Beküldve:

Nánássy Kincső: Kvázi különleges jogrendek normatív keretei Magyarországon

Bevezetés[1]

Az alkotmányos államokban előállhatnak helyzetek, melyek kezelése „normál” jogrendi keretek között nem lehetséges.[2] A különleges jogrend bevezetése csak végső eszköz lehet, ezért „küszöb alatti fenyegetések”[3] esetén a „kvázi különleges jogrend” alkalmazandó.

A magyar jogrendszer több jogszabályt ismer, melyek alkotmány alatti, „kvázi” különleges jogrendi esetköröket szabályoznak. Közös jellemzőjük, hogy mindegyik súlyos, az állam vagy a társadalom működését, a közbiztonságot, az ellátásbiztonságot, az emberek élet- és vagyonbiztonságát fenyegető rendkívüli eseményekre vonatkoznak és különböző ágazatokat érintenek. Mindegyik esetben szükség van az állami szervek összehangolt intézkedéseire a veszélyek elhárítása és kezelése érdekében.

Hogy elegendőek-e a normál jogrendi eszközök, azt a válság mértéke határozza meg. Az állami működést tekintve a válsághelyzet egy működési zavar vagy annak közvetlen veszélye, melyben még nem indokolt a különleges jogrend kihirdetése, viszont egyes szakmai szervek, igazgatási rendszerek általánostól eltérő aktívabb beavatkozására van szükség, a lehető leghamarabb lehetővé téve a normál működésre való visszatérést.[4]

1. ábra: A válságkezelés szintjei[5]

A magyar jogrendszer tizenkettő[6] különleges jogrend alatti válságkezelési típust ismer, melyek három szabályozási szintre oszthatók:

    1. Összehangolt védelmi tevékenység (2021. évi XCIII. törvény – továbbiakban: Vbö.), EU/NATO válságkezelésben való közreműködés (Vbö.)
    2. Honvédelmi válsághelyzet (2021. évi CXL. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről – továbbiakban: Hvt.), Kiterjedt káresemény (2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról – továbbiakban: Kat.)
    3. Ágazati válsághelyzetek.

A Vbö. (sarkalatos törvény) új szintre emelte a védelmi és biztonsági igazgatás szabályozását, mintegy „esernyő jogszabályként” összefogva a „küszöb alatti fenyegetések” kezelését. Olyan komplex, összkormányzati szemléletű törvény, mely egységesen, minden ágazat számára meghatározó keretszabályként alkalmazandó. Rugalmas szabályozási rendszere lehetőséget ad a 21. század új kihívásainak kezelésére egyidejűleg biztosítva a jogállami garanciákat.[7] Hatálya kiterjed a katasztrófavédelem, a rendőrség, a nemzetbiztonság, a honvédelem és a NATO-védelmi rendszerhez kapcsolódó magyar szabályozások által lefedett válsághelyzetekre is.[8]

A Hvt. alapján „a honvédelmi válsághelyzet olyan összehangolt védelmi tevékenység, amelyet a Kormány a honvédelemért felelős miniszter javaslatára a Hvt.-ben meghatározott célból rendelhet el.”[9] Honvédelmi válsághelyzet idején a Vbö.-ben meghatározottak mellett a Hvt. alapján további kilenc intézkedést vezethet be a Kormány.[10] A Kat. alapján a kiterjedt káresemény egy olyan védelmi és biztonsági esemény, amelynek kezelése a katasztrófavédelem vezetésével az élet- és vagyonbiztonság megóvása érdekében azonnali, összehangolt beavatkozást igényel.[11] A katasztrófavédelmi szervek előzetesen jóváhagyott veszélyelhárítási terv alapján, szükség esetén a Magyar Honvédség bevonásával intézkedhetnek.[12]

A harmadik szinten nyolc ágazati szabály rögzít válságszituációkat. A következő ágazati válsághelyzeteket különböztethetjük meg:

    • Kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzet (2013. évi XXIII. törvény a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről – továbbiakban: Kt.)
    • Földgázellátási válsághelyzet (2008. évi XL. törvény a földgázellátásról – továbbiakban: Get.)
    • Villamosenergia-ellátási válsághelyzet (2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról – továbbiakban: Vet.)
    • Nukleáris veszélyhelyzet (1996. évi CXVI. törvény az atomenergiáról – továbbiakban: Atv.)
    • Pénzügyi közvetítőrendszerben fennálló általános válsághelyzet (2013. évi CXXXIX. törvény a Magyar Nemzeti Bankról – továbbiakban: MNBtv.)
    • Rendkívüli élelmiszerlánc-esemény (2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és a hatósági felügyeletéről – továbbiakban: Éltv.)
    • Egészségügyi válsághelyzet – járványügyi készültség (1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről – továbbiakban: Eütv.)
    • Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet (2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról – továbbiakban: Mjtv.)

Ezen szabályozási tárgykörök közül nem mindegyik szerepel sarkalatos törvényben,[13] azonban lehetővé teszik olyan kormányzati cselekvések megvalósítását, melyek alapján pl. a személyek szabad mozgása, az intézmények látogatása korlátozhatók, az oktatás területén kiegészítő szabályok alkalmazhatók. Rendeletek útján olyan további intézkedések meghozatalára van lehetőség, melyek alapjog korlátozás nélkül szabályozzák a szükséges kapcsolódó intézkedéseket a nemzeti ellenállóképesség növelése érdekében, ha az ágazati szabályozás a válság kezeléséhez nem elegendő.[14]

Összehangolt védelmi tevékenység, EU/NATO válságkezelésben közreműködés

A Vbö. jelentős újítása az összehangolt védelmi tevékenység. A Kormány súlyos vagy elhúzódó védelmi és biztonsági esemény esetén rendelet útján vezetheti be, ha több védelmi és biztonsági szervezet együttműködése szükséges. A Kormány dönt a szükséges állami szervek együttműködéséről, ideiglenesen egyedi hatásköri szabályokat is megállapíthat. Köteles tájékoztatni a köztársasági elnököt és az Országgyűlés illetékes bizottságát elrendeléséről, meghosszabbításáról, okairól és a tervezett főbb döntésekről, melyekről a nemzetbiztonsági érdekeket figyelembe véve a lakosságot is azonnal tájékoztatni kell.[15] Szükséges mértékben három hónapra korlátozások, biztonsági intézkedések vezethetők be és a Honvédség közreműködése is elrendelhető.[16] A törvény általános felhatalmazást ad a Kormánynak az összehangolt védelmi tevékenység bevezetésére.

A Vbö. által felsorakoztatott keretszabályok arra szolgálnak, hogy a kormányzati beavatkozást igénylő békeidőszaki válsághelyzetek során az ország védelmét szolgáló erők összehangolt működése biztosított legyen.[17] Garanciális jelentősége van a célhoz kötöttségnek, a szükséges mértékű alkalmazhatóság kizárólagosságának és az alapjogkorlátozás tilalmának. Ezek mellett bizonyos intézkedésekkel szemben jogorvoslati jogosultság is biztosított.[18]

Válsághelyzet esetén a Nemzeti Intézkedési Rendszeren keresztül a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban állami szervek által foganatosítandó intézkedések vezethetők be. A Nemzeti Intézkedési Rendszer alkalmazása a NATO kezdeményezésére, a Kormány rendelete szerint sajátos nemzeti érdekből vagy nemzetközi, illetve nemzeti gyakorlatok során stb. vezethető be, az állami szervek pedig e szerint hajtják végre a felkészülési, együttműködési, tájékoztatási és végrehajtási feladatokat, melyeket a védelmi és biztonsági igazgatás központi szerve koordinál. Jogkorlátozás csak a szükséges mértékben a lakosság tájékoztatásával lehetséges.[19] Az EU válságkezeléséhez kapcsolódó, nemzeti hatáskörbe tartozó döntések előkészítése, meghozatala, és végrehajtása során a tagállamok saját nemzeti jogukat alkalmazzák.[20] A szükséges infrastruktúra kialakítása és működtetése a Kormány feladata.[21] A védelmi és biztonsági érdekek érvényesítéséért egyes szervek működése és ügyfélfogadása korlátozható.[22]

A szabályozás a Kormány cselekvési szabadságát megnöveli. Erre szükség lehet, mikor az ágazati szabályozás már nem elegendő, növelve az ország ellenállóképességét, rugalmassá téve az összehangolt kormányzati cselekvési lehetőségeket (okulva a Covid–19 járvány kapcsán felmerült szabályozási nehézségekből is).[23]

Középszintű válságkezelés

Honvédelmi válsághelyzet

A védelmi feladatok hatékony ellátásához békeidőben is szükség van olyan rendelkezésekre, melyek lehetővé teszik a műveletek előkészítését különleges jogrend kihirdetése nélkül.[24] A változó biztonsági környezet a védelmi szabályozások átgondolását igényli. Magyarország rugalmasabb szabályozást igyekszik bevezetni, amely a Kormány számára békeidőben is felhatalmazást ad a válsághelyzetek gyors kezelésére és az eszkaláció megelőzésére a NATO-szövetségi kötelezettségekkel összhangban.[25]

„A honvédelmi válsághelyzet olyan összehangolt védelmi tevékenység, amelyet a Kormány a honvédelemért felelős miniszter javaslatára hirdethet ki” az ország biztonságát fenyegető, katonai kezelést is igénylő válsághelyzet kialakulása esetén (pl.: szomszédos országban kialakuló katonai válság, külső fegyveres támadás fenyegetése, illetve a NATO- és az EU- kötelezettségek teljesítése).[26] A Kormány a Vbö. rendelkezésein túl fokozott készenlétet írhat elő a honvédelmi szervezetek számára, növelheti a kiberbiztonsági és hírszerzési műveletek intenzitását, szabályozhatja a rádióspektrum használatát, és katonai irányítást vezethet be a légtérben. Ezeken felül intézkedhet a közszolgálati műsorszórók kötelező tájékoztatása, a stratégiai készletezés, valamint egyes közintézmények és közforgalmú helyek megközelítésének korlátozása vagy kizárása kapcsán is. A közigazgatás, a honvédelmi igazgatás, a Honvédség, a közreműködő szervek működése szempontjából fontos beosztások és munkakörök feltöltését, túlmunka végzését, állampolgárokat is érintő riasztási fokozatok alkalmazását, valamint a Honvédség és a rendőrség felkészített erőinek összehangolt fellépését is elrendelheti a.[27] Válsághelyzet nem rendelhető el, valamint az elrendelt honvédelmi válsághelyzetet meg kell szüntetni, ha hadiállapotot vagy szükségállapotot hirdettek ki.[28]

Kiterjedt káresemény

A katasztrófavédelem célja a természeti és civilizációs eredetű katasztrófák elleni átfogó védekezés, amely magában foglalja a megelőzést, az elhárítást és a helyreállítást. Az elmúlt évtizedek során a katasztrófavédelmi rendszer folyamatosan bővült.[29] „A katasztrófavédelem nemzeti ügy”, egységes irányítása az állam feladata.[30] A védekezés különböző állami, katonai, civil gazdálkodó szervezetek részvételével, és a katasztrófát okozó együttműködésével történik.[31]

A kiterjedt káresemény „olyan védelmi és biztonsági esemény, melynek kezelése során elengedhetetlen az élet- és vagyonbiztonság megóvása érdekében a katasztrófavédelem, mint elsődleges beavatkozó irányításával az eseménykezelésben érintett szervezetek azonnali, összehangolt reagálása a védelmi és biztonsági igazgatás központi szervének koordinációs tevékenysége megkezdéséig.”[32]

A kormány feladata többek között a védekezés megszervezése, a felelős szervek feladatainak meghatározása, nemzetközi együttműködések megkötése, az oktatás és kutatás összehangolása, valamint a szükséges költségvetés biztosítása.[33] A katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter irányítja a hivatásos szerveket, kinevezési és munkáltatói jogokat gyakorol, biztosítja az irányítása alá tartozó szervezetek tekintetében a Vbö. által meghatározott feladatok végrehajtását és számos feladata mellett gondoskodik a veszélyelhárítási tervek jóváhagyásáról is.[34]

Kiterjedt káresemény esetén az előzetesen kidolgozott, a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által jóváhagyott veszélyelhárítási terv követendő, mely alapján a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve vezetője azonnal intézkedik az emberi élet, a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak, a kritikus infrastruktúrák védelme, a lakosság ellátásának biztosítása, valamint a katasztrófa következményeinek lehető legkisebbre csökkentése érdekében. Ha a megfelelő végrehajtáshoz szükséges, a Magyar Honvédség is igénybe vehető.[35]

Ágazati válsághelyzetek

Kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzet

A kőolaj kiemelkedő jelentőségű fosszilis tüzelőanyag. A kereslet-kínálat földrajzi adottságok szerint alakul, így egyes államok importra szorulnak, és az ellátás biztonságának megteremtésére is törekedniük kell. A Nemzetközi Energiaügynökség (továbbiakban: IEA) ajánlásait és a Nyugat-Európai gyakorlatot figyelembe véve megszületett a behozott kőolaj- és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 1993. évi XLIX. törvény, amely alapján a kőolaj és kőolajtermék importőrök kötelesek voltak biztonsági készleteket létrehozni, kezelésére pedig megalakult a Kőolaj és Kőolajtermék Készletező Szövetség[36] (ma: Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség – továbbiakban: MSZKSZ), mely független szervezet, működésének felügyeletét az energiapolitikáért felelős miniszter látja el. [37]

A 2006/67/EK irányelv alapján a tagállamok 90 átlagos napi belföldi fogyasztásnak megfelelő készletet kötelesek képezni,[38] erről Magyarországon az MSZKSZ gondoskodik és dönt a biztonsági kőolajkészlet kitárolásáról, különleges kőolajkészlet képzéséről, kormányközi megállapodás esetén az EU más tagállamának[39] területén is tárolhat.[40] A tagállamok havi rendszerességgel bejelentési kötelezettséggel tartoznak a Bizottság felé a biztonsági készleteket illetően.[41]

Kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzet, „amikor a behozatal belföldi fogyasztáshoz mért csökkenése eléri a 7%-ot, és a belföldi felhasználási igény csak a biztonsági kőolajkészlet terhére elégíthető ki, továbbá, amikor az Európai Unió vagy az IEA válsághelyzeti intézkedéseket rendel el, így különösen a készletek felszabadítására irányuló nemzetközi döntést hoz” (hazai árak alakulása nem indukálhat kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzetet).[42]

Az ellátás-fogyasztás egyensúlyának felbomlása esetén, ha a felhasználási igények a beszerzés lehetőségeit meghaladják, a miniszter rendeletében, fogyasztást korlátozó intézkedések, és a biztonsági kőolajkészlet felhasználásának elrendelésére jogosult. Meghatározhatja a felhasználás célját, ütemét, és elsőbbségi hozzáférést engedélyezhet az ország működését biztosító felhasználók számára, továbbá fogyasztást korlátozó rendelkezéseket vezethet be, melyek elsődlegesen a forgalmazókra vonatkoznak és nem érik el a különleges jogrendi időszakban bevezethető korlátozások szintjét. A miniszteri rendelet egy normál jogrendi felhatalmazás keretében biztosít lehetőséget a gazdasági folyamatok befolyásolására, a további romlás megakadályozása érdekében.[43]

Földgázellátási válsághelyzet

A gázellátás zavara súlyos károkat okozhat a gazdaságban.[44] Az EU 2017/1938 rendelete a Bizottság, a tagállamok és az általuk kijelölt földgázpiaci vállalkozások hatáskörrel rendelkező hatóságai felelősségévé teszi a gázellátás biztosítását. Meghatározza a megelőző intézkedések és egyedi gázellátási zavarok esetén felmerülő feladatköröket. Ha a piac nem képes biztosítani a gáz iránti szükségleteket, szolidaritási intézkedések és rendkívüli intézkedések is bevezethetők.[45] A gázellátás biztonságát érintő intézkedések összehangolásának megkönnyítése érdekében gázkoordinációs csoport jön létre.[46]

A rendelet 11. cikke három válságszintet különböztet meg:

    1. Korai előrejelzési szint: konkrét, mérvadó és megbízható információk alapján olyan eseményre kerülhet sor, amely valószínűsíthetően jelentős mértékben rontani fogja a gázellátást, és amely valószínűsíthetően a riasztási szint vagy a veszélyhelyzeti szint aktiválását fogja eredményezni.
    2. Riasztási szint: gázellátási zavarra vagy rendkívül magas gázkeresletre kerül sor, melynek eredményeként jelentős mértékben romlik a gázellátás, de a piac még képes a zavar kezelésére vagy a kereslet kielégítésére anélkül, hogy nem piaci alapú intézkedésekhez kellene folyamodni.
    3. Vészhelyzeti szint: rendkívül magas gázkereslet, jelentős gázellátási zavar vagy a gázellátás egyéb jelentős mértékű romlása esetén, ha minden idevágó piaci alapú intézkedést végrehajtottak, de a gázkínálat nem képes kielégíteni a fennmaradó gázkeresletet, ezért további, nem piaci alapú intézkedéseket kell hozni, hogy a gázellátási előírásokkal[47] összhangban biztosítható legyen a gázellátás a védett felhasználók számára.”[48]

A Get. a rendelet felosztását követi.[49] Az első két szint elrendelésére a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (továbbiakban: MEKH) elnöke, az utolsó legsúlyosabb esetben pedig az energia politikáért felelős miniszter jogosult.[50] A földgáz biztonsági készletezéséről szóló törvény alapján az MSZKSZ köteles a miniszter által meghatározott biztonsági készlet létrehozására és fenntartására,[51] továbbá felsorolja azon felhasználókat, melyek ellátása a biztonsági készletből történik.[52]

Földgázellátási válsághelyzet esetén az eljáró hatóság a miniszter, kivéve a rendeletben meghatározott esetköröket, melyekben a MEKH elnöke jár el. A MEKH készíti el a rendeletben előírt feltöltési ütemterv tervezetet, melyet az Európai Bizottsághoz kell benyújtani,[53] felügyeli az előírások betartását, jogkövetkezményeket alkalmaz, figyeli az ellátásbiztonságot.[54]

Válsághelyzet bekövetkezésekor a biztonsági földgázkészlet kitárolása a miniszter által elrendelt módon történik. [55] A legjelentősebb korlátozások bevezetésére a Kormány és a miniszter jogosult. „Vészhelyzeti szint kihirdetésekor a szállítási rendszerirányító elrendelheti földgázvételezés indokolt mértékű korlátozását” (a sorrendet és mértékét a MEKH hagyja jóvá),[56] melynek részletes szabályait kormányrendelet tartalmazza.[57]A vészhelyzeti szint fennállásáig a Kormány rendeletben szabályozhatja a munkanapok, munkaszüneti napok és a munkavégzés rendjét. Korlátozhatja a magánhelyiségek és közintézmények nyitvatartási idejét, maximalizálhatja a fűtési hőmérsékletet a magánhelyiségek, közintézmények, irodaházak, és a költségvetési intézmények vonatkozásában. Csökkentheti a földgázfelhasználást és korlátozhatja a Magyarország területén termelt vagy tárolt földgáz kiszállítást. Miniszteri rendeletben felhasználói szerződések függeszthetők fel, rendszerüzemeltetői, -használói jogok és kötelezettségek szabályozhatók és árplafon is elrendelhető. A válsághelyzeti szintekhez kapcsolódó szabályokat, és a MEKH által működtetett válsághelyzeti monitoringrendszer működését a MEKH elnöke rendeletében szabályozza.[58]

Villamosenergia-ellátási válsághelyzet

A villamosenergia-ellátás hosszútávú szünetelése a modern társadalom és gazdaság működésében beláthatatlan következményekkel járhat. Az EU 2019/941 rendelete a villamosenergia-ágazati kockázatokra való felkészülésről rendelkezik. Ezen válságok következményei nemzeti határokon átívelő problémákat okozhatnak, bizonyos környezeti hatások egész régiókat fenyegethetnek,[59] így a megelőzésben és a megfelelő kezelésben kiemelkedően fontos az együttműködés a tagállamok között.[60]

A villamosenergia-ellátási válság, „a tagállamok által meghatározott, kockázati készültségi tervekben ismertetett fennálló vagy fenyegető helyzet, amely jelentős villamosenergia-hiánnyal jár, vagy amelyben a villamosenergiát nem lehet eljuttatni a fogyasztókhoz.”[61] A tagállamoknak nemzeti illetékes hatóságokat kell kijelölniük, melyek a villamosenergia-ellátás biztonságáért felelnek és együttműködnek más tagállamok illetékes hatóságaival.[62]

A szabályozás különbséget tesz korai figyelmeztetés és villamosenergia-ellátási válság között. Korai figyelmeztetés: konkrét, komoly, megbízható információ áll rendelkezésre arról, hogy villamosenergia-ellátási válsághelyzet következhet be valamely tagállamban. Ilyenkor az adott tagállam illetékes hatósága indokolatlan késedelem nélkül köteles korai figyelmeztetést kiadni és a részletekről tájékoztatni a Bizottságot, az egyazon régióban levő, és a közvetlenül összekapcsolt tagállamok illetékes hatóságait. Villamosenergia-ellátási válság: az illetékes hatóság a rendszer-üzemeltetővel konzultálva köteles bejelenteni a válságot és haladéktalanul tájékoztatni az adott régió érintett országainak hatóságait, a közvetlenül összekapcsolt tagállamokat és az Európai Bizottságot. A tájékoztatás tartalmazza a válság okait, a helyzet enyhítésére tett lépéseket, és szükség esetén a nemzetközi segítségkérést is.[63]

A magyar szabályozás is két szintet különböztet meg. A villamosenergia-rendszer jelentős zavara enyhébb, a villamosenergia-ellátási válsághelyzetet el nem érő üzemi hiba, amely a villamos energia termelését, termelési készségét, átvitelét, elosztását, szolgáltatását vagy felhasználását jelentősen korlátozza vagy megszünteti, ill. a rendszer üzembiztonságát, szabályozhatóságát, együttműködő képességét súlyosan veszélyezteti. Ilyenkor a rendszerhasználóknak kötelességük követni az átviteli rendszerirányító és az elosztó hálózat utasításait.[64] Az átviteli rendszerirányítónak fel kell kérnie az engedélyeseket a termelés és az import növelésére, továbbá utasításadási és tájékoztatási kötelezettséggel rendelkeznek. Az utasításoknak diszkriminációmentesnek kell lenniük, és csak a szükséges mértékig terhelhetik a rendszerhasználókat. A kikapcsolási intézkedések legfeljebb hat óráig[65] alkalmazhatók.[66] Az utasítások jogszerűségét, indokoltságát a MEKH ellenőrzi.[67]

Villamosenergia-ellátási válsághelyzet:[68] a különleges jogrendet el nem érő mértékű válság, mely a személyeket, vagyontárgyaikat, a természetet, a környezetet, a felhasználók jelentős részének ellátását közvetlenül veszélyezteti.[69] Az átviteli rendszerirányító köteles azonnal értesíteni a kialakult helyzet részleteiről minisztert és a MEKH elnökét. Az információkat a miniszter továbbítja a Kormánynak, amely szükség esetén tájékoztatja az Európai Bizottságot és más tagállamokat. Fennállásáig a Kormány rendelet útján felfüggesztheti a felhasználók ellátására kötött szerződéseket, korlátozhatja az ellátást, valamint megállapíthatja valamennyi kapcsolódó termék és szolgáltatás legmagasabb árát, a MEKH által kiadott engedélyek alapján jogokat és kötelezettségeket határozhat meg.[70]

Egészségügyi válsághelyzet

A lakosság egészségi állapotának megőrzése és az egészségügy megfelelő működését támogató jogi keret kialakítása az állam alapvető feladata.[71]

Az Egészségügyi Világszervezet (továbbiakban: WHO) által kialakított szabályrendszer, azaz Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok (továbbiakban: NERSZ) hivatott a közegészségügyi-járványügyi kockázatok minimalizálására, és az egészségügyi reagálás összehangolására.[72] Az intézkedések végrehajtásáért a részes országokban kijelölt hatóságok felelnek. Kötelesek minden, a területükön előforduló, nemzetközi jelentőségű közegészségügyi szükséghelyzetet jelentő, váratlan közegészségügyi eseményt bejelenteni a WHO-nak.[73] A részes államok kötelesek egymással együttműködni.[74]

A hazai szabályozásban az egészségügyi válsághelyzet egy összehangolt védelmi tevékenység, melyet a Kormány az országos tiszti főorvos javaslatára, a miniszter előterjesztése alapján rendelhet el, ha a NERSZ szerinti nemzetközi horderejű járványügyi szükséghelyzet kihirdetése szükséges, valamint olyan rendkívüli váratlan események bekövetkezésekor, melyek a polgárok életét, testi épségét, egészségét vagy az egészségügyi ellátórendszer működését veszélyeztetik, károsítják. Bármely olyan körülmény kialakulása esetén is, ahol a lakosság egészségügyi ellátása az adott gyógyintézeti ellátási területen súlyosan és közvetlenül akadályozott, és az érintett lakosság ellátását más gyógyintézet csak aránytalan nehézségek árán tudná biztosítani. Elrendelése járványügyi készültségnek minősül (főszabály: a Vbö. alkalmazandó),[75] melyet az országos tisztifőorvos kísér figyelemmel, ha kell javaslatot tesz az egészségügyért felelős miniszternek a válsághelyzet visszavonására, aki azonnal továbbítja a Kormánynak, amely soron kívül dönt. A válsághelyzetet elrendelő kormányrendelet hat hónapig van érvényben, meghosszabbítására a Kormány jogosult, amelyről köteles beszámolni az Országgyűlés egészségügyi állandó bizottságának.[76]

A járványügyi védekezés jogi kerete Magyarországon több rétegű (Eütv., egészségügyi válsághelyzet, veszélyhelyzet kormányzati intézkedései). Az Eütv. 6. címében lefektetett szabályok biztosítják az egészségügyi hatóságok számára a járványok kezeléséhez szükséges eszközöket, rögzítik az egyének személyes szabadságához való jogának garanciáit, megteremtve a járványügyi intézkedések jogszerű alapjait.

A 2020-as módosítások nyomán a válsághelyzet kihirdetésének feltételei kibővültek, így nemcsak nemzetközi járványügyi veszély esetén, hanem egyéb járványveszélyekre is kiterjednek. A válsághelyzet elrendelése megnövelt jogosítványokat ad a Kormánynak a közegészségügyi veszélyhelyzetek kezeléséhez (saját hatáskörében hozhat döntéseket az egészségügyi államigazgatási szerv helyett). Az Operatív Törzs létrehozása is a módosítások eredménye, amely átvette az országos tisztifőorvos döntési hatásköreit.

Az egészségügyi válsághelyzeti ellátás rendelkezései az egész országra automatikusan alkalmazhatók válsághelyzet hivatalos kihirdetése nélkül – tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet esetén is, ugyanis közegészségügyi okokra hivatkozva az egészségügyi válsághelyzeti szabályok érvényesülnek[77] [magyarázat: különleges jogrend kihirdetése esetén automatikusan rendelkezésre állnak a többletjogosítványok, így „felesleges” lehet annak külön kihirdetése (a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 80/A. § cb) pont)].

A lehetséges intézkedések listája a járványhullámok alatti kormányrendeletek előírásainak utólagos beépülésével meglehetősen ad hoc módon bővült.[78] A járványügyi védekezés kapcsán kiemelendő, hogy a 2020. évi márciusi különleges jogrendet kormányrendelet hirdette ki, túlterjeszkedve az Alaptörvényen. A koronavírus második hulláma során is veszélyhelyzetet hirdettek ki, a taxatív alaptörvényi rendelkezést példálózó felsorolássá alakítva „semlegesítették” az alaptörvény-ellenes állapotot.[79]

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet

Az Európai Unió Tanácsa 2024. május 14-én elfogadta az Unió migrációs és menekültügyi paktumát, mellyel átalakította (alakítja) az uniós menekültügyi és migrációs rendszert. Az EU 2024/1359 számú rendeletének célja az Unió felkészültségének és rezilienciájának megteremtése, a koordináció a kapacitástámogatás és a finanszírozás könnyítése.[80] A szolidaritási mechanizmus révén (felelősség méltányos megosztása, erőfeszítések egyensúlya) támogatja a válsághelyzetben lévő tagállamokat,[81] melyek indokolt esetben a Tanács jóváhagyásával bizonyos szabályoktól eltérhetnek[82] és fokozott szolidaritást kérhetnek más tagállamoktól.[83] Az orosz-ukrán háború nyomán Magyarországnak szomszédos országként helyt kell állnia, és alkalmasnak kell lennie a menekültek befogadására, a nemzetközi egyezmények alapján kötelező ellátások nyújtására, és a belbiztonság megtartására.[84]

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet: a Magyarországra érkező menedékkérők száma, ill. a tranzitzónában tartózkodók száma meghaladja a jogszabályban előírt mértéket, valamint. egyéb olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény, amely Magyarország határvédelmét, magyarországi település közbiztonságát, közrendjét, és a közegészségügyet közvetlenül veszélyezteti. Elrendelését az országos rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetője kezdeményezi, és a miniszter javaslatára a Kormány, az ország egész, ill. meghatározott területére elrendelheti (hasonló úton visszavonhatja, melyről soron kívül dönt). A kormányrendelet legfeljebb hat hónapig maradhat hatályban, de a Kormány meghosszabbíthatja.[85] Válsághelyzet esetén az egészségügyi államigazgatási szerv haladéktalanul megvizsgálja, hogy a járványügyi intézkedések elrendelésének jogszabályi feltételei fennállnak-e.[86]

Az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonosi joggyakorlásában vagy vagyonkezelésében, a többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban álló ingó és ingatlan vagyontárgyak, a válsághelyzet kezelésében részt vevő szerv által ideiglenesen, legfeljebb hat hónapig, kisajátíthatók (A dolgot használó harmadik személy tűrni köteles, a vagyonkezelő kifogással élhet).[87] A kártalanítás összegét az állam viseli.[88] A tömeges bevándorlás kezeléséhez szükséges létesítmények telepítéséhez, üzemeltetéséhez szükséges hatósági eljárásokat mellőzik.[89] A bevándorlási kérelmekkel kapcsolatos adminisztratív feladatokban a Magyar Honvédség és a rendőrség is részt vehet.[90]

A válság fokozódása esetén különleges jogrend bevezetése sem kizárható, azonban a kihirdetés alapja a migrációs nyomás belbiztonsági, közegészségügyi következményei lesznek, így a különleges jogrenddel közvetlen kapcsolatba ez a válsághelyzet nem hozható.[91]

A tömeges bevándorlás a 2015-ös migrációs hullám nyomán kapott válsághelyzeti szabályozást, annak ellenére, hogy annak alakulásáról a szakirodalom folyamatos elemzésekkel és előrejelzésekkel is szolgált. Az újítás azonban szükséges volt, ugyanis a tömeges bevándorlás okozta válság nem lehetett különleges jogrend kihirdetésének eredője.[92] Mészáros Gábor szerint a tömeges bevándorlásnak rendkívüli intézkedések nélkül bevezethető különleges helyzetnek kellene lennie, mellőzve például a rendőrség jogköreinek kiterjesztését, a hadsereg békeidőben történő mozgósításának lehetőségét.[93] Más forrás a válságkezelést tekintve, jó megoldásnak tartja meghatározott keretek között, hogy a döntéshozó mérlegelheti bizonyos szituációk válságnak minősítését, például a törvény 80/A. § (1) bek. cb) pontjának utolsó fordulata kapcsán a „különösen” kifejezést, mely lehetővé teszi egyéb releváns körülmények figyelembe vételét.[94]

Nukleáris veszélyhelyzet

A II. világháborút követően az atomenergia békés célú hasznosítása előtérbe került. A csernobili és a fukusimai erőművek katasztrófája rávilágított, hogy a kockázatok minimalizálására és azok összehangolására világszinten törekedni kell.[95] Az Atomsorompó-szerződés és az Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentős szerepet játszanak a nukleáris biztonság és a veszélyhelyzetek kezelésében. Az Európai Unió jogforrásai között kiemelt helyet foglalnak el a nukleáris energiával kapcsolatos szabályozások.[96]

Magyarországon az atomenergia biztonságos és békés célú alkalmazásának ellenőrzését elsősorban az Országos Atomenergia Hivatal (továbbiakban: OAH) végzi, amely szervezet független és közvetlenül az Országgyűlés felügyelete alatt áll (rendeletalkotási joggal rendelkezik és végzi a nukleáris létesítmények, hulladéktárolók biztonsági és sugárvédelmi felügyeletét). Engedélyezési, ellenőrzési, veszélyhelyzeti elemző tevékenysége mellett fontos feladata a közvélemény pontos tájékoztatása.[97]

A nukleáris veszélyhelyzet rendkívüli esemény következtében előálló állapot, mely során a következmények elhárítása, enyhítése érdekében intézkedésekre van vagy lehet szükség.[98] Rendkívüli eseménynél[99] az atomenergia alkalmazójának azonnal intézkednie kell.[100] Üzemzavar vagy veszélyhelyzet bekövetkezésekor az ügyeletes felelős vezető meghatározott hatósági engedély nélkül is elrendelheti a szükséges beavatkozásokat.[101] A rendkívüli események megszüntetéséért, kivizsgálásáért és megelőzéséért elsősorban az atomenergia alkalmazója felel és köteles Nukleárisbaleset-elhárítási Intézkedési Tervet készíteni, biztosítani a szükséges személyi, tárgyi, szervezeti és a külső segítségnyújtás feltételeit az illetékes hatóságokkal.[102] Az atomenergia alkalmazójának minden rendkívüli eseményt azonnal jelentenie kell az illetékes hatóságoknak (polgármester, egészségügyi és katonai szervek, rendőrség, atomenergia-felügyelet, környezetvédelmi hatóságok, élelmiszerlánc-felügyelet stb.).[103]

Az atomenergia-felügyelet határozza meg a jelentési kötelezettség részleteit. Minden hatóság köteles értesíteni a többi illetékes szervet, ha rendkívüli eseményről szerez tudomást.[104] Veszélyhelyzet esetén a jelentéstételi kötelezettséget az Intézkedési Terv szabályozza.[105] Az egészségügyi és katonai egészségügyi hatóságok a radioaktív szennyeződés terjedésének megakadályozása, megelőzése érdekében egészségügyi megfigyelés alá helyezhetik azt, aki közvetlenül szennyezi a környezetét. Az érintetteket biztonságba helyezhetik, a szennyezett területek, épületek, tárgyak tisztítását rendelhetik el, korlátozhatják vagy megtilthatják azok használatát és forgalmazását. A szennyezett tárgyak megsemmisítése, állatok kényszervágása is elrendelhető, a szennyezett épületek, létesítmények átalakítása vagy lebontása is előírható.[106]

A nukleáris veszélyhelyzet fogalma az Atv.-ben és annak végrehajtási rendeletében eltérő megfogalmazással szerepel, tág fogalomkört meghatározva, lehetővé téve, hogy az Intézkedési Terv által bevezethető intézkedések (alkalmazásukhoz kormányzati szintű intézkedés nem szükséges), súlyosabb esetben a katasztrófavédelmi törvény szerinti katasztrófaveszély, legsúlyosabb estben az Alaptörvény szerinti veszélyhelyzet legyen bevezethető. Tehát szabályozás leginkább generálklauzulákkal leírt felhatalmazáson alapul.[107]

Pénzügyi közvetítőrendszerben fennálló általános válsághelyzet

A gazdasági és pénzügyi válságok mély társadalmi problémák okozói lehetnek. A korábbi válságok nyomán jelentős jogalkotási hullám indult meg, különösen a pénzügyi rendszer stabilitásának helyreállítására és fenntartására irányuló szabályozások kidolgozása érdekében. A pénzügyi stabilitás kiemelt jelentőséggel bír, tekintve, hogy ez közhatalmi beavatkozások alapja is lehet.[108]

Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban: MNB) elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása,[109] valamint meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát.[110] Szervei és tagjai feladataik ellátásában függetlenek.[111] Az MNB elnöke írásbeli és szóbeli beszámolási kötelezettséggel tartozik az Országgyűlés felé.[112]

Az MNB alapvető feladatai mellett, a pénzügyi közvetítőrendszer egészének stabilitására vonatkozó makroprudenciális politika kialakításáról is gondoskodik. Elősegíti a rendszerszintű kockázatok kialakulásának megelőzését, a kialakult rendszerszintű kockázatok csökkentését vagy megszüntetését. Hitelpiaci zavar esetén a hitelezés ösztönzésével, túlzott hitelkiáramlás esetén annak visszafogásával járul hozzá a közvetítőrendszer gazdaságfinanszírozó funkciójának kiegyensúlyozott megvalósulásához.[113]

Abban az esetben, ha a hitelkiáramlás gazdasági egyensúlyeltolódást okoz, az MNB elnöke rendeletekkel szabályozhatja az ingatlan- és gépjárműhitelek maximális hitelfedezeti arányait, a jövedelemarányos tőkerészlet mértékét, valamint a kockázati súlyokat és minimális veszteségrátákat az ingatlanfedezetű hitelek terén.[114] A rendszerszintű likviditási kockázatok csökkentése érdekében szabályozhatja a hitelintézetek eszközei és forrásai közötti lejárati és denominációs összhangot, valamint a minimális likviditási követelményeket.[115] Az MNB rendkívüli hitelt nyújthat, ha egy hitelintézet működése veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását. Sürgős esetben legfeljebb három hónapra az Országos Betétbiztosítási Alapnak, vagy a Befektető-védelmi Alapnak rendkívüli támogatás is nyújtható.[116] A rendszerszintű kockázatok kezelésére irányuló intézkedések az MNB fő célkitűzéseit és az EKB rendszerében betöltött szerepét nem veszélyeztethetik.[117]

Ez a válsághelyzet és a különleges jogrend találkozása abban az esetben lehet releváns, ha a válság olyan méreteket ölt, amely veszélyezteti az ország gazdasági, társadalmi és politikai stabilitását. Különleges jogrend idején az azt kiváltó körülmények okozta következmények enyhítéséhez szükséges mértékben, vagy a nemzetgazdaság tartós és jelentős visszaesése esetén, a nemzetgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges mértékben fogadható el olyan központi költségvetésről szóló törvény, amelynek eredményeképpen az államadósság meghaladja a teljes hazai össztermék felét, ill. ezt követően is elfogadható olyan költségvetés, amely az államadósság teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkenését nem tartalmazza.[118]

Rendkívüli élelmiszerlánc-esemény

A különböző járványok, háborúk leginkább az élelmiszerhiányban éreztetik hatásukat. Az uniós agrárpolitika kialakulása is annak a felismerésnek köszönhető, hogy a második világháború utáni élelmiszerhiány kezelésére a piac-politika és a mezőgazdaság átalakítására volt szükség. A Közös Agrárpolitika célkitűzéseit az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 39. cikke rögzíti.

A magyar szabályozás szerint az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos hatósági felügyelete szükséges, a szabályozásnak pedig az EU szabályaival összhangban kell lennie.[119] Rendkívüli élelmiszerlánc-esemény a lakosság széles körét érintő, az emberek életét, egészségét veszélyeztető élelmiszerbiztonsági jogsértés, a nagy nemzetgazdasági kárral fenyegető vagy közegészségügyileg veszélyes állatbetegségek, a növényi károsítók okozta járvány, valamint a gazdasági haszonállat-állomány széles körét érintő, az állatok egészségét veszélyeztető takarmánybiztonsági jogsértés megállapítása vagy gyanúja annak kizárásáig.[120]

A Kormány az élelmiszerlánc-felügyelet legfőbb letéteményese. Ezen felelőssége körében a költségvetési törvényben a rendkívüli élelmiszerlánc-esemény elhárításának és a vizsgálatok fedezetére célelőirányzatot biztosít,[121] kijelöli a felügyeleti szervet továbbá meghatározza jogállását, feladatkörét és eljárásrendjének részleteit.[122] Az élelmiszerlánc-felügyelet és az azzal összefüggő állami feladatok ellátásában az agrárpolitikáért felelős miniszter, az élelmiszerfelügyelettel kapcsolatos vizsgálatot végző állami laboratórium, az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv, valamint az országos főállatorvos vesz részt.[123] Rendkívüli élelmiszerlánc-esemény esetén a miniszter tájékoztatja a lakosságot a veszély elhárítása érdekében szükséges információkról.[124] A közleményt és az országos tisztifőorvos rendkívüli élelmiszerlánc-eseményre vonatkozó határozatát a miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában, honlapján, és a nemzeti hírügynökségen keresztül kell közzétenni.[125] A miniszter kezdeményezheti a térítés ellenében történő közcélú munkavégzés, a létesítmény, a szállító-, növényvédő és más eszközök, valamint anyagok igénybevételének, továbbá a rendvédelmi szervek, a NAV közreműködésének elrendelését és meghatározza az állattartó létesítmények közötti védőtávolságot.[126]

Az Országos Járványvédelmi Központ rendkívüli esemény esetén azonnal tájékoztatja az országos főállatorvost, [127] aki járványveszély vagy rendkívüli élelmiszerlánc-esemény esetén közvetlenül rendelkezhet szolgáltató állatorvos közcélú igénybevételéről.[128] A szolgáltató állatorvos az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv által (a Magyar Állatorvosi Kamarával kötött megállapodása szerint) közcélú munkavégzésre díj ellenében igénybe vehető, és ennek köteles eleget tenni. Természetes személy megállapodás szerint közcélú munkavégzésre, díjfizetés és költségtérítés ellenében vehető igénybe.[129]

A nagy gazdasági kárral fenyegető, illetve nemzetközi kereskedelmet akadályozó fertőző állatbetegség kitörésekor a miniszter megtilthatja az élőállat, az állati eredetű termék és élelmiszer, a takarmány, továbbá a járványos állatbetegség terjesztésére alkalmas egyéb áru Magyarországról történő kiszállítását, behozatalát, illetve a betegség terjedésének megállításához, valamint a betegség felszámolásához szükséges állat-járványügyi intézkedéseket foganatosíthat.[130] Amennyiben az a fertőző állatbetegség leküzdéséhez szükséges, a rendőrség közreműködik a járványveszély elhárításában.[131]

Következtetések és záró gondolatok

A kvázi különleges jogrendi szabályok létjogosultsága abban rejlik, hogy különböző válsághelyzetek bekövetkezése esetén különleges jogrend bevezetése nélkül, normál jogrendi keretek között adódik lehetőség azok kezelésére. Ez a lényege egyben célja ennek a szabályozási szintnek. Szükségtelen és talán – a demokratikus, hatalommegosztáson alapuló állami működés tekintetében – kifejezetten káros hatása is lehet, ha nem a megfelelő szintű szabályok kerülnek alkalmazásra. Végső soron a végrehajtó hatalom kaphat többletjogosítványokat, melyek leginkább a jogalkotó tevékenységben öltenek testet.[132] Mindez szükséges lehet, mégis veszélyes a hatalmi ágak közötti egyensúlyeltolódás miatt. A különleges jogrend és az alatta elhelyezkedő szinteken bevezethető szabályozás arra hivatott, hogy az ország fennhatósága alatt élő polgárok életét lényegesen befolyásoló negatív tényezők minél hamarabb megszüntethetők legyenek a normál jogrendi kormányzásra való visszatérés érdekében.

A magyar különleges jogrendi szabályozás az elmúlt évtizedek eseményeiből okulva jelentős változásokon ment keresztül. A gazdasági világválság, a tömeges bevándorlás, a Covid 19 járvány, a „kiújult” orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása mind olyan események voltak, melyek számos ország tekintetében próbára tették a válságkezelési rendszerek működőképességét.

Az Alaptörvény a kilencedik módosítása előtt különös részletességgel határozta meg a lehetséges különleges jogrendi helyzeteket. Általános igazság, hogy a részletes szabályozás rugalmatlansága miatt nehezítheti annak hatékonyságát.[133] Ez a felismerés vezetett el a hat különleges jogrendi esetkör háromra csökkentéséhez. Az újtípusú fenyegetések megfelelő kezelése is mind a rugalmas és hatékony szabályozás mellett szólnak. A kilencedik módosítás alapozta meg, hogy a védelmi és biztonsági szabályozási reform révén, a Kormány kezébe helyeződjön a kivételes jogalkotói hatáskör. Ennek legszembetűnőbb eredménye a kormányrendeletek számának emelkedése.[134]

A magyar jogrendszer válságkezelése tekintetében a legfelső szinten az Alaptörvényben nevesített három különleges jogrend áll, alatta a védelmi-biztonsági és katasztrófavédelmi tárgykörök, végül az „ágazati” válsághelyzeti típusok. A szintek közötti hierarchikus különbségtétel alapja a válsághelyzetek súlyosságban, a különleges jogrendhez való közelségükben gyökerezik. Alulról szemlélve a helyzetek súlyosságával arányosan a normál jogrendben elfogadható korlátozások egyre általánosabbá válnak.

A súlyosabb, több ágazatot érintő válságok, a hosszan tartó fenyegetések folyamatos irányítást, erőforrásokat, stratégiai döntéshozatalt és komplex együttműködést igényelnek. Ezek már előhívhatják speciális törvények és rendeletek alkalmazását, amelyek biztosítják az állami szervek fokozottabb koordinációját, a szükséges mozgásteret (normál jogrendi keretek között). Itt is szerepet kapnak az ágazati szabályozások, de a problémák kiterjedtségére, elhúzódására, társadalmi hatására tekintettel komolyabb korlátozások is eszközölhetők, és a különleges jogrendi szabályozás előkészítése is lehetséges. Az állami, ágazati és helyi szervek közötti koordinációt a Kormány irányítja, szükség esetén a honvédség, a rendvédelmi szervek, ill. a nemzetközi szövetségi rendszerek (EU, NATO) bevonásával. Enyhébb, lokális, rövid ideig tartó, ágazatokhoz fűződő problémák esetén, ahol az intézkedések célzottak és gyorsan végrehajthatók, a társadalom működésének fenntartására a normál jogrend keretein belül általános, ágazati szabályokban meghatározott eszközökkel lehetőség van a válsághelyzetek kezelésére. Különösebb beavatkozásra, komolyabb alapjogkorlátozásra ekkor még nincs szükség.

A dolgozat elején szereplő piramis ábrát alapul véve az összehangolt védelmi tevékenység és az EU/NATO válságkezelésben közreműködés szabályozási rendszere átfogóbb és rugalmasabb, így elkülönítendő a honvédelmi válsághelyzet és a kiterjedt káreseménytől. Ennek oka, hogy az összehangolt védelmi tevékenység egyszerre több területet érint és a Kormány irányításával több szervezet koordinálását biztosítja. A honvédelmi válsághelyzet és a kiterjedt káresemény szűkebb, célzottabb esetköröket fednek le és jogi keretük is specifikusabb. Honvédelmi válsághelyzet katonai fenyegetések esetén, a Honvédség és a honvédelmi szervezetek bevonásával alkalmazható. A kiterjedt káresemény esetében az élet és vagyonbiztonság megóvása érdekében a védelmi és biztonsági esemény a katasztrófa védelem irányításával és az érintett szervezetek közreműködésével zajlik, amíg a védelmi és biztonsági igazgatás központi szerve meg nem kezdi koordinációs tevékenységét. Az ágazati szabályok pedig egy-egy szektor problémáit célozzák meg, így elég lehet az egyes ágazatok veszélyelhárítási szabályait követni. Súlyosbodás esetén kerülhet felsőbb szintekre a probléma kezelése. Az ágazati szabályok tekintetében megfigyelhető, hogy javarészt Uniós irányelvek implementálása során kerültek a magyar jogrendszerbe. Ennek oka, hogy az ágazati válságok, veszélyek nem korlátozódnak egy ország határain belülre. Az EU válságkezelési irányelvei útján előírja a tagállamok közötti együttműködést, a szolidaritási mechanizmusok révén a biztonsági készletek és erőforrások közös használatát.

A kvázi különleges jogrendi szabályozás keretein belül a Kormánynak jelentős szerepe van, amit a jogállamiság megőrzése érdekében ellensúlyozni kell. Az egyik ilyen garancia az alkotmányos kontroll, az Alkotmánybíróság, melynek működését különleges jogrend ideje alatt sem lehet korlátozni. Végső soron az Alkotmánybíróság vizsgálja az intézkedések alkotmányosságát, a jogkorlátozás szükségességét és arányosságát. Ezen felül az EU Bizottsága ellenőrzi a tagállami szabályozások és intézkedések megfelelőségét. Eltérések észlelése esetén kötelezettségszegési eljárást is kezdeményezhet, ami további biztosíték a hatalom kibillenése ellen. Harmadrészt a Kormány a válságkezelő intézkedések bevezetésével egyidejűleg köteles a lakosságot és az Országgyűlést tájékoztatni, ez a transzparencia biztosítéka is. Az Országgyűlés is ellensúlyt képezhet a Kormánnyal szemben. Az ágazati szabályozások uniós irányelvi alapjai előírják a tagállamok közötti koordinációt és együttműködést, mely hozzájárul a szabályok következetes alkalmazásához és ellenőrzéséhez is. A szabályozás rugalmassága lehetőséget biztosít a gyors kormányzati reakciókra, a jogállami intézmények pedig a megfelelő egyensúly fenntartására.

A különleges helyzetekre való hivatkozással történő jogkorlátozások indokoltsága bizonyos esetekben kérdésessé válhat, azonban sok esetben nehéz a megfelelő szintű intézkedés megválasztása. A hatékonyság érdekében létrehozott általánosabb szabályok mindig magukban hordozzák a válsághelyzetek visszaélésszerű alkalmazásának veszélyét.[135] Ezért szükséges megteremteni a megfelelő jogi keretet.[136]

A politikában és a közéletben hevesebb reakciókat, kiemeltebb figyelmet a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet bevezetésétől kezdődően kapott a kvázi különleges jogrend, ellenben fontos hangsúlyozni, hogy a kvázi különleges jogrend a magyar jogrendszerben nem 2015-től kezdődően jelent meg először. Különleges jogrend nélküli válságkezelési lehetőségekkel már előtte is találkozhattunk: Kőolaj- és kőolajtermék-ellátási, földgázellátási és egészségügyi válsághelyzet, valamint nukleáris veszélyhelyzet bekövetkezésekor a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek katasztrófavédelmi feladatokba való bevonása ekkor már biztosított volt.[137]

Felmerülhet a kérdés, hogy az egyes kvázi különleges jogrendi esetek kihirdethetőek-e egymással párhuzamosan, működhet-e kettő vagy több válságkezelési mechanizmus egymás mellett. Életszerű lehet, hogy egy már bekövetkezett válsághelyzet kezelésével egyidőben egy vagy több másik is kialakul. Ezek kihatással is lehetnek egymásra, ilyenkor azonban már nem ágazati szinten, hanem a Vbö. szabályozási rendszerét kell alkalmazni. Míg nincsenek kihatással egymásra a párhuzamosan jelen levő helyzetek, addig mindegyikre a maga szabályozási mechanizmusa lesz iránydó. Más kérdés, hogy az egyes kvázi különleges jogrendek bevezetése esetén milyen jellegű koordinációs nehézségekkel kell majd szembe néznie a válságkezelésben részt vevő ágazati és állami apparátusnak. Minél több szerv érintett egy válsághelyzet kezelésében, annál nagyobb hangsúlyt kap az intézkedések összehangolása. Adott esetben kormányrendelet útján ideiglenes hatásköri szabályok is megállapíthatók, azonban az esetleges hatásköri összeütközés ilyen ad hoc jellegű kezelése következetlenségekhez vezethet.

Ahogyan már többször említésre került a szabályozás tekintetében probléma a szabályozás túlrészletezettsége a nehéz áttekinthetősége. A legfőbb fejlesztési irány a szabályozási keret egységesebbé és átláthatóbbá tétele, a koherencia megteremtése kellene legyen. A különböző ágazati szabályok, például a katasztrófavédelem, az egészségügy vagy a honvédelem és az összehangolt védelmi tevékenység közötti kapcsolódási pontokat tisztázni szükséges, hogy a párhuzamos szabályozások ne vezessenek ellentmondásokhoz vagy a hatékonyság csökkenéséhez. A Vbö. tulajdonképpen jelzi a jogalkotó egységesítési szándékát, azonban az alsóbb szinteken elhelyezkedő ágazati szabályok tekintetében is nagyon fontos lenne azok tisztázása, egyszerűsítése.

A jogi eszközök nem tudják lekövetni a világ változásait. Számos olyan esemény következett be az elmúlt időszakban, melyek alkalmazkodásra kényszerítették szabályainkat. Folyamatosan változó világunkban tehát a múlt tapasztalatai alapján olyan szabályok megalkotására van szükség, amelyek rövid és hosszú távon is kielégítő eredményeket mutatnak. A különböző módosítások során ügyelni kell az előre nem látható problémák felmerülésének kockázatára, hogy a jelenünkben megalkotott törvények a jövő nemzedékek számára is megfelelő legyen. A jogalkotó felől a felismerés és az első lépések már megtörténtek egy egységesebb, átláthatóbb szabályozás felé.

Bibliográfia

Farkas Ádám: A védelem és biztonság-szavatolás szabályozásának alapkérdései Magyarországon. Budapest, Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság, 2022.

Fazekas Marianna – F. Rozsnyai Krisztina: Válság és közigazgatás, in Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti Értekezések – Válság és jog. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2023.

Gellérné Lukács Éva – Mészáros Árpád: A menekültek és menedékesek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének lényegi elemei Magyarországon – az ukrán válság fényében, Munkajog, 9. évf., 2022/2.

Homicskó Árpád Olivér: Betegjogok, különösen az egészségügyi ellátáshoz való jog érvényesülése járványhelyzet idején, Glossa Iuridica, VIII. évf., Vírus és Etika – Különszám, 2021.

Jakab András – Till Szabolcs: A különleges jogrend, in Trócsányi László – Schanda Balázs – Csink Lóránt (szerk.): Bevezetés az Alkotmányjogba, Budapest, HVG-ORAC, 2020.

Kádár Pál – Hoffman István: A különleges jogrend és a válságkezelés közigazgatási jogi kihívásai: a „kvázi különleges jogrendek” helye és szerepe a magyar közigazgatásban, Közjogi Szemle, XIV. évf., 2021/3.

Kádár Pál: A védelmi-biztonsági szabályozás reformjának egyes kérdései az Alaptörvényen túl, Védelmi-Biztonsági Szabályozási és Kormányzástani Műhelytanulmányok, 2021/11.

Kappel Gergely – Simon Soma: A Covid–19-cel kapcsolatos járványügyi eljárások egyes jogi kérdései – különös tekintettel a Házi Karantén Rendszerre, Közjogi Szemle, XIV. évf., 2021/1.

Mészáros Gábor: A „militáns demokrácia” esete a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel. Állam- és Jogtudomány, LX. évf., 2019/4.

Móré Sándor – Szilvásy György Péter: A különleges jogrend, valamint a biztonság- és védelempolitika megújult stratégiai és normatív keretei Magyarországon, Jog–Állam–Politika, XVI. évf., 2024/2.

Sándor Móré – György Péter Szilvásy: The special legal order and the renewed strategies and normative framework of security and defence policies in Hungary, AARMS, 23. Volume, Number 3. (2024)

Ungvári Álmos: A különleges jogrendi szabályozás átalakítása, Alkotmánybírósági Szemle, 2022/1.

Hivatkozások

  1. A tanulmány a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának támogatásával, „A különleges és kvázi különleges jogrendi szabályozás Magyarországon” című kutatási projekt keretében készült. ↑
  2. A különleges jogrend normatív kereteit lásd például: Móré Sándor – Szilvásy György Péter: A különleges jogrend, valamint a biztonság- és védelempolitika megújult stratégiai és normatív keretei Magyarországon. Jog–Állam–Politika, 2024/2, 15–47; Sándor Móré – György Péter Szilvásy: The special legal order and the renewed strategies and normative framework of security and defence policies in Hungary, AARMS, 23. Volume, 3. Number (2024), 5–19. ↑
  3. Kádár Pál – Hoffman István: A különleges jogrend és a válságkezelés közigazgatási jogi kihívásai: a „kvázi különleges jogrendek” helye és szerepe a magyar közigazgatásban, Közjogi Szemle, XIV. évf., 2021/3, 1. ↑
  4. Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 1–2. ↑
  5. Fazekas Marianna – F. Rozsnyai Krisztina: Válság és közigazgatás, in Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti Értekezések – Válság és jog. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2023, 41. ↑
  6. Ha a Vbö.-ben szereplő összehangolt védelmi tevékenységet és az EU/NATO válságkezelésben való közreműködést egy kategóriának tekintjük, tizenegy válságkezelési típust különböztethetünk meg. ↑
  7. Kádár Pál: A védelmi-biztonsági szabályozás reformjának egyes kérdései az Alaptörvényen túl. Védelmi-Biztonsági Szabályozási és Kormányzástani Műhelytanulmányok, 2021/11, 6–7. ↑
  8. Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 43. ↑
  9. 2021. évi CXL. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről 107. § (1) bek. ↑
  10. Hvt. 107. § (4) bek. Bevezethető további intézkedések pl.: a honvédelem készültségének fokozása, túlmunka végzése. ↑
  11. Kat. 3. § 11. pont. ↑
  12. Kat. 43. § (1)–(2) bek. ↑
  13. Sarkalatos rendelkezéseket tartalmazó törvények: Vbö., Hvt., Kat., Atv., Mjtv., MNBtv. ↑
  14. Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 46. ↑
  15. Vbö. 74. §. ↑
  16. Vbö. 76. § (1), (4)–(5) bek. ↑
  17. Ungvári Álmos: A különleges jogrendi szabályozás átalakítása, Alkotmánybírósági Szemle, 2022/1, 30. ↑
  18. T/16221. számú törvényjavaslat a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról, Részletes indokolás 74–76. §. ↑
  19. Vbö. 77. § (1)–(3) bek. ↑
  20. Vbö. 77. § (7) bek. ↑
  21. Vbö. 78. § (4) bek. ↑
  22. Vbö. 78. § (2) bek. ↑
  23. Ungvári Álmos: A különleges jogrendi szabályozás átalakítása. Alkotmánybírósági Szemle, 2022/1, 30. ↑
  24. Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”. 6. ↑
  25. 2021. évi CXL. törvény indokolás a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvényhez 107. §. ↑
  26. Hvt. 107. § (1)–(2) bek. ↑
  27. Hvt. 107. § (4) bek. ↑
  28. Hvt. 107. § (3) bek. ↑
  29. T/3499. számú törvényjavaslat a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról, 72. https://www.parlament.hu/irom39/03499/03499.pdf (Letöltés: 2025. november 3.) ↑
  30. Kat. 1. §. ↑
  31. Kat. 2. § (1) bek. ↑
  32. Kat. 3. § 11. pont. ↑
  33. Kat. 5. §. ↑
  34. Kat. 8. §. ↑
  35. Kat. 43. §. ↑
  36. Az energiahordozók tárolásáról. https://www.husa.hu/biztonsagi-keszletek/ (Letöltés: 2025. november 3.) ↑
  37. Bemutatkozás. https://www.husa.hu/bevezeto/ (Letöltés: 2025. november 3.) ↑
  38. Az Európai Parlament és a Tanács 2006. július 24-i 2006/67/EK irányelve a tagállamok minimális kőolaj- és/vagy kőolajtermék-készletezési kötelezettségéről 1. cikk (1) bek. ↑
  39. Más tagállam hasonló szervezete is tárolhat készleteket Magyarországon területén. ↑
  40. Kt. 8. §. ↑
  41. Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 2. ↑
  42. Kt. 1. § 5. pont. ↑
  43. Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 2. ↑
  44. Uo. ↑
  45. Az Európai Parlament és a Tanács 2017. október 25-i 2017/1938 rendelete a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről és a 994/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről, 1. cikk. ↑
  46. 2017/1938 rendelet 4. cikk. ↑
  47. 2017/1938 rendelet 6. cikk. ↑
  48. 2017/1938 rendelet 11. cikk (1) bek. ↑
  49. Get. 3. § 24a. pont. ↑
  50. Get. 97. § (1)–(2) bek. ↑
  51. 2006. évi XXVI. törvény a földgáz biztonsági készletezéséről 3. § (1) bek. ↑
  52. Fbkt. 3. § (4)–(5); 3/A. §. ↑
  53. Get. 96. § (1)–(2c) bek. ↑
  54. https://www.mekh.hu/foldgaz (Letöltés: 2025. november 4.) ↑
  55. Get. 27/A. § (4) bek. ↑
  56. Get. 98/A. § (1)–(2) bek. ↑
  57. Get. 98/A. § (10) bek. ↑
  58. Get. 98/D. §. ↑
  59. Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/941 rendelete a villamosenergia-ágazati kockázatokra való felkészülésről és a 2005/89/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (2) bek. ↑
  60. 2019/941 rendelet (3) bek. ↑
  61. 2019/941 rendelet 2. cikk 9. pont. ↑
  62. 2019/941 rendelet 3. cikk. (1) bek. ↑
  63. 2019/941 rendelet 14. cikk (1)–(2) bek. ↑
  64. Vet. 138. § (1)–(2) bek. ↑
  65. 280/2016. (IX. 21.) Kormány rendelet a villamosenergia-rendszer jelentős zavara és a villamosenergia-ellátási válsághelyzet esetén szükséges intézkedésekről 17. §. ↑
  66. Ennél hosszabb zavar esetén a Rendkívüli Kikapcsolási Rendszer szabályai lépnek érvénybe [280/2016. (IX. 21.) Korm. rendelet 17. § (3) bek.]. ↑
  67. 280/2016. (IX. 21.) Korm. rendelet 18. § (3) bek. ↑
  68. A válsághelyzeti szintet megelőzően beszélhetünk még a válsághelyzet veszélyéről, melyet két fokozatban állapíthatunk meg: az I. és II. fokozatban a rendszerirányító tájékoztatja a MEKH elnökét és a minisztert, a II. fokozat esetén előkészíti az Rendkívüli Kikapcsolási Rendszer alkalmazását, ami alapján csökkenthető a felhasználói termelés, valamint meghatározhatók a szükséges kikapcsolási szintek [280/2016. (IX. 21.) Korm. rendelet 19–20. §]. ↑
  69. Vet. 139. § (1) bek. ↑
  70. Kádár – Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 3. ↑
  71. Homicskó Árpád Olivér: Betegjogok, különösen az egészségügyi ellátáshoz való jog érvényesülése járványhelyzet idején. Glossa Iuridica, VIII. évf., Vírus és Etika – Különszám, 2021, 97. ↑
  72. 2009. évi XCI. törvény az Egészségügyi Világszervezet Rendszabályainak kihirdetéséről 2. cikk. ↑
  73. Uo. 4. és 6. cikk. 1. pont. ↑
  74. Uo. 44. cikk. ↑
  75. Eütv. 228. § (1)–(2) bek. ↑
  76. Eütv. 228. § (2a)–(2c) bek. ↑
  77. Kappel Gergely – Simon Soma: A Covid–19-cel kapcsolatos járványügyi eljárások egyes jogi kérdései – különös tekintettel a Házi Karantén Rendszerre, Közjogi Szemle, XIV. évf., 2021/1, 59–62. ↑
  78. Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 50. ↑
  79. Kappel–Simon: A Covid–19-cel kapcsolatos, 59–62. ↑
  80. Az Európai Parlament és a Tanács 2024. május 14-i 2024/1359 rendelete a migrációs és menekültügyi válsághelyzetek és vis maior helyzetek kezeléséről és az (EU) 2021/1147 rendelet módosításáról (5) bek. ↑
  81. 2024/1359 rendelet (7) bek. ↑
  82. Pl. a határon folytatott eljárásra vonatkozó határidőktől. ↑
  83. A Tanács elfogadta az EU migrációs és menekültügyi paktumát. https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2024/05/14/the-council-adopts-the-eu-s-pact-on-migration-and-asylum/ (Letöltés: 2025. november 5.) ↑
  84. Gellérné Lukács Éva – Mészáros Árpád: A menekültek és menedékesek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének lényegi elemei Magyarországon – az ukrán válság fényében, Munkajog, 9. évf., 2022/2, 1. ↑
  85. Mjtv. 80/A. §. ↑
  86. Mjtv. 80/F. §. ↑
  87. Mjtv. 80/B. § (1)–(3) bek. ↑
  88. Mjtv. 80/C. § (1) bek. ↑
  89. Mjtv. 80/D. § (1) bek. ↑
  90. Mjtv. 80/G. §. ↑
  91. Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 5. ↑
  92. Nem fegyveres támadás, nem cél az államhatalom erőszakos megdöntése, az erőszakos magatartás eshetőleges. ↑
  93. Mészáros Gábor: A „militáns demokrácia” esete a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel, Állam és Jogtudomány, 2019/4, 53. ↑
  94. Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 5. ↑
  95. Atv. preambulum. ↑
  96. Európai uniós jogszabályok. https://www.haea.hu/web/v3/OAHPortal.nsf/web?openagent&menu=04&submenu=4_10 (Letöltés: 2025. december 14.) ↑
  97. Bemutatkozás. https://www.haea.hu/web/v3/oahportal.nsf/web?openagent&menu=01&submenu=1_0 (Letöltés: 2025. november 5.) ↑
  98. Atv. 2. § 21. pont. ↑
  99. „[…] olyan esemény, amely a biztonságot kedvezőtlenül befolyásolhatja, és az emberek nem tervezett sugárterhelését, valamint a környezetbe radioaktív anyagok nem tervezett kibocsátását eredményei vagy eredményezheti.” (Atv. 2. § 20. pont). ↑
  100. Atv. 42. § (1) bek. ↑
  101. Atv. 42. § (2) bek. ↑
  102. Atv. 43. §. ↑
  103. Atv. 45. § (1) bek. ↑
  104. Atv. 45. §. ↑
  105. Atv. 46. §. ↑
  106. Atv. 47. §. ↑
  107. Kádár – Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 5–6. ↑
  108. Kálmán János: A pénzügyi stabilitás fogalma, Miskolci Jogi Szemle, 2021/3, 272–273. ↑
  109. MNBtv. 3. § (1) bek. ↑
  110. MNBtv. 4. § (1) bek. ↑
  111. MNBtv. 1. § (2) bek. ↑
  112. MNBtv. 2. §. ↑
  113. MNBtv. 4. § (7) bek. ↑
  114. MNBtv. 32. §. ↑
  115. MNBtv. 34. §. ↑
  116. MNBtv. 36–37. §. ↑
  117. MNBtv. 38. §. ↑
  118. Magyarország Alaptörvénye 36. cikk (4)–(6) bek. ↑
  119. Éltv. preambulum. ↑
  120. Éltv. Melléklet, 54. pont. ↑
  121. Éltv. 24. § d) pont. ↑
  122. Éltv. 76. § (1) bek. a) pont. ↑
  123. Éltv. 27. § (1) bek. ↑
  124. Éltv. 71. § (1) bek. ↑
  125. Éltv. 42. § (4) bek. ↑
  126. Éltv. 28. § c), m) pont. ↑
  127. Éltv. 38/E. § (2) bek. h) pont. ↑
  128. Éltv. 29. § l) pont. ↑
  129. Éltv. 53. § (3) bek. ↑
  130. Éltv. 42. § (4) bek. ↑
  131. Éltv. 52. § (4) bek. ↑
  132. Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 48. ↑
  133. Jakab András – Till Szabolcs: A különleges jogrend, in Trócsányi László – Schanda Balázs – Csink Lóránt (szerk.): Bevezetés az Alkotmányjogba, Budapest, HVG-ORAC, 2020, 437–438. ↑
  134. Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 48. ↑
  135. Mészáros Gábor: A „militáns demokrácia” esete a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel, Állam- és Jogtudomány, LX. évf., 2019/4, 47. ↑
  136. Uo. 48. ↑
  137. Farkas Ádám: A védelem és biztonság-szavatolás szabályozásának alapkérdései Magyarországon, Budapest, Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság, 2022, 192–193. ↑

 

Beküldve:

Fodor Fruzsina: A szükségességi-arányossági teszt alkalmazása különleges jogrend esetén

Bevezetés[1]

A Covid–19 világjárvány végett kihirdetett veszélyhelyzettel hazánk megismerkedett egy olyan jogintézménnyel, mely korábban mindössze elméleti szinten létezett. Ezen jogintézmény az egész ország területét átfogó, tartós különleges jogrend. Újszerű helyzet révén különböző nehézséggel találta magát szemben mind az átlagember, mind a jogalkotó, jogalkalmazó szervek. Ezen helyzetek nehézsége abban rejlett, hogy korábbi tapasztalat híján, menet közben kellett gyakorlatot alakítani számos tárgykörben.

