróság pedig Kfv.IV.39.399/2007/28. számú ítéletével hatályában fenntartott
  66. Ld. a Gfv.IX.30.161/2012/7.; Gfv.VII.30.284/2012/8.; Gfv.VII.30.248/2016/7. számú Kúriai ítéleteket
  67. Ld. a Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.662/2017/10. és 10.Gf.40.360/2019/10. számú ítéleteit
  68. 10.GF.40.360/2019/10. számú határozat 10. oldalának 3–4. bekezdéseit
  69. Fővárosi Ítélőtábla Gf. 40.351/2021/11.

 

Holló Róbert: Self-Government of Ethnic Minorities in the USA An Overview of the Self-Government of the Native American Lakota Nation

Introduction

The Lakota Tribe, also known as the Sioux, is one of the indigenous peoples of North America. Their traditional governance system is based on the principles of consensus, consultation, and respect for individual autonomy. In this system, decisions are made by consensus among members of the community, and everyone has an equal voice in the decision-making process. The Lakota also have a strong spiritual tradition, which is intertwined with their governance system and guides their relationships with the land and each other. In recent times, the Lakota have faced many challenges, including loss of land, cultural assimilation, and poverty. Despite these challenges, they have continued to maintain their traditional governance system and strive for self-determination. This essay provides an overview of the self-government of the Lakota Nation, including their governance structure, decision-making process, and relationship with the federal government. It also discusses the challenges they face and the strategies they have employed to preserve their cultural heritage and promote self-determination.

Historical Background

The Lakota people were originally a nomadic tribe that lived in the Great Plains region of North America, mainly in some parts of the area of present-day North and South Dakota, Montana, Wyoming and Nebraska. They were a hunting and gathering society, and their way of life was based on a deep respect for nature and the environment. The Lakota people had a complex social and political structure that was based on kinship ties and communal ownership of resources.

The arrival of Europeans in North America in the 16th century brought significant changes to the Lakota way of life. The Europeans introduced new technologies, such as firearms and horses, that allowed them to hunt more effectively and to wage war on neighboring tribes. The Europeans also brought diseases that decimated the Lakota population.

In the late 19th century, the US government began to actively pursue a policy of westward expansion, which involved the forced relocation of indigenous peoples from their ancestral lands. The US government entered into a series of treaties with the Lakota people, but these treaties were often ignored or violated by the US government.

The Lakota Tribe Constitution

In 1934, the United States government passed the Indian Reorganization Act, which aimed to reverse the policies of assimilation and allotment of Indian lands that had been in place since the late 19th century. As part of this act, the government encouraged tribes to adopt written constitutions and establish elected tribal governments.

In response to the erosion of their way of life and the continued violation of their rights by the US government, the Lakota people began to develop their own governance structures. Some Lakota bands did adopt written constitutions, but others rejected the idea as being contrary to their traditional forms of governance. Instead, they opted to maintain their traditional forms of decision-making, which are based on consensus and consultation among members of the community. Finally, the Lakota Tribe Constitution was adopted in 1935 and was revised in 1958 and 2001 and eventually they set up a government-to-government relationship with the US government. The Constitution recognizes and expresses the inherent sovereignty of the Lakota people and their right to self-government and also establishes the Lakota Tribal Council as the governing body of the Lakota Nation.

Government-to-government relationship

Over the years the US government negotiated treaties with the Lakota Nation that defined the terms of their relationship, including land cessions, hunting rights, and other matters. However, the relationship between the Lakota Nation and the US government has been fraught with conflict, and many of the treaties signed between the two parties have been violated or abrogated.

The government-to-government relationship between the Lakota Nation and the US government is based on these kept & unkept treaties and agreements that were signed between the two parties. As it was pointed out, the Lakota Nation is a sovereign entity that has a distinct political and legal status within the United States, and the US government recognizes this status by engaging in a special type of relations with the Lakota Nation. [1]

The Lakota Tribe Constitution established that so called government-to-government relationship between the Lakota Nation and the US government. This relationship is based on the US Constitution’s recognition of Native American tribes as ‘domestic dependent nations’. Under this relationship, the US government has a trust responsibility to protect the rights and sovereignty of Native American tribes. This includes providing funding for programs and services, negotiating and honoring treaties, and consulting with tribes on issues that affect them. The Lakota Nation shall bear the right to establish a government that operates independently from the US government, with its own laws, policies, and leaders. However, the US government also has a role in governing the tribe, particularly in matters related to federal law, such as land use and natural resource management. This relationship includes ongoing negotiations and consultations between the two parties on matters such as resource management, economic development, and cultural preservation.

Today, the Lakota Nation continues to assert its sovereignty and maintain a government-to-government relationship with the US government. Despite this government-to-government relationship, there have been historical and present-day conflicts between the Lakota Nation and the US government, particularly around issues of land ownership, resource exploitation, and treaty rights.

The Lakota self-government

The concept of self-government is central to the Lakota Tribe Constitution. Self-government allows the Lakota people to make decisions that affect their lives and their communities. Self-government also allows the Lakota people to maintain their culture and traditions, which are an important part of their identity.

The Lakota Tribal Council is the governing body of the Lakota Nation, and it is composed of 20 members, who are elected by the citizens of the Lakota Nation. The representatives are from each of the seven Lakota bands: the Oglala, Sicangu (Brulé), Hunkpapa, Miniconjou, Itazipco (Sans Arc), Sihasapa (Blackfeet), and Oohenumpa (Two Kettles).[2] Each band has two representatives on the council, and the council elects a chairman and vice-chairman from among its members. The Council is responsible for enacting laws and policies that promote the general welfare of the Lakota people. The Council also has the authority to manage and administer the resources of the Lakota Nation.

The process of electing the members of the Council begins with the band councils, which are responsible for selecting representatives to attend the tribal council meetings. Each band council is made up of elected or appointed leaders who are responsible for representing the interests of their respective bands. The band councils consult with their communities to identify individuals who are respected, knowledgeable, and have the ability to work collaboratively with others.

Once the band councils have identified their representatives, they come together in a larger tribal council meeting. The tribal council meeting is led by a respected community member, known as the council fire keeper. The council fire keeper is responsible for facilitating the decision-making process and ensuring that everyone has an opportunity to be heard.

The tribal council members are not elected for a fixed term, but instead serve at the pleasure of their respective band councils. If a council member is not fulfilling their responsibilities or is not acting in the best interest of their community, they may be replaced through the consensus-building process.

During the meeting, the representatives discuss the issues at hand and work to reach a consensus on the best course of action. Consensus is reached when everyone agrees on a course of action or when there is a general sense that the decision is acceptable to all.

The Tribal Council’s responsibilities include managing the affairs of the Nation, making and enforcing laws, and administering the programs and services provided to the Lakota people. The council also works with other tribal governments, federal and state governments, and private organizations to promote the interests of the Nation.

The council meets regularly to conduct business and make decisions. Tribal members may attend the meetings, which are open to the public, and have the opportunity to voice their opinions and concerns during public comment periods. The council operates under a constitution and bylaws that outline its powers and procedures, and decisions are made by majority vote.

When a decision needs to be made, a council member will introduce a motion, which is a proposal for action.[3] Other council members may then discuss the motion and offer amendments or changes. Once the discussion is complete, the council will vote on the motion. The chairman or vice-chairman of the council will call for the vote, and each council member will cast their vote either for or against the motion. The motion passes if it receives a majority of votes from the council members.

In some cases, the council may also convene a special meeting to discuss a specific issue or matter that requires immediate attention. Special meetings may be called by the chairman or vice-chairman or by a majority vote of the council.

Overall, the decision-making process in the Lakota tribal council is designed to ensure that decisions are made in a fair and democratic manner that represents the interests and perspectives of the Lakota people.

Challenges to Self-Government

Despite the adoption of the Lakota Tribe Constitution and the establishment of a government-to-government relationship with the US government, the Lakota people continue to face significant challenges to their self-government.

One of the major challenges is the lack of resources and funding. The Lakota Nation is one of the poorest regions in the United States, with high rates of unemployment, poverty, and disease. The lack of resources makes it difficult for the Lakota people to implement their own programs and policies and to maintain their traditional way of life.[4]

Another challenge is the ongoing legacy of colonization and oppression. The Lakota people have experienced significant trauma as a result of the forced relocation, the imposition of foreign laws and governance structures, and the continued violation of their rights. This trauma has had a profound impact on the social, cultural, and political life of the Lakota Nation.

Conclusion

The Lakota Tribe Constitution is an important document that recognizes the inherent sovereignty of the Lakota people and their right to self-government through which of a government-to-government relationship is established and practiced with the US government. The Constitution establishes the Lakota Tribal Council as the governing body of the Lakota Nation and provides a framework for the implementation of programs and policies that promote the general welfare of the Lakota people.

Bibliography

Fixico, Donald L.: The American Indian Mind in a Linear World, New York, Routledge, 2003.

Josephy Jr., Alvin: Red Power: The American Indians’ Fight for Freedom, American Heritage Press, 1971.

Marshall III, Joseph M.: The Lakota Way: Stories and Lessons for Living, New York, Penguin Compass, 2002.

Deloria Jr., Vine: The Indian Reorganization Act: Congresses and Bills, Norman, University of Oklahoma Press, 2002.

Morris, Nathan J.: Tribal Self-Governance: The Indian Reorganization Act and Its Implications for Indian Tribes Today, Colorado, University Press of Colorado, 2012.

Jorgensen, Miriam: Rebuilding Native Nations: Strategies for Governance and Development, Tucson, University of Arizona Press, 2007.

References

  1. Deloria Jr., Vine: The Indian Reorganization Act: Congresses and Bills, Norman, University of Oklahoma Press, 2002.
  2. Marshall III, Joseph M.: The Lakota Way: Stories and Lessons for Living, New York, Penguin Compass, 2002.
  3. Morris, Nathan J.: Tribal Self-Governance: The Indian Reorganization Act and Its Implications for Indian Tribes Today, Colorado, University Press of Colorado, 2012.
  4. Fixico, Donald L.: The American Indian Mind in a Linear World, New York, Routledge, 2003.

 

Bödő Krisztián: A racionális birtokgazdálkodás vonásai néhány Fejér vármegyei birtokon a 19. század közepén a korabeli sajtó tükrében

Az ercsi uradalom fejlesztésének főbb vonásai

Joseph von Lilien báró (1753-1828) az 1790-es évek második felében vette át apósától,[1] Szapáry Miklóstól a 24 000 holdat kitevő, Fejér megyében fekvő ercsi uradalmat, ahol 1828-ban bekövetkező haláláig számos újítást és beruházást hajtott végre az okszerű birtokgazdálkodás jegyében, tevékenysége pedig a megyében fekvő uradalmak közül több számára is mintaként szolgált,[2] ahogy azt Korizmics László is írja:

„Fejérmegye gazdaságának e férfiu kétségtelenül jótékony szelleme volt, s eszközléseit habár néhány évig gyanus szemmel nézték is a tespedés emberei, az általuk kivivott eredményeknek később nem birtak többé ellent állni. Lilien – a gazdasági reformot szerencsésen meginditotta itt; s az – a mit ma Fejérben történni látunk, semmi más, mint az ő reformjának tovább tovább terjedése.”[3]

A 18. században javarészt birkás legelőkként hasznosuló kiterjedt pusztákkal tűzdelt uradalom rendezése (Guts-Ordnung) a báró első feladata volt, hiszen az önálló majorok kialakítása és az effektív termesztés megkövetelte a földesúri és úrbéres szántóföldek és legelők elkülönítését. 1815-ben összesen 148 telkes jobbágynak kellett megválnia régi földjétől, a korábbi 374 796 négyszögöl föld helyett 376 032 négyszögöl került kiosztásra.[4] A felmérések kapcsán készült jegyzőkönyvek arról is tájékoztatnak bennünket, hogy az elkülönítés nem volt teljeskörű, nem fedte le a teljes telkes jobbágyságot: „[…] akiknek az ujj tsere jobbágyi földben nem adódhatott, az régi jobbágyi földekben hagyatak meg.[5] Az új jobbágyi földeket egy tagban hasították ki úgy, hogy azok közvetlenül az úrbéresek rétföldjei mellett helyezkedtek el.[6] Hogy a folyamat az egész uradalomra nézve végbement-e 1815-1816 között vagy korábban is történt-e hasonló részleges rendezés, kérdéses, mindenesetre 1823-ban, amikor a falut a Duna egy hatalmas áradása rázta meg és az úrbéres földek egy része is víz alá került, s így új földek kiosztása vált szükségessé, akkor Báro Lilien Ö Nagysága ezt oly feltétel mellett el is fogadta, hogy a tserének tsak azon esetben lehet helye, ha az eltserélendö jobbágy földek egy tagban, és nem meg szaggatva fognak az tsere alá vettetni.[7]

A képen szöveg, kézírás, vázlat, rajz látható Automatikusan generált leírás

1. kép Az ercsi uradalomban egy tagban kiadott úrbéres szántóföldek alaprajza[8]

A báró figyelmet fordított a legelőterületek szétválasztására is, elsősorban azért, hogy a falusi birkák ne keveredjenek az uradalom állatállományához tartozó birkákkal.[9] 1806-ban már három legelőterület volt kijelölve a falusi közösség számára (pascuum communae): az egyik a faluközponttól észak-nyugatra feküdt a battai határhoz közel, a másik a falutól dél-nyugatra, közvetlenül a belső szőlőskertek mellett, a harmadik pedig Ercsi központtól egészen délre, a Duna bal partjához közel volt kijelölve.[10] A rendezéssel kapcsolatban mindössze egyetlen panasz maradt fenn az úrbéres jobbágyoktól, de az már az Eötvösék birtokgazdálkodása idején, 1841-ben keletkezett.[11]

Az önálló majorok kialakításához a fenti rendezések elengedhetetlenek voltak. Az egyik major a faluközponthoz legközelebb fekvő Ercsi volt, ahol a többi gazdaságtól eltérő módon a berendezések és a gyártási folyamatok miatt kétszer annyi felvigyázó (obequitator, Trabant) őrizte a helyszínt, a további öt majorságot a báró az egykori téres puszták integrálásával alakította ki, időben nem egyszerre. 1806-ban – egy uradalmi térkép tanúsága szerint – már érdemi művelés alá került Felső-Besnyő, Agg-Szentpéter és Göböljárás, későbbi fejlesztés eredmény lett Rácz-Szentpéter puszta, illetve 1821-ben utoljára Alsó-Besnyő, amely addig Petrás András haszonbérlő kezében volt.[12]

A pusztagazdaságok (Prädial-Wirtschaft) külső részében 24 osztagon kiterjedt szántóföldi növénytermesztés folyt ugaroltatás mellett, hiszen az uradalom nem rendelkezett elegendő trágyával az ugar megszüntetéséhez. Itt döntően gabonaféléket termesztettek. A belső részen 16 osztagon intenzívebb gazdálkodás folyt: döntően takarmánynövényeket és ipari növényeket vetettek, ami egyrészt a gyártási folyamatok alapanyagát adta, másrészt pedig biztosította a növekvő számú, istállózott állatállomány takarmányellátását is. A pusztagazdaságok centrumában helyezkedett el – a téri központosításnak megfelelően – négyzetes szerkezetben a tisztilak, a magtár, a hajdúk és a kocsisok lakhelye, illetve a lóistálló. Ettől távolabb helyezkedett el a béresek lakrésze, az ököristálló és a szekérszín, míg a juhászok lakrésze és a juhakol szintén külön egységet alkotott.[13] A juhakol körül legelőteret is kialakítottak, hogy az időjárási viszontagságok miatt adott esetben ne kelljen messzire hajtani az állatokat.[14]

2. kép Az ercsi uradalomhoz tartozó Agg-Szentpéter puszta sematikus ábrája

Az ercsi uradalom növénykultúrája a 19. század első harmadában széles spektrumú volt. A báró személyes írásaiban az alábbiak fordulnak elő: ceriáliákból, gabonanemű növényekből búzát, árpát, kölest, zabot és kukoricát vetettek, takarmánynövényekből és a mesterséges legelőterületek kialakításához megjelent az angolperje, lóhere, lucerna, bükköny és részben a burgonya, amelyet a szeszgyártás alapanyagaként is hasznosítottak.[15] Gyártási folyamatoknak vetették alá a legkülönbözőbb olajat adó növényeket: napraforgó, káposzta, mák, repce, olajretek, len, fehér mustár és kender.[16] Megjelent továbbá a festő csülleng, a dohány, fűszernövények közül pedig az édeskömény, a kömény és az ánizs. Korizmics említést tesz még a festő buzérról és baltacimről is.[17]

A takarmánynövények és a legelők dúsítására megjelenő növények ugyan az extenzív fejlődés lehetőségét korlátozták, de az állatállomány bővítését csak így lehetett megvalósítani, ami pedig az uradalom trágyával ellátott szántóterületének kiterjesztését biztosította, tehát hosszú távon kifizetődő volt a szemesgabona-termesztés csökkentése. 1824-ben Ercsiben a juhászat 16 000,[18] öt udvarra elosztott, gyapjúeladásra szánt birkából állt egy-egy intézővel és nyolc cseléddel.[19] Saját igényeket kiszolgáló és eladásra szánt sertésekből öt gazdaságban 50-50 koca volt 200-200 kismalaccal, 50 tejelő szarvasmarha a tejgazdaságban (Schweizerei) volt, 40 darabot levágásra szántak.[20] Közvetlenül a tejgazdaság mellett működött egy 10 osztagból álló váltógazdaság is, amelyen – trágyázás mellett – döntően takarmánynövényeket termesztettek az istállózó állattartás biztosításához. Az uradalom igaerejét százas nagyságrendű ökör és bivaly adta: az ercsi majorban tizennégy négyfogatos ökörszekér és egy négyfogatos bivalyszekér, a további gazdaságokban összesen 42 ökörszekér volt. A 110 darabot számláló lóállományt igaerőként, saját használatra és eladásra szánták, az állomány nagyobb része (80 darab) Lilien saját ménese volt.[21]

3. kép A tejgazdaság mellett működő tízosztagú váltógazdaság működése

Gépesítés tekintetében szórványos adatokkal rendelkezünk. A különböző ekék, boronák, sorvetők és kultivátorok mellett a század elején – Korizmics szerint – cséplőgépet és hozzá tartozó tisztítógépet is beszerzett a báró, ezt azonban az ercsi jobbágyok felgyújtották, így a későbbiekben tartózkodott efféle masinák üzembe helyezésétől. Források nem tanúskodnak az incidensről, de nem elképzelhetetlen, hogy arról a cséplőmalomról lehetett szó, amely egy 1801-ben keletkezett híradás szerint valóban üzemelt az uradalomban.

