Beküldve:

Bódi Stefánia: The Anglo-Saxon Interpretation of The Concept of The Rule of Law

“…A Constitution is not the act of a Government, but of a people constituting a Government; and Government without a Constitution is power without a right…”[1]

I. Introductory thoughts

The idea of good and just governance has been the subject of ongoing debate among people, statespeople, politicians, philosophers, Church Fathers, theologians and thinkers ever since independent states took shape. How to set limits to governance and avoid personal rule? Although the term ‘rule of law’ was not yet in use in earlier historical eras, some elements of it were already very close to being established in antiquity: see, for instance, the division of power in Aristotle’s works. It was in later eras, particularly the age of embourgeoisement, that many processes converged into a crystallization of the idea of human rights and the formulation of the ideal of a state regulated by law. Obviously, the nature of law also matters here: law must be supported by morality (material rule of law in terms of substance),[2] considering that even dictatorships have legal systems. Later on, the necessity of law being supported by morality was expressed by natural law theories, reaching their peak in the 17th and 18th centuries, but the connection between morality and law had already been discussed in antiquity as well. The ideals and principles of human rights, created by continental Europe, were demolished by the two world wars, dubbed “Europe’s attempted suicide” by Iván Halász. The far-right, i.e., so-called national socialist ideology as well as the far-left systems consisted of mixtures of horrific principles.[3] Europe cast aside all the values and results it had achieved so far. It would try to recover from this shock after World War II, creating the opposition of the Western and Eastern world in a political, ideological and economical sense.

As to the rule of law, this term obviously refers to a democratic state regulated by law and rights, which acknowledges and enforces human rights, and which is composed of countless elements.

In this article, I intend to present the theoretical aspect of the Anglo-Saxon approach to the often analyzed concept of the rule of law, primarily based on the ideas, works and oeuvre of English jurist Albert Venn Dicey (1835–1922) and American politician and thinker Thomas Paine (1737–1809). By Anglo-Saxon countries, I mean the former colonies of the Crown of England where the English way of legal thinking has taken hold (Ireland, Canada, Australia, New Zealand, the United States), and, naturally, the UK itself.

Many authors have listed the main components of the rule of law. The task is daunting, since the elements of this concept can vary or expand during each historical era. However, the concept cannot be indefinitely relativized. Components of the rule of law include:

    1. the existence as well as regular and substantially appropriate operation of certain institutions (Constitutional Court, ombudsman, independent courts, administrative courts, etc.),
    2. the existence as well as practical implementation of certain state organization principles (division of power, sovereignty),
    3. the enforcement of constitutional principles and values (legal certainty, clarity of norms),
    4. the human rights and their unconditional enforcement,
    5. the implementation of the principles of constitutional criminal law, and
    6. the operation of other democratic techniques (e.g., democratic elections, replaceability of the government) in the state.

A detailed elaboration of these components involves listings of loads of institutions and principles, a work already done by countless previous authors. In addition to the customary categories of the rule of law based on eras (liberal rule of law, social rule of law, constitutional rule of law), there is also an Anglo-Saxon, a German and a French approach to the concept.[4] The German term for the rule of law is Rechtsstaat, which means ‘a state regulated by law’, also reflected in the Hungarian term “jogállam”.

II. Thomas Paine and Albert Venn Dicey on the rule of law

In Thomas Paine’s (1737–1809) opinion,[5] when it comes to free states and states governed by the rule of law, “the law is king” in the state, while in absolute governments it is the other way around, “the king is law”. Paine believed in the idea and government form of republic and supported the independence of the United States of America. Born in England, he expressed his views in the United States, then passed away in France. He deemed the creation of a constitution absolutely necessary. He summarized his thoughts in his works Common Sense (1776) and Rights of Man (1791).[6] George Washington, the first president of the USA and commander of its army in the American War of Independence, was also deeply influenced by Common Sense. Paine rejected colonization policy and believed in an independent state existence. He considered government to be a necessary evil even at its best. He deemed it important that the elected would not sense their interests to be separate from those of the electors, and that the government should aim to provide freedom and security. He wrote: “I draw my idea of the form of government from a principle in nature which no art can overturn, viz. that the more simple any thing is, the less liable it is to be disordered, and the easier repaired when disordered; and with this maxim in view I offer a few remarks on the so much boasted constitution of England.”[7] In his opinion, the English system of monarchy was imperfect, tyrannical, and unable to make good on its promises. He stigmatized absolute governments as the disgrace of human nature, but acknowledged their advantage that, if the people suffered, they knew the head from which their suffering sprang. Although its legal system is of Anglo-Saxon origin, the USA opposed England during its pursuit of independence, and therefore its legal development is characterized by the rejection of monarchy from the very start. Paine deems the means of monarchy to be ridiculous inasmuch as it excludes people from information, so in a monarchy, the means cannot accomplish the end. However, he acknowledges that individuals are undoubtedly safer in England than in some other countries, which means that the crown is not as oppressive there as elsewhere.[8] In his opinion, everything that is ascribed to government is, in fact, rather the creation and will of society. The various interests of the community are embodied by the representative system, and this is what places the government in the state of constant monitoring.[9] In Rights of Man, Paine makes suggestions of economical measures[10] and state allowances as well. However, he thinks that “society performs for itself almost everything which is ascribed to Government”. “No one man is capable,” he writes, “without the aid of society, of supplying his own wants”, and this is what forces man into society.[11]

Albert Venn Dicey (1835–1922) considered the rule of law to be a characteristic of English law. This concept means that “the government has no arbitrary power”, that is, the arbitrariness of the government has to be excluded. Secondly, he means by this that “every man is subject to the ordinary law of the realm and amenable to the jurisdiction of the ordinary tribunals” (equality before the law), and that the constitution is a result of the ordinary law of the land, i.e., not its source but its consequence, by which he refers to the fact that in foreign states the opposite is true, i.e., there is a Code of Constitution, unlike in England.[12] The actual implementation of the concept of the rule of law can be experienced through a number of freedoms. These rights (conditions), telltale signs of the presence or absence of the rule of law, are the following: the right to personal freedom, the right to freedom of discussion, the right of public meeting, the application of martial law, the rights and obligations of the army, the collection and expending of state revenue, and the responsibility of ministers.[13] The rule of law favors parliamentary sovereignty. Throughout his entire oeuvre, Dicey emphasizes the difference between the English concept of the rule of law and the French Continental concept, the former being preferable. In his opinion, the main fault with the French system is that civil servants are protected from “the ordinary law of the land”.[14]

According to Dicey, the rule of law means basically four things: equality of all citizens before the law, uniformity of courts, unacceptability of raison d’état (state interest) as an excuse for an unlawful act, and observance of the old maxim nullum crimen sine lege.[15] He explains that the statutory rights or obligations of every person are, almost without exception, determined by the ordinary tribunals. He contrasts the idea of the rule of law to systems where any person has wide-ranging arbitrary or discretionary power. The concept of the “rule of law”, he adds, has been implemented in the United States and received a development commensurate with England; but it is an idea not so much unknown to as deliberately rejected by the constitution-makers of France, and of other Continental countries which have, in his opinion, followed French guidance.[16] “Dicey says that ‘constitutional law, as the term is used in England, appears to include all rules which directly or indirectly affect the distribution or the exercise of the sovereign power of the state.’ These ‘rules’ fall into two broad categories. The first category of rules are laws, strictly understood. These laws are written and unwritten, statutory and customary, which are usually called the Common Law. These laws are known and recognized to be laws, because—this is the important determining factor—they are enforced by the courts. The other broad category of rules are what Dicey calls ‘conventions’ of the constitution. The rules of this second category are not in strictness laws, they are not enforced or enforceable by the courts; but they are the usual and customary practice of politicians and civil servants, and represent what Dicey calls ‘political’ or ‘constitutional morality’. The law of the constitution, then, is of two pieces: the relatively unambiguous laws, derived from judicial decisions and Parliamentary enactments, precisely expressed and recognized by the courts and the relatively ambiguous, largely implicit, conventions, which are part of political practice and morality and enter into public opinion.”[17] Nowadays, Common Law is mostly synonymous to case law and considered to be the main source of English law.[18] Today, the importance of laws has increased, but precedents serving as a basis of laws still play a significant role. “When, however, an issue is regulated by law, this overrules any precedent possibly contradicting it. Therefore, even in the common law system, laws occupy a higher level in the hierarchy of the sources of law than judicial decisions.”[19]

Based on all this, the English view can be summarized as follows: “In the English way of development, parliament, king and justice had separate, sometimes even conflicting places. Although legislation was the parliament’s task, precedents applied in judicial practice were considered law. Therefore, their requirement of the rule of law was not simply subjection to the law, but primarily that any conflict should be able to be adjudicated by a judicial forum.”[20]

So, in the English view of the rule of law, judicial power receives a special emphasis. As Barna Horváth puts it: “The viewpoint of case law… only considers specifically applied law to be law, and legislation is only a prelude to lawmaking.”[21] Just like Ákos Timon, Barna Horváth also thinks that the English and Hungarian systems of law are similar, but from an entirely different viewpoint. With regard to the Holy Crown doctrine, Timon mentions that the greatness of Hungarian legal development can only be compared to England.[22] On the other hand, according to Horváth, English and Hungarian legal thinking are both opposed to the German one regarding the rejection of the theory of law.[23]

Reading through an English law, one can sense that it is less specific than Continental legal systems, and also has a different style.

Since this study is focused on the Anglo-Saxon trend of the idea of the rule of law and refrains from expanding on the German and French concepts of it, it must be pointed out that the rule of law can work even without the existence of some of the elements listed above. For instance, England has no Constitutional Court,[24] while in the case of the United States of America, built upon the English system of Common Law but following a partly different path, this task is fulfilled by the Supreme Court of the United States (this is the so-called decentralised model of constitutional justice) – still, both of these countries are governed by the rule of law. The absence or different operation of one (or a few) element(s) are no reason not to consider the operation of a state as rule of law. Similarly, it can be pointed out that some member states of the US have capital punishment, which is quite an exciting issue, since nowadays the majority of countries using capital punishment are not considered to be governed by the rule of law. On the other hand, this does not hold for the USA, characterized by a democratic technique of the exercise of power, and enforcing the principle of division of power as well as a multitude of human rights. Although I consider the above list of the elements of the rule of law to be valid, nowadays there are great differences between states in terms of their operation as well as the forms of state and government; therefore, some deviations are acceptable within the concept of the rule of law.

III. The interpretation of the rule of law in the practice of the Hungarian Constitutional Court

According to the Fundamental Law of Hungary, Hungary is an independent democratic state governed by the rule of law.[25] The Fundamental Law lists the principles of state organizations, the constitutional guarantees and the catalog of human rights ensuring the enforcement of the rule of law. I refrain from including the list here, as it has been analyzed by many authors before.

Although the decisions of the Constitutional Court before the acceptance of the Fundamental Law have been repealed, their legal effects are still valid. It cannot be excluded, either, that the Constitutional Court adopts a view that corresponds to its previous decisions. “The decisions of the Constitutional Court made prior to the entry into force of the Fundamental Law are repealed. This provision shall be without prejudice to the legal effects produced by those decisions,” says Section 5 of the Closing and Miscellaneous Provisions of the Fundamental Law. Let us examine the most important decisions of the Constitutional Court with regard to the rule of law, without aiming to give an exhaustive list.

Pursuant to Decision No. 34/1991. (VI. 15.) of the Constitutional Court, “in order that the principle of legal certainty, intimately connected to the rule of law, shall be completely enforced, it is indispensable that the publication of acts shall be in accordance with the constitutional requirement stated in Section 12 (2) of the Law on Legislation, i.e., that ‘with regard to the period prior to its publication, the act cannot establish any obligation and cannot declare any behaviour as unlawful’.” (DCC 1991, 170, 173.)

Pursuant to Decision No. 25/1992. (IV. 30.) of the Constitutional Court, “legal certainty is an important constituent of the rule of law that requires, among others, that the rights and obligations of citizens shall be regulated by legislation published in the way laid down by the law and accessible to anyone, providing a real possibility for entities to align their behavior to the requirements of the law. To that effect, acts shall not establish any obligation with regard to the period prior to their publication and shall not declare any lawful behaviour as unlawful with retroactive effect.” (DCC 1992, 131, 132.)

Pursuant to Decision No. 7/1992. (I. 30.) of the Constitutional Court, the requirement of legal certainty follows inevitably from the sentence of the Constitution declaring the rule of law. (DCC 1992, 45, 48.)

Pursuant to Decision No. 9/1992. (I. 30.) of the Constitutional Court, “The principle of the rule of law is detailed by the further provisions of the Fundamental Law; however, these rules do not explete the content of this basic value entirely; therefore, the interpretation of the concept of the rule of law is an important task of the Constitutional Court. The principles fulfilling the basic value of the rule of law are explained by the Constitutional Court gradually, on a case-by-case basis.” It also points out that legal certainty is an indispensable element of the rule of law. (DCC 1992, 59, 65.)

Decision No. 11/1992. (III. 5.) of the Constitutional Court is one of the most widely known decisions. Here, the Constitutional Court establishes that “the qualification of Hungary as a state governed by the rule of law is a statement of fact as well as a program. The rule of law is implemented by the Constitution really and unconditionally coming into effect. Not only shall the laws and the functioning of state bodies be strictly consistent with the Constitution, but the conceptual culture and values of the Constitution should permeate society as a whole. It is the rule of law that makes the Constitution a reality. Making the rule of law a reality is a process.” (DCC 1992, 77, 80.)

Pursuant to Decision No. 43/1995. (VI. 30.) of the Constitutional Court, legal certainty is the most important element of the rule of law, and the respect for vested rights is part of the rule of law as well. (DCC 1995, 188, 192, 193.)

Decision No. 5/1997. (II. 7.) of the Constitutional Court repeats the often voiced idea that legal certainty is considered the most important part of the rule of law. “Legal certainty, as interpreted by the Constitutional Court, requires from the state, from the lawmaker, that the entirety of law as well as each of its subdivisions and regulations should be clear and unequivocal, understandable and practicable for the addressees of the standard as well.” (DCC 1997, 55, 65.)

Pursuant to Decision No. 62/2003. (XII. 15.) of the Constitutional Court, “requirements of the democratic rule of law include the division of power, the obligation of the separated constitutional bodies to cooperate, the mutual respect of the procedural and decision-making autonomy and the decision-making of the separated bodies, and the existence of and adherence to procedural rules resulting from the Constitution.” It also adds that, in a state governed by the rule of law, there is no unlimited or unlimitable power. (DCC 2003, 637, 644.)

In Decision No. 12/2006. (IV. 24.) of the Constitutional Court, a previous statement is repeated, i.e., that “the constitutional requirements of a democratic rule of law determine the framework and limitations of the activity of the National Assembly and the Government as well as of the exercise of public power in general”. It is repeatedly emphasized that democratically accepted procedural rules and decision-making in compliance to these rules are prerequisites to the rule of law. (DCC 2006, 234, 245, 247.)

Pursuant to Decision No. 131/2008. (XI. 3.) of the Constitutional Court, in a state governed by the rule of law, any political pursuit can only be implemented within the framework of the Constitution. A reform of the public administration system cannot be implemented by setting aside the provisions of the Constitution. (DCC 2008, Vol. I., 1072, 1078.)

Decision No. 8/2011. (II. 18.) of the Constitutional Court emphasizes the respect for vested rights and the subjection of public administration to the law as parts of the rule of law. It states that “Any violation of the procedural rules of decision-making forming part of the rule of law may result in the decision being formally invalid under the public law.” (DCC 2011, 49, 65.)

Decision No. 12/2013. (V. 24.) of the Constitutional Court states that “the Constitutional Court has established in several decisions that the procedural guarantees of lawmaking result from the principles of the rule of law and legal certainty; therefore, valid laws can only be made in adherence to the rules of the formalized procedure. A lawmaking procedure with a formal error serves as a base for nullification of the law with retroactive effect from the day of its publication, so any violation of the constitution committed during lawmaking in and of itself enables the annullability of the law. Adherence to each procedural rule of the lawmaking process is a requirement of the validity of the law under the rule of law; any serious procedural irregularity causes formal invalidity under the public law, which, in turn, results in the nullification of the law {Decision No. 6/2013. (III. 1.) of the Constitutional Court, Justification [63–72.]}.” The decision emphasizes the closed and contradiction-free nature of the Fundamental Law, which means that any amendment to the constitution must be integrated into the text of the Fundamental Law. This is the commandment of integration. [24] [166][26]

IV. Closing thoughts

With regard to their key elements, the Anglo-Saxon and Continental legal systems recognized the greatest legal and moral achievements of humanity and defined these as parts of the rule of law. All the democratic countries of the world have attained the level of development where they recognized the achievements produced by human thought and entrusted to mankind as a synthesis of ancient Greek philosophy, Roman law, the Enlightenment, Christianity, and Jewish law and religion.[27]

However, there may be a difference in how these are enforced in practice, since, for instance, the judicial system is totally different in the precedent-based English-speaking Anglo-Saxon legal systems compared to the Continental (Hungarian, Spanish, French, Italian, German) ones in use across the rest of Europe, based on the foundations of Roman law. The Anglo-Saxon system is characterized by the key role of precedents, unlike in the Continental countries relying on the law, where legal certainty is guaranteed by the law. Additionally, England has a historic (unwritten) constitution based on about 350 constitutional documents, as well as customary law, while in the Continental systems, legal certainty is guaranteed by the law. These two views differ in legal education, in the role of lawyers[28] and in judicial practice as well. In Anglo-Saxon law, lawyers play a more active role in lawmaking and law application, while in the Continental legal systems, the influence of judges and jurists is more significant. In the Continental systems, the separation of public and private law is more pronounced.

As Csaba Varga points out, the rule of law became a widely used term, a trendy catchphrase with great differences in its content, “as all kinds of authors ‘use it as a wildcard slogan for any imaginable trend they might want to follow’”.[29] Not to mention that this term has gained a very diverse interpretation in today’s Europe, in the European Union, since, while some deem certain things to be part of liberal democracy and the rule of law, other states consider the same to be dangerous threats and aim to implement the rule of law on a Christian national basis. Rule of law is not the only trendy catchphrase around. Similarly, human rights, globalization and digitalization are being mentioned all the time. The standards for the rule of law are determined by the international conventions on human rights and the organizations aiming to enforce them, the guarantee of which is primarily the Council of Europe[30] and, at an international level, the UN. These organizations can be considered to represent an objective standard. Originally, the European Union was not created with the aim of protecting rights, but by today, it gradually expanded the scope of its attention to encompass human rights[31] and the closely related rule of law, which, however, each member state interprets differently. Tension and different visions among the states were evoked by issues like migration or the Russian–Ukrainian war. Today, this mindset has created a gap between the Western and Eastern half of Europe. However, the values and elements of the rule of law cannot be indefinitely relativized; therefore, we must find a common criterion as the base of law. The only thing that can serve as the criterion of law is morality; however, law does not include moral correctness, which is an addition from outside, as Gyula Moór points out. By morality, he means “the ultimate measure of the correctness of human actions and wills”.[32] This criterion should be Christian morality, says Moór, which is the moral view of the entire Western culture, with key values such as the love of neighbor, the idea of justice and the respect for the nation.[33] Nowadays, the European Union advocates a global set of values contrary to nation-state policy; therefore, the fundamental rights fulfill a different role: they have become limitations of nation-state policy.[34] The relationship between the rule-of-law paradigm and globalization is complex, complicated and manifold. Globalization exerts an influence on the rule of law, since the increasing international concentration sets new political and economical challenges to legal systems. At the same time, the rule of law plays an important role in globalization, since it ensures legal certainty and adherence to rules in international relations. A balance between the two concepts would be a key element to shaping a sustainable and just world order.

In my opinion, the common criterion today should be the moral standard crystallized as a result of the values mentioned above (i.e., ancient Greek philosophy, Roman law, the Enlightenment, Christianity, Jewish law and religion), advocating people’s equality before the law and courts, a ban on all kinds of negative discrimination, human dignity, and the inviolability of absolute rights and prohibitions.[35]

Bibliography

Bellamy, Richard: Political Constitutionalism: a Republican Defence of the Constitutionality of Democracy, Cambridge–New York, Cambridge University Press, 2007.

Dicey, Albert Venn: Bevezetés az angol alkotmányjogba (Introduction to the Study of the Law of the Constitution), Budapest, A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó (New Publications of the Hungarian National Academy Publishing House), 1902.

Dicey, Albert Venn: Introduction to the Study of the Law of the Constitution, Indianapolis, LibertyClassics, 1982.

Gát, Ákos Bence: Az európai uniós jogállamiság-közpolitika kialakulásának átfogó jogi és politikatudományi elemzése (A Comprehensive Legal and Political Science Analysis of the Development of the European Union’s Policy on the Rule of Law), PhD thesis, Budapest, Ludovika University of Public Service, Doctoral School of Public Administration Sciences, 2021.

Halász, Iván: Az emberi jogok civilizációs meghatározottsága (The civilisational definition of human rights), in Bódi, Stefánia – Schweitzer, Gábor (eds.), Alapjogok: Az emberi jogok alkotmányos védelme Magyarországon (Fundamental Rights: The Constitutional Protection of Human Rights in Hungary), Budapest, Ludovika Kiadó, 2021.

Horváth, Barna: A Common Law ideológiája és a jogismeret ideológiája (The Ideology of Common Law and of Legal Knowledge), Társadalomtudomány (Social Sciences), Vol. 10, No. 3, 1930.

Horváth, Barna: Angol jogelmélet (English Theory of Law), Budapest, Magyar Tudomány Akadémia (Hungarian Academy of Sciences), 1943.

Keating, Michael: A Constitutional Court? Centre of Constitutional Change, September 2019, https://www.centreonconstitutionalchange.ac.uk/news-and-opinion/constitutional-court

Kelemen, Katalin: A common law jogrendszerek (The Common Law Legal Systems), in Jakab, András – Fekete, Balázs (eds.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (The Internet Encyclopedia of Jurisprudence), 2018, http://ijoten.hu/szocikk/a-common-law-jogrendszerek

Longstaff, Grant: Barrister or solicitor – What’s the difference? The University of Law, October 2022, https://www.law.ac.uk/resources/blog/the-difference-between-a-barrister-and-solicitor/

Michener, Roger E.: Foreword, in Dicey, Albert Venn: Introduction to the Study of the Law of the Constitution, Indianapolis, LibertyClassics, 1982.

Moór, Gyula: A helyes jog problémája (The Problem of the Rightness of Law), in Moór, Gyula – Püski, Sándor: Jogfilozófia (Philosophy of Law), Budapest, Püski, 1994.

Paczolay, Péter: A jogállam káprázatától az angol jogelmélet valóságáig Horváth Barna írásaiban (From the Mirage of the Rule of Law to the Reality of English Theory of Law in the Writings of Barna Horváth), Jog – Állam – Politika (Law, State, Politics), Vol. 3, No. 4, 2011.

Paine, Thomas: Common Sense. Of the Origin and Design of Government in General, with Concise Remarks on the English Constitution, USHistory.org, https://www.ushistory.org/Paine/commonsense/sense2.htm

Paine, Thomas: Rights of Man, London, J. M. Dent & Sons Ltd. / New York, E. P. Dutton & Co. Inc., 1966.

Patyi, András: A jogállamiság (jogállam, alkotmányos jogállam, demokratikus jogállam; a magyar alkotmányosság jogállam-értelmezése és jogállam-tartalma) [The Rule of Law (State Governed by the Rule of Law, Constitutional Rule of Law, Democratic Rule of Law; The Interpretation and Substance of the Rule of Law in Hungarian Constitutionality)], in Halász, Iván (ed.): Alkotmányjog (Constitutional Law), Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2018.

Timon, Ákos: A Szent Korona elmélete és a koronázás (Theory of the Holy Crown and the Coronation), 2nd, enhanced edition, Budapest, Stephaneum Nyomda R.T., 1920.

Tóth, J. Zoltán: A jogállamiság tartalma (The Substance of the Rule of Law), Jogtudományi Közlöny (Journal of Legal Studies), Vol. 74, No. 5, 2019.

Varga, Csaba: Joguralom, jogállam: eszményiségtől a zsarolásig (The Rule of Law: from Idealism to Blackmailing), Iustum Aequum Salutare, Vol. 17, No. 2, 2021.

Paine on the idea that the law is king (1776), The Online Library of Liberty, https://oll.libertyfund.org/quote/paine-on-the-idea-that-the-law-is-king-1776

References

  1. Thomas Paine: Rights of Man, London, J. M. Dent & Sons Ltd. / New York, E. P. Dutton & Co. Inc., 1966, 182 ↑
  2. As J. Zoltán Tóth puts it, all the requirements of the formal rule of law are prerequisites to the material rule of law. See J. Zoltán Tóth: A jogállamiság tartalma (The Substance of the Rule of Law), Jogtudományi Közlöny (Journal of Legal Studies), Vol. 74, No. 5, 2019, 201. ↑
  3. See Iván Halász: Az emberi jogok civilizációs meghatározottsága (The civilisational definition of human rights), in Stefánia Bódi – Gábor Schweitzer (eds.), Alapjogok: Az emberi jogok alkotmányos védelme Magyarországon (Fundamental Rights: The Constitutional Protection of Human Rights in Hungary), Budapest, Ludovika Kiadó, 2021, 24. and 31–32. ↑
  4. See András Patyi: A jogállamiság (jogállam, alkotmányos jogállam, demokratikus jogállam; a magyar alkotmányosság jogállam-értelmezése és jogállam-tartalma) [The Rule of Law (State Governed by the Rule of Law, Constitutional Rule of Law, Democratic Rule of Law; The Interpretation and Substance of the Rule of Law in Hungarian Constitutionality)], in Iván Halász (ed.): Alkotmányjog (Constitutional Law), Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2018, 25–39., 28. ↑
  5. Paine on the idea that the law is king (1776), The Online Library of Liberty, https://oll.libertyfund.org/quote/paine-on-the-idea-that-the-law-is-king-1776 ↑
  6. See Paine: The Rights of Man ↑
  7. See Thomas Paine: Common Sense. Of the Origin and Design of Government in General, with Concise Remarks on the English Constitution, USHistory.org, https://www.ushistory.org/Paine/commonsense/sense2.htm ↑
  8. See Paine: Common Sense ↑
  9. Paine: Rights of Man, 157., 177. and 182. ↑
  10. Paine: Rights of Man, 157. ↑
  11. Paine: Rights of Man, 157. ↑
  12. Albert Venn Dicey: Bevezetés az angol alkotmányjogba (Introduction to the Study of the Law of the Constitution), Budapest, Magyar Tudományos Akadémia (Hungarian Academy of Sciences), 1902, 177–191. / Albert Venn Dicey: Introduction to the Study of the Law of the Constitution, Indianapolis, LibertyClassics, 1982, 110–120. ↑
  13. Dicey: Bevezetés az angol alkotmányjogba, 192–193.; Dicey: Introduction to the Study of the Law of the Constitution, 121–122. ↑
  14. Dicey: Bevezetés az angol alkotmányjogba, 184.; Dicey: Introduction to the Study of the Law of the Constitution, 115. ↑
  15. Roger E. Michener: Foreword, in Albert Venn Dicey: Introduction to the Study of the Law of the Constitution, Indianapolis, LibertyClassics, 1982, xxii. ↑
  16. Dicey: Introduction to the Study of the Law of the Constitution, 315; Michener: Foreword, xxi. ↑
  17. R Michener: Foreword, xix. ↑
  18. Cf. Katalin Kelemen: A common law jogrendszerek (The Common Law Legal Systems), in András Jakab – Balázs Fekete (eds.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (The Internet Encyclopedia of Jurisprudence), 2018, http://ijoten.hu/szocikk/a-common-law-jogrendszerek, [2], [6] ↑
  19. Kelemen: The Common Law Legal Systems [22] ↑
  20. Csaba Varga: Joguralom, jogállam: eszményiségtől a zsarolásig (The Rule of Law: from Idealism to Blackmailing), Iustum Aequum Salutare, Vol. 17, No. 2, 2021, 165–166 ↑
  21. Barna Horváth: Angol jogelmélet (English Theory of Law), Budapest, Magyar Tudomány Akadémia (Hungarian Academy of Sciences), 1943, 5. ↑
  22. Ákos Timon: A Szent Korona elmélete és a koronázás (Theory of the Holy Crown and the Coronation), 2nd, enhanced edition, Budapest, Stephaneum Nyomda R.T., 1920, 7. ↑
  23. Péter Paczolay: A jogállam káprázatától az angol jogelmélet valóságáig Horváth Barna írásaiban (From the Mirage of the Rule of Law to the Reality of English Theory of Law in the Writings of Barna Horváth), Jog – Állam – Politika (Law, State, Politics), Vol. 3, No. 4, 2011, 17.; Barna Horváth: A Common Law ideológiája és a jogismeret ideológiája (The Ideology of Common Law and of Legal Knowledge), Társadalomtudomány (Social Sciences), Vol. 10, No. 3, 1930, 90. ↑
  24. It should be pointed out, though, that it has been acting like a constitutional court for years. Cf. Michael Keating: A Constitutional Court? Centre of Constitutional Change, September 2019, https://www.centreonconstitutionalchange.ac.uk/news-and-opinion/constitutional-court ↑
  25. The Fundamental Law of Hungary, Foundation, Article B) ↑
  26. Personal opinion of Constitutional Court Judge Dr. István Stumpf ↑
  27. See Halász: The civilisational definition of human rights, 20. ↑
  28. A well-known difference is the distinction between solicitors and barristers. Solicitors offer specialized legal advice to their clients, be they individuals or organizations. The bulk of a solicitor’s activity takes place outside the court, although there may be cases where their presence is mandatory.Barristers represent their clients in court and are also often consulted for advice in their specialized area of law. Barristers often use legal work done by solicitors at trial or during their preparation before trial. See Grant Longstaff: Barrister or solicitor – What’s the difference? The University of Law, October 2022, https://www.law.ac.uk/resources/blog/the-difference-between-a-barrister-and-solicitor/ ↑
  29. See Varga: The Rule of Law, 159–160.; see also Richard Bellamy: Political Constitutionalism: a Republican Defence of the Constitutionality of Democracy, Cambridge–New York, Cambridge University Press, 2007, 54. ↑
  30. “The governments signatory hereto, being members of the Council of Europe, (…) being resolved, as the governments of European countries which are like-minded and have a common heritage of political traditions, ideals, freedom and the rule of law, to take the first steps for the collective enforcement of certain of the rights stated in the Universal Declaration, have agreed as follows…” Convention for the Protection of Human Rights and Fundamental Freedoms, Law XXXI of 1993 on the Publication of the Convention for the Protection of Human Rights and Fundamental Freedoms Dated 4 November 1950 and Its Eight Amendment Protocols ↑
  31. “Conscious of its spiritual and moral heritage, the Union is founded on the indivisible, universal values of human dignity, freedom, equality and solidarity; it is based on the principles of democracy and the rule of law.” Charter of Fundamental Rights of the European Union, Preamble ↑
  32. Gyula Moór: A helyes jog problémája (The Problem of the Rightness of Law), in Gyula Moór – Sándor Püski: Jogfilozófia (Philosophy of Law), Budapest, Püski, 1994, 245–247. ↑
  33. Moór: The Problem of the Rightness of Law, 252. ↑
  34. See Ákos Bence Gát: Az európai uniós jogállamiság-közpolitika kialakulásának átfogó jogi és politikatudományi elemzése (A Comprehensive Legal and Political Science Analysis of the Development of the European Union’s Policy on the Rule of Law), PhD thesis, Budapest, Ludovika University of Public Service, Doctoral School of Public Administration Sciences, 2021, 39–48. ↑
  35. These rights are included in the Fundamental Law and are in accordance with international conventions such as ICCPR or CPHRFF. ↑
Beküldve:

Keskeny Dávid: Some Thoughts on Digital Central Bank Money

1. Introduction: the concept and significance of digital banknotes

1.1. The concept of digital banknotes

Central Bank Digital Currency (CBDC) is a digital currency issued by central banks, representing the transition between cash and traditional electronic money.[1] The concept of CBDC not only represents a modernisation of the form of money, but also offers a new tool for implementing monetary policy and ensuring financial stability and economic growth.[2] CBDC is essentially a digital instrument issued and backed by a central bank, which performs the same functions as traditional money but in digital form.

1.2. Aim and structure of the study

The aim of this paper is to provide a comprehensive overview of the need, benefits and risks of introducing CBDCs to the global financial system. The paper first discusses the technical and economic foundations of digital central bank money and then analyses in detail the experiences of different countries and the challenges associated with the introduction of CBDCs. The paper concludes with an analysis of the future prospects and the long-term implications of CBDCs.

2. Historical background and antecedents

2.1 The evolution of money from ancient times to the present day

When analysing the history of money, it is important to understand how the concept of money evolved and how it has become an essential part of modern economies.[3] From antiquity onwards, when barter dominated, money gradually emerged as the generally accepted means of payment. The use of gold and silver coins in early civilisations marked the first step towards the standardisation of money,[4] which later led to the emergence of paper money and eventually digital money.

2.2. The emergence of digital payment systems and cryptocurrencies

In the late 20th and early 21st century, the development of digital technologies enabled the emergence of digital payment systems that revolutionised the way financial transactions are carried out. The spread of credit cards, bank transfers and electronic purses has had a significant impact on the global financial system. The emergence of cryptocurrencies, in particular Bitcoin, has brought new opportunities and challenges to the financial system, which central banks have been monitoring.

2.3. The response of central banks: the emergence of the CBDC concept

Faced with the rise of cryptocurrencies and digital payment systems, central banks have started to explore the possibility of creating their own digital currencies.[5] The CBDC concept was born in response to the need for central banks to maintain their role in the monetary system while adapting to the challenges of the digital economy. The introduction of CBDCs aims to provide a safe and sound alternative to cryptocurrencies issued by the private sector, while maintaining financial stability.[6]

3. Technological bases

3.1 Overview of Blockchain and Distributed Ledger Technology (DLT)

Blockchain and Distributed Ledger Technology (DLT) are the technological foundation of CBDCs.[7] A blockchain is a distributed database that allows for the secure, transparent and decentralised recording of transactions. Enhancements to DLT enable central banks to efficiently manage digital financial systems and ensure the integrity and security of transactions.[8]

3.2 The role of different technologies (e.g. Ripple, Ethereum) in CBDCs

Ripple,[9] Ethereum and other blockchain-based solutions play a significant role in shaping the technological background of CBDCs. These platforms enable fast and efficient financial transactions and management of digital assets.[10] In developing CBDCs, central banks often rely on these technologies to ensure the efficiency and security of the system.

3.3 Technological challenges and innovations in the development of CBDCs

The development of CBDCs presents a number of technological challenges, including scalability, security and system integration.[11] These challenges require continuous innovation and development in blockchain and DLT technologies. When implementing CBDCs, central banks need to find solutions that can handle the high volume of transactions while ensuring system security and reliability.[12]

4. Economic and financial foundations

4.1. The relationship between monetary policy and the CBDC

The introduction of CBDCs could fundamentally change the toolbox of monetary policy.[13] Digital currencies allow central banks to intervene directly in the financial system, for example by applying negative interest rates or providing direct financial support to the public. The introduction of CBDCs provides an opportunity to make monetary policy more efficient and responsive to economic challenges.[14]

4.2. Impact of the CBDC on financial stability

The introduction of CBDCs could have a significant impact on financial stability, in particular on the functioning of the banking system. If households and businesses switch to CBDCs en masse, this could reduce the deposit base of commercial banks, which could limit lending.[15] In the long run, this could have negative effects on economic growth and financial stability. The success of the introduction of CBDCs will largely depend on how central banks address these challenges.[16]

4.3 The role and challenges of commercial banks in the implementation of CBDCs

The introduction of CBDCs could fundamentally transform the role of commercial banks in the financial system.[17] Digital currencies issued by central banks could provide direct access to central bank services, reducing the role of commercial banks as intermediaries. This could pose new challenges for commercial banks as the demand for traditional banking services may decrease, which could affect banking business models in the long run.[18]

5. Potential benefits of digital banknotes

5.1 Improving financial inclusion and accessibility

One of the key benefits of digital central bank cash (CBDC) is to increase financial inclusion. Financial inclusion is an economic and social process that aims to make access to financial services available to the widest possible range of the population. Currently, billions of people around the world live in areas where traditional banking infrastructure is not available or is limited. In these regions, a significant proportion of the population does not have a bank account, limiting economic development and personal financial stability.

The introduction of CBDC will give these people the opportunity to access central banking services directly through digital devices such as mobile phones. This is particularly important in developing countries where digital infrastructure is developing faster than traditional branch networks. The Reserve Bank of India, for example, has already begun testing a digital rupee that could potentially bring financial services to millions of people in even the most remote rural areas.[19]

The example of The Bahamas illustrates how CBDC can be used to increase financial inclusion. The Sand Dollar, introduced in The Bahamas, is one of the world’s first official CBDCs specifically designed to improve financial access for people living in remote areas of the island nation. The Sand Dollar is available through digital wallets that are simple and inexpensive to use, giving residents easy access to financial services.[20]

The benefits of financial inclusion are not only economic but also social. Improving access to financial services can contribute to reducing poverty, reducing economic inequalities and strengthening social cohesion. CBDC is therefore not only a technological innovation, but also a tool to promote social justice.[21]

5.2. Increasing the speed and efficiency of transactions

The introduction of the CBDC could significantly increase the speed and efficiency of financial transactions, especially for international transactions. In traditional banking systems, transactions can often take several days to process, as financial transactions are conducted through multiple intermediaries and often require the integration of different financial systems. This process is not only time-consuming but also costly, hampering global trade and the efficiency of international financial relations.

The introduction of CBDCs allows real-time settlement, which not only increases the speed of transactions, but also significantly reduces transaction costs. With digital central bank money, transactions are processed directly through the central banks’ systems, allowing fast and secure payments without the need for intermediaries.

These types of digital settlement systems are already present in blockchain-based solutions such as Ripple and Ethereum. Ripple, for example, has developed a blockchain-based system specifically designed to speed up and reduce the cost of international financial transactions, allowing financial institutions to make cross-border payments in real time. Ethereum uses similar technology to automate and speed up transactions through smart contracts.[22]

The introduction of CBDC can bring benefits not only to financial institutions, but also to consumers. Faster and cheaper transactions will allow businesses to operate more efficiently and gain a competitive advantage in the global market. It will also make financial transactions easier and cheaper for consumers, which can contribute to economic growth and consumer welfare.

5.3. Combating illegal activities

One of the biggest potential benefits of CBDCs is that they can be an effective tool in the fight against illegal financial activities such as money laundering and tax evasion. As transactions can be tracked and verified using digital CBDCs, central banks and financial authorities can gain direct visibility of financial flows, making it much more difficult to hide illegal activities.

The People’s Bank of China’s digital yuan project is a good example of how CBDC can be used to combat illegal activities. In implementing the digital yuan, the People’s Bank of China has put in place systems and procedures that enable transparency and traceability of transactions, which helps to reduce corruption and the size of the shadow economy. In addition, the digital yuan will enable the Chinese government to monitor financial flows more closely and to take more effective action against illegal activities.[23]

Another advantage of CBDCs in the fight against illegal activities is that they allow to increase the transparency of the financial system, which can strengthen the integrity of the financial system and reduce the risk of financial crime. The use of CBDCs allows central banks to exercise direct control over digital financial transactions, which enables faster detection and prevention of financial crime. In addition, by using CBDCs, governments can more effectively monitor tax evasion and financial fraud, which can help increase public revenues and maintain economic stability.[24]

6. Risks and challenges of digital money

6.1 Cyber security threats and technological challenges

The introduction of digital banknotes poses significant cybersecurity challenges, as CBDCs are digitally based and vulnerable to different types of cyber threats, such as hacker attacks, data leaks and DDoS (Distributed Denial of Service) attacks. Cybersecurity threats can be particularly dangerous given that, if CBDCs become widespread and widely used, these systems will become key to global financial stability.