Egy ilyen témakörrel foglalkozik jelen írás is; az alapjogkorlátozások jogszerűségének különleges jogrendi vizsgálatával, mely jelenleg, csakúgy mint általános jogrend idején, az Alkotmánybíróság által elvégzett szükségességi-arányossági teszt alkalmazásával történik. Kérdésként merül fel azonban az, hogy olyan időszakban, melyben gyökeresen borul fel a jogalkotás folyamata, szükségszerűen megemelkedik a jogszabály alapú alapjogkorlátozások száma, vajon megfelelő eszköznek bizonyul egy általános jogrendben kialakult teszt? Veszít-e hatékonyságából az átlagostól eltérő körülmények szülte jogszabályok vizsgálata során a szükségességi-arányossági teszt?

Dolgozatomban ezen kérdésre keresem a választ, melyhez olyan alkotmányjogi panaszokat vizsgálok, melyekben az indítványozók különleges jogrendi jogszabályok Alaptörvény-ellenességét kérik megállapítani az Alkotmánybíróságtól.

Különleges jogrend „gyorstalpaló”

Elengedhetetlen a kérdések megválaszolásához a különleges jogrend intézményének ismerete. Mi változik ideje alatt, továbbá, hogy miért merül fel egyáltalán azon kérdés, hogy a különleges jogrendi jogkörben alkotott jogszabályok vizsgálatakor eltérő a szükségességi-arányossági teszt hatékonysága.

A különleges jogrend Alaptörvény biztosította megoldás az ország számára különféle rendkívüli helyzet bekövetkeztének idejére. Számos esemény idézheti elő, lehet külső eredetű veszély, belső, az állami hatalmat fenyegető törekvés, vagy akár a társadalomtól teljesen független ipari vagy természeti történés. Idején változások figyelhetők meg a jogalkotás, a jogforrási hierarchia, az államigazgatás, valamint az állampolgárok Alaptörvényben foglalt jogainak biztosítottsága tekintetében. Egyes alapjogok békeidőszaktól eltérő mértékben korlátozhatóvá, esetleg felfüggeszthetővé válnak, emellett megjelenhetnek ideiglenes, új alkotmányos kötelezettségek is. Éppen ezen drasztikus velejárói miatt, fontos hangsúlyozni, hogy ultima ratio[2] jelleggel bíró jogintézmény, mely alapvető célja a normál alkotmányos működés mihamarabbi visszaállítása.

Jelenlegi rendszeréhez hosszú út vezetett. Tudjuk, hogy már a 19. században felismerték, szükséges bizonyos szabályozás az országot érintő rendkívüli helyzetekre. A legkorábbi írásos forrás az 1848-as forradalom utánra datálható, a Deák Ferenc nevéhez fűződő „Vésztörvény lázadás esetére”, melyben ostromállapot néven került megfogalmazásra az akkor még egyetlen különleges jogrendre alapul szolgáló körülmény. 1849-ben a képviselőház elfogadta a tervezeteket, így először a magyar történelem során írásban született szabályozás rendkívüli jogrendre.[3] Az Olmützi Alkotmány szintén tartalmazott rendelkezéseket arról, hogy a császár jogosult átmeneti szabályokat hozni abban az esetben, ha a jogalkotás rendes menete akadályoztatott, azonban a döntés sürgető.[4] Később a „boldog békeidők” alatt születik meg egy, már átfogóbb szabályozást tartalmazó jogszabály, az 1912. évi LXIII. törvénycikk,[5] mely a háborúra való felkészülést, valamint a háborús helyzetet nevezte meg a különleges jogrend lehetséges kiváltó okainak. Ekkor már megjelenik az időbeli korlát, illetve a normál jogrendtől eltérő alapjogi korlátozások.

Az elkövetkező időszakot a két világháború okozta felfordulás jellemezte, kormány kormányt váltott, mely a jogalkotás szempontjából is felfordulást okozott. Ezért a különleges jogrend fejlődése során a következő nagyobb lépcsőfok csak a Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény[6] hatályba lépésével jön el. Ezzel, először a történelem során, már valódi alkotmányos alapokra helyezték a különleges jogrendet. Vonatkozó részei azonban, érezhetően hiányosak voltak, szétszórtan lehetett egy-egy államszervre vonatkozó fejezet sorai között megtalálni a kapcsolódó rendelkezéseket. Ennek ellenére is kijelenthető, hogy nagy előrelépés történt a különleges jogrend szabályozásának fejlődésében.

Ezt követően a rendszerváltozás jelentősen átformálta az ország rendjét. Az alkotmány-felülvizsgálat gyorsan lezajlott, mely magában foglalta a különleges jogrend szabályaira vonatkozó rendelkezések revízióját is. Az alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvénnyel, 1989. október 23-án megváltoztak a különleges jogrendre vonatkozó rendelkezések. Ekkortól három kategóriát különböztettek meg, a hadiállapotot, a rendkívüli állapotot, és a szükségállapotot.[7] Az alkotmányos szabályozáson kívül, alsóbb rendű jogszabályok is tartalmaztak fontos rendelkezéseket a különleges jogrend tekintetében. Az 1976-os Honvédelmi törvény a rendszerváltást követően még évekig hatályban maradt, majd az 1993. évi CX. törvény váltotta le, ezt követően pedig a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény lépett az előzők helyébe. Az alapokat deklaráló Alkotmányon kívül, ezek a törvények is lényeges tartalmat hordoztak a kivételes hatalom gyakorlatáról.

Ekkorra megfigyelhetővé vált egy negatív tendencia, ugyanis a különleges jogrendet érintő rendelkezések egyre hosszabbá, és komplikáltabbá váltak, mely számos veszélyt hordozott magában. Kiváltképpen azért, mivel egy olyan jogintézményről beszélünk, melynek lényege, hogy ha szükség van rá, gyors és hatékony intézkedéseket hozhassanak az általa felhatalmazott szervek. Azzal, hogy a részletszabályok túlszaporodtak, fennállt a veszélye, hogy a hatalom birtokosa a hatékonyság szem előtt tartása helyett kénytelen lett volna túl sok figyelmet szentelni a formai követelményeknek.[8] Itt kiegészítést tennék, idővel az alkotmányos szabályozás tekintetében az eddig említett hármas felosztás, 1993-ban a váratlan támadással,[9] 2004-ben pedig a megelőző védelmi helyzettel[10] egészült ki.

A következő „fejezet” az Alaptörvény beiktatásával vette kezdetét. Szemben a korábban hatályos Alkotmánnyal,[11] melyben a különleges időszakot szabályozó rendelkezések szétszórtan helyezkedtek el, az Alaptörvény már külön fejezetet szentel a különleges jogrendnek.[12]

Magyarország Alaptörvénye[13] kezdetben kategóriarendszer tekintetében nem hozott gyökeres változásokat, a korábbiaktól való eltérés inkább formai és szerkezeti újítások terén érzékelhető. Megjelent azonban néhány fontos többletgarancia, mint például az Alkotmánybíróság működésének felfüggesztésének tilalma. Másrészről viszont jóval szűkebben kerültek meghatározásra azon alapvető jogok, melyek különleges jogrend idején sem korlátozhatók. A különleges jogrendi kategóriák 2016-ban tovább bővültek a terrorveszélyhelyzettel. Így Magyarországon egy rendkívül részletes, hatféle alkategóriára osztható különleges jogrendi szabályozás jött létre, mellyel országunk kiemelkedett a sokszor csak egy-két altípust megkülönböztető európai szabályozások közül.

Ez a részletesség első pillantásra pozitívnak tűnik, azonban számos hátulütőt is rejthet magában. Habár az állam érezheti úgy, hogy azzal nyújt nagyobb biztonságot állampolgárainak és alkotmányos rendjének, ha minél részletesebb szabályokat alkot a különleges esetekre, addig a (túl)részletezéssel egyidőben megjelenhet a stabilitás hiánya.[14] A különleges jogrend esetében a kiváltó okul szolgáló jelenségek folyamatosan változnak, újak jelennek meg. Ezáltal ha túlzottan konkretizálva vannak az egyes kategóriák, azzal folyamatos módosításokra, bővítésekre kényszerül a jogalkotó. Így sérül a stabilitás, a kiszámíthatóság, amiből pedig az következik, hogy csökken a védelem a visszaélésekkel szemben.[15] Következtetésképpen, a szabályozás megalkotása során ideálisabb olyan kategóriákat kialakítani, amik rugalmasabban értelmezhetők. Mindez megfelelő kontroll mellett, ugyanis a visszaélésekkel szemben a túlságosan szabadon értelmezhető rendszer sem tudna megfelelő védelmet nyújtani.

2023. július 1-én, az Alaptörvény kilencedik módosításával gyökeresen változott meg a különleges jogrend rendszere. A korábbi hat kategória helyett, immár csak hármat különböztet meg az Alaptörvény. A változtatás célja volt a korszerűsítés, egy fokozottan alkalmazkodó, és hatékony rendszer kialakítása, mely egyben átlátható.[16] A reform kimeneteléből látható, hogy az említett túlszabályozottságból fakadó problémákat a jogalkotó felismerte, és rugalmasabb, egyértelműbb normákat alkotott. Ezzel egyidőben a garanciák és a korlátok, mellyel a visszaélésektől védik az államot, nem enyhültek.

A kategóriarendszeren túl egyéb változásokat léptettek hatályba mind a hatalommegosztás, mind az időbeliség terén. Nagymértékben nő a Kormány szerepe különleges jogrend idején, ezáltal a rá háruló felelősség is. A 2011-es szabályrendszerben még előfordult, hogy a Honvédelmi Tanács, vagy a Köztársasági Elnök koordinálja a különleges jogrend fő intézkedéseit. Azonban 2023-tól, minden esetben a Kormány az a szerv, mely különleges jogrendi rendeletalkotásra jogosult.[17] Garanciális jellegű kötelezettségként van előírva az Országgyűlés, valamint az Alkotmánybíróság folyamatos működése. Az átláthatóságot biztosítja a Kormány tájékoztatási kötelezettsége, illetve az, hogy ha az Országgyűlés hatályon kívül helyezi a Kormány valamely különleges jogrend idején alkotott rendeletét, azonos tartalommal az újra nem alkotható, csak ha azt jelentős változások indokolják.[18]

A kilencedik módosítást nem sokkal követte a tizedik is, amely csakugyan változtatott a kategóriarendszeren. Kibővítésre került a veszélyhelyzet kategóriája, ugyanis „A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető súlyos esemény” szövegrész helyett az „A Kormány szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető súlyos esemény” szöveggel került megfogalmazásra.[19] Jelenleg a különleges jogrendnek ezen típusa van kihirdetve Magyarországon.[20]

A szükségességi-arányossági teszt általában

Ahhoz, hogy reflektálni tudjunk arra a kérdésre, mennyire képes a szükségességi-arányossági teszt ellátni az alapjogok védelmének feladatát, elengedhetetlen megvizsgálni annak természetét, felhasználási módját és részeit, először tekintet nélkül a különleges jogrendre. Továbbá ki kell térnünk az alapjogok korlátozhatóságára, valamint korlátozásuk módjára. Fontos kiemelni, hogy magában a tény, miszerint létezik egy alapjogi katalógus, nem jelent garanciát azok biztosítottságára. Azonban a megfelelő korlátozási szabályok már annál inkább jelentenek stabil biztosítékot az alapjogok érvényesüléséhez.

A korlátozási szabályok alapján az alapjogok két nagy csoportba sorolhatók, abszolút érvényű és a korlátozható alapjogokról beszélhetünk. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát[21] ratifikáló államok elfogadják a benne foglaltakat, valamint az Egyezmény követelményei szerint járnak el.[22] A PPJNE rendelkezik általánosan a korlátozások lehetőségéről, azonban kiemeli azokat a jogokat is, melyektől nem lehet eltérni.[23] Az egyezmény értelmében az élethez való jog abszolútnak tekintendő, attól senkit sem lehet megfosztani.[24] Örökérvényű a tilalom, hogy senkit sem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, vagy megalázó bánásnak és büntetésnek alávetni.[25] A rabszolgaság tilalma is örökérvényű, körülményektől függetlenül.[26] Ide sorolható még a büntetőjog egyik alapelve, a terhesebb visszaható hatály tilalma is. Az imént említett abszolút tilalmak csakúgy mint az abszolút jogok, nem mérlegelhetők, és minden esetben teljes terjedelmükben kell érvényesülniük. Igaz, nem az Egységokmány deklarálja, de hazánkban korlátozhatatlan büntetőjogi garancia az ártatlanság vélelme, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog is.[27] Szintén nem korlátozható az általános és minden embertől megfoszthatatlan jogképesség,[28] valamint végül, de nem utolsó sorban, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága.[29]

Az imént felsorolt jogokon és garanciákon kívül minden alapvető jog korlátozható szigorú feltételek mellett. Az Alaptörvény a következőt mondja ki: „alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog „lényeges” tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható”.[30] Ezen rendelkezésre alapítva került implementálásra a szükségességi-arányossági teszt, mely az „alapértelmezett” teszt az alapjogkorlátozások jogszerűségének vizsgálatára. Ezen felül a tulajdonjogot a közérdekűségi-indokoltsági, a diszkrimináció tilalmát pedig az összehasonlíthatósági-indokoltsági próbával vizsgálják. Jogforrási szempontból követelményként jelenik meg, hogy főszabály szerint alapjog csak törvényi szinten korlátozható. Ez alól kivételt képeznek a különleges jogrendi rendeletek.[31]

A szükségességi-arányossági teszt lépései

Az arányossági elv elméleti és módszertani gyökerei a második világháborút követően kezdtek megszilárdulni,[32] és mint elv, idővel általános követelménnyé nőtte ki magát. Napjainkra már az Európai Unió Alapjogi Chartája is kritériumként kezeli, értelmében legitim korlátozásnak különösen indokoltnak kell lennie, illetve az Unió által elismert célt, vagy mások jogainak védelmét kell szolgálnia.[33]

A Magyar Alkotmánybíróság által használt, német gyakorlatból fejlődött szükségességi-arányossági teszt az alábbi „szintekből” épül fel: első körben annak a megállapítására kerül sor, hogy valóban egy legitim, azaz alkotmányosan igazolható célt szolgál a korlátozás. A második szinten azt vizsgálják, hogy szigorítás feltétlenül szükségesek-e az elérni kívánt célhoz, valamint a legenyhébb választható eszközzel élt-e a jogalkotó. Végül az arányosság elve mentén azt állapítják meg, hogy a jogsérelem melyet a korlátozás okoz, arányos-e, tehát nem túlzott, ahhoz a célhoz képest, aminek eléréséhez korlátozásra kerül sor.[34]

A teszt első lépéseként egy alkotmányosan igazolható, legitim céllal kell rendelkeznie az alapjogkorlátozást okozó jogszabálynak. Legitim olyan cél lehet, mely elérése nem ütközik nemzetközi szerződésbe, nem Alaptörvényellenes, avagy a jogszabályi hierarchiában felette álló jogszabállyal sem ellentétes. Alapjogkorlátozással járó jogalkotói célnak kellően jelentősnek, avagy sürgős intézkedést igénylőnek kell lennie egy nagyfokú jogkorlátozás legitimálásához.

Ha a legitim cél, kikényszerítő erő elismerésre került, a teszt további lépéseinek elvégzése következik. A szükségesség követelménye két pont teljesülésével állapítható meg; elkerülhetetlen-e alapjogkorlátozás a cél eléréséhez, valamint a korlátozás szükséges mértékének feltétele.

Az előbbi alapja, hogy az intézkedés csak akkor tekinthető jogszerűnek, ha a cél más módon, azaz alapjogkorlátozás nélkül nem érhető el. Ha erről megbizonyosodott a tesztelő, annak vizsgálata következik, hogy a konkrét alapjogkorlátozás megfelelő eszköznek bizonyul-e a cél elérésére. Abban az esetben ha a korlátozás alkalmas olyan hatás kiváltására, mely elősegíti a legitim cél megvalósulását, a szükségességi teszt következő szempontjának vizsgálatával folytatódik az eljárás.[35] Ez pedig az intézkedés szükséges mértéke. Már megállapításra került a legitim cél, mely eléréséhez korlátozás is kell, a kérdéses alapjogkorlátozás is alkalmas a cél elérésére, azonban feltétlenül alkalmazni is kell? Feltétlenül szükséges az adott alapjogba belenyúlni, vagy más, esetleg kevesebb korlátozással járó megoldás is ki tudná fejteni az elvárt hatást? Habár a gyakorlat nem teljesen konzisztens a legkisebb választható eszköz követelményének betagolásával, álláspontom szerint itt a legmegalapozottabb említeni. A legkisebb választható eszköz a szükségesség egy olyan részeként jelenhet meg, mellyel az imént feltett kérdésekre nyerhet választ a teszt alkalmazója. Ennél a lépésnél elméleti szinten feltételezzük, hogy több lehetséges alapjogkorlátozással járó intézkedéssel érhető el a jogalkotói cél. Ezen intézkedések között vannak súlyosabb és kevésbé súlyos érdeksérelemmel járó opciók. A legkisebb választható eszköz követelménye biztosítja, hogy csak azon intézkedés feleljen meg a szükségességi-arányossági tesztnek meg az elképzelhető korlátozások közül a legenyhébb jogalkotói beavatkozással jár a jogalanyok hátrányára. Azzal pedig ha teljesül a legenyhébb választható eszköz kritériuma, a szükségesség is biztos. Ha a létező megoldások közül a legkevesebb jogkorlátozással járót választja a jogalkotó egy olyan cél elérésére, melyhez valamilyen korlátozás elengedhetetlen, akkor az minden bizonnyal szükséges.[36]

A következő lépcsőfok az arányosság elvének való megfelelés eldöntése. Amikor az arányosság kérdése merül fel, valójában arról a kifejtett hatásról beszélünk, amit az érintettek érzékelhetnek az alapjogkorlátozásból. A teszt ezen része tekinthető a legérzékenyebbnek, részben azért mert itt már valóban érzékelhető megszorításokról döntenek, másrészt a mérlegelés, az adott bíró szubjektív véleménye arról, hogy mi tekinthető arányos szigorításnak itt a leghangsúlyosabb.[37] Ennél a lépésnél egyszerre a leginkább kiélezett a mérlegelés kérdése, itt szövődhet bele a politika legfeltűnésmentesebben, és valójában itt a legfontosabb a helyes egyensúly megtalálása is.[38]

Az arányossági követelmény egyes álláspontok szerint további két szintre osztható fel, melyet kettős arányossági követelménynek nevezünk. Eszerint, amikor az arányosság vizsgálatára kerül sor, az első lépés a legenyhébb eszköz választásának kritériuma. Ha feltételezzük, hogy ennek vizsgálatára az arányossági teszten belül kerül sor, akkor mint a kettős arányossági követelmény részeként vizsgálják, hogy más hipotetikusan szintén alkalmas jogkorlátozó intézkedések közül az éppen kérdéses lesz-e az, mely eléri a szükséges mértéket, de a legkisebb súlyú jogkorlátozást jelenti.[39] A második szint annak vizsgálata, hogy a jogkorlátozás súlya milyennek bizonyul a céllal összevetve mely végett a szigorításhoz folyamodnak. A jogkorlátozási cél és az alapjogsérelem függvényében azt kell kapjuk, hogy a „cél fontossága meghaladja a jogkorlátozással okozott hátrányt.”[40] Az arányosság vizsgálatánál fontos mélyrehatóan analizálni a jogalkotói célt, azt hogy teljesülésének elmaradása milyen hatásokat képes kiváltani, mekkora hátránnyal járhat a társadalom szempontjából. Fel kell mérni a korlátozás okozta hátrányokat különféle időtávlatokban, különböző csoportokra, esetekre mérten. A kettő arányait tekintve, arra az eredményre kell jutnia a teszt alkalmazójának, hogy a korlátozással járó hátrányok kevésbé súlyosak, mint a legitim cél elmaradásának következményei.[41]

Az Alkotmánybíróság tevékenységének vizsgálata különleges jogrendi jogszabályokra vonatkozóan

Magyarország mai értelemben vett formájában összesen két jogalapon került különleges jogrend kihirdetésre. Az első a Covid–19 járvány okozta egészségügyi veszélyhelyzetre, a második pedig az Ukrajnában fennálló háborús helyzetre alapítva, egymást közvetlenül követve. Ezen állapot végett 2020-tól egészen 2025-ig különleges jogrendi jogalkotás jellemezte hazánkat, és jellemzi jelenleg is. Napjainkra már jelentős mennyiségű jogszabály, különböző gyakorlatok állnak rendelkezésünkre a különleges jogrend intézményének mélyrehatóbb vizsgálatához. Jelen tanulmányban a különleges jogrend egy szegmensét kívánom feltárni, melyhez az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi tevékenységét veszem alapul.

A következtetéseimet primer forrásokra alapozom, olyan alkotmánybírósági döntésekre, melyekben különleges jogrendi hatáskörben alkotott jogszabályokat kérnek megvizsgálni az indítványozók, alkotmányjogi panasz keretében. Azon rendeletek ellen benyújtott panaszokat vettem górcső alá, melyekben egyrészt a koronavírus okozta veszélyhelyzet leküzdése érdekében alkotott jogszabályokat, másrészt a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus hatásainak enyhítése végett alkotott jogszabályokat támadnak az indítványozók. Kutatásom során 78 darab alkotmánybírósági döntést vizsgáltam meg. Az első döntés 2020. június 11-én kelt,[42] az utolsó általam vizsgált döntés pedig 2025. szeptember 2-án.[43] Az első és utolsó döntés között jelentős idő telt el, így a két időpont közt meghozott döntésekkel nyomon követhető a teszt használatának fejlődése, egészen a kezdetektől láthatjuk hogyan formált a testület gyakorlatot egy olyan helyzetre, mely teljesen eltért a korábbiaktól.

A vizsgálat alá vont döntésekből 18 darab határozat, és 43 végzés. Ebből az arányból hamar leszűrhető azon következtetés, hogy a panaszeljárások túlnyomó többségében teljes vizsgálatot nem futtatott le az Alkotmánybíróság. A döntések kimenetelét tekintve, 17 darab elutasító döntés született, melyek során érdemi vizsgálat folyt le, azonban a testület nem adott helyt az indítványozó kérelmének. Visszautasító döntésből 24, megszüntető döntésből 21 született, mely párosból egy kérelem egyes részét visszautasította, más részére nézve pedig megszüntette az eljárást az Alkotmánybíróság. A vizsgált időintervallum alatt egy alkalommal jogszabályi rendelkezést,[44] egy alkalommal pedig egy jogszabályt semmisített meg a testület.[45]

A megszüntető és visszautasító végzések magas arányban találhatóak meg a különleges jogrendi rendeleteket támadó alkotmánybírósági panaszok között. Ilyen döntést számos okból kifolyólag hozhat a testület, köztük eljárási hiányosságok, mint határidő elmulasztása, stb., lehet. Több alkalommal hivatkozott a bíróság arra az indokra, miszerint azért szüntette meg az adott eljárást, mert a panaszra okot adó körülmény már nem áll fenn. Az alkotmányjogi panasz hatékony jogorvoslati mivoltát számos tanulmány dolgozta már fel,[46] a panaszeljárás különleges jogrendi hatékonysága pedig további vizsgálódásoknak ad alapot a jövőben.

A tanulmány fő kérdésére, azaz a szükségességi-arányossági teszt különleges jogrendi alkalmazására a vizsgálat alapjául vett döntések 14 olyan darabja ad választ, melyben az Alkotmánybíróság lefolytatta a tesztet. Ezek elemzése során különféle módosításokat véltem felfedezni annak alapvető lépéseiben, melyek az idő előrehaladtával, a jogalap megváltozásával tovább változtak. Ezeket bemutatása következik, kronológiai sorrendben;

„Célszerűségi kérdés”

„Elsődlegesen célszerűségi kérdés annak megítélése, hogy milyen intézkedések szükségesek a koronavírus-járvány leküzdéséhez. Ezeknek felülvizsgálatára az Alkotmánybíróságnak sem hatásköre, sem eszköztára nincsen.”[47] Az már korábban leszögezésre került, hogy a különleges jogrend jelenlegi szabályozása szerint az Alkotmánybíróság működésének biztosítása alapvető garanciális szerepet tölt be a rendkívüli időszakok során is. A testület főbb feladatai változatlanok maradnak: az Alaptörvény érvényesülésének védelme, normakontroll végzése, valamint az alapjogok védelmében eljárni mint rendkívüli jogorvoslati fórum. Ennek ellenére, az első panaszok megjelenésekor több alkalommal indokolta a fent idézettekkel a testület döntését a szükségességi-arányossági teszt használata során. Na de pontosan mit is takarhat ez a kijelentés? Elsőnek elemezzük azon tényt, miszerint az Alkotmánybíróságnak sem eszköztára, sem hatásköre nincsen különleges jogrendi intézkedések célszerűségének/szükségességének megítéléséhez. Különleges jogrend idején a Kormány felhatalmazást nyer gyors és jelentős alapjogi korlátozásokkal járó intézkedések meghozatalára. Azonban nincsen olyan jogszabály mely azt mondaná ki, hogy az Alkotmánybíróság különleges jogrend idején nem járhat el szokásos hatáskörében, tehát nem használhatja a szükségességi-arányossági teszt azon lépését, mellyel egy intézkedés szükségességét, vagy akár célszerűségét vizsgálhatja a legitim cél elérésére. Eszköztára jogszabályi alapon pedig csakugyan nem tér el az általános jogrenditől. Feltehetően azonban az újszerű helyzet jelentkezése miatt, joggyakorlat híján, nem tudott mihez nyúlni a testület, annak ellenére, hogy egyebekben semmilyen jogszabályi tiltás nem létezett arra nézve, hogy különleges jogrend alatt ugyanazt a tesztet, ugyanolyan lépésekkel használja bíróság.

Általános jogrendben is jelentkeznek olyan leküzdendő helyzetek, melyeket a jogalkotó csak alapjogkorlátozással képes megoldani. Különleges jogrendben hatványozott mennyiségben jelennek meg ilyen szituációk. Általános jogrendben az Alkotmánybíróságnak van hatásköre és eszköztára ezen korlátozások teljes körű alkotmányossági vizsgálatára, annak megállapítására, hogy szükségesnek tekinthető-e egy adott rendelkezés. Különleges jogrendben azonban az alapjogkorlátozás célszerűségének vizsgálatára sem került sor, mely már önmagában egy enyhített szűrést jelent a szükségességhez képest.

Szükségesség helyett alkalmasság?

A témánk alapjául szolgáló teszt szükségességet vizsgáló része sokféleképpen alakult a különleges jogrendi jogszabályok ellen indítványozott alkotmányjogi panaszok vizsgálata során. Kezdetben célszerűségi kérdéssé módosult, majd az idő előrehaladtával alkalmasság lett belőle. Ugyanis a kezdeti, korábban ismeretlen helyzet okozta nehézségeken túllendülve a testület saját különleges jogrendi tevékenységéből merítve megalkotott egy módosított szükségességi-arányossági tesztet, melyet a vírus okozta veszélyhelyzet ideje alatti gyakorlatra alapított. A teszt lépései a következőkre módosulnak: nulladik lépésként marad az adott alapjogba történő beavatkozás vizsgálata, majd a legitim cél igazolása, annak megállapítása, hogy a legitim cél elérésére alkalmas-e a korlátozás, illetve, hogy a jogalkotó időnként meggyőződött-e a szabályozás fenntartásának indokoltságáról.[48] Lépésről lépésre vizsgálva a következőket állapíthatjuk meg:

A szükségességi-arányossági teszt első lépése, a legitim cél kérdése, különleges jogrend idején is változatlanul igazolandó. Alapvetően is fontos feltétel a jogalkotóra nézve, hogy különleges jogrendi jogkörben csak olyan jogszabályt hozhat meg, mely annak kiváltó okául szolgáló helyzet leküzdését segíti. Ennek teljesülését az Alkotmánybíróság is vizsgálja abban az esetben, ha egy jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának kérdésessége merül fel. Az általános jogrendhez képest ezen a lépésen annyit módosított a testület, hogy a legitim célt nem pusztán az általánosságban vett kritériumok kell, hogy jellemezzék, hanem szükséges az is, hogy a veszélyhelyzetet kiváltó körülmények leküzdését, következményeinek enyhítését kell szolgálniuk.

Második lépésként az alkalmasság megállapítására kerül sor. Általános jogrendben ezen ponton történik a szükségesség vizsgálata, mely az Alkotmánybíróság gyakorlata és döntési alapján módosult különleges jogrendi jogszabályok esetében. Még ha elsőre apró változtatásnak tűnhet a módosítás, ha mélyrehatóan vizsgáljuk rájövünk, nem elenyésző a különbség a két változat között. A szükségességi-arányossági teszt szükségesség kritériuma miszerint, alapjogkorlátozás mindössze akkor lehet legitim, ha a célt, melyet szolgál a restrikció, nem lehet alapjogkorlátozás nélkül elérni. Tehát valamilyen mértékű korlátozás szükséges. Ezzel szemben az alkalmassági kritérium esetében, ha a legitim cél próbáját kiállta az adott rendelkezés, mindössze annak vizsgálatára kerül sor, hogy az éppen vizsgált korlátozás alkalmas-e a cél elérésére. Az alkalmas szó szinonimái olyan szavak, mint a megfelelő, potenciális. A szükséges szó szinonimái között pedig olyan szavakat találunk, mint az elengedhetetlen, nélkülözhetetlen, muszáj. Érzékelhető a különbség a két kifejezés súlya között. A két fogalom közötti különbséget, egy a témánktól teljesen eltérő, fiktív szituációval szemléltetem. Tegyük fel, hogy egy óvodás csoportban sok gyermek fertőződött meg fejtetűvel. Az óvodai dolgozók és a szülők először alkalmas megoldásokat keresnek, és arra jutnak, hogy ha minden kisgyermek haját kopaszra vágják, megszűnik a kellemetlen jelenség. Azonban egyes szülők úgy vélik ez nem elengedhetetlen a helyzet leküzdéséhez, de a gyermeket hajának fejtetűirtó samponnal történő kezelése minden bizonnyal szükséges ahhoz, hogy megoldódjon az óvodai krízis. Tehát kimondhatjuk azt, hogy jelentősen tágabb a megoldások tára az alkalmas kategóriában, mint a szükségesben.

minden ami szükséges, az alkalmas, de nem minden ami alkalmas
1. ábra. „minden ami szükséges, az alkalmas, de nem minden ami alkalmas szükséges” (a szerző saját ábrája)

Általános jogrendben tehát egy sokkal szigorúbb szűrőnek kell, megfelelnie az alapjogkorlátozásnak, mint különleges jogrend idején.

A teszt arányossági követelménye helyett harmadik lépésként egy, a különleges jogrendi jogszabályok esetén megjelenő kritérium teljesülését ellenőrzi a testület. Különleges jogrendi jogszabályok esetén Alaptörvényben foglalt követelmény volt annak időnkénti felülvizsgálata, hogy egy szabályozást indokolt-e fenntartani. Az Alaptörvény tizenegyedik módosításáig alapvetően 15 napra került hatályba a különleges jogrendi rendelkezés, a hatály meghosszabbítása az Országgyűlés felhatalmazásával történhetett.[49] Tudjuk, hogy alapvetően az arányosság kérdéséről döntenek a teszt harmadik lépéseként. Ebben az esetben az arányosság, azaz hogy a legitim cél elérésének fontossága felülmúlja-e a korlátozással járó sérelmet, csakúgy nem kap hangsúlyt, mint a szükségesség kritériuma. Az alapvetően három fő lépésből álló tesztnek mindössze egyikét vizsgálta különleges jogrend idején az Alkotmánybíróság. Az első lépés, a legitim cél kérdését górcső alá vette rendkívüli időszakban is, mint általános jogrendben. A többi lépés, a szükségesség, a legkisebb választható eszköz, valamint az arányosság lépése ebben az esetben nem történt meg.

Miután az Alaptörvény tizenegyedik módosítása hatályba lépett, valamint az Alkotmánybíróság is tovább finomította a tesztet, az alábbi változat került megalkotásra: a korábbiakkal egyezően vizsgálják, hogy az adott alapjogba történt-e beavatkozás, a beavatkozásnak volt-e legitim célja, az alapjogkorlátozás alkalmas-e a legitim cél elérésére, majd negyedik lépésként azt, hogy az alapjogkorlátozással okozott hátrányok meghaladják-e a legitim cél eléréséből fakadó előnyöket.[50] Jelentős változás a korábbiakhoz mérten, hogy a teszt ezen változatában már megjelent az arányosság kérdése. Ezzel sokkal közelebb került azon változatához, melyet általános jogrendben alkalmaznak. A szükségesség követelménye ebben az esetben továbbra is alkalmasság követelménye marad, a legkisebb választható eszköz vizsgálata pedig járulékos lépésként nem került elemzésre.

Új jogalap, új teszt?

Jelenleg három fő kategóriára osztható a különleges jogrend kihirdetésére alapul szolgálható események katalógusa. Ezen három fő kategória nem taxatív felsorolást tartalmaz, hanem eseményeket fog össze annak érdekében, hogy a jogintézmény rugalmassága megmaradjon. A különleges jogrend jelenlegi szabályozása a különböző globális kihívásokra kíván reagálni, azonban a jogintézmény sokszínűsége miatt nehéz átlátható jogi keretet teremteni eseteire.[51]

A jogalkotó reakciójából is kikövetkeztethető, nem lesz kétszer teljesen ugyanazon jogalapon kihirdetve különleges jogrend. Ezt alátámasztja a két jogalapból származó gyakorlat is, a koronavírus okozta járvány, valamint a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus helyzete. A korábbiakban szemléltetett különleges jogrend idejére formált tesztet nem tekinti állandó gyakorlatnak a jövőre nézve az Alkotmánybíróság. A jogalap megváltozása után döntésében az alábbiak szerint nyilatkozott a testület: az „új veszélyhelyzeti indikáció, »a szomszédos államban zajló fegyveres konfliktus« nem volt ismert, így nem is dolgozhatott ki az Alkotmánybíróság olyan alapjogkorlátozási tesztet, ami figyelembe vehette volna a veszélyhelyzet új – jelen ügyben releváns – típusa által jelentett sajátosságokat is.”[52] Mivel bizonnyal minden helyzetnek különféle „adott helyzetben releváns” jellemzői lesznek, így a teszt alkalmazása során vélhetően hasonló nehézségekbe ütközhet a jövőben is az Alkotmánybíróság. Ez egy ördögi körbe terelheti bele az adott időpont bíráit, ugyanis egy állandó érvényűnek tekintett teszt nélkül még korábbi gyakorlat ellenére sem lesz egy biztos módszer az alapjogkorlátozással járó jogszabályok különleges jogrendi vizsgálatára.

Nemzetközi kitekintés

Az a helyzet, hogy egy adott ország alkotmánybírósága a normál időszakra „tervezett”, abban kialakult vizsgálatra alkalmas tesztet használja különleges jogrend idején is, nem egyedi. A szükségességi-arányossági teszt alkalmazásra került különleges jogrend idején például Németországban is, mely egyébként a teszt bölcsőjének tekinthető. Németországot azért tartom jó összehasonlítási alapnak, mivel a magyar Alkotmánybíróság a német példájára alakította ki szervezetét, kezdetben kimondottan nagy befolyással volt annak tevékenységére, saját joggyakorlat híján. Ausztria más miatt lesz fontos vizsgálatom során: területén nem volt különleges jogrend kihirdetve, azonban a Koronavírus-helyzet leküzdését ott sem tudták jelentősebb alapjog korlátozás nélkül megoldani. Az osztrák Alkotmánybíróság is használja a szükségességi-arányossági tesztet alapjogkorlátozás legitimitásának a megállapítására, így ennek az országnak a vizsgálata azért hasznos, mivel összehasonlítást nyerünk egy olyan helyzettel, mely hasonló jogokat korlátoz, de azt normál jogrendben teszi. Következtetések levonására azért is alkalmasak az említett országok, mivel mind hazánkban, mind Németországban illetve Ausztriában az alapvető jogok biztosítva vannak, ugyanis ezen államok ratifikálták a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát.[53] Az összehasonlítást olyan alkotmánybírósági határozatokra alapozom, melyek a kötelező oltást az adott országban elrendelő jogszabályok elleni indítványokat bírálják el. Azért emellett döntöttem, ugyanis függetlenül a jogrendtől, az említett országok mindegyikében született a Covid–19 elleni oltást bizonyos személyköröknek kötelezővé tevő jogszabály.

A német gyakorlat

Elsőként Németország esetét vizsgálom, ahol hazánkhoz hasonlóan különleges jogrend került kihirdetésre a Covid–19 vírus miatt, Nemzeti jelentőségű járványhelyzet[54] megnevezéssel. A német szabályozásról elmondható, hogy nagyon hasonlít a magyar oltáspolitikára, az oltáskötelezettség elsősorban az egészségügyben, illetve a szociális szférában dolgozókra vonatkozott.[55] Hasonlóság még, hogy számos alkotmányjogi panasz érkezett a német Alkotmánybíróság felé, azonban csakúgy mint a magyar arányok esetében, kevés panasz jutott el az érdemi bírálatig. Értelemszerűen vizsgálatomat olyan döntésre alapozom, melyben az érdemi bírálat során a szükségességi-arányossági teszt lépéseit is levezették.[56] A döntés során a testi integritásba való beavatkozás legalitását vizsgálták, annak okán, hogy a fent említett munkakörökben dolgozó munkavállalók csak akkor folytathatták munkájukat a továbbiakban, ha határidőn belül igazolták a koronavírus elleni védettségüket, vagy a víruson átesés miatt, vagy a vakcina felvétele útján. A német jogalkotó azt is kimondta, hogy preferálják az oltás nyújtotta védelmet. A teszt során az első lépés a legitim cél vizsgálata volt, mely egyértelműen igazoltnak látszott a német Alkotmánybíróság számára. Itt is megjelenik az a jelenség, mely a magyar vizsgálat közben szembetűnő volt, miszerint az alkotmánybírói felülvizsgálat mélysége csökken a különleges helyzet alatt.[57] A következőkben megállapításra került, hogy a kötelező védettségigazolás/oltás megfelelő eszköznek bizonyul a cél elérésére.[58] A szükségesség kritériumának is megfelelt a szabályozás,[59] majd az arányosság mércéjét tekintve kimondták, hogy igen invazívnak tekinthető az alapjogba beavatkozás,[60] ugyanis halálos kimenetele is lehet az oltásnak, ennek ellenére megfelel a követelményeknek.[61] Maradhat tehát a jogszabály. Annyiban eltért a német Alkotmánybíróság alkalmazása, hogy a teszt hagyományos lépésein kivétel nélkül végig haladtak, a mérlegelés szigorúsága volt, ami csökkent.

Az osztrák gyakorlat

Ausztria esete, ahogy már említettem, eltér a német és a magyar példától. Nem volt kihirdetve különleges jogrend, a szükséges intézkedéseket az osztrák kormány rendes jogalkotói hatáskörében hozta meg. Az egészségügyi miniszter szerepe a jelentősen nőtt a vírusfertőzés leküzdése során, a szükséges szabályok megalkotásához kibővített hatáskörrel rendelkezett.[62] Ami pedig az oltások szabályozását illeti, az egész felnőtt lakosságnak kötelező jelleggel kellett felvennie, munkakörtől függetlenül. Ezzel Ausztria lett az első olyan ország, ahol általános, kötelező koronavírus elleni oltást vezettek be, mely alól csak az orvosi ellenjavallat igazolása, és nők esetében a terhesség jelentett kivételt.[63] Tovább árnyalja a képet a tény, hogy ha nem tesz eleget egy kötelezett az oltásnak, bírságot von maga után a mulasztás. A jogszabály bevezetése után az egészségügyi miniszter folyamatos jelleggel kellett, hogy felülvizsgálja, szükséges-e a szigorú intézkedés a cél eléréséhez, mely a „nyájimmunitás” volt. A felülvizsgálat során úgy döntöttek, hogy nem szükséges egy ilyen drasztikus beavatkozás, így egy hónappal a hatálybalépését követően, hatályon kívül helyezték a jogszabály egyes kritikus rendelkezéseit. Gyakorlatilag a rövid időtartam alatt az alkotmánybírósághoz időben be sem érkezett indítvány, de utólag így is formált véleményt az Osztrák Alkotmánybíróság. Érdekes helyzet ez, mivel egy olyan jogszabály legitimitását véleményezték melyről rövid időn belül kiderült, hogy túlzott beavatkozást jelent az egyének jogaiba, illetve a hatékonysága is megkérdőjelezhető. A szükségességi-arányossági teszt alkalmazása során a testület megállapította, hogy a cél, azaz a nyájimmunitás, legitim volt. Szükséges is volt a szabályozás, ugyanis az egyéb védekezési lehetőségeknél sokkal hatékonyabbnak vélték. A legkisebb választható eszköz / arányosság kérdéskörében azonban felmerült, hogy egy olyan szabályozás is elegendő védelmet nyújthatna, ami csak bizonyos munkakörökben teszi az oltást kötelezővé, mellyel jelentősen csökkenne az önrendelkezési jogba történő állami beavatkozás. Azonban, mivel a jogszabály az oltást mindenki számára kötelezővé tevő, illetve annak elmulasztását bírsággal büntetni rendelő része már nem volt hatályban, az osztrák Alkotmánybíróság határozata inkább mint egy vélemény vagy kiegészítés szolgált utólagos mivolta miatt.[64]

A magyar szabályozás

Végül, de nem utolsó sorban a magyar szabályozás szemügyre vétele következik, az oltáspolitikát illetőleg. Hazánkban rendeletben[65] határozták meg a kötelező oltás által érintettek körét. Kezdetben az egészségügyi dolgozókat érintette, majd kiterjesztették az állami és önkormányzati intézményeknél dolgozó munkavállalók körére. Mindkettő rendeletet számos indítványban támadták. Ezekben jellemzően hivatkoztak az emberi méltóság, testi és lelki egészséghez való jog, önrendelkezési jog, hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére. Ugyanis a kötelező oltás felvételének elmulasztása, abban az esetben is, ha orvosi ellenjavallat áll fenn, súlyos következményeket vont maga után. Először a munkáltató fizetés, vagy illetmény nélküli szabadságot rendel el. Ha pedig a fizetés nélküli szabadság elrendelésétől számítva eltelt egy év, felmondással vagy felmentéssel szüntetheti meg a munkavállaló jogviszonyát. Különösen hátrányos ez azokra a dolgozókra, akiket a felmondási tilalom is érintett,[66] ugyanis számukra nem maradt meg az az opció sem, hogy saját maguk felmondjanak, és képzettségüktől eltérő munkát vállaljanak. A 3128/2022. (IV.1.) AB határozatban számos indítványt egyesítve vizsgálta a kérdést az Alkotmánybíróság. Az üggyel kapcsolatban lefolytatta a testület a szükségességi-arányossági tesztet az önrendelkezési jog tekintetében. A folyamat során megállapításra került a az adott alapjogba történő beavatkozás, mint a nulladik lépcsőfoka a tesztnek, majd a legitim cél is megalapozottnak bizonyult, mely az állampolgárok egészségének és életének védelme volt.[67] A szükségességi/alkalmassági szűrőn is átment a szabályozás, ugyanis az átoltottság minden szektorban fontosnak minősül, de az állami dolgozók körében még inkább megvalósulhat a cél.[68] Az arányosság esetén felmerült, hogy nem csak magát a szabályozást, hanem annak szankcióját kell vizsgálni. Itt érvként szolgált azt, hogy de facto nem kötelező az oltás, ugyanis azt az állam erőszakkal nem adatja be, fennáll a választási lehetőség. Összességében a szabályozás kiállta a próbát, és a számos körülmény figyelembevételével megállapításra került, hogy az alapjogsérelem és az elérni kívánt cél fontossága arányban állnak egymással.[69]

Itt azonban véleményem szerint nem fektettek elég hangsúlyt azokra a dolgozókra, akiket a felmondási tilalom és a kötelező oltás is érintett, beleértve azon munkavállalókat, akiknek orvosilag ellenjavallott volt az oltás beadatása. Ugyanis az ő esetükben gyakorlatilag vagy az oltás következményeinek vállalása, vagy a fizetetlen szabadság, tehát jövedelmük teljes kiesése álltak fenn mint alternatívák. Ez pedig súlyos egzisztenciális krízist okozhatott adott esetekben nem csak a dolgozónak, hanem anyagilag tőlük függő hozzátartozóiknak is. Általános jogrend idején feltételezhető, hogy aligha ment volna át a szükségesség/legkisebb választható eszköz mércéjén ezen rendelkezés. Jó például szolgál ez arra, hogy az alkalmasság köre jelentősen több korlátozást enged át a teszt szűrőjén, mint a szükségesség. A tesztet egyéb alapjogokra vonatkozóan is lefolytatták, de a különleges jogrendre módosított szükségességi-arányossági teszt alapján minden, az indítványokban sérelmezett alapjogokkal kapcsolatban megfelelt a szabályozás az alkotmányos kritériumoknak, így az indítványt/indítványokat elutasította az Alkotmánybíróság.

A rövid ismertetés után levont következtetéseim a következők; a német és a magyar helyzet minden tekintetben hasonló, gyakorlatilag a rendes jogrendben használt tesztet alkalmazza a két Alkotmánybíróság azzal az eltéréssel, hogy tekintettel a különleges jogrendre kevésbé „szigorúak” az alapjogkorlátozások bírálata során, különösen a szükségességi mérce tekintetében. Mind a két oltásszabályozás esetén mély beavatkozás történt az alapjogokba legitim cél eléréséhez. Azonban egy ilyen komoly beavatkozást normál jogrendben sokkal nagyobb előkészület, és mérlegelés övezne. Gyakorlatilag a teszt tényleges alkalmazása mindössze a legitim cél megállapításáig terjedt, és a további (szükségesség, legenyhébb választható eszköz, arányosság) szinteken egyre enyhébb szűrésre került sor.

Az osztrák helyzet azonban más megvilágításból fontos számunkra. Ausztriában nem került kihirdetésre különleges jogrend, így a hatalmi ágak kishíján a megszokott módon ellenőrizték egymást. Ennek során észlelték a túlzott mértékű beavatkozást, és hatályon kívül helyezték a szabályozás leginvazívabb rendelkezéseit. Itt gyakorlatilag az Alkotmánybíróság már csak utólagos munkát végzett. Tekintettel arra, hogy nem volt eltérés a normál jogrendtől, feltételezhető, hogy maga az Alkotmánybíróság is szigorúbban alkalmazta volna a tesztet mint Németország vagy hazánk esetében.

Konklúzió

A vizsgálódásom során kérdéseimre, hogy megfelelő eszköznek bizonyul-e, illetve veszít-e hatékonyságából a szükségességi-arányossági teszt különleges jogrend idején, választ kaptam.

Azzal, hogy megismertem a teszt különböző változatait, a különleges jogrend ideje alatti kvázi „evolúcióját”, élesebb kép alakult ki alkalmazásáról is. Álláspontom szerint, a szükségességi-arányossági teszt jelentősen veszít hatékonyságából különleges jogrend idején. Mint láthattuk, a fejlődése során voltak olyan időszakok, melyben a teszt mindössze egy lépését vizsgálta az Alkotmánybíróság, egyéb lépései pedig vagy jelentősen enyhültek, vagy teljes mértékben mellőzésre kerültek. Miután sikeresen kialakult a teszteknek egy már-már effektívnek tűnő változata, a folyamat újra megakadt a megváltozott jogalap miatt. Azon tény, miszerint a szükségességi-arányossági kritériumokról elnevezett tesztnek sem a szükségességi, sem az arányossági kritériumának teljesülése sem került vizsgálatra, mindenképpen megalapozza azt az állítást, hogy nem hatékony különleges jogrend idején alkalmazása. Hatékonyság híján pedig, nem minősülhet megfelelő eszköznek sem.

Véleményem szerint ez egy olyan joghézag, mely aggályokat vethet fel az alapjogok biztosítottsága szempontjából. Igaz, hogy különleges jogrend idején jogszabály alapján az általános jogrendtől eltérő mértékben korlátozhatók az alapjogok, ugyanakkor a jogalanyok alapvető jogainak biztosítottsága semmilyen jogintézmény hatására sem szabad, hogy védelem nélkül maradjon. Ebből kifolyólag gondolom úgy, hogy szükséges egy olyan megoldás kidolgozása, mely egy állandó érvényű eszközként szolgál különleges jogrend idejére. Történhet ez akár a szükségességi-arányossági teszt egy rögzített módosításával, melyet kellő rugalmassággal, de következetesen használ az Alkotmánybíróság, avagy az általános jogrenditől teljesen eltérő, különleges jogrendre formált megoldás kidolgozásával.

Bibliográfia

Felhasznált szakirodalom

Alexy, Robert: Constitutional Rights, Balancing, and Rationality, Ratio Juris, Vol. 16 No. 2 June 2003, 131–140.

Blutman László: Az alapjogi teszt a nyelv fogságában, Jogtudományi Közlöny, LXVII. évf., 2012/4, 145–146.

Csink Lóránt: Mikor legyen a jogrend különleges? Iustum Aequum Salutare, XIII. évf., 2017/4. 7–16.

Domaniczky Endre: A különleges jogrend magyar szabályozásának történeti fejlődése (a kezdetektől 2011-ig), in Nagy Zoltán–Horváth Attila (szerk.): A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021, 78–121. https://doi.org/10.47079/2021.nzha.kulon.4_4

Erdős Csaba: Gondolatok a különleges jogrendi alapjogkorlátozás alkotmánybírósági gyakorlatáról, Jog-Állam-Politika, 2. Különszám, 2022.

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, 2021. Jogtudományi Különszám, 1–16.

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIt, III. évf., 2020/2, 1–35.

Farkas György Tamás: Az utólagos normakontroll valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságára gyakorolt hatása, avagy az alapvető alkotmányjogi kérdés követelménye mint speciális ítélt dolog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Gábor Zsolt (szerk.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019, 558–567.

Gárdos-Orosz Fruzsina: Az alapjogok korlátozása, in Jakab András – Könczöl Miklós – Menyhárd Attila – Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter, Jakab András, 2020.03.31, http://ijoten.hu/szocikk/az-alapjogok-korlatozasa.

Horváth Attila: A különleges jogrend fejlődése Magyarországon a kilencedik Alaptörvény-módosítás tükrében, in Nagy Zoltán–Horváth Attila (szerk.): A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021, 122–148. https://doi.org/10.47079/2021.nzha.kulon.4_5

Jeszenszki Péter László: A különleges jogrend történetisége a 19. század második felétől 1988-ig, KRE-DIt, VI. évf., 2023/1. https://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/jeszenszki-peter-laszlo-a-kulonleges-jogrend-tortenetisege-a-19-szazad-masodik-feletol-1989-ig/

Kádár Pál: Sarkalatos átalakulások – A kétharmados/sarkalatos törvények változásai a honvédelem területén 2010–2014, MTA Law Working Papers, 2014/36, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 2014. https://real.mtak.hu/120191/

Móré Sándor – Szilvásy György Péter: A különleges jogrend, valamint a biztonság- és védelempolitika megújult stratégiai és normatív keretei Magyarországon, Jog–Állam–Politika, 2024/2, 15–47. https://doi.org/10.58528/JAP.2024.16-2.15

Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Az alapjogi teszt újrafogalmazása, Jogtudományi Közlöny, LXIX. évf., 2014/1, 23–34.

Ságvári Ádám: Különleges jogrend a francia jogban. Az állandósult kivételesség, Iustum Aequum Salutare, XIII. évf., 2017/4, 179–188.

Smuk Péter: A válság alkotmányjoga – az alkotmányjog válsága?, in Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti Értekezések 2023. Válság és Jog, Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2023, 135–159. https://jogaszegylet.hu/tudastar/jogaszegyleti-ertekezesek/valsag-es-jog-2023/smuk-peter-a-valsag-alkotmanyjoga-az-alkotmanyjog-valsaga/

Szabó Zsolt: Tansegédlet az alkotmányjogi záróvizsgához, 7. átdolgozott kiadás, Budapest, Patrocinium, 2019.

Till Szabolcs: Különleges jogrend, in Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter, Jakab András, 2018. július 8. https://ijoten.hu/szocikk/kulonleges-jogrend

Trócsányi László – Schanda Balázs – Csink Lóránt (szerk.), Bevezetés az alkotmányjogba, Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei, nyolcadik, átdolgozott kiadás, Budapest, ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., 2021. őszi kiadás.

Zakariás Kinga (szerk.): Az alkotmánybírósági törvény kommentárja, Budapest, Pázmány Press, 2022.

Internetes források

UN Treaty Body Database https://tbinternet.ohchr.org/_layouts/15/TreatyBodyExternal/Treaty.aspx?Treaty=CCPR&Lang=en

Venice Commission – Observatory on emergency situations https://www.venice.coe.int/files/EmergencyPowersObservatory/AUT-E.htm

Felhasznált magyar jogforrások

Magyarország Alaptörvénye

1912. LXIII. törvénycikk

1920. évi VI. törvénycikk a háború esetére szóló kivételes hatalom idejének meghosszabbításáról

1939. évi II. törvénycikk a honvédelemről

1949. évi XX. törvény

1960. évi IV. törvény a honvédelemről

424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról

2011. évi CLI. törvény az Alkotmánybíróságról

599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről, 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről

A veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes belügyi és közigazgatási tárgyú szabályokról, valamint a veszélyhelyzettel összefüggő egyes intézkedésekről szóló 570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény

Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása

20/1990. (X.4.) AB határozat

3/2015. (II.2.) AB határozat

3254/2021. (VI. 11.) AB végzés

3004/2024.(I. 12.) AB határozat

3296/2022. (VI. 24.) AB határozat

8/2021. (III. 2.) AB határozat

3078/2024. (III. 1.) AB határozat

27/2021. (XI. 5.) AB határozat

3128/2022. (IV. 1.) AB határozat

3359/2021. (VII. 28.) AB végzés

3323/2024. (VII. 29.) AB határozat

9/2024. (IV. 30.) AB határozat

Felhasznált külföldi jogforrások

1976. évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről

1993. évi XXXI. törvény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről

Az Európai Unió Alapjogi Chartája

Gesetz zur Verhütung und Bekämpfung von Infektionskrankheiten beim Menschen (Infektionsschutzgesetz – IfSG) § 5 Epidemische Lage von nationaler Tragweite

Gesetz zur Stärkung der Impfprävention gegen COVID-19 und zur Änderung weiterer Vorschriften im Zusammenhang mit der COVID-19-Pandemie

BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21

Bundesgesetz über die Pflicht zur Impfung gegen COVID-19

VFGH, G 37/2022-22, V 173/2022-11

Hivatkozások

  1. A tanulmány a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának támogatásával, „A különleges és kvázi különleges jogrendi szabályozás Magyarországon” című kutatási projekt keretében készült. ↑
  2. végső érv vagy utolsó eszköz ↑
  3. Jeszenszki Péter László: A különleges jogrend történetisége a 19. század második felétől 1989-ig, KRE-DIt, VI. évf., 2023/1, https://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/jeszenszki-peter-laszlo-a-kulonleges-jogrend-tortenetisege-a-19-szazad-masodik-feletol-1989-ig/ (Letöltés: 2025. december 12.) ↑
  4. Uo. ↑
  5. Domaniczky Endre: A különleges jogrend magyar szabályozásának történeti fejlődése (a kezdetektől 2011-ig), in Nagy Zoltán–Horváth Attila (szerk.): A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021, 83. ↑
  6. 1949. évi XX. törvény ↑
  7. 1949. évi XX. törvény, 19/A–19/D §. ↑
  8. Domaniczky: A különleges jogrend, 108–109. ↑
  9. 1949. évi XX. törvény, 19/E §. ↑
  10. 1949. évi XX. törvény, 19.§ (3) n. ↑
  11. 1949. évi XX. törvény. ↑
  12. Magyarország Alaptörvénye 48–56.cikk. ↑
  13. Magyarország Alaptörvénye. ↑
  14. Csink Lóránt: Mikor legyen a jogrend különleges? Iustum Aequum Salutare, XIII. évf, 2017/4, 12. ↑
  15. Uo., 15. ↑
  16. Horváth Attila: A különleges jogrend fejlődése Magyarországon a kilencedik Alaptörvény-módosítás tükrében, in Nagy–Horváth: A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, 122–148. ↑
  17. Magyarország Alaptörvénye, 53. cikk. ↑
  18. Horváth: A különleges jogrend fejlődése Magyarországon a kilencedik Alaptörvény-módosítás tükrében. ↑
  19. Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása (2022. május 24.), 3. cikk ↑
  20. 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról ↑
  21. továbbiakban: PPJNE. ↑
  22. Az egyezményt Magyarország is ratifikálta. ↑
  23. 1976. évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről, 4. Cikk. ↑
  24. PPJNE, 6. Cikk. ↑
  25. PPJNE, 7. Cikk. ↑
  26. PPJNE, 8. Cikk. ↑
  27. PPJNE, 15. Cikk. ↑
  28. PPJNE, 16. Cikk. ↑
  29. PPJNE, 18. Cikk. ↑
  30. Szabó Zsolt: Tansegédlet az alkotmányjogi záróvizsgához, 7. átdolgozott kiadás, Budapest, Patrocinium, 2019, 168. ↑
  31. Alaptörvény, 53.cikk (1). ↑
  32. Gárdos-Orosz Fruzsina: Az alapjogok korlátozása, in Jakab András – Könczöl Miklós – Menyhárd Attila – Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter, Jakab András, 2020. március 31., 8. bek., http://ijoten.hu/szocikk/az-alapjogok-korlatozasa. (Letöltés: 2025. december 13.) ↑
  33. Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 52. cikk. ↑
  34. Gárdos-Orosz: Az alapjogok korlátozása, 43. bek. ↑
  35. Blutman László: Az alapjogi teszt a nyelv fogságában, Jogtudományi Közlöny, 67. évf., 2012/4, 147–148. (III., V.) ↑
  36. Uo., 148 (V). ↑
  37. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Az alapjogi teszt újrafogalmazása, Jogtudományi Közlöny, LXIX. évf., 2014/1, 34. (V.) ↑
  38. Robert Alexy: Constitutional Rights, Balancing, and Rationality, Ratio Juris, Vol. 16, No. 2 June 2003. ↑
  39. Blutman: Az alapjogi teszt a nyelv fogságában, 153–154 (VI.). ↑
  40. Pozsár-Szentmiklósy: Az alapjogi teszt újrafogalmazása, 31 (IV.). ↑
  41. Blutman: Az alapjogi teszt a nyelv fogságában, 149–151 (IV.). ↑
  42. 3234/2020. (VII. 1.) AB határozat. ↑
  43. 3276/2025. (IX. 19.) AB végzés. ↑
  44. 3323/2024. (VII. 29.) AB határozat. ↑
  45. 9/2024. (IV. 30.) AB határozat. ↑
  46. Lásd az alkotmányjogi panasz jogintézményéről részletesen: Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, 2021. Jogtudományi Különszám, 1–16.; Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIt, III. évf., 2020/2, 1–35.; illetve Farkas György Tamás: Az utólagos normakontroll valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságára gyakorolt hatása, avagy az alapvető alkotmányjogi kérdés követelménye mint speciális ítélt dolog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Gábor Zsolt (szerk.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019, 558–567. ↑
  47. 3359/2021. (VII. 28.) AB végzés {16}. ↑
  48. 3004/2024. (I. 12.) AB határozat {52}. ↑
  49. Alaptörvény 2022. november 1-ig hatályos rendelkezései, 53. cikk (3). ↑
  50. 3140/2024. (V.3.) AB határozat {19}. ↑
  51. Móré Sándor – Szilvásy György Péter: A különleges jogrend, valamint a biztonság- és védelempolitika megújult stratégiai és normatív keretei Magyarországon, Jog–Állam–Politika, 2024/2, 15. ↑
  52. 3004/2024. (I. 12.) AB határozat {55}. ↑
  53. UN Treaty Body Database https://tbinternet.ohchr.org/_layouts/15/TreatyBodyExternal/Treaty.aspx?Treaty=CCPR&Lang=en ↑
  54. Gesetz zur Verhütung und Bekämpfung von Infektionskrankheiten beim Menschen (Infektionsschutzgesetz – IfSG) § 5 Epidemische Lage von nationaler Tragweite. ↑
  55. Gesetz zur Stärkung der Impfprävention gegen COVID-19 und zur Änderung weiterer Vorschriften im Zusammenhang mit der COVID-19-Pandemie. ↑
  56. BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21. ↑
  57. BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {149}. ↑
  58. BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {166}. ↑
  59. BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {187}. ↑
  60. BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {208}. ↑
  61. BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {202}. ↑
  62. https://www.venice.coe.int/files/EmergencyPowersObservatory/AUT-E.htm, 9. ↑
  63. Bundesgesetz über die Pflicht zur Impfung gegen COVID-19. ↑
  64. VFGH, G 37/2022-22, V 173/2022-11. ↑
  65. 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről, 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről. ↑
  66. a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes belügyi és közigazgatási tárgyú szabályokról, valamint a veszélyhelyzettel összefüggő egyes intézkedésekről szóló 570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet 2. §-át, illetve a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 61. § (3) bekezdés b) pont. ↑
  67. 3128/2022. (IV.1.) AB határozat {126}. ↑
  68. 3128/2022. (IV.1.) AB határozat {130–131}. ↑
  69. 3128/2022. (IV.1.) AB határozat {145}. ↑
Beküldve:

Tóth Kordélia: A digitalizáció hatása az önálló bírósági végrehajtásban

1. A technológiai fejlődés hatása az önálló bírósági végrehajtási eljárásra

A jogban a digitalizáció (az elektronikus szövegszerkesztő, majd az Internet és az elektronikus levél) eleinte szintén nem ígért többet csak „papírmentes” irodát, amelyben az iratokat nem kell kinyomtatni és postán küldeni, így gyorsabbá lehet tenni az iratmozgást, és pénzt lehet megtakarítani. Hamar kiderült azután, hogy a digitális szöveglétrehozás lehetővé teszi, hogy az ügyfelek eleve bizonyos információkat adatként, strukturált információként elektronikus űrlapokon adjanak be.[1] A végrehajtási eljárások ma már jelentős mértékben elektronizáltak, amelynek előnyei a gyorsaságban, az átláthatóságban és a költséghatékonyságban egyaránt megmutatkoznak. Különösen az árverések (kevés kivétellel) ma már elektronikus úton zajlanak, a végrehajtó által kibocsátott megkeresések adós bankszámlaszámára, és az azokra érkező válasz a pénzintézetektől, de a végrehajtási ügyek kiosztása is elektronikusan zajlik.[2] Az Adós tulajdonában levő ingatlanokról a Takarnet rendszer segítségével, de a bejelentett lakcíméről, tulajdonában levő gépjárművekről is elektronikusan kérik le az információkat.[3]

A digitalizáció előnyei mellett azonban a technológiai átállás kihívásokat is hozott, különösen a veszélyhelyzeti időszakban. A 2020-as pandémia idején kiemelkedtek azok a problémák, amelyek az ügyvédek és a bírósági végrehajtók közötti kommunikációban már korábban is jelen voltak. A veszélyhelyzeti időszak kiemelte azokat a problémákat, amelyek az ügyvédek és a bírósági végrehajtók között már a veszélyhelyzet előtt is fennálltak. Egyrészt a ma 227 fős önálló bírósági végrehajtói állományból jelentős számú végrehajtó még nem volt elérhető az e-papír felületen (nem volt e-papír-csatlakozása). Bár elviekben ezek a végrehajtók is elérhetők voltak a Végrehajtási Iratok Elektronikus Kézbesítési Rendszere (VIEKR) útján, ehhez egyrészt elég körülményes és költséges volt csatlakozni az ügyvédeknek, másrészt gyakran egyes végrehajtók az így küldött beadványokat sem töltötték le vagy válaszoltak rá. Emiatt a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke 2020 áprilisában levelet írt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatalvezetőjének. A bírósági végrehajtók elérhetőségi problémája mostanra lényegében hivatali úton megoldódott, hiszen ma már minden végrehajtó hivatali kapuja e-papír segítségével is megcímezhető (így okafogyottá vált az ügyvédek számára a VIEKR-csatlakozás is).[4]

2. Az Elektronikus Árverési Rendszer működése és hatásai

Elsőként az Elektronikus Árverési Rendszert (a továbbiakban: EÁR) mutatom be. Az EÁR bevezetése álláspontom szerint a magyar végrehajtási rendszer digitalizációjának legnagyobb mérföldköve.