„Ezen új eszköz a’ pajtában (csürben) áll, a’ mellyben annyi helyet se foglal, mint egy közép-szerű szénás szekér. […] Két ló két óráig forog itt a malomban, ’s mennél sebesebben forog az, annál jobban ki nyomtatja és szórja az életet az új machina. […] Ezzel az eszközzel minden, akár melly kurta nap alatt is, nyóltz forintot nyér a’ gondos gazda […]. Tudtomra már hét illyen malom van a’ Hazánkban, úgymint Gróf Batthyány, Báró Lilien, és a’ Zirczi Cistercitk jószágában, Ercsiben, Polgárdiban Fejér Vármegyében ’s a’ l. Hertzeg Battyányi Lajos is készíttet most egynehányat a’ jószágaiban.”[22]

Korizmics állításának némileg ellentmond, hogy cséplésre (nyomtatásra) használták még az uradalomban az ún. Carrere masinához hasonló, de annál effektívebb munkát végző gépet az 1810-es évek második felében. Andrew Meikle skót gépészmérnök tökéletesített eszköze,[23] amely az ercsi uradalomban is üzemelt, jóval magasabb magszámot ért el kevesebb munkaerő alkalmazása mellett. „Különben ez illy mesterséges nyomtató Masinát nagy tökéletességgel munkálkodni megláthatja kiki Ertsiben Budán alól Mélt. L. B. Lilien Urnál.”[24] Lilien kísérletező attitűdjére vall, hogy 1820-ban egy bizonyos Ugaczy-féle vetőgépet tesztelt birtokán.[25] Összesen negyven holdat jelölt ki a kísérletre, amiből hat holdba hat mérőnyi árpát vetett az új géppel, a fennmaradó 34 holdba a szokásos módon 51 mérőnyi árpát vetett. Amíg az új eljárással hat holdból 106 mérőnyit, a régi eljárással 34 holdból 474 mérőnyi árpát aratott, amelyből a tiszta hozam előbbiből 100, utóbbiból 423 mérő volt. Az új vetőgép alkalmazása tehát holdanként négy mérővel több árpahozamot biztosított.[26]

Az olaj gyártásához olajütő malmok beszerzésére volt szükség. Richard Bright utazási naplója szerint az 1810-es évek végén már több,[27] igaerővel ellátott olajmalom végezte a magvak hideg sajtolását. A napraforgómaghoz és a kendermaghoz külön hámozómalmot (Mahlmühle) kellett beszerezni egy külön ötödik igásló beállításával, amely automatikusan megtisztította a magot a héjától.[28] A gépek alkalmazását és az üzemeltetés azonban szakértelmet igényelt, e speciális feladatot nem lehetett kiadni robotkötelezettség teljesítésére. Feltűnő az ercsi község halotti anyakönyvi kivonatában, hogy két manualistát is feljegyzett a pap, az egyik állapotánál pedig az szerepel, hogy „faber in machina oleacea” (olajgépmester), külön érdemes megjegyezni, hogy ez a személy a Magyar Királyságnál jóval iparosodottabb Sziléziából érkezett.[29] Az olajgyártás sikerességét, a rentábilis beruházást bizonyítja az is, hogy az Eötvös család birtokgazdálkodása idején is fennmaradt az üzem.[30]

A mezőgazdasági termények üzemszerű feldolgozása a kapitalista jegyeket magán viselő nagybirtok jellemzője. Ercsiben az olajnövényekből hidegen préselt, többször átszűrt világításra és főzésre is alkalmas olajat állítottak elő, amelyet a báró részben a Lipótvárosban bérelt raktárában tárolt és onnan szállíttatta bécsi üzletekbe,[31] ezt tekinthetjük az a Lilien-uradalom fő specifikumának. Korizmics László szerint a báró az uradalom malmaiban megőrölt gabonát évekig szállíttatta liszt formájában, saját hajón Pestre,[32] ami az uradalom kedvező, Dunaparti elhelyezkedése révén és az ercsi anyakönyvekben feltűnő dnalis nauta (uradalmi hajós) tekintetében relevánsnak tűnik.[33] A takarmánynövények közül burgonyából a hat gazdaságban felállított pálinkaházakban szeszt főztek, de készített az uradalom egyéb likőröket, rózsaszappant és kölnivizet is.[34] Rövid életű volt a cukorüzem és a dohányfeldolgozás: az 1810-es években létesített cukorüzemben répából vonták ki a cukrot, de a költséges beruházást – feltehetőleg a piaci viszonyok korlátoltsága miatt – abba kellett hagyni.[35] A 24 holdon történő dohány termesztésére szakembereket (Tabak-Kultivaten) bérelt fel a báró, a feldolgozott dohány felét az uradalom saját használatra és eladásra tartotta fenn, míg másik felét a „dohánykertészeknek” adta ki fizetség gyanánt.[36]

Célkitűzéseink között szerepel, hogy az érintett uradalmak személyi apparátusáról, mint a haladás előmozdítóiról is szóljunk. Minthogy Ercsi esetén az uradalmi iratok megsemmisültek, illetve a tanult gazdatisztek szócsöveként is szolgáló szaklapok még állnak rendelkezésre a korszakból, csupán néhány adalékot áll módunkban rögzíteni. Ahhoz kétség sem fér, hogy Lilien nem volt abszentista bérlő, idejének jelentős részét Ercsiben töltötte, írásai világossá teszik, hogy az uradalom működési mechanizmusában, a vállalkozásokban, a gépek beszerzésében stb. oroszlánrészt vállalt magára, ahogy abban is, hogy a speciális tudást igénylő növények termesztésénél és feldolgozásánál (például: olaj, dohány) megfelelő szakembereket találjon, amely a korszakban önmagában is nehéz feladatnak bizonyult. Korizmics szerint alkalmazottait ügyesen választotta ki döntően a paraszti, tehát földművelésben jártas társadalomból, azokat jól megfizette. A tisztek fizetése azonban nem volt kirívóan magas, a járásban lévő egyes birtokokhoz képest a tiszttartó például kevesebbet is keresett Ercsiben, jóllehet pontos fizetései adatokkal csak 1816-ból rendelkezünk. Ugyanakkor az is világossá válik az alább következő táblázatból, hogy Érdhez, Bicskéhez, különösen Etyekhez képest összetettebb uradalmi apparátus működött Ercsiben.

1. táblázat Uradalmi tisztviselők fizetései a Bicskei járás egyes birtokain 1816-ban[37]

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy Lilien a koalíciós háborúk nyújtotta termékelhelyezési lehetőséget kihasználva, az integrált pusztákon folytatott kiterjedt szántóföldi növénytermesztés révén elegendő profithoz jutott, hogy ésszerű és takarékos fejlesztések mentén majorsági üzemeket létesítenek, ahol a feldolgozott mezőgazdasági termények piaci értékesítése nyilvánvalóan megkönnyítette a dekonjunktúra időszakának átvészelését. A takarmánynövények váltógazdálkodásban való megjelenésével a növekvő állatállomány istállózását biztosította. A Lilien-uradalom fejlesztésének és fejlettségének rövid áttekintésére azért volt szükség, hogy ezzel mintegy összefoglaljuk azokat a változásokat, amelyek 18. század végétől a 1828-ig érték a birtokot, hiszen e birtokgazdálkodásban megjelenő újítások, változások szolgáltak mintaként vagy bírtak mintaértékkel a környező uradalmak számára, ahogy arra Korizmics több helyen is utalt.

A meglátogatott birtokok

„Kirándulásom czélja ez uttal a derék Horhy-nak csillagmajori s jakabszállási gazdaságai voltak, […] Míg oda érnénk – ha az olvasónak is ugy tetszik, nézzük magunkat kissé körül.”[38] Korizmics fő úti célpontja a Horhy Mihály racionalizált pusztagazdaságai voltak, de az út során további birtokokról adott rövid jelentést: Martonvásár, Érd, Baracska és Ercsi. Írásában utalt még továbbá Pöttendre, Nyékre, Velencére és Szabolcsra is, de ezekről releváns ismertetőt nem jegyzett le. Röviden szólnunk kell ezen uradalmak elhelyezkedéséről, birtokosairól.

Martonvásár a Buda-Székesfehérvár útvonal mentén, Baracskától északkeletre terül el.[39] 1770 óta a Brunszvik család kezelésében és tulajdonában volt, korábban csak bérelték a területet a Beniczky családtól, de azok kihalása után a kincstár folytatott egyezkedés révén tulajdonjogot szereztek.[40] Brunszvik Antal 18. században jelentős tájalakítási programot hajtott végre a területen.[41] 1793-ban bekövetkezett halála utána Brunszvik Ferenc (1777-1849) vette át a birtokgazdálkodást, aki éveket töltött Angliában és Franciaországban a mezőgazdaság tanulmányozásával.[42] Szakértelmét jelzi, hogy már az 1820-as években Fejér vármegye legnagyobb juhászatával ő rendelkezett.[43] Károly János az alábbiakat írja Ferencről: Ferencz „1776-ban Pozsonyban született kiváló gazda, a ki Martonvásár praediumot, tehát kietlen pusztaságot különös szorgalommal és izléssel virágzó állapotba hozta, s kertje, tava és parkszerü erdősitésével paradicsommá varázsolta.”[44]

Érd Fejér vármegye északkeleti részén, az erősen süllyedt Pannon-tábla szélén terül el, a Mezőföld része. Tétény, Tárnok és Batta községek között fekszik. [45] A török kiűzése után a terület a Szapáry család zálogbirtoka volt, a tulajdonos pedig az Illésházy família, de 1828-as kihalásuk után Batthyány Fülöp kezére került ez érdi uradalom, az akkor készült vagyonösszeírás alapján fejlett majorsági gazdálkodás folyt, jelentős volt a juhtenyésztés.[46] Az érdi szántóföldi növénytermesztés és a gabonafélék dominanciáját jelzi, hogy egy 1822-ben a bicskei járásban Érd rendelkezett a legtöbb vízimalommal, szám szerint 23 darabbal.[47] 1848-ban Sina György megvásárolta az uradalmat, így Fejér megyében Ercsi mellett egy második kiterjedt gazdaságra is szert tett.[48]

A képen szöveg, térkép látható Automatikusan generált leírás

4. kép Érd (Hamzabég) a dunai vízimalmokkal (1850)[49]

Baracska a Váli-víz vízgyűjtő területén, Székesfehérvártól kelet-észak-keletre helyezkedik el, területe határos Ercsivel. A török kiűzése után évtizedeket felölelő pereskedés bontakozott ki az eredeti tulajdonos (Pálfy család) leányági örökösei, a zálogbirtokos Szapáry és további oldalági családok között, amelynek eredménye végül az lett, hogy Baracskapuszta közbirtokossággá vált,[50] a birtokos nemesek száma pedig a 19. század első harmadában is növekvő tendenciát mutatott, amely egyet jelentett a nemesi birtok aprózódásával, így a szinte paraszti sorsra jutó kisnemesek birtokfejlesztési lehetőségei beszűkültek, állandó pereskedéseik egymás ellen tovább nehezítette a baracskai közbirtokosság helyzetét.[51] Az egyes gazdaságokból iratanyag nem maradt fenn, jóllehet a vármegye közgyűlési irataiból az tűnik ki, hogy az 1810-es és 1820-as években a közbirtokos nemesek igyekeztek alakítani a tájat (folyószabályozás, útépítés), ami adott esetben az ercsi uradalommal konfliktushoz vagy közös fellépéshez vezetett.[52]

Jakabszállás és Csillagmajor puszták – Korizmics fő úticéljai – az Eszterházy család Fejér megyei birtokegyüttesének részét képezték Székesfehérvár és Adony között, a Velencei tótól délre terültek el, a sárosdi uradalomhoz tartozó puszták voltak, amelyeknek kezelését 1843-ban vette át Horhy Mihály haszonbérlőként (korábban jószágfelügyelő volt), s mindkét pusztát angol mintára alakította át.[53] Ahogy Fényes Elek jegyzi: Szép tanuságai a szorgalomnak Jakabszállása és Csillagmajor, hol a mocsáros térek, gazdag termő földekké varázsoltattak.[54]

A képen térkép látható Automatikusan generált leírás
5. kép Jakabszállás major a második katonai felméréshez készített térképen[55]

A vizitáció utolsó állomása, Ercsi a Duna jobb partján, Batta helység és Adony mezőváros között terült el, partmenti elhelyezkedése miatt a Duna – ötvenes években kibontakozó szabályozása előtt – gyakran sújtotta áradásaival a falut. A hatalmas, déli, dél-nyugati irányban elterülő pusztákkal bíró uradalom 1841-ig a Szapáry család tulajdonában volt, majd egy rövid időre a vásárosnaményi Eötvös családé, 1845-től pedig báró Sina Györgyé lett, aki a fejlett, rendezett gazdaságot további tőkebefektetések révén ismét prosperálóvá tette. Írásunk további részében e meglátogatott uradalmak gazdasági helyzetét kívánjuk megvilágítani a rendelkezésünkre álló sajtóforrások alapján.

Növénykultúra és állattenyésztés

Ahogy azt az ercsi uradalom 19. század eleji fejlődésénél láttuk, a szántóföldi növénytermesztésben a ceriáliák túlsúlya érvényesült. A hagyományos gabonanövények vetése mellett érdekes kísérletezések is zajlottak új növények meghonosítása érdekében Fejér megyében.[56] 1851-ben – Korizmics László indíttatására – a Magyar Gazdasági Egyesület angol gabona, hüvelyes és egyéb kerti veteménymagok kiosztása mellett döntött ügyelve arra, hogy az ország jelentős részébe jusson ezekből a mintamagokból. A gabonafélék közül az ercsi uradalomnak utaltak ki whittington és caucasian búzát, chewalier árpát és drummond zabot, míg Horhy Mihály gazdaságaiba kensingland és spaldings prolific búzát, chewalier árpát és szintén drummond zabot. A kísérlet fontosságát jelzi, hogy részletes utasítást adtak e gabonanövények műveléséhez, aratásához.[57]

Az angol magok kiosztása és a magyar mezőgazdasági növénykultúrába való illesztésének kísérlete mögött azt is látnunk kell, hogy például az angol drummond zab súlyra jóval többet hozott, mint bármely magyar versenytársa, élelmezési szempontból tehát nem volt mellékes ez az újító törekvés sem. 1851-ben rendezték meg az első országos terménykiállítást, ahol a legkülönbözőbb gazdaságok által beküldött zabot versenyeztették, az első helyen az ercsi uradalom végzett, közelítő értéket mutatva fel az angol zab minőségével és súlyával, a második helyen végző borostyánkői birtok (Vas megye) küldeménye több mint négy fonttal maradt el Sina Györgyétől, ami mögött a vetésforgó jobb alkalmazását feltételezhetjük, hiszen a zabot Magyarországon általában a vetésforgó utolsó helyére vetették, oda, ahol a föld tápértéke a legalacsonyabb volt. Árpa esetén Horhy Mihály jakabszállási gazdasága szerezte meg az első, Ercsi pedig a tekintélyes harmadik helyet.[58]

Az ercsi uradalom a későbbi években is jeleskedett a növénytermesztésben. 1857-ben általános gazdasági kiállítást tartottak, ahol gazdasági és műipari terményeket, termékeket egyaránt bírálás alá helyeztek. Másodrendű oklevelet az Ercsiből beküldött árpa és zab szerzett, de hasonló eredménnyel végzett a martonvásári búza is. Takarmánynövények közül az Ercsiből küldött bükköny, mezei komócsin és lucerna hozott sikert mellett.[59] A 129 kiosztott oklevélnek több mint 11 százaléka valamely Sina-birtokhoz kapcsolódott. Ha csak ezeket a gazdaságokat vesszük figyelembe, akkor több mint 53 százalékát az ercsi uradalom teszi ki, amely jól jelzi az uradalom szántóföldi növénytermesztésének fejlettségét, s feltételezi a korszerű eszközök alkalmazását.

