Bíró Vivien Enikő: Az elektronikus végrendelkezés megvalósulásának lehetősége

1. Bevezető gondolatok, a vizsgálni kívánt kérdések

A digitális világ adta lehetőségek fokozatos térnyerése egyre sürgetőbb kérdések megválaszolására sarkalja a jogalkotókat, mind hazai, mind pedig globális szinten. Általánosságban kijelenthető, hogy a technológia rohamos fejlődése amellett, hogy az emberek kényelmét szolgálja, jelen korban kiemelt szerepet kap. A COVID-19 okozta vírusjárvány olyan, eddig akár fel sem merült problémákat hozott napvilágra, amelyekre a digitalizáció új szegmensekre történő kiterjesztése adhat megoldást. Körülbelül egy évvel ezelőtt nem is gondoltuk volna, hogy annak lehetősége, hogy például hivatalos ügyeink jelentős részét már otthonról – az online térben is – intézhetjük akár az egészségünket is megóvhatja. A járvány hatására a társadalmi és munkaerőpiaci igények teljesen átalakultak, sok munkáltató biztosítja az otthoni munka, home office lehetőségét munkavállalói részére, amely az aktuális technikai fejlettségi szinten – általában – gond nélkül kivitelezhető, ugyanakkor elengedhetetlen jogszabályi módosításokat vont magával. A COVID-jelenség álláspontom szerint kifejezetten indokolja az olyan új innovatív megoldások kialakítását, amelyek napirendre tűzése régóta várat magára.

A világ egyes részein – alkalmazkodva a digitális világ által diktált értékekhez – az államok igyekeznek a lehető legteljesebb szabályozást biztosítani az állampolgárok számára olyan területeken is, mint a végrendelkezés. Pillanatnyilag azonban a pandémia egyre feszítőbb tényezőként hat a jogi környezetre. A jogi normák köre folyamatosan változik, lépést tartva a társadalmi igényekkel, illetve reflektálva a technológia kihívásaira. Az olyan, akár több száz éves jogi konstrukciók mint az öröklési jog rendszere megérettek a módosításra, annak érdekében, hogy eredeti céljaikat hatékonyabban és naprakészen, az össztársadalmi szükségleteket kielégítve, az örökhagyók akaratát szolgálva, a favor testamenti elv örökérvényűségét biztosítsák, amellett hogy idomulnak a digitalizáció adta lehetőségekhez. A COVID-19 e problémakör mielőbbi megoldását kívánja a jogalkotótól, hiszen a közel egy éve tartó ideiglenesnek vélt állapot véleményem szerint kétségtelenül indokolja az új jogalkotási eredmények létrejöttét, az elektronikus alternatívák kiterjesztését.

Jelen tanulmányomban a fentiekre tekintettel az elektronikus végrendelkezés hazai jogban történő implementálásának lehetőségét vizsgálom, figyelemmel az amerikai Nevada államban meghonosodott, álláspontom szerint decens koncepcióra.

Tehát, jelen dolgozat célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a klasszikus római kori alapokra visszanyúló, az eltelt idő alatt valamelyest engedő, ugyanakkor még mindig rendkívül szigorú végrendeleti szabályozás kapcsán szükséges egy átfogó, a technológiai változásokra reflektáló re-reguláció. Valamint, hogy a jelenlegi keretek kiterjesztését, a szabályozás újragondolását a rohamosan változó technológia, a társadalmi igények, valamint a COVID-19 vírusjárvány és ehhez hasonló körülmények is indokolttá – meglátásom szerint elengedhetetlenné – teszik.

2. A végrendelkezés jogintézménye a hazai jogban, favor testamenti elv

A hatályos öröklési jogi szabályozás szerint örökölni törvényes öröklés és végintézkedés útján lehet. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (új Ptk.) hatálybalépésével a korábban elsődlegesnek számító törvényes öröklést felváltotta a végintézkedés.