A végrehajtási eljárások talán legérzékenyebb, ezáltal legvitatottabb és leginkább támadható része az árverés, azok közül is elsősorban az adósok lakóingatlanának az árverezése. Rendkívül fontos ezért, hogy ezen árverések nyomon követhetőek és a társadalom számára elérhetőek, nyilvánosak legyenek. Az EÁR garantálja a végrehajtási eljárásban résztvevő felek számára a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjog[5] támasztotta követelményrendszerét.[6] Az EÁR bevezetése a digitalizáció egyik kulcsfontosságú lépése volt a magyar végrehajtási rendszerben, amely nemcsak az eljárások átláthatóságát növelte, hanem a hatékonyságot és az elérhetőséget is jelentősen javította. Az EÁR működésének alapja, hogy az árverési folyamat teljes egészében elektronikus platformon zajlik, amely lehetővé teszi az árverési hirdetmények egységes nyilvántartását és az érdeklődők számára történő hozzáférést.

2.1. Az EÁR jogi és technológiai alapjai

Az EÁR a végrehajtási eljárás digitalizációjának egyik legjelentősebb vívmánya. A rendszer jogalapját az önálló bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.), valamint az elektronikus árverési rendszer informatikai alkalmazásának működtetésére vonatkozó részletes szabályokról 13/2021. (X. 29.) SZTFH rendelet teremti meg. Ezek a jogszabályok meghatározzák az árverési folyamat elektronikus lebonyolításának kereteit, beleértve a hirdetmények közzétételét, az árverések nyilvántartását és a rendszer működtetésének technikai követelményeit.

Az EÁR technológiai alapja egy egységes, elektronikus platform, amely lehetővé teszi az árverési folyamat teljes körű digitalizációját. A rendszer az árverési hirdetmények centralizált nyilvántartását biztosítja, így azok könnyen hozzáférhetők az érdeklődők számára. A platform integrált keresőfunkciói megkönnyítik a releváns információk megtalálását, míg az automatizált folyamatok – például a sikertelen árverések nyilvántartásba vétele vagy a hirdetmények törlése – csökkentik az adminisztratív terheket, és növelik a hatékonyságot.

2.2. Az árverési folyamat az EÁR-ban

Az új típusú árverési hirdetmények nyilvántartása tulajdonképpen az árverezés folyamatára épül, ezáltal megkönnyíti a felhasználók számára a hirdetmények közti keresést. Így amennyiben az első árverésen nem sikerül az ingatlant értékesíteni, a sikertelenségről szóló hirdetmény új menüpont alatt jelenik meg. Ha a sikertelenség oka a licitnaplóból megállapítható, az informatikai rendszer a licitnapló lezárásával egyidejűleg automatikusan közzéteszi a hirdetményben foglalt adatokat a sikertelen árverések nyilvántartásában, egyúttal ahhoz tájékoztatást fűz az árverés későbbi kitűzéséről. Olyan esetben, amikor az árverés sikertelensége az árverési jegyzőkönyv aláírásának elmaradására vagy a vételár megfizetésének elmulasztására vezethető vissza, a sikertelenséget a végrehajtó állapítja meg és az erről szóló hirdetményt az általános szabályok szerint teszi közzé. Az első árverés sikertelenségének megállapításától számított három hónapon belül második árverést kell tartani. Az ismételt árverés kitűzésével egyidejűleg a sikertelenségről szóló hirdetményt a rendszer automatikusan törli.[7]

Az EÁR működésének lényege tehát, hogy az árverési folyamat teljes egészében elektronikus környezetben zajlik. Az árverési hirdetmények közzététele egységes formátumban történik, amely tartalmazza az ingatlan adatait, az árverés időpontját, a kikiáltási árat, valamint az eljárással kapcsolatos egyéb releváns információkat. A rendszer lehetővé teszi az érdeklődők számára, hogy regisztráció és azonosítás után licitáljanak, így biztosítva az eljárás biztonságát és a résztvevők hitelességét.

2.3. Az EÁR előnyei és kihívásai

Az EÁR bevezetése véleményem szerint számos előnnyel jár. Az átláthatóság megteremtése érdekében a rendszer biztosítja, hogy minden releváns információ nyilvánosan hozzáférhető legyen, ami csökkenti a visszaélések lehetőségét és erősíti a bizalmat az árverések iránt, amely a követelés végrehajtásához vezet. A digitalizáció lehetővé teszi az árverési eljárások egyszerűbb, és átláthatóbb lebonyolítását, mivel az elektronikus platform minimalizálja a papíralapú adminisztrációt és az emberi hibák kockázatát. Emellett az EÁR országos elérhetősége biztosítja, hogy a licitálók földrajzi korlátok nélkül részt vehessenek az árveréseken.

Ugyanakkor a rendszer bevezetése és működtetése kihívásokkal teli. Kihívást jelent a rendszer biztonságának fenntartása, hiszen az eljárások integritásának megőrzéséhez az érzékeny adatok védelme kulcsfontosságú. Folyamatos feladatot jelent tehát az EÁR technológiai fejlesztése és a felhasználói élmény javítása.

3. További digitális eszközök és rendszerek a végrehajtásban

Az önálló bírósági végrehajtás digitalizációja nemcsak az EÁR-t érinti. Más eszközök és rendszerek jelentősen hozzájárulnak a végrehajtási eljárások hatékonyságának növeléséhez, az adminisztratív terhek csökkentéséhez és az információáramlás javításához. Ilyen digitális fejlesztések Egységes Végrehajtói Ügyviteli Rendszer, a végrehajtási ügyek közhiteles nyilvántartása és a Végrehajtási Iratok Elektronikus Kézbesítése Rendszere.

3.1. Az egységesítés kulcsa: az Egységes Végrehajtói Ügyviteli Rendszer

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (korábban: Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara) az évek során komoly beruházással biztosította tagjai számára az Egységes Végrehajtói Ügyviteli Rendszer (továbbiakban: EVÜR) bevezetését, használatát. Az EVÜR bevezetése által az irodák egy olyan összetett ügykezelő programmal dolgozhatnak, melynek segítségével biztosított a gyors és egységes eljárás.[8] A végrehajtási eljárás sajátosságaiból adódóan nagymértékben formalizálható, így az eljárás során tömegesen alkalmazhatóak formanyomtatványok. Ezeket a nyomtatványokat az EVÜR rendszer tartalmazza, használatuk jelentős mértékben megkönnyíti a végrehajtói irodák dolgozóinak munkáját. Hozzáteszik a szerzők, hogy a jegyzőkönyvi minták használata mindig gondos ellenőrzést igényel, főként a pénzügyi megítélést igénylő eljárásokban, köztük a felosztási tervek elkészítésében. A végrehajtó, mint munkáltató szempontjából is hasznos lehet a rendszer alkalmazása, tekintettel arra, hogy a program statisztikát készít, így kimutatható, hogy ki, melyik ügyet nyitotta meg, ennek köszönhetően a munkavállalók napi tevékenysége is naplózásra kerül.[9]

Az EVÜR előnye álláspontom szerint az, hogy a végrehajtói irodákban egységesen biztosítja a végrehajtási cselekmények nyomon követhetőségét, segítség a felosztási tervek elkészítésében, azonban ahhoz, hogy korszerű maradjon a rendszert folyamatosan fejleszteni kellene. Kedvezően hatna az EVÜR-ben az automatizált adatellenőrzési mechanizmusok bevezetése, vagy például összekapcsolni a rendszert más nyilvántartásokkal, mint a Takarnet, vagy a BM nyilvántartás. Továbbá a felhasználóbarát fejlesztések, azaz az EVÜR kezelőfelületének egyszerűsítése is kedvezően hatna a végrehajtási eljárásokra.

3.2. A végrehajtási ügyek közhiteles nyilvántartása

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatali szerve – a végrehajtók feletti szakmai felügyelet gyakorlásának elősegítése, a végrehajtási eljárás folyamatban létének és az abban érvényesített igénynek az igazolása, az adattal érintett jogalany joggyakorlásának elősegítése, valamint mások jogainak védelme céljából – az önálló bírósági végrehajtók adatszolgáltatása és a Kar hivatali szervének megküldött végrehajtható okiratok adatai alapján elektronikus közhiteles nyilvántartást vezet az önálló bírósági végrehajtók által intézett bírósági és közigazgatási végrehajtási ügyekről.[10] A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatali szerve írásbeli kérelemre tanúsítványt állít ki:

    1. a végrehajtási ügyek nyilvántartásában nem szereplő kérelmező számára annak igazolására, hogy a végrehajtási ügyek nyilvántartásában végrehajtási eljárás adósaként nem szerepel,
    2. a végrehajtási ügyek nyilvántartásában szereplő kérelmező számára a végrehajtási ügyek nyilvántartásában szereplő adatainak igazolása céljából.

A központi ügynyilvántartás adatairól szóló tanúsítvány kiállításáért fizetendő költségtérítés összege a központi ügynyilvántartásban szereplő személyenként:

    1. pont szerinti tanúsítvány esetében 3.000,- Ft,
    2. pont szerinti tanúsítvány esetében 6.000,- Ft.[11]

A végrehajtási ügyek közhiteles nyilvántartása a magyar jogrendszerben kulcsfontosságú szerepet töltene be, hiszen biztosítja a végrehajtási eljárások átláthatóságát, a jogbiztonságot és az érintettek jogainak védelmét. A nyilvántartás célja, hogy hiteles és naprakész információt nyújtson az eljárásokról, de működése során számos kihívással szembesül a naprakészség és az elektronikus hozzáférés terén. Különösen hátrányos lehet a kérelem kitöltése azok számára, akik nem rendelkeznek megfelelő digitális készségekkel. Véleményem szerint ezt a nyilvántartást úgy lehetne fejleszteni, ha növelnénk az érintettek számára nyújtott információkat, javasolnám a rendszeres jelentések közzétételét a köztévében, és az internetes felületeken a nyilvántartás működéséről.

3.3. A Végrehajtási Iratok Elektronikus Kézbesítése Rendszerének digitalizációs egyenlőtlenségei

Az elektronikus iratkezelés mellett az elektronikus kapcsolattartás bevezetése különösen fontos szerepet játszik a végrehajtási eljárások gyorsításában, azonban ezalatt nem az e-mail útján történő kommunikációt értjük, amely számos magyar hatóságnál abszolút elfogadott formája az elektronikus kapcsolattartásnak. A végrehajtásban speciális, úgynevezett Végrehajtási Iratok Elektronikus Kézbesítése Rendszere (továbbiakban: VIEKR) alkalmazása során felmerülő nehézségek rávilágítanak a digitalizáció társadalmi és technológiai kihívásaira.

A Vht. 35/C. §-ának (1) bekezdése alapján, a végrehajtó a kézbesítési rendszer igénybevételével, elektronikus úton tart kapcsolatot a féllel, a végrehajtási eljárás egyéb résztvevőjével, más végrehajtóval, a Karral, bírósággal, megkeresett hatósággal, személlyel vagy szervezettel, ha azt a fél igényli és a kézbesítési rendszer felhasználási szabályzatát írásban elfogadta, vagy ha azt a fél számára törvény kötelezővé teszi.

A Vht. 35/D. §-ának (1) bekezdése alapján pedig, az elektronikus kapcsolattartás igénylése iránt, legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, elektronikus iratba foglalt kérelmet és annak jogszabályban meghatározott mellékleteit a kézbesítési rendszer felhasználói szabályzatának elfogadása mellett bárki előterjeszthet a végrehajtónál. Tehát egyértelműen csak az veheti igénybe a kézbesítési rendszert, aki rendelkezik legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással. Tehát a kapcsolattartás csak a szolgáltatást könnyen igénybe vevő pénzügyi intézeteknek, bíróságoknak, ügyvédi irodáknak egyszerűsödik, az állampolgárok számára pedig csak költségesebbé válik, hiszen nem minden magyar polgár, vagy gazdasági társaság fér hozzá egyenlő mértékben ehhez a fokozott biztonságú elektronikus aláírás technológiához, ami társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket tükröz. Az elektronikus aláírás és időbélyegző használata, bár a rendszer biztonságát szolgálják, mégis bonyolulttá teszik az elektronikus kapcsolattartás igénylését.

Az elektronikus kézbesítési platformnak álláspontom szerint az lenne a lényege, hogy lehetővé tegye az iratok azonnali továbbítását, és lecsökkentse az eljárás valamennyi résztvevője számára a postai kézbesítés idő- és költségigényét. Egyet értek Homoki Péter[12] által 2020. évében rávilágított ténymegállapításával, hogy mivel már minden végrehajtó hivatali kapuja e-papír segítségével is megcímezhető, okafogyottá vált a VIEKR-csatlakozás is. Tehát a jogalkotónak a Vht. 35/D. §-ának rendelkezését, oly módon kellene módosítania és aktualizálnia, hogy az e-papír segítségével történő elektronikus kapcsolattartás is közvetlenül szerepeljen a törvényszövegben. Erre álláspontom szerint azért lenne szükség, mert Magyarországon az Ügyfélkapuval rendelkezők pontos számára vonatkozó legfrissebb hivatalos statisztika a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vagy a Belügyminisztérium (BM) adatai alapján, a legutóbbi átfogó alapján 2023-ban körülbelül 5,5 millió regisztrált Ügyfélkapu-felhasználó volt Magyarországon.[13]

4. A digitalizáció előnyei, és digitális kihívások az önálló bírósági végrehajtásban

A magánjogra inkább jellemző az, hogy nem annyira forradalmi módon reagál, s egyáltalán: nem kiváltani kívánja a változásokat (mint pl. egy jelentős közjogi változásnál), hanem kezelni kívánja azokat a helyzeteket, amelyeket a gazdasági-technológiai-társadalmi változások eredményeztek.[14] A digitalizáció előnye álláspontom szerint az, legyen szó bármilyen magánjogi eljárásról, hogy növeli eljárási sebességet, így egy egyébként költséges és időigényes eljáráson is tud javítani. Az elektronikus dokumentumkezelés, az online kommunikáció és az automatizált munkafolyamatok jelentősen lerövidíthetik az ügyintézési időt a végrehajtási eljárásokban. A papír alapú dokumentumok szkennelése, iktatása, továbbítása és tárolása időigényes feladatok, amelyek elektronikus formában nagymértékben felgyorsíthatók. Az online platformokon keresztül történő kapcsolattartás az adósokkal, a végrehajtást kérőkkel, és más érintett hatóságokkal szintén gyorsabb és hatékonyabb lehet a személyes megjelenéshez vagy a postai úton történő kommunikációhoz képest.

A kihívások körében pedig fontosnak tartom kiemelni, hogy a digitális infrastruktúra hiányosságai, például a szerverkapacitás vagy a szoftverek elavultsága, gyakran akadályozzák a zavartalan működést. Az adatbiztonság kiemelt probléma: a személyes adatok védelme szigorú szabályozást igényel, különösen az Európai Unió GDPR[15] rendelete alapján. A kiberfenyegetések, és a hackertámadások, veszélyeztethetik az érzékeny információkat. További kihívás, amit már jelen tanulmányban többször is említettem a digitális írástudás hiánya, amely mind a végrehajtók, mind a felek körében megfigyelhető jelenség.

A mesterséges intelligencia alkalmazása úgy vélem, bár ígéretes lehetőségnek hangzik, például egyszerű jegyzőkönyvek elkészítéshez, de etikai kérdéseket vet fel, amelyeknek szabályozása még alulfejlett. Úgy vélem, hogy a digitális átállás és a személyes végrehajtási eljárás között a legfontosabb az egyensúly megteremtésében rejlik.

5. Nemzetközi kitekintés: digitalizáció a svéd végrehajtási eljárásokban

Azért esett a választásom a svéd modellre kitekinteni, ugyanis a svéd végrehajtási eljárások digitalizációja élen jár az európai gyakorlatban. A Svéd Végrehajtási Hatóság (Kronofogden) által működtetett e-végrehajtási rendszer lehetővé teszi az ügyiratok elektronikus benyújtását és kezelését, jelentősen csökkentve az adminisztratív terheket.[16] Az automatizált adatfeldolgozás és a mesterséges intelligencia alkalmazása gyorsítja az adósságbehajtási folyamatokat, miközben a személyes adatok védelmét az EU GDPR rendelete biztosítja. A kiberbiztonság szintén kulcsfontosságú, mivel a rendszer érzékeny adatokat kezel.[17] A svéd modell sikere a technológia és a jogharmonizáció egyensúlyában rejlik, amely Magyarország számára is példaértékű lehet.

6. A digitalizációban rejlő további lehetőségek, jövőbeli kilátások és fejlesztési lehetőségek

Kihívás elé álltja a Magyar Államot a technikai infrastruktúra és a biztonság megteremtése és fenntartása, mivel jelentős beruházásokat kell eszközölni, ha fejleszteni kívánjuk a digitális rendszereket az önálló bírósági végrehajtásban.

Felmerül bennem a kérdés, hogy milyen új rendszerekre lehet még szüksége a végrehajtási eljárás során a feleknek, és végrehajtónak. Vízióm, hogy kellene egy Elektronikus Fizetési és Egyezségkezelő Rendszer, amely egy olyan platform lenne, amely lehetővé tenné az adósok számára a tartozásaik tőkével, költségekkel, jutalékkal, kamatokkal, történő megtekintését, valamint a befizetések, letiltások elszámolások levezetését, lehetőséget a részletfizetés online kezelésére, egyezségi ajánlatok benyújtását és azokra érkezett válaszok letöltésére. Ez nagymértékben elősegítené, az eljárások tisztességességét, hiszen az adósok jobban átlátnák a folyamatban lévő ügyeiket, és a számítási hibák is elkerülhetőek lennének, amely egyaránt az adósok és a végrehajtást kérők érdeke lenne. Továbbá könnyebben tudnának a felek egyezséget kötni, amely végső soron több lezárt végrehajtási eljárást eredményezne.

Összegzés és következtetések

A digitalizáció az önálló bírósági végrehajtás területén Magyarországon jelentős előrelépést hozott, különösen az Elektronikus Árverési Rendszer (EÁR) és az Egységes Végrehajtói Ügyviteli Rendszer (EVÜR) bevezetésével, amelyek növelték az eljárások átláthatóságát, gyorsaságát és költséghatékonyságát. Az elektronikus platformok, mint a VIEKR, egyszerűsítették a kommunikációt, ám a digitális írástudás hiánya és az adatbiztonsági kockázatok továbbra is kihívást jelentenek. A svéd modell példája mutatja, hogy a technológiai innováció és a jogi szabályozás összehangolása kulcsfontosságú a sikerhez. A jövőben egy Elektronikus Fizetési és Egyezségkezelő Rendszer bevezetése tovább növelhetné az eljárások tisztességességét és hatékonyságát. A folyamatos infrastrukturális fejlesztések és a felhasználók digitális készségeinek támogatása szükséges a rendszer hosszú távú fenntarthatóságához.

Bibliográfia

Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, III. évf., 2015/3, 13–28.

Homoki Péter: Ügyvédi informatika a járványügyi veszélyhelyzet idején, In Medias Res, IX. évf., 2020/2, 227–251.

Lajos Edina: Jog és erkölcs egyes követelések végrehajthatósága tekintetében, kézirat, 2025.

Molnár Tamás: Sajtószemle, Közjegyzők Közlönye, LXV. évf., 2018/6, 71–76.

Udvary Sándor – Kravjánszki Eszter: A bírósági végrehajtási eljárás elektronizálásának tapasztalatai, Magyar Jog, LXV. évf., 2018/5, 292–299.

Udvary Sándor: A non-humán ágensek (intelligens rendszerek) jogi szabályozása – robotok, dedikált rendszerek (önvezető autók), in Homicskó Árpád Olivér (szerk.): A digitalizáció hatása az egyes jogterületeken, Budapest, Patrocinium Kiadó, 2020.

Trunkos Anita Krisztina: Ismerkedés a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara Elektronikus Árverési Rendszerével, Miskolci Jogi Szemle, VIII. évf., 2013/1, 121–129.

Ződi Zsolt: A digitalizáció hatása a jogászi szakmára, Gazdaság és Jog, XXVI. évf., 2018/12, 3–9.

Internetes források

A Belügyminisztérium nyilvántartásaihoz kapcsolódó elektronikus közszolgáltatásokat összefoglaló monitoring jelentés, Belügyminisztérium, 2023, https://www.nyilvantarto.hu/letoltes/statisztikak/2023_evi_adatokat_tartalmazo_monitoring_jelentes.pdf (Letöltés: 2025. március 31.)

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapjának tájékoztatója, https://kerelmek.mbvk.hu (Letöltés: 2025. március 31.)

Digital Services for Enforcement, Kronofogden, https://www.kronofogden.se (Letöltés: 2025. március 31.)

Hivatkozások

  1. Lásd Ződi Zsolt: A digitalizáció hatása a jogászi szakmára, Gazdaság és Jog, XXVI. évf., 2018/12, 3–9. ↑
  2. A végrehajtói megkeresésesek elektronikus mivolta azért is kardinális jelentőségű, mert például a végrehajtási jog ingatlannyilvántartásba történő bejegyzését a gyakorlatban többször megkísérlik megelőzni az érintett ingatlan elidegenítésével; a digitalizáció lehetősége gyorsíthatja a folyamatot a végrehajtás érdekében. Lásd Lajos Edina: Jog és erkölcs egyes követelések végrehajthatósága tekintetében, kézirat, 2025, különösen 2. ↑
  3. Lásd Udvary Sándor – Kravjánszki Eszter: A bírósági végrehajtási eljárás elektronizálásának tapasztalatai, Magyar Jog, 2018/5, 292–299. ↑
  4. Lásd Homoki Péter: Ügyvédi informatika a járványügyi veszélyhelyzet idején, In Medias Res, IX. évf., 2020/2, 227–251. ↑
  5. Az alkotmányos alapjogoknak a jogérvényesítés összes szférájában érvényesülnie kell. Ezt a bírósági eljárást követően az alkotmányjogi panasz intézménye révén az Alkotmánybíróság hivatott garantálni. Fel kell hívnunk emellett a figyelmet, hogy az ombudsman (a szűk értelemben vett közigazgatás mellett) a végrehajtók tevékenységét kifejezetten vizsgálhatja. Lásd erről Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, III. évf., 2015/3, 13–28. ↑
  6. Lásd Udvary Sándor – Kravjánszki Eszter: A bírósági végrehajtási eljárás elektronizálásának tapasztalatai, Magyar Jog, LXV. évf., 2018/5, 292–299. ↑
  7. Lásd Trunkos Anita Krisztina: Ismerkedés a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara Elektronikus Árverési Rendszerével, Miskolci Jogi Szemle, VIII. évf., 2013/1, 121–129. ↑
  8. Lásd Udvary – Kravjánszki: A bírósági végrehajtási eljárás elektronizálásának tapasztalatai ↑
  9. Lásd Molnár Tamás: Sajtószemle, Közjegyzők Közlönye, LXV. évf., 2018/6, 71–76. ↑
  10. A Vht. 253/E. §-ának (1) bekezdése. ↑
  11. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapjának tájékoztatója, https://kerelmek.mbvk.hu (Letöltés: 2025. március 31.) ↑
  12. Lásd Homoki: Ügyvédi informatika, 227–251. ↑
  13. A Belügyminisztérium nyilvántartásaihoz kapcsolódó elektronikus közszolgáltatásokat összefoglaló monitoring jelentés, Belügyminisztérium, 2023, https://www.nyilvantarto.hu/letoltes/statisztikak/2023_evi_adatokat_
    tartalmazo_monitoring_jelentes.pdf     (Letöltés: 2025. március 31.) ↑
  14. Udvary Sándor: A non-humán ágensek (intelligens rendszerek) jogi szabályozása – robotok, dedikált rendszerek (önvezető autók), in Homicskó Árpád Olivér (szerk.): A digitalizáció hatása az egyes jogterületeken, Budapest, Patrocinium Kiadó, 2020, 239. ↑
  15. Az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) ↑
  16. Digital Services for Enforcement, Kronofogden, https://www.kronofogden.se (Letöltés: 2025. március 31.) ↑
  17. GDPR ↑

 

Beküldve:

Szőnyegi Tamás: Nemzetek föderációja – Bosznia-Hercegovina, mint a modern, demokratikus etnoföderáció instabil modellje – a 30 éves Daytoni békemegállapodás mérlege

Bevezetés

Bosznia-Hercegovinát a mai formájában a délszláv háború bosnyák szakaszát lezáró 1995. november 21-i Daytoni békemegállapodás hozta létre. Ez a nemzetközi szerződés egyfelől a harci cselekmények beszüntetését eredményezte, másrészt – ami e dolgozat szempontjából fontosabb – létrehozta Bosznia-Hercegovina mai államberendezkedését, és teljes közjogi struktúráját a három hatalmi ágra kiterjedően.[1] A dolgozatban részletesen bemutatásra kerülnek Bosznia-Hercegovina föderális szintű állami szervei, illetve a két entitás belső döntéshozatali és végrehajtó hatalmi szervei, különös tekintettel a három államalkotó nemzet paritásos alapon való részvételére e fórumokban. Meg kell jegyeznünk, hogy az 1995-ben újonnan kialakuló állam és közigazgatás nem előzmények nélküli, hiszen részben a korábbi föderális Jugoszlávia mintáit követi és azokra épít.

Néhány specifikus alapfogalom: kisebbség – államalkotó nemzet

Mivel a Nyugat-Balkán térségét vizsgáljuk, ezért elsőként be kell mutatnunk az etnikai-állami viszonyok kapcsán, hogy Boszniában milyen módon jelenik meg az etnikai sokszínűség az alkotmányjog és az államszervezet rendszerében.[2]

Erre a felvetésre azt a választ tudjuk adni, hogy a Bosznia-Hercegovina népességét adó három nagyobb etnikai tömböt – a bosnyák, a horvát és a szerb népességet – államalkotó nemzetként definiálja Bosznia-Hercegovina szövetségi alkotmánya[3]. Az alkotmány szövege így fogalmaz: „Bosniacs, Croats, and Serbs, as constituent peoples (along with Others), and citizens of Bosnia and Herzegovina hereby determine that the Constitution of Bosnia and Herzegovina is as follows”[4].

Tehát a dolgozatban amikor a három államalkotó nemzet kerül megemlítésre, akkor a bosnyák, a horvát és a szerb nemzet Bosznia-Hercegovina területén élő állampolgárait értjük ezalatt. Amikor Bosznia-Hercegovina kisebbségeiről van szó, akkor pedig az egyéb bosznia-hercegovinai állampolgárságú, de etnikai, vallási vagy nyelvi szempontból a három államalkotó nemzettől eltérő identitású személyeket értjük ez alatt.

Fontos megjegyezni, hogy a horvát és a szerb államalkotó nemzet esetében beszélhetünk szomszédos „anyaállamokról” is, (Horvátország és Szerbia) és e két nemzet esetében úgy tekinthető, hogy a horvát és a szerb nemzet Boszniában élő részeiről van szó. Ez a tény egyre gyakrabban felveti Bosznia belső problémájaként az etnikai alapú szeparatizmus kérdését, lásd a 2025 tavaszi eseményeket.[5]

A dolgozat során azt a kérdést szeretném vizsgálni, hogy Bosznia-Hercegovina esetében mennyire erős az államegységre való törekvés, az államalkotó nemzetek közötti kohézió és a dolgozatban remélhetőleg több szempontból is látható lesz az összetartó erők és a közös állam működtetésére irányuló szándék hiányosságai.

Egy államszerkezet esetében nehéz pontosan meghatározni milyen a jól működő alkotmányos rendszer, nincsenek objektív ismérvek, amelyek alapján egyértelműen megállapíthatjuk egy vizsgált államról azt, hogy kiválóan működik. Ugyanakkor negatív példákon keresztül láthatjuk azt, hogy milyen, amikor egy állam nem úgy működik, ahogyan a társadalom elvárná.

1. Rövid történeti háttér

Bosznia-Hercegovina önálló államként jelen határokkal korábban nem létezett. A középkorban kisebb különálló fejedelmeségek voltak a mai Bosznia területén, amelyek részben a Bizánci Birodalom, a középkori Szerbia, illetve Magyarország befolyásában álltak. A 14. században a kisebb fejedelemségek közül kiemelkedett Tvrtko fejedelem, aki rövid ideig több fejedelemséget egyesíteni tudott, azonban halála után szétesetett ez az állam. Majd a 15. század folyamán a teljes mai Bosznia területét meghódította a térségben gyorsan feltörekvő Oszmán Birodalom és kialakította a saját közigazgatását a területen. Ebben az időszakban jelentős muszlim népesség jelent meg Boszniában, melynek egy része keresztény hitről áttért szláv eredetű, másik része pedig a Birodalom közigazgatását és helyi intézményeit irányító török eredetű.[6]

Az Oszmán uralom 19. századi hanyatlása következtében a térség az 1878-as Berlini Kongresszus eredményeképpen az Osztrák–Magyar Monarchia befolyása alá került, amely 1878-ban okkupálta, illetve 1908-ban annektálta, vagyis a Birodalom részéve tette Boszniát és a bécsi és a budapesti parlamentek, valamit a közös pénzügyminisztérium[7] felügyelete alá helyezte.[8] Az első világháború következményeképpen a mai Bosznia területe 1918-ban a megszűnő Monarchia igazgatása alól az újonnan létrejövő délszláv egységállam a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság fennhatósága alá került. Az újonnan létrejövő Jugoszláviában nem etnikai alapon, hanem a földrajzi adottságokhoz – folyókhoz – igazítva szervezték meg a közigazgatást, így az államszerkezetben nem jelent meg az a markáns etnoföderatív jelleg, amelyet később megismerhetünk. A második világháborúban a Jugoszláviát megszálló német csapatok elleni partizánmozgalmak egyik központja volt Bosznia, nem véletlen, hogy az ellenállók egyik legfontosabb kongresszusát 1943. november 29–30-án Jajcában[9] tartották. Ez az esemény később azért vált történelmi jelentőségűvé, mert a kommunista mozgalom vezetői ekkor döntötték el, hogy a háború után az új Jugoszláviát etnoföderális alapokon szervezik újra, és jelentős részben ennek a döntésnek a következtében kerül elő először Bosznia-Hercegovina, mint az új szocialista állam egyik tagköztársasága. Az 1945-ben aztán meg is alakult a Jugoszláv szocialista állam Tito marsall vezetésével.[10] Az etnoföderatív Jugoszláviában alakult ki számos a mai Nyugat-Balkán államaira nagy hatással bíró államszervezeti egység például a kétkamarás parlamentek etnikai paritásos rendszere annyi különlegességgel, hogy akkor nem az egyes államalkotó nemzetek, hanem a tagköztársaságok képviselői foglaltak helyet arányosan az egyes területi parlamentekben.[11] A szocialista Jugoszlávia abból a szempontból is fontos, hogy Bosznia-Hercegovina, mint belső egység történelmi határait rögzítette és nagyjából ma is ezek a határok alkotják Bosznia államhatárait. A jugoszláv államban eltöltött 70-75 év nem múlt el nyomtalanul, sőt a legtöbb mai intézménynek az előképe az 1945 utáni Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban alakult ki és épült be a politikai rendszerbe és gondolkodásba. A fentiekkel kapcsolatban fontos megjegyeznünk két alapvető különbséget az egykori szocialista Jugoszlávia és a mai Bosznia-Hercegovina között. Az egyik, hogy Jugoszláviában egypártrendszer működött, tehát nem beszélhetünk a mai Boszniához hasonló demokratikus berendezkedésről. A másik, hogy az egykori Jugoszlávia tagköztársaságai és tartományai a népek önrendelkezési jogának szocialista felfogására épültek fel,[12] szemben a mai Bosznia államalkotó nemzetek fogalmával. A korábbi jelentősen különbözik a maitól, ugyanis a szocialista Jugoszláviában ideológiai alapon szándékosan törekedtek a hagyományos identitások meghaladásán, ma pedig Bosznia közjogi berendezkedése kifejezetten az államalkotó nemzetek minél teljesebb képviseletén alapul.

Megállapíthatjuk az egykori Jugoszlávia államszervezete és a mai Bosznia-Hercegovina összevetésekor, hogy ami Jugoszláviában létezett szövetségi szinten, az ma részben létezik Bosznia-Hercegovinán belül is szövetségi és részben entitási szinten is. Ilyen például a Népek tanácsa és a Képviselőház.[13]

A délszláv háború nem tárgya e dolgozatnak, azonban meg kell említenünk, hogy a Bosznia területén zajló harcok során kezdetben a három nemzet egymás ellen harcolt, majd a horvát és a bosnyák erők kiegyeztek egymással, és a szerbekkel szemben együtt harcoltak, és részben erre vezethető vissza tulajdonképpen a daytoni rendszerben megjelenő két entitás, a horvát és bosnyák területeket egyesítő Bosznia-hercegovinai Föderáció, és a szerb többségű Boszniai Szerb Köztársaság.[14]

Fontos megjegyezni továbbá, hogy mivel a háborúzó felek csak külső nyomásra hagytak fel a harcokkal, ezért maga az állam is külső segítséggel jött létre és működik, melynek egyik példája, hogy az állam alkotmányát a daytoni békeszerződés 4. melléklete adja. További fontos elem a főképviselő intézményének beépítése a rendszerbe, amely egyfajta külső kontroll az egész államszervezet működése felett, illetve a nemzetközi közösség békefenntartó fegyveres erői is jelen vannak az országban.[15]

2. Az önálló állam

2.1 Kialakulása – a Daytoni szerződés struktúrája – elhelyezés az európai államok alkotmányos rendszerében

Mint már korábban említettük a Daytoni szerződés hozta létre a mai Bosznia-Hercegovinát és annak szövetségi, illetve entitási szintű struktúráit. Azonban mielőtt az államszerkezet részletes elemzését tárgyaljuk, szükséges bemutatni néhány nemzetközi példát, amelyek segítségül szolgálhatnak Bosznia-Hercegovina elhelyezésében Európa országainak alkotmányjogi térképén.

Bosznia-Hercegovina entitásai és a Brčko-körzet

1. ábra: Bosznia-Hercegovina entitásai és a Brčko-körzet[16]

A mai Bosznia-Hercegovina összehasonlító alkotmányjogi szempontból vizsgálva föderatív állam. Szükséges azonban megjegyeznünk – Trócsányi László és Csink Lóránt nyomán – hogy a föderatív államoknak két típusa létezik: az egyesítő és centrifugális.[17] Az egyesítő föderatív állam például az Amerikai Egyesült Államok, amely egy organikus fejlődés eredményeképpen, korábban több különálló entitás, állam önkéntes egyesülése révén jött létre. Ezzel szemben a föderatív államok másik típusa, a centrifugális föderáció többnyire korábbi centralizált, unitárius államokban kényszerűen alakult ki. A legtöbb esetben belső politikai, akár nemzetiségi ellentétek és az ebből fakadó szétesés veszélye miatt, a szeparatizmus elkerülése érdekében jöttek létre, ezért nevezi Trócsányi László és Csink Lóránt kényszerföderációnak az ilyen államokat, például Belgiumot.[18] Kényszerföderációnak nevezhetjük a volt kelet-európai szocialista föderációkat is: a Szovjetuniót, Csehszlovákiát és Jugoszláviát is. Közös jellemzőjük volt, hogy ezek nem korábbi önálló államok önkéntes szövetségéből jöttek létre, azon az elven, hogy a szövetségi állammá szervezés a korábbi kisebb egységeket egy jól együttműködő, a közös céljaik hatékonyabb érvényesítését szolgáló és a tagállamok jogköreit megfelelően rögzített módon jöttek létre. E három állam létrejötte sokkal inkább egy domináns pozícióban lévő nemzet a többi államalkotó nemzethez képest erősebb pozíciójának és nagyhatalmi érdekeinek következtében jött létre. A Szovjetunió esetében az orosz politikai elit akarata érvényesült a többi nemzetiséggel szemben, Csehszlovákia esetében a cseh, Jugoszlávia esetében pedig a szerb elitek érdekei voltak meghatározóak, más kérdés, hogy mindhárom esetben a kezdetekben volt egy a nemzeteket összetartó, és a pánszláv egységmozgalmon nyugvó politikai közösség. Illetve egy szocialista osztályharcos gondolatra építő és magát a nyugati imperialista államokkal szemben meghatározó politikai elit, amely e két forrásra építve kezelni tudta a belső feszültségeket az egységesített államokban.[19]

Ez a három példa a kényszerföderációk kelet-európai példái, de érdemes Nyugat- és Dél- Európába is kitekintenünk. A nyugat-európai példa, Belgium kényszerföderatív jellegét az is mutatja, hogy a két államalkotó nemzet, a flamand és a vallon közötti ellentétek bontották meg a korábbi unitárius államot és ezeknek az ellentéteknek az eredményeképpen szervezték át Belgiumot 1993-ban föderatív állammá.[20]

Egy másik megközelítésben hasonlíthatjuk Bosznia-Hercegovinát az úgynevezett regionális államokhoz, melyre példa Spanyolország és Olaszország.[21] Spanyolország azért jó példa az összehasonlításra, mert itt nagyfokú etnikai ellentéteket láthatunk a katalán és a baszk kisebbségek és a többségi spanyol nemzet között, és ezek az ellentétek olykor az állam széthullásával fenyegetnek lásd a 2017-es katalán függetlenségi népszavazás.[22] Ugyanakkor Bosznia-Hercegovinával szemben Spanyolország egy hosszú ideje ebben a formában, ezekkel a határokkal létező önálló állam, ami egykor ráadásul az egyik vezető európai nagyhatalom volt a 15-17. században és a korábban is meglévő országon belüli etnikai-regionális ellentétek éleződtek ki, és ezek eredményeképpen jött létre az 1979-es alkotmányreform során a mai regionális állami struktúra[23]. Bosznia ezzel szemben annak a Jugoszláviának az utódállama, amely maga is szocialista föderáció lévén egy kényszerföderáció volt. Bosznia esetében tehát azt láthatjuk, hogy egy nagyobb és számos belső problémával küzdő föderációból az 1990-es évek délszláv polgárháborújának eredményeképpen kivált kisebb egység, amely kisebb államterülete ellenére magában hordozza mindazokat a problémákat, amelyeket a korábbi elődállam Jugoszlávia is magában hordozott.[24]

Olaszországra, amely a regionális államszerkezet másik kiemelkedő példája, azért érdemes röviden kitérni e fejezetben, mert összehasonlító alkotmányjogi szempontból a decentralizált unitárius állam és a föderatív állam között helyezkedik el.[25] Az olasz regionális államban ugyanis az egyes területi egységek (régiók) magas fokú autonómiát élveznek, de nem tekinthető mégsem föderális államnak, hiszen az egyes régióknak nincs saját parlamentjük és kormányuk, amelyek viszont Bosznia-Hercegovina két entitásában és ezek közül a Bosznia-Hercegovinai Föderáción belül is megtalálhatóak. Érdemes megjegyezni, hogy Olaszország egy nagy területű és népességű, továbbá jelentős gazdaságú európai középhatalom, és az egyes régiók között igen súlyos gazdasági különbségek vannak (az északi és a déli régiók között) és az állam belső problémái alapvetően gazdasági eredetűek, a gazdagabb északi a szegényebb déli régiók szembenállását ez okozza, sokkal kevésbé etnikai, nyelvhasználati[26] vagy vallási különbségek. Ezeket figyelembe véve elmondhatjuk, hogy Bosznia sokkal kisebb területű és népességű, ugyanakkor az egyes területei között nincsenek akkora gazdasági különbségek, mint az olasz észak és dél között. A különbségek inkább etnikai eredetűek, de ezek a későbbiekben részletesen bemutatásra kerülnek. Alkotmányjogi szempontból viszont annak ellenére, hogy kisebb területű állam, jóval túllép az olasz modellen és a két entitás szövetségi államot alkot. Kis túlzással kijelenthetjük, hogy népességét tekintve a 3,8 milliós lakosságú Bosznia-Hercegovina megfeleltethető egy vagy két olasz régiónak, vagy spanyol autonóm közösségnek, az államszervezet komplexitása viszont a 48 milliós Spanyolország, az 58 milliós Olaszország és bizonyos elemekben a 84 milliós Németországgal vetekszik.

2.2 Bosznia-Hercegovina politikai rendszere – rövid bemutatás

Mint korábban említettük Bosznia-Hercegovina szövetségi állam. A két szövetségi entitás a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a Boszniai Szerb Köztársaság. Ebből adódón tehát az államban a három hatalmi ág tekintetében van egy szövetségi szint, van egy entitási szint és a vannak az ezek alatti szintek.[27]

2.2.1 Az államfői testület

A szövetségi szint élén egy kollektív államfői testület, amely három tagból áll, egy bosnyák és egy horvát tagból, akiket a Bosznia-hercegovinai Föderációban választanak és egy szerb tagból, akit a Boszniai Szerb Köztársaságban választanak. A megbízatásuk 4 évre szól, a 3 tag közül egy a szövetségi parlament választása révén 8 hónapig látja el az elnökséget, majd ezt követően nyolchavonta váltják egymást.[28]

2.2.2. A törvényalkotás

A szövetségi szint törvényalkotó testülete a szövetségi parlament, amely két házból áll: a 15 tagú Népek Háza és a 42 tagú Képviselők Háza.[29] E két ház esetében is megjelenik az etnikai elem, ugyanis a 15 fős Népek Háza a három államalkotó nemzet 5 fős delegáltjaiból tevődik össze. Míg a 42 fős alsóházban egy államalkotó nemzet szintén a képviselői helyek 1/3-át adja.[30]

2.2.3 Az entitások belső struktúrája

A Bosznia-hercegovinai Föderáció parlamentje szintén kétkamarás: az elnevezésük megegyezik a szövetségi szinttel: Népek Háza és Képviselők Háza. Az 58 fős Népek Háza 17-17-17 képviselőből áll, szintén a 3 nemzet etnikai paritásos alapján, illetve 7 olyan képviselőből, akik nem a 3 államalkotó nemzethez tartoznak. A Képviselők Háza 93 főből áll.[31]

A Szerb Köztársaságban a Népek Tanácsa 28 fős, ebből 38 fő a 3 államalkotó nemzet és 4 fő egyéb. A Nemzetgyűlés 83 fős, melyben legalább 4 helyet a nem államalkotó nemzetek tagjaiból választanak.

A két entitás mellett nem szövetségi szintű jogkörökkel bír a Brčko-körzet, amely Bosznia-Hercegovina északkeleti részén a Boszniai Szerb Köztársaság nyugati és keleti része között helyezkedik el. A daytoni megállapodás nem rendelkezett erről a területről, 2000-ben azonban a hovatartozásáról szóló heves viták miatt szövetségi igazgatású, de önkormányzatisággal bíró körzetté vált.

2.2.4 A Bosznia-hercegovinai Föderáció kantonjai

A bosnyák–horvát szövetségi entitás 10 kantonból áll, melyeknek szintén saját parlamentjei vannak.[32] A 10 kanton egyike Szarajevó, amely egyben szövetségi főváros is, Kelet-Szarajevó pedig a Boszniai Szerb Köztársaság de jure fővárosa, ténylegesen a legtöbb intézmény Banja Lukában található.[33]

2.2.5 A Brčko-körzet

Az ország etnikailag leginkább heterogén része 2000-ben jött létre a mai formában, mint önálló területi egység, stratégiailag fontos elhelyezkedésű Bosznia-Hercegovina északi részén a Boszniai Szerb Köztársaság keleti és nyugati része között. Saját kormánnyal, törvényhozással, rendőrséggel, igazságszolgáltatással rendelkezik.[34]

2.2.6 A főképviselő (High Representative) szerepe

A főképviselő tevékenységéről, szerepéről több tanulmány is született. Nina Sajić[35] egy tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a főképviselő és a nemzetközi közösség jelenléte hozzászoktatja Bosznia-Hercegovina társadalmát a függőség kultúrájához.

A főképviselő szerepének átalakulásáról ír Orosz Anna is, aki 2023-as tanulmányában[36] bemutatja, hogy a Bosznián belüli belpolitikai helyzet romlása miképpen hatott a főképviselő intézményének megítélésére. A cikk szerint a főképviselő beavatkozásai negatívan hathatnak az országon belüli politikai bizalomra a főképviselő és az ország pártjai, képviselői között.[37]

A főképviselő szerep kapcsán felmerülhet az a szuverenitási kérdés, hogy egy önálló állam működéséhez a nemzetközi közösség felügyelet szükséges?[38] Nos erre a kérdésre nem e dolgozat keretei között kell választ adnunk, azonban látnunk kell, hogy a főképviselő igenis aktív alakítója az ország belügyeinek.

2.3 A pártokról röviden

Ahhoz, hogy jobban lássuk az államban zajló folyamatokat és ezek okait, röviden szükséges bemutatnunk e folyamatok alakítóit, Bosznia-Hercegovina fontosabb pártjait.

Kemenszky Ágnes egy tanulmányában[39] bemutatja a boszniai pártokat és összefoglalja a pártok programjait, céljait. Általános jelleggel megállapíthatjuk, hogy a pártok etnikai alapon szerveződnek, tehát van egy bosnyák, egy horvát és szerb etnikai tábor. Az etnikai szempont mellett egy másik rendezőelv, hogy ezek a pártok miként viszonyulnak a kantonális rendszer fenntartásában. E törésvonal két táborba osztja a pártokat, az egyik tábor a kantonális rendszer fenntartásában érdekelt, a decentralizációt támogatja és az entitások jogköreinek csorbítását ellenzi, sőt esetenként szeretné még inkább kiterjeszteni.[40] A másik tábor egy centralizált államot szeretne és akár az entitások megszűntetését és egy unitárius állam kialakítását is támogatja.[41]

A pártok eloszlása nemzetenként
bosnyák horvát szerb multietnikus
az entitások fenntartásában, vagy a hatásköreinek kiterjesztésében érdekelt
    • Szociáldemokrata Párt (SDP)
    • Szövetség a jobb jövőért (SBB)
    • Horvát Demokratikus Közösség (HDZ BiH)
    • Horvát Demokratikus Közösség 1990 HDZ – 1990)
    • Független Szociáldemokrata Szövetség (SNSD)
    • Szerb Demokrata Párt (SDS)
    • Demokratikus Front (DF)
centralizált államban, vagy az unitárius átszervezésben érdekelt[42]
    • Demokratikus Akciópárt (SDA)
    • Párt Bosznia-Hercegovináért (SBiH)

2. ábra: A bosznia-hercegovinai pártok osztályozása az etnikai és centralizációs törésvonalak mentén[43]

3. Az államszövetség működése, tendenciák az elmúlt 30 évből

A következő pontokban a konszociációs mechanizmusokat és az elmúlt 30 évben megfigyelt tendenciákat szeretném röviden bemutatni.

3.1. A konszociációs mechanizmusok Bosznia-Hercegovinában

Az európai többnemezetiségű államok kapcsán meg kell említenünk a konszociációs intézmények fogalmát.[44] Ennek lényege, hogy az alkotmányozó hatalom/többség, a politikai elit, egyfelől olyan biztosítékokat épít be az adott állam közjogi intézményrendszerébe, amelyek garantálják az adott állam államalkotó nemzetiségei számára, vagy egy kisebbség számára a lehető legteljesebb önrendelkezést az ügyeik vitelében, és vagy az önkormányzatiság tekintetében a szubszidiaritás elvének minél hatékonyabb figyelembevételével. Másfelől pedig biztosítja az államegységet és az államberendezkedés stabil működését, az állam területét illetően igyekszik elejét venni a szeparatista törekvéseknek és akár komoly engedmények révén arra ösztönzi az államban együtt élő nemzeteket, nemzetiségeket, hogy érdekeltek legyenek az államegység fenntartásában. Erre két okból is jó példa a mai föderális Belgium.[45] Egyrészt a mai Bosznia-Hercegovina alkotmányos berendezkedésének kialakítása néhány évvel Belgium föderális átszervezése után történt és a békefolyamat során valószínűleg a belga tapasztalatok is közrejátszottak. A másik ok kissé szubjektív, a Balkán államaival kapcsolatban – természetesen Bosznia-Hercegovinát is ideértve – általános közvélekedés, hogy az ott élő népek, még azok is, akik egy államban élnek, képtelenek az együttműködésre, és az állam stabilitását fenyegető komoly etnikai problémákkal küzdenek. A Belgiummal kapcsolatos tapasztalatok és kutatások rámutatnak arra, hogy a gazdaságilag a balkánnál jóval fejlettebb, a politikai kultúrát tekintve a Délkelet-Európai államokhoz képest békésebbnek hitt Belgium is az állam működése, az állam egysége szempontjából súlyos válságokkal nézett szembe 200 éves történelme során. További hasonlóság Bosznia-Hercegovina és Belgium között, hogy mindkét államot olyan szomszédos államok határolják, amelyekben e két állam államalkotó nemzeteihez nagyon hasonló vagy közel azonos nemzeti identitású nemzetek élnek. Belgium esetében a vallon nemzet a franciához, a flamand nemzet pedig a hollandhoz nagyon hasonló vagy azonos nemzeti identitású. Bosznia-Hercegovina államalkotó nemzetei esetében a horvátok a szomszédos Horvátországgal, a boszniai szerbek pedig a szomszédos Szerbiával közel azonos nemzeti identitásuk. A bosnyák nemzetnek ugyan nincs szomszédos „anyaországa”, és etnikai szempontból délszlávoknak tekinthetők, annyiban különbözik csupán a másik két nemzettől, hogy a több évszázados török uralom, jelenlét miatt őseik az iszlám vallást vették fel. Tehát mindkét állam olyan szomszédos államokkal határos, amelyek történelmi szempontból tekinthetők egyfajta anyaállamnak, hiszen mindkét állam, Belgium és Bosznia is a történelem egyes szakaszaiban a velük szomszédos egyik, vagy másik államhoz tartozott, így nemzetközi, regionális konfliktusok forrásává vált az államon belüli etnikai helyzet.

Mint láthattuk, Bosznia-Hercegovina alkotmányos rendszerében a konszociációs mechanizmusok megjelennek az államszervezet majdnem minden szintjén az etnikai paritásos elv érvényesítése által. Az etnikai paritásos rendszer elvben arra kényszeríti a benne résztvevőket, hogy a döntések konszenzusos módon szülessenek, és a döntések meghozatalában minden érdekelt fél részt vegyen. Azáltal, hogy e döntéshozó fórumokban az államalkotó nemzetek és az azokhoz nem tartozó kisebbségek képviselői a lehető legteljesebb módon megjelenítik az ország etnikai arányai, elvileg az ezekben a fórumokban születű döntéseknek a lehető legnagyobb fokú legitimációval kellene bírniuk. Elviekben e rendszer lényege az, hogy a korábbi tapasztalatok figyelembevételével és más országok példáiból kiindulva felépített állami intézményrendszerben egyik államalkotó nemzet sem mondhatja azt, hogy strukturális szinten kihagyták a döntéshozatalból, illetve ez a rendszer garantálja azt, hogy egyik nemzet sem erőltetheti rá az akaratát a másikra, vagy a másik kettőre törvényes úton.

További a létfontosságú nemzeti érdekre alapozott vétójog megadja mindhárom államalkotó nemzet számára azt a lehetőséget, hogy megakadályozzák, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek számukra elfogadhatatlanok.

Az etnikai paritásos elv az alkotmánybíróság összetételében is megjelenik. A 9 tagú testület 4 tagját a Bosznia-hercegovinai Föderáció, 2 tagját a Boszniai Szerb Köztársaság adja.[46] Azonban itt is megjelenik a nemzetközi közösség szerepe, hiszen további 3 főt pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága delegál.[47]

3.2. A pártrendszer etnicizálódása – az „etnokrácia” kialakulása

A szétfeszítő erők eddig bemutatott köre mellett, meg kell említenünk egy további tényezőt, amely nem az államegység megőrzését szolgálja, hanem az elmúlt három évtizedben inkább a három nemzet egymástól elkülönült érdekeit és politizálását erősítette. Horváth László egy tanulmányában[48] részletesen mutatja be Bosznia-Hercegovina választási rendszerét, és arra a következtetésre jut, hogy a választási rendszer sem kedvez az etnikai vonalakon átívelő pártok létrehozásának és sikeres választási részvételének.[49] Ezt a következtetést alátámasztásként jól mutatja az a tény is, hogy jelenleg a Boszniában működő számos párt közül csupán két olyan párt van, amely nem etnikai párt, vagyis nem a három nemzet valamelyikének az érdekeit, hanem össztársadalmi és az etnikai érdekeken túlmutató államérdekeket képvisel.[50] Ez a jelenség egyébként nemcsak erre a térségre jellemző, hanem a némileg mintaként és példaképként tekintett Belgiumra is igaz.[51]

4. Következtetések

A daytoni szerződés mint békemegállapodás abból a szempontból sikeres volt, hogy a fegyveres konfliktust megszüntetette. Azonban, mint fentebb láthattuk, a megállapodással létrehozott állam, közjogi struktúra kevésbé sikeres. Egy olyan államot hozott létre, amelynek a belső összetartó erői szinte teljesen hiányoznak. Mint láthattuk, számos konszociációs intézményt építettek be az alkotmányos rendszerbe, az egyes hatalmi ágakban.

Megállapíthatjuk, hogy a rendszer maga igyekszik a lehető legteljesebb módon leképezni az etnikai viszonyokat. Mindhárom államalkotó nemzet és a kisebbségek képviselete is igen részletesen, bonyolultan, de kiegyensúlyozó módon működik és igyekszik minden állami fórumon, és a döntéshozatal minden szintjén a leginkább leképezni/megjeleníteni az etnikai viszonyokat.

Azonban, ha hiányzik a közös államra és annak fenntartására irányuló szándék az ország lakosságából, akkor bármilyen kifinomult alkotmányjogi modellt illesztünk egy országra, a működőképessége erősen kérdéses és bizonytalan lesz.

Bosznia-Hercegovina következő éveinek, de inkább évtizedeinek a legfontosabb kihívása az lesz, hogy az államalkotó nemzetek, és a meghatározó politikai erők mennyire képesek ezt a rendszert életben tartani, működtetni. Ehhez a három államalkotó nemzet körében olyan szemléletbeli változás lenne szükséges, amely azt helyezi előtérbe, hogy mi az állam érdeke, mi a közös érdek és azután következik a saját nemzeti érdek.

Ez a szemlélet az elmúlt 30 évben nem volt jellemző, és a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve valószínűsíthetően a következő 30 évben sem lesz az.

A választópolgárok döntése többnyire abba az irányba mutat, hogy olyan politikai erőket támogatnak szövetségi és entitási szinten is, amelyek nem az államérdeket helyezik előtérbe, hanem a saját részérdekeiket.[52] Ezeket figyelembe véve az elmúlt 30 év tendenciái folytathatnak a jövőben is, és egy alacsony hatékonysággal működő, de az alapvető állami funkciókat minimális szinten teljesítő államot láthatunk a jövőben is.

Természetesen a Bosznia-Hercegovináról szóló tanulmányokban mindig hangsúlyoznunk kell azt a tényt, hogy a daytoni megállapodás egy kényszer szülte egyezmény és nem egy organikus alkotmányfejlődés eredménye. Egy „laboratóriumban készült alkotmány”, de még mindig jobb helyzetet teremtett, mint ami az egyezményt megelőző években zajlott. A mérleg megvonásánál azt is figyelembe kell vennünk, hogy az egyezmény milyen körülmények között született,[53] és hogy akkor mi volt az elsődleges funkciója. Az azóta eltelt évtizedek eredményeinek értékelésekor sokkal inkább nagyobb súllyal kell a képzeletbeli mérlegre tennünk az államalkotó nemzetek e téren nyújtott teljesítményét, szándékait, a környező országok Boszniához való viszonyulását és más nemzetközi szereplők, nagyhatalmak térségbeli aktivitását.

Összegzés

Bosznia-Hercegovina jelenlegi helyzetét történelmi nézőpontból vizsgálva elmondhatjuk, hogy a mai helyzet nem áll távol Bosznia mint történelmi régió ezeréves tendenciáitól. Korábban is láthattuk azt a függőséget, amely egyrészt a szomszédos államok erőviszonyaitól teszi függővé az ország belső viszonyait, másrészt az is jellemző volt Boszniára, hogy távolabbi erőközpontok határozták meg és befolyásolták az ország működését. Valamint arra is láthattunk már példát, hogy az országon belüli feszültségek és az államalkotó nemzetek közötti megegyezés hiánya milyen súlyos következményekkel járhat.

Röviden szólnunk kell a körülmények elmúlt 30 évben bekövetkezett változásairól. A Nyugat-Balkán összes állama, így Bosznia-Hercegovina is megkezdte az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat, de a többi államhoz hasonlóan a csatlakozás előrehaladása bizonytalan.

A bosznia-hercegovinai konszociációs mechanizmusok értékeléseképpen elmondhatjuk, hogy ugyan az etnikai paritásos elem az államszervezet és a népképviseleti szervek valamennyi szintén megjelenik, mégsem jelenthető ki teljes mértékben, hogy azt az államalkotó nemzetek rendeltetésszerűen használják. Sőt sok esetben ezek az eszközök lehetőséget adnak a visszaélésre. Például a kormányalakítási tárgyalások a választások eredménye után hosszú hónapokig elhúzódnak[54] Megállapítható tehát, hogy a konszociációs intézmények Bosznia-Hercegovina esetében csak részben teljesítik az eredeti céljaikat, vagyis az államegység megőrzését és az államalkotó nemzetek együttműködését. A rendszert talán javíthatná egy olyan elem, amely időhatárt szab a megegyezésre bizonyos döntéshozatali szinteken.

De a cikkben röviden bemutatott Belgiumban szintén láttunk arra példát, hogy az ország hónapokig kormány nélkül működött, mert a kormányalakítási tárgyalások elhúzódtak.[55] Belgiumban azért sem okozott ez nagyobb válságot, mert a szövetségi kormány hatásköreit szűkebb körben határozza meg az alkotmány.[56]

Bosznia-Hercegovina esetétben fel kell tennünk azt a kérdést, hogy van-e egyáltalán államérdek, beszélhetünk-e egyáltalán olyan gondolatról, amely az ott élő emberekben valós közös állam működtetésére irányul. Az elmúlt években azt láthattuk, hogy ez a szándék egy eleve alacsony szintről még alacsonyabb szintre csökkent. Az államérdek helyett pedig az etnikai érdekek uralják a közéletet és a döntéshozók gondolkodását is. Ilyen közgondolkodás mellet pedig a működőképesség állandó probléma, bár az etnikai paritásos rendszer alapvetően jó eszköz egy többnemzetiségű államnak arra, hogy kiegyensúlyozza a széttartó erőket.

Az elmúlt években többször felmerült egy esetleges átfogó alkotmányreform lehetősége is,[57] amely új alapokra helyezné a Daytonban kialakított államot, de mint sok más alapvető kérdésben, ebben sem született megegyezés.

Bibliográfia

Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art, 2019.

Cservák Csaba: Nyelv és jog kapcsolata, különös tekintettel a bírói jogértelmezésre, Glossa Iuridica, I. évf., 2014/2, 31–55.

Farkas György Tamás: Kisebbségek és a választójog, Budapest, Gondolat Kiadó, 2024.

Horváth Jenő (szerk.): Világpolitikai lexikon, Budapest, Oriris Kiadó, 2005.

Horváth László: Bosznia-Hercegovina választási rendszere: demokrácia vagy etnokrácia? in Ördögh Tibor (szerk.): Autonómia és önrendelkezés a Balkánon, Budapest, Ludovika Egyetem Kiadó, 2021.

Juhász József: Föderalizmus és nemzeti kérdés – Az etnoföderalizmus tapasztalatai Közép- és Kelet-Európában, Budapest, Gondolat Kiadó, 2010.

Juhász József (et al.): Kinek a békéje? Háború és béke a volt Jugoszláviában, Budapest, Zrínyi Kiadó, 2003.

Kemenszky Ágnes: Bosznia-Hercegovina politikai rendszere, in Koller Boglárka – Ördögh Tibor (szerk.): Délkelet-Európa politikai rendszerei (1990-2017), Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2019, 69–92.

Lajos Edina: Gondolatok a választási rendszerek morális megközelítéséhez, KRE-DIt, VII. évf., 2024/2, 96–103.

Lajos Edina: Kisebbségvédelem mint jog és erkölcs találkozási pontja, Glossa Iuridica, XI. évf., 2024/1-2, 205–214.

Manzinger Krisztián: A föderális belga állam, avagy a vallon-flamand együttélés sarokpontjai, Pro minoritate, 2016/tavasz, 3–20.