Jelentőssé vált az olaj-és takarmánynövények termesztése is, így például a legjövedelmezőbb olajnövényé, a repcéé, amelynek feldolgozásában Ercsi úttörő volt a 1810-es években. Martonvásáron ősszel és tavasszal is vetettek repcét, 1837-ben például a nagy szélvihar és az egésznapos zápor okozott benne hatalmas károkat,[60] 1838-ban pedig Szakmáry Ágoston, Brunszvik Ferenc jószágainak felvigyázója értekezett hosszasan a martonvásári repcét sújtó bogárvészről.[61] A repce feldolgozása után keletkezett végterméket takarmányként is hasznosították (olajpogácsa), amellyel főként a sertéseket etették.

Takarmánynövények közül kiemelendő a burgonya és a bükköny,[62] amelyet sok esetben zabbal keverve mesterséges legelők kialakításához is használták, Martonvásáron pedig mind vetni való burgonyát és zabosbükköny-magot is értékesítettek,[63] Horhy Mihály jakabszállási gazdaságában is jelentős burgonyatermesztés folyt.[64] Baracskán, ahol a közbirtokosság végrehajtotta a tagosítást,[65] szintén termesztettek repcét eladásra,[66] de Korizmics szerint a takarmánynövények termesztése nem volt megfelelő arányú.[67] Ercsiben a 19. század közepén folytatódott a burgundi répa termesztése, amelyet ugyan takarmánynövényként hasznosítottak, de a korszakban cukorgyártás fő alapanyaga volt. A Gazdasági Lapokban 1851-ben jegyzik meg, hogy a sziléziai burgundi répa Ercsiben jó eredményekkel terem, sorművelés és megfelelő ültetés mellett.[68]

Állattenyésztésben a juhászat dominált az 1820-as évektől kezdve, amikor az osztrák piacok nyersanyagigénye megnőtt és a textilgyártás – a népességnövekedés miatt is – fokozottabbá vált.[69] Elsőként Martonvásárt kell kiemelnünk, ahol a racionális birtokgazdálkodás kialakítása elejétől fogva a juhtenyésztés fejlesztésével, kiterjesztésével, illetve a fajtanemesítésével állt összefüggésben. A martonvásári törzsből már az 1820-as és 1830-as évektől kezdve is kínáltak eladásra hágó kosokat, amelyeket gyakran országos kiállításokon mutattak be.[70] A nemesített juhok eladása hozzájárult az egyre terjedő juhtartás kifejlődéséhez, hiszen így eleve a több és minőségibb gyapjút adó állatok terjedtek el a magyarországi gazdák birtokain. Martonvásáron – Alsó-Tengelic és a Magyaróvári uradalom mellett – az istálló is korszerűsödött, az akol két részből állt, felső részén mintegy külön emeletet hoztak létre ajtókkal és a levegőmozgást biztosító lyukak vágásával, ahol a takarmányt, esetlegesen szerszámokat tartottak.[71]

Baracska esetén kevesebb információval rendelkezünk. 1845-ben 500 darab nemesített birkát értékesített Domonkos Imre táblabírótól,[72] Horhy Mihály jakabszállási jószágáról tudjuk, hogy rendes istállóztatás mellett ún. pepiniera nyájjal rendelkezett.[73] Sina család kezelésében lévő érdi és ercsi uradalom is jelentős juhtenyésztést folytatott. 1855-ban Párizsban rendeztek egyetemes kiállítást, amely többek között az ipar és a mezőgazdaság eredményeit, újításait volt hivatva bemutatni, de lehetőség volt vásárlásra is, ami nemzetgazdasági szempontból nem elhanyagolható új fajták és magok megjelenését eredményezték. Jól jelzi a hazai gazdaság előmozdításának igényét, hogy a Magyar Királyság területéről számos nagybirtokos is megjelent a rendezvényen, adott esetben saját terményét, állatát versenyeztetve. Bár az eredmények összeírása nem jegyzi, hogy mely gazdaságból került ki a díjazott állat, báró Sina György juhászata kosok és anyabirkák kategóriában is negyedik helyet ért el,[74] de feltehetőleg Érdből vagy Ercsiből származtak az állatok, mert a kiállítás után egy bizonyos Ockel gazdasági tanácsos Poroszországból a magyar juhtenyésztés megfigyelése céljából többek között Ercsibe és Érdbe is tervezett gazdasági vizitációt tenni.[75] Az érdi juhászat döntően Hunyady gróf simongáti nyájából való, de fajtanemesítés céljával Ürményből és Lichnovszky herceg juhászatából is hoztak be Érdbe. 1858-ban már merinói tenyészkosok eladását intézte az érdi tiszttartói uradalom.[76] 1859-ben egy bizottság hosszú vizsgálódása után 20 – tenyésztésre alkalmas – kost vette országos törzskönyvbe, s az egyikről az alábbi megjegyzést tette a bizottság:

„A két ellentétes alaknak e kosban való szerencsés összeolvadása, mely tökéletes benőttsége, sima, zárt, finom fürtözete s általános nemes typusa mellett már egyelőre nem mindennapi tenyészállatot sejditett, teljes harmóniában áll annak gyapja tulajdonáságval is. Gyapja ugyanis a finomság legmagasb fokán álló, s ily finomság egyéb jó tulajdonaival is u.m. jeles gyöngédség, ruganyosság, simaság és kellő szálhívséggel bíró.”[77]

A korszakban előtérbe került és nagyobb nyilvánosságot kapott a beteg, valamilyen kórságban szenvedő állatok gyógyítása is. A kergekór általános probléma volt a juhászatokban,[78] olykor az állomány több százalékát is elvihette, hatalmas károkat okozva ezzel a gazdáknak. Az 1850-es évek második felében többször cikkeztek egyes uradalmi tisztek a kerge juhok megmentésének módjáról, a trepanálásszerű műtéti eljárás az érdi uradalomban is sikeres volt.[79]

Gép-és eszközállomány

A racionális birtokgazdálkodás egyik alapfeltétele az eszközállomány fejlesztése, kezdve az egyszerű eszközöktől (eke, kapa stb.), az összetettebb mechanikus gépek (sorvető, cséplőgép stb.) beszerzéséig. A maghozam növelése és a profitorientált attitűd megkövetelte az eszközállomány javítását és a külföldi minták meghonosítását helyi gyártás vagy beszerzés útján. Utaltunk rá fentebb, hogy sorvetők és cséplőgépek ugyan megjelentek a 19. század első harmadában a Lilien-uradalomban, de ezek csupán a sporadikus példák közé tartoztak. A 1850-es években már szélesebb körben jelennek meg az efféle mechanikus eszközök, de minthogy az ország jelentős részén a tradicionális földművelési eljárásokat alkalmazták, a gépítés igénye kevéssé jelent meg, ráaásul a komplikáltabb gazdasági eszközök iránt általános idegenkedés is jellemezte a gazdákat. Vizsgáljuk meg a következőkben, hogy a Korizmics által meglátogatott gazdaságokban milyen fejlődésről és fejlesztésről tanúskodnak a korabeli lapok.

A szántóföldi növénytermesztés legfontosabb eszköze a szántáshoz alkalmazott eke volt, amelynek számtalan variánsa létezett az országban, de leggyakrabban egyvasú nehézekét használtak, amelyhez két ökör igaerejére volt szükség. Az érdi uradalomban – a cenki gazdaságból nyert minták alapján – Leidolf Antal lakatosmester eladásra is készített egyes, kettős és töltögető-kapáló ekéket gyártott műhelyében,[80] amelyek közül a kettős eke célszerűségét az érdi uradalomban próbaszántással vizsgálták meg, amelynek erdeménye jól mutatta, hogy madjnem feleannyi igáserő felhasználása kell ugyanakkora földterület szántásához, mint amekkora az egyes ekével, tehát a gazda számára felszabadult munka-és igarerőt egyéb művelésekre is hasznosítani tudja. A Gazdasági Lapokban közölt számítások szerint a gazdaság kettős ekével való felszerelése már egy év alatt megtérül.[81] Martonvásáron Rosen György uradalmi kovács is gyártott eladásra szánt kettős vasekéket, amelyek – bár minőségükben elmaradtak az angol ekéktől – hatékonyabbak voltak a favázra épült társaiknál.[82]

1859 júniusában országos érdeklődés mellett (társadalmi hovatartozástól függetlenül több mint 600 gazda jelent meg),[83] báró Sina Simon kezdeményezésére az ercsi uradalomban tartottak próbászántásokkal kísért ekeversenyt,[84] ahol minden egyes eke részére egy 6 öl széles és 30 öl hosszú táblát készíttetett elő Krieger Pál uradalmi felügyelő. A versenyre bocsájtott ekéket három osztályba rendezték áruk alapján, vizsgálták többek között a szükséges igaerőt, a szerkezeti szilárdságot, kezelhetőséget és a barázdák mélységét. Kovács Sándor ercsi uradalmi kovács ezüstérmet szerzett, további jó eredményeket ért el Vidacs István pesti gépgyáros.[85] A bemutatott ekéken kívül magtakarók, szecskavágok és egyéb eszközök is megjelentek Ercsiben, így a résztvevő közönségnek volt lehetősége az újszerű masinákat a gyakorlatban is látni.[86]

A cséplőgépek elterjedése lassabban haladt, amely a fentebb említett vállalkozói attitűd hiánya mellett a gép költséges beszerzésével és a paraszti-béres társadalom ellenszenvével is magyarázható.

„A nép rossz szemmel nézi e gépek terjedését s több eset fordult elő, hogy a működő gépekbe a vele bánók erős vas szeget, vasvillát, kaszadarabot, baltát s efféléket dobnak s akkép azok működését legalább egy időre megakasztják; sőt volt néhány eset, hogy a gép és asztagok fölgyújtattak. […] a nép […] a gépek használását nem gazdai józan számitásnak, hanem kajánságnak tulajdonítja.”[87]

Baracsákán egy bizonyos Dienes Gábor birtokos állíttatott fel gazdaságában cséplőgépet 1847-ben, amelyet Szijj Sámuel pesti gépész gyártott, és amely „szakadatlan működésben” naponta 30-35 pozsonyi mérő tiszta búzát csépelt ki.[88] Martonvásár hárommérföldes körzetében összesen – a Gazdasági Lapok szerint – 42 cséplőgép működött, amelynek mintegy fele Sina ercsi és érdi uradalmaiban volt üzembe helyezve,[89] négy különböző cséplőgépet pedig 1857-ben Martonvásáron hatékonyságvizsgálati céllal állítottak fel. A második táblázatból kitűnik, hogy hozam tekintetében – a költséget is figyelembe véve – Baratt, Exall és Andrewes gyárából származó angol gép a leghatékonyabb, ugyanakkor nem sokkal marad le a hazai gyártású cséplőgép sem, és ha figyelembe vesszük a beszállítási költséget,[90] a szerelés, az alkatrészek kérdését, akkor a magyar egyértelműen kifizetődőbb.

2. táblázat A martonvásári uradalomban tesztüzembe helyezett cséplőgépek jellemzői[91]

A gépek infstrukturális hátterének fejlődését mutatja, hogy már 1857-ben cikkeztek arról, hogy Weisz gépészmester Martonvásáron fiókgépgyárat és gépparkraktárt létesítenek, amely a környező gazdaságok számára – vásárlás, szerelés, alkatrészvásárlás esetén – hatalmas előny volt, hiszen így a Pestre való utazást megspórolhatták, és az sem mellékes, hogy a gépek kipróbálására – hasonlatosan az Ericsben rendezett gépbemutatóhoz – itt is lehetőség volt.[92]

Horhy Mihály jakabszállási és Csillagmajor gazdaságába az 1850-es évek elején három új cséplőgépet hozatott Angliából (egy lóerejű Hensman, két lóerejű Barret, négy lóerejű Hensman), a szemek tisztaságáért pedig Horhy egy ún. Hornsby-féle rostát is alkalmazott, amely a hengeres fogsorok révén megtisztította a gabonaszemet a pelyvától.[93] Szintén Angliából érkezett négy aratógép,[94] amelyek közül a Garett-féle géppel Horhy – a Gazdasági Egyesület meghívott tagjai előtt – 1600 holdon aratott árpát, zabot és repcét szemveszteség nélkül,[95] amely Korizmics László – aki éppen az angol gépek működése miatt kereste fel az említett gazdaságokat – elismerését is kiváltotta, külön kiemelte a gépekhez állított emberi munkaerő alkalmasságát.[96]

A magok vetésére a hagyományos megoldásokon kívül megjelent a sorvetés is, amely sorvetőgép beszerzését igényelte. Ezek általában nem egy, ha nem több növény vetéséhez is alkalmasak voltak. Jakabszálláson csak 1853-ban alkalmaztak – kísérleti jelleggel – sorvetőt, Ercsiben már Lilien József idején is megjelent, de nem vált általánossá. Az ercsi uradalomban – immár Sina földesurasága alatt – Krieger Pál tisztartó több géppel is kísérletezett, köztük egy bizonyos brüsszeli géppel, illetve a hazánkban jobban elterjedt Garrett-féle vetőgéppel,[97] amellyel naponta 10-12 holdat tudtak vetni – a hagyományos vetéssel ellentétben – jelentős magkímélés és magasabb hozam mellett.[98]


6. kép Cooke-Garrett-féle sorvetőgép[99]

Az újszerű – döntően külföldről importált vagy külföldi minta alapján hazánkban utángyártott – mechanikai eszközök nem utolsósorban azt a célt is szolgálták, hogy a jobbágyfelszabadítással megszűnő robotmunkát részben pótolják, hiszen a fentebb bemutatott gépek kevesebb emberi munkaerőt igényeltek, jóllehet beszerzési áruk messze meghaladta a bérmunkások díját, de hosszú távon kifizetődő volt. Hasonló megfontolás vezérelte az érdi uradalom tiszttartóját, Hajnik Jánost, amikor az Érden készült amerikai szénagyűjtő gerebélyét és a hozzá tartozó vontatót bemutatta a Magyar Gazdasági Egyesület közgyűlésén, hiszen az Érden végzett gyakorlat is bebebizonyította, hogy a két eszköz és a hozzá rendelt egy kézi munkaerő mintegy tizenöt munkást pótol,[100] ami gazdaságosság szempontjából nem elhanyagolható tényező, pláne, hogy Fejér vármegyében a szabad munkaerő csekélyszámba ment.

7. kép Amerikai szénagyűjtő gereblye[101]

Személyi apparátus

Írásunkban röviden ki kell térnünk a pozitív változásokban szerepet játszó, az előrehaladást támogató gazdákra, gazdatisztekre is. Utóbbiak sajátos átmeneti réteget képeztek a paraszti és a nemesi társadalom között, hiszen biztos jövedelemmel és bizonyos fokú iskolázottsággal rendelkeztek, jóllehet a rendi Magyarországon nem alakult ki egy egységes gazdasági tudásegyüttes, amivel a magánbirtokok gazdatisztjei rendelkeztek volna, ismereteiket szerény szakirodalomból és gyakorlati tapasztalataikból szerezték, egy részük megfordult a Georgikonban vagy a magyaróvári intézet falai között, de ez korántsem volt általános, hiszen egységes kiementeli vizsgarendszer 1848-ig nem volt gyakorlatban.[102]

Státuszuk erősítését és szakmai kompetenciájuk bővítését, tudásuk megosztását segítette elő a Magyar Gazdasági Egyesület, amely tagösszetételének kb. 35-40 százalékát adták az uradalmi apparátus officiális rétegéhez tartozó tisztek, illetve erdészek, akik az egyesület szócsöveként funkcionáló Gazdasági Lapok hasábjain gyakorta adták közre észrevételeiket.[103] Jól jelzi az egyesületi tagság fontosságát a Gazdasági Lapokban 1857. évi 50-51. számában közölt évdíjas tagokról szóló lajtsrom. Összesen 146 új egyesületi tagot jegyeztek be, amelyekből ha levonjuk a birtokgazdálkodáshoz szorosan nem köthető személyeket (pl.: lelkész, tanár), akkor 128 fővel kell számolnunk. Pest dominnciája mellett (31 százalék) Fejér is jelentős, a tagok közel 20 százaléka kötődött valamely Fejér vármegyei birtokhoz tulajdonosként vagy alkalmazottként, közülük is egyértelműen kiemelkedik a Sináék kezelésében álló Ercsi és Érd, hiszen e két gazdasághoz tartozik a kiszűrt tagok 60 százaléka. Emögött feltételeznünk kell – a tisztek személyes érdeklődése, érdekeltsége mellett – azt a földesúri programot, amely a birtokfejlesztéshez elengedhetetlennek tartotta alkalmazottainak jártasságát a mezőgazdaság kurrens témáiban, eredményeiben. Martonvásár a harmadik helyen áll.

