Töreki Milán: A pénz fogalmának meghatározási kísérletei, valamint az állammal és a közigazgatással való kapcsolata

Kevés nehezebb feladat van annál, minthogy definiáljuk a pénz fogalmát. Ókortól napjainkig számos filozófus különböző aspektusból próbálta meg leginkább leírni azt a jelenséget, amely gyakorlatilag egyidős az emberi kultúrával. A homo sapiens attribútuma, azaz egyik elválaszthatatlan tulajdonsága, hogy törekszik a materiális értékek meghatározására, törekszik arra, hogy értéket alkosson, magának kézzel fogható és látható értéket felhalmozzon, lehetőség szerint megkülönböztesse magát a többiektől. Erre kiváló bizonyíték lehet a temetkezések vizsgálata is, ugyanis már a neandervölgyi ember is helyezett az elhunyt mellé ajándéktárgyakat, kellékeket. A világ legtöbb kultúrájában az egyének közötti különbségek, az adott közösségben betöltött szerepük alapján megmutatkoznak a temetési rituálékon. Tehát mindegy, hogy az emberiség mely évszázadát, mely évtizedét éljük, minden civilizáció tagjai törekedtek, törekednek arra, hogy valamely értékmérő alapján megkülönböztessék magukat társaiktól. Ez az értékmérő igazán hosszú utat tett meg az elmúlt évezredekben, amíg a különböző kődarabokból, zsákmányállatok részeiből, a birtokolt földterületről eljutott az okostelefonokig és a különböző luxusnak számító világmárkákig. Ugyanis a több értéket birtokló embereknek mindig is szükségük volt rá, hogy reprezentálják saját gazdaságukat, megmutassák az adott társadalomban betöltött szerepüket. Amíg az ókorban földhalmokat, piramisokat emeltek, majd később Dagobert Bácsi módjára nemesfémből készült érmékkel töltötték fel saját medencéiket, addig 2023-ban a gazdaság reprezentálásához elegendő csupán egy utazásról feltöltött fotó valamely online közösségi médiafelületen, vagy éppen egy világmárka logójával ellátott ruhadarabban végig sétálni a téren. Különösen fontos a modern gazdagság reprezentálásához, hogy ugyanazon funkció betöltésére alkalmazható eszközök (gépjármű, mobiltelefon, ruhadarab, elektronikai eszköz) közül azt válasszuk, amelyen a márkajelzése feltételezi a külvilág számára, hogy annak használója igazán sok „pénz fizetett” érte.[1]

Mi az az értékmérő, ami végül egyeduralkodóvá vált a világban és megkerülhetetlen része lett a társadalmaknak, majd a (világ)gazdaság mozgatórugója lett, ami képessé tette az egyén számára a kényelmes felhalmozást, valamint közvetíteni tudott az eladó és a vevő között és ezt a „cserét” nem csupán egyszer, hanem számtalan alkalommal meg tudta ismételni? Ez az, amit egyszerűen csupán pénznek nevezünk. A pénz megjelenési formái az évezredek alatt átalakultak és egységesültek. Az archaikus társadalmakban a pénz funkciója a lehető legváltozatosabb volt, megjelenési formája függött a földrajzi adottságoktól, a technikai fejlettségi szinttől, valamint a rendelkezésre álló anyagoktól. Egy azonban mindig közös volt bennük: vagy olyan anyagból készítették, vagy olyan tárgyat használtak, ami „ritkának” számított az adott területen, tehát nem volt mindenki számára könnyen elérhető és/vagy reprodukálható. Például a Csendes-óceáni szigetvilágban a gyarmatosítás koráig (nemesfém híján) kagylókat használtak értékmérésre. A világ legnehezebb és legnagyobb méretű pénzei a Yap-sziget kövei. Anyaguk kivétel nélkül kőből van, méretük 3.5 centimétertől egészen a 4 méterig terjed. A legnagyobb példány 4000 font, azaz kb. 2 tonnát nyom. A yapok a korong formát részesítették előnyben, mert azoknak az anyaga nagyon hasonlított a kvarchoz, és mivel ez volt a legfényesebb tárgy a szigeten, így nagyobb értéket tulajdonítottak nekik. A kövek értéke folyamatosan magas volt, mivel nehéz és veszélyes vállalkozás volt egy új példány megszerzése. A bátor vállalkozók elhajóztak értük egészen a Palauhoz tartozó Malakal szigetre. Ez nem kevesebb, mint 800 km-es utat jelentett! Számos életet követelt egy ilyen út. Jónéhány kövön rajta van a beszerzés során életüket vesztettek száma, ami a kő értékét tovább növelte. A kövek folyamatosan válta fizetőeszközzé a szigeten, néhány esetben még ma is használják tradicionális üzletkötések esetén. Tehát a Yap-sziget esetében az értékmérő lényegét nem egy-egy nemesfém, hanem a befektetett munka és a kő nagysága adta. Afrika nyugati partjainál a különböző fémekből készült patkó alakú tárgyak alkották az értékmérő eszközt a rabszolgakereskedelemben. Ezek a legkülönbözőbb fémek ötvözeteiből készülhettek. Burmában pedig az ún. „Kyee Zee” azaz dobpénzeket használtak értékmérésre, ami dob alakul fémtárgyakat jelentett. Az Észak-amerikai őslakosok pedig a wampum-ot használták, ami kagylókból készített öve jelentett. Amikor az európaiak Észak-Amerikába érkeztek, a wampumot pénzként kezdték el használni, hogy New England és New York őslakosaival kereskedjenek. A wampum 1637 és 1661 között törvényes fizetőeszköz volt New Englandben. A New Jersey-i gyarmati kormány kiáltványt adott ki, amelyben az árfolyamot hat fehér vagy három fekete kagyló egy penny értékben határozta meg, ezt Delaware-ben is alkalmazták. A fekete kagylók ritkábbak voltak, mint a fehér kagylók, ezért többet érnek, ami arra késztette az embereket, hogy befestették a fehéret, és ezzel csökkentették a fekete kagylók értékét.[2] Közismert a 17. század első felében Európa nyugati felét lázban tartó tulipán őrület is, amikor egy-egy különlegesebb formájú és alakú tulipánhagymáért hatalmas vagyonok cseréltek gazdát. A spekulatív jellegű piac persze nem bírta sokáig, összeomlott, a lufi kidurrant, számtalan szerencsevadászt és családot teljes anyagi csődbe taszítva.

Természetesen nem csak a tulipánhagymák körül alakult ki ilyen birtoklási láz, vannak olyan nehezen megszerezhető ritkának hitt természeti kincsek is, amik már évezredek óta újra és újra felfűtik az emberek birtoklási vágyát. A legkézenfekvőbb ilyen jelenség az arany iránti nyughatatlan vonzalom, ami egy-egy gazdasági nehézség vagy bizonytalanság esetén újra népszerű felhalmozási értékmérő eszköz lesz. A COVID okozta világjárvány és gazdasági visszaesés, valamint az orosz-ukrán konfliktus és az árnyékában meghúzódó, egész Európát érintő infláció ismét nagyon népszerűvé tették a fizikai arany iránti keresletet, a 2021-es értékekhez viszonyítva a befektetők aranyigénye 10 százalékkal, míg a központi bankok és egyéb pénzintézetek étvágya 152 százalékkal növekedett. A központi bankok aranyvásárlási láza 2023-ben 55 éves rekordot döntött meg, s érdemben kihatott e ritkának gondolt nemesfém felhalmozására.[3] Azonban az arany sem minden civilizációban számított értékmérőnek. Az Inka Birodalomban (ahol egyébként nem ismerték a modern értelemben vett pénzt) bányásztak aranyat, ezüstöt, drágaköveket és fejlett volt az ötvösségük, ám ezeket a nemesfémeket csupán vallási szertartásokhoz használták, illetve csupán esztétikai szempontból becsülték. A 16. század elején érkező spanyol hódítók azonban éppen ezekért a fémekért hódították meg és zúzták szét az inkák civilizációját, akik számára teljességgel felfoghatatlan volt az európaiak telhetetlen arany- és ezüstszomja. Nekik az arany a „nap verejtéke” volt, az ezüst pedig a „hold könnye”. Az inka gazdaság a szigorú központi terveken, illetve a kényszermunkán alapult.[4]

A pénz és annak megjelenési formái a modern időkre egészen szürreális megjelenési formát öltöttek. A 20. század második felétől már nem a nemesfém darabok felhalmozása jelentette az igazi gazdaságot, hanem azok a növényi rostból készült pénzjegyeket, amelyek értékét államok, gazdaságok és bankok garantálták. E pénzjegyek előfutárjai a 7. századi Kínában születtek meg. Először nem, mint bankjegyként, hanem olyan pénzhelyettesítő váltóként, amiknek tulajdonosa követeléssel élhetett rézből készült érmék iránt. Ugyanis maga a szükség hívta életre ezeket az értékpapírokat, mivel Kínában a Tang-dinasztia idején a készpénzforgalmat elsősorban a rézből készült aprópénzek alkották, amiknek szállítása, tárolása, valamint nagy ellenértékű áru kifizetése esetén komoly nehézségekbe és logisztikába ütközött.[5] Grosschmid Béni „Fejezetek kötelmi jogunk köréből II.” c. 1900-ban kiadott monográfiájában kifejti, hogy a papírpénz, mint pénzbeli jószág két feltétel alapján tudja betölteni készpénzforgalmi szerepét. Egyrészt elengedhetetlen, hogy legyen mögötte nemesfém fedezet, illetve az állami törvények rögzítsék az ún. „kényszerforgalmi jogparancsot”, azaz, hogy bankókat a rajtuk feltüntetett értékkel megegyező nemesfém összegben kötelesek elfogadni például a hitelezők törlesztésként, hiszen a bankfiókoknak ezeket a jegyeket korlátozások nélkül be kell váltaniuk nemesfémre. 1796-ig nem volt ilyen kényszerforgalmi jogparancs hazánkban. A probléma ott kezdődik, ha ez a jogparancs megváltozik, felfüggesztődik vagy egyszerűen megszűnik létezni. Ilyen volt például a Habsburg Birodalomban a nagy bankjegy-devalvációk időszaka a napóleoni háborúk következtében. A bankókat a rajtuk szereplő értékkel szemben egy meghatározott arányszámmal váltották csak át új pénzjegyekre. Egy ilyen pénzjogi esemény hatására az ércpénz és a bankópénz árfolyama elválik egymástól és élesen eltérő pályát fut be. Ennek következtében a lakosság nem, vagy felár ellenében hajlandó elfogadni a rosszabb ázsiójú pénzt. A kereskedő pedig nem szívesen, vagy csak rosszabb árfolyam mellett volt hajlandó elfogadni (ha egyáltalán elfogadta) a szükség szülte bankjegyeket. 1816-ban miután megalakult az Österreichische National Zettelbank, megállapították, hogy 250 váltóforint, azaz bankóforint 100 valódi ezüstforinttal egyenlő. A szerző úgy definiálja a fedezetét elvesztő papírpénzt, hogy „az ilyen papír nem is pénz, hanem csak pénzhelyettesítő, melyet, mint aliud pro alio a hitelező nem tartozik fizetőül elfogadni”.[6]

Napjainkra ez még tovább formálódott, mivel már vannak olyan alternatív megjelenési formák, amik nem rendelkeznek fizikai kiterjedéssel, csupán az online térben léteznek. A világot jelenleg a különböző kriptovaluták birtoklása tartja lázban, amit kritikusai szintén csupán egy spekulációnak és piramisjátéknak tartanak. A kripto pénzek hatásai azonban elvitathatatlanok. Milliárdos vagyonok születnek és/vagy égnek el pillanatok alatt az online tér értékmérőiben. Szemben a korábbi pénzekkel ezek az értékmérők nem rendelkeznek sem nemesfémfedezettel, sőt nem rendelkezik felettük érdemi állami kontroll vagy banki felügyelet sem. Ez a jelenség a világ jegybankjait is lépésre kényszerítette, amelyek közül jónéhányan meghirdették a saját digitális jegybankpénzüket. E irányvonal első zászlóshajói a Bahama-szigetek és Nigéria voltak.[7] A digitális jegybankpénz gyakorlatilag az adott ország jegybankja által kiadott, fedezettel rendelkező értékközvetítő eszköz, amihez mobilapplikációval lehet hozzájutni, valamint fizetni, és a kereskedelmi bankrendszert megkerülve közvetlenül az adott ország jegybankja az, aki kezeli a pénzügyi tranzakciókat.[8]

Ha a jogtudományt vesszük alapul, megállapítható, hogy a pénzre egyetlen jogszabályban sem találunk pontos fogalommeghatározást. De akkor hogyan tudjunk meghatározni, hogy mi is az a pénz? Más, más definíciót és megközelítést kapunk, ha a jog, ha a közgazdaságtan, ha a szociológiát vesszük alapul.

Ha a közgazdaság oldalát tekintve próbáljuk a pénz fogalmát meghatározni, akkor elsősorban a funkciói szerint lehet megközelíteni: eszerint elmondhatjuk, hogy a pénz egyszerre tölt be értékmegőrző és értékmérő feladatot, mindemellett fizetési eszközként is használatos, valamint forgalmi eszköz. Általánosságban elmondható, hogy azt tekintjük pénznek, amely ezekkel a funkciókkal egy adott helyen és időben teljeskörűen rendelkezik. A történelem során ezért emelkedhettek ki a nemesfémek a többi áruk közül, és ezért tölthették be a pénz szerepét a különböző arany és ezüst érmék. A nagyobb piacképesség és az összes funkció betöltése, valamint az a tulajdonságuk, hogy helyettesíthető dolognak minősültek, a cserekereskedelem megkönnyítését szolgálták. Általánosságban elmondható, hogy a pénz nem állami hatásra alakult ki, hanem egy szociális, társadalmi jelenségről beszélünk. „Kezdetben a pénz árupénz volt, azaz az értékkel bíró reáljószágok köréből fizikai sajátosságaik alapján választódtak ki azok, amelyeket egy adott társadalom elfogadott általános fizetőeszközként és értékmérőként.”[9] Ilyen reáljószágok voltak a nemesfémek, amelyek fontosságáról már Arisztotelész is írt, és amelyeket John Law, Adam Smith, John Stuart Mill és Karl Marx is vizsgált. Vizsgálatuk tárgya a nemesfémek azon tulajdonságaik voltak, amelyek elősegítették, hogy a nemesfémekből cserecikk váljon.[10] Már korán felmérték, hogy a nemesfémeknek a piacképessége, az áruképessége megkülönböztethető a többi árucikktől. A nemesfémek megjelenésével elszakadthatott az eladás és a vétel időben és térben, valamint nem áru és áru cserél gazdát, hanem az egyik szerepébe belép a pénz. Tehát olyan társadalmi aktusok és más gazdasági helyzetek, mint a nemesfém használata a cserekereskedelemben, alakíthatta ki a pénz fogalmát és nem egy állami intézkedés folytán létrejövő definícióról beszélünk. Mill szerint a pénz csupán egy átszámítási eszköz, egy bizonyos mennyiségű tőke kölcsönadása esetén. Az az eszköz, amiben kifejezve oszlik egy társdalom teljes jövedelme, és az a mérték, amivel a társadalom tagjai a vagyonukat mérik. A pénz értéke pedig függ annak a vásárlóértékétől, amit elsősorban a piaci kereslet-kínálat arányszáma határoz meg. A pénz kereslete és kínálata azonban más alakban jelenik meg, szemben bármely más árucikkel. Ugyanis, amikor egy terméket veszünk, akkor épp pénzt adok el, ha pedig egy árut kínálunk eladásra, akkor pénzt veszünk. Azon pénz, amit az emberek vásárlásra szánnak nem más, mint az eladásra szánt pénz. A pénzkínálat tehát azon pénzek mennyisége, amit az emberek készek elkölteni, de ez nem egyezik a tényleges vagyonukkal és tőkéjükkel, hiszen abból tartalékokat képeznek. Tehát a pénz esetében a kereslet-kínálat nem a teljes létező összes pénzt, vagyont jelenti szemben például a sajttal vagy a gyapjúval, hanem csupán a forgalomban lévő mennyiséget, nem számolva a tezaurált vagyonokkal.[11]

Karl Marx szerint a pénz egy erő, az egyén ereje, mivel a pénznek megvan azon tulajdonsága, hogy bármit meg lehet vele vásárolni és minden tárgyat el lehet vele sajátítani. A pénz olyan csereeszköz, ami önmagában a közvetítő az egyén és annak szükségletei között. A tőkés, kapitalista gazdaságának kritikájában egyik fő eleme, hogy felismeri, hogy az emberi munka az, ami pénzből, még több pénzt tud fialni. Ezentúl megfogalmazza azt, hogy az egyén képességeit a pénz ki tudja iktatni. A legfőbb jó, „Rút vagyok, de megvásárolhatom a legszebb asszonyt. Tehát nem vagyok rút, mert a rútság hatása, elriasztó ereje a pénz révén megsemmisült.” – fogalmaz Marx 1844-ben. A pénz fétise ellen érvelve egy csak a természetből eredő, kizárólag a használati értékek szerint gazdálkodó, áru, pénz és tőke nélkül működő, a piaci mechanizmust teljesen kiiktató, vagyis értelemszerűen és szükségképpen központi elosztást megvalósító társadalmi-gazdasági rendszernek, a kommunizmusnak a vízióját vázolta fel.[12] Marx műveire alapozva a 20. század folyamán számtalan helyen próbálták meg megalkotni a kommunisták a pénz nélküli, ideális világot, de legkegyetlenebb, leginkább központosított tervgazdálkodás alapján működő kommunista diktatúrákban sem sikerült kiiktatni az aranyat, illetve a pénzt, cserébe több millió áldozata volt ezeknek az utópisztikus próbálkozásoknak. Ennél a paradoxonnál merül fel jogosan az a kérdés, hogy vajon jobban élünk-e a vadászó-gyűjtögető ősközösségeknél? Vajon boldogabbak e az archaikus, primitív, törzsi szervezésben élő társadalmak pénz nélkül? Thomas Hobbes szerint az ilyen csoportok élete lényegesen szomorúbb, küzdelmesebb és rövidebb. A közelmúltban Kolumbiában felbukkant az esőerdők mélyéről az Nukak-Makú népcsoport, akikről addig nem sok mindent tudtak, mivel semmi kapcsolatuk nem volt a civilizációval. Addig a pontig az amazonasi esőerdők mélyén éltek, majmokra vadásztak és gyűjtögető életmódot folytattak. A felbukkanások után néhány évvel megkérdezték őket, hogy hiányzik e nekik a dzsungeli lét. A válaszukból kiderült, hogy egyáltalán nem, hiszen akkoriban minden napjuk egy küzdelem volt az életben maradásért, illetve az élelemért, ma már pedig semmit sem kell tenniük, hiszen idegenek ellátják őket étellel és mindennel, ami a mindennapjaikhoz szükséges.[13]

Az államigazgatás és a jog szempontjából várható volt az állami szabályozás, hisz annak ellenére, hogy önmagában a jog és a jogi szabályozás nem nyilváníthat egy vagyontárgyat vagy árucikket pénzzé, elsősorban mégis törvény mondja ki, hogy mi lehet egy nemzet törvényes fizetőeszköze, mellyel kötelezővé teszi annak használatát és az azzal való elszámolást. Másrészről arról, hogy a törvényes fizetőeszköz kibocsátható legyen, állami intézmény gondoskodik. Ha a saját példánkat vesszük alapul, azzal, hogy Magyarország Alaptörvényének K) cikke, mint a jogszabályi hierarchia csúcsán lévő jogszabály, rendelkezik arról, hogy hazánkban a hivatalos pénznem a forint és ezzel egyidejűleg maga az állam deklarálja, hogy Magyarország esetében az állam forintban vezeti a nyilvántartásait, állapítja meg a jogszabályokban és egyedi döntésekben a pénztartozásokat, valamint fogadja el az adók befizetését és az egyéb köztartozások teljesítését.

Ahogy fentebb is volt róla szó, a pénznek nem tudunk egy egységes jogszabályi fogalmat megadni, ugyanakkor ahogy az alkotmányjogban, úgy más jogágakban is megjelenik (pl. polgári jog, büntetőjog). Általánosságban elmondható, hogy pénz az, amit fizetőeszközként használunk. Megjelenési formái szerint beszélhetünk készpénzről (ezen belül érmékről és bankjegyekről), valamint a modern társadalmakban megkülönböztetjük a bankszámlánkon megjelenő számlapénzt is. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 4. §-ának (2) bekezdése rendelkezik arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank jogosult Magyarország hivatalos pénznemében bankjegy-és érmekibocsátására. Ezek a bankjegyek és érmék, melyek közé az emlékbankjegyek és emlékérmék is besorolhatóak, Hazánk törvényes fizetőeszközének minősülnek. A pénzkibocsátás szabályait is e törvény részletezi. A 23. § (2) bekezdése kimondja, hogy a kibocsátott érméket és bankjegyeket a bevonásukig, azon fizetési kötelezettségeknél, amelyek Magyarország pénznemében történik, névértéken kell elfogadni. Ez alól szintén nem képeznek kivételt az emlékérmék, illetve emlékbankjegyek sem.

További fontos jogszabály, amely a forintban való elszámolásra vonatkozó szabályokat tartalmaz, a forintérték megállapításáról és az ezzel összefüggő rendelkezésekről szóló 9000/1946. (VII.28.) ME rendelet. Az érmék és bankjegyek mellett, napjainkban már beszélhetünk a számlapénzről is, amely egy fizetésiszámla-követelés. Tekintve, hogy a fent említett funkcióknak maradéktalanul megfelel, így pénznek minősíthetjük.

A két megjelenési forma között az alapvető különbség, hogy míg a készpénz materiális, addig a bankszámlapénz immateriális vagyontárgynak minősül. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) rendelkezései alapján ennek a megkülönböztetésnek jelentősége van, hisz míg a készpénzre a dologi jogi szabályok vonatkoznak, addig a számlapénzre a kötelmi jogi szabályokat alkalmazzuk. A Ptk. ötödik könyve szóló a dologi jogról. Az 5:14. § (1) bekezdés kimondja, hogy a birtokba vehető testi tárgy tulajdonjog tárgya lehet. De ennél is fontosabb rendelkezést tartalmaznak a további bekezdések, ahol a törvény megállapítja, hogy a dologra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni a pénzre és az értékpapírokra. A dologi jog elsősorban a materiális, fizikai formában is megjelenő pénz szabályozását tartalmazza. Érdekesség, hogy a numizmatikai értékkel rendelkező pénzekre is a dologi jog szabályait használjuk, de csak, mint ingóságok tekintetében. Birtokba vehető testi tárgyak tulajdonjogot lehet rajtuk létesíteni, de nem minősülnek pénznek, hisz forgalomból kivontak, nem felelnek meg maradéktalanul a közgazdaság által meghatározott funkcióknak. Napjainkban a Bitcoin megjelenése felvetheti a kérdést, hogy pénznek minősülhet-e egy számítógépes algoritmusok által létrehozott pénz, de a válasz nemleges, mert hiába tölti be a funkciók közül az értékmérést, tekintve, hogy az államok nem ismerik el törvényes fizetőeszköznek így a legnépszerűbb kriptovaluta, a Bitcoin sem tekinthető pénznek.[14]A bankszámlapénz elsősorban azért nem minősül dolognak, mert a bank és az átruházó között egy szerződéses, tehát egy kötelmi jogviszony keletkezik. „A már kialakult, a Ptk. alkalmazási körében is követendő gyakorlat szerint a bankszámlapénz a bankkal szembeni követelés, amely alkalmas arra, hogy fizetési eszközként szolgáljon, de ebből a dologi vagy tulajdoni tárgyként való minősége nem következik.”[15]

De mi a helyzet a külföldi pénzekkel? Hazánkban jogilag ugyanolyan pénznek minősül más ország valutája, mint a forint? Ha a fenti Ptk.-beli szabályozást tekintjük, dologi jogi szempontból nem kizárt, hogy más ország törvényes fizetőeszközét Magyarországon is a pénz fogalma alá soroljuk. Kötelmi jogi szempontból, ahol az alapkérdés az, hogy egy tartozást hogyan tudunk teljesíteni, egy tartozás „milyen vagyontárggyal teljesíthető”, más a megítélési szempont. Mindig a jogviszonyból adódik, tehát egyedi esetenként vizsgálható, hogy mely külföldi pénzeket hogyan, illetve milyen árfolyamon fogadunk el. A Ptk. 6:45. § (1) bekezdése szerint ugyanakkor általánosan érvényesülő szabály, hogy pénztartozást a teljesítés helyén és idején érvényben lévő pénznemben kell megfizetni, ennélfogva tehát, kötelmi jogi szempontból a Magyarországon teljesítendő fizetési kötelezettségek eseténben a külföldi valuta nem tekinthető pénznek, hisz nem lehet vele fizetni. A külföldi pénz definíciójához fontos jogforrás lehet az 1933. évi XI. törvény a pénzhamisítás elnyomásáról szóló nemzetközi egyezmény becikkelyezése tárgyában is. A törvény 2. cikkelye alapján „a „pénz” szó alatt törvény alapján forgalomban levő papírpénzt – ideértve a bankjegyeket – és fémpénzt kell érteni”. Ezentúl korszakalkotó elvként megjelenik a 5. cikkelyben, hogy „a 3. Cikkben meghatározott cselekmények között büntetés szempontjából nem szabad különbséget tenni aszerint, hogy hazai vagy külföldi pénzről van-e szó; ezt a rendelkezést nem lehet törvényben vagy egyezményben megkívánt viszonosságtól függővé tenni”. Tehát a törvény erejével nem csupán a saját, de a külföldi fizetőeszközt is védi a jogszabály. E törvény előzménye Genfben született meg 1929-ben, ami az első nemzetközi egyezmény volt, ami fellépett a pénzhamisítással szemben. E egyezmény megszületését előzte meg a magyar pénztörténet szempontjából is fontos ún. frankhamisítási botrány.[16] A Genfi Egyezményt 1929. április 20-án több mint 30 ország képviseletében kötötték. Magyarország is csatlakozott az egyezményhez, amelyet az 1933. XI. törvénnyel hirdetett ki. Az egyezmény számos bűnügyi együttműködéssel kapcsolatos szabályt tartalmaz: Másik részes államában történő elítélést bűnismétlés esetén, visszaesés szempontjából el kell ismerni. A szerződő fél állampolgárainak az eljárásban való részvételekor biztosítani kell a sértetti jogokat. Kölcsönös kiadatási egyezmény hiányában a külföldön pénzhamisítást elkövető saját állampolgárt ugyanúgy büntetőeljárás alá kell vonni, mintha saját jogterületén követte volna el. A szerződő felek a pénzhamisítás bűncselekményét egymás közt kiadatási oknak ismerik el. A hamis pénzt és a használt eszközöket és tárgyakat le kell foglalni, el kell kobozni és ki kell adni ama ország központi hivatalának, amelynek pénzére a bűncselekményt elkövették. Ez az egyezmény fontos alapját képezi a közös, európai pénz az euró védelmének is, például az euró pénzhamisítás elleni védelméhez szükséges intézkedések megállapításáról szóló, 2001. június 28-i 1338/2001/EK tanácsi rendeletben is. Fontos megemlíteni, hogy a jogalkotó mind hazánkban, mind az Európai Unióban jogilag pénznek minősíti azokat a forgalomból már kivont valutákat is (bankjegyek és érmék egyaránt), amik még törvényes fizetőeszközre még visszaválthatók.[17]

Vagyonjogi szempontból is megkülönböztethető a pénznek a két formája, hisz míg a készpénzen tulajdont lehet szerezni, addig a bankszámlán megjelenő összegnek nem tulajdonosa, hanem jogosultja van (hisz az egy követelés).

„Az immateriális vagyontárgyak átruházása a dolgok átruházásához hasonlóan kettős, jogcímes és „tradíciós” ügylet (Ptk. 6: 193) Jogcím bármi lehet, de nem elegendő, hanem szükséges az átruházó ügylet is), amely a kötelmi jogban nincs jelen. Ugyanakkor ezzel megegyező jogintézmény az engedményezés. amely a birtokátruházáshoz hasonló, hisz eredményeként közvetlenül megvalósul a jog, illetve a követelés átszállása. Összességében megállapítható, hogy a pénz mindkét formája a vagyontárgyak körébe tartozik.”

Szociológia nézőpontjából a pénz fogalmát leginkább a német szociológusok első generációihoz tartozó gondolkodókon keresztül lehet leginkább megismerni. A pénz fogalmi megvilágításánál elsősorban Georg Simmel és Max Weber munkásságára támaszkodtam, akik kortársak voltak, valamint ismerték egymást így természetesen hatottak is egymásra. Ha röviden kellene meghatározni, hogy mi is a pénz valójában, akkor Georg Simmel így válaszolhatna: A pénz nem más, mint korunk Istene.

„Azáltal, hogy egyre inkább minden érték tökéletes kifejezőjévé és egyenértékké válik, a pénz nagyon elvont értelemben felemelkedik a dolgok egész skálája fölé; ez lesz a központ, amelyben az egymással leginkább ellentétes, egymástól idegen és távoli dolgok is közösek lesznek és összekapcsolódnak. Így a pénz valóban megadja nekünk, hogy felemelkedjünk az egyes dolgok fölé, valóban megadja a bizalmat saját mindenhatóságában, mint olyan, felsőbb elv mindenhatóságában, amelyik bármelyik pillanatban biztosíthatja számunkra a konkrét, alsóbbrendű elemeket, mintha csak képes lenne önmagát azokká átváltoztatni. A biztonságnak és a nyugalomnak ebben az érzésében, amelyet a pénz ad, a meggyőződésben, hogy a pénz formájában az összes érték metszéspontja van a birtokunkban, tisztán lélektani értelemben, azt lehetne mondani, benne van az is, hogy a pénz mindent egyenlővé tesz, ami komolyabb alapot ad a panasznak, hogy ez korunk istene.”[18]

Mit is jelent mindez? Azzal, hogy a pénzgazdálkodás egyeduralkodóvá vált és kiszorította a klasszikus cserekereskedelmet egyrészt felszabadította az egyént, mindennemű társadalmi kötöttsége alól, valamint függetlenítette az egyént mind döntéseiben, mind lehetőségeiben, másrészt pedig elidegenítette, tárgyiasította, valamint minimalizálta annak társas kapcsolatait, az egyén döntéseit pedig a legmagasabb szinten befolyásolta egy olyan irányba, ahol az elsődleges szempont a tárgyilagosság. Valamint a mennyiség mértékének a fokozása, mint végső cél érdekében, minimalizál minden minőségi és érzelmi szempontokat. Az egyén hatalma és függetlensége attól függ, hogy mennyi elkölthető pénzzel rendelkezik, mivel akinek elkölthető pénze van, az mindig nagyobb alkupozícióban lesz azzal szemben, akinek csupán áruja (Az áru alatt, akár a munkát is érhetjük.) van, hiszen az nem váltható át korlátlanul a szükségleteink kielégítésére, valamint annak az értéke nem konstans. Ebből fakad, hogy a tömegtársadalom világában az értékminőség legfontosabb jelévé a pénz vált, és a döntést az egyén azáltal hozza meg, hogy valamely érték sokba kerül vagy kevésbe. Így a racionalitást és a számítást veszi át a közgondolkodás szemben az ösztönösebb, holisztikusabb, érzelmesebb jelleggel szemben. Mindennek igazi következményei a 20. században bontakoztak ki.

“[…] tárgyi területen a pénz mennyiségének általános növekedése, miként egyes kezekben történő felhalmozódása is, a dologi kultúra növekedését idézi elő, olyan termékek, élvezetességek és életformák létrejöttét, amelyeknek magasabb minőségéről csekélyebb vagy másként felosztott pénzmennyiség esetében szó sem lehetett volna. Voltaképpen úgy ítélhetjük meg, hogy a pénzben gyökeresebben valósult meg az említett mennyiségi törekvés, mint bármely más, a metafizikán innen található területen.”[19]

A gazdasági és társadalmi kapcsolatok pontosságának és precizitásának az elterjedése érdemben hatott a készpénzrendszerre is, ugyanis a hétköznapi kapcsolatainkban, valamint az éppen megkívánt „apróságok” megszerzéséhez elengedhetetlen lett az aprópénzek és a kisebb váltók elterjedése. „1759-ig A Bank of England nem bocsátott ki 20 font sterling alatti értékű bankjegyeket, de azóta már ötfontos is van. És, ami még inkább árulkodik, 1844-ig a bankjegyei átlagosan 51 napig voltak forgalomban, mielőtt kisebb egységekre váltották volna őket, ezzel szemben 1871-ben már csak 37 napig.”[20]

A pénzalapú társadalmak igazságszolgáltatására is kihatott a pénznek azon funkciója, miszerint minden leírható, minden kiszámolható pénzzel, így háttérbe szorítva számos morális és etikai kérdést is. Az ősi, germán eredetű jogban, így a korai magyar szokásjogrendben is a legsúlyosabb bűncselekményeket is ki lehetett pénzbüntetéssel váltani. Ebből két következtetést leehet levonni:

1) A pénz még nem emelkedett ki a többi csereeszköz közül az abszolút semleges, legfelsőbb helyre, nem volt általánosan elterjedt.

2) A primitív társadalmak még nem ismerték fel az egyén egyediségét és pótolhatatlanságát, továbbá még nem a személy egyénét tekintették mérvadónak, hanem sokkal inkább azt a közösséget, osztályt, céhet ahová tartozott.

A modern jogrendben a kisebb tételű szabálysértések esetén szabnak ki pénzbírságot, súlyosabb bűncselekményeket nem lehet megváltani csupán pénzzel. Ez nem a pénz kisebb, hanem inkább nagyobb jelentőségének a jele. Ugyanis már annyira sok mindent pótol és annyira jellegtelenné vált, hogy képtelen valódi legfontosabb etikai és morális kérdéseket helyettesíteni.

Összességében ez a fajta életérzés és társadalmi szemlélet megbosszulja magát, ugyanis általánossá válik a boldogtalanság, az elmagányosodás, valamint, hogy az élet lényegének és igazi érzésének a megfejtése újra „kicsúszik” a modern ember kezei közül, az igazi elégedettség egyre ritkábbá válik. Az fösvénység pszichológiai alapja egyrészt az, hogy fokozatosan elhalványul az élet érzéki és élvezeti jellege, másrészt csökken a hosszú távú és aktív célok megvalósításának igénye, s mindezek helyett a hatalom megtartása és a befolyás növelése válik középpontivá az összegyűjtött vagyon segítségével. „A fösvénység legtisztább formája inkább az, amelyben az akarat valóban nem lép túl a pénzen, még el sem játszik a gondolattal, hogy az valami másnak az eszköze lehetne, hanem végleges és abszolút kielégítő értéknek érzi azt a hatalmat, amelyet éppen, mint nem elköltött pénz képvisel.”[21] Talán attól félnek az ilyen tiszta önző emberek, hogy ha pénzüket különféle javakra váltanák, akkor hatalmuk ereje csökkenne vagy megszűnne. Természetesen mindez nem zárja ki azt, hogy szegény ember is lehet anyagias önmagával és másokkal szemben is. Simmel szerint ennek a karakternek legfőbb jellemzője az, hogy a célt felejtik el az eszköz kedvéért.

Ez azt a fajta pénzorientált világképet a nagyvárosi lét halmozottan felerősíti, ugyanis a városi élet nagyobb munkamegosztáshoz, s megnövekedett pénzforgalomhoz vezet. A pénzügyi tranzakciók növekedései hangsúlyeltolódásokat okoznak, előtérbe kerülnek a pénzügyek és háttérbe az érzelmek. Simmel az egyik legismertebb művében, A világváros és a szellemi élet című munkájában, ami rámutat a nagyváros az egyén elméjére gyakorolt hatásaira. Max Weber leghíresebb műve, A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme” című könyve, amelyben Weber annak az elképzelésének ad hangot, hogy a kapitalizmus fejlődését alapvető módon határozták meg a kálvinista eszmék és a kálvinista erkölcs. Weber rámutatott arra, hogy a protestantizmus, különösen a kálvinizmus támogatja a gazdasági haszonra való törekvést, és a világi tevékenységek.

Végül e rövid értekezésem végén szeretnék kitérni a saját pénzfogalmi meghatározásomra, ami számomra egyet jelent az állam, s azon belül is a közigazgatás egyik alapfogalmával. Az államok jogairól és kötelezettségeiről szóló montevideói egyezmény, amit 1933. december 26-án közel 20 amerikai állam írt alá, abban a tekintetben korszakalkotónak számított, hogy definiálta, hogy melyek az államiság legfontosabb attribútumai. Éppen ez a fontos kérdés adta az előzménytörténetét az egyezmény aláírásának, ugyanis az amerikai államok hetedik nemzetközi konferenciáján részt vevő küldöttségek többsége olyan független államokat képviselt, amelyek korábban gyarmatok voltak. Ezeknek az államoknak a létét, illetve függetlenségét az európai gyarmattartó birodalmak sok esetben vitatták, ellenezték. A konferencia résztvevői ezért az egyezménynek az államiság kritériumait meghatározó 1. cikkében olyan ismérveket rögzítettek, amelyek a korlátozott szuverenitással rendelkező, nem független államok számára megkönnyítették a nemzetközi elismerés megszerzését.[22] A jogfilozófiai alapját Georg Jellinek, német jogtudós államelméleti tana adta, amely szerint egy független államnak rendelkeznie kell területtel, állandó népességgel és kormányzattal. Ezt egészítették ki 1933-ban a külső kapcsolatok felvételének képességével, mint a szuverenitás külső megjelenésével.

Véleményem szerint azonban van még egy kritérium, amellyel egy független államnak rendelkeznie kell. Ez pedig nem más, mint a pénzrendszeren alapuló gazdaság, illetve készpénz. Az állami lét, és a kormányzati struktúra nem létezhet egyfajta pénz- és adórendszer nélkül. Minden civilizáció létrejötte egy idős a központi elvonások rendszerével, legyenek azok bármilyen pénzgazdálkodást nem ismerő archaikus népek, vagy a modern korban született, államisággal korábban nem rendelkező függetlenedő területek. Bármely korról is legyen szó a hatalom és a közigazgatás kiépítésének elképzelhetetlen kelléke az adórendszer. Az adórendszer pedig megköveteli egy olyan csereeszköz és értékmérő létét, ami alkalmas arra, hogy abból központi hatalom épülhessen fel, tehát mérhető, tárolható, osztható legyen és lehetőség szerint ezekkel a tulajdonságokkal ne csupán alkalmanként, hanem huzamosabb ideig rendelkezzen.

„Az állam gazdálkodása a korábbi termelési módokban (rabszolgatartó, feudális társadalom) természetbeni és pénzbeli bevételeket – illetve kiadásokat – egyaránt jelentett, amelyek az idő múlásával fokozatosan, szinte kizárólag pénzbeli jelleget öltöttek. A modern államszervezet pénzbeli bevételekből tartja fenn magát, azokból fedezi feladatai ellátását. A pénz azonban nemcsak az állam működtetéséhez szükséges, hiszen a társadalmi méretű munkamegosztás megszervezésében, a piaci adásvételben meghatározó szerepe van az elfogadott, elismert fizetési eszköznek.”[23]

Az állam és a mindenkori hatalom szemszögéből nézve a pénznek kettős funkciója van. Egyrészt van egy reprezentatív szubjektív szerepe, másrészt viszont objektív tárgyilagos haszna van. A független pénzverés és a független pénzhasználat egyik legfontosabb kritériuma volt a független hatalom eszméjének. Ahogy Szent István számára a magyar államiság megszületése és a magyar vármegye rendszer megteremtése mellett ugyanolyan fontos volt az első magyar pénzérmék veretése, mint ahogy a márciusi ifjak számára a tizenkét pont megfogalmazásánál a 9. pont, azaz a magyar nemzeti bank felállításának követelése. Mindkét esetben a gazdasági racionalitás helyett sokkal fontosabb volt, hogy ezzel a lépéssel is a függetlenséget és az önállóságot hangsúlyozzák. Nagyon is tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ez a fajta reprezentációs forma eltűnt volna a modern korokra. Íme néhány példa:

1993. január 1-jén Csehszlovákia békés szétválása következtében két új önálló állam jelent meg a világ térképén: a Szlovák Köztársaság és a Cseh Köztársaság. Már ezen a napon megalakult az új független központi bank, a Szlovák Nemzeti Bank, amely a Szlovák Köztársaság Parlamentjének 1992. évi 556. számú törvénycikkén alapul. (Ezt 1992. november 18-án fogadták el.)[24] Nemsokkal ezután, még ugyanebben a hónapban megjelentek a forgalomban az első valóban szlovák koronás érmék. A 10 koronás címletű volt az első, ami már január 23-tól fokozatosan a forgalomba került, ezt követték az 1 és 2 koronás címletek, végül az éremsorozat 7 különböző címletből állt (10, 5, 2, és 1 szlovák korona és 50, 20 és 10 haller).[25] Tehát a függetlenség kikiáltását szinte azonnal követte a saját készpénz használata.

2000-ben a közös európai valuta, az euró bevezetése előtt népszavazást tartottak Dániában, ahol a voksolók többsége, 57%-a elutasította a közös pénzt, és hitet tett a saját, független valuta, a dán korona mellett. Hasonló népszavazást tartottak Svédországban is 2003-ban, ahol szintén győzött a független valuta párti tábor, ott a részvevők 56%-a szavazott a svéd korona megtartása mellett. Mindkét skandináv modell esetében a nem szavazatok többsége mögött a sajátos, skandináv jóléti állam alapját képező adórendszer védelme állt.

„A Svédország gazdaságpolitikáját illető döntéseket az Európai Központi Bank hozná meg Frankfurtban, anélkül, hogy rálátása lehetne a tényleges helyzetre. Ráadásul a döntés joga felelősségre nem vonható személyeket illetne meg. Végül az euró bevezetését ellenző csoport azt kifogásolja, hogy az eurórégió gazdaságpolitikáját a nagy tagországok gazdasági fejlődése határozza meg. Amennyiben a svéd gazdasági viszonyok nem követik a nagy országokét, gazdasági kiegyensúlyozatlanság és alacsonyabb gazdasági növekedés vár ránk.”[26]

Előfordult olyan is, amikor két független állam között alakul ki konfliktus egy-egy születendő pénz körül. A legfrissebb példa erre talán a 2023. januárjában bevezetett horvát euró érmék ügye. A horvát eurócentes érméken a vitatott származású tudós, Nikola Tesla portréja köszön vissza. Szerbia határozottan tiltakozott ezen lépés ellen, mivel szerintük ez a szerb nemzet kulturális és tudományos örökségének a kisajátítását jelentette.[27] A tiltakozás ellenére mégis Tesla portréja díszíti a horvát pénzérméket 2023 januárja óta. Ehhez hasonló kultúr- és identitásharc jellemzi Észak-Macedónia és Görögország viszonyát, amely kihatott a pénzverésre és magára a „Makedónia” név használatára is.[28]

A másik lényeges funkciója egy állam pénzhasználatának nem más, mint az adórendszer és a közigazgatás professzionális működése. Egy államhatalom erejének és érdekérvényesítésének a kulcsa (függetlenül a történelmi koroktól) nem más, mint a precízen és hatékonyan működtetett adó- és közigazgatási rendszer, amihez alapfeltétel egy stabil pénzrendszer is. Ha csak a magyar történelemre gondolunk, a magyar állam ereje leginkább azokban az időszakokban volt a legerősebb, amikor a központi közigazgatás is erős volt. Az első uralkodó, aki kísérletet tett a teljeskörű, egész királyságot magába foglaló pénzbeli adózás és közigazgatás megszervezésére, az III. Béla (ur. 1172-1196) volt, aki a hozott, bizánci mintát próbálta meghonosítani a Kárpát-medencében.[29] Uralkodása alatt a királyi jövedelmekben a természetbeni juttatások mellett egyre nagyobb szerepe lett a pénzben, illetőleg veretlen ezüstben befolyó jövedelmeknek. Teret kapott az árutermelés és a pénzgazdálkodás néhány eleme is. Ezentúl a korábbi elértéktelenedő magyar pénzek helyére értékálló érméket veretett. III. Béla az új, jó minőségű ezüstérmék mellett azonban alacsony értékű pénzeket is forgalomba hozott. Megjelentek a magyar történelemben először színréz pénzérmék is. Ez a lépés a korabeli Európában egyedülállónak számított, hiszen abban az időben szinte kizárólag ezüstpénzeket, vagy ezüst-réz ötvözeteket volt szokás alkalmazni. Az aprópénzek meghonosítását indokolhatják a fent már említett Simmel-hipotézisek, miszerint, ha a csereeszközök közül a pénz kerül az egyeduralkodó értékmérővé, úgy mind a lakosságnak, mind az államgazdaságnak igénye lesz a mindennapi használatban könnyebben forgatható, kisebb tételek ellenértékét is pontosan kifejező kisebb értékű pénzek használatára. Az Árpád-ház kihalását követő kaotikus állapotokból szintén a közigazgatás központosítása és az államhatalom megszilárdítása egybe esik egy pénzreformmal. Az Anjou uralkodók alatt szintén párhuzam vonható az erős királyság és a pénzrendszer megszilárdítása között. A magyar uralkodók közül messze kiemelkedik ilyen tekintetben Hunyadi Mátyás korának adó és pénzrendszere. „A XV. század végén, Mátyás uralkodása alatt a magyar központi jövedelmek Európában a legnagyobbak voltak, és lehetővé tették a zsoldoshadsereg fenntartását, a belső béke kialakítását, továbbá jelentős infrastrukturális beruházások megvalósítását.”[30] Erre a stabil állami apparátusra támaszkodva próbálta meg Mátyás véghez vinni a grandiózus külpolitikai céljait, a törökökkel szembeni érdemi ellenállást, valamint elfoglalhassa a német-római császári trón megszerzését. Természetesen nem maga Mátyás király volt egyszemélyben korának gazdasági és adóügyi szakértője. Udvarának gazdaságpolitikusa Ernuszt János volt, akinek titulusa, mint a koronavám országos felügyelőjének a vectigalis coronae generalis administrator cím volt és tevékenységében függetlenítették a kincstartótól. Ernuszt János, mint Mátyás király 1467. évi pénzügyi reformjának elméleti és gyakorlati végrehajtója, felismerte, hogy egy egységes, az egész ország területét behálózó, pénzügyi szervezetet kell létrehozni és a királyi jövedelmek felügyeletét egy kézben kell tartatni, a mindenkori kincstartó kezében. 1467 októberében Mátyás király Ernuszt János budai polgárt királyi kincstartóvá, és egyben főkamaragróffá nevezte ki, aki ezt a tisztségét haláláig megtartotta.[31]

A II. világháború utáni magyar állam totális megsemmisülését követő újjáépítés egyik fő alapja maga az adóztatás és az állami apparátus mielőbbi felállítása volt, ugyanis adóbevételek és értékálló pénz nélkül az ország újjáépítése is elképzelhetetlen lett volna. Paradox módon az akkori kommunista vezetés hangoztatta 1945-ben, hogy mielőbb el kell kezdeni a szigorú adóztatást és a fogyasztói adók kivetését. „Sajnos, inflációs időszakban tulajdonképpen csak a legantiszociálisabb adóval lehet a legjobb és a legkomolyabb eredményt elérni és ez a forgalmi adó.” „Ugyanolyan célszerű volna megbarátkozni azzal is, hogy a közüzemek nem arra valók, hogy deficitesen gazdálkodjanak.”[32] Tehát a stabil valuta, a forint megteremtéséhez, valamint a magyar állam újjáépítéséhez 1945 és 1946 augusztusa között nagyon kemény, kötött gazdálkodást és adórendszert vezettek be, annak érdekében, hogy újjáépítsék Magyarországot. Az 1944 utáni pénzügyi újjáépítéseknek külön kiemelt részt szenteltem a disszertációmban.

A hipotézisem, miszerint a pénz maga az állam fogalmának egyik alapja fordítva is igaz a modern korok tekintetében. Tehát a modern pénz elképzelhetetlen lenne egy államhatalom nélkül. Ellentétben a nemesfém alapú rendszerekkel, a modern valutarendszerekben nincs semmiféle szisztematikus, azaz belső összefüggésekből automatikusan adódó, s így előre meghatározható kapcsolat a reálszféra és a pénzszféra között. A piacgazdaságban a papírpénz rendszer gerince egy intézményrendszer, ami nélkül az adott ország valutája nem lenne működőképes. Az intézményrendszer három nélkülözhetetlen eleme a jegybank, a bankrendszer, és az adórendszer. Ezek együttesen biztosítják a pénz értékét. Az intézményrendszer kollektív hatalma maga a pénz. A pénzrendszerek leglényegesebb eleme a kikényszeríthetőség. A papírpénzt kibocsátó államhatalom jogszabályokban kötelezi állampolgárait, hogy a belföldi tranzakciókat az által kibocsátott pénznem felhasználásával rendezzék. Ezáltal a pénz oldaláról képes figyelni és ellenőrizni a reálgazdaságot, és azt szükség esetén pénzügyi eszközökkel befolyásolni. A pénzfolyamatokra gyakorolt állami kényszer legszélsőségesebb formája a fegyveres erővel való fenyegetés, ami az egész adórendszer alapja. Egy állam pénzének az értékét, szemben a nemesfém alapú rendszerekkel a pénz egységnyi értéke becsléseken alapuló emberi döntések határozzák meg. Lényegében a pénzügyi döntéshozókra van bízva a pénzjelenségek értelmezése és az, hogy azokkal kapcsolatban milyen lépések történnek. A papírpénz rendszer elméleti áttekinthetetlensége és a pénzügyi döntések ebből fakadó mindenkori bizonytalansága a rendszer legsúlyosabb szerkezeti gyengesége. Mind ezekre kiváló példa lehet a magyar fizető eszköz a forint árfolyamingadozása, ami az ún. lebegtető árfolyamnak köszönhetően nagy kiugrásokat és visszaeséseket mutatott 2022 és 2023 között.

Az első világháborút követően a nemesfém alapú készpénzrendszerek szerepét fokozatosan átvették a papírpénzen alapuló rendszerek, amelyek 1950-es évektől már egyeduralkodókká váltak világszerte. A papírpénz rendszerben a politikai hatalom a pénzpolitika irányítóinak a kezébe került. A valutaárfolyamok ügyében állandóan tapasztalható nyomás világosan mutatja, hogy a papírpénz működési mechanizmusában milyen hatalmas, szinte kulcsszerepe van a pénzügyi intézmények kikényszerített erejű eszközrendszerének, illetve az államnak is, akinek gazdaságpolitikája meghatározza a központi csereeszköz értékét. Tehát egyértelműen megállapítható, hogy a modern kor pénze azon túl, hogy az állami lét és az adórendszer egyik kikerülhetetlen alappillére, egyben teljes egészében kiszolgáltatott a mindenkori állami, gazdasági döntéseknek, és nem rendelkezik valódi csereértékkel, ugyanis annak reálértékének a meghatározása a modern állam, s annak központi jegybankjának a kezében van.

E rövid tanulmányban törekedtem arra, hogy a bemutassam a pénz fogalmának a számtalan aspektusát, illetve próbáltam kitérni arra, amit a hétköznapokban „csupán” pénznek hívunk az valójában egy olyan kiterjedt, megfoghatatlan integratív fogalom, aminek pontos leírását csak a jog, a közgazdaságtan és a szociológia segítségével tudjuk megközelítőleg értelmezni. Azonban az kétségtelen, hogy ez a fogalom vált az emberiség mozgatórugójává, ami cselekvésre kényszeríti nap, mint nap emberek milliárdjait és hatalmak százait, hogy még inkább hódoljanak annak az istenségnek az oltára előtt, amitől várják sorsuk jobbrafordulását, ami biztosítja számukra a tökéletességet és az elégedettséget. Végezetül megpróbáltam rávilágítani arra, hogy a pénz mennyire egybeforrt a közigazgatással és az államszervezéssel is, és a leendő doktori értekezésem irányvonala is hangsúlyosan ez, hogy megmutassa a 20. századi magyar állam és a pénz kapcsolatát, illetve azon döntések és döntéshozók halmazát, ami kihatott a magyar fizetőeszköz evolúciójára.

Bibliográfia

Ablonczy Balázs: Összeesküvés a frank ellen, Rubicon, XVI. évf., 2005/9.

Aleksandar Brezar: Will the new Nikola Tesla euro coins help Serbia and Croatia value their shared history? euronews.business, 2022. december 2., https://www.euronews.com/my-europe/2022/11/29/will-the-new-nikola-tesla-euro-coins-help-serbia-and-croatia-value-their-shared-history (Letöltés: 2023. május 11.)

Antos István: Infláció vagy jó pénz, Szikra Kiadás, Budapest, 1946.

Bussa, Vladimir: The Slovak crown 1993-2008, Platidlá na Slovensku, Národná banka Slovenska, Bratislava, 2011.

Chmelík, Martin (et al.): Sprievodca expozíciou líce a rub peňazí, NBS- Museum of Coins and Medals, Kremnica, 2003.

Banai Ádám: Digitális jegybankpénz – a buzzword, amiről mindenki beszél, de tudja valaki, mit is jelent pontosan? Economania, 2020. december 8., https://economaniablog.hu/2020/12/08/digitalis-jegybankpenz-a-buzzword-amirol-mindenki-beszel-de-tudja-valaki-mit-is-jelent-pontosan/ (Letöltés: 2023. május 31.)

Eidenpenz József: Gazdasági csodafegyver, politikai eszköz, vagy orwelli lázálom? Matolcsy György CBDC-t akar, Privatbankar.hu, 2022. március 23., https://privatbankar.hu/cikkek/penzugyi_szektor/gazdasagi-csodafegyver-politikai-eszkoz-vagy-orwelli-lazalom-matolcsy-cbdc-t-akar.html (Letöltés: 2023. június 2.)

Ferguson, Niall: A pénz felemelkedése, A világ pénzügyi történelme, Scolar Kiadó, Budapest, 2010.

Gárdos István: A pénz fogalma, Polgári Jog, I. évf., 2016/1.

Gyöngyössy Márton: Pénzgazdálkodás és monetáris politika a késő középkori Magyarországon, Gondolat Kiadó, Budapest, 2003.

Hankiss Elemér: Proletár reneszánsz, Helikon, Budapest, 2016.

Hobson, Burton – Obojski, Robert: Illustrated encyclopedia of word coins, Doubleday & Company, Inc. Gardan City, New York, 1983.

Horváth Balázs: Erkölcs és civilizáció, A környezeti problémák etikai oldala, Typotex, Budapest, 2020.

Index: Svédországban “Európa igen – euró nem” névvel indult mozgalom, index.hu, 2003. március 14., https://index.hu/gazdasag/vilag/euro030314/ (Letöltés: 2023. május 10.)

Iván Miklós: A koronától az aranykoronáig, Gergely R. Könyvkereskedése, Budapest, 1934.

Lentner Csaba: Pénzügyi és költségvetési igazgatás, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2022.

Mackay, James: A legteljesebb képes enciklopédia: Érmék és éremgyűjtés, Kossuth Kiadó, Budapest, 2010.

Menger, Carle: A pénz eredetéről (On the Origins of Money), Köz-gazdaság, XIV. évf., 2019/1.

Mészáros Gergő: Egyre nagyobb a tolongás az arany piacán, VilágGazdaság, 2023. január 31., https://www.vg.hu/penz-es-tokepiac/2023/01/egyre-nagyobb-a-tolongas-az-arany-piacan (Letöltés: 2023. május 31.)

Milanov Viktor: Macedónia konfliktusainak nemzetközi jogi és politikai vetülete, Doktori értekezés, DE-ÁJK, Debrecen, 2017.

Mill, John Stuart: A nemzetgazdaságtan alapelvei, III. kötet, Légrády Testvérek, Budapest, 1875.

Simmel, Georg: A pénz filozófiája, Osiris Kiadó, Budapest, 2004.

Simmel, Georg: Pénz a modern kultúrában, in Bodai Zsuzsa (szerk.): A pénz filozófiája, Szöveggyűjtemény, 3. kötet, Aula Kiadó, Budapest, 2001.

Szentes Tamás: Marx politikai gazdaságtana, Avagy: marxista volt-e maga Marx? Köz-gazdaság, XIII. évf., 2018/2.

Tonács Attila: Itt a fegyver, amivel a világ jegybankjai odavágnának a kriptopénzeknek és a szegénységnek is – mutatjuk, hol tartanak, Portfolio, 2021. december 23., https://www.portfolio.hu/bank/20211223/itt-a-fegyver-amivel-a-vilag-jegybankjai-odavagnanak-a-kriptopenzeknek-es-a-szegenysegnek-is-mutatjuk-hol-tartanak-516812 (Letöltés: 2023. május 31.)

Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez, Wolters Kluwer, Budapest, 2023.