Orosz Anna: High Representative in Bosnia and Herzegovina: Is the More Interventionist Way the Right Way to Go? Foreign Policy Review, 2023/1, 134–145.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2005.

Szabó Zsolt: A Nyugat-Balkán parlamentjei, Budapest, Gondolat Kiadó, 2016.

Sajić, Nina: Culture of Dependency and Federal Spirit in Bosnia and Herzegovina, Foreign Policy Review, 2023/1, 122–133.

Trócsányi László – Csink Lóránt: Államforma, kormányforma, államszerkezet, in Trócsányi László – Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az Alkotmányjogba, Budapest, HVGORAC, 2016, 89–102.

Zapata-Barrero, Ricard: Catalan Autonomy-Building Process in Immigration Policy: Conceptual, Institutional and Normative Dimensions, in Gagnon, Alain G. – Keating, Michael (eds.): Political Autonomy and Divided Societies, Imagining Democratic Alternatives in Complex Settings, London, Palgrave Macmillan, 2012.

Egyéb

Bosznia-Hercegovina, Wikipédia, https://hu.wikipedia.org/wiki/Bosznia-Hercegovina#/media/
F%C3%A1jl:B-H_entit%C3%A1sai_opt_hu.svg

Hivatkozások

  1. The General Framework Agreement for Peace in Bosnia and Herzegovina, Initialled in Dayton on 21 November 1995 and signed in Paris on 14 December 1995 (a továbbiakban: Daytoni megállapodás) 4. melléklete ↑
  2. Bosznia esetében nem kisebbségekről, hanem államalkotó nemzetekről és más állampolgárokról beszélhetünk. ↑
  3. Daytoni megállapodás 4. melléklet Preambuluma ↑
  4. Daytoni megállapodás 4. melléklet Preambuluma. Ezt az alábbiak szerint fordíthatjuk: „A bosnyákok, horvátok és szerbek, mint államalkotó nemzetek (másokkal együtt) és Bosznia-Hercegovina állampolgárai ezennel megállapítja, hogy Bosznia és Hercegovina alkotmánya a következő:…” (saját fordítás). ↑
  5. 2025. február 26-án a Bosznia-Hercegovinai szövetségi bírósága elítélte a Boszniai Szerb Köztársaság elnökét, Milorad Dodikot a nemzetközi főképviselő döntéseinek figyelmen kívül hagyása miatt. Erre válaszul Milorad Dodik bejelentette, hogy „Nem létezik többé az a Bosznia-Hercegovina, amelyet elképzeltek, a boszniai szerb parlament új törvényeket fog hozni, például a szövetségi ügyészség és a bíróság nem tevékenykedhet többé a boszniai Szerb Köztársaság területén”. Az ítélethirdetés előtt pedig Dodik közötle, hogy amennyiben bűnösnek találják, az ítéletet nem fogadja el, és a boszniai Szerb Köztársaság megkezdi kivonulását a szövetségi intézményekből. Emellett ismét felvetette az entitás függetlenné válásának lehetőségét.Ezeknek a bejelentéseknek még nem ismerjük a végkifejletét, e dolgozatban csak mint a szeparatista törekvések példájaként kerülnek megemlítésre, ugyanakkor jól mutatják Bosznia-Hercegovina szövetségi intézményeinek és a nemzetközi közösség főképviselőjének alacsonyfokú belső legitimációját a Boszniai Szerb Köztársaságban. ↑
  6. A két csoport közötti sajátos átmenetet képviseli Mehmet Sokolovići pasa. Ivo Andrić Nobel-díjas 20. századi jugoszláv író Híd a Drinán című könyvének egyik hőse, aki a legenda szerint Višegrad, egy Bosznia keleti részén található város körüli falvak egyikében született keresztény családban, majd az Oszmán Birodalomban bevett szokásnak az ún. „véradónak” a teljesítése folyamán került fiatalkorában többedmagával a szultáni Portához és később a Birodalom egyik első embereként rendelte el a regény címét is adó híd építését a boszniai Višegradban. ↑
  7. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2005, 19. ↑
  8. Érdekesség, hogy a Budapesti Bosnyák tér onnan kapta a nevét, hogy az a környék a Császári és Királyi Hadsereg bosnyák egységeinek gyakorlótere volt ebben az időszakban. ↑
  9. Juhász József: Föderalizmus és nemzeti kérdés – Az etnoföderalizmus tapasztalatai Közép- és Kelet-Európában, Budapest, Gondolat Kiadó, 2010, 107. ↑
  10. Uo. 110. ↑
  11. Uo. 126. ↑
  12. Lásd uo. 112–113. ↑
  13. Lásd Szabó Zsolt: A Nyugat-Balkán parlamentjei, Budapest, Gondolat Kiadó, 2016, 33, valamint 69–71. ↑
  14. Juhász József (et al.): Kinek a békéje? Háború és béke a volt Jugoszláviában, Budapest, Zrínyi Kiadó, 2003, 135–139. ↑
  15. Horváth Jenő (szerk.): Világpolitikai lexikon, Budapest, Oriris Kiadó, 2005, 97. ↑
  16. Bosznia-Hercegovina, Wikipédia, https://hu.wikipedia.org/wiki/Bosznia-Hercegovina#/media/F%C3%A1jl:B-H_entit%C3%A1sai_opt_hu.svg ↑
  17. Trócsányi László – Csink Lóránt: Államforma, kormányforma, államszerkezet, in Trócsányi László – Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az Alkotmányjogba, Budapest, HVGORAC, 2016, 98. ↑
  18. Lásd uo. 98–99. ↑
  19. E három állam közötti lényeges különbség, hogy a szovjet-orosz polgárháborúban és részben már előtte is a kommunista vezetők deklaráltan föderális alapokon kívánták átszervezni a korábbi Orosz Birodalmat Szovjetunióvá, összevegyítve a nemzetek önrendelkezési jogát és az osztályharc zavaros ideológiáját. Erre példa a Sztálin: A marxizmus és a nemzeti kérdés című politikai programirata. Csehszlovákia és Jugoszlávia esetében viszont azt láthatjuk, hogy a két világháború közötti korszakban nehézkesen, de alkotmányos demokráciaként működtek és csak az 1945 utáni szovjet érdekszférába kerülés után merült fel és került napirendre az etnoföderáció és a föderatív átszervezés gondolata. ↑
  20. Manzinger Krisztián: A föderális belga állam, avagy a vallon-flamand együttélés sarokpontjai, Pro minoritate, 2016/tavasz, 7. ↑
  21. Trócsányi László – Csink Lóránt: Államforma, kormányforma, államszerkezet, 99–100. ↑
  22. A katalán autonómia kérdése azért is különbözik Bosznia-Hercegovina problémáitól, mert Katalónia esetében egy anyaállam nélkül nemzet függetlenségi folyamatáról van szó. Erről lásd bővebben Ricard Zapata-Barrero: Catalan Autonomy-Building Process in Immigration Policy: Conceptual, Institutional and Normative Dimensions, in Alain G. Gagnon – Michael Keating (eds.): Political Autonomy and Divided Societies, Imagining Democratic Alternatives in Complex Settings, London, Palgrave Macmillan, 2012, 220–235. ↑
  23. Trócsányi–Csink: Államforma, kormányforma, 100. ↑
  24. Juhász József: Föderalizmus és nemzeti kérdés, 149. ↑
  25. Trócsányi–Csink: Államforma, kormányforma, 100. ↑
  26. A nyelvi különbségek nem csak kulturálisan, de a vitatható kérdések jogértelmezése miatt is problémát jelenthetnek. Vö. Cservák Csaba: Nyelv és jog kapcsolata, különös tekintettel a bírói jogértelmezésre, Glossa Iuridica, I. évf., 2014/2, 31–55. ↑
  27. Kemenszky Ágnes: Bosznia-Hercegovina politikai rendszere, in Koller Boglárka – Ördögh Tibor (szerk.): Délkelet-Európa politikai rendszerei (1990–2017), Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2019, 70. ↑
  28. Lásd uo. 72–73. ↑
  29. Uo. 85. ↑
  30. Lásd Szabó: A Nyugat-Balkán parlamentjei, 69–70. ↑
  31. Uo. ↑
  32. Szabó: A Nyugat-Balkán parlamentjei, 66. ↑
  33. Kemenszky: Bosznia-Hercegovina politikai, 70. ↑
  34. Uo. 71. ↑
  35. Lásd Nina Sajić: Culture of Dependency and Federal Spirit in Bosnia and Herzegovina, Foreign Policy Review, 2023/1, 131–132. ↑
  36. Lásd Orosz Anna: High Representative in Bosnia and Herzegovina: Is the More Interventionist Way the Right Way to Go? Foreign Policy Review, 2023/1, 134–145. ↑
  37. Uo. 143. ↑
  38. E cikk szerzőjének véleménye a nemzetközi beavatkozásokról összetett. Egyfelől nyilvánvaló tény, hogy a fejlett államok, amelyek aktív külpolitikát folytatnak a saját belpolitikai ügyeik sokasága, és szűkös erőforrásaik miatt nem tudnak érdemben foglalkozni egy adott távoli, kis állam belpolitikájának rendbehozatalával. Mivel egy távoli kis állam belső problémája sokadik helyet foglal el egy nagy vagy középhatalom vezetőjének a napirendjében, ezért nem tud érdemben a kérdéssel foglalkozni. Ugyanakkor a nyilvánosság nyomása miatt nem teheti meg, hogy ne foglalkozzon egy-egy kis ország aktuális válságával. Az ilyen körülmények miatt, viszont többnyire látszatintézkedések, és sajtónyilatkozatok születnek, ami viszont a problémát nem oldja meg. Másfelől pedig egy adott kisebb állam se szeretné, ha egy folyton a nagyhatalmak oldanák meg a kisebb államok saját belső problémáit. Ez esetben azonban egy állandósult, hivatalos szervezettel működő önálló intézményről van szó, amely komoly érdemi munkát végez. ↑
  39. Lásd Kemenszky: Bosznia-Hercegovina politikai, 77–82. ↑
  40. Uo. ↑
  41. Uo., 82.Ez a folyamat érdekes ellentéte lenne Belgium föderális átszervezésének, amely során éppen egy centralizált, unitárius állam alakult át szövetségi állammá az etnikai nyelvi-ellentétek kezelése és az államegység megőrzése céljából. ↑
  42. A centralizált, unitárius állammá való átszervezésnek az ad alátámasztás és megerősítést bosnyák szempontból, hogy az az elmúlt évtizedek demográfiai folyamatainak eredményeképpen 2013-ban Bosznia-Hercegovina népességében abszolút többségbe került a bosnyák nemzet, így tehát az össznépességet tekintve a bosnyákok többen vannak, mint a szerbek, a horvátok és az egyéb nemzetiségek együttvéve. ↑
  43. A szerző saját gyűjtése Kemenszky Ágnes tanulmánya. Lásd Kemenszky: Bosznia-Hercegovina politikai, 77–82. ↑
  44. A konszociációs mechanizmusokról lásd részletesebben Manzinger: A föderális belga, 2. lábjegyzet. ↑
  45. Uo. 17–18. ↑
  46. Kemenszky: Bosznia-Hercegovina politikai, 73. ↑
  47. Uo. 73.Cservák Csaba mutat rá, hogy a „nemzetközi elem” a kormány vagy ellenzék „bináris kód” mindenek felettiségét hivatott tompítani. Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art, 2019, 127. ↑
  48. Horváth László: Bosznia-Hercegovina választási rendszere: demokrácia vagy etnokrácia? in Ördögh Tibor (szerk.): Autonómia és önrendelkezés a Balkánon, Budapest, Ludovika Egyetem Kiadó, 2021, 207–232. ↑
  49. A kisebbségvédelem választójogi vonatkozásairól lásd Lajos Edina: Kisebbségvédelem mint jog és erkölcs találkozási pontja, Glossa Iuridica, XI. évf., 2024/1-2, 205–214., különösen 205.; Lajos Edina: Gondolatok a választási rendszerek morális megközelítéséhez, KRE-DIt, VII. évf., 2024/2, 96–103.; valamint Farkas György Tamás: Kisebbségek és a választójog, Budapest, Gondolat Kiadó, 2024, 169–176. ↑
  50. Lásd Horváth: Bosznia-Hercegovina választási, 228–229. ↑
  51. Manzinger: A föderális belga, 17. ↑
  52. Kemenszky: Bosznia-Hercegovina politikai, 82. ↑
  53. Juhász: Kinek a békéje? 166. ↑
  54. Horváth: Bosznia-Hercegovina választási, 227. ↑
  55. Manzinger: A föderális belga, 17. ↑
  56. Uo. ↑
  57. Kemenszky: Bosznia-Hercegovina politikai, 90. o. ↑

 

Beküldve:

Ripp-Nagy Nóra: A „ius vitae” alkotmányos alapkérdései

1. Honnan erednek az emberi jogok? Eszmetörténeti válaszok

A jogelméleti és eszmetörténeti koncepciók mind választ kerestek arra az egyszerűnek tűnő kérdésre, hogy honnan erednek az emberi jogok?[1] Többféle megközelítés látott napvilágot, a dolgozatban négy nagy elméleti megközelítést, felfogást, koncepciót fogok elemezni, nevezetesen: a természetjogit, a moralistát, a pozitivista megközelítést és végül a nemzetközi jogra koncentráló felfogást.[2]

A természetjogi felfogás alapvetése, hogy az emberek által megalkotott törvényeknél léteznek magasabb rendű normák.[3] Ezek a normák a természet örökérvényű rendjéből származnak, vagy más felfogás szerint Istentől magától[4] – amely törvények annyira merevek és szilárd törvények, hogy „még maga Isten sem tudná megváltoztatni” vallotta Hugo Grotius.[5] Annyi biztos, hogy a természetjogi felfogás eredete a görög-római jogi és filozófiai gondolkodáshoz köthető,[6] a ius naturale és a naturalis ratio „természetes” kapcsolata az ember értelmén alapszik,[7] hiszen „a valódi törvény az igazi értelem, amely a természettel összhangban áll”.[8] A természetjogi felfogás fejlődéstörténete Aquinói Szent Tamás munkássága során a középkorban új erőre kapott,[9] Szent Tamás nem csak a római jogi gyökerekkel rendelkező ius commune miatt tarthatta fent a természetjogi felfogást, és nem is csupán a kánonjog katolikus eszmerendszere miatt, hanem azért is mert megkeresztelte Arisztotelészt.[10] Ha nem is a szó legszorosabb értelmében, de Arisztotelész tanai Szent Tamás kezei alatt (keresztvíz alá merítettek) és Szent Tamás felfogásában találkozott a római jog, a kánonjog és a görög filozófia.[11] Szent Tamás természetjogi megközelítésének fontos eleme volt, hogy különbséget tett örök törvény, természeti törvény és ius positivum között, amely az ember alkotta törvénynek felel meg.[12] Utóbbival kapcsolatban Szent Tamás kiemelte, hogy „minden ember alkotta törvény, annyiban tarthat igényt a törvény-mivoltra, amennyiben a helyes értelemnek megfelel, ekkor pedig egyértelműen és nyilvánvalóan az örök törvényből származik”.[13] A helyes értelem, ezek szerint továbbra is visszatérő eleme a természetjogi felfogásnak, hiszen már a római jogi ius naturale – naturalis ratio kapcsolatban is az ész volt a valódi törvény alapja, és ez a felfogás a középkorban is tovább élt, azzal a különbséggel, hogy Szent Tamás in concreto nevesíti azt a törvényt, amelynek meg kell felelnie az ember által alkotott jognak, ez a törvény a lex aeterna, vagyis az örök törvény. Az örök törvény tamási definíciója pedig: „[…] közjóra irányuló ész-rend, amit az hirdetett ki, aki a közösség gondját viseli”.[14] Szent Tamás egyértelműen arra utal, hogy az örök törvény ki lett hirdetve, mégpedig olyas valaki által, aki a közösség gondját viseli. Itt az Angyali Doktor a Mindenhatóra utal,[15] tőle eredezteti az örök törvényt, amely a közjóra való törekvéssel és az ész-rendi formulával meghatározza az ember által alkotta törvényeknek azon formuláját, amelynek keretében a ius positivumnak meg kell felelnie az ész-rendnek, hiszen csak ez által lesz (valódi) törvény. A tomista megközelítés ezek szerint az emberi jogok eredetét és alapvetően a jogok eredetét is a Teremtőnek tulajdonítja, azzal, hogy állít egy, az örök törvényhez viszonyuló mércét, amely meghatározza egy adott törvény minőségét azáltal, hogy mennyire felel meg a lex aeternanak.

Aquinói Szent Tamás után, még mindig a természetjogi megközelítésnél maradva, John Locke munkásságát fogom megvizsgálni, legfőbbképpen azért, mert Locke volt az első, aki a természeti törvényből kiindulva, kidolgozta az emberi jogok első összefüggő elméletét.[16] Locke a Két értekezés a kormányzatról című művében[17] azzal a kérdéskörrel foglalkozott, hogy a természeti állapotban lévő személyek vonatkozásában hogyan hatott a természeti törvény és azzal, hogy miért hozták létre ezek a személyek a polgári kormányzatot, vagyis magát az államot.[18] Locke szerint „a természeti állapotot a természeti törvény kormányozza” és ebben az állapotban „az emberek valamennyien egyenlők és függetlenek, senki sem károsíthat meg egy másik embert életében, egészségében, szabadságában vagy javaiban”.[19] Locke voltaképpen a minden ember egyenlő aranyszabályát írta meg. Azt is megválaszolja, hogy ha az ember annyira szabad és szuverén, akkor miért mondana le ezen kiváltságairól? Azért, mert ezen állapota bizonytalan és mindenki „állandóan ki van téve mások kártevéseinek”.[20] Jóllehet, ez a válasz alapozza meg a polgári kormányzat alapját, célját és lényegét, amely szerint, a társadalomba szerveződő személyek lemondanak a természeti állapotban meglévő kiváltságaik egy bizonyos részéről, éppen azért, hogy élvezni tudják azokat (mert a polgári kormányzat oltalmazza ezeket a jogokat).[21] Ezen felfogás Hazánk Alaptörvényében is megjelenik, a „Szabadság és felelősség” I. cikk (1) bekezdés szerint „Az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége”. Ha górcső alá vesszük Locke elvárásait a polgári kormányzat működésétől, az voltaképpen a jogok, különösen az emberi jogok (élet, tulajdon, társulási és politikai szabadság) védelmét várja el[22] attól, amit az Alaptörvény a legmagasabb (alkotmányos) szinten rendez, elsődleges feladatnak kijelölve az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak védelmét. Mind Locke mind Szent Tamás egy magasabb rendhez köti az emberi jogok eredetét, előbbi a természeti állapotban meglévő jogokat a természeti rendben meglévő, annak részeként létező normáknak tekinti, és mint posztulátumot fogadja el a létezéssel együtt létező normákként. Ezek a normák az emberek társadalommá formálódásával, közösségé alakulásával együtt megmaradnak a természeti állapotból kilépő polgárok számára is, és a polgári kormányzat az az intézmény, amelynek feladata ezeket megvédeni. Az Angyali Doktor esetében pedig az emberi jogok Istentől származnak, hiszen az örök törvényben kihirdette azokat.

A természetjogi felfogás kritikáját a haszonelvű szemlélet, tehát az utilitarizmus képviselői fogalmazták meg.[23] Szerintük a probléma a természetjogi felfogással az, hogy az emberi jogok, mint magasabb rendű univerzális normák létezése végtére is hit kérdése, mert tudományosan a létezésük nem bizonyítható.[24] Az utilitarizmusnak és a haszonelvű jogfelfogásnak is egyik legjelentősebb képviselője Jeremhy Bentham.[25] Szerinte „a természet az embert két szuverén úr – a fájdalom és az élvezet – kormányzata alá helyezte […] egyedül ők tudják meghatározni mit fogunk tenni”,[26] továbbá azt is vallotta, hogy „a törvény akkor helyénvaló, ha „a lehető legnagyobb szám legnagyobb boldogságát eredményezi”.[27] Bentham jogelméleti megközelítése és a természetjoghoz való viszonya (szerinte a természetes jogok olyanok, mintha „gólyalábakon járó képtelenségek” volnának[28]) kéz a kézben jár a jogpozitivizmussal, amely alapvetően tagadja, hogy léteznének magasabb rendű normák, a jogok eredete kizárólag a törvényből vezethetők le, és az emberi szabadságot biztosító jogok (pozitivista szóhasználattal az állampolgári jogok) kizárólag az alkotmányból erednek és ezt az állam biztosítja.[29] A szóhasználatból (állampolgári jogok) következik, hogy a pozitivista jogfelfogás tagadja az univerzálisan érvényes jogok létét, mert nem minden emberre vonatkoztatja állampolgárai jogait, hanem csupán arra az államra és az abban az államban állampolgársággal rendelkező személyekre, ahol az állampolgári jogokat garantáló alkotmány hatályban van.

Áttérve a moralista felfogásra, annyi hasonlóság bizonyosan van a természetjogi és moralista elméletek között, hogy mindkettőnek meghatározó eleme, az emberi jogok eredetére adott válaszuk tekintetében, hogy az emberi racionalitás, a józan ész a válasz(ok) egyik kiinduló pontja.[30] A moralista felfogást Kanthoz köthetjük, aki szerint az embert az különbözteti meg más élőlényektől, hogy nem csak a szükségleteinek engedelmeskedik, hanem eszes lény is.[31] Az eszes lény, mint kategória két konstitutív elemből tevődik össze a kantiánus megközelítés szerint, az egyik a racionalitás, a másik pedig az, hogy az eszes lény, azaz az ember rendelkezik a voluntasszal, vagyis az akarattal.[32]Az akarat és a racionalitás vezetnek el az öntörvényhozás gondolatához[33], amelynek lényege, hogy az egyén (akárcsak egy törvényhozó testület) belső, önmagára érvényes, a mindennapi cselekvésben a cselekvést szabályozó szabályokat alkothat a mindennapokra[34], ezzel létrehozva egy absztrahált maximát.[35] Ezeket a maximákat akárcsak a jogszabályokat – absztraháltságuk miatt – rálehet vonatkoztatni a leghétköznapibb eseményekre is.[36]A maximák az erkölcsi törvénynek kvázi a passzusait alkotják, az erkölcsi törvény pedig az emberi szabadságon és az eszes lények akaratán nyugszik, mert az eszes lénynek a racionalitás talaján állva, szabadságában áll akaratával megalkotnia belső, öntörvényhozása folyamán azt a maximát, amelyet ésszerű és racionális követnie. Így formálódnak meg a kategorikus imperatívuszok, az erkölcsi parancsok.[37] Kant olyan maximákat alkotott meg, amelyek nagy általánosságban alkalmazhatóak a mindennapi emberi érintkezésben, pl. „Úgy cselekedj, mintha cselekedeted maximáját általános törvényként akarnád megadni”.[38] Az öntörvényhozás így lesz teljes, az adott személy megalkotja a saját maximáját (pl.: minden körülmények között igazat mondok), és úgyis cselekszik, minden esetben, hogy ez a maxima érvényesüljön. Ezekre az erkölcsi alapokra épül Kant jogtana., amelynek lényege, hogy ugyan a jogrend és az erkölcsi rend különböznek egymástól, de ahhoz, hogy a kategorikus imperatívuszok érvényesülni tudjanak jogi értelemben vett törvényekre van szükség.[39] Kant szerint „a jog tehát azoknak a feltételeknek az összesége, amelyben az egyik ember önkénye (akarata) a szabadság általános törvénye szerint egyeztethető össze a másik emberével”,[40] ez a mondat egyrészről az emberi egyenlőség, másfelől a szabadság jogi fundamentumát alkotta meg. Az emberi egyenlőségét[41] azért, mert az emberek akarata (önkénye) nem sorolható különböző szintekre, minden ember akarata, ergo személye egyenlő, és ezt a szabadság általános törvénye garantálja, ahol mindenki egyenlő és az emberi méltányosság – éppen a maximák miatt – garantálva van, hiszen, ha mindenki abból indul ki, hogy úgy cselekszik, mintha cselekedetétnek maximáját általános törvényként akarná megadni, akkora elvileg a méltóság érvényesül. Ez a jogszemlélet vezette az amerikai Ronald Dworkint újkantiánus emberi jogi felfogásának megalkotásához, nézete szerint a kormányzatok nem tagadhatják meg az emberi méltóságot és a politikai egyenlőséget, mint alapvető jogokat[42] ezek, mint „aduk a kártyajátékban”[43] illetik meg az embereket és magasabb rendűek, mint bármely politikai hasznossági cél vagy érdek.[44]

A moralista felfogás tehát az ésszel rendelkező egyénből és az erkölcsből indul ki. Az alapjogok eredetét (az alapjogokat, mint az emberi jogok helyett alkalmazott terminus technikust a moralistákhoz köthetjük,[45] és először az alapjog, mint kifejezés az 1849-es frankfurti birodalmi Alkotmány rendelkezései között fogalmozódott meg, de a bonni Alaptörvény is és az Európai Unió Alapjogi Chartája – nomen est omen – használja a kifejezést)[46] egyfelől az emberi tiszta észből vezeti le, másfelől állít egy erkölcsi mércét is azzal, hogy a kategorikus imperatívuszokat érvényre akarja juttatni a jogrendben.

Végül következzen az a szemlélet, amely az emberi jogok eredetét a nemzetközi jogból vezeti le. E megközelítés lényege, hogy az emberi jogok a nemzetközi jog nélkül nem tudnának univerzálisan érvényesülni.[47] Ennek oka a nemzetközi egyezmények által garantált alapjogokban keresendő, és abban, hogy az olyan nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ – vagy éppen az Európai Unió – megkövetelik a részes államoktól, hogy azokat a jogi dokumentumokat, amelyeket a különböző nemzetközi szinten meglévő organizációk kötelezően ismernek el magukra nézve, a tagállamok ültessék át a nemzeti jogrendszerükbe. Különös jelentőséggel bír az ENSZ és annak Alapokmánya[48] valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata.[49] Egyfelől azért, mert az Alapokmány és a Nyilatkozat előtt a szuverén államok belső joghatóságának számított az emberi jogok védelme[50], az Alapokmány (1945) és a Nyilatkozat (1948) megalkotása, valamint a II. Világháború szörnyűségei után az emberi jogok védelme nemzetközi szinten is a mindennapi politikai és jogi párbeszéd része lett,[51] tehát már nem csak az államok szuverén belső ügye volt az alapvető jogok oltalma, hanem a szuverén államok közös ügye lett.[52]

A Nyilatkozat preambulumának a szövege szerint:

A Közgyűlés kinyilvánítja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és nemzetnek törekednie kell abból a célból, hogy minden személy és a társadalom minden szerve, állandóan szem előtt tartva a jelen Nyilatkozatot, oktatás és nevelés útján előmozdítsa e jogok és szabadságok tiszteletben tartását, továbbá hogy fokozatosan megvalósuló hazai és nemzetközi intézkedésekkel biztosítsa azok általános és tényleges elismerését és alkalmazását mind a tagállamok népei körében, mind pedig a joghatóságuk alatt álló területek népei körében.

Mindezzel a Nyilatkozat maga fejezi ki igényét arra, hogy az emberi jogok nemzetközi oltalmazója legyen.

A fejezet címeként azt a kérdést tettem fel, hogy honnan erednek az emberi jogok? Erre a kérdésre olyan választ adni, ami minden kétséget kizáróan valamelyik megközelítést hirdetné ki abszolút győztesként nem lehet. Azt viszont ki lehet jelenti, hogy van igazság mindegyik elgondolásban. Hiszen, ha a pozitivista felfogást veszem alapul, végső soron jogtechnikai szempontból akkor lesz hatályos egy rendelkezés, ha azt a törvényalkotásnak megfelelő szabályok szerint, az erre hivatott törvényhozó szerv elfogadja és szabályszerűen kihirdeti. Ha a nemzetközi jogi felfogást veszem alapul végtére is a különböző alapjogi katalógusokat tartalmazó nemzetközi egyezmények elősegítik és garantálják (a részes államokban biztosan) az emberi jogok érvényesülését. Ha a moralista felfogásból indulunk akkor elfogadhatónak tűnik, hogy végső soron az emberi ész az erkölcs vezetett az alapjogokhoz, és azok az emberi ráció termékei. És végül, az sem lenne elrugaszkodott, ha azt vallanánk, hogy létezik egy nagyobb hatalom (vagy a természet) által megszabott norma és ennek a megértése az emberi természetből fakadóan szívünkbe van írva.

2. A ius vitae, mint alkotmányos alapjog

A ius vitae, mint alkotmányos politikai-társadalmi kérdés három különösen érzékeny, állandó és szűnni nem akaró vitákat generáló területre koncentrálódik, ezek a születés-abortusz, a büntetés-halálbüntetés és az életvégi szép/jó halál, vagyis az eutanázia kérdéskörei, amelyek „kikerülhetetlenül alkotmányossági problémák”.[53] Azért kikerülhetetlenül alkotmányossági problémák, mert kettő első generációs alapjog köré fonódik mind a három eset megítélésének a kérdése, ezek az élethez való jog, és az önrendelkezés jog amelyek az emberi méltóság elidegeníthetetlen részei,[54] hiszen Hazánk közjogi szemléletével azonosan, a monista felfogást tükrözve, élet és méltóság nem szétválasztható.[55] Jóllehet, további jogi kérdést vet fel az, hogy ugyan a halálbüntetés és az eutanázia kapcsán, „nem vitás, hogy az, akinek az élete feletti rendelkezésről szó van, ember”,[56] azonban a megfogant élet és a magzat tekintetében nem ennyire tiszta a kép, ember-e a magzat? A válasz, ha a magyarországi alkotmányosság történetét vizsgáljuk nem egyértelmű. Az viszont kétségtelen, hogy mind a három eset alapjogi kérdés. Hogy miért? Azért, mert az emberi méltóságból és az emberi életből indul ki mind a három nagy kérdéskör, hiszen a halálbüntetés esetén az emberi élet és méltóság[57] elválaszthatatlan társként jelennek meg, és ami a kérdés feltevés lényege az voltaképpen az, hogy jogosult-e az állami hatalom (végső soron a társadalom) mások, és a társadalom védelmezése érdekében embert ölni, a másik kettő kérdéskör pedig érinti az az élethez való jogot[58] és az önrendelkezés jogát, az eutanázia esetén azzal, hogy joga van-e az embernek a saját életét kioltani, míg az abortusz kapcsán azzal, hogy az állapotos nőnek joga van-e a magzat (aki ember vagy emberi lény) életét kioltani. A téma megvitatása során az emberi élet szempontjából kronologikusan haladva, a születés-abortusz kérdéskörével kezdem a vizsgálódást, majd a halálbüntetésre és végül az eutanázia alkotmányjogi megítélésére koncentrálok.

2.1 Abortusz

Mi az abortusz? A Magyar Katolikus Lexikon szerint: „az emberi magzat távozása vagy eltávolítása a méhből”,[59] egyszóval magzatelhajtás. A magzatelhajtás jogi kereteinek meghatározása és szabályozása két nézőpont köré csoportosulnak, egyfelől a „pro choice” pártiak köré,[60] akik szerint a nő önrendelkezési joga eldönteni azt, hogy mit kezd a benne megfogant és fejlődő élettel, másfelől pedig a „pro life” pártiak köré,[61] akik az életet, mint megóvandót az önrendelkezési jog elé helyezik.[62] A szabályozások tekintetében, amelyek lehetővé teszik a magzatelhajtást, megkülönböztethetünk két modellt, a határidős modellt, illetve az indikációs modellt.[63] Előbbi lényege, hogy meghatározott időn belül, lehetővé teszi a magzatelhajtást,[64] csak valamilyen törvényben meghatározott okkal lehetséges.[65] Ezen technikai és fogalommeghatározó sorok után rátérek az abortusz[66] hazai jogi megítélésére.

„Amint a petesejt megtermékenyül, megkezdődik az élet, mely nem az apáé, nem az anyáé, hanem egy új emberi lényé, aki önmagáért növekszik. Soha nem lesz emberré, ha első pillanattól fogva nem az.”[67] Ezek szerint az Evangelium Vitae a fogantatástól már embernek tekinti a megfogant életet. De hogyan áll ehhez az orvostudomány? Hiszen a jogi értékelés szempontjából fontos egyfelől az egyházi álláspont, jóllehet erkölcsi alapot biztosít az egyházi vallásos tanítás a jogalkotó és az állam számára is, hiszen az állam nem lehet erkölcstelen, az orvostudomány pedig egzaktsága révén tudományosan is megalapozhat – illetve megcáfolhat bizonyos álláspontokat, végsősoron igazolhat és diszkreditálhat. Tehát az orvostudomány egyes képviselői szerint[68] a fogamzás pillanata az emberi élet kezdete.[69] A Magyar Orvos Etikai Kódex szerint II. 2.2 (17) bekezdése szerint „az ember életének kioltását célzó tevékenység mind az orvosi hivatással, mind az orvosi etikával összeegyeztetetlen, egyben kirívóan súlyos vétség”.[70] Ezen nem törvényi rendelkezések és megközelítések után az Alaptörvény, mint erga omnes törvény adhat további támpontot az abortusz[71] szabályozásával kapcsolatban. Az Alaptörvény ’Szabadság és felelősség’ II. cikke szerint „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantástól kezdve védelem illeti meg.” Az alkotmányos rendelkezés alapján láthatunk egy kettősséget, miszerint különbség van az emberi élet és a magzat élete között, hiszen az Alaptörvény különbséget tesz a magzat élete és az ember élete között azzal, hogy külön kiemeli az előbb idézett részben a magzati életet és az azt megillető védelmet. Tehát az Alaptörvény nem követi az Evangelium Vitae és a Jobbágyi Gábor könyve alapján idézett orvosi szakvéleményeket, miszerint a fogamzás pillanata az emberi élet, ha ezt az Alaptörvény is elismerné, nem tenne különbséget élet és élet között. Ezekből kiindulva választ kell találni arra a kérdésre, hogy honnan is emberi az élet és meddig beszélhetünk magzati életről?

A kérdéskörrel a 64/1991. (XII.17.) AB határozat[72] foglalkozott. Az Alkotmánybíróság[73] határozatában felvetette a kérdést, hogy a „magzat jogilag ember-e”, továbbá az, hogy „alanya lehet-e a jogoknak”. A kérdés megítélésére, tehát annak eldöntésére, hogy jogilag ember-e a magzat a jogalanyiság a kulcs. A jogalanyiság jogi vonatkozásait a Polgári Törvénykönyv szabályozza. A teljes képhez hozzátartozik, hogy az Alkotmánybíróság fent említett határozatát a régi Alkotmány és a régi Ptk. alapján hozta, de a norma szövegek lényegében a jelenleg hatályos rendelkezésekkel azonos célt és joghatást váltottak ki. A régi Ptk. (1959. évi IV. törvény) 8. §-a foglalkozott a jogképességgel, a 8. § (1) bekezdés szerint „minden ember jogképes, jogai és kötelezettségei lehetnek”, a jelenleg hatályos Ptk. (2013. évi V. törvény) 2:1. § (1) bekezdése szó szerint megegyezik a korábbival. Ezek szerint, minden ember jogképes, tehát a jog számára látható, érzékelhető jogalany, aki jogosult és kötelezett lehet. A kérdés továbbra is, hogy a magzat jogképes-e? A régi és az új Ptk. is az élve születés jogi feltételét szabja a jogképességnek (a két törvény norma szövege itt is egyezést mutat) ezek szerint: „a jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának időpontjától illeti meg”. Ezek tükrében az Alkotmánybíróság határozatában a következőt állapította (avagy nem állapította) meg:

Az ember alapvető jogi helyzetének jellemzője, hogy jogképessége független bármely tulajdonságától. Alapvetően érvényes ez az élethez és méltósághoz való jogra is. (Az e jogok feltétlenségének elismerése körüli vita pedig egyformán érint „mindenkit”.) Ha a megszületett ember emberi minőségét kifejező jogállására sem egyéni tulajdonságai, sem az állapotával (pl. életkor) járó tipikus tulajdonságok nincsenek semmiféle hatással, akkor a magzat fejlettsége, s más sajátosságai is közömbösek lehetnek a jogképesség és az élethez és méltósághoz való jog szempontjából. A tartalmi státuszjogok által garantált absztrakt egyenlőséget, amely az erkölcsi ember-fogalom jogi megfelelője, a jogalanyiság születés előttre való kiterjesztése nem érinti. A mai jog ember-fogalmának másik eleme, hogy a jogalanyiság a születéssel kezdődik. Ennek akkor volt elvi jelentősége, amikor általa minden ember egyenlőségét lehetett megalapozni, s a különböző ember-fogalmakat összhangba hozni. Mára kétségessé vált, hogy ellátja-e még ezeket a funkcióit, mert a természetes ember-fogalom kiterjedőben van. A törvényhozónak kell értékelnie a magzattal kapcsolatos természettudományos és etikai álláspontokat, továbbá mérlegelnie a magzatról való gondolkodás megváltozásának ellentétes társadalmi irányzatait, s eldöntenie, hogy ezek változását indokolt-e jogilag is követni. A fentiek szerint az Alkotmányból nem következik, hogy a magzat jogalanyiságát el kellene ismerni, de az sem, hogy ne lehetne a magzatot jogilag embernek tekinteni. Az emberi státusznak ez a kiterjesztése ugyanis a jogi ember-fogalomnak az alapjogok szempontjából fontos elemeit — más-más okból — valójában lényegesen nem érinti.[74]

Tehát az Alkotmánybíróság a jogalkotóra bízta annak eldöntését, hogy rendelkezzen arról, hogy mikor lesz jogilag ember az ember és a magzat jogképes-e, avagy továbbra is az élve születés, mint jogi feltétel a meghatározó. A jogalkotó expressis verbis az ember jogi meghatározását nem foglalta törvényi rendelkezésbe, de a magzatot, mint „emberi lényt” nevezi meg az egészségügyről szóló az 1997. évi CLIV. törvény 165. § b) bekezdésében,[75] tehát a törvényhozó az Alkotmánybíróság határozata által megadott (meghagyott) jogával (lehetőségével), hogy meghatározza az ember jogi fogalmát ugyan nem élt, de ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy a jogalkotó szerint a magzat nem ember, mert nem rendelkezett róla máshogy, mint azelőtt, sőt a magzatnak horribile dictu a megszületéshez sincs joga.[76] Továbbá, igazolva a jogalkotó felfogását magzat nem emberi felfogásáról (az „emberi lény” szemléletet erősítve), az 1992.évi LXXIX. törvényben, amely a magzati élet védelméről szól, paradox módon lehetővé tette, hogy a magzatnak, vagyis „a méhben fejlődő emberi lénynek” az életét legálisan kiolthassák.

A törvény ugyanis az 5-13. §-aiban foglaltak szerint, amely rész a terhesség megszakításáról szól, lényegében bármikor lehetővé teszi az abortuszt[77] – hiszen az állapotos nő testi vagy lelki súlyos válsághelyzete, amely a legális definíció szerint „testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz”,[78] jogi felhatalmazást ad az állapotos nő számára, hogy döntés hozzon a benne fejlődő életről (pro choice) s amely törvényi rendelkezés összhangban a 48/1998. (XI.23) AB határozattal,[79] mely megállapította, hogy „nem alkotmányellenes, ha törvény az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén lehetővé teszi a terhesség megszakítását”.[80]

Véleményem szerint kompromisszumos megoldást hozhatna akkor az állam a „pro choice” kontra „pro life” vitában, hogy ha a fogamzásgátlást, és annak egyes formáit (mint az az implantátum vagy a spirálbeültetése stb.) ellenszolgáltatás nélkül, ingyenesen lehetővé tenné az állampolgárok számára, oly módon, hogy ahhoz mindenki, aki akar hozzáférhetne, a másik oldalról viszont az abortuszt csak adott, törvényben meghatározott rendkívüli esetekben engedélyezné (pl. ha a terhesség bűncselekmény következménye vagy a születendő gyermek beteg lenne). Hiszen „pro choice” mindenki dönthetne ebben az esetben úgy, hogy aki nem akar gyermeket vállalni, fogamzásgátláshoz folyamodik, hiszen az állam minden lehetőséget megadna erre, így önrendelkezési joga kiterjedne arra, hogy kérvényezheti – ingyenesen – a fogamzásgátláshoz szükséges eszközöket. Továbbá, a magzat oltalma túlmutat az élve születésen, hiszen ahhoz, hogy élve születhessen, először is biztosítani kell(ene), hogy ne lehessen a magzatelhajtást a jogszabály engedélyével elkövetni, hiszen a magzat által „az élet megjelent, és mi láttuk” (1Jn 1,2).

2.2 Halálbüntetés

Az élet kezdetét körülölelő kérdések után áttérek a halálbüntetés kérdéskörére, mint az emberi méltóságot súlyosan sértő büntetőjogi jogintézmény alkalmazhatóságának kérdésére. A dilemma a halálbüntetés kapcsán az élethez való jog, és az emberi méltóság kapcsán öleli körül a halálbüntetés intézményét.[81] Az állami büntetőhatalom kezdetektől fogva élt a valódi ultima ratioval, a halálbüntetéssel.[82] Hammurapival kezdve, Mózesen keresztül egészen a rómaiak és az ókori görög városállamokkal bezárólag valamennyi ősi állam ismerte, és alkalmazta a halálbüntetést.[83] Ezen ősi jogintézmény eltörlésére irányuló törekvések legmarkánsabban és leghangsúlyosabban Cesare Beccaria Bűntett és büntetés című művével kaptak lendületre.[84] Beccaria kifejtette, hogy a halálbüntetés jogtalan, szükségtelen és igazságtalan, továbbá az állam nem rendelkezhet polgárainak az élete felett.[85] Ezen felfogás áthatotta (és össze is foglalja) az abolicionista mozgalmak lényegi elemeit[86] (sőt Beccaria hatására Lipót toszkán nagyherceg (későbbi magyar király) Toscana államban eltörölte a halálbüntetést[87]), jóllehet az abolíció Hazánkban egészen 1990-ig várat majd magára,[88] ez azonban nemzetközi viszonylatban nem is annyira kirívó,[89] sőt!

Beccaria hatása elvitathatatlan, de az abolíció, mint globális folyamat megkésve, Beccaria után majdhogynem két évszázaddal érkezett el globálisan.[90] 1983-ban az Európa Tanács elfogadta az Európai jogok európai egyezményének 6. kiegészítő jegyzőkönyvét,[91] amely in concreto háborús időkre korlátozta a halálbüntetés alkalmazhatóságát, tehát békeidőkben megvalósította az abolíciót.[92] 1989-ben az ENSZ Közgyűlése által elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához fűzött 2. fakultatív jegyzőkönyv 1.cikk 1. bekezdése kimondja „A jelen jegyzőkönyv részes államainak joghatósága alá tartozó személyeken nem szabad halálbüntetést végrehajtani”.[93] Az Európai Unió Alapjogi Chartájának I. cím 2.cikk (2) bekezdése szerint: „senkit nem lehet halálra ítélni vagy kivégezni”. Továbbá releváns nemzetközi jogi dokumentum az Európa Tanács égisze alatt elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezménye,[94] különösen a 2002. május 3-án Vilniusban elfogadott Tizenharmadik Kiegészítőjegyzőkönyvének[95] az 1.cikke, amely a halálbüntetés eltörléséről szól. Magyarország kötelezőnek fogadja el ezeket a nemzetközi jogi dokumentumokat és azok tartalmát, hiszen részes állama mind az Európai Uniónak, mind pedig az Európa Tanácsnak. Azonban, mint már korábban említésre került, az abolíció egészen 1990-ig váratott magára.

Magyarországon a halálbüntetés intézménye az államalapítás óta végig kíséri és kísérti történelmünket.[96] Szemere Bertalannak, első felelős kormányunk, első felelős belügyminiszterének felvilágosult szellemisége,[97] amely az 1841-ben megjelent A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről[98] művében abolicionista nézeteit kiemelve, a halálbüntetés kapcsán ezt írja: „S mely napon a törvényhozót kétely szállja meg e rettenetes jog iránt, mely napon a vérpadtól borzalommal fordul el s kérdi magától: vajjon midőn egy bűnt megbüntetett maga nem követett e el egy újat” (Sic!).[99] Ez a kétely majdhogynem 150 évig nem szállta meg a törvényhozót, de ennek a kételynek gátat szabott az a hatalom, amely a polgári és politikai szabadságnak is gátat szabott Hazánkban, ez pedig nem volt más, mint a kommunista diktatúra. Az elvtársak bukását követően, a szabadság, mint friss tavaszi levegő áramlott Hazánk köz- és magánéletébe. A halálbüntetés eltörlésének mérföldköve az Alkotmánybíróság 23/1990. (X.31.) határozata, amely a halálbüntetést 8:1 arányban[100] alkotmányellenesé nyilvánította.[101]

Az Alkotmánybíróság a régi Alkotmány 54. § (1) bekezdését,[102] amely szerint „A Magyar Köztársaságban minden embernek vele született joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani”, összevetette a régi Alkotmány 8. § (2) bekezdésével,[103] amely szerint „A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége”. Ez a két paragrafus közjogi kollíziót jelentett, mert az 54. § (1) nem tiltotta, az emberölést, csupán abban az esetben, ha az önkényes, a 8. § (2) azonban igen:[104] „Az emberi méltóság, mint a személyiség integritása, az emberi élettel együtt az emberi lényeget jelenti. A méltóság-voltunknak és értékünknek felemelő és feltétlen tiszteletet parancsoló volta, emberi lényegünk rangja. Ugyanúgy a priori érték, mint az élet és a létezés ember dimenzióját fejezi ki. Emberlét és emberi méltóság egymástól elválaszthatatlanok.”[105]

Schmidt Péter alkotmánybíró, az egyetlen olyan alkotmánybíró, aki ’nemmel’ szavazott azzal kapcsolatban, hogy a halálbüntetés alkotmányellenes-e, avagy sem,[106] különvéleményében a kollízióban lévő normaszövegekkel kapcsolatban kifejtette:

A hatályos Alkotmány 8. és 54. szakaszai egymásnak ellentmondó rendelkezést tartalmaznak. Míg az 54. § (1) bekezdése az élettől való önkényes megfosztást tiltja és ezzel nem helyezi hatályon kívül a halálbüntetés lehetőségét, addig az időben később keletkezett 8. § (2) bekezdése még törvények útján sem engedi meg az alapvető jogok lényeges tartalmának korlátozását. Ebből már levezethető a halálbüntetés tilalma is. Az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik ugyan az Alkotmány értelmezése, de az egymással ellentétes alkotmányi rendelkezések feloldása már az alkotmányozási hatalommal rendelkező Országgyűlés joga és kötelessége. Ezt a jogkört az Alkotmánybíróság nem veheti át.[107]

Schmidt Péter a lex posteriori derogat legi priori elve alapján, az időben később keletkezett 8. § (2) bekezdés szerint a halálbüntetés tilalma megállapítható ugyan, de a kollízió feloldására nem az Alkotmánybíróság, hanem az Országgyűlés hivatott.[108]

Jóllehet, mára már Hazánkban és Európa legtöbb jogállamában is szinte elképzelhetetlen a halálbüntetés alkalmazása, mint büntetőjogi szankció és talán Szemere Bertalan és Beccaria is elégedetten lapozgatná az abolíciót intézményesítő európai büntető törvényeket. Az emberi méltóság és az élet kéz a kézben diszkreditálja az állammal szemben a halálbüntetés alkalmazhatóságát, ámbár a kérdés sokszor felmerülhet, hogy a halálbüntetést nem éppen olyan elkövetőkkel szemben kellett alkalmazni, akik mások életét és emberi méltóságát semmibe vették?

2.3 Eutanázia

Az eutanázia jelentése: jó halál,[109] de fontos kiemelni, hogy az eutanázia szó nem jogi kategória.[110] Ez alatt a „jó” alatt, a fájdalommentességet, és a szenvedők szenvedéseinek – ergo életének – kegyeleti okokból való megrövidítését értjük.[111] Mai viszonylatokban kétségkívül az orvos–beteg vonatkozásában merül fel az eutanázia alkalmazhatósága, de ha a hippokratészi eskü szövegét vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy az ókorban – legalábbis a görög városállamokban – bizonyosan nem volt alkalmazható az orvos–beteg viszonyban[112] annak aktív formája, hiszen az eskü szövege szerint „senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri”.[113] A halálos méreg adás egy aktív tevékenység, amiből az következik, hogy az orvos aktív szerepvállalással hozzájárul ahhoz, hogy a beteg meghaljon.[114] Ez nagyjából az aktív eutanáziának a lényegét is leírja, hiszen az orvos tevéssel, megöli a beteget.[115] Azonban az aktív formának létezik egy ellenpárja, a passzív eutanázia[116], amely a be nem avatkozással, mulasztással éri el a halált.[117] Beszélhetünk továbbá, direkt és indirekt, valamint önkéntes és kényszerű eutanáziáról.[118] A direkt eutanázia esetén az orvos tevéssel, szándékosan megöli a beteget, ez olyan, mint az aktív eutanázia, azonban az indirekt eutanázia egy a szándékon túlmutató tevékenység, amely szándéktól függetlenül oltja ki a beteg életét.[119] Az önkéntes eutanázia – nomen est omen – a beteg hozzájárulásával történik, a beteg akarja, hogy az asszisztált öngyilkosságot elkövessék,[120] ezzel szemben a kényszerű eutanázia olyan szomorú eseményeket idéz fel, mint pl. az „aktion T4” program a hitleri Németországban:

1939 októberétől kezdődően a közegészségügyi hatóságok arra kezdték ösztönözni a fogyatékkal élő gyermekek szüleit, hogy kisgyermekeiket adják be a Németországban és Ausztriában erre a célra kijelölt gyermekklinikák egyikébe. A klinikákon valójában a gyermekek megsemmisítését hajtották végre. Ezekben a kifejezetten erre a célra felvett egészségügyi személyzet halálos gyógyszer-túladagolással vagy éheztetéssel gyilkolta meg a fiatal ápoltakat.[121]

Az eddigiek vázolása főleg az orvos és a beteg viszonyokban jelent meg – természetesen kivételt képez a szörnyű „aktion T4” program –, azonban elhatárolási szempontból fontos kiemelni az öngyilkosság és a kívánatra ölés cselekményét is.[122]

Az eutanázia jogi értékelése szempontjából fontos kiemelni a betegeket megillető, az ellátás visszautasításához való jogot.[123] A jogintézmény lényege, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő beteget megilleti az életfenntartó, az életet meghosszabbító kezelés visszautasításának a joga.[124] Hazánkban is megvan a lehetőség a jogintézmény alkalmazására. Ezt az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 20–23. §-a garantálja.[125] A 20. § szerint a cselekvőképes beteget megilleti az ellátás visszautasításának a joga. A törvény továbbá meghatároz bizonyos feltételeket ahhoz, hogy az ellátás visszautasítása jogszerű legyen, ezek a feltételek a következők: a visszautasításra vonatozó jognyilatkozatot teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy közokiratba foglalták,[126] a beteg belátási képességét háromtagú orvosbizottság vizsgálja és azt is, hogy valóban gyógyíthatatlan beteg,[127] s végül, a betegnek még egyszer nyilatkoznia kell arról, hogy valóban visszautasítja az ellátást.[128] Azonban ez egyes szerzők szerint nem egyenlő a passzív eutanáziával.[129] Azért nem, mert a törvény által megszabott feltételek teljesülése esetén, amelyek lehetővé teszik az ellátás visszautasítását, az orvosnak csak az adott kezelésre nincs jogosultsága, a beteget el kell látnia, ápolnia kell, többek között azért is, mert nyilatkozatát visszavonhatja,[130] továbbá a beteg nem az életéről dönt, hanem a beavatkozásról.[131] Annyi bizonyos, hogy kétségkívül vékony a határ, a passzív eutanázia és az ellátás visszautasításához való jog között, feltéve persze, ha van egyáltalán közöttük határvonal.

Az eutanázia kérdéskörével az Alkotmánybíróság is foglalkozott, a 22/2003. (IV.28.) AB határozatban,[132] amelyben az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők életük kegyes és kíméletes befejezésével kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság a következő álláspontra jutott:

A törvény e célkitűzéseiből következik, hogy a beteg, önrendelkezési jogából adódóan, jogosult eldönteni, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, és az ellátás során mely beavatkozások elvégzéséhez járul hozzá, illetőleg melyeket utasít vissza. Annak, hogy a beteg a beavatkozással kapcsolatos beleegyezését állapotának, betegsége természetének és várható lefolyásának ismeretében adja meg vagy utasítja vissza, az a biztosítéka, hogy az Eütv. a beteg alapvető jogává teszi, hogy állapotáról folyamatos tájékoztatást kapjon.

Erre alapozva minden kérelmet elutasított, és nem tágította az Eütv. rendelkezéseit, sőt a Btk. kimondottan szankcionálja az öngyilkosságban való közreműködést.[133] „Megosztani valakivel öngyilkos szándékát és segíteni őt az úgynevezett »segített öngyilkosságban« (suicidium adiutum) azt jelenti, hogy bűntárs, olykor fő cselekvő lesz az ember egy olyan igazságtalan cselekedetben, melyet semmi módon nem lehet igazolni, még akkor sem, ha kérték.”[134]

Bibliográfia

Blasszauer Béla: A jó halál (Eutanázia), Budapest, Gondolat, 1984.

Busa Csilla – Zeller Judit – Csikós Ágnes: Életvégi kívánalmakkal és döntésekkel kapcsolatos vélemények és ismeretek a magyar társadalomban, Kharón – Thanatológiai Szemle, XXII. évf., 2018/3, 9–26.

Chesterton, Gilbert K.: Aquinói Szent Tamás, Budapest, A Szent István Társulat kiadása, 1938.

Cservák Csaba – Farkas György Tamás: A nemzetiségek parlamenti képviseletének elmélete és gyakorlata, Acta Humana, V. évf., 2017/3, 23–36.

Cservák Csaba – Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: Demokrácia, in Kaiser Tamás (szerk.): Jó állam jelentés 2016, Budapest, Nordex Nonprofit Kft. – Dialóg Campus Kiadó, 2016.

Cservák Csaba – Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: Demokrácia hatásterület, in Kaiser Tamás (szerk.) Jó állam jelentés 2017, Budapest, Nordex Nonprofit Kft. – Dialóg Campus Kiadó, 2017.

Cservák, Csaba – Farkas, György Tamás: Development of the Nationality Law in Hungary, Journal on European History of Law, Vol. 11, No. 1 (2020)

Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: A demokrácia mérhetőségének, kutatásának aktuális kérdései, Államtudományi Műhelytanulmányok, 2016/27.

Farkas György Tamás: A kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó speciális választójogi szabályozások elhatárolása az aktív és a passzív választójog alapján, Parlamenti Szemle, VII. évf., 2022/2, 25–46.

Farkas, György Tamás – Rimaszécsi, János: Current issues of measurability and research of democracy, in Kaiser, Tamás (ed.): Measurability of Good State and Good Governance II, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017.

Farkas György Tamás: Kisebbségek és a választójog, Budapest, Gondolat Kiadó, 2024.

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, 2021. Jogtudományi Különszám

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIT, III. évf., 2020/2.

Farkas György Tamás: Az utólagos normakontroll valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságára gyakorolt hatása, avagy az alapvető alkotmányjogi kérdés követelménye mint speciális ítélt dolog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Anon (szerk.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019.

Filó Mihály – Kiss Máté Jenő: Az öngyilkossághoz nyújtott orvosi segítség büntetőjogi megítélése, in Filó Mihály (szerk.): Autonómia, életvédelem, jogbiztonság: az életvégi döntések szabályozása, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2022, 153–161.

Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, Budapest, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015.

Frivaldszky János: Az emberi személy alkotmányos fogalma felé – a méhmagzat életjogának tesztjén keresztül, in Schanda Balázs – Varga Zs. András: Látlelet közjogunk elmúlt évtizedéről, Budapest, PPKE-JÁK, 2010.

Frivaldszky János: A jogi gondolkodás mérföldkövei. A kezdetektől a XIX. század végéig, Budapest, Szent István Társulat, 2021.

Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila: Emberi jogok, Budapest, Osiris, 2003.

Jobbágyi Gábor: Az élet joga, Budapest, Szent István Társulat, 2004.

Kiss János: Az Alkotmánybíróság az élethez való jogról, Jogtudományi Közlöny, XLVII. évf., 1992/3-4, 118–133.

Köbel Dávid: Az önrendelkezési jog és az életvégi döntések jogdogmatikájának nemzetközi összehasonlítása, Jog-Állam-Politika, XVI. évf., 2024/1, 55–76.

Mészáros Ádám Zoltán: Az élethez való jog a jogellenességet kizáró okok tükrében, Jogelméleti Szemle, 2013/1.

Pokol Béla: Autentikus jogelmélet, Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2010.

Ronga Adrienn: Az élet elejéhez kötődő alkotmányos kérdések, avagy az abortusz alkotmányjogi megítélése, KRE-DIt, VII. évf., 2024/1, 110–120.

Schanda Balázs – Balogh Zsolt: Alkotmányjog – alapjogok, Budapest, Pázmány Press, 2019.

Szabó Zsolt: Tansegédlet az alkotmányjogi záróvizsgához, Budapest, Patrocinium, 2012.

Szemere Bertalan: A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről, Kiadva Budán a’ Magyar Királyi Egyetem Betűivel, 1841.

Tóth Gábor Attila: A második abortuszdöntés bírálata, Fundamentum, III. évf., 1999/1, 81–91.

Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés intézményének egyetemes és magyarországi jogtörténete, Budapest, Századvég Kiadó, 2010.

Tóth J. Zoltán: Élethez való jog és életvédelem pro futuro, Pázmány Law Working Papers 2011/12, 1–21.

Egyéb források

Abortusz, Magyar Katolikus Lexikon, 2013, https://lexikon.katolikus.hu/A/abortusz.html

A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe, Magyar Orvosi Kamara, 2022, https://mok.hu/public/media/source/Etikai%20K%C3%B3dex%20hat%C3%A1lyos%202022%2005%2028%20(1).pdf

Az eutanázia program és az „Aktion T4”, Holokauszt Enciklopédia, 2024, https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/article/euthanasia-program

Eutanázia, Magyar Katolikus Lexikon, 2013, https://lexikon.katolikus.hu/E/eutanázia.html

Evangelium Vitae, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, https://regi.katolikus.hu/
konyvtar.php?h=78

Hippokratészi eskü, Magyar Katolikus Lexikon, 2013, https://lexikon.katolikus.hu/H/
hippokrat%C3%A9szi%20esk%C3%BC.html

Szemere Bertalan életrajz, munkássága, Országgyűlési Könyvtár, https://konyvtar.parlament.hu/szemere-bertalan

Hivatkozások

  1. Schanda Balázs – Balogh Zsolt: Alkotmányjog – alapjogok, Budapest, Pázmány Press, 2019, 11. ↑
  2. Schanda–Balogh: Alkotmányjog – alapjogok, 12. ↑
  3. Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila: Emberi jogok, Budapest, Osiris, 2003, 35. ↑
  4. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 35. ↑
  5. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 36. ↑
  6. Uo. ↑
  7. Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, Budapest, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015, 41. ↑
  8. Uo. ↑
  9. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 36. ↑
  10. Gilbert K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás, Budapest, A Szent István Társulat kiadása, 1938, 72. ↑
  11. Frivaldszky János: A jogi gondolkodás mérföldkövei. A kezdetektől a XIX. század végéig, Budapest, Szent István Társulat, 2021, 97. ↑
  12. Uo. 101 ↑
  13. Uo. ↑
  14. Uo. 99. ↑
  15. Uo. ↑
  16. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 37. ↑
  17. Uo. ↑
  18. Uo. ↑
  19. Uo. 38. ↑
  20. Uo. ↑
  21. Uo. ↑
  22. Az alapvető jogok védelme és tiszteletben tartása egyik alapeleme a demokráciának. A demokrácia mérhetőségéről ld. részletesen Cservák Csaba – Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: Demokrácia, in Kaiser Tamás (szerk.): Jó állam jelentés 2016, Budapest, Nordex Nonprofit Kft. – Dialóg Campus Kiadó, 2016, 98–119.; Cservák Csaba – Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: Demokrácia hatásterület, in Kaiser Tamás (szerk.) Jó állam jelentés 2017, Budapest, Nordex Nonprofit Kft. – Dialóg Campus Kiadó, 2017, 98–120; György Tamás Farkas – János Rimaszécsi: Current issues of measurability and research of democracy, in Tamás, Kaiser (ed.): Measurability of Good State and Good Governance II, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017, 119–142; továbbá Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: A demokrácia mérhetőségének, kutatásának aktuális kérdései, Államtudományi Műhelytanulmányok, 2016/27, 2–22. ↑
  23. Schanda–Balogh: Alkotmányjog – alapjogok, 15. ↑
  24. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 42. ↑
  25. Uo. 44. ↑
  26. Uo. ↑
  27. Uo. ↑
  28. Uo. ↑
  29. Schanda–Balogh: Alkotmányjog – alapjogok, 15. ↑
  30. Uo. 13. ↑
  31. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 47. ↑
  32. Uo. ↑
  33. Pokol Béla: Autentikus jogelmélet, Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2010, 35. ↑
  34. Uo. ↑
  35. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 47. ↑
  36. Uo. ↑
  37. Uo. ↑
  38. Pokol Béla: Autentikus jogelmélet 35. ↑
  39. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 50. ↑
  40. Uo. ↑
  41. Az egyenlőség formai és morális fogalmáról ld. részletesen Farkas György Tamás: Kisebbségek és a választójog, Budapest, Gondolat Kiadó, 2024, 86–98.; illetve ennek a választójogban történő megvalósulását illetően ld. még Cservák Csaba – Farkas György Tamás: A nemzetiségek parlamenti képviseletének elmélete és gyakorlata, Acta Humana, V. évf., 2017/3, 23–36; valamint Csaba Cservák – György Tamás Farkas: Development of the Nationality Law in Hungary, Journal on European History of Law, Vol. 11, 2020/1, 145–151.; Farkas György Tamás: A kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó speciális választójogi szabályozások elhatárolása az aktív és a passzív választójog alapján, Parlamenti Szemle, VII. évf., 2022/2, 25–46. ↑
  42. Schanda–Balogh: Alkotmányjog – alapjogok, 14. ↑
  43. Halmai-Tóth: Emberi jogok, 51. ↑
  44. Uo. ↑
  45. Schanda–Balogh: Alkotmányjog – alapjogok, 14. ↑
  46. Uo. 14–15. ↑
  47. Uo. 16. ↑
  48. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 67. ↑
  49. Schanda-Balogh: Alkotmányjog – alapjogok, 16. ↑
  50. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 66. ↑
  51. Schanda-Balogh: Alkotmányjog – alapjogok, 16. ↑
  52. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 67. ↑
  53. 64/1991.(XII.17.) AB határozat ↑
  54. Szabó Zsolt: Tansegédlet az alkotmányjogi záróvizsgához, Budapest, Patrocinium, 2012, 159. ↑
  55. Uo. ↑
  56. 64/1991.(XII.17.) AB határozat ↑
  57. Az emberi méltósághoz való joggal összefüggésbe ld. még Mészáros Ádám Zoltán: Az élethez való jog a jogellenességet kizáró okok tükrében, Jogelméleti Szemle, 2013/1, 2. ↑
  58. Vö. Tóth J. Zoltán: Élethez való jog és életvédelem pro futuro, Pázmány Law Working Papers 2011/12, 1–21. ↑
  59. Abortusz, Magyar Katolikus Lexikon, 2013, https://lexikon.katolikus.hu/A/abortusz.html (Letöltés: 2025. április 20.) ↑
  60. Schanda–Balogh: Alkotmányjog – alapjogok, 109. ↑
  61. Uo. ↑
  62. Uo. ↑
  63. Uo. 110. ↑
  64. Uo. ↑
  65. Uo. ↑
  66. Vö. Frivaldszky János: Az emberi személy alkotmányos fogalma felé – a méhmagzat életjogának tesztjén keresztül, in Schanda Balázs – Varga Zs. András: Látlelet közjogunk elmúlt évtizedéről, Budapest, PPKE-JÁK, 2010, 19. ↑
  67. Evangelium Vitae, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=78 (Letöltés: 2025. április 20.), 60.pont ↑
  68. Itt Jobbágyi Gábornak „Az élet joga” című művére támaszkodom, aki Surján Lászlót és Czeizel Endrét idézi. Jobbágyi Gábor: Az élet joga, Budapest, Szent István Társulat, 2004, 22. ↑
  69. Uo. ↑
  70. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe, Magyar Orvosi Kamara, 2022, https://mok.hu/public/media/source/
    Etikai%20K%C3%B3dex%20hat%C3%A1lyos%202022%2005%2028%20(1).pdf     (Letöltés: 2025. április 20.) ↑
  71. Vö. Ronga Adrienn: Az élet elejéhez kötődő alkotmányos kérdések, avagy az abortusz alkotmányjogi megítélése, KRE-DIt, VII. évf., 2024/1, 110–120. ↑
  72. Vö. Kiss János: Az Alkotmánybíróság az élethez való jogról, Jogtudományi Közlöny, XLVII. évf., 1992/3-4, 118–133. ↑
  73. Ehelyütt meg kell jegyeznünk, hogy az alkotmánybíróság alapjogvédelmi tevékenységében az alkotmányjogi panasz jogintézményének fejlesztése és az ún. valódi alkotmányjogi panasz bevezetése komoly előrelépést jelentett, melyet illetően ld. részletesebben: Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, 2021. Jogtudományi Különszám, 1–16.; Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIT, III. évf., 2020/2, 1–35.; illetve Farkas György Tamás: Az utólagos normakontroll valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságára gyakorolt hatása, avagy az alapvető alkotmányjogi kérdés követelménye mint speciális ítélt dolog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Anon (szerk.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019, 558–567. ↑
  74. 1991.(XII.17.) AB határozat ↑
  75. Eütv. 165. § b) magzat: a méhen belül fejlődő emberi lény a terhesség 12. hetétől. ↑
  76. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 344. ↑
  77. Ua. ↑
  78. Ua. ↑
  79. Vö. Tóth Gábor Attila: A második abortuszdöntés bírálata, Fundamentum, III. évf., 1999/1, 3. ↑
  80. 48/1998. (XI.23) AB határozat ↑
  81. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 314. ↑
  82. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés intézményének egyetemes és magyarországi jogtörténete, Budapest, Századvég Kiadó, 2010, 11. ↑
  83. Uo. 11–14. ↑
  84. Uo. 117. ↑
  85. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 314. ↑
  86. Uo. ↑
  87. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés, 119. ↑
  88. Uo. 322. ↑
  89. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 315. ↑
  90. Uo. 315. ↑
  91. Uo. ↑
  92. Uo. ↑
  93. Uo. ↑
  94. Uo. 316. ↑
  95. Uo. ↑
  96. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés, 322. ↑
  97. Szemere Bertalan életrajz, munkássága, Országgyűlési Könyvtár, https://konyvtar.parlament.hu/szemere-bertalan (Letöltés: 2025. április 20.) ↑
  98. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 322. ↑
  99. Szemere Bertalan: A büntetésről s különösebben a halálbüntetésről, Kiadva Budán a’ Magyar Királyi Egyetem Betűivel, 1841, 118. ↑
  100. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 324. ↑
  101. Uo. 322. ↑
  102. Uo. 323. ↑
  103. Uo. ↑
  104. Uo. ↑
  105. Lábady Tamás és Tersztyánszky Ödön alkotmánybírók párhuzamos véleménye, 23/1990. (X. 31.) AB határozat ↑
  106. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 323. ↑
  107. Schmidt Péter alkotmánybíró különvéleménye, 23/1990. (X. 31.) AB határozat ↑
  108. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 324. ↑
  109. Blasszauer Béla: A jó halál (Eutanázia), Budapest, Gondolat, 1984, 7. ↑
  110. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 347. ↑
  111. Eutanázia, Magyar Katolikus Lexikon, 2013, https://lexikon.katolikus.hu/E/eutan%C3%A1zia.html (Letöltés: 2025. április 20.) ↑
  112. Jobbágyi: Az élet joga, 273. ↑
  113. Uo.; valamint Hippokratészi eskü, Magyar Katolikus Lexikon, 2013, https://lexikon.katolikus.hu/H/hippokrat%C3%A9szi%20esk%C3%BC.html (Letöltés: 2025. április 20.) ↑
  114. Vö. Köbel Dávid: Az önrendelkezési jog és az életvégi döntések jogdogmatikájának nemzetközi összehasonlítása, Jog-Állam-Politika, XVI. évf., 2024/1, 55–76. ↑
  115. Jobbágyi: Az élet joga, 273. ↑
  116. Vö. Busa Csilla – Zeller Judit – Csikós Ágnes: Életvégi kívánalmakkal és döntésekkel kapcsolatos vélemények és ismeretek a magyar társadalomban, Kharón – Thanatológiai Szemle, XXII. évf., 2018/3, 9–26. ↑
  117. Uo. ↑
  118. Uo. 275. ↑
  119. Uo. ↑
  120. Vö. Filó Mihály – Kiss Máté Jenő: Az öngyilkossághoz nyújtott orvosi segítség büntetőjogi megítélése, in Filó Mihály (szerk.): Autonómia, életvédelem, jogbiztonság: az életvégi döntések szabályozása, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2022, 153–161. ↑
  121. Az eutanázia program és az „Aktion T4”, Holokauszt Enciklopédia, 2024, https://encyclopedia.ushmm.org/
    content/hu/article/euthanasia-program     (Letöltés: 2025. április 20.) ↑
  122. Jobbágyi: Az élet joga, 277. ↑
  123. Halmai–Tóth: Emberi jogok, 349. ↑
  124. Jobbágyi: Az élet joga, 296. ↑
  125. Uo. ↑
  126. Szabó: Tansegédlet, 161. ↑
  127. Uo. ↑
  128. Uo. ↑
  129. Jobbágyi Gábor: Az élet joga, 297. ↑
  130. Uo. ↑
  131. Uo. ↑
  132. Szabó: Tansegédlet, 161. ↑
  133. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, 162. § ↑
  134. Evangelium Vitae, III. fejezet: Ne ölj! 66. ↑

 

Beküldve:

Lapu Árpád: A semlegesség fogalmának eltérő jelentései a különböző jogterületeken, a jog rétegeiben, az államok semleges nemzetközi jogi jogállásának szemszögéből

Bevezetés: A semlegesség jelentései és az elhatárolás, pontosítás fontossága

A semlegesség fogalmát a köznyelv gyakran a függetlenség, pártatlanság, objektivitás szavakkal szinonimaként használja. A szavak hétköznapi jelentésén túl azonban eltérő jelentéssel bírnak a jogi szakszavak, a pozitív jog és a jogtudomány által használt és kimunkált kifejezések. Ez a semlegesség fogalmára is igaz, azonban a semlegességhez különböző jelentéseket társítanak nemcsak a különböző jogrendszerek, az egyes jogágak, hanem még egy-egy jogterületen belül is különböző értelemben alkalmazzák a jogtudósok, jogalkotók és jogalkalmazók. A jog rétegeinek elméletén keresztül az eltérések feltérképezhetőek, az ellentétek jól megvilágíthatók, amely elősegítheti a fogalom jelentéseinek megszilárdulását és ezáltal a jogbiztonság elvének érvényesülését.