3. táblázat Fejér vármegyéhez kötődő évdíjas tagok lajstroma (1857)[104]

A vizsgált gazdaságok közül publicisztikai írást a martonvásári uradalom inspektorához, Szakmáry Ágostonhoz köthetünk, aki a repce kórokozójáról számolt be részletesen a gazdaközönségnek, jóllehet a problémára nem javasolt megoldást, csupán a kórokozó tudományos igényű vizsgálatát és az ellenszer kidolgozásának fontosságát jelezte,[105] de a marhák tüdőbetegségéről (pacalaszály) szóló alapos, pontos latin terminusokat tartalmazó írásában már bevált kezelést javasol.[106] Rövidebb nyílt levelet fogalmazott meg az érdi uradalom tiszttartója, Hanik János mezőgazdasági eszközökről, köztük a kettős ekéről, illetve a vetőgép fontosságáról azzal a céllal, hogy az úrbéres munkaerő megszűnése miatt a munkaerőfelhasználás racionálizálására hívja fel a figyelmet, amely csak a gépállomány fejlesztésével érhető el.[107]

Krieger Pál, az ercsi uradalom tiszttartójától publicisztikai jellegű írást egyelőre nem találtunk, de személye annyiben mégis kiemelhető, hogy a fentebb említett 1857-es ekeverseny előkészítését és lebonyolítását ő koordinálta, maga végzett összehasonlító vetést sorvetőgéppel, nem egy esetben valamely országos szintű verseny bíráló bizottmányának tagjai között találjuk őt is.[108] A baracskai birtokosokról keveset tudunk. A fentebb említett Dienes Gábor kapcsán utaltunk a cséplőgép megjelenésére, felbukkan a lapokban továbbá Pázmándy Dénes, aki kitűnő gazda Kömlődön és Baracskán.[109] Talán Baracska változó szellemiségére utal, hogy a közbirtokosok 1846-ban rendezett táncmultaságának teljes bevételét az iparegyesületnek ajánlották fel.[110]

Horhy Mihály minden bizonnyal kiemelkedik az említett gazdák és gazdatisztek közül, életútjának fordulópontjait ismerjük. 1780-ban született, a bécsi Theresianumban tanult különös érdeklődést mutatva a természettudományok és a mezőgazdaságtan felé. 1826-ban az Eszterházy család összes gazdaságának kormányzójává vált, ekkor kezdte meg az okszerű gazdálkodás elvei alapján Csillagmajort és Jakabszállást átalakítani, amelyeket 1843-ban haszonbérlőként vett kezelésbe.[111] Angliába tett utazásai pedig kulcsfontosságú gépek megjelenését és magyarországi adaptációját tették lehetővé, amely talán legnagyobb érdeme közé tartozik, ahogy azt Tanárky Gyula megfogalmazta:

„Mióta a czélszerű gazdasági eszközök és gépek szükségessége mellett, leginkább megboldogult Horhy Mihály hazánfiának, néhány évvel ezelőtt tett felhivása folytán, az angol készitmények iránt a magyar gazdaközönség figyelme is felébredt: tagadhatatlan, hogy a nagy pontosságal készitett angol gépek s eszközök behozatala által, a gépek iránti bizalom és kedv erősödött, de hazai gépészetünk is sokat nyert.”[112]

Összegzés

Tanulmányukban Korizmics László 1853. évi utazásának főbb állomásai mentén, a korabeli lapok felhasználásával mutattuk be azokat a sokszor mozaikszerűen tetten érhető változásokat, amelyek a neoabszolutizmus korában a modernizáció jeleiként mutatkoztak meg. Nem kívánjuk figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy itt csupán néhány dunántúli gazdaságot vizsgáltunk meg, amelyek egyrészt már a reformkorban is a racionális birtokgazdálkodás jegyeit kezdték magukon viselni, másrészt pedig jóval kedvezőbb piaci, terményelhelyezési környezetben működtek, mint az ország egyéb részein fekvő birtokok.

A lilieni út, amely a 19. század első harmadában még fehér hollónak számított a megyében, a század közepére már – ha általánossá nem is – szélesebb körben bonatkozott ki. Bár Lilien József 1828-ban meghalt, vizsgálatunk pedig az 1840-es és 1850-es éveket érintette, talán nem véletlen, hogy éppen Fejér vármegyét nevezték a kis Bánátnak. Martonvásár és Baracska Ercsi szomszédságában terült el, Érd racionalizálása pedig nem lehetett független Ercsitől, hiszen Sina György (később Simon) lett mindkét gazdaság földbirtokosa. Horhy Mihály gazdasági érdeklődése, theresianumi oktatása, a külföldi minták meghonosítására tett erőfeszítései és attitűdjei hasonlatossá teszik bárónkkal.

Az itt felsorakoztatott, sajtórogánumokból kiemelt, növénytermesztéshez, juhászathoz és gépítéshez kapcsolódó példák mennyisége is alátámasztja, hogy Fejér a kapitalista átalakulás egyik meghatározó színtere volt, amelynek legalább annyira előzménye a lilieni hatás, a reformkori gyarapodás, mint amennyire a dualizmus kori prosperálása következhetett belőle.

Bibliográfia

Források

Felhasznált levéltári források

Magyar Nemzeti Levéltár – Fejér Vármegye Levéltár

HU-MNL-FML-IV.A. 73. – Acta Locorum (AL) Ercsi

HU-MNL-FML-IV.3.c – Fejér vármegye közgyűlésének iratai

HU-MNL-FML T 261 – Térképtár

Magyar Nemzeti Levéltár – Országos Levéltár

HU-MNL-OL S-101-N-109.

Felhasznált korabeli folyóiratok

Budapesti Hírlap, V. évf., 32. szám, 1857 február. 10.

Budapesti Hírlap, VI. évf., 242. szám, 1858. október 22.

Divatcsarnok, VII. évf., 23. szám, 1859. június 7.

Gazdasági Lapok, III. évf., 24. szám, 1857. június 11.

Gazdasági Lapok, III. évf., 25. szám, 1857. június 18.

Gazdasági Lapok, III. évf., 30. szám, 1851. július 27.

Gazdasági Lapok, III. évf., 47. szám, 1851. november 23.

Gazdasági Lapok, III. évf., 48. szám, 1851. november 30.

Gazdasági Lapok, III. évf., 51. szám, 1851. december 21.

Gazdasági Lapok, V. évf., 30. szám, 1853. július 24.

Gazdasági Lapok, VI. évf., 11. szám, 1854. február 9.

Gazdasági Lapok, VI. évf., 2. szám, 1854. január 12.

Gazdasági Lapok, VI. évf., 9. szám, 1854. március 2.

Gazdasági Lapok, VIII. évf., 12. szám, 1856 március 20.

Gazdasági Lapok, VIII. évf., 24. szám, 1856. június 12.

Gazdasági Lapok, VIII. évf., 39. szám, 1856. szeptember 25.

Gazdasági Lapok, VIII. évf., 51. szám, 1856. február 21.

Gazdasági Lapok, IX. évf., 12. szám, 1857. március 19.

Gazdasági Lapok, IX. évf., 24-25. szám, 1857. június 11-18.

Gazdasági Lapok, IX. évf., 50. szám, 1857. december 10.

Gazdasági Lapok, X. évf., 3. szám, 1858. január 21.

Gazdasági Lapok, X. évf., 15. szám, 1858. április 15.

Gazdasági Lapok, XI. évf., 19. szám, 1859. május 12.

Gazdasági Lapok, XI. évf., 23. szám, 1859. június 9.

Gazdasági Lapok, XI. Évf., 24. szám., 1859., június 16.

Hazai s’ Külföldi Tudósítások, XV. Évf., 2. félév, 24. szám 1821., szeptember 22.

Hasznos Mulatságok, I. évf., 7. szám, 1817. (Dátum nélkül.)

Hasznos Mulatságok, XXII. évf., II. félév, 26. szám, 1838. szeptember 29.

Hetilap, III. évf., 203. szám, 1847. december 10.

Honművész, VII. évf., 30. szám, 1839. április 14.

Jelenkor, XV. évf., 15. szám, 1834. február 19.

Jelenkor, IV. évf., 21. szám, 1835. március 14.

Kalauz, I. évf., 17. szám, 1857. október 24.

Kémlő a gazdaság, ipar és kereskedésben, II. évf., 40. szám, 1837. május 20.

Kémlő a gazdaság, ipar és kereskedésben, II. évf., 41. szám, 1837. május 24.

Magyar Hírmondó, 20. évf., 41. szám, 1801. május 22.

Nemzeti Kalendáriom, XLIV. évf., 1858. (Dátum nélkül.)

Ökonomische Neuigkeiten und Verhandlungen, XII. évf., 87. szám, 1822. (Dátum nélkül.)

Ökonomische Neuigkeiten und Verhandlungen, XIII. évf., 45. szám, 1823. (Dátum nélkül.)

Pesti Hírlap, V. évf., 484. szám, 1845., június 12.

Pesti Hírlap, V. évf., 517. szám, 1845. augusztus 8.

Pesti Hírlap, VI. évf., 670. szám, 1846. május 7.

Pesti Napló, III. évf., 721. szám, 1852. augusztus 4.

Pesti Napló, VIII. évf., 2210. szám, 1857. május 29.

Pesti Napló, VIII. évf., 2237. szám, 1857. július 3.

Pesti Napló, X. évf., 2669. szám, 1859. január 4.

Tudományos Gyűjtemény, VI. évf., 11. szám, 1822. (Dátum nélkül.)

Vasárnapi Újság, V. évf., 221. szám, 1838. július 15.

Vasárnapi Újság, I. évf., 1. szám, 1854. március 5.

Vasárnapi Újság, VI. évf., 14. szám, 1859. április 3.

Felhasznált szakirodalom

Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon, in Wellmann Imre (szerk.): Mezőgazdasági tanulmányok 2., Budapest, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 1965.

Fényes Elek: Magyarország leírása 2., Pest, Nyomtatott Beimelnél, 1847.

Galgóczy Károly: Magyarország, a Szerbvajdaság s Temesi bánság mezőgazdasági statistikája, Pest, 1855.

Hendrikson, Kenneth E. (ed.): The Encyclopedia of the Industrial Revolution in World History (3. kiadás), Lanham (Maryland), Rowman&Littlefield, 2014.

Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete I., Pécs, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, Pécs, 1992.

Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete, Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2010.

Károly János: Fejér vármegye története 4., Székesfejérvár, 1901.

Katus László: A modern Magyarország születése, Pécs, Kronosz, 2012.

Korizmics László – Benkő Dániel – Morócz István: Mezei gazdaság könyve, 1. köt. Stephens Henry The Book of the Farm című munkája nyomán, Pest, Nyomtatott Herz Jánosnál, 1855.

Környei Elek.: Beethoven Martonvásáron, Székesfehérvár, István Király Múzeum, 1958.

Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790-1848, Budapest, Teleki Pál Tudományos Intézet, 1948.

Prechtl, Johann Joseph: Jahrbücher des Kaiserlichen Königlichen polytechnischen Institutes in Wien, Bécs, 1824.

Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815. Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970, Veszprém.

Ujabb kori ismeretek tára – Tudományok és politikai társas élet encyclopédiája, 6. köt. Pest, Paxton-Zürcih, Heckanest Gusztáv kiadása, 1855.

Felhasznált tanulmányok

Bödő Krisztián: „Róna határja tágas és igen termékeny” – Besnyő, az ercsi uradalom egyik pusztája, in KRE-DIt, V. évf., 2022/2, online elérhetőség: http://epa.niif.hu/03500/03515/00011/pdf/EPA03515_kre-dit_2022_02_14.pdf

Joseph, Lilien: Ueber die Cultur der Oelgewächse auf der Herrschaft Ercsi in Ungarn. Verhandlungen der k.k. Landwirtschafts-Gesselschaft in Wien III, Bécs, 1824, 142–148.

Záborszky Miklós: Érd, in Farkas Gábor (szerk.): Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16., Székesfehérvár, Fejér Megyei Levéltár, 1985, 187–247.

Degré Alajos: Baracska, in Farkas Gábor (szerk.): Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14., Székesfehérvár, Fejér Megyei Levéltár, 1980, 71–123.

Vári András: Az agrárértelmiég helyzete a 19. században, Szociológiai Szemle, XII. évf., 2022/2, 59–76.