Hivatkozások

  1. Az emberi természet és civilizáció századokon átívelő állandóságáról, annak alakulásáról Hankiss Elemér Proletár reneszánsz című tanulmánykötete hosszasan értekezik. „Mi köze lehet egy mai kamaszlánynak a reneszánsz divatkirálynőihez, a Medici Máriákhoz és Stuart Máriákhoz? Ha ma élne, miről írna szappanoperát Shakespeare? Széklábat faragna-e vagy Ferrarikat és Maseratiket tervezne-e Michelangelo? Botticelli színes és vonalai villannak-e fel a reklámvilágban?” – teszi fel a provokatív kérdéseit a szerző már a kötet fülszövegében. A címadó tanulmány egy elgondolkoztató munka az egykori reneszánsz és a 20. századi fogyasztói társadalom, a „proletár reneszánsz” főbb jellemzőiről. Összehasonlítja a két kor vezérlő eszméit, értékrendjét, céljait. A második esszé a félelem kultúrtörténetéről, és civilizációs hatásairól értekezik. A további cikkek, tanulmányok zömmel a rendszerváltással és annak következményeivel foglalkoznak. Több mint húsz évvel a kötet megjelenése után elszomorító látni, hogy Hankiss optimizmusa a jövőt illetően mennyire naiv utópiának bizonyult. Hankiss Elemér: Proletár reneszánsz, Helikon, Budapest, 2016.
  2. Burton Hobson – Robert Obojski: Illustrated encyclopedia of word coins, Doubleday & Company, Inc. Gardan City, New York, 1983, 319–334.
  3. Mészáros Gergő: Egyre nagyobb a tolongás az arany piacán, VilágGazdaság, 2023. január 31., https://www.vg.hu/penz-es-tokepiac/2023/01/egyre-nagyobb-a-tolongas-az-arany-piacan (Letöltés: 2023. május 31.)
  4. Niall Ferguson: A pénz felemelkedése, A világ pénzügyi történelme, Scolar Kiadó, Budapest, 2010, 23–25.
  5. James Mackay: A legteljesebb képes enciklopédia: Érmék és éremgyűjtés, Kossuth Kiadó, Budapest, 2010, 15.
  6. Iván Miklós: A koronától az aranykoronáig, Gergely R. Könyvkereskedése, Budapest, 1934. 7.
  7. A digitális jegybankpénzről azok előnyeiről az alábbi szakcikkek részletesen foglalkoznak:Tonács Attila: Itt a fegyver, amivel a világ jegybankjai odavágnának a kriptopénzeknek és a szegénységnek is – mutatjuk, hol tartanak, Portfolio, 2021. december 23., https://www.portfolio.hu/bank/20211223/itt-a-fegyver-amivel-a-vilag-jegybankjai-odavagnanak-a-kriptopenzeknek-es-a-szegenysegnek-is-mutatjuk-hol-tartanak-516812 (Letöltés: 2023. május 31.)Banai Ádám: Digitális jegybankpénz – a buzzword, amiről mindenki beszél, de tudja valaki, mit is jelent pontosan? Economania, 2020. december 8., https://economaniablog.hu/2020/12/08/digitalis-jegybankpenz-a-buzzword-amirol-mindenki-beszel-de-tudja-valaki-mit-is-jelent-pontosan/ (Letöltés: 2023. május 31.)Eidenpenz József: Gazdasági csodafegyver, politikai eszköz, vagy orwelli lázálom? Matolcsy György CBDC-t akar, Privatbankar.hu, 2022. március 23., https://privatbankar.hu/cikkek/penzugyi_szektor/gazdasagi-csodafegyver-politikai-eszkoz-vagy-orwelli-lazalom-matolcsy-cbdc-t-akar.html (Letöltés: 2023. június 2.)
  8. A digitális jegybankpénzek éppen az olyan országokban jelentek először meg, ahol egyébként sem volt erős a kereskedelmi bankrendszer, illetve nincsen a magánszektorban érdemi hitelezési élet. A nagy gazdaságokban éppen ezért jelente nagy kihívást egy digitális jegybankpénz bevezetése, mivel akkor a jegybankokkal kellene közvetlenül foglalkozni a betétesekkel, a hitelezéssel és más olyan pénzügyi szektorral, amit már évtizedek óta nem az adott jegybank, hanem kereskedelmi bankok végeznek. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény I. fejezete rögzíti, hogy a Jegybanknak fő feladatai elsősorban a monetáris politika vitele, az árstabilitás fenntartása, a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása, és sok ország esetében a devizatartalékok kezelése. Tehát a lakosság számára történő hitelfolyósítás, lakossági bankszámlák kezelése nem. A magyar jegybank hasonlóan más európai központi bankokhoz közvetlenül nem érintkezik a lakossággal, csupán felügyeli és vigyázza a kereskedelmi bankok és a gazdaság helyes működését.Azonban a 36. § szerint, haa olyan körülmény áll fenn, amely miatt a hitelintézet működése a pénzügyi rendszer stabilitását veszélyezteti, az MNB a hitelintézetnek a monetáris finanszírozás 146. § szerinti tilalmának betartásával rendkívüli hitelt nyújthat. Ez az ún. „lender of last resort” azaz a végső hitelezői szerep. A végső hitelezői szerep nem csak a bankcsődök káros hatásaitól védheti meg a gazdaságot, hanem védelmet jelenthet a bankcsődök által okozott pénzpiaci válságok ellen is. A modernkori magyar gazdaságtörténetben a Postabank ügye volt 1997-ben, amikor is kiderült, hogy a prosperáló kereskedelmi bank látszata mögött valójában mintegy 150 milliárdos veszteség állt.
  9. Gárdos István: A pénz fogalma, Polgári Jog, I. évf., 2016/1, 1–2.
  10. Carle Menger: A pénz eredetéről (On the Origins of Money), Köz-gazdaság, XIV. évf., 2019/1, 156–167.
  11. John Stuart Mill: A nemzetgazdaságtan alapelvei, III. kötet, Légrády Testvérek, Budapest, 1875, 85–88.
  12. Szentes Tamás: Marx politikai gazdaságtana, Avagy: marxista volt-e maga Marx? Köz-gazdaság, XIII. évf., 2018/2, 77–78.
  13. Ferguson: A pénz felemelkedése, 21–22.Tényleg jobban élünk, mint tízezer éve? A francia felvilágosodás nagy filozófusa, Jean-Jacques Rousseau szerinte egyértelműen nem, mivel szerinte az ember eredetileg jó volt, csak a civilizáció később megrontotta. Az angol államelméletek egyik főművének, a Leviatánnak szerzője, Thomas Hobbes szerint viszont lényegesen szomorúbb volt az élete a primitív embereknek. Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget Horváth Balázs Erkölcs és civilizáció c. művében, ld. Horváth Balázs: Erkölcs és civilizáció, A környezeti problémák etikai oldala, Typotex, Budapest, 2020.
  14. Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez, Wolters Kluwer, Budapest, 2023. (IV. fejezet 2. a)
  15. Vékás–Gárdos: Nagykommentár (IV. fejezet 2. b)
  16. Az ügy gyökerei 1923-ig nyúlnak vissza, amikor magyar jobboldali körök francia 1000 frankos bankjegyek tömeges hamisításával akartak bosszút állni Franciaországon, valamint pénzt biztosítani irredenta vállalkozásaikra. A hamisítás, állítólag a legfelsőbb magyar politikai kör, így Bethlen István miniszterelnök, Teleki Pál volt miniszterelnök tudomásával folyt. Miután azonban 1925 decemberében Amszterdamban letartóztatták a hamis frankot terítő magyar állampolgárokat, a botrány viharos gyorsasággal emelkedett nemzetközi szintre, és Magyarországon is számos letartóztatásra került sor. A hamisítás a budapesti Térképészeti Intézetben történt, amely a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozott. Az eszközök (gép, papír, sajtó, boríték) főleg Németországból és Ausztriából érkeztek. A szükséges kellékek birtokában a legnagyobb címletűt, az 1000 frankost kezdték gyártani. A végeredmény 30 000 darab hamis, „bleu et rose”-típusú ezerfrankos, amely közül 4400 jó, 9000 közepes és 16 000 rossz minőségű született.Ezt az ezer frankost a Banque de France a magyar hamisítási kísérlet miatt 1929-ben lecserélte a „Cérès et Mercure” típusra, majd 1933-ban a forgalomból is kivonta. A hamisítás végeztével a nyomdagépeket, nyomólemezeket és egyéb eszközöket megsemmisítették.A témával részletesen Ablonczy Balázs foglalkozott, ld. Ablonczy Balázs: Összeesküvés a frank ellen, Rubicon, XVI. évf., 2005/9, 32–36.
  17. Az Európai Unióban jelenleg ilyen forgalomból kivont, de még törvényes fizetőeszközre visszaváltható euró bevezetése előtti valuták: osztrák schilling, német márka, ír font, belga frank, holland gulden, luxemburgi frank, szlovák korona, szlovén tollár, lett lat, észt korona, litván litas.
  18. Georg Simmel: Pénz a modern kultúrában, in Bodai Zsuzsa (szerk.): A pénz filozófiája, Szöveggyűjtemény, 3. kötet, Aula Kiadó, Budapest, 2001, 196.
  19. Georg Simmel: A pénz filozófiája, Osiris Kiadó, Budapest, 2004. 329–332.
  20. Simmel: Pénz a modern kultúrában, 197.
  21. Simmel: A pénz filozófiája, 294–296.
  22. „The state as a person of international law should possess the following qualifications: (a) a permanent population; (b) a defined territory; (c) government; and (d) capacity to enter into relations with the other states.” Az egyezmény szövege az alábbi linken érhető el: https://treaties.un.org/doc/Publication/UNTS/LON/Volume%20165/v165.pdf (Letöltés: 2023. június 5.)
  23. Lentner Csaba: Pénzügyi és költségvetési igazgatás, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2022, 5–11.
  24. Vladimir Bussa: The Slovak crown 1993-2008, Platidlá na Slovensku, Národná banka Slovenska, Bratislava, 2011, 185.
  25. Martin Chmelík (et al.): Sprievodca expozíciou líce a rub peňazí, NBS- Museum of Coins and Medals, Kremnica, 2003, 77.
  26. Svédországban “Európa igen – euró nem” névvel indult mozgalom, index.hu, 2003. március 14., https://index.hu/gazdasag/vilag/euro030314/ (Letöltés: 2023. május 10.)
  27. Brezar, Aleksandar: Will the new Nikola Tesla euro coins help Serbia and Croatia value their shared history? euronews.business, 2022. december 2., https://www.euronews.com/my-europe/2022/11/29/will-the-new-nikola-tesla-euro-coins-help-serbia-and-croatia-value-their-shared-history (Letöltés: 2023. május 11.)
  28. A macedón államiság létével kapcsolatos nemzetközi konfliktusokról részletesen értekezik Milanov Viktor a doktori disszertációjában, ld. Milanov Viktor: Macedónia konfliktusainak nemzetközi jogi és politikai vetülete, Doktori értekezés, DE-ÁJK, Debrecen, 2017.
  29. Már Szent István uralkodása alatt is megjelentek egyes adónemek, amiket pénzben kellett fizetni, azonban a pénzverés kezdetlegessége és az akkori társadalmi berendezkedések miatt, nem váltak általánossá és kizárólagossá. Ilyen adónem volt például az ún. füstadót vagy „nyolcdenáros adó”, amit a bizánci kapnikon mintájára vezetett be, és azt pénzben kellett kifizetni.
  30. Lentner: Pénzügyi és költségvetési igazgatás, 5–11.
  31. Gyöngyössy Márton: Pénzgazdálkodás és monetáris politika a késő középkori Magyarországon, Gondolat Kiadó, Budapest, 2003, 46–60.
  32. Antos István: Infláció vagy jó pénz, Szikra Kiadás, Budapest, 1946, 21–23.

 

Keskeny Dávid: Aggressive commercial practices in consumer protection

I. Introduction

The study and interpretation of consumer protection and aggressive commercial practices is a critical challenge for modern society. As a legal and ethical principle, consumer protection aims to protect consumers from harm caused by aggressive advertising and practices other than fair commercial practices. Aggressive commercial practices are designed to influence consumers and often subordinate their interests to their own benefit.

This academic study seeks to understand the nature and effects of aggressive commercial practices and the consumer protection measures that are used to counter them. There are many forms of aggressive commercial practices, including false advertising, misleading information, push selling, manipulative pricing, and emotional manipulation. These practices are often deceptive and can lead to consumer loss, emotional distress and loss of trust.[1]

The investigation of aggressive commercial practices is also of paramount importance because in the modern global economy consumers are highly dependent on a wide range of products and services. The proliferation of online commerce and electronic media has further increased the opportunities and scope for aggressive commercial practices, making the development and implementation of consumer protection measures and legislation even more urgent.[2]

The aim of the study is to explore in depth the different forms of aggressive commercial practices, their effects on consumers and the market, and possible ways to protect against them. The research will also use case studies, statistical data and legal analysis to fully understand the picture. The importance of consumer protection measures and their positive impact on society will also be highlighted, while pointing to further opportunities and challenges for improvement in this area.

The results of this study can help to understand aggressive commercial practices, reduce their impact and promote consumer protection in global markets. Eliminating aggressive trade practices not only protects consumers, but also promotes fair market competition and business ethics.

II. On consumer protection and aggressive commercial practices

Consumer protection is a fundamental and indispensable concept in the modern social and economic context. Consumer protection is a legal and ethical principle with the central objective of effectively protecting consumers’ interests and rights against various market and commercial challenges. In this field, consumer protection is a complex, multi-faceted discipline that includes the control of the quality and safety of goods and services, transparent information, fair commercial practices and the legal protection of the consumers concerned.[3] Consumer protection is crucial because consumers are economic actors who often have little information about the quality and impact of goods and services. Consumers can therefore be particularly vulnerable in situations where market players use powerful and manipulative methods to influence their purchasing decisions.[4] The primary objective of consumer protection in this context is to ensure that consumers’ rights and interests are put first and to protect them from harm caused by unscrupulousness, scams, misrepresentation and other methods other than fair commercial practices.

When defining aggressive trade practices, it is important to understand that there is no single or universal definition, as their forms and manifestations vary from country to country and from one legal framework to another. However, in most countries and legal systems, common features can be identified that define aggressive trade practices. For example, lack of transparency, misleading advertising and price manipulation are common examples of aggressive commercial practices. Aggressive commercial practices can have serious consequences and therefore require special attention and protection in consumer protection measures. A 2008. Act XLVII of 2008 on the prohibition of unfair commercial practices against consumers defines aggressive commercial practices in this way: An aggressive commercial practice is a commercial practice which, taking into account all factual circumstances, by exerting psychological or physical pressure, either by using a position of power over the consumer or by disturbing the consumer, in a given situation, significantly restricts or is likely to significantly restrict the consumer’s freedom of choice or conduct with regard to the product or his ability to make an informed decision, thereby causing the consumer to make a transactional decision that he would not have made or is likely to make otherwise.

III. Effects of Aggressive Commercial Practices on Consumers

Understanding the effects of aggressive trade practices is essential to understanding the social and economic significance of these practices. Aggressive commercial practices are manipulative tools and methods used by market actors to influence consumers, often with adverse effects on consumers’ financial and emotional well-being.

III.1. Financial losses

Financial losses caused by aggressive commercial practices are real problems that can cause widespread harm to consumers. These losses are often due to consumers buying products or services that they do not actually need or that are sold at an inflated price. Companies often use various marketing tactics and advertising strategies to increase their sales and convince consumers to buy their products or services. However, some companies may also use aggressive and manipulative methods, which raises ethical issues. Such methods may include:[5]

  1. Emotional manipulation: some advertisements rely on emotional manipulation, such as presenting sad or happy stories that have nothing to do with the product or service being advertised. Such ads are designed to stir emotions and make the product or service memorable.
  2. Misleading information: companies can often be tempted to provide misleading or incomplete information about their products in order to overstate the benefits and hide the drawbacks. This can include concealing important information such as side effects or prices.
  3. Presenting low prices but hidden costs: some companies may highlight their low prices in advertising, but in reality they may present customers with hidden costs, such as extra charges or compulsory accessories.
  4. Hiding the shortcomings: companies often try to hide the shortcomings of their products or services, and instead emphasize only the benefits. For example, in a car advertisement, this can be done by emphasizing the environmentally friendly aspects, while failing to mention poor fuel efficiency.
  5. Pressure and urgency: some companies use aggressive pressure to get customers to make an immediate decision. For example, they create limited-time offers or tight inventory to create urgency.
  6. Hiring influencers: companies often pay social media influencers to create positive content about their products or services without clearly stating that the post is a paid advertisement.
  7. Direct manipulation: some advertising aims to directly manipulate consumers’ thinking or behavior, for example by creating fear or anxiety about not buying the product.

The above shows that financial losses can have a negative impact on the financial stability and well-being of consumers in the long run.

III.2. Emotional stress

Emotional distress is the psychological and emotional pressure that consumers can feel as a result of aggressive commercial practices, manipulative or deceptive marketing tactics, sales techniques and other market pressure methods. The following examples illustrate how aggressive commercial practices can cause emotional distress to consumers:

  1. Aggressive telemarketing: for example, a consumer reports that his or her phone is constantly ringing with calls from salespeople trying to persuade him or her to buy products or services that he or she does not really want. Frequent phone calls and persistent sales attempts can increase anxiety and stress.
  2. Social media pressure: aggressive commercial practices are also present in the online space. For example, a consumer may find advertisements on social media platforms that encourage them to buy products or services that others use. The feeling that “everyone else has bought it, so I must buy it too” can create stress and pressure on the consumer.
  3. Privacy concerns: data collection and the use of personal information is also common in online commerce. If a consumer feels that their data is being used or sold to third parties illegally, it can cause emotional distress as they worry about their privacy and identity being compromised.
  4. False or misleading information: Aggressive commercial practices can involve bombarding consumers with false or misleading information, such as over-glorifying the attributes of a product or service and enticing them with promises that are not true. When consumers realise that they have been deceived, this can cause emotional distress and disappointment.

These examples highlight that aggressive commercial practices can not only cause financial losses but can also negatively affect people’s mental and emotional well-being. Consumer protection measures and education can be important in mitigating such stressful situations and protecting consumers.

IV. Protecting consumers’ rights

One of the most important roles of consumer protection is to protect consumers’ rights and interests. In modern economies, consumers are the fundamental resources for market players and businesses, who finance products and services through their purchases. However, there is often a lack of information and asymmetry in the market, which results in consumers being vulnerable.[6] Consumer protection measures help to counterbalance this.

Consumer protection has several important tools to protect consumers’ rights:

  • Information rights: consumers have the right to receive accurate and complete information about products and services. This includes information on prices, quality, ingredients and potential risks.
  • Safety and security: consumers have the right to safe products and services. Consumer protection ensures that products placed on the market meet safety standards.

Choice: Consumers have the right to choose and should not be deceived or restricted.

Consumer protection has proven its effectiveness in solving problems on several occasions. Some examples of positive impacts:

  1. Refund policies: consumer protection has led many countries to introduce refund policies and guarantees. For example, if a product is defective or does not meet the promised quality, consumers are often entitled to a refund or replacement. This protects them from losing out on worthless or defective products.
  2. Action against false advertising: consumer authorities and organizations often take action against false advertising and misleading marketing practices. For example, if a company makes false claims about the effectiveness of its products, authorities may be able to stop this practice and impose penalties.

Consumer protection has many positive impacts on society:[7]

  1. Promoting fair competition: consumer protection promotes fair competition in the market by requiring businesses to comply with regulations and consumer protection laws. This encourages ethical business behaviour and promotes competition in the market, resulting in better products and services for consumers.
  2. Building trust: consumer protection helps to build consumer trust in market players. When consumers know that they are protected by public institutions and legislation, they may be more willing to make purchases and engage in business transactions.
  3. Consumer safety: consumer protection guarantees consumer safety and health. For example, food safety standards and quality controls help prevent food-related health problems.
  4. Economic stability: consumer protection contributes to economic stability by helping to prevent market abuse and consumer financial losses. It helps consumers feel safe and more willing to consume and invest.
  5. Social justice: consumer protection can help protect social groups that are more vulnerable to abuse and inefficiency. Equal access to rights and protection promotes social justice.
  6. The academic literature on consumer protection contains a large number of studies and research that show the positive effects of consumer protection on society. Such research can help to improve policies and legislation and to promote healthy relations between consumers and businesses.

V. Consumer protection laws

In the United States, the Federal Trade Commission (FTC) is responsible for fighting unfair and deceptive trade practices, and consumer protection laws are created and maintained by the federal government and state governments. While in the European Union (EU) member states and other European countries, consumer protection is extremely important and there are many laws and measures in place to protect consumers from aggressive commercial practices.

Here are some examples of consumer protection legislation and measures in Europe:

European Consumer Protection Cooperation (CPC): this is a program that operates in the EU and European Economic Area (EEA) countries to tackle aggressive commercial practices by shops. The CPC allows authorities to work together to tackle cross-border problems and take joint action against shops.

Consumer Rights Directive: this directive strengthens consumers’ rights when shopping online. For example, it provides consumers with the possibility to withdraw from distance contracts within a certain period.

Measures against false and misleading advertising: the EU has legislation banning false or misleading advertising. For example, if the characteristics or price of a product do not correspond to the information given in the advertisement, this can lead to sanctions.

The General Data Protection Regulation (GDPR): although it deals primarily with data protection, the GDPR also plays an important role in protecting the rights of consumers. The regulation requires companies to provide users with clear and understandable information about their data management practices.

For air passengers: as air passengers in the EU, we also have a number of rights, such as the right to compensation in the event of delayed or cancelled flights, or the right to advance information about flights. This protects consumers from problems when travelling.

E-Commerce Directive: this directive deals with the liability of online platforms and the removal of fake content. It protects consumers from fake or harmful content by allowing service providers to be held liable for the content they publish.

I have given some examples of consumer protection legislation and measures that exist in Europe to protect consumers’ rights. These laws and measures help consumers to shop safely and exercise their rights in the single European market.

VI. How can we protect ourselves? Practical Advice for Consumers

In today’s world, where aggressive commercial practices and manipulative marketing tools are commonplace, it is essential that consumers are aware of their rights and have the skills to defend themselves. This chapter details specific advice for consumers on how to avoid aggressive commercial practices, how to defend themselves and how to make informed choices when shopping[8].

VI.1. How to Identify Aggressive Trading Practices

The first and perhaps most important step in avoiding aggressive commercial practices is to recognise these practices. Below we offer some concrete advice on how to do this:

Be critical: Be critical of any offer or advertisement. Don’t immediately believe exaggerated promises or immediately aroused emotions. Ask questions, think and investigate.

Authenticity of the offer: check the authenticity of the offer. Often, aggressive commercial practices contain false promises that suggest excessive benefits. Check the company’s background, reviews and the true value of the product.

Conscious consumption: learn to consume consciously. Think about whether we really need the product or service. Don’t let impulse buying or manipulative emotional pressure determine our decisions.

VI.2 Pre-purchase research: why is it important and how can it help?

Pre-purchase research is an essential tool for consumers to defend themselves effectively against aggressive commercial practices. Here are some tips for shopping around:

Product research: before buying any product or service, do thorough research on it. The internet, independent reviews and online forums are great resources for evaluating products and services.

Price comparison: do not ignore the price comparison. Prices offered in different shops and online platforms can vary significantly.

Customer reviews: read reviews from other customers. These experiences can be useful in deciding whether a product or service really meets your expectations.

VI.3. How to use online reviews

Online reviews can be a huge help to consumers in their decision-making. However, it is important to use this information critically:

Credibility of the assessment: we check the credibility of the assessments. Some assessments may be fake or manipulated. Pay attention to assessments that provide details and support the assessment with meaningful arguments.

Diversity of evaluators: let’s look at several different evaluations. Instead of one-sided opinions, look for evaluations that present different perspectives and experiences.

Community forums and expert opinions: online community forums and expert opinions can also be useful. Community forums are a great way to learn about other consumers’ experiences, while expert opinions can provide reliable information[9].

Avoiding aggressive commercial practices and adopting a conscious consumption approach can help consumers to better defend themselves against manipulative marketing and advertising. It is important that we educate ourselves and share information with others so that together we can promote fair and ethical marketing practices, strengthening consumer rights and interests.

VII. Summary

The Study discussed the importance and interaction of consumer protection and aggressive commercial practices. Consumer protection is an important principle to protect the rights and interests of consumers, especially against market actors. Aggressive commercial practices such as false advertising, manipulative pricing and emotional manipulation can cause serious problems for consumers. These practices can cause financial losses and emotional distress.

Consumer protection is extremely important as it protects consumers from such aggressive practices. The example of the European Union shows that effective consumer protection legislation can protect consumers from such practices. Such legislation regulates, for example, general contract terms and conditions and the handling of consumer complaints, thereby increasing consumers’ legal certainty and confidence in the market. However, protection against aggressive commercial practices does not depend on legal measures alone. Consumers also need to play an active role to protect themselves. Awareness is key and concrete practical advice on how to avoid aggressive commercial practices must be provided. It is important to research before buying, to take account of online opinions and to make transparent purchasing decisions. For example, consumers should check prices from different sources, read product descriptions and carefully examine offers.

The use of online reviews is one of the many tools available to defend against aggressive commercial practices. Consumers often share their experiences and opinions online and this information can help other consumers to make informed purchasing decisions. However, it is also important to evaluate online reviews with a critical eye, as they are not always objective or reliable.

Consumer protection and protection against aggressive commercial practices raise complex issues. In addition to exemplary EU legislation, consumers’ own preparation and awareness is key. Research and awareness-raising at societal level to protect against such practices are essential to strike a balance between consumers and market players and to promote fair competition.

Bibliography

Keskeny Dávid: A megalapozott fogyasztói döntések, in Péter Miskolczi-Bodnár (edit): XXI. Jogász Doktoranduszok Konferenciája, Jog és Állam, KRE-ÁJK, Budapest, 2022.

Kozák Kornélia: Fogyasztóvédelem, in Tibor Ördögh (edit): Az Európai Unió szakpolitikai rendszere, Ludovika University Press, Budapest, 2022.

Lindstrom, Martin: Brandwashed, Tricks Companies Use to Manipulate Our Minds and Persuade Us to Buy, Crown Business, 2011.

Miskolczi-Bodnár Péter: A kereskedelmet segítő jogintézmények változása, in Homicskó Árpád Olivér (edit): A technológia fejlődés társadalmi kihívásai és hatása a jogi szabályozásra, KRE-ÁJK, Budapest, 2022.

Miskolczi-Bodnár Péter – Sándor István: Fogyasztóvédelmi jog I. Patrocinium, Budapest, 2016.

Smith, Andrew N. (et al.): How does brand-related user-generated content differ across YouTube, Facebook, and Twitter? Journal of Interactive Marketing, Vol. 26, Issue 2, 2012.

Solomon, Michael R.: Consumer Behavior: Buying, Having and Being, Pearson, 2017.

Solomon, Michael R.: Consumer Behavior: Buying, Having, and Being, Prentice Hall, 2022.

Quelch, John A. – Jocz, Katherine E.: The New Global Brands: Managing Non-Governmental Organizations in the 21st Century, Palgrave Macmillan, 2008.

References

  1. Péter Miskolczi Bodnár – István Sándor: Fogyasztóvédelmi jog I. Patrocinium, Budapest, 2016, 94.
  2. for more information see Péter Miskolczi-Bodnár: A kereskedelmet segítő jogintézmények változása, in Homicskó Árpád Olivér (edit): A technológia fejlődés társadalmi kihívásai és hatása a jogi szabályozásra, KRE-ÁJK, Budapest, 2022, 159–182.
  3. Kornélia Kozák: Fogyasztóvédelem, in Tibor Ördögh (edit): Az Európai Unió szakpolitikai rendszere, Ludovika University Press, Budapest, 2022, 217–230.
  4. Dávid Keskeny: A megalapozott fogyasztói döntések, in Péter Miskolczi-Bodnár (edit): XXI. Jogász Doktoranduszok Konferenciája, Jog és Állam, KRE-ÁJK, Budapest, 2022, 37–44.
  5. Martin Lindstrom: Brandwashed, Tricks Companies Use to Manipulate Our Minds and Persuade Us to Buy, Crown Business, 2011, 416.
  6. Michael R. Solomon: Consumer Behavior: Buying, Having, and Being, Prentice Hall, 2022, 600.
  7. John A. Quelch – Katherine E. Jocz: The New Global Brands: Managing Non-Governmental Organizations in the 21st Century, Palgrave Macmillan, 2008, 250.
  8. Michael R. Solomon: Consumer Behavior: Buying, Having and Being, Pearson, 2017, 390.
  9. Andrew N. Smith (et al.): How does brand-related user-generated content differ across YouTube, Facebook, and Twitter? Journal of Interactive Marketing, Vol. 26, Issue 2, 2012, 102–113.

 

Nagy Melánia – Ripszám Dóra: A kiskorú veszélyeztetése a koldulás tükrében

Bevezetés

Gyermekeink védelme társadalmunk alapköve.[1] Az ENSZ Közgyűlése 1989-ben egyhangúlag fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt (44/25 határozat), amely szerint gyermek: az a személy, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be, kivéve, ha a nemzeti jogszabályok értelmében a nagykorúságot már korábban elérte (1. cikk). A kiskorú nem azonos definíció „a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy” kategóriájával, utóbbi ugyanis magában foglalja a házasságkötés folytán már nagykorúságot szerzett tizennyolc éven aluli személyek körét is.[2]

A kiskorú veszélyeztetéséhez kapcsolódóan elengedhetetlen, többek között a család – mint a nemzeti fennmaradás alapja – vizsgálata. A gyermekek ezen egységen belül egy kiszolgáltatott szerepet töltenek be, függő helyzetben vannak, amely kapcsolódik a szüleik magatartásához. A kiskorú akkor tud megfelelően érvényesülni és akkor képes fejlődni, ha a kellő gondoskodást, törődést, szeretetet a család többi tagjától megkapja. Előfordul azonban, hogy ez a belső egység megbomlik. Ennek okait taxatíve felsorolni nem lehet így néhány esetkör[3]: anyagi válság, különböző addikciók megjelenése: alkoholfüggőség, drog problémák, valamint az agresszió különböző fokai és fajtái. Ezek mind ahhoz vezethetnek, hogy a kiskorú testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődése veszélybe kerül, azon személyek által, akiknek a kötelessége éppen az ellenkező teljesítése. Magyarország Alaptörvénye is rögzíti: „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. […] A szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. […]” [XVI. cikk (1), (3)], ennek szabályozására a jogalkotó a 2012. évi C. törvényben a XXI. fejezet alatt a 208.§-ban megalkotta a kiskorú veszélyeztetésének tényállását.

A koldulás problematikájáról röviden

Európa szerte szorosan kötődik a koldulás problematikája a szegénység, a szegénygondozás kérdésköreihez, a ’szegény’ fogalom a történelem folyamán többek között felölelte a koldusokat, család nélkül élő felnőtteket, valamint az árvákat és a családból kiesett gyermekeket is.[4]

A koldulás önmagában ugyan nem minősül jogellenes cselekménynek, azonban csupán a néma koldulás a megengedett. A koldulás akkor marad a legalitás határain belül, ha a földön ülő vagy sapkáját tartogató koldus az emberek sajnálatára, együttérzésére apellál.[5]

A kolduló gyermekek indítékai az életviteli, anyagi nevelési és elhanyagolási veszélyeztetettségi okok közé ágyazódnak, így sokszor a gyermekkoldulás problematikája mögött a rejtett szülői bűnözés rejlik.[6] A koldulásban megjelenő gyermekek szélsőségesen kiszolgáltatott helyzetben vannak, és számos esetben bűncselekmények áldozatai (a szexuális kizsákmányolást is beleértve), így a koldulás (és a zsebtolvajlás is) egy túlélési stratégia azok számára, akik áldozattá váltak, és nem kapnak megfelelő segítséget az illetékes intézmények részéről.[7]

A koldulásban részt vevő gyermekekkel és felnőttekkel, valamint az érintettekkel készített interjúk alapján elmondható, hogy a gyermekkoldulás túlélési stratégiakénti megjelenésének oka, hogy a koldulást végző gyermekek olyan elszegényedett családokból származnak, akiknek nincs alternatív jövedelemszerző tevékenységük, sőt egyes esetekben a klasszikus koldulás olyan tevékenységnek tűnik, amely a teljes családot bevonja, mivel azonban különösen a kisgyerekek nagyobb valószínűséggel váltanak ki együttérzést, aktívan felhasználhatók a klasszikus koldulásra. A koldulás túlélési stratégiakénti alkalmazását támasztja alá a gyerekek és a kísérő felnőttek közötti jó kapcsolat, előfordultak olyan helyzetek is, amikor a gyerekeket kísérő felnőttek valóban az érintett gyermek családtagjai (a legtöbb esetben a felnőttek koldulásban részt vevő gyermekek anyja vagy nagymamája).[8]

A kiskorú veszélyeztetésének első fordulata

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 208. § (1) bekezdése értelmében a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy – ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él –, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A tényállás első bekezdése 40 éve változatlan tartalommal található meg a büntetőjogi szabályozásban, időtállóságát a keretdiszpozíció mivolta biztosítja.[9]

Az elkövetési magatartás a súlyos kötelességszegés. A törvény nem határozza meg a kötelességszegést, de nevesíti azokat a feladatköröket, amelyeket, ha nem teljesít az elkövető, akkor tényállásszerű lesz a magatartás ez pedig a kiskorú nevelése, felügyelete és gondozása.[10] Magyarország Alaptörvénye rendelkezik a nevelésről: „A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést.” [XVI. cikk (2)] A nevelés: „tervszerű magatartások sorozata, amely a kiskorú életkorához, szellemi állapotához, egyéniségéhez igazodó tudatos ráhatásokból tevődik össze, idesorolva a nem kifejezetten nevelési célzatú, de a kiskorú fejlődését mindenképpen befolyásoló személyes példamutatást is.”[11]

A súlyos kötelességszegés elkövethető aktív, illetve passzív magatartással is. Tipikusabb formája az aktív fordulat, amely nagyon szerteágazó tevékenységeket ölel fel: érzelmi, lelki bántalmazás, erőszak, cselekvési szabadság vagy mozgás szabadság korlátozása. Előfordulhat azonban a passzív alakzat is: mint például az elhanyagolás, ami lehet testi, érzelmi, egészségügyi.[12]

A törvény az elkövetési magatartásnál a súlyos kötelességszegést jelölte meg, amelyre iránymutatásul szolgál a 2006. évi 1491-es számú elvi bírósági határozat. Ennek tükrében megállapítható, olyan kirívó kötelességszegést lehet „súlyosnak” tekinteni, ami még az általános társadalmi felfogás szerint elvárható minimális követelményeknek sem felel meg.

A gyermekkorú társaságában való koldulás automatikusan felveti a bűncselekmény gyanúját, amennyiben szülő vagy törvényes képviselő használja fel a gyermeket, és a Btk. 208. § (1) bekezdés szerint kiskorú veszélyeztetése bűntettet követ el a gyermek nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki kötelességét súlyosan megszegve veszélyezteti a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését. A huzamos ideje, rendszeresen előforduló gyermekkel történő közös koldulás súlyos kötelességszegésnek minősül.[13]

A bűncselekmény elkövetője speciális. Az a személy lehet, aki a kiskorú nevelésére, felügyeletére gondozására köteles. Ez eredhet családi kapcsolatból, munkaköri kötelezettségből (nevelő, pedagógus) polgári jogi jogviszonyból (babysitter) vagy akár hatósági határozat alapján (gyámrendelése). A törvény rendelkezik azokról a személyekről is, akik a kiskorúval közös háztartásban élnek és így ők is megvalósíthatják a veszélyeztetést: a szülői felügyeletet gyakorló szülő élettársa, valamint a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülő is, abban az esetben, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy közös lakásban él (ld. Btk. 208. §).

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 25.B.VIII.12.375/2015. számú ítéletében kiskorú veszélyeztetésének bűntettében bűnösnek mondta ki azokat a szülőket, akik több alkalommal közösen koldultak 11 éves fiukkal a budapesti villamosokon, valamint megállókban. A tangóharmonikával kolduló gyermek pénzszerzés reményében át akart szaladni a villamos előtt az ellenkező irányú megállóba, ám a villamos elgázolta, a kisfiú a helyszínen életét vesztette.

A kiskorú veszélyeztetésének második fordulata

A Btk. 208. § (2) bekezdése értelmében, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt a) bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására rábír vagy rábírni törekszik, b) bűncselekmény elkövetéséhez felajánl.

A bűncselekmény elkövetési magatartása ezen fordulat esetében a bűncselekményre, szabálysértésre, züllött életmód folytatására való rábírás, illetve rábírni törekvés, vagy a bűncselekmény elkövetéséhez felajánlás. „Bűncselekményen” olyan büntetendő cselekményt is érteni kell, amelyet gyermekkorú vagy olyan fiatalkorú követ el, aki a cselekményéért nem büntethető (pl. beszámítási képesség hiánya miatt).[14]

Amennyiben gyermek koldultatás történik (tehát a gyermek maga koldul közterületen vagy házalva a felnőtt hatására) a tényállás kettős alakzatú. A Btk. 208. § (2) bekezdésbe ütköző kiskorú veszélyeztetése bűntettét követi el az a nagykorú személy, aki kiskorút szabálysértés elkövetésére rábír, vagy rábírni törekszik, ezen elkövetési magatartás felbujtásszerű magatartással valósul meg.[15] A züllött életmód fogalmát a törvény nem határozza meg, azonban a vonatkozó miniszteri indokolás szerint a züllött életmód nem elszigetelt, egyszeri magatartást, hanem huzamosabb időn át tartó, erkölcsileg kifogásolható olyan életvitelt jelent, amely még nem valósít meg bűncselekményt (pl. csavargás, koldulás stb.).[16] Tekintve, hogy a koldulás veszélyeztetési cselekmény, a büntetőjogi felelősség a koldulásra való rábírással, illetve annak kísérletével (a rábírni törekvéssel) befejezetté válik, a bűncselekmény alanya bármely nagykorú személy lehet, feltéve hogy nincs a gondozására vagy felügyeletére bízva a kiskorú.[17]

A kiskorú veszélyeztetése bűntetténél a kiskorú bűncselekmény, vagy szabálysértés elkövetésére való rábírása fogalmilag felbujtásnak minősül, így csak akkor valósul meg bűncselekmény, ha a nagykorú rábíró tevékenységének hatására határozza el a kiskorú a bűncselekmény, vagy szabálysértés elkövetését.[18]

Összegzés

Annak ellenére, hogy a családnak kell ellátnia az elsődleges gyermekvédelmi funkciót, ez gyakran nem valósul meg.

A gyermekek koldulása, illetve koldultatása esetén kötelességük az intézményeknek fellépni, azonban a valóságban ez csak ritkán történik meg. Számos esetben értesítésre kerül a gyermekvédelmi rendszert, ám azok mégsem érnek oda időben, így a gyermekek koldulása legtöbb esetben a hatóságok közbeavatkozása nélkül zajlik, másrészt abban a kevés esetben, amikor a hatóságok mégis cselekednek, az eredmény ellentétes is lehet, pl. túlzott hivatalos reakció (pl.: egy anya a tízéves gyermekével koldult, aki egy metróaluljáróban énekelt, a rendőrséget értesítették, akik három szirénázó autóval érkeztek a helyszínre). Az egyik alapvető probléma a gyermekvédelmi jelzőrendszerrel kapcsolatban az, hogy a koldulás esetében senki sem érzi úgy, hogy személy szerint az ő kötelessége lenne a gyámhatóság értesítése.[19]

A rendszer hiányosságait pótolni kell, mert a jövő nemzedékének sorsa a mi kezünkben van.

Bibliográfia

Balogh Anna: Kiskorú veszélyeztetésének bűntette a bírósági határozatok kritikai tükrében – különös tekintettel a fizikailag bántalmazott gyermekekre – II. rész: A cselekmény és az eredmény, Ügyészek Lapja, XXV. évf., 2018/6.

Bódiné Beliznai Kinga: „Szegény a koldus, ha király is a neve” Koldulás és bírói gyakorlat a Kbtk. tükrében, Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, VIII. évf., 2020/3.

Cserép Attila – Fábián Adrián – Rózsás Eszter: Nagykommentár a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértés nyilvántartási rendszeréről szóló 2012. évi II. törvényhez, Budapest, Wolters Kluwer, 2022.

Ferenczi Zsuzsanna: Változások – A gyermekvédelemben. A Szociális Szakmai Szövetség hírlevele, X. évf., 2004/1.

Komlósiné Sógor Ildikó: A kiskorú veszélyeztetés bűntettének fogalmi meghatározása, szabályozásának fejlődése, Magyar Jog, LXIV. évf., 2017/7–8.

Morvai Viktória: A kiskorú veszélyeztetésének bűntette, vagyis a hatályos törvényi tényállás szerkezete és klasszikus dogmatikai elemzése (Btk. 208. §) (2016.), jogerő.hu, https://jogero.hu/dr-morvai-viktoria-a-kiskoru-veszelyeztetesenek-buntette-vagyis-a-hatalyos-torvenyi-tenyallas-szerkezete-es-klasszikus-dogmatikai-elemzese-btk-208-%C2%A7-2016/

Tóth Mihály – Nagy Zoltán (szerk.): Magyar Büntetőjog; Különös rész. Budapest, Osiris, 2014.

Vidra Zsuzsanna – Baracsi Kitti – Katona Noémi – Sebhelyi Viktória: Gyermekkereskedelem Magyarországon: Szexuális kizsákmányolás, koldultatás és zsebtolvajlásra kényszerítés, Budapest, Central European University, 2015.

Egyéb források

European Commission: Report for the Study on Typology and Policy Responses to Child Begging in the EU (JLS/2009/ISEC/PR/008-F2)

Hivatkozások

  1. Komlósiné Sógor Ildikó: A kiskorú veszélyeztetés bűntettének fogalmi meghatározása, szabályozásának fejlődése, Magyar Jog, LXIV. évf., 2017/7–8, 481.
  2. Morvai Viktória: A kiskorú veszélyeztetésének bűntette, vagyis a hatályos törvényi tényállás szerkezete és klasszikus dogmatikai elemzése (Btk. 208. §) (2016.), jogerő.hu, https://jogero.hu/dr-morvai-viktoria-a-kiskoru-veszelyeztetesenek-buntette-vagyis-a-hatalyos-torvenyi-tenyallas-szerkezete-es-klasszikus-dogmatikai-elemzese-btk-208-%C2%A7-2016/
  3. A szülők megromlott házasságát, életszerűnek gondolnánk a felsoroláshoz kapcsolni azonban a Kúria 1491/2006. számú büntető elvi határozata alapján nem lehetséges: A szülők megromlott házassága, az elmérgesedett kapcsolat önmagában véve nevelési kötelességszegésnek nem tekinthető, nem alapozza meg a kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapíthatóságát; a szülők jó viszonyának a megtartása a gyermek érdekében ugyan elvárható, de jogi kötelességgé nem tehető.
  4. Bódiné Beliznai Kinga: „Szegény a koldus, ha király is a neve” Koldulás és bírói gyakorlat a Kbtk. tükrében, Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, VIII. évf., 2020/3, 38.
  5. Cserép Attila – Fábián Adrián – Rózsás Eszter: Nagykommentár a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértés nyilvántartási rendszeréről szóló 2012. évi II. törvényhez, Budapest, Wolters Kluwer, 2022.
  6. Ferenczi Zsuzsanna: Változások – A gyermekvédelemben. A Szociális Szakmai Szövetség hírlevele, X. évf., 2004/1, 7.
  7. Vidra Zsuzsanna – Baracsi Kitti – Katona Noémi – Sebhelyi Viktória: Gyermekkereskedelem Magyarországon: Szexuális kizsákmányolás, koldultatás és zsebtolvajlásra kényszerítés, Budapest, Central European University, 2015. 188.
  8. European Commission: Report for the Study on Typology and Policy Responses to Child Begging in the EU (JLS/2009/ISEC/PR/008-F2), 30.
  9. Balogh Anna: Kiskorú veszélyeztetésének bűntette a bírósági határozatok kritikai tükrében – különös tekintettel a fizikailag bántalmazott gyermekekre – II. rész: A cselekmény és az eredmény, Ügyészek Lapja, XXV. évf., 2018/6.
  10. Tóth Mihály – Nagy Zoltán (szerk.): Magyar Büntetőjog; Különös rész. Budapest, Osiris, 2014. 157.
  11. Tóth–Nagy: Magyar Büntetőjog 157.
  12. Morvai: A kiskorú veszélyeztetésének bűntette
  13. Cserép–Fábián–Rózsás: Nagykommentár
  14. Tóth–Nagy: Magyar Büntetőjog 157–158.
  15. Cserép–Fábián–Rózsás: Nagykommentár
  16. BH 1985.2.51
  17. Cserép–Fábián–Rózsás: Nagykommentár
  18. BH2001. 50.
  19. Vidra–Baracsi–Katona–Sebhelyi: Gyermekkereskedelem, 218–219.

 

Farkas György Tamás: A nemzetiségek országgyűlési képviseletétre vonatkozó speciális választójogi szabályozás koncepciói Magyarországon a rendszerváltozástól 2010-ig

Bevezetés

Magyarországon mintegy negyedszázados késedelemmel valósult meg az a rendszerváltozáskor már létező jogalkotói szándék, mely magyarországi nemzetiségek kedvezményes választójogi szabályok alapján történő országgyűlési képviseletének lehetővé tételére irányult. Ezen időszak alatt több jogszabálytervezet született, amik közül gyes tervezetek megmaradtak koncepció szintjén, némelyek azonban egészen a zárószavazásig jutottak. Jelen tanulmány a nemzetiségekre vonatkozó kedvezményes választójogi szabályozásokra vonatkozó jogalkotói koncepciókat kívánja áttekinteni a rendszerváltozás időszakától egészen a nemzetiségekre vonatkozó kedvezményes választójogi szabályozás 2011-ben[1] történő tényleges elfogadásáig,[2] mely során a jogalkotó a kedvezményes mandátumszerzés lehetősége mellett a nemzetiségi szószóló[3] jogintézményét is megteremtette, mely utóbbi a törvényhozó hatalmi funkció aktív közreműködőjévé vált a nemzetiségi tárgykörű jogalkotás tekintetében.[4]

A rendszerváltozás időszaka az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásáig

A rendszerváltozást megelőző pártállami időszakban, az 1970-es évek végétől a német, román, szlovák és szerb-horvát nemzetiségek, illetve szervezeteik (azaz az adott nemzetiség ’demokratikus szövetsége’), informális alapon rotációs rendszerben parlamenti ciklusonként két-két helyet kaphattak a Hazafias Népfront országos listájáról.[5]

Az 1989. évi XXXI. törvény, amely gyakorlatilag teljesen átírta az addigi alkotmányt és a rendszerváltozás közjogi alapjaként, megteremtve a demokratikus, jogállami kereteket Magyarországon, a nemzetiséggel kapcsolatban kimondta, hogy a nemzeti és nyelvi kisebbségek részesei az államhatalomnak, államalkotó tényezők.[6]

A közjogi változás nem csak az alkotmánymódosítás, hanem a választójogi törvény megalkotása kapcsán is érintette a nemzetiségeket 1989 őszén, amikor is az Országgyűlés akkori alelnöke, Jakab Róbertné és néhány képviselőtársa felszólalt, illetve módosító javaslatot is nyújtott be a nemzetiségek parlamenti képviselete, azaz a nemzetiségekre vonatkozó kedvezményes választójogi szabályozás érdekében, amit nem fogadott el az Országgyűlés, de elérte azt, hogy a Kormány foglalkozzon a kérdéssel, és a későbbiekben javaslatot terjesszen elő a nemzetiségek parlamenti képviseletét illetően.[7]

Az Országgyűlés az előző évi őszi parlamenti viták után, még az első szabad választások előtt alkotta meg a nemzetiségek parlamenti képviseltére vonatkozó speciális szabályozást, melynek lényege egy behívásos, kooptálásos szisztéma, ami alapján a megválasztott országgyűlési képviselők választják meg a nemzetiségek 1-1 képviselőjét.

Kulcsár Kálmán akkori igazságügyi miniszter a törvény 1990. évi tavaszi parlamenti vitájában előadta, hogy a nemzetiségi szervezetek vezetői elutasították a parlamenti képviseletet helyettesítő javaslataikat, és ragaszkodtak a parlamenti képviselethez. A Kormány ugyanis elsősorban intézményrendszer felállításával, és nem a parlamenti képviselettel kívánta elősegíteni a nemzetiségek politikabefolyásoló szerepét. Ezek között felsorolta a kisebbségi ombudsman intézményét, egy kormányzati tanácsadó szerv ötletét, és ami talán témánk szempontjából a legérdekesebb, a nemzeti kisebbségi küldöttet, aki állandó meghívottként tanácskozási joggal vehetne részt a parlamenti munkában. Látható tehát, hogy a mai szószólói intézmény előképe már ekkor megjelent koncepcionális szinten Hazánkban.[8]

Nagy József, az Országgyűlés Jogi, Igazgatási és Igazságügyi Bizottságának előadója parlamenti felszólalásában kiemelte, abban alakult ki egyetértés, hogy szükség van a kisebbségek országgyűlési képviseletét biztosító törvényre. Előadta azonban, hogy éles bírálat érte ugyanakkor a javaslatot a bizottság ülésén a kisebbségi szervezetek részéről, melynek egyik oka a delegálás megoldása volt, amit antidemokratikusnak és súlyos politikai hibának tartottak. A kisebbségi szervezetek álláspontja szerint az érdekelteknek maguknak kellene megválasztaniuk képviselőiket.[9]

Az Országgyűlés által végül elfogadott 1990. évi XVI. törvény alapján az Alkotmány 68. §-a kiegészült egy újabb bekezdéssel, ami kimondta, hogy a nyelvi és nemzeti kisebbségek számára az Országgyűlésben és a tanácsokban biztosítani kell a képviseletet. Kimondta ezentúl a törvény, hogy a ’nemzetiségi képviselőket’ az Országgyűlés választja majd – tehát nem az országgyűlési választások útján keletkezik a mandátumuk, mint a többi képviselőnek – külön törvényben meghatározott módon.[10]

Az alkotmány újdonsült rendelkezése szerint külön törvény az 1990. évi XVII. törvény lett, amelynek értelmében a nyelvi és nemzeti kisebbségek – a törvény meghatározásában a cigány, a horvát, a német, a román, a szerb, a szlovák, a szlovén és a zsidó – egy-egy képviselővel rendelkezhetnek az Országgyűlésben. A képviselők személyére az Országgyűlés alakuló ülését követő harminc napon egy erre a célra létrehozott jelölő bizottságnak kellett (volna) javaslatot tennie[11], és a jelölteket az Országgyűlés választotta (volna) meg, akik innentől ugyanazon képviselői jogállást élvezték, mint az Országgyűlés többi képviselői.[12]

Ezt követően már az újonnan megalakult Országgyűlés fogadta el az 1990. évi XXXVI. törvényt, amely annyiban módosította az 1990. évi XVII. törvényben lefektetett szabályokat, hogy az Országgyűlés megalakulását követő 60 napon belül kellett (volna) javaslatot tenni a nemzetiségi képviselők személyére.[13]

Az 1990-es szabad választásokat követően megalakult Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi bizottságának legelső tevékenységei közé tartozott a nemzetiségek parlamenti képviselete kérdésének vizsgálata, mely során a nemzetiségi szervezetek képviselőit meghallgatta a bizottság. Többek között meghallgatták a szerb, a horvát, a szlovén és a német nemzetiségi szervezetek képviselőt, akik „csakis demokratikus választások eredményeként tudják elképzelni képviseletüket a Házban, a behívásos listát nem tartják megfelelőnek, ha mégis ez valósulna meg, vegyék figyelembe az ő javaslataikat is”.[14] A roma szervezetek szintén ellenezték a behívásos rendszert.[15]

1990 nyarán az úgynevezett MDF-SZDSZ paktum kristályosította ki véglegesen hazánk alapvető rendszerváltozást követő közjogi berendezkedését, amelyet az 1990. évi XL. törvény foglalt jogi keretbe. Többek között elvetették a közvetlen államfő választást, szűkítették a 2/3-os törvények körét a hatékonyabb kormányzás érdekében[16] és a nemzetiségek parlamenti képviseletét szabályozó 1990. évi XVII. törvényt is hatályon kívül helyezték, megszüntetve a még a gyakorlatban nem is létező parlamenti képviseletét a nemzeti kisebbségeknek.

A törvény indokolása szerint:

„a nemzeti és nyelvi kisebbségek képviseletének a törvény által megszabott formájával nem értenek egyet maguk a kisebbségek szövetségei sem, de többségében nem értenek egyet ezzel a megoldással a parlamenti pártcsoportok sem. A kooptálással történő képviselőválasztás ugyanis ellentmondásban áll a közvetlen választásnak az Alkotmányban kimondott elvével. Az MDF és az SZDSZ által kötött megállapodás egy más megoldást javasol a nemzeti és nyelvi kisebbségek képviseletének megoldására.”[17]

A magyar választójog történetének első jogrendszerbe iktatott nemzetiségekre vonatkozó speciális szabályai tehát kívül estek a közvetlen választójog körén, és nem is nyerték el sem szakma, sem a politika, sem pedig a nemzetiségek tetszését, melynek okán gyakorlati alkalmazására nem került sor, néhány hónapot élt meg csupán ez a szabályozás.