A jogdogmatika jelentőségéről

Ahogyan Pokol Béla levezeti,[1] a jog olyan magatartási szabályokat tartalmaz, amelyek végső soron állami kényszerrel is kikényszeríthetők, valamint azok pontos értelmét a szövegszerű rögzítés után az állam erre létrehozott szervei állapítják meg.[2] A társadalom komplexitása azonban egyre növekedett, a jogi normák széles sokasága alakult ki, valamint a hétköznapi fogalmak alkalmazása a jogok és kötelezettségek rögzítésére fokozatosan egyre inkább elégtelenné vált. A 19. század első felében a római jogi és azt tovább vivő fogalomalkotásokra építve fontos szerepet nyert a jogdogmatika, amely a hétköznapi kifejezésekből pontosított jogi fogalmakat alakított ki, valamint a jogi kifejezések közötti viszonyokat rögzítette. A jog nagymértékben továbbra is használ hétköznapi kifejezéseket, ezek lazább értelmi tartalmai mellett pontosított értelmű jogfogalmakat dolgoz ki a jogdogmatika, továbbá egy ellentmondásmentes rendszert próbál kimunkálni a nagyszámú jogi normák között. Ez elősegíti a jog kiszámíthatóságát. A jog értelmi rendszere a jogdogmatikai és hétköznapi fogalmak együttes alkalmazásán nyugszik. A kifejezések a norma szövegében csak jelzik, de nem fejtik ki a kifejezések teljes valódi tartalmát, a jog dogmatikai rétegét teljesebben a jogi szakkönyvek, jogtudományi monográfiák, kommentárok, az adott ország jogászságában bevett munkák tartalmazzák.[3]

A jog leírható normaként, azonban az egyes normák között az ellentmondásmentesség bizonyos szintjére van szükség ahhoz, hogy a társadalmi konfliktusok elkerülhetőek, vagy feloldhatók legyenek, a normák egymásra tekintettel kell, hogy kialakuljanak és így egy rendszerként tudnak hatékonyan működni. Ahogyan egyre fejlettebbé válik a társadalom, úgy egyre magasabb fokú ellentmondásmentesség szükséges. Ezért szükséges, hogy a jogi normák rendszerszerűen működjenek, az emberek és szervezetek milliói közötti érintkezések bonyolultabb jogrendszert igényelnek.[4]

Pokol Béla eredetileg a jogi normák rendszerét három jogréteg együttességével (és egy negyedik, később megjelenő réteggel)[5] írta le, a jogalkotási folyamatokban kialakuló szövegrétegben, a jogi fogalmakat és értelmi összefüggéseiket tisztázó jogdogmatikai rétegben, valamint a jogot egyes esetekben alkalmazó bírák által létrehozott eseti jogrétegre, a hármas felosztás az 1800-as évektől kezdődően figyelhető meg. A három réteg közötti arányok eltérőek az egyes jogrendszerekben. A hagyományos jogrétegeken felül a 20. század második felében megjelent az alkotmányos alapjogok rétege azokban az országokban, ahol az írott alkotmány mellett megjelent az alkotmánybíráskodás is. Míg a jogági alapelvek ellentmondásmentes egységet alkotnak, a konkrét jogági szabályok absztrakt értelmi rendjét tartalmazzák, addig az alkotmányos alapelvek és alapjogok nem ellentmondásmentes rendszert alkotnak, az ellentmondásokat az alkotmánybírák értékei és döntései határozzák meg, egyes alapjogi ütközésekben soha nem adható megnyugtató, végleges válasz.[6]

Cservák Csaba a jog rétegelméleteinek új megközelítéséről szóló cikkében[7] kifejti, hogy a jog hagyományos, négy külső és négy belső rétege a jogrendszer elvárt funkcionálása, minden ezen felül diszfunkció. A tanulmány lényegében arra tér ki, hogy az egyes jogrétegeket alkotó szervek, szervrendszerek hogyan hoznak létre diszfunkciót hatáskörük túllépésével. A jelen tanulmány célja azonban nem ennek feltérképezése, hanem a jogrétegek alapján elemezni a semlegesség fogalmának megjelenését. A jog rétegelmélete[8] alapján a jog a jogszabályok szövegrétegéből, a jogdogmatikából, a bírói jog rétegéből és az alkotmányos alapjogokból áll. Cservák elkülönít továbbá jogalkotási és jogértelmezési szelvényeket az egyes jogrétegek kapcsán. A jog szövegrétegében a jogalkotási, a bírói jog rétegében a kontinentális jogrendszerekben a jogértelmezés kerül előtérbe. Utóbbi összefonódik a jogdogmatika rétegével, amely csak diszfunkció esetén jelenthet új jog alkotását, a jogértelmezési jelleg jellemző rá. Az alkotmányos alapjogok rétegébe beletartozik az azt kibontó magyarázatok rétege is. Az alkotmánybíróságok határozatai pedig a jogtudomány rétegének részévé válnak.[9]

Fontos kérdés, hogy a nemzetközi jog tekinthető-e ötödik rétegnek? Pokol álláspontja szerint a belső jogrendbe iktatott nemzetközi szerződések kötelezőek, azonban az egyes szervezetek jogértelmezése nem írhatja fel a hatáskörrel rendelkező hazai szervek, főként az alkotmánybíróság jogértelmezését. A jog négy rétegének megvalósulása kapcsán hazai és nemzetközi jogi relációban külön elemezhető a négy réteg érvényesülése. [10] Ez alapján azonban arra a következtetésre juthatunk, hogy egy olyan vegyes rendszerben, amelynek legalább több eleme a monista irányba mutat (nemzetközi jog elsőbbségének elfogadása a belső jogi normával szemben), mint például az osztrák jogrendszer[11], egy osztrák jogász megalapozottan juthat arra a következtetésre, hogy a nemzetközi jog az ötödik réteget képezi.

A jog rétegeire vonatkozó elméletek segítséget nyújthatnak számunkra annak azonosításában, hogy az egyes rétegek hogyan közelítik meg, értelmezik, vagy alkalmazzák a semlegesség fogalmát és így azonosíthatóvá válik, hogy ez milyen hatással van a jogbiztonság elvének érvényesülésére. A semlegesség fogalmának jelentéseinek elkülönítése, részletesebb dogmatikai kifejtése és az elhatárolások megalapozása érdemben hozzájárulna a kiszámíthatósághoz, a jogrendszer koherenciájához, valamint különböző elméleti és gyakorlati nemzetközi jogi természetű viták feloldásához.

A semlegesség jogi fogalmai – különböző megközelítések az alkotmánybírósági döntésekben, az alkotmányjogban és alkotmányjogi szakirodalomban

Az alkotmányjogi szakirodalomban és az alkotmánybírósági döntésekben a semlegesség fogalma vagy a pártatlanság szinonimájaként, vagy az állam világnézeti semlegességének kontextusában jelenik meg.

Az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) 27/2014. (VII. 23.) határozata, a 35/2014. (XII. 18.) AB határozata, valamint a 17/2017. (VII. 18.) AB határozata szerint „az állam semlegessége a vallásszabadsághoz való joggal kapcsolatban azonban nem tétlenséget jelent”. Ezt követően kifejti, hogy az állam kötelezettsége a szabad kommunikációs folyamat biztosítása, valamint gondoskodnia kell más alapvető jogok védelméről a vallásszabadsággal szemben is. Az állam világnézeti semlegességének érvényesülnie kell az állam által vállalt közösségi feladatok, a vallási közösségek számára hozzáférhetővé tett anyagi támogatások, valamint a bevett egyházak kötelező együttműködésének terén is. Meg kell győződni arról, hogy „ne merülhessen fel kétség a tekintetben, hogy az állam a világnézeti semlegesség elvének megfelelően, az érintett vallási közösség hátrányos megkülönböztetése nélkül jár el”. A vallásszabadsággal kapcsolatos alkotmánybírósági határozatokban többször megfigyelhetők hivatkozások az állam világnézeti semlegességének elvére (például 3194/2020. (VI. 11.) AB határozat, 3266/2018. (VII. 20.) AB határozat, vagy a 3192/2017. (VII. 21.) AB határozat).

A 18/2014. (V. 30.) AB határozatában kifejti, hogy „az alapjogok összhangját csakis az állam művészeti kérdésekben tanúsított semlegessége biztosíthatja, vagyis az, hogy az államnak lehetővé kell tennie és biztosítania kell a művészeti alkotás sokféleségét, egyetlen irányzatot, vagy szemléletet sem tekinthet kizárólagosnak”. Ebben tehát a Magyar Művészeti Akadémiával kapcsolatos kötelezettségekkel összhangban alkalmazza a semlegesség szót az Alkotmánybíróság.

További határozatokban alkalmazza a bírói függetlenséghez kapcsolódó pártatlanság, semlegesség fogalmaként[12]: „a bírói hatalom sajátossága, hogy a másik két hatalmi ággal szemben állandó és semleges”,[13] avagy az ítélkezési függetlenség szinonimájaként.[14] Egy döntésében[15] azt mondta ki, hogy az Alkotmánybíróság a semlegesség talaján áll, míg más döntéseiben[16] „világnézetileg semleges alapon álló”[17] alkotmánybíróságként hivatkozik önmagára. Alkalmazza továbbá a közigazgatás semlegességének[18] kötelezettsége kapcsán, az állami iskolák semlegességének[19] kontextusában, az állam kötelezettségei kapcsán véleménynyilvánítás, gyülekezési jog[20] és választási jogi[21] területen.

Megállapítható tehát, hogy az alkotmánybírósági határozatokban elsősorban az állam világnézeti semlegességének, pártatlanságának szinonimájaként kerül legtöbb alkalommal alkalmazásra a semlegesség kifejezés: az állam semlegessége a vallásszabadsághoz való joggal kapcsolatban, az alapjogok összhangja az állam művészeti kérdésekben tanúsított semlegessége kapcsán, valamint a bírói függetlenséghez kapcsolódó pártatlanság kontextusában.

Magyarország Alaptörvényében nem szerepel a semlegesség kifejezés. Azonban az összehasonlító alkotmányjog lencséjén keresztül a semlegesség megjelenik az alkotmányjog területén a fegyveres konfliktusokkal, az azokból való kimaradással kapcsolatban. Így például Svájc alkotmányának 173. cikke, Málta alkotmányának 1. cikkének (3) bekezdése, avagy Ausztria Szövetségi Alkotmánytörvényének 9a. cikke is ebben az értelemben alkalmazza a semlegesség fogalmát. Az állandó semleges államok alkotmányában a semlegesség szó az állandó semleges jogállás határozatlan időre („örökkévaló”) rögzítésére szolgál, nemzetközi jogi semleges jogállást hoz létre külön magatartás, nemzetközi szerződés vagy nyilatkozat nélkül egy esetleges nemzetközi fegyveres összeütközés kitörésének pillanatában a résztvevő felekkel szemben, hatályba lép a semlegességi jog a semleges állam és az egyes résztvevő államok viszonyában.[22]

Az alkotmányjogi szakirodalomban az említett bírósági határozatok tartalmához hasonlóan jelenik meg a semlegesség fogalma. Az állam világnézeti semlegessége, az alkotmányok értéksemlegessége, a köztársasági elnök semlegessége, bírák semlegessége[23], hatalmi ágak szempontjából semleges személyek kinevezése (pl. rektor), a házelnök semlegessége, pártsemlegesség főként az a kontextus, amelyben a semlegesség kifejezés megjelenik. [24] Külföldi alkotmányjogi szakirodalomban, főként a semleges államokban ismert és gyakran kutatott az állandó semlegesség fogalma, hiszen ezen államok esetében az állandó semleges jogállást sokszor az alkotmány is rögzíti.[25]

Semlegesség a nemzetközi jogban

A semlegesség fogalmának alkalmazása nem egységes azonban a nemzetközi jog (és az európai uniós jog) terén sem. Míg az állandó és ad hoc semlegesség elsősorban a fegyveres konfliktusok[26] kapcsán jelenik meg, mint az állam kimaradása egy adott, vagy bármely fegyveres konfliktusból, mégis megjelenik a semlegesség egy másik értelemben (a közigazgatás semlegessége) az emberi jogi bírósági ítéleteken, valamint szakirodalmon keresztül.[27]

A fegyveres konfliktusokkal kapcsolatos semlegesség forrása egyrészt a nemzetközi szokásjog, valamint a hágai és genfi egyezmények. Így megjelenik például a III. Hágai egyezményben számos alkalommal, például annak 3. cikkében[28], avagy az 1949. évi genfi egyezmények[29] szövegében.

Ezzel szemben mind az Emberi Jogok Európai Bírósága, mind pedig az Európai Bíróság más értelemben alkalmazza a szóban forgó kifejezést döntéseiben. Az Európai Bíróság a C‑148/22 döntésében fejtette ki az állam/közigazgatás semlegességének elve kapcsán, hogy a tagállamoknak diszkrecionális jogköre eldönteni, hogy az elv alkalmazása során minden vallási jelkép viselését megtiltják a közigazgatáson belül, avagy hagynak egyfajta mozgásteret a különböző vallások számára ezen a téren, azonban ezt általánosan és megkülönböztetésmentesen kötelesek mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás szintjén biztosítani. A strasbourgi bíróság hasonló következtetésre jutott például az Ebrahimian v. France ügyben, 2015-ben.[30]

Így tehát a nemzetközi jogban, nemzetközi jogi és európai uniós jogi bíráskodásban sem egységesen jelenik meg a semlegesség fogalma, hiszen hol az állam világnézeti semlegességét, hol a fegyveres konfliktusok kapcsán az államok semlegességét érti alatta.

A nemzetközi jogi szakirodalom régóta foglalkozik az állandó és ad hoc semlegesség kérdéskörével, így például Teghze Gyula 1930-as nemzetközi jogi tankönyvében[31] bő 50 oldalban foglalkozik a semlegességgel, semlegességi joggal háborúk összefüggésében. Ferenczy Árpád 1907-ben írt 100 oldalban a semlegességről,[32] Hajdu Gyula A semlegesség című könyvét[33] pedig 1958-ban adta ki a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

A nemzetközi jog, európai uniós jog és az alkotmányjog tudományának közös területe az állam világnézeti semlegessége, így bármelyik aspektusából megközelíthető, mind az Európai Unió Bíróságának, mind pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatában megjelenik.[34] Lényegében bármely az Emberi Jogok Európai Bírósága, vagy az Európai Bíróság által alkalmazott fogalom, így a semlegesség különböző jelentései is visszaköszönnek az említett jogágak szakirodalmában.

Kifejezetten problémás azonban az a tendencia, hogy a nemzetközi jogon belüli alterületek belül sem pontosan alkalmazzák a semlegesség fogalmát. A semlegességi jog (a nemzetközi fegyveres összeütközésekből való kimaradás joga, a tágabb értelemben vett humanitárius jog része, de a szűkebb értelemben vett humanitárius jogon kívül álló terület)[35] fogalomkészlete is több semlegesség fogalommal dolgozik, amelyek tartalmát a nemzetközi szerződések, a szokásjog, a bírói döntések és a jogtudomány is kitölti, de időnként eltérő, bizonytalan tartalommal.

Az egyik, ma központi problémát okozó ilyen fogalom az ún. „minősített semlegesség”[36] fogalma, amely még jelenleg is átalakulóban van. Eszerint, ha az ENSZ Alapokmányának 2. cikkének (4) bekezdését megsértve egy állam jogellenes erőszakot alkalmazva megtámad egy másik államot, akkor a semlegességi jogi kötelezettségekből engedve, egyfajta derogációként a semleges állam támogathatja az önvédelmi helyzetben lévő, jogszerűen védekező tagállamot. Mindez a klasszikus semlegességi jog egyfajta lerontásaként jelenik meg. Nincs egyetértés a szakirodalomban annak kapcsán, hogy ez pontosan mit takar, milyen kötelezettségek teljesítésétől, milyen mértékben, meddig térhet ez az adott állam, illetve nem tisztázott ennek a viszonya a differenciált semlegesség[37] fogalmához sem, amely hasonló tartalmat tükröz. Kérdéses, hogy itt kollektív önvédelemről, vagy erga omnes kötelezettség elleni fellépésről, esetleg ellenintézkedésről (a támogatás természetétől függően), szankcióról, vagy talán erőszak alkalmazásáról van szó. Nem tisztázott, hogy ez sérti-e a semlegességi jogot az erőszak alkalmazására vonatkozó joganyag betartása, betartatása érdekében, van jogszerű a semlegességi jog alatt, mert az a joganyag elsőbbséget élvez.[38] Nem véletlen, hogy sokszor felteszik azt a kérdést, hogy létezik-e egyáltalán a semlegességi jog? Az Állandó Nemzetközi Bíróság a Wimbledon-gőzös ügyben (1923) Németország a lengyel–orosz háború kapcsán vállalt semlegességét, az azt egyoldalú nyilatkozatban kifejező rendeletét nem is a nemzetközi jog részeként értékelte, hanem a nemzeti jog mezejére száműzte és ezzel mondta ki, hogy Németország megsértette a Versailles-i szerződés 380. cikkét.[39]

Mindez arra mutat rá, hogy a fogalmak pontos meghatározásának a hiánya még a nemzetközi jogon belül, a népek jogának egy adott ágán belül is milyen súlyos következményekkel járhat, hiszen a nem megfelelő tartalommal kidolgozott jogalappal foganatosított fellépés az agresszor ellen egy semleges állam részéről akár az állam felelősségéhez is vezethet. Mindeközben a semlegesség, mint jogintézmény pedig válságba kerül.

Akár a nemzetközi jogon belül is meg lehetne különböztetni különböző rétegeket, tekintve, hogy a felvázolt probléma egyik vetülete az a nehézség, hogy egy szerződési jogintézmény (1907. évi hágai egyezmények) szokásjogi úton változik, hiába erősíti meg annak a létét a bírói jog (a Nemzetközi Bíróság atomfegyverek használatáról szóló tanácsadó véleménye 1996-ban)[40] és mindeközben a jogtudomány az előző bekezdésekben vázolt dilemmák szerint teljesen eltérő megoldásokra jut.

Következetes fogalmazással a jogbiztonságért

A jogi fogalmak pontosabb meghatározásán keresztül a jogdogmatika fontos szolgálatot lát el a jogbiztonság és egyéb elvek szolgálatában. Ez a feladat még korántsem ért véget, hiszen látható, hogy nem csak különböző jogágak és jogterületek, hanem azonos jogágak is eltérő értelemben alkalmaznak bizonyos kifejezéseket és erre jó példát jelent a semlegesség fogalma.

A semlegesség az alkotmányjogban megjelenik az objektív intézményvédelmi kötelezettségek kapcsán több alapjog tekintetében pártatlanság értelemben, de pártatlanságot jelent a bíróságok, bírák, igazságszolgáltatás vonatkozásában is. Jelentheti a közigazgatás semlegességét is, avagy vallásszabadság terén világnézeti távolságtartást és objektivitást.

A nemzetközi jogban hasonló a helyzet. A nemzetközi humanitárius jog és az általános nemzetközi közjog általában a fegyveres konfliktusok kontextusában használja a semlegesség fogalmát (nemrészvétel), azonban az emberi jogi és alapjogi bíráskodás keretében megjelenik a fogalom az állam és a közigazgatás (világnézeti) semlegességének kontextusában is.

A semlegesség tehát jelenthet objektivitást, pártatlanságot, függetlenséget, kimaradást, távolságtartást és egyéb, további értelmekben is alkalmazott a jog nyelvén. A fragmentációt azonban el lehetne kerülni azáltal, ha a jogirodalom, a bírósági döntések és a pozitív, formális jogi normák következetesen jelzős szerkezetben és/vagy hosszabb kifejezéssel leírva alkalmaznák a semlegesség fogalmát (például „az állam világnézeti semlegessége”), vagy ahol más, még egyéb kontextusban nem alkalmazott, jogintézményt nem jelölő fogalom alkalmazható a semlegesség helyett (például „pártatlanság” vagy „függetlenség”), ott azt helyezné előtérbe.

Jelentős problémát okoz a nemzetközi jogon belül az, hogy olyan újszerű fogalmak, mint a „minősített semlegesség” tartalmát illetően vita folyik. Kérdéses, hogy a nagyrészt az 1907. évi hágai egyezményekben semlegességi jogot vajon lerontja-e a szokásjog, meg tudja-e erősíteni a bírói jog, vagy a különböző következtetésekre vezető jogtudomány tud-e valamit kezdeni az ellentétek feloldására. Amennyiben ez nem sikerül, akkor akár egy minősített semlegességre hivatkozó, állandó semleges állam felelőssége is felmerülhet a nemzetközi jogban. Így nem csak a fogalmak egymástól való elkülönítésének, elhatárolásának, a megfelelő jelzős szerkezettel való ellátásának van jelentősége, hanem kiemelten fontos az egyes jogi jelentéssel bíró kifejezések tartalmának pontos megjelölése, ami minden jogalanynak érdeke. Mindezt az ellentétet azonban eddig a jog fentebb említett rétegei közül egyik sem tudta megnyugtató módon feloldani.

Bibliográfia

Adamovich, Ludwig K. (et al.): Österreichisches Staatsrecht, Wien – New York, Springer, 2011.

Beham, Markus – Fink, Melanie – Janik, Ralph: Völkerrecht Verstehen, Wien, Facultas Verlags- und Buchhandels AG facultas Universitätsverlag, 2019.

Borg, Tonio – Stanton, John (eds.): The Constitution of Malta at Sixty, Hamrun, Kite Group, 2024.

Cservák Csaba: A bírói függetlenség, különös tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára és a testületi szervekre, Kúriai Döntések – Bírósági Határozatok, LXXI. évf., 2023/9, 1726–1743.

Cservák Csaba: A jog rétegelméletének új megközelítése – különös tekintettel az alkotmánybíráskodás szempontjaira, Jogelméleti Szemle, 2020/2, 118–133.

Dudás Dóra Virág: Emberi jogi kézikönyv az EJEB gyakorlata alapján, Budapest, Wolters Kluwer, 2021.

Ferenczy Árpád: A semlegesség elmélete, Budapest, Franklin-Társulat, 1907.

Gárdos-Orosz Fruzsina – Halász Iván (szerk.): Bevezetés az alkotmányjogba – Alapfogalmak, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2019.

Hajdu Gyula: A semlegesség, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1958.

Jakab András: A magyar jogrendszer alapelemei, Jogelméleti Szemle, 2003/1, 80–91.

Jakab András: Válasz Pokol Béla kritikájára, Jogelméleti Szemle, 2003/1, 92–104.

Kovács Péter: Nemzetközi Közjog, Budapest, Osiris Kiadó, 2011.

Lim, C. L. – Mitchell, Ryan Martínez: Neutral Rights and Collective Countermeasures for Erga Omnes Violations, International & Comparative Law Quarterly, Vol. 72, Issue 2 (2023)

Pokol Béla: A jogdogmatika politikai meghatározottsága? Jogelméleti Szemle, 2004/3.

Pokol Béla: A jogrendszer duplázódása, in Tóth J. Zoltán (szerk.): A jog többrétegűsége, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Patrocinium Kiadó, 2020.

Pokol Béla: Jogelmélet – Társadalomtudományi trilógia II., Budapest, Századvég Kiadó, 2005.

Reich, Johannes: Switzerland – 2022 Review of Constitutional Law: Contested Permanent Neutrality and the Constitutionality of ‘Laïcité’ in Geneva, in Albert, Richard (et al.) (eds.): 2022 Global Review of Constitutional Law, Austin – Trieste, EUT Università di Trieste, 2022.

Schmid, Evelyne: Optional but not qualified: Neutrality, the UN Charter and humanitarian objectives, International Review of the Red Cross – IRRC No. 927, 2025, https://international-review.icrc.org/articles/optional-but-not-qualified-neutrality-the-un-charter-and-humanitarian-objectives-927

Szabó Miklós: A jogdogmatika jogformáló szerepéről, MTA Law Working Papers, 2015/21.

Szajbély Katalin: Vallási jelképek viselése a munkahelyeken az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága gyakorlatában, Közjogi Szemle, XI. évf., 2018/2, 1–8.

Szilágyi Péter: A jog rétegeinek elmélete mint a jog strukturális elmélete – és mi következhet abból, in Tóth J. Zoltán (szerk.): A jog többrétegűsége, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Patrocinium Kiadó, 2020.

Teghze Gyula: Nemzetközi Jog, Debrecen, Városi Nyomda Debrecen, 1930.

Tóth J. Zoltán: A jog dinamikájáról, in Tóth J. Zoltán (szerk.): A jog többrétegűsége, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Patrocinium Kiadó, 2020.

Trócsányi László – Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az alkotmányjogba – Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei, Budapest, HVG-ORAC Lap és Könyvkiadó Kft., 2014.

Varga Csaba: A jogtudomány természete, in Bódig Mátyás – Ződi Zsolt: A jogtudomány helye, szerepe és haszna tudománymódszertani és tudományelméleti írások, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete – Opten Informatikai Kft, 2016, 77–85.

Villiger, Mark E.: Handbuch der schweizerischen Neutralität, Zürich, Schulthess Juristische Medien AG, 2023

Egyéb források

Bothe, Michael: Neutrality, Concept, and General Rules, Max Planck Encyclopedias of International Law, Oxford Public International Law, 2015, https://opil.ouplaw.com/display/
10.1093/law:epil/9780199231690/law-9780199231690-e349?print=pdf

First Annual Report of the Permanent Court of International Justice (1 January 1922 – 15 June 1925), Series E, No. 1, pp. 163–168, https://legal.un.org/PCIJsummaries/documents/english/
5_e.pdf

Legality of the Threat or Use of Nuclear Weapons, Reports of Judgements, Advisory Opinions and Orders, International Court of Justice, 1996 https://www.icj-cij.org/sites/default/files/
case-related/95/095-19960708-ADV-01-00-EN.pdf

Hivatkozások

  1. Lásd Pokol Béla: A jogdogmatika politikai meghatározottsága? Jogelméleti Szemle, 2004/3. ↑
  2. Léteznek ettől eltérő felfogások, a jog meghatározására szolgáló definíciók is, azonban a jelen tanulmány kereteit szétfeszítené az összes megközelítés felvázolása. Vö. Varga Csaba: A jogtudomány természete, in Bódig Mátyás – Ződi Zsolt: A jogtudomány helye, szerepe és haszna tudománymódszertani és tudományelméleti írások, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete – Opten Informatikai Kft, 2016, 80.Varga Csaba szerint a jog emberi életviszonyok szabályozása, amelyek a társadalom egészét magába foglalva alapvető érdekkonfliktusok végső rendezését látják el. Varga a jogtudomány tárgyának pusztán a jogot látja, ebbe a körbe nem tartozik bele a társadalmi magatartás, az akként tételezés, a hatósági döntéshozatal és kikényszerítés, vagy a kommentár, dogmatika. Szabó Miklós szerint ezzel szemben úgy látja, hogy nem nyilvánvaló az elmélet és a gyakorlat éles különállása, ellenkezőleg, a kettő között kölcsönös kapcsolat és közvetítettség áll fenn, a tudomány alakítója a gyakorlatnak, amelynek közvetítő közege a jogdogmatika. Vö. Szabó Miklós: A jogdogmatika jogformáló szerepéről, MTA Law Working Papers, 2015/21, 2. ↑
  3. Lásd Pokol: A jogdogmatika politikai meghatározottsága?; valamint Tóth J. Zoltán: A jog dinamikájáról, in Tóth J. Zoltán (szerk.): A jog többrétegűsége, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Patrocinium Kiadó, 2020, 129–150. ↑
  4. Pokol Béla: Jogelmélet – Társadalomtudományi trilógia II., Budapest, Századvég Kiadó, 2005, 13–15.; Pokol Béla: A jogrendszer duplázódása, in Tóth J. Zoltán (szerk.): A jog többrétegűsége, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Patrocinium Kiadó, 2020, 10–2. ↑
  5. A jelen tanulmány elemzése szempontjából a jog rétegeinek elmélete megfelelő alapot nyújt a semlegesség fogalmának különböző megjelenéseinek és annak hatásának elemzéséhez, néhány szerző az elmélettel kapcsolatban kifejtett kritikái ellenére, amelyek a tudományos vitáknak köszönhetően erősítik annak hivatkozását, idézettségét. Vö. Szilágyi Péter: A jog rétegeinek elmélete mint a jog strukturális elmélete – és mi következhet abból, in Tóth J. Zoltán (szerk.): A jog többrétegűsége, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar – Patrocinium Kiadó, 2020, 47–64.; Jakab András: A magyar jogrendszer alapelemei, Jogelméleti Szemle, 2003/1, 80–91.; valamint Jakab András: Válasz Pokol Béla kritikájára, Jogelméleti Szemle, 2003/1, 92–104. ↑
  6. Lásd Pokol: Jogelmélet – Társadalomtudományi trilógia II.; Pokol Béla: A jogrendszer duplázódása, 10–12. ↑
  7. Cservák Csaba: A jog rétegelméletének új megközelítése – különös tekintettel az alkotmánybíráskodás szempontjaira, Jogelméleti Szemle, 2020/2, 118–119. ↑
  8. Uo. 118–119. ↑
  9. Uo. 120–123. ↑
  10. Uo. 123. ↑
  11. Markus Beham – Melanie Fink – Ralph Janik: Völkerrecht Verstehen, Wien, Facultas Verlags- und Buchhandels AG facultas Universitätsverlag, 2019, 34. ↑
  12. Hasonlóan a 33/2012. (VII. 17.) AB határozatban is. ↑
  13. 24/2013. (X. 4.) AB határozat ↑
  14. 97/2009. (X. 16.) AB határozat ↑
  15. 351/B/2005. AB határozat ↑
  16. 218/B/2000. AB határozat ↑
  17. 244/B/1999. AB határozat ↑
  18. 521/B/2003 AB határozat ↑
  19. 18/1994. (III. 31.) AB határozat ↑
  20. 75/2008. (V. 29.) AB határozat ↑
  21. 3154/2018. (V. 11.) AB határozat ↑
  22. Mark E. Villiger: Handbuch der schweizerischen Neutralität, Zürich, Schulthess Juristische Medien AG, 2023, 14. ↑
  23. Lásd Cservák Csaba: A bírói függetlenség, különös tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára és a testületi szervekre, Kúriai Döntések – Bírósági Határozatok, LXXI. évf., 2023/9, 1726–1743. ↑
  24. Lásd Trócsányi László – Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az alkotmányjogba – Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei, Budapest, HVG-ORAC Lap és Könyvkiadó Kft., 2014, 8, 20, 33, 35, 102, 111, 113 és 119.; valamint Gárdos-Orosz Fruzsina – Halász Iván (szerk.): Bevezetés az alkotmányjogba – Alapfogalmak, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2019, 31, 68, 74, 78 és 241. ↑
  25. Lásd Ludwig K. Adamovich (et al.): Österreichisches Staatsrecht, Wien – New York, Springer, 2011, 99.; Tonio Borg – John Stanton (eds.): The Constitution of Malta at Sixty, Hamrun, Kite Group, 2024, 524.; valamint Johannes Reich: Switzerland – 2022 Review of Constitutional Law: Contested Permanent Neutrality and the Constitutionality of ‘Laïcité’ in Geneva, in Richard Albert (et al.) (eds.): 2022 Global Review of Constitutional Law, Austin – Trieste, EUT Università di Trieste, 2022, 13. ↑
  26. Villiger: Handbuch der schweizerischen Neutralität, 14. ↑
  27. Lásd Dudás Dóra Virág: Emberi jogi kézikönyv az EJEB gyakorlata alapján, Budapest, Wolters Kluwer, 2021, 386. ↑
  28. Kihirdetve: 1913. évi XLIII. törvény az első két nemzetközi békeértekezleten megállapitott több egyezmény és nyilatkozat beczikkelyezése tárgyában ↑
  29. Kihirdetve: 1989. évi 20. törvényerejű rendelet a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben 1949. augusztus 12-én kötött Egyezmények I. és II. kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről ↑
  30. Ebrahimian v. France, 64846/11 ↑
  31. Teghze Gyula: Nemzetközi Jog, Debrecen, Városi Nyomda Debrecen, 1930, 757. ↑
  32. Ferenczy Árpád: A semlegesség elmélete, Budapest, Franklin-Társulat, 1907, 100. ↑
  33. Hajdu Gyula: A semlegesség, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1958, 154. ↑
  34. Lásd Szajbély Katalin: Vallási jelképek viselése a munkahelyeken az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága gyakorlatában, Közjogi Szemle, XI. évf., 2018/2, 1–8. ↑
  35. Michael Bothe: Neutrality, Concept, and General Rules, Max Planck Encyclopedias of International Law, Oxford Public International Law, 2015, https://opil.ouplaw.com/display/10.1093/law:epil/9780199231690/law-9780199231690-e349?print=pdf, 24, [22] ↑
  36. Evelyne Schmid: Optional but not qualified: Neutrality, the UN Charter and humanitarian objectives, International Review of the Red Cross – IRRC No. 927, 2025, https://international-review.icrc.org/articles/optional-but-not-qualified-neutrality-the-un-charter-and-humanitarian-objectives-927 ↑
  37. Kovács Péter: Nemzetközi Közjog, Budapest, Osiris Kiadó, 2011, 590–594. ↑
  38. C. L. Lim – Ryan Martínez Mitchell: Neutral Rights and Collective Countermeasures for Erga Omnes Violations, International & Comparative Law Quarterly, Vol. 72, Issue 2 (2023), 368. ↑
  39. Az Állandó Nemzetközi Bíróság Wimbledon-gőzös ügyben 1923. augusztus 17-én hozott ítéletének összefoglalója az ENSZ oldalán:First Annual Report of the Permanent Court of International Justice (1 January 1922 – 15 June 1925), Series E, No. 1, pp. 163–168, https://legal.un.org/PCIJsummaries/documents/english/5_e.pdf ↑
  40. Az atomfegyverek használata vagy az azzal való fenyegetés jogszerűségének ügyében 1996. július 8-án adott tanácsadó vélemény: Legality of the Threat or Use of Nuclear Weapons, Reports of Judgements, Advisory Opinions and Orders, International Court of Justice, 1996 https://www.icj-cij.org/sites/default/files/case-related/95/095-19960708-ADV-01-00-EN.pdf ↑

 

Beküldve:

Ács Benedek: A nemzetközi sportjog rendszere

Bevezetés

A sport, mint globális társadalmi és kulturális jelenség, az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb mértékben vált a nemzetközi és nemzeti szabályozás fókuszpontjává. A sport világát ma már nem csupán a versenyek, események és rekreációs tevékenységek színes skálája jellemzi, hanem a hozzá kapcsolódó komplex jogi és intézményi struktúrák is. Ez a sokrétű szabályozási környezet olyan kihívásokat teremt, amelyek a nemzetközi, nemzetek feletti és nemzeti sportszabályozás összefonódásával, hatásmechanizmusaival és dogmatikai alapjaival kapcsolatban mélyebb vizsgálatot igényelnek. Jelen tanulmány célja, hogy betekintést nyújtson a nemzetközi sportszabályozás rétegzettségébe, dogmatikai alapvetéseibe, valamint annak nemzeti sportszabályozásra gyakorolt közvetlen és közvetett hatásába. Az elemzés kiindulópontja a nemzetközi sportjog és a globális sportjog fogalmi kereteinek feltárása, megalapozva a nemzetközi sportszabályozás szintjeinek és dogmatikai összefüggéseinek részletes tárgyalását hiszen a két terület tartalmi és funkcionális különbségei alapvetően meghatározzák a sportszabályozás dinamikáját. A szabályozás kérdése nemcsak jogi, hanem társadalmi, gazdasági és politikai dimenziókban is jelentőséggel bír, hiszen a sportipar globális növekedése és professzionalizációja elkerülhetetlenné teszi a nemzetközi szabályok és normák egységesítését. Az ehhez kapcsolódó jogi problémák és dilemmák, így például a nemzeti szabályozási autonómia kérdése, vagy a nemzetközi sportintézmények hatásköre új perspektívákat nyitnak a sportszabályozás elméleti és gyakorlati elemzésében.

1. Nemzetközi sportjog kontra globális sportjog

Vitát képez a jogtudósok között e két fogalom elhatárolása, sokan ugyanis összemosva ezt a határt lex sportivaként hivatkoznak a nemzeteken átnyúló sportra vonatkozó jogra. A különbségtételt elsőként Ken Foster tette meg, aki úgy fogalmazott, hogy meglátása szerint a nemzetközi jog elsősorban a nemzetállamok közötti kapcsolatokkal foglalkozik, amelyhez hozzátartoznak a sportban jelentős jogállamisági biztosítékok. Ezek közé sorolja a legtöbb nyugati demokrácia alkotmányos biztosítékait alátámasztó elveket, mint világos, egyértelmű szabályok, tisztességes meghallgatások a fegyelmi eljárásokban, önkényes vagy irracionális döntések elkerülése és pártatlan döntéshozatal. Ezek olyan általános jogi elvek, amelyek a nemzeti bíróságok sportjogi ügyekben hozott ítéleteikből levezethetők.[1] Foster a nemzetközi sportjogtól elkülönítve kezeli egyfajta külön kasztként a sport etikai alapelveire vonatkozó szabályokat, de véleményem szerint ezek az elvek hasonlóan a korábbiakhoz szintén nemzeteken és sportágakon átívelőek, alapelveinek érvényesítése, mint a dopping elleni küzdelem és a sportintegritás, elengedhetetlen bármely sporttal kapcsolatos dologról legyen szó, ezen felül szintén elmondható róluk, hogy több esetben is nemzetállamok közötti egyezmények biztosítják őket. A globális sportjog ezzel szemben a nemzetközi sportszövetségek által létrehozott normák, egy adott sportág versenyrendszerének működtetésére. Azokat az elveket írja le, amelyek a nemzetközi sportszövetségek szabályaiból és szabályzataiból, mint magánjogi szerződéses rendből erednek, ezek jellegzetesek és egyediek, kapcsolódnak az adott sportághoz és annak versenyrendszereihez. Nem állnak nemzeti bíróságok vagy állami szabályozások alatt, a nemzetközi sportszervezetek önállóan alkotják meg és hajtják végre szabályaikat, esetleges jogviták esetében pedig többségében a Nemzetközi Sportdöntőbíróság jár el. Foster szerint a globális sportjog olyan „immunrendszert” hoz létre, amelyet tiszteletben tartanak a nemzeti bíróságok. Ez a jog nem lokalizált, és nem igényel külön elismerést vagy érvényesítést a nemzeti jogrendszerek által, mivel természeténél fogva transznacionális. Ebből következik, hogy hatása sem elsősorban az államokat érinti, hanem inkább a nemzeteken belüli adott sportághoz tartozó civilszervezeteket.

1.1. A globális sportjoghoz tartozó szabályozások

A globális sportjog a nemzetközi jog és a sportspecifikus szabályozások találkozásából jön létre. Egy adott sportágnak, versenynek eltérő normái vannak azonban a s portágakon belül globális szintű egységességre van szükség. Ahogy korábban említettem alapvetően a Nemzetközi sportszövetségeket sorolhatjuk ide, így ide tartozik például a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (a továbbiakban: FIFA), vagy a szintén közismert Nemzetközi Atlétikai Szövetség (a továbbiakban IAAF). Ezeknek szervezeteknek a felépítése piramisjelleget követ, közvetlen alájuk tartoznak az országos sportági szakszövetségek, akik a tagság érdekében teljes mértékben alávetik magukat a nemzetközi szövetségek döntéseinek. Fontos hangsúlyozni továbbá, hogy nem csak egy adott versenyt érintenek a szabályozásuk, hanem sok szempontból meghatározzák a nemzeti szövetségek működését is. A piramis legalján pedig természetesen maguk a sportegyesületek versenyzők állnak, akik a szabályozási keretrendszer végső passzív alanyai.

Ezeknek a szabályoknak az állami igazgatási tevékenységre nincs közvetlenül hatásuk, Gunther Teubner úgy fogalmaz, hogy egy „állam nélküli jogrendről”[2] van itt szó, a szabályok transznacionális szerződésekből erednek, amelyek kötelező erejét az adott sportszervezetek és azok tagjai közötti megállapodások adják. A globális sportjog a nemzeti jogrendszerek beavatkozásától független, ami azt jelenti, hogy a sportszervezetek szabályai sok esetben mentesülnek az állami ellenőrzés alól. Számos kritika is felmerült ennek a rendszernek a jogi ellenőrizhetőségével kapcsolatban, a legeklatánsabb példa erre a FIFA-val kapcsolatos korrupciós ügy volt, amelynél az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma emelt vádat több tisztségviselővel szemben. Svájc, mint a FIFA székhelye, csak minimális felügyeletet gyakorolt a szervezet felett, mivel a FIFA tisztségviselői nem minősültek „közszolgálati személynek” a svájci jog szerint, így nagymértékben hiányzott az a jogi visszatartó erő, ami egy ekkora szervezet megfelelő ellenőrzéséhez szükséges. Az ügyet követően a svájci parlament jelentős szigorító szabályokat hozott ezzel kapcsolatban,[3] illetve a FIFA átalakította belső etikai és fegyelmi rendszerét, különálló vizsgálati és döntéshozói kamarákat hozva létre az Etikai Bizottságon belül.[4] Összességében tehát az mondható el, hogy a túlzott államtól való függetlenség és autonómia adott esetben rendkívül hátrányos jogbiztonsági szempontokat figyelembevéve, mivel ezen intézmények belső jogrendje nem képes hatékonyan kezelni a rendszerszintű visszaéléseket. Ziyue Zhou és Kwan Yuen Iu ezzel kapcsolatos tanulmányában a svájci szabályozás szigorítását leszámítva, a FIFA „közintézménnyé” minősítését jelölte meg megoldásként.[5] Véleményem szerint az első opció egyszerűbb és kézenfekvőbb volt, illetve az utóbbinál felmerül a precedens teremtés lehetősége, amely könnyen lehet, hogy teljesen átírná a globális sportjog államokhoz fűzött viszonyát.

1.2. A nemzetközi sportjog rendszere

A nemzetközi sportjog, ahogy az előző részekben is utaltam rá, a nemzetközi jog részhalmaza, amely az államok közötti kapcsolatokra és az általános nemzetközi jogi elvekre épül (pl. tisztességes eljárás, arányosság elve). Ezen felül fontos kiemelni, hogy a globális sportjoggal ellentétben ezek a szabályok alkalmazhatók nemzeti bíróságok által, így biztosítva a jogállamiság alapelveit a sportban. Ken Foster a sporttal kapcsolatos etikai szabályozásokat kiveszi ez alól a dogmatikai halmaz alól, arra hivatkozva, hogy ezek gyakran szubjektívek, kontextusfüggők, és inkább a civil szervezetek által kerül létrehozásra és alkalmazásra.[6] Fontos azonban különbséget tenni akkor, ha egy etikai normát nemzetközi egyezményben foglalnak keretbe, amelyet államok ratifikálnak. Ebben az esetben nemzetállamok közötti kapcsolatról beszélhetünk, mely esetben a szabályok a közjogba integrálódnak. Erre kiváló példa a United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization (a továbbiakban: UNESCO) doppingellenes egyezménye,[7] amely kötelező jogi keretet biztosít a doppingellenes szabályok végrehajtására, és mivel államok ratifikálták, részévé vált a nemzetközi jognak és így a nemzetközi sportjognak is.

2. Magyarország helyzete a nemzetközi sportjogi egyezmények tükrében

A sport globalizációja és nemzetközi szintű integrációja elengedhetetlenné tette olyan egyezmények és szabályozások megalkotását, amelyek biztosítják a tiszta verseny, a sportintegritás, a biztonság és a fenntarthatóság alapelveinek érvényesülését, amelyek az előbbi fejezetben levezetett gondolatmenet alapján abszolút része a nemzetközi sportjognak. Ezeknek az egyezményeknek és nemzetközi szervezeteknek a célja a fő sportspecifikus témák egységes szabályozásának beépítése a nemzeti sportszabályozásba, megteremtve így a jogbiztonságot és a jogegységességet. Utóbbi különösen fontos az események helyszínének folytonos változása miatt. Magyarország aktív részese ezen nemzetközi törekvéseknek, a fejezetben tárgyalt egyezmények közül egyet ratifikált, de mindet aláírta, vagy alkalmazta valamilyen módon. E fejezet célja tehát, hogy áttekintse kulcsfontosságú sportjogi egyezményeket és Magyarország helyzetét az egyes idetartozó nemzetközi szervekkel kapcsolatban, bemutatva ezek hazai alkalmazásának hatásait, hiányosságait.

2.1. Doppingellenes szabályozás

A doppingellenes szabályok alkalmazása segíti a tiszta verseny biztosítását, növeli a sportolók nemzetközi megítélését, és hozzájárul a fair play alapelveinek érvényesüléséhez. A doppingellenes szabályozás egységes nemzetközi keretét a World Anti-Doping Agency (a továbbiakban: WADA) által kidolgozott kódex és az UNESCO Nemeztközi Egyezménye a Doppingellenes tevékenységről. A két dokumentum jogi természete jelentősen eltér egymástól, ugyanis a WADA Kódex egy nemzetközi sportszabályzat, amelyet a WADA dolgozott ki, és azt a sportszervezetek önként alkalmazzák.[8] Az UNESCO Doppingellenes Egyezmény pedig egy nemzetközi közjogi szerződés, amelyet államok ratifikálnak, és amely kötelező érvényű jogi keretet biztosít a doppingellenes intézkedések végrehajtásához.[9] Mindkét dokumentum tehát az egységes doppingellenes szabályozás kialakítására jött létre, de míg az egyik az államokat kötelezi és közjogi természetű, addig a másik a sportszervezetekre vonatkozik és inkább magánjogi sportszabályzatnak mondható. Az UNESCO Egyezménynek nagy szerepe van azonban a WADA Kódex jogi hátterének biztosításában, ugyanis az egyezményt aláíró államok vállalják, hogy jogi és politikai eszközökkel támogatják a WADA által meghatározott szabályokat. A gyakorlatban tehát egyik sem hatékony a másik nélkül, ugyanis a WADA Kódex érvényesülése állami jogszabályalkotással történhet meg hatékonyan, amit az UNESCO Egyezmény hivatott biztosítani. Magyarország 2007-ben ratifikálta az UNESCO Doppingellenes Egyezményét, amely a sportbeli dopping elleni nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 99/2007. (V. 8.) Korm. rendelettel vált a magyar jogrendszer részévé. A hatékony jogérvényesítés érdekében létrehozásra került a Magyar Antidopping Csoport, amely a WADA Kódex által előírt szabályok végrehajtásáért felel.[10]

Összességében tehát ez a nemzetközi szerződés kiemelkedően fontos volt a sport ezen területének jogbiztonsági és jogegységesítési kérdéseinek megoldásához, hiszen az államok azok, akik a joghatóságuk alá tartozó sportszervezetekre vonatkozó doppingellenes szabályozásokat hatékonyan tudják érvényesíteni, így a közjogi oldal bevonása elengedhetetlen volt ezen a sportszabályozási területen is.

2.2. Sportintegritás (Macolin Egyezmény)

A sporteredmények manipulációja, különösen a fogadási csalások és a bundázás, az egyik legnagyobb kihívás a modern sportvilág számára. Az Európa Tanács válaszaként a sport tisztaságának védelmére 2014-ben elfogadta a Macolin Egyezményt (Council of Europe Convention on the Manipulation of Sports Competitions), amely nemzetközi keretet biztosít a sportintegritás megőrzésére. A főtitkár felszólított minden tagállamot a minél hamarabbi ratifikációra, de több ország esetében ez még nem történt meg, köztük Magyarország esetében sem. A Macolin Egyezmény alapvető célja, hogy megakadályozza, felderítse és szankcionálja a sporteredmények manipulációját. Az aláíró és ratifikáló államok számára kötelező érvényű intézkedéseket ír elő, amelyek a sport, az igazságszolgáltatás és a fogadási piacok területére egyaránt kiterjednek. A főbb rendelkezések között olyan előírásokat találhatunk, mint nemzeti platform létrehozása, amely koordinálja a sportintegritással kapcsolatos intézkedéseket, a szabályozott fogadási piacok kialakítása, amely magában foglalja azoknak a fogadástípusoknak a betiltását, amelyek különösen érzékenyek a manipulációra, vagy a nemzetközi együttműködést és annak keretében az információk megosztását.[11] A fogadástípusokkal kapcsolatban egyébként nincs konkrét felsorolás a dokumentumban az az Európa Tanács Sportintegritási Bizottságának ajánlásaiból következik,[12] amelyek a legveszélyeztetettebb területnek az élőfogadást és az úgy nevezet spot-fogadást tartják (egyedi eseményekre tett fogadások). Ezeket a kulcsfontosságú előírásokat vizsgálva látható, hogy egyrészt állami erőforrásokat igényelnek, mint a megfelelő szervezet létrehozása és működtetése, továbbá a szerencsejáték-szektort meglehetősen érzékenyen érintené, és a becsületes sportfogadókat is erősen befolyásolná. Magyarország 2016. novemberében aláírta az egyezményt, de ahogy említettem, a ratifikációra nem került még sor, de ettől függetlenül a hazai jogszabályok figyelembe veszik az egyezmény elveit. A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Sport tv.) hangsúlyozza a fair play elvének fontosság, továbbá a 2. § (4) bekezdésének ab) pontjában deklarálja, hogy „a versenyző köteles a verseny, mérkőzés eredményének tiltott eszközökkel, módszerekkel történő befolyásolásától, a fogadási csalástól tartózkodni”. Ezeken túl a szankcionálásban jelentős szerepet játszik a 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (a továbbiakban: Btk.), amely szabadságvesztéssel bünteti a bűncselekmény tiltott befolyásolását (349/A. §).

Gondolhatnánk azt, hogy a sportintegritás védelme meglévő jogszabályainkkal is megvalósul, meglátásom szerint azonban az egyezményben olyan plusz garanciák és intézmények vannak az esetek megelőzésére és felderítésére, amelyek átültetése kulcsfontosságú lenne a jövőre nézve.

2.3. Biztonság a sporteseményeken (Saint-Denis Egyezmény)

A sportesemények, különösen a nagyobb volumenű és nézőszámú futballmérkőzések egyre nagyobb biztonsági kihívást jelentenek a rendező államok számára. A tömegrendezvények zavartalan lebonyolítása, a nézők és sportolók védelme, valamint a rendőri, biztonsági és szolgáltatási elemek együttes érvényesítése egyre nagyobb figyelmet kap nemzetközi szinten is. Úgy gondolom, hogy a sport napjainkra kialakult globalizációjával nem is lehet kérdés milyen nagy szükség van egységes és hatékony szabályok kialakítására nemzetközi szinten is. Az Európa Tanács fogadott el korábban a témához kapcsolódó egyezményt, amely a sporteseményeken, különösen a labdarúgó mérkőzéseken megnyilvánuló nézői erőszakról és nem megfelelő viselkedésről szólt.[13] A European Convention on Spectator Violence and Misbehaviour at Sports Events (1985) fontos mérföldkő volt a nézői erőszak elleni nemzetközi fellépésben, különösen a labdarúgás terén. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben jelentős változások történtek a sportesemények szervezésében, a közbiztonsági kihívásokban és a szurkolói kultúrában, ami szükségessé tette az egyezmény továbbfejlesztését és korszerűsítését. Ennek eredményeképpen az Európa Tanács 2016-ban elfogadta a Convention on an Integrated Safety, Security and Service Approach at Football Matches and Other Sports Events (2016) elnevezésű egyezményt (a továbbiakban: Saint-Denis Egyezmény), amely a sportesemények biztonságának integrált szemléletű megközelítését tűzte ki célul. A dokumentum egyedülálló abban, hogy a biztonságot nem kizárólag rendészeti feladatként kezeli, hanem a szolgáltatási szempontokat és a nézői élmény javítását is beemeli a szabályozásba, így olyan rendelkezésekkel is találkozhatunk, ami például a jó látási feltételek biztosítását írja elő. Az egyezmény tehát integrált, három pilléres szemlélettel rendelkezik, amely a „safety, security, service” alapelveket egyesíti. Természetesen nagyrészében a biztonság megteremtése van előtérben a megfelelő szabályok, protokollok, illetve kommunikációs együttműködés kialakításával, de ahogy említettem, beépítésre került a szolgáltatásnyújtással kapcsolatos garanciarendszer is. Ez a holisztikus modell jobban illeszkedik napjaink elvárásaihoz és kihívásaihoz. Szintén különbség a két nemzetközi dokumentum között, hogy míg a korábbi 1985-ben elfogadott egyezmény legfőképpen elvi ajánlásokat tartalmazott, a Saint-Denis Egyezmény jogszabályi és szervezeti reformjavaslatokat fogalmaz meg. Magyarország az 1985-ös egyezményt a nézői erőszakról és a rendbontásról ratifikálta, a Saint-Denis Egyezményt azonban csak aláírta, de véleményem szerint erre hamarosan sor kerülhet, a dokumentum elveinek alkalmazása ugyanis nem áll ellentétben a magyar szabályozással, pusztán továbbfejleszti és kiegészíti azt, de ennek átültetése természetesen erőforrásokat igényel, és újabb kötelezettségeket jelent az állam számára sportesemények rendezése során.

Az egyezmény tehát klasszikus értelemben vett nemzetközi sportjognak tekinthető, amely szerint a ratifikáló államok kötelezik magukat egységes rendszerek és szabályok kialakítására a sporteseményekkel kapcsolatban, ezzel hatékonyan javítva a passzív sportolás élményét, mint kulturális terméket.

3. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet hatása a sport világára

A sport, mint globális iparág nem csupán szórakoztatási és kulturális funkciót tölt be, hanem komoly munkaadói szereppel is bír. Edzők, sportolók, technikai személyzet, adminisztratív dolgozók és pályakarbantartók tömege dolgozik a sport ökoszisztémájában. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (a továbbiakban: ILO) a munkajogi normák világszintű védelmét biztosítja, és egyre nagyobb szerepet játszik a nemzetközi sportjog fejlődésében is, különösen a sportmunkavállalók jogainak védelmében. Mivel a szervezet államok közötti kapcsolatokra épül, így sportot érintő kérdésekben klasszikus értelemben vett nemzetközi sportjogról beszélhetünk. Az ILO 1919-es alapítása óta a méltányos munka, a munkahelyi biztonság és a munkaügyi jogok védelme mellett kötelezte el magát. Az ILO nemzetközi egyezményeket alkot, iránymutatásokat tesz közzé, és tanácsot ad a tagállamoknak. Ezek az eszközök alkalmazhatók a sportmunkavállalók (pl. hivatásos sportolók, edzők) munkajogi helyzetének szabályozására is.[14] A témaspecifikus nemzetközi szervezet szabályai tehát bár nem kifejezetten a sporttal kapcsolatban jöttek létre, de azok számára is alapot szolgáltat. Ezt alátámasztja, hogy az ILO 2024 májusában kiadott egy technikai tájékoztatót Professional Athletes and Fundamental Principles and Rights at Work címmel, amely részletesen elemzi a hivatásos sportolók munka világában tapasztalható kockázatait, és bemutatja, hogyan alkalmazhatók az ILO alapvető munkaügyi elvei és jogai a sport területén. Szükséges tehát leszögezni, hogy a sportolók igenis munkavállalónak számítanak, akik adott esetben többletkihívásokkal is szembe kell nézzenek. A fent említett ILO által kiadott tájékoztató felhívja a figyelmet, hogy az atléták gyakran kiszolgáltatottak a klubjuknak, vagy a ligájuknak, sok esetben nem élhetnek a kollektív tárgyalás jogával, gyakoriak a diszkriminációs esetek, a női sportolók jövedelme sok esetben alacsonyabb, illetve rendkívül kiszolgáltatottak a fokozott sérülésveszély és így a rövid karrieridőszak miatt.[15] Az ILO, mint nemzetközi szervezet egyezményei, jegyzőkönyvei és ajánlásaival kapcsolatban az államok kormányainak bemutatási kötelezettsége van az illetékes hatóságok felé ratifikációs kötelezettségről azonban nem beszélhetünk.[16] Magyarország az ILO tagjaként számos egyezményt ratifikált, amelyek célja a munkavállalók jogainak védelme, beleértve a hivatásos sportolókat is. Ezek közül a sport terén különösen releváns lehet az egyenlő díjazásról szóló 100. számú egyezmény, amely előírja a férfi és női munkavállalók egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazását,[17] továbbá a foglalkoztatás és foglalkozás terén történő megkülönböztetés elleni 111. számú egyezmény, amely a diszkriminációt tiltja a foglalkoztatás területén.[18]

Az ILO tehát profi sportolásra, mint foglalkoztatási opcióra a korábbi közvetett hatás helyett napjainkban már igyekszik közvetlenül is befolyást gyakorolni és védelmet nyújtani. Ehhez azonban két dolog elengedhetetlen, az egyik, hogy a létrehozott egyezmények a tagállamok által ratifikálásra kerüljenek, a másik pedig, hogy azok alkalmazása a sport területén is megtörténjen a gyakorlatban.

4. Olimpiai Charta és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályai

Röviden szeretném tisztázni az olimpiai szervezet és szabályrendszer csoportosítását is jelen témával kapcsolatban, ugyanis a nemzetközi sporttal összefüggésben ez kardinális kérdés. Az Olimpiai Charta az olimpiai mozgalom alapvető szabályait és elveit foglalja össze egyfajta olimpiai vonatkozású alkotmányként. Nem minősül nemzetközi szerződésnek, karbantartásáért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (a továbbiakban: NOB) felelős. Az olimpiai szervezet és szabályrendszer a globális sportjog körébe sorolandó, ugyanis nem államok közötti kapcsolatokra alapszik, ugyanakkor a nemzeti olimpiai bizottságok, mint a Magyar Olimpiai Bizottság (a továbbiakban: MOB) is, sok esetben félállami-félcivil köztestületek, amelyet az állam hozott létre törvénnyel.[19] Így tehát azt mondhatjuk, hogy itt egy részben vegyes nemzetközi jogi rendszerről beszélhetünk, ahol az államok legfeljebb közvetetten érintkeznek a NOB-bal, mint nemzetközi szervezettel. A nemzeti olimpiai bizottságok szinte minden tevékenysége az Olimpiai Charta, mint nemzetközi dokumentum elveire épül, így az meghatározó az olimpiai sportágak sportszabályozásával kapcsolatban, elősegíti a fair play, az esélyegyenlőség és a sportolók védelmének érvényesülését, miközben rögzíti az autonómia megőrzésének fontosságát az államokkal szemben, ami rendkívül nehéz, különösen az állami finanszírozással érintett területeken.