In the US, for example, the Federal Reserve and the National Security Agency (NSA) are already working together to address the cybersecurity challenges of CBDCs, particularly with regard to potential state-level attacks. According to the Federal Reserve’s report, building a strong cybersecurity infrastructure that can withstand various types of cyber threats while ensuring system reliability and continuity is essential for the successful deployment of CBDCs.[25]

One of the biggest challenges in addressing cybersecurity threats when implementing CBDCs is that digital systems are often built on complex technologies that can be vulnerable to different types of attacks. For example, blockchain and DLT technologies, while highly secure, are points at which the system could be vulnerable, especially given the potential threats posed by quantum computing in the future.[26]

In addition to cybersecurity challenges, the development of CBDCs also faces technological challenges such as scalability, speed of transactions and system integration. When implementing CBDCs, central banks need to find solutions that can handle the high volume of transactions without compromising security or system efficiency. This is particularly important to maintain the stability of the global financial system.[27]

6.2. Negative effects on financial stability

The introduction of CBDCs could have a potentially negative impact on financial stability, in particular on the functioning of the banking system. If a large proportion of the population switches to CBDCs, this could significantly reduce the deposit base of commercial banks, which could limit credit creation and economic growth. This can be particularly problematic in a time of economic crisis, when banks’ lending capacity is badly needed to support economic recovery.

The Bank of England and the European Central Bank (ECB) are already examining these potential impacts and are looking for solutions to ensure the stability of the financial system while allowing for the widespread use of CBDCs. The ECB, for example, is paying particular attention to ensuring that the introduction of the digital euro does not destabilise the existing banking system and to developing a regulatory framework that minimises risks.[28]

One of the biggest risks in introducing CBDCs is that if central banks provide financial services directly to the public, this could reduce the role of commercial banks in financial intermediation. This could pose significant challenges for commercial banks, as their traditional business model is based on intermediation of deposits and loans. As CBDCs proliferate, banks will need to develop new business models that can compete with the digital financial services provided by central banks.[29]

6.3. The changing role of central banks and commercial banks

The introduction of CBDC could fundamentally change the balance of power between central banks and commercial banks. Central banks may gain more direct influence over the financial system, which could lead to a reduction in the role of commercial banks. This could pose new challenges for monetary policy and financial regulation.

The People’s Bank of China and the European Central Bank are already analysing how the balance of power between central banks and commercial banks could change with the introduction of the CBDC. The People’s Bank of China, for example, is seeking to preserve the role of commercial banks in the introduction of the digital yuan, while allowing the central bank to directly control the financial system. This approach seeks to balance the central and commercial banking functions while ensuring financial stability.[30]

The changing role of central banks and commercial banks could also lead to a broadening of the range of monetary policy instruments. The introduction of CBDCs will allow central banks to directly manage the money supply and use new instruments to influence economic developments. However, this may also pose new challenges, as direct intervention may increase the responsibility of central banks in maintaining economic stability and may create new types of financial risks.[31]

7. International experience

7.1 The European Central Bank (ECB) digital euro project

The European Central Bank’s (ECB) digital euro project is one of the most important initiatives for the introduction of CBDC in Europe. The ECB aims to create a digital currency that is secure, reliable and can contribute to the stability of the European financial system. In the current phase of the digital euro project, the ECB is exploring several possible solutions, including decentralised and centralised digital systems.[32] According to studies carried out by the ECB, the introduction of the digital euro could have a significant impact on the functioning of the European financial system, in particular in the area of cross-border transactions. The digital euro would provide an opportunity for the euro area to strengthen its financial independence and reduce its dependence on foreign financial systems. In addition, the introduction of the digital euro could also facilitate the integration of European financial markets, which in the long term could increase the competitiveness of the European Union in the global economy.[33] The main challenges for the introduction of the digital euro include ensuring financial stability, developing the technological infrastructure and establishing the regulatory framework. The ECB will pay particular attention to minimising the negative impact on the functioning of commercial banks during the introduction of the digital euro, while ensuring the stability of the financial system and maintaining consumer confidence.

7.2. The People’s Bank of China’s digital yuan project

The People’s Bank of China (PBoC) is already at an advanced stage of introducing the digital yuan, which could become one of the world’s first official digital currencies. Already operating in pilot programmes in several major cities, the digital yuan aims to accelerate the digitisation of China’s financial system and increase the role of the yuan globally. The People’s Bank of China aims to make China a leader in the global digital financial system through the digital yuan and to promote the yuan’s international acceptance.[34] The People’s Bank of China’s digital yuan project is undergoing extensive testing, with a number of technical and regulatory issues being examined. The project aims to make China a leader in the global digital financial system through the digital yuan and to promote the yuan’s international acceptance. The introduction of the digital yuan will also provide an opportunity for China to reduce its dependence on international financial systems such as SWIFT.[35]

The digital yuan project is particularly important for China, as it provides an opportunity to increase its economic influence and strengthen its position in the global financial system. In the long term, the introduction of the digital yuan could have a significant impact on the international financial system and contribute to increasing the acceptance of the yuan as a global reserve currency.

8. Legal and regulatory issues

8.1. The international regulatory framework and CBDCs

The introduction of digital central bank money poses significant legal and regulatory challenges, as the existing financial regulatory framework will need to be adapted to the specific characteristics of digital currencies. The introduction of CBDCs creates a new situation for which traditional regulatory regimes are not prepared. This is particularly true for international regulatory frameworks designed to ensure cooperation between financial systems and to maintain global financial stability.

Reports from the International Monetary Fund (IMF) and the Bank for International Settlements (BIS) highlight that the introduction of CBDCs requires global cooperation in the development of regulatory frameworks. Different countries need to harmonise their regulations on digital currencies to avoid legal conflicts and destabilisation of the financial system. This is particularly important for cross-border transactions, where cooperation between jurisdictions is essential.[36]

The international regulatory framework should take into account the specific characteristics of digital money, such as transparency, security and user privacy. The regulatory framework should be flexible to respond to changes brought about by technological innovation, while ensuring the stability of the financial system and the protection of users.

8.2 Data protection and cybersecurity in digital financial systems

One of the most important legal issues in the implementation of CBDCs is ensuring data protection and cybersecurity. The regulation of the handling and protection of user data in the use of digital currencies is critical, especially in the context of the widespread adoption of digital financial systems.

The issue of data protection is particularly complex, as in the case of CBDCs, central banks and governments may have direct access to users’ financial transaction data. This creates new types of data protection challenges, as users’ privacy must be protected without compromising the transparency of the financial system and the fight against financial crime.

The European Union’s General Data Protection Regulation (GDPR) contains strict data protection standards that can serve as a model for the regulation of CBDCs. The GDPR ensures the protection of users’ personal data, but also allows for the processing of necessary data in the public interest, for example to maintain the security of the financial system.[37]

Cyber security is also a key issue, as vulnerabilities in digital financial systems pose significant risks to global financial stability. Cybersecurity regulations need to ensure the protection of CBDCs’ technological infrastructure and be prepared to defend against different types of cyber threats. Cybersecurity regulation should be particularly strong in light of the development of quantum computing, which could bring new types of threats to digital financial systems.[38]

8.3. The legal status of CBDCs and their relationship with conventional money

The introduction of digital banknotes will fundamentally change the concept and legal status of money. Like traditional money, CBDCs are central bank issued instruments, but their digital form raises new legal issues, in particular in the area of financial system integration and international legal harmonisation.

When determining the legal status of CBDCs, central banks and legislators should take into account the specific characteristics of digital currencies, such as the use of decentralised systems and blockchain technology. When designing the legal framework for digital currencies, it is important that regulation is flexible and able to adapt to technological developments.

The relationship with traditional money is also an important legal issue, as the introduction of CBDCs could have an impact on the use of cash and the functioning of financial systems. When introducing CBDCs, central banks need to ensure that the introduction of digital currencies does not lead to the gradual disappearance of cash and that access to money remains available to all sections of the population.[39]

9. Social and geopolitical implications of digital money

9.1 The challenges of the digital divide and financial inclusion

The introduction of digital money could have significant social implications, in particular in terms of the digital divide and financial inclusion issues. The digital divide refers to the inequality of access to technology, which can be a major problem, especially in developing countries and rural areas.

When introducing digital central bank money, central banks and governments need to take into account that the technological infrastructure is not available everywhere at the same level. In order to ensure access to digital financial services, it is important that the technological tools needed to use CBDCs, such as mobile phones and internet connectivity, are widely available. This is particularly important in developing countries where the development of technological infrastructure is essential to increase financial inclusion.[40]

However, the introduction of digital central bank money raises not only the issue of technological access, but also the need to develop digital financial literacy. In order to increase financial inclusion, governments and financial institutions need to launch educational programmes aimed at increasing the public’s knowledge and understanding of digital financial services and their use. This is particularly important for vulnerable groups in society who may not have the necessary knowledge and skills to use digital financial systems.[41]

9.2. The impact of CBDCs on the global financial system

The introduction of digital central bank money could have significant geopolitical implications, particularly in terms of the impact on the balance of power in the global financial system. The introduction of CBDCs could fundamentally change the functioning of the international financial system and the global economic balance of power, especially if some countries successfully adopt their digital currencies while others lag behind.

The People’s Bank of China’s digital yuan project could have a particularly significant impact on the global financial system, as it provides an opportunity for China to increase its economic influence and strengthen its position in the global financial system. In the long term, the introduction of the digital yuan can contribute to the yuan’s dominance in the global financial system and to China’s leadership in digital financial innovation.

The United States and the European Union are also important players in the global financial system, and the introduction of CBDCs could have a significant impact on the global role of the US dollar and the euro. In the United States, the Federal Reserve has already started research and development of CBDCs, with a particular focus on preserving the role of the US dollar as a global reserve currency. The European Union has also taken important steps towards the introduction of the digital euro, which could contribute to strengthening the international role of the euro and the independence of the European financial system.[42]

9.3 Geopolitical competition and the role of digital currencies in the global balance of power

The introduction of digital central bank currencies opens up a new arena of geopolitical competition, as digital currencies can become not only economic but also political and strategic tools to influence the international balance of power. The introduction of CBDCs offers countries the opportunity to increase their influence in the global financial system and to strengthen their position in the international economic and political arena.

China, for example, is pursuing not only economic but also political goals with the introduction of the digital yuan, in particular to strengthen its role in the international financial system. The introduction of the digital yuan provides an opportunity for China to increase its economic influence in the region and globally, while reducing its dependence on international financial systems such as SWIFT.[43]

The United States and the European Union also attach strategic importance to the development of CBDCs as a means of maintaining international economic and political influence. In order to preserve the global role of the US dollar and the euro, the US and the EU are also investing significant resources in research and development of digital financial innovations to keep pace with global competitors, especially China.[44]

In the long run, the introduction of CBDCs could have a significant impact on the global balance of power, as digital currencies could serve as a new tool in international economic and political competition. The spread of digital central bank currencies offers countries the opportunity to increase their influence in the global financial system, while also creating new challenges for international cooperation and regulation.

10. Future prospects and research directions

10.1 The future of CBDCs and the impact of technological developments

The future of digital central bank money is closely linked to technological advances, especially in blockchain and quantum computing. Technological innovations offer opportunities to further develop CBDCs and bring new solutions to enhance the security and efficiency of digital financial systems.

The development of blockchain technology is particularly important for the future of CBDCs, as it allows decentralised systems to operate in a secure and transparent manner. Future research should focus in particular on improving the scalability of blockchain technology and addressing the potential threats posed by quantum computing.[45]

Advances in quantum computing could bring new types of threats to digital financial systems, as quantum computers may be able to crack current encryption algorithms. This is particularly relevant for CBDCs, as maintaining the security of digital currencies is essential for global financial stability. Future research should therefore focus on developing quantum-safe encryption technologies and strengthening the security of CBDCs.[46]

10.2. The transformation of the global financial system as a result of CBDCs

The introduction of digital central bank currencies has the potential to fundamentally transform the global financial system, in particular in the area of international transactions and monetary policy. CBDCs offer the potential to increase the efficiency and transparency of financial systems, but also create new challenges for maintaining financial stability and international cooperation.

In particular, future research should focus on the long-term effects of CBDCs on the global financial system, including reducing the costs of international transactions, increasing financial inclusion and improving the transparency of the financial system. In addition, research should examine how regulatory frameworks in different countries can be harmonised to ensure the smooth functioning of CBDCs in the global financial system.[47]

10.3 Future research areas: long-term impacts of CBDCs on the economy and society

Assessing the long-term impact of CBDCs is crucial for the successful introduction of digital banknotes. In particular, future research should focus on the economic and social impacts of CBDCs, including on financial stability, economic growth and social inequalities.

In future research, it is important to examine how CBDCs affect financial stability, especially in times of economic crisis. Research should also address the impact of the introduction of CBDCs on economic growth and employment, and how to ensure that access to digital financial services is available to all.

The issue of social inequalities is also an important area of research, as the introduction of CBDCs may offer new opportunities to increase financial inclusion, but also create new challenges in addressing the digital divide. Future research should therefore pay particular attention to how CBDCs affect social inequalities and what measures are needed to ensure equal access to digital financial systems.

11. Conclusions

The introduction of digital central bank money (CBDC) is one of the most important and significant developments in the global financial system, with the potential to fundamentally transform the functioning of financial systems, monetary policy and economic processes. The introduction of CBDCs offers an opportunity to modernise financial systems, increase financial inclusion and improve the transparency and efficiency of the global financial system. However, the introduction of CBDCs also poses significant challenges, in particular in the areas of cybersecurity, financial stability and the design of regulatory frameworks.

International experience, such as the European Central Bank’s Digital Euro project and the People’s Bank of China’s Digital Yuan project, clearly shows that the introduction of CBDCs can be successful if the risks and challenges are properly managed. Future research should focus in particular on the impact of CBDCs on monetary policy and financial stability, as well as on the long-term implications for the global financial system.

Overall, the introduction of CBDCs could fundamentally transform the future of the global financial system and create new opportunities to improve financial services and reduce social inequalities. However, successful implementation will require the right regulatory framework, addressing cybersecurity challenges and ensuring access to digital financial systems for all.

Bibliography

Buterin, Vitalik: Ethereum: A Next-Generation Smart Contract and Decentralized Application Platform, ethereum.org, 2014, https://ethereum.org/en/whitepaper/

Cheng, Jess (et al.): Preconditions for a general-purpose central bank digital currency, FEDS Notes, Ferbruary 2021, https://www.federalreserve.gov/econres/notes/feds-notes/preconditions-for-a-general-purpose-central-bank-digital-currency-20210224.html

Davies, Glyn: A History of Money: From Ancient Times to the Present Day, University of Wales Press, 2016.

Demirgüç-Kunt, Asli (et al.): The Global Findex Database 2021, Financial Inclusion, Digital Payments, and Resilience in the Age of COVID-19, Washington, World Bank Group, 2022.

Ferguson, Niall: The Ascent of Money: A Financial History of the World, Penguin Press, 2008.

Mougayar, William: The Business Blockchain: Promise, Practice, and Application of the Next Internet Technology, Wiley, 2016.

Nakamoto, Satoshi: Bitcoin: A Peer-to-Peer Electronic Cash System, bitcoin.org, https://bitcoin.org/bitcoin.pdf

Narayanan, Arvid (et al.): Bitcoin and Cryptocurrency Technologies: A Comprehensive Introduction, Princeton, Princeton University Press, 2016.

Schwarz, David (et al.): The Ripple Protocol Consensus Algorithm, 2018, https://ripple.com/files/ripple_consensus_whitepaper.pdf

Tapscott, Don – Tapscott, Alex: Blockchain Revolution: How the Technology Behind Bitcoin and Other Cryptocurrencies is Changing the World, New York, Penguin, 2016.

Other sources

Casting Light on Central Bank Digital Currencies. IMF Staff Discussion Note, International Monetary Fund, 2020, https://www.imf.org/en/Publications/Staff-Discussion-Notes/Issues/2020/11/17/Casting-Light-on-Central-Bank-Digital-Currencies-49826

Central Bank Digital Currencies: Foundational Principles and Core Features, Report, Bank for International Settlements, 2020, https://www.bis.org/publ/othp33.htm

Central Bank Digital Currency: Opportunities, Challenges, and Design, A Discussion Paper, Bank of England, 2020, https://www.bankofengland.co.uk/paper/2020/central-bank-digital-currency-opportunities-challenges-and-design-discussion-paper

Central Bank Digital Currency: Opportunities, Challenges, and Design. Bank of England Report, Bank of England, 2021, https://www.bankofengland.co.uk/paper/2021/central-bank-digital-currency-opportunities-challenges-and-design-discussion-paper

Digital Money Across Borders: Macro-Financial Implications, Report, International Monetary Fund, 2020, https://www.imf.org/en/Publications/WP/Issues/2020/10/09/Digital-Money-Across-Borders-Macro-Financial-Implications-49774

Financial Inclusion Global Initiative. World Bank Report, World Bank Group, 2021, https://www.worldbank.org/en/topic/financialinclusion/publication/figi

OECD Digital Economy Outlook 2021, OECD Publishing, 2021, https://www.oecd.org/digital/digital-economy-outlook-2021.htm

McAfee Labs Threats Report, McAfee, November 2020, https://www.mcafee.com/enterprise/en-us/assets/reports/rp-quarterly-threats-nov-2020.pdf

Progress of Research & Development of E-CNY in China. Working Group on E-CNY Research and Development, Peoples’s Bank of China, 2021, http://www.pbc.gov.cn/en/3688110/3688172/4157443/4263681/index.html

Report on a Digital Euro, European Central Bank, October 2020, https://www.ecb.europa.eu/pub/pdf/other/Report_on_a_digital_euro~4d7268b458.en.pdf

The 2021 Cybersecurity Almanac: 100 Facts, Figures, Predictions and Statistics, Cybersecurity Ventures, 2021, https://www.cshub.com/events-cybersecurityexchange/mediapartners/cybersecurity-ventures

References

  1. See Arvid Narayanan (et al.): Bitcoin and Cryptocurrency Technologies: A Comprehensive Introduction, Princeton, Princeton University Press, 2016. ↑
  2. Satoshi Nakamoto: Bitcoin: A Peer-to-Peer Electronic Cash System, bitcoin.org, https://bitcoin.org/bitcoin.pdf ↑
  3. Glyn Davies: A History of Money: From Ancient Times to the Present Day, University of Wales Press, 2016, 45–60. ↑
  4. Niall Ferguson: The Ascent of Money: A Financial History of the World, Penguin Press, 2008, 120–135. ↑
  5. Bank for International Settlements (BIS). (2020) Central Bank Digital Currencies: Foundational Principles and Core Features. ↑
  6. International Monetary Fund (IMF) (2020) Digital Money Across Borders: Macro-Financial Implications. ↑
  7. See Don Tapscott – Alex Tapscott: Blockchain Revolution: How the Technology Behind Bitcoin and Other Cryptocurrencies is Changing the World, New York, Penguin, 2016. ↑
  8. William Mougayar: The Business Blockchain: Promise, Practice, and Application of the Next Internet Technology, Wiley, 2016, 15–27. ↑
  9. David Schwarz (et al.): The Ripple Protocol Consensus Algorithm, 2018, https://ripple.com/files/ripple_consensus_whitepaper.pdf ↑
  10. Vitalik Buterin: Ethereum: A Next-Generation Smart Contract and Decentralized Application Platform, ethereum.org, 2014, https://ethereum.org/en/whitepaper/ ↑
  11. See Mougavar: The Business Blockchain ↑
  12. See Tapscott-Tapscott: Blockchain Revolution ↑
  13. See Central Bank Digital Currency: Opportunities, Challenges, and Design, A Discussion Paper, Bank of England, 2021, https://www.bankofengland.co.uk/paper/2021/central-bank-digital-currency-opportunities-challenges-and-design-discussion-paper ↑
  14. See Report on a Digital Euro, European Central Bank, October 2020, https://www.ecb.europa.eu/pub/pdf/other/Report_on_a_digital_euro~4d7268b458.en.pdf ↑
  15. See Digital Money Across Borders: Macro-Financial Implications, Report, International Monetary Fund, 2020, https://www.imf.org/en/Publications/WP/Issues/2020/10/09/Digital-Money-Across-Borders-Macro-Financial-Implications-49774 ↑
  16. See Central Bank Digital Currencies: Foundational Principles and Core Features, Report, Bank for International Settlements, March 2020, https://www.bis.org/publ/othp33.htm ↑
  17. See Central Bank Digital Currency: Opportunities, Challenges, and Design, A Discussion Paper, Bank of England, 2020, https://www.bankofengland.co.uk/paper/2020/central-bank-digital-currency-opportunities-challenges-and-design-discussion-paper ↑
  18. See European Central Bank: Digital Euro ↑
  19. See Financial Inclusion Global Initiative. World Bank Report, World Bank Group, 2021, https://www.worldbank.org/en/topic/financialinclusion/publication/figi ↑
  20. See International Monetary Fund: Digital Money Across Borders ↑
  21. World Bank Group: Financial Inclusion Global Initiative ↑
  22. See Schwarz: The Ripple Protocol ↑
  23. See Progress of Research & Development of E-CNY in China. Working Group on E-CNY Research and Development, Peoples’s Bank of China, 2021, http://www.pbc.gov.cn/en/3688110/3688172/4157443/4263681/index.html ↑
  24. See OECD Digital Economy Outlook 2021, OECD Publishing, 2021, https://www.oecd.org/digital/digital-economy-outlook-2021.htm ↑
  25. See Jess Cheng (et al.): Preconditions for a general-purpose central bank digital currency, FEDS Notes, Ferbruary 2021, https://www.federalreserve.gov/econres/notes/feds-notes/preconditions-for-a-general-purpose-central-bank-digital-currency-20210224.html ↑
  26. The 2021 Cybersecurity Almanac: 100 Facts, Figures, Predictions and Statistics, Cybersecurity Ventures, 2021, https://www.cshub.com/events-cybersecurityexchange/mediapartners/cybersecurity-ventures ↑
  27. McAfee Labs Threats Report, McAfee, November 2020, https://www.mcafee.com/enterprise/en-us/assets/reports/rp-quarterly-threats-nov-2020.pdf ↑
  28. See Bank of England: Central Bank Digital Currency 2020 ↑
  29. See Casting Light on Central Bank Digital Currencies. IMF Staff Discussion Note, International Monetary Fund, 2020, https://www.imf.org/en/Publications/Staff-Discussion-Notes/Issues/2020/11/17/Casting-Light-on-Central-Bank-Digital-Currencies-49826 ↑
  30. See Peoples’s Bank of China: Progress of Research & Development of E-CNY in China ↑
  31. See International Monetary Fund: Casting Light on Central Bank Digital Currencies ↑
  32. See European Central Bank: Report on a Digital Euro ↑
  33. See ibid. ↑
  34. See Peoples’s Bank of China: Progress of Research & Development of E-CNY in China ↑
  35. See ibid. ↑
  36. See Bank for International Settlements: Central Bank Digital Currencies ↑
  37. See General Data Protection Regulation (GDPR), 2016/679/EU ↑
  38. See Cybersecurity Ventures: The 2021 Cybersecurity Almanac ↑
  39. See International Monetary Fund: Casting Light on Central Bank Digital Currencies ↑
  40. See Asli Demirgüç-Kunt (et al.): The Global Findex Database 2021, Financial Inclusion, Digital Payments, and Resilience in the Age of COVID-19, Washington, World Bank Group, 2022. ↑
  41. See ibid. ↑
  42. European Central Bank: Report on a Digital Euro ↑
  43. See Peoples’s Bank of China: Progress of Research & Development of E-CNY in China ↑
  44. See Cheng: Preconditions ↑
  45. See Tapscott-Tapscott: Blockchain Revolution 150–165. ↑
  46. See McAfee: McAfee Labs Threats Report ↑
  47. See International Monetary Fund: Digital Money Across Borders ↑

 

Beküldve:

Cservák Csaba: Reflections on the Historical Roots and Contemporary Meaning of the Concept of the Rule of Law

Looking back through history, the concept of the rule of law meant the prohibition of authoritarianism. Even in the Middle Ages, no king could do everything. At least not easily when it came to the nobles. And unlike slaves in antiquity, serfs couldn’t be sold as chattel. The aim of the struggle against the arbitrary rule of the ruling class was to democratise power. This ideological struggle is where the concept of the rule of law first emerged.

The term ‘rule of law’ is often translated in Hungarian law as ‘Rechtsstaat’[1], which is the German word for a ‘state, based on law abidance’. (A mirror translation in Hungarian would be ‘law-state’.) A similar concept is the French a ‘État de droit’.[2] This certainly suggests a close connection between the law and state. ‘Law’ as an adjective defines the state, as the entire functioning of the constitutional state is governed by law. (The hallmark of the concept of law, in relation to all norms, is its enforceability by the state.[3]) There is, therefore, an inseparable unity between the two.

There is a dual requirement that law must both correspond to the interests and will of society (this is the external context on the part of the state) and correspond to its own internal context, as this, too, serves the long-term interest of society.[4] The literal translation of the term “rule of law” might be “the supreme power of law”. This implies, through indirect logic, that the law rules, not the people. People, regardless of their office, are equal under the law. A person can decide a matter not because they are inherently ‘superior’ but because they hold the authority in that particular case. (Hence the prohibition against the arbitrary removal of competency, which is also linked to the issue of separation of powers.)

A constitution’s legitimacy can stem either from the will of the people as a whole or from legal continuity.[5] (Ideally, the former would involve every citizen voting on each provision of the constitution.) The latter connects to the formal rule of law. But how far back can this continuity be traced? In many Central and Eastern European states, regime change occurred on based on legality and legal continuity. This raises the question: how far can the formal rule of law be traced back? What is the legal basis if the starting point was a system that was substantively questionable one? After all, the predecessors of any state developed on the basis of legal continuity, from today’s perspective, were undemocratic.

Given these challenges to the formal rule of law, the substance of the rule of law could serve as a standard, but its subjectivity could poses a problem.[6] The rule of law is not a goal in itself, but a tool. It is a tool to ensure that society should continue to exist, and its will shall be carried out (this is the foundation of the state), including the guarantee of human rights (this serves as the foundation of law).

In legislation, two competing trends can be identified: the exemplary (a principled model) and the casuistic (an enumerated model of regulation). Their appropriateness varies across legal domains and is quite different in criminal law, in administrative law (which also imposes sanctions), and in civil law.[7] (While the choice of regulatory style is not only a question of legality but also of expediency, this decision should be made by consulting a legal expert. The legal profession is important, but the system must not become a ‘juristocracy’.[8] A risk of subjectivity arises when the internal context of the law is used to question legitimate state legislation or the application of the law. To address this, it is recommended that the most important legal principles be enshrined in a constitution with strong legitimacy.)

Democratic elections are of paramount importance for the legitimacy of the law. This includes preventing fraud and establishing a proper electoral system. States have considerable leeway in designing their electoral systems. However, it is crucial to emphasize that the minority must not prevail over the majority. This principle is upheld partly by a sound electoral model and partly by a system of legal remedies with guaranteed elements. Otherwise, democracy becomes merely a formality. Furthermore, it is essential to establish constitutional requirements, such as the provision that changing the electoral system immediately before elections without sufficient preparation time constitutes a violation of legal certainty.[9]

It is essential that the general rules established by law be the best possible for society. However, it has its individual victims. In legislative terms, this occurs as a result of loopholes. A legal loophole exists when there is no rule governing a specific situation, but a rule should exist based on a higher principle or norm. According to Larenz, a hidden legal loophole occurs when a rule exists, but a higher-level provision or legal principle would justify a more specific law (lex specialis). In such cases, applying the general rule may be problematic. “The loophole here consists in the absence of the imposition of a limitation.”[10] The legitimate interests of those adversely affected by such loopholes must be protected by law. Additionally, we cannot ignore the fact that legislation can be ‘flawed’. Whether due to a typographical error or poor drafting, a law’s effect my differ from its intended purpose. (We will not address ‘deliberate errors’ arising from personal interests, though, it is not always easy to distinguish between an unintentional mistake and a deliberate legislative act that disregards certain interests.)

This may be attributable to:

    • The legislators themselves.
    • The codification of legislation. It is a sociological fact that, especially with law containing hundreds of paragraphs, the drafters become quasi-decision-makers.
    • The emergence of loopholes. These can be either original or ex post, depending on when they arise. In the former case, the legal loophole had already existed at the time the legislation was drafted; the latter occurs when social, technical, or scientific developments necessitate regulating an area that previously did not require regulation. This was the case when criminal codes still usually punished the counterfeiting of coins; when paper money suddenly became widespread in Europe and began to have a high value, the principle of ‘nullum crimen sine lege’ meant that the most serious offenders could not be punished. (It is less common for a rule to be repealed in an area that was originally regulated. This is most conceivable with a detailed rule in a complex legal relationship. One long law is replaced by another long law – and one legal relationship is not thought of.) For this reason, there is a constant need for correction.
    • This is primarily the purpose of the creation of ‘lex specialis’ – the creation of specific rules alongside general ones. In this context, feedback from citizens, practitioners and the legal profession becomes particularly important. (In addition to the strict legality reviews, the ombudsman’s legal protection offers a form of correction for legality. This is most relevant to our subject in relation to administrative acts. The ombudsman investigates abuses of fundamental rights; they can draw attention not only to unlawful but also to ‘unfair and objectionable’ rules.)
    • Constitutional review, particularly genuine constitutional complaints, also serves to protect the victims of legal loopholes.
    • In a certain sense, the protection of individual interests is also a means of control exercised by the head of state, such as the right of veto and the right to pardon.[11]

It should be pointed out that democracy is not just the rule of the majority, but the rule of the majority with the protection of minority interests. Attentive legislation indirectly protects the interests of minorities, but autonomy remains the most powerful instrument for the national minorities. The motto of all this should be: law for the people, not the people for the law!

Democratic deficits, which the literature tends to mention mainly in the context of the European Union, can cause significant problems.[12] However, in my view, the concept can also be of great importance for individual states.

We must also stress that the rule of law means that the law cannot leave people unprotected. Where necessary, it must intervene in social relations. Otherwise, some people could maintain some dysfunctional ‘rule’ over society instead of upholding the law. Here, we must refer to the many infringements freely committed on the Internet as a pressing problem of our time.

A ‘Laboratory-level clean’ rule of law exists only in theory, in legal literature. Compared to the ideal, it is possible to find fault with the norms of any state, both as an outsider and as a suffering citizen. Furthermore, it must be said that ideas of constitutional law ‘independent of time and space’ are very difficult to adapt to concrete situations. The legal continuity of a country–, i.e. its existing rules and legal culture – largely determines the direction of any reforms. Moreover, law is very difficult to separate from its social context, specific sociological conditions, and the political situation.

The literature on the internal logic of law (even legal doctrine), the professional criteria that determine staff training are often universal. It is precisely the non- contradictory dogmatics of constitutional law that is lacking in some literature, in comparison with civil or criminal law.[13] In other words, the legitimacy of jurist-professional expectations that supersede substantive law may be called into question on several occasions, especially if those expectations are of international origin and diverge from the will of the electorate in the country concerned. A legal thesis can only be regarded as uncontroversial if it is presented consistently in all relevant textbooks and monographs and if there is no authoritative professional opinion to the contrary. (In case of doubt, of course, the authoritative character would be disputed by some…)

To sum up, we must categorically distinguish between decisions of expediency and decisions of legality. The former must be legitimized, and this can only be done at the highest level of the state based on popular sovereignty. In this spirit, general norms are created in the interests of society as a whole – with the interests of the minority being protected. The primary means of protection are human rights. (This does not include, for example, regulations within the framework of laws as ‘detailed rules of expediency’. The framework for this is, however, freely defined by Parliament.) Here, the internal logic of the law and the personnel of the legal profession are particularly important.[14] The application of the law must not be biased, especially when it has to be decided between opposing parties.

However, the above-mentioned corrective mechanism can (also) play a role here if a ‘legal error’ occurs. In a broad sense, this could also include cases where the legislator did not take into account the legal interests of the persons concerned in a specific situation. In this case, there is an ad absurdum possibility of what is, very worrying in the application in continental law: namely, the application of the law in a contra legem manner. (The Constitutional Court may use this instrument when ruling on a constitutional complaint.)

The cornerstones of what we have outlined are:

    • The separation of powers, which guarantees that decisions are taken in accordance with the rule of law, separately from legislation.
    • To achieve the former, the judiciary must be independent and unbiased.
    • As well as a broad constitutional judiciary, but one that does not become dysfunctional. In other words, it does not create the possibility – because of the lack of social legitimacy – of making expediency decisions instead of lawful decisions.
    • (And all of this is based on an electoral system that validates the real popular will.)

The binding force of law does not only derive from the fact that it is formally expressed as law (as a law, as a decree, in the usual form, with the legal concepts that are regularly used.) This support can, of course, only be challenged – in the spirit of the rule of law – through the appropriate procedure. The law speaks to the people, so they need to be able to understand it; it needs sufficient preparation time and clear, unambiguous language. On the other hand, law is for the people, so it must also meet the abstract standards of human rights that have evolved organically over centuries.

The greater the separation of powers (especially regarding bodies independent of the government), the more the rule of law is guaranteed.[15] From the perspective of our topic, the more independent bodies established in a state, the more certain that no dysfunction – i.e., no operation outside the internal logic of law – will occur. It is easy for a body, or in particular a single leader, to ‘go astray’ and fall under the influence of certain political forces. If power is shared between several bodies, there is a greater guarantee of independence. However, the wider the division of power, the less effective its operation. As in constitutional law in general, the instruments of effectiveness (the strengthening factors) compete with the guarantees (the weakening factors). The two aspects must be balanced, and this is a free choice for the state concerned. Since, in many cases, there is no separation of powers between government and parliament, and in many states the ordinary courts are constitutional judges, I believe that the following should be stated as a minimum international requirement: the greatest danger is the subjective decision of exact legal questions by political influence. The separation of powers between political power and judicial power must be upheld. In other words, let us separate the bodies at the highest level that decide on expediency and legality! And within the judiciary branch, the independence and impartiality of individual judges should be guaranteed!

In my view, one of the most important components of the rule of law today is judicial independence.

To analyse this complex subject, we are launching a series of research projects. Due to space limitations, the independence of regular courts will only be touched upon in passing during the upcoming study; this topic is also richly developed in academic literature, primarily due to Attila Badó’s efforts. The institution of the constitutional complaint is of especial importance.[16] It is to be emphasised that if the European Court of Human Rights (ECHR) classifies national constitutional courts as „effective courts of appeal”, then it unequivocally places them within the realm of the traditional justice system.[17] It stands to reason that if the „groundbreaking” Constitutional Court in Germany, with its own constitutional complaint procedure,[18] was given such a status, then the same should be afforded to its counterpart in Hungary.[19]

It is very difficult to pass objective, national-level judgment on the impartiality and allegiances of the many legal personnel providing justice at independent local courts. The most purist understanding of impartiality would technically deem all Constitutional Court justices ‘partial’ because they are nominated and elected by members and factions of the parliament.

Other than showcasing the traditional judicial functions of the Constitutional Court,[20] the cases mentioned in the publication are important for the following reasons.[21] The relationship between constitutional courts and the question of impartiality is made even more relevant because the Constitutional Court does not only judge its own cases,[22] but through constitutional complaint procedures, it also evaluates questions of impartiality in the regular court system. When discussing decentralised constitutional courts, the matter of regular judicial impartiality is inherently connected to the core tasks of a constitutional court. The impartiality of the institutions dealing with international justice would also make for an interesting research topic.[23]

The categories of impartiality and independence are often invoked inaccurately in the academic literature available on the topic. They are sometimes deemed synonyms, sometimes jointly defined as ‘twin principles’.[24] According to the ‘six-pack theory’, the attributes necessary for judges to fulfil the moral obligations of their profession are the appropriate perception of their roles, courage, impartiality, independence, the pursuit of justice[25] and temperance.[26] Possessing the virtue of ‘impartiality’, judges can distance their own personal lives and opinions from the case at hand. Impartial judges can detect and ignore their interests, prejudices, anger and various subjective entanglements. ‘Independence’ is closely connected to courage, referring to the independence of judges from external factors and pressure. This attribute gains especial importance when a case faces heavy moral judgment from society or when its parties are considerably powerful.[27] Therefore, judicial independence is a right and obligation of judges to rule according to the law only, without the fear of criticism or reprisals, no matter the difficulty or the sensitivity of the case.[28] Impartiality, on the other hand, means that the basis of judicial rulings can only be objective circumstances. Rulings that are biased, prejudiced or deliberately favouring the interests of one party are to be avoided.

In Hungary, Act CLXII of 2011 on the status and benefits of judges mandates a general psychiatric and psychological assessment of judge aspirants. This law defines twenty different attributes and competencies – such as decision-making ability, integrity, independence, objectivity, etc. – that must be taken into account when evaluating such applications.[29]

Bibliography

Arató Balázs: Alkotmányjogi panasz a német jogrendben, különös tekintettel a befogadhatóság kérdésére. In Anon (ed.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019.

Barna Lili (et al.): Milyen a jó bíró? Miskolci Jogi szemle, Vol. 13., No. 1. (2018)

Csink Lóránt: Mozaikok a hatalommegosztáshoz, Budapest, Pázmány Press, 2014.

Darák Péter: Az alkotmányjogi panasz bírói szemmel, Alkotmánybírósági Szemle, No. 1. (2012)

Domselaar, Iris van: Moral Quality in Adjudication: On Judicial Virtues and Civic Friendship, Netherlands Journal of Legal Philosophy, No. 1. (2015)

Gát Ákos Bence: Az európai uniós jogállamiság-közpolitika kialakulásának átfogó jogi és politikatudományi elemzése, Doktori értekezés, Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola, 2021.

Halász Iván: Nemzetközi bíráskodás, in Pásztor Péter (et al.) (eds.): Magyar politikai enciklopédia, Budapest, Mathias Corvinus Collegium – Tihanyi Alapítvány, 2019.

Kilényi Géza: A köztársasági elnöki tisztség a nemzetközi jogösszehasonlítás tükrében, Magyar Közigazgatás, Vol. 44., No. 10. (1994)

Kilényi Géza: A köztársasági elnöki tisztség a nemzetközi jogösszehasonlítás tükrében II., Magyar Közigazgatás, Vol. 44., No. 11. (1994)

Körösényi András: Demokráciadeficit, föderalizmus, szuverenitás, Az Európai Unió politikaelméleti perspektívából, Politikatudományi szemle, Vol. 13., No. 3. (2004)

Paczolay Péter: Az alkotmányjogi panasz mint hatékony jogorvoslat, Alkotmánybírósági Szemle, No. 2. (2017)

Pokol Béla: A jurisztokratikus állam, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017.

Pokol Béla: Jogelmélet, Budapest, Századvég Kiadó, 2005.

Schanda Balázs: Kérdések az Alkotmánybíróság és az Európai Emberi Jogi Bíróság kapcsolatához, Alkotmánybírósági Szemle, No. 2. (2017)

Smuk Péter: Az Alkotmánybíróság “önvédelmének” lehetséges irányai, in Ambrus István (et al.) (eds.): Dikaiosz logosz – Tanulmányok Kovács István emlékére, Szeged, Pólay Elemér Alapítvány, 2012.

Szigeti Péter: A jogállam társadalomtörténeti változatai, in Takács Péter (szerk.): Államelmélet, Miskolc Bíbor Kiadó, 1997.

Tilk Péter – Kovács Ildikó: Gondolatok a kellő felkészülési idő számításának kezdőpontjáról, Jogtudományi Közlöny, Vol. 70., No. 11. (2015)

Tóth Zoltán József: Egyes észrevételek az Alaptörvény értelmezéséhez, Polgári szemle, 2013/1-3.

Trócsányi László: Az alkotmánybíráskodás és az igazságszolgáltatás kapcsolatának egyes kérdései, Alkotmánybírósági Szemle, No. 1. (2010)

Varga Attila: Az igazságtól az igazságszolgáltatásig, Korunk, Vol. 23., No. 7. (2012)

Varga Csaba: A jog mint folyamat, Budapest, Osiris Kiadó, 1999.

Varga Zs. András: Az egyedi normakontroll iránti bírói kezdeményezések eljárási feltételei, Eljárásjogi szemle, No. 1. (2016)

Varga Zs. András: Eszményből bálvány? – A joguralom dogmatikája, Budapest, Századvég Kiadó, 2015.