Az 1990-1994 közötti parlamenti ciklus időszaka

A rendszerváltozást követő első parlamenti ciklusban (1990-1994) több törvényjavaslat is született a nemzetiségekre vonatkozó speciális választójogi szabályok megalkotására. 1992-ben az akkor ellenzékben lévő MSZP képviselői is jegyeztek benyújtott törvényjavaslatot, valamint a Kormány is benyújtotta ugyanebben az évben saját javaslatát, azonban mindkettőt előterjesztői visszavonták.[18]

Az akkor MSZP színeiben politizáló Jakab Róbertné és Tabajdi Csaba képviselők önálló indítványaként 1992. márciusában benyújtott T/5331. számú törvényjavaslat alapján legalább négy egyéni jelölt állítása esetén országos listát indíthattak volna a nemzetiségek és a területi pártlistákra leadható szavazatok alternatívájaként szavazhattak volna a választók ezekre a nemzetiségi országos listákra. Ennek megfelelően minden megye területi listás – azaz pártlistás – szavazólapján szerepeltek volna a nemzetiségek országos listái is. A nemzetiségi egyéni jelöltek után a jelölőszervezetük töredékszavazatokra jogosult lett volna.[19]

A törvényjavaslat 2. § -hoz fűzött indokolása az alábbiak szerint foglalta össze ennek a speciális választójogi szabályozásnak a főbb vonásait:

„A hazánkban élő nemzeti és etnikai kisebbségek mindegyike az Alkotmány értelmében jogosult arra, hogy az Országgyűlésben közvetlen képviselettel rendelkezzen. Ez azonban csak speciális, a pozitiv diszkrimináció elvén alapuló szabályozás útján valósulhat meg. A kisebbségek preferálása elsősorban a listás szavazás keretében mehet végbe; az egyes kisebbségek térbeli szórtsága következtében azonban nehezen kivitelezhetőnek tűnik egy olyan megoldás, melyben az egyes népcsoportoknak megyei indulási jogot kell szerezniük, ezért a kisebbségek országos listát állítanak, melyek a közvetlen szavazás érdekében valamennyi területi listás szavazólapon megjelennek. A javaslat a jelöltállítást ez esetben meghatározott számú egyéni jelölt indulási jogának megszerzéséhez köti; a kisebbségek népességen belüli viszonylag alacsony számarányát figyelembe véve országos listát az a kisebbség indíthat, amely az országban legalább 4 egyéni jelöltjének a szükséges számú ajánlást összegyűjtötte. Az országos listákon – abc sorrendben – kizárólag azoknak a jelölteknek a neve szerepelhet, akik az indulás jogát megszerezték. Bizonyos nemzeti és etnikai kisebbségek alacsonyszámaránya miatt a törvény arra is lehetőséget biztosít, hogy több kisebbség közös listát állítson.”[20]

A mandátumszerzést illetően szavazatszámtól függetlenül garantáltan egy mandátumot szerzett volna minden nemzetiség. Ezt a garantált mandátumot az adott nemzetiség legeredményesebben szereplő jelöltje kapta volna meg. Ennek módját pontosan maga a javaslat sem dolgozta ki, egy ’A’ és egy ’B’ megoldást javasolt ezzel kapcsolatban. A javaslat 3. §-hoz fűzött indokolás úgy fogalmaz ezzel kapcsolatban, hogy „[A] kisebbségeken belüli politikai tagolódást is figyelembe véve képviselő az a jelölt lesz, aki az első érvényes fordulóban a legmagasabb százalékos eredményt érte el /A változat/, illetve aki az első érvényes fordulóban a legtöbb szavazatot szerezte /B változat/.”[21]

A magasabb szavazatszámot elért országos nemzetiségi listákra a garantált mandátum mellett további kedvezményes küszöbök, és ezáltal kedvezményes mandátumszerzési lehetőségek vonatkoztak volna, melyeket a javaslat 3. §-hoz fűzött indokolás az alábbiak szerint foglalt össze:

„A jelentősebb lélekszámú kisebbségek indokoltan igényelnek erőteljeseb képviseletet. Ezt a javaslat oly módon biztosítja, hogy a területi listákra leadott összes szavazat legalább 0,8 %-os eredmény esetén 2-re, 1,2 % megszerzésekor 3-ra stb. emelkedik. A 0,4 %-os küszöbhatárt az indokolja, hogy jelenleg a pártoknak a szavazatok 4 %-át kell megszerezniük ahhoz, hogy a területi, illetőleg az országos listáról mandátumhoz jussanak, a hazai kisebbségekhez tartozók száma pedig az össznépesség kb. 10 %-át teszi ki.”[22]

A Kormány által 1992. júliusában benyújtott T/6397. számú törvényjavaslat az előzőekben tárgyalt egyéni képviselői indítványhoz hasonlóan szintén országos listás rendszerben képzelte el a nemzetiségekre vonatkozó speciális választójogi szabályozást, és a területi pártlisták alternatívájaként lehetett volna szavazni az országos nemzetiségi listákra, azaz egyéni jelölt mellett vagy területi pártlistára, vagy országos nemzetiségi listára szavazhatott volna a választó, amit más néven a szakirodalom kétszavazatos rendszernek nevez. Ugyancsak hasonlított a fentebb tárgyalt javaslathoz, hogy lehetővé tették nemzetiségi egyéni jelöltek indulását, és nemzetiségi szervezetek állíthattak volna listát, azaz a nemzetiségen belül lehetővé tette a választási versenyt. Eltérően azonban a korábban előterjesztett MSZP-s egyéni képviselői indítványtól, azonban nem volt garantált a mandátumszerzés, a nemzetiségek csupán 1-1 kedvezményes mandátumra lettek volna jogosultak, amihez 3.000 szavazatot kellett volna elérnie az adott nemzetiség egyik országos listájának.[23]

A bevezetni kívánt speciális nemzetiségi választójogi szabályok főbb jellegvonásait illetően a törvényjavaslat részletes indokolása az alábbiakat foglalta össze:

„A kisebbségek az ország különböző területein, szétszórtan élnek. így nemzetiségi, kisebbségi képviselőjelöltek állítása csakis országos listán lehetséges. Jelölteket csak bejegyzett országos kisebbségi szervezet állíthat. Az országos szervezet hangsúlyozása azért fontos, mert a kisebbségeknek több különböző helyi szervezete létezik. Ha a tervezet lehetővé tenné a helyi szervezetek által történő jelöltállítást, ez meghiúsítaná azt az elérni kívánt célt, hogy a nemzetiségi érdekek érvényesüljenek. […] Nincs akadálya annak, hogy a kisebbségi jelölt egyéni választókerületben is induljon. Ha itt mandátumot szerez, törölni kell az országos kisebbségi listáról, és helyébe a sorban utána következő jelölt lép. Kisebbségi jelölt nem indulhat párt választási listán.”[24]

A mandátumkiosztás módját illetően a törvényjavaslat részletes indokolása alapján:

„[A] kedvezményes 3 000 szavazat alapján járó mandátumokat az Országos Választási Bizottság osztja ki, és csökkenti számukkal az országos töredékszavazatokra rendelkezésre álló keretet. A töredékszavazatok országos összesítésénél össze kell számítani a kisebbségi szervezetek egyéni jelöltjének mandátum szerzéshez nem elegendő szavazatait, továbbá a kisebbségi listának a területi választókerületben megszerzett töredékszavazatait. A töredékszavazatokból először le kell vonni a kedvezményes mandátumot eredményező 3 000 szavazatot, s az ezt követően maradó szavazatszám képezi az országos töredékszavazatok alapján szétosztható mandátumok kiszámításának alapját. Az országos listás mandátumokból először a kedvezményes kisebbségi mandátumokat kell kiosztani. Ezt követően a megmaradt mandátumok oszthatók szét a párt- és kisebbségi országos listák töredékszavazatai alapján.”[25]

Az 1992-ben előterjesztett, majd visszavont javaslatokat követően 1993-ban jutott el a Kormány újabb, T/12248. számú javaslata a parlamenti zárószavazásig, amely azonban nem szerezte meg a szükséges 2/3-os többséget. A javaslat egyértelműen kétszavazatos rendszert kívánt bevezetni, hasonlóan a korábbi javaslatokhoz. A javaslat az akkori választójogi törvény 20. §-t egy új (4) bekezdéssel egészült volna ki, mely alapján „[A] területi választókerület szavazólapján szereplő kisebbségi listára bármely választópolgár szavazhat. A választópolgárnak döntenie kell, hogy pártlistára vagy kisebbségi listára szavaz-e.”[26]

A törvényjavaslat emellett egy új XI/A fejezetet iktatott volna be a választójogi törvénybe, amely a nemzetiségekre vonatkozó speciális választójogi szabályozás legfontosabb alapvető szabályait tartalmazta volna. Ezen rendelkezések szerint:

„[K]isebbségi listát csak a bíróság által bejegyzett országos kisebbségi szervezet állíthat. Párt nem állíthat kisebbségi listát. Egy nemzeti, etnikai kisebbség csak egy kisebbségi listát állíthat kisebbségek megnevezését és felsorolását a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény …. § (..) bekezdése határozza meg. Ennek alapján tizenhárom országos kisebbségi lista állítására kerülhet sor.”[27]

„A kisebbségi jelölt egyidejűleg egy egyéni választókerületben és kisebbségi listán is indítható. Ha a jelölt egyéni, illetőleg területi választókerületben mandátumot szerez, őt az országos kisebbségi listáról törölni kell. Ha a kisebbségi szervezet által jelölt egyéni választókerületi jelölt nem lesz képviselő, az így keletkezett töredékszavazatot a kisebbségi szervezet országos listájának töredékszavazataihoz kell hozzáadni.”[28] „Az a kisebbségi lista, amely a területi választókerületekben egyetlen mandátumot sem kapott, de töredékszavazatainak száma legalább háromezer, egy mandátumhoz jut. Ha a kisebbségi lista háromezer szavazattal mandátumot kapott, akkor háromezerrel csökkenteni kell töredékszavazatainak számát. Ezt követően az országos listás mandátumok kiosztásánál a kisebbségi lista a töredékszavazatok arányában kap mandátumot.”[29]

A törvényjavaslat 39. §-hoz fűzött részletes indokolása a mandátumszerzést illetően egyértelműen kimondja, tehát hogy a:

„területi választókerületben a kisebbségi lista versenyez a pártokkal. Ha a szükséges számú szavazatot elérte, akkor a területi választókerületben mandátumot kap. Ha a kisebbségi lista egyetlen területi választókerületben sem kapott mandátumot, de országos összesítésben mandátumainak száma elérte a 3.000-t, akkor a kedvezményes mandátumok közül egy mandátumot kap. Ezzel a kisebbség részére a kedvezmény megszűnik, a továbbiakban a pártokkal azonos feltételekkel juthat további mandátumhoz. A betöltetlenül maradt kedvezményes mandátum a pártok között kerül elosztásra.”[30]

Az 1993-as javaslat maradt tehát a kétszavazatos rendszernél, de ellentétben az MSZP-s képviselők 1992-es egyéni képviselői indítványával, és egyezően a korábbi kormányjavaslattal, nem biztosított volna garantált mandátumot, csupán kedvezményes mandátumszerzési lehetőséget. Az 1993-as javaslat hasonlóan az addigiakhoz, nem emelte ki a nemzetiségi választókat, azaz bármely választópolgár szavazhatott volna pártlista helyett nemzetiségi listára, ugyanakkor nemzetiségenként egy listát engedett volna elindulni a választásokon, mely utóbbi elem, mint azt később láthatjuk elfogadottá vált a magyar rendszerben.

Az 1990-1994 közötti parlamenti ciklus témánk szempontjából is lényeges jogalkotási eredménye volt a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairólszóló 1993. évi LXXVII. törvény, melynek 20. § (1) bekezdése egyértelművé tette, hogy „a kisebbségeknek – külön törvényben meghatározott módon – joguk van az országgyűlési képviseletre.”

Az 1994-1998 közötti parlamenti ciklus időszaka

A rendszerváltozást követő második parlamenti ciklusban (1994-1998) a megelőző ciklushoz hasonlóan, a nemzetiségekre vonatkozó speciális választójogi szabályozás kérdése aktívan szerepelt a politikai-közéleti és a parlamenti napirenden. Az 1994. évi választásokon győztes MSZP választási programjában és az SZDSZ-szel kiegészülve koalíciós programban is tettek ígéretet a kérdés megoldására.[31] Az 1994. évi választásokat követően a kormánykoalíció már 1994. őszére felvette a kérdés megoldását, melynek megfelelően a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal már 1994. nyarán elkészített egy koncepciót.[32] Mindezek ellenére azonban csak a parlamenti ciklus végére, 1997/1998 fordulóján került az Országgyűlés elé törvényjavaslat. Az első beterjesztett javaslatot[33] 1997. év végén visszavonta az előerjesztő, majd némileg módosított formában 1998. év elején nem sokkal a választások előtt terjesztették elő ismét.[34]

Az 1997/1998. évi javaslatok legfontosabb vonásait tömören és jól foglalta össze Világosi Gábor, a belügyminisztérium akkori államtitkára 1997. december 10-én a választójogi törvény általános parlamenti vitája során, mely szerint

„[A] kisebbségek az általános képviseleti elvtől eltérő, kedvezményes mandátumszerzés alapján juthatnak országgyűlési képviselethez. A kisebbségek számára fenntartott, maximum 13 kedvezményes mandátummal az Országgyűlés létszáma legfeljebb 399-re nő. Az országos kisebbségi önkormányzatok, illetőleg szervezetek állíthatnak kisebbségi listát. Az a kisebbségi lista, amely legalább 5000 szavazatot szerez, egy kedvezményes mandátumhoz jut. Ha nem szerez mind a 13 kisebbség egy-egy ilyen kedvezményes mandátumot, a be nem töltött helyeket azok a listák szerezhetik meg, amelyek az országos listán a mandátumszerzéshez szükséges szavazatszámnak megfelelő többletszavazattal rendelkeznek. A kisebbségi listás szavazólapra valamennyi választópolgár voksolhat, de a szavazólapot külön kérnie kell a szavazatszámláló bizottságtól, erre hirdetmény hívja fel a választópolgárok figyelmét.”[35]

Az 1998. évi javaslat annyiban módosított volna a fentieken, hogy elvetette az ún. puha regisztrációt, és a szavazólapot minden választó automatikusan megkapta volna és magasabb, 7.500 szavazatos kedvezményes küszöböt állapított volna meg.[36]

Ezen a javaslatoknak a különlegessége – mely a rendszerváltozást követő többi javaslattól, illetve a jelenlegi szabályozástól is megkülönbözteti – az ún. háromszavazatos rendszer bevezetésének kísérlete volt, mely alapján a nemzetiségi listára nem a pártlista helyett, hanem az egyéni jelöltre és a pártlistára leadott szavazat mellett lehetett volna voksolni.

A két- és háromszavatos rendszert illetően az Országgyűlés 1998. február 24-i ülésén a választójogi törvény részletes vitája során előadottak meglátásunk szerint jól szemléltetik pro és kontra a két megoldás közötti különbséget.

Az akkori kisebbik kormánypárt, az SZDSZ képviseletében Bauer Tamás képviselő szólt hozzá a vitához, aki a kétszavazatos megoldást preferálva olyan módosító javaslatot terjesztett elő a kormány-javaslathoz, ami azt teljesen átformálta volna. A kisebbik kormánypárt képviselői által benyújtott módosító javaslat alapján, ellentétben a kormány-javaslattal, nem csak a nemzetiségi önkormányzatok, hanem nemzetiségi jelölőszervezetek is állíthattak volna listát a választásokon, mely során a választók vagy pártlistára, vagy nemzetiségi listára szavazhattak volna. A választójogi kedvezmény abban merült volna ki, hogy a nemzetiségi lista mentesült volna az 5%-os bejutási küszöb alól. A képviselő szerint

„[E]z az a megoldás, mely esetben a megválasztott kisebbségi képviselő valóban a kisebbség képviselője lesz, akit kisebbségi polgáraink jelölése alapján azok választanak meg, akik számára a kisebbségi identitás annyira fontos, hogy a listák közül a kisebbségi listára szavaznak. Módosító indítványunk ezt a megoldást hozza vissza, amit leegyszerűsítve kétszavazatos rendszernek szoktak nevezni. Mi, akik ezt a módosító indítványt benyújtottuk, csak ezt a megoldást tudjuk a magyar alkotmánnyal és választójogi rendszerrel összhangban elfogadni, csak ez a megoldás az, ahol minden állampolgár ugyanúgy két szavazattal választhat képviselőt, tehát ez a megoldás az, amelyik összhangban van a választójog egyenlőségének alapvető alkotmányos elvével.”[37]

Az akkor még ellenzéki, de az azévi választást később megnyerő Fidesz részéről a parlamenti vitában Németh Zsolt képviselő szólalt fel, aki egyértelművé tette, hogy frakciója a kétszavazatos rendszerhez ragaszkodik. Álláspontja szerint olyan megoldást kell találni, amely alapján a nemzetiségek maguk választják meg képviselőiket. Elfogadhatatlannak tartotta azt a megoldást, hogy minden választó szavazhasson nemzetiségi listára. A háromszavazatos rendszert csak regisztráció esetén lehetne álláspontja szerint bevezetni, problémája alapvetően ezzel a rendszerrel a regisztráció hiánya volt. Jobbnak vélte a kormány-javaslatnál a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ, módosító javaslatát is. Meglátása szerint a kétszavazatos rendszer azon problémája, miszerint ebben az esetben választania kell a nemzetiségi választónak párt-kötődése és nemzetiségi mivolta között, nem teljesen áll fent, tekintettel arra, hogy az egyéni jelöltre adott vokssal szintén kifejezhető a pártszimpátia.[38]

A megelőző parlamenti ciklus legnagyobb kormánypártja, az MDF képviseletében Sepsey Tamás szintén egyértelművé tette felszólalásában, hogy „egyedül a kétszavazatos rendszernek van olyan dogmatikai megvalósíthatósága, amely a választások tisztaságát és az alkotmányjogi kritériumokat megfelelően kielégíti”[39].

A kétszavazatos megoldást preferáló képviselőkkel – nyilvánvalóan – ellentétes álláspontot képviselt az akkori nagyobb kormánypárt, az MSZP, amely nevében Gellért Kiss Gábor a vitában elismerte ugyan, hogy jogilag a kétszavazatos megoldás ideálisabb lehetne, azonban a nemzetiségei viszonyokat figyelembe véve a háromszavazatos rendszert támogatja frakciója. Gellért Kis Gábor felszólalásaiban előadta, hogy

„[A]z elhangzottak alapján, meg azok számára, akik ismerik ezt a témát, egészen nyilvánvaló, hogy jogdogmatikailag a kétszavazatos rendszer valóban közelebb áll az ideálishoz, az alkotmányoshoz. A kisebbségek szociológiai helyzetét ismerve azonban azt kell mondanom, hogy ez a jogdogmatikailag helyesebb vagy helyesebbnek tetsző megoldás az itt megvalósítandó kisebbségi képviselet ügyében a nulla felé viszi el az eredményt. Ez valószínűsíthető matematikailag és ismerve a kisebbségek szociológiai helyzetét.”[40]

„Tetszik, nem tetszik, abban a pillanatban, ha a kétszavazatos rendszerben gondolkodunk, a magyarországi kisebbségek elhelyezkedését tekintve nagyon kevés esélyt biztosítunk arra, hogy képviselőket juttathassanak a parlamentbe. Lehet erre azt mondani, hogy az ő bajuk, hogy nem tudták meggyőzni az övéiket, hogy képviselőket válasszanak ide. Én ezt enyhén szólva is cinikus felfogásnak tartanám. […] A kétszavazatos rendszer azzal a kedvezménnyel, amely Bauer Tamásék módosító indítványában megfogalmazódik, azzal a látszólagos nagylelkű gesztussal, hogy az ötszázalékos küszöb rájuk nem vonatkoznék – aki ismeri a magyarországi kisebbségek szociológiai helyzetét, az tudja -, azt eredményezné, hogy a nagy kisebbségek közül jó, ha egy-egy képviselő bejutna. Ilyen fokon minimalizálni a bejutó kisebbségi képviselők számát nem egyszerűen szűkkeblűség, ez megint csak az, hogy valamit akarunk csinálni, de ha lehet, akkor ne legyen belőle semmi, vagy alig valami. Ez ide vezet. Matematikailag levezethető; ezzel sem szeretném untatni képviselőtársaimat, de higgyék el, van elég ismeretanyag a mögött, amit mondok.”[41]

A politikai ellenállást érzékelve a részletes vita napján néhány MSZP-s képviselő egy módosító javaslatot nyújtott be a törvényjavaslathoz, mely az automatizmus helyett visszavezette volt a puha regisztráció intézményét, azaz azt, hogy kérni kell a nemzetiségi szavazólapot, annak érdekében, hogy a választások nemzetiségi ága ne egy általános szimpátiaszavazás legyen, hanem azok szavazzanak (elsősorban) a nemzetiségi listákra, akiknek nemzetiségi kötődésük van.[42]

A puha regisztrációhoz való utolsó pillanatos visszatérés sem mentette meg azonban az 1998-as törvényjavaslatot, a parlament végül nem fogadta el a nagyobb kormánypárt javaslatát, így a nemzetiségekre vonatkozó speciális választójogi szabályozás kérdése ebben a ciklusban sem oldódott meg.

Megjegyzendő, hogy 1998. januárjában, azaz párhuzamosan a választójogi törvényjavaslat tárgyalásával történt egy próbálkozás a nemzetiségi parlamenti képviselet választójogon, mitöbb jogszabályon kívüli rendezésére. Bauer Tamás képviselő a Házszabályhoz nyújtott be ugyanis olyan módosító javaslatot, amely szerint a nemzetiségi önkormányzatok elnökei tisztségüknél fogva, tanácskozási joggal részt vehettek volna az Országgyűlés munkájában, és szavazati jog kivételével lényegében a képviselőket megillető jogosultságokkal rendelkeztek volna.[43] Ez a megoldás a jogköröket tekintve a jelenlegi szószólói tisztséghez hasonlítható.

Az 1998-2002 közötti parlamenti ciklus időszaka

A rendszerváltozást követő harmadik parlamenti ciklusban (1998-2002) nem került a parlament plénuma elé törvényjavaslat a nemzetiségekre vonatkozó speciális országgyűlési választási szabályozás tárgyában, azonban ebben a ciklusban is foglalkoztak a kérdéssel az Országgyűlésben, bizottsági szinten.

Az ezredforduló idején a nagyobbik kormányzó párt, a Fidesz koncepciója kétszavazatos rendszert képzelt el, melyben a választónak dönteni kellett volna aközött, hogy pártlistára vagy nemzetiségi listára szavaz. Nemzetiségi listákat csak az országos nemzetiségi önkormányzatok állíthattak volna, és csak a lista első helyén szereplő jelöltre vonatkozott volna a kedvezményes kvóta, amely ebben a koncepcióban 5.000 szavazat lett volna.[44] Megjegyzendő, hogy a 2011-ben években végül megvalósult szabályozás sokban hasonlít ehhez a koncepcióhoz.

Megemlítendő, hogy ebben a ciklusban, hasonlóan az előzőhez, szintén felmerült a szószólói intézmény egyfajta előképe. 1999-ben az Igazságügyi Minisztérium akkori helyettes-államtitkára, Pálffy Ilona jegyzett egy olyan munkaanyagot, amely szerint az országos nemzetiségi önkormányzatot megválasztó elektori testület nemzetiségenként egy-egy kisebbségi ügyvivőt választott volna, akik nem váltak volna parlamenti képviselőkké, azonban hozzájuk hasonló jogállás illette volna meg őket (pl.: bizottsági munkában való részvétel, felszólalás, kérdés, interpelláció joga).[45]

A 2002-2010 közötti parlamenti ciklusok időszaka

A kétezres években soron következő két parlamenti ciklusban (2002-2006 és 2006-2010) a nemzetiségekre vonatkozó speciális választójogi szabályozás kérdése lekerült a parlamenti napirendről. Ebben az évtizedben Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa tartotta valamelyest napirenden a kérdést, aki 2008-ban, az Országos Kisebbségi Önkormányzatok Elnökeinek kérésére, egy koncepciót dolgozott ki a nemzetiségek parlamenti képviseletének megoldása érdekében, melyet az Ombudsman az akkori Kormány képviselője részére átadott. A Kállai féle 2008-as koncepció alapján az egyes nemzetiségek egy-egy, egész országra kiterjedő személyi alapú választókörzetet képeztek volna. A nemzetiségek kétszavazatos rendszerben, a pártlisták alternatívájaként szavazhattak volna a nemzetiségük listájára. A koncepció a nemzetiségi jelölőszervezeteket jogosította volna listaállításra, tehát az egyes nemzetiségi személyi alapú választókerületeken belül külön nemzetiségi választási verseny zajlott volna. Mindezek mellett lényegesnek tartjuk, hogy a koncepció nemzetiségi választói névjegyzék bevezetését irányozta elő, mely felett az adott nemzetiség külön erre a célra létrehozott bizottsága diszponált volna, és jogosult lett volna megítélni, hogy a kérelmező az adott kisebbség tagjai közé tartozik-e. Amennyiben kétsége merült volna fel a kérelmező identitását illetően, és hogy esetleg választási visszaélés szándékával történt a jelentkezés, visszautasíthatta volna a névjegyzékbe történő felvételi kérelmet. A választójogi kedvezményt illetően egy mandátum erejéig 1000 szavazat elérését követelte volna meg adott nemzetiségtől, erre a legtöbb, 1000-nél több voksot szereztt nemzetiségi lista lett volna jogosult. A koncepció, egyebekben pedig az 5%-os bejutási küszöb alól adott volna felmentést a nemzetiségi listák részére.[46]

A nemzetiségekre vonatkozó speciális választójogi szabályozás koncepciója 2010-ben

A 2010-es évtized beköszöntével hosszú tétlenség után felgyorsult a nemzetiségekre vonatkozó speciális választójogi szabályozás megalkotásának folyamata. 2010-ben, még az azévi országgyűlési választásokat megelőzően fogadták el a 20/2010. (II. 26.) OGY határozatot, melyben az Országgyűlés felkérte a Kormányt, hogy dolgozza ki a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletéről szóló törvényjavaslatot és azt 2012. december 31-ig terjessze az Országgyűlés elé. A határozat szerint törvénynek úgy kell hatályba lépnie, hogy garantálja a kisebbségek képviseletének megvalósulását a 2014. évi országgyűlési választásokat követően megalakuló Országgyűlésben. A törvényjavaslat megalkotása során a következő elveket kell figyelembe venni: a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviselete teljes jogú képviselet; alkotmányos, valamennyi kisebbség számára az országgyűlési képviselet elnyerésének reális esélyét nyújtó szükséges és elégséges kedvezmény biztosítása. A határozat leszögezte továbbá, hogy amennyiben több, jogilag, szakmailag és az érdekképviseletek által is elfogadott konszenzusos megoldás kerül kidolgozásra, úgy azok közül legfeljebb két változatot tartalmazzon az Országgyűléshez benyújtandó törvényjavaslat.[47]

A 2010. évi országgyűlési választásokat követően akként módosították az Alkotmányt, hogy az újonnan létrehozott 20. § (1) bekezdés értelmében „az országgyűlési képviselők száma legfeljebb kettőszáz. A nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletére további, legfeljebb tizenhárom országgyűlési képviselő választható.” Az alkotmánymódosítás általános indokolása szerint „Egyúttal egy 1992 óta húzódó alkotmányos mulasztást kíván pótolni a Javaslat azzal, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletének szabályozására is irányt szab, számukra a kétszáz fős korláton felül, további országgyűlési képviselők választásra biztosít lehetőséget.”[48]

Az alkotmánymódosítást követően rövidesen a kormánypártok benyújtották T/18. számú törvényjavaslatukat, melyben a nemzetiségekre vonatkozó speciális szabályokat is megállapítottak. A törvényjavaslatban foglalt szabályozás lényege, mint ahogy azt alább az általános indokolásból is kiolvashatjuk, hogy azon társadalmi szervezetek, amelyek a kisebbségi önkormányzati képviselők választásán is indulhatnak, kisebbségi listát állíthatnak[49] amennyiben legalább öt egyéni választókerületben jelöltet állítottak.[50] Lényeges tehát, hogy ez a törvényjavaslat engedte (volna) az adott kisebbség egyes listái közötti választási versengést. A javaslat kimondta azt is, hogy a választó egy listára szavazhat,[51] azaz ún. kétszavazatos rendszert alkottak, melyben a szavazónak választania kell, hogy vagy nemzetiségi listára, vagy pártlistára szavaz. A kedvezményes mandátum megszerzéséhez a javaslat az egy listás mandátum megszerzéséhez szükséges szavazat egyharmadánál több szavazat megszerzését írta elő, és rendelkezett arról is, hogy a kedvezményes mandátumok nem csökkentik az Országgyűlés listás mandátumainak számát, hanem a kedvezményes mandátumok számával növekszik a parlament létszáma.[52]

A T/18. számú törvényjavaslat általános indokolása szerint:

„a Javaslat új elemként kívánja bevezetni a magyar választási rendszerbe a kedvezményes kisebbségi mandátumot. A parlament régi adóssága a kisebbségek országgyűlési képviseletének biztosítása. A Javaslat szerint, a kisebbségi jelölő szervezetek – a törvényben meghatározott kedvezményekkel – olyan mandátumokat szerezhetnek, amelyek nem csökkentik a pártok által megszerezhető mandátumok számát, ezekkel a mandátumokkal az Országgyűlés létszáma megnövekszik. A kisebbségi jelölő szervezetek kedvezményesen állíthatnak országos listát, rájuk az úgynevezett 5 %-os küszöb nem vonatkozik, és első mandátumuk megszerzéséhez elegendő az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszám egyharmadánál több szavazat megszerzése is. Ennél nagyobb kedvezmény biztosítása már súlyosan sértené a választójog egyenlőségének alkotmányos alapelvét.”

A T/18. számú törvényjavaslatot végül az előterjesztők visszavonták, így a benne foglaltak nem kerültek a magyar jogrendszerbe, csupán elméleti-tudományos kutatásunk szempontjából bír jelentőséggel. 2010-ben az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot előkészítő albizottságot hozott létre, mely egyebek mellett a nemzetiségek parlamenti képviseletére vonatkozó legfőbb koncepcionális elképzeléseket vizsgálta meg.[53]

Összefoglalás

A rendszerváltozástól a jelenlegi nemzetiségekre vonatkozó kedvezményes választójogi szabályozás megszületéséig egy sajátos dinamikát észlelhetünk a jogalkotást illetően. A rendszerváltozástól nagyságrendlileg az ezredfordulóig, de főleg az első két parlamenti ciklusban a nemzetiségekre vonatkozó speciális választójogi szabályozás a jogalkotás, mitöbb a közéletnek egy sokszor visszatérő, napirenden lévő témája volt. Láthatjuk, hogy az akkori legolvasottabb közéleti-politikai napilapok visszatérően foglalkoztak a kérdéssel,[54] és az első két parlamenti ciklusban is a kormánypártok feltett szándéka volt megoldani a kérdést. Mindkét parlamenti ciklusnak a végén gyorsultak fel az események, melynek eredményei megbukott törvényjavaslatok lettek. A harmadik parlamenti ciklus első felében az akkori kormánypárt még szintén komolyabban foglalkozott a kérdéssel, ezt követően a kétezres években azonban a nemzetiségekre vonatkozó jogalkotási szándék háttérbe szorult, lekerült a közéleti-politikai napirendről. A mellőzöttség évei után 2010-ben újra feltűnt a közéleti-politikai napirenden a kérdés, melynek betetőzése lett végül a 2011-ben megalkotott, ma is hatályos szabályozás.

Bibliográfia

Cserny Ákos (et al.): A képviseleti demokrácia érvényesülése. A választójog és a választásokkal kapcsolatos szabályozás, in Patyi András – Téglási András (szerk.): Államtan és a magyar állam szervezete, Budapest, Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, 2013.

Cservák Csaba: Milyen a magyar kormányzati rendszer? – A kormányforma fejlődése és problémái, Jogelméleti Szemle, 2001/4.

Cservák Csaba: Választási rendszerek – és az új magyar megoldás, in Rixer Ádám (szerk.): Állam és közösség: Válogatott közjogi tanulmányok Magyarország Alaptörvénye tiszteletére, Budapest, KRE-ÁJK, 2012.

Kukorelli István: A nemzetiségek jogállása a rendszerváltozás éveiben – kísérletek országgyűlési képviseletük szabályozására, Parlamenti Szemle, III. évf., 2018/1.

Móré Sándor: A nemzetiségi szószólók részvétele a jogalkotásban, in Peres Zsuzsanna – Pál, Gábor (szerk.): Ünnepi tanulmányok a 80 éves Tamás András tiszteletére. Semper ad perfectum, Budapest, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2021.

Pap András László: A kisebbségek parlamenti képviselete összehasonlító alkotmányjogi szempontból, doktori értekezés, ELTE-ÁJK, 2004.

Szabó Zsolt: A nemzetiségi szószólók, in Karsai József (szerk.): A képviselők és a nemzetiségi szószólók jogállása és javadalmazása: 2014–2018-as ciklus, Budapest, Országgyűlés Hivatala, 2014.

Egyéb források

Bauer Tamás felszólalása, Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1998-evi-tavaszi-ulesszak-D8E33/1998-februar-24-339-szam-DB3BF/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-reszletes-vitaja-DBA97/bauer-tamas-DBA9D/

Bihari Mihály felszólása, Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1997-evi-oszi-ulesszak-CB2A1/1997-december-10-330-szam-D8472/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-valamint-a-valasztasi-eljarasrol-szolo-1-D8640/dr-bihari-mihaly-D86A7/

Gellért Kis Gábor felszólalása I., Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1998-evi-tavaszi-ulesszak-D8E33/1998-februar-24-339-szam-DB3BF/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-reszletes-vitaja-DBA97/gellert-kis-gabor-DBB6E/

Gellért Kis Gábor felszólalása II., Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1998-evi-tavaszi-ulesszak-D8E33/1998-februar-24-339-szam-DB3BF/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-reszletes-vitaja-DBA97/gellert-kis-gabor-DBACE/

Németh Zsolt felszólalása, Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1998-evi-tavaszi-ulesszak-D8E33/1998-februar-24-339-szam-DB3BF/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-reszletes-vitaja-DBA97/nemeth-zsolt-DBB50/

Sepsey Tamás felszólalása, Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1998-evi-tavaszi-ulesszak-D8E33/1998-februar-24-339-szam-DB3BF/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-reszletes-vitaja-DBA97/dr-sepsey-tamas-DBB74/

Világos Gábor felszólalása, Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1997-evi-oszi-ulesszak-CB2A1/1997-december-10-330-szam-D8472/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-valamint-a-valasztasi-eljarasrol-szolo-1-D8640/dr-vilagosi-gabor-D8643/

Hivatkozások

  1. Ld. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény (Vjt.)
  2. A magyar választási rendszer átalakulásáról és ennek keretében a magyar választójog nemzetiségekre vonatkozó speciális szabályozásáról ld. Cservák Csaba: Választási rendszerek – és az új magyar megoldás, in Rixer Ádám (szerk.): Állam és közösség: Válogatott közjogi tanulmányok Magyarország Alaptörvénye tiszteletére, Budapest, KRE-ÁJK, 2012, 289–305.
  3. A speciális jellegű, és e tanulmányban nem tárgyalt nemzetiségi szószólókról ld. Szabó Zsolt: A nemzetiségi szószólók, in Karsai József (szerk.): A képviselők és a nemzetiségi szószólók jogállása és javadalmazása: 2014–2018-as ciklus, Budapest, Országgyűlés Hivatala, 2014, 49–52.
  4. A nemzetiségi szószólók parlamenti munkáját illetően részletesen ld. Móré Sándor: A nemzetiségi szószólók részvétele a jogalkotásban, in Peres Zsuzsanna – Pál, Gábor (szerk.): Ünnepi tanulmányok a 80 éves Tamás András tiszteletére. Semper ad perfectum, Budapest, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2021 481–491.
  5. Pap András László: A kisebbségek parlamenti képviselete összehasonlító alkotmányjogi szempontból, doktori értekezés, ELTE-ÁJK, 2004, 157.
  6. Az 1989. évi XXXI. törvénnyel módosított 1949. évi XX. törvény 68. § (1) bekezdés
  7. Kukorelli István: A nemzetiségek jogállása a rendszerváltozás éveiben – kísérletek országgyűlési képviseletük szabályozására, Parlamenti Szemle, III. évf., 2018/1, 10–11.
  8. Uo. 12.
  9. Uo.
  10. Az 1990. évi XVI. törvénnyel módosított 1949. évi XX. törvény 68. § (3) bekezdés
  11. Lényegében tehát közvetett módon kooptálás útján került volna sor a nemzetiségi képviselők megválasztására. Ld. erről részletesebben: Cserny Ákos (et al.): A képviseleti demokrácia érvényesülése. A választójog és a választásokkal kapcsolatos szabályozás, in Patyi András – Téglási András (szerk.): Államtan és a magyar állam szervezete, Budapest, Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó, 2013, 133–134.
  12. 1990. évi XVII. törvény 1. §; 2. § (1) bekezdés; 5. § bekezdés
  13. 1990. évi XXXVI. törvény 1. §
  14. Magyar Nemzet 1990. május 30. 3.p.
  15. Magyar Nemzet 1990. május 22. 3.p.
  16. A magyar kormányzati rendszerről részletesen Ld. Cservák Csaba: Milyen a magyar kormányzati rendszer? – A kormányforma fejlődése és problémái, Jogelméleti Szemle, 2001/4.
  17. 1990. évi XL. törvény indokolás
  18. T/5331 számú törvényjavaslat
  19. Uo.
  20. Uo.
  21. Uo.
  22. Uo.
  23. T/6397 számú törvényjavaslat
  24. T/6397 számú törvényjavaslat részletes indokolás 18. §-hoz (az új 57. §-hoz)
  25. T/6397. számú törvényjavaslat részletes indokolás 18. §-hoz (az új 60. §-hoz)
  26. T/12248. számú törvényjavaslat 16. §-ával módosítani kívánt Vjt. 20. § (4) bekezdés
  27. T/12248. számú törvényjavaslat 39. §-ával módosítani kívánt Vjt. 46/B. § (1) bekezdés
  28. T/12248. számú törvényjavaslat 39. §-ával módosítani kívánt Vjt. 46/B. § (6)-(7) bekezdések
  29. T/12248. számú törvényjavaslat 39. §-ával módosítani kívánt Vjt. 46/E. § (2) bekezdés
  30. T/12248. számú törvényjavaslat 39. §-hoz fűzött részletes indokolás
  31. Bihari Mihály, az Országgyűlés 1997. december 10-i ülésén elhangzott felszólalásában egyértelműen kijelenti, hogy az 1994-es választások során, a választásokat megnyerő MSZP a választási programjában és a koalíciós kormányprogramban is aktívan foglalkozott nemzetiségek parlamenti képviseletének kérdésével, mely utóbbi tárgyalása során a kérdés rendezésének szükségessége mellett foglaltak állást. „Ez a megoldás és egyáltalán a nemzetiségi képviselet megoldása a Szocialista Párt választási programjában szerepelt, a koalíciós kormányprogramban szerepelt, és a tárgyalások során ennek a szükségességét mindvégig kifejezésre juttatták a Szocialista Párt részéről tárgyaló Gellért Kis Gábor, Jakab Róbertné, Toller László vagy Tabajdi Csaba egyaránt.” Ld. Bihari Mihály felszólása, Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1997-evi-oszi-ulesszak-CB2A1/1997-december-10-330-szam-D8472/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-valamint-a-valasztasi-eljarasrol-szolo-1-D8640/dr-bihari-mihaly-D86A7/ (letöltés ideje: 2021. május 24.)
  32. Pap: A kisebbségek parlamenti képviselete, 164.
  33. T/5233. és T/5234. számú törvényjavaslatok
  34. T/5390. számú törvényjavaslat
  35. Ld. Világos Gábor felszólalása, Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1997-evi-oszi-ulesszak-CB2A1/1997-december-10-330-szam-D8472/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-valamint-a-valasztasi-eljarasrol-szolo-1-D8640/dr-vilagosi-gabor-D8643/ (letöltés ideje: 2021. május 24.)
  36. Pap: A kisebbségek parlamenti képviselete, 173.
  37. Ld. Bauer Tamás felszólalása, Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1998-evi-tavaszi-ulesszak-D8E33/1998-februar-24-339-szam-DB3BF/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-reszletes-vitaja-DBA97/bauer-tamas-DBA9D/ (letöltés ideje: 2021. május 24.)
  38. Ld. Németh Zsolt felszólalása, Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1998-evi-tavaszi-ulesszak-D8E33/1998-februar-24-339-szam-DB3BF/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-reszletes-vitaja-DBA97/nemeth-zsolt-DBB50/ (letöltés ideje: 2021. május 24.)
  39. Ld. Sepsey Tamás felszólalása, Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1998-evi-tavaszi-ulesszak-D8E33/1998-februar-24-339-szam-DB3BF/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-reszletes-vitaja-DBA97/dr-sepsey-tamas-DBB74/ (letöltés ideje: 2021. május 24.)
  40. Ld. Gellért Kis Gábor felszólalása I., Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1998-evi-tavaszi-ulesszak-D8E33/1998-februar-24-339-szam-DB3BF/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-reszletes-vitaja-DBA97/gellert-kis-gabor-DBB6E/ (letöltés ideje. 2021. május 24.)
  41. Ld. Gellért Kis Gábor felszólalása II., Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája, Arcanum, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/OGYNaplo-orszaggyulesi-naplo-1990-2019-4/19941998-657F7/1998-evi-tavaszi-ulesszak-D8E33/1998-februar-24-339-szam-DB3BF/az-orszaggyulesi-kepviselok-valasztasarol-szolo-1989-evi-xxxiv-torveny-modositasarol-szolo-torvenyjavaslat-reszletes-vitaja-DBA97/gellert-kis-gabor-DBACE/ (letöltés ideje: 2021. május 24.)
  42. Ld. Uo.
  43. Pap: A kisebbségek parlamenti képviselete, 165.
  44. Ld. Fidesz-javaslat kisebbségi képviseletre, index.hu, 2000. https://index.hu/belfold/hirek/3887/ (letöltés ideje: 2021. május 15.), valamint A Fidesz szerint csak kisebb létszámú Országgyűlés esetén képviseltethetik magukat a parlamentben a kisebbségek, origo.hu, 2000. https://www.origo.hu/itthon/20000516afidesz.html (letöltés ideje: 2021. május 15.)
  45. Pap: A kisebbségek parlamenti képviselete, 177-178.
  46. A Kállai Ernő féle 2008-as koncepció online elérhető: http://www.kallaierno.hu/data/files/kisebbsegek_parlamenti_kepviseletenek_koncepcioja_2008_02_05_nBLQS4.pdf (letöltés ideje: 2021. május 24.)
  47. 20/2010. (II. 26.) OGY határozat
  48. Ld. Országgyűlés hivatala T/9. szám alatt 2010. május 14-én érkeztetett iromány általános indokolás
  49. T/18. sz. törvényjavaslat (2010) 4. § (3)
  50. T/18. sz. törvényjavaslat (2010) 5. § (4)
  51. T/18. sz. törvényjavaslat (2010) 7. § (1)
  52. T/18. sz. törvényjavaslat (2010) 7. § (4)
  53. 37/2010. (VI. 16.) OGY határozat és ld. pl.: Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szüksége választójogi reformot előkészítő albizottság AIB-V-3/2010. (AIB-V-3/2010-2014.) sz. jegyzőkönyve (2010. október 26.)
  54. Ld. pl. Magyar Nemzet 1990. május 22. 3.; Magyar Nemzet 1990. május 30. 3.; Magyar Nemzet 1994. január 25. 1.; Népszabadság 1997. november 12. 4.; Népszabadság 1997. november 25. 5.

 

Lajos Edina: A jog és erkölcs összefüggésének alapjai

Az erkölcsöt és a jogot hagyományosan két különböző, önálló szabályrendszernek tekinthetjük, amelyek esetében mindegyiknek megvan a maga eltérő funkciója, eszközrendszere. A célok azonban nem állnak távol egymástól, így a két normarendszer szorosan kapcsolódik egymáshoz.[1] A jog és erkölcs kapcsolatát ad absurdum csak egyes diktatúrákban kérdőjelezték meg.[2]

A jog egyrészt olyan magatartások tanúsítását várja el, amelyek az erkölcs értékrendje szerint is követendők, másrészt az olyan viselkedést tiltja, amelyet nem tekintünk etikusnak. A két normarendszer tartalma azonos tendenciát mutat.

Mind az erkölcsi, mind a jogi szabályok között találunk olyanokat, amelyek a társadalom egészére – valamennyi vagy közel valamennyi tagjára – vonatkoznak, és olyan normákat is, amelyek egy szűkebb csoport magatartását hivatottak befolyásolni. E közös vonáson túl azonban azt állapíthatjuk meg, hogy a jogi normák jellemzően az általánosításnak magasabb fokán állnak, hatókörük (jogi nyelven személyi hatályuk) szélesebb.[3]

A morál az egyes ember magatartása felé a legszélesebb társadalmi közössége által vallott és elvárt helyességi mércéket jelenti.

Számtalan magatartási normát követünk, melyek konkrét részleteit udvariassági és illembeli szempontok is formálták, de ezek mellett a közösségünk egyéni viselkedésektől általánosan elvárt helyességi mércéi (a becsületesség, a segítőkészség stb.) is rajta hagyták lenyomatukat. A morál így nyomokban minden közösségi normában és normakövetésben benne van egy bizonyos fokig.[4]

A jog erkölcshöz közelítésének fontos eleme volt például, amikor Trócsányi László igazságügyi miniszterként előterjesztette, hogy erkölcsi bizonyítványra legyen szükség a polgármesterséghez.[5]

A szakirodalomban a morál- és erkölcselméletek tekintetében két ellentétes pólus kezdett kikristályosodni. Egyikben (Hegelhez, Jheringhez, Nicolai Hartmannhoz köthetjük leginkább), amely mai formáját a közösségelvű morálelméletekben nyerte el (Mclntyre, Michael Sandel, Charles Taylor) „a társadalmi közösség szellemi képződményeinek szintjén önálló erkölcsi/morális szabály- és értékrendszer létezik, melyet a mindenkori új generációk tagjai csak szocializálnak, belsővé tesznek, és ezután az ehhez való igazodást belülről a lelkiismeret, kívülről a közösségi helytelenítés szankcionálja”[6]. Ezt hívjuk gyakran közerkölcsnek.

A másik nagy megközelítés a felvilágosodás individualista szellemében fogant (Kant), mai hirdetője főképp Habermas. Ezen felfogás a morált az egyes ember tudatos döntéséhez köti, és „eltekint a társadalomban létező és az egyént kívülről kötő morális/erkölcsi szabályok lététől”.[7] A morális/erkölcsi értékek rendszerének tudatos individuális alakítása elé semminemű korlátot nem állít a már kvázi eleve létező közösségi erkölcs. Ezt nevezzük kritikai morálnak.[8]

Kálvin János nézetei szerint az ember életében kétféle kormányzat létezik. Az egyik a ’belső emberben székel’, a másik a polgári intézményeket és a ’külső erkölcsi jogrendet’ érinti.[9] Megállapíthatjuk tehát, hogy a református kiindulópont szerint a jog és erkölcs rendkívül szoros összefüggést mutat. A hagyományos erkölcs ’belső erkölcs’, míg a jognak ’külső’ morális jellege van. A Biblia is összekapcsolja a két normát, többek között a királyokat arra szólítja fel, hogy tegyenek ítéletet és igazságot. Utóbbin érthetjük az ártatlanok gondját viselni, felkarolni, megvédeni, megbosszulni és megszabadítani. Ítéletet tenni pedig azt jelenti: szembeszállni a gazemberekkel, megakadályozni erőszakoskodásukat, megbüntetni vétkeiket.[10] Mai jogtudományi terminológiával az első az állam tevőleges magatartásának szabályozása (tehát a 21. században már jogi jelleget is ölt ezen elvárás), míg utóbbi a tág értelemben vett büntetőjog területéhez tartozik. A jóléti jogállamban[11] a gondoskodás morális elvárásból már jogilag előírttá vált, témánk szempontjából leginkább az alkotmányjoghoz, közigazgatási joghoz, és áttételesen (pl. a fogyasztóvédelem révén) a polgári joghoz tartozik.

Elvi síkon létezhet erkölcstelen, de jogszerű, illetőleg erkölcsös, de jogtalan cselekedet is. Előbbire tipikus példa a véleménynyilvánítás szabadságába eső, de indokolatlanul bántó, sértő közlés. A jogilag nem garantálható vagy bizonyítható vagy ígéretek be nem tartása érdemelhet még ehelyütt említést. Utóbbi lehet egyes társadalmi csoportok morális megítélése szerint az adókikerülés. Egyértelműbb példa egy gyengébb személy fizikai megvédése, amely esetben ad absurdum a bíróság nem veszi figyelembe a jogos védelmet, és szankciót szab ki.

Ha a jogalkotást és a jogalkalmazást egy komplex folyamatnak tartjuk, a jog és erkölcs összefüggése kapcsán az alábbi distinkciókat alapozhatjuk meg.

Ha a jogalkotás és a jogalkalmazás terén is együtt jár a jog és erkölcs, akkor nem merül fel jogi aggály. Ugyanígy a másik véglet esetében. Amennyiben a jogalkotás és a jogalkalmazás is erkölcstelen, akkor viszont megállapíthatjuk, hogy szinte orvosolhatatlan jogi problémával szembesülünk. Egy nem kellően átgondolt (de nem feltétlenül alkotmányellenes) jogszabály merev, betű szerinti értelmezése összességében

Bonyolultabb a kérdés, ha a jogalkotás erkölcsileg adott esetben nem kifogásolható, viszont a jogalkalmazás során morális aggályok vetődnek fel. Ezen alternatíva szerint az vizsgálandó, hogy vajon az erkölcsi hiba jogi (vagy különösen alapjogi) hibának is tekinthető-e egyúttal. A jogszerűtlenségnek számító aggályt a jogorvoslati rendszer a fellebbezés és felülvizsgálat révén tudja megoldani. Mi a válasz a problémára, ha a legfelsőbb bírói szinten (is) morálisan aggályos a jogalkalmazás? Ennek kiküszöbölésének intézménye az alkotmánybíráskodás és leginkább a valódi alkotmányjogi panasz.

Szintén mélyebb tudományos elemzést igényel, ha a jogalkotás tekintetében nem jár együtt a jog(szerűség) és az erkölcs. Meg tudja-e oldani ezen problémát a jogalkalmazás? Ez azért összetett kérdés, mert a kontinentális jogban nem megengedett a contra legem jogalkalmazás. (Utóbbi esetben orvosolhatók az ilyen aggályok, de tegyük hozzá, a contra legem bírói döntések hosszú távon erodálják a jogbiztonságot.) Kicsi a mozgástér, ahol a rendkívül bölcs igazságszolgáltatás (illetőleg egyéb eseti döntések) keze nincs annyira megkötve a tételes jogszabályok által, hogy jogszerűtlenséget is jelentő erkölcstelenség miatt hibás normákat joghátrányt nem okozva alkalmazza. Ennek elősegítésére rendelkezésre áll a jogértelmezés 12 módszere, terjedelmét tekintve pedig a szűkítő vagy kiterjesztő interpretáció. És ehelyütt is megemlítendő, hogy az alkotmányjogi panasz sokszor ’utolsó mentsvár’ lehet. (Azért is, mert van átjárhatóság a bírói döntéssel szembeni és a jogszabály alkalmazásával szembeni alkotmányjogi panasz között, vagyis a 2011. évi CLI. törvény 26. § és 27. § tekintetében.)

Elkülöníthetünk formai és tartalmi erkölcstelenséget a jogalkotásnál. Előbbin azt érthetjük, hogy valamilyen erkölcstelen szándéktól vezérelve eljárási hiba lép fel a jogalkotás menetében. Az ilyen hibát természetszerűleg a jogalkalmazás nem tudja orvosolni. Hozzátehetjük, rendkívül speciális esetben az alkotmányjogi panasz ilyenkor is segíthet, mert az akár formai okból alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazását is megtilthatja, egyedi ügyre kiható visszamenőleges hatállyal is. Ha pedig az ellenkezője lenne sérelmes az érintett félnek, a taláros testület a formai okból megsemmisített jogszabály érvénytelenségének beálltát meghatározott (jövőbeli) időponthoz is kötheti. Így a formailag aggályos jogszabály, ha tartalmában nem alapjogsértő, kiválthatja még a kívánt joghatást.

(A jogalkalmazás formai hibája szintén valamilyen morálisan aggályos eljárási hiba. Ez lényegében a bírói függetlenség és pártatlanság sérelme, és a tisztességes eljáráshoz való jog oldaláról támadható a sérelmet szenvedett személy részéről.

Szintén disztingválni lehet a ’véletlenül erkölcstelen’, vagyis valamilyen jogalkotási, törvényelőkészítési mulasztás miatt morális hibában szenvedő jogszabályok, illetőleg a szándékosan valakinek előnyt vagy hátrányt ’okozni kívánó’ normák között. Természetesen alapjogi oldalról szemlélve mindkét kategória aggályos, de a szándékos erkölcstelenség még nagyobb justizmord.

Figyelemre méltó, hogy morális aspektusból a formailag jogszerű, de tartalmában alapjogsértő aktusokról szoktunk értekezni. Megfigyelhető azonban egy új tendencia a közbeszédben, és ennek alátámasztására a szakzsargonban. Ez pedig a ’formailag alapjogvédő’ de tartalmában erkölcstelen esetek köre. (Ilyenkor tehát a ’jog belseje’ felől haladunk aggályos módon a politika világa felé.)[12] Ehelyütt említhető meg a Böckenförde-paradoxonnak nevezett jelenség is, amely értelmében a modern, demokratikus jogállam működésében nem garantáltak azon feltételeket, amelyek pedig magát a demokratikus jogállam létrejöttét lehetővé tették.[13]

Bibliográfia

Böckenförde, Ernst-Wolfgang: Staat, Gesellschaft, Freiheit, Frankfurt A. M., Suhrkamp Verlag, 1976.

Jakab Éva: Gondolatok Pólay Elemér korai tanulmányaihoz: a nemzeti szocializmus és a római jog, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, X. évf., 2020/2.

Kálvin János: Institutio – a keresztyén vallás rendszere II., Budapest, A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2014

Miskolczi-Bodnár Péter: Az erkölcs és a jog szoros kapcsolata, Polgári Szemle, XI. évf., 2015/4-6.

Schanda Balázs: Stabilitás és bizonytalanság a magyar állami egyházjogban. Húsz évvel az 1990. évi IV. törvény után, Jogtudományi Közlöny, LXV. évf., 2010/1.

Pokol Béla: Jog és morál, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, I. évf., 2011/2.

Pokol Béla: Morálelméleti tézisek: összefoglalás, Jogelméleti Szemle, 2010/1.

Varga Zs. András: A közigazgatás és a közigazgatási jog alkotmányos alapjai, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017.

Egyéb források

Balog Zoltán előadása a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány közös konferenciáján, 2018. december 7.

Óriási ötlete támadt Trócsányi miniszter úrnak, Magyar Nemzet, 2016. szeptember 2. https://magyarnemzet.hu/belfold-archivum/2016/09/oriasi-otlete-tamadt-trocsanyi-miniszter-urnak

Hivatkozások

  1. Ld. Miskolczi-Bodnár Péter: Az erkölcs és a jog szoros kapcsolata, Polgári Szemle, XI. évf., 2015/4-6, 27–33.
  2. Ld. Jakab Éva: Gondolatok Pólay Elemér korai tanulmányaihoz: a nemzeti szocializmus és a római jog, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, X. évf., 2020/2, 127.
  3. Ld. Miskolczi-Bodnár: Az erkölcs és a jog, 28.
  4. Pokol Béla: Morálelméleti tézisek: összefoglalás, Jogelméleti Szemle, 2010/1, 1.
  5. Ld. Óriási ötlete támadt Trócsányi miniszter úrnak, Magyar Nemzet, 2016. szeptember 2. https://magyarnemzet.hu/belfold-archivum/2016/09/oriasi-otlete-tamadt-trocsanyi-miniszter-urnak
  6. Pokol Béla: Jog és morál, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, I. évf., 2011/2, 109–155, 109.
  7. Uo.
  8. Figyelemre méltó, hogy vallási közösségek hitelveire használja még a jogdogmatika a ’valláserkölcs’ kifejezést is. Vö. Schanda Balázs: Stabilitás és bizonytalanság a magyar állami egyházjogban. Húsz évvel az 1990. évi IV. törvény után, Jogtudományi Közlöny, LXV. évf., 2010/1, 3–12.
  9. Kálvin János: Institutio – a keresztyén vallás rendszere II., Budapest, A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2014, 509.
  10. Kálvin: Institutio, 518.
  11. Vö. Varga Zs. András: A közigazgatás és a közigazgatási jog alkotmányos alapjai, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017, 38.
  12. Balog Zoltán Püspök Úr, a Református Zsinat lelkészi elnöke hívta fel rendkívüli lényeglátással a figyelmet, hogy „harmadik, sőt, „negyedik, ötödik generációs emberi jogokra” hivatkozva próbálnak meg önös érdekből erkölcsileg lejáratni egyes személyeket, akár egyházakat, és megbontani azt a konszenzust, ami a klasszikus emberi jogok tekintetében eddig vitathatatlanul fennállt.Ld. Balog Zoltán előadása a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány közös konferenciáján, 2018. december 7.
  13. Ld. Böckenförde, Ernst-Wolfgang: Staat, Gesellschaft, Freiheit, Frankfurt A. M., Suhrkamp Verlag, 1976.

 

Jeszenszki Péter László: A különleges jogrend történetisége a 19. század második felétől 1989-ig

„Nem egy másik jogrend lép életbe, hanem a béke jogrend egészül ki a rendkívüli intézkedések jogával”[1]

Új jogrend megteremtése

Új jogrend megteremtésére számos lehetőség áll rendelkezésre és az elhatárolás szempontjából meg lehet különböztetni azt, hogy az állam maga idézi elő az új jogrend megváltozását és ezzel jogi cselekményt eszközöl, vagy egy olyan ’külső’ hatásra, mely – államtól, hatalomtól, politikától – független esemény, ami képes előidézni a változást és nem tekinthető jogi cselekménynek. Utóbbira leginkább jellemző, hogy egy már fennálló jogrend erőszakosan kerül lerombolásra, majd egy új jön létre. Ilyen formán ezt a folyamatot tekintjük forradalomnak. A forradalom mindig átmenetet képez két jogrend között, mely által felmerül az a kérdés, hogy melyik – a régi vagy az új – jogrend alapján minősítik jogtalannak. A forradalom természetéből adódóan logikailag csak egyetlen esetben lehet jogellenes, ha maga a forradalom sikertelen, hiszen ebben az esetben – mint magából a definícióból következik – nem épül ki új jogrend, mely legitimmé tenné a cselekményt, ebben az esetben ’csak’ felkelés vagy lázadás történik. Forradalom sikeressége esetén nem beszélhetünk jogi cselekményről, hiszen sikeressége esetén a régi jogrend azonnal megszakad és saját ’erejéből’ teremt újat, amelynek forrása is lesz egyben. A fentiekből következik, hogy nem történik ex factis jus oritur.[2]

Carl Schmitt szerint a szuverén az, aki a rendkívüli állapotról dönt”.[3] Rendkívüli állapot bevezetéséhez nélkülözhetetlen a különleges jogrend életbeléptetése. Habár szélsőséges esetnek számít, ilyen esetben felfüggesztik/felfüggeszthetik akár a teljes aktuális jogrendet is. Azonban ellentétben az eredményes forradalom következményeként létrejött új jogrenddel, amikor jogi cselekményről nem beszélhetünk, itt az aktuális politikai hatalom fennmarad, és az érvényben lévő jogrend vagy különleges jogrend biztosít lehetőséget, a különleges hatalommal történő irányításhoz.[4]

Ahogy a fentiekből is láthatjuk, új jogrend bevezetése vagy akár csak ideiglenesen történő alkalmazásának lehetősége legitimitást nyerhet – és kell is, hogy nyerjen – az aktuális jogrendből.

Mitől nem általános a különleges?