Összegzés

Látható, hogy a lex sportiván belül a nemzetközi sportjog és a globális sportjog közötti határvonalak meghatározása kulcsfontosságú a sport szabályozásának megértéséhez. Míg a nemzetközi jog az állami együttműködésre és az etikai normák betartására összpontosít, addig a globális sportjog sportszakmai szabályokra és a sportszervezetek autonómiájára épül. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a nemzetközi sportjog és a globális sportjog közötti különbségek nem csupán elméleti jelentőséggel bírnak, hanem gyakorlati szempontból is meghatározóak, ahogy azt a FIFA botrány kapcsán is láthattuk. Mindkét rendszer sajátos szerepet játszik a sport szabályozásában, a nemzetközi sportjog globális normák kialakításával biztosítja az államok közötti együttműködést, és erős alapot ad a sport integritásának védelmére, míg a globális sportjog lehetővé teszi a sportszervezetek számára, hogy rugalmasan és gyorsan reagáljanak a sportáguk specifikus igényeire, például a versenynaptárak kezelésére vagy a szabályváltoztatásokra, a szabályozás átláthatóságának és elszámoltathatóságának további javítása azonban elengedhetetlen a sport jogbiztonságának megőrzése érdekében. A magyarországi példát figyelembevéve látható, hogy a nemzetközi sportjoghoz tartozó szervezet és egyezmények jelentős hatással vannak a nemzeti sportszabályozásra, segítve az olyan területek fejlődését, mint a doppingelleni küzdelem, a mérkőzések manipulálása, sportesemények biztonságával kapcsolatos szabályozás, vagy a profi sportolók munkajogi védelme. Fontos hangsúlyozni, hogy a globális sportjoggal ellentétben a nemzetközi sportjognál a tényleges érvényesítés állami szerepvállalással valósulhat meg, legyen szó akár a jogalkotásról, akár a jogérvényesítésről, amelynek anyagi és így sok esetben politikai vonzata is van. Sportszakmai szempontból azonban nem lehet kérdés, hogy szükség van nemzeteken túlmutató jogalkotásra egy ilyen nemzeteken átnyúló területén, történjen az államok bevonásával, vagy egyéb sportszervezetek együttműködésével.

Bibliográfia

Foster, Ken: Is There a Global Sports Law? in Siekmann, Robert C. R. – Soek, Janwillem (eds): Lex Sportiva: What is Sports Law? ASSER International Sports Law Series, Den Haag, T.M.C. Asser Press, 2012, 35–52.

Rixer Ádám – Téglási András: A sport igazgatása, in Lapsánszky András (szerk.): Közigazgatási jog Szakigazgatásaink elmélete és működése, Budapest, Wolters Kluwer, 2020.

Teubner, Gunther: Global Law Without a State, Andover, Dartmouth Publishing Company, 1997.

Egyéb források

7th Meeting of the Group of Copenhagen: Following Financial Flows to Combat Sports Manipulation, Council of Europe, 14 Nov, 2024, https://www.coe.int/en/web/sport/-/7th-meeting-of-the-group-of-copenhagen-following-financial-flows-to-combat-sports-manipulation

Az ILO Alapokmánya és a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia Ügyrendje, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, 2020, https://www.ilo.org/dyn/normlex/en/f?p=NORMLEXPUB:62:&p_lang=hu

European Convention on Spectator Violence and Misbehaviour at Sports Events and in Particular at Football Matches, ETS No. 120, Council of Europe, https://www.coe.int/en/web/conventions/full-list?module=treaty-detail&treatynum=120

FIFA Code of Ethics, Zurich, Fédération Internationale de Football Association, 2019. https://digitalhub.fifa.com/m/ec8cf89d4844efd/original/fmhdml5mjqynrljmmsut-pdf.pdf

ILO Declaration on Fundamental Principles and Rights at Work, International Labour Organization, https://www.ilo.org/about-ilo/mission-and-impact-ilo/ilo-declaration-fundamental-principles-and-rights-work

International Convention against Doping in Sport, UNESCO, https://en.unesco.org/themes/sport-and-anti-doping/convention

Nemzetközi Doppingellenes Szabályzat, Magyar Antidopping Csoport, 2021, https://www.antidopping.hu/editor_up/WADA_Code_2021_MAGYAR.pdf

Professional Athletes and Fundamental Principles and Rights at Work – ILO Technical Brief, International Labour Organization, 2024, https://doi.org/10.54394/UPJT5382

The Convention on the Manipulation of Sports Competitions (the Macolin Convention), Council of Europe, 2014. https://www.coe.int/en/web/sport/macolin

World Anti-Doping Code. WADA, 2021, https://www.wada-ama.org/en/what-we-do/world-anti-doping-code

Zhou Ziyue – Kwan Yuen Iu: Legal Regulation of International Sports Organization: A Case Study on FIFA Corruption, American Society of International Law International Organizations Works in Progress Workshop. Online Conference, SSRN, Feb 3, 2023, https://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=4347922

Hivatkozások

  1. Lásd Ken Foster: Is There a Global Sports Law? in Robert C. R. Siekmann – Janwillem Soek (eds): Lex Sportiva: What is Sports Law? ASSER International Sports Law Series, Den Haag, T.M.C. Asser Press, 2012, 35–52. ↑
  2. Lásd erről Gunther Teubner: Global Law Without a State, Andover, Dartmouth Publishing Company, 1997, 31–45, 179–214. ↑
  3. Swiss Federal Assembly. Federal Act on the Amendment of the Swiss Criminal Code and Other Federal Laws: Strengthening the Fight Against Corruption, 2015. 2. cikk (1) bekezdés b) pont ↑
  4. FIFA Code of Ethics, Zurich, Fédération Internationale de Football Association, 2019. https://digitalhub.fifa.com/m/ec8cf89d4844efd/original/fmhdml5mjqynrljmmsut-pdf.pdf (Letöltés: 2025. április 10.) ↑
  5. Zhou Ziyue – Kwan Yuen Iu: Legal Regulation of International Sports Organization: A Case Study on FIFA Corruption, American Society of International Law International Organizations Works in Progress Workshop. Online Conference, SSRN, Feb 3, 2023, https://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=4347922 (Letöltés: 2025. március 22.) ↑
  6. Ken Foster: Is There a Global Sports Law? 5–18. ↑
  7. International Convention against Doping in Sport, UNESCO, https://en.unesco.org/themes/sport-and-anti-doping/convention (Letöltés:2025. április 10.) ↑
  8. World Anti-Doping Code, WADA, 2021, https://www.wada-ama.org/en/what-we-do/world-anti-doping-code (Letöltés: 2025. április 11.) ↑
  9. International Convention against Doping in Sport ↑
  10. Nemzetközi Doppingellenes Szabályzat, Magyar Antidopping Csoport, 2021, https://www.antidopping.hu/editor_up/WADA_Code_2021_MAGYAR.pdf (Letöltés: 2025. március 22.) ↑
  11. The Convention on the Manipulation of Sports Competitions (the Macolin Convention), Council of Europe, 2014. https://www.coe.int/en/web/sport/macolin (Letöltés:2025. március 23.) ↑
  12. 7th Meeting of the Group of Copenhagen: Following Financial Flows to Combat Sports Manipulation, Council of Europe, 14 Nov, 2024, https://www.coe.int/en/web/sport/-/7th-meeting-of-the-group-of-copenhagen-following-financial-flows-to-combat-sports-manipulation (Letöltés: 2025. március 24.) ↑
  13. European Convention on Spectator Violence and Misbehaviour at Sports Events and in Particular at Football Matches, ETS No. 120, Council of Europe, https://www.coe.int/en/web/conventions/full-list?module=treaty-detail&treatynum=120 (Letöltés: 2025. március 24.) ↑
  14. ILO Declaration on Fundamental Principles and Rights at Work, International Labour Organization, https://www.ilo.org/about-ilo/mission-and-impact-ilo/ilo-declaration-fundamental-principles-and-rights-work (Letöltés: 2025. március 25.) ↑
  15. Professional Athletes and Fundamental Principles and Rights at Work – ILO Technical Brief, International Labour Organization, 2024, https://doi.org/10.54394/UPJT5382 (Letöltés: 2025. március 25.) ↑
  16. Az ILO Alapokmánya és a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia Ügyrendje, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, 2020, https://www.ilo.org/dyn/normlex/en/f?p=NORMLEXPUB:62:&p_lang=hu (Letöltés: 2025. március 24.), 19. cikk, (5)-(6) bekezdés ↑
  17. C100 – Equal Remuneration Convention, 1951 (No. 100) ↑
  18. C111 – Discrimination (Employment and Occupation) Convention, 1958 (No. 111) ↑
  19. Rixer Ádám – Téglási András: A sport igazgatása, in Lapsánszky András (szerk.): Közigazgatási jog Szakigazgatásaink elmélete és működése, Budapest, Wolters Kluwer, 2020, 932–954. ↑

 

Beküldve:

Tóth Boglárka: Az abortusz és különösen a 2022-ben bevezetett abortusz rendelet egyes alkotmányos kérdései

Bevezetés, jogszabályi háttér

Jelen tanulmányban a 2022-ben bevezetett 29/2022. (IX. 12.) BM rendelet (köznévben szívhangrendeletként emlegetett) a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításának hatásait, társadalmi megítélését és legfőképpen alkotmányossági kérdéseit fogom vizsgálni. Tanulmányomban kitérek a magyar abortusz szabályozásának történetére, vizsgálom ezek hatását a magyar lakosságra – ezen belül is kifejezetten a nőkre. Kitérek a szívhang-rendelettel kapcsolatos alkotmányos aggályokra, társadalmi vitákra, valamint elemzem a nemzetközi abortusz törvényeket, az esetleges kapcsolódási pontok figyelembevételével együtt. A 2022-ben bevezetett rendelet kapcsán felmerülhet a szükségességi-arányossági teszt, az (egészségügyi) önrendelkezési jog és az állam magzatvédelmi kötelezettségének szembenállása. Ezzel vizsgálható két alapjog ütközése, a diszkrimináció kérdése, illetve a társadalmi egyeztetés teljes hiánya a bevezetett rendelettel kapcsolatban. Véleményem szerint ez egy nagyon fontos kérdéskör, hiszen egy 21. századi demokráciában,[1] egy országban, amely az Európai Unió része elkerülhetetlen az alkotmányos eljárás és döntéshozás,[2] illetve a jogállamiság figyelembevétele, hiszen ezek olyan kritériumok, amik nélkül a magyar nép súlyos alapjogi hátrányokat szenvedne és a társadalomban az egyenlőség biztosításához fűződő alkotmányos érdek is súlyosan sérülne.[3] Nem utolsó sorban a kérdés rengeteg nőt érint az abortuszszabályozás, éppen ezért rendkívül meghatározó, hogy milyen módon történik a szabályozása. Különösen fontos ez a terület azért is, mert ez jelentősen befolyásolja az emberi méltósághoz való jogot[4], a nők autonómiáját, az állam szerepét és a magzat jogait. Egy kiegyensúlyozott szabályozás célja, hogy ezen érdekeket arányosan képviselje, figyelembe véve a társadalom egészére gyakorolt hatást.

A szívhangrendelet

Az úgynevezett szívhangrendelet [29/2022. (IX. 12.) BM rendelet], egy 2022. szeptember 15-én hatályba lépett és Magyar Közlönyben közzétett rendelet, amely a magzati szívhang meghallgatásához, illetve a magzatról készült fénykép/felvétel megtekintéséhez köti az állapotos nők terhesség megszakítását. Ez a rendelet kimondja, hogy egy szakorvos az állapotos nővel köteles ismertetni a magzat szívhangját, „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt”[5] az abortusz végrehajtása előtti folyamat részeként, illetőleg az ismertetés megtételéről az orvosnak kötelessége nyilatkozni. Maga az említett procedúra alapvetően azt a célt szolgálja, hogy a nőben empátiát keltsen, ezáltal átgondoltabb és megfontoltabb döntést tudjon hozni minden körülmény figyelembevételével. Ezzel a rendelettel a terhesség megszakítások számának visszaszorítása lenne a fő szempont.

Az Alaptörvény „Szabadság és felelősség” részének II. cikke kimondja, hogy a fogantatás pillanatától kezdve a magzati életet megilleti a védelem.[6] Azonban az Alaptörvény, illetve az 1992. évi LXXIX. törvény, amely a magzati élet védelméről szól azt is tartalmazza és hangsúlyozza, hogy az állapotos nőt hasonló védelem, illetőleg támogatás illeti meg, mint a magzatot.

Az abortusz kérdése minden korban megosztó téma volt, így ez a rendelet is rengeteg emberben kettős érzést keltett, és az ellentétes ideológiát valló személyek között is nézeteltérést eredményezett. Habár az abortuszt nem korlátozta jobban a jogalkotó, mégis egy plusz lépést iktatott be a folyamat menetébe, ezzel némiképp bonyolítva azt. Több jogász vizsgálta a meghozott normát, emellett számos tüntetés és demonstráció is szerveződött a törvény módosítását követően ezt kifogásolók által szervezve, melyekről később fogok részletesebben írni.

Abortusz kérdéskörével foglalkozó irányzatok

Ebben a részben az abortusz témájához kapcsolódó nézeteket fogom felsorolni, amelyek lényegesek lehetnek egy ilyen törvény/rendelet meghozatalában, illetve azt megelőző mérlegelésben és vitában. Érdemes megemlíteni, hogy különböző jogalkotók, az Alaptörvényt eltérően értelmezhetik, saját terhességmegszakításhoz kapcsolódó meggyőződéseik alapján. Ez különösen igaz arra a kérdésre, hogy mikortól tekinthető a magzat önálló jogalanynak, vagyis mikortól számít élő embernek.

Az abortuszt témáját tekintve elsősorban két jól elhatárolható irányzatot vizsgálhatunk.[7] Az első a „pro-choice” kategória. A „pro-choice” véleményt támogatók köre az anya önrendelkezési jogát és döntési lehetőségét előtérbe helyezők. Ezen gondolatot osztó társadalmi csoportok szerint a nő terhessége kizárólag rá tartozik, neki van joga eldönteni mi történik a testével, mi lesz a születendő gyermek sorsa. Egy újabb aspektus, hogy a gazdaságilag és társadalmilag alsóbb osztályba tartozó családok között, akik az abortusz díját nem engedhetik meg maguknak, illetve a folyamatban, ami övezi nem kívánnak részt venni, rengeteg esetben előfordul, hogy a megszületett csecsemőt a kórházban hagyják, vagy egyszerűen kidobják a kukába. Az is előfordulhat, hogy humánusabb megoldásként szimplán az örökbeadást választják.

Jobbágyi Gábor könyvében ír róla, hogy egyes gondolatok szerint a „pro-choice” „mozgalom” elsősorban a 20-21. században előtörő liberalizálódásnak köszönhető, mely segítségével a szellemi javak – mint az élet – vesztettek fontosságukból, helyette pedig a materiális javak, mint a pénz, vagy egyéb kézzel fogható értékek kerültek előtérbe. Ennek köszönhető az abortusz legalizálása, az enyhítésre és normalizálásra való törekvés.

A másik csoport a „pro-life”. Többségében ők érvelnek a szívhangrendelet bevezetésének indokoltsága mellett, a magzati élet védelme miatt. Véleményük szerint mivel az élet a fogantatás pillanatában kezdődik, ebből következtetve az abortusz gyilkosság. A magzati szívhang meghallgatását követően, a nőben megindulhatnak az anyai ösztönök, hiszen a folyamat során rádöbbenhet arra, hogy benne egy élet növekszik és ezt nem szeretné eldobni. A művi terhességmegszakítás után sok nő megbánhatja döntését, hogy nem adott esélyt leendő gyermekének a megszületésre, saját magának az anyaság szépségeinek megélésére. Az abortusz következményei között lehet depresszió, szorongás, elszigeteltség érzése.[8] Papok vagy szakértő szférában dolgozó segítők véleménye szerint, néha elég csupán az érzelmi támogatás vagy az anyasággal kapcsolatos kételyek és félelmek eloszlatása, hogy valaki az anyaság mellett döntsön, amikor a művi vetélést fontolja.[9]

Abortusz szabályozás történeti áttekintése[10]

A szabályozás történeti áttekintése során érdemes kiemelni a korábbi törvények kapcsolódási pontjait a napjainkban élő rendelkezésekkel. A terhességmegszakításra vonatkozó jogalkotás minden korban egy nehéz terület volt, a jogalkotónak sosem volt könnyű dolga arányos és minden emberi jogra és gazdasági érdekre tekintettel lévő normák alkalmazásában, meghozatalában.

Az ókori görög civilizációkban, főleg Mezopotámiaban és Egyiptomban nem volt szigorú szabályozás az abortuszra vonatkozóan. Legtöbbször gyógynövényeket, különféle ételeket, koplalást, illetve alternatív eljárásokat alkalmaztak a terhességmegszakítás sikeres eredményének elérése érdekében. Ebben az időben az abortuszt nem tekintették bűnnek vagy gyilkosságnak, nem is volt kezdetekben különös törvény vagy társadalmilag elfogadott norma ezzel kapcsolatban.

Az ókori Görögország neves filozófusai, mint Hippokratész is fontosnak tartották, hogy orvos végezze el a beavatkozást, bár Hippokratész kifejezetten ellenezte a magzatelhajtást. A „hippokratészi eskü” alapján, egy orvos nem végezhette el a terhesség megszakítását a várandós nőn. „Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.”[11] Az orvosok mai esküje is ezen az ókori görög fogadalmon alapul, azonban az évek során az eskü szövege sokat változott, többek között a hivatkozott részt sem tartalmazza már. Némely filozófus viszont, például Platón vagy Arisztotelész bizonyos körülmények között szintén elfogadta az abortuszt. A filozófusok ellentétes nézetei kihatással voltak a társadalomra is, ami gyakran egyet nem értést, vitát szült. Ebben a korban a gyermekek számát többször kellett szabályozni a gazdasági vagy társadalmi korlátok miatt, illetve a gyermek gyengeségének látszata esetén a már világra jött csecsemő életének elvétele is előfordulhatott.

Az ókori keleten Hammurabi törvényei alapján (209–214) több esetben pénzbírsággal sújtották, ha egy férfi hibájából, egy nő kihordandó gyermeke meghalt. Emellett, ha a nő elhunyt, megszületett lányát is meg kellett ölni. Hammurabi törvényeiben az alábbi formában jelenik meg a magzati élet, illetve az anya védelme. 209. §. „Ha valaki másnak a feleségét megüti s azt, a mi szivében volt vele elvetélteti: azért, ami szivében volt, X sekel ezüstöt fizet.”[12]

Az idézett jogszabály-részletből azt a következtetést lehet levonni, hogy ebben a korszakban nemcsak az orvosi úton történő terhesség megszakítást büntették, hanem a nem szándékos „véletlen” történő vetélést is.

A magzati élet védelme az Ószövetségben is fontos jelentőséggel bírt, amely többek között a szemet szemért fogat fogért elvben is megnyilvánult. Ezen elv alapján, amennyiben egy férfi hibájából koraszülötten született meg egy gyermek, büntetést szabtak ki a férfira. Azonban hogyha a gyermek meghalt, a halálát okozó személynek is az életével kellett fizetni hibájáért.

Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért. Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért. (2Móz 21)

A középkorban a kereszténység elterjedésével egyre nagyobb szerepet kapott a magzati élet védelme. Ebben az időszakban kezdett lényeges aspektussá válni a terhesség időtartama és a magzati fejlődés szakaszai az abortusz végrehajtása előtt. A társadalmi szembenállások nagy teológiai kérdése a középkorban az abortusz témájával kapcsolatban a test és lélek fogantatásának ideje volt. Utóbbi azért is maradhatott a mai napig vitás kérdés, mert biológiailag a lélek és test kialakulásának ideje nem vizsgálható. Ezek a középkorban született gondolatok alapozzák meg azt, hogy csak a terhesség bizonyos hetéig lehessen a művi abortuszt végrehajtani, ami tulajdonképpen a mai szabályozás alapja.

Néhány gondolkodó szerint a fogantatás pillanatában, ahogy a test, a lélek is kialakul, ezáltal a magzat egy teljes értékű embernek számít, ebből következtetve megölése gyilkosság. Ronald Reagan amerikai elnök például 1984-ben kijelentette, hogy „a magzat hosszú és borzalmas fájdalmat él át az abortusz során”, amelyből következtethető, hogy ő is a fogantatás pillanatától számolja a magzati élet kezdetét. Ez az állítás biológiailag semmilyen kutatással vagy vizsgálattal nem bizonyítható, hiszen születés után nem tud a gyermek nyilatkozni róla, hogy mit érezhetett magzat korában, illetve nem léteznek olyan tesztek sem, amelyek ebben a korai fázisban az érzéseket vagy lehetséges gondolatokat a működő életfunkciókon kívül (pl. kialakult szervek) bizonyítani tudnák.

Jobbágyi Gábor az élet joga című könyvében azt vizsgálja, hogyan lehet az élet kezdetét különböző módokon megítélni. Vannak olyanok, akik szerint először a test, és később a szellem alakul ki. Azonban vitatott, hogy a terhesség hányadik hetétől történik ez meg. Néhány filozófus szerint a fogantatástól számított 14. napon kezdődik a magzati élet, hiszen ekkor ágyazódik be a megtermékenyített petesejt a méhfalba, a méhlepény is ettől az időszaktól kezd kialakulni, amely kulcsfontosságú a terhességben. Ide kapcsolódik néhány fogamzásgátló szer működése, amely ezt a beágyazódási folyamatot gátolja meg, hogy a magzat fejlődése ne tudjon megkezdődni. A magzati élet kezdetét néhány gondolkodó a 3. hónapot követő időszakhoz köti. Ennek oka, hogy ekkor fejlődik ki a magzat agya, ekkor kezdenek kialakulni a fontos, életfunkciókat mutató és ebben elengedhetetlen szerepet betöltő szervei. Végső soron az utolsó nézet alapja, hogy az emberi élet kezdete maga a születés. Ez a leginkább kézzel fogható állapot, a jogképesség innentől kezdve vitathatatlan.[13]

Nemzetközi kitekintés

A 18. században szinte minden országban szigorú normákkal szabályozták az abortuszt, amely csak a 2000-es évek közeledtével és a társadalom liberalizálódásával enyhült. Ezek a rendelkezések több esetben hozzájárulhattak, illetve alapjaiul szolgálhattak a mai, 21. században hatályos terhesség megszakításra vonatkozó jogszabályok létrejöttéhez.

Egy Angliában 1861-ben hatályba lépett törvény[14] szerint például, büntetni kell akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel is azt a személyt, aki a magzat elhajtását szándékosan követi el, legyen szó bármilyen otthoni módszerről, vagy korábban gyakran alkalmazott praktikáról (például gyógynövények, vagy egyéb eszközök hüvelybe való felhelyezése) melyek természetesen nem a művi abortusz kategóriájába esnek.

Romániában 1966-ban (más források szerint 1970-ben) a Ceaușescu korszakban léptették jogerőre a Decret 770 rendeletet,[15] amely az abortuszt némely fogamzásgátló eszközzel egyidőben tiltotta be. Ceaușescu fő szándéka az országban élő emberek számának megnövelése volt. Ebben játszott fontos szerepet az abortusz korlátozásának szigorítása, ezáltal a társadalom gyermekvállalásra ösztönzése. Ilyen intézkedés volt például, hogy csak a 4. gyermek után volt engedélyezett a művi terhesség megszakítás, hiszen ez volt a teljesítendő terv. A művi abortusz elvégzése csak megadott esetekben volt lehetséges, melyre a törvény szövege is kitér. A törvény alapján a terhesség kizárólag azon esetekben volt megszakítható, amennyiben az a nő életét veszélyeztette volna; a gyermek egyik szülője súlyos örökletes betegségben szenvedett; nagy eséllyel fejlődési rendellenességgel született volna meg a gyermek, a terhes nő testi szellemi vagy érzékszervi fogyatékossággal rendelkezett, 45 évnél idősebb volt, vagy már 4 gyermeket szült és ő gondoskodik róluk; illetve amennyiben a terhesség nemi erőszak eredménye volt.

A Decret 770 azt is kimondja, hogy az abortusz még ezen indokolt esetekben is csak a terhesség tizenkettedik hetéig végezhető el. Habár ez alól előfordulhatott néhány kivételes eset, például amikor a nő életét veszélyeztette volna a terhesség. Ebben az esetben a terhesség megszakítás a várandósság 6. hónapjáig volt elvégezhető. Az időbeli meghatározásban hasonlóságot fedezhetünk fel a ma Magyarországon hatályos abortuszszabályozással, mely szintén időben határozza meg a művi terhességmegszakítás határait.

A Decret 770 következményeképpen felmerülő egészségügyi problémák miatt a korban megnövekedett az illegális abortuszok száma. A kétségbeesett nők szinte bárkihez elmentek a segítség reményében, annak érdekében, hogy ne kelljen még egy gyermeket szülniük. Ezen illegális megoldások miatt a korban több ezer nő életét vesztette. Végül 1990-ben a jogalkotó hatályon kívül helyezte a rendeletet. Ezen norma hatásai között említhető még a társadalomba ivódott félelem a terhességtől. Rengeteg nő számára az abortusz kriminalizálása miatt mindennapi aggódás tárgyává vált a teherbe esés, illetve ennek megakadályozása.

A magyar szabályozás története[16]

A 19. században, illetve a 20. század elején Magyarországon az abortusz teljeskörűen tiltva volt. A Rákosi korszak alatt az 1878. évi V. törvény (Csemegi-kódex) 285. §-a alapján a magzatelhajtást kívánó anya az ezt végrehajtó személlyel együtt öt évig terjedő börtönbüntetésre volt ítélendő. Ezen kívül a Csemegi kódex a házasságon kívüli terhességet is büntette. Ez a rendelkezés 1956-ig volt hatályos. 1945. február 14-én a Budapesti Nemzeti Bizottság egy alkalommal kivételt tett ezen szabályozások alkalmazása alól, ekkor így rendelkezett: „azt a megfelelő engedélyek után az orvos – kizárólag egészségügyi intézetben és a magyar születésszabályozási gyakorlatban most először ingyenesen – elvégezheti” – írja Pető Andrea Budapest ostroma 1944–1945-ben – női szemmel című cikkében.[17] Ezen enyhítés oka a szovjet katonák által szexuális erőszak áldozatául esett nők voltak. A forrás alapján hivatalosan az említett rendelkezés nem került kihirdetésre, kizárólag utasítás formájában adták az érintett személyes tudtára.

A világháború végét követően Magyarországon a születések száma nem növekedett, amelynek köszönhetően az ország elmaradt a Szovjetunióban elvárt követelésektől, ahol egy 1936-ban hozott abortuszrendelet következtében kívánták az életszínvonalat a születések számával együtt megnövelni.[18]

1951-ben az anyaság és gyermekvállalás ösztönzése céljából a Magyar Népköztársaság létrehozta az „Anyasági Érdemrend és Érdemérem” elnevezésű kitüntetést. Ezt azok a nők kaphatták, akik legalább hat gyermeket szültek, ezzel „hasznos tagjává válva a társadalomnak”, gyarapítva a népesség számát.

A Minisztertanács 1953. február 8-án-Ratkó Annával, az első női egészségügyi miniszterrel-újabb szabályozást hozott. Ez volt az 1954-től 1956-ig hatályban lévő úgynevezett „Ratkó-rendelet”, az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről szóló 1004/1953. (II. 8.) számú határozat. Ezen határozat alapján a nép közös ügyének nevezi a jogalkotó a családot, az anyaságot, illetve a gyermekek fokozott védelmét. Ezzel az abortusz szabályozás egy új szintre lépett, hiszen az erős tiltást túlmenően, kifejezetten a társadalomra károsnak, a gazdasági érdekeket hátráltatónak tartja a magzatelhajtást. A határozat VI. Fejezetében („Küzdelem a magzatelhajtás ellen”) megjelenik a gyermektelenek adójának bevezetése is, a (dolgozó, illetve állapotos) anyák számos kedvezményével együtt.

A Ratkó-korszakban, illetve azt követően erősen fellépő terhességmegszakítás ellen indított hadjáratban egy kis fellélegzést hozhatott a magyar nőknek az 1956-ban bevezetett 1047/1956. (VI. 3.) számú minisztertanácsi határozat. Ez alapján a művi abortusz végrehajtásához szükséges egészségügyi, illetve szociális indokok mellé felvettek egy harmadikat is, amely a „megszakításhoz mindenáron való ragaszkodás” volt (Egészségügyi Közlöny, 1956. Kormányhatározatok, 268). Ez hatalmas előrelépést jelentett, hiszen ily formában az abortusz legalizálásával megszűnhetett a nők mindennapi félelme a terhességtől, illetve az anyaságtól egy nem kívánt magzat megfoganása esetén, hiszen nem volt kényszer, hogy azt a gyermeket a nő, illetve párja akarata nélkül is, a kormány utasítására világra kell hozni. A KSH adatai alapján[19] ebben az időszakban jelentősen megugrott a művi terhességmegszakítások száma, több tíz évig több abortuszt hajtottak végre, mint ahány gyermek világra jött, ami rendkívül jól mutatja a társadalmi igényt erre a beavatkozásra.

A terhességmegszakítás iránti kérelem elbírálásáról szóló 4/1973. (XII. 1.) EüM rendelet 5. és 6. §-a az úgynevezett „abortuszbizottságok” felállítását rendeli el, melynek hatására az 1970-es évektől az abortuszok száma visszaszorult, és az élve születések aránya is emelkedett.

Ezt követően a 90-es években szintén nagyobb változást hozott a 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, amely a korábbi szabályozást alkotmányellenesnek mondja ki.[20] Emellett rendelkezik egy új, alkotmányos szempontból megfelelő abortuszszabályozás bevezetéséről is. Ennek hatására került bevezetésre az 1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről, amely a mai napig hatályos.[21]

Magyar hatályos szabályozás

A magyar szabályozás – több külföldi országhoz hasonlóan – a magzat fejlettségének stádiumaihoz köti az abortusz engedélyezését. Hazánkban az alábbi esetekben kérelmezhető az abortusz: erőszak esetén, amennyiben a gyermek súlyos fogyatékossággal születne meg, az anya egészségét veszélyeztető szituációkban vagy súlyos válsághelyzetre hivatkozva. Ez az utóbbi – a súlyos válsághelyzetre hivatkozás – a leggyakoribb Magyarországon, hiszen ez nem igényel további bizonyítást, csupán a nő gyámhivatal előtt tett nyilatkozatát.

Az egészségügyi okot két szakorvos egybehangzó nyilatkozatával köteles a várandós nő igazolni. Hogyha magzatnál fennálló egészségügyi okokra hivatkozik valaki, azt genetikai tanácsadó, vagy egy szakmailag illetékes országos intézet által kijelölt kórház szülészeti nőgyógyászati osztálya közül szintén két szakorvos egybehangzó véleményéről kiállított dokumentum tudja indokolni. Ha erőszak, azaz bűncselekmény eredménye a terhesség, rendőrségi nyomozók vizsgálják ennek valóságtartalmát.

Itthon az említett indokok bármelyikének fennállása esetén is maximum a terhesség tizenkettedik hetéig indítható meg az abortusz folyamata. Ebben az esetben az anya önrendelkezési joga kerül előtérbe. A terhesség tizenkettedik hete után a magzati élet védelméhez fűződő intézményvédelmi kötelezettség válik lényegesebb szemponttá. Ennélfogva az abortusz ezután már csak különösen indokolt esetekben végezhető el. Például, ha a terhesség az édesanya életét veszélyezteti, vagy a magzat genetikai okok vagy egyéb környezeti behatások okán károsodott a várandósság ideje alatt. Az abortusz a terhesség tizennyolcadik hetéig végezhető el, amennyiben a terhes nő 18 év alatti, tehát korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen, önhibáján kívül eső egészségi ok, vagy orvosi hiba miatt nem derült fény korábban a terhességre, és emiatt lépte át a tizenkettedik hetet.

Az abortusz folyamatának első lépését a családvédelmi szolgálatnál kell megindítani, ahol egy konzultáción kell részt vennie a várandós nőnek. Ezt egy rövid gondolkodási idő követi (általában 3 nap), aminek leteltével egy újabb tanácsadáson kell az anyának részt vennie, ahol már a terhességet orvosi papírokkal kell igazolni. A folyamat ezen pontjába történt beavatkozás a 2022-ben hatályba lépett szívhangrendelettel. Miután a nőt az orvos megvizsgálta és megállapította a terhesség tényét, nem elég az erről nyilatkozó okiratot bemutatni (mint korábban) hanem az állapotos nőnek a magzat életfunkciókra utaló jelét is meg kell tekintenie, tudomásul véve ezzel a tényt, miszerint benne egy életjeleket mutató entitás növekszik. A törvény szövegéből következtetni lehet arra, hogy a magzati életfunkciókra utaló jel bemutatása nem csak a szívhang meghallgatásával érhető el, hanem ugyanúgy az ultrahang felvétel megtekintéséből is. Ez alapján, ha valaki megtagadja magzata szívhangjának meghallgatását, az ultrahang felvételt is megnézheti a gyermekről. Ha még ezek után is fenntartja az igényét a terhes nő az abortusz végrehajtására, 8 napos határidőn belül elkezdődik az időpont egyeztetése a műtétre.

Magyarországon csak a műtéttel végrehajtott – úgynevezett művi – abortusz érhető el. Néhány külföldi országban az abortusztabletta is engedélyezett, amely egy sokkal humánusabb módszer terhesség megszakításra, hiszen nem igényel műtéti beavatkozást. Magyarországon előfordultak demonstrációk, illetve törvényjavaslatok az abortusztabletta bevezetése melletti érvelés részeként, azonban az országgyűlés a mai napig nem fogadta el.[22]

Alkotmányos aggályok

Az alkotmányos kérdések egyik legfőbb pontja az abortusz témájával kapcsolatban összefügg a dilemmával, hogy mikortól tekintjük a magzatot jogképes embernek, amelyet a magyar alkotmány a XV. cikkében nevesít. Biológiailag életnek nevezzük azt az időtartamot, amely a fogantatástól a halál bekövetkeztéig tart. A jogalkotók viszont a mai napig nem jutottak konszenzusra, illetve az alkotmányból sem következtethető, hogy a magzatot embernek lehet-e tekinteni, ennél fogva jogalanyisággal rendelkezik-e születése előtt. Ez egyértelműnek tűnhet, hiszen a zigóta ekkor még az anya testének részét képezi, más szempontból nézve viszont önálló szervekkel, „önálló szívműködéssel, keringési és idegrendszerrel és individuális jegyekkel.” rendelkezik.[23]

Alapjogok ütközése

Az Alaptörvény II. cikkében jelenik meg a magzati élet védelme. Ez, illetve az 1992. évi LXXIX. (magzatvédelmi) törvény szabályozza a fentebb is említett abortuszt engedélyező körülményeket Magyarországon. Az abortusz legalizálásával kapcsolatban azonban nem az élethez való jog vizsgálandó, hanem az állam magzatvédelmi kötelezettsége, amely szemben áll a nő önrendelkezési jogával ebben a helyzetben.

Szükségességi-arányossági teszt

Fontosnak tartom megemlíteni a szükségességi-arányossági tesztet is, melynek lényege, hogy egy alapjog – akár részleges – korlátozása esetén kizárólag az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértékben, ezen céllal arányosan történjen a korlátozás a lehetséges legenyhébb mértékben.

A 2022-ben hozott rendelet módosítás kapcsán, melyben az abortusz folyamatába egy plusz lépést iktattak, felmerülhet a kérdés, hogy az elérni kívánt céllal arányos-e a magzati életfunkciókra utaló jel megtekintése, azaz a „korlátozás”. Itt a cél egyértelműen egy megfontoltabb döntéshozatal a magzat orvosi úton történő eltávolítása esetében, azonban ez további megterheléseket okozhat az állapotos nőnek. Ebből következtetve lehet dilemma, hogy a nők önrendelkezési jogát milyen mértékben sérti a jogalkotó ezen rendelettel, illetve, hogy a magzatvédelem megköveteli-e ezt a plusz lépést.

Diszkrimináció tilalma

A magyar Alaptörvény XV. cikkében megjelenik a diszkrimináció tilalma. „(2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja. (3) A nők és a férfiak egyenjogúak.” Ennek értelmében a 2022-es abortuszrendelet nem csak a nőkre hárít több terhet, de közvetetten kifejezetten a gazdaságilag, illetve társadalmilag alacsonyabb osztályba tartozó nőkre, hiszen az abortusz folyamata rengeteg időt és pénzt vehet igénybe, amivel az említett személyek helyzete tovább nehezedhet, így ez szintén egy alkotmányos aggályként merülhet fel.

Társadalmi egyeztetés hiánya

Számos kérdést felvethet a 2022-es abortuszrendelet kapcsán a társadalmi egyeztetés hiánya, ugyanis a jogalkotók oldaláról semmiféle népszavazáskezdeményezés, vagy népigényfelmérés nem történt a téma kapcsán, ami bár nem kötelező lépés, egy demokratikus államban fontosnak tartott.[24]

Társadalmi hatások

Az abortusz szabályozásának kérdésköre mindig megosztó volt, mely egyet nem értést minden további szabályozás újra és újra előhoz. A 2022-ben bevezetett szívhangrendeletet követően ezek a szembenállások szintén kiélesedtek, több demonstráció, illetve ellendemonstráció szerveződött a téma kapcsán.

Szellemi megterhelés

Az újabb abortuszszabályozás bevezetését ellenzők köre főként azzal érvel, hogy egy nőnek az abortuszhoz vezető úton és az ezzel kapcsolatos döntés meghozatala során rengeteg lelki, mentális megterhelésen kell keresztülmennie, melynek okai lehetnek például a környezetéből ért vélemények, kritikák, esetleg munkahelyi, iskolai, ismerősi körének rosszallása, a személyes őrlődés. Nem is említve azokat az eseteket, amikor a gyermek fogantatása abúzus, azaz erőszak eredménye, ami terhesség ténye nélkül is egy rendkívül nehéz, mentálisan és fizikailag is megterhelő helyzet. Ezekben az esetekben az erőszakot átélt nőknek még a segítség kérése is nehezükre eshet az elszenvedett megszégyenítés és átélt trauma miatt. A trauma feldolgozási folyamatát az egyébként is fáradtságos procedúra menetén felül még tovább roncsolhatja a magzati szívhang meghallgatása egy „erőszakgyermek” akaraton kívüli megfoganása miatt, ezzel mélyítve a sebet, illetve újra és újra átélve a megtörtént helyzetet.

A férfi szerepe

A társadalmi vitákban gyakran felmerül a kérdés a férfi, mint apa szerepével kapcsolatban a döntéshozatali folyamatban. Egyes csoportok szerint a férfinak azonos joga van eldönteni, hogy egy nő az abortuszt elvégezze-e vagy sem, hiszen a közös gyermekük jövőjéről kell a döntést meghozni. Másrészről egy stabil háttér, egy támogató férfi sok erőt tud adni egy gyermekvállalás előtt álló nő számára. Az ellentétes véleményen lévők köre szerint, habár a férfi, aki a gyermek apja lenne segíthet a döntés meghozatalában, de a végső döntés meghozása kizárólag a nő feladata. Ennek oka, hogy 9 hónapig az ő testében fog növekedni a gyermek, a terhesség befolyásolhatja a hormonjait, a viselkedését, nehezítheti a munkavégzésben, és végül a nő az, aki a szülés folyamatát átéli. Kutatások kimutatták, hogy a gyermek későbbi életét befolyásolhatja, hogyha nem várt gyerek volt, vagy az anya nem fordult felé megfelelő szeretettel illetőleg odafigyeléssel (csecsemő korában, vagy akár később fiatal évei során).

Sürgősségi fogamzásgátlás

Néhány társadalmi csoport véleménye szerint az abortusz visszaszorítását nagy mértékben elősegítené a sürgősségi fogamzásgátló tabletta (más néven esemény utáni tabletta) könnyebben elérhetővé tétele, illetve a fogamzásgátlási termékek adómentessége, vagy ezen termékek árának csökkentése. Magyarországon a sürgősségi fogamzásgátló tabletta vényköteles, amit a nőgyógyász írhat fel. Több esetben az érintett nők kicsúszhatnak az időből, mert esetleg az orvost nem érik el, nem kapnak időben receptet, vagy számos alkalommal előfordul, hogy az orvos saját meggyőződése miatt egyszerűen nem írja fel a tablettát. Amennyiben vény nélkül is elérhető lenne az esemény utáni tabletta, az jelentősen megkönnyítené a folyamatot, ami az abortuszok számának csökkenéséhez is vezethetne. Az abortusszal összehasonlítva a sürgősségi fogamzásgátló tabletta (esemény utáni tabletta) jelentősen olcsóbb és gyorsabb, mint egy művi vetélés, illetve mentálisan és fizikailag kevésbé megterhelő az érintett nő számára. Fontos a különbségtétel a folyamatos és a sürgősségi fogamzásgátlás között, mely témában elengedhetetlen lenne a fiatal nők és férfiak szexuális edukációja.

Következtetések

Összességében elmondható, hogy a szívhangrendelet bevezetése azzal, hogy egy újabb lépést iktat be a terhességmegszakítás folyamatába, mindenképpen elősegíti az átgondolt döntéshozatalt. Habár azok a nők, akik már az abortusz folyamatának ezt megelőző lépésein túl vannak, minden bizonnyal biztosak abban, hogy ezt a műtétet el kívánják végeztetni, így számukra egy felesleges nehezítésnek is tűnhet.

Alkotmányjogi szempontból, bár rengeteg kérdést felvet a hirtelen szabályozás, alkotmányjogászok mégsem mondták ki alkotmányellenesnek a rendelkezést. A fentebb leírtak alapján egyértelműen látható, hogy már az 1950-es évektől a családalapítás, az erre való ösztönzés, illetve a magzat védelme a magyar törvénykezés fontos részét képezi.

Minden szempontot összevetve véleményem szerint nagyon fontos a körültekintő döntés meghozatala az abortuszról, ezért tartottam volna érdemesnek például egy népszavazást a téma kapcsán. Kiemelten szükségesnek tartom a támogatást és – szükség esetén – a tanácsadást az ilyen helyzetben lévő nők számára, azonban kizárólag nyomásgyakorlás és befolyásolás nélkül. Emellett jelentős előrelépés lenne – az akár kisiskolás kortól kezdődő – szexuális edukáció. Rengeteg magyar nő a jogaival és lehetőségeivel sincsen tisztában, amely tudást rendszeres előadásokkal vagy nőjogi kérdésekre specializálódott segélyvonalakkal könnyen át lehetne adni.

Bibliográfia

Cservák Csaba – Farkas György Tamás: A nemzetiségek parlamenti képviseletének elmélete és gyakorlata, Acta Humana, V. évf., 2017/3, 23–36.

Cservák Csaba – Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: Demokrácia, in Kaiser Tamás (szerk.): Jó állam jelentés 2016, Budapest, Nordex Nonprofit Kft. – Dialóg Campus Kiadó, 2016.

Cservák Csaba – Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: Demokrácia hatásterület, in Kaiser Tamás (szerk.) Jó állam jelentés 2017, Budapest, Nordex Nonprofit Kft. – Dialóg Campus Kiadó, 2017.

Cservák, Csaba – Farkas, György Tamás: Development of the Nationality Law in Hungary, Journal on European History of Law, Vol. 11, 2020/1, 145–151.

Csink Lóránt (et al.): Alkotmányjog, Budapest, Novissima kiadó, 2020.

Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: A demokrácia mérhetőségének, kutatásának aktuális kérdései, Államtudományi Műhelytanulmányok, 2016/27, 2–22.

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, IV. évf., 2021. Jogtudományi Különszám, 1–16.

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIt, III. évf., 2020/2, 1–35.

Farkas György Tamás: A kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó speciális választójogi szabályozások elhatárolása az aktív és a passzív választójog alapján, Parlamenti Szemle, VII. évf., 2022/2, 25–46.

Farkas György Tamás: Az utólagos normakontroll valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságára gyakorolt hatása, avagy az alapvető alkotmányjogi kérdés követelménye mint speciális ítélt dolog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Anon (szerk.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019, 558–567.

Farkas, György Tamás – Rimaszécsi, János: Current issues of measurability and research of democracy, in Kaiser, Tamás (ed.): Measurability of Good State and Good Governance II, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017.

Farkas György Tamás: Kisebbségek és a választójog, Budapest, Gondolat Kiadó, 2024.

Frivaldszky János: Az emberi személy alkotmányos fogalma felé – a méhmagzat életjogának tesztjén keresztül, in Schanda Balázs – Varga Zs. András: Látlelet közjogunk elmúlt évtizedéről, Budapest, PPKE-JÁK, 2010.

Grebelyné Kiss Evelin: Az abortusz törvényi szabályozása és megítélése napjainkban, Valóság, LXI. évf., 2018/5, 1–8.

Jobbágyi Gábor: Az élet joga: abortusz, eutanázia, művi megtermékenyítés, Budapest, Szent István Társulat, 2004.

Kiss János: Az Alkotmánybíróság az élethez való jogról, Jogtudományi Közlöny, XLVII. évf., 1992/3–4, 118–133.

Kmoskó Mihály (ford.): Hammurabi törvényei, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület Jog- És Társadalomtudományi Szakosztálya, 1911.

Mészáros Ádám Zoltán: Az élethez való jog a jogellenességet kizáró okok tükrében, Jogelméleti Szemle, 2013/1, 2.

Pető Andrea: Budapest ostroma 1944–1945-ben – női szemmel, Budapesti Negyed, VIII. évf., 2000/3-4 (29-30.), 203–220.

Ronga Adrienn: Az élet elejéhez kötődő alkotmányos kérdések, avagy az abortusz alkotmányjogi megítélése, KRE-DIt, VII. évf., 2024/1, 110–120.

Tóth Gábor Attila: A második abortuszdöntés bírálata, Fundamentum, III. évf., 1999/1, 81–91.

Tóth J. Zoltán: Élethez való jog és életvédelem pro futuro Pázmány Law Working Papers 2011/12, 1–21.

Egyéb források

Hercsel Adél: Az abortusztörvény zsarolja és megalázza a magyar nőket, Index.hu, 2022. szeptember 15., https://index.hu/belfold/2022/09/15/abortusztorveny-szivhang-reakciok-tuntetes/

Hippokratészi eskü, Magyar Katolikus Lexikon, 2013, https://lexikon.katolikus.hu/H/hippokratészi eskü.html

Kocsis Piroska: Abortuszellenes propaganda az ötvenes évek elején, Archív NET – XX. századi történeti források, XVI. évf., 2016/3, https://www.archivnet.hu/politika/aki_ettol_a_naptol_
fogva_abortuszt_hajt_vegre_azt_a_legkemenyebben_buntetjuk.html

Terhességmegszakítások, KSH 150, 2017, https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/
terhessegmegsz16.pdf

Tudnivalók a terhességmegszakításról, TASZ, 2025, https://tasz.hu/tudastar/terhesseg
megszakitas-tajekoztato/

Hivatkozások

  1. A demokrácia mérhetőségéről ld. részletesen Cservák Csaba – Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: Demokrácia, in Kaiser Tamás (szerk.): Jó állam jelentés 2016, Budapest, Nordex Nonprofit Kft. – Dialóg Campus Kiadó, 2016, 98–119.; Cservák Csaba – Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: Demokrácia hatásterület, in Kaiser Tamás (szerk.) Jó állam jelentés 2017, Budapest, Nordex Nonprofit Kft. – Dialóg Campus Kiadó, 2017, 98–120.; György Tamás, Farkas – János, Rimaszécsi: Current issues of measurability and research of democracy, in Tamás, Kaiser (ed.): Measurability of Good State and Good Governance II, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017, 119–142; továbbá Farkas György Tamás – Rimaszécsi János: A demokrácia mérhetőségének, kutatásának aktuális kérdései, Államtudományi Műhelytanulmányok, 2016/27, 2–22. ↑
  2. A jelen tanulmány témáját képező kérdés különösen nagy alapjogi relevanciával rendelkezik. Az Alkotmánybíróság, mint az alapjogvédelem legfőbb szerve a szubjektív, azaz egyéniesített alapjogvédelmet az alkotmányjogi panasz jogintézményén keresztül valósíthatja meg, melyről részletesen ld.: Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, IV. évf., 2021. Jogtudományi Különszám, 1–16; Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIT, III. évf., 2020/2, 1–35; illetve Farkas György Tamás: Az utólagos normakontroll valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságára gyakorolt hatása, avagy az alapvető alkotmányjogi kérdés követelménye mint speciális ítélt dolog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Anon (szerk.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019, 558–567. ↑
  3. Az egyenlőséget illetően fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy annak több értelmezése, több dimenziója is ismert. Ezzel kapcsolatban az egyenlőség formai és morális fogalmáról ld. részletesen Farkas György Tamás: Kisebbségek és a választójog, Budapest, Gondolat Kiadó, 2024, 86–98.; illetve ennek a választójogban történő megvalósulását illetően ld. még Cservák Csaba – Farkas György Tamás: A nemzetiségek parlamenti képviseletének elmélete és gyakorlata, Acta Humana, V. évf., 2017/3, 23–36.; valamint Csaba Cservák – György Tamás Farkas: Development of the Nationality Law in Hungary, Journal on European History of Law, Vol. 11, 2020/1, 145–151.; Farkas György Tamás: A kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó speciális választójogi szabályozások elhatárolása az aktív és a passzív választójog alapján, Parlamenti Szemle, VII. évf., 2022/2, 25–46. ↑
  4. Az emberi méltósághoz való joggal összefüggésbe ld. még Mészáros Ádám Zoltán: Az élethez való jog a jogellenességet kizáró okok tükrében, Jogelméleti Szemle, 2013/1, 2. ↑
  5. Hercsel Adél: Az abortusztörvény zsarolja és megalázza a magyar nőket, Index.hu, 2022. szeptember 15., https://index.hu/belfold/2022/09/15/abortusztorveny-szivhang-reakciok-tuntetes/?token=ab0bb1247d5cfa5b6b2c929df63f52 (Letöltés: 2024. október 25.) ↑
  6. Tóth J. Zoltán: Élethez való jog és életvédelem pro futuro Pázmány Law Working Papers 2011/12, 1-21. ↑
  7. Ronga Adrienn: Az élet elejéhez kötődő alkotmányos kérdések, avagy az abortusz alkotmányjogi megítélése, KRE-DIt, VII. évf., 2024/1, 110–120. ↑
  8. Vö. Frivaldszky János: Az emberi személy alkotmányos fogalma felé – a méhmagzat életjogának tesztjén keresztül, in Schanda Balázs – Varga Zs. András: Látlelet közjogunk elmúlt évtizedéről, Budapest, PPKE-JÁK, 2010, 19. ↑
  9. Ld. erről részletesen Jobbágyi Gábor: Az élet joga: abortusz, eutanázia, művi megtermékenyítés, Budapest, Szent István Társulat, 2004. ↑
  10. Grebelyné Kiss Evelin: Az abortusz törvényi szabályozása és megítélése napjainkban, Valóság, LXI. évf., 2018/5, 1–8. ↑
  11. Hippokratészi eskü, Magyar Katolikus Lexikon, 2013, https://lexikon.katolikus.hu/H/hippokratészi%20
    eskü.html     (Letöltés: 2024. október 30.) ↑
  12. Kmoskó Mihály (ford.): Hammurabi törvényei, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület Jog- És Társadalomtudományi Szakosztálya, 1911, 55. ↑
  13. Ld. Jobbágyi: Az élet joga. ↑
  14. Offences against the Person Act 1861 -1861 c. 100 (Regnal. 24_and_25_Vict), https://www.legislation.gov.uk/ukpga/Vict/24-25/100/contents ↑
  15. Decret Nr. 770 din 1 octombrie 1966 – pentru reglementarea întreruperii cursului sarcinii/ ↑
  16. Kocsis Piroska: Abortuszellenes propaganda az ötvenes évek elején, Archív NET – XX. századi történeti források, XVI. évf., 2016/3, https://www.archivnet.hu/politika/aki_ettol_a_naptol_fogva_abortuszt_hajt_vegre_azt_a_legkemenyebben_buntetjuk.html (Letöltés: 2025. március 24.) ↑
  17. Lásd Pető Andrea: Budapest ostroma 1944–1945-ben – női szemmel, Budapesti Negyed, VIII. évf., 2000/3–4 (29–30.), 208. ↑
  18. Lásd: Kocsis: Abortuszellenes propaganda ↑
  19. Terhességmegszakítások, KSH 150, 2017, 3–5, https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/terhessegmegsz16.pdf (Letöltés: 2025. március 26.) ↑
  20. Lásd erről Kiss János: Az Alkotmánybíróság az élethez való jogról, Jogtudományi Közlöny, XLVII. évf., 1992/3–4, 118–133. ↑
  21. Vö. Tóth Gábor Attila: A második abortuszdöntés bírálata, Fundamentum, III. évf., 1999/1, 84. ↑
  22. Lásd erről Csink Lóránt (et al.): Alkotmányjog, Budapest, Novissima kiadó, 2020, 32–33.; továbbá Tudnivalók a terhességmegszakításról, TASZ, 2025, https://tasz.hu/tudastar/terhessegmegszakitas-tajekoztato/ (Letöltés: 2025. január 30.) ↑
  23. Jobbágyi: Az élet joga. ↑
  24. Ld. Csink: Alkotmányjog, 32–33. ↑

 

Beküldve:

Szűcs Dániel: Az emberkereskedelem tényállásának hazai fejlődése, avagy történeti visszatekintés négy büntetőtörvénykönyv távlatából

 

1878. évi V. törvénycikk, a „Csemegi-kódex”

Az első egységes, írott, törvényerőre emelkedett büntetőkódexet Csemegi Károly nevéhez köthetjük.[1] A történeti visszatekintést a kiegyezést követően megszületett ezen „műremek” áttekintésével kezdjük. A korszakos munka és annak megalkotója előtti tisztelgés jegyében, a történeti vonulat ismertetéséhez szükséges mértéknél bővebb körben tartom indokoltnak az első magyar szabályozási mérföldkő tárgyalását.

A 18. században a felvilágosodás filozófiája a büntetőjog területén is erjesztőleg hatott, s megalapozta az új eszméket, elvégre a polgárság nem engedett tovább az önkénynek, hanem garanciát akart a törvényességre.[2] A kiegyezést követően ismételten napirendre került büntetőjogi kodifikáció iránti igény hazánkban.[3] „A kiegyezés egyértelművé tette, hogy nem lesz lehetőség olyan jogi szabályozásra, mint a Deák-féle tervezett lett volna. A reformkori ábrándok megszűntek.” – fogalmaz Domokos Andrea.[4] A megalakult Andrássy-kormány igazságügyi minisztere, Horváth Boldizsár, a büntető törvénykönyv tervezetének kidolgozásával először Csatskó Imrét bízta meg, aki az 1843. évi javaslathoz nyúlt vissza. Végül azonban a munkálat nem került a törvényhozás elé, így az 1843-as javaslat is a feledés homályába veszett. Csatskót követően Csemegi Károly kapott felkérést a büntető törvénykönyv megalkotására.

„Csemegi Károly a megfelelő időben, a megfelelő helyen, a megfelelő ember volt a kodifikáció elvégzésére” – írja Czine Ágnes.[5] A „megfelelő időt” Czine két aspektusból közelíti meg: egyrészt a kiegyezés révén kialakult politikai enyhülés lehetőséget teremtett arra, hogy Magyarország ne csupán önálló államszervezetének kialakítását, hanem saját jogrendszerének kiépítését is megkezdje, ezáltal fokozatosan függetlenedve az osztrák birodalomtól és annak jogrendszerétől; másrészt a büntetőjogi szabályozás ekkoriban rendkívül kaotikus volt.[6] Pauler Tivadar a következőképpen jellemezte az akkori konstellációt: „sem a bűn fogalma és annak tényálladéka, sem a büntetés mértéke törvény által meghatározva nincsen; […] a legfontosabb kérdésekben a bíró bölcs belátása analógia szerint ítél és határoz, bizonyos tekintetben tehát a bíró és törvényhozó szerepét egyesíti”.[7] Az ún. első javaslat 1873-ban készült el, amelyet Pauler Tivadar igazságügyminiszter 1879. október 29-én benyújtott a képviselőháznak, azonban az országgyűlés időközbeni feloszlása miatt a javaslat nem került megtárgyalásra. Perczel Béla új igazságügyminiszter átdolgoztatta a javaslatot Csemegivel, majd annak megvitatására szaktanácskozmányt hívott össze 1875-ben. A tanácskozmány keretében elhangzott vélemények alapján aztán Csemegi újfent finomított a javaslaton. Ezt az ún. második javaslatot 1875. november 5-én terjesztette a miniszter a képviselőház elé, amely mintegy másfél éven keresztül – 1876. április 8. és 1877. szeptember 15. napja között – tárgyalta azt. Végül aztán harmadik olvasatban ismételten a Ház elé került a tervezet, amit a képviselőház 1878. január 18-i elfogadására tekintettel, 1878. február 18 és 23 között tárgyalt a főrendiház.[8] A király 1878. május 27-én szentesítette az első Magyar Büntető Törvénykönyvet, melyet követően az Országgyűlés 1878. május 29-én hirdette ki a – 10 év kodifikációs törekvés eredményeként napvilágot látott – 1878. évi V. törvénycikket.[9] Csemegi még ugyanabban az évben neki látott a kihágások kodifikálásának is, melynek eredményeként megszületett az 1879. évi XL. törvénycikk a Magyar Büntető Törvénykönyv a kihágásokról.[10] Ekként Csemegi a büntetendő cselekmények trichotóm rendszerére épített.

„A magyar törvénytárban két törvény van, amely elválaszthatatlanul összeforrt alkotója nevével: a Plósz-féle Pp. és a Csemegi-kódex.” – írja Györgyi Kálmán.[11] Nem is történhetett volna ez másképpen, elvégre Csemegi koncepciója szerint a nagy kodifikációs munkát csak egyedül lehet megvalósítani.[12] A kódex igazi nóvumnak számított a korban, amely a munkát ért kritikákat vizsgálva is jól kitűnik. Csemegi nem az 1843-as javaslatot dolgozta át, hanem merőben új megközelítést alkalmazott.[13] Széles látókörű szemléletmódja és magasfokú nyelvtudása[14] lehetővé tette, hogy a külföldi joganyag, a kor jelentős kódexeinek beható tanulmányozása révén változást hozzon a korabeli magyar jogéletbe.[15]

A első Magyar Büntető Törvénykönyv alapvetően az 1867. évi belga kódexre és olasz javaslatokra, az 1870. évi osztrák büntetőjavaslatra, valamint az 1871. évi német és francia törvénykönyvekre épített, melynek vezérfonala egyúttal a német joganyag volt.[16] A kódex törvényszövege mellett külön említést érdemel a hétszáz oldalas miniszteri indoklás is, amely szintén Csemegi tollából látott napvilágot, s amelyet a jogászi hivatás kiemelkedő tagjai a mai napig méltatnak.[17] Mezey Barna, amikor Finkey Ferencet citálja, rögzíti, hogy Csemegi törvénykönyve – annak indoklását is ideértve – a kor összes európai büntető törvénykönyvében bevált megoldást tartalmazta, voltaképp azok szintézisét testesítette meg.[18] Balogh Jenő azonban – Finkeyvel szemben – akként foglalt állást, hogy Csemegi kódexe „legkevésbé sem úttörő, sőt nem is önálló munkálat, hanem receptív és revideáló feldolgozása a német, osztrák, francia és olasz büntető jogtudomány és törvényhozás azon fejlődési fokának, melyen azok a törvénykönyv tervezetének készítésekor, a hetvenes évek közepén állottak volt.”[19] Tóth Mihály szerint Csemegi mindamellett, hogy átvette a korszak haladó büntető törvénykönyveinek rendelkezéseit, igyekezett azokon túl is lépni.[20]

A kódexben a klasszikus büntetőjogi iskola tanai köszönnek vissza, melynek korszakos előfutára az olasz Cesare Beccaria volt.[21] Csemegi munkássága az abszolutizmusokkal szemben kibontakozó polgári reakciók biztonsági igényeire adott választ, az emberi jogok védelmét szolgáló szabályozás a nyílt rendi egyenlőtlenségek és partikularitások rendszerével szemben garanciális szemléletű büntetőjog kialakítására törekedett.[22] A kódex magáénak tudta a nullum crimen sine lege, a nulla poena sine lege és a nulla poena sine crimine elvét, mellyel „a magyar büntetőjog végérvényesen áttért a törvényben rögzített büntetőjog rendszerére” – írja Mezey.[23] Ahogyan Király Tibor is megfogalmazta: a kódex „kizárja mind az analogia legist, mind az analogia iurist”.[24] A 9 fejezetből álló általános részből és 43 fejezetre osztott különös részből álló, együttesen mintegy 486 szakaszt magában foglaló első magyar büntető törvénykönyv, az 1878. évi V. törvénycikk, három jogász generáción keresztül determinálta a joggyakorlatot.[25]

Az első Btk. különös részi vizsgálata körében „A személyes szabadságnak megsértése magán személyek által” címet viselő XXII. fejezetben található tényállások között találhatunk a jelenleg hatályos büntetőjogi tényállás egyes fogalmi elemeivel szűken rokonítható rendelkezéseket a következők szerint. A kódex 317. §-a rendelkezik a „gyermekrablás” tárgyában,[26] amelynek minősített esetét a 318. §-ban találjuk. Ezen utóbbi szerint „öt évtől tiz évig terjedhető fegyházzal büntetendő a gyermekrablás: ha a végett követtetik el, hogy a rablott gyermek koldulásra, más nyerészkedési vagy pedig erkölcstelen czélra használtassék”. A továbbiakban a 321. § a következő rendelkezést tartalmazza: „A ki fajtalanságra, vagy házasságkötésre irányzott czélból, valamely nőszemélyt, ennek akarata ellenére, erőszakkal, fenyegetéssel, vagy ravaszsággal hatalmába kerit, elvisz vagy letartóztat: őt évig terjedhető fegyházzal büntetendő.” A rabszolgaságra való utalást expressis verbis csak a 324. §-ban találjuk, azt is a következő kontextusban: „Öt évtől tiz évig terjedhető fegyházzal büntetendő a személyes szabadság megsértése: ha […] a letartóztatott valamely külhatalomnak katonai szolgálatába vagy rabszolgaságba vitetett.” Az egyes szexuális bűncselekményeket a „Szemérem elleni büntettek és vétségek” címet viselő XIV fejezetben tárgyalja a kódex.[27]

Az emberkereskedelem keretében megvalósuló kizsákmányolás egyes elemeihez hasonlatos, azokkal összefüggésbe hozható iménti (rész)cselekményeket a személyi szabadság megsértésének altípusai körében tartotta számon Csemegi. Értékelésként megállapítható, hogy az első magyar Btk. nem rendelkezett kifejezetten és önálló jelleggel az emberkereskedelem szankcionálása tárgyában, melynek eredményeként az egyes fogalmi elemek megjelenését sejtető széttagolt – személyi szabadságot érintő – rendelkezéseken túl, zárt logikai egységű önálló tényállás nem detektálható. Feltehetően azért, mert a korszak jogi szemlélete, valamint a korábbi kodifikációs kísérletek hagyománya alapján erre még nem mutatkozott igény.