References

  1. For the content of the two concepts see. Péter, Szigeti: A jogállam társadalomtörténeti változatai, in Péter, Takács (ed.): Államelmélet, Miskolc, Bíbor Kiadó, 1997, 152–169., ill. 162–168. ↑
  2. The English, German and French terms are similar, but they do not have the same meaning. See Ákos Bence, Gát: Az európai uniós jogállamiság-közpolitika kialakulásának átfogó jogi és politikatudományi elemzése, Doktori értekezés, Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola, 2021, 11. ↑
  3. The now-evident thesis that law is an abstract rule is rooted in the European “people’s conception of law”. Even in casuistic Roman law, the written law, e.g. the laws of Table XII, was applied to the particularities of the case according to the praetorian evaluation (and jurisprudential opinion). It was only from the imperial period that law became an abstract norm, and from then on the fiction of the continuity of law was used. Since then, the distinguishing features of law have been authority, the intention of universal application, obligation (i.e. the bilateral nature of the relationship) and sanction. See Csaba, Varga: A jog mint folyamat, Budapest, Osiris Kiadó, 1999, 150. ↑
  4. The former aspect is manifested in the system of popular representation and the corresponding state legislation and is therefore more tangible. The latter content filter is more subjective and can be approached objectively through constitutionalism. ↑
  5. Because then the will of society can be traced back to the creation of the state itself. On the continuity of law see. Zoltán József, Tóth: Egyes észrevételek az Alaptörvény értelmezéséhez, Polgári szemle, 2013/1-3, 13–40. ↑
  6. According to some approaches, some people can explain their own subjective will into the malleable concept of the rule of law at will. Cf. Zs. András, Varga: Eszményből bálvány? – A joguralom dogmatikája, Budapest, Századvég Kiadó, 2015, 228. ↑
  7. Furthermore, if the legislator regulates in an area using only abstract standards, then the legislators themselves will start to fill in the gaps with more precise rules. Béla, Pokol: A jurisztokratikus állam, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017, 117. ↑
  8. The essence of juristocracy is the “rule of jurisprudence” instead of democracy, i.e. legislative activity wrapped up in a dysfunctional way in the application of law. In other words, making unauthorised (subjective) expediency decisions instead of lawfulness decisions. See Pokol: A jurisztokratikus állam 160. ↑
  9. Obviously, this raises the issue of adequate preparation time. For an excellent general discussion of the latter, see. Péter, Tilk – Ildikó, Kovács: Gondolatok a kellő felkészülési idő számításának kezdőpontjáról, Jogtudományi Közlöny, Vol. 70., No. 11. (2015), 549–555. ↑
  10. Béla, Pokol: Jogelmélet, Budapest, Századvég Kiadó, 2005, 143. ↑
  11. Presidents of the republic may have a number of such powers by international standards, for example to release irrecoverable state claims and (in a quasi-extension of the right to pardon to other areas of law) to grant derogations from the general application of the law. See Géza Kilényi: A köztársasági elnöki tisztség a nemzetközi jogösszehasonlítás tükrében, Magyar Közigazgatás, Vol. 44., No. 10. (1994) 577–584.; valamint Géza Kilényi: A köztársasági elnöki tisztség a nemzetközi jogösszehasonlítás tükrében II., Magyar Közigazgatás, Vol. 44., No. 11. (1994) 641–648. ↑
  12. See for example András, Körösényi: Demokráciadeficit, föderalizmus, szuverenitás, Az Európai Unió politikaelméleti perspektívából, Politikatudományi szemle, Vol. 13., No. 3. (2004) 143–161. ↑
  13. See Pokol: Jogelmélet 80. ↑
  14. For this see. ibid. ↑
  15. Some experts analyse independent bodies in the executive branch, such as the Media Council. And although they have both a dispute adjudication and a legislative function, they do indeed have the functions originally attributed to the executive. See Lóránt Csink: Mozaikok a hatalommegosztáshoz, Budapest, Pázmány Press, 2014, especially 72–80. ↑
  16. Péter, Darák: Az alkotmányjogi panasz bírói szemmel, Alkotmánybírósági Szemle, No. 1. (2012) 70–72. ↑
  17. See: Péter, Paczolay: Az alkotmányjogi panasz mint hatékony jogorvoslat, Alkotmánybírósági Szemle, No. 2. (2017) 91–95. ↑
  18. See: Balázs, Arató: Alkotmányjogi panasz a német jogrendben, különös tekintettel a befogadhatóság kérdésére. In Anon (ed.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019. ↑
  19. Balázs, Schanda: Kérdések az Alkotmánybíróság és az Európai Emberi Jogi Bíróság kapcsolatához, Alkotmánybírósági Szemle, No. 2. (2017) 101. ↑
  20. See also: László, Trócsányi: Az alkotmánybíráskodás és az igazságszolgáltatás kapcsolatának egyes kérdései,Alkotmánybírósági Szemle, No. 1. (2010) 120–126. ↑
  21. Cf.: András Zs., Varga: Az egyedi normakontroll iránti bírói kezdeményezések eljárási feltételei, Eljárásjogi szemle, No. 1. (2016) ↑
  22. See also: Péter, Smuk: Az Alkotmánybíróság “önvédelmének” lehetséges irányai, in István, Ambrus (et al.) (eds.): Dikaiosz logosz – Tanulmányok Kovács István emlékére, Szeged, Pólay Elemér Alapítvány, 2012. 107–113. ↑
  23. Iván, Halász: Nemzetközi bíráskodás, in Péter, Pásztor (et al.) (eds.): Magyar politikai enciklopédia, Budapest, Mathias Corvinus Collegium – Tihanyi Alapítvány, 2019, 417–418. ↑
  24. According to Article XXVIII (1) of the Fundamental Law of Hungary: Everyone shall have the right to have any charge against him or her, or his or her rights and obligations in any litigation, adjudicated within a reasonable time in a fair and public trial by an independent and impartial court established by an Act. ↑
  25. Cf.: Attila, Varga: Az igazságtól az igazságszolgáltatásig, Korunk, Vol. 23., No. 7., 102–110. ↑
  26. Iris van Domselaar: Moral Quality in Adjudication: On Judicial Virtues and Civic Friendship, Netherlands Journal of Legal Philosophy, No. 1. (2015) 24–46. ↑
  27. Above-quoted. ↑
  28. Lili, Barna (et al.): Milyen a jó bíró? Miskolci Jogi szemle, Vol. 13., No. 1. (2018) 84–98. ↑
  29. Above-quoted. ↑

 

Beküldve:

Schmidt László: Az abortusz etikai és jogi megítélése

Bevezetés

Az abortus kifejezés a latin abortio szóból származik, amelynek jelentése koraszülés. A mai értelemben vett abortusz (vagyis a terhességmegszakítás) már az ókori görög és római világban is széles körben gyakorlott tevékenységnek számított.[1] Az abortusz erkölcsi aspektusa természetesen nem választható el a kérdés biológiai, orvosi, pszichológiai, társadalmi-szociális és jogi vonatkozásaitól, ehhez a problémához csak komplex szemlélettel lehet közelíteni. Ha felmerül az abortusz kérdése, akkor morális helyzetbe kerül a magzat anyja, apja, illetve az esetek többségében hozzátartozóiknak is szembe kell nézniük ezzel a kérdéssel.[2] Írásomban a bemutatom a legismertebb etikai érveket és ellenérveket az abortusz mellett és ellen, valamint a magyar jogi szabályozást is.

1. Az abortusz melletti érvek

Thomson híres tanulmányában akként érvel, miszerint az abortusz etikai szempontból elfogadható. Gondolatkísérlete szerint egy híres csellista olyan vese-elégtelenségben szenved, melyet csupán egyetlen másik személy vércsoportja képes meggyógyítani, így ezt a személyt elrabolják, és akarata ellenére arra kényszerítik, hogy 9 hónapon vagy 9 éven keresztül, szó szerint egymáshoz legyenek kötve, hogy az elrabolt személy veséjét használhassa, máskülönben a csellista meghal. Felteszi a kérdést, miszerint ez morálisan elfogadható-e? Jogosan várhatja-e ezt el tőle akár a csellista, akár a társadalom? Természetesen, ez egy kedves gesztus lenne, de vajon bele kell-e törődnie?[3]

Arra az extrém álláspontra, miszerint az abortusz még az anya élete megvédése érdekében is tilos, mert abortusz esetében a magzatot megölnénk, míg ennek hiányában „csak” hagynának meghalni az anyát, azt a választ adja, hogy bármennyire is valóban ártatlan a magzat (vagyis értelemszerűen nem tehet arról, hogy az anya meghalna), az semmiképpen sem várható el az anyától, hogy passzívan várjon, míg a magzat belülről megöli.[4]

Amikor az anya élete nincs veszélyben, akkor felmerülhet érvként, miszerint mindenkinek joga van az élethez, ezért a magzatnak is joga van az élethez. Korábbi példájához visszatérve, az a tény, hogy a csellistának az életben maradáshoz szüksége van egy másik ember veséjének használatára, nem jelenti azt, hogy joga is lenne ahhoz, azt pedig biztosan nem jelenti, hogy követelhetné azt. Thomson álláspontja szerint az élethez való jog nem garantál(hat)ja más testének használatát, vagy használatának folytatását, még akkor sem, ha ez szükséges (lenne) az életben maradáshoz.[5]

Tételezzük fel, hogy a terhesség csupán 1 órán keresztül tart, a terhes nő egészségét vagy életét nem veszélyezteti, ugyanakkor a magzat erőszak következtében fogant, a nő akarata ellenére. Ebben az esetben mondhatnánk, hogy a nőnek meg kellene engednie, hogy a magzat használja a testét arra az 1 órára, tisztességtelen lenne azt visszautasítani. Sokan azonban ebből azt vezetik le, hogy a magzatnak joga van használni a nő testét arra az 1 órára. Thomson szerint azonban ebből nem következik az, hogy a magzatnak erre joga is lenne. Amennyiben a nő ezt nem akarja, mondhatjuk rá azt, hogy önző, érzéketlen, tisztességtelen, de semmiképp sem igazságtalan.[6]

Thomson – az irgalmas Szamaritánus és Kitty Genovese[7] története alapján – arra az ellentmondásra is rávilágít, hogy – legalábbis az akkori amerikai jogszabályok szerint- senki sem tehető felelőssé azért, ha nem áldozza fel az egészségét, vagy elétét, vagy egyáltalán, nyújt a tőle elvárható segítséget valakinek, hogy megakadályozza a halálát. Ezzel szemben az abortuszt morálisan ellenzők erre kényszerítenék a terhes nőket.[8]

Boonin-Vail továbbfejleszti Thomson érvelését, az ugyanis álláspontja szerint csak szexuális erőszak esetén alkalmazható minden fenntartás nélkül. Az ún. hallgatólagos beleegyezés-érv szerint az erőszak esetét leszámítva a magzatnak igenis joga van a terhes nő méhének használatához, ugyanis a nő legalább részben felelős a terhességért, hiszen szexuális aktust folytatott azzal a tudattal, hogy az akár terhességhez is vezethet, ezzel pedig hallgatólagosan meg is adta a jogot a magzatnak a méhe használatához. Boonin-Vail szerint azonban ez nem állja meg a helyét. Különbséget kell tenni ugyanis aközött, hogy valaki szándékosan egy adott helyzetet teremt, és a között, hogy valaki szándékosan tesz valamit, ami akár elő is idézheti azt az adott helyzetet. Példája szerint különböző a helyzet akkor, ha valaki egy étteremben a vacsorája elfogyasztása után szándékosan pénzt hagy az asztalon majd távozik, és akkor, ha valaki mikor helyet foglal kiveszi a zsebéből az őt zavaró pénzt, majd azt távozáskor véletlenül ott felejti. Mindkét esetben az a végeredmény, hogy „lemondtak” a pénzükről, de nyilvánvalóan más volt a szándékuk.[9]

2. Az abortusz elleni érvek

Don Marquis ugyancsak híres tanulmányában az abortusz immoralitása mellett érvel, és kidolgozza az ún. future-like-ours érvet. E szerint megölni valakit elsősorban azért rossz, mert megfosztjuk az áldozatot azoktól a lehetőségektől, tapasztalatoktól, örömöktől stb., amiket máskülönben az életében megélne, vagyis a jövőjét vesszük el tőle. Álláspontja szerint ahogyan ez egyértelmű felnőtt embereknél vagy gyerekeknél, ugyanígy a magzatok vonatkozásában is egyértelműnek kellene lennie. Azt ugyanakkor ő is elismeri, hogy – bár nagyon szűk körben -, de előfordulhat, hogy az abortusz elfogadható.[10]

Először is kritizálja mind az abortusz-pártiak, mind pedig az azt ellenzők érveit. Az utóbbiak szerint a magzat a fogantatás pillanatától élő ember, ez nyilvánvaló, ezért az abortusz morálisan a gyilkossághoz hasonló. Az előbbiek ezzel szemben azt hangsúlyozzák, hogy a magzat még nem ember, ez nyilvánvaló, ezért az abortusz nem tekinthető gyilkosságnak. Marquis szerint ugyan a magzat emberi és él, nem egyértelmű, hogy emberi lény-e. Ugyanis csak egy bizonyos fejlődés után mondhatjuk a magzatra, hogy emberi lény. Ha az emberi lény morális kategória, akkor az az érv, miszerint a magzat emberi lény nem, állja meg a helyét az abortuszt ellenzők indokai között. Felhívja a figyelmet ugyanakkor, hogy a pro-choice érvelés sem ellentmondás mentes, az idevonatkozó érvek ugyanis nehezen tudják összeegyeztetni a személyiség (jegyek) pszichológiai és morális értelmezését (ti. mikortól tekinthető a magzat emberi személynek, és nem csupán egy emberi génekkel rendelkező biológiai lénynek.) [11]

Érvelése szerint a future like ours-teóriát több megfontolás is igazolja. Először is rámutat arra, hogy a gyilkosságot azért tekintjük az (egyik) legsúlyosabb bűncselekménynek, mert többtől fosztja meg az áldozatát, mint bármely másik bűncselekmény. Másodszor is csak egy emberi lény megölése számít bűnnek. Elképzelhető, hogy egy másik bolygón élnek még olyan fajok, akik olyan jövővel rendelkeznek, mint mi, ebben az esetben az ő megölésük is bűnnek számítana.[12]

Marquis elmélete szerint ugyanakkor – szemben más, az élet szentségét hirdető elméletekkel szemben – az aktív eutanázia elfogadható olyan esetekben, amikor a beteg gyógyíthatatlan betegséggel küzd, gyógyulására nincs esély, komoly fájdalmakkal és szenvedéssel néz szembe, és meg kíván halni. Őket már nem fosztjuk meg a halálukkal egy olyan jövőtől, mint a magzatot. Szűken értelmezve, az (értékes) emberi jövő értéke az, ami egy ember megölését elfogadhatatlanná teszi.[13]

Marquis bemutatja azt is, hogy megközelítése milyen érvekkel lenne megkérdőjelezhető, és azonnal meg is cáfolja azokat. Az egyik módja ennek az lenne, ha találnánk valamilyen olyan magyarázatot az ölés helytelenségére, amely szintén érthető, és amely más következményekkel jár az abortusz etikájára nézve. Két rivális elmélet legalább bizonyos fokú plauzibilitással rendelkezik. Az egyik azon a nyilvánvaló tényen alapul, hogy az emberek értékelik az élet élményét, és azt kívánják, hogy ez az értékes élmény folytatódjon. Ezért azt mondhatjuk, hogy az ölést az teszi helytelenné, ha az áldozat számára ez az élmény megszűnik. Nevezhetjük ezt a megszakítás-elméletnek. Egy másik rivális elmélet azon a nyilvánvaló tényen alapul, hogy az emberek erősen vágynak arra, hogy továbbra is éljenek. Ez azt sugallja, hogy az ölést az teszi olyan helytelenné, hogy az megzavarja egy erős és alapvető vágyunk beteljesülését, amelynek beteljesülése szükséges minden más vágyunk beteljesüléséhez. Ezt nevezhetjük vágy-elméletnek.[14]

A vágy-elmélet kapcsán hangsúlyozza, hogy annak erősebbnek kell lennie, mint a future-like-ours érvelés, ugyanis ahhoz, hogy az abortusz helytelenségét magával vonja, a future-like-ours teóriának csak egy elégséges, de nem szükséges feltételét kell(ett) bizonyítania az emberölés helytelenségének. A vágy- elméletnek ezzel szemben egy szükséges feltételt is biztosítania kell az emberölés helytelenségére vonatkozóan ahhoz, hogy az abortuszra vonatkozóan döntéspárti következtetésre jusson. Ennek az az oka, hogy a vágy-elmélet attól az állítástól, hogy az ölés helytelenségét a nagyon erős vágyba való beavatkozás jelenti, arra az állításra tér át, hogy az abortusz nem helytelen, mert a magzatnak nincs erős életvágya. Nyilvánvaló, hogy ez a következtetés kudarcot vall, ha valakinek az élet utáni vágya nem szükséges feltétele annak, hogy helytelen legyen megölni az illetőt.[15]

A megszakítás- elmélet ugyanolyan érthetőnek tűnik, mint a future-like-ours elmélet, de nem igazolja az abortuszellenes álláspontot. Nyilvánvaló, hogy ha az ember tevékenységeinek, tapasztalatainak és terveinek folytatása az, ami miatt az emberölés helytelen, akkor nem helytelen a magzatokat emiatt megölni, hiszen a magzatoknak nincsenek folytatandó vagy megszüntetendő tapasztalataik, tevékenységeik és terveik. A két elmélet valóban ugyanolyan jó? A megszakítás-elmélet egyáltalán nem lesz megfelelő, ha nem utal a megszűnő tapasztalatok értékére. Ennek az elméletnek nem célja amellett érvelni, hogy helytelen legyen megölni egy olyan beteget, aki a halálért könyörög, és akinek olyan súlyos fájdalmai vannak, amelyeken nem lehet enyhíteni. Ennek megfelelően a megszakítás-elméletnek többnek kell lennie, utalnia kell a beteg tapasztalatainak pozitív értékére. De ugyanígy a future-like-ours elmélet sem hagyatkozhat önmagában a jövő meglétére, ez ugyanis önmagában biztosan nem zárja ki a fenti páciens megölését. Ennek az elméletnek is utalnia kell a beteg tapasztalatainak pozitív értékére, vagyis mindkét elmélet magában foglalja a tapasztalatok, tervek és tevékenységek értékét. A tapasztalatok, tervek stb. értékének időbeli időtartamárnak ugyanakkor erkölcsi következményei vannak. Bár mindkét elmélet nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a példában szereplő páciens megölhető, ez a lehetőség csak a páciens számára teljesen kilátástalan jövő miatt marad nyitva. Nincs különbség abban, hogy a beteg közvetlen múltja elviselhetetlen fájdalmat tartalmaz-e, vagy abból áll, hogy értékkel bíró életet él. Ha a beteg jövője egy értékkel bíró jövő, akkor azt akarjuk, hogy az elmélet alapján helytelen legyen a beteg megölése. Ha a beteg jövője elviselhetetlen, függetlenül a közvetlen múltjától, akkor azt akarjuk, hogy az elmélet lehetővé tegye a beteg megölését. Nyilvánvaló tehát, hogy a beteg jövőjének értéke az, ami érthetővé teszi a beteg megölésének erkölcsösségét, vagyis az, hogy valakinek vannak-e közvetlen múltbeli tapasztalatai vagy sem, nem segít annak magyarázatában, hogy mi teszi helytelenné az ölést.[16]

Ezt követően Marquis ismertet egyéb, abortuszpárti elméleteket, és cáfolatukat is megadja. Ezek egyike szerint mivel a magzatok nem tudják értékelni a jövőjüket, ezért az számukra nem is értékes, így az abortusz nem elfogadhatatlan. Lehet, hogy kétségbeesésében valaki azt gondolja, hogy a jövője egyáltalán nem ér semmit, de lehet, hogy téved, mert mások joggal látnak benne értéket, akár nagy értéket is. Amikor például egy fiatal ember öngyilkosságot kísérel meg, de megmenekül, és jelentős emberi teljesítményekre tesz szert. Az ilyen fiatalok jövője végső soron értékes számukra, még akkor is, ha az öngyilkossági kísérlet pillanatában ez a jövő nem tűnik számukra értékesnek. Egy magzat jövője ugyanígy értékes lehet számára.[17]

Egy másik érv szerint, bár az embrió kilátásai látszólag az abortusz helytelenségének alapjául szolgálhatnak, az embrió nem lehet áldozat, és ezért nem is lehet sérelmet okozni neki, mert nincs érzéke. A központi érv erre, hogy bár a növények és a tartósan öntudatlanok élnek, nyilvánvalóan nem lehetnek áldozatok, ugyanis az életük puszta anyagcseréből áll, és a puszta anyagcsere nem elegendő az áldozattá válás megalapozásához. Marquis szerint a probléma ezzel az áldozattá válás hiányának megállapítására tett kísérlettel az, hogy mind a növények, mind a tartósan tudattalanok egyértelműen nélkülözik azt, amit „jövőbeli kilátásoknak” nevezünk, vagyis amire a future-like-ours elmélet épül, így ez sem szolgáltat elegendő indokot az abortusz mellett.[18]

A Katolikus Egyház tanítása szerint az élet-és szabadságellenes bűncselekmények között is különös súlya van az abortusznak.[19] A kánonjog szerint, aki sikeresen magzatelhajtást végez, önmagától beálló kiközösítésbe esik.[20] A katolikus egyház álláspontja szerint amiatt is indokolt az abortusz ilyen büntetése, mert a világi jogrendek a születendő élet büntetőjogi védelmét nem védik ilyen széles körben. A büntetés a terhesség bármely szakaszában elkövetett abortuszra vonatkozik. Az Apostoli Szentszék fenti kánonhoz fűzött hiteles törvénymagyarázata értelmében abortuszon nem csak az éretlen magzat méhből való eltávolítását kell érteni, hanem a magzat megölését, bármilyen módon és a fogamzás pillanatától kezdve bármikor is, vagyis a hangsúly a magzat elpusztításán van, történjék az akár méhen belül, akár azon kívül. Így ebbe a körbe esnek a különböző kísérletek során elpusztított embriók is.[21]

Szent II. János Pál pápa az Evangelium Vitae című enciklikában határozottan elutasítja az abortuszt, de még a fogamzásgátlást is. Szerinte tévhit, hogy a fogamzásgátlás az abortusz leghatásosabb ellenszere, hiszen éppen felerősíti az abortusz kísértését egy fogamzásgátlás ellenére történt fogantatás esetén. Álláspontja szerint „a művi abortusz bárhogyan hajtják végre, egy ember megfontolt és közvetlen megölése életének kezdeti szakaszában, a fogantatás és a születés közötti időben”, és mint ilyen elfogadhatatlan. Akit megölnek olyan ártatlan, aminél ártatlanabbat elképzelni sem lehet.[22]

3. Az abortusz jogi szabályozása Magyarországon

Magyarországon a rendszerváltozás után röviddel már az Alkotmánybíróság is foglalkozott az abortusz kérdésével. A 64/1991. (XII.17.) AB határozatban előírta az Országgyűlésnek, hogy törvényben szabályozza a méhmagzat jogi természetét. Az abortusz melletti legerősebb érv ugyanis az anya önrendelkezési joga, míg a magzat melletti az állam kötelezettsége az élet védelmére, ehhez azonban mindenekelőtt a jogalkotónak el kell döntenie, hogy a magzatot jogilag embernek tekinti-e. Az állam objektív, életvédelmi kötelezettsége kiterjed a keletkezőben lévő emberi életre is, ez a kötelezettség azonban nem abszolút.[23] A halálbüntetés és az eutanázia, valamint az abortusz között alapjogi szempontból lényeges különbség, hogy az előbbieknél nem vitás, hogy az, akinek az életéről szó van, ember, vagyis ezen kérdésekről döntés hozható önmagában az élethez és méltósághoz való jog értelmezésével, anélkül, hogy az ember formális jogi fogalmával kéne foglalkozni. Az abortusz kapcsán ugyanakkor nem az a kérdés, hogy az emberi (jogállást megalapozó) jogok korlátozhatóak-e, hanem az, hogy a magzat egyáltalán alanya lehet-e ezen jogoknak.[24] Ádám Antal párhuzamos véleményében hangsúlyozta, hogy a magzatot megillető általános és egyedi védelem az egészséges ember megszületésének célját szolgálja, ebbe benne foglaltatik a magzat joga a születéshez, ez azonban nem jelenti, hogy a magzat joga születéshez egyenlő a már megszületett ember élethez való jogával. A magzat joga a születéshez nem abszolút jog, hanem származékos, így nem egyenlő az ember, mint jogalany élethez és emberi méltósághoz való jogával.[25] Kilényi Géza pedig rendkívül fontos megállapítást tett az állami és egyházi (jog)szabályok egymáshoz való viszonyáról. E szerint, ha mind az állami, mind pedig az egyházi szabályok tiltják az abortuszt, úgy ezen előírások egybeesnek. Álláspontja szerint azonban akkor sem ütköznek ezek a szabályok, ha az állam nem tekint jogellenesnek valamely egyház által tiltott magatartást, ilyenkor ugyanis az állam csupán jogi lehetőséget teremt (itt az abortuszra), amely lehetőséggel a terhes nő – lelkiismereti meggyőződése szerint – él vagy nem él. A lelkiismereti szabadságból következően mindenkinek joga van ahhoz, hogy magával szemben szigorúbb erkölcsi mércét állítson, mint amelyet az állam állít az emberek összességével szemben. Az abortusz lehetőségének elvetése is fakadhat vallási meggyőződésből, valamennyi egyháznak joga van ahhoz, hogy arra ösztönözze híveit, hogy akkor se éljenek az abortusz lehetőségével, amikor azt a világi jogszabályok nem tiltják.[26]

Lovászy szerint egyébként ebben az esetben az Alkotmánybíróság nem is feltétlenül a jó kérdést tette fel. Az ugyanis, hogy a magzat ember-e valóban nem volt rögzítve az Alkotmányban, de ettől még nincs „joghézag” az élethez való jog kérdésében, például a halál sem került kifejezetten rögzítésre az élethez való jog (jogképesség) megszűnése esetére. Szerinte célszerűbb lett volna, ha inkább a „személy” fogalmat használta volna az Alkotmánybíróság.[27]

Valamivel később, a 48/1998. (XI.23.) AB határozatban pedig megállapította, hogy az abortusz teljes tiltása alkotmányellenes helyzetet teremtene, a nő „súlyos válsághelyzetének” vizsgálatától az állam eltekinthet, de az ilyen helyzetbe került nőket segítenie kell, valamint a „súlyos válsághelyzet” fogalmát és alkalmazhatósága feltételeit törvényi szinten szükséges szabályozni. Erre tekintettel az 1992-es törvény megfelelően módosításával tisztázásra került, hogy az abortuszról a terhes nő – és nem a magzat – érdekeinek és szempontjainak figyelembevételével kell dönteni.[28]

A 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 163.§-a alapján, aki más magzatát elhajtja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a magzatelhajtást

    1. üzletszerűen,
    2. az állapotos nő beleegyezése nélkül vagy
    3. súlyos testi sérülést vagy életveszélyt okozva

követik el.

A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a magzatelhajtás az állapotos nő halálát okozza.

Az a nő, aki magzatát elhajtja vagy elhajtatja, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.[29]

Rendkívül fontos hangsúlyozni, hogy ez a büntetőjogi tényállás az – alább részletesebben tárgyalandó –, ún. „abortusztörvény” rendelkezései által megengedett abortuszon kívüli esetekre vonatkozik.[30]

A Btk. miniszteri indokolása szerint:

A magzatelhajtás bűncselekményének fogalma alá kizárólag a terhességnek mesterséges és jogellenes megszakítása tartozik. A terhesség mesterséges megszakítása minden esetben veszélyezteti a terhes nő egészészségét, előfordul, hogy az életét is, mivel minden esetben fennáll a fertőzés veszélye, továbbá hátrányosan befolyásolja a nő jövőbeni fogamzási képességét, illetve a terhesség kihordásának lehetőségét. Ezek a veszélyek fokozottan jelentkeznek a jogellenes magzatelhajtások esetében, ezért a magzatelhajtás pönalizálásának egyik indoka a terhes nő testi épségének, egészségének a védelme. A másik ok, hogy a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg, és a terhesség művi megszakításának a célja a méhmagzat elpusztítása. A méhmagzat fejlettségi foka a bűncselekmény megvalósulása szempontjából közömbös.[31]

Az abortusz jogi megengedhetőségét, és annak feltételeit a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény szabályozza. A törvény a magzatot nem tette jogalannyá, és főszabályként a terhesség annak 12. hetéig szakítható meg.[32] A törvény ugyanakkor nem elsősorban az abortusz erkölcsi megítélését változtatta meg, inkább a köz-és magánszféra elhatárolását jelölte. Azzal ugyanis, hogy a jog szabályoz bizonyos kérdéseket, a magánszféra határait jelöli ki negatív módon.[33] Ennek 5.§-a szerint a terhesség csak veszélyeztetettség, illetőleg az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén, az e törvényben meghatározott feltételekkel szakítható meg. Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz. A terhesség – ugyancsak ebben a törvényben meghatározott esetekben – ugyanakkor később is megszakítható. A törvény indokolása ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az abortusz nem lehet a családtervezés és a születésszabályozás eszköze.[34]

A törvény végrehajtási rendeletének 2022-es módosítása („szívhangrendelet”) értelmében a szülész-nőgyógyásznak az abortuszról való döntés előtt meg kell hallgattatnia a terhes nővel a magzati szívhangot vagy meg kell nézetnie az ultrahangképet.[35] Barcsi álláspontja szerint ez a jogszabály-módosítás olyan értékfelfogást képvisel, mely szerint a magzati élet elpusztítása bűn, ezzel pedig az állam egy bizonyos értelmezést erőltet rá azokra a nőkre is, akik ezzel nem értenek egyet, így korlátozza a szabadságukat. A terhes nőt a módosítással megengedhetetlen pszichés nyomásnak teszik ki ezáltal. A módosítás következtében tehát „nem a szabadsághoz való jog elfogadható etikai impregnáltságáról kell beszélnünk, hanem a szabadság elfogadhatatlan sérelméről.”[36]

4. A mesterséges méh, mint lehetséges alternatíva?

Az abortusz jelenleg egy műtét, ami azért jár a magzat halálával, mert (még) nincs mód arra, hogy amennyiben a magzatot a terhes nő méhén kívül életben tartsuk.[37] Az ún. ektogenezis megoldást jelenthet azon nők számára, akiknek nehézséget okoz a magzat méhen belüli kihordása (vagy nem akarják azt). Az ektogenezis egy olyan technológia, mely lehetővé teszi, hogy a magzat az anya testén kívül, az anyaméh környezetét és funkcióit utánzó mesterséges környezetben fejlődjön.[38]

A mesterséges méh célja olyan környezet fenntartása, amely a méhen belüli magzati fiziológia utánzásával elősegíti az optimális fejlődést. Ez lehetővé teheti a rendkívül koraszülött állatok/emberek életképességét és folyamatos növekedését és fejlődését, ha a méhen belüli folyamatos túlélés már nem lehetséges, pl. elkerülhetetlen koraszülés miatt.[39] A mesterséges méh – mint részleges ektogenezis – alkalmazása során egy, a méhben már fejlődő magzatot helyeznek át egy méhen kívüli – ex utero – mesterséges környezetbe.[40]

Ez a technika számos egyéb előnnyel is járhat a nők számára, például mivel többé nem kell viselniük a „hagyományos” terhesség kockázatait és terheit. Ami még fontosabb, hogy a mesterséges méh reményt ad azoknak a pároknak, akik nem tudnak természetes úton utódot nemzeni, mivel ez a béranyaság vagy más asszisztált reprodukciós technológiák, például az in vitro megtermékenyítés (IVF) alternatívájának tekinthető.[41] Ezen kívül alternatívát jelenthetne az abortusz helyett olyan helyzetekben, amikor a terhesség veszélyezteti a terhes nő egészségét, vagy a nő nem kívánja azt.[42]

A mesterséges méh azonban számos (etikai) kérdést (is) felvet: Az életképesség például sok országban az a pont, ahol a magzatnak bizonyos jogi védelmet biztosítanak, amely korlátozza az abortuszhoz való hozzáférést, mivel az életképesség az abortusz medikalizált modelljének biztosításával pragmatikus kompromisszumot jelent az abortuszellenes lobbi és a választáspárti aktivisták között. Ha azonban a mesterséges méh az emberi koraszülött magzatok esetében is olyan sikeres lesz, mint az állatok esetében, akkor végső soron legalább az életképességi küszöbértékkel kapcsolatos felfogás megváltozását fogja eredményezni. A mesterséges méh azonban terminológiai problémát is felvet: az így növekvő emberi lény mesterségesen előidézett gesztáció alatt áll. Bizonyos esetekben képtelen lesz önálló életképességre és ontológiailag inkább hasonlít az életképesség előtti, méhen belüli magzatra, mint arra, amit „újszülöttnek” gondolunk. A koraszülöttek leírására használt terminológia hasonló a teljes korban lévő újszülöttekre használt terminológiához. Az ex utero fejlődő emberi lényt „koraszülöttnek” vagy „újszülöttnek” nevezni félrevezető a viselkedését és fejlődésének mértékét illetően.[43]

A mesterséges méhben fejlődő emberi lények morális státuszának tisztázása elengedhetetlen, ugyanis ez befolyásolja a nekik biztosított jogokat. Egy „hagyományos” úton fejlődő magzat vonatkozásában a morális státusz-felfogásban két elmélet létezik: az egyik szerint már a fogantatással, míg a másik szerint a születéssel szerzi meg a magzat a teljeskörű státuszt. A (koraszülött) csecsemők esetében a leginkább elfogadott elv az, hogy ezek a csecsemők ugyanolyan morális státusszal, és így jogokkal rendelkeznek, mint a gyermekek és a felnőttek. Mivel az így fejlődő emberi lények egyedülállóak lesznek az emberiség történetében, így rendkívüli kihívás és felelősség lesz a morális státuszuk tisztázása.[44]

A gyermek és az anya közötti fizikai „kötődés” kérdése is felmerül a mesterséges méh alkalmazása esetében, ez a kötődés ugyanis rendkívül fontos a magzat és az anya (későbbi) kapcsolatában, de erre értelemszerűen nincs lehetőség, ha a magzat fejlődése nem az anya méhében történik. Így a mesterséges méhnek a gyermek érzelmi fejlődésére gyakorolt lehetséges hatásait is szükséges vizsgálni. Jelen írás szempontjából pedig a legfontosabb, hogy ezt a technológiát önmagában az abortusz alternatívájának nem feltétlenül kívánatos tekinteni. Az valóban örvendetes, hogy ennek segítségével a természetes úton fogant magzatokat nem kell elvetetni, hanem a mesterséges méhbe való áthelyezéssel lehet őket kihordani. Mindazonáltal a gyermekre és a társadalomra gyakorolt következményei tagadhatatlanok. Ha minden „nem kívánt” magzatot mesterséges méhbe helyeznek át és biztonságosan megszületik, a társadalomnak szembe kell néznie a „nem kívánt” gyermekek többletével. Ez hatással lesz az állami kiadásokra, mivel növelni kell a szociális otthonok számát az ilyen gyermekek gondozására. Ezek a gyermekek az „elutasítottság” érzését érezhetik annak tudatában, hogy biológiai szüleik embrionális szinten elhagyták őket, hogy egy mesterséges méhben fejlődjenek. Ez következésképpen súlyos pszichológiai hatásokhoz vezethet náluk.[45]

Mint látható tehát, az ektogenezis, illetve a mesterséges méh bizonyos szintig valóban megoldást jelenthetne az abortuszok számának csökkentésére, azonban már maga a technológia alkalmazása is rengeteg, még megválaszolásra váró etikai, jogi, orvosi, biológiai stb. kérdést vet fel, valamint arra sem alkalmas pusztán önmagában, hogy egyáltalán ne kerüljön sor több abortuszra.

Összegzés

Álláspontom szerint a fentiekből látható, hogy az abortusz nem „jó” dolog, ugyanakkor etikailag (is) súlyos érvek szólnak amellett, hogy a teljes tiltása sem elfogadható.

Barcsi Tamás – Kis Jánost idézve – kiválóan foglalja össze az abortusz etikai problematikáját

[…] akinek meggyőződése szerint a magzat személy, annak erkölcsi teher egy olyan társadalomban élni, ahol az abortusz megengedett, illetve aki szerint a magzat nem személy, annak erkölcsi teher egy olyan társadalomban élni, ahol az abortusz tilos. De amíg az előbbi esetben a teher csupán közvetett, addig az utóbbi esetben a teher közvetlen lehet: a terhes nő számára megtiltják azt, ami az ő felfogásában nem bűn.[46]

Erőszakból fogant magzat tekintetében az etikusok között gyakorlatilag egyetértés mutatkozik abban, hogy ilyenkor morálisan elfogadható az abortusz. A Katolikus Egyház ugyan csak és kizárólag az anya életének veszélye esetén tartja megengedhetőnek, ezen kívüli esetekben pedig nagyon súlyos büntetést is rendel az azt elkövetőkre, ugyanakkor Magyarország szekuláris állam,[47] így az egyházi szabályok csak a katolikusokra vonatkozhatnak, valamint – ahogy a fentebb hivatkozott párhuzamos vélemény is rávilágít – annak ellenére, hogy az állam bizonyos keretek között lehetővé teszi az abortuszt, bárki dönthet úgy, hogy annak lehetőségével nem él. Gyakran elhangzik érvként, miszerint sokan vágynak gyermekre, akiknek nem lehet, így az abortusz helyett sokkal célszerűbb az örökbeadás mellett dönteni. Ezt ugyanakkor a statisztikák nem támasztják alá,[48] sőt, Magyarországon 2020 óta kizárólag házaspárok fogadhatnak örökbe, ami ugyancsak nem segít a helyzeten. Sajnálatos módon a jogalkotó a köznevelési törvény módosításával gyakorlatilag ellehetetlenítette a hozzáértő civil szervezetek által tartható szexuális felvilágosítást az iskolákban,[49] annak ellenére, hogy az Európai Unió tagállamai között Magyarország áll a harmadik helyen a teenager-kori terhességek tekintetében,[50] valamint – ahogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik munkatársával készült cikkből kiderül-, már gyermeket szült anyák nincsenek például tisztában hogyan fogan meg egy gyermek, ahogy nincsenek tisztában a magzatvíz létezésével sem.[51]

Az élettel összeegyeztethetetlen betegséggel születendő magzatoknál szintén elfogadható morálisan (is) az abortusz véleményem szerint, hiszen az ilyen magzatnak a mégoly rövid élete is csak szenvedés lenne.

Mit tehetünk mégis annak érdekében, hogy minél kevesebb nőnek kelljen egy ilyen súlyos döntést meghoznia? Határozott álláspontom szerint a fogamzásgátló termékek áfa-kulcsa legrosszabb esetben is kedvezményes kellene, hogy legyen, de még inkább áfamentes körbe kellene, hogy tartozzanak ezek a termékek. Ezen kívül véleményem szerint rendkívül fontos lenne a megfelelő és hatékony iskolai szexuális felvilágosítás, akár civil szervezetekkel is karöltve, valamint az egyetemeken óvszer-automaták üzemeltetése is sokat segítene. A szexuális edukáció és a fogamzásgátlás hiánya ugyanis mind a szexuális úton terjedő betegségek, mind pedig a nem kívánt (akár teenager-kori) terhességek növekedésével jár, a megfelelő és hatékony szexuális edukációval pedig az állam eleget tenne életvédelmi kötelezettsége intézményes oldalának is.

Bibliográfia

Balogh Lídia: „Reproduktív jogok veszélyben”? – Reflexiók a félperifériáról, Fundamentum, XXVII. évf., 2023/4.

Barcsi Tamás: Erkölcsi döntés és életvédelem – Gondolatok az abortuszkérdés etikai szempontú elemzéséhez, Jura, IX. évf., 2003/2.

Barcsi Tamás: Megjegyzések a „szívhang-rendelet” kapcsán az abortuszkérdés morális értelmezéséről, Fundamentum, XXVII. évf., 2023/4.

Beal, John P. (et al) (eds): New Commentary on the Code of Canon Law, New York, Paulist Press, 2000.

Boonin-Vail, David: A defense of „A defense of abortion”: On the responsibility objection to Thomson’s argument, Ethics, Vol. 107, No. 2. (Jan. 1997)

Dobos Attila (et al): Társadalmi normák az egészségügyben 2, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2020.

Erdő Péter: Egyházjog, Budapest, Szent István Társulat, 2014.

Hanák András: Egy különös abortusz után, Fundamentum, II. évf., 1998/3.

Karsai Krisztina (szerk.): Nagykommentár a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez, Budapest, Wolters Kluwer, 2022.

Lantos, John D. – Janvier, Annie: The Dilemmas of Artificial Wombs: Conventional Ethics and Science Fiction, The American Journal of Bioethics, Vol. 23, Issue 5, (May 2023)

Lovászy László Gábor: Rövid elmélkedés a modern abortusz-paradoxonról a magyar alkotmányozás fényében az állam életvédelmi kötelezettsége szempontjából, Európai Jog, X. évf., 2010/5.