Kádár Pál négy pontban foglalta össze a kivételes hatalom, különleges jogrend ismertetőjegyeit, melyek az alábbiak:

„1. Jogállami keretek, mint feltétel – checks and balances, rule of law

2. Ideiglenes jellegű hatalmi centrum kialakítása, többletjogosítványok

3. Fenyegetés és célhoz kötöttség – az állam önvédelme és az alkotmányos
keretek szerinti normál működés helyreállítása

4. Rendkívüli intézkedés joga, alapjogok korlátozhatósága”[5]

„A minősített időszakok általános jellemzője, hogy az állam életének rendes működését, az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát külső vagy belső társadalmi, illetve természeti veszély fenyegeti, és ezen veszélyek elhárítására, következményeinek felszámolására a rendkívüli jogrend eszközei vehetők igénybe.”[6]

Mielőtt választ adnánk arra, hogy mi különbözteti meg a ’különlegest’ az ’általánostól’, érdemes azt az alapvetést lefektetni, hogy ’normál’ körülmények közt egy adott jogállamban érvényesül a hatalommegosztás és a hatalmi ágak szétválasztása. Azonban egy rendkívüli helyzetben az előbb említett alapvetésekben eltolódások következnek be. Erre való tekintettel az adott szabályozásban figyelembe kell venni a szükségesség és arányosság követelményét és törekedni az alapvető értékek és ezek védelméhez szükséges eszközök közti optimális egyensúlyra. Továbbá elengedhetetlenek azon törvényi és alkotmányos keretek, melyek egy ’normál’ időszakban meghatározzák az állam működését.[7]

Amennyiben feltételezzük, hogy ’normál’ állapotban a jogállamiság kritériumai teljesülnek, akkor elmondható azon alapvetés is, hogy az érvényben lévő jogrend a társadalom ’normál’, általános életszituációit rendezi, szabályozza. Ezt lehet, és mind inkább kell is az alapvető tézisnek tekinteni. Az ettől való eltérés egy bizonyos szint után már különleges állapotnak számít, számíthat, ahol a társadalom biztonsága, fenyegetettsége kellően kibillen abba az irányba, ahol már speciális szabályokra van szükség a biztonság fenntartásához. Azonban ezen új szabályok végső célja és működtetése nem lehet más, mint hogy visszatérjen a társadalom ’általános’ szabályozásához. Az általános jogrendnek el kell ismernie, hogy vannak olyan határszituációk, amikor ’új’ jogrendet kell életbe léptetni, a különleges jogrendben pedig meg kell határozni ezen jogrend végét. A különleges jogrendben is érvényre kell juttatni a jogállamiság szabályait végső esetben minimális kritériumait , hiszen enélkül a legtöbb szankció vagy éppen megengedő vagy tiltó norma, veszítené el súlyát, melyek ’normál’ állapotban az állam és a társadalom biztonságos, erkölcsi egyensúlyát képzik.[8] A kivételes jogrend bevezetésekor mindig a biztonság vagy a szabadság kettőse kerül mérlegelésre. Ennek okán megfigyelhető, hogy egy társadalom, minél jobban ki van téve külső fenyegetésnek, járványnak, háborúnak, annál inkább hoz áldozatot a szabadság oltárán.[9] Ezen okból kifolyólag több honvédelmi törvény is született a 20. században Magyarországon, melyet a következőkben fogunk áttekinteni.

A kivételes hatalommal kapcsolatos rendelkezések szempontjából a 20. század története két nagy szakaszra osztható. A század első felében, 1912 és 1944 között a második világháborús törekvések, majd az 1945 utáni, az önálló magyar állam újjászervezéséért folytatott küzdelem által életre hívott dinamikus szabályozási szakasz, melynek csúcspontja az 1939.évi II. törvénycikk (továbbiakban: Hvt.) 1939-es kodifikációs vívmánya volt. Ezzel szemben az 1944-től 1989-ig tartó időszak statikus időszak volt, kevés jogi fejlődéssel, melyben a jogalkotók beérték a Hvt. foltozgatásával.[10]

1912 előtt

Az általunk tárgyalni kívánt időszak bemutatásához mindenképp fontos a történeti áttekintés, amit az 1848/49-es szabadságharctól indítunk egészen a 20. századdal bezárólag. A forradalmi hullám hazánkat sem kerülte el, 1848. március 13-án Bécsben, az alsó-ausztriai rendi tartománygyűlésen tömegdemonstrációra került sor. A nép, a városvezetés és a tartománygyűlés együtt lépett fel az udvar előtt, követelve az alkotmány megadását és Metternich azonnali menesztését. Ebben nagy szerepet játszott Kossuth március 3-i felirati beszéde, amelynek német fordítása Bécsben röplapokon jelent meg, ezzel is fokozva a közhangulatot, és követelve az alkotmány kiadását. Ezen demonstrációra válaszul a nép közé lőtt a katonaság, majd barikádokat emeltek. A külvárosokban élő emberek lázadásba kezdtek, majd gyárrombolásokba, és gyújtogatásokra került sor. Ezzel kimondható, hogy Bécsben kitört a forradalom. Metternichet menesztették, ígéretet tettek az alkotmányra, megkezdték a nemzetőrség szervezését, és sajtószabadságot hirdettek.[11]

István nádor elindult Pozsonyba: hogy ott mentse a még menthetőt, március 14-én összehívatta a főrendeket, majd elfogadtatta velük Kossuth felirati javaslatát. A feliratot száztagú küldöttség vitte az uralkodóhoz. Március 15-én délelőtt gőzhajóval indult Bécsbe a küldöttség. Az ezt követő estén utoljára ült össze a birodalom vezető szerve, az államértekezlet, hogy megtárgyalja a ’magyaroknak’ nyújtandó engedményeket. A tanácskozáson a főhercegek és főméltóságok elutasító álláspontja győzedelmeskedett, amikor megérkeztek az első hírek arról, hogy Pesten is forradalom tört ki.[12]

A pesti forradalom hírére Bécs engedett Pozsony követeléseinek. István nádor március 17-én V. Ferdinánd királytól szóbeli felhatalmazást kapva Batthyány Lajost miniszterelnökké nevezte ki, így realizálta, és visszafordíthatatlanná tette az uralkodói ígéreteket. A küldöttség diadallal tért vissza Pozsonyba. Itt március 18-tól törvényalkotó munka vette kezdetét.

Március 28-án Bécsből a konzervatív ellenállás egyelőre utolsó próbálkozásaként a két legfontosabb törvény, a jobbágyfelszabadítás és a felelős kormányzat ügyében lényegi módosítást igénylő királyi leirat érkezett, továbbá szorgalmazták, hogy Magyarország adjon katonákat, és vállaljon részt az államadósságból.[13]

Április 11-én került sor Pozsonyban, a király jelenlétében a törvények uralkodói szentesítésére, kihirdetésére, és ezzel az utolsó rendi országgyűlés bezárására. A régi, nyolcszáz éves, feudális Magyarország nem létezett többé. A Helytartótanács, a Kancellária befejezte működését. Az ország irányítását felelős kormány vette át.[14]

Ostromállapot, mint különleges jogrend

Visszakanyarodva a ’48-as forradalmi hullámot megelőző eseményekhez, Magyarországon az 1840-es évek végén erősödött fel a kivételes hatalom szabályozásának igénye, melynek kiváltó oka Horvátország elszakadása, illetve a szerbek függetlenedése. Két törvényjavaslatot is benyújtottak, közte a Deák Ferenc nevéhez köthető, 1848 nyarán elkészített ’Vésztörvény lázadás esetére’ című törvényjavaslatot, melyben az akkori kifejezéssel élve az ostromállapot, mint ’különleges’ jogrend került volna szabályozás alá. Leszámítva az igazságszolgáltatást és a rögtönítélő bíráskodást, átfogó törvényi szabályozásra nem került sor. E szabályozásokat 1849. február 13-án fogadta el a képviselőház.[15]

1849 szeptemberében Kossuth javaslatára megválasztották a vele együtt hat tagú Honvédelmi Bizottmány tagjait, amelynek feladata a kormány ügyeit egyedül intéző Batthyány és a Ház közötti közvetítés segítése volt. Kossuth elnöksége alatt átalakította a Bizottmány működésének struktúráját, és meghatározta a tagok feladatát, a munkarendet. A Bizottmány szemben egy minisztériummal nem tartozott az országgyűlésnek felelőséggel, így olyan döntések születhettek, amelyeket Kossuth kezdeményezett a Honvédelmi Bizottmány árnyékában és ezzel gyakorlatilag teljhatalmat biztosított saját maga számára.

Kormánybiztos/Honvédelmi Bizottmány

A kormánybiztosok, és a Honvédelmi Bizottmány létrehozásával – igaz kezdetlegesen – keretek közé szorították a kivételes hatalom politikai döntéseit.[16] 1849 tavaszán nyerte el ’alkotmányos kereteit’ az olmützi alkotmány révén V. Ferdinánd 1848-as deklarációja, mellyel feloszlatta az országgyűlést és Magyarországot hadi törvények alá vonta. Rendelkezett többek közt arról, hogy a császár jogosult átmeneti, ideiglenes szabályokat alkotni.

„87. § Ha a birodalmi vagy tartományi gyülés nincs egybegyülve, és sürgetős, a törvényekben előre nem látott rendszabályok szükségesek, melyeknek halasztása a birodalomra vagy koronatartományra nézve veszélylyel járna: a császár fel van jogositva a szükséges intézkedéseket a ministerium felelőssége mellett, ideiglenes törvényerővel megtenni, de azon kötelezettséggel, hogy aziránt a birodalmi vagy illetőleg tartományi gyülésnek az okokat és eredményeket előterjeszsze.”[17]

Út az 1912. évi LXIII. törvénycikkig

A forradalmi hullámot követően 1867-től eltolódás következett be a végrehajtó hatalom irányába, melyben az uralkodót megillető hadügyi felségjogok jelentős szerepet kaptak. Ennek ellenére megvolt a megfelelő kontroll a véderő szabályozás irányából.[18]

A kiegyezéssel, vagyis az 1867. évi XII. tc.-kel az osztrák-magyar viszony új alapokra helyeződött, a Habsburg Birodalom immár két államból állt: a Magyar Királyságból és az Osztrák Császárságból. Mindkét országnak volt saját parlamentje, kormánya és közigazgatása, az állami szuverenitás valamennyi attribútuma felett egyik sem regnált. Ugyan az Osztrák-Magyar Monarchia egyközpontú állam maradt, de az államélet szempontjából az alábbi három alapvető ügykör közös lett, úgy, mint a külügy, a hadügy és a pénzügy. Tulajdonképpen az uralkodó személyén túl, aki egy személyben volt osztrák császár és magyar király, közös ügyek is összekapcsolták. A közös miniszterek közül a hadügyminiszter nem, de a külügyminiszter és a pénzügyminiszter mindig magyar volt. A közös hadügyminiszternek a hadsereg irányítására nem, míg a hadügyi igazgatásra kiterjedt a hatásköre.[19]

A kiegyezéstől egészen az első világháborúig tartó időszakot a „boldog békeidőknek” emlegeti több ízben a szakirodalom, ahhoz, hogy tisztább képet kapjunk arról, hogy milyen körülmények sürgették az 1912. évi LXIII. törvénycikk a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről megalkotását, érdemes megvizsgálni milyen folyamatok zajlottak Európában ekkor, amelyek már előre vetítettek egy minden eddiginél nagyobb háborút.

Boldog békeidők?

Az 1900-as évek derekán Magyarország politikai, gazdasági és társadalmi szempontjából aktuális kérdéssé vált, hogy a Monarchia része tud-e, akar-e maradni. Lehetőségként merült fel, hogy a Monarchia esetlegesen szakít Németországgal, illetve valamiféle szövetségre lép Oroszországgal, mivel a teljes külpolitikai elszigetelődést mindenképp el kellett kerülni.

Az Oroszországgal való szövetséget elvetették, így a németek felé orientálódó erős külpolitika lett az egyetlen járható út. Ezt az irányt erősítette az a tény is, hogy az 1870-es évektől nem került kidolgozásra erős stratégiai koncepció egy német támadás esetére.

Olaszország komolyan fontolóra vette Dél-Tirol, Trieszt és a dalmát partvidék megszerzését, mellyel szálka lett a Monarchia szemében. Ennek okán a Monarchián belül Olaszország ellenségessé vált. További veszélyek fenyegettek a külpolitikában Szerbia irányából is, amikor I. Sándor királyt meggyilkolták, így elvesztve egy a Monarchiával jó kapcsolatot ápoló uralkodót. Trónra lépését követően Karadjordjevic Péter az oroszokkal egységben kívánta megvalósítani a nagyszerb birodalom létrehozását. Ezzel a Monarchia joggal tekintett rájuk potenciális ellenségként, hiszen Bosznia-Hercegovina és Dél-Magyarország szerbek által lakott területei egyértelműen potenciális célpontjaivá váltak a szerbeknek.[20]

Az 1900-as évek elejére gyengülni kezdett a Hármas Szövetség is, mely magába foglalta Romániát is. A román külpolitika érezhetően monarchiaellenesnek hatott, bár a szövetséget nem akarták felmondani, hiszen ekkor még kellőképpen tartottak az oroszoktól.[21]

Ebben a zavaros külpolitikai helyzetben kellett mérlegelni a Monarchián belül egy esetleges háború megindítását. Conrad von Hötzendorff báró, a vezérkar főnöke hirdette, hogy mielőbb lépni kell, hiszen most még a fent említett országok kellően gyengék, ám ha szövetségre lépnek valamilyen formában, akkor hatalmas túlerővel fognak rendelkezni. Számításba vette azt a tényt is, hogy még Oroszország nem erősödött kellőképpen vissza a japán vereségtől.[22]

„Előbb le kell számolnunk Olaszországgal, hogy szabad kezünk legyen a Balkánon, mert az olaszok arra dolgoznak, hogy a Monarchiát olyankor támadják meg, amkor a Balkánon vagyunk elfoglalva.” (Conrad von Hötzendorff báró levele Alois Lexa von Aehrenthal külügyminszterhez)[23]

1908-ban bekebelezték Bosznia-Hercegovinát. Ugyan ezt diplomáciai sikerként lehetett értékelni, azonban a Monarchia elszigetelését okozta és erősítette az antant hatalmak szövetségét. Magyar részről a Wekerle-kormány egyetértését fejezte ki az annektálással kapcsolatban.[24]

Az 1910-es évek elején már domináns szereplőként lépett fel Oroszország, és létrejött a balkáni szövetség szerb-bolgár, Montenegró, és Görögország részvételével. Ezzel újabb fenyegetést gerjesztett a Monarchia irányába.[25]

A boldog békeidőkben történt európai és orosz mozgolódás egyértelmű fenyegetés volt Magyarországra és a Monarchiára nézve, elkerülhetetlenné téve azt, hogy egy egységes haditörvény (különleges hatalomra vonatkozó törvény) elkészítésére kerüljön sor, felkészülve az esetleges fenyegetések háborúvá válására.[26]

Az 1912-t megelőző időszakban, mind osztrák, mind magyar részről igény mutatkozott a különleges hatalom jogszabályi keretek közé történő kidolgozására. Komolyabb áttörés azonban nem történt, és csak esetleges jelleggel történtek szabályozások, leginkább a honvédelem és a közigazgatás területén. Magyarországon kiemelendő az 1868. évi XL. törvény a véderőről, melyben kiemelt szerepet kapott az állami erőszakszervek felhatalmazása a külső fenyegetésekkel szemben, és a belső biztonság megtartása céljából. A honvédségről szóló 1868. évi XLI. törvénycikk egy szélesebb utasítási jogkört hozott létre a karhatalomra vonatkozólag. Az ezt követő időszakban születtek törvénycikkek, amelyek inkább apróbb morzsáinak tekinthetők a kivételes hatalomnak (lásd a törvényhatóságról szóló 1886. évi XXI. törvénycikk 64–65. §), azonban továbbra is elmaradt az egységes szabályozás.[27]

A különleges jogrend első átfogó magyar szabályozása: 1912. évi LXIII. törvénycikk

„[M]it ér az nekünk, ha ideiglenesen nem szoritják meg polgári és alkotmányos szabadságainkat, nem kényszeritenek bennünket a legnagyobb áldozatokra, hogy elejét vegyék a veszedelemnek, ha mulasztás folytan ránktör az ellenség és végleg kifoszt bennünket mindenből, a mit megkimélt a saját kormányunk.”[28]

Magyarországon 1912 óta létezik a különleges jogrendre vonatkozó szükséges szabályozás. A törvénycikk szűk területre korlátozódott, mely a háborús helyzetre és a háborúra való felkészülést jelentette. „1. § Háboru idején, sőt ha szükséges, már a háború fenyegető veszélyének okából elrendelt katonai előkészületek esetében is…” A kormány részéről jelentős változás volt, hogy a katonai hatóság helyett a polgári hatóságra bízta a kivételes hatalom gyakorlását. „2. § A kivételes hatalomból folyó intézkedések körét, hatályuk területét és hatályba lépésük időpontját a ministerium állapitja meg”. A polgári hatáskör lehetőséget biztosított a rendeleti úton történő kormányzáshoz, amely így a fenyegetés időszakában legitimációt nyert a polgári alkotmányosság keretei között. A kivételes hatalom időbeli hatályát már korlátozták és a végét a háború befejezéséhez kötötték.[29]

Kiteljesedett a már 1848–49-ben bevezetett kormánybiztosi intézmény is, melyek közvetlenül a kormánynak voltak alárendelve. A kormánybiztosok elsődleges feladata a közigazgatási feladatok végrehajtása. „4. § Az ezen a törvényen alapuló közigazgatási feladatok végrehajtására a ministerium kormánybiztosokat nevezhet ki, a kik csak magyar honos polgári egyének lehetnek.”

Fontos kiemelni, hogy az 1912. évi LXIII. törvénycikkben már megjelentek az alapjogi korlátozások is. Ezeket a területeket a következőkben csak felsorolás jellegűen említem:

    • Helyi önkormányzáshoz való jog
    • Jogorvoslathoz való jog
    • Külföldre utazáshoz való jog
    • Szabad mozgás és tartózkodási hely szabad megválasztása
    • Tulajdonhoz való jog
    • Vállalkozáshoz való jog
    • Személyi szabadsághoz való jog
    • Magántitok védelméhez való jog
    • Szabad véleménynyilvánítás joga
    • Egyesülési jog
    • Gyülekezési jog
    • Polgári eljárásjogi garanciák
    • Büntetőjogi garanciák[30]

Az 1912. évi LXIII. törvénycikkben már jól kirajzolódik az a felismerés, hogy a korszakra jellemző fenyegetések szükségessé teszik, hogy felfüggesztésre tudjanak kerülni, akár részlegesen is jogállami garanciák (szabályozott körülmények közt), és kellően gyors és hatékony döntések születhessenek a polgári alkotmányosság keretrendszerében.[31]

Az 1912. évi LXIII. törvénycikk hatálybalépését követően 1914 nyarán került sor a törvénycikk által felhatalmazott rendeletek kiadására, melyeket egyre gyakrabban követtek újabbak.[32]

1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbának, és elkerülhetetlen lett a háború. Mivel a Kit. a korhoz mérten átfogó szabályozást nyújtott, ezért a törvénykezés rendszeres hivatkozási alapja lett és átfogta a mindennapok szabályozását. Ennek megfelelően többszöri módosítására is sor került.[33]

Háborús előkészület

Már a dualizmus idején a személyes szabadságra kialakított feltételrendszer a korszak második felében megszorítást szenvedett a negatív irányú világpolitikai változás, és az első világháború közelsége miatt. Az 1914. évi L. törvénycikk a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott 1912: LXVIII. törvénycikknek kiegészítéséről 10. §-a az állam biztonsága érdekében felhatalmazást adott a végrehajtó hatalomnak arra, hogy rendeleti úton intézkedhessék a polgárai mozgásszabadságáról.[34]

Kiemelt fontosságúvá vált a kivételes hatalmi törvény, hiszen mind garanciát, mind legitimációt adott a jogállami keretrendszeren belül. Összegezve tehát a kiegyezéstől egészen az I. világháborúig egy fejlődési ív jellemezte a hadügy, illetve ezen belül is a különleges jogrend szabályozását, ám a háború ezt a folyamatot megtörte és nem jutott el a jogalkotás a kiteljesedéshez.[35]

A magyar szabályozás eltért az osztrák vagy akár a német modelltől, hiszen a katonai közigazgatás nem lett alárendelve a polgárinak. Inkább tekinthető mintának a francia vagy angolszász gyakorlat. Bár korlátozások mellett, de azokon a területeken, amelyek nem közvetlenül érintettek a háborúban, a polgári közigazgatás működik.[36] Később az első világháború lezárása azzal is járt, hogy az addigi osztrák-magyar közös hadügyi rendszer, stratégia tarthatatlanná vált a dualista államrendszer összeomlásának köszönhetően. Magyarországnak, mint vesztes államnak, Trianon súlyának, a kisantant általi fenyegetés hatására, egy teljesen új hadügyi stratégiát kellett tervezni, mely magába kellett, hogy foglalja az újraszabályozását is.[37]

A kiegyezést követően, a közel fél évszázados nyugalmi időszak után, 1914 nyarától 4 évig tartó véres háború vette kezdetét, majd ezt követően forradalmak, majd ellenforradalomtól kísért időszak követte.

1918 után

Az első világháború és a forradalmi időszak végpontja az 1920-as trianoni békeszerződés volt, amely egy új korszak kezdetét jelentette az ország történelmében. Ez azt jelentette, hogy a réginél sokkal kisebb – etnikai, nyelvi szempontból viszont jóval homogénebb – Magyarország jött létre.[38]

1917 végén a központi hatalmak hadi sikereinek, valamint Oroszország összeomlásának köszönhetően, 1918 első felében úgy látszott, hogy Németország és szövetségesei lesznek a háború győztesei. Ez megmutatkozott a szovjet-orosz bolsevistákkal 1918. március 3án aláírt breszt-litovszki békében, és a megvert Romániával 1918. május 7én megkötött bukaresti békében. A bukaresti béke értelmében a magyar-román határ a Kárpátok gerincéről a hegyvonulat román lábaihoz került, tehát Magyarország, illetve a Monarchia növelte területét mintegy 16 ezer négyzetkilométerrel.[39]

Az 1917-es év áprilisa hozott fordulót, amikor 6án az Egyesült Államok hadba lépett. Ennek hatása a későbbiekben volt csak kimutatható az antant javára.

1918 nyarán a nyugati és a balkáni fronton áttörték a német vonalakat az antant hadseregek, így szeptember végén a bolgárok, majd ezt követően októberben a törökök is letették a fegyvert. Tisza István 1918. október 17én jelentette be a parlamentben, hogy a ’háborút elvesztettük’.[40]

1918. október 23-áról 24-ére virradó éjjel megalakult a Magyar Nemzeti Tanács. Ennek alapító pártjai voltak a Károlyi-féle Függetlenségi Párt, az Országos Polgári Radikális Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. Rajtuk kívül képviseltették magukat egyes fővárosi értelmiségi csoportok is. Az ellenkormányként viselkedő testület elnökévé Károlyi Mihályt tették meg, programjának megfogalmazására Jászi Oszkárt kérték fel, amely 26án jelent meg. Követelte a háború azonnali befejezését a 12 pontos kiáltvány, az ország függetlenségének megteremtését, mélyreható nemzetiségekkel való megbékélést az ország területi integritásának sérelme nélkül és a demokratikus reformok bevezetését.[41]

A kódex: 1939. év II. törvénycikk

A Kit. értelmében a különleges jogrend maximum a háború végéig maradt volna érvényben, azonban többször meghosszabbították a hatályát, elsősorban annak a felismerésnek okán, hogy így az ország újjászervezését jobban elő lehet segíteni.[42]

Ami a különleges jogrend talán egyik legfontosabb céljaként kell, hogy megjelenjen, a cél nem lehet más, mint az ’általános’ jogrend visszaállítása, a háború után ez gyakorlatilag kivitelezhetetlennek tűnt. Ennek hozadéka lett, hogy gyakorlatilag a kivételes jogrend általánossá vált. A 20-as évek elején egyértelművé vált, hogy a kivételes hatalom által biztosított ’előnyökre’ az akkori hatalomnak szüksége van. Mivel a törvény egyértelműen rendelkezik az időbeli hatályról, így a Bethlen-kormány úgy tudta elérni a szabályozás fenntartását, hogy egy a költségvetési törvénybe a Kit.-re épülő rendeletalkotási jogot adott kvázi időbeli korlát nélkül.[43]

A 30-as évek elején felmerült, hogy a parlament törvényalkotó szerepét szűkíteni kell a hatékonyabb kormányzás érdekében. Erre az 1931. évi XXVI. tc. által került sor, mely jelentősen kibővítette a kormány rendeletalkotási jogkörét. Eszerint minden olyan kérdést saját hatáskörében szabályozhatott a kormány, amelyet szükségesnek talált a költségvetés egyensúlyának és az ország gazdasági stabilitásának megőrzése érdekében. A kormánynak mindössze annyi kötelezettsége volt, hogy folyamatosan tájékoztatnia kellett az országgyűlés két házából létrehozott bizottságot gazdaságpolitikájáról. A kormány egy évre kapta a felhatalmazást, de ezt később folyamatosan meghosszabbította a törvényhozás és így állandósult. Ez a lépés természetesnek tűnt a válság éveiben, de később már semmi sem indokolta fenntartását.[44]

1932 őszén Gömbös Gyula kormányfőségével sajátos helyzet alakult ki. Megbomlani látszott az addigi hatalmi helyzet, a miniszterelnök nem kapta meg a párt irányítását, ez továbbra is Bethlen kezében volt. Gömbös kormányra kerüléséért cserébe ugyan számos kompromisszumra kényszerült, azonban nem adta fel régi fajvédő nézeteit. Céljai között fontos szerepet töltött be a Nemzeti Egység Párt központosított tömegszervezetté való átformálása, és egyéb radikális reformtervek. A társadalom gazdasági tevékenységek szerinti, olasz mintájú korporatív szervezetekbe tömörítése.[45]

1935-ben a Nemzeti Egység Pártja (továbbiakban: NEP) Gömbös irányítása alá került, ráadásul politikai összetételében is átalakult, Bethlen távozott a pártból, a szélsőjobboldali szárny megerősödött. A belpolitikai erőviszonyok átalakulása következtében a diktatórikus fordulat megakadályozása vált központi kérdéssé.[46]

A politikának a gyakorlati megvalósulását jelentette az 1937–38 folyamán keresztülvitt alkotmányjogi reformcsomag. A választójog teljesen titkossá tételét nem lehetett tovább halogatni, de a várható következményeket a politikai rendszer más elemeinek a megerősítésével kívánták ellensúlyozni.[47]

A kormányzói jogkört tovább bővítették, kiterjesztették a kormányzó halasztó erejű vétójogát (szuszpenzív vétójog): két alkalommal is visszaküldhette a törvényjavaslatokat, mindegyik esetben 6 havi gondolkodási idő mellett. Megszűnt annak a lehetősége, hogy jogsértés esetén az országgyűlés felelősségre vonhassa. Ha kétszeri halasztó vétó utáni egyeztetés sikertelennek bizonyult, akkor az adott kérdésről a két Háznak együttes ülésen, titkos szavazással kellett döntenie. A sort a választójogi törvény zárta, amely egyik oldalról minden szavazó számára biztosította a titkosságot, de szűkítette a választójogosultak körét, és még aránytalanabbá tette a mandátumok elosztását.[48]

További változást hozott az 1939. évi II. tc. vagy honvédelmi törvény, amely háború vagy háborús veszély esetén rendeletkiadási jogot biztosított a kormánynak a honvédelemmel összefüggő minden kérdésben.[49]

Teleki új házszabályreformot fogadtatott el. Először a plénum elé terjesztik a törvényjavaslatot, ahol általánosságban tárgyalják, ezután átkerül a bizottságokhoz, ahol a javaslatot végleges formába öntik és itt döntenek a módosító indítványok sorsáról. Ezt követően ismét a plénum elé kerül, amely a bizottsági álláspontok ismertetése után ’vita nélkül szavazna az egyes paragrafusokról’. A változások alapvető strukturális változásokat jelentettek az addigiakhoz képest, melyek egyértelműen a parlament hatalmi jogosítványait szűkítették tovább érdek- és véleményütköztető, ellenőrző és felelősségre vonó funkciója szempontjából. Azonban néhány régebbi kérdésre nem jelentett megoldást a házszabályreform.[50]

Imrédy 1938 őszén bejelentette, hogy rendeletekkel kíván kormányozni, és a házszabály teljes revízióját, azonban a képviselők nagy része nem támogatta, és kénytelen volt lemondani, de külpolitikai okokból a helyén tudott maradni.[51] A védrendszeri törvényekre alapozva, egy teljesen új szellemiségben született meg az 1939. év II. törvénycikk, melyet az Imrédy-kormány nyújtott be 1938. december 7-én és 1939. március 11-én hirdettek ki, ezzel megteremtve azt a lehetőséget, hogy a kormány bevezethesse a kivételes hatalmat és a hadsereg befolyását növelje. Alapjaiban megfigyelhető, hogy a törvény nagy mértékben építkezett az 1912-es szabályozásra, azonban a kivételes hatalom korlátjai jóval ki lettek szélesítve. Az elmúlt 60 év legteljesebb hadügyi jogági reformjára került sor. Ez tekinthető az első honvédelmi kódexnek, annak köszönhetően, hogy már a korábbi szabályozások minden előnyét összefogta és a honvédelmi alkotmányjog alapjaként szolgált. Legfőbb vívmánya, hogy megszervezésre került a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács (továbbiakban: LHT).[52]

„Az LHT feladatai közé tartozik továbbá mindama – az országvédelem szempontjából jelentőséggel bíró – ügyek eldöntése, amelyek alkotmány jogilag a törvényhozás által volnának ugyan elintézendők, amelyek törvényes és így nyilvános letárgyalása azonban a trianoni korlátozások miatt nem lehetséges.”[53]

A törvény 3. §-ának indokolásából kiolvasható, hogy egy teljesen új hadviselési korszakra kell készülni, melynek elengedhetetlen szükséglete, hogy egy külön szerv legyen felruházva a megfelelő hatáskörrel és e tanácsnak a tagja a legfelsőbb döntéshozókból álljon (elnök: miniszterelnök, tagjai: miniszterek, a honvédség főparancsnoka és vezérkari főnöke).[54] Az LHT működése alapvetően háborús időkben kapott főszerepet, azonban évente kétszer ülésezett békeidőben is, illetve további ülések tarthatók voltak, ha valamelyik tag javaslatára az elnök összehívta. Kiemelendő az LHT vezértitkára, mivel a honvédelmi miniszterrel egy szinten helyezkedett el és titkársága feladata volt a Tanács határozatainak végrehajtása.[55]

A kivételes hatalom vonatkozásában a szabályozás kiszélesítette a háború mellett az igénybevételének előfeltételét, hiszen már nem ’a háború fenyegető veszélyeknek okából’, hanem ’az országot közvetlenül érintő nemzetközi feszültséget’ adták indokául az elrendelésének.[56] A Hvt. 1939 elkerülve azt a jogi helyzetet, amelybe az 1920-as évekbe került a hatalom – miszerint csak ’trükkel’ tudta hatályban tartani a kivételes hatalmat –, kiterjesztette a kormány részére, hogy a háborút követő időszakban is intézkedést tegyenek törvényi felhatalmazással.[57]

1945 után

1945 után Európának mind a gazdasági, mind a politikai keretei megváltoztak. Korábban Magyarország kulturális, társadalmi struktúra, gazdasági szempontból Európa középső részéhez tartozott. Az ország elkezdett a szocialista világrendszer felé eltolódni. Két ellentétes tömb bontakozott ki és vallottak más nézeteket arról, hogy milyen gyakorlati, elvi síkon kellene az országot újjáépíteni. A Tildy Zoltán-féle kisgazdák a nyugattal szerettek volna együttműködni, még a Rákosi vezette kommunisták amellett tették le a voksukat, hogy mivel semmilyen esélyt nem látnak külföldi hitelekre, így saját erőből kell újjáépíteni az országot. A kommunista párt legfőbb célja a proletárdiktatúra megvalósítása volt. Ennek érdekében előtérbe helyezték az ideológiai harcot, melynek legfőbb ’fegyvere’ a megfélemlítés volt. Eszközéül megszerezték a rendőrséget, ezen belül is a politikai osztályt. 1947-re a Független Kisgazdapárt teljes megfélemlítésben és szétverve vett részt a választáson, mely augusztus 31-én a kommunisták győzelmével végződött (kék cédulás választások).[58]

1944. december 21-től 1945. november 29-ig az 1945-ös választások után megalakult Nemzetgyűlés, az Ideiglenes Nemzetgyűlés volt a szuverenitás fő letéteményese, de az ebből fakadó jogköröket csak korlátozottan gyakorolta. A létrejövő államhatalomnak szüksége lett volna a kivételes hatalomra, ám ez a szabályozás elmaradt egészen 1946-ig. Mivel a formálódó államhatalom nem a jogfolytonosságon alapult, nem volt járható út a Hvt.-re történő hivatkozás. Ezt a hiányt pótolták egy sui generis gyakorlattal, melyet 1946 és 1949 között törvényesítettek is. A kivételes hatalom alapját az képezte, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés felhatalmazta az Ideiglenes Nemzeti Kormányt az államügyek intézésére. 1945 szeptemberéig a kormány a rendeletalkotási jogkörét e szerint látta el.

Az 1946. évi VI. törvénycikk a nemzeti kormány részére rendeletek kibocsátására adott felhatalmazásról (továbbiakban: Kht.), melyben a kivételes hatalmat szabályozták, a kormányzat célja volt, hogy az ország gazdasági, pénzügyi, közigazgatás rendjét biztosítsák. A törvény időbeli és tárgyi hatálya nem volt túl szigorú, ugyanis amennyiben a Nemzetgyűlés utólag jóváhagyta a döntést, akkor az időbeli hatálya – öt hónap – meghosszabbításra kerülhetett. Hasonló rugalmassággal kezelte a tárgyi hatályt is a szabályozás.

„1. § (1) A minisztérium az állam gazdasági, pénzügyi és közigazgatási rendjének biztosítása érdekében rendelettel megtehet a rendkívüli helyzetben szükséges bármely magánjogi, büntetőjogi, közigazgatási és a törvényhozás hatáskörébe tartozó egyéb rendelkezést és evégből – a Nemzetgyűlés által alkotott törvények kivételével – a fennálló törvényektől eltérő rendelkezéseket állapíthat meg. E felhatalmazás alapján közjogi természetű rendelkezéseket kibocsátani nem lehet, kivéve az államháztartás egyensúlyának helyreállítására irányuló rendeleteket.”[59]

Kivételes hatalom a kommunizmusban

A magyarországi kommunista diktatúra időszakában az államigazgatás kereteit az 1949-es szovjet típusú alkotmány (a Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény – a továbbiakban: NKA) határozta meg, de az állami vezetés az aktuális politikai igények szerint alakította a tényleges működési feltételeket, intézményeket.[60] Továbbá az NKA deklarálja, hogy az Országgyűlés a Magyar Népköztársaság legfelsőbb államhatalmi szerve, amely „gyakorolja a népszuverénitásból folyó összes jogokat, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és feltételeit”. E jogkörében az Országgyűlés dönt – többek között – a háború és béke kérdésében. A feloszlatott Országgyűlés pedig ismét összehívható; az összehívásra a Népköztársaság Elnöki Tanácsa jogosult.

Az 1950-es évek elején Rákosi Mátyás radikális hatalomcentralizációt vezetett be, és tejhatalommal – hadigazdaság, fegyverkezés és kényszeriparosítás – irányította Magyarországot. 1952 végétől a Minisztertanács ismét kiemelt szerepet kapott, amikor kabinetjeként létrehozták a Honvédelmi Tanácsot (a továbbiakban: HT), mint független védelmi, hadiipari és belügyekkel foglalkozó kormánybizottságot. A HT működésével összefüggésben saját ügyrendet állapíthatott meg. A HT 1952. december 15-én tartotta első ülését. Az elnök Rákosi Mátyás volt. A HT első döntése azonban nem valamiféle működési rend vagy szervezeti szabály megalkotása volt, hanem a Központi Gépipari Osztály (Hadiipari Osztály) 1953-as terve. A HT megalakulása nyilvánvalóan összefügg a Minisztertanácsi Iroda létrehozásával. Ezt a Tanács 1952. december 29-i második ülésének 20. határozata is kimondja: „A Honvédelmi Tanács a jövőben azokat a kérdéseket tárgyalja, amelyek a honvédelem szempontjából országos jelentésűek, továbbá azokat, amelyek az illetékes Minisztertanács Elnökhelyettesének hatáskörében, vagy két Elnökhelyettes közös megegyezése alapján nem intézhetők el.”[61] Az idézett passzus erősíti azt a tényt is, hogy a HT-nak kezdetben nem volt működési szabályzata.[62]

1956 nyarán a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Tanácsa és a Minisztertanács közös határozatot hozott a HT – békeidőben hatályos – szervezetéről és ügyrendjéről.

Az 1960-as szabályozás

1960 decemberében fogadták el a IV. számú törvényt, mellyel a honvédelem szabályozására került sor. Azonban a törvény nem is említette a Honvédelmi Tanácsot. A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Tanácsa 1961 áprilisában úgy határozott, hogy háború idején a Magyar Népköztársaság vezetését, a Honvédelmi Tanács látja el. Később – 1962 májusában – a békeidőszakban működő szervet Nemzeti Védelmi Tanácsnak nevezték át, hogy különbséget tegyenek a kétféle védelmi testület között. Az új ügyrend szerint a Minisztertanács közvetlenül a Honvédelmi Bizottságon keresztül hajtja végre a védelemmel kapcsolatos feladatokat.[63]

Az 1956-os forradalom és szabadságharc után több év telt el, mire az új honvédelmi törvény tervezete az Országgyűlés elé került. Az 1960-as honvédelmi törvény két okból született meg: egyrészt a fegyveres erők fejlődését kívánta elősegíteni, másrészt a hatályos jogszabályokat kívánta hosszabb távon összehangolni az NKA-val. A kivételes hatalom szabályozása újra bekerült a honvédelmi törvénybe. Az új törvény számos ponton mutat hasonlóságot, vagy épp átfedést az 1939-es szabályozással.[64] Az új honvédelmi törvény 8. szakasza elég általánosan jelöli ki a különleges időszakot: ’veszélyként’ hivatkozik rá, melybe akár a külső, akár bármilyen belső veszély beleértendő. Felhatalmazást az Elnöki Tanács kapott annak megállapítására, hogy a veszély mikor áll be, és mikor szűnik meg.[65]

Az 1960-as honvédelmi törvény XXI. fejezete rendelkezik a rendkívüli intézkedésekről, melyeket továbbra is ’csak’ háború idején lehetett elrendelni.[66] „114. § A jelen fejezetben meghatározott rendkívüli intézkedéseket háború idején lehet elrendelni.”[67] Kiolvasható, hogy a fejezet jelentős része az 1939-es Hvt. vonatkozó részeinek átírásával, átfogalmazásával és kiegészítésével készült. A kormánybiztosi rendszert továbbra is fenntartotta, igaz csak háborús időben. Kikerült a törvény szövegéből a kártérítés szó, és felváltotta a kártalanítás jogintézménye, ezzel is pontosítva, hogy az intézkedések jogos törvényen alapulnak.[68]

Az NKA különleges jogosítványokra vonatkozó alkotmányos keretei 1972-ig nem változtatta meg. Ennek a korszaknak a legkiemelkedőbb változása a Honvédelmi Bizottság kodifikációja volt, amelyet az NKA módosításával és az 1972. évi I. törvény az 1949. évi XX. törvény módosításáról és a Magyar Népköztársaság Alkotmányának egységes szövegéről alapján hajtanak végre. A HT, mint jogintézmény a Hvt. 1939-ből történő átültetésével került az NKA-ba, ugyanakkor a részletes szabályokat az alkotmányos rendelkezésekkel kapcsolatban a Hvt. tartalmazta.[69]

A fentiekre példaként lehet említeni, hogy a Hvt. 1960-ban a Minisztertanács és a NET hatáskörei összemosásra kerültek, illetve olyan felhatalmazások kerültek a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (továbbiakban: NET) hatáskörébe, amelyek még az 1939-es honvédelmi törvényben a Minisztertanácsot illették.[70]

1962. március 9-én Biszku Béla belügyminiszter határozati javaslatot nyújtott be Kádár Jánosnak a rendkívüli állapotról. A program első eleme egy politikai döntési javaslat: az MSZMP PB dönt a rendkívüli állapot idején felmerülő kormányzati problémák megoldásáról. Ez összhangban van a korábbi gondolkodással, és megköveteli a Honvédelmi Tanács I. felállítását, amely háború (rendkívüli időszak) idején a Minisztertanács fennhatósága alatt működik, és biztosítja az ország kormányzását és katonai vezetését. Emellett szükség volt a Honvédelmi Tanács II.-re is, amely a Honvédelmi Tanács I. blokkolásakor átveszi az ország ’vezetését’. Továbbá létre kellett hozni Budapesten és a megyékben honvédelmi bizottságot, melyek a Honvédelmi Tanács végrehajtó szerveként működtek.[71]

Az 1976-os honvédelmi törvény

Az 1976. évi I. törvény Negyedik része, amely a rendkívüli intézkedéseket szabályozza, számos helyen mutat ellentmondásokat, azonban a jogalkotók felismerték, hogy rendkívüli állapotot nem csupán háború idején lehet/kell elrendelni. Így itt került sor először a különböző rendkívüli helyzetek szétválasztására, és ezen szabályok elkülönítésére (háború, az állam biztonságát fenyegető veszély, a közrend és közbiztonság védelme, elemi csapás elhárítása). Továbbá a törvény fenntartotta azt a lehetőséget, hogy a kivételes hatalom gyakorlása ismét katonai hatóságok kezébe kerüljön.[72] Erre utal az 54. § (5) bekezdése „(5) A hadműveleti területre vonatkozólag egyes rendkívüli intézkedéseket az illetékes katonai parancsnok is elrendelhet.”[73]

A rendelkezések jelentős része megegyezik a korábbi szabályozásokkal, esetenként az újonnan bekerült rendelkezések a technikai fejlődést követték le, ezzel is elősegítve a védelmi képesség növelését.[74]

Összegzés

A különleges jogrend alkalmazása a 20. században Magyarországon többször előfordult, és az ország történelmében több olyan időszak is volt, amikor a kormány különleges jogrendet vezetett be a rend, vagy éppen a hatalom fenntartása érdekében. Az 1919-es Tanácsköztársaság kikiáltása után a kommunisták különleges jogrenddel stabilizálták a hatalmukat. Említhetnénk az 1933-as Bécsi Döntés után a magyar kormány által a délvidéki magyar lakosság érdekeinek védelmében bevezetett rendkívüli igazgatást a különböző határ menti területeken, ahol az állam szigorú intézkedésekkel korlátozta az egyes személyek és csoportok jogait, például a szólásszabadságot, a gyülekezési jogot és a sajtószabadságot. Vagy az 1956-os forradalom után az újonnan megalakult Kádár-kormány a rend helyreállítása érdekében katonai beavatkozással hozott létre kivételes állapotot, korlátozva az alapvető emberi jogokat.

A század első felében a különleges jogrend alkalmazása inkább a negatív megítélés alá tartozik és a szabályozások során elmaradt egy megfelelő koncepció kialakítása, bár 1976 után a Htv.-vel valamennyivel finomodott a helyzet és a jogalkotók törekedtek egy jól átgondolt szabályozásra, ám igazából ekkor sem értek el átütő eredményt. Bár 1989-ig több kisebb módosítást is végrehajtottak a honvédelmi szabályozásban, az áttörést az 1989. évi XXXI. törvény az Alkotmány módosításáról hozta meg, ahol alkotmányos szinten történt meg – többek közt – a kivételes hatalom újrakodifikálása.

Bibliográfia

Bertényi Iván – Gyapay Gábor: Magyarország rövid története, negyedik bővített és javított kiadás, Budapest, Maecenas könyvek, 1997.

Csink Lóránt: Mikor legyen a jogrend különleges? Iustum Aequum Salutare, XIII. évf., 2017/4.

Farkas Ádám (szerk.): A honvédelem jogának elméleti, történeti és kortárs kérdései, Budapest, Dialog Campus Kiadó, 2018.

Farkas Ádám: A honvédelmi jog polgári szabályozási előzményei Magyarországon, in Farkas Ádám (szerk.): A honvédelem jogának elméleti, történeti és kortárs kérdései, Budapest, Dialog Campus Kiadó, 2018.

Fisichella, Domenico: A politikatudomány alapvonalai, Budapest, Osiris kiadó, 2006.

Gergely András: A forradalom és az önvédelmi háború (1848-1849), in Gergely András (szerk.): Magyarország története a 19. században, Budapest, Osiris Tankönyvek, 2003.

Germuska Pál – Horváth Miklós: A magyar honvédelmi igazgatás története, 1945-1990, Budapest, Magyar Nemzeti Levéltár, 2020.

Kelemen Roland: A kivételes hatalom szabályozásának elméleti rendszere, honvédelmi kapcsolódásai és megvalósulása a dualizmus kori Magyarországon, in Farkas Ádám (szerk.): A honvédelem jogának elméleti, történeti és kortárs kérdései, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2018.

Kelemen Roland: A kivételes hatalom történeti és elméleti rendszere, Budapest, Gondolat Kiadó, 2022.

Kukorelli István: Alkotmánytan, Budapest, Osiris Kiadó, 1998.

László Viktória: Az Alaptörvény hatályba lépését követő és közvetlenül azt megelőző időszaki különleges jogrend hazai szabályozásának összehasonlító elemzése, Hadtudományi Szemle, XI. évf., 2018/4.

Mezey Barna (szerk.): Magyar alkotmánytörténet, Budapest, Osiris Tankönyvek, 2003.

Nagy Zoltán – Horváth Attila (szerk.): A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021.

Püski Levente: A Horthy-rendszer, Budapest, Pannonica, 2006.

Püski Levente: Magyarország politikai berendezkedése a két világháború között, Korunk, XXIII. évf., 2012/11.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010.

Schmitt, Karl: Political Theology, Four Chapters on the Concept of Sovereignty, Chicago, University of Chicago Press, 2005.

Szakály Sándor: A katonai vezetés és a honvédelmi politika alakításának szintjei a két világháború közötti Magyarországon, Új Honvédségi Szemle, 1991/11.

Egyéb források

Kádár Pál: A különleges jogrend reformja, workshop, 2021. november 3.

Olmützi alkotmány – 1849. március 4.

Hivatkozások

  1. Kádár Pál: A különleges jogrend reformja, workshop, 2021. november 3. 5. dia
  2. Fisichella, Domenico: A politikatudomány alapvonalai, Budapest, Osiris kiadó, 2006, 69–70.
  3. Schmitt, Karl: Political Theology, Four Chapters on the Concept of Sovereignty, Chicago, University of Chicago Press, 2005, 5.
  4. Ld. Fisichella, Domenico: A politikatudomány alapvonalai, Budapest, Osiris kiadó, 2006.
  5. Kádár: A különleges jogrend reformja, 5. dia
  6. Kukorelli István: Alkotmánytan, Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 47, 49–50.
  7. László Viktória: Az Alaptörvény hatályba lépését követő és közvetlenül azt megelőző időszaki különleges jogrend hazai szabályozásának összehasonlító elemzése, Hadtudományi Szemle, XI. évf., 2018/4, 366–385.
  8. Kelemen Roland: A kivételes hatalom szabályozásának elméleti rendszere, honvédelmi kapcsolódásai és megvalósulása a dualizmus kori Magyarországon, in Farkas Ádám (szerk.): A honvédelem jogának elméleti, történeti és kortárs kérdései, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2018, 60–65.
  9. Csink Lóránt: Mikor legyen a jogrend különleges? Iustum Aequum Salutare, XIII. évf., 2017/4, 7–16.
  10. Nagy Zoltán – Horváth Attila (szerk.): A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021, 107.
  11. Gergely András: A forradalom és az önvédelmi háború (1848-1849), in Gergely András (szerk.): Magyarország története a 19. században, Budapest, Osiris Tankönyvek, 2003, 238–239.
  12. Uo. 238–239.
  13. Uo. 238–239.
  14. Uo. 238–239.
  15. Kelemen Roland: A kivételes hatalom történeti és elméleti rendszere, Budapest, Gondolat Kiadó, 2022, 90–95.
  16. Uo. 94–95.
  17. Olmützi alkotmány – I. Ferenc József császár adta ki császári pátenssel 1849. március 4-én.
  18. Kelemen: A kivételes hatalom szabályozásának elméleti rendszere, 80.
  19. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 17–21.
  20. Bertényi Iván – Gyapay Gábor: Magyarország rövid története, negyedik bővített és javított kiadás, Budapest, Maecenas könyvek, 1997, 495–497.
  21. Uo.
  22. Uo.
  23. Uo.
  24. Uo.
  25. Uo.
  26. Uo.
  27. Kelemen: A kivételes hatalom szabályozásának elméleti rendszere, 80–86.
  28. Budapesti Hírlap, 1912/289. szám, 1. A következőképpen kell megadni: 1. Első hivatkozás: Váradi Ferenc: Hiteles példákra vágyva, Reformátusok Lapja, LVII. évf., 35. szám, 2013. szeptember 1., 9.
  29. Nagy–Horváth: A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, 86–89.
  30. Uo. 86–89.
  31. Farkas Ádám: A honvédelmi jog polgári szabályozási előzményei Magyarországon, in Farkas Ádám (szerk.): A honvédelem jogának elméleti, történeti és kortárs kérdései, Budapest, Dialog Campus Kiadó, 2018, 50–51.
  32. Nagy–Horváth: A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, 89–90.
  33. Uo. 89–90.
  34. Mezey Barna (szerk.): Magyar alkotmánytörténet, Budapest, Osiris Tankönyvek, 2003, 286–287.
  35. Farkas: A honvédelmi jog polgári szabályozási előzményei, 50–51.
  36. Kelemen: A kivételes hatalom történeti és elméleti rendszere, 119.
  37. Farkas: A honvédelmi jog polgári szabályozási előzményei, 58.
  38. Romsics: Magyarország története a XX. században, 165–168.
  39. Uo.
  40. Uo.
  41. Uo.
  42. Uo.
  43. Nagy–Horváth: A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, 91–92.
  44. Püski Levente: A Horthy-rendszer, Budapest, Pannonica, 2006, 118–141.
  45. Püski Levente: Magyarország politikai berendezkedése a két világháború között, Korunk, XXIII. évf., 2012/11, 23.
  46. Uo.
  47. Uo.
  48. Uo. 24.
  49. Uo. 24.
  50. Püski: A Horthy-rendszer, 118–141.
  51. Bertényi–Gyapay: Magyarország rövid története, 549.
  52. Farkas Ádám (szerk.): A honvédelem jogának elméleti, történeti és kortárs kérdései, Budapest, Dialog Campus Kiadó, 2018, 52-57.
  53. Szakály Sándor: A katonai vezetés és a honvédelmi politika alakításának szintjei a két világháború közötti Magyarországon, Új Honvédségi Szemle, 1991/11, 39.
  54. 1939. évi II. törvénycikk indokolása a 3. §-hoz.
  55. Kelemen: A kivételes hatalom történeti és elméleti rendszere, 123–125.
  56. 1939. évi II. törvénycikk indokolása a 141. §-hoz.
  57. Nagy–Horváth: A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, 93–94.
  58. Bertényi–Gyapay: Magyarország rövid története, 570–574.
  59. 1946. évi VI. törvénycikk
  60. Nagy–Horváth: A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, 96–97.
  61. A Honvédelmi Tanács: 1/1/1952. sz. határozata. MNL OL XIX-A-2-ee 93. d.
  62. Germuska Pál – Horváth Miklós: A magyar honvédelmi igazgatás története, 1945-1990, Budapest, Magyar Nemzeti Levéltár, 2020, 62.
  63. Uo. 77–78.
  64. Nagy–Horváth: A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, 102–104.
  65. Germuska–Horváth: A magyar honvédelmi igazgatás története, 77.
  66. Uo. 103.
  67. 1960. évi IV. törvény a honvédelemről
  68. Germuska–Horváth: A magyar honvédelmi igazgatás története, 103.
  69. Nagy–Horváth: A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, 106.
  70. Uo. 104.
  71. Germuska–Horváth: A magyar honvédelmi igazgatás története, 79.
  72. Germuska–Horváth: A magyar honvédelmi igazgatás története, 104–106.
  73. 1976. évi I. törvény
  74. Germuska–Horváth: A magyar honvédelmi igazgatás története, 104–106.

 

Regős Franciska: A WTO környezettel kapcsolatos ügyei

Bevezető

Napjaink egyik égető problémája a környezetünk megóvásának kérdése. A gazdasági növekedés és a természetes környezet védelme szükségszerűen kerül konfliktusba, amit a fenntartható fejlődés gondolata is próbál áthidalni. Az egyre csökkenő természetes erőforrások és bizonyos, kihalással fenyegetett állatfajok számának megnövekedése intő jel. Az első nemzetközi szerződések leginkább az állatok védelmével kapcsolatban fogalmaztak meg rendelkezéseket, főként gazdasági célból. Az elmúlt évtizedekben számos, környezetvédelmet érintő jogszabályt vezettek be az államok. A kereskedelmi célokat sokszor nehéz összeegyeztetni a környezetvédelmi célkitűzésekkel. Így felmerül a kérdés, hogy milyen a környezetvédelem és a kereskedelem és kapcsolata: támogatják egymást vagy a kereskedelem liberalizációja éppen, hogy ellentétes a környezetvédelemmel?[1] Igazolhatnak környezetvédelmi célok bizonyos kereskedelemi intézkedések bevezetését, ami hátrányosan érinti más államok érdekeit? Milyen szerepet játszik a nemzetközi környezetvédelmi jog a GATT rendelkezéseinek értelmezésében és alkalmazásában? Ezek a kérdések a WTO vitarendezési mechanizmusa elé vitt ügyekben több alkalommal is felmerültek, így célszerű ezek vizsgálata. Jelen tanulmány a WTO vitarendezési mechanizmusának rövid bemutatását követően ismerteti a releváns ügyeket: az újrafeldolgozott benzin, a marha hormonok és végül a garnélarák-teknős esetekben hozott döntéseket.

A WTO

A WTO létrejötte

A GATT átalakulásával 1995-ben létrejött a WTO, ami a nemzetközi kereskedelem egyik legnagyobb reformját jelentette.[2] A WTO létrehozásával a többoldalú kereskedelemi rendszer immáron nyert egy hivatalos nemzetközi szervezetet.[3] A WTO a nemzetek közötti kereskedelem szabályaival foglalkozik, ennek keretében kereskedelmi egyezményeket dolgoz ki, betartatja és ellenőrzi azokat, végül a felmerülő viták feloldásában is fontos szerepet játszik.[4]

Vitarendezés

A WTO szerves részét képezi egy kötelező vitarendező mechanizmus, amit a Vitarendezési Egyetértés állított fel (Understanding on Rules and Procedures Governing the Settlement of Disputes, DSU). E vitarendezési mechanizmus biztosít lehetőséget a kereskedelmi, illetve a WTO szabályainak megsértésével kapcsolatban felmerülő viták rendezésére. A WTO egyik legnagyobb vívmánya a Vitákat Rendező Testület (Dispute Settlement Body, DSB) megszilárdításához köthető, melynek határozata kötelező erővel bír.[5] Ha az államok között jogvita alakul ki, panaszt nyújthatnak be és kártérítést követelhetnek. Ebben az esetben először konzultációt kezdeményezhetnek azzal a céllal, hogy kölcsönös megoldást találjanak.[6] Amennyiben ez nem vezet eredményre, a panaszt benyújtó fél kérheti vizsgálóbizottság (panel) felállítását állásfoglalás érdekében.[7] Ez a gyakorlatban egy döntőbíróság összehívását jelenti.[8] A vizsgálóbizottság elkészíti jelentését a DSB számára, amelyet bizonyos határidőn belül tartott ülésen fogad el, kivéve, ha a vitában résztvevő bármelyik fél fellebbezéssel él. Mind a vizsgálóbizottság mind a Fellebbezési Testület jelentésében felszólítja a jogsértő felet megfelelő intézkedések meghozatalára a kötelezettségek betartása érdekében,[9] amit, ha bizonyos határidőn belül nem teljesít, akkor a DSB dönt arról, hogy a sértett állam milyen mértékű szankciókat alkalmazhat a jogsértővel szemben.[10] A vitarendezés végén egy kötelező erejű, végrehajtandó határozat születik.[11]

A Vitarendezési Egyetértés tartalmaz utalást a nemzetközi jog szabályaira is, méghozzá az egyezmények értelmezésével kapcsolatban. A III. cikk 2. pontja szerint „az egyezmények rendelkezéseit tisztázza a nemzetközi közjog értelmezésének szokásos szabályai”. Ez azt jelenti, hogy a WTO egyezményeket nem lehet a nemzetközi közjogtól elszigetelten értelmezni.[12] Stephens rávilágít, hogy a nemzetközi környezetvédelmi jog szabályai nagyobb relevanciával bírhatnak a jogvitákban, mint az első látásra tűnik.[13]

Környezetvédelmi rendelkezések

A WTO tekintettel van a környezetvédelemben bekövetkező változásokra is. Ennek jele, hogy a létrehozó egyezmény magában foglalja a fenntartható fejlődés elvét: »Az Egyezményben részt vevő Felek elismerve, hogy kereskedelmi és gazdasági törekvéseik terén kapcsolataikat az életszínvonal emelése, a teljes foglalkoztatottság és a reáljövedelem és valós kereslet nagy és kitartóan növekvő volumenének biztosítása, az áruk és szolgáltatások előállításának és kereskedelmének növelése érdekében kell alakítaniuk, miközben lehetővé teszik a világ erőforrásainak optimális használatát összhangban a fenntartható fejlődés céljával, kívánva mind a környezet védelmét és megóvását, mind az ezt szolgáló eszközök erősítését oly módon, ami megfelel igényeiknek és aggályaiknak a gazdasági fejlődés különböző szintjein.«[14] A WTO joggyakorlatának a nemzetközi környezetvédelmi jogra gyakorolt hatása azonban azoknál a jogeseteknél kezdődik, melyek a GATT alóli ’környezetvédelmi mentességekkel’ foglalkozik.[15] A WTO két kulcsalapelve, amik a diszkrimináció tilalmával kapcsolatosak, a legnagyobb kedvezményes elbánás elve[16] és a nemzeti elbánás elve.[17] Ezek együttesen korlátozzák azokat a körülményeket, melyekben a tagállamok kereskedelmi korlátozásokat vezethetnek be. A GATT XX. cikke azonban megfogalmaz bizonyos kivételeket az anyagi kötelezettségek alól, tekintettel azok belpolitikai jelentőségére.[18] A kivételek lehetőséget teremtenek a tagállamoknak nem gazdasági célú korlátozások bevezetésére. A GATT alapvetően az áruk kereskedelmével foglalkozik, a környezet nem kap különösebben nagy figyelmet az egyezményben. A GATT XX. cikkében megjelenő kivételek között azonban megjelennek környezetvédelmi jellegű rendelkezések is.