Felhasznált folyóiratok

Fejér Megyei Hírlap, 1989, XLV. évf. 153-178. szám

Hivatkozások

  1. Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790-1848, Teleki Pál Tudományos Intézet, Budapest, 1948, 50.
  2. Alcsút, Martonvásár
  3. Korizmics László: Kirándulás Fejérmegyébe, Gazdasági Lapok, V. évf., 30. szám, 1853. július 24., 351.
  4. HU-MNL-FML-IV.A. 73. Acta Locorum (AL) Ercsi, p. 163-166.
  5. HU-MNL-FML-IV.A. 73. Acta Locorum (AL) Ercsi, p. 161.
  6. „[…] az cserében adott ujj jobbágyi szánto földek pedig az Ertsi Helységben feljül, a jobbágyoknak Rétföldjeik mellett egy tagban vannak.” HU-MNL-FML-IV.A. 73. Acta Locorum (AL) Ercsi, p. 172.
  7. Az Ertsi orszag utrol szollo Jelentés. HU-MNL-FML-IV.3.c 1823. 3. 115. számú irat.
  8. HU-MNL-FML-IV.73. Acta Locorum (AL) Ercsi, p. 171. A tervrajzot és a földek kimérést Csapó Benjámin készítette.
  9. Emanuel Frhr. v. Bartenstein: Reisebemerkungen über einige merkwürdige Landwirthschaften in Ungarn In: Christian Karl André (szerk.): Ökonomische Neuigkeiten und Verhandlungen, XIII. évf., 45. szám, 1823., 45. szám, 358. Fontos megjegyezni, hogy bár Bartenstein írásáról van szó, az ercsi uradalom működéséről szóló melléklet Lilien báró közlésében került a folyóiratba.
  10. Mappa Geometrica Reprasentans superficiem et Reparatitionem Oeconom Terrenorum i: Dominio Ercsi propiorum tam ipsius Possionis Ercsi, 1806. HU-MNL-FML T 261.
  11. Az a legelő „az soha közös nem vólt, mert az Uraságunk marhája soha a mienkre nem ment legalabb a M. Baro Lilien Uraságunk azon tselédjet aki amienkre hajtott, azonnal megvágatta.” HU-MNL-FML-IV.A. 73. Acta Locorum (AL) Ercsi, p. 194.
  12. Bödő Krisztián: „Róna határja tágas és igen termékeny” – Besnyő, az ercsi uradalom egyik pusztája, in KRE-DIt, V. évf., 2022/2, online elérhetőség: http://epa.niif.hu/03500/03515/00011/pdf/EPA03515_kre-dit_2022_02_14.pdf (Letöltés: 2023. március. 23.)
  13. Korizmics László – Benkő Dániel – Morócz István: Mezei gazdaság könyve, 1. köt., Stephens Henry The Book of the Farm című munkája nyomán, Pest, Nyomtatott Herz Jánosnál, 1855, 374.
  14. Uo., 375.
  15. Lilien: Reisebemerkungen über einige merkwürdige Landwirthschaften, 356–359.
  16. Korizmics–Benkő–Morócz: Mezei gazdaság könyve, 438.
  17. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 351. A festő buzér évelő növény, amelynek gyökere vörös festékanyagot tartalmaz, annak kiszárítása és porrá őrlése után festéket készítettek belőle, amely textilek színezésére volt alkalmas. Korizmics szerint a báró egyenes Prágába szállíttatta a feldolgozott festő buzért.
  18. Lilien megjegyzi, hogy a juhállományt további 2000 darabbal kívánja növelni. A napóleoni háborúk utáni gabona-dekonjunktúrát gyapjúkonjunktúra követte, az örökös tartományok manufaktúrái egyre fokozottabban igényelték a magyar nyersanyagot. (Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete I., Pécs, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1992, 40–41.) Korizmics szerint a báró Nagy-Britanniából hívott az ercsi uradalomba gyapjúfeldolgozáshoz értő szakembert, s a gyapjút is egyenesen londoni piacokon értékesíttette egy ideig. Sajnos az angol szakemberről nem maradt fenn máshol érdemi említés, az ercsire vonatkozó anyakönyvi kivonatok egyikében sem szerepel. A gyapjú távoli piacokon való közvetlen értékesítését források hiányában nem lehet alátámasztani. Amennyiben azt feltételezzük, hogy megvalósult, Lilien roppant kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezhetett.
  19. Hágó kosokat is értékesített az uradalom, jóllehet fajtájukat nem határozták meg, csupán annyit, hogy „különössen megnemesített” kosokról van szó. Hazai s’ Külföldi Tudósítások, XV. évf., 24. szám, 1821. (oldalszám nélkül)
  20. A schweizer tehenek közül szintén szánt eladásra az uradalom. Hazai s’ Külföldi, 2. félév, 24. szám, 1821 (oldalszám nélkül).
  21. Mérei Gyula – Korizmics László nyomán – az alábbi állatállományról ír: 600-700 darab igás-és tejelőmarha, 16-17 000 juh, 200-250 darab igás-és ménesló, 700-800 darab sertés. Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790-1848, Teleki Pál Tudományos Intézet, Budapest, 1948, 50.
  22. Magyar Hírmondó, XX. évf., 41. szám, 1801., május 22., 683–684.
  23. Andrew Meike (1719-1811) skót mérnök, malommester és feltaláló volt, aki fiatalkorában hosszabb ideig Hollandiában tanult. A 18. század végén Nagy Britanniában zajló mezőgazdasági forradalom egyik úttörő találmánya volt az 1780-as évek második felében kifejlesztett cséplőgépe (threshing machine), ami az ágazat termelékenységének jelentős javulását eredményezte. Kenneth E. Hendrikson (szerk.): The Encyclopedia of the Industrial Revolution in World History (3. kiadás), Lanham (Maryland), Rowman&Littlefield, 2014, 619.
  24. Hasznos Mulatságok, I. évf., 7. szám, 1817, 54–56.
  25. A gépesítés kezdeti példáihoz ld.: Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon, in Mezőgazdasági tanulmányok 2., Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965, 57–93.
  26. Ökonomische Neuigkeiten und Verhandlungen, XII. Évf., 87. szám., 1822, november., 698.
  27. Richard Bright angol orvos és geológus, aki a napóleoni háborúk alatt, a bécsi kongresszus idején tett hosszabb utazást Magyarországon. Bővebben ld.: Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815. Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970, Veszprém.
  28. Lilien Joseph: Ueber die Cultur der Oelgewächse auf der Herrschaft Ercsi in Ungarn, Verhandlungen der k.k. Landwirtschafts-Gesselschaft in Wien III, Bécs, 1824, 146.
  29. Ercsi község római katolikus halotti anyakönyvi kivonatok 1818. május 11-én kelt bejegyzése, pag. 71. Hozzáférés: https://www.familysearch.org/ark:/6190,3/3:1:3Q9M-CSYD-N3LV-K?cat=258821 (Letöltés: 2023. április 17.)
  30. A budai asszony-egyesület jótékonykodási céljaira gyűjtött 1833. évi adományfelajánlások között találjuk báró Eötvös Ignác feleségének, Lilien Annának adományát is, ami éppen két hordó olaj, ami jelzi, feltehetőleg saját fogyasztásnál jóval több olajjal rendelkeztek. Jelenkor, III. évf., 15. szám, 1834., február 19., 113-114.
  31. Az olaj exportjáról több korabeli hirdetéssel is rendelkezünk. Bécsben és a Grazban egyaránt értékesítették az ercsi majorság olajait, kis és nagy kiszerelésben lehetett vásárolni lámpaolajat és főzésre alkalmas repce-és napraforgóolajat.
  32. Ercsi kiemelkedő helyet szerzett magának malmok terén a bicskei járásban, egy 1822-ből származó összeírás szerint elsőosztályú vízimalomból 13 állt a falu partszakaszán, ezt csupán Érd mezőváros előzte meg 23 darabbal, szárazmalmot nem jegyeztek fel.
  33. Mindez abból a szempontból is fontos tényező, hogy Lilien – a lisztexport esetében – nem közvetítő kereskedők révén végzett áruszállítást és értékesítést.
  34. Johann Joseph Prechtl: Jahrbücher des Kaiserlichen Königlichen polytechnischen Institutes in Wien, Bécs, 1824, 148.
  35. J*** (ismeretlen szerző): Krumpér és Czúkor termesztése, és a’ Selyem tenyésztés eredetének nyomdoka Magyar Országban, in Thaisz András (szerk.): Tudományos Gyűjtemény, 1822, 6. évf., 11. szám, 81.
  36. Lilien: Reisebemerkungen über einige merkwürdige Landwirthschaften, 358.
  37. Közgyűlési iratok,1816. Fasc. 6. N. 44 ½. Rögtön hozzá kell tennünk a fenti táblázathoz, hogy az 1816-os összeírás a tisztikar, a birtokirányításban résztvevő apparátus főbb alkalmazottait vette lajtsromba, hiszen egy-egy nagybirtok irányítása ennél nagyobb számú uradalmi alkalmazottat követelt meg, jóllehet például a kocsis (auriga) vagy éppen a vadász (venator) készpénzbeli fizetés nélkül, robotkötelezettségként is teljesíthetett efféle feladatokat.
  38. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 351.
  39. Károly János: Fejér vármegye története 4., Székesfejérvár, 1901, 369.
  40. Lencsés Ferenc: Martonvásár története, in István Király Múzeum Közleményei: B sorozat 26., Székesfehérvár, 1964, 14.
  41. Ide tartozott a vízszabályozás, gátak és árkok kiépítése, mocsarak lecsapolása stb., amelyek a szántóművelés extenzív fejlesztését biztosították. Fejlesztései közül érdemes még megjegyezni Martonvásár mezővárosi rangra való emelését, amely lehetővé tette a piactartást, így lokális szinten Martonvásár piackörzetnek számított. Uo., 14., 17.
  42. Környei Elek.: Beethoven Martonvásáron, István Király Múzeum, Székesfehérvár, 1958, 15.
  43. Lencsés Ferenc: Martonvásár, in Fejér Megyei Történeti Évkönyv, 21. köt., Székesfehérvár, 1990, 62. Martonvásár kb. az ercsi uradalom területének a felét tette ki (kb. 12-14000 hold), annak számottevő részét foglalta el a reprezentációs céllal épített kastély és a hozzá tartozó kastélypark. A koalíciós háborúkat követő időszakban, 1820-as évektől a gyapjú iránti kereslet megnövekedett, így racionális lépés volt a gabonanövények extenzív termesztése helyett a juhászatra fektetni a hangsúlyt.
  44. Károly: Fejér vármegye története, 376.
  45. Károly: Fejér vármegye története, 111.
  46. Záborszky Miklós: Érd, in Farkas Gábor (szerk.): Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. Székesfehérvár, Fejér Megyei Levéltár, 1985, 204.
  47. 1774-ben csak 9 vízimalom volt. Záborszky: Érd, 207.
  48. Uo., 212.
  49. MNL-OL S-101-N-109.
  50. Degré Alajos: Baracska, in Fejér Megyei Történeti Évkönyv, 14. köt., Székesfehérvár, 1980, 75–79.
  51. Uo., 81., 84.
  52. Nádas-tó szabályozása példaként forrással
  53. Fejér Megyei Hírlap, XLV. évf., 177. szám, 1989. július 29., 8.
  54. Fényes Elek: Magyarország leírása, 2.kötet, Nyomtatott Beimelnél, Pest, 1847, 37.
  55. Noha a második katonai felmérés 1869-ben készült a Magyar Királyságról, Jakabszállás puszta angol mintát követő elrendezése jól kivehető. Jakabszállás major elérhető az alábbi rákereséssel: https://maps.arcanum.com/hu/map/secondsurvey-hungary/?layers=5&bbox=2071959.9983265228%2C5944782.2856983%2C2079422.1632128633%2C5947295.153003175 (Letöltés: 2023. március 12.)
  56. A gabonanövények értékesítése a napóleoni háborúkat követő dekonjunkturális időszak után az 1850-es évektől ismét fellendült, nem utolsósorban a belső vámhatár megszűnése, illetve a gabona világpiaci árának növekedése miatt. Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2010, 176.
  57. Gazdasági Lapok, III. évf., 51. szám, 1851. december 21., 1198–1200. Nyilvánvalóan az sem lehet véletlen, hogy Fejér vármegyéből éppen Ercsi, illetve Jakabszállás és Csillagmajor szerepel a listában.
  58. Gazdasági Lapok, III. évf., 47. szám, 1851. november 23., 1100.
  59. Gazdasági Lapok, IX. évf., 24–25. szám, 1857. június 11–18., 316–317. Érdemes megjegyezni, hogy a Sina család kezelésében lévő gazdaságok közül nemcsak Ercsi szerzett kitűnő eredményeket, de a szentmiklósi (finomított cukor), lőrinczi (rozs), apczi (rozs), kisoroszi (búza), sashalmi (rozs), kartali (rozs), simongáti (rozs), csányi (rozs) gazdaságokból beküldött termények (és termékek) is okleveles elismerést kaptak.
  60. Kémlő a gazdaság, ipar és kereskedésben, II. évf., 40. szám, 1837. május 20., 318.
  61. Vasárnapi Újság, V. évf., 221. szám, 1838. július 15., 242–246.
  62. A burgonya a korszakban a szeszkészítés alapanyagául szolgált. Lilien báró minden önálló majorban pálinkaházat állított fel, és a szeszgyártás az Eötvös és Sina időszakban tovább működött. Ezt jelzi, hogy a fentebb említett általános gazdasági kiállításon az ercsi uradalom kozmátlanított szesze pozitív bírálatot kapott, a sört azonban – rossz tárolása miatt – nem bírálták. Gazdasági Lapok, IX. évf., 24–25. szám, 1857. június 11–18., 319.
  63. Jelenkor, IV. évf., 21. szám, 1835. március 14. Értesítő (oldalszám nélkül).
  64. Gazdasági Lapok, III. évf., 48. szám, 1851. november 30., 1124.
  65. A tagosítás mellett a baracskai közbirtokosság komoly figyelmet fordított az utak kiépítésére, illetve gátak építésére, hiszen a Váli-völgyben fekvő Baracska (és Szentivány is) ki volt téve a völgyből lezúduló áradásoknak. Honművész, VII. évf., 30. szám, 1839. április 14., 239–240.; Pesti Napló, X. évf., 2669. szám, 1859. január 4.
  66. Pesti Hírlap, VI. évf., 773. szám, 1846. november 5., 304.
  67. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 352.
  68. Gazdasági Lapok, III. évf., 48. szám, 1851. november 30., 1124.
  69. A juhtenyésztés Mária Terézia uralkodásától kezdve lendült fel. Az udvar elősegítette a finomabb gyapjút adó merinói faj elterjedését. (Katus László: A modern Magyarország születése, Pécs, Kronosz, 2012, 71.) Később további külföldi fajokkal bővült a magyar állomány. Spanyolországból leoneserek, Szászországból az eseurial és electoral fajból került Magyarországra a legtöbb, amellyel a fajtaváltás sikeresen végbement akkorra, amikor a magyar juhászat az 1820-as években az ún. második stádiumba, az elszaporítás időszakába lépett, kihasználva a gyapjúkonjunktúra lehetőségeit. Budapesti Hírlap, V. évf., 32. szám, 1857. február 10. (oldalszám nélkül).
  70. Kémlő a gazdaság, ipar és kereskedésben, II. évf., 41. szám, 1837. május 24., 328.; Galgóczy Károly: Magyarország, a Szerbvajdaság s Temesi bánság mezőgazdasági statistikája. Pest, 1855, 342.) Az értékesítés az 1840-es és 50-es években is folytatódott. 1845-ben például 1100 birkát értékesítettek, köztük 400 tenyésztésre alkalmas anyabirkát, 1858-ban pedig 725 nemesített anyabirkát bocsájtottak árverés alá Martonvásáron. Budapesti Hírlap, VI. évf., 242. szám, 1858. október 22. (oldalszám nélkül); Pesti Hírlap, V. évf., 484.szám, 1845 június 12., 387.
  71. Gazdasági Lapok, X. évf., 3.szám, 1858. január 21., 35.
  72. Pesti Hírlap, V. évf., 517. szám, 1845. augusztus 8., 94.
  73. Budapesti Hírlap, V. évf., 32. szám, 1857. február 10., (oldalszám nélkül).
  74. Kosok esetén az első helyet herceg Eszterházy Pál nyerte el. Gazdasági Lapok 1856., 8. évf., 24. szám, 303–304.
  75. Gazdasági Lapok, IX. évf., 12. szám, 1857. március 19., 162.
  76. Gazdasági Lapok, X. évf., 15.szám, 1858. április 15., 124.
  77. Gazdasági Lapok, XI. évf., 19. szám, 1859. május 12., 290.
  78. A kergekórban szenvedő állatnak a fertőzés az agy valamelyik oldalát támadta meg, ahol hólyag képződött.
  79. Gazdasági Lapok, X. évf., 15. szám, 1858. április 15., 217.
  80. Gazdasági Lapok, VI. évf., 11. szám, 1854. február 9., 140.
  81. Gazdasági Lapok, VI. évf., 2. szám, 1854. január 12., 14.
  82. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 351–352.
  83. Divatcsarnok, VII. évf., 23. szám, 1859. június 7., 657–658.
  84. Az Ercsiben rendezett verseny a Nemzeti Színház mögött fekvő régi füvészkertben tartott mezőgazdasági gépkiállítás kihelyezett eseménye volt, de szintén ehhez kapcsolódott a gróf Károlyi Lajos Tótmegyeren fekvő gazdaságába kihelyezett cséplő-és rostagépek versenye. Vasárnapi Újság, VI. évf., 14. szám, 1859. április 3., 166.
  85. Gazdasági Lapok, XI. évf., 23. szám, 1859. június 9., 363.
  86. Számos további lap beszámolt a programról, döntően nem az ekék fontossága miatt, sokkal inkább az esemény társadalmi oldalát emelték ki, hiszen több száz arisztokrata, köznemes és parasztgazda gyűlt össze, akik a lakoma alatti hosszas eszmecserék révén hasznos gazdasági ismeretekkel térhettek haza. Nem is véletlen az sem, hogy nem győzik Sina Simon hazafias érdemeit hangsúlyozni a lapok, aki nemcsak mintagazdaságát ajánlotta fel a célra, de egyúttal a Pestről Ercsiig közlekedő gőzhajó költségét is ő térítette meg. Érdekes párhuzam hangzik el a Magyar Gazdasági Egyesület június 6-án tartott közgyűlésén: […] mert Ercsiben az áldozatra mindenkor kész hazafi br. Sina Simon szivességéből felajánlott versenytéren, a haza minden részéből s a földbirtokos osztály minden rétegéből számosan sereglett össze: mi azt bizonyítja, hogy e földet, mely a miénk, hol „élnünk, halnunk kell”, jól akarjuk mivelni. Mondjunk köszönetet a nagy birtokosnak, ki nekünk alkalmat s tért nyujtott. Én pedig – folytatá alelnök úr – azzal fejezem be előadásomat, hogy ha lesz hazánknak minél több oly érzésü fia, ki Kazinczy halhatatlan költőnk szerint gf. Festetics György példájára: „csak azért örült a nagy birtok nagy hasznának, hogy abból sokat nyujthasson a hazának.” Gazdasági Lapok, XI. évf., 24. szám, 1859. június 16., 370.
  87. Gazdasági Lapok, VIII. évf., 51.szám, 1856. február 21., 650.
  88. Hetilap, III. évf., 203. szám, 1847. december 10., 1592.
  89. Uo., 650.
  90. Korizmics éppen Horhy gépeit megtekintve említi meg, hogy az aratógép Angliából Magyarországra való szállítása 230 pengőforint, tehát jóval meghaladja a magyar gyártmány költségét. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 352.
  91. A negyedik üzembe helyezett – szintén Weisz és Ungar gépészek által gyártott – cséplőgépről eltérő adatokat közöl, így az nem szerepel a táblázatban. Kalauz, I. évf., 17. szám, 1857. október 24., 268–269.
  92. Pesti Napló, VIII. évf., 2210. szám, 1857. május 29. (oldalszám nélkül); Gazdasági Lapok, IX. évf., 19. szám, 1857. május 7., 251.
  93. Nemzeti Kalendáriom, XLIV. évf., 1858. (oldalszám nélkül).
  94. Ezek közül a New Yorkban készült, angol közvetítéssel érkező Hussey-féle aratógép az ercsi uradalomban is működött. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 352.
  95. Pesti Napló, III. évf., 721. szám, 1852. augusztus 4., (oldalszám nélkül).
  96. Ügy dolgoztak biz a mi becsületes magyar béreseink az angol és amerikai vendéggel, mintha azzal egy faluból származtak volna. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 352.
  97. A Garett-féle vetőgépről és típusairól bővebben ld.: Barbarits: A vetés gépesítésének kezdetei, 95–101.
  98. Gazdasági Lapok, VI. évf., 9. szám, 1854. március 2., 110.
  99. Uo., 109.
  100. Gazdasági Lapok, III. évf., 25. szám, 1851. június 22., 576.
  101. Gazdasági Lapok, III. évf., 25. szám, 1851. június 15., 558.
  102. Vári András: Az agrárértelmiég helyzete a 19. században, Szociológiai Szemle, XII. évf., 2022/2, 65.
  103. Uo., 67.
  104. Gazdasági Lapok, IX. évf., 50. szám, 1857. december 10., 661–662.; Gazdasági Lapok, IX. évf., 51. szám, 1857. december 17., 673.
  105. Vasárnapi Újság, V. évf., 221. szám, 1838. július 15., 244–246.
  106. Hasznos Mulatságok, XXII. évf., II. félév., 26. szám, 1838. szeptember 29., 201–206.
  107. Gazdasági Lapok, III. évf., 30. szám, 1851., július 27., 695–696.
  108. Pesti Napló, VIII. évf., 2237. szám, 1857. július 3. (oldalszám nélkül)
  109. Ujabb kori ismeretek tára – Tudományok és politikai társas élet encyclopédiája, 6. köt., Pest, Paxton-Zürcih, Heckanest Gusztáv kiadása, 1855, 1–3. Pázmándy gazdaságáról keveset tudunk. Politikai pályafutását befejezve visszavonultan élt, birtokait igazgatta. Az 1850-es években több hirdetmény is jelent meg, amelyekben állatállományából értékesített, kiemelhetjük a schweitzer bikákat és teheneket, amelyek mutatják a birtokán végbement fajtaváltást. Vasárnapi Újság, I. évf., 1. szám, 1854. március 5., 8.
  110. Pesti Hírlap, VI. évf., 670. szám, 1846. május 7., 311.
  111. Gazdasági Lapok, VIII. évf., 39. szám, 1856. szeptember 25., 489–490.
  112. Gazdasági Lapok, VIII. évf., 12. szám, 1856. március 20., 135.