Marquis, Don: Why abortion is immoral, The Journal of Philosophy, Vol. 86, No. 4, (Apr. 1989)

Romanis, Elizabeth Chloe: Artificial womb technology and the frontiers of human reproduction: conceptual differences and potential implications, J. Med Ethics, Vol. 44, No. 11, (Nov. 2018)

Sándor Judit: Újabb érvek a terhességmegszakítás alkotmányosságáról, Fundamentum, II. évf., 1998/3.

Thomson, Judith Jarvis: A defense of abortion, Philosophy and public affairs, Vol. 1, No. 1 (Fall 1971)

Yaakob, Haniwarda (et al.): The Legal and Ethical Dilemmas in Keeping Abreast with Innovations in Medical Sciences, Procedia-Social and Behavioral Sciences, Vol. 28, 2011.

Werner, Kelly M. – Mercurio, Mark R.: Ethical consideration in the use of artificial womb/placenta technology, Seminars in Perinatology, Vol. 46, Issue 3, (April 2022)

Egyéb források

Báthory Róbert: Mélyponton az örökbefogadás, miközben egyre több a kallódó gyerek a rendszerben, Szabad Európa, 2022. június 17. https://www.szabadeuropa.hu/a/melyponton-az-orokbefogadasok-mikozben-egyre-tobb-a-kallodo-gyerekek-a-rendszerben/31900776.html

Csakó Anna – Adrián Zoltán: „Ha nem muszáj, inkább ne sírjon” – ott jártunk, ahol mínusz tíz helyett már mínusz ötről indulnak a babák, 24.hu, 2023. december 17. https://24.hu/belfold/2023/12/17/tiszabo-elso-ezer-nap-magyar-maltai-szeretetszolgalat-riport/

Lovászy László: Abortusz-paradoxon a jog hálójában- mit hozhat a technológiai fejlődés? mandiner, 2018. szeptember 12. https://mandiner.hu/kulfold/2018/09/abortusz-paradoxon-a-jog-halojaban-mit-hozhat-a-technologiai-fejlodes#google_vignette

Felrázták Amerika lelkiismeretét Catherine Genovese meggyilkolásának tétlen szemlélői, Múlt-kor, 2023. március 27. https://mult-kor.hu/felraztak-amerika-lelkiismeretet-catherine-genovese-meggyilkolasanak-tetlen-szemleloi-20230327

Evangelium Vitae – Szent II. János Pál pápa enciklikája a püspököknek, a papoknak és diakónusoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, a laikus krisztushívőknek és minden jóakaratú embernek az emberi élet sérthetetlenségéről, 1995. március 25., Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=78

Központi Statisztikai Hivatal: Örökbefogadások, örökbefogadható gyermekek és örökbefogadók, ksh.hu, https://www.ksh.hu/stadat_files/szo/hu/szo0014.html (Letöltés: 2024. október 27.)

Share of live births to mothers aged under 20 years in Europe in 2021, by country, statista, 2024, https://www.statista.com/statistics/921890/rate-of-births-to-teenage-mothers-in-europe-by-country/

Teenage and older mothers in the EU, eurostat, 2017. augusztus 8. https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/DDN-20170808-1

Hivatkozások

  1. Ld. Dobos Attila (et al): Társadalmi normák az egészségügyben 2, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2020. ↑
  2. Barcsi Tamás: Erkölcsi döntés és életvédelem – Gondolatok az abortuszkérdés etikai szempontú elemzéséhez, Jura, IX. évf., 2003/2, 153–160. ↑
  3. Judith Jarvis Thomson: A defense of abortion, Philosophy and public affairs, Vol. 1, No. 1 (Fall 1971), 48–49. ↑
  4. Uo. 50–52. ↑
  5. Uo. 54–56. ↑
  6. Uo. 59–61. ↑
  7. Kitty Genovese-t 1964-ben New Yorkban ölték meg, amit – állítások szerint – 38 ember legalább hallott, páran láttak is, de mégsem siettek a segítségére, vagy hívták a rendőrséget. Ld. Felrázták Amerika lelkiismeretét Catherine Genovese meggyilkolásának tétlen szemlélői, Múlt-kor, 2023. március 27. https://mult-kor.hu/felraztak-amerika-lelkiismeretet-catherine-genovese-meggyilkolasanak-tetlen-szemleloi-20230327 (Letöltés: 2024. január 5.) ↑
  8. Thomson: A defense of abortion, 62–64. ↑
  9. Ld. David Boonin-Vail: A defense of „A defense of abortion”: On the responsibility objection to Thomson’s argument, Ethics, Vol. 107, No. 2. (Jan. 1997), 290–293. ↑
  10. Ld. Don Marquis: Why abortion is immoral, The Journal of Philosophy, Vol. 86, No. 4, (Apr. 1989) ↑
  11. Uo. 184–188. ↑
  12. Uo. 189–191. ↑
  13. Uo. 191. ↑
  14. Uo. 195. ↑
  15. Uo. ↑
  16. Uo. 196–197. ↑
  17. Uo. 198. ↑
  18. Uo. 199–200. ↑
  19. Erdő Péter: Egyházjog, Budapest, Szent István Társulat, 2014, 673. ↑
  20. CIC 1398. ↑
  21. John P. Beal (et al) (eds): New Commentary on the Code of Canon Law, New York, Paulist Press, 2000, 1602–1603. ↑
  22. Evangelium Vitae – Szent II. János Pál pápa enciklikája a püspököknek, a papoknak és diakónusoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, a laikus krisztushívőknek és minden jóakaratú embernek az emberi élet sérthetetlenségéről, 1995. március 25., Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=78 (Letöltés: 2023. november 30.) ↑
  23. 64/1991. (XII.17.) AB-határozat C) a) -c) pontok ↑
  24. 64/1991. (XII.17.) AB-határozat D) 2. pont c) alpont ↑
  25. 64/1991. (XII.17.) AB-határozat – Ádám Antal alkotmánybíró párhuzamos véleménye ↑
  26. 64/1991. (XII.17.) AB-határozat – Kilényi Géza alkotmánybíró párhuzamon véleménye ↑
  27. Lovászy László Gábor: Rövid elmélkedés a modern abortusz-paradoxonról a magyar alkotmányozás fényében az állam életvédelmi kötelezettsége szempontjából, Európai Jog, X. évf., 2010/5, 7. ↑
  28. Balogh Lídia: „Reproduktív jogok veszélyben”? – Reflexiók a félperifériáról, Fundamentum, XXVII. évf., 2023/4, 35. ↑
  29. Btk. 163.§ ↑
  30. Karsai Krisztina (szerk.): Nagykommentár a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez, Budapest, Wolters Kluwer, 2022. ↑
  31. Btk. Indokolása, részletes indokolás a 163. §-hoz ↑
  32. Hanák András: Egy különös abortusz után, Fundamentum, II. évf., 1998/3, 83. ↑
  33. Ld. Sándor Judit: Újabb érvek a terhességmegszakítás alkotmányosságáról, Fundamentum, II. évf., 1998/3, 122–127. ↑
  34. Ld. 1992. évi LXXIX. törvény indokolása, általános indokolás ↑
  35. Barcsi Tamás: Megjegyzések a „szívhang-rendelet” kapcsán az abortuszkérdés morális értelmezéséről, Fundamentum, XXVII. évf., 2023/4, 41. ↑
  36. Uo. 44–45. ↑
  37. Lovászy László: Abortusz-paradoxon a jog hálójában- mit hozhat a technológiai fejlődés? mandiner, 2018. szeptember 12. https://mandiner.hu/kulfold/2018/09/abortusz-paradoxon-a-jog-halojaban-mit-hozhat-a-technologiai-fejlodes#google_vignette (Letöltés: 2024. október 14.) ↑
  38. Haniwarda Yaakob (et al.): The Legal and Ethical Dilemmas in Keeping Abreast with Innovations in Medical Sciences, Procedia-Social and Behavioral Sciences, Vol. 28, 2011, 223. ↑
  39. Kelly M. Werner – Mark R. Mercurio: Ethical consideration in the use of artificial womb/placenta technology, Seminars in Perinatology, Vol. 46, Issue 3 (April 2022), 2. ↑
  40. Elizabeth Chloe Romanis: Artificial womb technology and the frontiers of human reproduction: conceptual differences and potential implications, J. Med Ethics, Vol. 44, No. 11, (Nov. 2018) 751. ↑
  41. Yaakob: The Legal and Ethical Dilemmas, 223. ↑
  42. John D. Lantos – Annie Janvier: The Dilemmas of Artificial Wombs: Conventional Ethics and Science Fiction, The American Journal of Bioethics, Vol. 23, Issue 5, (May 2023) 83. ↑
  43. Romanis: Artificial womb technology, 753. ↑
  44. Werner–Mercurio: Ethical consideration, 2. ↑
  45. Yaakob: The Legal and Ethical Dilemmas, 225. ↑
  46. Barcsi: Erkölcsi döntés és életvédelem, 156. ↑
  47. Vö. Alaptörvény R) cikk (3) bekezdés ↑
  48. 2021-ben 1693 örökbefogadható gyermeket tartottak nyilván, azonban csak 995 esetben került engedélyezésre az örökbefogadás. Ld. Báthory Róbert: Mélyponton az örökbefogadás, miközben egyre több a kallódó gyerek a rendszerben, Szabad Európa, 2022. június 17. https://www.szabadeuropa.hu/a/melyponton-az-orokbefogadasok-mikozben-egyre-tobb-a-kallodo-gyerekek-a-rendszerben/31900776.html (Letöltés: 2024. január 11.)2023-ban 1998 örökbefogadható gyermeket tartottak nyilván, és 1229 esetben került engedélyezésre az örökbefogadás, vagyis az arány javult valamelyest. Ld. Központi Statisztikai Hivatal: Örökbefogadások, örökbefogadható gyermekek és örökbefogadók, ksh.hu, https://www.ksh.hu/stadat_files/szo/hu/szo0014.html (Letöltés: 2024. október 27.) ↑
  49. 2011. évi CXC. törvény a köznevelésről, 9/A.§ (1) bekezdés ↑
  50. Ld. Share of live births to mothers aged under 20 years in Europe in 2021, by country, statista, 2024, https://www.statista.com/statistics/921890/rate-of-births-to-teenage-mothers-in-europe-by-country/ (Letöltés: 2024. október 21.); valamint Teenage and older mothers in the EU, eurostat, 2017. augusztus 8. https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/DDN-20170808-1 (Letöltés: 2024. október 21.) ↑
  51. Csakó Anna – Adrián Zoltán: „Ha nem muszáj, inkább ne sírjon” – ott jártunk, ahol mínusz tíz helyett már mínusz ötről indulnak a babák, 24.hu, 2023. december 17. https://24.hu/belfold/2023/12/17/tiszabo-elso-ezer-nap-magyar-maltai-szeretetszolgalat-riport/ (Letöltés: 2024. október 19.) ↑

 

Beküldve:

Szabó Barbara: Rechtliche Maßnahmen und Schutzstrategien gegen Online-Belästigung

I. Einleitung

Die Online-Belästigung ist ein weltweites Problem, das insbesondere Kinder betrifft, wobei jeder dritte von ihnen zum Opfer von Internet-Belästigung wird, was zu schweren psychologischen Konsequenzen wie Angstzuständen und Depressionen führen kann. In meiner Analyse habe ich Statistiken und Fallstudien aus Ungarn sowie die US-Gesetzgebung als Beispiele für Maßnahmen gegen Cyber-Mobbing überprüft. Mehr als 10.000 Strafverfahren wegen Belästigung wurden in Ungarn durchgeführt, was die Ernsthaftigkeit des Problems unterstreicht.[1] Die rechtlichen Rahmenbedingungen sind jedoch nicht ausreichend an die Herausforderungen des digitalen Zeitalters angepasst. Die Modernisierung der gesetzlichen Rahmenbedingungen und die Anpassung an neue Technologien ist unerlässlich, um insbesondere die Online-Sicherheit von Kindern zu gewährleisten. Das Ungarische Zentrale Statistikamt[2] stellt umfassende Daten zu registrierten Opfern und Viktimisierungsvorfällen in Ungarn von 2009 bis 2023 zur Verfügung. Dieses Datenset kategorisiert Opfer nach Altersgruppen und Art des Verbrechens und bietet Einblicke in Trends und Veränderungen im Laufe der Zeit. Die Nutzung der vom HCSO bereitgestellten Statistiken ist aus mehreren Gründen vorteilhaft. Erstens ist das HCSO eine glaubwürdige Regierungsbehörde, die die Genauigkeit und Zuverlässigkeit der Daten gewährleistet. Zweitens ist das Datenset umfassend und deckt den Zeitraum von 2009 bis 2023 ab, was die Analyse von Langzeittrends ermöglicht. Drittens erlaubt die detaillierte Aufschlüsselung nach Altersgruppen und Art des Verbrechens gezielte und spezifische Analysen.

II. Die rechtlichen Rahmenbedingungen und Herausforderungen im digitalen Zeitalter

Eine bemerkenswerte Verbrechensart, die verfolgt wird, ist Belästigung, die nach wie vor ein bedeutendes Anliegen darstellt und Schwankungen bei den gemeldeten Vorfällen aufweist. Belästigung als Form der Viktimisierung spiegelt breitere gesellschaftliche Probleme wider und unterstreicht die Wichtigkeit, solche Verhaltensweisen anzugehen und zu mildern, um die öffentliche Sicherheit und das Wohlbefinden insgesamt zu verbessern. Es gibt mehrere Gründe, warum Einzelpersonen möglicherweise keine Belästigung melden. Die Angst vor Vergeltung durch den Täter kann ein wesentlicher Abschreckungsfaktor sein. Opfer könnten sich auch schämen oder sich selbst für den Vorfall verantwortlich machen. Darüber hinaus kann ein Mangel an Vertrauen in das Rechtssystem oder die Strafverfolgungsbehörden das Melden entmutigen, da Opfer möglicherweise bezweifeln, dass ihr Fall ernst genommen oder dass irgendwelche bedeutenden Maßnahmen ergriffen werden. Soziale Stigmatisierung und mögliche Auswirkungen auf persönliche und berufliche Beziehungen können ebenfalls dazu führen, dass Opfer nicht an die Öffentlichkeit gehen.

Wenn Minderjährige in Belästigungsvorfälle verwickelt sind, wird die Situation komplexer und sensibler. Behörden und soziale Dienste priorisieren den Schutz und das Wohlergehen des Minderjährigen. Rechtsverfahren können Kinderhilfsorganisationen einbeziehen, und die Erziehungsberechtigten oder Eltern des Minderjährigen werden normalerweise informiert und in den Prozess eingebunden. Psychologische Unterstützung und Beratung werden oft angeboten, um dem Minderjährigen zu helfen, das Trauma zu bewältigen. Das Rechtssystem kann strengere Strafen für Täter verhängen, die Minderjährige ins Visier nehmen, um solche Verbrechen abzuschrecken und eine effektive Gerechtigkeit zu gewährleisten.

Bei Belästigung im Internet wird der Vorfall durch spezifische rechtliche und unterstützende Mechanismen behandelt. Zunächst sollten die Opfer den Vorfall der Plattform melden, auf der die Belästigung stattfand, da die meisten sozialen Medien und Online-Plattformen Richtlinien und Instrumente zur Handhabung solcher Fälle haben, darunter Blockier- und Meldemöglichkeiten. Gleichzeitig sollten die Opfer die Belästigung bei den Strafverfolgungsbehörden melden, insbesondere wenn das Verhalten Drohungen, Stalking oder andere illegale Aktivitäten beinhaltet.

Aktuelle Statistiken zeigen, dass weltweit etwa 4,8 Milliarden Menschen online aktiv sind und die Nutzerzahlen auf sozialen Netzwerken wachsen.[3] Die meisten dieser neuen Nutzer sind ohne Vorkenntnisse auf Online-Plattformen gekommen. Wenn Nutzer keine Vorkenntnisse über das Internet und seine potenziellen Gefahren haben, sind sie anfälliger für Online-Belästigungen und andere Risiken. Ohne zu verstehen, wie sie ihre persönlichen Informationen schützen, verdächtiges Verhalten erkennen oder Datenschutzeinstellungen effektiv nutzen können, könnten sie sich unwissentlich Raubtieren, Betrügern und Mobbern aussetzen. Darüber hinaus bietet dies einen idealen Nährboden für Bedrohungen, wie der plötzliche Anstieg an Angriffen zeigt. Das Internet birgt mehrere Gefahren im Hinblick auf Belästigung. Seine Weite und Anonymität ermöglichen es Tätern, ihre Identität zu verbergen, was es schwierig macht, sie zu verfolgen und zu fassen. Belästigung kann unablässig und allgegenwärtig sein, wodurch Opfer überall und zu jeder Zeit erreicht werden können, was oft zu schwerem emotionalem und psychischem Stress führt. Die Dauerhaftigkeit und breite Reichweite digitaler Inhalte können die Auswirkungen der Belästigung verstärken, da schädliche Nachrichten, Bilder oder Videos schnell verbreitet und schwer zu entfernen sind. Darüber hinaus können Opfer Herausforderungen dabei begegnen, wirksame Unterstützung und Rechtsmittel zu finden, da Online-Plattformen und rechtliche Rahmenbedingungen in ihrer Reaktion auf Cyber-Belästigung stark variieren können.

III. Methode

Für die Vorbereitung meiner Studie habe ich zwei grundlegende Forschungsmethoden angewendet: Sekundärforschung und Literaturrecherche. In der Sekundärforschung war mein Hauptziel, vorhandene Daten und Forschungsergebnisse zu sammeln und zu analysieren. Diese Art der Forschung ist äußerst nützlich, da sie es mir ermöglicht, bestehendes Wissen umfassend zusammenzufassen, ohne neue Daten erheben zu müssen. Während der Sekundärforschung habe ich eine Vielzahl von Quellen verwendet, darunter wissenschaftliche Artikel, Bücher, statistische Berichte und andere relevante Dokumente. Diese Materialien halfen mir, den aktuellen Stand des Forschungsfeldes zu verstehen, zentrale Trends und Herausforderungen zu identifizieren und mögliche Lücken in der bestehenden Forschung zu erkennen. Die Sekundärforschung ermöglichte es mir, unterschiedliche Perspektiven und Ergebnisse in meine Studie zu integrieren. Die Literaturrecherche ist eine spezifische Form der Sekundärforschung, die darauf abzielt, relevante Literatur systematisch zu sammeln und zu analysieren. In der Literaturrecherche bestand mein Ziel darin, die wichtigsten Erkenntnisse, Trends und Forschungslücken zum Thema zu identifizieren. Dazu habe ich eine Vielzahl von wissenschaftlichen Artikeln, Büchern und Berichten gesichtet, um einen umfassenden Überblick über das Forschungsfeld zu erhalten. Die Kombination beider Methoden ermöglichte es mir, ein tiefes Verständnis des gewählten Themas zu erlangen und eine Studie zu erstellen, die auf einer breiten Palette von Literatur basiert und gleichzeitig Lücken in der bestehenden Forschung identifiziert und füllt.

IV. Strategische Ansätze zur Bekämpfung von Cyber-Belästigung

Heute sind über fünf Millionen Menschen online und nutzen das globale Netzwerk für neue Kommunikations- und Interaktionsmöglichkeiten.[4] Das Internet hat die Art und Weise, wie Menschen sich verbinden, teilen und in sozialen, beruflichen und Bildungsbereichen engagieren, grundlegend verändert.[5] Diese globale Konnektivität hat zahlreiche Lebensaspekte transformiert und geografische sowie kulturelle Grenzen überwunden. Digitale Plattformen für soziale Interaktionen, wie soziale Medien, Foren und Nachrichtendienste, haben sich vervielfacht. Diese Plattformen bringen jedoch auch Herausforderungen mit sich. Die gleichen Kanäle, die die Kommunikation und den Informationsaustausch fördern, können auch für schädliche Zwecke genutzt werden, wie beispielsweise Cyber-Belästigung, Desinformation und Datenschutzverletzungen.[6] Cyber-Belästigung ist zu einem bedeutenden Anliegen geworden, das die emotionale und psychische Gesundheit der Opfer negativ beeinflusst. Die Anonymität und Reichweite des Internets ermöglichen es Belästigern, Personen ohne unmittelbare Konsequenzen anzugreifen. Cyber-Belästigung wird definiert als absichtliches, langanhaltendes und schädliches Verhalten im Internet. Die Täter zielen darauf ab, die Opfer zu demütigen, zu bedrohen, zu verspotten, auszugrenzen, zu diffamieren oder herabzusetzen. Zu den häufigsten Formen der Cyber-Belästigung zählen „Flaming“, Belästigung, Verleumdung, Ausschluss, Identitätsdiebstahl, „Outing“ und Sexting.[7] „Flaming“ bezieht sich auf feindselige und provokative Beiträge, die eine emotionale Reaktion hervorrufen sollen und häufig in Kommentaren, Foren und sozialen Medien zu finden sind. „Belästigung“ umfasst andauerndes aggressives Verhalten, das darauf abzielt, das Opfer einzuschüchtern oder zu quälen. Beide Formen können zu einem feindseligen Online-Raum führen und emotionalen Stress verursachen.[8] „Verleumdung“ ist das Verbreiten falscher, schädlicher Informationen, um den Ruf des Opfers zu schädigen, einschließlich Gerüchten oder manipulierten Bildern. Identitätsdiebstahl beinhaltet das Erstellen falscher Profile oder das Hacken von Konten, um beleidigende Inhalte zu posten oder bösartige Nachrichten zu senden, was den Ruf des Opfers privat und beruflich schädigen kann.[9] Outing bezeichnet das Offenlegen privater oder peinlicher Informationen ohne Zustimmung, wie etwa Geheimnisse oder persönliche Daten. Sexting wird zur Cyber-Belästigung, wenn private, explizite Bilder oder Nachrichten ohne Erlaubnis geteilt werden, was Peinlichkeit und emotionalen Schaden verursacht.[10] Ausschluss“ bedeutet das absichtliche Ausgrenzen von jemandem aus Online-Räumen wie sozialen Mediengruppen oder Chats. Dies kann besonders für Kinder und Jugendliche schädlich sein, da soziale Ausgrenzung zu Isolation, Depression und niedrigem Selbstwertgefühl führen kann.[11] Junge Menschen sind besonders anfällig für Online-Belästigungen, da sie oft nur begrenztes Wissen über Internetsicherheit haben und dadurch leicht zum Ziel von Mobbern werden. Sie erkennen möglicherweise keine Belästigung, sind unreif oder missverstehen die Handlungen der Belästiger als Scherze oder normale Interaktionen, was es erschwert, Hilfe zu suchen. Die Anonymität des Internets kann Täter ermutigen, was es schwierig macht, Online-Belästigung zu vermeiden. Eine Umfrage von UNICEF Ungarn zeigte, dass ein Drittel der Kinder Online-Belästigung erlebt hat, und weltweit haben 72 % der Kinder irgendeine Form von Cybermobbing erfahren.[12] Auch öffentliche Persönlichkeiten, Influencer und Personen im Rampenlicht sind stark gefährdet. Ungarns rechtlicher Ansatz zur Belästigung befasst sich mit störendem Verhalten und Bedrohungen, und elektronische Belästigung kann zu strafrechtlichen Konsequenzen führen, wenn bestimmte Bedingungen erfüllt sind (Abschnitt 222 des Gesetzes C von 2012 Strafgesetzbuch: Belästigung).[13] Die rechtliche Behandlung von Cyber-Belästigung in den USA variiert von Bundesstaat zu Bundesstaat, und schwere Fälle können auf Bundesebene verfolgt werden, wenn die Kommunikation zwischen Staaten oder international erfolgt.[14] Der Artikel „Death by Words“ aus der Houston Law Review untersucht die Komplexität, Cybermobber rechtlich zur Verantwortung zu ziehen, insbesondere in Fällen, in denen Opfer Suizid begehen.[15] Die Einführung beschreibt die zunehmende Verbreitung und Schwere von Cybermobbing und hebt tragische Fälle hervor, in denen Opfer ihr Leben genommen haben. Sie bereitet den Boden für eine detaillierte Untersuchung, ob die bestehenden US-Gesetze für den Umgang mit solchen Situationen geeignet sind. Ein wesentlicher Teil des Artikels widmet sich der Spannung zwischen der Kriminalisierung von Cybermobbing und dem Schutz der Meinungsfreiheit gemäß dem First Amendment. Es werden wegweisende Fälle und rechtliche Präzedenzfälle diskutiert, die die Schwierigkeiten bei der Balance zwischen diesen Anliegen veranschaulichen. Die Notwendigkeit klarer und eng gefasster Gesetze, die Cybermobbing ansprechen, ohne verfassungsmäßige Rechte zu verletzen, wird betont. Online-Belästigung kann die Meinungsfreiheit und den Ausdruck ersticken, indem sie eine feindselige Umgebung schafft, in der sich Menschen unsicher fühlen, ihre Meinungen zu äußern oder an Diskussionen teilzunehmen. Opfer von Belästigung neigen möglicherweise zur Selbstzensur oder ziehen sich von Online-Plattformen zurück, um weiteren Missbrauch zu vermeiden, was zu einem Verlust vielfältiger Stimmen und Perspektiven führt. Dieser stillschweigende Effekt betrifft unverhältnismäßig stark marginalisierte Gemeinschaften, einschließlich Frauen, queere Personen und rassische Minderheiten, die oft von Online-Belästigern ins Visier genommen werden. Die Bekämpfung von Online-Belästigung ist entscheidend, um sicherzustellen, dass jeder das Recht hat, sich frei auszudrücken und sich ohne Angst vor Vergeltung an bedeutungsvollem Diskurs zu beteiligen.[16] Die wirtschaftlichen Auswirkungen von Online-Belästigung gehen über die einzelnen Opfer hinaus und betreffen Unternehmen und die gesamte Wirtschaft. Für Einzelpersonen kann Belästigung zu Arbeitsplatzverlust, verringerten Karrieremöglichkeiten und finanzieller Instabilität führen, da der Stress und die Ablenkung durch den Missbrauch das Leben erheblich beeinträchtigen. Für Unternehmen kann Online-Belästigung den Ruf schädigen, zu rechtlichen Haftungen führen und die Kosten für die Unterstützung von Mitarbeitern und Sicherheitsmaßnahmen erhöhen. Darüber hinaus kann eine toxische Online-Umgebung potenzielle Kunden und Partner abschrecken, was zu Einnahmeverlusten und verpassten Geschäftschancen führt. Durch die Bekämpfung von Online-Belästigung schaffen wir einen sichereren digitalen Raum, der das Wirtschaftswachstum und die Stabilität fördert und sowohl Einzelpersonen als auch Unternehmen zugutekommt. Online-Belästigung untergräbt den sozialen Zusammenhalt und trägt zu einer Kultur der Angst und Intoleranz bei. Sie kann bestehende soziale Gräben vertiefen und Diskriminierung sowie Hass fördern. Wenn Personen aufgrund ihres Geschlechts, ihrer ethnischen Herkunft, Sexualität oder anderer Merkmale belästigt werden, werden schädliche Stereotype und Vorurteile verstärkt. Die Bekämpfung von Online-Belästigung ist entscheidend für den Aufbau einer integrativeren und respektvolleren Gesellschaft. Indem wir positive Online-Interaktionen fördern und Täter zur Verantwortung ziehen, können wir eine Kultur des Mitgefühls und Verständnisses schaffen, die gesunde und konstruktive Kommunikation begünstigt. Die Bekämpfung von Online-Belästigung ist nicht nur ein moralisches Gebot, sondern auch eine rechtliche Notwendigkeit. In vielen Rechtsordnungen gibt es Gesetze gegen Belästigung, Mobbing und Hassrede, und das Versäumnis, diese Probleme anzugehen, kann rechtliche Konsequenzen für Einzelpersonen und Plattformen nach sich ziehen. Die Einhaltung dieser Gesetze schützt die Rechte der Opfer und fördert die Gerechtigkeit. Die psychologischen Auswirkungen von Online-Belästigung sind tiefgreifend und weitreichend und beeinflussen das emotionale Wohlbefinden, die sozialen Interaktionen, die akademischen und beruflichen Leistungen, die physische Gesundheit und die zwischenmenschlichen Beziehungen der Opfer. Die Bewältigung dieser Auswirkungen erfordert einen facettenreichen Ansatz, der psychologische Unterstützung, Resilienzförderung und die Schaffung sichererer Online-Umgebungen umfasst. Durch das Verständnis und die Bearbeitung der psychologischen Belastung, die durch Online-Belästigung entsteht, können wir die Opfer besser unterstützen und auf eine digitale Welt hinarbeiten, in der sich jeder sicher und respektiert fühlt. Online-Belästigung kann tiefgreifende und langfristige Auswirkungen auf die psychische Gesundheit der Opfer haben. Die Anonymität und allgegenwärtige Natur des Internets kann den emotionalen Stress der Opfer verstärken. Häufige psychische Probleme, die aus Online-Belästigung resultieren, sind: Opfer erleben oft erhöhte Angstzustände und Depressionen aufgrund der ständigen Konfrontation mit beleidigenden Nachrichten und Drohungen. Die unaufhörliche Natur der Online-Belästigung bedeutet, dass Opfer jederzeit angegriffen werden können, was zu einem dauerhaften Zustand der Angst und Hypervigilanz führt. Dieser konstante Stress kann ihre tägliche Funktionsfähigkeit stark beeinträchtigen und es schwierig machen, Routineaufgaben zu erledigen und an sozialen Aktivitäten teilzunehmen. Depressionen, die durch Online-Belästigung verursacht werden, können zu anhaltenden Gefühlen von Traurigkeit, Hoffnungslosigkeit und einem Verlust von Interesse oder Freude an zuvor geschätzten Aktivitäten führen. Die psychologischen Auswirkungen von Online-Belästigung sind besonders gravierend für Jugendliche und Minderjährige, die sich noch in den entscheidenden Phasen der emotionalen und psychologischen Entwicklung befinden.[17]Junge Opfer können Angstzustände und Depressionen auf verstärkte Weise erleben, da ihr Identitätsgefühl und Selbstwertgefühl noch in der Entwicklung sind. Der Missbrauch kann zu erheblichen Beeinträchtigungen ihrer schulischen Leistungen, sozialen Interaktionen und ihres allgemeinen Wohlbefindens führen. Jugendliche sind besonders gefährdet, da ihnen häufig die Bewältigungsmechanismen fehlen, die Erwachsene besitzen, und die Belästigung kann ihr Selbstwertgefühl und Selbstvertrauen in diesen prägenden Jahren erheblich beeinträchtigen. Darüber hinaus können die sozialen Erwartungen und der Wunsch nach Akzeptanz durch Gleichaltrige, die während der Adoleszenz vorherrschen, den emotionalen Stress, den die Online-Belästigung verursacht, verstärken, was zu langfristigen psychischen Gesundheitsproblemen wie chronischer Angst und klinischer Depression führen kann. In schweren Fällen entwickeln Opfer möglicherweise PTBS mit Symptomen wie Flashbacks, Albträumen, schwerer Angst und unkontrollierbaren Gedanken an die Belästigung. Die digitale Umgebung ermöglicht es Tätern, Opfer durch fortwährenden Missbrauch immer wieder zu traumatisieren, was es den Betroffenen erschwert, Erleichterung oder ein Gefühl der Sicherheit zu finden. Die anhaltende Natur der Online-Belästigung führt oft dazu, dass die Opfer ihren Peinigern nicht entkommen können, was zu chronischem Stress und Trauma führt.[18] Wiederholte Online-Belästigung kann das Selbstwertgefühl und den Selbstwert der Opfer untergraben. Beleidigende Nachrichten, die sich auf persönliche Eigenschaften, Aussehen oder Fähigkeiten beziehen, können zu tiefen Gefühlen der Unzulänglichkeit und Selbstzweifel führen. Die Opfer beginnen möglicherweise, die negativen Kommentare zu verinnerlichen und zu glauben, dass sie wahr sind oder dass sie den Missbrauch verdienen. Dies kann zu einem verminderten Selbstwertgefühl führen, was es den Betroffenen erschwert, sich durchzusetzen oder ihre Ziele mit Selbstvertrauen zu verfolgen.[19] Online-Belästigung kann zu erheblicher sozialer Isolation führen. Opfer ziehen sich möglicherweise aus Online-Communities und sozialen Medien zurück, um weiteren Missbrauch zu vermeiden, was zu einem Verlust sozialer Kontakte und Unterstützung führt. Diese Isolation kann besonders schädlich für Personen sein, die auf digitale Plattformen für soziale Interaktionen angewiesen sind, wie etwa Menschen mit Behinderungen oder solche, die in abgelegenen Gebieten leben. Die Angst, auf Belästigung zu stoßen, kann Opfer auch davon abhalten, an Online-Diskussionen teilzunehmen, ihre Meinungen zu teilen oder sich an sozialen Aktivitäten zu beteiligen, was ihr Gefühl von Einsamkeit und Isolation weiter verstärkt.[20] Opfer von Online-Belästigung ziehen sich oft auch aus Offline-Interaktionen zurück, da sie sich selbst in persönlichen Beziehungen unsicher oder nicht unterstützt fühlen. Diese psychische Belastung kann ihr akademisches und berufliches Leben tiefgreifend beeinflussen. Schüler, die mit Online-Belästigung konfrontiert sind, haben oft Schwierigkeiten, sich auf ihr Studium zu konzentrieren, was zu schlechteren schulischen Leistungen, häufigem Fernbleiben oder sogar Schulabbruch führen kann. Die durch die Belästigung hervorgerufenen Angst- und Stressgefühle beeinträchtigen kognitive Funktionen und erschweren die Konzentration, das Erinnerungsvermögen und die Entscheidungsfindung.

Am Arbeitsplatz können Opfer einen Rückgang der Produktivität, vermehrte Abwesenheiten und eine höhere Wahrscheinlichkeit, ihren Job zu verlassen, feststellen. Der anhaltende Stress und die Ablenkung durch die Belästigung tragen zum Burnout bei, was sowohl die Arbeitszufriedenheit als auch die Karriereentwicklungsmöglichkeiten verringert.[21] Online-Belästigung kann auch den beruflichen Ruf der Opfer schädigen, da falsche Anschuldigungen oder Verleumdungen kursieren, was langfristige Karriereaussichten beeinträchtigen kann. Die psychologischen Auswirkungen erstrecken sich oft auf die physische Gesundheit, wobei sich Stress und Angst in Form von Kopfschmerzen, Verdauungsproblemen, chronischen Schmerzen und mehr manifestieren. Anhaltender Stress kann das Immunsystem schwächen und die Betroffenen anfälliger für Krankheiten machen. Schlafstörungen sind ebenfalls häufig, da Angstzustände das Schlafmuster beeinträchtigen und zu Schlaflosigkeit oder schlechter Schlafqualität führen. Dieser Schlafmangel kann psychische Herausforderungen und körperliche Beschwerden verschlimmern und einen sich selbst verstärkenden Kreislauf des Stresses erzeugen. Zwischenmenschliche Beziehungen können stark darunter leiden, da die Opfer oft Schwierigkeiten haben, ihre Erfahrungen zu kommunizieren oder Unterstützung zu suchen, was zu Gefühlen der Isolation und des Unverständnisses führt. Angehörige haben möglicherweise Schwierigkeiten, das Ausmaß der Auswirkungen der Belästigung zu erfassen, was zu Frustration und weiterer Isolation für das Opfer führen kann. In einigen Fällen können die Täter die Beziehungen des Opfers direkt ins Visier nehmen, indem sie falsche Informationen verbreiten oder private Details offenlegen, was das Vertrauen untergräbt und es schwierig macht, Beziehungen aufzubauen oder aufrechtzuerhalten. Die Familiendynamik kann ebenfalls beeinträchtigt werden, da Eltern belästigter Kinder Schuldgefühle, Wut und Frustration empfinden, da sie sich unfähig fühlen, ihr Kind zu schützen. Geschwister könnten durch die emotionale Belastung der Familie oder Veränderungen in der häuslichen Atmosphäre aufgrund des Leids des Opfers beeinträchtigt werden, und die Familie insgesamt könnte soziale Stigmatisierung erfahren, wenn die Belästigung allgemein bekannt wird. Die Belästigung kann auch Peer- und soziale Beziehungen stören. Opfer meiden möglicherweise soziale Zusammenkünfte oder Online-Communities, um weiterer Missbrauch zu entgehen, was zu verstärkter sozialer Isolation und potenziellem Verlust von Freundschaften führt.[22] Peer-Unterstützung ist in solch schwierigen Zeiten von entscheidender Bedeutung, und wenn Freunde das Verständnis oder die Unterstützung verweigern, kann dies die Gefühle von Einsamkeit und Isolation des Opfers vertiefen. Trotz der schwerwiegenden psychologischen Auswirkungen von Online-Belästigung entwickeln viele Opfer schließlich Bewältigungsmechanismen und Resilienzstrategien, um mit ihren Erfahrungen umzugehen. Unterstützung durch Freunde, Familie und professionelle Berater ist von unschätzbarem Wert, um den Opfern bei der Genesung und dem Wiederaufbau ihres Lebens zu helfen. Zusätzlich können Online-Selbsthilfegruppen und Communities Solidarität und ein sicheres Umfeld bieten, in dem Opfer ihre Erfahrungen teilen und Rat suchen können. Resilienz aufzubauen bedeutet oft, gesunde Bewältigungsstrategien anzunehmen, wie z. B. das Ausüben von Hobbys, das Praktizieren von Achtsamkeit und das Suchen professioneller Hilfe, wenn nötig. Indem Opfer ermutigt werden, sich auf ihre Stärken und Erfolge zu konzentrieren, können sie nach und nach ihr Selbstwertgefühl wiederherstellen und das Gefühl der Kontrolle über ihr Leben zurückgewinnen.