A XX. cikk alkalmazása kétlépcsős, a bevezető (’chapeau’) részben szerepel egy általános feltétel, majd ezt követően, az a)–j) pontokban a különös követelmények. A GATT XX. cikkre egy tagállam akkor hivatkozhat sikeresen, ha a cikk mindkét elemét teljesíti.[19] Az általános feltétel kimondja, hogy az intézkedéseket tilos oly módon alkalmazni: i) amely önkényesen vagy indokolatlanul diszkriminatív olyan országok között, ahol ugyanazok a feltételek érvényesülnek; vagy ii) amely a nemzetközi kereskedelem rejtett korlátozása. A különös kivételi szabályok közül a b) és g) pont jelentenek számunkra relevanciát, ugyanis ezekben testesülnek meg a környezetvédelmi szempontok.

A b) pont az emberi, állati, és növényi egészség, megóvása érdekében ad lehetőséget tagállami intézkedések kimentésére. A kivételekkel így például igazolhatóvá válik egymással versengő termékek közti, belső adózásbeli különbségek igazolása, feltéve, ha az a b) pont értelmében szükséges az emberi, állati és növényi egészség megóvása miatt. A legkiterjedtebb gyakorlata a b) pontnak van. Ehhez három feltételt meglétét kell alátámasztania az erre hivatkozó államnak: egyrészt a bevezetett intézkedés céljának alkalmasnak kell lennie az emberi, állati, és növényi egészség megóvására. Másrészt az intézkedésnek szükségesnek kell lennie az előbbi cél elérésehez.[20] Harmadrészt a XX. cikk bevezető részével összhangban kell lennie.[21]

A XX. cikk g) pontja a kimerülés veszélyével fenyegető természeti erőforrások megőrzése céljából engedi a tagállamoknak, hogy korlátozó intézkedéseket hozzanak. Ennél a pontnál is több feltétel teljesülése szükséges: i) az intézkedés kimerülő természetes erőforrással kapcsolatos; ii) ezek az intézkedések előbbi erőforrások megőrzéséhez szükségesek; iii) az intézkedések a hazai termelés vagy fogyasztás korlátozásával együtt hatékonyak; iv) az intézkedések megfelelnek a XX. cikk bevezetőjének. Horváthy szerint a kivételre való hivatkozás bizonytalan talajt jelent egy állam számára, tekintve, hogy a gyakorlat nem tartalmaz részletes iránymutatást a cikk alkalmazásával kapcsolatban.[22] Steinberg felhívja a figyelmet, hogy kérdéses például az, hogy az adott kimeríthető természetes erőforrásnak a kivételre hivatkozó állam joghatósága alá kell-e tartoznia.[23] Waincymer szintén homályosnak tartja a rendelkezést és a cikk több problémáját azonosította. Így például kérdéses, hogy a ’kapcsolatnak’ milyen közelinek kell lennie, mi van, ha az adott intézkedés több célt szolgált, illetve mi a helyzet akkor, ha közvetetten kapcsolódik a kitűzött célhoz?[24] Az újraelőállított benzin ügy lehetőséget teremtett ezeknek a problémáknak a tisztázására, azonban a Fellebbezési Tanács inkább konszenzusos vitarendezésre törekedett a bírósági kreativitás helyett.[25] Nincs tehát könnyű feladata annak a tagállamnak, amely sikeresen kíván hivatkozni erre a kivételre. Több feltételnek kell megfelelnie, melyeket a valóságban nehéz bizonyítani.[26] Másrészről a kivételek szűken biztosítanak fellépési lehetőséget az olyan termelési módszerekkel szemben, melyek környezetvédelmi szempontból nem nevezhetők a legjobb választásnak.[27]

Környezettel kapcsolatos ügyek

Az újrafeldolgozott benzin ügy

Az ügy háttere

A WTO megalakulása után az első, környezetvédelmi szempontból jelentős jogeset az újraelőállított benzin ügy volt. A jogvita az USA által bevezetett benzinimporttal szembeni hátrányos megkülönböztetéssel volt kapcsolatos.

A Tiszta Levegő Törvény (Clean Air Act of 1990) végrehajtása érdekében az USA két programot hozott létre a benzin okozta levegőszennyezés csökkentése érdekében. Az egyik program előírta a finomítóknak, hogy a legszennyezettebb területeken csak újraelőállított benzint értékesíthetnek és egyúttal megtiltotta a hagyományos benzin árusítását. A másik program keretében az USA minden más területén lehetővé tette a hagyományos benzin értékesítését is. Ezek a szabályok nemcsak a finomítókra, de az importálókra is vonatkoztak.[28] A Benzinszabályok (Gasoline Rule) kötelezték a finomítókat, hogy hozzanak létre egy egyéni alapszintet, ami az 1990-ben előállított benzin minőségét jelezte. Míg a hazai finomítók ezt többféle módszer alkalmazásával is megállapíthatták, addig az importálók számára csak egyféle módszer állt rendelkezésre.[29] Az USA meghatározott egy törvényes alapszintet is, ami az 1990-es átlagminőséget jelentette. Abban az esetben, ha az importőr nem tudta a számára elérhető módszer alapján megállapítani az egyéni alapszintet, akkor a törvényes alapszintet kellett alkalmaznia.[30] A Benzinszabályok előírása szerint a hazai finomítóknak a hagyományos benzin minőségét olyan szinten kellett tartaniuk, ami az egyéni szintnél nem volt rosszabb. Az importálók azonban csak a törvényes alapszintet használhatták.

Az USA jogszabályozását Venezuela és Brazília is sérelmesnek találta, így 1995-ben panasszal éltek a WTO Vitarendezési Testületénél és kérték vizsgálóbizottság létrehozását. Az államok arra hivatkoztak, hogy az USA szigorúbb szabályokat határozott meg az importált benzinre, mint a hazaira. Véleményük szerint az USA jogszabályozása diszkriminatív volt, ami ellentétes a GATT szabályaival. Az USA intézkedéseinek jogszerűségének alátámasztásához a GATT XX. cikkben megjelenő kivételekre hivatkozott. A GATT XX. cikkének b) pontja az emberi, állati, növényi élet vagy egészség védelme miatt szükséges, míg a g) pont a kimerüléssel fenyegetett természetes erőforrások fenntartása érdekében tett intézkedéseket tekinti a GATT szabályai alóli kivételnek.

Döntés

A vizsgálóbizottság megállapította, hogy az USA jogszabályai diszkriminatív jellegűek voltak: a kivételek alkalmazásához szükséges feltételeket nem találta teljesültnek. Az USA a döntés ellen fellebbezéssel élt. A Fellebbezési Testület kicsit másképpen közelítette meg az ügyet, mint a vizsgálóbizottság és kimondta, hogy a GATT XX. kivételek közül a g) pontnak az USA intézkedései megfeleltek.

Figyelemre méltó, hogy a vizsgálóbizottság eljárása során megállapította, hogy a tiszta levegő értékkel rendelkező természetes erőforrás, ami kimeríthető, de mivel nem talált kapcsolatot az import szabályozása és a levegő minőségének javításának célja között, így úgy látta, hogy az intézkedések elsődlegesen nem a természetes erőforrások megőrzését célozták.[31] A Fellebbezési Testület úgy vélte, hogy a vizsgálóbizottság itt hibát követett el, mert a szabályozás nem kizárólag az importra, de a hazai finomítókra is kiterjedt. Az intézkedés egészének a célját kellett vizsgálni.[32] Végül megállapította, hogy az USA jogszabálya a g) pontnak megfeleltek. Ez azonban önmagában nem volt elegendő a kivétel alkalmazásához, hiszen a GATT XX. cikkének bevezető (’chapeau’) részének is teljesülnie kellett, ami a kivételekkel való visszaélésnek támasztott akadályt. E szerint a XX. cikkben szereplő kivételeket nem lehet alkalmazni, ha az intézkedés indokolatlanul hátrányos vagy önkényes megkülönböztetés vagy a nemzetközi kereskedelem leplezett korlátozása.[33] Ennek elkerüléséhez az intézkedéseket ésszerű módon szükséges alkalmazni.[34] A Fellebbezési Tanács végül úgy találta, hogy az USA intézkedései indokolatlan hátrányos megkülönböztetést és a kereskedelem leplezett korlátozását jelentették a külföldi finomítókra nézve.[35]

A döntés összességében csalódást okozott a környezetvédők és a jogirodalom számára is. A Fellebbezési Testület, ugyanis inkább óvatos megközelítéssel élt, így például a g) pont alkalmazásával kapcsolatban nem adott részletes iránymutatást.[36] Strom szerint azzal az értelmezéssel, amit a Testület a XX. cikkel kapcsolatban adott, megnehezíti az államok számára, hogy a környezetvédelmi kereskedelmi intézkedések megfeleljenek a szigorú követelményeknek.[37] Az ügy mindazonáltal jól demonstrálta a versengő igényeket, amit a kereskedelem és a környezetvédelem testesített meg. Az évek során megjelent az igény a szigorúbb környezetvédelmi szabályok bevezetésére, melyek végrehajtása a nemzetközi kereskedelmi rendszerre korlátozásokat jelenthet.[38]

A marha hormonok ügy

Az ügy háttere

Az ügy hátterében az Európai Közösségek Egyes hormonális hatású anyagok állattenyésztésben történő felhasználásának tilalmáról szóló irányelvével volt kapcsolatos. A Tanács irányelve megtiltotta azoknak a hústermékeknek a forgalomba hozatalát és importját harmadik országokból, melyek hormonális vagy tireosztatikus hatású anyagokat tartalmaztak.[39] Ez alól megfogalmaztak bizonyos kivételeket is, olyan állatoktól származó húskészítményekre nézve, melyek esetében az állatoknak a hormonokat terápiás és tenyésztéstechnikai céllal adták be.[40] A rendelkezést az USA és Kanada is sérelmesnek találta, mivel az korlátozta vagy megtiltotta a hús és hústermék behozatalát az előbbi országokból, ami nem felelte meg a GATT III. és XI. cikkeinek, és az SPS Egyezmény[41] 2., 3. és 5. cikkének, valamint a TBT Egyezmény[42] 2. cikkének. Az USA és Kanada 1996-ban vitarendezés érdekében, kérte a vizsgálóbizottság felállítását.[43]

Döntés

A vizsgálóbizottság jelentésében megállapította, hogy az Európai Közösségek eljárása nem felelt meg az SPS Egyezmény rendelkezéseinek.[44] Az EK válaszul a Fellebbezési Testülethez fordult. Érvelésében arra hivatkozott, hogy a vizsgálóbizottság nem megfelelően értékelte a helyzetet: egyrészt az EK az egészségügyivédelem magas szintjének elérésére törekszik a hormonok használatából származó kockázatokkal kapcsolatban, másrészt nem vette kellően figyelembe a kérdéses hormonokból eredő kockázatokkal összefüggő tudományos bizonyítékokat, a harmadrészt az EK az elővigyázatosság elvét alkalmazva járt el.[45] Az EK érvelésének egyik lényeges pontját az elővigyázatosság elve jelentette. Az intézkedés indokolására az elővigyázatosságra támaszkodott: ez volt az, ami igazolta a marhából készült termékek importjára bevezetett tilalmat. Az elővigyázatosság elve befolyásolta a kockázatok értékelését, mivel tudományos bizonytalanság állt fenn a hormonok biztonságáról, ezért a hormonokat be kell tiltani, mert a bizonyítási teher elmozdul vagy mert az leszállítja a bizonyítás standardját.[46] Az EK intézkedései a marha hormonokra nézve így tulajdonképpen elővigyázatos lépés volt, az elővigyázatosság elvének megfelelően.[47] Álláspontja szerint az elővigyázatosság elve „a nemzetközi szokásjog általános szabálya, vagy legalábbis egy általános jogelv, ami nemcsak a kockázatok kezelésére, de azok értékelésére is vonatkozik.”[48] Ebből kifolyólag, az elővigyázatosság elve felülírja az SPS Egyezmény releváns rendelkezéseinek alkalmazását.[49] Az EK érvelését arra alapította, hogy a felek között a nemzetközi jog bármely releváns szabálya alkalmazandó a szerződések értelmezése során.[50] Mivel a hivatkozott rendelkezések nem írják elő, hogy milyen típusúnak kell lennie a kockázatértékelésnek, hanem csak meghatározzák a figyelembe veendő tényezőket, így a rendelkezések nem gátolják meg a tagállamokat, hogy óvatosan járjanak amikor tudományos bizonytalanság áll fenn, alkalmazva az elővigyázatosság elvét.[51]

Az USA elutasította azt a nézetet, hogy az elővigyázatosság elve a nemzetközi szokásjog része lenne, és azt inkább ’elővigyázatos megközelítésként’ jellemezte, aminek tartalma kontextustól függően változik.[52] Az elővigyázatosság, mint ’megközelítés’ mellett Kanada is egyetértését fejezte ki, és az elővigyázatosságot a nemzetközi jog feltörekvőben lévő elvének nevezte, ami a Nemzetközi Bíróság Statútuma szerinti ’a művelt nemzetek által elismert általános jogelvvé’ kristályosodhat a jövőben.[53] A panaszos felek szerint az Európai Közösségek az intézkedések elfogadása előtt nem mérték fel a kockázatokat, mint ahogyan azt az egyezmény is megkövetelte: az intézkedéseknek tudományos elveken és kockázatértékelésen kell alapulnia. Az intézkedések elegendő tudományos bizonyíték hiányában nem fenntarthatók.[54] Az USA érvelése szerint az elővigyázatosság elve nem keletkeztet kockázatértékelést, és egy elv nem képes elegendő bizonyítékot sem teremteni ott, ahol nincs.[55]

A Fellebbezési Testület végül egyetértését fejezte ki az USA és Kanada álláspontjával, és megállapította, hogy az EK tudományos bizonyítékai elégtelenek bizonyultak az importtilalom igazolására, így inkább arra kötelezte a feleket, hogy magatartásukat az SPS Egyezményben lefektetett kockázatkezelésre vonatkozó kritériumokra alapítsák. Az államok jogosultak az egyoldalú megszorításokra addig, ameddig az tudományosan igazolt, azonban, ha nincs tudományos bizonyíték, az importtilalom alapja nem lehet a tudomány.[56]

A Fellebbezési Testület szerint az elővigyázatosság nem bírálja felül az SPS egyezmény rendelkezéseit,[57] azaz nem igazolja az olyan intézkedések meghozatalát, melyek egyébként inkonzisztensek a tagállamok egyezményben lefektetett kötelezettségeivel. Azt viszont nem tagadta, hogy az SPS egyezmény 5.7 cikke, valamint a Preambuluma és a 3.3 cikk is tükrözi az elővigyázatosság elvét. Ezek elismerik a tagállamok jogát a saját, megfelelő szintű egészségügyi védelem felállításához, ami magasabb is lehet, mint amire a már létező iránymutatások, ajánlások, valamint szabályok utalnak. A felelősségtudatos kormányok gyakran óvatosságból, a megelőzést szem előtt tartva járnak el olyan esetekben, amikor visszafordíthatatlan kár kockázata fenyeget. Azonban az elővigyázatosság elve nyilvánvaló és egyértelmű szöveg hiányában nem mentesíti a Testületet, hogy a szerződés értelmezésének szokásos elveit (pl. nemzetközi szokásjogot) alkalmazza az SPS Egyezmény rendelkezéseinek értelmezése során.[58] A Testület itt utalt a Bős-Nagymaros ügyre is, melyben a Nemzetközi Bíróság elutasította az elővigyázatosság elvének alkalmazását mint olyat, ami felülírja a nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettségek teljesítését.[59] A Testület a Nemzetközi Bírósághoz hasonlóan járt el.

Az elővigyázatosság elvének helyzete vita tárgya a nemzetközi jogban. Míg vannak, akik szerint az elv a nemzetközi szokásjog általános elve, addig mások ezt nem ismerik el. A Testület döntését azzal indokolta, hogy nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a tagállamok széleskörben elismerik-e a az elővigyázatosság nemzetközi szokásjogi státuszát.[60] A Testület ’szükségtelennek’ és ’meggondolatlannak’ vélte, hogy állást foglaljon egy ilyen jellegű ’fontos’ és ’absztrakt’ kérdésben.[61] Maga a Fellebbezési Testület tehát nem talált meggyőző bizonyítékot az elővigyázatosság elvének státuszával kapcsolatban és megjegyezte, hogy „legalábbis a környezetvédelmi jog területén kívül még mindig hiteles megfogalmazásra vár.”[62] Kazhadan szerint ez a Fellebbezési Testület arra való utalásaként is értelmezhető, hogyha az elővigyázatosság nemzetközi szokásjog, akkor az inkább a nemzetközi környezetvédelmi jogon belülre igaz sem, mint más területre.[63] Ez azt is jelenti, hogy az elővigyázatosságnak lehet elvi státusza a nemzetközi környezetvédelmi jogon belül.[64]

A marha hormonok ügyben, akárcsak a Bős-Nagymaros ítéletben, az elővigyázatosságra való hivatkozás ebben az esetben is sikertelennek bizonyult, és a Fellebbezési Testület sem ismerte el hivatalosan az elővigyázatosság elvét, mint a nemzetközi szokásjog általános szabályát vagy mint általános jogelvet.[65]

A garnélarák-teknős ügy

A jogvita háttere

A jogirodalomban mérföldkőként is szamon tartott ügy[66] háttere import tilalommal és a tengeri teknősök megőrzésével volt kapcsolatos. A tengeri teknősök élőhelyét és életét az emberi tevékenység nagyban veszélyeztette. A tengeri teknősök keresettek a húsuk, páncéljuk és a tojásuk miatt, de közvetetten is áldozatai a garnélarákot halászó hajóknak. Az USA 1973-ban létrehozott egy jogszabályt (Endangered Species Act of 1973) bizonyos veszélyeztett fajok védelme céljából. Ez a jogszabály tartalmazott egy listát, melyben öt veszélyeztetett tengeri teknős fajta is szerepelt. Ezeknek a CITES[67] által is védett teknős fajtáknak a megóvására az USA a halászatra nézve először csak azokra a területekre vezetett be szabályozást, ahol a garnélarák halászat miatt a tengeri teknősök jelentős pusztulása következett be. Később ezt kiterjesztette minden területre, ahol a garnélarákok vonóhálós halászata tengeri teknősöket is érinthet.[68] A szabályozás megkövetelte az amerikai garnélarák halászhajóktól, hogy teknősök kizárására alkalmas eszközöket (Turtle Excluder Devices, TED) használjanak azokon a helyeken, ahol magas a tengeri teknősök előfordulása.

Később az USA tovább ment, és a kereskedelemre is követelményeket fogalmazott meg: egy 1989-ben hatályba lépő szabályozás megtiltotta az olyan garnélarákok importját, melyeket olyan kereskedelmi halászati technológiával fogtak, amik a tengeri teknősökre hátrányos hatást fejtenek ki.[69] Ez alól kivételt jelentettek azok az államok melyek rendelkeztek tanúsítvánnyal. Az USA kétféle tanúsítvány meglétét tette kötelezővé. Az USA egyrészt tanúsítványt adott azoknak az államoknak, melyek halászati környezete a garnélarák halászata során nem jelentett veszélyt a teknősökre.[70] Másrészt, tanúsítványt szerezhettek azok a halászattal foglalkozó országok, melyek szabályozása hasonló volt az USA szabályozásához és a teknősök nem szándékos halászatának aránya hasonló volt az USA adataihoz.[71] Ez azt jelentette, hogy minden olyan ország, ahol a listában szereplő tengeri teknős fajták megtalálhatók a joghatósága alá tartozó területeken, és garnélarákok halászatával foglalkozott, az USA szabályozáshoz hasonló követelményeket kellett bevezetnie a halászaira nézve. A szabályozás szerint minden, USA-ba importált ráknak rendelkeznie kellett egy exportáló nyilatkozattal, ami bizonyította, hogy a garnélarákot tanúsítvánnyal rendelkező országban, vagy olyan követelményeknek megfelelően halászták, ami nem érinti negatívan a tengeri teknősöket.[72] Utóbbi egyfajta kivételt jelentett a tanúsítványok megszerzése alól. 1996-ban az USA Nemzetközi Kereskedelmi Bírósága kimondta, hogy a tanúsítvánnyal nem rendelkező országokból olyan garnélarák importálható, amit olyan manuális módszerekkel halásztak, amik nem okoztak sérelmet a tengeri teknősöknek.[73] A gyakorlatban, azonban a tanúsítvánnyal nem rendelkező országok számára az import tilalom alóli kivétel elérhetetlen volt. A garnélarákok importjával a tanúsítvány nélküli országok erős nehézségekbe ütköztek.

Az USA kereskedelmi korlátozását több ország is sérelmesnek tartotta. 1997-ben India, Malajzia, Pakisztán és Tájföld közös panasszal éltek az USA import szabályai ellen.

Az USA jogszerűnek vélt magatartásának alátámasztásához a GATT 1994 XX. cikkének b) és g) pontjaira hivatkozott. Ezek a cikkek kivételeket fogalmaztak meg a WTO kereskedelmi szabályai alól. A b) pont az emberi, állati, és növényi egészség, megóvása érdekében ad lehetőséget tagállami intézkedések kimentésére, míg a g) pont a kimerülés veszélyével fenyegető természeti erőforrások megőrzése céljából engedi a tagállamoknak, hogy korlátozó intézkedéseket hozzanak. A XX. cikk elején megjelenő, a cikkel való visszaélés, illetve az indokolatlan hátrányos megkülönböztetés tilalmát magában foglaló általános szabályt is kielégítettnek találta, mivel véleménye szerint az amerikai jogszabály ésszerűen tett különbséget az államok között, aminek alapja a tengeri teknősökre gyakorolt kockázat képezte.[74] Kifejtette továbbá, hogy figyelembe kell venni azt a helyzetet, amikor az országok közötti megkülönböztetés az a XX. cikkben szereplő célok megvalósítása érdekében történik. Ha azok kapcsolatban állnak egymással, akkor az intézkedésre nem lehet a XX. cikkel való visszaéléseként tekinteni. Tehát az USA szerint a GATT XX. cikk által támasztott kétlépcsős követelményeknek megfeleltek az intézkedései, hiszen azok célja a tengeri teknősök védelme volt, és szükségesek voltak az tengeri teknősök életének és egészségének megőrzése érdekében.[75] A szükségességet két okkal magyarázta: egyrészt a tengeri teknősök mindegyik faját a kihalás fenyegeti, másrészt más intézkedések és eszközök nem voltak elegendőek ahhoz, hogy a tengeri teknősök megmeneküljenek a kihalástól.[76]

A panaszosok véleménye szerint az USA intézkedései nem feleltek meg a XX. cikk követelményeinek, különösen, ami a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozott.[77] Hangsúlyozták, hogy a XX. cikk bevezetőjének a célja a visszaélések megakadályozása.[78] A XX. cikkben megjelenő kivételek alkalmazása nem lehet a tagállamok jogainak „legyőzésére” használni.[79] Az USA a nem kezdeményezett tárgyalásokat az import tilalom előtt, nem próbált meg együttműködni a panasszal élő államokkal egy közös megoldás elérésében. Itt hivatkoztak nemcsak a GATT és a WTO szabályaira, de a Riói Nyilatkozat 12. elvére is, mely előírja az államok számára az együttműködést „egy támogató és nyitott nemzetközi gazdasági rendszer elősegítésében, ami valamennyi országban gazdasági növekedéshez és fenntartható fejlődéshez vezethet, annak érdekében, hogy jobban lehessen megoldani a környezetromlás problémáit.” Az USA az exportáló országok között elfogadhatatlan módon tett különbséget. Így például bizonyos országok több időt kaptak, mint mások a rákhalászat módjának megváltoztatására.[80]

Döntés

A vizsgálóbizottság megállapította, hogy az USA import tilalma nem felelt meg a WTO szabályainak, így a GATT XX. cikk kivételei nem alkalmazhatók. A Fellebbezési Testület is hasonló eredményre jutott, de azt jelentésében elismerte, hogy az államoknak joga van a környezet megóvásának céljából intézkedéseket eszközölni.

A Testület a GATT XX. cikkének jogszerűen való alkalmazásának megállapításához kétlépcsős tesztet alkalmazott. A vizsgálóbizottság logikájával ellentétben a Testület először azt vizsgálta, hogy az USA intézkedése a XX. cikk g) pontjával kapcsolatos volt-e. Másodszor górcső alá vette, hogy a XX. cikk bevezetőjében megjelenő feltétel megvalósul-e, azaz a XX. cikk nem olyan módon került-e alkalmazásra, ami indokolatlan megkülönböztetést vagy rejtett korlátozást jelentett a nemzetközi kereskedelemre.[81]

A XX. cikk g) pontjának vizsgálata során a Testület segítségül hívta a nemzetközi környezetvédelmi jog szabályait is. Több kérdés is felmerült, mint például az, hogy a ’természetes erőforrások’ közé mi tartozik. Ennek megválaszolása során kimondta, hogy a GATT szabályait a környezetvédelmi és megőrzési aggodalmak fényében értelmezendő,[82] ami a szerződések evolutív értelmezésének alkalmazását jelenti. Ezt a Nemzetközi Bíróság a Bős-Nagymaros ügyben mondta ki,[83] bár a Testület expressis verbis nem hivatkozott az ítéletre. A Testület utalt arra is, hogy a WTO szabályai elismerik a környezetvédelmet, mint a nemzeti és nemzetközi politika részét. A WTO-t létrehozó egyezmény kifejezetten elismeri a fenntartható fejlődés elvét: a Testület az ügyben ennek szem előtt tartásával értelmezte a GATT XX. cikkének g) pontját.[84] Lábjegyzetben hivatkozott a Nemzetközi Bíróságra is, mely szerint a szerződések értelmezésére hatással van a jog fejlődése, és a nemzetközi eszközöket az értelmezés időpontjában fennálló egész jogrendszer keretében kell értelmezni és alkalmazni.[85] Ez alapján megállapította, hogy a GATT XX. cikkének g) pontja sem statikus. Utalva különböző nemzetközi környezetvédelmi egyezményekre és nyilatkozatokra,[86] megállapította, hogy a természetes erőforrások magukban foglalják az élő és élettelen erőforrásokat egyaránt.[87] Kérdésként merült fel továbbá, hogy a tengeri teknősök a kimerülés veszélyével fenyegető természeti erőforrásoknak minősülnek-e vagy sem. Ennek vizsgálata során a Testület a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményre (CITES) is utalt, ami az összes teknősfajtát kihalással fenyegetett állatok közé sorolja. A Testület végül arra jutott, hogy a teknősök kimeríthető természetes erőforrások.[88] Ezt követően megállapította, hogy az USA tengeri teknősök védelmét célzó kereskedelmi korlátozásai megfeleltek a GATT XX. cikk g) pontjában foglalt kivételnek, azonban ami ugyanennek a cikknek az általános feltételeit illeti, annak már nem sikerült eleget tennie.[89] Az USA tehát a jogvitából végül vesztesként került ki, mert intézkedései nem feleltek meg a diszkrimináció tilalmának. Az USA jogszabályozása gyakorlatilag megtiltotta a garnélarák importját olyan országokból, ahol ugyanolyan, teknősöket védő módszereket alkalmaztak, mint az USA-ban, azért, mert azok nem rendelkeztek tanúsítvánnyal. Mi több, az USA előnyben is részesített bizonyos országokat, így például egyes tagállamoknak a teknősöket kímélő halászati módszerek alkalmazásának megkezdéséhez biztosított hosszabb átmeneti időszakot. Ezekben az előnyökben a panaszos felek, azaz India, Malajzia, Pakisztán és Tájföld nem részerült. Előbbieknek igazat adva a Testület hangsúlyozta, hogy az USA elmulasztott tárgyalni a tilalommal érintett országokkal még a jogszabály hatálybalépése előtt. A tárgyalások lehetőséget adhattak volna a tengeri teknősök védelméről kialakított egyetértésre, amit szerződéssel is megerősíthettek volna.[90] Az USA az együttműködés fontosságának nem szentelt kellő figyelmet. Az veszélyeztett fajok védelmében eszközölt intézkedések, mint amit az USA is hozott, megköveteli az együttműködést azon államok között, melyek vizein a teknősök keresztülhaladnak. A Testület hivatkozott nemcsak a WTO rendelkezésire, de a Riói Nyilatkozat 12. elvére is, mely szerint „a határokon átterjedő vagy globális környezeti problémákkal foglalkozó környezeti intézkedéseknek – amennyire lehetséges – nemzetközi egyetértésen kell alapulniuk.[91] Ezzel egyetemben számos nemzetközi környezetvédelmi egyezményből idézett a Testület.[92] Előbbiekre tekintettel, a Testület jelentésében javasolta, hogy az USA a jogszerűtlenségeket küszöbölje ki és a kötelezettségeivel összhangban álló intézkedéseket tegyen.[93]

Zárógondolatok

A WTO-ról a garnélarák-teknős ügyet megelőzően a WTO-ról kialakult egy nem túl környezetbarát nézet. Amerikában akkora volt az elégedetlenség, hogy még tüntetések is folytak, melyeken az emberek tábláin az szerepelt, hogy ’GATTzilla’.[94] Ezt a 1996-os újrafeldolgozott benzin ügy is erősítette.[95] Az ügy érdekessége, hogy a Fellebbezési Testület kifejezte nyitottságát a nemzetközi jog más szabályainak alkalmazására. A Vitarendezési Egyetértés kifejezetten nem zárja ki a nemzetközi jog más forrásainak az alkalmazását, sőt elismeri a nemzetközi közjog értelmezésének szokásos szabályainak alkalmazását.[96] Ennek keretében hivatkozott a Bécsi Egyezmény 31. cikkére, így ahogyan arra Víg is felhívja a figyelmet, a Testület a nemzetközi jog forrásait figyelembe véve értelmezte a GATT szabályait.[97] Ez tükrözi a Testület nézetét a szabályok nemzetközi közjogtól való nem izoláltan történő értelmezését. Ez megteremtette az első lépést a jövőbeli viták rendezéséhez a nemzetközi környezetvédelmi szerződések, elvek alkalmazása felé, amit a garnélarák/teknős ügy is megerősített. A Garnélarák/Teknős ügyet a jogirodalomban többen a GATT/WTO joggyakorlatának környezetbarát irányban való elmozdulásának erős jelének tekintik.[98] A garnélarák/teknős előtti ügyek környezetvédelmi szempontból nézve csalódásnak minősültek, és egyben alapul szolgáltak annak a nézetnek, hogy a WTO nem környezetbarát, és a jogviták eldöntése során a környezetvédelem háttérbe szorul a kereskedelmi jog javára.[99] Azt azonban érdemes leszögezni, hogy ezek az ügyek, mint a marha hormonok eset is voltak azok, amik hozzájárultak a garnélarák – teknős ügyben megfigyelhető változáshoz, melyben a WTO már egy „zöldebb” fordulatot vett. Az esetben a Fellebbezési Testület rendkívül nyitott volt az ügy környezetvédelmi tényezőire. Jelentésében a GATT XX. cikkének értelmezésében rugalmasságot adott, utalva számos nemzetközi egyezményre, és a nemzetközi környezetvédelmi jogban végbemenő fejlődések fontosságára is, mint a fenntartható fejlődés elvének célkitűzése. A Fellebbezési Testület elismerte a nemzetközi jogban zajló változásokat, amiket figyelembe vett a GATT XX. cikk g) pontjának értelmezése során is. Stephens megjegyzi, hogy a garnélarák – teknős ügy óta a GATT XX. cikkének ilyen mérvű, a nemzetközi környezetvédelmi joggal kapcsolatos értelmezésére és alkalmazására nem került sor.[100] A Testület az ügyben számos nemzetközi környezetvédelmi eszközre hivatkozott, hogy a GATT értelmezésével kapcsolatos döntését alátámassza. Ezzel a Testület a WTO környezetvédelem iránti pozitív hozzáállását is próbálta igazolni, tekintve hajlandóságát a környezetvédelmi megfontolások kereskedelmi jogba való integrálására.[101] A jövőben minden bizonnyal számíthatunk hasonló irányvonalra a WTO vitarendezése során.

Bibliográfia

Calapai, Dominique M.: International Trade and Environmental Impact: The WTO Reformulated Gasoline Case, Environmental Lawyer, Vol. 3, No. 1, 1996.

Calster, Geert van – Prévost, Denise: Research Handbook on Environment, Health and the WTO, Cheltenham, Northampton, Edward Elgar Publishing, 2013.

Csáki György: Nemzetközi gazdaságtan, Budapest, Napvilág Kiadó, 2017.

Daly, Herman E.: From Adjustment to Sustainable Development, the Obstacle of Free Trade, Loyola of Los Angeles International and Comparative Law Review, Vol. 15, No. 1, 1992.

George, Susan: A WTO. Korlátlan világkereskedelem vagy szolidáris globalizáció? Budapest, Napvilág Kiadó, 2003.

Horváthy Balázs: Környezeti érdek kontra globális kereskedelmi jog – Észrevételek Kanada, Norvégia és az EU újabb vitájához, Külgazdaság, LV. évf., 2011/1-2.

Hughes, Layla: Limiting the Jurisdiction of Dispute Settlement Panels: the WTO Appellate Body Beef Hormone Decision, Georgetown International Environmental Law Review, Vol. 10, No. 3, 1998.

Igler, Wolfgang: Az Európai Unió és a Kereskedelmi Világszervezet, Európai Parlament, Ismertetők az Európai Unióról, 09-2022, https://www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/161/az-europai-unio-es-a-kereskedelmi-vilagszervezet

Kazhadan, Daniel: Precautionary Pulp: Pulp Mills and the Evolving Dispute between International Tribunals over the Reach of the Precautionary Principle, Ecology Law Quartely, Vol. 38, No. 2, 2011.

Khoul, Autar Krishen: Guide to the WTO and GATT: Economics, Law and Politics, New Delhi, Springer, 2018.

Kiss, Alexander – Shelton, Dinah: Guide to International Environmental Law, Leiden, Martinus Nijhoff Publisher, 2007.

Marceau, Gabrielle: A History of Law and Lawyers in the GATT/WTO: The Development of the Rule of Law in the Multilateral Trading System, Cambridge, Cambridge University Press, 2015.

Simay Attila Endre: Bírói testület nélkül maradt nemzetközi kereskedelmi jog, Glossa Iuridica, VII. évf. 2020/1-2, 2020.

Sirinskiene, Agne: The Status of Precautionary Principle: Moving Towards a Rule of Customary Law, Jurisprudencija, University of Worclaw, Vol. 118, No. 4, 2009.

Smith, Michael B.: Gatt, Trade, and the Environment, Environmental Law, Vol. 23, No. 2, 1993.

Steinberg, Richard H.: Judical Lawmaking at the WTO: Discursive, Constitutional, and Political Constraints, The American Journal of International Law, Vol. 98, No. 2, 2004.

Stephens, Tim: Multiple International Courts and the ‘Fragmentation’ of International Environmental Law, Australian Year Book of International Law, Vol. 25, 2006.

Stewart, Terence P – Johanson, David S.: The WTO Beef Hormone Dipsute: An Analysis of the Appellate Body Decision, U. C. Savis Journal of International Law and Policy, Vol 5, No. 2, 1999.

Strom, Torsten H.: Pouring Fuel on the Fire The WTO’s Reformulated Gasoline Case, Canadian Yearbook of International Law, Vol. 34, 1997.

Triggs, Gillian: World Trade Organization: Dispute Settlement and the Environment Gillian Triggs, Asia Pacific Journal of Environmental Law, Vol. 7, No. 3 & 4, 2002.

Víg Zoltán: Szabadkereskedelem és környezetvédelem: a WTO Vitarendezési Testületének gyakorlata, in Csehi Zoltán – Raffai Katalin (szerk.): Állam és magánjog, Budapest, Pázmány Press, 2014.

Waincymer, Jeffrey: Reformulated Gasoline under Reformulated WTO Dispute Settlement Procedures: Pulling Pandora out of a Chapeau, Michigan Journal of International Law, Vol. 18, No. 1, 1996.

World Trade Organization: History of the Multilateral Trading System, https://www.wto.org/english/thewto_e/history_e/history_e.htm

World Trade Organization: EC Measures Concerning Meat and Meat Products (Hormones), Complaint by Canada, WT/DS48/R/CAN, 1997.

World Trade Organization: EC Measures Concerning Meat and Meat Products (Hormones), Complaint by the United States, WT/DS26/R/USA, 1997.

World Trade Organization: EC Measures Concerning Meat and Meat Products (Hormones), Report of the Appellate Body, WT/DS26/AB/R; WT/DS48/AB/R, AB-1997-4.

World Trade Organization: United States – Standards for Reformulated and Conventional Gasoline, Report of the Appellate Body, WT/DS/AB/R, AB-1996-1.

Wold Trade Organization: United States – Standards for Reformulated and Conventional Gasoline, Report of the Panel, WT/DS2/R, AB-1996-1.

Hivatkozások

  1. Daly, Herman E.: From Adjustment to Sustainable Development, the Obstacle of Free Trade, Loyola of Los Angeles International and Comparative Law Review, Vol. 15, No. 1., 1992, 43.
  2. WTO: History of the Multilateral Trading System, https://www.wto.org/english/thewto_e/history_e/history_e.htm
  3. Marceau, Gabrielle: A History of Law and Lawyers in the GATT/WTO: The Development of the Rule of Law in the Multilateral Trading System, Cambridge, Cambridge University Press, 2015, 4.
  4. Simay Attila Endre: Bírói testület nélkül maradt nemzetközi kereskedelmi jog, Glossa Iuridica, VII. évf. 2020/1–2, 367.
  5. Igler, Wolfgang: Az Európai Unió és a Kereskedelmi Világszervezet, Európai Parlament, Ismertetők az Európai Unióról, 09-2022, https://www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/161/az-europai-unio-es-a-kereskedelmi-vilagszervezet
  6. 1998. évi IX. törvény az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) keretében kialakított, a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó Marrakesh-i Egyezmény és mellékleteinek kihirdetéséről, 2. Melléklet, 4. cikk 3. pont
  7. Uo. 2. Melléklet, 4. cikk 7. pont
  8. George, Susan: A WTO. Korlátlan világkereskedelem vagy szolidáris globalizáció? Budapest, Napvilágkiadó, 2003, 35.
  9. 1998. évi IX. törvény 19. cikk
  10. George: A WTO, 36.
  11. Csáki György: Nemzetközi gazdaságtan, Budapest, Napvilág Kiadó, 2017, 125.
  12. WTO: United States – Standards for Reformulated and Conventional Gasoline, Report of the Appellate Body, WT/DS/AB/R, AB-1996-1, 17.
  13. Stephens, Tim: Multiple International Courts and the ‘Fragmentation’ of International Environmental Law, Australian Year Book of International Law, Vol. 25, 2006, 254.
  14. 1998. évi IX. törvény, preambulum
  15. Stephens: Multiple International Courts, 254.
  16. GATT 1994 I. cikk szerint minden előnyt és kedvezményt, amit egy tagállam biztosít egy másiknak, minden más tagállam számára is meg kell adnia.
  17. GATT 1994 III. cikk, 4. pontja szerint a hazai és a külföldi termékek között nem tehetnek különbséget, az exportált termék esetén alkalmazott eljárás nem lehet kedvezőtlenebb, mint amit a hasonló belföldi termékek élveznek.
  18. Khoul, Autar Krishen: Guide to the WTO and GATT: Economics, Law and Politics, New Delhi, Springer, 2018, 342.
  19. Először meg kell vizsgálni, hogy a kérdéses intézkedést igazolja-e a XX. cikk a)–j) pontokban foglalt valamelyik kivétel. Ezt követően meg kell nézni, hogy a GATT XX. cikk bevezető, ’Chapeau’ részében megjelenő általános követelményeknek is megfelel-e.
  20. WTO: United States – Standards for Reformulated and Conventional Gasoline, Report of the Panel, WT/DS2/R, AB-1996-1, 17.
  21. Khoul: Guide to the WTO, 345.
  22. Horváthy Balázs: Környezeti érdek kontra globális kereskedelmi jog – Észrevételek Kanada, Norvégia és az EU újabb vitájához, Külgazdaság, LV. évf., 2011/1–2., 26.
  23. Steinberg, Richard H.: Judical Lawmaking at the WTO: Discursive, Constitutional, and Political Constraints, The American Journal of International Law, Vol. 98, No. 2, 2004, 252.
  24. Waincymer, Jeffrey: Reformulated Gasoline under Reformulated WTO Dispute Settlement Procedures: Pulling Pandora out of a Chapeau, Michigan Journal of International Law, Vol. 18, No. 1, 1996, 157.
  25. Uo. 157.
  26. Khoul: Guide to the WTO, 350.
  27. Horváthy: Környezeti érdek 19.
  28. WTO Reformulated Gasoline, WT/DS2/AB/R, Ab-1996-1, 4., 2.13. §
  29. Uo. 5., 3. §
  30. Uo. 6., iii).
  31. Uo. 14. p.
  32. Kiss, Alexander – Shelton, Dinah: Guide to International Environmental Law, Leiden, Martinus Nijhoff Publisher, 2007, 245.
  33. Uo. 246.
  34. WTO Reformulated Gasoline WT/DS2/AB/R, Ab-1996-1, 22.
  35. Uo. 28.
  36. Waincymer: Reformulated Gasoline, 157.
  37. Strom, Torsten H.: Pouring Fuel on the Fire The WTO’s Reformulated Gasoline Case, Canadian Yearbook of International Law, Vol. 34, 1997, 262.
  38. Calapai, Dominique M.: International Trade and Environmental Impact: The WTO Reformulated Gasoline Case, Environmental Lawyer, Vol. 3, No. 1, 1996, 231.
  39. A Tanács 96/22/EK irányelve 1996 április 29., 1–11. cikk
  40. WTO: EC Measures Concerning Meat and Meat Products (Hormones), Report of the Appellate Body, WT/DS26/AB/R; WT/DS48/AB/R, AB-1997-4, 3., 5.§
  41. Sanitary and Phytosanitary Measures
  42. Technical Barriers to Trade
  43. WTO: WT/DS26/AB/R; WT/DS48/AB/R, 1., 1.§
  44. WTO: EC Measures Concerning Meat and Meat Products (Hormones), Complaint by the United States, WT/DS26/R/USA, 1997, 227, 9.1. § és WTO: EC Measures Concerning Meat and Meat Products (Hormones), Complaint by Canada, WT/DS48/R/CAN, 1997, 257., 9.1. §
  45. WTO: WT/DS26/AB/R; WT/DS48/AB/R, 6., 13.§
  46. Kazhadan, Daniel: Precautionary Pulp: ˝Pulp Mills˝ and the Evolving Dispute between International Tribunals over the Reach of the Precautionary Principle, Ecology Law Quartely, Vol. 38, No. 2, 2011, 537.
  47. Stewart, Terence P – Johanson, David S.: The WTO Beef Hormone Dipsute: An Analysis of the Appellate Body Decision, U. C. Savis Journal of International Law and Policy, Vol 5, No. 2, 1999, 230.
  48. WTO: WT/DS26/AB/R; WT/DS48/AB/R, 7., 16.§
  49. Uo. 7., 16.§
  50. Hughes, Layla: Limiting the Jurisdiction of Dispute Settlement Panels: the WTO Appellate Body Beef Hormone Decision, Georgetown International Environmental Law Review, Vol. 10, No. 3, 1998, 931.
  51. WTO: WT/DS26/AB/R; WT/DS48/AB/R, 7., 16.§
  52. Uo. 17., 43.§
  53. Uo. 22., 60.§
  54. Uo. 17., 43.§
  55. Uo. 17., 43.§
  56. Kiss–Shelton: Guide to, 249.
  57. WTO: WT/DS26/AB/R; WT/DS48/AB/R, 46., 125.§
  58. Uo. 46., 124.§
  59. Uo. 46., 123.§
  60. Uo. 45., 123.§
  61. Uo. 45., 123.§
  62. Uo. 45., 123.§
  63. Kazhadan: Precautionary, 537.
  64. Sirinskiene, Agne: The Status of Precautionary Principle: Moving Towards a Rule of Customary Law, Jurisprudencija, University of Worclaw, Vol. 118, No. 4, 2009, 352–353.
  65. Uo. 352–353.
  66. Calster, Geert van – Prévost, Denise: Research Handbook on Environment, Health and the WTO, Cheltenham, Northampton, Edward Elgar Publishing, 2013, xix.
  67. Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora, 1973, Magyarországon kihirdette: a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló, az 1986. évi 15. törvényerejű rendelet
  68. WTO, United States-Import Prohibition of Certain Shrimp and Shrimp Products, WT/DS58/AB/R, AB-1998-4, 2., 2.§
  69. Uo. 2., 2.§
  70. Uo. 3., 3.§
  71. Uo. 3., 4.§
  72. Uo. 3., 5.§
  73. Uo. 4., 5.§
  74. Uo. 9., 20.§
  75. Uo. 12., 28.§
  76. Uo. 12., 28.§
  77. Uo. 13., 34.§
  78. Uo. 14., 36.§
  79. Uo. 15., 37.§
  80. Uo. 16., 42.§
  81. Uo. 43–44., 117–119.§
  82. Uo. 48., 129.§
  83. International Court of Justice, Reports of Judgments and Advisory Opinions and Orders: Case Concerning The Gabcikovo-Nagymaros Project, Judgment of 25 September 1997, 64., 112.§
  84. WTO, Shrimp, WT/DS58/AB/R, AB-1998-4, 48., 129.§
  85. Uo. 48., Ld.: International Court of Justice, Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders, Legal Consequences for States of the Continued Presence of South Africa in Namibia Notwithstanding Security Council resolution 276, (1970), 1971, 19., 53.§
  86. Pl. Tengerjogi Egyezmény 1982, Biológiai sokféleségről szóló egyezmény 1992, Riói Nyilatkozat a Környezet és Fejlődésről 1992
  87. WTO, Shrimp, WT/DS58/AB/R, AB-1998-4, 48., 130.§
  88. Uo. 51., 134.§
  89. Uo. 76., 187.§
  90. Uo. 65., 166.§
  91. Uo. 67., 168.§
  92. Pl. Convention on Biological Diversity 1992, Magyarországon kihirdette: 1995. évi LXXXI. törvény a Biológiai Sokféleség Egyezmény kihirdetéséről; Conservation of Migratory Species of Wild Animals 1979, Magyarországon kihirdette: 1986. évi 6. törvényerejű rendelet a Bonnban, az 1979. évi június hó 23. napján kelt, a vándorló vadon élő állatfajok védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről.
  93. WTO, Shrimp WT/DS58/AB/R, AB-1998-4, 76., 188.§
  94. Smith, Michael B.: Gatt, Trade, and the Environment, Environmental Law, Vol. 23, No. 2, 1993, 536.
  95. Triggs, Gillian: World Trade Organization: Dispute Settlement and the Environment Gillian Triggs, Asia Pacific Journal of Environmental Law, Vol. 7, No. 3 & 4, 2002, 58.
  96. 1998. évi IX. törvény 3. cikk, 2.
  97. Víg Zoltán: Szabadkereskedelem és környezetvédelem: a WTO Vitarendezési Testületének gyakorlata, in Csehi Zoltán – Raffai Katalin (szerk.): Állam és magánjog, Budapest, Pázmány Press; 2014, 431–433.
  98. Pl. Bajwa, Saira: The World trade Organization and the Environment, Gonzaga Journal Law, Vol. 12, No.1, 2008, 65.; Triggs: World trade Organization 43.
  99. Triggs: World trade Organization, 59.
  100. Stephens: Multiple International Courts, 256.
  101. Uo. 263.

 

Ripszam Dóra: A bűncselekményhez kapcsolódó kizsákmányolás a gyermekkereskedelem kapcsán

„Az igazságszolgáltatás néha összetéveszti az ártatlant a bűnössel, ha véletlenül együtt találja őket.” – Charles Dickens

Bevezetés

Az Európai Parlament és a Tanács 2011/36/EU irányelvének 2. cikk (3) bekezdése szerint az emberkereskedelem vonatkozásában a kizsákmányolás magában foglalja legalább a prostitúció révén történő kizsákmányolást vagy a szexuális kizsákmányolás más formáit, a kényszermunkát vagy szolgáltatásokat – a koldulást, a rabszolgatartást vagy a rabszolgatartáshoz hasonló gyakorlatot és a szolgaságot is ideértve –, a bűncselekményekhez kapcsolódó kizsákmányolást és a szervek kivételét.