Amennyiben az örökhagyó nem, vagy nem teljes vagyonáról végrendelkezik, úgy a törvényes öröklés szabályai irányadóak másodlagos, kisegítő jelleggel. A végintézkedés gyűjtőfogalomnak minősül. Megkülönböztethetjük egymástól az egyoldalú (végrendelkezés), illetve kétoldalú végintézkedéseket (öröklési szerződés, halál esetére szóló ajándékozás). A Ptk. 7:12. § alapján ,,Az okirat végrendeleti jellegének megállapításához az szükséges, hogy az örökhagyó halála esetére szóló vagyoni rendelkezést tartalmazzon, és külsőleg az örökhagyótól származónak mutatkozzék.”[1] E jogszabályhely nemcsak a végrendelet fogalmát tartalmazza, hanem azt a két minimum feltételt is, amelyből annak okirati minősége kitűnik.

A hatályos polgári anyagi jogi rendszerünk az alábbi végrendelkezési formákat ismeri: írásbeli és szóbeli végrendeletet. Szóbeli végrendeletet csak szűk körben, meghatározott feltételek esetén lehet alkalmazni. Írásbeli végrendeleten belül elkülöníthetjük a köz-, illetve írásbeli magánvégrendeletet. Közvégrendeletet bárki tehet, akinek van végrendelkezési képessége, viszont, kizárólag közjegyző előtt lehet készíteni. Írásbeli magánvégrendelet ügyvéd előtt is tehető. Írásbeli magánvégrendeletnek minősül egyrészt a holográf végrendelet (amikor az örökhagyó saját kezűleg írja halál esetére szóló egyoldalú nyilatkozatot), a más által írott allográf végrendelet, továbbá a közjegyzőnél letett magánvégrendelet. Kötelező alaki kelléke a dátum meghatározása, illetve az örökhagyó aláírásának feltüntetése.[2]

Már a római jogban ismert volt a favor testamenti elve, amely szerint az örökhagyó feltehető akaratát akként kell értelmezni, hogy lehetőleg az érvényre jusson. A BH 2013.67. szerint, amennyiben az örökhagyó akaratát kívánjuk értelmezni, úgy mindazokat az adatokat figyelembe kell venni, amellyel a végrendelkező szándékát fel lehet deríteni. Abban az esetben, amennyiben a végrendelet egyes rendelkezései érvénytelenek lennének, úgy azokat nem létezőnek kell tekinteni annak érdekében, hogy az örökhagyó akarata érvényre jusson. Jelen szabályozás ezt a gyakorlatot a korábbi Magánjogi Törvényjavaslat (Mtj.) 1882. §-ból vette át. Továbbá nagyon fontos és említésre méltó tézis, hogy a favor testamenti elve alapesetben megtalálható a végrendeletben, azonban, ha az írásbeli magánvégrendelet jogszabályban meghatározott tartalmi és formai hiányosságokban szenved, úgy ezen jogintézmény nem pótolhatja a hiányosságokat, még úgy sem, ha az örökhagyó akaratának megállapítása érdekében eljárást kezdeményeznek.[3]

A jelenlegi anyagi jogi szabályozás szerint egyrészt nem szükséges a készítés helyét rögzíteni, másrészt a saját kezűleg írt (ún. holográf) végrendelet esetén az utolsó lapot elegendő aláírni. Holográf végrendelet során az örökhagyó a halál esetére szóló nyilatkozatát elejétől a végéig saját kezűleg írja, továbbá az oldalszámozástól el lehet térni, azonban az allográf végrendeleteknél kötelezően előírja az egyes lapok számozását.

Szóbeli végrendeletek tételének a kivételes feltétele továbbra is fennáll. A Ptk. 634. § alapján szóbeli végrendeletet az a személy készíthetett[4], aki életét fenyegető veszélyhelyzetben van és írásbeli végrendeletet egyáltalán nem, vagy csak nagy nehézségek árán tehetett volna.[5] A Ptk. 7:45. § rögzíti, hogy a szóbeli végrendelet akkor veszti hatályát, ha a veszélyhelyzet megszűnése után megszakítás nélkül harminc napon át bármilyen nehézségek nélkül tudott volna írásbeli végrendeletet tenni.[6]