V. Rechtliche Ansätze und technologische Lösungen

Die Sammlung von Gerichtsentscheidungen ist eine unschätzbare Ressource und bietet Einblicke in Urteile, Entscheidungen und rechtliche Begründungen verschiedener Gerichte, die Anwälten, Richtern, Wissenschaftlern und allen an Rechtspräzedenzfällen und -auslegungen Interessierten zugutekommen. Dieser Fall veranschaulicht das komplexe Zusammenspiel zwischen der Nutzung sozialer Medien und der rechtlichen Auslegung von Cyber-Belästigung. Im vorliegenden Fall veröffentlichte der Angeklagte, ein Minderjähriger, ein Video von sich selbst, in dem er eine nicht-tödliche Waffe abfeuert, sowie ein Foto, auf dem er eine Pistole hält, auf Plattformen wie Facebook Messenger und Instagram. Diese Posts sorgten bei Mitschülern für Unbehagen und lösten Vorwürfe der Cyber-Belästigung aus. Generell umfasst Cyber-Belästigung die Nutzung digitaler Kanäle zur Belästigung, Bedrohung oder Einschüchterung von Personen und erfordert in der Regel den Nachweis einer Absicht, Schaden oder Unruhe zu verursachen. Hier argumentierte die Anklage, dass die Posts des Angeklagten eine echte Bedrohung darstellten, während die Verteidigung geltend machte, dass der Inhalt als Scherz gemeint war und keine schädliche Absicht verfolgte. Die Analyse des Gerichts konzentrierte sich auf die Absicht des Angeklagten und die Wahrnehmung der Posts durch die Empfänger. Das Gericht überprüfte den Inhalt auf explizite Bedrohungen und stellte fest, dass die meisten Mitschüler dies nicht als ernsthafte Bedrohung ansahen. Dieses fehlende allgemeine Unbehagen schwächte den Cyber-Belästigungsanspruch der Anklage. Letztlich entschied das Gericht, dass die Handlungen des Angeklagten nicht die gesetzlichen Kriterien für Cyber-Belästigung oder die Vorbereitung eines Mordes erfüllten und betonte die Bedeutung von Absicht und Kontext bei der Bewertung von Online-Verhalten. Diese Entscheidung hebt die Herausforderungen bei der Strafverfolgung von Cyber-Belästigung hervor und unterstreicht die Notwendigkeit, dass Rechtssysteme sowohl die subjektiven Erfahrungen der Empfänger als auch eine objektive Analyse der Absicht des Täters berücksichtigen. Mit dem Fortschritt digitaler Kommunikationsmethoden müssen sich auch die rechtlichen Rahmenbedingungen weiterentwickeln, um die Komplexität von Online-Interaktionen zu bewältigen. Dieser Fall setzt einen Präzedenzfall für die Bewertung ähnlicher Verhaltensweisen in der Zukunft und plädiert für eine differenzierte Herangehensweise, um die Ernsthaftigkeit von Online-Bedrohungen und die dahinter stehenden Absichten zu bestimmen. Im Hinblick auf die Zukunft könnte der Kampf gegen Online-Belästigung zunehmend auf neue Technologien, prädiktive Analysen und kollaborative Innovationen angewiesen sein. Technologien wie Blockchain, Virtual Reality (VR) und das Internet der Dinge (IoT) bieten vielversprechende Ansätze, um die Sicherheit und Privatsphäre der Nutzer im digitalen Raum zu stärken und letztlich eine sicherere und respektvollere Online-Umgebung zu fördern.[23] Predictive Analytics bietet das Potenzial für proaktive Interventionen und ermöglicht Maßnahmen zur Prävention von Belästigung, bevor sie eskaliert. Durch die Analyse von Mustern und die Identifizierung früher Anzeichen von Belästigung können Plattformen vorbeugende Maßnahmen ergreifen, um die Nutzer zu schützen. Die Zusammenarbeit zwischen Stakeholdern—wie Technologieunternehmen, politischen Entscheidungsträgern und Interessenvertretungen der Nutzer—wird entscheidend sein, um umfassende und nutzerzentrierte Lösungen zu entwickeln. Mit dem Fortschritt der Technologie eröffnen sich kontinuierlich neue Wege zur Bekämpfung von Online-Belästigung. Innovationen in Bereichen wie Blockchain, Virtual Reality (VR) und dem Internet der Dinge (IoT) versprechen, die Online-Sicherheit zu transformieren und sichere Umgebungen zu schaffen, die den Schutz der Nutzer auf digitalen Plattformen verbessern.[24] Blockchain, oft mit Kryptowährungen in Verbindung gebracht, bietet eine sichere und transparente Möglichkeit, Interaktionen aufzuzeichnen. Durch die Integration von Blockchain können Online-Plattformen unveränderliche Aufzeichnungen von Nutzeraktivitäten erstellen, was das Nachverfolgen und Verifizieren von Belästigungsvorfällen erleichtert. Dieser Ansatz erhöht die Verantwortlichkeit, da Täter ihre missbräuchlichen Handlungen nicht bearbeiten oder löschen können. Darüber hinaus schützt Blockchain die Privatsphäre der Nutzerdaten, indem sichergestellt wird, dass sensible Informationen sicher und für potenzielle Belästiger unzugänglich bleiben. Mit der zunehmenden Beliebtheit von Virtual Reality (VR) ist die Sicherheit in diesen immersiven Räumen entscheidend. VR-Plattformen können Funktionen wie virtuelle Grenzen und Echtzeitüberwachung implementieren, um die Nutzer vor Belästigung zu schützen. Darüber hinaus bietet VR eine ideale Umgebung für Bildungsprogramme und ermöglicht es Nutzern, sich interaktiv mit der Erkennung und Bekämpfung von Online-Belästigung auseinanderzusetzen. Diese sicheren, kontrollierten virtuellen Umgebungen ermöglichen es Nutzern, Bewältigungsstrategien durch realistische Szenarien zu üben. Das Internet der Dinge (IoT) verbindet verschiedene Geräte und schafft ein vernetztes Netzwerk von Geräten. Diese Konnektivität bietet einzigartige Möglichkeiten, die Online-Sicherheit zu stärken, da IoT-Geräte Kommunikationskanäle verbessern, Echtzeitdaten zu schädlichen Aktivitäten teilen und Warnungen oder Einschränkungen auslösen können, wenn verdächtige Muster erkannt werden.[25] Die Vernetzung von IoT-Geräten bietet einzigartige Vorteile zur Verbesserung der Online-Sicherheit. So können beispielsweise Smart-Home-Geräte Benutzer auf ungewöhnliche Aktivitäten oder potenzielle Datenschutzverletzungen aufmerksam machen und es ihnen ermöglichen, schnell zu reagieren. Tragbare Technologie kann die emotionalen und physischen Reaktionen der Benutzer auf Online-Interaktionen überwachen und in belastenden Momenten Echtzeitunterstützung und Feedback bieten. Predictive Analytics, das Daten, statistische Algorithmen und maschinelles Lernen verwendet, um zukünftige Ergebnisse auf der Grundlage vergangener Daten vorherzusagen, ist ein leistungsstarkes Instrument zur Prävention von Online-Belästigung. Plattformen können das Nutzerverhalten und Kommunikationsmuster analysieren, um frühzeitig Anzeichen potenzieller Belästigung zu erkennen. Durch die Untersuchung von Faktoren wie Sprache, Interaktionsfrequenz und Stimmung können prädiktive Modelle Benutzer kennzeichnen, die bedenkliche Verhaltensweisen zeigen. Dieser proaktive Ansatz ermöglicht es den Plattformen, einzugreifen, bevor die Belästigung eskaliert – indem sie potenziellen Belästigern Warnungen aussprechen, potenziellen Opfern Unterstützung anbieten oder die Plattform-Einstellungen anpassen, um schädliche Interaktionen zu mildern. Darüber hinaus ermöglichen prädiktive Analysen maßgeschneiderte Interventionen, die auf die individuellen Bedürfnisse abgestimmt sind. Beispielsweise kann die Plattform einem Benutzer, der als anfällig für Belästigungen eingestuft wird, personalisierte Ressourcen anbieten, wie etwa Verbindungen zu Unterstützungsdiensten oder Anpassungen der Datenschutzeinstellungen für einen verbesserten Schutz. Dieser personalisierte Ansatz stellt sicher, dass die Benutzer die Unterstützung und Intervention erhalten, die ihren Bedürfnissen entspricht. Durch die kontinuierliche Überwachung von Nutzerinteraktionen liefert Predictive Analytics Echtzeiteinblicke in das Wohlbefinden von Online-Communities, wodurch Plattformen aufkommende Belästigungstrends und -schwerpunkte erkennen können. Diese dynamische Überwachung ermöglicht die schnelle Bereitstellung von Ressourcen und hilft, eine sichere und unterstützende Umgebung für alle Benutzer aufrechtzuerhalten. Die Bekämpfung von Online-Belästigung erfordert die Zusammenarbeit zwischen verschiedenen Akteuren, darunter Technologieunternehmen, Forscher, politische Entscheidungsträger und Interessengruppen. Partnerschaften zwischen Regierungen und Technologieunternehmen können die Forschung und Entwicklung fortschrittlicher Werkzeuge zur Prävention von Belästigung finanzieren. Solche Kooperationen können auch Industriestandards und bewährte Verfahren etablieren, um sicherzustellen, dass alle Plattformen umfassende Sicherheitsmaßnahmen implementieren. Fortlaufende Forschung ist entscheidend, um auf sich entwickelnde Bedrohungen vorbereitet zu bleiben und die sich verändernde Dynamik der Online-Belästigung zu verstehen. Universitäten und Forschungseinrichtungen, die gemeinsam mit Technologieunternehmen arbeiten, können die psychologischen, sozialen und technologischen Dimensionen von Belästigung untersuchen und wertvolle Einblicke für neue Richtlinien und Interventionen liefern. Innovationen in der Anti-Belästigungstechnologie sollten sich auf die Bedürfnisse und Erfahrungen der Nutzer konzentrieren. Durch die Einbeziehung der Nutzer in die Gestaltung und Erprobung neuer Werkzeuge können Plattformen sicherstellen, dass die Lösungen effektiv, zugänglich und respektvoll gegenüber Privatsphäre und Rechten sind. Feedback von verschiedenen Nutzergruppen hilft, Verbesserungsbereiche zu identifizieren und führt zu integrativeren Werkzeugen. Fortschritte in der künstlichen Intelligenz (KI) und im maschinellen Lernen bieten leistungsstarke Werkzeuge zur Erkennung und Verhinderung von Online-Belästigung. KI-Algorithmen können riesige Datensätze analysieren, um Muster missbräuchlichen Verhaltens zu identifizieren, wodurch Plattformen proaktiv handeln können. Diese Technologien können schädliche Inhalte filtern und blockieren, bevor sie das Opfer erreichen, und so die Auswirkungen der Belästigung minimieren.[26] KI kann die Meldeverfahren erheblich verbessern, indem sie die vorläufige Bewertung von Belästigungsfällen automatisiert, dringende Fälle priorisiert und detaillierte Beweise zur Unterstützung der Strafverfolgung zusammenstellt. Der verantwortungsvolle Einsatz dieser Technologien ist jedoch entscheidend, wobei Transparenz und Verantwortlichkeit im Vordergrund stehen, um die Rechte der Nutzer zu schützen und Missbrauch zu verhindern. Die Stärkung von Datenschutz- und Sicherheitstools ist ebenfalls wichtig, um Nutzer vor Online-Belästigung zu schützen. Verschlüsselung kann persönliche Daten schützen und das Risiko verringern, dass Belästiger Informationen erlangen oder missbrauchen. Soziale Medienplattformen und Online-Dienste sollten robustere, benutzerfreundliche Datenschutzeinstellungen anbieten, die es den Nutzern ermöglichen, zu kontrollieren, wer auf ihre Informationen zugreift und mit ihnen interagiert. Effektive Blockierungs- und Meldetools sind unerlässlich, und Plattformen sollten klare Richtlinien für ihre Verwendung bereitstellen und sicherstellen, dass auf Meldungen zeitnah reagiert wird. Die Zusammenarbeit zwischen Technologieunternehmen und Strafverfolgungsbehörden verbessert den Schutz der Nutzer und erleichtert die Strafverfolgung der Täter. Bildung ist ebenso wichtig zur Prävention, indem Programme zur digitalen Kompetenz Kindern und Jugendlichen sicheres Online-Verhalten vermitteln. Diese Programme sollten sich darauf konzentrieren, Belästigung zu erkennen, persönliche Informationen zu schützen und die Auswirkungen von Cybermobbing zu verstehen. Initiativen sollten auch Eltern, Lehrkräfte und Betreuer einbeziehen und sie in die Lage versetzen, Kinder dabei zu unterstützen, sich sicher in Online-Räumen zu bewegen. Durch die Förderung einer Kultur der digitalen Verantwortung und des Mitgefühls können diese Bemühungen Vorfälle von Online-Belästigung verringern.

Öffentliche Aufklärungskampagnen sind entscheidend, um das Stigma rund um das Melden und Suchen von Hilfe bei Online-Belästigung abzubauen. Kampagnen können das Bewusstsein für die Auswirkungen von Cyber-Belästigung schärfen, Opfer ermutigen, sich zu melden, und Unterstützungsdienste fördern. Durch das Vorstellen von realen Geschichten und praktischen Ratschlägen befähigen diese Kampagnen Einzelpersonen, Maßnahmen zu ergreifen. Gemeinsame Anstrengungen von Regierungen, NGOs und Technologieunternehmen erhöhen die Reichweite und Wirksamkeit der Kampagne, während soziale Medienplattformen und Influencer eine wichtige Rolle bei der Förderung positiven Online-Verhaltens spielen. Opfer von Online-Belästigung leiden oft unter psychischem Stress, einschließlich Angstzuständen, Depressionen und PTBS. Der Zugang zu psychischen Gesundheitsdiensten ist unerlässlich, wobei Beratung speziell auf die Herausforderungen der digitalen Belästigung ausgerichtet sein sollte. Psychische Fachkräfte sollten im Umgang mit der einzigartigen, allgegenwärtigen Natur des Online-Missbrauchs geschult sein. Selbsthilfegruppen und Peer-Netzwerke bieten den Opfern emotionalen Halt und praktische Ratschläge und schaffen Räume für geteilte Erfahrungen und Genesung. Rechtliche Unterstützung ist ebenfalls entscheidend und gibt den Opfern die Möglichkeit, Gerechtigkeit und Schutz zu suchen. Rechtsberatungsdienste helfen den Opfern, ihre Rechte zu verstehen, sich im Rechtssystem zurechtzufinden und rechtliche Schritte gegen die Täter einzuleiten. Interessenvertretungsorganisationen tragen dazu bei, das Bewusstsein zu schärfen, sich für die Rechte der Opfer einzusetzen und gesetzliche Reformen voranzutreiben, um den Schutz vor Online-Belästigung zu verbessern. Die Zusammenarbeit zwischen Juristen, Interessenvertretungen und Strafverfolgungsbehörden schafft ein umfassendes Unterstützungssystem, das sowohl die rechtlichen als auch die emotionalen Bedürfnisse der Opfer berücksichtigt und einen Weg zu Gerechtigkeit und Genesung bietet.

VI. Zusammenfassung

Soziale Medienplattformen und Online-Communities spielen eine entscheidende Rolle im Kampf gegen Online-Belästigung. Diese Plattformen müssen strikte Anti-Belästigungsrichtlinien durchsetzen, zuverlässige Meldungs- und Blockierungsmechanismen implementieren und schnell auf Verstöße reagieren. Eine transparente Handhabung von Belästigungsfällen baut Vertrauen bei den Nutzern auf und zeigt ein echtes Engagement für Sicherheit. Plattformen sollten auch Forschung und Entwicklung priorisieren, um Werkzeuge zur Erkennung und Prävention von Belästigung zu verbessern und dabei mit Experten aus Psychologie, Strafverfolgung und Technologie zusammenarbeiten. Positive Online-Communities fördern respektvolle Interaktionen, Inklusivität und feiern die Vielfalt, was Belästigungen verringern kann. Die Community-Richtlinien sollten diese Werte widerspiegeln und konsequent durchgesetzt werden, um eine Kultur der Freundlichkeit und des Respekts online zu schaffen. Darüber hinaus können Online-Communities wertvolle Unterstützungsnetzwerke für Belästigungsopfer bieten, etwa durch Peer-Gruppen, moderierte Foren und Ressourcenzentren. Die Bekämpfung von Online-Belästigung erfordert einen vielschichtigen Ansatz, der Technologie, Bildung, rechtliche Reformen und gesellschaftliche Strategien integriert. Mit wachsender digitaler Vernetzung sind proaktive Maßnahmen unerlässlich, um gefährdete Gruppen wie Kinder und Jugendliche vor Online-Gefahren zu schützen. Technologische Innovationen werden eine zentrale Rolle im Kampf gegen Belästigung spielen. Fortschritte in künstlicher Intelligenz (KI) und maschinellem Lernen ermöglichen die Echtzeit-Erkennung von Belästigung, wodurch Plattformen sofort eingreifen können. KI kann auch beleidigende Inhalte filtern, bevor sie das Opfer erreichen, und so eine sicherere Online-Umgebung schaffen. Verbesserte Verschlüsselungs- und Datenschutztools werden den Nutzern weiter helfen, ihre Informationen zu sichern und Belästigungsrisiken zu verringern. Erweiterte Meldungs- und Verfolgungssysteme werden die effektive Zusammenarbeit zwischen Plattformen und Strafverfolgungsbehörden erleichtern und zur Identifizierung und Verfolgung von Tätern beitragen. Rechtliche Rahmenbedingungen müssen sich weiterentwickeln, um mit der Technologie und der sich verändernden Natur von Online-Interaktionen Schritt zu halten. Zukünftige Gesetzgebung sollte alle Formen der Cyber-Belästigung umfassend ansprechen und den Schutz vor Schaden mit Rechten wie der Meinungsfreiheit in Einklang bringen. Internationale Zusammenarbeit wird entscheidend sein, da Online-Belästigung oft grenzüberschreitend ist. Harmonisierte Gesetze und internationale Abkommen können sicherstellen, dass Täter zur Rechenschaft gezogen werden, unabhängig von ihrem Standort, was die Zusammenarbeit zwischen Regierungen, internationalen Organisationen und Technologieunternehmen erfordert. Bildung ist grundlegend für die Prävention von Online-Belästigung. Zukünftige Programme zur digitalen Kompetenz sollten sicheres Online-Verhalten und verantwortungsbewusstes Handeln lehren und Themen wie die Erkennung von Belästigung, Datenschutz und Meldeverfahren abdecken. Die Integration dieser Programme in die Schulcurricula sowie öffentliche Aufklärungskampagnen können das Stigma rund um die Meldung von Belästigung abbauen und Opfer ermutigen, Hilfe zu suchen. Ein gesellschaftlicher Wandel hin zu respektvollem Online-Verhalten ist ebenfalls notwendig. Durch die Förderung von Empathie und die Verantwortlichkeit für digitales Verhalten können wir eine sicherere und inklusivere digitale Umgebung schaffen. Gemeindebasierte Ansätze wie Peer-Unterstützungsnetzwerke bieten zusätzliche emotionale Unterstützung und praktische Ratschläge für Opfer und können neben formellen Diensten umfassende Hilfe leisten. Fortlaufende Forschung wird entscheidend sein, um Online-Belästigung wirksam zu verstehen und zu bekämpfen. Zukünftige Studien sollten die psychologischen und sozialen Auswirkungen von Belästigung untersuchen, aktuelle Präventions- und Interventionsstrategien bewerten und neue Ansätze erforschen. Eine gemeinsame Forschung von Wissenschaft, Industrie und Regierung kann Innovationen vorantreiben und sicherstellen, dass die Interventionen evidenzbasiert und effektiv sind. Die Zukunft der Bekämpfung von Online-Belästigung liegt in einem koordinierten Ansatz, der technologische Fortschritte, rechtliche Reformen, Bildungsinitiativen, gesellschaftliche Veränderungen und kontinuierliche Forschung kombiniert. Diese umfassende Strategie kann eine sicherere und respektvollere digitale Umgebung für alle Nutzer schaffen, insbesondere für gefährdete Gruppen wie Kinder. Indem wir eine digitale Ära anstreben, die durch Chancen und positive Verbindungen geprägt ist, können wir Belästigungen und Missbrauch minimieren und eine inklusive und unterstützende Online-Welt fördern. Online-Belästigung, insbesondere gegen Kinder, ist ein weit verbreitetes Problem mit erheblichen psychologischen Auswirkungen wie Angstzuständen und Depressionen. Da eines von drei Kindern im Internet belästigt wird, besteht ein dringender Bedarf, die rechtlichen Systeme an die Herausforderungen der digitalen Welt anzupassen. Diese Studie untersucht Daten aus Ungarn und das US-Rechtsmodell, um die Schwere des Problems und aktuelle rechtliche Mängel aufzuzeigen. Das Ungarische Zentrale Statistikamt verfolgt seit 2009 Daten zur Viktimisierung und kategorisiert Fälle nach Alter und Art des Verbrechens, wodurch wesentliche Trends bei Belästigungen hervorgehoben und der Bedarf an gezielten Sicherheitsmaßnahmen verdeutlicht wird. Leider bleiben viele Belästigungsfälle aufgrund von Angst vor Vergeltung, Scham, Misstrauen gegenüber dem Rechtssystem und sozialem Stigma ungemeldet. Minderjährige sind besonders gefährdet und benötigen nicht nur rechtliche, sondern auch soziale Interventionen, wie psychologische Unterstützung und strengere Strafen für Täter. Die Meldung von Belästigungen erfordert die Benachrichtigung sowohl der Plattform als auch der Strafverfolgungsbehörden, doch die Anonymität im Internet erschwert das Auffinden der Täter, und die weite Verbreitung digitaler Inhalte verschärft die Auswirkungen auf die Opfer. Der schnelle Anstieg der Internetnutzer, von denen viele die Online-Risiken nicht kennen, verstärkt diese Bedenken zusätzlich. Diese Studie stützte sich auf Sekundärforschung und Literaturrecherchen, um einen umfassenden Überblick über Online-Belästigung zu bieten und die Bedeutung des Verständnisses der Entwicklung des Internets von einem militärischen Projekt zu einem globalen Kommunikationsmittel aufzuzeigen, das auch für Missbrauch und Belästigung genutzt wird. Cyber-Belästigung umfasst absichtliche, schädliche Handlungen im Internet, wie Flaming, Verleumdung, Identitätsdiebstahl, “Outing”, Sexting und Ausschluss. Kinder und Jugendliche mit begrenztem Wissen über Internetsicherheit sind besonders gefährdet. Die Anonymität des Internets ermutigt oft die Täter, was es den Opfern erschwert, wiederholten Belästigungen zu entkommen. In Ungarn werden Belästigungen durch allgemeine Störungsdelikte und Drohungen mit Gewalt geregelt, wobei unter bestimmten Bedingungen strafrechtliche Verantwortlichkeit besteht. In den USA variieren die Gesetze je nach Bundesstaat, und schwere Fälle können als Bundesverbrechen gelten, insbesondere wenn sie staatsübergreifende oder internationale Kommunikation beinhalten. Der Artikel “Death by Words: Do United States Statutes Hold Cyberbullies Liable for Their Victims’ Suicide?” diskutiert die Herausforderungen, Cybermobber für Suizide zur Verantwortung zu ziehen, und hebt die Spannung zwischen der Kriminalisierung von Cybermobbing und der Wahrung der Meinungsfreiheit hervor und betont die Notwendigkeit klarer, präziser Gesetze. Zukünftige Bemühungen zur Bekämpfung von Online-Belästigung werden von aufkommenden Technologien, prädiktiver Analyse und innovativer Zusammenarbeit profitieren. Blockchain, VR und IoT bieten neues Potenzial für den Schutz und die Privatsphäre der Nutzer. Blockchain kann unveränderliche Aufzeichnungen über Online-Aktivitäten erstellen und so die Nachverfolgung von Belästigung und die Durchsetzung der Rechenschaftspflicht erleichtern. VR-Plattformen können erweiterte Sicherheitsfunktionen hinzufügen und interaktive Schulungen zur Erkennung und Reaktion auf Belästigung anbieten. IoT verbindet verschiedene Geräte und schafft Netzwerke, die die Sicherheit durch Warnungen vor verdächtigen Aktivitäten und Überwachung der Reaktionen auf Online-Interaktionen verbessern. Prädiktive Analysen können das Verhalten der Nutzer analysieren, um potenzielle Belästigungen frühzeitig zu erkennen, was eine rechtzeitige Intervention, personalisierte Unterstützung und Einblicke in die Gesundheit der Community ermöglicht. Fortschritte in der künstlichen Intelligenz und im maschinellen Lernen bieten neue Lösungen zur Erkennung und Verhinderung von Belästigung im Internet. Durch die Analyse umfangreicher Daten zur Erkennung missbräuchlicher Muster, das Filtern schädlicher Inhalte und die Automatisierung der Bewertung von Meldungen kann KI dringende Fälle priorisieren und Echtzeitinterventionen unterstützen. Die Verbesserung der Datenschutz- und Sicherheitstools bleibt von entscheidender Bedeutung, wobei Verschlüsselung persönliche Daten schützt und starke Datenschutzeinstellungen es den Nutzern ermöglichen, zu kontrollieren, wer auf ihre Informationen zugreifen kann. Bildung spielt eine Schlüsselrolle bei der Prävention von Online-Belästigung. Programme zur digitalen Kompetenz können sicheres Online-Verhalten fördern, und öffentliche Aufklärungskampagnen helfen, das Stigma rund um die Meldung und das Suchen von Hilfe bei Belästigung abzubauen. Der Zugang zu Ressourcen im Bereich psychische Gesundheit und rechtliche Unterstützung ist wesentlich, um Opfern zu helfen, mit den emotionalen und rechtlichen Folgen von Online-Belästigung umzugehen. Die Zusammenarbeit zwischen juristischen Fachleuten, Interessengruppen und Strafverfolgungsbehörden bietet umfassende Unterstützung für die Opfer und berücksichtigt sowohl ihre psychischen als auch rechtlichen Bedürfnisse.

Bibliografie

Hallmark, Kirsten: Death by words: Do United States statutes hold cyberbullies liable for their victims’ suicide? Houston Law Review, Vol. 60, Issue 3, 2023.

Heinze, Aleksej – Procter, Chris: Online Communication and Information Technology Education, Journal of Information Technology Education, Vol. 5 (Jan. 2006)

Herke Csongor: Criminal Procedure Law, Pécs, University of Pécs Faculty of Law, 2018.

Kraut Andrea (et al.): Digital Dangers of Smartphones, Journal of Eastern European Criminal Law, No. 01 (2020)

Zappavigna M. – Martin J. R.: Affect in ambient affiliation: The semiotic work of emoji in social media interactions, Journal of Computer-Mediated Communication, Vol. 28, Issue 5 (Sep. 2023)

Internet-Ressourcen

Duggan, Maeve: The Aftermath of Online Harassment, Part 4, Pew Research Center, 2 October 2014, https://www.pewresearch.org/internet/2014/10/22/part-4-the-aftermath-of-online-harassment/

Posetti, Julie (et al.): Online Violence Against Women Journalists: A Global Snapshot of Incidence and Impacts, UNESCO, 2020. https://unesdoc.unesco.org/ark:/48223/pf0000375136

Roser, Max (et al.): Internet, Our World in Data, 2015, https://ourworldindata.org/internet

Smith, Brad: Combating Abusive AI-generated Content: A Comprehensive Approach, Microsoft, 13 Februar 2024, https://blogs.microsoft.com/on-the-issues/2024/02/13/generative-ai-content-abuse-online-safety/

10 Breakthrough Technologies 2024, MIT Technology Review, 8 Januar 2024 https://www.technologyreview.com/2024/01/08/1085094/10-breakthrough-technologies-2024/

Amnesty Reveals Alarming Impact of Online Abuse Against Women, Amnesty International, 20 November 2017, https://www.amnesty.org/en/latest/press-release/2017/11/amnesty-reveals-alarming-impact-of-online-abuse-against-women/

Data and Statistics in Hungary, IMPRODOVA, https://training.improdova.eu/en/data-and-statistics/data-and-statistics-in-hungary/

Disrupt Online Hate and Harassment, ADL, https://www.adl.org/what-we-do/disrupt-online-hate-harassment

Number of Global Social Network Users 2017-2027., statista, 2024, https://www.statista.com/statistics/278414/number-of-worldwide-social-network-users/

Registrierte Opfer, Opferisierungsfälle, Statistisches Zentralamt, https://www.ksh.hu/stadat_files/iga/en/iga0005.html

UNICEF poll: More than a third of young people in 30 countries report being a victim of online bullying, UNICEF, 3 September 2019, https://www.unicef.org/press-releases/unicef-poll-more-third-young-people-30-countries-report-being-victim-online-bullying

Ressourcen

  1. Registrierte Opfer, Opferisierungsfälle, Statistisches Zentralamt, https://www.ksh.hu/stadat_files/iga/en/iga0005.html ↑
  2. a.a.O. ↑
  3. Number of Global Social Network Users 2017-2027., statista, 2024, https://www.statista.com/statistics/278414/number-of-worldwide-social-network-users/ (8. März 2024) ↑
  4. Max Roser (et al.): Internet, Our World in Data, 2015, https://ourworldindata.org/internet (26. Oktober 2022) ↑
  5. Aleksej Heinze – Chris Procter: Online Communication and Information Technology Education, Journal of Information Technology Education, Vol. 5 (Jan. 2006) 235–249. ↑
  6. Kraut Andrea (et al.): Digital Dangers of Smartphones, Journal of Eastern European Criminal Law, No. 01 (2020), 7, 36–49. ↑
  7. Data and Statistics in Hungary, IMPRODOVA, https://training.improdova.eu/en/data-and-statistics/data-and-statistics-in-hungary/ (9. März 2024.) ↑
  8. Zappavigna M. – Martin J. R.: Affect in ambient affiliation: The semiotic work of emoji in social media interactions, Journal of Computer-Mediated Communication, Vol. 28, Issue 5 (Sep. 2023) ↑
  9. a.a.O. ↑
  10. a.a.O. ↑
  11. a.a.O. ↑
  12. UNICEF poll: More than a third of young people in 30 countries report being a victim of online bullying, UNICEF, 3. September 2019, https://www.unicef.org/press-releases/unicef-poll-more-third-young-people-30-countries-report-being-victim-online-bullying ↑
  13. 222. § des Strafgesetzbuches: Belästigung ↑
  14. 222. § des Strafgesetzbuches: Belästigung ↑
  15. Kirsten Hallmark: Death by words: Do United States statutes hold cyberbullies liable for their victims’ suicide? Houston Law Review, Vol. 60, Issue 3, 2023, 727–761. ↑
  16. Amnesty Reveals Alarming Impact of Online Abuse Against Women, Amnesty International, 20 November 2017, https://www.amnesty.org/en/latest/press-release/2017/11/amnesty-reveals-alarming-impact-of-online-abuse-against-women/ ↑
  17. Maeve Duggan: The Aftermath of Online Harassment, Part 4, Pew Research Center, 2 October 2014, https://www.pewresearch.org/internet/2014/10/22/part-4-the-aftermath-of-online-harassment/ ↑
  18. Julie Posetti (et al.): Online Violence Against Women Journalists: A Global Snapshot of Incidence and Impacts, UNESCO, 2020. https://unesdoc.unesco.org/ark:/48223/pf0000375136 ↑
  19. Duggan: The Aftermath of Online Harassment ↑
  20. Amnasty International: Online Abuse Against Women ↑
  21. a.a.O. ↑
  22. Duggan: The Aftermath of Online Harassment ↑
  23. Brad Smith: Combating Abusive AI-generated Content: A Comprehensive Approach, Microsoft, 13 Februar 2024, https://blogs.microsoft.com/on-the-issues/2024/02/13/generative-ai-content-abuse-online-safety/ ↑
  24. 10 Breakthrough Technologies 2024, MIT Technology Review, 8 Januar 2024 https://www.technologyreview.com/2024/01/08/1085094/10-breakthrough-technologies-2024/ ↑
  25. Brad: Combating Abusive AI-generated Content ↑
  26. Disrupt Online Hate and Harassment, ADL, https://www.adl.org/what-we-do/disrupt-online-hate-harassment ↑

 

Beküldve:

Széchenyi István Ágoston: Az emberi méltóság egyes vetületei

Az emberi méltóság védelme olyan új kihívásokkal néz szembe a 21. században – különösen a közösségi média térnyerésével –, amelyek gyökeresen átalakítják a klasszikus alapjogok értelmezését és alkalmazását. A technológia fejlődése példátlan lehetőségeket teremt az önkifejezésre és a kommunikációra, ugyanakkor újabb platformokat kínál az emberi méltóság megsértésére is.

Az emberi méltóság fogalma a történelem különböző korszakaiban más-más értelmezési módot nyert.[1] Mindazonáltal a gyűlöletbeszéd, a rágalmazás, a dezinformáció és a manipuláció mind olyan új eszközöket alkalmazó jelenségek, amelyekkel a jognak és a társadalomnak szembe kell néznie. Különösen aggasztó az álhírek és a deepfake technológia terjedése, amely alááshatja a közbizalmat és súlyosan károsíthatja az egyének méltóságát.

Az gondolhatja az olvasó, ezek a kihívások nem is annyira újkeletűek, mint amennyire én azt állítom. Vegyük példának az athéni demokráciát: a demagógok tevékenységének következményében a tudattalan tömeg gyakran indulatvezérelten és irracionálisan hozott döntéseket, tisztán érzelmi alapon.[2] A manipuláció már több ezer évre tekint vissza: ahogyan a demagógok a retorika eszközével manipulálták az athéni választókat[3] – gondolhatjuk –, úgy hasonló eszközökkel próbálják a 21. századi pártok megnyerni szavazóikat. Az emberi természet évezredek óta változatlan lényegében, hiszen ugyanazok az ösztönök, vágyak, „drive-ok” (hajtóerők) irányítják a mai embert, mint az ősembert.[4] Véleményem szerint azonban korántsem lehet egy kalap alá venni a kétezer évvel ezelőtti szónoklatokat a mai algoritmusokkal, amelyek a személyes adataink birtokában éppen olyan hírekkel, illetve olyan időpontban törekednek a meggyőzésünkre, amikor a legfogékonyabbak vagyunk rá. A személyes adatainkon túl rendelkezésükre áll a pszichológia, marketing, szociológia és egyéb kapcsolódó társadalomtudományok legfrissebb kutatási eredményei, ennek következtében a megtévesztés igazi mestereivé váltak a közösségi média platformok. Míg a demagógok nem tudhatták biztosra, kinél „működik” a retorikájuk, illetve nem tudták korlátlanul használni azt, addig a közösségi média pontosan tudja melyik társadalmi csoport „mire harap”, kinek milyen célzott híreket és hirdetéseket kell eljuttatni. Ez alapjaiba véve megváltoztatja az emberi méltósághoz és az abból levezethető személyiségi jogok védelméhez fűződő viszonyunkat.

Ami eddig az emberi méltóság megfelelő védelmét jelenthette – például sajtóhelyreigazítás iránti per vagy sérelemdíj formájában a polgári jogon keresztül, rágalmazás és gyűlöletbeszéd tiltásán keresztül a büntetőjogban –, az nem biztos, hogy elégséges védelem a közösségi média korában.

Bár az emberi méltóság mint alapvető emberi jog (és számos nemzeti alkotmányon keresztül mint alapjog) először csupán a II. világháborút követően került rögzítésre nemzetközi dokumentumokban és nemzetállamok alkotmányaiban, maga a fogalom különböző jelentéstartalommal gazdagodott az évszázadok során.[5]

Edgar Morin rávilágít, hogy az emberiség egységének gondolata viszonylag újkeletű. A történelem során – mind az ősi, mind a modern társadalmakban – az ember megítélése kettős volt.[6] Egyrészt bizonyos közösségek az idegeneket is embernek tekintették, osztozva velük a „faj természetes azonosságában”. Másrészt azonban párhuzamosan létezett egy másik nézet is, amely az emberi mivoltot kizárólag a saját csoport tagjaira korlátozta. Az idegeneket „másnak” bélyegezték (például isteneknek vagy barbároknak tartották őket).[7] Ez a kettősség jellemezte az ókori görögöket és a rómaiakat is, akik szembe állították magukat a barbárokkal, a rabszolgákat pedig nem tekintették teljes értékű emberi lényeknek.[8]

A konzervatív rómaiak szemében a dignitas – mint kiemelkedő érték – kezdetben az arisztokrácia privilégiuma volt, azoké a nemeseké, akik vagyonnal és hivatalokkal rendelkeztek.[9] A mai értelemben vett emberi méltóságot nyilván nem azonosíthatjuk teljes egészében a kezdeti római felfogásban jelenlévő dignitas-szal, hiszen mind a rómaiak, mind az ókori görögök természetesnek tartották a rabszolgatartást. Mégis több szerző szerint is a sztoikus filozófiában jelent meg először az emberi méltóság fogalma.[10]

Később a kereszténység járult hozzá jelentősen az emberi méltóság abszolút értékének elterjedéséhez. A keresztény gondolkodók nem az értelmet, hanem az istenképiséget tekintették a méltóság alapjának. Aquinói Szent Tamás szerint a személy méltósága biztosítja az ember transzcendenciáját a politikai közösséggel szemben. Az értelem önmagában nem mérce, de általa lehetővé válik az örök világterv megismerése. A természeti törvény (lex naturalis) az örök törvény (lex aeterna) lenyomata az emberi lélekben, amely által megkülönböztethető a jó a rossztól, ezért az emberi törvényeknek összhangban kell lenniük a természeti törvénnyel.[11]

A felvilágosodás morálfilozófusainak célja az volt, hogy az emberekben közös lényegi vonásokra építkezve határozzák meg az együttélés alapvető erkölcsi normáit. Kant az emberi méltóságot a morális autonómiára alapozta, és az erkölcsileg helyes cselekvéshez kötötte, mely összhangban van a kategorikus imperatívusszal, azaz minden ember méltóságát tiszteletben tartja. Az ember tehát maga alkotja meg az erkölcsi törvényt, amelyhez egyben kötve is van.[12] Az egyén szabadon alakíthatja saját erkölcsi értékrendjét, a közösség által elfogadott erkölcsi normák nem jelentenek számára korlátozást – ezt nevezzük kritikai morálnak.[13] Kant felfogásában tükröződik az újkori emberkép, mely elválasztja az embert a természettől: az erkölcsi cselekvőnek értelem által vezérelve kell cselekednie, ösztöneitől függetlenül.[14]

Bár az emberi méltóság eszméje évszázadokra nyúlik vissza, alkotmányos védelme a 20. században, a totalitárius diktatúrák tapasztalatai nyomán erősödött meg. Az ENSZ Alapokmánya és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kimondja az emberi méltóság és jogok egyetemességét, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya pedig az emberi jogok alapjának nevezi az ember veleszületett méltóságát.[15]

Ami a magyar alkotmányfejlődést illeti, először az 1946. évi I. tv. a köztársasági törvény preambuluma deklarálta a polgárok „természetes és elidegeníthetetlen jogait”.[16] Megjegyzendő, hogy bár felsorolta a törvény a legfontosabb emberi jogokat, a méltó emberi megélhetéshez való jogot is beleértve, intézményes védelmet nem biztosított számukra – így az emberi méltóság védelme gyakorlatilag érvényesíthetetlen maradt a rendszerváltásig, a jogsérelemmel sújtott polgárok lényegében jogorvoslat nélkül maradtak. Magyarország az 1950-es évektől a rendszerváltásig számos olyan nemzetközi szerződéshez csatlakozott, amelyek az élethez és az emberi méltósághoz való jogot deklarálták.[17] Ezek a ratifikációk azonban pusztán a szocialista rendszer látszatdemokratizmusát szolgálták. Bár papíron a magyar jogrend részévé váltak, a gyakorlatban nem érvényesülhettek, mivel a jogalkotás nem harmonizálta a hazai és a nemzetközi jogot, így azok ütközése esetén nem volt megoldás a konfliktus feloldására.[18]

Igazi változás az 1989-90-es alkotmányozás során történt: az 1989. évi XXXI. tv. 1 §-a kijelenti: „Magyarország: Köztársaság”, a törvény XII. fejezete pedig tételesen felsorolja az alapvető jogokat és kötelezettségeket. Az 54 § (1) bekezdése említi az emberi méltóságot a következőképp: „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”

Érdekes, hogy bár a nemzetközi dokumentumokban az emberi méltóság „központi értékként, a méltóság tisztelete pedig magasabb rendű elvként funkcionál”, a magyar alkotmány sajátos módon mégis alapjogként szabályozta az emberi méltósághoz való jogot.[19] Ebből természetesen nem következik, hogy az emberi méltóságnak ne lenne kiemelkedő szerepe az alapjogok között. Sólyom László a 23/1990. (X. 31.) alkotmánybírósági határozathoz fűzött párhuzamos indoklásában a következőket írta:

„Az emberi méltósághoz való jog nem puszta erkölcsi értékdeklaráció. Az, hogy az emberi méltóság a jog előtt és felett létező érték, amely a maga teljességében a jog számára hozzáférhetetlen, nem zárja ki azt, hogy ezt az értéket a jogok forrásának tekintsük – mint a természetjogot követve számos nemzetközi egyezmény és alkotmány teszi –, vagy hogy a jog a méltóság tiszteletben tartását és védelmét előírja, avagy hogy egyes aspektusait valóságos joggá formálja.”

A legendás alkotmánybíró különvéleményéből egyrészt az is kiderül, hogy a magyar alkotmánybíróság ténylegesen alapjogként kezeli az emberi méltóságot, ugyanakkor egyben „jog feletti érték” is, amelyet tekinthetünk a „a jogok forrásának”, tehát ez a magyar sajátosság nem megy szembe a nemzetközi egyezményekkel, amelyek első sorban az emberi méltóságot az alapjogok kiindulópontjaként szolgáló elvként kezelik.

Zakariás Kinga doktori értekezésében kiemeli, hogy a német Grundgesetz az emberi méltóságot nem jogként tételezi, így felmerülhet a kérdés, hogy „az pusztán alapelv, jogi norma (jogelv) vagy alapjog (szabály)”.[20] Én vitatkoznék az állításával, mert bár, ha szigorúan nyelvtanilag értelmezzük a Grundgesetz 1. cikkének (1) bekezdését („Die Würde des Menschen ist unantastbar. Sie zu achten und zu schützen ist Verpflichtung aller staatlichen Gewalt.”, magyarul: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Tisztelete és védelme minden állami hatalom kötelessége.”), akkor valóban nem derüli ki, alapjog vagy jogelv-e az emberi méltóság a német alkotmány alapján, ugyanakkor azzal, hogy az Alapjogok rész („Die Grundrechte”) 1. cikkében szerepel a bekezdés, majd az ezt követő cikkek a többi alapjogot sorolják fel, a rendszertani értelmezés egyértelmű állásfoglalást tesz amellett, hogy az emberi méltóság alapjog Németországban is.