Az emberkereskedelem terén tapasztalt változások kezelése céljából az Európai Parlament és a Tanács 2011/36/EU irányelv tágabban értelmezi az emberkereskedelem fogalmát, mint a 2002/629/IB kerethatározat, ami abban mutatkozik meg, hogy az a kizsákmányolás egyéb formáit is felöleli.[1]

Az egyéb kizsákmányolási formák közé sorolandó a kényszerű koldulás célját szolgáló emberkereskedelem, a bűncselekmények elkövetésére kényszerítés, a kényszerházasság, a színlelt házasság, a szervek eltávolítása, az örökbefogadásra szánt fiatalok és kisgyermekek kereskedelme, a terhes nők kereskedelme újszülött csecsemőik eladása céljából, az emberkereskedelem kábítószer előállítása és kábítószer-kereskedelem céljából.[2]

A ’bűncselekményhez kapcsolódó kizsákmányolás’ kifejezés azt takarja, hogy egy adott személyt annak révén zsákmányolnak ki, hogy az elkövető – többek között – zsebtolvajlást, áruházi lopást, kábítószerrel való kereskedést és más hasonló, büntetendő és anyagi haszonnal járó tevékenységet követ el.[3] Jellemzően az áldozatok többféle bűncselekmény elkövetésére vannak egyidejűleg kényszerítve.[4]

A kényszerbűnözés arculata

Az emberkereskedők által használt formák folyamatosan fejlődnek, az emberkereskedelem egyik különálló, ám gyakran alul-azonosított megjelenési formája a kényszerbűnözés.[5]

2017–2018 között az európai adatok alapján az emberkereskedelemmel kapcsolatos vádemelések csupán 2%-ában szerepelt a bűncselekményhez kapcsolódó kizsákmányolás.[6] A 2011/36/EU irányelv a kényszerkoldulást, továbbá a bűncselekmények révén történő kizsákmányolást a munkaerő-kizsákmányolás formáinak tekinti, melyet a magyar jogalkotó is átvett. A munkacélú kizsákmányolás hazai fő megjelenési formái közé tartozik a bűncselekmények elkövetésére kényszerítés.[7]

Ez a kizsákmányolási forma többek között azért is tud fennmaradni, mert a mások bűncselekményre kényszerítése az emberkereskedők számára alacsony kockázattal járó, ám mégis jól jövedelmező üzletnek bizonyul.[8]

A célcsoport életkora a kizsákmányolás típusa tekintetében különböző, a zsebtolvajlás rekrutációja csak bizonyos kor elérését (kb. 8 éves kort) követően kezdődik.[9]

A gyermekek által elkövetett zsebtolvajlás (illetve az ehhez kapcsolódó más bűncselekmények) főként ’bandákban’ fordulnak elő, a fiatalok hasonló korú és helyzetű társaikkal együttesen követnek el bűncselekményeket, ami a deviáns kortárs kultúra szerves részét képezi. A fiatalok ’bandái’ által elkövetett bűncselekmények mellett azok az esetek sem ritkák, amelyekben a család kényszeríti rablásra vagy más bűncselekmények elkövetésére a gyermeket. Ezekben az esetekben számos alkalommal a létfenntartásról, a családtagok ellátásáról van szó, nem pedig a család meggazdagodásáról. A szülők megtanítják a gyermekeket arra, hogyan lopjanak, és melyik a legjobb és leghatékonyabb módszer, ezen esetekben a gyermekek nyilvánvalóan a szüleiknek engedelmeskednek, általában kisebb bűncselekményekkel kezdik, majd komolyabbakkal folytatják, azonban vannak a szülők általi kényszerítésnek más formái is: például úgy motiválják a gyermekeket, hogy azt ígérik nekik, több élelmet kapnak, amennyiben ’több pénzt keresnek’.[10]

Feltárásra kerültek a gyermekek bűnözésre kényszerítésének olyan esetei is, amikor a környezet befolyása a felelős a gyermekek kriminalizálódásáért, ezekben az esetekben a szülők gyakran szerhasználók, munkanélküliek, gyermekeiket elhanyagolják, és nem ritkán mentális problémákkal küzdenek, de nem szükségszerűen bűnelkövetők, tehát azáltal, hogy a szülők szociálisan és/vagy mentálisan sérültek, nem képesek egészséges neveltetést biztosítani a gyermekeik számára, így növekszik annak a veszélye, hogy a gyermekeket zsebtolvajlásra vagy rablásra kényszerítik a környéken élő felnőttek. Egy vizsgált esetben egy fiatal férfi (aki korábban futtatóként dolgozott) elkezdett gyermekeket bűncselekmények elkövetésére kényszeríteni és kizsákmányolni a saját környékén, a gyermekek 8-10 évesek voltak, és a férfi ellenőrzése alatt végeztek rablásokat, azt követően elvette tőlük az ’árut’, és egy kevés pénzt adott nekik a ’munkájukért’. Egy másik esetben 16 éves tinédzser olyan fiatalok ’bandája’ által végzett tevékenységekben vett részt (a bandát magát egy ’maffia’ típusú bűnözői hálózat zsákmányolta ki), ahol feladatuk az volt, hogy bárokba besétálva verekedéseket színleljenek, ezután a ’maffia’ emberei megérkeztek, és ’biztonsági szolgáltatásokat’ nyújtottak a bár tulajdonosai számára, valójában megzsarolták, ugyanis amennyiben visszautasították a fizetést, a ’maffia’ bosszút állt rajtuk. Nem került feltárásra olyan eset, ahol egyértelműen megállapítható lett volna a gyermekkereskedelem, mindazonáltal nagyon fontos, hogy a megkérdezett szakértők elmondása szerint – és ahogy a fenti példák is szemléltetik – a gyermekek által elkövetett zsebtolvajlás és rablás mögött gyakran jelennek meg a kényszer különböző formái, az elkövető a kiskorúakat gyakran kizsákmányolják, tehát egyúttal maguk is bűncselekmény áldozatai. Az azonosítást tovább nehezíti, hogy a kortársak hatása vagy nyomása alatt elkövetett bűncselekmények szintén gyakran megjelenő formája a zsebtolvajlásra való kényszerítés, ahol az idősebb gyermekek betanítják a fiatalabbakat, bizonyos környezetben, különösen a gyermekotthonokban, ahol a gyermekek különböző, de többnyire veszélyeztetett háttérből érkeznek, a gyermekek egymást vonják be a bűnözésbe.[11]

Az emberkereskedelem áldozatai által elkövetett bűncselekmények formái

A nemzetközi tapasztalatok alapján a leggyakoribb bűncselekmények, melyeket az emberkereskedelem áldozatai elkövetnek: a kábítószerrel kapcsolatos és a vagyon elleni bűncselekmények.[12] A magyar kriminálstatisztikai adatok alapján megállapítható, hogy hazánkban szintén a vagyon elleni és a különböző kábítószerrel összefüggő bűncselekmények elkövetésére történő rábírás a jellemző, mely elsősorban a családtagok által valósul meg, és nem utolsó sorban az ilyen, bűnözői életmódra berendezkedett, sokszor diszfunkcionális családban felnővő gyerekek szocializációja hosszútávú következményekkel jár.[13]

Nem állnak rendelkezésünkre becslések a gyermekkereskedelemmel kapcsolatos zsebtolvajlásról, ami általában más típusú bűncselekményekkel is együtt jár, mint például lopás, rablás vagy zaklatás (bullying).[14]

Az emberkereskedők arra kényszeríthetik a gyermekeket és a felnőtteket, hogy az emberkereskedelem áldozataként bűncselekményeket kövessenek el, beleértve a lopást, a tiltott kábítószerbirtoklást és -kereskedelmet, a terrorcselekményt és az emberölést. Mexikóban például arra kényszerítették a gyermekeket és a migránsokat, hogy ’bérgyilkosként’ dolgozzanak, valamint kábítószerek előállításában, szállításában és értékesítésében használták fel őket. A rendőrség 2013. novemberében letartóztatott hat felnőtt romát, akiket azzal vádoltak, hogy gyermekeiket betörésekre vették rá Párizsban és annak külvárosaiban, az áldozatokat állítólag fizikailag bántalmazták, mert nem szállították le a lopott áruk napi kvótáját. Afganisztánban a felkelő csoportok kényszerítik arra az idősebb afgán gyermekeket, hogy öngyilkos merénylőként szolgáljanak, a pakisztáni nem állami katonai csoportok pedig arra bírták rá a gyermekeket – akár már 9 éves kortól –, hogy öngyilkos merénylőként szolgáljanak Pakisztánban és Afganisztánban egyaránt. A főként Vietnámból és Kínából származó gyermekeket és férfiakat arra kényszerítették, hogy kábítószertermesztéseben dolgozzanak az Egyesült Királyságban és Dániában.[15] Gyermekeket és felnőtteket adnak el az Egyesült Királyságba olyan bűncselekmények elkövetése céljából, mint a zsebtolvajlás, az ATM-lopás, a fémlopás és kábítószer termesztés. A bűnözés céljából elkövetett emberkereskedelem egyre jelentősebb kérdés, de csak a közelmúltban ismerték el kényszermunkaként.[16]

A Vidra Zsuzsanna, Baracsi Kitti, Katona Noémi és Sebhelyi Viktória által folytatott kutatás során a gyermekek által elkövetett zsebtolvajlás ugyan látens jelenségnek bizonyult, vannak azonban más, súlyosabb vagy kevésbé súlyos bűncselekmények, amelyek kapcsolódnak a zsebtolvajláshoz, és amelyek az intézmények számára ’láthatóbbak’. A zsebtolvajlást és az ehhez kapcsolódó tipikus bűncselekményeket gyakran tinédzserek követik el csoportosan, akik sokszor gyermekotthonokban lakó gyermekek közül kerülnek ki, más fiatalokat támadnak meg, megfenyegetik, valamint kirabolják őket. Annak ellenére, hogy az intézményeknek tudomásuk van ezekről az esetekről, mégsem rendelkeznek információval arról, hogy pontosan hogyan valósulnak meg ezek a cselekmények.[17]

Az áldozatok speciális helyzete

A kolduláshoz, valamint a bűncselekményhez kapcsolód kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem áldozatait gyakran együtt tárgyalja a jogirodalom arra tekintettel, hogy a két jelenség sokszor együtt jár. Ezen áldozatokra az alábbiak jellemzőek:

    • gyermekek, (idős emberek) vagy fogyatékkal élő bevándorlók, akik hajlamosak tömegközlekedés és nyilvános helyeken koldulni
    • kábítószert magánál tartó, vagy értékesítő gyermekek
    • rendelkeznek olyan sérüléssel, amely látszólag a megcsonkítás következménye
    • azonos nemzetiségű, etnikai hovatartozású gyermekek, akik felnőttek nagyobb csoportjaival mozognak együtt
    • kísérő nélküli kiskorúak, akiket azonos nemzetiségű vagy etnikai hovatartozású felnőtt ’talált meg’
    • csoporttal történő mozgás tömegközlekedési eszközzel
    • részvétel szervezett bűnöző ’bandák’ tevékenységeiben
    • nagyobb csoportba tartozó gyermekek, akiknek ugyanaz a felnőtt a gyámja
    • büntetést kapnak, ha nem gyűjtnek vagy lopnak eleget
    • csoportban élnek
    • együtt utaznak a rendeltetési országba
    • csoportosan élnek olyan felnőttekkel, akik nem a szüleik
    • nagy csoportokban és jelentős távolságokat tesznek meg naponta[18]

A zsebtolvajlásra kényszerítés azonosítása – mint a gyermekkereskedelemhez kapcsolódó kizsákmányolási forma – jelentős problémákba ütközik arra tekintettel, hogy nem egyértelmű az intézmények számára az, hogy a bűncselekmény mennyiben tekinthető kényszerítés eredményének, következésképpen annak kizsákmányoló jellege sem. Sokak szerint nincs is szó kényszerítésről, és meglátásuk szerint a fiatalok saját akaratukból cselekednek, amikor pedig az intézmények elismerték, hogy a gyermekeket kényszerítették, akkor is többnyire kortárs kényszerítést értettek alatta.[19]

Természeténél fogva az emberkereskedelem áldozatai nem tehetőek felelőssé olyan jogellenes tevékenységekben való részvételükért, amelyek viktimizációjuk közvetlen következményei. A bűncselekmény elkövetésére kényszerített személyeket általában áldozat helyett elkövetőként azonosítják és annak megfelelően kezelik őket a bűnüldöző és igazságügyi szervek. Az emberkereskedelem számos áldozata a megfelelő áldozatazonosítás hiánya miatt továbbra is észrevétlen marad a bűncselekmények elkövetői között. Az Egyesült Államokban számos állam – köztük New York is – olyan törvényeket fogadott el, amelyek lehetővé teszik az emberkereskedelem áldozatai kapcsán – akiket kereskedelmi célú szexuális cselekmények elkövetésére kényszerítenek –, hogy hatályon kívül helyezzék ezeket az ítéleteket, amennyiben a bűncselekmény elkövetése az áldozat kizsákmányolása körébe tartozik. 2009-ben három vietnami gyermeket tartóztattak le az Egyesült Királyságban, mert kábítószertermesztésben vettek részt, kábítószer birtoklása miatt elítélték őket, egy fellebbviteli bíróság azonban 2013-ban hatályon kívül helyezte az ítéleteket, és megállapította, hogy a gyermekek emberkereskedelem áldozatai voltak. Ez az eset azt tükrözi, hogy egyre inkább tudatában vannak annak, hogy a kényszerbűnözésben részt vevő emberkereskedelem áldozatait meg kell védeni a büntetőeljárástól.[20]

Az emberkereskedelem áldozatait olyan büntetendő cselekmények elkövetésével vádolják, amelyek elkövetésére kényszerítették őket, és a büntetőeljárás megalázó élményének vannak kitéve.[21]

Összegzés

A kizsákmányolás ezen formáját jelentős országok közötti mozgás jellemzi,[22] így szorosan kapcsolódik a kiskorúak jogellenes külföldre vitelének kérdésköréhez.

A bűncselekményre kényszerítést az emberkereskedelem áldozatainak azonosítását végző szervek sokszor nem akként azonosítják, mint az emberkereskedelemmel kapcsolatba hozható jelenséget, éppen ezért az áldozatokat csupán elkövetőnek definiálják, ezáltal pedig áldozati jogaikat nem érvényesíthetik. A bűncselekményre kényszerítés áldozatai főként gyermekek, akiket arra kényszerítenek, hogy akaratuk ellenére hajtsanak végre bűncselekményeket, melyek elsősorban: zsebtolvajlás, bolti lopás, kábítószer-kereskedelem, autók feltörése, bankautomatákkal kapcsolatos lopások stb.[23]

Az emberkereskedelem áldozatául esett gyermekeket sokszor bűnözői tevékenységre kényszerítés útján használják ki, őket gyakran hamisan az adott bűncselekmény elkövetőjeként azonosítják, és nem pedig az emberkereskedelem áldozataként, ennek következtében az esetek nagy része nem kerül napvilágra az Európai Unión belül.[24]

Fontos, hogy a kormányok olyan politikákat dolgozzanak ki és hajtsanak végre, amelyek hatékonyan azonosítják és megfelelő védelemben részesítik az emberkereskedelem azon áldozatait, akiket áldozattá válásuk során bűncselekményben való részvételre kényszerítenek.[25]

Bibliográfia

Balogh Krisztina – Windt Szandra: A munkáltatással összefüggésben elkövetett emberkereskedelem jellemzői elméleti és gyakorlati szempontból, Belügyi Szemle, LXX. évf., 2022/2.

De Coll Ágnes Ráhel – Tatár Erika: Az emberkereskedelem jelenlegi helyzet Magyarországon, Budapest, Magyar Közlöny, 2021.

Ripszám Dóra: Kizsákmányolás az emberkereskedelem kapcsán, Az Új Btk. Szakcikkek. 2020. május 6. https://ujbtk.hu/ripszam-dora-kizsakmanyolas-az-emberkereskedelem-kapcsan/#_ftn31

Vidra Zsuzsanna – Baracsi Kitti – Katona Noémi – Sebhelyi Viktória: Gyermekkereskedelem Magyarországon: Szexuális kizsákmányolás, koldultatás és zsebtolvajlásra kényszerítés, Budapest, Central European University, 2015.

Windt Szandra: A gyerek: érték vagy értékes árucikk? Belügyi Szemle, LXX. évf., 2022/8.

Egyéb források

European Commission: Report on the progress made in the fight against trafficking in human beings (2016) as required under Article 20 of Directive 2011/36/EU on preventing and combating trafficking in human beings and protecting its victims. 19 May 2016, SWD(2016) 159 final

Európai Bizottság: Jelentés az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről szóló 2011/36/EU irányelv 20. cikkében előírtak szerinti harmadik jelentés az emberkereskedelem elleni küzdelem terén elért eredményekről (2020). 2020. október 20. SWD(2020) 226 final

Fighting child trafficking: a main priority for EU law enforcement, EUROPOL, 15 October 2014, https://www.europol.europa.eu/newsroom/news/fighting-child-trafficking-main-priority-for-eu-law-enforcement

Trafficking into crime and begging, Antislavery.org, https://www.antislavery.org/what-we-do/past-projects/trafficking-crime-begging/

United Nations: Human trafficking indicators, Office on Drug and Crime, https://www.unodc.org/pdf/HT_indicators_E_LOWRES.pdf

USA: Submission to the United Nations Universal Periodic Review, April – May 2015, https://www.law.cuny.edu/wp-content/uploads/page-assets/academics/clinics/hrgj/publications/Criminalization-of-Trafficking-Victims.pdf

U.S. Department of State: The use of forced criminality: Victim hidden behind the crime. Office to Monitor and Combat Trafficking in Persons, June 2014, https://2009-2017.state.gov/documents/organization/233938.pdf

Hivatkozások

  1. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/36/EU irányelve (2011. április 5.) (11) preambulumi bekezdése
  2. European Commission: Report on the progress made in the fight against trafficking in human beings (2016) as required under Article 20 of Directive 2011/36/EU on preventing and combating trafficking in human beings and protecting its victims. 19 May 2016, SWD(2016) 159 final
  3. Ld. 2011/36/EU irányelv (11) preambulumi bekezdése
  4. Ripszám Dóra: Kizsákmányolás az emberkereskedelem kapcsán, Az Új Btk. Szakcikkek. 2020. május 6. https://ujbtk.hu/ripszam-dora-kizsakmanyolas-az-emberkereskedelem-kapcsan/#_ftn31
  5. U.S. Department of State: The use of forced criminality: Victim hidden behind the crime. Office to Monitor and Combat Trafficking in Persons, June 2014, https://2009-2017.state.gov/documents/organization/233938.pdf
  6. Windt Szandra: A gyerek: érték vagy értékes árucikk? Belügyi Szemle, LXX. évf., 2022/8, 1694.
  7. Balogh Krisztina – Windt Szandra: A munkáltatással összefüggésben elkövetett emberkereskedelem jellemzői elméleti és gyakorlati szempontból, Belügyi Szemle, LXX. évf., 2022/2, 273.
  8. Ripszam: Kizsákmányolás az emberkereskedelem kapcsán
  9. Vidra Zsuzsanna – Baracsi Kitti – Katona Noémi – Sebhelyi Viktória: Gyermekkereskedelem Magyarországon: Szexuális kizsákmányolás, koldultatás és zsebtolvajlásra kényszerítés, Budapest, Central European University, 2015, 180.
  10. Vidra–Baracsi–Katona–Sebhelyi: Gyermekkereskedelem Magyarországon, 159., valamint 189.
  11. Vidra–Baracsi–Katona–Sebhelyi: Gyermekkereskedelem Magyarországon, 189–190.
  12. Windt: A gyerek: érték vagy értékes árucikk? 1694.
  13. Windt: A gyerek: érték vagy értékes árucikk? 1694.
  14. Vidra–Baracsi–Katona–Sebhelyi: Gyermekkereskedelem Magyarországon, 159., 189.
  15. U.S. Department of State: The use of forced criminality: Victim hidden behind the crime
  16. Trafficking into crime and begging, Antislavery.org, https://www.antislavery.org/what-we-do/past-projects/trafficking-crime-begging/
  17. Vidra–Baracsi–Katona–Sebhelyi: Gyermekkereskedelem Magyarországon, 188–189.
  18. United Nations: Human trafficking indicators, Office on Drug and Crime, https://www.unodc.org/pdf/HT_indicators_E_LOWRES.pdf
  19. Vidra–Baracsi–Katona–Sebhelyi: Gyermekkereskedelem Magyarországon, 220–221.
  20. U.S. Department of State: The use of forced criminality: Victim hidden behind the crime
  21. USA: Submission to the United Nations Universal Periodic Review, April – May 2015, https://www.law.cuny.edu/wp-content/uploads/page-assets/academics/clinics/hrgj/publications/Criminalization-of-Trafficking-Victims.pdf
  22. Európai Bizottság: Jelentés az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről szóló 2011/36/EU irányelv 20. cikkében előírtak szerinti harmadik jelentés az emberkereskedelem elleni küzdelem terén elért eredményekről (2020). 2020. október 20. SWD(2020) 226 final
  23. De Coll Ágnes Ráhel – Tatár Erika: Az emberkereskedelem jelenlegi helyzet Magyarországon, Budapest, Magyar Közlöny, 2021, 15.
  24. Fighting child trafficking: a main priority for EU law enforcement, EUROPOL, 15 October 2014, https://www.europol.europa.eu/newsroom/news/fighting-child-trafficking-main-priority-for-eu-law-enforcement
  25. U.S. Department of State: The use of forced criminality: Victim hidden behind the crime

 

Gyebrovszki Zsolt Dániel: Az elévülés kérdésköre a versenyjogi kártérítési perekben

Bevezetés

Az elévülés következetes figyelembevétele közérdek, a jogbiztonság egyik fontos fundamentuma.[1] Az elévülés elsődleges és a közérdek által is legitimált[2] célja a bizonytalan helyzetek kiküszöbölése és megelőzése,[3] minek következtében az elévülés szabályait úgy kell értelmezni és alkalmazni, hogy a versenyjogi jogsértés károsultjai követeléseiket mielőbb érvényesítsék.[4] Ez az értelmezés hatással kell, hogy legyen az elévülés kezdőidőpontjának megállapítására is, továbbá a versenykorlátozással okozott károk megtérítéséért való felelősség imperatívan és kizárólagosan deliktuális természetű, következésképpen a versenyjogi jogsértések, szűkebben a kartellek okozta károk megtérítésére a deliktuális felelősség szabályait kell alkalmazni.

Az Európai Unió Bírósága az Irányelv elfogadását megelőzően a Manfredi-ügyben[5] hozott ítéletében rögzítette, hogy uniós szabályozás hiányában a versenyjogi kártérítési igények elévülési idejét a tagállami jognak kell megállapítania az egyenértékűség és tényleges érvényesülés elvének szem előtt tartásával.[6]

A versenyjogi kártérítési perek kapcsán az egyik alapvető problémát – a magyar versenyjogi kártérítési perek valóságára alapozott – meglátásom szerint az elévülést övező bizonytalanságok jelentik. A kartellek felderítése rendkívül idő igényes és rendkívül sok erőfeszítést kíván meg a hatóság oldalán. Ez az egyik legalapvetőbb oka annak, hogy a jogsértéssel érintett károsultak mind anyagi mind eljárásjogi szempontból nehéz helyzetben vannak, ugyanis gyakran a jogsértés elkövetése és annak GVH által történő megállapítása között olyan jelentős idő telik el, amely idő alatt az Irányelvet megelőző időszakban a versenyjogi kártérítési igények érvényesíthetősége egyszerűen elévült, amely ezen igények bírói út igénybevételével történő érvényesítésének megszűnését jelentette egyben. Ki kell emelni, hogy az Irányelvet követő időszakban sem rendeződött maximálisan az elévülés kérdésköre, ezért a versenyjogi kártérítési perek szempontjából az elévülés kérdése kifejezetten hangsúlyosnak és relevánsnak tekinthető.

Európai Uniós szabályozás

Már az 1/2003/EK rendelet preambulumának (7) bekezdése is utalást tett utalást az uniós versenyjog kikényszerítésben tagállami bíróságok által viselt szerepére.[7] Az Európai Unió Bizottsága a Courage- és a Manfredi-ügyeket követően felismerte az uniós versenyjog modernizációjának szükségességét, ezért 2004-ben megkezdte az Irányelv kidolgozását egy a versenyjogi jogsértésekhez kapcsolódó kártérítési keresetek sikerességének akadályairól szóló tanulmány,[8] illetve az ilyen jogsértésekből eredő károkat számszerűsítő tanulmány elkészítésére vonatkozó tanulmány megrendelésével.[9]

2013-ban az Európai Unió Bizottsága közzé tette az Irányelvjavaslatot,[10] végül a módosított szöveg[11] 2014. április 17-én került elfogadásra az Európai Parlament által, majd november 26.-án került megerősítésre az Európai Tanács részéről. Az Irányelv nemzeti jogba történő átültetésének határideje 2016. december 27-e volt.[12] Az előírt határidőig csupán hét tagállam ültette át az Irányelvet, 2017-ben 18 tagállam ültette át, végül 2019-ben Bulgária, Görögország és Portugália.[13]

Az Irányelv megalkotása egy fontos lépés volt a magánjogi igényérvényesítéssel kapcsolatos uniós jogfejlesztési folyamatban. Ez a jogi innováció mindenképpen egy hiánypótló munkája az Európai Unió jogalkotásának. Az Irányelv több anyagi jogi és eljárásjogi akadályt hárít el, ugyanis a versenyjogi jogsértésekből eredő károk megtérítésével kapcsolatos nemzeti szabályok jelentős részét harmonizálta, így számos meghatározó jellegű anyagi és eljárásjogi szabálynak igazodniuk kell hozzá.

Az Irányelv alapvetésként harmadik preambulum bekezdésében rögzíti, hogy az EUMSZ. 101. és 102. cikke közvetlen hatállyal bír a magánjogi jogviszonyokban. Az Irányelv – ahogyan azt a Bíróság a Manfredi-ügyben és a Courage-ügyben kifejtette – a tényleges kártérítéshez való jogon, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvén nyugszik.[14]

Az Irányelv 10. cikke szabályozza az elévülés kérdését, amely a károsultakra nézve kedvező szabályokat hozott. Ilyen az elévülés kezdetének meghatározása, az elévülés minimum 5 éves időtartama, illetve az elévülés nyugvására és félbeszakadására vonatkozó szabályok.

Az Irányelv alapján a kártérítési keresetek indítását nem akadályozhatják aránytalanul az elévülési időre vonatkozó nemzeti szabályok. Ez a kitétel főként a következményi keresetekre, azaz olyan keresetekre vonatkozik, amelyek a jogsértés versenyhatóság vagy felülvizsgálati bíróság általi megállapításán alapulnak. Ebből kifolyólag lehetővé kell tenni a jogosultak számára, hogy versenyhatósági eljárás után is indítható legyen azon alapuló kártérítési kereset. Az elévülési idő nem kezdődhet meg a jogsértés megszűnése előtt, illetve az előtt, hogy a felperes arról tudomást szerzett volna, vagy ésszerűen elvárható módon tudnia kellene a jogsértő magatartásról, mely számára kárt okozott, illetve a jogsértést elkövető személyéről. Az Irányelv lehetővé kívánta tenni a tagállamok számára, hogy általánosan alkalmazandó abszolút elévülési időket tartsanak fenn vagy vezessenek be, feltéve, hogy ezen abszolút elévülési idők nem teszik gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlságosan nehézzé a teljes kártérítéshez való jog gyakorlását.[15]

Az Irányelv előírja továbbá, hogy az elévülési idő nyugodjon vagy szakadjon meg, ha valamely nemzeti versenyhatóság intézkedést fogad el a kártérítési kereset alapjául szolgáló versenyjogi jogsértéssel kapcsolatos vizsgálat vagy eljárás keretében.[16]

Az Európai Unió Bíróságának gyakorlata az Irányelv 10. cikkével kapcsolatban

Az Irányelv 10. cikkével kapcsolatban már születtek ítéletek az Európai Unió Bírósága előtt, illetve vannak jelenleg is folyamatban lévő előzetes döntéshozatali eljárások, amelyekben a tagállami bíróságok az Irányelv elévüléssel kapcsolatos szabályaival kapcsolatban kértek útmutatást az Európai Unió Bíróságától.[17]

Cogeco-ügy

A Cogeco-ügyben[18] nyújtott be először előzetes döntéshozatal iránti kérelmet tagállami bíróság, amelyben az Irányelv 10. cikkével kapcsolatos kérdéseket tett fel. 2013. június 14. napján hozott döntésében az Autoridade da Concorrência, vagyis a portugál versenyhatóság 3,73 millió euró összegű bírságot szabott ki a Sport TV Portugal SA nevű portugál társaságra, mivel visszaélt erőfölényével a fizetős sportcsatornák piacán.[19] 2015. február 27. napján a Cogeco kártérítési pert indított a Sport TV és annak két részvényese, a Controlinveste-SGPS SA és a NOS-SGPS SA ellen. A kártérítési igény alapja az volt, hogy az erőfölénnyel való visszaélés következtében a felperesnek magasabb díjakat kellett fizetnie a sportműsorok sugárzásáért. [20] A per alperesei arra hivatkoztak, hogy a kártérítés iránti igény elévült. [21]Az alperesek érvelése szerint az elévülés elkezdődhetett 2008. áprilisában, amikor a Sport TV és a Cogeco leányvállalata a Cabovisao megállapodást kötöttek a sportműsorok sugárzásáról, 2009. júliusában, amikor a Cabovisao bejelentést tett a portugál versenyhatósághoz, 2011. márciusában, amikor a jogsértés megszűnt, vagy 2012. februárjában, amikor a Cogeco eladta a Cabovisao-t. Cogeco érvelése szerint az elévülés csak 2013. júniusában kezdődött, amikor a portugál versenyhatóság meghozta a bírságot kiszabó döntését.

2017. november 15. napján a Tribunal Judicial da Comarca de Lisboa előzetes döntéshozatal iránti kérelmet[22] nyújtott be az Európai Unió Bíróságához, amelyben hat kérdést tett fel. A portugál bíróságnak az Irányelv elévüléssel kapcsolatos szabályai szempontjából legrelevánsabb kérdése a második, harmadik és negyedik volt, amelyek arra irányultak, hogy uniós jogba ütközhet-e az, hogy a portugál polgári törvénykönyv és a portugál polgári perrendtartás rendelkezései ellentétesek az Irányelvvel az Irányelv átültetési határidejének lejárta előtt, illetve arra, hogy rendelkezik-e az Irányelv horizontális közvetett hatállyal, az átültetési határidő lejárta előtt, azaz az Irányelv fényében kell-e értelmezni a portugál polgári törvénykönyv és portugál polgári perrendtartás rendelkezéseit.

Az Európai Unió Bíróság ítéletében a második és a negyedik kérdés első részére azt a választ adta, hogy a portugál elévülési szabályok összességében ellentétesek az uniós versenyjog tényleges érvényesülésével. Az Európai Unió Bírósága a harmadik és a negyedik kérdés második részére azt a választ adta, hogy a tárgybeli kereset nem következményi kereset, így a kérdések nincsenek összefüggésben az üggyel és elfogadhatatlanok. Az Európai Unió Bírósága rámutatott, hogy a lisszaboni fellebbviteli bíróság jogerős ítélete a portugál versenyhatóság jogsértést megállapító határozata kapcsán a Cogeco kártérítés iránti keresetének benyújtását követően született.

A Cogeco-ügyben hozott ítélet azonban nem adott választ arra a kérdésre, hogy melyek azok a szempontok, amelyeket vizsgálni kell az Irányelv által megfogalmazott tényleges érvényesülés elvének és az egyes elévülési szabályok összeegyeztethetősége kapcsán. Meglátásom szerint az Irányelv anyagi rendelkezésekre vonatkozó időbeli hatálya kérdéseket vethet fel a visszamenőleges alkalmazás és a még fel nem derített egységes és folyamatos jogsértések kapcsán.

Hazai szabályozás

Az Irányelvet 2016. december 6. napján ültették át a hazai jogba.[23] A versenyjogi kártérítési perekkel kapcsolatos hazai szabályozás a specialitás elve alapján elsősorban a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 88/T. § által előírt speciális elévülési szabályok alkalmazandók, másodszor amennyiben az említett speciális szabály nem rendelkezik egy adott kérdésről, akkor a Tpvt. 88/C. § (1) bekezdése alapján a Ptk. elévüléssel kapcsolatos általános szabályai alkalmazandók. Az elévülés ideje a Ptk.-ban foglalt általános szabályok alapján öt év.[24]Azonban a Tpvt. 95/E. § (4) bekezdése alapján a Tpvt. 88/T. §-ben foglalt károsultakra nézve kedvező elévülési szabályok csak a 2017. január 15. napját követően történt versenyjogsértésre alkalmazhatóak.[25]

A Tpvt. 88/T. § nem érinti az elévülés időtartamára vonatkozó általános szabályt, ugyanakkor az Irányelv előírásainak megfelelően meghatározza, hogy mikor kezdődik a versenyjogi jogsértésből eredő kártérítési igény elévülési ideje, illetve az elévülés nyugvásával kapcsolatos kiegészítő szabályokat tartalmaz.[26] A Tpvt. 88/T. § (1) bekezdése alapján a versenyjogi jogsértésből eredő kártérítési igény elévülési ideje három konjunktív feltétel együttes fennállása esetén kezdődik, azaz amikor a versenyjogi jogsértést megvalósító magatartás megszűnt, és a károsult tudomást szerez vagy kellő gondosság mellett tudomást szerezhetett volna a jogsértő magatartásról és arról, hogy az versenyjogi jogsértésnek minősül, a jogsértéssel okozott kárról, és a jogsértő vállalkozás személyéről.

A Ptk. általános szabálya szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik,[27] azaz esetünkben nyomban esedékessé válik a követelés a károsodás bekövetkezésével.[28] A versenyjogsértéssel okozott károk megtérítéséért való felelősség kizárólagosan a deliktuális, azaz a szerződésen kívüli károkozásért való felelősség szabályai szerint alakul. Következésképpen a deliktuális felelősség jogalapként történő megjelölése nemcsak azt jelenti, hogy ez a követelés jogalapja, hanem azt is, hogy nincs jogi lehetőség kontraktuális logikán alapuló megfontolásokat figyelembe venni. A fentiekben felvázolt, a versenyjogi kártérítési pereket jellemző szigorú deliktuális logikai felépítés álláspontom szerint oda vezet, hogy csak és kizárólag a károsult vagyonában beállt tényleges vagyoncsökkenés, a kartell ár tényleges megfizetése tekinthető a kár bekövetkezési időpontjának.

Az elévülés kezdő időpontja

Amint fent már történt rá utalás, alapvetően a tudomásszerzés időpontját kell az elévülés kezdő időpontjának tekinteni. A törvény szövege alapján egyidejűleg tudomással kell (illetve kellő gondosság mellett kellene) rendelkeznie a károsultnak a jogsértő magatartásról, a jogsértéssel okozott kárról, és a jogsértő vállalkozás személyéről. Tekintettel a kartellek titkos jellegére, illetve arra a tényre, hogy a versenyjogi jogsértések megállapítása a versenyhatóság, illetve az igazságszolgáltatás bírói monopóliuma alapján a bírósági felülvizsgálati szakra tartozik, ezért a Tpvt. 80. § (1) bekezdése alapján a GVH keresetlevéllel nem támadott határozatának keltétől, illetve a Tpvt. 80. § (2) bekezdése alapján a GVH határozata ellen indult közigazgatási perben született jogerős ítélet kihirdetésétől számíthatjuk a jogsértő magatartásról[29] való tudomásszerzés egyik kézzelfogható és lehetséges időpontját. A kérdés kapcsán Kolodzey és Török[30] azonban a Tpvt. 88/T. § (1) bekezdése és a Tpvt. 88/T. § (2) bekezdése között feszülő ellentétre hívja fel a figyelmet, azt állítva, hogy a versenyfelügyeleti eljárás lezárultát megelőzően is megindulhat az elévülés a Tpvt. 88/T. § (2) bekezdésének szövegéből kiindulva. A Tpvt. 88/T. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha valamely uniós versenyhatóság a jogsértő magatartással összefüggésben eljárást indít, az eljárás megindításától a versenyhatóság vagy – ha a versenyhatóság határozatát bíróság előtt megtámadták – a bíróság jogerős döntésének meghozatalát követő egy évig az elévülés nyugszik. Álláspontom szerint a vizsgált normaszövegben szereplő „valamely uniós versenyhatóság a jogsértő magatartással összefüggésben eljárást indít – habár valóban nem egyértelmű – fordulat a GVH eljárását megelőző, követő vagy önálló, az Európai Unió valamely tagállami versenyhatósága által indított versenyfelügyeleti eljárást kell, hogy jelentse, így az elévülés Tpvt. 88/T. § (1) bekezdésétől egy merőben eltérő, sajátos jogi helyzetet szabályoz a már említett szakasz (2) bekezdése, ami meglátásom szerint indokolt, tekintettel arra, hogy az Irányelv és a Manfredi-ügy megállapítása alapján uniós szabályozás hiányában az elévülés részéletszabályait a tagállami jognak kell megállapítania, így egy másik tagállam versenyhatósága, illetve bírósága által lefolytatott eljárásra eltérő elévülési szabályok – az egyenértékűség és tényleges érvényesülés elvének érvényesülése mellett – szükségesek.

A jogsértés megszűnését illetően a témát vizsgálók körében az is kérdésként merült fel, hogy a jogsértés megszűnése kapcsán a közjogi értelemben vett versenyjogsértés, vagy a magánjogi értelemben vett károkozó magatartás megszűnését kell-e érteni. Nagy Csongor István – magyar bírói esetjog alapján kialakított – álláspontja szerint a Tpvt. 88/T. § (1) bekezdése a jogsértés megszűnése alatt nem a versenyfelügyeleti eljárásban – vagyis a kártérítési per alapügyére – vizsgált versenykorlátozó magatartás megszűnését, hanem az adott személynek kárt okozó magatartás megszűnését kell érteni. Rámutat, hogy az igény magánjogi jellegére tekintettel a polgári jogi elévülésre vonatkozó gyakorlatot kell irányadónak tekinteni, amely szerint az elévülés káreseményenként kezdődik.[31] Ezzel szemben Teleki Lóránt – uniós esetjog alapján kialakított – álláspontja a kérdést illetően az, hogy a közjogi jogsértés megszűnésének időpontja hatással lehet a tudomásszerzés időpontjára.[32]

Álláspontom szerint a kérdést tovább árnyalja adott esetben a jogági jogellenesség kérdése, illetve az, hogy a károsult fél követő vagy önálló keresetet indított-e. Alapvetésként fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a magánjogi jogellenesség nem azonos a jogszabálysértéssel, a közigazgatási – vagyis versenyjogi – jogsértéssel. A magánjogi jogellenesség magából a kár okozásából következik, mert a magatartás a károkozás általános tilalmába ütközik.[33] A jogsértés megszűnése kapcsán az Irányelv úgy fogalmaz, hogy az elévülési idő nem kezdődhet meg a jogsértés megszűnése előtt és azelőtt, hogy a felperesnek tudomása lenne, illetve – ésszerűen elvárható módon – tudnia kellene a jogsértésnek minősülő magatartásról, arról, hogy a jogsértés a felperesnek kárt okozott, valamint a jogsértő kilétéről.[34] A (versenyjogi) jogsértés az Irányelv idézett preambulum bekezdésében elválni látszik a (jogellenes) károkozástól. A jogsértés megszűnése és a jogsértésnek minősülő magatartásról való tudomásszerzés fordulatok együttes olvasata véleményem szerint szükségszerűen a közjogi, vagyis a versenyjogsértésre kell hogy utaljanak, mivel a jogsértés megszűnése – mintegy objektív időpont – illetve a jogsértőnek minősülő magatartásról való tudomásszerzés – mint egy szubjektív időpont – fogalmak feltételeznek egy közigazgatási aktust, vagyis egy versenyjogsértést megállapító határozatot, mert ilyen hiányában versenyjogi jogellenességről csak jogerős bírósági ítélet esetén beszélhetünk, ami már a magánjogi igényérvényesítés maga.

A kérdés kapcsán Horváth András arra a megállapításra jutott, hogy a jogági jogellenesség függetlensége a versenytársak közötti versenykorlátozó célú magatartásra alapított kártérítési keresetek esetén attól függ, hogy önálló vagy következményi keresetről van szó. Önálló kereset esetén a jogági jogellenesség függetlensége teljes mértékben érvényesül, követő kereset esetén azonban – mivel a bíróság a jogsértés megállapításától nem térhet el – a magánjogi jogellenesség nem független teljes mértékben a versenyjogi jogellenességtől.[35]

Álláspontom szerint ez a megállapítás az Irányelv implementációját követően megerősítésre került az Irányelv kartelleket illető kár vélelemmel kapcsolatos szabályai révén. Az Irányelv átültetését megelőzően úgy vélem a versenyjogi jogellenesség és a magánjogi jogellenesség, azaz a károkozás ténye egymástól élesen elvált, a magánjogi jogellenesség, azaz a kár tényét illetően az ellenkező bizonyítása megengedett volt önálló és követő kereset esetében egyaránt[36]. Azonban az Irányelv 17. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy kartellezést megvalósító versenyjogi jogsértés esetén vélelmezni kell a károkozás tényét. Az Irányelv hazai jogba történő átültetését követően a Tpvt. 88/D. § (4) bekezdése alapján ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a jogsértés kárt okozott, ha a felperes bizonyítja, hogy a versenyjogi jogsértés kartellt valósított meg. Továbbá a Tpvt. 88/G. § (6) bekezdése alapján a kartellel okozott versenyjogi jogsértés esetén az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a versenyjogi jogsértés a jogsértő vállalkozás által alkalmazott árat tíz százaléknyi mértékben befolyásolta. Mivel a Tpvt. 88/B. § (8) bekezdése alapján a bíróság a GVH keresettel nem támadott határozatának, illetve – ha a határozatot megtámadták – a bíróság határozatának a jogsértést megállapító részéhez kötve van, ezért egy kartell jogsértést megállapító és keresettel nem támadott GVH határozat, vagy azt felülvizsgáló és helybenhagyó jogerős bírósági határozat nyomán egy követő keresetben a Tpvt. fent idézett kár vélelemmel kapcsolatos szabályai – de a kárvélelemmel kapcsolatos rendelkezés mindenféleképpen, ha a kár mértékére vonatkozó szabály nem is – megdönthetetlenné válnak, így a versenyjogi jogsértés azonnali károkozást is jelent egyben, ezáltal a magánjogi jogellenesség követő keresetek esetén meglátásom szerint nem hogy nem független a versenyjogi jogellenességtől, de iure abból fakad.

A fentiek alapján véleményem szerint a versenyjogi jogsértést megvalósító magatartás megszűnése alatt a közjogi jogsértés, vagyis a versenykorlátozó magatartás megszűnését kell érteni. A közjogi értelemben vett jogsértő magatartás megszűnése teremt jogi lehetőséget a tudomásszerzés időpontjától kezdődő elévülési időpont megállapításához, míg egységes és folyamatos jogsértés esetén a törvényszövegből kiindulva nem lehetséges kezdőidőpontként figyelembe venni a tudomásszerzés időpontját.

A vállalkozás személyéről való tudomásszerzés és a gazdasági folytonosság elve

Álláspontom szerint a jogsértő vállalkozás kilétéről való tudomásszerzésnek nem csak az önálló keresetek esetében van relevanciája, ugyanis habár a követő keresetek tekintetében látszólag nem kérdés, hogy a GVH, illetve a bíróság mely vállalkozás vonatkozásában állapított meg jogsértést, a kartellező vállalkozások esetében gyakori, hogy az eredeti gazdasági szereplő a jogsértést megállapító határozat meghozatalakor már nem létezik, amely révén a személyes felelősség elvének alkalmazása megakadályozhatja, hogy a versenyhatóságok szankcionálják a jogsértést, illetve a károsultak kártérítési pert indíthassanak a károkozó ellen.

A versenyjogi jogsértés megvalósításáért viselt felelősség elvileg személyes jellegű, az ebből fakadó szankciók jellege és súlyossága miatt. Ennek megfelelően a versenyhatóságok általában azt a vállalkozást teszik felelőssé, aki a jogsértő vállalkozásra a jogsértés elkövetésének időpontjában befolyással bírt („eredeti gazdasági szereplő”), azaz főszabály szerint a személyes felelősség elve érvényesül a versenyjogi jogsértésekért viselt felelősség megállapítása esetén.[37] Bizonyos esetekben azonban a személyes felelősség elvének formalista alkalmazása befolyásolhatja a versenyhatóságok képességét a versenyjog hatékony érvényesítését, illetve a károsultak által indítandó kártérítési pereket, akár azért, mert az eredeti gazdasági szereplő már nem létezik, akár azért, mert szervezeti változásokon ment keresztül.[38]

Ezért a gazdasági folytonosság elve előírja, hogy a versenyhatóságok a bírság kiszabásáról szóló határozat elfogadásakor kivételesen olyan jogi személyt is felelőssé tehetnek, amely a jogsértés elkövetésekor nem állt kapcsolatban a jogsértésben érintett vállalkozással. Az Európai Unió Bíróságnak ítélkezési gyakorlata szerint ez a kivétel csak akkor alkalmazható, amennyiben az eredeti gazdasági szereplő már nem létezik (jogi-de iure vagy gazdasági-de facto értelemeben véve) a jogsértést megállapító határozat meghozatalakor[39] , amennyiben az eredeti vállalkozás a jogsértési határozat elfogadásakor még mindig létezik, de a jogsértő tevékenységet egy új, ugyanahhoz a vállalatcsoporthoz tartozó gazdasági szereplőre ruházták át (vállalkozás csoporton belüli átruházás);[40] illetve amennyiben a jogsértéssel érintett üzletágat a szokásos piaci feltételektől eltérő módon, a versenyjogi szankciók elkerülésének szándékával adták át egy új gazdasági szereplőnek.[41]

A jogi értelemben vett megszűnést tekintve az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy amennyiben az eredeti gazdasági szereplő jogilag megszűnt, abban az esetben meg kell találni a jogsértés elkövetéséhez hozzájáruló fizikai és emberi tényezők kombinációját (azaz a jogsértő vállalkozást, amely jellemzően személyzetet, gyárakat, földterületet, épületeket stb. foglal magában), és másodszor, azonosítani azt a vállalkozást, amelyik idő közben jogutódjává vált a korábbi vállalkozásnak, ezáltal felelős lett annak működésükért.[42]

Ugyanez a megoldás alkalmazandó, abban az esetben, amikor az eredeti gazdasági szereplőt egy másik jogi személy olvasztja be, aki így ’megörökli’ az előbbi vállalkozás eszközeit, valamint annak jogait és kötelezettségeit, beleértve a jogsértésért való felelősségét is. Ez a kérdés a Raiffieissen Zentralbank Osterreich-ügyben merült fel, ahol az Erste Bank a jogsértés ideje alatt beolvasztott egy jogsértő társaságot (Girocredit). Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a tranzakció következtében a Girocredit versenyjogi jogsértésért való felelőssége az Erste Bankra szállt át, amely a jogsértés teljes időtartamára felelősséggel tartozott.[43]

A SNIA és az Uralita-ügyekben a Törvényszék megállapította, hogy a fent említett felelősségi alakzat akkor is fennállhat, ha a jogsértést elkövető leányvállalat anyavállalatát a jogsértés időszakát követően egy másik társaság beolvasztotta. Mivel az anyavállalat felelt a jogsértésért, ez a felelősség a jogutód társaságra szállt át. Ennél fogva a jogutód társaságot a jogsértésért felelősnek találták.[44]

A de facto megszűnés esetével kapcsolatban az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a gazdasági folytonosság elve akkor is alkalmazandó, ha az eredeti gazdasági szereplő ténylegesen megszűnt létezni (mivel már nem folytat gazdasági tevékenységet), azzal az indokkal, hogy egy jogilag továbbra is létező, de a gazdasági tevékenységét beszüntető vállalkozással szemben szankció kiszabása nem valószínű, hogy visszatartó erejű lenne.[45]

Az NMH Stahlwerke GmbH-ügyben az Európai Unió Bírósága megerősítette, hogy a gazdasági folytonosság elve alkalmazandó abban az esetben, amikor az eredeti tulajdonos a jogsértés időtartama alatt ruházza át vagyonát egy másik társaságra. Az említett ügyben az átruházást követően az Eisenwerk megszűnt, az NMH pedig átvette a vállalkozást. Annak ellenére, hogy az Eisenwerk a jogsértést megállapító határozat meghozataláig jogszerűen létezett, az Európai Unió Bírósága úgy ítélte meg, hogy 1990-től ténylegesen megszűnt létezni. Ezért az NMH-t gazdasági jogutódjának kellett tekinteni, és a jogsértés teljes időtartamára megállapították a felelősségét.[46]

Amennyiben a jogsértést megállapító határozat meghozatalának időpontjában az eredeti gazdasági szereplő még mindig létezik, alapvetően három esetkör képzelhető el: a jogsértő vállalkozás átruházása egy független harmadik félre; a jogsértő vállalkozás csoporton belüli átruházása, vagy a jogsértő vállalkozás csoporton belüli átruházása annak érdekében, hogy azt később független harmadik félnek adják át.

Amennyiben az átruházásra a jogsértés időtartamán túl kerül sor, az Európai Unió Bírósága úgy ítélte meg, hogy a személyes felelősség elve alkalmazandó, azaz az eredeti gazdasági szereplő felel a teljes jogsértésért. Ebben az esetben a gazdasági folytonosság elvének alkalmazása szükségtelen és indokolatlan. Ellenkező esetben az eredeti üzemeltető könnyen kibújhatna a felelősség alól azáltal, hogy a jogsértő eszközöket harmadik félnek adja el.

Amennyiben az átruházásra a jogsértés időtartama alatt kerül sor, és a jogsértő vállalkozás a megszerzése után is folytatja a versenyjogsértést, mind az eladó, mind a megszerző vállalkozás felelősséggel tartozik. Mindkét vállalkozásnak a jogsértés azon időszakáért kell felelnie, amely alatt a jogsértő vállalkozás a tulajdonában volt. A gazdasági folyamatosság elvének alkalmazása ismét szükségtelen.

Az Anic Participazione-ügyben a Bizottság bírságot szabott ki a felperesre a polipropilén kartellben való részvétel miatt. A felperes, az Anic azt állította, hogy nem kellett volna felelősségre vonni, mivel a jogsértő üzletágat 1982-ben, a jogsértő időszak végén eladta a Monte-nak. Ezért az Anic szerint a bírságot az utóbbira kellett volna kiszabni. Az Európai Unió Bírósága elutasította ezt az érvelést, azzal az indokkal, hogy „[a]z Anic azzal a kifogással, hogy az Elsőfokú Bíróság neki tulajdonította a jogsértésért való felelősséget, noha a polipropilén üzletágát a Monte-ra ruházta át, figyelmen kívül hagyja a személyes felelősség elvét”. Ennek következtében az Európai Unió Bírósága az Anic-ot a jogsértés teljes időtartamára felelősségre vonta. A Monte-t ezzel szemben, nem találták felelősnek.[47]

A gazdasági folytonosság elvét tehát akkor kell alkalmazni, ha a jogsértő üzleti tevékenységet a szokásos piaci feltételektől eltérő körülmények között, a versenyjogi szankciók elkerülésének szándékával ruházták át egy független harmadik félre.[48]

A jogsértő vállalkozás csoporton belüli átruházása esetén az Európai Unió Bírósága az Aalborg Portland- és a Versalis-ügyekben úgy döntött, hogy a gazdasági folytonosság elve alkalmazható, feltéve, hogy az eredeti és az új gazdasági szereplő ugyanazon vállalkozás irányítása alatt áll, és ezért ugyanazokat az utasításokat hajtották végre.[49]

Az, hogy az Európai Bizottság képes-e alkalmazni a gazdasági folytonosság elvét, részben a gazdasági egység fogalmától függ. Mivel az eredeti és az új gazdasági szereplő ugyanahhoz a csoporthoz tartozik, a versenyszabályok alkalmazása szempontjából egyetlen gazdasági egységet (és így ’vállalkozást’) alkotnak. Ennek eredményeképpen az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy az Európai Bizottság az eset körülményeitől függően akár az eredeti, akár az új gazdasági szereplőre is háríthatja a felelősséget. Például, ha az eredeti gazdasági szereplő a vállalkozás átruházását követően gazdasági értelemben véve szűnt meg, a Bizottság az új gazdasági szereplőt teheti felelőssé, hogy a bírság ténylegesen kiszabható és behajtható legyen.[50]

A fenti kérdés merült fel a Versalis-ügyben, ahol az Enichem SpA-tól a Versalisra ruházták át az eszközöket a jogsértés időtartama alatt. Mivel mindkét társaság az Enichem SpA irányítása alatt állt, az Európai Unió Bíróság megerősítette, hogy a Bizottság a bírság teljes összegét kiszabhatta a Versalisra, mivel az az Enichem SpA gazdasági értelemben vett jogutódja, annak ellenére, hogy az Enichem SpA jogilag továbbra is létezett.[51]

A fenti esethez hasonlóan, az ún. ETI-ügyben az Európai Unió Bíróság kimondta, hogy a jogsértő vállalkozás átruházása esetén az állami irányítás alatt álló vállalkozások között is a gazdasági folytonosság elve alkalmazandó, feltéve, hogy az eredeti gazdasági szereplő és az új üzemeltető ugyanazon állami szerv ellenőrzése alatt áll.

Az ETI-ügyben az olasz versenyhatóság bírságot szabott ki az ETI-re, egy állami szervre, amiért 1993 és 2001 között részt vett egy cigaretta-kartellben. Az 1999-ben alapított ETI egy másik állami szerv, az AAMS cigaretta-üzletágát vette át. Mivel mindkét vállalkozás a Gazdasági és Pénzügyminisztérium ellenőrzése alatt állt, az olasz versenyhatóság, majd az Európai Unió Bírósága is úgy ítélte meg, hogy az ETI az AAMS gazdasági jogutódja. Ezért az ETI-t a jogsértés teljes időtartamára felelősségre vonták.[52]

A gazdasági folytonosság elvének alkalmazhatóságának harmadik kategóriája az az esetkör, amelynek során a jogsértő vállalkozást az eredeti gazdasági szereplő csoportján belül létrehozott új vállalatra ruházzák át azzal a kizárólagos céllal, hogy megkönnyítsék annak független harmadik félnek történő értékesítését.

Az Európai Unió Bírósága foglalkozott ezzel a kérdéssel a Parker Hannifin-ügyben[53], amelyben a Parker ITR nevű vállalkozásra az Európai Bizottság pénzbírságot szabott ki kartellben való részvétel miatt. Ebben az esetben a jogsértés időtartama alatt a jogsértő vállalkozást átruházták egy független harmadik félre, a Parker-Hannifinre. Az átruházást azonban kétlépcsős folyamat előzte meg: (1) a jogsértő üzletág csoporton belüli átruházása az ITR SpA-tól annak egy leányvállalatára, az ITR Rubber Srl-re; és (2) az ITR Rubber Srl-től, egy független harmadik félre, a Parker-Hannifinn-re történő átruházás. A Bizottság álláspontja szerint a Parker ITR az ITR SpA gazdasági értelemben vett jogutódja volt. Ennél fogva nem csak onnantól kezdve tekintették felelősnek amikortól a jogsértő üzletággal rendelkezett, hanem az ezen időpontot megelőző jogsértő időszakért is, mint az ITR SpA jogutódja.

A Parker ITR fellebbezését követően a Törvényszék megsemmisítette a Bizottság határozatát, azzal az indokkal, hogy a gazdasági folytonosság ebben az esetben nem alkalmazható. Az Európai Unió Bírósága szerint a művelet első részét (azaz az eszközök csoporton belüli átruházását) figyelmen kívül kellett hagyni, mivel azt kizárólag azzal a céllal valósították meg, hogy az eszközöket végül egy független harmadik félnek értékesítsék. Ezért, mivel a műveletet pusztán az eszközök független harmadik fél részére történő átruházásának kellett tekinteni, nem állt fenn gazdasági folytonosság az eredeti gazdasági szereplő (azaz az ITR SpA) és az új gazdasági szereplő (azaz az ITR Rubber) között. Következésképpen az ITR Rubber Srl-t csak arra az időszakra kellett volna felelősségre vonni, amikor az eszközökkel rendelkezett, míg az ezt az időpontot megelőző jogsértésért az ITR SpA-t kellett volna felelősségre vonni.[54]

Az Európai Unió Bírósága azonban más következtetésre jutott. Az Európai Unió Bírósága szerint nem számított, hogy a csoporton belüli átruházás nem volt több, mint egy korlátozott időtartamú átmeneti lépés, amelynek célja az üzletág független harmadik félre történő átruházása volt. Ezért a Törvényszéknek nem lett volna szabad figyelmen kívül hagynia a csoporton belüli átruházást a gazdasági folyamatosság fennállásának vizsgálata során. Ennek eredményeképpen az Európai Unió Bírósága visszautalta az ügyet a Törvényszék elé érdemi határozathozatalra.[55]

A gazdasági folytonosság elvének alkalmazhatósága a versenyjogi kártérítési perekben

Az Európai Unió Bírósága a Skanska-ügyben[56] foglalkozott a gazdasági folytonosság és a versenyjogi kártérítés kapcsán a kereshetőségi jog alakulásával. A Skanska-ügy kapcsán az Európai Unió Bírósága lényegében arra kereste a választ, hogy mely vállalkozással szemben érvényesíthető versenyjogi kártérítési igény akkor, ha a kártérítési kereset benyújtásakor a kartellben részt vevő társaság már megszűnt.

Az Európai Unió Bírósága 2019. március 14. napján hozott ítéletében röviden rögzítette, hogy a versenyjogi kártérítési jog gyakorlásának feltételeit a tagállami jog határozza meg, ugyanakkor a kár megtérítésére köteles személy azonosításával kapcsolatos szabályokat az Európai Unió joga közvetlenül határozza meg. Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy az uniós versenyjog a vállalkozásokra vonatkozik, így az uniós versenyjog megsértéséből eredő kárért való felelősség is a vállalkozásokat terheli.[57]

Az Európai Unió Bírósága kimondta a Skanska-ügyben hozott ítéletében miszerint az Irányelv nem a felelős jogalanyt határozza meg, csak a jogalanyok egymás közötti viszonyát, továbbá kimondta, hogy az Irányelv nem biztosít hatáskört a tagállamoknak a kárért felelős személyek meghatározására, illetve azt, hogy az Irányelv – bár nem alkalmazható erre a kérdésre – szintén a vállalkozás kifejezést használja az egyetemleges felelősség kapcsán.[58]

Az Európai Unió Bírósága a bírság kiszabás kapcsán kidolgozott elvekre hivatkozott, miszerint a személyes felelősség elvével nem ellentétes, hogy a jogsértést elkövető társaság jogutódjának tudják be a jogsértésért való felelősséget.[59] Az Európai Unió Bírósága arra is rámutatott, hogy amennyiben a jogsértést elkövető jogalany beolvad egy másik társaságba és ezáltal megszűnik, a jogutód társaság megszerzi a jogsértést elkövető jogalany felelősségét is.[60] Az Európai Unió Bírósága ezeket a megállapításokat azzal erősítette meg, hogy a „vállalkozás” fogalmának nem lehet eltérő tartalma azon kontextusban, amikor a Bizottság bírságokat szab ki, valamint azon kontextusban, amikor az uniós versenyszabályok megsértése miatt kártérítési kereseteket indítanak.[61]

Végül, az Európai Unió Bírósága megjegyezte, hogy – bár a tagállami bíróság hatáskörébe tartozik a kérdés eldöntése – a rendelkezésre álló információk alapján egyértelmű, hogy az alperesi társaságok biztosították a gazdasági folytonosságot[62], illetve kimondta azt, hogy EUMSZ. 101. cikket akként kell értelmezni, hogy az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben, amikor is tiltott kartellben részt vevő társaságok összes részvényét megszerezték más társaságok, amelyek megszüntették az előbbi társaságokat, és tovább folytatták azok gazdasági tevékenységeit, a részvényeket megszerző társaságok felelőssé tehetők az e kartell által okozott kárért.[63] Mindezek alapján látható, hogy a versenyjogi kártérítési perekben is alkalmazható a gazdasági folytonosság elve, amely ismét könnyebbséget jelent a kartell károsultaknak.

A magyar autópálya kartell ügye – a kár bekövetkeztének ideje

Az elévülés kezdőidőpontjának szempontjából a másik hangsúlyos kérdés a kár bekövetkeztének időpontja. Magyarországon versenyjogi kártérítési perekben a kár bekövetkezésének ideje leghangsúlyosabban a Magyar autópálya-kartell ügyben[64] merült fel.

A Magyar autópálya-kartell ügyben a Nemzeti Autópálya Rt. (’NIF’) előminősítéses közbeszerzési eljárásokat írt ki, amelyek eredményeképpen szerződést kötött gyorsforgalmi utak kivitelezésére építési vállalkozásokkal. A NIF előleget fizetett a kivitelezőknek, ezt követően a részszámlák kifizetésére több részletben került sor. A kivitelezés megtörtént, a kivitelezők részére a vállalkozói díjat megfizették.

A GVH Vj-27/2003/16. számú határozatában megállapította, hogy a kivitelezők versenykorlátozó módon felosztották egymás között a meghirdetett autópálya-építési munkák elvégzését. A GVH határozatával szemben a kivitelezők által előterjesztett keresetet a Fővárosi Bíróság ítéletével[65] elutasította.

A NIF ezt követően versenyjogi kártérítési pereket indított a kivitelezőkkel szemben. Az eljárt bíróságok a NIF kereseteit jogerősen elutasították arra tekintettel, hogy a károsodás nem a NIF-nél következett be. A Kúria a jogerős ítéleteket hatályában fenntartotta.[66] 2012. október 16-án nyújtotta be keresetét alperesek ellen a Magyar Állam felperes, amelyben kérte, hogy a bíróság egyetemlegesen kötelezze az alpereseket kártérítés megfizetésére. A Fővárosi Ítélőtábla két ítéletében is megegyezően akként foglalt állást, hogy az esetre a deliktuális felelősség szabályai alkalmazandók, vagyis a károsodás időpontja az a jogilag értékelhető tény, amelynek alapján az elévülés kezdete megállapítható. Az elévülés kezdete ezért kizárólag objektív ténytől, a károsodás bekövetkeztétől függ.[67]

A Fővárosi Ítélőtábla azonban alapvetően megváltoztatta jogi megközelítését a kár bekövetkezése és az elévülés kezdőidőpontjának vonatkozásában. A kár megtérítésére vonatkozó igény a felperes vagyonában bekövetkezett értékcsökkenéssel, azaz a kifizetés időpontjával vált esedékessé. A peres felek elévülés körében megtett releváns nyilatkozataira, az irányadó jogszabályi rendelkezésekre, valamint arra tekintettel, hogy a kartellezés szükségképpen többszereplős jogellenes magatartás, a felperes projektekként finanszírozott, a kartell felár a szerződésekénti átalányárba épülhetett be, az alperesek eltérő díjazásban részesültek, így a követelés elévülését is alperesenként és projektenként kell vizsgálni.[68]

Az ügyben végül négy lehetséges időpont merült fel a kár bekövetkezése, mint az elévülés kezdőidőpontja tekintetében. Felmerült a kár bekövetkezésének időpontjaként a Magyar Állam és az alperesek között létrejött szerződés megkötésének időpontja, az első kifizetéshez kapcsolódó közvetlen költségvetési finanszírozás időpontja, az egyes közvetlen költségvetési kifizetések időpontja, illetve az utolsó végszámla közvetlen költségvetési finanszírozásának időpontja.[69] Mivel az említett ügyben a Kúria még nem foglalt állást az elévülés kezdőidőpontját illetően, ezért messzemenő következtetést nem kívánok levonni, illetve jelen tanulmánynak ez nem is célja.