Sajnálatos módon Csemegi sem kerülhette el a végzetét, a Kódex hatálybalépését követően ugyanis rövidesen megjelentek az új kriminálpolitikai törekvések, amelyek a tettről a tettes személye felé tolták el a jogi fókuszpontot. A törvénykönyv „korának későszülött gyermeke volt”, mert az akkor látott napvilágot, „amikor a büntetőjogi új irányok hajnalhasadása már megtörtént, s amikor rövidesen a társadalom biztosítását szolgáló kriminálpolitika új eszközöket hozott javaslatba a bűntettesek új osztályaival szemben” – idézi Irk Albertet Tóth Mihály.[28] A Kódex általános része 1950-ig, különös része pedig 1962-ig volt hatályban. A korrekciós céllal született reformok között említhetjük az 1908. évi XXXVI. törvényt, az első büntető Novellát, az a 1913. évi XXI. tc. a közveszélyes munkakerülőkről, valamint az 1928. évi X. törvénycikket, a második büntető Novellát.

A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény, a „szocialista Btk.”

A II. világháború után az egyik legfontosabb feladat a háborús és népellenes bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonása volt.[29] Ismét terítékre került a büntetőjogi kodifikáció iránti igény, amely természetesnek mondható egy nemzetet érintő, annak jogi berendezkedést lényegesen befolyásoló történés esetében, mint ahogyan az a kiegyezés kapcsán is látható volt. Ennek keretében született meg az ún. Btá., a büntető törvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény, felváltva a Csemegi Kódex Általános Részét. A Különös részi rendelkezések kodifikációjának mellőzésére tekintettel azonban nem volt egységes törvénykönyv, így először 1952-ben, majd 1958-ban kiadták a BHÖ-t, a Büntető Anyagi Jogszabályok Hatályos Összeállítását.

A hazai büntetőjogi kodifikáció újabb mérföldköveként látott napvilágot az 1961. évi V. törvény a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről, a második magyar Btk., az utókor által „szocialista Btk.” néven emlegetett törvénykönyv. A kódex megalkotása során a kodifikáció menete új fordulatot vett, szakítva a korábbi idők hagyományával, miszerint a miniszterek gyakran neves jogtudósokat, egyetemi tanárok kértek fel a munka elvégzésére. A törvénykönyv készítésére immáron kormánybizottság alakult 1953-ban, amely – az 1954 januárjától kezdődő kodifikáció keretében – kidolgozta a javaslatot.[30] A jogszabály egyik alapvető sajátossága, hogy a korábban uralkodó,[31] cselekményközpontú megközelítés helyébe a tettes személyére fókuszáló szemlélet lépett. Ennek középpontjában a „javítás”, a „nevelés” és a „társadalom hasznos tagjaként való megtartás”, egyszóval a „jobbítás” eszménye állt.[32] „A korszak ideológiája szempontjából ugyanis elfogadhatóbb volt az az elv, hogy nem elsősorban az elkövetett tett, hanem – életkoruk, »osztály-hovatartozásuk«, »kezelhetőségük« alapján – a tettesek között indokolt különbséget tenni, s a büntetést elsősorban a tettes személyiségére szabva kell alkalmazni.” – fogalmaz Tóth Mihály.[33] A második Btk. többek között amellett, hogy új tényállási elemek beemelésével bővítette a pönalizált cselekmények körét, kiszélesítve ezzel a büntetőjogi felelősséget, megszüntette a büntető melléktörvénykönyvek rendszerét azáltal, hogy immáron valamennyi büntetőjogi tényállást egyetlen jogszabály, az 1961. évi V. törvény rögzített.[34]

Második kódexünk ugyan több alkalommal került módosításra,[35] azonban a kodifikáció ezen szakaszáig nem detektálható áttörés az emberkereskedelem tárgyú hazai szabályozás terén. A szocialista Btk. egyes különös részi rendelkezéseit vizsgálva arra a megállapításra jutunk, hogy az nem tartalmazott önálló törvényi tényállást az emberkereskedelemmel összefüggő kizsákmányolás vonatkozásában. Ugyanakkor a törvénynek „A család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények” címet viselő XV. fejezet II. címe rendelkezik az emberkereskedelem jelenségével – kifejezetten annak szexuális kizsákmányolási jellegére tekintettel – kapcsolatba hozható egyes élősködő szexuális bűncselekményekről, mint példának okáért a „kerítés” és az „üzletszerű kéjelgéssel” kapcsolatos tényállások. Érdekességként megjegyzendő, hogy a szocialista Btk. – a házasság szentségét szem előtt tartva – a házasságon kívüli közösülés, valamint a természet elleni vagy egyéb fajtalankodás keretében megvalósuló (szexuális) cselekményre történő megszerzést rendelte büntetni a kerítés tekintetében.[36]

Az 1978. évi IV. törvény, az ún. „régi Btk.”

A Csemegi-kódexet szimbolikusan 100 évvel követte a harmadik büntetőjogi kódexünk, az 1978. évi IV. a törvény a Büntető Törvénykönyvről, melyet a 2012. évi C. törvény megalkotását követően csak az ún. „régi Btk.” kifejezéssel illetünk. A régi Btk. közlönyállapot szerinti szövege még ugyan nem tartalmazta az emberkereskedelem tényállását, azonban a kódex – utóbbi módosításokat követően – jelentős áttörést jelentett a magyar szabályozásban.

A kriminalizálás útjára a büntető jogszabályok módosításáról szóló 1995. évi XLI. törvénnyel léptünk rá arra tekintettel, hogy ezen módosítás a (régi) Büntető Törvénykönyv „A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények” címet viselő XIV. fejezetének I. címében foglalt „családi állás megváltoztatása” (régi Btk. 193. §), valamint a „kiskorú veszélyeztetése” (régi Btk. 195. §) bűntette körében iktatott be egyes emberkereskedelemmel kapcsolatos rendelkezéseket. Kiss Zsigmond mindezekről az emberkereskedelem tényállásának közvetlen előzményeként tesz említést.[37]

Az 1995. évi XLI. tv. – a családi állás megváltoztatásának tényállását érintő – 8. §-ában foglalt módosítás értelmében immáron minősített esetként állapította meg a (2) bekezdésben, s e jellegére tekintettel öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendelte büntetni a jogalkotó, amennyiben a bűncselekményt „tizennyolcadik életévét be nem töltött személy eladásával vagy megvásárlásával követik el”. Ettől súlyosabb büntetési tétel párosult a (4) bekezdés b) pontjában újonnan megállapított minősített esethez, amely szerint a büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, amennyiben „a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt […] emberkereskedelemmel foglalkozó szervezet keretében követik el”. A tényállásban szereplő szervezet a – későbbiek során kimunkált – bűnszervezetet jelöli. Ugyanakkor a módosítás a hazai jogfejlődésünk e pontján már egyértelműen rávilágít az elkövetés szervezett megvalósulásának hathatós szerepére.[38] Az 1995. évi XLI. tv. – a kiskorú veszélyeztetése tényállást érintő – 9. §-a értelmében a régi Btk. 195. §-a kiegészült a következő bekezdéssel: „(3) Bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az a nagykorú személy, aki adásvétel útján hozzá került kiskorút bűncselekmény elkövetésére vagy züllött életmód folytatására rábír, vagy rábírni törekszik, továbbá az a nagykorú személy, aki az adásvétel útján hozzá került kiskorúval kényszermunkát végeztet.”

Mindezek alapján látható, hogy az emberkereskedelemmel összefüggő egyes alakzatok visszaköszönnek a 1995. évi módosítás során, azonban a jelenséget szabályozó, önálló tényállás továbbra sem volt. Ennek eredményeként megállapíthatjuk, hogy szinte a teljes 20. század egzakt szabályozás hiányában telt az emberkereskedelem tényállását illetően.

Az érdemi áttörést a régi Btk.-t módosító 1998. évi LXXXVII. törvény[39] hozta el, amely beépítette hazánk jogrendszerébe az emberkereskedelem bűncselekményének különös részi törvényi tényállását. Az új módosító jogszabály 43. §-a értelmében az emberkereskedelemet – régi Btk. 175/B. § rendelkezései útján – a személy elleni bűncselekményeket tárgyaló XII. fejezet „A szabadság és az emberi méltóság elleni bűncselekmények” elnevezésű III. címében helyezte el a jogalkotó, amely 1999. március elsején lépett hatályba.[40] A törvény miniszteri indokolását megvizsgálva látjuk, hogy a tényállás megállapítása kapcsán két nemzetközi instrumentum került említésre. Az indokolás hivatkozik egyrészt az 1933. évi III. törvény által becikkelyezett, a rabszolgaság tárgyában Genfben, 1926. évi szeptember hó 25-én kelt nemzetközi egyezményre a rabszolgaság és a rabszolga-kereskedés fogalma kapcsán,[41] másrészről pedig hivatkozik az 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1. cikkére is.[42] Hollán Miklós e ponton rögzíti, hogy „a Btk. 175/B. § megalkotása során, nem a rabszolga-kereskedésre, hanem az emberkereskedelemre vonatkozó nemzetközi instrumentumokra kellett volna figyelemmel lenni. Márpedig már 1998-ban számos olyan instrumentum áll(hatot)t a törvényhozó́ rendelkezésére, amely definiálta az emberkereskedelem fogalmát.”[43]

A miniszteri indoklás értelmében az emberi méltósághoz való jognak két alapvető funkciója van. Egyrészt meghatároz egy abszolút határt, amelyet sem az állam, sem más személyek kényszerítő hatalma nem léphet át. Ez a határ az autonómia és az egyéni önrendelkezés olyan sérthetetlen magját jelenti, amely biztosítja, hogy az ember jogalany maradjon és ne válhasson eszközzé vagy puszta tárggyá. Másrészt a méltósághoz való jog az egyenlőség biztosításának egyik alapköve. Éppen ezért az emberkereskedelem tényállását megállapító jogszabály abból az elvből indul ki, hogy az emberi méltósághoz való jog sérthetetlensége folytán megengedhetetlen, hogy egy személy kereskedés tárgyává váljon. Amennyiben ez mégis bekövetkezik, az sui generis bűncselekménynek minősül, amelyet a törvény szankcionál. A vonatkozó tényállás az elkövetési magatartások körében kifejezetten tiltja az ember pénzért történő adásvételét, bármilyen egyéb ellenszolgáltatásért való átadását vagy átvételét, más személyért történő kicserélését, valamint mindezek céljából történő megszerzését. A törvény értelmében a bűncselekmény elkövetője pedig lehet mind az „adásvételben”, mind a „csereügyletben” részt vevő bármely fél. Alapvetésként rögzítendő, hogy ilyen helyzetben az ember tárgyiasul, azonban emberi mivoltunk fogalmilag kizárja azt, hogy a kereskedelmi „forgalom” tárgyává váljunk.[44]

Az újonnan beiktatott emberkereskedelem tényállás alapeseti jelleggel azt büntette, „aki mást elad, megvásárol, ellenszolgáltatás fejében átad, átvesz, más személyért elcserél, illetve e célra másnak megszerez”.[45] Az elkövetési magatartások között tehát első körben nem került kriminalizálásra a célzatos toborzás szállítás, elszállásolás és az elrejtés, arra csak az ezredfordulót követően került sor.[46] A jogszabály a minősített esetek rendszerét négy fő szempont mentén építi fel, amelyek egyrészt a sértetti alanyi körhöz, másrészt az emberkereskedelem céljához és elkövetési módjához kapcsolódnak. A sértetti alanyi kör tekintetében a törvény súlyosabban rendeli büntetni az elkövetést, ha annak áldozata a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vagy a személyi szabadságától megfosztott személy. Emellett a cselekmény súlyosabb megítélés alá esik akkor is, ha azt kifejezetten munkavégzés vagy nemi cselekmény végzése céljából követik el, továbbá amennyiben az elkövető bűnszervezet tagjaként, illetve olyan személy sérelmére cselekszik, aki nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt áll.[47]

A nemzetközi jog területén előrelépés mutatkozott az emberkereskedelem elleni fellépést illetően, amely hatással volt a nemzeti jogunkra. Palermoban, 2000. december 14-én napvilágot látott az ENSZ nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménye,[48] valamint annak kiegészítő jegyzőkönyve az emberkereskedelem, különösen a nők és gyermekek kereskedelme megelőzéséről, visszaszorításáról és büntetéséről.[49] Az Egyezmény a negyvenedik megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozási okirat letétbe helyezését követő̋ kilencvenedik napon[50] – 2001. szeptember 29. napján – lépett hatályba. A magyar kormány 2282/2000. (IX. 29.) számú kormányhatározatában adott felhatalmazást az Egyezmény belügyminiszter által történő aláírására,[51] mellyel hazánk egyértelművé tette elkötelezettségét a szervezett bűnözés elleni hatékony fellépés iránt.[52] A Jegyzőkönyv – amellett, hogy rögzíti az Egyezmény mutatis mutandis alkalmazandóságát – meghatározza az emberkereskedelem fogalmát, miszerint az:

Személyek toborzását, szállítását, eladását, elrejtését, vagy átvételét jelenti fenyegetés, erőszak vagy a kényszer más formáinak alkalmazásával, erőszakos elrablás, csalás, megtévesztés, hatalommal vagy kiszolgáltatott helyzettel való visszaélés útján, vagy anyagi ellenszolgáltatás vagy előnyök adásával, vagy elfogadásával annak érdekében, hogy a kizsákmányolás céljából elnyerjék egy olyan személy beleegyezését, aki más személy felett hatalommal rendelkezik. A kihasználásnak magában kell foglalnia legalább a mások prostituálásának kihasználását, vagy a szexuális kizsákmányolás más formáit, kényszermunkát vagy szolgáltatásokat, rabszolgatartást vagy a rabszolgatartáshoz hasonló gyakorlatot, mások leigázását vagy emberi test szerveinek tiltott eltávolítását.[53]

A Jegyzőkönyv 5. cikke rendelkezett az egyes magatartások bűncselekménnyé nyilvánításáról.[54] Mint látjuk a Palermói Jegyzőkönyv fogalmi köre[55] tágabb a fenti (akkor hatályos) 175/B. §-ban foglalt tényálláshoz képest.

Noha az Egyezmény és a Jegyzőkönyv kötelező hatályának elismerése csak 2006-ban következett be,[56] a ratifikálásra tekintettel a büntető jogalkotásunk implementálta a nemzetközi fejleményeket. Az újabb kodifikációs mérföldkövet a 2001. évi CXXI. törvény[57] jelentette, amely a régi Btk. fentebb bemutatott tényállását módosította, mert ezen „nemzetközi dokumentum a jelenlegi elkövetési magatartásokon túl további elkövetési magatartások büntetendőségét is megkívánja” – olvashatjuk a törvény indokolásában.[58] Az imént említett 2001. évi módosító törvény 21. §-a jelentősen átalakította az emberkereskedelem (175/B. §) tényállását. A 2002. április 1-jén hatályba lépett módosítások közül elsődlegesen az elkövetési magatartások kibővítését említhetjük, tekintve, hogy a tényállás – az eladás, megvásárlás, ellenszolgáltatás fejében átadás és átvétel, elcserélés (illetőleg a másnak megszerzés) mellett – immáron tartalmazta a célzatos toborzás, szállítás, elszállásolás és elrejtés magatartásait is. Ennek eredményeként a régi Btk. nem csupán az embert mint az áruforgalom tárgyaként kezelő cselekményeket, hanem az ezekhez kapcsolódó sui generis bűnsegédi magatartásokat is kriminalizálta.[59] A 2001. évi törvény a minősített esetek körét és struktúráját is átszabta. Amennyiben röviden összegezni kívánjuk, a következő megállapításokat tehetjük. Az 1999. március elsejétől hatályos tényállásban a minősítő körülmények között – egyebek mellett – szerepelt a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére; a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére; az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére; a munkavégzés céljából; valamint a fajtalanság vagy közösülés[60] céljából történő; továbbá a bűnszervezeti elkövetés. A 2002. április elsejétől hatályos rendelkezés – a tényállás szerkezetének átalakítása mellett – ezeket fenntartotta, ugyanakkor új minősítő körülményként bevezette az emberi test tiltott felhasználása céljából történő; a bűnszövetségben történő; az üzletszerűen történő; valamint a tiltott pornográf felvétel készítése céljából történő elkövetést. Emellett a jogalkotó az egyes elkövetési módok megvalósulását is büntetni rendelte, melyre tekintettel az emberkereskedelem minősített esetei között kapott helyet az erőszakkal vagy fenyegetéssel; a megtévesztéssel; vagy a sértett sanyargatásával történő elkövetés.

Mindezek fényében elmondható, hogy az 1978. évi IV. törvény, avagy a harmadik Büntető Törvénykönyvünk – annak utóbbi módosításai révén – áttörést hozott az emberkereskedelem hazai szabályozásában, amely az 1999. március elsejétől hatályos önálló különös részi törvényi tényállásban nyilvánult meg.

A 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről, avagy az „új Btk.” születése

A régi Btk. a hatálybalépését követően több, mint száz alkalommal módosult, s tíznél több alkotmánybírósági határozat érintette. Ezen változások összességében több, mint ezerhatszáz rendelkezést módosítottak, vezettek be, vagy éppen helyeztek hatályon kívül.

A jogfejlődésünk azonban újabb mérföldkőhöz érkezett. A harmadik évezred hajnalán ismét felmerült az átfogó jellegű büntetőjogi kodifikáció igénye, amely egy új büntető törvénykönyv megalkotását tűzte ki célul. A kodifikációs munka eredményeként megszületett a negyedik magyar büntetőkódex, a 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről, avagy az „új Btk.” Mielőtt azonban rátérnénk az emberkereskedelem tényállásának ismertetésére, figyelemmel kell lennünk, s egyúttal madártávlatból át kell tekintenünk egyes sarokpontokat, melyek fényében a későbbiekben érdemben vizsgálhatjuk az egyes különös részi rendelkezéseket.

2005. május 16-én elfogadásra került az Európa Tanács emberkereskedelem elleni fellépéséről szóló – a közbeszédben az aláírás helyének nevével fémjelzett – egyezmény, az ún. Varsói Egyezmény.[61] Az Egyezmény normatív emberkereskedelem definíciója igazodik a Palermói Jegyzőkönyv fogalomrendszeréhez,[62] ugyanakkor több ponton distinkció mutatkozik a két instrumentumot vizsgálva. A Varsói Egyezmény 4. cikke rögzíti, hogy a dokumentum az emberkereskedelem minden formájával szemben alkalmazandó tekintet nélkül arra, hogy az nemzeti vagy nemzetközi, illetve, hogy a szervezett bűnözéssel kapcsolatos-e vagy sem. Ezzel szemben a Palermói Jegyzőkönyv 4. cikke főszabályként akkor rendeli alkalmazni saját szabályait, amennyiben a meghatározott bűncselekmények nemzetközi jellegűek és szervezett bűnözői csoport érintett bennük.[63] A Varsói Egyezmény új elemként meghatározza az áldozat fogalmát is. A Palermói Jegyzőkönyvvel összevetve a Varsói Egyezmény nem kifejezetten csak a női áldozatokra koncentrál, hanem az emberkereskedelem valamennyi áldozatára vonatkozik, függetlenül az érintett nemétől.[64] Újdonságként jelenik meg a Varsói Egyezményben a Palermói Egyezményhez képest, hogy míg utóbbi a bűnmegelőzésre helyezi a hangsúlyt, addig az előbbi az emberkereskedelmet mindenekelőtt az emberi jogok megsértéseként határozza meg, s egyúttal kiemeli az áldozatvédelem fontosságát.[65] A hazánk által 2013-ban ratifikált[66] egyezmény a következőképpen definiálta az emberkereskedelem fogalmát:

Személyek kizsákmányolás céljából való toborzása, szállítása, átadása, rejtegetése vagy fogadása fenyegetéssel, erőszakkal vagy egyéb kényszer alkalmazásával, emberrablással, csalással, megtévesztéssel, hatalommal vagy a kiszolgáltatott helyzettel való visszaélés révén, illetve anyagi ellenszolgáltatásnak vagy előnyöknek valamely személy felett ellenőrzést gyakorló személy beleegyezésének megszerzése érdekében történő nyújtásával vagy elfogadásával. A kizsákmányolás magában foglalja legalább a prostitúció révén történő kizsákmányolást vagy a szexuális kizsákmányolás más formáit, a kényszermunkát vagy szolgáltatásokat – a rabszolgatartást vagy a rabszolgatartáshoz hasonló gyakorlatot és a szolgaságot is ideértve –, és a szervek kivételét.[67]

Az instrumentum rögzíti, hogy a gyermek kizsákmányolás céljából történő toborzása, szállítása, átadása, rejtegetése vagy fogadása emberkereskedelemnek minősül még akkor is, ha az nem jár a 4. cikk a) pontjában szereplő elkövetési módok alkalmazásával.[68] A Varsói Egyezmény büntető anyagi jogot érintő IV. fejezete előírja a részes államok számára az emberkereskedelem bűncselekménnyé nyilvánítását,[69] egyúttal ajánlásként rögzíti, hogy a nemzeti jogban bűncselekménnyé nyilvánítsák a 4. cikk a) pontjában meghatározott szolgáltatások kizsákmányolási célból történő igénybevételét annak tudatában, hogy az érintett személy emberkereskedelem áldozata.[70] Számos egyéb előírás[71] mellett az egyezmény az elkövetői minőségen túl az egyes részesi alakzatokat, a felbujtást és a bűnsegélyt, valamint a bűncselekmény kísérletét is büntetni rendeli.[72]

Hazánk az ezredfordulót követő negyedik évben csatlakozott az Európai Unióhoz, amely jelen esetben elsődlegesen a jogharmonizációs kötelezettség szempontjából fontos. Az Európai Unió Alapjogi Charta „A rabszolgaság és kényszermunka tilalma” címet viselő 5. cikke expressis verbis kinyilatkoztatja, hogy „[t]ilos emberi lényekkel kereskedni”.[73] Mindemelett természetesen a rabszolgaság és a szolgaságban tartás, valamint a kényszermunka és a kötelező munka tilalma is deklarálásra került.[74] Az emberkereskedelem elleni fellépés a legfőbb uniós célkitűzések között szerepel, a Stockholmi Program is prioritásként kezelte.[75] A 2011/36/EU irányelv[76] uniós szintű minimumszabályokat vezetett be az emberkereskedelem elleni fellépés területén a bűncselekményi tényállások és szankciók meghatározása tekintetében,[77] egyúttal átveszi a Varsói Egyezmény több elemét. Az irányelv 2. cikk (1) bekezdésében meghatározott emberkekereskedelem definíció az iménti egyezményben foglaltakat követi.[78] Az irányelv amellett, hogy rögzíti a kiszolgáltatott helyzet normatív tartalmát,[79] kinyilatkoztatja, hogy a kizsákmányolás magában foglalja legalább a prostitúció révén történő kizsákmányolást vagy a szexuális kizsákmányolás más formáit, a kényszermunkát vagy szolgáltatásokat – ideértvé a koldulást,[80] a rabszolgatartást vagy a rabszolgatartáshoz hasonló gyakorlatot és a szolgaságot is–, a bűncselekményhez kapcsolódó egyéb kizsákmányolást[81] és a szervek kivételét.[82] Az irányelv a kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozatokra is figyelmet fordít, így – igazodva az Európa Tanács fenti egyezményéhez ­– a 2. cikk (5) bekezdés a gyermekek védelme érdekében speciális rendelkezést tartalmaz, amely lehetővé teszi, hogy akkor is bűncselekményként legyen megállapítható az elkövető cselekménye, ha – az nem jár az (1) bekezdésben felsorolt elkövetési módokat alkalmazásával.[83] Az egyezmény nyomán az irányelv is kriminalizálni rendeli a bűnsegélyt és a felbujtást, valamint a bűncselekmény kísérletét.[84] Az irányelv értelmében a bűncselekmény alapesetét legalább öt évig szabadságvesztéssel fenyegetett cselekményként, az egyes minősített eseteket pedig 10 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a tagállamokban.[85] A 2011. április 15. napján hatályba lépett irányelv implementálásának határideje 2013. április 6-a volt, a határidőnek azonban csupán hat ország – köztük Magyarország – tett eleget.[86]

Az „eredeti” 192. §[87] – emberkereskedelem

A fentebb bemutatott jogi környezetben hazánk büntetőjogi kodifikációja új dimenzióba lépett. Az Országgyűlés elfogadta a 2012. évi C. törvényt a Büntető Törvénykönyvről,[88] amellyel megszületett a negyedik büntetőjogi kódexünk. A nemzetközi kötelezettségvállalás és a jogharmonizáció következtében a jogalkotó újrakodifikálta az emberkereskedelem tényállását (192. §[89]), amely „Az emberi szabadság elleni bűncselekmények” címet viselő XVIII. fejezetében kapott helyet.

Az emberkereskedelem tényállásának vizsgálata során különös figyelmet kell fordítanunk az egyes elkövetési magatartások és a célzat vizsgálatára. A 2011/36/EU irányelv – bűncselekménnyé nyilvánítandó jelenség körében tett – definitív meghatározása az egyes elkövetési magatartásokhoz kizsákmányolási célzatot és meghatározott elkövetési módot kapcsol. Mindez többlet tényállási elemként értékelhető, amely túlmutat a rabszolgaságról szóló egyezmények[90] által meghatározottakon, valamint az (1) bekezdés iménti formuláján. Az új Btk. 192. § (1) bekezdése – a régi Btk. hagyományának továbbélésével – kizsákmányolási célzat nélkül is büntetni rendeli a pénzért történő adásvételt, a bármi más ellenszolgáltatásért történő átadást, átvételt, az elcserélést, valamint az ember ennek érdekében történő szállítását, elszállásolását, elrejtését vagy másnak megszerzését. Ugyanakkor az irányelvnek való megfelelés érdekében az új kódex a 192. § (2) bekezdésében implementálta az irányelvnek megfelelő, kizsákmányolási célzattal megvalósuló elkövetési magatartásokat, míg az egyes elkövetési módok fennállását a tényállás későbbi bekezdéseiben, a minősített esetek között differenciáltan rendeli büntetni. E ponton eltérő nézetek alakultak ki arra vonatkozóan, hogy a kizsákmányolási célzat minősített esetként értékelendő, avagy két alapcselekményről beszélhetünk.[91]

Tekintettel arra, hogy a kizsákmányolás fogalmát az egyes instrumentumok ­nem határozzák meg és annak valamennyi formáját felsorolni sem lehet – e ponton a Varsói Egyezmény és a 2011/36/EU irányelv is pusztán exemplifikatív felsorolást tartalmaz –, a magyar jogalkotó azt kellő absztrakcióval határozta meg, miszerint a kizsákmányolás a kiszolgáltatott helyzetbe hozott vagy abban tartott sértett e helyzetének kihasználásával előny szerzésére törekvés.[92]

Az új Btk. indokolása szerint

[a] kiszolgáltatott helyzet előállhat egy tényező következményeként, de kiválthatja azt több tényező összessége, a kiszolgáltatott helyzetet előidézheti az elkövető, de az fennállhat tőle függetlenül is. Utóbbi esetben az elkövetői visszaélés a már meglévő kiszolgáltatott helyzet (például hajléktalanság, kilátástalan anyagi helyzet) fenntartásával, vagy az abból való kilábalás megakadályozásával valósulhat meg. A kizsákmányolási célzat fennáll már azzal, hogy az elkövető törekszik az előny megszerzésére. A befejezett bűncselekmény megállapításához nem szükséges tehát az, hogy az elkövető ténylegesen előnyhöz jusson, például a sértett keresményét, bevételét tőle ténylegesen elvegye. Előnyön nemcsak az anyagi előnyt, hanem bármely más olyan kedvezményt, kedvezőbb helyzetet is érteni kell, amely a sértetti kiszolgáltatott helyzetével való visszaélés révén áll, vagy állhat elő.[93]

A minősített esetek rendszerét vizsgálva az egyes esetek megállapítását megalapozó körülmények több csoportra oszthatók. Megkülönböztethetjük köztük egyrészt a speciális passzív alanyhoz kapcsolódó, másrészt a cselekmény célzatához és motívumához kapcsolódó, harmadrészt a meghatározott elkövetési módon megvalósuló, negyedrészt az eredményt jelentők, valamint ötödrészt a tettesi kvalifikációt meghatározó elemeket.[94] Az egyes büntetési tételek a 2011/36/EU irányelv szankciós rendelkezéseinek alapulvételével kerültek megállapításra. A Btk. 192. § (2) bekezdésben foglalt cselekmény egy évtől öt évig terjedő, a (3) bekezdésbe ütköző cselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, míg a (2) és (3) bekezdésre épülő vegyes, differenciált minősített esetekhez fokozatosan szigorodó büntetési tételek párosultak; a legsúlyosabb esetben húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés volt a büntetés.

A 193. §[95] szerinti kényszermunka

A 2012. évi C. törvény új tényállásként állapította meg a kényszermunka bűncselekményét a Különös Részben. Önmagában a munkavégzésre kényszerítés mint pönalizált magatartás – más jogi konstrukcióban ugyan, de – már az 1978. évi IV. törvény rendelkezéseiben is megjelent. A régi Btk. 175. § (2) bekezdése a személyi szabadság megsértése tényállás keretében két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendelte büntetni azt, „aki emberkereskedelemmel összefüggésben megszerzett és a személyi szabadságától megfosztott sértett személyi szabadságának megfosztását fenntartja, és a sértettet munkavégzésre kényszeríti”.[96] A „kényszermunka” mint kifejezett szófordulat pedig a kiskorú veszélyeztetése tényállás kapcsán köszönt vissza, mely szerint: „Bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az a nagykorú személy, aki a kiskorúval kényszermunkát végeztet”.[97]

Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény jogi tárgya az ember cselekvési szabadsága, ezentúl figyelembe véve azt, hogy az ember cselekvési szabadságát személyi minőségtől függetlenül védelem illeti meg,[98] az új kódex szakított a régi Btk. koncepciójával. Ennek eredményeként az új, önálló tényállás immáron mindennemű munkavégzésre kényszerítést büntetni rendel, s nem csak azt az esetet, amikor valaki az emberkereskedelem útján hozzákerült és a személyi szabadságától megfosztott sértettet kényszeríti munkára. A 193. § értelmében a bűncselekmény akkor volt megállapítható, ha a munkavégzésre kényszerítés mint elkövetési magatartás; i) más „kiszolgáltatott helyzetét kihasználva” történt, illetve ii) „erőszakkal vagy fenyegetéssel” párosult. Minősített eset miatt súlyosabb büntetést rendelt alkalmazni a törvény, amennyiben a bűncselekményt a sértett sanyargatásával, jelentős érdeksérelmet okozva vagy tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követték el. Az alapeseti büntetési tétel felső mértéke öt évig terjedő szabadságvesztés, azonban a minősített eset már nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel volt fenyegetett.

2020. évi kodifikáció, avagy az emberkereskedelem és kényszermunka egységes tényállása

A 2013–2018. közötti időszakban a korábbi évek tapasztalatai, a nemzetközi megkeresések, valamint a bűnügyi és igazságügyi együttműködések keretében lefolytatott eljárásokra tekintettel jellemzővé́ vált azon álláspont, miszerint – Magyarország kibocsátó és tranzitország jellegére tekintettel – az emberkereskedelem nemzetközi, határon átnyúló́ jellege miatt nincs teendőnk, annak ellenére, hogy ez a jelenség – különösen a prostitúcióra épülő kizsákmányolás – hazai viszonylatban már akkor is jelen voltak. Az emberkereskedelem bűntettének a magyar jogalkalmazásban történő elterjedése nem zajlott zökkenőmentesen, amit a Magyarországról szóló javaslatok és jelentések rendszerint szóvá is tettek.[99]

Az USA külügyminisztériuma minden évben kiad egy jelentést az emberkereskedelem jelenségével kapcsolatban az egyes országokra vonatkozóan: Trafficking in Persons Report, rövidítve az ún. TIP-riportként hivatkozunk rá. Az USA a 2019. évi jelentésben[100] (a 2018. évihez hasonlóan) többek között részletesebben szabályozná a Btk. 192. §-ának a kizsákmányolásra vonatkozó tételét, valamint a megtévesztés (fraud), az erőszak (force) és a kényszer (coercion) mint elkövetési módokat beemelné az alapeset rendelkezései közé, egyúttal sérelmezve azt, hogy a magyar jogalkotó – a nemzetközi instrumentumokban foglaltakkal ellentétben – azokat nem a bűncselekmény „lényeges elemként”, hanem súlyosító körülményként, minősített esetként határozta meg.

Az Európa Tanácskeretében működő Emberkereskedelem Elleni Küzdelem Szakértői Csoportja (GRETA) – a Varsói Egyezmény VII. fejezete alapján – monitorozza az egyezmény részes államok általi végrehajtását, melyről jelentést tesz közzé. Magyarország vonatkozásában eddig két jelentés látott napvilágot, az első körös 2015-ben,[101] míg a második körös jelentés 2019-ben.[102] A jelentés többek között szorgalmazta a Varsói Egyezmény 26. cikkének történő megfelelés érdekében az emberkereskedelem áldozatainak büntetőjogi mentességére vonatkozó implementálását, azaz, hogy az áldozatok mentesüljenek a büntetés kiszabása alól a jogellenes cselekményekben való részvételük miatt, addig a mértékig, ameddig kényszer hatása alatt cselekedtek.[103]

Hazánk eddigi jogfejlődését áttekintve az emberkereskedelemmel összefüggésben megvalósuló fogyasztói magatartás mindeddig nem került szankcionálásra a Btk. Különös Részében, igaz erre vonatkozó kötelezettségünk nem is állt fent, tekintve, hogy az egyes instrumentumok csak ajánlást tartalmaztak erre vonatkozóan. Ugyanakkor nemzetközi szinten e tekintetben is kívánalom fogalmazódott meg a szabályozás fejlesztése kapcsán.[104]

A 2020. évben jelentős reform következett be a 2012. évi C. törvény fent ismertetett szakaszaiban. Az Országgyűlés elfogadta a 2020. évi V. törvényt az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról, amely módosította a gyermekvédelmi-, a szervezett bűnözés elleni fellépésről szóló-, a szabálysértési- és a büntető törvénykönyvről szóló törvény egyes rendelkezéseit. Ezen jogalkotói aktus újra szabályozta a Btk. 192. §-ban foglalt emberkereskedelem tényállását, mellyel egyidejűleg hatályon kívül helyezte a kényszermunkára vonatkozó, önálló 193. §-t. A jogalkotói aktus eredményeként létrejött a jelenleg is hatályos „emberkereskedelem és kényszermunka” egységes tényállása. Az eddigi különös részi tétel struktúráját jelentős mértékben átalakító módosítás 2020. július 1. napján lépett hatályba.

Az „emberkereskedelem és kényszermunka” tényállása esetén a módosítás változatlanul hagyja az első alapeset elkövetési magatartásait[105] ugyanakkor a büntetési tételt súlyosítja, három évig terjedő szabadságvesztésről egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztésre. A reform egyik lényeges újítása, hogy a második bekezdésben a törvényi tényállásba integrálja a kizsákmányolási célú emberkereskedelemnek a korábban értelmező rendelkezésbe foglalt tényállási elemét,[106] egyúttal ezen tényállásba foglalja a – hatályon kívül helyezett 193. § szerint – kényszermunkának minősülő cselekményeket is.[107] A módosítás az erőszakkal vagy fenyegetéssel való kényszerítéssel azonos súlyú cselekményként értékeli a hatalmi helyzettel összefüggő olyan rábírást, amelynek során a passzív alany cselekvési szabadsága nem sérül.[108] A kodifikáció egyszerűsítette a minősített esetek rendszerét, így a tényállás áttekinthetőbbé vált. A jogalkotó új minősített esetként állapította meg a több ember sérelmére történő elkövetést, amely mindeddig előzmény nélküli volt az anyagi jogi fejlődéstörténetet vizsgálva. A reform további jelentős nóvumaként értékelendő, hogy a fogyasztói magatartást is kriminalizálja. A 2020. évi V. törvény hatályba lépését követően a 2012. évi C. törvény 192. §-ában foglalt különös részi tényállás az alábbi szerkezetben épül fel.

Btk. 192. § Emberkereskedelem és kényszermunka
(1) Aki mást

a) elad, megvásárol, elcserél, ellenszolgáltatásként átad, átvesz, vagy

b) az a) pontban meghatározott cselekmény megvalósítása érdekében szállít, elszállásol, elrejt, vagy másnak megszerez,

bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 I. alapeset

II. alapeset

Emberkereskedelem alakzat.
(2) Aki mást rendszeres előny szerzése céljából munkavégzésre, munka jellegű tevékenység végzésére, egyéb szolgáltatásra, vagy jogellenes cselekmény folytatására

a) megtévesztéssel, a sértett nevelésével, felügyeletével, gondozásával, gyógykezelésével kapcsolatos, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve, vagy a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábír, vagy

b) erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerít,

bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 III. alapeset

Kényszermunka alakzat.
(3) Aki mást a (2) bekezdésben meghatározott cselekmény megvalósítása érdekében toboroz, átad, átvesz, elad, megvásárol, elcserél, ellenszolgáltatásként átad vagy átvesz, másnak megszerez, szállít, elszállásol, elrejt, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. IV. alapeset

Kényszermunka alakzat.
(4) Aki a (2) vagy a (3) bekezdésben meghatározott bűncselekményt szexuális cselekmény végzése vagy emberi test tiltott felhasználása érdekében követi el, bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Kényszermunka alakzat minősített esetei, amelyek a (2)–(3) bekezdés szerinti alapesetekre épül.
(5) A büntetés a (2) vagy a (3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény esetén öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, a (4) bekezdésben meghatározott bűncselekmény esetén öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha azt

a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,

b) a sértett sanyargatásával,

c) hivatalos személyként, e minőséget felhasználva, vagy

d) több ember sérelmére

követik el.

 Kényszermunka alakzat differenciált büntetési tételű minősített esetei, amelyek a (2)–(3) bekezdés szerinti alapesetekre, valamint a (4) bekezdés szerinti minősített esetre épülnek.
(6) A büntetés a (2) vagy a (3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény esetén öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, a (4) bekezdésben meghatározott bűncselekmény esetén öt évtől húsz évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés, ha azt

a) tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, vagy

b) életveszélyt vagy különösen súlyos hátrányt okozva

követik el.

 Kényszermunka alakzat differenciált büntetési tételű minősített esetei, amelyek a (2)–(3) bekezdés szerinti alapesetekre, valamint a (4) bekezdés szerinti minősített esetre épülnek.
(7) Aki emberkereskedelem és kényszermunkára irányuló előkészületet követ el, az (1) bekezdésben meghatározott esetben vétség miatt egy évig, a (2) vagy (3) bekezdésben meghatározott esetben bűntett miatt három évig, a (4) bekezdésben meghatározott esetben egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Előkészület, amely az (1)–(3) bekezdés szerinti alapesetek, valamint a (4) bekezdés szerinti minősített esethez kapcsolódik.
(8) Aki

a) a (2) bekezdésben meghatározott emberkereskedelem és kényszermunka sértettjének munkáját, munka jellegű tevékenységét, egyéb szolgáltatását vagy jogellenes cselekményét igénybe veszi vagy felhasználja, három évig terjedő szabadságvesztéssel,

b) az a) pontban meghatározott bűncselekményt szexuális cselekmény igénybevételével vagy emberi test tiltott felhasználása érdekében követi el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 V. alapeset

A ’fogyasztó’ bűncselekménye a (2) bekezdés szerinti kényszermunka alakzat esetén.

1.. táblázat: A jelenleg hatályos tényállás szerkezeti felépítése[109]

Tekintettel arra, hogy a kényszermunka alakzat az egységesítés következtében továbbra is szankcionált, nem beszélhetünk dekriminalizálásról. Ezzel közvetlen összefüggésben a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvénynek[110] az elsőfokon törvényszéki hatáskörbe sorolt bűncselekmények felsorolását tartalmazó 20. §-a is módosult, azonban a módosítás nem illeszkedett megfelelően az anyagi jogi szabályok hatályállapotához. A büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2020. évi XLIII. törvény 271. § 4. pontja értelmében a Be. 20. § (1) bekezdés 6. pontjában az „emberkereskedelem” szövegrészt felváltotta az „emberkereskedelem és kényszermunka” kifejezés. Az eljárási törvény hatásköri szabályokat érintő módosítása a 2020. évi XLIII. törvény 280. § – (1) bekezdésére figyelemmel a – (2) bekezdés alapján 2021. január 1-jén lépett hatályba, míg ezzel szemben a korábban ismertetett anyagi jogi változás 2020. július 1-jén lépett hatályba, amely fél éves „késedelmet” jelent.

A Btk. 192–193. §-ai mellett több különös részi tényállás rendelkezéseiben is változás következett be a 2020. évi reform által,[111] emellett a „szankciós zárkő” szerepet betöltő büntetőjog területén kívül eső jogszabályi rendelkezésekben egyaránt. A 2020. évi V. törvény 6. §-a egy új (1a) bekezdéssel egészítette ki az 1999. évi LXXV. törvény[112] 9. §-át, melynek értelmében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy szexuális szolgáltatásra nem ajánlkozhat fel. A reformcsomag ezzel együtt a szabálysértési törvényben is változásokat hozott. A Szabs.tv.[113] 29. § (2) bekezdését kiegészítve bevezette a „szexuális szolgáltatásra felajánlkozás” fogalmát, amely visszautal az 1999. évi LXXV. törvényben foglalt fogalomra.[114] A módosítás új (szabálysértési) büntethetőséget kizáró okként szabályozza, ha a szexuális szolgáltatás nyújtására felajánlkozó személy az elkövetéskor a tizennyolcadik életévét nem töltötte be.[115] Emellett új eljárási szabályokat vezetett be a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyek vonatkozásában,[116] részben – a 2020. évi V. törvény által szintén módosított – a Gyvt. rendelkezéseivel[117] összhangban.

Záró gondolatok

Jelen tanulmány az emberkereskedelem tényállásával kapcsolatos hazai kodifikáció történetét kívánta bemutatni a jogrendszerünk egyes mérföldköveit jelentő büntetőtörvénykönyvek rendelkezéseinek elemzése útján. Az áttekintés egyúttal a nemzetközi konstelláció megértéséhez szükséges mértékéig ismertette a hazai jogfejlődésre hatást gyakorló egyes instrumentumok vonatkozó részeit. Mindezek fényében megállapíthatjuk, hogy az emberkereskedelem tényállásának nemzeti jogunkban való megjelenése nem annak organikus fejlődéséből következik, hanem az egyes nemzetközi dokumentumokban foglalt kötelezettségvállalás teljesítése érdekében következett be.

Mint látjuk a jog változása szükségszerű. Különösen igaz ez a büntetőjog területén, ahol kifejezetten fontos, hogy az emberkereskedelem elleni küzdelem jegyében a jogalkotás gyorsan tudjon reagálni és hatékony módon tudja lekövetni az egyes folyamatok, jelen esetben az emberkereskedelem jelenségével kapcsolatos ’trendeket’. Így tehát a szabályozás hol belső tényezők, hol külső ösztönzők hatására időről-időre változik, fejlesztésre kerül.

Az emberkereskedelem globális jelensége milliókat érint világszinten. Noha arra a kérdésre nem kapunk sohasem egyértelmű választ, hogy pontosan hány millió főt érint világviszonylatban, évről évre egészen elképesztő becslések látnak napvilágot. Példának okáért a Global Slavery Index (2023)[118] közel 50 millió főre becsülte a modernkori rabszolgaságban élőket.

Az Uniós trendeket monitorozása mellett az Európai Unió a jogi keret szigorítása mellett döntött, ugyanis 2024-ben módosult az 2011/36/EU irányelv. A 2024/1712/EU irányelvben eszközölt módostások a nemzeti jogunkra is kihatnak, tekintve, hogy a jogharmonizáció keretében hazánknak is lesz feladata. Ehhez kapcsolódóan az átültetés határideje 2026. július 15. napja. A 2024/1712/EU irányelv[119] által eszközölt módosítások közül – a büntető anyagi jogtörténeti áttekintésünkre figyelemmel – a kizsákmányolás exemplifikatív felsorolásának bővítését és az új minősített eset előírását emelhetjük ki többek között.

A 2011/36/EU irányelv – fentiekben bemutatott – közlönyállapot szerinti rendelkezése értelmében a kizsákmányolás magában foglalta legalább a prostitúció révén történő kizsákmányolást vagy a szexuális kizsákmányolás más formáit, a kényszermunkát vagy -szolgáltatásokat – a koldulást, a rabszolgatartást vagy a rabszolgatartáshoz hasonló gyakorlatot és a szolgaságot is ideértve –, a bűncselekményhez kapcsolódó egyéb kizsákmányolást és a szervek kivételét. E ponton a módosítás során mindenekelőtt nyelvi korrekciót eszközölt az Unió, ugyanis a korábbi ’prostitúció révén történő kizsákmányolás’ helyett immáron a ’prostitúcióhoz kapcsolódó kizsákmányolás’ fordulatot tartalmazza az irányelv hatályos szövege. A 2024. évi módosítás egyik érdemi nóvuma az, hogy a kizsákmányolás körében tett exemplifikatív felsorolásba expressis verbis beemelte a béranyasághoz, a kényszerházassághoz vagy a jogellenes örökbefogadáshoz kapcsolódó kizsákmányolást is.[120] Tekintettel arra, hogy ezek a formák a kizsákmányolás mint célzat körében kerülnek számbavételre, a megállapíthatósághoz az elkövetési mód fennállása is szükséges.[121]

A 2011/36/EU irányelv 4. cikkének közlönyállapot szerinti (3) bekezdése tartalmazta azon kritériumot, hogy súlyosító körülménynek, azaz minősített esetnek minősüljön, ha a 2. cikkben említett bűncselekményt hivatalos személy követte el feladatának teljesítése során. Az Unió – a 2024. évi módosítással[122] – megbontotta a (3) bekezdésben foglalt szabályozási konstrukciót, melynek következtében az eddigi – a hivatalos személy általi elkövetésre vonatkozó – minősülés a (3) bekezdés a) pontjába került, mellyel egyidejűleg a bekezdés egy új b) ponttal egészült ki. Jelenleg tehát a 4. cikk (3) bekezdésének hatályos szövege egy a) és egy b) pontból áll. Ezen utóbbi szerint immáron az is súlyosító körülménynek minősül, ha az elkövető – információs és kommunikációs technológiák segítségével – elősegítette vagy elkövette az áldozatot érintő szexuális jellegű képek, videók vagy hasonló anyagok terjesztését.[123]

Mindannak ellenére, hogy a hivatalos személy általi elkövetést a magyar jogalkotó a Btk. 192. § (5) bekezdés c) pontja szerinti differenciált büntetési tételű minősített esetként korábban már a hazai jog részévé tette,[124] a 2024. évi módosítás miatt szükségessé válik a 2011/36/EU irányelv 4. cikk (3) bekezdés b) pontjában foglalt tartalom implementálása. E kapcsán az irányelv nem nevesít konkrét minimum büntetési tételt a 4. cikk (3) bekezdés esetére,[125] csupán hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetést alkalmazását írja elő a tagállamoknak.

A 2024. évi módosítás egy új 18a. cikkel egészítette ki 2011/36/EU irányelv eredeti szövegét, melyben bűncselekménnyé nyilvánítani rendeli az emberkereskedelem áldozata által nyújtott szolgáltatás – szándékos – igénybevételét is, amennyiben a szolgáltatás igénybe vevője tudomással bír arról, hogy a szolgáltatást nyújtó személy áldozat.[126] E körben az irányelv szintén nem határozza meg konkrétan a büntetési tétel alsó határát, mindösszesen a hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetés alkalmazásának követelményét rögzíti. A magyar jogalkotó előremutató felfogását tükrözi azon tény, miszerint a Btk. – jelenleg is hatályos rendelkezése – már a 2011/36/EU irányelv rendelkezéseinek 2024. évi módosítását megelőzően is szankcionálta a fogyasztó cselekményét.

Bibliográfia

Angyal Pál: A magyar büntetőeljárási jog tankönyve, Budapest, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, 1915.

Balogh Jenő: Büntetőtörvényeink módosításához II., Huszadik Század, 1. évf., 11. füzet, 330–346.

Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál: Büntetőjog II, Különös rész, Budapest, HVG-ORAC Kiadó́, 2012.

Beccaria, Cesare: A bűnökről és a büntetésekről (ford. Madarász Imre), Budapest, Eötvös József Könyvkiadó, 1998.

Czine Ágnes: Az emberkereskedelem, mint a szervezett bűnözés egyik megjelenési formája (Doktori értekezés), Pécs, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája, 2011.

Czine Ágnes: Csemegi csak egy volt, Magyar Jog, LXXII. évf., 2024/7-8, 392–401.

Czine Ágnes: Csemegi Károly, a bíró és a Jogászegylet első tényleges elnöke, in Czine Ágnes (szerk.): Csemegi Károly emlékkötet, Budapest, ORAC kiadó, 2024, 16–24.

Csemegi Károly: A magyar bűnvádi eljárás tervezetének indokai, Budapest, Pesti Könyvnyomda Rt., 1882.

Domokos Andrea: A Csemegi-kódex, a „pompázatos kölni dóm”, in Czine Ágnes (szerk.): Csemegi Károly emlékkötet, Budapest, ORAC Kiadó, 2024, 39–44.

Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve, Budapest, Grill Károly Könyvkiadó vállalata, 1909.

Györgyi Kálmán: Emlékbeszéd Csemegi Károly születésének 175. évfordulója alkalmából a Magyar Kriminológiai Társaság és Csongrád Város által rendezett emlékülésen, Magyar Jog, XLVIII. évf., 2001/8, 503–508.

Györgyi Kálmán: Az új Büntető Törvénykönyv kodifikációjának története, az új Btk, 2012, https://ujbtk.hu/dr-gyorgyi-kalman-az-uj-bunteto-torvenykonyv-kodifikaciojanak-tortenete/

Hajnal Hugó: Csemegi Károly, A magyar büntetőtörvénykönyv s a bírói szervezetről szóló törvény megalkotójának élete és működése, Budapest, Gondolat Kiadó, 2003.

Hollán Miklós: Az emberkereskedelemre vonatkozó magyar büntetőjogi szabályozás, in Tóth Károly (szerk.): Publicationes doctorandorum juridicorum, Szeged, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2001, 239–283.

Karsai Krisztina (szerk.): Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez, Budapest, Wolters Kluwer Hungary Kft., 2024.

Király Tibor: Az 1878. évi büntetőtörvénykönyv, in Nagy László (szerk.): A magyar büntető törvényhozás 100 éve, Jogász Szövetségi Értekezések II. kötet. Budapest, Magyar Jogász Szövetség, 1979, 33–70.

Király Tibor – Máthé Gábor – Mezey Barna: A Csemegi-kódex (1878:5. tc.), in Mezey Barna (szerk.): Magyar jogtörténet, Budapest, Osiris Kiadó, 2007, 329–341.

Kiss Zsigmond: A személy elleni bűncselekmények in Berkes György (szerk.): Magyar büntetőjog, Kommentár a gyakorlat számára, 2. kiadás, Budapest, HVG–ORAC, 1999, 346—518.

Kovács István: A szervezett bűnözés két alappillére: az emberkereskedelemhez kapcsolódó prostitúciós bűncselekmények, valamint a kábítószer-kereskedelem összefonódása, Nemzetbiztonsági Szemle, II. évf., 2024/4, 79–101.

Máthé Gábor: Adalékok a büntetőjog-gyakorlat kérdéseihez a két nagy kodifikáció között, Jogtörténeti Szemle, XI. évf., 2008/4, 8–12.

Mezey Barna: A föltétlen igazság és a társadalom fenntartásának érdeke, Az első magyar büntető törvénykönyv, in Horváth Attila (szerk.): Tanulmányok a Csemegi-kódex megalkotásának 140. évfordulója tiszteletére, Budapest, Dialóg Campus, 2020, 39–46.

Nánási László: A Csemegi-kódex születése, in Horváth Attila (szerk.): Tanulmányok a Csemegi-kódex megalkotásának 140. évfordulója tiszteletére, Budapest, Dialóg Campus, 2020, 9–27.

Szomora Zsolt: Az emberi szabadság elleni bűncselekmények. In: Karsai Krisztina (szerk.): Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez, Budapest, Wolters Kluwer Hungary Kft., 2024.

Szűcs Dániel: Emberkereskedelem, Az ókori rabszolgaság modern köntösben, in Bándi Gyula – Pogácsás Anett (szerk.): Stability and adaptability – Állandóság és alkalmazkodás: Selected doctoral studies – Válogatott doktorandusz tanulmányok, Budapest, Pázmány Press, 2023, 547–566.

Tóth Mihály: Magyarország negyedik Büntető Törvénykönyve, Jogtudományi Közlöny, LXIX. évf., 2014/10, 439–452.

Windt Szandra: A láthatatlan emberek, Az emberkereskedelem jelensége Magyarországon. Budapest, Országos Kriminológiai Intézet, 2021.

Windt Szandra: 2013, az emberkereskedelem elleni fellépés éve Magyarországon, Belügyi Szemle, LXII. évf., 2014/1, 58–74.

Egyéb források

2019 Trafficking in Persons Report: Hungary, U.S. Department of State, 2019, https://2021-2025.state.gov/reports/2019-trafficking-in-persons-report-2/hungary/

Az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Fellépésről szóló Egyezménye Magyarország által történő végrehajtásáról szóló jelentés [GRETA(2015)11], Európa Tanács GRETA Az emberkereskedelem elleni fellépés szakértői csoportja, 2015, https://rm.coe.int/1680631c48 (Letöltés: 2025. április 5.)

Képviselőházi Irományok 1875/78. V. kötet, VII. kötet és IX. kötet

Report concerning the implementation of the Council of Europe Convention on Action against Trafficking in Human Beings by Hungary [GRETA(2019)13], Council of Europe GRETA Group of Experts on Action against Trafficking in Human Beings, 2019, https://rm.coe.int/greta-evaluation-report-on-hungary-2nd-evaluation-round-/168098f118 (Letöltés: 2025. április 5.)

The Global Slavery Index 2023, Walk Free, 2022, https://cdn.walkfree.org/content/uploads/
2023/05/17114737/Global-Slavery-Index-2023.pdf (Letöltés: 2025. január 25.)

Hivatkozások

  1. „Az 1878. évi 5. törvénycikk a bűntettekről és vétségekről (Btk.), valamint az 1879. évi 40. törvénycikk a kihágásokról (Kbtk.) alkotják az első magyar törvénnyé lett teljes büntetőkódexeket.” Király Tibor – Máthé Gábor – Mezey Barna: A Csemegi-kódex (1878:5. tc.), in Mezey Barna (szerk.): Magyar jogtörténet, Budapest, Osiris Kiadó, 2007, 329. ↑
  2. Domokos Andrea: A Csemegi-kódex, a „pompázatos kölni dóm”, in Czine Ágnes (szerk.): Csemegi Károly emlékkötet, Budapest, ORAC Kiadó, 2024, 40. ↑
  3. „Alkotmányos életünk helyreállitása [sic!] után az uj [sic!] igazságügyi kormány sürgős feladatának ismerte a büntetőjogi codificatio keresztülvitelét”. Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve, Budapest, Grill Károly Könyvkiadó vállalata, 1909, 81. ↑
  4. Domokos: A Csemegi-kódex, 40. ↑
  5. Czine Ágnes: Csemegi csak egy volt, Magyar Jog, LXXII. évf., 2024/7-8, 395. ↑
  6. Uo. ↑
  7. Képviselőházi napló, 1875. XIII. kötet, 271. Hivatkozza: Nánási László: A Csemegi-kódex születése, in Horváth Attila (szerk.): Tanulmányok a Csemegi-kódex megalkotásának 140. évfordulója tiszteletére, Budapest, Dialóg Campus, 2020, 10. ↑
  8. Finkey: A magyar büntetőjog, 81–82. ↑
  9. Képviselőházi Irományok 1875/78. V. kötet 137–397, irományszám: 200., VII. kötet 281–394, irományszám: 286., IX. kötet 109–399, irományszám: 372. ↑
  10. A Btk. és a Kbtk. végül 1880. szeptember elsején lépett hatályba. ↑
  11. Györgyi Kálmán: Emlékbeszéd Csemegi Károly születésének 175. évfordulója alkalmából a Magyar Kriminológiai Társaság és Csongrád Város által rendezett emlékülésen, Magyar Jog, XLVIII. évf., 2001/8, 503–508. ↑
  12. „Lehet-e átadni a munka egy részét? Goethe a Faust egy részét átadhatta-e volna valakinek, vagy Verdi csak egy részét komponálta a Traviátának?” Hajnal Hugó: Csemegi Károly, A magyar büntetőtörvénykönyv s a bírói szervezetről szóló törvény megalkotójának élete és működése, Budapest, Gondolat Kiadó, 2003, 48. ↑
  13. Csemegi az eljárási kódex megalkotása kapcsán akként érvelt, hogy „sokáig nem reformáltunk” és ezért kellett „egyszerre és sokat” reformálni, másrészt pedig jó ideig elzárkóztak a század „bölcsészetének igazsága elöl”. Csemegi Károly: A magyar bűnvádi eljárás tervezetének indokai, Budapest, Pesti Könyvnyomda Rt., 1882, 10. ↑
  14. Csemegi Károly hét nyelven beszélt. Czine Ágnes: Csemegi Károly, a bíró és a Jogászegylet első tényleges elnöke, in Czine Ágnes (szerk.): Csemegi Károly emlékkötet, Budapest, ORAC kiadó, 2024, 16. ↑
  15. Angyal Pál megállapítása szerint a modern magyar büntetőbíróságok szervezete és a tételes büntető eljárásjog nem a hagyományos magyar jogfejlődés eredményeként jött létre, hanem a 19. század során kialakult kontinentális vegyes rendszer elveinek figyelembevételével került kodifikálásra. Lásd Angyal Pál: A magyar büntetőeljárási jog tankönyve, Budapest, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, 1915, 25. ↑
  16. Mezey Barna: A föltétlen igazság és a társadalom fenntartásának érdeke, Az első magyar büntető törvénykönyv, in Horváth Attila (szerk.): Tanulmányok a Csemegi-kódex megalkotásának 140. évfordulója tiszteletére, Budapest, Dialóg Campus, 2020, 40. ↑
  17. „A Csemegi-kódex bírálói sem zárkózhattak el azonban annak elismerése elől, hogy a kódexnek számos erénye van. Egyik legkövetkezetesebb, legszívósabb bírálója Fayer László is elismerte, hogy a törvény, bár eklektikus jellegű, mégis önálló munka. Sokra tartotta a kódex indokolásit, s azon a véleményen volt, hogy az hatalmas dolgozat, amely a büntetőjog egész területét felöleli és itt-ott monografikus mélységgel fejti ki a büntetőjog tanait. Mindezt számba véve, Csemegi, a szó legjobb értelmében, nagy munkát végzett. Finkey véleménye szerint a törvény mintegy negyedszázados élete fényesen igazolta azt az általános véleményt, hogy a büntető törvénykönyv egyike törvényhozásunk legjelesebb alkotásainak.” Király-Máthé-Mezey: A Csemegi-kódex, 338. ↑
  18. Mezey: A föltétlen, 44. ↑
  19. Uo. 44. Vö. Balogh Jenő: Büntetőtörvényeink módosításához II., Huszadik Század, 1. évf., 11. füzet, 330–346. ↑
  20. Tóth Mihály: Magyarország negyedik Büntető Törvénykönyve, Jogtudományi Közlöny, LXIX. évf., 2014/10, 440–441. ↑
  21. Cesare Beccaria: A bűnökről és a büntetésekről (ford. Madarász Imre), Budapest, Eötvös József Könyvkiadó, 1998. ↑
  22. Mezey: A föltétlen, 42. ↑
  23. Uo. ↑
  24. Király Tibor: Az 1878. évi büntetőtörvénykönyv, in Nagy László (szerk.): A magyar büntető törvényhozás 100 éve, Jogász Szövetségi Értekezések II. kötet. Budapest, Magyar Jogász Szövetség, 1979, 35. [Hivatkozza: Mezey: A föltétlen, 43.] ↑
  25. Máthé Gábor: Adalékok a büntetőjog-gyakorlat kérdéseihez a két nagy kodifikáció között, Jogtörténeti Szemle, XI. évf., 2008/4, 8. ↑
  26. 1878. évi V. törvénycikk, 317. § „A ki tizennégy éven aluli gyermeket, akarata ellenére, szülője, gondnoka, vagy felügyelője hatalmából, – erőszakkal, fenyegetéssel, vagy ravaszsággal elvisz, vagy letartóztat: a gyermekrablás büntettét követi el, és öt évig terjedhető fegyházzal büntetendő.” ↑
  27. A fejezet alá tartozó cselekményeket mint delicta carnist rendeli büntetni a miniszteri indoklás. ↑
  28. Tóth: Magyarország negyedik, 441. ↑
  29. 1945. évi VII. törvénycikk a népbíráskodás tárgyában kibocsátott kormányrendeletek törvényerőre emeléséről. ↑
  30. Györgyi Kálmán: Az új Büntető Törvénykönyv kodifikációjának története, az új Btk, 2012, https://ujbtk.hu/dr-gyorgyi-kalman-az-uj-bunteto-torvenykonyv-kodifikaciojanak-tortenete/ (Letöltés: 2024. december 16.) ↑
  31. Lásd A Csemegi-kódexnél. ↑
  32. Tóth: Magyarország negyedik, 442. ↑
  33. Uo. ↑
  34. Györgyi: Az új Büntető Törvénykönyv ↑
  35. A szocialista Btk. első novelláris módosítását a Büntető Törvénykönyv módosításáról és kiegészítéséről szóló 1971. évi 28. törvényerejű rendelet adta. A másik jelentős módosítást pedig – a közrendre és a közbiztonságra különösen veszélyes visszaeső bűnözők elleni hatékonyabb fellépés érdekében – az 1974. évi 9. törvényerejű rendelet jelentette. ↑
  36. 1961. évi V. törvény 287. § „(1) Aki valakit házasságon kívül közösülésre, természet elleni vagy egyéb fajtalanságra más részére haszonszerzés céljából megszerez, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. […]” ↑
  37. Kiss Zsigmond: A személy elleni bűncselekmények, in Berkes György (szerk.): Magyar büntetőjog, Kommentár a gyakorlat számára, 2. kiadás, Budapest, HVG–ORAC, 1999, 475. [Hivatkozza: Hollán Miklós: Az emberkereskedelemre vonatkozó magyar büntetőjogi szabályozás, in Tóth Károly (szerk.): Publicationes doctorandorum juridicorum, Szeged, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2001, 241.] ↑
  38. Marginálisan megjegyzendő, hogy az 1997. évi LXXIII. törvény számos bűncselekménynél minősítő körülményként iktatta be „a bűnszervezet tagjaként”, illetve a „bűnszervezet tagjaként vagy megbízásából” történő elkövetést, melynek következtében ezen minősítő körülmények váltották fel azokat az elszórtan szereplő, s egyúttal eltérő terminológiájú rendelkezéseket a Btk.-ban, amelyek fokozottabban rendelték büntetni, ha a bűncselekményt olyan szerveződések keretében követték el, amelyeknek tevékenységi köre az adott deliktum elkövetésére korlátozódott. Egyébként az 1997. évi LXXIII. törvény hatálybalépése után is változatlanul fennmaradt a családi állás megváltoztatásának az „emberkereskedelemmel foglalkozó szervezet keretében” megvalósított minősített esete. „Ennek oka […] az, hogy a bűnszervezet fogalma – az akkor hatályos definíció szerint – sem volt alkalmas arra, hogy lefedjen olyan szerveződéseket, amelyek célja (tevekénységi köre) kriminális szankcióval nem fenyegetett magatartás, mint pl. az emberkereskedelem.” – fogalmazza meg Hollán Miklós, utalva egyúttal az önálló emberkereskedelem tényállásának hiányára. Hollán: Az emberkereskedelemre, 241. ↑
  39. 1998. évi LXXXVII. törvény a büntető jogszabályok módosításáról. ↑
  40. 175/B. § „(1) Aki mást elad, megvásárol, ellenszolgáltatás fejében átad, átvesz, más személyért elcserél, illetve e célra másnak megszerez, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményta) a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére,b) a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,c) munkavégzés végett,d) fajtalanság vagy közösülés, illetve mással való fajtalanság vagy közösülés végett

    követik el.

    (3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény

    a) a (2) bekezdésben meghatározott esetek közül kettő szerint minősül, illetve ha a bűncselekményt

    b) bűnszervezet tagjaként,

    c) az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére

    követik el.

    (4) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény

    a) a (2) bekezdésben meghatározott esetek közül három szerint minősül, illetve ha a bűncselekményt,

    b) a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére bűnszervezet tagjaként,

    c) az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló és a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére

    követik el.