Magyarország jelenleg is hatályos Alaptörvényében egyrészt kiemelt szerepet kap az emberi méltóság az által, hogy már a nemzeti hitvallásban is szerepel („Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság”), valamint a Szabadság és Felelősség rész II. cikkében az alkotmány elsőként említi az összes alapjog közül: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

Nagyon sajátos az emberi méltóság érvényesülése a választójogban és a vallásszabadság tekintetében. Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az emberi méltósághoz való – mint alapjog – érvényesülését az egész jogrendszer, ezáltal – szervezetileg – az alapjogvédelem komplex rendszere tudja csak garantálni.[21] Külön kutatást megér, hogy az emberi méltóság milyen kihívásokkal találkozik az online térben és milyen garanciák mentén lehetne biztosítani az alapjogok védelmét.[22] A médiában időként találkozunk olyan esettel, amikor egy személy emberi méltósága sérül az által, hogy megalázó, kiszolgáltatott helyzetét kihasználva a médiaszolgáltató öncélúan ábrázolja. Ez történ például a „Celeb vagyok, ments ki innen!” műsorban, amikor a műsorvezetők egy magyarul nem beszélő kolumbiai gyermekkorú fiún gúnyolódtak.[23] A műsorban az alábbihoz hasonló kijelentések hangzottak el: „Tudod, hogy ha mondjuk tíz éven keresztül fánkot fogsz zabálni, mint eddig, akkor 150 kiló leszel 16 éves korodra, ugye?”, illetve „Anyád megmondta, hogy én vagyok az apád?”.

A magyarul nem beszélő fiúnak a megalázó kérdésekre spanyolul igennel kellett válaszolnia. Nyilvánvalóan nem várható el, hogy a kolumbiai származású fiatalkorú (törvényes képviselője) személyiségi jogi pert indítson a médiaszolgáltató ellen (önrendelkezési jogával élve), valamint a társadalom számára értelemszerűen nem egy egészséges üzenet, ha a műsorok ilyen tartalmat üzenhetnek. A kiszolgáltatott helyzet egyértelműen öncélú volt, és az I. fokú bíróság elutasította a Méditanács határozatával szemben benyújtott keresetet.[24]

Bibliográfia

Andor György: Üzleti Gazdaságtan, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2017.

Barcsi Tamás: Az emberi méltóság filozófiája, Budapest, Typotex, 2013.

Böckenförde, Ernst-Wolfgang: Geschichte der Rechts- und Staatsphilisophie, Antike und Mittelalter, Tübingen, Mohr Siebeck, 2006.

Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art Könyvkiadó, 2018.

Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro publico bono, 2015/3.

Cservák Csaba: Modern technológiák az alkotmányjogban, külön tekintettel az alapjogvédelemre, in Homicskó Árpád Olivér (szerk.): Technológiai kihívások az egyes jogterületeken, Acta Caloliensia Conventorum Scientarium Iuridico-Politicarum XXV., Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2018.

Cservák Csaba: Nyelv és jog kapcsolata, különös tekintettel a bírói jogértelmezésre, Glossa Iuridica, I. évf., 2014/2.

Hoffmann Zsuzsanna: Az emberi méltóság kérdéséhez, Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXXII., 2014.

Koltay András: Az emberi méltóság védelmének újabb gyakorlata a médiaszabályozásban, Iustum Aequum Salutare, XIX. évf., 2023/4.

Lajos Edina: A jog és erkölcs összefüggésének alapjai, KRE-DIt, 2023/1.

Lajos Edina: Jogértelmezés és erkölcs, KRE-DIt, 2022/2.

Morin, Edgar: Az ember belső megkettőződöttsége, in Kamper, Dietmar – Wulf, Christoph (szerk.): Antropológia az ember halála után, Budapest, Jószöveg Műhely, 1998.

Tóth J. Zoltán: A demokrácia és a jogállamiság kapcsolata, Jogtudományi Közlöny, LXXIV. évf., 2019/7-8.

Zakariás Kinga: Az emberi méltósághoz való jog, Összehasonlító jogi elemzés a német és magyar alkotmánybírósági gyakorlat tükrében, doktori értekezés, Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, 2017.

Zakariás Kinga: Az emberi méltósághoz való jog, in Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, 2018, http://ijoten.hu/szocikk/az-emberi-meltosaghoz-valo-jog

Hivatkozások

  1. A klasszikus négy módszer a nyelvtani, a rendszertani, a logikai és a történeti volt. Ezt a „Bielefeldi kör” 12 kategóriává fejlesztette. A rendszertani jogértelmezés a 12 módszeres teljes verzió szerint leginkább a jogdogmatikai és a logikai, illőleg a jogszabály célja szerinti interpretációnak felel meg. A jogértelmezés módszereiről ld. Cservák Csaba: Nyelv és jog kapcsolata, különös tekintettel a bírói jogértelmezésre, Glossa Iuridica, I. évf., 2014/2, 31–55., Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art Könyvkiadó, 2018, 28–34., ill. Lajos Edina: Jogértelmezés és erkölcs, KRE-DIt, 2022/2, 1–6. ↑
  2. Tóth J. Zoltán: A demokrácia és a jogállamiság kapcsolata, Jogtudományi Közlöny, LXXIV. évf., 2019/7-8, 302–317. ↑
  3. Innen származik a mai napig használatos demagóg szavunk. ↑
  4. A drive egy bizonyos viselkedésre késztető belső hajtóerő (pl.: hőszabályozási, éhségi, szomjúsági, szexuális, felfedező stb. drive-ok). A drive-elmélet szerint „a modern koponyákban kőkori elme lakik”. Ennek köszönhető például, hogy a kisgyerek ösztönösen fél a kígyóktól, pókoktól, de nem fél a konnektortól vagy autótól, noha utóbbiak sokkal veszélyesebbek rá nézve, hiszen az evolúció nem tartja a lépést az ember technológiai fejlődésével. Vannak drive-ok, amelyek velünk születnek, illetve vannak úgy nevezett másodlagos drive-ok, amelyeket tanulással sajátítunk el, ilyen tipikusan a pénz birtoklása iránti hajtóerő, amely bár másodlagos drive, de elsődleges drive-ok kielégítését szolgálja (mert a pénzzel élelmet, biztonságot stb.-t veszünk). A közösségi média is a belső hajtóerőink kielégítésére törekszik, ahogyan a marketing-pszichológia is ezt használja ki gyakran. Bővebben a témáról: Andor György: Üzleti Gazdaságtan, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2017. ↑
  5. Zakariás Kinga: Az emberi méltósághoz való jog, in Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, 2018, http://ijoten.hu/szocikk/az-emberi-meltosaghoz-valo-jog ↑
  6. Edgar Morin: Az ember belső megkettőződöttsége, in Dietmar Kamper – Christoph Wulf (szerk.): Antropológia az ember halála után, Budapest, Jószöveg Műhely, 1998, 15–27. ↑
  7. Barcsi Tamás: Az emberi méltóság filozófiája, Budapest, Typotex, 2013, 9. ↑
  8. Uo. ↑
  9. Hoffmann Zsuzsanna: Az emberi méltóság kérdéséhez, Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXXII., 2014, 73–83. ↑
  10. Hoffmann Zsuzsanna írásában Platónnak tulajdonítja az emberi méltóság első megfogalmazását, Zakariás Kinga munkájában Cicerónál jelent meg először egyetemes emberi egyenlőségként. Abban azonban egyetérthetünk, hogy már a rómaiaknál és görögöknél elkezdődött a gondolat kibontakozása, miszerint minden ember szabadnak és egyenlőnek születik. ↑
  11. Zakariás: Az emberi méltósághoz való jog; Ernst-Wolfgang Böckenförde: Geschichte der Rechts- und Staatsphilisophie, Antike und Mittelalter, Tübingen, Mohr Siebeck, 2006, 174. ↑
  12. Barcsi: Az emberi méltóság filozófiája 13. ↑
  13. Lajos Edina: A jog és erkölcs összefüggésének alapjai, KRE-DIt, 2023/1. ↑
  14. Barcsi: Az emberi méltóság filozófiája 13. ↑
  15. Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozata már az 1. cikkében biztosítja az emberi méltóság védelmét: „Minden emberi lény szabadnak születik, és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.”, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya pedig a következőként fogalmaz a Preambulumban: „Az Egyezségokmány részes államai tekintetbe vették, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmányában meghirdetett elveknek megfelelően az emberi közösség valamennyi tagja veleszületett méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak az elismerése a szabadság, az igazságosság és a világbéke alapja, felismerték azt, hogy ezek a jogok az emberi lény veleszületett méltóságából erednek.” ↑
  16. Zakariás Kinga: Az emberi méltósághoz való jog, Összehasonlító jogi elemzés a német és magyar alkotmánybírósági gyakorlat tükrében, doktori értekezés, Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, 2017, 25. ↑
  17. Uo. ↑
  18. Uo. ↑
  19. Zakariás: Doktori értekezés 28. ↑
  20. Uo. 24. ↑
  21. Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro publico bono, 2015/3, 24–25. ↑
  22. Vö. Cservák Csaba: Modern technológiák az alkotmányjogban, külön tekintettel az alapjogvédelemre, in Homicskó Árpád Olivér (szerk.): Technológiai kihívások az egyes jogterületeken, Acta Caloliensia Conventorum Scientarium Iuridico-Politicarum XXV., Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2018, 67–86. ↑
  23. A Médiatanács a 22/2023. (I. 17.) médiatanácsi határozatában állapította meg az Smtv. 14 § (2) bekezdésének megsértését.Uo. ↑
  24. További hasonló jogesetekről, ahol az emberi méltóság sérül a médiában, ír Koltay András: Az emberi méltóság védelmének újabb gyakorlata a médiaszabályozásban, Iustum Aequum Salutare, XIX. évf., 2023/4, 137–138. ↑

 

Beküldve:

Kovácsné Molnár Anna: A sértett büntetőeljárásbeli szerepének történeti és összehasonlító elemzése

Bevezetés

A büntetőeljárásban a sértett szerepe évtizedek óta középpontban áll, mivel jogi státusza és jogai folyamatosan változnak a társadalmi normák és jogi elvek alakulásával. A sértettek, mint az elkövetett bűncselekmények áldozatai, nem csupán passzív szereplők, hanem aktív résztvevők is a büntetőeljárás során, akik jogi érdekeik érvényesítésében jelentős szerepet játszanak. A jogrendszerek különböző fejlődési szakaszainak vizsgálata során megfigyelhetjük, hogy a sértett jogai és lehetőségei az idők folyamán hogyan alakultak.

A jogtörténet vizsgálata lehetőséget biztosít arra, hogy mélyebb betekintést nyerjünk a büntetőeljárások szereplőinek, különösen a sértettnek a helyzetébe, valamint azok változásába az idők folyamán. A sértett büntetőeljárásbeli szerepe az évszázadok során folyamatosan változott, összhangban a társadalmi, politikai és gazdasági átalakulásokkal. Az a kérdés, hogy milyen jogi eszközök állnak rendelkezésre a sértett jogainak védelmére, különös jelentőséggel bír a büntetőeljárási jogban, hiszen a sértett helyzete tükrözi az adott társadalom jogi és morális értékrendjét. Tanulmányom során bemutatom a sértett szerepének történeti fejlődését a magyar jogban, valamint a nemzetközi jog összehasonlító elemzésével, a magyar jogrendszer sértettjét összevetem más jogrendszerekkel, különös tekintettel Szlovákia jogrendszerére. A történeti kutatás során különös figyelmet fordítok a sértett jogi helyzetének alakulására, kezdve a legelső büntető perrendtartásunktól, egészen a modern kor büntetőeljárásáig.

A magyar jogfejlődés kiindulópontjaként a Csemegi-kódexet és a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikket vettem alapul, amelyek megalapozták a modern magyar büntetőeljárást, és korukhoz képest megfelelően szabályozták a jogi helyzetet. Azonban a szocializmus időszakában, különösen a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény, az 1962. évi 8. törvényerejű rendelet és a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény hatására a sértett szerepe háttérbe szorult, és az állam vált a büntetőeljárások domináns szereplőjévé. A jogi normák fejlődése összhangban van a társadalmi értékek változásával, amely igényeket követve a sértettek jogai is folyamatos változásokon mennek keresztül.

Ezzel párhuzamosan összehasonlítom Magyarország jogfejlődését Szlovákiáéval, amelynek jogfejlődésével a történelem során több alkalommal is párhuzamot tudunk vonni, különösen a Csemegi-kódex és az első büntető perrendtartásunk korszakában. A szocialista jogrendszer hatása mindkét ország tekintetében meghatározó volt, és kutatásom során arra is kitérek, hogy a szlovák jog miként fejlődött tovább az Európai Unióhoz való csatlakozás után. Az összehasonlító elemzés keretében az unió aktuális jogszabályait és azok befolyását vizsgálom a sértetti jogokra, beleértve a legújabb uniós irányelveket is. A modern jogalkotásban, különösen a 2017. évi XC. törvény bevezetésével, a sértett jogainak védelme új megközelítést kapott, amelyhez az Európai Unió jogalkotása is jelentősen hozzájárult. Az Európai Unió jogalkotása, mint például a 2001/220/IB Kerethatározata és a 2012/29/EU irányelv, szintén jelentős hatással vannak a sértettek jogi státuszára, mivel biztosítják a sértettek méltányos bánásmódját és jogainak érvényesítését.

A kutatás nemzetközi kontextusban is kiterjed a szlovák és magyar büntetőjárási rendszerek összehasonlítására, kiemelve a hasonlóságokat és különbségeket. A későbbiek során Oroszország jogfejlődését is bemutatom, amely közös múltra vezethető vissza Magyarországgal és Szlovákiával a szovjet rendszer idejét tekintve, amikor a marxista-leninista nézet volt az uralkodó, amely nagy hatással volt a büntető eljárásjogra, különösen a sértett jogi helyzetére.

A jogtörténeti rész vizsgálata során a történeti és összehasonlító jogtudomány módszereit használom. A történeti elemzés segítségével bemutatom, hogyan változtak a normák és intézmények a különböző korszakokban, amíg az összehasonlító módszer lehetőséget nyújt arra, hogy párhuzamokat vonjak különböző jogi jogrendszerek között. Ehhez kapcsolódva kiemelt figyelmet fordítok azokra a jelentős jogtudósokra, akik a történeti és összehasonlító jogtudomány módszereit alkalmazták, mint például Henry Maine, Giambattista Vico és Fried.

Tanulmányom célja, hogy feltárjam, hogyan változott a sértett szerepe a történelmi és kulturális kontextustól függően és milyen hatással voltak ezek a változások a jogi gyakorlatra. Az alapkérdés tehát az, hogy a sértett szerepe hogyan változott a magyar büntetőeljárások során, és milyen hatásokat gyakoroltak a jogfejlődésre a szocializmus és a nemzetközi hatások. Kutatásom során, az összehasonlító elemzés segítségével feltárom, hogy milyen tanulságok vonhatók le más jogrendszerek – különösen Szlovákia– példái alapján.

Hipotézisem szerint a sértett szerepe jelentősen differenciálódott az évszázadok során, reflektálva a társadalmi és jogi reformokra. Mind történeti, mind összehasonlító szakaszok során kritikai szemmel vizsgálom és értékelem a változásokat, megkísérelve azok társadalmi és jogi kontextusban való elhelyezését. A tanulmány várhatóan hozzájárul a sértetti jogok és a büntetőeljárás dinamikájának jobb megértéséhez, különös tekintettel a jelenlegi jogi reformokra és azok hatásaira. A modern büntetőeljárásban a sértett szerepe egyre inkább felértékelődik, ami nyomon követhető a nemzetközi és hazai jogfejlődésen keresztül is. A kutatási eredmények értékelésével nem csupán a történelmi kontinuitást és változásokat szeretném bemutatni, hanem a jövőbeli trendeket és lehetséges fejlesztési irányokat is felvázolni.

A dolgozat hipotézisét az elemzések alapján fogom vizsgálni, remélve, hogy eredményeim hozzájárulnak a jogtudomány és a gyakorlat fejlődéséhez. A sértett jogainak védelme és azok újragondolása kulcsfontosságú a büntető igazságszolgáltatás jövője szempontjából, és ezen a területen további kutatásokra van szükség. Vizsgálatom során speciális figyelmet fordítok arra, hogy a sértett szerepének változását a társadalmi és jogi változások tükrében értelmezzem. Végezetül, a tanulmányom kísérletet tesz arra, hogy átfogó képet nyújtson a sértett jogainak fejlődéséről és a jelenlegi helyzetéről az Európai Unió és Magyarország kontextusában.

Összefoglalva, a tanulmány egy komplex, többdimenziós elemzést nyújt, amely átfogó betekintést enged a büntetőeljárásjogi folyamatokba és a sértett szerepének evolúciójába.

A sértett szerepének történeti alakulása Magyarországon

A sértett szerepe a büntetőeljárásban jelentős változásokon ment keresztül az idők folyamán. A feudalizmus végére a büntetőeljárás vagy írásbeli perként, vagy sommás szóbeli eljárásként zajlott, amelyek leginkább szokásjogon alapultak, törvények alapján csupán a perek elenyésző része zajlott. Egységes eljárásrendről nem beszélhettünk. A nemesek ellen folytatott eljárásra az írásbeliség volt a jellemző, ahol a sértettnek, mint vádlónak, kiemelt szerepet jutott.[1]

A Csemegi-kódex a büntetőjog zsinórmértékévé vált, amely számos büntetőeljárási rendelkezést is tartalmazott, azonban az első bűnvádi perrendtartásunk az 1896. évi XXXIII. törvénycikk volt. Ez a törvénycikk elsőként szabályozta a sértettek jogaira vonatkozó rendelkezéseket, amelyek lehetővé tették számukra, hogy aktívan részt vegyenek az eljárásban. Megalkotásánál elsődleges szempont volt, hogy megfeleljen a közjog szellemének, a hazai jogfejlődésnek, és összhangban legyen a társadalmi elvárásokkal. A kodifikáció fontos szempontja volt, hogy az állam érdekeit akként biztosítsa, hogy közben mások jogait csak a szükséges mértékig korlátozza. A törvény célja a sértettek jogainak védelme és megerősítése volt.[2] Megalkotásának egyik vezérelveként szolgált az a felfogás, hogy a bűncselekmény nem az állam, hanem a magánszemély érdekeit sérti elsősorban. Ebből adódóan az eljárás irányelve a vádelv, amely szerint a felek jogegyenlőséget élveznek a per során, így a sértett indítványára történik a per bizonyítása is. A bíró szerepe a per vezetése.[3] A kor szellemének megfelelően leginkább azon sértettek számára adott lehetőséget jogaik érvényesítésére, akik jelentős vagyonnal rendelkeztek, bár ezt sem a jogszabály, sem annak indokolása nem említi.

A 20. század elején a jogi környezet változásai a sértett jogainak csökkenését eredményezték. Az állam szerepe a büntetőeljárásokban megerősödött, különösen 1951. évi III. törvény, az 1962. évi 8. törvényerejű rendelet és a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény bevezetésével, amelyek középpontba állították az állami érdeket. A sértettek jogai ekkor háttérbe szorultak. Az ügyészség átvette a vád szerepét, amely csökkentette a sértettek aktív részvételét az eljárásban. A büntetőeljárás során a sértettek sokszor nem kaptak kellő támogatást az állami szervektől, ami a jogérvényesítést is nehezítette.

A kommunista rendszer általi hatalomátvételt követően, 1949-től a marxista-leninista eszmék váltak meghatározóvá.[4] Az 1951. évi III. törvény megalkotására hatással volt a szocialista szellemiség. A jogszabály lehetővé tette, hogy az eljárás minden résztvevője saját anyanyelvét használhassa az eljárás során.[5] A szovjet eszmék figyelembevételével a jogszabály többszöri módosításának köszönhetően, egyre nagyobb teret kapott a törvényesség tiszteletben tartása.

A szocializmus megjelenését követő első évtizedben marxista szerzők az összehasonlító jogtudomány lehetőségeiről publikáltak.[6] A hatvanas évek elején olyan magyar szerzők jelentek meg, akik a szocialista jogösszehasonlítással szemben, jelentőséget tulajdonítottak a nemzetközi összehasonlító jognak. Szabó Imre és Eörsi Gyula munkái a marxista-leninista eszmékkel szemben, a nyugat-európai tudományterületet próbálták elismertetni Magyarországon.[7]

Az 1962. évi 8. törvényerejű rendeletet a szocializmus ideje alatt az 1951. évi III. törvény ellentmondásainak feloldása érdekében alkották meg. A módosítás célja volt, hogy a büntető eljárás gyorsabbá és egyszerűbbé váljon, továbbá megfeleljen a szocialista törvényesség követelményeinek.[8] A kodifikációnak köszönhetően a sértett és a magánfél eljárásjogi helyzete nem változott. Elhagyta a módosítás a vagyon elleni bűncselekményeket a magánvádas ügyeknél, azokat az emberi méltóság elleni kisebb súlyú bűncselekményekre korlátozta. A magánvádas ügyekben kötelezővé tette a meghallgatást és megpróbálta kibékíteni a feleket.[9]

A hatvanas évek végére, a szocialista eszmék mellett, a jogösszehasonlítást a világpolitikában megjelent békés együttélés is legitimálhatta.[10]

Az 1973. évi I. törvény megalkotásánál figyelembe vették, hogy az 1970-es évektől igény jelentkezett a sértett szerepének jobbítására a büntetőeljárásjogban. Az állampolgári jogok védelme jelentőssé vált a törvényesség erősítése mellett. A kodifikáció célja az eljárás további gyorsítása, ami jogpolitikai követelmény eredménye.[11] Az ügyész szerepének erősödésével, csökkent a sértett szerepe a büntetőeljárásban. Vádlóként szűkültek a lehetőségei, magánfélként a jogai nem változtak.[12] A jogszabályi rendelkezés lehetőséget nyújtott a sértett számára a nyomozás befejezését követően az iratbetekintésre, a bizonyítási indítványok megtételére és arra, hogy észrevételt tegyen az eljárás bármely szakaszában. Lehetőséget kapott a jogairól és a kötelezettségeiről való felvilágosításra, továbbá a tárgyaláson megillette a kérdezés és a felszólalás joga [1973. évi I. törvény 53. § (2) bek. a)-d)].

Az 1998. évi XIX. törvény megalkotásánál már szerepet játszottak a nemzetközi jogi kötelezettségek is,[13] valamint, az ezen a szabályozáson alapuló strasbourgi Emberi Jogi Bírósági gyakorlat. A kodifikációs munkálatok legfontosabb elveit a 2002/1994. (I. 17.) Korm. határozat foglalta össze, amely a sértett szempontjából jelentős pozitív változásokat fogalmazott meg.

A joggyakorlatban ez a tendencia a rendszerváltás után is folytatódott, amikor a jogalkotás a demokratikus normákra helyezte a hangsúlyt. A 2010-es évek elejére a sértettek jogainak védelme ismét középpontba került, de a múltbéli korlátozások nyomai még mindig érezhetőek voltak. A társadalmi igények és a jogi elvárások fokozatosan egyre inkább a sértettek jogainak védelmére irányultak, különösen az Európai Unió irányelveinek hatására.

Modern jogfejlődés

A modern jogalkotás során a sértett jogainak védelme új megvilágosítást kapott, különösen a 2017. évi XC. törvény bevezetésével. Az új törvénnyel szemben elvárás volt, hogy az 1998. évi XIX törvény hibáit kijavítsa, és hogy megfeleljen a korszak büntetőeljárási követelményeinek, az Alaptörvénynek, továbbá a nemzetközi elvárásoknak.[14] A törvény figyelembe vette az Európai Unió irányelveit, amelyek a sértettek jogainak megerősítését tűzték ki célul. Völner Pál államtitkár, a kodifikáció során kiemelkedő fontosságot tulajdonított annak, hogy az új jogszabály harmonizáljon a nemzetközi és uniós joggal. Mivel a nemzetközi bűnügyi együttműködés kulcsfontosságúnak tartja a bűncselekménnyel összefüggésben a sértett vagyontárgyainak visszaszolgáltatását, a törvényjavaslatban igyekeztek átfogóan szabályozni annak visszaadására irányuló közvetlen és formális jogsegélyi együttműködést.[15] A 2017. évi törvény bevezetésével a magyar jogalkotás újra értelmezte a sértett szerepét. A jogszabályi környezet megváltozása mellett a társadalmi tudatosság is nőtt a sértettek jogainak védelmében. A jogi változások célja a sértettek érdekeinek fokozottabb védelme volt. Az új törvény különös figyelmet fordít a sértettek tájékoztatására is, és lehetőséget nyújt részükre közvetítői eljárás igénybevételére, amely során a sértett szerepe szintén előtérbe kerül. E változások tükrözik a társadalmi elvárásokat, amelyek a sértettek méltóságának megőrzésére irányulnak.

A modern jogfejlődés kiemelkedő jelentőségű reformja, hogy a jogalkotás folyamata során a jogalkotók figyelembe vették a társadalmi változásokat és a bűncselekmények áldozatainak igényeit. A jogi keretek között a sértettek jogainak védelme prioritást élvezett, mivel a jogalkotók egyre inkább elismerték a sértettek közvetlen érdekeit.

A 2017. évi XC. törvény, jelentős előrelépést jelentett a sértettek jogainak védelme érdekében, de a jövőbeni jogalkotás során továbbra is szükséges a folyamatos fejlődés és a jogi normák korszerűsítése. A kodifikátoroknak figyelembe kell vennie a jogtudósok véleményét és a joggyakorlat tapasztalatait, amelyek egyaránt fontos szerepet játszanak. A jövőbeni jogi reformok célja, hogy tovább erősítsék a sértettek jogait és támogassák jogaik érvényesítését.

A hazai szabályozásra[16] jelentős befolyással volt az Európai Unió Tanácsának a sértett jogállásáról szóló 2001/220/IB Kerethatározata, továbbá a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/ IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU Irányelve.

A Tanács a Budapesti Ütemtervben[17] meghatározta, hogy a bűncselekmények áldozatainak védelme és jogaik megszilárdítása érdekében, uniós szinten kell fellépni. Ennek érdekében alkotta meg az Európai Parlament és Tanács a fenti számú Irányelvét. Az Irányelv preambulumában határozza meg célkitűzéseit. Arra sarkallja a tagállamokat, hogy biztosítsák a büntetőeljárás során a sértettek – az Irányelv szóhasználata szerint, az áldozatok – aktív szerepét, felmérve az erre vonatkozó igényeket. Az áldozat érdekeinek védelme érdekében előírja a mindenre kiterjedő tájékoztatását, erőszakos bűncselekmények áldozatainak orvosi ellátásának biztosítását, szükség esetén tolmács, és jogi segítségnyújtás biztosítását. Előírja a személyes adatok védelmét, valamint az eljárás közvetítő segítségével történő lezárásának lehetőségét. Rendelkezik a büntetőeljárást megelőző segítségnyújtásról, a büntetőeljárás során kíméletes bánásmód biztosításáról, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának betartásával. Az eljárás során megköveteli a tisztességes bánásmód betartását.[18]

Az új Be. indokolása reformként határozza meg a sértett jogainak szabályozását, hiszen a törvény megteremti a feltételeit annak, hogy a sértettek, igényeiknek megfelelően, megkülönböztetett bánásmódban részesülhessenek. A büntetőeljárás során, a sértettnek lehetőséget biztosít sérelme előadására, annak feldolgozására, és arra, hogy jóvátételi igényének érvényt szerezzen. A törvény mindezt lehetőségként kínálja fel, a döntést a sértett belátására bízza.[19]

Dobrocsi Szilvia kutatásának eredményeként úgy vélekedik, hogy a büntetőeljárás sértettjére vonatkozó szabályozás széleskörű és összetett. Történelmi fejlődése során, szerepe kiemelkedett az eljárás jelentéktelenségéből és előtérbe került, de a jövőre vonatkozóan, várhatóan lesznek még jogi szabályozások a kutatások eredményeképpen.[20]

Összehasonlító elemzés

Mint ahogy Fekete Balázs írta tanulmányában, az összehasonlító módszer a modern jogtudományban elengedhetetlen, amennyiben tudományos értékű válaszokat akarunk kapni kutatásunk során.[21] A szakirodalom egységes álláspontja szerint, az összehasonlító módszert már a jogtörténet korai korszakaiban is alkalmazták, gyakran jogpolitikai céllal.[22] Leibniz munkássága során az összehasonlító módszer jogászi felhasználásának kérdéseivel foglalkozott, és elutasította a római jog kizárólagosságát.[23] Montesquieu pedig a jogrendszerek szisztematikus tanulmányozásával próbálta kutatni a dolgok természetében megtalálható alapelveket.[24]

A sértett szerepének összehasonlító elemzése során a magyar büntetőeljárás és mint említettem, az uniós tagállamok közül Szlovákia büntetőeljárásjogi keretei közötti párhuzamokat vizsgálom. A jogi normák és eljárások összehasonlítása rávilágít arra, hogy a különböző jogrendszerek miként kezelik a sértettek jogait és lehetőségeit. Szlovákiában a sértettek jogi státusza hasonló fejlődési pályát mutatott, és mutat a mai napig.

Már az Osztrák-Magyar Monarchia idejében közös jogrendszere volt a két államnak, tekintettel arra, hogy a jelenlegi Szlovákia a Nagy-Magyarország felvidéki részét képezte. Tehát az akkori Felvidékre is a Csemegi-kódex rendelkezései, majd az 1896. évi XXXIII. törvénycikk volt az irányadó a sértettet illetően.

Az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződést követően Magyarország területét felosztották, és az akkori felvidéken jött létre Csehszlovákia, mint új állam.[25] A létrejött csehszlovák nemzetállam Bajcsi Ildikó 2023. október 14-én, a Történelemtanárok 33. Országos Konferenciáján tartott előadásán tartott álláspontja szerint az egységes politikai nemzet fikciójára épült rá, amelynek központja Prága volt, de a szlovákok nem voltak egyenrangú felek a centralizált államban.[26] Csehszlovákia jogfejlődését tekintve, újabb párhuzam a szocialista időszakban vonható, hiszen a marxista-leninista nézetek hatására, a szocializmus szelleme hatotta át fejlődését mind jogilag, mind politikailag, ugyan úgy, mint hazánkét is. A kommunista hatalomátvételt követően, továbbra is a Prága-központúság volt a jellemző, amely feszültségeket szült a cseh és szlovák nemzetek között. A nyolcvanas évek második felére, a Szovjetunióban bekövetkezett változásokat követően, demokratizálódási folyamat indult meg az országban. 1989 novemberében, a folyamatos tüntetéseket követően, a hatalmi rendszer összedőlt és az ezt követő évben kiírt választásoknak köszönhetően, előtérbe kerültek a szlovák nép problémái, amelynek eredményeként 1993. január 1-én a két nemzet kettévált, és létrejött a Szlovák Köztársaság és a Cseh Köztársaság. A Szlovák Köztársaság a létrejöttéről szóló nyilatkozatában leírta, hogy az Európai Tanácshoz kíván csatlakozni, célja a demokratikus többpártrendszer biztosítása, és mindenekelőtt az emberi és állampolgári szabadságjogok tiszteletben tartása, amelyekkel a szabadság, az igazságos rend és a béke garanciáit kívánta megteremteni.[27]

Majd az Európai Unióhoz való 2004-es csatlakozást követően, mint fentebb leírtam, amikor már Szlovákiáról beszélünk, újra párhuzamot vonhatunk a két ország jogalkotása között, hiszen Szlovákia is figyelembe veszi az Európai Unió irányelveit, mint uniós tagállam. A jogalkotás során a szlovák törvények is hangsúlyozzák a sértettek aktív részvételét az eljárásban, ami a joggyakorlatban is megnyilvánul.[28]

A modern jogalkotás időszakában, az uniós jogalkotásnak köszönhetően, minden tagállam igyekszik megfelelni az elvárásoknak, ezáltal Szlovákia is. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2005. május 24-én fogadta el, a büntető perrendtartásról szóló 301/2005. számú törvényt, amely tartalmazza a sértett fellépésének lehetőségeit a Szlovák Köztársaság területén, a büntetőeljárás teljes időtartamára vonatkozóan.[29] A jogszabály beiktatta a Tanács 2001/220/IB sértett jogállásáról szóló kerethatározatát, és a 2002/465/IB közös nyomozócsoportokról szóló kerethatározatát. A mai napig 58 módosításon ment keresztül. Kutatási témámból adódóan számomra a legjelentősebb módosítás a 274/2017.[30] számú jogszabálynak köszönhető, amely a bűncselekmények áldozatairól és az egyes törvények módosításáról szól. A fenti törvény beiktatta a Tanács 2004/80/EK[31] számú irányelvét, amely lehetővé teszi a bűncselekmények áldozatai részére, hogy a bűncselekmény során őket ért károk enyhítésre kerüljenek, függetlenül attól, hogy a bűncselekmény elkövetésére melyik uniós tagállamban került sor, továbbá a 2012/29/EU számú irányelvet.

Az Európai Unió a 2001-es szabályozása során még sértettekről beszél, viszont a 2012-es irányelv már áldozatokat említ. Szlovákia, hasonlóan Magyarországhoz ugyan beiktatta mindkét jogszabályt, de külön rendelkezik a sértettekről (poškodený), és külön az áldozatokról (obeť). Amíg a sértettek jogállását a 301/2005 büntető perrendtartás szabályozza, addig az áldozatok jogállását a 274/2017 számú törvény rendezi. A szlovák szakirodalomban a sértett fogalmának meghatározása több nézőponton alapul, amíg a bűncselekmények áldozataival, az elkövető és az áldozat közötti kapcsolatokkal, interakciókkal a bűncselekmény előtt, alatt és után külön, interdiszciplináris tudományág, a viktimológia foglalkozik.[32]

301/2005 számú törvény 10. § rendelkezése szerint a büntetőeljárás alanya az lehet, aki az eljárás lefolytatására befolyással bír, és akire vonatkozóan a büntető perrendtartás kötelezettségeket és jogokat állapít meg. A büntetőeljárás sértettje pedig ugyan ezen jogszabály 46. §-a által megfogalmazott személy. A büntetőeljárás szempontjából sértettnek tekint minden olyan természetes személyt, akit bűncselekmény következtében sérelem, vagyoni kár, nem vagyoni vagy egyéb kár vagy más módon sérelem ért. A büntetőeljárásban a károsult azonos státuszát jogi személyek is betölthetik, abban az esetben, ha bűncselekmény áldozatává váltak, pl. okozott vagyoni kár vagy abban az esetben, ha az elkövető a sértett kárára bűncselekmény útján gazdagodott.[33]

A bűncselekmények és a hatalommal való visszaélés áldozataira vonatkozó igazságszolgáltatás alapelveiről szóló ENSZ-nyilatkozat [34] szerint, a bűncselekmények áldozatai azok a személyek, akik egyénileg vagy kollektíven sérelmet szenvedtek el, beleértve a fizikai vagy pszichés károsodást, érzelmi szenvedést, gazdasági veszteséget vagy súlyos megsértést. Továbbá azok, akiknek alapvető jogait súlyosan megsértették olyan cselekedettel vagy mulasztással, amely sérti a tagállamokban hatályos nemzeti büntetőjogokat, ideértve azokat a törvényeket is, amelyek a hatalommal való visszaélés büntethetőségét megállapítják.

A Szlovák Köztársaság bűncselekmények áldozatairól szóló törvénye meghatározza az áldozat fogalmát.[35] A jogszabályi meghatározás szerint áldozat az a természetes személy, aki vagyoni, nem vagyoni vagy egyéb kár következtében sérelmet szenvedett vagy sérelmet kellett volna szenvednie, vagy akinek törvény által védett jogait vagy személyi szabadságát megsértették vagy fenyegették. A jogszabályi rendelkezés alapján, azt a természetes személyt, aki a bűncselekmény áldozatának érzi magát, áldozatnak kell tekinteni egészen addig, amíg az ellenkezője be nem bizonyul, vagy nem nyilvánvaló, hogy az áldozat helyzetével való visszaélésről van szó – az úgynevezett áldozati státusz vélelme.[36] Áldozat alatt elsődlegesen a bűncselekmény által megsérült személyt érti, másodlagosan pedig a bűncselekmény következtében elhunyt személy hozzátartozóját is. Hozzátartozó alatt a szülőket, gyermekeket, testvéreket, házastársat, örökbefogadottat, örökbefogadót kell érteni, aki az elhunyttal legalább egy éve közös háztartásban élt, vagy általa eltartott személyt.[37]

A különböző jogrendszerek közötti összehasonlítás lehetőséget ad arra, hogy megértsük, milyen társadalmi és jogi tényezők befolyásolják a sértett jogainak alakulását. Az összehasonlító jogtudomány segít azonosítani azokat a legjobb gyakorlatokat, amelyek hozzájárulhatnak a sértettek jogainak védelméhez. A jogtudományi elemzések során a jogalkotás folyamatának megértése mellett a joggyakorlat tapasztalatait is figyelembe kell venni.

A nemzetközi összehasonlítás során tekintettel kell lenni a kulturális és történeti különbségekre is, amelyek befolyásolják a jogi normák alakulását. Az eltérő jogi keretek és a különböző országok joggyakorlata lehetőséget ad arra, hogy a legjobb gyakorlatokat alkalmazzuk a sértettek jogainak védelme érdekében. Az uniós jogi normák és irányelvek harmonizációja szintén kulcsszerepet játszik a különböző tagállamok jogi rendszereinek közelítésében.

A jövőbeni jogalkotás során fontos, hogy a magyar jogalkotók figyelembe vegyék a nemzetközi tapasztalatokat, és alkalmazzák a legjobb gyakorlatokat a sértettek jogainak védelmében. Az összehasonlító jogi elemzés segíthet a jogi reformok irányának meghatározásában és a jogi normák fejlődésének elősegítésében.

Jogtudósok véleménye és kutatási elvei

Fekete Balázs szerint a történeti jogi elemzés lehetőséget ad arra, hogy megértsük a jog fejlődésének folyamatos átalakulását, amely nemcsak az aktuális társadalmi és politikai környezetre reagál, hanem történeti előzményekre is támaszkodik.[38] A jogtörténet egyfajta kronológiai fejlődést mutat be, amely során a jogi normák és eljárások az adott társadalmi és politikai helyzethez igazodnak. Ebben az értelemben a tanulmányom a jogfejlődés történeti ciklusait vizsgálja, és bemutatja, hogyan befolyásolják a különböző társadalmi változások a sértett jogi helyzetét. Henry Maine, korszakának pozitivista szellemiségű tudósaival egyetemben azt a nézetet vallotta, hogy az emberi természet és a társadalom is bizonyos törvényszerűségek mentén működik, és a jogfejlődésnek is megvannak a maga törvényszerűségei. Módszere arra világít rá, hogy a jogi változásokat konkrét történeti példák és empirikus adatok alapján kell megérteni. Az ilyen típusú elemzések elengedhetetlenek ahhoz, hogy ne csak a jelenlegi jogszabályokhoz viszonyítsunk, hanem megértsük azok történeti fejlődését is.[39]

Thomas Kuhn paradigmaelmélete jól használható a jogösszehasonlításban is. Kuhn szerint a tudományban nagy változások, vagyis paradigmaváltások következnek be, amikor egy új módszer vagy megközelítés alapjaiban változtatja meg a tudományt. Ez a jogban is így van, a különböző jogi paradigmák, például a történeti és összehasonlító módszerek, idővel változnak és fejlődnek.[40]

Giambattista Vico olasz jogtudós a történelem ciklikus jellegére hívta fel a figyelmet. Úgy gondolta, hogy az emberi történelem különböző fázisokon megy keresztül – istenek, hősök és emberek kora –, és ezek a ciklusok visszatükröződnek a jogrendszerek fejlődésében is. Az összehasonlító módszer segítségével a jogfejlődés példáit általános történetfilozófiai állításai alátámasztására és illusztrációjára használta fel.[41]

A jogtudományban megjelenő kutatási elvek és jogtudósok véleménye, mint Henry Maine, Thomas Kuhn és Giambattista Vico, szintén hozzájárulnak a sértett jogi helyzetének mélyebb megértéséhez, de említhetném akár Montesquieu és Savigny munkásságát is. Montesquieu nem a természetjog alapelveit vizsgálta, hanem a jogrendszerek szisztematikus tanulmányozására helyezte a hangsúlyt.[42] A jogot egy organikus fejlődési folyamatként értelmezte, amely a nép szellemének, kultúrájának és hagyományainak terméke. Friedrich Carl von Savigny szerint a jog fejlődése szorosan összefonódik a történeti és társadalmi tényezőkkel, ezért nem lehet egyetlen jogrendszert sem megérteni a történeti összefüggései nélkül.[43] Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a jogfejlődés nem csupán nemzeti alapú szokásjogra vezethető vissza, hanem hatással vannak külső hatások, mint a nemzetközi jogfejlődés, amely jelentős hatást tud elérni egy adott nemzet kodifikációját illetően.[44]

Anselm Feuerbach a jogtudomány empirikusságát tartotta lényegesnek, és álláspontja szerint, a jogi kutatás lényege, hogy térben és időben az összes létező jogrendszert át kell ölelnie.[45]

Hegel tanai szerint a történelem törvényszerűségekkel rendelkezik, amelyek megismerhetők, továbbá azt az álláspontot képviselte, hogy a történelemnek a célja a meghatározó eszmék előrehaladása.[46]

Dobrocsi Szilvia is kiemelte „A sértett jogérvényesítési lehetőségeinek változása a büntetőeljárásban” című tanulmányában, hogy a büntetőeljárás és a sértett büntetőeljárásbeli szerepe a társadalom fejlettségéhez, és nézeteihez mérten, folyamatosan változott.[47]

A jogtudományi elemzések során fontos, hogy a kutatók figyelembe vegyék a jogi normák mögött meghúzódó társadalmi és kulturális tényezőket. A jogalkotás folyamata nem csupán jogi, hanem politikai és társadalmi dimenziókkal is rendelkezik, amelyek befolyásolják a jogi normák alakulását. Az elméleti keretek és a történeti perspektíva együttes alkalmazása segít a sértett jogainak alakulásának megértésében.