KRE-DIt 2023/1 Szerzőink

Apró Bernadett Zsuzsanna: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola

Bárány Zoltán: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Hittudományi Doktori Iskola, Egyháztörténeti alprogram, témavezető: Dr. Földváryné Kiss Réka, református lelkipásztor

Bödő Krisztián: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola

Cservákné Lajos Edina dr.: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Csík Ádám Lajos: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola, segédlevéltáros, MNL Békés Vármegyei Levéltára

Farkas Dániel: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola

Farkas György Tamás dr.: PhD, adjunktus, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Közjogi Intézet, Alkotmányjogi és Egyházjogi Tanszék

Farkas Péter: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola, főlevéltáros, MNL Somogy Vármegyei Levéltára

Gurányi Krisztián: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Doktori Iskola, bibliai-teológiai alprogram, témavezető: Dr. Hanula Gergely

Gyebrovszki Zsolt Dániel: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Holló Róber dr.: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Jeszenszki Péter László: jogászhallgató, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar

Juhász Eszter: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola

Kim Heung Sik: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Doktori Iskola, gyakorlati teológiai alprogram, témavezető: Dr. Mészáros Kálmán

Kiss Anna: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola

Kiss-Mikó Nikoletta: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola

Kubisch Károly dr.: PhD, bűnügyi és alapjogvédelmi szakjogász

Mérész Anna: osztatlan tanárszakos hallgató, Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Nagy Melénia dr.: PhD, egytemi adjunktus; Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Büntetőjogi Tanszék

Pálházy Ferenc: történelem mesterszakos hallgató, Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Pető-Veres Kata: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Hittudományi Doktori Iskola, Gyakorlati teológiai alprogram, témavezető: Prof. Dr. Pap Ferenc teológus-lelkész, Budapest-Budafoki Református Egyházközség

Purcsi Adrienn: történelem mesterszakos hallgató, Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Rapali Vivien: PhD, tudományos munkatárs Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár

Regős Franciska Katalin dr.: doktorjelölt, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Ripszám Dóra dr.: doktorandusz, Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, fiatal büntetőjogász képviselő, Nemzetközi Büntetőjogi Társaság magyar nemzeti csoportja

Segesdi Gergő: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola, Doktorandusz Önkormányzat tudományos ügyvivő, KRE-DIt főszerkesztő, történelemtanár

Timári Krisztián Attila: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola, Doktorandusz Önkormányzat tag, KRE-DIt szerkesztő

Tóth-Gyóllai Dániel: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Doktori Iskola; Bibliai-teológiai alprogram, témavezető: Dr. Hanula Gergely, Doktorandusz Önkormányzat tag, KRE-DIt szerkesztő

Vendriczki Róbert: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola

KRE-DIt 2023/1 Absztraktok

Hittudományi absztraktok

Gurányi Krisztián: A predestináció logikai sorrendjének bemutatása

A predestináció az tanítás, mely szerint Isten egyeseket kiválaszt az örök üdvösségre, míg másokat vagy meghagy a kárhozottak tömegében, vagy egyenesen az örök kárhozatra választja ki őket. Ezen tanításon belül megkülönböztethetünk kétfajta nézetet, a szupra- és infralapszarianista nézetet, amelyek a predestináció logikai sorrendjét magyarázzák. Az előbbi azt jelenti, hogy Isten először kiválasztotta azokat, akik üdvözülnek és elvetette azokat, akik elkárhoznak, majd utána engedte meg az emberiség bűnbeesését. Az utóbbi fordítva látja helyesnek, azaz, Isten először megengedte a bűneset megtörténését, majd csak utána választotta ki a kárhozottak tömegéből azokat, akik üdvözülni fognak. Mindkét nézet pusztán logikai sorrendet jelöl, azaz, még a teremtés előtti tervezés szintjét hivatott meghatározni. Munkámban e két nézetet mutatom be, annak gyökereit és kiindulási pontjait, majd a hitvallási szövegek és teológusok munkái segítségével. Mivel magyarul nem született jelentősebb áttekintés a témát illetően, ezért az általánosságok szintjére szorítkozom, azaz, nem törekszem arra, hogy a két nézet érveléseit részletesen bemutassam, sokkal inkább arra törekszem, hogy a két nézet lényegét bemutassam.

Kulcsszavak: predestináció, szupralapszarianizmus, infralapszarianizmus, Ágoston, Kálin

Kim Heung Sik: A koreai keresztyén diákevangéliumi mozgalom

A Koreai Köztársaság protestáns keresztyénsége körülbelül 140 éves. Ez alatt a viszonylag rövid idő alatt a keresztyének száma gyorsan megnövekedett, és meghaladta a teljes lakosság 20 százalékát.   A protestáns keresztyénség növekedésének hátterében a keresztyén fiatal diákok evangéliumi mozgalmának fontos szerepe volt. A keresztyén diákmozgalmi egyesületek tevékenységének köszönhetően a koreai nép lelki ébredése indult el, és az ún. Han-folyó csodája nagy változást és fejlődést hozott. Jelen írásom célja megvizsgálni, hogy a keresztyén ifjúsági diákmozgalom milyen fontos szerepet játszott a koreai keresztyénség rövid, 140 éves történetében.

Kulcsszavak: koreai, keresztyén, diákevangéliumi mozgalom

Pető-Veres Kata: Adatok és összefüggések a keresztszülői intézmény előzményeihez és gyakorlatához a magyar református gyakorlatban

Az apostoli korban a keresztség sákramentumában többnyire felnőtt megtérők részesültek és a hozzájuk tartozó háznép tagjai, akik közé minden bizonnyal a gyermekek is tartoztak. Az egyháztörténetnek ezt az időszakát követően, a 4-5. századtól kezdve egyre inkább elterjedt a gyermekkeresztség. A keresztszülők általában a keresztelt gyermek szülei voltak. Később ez a hagyomány eltűnt, és a 9. században végleg el is törölték. Ezt követően született meg a keresztszülők kiválasztásának szempontrendszere. Az egyház és a köznép által elvárt jellemzők nem mindig estek egybe.

A Biblia alapján a keresztszülői intézmény létezése nem kimutatható, ennek ellenére a reformáció egyházai ezt a szokást tovább örökítették, de új tartalommal töltötték meg. Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy bemutassam, milyen változásokon ment keresztül a keresztszülő intézménye a kezdetektől napjainkig, de különösen a református egyházban; milyen kritériumoknak kellett megfelelniük a keresztszülőknek; milyen elvárásokat támasztottak velük szemben; milyen biztosítékokat látott az egyház a megfelelő keresztszülőkben; mi volt a feladatuk a keresztelési liturgiában, és a keresztség után mennyire tarthatók meg ezek az egyház által meghatározott szabályok a mai társadalomban. Mindezekre a kérdésekre nem született egyértelmű válasz az egyháztörténelemben, mert – mint ahogy ez a tanulmány is igyekszik érzékeltetni – sokan sokféleképpen közelítették meg a témát. A vélemények széles skálája van jelen egyszerre, van, aki a keresztszülők nagyon szigorú elvek alapján történő kiválasztása mellett, és van, aki egészen enyhe, szinte közömbös a kiválasztásukban. Fontos beszélni a keresztszülő intézményéről, mert vannak olyan vélemények, amelyek szerint ez elősegíti egy felekezet megerősödését, fennmaradását.

Kulcsszavak: keresztség, keresztszülők, liturgia, keresztszülők felelőssége, szempontok a keresztszülők megválasztásához

Tóth-Gyóllai Dániel: A lelkészképzés reformja. Kérdőíves kutatás tizenegy nyugati protestáns egyház részvételével

Tanulmányom célja a Magyarországi Református Egyház 2023-as évi programja (A lelkipásztori hivatás éve) keretében 2023. februárjában indított online kérdőíves nemzetközi egyházak között végzett felmérés eredményeinek közlése. A kérdőíves kutatás célja a lelkészképzés reformjával kapcsolatos tapasztalatok, a lelkészek toborzásában, képzésében, képesítésében, továbbképzésében és lelki/anyagi támogatásában kialakult jó gyakorlatok, kihívások és útkeresések kapcsán párbeszédre hívni nyugati testvéregyházainkat. A 20 címzettből 11 által kitöltött 25 kérdéses kérdőív elemzését a LimeSurvey kérdőívszerkesztő- és értékelő felülete segítségével, a MRE által kezdeményezett korábbi kutatásokra és a 2023-as év lelkészképzés kapcsán született munkaanyagaira építve végeztem.

Kulcsszavak: kérdőív, nemzetközi, felekezetközi, online kutatás, lelkészképzés reformja, lelkészi szolgálat, MRE, lelkipásztori hivatás éve

Jogtudományi absztraktok

Farkas György Tamás: A nemzetiségek országgyűlési képviseletétre vonatkozó speciális választójogi szabályozás koncepciói Magyarországon a rendszerváltozástól 2010-ig

Magyarországon mintegy negyedszázados késedelemmel valósult meg az a rendszerváltozáskor már létező jogalkotói szándék, mely magyarországi nemzetiségek kedvezményes választójogi szabályok alapján történő országgyűlési képviseletének lehetővé tételére irányult. Ezen időszak alatt több jogszabálytervezet született, amik közül gyes tervezetek megmaradtak koncepció szintjén, némelyek azonban egészen a zárószavazásig jutottak. Jelen tanulmány a nemzetiségekre vonatkozó kedvezményes választójogi szabályozásokra vonatkozó jogalkotói koncepciókat kívánja áttekinteni a rendszerváltozás időszakától egészen a nemzetiségekre vonatkozó kedvezményes választójogi szabályozás 2011-ben  történő tényleges elfogadásáig , mely során a jogalkotó a kedvezményes mandátumszerzés lehetősége mellett a nemzetiségi szószóló  jogintézményét is megteremtette, mely utóbbi a törvényhozó hatalmi funkció aktív közreműködőjévé vált a nemzetiségi tárgykörű jogalkotás tekintetében.

Kulcsszavak: alkotmányjog, választójog, nemzetiségi jog

Gyebrovszki Zsolt Dániel: Az elévülés kérdésköre a versenyjogi kártérítési perekben

A versenyjogi kártérítési pereket a Courage-ügy óta számos jogi természetű kérdés övezi. Az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló Európai Parlament és a Tanács 2014/104/EU irányelv („Irányelv”) bevezetése látszólag nem oszlatta el e kérdések mindegyikét, illetve számos további, a vizsgált jogintézményt övező problémát generált. A jelen tanulmányban a versenyjogi kártérítési igények elévülésével kapcsolatos problémákat vizsgálom. Először bemutatom, hogy az Irányelv alapján milyen szabályozási logika mentén került rendezésre az elévülés kérdése a versenyjogi kárigények tekintetében, ezt követően elemzem az Irányelv elévülést szabályozó 10. cikkével kapcsolatos uniós esetjogot. A tanulmányban ezt követően röviden ismertetem a magyar szabályozást. A tanulmány későbbi részében közelebbről is górcső alá veszek a versenyjogi kártérítési igények elévülésével kapcsolatban három konkrét problémát, a jogsértés megszűnését, a jogsértő vállalkozás kilétéről való tudomásszerzést, illetve a kár bekövetkezésének idejét, mint az elévülés kezdőidőpontjának feltételeit. A jelen tanulmány célja a versenyjogi kártérítési igények elévülésével kapcsolatos fent említett kérdések vizsgálata és e vizsgálat alapján következtetések levonása.

Kulcsszavak: versenyjog, versenyjogi kártérítési perek, elévülés, gazdasági folytonosság

Holló Róbert:  Az etnikai kisebbségek önkormányzata az USA-ban – az amerikai lakota nemzet önkormányzatának áttekintése

A Lakota törzs, más néven sziúk, Észak-Amerika egyik őslakos népe. Hagyományos kormányzási rendszerük a konszenzus, a konzultáció és az egyéni autonómia tiszteletben tartásának elvein alapul. Ebben a rendszerben a döntéseket a közösség tagjai konszenzussal hozzák meg, és mindenki egyenlő mértékben vesz részt a döntéshozatali folyamatban. A lakoták erős spirituális hagyományokkal is rendelkeznek, amelyek összefonódnak a kormányzási rendszerükkel, és irányítják a földdel és egymással való kapcsolataikat. Az utóbbi időkben a lakotáknak számos kihívással kellett szembenézniük, többek között a föld elvesztésével, a kulturális asszimilációval és a szegénységgel. E kihívások ellenére továbbra is fenntartják hagyományos kormányzási rendszerüket és önrendelkezésre törekszenek. Ez az esszé áttekintést nyújt a Lakota Nemzet önkormányzatáról, beleértve a kormányzási struktúrájukat, a döntéshozatali folyamatot és a szövetségi kormánnyal való kapcsolatukat. Kitér továbbá azokra a kihívásokra, amelyekkel szembe kell nézniük, valamint azokra a stratégiákra, amelyeket kulturális örökségük megőrzése és az önrendelkezés előmozdítása érdekében alkalmaztak.

Kulcsszavak: alkotmányjog, önrendelkezéshez való jog, őslakosok jogai, önkormányzat, törzsi tanács, kisebbségi jogok, etnikai kisebbségek

Jeszenszki Péter László: A különleges jogrend történetisége a 19. század második felétől 1989-ig

Jelen tanulmány célja, hogy Magyarország történelmében, különös tekintettel a 19. század végétől a 20. század kezdetéig megvizsgálja és feltárja azokat a történelmi helyzeteket, melyek során Magyarországon kialakításra vagy éppen bevezetésre került különleges jogrend. Továbbá megvizsgálásra került, a különleges jogrendre vonatkozó törvényi szabályozások alakulása, ezek előzményei, különös hangsúlyt fektetve az ez idő alatt bevezetésre került honvédelmi törvényekre. Az Alaptörvény kilencedik, illetve tizedik módosítása, az elmúlt tíz évben jelentősen megváltozott biztonsági környezetre adott válaszként, egy rendszerszintű reformot tűzött ki célul, mely egy modern, hatékony védelmi rendszerben ölthet testet. A tanulmány alapjául szolgálhat egy későbbi elemzésnek, melyben a jelen kor különleges jogrenddel kapcsolatos kihívásaira adandó válaszok tekintetében, milyen már kialakult elveket, dogmatikai szempontokat lenne érdemes hasznosítani az elmúlt közel száz év tapasztalatai alapján.