Összegzés

A versenyjogi kártérítési perek kapcsán az elévülés kérdésének vizsgálatakor arra a következtetésre jutottam, hogy a versenyjogi és a polgárjogi jogszabályi környezet között feszülő ellentét miatt továbbra is bizonytalanság övezi a versenyjogi kártérítési perek elévüléssel kapcsolatos szabályait. Nem csupán a részletesen tárgyalt tudomásszerzést érintő egyes fogalmi kérdések vonatkozásában, hanem olyan a Ptk. általános elévülési szabályai által szabályozott kérdések esetén is, mint például a kár bekövetkezésének ideje, amelyet a Magyar autópálya-kartell ügye szemléltet.

A Magyar autópálya-kartell ügy nyomán felmerült bizonytalanság az elévülés kezdőidőpontjával kapcsolatban, párhuzamba állítva ebben a jelen tanulmányban tárgyalt egyéb kérdésekkel álláspontom szerint – annak ellenére, hogy a Magyar autópálya-kartell ügy idején még az Irányelv átültetése előtti szabályokat kell alkalmazni – felveti annak szükségességét, hogy az elévülés szabályait tovább finomítsák, akár a kár bekövetkezésével, vagy a kötelező tényelemekről való tudomásszerzés időpontjával kapcsolatos törvényi vélelmek felállításával.

Véleményem szerint az elévülés szabályaival kapcsolatos kérdéseket az Európai Unió Bírósága fogja megválaszolni. Mindenképpen előremutatónak tartom a Skanska-ügyben hozott ítélet megállapításait, miszerint versenyjogi kártérítési perekben is alkalmazható a gazdasági folytonosság elve, illetve szintén az említett ítélet által elindított folyamatot, amely révén a versenyjogi kártérítési perek egyre szorosabban az az uniós jog alá kerülnek. Az a meglátásom, hogy a versenyjogi kártérítési perek hatékony érvényesüléséhez rendkívül fontos egy működőképes és harmonizált szabályozás, amely igény kiváltképp legitim az elévüléssel kapcsolatos szabályok egységesítését illetően. A versenyjogi kártérítési perek körül számos kérdés nem tisztázott még, ezért úgy vélem, hogy az olyan kiemelkedően fontos kérdések, mint az elévülés kiemelt figyelmet érdemelnek.

Végkövetkeztetésként úgy látom, hogy az elévülést övező bizonytalanságok feloldásához vezető út a kógens szabályokon, vagy a közjogiasabb, legalábbis a versenyjoghoz szorosabban fűződő szemléletmódon keresztül vezet. Mivel a magánjog sokkalta szerteágazóbb, mint némely közjogi norma, – amely a különböző tagállamok eltérő magánjogi szabályait figyelembe véve még hangsúlyosabban jelenik meg, ellentétben az egységes uniós versenyjoghoz képest – ezért úgy vélem, hogy a kritikus területeken, minthogy mit kell a károkozás, a tudomásszerzés, vagy a jogsértés megszűnésének idejének tekinteni abszolút és szilárd, egyértelmű jogi normákra van szükség. Az elévüléssel kapcsolatos terminológiai problémák tisztázása végett érdemes lehet a Bizottságnak – de akár a GVH-nak is – soft law eszköz kiadása.

Bibliográfia

Clark, Emily – Hughes, Mat – Wirth, David: Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules, Analysis of economic models for the calculation of damages, Brussels, Ashurst, 31 August 2004.

Csehi Zoltán: Az időmúlás relativizálása az elévülés rendszerében, in Koltay András – Landi Balázs – Menyhárd Attila (szerk.): Lábady Tamás emlékkönyv, Budapest, Wolters Kluwer, 2019.

Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 1. kötet, Budapest, KJK-Kerszöv, 2004.

Horváth András: Versenyjogi kártérítési igények egyes kérdéseiről, kitekintéssel az iratokhoz való hozzáférésre, Doktori értekezés, Budapest, ELTE ÁJK, 2015.

Nagy Csongor István: Versenyjogi kézikönyv, Budapest, HVGORAC, 2021.

Polauf Tamás: Versenyjogi Kártérítési perek, Budapest, Wolters Kluwer, 2018.

Rudolf Lóránt: Az elévülés, Budapest, KJK, 1961.

Teleki Lóránt: A versenyjogi jogsértésekkel kapcsolatos magánjogi jogérvényesítés uniós és hazai tapasztalatai, Budapest, KRTK Közgazdaság-tudományi intézet, 2021.

Ujlaki László – Balogh Imre: Kártérítési követelés elévülésének kezdő időpontja, Magyar Jog, 1956/8.

Vékás Lajos: Szerződési jog általános rész, Budapest, ELTE Eötvös Könyvkiadó, 2016.

Waelbroeck, Denis – Slater, Donald – Even-Shoshan, Gil: Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules, Comparative report, Brussels, Ashurst, 31 August 2004.

Hivatkozások

  1. Csehi Zoltán: Az időmúlás relativizálása az elévülés rendszerében, in Koltay András – Landi Balázs – Menyhárd Attila (szerk.): Lábady Tamás emlékkönyv, Budapest, Wolters Kluwer, 2019, 27–51, 30.
  2. Rudolf Lóránt: Az elévülés, Budapest, KJK, 1961, 11–12.
  3. Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv Magyarázata 1. kötet, Budapest, KJK-Kerszöv, 2004, 324.; illetve Vékás Lajos: Szerződési jog általános rész, Budapest, ELTE Eötvös Könyvkiadó, 2016, 793. margószám
  4. Rudolf: Az elévülés, 120.; illetve Ujlaki László – Balogh Imre: Kártérítési követelés elévülésének kezdő időpontja, Magyar Jog, 1956/8, 240–243, 241.
  5. C‑295/04–C‑298/04. egyesített ügyek (ECLI:EU:C:2006:461)
  6. Ld. a C-295/04–C298/04. sz. ügyben hozott ítélet 4) elvi megállapítását: »Vonatkozó közösségi szabályozás hiányában az egyes tagállamok nemzeti jogrendszerének feladata megállapítani az EK 81. cikk által tiltott megállapodással vagy magatartással okozott kár megtérítése iránti kérelem elévülési idejét, ennek során azonban tiszteletben kell tartani az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét.«
  7. A Tanács 1/2003/EK rendelete (2002. december 16.) a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról EGT vonatkozású szöveg preambulumának (7) bekezdése
  8. Waelbroeck, Denis – Slater, Donald – Even-Shoshan, Gil: Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules, Comparative report, Brussels, Ashurst, 31 August 2004.
  9. Clark, Emily – Hughes, Mat – Wirth, David: Study on the conditions of claims for damages in case of infringement of EC competition rules, Analysis of economic models for the calculation of damages, Brussels, Ashurst, 31 August 2004.
  10. A tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslat, 2013.6.11. COM (2013) 404
  11. A tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló 2014. november 26-i 2014/104/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv
  12. Ld. 2014/104/EU Irányelv 21. cikke
  13. A tagállamok által bejelentett tagállami átültető intézkedések a következő vonatkozásában: Az Európai Parlament és a Tanács 2014/104/EU irányelve (2014. november 26.) a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról
  14. 2014/104/EU Irányelv preambulumának 11. bekezdése
  15. 2014/104/EU Irányelv preambulumának 36. bekezdése
  16. 2014/104/EU Irányelv 10. cikk (4) bekezdése
  17. Ld. például a C-344/21. sz. Allianz ügyben; a C-605/21. sz. Městský soud v Praze ügyben feltett kérdéseket
  18. C‑637/17. sz. ügyben hozott ítélet
  19. Ld. a C‑637/17. sz. ügyben hozott ítélet 16. pontját
  20. Ld. a C‑637/17. sz. ügyben hozott ítélet 19. pontját
  21. Ld. a C‑637/17. sz. ügyben hozott ítélet 20. pontját
  22. A Tribunal Judicial da Comarca de Lisboa (Portugália) által 2017. november 15-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Cogeco Communications Inc kontra Sport TV Portugal és társai (C-637/17. sz ügy) (2018/C 032/21)
  23. Ld. a 2016. évi CLXI. törvényt
  24. Ptk. 6:22. § (1) bekezdés.
  25. Ebből a körülményből, illetve abból, hogy a kartellek feltárása időigényes folyamat, levonható az a következtetés, hogy az Irányelv átültetését követő perek gyakorlati tapasztalataira még sokat kell várnunk.
  26. Tpvt. 88/T. § (2) és (3) bekezdések.
  27. Ptk. 6:22. § (2) bekezdés.
  28. Ptk. 6:532. §
  29. Habár a Tpvt. 88/T. § (1) bekezdés a) pontjában külön kell tudomást szerezni a jogsértő magatartásról és annak jogsértő jellegéről, meglátásom szerint ennek a distinkciónak nincs értelme, tekintve jogsértő magatartásról eleve csak egy bírósági vagy hatósági döntés birtokában értesülhet valaki.
  30. Polauf Tamás: Versenyjogi Kártérítési perek, Budapest, Wolters Kluwer, 2018, 233.
  31. Nagy Csongor István: Versenyjogi kézikönyv, Budapest, HVGORAC, 2021, 468.
  32. Teleki Lóránt: A versenyjogi jogsértésekkel kapcsolatos magánjogi jogérvényesítés uniós és hazai tapasztalatai, Budapest, KRTK Közgazdaság-tudományi intézet, 2021, 57.
  33. BH 2021. 256.
  34. Irányelv 36. preambulum bekezdése.
  35. Horváth András: Versenyjogi kártérítési igények egyes kérdéseiről, kitekintéssel az iratokhoz való hozzáférésre, Doktori értekezés, Budapest, ELTE ÁJK, 2015, 55.
  36. Habár a Tpvt.-t módosító 2009. évi XIV. törvény 14. §. által beiktatott Tpvt. 88/C. § már állapított meg vélelemmel kapcsolatos szabályt, az csak az ár befolyásolásával kapcsolatos vélelmet tartalmazza, a károkozással kapcsolatosat nem, ezért véleményem szerint a jogellenesség esetünkben az árak befolyásolásával áll összefüggésben, amely tisztán versenyjogi kategória, tehát a jogellenesség maga is az.
  37. T-6/89 Enichem Anic k. Bizottság, 236. bekezdés, C-248/98 NV Koninklijke KNP BT v Bizottság, 71. bekezdés.
  38. C-280/06 ETI SpA k. Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato, 74. bekezdés.
  39. T- 6/89 Enichem Anic k. Bizottság, 237. bekezdés.
  40. C-511/11 Versalis SpA k. Bizottság, 52. bekezdés.
  41. T-9/99 HFB Holding für Fernwärmetechnik Beteiligungsgesellschaft mbH k. Bizottság, 107. bekezdés
  42. T-06/89 Enichem Anic k. Bizottság, 237. bekezdés.
  43. Egyesített ügyek T-259/02–T-264/02 és T-271/02 Raiffeisen Zentralbank Österreich AG k. Bizottság, 326. bekezdés
  44. Ld. T-194/06 SNIA SpA k. Bizottság; T-349/08 Uralita, SA k. Bizottság.
  45. C-280/06 ETI SpA k. Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato, 40. bekezdés
  46. T-134/94 NMH STAHlwerke GmbH k. Bizottság, 138. bekezdés
  47. C-49/92 Bizottság k. Anic Participazione, 145. bekezdés
  48. T-9/99 HFB Holding für Fernwärmetechnik Beteiligungsgesellschaft mbH k. Bizottság, 107. bekezdés
  49. Egyesített ügyek C-204/00 P, C-205/00 P, C-211/00 P, C-213/00 P, C-217/00 P és C-219/00 P Aalborg Portland k. Bizottság, 359. bekezdés; C-511/11 Versalis SpA k. Bizottság, 50. bekezdés
  50. T-161/05 Hoechst GmbH k. Bizottság, 64. bekezdés
  51. C-511/11 Versalis SpA k. Bizottságn, 53. bekezdés
  52. C-280/06 ETI SpA k. Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato, 49–50. bekezdések
  53. C-434/13 P Bizottság k. Parker Hannifin Manufacturing és Parker-Hannifin
  54. T-146/09 Parker ITR és Parker-Hannifin k. Bizottság
  55. C-434/13 Bizottság k. Parker Hannifin Manufacturing és Parker-Hannifin
  56. C-724/17. sz. ügy
  57. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 45. pontja
  58. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 34. pontja
  59. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 39. pontja
  60. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 40. pontja
  61. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 47. pontja
  62. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 50. pontja
  63. C‑724/17. sz. ügyben hozott ítélet 51. pontja
  64. Vj-27/2003/16.; 2.K.33.024/2004/46.; 2.Kf.27.360/2006/29.; Kfv.IV.39.399/2007/28.
  65. 2.K.33.024/2004/46.; amelyet a Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.360/2006/29. számú ítéletével helybenhagyott, a Legfelsőbb Bíróság pedig Kfv.IV.39.399/2007/28. számú ítéletével hatályában fenntartott
  66. Ld. a Gfv.IX.30.161/2012/7.; Gfv.VII.30.284/2012/8.; Gfv.VII.30.248/2016/7. számú Kúriai ítéleteket
  67. Ld. a Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.662/2017/10. és 10.Gf.40.360/2019/10. számú ítéleteit
  68. 10.GF.40.360/2019/10. számú határozat 10. oldalának 3–4. bekezdéseit
  69. Fővárosi Ítélőtábla Gf. 40.351/2021/11.

 

Kubisch Károly: A gyermekkereskedelem és a gyermekbántalmazás összefüggései

A kiskorúak sérelmére elkövetett bántalmazás

A kiskorúak sérelmére elkövetett bántalmazás általában csak az elkövető és a sértett jelenlétében történik, az észlelés, az eljárás megindítása, a helyreállítás több intézmény összehangolt munkáját kívánja meg. A kérdés komplexitását ezen felül még az adja, hogy a bántalmazás felismerésére és kezelésére az adott területen dolgozó szakemberek részéről kiterjedtebb ismereteket követel. Nem csupán a rizikótényezők, a tünetek felismerése, értékelése és beazonosítás területén, hanem olyan további ismeretekkel és képességekkel kell rendelkezniük, amik lehetővé teszik a sértettel a szükséges bizalmi kapcsolat kialakítását. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 14. § (3) bekezdése szerint a gyermekvédelmi rendszer működtetése állami és önkormányzati feladat. A gyermekek védelmét természetbeni, pénzbeni és személyi gondoskodást nyújtó alapellátások, illetve gyermekvédelmi szakellátások és hatósági intézkedések biztosítják. E komplex védelmi rendszert kiterjedt intézményi kör alkotja: egyfelől azok, amelyek a 1997. évi XXXI. törvényben meghatározott alaptevékenység keretében végzik gyermekvédelemmel összefüggő tevékenységüket,[1] másfelől a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 64. § (2) bekezdésében nevezett intézmények tartoznak ide.[2] A Gyvt. 17. § (2) bekezdése kimondja, hogy felsorolt intézmények és személyek kötelesek jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szolgáltatónál, illetve hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, továbbá a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén. Ehhez képest a szociális ellátásokról szóló törvény vonatkozó szakaszai értelmében a család, a személy krízishelyzetét észlelve jelezhetik a családsegítést nyújtó szolgáltatónak, intézménynek, ha segítségre szoruló családról, személyről szereznek tudomást. Az állampolgári jogok biztosa, Szabó Máté 2011. november 24-én AJB-2031/2011 számú jelentése is tartalmazta, hogy a gyermekbántalmazási kérdésekben – különös figyelemmel a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bántalmazásra – igen magas a látencia.

2017 márciusában a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság az elmúlt időszak súlyos gyermekbántalmazási, gyermekelhanyagolási ügyei kapcsán felmerülő problémák megoldása érdekében a területet szabályozó jogszabályi környezet felülvizsgálatát kezdeményezte, és változtatásokat javasol. A gyermekhalállal végződött gyöngyösi ügyben az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is folytatott vizsgálatot, és ennek megállapítása szerint a sorozatos jelzőrendszeri hibák, mulasztások és az egyes szervek közötti együttműködés hiánya is vezetett a tragédiához.[3] A javaslatok abba az irányba vitték a jogalkotást, hogy a gyermekek védelmét a jogalkotó fokozza. Így azok a gyermekvédelmi rendszerben dolgozók, akik korábban meghatározott bűncselekményeket elkövettek, nem lehetnek a gyermekvédelmi rendszer dolgozói. Ennek érdekében a régóta várt foglalkoztatási tilalmat is beiktatta a gyermekvédelmi törvénybe.[4] Pontosítja a gyermekjogi képviselők feladatkörét, illetve a Gyvt. 11/A. § (8) bekezdése alatt visszahivatkozik a 10/A. § bekezdésben foglaltakra, amelynek érvényessége nem a korábban előírt jognyilatkozatra épül, hanem a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítványban foglaltakra. A foglalkoztatási tilalom esetében fontos a Btk. XXVIII. Fejezet 302. § szakasza alatt meghatározott, ’bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában’ cselekmény,[5] mivel a gyermekvédelemben foglalkoztatottak többségében közfeladatot ellátó személy. A gyermekvédelmi szabályok a gyermekkereskedelem visszaszorításában is alapvetőek, hiszen a bűnszervezetek – kivéve, a család által eladott kiskorúakat – a gyermekvédelmi rendszerből kihulló 14–18 éves fiatalkorú bűnelkövetők, illetve az utógondozásban részesülő fiatal felnőttek között mozognak hatékonyan. A bántalmazás, az elhanyagolás egyenesen a szervezett bűnözés és így az emberkereskedelem áldozataivá teheti a kiskorúakat, illetve a perspektíva nélküli fiatal felnőtteket. A család szerepének meggyengülése, a családon belüli erőszakos magatartások elszaporodása a magyar jogalkotást – a nemzetközi normák figyelembevételével – arra ösztönözte, hogy a kapcsolati erőszak büntetőjogi tényállását megalkotva a felhalmozódó társadalmi veszélyt mérsékelje.[6]

A gyermekek jogait védő és támogató, már meglévő és kötelező erejű egyetemes és európai normák kifejezetten alkalmasak arra, hogy az azokban foglaltak végrehajtásával megvalósítható legyen a gyermekek jogi, adminisztratív és fizikai védelme.[7] Az egyes tagállamok gyermekvédelmi rendszerét a nemzetközi és regionális normákban is megtalálható ENSZ jogi dokumentumok segítik.[8] Ezek a normák megszabják azokat a fő irányokat, melyekre az adott tagállam jogalkotása és kormánya felfűzheti szabályozási rendszerét és a szükséges rendeleti szintű részletszabályait.

A gyermek mindenekfelett álló érdekeinek érvényesülése

A gyermekvédelmi rendszer jogszabályi alapját hazánkban Magyarország Alaptörvénye adja meg, amely összhangban áll a nemzetközi egyezményekkel és európai uniós normákkal. Alaptörvényünk XVI. cikkének (1) bekezdésében rögzíti, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Tovább – a XV. cikk (5) bekezdése alapján – Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket. Ezek az intézkedések alkotják ’a gyermekek mindenekfelett álló érdekei’[9] védelmi rendszerének gerincét. A gyermeki alapjogok bázisa az ENSZ Közgyűlése által 1989. november 20-án létrehozott Gyermekjogi Egyezmény, amely három alapelvet határoz meg: ezek a részvétel, a védelem és a megelőzés. A részvétel kimondásával minden részes állam[10] elfogadja, hogy a gyermek korának megfelelően részt vesz a saját sorsával kapcsolatos döntésekben. A társadalom tagjai és intézményei védelemben részesítik, valamint a vele szemben vagy általa elkövetett deviáns magatartásokat megelőzik. Ennek megfelelően elsősorban a gyermek szülei, családja, az állam, és végül a társadalom köteles elismerni és biztosítani a gyermek fejlődéséhez szükséges feltételeket. A Gyermekjogi Egyezmény kapcsán létrejött a független nemzetközi szakértőkből álló ENSZ Gyermekjogi Bizottság (továbbiakban: Bizottság), amely a tagállamok kormányai által kötelezően benyújtott jelentéseket vizsgálja.[11] A Bizottság több pozitív tényező[12] mellett számos hiányosságot is talált. Így például: nem született a gyermekjogok népszerűsítésére és védelmére átfogó és integrált nemzeti politika, továbbá a nemzetközi sztenderdeknek is megfelelő jogszabályok végrehajtása területén nagy a lemaradás. Nem csak az érintettek nem ismerik a vonatkozó jogszabályokat, hanem azok az intézmények és hatóságok sem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel, akiknek a feladata a gyermekek jogainak védelme és érvényesítése.[13] Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága 2006. január 18-án megtárgyalta Magyarország második jelentését,[14] melyben üdvözölte a jelentős önkritikával megírt második jelentést, s a kiegészítő kérdésekre adott részletes írásbeli válaszok mellett, a kompetens és valamennyi érintett szakterületet képviselő küldöttségével folytatott őszinte párbeszédet, melyek lehetővé tették, hogy a Bizottság megértse a gyermekek jogainak helyzetét Magyarországon.

Mindemellett továbbra is hiányzik a nemzeti stratégia megalkotása a gyermeki jogok terén, problémák vannak a törvényalkotás és végrehajtás területén, nincs meg a koordináció az egyes gyermekek védelmét ellátó hatóságok és intézmények vonatkozásában; nincs átlátható, független ellenőrzés, nem elegendőek a gyermekek rendelkezésére álló források, az adatok részletes lebontásban való gyűjtését egy rendkívül kazuisztikus jogszabályhalmaz akadályozza, nem érvényesül a diszkrimináció tilalma. Kimondható, hogy az állam folyamatos mulasztásos jogsértésben van évtizedek óta, s emiatt sérül a gyermekek mindenekfelett álló érdeke – mind a közigazgatásban, mind az igazságszolgáltatásban –, ha kiskorú a sértett vagy fiatalkorú az elkövető.

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága a 2014. szeptember 10-én (az 1915. és az 1916. ülésén) megvizsgálta a Magyarországról szóló harmadik, negyedik és ötödik összevont időszakos jelentéseit.[15] A Bizottság a jelentésekben foglalt információk alapján további észrevételeket fogalmazott meg, amelyek jelen tanulmány szempontjából még mindig relevánsak. Különösen fontos a D pontban felhívott Gyermekek elleni erőszak.[16] A záródokumentum kimondta:

„[…] a Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a kapcsolati és az intézményekben előforduló szexuális és egyéb jellegű bántalmazást és erőszakot az esetek kis számában jelentik. A Bizottság aggodalmát fejezi ki továbbá a gyermekvédelmi rendszer hiányosságai miatt, amelyek megakadályozzák, hogy a bántalmazott és elhanyagolt gyermekek számára hatékony és idejében történő segítséget és védelmet biztosítsanak, illetve a megelőzési mechanizmusok – többek között a gyermekek, szülők és a gyermekekkel és a gyermekek érdekében dolgozó szakemberek körében végzett figyelemfelkeltő tevékenységek – hiánya miatt. A Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt is, hogy a részes államban nincsenek az elhanyagolás, bántalmazás és kihasználás áldozatául esett gyermekek rehabilitálását és segítését célzó szolgáltatások”.[17]

Ez a lesújtó eredményű záródokumentum valójában előrevetítette azokat a súlyos, gyermekhalálhoz vezető folyamatokat, melyek miatt végül 2016 októberében, majd 2017 márciusában ismételten módosítani kellett a gyermekvédelmi tárgyú szabályozást. A gyermekvédelmi törvény 2021-ben megtett módosítása lehetővé tette, hogy a hatóság nyilvántartást vezessen azokról, akik gyermekek sérelmére szexuális bűncselekményt követtek el, végül a 2022-es évben történt kiskorúak ellen jelentősen elszaporodott szexuális jellegű bűncselekmények miatt 2023-ban ismét szigorítani kényszerülünk a jogszabályi környezetet.[18] Belátható, hogy azok a traumák, melyek kisgyermekeket érnek a szakszerű és gondozás, nevelés hiányából következően, felnőttkorban szeretethiányos, mentális alapú traumatizált állapothoz vezethetnek, amelyek a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeket is reprodukálják.[19]

A magyar gyermekvédelmi rendszer

A számos módosítást megélt 1997. évi XXXI. gyermekvédelmi törvényünk alapvetően megfelel a nemzetközi szabályoknak. Talán a jogalkalmazási és rendszertani szempontból is szerencsésebb lenne, ha a gyámügyi szabályozás – amely szorosan a közigazgatás szakigazgatási rendszeréhez tartozik – külön jogszabályban kerülne elhelyezésre. A polgárjogi, családjogi szabályok lex speciálisaként működő gyermekvédelmi szabályozás pedig önálló, szofisztikált jogintézményként csak a gyermekekkel kapcsolatos alapelvekkel, alapvető jogaikkal, valamint a gyermekekkel való bánásmódra koncentrálna. A hazai gyermekvédelmi rendszer szereplőinek pontosabb meghatározása is kívánatos lenne, melyre a jogalkotó az utóbbi években számos kísérletet tett.

A hazai gyermekvédelmi rendszer a gyermekek védelme, a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek, helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység, amelyet az állam és az önkormányzatok pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások, illetve gyermekvédelmi szakellátások, valamint törvényben meghatározott hatósági intézkedések biztosítják.[20] A jogszabályok egyértelműen megfogalmazzák mi a teendő a gyermek veszélyeztetettsége, bántalmazása esetén: sajnos az elmúlt évek eseményei alapján kimondható, hogy a rendszer anomáliái miatt ez számos esetben nem vezetett eredményre.[21]

A legújabb adatok szerint „az egészségügyben dolgozók igen alacsony arányban (védőnők 13%, egyéb egészségügy <5%, háziorvosok 0,2%) tettek eleget a törvény által előírt jelzőrendszeri kötelezettségüknek”.[22] A KSH-OSAP elérhető adatai szerint is 2013. évben a jelzőrendszeri tagok 178 295 jelzése közül 8,4%-ban az egészségügyi szolgáltatók jeleztek, ezen belül 78% volt védőnő, 2016. évben érkezett 116 858 jelzés közül 13,2% volt egészségügyi szolgáltató, ezen belül 77,1% volt védőnő. A háziorvosi praxisok éves statisztikái jelentése szerint 2015-ben 1535, 2017-ben pedig 1127 gyermek került gondozásba elhanyagolás/elhagyás miatt.[23] Arra nincs pontos statisztikai adat, hogy az állami alap- és szakellátásból kikerült kiskorúak hány százaléka vált emberkereskedelem áldozatává.

A gyermekbántalmazás szakmai és jogi ismérvei

A fizikai bántalmazás olyan fizikai sérülés okozása, amely a gyermek testi sértésében nyilvánul meg. Az elkövetői magatartás – a gyermekek méreténél fogva – lehet ütés, rúgás, lekötözés, bezárás, rángatás, rázás, el- vagy ledobás, gondatlan leejtés, mérgezés, megégetés, leforrázás, vízbe fojtás, fojtogatás, de annak nem lehet halálos eredménye.[24] A kiskorúak bántalmazásának kérdése azért lényeges az emberkereskedelem megelőzése szempontjából, mert a csellengő, engedély nélküli távozók között legtöbbször bántalmazott gyermekeket találunk, és a gondoskodásból így kikerülő kiskorúak, fiatal felnőttek áldozattá válásának esélye magas. Magyarországon ma is elterjedt fenyítési módszer a korábbi bírói joggyakorlat által elismert[25] házi fenyítőjog,[26] amely bőrpírt okozó tettleges becsületsértéstől egészen a bottal, szíjjal történő verésig terjedhet.

Egyes vádiratokban is találunk olyan hiányos általánosságokat tartalmazó hivatkozásokat az ún. házi fenyítőjog alkalmazására, amelyek csak részben vezettek elítéléshez, részben pedig fel kellett menteni a tettest.

„Egy vádirati tényállás szerint a vádlott az ötéves gyermeket gyakran bántalmazta, rendszeresen megverte, így 2011. február 24. napján is. Ezen a napon a gyermeket bezárva, egyedül találták a nagyon rendezetlen, koszos lakásban, rossz állapotban, friss és gyógyuló verésnyomokkal. A tényállás az általánosságok szintjén maradt, konkrétumokat csak az egyetlen időponttal megjelölt nappal kapcsolatban tartalmaz, a tényállásnak még az sem volt része, hogy a gyermeket fakanállal bántalmazta a vádlott, holott erre az ítélet indokolásából egyértelműen adat merült fel.”[27]

Az elkövetett gyermekbántalmazások súlyosságát illusztrálja az a két ügy, amelyben a gyermeket úgy ütötték meg, hogy a gyermeken a keményfából készült fakanál eltört.[28]

Ahogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.B.VII.30.284/2013. számú ítéletének indokolásában részletesen kifejtette, hogy a gyermekvédelmi törvény tiltja a gyermekek testi fenyítését, illetve nem ismeri a ’nevelési célzattal’ történő fenyítést, tehát a házi fenyítőjog nem tolerált nevelési eszköz, hanem a jogalkalmazásban itt-ott még mindig felbukkanó kövület. 2020-ban az arra történő hivatkozás nemcsak idejétmúlt, hanem törvénysértő is.[29] A gyermekek érzelmi bántalmazása sokszor a mélyebb és súlyosabb nyomokat hagy, mint a testi fenyítés enyhébb formái. Ennek szakirodalmi definíciója a gyermek érzelmeivel való tartós vagy rendszeres visszaélés, amely a gyermekekben az értéktelenség, a nem szeretettség, az eldobottság, a nem kívántság, a hasznavehetetlenség érzését kelti. Ez súlyos önértékelési zavarokhoz, kötődési nehézségekhez vezet. Érzelmi bántalmazásnak minősül az életkornak vagy a fejlettségnek nem megfelelő elvárások támasztása, például a korai pályaválasztás, a szakmai elhivatottság erőszakolása, a szobatisztaság idő előtti erőltetése, a képességekhez nem igazodó iskolai követelmények követelése. Olyan félelemérzet vagy szorongás keltése, amely a rendszeres megszégyenítésből ered, valamint az állandó kritizálásból, érzelmi zsarolásból és a gyermek kihasználásából áll. Ezek a magatartások is egyenesen vezethetnek prostituálódáshoz, egyben bekerülhetnek az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetek látókörébe is.

Az emberkereskedelem elleni küzdelem hatékonyságának növeléséhez szükséges intézkedésekről szóló kormányrendeletben megfogalmazott speciális területként közvetlen kapcsolódik az emberkereskedelem áldozatainak felismerése,[30] a gyermek vagy fiatal szexuális tevékenységekre való kényszerítése vagy ilyen irányú csábítása, függetlenül attól, hogy a gyermek felfogja-e a valós helyzetet. A 1125/2019. (III. 13.) Korm. határozat c) pontja kimondja, hogy szükséges olyan szakmai módszertan kidolgozása, amely a prostituálttá válás megelőzését és a prostitúció, emberkereskedelem áldozatául esett gyermekek számára nyújtott többletsegítséget biztosítja a gyermekvédelmi intézményekben.

Az áldozattá válás kiindulópontja az olyan abúzusnak minősülő magatartások elszenvedése, amelyek a tényleges szexuális aktuson kívül különböző szexuális jellegű és indíttatású, molesztáló, simogató vagy csábító magatartások. Ide tartoznak a szexuális indíttatású exhibicionista cselekmények, kiskorú bevonása gyermekpornográfiába vagy más személy szexuális tevékenységének figyelésébe. Ezek a magatartások közvetlenül a szexuális célzatú emberkereskedelem áldozatává válásának kiindulópontjai.

A legnehezebb azonban a szexuális abúzus korai felismerése, mert a gyermek kialakulatlan személyisége okán sokszor fel sem fogja, hogy ami vele történik, az bűncselekmény. Ezeket a titkos játékokat – a fizikai bántalmazással ellentétben – egyfajta szeretet-megnyilvánulásnak vélik a gyerekek, és örülnek, hogy végre valakitől odaadó figyelmet kapnak. A 1125/2019. (III. 13.) Kormányhatározat 1. b) pontja külön kiemeli, hogy szükséges a tizennyolcadik életévüket be nem töltött prostituáltak speciális szakellátásának és megfelelő reintegrációjának kialakítása. Amint azt a vonatkozó szakirodalom megerősíti, hogy az éretlen korban elszenvedett szexuális abúzusok később súlyos traumatizációs hatása már serdülőkorban megjelenhet, de csak felnőttkorban fejti ki hatását. Agresszió, szorongás, erősen eltúlzott homofóbia, önbecsülési problémák, alvászavar, szexuális identitászavar alakulhat ki. Ha ezek a bűncselekmények idejekorán nem kerülnek feltárásra, a viktimizáció hatása – a gyermekkorban szexuálisan molesztált felnőttek esetében – élethosszig tarthat.

A gyermekáldozatokat titoktartásra kényszerítik, fenyegetéssel, megvesztegetéssel, ami további, feloldhatatlan ún. klasszikus pszichiátriai zavarokat okoz.[31]

A gyermek számára igen súlyos, később szuicid magatartásokhoz is vezethet a ’Münchausen by proxy’ szindróma, amelyet a kevert bántalmazási formákhoz sorol a szakirodalom. A szülő beteges túlaggódásának következtében szándékosan betegségeket talál ki, illetve idéz elő a gyermekén – esetleg meglévő betegségét súlyosan eltúlozza -, és ezzel fájdalmas orvosi beavatkozásoknak teszi ki a sértettet.

Komoly traumát okozó gyermekbántalmazás típus a szülői elidegenítés szindróma (parental alienation syndrome, PAS), amelyet jellemzően a másik szülővel szembeni indokolatlan félelem, tiszteletlenség vagy ellenségeskedés alapoz meg. A cselekmény folyamatának következményeként az egyik szülő kizárja a másik szülőt a gyermek életéből, és ezért a gyermek teljesen elidegenedik, szembefordul a másik szülővel. Ez legtöbbször olyan a válást megelőző előcselekmény, amely rettegés, sértődés, féltékenység okán keletkezett pszichológiai abúzus, amely egyszerre sújtja az elutasított családtagot, illetve a gyermeket. Mindez a gyermeknek feldolgozhatatlan traumákat, önsértést, falcolást okoz. Az önveszélyeztető, szuicid magatartási formákhoz sorolhatók az elszökés, a csavargás, a tankötelezettség nem teljesítése, a drogfogyasztás, az alkoholfogyasztás. Ezeknek hátterében általában a fentebb említett családi diszfunkció, az elhanyagolástól való félelem, illetve családi erőszak, kortársbántalmazás, iskolai problémák, kezeletlen kudarcok állnak. Amennyiben ezek az esetek kiderülnek, és büntetőeljárás indul, a szakértő rendszerint megállapított valamilyen személyiségzavart, pszichés rendellenességet az összes vizsgált eset 16%-ában. Solt Ágnes által végzett kutatás szerint ennek azonban az ítélkezés során semmiféle szerepe nem volt, sem a büntetéskiszabásra, sem pedig a gyermek családból való kiemelésére nézve, jóllehet a szülői alkalmasságot erősen korlátozhatja, vagy akár ki is zárhatja például egy disszociális személyiségzavar.[32]

A gondozásba, illetve a nevelésbe vételt bonyolító intézményi hálózatban gyermekvédelmi és nevelőszülői hálózatoknál előfordulhat ún. intézményi bántalmazás, amely összefoglaló néven mindazokat a cselekményeket jelenti, melyet a rendszer munkatársai a gyermek egészséges, értelmi, erkölcsi, testi, lelki fejlődése érdekében nem vagy késedelmesen tesznek meg. Ez a bántalmazási forma olyan mulasztásos magatartásokban nyilvánul meg, mint a gyermek tájékoztatásához és véleménynyilvánításhoz fűződő jogainak figyelmen kívül hagyása, megtagadása, a szülőktől való indokolatlan elválasztás, illetve az észlelt bántalmazás, sérülések, abúzus feltárásának elmulasztása.

Számos esetben a tragikus kimenetelű esetekben utóbb kiderül, hogy már hónapok, évek óta veszélynek voltak kitéve a gyermekek (lásd a kiskorú veszélyeztetése tárgyában az 1. ábrát), azonban a jelzésre kötelezett szakemberek nem tettek eleget törvényi kötelezettségüknek.

A képen szöveg, képernyőkép, diagram, kör látható Automatikusan generált leírás

1. ábra: A kiskorú veszélyeztetése tárgyú ügyekben az éveken át tartó családi erőszakos ügyek aránya. Forrás: Solt Ágnes: Bírói ítélkezési gyakorlat a kiskorú veszélyeztetése tárgyában (A/III/9.) Kutatási zárójelentés, Budapest, Országos Kriminológiai Intézet, 2018.

Az emberkereskedelem és a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális abúzus összefüggései

A kiskorúakat érintő emberkereskedelem, a sérelmükre elkövetett bántalmazás tekintetében a látencia sokkal magasabb, mint más sértettek esetében. Szinte soha nem tesznek bejelentést, ha az elkövető maga is gyermek- vagy fiatalkorú, illetve, ha a sértett közben felnőttkorúvá válik. „[…] a vizsgált iratok alapján, hogyha elcsattan egy-egy pofon, abból sajnos elég hamar több is lesz. Hol ezért, hol azért. Senki sem rongybaba vagy szexuális segédeszköz, amit a másik fél kedvére használhat”.[33] A statisztikai adatok ebben a tekintetben szinte semmit nem mutatnak, ezért a 1125/2019. (III. 13.) Korm. határozat 1. d) pontja előírja, hogy az emberkereskedelemmel összefüggő bűncselekmények esetében az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika fejlesztését végre kell hajtani, ezért a 2019 júliusától a ENyÜBS a kizsákmányolás céljából megvalósított emberkereskedelem bűntettére is folyik célzott adatgyűjtés. Ha védett környezetben, a családban bántalmazás történik[34] vagy család egy tagja, esetleg a gyermeket olyan (pl. egyházi) személyek bántalmazzák, akik ezeket a büntetendő cselekményeket inkább elfedik saját szervezeti és önös érdektől vezérelve, még komplikáltabb lesz a kérdés feltárása és büntetőjogi megítélése.[35] Az ilyen védett elkövetési környezetben hatalmasra nőhet a látencia. A szakirodalom szinte egységes abban, hogy a gyermekbántalmazás tekintetében komoly látencia tapasztalható.[36]

A 2020-ban kiadott EMMI irányelvben feltárt gyermekbántalmazással kapcsolatos KSH felmérés összehasonlító táblázata lassú emelkedést mutat.

1. táblázat Veszélyeztetett, bántalmazott, elhanyagolt gyermekek (Forrás: KSH-OSAP)

A gyermekkori traumatizáció felnőttkori hatásai

A kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények alapvető jellegzetessége, hogy az elkövető mindig erősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkezik. A bizonyítékok között nincs hierarchia, azokat a bíróság külön-külön és együtt mérlegeli.[37] A valóság azonban más képet mutat. Egy köztiszteletben álló személynek – különösen, ha azt más egyéb bizonyítási eszközök is megerősíteni látszanak – nincs oka attól tartani, hogy egy általa megerőszakolt, bántalmazott személy által tett tanúvallomás folytán eljárás induljon, kiváltképpen akkor, ha az elkövető jogvédelmét nem csupán szakember, hanem egy alkotmányban is rögzített autonómiával rendelkező egyház összetartó közössége is garantálja.

A védelem megszűnése, az érzelmi függőségben lévő sértett felé irányuló tekintélyszemélyek felől érkező gazdasági, verbális bántalmazás – a külsérelmi nyomok, látható jeleit megelőzően – már olyan visszafordíthatatlan testi, lelki, értelmi és erkölcsi sérüléseket okoz, hogy szinte minimális az esély arra, hogy a sértett a társadalom egészséges tagja lehessen.[38] Ezen felül, a bántalmazott kiskorúak esetében komoly esély van arra, hogy később maguk is bántalmazók lesznek.

A bántalmazottak kognitív és emocionális képességeikben elmaradnak hasonló korú társaiktól, idősebb korban jellemző rájuk a konfrontatív agresszió, a destruktív gondolkodás és a különböző pszichotróp anyagok aktív fogyasztása. A gyermekkorban történt traumatizációt követéses vagy longitudinális kohorsz[39] vizsgálatokkal lehet kimutatni. Ezeknek a vizsgálati módszereknek a lényege, hogy egy adott kohorszhoz tartozó sokaság tagjainak bizonyos időközönként ismételt megkérdezéséből létrejövő adatait elemzi. Az első ilyen kohorsz vizsgálatra 1995-ben ’Adverse Childhood Experiences[40] (Ártalmas gyermekkori tapasztalatok) néven került sor. A felméréshez szükséges vizsgálatok alátámasztják a fentebb tett állítást.

A gyermekkorban elszenvedett traumák sokszorosan meghaladják a gyermekkorban nem traumatizált személyek esetében kimutatott tíz legártalmasabb felnőttkori kockázati magatartásformát. Ezek a dohányzás, a fizikai inaktivitás, a depressziós hangulatzavar, szuicid kísérletek és hajlam, alkoholfüggőség, egyéb pszichoaktív szer abúzusa, parenterális szerhasználat, a szexuális partnerek száma meghaladja az ötven főt és a nemi úton terjedő fertőző betegségek a kórtörténetben.[41] A magatartásformák mellett az elemző vizsgálat kimutatta, hogy a vizsgált alanyok gyermekkorban elszenvedett traumatizációjának következtében magasabb arányban voltak érintettek a következő betegségekben: koronária betegségek, daganatos megbetegedések, szélütés, hörgőgyulladás és tüdőtágulás, diabetes, hepatitis és csonttörések. Ezekre a vizsgált betegségekre vonatkozóan a négy vagy több traumát elszenvedők körében volt szignifikáns a kockázatemelkedés.[42]

A kórtörténeti tünetek és gyógyszerszedés alapján a vizsgálat szignifikáns eltérésekre derített fényt, amely a nem traumatizáltakhoz képest feltűnőek. Például, a gyermekkorukban traumatizáltak ischaemiás szívbetegségek vonatkozásában 1,7-szeresen voltak érintettek. Ebből az is következik, hogy a dohányzás és a stresszes helyzetkezelés, a problémamegoldás során a depressziós hangulatzavar, a harag – mint a traumatizáltakat jellemző attitűd – erőteljesen tovább fokozták a traumák kockázatnövelő hatását. A gyermekkorban átélt traumatikus események, a súlyos önsértő felnőttkori személyiségzavarok, így a borderline szuicidialitás kialakulásának a gyermekkorban elszenvedett szexuális abúzus tekinthető a betegség etiológiájának, amihez további súlyosító körülményként társul az alacsony társadalmi státusz és a negatív edukációs tényezők egész sora.

Az emberkereskedelem érintettjeinek tettesi és sértetti profilelemzése

A személyiségprofil áttekintése azt a célt szolgálja, hogy a ’sexual offender’ típusú személyiségek büntetőjogilag is értékelhető személyiségjegyeit bemutassam. Az Egyesült Államokban California államban már az 1990-es évektől alkalmaznak olyan jogi szabályozást, amelynek köszönhetően különösen veszélyes erőszaktevőket, ragadozó személyiséggel rendelkező tetteseket büntetésük kitöltését követően sem engedik vissza a társadalomba, ha egy szakértőcsoport úgy ítéli meg, hogy a gyermekek, nők sérelmére, illetve más hasonló szexuális jellegű bűnismétlés veszélye fennáll.

Sexual offender tetteseinek külön kezelése és nyilvántartása

Az Egyesült Államokban alkalmazott módszer,[43] amely online keresőfelület adatbázisában minden jogerősen elítélt szexuális bűncselekményt elkövető tettest kereshetően és megtekinthetően nyilvántart. A rendszerben kereshetünk névre vagy területre az ún. ’Neighborhood Watch[44] kereséssel. Itt a saját lakókörnyezetünkben bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező bűnelkövetőket adja meg a keresőrendszer. A rendszer magyarországi bevezetése elejét vehetné annak, hogy bűncselekményt elkövető személy gyermekvédelmi rendszer része, például nevelőszülő lehessen. Érdemes lenne megfontolni, hogy azok a bűnelkövetők, akik kiskorúak sérelmére követtek el nemi erkölcs elleni bűncselekményeket, véglegesen maradjanak a nyilvántartásban, vagyis büntetésük kitöltését, illetve a nyilvántartásból való törlésüket követően se dolgozhassanak kiskorúak közelében. Balogh Anna szerint egy olyan hatékony rendszer kiépítésére lenne szükség, amelyben minden szervezeti egységnél kijelölt ügyészek foglalkoznak ezzel a gyermekbántalmazás kérdésével mint önálló ügytípussal, és az erre kijelölt ügyészeknek a folyamatos képzését, havi rendszerességű kapcsolattartását, szupervízióját a felettes ügyészség biztosítaná. A képzésnek érdeminek, gyakorlatinak, szakirányúnak és interaktívnak kellene lennie, melynek része az aktuális ügyek átbeszélése, a bizonyítási, felderítési nehézségek megvitatása, és nem utolsósorban a hozzájárulás az ezen a területen dolgozó kollégák kiégésének elkerüléséhez.[45]

A US State Hospital asszisztensével készült mélyinterjú

A következőkben egy rövid mélyinterjú keretében áttekintem az Egyesült Államokban működtetett, Európában merőben szokatlan ún. ’State Hospital’ intézményét, amely szexkereskedelemmel, szexuális visszaéléssel, nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel, illetve kiemelten gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekményeket elkövetett személyek büntetés utáni zártrendszerű rehabilitációját hajtja végre.

Személyes interjú keretében kívánom vázlatosan bemutatni az Egyesült Államokban, California államban közel harminc éve működő védelmi rendszert, amely gyermekek sérelmére erőszakos szexuális vagy más kizsákmányoló jellegű bűncselekmények elkövetőiként kerültek a hatóság látókörébe. Az anonimizált interjút P. K. adta részemre, aki több mint huszonöt éve büntetés-végrehajtási intézményekben dolgozik California állam alkalmazottjaként. Kezdetben mint egészségügyi kisegítő végzett szolgálatot a Coalinga település Atascadero Büntetés-végrehajtási- és Elmemegfigyelő Intézetében, később egészségügyi asszisztensként dolgozott ugyanitt, jelenleg pedig, mint ápoló dolgozik Coalinga településének State Hospital mentális részlegein. Az interjú időpontjában, 2019 nyarán a California államban, Coalinga megyében működő Coalinga State Hospital[46] (CSH) állami elmegyógyintézetének dolgozója. A maximális biztonságot garantáló intézmény 2005-ben nyílt meg azzal a céllal, hogy a California állam büntető törvénykönyvének PEN § 2962 és a WAC § 6600 alapján az elítélt és büntetésüket kitöltött, erőszakos szexuális ragadozónak ítélt személyeket a közösségtől elkülönítve tartsák.[47] A riport időpontjában hozzávetőlegesen 1000 személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetőjét, illetve erőszakos, szexuális ragadozónak minősített személyt, továbbá 300 mentálisan zavart, valamint 50 súlyos kóros elmeállapotban szenvedő bűnelkövetőt is kezeltek, akiket California Department of Corrections and Rehabilitation (CDCR) részéről helyeztek el az intézményben. A fogvatartási körülmények a büntetés-végrehajtási intézményekhez való hasonlósága ellenére California állam ún. ’önkéntes polgári kötelezettségvállalási intézetként’[48] jelöli meg a létesítményt.

Az interjút adó P. K. elmondta, hogy a CSH Állami Elmegyógyintézetben (Coalinga megye, Kalifornia állam) a Department of Mental Health értékeli és folyamatosan fejleszti a szexuális bűncselekményeket elkövetett személyek reintegrációs programját, így a kézirat lezárásakor már elképzelhető, hogy nem teljesen az a protokoll lesz érvényes, amit bemutatok. A multimodális kezelési program célja, hogy segítse a résztvevőket új, számukra ismeretlen készségek és magatartásformák elsajátításban, amely a deviáns viselkedésű személyeket kezelhetővé teszi, csökkentve ezzel az újbóli elkövetés kockázatát. A kezelés alkotóelemei a következők:

    1. Kognitív viselkedési és visszaesés-megelőzési terápia;
    2. Magatartási zavarok kezelése és farmakológiai kezelés;
    3. Műszeres (Poligráfos) és légzésfunkciós vizsgálat (pletizmográfia);
    4. Bódító és kábítószer-anyagokkal való visszaélés kezelése, a közösséget szem előtt tartó (proszociális) magatartásformák kialakítása és a szabadidő konstruktív felhasználásának kialakítása;
    5. Szoros felügyelet melletti közösségi terápiás kezelés, a mentesítés után is.

Azok a résztvevők, akik sikeresen teljesítik a kezelés első négy szakaszát, visszatérnek abba megyébe, ahonnan beszállították őket, de továbbra is folyamatosan ellenőrzés alatt maradnak, és átléphetnek a kezelési program ötödik szakaszába.

Végezetül a kezelés alatt lévő személyeket akkor és csak akkor engedhetik közösségbe, ha a California állam Legfelsőbb Bírósága úgy dönt, hogy már nem jelentenek veszélyt a társadalomra.

Az öt szakaszból álló kezelési program

1. Felkészülés a kezelésre

Megkönnyíti a résztvevők átmenetét a börtön kultúrájából a kezelési környezetbe.

Felkészíti a résztvevőket, hogyan vállaljanak aktív szerepet a terápiás kezelésben.

Didaktikus módszerekkel oktatja a résztvevőket olyan témákban, mint a kórház attitűdje, az interperszonális párbeszédkészségek kiépülése, a haragkezelés, a mentális zavarok, az áldozatmegértés (victim awareness), kognitív torzulások és a visszaesés (relapszus) megelőzése.

2. Készségek elsajátítása

Ebben a szakaszban a résztvevők az oktatást és az előkészítést a személyes terápiára összpontosítják.

Elsajátítják a megküzdési stratégiákat, a helyes viselkedési képességeket, a közösségi gondolkodást és az érzelmi intelligenciát és tudatosságot az önellenőrzés fokozása érdekében.

A terápia ezen szakasza megköveteli, hogy a résztvevő:

    • ismerje el és beszélje meg a korábbi szexuális bűncselekményeit;
    • fejezze ki, hogy csökkenteni kívánja az újbóli elkövetés kockázatát;
    • vállalja, hogy részt vesz a szükséges magatartás- és mentális-értékelési eljárásokban;
    • hajlandó és képes legyen megfelelő módon viselkedni egy csoportban.

3. Készségek alkalmazása

Ebben a szakaszban a résztvevő integrálja a 2. szakaszban megtanult készségeket, és azokat a mindennapi életben igyekszik alkalmazni. Szélesíti és elmélyíti a relapszus megelőzésében, a kognitív torzulások kezelésében és az áldozatokhoz való emocionális viszonyt, illetve a fejlesztésben szerzett új képességeit. Ezenfelül kötelezik a résztvevőket arra, hogy megvizsgálják az egységek életében szerzett napi tapasztalataikat és gyakorolják a megtanult viselkedési-beavatkozási programokat az életvezetési naplók széles körű felhasználásával.

A harmadik fázis megköveteli, hogy a résztvevők:

    • vállalják a felelősséget a korábban elkövetett szexuális bűncselekményekért;
    • megértsék az absztinencia iránti elkötelezettséget, amelynek vissza kell tükröződnie a magatartásukban;
    • megértsék az elkövetett szexuális bűncselekményükből keletkezett traumákat;
    • képesek legyenek kijavítani a deviáns gondolataikat;
    • képesek legyenek bemutatni az eltérő szexuális vágyak és impulzusok kezelésének képességét;
    • képesek legyenek arra, hogy leküzdjék az újbóli elkövetés magas kockázati tényezőit;
    • együttműködjenek az intézményi felügyelettel;
    • képesek legyenek az önmegtartóztatási képességüket (absztinens) megjeleníteni;
    • mutassák be a párkapcsolatban való egészséges kapcsolattartás képességét;
    • a gyermekekhez való szexuális, érzelmi vonzódás elkerüléséhez szükséges készségek bemutatása.

4. Elbocsátásra való felkészítés

Részletes Közösségi Biztonsági Tervet dolgoznak ki az elkövető Feltételes Szabadságra Bocsátási Programjával (Conditional Release Program, CONREP) együtt.

A visszaesés-megelőzési terv részeként bevonásra kerülnek a családtagok is.

A visszaesés megelőzése érdekében arra összpontosít, hogy a kognitív torzulások kezelése, az áldozatok felé tanúsított empátiája, valamint a megküzdési stratégiák alkalmazási készségei általánossá váljanak, és mindezeket alkalmazzák a közösségi környezetben is.

A kezelőcsoportoknak meg kell határozniuk, hogy a résztvevő:

    • pontosan megérti és átérzi a visszaélés áldozatokra gyakorolt negatív hatásait;
    • elismeri, elfogadja és elítéli a múltban elkövetet szexuális bűncselekményeit;
    • tisztázza az önmegtartóztató életmód (absztinencia) iránti elkötelezettségét;
    • az összes kognitív torzulás korrekciója megtörtént;
    • irányítani képes a deviáns szexuális késztetéseit és érdekeit;
    • megérti a bűncselekmények magas kockázati tényezőit és a belső figyelmeztető jelek teljes körét;
    • megbirkózik a kockázatos helyzetekkel és képes olyan módon gondolkodni, amely csökkenti a bűnismétlés valószínűségét a mindennapi életben;
    • jogkövető életformát alakít ki és betartja a Felügyelet által szabott magatartási szabályokat;
    • képes a nem megfelelő impulzivitás vagy nem megfelelő érzelmek kezelésére;
    • egészségesen kapcsolódik az ellenkező neműekhez és képes elkerülni a gyermekekhez való szexuális vonzódást;
    • hajlandó elfogadni, hogy a Feltételes Szabadságra Bocsátási Programban meghatározott megyében rendszeres felügyelet mellett, közösségi rehabilitációs kezelésre kell járnia.

5. Közösségi Rehabilitációs Kezelés a CONREP keretében

A Liberty Healthcare igazgatja, irányítja a feltételes szabadságra bocsátottak beilleszkedését a megyében, miután a Californiai Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta és elrendelte a kezelés utolsó szakaszának megkezdését. Ennek keretében a programban résztvevő folyamatos kezelésének helyét a CSH Állami Elmegyógyintézet környezetéből a közösségi környezetbe. Ezalatt intenzív, folyamatos felügyeletet és nyomon követést folytat a visszaesés korai felismerése és a közösségi biztonság megőrzése érdekében.

A kezelési protokoll

A kaliforniai törvények előírják, hogy a State Hospital Department of Mental Health (DMH) strukturált kezelési protokollt dolgozzon ki a résztvevők kezelésének előrehaladásának felmérése, és a lakosság védelme érdekében. A kulcsfontosságú elemek a következők:

A DMH igazgatója csak akkor ad javaslatot a bíróságnak a személy szabadságra bocsátás feltételeinek megvizsgálására, ha a hivatásos szakértő munkatársak meg vannak győződve arról, hogy a személy nem fog többé erőszakos bűncselekményt elkövetni.

A program célja, hogy csak addig kezelje és korlátozza a kezelés alá vontak személyi szabadságát, amíg rendellenes magatartásuk következtében veszélyt jelentenek mások életére, testi épségére, egészségére és biztonságára.

Az alapvető orvosi feltételeket a kezelőintézet biztosítja. Ha egyéb orvosi kezelésre, szakemberre van szükség, illetve a kezelt személy egészségügyi állapota kórházi ápolást igényel, akkor ezt a helyi közösség forrásai alapján térítésmentesen biztosítják részére.

A személyzet tagjai és ún. állami korrekciós tisztviselők minden esetben felügyeletet és őrizetet biztosítanak azon ellátottak részére, akik a kezelőhelyen kívüli orvosi ellátásban részesülnek.

A DMH látogatási protokollja keretében részletesen előírja a kezelés alá vont személyekhez érkező látogatók látogatási időpontját, időtartamát és a látogatók átvilágítási követelményeit, valamint a biztonságos és jól megfigyelt környezetet.