A jogtudományi elemzés nemcsak a múltbéli jogi normák megértésére, hanem a jövőbeni jogalkotás irányának meghatározására is irányul. A jogalkotók számára a jogtudósok véleménye és kutatási elvei iránymutatást nyújtanak a jogi reformok során. A sértettek jogainak védelme érdekében fontos, hogy a jogalkotás figyelembe vegye a tudományos kutatások eredményeit és a jogi normák fejlődését.

Összegzés

Az előzőekben kifejtettek alapján világossá vált, hogy a sértett szerepe a büntetőeljárásban jelentős változásokon ment keresztül az idők folyamán. A 19. században, az első bűnvádi perrendtartásunk bevezetésével a sértettek jogai hangsúlyosabbá váltak, lehetővé téve számukra, hogy aktívan részt vegyenek a jogi eljárásokban. Ez a fejlődés azonban a 20. század közepén erős hanyatláson, mélyzuhanáson ment át, amikor az állam szerepe dominálni kezdett, és a sértettek jogai jelentősen csökkentek. Az állam által képviselt érdekek a sértettek jogait sok esetben háttérbe szorították.

A 2017. évi XC. törvény bevezetésével azonban újra középpontba került a sértettek jogainak védelme. Ez a törvény figyelembe vette az Európai Unió irányelveit, és célja a sértettek jogainak megerősítése volt. A közvetítői eljárások bevezetése új lehetőségeket teremtett a sértettek számára, hogy közvetlen kapcsolatba lépjenek az elkövetőkkel, ami elősegíti a konfliktusok békés megoldását.

A jogi keretek megváltozása mellett a társadalmi tudatosság is nőtt a sértettek jogainak védelmében. A jogalkotók fokozott figyelmet fordítanak a sértettek tájékoztatására és jogaik érvényesítésére. A jogi keretek megváltoztatása és a társadalmi igények figyelembevételével a sértettek jogai újra hangsúlyt kaptak a büntetőeljárásokban.

Az összehasonlító elemzés során látható, hogy a magyar jogi rendszer fejlődése párhuzamosan zajlik más Európai Unió tagállamaival, ahol a sértettek jogi státusza hasonló irányban változott. A nemzetközi összehasonlítás segít azonosítani a legjobb gyakorlatokat, amelyek hozzájárulhatnak a sértettek jogainak védelméhez. A jogi normák és eljárások összehasonlítása nemcsak a jogi keretek megértését segíti, hanem a társadalmi és jogi tényezők közötti összefüggéseket is feltárja.

A jogtudósok, mint Henry Maine, Montesquieu, Savigny és Vico, hozzájárulnak a sértett jogainak mélyebb megértéséhez. Maine induktív megközelítése és Montesquieu nézetei a jogi normák társadalmi kontextusáról, hangsúlyozzák a jog és a társadalom közötti szoros kapcsolatot. Savigny jogi fejlődése pedig a nép szellemének kifejeződését emeli ki, amely szintén releváns a sértettek jogainak vizsgálatában.

A jövőbeni jogalkotás során fontos, hogy a jogalkotók figyelembe vegyék a tudományos kutatások eredményeit és a jogi normák fejlődését. A sértettek jogainak védelme érdekében szükséges a jogalkotás folyamatos korszerűsítése és az eljárások egyszerűsítése. A jogalkotók számára a jogtudósok véleménye és kutatási elvei iránymutatást nyújtanak a jogi reformok során.

A jogi reformok célja, hogy a sértettek jogai megerősödjenek, és a jogérvényesítési lehetőségek szélesebb körűek legyenek. Az elemzés során nyert tapasztalatok és a jövőbeni jogalkotás irányai együttesen hozzájárulhatnak a sértettek jogainak további fejlődéséhez. Az eddigi változások figyelembevételével várható, hogy a jövőben a sértettek jogai még hangsúlyosabb szerepet kapnak a büntetőeljárások során.

A tanulmány célja, hogy felhívja a figyelmet a sértettek jogainak folyamatos fejlődésére és a jogi környezet változásainak fontosságára. A jogi normák alakulása mellett a társadalmi értékek és a jogalkotás szoros kapcsolatának megértése is elengedhetetlen a sértettek jogainak védelme kapcsán. A jövőbeni kutatások és jogi reformok során a történeti és összehasonlító megközelítések alkalmazása kulcsfontosságú lehet a jogi rendszerek további fejlődése érdekében.

A jogfejlődés egyik legfontosabb tanulsága, hogy a jog nem egy statikus rendszer, hanem folyamatosan változik a társadalmi és politikai változásoknak megfelelően. A sértett jogi helyzete különösen érzékenyen reagál ezekre a változásokra, hiszen a sértettek jogai az idők során hol erősödtek, hol gyengültek, attól függően, hogy a jogrendszer inkább az állam vagy az egyének érdekeit részesítette előnyben. A modern büntetőjárási rendszerek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a sértettek jogainak védelmére, és ez a trend a jövőben várhatóan tovább erősödik.

Bibliográfia

Atzél Béla: A bűnvádi perrendtartás, (1896. évi XXXIII. t.-cz.), Pozsony-Budapest, Stampfel Károly kiadása, 1900.

Bajcsi Ildikó: Csehszlovákia felbomlása és a magyar kisebbség a rendszerváltást követően, A Történelemtanárok (33.) Országos Konferenciáján 2023. október 14-én, tartott előadás írásos változata, https://tte.hu/wp-content/uploads/2023/10/Csehszlovakia-felbomlasa-es-a-magyar-kisebbseg-a-rendszervaltast-kovetoen.pdf (Letöltés: 2024. október 10.)

Constantinesco, Léontin-Jean: Traité de droit comparé I. Introduction au droit comparé, Revue internationale de droit comparé, Vol. 24, No. 2, Avril-juin 1972

Czine Ágnes: Büntetőjogi és büntetőeljárásjogi törvények 1944-1990, in Czine Ágnes (szerk.): Király Tibor Emlékkötet, Budapest, Orac Kiadó, 2022.

Dobrocsi Szilvia: A sértett jogérvényesítési lehetőségeinek változása a büntetőeljárásban, Glossa Iuridica, X. évf., 2023/5-6.

Draskovich Edina: A büntetőeljárási törvényről, Képviselői Információs Szolgálat Info Jegyzet, 2020/8, https://www.parlament.hu/documents/10181/4464848/Infojegyzet_2020_8_buntetoeljarasi_torveny.pdf/136f38e2-422c-7ef6-3019-84bf3d6e5e9d?t=1585821416632 (Letöltés: 2023. december 2.)

Fekete Balázs: A modern jogösszehasonlítás paradigmái, Kísérlet a jogösszehasonlítás tudománytörténetének új értelmezésére, Doktori értekezés, Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, 2010.

Hamza Gábor: Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek, Budapest, KJK, 1998.

Hayek, Friedrich A.: The counter-revolution of science: studies on the abuse of Reason, Indianapolis, Liberty Press, 1979.

Kratochwill Ferenc: A sértett jogi helyzete a magyar büntető eljárási jogban, Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990.

Paksa Rudolf – Nagy Béla: 1918–1924. Az Osztrák–Magyar Monarchia felosztása, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet, https://tti.abtk.hu/terkepek/terkepek/1918-1924-az-osztrak-magyar-monarchia-felosztasa (letöltés: 2024. október 10.)

Romža, Sergej: Viktimologické aspekty, in Sergej Romža (a kol.): Alternatívne spôsoby výkonu trestov, Košice, Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2018.

Szabadfalvi József: Viszony az elődökhöz, A marxista jogelmélet reflexiói a két világháború közötti magyar jogbölcseleti gondolkodásról, Jogelméleti Szemle, 2003/4.

Szabó Imre: Az összehasonlító jogtudomány, in Szabó Imre (szerk.): Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963.

Szabó Imre: Jogtudomány és békés együttélés, in Szabó Imre (szerk.): Szocialista jogelmélet – népi demokratikus jog, Budapest, KJK, 1967

Vinogradoff, Paul: The Teaching of Sir Henry Maine, in The Collected Papers of Paul Vinogradoff I, New York, The Legal Classics Library, 1995.

Whitman, James Q: The neo-Romantic turn, in Legrand, Pierre – Munday, Roderick (eds.): Comparative Legal Studies: Traditions and Transitions, Cambridge, Cambridge University Press, 2003.

Hivatkozások

  1. Kratochwill Ferenc: A sértett jogi helyzete a magyar büntető eljárási jogban, Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990, 22–23. ↑
  2. Ld. az 1896. évi XXXIII. törvénycikk indokolása a bűnvádi perrendtartásról ↑
  3. Atzél Béla: A bűnvádi perrendtartás, (1896. évi XXXIII. t.-cz.), Pozsony-Budapest, Stampfel Károly kiadása, 1900, 4. ↑
  4. Szabadfalvi József: Viszony az elődökhöz, A marxista jogelmélet reflexiói a két világháború közötti magyar jogbölcseleti gondolkodásról, Jogelméleti Szemle, 2003/4, 6–10. ↑
  5. Ld. a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény indokolása ↑
  6. Szabó Imre: Az összehasonlító jogtudomány, in Szabó Imre (szerk.): Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963, 74. ↑
  7. Fekete Balázs: A modern jogösszehasonlítás paradigmái, Kísérlet a jogösszehasonlítás tudománytörténetének új értelmezésére, Doktori értekezés, Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, 2010, 161. ↑
  8. Ld. az 1962. évi 8. törvényerejű rendelet indokolása ↑
  9. Kratochwill: A sértett jogi helyzete, 30. ↑
  10. Szabó Imre: Jogtudomány és békés együttélés, in Szabó Imre (szerk.): Szocialista jogelmélet – népi demokratikus jog, Budapest, KJK, 1967, 194–195. ↑
  11. Czine Ágnes: Büntetőjogi és büntetőeljárásjogi törvények 1944-1990, in Czine Ágnes (szerk.): Király Tibor Emlékkötet, Budapest, Orac Kiadó, 2022, 366. ↑
  12. Kratochwill: A sértett jogi helyzete, 32–33. ↑
  13. Ld. Emberi Jogok Európai Egyezménye, Róma, 1950. november 4. ↑
  14. Draskovich Edina: A büntetőeljárási törvényről, Képviselői Információs Szolgálat Info Jegyzet, 2020/8, https://www.parlament.hu/documents/10181/4464848/Infojegyzet_2020_8_buntetoeljarasi_torveny.pdf/136f38e2-422c-7ef6-3019-84bf3d6e5e9d?t=1585821416632 (Letöltés: 2023. december 2.) ↑
  15. Völner Pál expozéja a büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról, 2017. október 4. https://2015-2019.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/parlamenti-allamtitkarsag/beszedek-publikaciok-interjuk/volner-pal-expozeja-a-buntetoeljarasrol-szolo-torveny-modositasarol (Letöltés: 2023. november 12.) ↑
  16. A 2017. évi XC törvény az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében beiktatta a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet ↑
  17. A Tanács állásfoglalása (2011. június 10.) a sértettek jogainak és védelmének különösen a büntetőeljárások során való megerősítésére vonatkozó ütemtervről, 2011/C 187/01. ↑
  18. Ld. Európai Parlament és a Tanács 2012. október 25-i 2012/29/EU irányelve ↑
  19. Ld. T/13972. számú törvényjavaslat indokolással – a büntetőeljárásról; Bevezetés, III. A büntetőeljárási reform főbb irányai. ↑
  20. Dobrocsi Szilvia: A sértett jogérvényesítési lehetőségeinek változása a büntetőeljárásban, Glossa Iuridica, X. évf., 2023/5-6, 212. ↑
  21. Fekete: A modern jogösszehasonlítás, 11. ↑
  22. Uo. 29. ↑
  23. Léontin-Jean Constantinesco: Traité de droit comparé I. Introduction au droit comparé, Revue internationale de droit comparé, Vol. 24, No. 2, Avril-juin 1972, 63. ↑
  24. Fekete: A modern jogösszehasonlítás, 30. ↑
  25. Paksa Rudolf – Nagy Béla: 1918–1924. Az Osztrák–Magyar Monarchia felosztása, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet, https://tti.abtk.hu/terkepek/terkepek/1918-1924-az-osztrak-magyar-monarchia-felosztasa (letöltés: 2024. október 10.) ↑
  26. Bajcsi Ildikó: Csehszlovákia felbomlása és a magyar kisebbség a rendszerváltást követően, A Történelemtanárok (33.) Országos Konferenciáján 2023. október 14-én, tartott előadás írásos változata, https://tte.hu/wp-content/uploads/2023/10/Csehszlovakia-felbomlasa-es-a-magyar-kisebbseg-a-rendszervaltast-kovetoen.pdf (Letöltés: 2024. október 10.) ↑
  27. Uo. ↑
  28. Nález Ústavného súdu Slovenskej republiky č. k. I. ÚS 465/2020 z 1. decembra 2020 ↑
  29. Zákon č. 301/2005 Z. z. Trestný poriadok, 301 ZÁKON z 24. mája 2005. ↑
  30. Zákon č. 274/2017 Z. z. Zákon o obetiach trestných činov a o zmene a doplnení niektorých zákonov, 274 ZÁKON z 12. októbra 2017. ↑
  31. A Tanács 2004/80/EK irányelve (2004. április 29.) a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről ↑
  32. Sergej Romža: Viktimologické aspekty, in Sergej Romža (a kol.): Alternatívne spôsoby výkonu trestov, Košice, Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2018, 138. ↑
  33. § 46 zákona č. 301/2005 Z. z. Trestný poriadok. ↑
  34. Az ENSZ Közgyűlése által 1985. november 29-én elfogadott A/RES/40/34 Nyilatkozat az igazságszolgáltatás alapvető elveiről a bűncselekmények és a hatalommal való visszaélés áldozatai számára. ↑
  35. § 2 ods. (1) písm. b) 1. bod zákona č. 274/2017 Z. z. o obetiach trestných činov. ↑
  36. § 3 ods. 1 zákona č. 274/2017 Z. z. ↑
  37. § 2 ods. 1 písm. d) zákona č. 274/2017 Z.z. ↑
  38. Fekete: A modern jogösszehasonlítás, 53. ↑
  39. Paul Vinogradoff: The Teaching of Sir Henry Maine, in The Collected Papers of Paul Vinogradoff I, New York, The Legal Classics Library, 1995, 182. ↑
  40. Fekete: A modern jogösszehasonlítás, 26. ↑
  41. Constantinesco: Traité de droit comparé, 64–65. ↑
  42. Fekete: A modern jogösszehasonlítás, 30. ↑
  43. James Q Whitman: The neo-Romantic turn, in Pierre Legrand – Roderick Munday (eds.): Comparative Legal Studies: Traditions and Transitions, Cambridge, Cambridge University Press, 2003, 312–344. ↑
  44. Fekete: A modern jogösszehasonlítás, 71. ↑
  45. Hamza Gábor: Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek, Budapest, KJK, 1998, 39–40. ↑
  46. Friedrich A. Hayek: The counter-revolution of science: studies on the abuse of Reason, Indianapolis, Liberty Press, 1979, 385–387. ↑
  47. Dobrocsi: A sértett jogérvényesítési lehetőségei, 198. ↑

 

Beküldve:

Lajos Edina: Gondolatok a választási rendszerek morális megközelítéséhez

A jellemző zsurnalisztikai fordulat szerint „a választási jog nem az igazságról szól”. Én magam ezzel – morális okok miatt – nem értek egyet.[1]

A többségi (egyéni) választási rendszerek, mint nevük is mutatja, az egyének versengésén alapulva, de a többség győzelmét teszik még hatványozottabbá. Aki nyer, az nagy valószínűséggel „nagyon nyer”. Egy akár 20%-kal győztes első helyezett személyét ad absurdum a maradék 80 % ellenzi. Ez erkölcsi szempontból helyteleníthető.

Az arányos (listás) választási rendszerek esetében a parlament összetétele nagy valószínűséggel leképezi a népakaratot, ezért igazságosak. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott nehezedik a súlyos ellenérv. E rendszereknél a kormányozhatóság gyakran ingatag, gyakran lép fel kormányválság és nincs meg a kell többség a legfontosabb törvények elfogadásához. További ellenérv e választási modellel szemben, hogy a választópolgár nem az egyénre szavaz, hanem egy kötött lajstromra, ezért a választójog közvetlenségének elve sérül. A tudomány, majd a gyakorlat erre az aggályra válaszul vezette be a preferenciális arányos (preferenciás listás) rendszereket, ahol a választópolgár valamilyen módon beleszólhat a lista sorrendiségébe.

A fenti problémák miatt tűnnek megfelelő kompromisszumnak a vegyes rendszerek. A magyar megoldás minden kétséget kizáróan ezen kategóriába tartozik, méghozzá az egyéni és listás ág összekapcsolódását megvalósító kompenzációs vegyes rendszerek kategóriájába. (Szemben az egyéni és listás ág elválasztását megvalósító árok-rendszerrel.)

A választójog egyik leginkább erkölcsi relevanciájú vonatkozása a kisebbségek védelme. Ezen érthetjük a nemzeti és etnikai kisebbségek mellett a szociológiai értelemben vett kisebbségeket is. A kisebbségek tekintetében az egyik legmérvadóbb aspektus témánk szempontjából a bejutási küszöb. (Ez hazánkban a listák tekintetében 5%.) Hangsúlyozni szükséges, hogy a jogvédelem egész átfogó rendszerének kell megakadályoznia a kisebbségek diszkriminációját.[2]

Kardinális jelentőségű a pozitív diszkrimináció érvényesítése. A de facto hátrányosabb helyzetben lévők de jure azonos módon való kezelése nem elegendő; ennek kapcsán többlet-védelmet kell megvalósítani.[3]

    • Ha megnehezítik például a kisebbséghez tartozók indulását a választáson a jogszabályok, az diszkriminációt jelent. (Lényegében a magas küszöb is ezt eredményezi.)
    • Amennyiben nem egyértelmű, hogy az adott kisebbséget akarták diszkriminálni, de a rendelkezés/intézkedés hatásában hátrányos megkülönböztetést jelent, akkor a közvetett diszkrimináció vetődik fel. (Voltaképp az 5 %-os küszöb, mivel nem csak nemzeti kisebbségeket szorít hátrányos helyzetbe, egyes megközelítések szerint közvetett diszkriminációt valósíthatna meg – amennyiben nem lenne a kedvezményes nemzetiségi mandátum.)[4]
    • A jelenleg hatályos kedvezményes mandátum viszont egyértelműen pozitív diszkrimináció.
    • Ennél erősebb pozitív diszkrimináció lenne, ha a választópolgároknak nem kellene választaniuk a pártlista és a nemzetiségi lista között, hanem a nemzetiségi választópolgárok akár mindkettőre voksolhatnának. (Ez a pozitív diszkrimináció azonban már a többi választópolgár hátrányos megkülönböztetését valósítaná meg, kvázi az ő emberi méltóságukat sértené az említett rendszer.)
    • De a pozitív diszkrimináció manifesztációja lenne például a nemzetiségek képviseletének megteremtése egy esetleges második kamarában.

Az új magyar választási törvény a listák relációjában egyszintű rendszert vezetett be.[5] Megszűnt ugyanis a megyei szint, és immár csupán országos listák léteznek. (Ez természetszerűleg nem érinti az egyéni kerületeket.) Országos lista pártlistaként vagy nemzetiségi listaként állítható. Ehelyütt is emeljük ki: az országos listás mandátumok elosztása nem csupán az országos listára leadott szavazatok alapján történik, hanem hozzászámítják az egyéniből származó töredékszavazatokat.

Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább huszonhét egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.

A közös jelölés szabályai lényegében megegyeznek a korábbiakkal, a szövegezés lett kristálytisztább. Két vagy több párt közös jelöltet is állíthat. Egy személy csak egy egyéni választókerületben fogadhat el jelölést. Két vagy több párt közös egyéni választókerületi jelöltek alapján – ugyanazon pártok részvételével – közös pártlistát állíthat. Egy párt csak egy – önálló vagy közös – pártlista állításában vehet részt.

Nagyon sok vitát váltott a nemzetiségek kedvezményes mandátumhoz juttatása. A nehézséget az okozta, hogy mind a 13 nemzetiség kedvezményes mandátumhoz juttatása – főleg a 200 fős parlamenthez képest – aránytalan súlyt képzett volna a kormány/ellenzék bináris kódra pártalapú rendszerben.[6]

Végül egy igen sajátos – a felmerült problémák közepette bölcs kompromisszumot jelentő – megoldás mellett döntöttek a törvényhozók, ahol a közvetlen választással összefüggésben különös módon az országos nemzetiségi önkormányzat állíthat nemzetiségi listát.[7]

Itt jegyezzük meg, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgár egy pártlistára szavazhat. (Tehát lakóhelyének körzeti jelöltjére nem – hiszen nincs is magyarországi lakóhelye.)

Az új választási törvény szerint az országos listáról megszerezhető mandátumokat a következő eljárás szerint kell kiosztani[8]:

    1. a pártlistás szavazatainak számához hozzá kell adni az adott párt töredékszavazatait (a továbbiakban: pártlistára jutó szavazatok száma),
    2. a pártlistákra jutó szavazatok számát össze kell adni
    3. az összes pártlistás szavazatot és a nemzetiségi listákra leadott szavazatokat össze kell adni (a továbbiakban: összes országos listás szavazat),
    4. az összes országos listás szavazatot el kell osztani kilencvenhárommal, és az eredményt tovább kell osztani néggyel; az így kapott hányados egész része a kedvezményes kvóta,
    5. ha egy adott nemzetiségi listára jutó szavazatok száma megegyező vagy nagyobb a kedvezményes kvótánál, az adott nemzetiségi lista kap egy kedvezményes mandátumot; egy nemzetiségi lista egy kedvezményes mandátumot kaphat; az országos listán megszerezhető mandátumok számát csökkenteni kell a kiosztott kedvezményes mandátumok számával.

Hangsúlyoznunk kell tehát, hogy nem a küszöb, hanem a kvóta egynegyedét kell elérniük a nemzetiségi listáknak! Ez pedig jóval alacsonyabb a küszöbnél. Ha egy listának akár a hagyományos elosztás szerint (az egynegyedes kedvezmény nélkül) járna is egy mandátum, semmi esélye parlamenti helyet szereznie, mert valószínűleg jóval az 5 %-os küszöb alatt lenne. Már önmagában ezen korlát eltörlése számottevő kedvezmény volna. (Mondjuk, ha nagyjából 1%-kal lehetne mandátumot szerezni, egy nemzetiségi listának elegendő 0,25 %-ot elérnie.) A konklúzió tehát: választási matematikai szempontból rendkívül megéri nemzetiségi listát állítani! Ehelyütt sokkal többet ér egy választói szavazat, mint a hagyományos listák tekintetében.

Az eddigiek után megmaradt mandátumokat a következő eljárás szerint osztják ki:

    1. Össze kell állítani egy táblázatot, amelynek első sorát a pártlistákra jutó szavazatok száma, illetve a nemzetiségi listákra leadott – a kedvezményes kvótával csökkentett – szavazatok száma (a továbbiakban: szavazatok) képezik; minden pártlista, illetve nemzetiségi lista szavazatai alatt képezünk egy számoszlopot, amelynek első száma az adott lista szavazatainak a fele, a következő szám a harmada, a negyede stb.
    2. A táblázat segítségével történik a mandátumok kiosztása: meg kell keresni a táblázatban előforduló legnagyobb számot; amelyik lista számoszlopában találjuk meg azt, az a lista kap egy mandátumot; ezt követően meg kell keresni a következő legnagyobb számot; amelyik lista oszlopában találjuk meg azt, az a lista kap egy mandátumot; ezt az eljárást folytatjuk, míg az összes mandátum kiosztásra nem kerül. (Amilyen sorrendben az egy, így keletkező hányadok az egyes pártokhoz tartoznak, aszerint osztják ki a mandátumokat.)
    3. Ha a táblázatban több lista alatt egyenlő számok vannak, és ezzel a szavazatszámmal mandátumhoz jutnának, de a megszerezhető mandátumok száma kevesebb, mint az azonos szavazatot elért listák száma, akkor a lista sorszáma szerinti sorrendben kell kiosztani a mandátumokat.

Ez lényegében a D’Hondt-módszer szerinti elosztást teremti meg, hasonlóan a korábbi választási rendszer országos kompenzációs mandátumelosztásához.[9]

Az új törvény a listák relációjában egyszintű rendszert vezetett be.[10] Megszűnt ugyanis a megyei szint, és immár csupán országos listák léteznek. (Ez természetszerűleg nem érinti az egyéni kerületeket.) Országos lista pártlistaként vagy nemzetiségi listaként állítható. Ehelyütt is emeljük ki: az országos listás mandátumok elosztása nem csupán az országos listára leadott szavazatok alapján történik, hanem hozzászámítják az egyéniből származó töredékszavazatokat.[11]

Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább huszonhét egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.

A közös jelölés szabályai lényegében megegyeznek a korábbiakkal, a szövegezés lett kristálytisztább. Két vagy több párt közös jelöltet is állíthat. Egy személy csak egy egyéni választókerületben fogadhat el jelölést. Két vagy több párt közös egyéni választókerületi jelöltek alapján – ugyanazon pártok részvételével – közös pártlistát állíthat. Egy párt csak egy – önálló vagy közös – pártlista állításában vehet részt.

Nagyon sok vitát váltott a nemzetiségek kedvezményes mandátumhoz juttatása. A nehézséget az okozta, hogy mind a 13 nemzetiség kedvezményes mandátumhoz juttatása – főleg a 200 fős parlamenthez képest – aránytalan súlyt képzett volna a kormány/ellenzék bináris kódra pártalapú rendszerben.

Végül egy igen sajátos – a felmerült problémák közepette bölcs kompromisszumot jelentő – megoldás mellett döntöttek a törvényhozók, ahol a közvetlen választással összefüggésben különös módon az országos nemzetiségi önkormányzat állíthat nemzetiségi listát.[12]

Itt jegyezzük meg, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgár egy pártlistára szavazhat. (Tehát lakóhelyének körzeti jelöltjére nem – hiszen nincs is magyarországi lakóhelye.)

Már a korábbi hagyományos önkormányzati választásokon is igen széleskörű lehetőséget kaptak a kisebbségek, a külön a nemzeti kisebbségek számára rendezett ’saját’ önkormányzati választás mellett. Az 1990-es helyhatósági választásokon a kisebbségek előnyben részesültek. Kissé leegyszerűsítve, az egyébként szükséges szavazatok kétharmadát kellett megszerezniük mind az egyéni jelöltek, mind a listák esetében. Ezt a kedvezményt később tovább növelték. A kislistás választásokon a nemzeti kisebbségi jelölteknek csak a legkevesebb egyéni szavazatot szerzett személy szavazatainak felét kellett megszerezniük, az arányos képviselettel rendelkező körzetekben pedig a minimális kvótának csak a negyedét. (A vegyes választási rendszerű településeken ráadásul az azonos kisebbséghez tartozó összes személy szimbolikusan kompenzációs listát alkotott, így az egymástól teljesen függetlenül induló jelöltek, még ha nagyon eltérő politikai beállítottságúak is voltak, így egymást erősítették. Aki a legtöbb szavazatot kapta, az nyert mandátumot (és hangsúlyozzuk, hogy ez egy hagyományos helyi választáson történt!). Az eredetileg mindenki számára nyitott választásokon azonban az etnobiznisz elharapózott, éppen a könnyű bejutás miatt, és erre a kisebbségi biztos különösen 2002 után hívta fel a figyelmet.

Bár a kisebbségek kezdetben – részben a szomorú történelmi tapasztalatok miatt – ellenálltak a regisztrációnak, egy 2005-ös törvénymódosítás bevezette azt. A hatályos nemzetiségi törvény folytatta a regisztrációs rendszert.

A 2005-ös törvénymódosítás továbbra is lehetővé tette volna a kedvezményes mandátumokat: a helyi kisebbségi önkormányzat legtöbb szavazatot kapott tagja egy bizonyos kvóta elérése esetén automatikusan a helyi önkormányzat tagja lehetett volna. Az Alkotmánybíróság azonban a 34/2005 AB határozatában alkotmányellenesnek ítélte ezt a rendszert, mivel túlzónak és a választópolgárok egyenlőségét sértőnek tartotta a többség rovására, és úgy vélte, hogy nem felel meg a demokratikus legitimáció elvének.[13]

Ezután bevezették az említett kedvezményes parlamenti kvótát, később pedig lényegében visszaállították az önkormányzati választási ’nemzetiségi prémiumot’.[14] A korábban a kisebbségeknek sok sikert hozó választási rendszer az újabb gyakorlatban nem eredményezett kedvezményes mandátumot. Ennek oka – a korábbi törvényhez viszonyítva – a regisztrációs kötelezettség, ami a korábbi hasonló modell idején nem állt fenn.

Zárásképpen értekeznünk kell arról is, hogy nem csupán nemzetiségi, hanem szociológiai szempontból is beszélhetünk kisebbségekről. Így hazánkban, ha egy meghatározott társadalmi csoportot képviselő párt nem éri el listán az 5%-ot, akkor kiesik, nem jut képviselethez a parlamentben. A küszöb célja deklaráltan, hogy megakadályozza a parlament töredezettségét („weimarizálódását”). A 3/1991. (II. 7.) AB határozat rögzítette: a küszöb nem alkotmányellenes, mert „azt a célt szolgálja, hogy a törvényhozásban csak tényleges társadalmi támogatottsággal rendelkező erők vegyenek részt”.[15] Ez természetesen – a hatékony kormányzás miatt – tényleg legitim alkotmányos cél. Az azonban erkölcsi szempontból is aggályos, hogy akár (4,9%-kal számolva) mintegy 200 ezer választópolgár akarata így kvázi megsemmisülhet, és még véleményüket sem tudják kifejteni a parlamentben. És ha nem csupán egyetlen párt reked ki így a parlamentből, hanem mondjuk 3? Vagy – pusztán elméleti síkon feltételezve – 10?

2002-ben ugyanezen tárgykörben új indítvány érkezett a taláros testülethez, mely azzal érvelt, hogy nem áll fenn res iudicata, mivel azóta változtak a jogszabályi előírások, az előző határozatot megelőző beadványban hivatkozott paragrafus is, valamint a döntés megalapozásául használt társadalmi feltételek.

De lege ferenda javaslatom az lenne, hogy – amennyiben változatlanul domináns marad a többségképző elem – a küszöböt egy kisebb mértékben csökkentsék. A meghatározott hányad (mondjuk 1 %) feletti eredményt elért pártok pedig – a nemzetiségekhez hasonlóan – delegálhassanak egy szószólót az Országgyűlésbe.

Bibliográfia

Cserny Ákos és Téglási András: Certain Elements of the Transformed Hungarian Electoral System in the Light of the Experience of the 2014 Elections, Osteuropa Recht, 2015/3.

Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro publico bono, 2015/3.

Cservák Csaba: A végrehajtó hatalom és a parlament választása, Debrecen, Licium-Art, 2016.

Cservák Csaba: Népek, nemzetiségek, kisebbségek, Jogelméleti szemle, 2014/3.

Farkas György Tamás: A nemzetiségek parlamenti képviselete Hazánkban és a környező országokban, in Stenpien, Erik és Miskolczi-Bodnár Péter (szerk.): X. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2015.

Farkas György Tamás: Többség és kisebbség a hatalommegosztás rendszerében¸ kézirat

Kováts Beáta: Az egyenlőséghez való jog tesztje az Alkotmánybíróság gyakorlatában, Alkotmánybírósági szemle, 2023/1.

Móré Sándor: A nemzetiségek országgyűlési képviseletének egyes kérdései Magyarországon, Magyar Jog, LXII. évf., 2015/10.

Móré Sándor: Új irányok a nemzetiségi önkormányzatok létrehozásában, Jogtudományi közlöny, LXIX. évf., 2014/9.

Móré Sándor: Népszámlálási adatokhoz és konkrét létszámhoz kötöttség a nemzetiségi önkormányzatok szabályozásában, Új Magyar Közigazgatás, VII. évf., 2014/4.

Pap András László: Intézményes diszkrimináció és zaklatás, Belügyi szemle, LXIII. évf., 2015/12.

Pokol Béla: Jog és morál, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, 2011/2.

  1. Pokol Béla: Jog és morál, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, 2011/2, 109–155. ↑
  2. Vagyis a kisebbségek számára aggályos törvényeket az Alkotmánybíróság megsemmisíti. A nemzetiségek szemszögéből nézve visszás aktusok ellen az ombudsman, főképp annak nemzetiségekért felelős helyettes tud fellépni. A kisebbségeket sértő megnyilvánulások a médiában ártanak leginkább, ez ellen léphet fel az NMHH, és annak Médiatanácsa. A kisebbségek számára hátrányos választójogi értelmezésekkel szemben az NVB érvelhet. Tehát a kisebbségvédelem intézményrendszere (akárcsak az egész alapjogvédelemé) átfogó egységet alkot. Ld. Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro publico bono, 2015/3, 24–25. ↑
  3. A pozitív diszkriminációról és egyenlő bánásmódról ld. Kováts Beáta: Az egyenlőséghez való jog tesztje az Alkotmánybíróság gyakorlatában, Alkotmánybírósági szemle, 2023/1, 23–32.↑
  4. Más rendszerezésben felmerülhet közvetlen diszkrimináció, közvetett diszkrimináció és zaklatás. Utóbbi a sértettnek az egész munkahelyi, illetőleg iskolai légkört átlengő megalázása. Ld. Pap András László: Intézményes diszkrimináció és zaklatás, Belügyi szemle, LXIII. évf., 2015/12, 6. ↑
  5. Cservák Csaba: A végrehajtó hatalom és a parlament választása, Debrecen, Licium-Art, 2016, 54–55. ↑
  6. Felvetődött még, hogy mind a 13 nemzetiség kapjon egy képviselőt, de csak korlátozott hatáskörökkel. Hosszú távon eleve elgondolkodtató, hogy mely népcsoportok nyerjék el a nemzetiségi jogállást. Így fölmerülhet például újonnan a törökök, olaszok, külön az osztrákok, esetleg később a kínaiak és arabok lehetősége. Cservák Csaba: Népek, nemzetiségek, kisebbségek, Jogelméleti szemle, 2014/3, 52–65.; Móré Sándor: Új irányok a nemzetiségi önkormányzatok létrehozásában, Jogtudományi közlöny, LXIX. évf., 2014/9, 429–434.A felmerülő alternatívákról ld. Farkas György Tamás: A nemzetiségek parlamenti képviselete Hazánkban és a környező országokban, in Stenpien, Erik és Miskolczi-Bodnár Péter (szerk.): X. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2015, 17–22.Megjegyzendő és egyedülálló megoldás, hogy – a második kamara mellett – az alsó házban képviselettel rendelkező magyar és olasz nemzetiségi képviselők is rendelkeznek vétójoggal a nemzetiségi tárgyú törvények esetén, tehát az alsó házban is beszélhetünk egyfajta nemzetiségi fék és egyensúly tényezőről. Ld. Farkas György Tamás: Többség és kisebbség a hatalommegosztás rendszerében¸ kézirat, 2. ↑
  7. A nemzetiségi lista állításához a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása, de legfeljebb ezerötszáz ajánlás szükséges. A nemzetiségi listán a névjegyzékben az adott nemzetiség választópolgáraként szereplő választópolgár lehet jelölt. ↑
  8. Cservák: A végrehajtó hatalom és a parlament választása 66. ↑
  9. Matematikai okokból viszont a nagy pártoknak kedvez, hogy a táblázat első osztója nem az 1. ↑
  10. Cservák: A végrehajtó hatalom és a parlament választása 54–55. ↑
  11. Vö. Cserny Ákos és Téglási András: Certain Elements of the Transformed Hungarian Electoral System in the Light of the Experience of the 2014 Elections, Osteuropa Recht, 2015/3, 338–339. ↑
  12. A nemzetiségi lista állításához a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása, de legfeljebb ezerötszáz ajánlás szükséges. A nemzetiségi listán a névjegyzékben az adott nemzetiség választópolgáraként szereplő választópolgár lehet jelölt. Ld. ehhez még Móré Sándor: A nemzetiségek országgyűlési képviseletének egyes kérdései Magyarországon, Magyar Jog, LXII. évf., 2015/10, 584–592. ↑
  13. Móré Sándor: Népszámlálási adatokhoz és konkrét létszámhoz kötöttség a nemzetiségi önkormányzatok szabályozásában, Új Magyar Közigazgatás, VII. évf., 2014/4, 18–22. ↑
  14. Ld. 2010. évi L. törvény, 21/A. § (Ezt a 2011. évi CLXXIX. törvény 179. § iktatta be.) ↑
  15. Nemzetközi gyakorlatban is ismerik a küszöb intézményét, de az általában alacsonyabb a hazainál. A sok szempontból etalon Németországban 5, akárcsak Lengyelországban, Csehországban és Horvátországban, Ausztriában 4, Romániában, Szlovákiában korábban (már 5) és Spanyolországban 3, Albániában 2 % a küszöb. Dániában és Izraelben pedig az elmúlt évtizedek átlagában változva kb 1.5-3 %. Ld. Cservák: A végrehajtó hatalom és a parlament választása 56. ↑

 

Beküldve:

Lajos Edina: Les médiateurs dans le monde

Mon étude porte sur la relation entre la protection de l’ombudsman et la moralité. Ma méthodologie est principalement le droit constitutionnel comparé.

Traditionnellement, la moralité et la loi peuvent être considérées comme deux ensembles de règles distincts et séparés, chacun ayant ses propres fonctions et outils différents. Cependant, les objectifs ne sont pas très éloignés, de sorte que les deux ensembles de normes sont étroitement liés.[1] Le rapport entre le droit et la morale ad absurdum n’a été mis en cause que dans certaines dictatures.[2] C’est à travers les droits fondamentaux que sont absorbées les catégories morales les plus fondamentales, c’est-à-dire fusionnées dans la loi, ou nous pourrions dire que les droits de l’homme deviennent des droits constitutionnels fondamentaux à partir du moment où ils sont incorporés dans la constitution d’un pays particulier. L’organisation de la protection des droits fondamentaux joue donc un rôle extrêmement important dans l’application de la morale.

Le bureau a été installé pour la première fois au début des années 1700 en Suède, bien que des fonctions étatiques similaires aient déjà existé auparavant.[3] Les organisations internationales qui défendent les droits de l’homme appellent régulièrement leurs États membres à créer de tels bureaux. Le Conseil de l’Europe et son manuel traitant des exigences administratives abordent le sujet, le Conseil ayant émis une recommandation officielle visant à créer des médiateurs.[4] Une résolution du Conseil de 2003 explicitement axée sur les médiateurs a souligné l’importance de ces fonctionnaires indépendants pour protéger les droits de l’homme et l’État de droit.[5]

Si vous faites le tour du monde, –vous voyez des ombudsmans à une tête et à multiples têtes. En fait, le fait que le médiateur soit unipolitique signifie que le bureau est dirigé par un seul chef, qu’il peut y avoir des adjoints au médiateur, mais c’est le chef qui rend le verdict sur les questions importantes. Un médiateur à multiples têtes, en revanche, implique que certains droits fondamentaux ont des défenseurs séparés et distincts qui sont libres de décider des questions relevant de leur propre compétence. La comparaison juridique internationale reconnaît les médiateurs d’entreprise, où l’un ou l’autre médiateur n’a pas de pouvoir indépendant d’agir, mais ne peut agir et décider que par une décision majoritaire de l’entreprise. Prenez la Grèce ou l’Autriche, par exemple.