    (5) A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a bűncselekményt munkavégzés és fajtalanság vagy közösülés, illetve mással való fajtalanság vagy közösülés végett

    a) a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, bűnszervezet tagjaként,

    b) az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló és a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére

    követik el.

    (6) Aki emberkereskedelemre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” ↑

  41. 1933. évi III. törvény a rabszolgaság tárgyában Genfben, 1926. évi szeptember hó 25-én kelt nemzetközi egyezmény becikelyezéséről, 1. cikk:„1. A rabszolgaság az egyénnek az az állapota vagy helyzete, amelyben felette a tulajdonjognak ismérveit vagy egyes ismérveit gyakorolják.2. A rabszolgakereskedés magában foglal minden elfogási, megszerzési vagy átengedési cselekményt, amely az egyénnek rabszolgaságba vetésére irányul, minden cselekményt, amely rabszolgának eladás vagy csere céljára való megszerzésére irányul; minden eladás vagy csere útján való átengedését a rabszolgának, aki eladás vagy csere céljaira szereztetett, úgyszintén általában a rabszolgákkal való kereskedésre vagy ezeknek szállítására vonatkozó minden cselekményt.” ↑
  42. Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 1. cikk: „Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek [sic!].” ↑
  43. Hollán: Az emberkereskedelemre vonatkozó, 246–247.Egyúttal megemlíti azon egyes instrumentumokat is, amelyekre a jogalkotó egyaránt tekintettel lehetett volna, példának okáért (lásd Uo.):i) az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1325 sz. (1997. évi) ajánlása a nőkereskedelemről és prostitúcióra kényszerítésről az Európa Tanács tagállamaiban;ii) 1995. évi ún. EUROPOL-Egyezmény [A Tanács jogi aktusa (1995. július 26.) az Európai Unióról szóló́ szerződés K.3. cikke alapján az Európai Rendőrségi Hivatal létrehozásáról szóló egyezmény (EUROPOL-Egyezmény) elkészítéséről], HL C 316.;iii) az Európai Unió́ Tanácsának 1997. február 24-i, az emberkereskedelem és a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni harcról szóló közös fellépésre, HL L 063. ↑
  44. Lásd 1998. évi LXXXVII. törvény indokolása a 43. §-hoz, 1. és 2. pont. Megjegyzendő, hogy az indokolás átveszi Sólyom László alkotmánybírónak a 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolásának 3. pontjában kifejtetteket. ↑
  45. 1978. évi IV. törvény 175/B. § (1) bek. [Hatályos: 1999. március 1. napjától]. ↑
  46. A 2001. évi CXXI. törvény (a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról) 21. §-a amellett, hogy az iménti célzatos magatartásokat is a tényállás részévé tette, átalakította az 1998. évi törvénnyel beiktatott 175/B. §-ban foglalt emberkereskedelem bűntettének tényállását. ↑
  47. Lásd 1998. évi LXXXVII. törvény indokolása a 43. §-hoz, 3. pont. ↑
  48. (Továbbiakban: Egyezmény, Palermói Egyezmény). Az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezmény. Kihirdette: 2006. évi CI. törvény. ↑
  49. (Továbbiakban: Jegyzőkönyv, Palermói Jegyzőkönyv). Az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménynek az emberkereskedelem, különösen a nők és gyermekek kereskedelme megelőzéséről, visszaszorításáról és büntetéséről szóló Jegyzőkönyve. Kihirdette: 2006. évi CII. törvény. ↑
  50. Palermói Egyezmény, 38. cikk (1) bek. ↑
  51. Kovács István: A szervezett bűnözés két alappillére: az emberkereskedelemhez kapcsolódó prostitúciós bűncselekmények, valamint a kábítószer-kereskedelem összefonódása, Nemzetbiztonsági Szemle, II. évf., 2024/4, 87. ↑
  52. Czine Ágnes: Az emberkereskedelem, mint a szervezett bűnözés egyik megjelenési formája (Doktori értekezés), Pécs, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája, 2011, 25. ↑
  53. 2006. évi CII. törvény, 3. cikk a) pont. ↑
  54. Palermói Jegyzőkönyv, 5. cikk:„(1) Minden Részes Állam meghozza azokat a jogalkotási és egyéb intézkedéseket, amelyek szükségesek lehetnek a jelen Jegyzőkönyv 3. cikkében meghatározott magatartás bűncselekménnyé nyilvánításához, szándékos elkövetés esetén.(2) Minden Részes Állam meghozza ezen kívül azokat a jogalkotási és egyéb intézkedéseket, amelyek szükségesek lehetnek az alábbiak bűncselekménnyé nyilvánításához: a) jogrendje alapvető rendelkezéseinek betartásával, a jelen cikk (1) bekezdésével összhangban meghatározott bűncselekmény elkövetésének kísérlete; b) a jelen cikk (1) bekezdésével összhangban meghatározott bűncselekményben társtettesként való részvétel; és c) más személyek beszervezése vagy irányítása a jelen cikk (1) bekezdésével összhangban meghatározott bűncselekmény elkövetésére.” ↑
  55. Az eredeti angol szöveg magyar fordításával kapcsolatos észrevételek nem kerülnek ismertetésre ezen a ponton. ↑
  56. Lásd 2006. évi CI. törvény; 2006. évi CII. törvény. ↑
  57. 2001. évi CXXI. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról. ↑
  58. 2001. évi CXXI. törvény indokolása a 21. §-hoz, első bekezdés. ↑
  59. Természetesen az előkészület továbbra is pönalizált magatartás volt. ↑
  60. Pontosan: „fajtalanság vagy közösülés, illetve mással való fajtalanság vagy közösülés végett”. ↑
  61. Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Fellépésről szóló, Varsóban, 2005. május 16-án kelt Egyezménye. Kihirdette: 2013. évi XVIII. törvény az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Fellépésről szóló Egyezményének kihirdetéséről. ↑
  62. Továbbá példának okáért az áldozati beleegyezésében, valamint a gyermekek kizsákmányolása tekintetében is osztja azt. ↑
  63. Szűcs Dániel: Emberkereskedelem, Az ókori rabszolgaság modern köntösben in Bándi Gyula – Pogácsás Anett (szerk.): Stability and adaptability – Állandóság és alkalmazkodás : Selected doctoral studies – Válogatott doktorandusz tanulmányok, Budapest, Pázmány Press, 2023, 553. ↑
  64. Az Egyezmény 4. cikk e) pontja minden természetes személyt áldozatnak tekint, aki sértettje a 4. cikk szerint meghatározott emberkereskedelemnek. ↑
  65. Windt Szandra: 2013, az emberkereskedelem elleni fellépés éve Magyarországon, Belügyi Szemle, LXII. évf., 2014/1, 63. ↑
  66. A megerősítő okirat letétbe helyezésének napja: 2013. április 4. Lásd 24/2013. (VI. 12.) KüM közlemény. ↑
  67. Varsói Egyezmény, 4. cikk a) pont. ↑
  68. Gyermeknek minősül minden 18. életévét be nem töltött személy. Lásd: Varsói Egyezmény, 4. cikk c)–d) pont. ↑
  69. Varsói Egyezmény, 18. cikk. ↑
  70. Varsói Egyezmény, 19. cikk. ↑
  71. Példának okáért az úti-, illetve személyazonosító okmányokkal kapcsolatos cselekmények bűncselekménnyé nyilvánítása. ↑
  72. Varsói Egyezmény, 21. cikk. ↑
  73. Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 5. cikk (3) bekezdés. HL C 202. ↑
  74. Az EU Alapjogi Charta 5. cikkével összhangban az Alaptörvény III. cikke is abszolút tilalmat fogalmaz meg: „[…] Tilos az emberkereskedelem.” ↑
  75. Lásd Stockholmi Program, 4.4.2. fejezet. A stockholmi program – A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa, HL C 115. ↑
  76. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/36/EU irányelve (2011. április 5.) az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról, HL L 101., 2011.04.15., 1–11. (Továbbiakban: 2011/36/EU irányelv). ↑
  77. Mindemellett az említett jelenség hatékonyabb megelőzését, valamint az áldozatok védelmének megerősítését célzó intézkedésekről is rendelkezett. ↑
  78. Emberkereskedelemnek minősül a „[s]zemélyek kizsákmányolás céljából való toborzása, szállítása, átadása, rejtegetése vagy fogadása – az adott személyek feletti ellenőrzés megváltoztatását vagy átadását is ideértve – fenyegetéssel, erőszakkal vagy egyéb kényszer alkalmazásával, emberrablással, csalással, megtévesztéssel, hatalommal vagy a kiszolgáltatott helyzettel való visszaélés révén, illetve anyagi ellenszolgáltatásnak vagy előnyöknek valamely személy felett ellenőrzést gyakorló személy beleegyezésének megszerzése érdekében történő nyújtásával vagy elfogadásával”. Lásd 2011/36/EU irányelv, 2. cikk (1) bek. ↑
  79. „A kiszolgáltatott helyzet olyan helyzet, amelyben az adott személy tényleges vagy elfogadható választási lehetőség hiányában kénytelen alávetni magát az adott visszaélésnek.” 2011/36/EU irányelv, 2. cikk (2) bek. ↑
  80. Az irányelvben a kényszer hatására folytatott koldulást egyfajta kényszermunkának vagy kényszerszolgáltatásnak kell tekinteni, a kényszer- vagy kötelező munkáról szóló, 1930-as 29. sz. ILO-egyezményben meghatározottaknak megfelelően. Ezért a kolduláshoz kapcsolódó kizsákmányolás – ideértve az emberkereskedelem áldozatává vált eltartott személyek koldulásra való felhasználását – csak akkor tartozik bele az emberkereskedelem fogalommeghatározásába, ha a kényszermunka vagy -szolgáltatás valamennyi feltétele fennáll. Lásd: 2011/36/EU irányelv, (11) preambulumbek. ↑
  81. A bűncselekményhez kapcsolódó kizsákmányolás fordulat azt jelenti, hogy egy adott személyt azáltal zsákmányolnak ki, hogy az elkövető – többek között – zsebtolvajlást, áruházi lopást, kábítószerrel való kereskedést és más hasonló, büntetendő és anyagi haszonnal járó tevékenységet követ el. Lásd: 2011/36/EU irányelv, (11) preambulumbek. ↑
  82. 2011/36/EU irányelv, 2. cikk (3) bek. ↑
  83. Az irányelv minden 18. életévét be nem töltött személyt gyermeknek tekint. ↑
  84. Lásd 2011/36/EU irányelv, 3. cikk. ↑
  85. Lásd 2011/36/EU irányelv, 4. cikk. Vö. Varsói Egyezmény 23. cikke: „hatékony, arányos és visszatartó erejű szankció”. ↑
  86. Windt: 2013, az emberkereskedelem, 65. ↑
  87. 2012. évi C. törvény, 192. § [Hatály: 2013. VII. 1. – 2020. VI. 30] ↑
  88. A törvény 2013. július 1-jén lépett hatályba. Lásd: 2012. évi C. törvény, 463. §. ↑
  89. „192. § (1) Aki mást
    a) elad, megvásárol, elcserél, ellenszolgáltatásként átad vagy átvesz, illetve
    b) az a) pontban meghatározott cselekmény megvalósítása érdekében szállít, elszállásol, elrejt vagy másnak megszerez,bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (2) Aki mást kizsákmányolás céljából elad, megvásárol, elcserél, átad, átvesz, toboroz, szállít, elszállásol, elrejt vagy másnak megszerez, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az emberkereskedelmet

    a) személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére,

    b) erőszakkal vagy fenyegetéssel,

    c) megtévesztéssel,

    d) a sértett sanyargatásával,

    e) az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve,

    f) emberi test tiltott felhasználása céljából,

    g) hivatalos személyként, e minőséget felhasználva,

    h) bűnszövetségben vagy

    i) üzletszerűen

    követik el.

    (4) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha

    a) a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el,

    b) a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére elkövetett, a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény a (3) bekezdés b)–i) pontjaiban foglaltak valamelyike szerint minősül, vagy

    c) a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény különösen súlyos hátrányt vagy életveszélyt okoz.

    (5) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha

    a) a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el,

    b) a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény a (3) bekezdés valamely pontja szerint is minősül,

    c) a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény különösen súlyos hátrányt vagy életveszélyt okoz, vagy

    d) a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére gyermekpornográfia céljából követik el.

    (6) A büntetés öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha

    a) a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény a (3) bekezdés valamely pontja szerint is minősül,

    b) a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény különösen súlyos hátrányt vagy életveszélyt okoz, vagy

    c) a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére gyermekpornográfia céljából követik el.

    (7) Aki emberkereskedelemre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

    (8) E § alkalmazásában kizsákmányolás a kiszolgáltatott helyzetbe hozott vagy helyzetben tartott sértett e helyzetének kihasználásával előny szerzésére törekvés.” ↑

  90. A rabszolgaság tárgyában Genfben, 1926. évi szeptember hó 25-én kelt nemzetközi egyezmény, (becikkelyezte az 1933. évi III. törvény), ezen Egyezmény módosítása tárgyában New Yorkban, 1953. évi december hó 7. napján kelt Jegyzőkönyv (kihirdette: 1958. évi 18. törvényerejű rendelet), továbbá a rabszolgaság, a rabszolga kereskedés, valamint a rabszolgasághoz hasonló intézmények és gyakorlatok eltörlése tárgyában Genfben, 1956. évi szeptember hó 7. napján kelt Kiegészítő Egyezmény (kihirdette: 1958. évi 18. törvényerejű rendelet) – ezek együttesen: rabszolgaságról szóló egyezmények. ↑
  91. Vö. Belovics Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál: Büntetőjog II, Különös rész, Budapest, HVG-ORAC Kiadó́, 2012, 160.; Karsai Krisztina (szerk.): Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez, Budapest, Wolters Kluwer Hungary Kft., 192. §. [Hatályállapot: 2021. III. 1. előtti] ↑
  92. Lásd 2012. évi C. törvény, 192. § (8) bek. [Hatály: 2013. VII. 1. – 2020. VI. 30] ↑
  93. 2012. évi C. törvény indokolása, 192. § [Hatály: 2013. VII. 1. – 2020. VI. 30.] ↑
  94. Szomora Zsolt: Az emberi szabadság elleni bűncselekmények, in Karsai Krisztina (szerk.): Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez, Budapest, Wolters Kluwer Hungary Kft., 192. §. [Hatályállapot: 2021. III. 1. előtti] ↑
  95. 2012. évi C. törvény, 193. § [Hatály: 2013. VII. 1. – 2020. VI. 30.] ↑
  96. 1978. évi IV. törvény, 175. § (2) bek. [Megállapította: 1998. évi LXXXVII. törvény 42. §. Hatályos: 1999. III. 1. –] ↑
  97. 1978. évi IV. törvény, 195. § (3) bek. [Megállapította: 1998. évi LXXXVII. törvény 50. §. Hatályos: 1999. III. 1. –] ↑
  98. 2012. évi C. törvény indokolása, 193. § [Hatály: 2013. VII. 1. – 2020. VI. 30.] ↑
  99. Windt Szandra: A láthatatlan emberek, Az emberkereskedelem jelensége Magyarországon. Budapest, Országos Kriminológiai Intézet, 2021, 18. ↑
  100. 2019 Trafficking in Persons Report: Hungary, U.S. Department of State, 2019, https://2021-2025.state.gov/reports/2019-trafficking-in-persons-report-2/hungary/ (Letöltés: 2025. április 5.) ↑
  101. Az Európa Tanács Emberkereskedelem Elleni Fellépésről szóló Egyezménye Magyarország által történő végrehajtásáról szóló jelentés [GRETA(2015)11], Európa Tanács GRETA Az emberkereskedelem elleni fellépés szakértői csoportja, 2015, https://rm.coe.int/1680631c48 (Letöltés: 2025. április 5.) ↑
  102. Report concerning the implementation of the Council of Europe Convention on Action against Trafficking in Human Beings by Hungary [GRETA(2019)13], Council of Europe GRETA Group of Experts on Action against Trafficking in Human Beings, 2019, https://rm.coe.int/greta-evaluation-report-on-hungary-2nd-evaluation-round-/168098f118 (Letöltés: 2025. április 5.) ↑
  103. Lásd GRETA(2015)11, 193. bek.; GRETA(2019)13, 176. bek. ↑
  104. Példának okáért lásd: 2019. évi TIP-riport. ↑
  105. Lásd 192. § (1) bekezdés [Hatály: 2013. VII. 1. – 2020. VI. 30.] ↑
  106. Lásd 192. § (8) bekezdés [Hatály: 2013. VII. 1. – 2020. VI. 30.] ↑
  107. Az egyesítés alapvető indoka nem más, mint, hogy „a kényszermunka és az emberkereskedelem céljai és motivációi jelentős átfedést mutatnak, ugyanis mindkettő feltételez egy kiszolgáltatott helyzetet, amelyre építve az elkövető a passzív alany emberi méltóságát és cselekvési szabadságát semmibe véve törekszik tartósan előny szerzésére”. 2020. évi V. törvény, Indokolás a 9. §-hoz, 2. pont. ↑
  108. Uo. ↑
  109. A szerző saját szerkesztése az alábbi mentén: Szomora: Az emberi szabadság, 192. §. [Hatályállapot: 2021. III. 1. utáni]. ↑
  110. Rövidítve: Be. ↑
  111. A reformcsomagban érintett valamennyi módosulás bemutatása nem képezi e tanulmány részét (lásd 200. § kerítés; 201. § prostitúció elősegítése; 203. § gyermekprostitúció kihasználása bűncselekményeket érintő változások, valamint az új értelmező rendelkezés a 207/A. §-ban). ↑
  112. 1999. évi LXXV. törvény a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról. ↑
  113. 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről. ↑
  114. Lásd 1999. évi LXXV. törvény, 4. § k) pont. ↑
  115. Szabs.tv. 172. § (2) bekezdés Ehhez kapcsolódóan lásd 2020. évi V. törvény, 8. §. ↑
  116. Szabs.tv. 172. § (3)–(5) bekezdés. Ehhez kapcsolódóan lásd 2020. évi V. törvény, 8. §. ↑
  117. 1997. évi XXXI. törvény – a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról. A 2020. évi változásokhoz kapcsolódóan lásd 2020. évi V. törvény, 1–5. §. ↑
  118. The Global Slavery Index 2023, Walk Free, 2022, https://cdn.walkfree.org/content/uploads/2023/05/17114737/Global-Slavery-Index-2023.pdf (Letöltés: 2025. január 25.) ↑
  119. Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2024/1712 irányelve (2024. június 13.) az emberkereskedelem megelőzéséről és az ellene folytatott küzdelemről, valamint az áldozatok védelméről szóló 2011/36/EU irányelv módosításáról ↑
  120. Lásd 2024/1712/EU irányelv, 1. cikk 1. módosító rendelkezés. ↑
  121. Mindamellett, hogy a béranyasághoz, a kényszerházassághoz vagy a jogellenes örökbefogadáshoz kapcsolódó kizsákmányolás már eleve is a 2011/36/EU irányelvben meghatározott emberkereskedelem-definícióban rögzített cselekmények körébe tartozhat, az Unió úgy vélte, hogy ezen gyakorlatok súlyosságára tekintettel, valamint a szexuális-, illetve munkaerő-kizsákmányolástól eltérő célból elkövetett esetek számának és jelentőségének folyamatos növekedése ellen folytatott küzdelem érdekében a béranyasághoz, a kényszerházassághoz vagy a jogellenes örökbefogadáshoz kapcsolódó kizsákmányolást fel kell venni a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott módozatok közé. Lásd: 2024/1712/EU irányelv, (6) preambulumbek. ↑
  122. Lásd 2024/1712/EU irányelv, 1. cikk 2. módosító rendelkezés. ↑
  123. Ezzel összefüggésben lásd: 2024/1712/EU irányelv, (8)–(10) preambulumbek. ↑
  124. Hisz az a 2011/36/EU irányelve eredeti szövegében is szerepelt már. ↑
  125. Szemben a 4. cikk (2) bekezdésével, ahol az irányelv konkrétan meghatározza, hogy az ott felsorolt esetekben a büntetési tétel minimum 10 év szabadságvesztés. ↑
  126. Lásd 2024/1712/EU irányelv, 1. cikk 15. módosító rendelkezés. ↑

 

Beküldve:

Dávid Keskeny: Consumer Protection Monitoring Activities of the Hungarian National Bank

Introduction

The transformation of the financial sector in the 21st century is not only reflected in its economic and technological dimensions but has also led to significant shifts in regulatory regimes. The globalisation of financial markets, the rise of digitalisation and the increasing complexity of financial products have created an environment in which consumer protection is in a particularly vulnerable position. The ability to interpret the information needed to make financial decisions, to compare products, to assess risks and to understand the long-term consequences is becoming increasingly challenging, even for financially literate consumers. This calls for a proactive rethinking of consumer protection regulation and supervision, including the strengthening of monitoring.

Since the merger of the Hungarian National Bank (MNB) with the State Financial Supervisory Authority in 2013, the MNB has had an integrated supervisory role, covering both prudential and consumer protection areas. This integration offers a unique opportunity to balance and complement the activities of the central bank in the protection of financial stability and consumer interests. Over the past decade, the MNB has gradually built up a risk-based, data-driven consumer protection monitoring system that allows for a systemic analysis of market trends, abuses, product risks and consumer complaints. This monitoring activity is not only a reactive tool to detect breaches ex post, but also serves as a basis for proactive, preventive interventions.[1]

In the design and operation of the consumer protection monitoring system, the Magyar Nemzeti Bank uses a number of tools: thematic surveys, analysis of customer service databases, the experience of the Financial Navigator programme, and the processing of consumer complaints using machine learning methods.[2] In addition, the international regulatory environment, in particular the EU consumer protection directives and the recommendations of the European supervisory authorities (EBA, ESMA, EIOPA), are also integrated into the operation of the domestic monitoring system. This complex and multi-disciplinary approach to consumer protection, which draws on legal, economic, sociological and IT knowledge, allows the MNB not only to control but also to shape market processes in a forward-looking way.

The aim of this paper is to present in detail the theoretical and institutional foundations of the consumer protection monitoring activities of the Magyar Nemzeti Bank, its practical operation, and to assess its effectiveness and potential for further development. To this end, the paper examines four main issues:

    1. What is the historical and legal context in which the MNB’s consumer protection remit has evolved?
    2. What tools and methods are used for monitoring?
    3. What practical results has the system achieved in recent years?
    4. How does the Hungarian monitoring model fit into international practice, and what improvements are warranted?

The methodology of the study is multidisciplinary: it draws on legal analysis, economic evaluation, institutional historical contextualisation and international comparison. The primary sources for the study include official MNB documents (e.g. annual consumer reports), international literature (e.g. OECD and EU recommendations).

The MNB’s consumer protection monitoring activity is therefore not just a technical surveillance exercise, but a modern tool of public interest regulation that serves the stability of the financial system, social justice and fair treatment of consumers at the same time. The aim of this study is to contribute to the theoretical underpinning and practical evaluation of this system, thereby supporting the sustainable development of the financial sector and strengthening consumer confidence.

1. The historical and legal foundation of the Hungarian National Bank’s consumer protection tasks

The examination of the consumer protection tasks of the Magyar Nemzeti Bank (hereinafter: MNB) can only be understood in the light of the regulatory and institutional development of the central bank. The introduction of the consumer protection approach into the central bank’s functions has not only meant a change in institutional but also in regulatory theory. In addition to the traditional tasks of central banks – monetary policy, price stability, stability of the financial intermediation system – over the past two decades, they have gradually been complemented by functions that directly serve to protect the public and strengthen social confidence in the financial sector.

1.1 Development of financial supervision in Hungary

In Hungary, an independent financial supervision system gradually developed in the post-change period. Since the late 1990s, the State Financial Supervisory Authority (hereinafter: PSZÁF) has operated as a separate institution, supervising the banking, insurance, capital market and pension fund sectors. In its last phase of operation, the PSZÁF had an independent Consumer Protection Directorate and its supervisory activities were increasingly focused on the interests of consumers.

In the early 2010s, it became clear that post-crisis financial regulation needed to take a new direction: towards efficiency and greater public involvement. The government merged the PSZÁF into the Magyar Nemzeti Bank on 1 October 2013, creating a single, integrated supervisory model. The MNB thus concentrated monetary policy, macro-prudential and micro-prudential supervision, as well as financial consumer protection functions¹ under one roof.

1.2 The MNB’s role in consumer protection under the Central Bank Act

The basic framework for the MNB’s operations is laid down in Act CXXXIX of 2013 (hereinafter: MNB Act). Article 4 of the Act sets out the core tasks of the MNB, which include maintaining the stability of the financial intermediation system, of which financial consumer protection is an integral part.[3]

Articles 39-43 provide in detail for supervisory powers. Of particular relevance to consumer protection monitoring is the point in Article 39(1), which states that the MNB is responsible for ensuring that “financial institutions operate in accordance with the law and with prudent and consumer protection considerations” when supervising the financial intermediary system.

The MNB is legally mandated to organise its consumer protection activities along three main lines:

    1. preventive monitoring and analysis,
    2. thematic studies and market surveillance,
    3. direct official action.

The legal framework therefore creates not only an opportunity but also an obligation for the central bank to protect consumers. This obligation includes not only the sanctioning of market abuses but also their prevention, on which the monitoring system is based.

1.3 Background on consumer monitoring

Consumer monitoring as an institutionalised activity started to receive special attention after the restructuring of the MNB in 2013. Aggressive sales practices in the financial sector, social problems arising from foreign currency lending and risks arising from inadequate information justified the introduction of systematic, data-driven and risk-oriented monitoring.[4]

This necessity was confirmed by Péter Bodnár Miskolczi, who examined the legal aspects of tackling deceptive practices in the financial sector. He argued that protection against misrepresentation has not only a sanctioning dimension, but also a preventive and systemic dimension, which requires a redefinition of public regulation and supervision.[5]

Consumer monitoring is therefore not only a technical function, but also a normative and institutional issue. By setting up a monitoring system, the MNB is responding simultaneously to international expectations, such as the EIOPA and ESMA consumer protection recommendations, and to internal societal needs: the public’s expectation of financial security.

1.4 International context: the spread of integrated surveillance models

The integrated model applied in Hungary is not unique in Europe. In parallel with the globalisation of financial markets, several countries have opted for the introduction of a single financial supervision to improve information flows, reduce regulatory gaps and increase regulatory efficiency. In the United Kingdom have similar roles and are also increasingly consumer-oriented.[6]

In line with international trends, the MNB’s consumer protection monitoring system is also increasingly using risk-based assessment, machine learning algorithms, data visualisation tools and indicators based on direct feedback from the public.

2. The role and objectives of consumer protection monitoring

Consumer monitoring is one of the most dynamic areas of financial supervision, with a role that goes far beyond operational data collection. In modern financial regulation, monitoring has become a strategic tool that performs predictive, preventive, risk-based and information asymmetry mitigation functions. In particular, as an institution operating in an integrated model, central bank supervision aims not only at sanctioning breaches, but also at preventing them, detecting them in a timely manner and providing structured feedback. Consumer protection monitoring is a central pillar of these activities.

2.1 The legal and theoretical position of monitoring

Financial consumer protection has traditionally been part of the non-prudential supervisory toolbox. However, after the global financial crisis of 2008, not only prudential regulation became more stringent, but also the consumer protection aspect came to the fore. In international regulation, in particular in the OECD and European Commission technical papers, monitoring as a preventive tool has been given a prominent role.

As the OECD makes clear in a report, effective consumer protection requires proactive, data-driven monitoring that can detect market anomalies early and inform regulatory responses.[7] This concept should not be understood as a mere technical control, but as a forward-looking regulatory function in the public interest.

2.2 The MNB’s objectives: risk-based, prevention, transparency

The Magyar Nemzeti Bank organises its consumer protection monitoring activities around three key objectives:

    • Risk identification and classification: the primary objective of monitoring is to identify consumer risks arising from market practices (e.g. misleading information, disproportionate pricing, inappropriate product sales).
    • Prediction and prevention: the patterns extracted from the data allow the MNB to identify the need for regulatory intervention before mass violations occur.
    • Informing market players and consumers: in the course of monitoring, the MNB not only uses official tools, but also provides feedback on problems detected in the form of recommendations, warnings and educational content.

According to the Consumer Protection Report 2023, the MNB will base its risk-based monitoring on multi-channel data collection and structured analysis, taking into account:

    • the volume and type of complaints received,
    • product complexity,
    • the behaviour of service providers,
    • the level of public education.[8]

This multidimensional approach is in line with the proportionality principle as set out in the EU’s prudential and non-prudential directives.

2.3 Changing attitudes towards surveillance: from reactive to proactive

Financial supervisors have traditionally operated in a reactive way: they have reacted to complaints, investigations and whistleblowing. Modern regulation, especially in the integrated central bank models, now requires a proactive, i.e. forward-looking, approach.

Csaba Lentner describes this change as a “broadening of functions”, where the central bank is not only an economic policy actor, but also a social confidence-building institution.[9] It is precisely this role that monitoring reinforces: by collecting, collating and publishing information, it improves the quality of public decision-making and thus makes financial markets more stable.

2.4 International patterns of monitoring and the fit with Hungarian practice

Monitoring is not specific to Hungary: most central banks or supervisory authorities in developed economies have a similar system. The monitoring systems of the UK Financial Conduct Authority (FCA), the German Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht (BaFin) and the US Consumer Financial Protection Bureau (CFPB) have served as examples for the development of the MNB’s domestic model.

At the EU level, EIOPA (insurance supervisor) and ESMA (securities and markets authority) regularly issue so-called “consumer trends reports”, which contain just such monitoring-based regulatory recommendations. On the basis of these, the MNB also produces thematic reports and risk maps (e.g. Financial Navigator Maps, Thematic Studies), which are publicly available and adapt international best practices.[10]

2.5 Monitoring and social values: financial awareness, sustainability

The purpose of monitoring is not only regulatory, but also social. Increasing financial awareness, reducing information asymmetries and integrating ESG (Environmental, Social, Governance) aspects are increasingly part of the consumer protection agenda.

In its 2023 strategy, the MNB has set out to focus its monitoring activities on ESG-sensitive products, ethical marketing and new types of risks arising from digital financial services.[11] In this way, monitoring is not only a tool for current market surveillance, but also the foundation for future-oriented social regulation.

3. The functioning of the MNB’s consumer protection monitoring system

The consumer protection monitoring system of the Magyar Nemzeti Bank is not only a functional subsystem of institutional operation, but also a complex mechanism that underpins the transparency of financial markets, the strengthening of consumer confidence and the timing of regulatory intervention. While the legal framework of financial consumer protection declares consumer rights, monitoring is a real-time, risk-based and analytical assurance of their enforcement. The monitoring activities carried out by the MNB integrate data collection, qualitative and quantitative analysis and the generation of intervention proposals – often in cooperation with several disciplines (law, economics, IT).

3.1 Data sources and monitoring channels

The Magyar Nemzeti Bank’s consumer protection monitoring activity relies on several different types of data sources, which, when combined, allow for a multidimensional analysis of market risks. The primary source is the system of consumer complaints received by the MNB, which involves the processing of tens of thousands of complaints every year. Some of the data is structured (complaint theme, institution concerned, type of case), while others are textual and qualitative (e.g. customer testimonials), which are interpreted using text mining techniques based on artificial intelligence.[12]

They are additional sources of data:

    • The experience of the Financial Navigator Advisory Network, which can provide information on local financial problems on a regional basis.
    • Thematic inspections by public authorities (e.g. insurance intermediary practices, advertising of personal loans).
    • Online consumer feedback and media monitoring.
    • Market surveillance data collection on the basis of regular reporting by financial institutions.

The data collected in this way is assessed by the MNB in an internal risk analysis framework, which, in addition to regulatory compliance, examines the transparency of market practices, the clarity of customer communication content and the appropriateness of product structures.

3.2 The role of complaint analysis in monitoring

The MNB investigates more than 30,000 consumer complaints every year, which are a key element of its monitoring activities.[13] The evaluation of complaints is not only a matter of individual case management, but can also provide aggregated analyses:

    • complaints concentrated on the same service providers,
    • frequently recurring types of problems (e.g. early repayment charges, APR cancellation),
    • the risks associated with emerging market products.

Key technologies used in complaint analysis include text mining, machine learning and classification by thematic categories. This allows the central bank to react quickly to trends that pose a systemic risk and issue timely notices, warnings or recommendations.

Complaints are also integrated into the Financial Navigator Portal, which provides public access to key advice and common mistakes – raising consumer awareness.[14]

3.3 Thematic studies and targeted interventions

One of the most important results of monitoring is the commissioning of thematic studies to explore a specific risk area in more depth. These investigations may include:

    • product-based (e.g. commodity loans advertised with a “zero percent” APR),
    • sector-based (e.g. the operation of online insurance intermediaries),
    • demographic (e.g. the vulnerability of young consumers to digital channels).

In thematic studies, the MNB both maps market practices and establishes benchmarks against which to make a comparative assessment. The output of the analyses can be:

    • dedication,
    • Communication,
    • initiating a legislative amendment,
    • official proceedings or fines.[15]

Thematic monitoring thus goes from data collection to market correction and even to influencing legislation.

3.4 Innovative tools: artificial intelligence and visualisation

The Magyar Nemzeti Bank will gradually integrate artificial intelligence (AI)-based tools into its monitoring system from 2020.[16] Applications of AI include:

    • automatic clustering of complaints,
    • predictive modelling,
    • predicting the risks of non-compliance.

Monitoring data is also displayed using interactive visualisation tools, such as the Financial Navigator Map, which shows the most common problems by region. This tool not only supports the work of the central bank, but also provides transparency on the geographical and thematic distribution of consumer protection problems.

3.5 The link between monitoring and official action

The monitoring activity does not end with the analysis. The MNB has the opportunity to act on the basis of the risks and irregularities identified:

    • order an official control,
    • to initiate consumer protection proceedings,
    • impose a fine,
    • prohibit the marketing of the product.

However, the Central Bank stresses the principle of proportionality and monitoring usually starts with preventive, educational tools (e.g. warnings), followed by sanctions only in justified cases.[17]

This practice is in line with EIOPA and ESMA guidelines that consumer protection interventions should be “risk-based and proportionate” – i.e. regulatory responses that are tailored to the risks and proportionate.

4. Consumer issues in the focus of monitoring (case studies and trends)

A key element of the success of consumer protection monitoring is its ability to respond to changes in the financial market, identify emerging risks and, based on this, identify thematic focus areas. The risk-based approach used by the MNB can identify problematic practices not only at sectoral level, but also at product-specific level, by type of service provider and by target group. Below we provide an overview of the key monitoring focuses and related case studies for the period 2020–2023.

4.1 Credit products and consumer information gaps

The credit market, in particular the personal loans, goods and housing segments, is one of the most intensively monitored areas of consumer protection monitoring. Every year, the MNB publishes detailed analyses on the transparency of credit products, the indication of the annual percentage rate of charge (APR), the risks of interest rate changes and sales practices.[18]

In 2022, the MNB paid special attention to schemes advertised with a “zero APR”, which in practice did not always prove to be cost-free. Such campaigns often included hidden costs, such as management fees, sales commission or linked insurance, thus misleading consumers. As a result of the monitoring activity, the Central Bank has also drawn the attention of several service providers to the importance of lawful conduct and issued warnings or notices to the public.[19]

In the area of housing credit, a key area of the 2023 monitoring was the extent to which consumers are informed in a comprehensible and comparable way about the long-term consequences of variable or fixed rate schemes, especially in the light of the changing interest rate environment.[20]

4.2 Transparency of the insurance market and selling practices

The insurance market is also an area of concern from a consumer protection perspective, in particular because of the role of intermediaries and the transparency of insurance conditions. In 2022, the MNB conducted a thematic inquiry into travel and personal accident insurance sold through digital channels and found that in many cases online platforms did not provide sufficiently detailed, understandable and comparable information.[21]

The monitoring also showed that some insurance intermediaries were working with disproportionately high commissions, which distorted the structure of the products offered – the commission-driven sales logic dominated rather than the customer’s interests. In response, the Central Bank has issued recommendations and published clear information material on the Financial Navigator portal.

4.3 FinTech services and risks in the digital financial space

By the early 2020s, it has become clear that new digital financial services providers – such as Revolut, Wise or cryptocurrency wallets – will pose new challenges for consumer protection supervision. The MNB has repeatedly stressed that these services are not always subject to domestic prudential or consumer protection regulation, thus increasing the vulnerability of consumers.

In 2023, a separate supervisory warning was published regarding Revolut’s activities, in which the MNB stressed that the service is not a credit institution based in Hungary, so the funds deposited there are not protected by the Hungarian deposit insurance scheme.[22]

The monitoring was aimed at informing the public, not imposing sanctions: the MNB used easy-to-understand infographics, educational videos and interactive tests to help people make better-informed digital financial decisions. It also signalled to legislators the need to address regulatory gaps.

4.4 Deceptive marketing and unfair commercial practices

Deceptive trade practices and marketing communications are also an important area for consumer protection monitoring. For years, the MNB has paid particular attention to offers targeting vulnerable groups of consumers, such as pensioners, young people and small mothers, which often contain manipulative elements.

Péter Miskolczi Bodnár already pointed out in his 2014 study that protection against misleading offers in financial markets is not only a consumer, but also a legal and regulatory issue.[23] In this spirit, the MNB uses monitoring tools: if a campaign is too aggressive or if advertising text misleads the consumer (e.g. “interest-free”, “no risk”), it publishes a warning notice and in some cases has even banned the distribution of products.

4.5 The relationship between young consumers and financial education

Monitoring is also increasingly focusing on the financial behaviour of young people. According to MNB research, the 18–25 age group:

  • frequently use digital financial tools,
  • does not always know the contractual terms,
  • are more likely to fall victim to online financial fraud.

On the basis of the 2022–2023 monitoring, the MNB started to develop targeted financial education in schools and published new content under the Financial Navigator Junior programme.

5. Results and tools of the monitoring activity

The consumer protection monitoring system operated by the Magyar Nemzeti Bank has become increasingly sophisticated over the past decade, not only in terms of its structure, but also in terms of its actual results, and has had a significant impact on the behaviour of financial market participants, product transparency, and the legislative and law enforcement processes. The following chapter aims to provide a detailed picture of the practical outcomes of the monitoring activity, i.e. the institutional and regulatory interventions that have been put in place, the tools used by the MNB, and how the effectiveness of this activity can be measured and interpreted.

5.1 Practical outputs of monitoring: forms of intervention

The basic function of consumer protection monitoring is to identify problem areas in a data-driven way, and to use them as a basis for preparing decisions for the different levels of intervention of the MNB. The institutional response based on monitoring can take several forms:

5.1.1 Recommendations, guidelines

These soft law instruments are instruments of preventive regulation. The MNB regularly publishes recommendations and position papers that are non-binding but provide guidance to market participants. These are typically:

  • interpret a regulatory standard,
  • make proposals for consumer-friendly behaviour,
  • function as an expected market minimum.

Examples: information recommendation on home lending, consumer protection principles for online insurance intermediaries.[24]

5.1.2 Warnings, notices

As an output of the monitoring, the MNB may also issue consumer warnings. These documents are not measures but provide public disclosure of a particular market risk. The aim here is to support consumer decision-making.

For example, in the case of Revolut, the MNB has repeatedly pointed out that the company is not licensed domestically and that its accounts are not protected by the OBA.[25]

5.1.3 Public authority actions

One of the most important functions of the monitoring system is to provide a basis for ordering an official control or initiating a consumer protection procedure. In doing so, the MNB:

    • opens an investigation,
    • requires you to fill in the gaps,
    • impose a fine,
    • or even prohibit the marketing of a product.

In the year 2022, the MNB implemented more than 450 supervisory measures in the consumer protection sector, 60 of which were directly based on the indications from the monitoring.[26]

5.2 System of monitoring tools

The tools used by the MNB cannot be interpreted within a single methodological framework, but constitute a complex, multi-level toolbox ranging from data collection to analysis and visualisation to intervention.

5.2.1 Complaint analysis systems

The MNB collects, classifies and analyses consumer complaints in a digital system using an artificial intelligence-based text mining methodology, where submissions are thematically and weighted. The system can identify:

    • the most common types of damage,
    • recurrent service provider behaviours,
    • regional differences.

From 2023 onwards, the system will be able to provide early warning based on the inflow of complaints.[27]

5.2.2 Thematic monitoring projects

As part of its monitoring activity, the MNB launches thematic projects, where a specific area is targeted for months at a time. Examples include:

    • an investigation into the advertising practices of online insurance intermediaries,
    • transparency analysis of the communication of qualified consumer-friendly housing loans.

For such projects, the MNB sets up specific working groups and concludes the studies with a benchmarking exercise.[28]

5.2.3 Financial Navigator System (PNR)

Part of the monitoring is the Financial Navigator Portal and Office, which collects information from consumers and provides real-time educational feedback. The portal offers interactive tools:

    • calculators (e.g. APR calculator),
    • complaints and whistleblowing,
    • searchable knowledge base.

Some modules of the system are now updated by machine learning, so it prioritises priority topics based on complaints received and consumer behaviour.[29]

5.3 Monitoring effectiveness and performance indicators

Assessing monitoring activity is not straightforward, as not all outputs can be measured directly. However, the MNB monitors the effectiveness of its activities along the following indicators:

    • Number of consumer complaints, changes.
    • Repeat offence rate.
    • Number of service provider corrections after recommendations.
    • Access and use educational content.
    • Reduction in sanctioned infringements.

In 2023, the MNB introduced a “consumer impact assessment model”, which already models the impact of planned recommendations based on the expected consumer reaction.[30]

These indicators not only provide feedback to the MNB, but also create transparency for market participants and the public through their publication.

5.4 The role of monitoring in the development of regulation

The long-term importance of consumer monitoring is not only in market surveillance but also in regulatory reform. The regulatory gaps identified by monitoring are summarised annually by the MNB and:

    • makes legislative proposals,
    • sends policy recommendations to the government,
    • participates in consultations at EU level.

Thanks to this, for example:

    • the qualified consumer-friendly home loan qualification was introduced,
    • tightened information requirements for insurance products,
    • updated the rules on online financial advertising.

Monitoring is therefore both an institutional memory and a development engine that continuously shapes the domestic consumer environment.

6. International comparison of the MNB’s consumer protection monitoring activities

The global development of financial consumer protection and related monitoring systems is closely linked to the experience of the 2008 financial crisis and the rise of digital financial products. The crisis has made it clear that the traditional, narrow prudential approach is not sufficient to preserve the stability of the financial system. There has been a growing emphasis on integrating consumer considerations into the supervisory and regulatory framework. Examples from the European Union and other international organisations such as the OECD, the G20, and national supervisory authorities such as the UK Financial Conduct Authority (FCA), the German BaFin or the US CFPB, illustrate the rise of monitoring-based, risk-based consumer protection. The consumer protection monitoring system developed by the Magyar Nemzeti Bank also fits into this international context, operating within the framework of domestic regulation but reflecting global expectations.

Examining international examples can contribute to the further development of the domestic monitoring system, with a particular focus on data-driven decision making, preventive regulatory tools and digital risk management. The aim of this chapter is to situate the Magyar Nemzeti Bank’s activities among international practices, highlighting similarities, differences and specificities of the domestic system.

Internationally, consumer monitoring is also increasingly emerging as a combination of risk-based regulation, big data analytics, the use of artificial intelligence and public engagement tools. Already in 2011, the OECD set out its high-level principles for financial consumer protection, one of the most important of which is the principle of “clear and effective oversight and enforcement”, which emphasises the importance of regular, risk-based and public monitoring. According to a document jointly issued by the OECD and the G20, effective consumer protection supervision should be able to monitor markets on an ongoing basis, identify recurring regulatory gaps and identify points of intervention in advance.[31]

Three authorities coordinate financial consumer protection in the EU regulatory framework: EIOPA (insurance and pensions), ESMA (securities markets) and EBA (banking). Each of these three institutions publishes an annual report called the Consumer Trends Report, which is based on data and case studies shared by Member States. These documents are not just reports, but monitoring tools that help to make markets comparable, identify common trends and inform regulatory interventions.[32] The MNB’s activities fit in with the logic of these reports: the annual consumer reports monitor the main risks in the domestic market, both thematically and sectorally.

The model of the German Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht (BaFin) is one of the best-known examples of an integrated consumer monitoring approach. Each year, BaFin publishes a special “Verbraucherschutzbericht” (Consumer Protection Report), which includes a chapter on current complaint types, an analysis of sales channels and challenges related to digital services. Data-driven complaint handling and the extensive use of warning notices are key features of the German system. The “Financial Navigator Map”, introduced by the MNB, plays a similar role: it shows consumer complaints received by region and by topic, thus making the market more transparent for consumers.[33]

The practice of the UK Financial Conduct Authority (FCA) is particularly forward-looking in terms of digital monitoring and regulatory innovation. Already in 2014, the FCA launched Project Innovate, a regulatory sandbox model in which new financial products and services are tested in a real market environment, ahead of the regulatory authorisation process. As a result of this project, the FCA has introduced a number of monitoring tools based on machine learning, predictive analytics and customer experience-based testing methods. The MNB is also using a similar approach, albeit so far in a more limited scope, for example in its text mining analysis of complaints and in the data flow analysis of the Financial Navigator portal. The fundamental difference between the two systems, however, lies in the regulatory environment: while the FCA relies on direct consumer feedback, the MNB relies primarily on institutional data sources, complaints handling submissions and examination reports.[34]

The monitoring practices of the Consumer Financial Protection Bureau (CFPB) in the United States are a model for complaint handling publicity. The CFPB’s Consumer Complaint Database is a public, searchable database of the types of complaints consumers have filed, by institution and by product type. In comparison, the MNB does not yet provide institution-level publicity, but regularly publishes statistics and analysis at the level of complaint themes and case types in its annual reports and Financial Navigator tools.

The international embeddedness of the MNB’s monitoring activities is also reflected in its regular participation in the EIOPA, ESMA and OECD consumer working groups. These professional collaborations not only facilitate the transfer of best practices, but also provide an opportunity for domestic regulation and monitoring to contribute to regulatory reflection at European level. The consumer impact assessment model , which will be introduced by the MNB in 2023 to estimate the likely impact of planned recommendations, is explicitly based on international examples, in particular the practice of the FCA and ESMA.[35]

However, it is important to stress that the adoption of monitoring tools cannot be mechanical. Each regulatory system operates in a different social, institutional and legal context. The Hungarian system is specific in that it operates within a highly integrated central bank structure, where monetary, prudential and consumer protection functions are concentrated within a single institution. This provides a unique opportunity for the synergistic application of monitoring, while at the same time imposing high requirements in terms of data integration, information flow and institutional self-control.

Based on international comparisons, it can be said that the consumer protection monitoring system of the Magyar Nemzeti Bank has converged more and more with European and global best practices over the past ten years. The main strengths of the system include a risk-based approach, data-driven decision-making and the integration of educational tools into the monitoring process. The way forward could include the development of a public complaints database, faster monitoring of financial innovations (e.g. DeFi, NFT-based services) and a stronger focus on social vulnerability. These dimensions are key not only to technological or regulatory issues, but also to financial culture, public accountability and the maintenance of public trust.

7. The future and challenges of monitoring in the context of sustainability and digitalisation

The functioning of the financial sector today is at the intersection of several overlapping global transformation processes. On the one hand, there is rapid technological progress – in particular the rise of digitalisation, artificial intelligence and big data-based models – and on the other, a global shift towards social and economic sustainability. This dual transformation is not only changing the nature of financial products and services, but is also forcing a rethink of supervisory and regulatory functions.

Consumer protection monitoring is becoming a key tool in this dynamically changing environment, enabling regulators – such as the Magyar Nemzeti Bank – to not only monitor but also shape the social embeddedness, quality and safety of financial services. This chapter aims to review the future directions of consumer monitoring, with a particular focus on the integration of sustainability considerations, the risks and opportunities of digital transformation, and the role of social trust.

7.1 The role of financial monitoring for sustainability

The link between the financial sector and sustainability has gradually become institutionalised over the past decade. The European Union has established the EU 2020 Taxonomy Regulation (EU 2020/852), as part of the Sustainable Finance Action Plan, which sets out objective environmental and social criteria for the “green” rating of financial products. The Magyar Nemzeti Bank – the first among the EU central banks – published its Recommendation on Sustainable Finance in 2019 and has since been developing its ESG-focused supervisory tools year by year.[36]

The role of consumer monitoring in this context is twofold:

    • On the one hand, it checks that financial products with ESG labels (e.g. green investment funds, sustainable insurance) are in fact consistent with the values they communicate – thus protecting against greenwashing.
    • On the other hand, it helps to map the level of understanding and preference of this type of product among consumers – providing feedback for product development and regulation.

In the future, consumer monitoring is also expected to include an examination of the interpretability of non-financial reporting (ESG reporting) by the public and an analysis of the role of ESG information in consumer decisions. This is in line with the MNB’s Green Agenda 2021, which aims to deepen the integration of environmental sustainability considerations into supervisory practices.[37]

7.2 The challenges of digitalisation: algorithmic decisions, data-driven risks

Digitalisation is a key driver of the transformation of financial services and consumer behaviour. Online bank account opening, app-based credit products, AI-enabled customer information are all generating new risks, the monitoring of which is essential to protect consumers. In its Digitalisation and FinTech Strategy 2022, the MNB stresses that the challenge for supervision is to ensure transparency of algorithms and to examine the consumer protection implications of AI-driven decision-making.[38]

The main consumer protection monitoring issues related to digital products are:

    • Do consumers understand that automated decision making is taking place in their transactions?
    • Is human intervention possible?
    • What data is used for profiling?
    • What are the risks of targeted advertising, “dark patterns” or personalised pricing?

The monitoring system of the future must be able to evaluate not only the product and service, but also the underlying algorithm. In regulatory practice, this requires solving the “black box problem”, i.e. the need for surveillance to see through the artificial intelligence systems of service providers. The AI Act prepared by the European Commission also foresees that for high-risk AI systems (e.g. credit scoring) an independent audit should be mandatory and should be verified by supervisors.[39]

7.3 Synergy between financial education and monitoring

Future consumer monitoring cannot be understood without a close link to financial education. An informed consumer is not only better protected, but also gives feedback to the system. The Financial Navigator System (PNR) operated by the MNB is not only a data collection tool, but also an educational tool: it gives consumers the opportunity to learn about their rights, risks and to provide feedback on institutional practices.[40]

The link between education and monitoring will become even more important in the future:

    • Experiences in the digital space (e.g. customer complaints, search patterns) should be fed back into educational materials.
    • The impact of educational content should be measured (e.g. search traffic, reduction in the number of enquiries).
    • Embedding financial education in schools in the baseline monitoring data could open up new opportunities (e.g. targeted protection of young people).

This synergy is not only preventive, but also social: it contributes to financial awareness, confidence and social cohesion.

7.4 Expanding target groups for monitoring: vulnerable consumers

The future of consumer monitoring cannot be imagined without taking social differences into account. Vulnerable groups – the elderly, the young, the financially illiterate, those living in digitally excluded regions – are more likely to be victims of deceptive, aggressive or discriminatory practices.

In its 2023 report, the MNB has dedicated a special chapter to the analysis of the financial vulnerability of older people and has made proposals for a targeted education and monitoring focus.[41] Future monitoring systems should take into account social vulnerability indices and the possibility of differentiated monitoring based on client segmentation.

This is not only a database-building task, but also an ethical and regulatory challenge: how to ensure equal treatment and equal opportunities while differentiated protection?

7.5 Moving towards prediction: artificial intelligence and forecasting

One of the key directions for the future is to strengthen the predictive capacity of monitoring. Classical monitoring is typically ex post: it analyses the market on the basis of complaints and abuses that have already occurred. But data-driven and AI-enabled systems create opportunities to:

    • generate early warning signals (early warning),
    • identify types of abuse that have not yet been reported but are predictable,
    • model the impact of regulatory recommendations in advance (ex ante impact analysis).

This approach has already appeared in the MNB’s 2023 report, where a new type of impact assessment model was reported for the first time.[42] The aim is to enable the central bank to anticipate future risks based on probabilistic, statistical and social data and to shape financial culture and market functioning in a proactive way.

8. Summary and proposals

The aim of the study was to present in detail how the consumer protection monitoring activity of the Magyar Nemzeti Bank has been developed and operates, what theoretical and institutional foundations it is based on, what tools it uses, and how it fits in with international good practices and future socio-economic challenges. The analysis has shown that monitoring is not just one technical tool among many, but one of the most important structural functions of central bank supervision, serving at the same time the stability of financial markets, social justice and the legitimacy of public interest regulation.

The first chapter of the study put consumer monitoring in historical and legal perspective, describing the evolution of the MNB’s integrated supervision model and the consequences of the 2013 merger with the PSMA. This process elevated consumer protection to a strategic level, striking a balance between prudential and non-prudential functions.

The second and third chapters explored in detail the objectives, methodological basis and operational framework of monitoring, with a particular focus on complaints analysis, thematic studies and data-driven tools. It was found that the MNB’s monitoring relies on risk-based, multi-channel data sources and provides continuous feedback to regulators and the market.

In chapters four and five, we examined through case studies the areas where monitoring has made a difference, including transparency on APR, the adequacy of insurance advertising, the Revolut phenomenon, deception in the digital space and the protection of young people. As a result of the monitoring, the MNB also applied recommendations, warnings and sanctions, thus directly influencing market behaviour.

Based on international comparisons, we found that the Hungarian system converges with international best practices (BaFin, FCA, CFPB), especially in the integration of data-driven analytics and educational tools. However, the Hungarian model is characterised by institutional integration stemming from the central bank structure, which provides unparalleled opportunities for exploiting regulatory synergies, but also imposes high standards of transparency and accountability.

The final chapter of the study looked at future directions for monitoring, with a particular focus on sustainability, digitalisation, artificial intelligence and social vulnerability. The monitoring system of the future is no longer just based on the processing of past events, but is able to identify future risks, societal impacts and regulatory needs using predictive tools.

On the basis of the above, the following recommendations are made for the further development of Hungarian consumer protection monitoring:

    1. Gradual introduction of public access to complaints databases at institutional level
      Based on models in international practice (e.g. USA, CFPB), the publication by the MNB of aggregated data on consumer complaints by institution should be considered. This would increase market transparency and encourage self-correction by service providers.
    2. Monitoring the interpretability of ESG criteria at consumer level
      With the growth of sustainable financial products, there is a need for regular monitoring of the interpretation of ESG reporting and marketing messages at the retail level, with a particular focus on the risk of greenwashing.
    3. Integrating algorithmic auditing of AI-based products into the monitoring system
      The evaluation of digital financial products should not stop at the user interface – there is also a need for transparency, legality and non-discrimination checks on the functioning of the algorithms.
    4. Developing a consumer vulnerability index for differentiated monitoring
      Social exclusion, low digital literacy and financial illiteracy require particular attention in monitoring practices. The introduction of a vulnerability index would allow for more targeted interventions.
    5. Develop monitoring integrated with financial education
      Analysis of the data flow and feedback from the Financial Navigator system and structured integration of the counselling experience into the monitoring process would strengthen the link between the education and monitoring functions.
    6. Improving monitoring impact assessment tools
      The ex-ante estimation of the expected social and market impacts of planned recommendations and communications (ex ante impact analysis) should be supported by predictive models, which requires data integration and interdisciplinary analytical capacity.
    7. Expanding and deepening international cooperation
      More active participation in the EIOPA, ESMA, OECD and G20 consumer working groups would help to update the domestic monitoring system and to transfer best practices.

These proposals not only guide regulatory practice, but also societal values. Consumer monitoring is not a technocratic exercise, but a public interest activity to ensure that the financial system is people-centred and fair. The work of the Magyar Nemzeti Bank so far represents a significant step forward in this area, but the challenges of the future require a continuous renewal of tools and approaches.

The study sought to demonstrate that the future of the monitoring system depends on our ability to interpret it not only as a data collection framework, but also as a social justice and regulatory philosophy – and to develop it accordingly. Herein lies the future relevance and scientific value of the MNB’s consumer monitoring activities.

Bibliography

Lentner Csaba: A 2013 utáni jegybanki szabályozás aktuális kérdései, in Birher Nándor (et al.) (szerk.): Studia In Honorem István Stipta 70, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2022, 291–298.

Lentner Csaba: A jegybanki szabályozás tanulságai a 2008-2015-ös időszakról – nemzetközi összehasonlító elemzés, Gazdaság és Jog, XXVI. évf., 2018/3, 6-11.

Lentner Csaba: The Dynamics of Monetary Policy. Welcome by the Editor-in-Chief, Polgári Szemle, XVIII. évf., 2022/4–6, 10–13.

Miskolczi-Bodnár Péter: A szolgáltatás árának megtévesztő reklámozása, különös tekintettel a közléshez szorosan kapcsolódó további árinformáció elhallgatására, elrejtésére, in Csák Csilla (szerk.): Ünnepi Tanulmányok Prugberger Tamás Professzor 70. Születésnapjára, Miskolc, Novotni Alapitvány, 2007.

Miskolczi-Bodnár Péter: Fogyasztók megtévesztéssel szembeni védelme a pénzügyi szektorban, Pénzügyi Szemle, LIX. évf., 2014/1, 7–26.

Egyéb források

EIOPA: Consumer Trends Report 2022, Luxembourg, EIOPA, 2023, https://www.eiopa.europa.eu/document/download/b8e20202-b1f6-41a9-9df8-f3cf8a9e96f9_en?filename=Consumer%20trends%20report%202022.pdf

Financial Conduct Authority: Regulatory sandbox lessons learned report, London, FCA, 2017, https://www.fca.org.uk/publication/research-and-data/regulatory-sandbox-lessons-learned-report.pdf

Financial Navigator Papers, MNB, https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem/penzugyi-navigator-fuzetek

Financial Navigator Portal, Magyar Nemzeti Bank, https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem

Magyar Nemzeti Bank: Consumer protection recommendations in housing lending, Budapest, MNB, 2023.

Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2014, Budapest, MNB, 2014.

Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2022, Budapest, MNB, 2022.

Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2023, Budapest, MNB, 2023.

Magyar Nemzeti Bank: Digitalisation and FinTech Strategy 2022, Budapest, MNB, 2022.

Magyar Nemzeti Bank: Green Programme, Budapest, MNB, 2021.

Magyar Nemzeti Bank: Revolut service warning, 9 March 2023.

Magyar Nemzeti Bank: Supervisory Report 2014, Budapest, MNB, 2014.

Magyar Nemzeti Bank: Sustainable Finance – Recommendation, Budapest, MNB, 2019.

Magyar Nemzeti Bank: Ten years of financial consumer protection – Report 2023, Budapest, MNB, 2023.

Magyar Nemzeti Bank: Thematic studies in the insurance intermediary sector, Budapest, MNB, 2022.

Magyar Nemzeti Bank: Thematic studies on financial markets, Budapest, MNB, 2022.

OECD: Consumer Finance Risk Monitor, Paris, OECD Publishing, https://doi.org/10.1787/047b2ea6-en

OECD: G20 High-Level Principles on Financial Consumer Protection, 2011.

Footnotes

  1. Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2023, Budapest, MNB, 2023, 5–22. ↑
  2. Magyar Nemzeti Bank: Ten years of financial consumer protection – Report 2023, Budapest, MNB, 2023. ↑
  3. Magyar Nemzeti Bank: Supervisory Report 2014, Budapest, MNB, 2014, 5–8. ↑
  4. Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2014, Budapest, MNB, 2014, 3–10. ↑
  5. See Miskolczi Bodnár Péter: A szolgáltatás árának megtévesztő reklámozása, különös tekintettel a közléshez szorosan kapcsolódó további árinformáció elhallgatására, elrejtésére, in Csák Csilla (Szerk.) Ünnepi Tanulmányok Prugberger Tamás Professzor 70. Születésnapjára, Miskolc, Novotni Alapitvány, 2007, 238–247. ↑
  6. See Lentner Csaba: The Dynamics of Monetary Policy. Welcome by the Editor-in-Chief, Polgári Szemle, XVIII. évf., 2022/4-6, 10–13. ↑
  7. See, OECD: Consumer Finance Risk Monitor, Paris, OECD Publishing, https://doi.org/10.1787/047b2ea6-en ↑
  8. Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2023, Budapest, MNB, 2023, 13–24. ↑
  9. See Lentner Csaba: A 2013 utáni jegybanki szabályozás aktuális kérdései, in Birher Nándor (et al.) (szerk.): Studia In Honorem István Stipta 70, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2022, 291–298. ↑
  10. EIOPA: Consumer Trends Report 2022, Luxembourg, EIOPA, 2023, https://www.eiopa.europa.eu/document/
    download/b8e20202-b1f6-41a9-9df8-f3cf8a9e96f9_en?filename=Consumer%20trends%20report%202022.pdf     ↑
  11. Magyar Nemzeti Bank: Ten years of financial consumer protection – Report 2023, Budapest, MNB, 2023, 14–18. ↑
  12. Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2022, Budapest, MNB, 2022, 10–14. ↑
  13. Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2023, Budapest, MNB, 2023, 20–31. ↑
  14. Financial Navigator Portal, Magyar Nemzeti Bank, https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem ↑
  15. Magyar Nemzeti Bank: Ten years of financial consumer protection – Report 2023, Budapest, MNB, 2023, 14–22. ↑
  16. Magyar Nemzeti Bank: Digitalisation and FinTech Strategy 2022, Budapest, MNB, 2022, 19–21. ↑
  17. See Lentner Csaba: A jegybanki szabályozás tanulságai a 2008–2015-ös időszakról – nemzetközi összehasonlító elemzés, Gazdaság és Jog, XXVI. évf., 2018/3, 6–11. ↑
  18. Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2022, Budapest, MNB, 2022, 11–15. ↑
  19. Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2023, Budapest, MNB, 2023, 24–28. ↑
  20. Magyar Nemzeti Bank: Consumer protection recommendations in housing lending, Budapest, MNB, 2023. ↑
  21. Magyar Nemzeti Bank: Thematic studies in the insurance intermediary sector, Budapest, MNB, 2022. ↑
  22. Magyar Nemzeti Bank: Warning on Revolut service, 9 March 2023. ↑
  23. See Miskolczi-Bodnár Péter: Fogyasztók megtévesztéssel szembeni védelme a pénzügyi szektorban, Pénzügyi Szemle, LIX. évf., 2014/1, 7–26. ↑
  24. Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Recommendation for Housing Lending, Budapest, MNB, 2023. ↑
  25. Magyar Nemzeti Bank: Revolut service warning, 9 March 2023. ↑
  26. Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2022, Budapest, MNB, 2022, 30–37. ↑
  27. Magyar Nemzeti Bank: Digitalisation and FinTech Strategy, Budapest, MNB, 2022, 19–21. ↑
  28. Magyar Nemzeti Bank: Thematic studies on financial markets, Budapest, MNB, 2022. ↑
  29. Financial Navigator Portal, Magyar Nemzeti Bank, https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem ↑
  30. Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2023, Budapest, MNB, 2023, 38–43. ↑
  31. OECD: G20 High-Level Principles on Financial Consumer Protection, 2011. ↑
  32. EIOPA: Consumer Trends Report 2022, Luxembourg, EIOPA, 2023, https://www.eiopa.europa.eu/document/
    download/b8e20202-b1f6-41a9-9df8-f3cf8a9e96f9_en?filename=Consumer%20trends%20report%202022.pdf     ↑
  33. Financial Navigator Papers, MNB, https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem/penzugyi-navigator-fuzetek ↑
  34. Financial Conduct Authority: Regulatory sandbox lessons learned report, London, FCA, 2017, https://www.fca.org.uk/publication/research-and-data/regulatory-sandbox-lessons-learned-report.pdf ↑
  35. Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2023, Budapest, MNB, 2023, 38–43. ↑
  36. Magyar Nemzeti Bank: Sustainable Finance – Recommendation, Budapest, MNB, 2019. ↑
  37. Magyar Nemzeti Bank: Green Programme, Budapest, MNB, 2021. ↑
  38. Magyar Nemzeti Bank: Digitalisation and FinTech Strategy, Budapest, MNB, 2022, 19–21. ↑
  39. Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council Laying Down Harmonised Rules on Artificial Intelligence (Artificial Intelligence Act) and Amending Certain Union Legislative Acts, COM/2021/206 final. ↑
  40. Financial Navigator Portal, Magyar Nemzeti Bank, https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem ↑
  41. Magyar Nemzeti Bank: Consumer Protection Report 2023, Budapest, MNB, 2023, 30–34. ↑
  42. Ibid. 38–43. ↑