Kulcsszavak: különleges jogrend, honvédelmi törvény, szükségállapot, alapjog, jogkör, rendelet, hadügy, háború, kivételes hatalom

Kubisch Károly: A gyermekkereskedelem és a gyermekbántalmazás összefüggései

Jelen tanulmány egy korábban megkezdett – gyermekvédelmi rendszert kutató felmérés folytatása, amelynek az adja ismételt aktualitását, hogy úgy tűnik, a gyermekvédelem és a kapcsolt jogszabályok, mintha még mindig nem lennének képesek megfelelő védelmet nyújtani a jövőnket jelentő gyermekek részére. Az Egyesült Államokban – California államban a jogalkotás hasonló problémákkal szembesült, mint ami ma Magyarországon is aktuálissá vált. Tanulmányomban kimutatom, hogy a kiskorúakhoz történő bármilyen szexuális vonzódás, az a kiskorú sérelmére elkövetett személyiségtorzító bántalmazásnak minősül – bárhogyan is ítéli meg azt a tettes vagy tettesek köre. Ennek okán az ilyen magatartáshalmazt nem csupán jogi szempontból – az ultima ratio szűrőjén – szükséges értékelni, hanem – ahogyan az USA jogalkotása is teszi – súlyosan deviáns jellege miatt, társadalomra veszélyes mentális zavar következményeként kezeli.

Kulcsszavak: gyermekbántalmazás, gyermekvédelem, emberkereskedelem, kapcsolati erőszak, mentális zavar, DSM-5

Lajos Edina: A jog és erkölcs összefüggésének alapjai

Az erkölcsöt és a jogot hagyományosan két különböző, önálló szabályrendszernek tekinthetjük, amelyek esetében mindegyiknek megvan a maga eltérő funkciója. Megállapíthatjuk, hogy a református kiindulópont szerint a jog és erkölcs rendkívül szoros összefüggést mutat. A Biblia is összekapcsolja a két normát, többek között a királyokat arra szólítja fel, hogy tegyenek ítéletet és igazságot. Elvi síkon létezhet erkölcstelen, de jogszerű, illetőleg erkölcsös, de jogtalan cselekedet is. Ha a jogalkotás és a jogalkalmazás terén is együtt jár a jog és erkölcs, akkor nem merül fel jogi aggály. Ugyanígy a másik véglet esetében. Amennyiben a jogalkotás és a jogalkalmazás is erkölcstelen, akkor viszont megállapíthatjuk, hogy szinte orvosolhatatlan jogi problémával szembesülünk. Ha a jogalkotás erkölcsös, de a jogalkalmazás hordoz erkölcstelenséget, akkor a problémát a jogorvoslati rendszer tudja megszűntetni. Amennyiben a jogalkotás során merül fel morális probléma, az alkotmányjogi panasz eljárása lehet a megoldás.

Kulcsszavak: jog, erkölcs, alkotmányjog, jogalkotás, jogalkalmazás

Lajos Edina: A Szent Korona és a legitimáció

A Szent Korona sokkal több, mint egy hatalmas vagyoni értéket megtestesítő tárgy. Annál is inkább, mert a korona megalkotását bizonytalanság övezi. Tegyük hozzá, történelmünk során királyaink számos egyéb koronát készíttettek maguknak. Ezen egészen elvont tisztelet kizárólag a Szent Koronára vonatkozott. Nemzetközi relációban a Szent Korona a XIV. századtól lett a magyar állam jelképe. A mohácsi csatvesztést követően (1526) hazánk három részre szakadt. Ekkortól a Szent Korona az ország és a nemzet egységének a jelképévé vált. A koronát II. József uralkodása alatt a bécsi kincstárba (1784-1790) vitték. A király szándékosan nem koronáztatta meg magát. Nem akarta az alkotmányos kötelezettségeit teljesíteni. A II. világháborút követően a megszálló németektől a korona az USA-ba került. 1978-ban szállították vissza Magyarországra.

Kulcsszavak: Szent Korona, legitimitás, államhatalom, közjog, hagyomány

Nagy Melánia – Ripszám Dóra: A kiskorú veszélyeztetése a koldulás tükrében

Gyermekeink védelme társadalmunk alapköve. Európa szerte szorosan kötődik a koldulás problematikája a szegénységhez, a ’szegény’ fogalom a történelem folyamán többek között felölelte a koldusokat, család nélkül élő felnőtteket, valamint az árvákat és a családból kiesett gyermekeket is. A gyermekkorú társaságában való koldulás automatikusan felveti a bűncselekmény gyanúját, amennyiben szülő vagy törvényes képviselő használja fel a gyermeket. Amennyiben gyermek koldultatás történik a tényállás kettős alakzatú. A gyermekek koldulása, illetve koldultatása esetén kötelességük az intézményeknek fellépni, azonban a valóságban ez csak ritkán történik meg.

Kulcsszavak: kiskorú, kiskorú veszélyeztetése, kiskorú bántalmazása, koldulás

Regős Franciska: A nemzetközileg jogellenes cselekményekért való felelősség fejlődése, különös tekintettel a Nemzetközi Jogi Bizottság kodifikációs munkájára

Az államok nemzetközi jogi felelősségének kodifikációját nem lehet zökkenőmentes útnak nevezni. A korai kodifikációs törekvések kiindulópontját elsősorban a külföldieknek okozott károkért való felelősség jelentette. Ez volt többek között az 1930-as hágai kodifikációs konferencia megközelítése is, majd később ezt az irányvonalat követte a Nemzetközi Jogi Bizottság is. A közel 50 évig tartó munka során nyilvánvalóvá vált, hogy az államok nemzetközi jogi felelősségének általános szabályainak tisztázása nélkül nem lehet a különböző részterületekkel foglalkozni. Jelen tanulmány célja feltárni, hogy az államfelelősség fejlődése milyen szakaszokon ment keresztül, különös figyelmet fordítva a Nemzetközi Jogi Bizottság munkájának folyamatára, illetve a végeredményül létrejött vázlatcikkekre, melyek a nemzetközi ítélkező fórumok, kiváltképpen a Nemzetközi Bíróság esetjogában is visszaköszönnek.

Kulcsszavak: nemzetközi jog, felelősség, Nemzetközi Jogi Bizottság

Regős Franciska: A WTO környezettel kapcsolatos ügyei

A nemzetközi kereskedelmi jognak messzemenő következményei vannak a környezetvédelemre nézve nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. A kereskedelemi célokat nehéz összeegyeztetni a környezetvédelmi célkitűzésekkel, amiből gyakran adódnak konfliktusok. Az különböző nemzetek a környezetvédelem erősödésével egyre több természetvédelmi intézkedést vezettek be, amik több esetben is ütköztek más államok kereskedelmi érdekeivel. Nem meglepő, hogy több ilyen jogvita is a WTO vitarendezési mechanizmusa elé került, melyek megoldása során a nemzetközi környezetvédelmi jog szabályainak alkalmazása is felmerült. Jelen tanulmány célja ezeknek az eseteknek a feltárása és nemzetközi környezetvédelmi jogi vonatkozásainak az azonosítása. Jelen tanulmány a releváns esetek vizsgálatával jut el arra a következtetésre, hogy a WTO nyitni látszik a nemzetközi környezetvédelmi jog alkalmazása felé, ami az egyes jogviták kimenetelére hatást gyakorol.

Kulcsszavak: WTO, újrafeldolgozott benzin, marha hormonok, garnélarák-teknős, nemzetközi környezetvédelmi jog

Ripszam Dóra: A bűncselekményhez kapcsolódó kizsákmányolás a gyermekkereskedelem kapcsán

Írásomban a bűncselekményekhez kapcsolódó kizsákmányolással átfogó áttekintésére törekszem a gyermekkereskedelem kapcsán, így foglalkozom a kényszerbűnözés arculatával, az emberkereskedelem áldozatai által elkövetett bűncselekmények formáinak rövid felvázolásával, valamint az e körbe tartozó áldozatok speciális helyzetével. Tanulmányom leíró jellegű, mely szekunder kutatáson alapul, amely kapcsán egyaránt használtam fel primer és szekunder forrásokat is. Kutatásom során, elsősorban a témához kapcsolódó releváns hazai és nemzetközi hatályos jogforrások, és tanulmányok áttekintésére került sor. Célom a gyermekkereskedelem áldozatainak bűncselekményhez kapcsolódó kizsákmányolásának jellemzőinek feltárása, valamint annak igazolása, hogy ezen kizsákmányolási forma jelentősége alulértékelt. Az emberkereskedelem áldozatául esett gyermekeket számos esetben bűnözői tevékenységre kényszerítés útján használják ki, ennek ellenére igen nehéz erre vonatkozó statisztikai adatot találni. Ezen gyermekeket gyakran tévesen az adott bűncselekmény elkövetőjeként azonosítják.

Kulcsszavak: gyermekkereskedelem, bűncselekményekhez kapcsolódó kizsákmányolás, zsebtolvajlás j – j

Történelemtudományi absztraktok

Apró Bernadett Zsuzsanna: A prostitúcióra vonatkozó attitűdök a dualizmus kori Magyarországon

A dualizmus kori Magyarországon komoly figyelmet fordítottak a prostitúcióra, többek között a közegészségügyre, valamint az erkölcsre gyakorolt hatása miatt, ezért – a nemzethalál-vízió és az eugenikai stratégia részeként – a kereskedelmi szexualitás gyakori vizsgálódás tárgyát képezte. Mivel a prostitúcióra, mint erősen tabusított viselkedésformára közvetlen rálátásunk nincsen, ezért legközelebbről a rá adott reflexiókon keresztül lehet megvilágítani. Tanulmányom célja, hogy a morális reflexión keresztül bemutassam, hogy miként vélekedett a kor embere a prostitúcióról, ennek milyen orvostudományi aspektusai voltak, valamint miért volt a közbeszédben olyan jelentős a prostitúció kérdése. Ennek fényében vizsgálom azt, hogy mint jelentős állami támogatásokban részesített humanitárius szervezet, a Magyar Egyesület a Leánykereskedés Ellen hogyan vélekedett a prostitúcióról, hogy az mennyire illeszkedett bele a kor prostitúcióról kialakított közgondolkodásába, vagy mennyire ment szembe az Egyesület megítélése a közvéleménnyel. Ehhez kiváló forrásanyagnak számítanak többek között azok a kérdőívek, amiket az Egyesület patronázs munkatársai 1912-1913 között készítettek a prostituált-jelöltekkel, amik vizsgálata szintén a tanulmány tárgyát képezi.

Kulcsszavak: dualizmus, prostitúció, morális reflexió, eugenika, szexuális célú emberkereskedelem, Magyar Egyesület a Leánykereskedés Ellen

Bödő Krisztián: A racionális birtokgazdálkodás vonásai néhány Fejér vármegyei birtokon a 19. század közepén a korabeli sajtó tükrében

Korizmics László mezőgazdász 1853-ban látogatást tett Fejér vármegye néhány uradalmában azzal a céllal, hogy a mezőgazdaság fejlődését szemügyre vegye. A kirándulásról megjelenő többoldalas cikkében viszonyítási alapként röviden kitért az ercsi uradalom korát megelőző vívmányaira, Lilien báró gazdasági tevékenységére, akinek hatását a meglátogatott uradalmakban vélte felfedezni. A tanulmányban az ercsi uradalom okszerű gazdálkodásának felvázolása után, Korizmics tanulmányából kiindulva három főbb kérdéskörben vizsgáljuk az adott gazdaságokat, beleértve a mintaadó Ercsit is. Hogyan bővült a növénykultúra és milyen agrotechnikai változásokon ment keresztül a szántóföldi talajművelés, azaz mi jellemzi a gépesítést? Hogyan alakult át az állattenyésztés, különösen a juhászat? Kik azok a bérlők, jószágfelügyelők és tiszttartók, akik adott esetben a fejlődés mozgatórugói, támogatói voltak, azaz milyen szerepe volt az egyes gazdaságok személyi apparátusának az átmeneti korszakban lezajló változásoknak? Tekintve, hogy ezen uradalmak írásos anyagai sérültek vagy éppen megsemmisültek, forrásunk döntően az 1850-es évek sajtóorgánumai, különösen a Korizmics László szerkesztésében megjelenő Gazdasági Lapok.

Kulcsszavak: mezőgazdaság, uradalom, agrotechnika, juhászat

Juhász Eszter: „Mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola” (Jób 29,12) – Katolikus női szerzetesek a szegények szolgálatában a két világháború közötti Magyarországon

A két háború közötti Magyarország egyik legégetőbb problémája a szegénység kérdése és ennek kezelése volt. Mivel az országot az I. világháború vereség, az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság, Trianon, a területi, népességi, gazdasági veszteségek és ezekkel járó társadalmi és gazdasági változások sújtották, az államnak és az egyházaknak fokozott szerepet kellett vállalniuk a társadalom elesettjeinek szolgálatában. Ekkor született meg a szociálpolitika, ekkor vállalt szerepet az állam az eddig leginkább egyházak és a társadalom által működtetett szegénygondozásban, nemcsak Magyarországon, de egész Európában. Az állam szerepvállalása azonban nem volt elegendő. A Katolikus Egyház jelen tanulmányban bemutatott szerzetesnői egész életüket a szegények szolgálatának szentelték.

Kulcsszavak: szociálpolitika, szegénygondozás, Magyar Katolikus Egyház, női szerzetesrendek

Kiss-Mikó Nikoletta: A Ráday család egyik legkiemelkedőbb alakja
Ráday I. Pál birtokszervezői tevékenysége a 18. században

Megkérdőjelezhetetlen, hogy a Ráday-család egyik legjelentősebb tagja Ráday I. Pál volt, aki 1699-től Nógrád vármegye nótáriusa, míg 1703-tól a Rákóczi-szabadágharc aktív részese volt. Ezekkel számos szakirodalom foglalkozik, ám a Pál vagyonát megalapozó birtokállományát, melynek igazgatását az 1700-as évek elején vette át apjától, csak kevés publikáció emeli ki. Éppen ezért tanulmányomban, levéltári forrásokat is megvizsgálva, igyekszem ezt is bemutatni. Az ekkor Nógrád és Pest vármegyében fekvő, közel 80-120 közötti lakott jobbágytelekből álló Ráday-birtokok földművelésére leginkább az elmaradott két-, s csak elvétve a fejlettebb háromnyomásos váltórendszer volt jellemző, így a rendelkezésre álló talajnak csak kevés részét tudták kihasználni. A praediumok többségében még rosszabb volt a helyzet: ott a steppei extenzív állattenyésztés terjedt el. Pál és felesége kiváló birtokszervezői tevékenységének köszönhetően az ebből származó jövedelem mégis lehetővé tette egy új családi központ kiépítését. A Ráday-család vagyoni súlypontja ugyanis a 18. század elejétől északra tevődött át, amely többek között fontos szerepet játszott abban, hogy Pál a Nógrád vármegyei Alsó-Ludányt választotta az új birtokigazgatási központjának és családi fészeknek egyaránt. Itt épült fel 1700-1702 között az ún. „ludányi ház”, melyet később kastéllyá bővíttetett ki.

Kulcsszavak: 18. század, Alsó-Ludány, birtoktörténet, köznemesség, Ráday-család, Ráday Pál

Mérész Anna – Pálházy Ferenc: Az 1828. évi országos összeírás Szolnok példáján

Az 1828. évi országos összeírás (Conscriptio Regnicolaris), és az 1833. évi Rectificata Conscriptio Regnicolaris a társadalom történeti-statisztikai forrásainak a körébe illeszkedik, amelynek a Szolnokról készített irategyüttesét használtuk fel. A szakirodalom kritikai feldolgozása és az országos összeírás forrásanyagának részletes bemutatása fontos részét képezi a dokumentumok adatainak pontosabb felhasználásához. Mindezzel megállapítva, hogy a Latus sorok egy az egyben történő átvétele nem vezet pontos eredményekhez, szükséges a javítások (rectificata) figyelembevétele. Bemutatjuk, hogy az összeírás direkt vagy indirekt módon, a név szerint összeírt adózó háztartásfőkön kívül, hány személyhez köthető adatokat tartalmaz. A statisztikai számításhoz az adatbázisunkat az országos összeírás 1833. évi javításai alapján készítettük el Excel-táblázat formájában. A leíró statisztikai számításaink eredményei közül csak a nemre és korcsoportokra vonatkozókat közöljük és értelmezzük. A nemek esetében 1665 személy adatait, míg a korcsoportnál 3551 fő esetében a 18 és 60 év közöttiek, valamint a 60 évnél idősebbek eloszlását ismertetjük.