Il est d’une importance capitale que les médiateurs soient armés de recommandations et de publicité. Il ne peut pas prendre de décisions qui peuvent être appliquées par l’autorité – c’est la définition conceptuelle du médiateur. Dans la littérature académique en droit constitutionnel, l’ombudsman a longtemps constitué une catégorie largement acceptée. Les personnes qui occupent ce poste se voient attribuer un large éventail de titres dans le monde entier. En Hongrie, il s’agit du commissaire aux droits fondamentaux, et en Ukraine, du commissaire aux droits de l’homme du Parlement. Ils sont nommés Haut-Commissaire aux droits de l’homme en Fédération de Russie et en Azerbaïdjan, tandis que l’Espagne, la Tchéquie et la Slovaquie utilisent « Défenseur du peuple » ou «Défenseur public des droits ». En Albanie et en Croatie, c’est l’avocat du peuple, et en Macédoine, le procureur du peuple. Le Portugal qualifie ce poste de « prestataire de justice ». La France, la Belgique et le Luxembourg l’appellent Mediator.[6]

Le bureau a été installé pour la première fois au début des années 1700 en Suède, bien que des fonctions étatiques similaires aient déjà existé auparavant.[7] Les organisations internationales qui défendent les droits de l’homme (entre autres) appellent régulièrement leurs États membres à créer de tels bureaux. Le médiateur est l’un des principaux organes du système global de protection complexe des droits fondamentaux.[8]

La littérature académique reste assez brève, sur la catégorisation des médiateurs. Gabriele Kucsko-Stadlmayer distingue trois grands types en fonction du sujet et des règles de surveillance, ainsi que de leur champ d’attribution.

    • le modèle de base ou classique
    • Le modèle des droits de l’homme
    • Le modèle de l’État de droit

Dans le premier cas, les pouvoirs « non contraignants », tels que les recommandations, sont typiques du contrôle des organisations administratives. La deuxième catégorie comporte un éventail plus large de droits, tandis que la troisième se concentre spécifiquement sur les droits de l’homme.[9]

De l’avis de l’auteur, un répertoire international aussi coloré de puissances est assez difficile à condenser en seulement trois catégories. Les frontières entre eux seraient difficiles à définir et de nombreux catégories supplémentaires pourraient apparaître.[10]

Il est intéressant de noter que l’ombudsman traditionnel n’était autrefois qu’un contrepoids aux méfaits et aux iniquités de l’administration publique.[11] De nos jours – du moins dans l’esprit de l’opinion publique hongroise – il est le gardien des droits fondamentaux et constitutionnels. L’étude approfondie de la littérature académique pertinente n’a fait que renforcer la conviction de l’auteur que non seulement il n’y a pas de contradiction ici, mais que ces deux approches sont fortement liées, puisque les actes administratifs violant les droits fondamentaux sont automatiquement illégaux et constituent presque certainement une violation des droits de l’homme.[12]

Il existe de nombreuses théories nuancées autour de ce sujet. L’objet des procédures du Commissaire aux droits fondamentaux – doté d’un ensemble général de pouvoirs – est toujours une contravention (une violation d’une législation ou un danger de violation) liée aux droits fondamentaux. Les erreurs administratives, c’est-à-dire les actes fautifs ou les décisions de l’administration publique qui ne violent pas ces droits, ne justifient pas une procédure de médiation. Les « infractions constitutionnelles » ne sont pas synonymes de «mauvaise administration », d’autant plus qu’en Hongrie, il n’incombe pas au commissaire de surveiller le bon fonctionnement de l’administration publique. Malgré cela, il a souvent été fait référence au droit fondamental des citoyens à la sécurité juridique et à des procédures équitables, justifiant de telles interventions du médiateur dans des questions administratives qui n’étaient pas de nature strictement constitutionnelle.[13] Encore une fois, cela ne fait que projeter l’apparence d’une contradiction, puisque le droit humain à une procédure équitable ressemble sans aucun doute à la fonction originelle des tout premiers médiateurs, à savoir détecter et combattre les erreurs administratives.[14] Le dilemme pourrait être résolu en permettant à l’ombudsman d’agir uniquement dans les cas où l’infraction violerait non seulement les normes professionnelles, mais aussi les normes juridiques et les droits fondamentaux du demandeur. Si l’erreur n’a pas de conséquence pour l’individu, alors un recours dans le cadre interne de l’administration publique devrait suffire ; qu’il soit adressé à l’autorité supérieure hiérarchique de l’acteur, à l’Office de contrôle de l’État, à la Cour des comptes ou, en dernier recours, à un procureur. Si la liberté personnelle du demandeur est violée, mais d’une manière qui ne peut être attribuée qu’à la violation d’une seule norme juridique, les commissaires pourraient toujours utiliser leur arsenal de « droit souple » et demander la modification de la législation actuelle afin d’éliminer les vides juridiques.[15]

Les fonctions évoquées ci-dessus sont encore compliquées par le fait qu’en plus de leur tâche de protéger les droits fondamentaux, certains considèrent également les médiateurs comme les gardiens à vocation générale de la Constitution elle-même,[16] tandis que d’autres nient fermement cette position.[17]

Un dénominateur commun à tous les bureaux désignés comme médiateurs est le contrôle de l’administration publique dans son sens le plus large. Leurs principaux instruments sont des recommandations, ce qui signifie qu’ils n’emploient que des « lois non contraignantes » qui ne peuvent pas être appliquées. Cette « aiblesse » est compensée par leur autorité, leurs connaissances professionnelles approfondies et leur grande marge de manœuvre. Cela signifie que les médiateurs peuvent parfois mettre de côté le texte rigide de la loi et faire des ouvertures vers le monde du droit de lege ferenda et du droit idéal. Ils peuvent examiner beaucoup de choses, mais ils ne sont souvent pas mandatés pour le faire, ce qui leur donne encore plus de marge de manœuvre pour évaluation.

L’indépendance peut être considérée comme un autre trait commun des commissaires aux droits fondamentaux, qui englobe à la fois l’autonomie organisationnelle (y compris, de préférence, l’immunité contre la révocation) et un processus électoral par le parlement, bien que des alternatives à ce dernier puissent certainement être trouvées dans la pratique. L’Union européenne a également choisi de créer un tel bureau. Nous analyserons ci-dessous les systèmes d’un certain nombre de médiateurs particulièrement influents.

L’adoption de la Charte des droits fondamentaux a renforcé la position du Médiateur européen, puisque la Charte contient un article spécifiquement consacré au Médiateur. Dans le même temps, le médiateur, par sa pratique, contribue à la mise en œuvre dans la vie quotidienne des dispositions de la Charte et à leur développement. La consolidation et le développement des dispositions de la Charte par le Médiateur européen se sont poursuivis particulièrement rapidement depuis que la Charte des droits fondamentaux a reçu le statut d’acte contraignant.[18] En raison du fait que le droit à une „bonne administration”[19] contenu dans la Charte des droits fondamentaux est devenu l’un des droits fondamentaux de l’homme dans l’UE depuis que la Charte est devenue juridiquement contraignante, la compétence du Médiateur européen a acquis un nouveau contenu substantiel et factuel (fonctionnel), élargissant sa capacité à influencer positivement l’administration de l’UE dans le domaine de la gouvernance et du respect des droits fondamentaux.[20]

En conclusion, il faut souligner qu’un médiateur aux pouvoirs excessifs renforce la „juristocratie” au détriment du respect du droit et de la souveraineté populaire.[21]

Bibliographie

Avtonomov, Alexei: Activités du Médiateur européen au titre de la Charte des droits fondamentaux: Promouvoir une bonne administration par le respect des droits de l’homme, Moscou, Institut de droit international et d’économie Nommé d’après Alexander Griboyedov, 2021.

Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro publico bono, 2015/3.

Jakab Éva: Gondolatok Pólay Elemér korai tanulmányaihoz – a nemzeti szocializmus és a római jog, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, Vol. 10., 2020/2.

Kucsko-Stadlmayer, Gabriele: Európai ombudsman-intézmények, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010.

Miskolczi-Bodnár Péter: Az erkölcs és a jog szoros kapcsolata, Polgári Szemle, Vol. 11., 2015/4-6.

Pokol Béla: A jurisztokratikus állam, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017.

Pokol Béla: Autentikus jogelmélet, Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2010.

Somody, Bernadette: A húszéves országgyűlési biztosi intézmény: ki nem használt lehetőség, Új Magyar Közigazgatás, Vol. 2., 2009/10-11.

Somody Bernadette: Hol húzódnak az ombudsman alapjog-értelmezésének határai? Jogtudományi Közlöny, Vol. 59., 2004/10.

Somody Bernadette: Ombudsmanok a magyar alkotmányos rendszerben, in Harmaty Attila (éd.): Jogi tanulmányok, Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001.

Varga Zs. András: Ombudsmanok Magyarországon, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2004.

Références

  1. Péter, Miskolczi-Bodnár: Az erkölcs és a jog szoros kapcsolata, Polgári Szemle, Vol. 11., 2015/4-6, 27–33. ↑
  2. Éva, Jakab: Gondolatok Pólay Elemér korai tanulmányaihoz – a nemzeti szocializmus és a római jog, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, Vol. 10., 2020/2, 127. ↑
  3. András, Varga Zs.: Ombudsmanok Magyarországon, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2004, 14. Planche à billets ↑
  4. Varga: Ombudsmanok Magyarországon 30–31. ↑
  5. Gabriele Kucsko-Stadlmayer: Európai ombudsman-intézmények, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010, 29. ↑
  6. Ibid. 27. ↑
  7. Varga: Ombudsmanok Magyarországon 14. ↑
  8. Csaba, Cservák: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro publico bono, 2015/3 24–25. ↑
  9. Kucsko-Stadlmayer: Európai ombudsman-intézmények 96–101.L’auteur fait également allusion à la dichotomie entre « classique » et « hybride » adoptée par Linda Reif, qui est encore plus restrictive et difficile à différencier. Dans le cadre de son système, l’actuelle médiatrice hongroise relèverait principalement du modèle de classification des droits de l’homme. Il est très intéressant de noter qu’en Israël, les tâches du médiateur sont effectivement exercées par le bureau d’audit de l’État. ↑
  10. Un instrument de différenciation pourrait être de savoir si le médiateur possède ou non des pouvoirs concernant les droits de l’homme en question – et si oui, ces droits sont-ils dominants dans le champ d’autorité du commissaire ? L’introduction d’un « recours constitutionnel pour violation des droits de l’homme » pourrait bien constituer un pouvoir supplémentaire pour les médiateurs organisés sous l’égide du modèle des droits de l’homme. Le système hongrois, par exemple, n’en fait pas strictement partie. ↑
  11. Varga: Ombudsmanok Magyarországon 32. ↑
  12. Selon certains, le droit à une administration publique équitable est un droit fondamental en soi. « Les critiques à l’encontre du bureau de l’ombudsman ont noté que les commissaires ont souvent établi la violation d’un « droit à la sécurité juridique » comme une violation d’un droit constitutionnel. Citant le paragraphe 1 de l’article 2 de la Loi fondamentale de la Hongrie, les médiateurs ont interprété les décisions illégales et erronées de l’administration publique comme une violation de la sécurité juridique et les ont élevées au rang de violations constitutionnelles. Et pourtant, ils ne pouvaient pas se référer à un droit fondamental classique dans tous les cas de cette manière. Voir : Bernadette, Somody: Hol húzódnak az ombudsman alapjog-értelmezésének határai? Jogtudományi Közlöny, Vol. 59., 2004/10, 327. ↑
  13. Bernadette, Somody: A húszéves országgyűlési biztosi intézmény: ki nem használt lehetőség, Új Magyar Közigazgatás, Vol. 2., 2009/10-11, 10. ↑
  14. Voir: Somody: Az ombudsman alapjog-értelmezésének határai 328. ↑
  15. En d’autres termes, lorsqu’il s’agit « seulement » des libertés du demandeur qui sont violées, mais sans être obligé de prendre des mesures de la part du demandeur, le commissaire peut intervenir. Sur la différenciation plus poussée de ces deux catégories, voir: Béla, Pokol: Autentikus jogelmélet, Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2010, 188–196. ↑
  16. Bernadette, Somody: Ombudsmanok a magyar alkotmányos rendszerben, in Attila, Harmaty (éd.): Jogi tanulmányok, Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001.L’auteur laisse entendre que – du moins le premier – commissaire général a franchi la ligne du gardien des droits fondamentaux individuels à celle de la Constitution elle-même. ↑
  17. Varga: Ombudsmanok Magyarországon 176.Cela a également à voir avec l’idée de l’auteur selon laquelle le médiateur n’est pas un superviseur général; En règle générale, le commissaire n’agit qu’à la suite des plaintes des citoyens. Voir. Varga: Ombudsmanok Magyarországon 81.Et pourtant, lorsqu’il s’agit des candidats, certaines dispositions de la Constitution sont désormais pratiquement tombées sous le même regard que les droits constitutionnels. ↑
  18. Alexei Avtonomov: Activités du Médiateur européen au titre de la Charte des droits fondamentaux: Promouvoir une bonne administration par le respect des droits de l’homme, Moscou, Institut de droit international et d’économie Nommé d’après Alexander Griboyedov, 2021, 1–2.↑
  19. István Bibó débat avec V. Szontagh et Z. Magyary in. Attila NURAY: Egyensúly, 2020., 25-29. ↑
  20. Ibid. ↑
  21. Il a beaucoup écrit sur la juristocratie Béla, Pokol: A jurisztokratikus állam, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017, 161. ↑

 

Beküldve:

Ronga Adrienn: Az élet elejéhez kötődő alkotmányos kérdések, avagy az abortusz alkotmányjogi megítélése

1. Témafelvetés

Jelen tanulmány témája az élethez való jog elejéhez kötődő alkotmányjogi gyakorlat áttekintése. Az élethez való jog az alapjogok katalógusának legfontosabb, elsőszámú része, ugyanis az élet, az emberi lét maga szükséges előfeltétele bármely más alapjog létezésének.

Egy alkotmányos rendszerben elismert alapjogok alapvető jellemzője normativitásuk: a jogosult oldalán jogilag kikényszeríthető jogi pozíciót, a kötelezett oldalán pedig jogilag számonkérhető kötelezettséget keletkeztetnek. Az alapjogok elsődleges kötelezettje az állam, amely az adott alapjog sajátosságaitól függően – e kötelezettsége keretében elsősorban az alapjog gyakorlásának tiszteletben tartására, be nem avatkozásra köteles, vagy szabályozási, szervezési megoldásokkal, intézmények és szolgáltatások fenntartása útján kell gondoskodnia, az alapjog érvényesítésének feltételeiről.

Az állam alapjogok érvényesülésének biztosítására vonatkozó kötelezettsége[1] tulajdonképpen az alapjogok fogalmából is következik: azzal, hogy az állam a jogrendjében elismeri és tiszteltben tartja azokat a kikényszeríthető jogi pozíciókat, amelyekre az államnak és más szervezeteknek, személyeknek nem lehet ráhatása, egyúttal arra is jogi kötelezettséget vállal, hogy ezen jogi pozíciók érvényesítését védelemben részesíti. Ezen állami kötelezettség keretében azért van szükség az alapjogvédelmi fórumok kialakítására, mert ezáltal biztosítható az alapjogok érvényesülésének kikényszerítése az állammal szemben és a magánjogi jogviszonyokban. A hazai alapjogvédelmi fórumrendszer megosztott: annak részei a hatósági jogvédelmet biztosító fórumok. Konkrétan a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, az ombudsman-típusú szervek- különösen az alapvető jogok biztosa[2], valamint a bíróságok és természetesen az Alkotmánybíróság. Az Alkotmánybíróság elsősorban kiegészítő szerepet játszik, amennyiben feladata az alapjogsértő normatív aktusok és bírói döntések érvénytelenítése.[3] E tekintetben fontosnak tartom felhívni a figyelmet az alkotmányjogi panasz jogintézményére,[4] amely az egyéni alapjogvédelem dimenzióját jelentősen tágította az elmúlt évtizedben, ugyanakkor azt is meg kell ehelyütt jegyeznünk, hogy az abortusz vonatkozásában a magyar jogban az Alkotmánybíróság két meghatározó döntést hozott az 1990-es években, ami a legfontosabb alkotmányos kérdéseket megválaszolta.

A hazai alapjogvédelmi fórumrendszer mellett nagy hangsúlyt kapnak az alapjogvédelemben a szupranacionális fórumok. Az individuális alapjogvédelemben betöltött szerepe miatt érdemes kiemelni az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát, amely egyedi ügyekben, egyéni panaszok alapján is vizsgálhatja az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt jogok érvényesülését, adott esetben az élethez való jog érvényesülését, vagy annak megsértését is megállapíthatja.

Jelen tanulmány az élethez való jog vizsgálata körében, annak sokat tárgyalt és kiemelkedő jelentőségű területével, az élet elején jelentkező alapjogi jelentőségű döntéssel, azaz az abortusszal, foglalkozik, ami az élethez való jog, mint leglényegesebb alapjog, valamint az emberi méltósághoz való jogból levezethető önrendelkezéshez való jog kollízióját eredményezi. Ez az alkotmányjogi konfliktus a világ szinte mindegyik országában lényegi és kulcsfontosságú alkotmányjogi kérdésként jelentkezik, amit országtól és korszaktól függően sokféleképpen oldottak fel akár az élethez való jog, akár az emberi méltósághoz való jogból levezethető önrendelkezéshez való jog javára. A tanulmány ezt a kérdéskört kívánja tárgyalni.

Kétféle felfogás létezik az élethez való jog és a méltósághoz való jog tekintetében. A dualista felfogás szerint test és lélek adja az embert. Élethez való jogból következik a kínzás, kegyetlen bánásmód tilalma, az emberi méltósághoz való jogból pedig a személyiségi jogok fakadnak. A monista felfogás szerint élet és méltóság nem szétválasztható a jog által érinthetetlen, ezzel szemben más jogot mérlegelni nem lehet. Ez a magyar Alkotmánybíróság nézőpontja is egyben.

Emberi méltósághoz való jog tulajdonképpen általános személyiségi jogot jelent, amely a magában foglalja az önrendelkezés szabadságát, a magánszférához való jogot, továbbá a személyiség szabad kibontakozását, illetve az egyéni szabadságot. Szokás „anyajogként” is hívni, mivel újabb jogok vezethetők le belőle. Minden más alapjog alapfeltétele, minden emberi joggal összefüggésben és azok lényeges tartalmának része, érinthetetlen lényege. Mivel abszolút, korlátozhatatlan, veleszületett, elidegeníthetetlen jog- a jogrendnek nem kell beavatkoznia, magától érvényesülő alapjog, főszabályként nem igényel szabályozást.[5]

Ahhoz, hogy az emberi méltóságról és ezen keresztül az élethez való jogról beszélni lehessen, elöljáróban szükséges tisztázni az emberi személy fogalmát, ugyanis az ember személye képezi a hozzá kapcsolódó jogok forrását így azoktól elválaszthatatlan. Az emberi személy tehát nem pusztán biológiai fogalom, amelybe bármi beleilleszthető, hanem annak ontológiai tartalma van, amit emberi természetnek hívunk. Az emberi természetről alkotott emberkép a természetjog által konkrétan meghatározott, ellentétben a posztmodern kor emberével, amely esendő és gyenge, így amíg előbbi esetben bizonyos értékek konkrétan meghatározottak és levezethetőek, utóbbi esetben már ezen értékek kikezdhetőek, egymással szembe fordíthatóak így az emberi én kiszakadva a valóságból, a természetnek már nem része többé.[6]

Az emberi természetből származó emberi személyiség tehát ezen személyi minőségéből fakadó azon joga, hogy egyáltalán emberi létét, identitását és kiteljesedésétbiztosító alapvető jogai, követelhető es biztosítandó jogosultságai legyenek.[7]

Az Alkotmánybíróság gyakorlata és az Alaptörvény említett rendelkezése egyértelműen arra a következtetésre jut, hogy a lélek és a test elválaszthatatlan egymástól, és az élethez való jog az emberi méltóság egyik alapvető megnyilvánulása. Ezért az élethez való jog oszthatatlannak és korlátozhatatlannak tekintendő. Mészáros álláspontja szerint ez a következtetés főszabályként helyes, azonban bizonyos gyakorlati esetekben elkerülhetetlen kivételek megállapítása, az élethez való jog nagyon szűk körben korlátozható, de csakis olyan indokok alapján, amelyek nem önkényes, ember alkotta szabályokon, hanem a dolgok természetes rendjén alapulnak, és az emberi természettel összeegyeztethetők. Az olyan, gyakran felmerülő kérdések, mint az eutanázia, a halálbüntetés vagy az abortusz, különösen kényes területnek számítanak. E témák esetében nem lehet egyértelmű állásfoglalást tenni az élethez való jog korlátozhatóságáról, mivel tartalmi sajátosságaik révén gyakran önkényesnek bizonyulnak, és az emberi természettel is ellentétesek lehetnek. Éppen ezért ezek a kérdések nem szolgálhatnak alapul az élethez való jog korlátozására.[8]

2. Nemzetközi kitekintés az abortusszal kapcsolatos gyakorlatot illetően

2.1 Abortusz az Amerikai Egyesült Államokban

Az abortuszt érintő nemzetközi kitekintésünkben különösen lényegesnek tartjuk az Egyesült Államok gyakorlatát bemutatni, figyelemmel arra, hogy itt az alkotmányos álláspont az abortuszhoz való jogot illetően a közelmúltban jelentős változáson ment keresztül és a jelen dolgozat megírása szerinti közelmúltbéli amerikai választások során is kiemelt társadalmi és politikai jelentőséget kapott ez a kérdés.

Az abortusz, mint alkotmányos kérdés vonatkozásában az Egyesült államokban évtizedeken keresztül, egészen az elmúlt évekig a Roe v. Wade ügy[9] volt a viszonyítási pont. Ez a 973-as precedens döntő hatással volt az Egyesült Államokban a terhességmegszakításhoz való jogra. Az ügy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága előtt zajlott, és alapvetően az abortusz jogszerűségét vitatta.

Az ügy háttere, hogy a „Jane Roe” néven ismert felperes, valódi nevén Norma McCorvey, egy Texas állambeli nő volt, aki abortuszt szeretett volna végrehajtatni, de a helyi törvények szerint azt csak akkor engedélyezték volna, ha az anya élete veszélyben lett volna. McCorvey ezért pert indított a texasi ügyész ellen, Henry Wade ellen, mert szerette volna, ha az állami törvények lehetővé tennék számára a terhesség megszakítását.

A Legfelsőbb Bíróság 1973. január 22-én 7-2-es többséggel úgy döntött, hogy a texasi abortusztörvény alkotmányellenes, mivel sérti a nők magánélethez való jogát, amely a 14. alkotmánykiegészítés (due process clause) alapján védelem alatt áll. A bíróság a döntésében azt állapította meg, hogy a nőknek alkotmányos joguk van dönteni arról, hogy folytatják-e a terhességet, legalább a terhesség első trimeszterében.

A Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a terhesség megszakításához való jog a magánélet védelmének része, amit az alkotmány biztosít. Az ügyben a bíróság azt is megállapította, hogy az államoknak joguk van az abortusz szabályozására, de csak akkor, ha az nem sérti túlzottan a nők jogait. A döntés három fő szakaszra osztotta a terhességet, és meghatározta, hogy az államok milyen mértékben szabályozhatják az abortuszt ezekben az időszakokban:

    1. Első trimeszter: Az állam nem korlátozhatja az abortuszt.
    2. Második trimeszter: Az állam szabályozhatja az abortuszt, de csak az anya egészsége érdekében.
    3. Harmadik trimeszter: Az állam korlátozhatja vagy tilthatja az abortuszt, kivéve, ha az anya élete veszélyben van.

A Roe v. Wade döntés mérföldkőnek számított az amerikai jogrendben, mivel széleskörű jogi és társadalmi vitákat váltott ki az abortusz jogszerűségével kapcsolatban. A bíróság döntése hosszú távon megerősítette a nők reproduktív jogait, és a döntés szerint a nők számára biztosította a szabad választás lehetőségét a terhesség megszakításában.

A Roe v. Wade döntést a későbbiekben számos jogszabály és bírói döntés módosította, a legfontosabb ezek közül a 2022. június 24-én meghozott Dobbs v. Jackson Women’s Health Organization ügyben[10] hozott döntés, melyben a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a Roe v. Wade ügyben hozott ítéletet.

A Mississippi állam 2018-ban törvényt hozott, amely tiltotta az abortuszt, ha a terhesség 15 hetesnél tovább tartott, lényegében megszorítva a korábbi, az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága által elfogadott 1973-as Roe v. Wade döntés alapján biztosított jogokat. A Jackson Women’s Health Organization, Mississippi egyetlen abortuszklinikája, megtámadta ezt a törvényt, és az ügy végül a legfelsőbb bíróság elé került.

A kérdés, amelyet a bíróságnak meg kellett válaszolnia, az volt, hogy a Mississippi állam törvénye sérti-e a Roe v. Wade döntés által biztosított alkotmányos jogokat, amelyek garantálják a nők jogát az abortuszhoz, legalább a terhesség első 24 hetében.

A legfelsőbb bíróság 6-3 arányban úgy döntött, hogy a Roe v. Wade és a Planned Parenthood v. Casey (1992-es ügy) döntéseket meg kell változtatni, és így a döntés alapjául szolgáló alkotmányos jogot, miszerint a nőknek joguk van abortuszt végezni, elvetette. A bíróság arra az álláspontra jutott, hogy az alkotmány nem garantálja az abortuszhoz való jogot, és hogy ezt a kérdést a szövetségi törvények helyett az államokra kell bízni.

Ez a döntés gyakorlatilag megszüntette az abortuszra vonatkozó alkotmányos védelmet az Egyesült Államokban, és lehetővé tette az egyes államok számára, hogy szigorúbb korlátozásokat vezessenek be vagy akár teljesen betiltsák az abortuszt.

Roe v. Wade precedens elvetésével a legfelsőbb bíróság gyakorlatilag lehetővé tette, hogy az államok saját maguk döntsenek az abortusz szabályozásáról. Számos állam, különösen a konzervatív vezetésűek, azonnal életbe léptette a szigorúbb abortusztörvényeket, amelyek korlátozták vagy teljesen betiltották az abortuszt. Egyes államok, például Kalifornia[11] és New York[12], megerősítették az abortuszjogokat, hogy védjék a nők hozzáférését a szolgáltatáshoz. A döntés nagy politikai és társadalmi vitát váltott ki az Egyesült Államokban, ami folytatódik az egyes államok szintjén.

2.2 Abortusz Franciaországban

Franciaországban az első abortuszt szabályozó törvény, Veil-törvény (Loi Veil) 1975. január 17-én lépett hatályba. A törvény az elnevezését Simone Veil, akkori francia egészségügyi miniszterről kapta. A törvény lehetővé tette a nők számára az abortuszt, ha a terhesség nem haladja meg a 10 hetet, és ha az orvos megítélése szerint az abortusz nem veszélyezteti a nő életét, valamint, ha a terhesség folytatása pszichológiai vagy társadalmi problémákat okozhatna.

A törvény hatására az abortuszokat a nyilvános egészségügyi rendszer keretein belül, orvosi felügyelet mellett lehetett végrehajtani. 2001-ben a törvényt kiterjesztették, lehetővé téve az abortuszt a terhesség 12. hetéig. 2014-ben pedig a törvény tovább könnyítette a nők számára az abortuszhoz való hozzáférést.[13]

Franciaország 2024-ben alkotmányos joggá tette az abortuszhoz való jogot a világon elsőként (vitatott, hogy ezt Franciaország elsőként tette meg alkotmányos szinten, ugyanis a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Alkotmányának 191. cikke a szakirodalom egyes szerzői szerint már utalt az abortusz szabadságára).[14]

2.3 Abortusz Lengyelországban

Lengyelországban, hasonlóan az Egyesület Államokhoz szintén komoly jogi, társadalmi és politikai vitákat váltottak ki az elmúlt években az abortusszal kapcsolatos alkotmányossági döntések.

Lengyelországban az 1993-ban megalkotott törvény alapján az abortusz főszabály szerint illegális volt, mely alól lényegében három kivételt engedett az abortuszra:

    1. Ha a terhesség veszélyeztette az anya életét.
    2. Ha a magzat súlyos rendellenességekkel rendelkezett.
    3. Ha a terhesség nemi erőszak vagy vérfertőzés következményeként jött létre.

A 2020-as ref. K 1/20 számú alkotmánybírósági határozat azonban kimondta, hogy a magzat súlyos rendellenességei nem lehetnek elegendő indokok az abortusz elvégzésére. Ezt a döntését a lengyel alkotmánybíróság azzal indokolta, hogy a magzat életének védelme az Lengyel Alkotmány értelmében elsődleges jog, és az abortusz nem sértheti ezt a jogot, még akkor sem, ha a magzat életképtelen vagy súlyosan sérült lenne.[15]

A döntés tehát az abortusz egyébként is szűk törvényes kereteit tovább szűkítette és az Alkotmánybíróság azt mondta ki, hogy a terhesség megszakítása nem lehet engedélyezett a magzat súlyos, életképtelen rendellenességei miatt. A döntés alkotmányos alapja az volt, hogy az Alkotmány „minden emberi élet védelmét” biztosítja, így a magzat jogait is védeni kell, és nem szabad eltérni ettől a jogi elvtől.

Az M.L. kontra Lengyelország ügy kapcsán az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került a lengyel alkotmánybíróság 2020-as döntése. A kérelmező beadványában azt állította, hogy Lengyelország a 2020-as alkotmánybírósági döntésével egyebek mellett megsértette a magán- és családi élethez való jogát (az Egyezmény 8. cikke), valamint a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát (az Egyezmény 3. cikke). Indokolásul a kérelmező előadta, hogy az abortuszra vonatkozó szabály megváltoztatása szenvedést, megaláztatást és egyéb, nehezen előre látható következményeket okozott lelki és testi egészségére nézve. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2023. december 14-én meghozott 40119/21 számú döntése kimondta, hogy a lengyel Alkotmánybíróság határozata jogellenesen sértette a kérelmező magán- és családi élethez való jogát.[16]

3. Az abortusszal kapcsolatos magyar alkotmánybírósági gyakorlat

A szakirodalomban első abortusz határozatként elhíresült 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a terhesség megszakítására vonatkozó szabályok rendeletben való meghatározása alkotmányellenes, azaz egyfajta formai alkotmányellenességről határozott ebben a döntésében az Alkotmánybíróság. Mindezek okán az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 29. § (4) bekezdésének első mondatát, amely szerint ,,A terhesség megszakításának csak jogszabályban meghatározott esetekben és rendelkezések szerint van helye”, valamint ugyanazon törvény 87. § (2) bekezdését, továbbá a terhességmegszakításról szóló 76/1988. (XI. 3.) MT rendeletet és az annak végrehajtására kiadott 15/1988. (XII. 15.) SZEM rendeletet alkotmányellenesnek mondta ki, és 1992. december 31-i hatállyal megsemmisítette. A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat az Alkotmánybíróság elutasította.[17]

A 48/1998. (XI. 23.) AB határozat, azaz az ún. második abortusz határozat rendelkező része kijelenti, hogy nem alkotmányellenes az abortusz engedélyezése, ha egy terhes nő súlyos válsághelyzetben van, de az államnak biztosítania kell a magzati élet védelmét ellensúlyként. E két mondat kiemelésével az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy elismeri a nők önrendelkezési jogát az abortusszal kapcsolatban, és nem kíván változtatni a korábbi szabályozás alkotmányosságán. Az indoklás megerősíti az 1991-es döntésben foglaltakat, amely a magzat jogalanyiságáról és az állam életvédelmi kötelességéről szól, ugyanakkor vannak bizonyos hangsúlyeltolódások.[18]

Az Alkotmánybíróság a második abortusz határozatban megállapította, hogy a magzatvédelmi törvény megalkotásával a parlament formálisan teljesítette kötelezettségét. A törvényben nem rendelkeztek a magzat jogalanyiságáról, ami azt jelenti, hogy a magzat a jog szerint nem minősül embernek, és így nem illetik meg jogok, például az élethez vagy a megszületéshez való jog. Az Alkotmánybíróság elfogadta ezt a törvényhozói döntést, és nem kívánta személynek nyilvánítani a magzatot, illetve jogokkal felruházni. Továbbra is úgy véli, hogy a magzat jelentős, de nem abszolút védelemre jogosult, amelyet a nő önrendelkezési jogával kell mérlegelni.[19]

Az Alkotmánybíróság második abortusz határozata az emberi jogok európai egyezményére hivatkozik a magzat jogi státuszának vizsgálatakor, amely védi az élethez való jogot. A határozat idézi a strasbourgi emberi jogi bizottság 1980-as ítéletét, amely szerint a “mindenki” kifejezés nem vonatkozik a meg nem született gyermekre. Egy későbbi strasbourgi döntés ehhez hozzáfűzte, hogy a tagállamoknak szabadságuk van az abortusz szabályozásában. Ennek alapján a magyar Alkotmánybíróság nem talált alapot a magzat jogalanyiságának kiterjesztésére a közös európai mérce szerint.[20]

Az Alkotmánybíróság második abortuszdöntése a kiegyensúlyozottságra törekszik, elismerve, hogy a terhesség első szakaszában a nők önrendelkezési joga elsőbbséget élvez, míg a magzatnak ebben a szakaszban még nincsenek egyéni jogai. A válságindikáció formális szerepét is elfogadhatónak tartja, összhangban az európai jogfejlődéssel. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a magzati élet kiemelt védelmet érdemel, és a korábbi magzatvédő állásponthoz képest némileg visszafogottabban fogalmaz.[21]

Bibliográfia

Csehes András: Francia büszkeség, egyetemes üzenet, avagy az ördög biztos ugrál örömében? – Az abortuszhoz való jog rögzítése Franciaország alkotmányában, jtiblog, 2024. március 19., https://jog.tk.hu/blog/2024/03/francia-buszkeseg-egyetemes-uzenet

Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art, 2018.

Cservák Csaba – Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: Demokrácia, in KAISER Tamás (szerk.) Jó állam jelentés 2016, Budapest, Nordex Nonprofit Kft. – Dialóg Campus Kiadó, 2016.

Cservák Csaba: The Place of the Ombudsman Within the Framework of Government Organizations, in Gianluca, Meschini (szerk.) Constitutionality across the gglobe: Constitutionality Around the World, Újvidék, Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, 2018.

Łętowska, Ewa: A Tragic Constitutional Court Judgment on Abortion, Verfassungsblog, 12 Nov 2020, https://verfassungsblog.de/a-tragic-constitutional-court-judgment-on-abortion/

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, 2021. Jogtudományi Különszám.

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIT, 2020/2.

Farkas György Tamás: Az utólagos normakontroll valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságára gyakorolt hatása, avagy az alapvető alkotmányjogi kérdés követelménye mint speciális ítélt dolog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Anon (szerk.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019.

Frivaldszky János: Az emberi személy alkotmányos fogalma felé – a méhmagzat életjogának tesztjén keresztül, in Schanda Balázs – Varga Zs. András: Látlelet közjogunk elmúlt évtizedéről, Budapest, PPKE-JÁK, 2010.

Mészáros Ádám Zoltán: Az élethez való jog a jogellenességet kizáró okok tükrében, Jogelméleti Szemle, 2013/1.

Szabó Zsolt: Tansegédlet az alkotmányjogi záróvizsgához, Budapest, Patrocinium, 2018.

Tóth Gábor Attila: A második abortuszdöntés bírálata, Fundamentum, III. évf., 1999/1.

Egyéb források

Abortion in New York State: Know Your Rights, New York State, https://www.ny.gov/programs/abortion-new-york-state-know-your-rights

Your legal right to an abortion, Carlifornia abortion access, https://abortion.ca.gov/your-rights/your-legal-right-to-an-abortion/index.html

Le droit à l’avortement, Gouvernement, Le site officiel sur l’IVG, https://ivg.gouv.fr/le-droit-lavortement

Hivatkozások

  1. Az alapjogvédelem komplex intézményrendszeréről ld. részletesen: Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art, 2018. ↑
  2. Az ombudsmani intézményrendszerről ld. részletesen: Cservák Csaba: The Place of the Ombudsman Within the Framework of Government Organizations, in Gianluca, Meschini (szerk.) Constitutionality across the gglobe: Constitutionality Around the World, Újvidék, Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, 2018, 79–84. ↑
  3. A valódi alkotmányjogi panasz jogintézményének jelentőségét mutatja, hogy bevezetésével az Alkotmánybíróság olyan hatáskörhöz jutott, mely még magára demokráciára is hatást gyakorol egyes demokrácia kutatások szerint. Az Alkotmánybíróság által elbírált alkotmányjogi panaszok ugyanis igazságszolgáltatás alkotmányosságáról is képet adnak. A 2016. évi Jó Állam Jelentésben például a demokrácia hatásterületen belül, a demokratikus joggyakorlás dimenzió keretein belül mérték a bírói döntések ellen benyújtott alkotmányjogi panaszok számát. Lásd: Cservák Csaba – Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: Demokrácia, in KAISER Tamás (szerk.) Jó állam jelentés 2016, Budapest, Nordex Nonprofit Kft. – Dialóg Campus Kiadó, 2016, 112–113. ↑
  4. Az alkotmányjogi panasz jogintézményét illetően ld. részletesebben: Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, 2021. Jogtudományi Különszám, 1–16.; Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIT, 2020/2, 1–35.; továbbá Farkas György Tamás: Az utólagos normakontroll valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságára gyakorolt hatása, avagy az alapvető alkotmányjogi kérdés követelménye mint speciális ítélt dolog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Anon (szerk.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019, 558–567. ↑
  5. Szabó Zsolt: Tansegédlet az alkotmányjogi záróvizsgához, Budapest, Patrocinium, 2018, 175–176. ↑
  6. Mészáros Ádám Zoltán: Az élethez való jog a jogellenességet kizáró okok tükrében, Jogelméleti Szemle, 2013/1, 2. ↑
  7. Frivaldszky János: Az emberi személy alkotmányos fogalma felé – a méhmagzat életjogának tesztjén keresztül, in Schanda Balázs – Varga Zs. András: Látlelet közjogunk elmúlt évtizedéről, Budapest, PPKE-JÁK, 2010, 19. ↑
  8. Mészáros: Az élethez való jog 2–3. ↑
  9. A jogesetet és a bírósági döntést lásd: Roe v. Wade, 410 U.S. 113 (1973), Justia U.S. Supreme Court, https://supreme.justia.com/cases/federal/us/410/113/ ↑
  10. A jogesetet és a bírósági döntést lásd: Dobbs v. Jackson Women’s Health Organization, 597 U.S. 215 (2022), supremecourt.gov, https://www.supremecourt.gov/opinions/21pdf/19-1392_6j37.pdf ↑
  11. Ld. Your legal right to an abortion, Carlifornia abortion access, https://abortion.ca.gov/your-rights/your-legal-right-to-an-abortion/index.html ↑
  12. Ld. Abortion in New York State: Know Your Rights, New York State, https://www.ny.gov/programs/abortion-new-york-state-know-your-rights ↑
  13. Ld. Le droit à l’avortement, Gouvernement, Le site officiel sur l’IVG, https://ivg.gouv.fr/le-droit-lavortement ↑
  14. Ld. Csehes András: Francia büszkeség, egyetemes üzenet, avagy az ördög biztos ugrál örömében? – Az abortuszhoz való jog rögzítése Franciaország alkotmányában, jtiblog, 2024. március 19., https://jog.tk.hu/blog/2024/03/francia-buszkeseg-egyetemes-uzenet ↑
  15. Ld. Ewa Łętowska: A Tragic Constitutional Court Judgment on Abortion, Verfassungsblog, 12 Nov 2020, https://verfassungsblog.de/a-tragic-constitutional-court-judgment-on-abortion/ ↑
  16. Ld. M.L. v. Poland, (Application no. 40119/21), ECHR, https://hudoc.echr.coe.int/eng#{%22appno%22:[%2240119/21%22],%22itemid%22:[%22001-229424%22]} ↑
  17. 64/1991. (XII. 17.) AB határozat ↑
  18. Tóth Gábor Attila: A második abortuszdöntés bírálata, Fundamentum, III. évf., 1999/1, 3. ↑
  19. Uo. ↑
  20. Uo. 4. ↑
  21. Uo. ↑