P. K. személyes tapasztalata az, hogy a kezeltek több mint 80%-a soha nem hagyja el az intézményt, mert a kezelési protokoll eredményes teljesítése általában héttől tíz évig tart, amit a legtöbben nem is vállalnak fel. Abban az esetben, ha a kezelt személynek sikerülne elvégezni terápiát és az ötödik fázis megkezdésével elhagyhatja az intézményt, a sajtó által közzétett információk és kiszemelt területen lakó polgárok általában ellehetetlenítik a büntetésüket kitöltött erőszakos, szexuális bűnöző zavartalan életkezdését. Ami az európai kontinentális joggyakorlattól merőben eltér, hogy az amerikai Sexually Violent Predators[49] elkövetőjeként azonosított személyeket büntetésük kitöltését követően hallgatja meg egy orvosszakértői bizottság, majd megvizsgálja és állapotáról javaslattal él a bíróság felé. Abban az esetben, ha a szakértői javaslat további mentális kezelést, illetve reintegrációs programban való részvétel szükségességét írja elő a társadalomba való visszailleszkedéshez, akkor szabadulás helyett átkerül a CSH rendszerbe.

A CSH egy ápolójának bemutatkozása

P. K. bemutatkozás: California államban, Coalinga megyében a Department of State Hospitals – Atascaderoban (10333 El Camino Real Atascadero, CA 93422) vagyok állami alkalmazott. Ápolóként dolgozom több mint huszonöt éve. A nevem és a személyes adataim megadáshoz nem járulok hozzá, titkos információkat, személyes adatimat nem kívánom felfedni, mert az intézmény is, ahol dolgozom, titkos objektum. Ezért az interjú során kérem a törvények megtartását, illetve én is így járok el.

CSH működésével kapcsolatos kérdések

Kérdés: Igen, elfogadom a kérésedet, és természetesen megtartom a jogszabályi előírásokat. Nem kérdezek az objektum biztonsági rendszeréről, és a kezeltek személyes adatai sem lényegesek disszertációm szempontjából. Előzetes beszélgetésünk során említetted, hogy egy felkavaró emberölés után az Egyesült Államok jogalkotása úgy döntött, hogy felülvizsgálja a szexuális erőszakos bűnözők, pedofilok reintegrációs protokollját. Jól értettem, hogy California államban azok a személy elleni erőszakos bűncselekményeket elkövetők, akik szexuális bűncselekményeket is elkövettek, vagy csak szexuális jellegű bűncselekményt követtek el, a büntetésük kitöltése után sem engedhetők szabadon?

CSH létrejöttét megalapozó Polly Klaas jogeset áttekintése

P. K. válasz: Igen. Korábban úgy volt itt Amerikában is, mint Európában: ha valaki elkövetett egy szexuális bűntényt, akkor bezárták öt vagy hat évre, majd kiengedték, aki újra elkövette a szexuális bűncselekményt. Egy család megelégelte ezt a helyzetet, miután a tizenkét éves lányukat, Polly Hannah Klaast 1993. október elsején Fairfax (California) városából 22:30-kor Richard Allen Davis egy pizsamapartiról – amit két iskolatársával rendezett Polly – elrabolta.[50] A vendég gyerekeket egy késsel megfenyegette, megkötözte, majd Polly fejére egy párnahuzatot húzott, azután pedig elrabolta. A következő két hónapban mintegy 4000 ember segített a kis Polly Klaas keresésében, sajnos eredménytelenül. A tettest sikerült azonosítani, végül hosszas nyomozás és hajtóvadászat után elfogni, aki beismerte, hogy megerőszakolta és megölte a kiskorú Polly Klaast, majd elvezette a hatóságokat a holttesthez is. A bírósági eljárás során az elkövető, Allen Davis nem bánta meg tettét, sőt számos alkalommal megalázta a tárgyalóteremben jelenlévő gyászoló családtagokat.[51] A részletes bizonyítási eljárást és hosszas tárgyalássorozatot követően, Allen Davist 1996. június 18-án Thomas Hastings bíró halálos injekció által végrehajtandó halálra ítélte. Ítéleti indokolásban megjegyezte: „Nagyon könnyű számomra kimondanom ezt a mondatot, tekintve a tárgyalóteremben tanúsított lázadó viselkedését.”

Kérdés: Miért pont ez a szexuális indíttatású gyilkosság volt az, ami Amerikát arra ösztönözte, hogy lépjen?

P. K. válasz: Erre természetesen nincs egzakt és logikus válasz. Richard Allan Davis korábban többször is volt itt az Atascderoban, de mindig kiengedték. Richard Allen Davis többször kapott öt-hat évet, amit jó magaviselete okán megfelezett a hatóság, így két-három év múltán szabadult, majd ott folytatta, ahol abbahagyta, de már számos tapasztalattal gazdagodva. Amikor 1993-ban elkövette ezt a szörnyű bűncselekményt, és elfogták, már vérbeli bűnöző volt. Rendkívül fölényesen és vérlázítóan viselkedett tárgyaláson, mert biztos volt abban, hogy néhány év után ismét kiszabadul.

CSH – a sexual offender személyiségrajza

Kérdés: Mit tett a tárgyaláson?

P. K. válasz: Az elkövető nem bánta meg a tettét, csak cinikusan beismerte bűncselekményt, sőt azt vallotta a bíróságon, hogy amikor megerőszakolta a tizenkét éves kislányt, a gyermek elárulta neki, hogy az apja is rendszeresen ezt tette vele. Ezzel olyan tőrt döfött az szülőkbe, amit máig nem tudtak kiheverni. Azt is mondta még a szülőknek, hogy végtelenül örül, hogy ő nézhetett utoljára a kislány csillogó szemeibe.

A közvéleményt rendkívül felháborította ez a gátlástalan, a szülőket kínzó, minden képzeletet felülmúló viselkedés egy gyilkos részéről. Sokakban az sejlett fel, hogy e mindent semmibe vevő magatartás mögött a megszokott enyhe néhány éves szabadságvesztésbüntetés rejtőzött. A sajtó azonban felkapta hírt, és ’Amerika gyermekének’ nevezte el a szexuálisan megalázott és megölt kisgyermeket. Az édesapának, Mark Klaasnak, a számos civil összefogásnak, valamint a sajtó határozott kiállásának köszönhetően, országos kampány lett az ügyből. Winona Ryder színésznő, aki ugyanott, a Californiai Petalumában nevelkedett, a kereséshez és a nyomozás sikeressége érdekében, 200 000 dolláros jutalmat ajánlott fel annak, aki érdemi információval szolgál Polly Klaas ügyével kapcsolatban.

Az apa, Mark Klaas a sajtóban elmondta, hogy tárgyaláson kellett megtudnia, hogy lánya gyilkosa azt vallotta az őt vizsgáló Llewellyn Jones pszichiáternek, hogy naponta kétszer maszturbál, és eközben a múltbeli bűncselekményei női áldozataira gondol.[52] Az elmeorvosi szakértői vizsgálat megállapította, hogy az 1954-ban született Davisnek nehéz gyermekkora volt, szülei elváltak, emiatt sokat sérült, és psziochopatologikus személyiségjegyeket kezdett mutatni. Gyakran ölte meg a kóbor állatokat, különösen a macskákat, amelyeket élve megégetett, a kutyákat pedig egy késsel vagdalta szét.[53]

Amikor pedig a bíró kihirdette a halálos injekció általi halálos ítéletet, Richard Allen Davis a gyászoló szülők felé fordult, és középső ujjait a levegőbe emelve, obszcén jeleket mutatott ismét megalázva az összetört, lányát gyászoló apát: tehát meglátásom szerint egy végtelenül romlott személyiségről beszélünk. Davis jelenleg a Californiai Marin megyében található San Quentin állami börtönben van. Miután túlélt egy nyilvánvaló kábítószer-túladagolást, illetve számos fogolytámadást, most magánzárkába helyezték el, és várja ügyvédeinek segítségét, hogy a különféle fellebbezésekkel lehetőséget kapjon a szabadulásra, mielőtt a kiszabott ítéletet végrehajtanák rajta.

Kérdés: Milyen változtatásokat vezettek be a szexuális ragadozóknak titulált elítéltekre, akik kitöltötték a büntetésüket?

P. K. válasz: két egymástól teljesen független kriminál-szakpszichológus eltérő időpontokban meghallgatja a szabaduló elítéltet. Erről készítenek egy részletes jelentést, és ha mindkét szakember – egymástól függetlenül – a bíróságnak adott javaslatukban nem javasolják a vizsgált személy társadalomba való visszaengedését, akkor a bírósági határozat alapján áthozzák hozzánk a State Hospital-ba. A kiszabott ítéletben meghatározott büntetést végrehajtó határozat hatálya ekkor megszűnik, és a szakértők döntése – az arra kiadott bírói végzés alapján – egy őrzött polgári elmegyógyintézet (welfare institution – civil jóléti (rehabilitációs) intézmény) szakembereinek döntési hatálya alá kerül.

Kérdés: Tehát a büntetését kitöltött személy egyetlen percet sem tölthet szabadon?

P. K. válasz: Nem. Sőt, amikor az erőszakos szexuális bűncselekményt elkövető személy büntetése letelt – én úgy tudom –, sokszor nem is tudják, hogy a meghallgatásuk miért történik. Nem mondják meg nekik, miért történik a pszichológus-szakértői meghallgatások sora. Ők úgy tudják, hogy egy-két hónap és letelik a büntetésük és mehetnek haza. A döntést követően sem tájékoztatják őket, hogy nem mehetnek haza, hanem amikor letelt a büntetésüknek utolsó napja, akkor beteszik őket egy transzportjárműbe, és átviszik az új CSH-ba. Az Atascaderoban – ahol korábban dolgoztam – már csak súlyos elmebetegek vannak, akik kóros elmeállapotban valamilyen bűncselekményt követtek el, és emiatt folyamatos kényszergyógykezelés alatt állnak.

Kérdés: Az a tény, hogy nem tudják hogyan és miért kerülnek át egy másik intézménybe ahelyett, hogy szabadon bocsátanák őket, nem sért alapjogokat Amerikában?

P. K. válasz: Nem tudom. Nekem is mondogatnak hasonlókat az ápoltak, de én nem értek ehhez. Inkább arra gondolok, hogy ezek olyan legendák, amit egyes jogvédő szervezetek részükre betanítottak, azért, hogy valamilyen módon kiszabadulhassanak. Általában véve nem gondolom, hogy törvénysértő lenne a gyógykezelési eljárás, hiszen a törvények nagyon pontosan fogalmaznak az Egyesült Államokban mindenütt, így Kaliforniában is.

CSH – Californiai WAC § 6600 rendszere

Kérdés: Tehát a CSH nem kimondottan elmebetegeket kezel, hanem kifejezetten szexuális bűnözőket?

P. K. válasz: Pontosan. Nézd meg, hogy amikor a WAC 6600 kód alapján[54] megkezdik a gyógykezelést, akkor erre az eljárásra milyen részletes szabályokat tartalmaz a törvény. A WAC § 6600 (a) pont (1) bekezdése pontosan meghatározza, hogy a szexuálisan erőszakos ragadozó olyan személy, akit egy vagy több személy ellen elkövetett szexuális erőszakos bűncselekmény miatt elítéltek, és akinek olyan diagnosztizált mentális rendellenessége van, amely veszélyezteti mások egészségét és biztonságát, továbbá valószínűsíthető, hogy újabb szexuális indíttatású erőszakos bűncselekményt fog elkövetni. A WAC 6600 (b) pontban meghatározott értelmező rendelkezése szerint a szexuálisan erőszakos bűncselekménynek a következő cselekmények minősülnek: az áldozat felé akaratmegtörő minőségű kényszerrel, fenyegetéssel, erőszakkal vagy a jövőben kilátásba helyezett súlyos megtorlással fenyegető magatartással követik el, a Büntető Törvénykönyv 262. §, 264,1. §, 269. §, 286. §, 287. §, 288. §, 288.5. § vagy 289. § vagy korábbi 288a. § szerinti, illetve a Büntető Törvénykönyv 207. §, 209. §, a 220. § szakaszok súlyos megsértése, amelyet a 261. §, 262. §, 264.1. §, 286. § megsértésének szándékával követtek el.[55]

A diagnosztizált mentális rendellenesség azt jelenti, hogy a tettes olyan érzelmi vagy akarati képességet befolyásoló veleszületett vagy szerzett állapotban van, amely nagymértékben hajlamosítja bűncselekmény elkövetésére és ezért veszélyt jelent mások egészségére és biztonságára. A ragadozó magatartás rendszerint szexuális tartalmú bűncselekmény, amelyet olyan idegen vagy ismerős személlyel szemben követnek el, akivel a tettes nem áll értékelhető kapcsolatban. Az idegen személyhez fűződő kapcsolat olyan kapcsolat, melyet a tettes hoz létre az elkövetés kifejtése érdekében.[56]

A WAC 6601 alapján az elítéltet legalább hat hónappal a börtönből való szabadon bocsátásának tervezett időpontja előtt megvizsgálja két független gyakorló pszichiáter vagy pszichológus, vagy egy gyakorló pszichiáter és egy gyakorló pszichológus értékeli, akiket az State Hospital igazgatója jelöl ki. A szakértői jelentést a bíróság megvizsgálja, döntést hoz a 6601.5. szakasz szerint kiadott végzésben arról, hogy lát-e valószínűsíthető okot arra, hogy az iratokban szereplő – a büntető törvénykönyv 3000. § (a) alfejezetének (4) bekezdése értelmében szexuálisan erőszakos ragadozónak minősülő – bűnelkövető szexuálisan erőszakos ragadozó bűncselekményt fog elkövetni szabadon bocsátása esetén vagy sem.

A kiadott határozatot követően a WAC 6602 jogszabály alapján a szakértői és a bírósági döntést a felsőbb bíróság is megvizsgálja, és az iratok alapján döntést hoz – melyben megállapítja – hogy van-e megalapozott indok atekintetben, hogy a szabaduló elítélt egyén szabadon bocsátása után ismételten szexuálisan erőszakos ragadozó bűncselekménybe keveredik. Főszabály szerint iratok alapján dönt a bíróság, ahol védői segítség és képviselet biztosított. Természetesen tárgyalás tartása esetén biztosított az elítéltnek a védelemhez és védői segítséghez való joga. Ha az eljárásban nincs megalapozott indok a bűnismétlésre, akkor az elítéltet szabadon kell bocsátani. Ellenkező esetben a bíró egy biztonságos rehabilitációs létesítménybe utasítja az elítéltet, amely döntésről a határozat kiadásától számított 15 napon belül a bíróság értesíti a State Hospital vezetőségét, egyben továbbítja a bírósági jegyzőkönyvek, iratok másolatát.

Érdekesség, hogy a WAC § 6602 alapján folytatott eljárás ideje nagyon elhúzódhat. Én tudok olyan személyről, akinek bizonyítási eljárása közel nyolc évig tartott, és addig fogva kellett tartani. Ez attól függ, hogy California állam melyik városában követte el a bűncselekményt: ha például Los Angelesben történt a bűncselekmény, akkor bizony éveket is várhat. Ott annyira zsúfoltak a bíróságok, hogy már a tárgyalási időpontjának kitűzése is sokszor hónapokig elhúzódik. Ha a terheltnek nincs elég pénze, akkor egy ún. ’public defender[57] kerül kirendelésre, akik azért – fogalmazzunk finoman – nem mindig azzal a felkészültséggel és odaszánással dolgoznak, mint egy jó nevű ügyvédi iroda.

A State Hospital-ban lévő ápoltak állapotát kétévente felül kell vizsgálni. Az ápoltaknak mindenhez joguk van az intézményben, teljes ellátást kapnak az állam költségére. Nem viselhetnek saját ruhát – számos probléma adódott ebből, ugyanis korábban viselhettek otthoni ruházatot – illetve nem hagyhatják el a biztonsági létesítményt. Tehát a State Hospital-ban kell élniük.

Kérdés: Akkor ez egy börtön?

P. K. válasz: A hivatalos válasz: nem és én sem mondhatok mást, de azért hasonlít rá.

A szexuális erőszaktevők nem tűnnek erőszakosnak, sőt, rendszerint nagyon kedves, művelt emberek. Van azonban bennük valami, aminek alapján én – mint aki velük dolgozik tizenhat éve[58] – mondhatom, hogy azonnal felismerem a szexuális ragadozókat.

Kérdés: Hogyan és milyen információk alapján lehet erre a felismerésre jutni?

P. K. válasz: Abból kell kiindulni, hogy az itt fogva tartott veszélyes emberek általában gyermekek sérelmére, illetve kiszolgáltatott, védekezésre képtelen személyek sérelmére követtek el súlyos, erőszakos bűncselekményeket. A pedofil bűnelkövető általában pszichopatológiás tünetekkel is rendelkezik, tehát nincsenek érzelmei. Nem hatja, meg, hogy az áldozat vergődik, sír, zokog, könyörög, akkor sem, ha az, egy védtelen kisgyerek. Rendszerint ezek a körülmények ellenkező módon hatnak rá, mint egy egészséges emberre: a vergődés miatt inkább felgerjed, és befejezi a bűncselekményt. Erősen érződik rajtuk a bántalmazó nárcisztikus és pszichopata személyiségrajz, de ezt mellesleg tanítják is nekünk, illetve megnézhetem az aktáit is. Ezek komoly mennyiségű akták. A kevésbé veszélyes személyeknek rendszerint csak pár százoldalas aktája van, de van, akinek több ezer oldalas anyaga van. Ez a mennyiség akkor keletkezik, amikor a sexual offender több száz embert erőszakolt meg. Volt egy tettesünk, aki mint boy scout leader – cserkészvezetőként dolgozott és százharmincöt kiskorút erőszakolt meg.

Megemlíteném, hogy a State Hospital-ban a homoszexualitás teljesen legális: az ápoltak akár össze is házasodhatnak, együtt élhetnek, sőt a névváltoztatás joga megilleti őket, illetve adófizetők pénzén hormonkezelésben is részesülhetnek. Egyedül a nemváltó műtét nem támogatott még. Az ápoltak tehát – a törvényeket betartva – azt tehetnek egymás között, amit akarnak, és ehhez az állam minden segítséget megad. Tanulhatnak; ha sürgős műtétre van szükségük soron kívül, azonnal elvégzik; a legköltségesebb fogászati kezelésben is részesülnek, szintén soron kívül.

Kérdés: Tehát miért tartják őket fogva? Nem lenne könnyebb fokozottan megfigyelni őket?

P. K. válasz: Nem, mert ezek a sexual offender-ek a Polly Klaas ügy óta létező jogszabályok alapján nem kerülhetnek vissza a társadalomba. A tettes a büntetés-végrehajtás során az állam által kiszabott büntetését tölti az elkövetett bűncselekménye miatt. Ekkor az elítélttel nem foglalkoznak sem mentális, sem rehabilitációs sem pedig reintegrációs szempontból. Akkor sem, ha az előírás. A kezelésben való részvétel önkéntes, arra kényszeríteni senkit nem lehet. Az elutasítás nem ritkán védői javaslatra történik: még itt nálunk, a CSH-ban is komoly nehézségekbe ütközik a rehabilitáció, mert az ápoltak egy része azért nem vesz részt a protokoll végrehajtásában, mert kezdettől fogva tagadásban van. Úgy gondolja, hogy a programban való részvétellel elismerné a bűnösségét.

Tehát az ápoltaknak körülbelül 10%-a vesz részt a rehabilitációs programban és a tíz százaléknak is csak egy töredéke hajtja végre sikeresen a programot. Az eljárás ténylegesen nehezített, mert a szakemberek és az eljáró bíró is rendkívül óvatos. Csak maximális protokolleredmény esetén engedik tovább az egyes lépéseken a kezeltet, hiszen szakmai szempontból nagyon kockázatos egy ilyen súlyos bűnelkövetőt gyógyultnak nyilvánítani. Tudható, hogy – különösen a gyermekekre veszélyes – pedofil szexuális ragadozók nem gyógyíthatóak, és ha felügyelet nélkül visszakerülnek a megszokott környezetükbe, újra és újra el fogják követni ezeket a bűncselekményeket. Az a pszichiáter-szakértő vagy klinikai pszichológus, aki egy szexuális ragadozót szakvéleményben gyógyultnak nyilvánít, és szakvéleménye alapján a bíróság egy szexuális ragadozót kienged, az évekre komoly terhet vesz a nyakába.

Kérdés: Mi a helyzet azokkal, akik végeztek a rehabilitációs eljárásban, mi lesz velük?

P. K. válasz: Azok, akik sikeresen elvégezték a rehabilitációs protokollban foglaltakat, szabadon engedik őket, de pártfogó felügyelő segít nekik lakást, munkát keresni. Ám ez is nehéz, mert a rendkívül ritka eseményt rendszerint a sajtó is nyomon követi. Az öntudatos és jól értesült lakosság általában nem engedi vissza a szexuális ragadozókat a kiszemelt településre, és általában a társadalomba való beilleszkedésüket is gátolják. Amerika lakossága ebben a kérdésben nagyon elszánt: amikor például egy frissen szabadult bűnözőt a pártfogó felügyelet a lakosság ellenállása miatt nem tudott egy megvásárolt ingatlanban elhelyezni, akkor úgy döntöttek, hogy a lakott területektől távolabb, egy lakókocsiban helyezik el, ám ezt is felgyújtották közeli települések lakói. Végül titkos határozattal, egy hotelben sikerült elhelyezni a szabadult elítéltet.

Információim szerint: rehabilitációja, megélhetése, huszonnégy órás védelme, közel egymillió dollárba került évente. A CSH-ban egy átlagos ápolt személy – akinek nincs semmilyen különös betegsége – 250.000 dollárba kerül évente. Aki beteg, vagy komolyabb problémája van, annál az egészségügyi költség elérheti évente az egymillió dollár feletti összeget is.

Kérdés: Mit tudnak bent csinálni az ápoltak?

P. K. válasz: Hét dolláros órabérért dolgozhatnak, alhatnak, tévét nézetnek. A munkakörök, konyhai munka, takarítás, illetve van egy nagyon kicsi asztalos üzem, de ott csak a State Hospital részére készítenek tárgyakat. Emellett videojátékozhatnak, zenét hallgatnak, telefon lehet náluk, de nincs internetelérés, mert az veszélyeztetné az intézmény biztonságát és gyengítené az őrzési feladatokat. Természetesen ügyvédjeikkel – törvényben garantált módon – találkozhatnak, és beszélhetnek.

CSH működése tekintetében felmerülő alapjogi kérdések

Az intézmény létét támogatók, illetve a State Hospital rendszerének működésével kapcsolatos alkotmányossági aggályokat sorolók között két jelentős alapjogi, kriminológiai álláspont csap össze. Egyfelől jó, hogy a mentális problémákkal küzdő szexuális bűnözők – akik valójában az emberkereskedelem tettesi vagy megrendelői oldalán szerepelnek –, professzionális ellátásban részesülnek, így a rehabilitációjuk is megoldott.

Az ellenzők azonban szkeptikusak, mivel álláspontjuk szerint a közel ötven évig épülő új kórházban minden van, csak a valódi, hatékony mentális kezelés hiányzik.[59] A megfogalmazott kritikák szerint az új State Hospital azért tölthető fel nehezen, mert a rendszerben megjelenik az állam mentális egészségügyi rendszerének kettős problémája:

    1. Nincs elégendő engedéllyel rendelkező alkalmazott, mivel a szexuális ragadozó kérdése – mint mentális betegség vitatott a szakértők között. Ennek oka az, hogy a definíció nem felel meg a mentális betegség hagyományos meghatározásának.
    2. Az állam nem kényszeríthet olyan terápiát, amelyet az ápoltak 80%-a elutasít akkor sem, ha a beteg személy korábban szexuális bűnöző volt.

Robert Bates, negyvenegy éves szexuális bűnöző, akit tízéves szabadságvesztés-büntetés után CSH-ba küldtek, úgy nyilatkozott: „Ez reménytelen. Állítólag ez egy terápiás környezet. De ez nem más, mint egy kis börtön. Meghívhatnak, akit akarnak, és megtekinthetik, mondhatnak, amit akarnak, de ez egy börtön”.[60] Az interjúból és a nyilatkozatokból kirajzolódik, hogy az USA jogrendszere rendkívül rugalmas, az emberkereskedelemhez való hozzáállása, a bűncselekmény kezelése egészen más: sokkal pragmatikusabb, inkább célszerűségi döntéseken alapul. Konklúzióként elmondható, hogy alapjogi szempontból bizonytalannak tűnik a büntetésüket kitöltött elítéltek további fogvatartása, és akaratuk ellenére történő gyógykezelése.

Összegzés

A gyermekvédelmi szabályozás során figyelembe kell venni, hogy a gyermekek számos bűnelkövetői kör célpontjai lehetnek. A magányos szexuális ragadozók mellett, ott vannak azok a bűnszervezetek is, amely előszeretettel szolgálják ki a tehetősebb csoportok részéről – gyermekek kereskedelmét megvalósító, szexuális célzatú megrendelői igényeket. A magányos elkövetők és a bűnszervezetek közti logikus érdekfonódás alapja, hogy szükséges szexuális „embertárgy” megszerzését biztonságosabb erre szakosodott bűnszervezetre bízni, akiknek fő célpontjai rendszerint kiskorú, alacsony társadalmi státussal rendelkező családokban élő, esetleg onnan is kihullott gyermekek. Társadalmi elvárás, hogy a gyermekvédelem rendszere ne csupán a közintézményekben, a közfeladatot ellátók körében működjön, hanem a társadalom minden szegmensében, ahol gyermekek vannak.

2. ábra: Szegénységi küszöb alatt élő személyek száma Forrás: Asian Development Bank, https://www.adb.org/countries/cambodia/poverty

Az áldozatok rendszerint azok a bántalmazott gyermekek, akik minden elől menekülve végül bűnszervezetek látókörébe kerülnek. A szervezett bűnözés emberkereskedelemre szakosodott tettesei tudják, hogy a bántalmazott, elhanyagolt gyermekeknek általában egy felemelő, kedves szó elegendő, hogy a kötődés kialakuljon. A megrendelésre dolgozó nemzetközi bűnszervezetek a világ minden olyan országában jelen vannak, ahol a bűncselekményeket – kutatásom tárgyaként vizsgált emberkereskedelmet fedett módon, korrupció vagy az állami szervek gyengesége okán kifejthetik. A gyermekkereskedelem különösen komoly méreteket ölt Délkelet Ázsiában, ahol a lakosság napi két dollárból kénytelen élni, de a jelenség nem koncentrálódik csupán az ENSZ és a nemzetközi szervezetek által már jól feltárt területekre. Magyarországon is megfigyelhető – a fejlettebb szabályozás ellenére –, hogy a leszakadó társadalmi rétegek közt hasonló jelenségek időről időre visszatérnek. Ugyan a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ILO szerint minden tíz kambodzsai gyermek illegálisan dolgozik.[61] A gyermekek ezekben az államokban minden szempontból kizsákmányolható áldozatok, olyannyira, hogy még a tanárok is vásároltak magunknak kizsákmányolás céljára fiatal fiúkat, de az elmúlt időszak megmutatta, hogy Magyarország sem mentes a tárgyiasított kiskorúak elleni súlyos bűncselekményektől. A civil védelemhez szükséges lehetőséget biztosít a kormány azzal, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett bűnelkövetőkről adatbázist vezet, amelyben bárki által lekérdezhető adatsorok vannak.[62]

3. ábra. Forrás: UNICEF[63]

A pedofil bűncselekményekre is hajlamos szexuális ragadozó személyek adják az emberkereskedelem kiterjedtségének egyik alapját, melyet azok a sértettek szenvednek el, akiknek saját testük egyike annak a kevés erőforrásnak, amely felett még rendelkeznek, így akár áruba bocsáthatnak. Magyarországon szerencsére nem jellemző, de súlyos méreteket ölt ezen felül a transzplantációs turizmus, amelyben a beteg külföldre utazik, hogy helyben emberi szervet vásároljon magának. Az emberkereskedelem valódi célja itt a szexuális célzatú prostitúciós kereskedelem értékesítése válogatott korú és nemű személyekkel.[64]

A 2019-ben induló koronavírus 2020-ban rendkívül súlyos hatással volt a legkitettebb gazdaságokra. A munkahelyek elvesztése okán kiszolgáltatottabbá váló áldozatok a bezárkózás ellenére is nagyon hatékonyan működtek. A kibertérbe áthelyeződő bűnszervezetek a COVID-19 járvány idején sem tétlenkedtek. Az Europol 2020-as felmérése szerint a számítástechnikai platformokon elkövetett bűncselekmények alapja, hogy a COVID-19 járvány miatt otthon maradó rekordszámú potenciális áldozat használ online szolgáltatásokat, ezért sebezhetőségük is megsokszorozódott az egész Európai Unióban. A kibertérben működő bűnözők a felmerülő lehetőségek kiaknázása céljából a gyermekek szexuális kizsákmányolásához új eszközöket vetnek be, amelynek hatása még nem mérhető.

Jelenleg az orosz-ukrán háborús konfliktus okoz olyan humanitárius katasztrófát, amely az emberkereskedelem ismételt felvirágzását okozza.[65] Az USA Ukrajnában már az orosz invázió előtt is szembe kellett nézni a COVID-19 világjárvány okozta embercsempészet növekedésével, valamint a konfliktusok által sújtott Kelet-Ukrajnából és a megszállt Krímből való folyamatos kiszorítással. A lakosság rendkívül sérülékeny, ezt a problémát súlyosan súlyosbította az orosz invázió, valamint az, hogy emberek millióinak kell elhagyniuk otthonaikat a biztonság kedvéért Ukrajnában és külföldön. A csaló munkaerő-közvetítők/toborzók kihasználhatják a háborút a veszélyeztetett emberek kizsákmányolására.[66]

Amit már tudni lehet, azokat a Child Sexual Exploitation Material (CSEM) felmérésben[67] igyekszik közzétenni az Europol. Catherine de Bolle az Europol ügyvezető igazgatója szerint a COVID-19 válság miatt online rendszerekre való áttérés okán a gyermekek szexuális életére gyakorolt negatív ​​hatása már most érzékelhető, ezért a jelentés az ezzel kapcsolatos új kizsákmányolási formákra, valamint a számítógépes bűnözés elleni nyomozások támogatására koncentrál.

Az ECPAT 2019. december 4-én kiadott mérése szerint sok elkövető elutazott Görögországba, hogy megismerkedjen fiatal fiúkkal, akikkel előzőekben már online kapcsolatot épített ki.[68] Ugyanakkor ezt a jelenséget már korábban jelezte az ECPAT legutóbbi – a gyermekek görögországi szexuális kizsákmányolásáról szóló – jelentésében, és arra lehet számítani, hogy a COVID-19 pandémia okán történő lezárások a helyzetet súlyosítják. A hajléktalanul élő személyek és a bántalmazott gyermekek magyarországi helyzete természetesen össze sem hasonlítható a fentebb említett nemzetközi példákkal, ugyanakkor a családok veszélyeztetettsége – a munkahelyek elvesztése miatt a gyermekek elhanyagolása – és a COVID-19 negatív hatásai együtt komoly veszélyt jelentenek a kiskorúakra. Az internetes pornográfia, a pedofil hálózatok rendszere Magyarországon is komoly hagyományokkal és kiapadhatatlan étvággyal rendelkezik.

Az International Child Sexual Exploitation (ICSE)[69] adatbázist az Interpol kezeli és összekapcsolódik a Child Sexual Abuse Material (CSAM)[70] and CSEM[71] adatbázisokkal. Ebben a rendszerben az online vizsgálódások eredményeként 88 ország felhasználói által feltöltött anyagokból gyermekek szexuális bántalmazásával kapcsolatos egymillió kép, videó és feltört szoftver került be.[72] Magyarországon jelenleg is folyamatban van nyomozás az Édenkert Reborn pedofil hálózat ellen, amelynek 2017-ben 1025 regisztrált felhasználója volt. A nagykiterjedésű dark weben működő pedofilhálózat feltört fórumbejegyzései komor színben mutatják a valóságot, melyet a sajtó bizonyos része feldolgozott.

Az ember- és gyermekkereskedelem a szervezett bűnözés révén titkosan és szervezett formában működő platformokon működnek, és a korábbi személyes kapcsolatok inkább a biztonságosnak vélt online térben jönnek létre. Az Egyesült Államokból bemutatott szabályozás egyértelművé teszi, hogy az USA a sértettek jogait sokszorosan előrébb helyezi a tettesek jogainál. Ennek létrejöttét, irányát pedig a civil szervezetek, az áldozatok szülei által indított civil kezdeményezések indukálták.

Kalifornia reprezentálja és élen jár azokban az újszerű kezdeményezésekben, mely szerint az USA félelem nélkül és határozottan hoz olyan intézkedéseket, amelyek a tettesek alapjogait is korlátozzák annak érdekében, hogy az elbillent jogi egyensúlyt – az okozott társadalmi kárt – megnyugtatóan rendezni lehessen. A tettesekre kiszabott és kitöltött büntetéssel ugyanis az eredeti kérdés soha nem oldódik meg. A gyermekkereskedelem, a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális, ölési és más bűncselekmények hátterében rendszerint súlyos személyiségzavar vagy más pszichés kórképek állnak. Az amerikai State Hospital léte és létrehozásnak jogi indokai rámutatnak arra, hogy a gyermekek, nők és mások sérelmére szándékosan elkövetett emberi méltóságot sértő szexuális bűncselekmények – különösen a gyermekkereskedelem, illetve szexuális célzatú emberkereskedelem tettesei nem csupán bíróság által kiszabott büntetésben kell hogy részesüljenek, hanem szakemberek által.

Bibliográfia

Balogh Anna: Kiskorú veszélyeztetésének bűntette a bírósági határozatok kritikai tükrében – különös tekintettel a fizikailag bántalmazott gyermekekre III. rész, Ügyészek lapja, XXVI. évf., 2019/1.

Domokos Andrea (szerk.): A családon belüli erőszak büntetőjogi és társadalmi megítélése, Budapest, KRE-ÁJK, 2017.

Dong, Maxia (et al.): The interrelatedness of multiple forms of childhood abuse, neglect, and househld dysfuntion, Child Abuse Negl. Vol, 28, Issue 7, July 2004.

Filó Erika – Katonáné Pehr Erika: Gyermeki jogok, szülői felelősség és gyermekvédelem, Budapest, HVG-ORAC, 2015.

Garai Renáta: A fátyol túloldalán: szeretet vagy kilátástalanság? In. KRE-DIt, 2018/2.

Garai Renáta: Nem csak a testnek fájhat! A családon belüli erőszak elleni büntetőjogi védelem lehetőségei, in Miskolczi Bodnár Péter (szerk): XIV. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója. Jog és Állam, Budapest, KRE-ÁJK, 2018.

Garai Renáta: Nemzetközi törekvések a családon belüli erőszak elleni büntetőjogi védelemre – a távcső túloldalán Ausztria és Szlovákia, Külügyi Műhely, II. évf., 2020/1.

Keenan, Marie: A gyermekek szexuális bántalmazása és a katolikus egyház – Gender, hatalom és szervezeti kultúra, Budapest, Oriold és Társai Kiadó, 2017.

Kennedy, Helen: Polly’s Smiling Killer Gets Death Sentence, Daily News, Aug 6. 1996, https://www.nydailynews.com/archives/news/polly-smiling-killer-death-sentence-article-1.741066

Klaas, Mark, Death Penalty Abolitionists Alternate Universe, Klaaskids, Oct 28. 2016 https://www.klaaskids.org/blog/death-penalty-abolitionists-alternate-universe/

Kőfalusi Eszter: A gyermekek jogainak érvényesülése – 25 éves a New York-i Gyermekjogi Egyezmény. Konferencia az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, Jogtudományi Közlöny, LXX. évf., 2015/2.

Komlósiné Sógor Ildikó: A kiskorú veszélyeztetése bűntett bizonyíthatóságának problémái, Eljárásjogi Szemle, II. évf., 2017/3.

Kuritárné Szabó Ildikó – Tisljár-Szabó Eszter (szerk.): Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna – a családon belüli gyermekkori traumatizáció: elmélet és terápia, Oriold és

Társai Kiadó, 2015.

Romney, Lee: Coalinga State Hospital Is Sitting Nearly Empty, Los Angeles Times, March 5, 2006. https://www.latimes.com/archives/la-xpm-2006-mar-05-me-coalinga5-story.html

Molnár Ambrus: Összefoglaló vélemény, Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései, Budapest, Kúria, Büntető-Közigazgatási-Munkaügyi és Polgári Kollégiumai Joggyakorlat-Elemző Csoport, 2017

Pennington, John: Why would a mother sell her own child? Asean Today, 2017. Forrás: https://www.aseantoday.com/2017/04/why-would-a-mother-sell-her-own-child/

Solt Ágnes: Bírói ítélkezési gyakorlat a kiskorú veszélyeztetése tárgyában (A/III/9.) Kutatási zárójelentés, Budapest, Országos Kriminológiai Intézet, 2018.

Szeibert Orsolya: Miért nem kiabál az áldozat? Családi Jog, IX. évf., 2011/4.

Egyéb források

Adverse Childhood Experiences, Centers for Disease Control and Prevention, https://www.cdc.gov/violenceprevention/acestudy/

Asian Development Bank, https://www.adb.org/countries/cambodia/poverty

A Gyermek Jogainak Bizottság 67. ülésszakán (2014. szeptember 1–19.) elfogadott, Magyarországról szóló harmadik, negyedik és ötödik összevont időszakos jelentésre vonatkozó záró észrevételek. CRC/C/HUN/CO/3-5.

A Gyermek Jogainak Bizottsága 41. ülésszak. A részes államok által a 44. cikk alapján benyújtott Jelentések tárgyalása. 2006. január 27. CRC/C/HUN/CO/2. http://unicef.hu/wp-content/uploads/2014/10/Az-ENSZ-Gyermekjogi-Bizottságának-Záró-észrevételei-2006.pdf

A győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés, 2020. január 6., https://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/a-gyori-kettos-gyermekgyilkossagrol-keszult-jelentes

A kormány több áldozatsegítő központot hoz létre, 2020. június 29., https://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/a-kormany-tobb-aldozatsegito-kozpontot-hoz-letre

Catching the virus cybercrime, disinformation and the COVID-19 pandemic, EUROPOL, https://www.europol.europa.eu/publications-events/publications/catching-virus-cybercrime-disinformation-and-covid-19-pandemic

Department of State Hospitals – Coalinga, https://www.dsh.ca.gov/coalinga/

Global Report on Trafficking in Persons, UN, 2022. https://www.unodc.org/documents/data-and-analysis/glotip/2022/GLOTiP_2022_web.pdf

Greece – Homeless children at high risk of sexual exploitation have nowhere to go, ECPAT, https://www.ecpat.org/news/homeless-children-sexual-exploitation-greece/?utm_source=Exposure&utm_campaign=Corona

Igazságügyi Minisztérium: Jelentés a Kormány részére a győri kettős gyermekgyilkosság igazságügyi vizsgálatának eredményéről, 2019. december, https://www.kormany.hu/download/5/1f/b1000/Jelentés_győri_gyilkosság_2019dec.pdf

Towards a Global Indicator on Unidentified Victims in Child Sexual Exploitation Material, Summary Report, INTERPOL-ECPAT: https://ecpat.org/wp-content/uploads/2021/05/TOWARDS-A-GLOBAL-INDICATOR-ON-UNIDENTIFIED-VICTIMS-IN-CHILD-SEXUAL-EXPLOITATION-MATERIAL-Summary-Report.pdf

Trafficking in Persons, National survey on migration human trafficking and other forms of exploitation, USAID, https://www.usaid.gov/ukraine/fact-sheet/dec-16-2022-trafficking-persons, valamint https://ukraine.iom.int/sites/g/files/tmzbdl1861/files/documents/omnibus_survey_results_eng.pdf

Nem szabadulhatnak idő előtt a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői, 2020. október 20.; https://kormany.hu/hirek/nem-szabadulhatnak-ido-elott-a-legsulyosabb-buncselekmenyek-elkovetoi

Polly’s stroy, Polly Klaas Foundation, https://www.pollyklaas.org/pollys-story/

Rapid assessment on child labour in the sugarcane sector in selected areas in Cambodia: A comparative analysis, ILO, 2015, https://www.ilo.org/wcmsp5/groups/public/—asia/—ro-bangkok/—sro-bangkok/documents/publication/wcms_391960.pdf

Richard Allen Davis, Ciminal Minds Wiki, https://criminalminds.fandom.com/wiki/Richard_Allen_Davis

UNICEF Child Labour. 2009-2015-ig (2016) https://data.unicef.org/wp-content/uploads/2015/12/child-protection_child-labour-database_may-2016.xls

Hivatkozások

  1. Ld. A 1997. évi XXXI. törvény 17. § (1) bekezdésnek a)–o) pontjait.
  2. A jegyző, a járási hivatal, továbbá a szociális, egészségügyi szolgáltató, intézmény, valamint a pártfogói felügyelői és a jogi segítségnyújtói szolgálat jelzi, az egyesületek, az alapítványok, a vallási közösségek és a magánszemélyek.
  3. Ld. az alapvető jogok biztosának AJB-4239. számú ügyben hozott jelentését
  4. 1997. évi XXXI. tv. 10/A. §
  5. Ennek azért van jelentősége, mert a gyermekvédelmi rendszerben dolgozók – akik nem hivatalos személyek – munkájuk során közfeladatot ellátó személynek minősülnek.
  6. Garai Renáta: Nemzetközi törekvések a családon belüli erőszak elleni büntetőjogi védelemre – a távcső túloldalán Ausztria és Szlovákia, Külügyi Műhely, II. évf., 2020/1, 130.
  7. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1951. évi egyezménye a menekültek helyzetéről; Az 1966. évi Nemzetközi Egyezségokmány a Polgári és Politikai Jogokról; Az 1966. évi Nemzetközi Egyezségokmány a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogokról, az ENSZ 1989. évi Egyezménye a gyermek jogairól; Az ENSZ 2006. évi egyezménye a fogyatékossággal élő személyek jogairól; Az Egyezmény az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről; Az Európai Egyezmény a Gyermek Jogainak Gyakorlásáról; A felülvizsgált Európai Szociális Charta; Az Európa Tanács egyezménye a gyermekekkel való kapcsolattartásról.
  8. ENSZ fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerére vonatkozó minimumszabályai, ENSZ szabadságuktól megfosztott fiatalkorúak védelmére vonatkozó szabályai; ENSZ fiatalkori bűnözés megelőzésére vonatkozó iránymutatása; ENSZ iránymutatása a bűncselekmények gyermekkorú áldozatait és szemtanúit érintő ügyekkel kapcsolatos igazságszolgáltatásról; ENSZ Főtitkárának iránymutató feljegyzése: az ENSZ gyermekeket érintő igazságszolgáltatásra vonatkozó megközelítése; a 2009-ben elfogadott ENSZ gyermekek alternatív gondozásának megfelelő alkalmazásáról és feltételeiről szóló iránymutatása; Az emberi jogok védelmét és előmozdítását célzó nemzeti intézmények jogállásának és működésének alapelvei.
  9. New Yorkban 1989. november 20-án kihirdetett ENSZ Gyermekek jogairól szóló Egyezmény, melyet a Gyermek jogairól szóló, Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991 évi LXIV. törvény implementálta a magyar jogrendbe.
  10. Az ENSZ tagállamai – három állam, az Amerikai Egyesült Államok, Szomália és Dél-Szudán kivételével – elfogadta és ratifikálta a Gyermekjogi Egyezményt.
  11. Filó Erika – Katonáné Pehr Erika: Gyermeki jogok, szülői felelősség és gyermekvédelem, Budapest, HVG-ORAC, 2015, 30.
  12. A roma kisebbség helyzetének javítása, felzárkóztatása irányába tett erőfeszítések, az ILO 138. sz. Egyezményében foglalt munkavállalási alsó korhatár elfogadása, az Európa Tanácsnak a kisebbségek jogairól elfogadott Egyezményének ratifikálása.
  13. Filó–Katonáné Pehr: Gyermeki jogok, 31.
  14. A Gyermek Jogainak Bizottsága 41. ülésszak. A részes államok által a 44. cikk alapján benyújtott Jelentések tárgyalása. 2006. január 27. CRC/C/HUN/CO/2. http://unicef.hu/wp-content/uploads/2014/10/Az-ENSZ-Gyermekjogi-Bizottságának-Záró-észrevételei-2006.pdf
  15. A Gyermek Jogainak Bizottsága 67. ülésszakán (2014. szeptember 1–19.) elfogadott, Magyarországról szóló harmadik, negyedik és ötödik összevont időszakos jelentésre vonatkozó záró észrevételek. CRC/C/HUN/CO/3-5.
  16. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény 19. cikke, 24. cikkének 3. bekezdése, 28. cikkének 2. bekezdése, 34. cikke, 37. cikkének (a) pontja, valamint 39. cikke
  17. CRC/C/HUN/CO/3-5. D. cím, 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., a), b), c) d), e) pontok
  18. 2023-ban a kormány az óbudai Krúdy általános iskolában történtek miatt egy összetett, sok jogszabályt és az élet számos területét érintő, átfogó jogalkotási folyamat indulhat el.
  19. Ld. Haller: Bűntettek kriminálpszichológiája, 24. és 64.
  20. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 14. § (1), (2), (3) bek.
  21. Ld. Igazságügyi Minisztérium: Jelentés a Kormány részére a győri kettős gyermekgyilkosság igazságügyi vizsgálatának eredményéről, 2019. december, https://www.kormany.hu/download/5/1f/b1000/Jelentés_győri_gyilkosság_2019dec.pdf (letöltés: 2021. március 31.); A győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés, 2020. január 6., https://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/a-gyori-kettos-gyermekgyilkossagrol-keszult-jelentes (letöltés: 2023. április 3.); A kormány több áldozatsegítő központot hoz létre, 2020. június 29., https://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/a-kormany-tobb-aldozatsegito-kozpontot-hoz-letre (letöltés: 2023. április 3.); továbbá Nem szabadulhatnak idő előtt a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői, 2020. október 20.; https://kormany.hu/hirek/nem-szabadulhatnak-ido-elott-a-legsulyosabb-buncselekmenyek-elkovetoi (letöltés: 2023. április 3.)
  22. EMMI szakmai irányelve egészségügyi ellátók feladatairól gyermekek bántalmazásának, elhanyagolásának gyanúja esetén. 2020. EüK. 14. szám EMMI szakmai irányelv 2, 20.
  23. Uo.
  24. Amennyiben a halál, mint eredmény bekövetkezik, már szándékos vagy gondatlan emberölés lesz a tényállás.
  25. A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 8.B.XIX.1604/2012. számú ítéletének indokolása szerint a terhelt azzal, hogy nevelési céllal lekevert egy-két nyaklevest, még nem valósítja meg a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét, bár mint nevelési módszer nem mondható helyesnek.
  26. A Győri Ítélőtábla Bhar.54/2015/4. számú határozata kiskorú veszélyeztetésének bűntette tárgyában. „Ezek a cselekmények összességében az ítélőtábla álláspontja szerint is túlmutatnak a házi fenyítőjog megfelelő gyakorlásán és a gyermekek jogait sértő cselekménynek tekintendők.”
  27. Hiányos és általánosságokat tartalmazó tényállások például, amelyek részben elítéléshez, részben felmentéshez vezettek: Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 7.B.2064/2014.; 7.Bpk.III.602/2015.; Elhanyagolással elkövetett bűncselekményben: PKKB 8.B.XIV.11.261/2015.; PKKB 12.B.VIII.32.958/2014.; XX. XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 7.B.XXI.1180/2014. Ld.. Balogh Anna: Kiskorú veszélyeztetésének bűntette a bírósági határozatok kritikai tükrében – különös tekintettel a fizikailag bántalmazott gyermekekre III. rész, Ügyészek lapja, XXVI. évf., 2019/1.
  28. A PKKB 20.B.V.11.084/2014. és a BKKB 5.B.XI.120/2014. számú ügy
  29. Vö. Balogh: Kiskorú veszélyeztetésének bűntette
  30. 1125/2019. (III. 13.) Korm. határozat az emberkereskedelem elleni küzdelem hatékonyságának növeléséhez szükséges intézkedésekről 1. a)
  31. Kuritárné Szabó Ildikó – Tisljár-Szabó Eszter (szerk.): Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna – a családon belüli gyermekkori traumatizáció: elmélet és terápia, Oriold és Társai Kiadó, 2015, 127.
  32. Solt Ágnes: Bírói ítélkezési gyakorlat a kiskorú veszélyeztetése tárgyában (A/III/9.) Kutatási zárójelentés, Budapest, Országos Kriminológiai Intézet, 2018, 21.
  33. Garai Renáta: Nem csak a testnek fájhat! A családon belüli erőszak elleni büntetőjogi védelem lehetőségei, in Miskolczi Bodnár Péter (szerk): XIV. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója. Jog és Állam, Budapest, KRE-ÁJK, 2018, 137.
  34. Garai Renáta: A fátyol túloldalán: szeretet vagy kilátástalanság? In. KRE-DIt, 2018/2, 4.
  35. Keenan, Marie: A gyermekek szexuális bántalmazása és a katolikus egyház – Gender, hatalom és szervezeti kultúra, Budapest, Oriold és Társai Kiadó, 2017.
  36. Vö. Komlósiné Sógor Ildikó: A kiskorú veszélyeztetése bűntett bizonyíthatóságának problémái, Eljárásjogi Szemle, II. évf., 2017/3, 11–16.; Szeibert Orsolya: Miért nem kiabál az áldozat? Családi Jog, IX. évf., 2011/4, 47–48.; Kőfalusi Eszter: A gyermekek jogainak érvényesülése – 25 éves a New York-i Gyermekjogi Egyezmény. Konferencia az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, Jogtudományi Közlöny, LXX. évf., 2015/2, 121–124.
  37. Ld. Molnár Ambrus: Összefoglaló vélemény, Az ítéleti bizonyosság elméleti és gyakorlati kérdései, Budapest, Kúria, Büntető-Közigazgatási-Munkaügyi és Polgári Kollégiumai Joggyakorlat-Elemző Csoport, 2017.
  38. Vö. Domokos Andrea (szerk.): A családon belüli erőszak büntetőjogi és társadalmi megítélése, Budapest, KRE-ÁJK, 2017, 22, 84–87.
  39. A latin cohors, (zászlóalj) elnevezésből származó szó, amely az ókori római császári hadseregben a légió kisebb egységét a tizedet jelölte. Dolgozatomban használt jelentéstartalom ettől eltérően, az emberek olyan részcsoportját jelöli, akik valamilyen jellemzőjük szerint kerülnek csoportosításra: vagyis, gyermekkorukban bántalmazásnak voltak kitéve.
  40. Ld. erről Adverse Childhood Experiences, Centers for Disease Control and Prevention, https://www.cdc.gov/violenceprevention/acestudy/
  41. Kuritárné Szabó–Tisljár-Szabó: Családon belüli gyermekkori traumatizáció, 147.
  42. Ld. Dong, Maxia (et al.): The interrelatedness of multiple forms of childhood abuse, neglect, and househld dysfuntion, Child Abuse Negl. Vol, 28, Issue 7, July 2004, 771–784.
  43. Hozzáférés a bűnügyi nyilvántartásokhoz, letartóztatási nyilvántartásokhoz, a szexuális bűnözők adataihoz: http://www.criminalsearches.com
  44. Ezen a kereső felületen azt tudhatja meg oldalt felkereső felhasználó, hogy laknak-e a szomszédjában vagy a lakókörnyezetében a bűnügyi nyilvántartásban szereplő személyek.
  45. Ld. Balogh: Kiskorú veszélyeztetésének bűntette
  46. Department of State Hospitals – Coalinga, https://www.dsh.ca.gov/coalinga/
  47. California Welfare and Institutions Code – WIC § 6604 alapján, ha a bíróság vagy az esküdtszék megállapítja, hogy a személy szexuálisan erőszakos ragadozó, akkor őt határozatlan időre az adott állam Állami Kórházába bocsátják megfelelő kezelésre, ahol elszigetelve egy biztonságos létesítményben kell előírt programokon részt vennie.
  48. Involuntary commitment or civil commitment – Az önkéntes kötelezettségvállalás vagy a polgári jogi kötelezettségvállalás (az angolszász jogrendszerben), például az Egyesült Királyságban is ismert olyan jogi eljárás, amelyen keresztül az a személy, aki az orvosszakértő szerint súlyos tünetekkel járó mentális betegségben szenved, egy pszichiátriai fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátást nyújtó kórházban tartják fogva és kezelik.
  49. Ld. Welfare and Institutions Code WAC §§ 6600, 6602 & 6604.
  50. Polly Hannah Klaas esetéről ld. részletesen Polly’s stroy, Polly Klaas Foundation, https://www.pollyklaas.org/pollys-story/
  51. Kennedy, Helen: Polly’s Smiling Killer Gets Death Sentence, Daily News, Aug 6. 1996, https://www.nydailynews.com/archives/news/polly-smiling-killer-death-sentence-article-1.741066
  52. Klaas, Mark, Death Penalty Abolitionists Alternate Universe, Klaaskids, Oct 28. 2016 https://www.klaaskids.org/blog/death-penalty-abolitionists-alternate-universe/
  53. Ld. Richard Allen Davis, Ciminal Minds Wiki, https://criminalminds.fandom.com/wiki/Richard_Allen_Davis
  54. California Code, Welfare and Institutions Code – WIC § 6600.
  55. WAC 6600 (b) pont
  56. WAC 6600 (e) pont
  57. A public defender – kirendelt közvédő olyan ügyvéd, aki azokat a személyeknek nyújt jogi védelmet és képviseletet, akik egyébként anyagi források hiányában nem engedhetik meg maguknak, hogy ügyvédnek adjanak megbízást.
  58. Tizenhat éve szexuális bűnelkövetők ápolását végzem. Korábban börtönben, mentális betegekkel dolgoztam.
  59. Romney, Lee: Coalinga State Hospital Is Sitting Nearly Empty, Los Angeles Times, March 5, 2006. https://www.latimes.com/archives/la-xpm-2006-mar-05-me-coalinga5-story.html
  60. Scott Gold – Lee Romney: Treatment replaced by turmoil, Los Angeles Times, Nov 15, 2007. https://www.latimes.com/local/la-me-mental15nov15-story.html
  61. Rapid assessment on child labour in the sugarcane sector in selected areas in Cambodia: A comparative analysis, ILO, 2015, https://www.ilo.org/wcmsp5/groups/public/—asia/—ro-bangkok/—sro-bangkok/documents/publication/wcms_391960.pdf
  62. Az adatbázis a magyarorszag.hu oldalon, ügyfélkapus belépés után a család menüpontra kattintva, azon belül pedig a gyermekvédelem menüponton keresztül érhető el.
  63. UNICEF Child Labour. 2009-2015-ig (2016) https://data.unicef.org/wp-content/uploads/2015/12/child-protection_child-labour-database_may-2016.xls (letöltés: 2023. április 3.)
  64. Pennington, John: Why would a mother sell her own child? Asean Today, 2017. Forrás: https://www.aseantoday.com/2017/04/why-would-a-mother-sell-her-own-child/ (letöltés: 2023. április 3.)
  65. Global Report on Trafficking in Persons, UN, 2022. https://www.unodc.org/documents/data-and-analysis/glotip/2022/GLOTiP_2022_web.pdf (letöltés: 2023. április 3.)
  66. Vö. Trafficking in Persons, National survey on migration human trafficking and other forms of exploitation, USAID, https://www.usaid.gov/ukraine/fact-sheet/dec-16-2022-trafficking-persons, valamint https://ukraine.iom.int/sites/g/files/tmzbdl1861/files/documents/omnibus_survey_results_eng.pdf (2023. április 3.)
  67. Catching the virus cybercrime, disinformation and the COVID-19 pandemic, EUROPOL, https://www.europol.europa.eu/publications-events/publications/catching-virus-cybercrime-disinformation-and-covid-19-pandemic (letöltés: 2020. április 3.)
  68. Greece – Homeless children at high risk of sexual exploitation have nowhere to go, ECPAT, https://www.ecpat.org/news/homeless-children-sexual-exploitation-greece/?utm_source=Exposure&utm_campaign=Corona (letöltés: 2023. április 3.)
  69. Gyermek Szexuális Kihasználásának Nemzetközi Adatbázisa (ICSE) Interpol.
  70. Gyermekek Szexuális Bántalmazásának Anyaga (CSAM).
  71. Gyermekek Szexuális Kizsákmányolásának Anyag (CSEM).
  72. Towards a Global Indicator on Unidentified Victims in Child Sexual Exploitation Material, Summary Report, INTERPOL-ECPAT: https://ecpat.org/wp-content/uploads/2021/05/TOWARDS-A-GLOBAL-INDICATOR-ON-UNIDENTIFIED-VICTIMS-IN-CHILD-SEXUAL-EXPLOITATION-MATERIAL-Summary-Report.pdf (letöltés: 2023. április 3.)