Kulcsszavak: Conscriptio Regnicolaris, Rectificata Coscriptio Regnicolaris, 1828. évi országos összeírás, 1833. évi javítás, Szolnok, háztartás, háztartásfő, nemek megoszlása, korcsoport

Purcsi Adrienn: A nemzetiségi kérdés Szekfű Gyula gondolkodásában

A nemzetiségi kérdés és ezzel kapcsolatosan a revízió a két világháború közötti Magyarország közéleti témáinak egyik központi eleme volt, ezért elmondható, hogy a tanulmány egy közkedvelt témakört tesz a kortárs vizsgálódás tárgyává. Két jelentős közéleti személyiség, Szekfű Gyula és Bethlen István gondolkodásán keresztül mutatja be, hogy milyen főbb vonásai, központi elemei voltak a nemzetiségi kérdésben megfogalmazott elgondolásaiknak, illetőleg, hogy ezek miként kapcsolódtak a korszakban megjelenő revíziós elképzelések valamelyikéhez. A tanulmány elkészítésekor áttekintettük Szekfű Gyula és Bethlen István teljes életművét és kiválasztottuk a téma szempontjából a legrelevánsabb írásokat. A munka létjogosultsága abban rejlik, hogy bár egy-egy tanulmány született a témát illetően, ám kifejezetten kettejük gondolkodását egyben nem vizsgálták részletesen, valamint nem kap hangsúlyos szerepet Szekfű Gyula esetében a középkori kisebbségpolitikai tanulmányok ismertetése, és ennek kapcsolódása a Horthy-korban megjelenő Szent István-i nemzetiségi politikához, és magához az állameszméhez. A dolgozat tehát levezeti miként is jelent meg a Horthy-korszak közéleti gondolkodásában Szent István személye, és hogy valójában miért is volt népszerű a politikája. A témakörben megjelent tanulmányokat a dolgozat tökéletesen kiegészíti, megnyitva a lehetőségeket újabb kutatásokra.

Kulcsszavak: Szekfű Gyula, Bethlen István, Horthy-korszak, nemzetiségi kérdés, revízió

Rapali Vivien: „Az élet itt nehéz” – Karácsonyi László amerikai levelei 1957-ből Gondolatok egy tudós emigrációs kísérletének margójára

1957 tavaszán Karácsonyi László (1900–1985), a mezőgazdasági kémia egyik haza szaktekintélye, vegyészmérnök, egyetemi tanár levelet küld egykori amerikai kollégájának, William Geddesnek, hogy segítsen neki elhagyni Magyarországot. A Minneapolisba kalandos körülmények között, névtelen futár útján eljutott üzenet pozitív visszhangra talált, Karácsonyi nem csak választ kapott levelére, de kézzelfogható lehetőséget is az emigrálásra. A jelen tanulmányban közölt magyar–amerikai levélváltás szemléletes képet fest a hazai tudós mérnökök 1956 utáni lehetőségeiről, egyúttal bizonyítja meglétét annak a szakmai hálózatnak, amely a háború utáni új világrendben is működni tudott.

Kulcsszavak: 1956, emigráció, műszaki értelmiség, mérnök, Műegyetem

Segesdi Gergő: Királyvédő törvény a királynélküli királyságban – 
Viták a köztársasági eszme propagálásának jogi lehetőségéről az 1920-as évek magyar nemzetgyűlésében

Jelen tanulmány a köztársasági kérdés Horthy-kori Magyarországán való megjelenésének egyik fontos aspektusának számító törvényi szabályozás kérdése köré épül, amit az 1920-as évek magyar nemzetgyűlésén belül vizsgál. A köztársaság propaganda folytatásának korlátait jelentős mértékben meghatározta az 1913. évi XXXIV. tc. Ez a törvény komoly korlátozó erővel bírt, ugyanis súlyos büntetést rótt ki mindazokra, akik a király személyét megsértették vagy a királyság államformájának megszüntetéséért fejtettek ki tevékenységet. A törvényre hivatkozva – bár 1913-ban alkották az akkori köztársasági pártvezér Nagy György és mozgalma ellen – még az 1920-as években is ítéltek olyan republikánus közéleti személyiségeket, mint Veér Imre. A bethleni Magyarország pedig erre utalva rendre igyekezett gátat szabni mindennemű köztársasági propaganda kifejtésének azt hangoztatva, hogy a törvény továbbra is változatlan formában érvényben van. A Horthy-korszak politikai ellenzéke ugyanakkor amellett, hogy rendre tagadta a törvény érvényességét és visszatérően követelte annak megszüntetését, olyan vitás kérdésekhez kapcsolta annak kérdését, mint az országban jelenlévő Habsburg-propaganda, a kormányzat által alkalmazott kettősmérce, az ország külkapcsolatai, az alkotmányos jogok és a választójogi törvény vagy a felsőházi törvény reformja.

Kulcsszavak: Horthy-kor, nemzetgyűlés, köztársasági gondolat, 1913. évi XXXIV. tc.

Timári Krisztián Attila: Nyilvánosság és befolyásolás – A Habsburg Birodalom sajtója II. József török ellenes háborújának felkészülési időszakában

Az Oszmán Birodalom 1787 augusztus vége óta állt háborúban a bécsi udvarral szövetséges Orosz Birodalommal. A Habsburg Birodalomban hamar szétterjedt az orosz-oszmán háború híre és azonnal a legfőbb téma lett a nyomtatott sajtótermékekben. A háborúra való több hónapos katonai és gazdasági felkészülés a sajtóorgánumok teljes odafigyelésével történt meg. A hírek áramlása, terjesztése és átírása ugyanakkor minden újságnál egyedi volt. A háborúba való bekapcsolódás politikai érdek volt. Az újság szerkesztői azt a benyomást keltették, hogy az olvasóközönség felé egy idealizált és jogos háború képét mutassák. A területenként változó cenzorok és cenzúrarendszer pedig csak még érdekesebbé tette az összképet. Végül 1788 február elején a Habsburg Birodalom hadat üzent az Oszmán Birodalomnak. A tanulmány célja ezenfelül a háború bekapcsolódása előtti legérdekeltebb témák és események bemutatása.

Kulcsszavak: háború, diplomácia, sajtó, cenzúra, Habsburg Birodalom, újság

Vendriczki Róbert: Nagyfügedi Krónika – Nagyfüged társadalma és gazdasága a 17-18. században

Nagyfüged a török uralom korai szakaszában betagozódott a Hódoltságba, azonban háborús övezetté vált, és ezáltal többször is elpusztult, vagy a lakói elhagyták a csatározások miatt. A török kiűzése után elég gyorsan újra benépesült, azonban a Rákóczi szabadságharc alatt újra elnéptelenedett, lakói vagy elmenekültek, vagy Rákóczi Ferenc zászlaja alatt küzdöttek a Habsburg Birodalom ellen. A harcok elcsendesedése után 1712-ben már lakott településként tartották számon, ahol a legnagyobb földbirtokos az Almásy család. Miután stabilizálódott a falu helyzete, megindult a fejlődés, amely az 1730-as és 1740-es években csúcsosodott ki, amit elősegített a mezőgazdasági területek növelése és művelés alá vétele, az állattenyésztés, illetve a kereskedelem bővülése Heves vármegyében. Ennek eredményeképpen megjelent a kisnemesség és a zsidóság is a korabeli Nagyfügeden. A fejlődéshez hozzájárult közvetve az a tény is, hogy a felvilágosodás eszméi a közjólét formájában a lakosságot is érintették, mind a Habsburg uralkodók által hozott rendeletekben, mind a földesúri támogatások által.

Kulcsszavak: Háború, elnéptelenedés, benépesülés, fejlődés, stabilitás, jobbágy, mezőgazdaság, Almásy család, Habsburg Birodalom, közjólét

Kiss Anna: Kemény János – Nagy Tamás: Magyar katonák Dél-Vietnámban (recenzió)

Recenzált mű: Kemény János – Nagy Tamás: Magyar katonák Dél-Vietnámban 1973-1975, Budapest, Zrínyi, 2020. ISBN: 9789633275481 388. o.

Kemény János politológus és Nagy Tamás hadtörténész Magyar katonák Dél-Vietnámban 1973-1975 című könyve 2020-ban jelent meg a Zrínyi Kiadó gondozásában, dr. Botz László ny. altábornagy lektorálásával. Az írók célja a könyvvel az volt, hogy egy olyan periódusát mutassák be a magyar történelemnek, amely nem kapott kellő figyelmet az elmúlt évtizedekben, ami pedig nem más, mint a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság (NEFB) magyar tagozatának a működése Dél-Vietnámban. Az szerzők szerettek volna egy átfogó képet adni arról, hogy mi előzte meg a misszió létrejöttét, milyen szervezési problémákat kellett megoldania a magyar vezetésnek ahhoz, hogy ez létrejöjjön, milyen nehézségekkel néztek szembe a delegáció vezetői és tagjai Vietnámban, milyen tevékenységeket folytattak az NEFB tagjaként és nem utolsó sorban arról, hogy milyen utóélete volt a missziónak.

Ugyan az elmúlt évek során nem volt kifejezetten felkapott a magyarok vietnámi háború lezárásában betöltött szerepe a történettudományban, a veteránok kezdeményezésére elkezdődött a levéltári anyagoknak a felkutatása és feldolgozása. A könyv főként a levéltári anyagokra támaszkodik, azokat mutatja be és értékeli, de ezek mellett támaszkodik a még élő veteránok visszaemlékezéseire, írásaikra és fotóikra, ezzel téve sokkal emberközelibbé a megtörtént eseményeket.

A könyv rendhagyó módon két előszót is kapott: az egyiket Nguyen Tien Thuc, a Vietnámi Szocialista Köztársaság magyarországi rendkívűli és meghatalmazott nagykövete, a másikat pedig Dr. Botz László ny. altábornagy írta. Botz László maga is 1 évet töltött a misszió ideje alatt Dél-Vietnámban, azonban nem csak vietnámi veteránként, hanem a Magyar-Vietnámi Baráti társaság elnökeként is szorosan kötődik a témához.

A monográfia alapvetően két nagy egységből épül fel: a főszövegből és az igen részletes mellékletből. A főszövegben a szerzők először az előkészületekről írnak, majd három nagy fejezetben tárgyalják a magyar katonák három váltását az NEFB tagjaként, majd egy képekkel sűrűn illusztrált részben számolnak be az NEFB-körzetekről és ellenőrző pontokról, végül pedig levonják a magyar tagozat működésének a konklúzióját. A mellékletekben többek között a párizsi egyezmény teljes szövege, a veteránok visszaemlékezései, névjegyzékek és a vietnámi háború számos adata is megtalálható.

Az előkészületek fejezetben a szerzőpáros részletezi azt, hogy milyen események vezettek odáig, hogy béketárgyalások kezdődjenek Párizsban a vietnámi háború évtizedek óta tartó vérengzésének a lezárására, hogyan jött létre a békeszerződés, milyen csatározás folyt az amerikai és a vietnámi felek között és mit is jelent a béke pontosan. A szöveget gyakran megszakítják idézetek, amelyek különböző levéltári iratokból származnak, ezek megerősítik és egyértelművé teszik a szerzők állításait. Végül 1973. január 27-én került sor a békeszerződés aláírására és ezzel hivatalosan is megkezdődhetett a magyar kontingens munkája, ami eddig csak a színfalak mögött szerveződött és formálódott. Helyet kapott továbbá ebben a fejezetben a Magyar Népköztársaság és a Vietnámi Demokratikus Köztársaság (VDK) kapcsolatának elemzése, valamint a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium misszióra való felkészülésének a bemutatása is.

A következő nagyobb fejezet Az első váltás címet kapta, mivel a vietnámi magyar kontingens első körben kiküldött katonáinak a tevékenységét mutatja be. Először megismerkedhetünk az aktuális külpolitikai helyzettel és azzal, hogy milyen állapotok fogadták a magyarokat, amikor megérkeztek Dél-Vietnámba. Ezután elolvashatjuk a különböző bizottságoknak a létrejöttét, az NEFB-körzetek elfoglalását és azt, hogy hogyan kezdte meg a működését a bizottság. A könyv ismerteti azokat a kérdéseket, amelyekben az NEFB tagjai (kezdetben Kanada, Lengyelország, Magyarország és Indonézia, de már az első magyar váltás ideje alatt átveszi Kanada helyét Irán) között vita alakult ki, ilyen volt például a Khe Sanh-i bombázás kérdése, aminek az ügyében végül sosem egyeztek meg a felek. A fejezet részletezi az első váltás alatt végbement fogolycseréket, a különböző légi szállításokat és helikopterincidenseket, köztük azt a tragédiát, amelyben két magyar tiszt (Dylski Aurél határőr százados és Cziboly Csaba tartalékos főhadnagy) is életét vesztette 1973. április 7-én. Ez az eset volt az, ami miatt végleges elhatározást hozott a kanadai vezetés arról, hogy kilépnek az NEFB-ből. A fejezet végén pedig megtudhatjuk, hogy milyen volt a magyar katonák élete az első váltás alatt és milyen volt a hazautazásukkor a vietnámi helyzet.

A harmadik fejezetben a magyar kontingens második váltásának ideje alatt történt eseményekbe nyerünk bepillantást. Ahogy az első váltásnál, úgy itt is először az aktuális világ- és helyi politikai helyzetet ismerhetjük meg, mivel ezek alapjaiban határozták meg a magyarok tevékenységét. Az 1974-es évben újra felélénkültek a harcok Vietnámban, így számos olyan kérdésre kellett választ találnia az NEFB tagországainak, amire korábban nem volt példa, működésük azonban egy idő után holtpontra jutott és megbénult. A fejezet részletesen tárgyalja a második váltás alatt történt incidenseket, a soros elnökség alatt történteket, a fogolycseréket és a magyar tagozat kapcsolatát a másik három NEFB taggal, valamint a VDK-val és DIFK-kel való együttműködést. Ebben az időszakban több rendkívüli esemény is történt a magyarokkal, amelyekről a szerzők is részletesen beszámoltak, ilyen volt például Hernádi András váratlan halála, a különböző autóbalesetek és belövések, Mikó Lajos tartalékos hadnagy disszidálása és vietnámi gyerekek kimentése a tengerből. Továbbá a fejezetben arról is szó esik, hogy milyen tevékenységeket végeztek a magyar katonák a szabadidejükben és hogyan tartották a kapcsolatot az otthon maradt családtagjaikkal.

A következő fejezetben a harmadik, egyben utolsó váltás történetét ismerheti meg az olvasó. Ahogy az előző két váltásnál, úgy itt is egy katonai-politikai összefoglalóval kezdenek a szerzők, amelyből kiderül, hogy a vietnámiak közötti ellentét fokozódott és ez folyamatosan nehezítette az NEFB munkáját. A fejezetből megismerhetjük azt, hogy milyen problémákkal küzdött a magyar delegáció ebben az időszakban, ezek között többek között voltak vezetési, pénzügyi és soros elnökségi problémák is. Ahogy a helyzet egyre inkább elmérgesedett, úgy szaporodtak meg a rendkívüli események is ebben az időszakban. A magyar delegáció biztonsági helyzete tovább romlott, több betörési kísérlet is volt a magyarok által használ épületekbe, valamint megszaporodtak a belövések is. A vietnámiak tüntetéseket szerveztek az NEFB és a szocialista delegációk ellen és egyre több volt a fegyelmi problémából adódó incidens is. Megismerhetjük azt, hogy milyen okok vezettek a NEFB-tevékenység végéhez és, hogy hogyan zajlott a körzetek bevonása, valamint a delegáció tagjainak a kimenekítése, amihez végül még amerikai közreműködésre is szükség volt. Végül minden jól alakult és a magyar delegáció tagjai sértetlenül hazajutottak a küldetésükről.

Az ötödik fejezetben az NEFB-körzetek és ellenőrző pontok részletes, képekkel tarkított bemutatása található. Az utána következő, utolsó, fejezet a Konklúzió címet kapta, mivel az írók ebben foglalták össze az NEFB, azon belül is a magyar delegáció, működését és jelentőségét, valamint a misszió utóéletét.

A magyar katonák Dél-Vietnámban 1973-1975 egy hiánypótló munka, amely alapján a magyar katonaság történetének egy olyan szeletébe nyerhetünk bepillantást, amely az elmúlt évtizedek során majdnem feledésbe merült. A levéltári anyagok, a személyes visszaemlékezések, a képek és az elemző szöveg olyan módon van vegyítve ebben a munkában, hogy az olvasó könnyen át tudja érezni azt, hogy milyen lehetett azoknak a honfitársainknak, akik a szülőföldjüktől ilyen messze teljesítettek szolgálatot. A könyvben szereplő katonák nem csak egyszerű katonák, hanem hús-vér emberek, akiknek vannak érzéseik és problémáik. Azoknak ajánlom a könyvet, akik szeretnék megismerni a magyar történelem egy olyan részét, amely nem kapott széles nyilvánosságot, de nagyon izgalmas és kellően jól dokumentált.