Lényeges megemlíteni, hogy a Legfelsőbb Bíróság Pfv. I. 20.773/2010. számú döntésében elvi éllel rögzítette, hogy nem mindig teljesülnek a szóbeli végrendeletek érvényességi feltételei. Ugyanis például abban az esetben, hogyha az adott személy olyan helyzetben van, hogy írásbeli végrendeletet – az életét veszélyeztető helyzet fennállása miatt – nem tud tenni, és ehelyett szóbeli végrendeletet tesz az őt ápoló, illetve az életéért küzdő orvos előtt, akkor ezen személyek a szóbeli végrendelet tanújaként jelennek meg, azonban a gyakorlat sokszor azt igazolja, hogy nem tudatosul bennük, hogy ők tanúi minőségben járnak el. A Ptk. 7:21. § expressis verbis rögzíti, hogy a tanúk tudatában kell, hogy legyenek annak, hogy ők tanúi minőségben vesznek részt a szóbeli végrendelet során. Ahogy Szladits Károly kijelentette ,,a szóbeli végrendelet, mely pusztán a tanúk agyában van írva, alig jobb, mintha homokra lenne írva.”.[7]

3. Az elektronikus végrendelkezései akarat

Az elektronikus végrendelethez szervesen kapcsolódik a természetes személy, mint egyén tudatában kialakuló szándéknyilatkozat, azaz az elektronikus akarat. Az akarat, amely arra irányul, hogy a végrendelkező akként rendelkezhessen saját tulajdonáról, hogy ennek eléréséhez ne keljen közjegyző vagy ügyvéd közreműködését igénybe vennie. Ez a szándék megnyilvánulhat úgy is, hogy a természetes személy létrehoz egy dokumentumot valamely szövegszerkesztő program segítségével a számítógépén, melyben a végrendelkezési akaratát kinyilvánítja és elmenti a dokumentumot.

A 2000-as évek elejétől egyre nagyobb szerepet tölt be az emberek életében a közösségi média – Facebook, Twitter, Instagram stb. – a felhőszolgáltatások – Dropbox, iCloud – és az elektronikus okos eszközök robbanásszerű megjelenése, amelyek ma már a mindennapi élet szerves részét képezik. Az egyén elektronikus akaratának megnyilvánulása is lehet – a fent előadottakból kifolyólag -, hogy a természetes személy bejelentkezik valamelyik közösségi médiaszolgáltató felületre és ott üzenetet vált egy ismerősével vagy bejegyzést tesz közzé, amelyekkel a végrendelkezési akaratát ki is fejezheti. Ezt tekinthetjük az adott egyén elektronikus akaratának is.

Az első két példán túlmenően elképzelhetővé válhat az az eset is, amikor egy startup webhelyen keresztül kerül sor a végrendelkezésre. Ebben az esetben a végrendelkező természetes személy felkeresi a weboldalt, kitölt egy előre elkészített formanyomtatványt, amelyben végrendelkezési akarata megfogalmazásra kerül, majd ezt követően a startup weboldal üzemeltetője a platformon keresztül lehetővé teszi, hogy másik két személy tanúi minőségben vállalhasson szerepet a végrendelet létrehozásában. A startup webhely közvetítői jellegét felhasználva a közjegyző vagy az ügyvéd webkamerán keresztül közli a végrendelkezővel a végleges és a jogszabályoknak megfelelő végrendeletet.[8]

4. Az elektronikus végrendeletek szabályozása az Amerikai Egyesült Államokban

Az egyéni tudatban kialakuló elektronikus végrendelkezési akarat az elektronikus végrendeletben ölt testet. Az elektronikus akarat megjelenési helyszínei alapján megkülönböztethetjük az offline, továbbá az online, valamint a minősített letétkezelői elektronikus végrendeletet.

4.1. Offline elektronikus végrendeletek

Az elektronikus végrendelet legegyszerűbb formája az offline elektronikus végrendelet. De facto ez azt jelenti, hogy az örökhagyó egy szövegszerkesztésre alkalmas program használatával – tudatában megjelenő – elektronikus végrendelkezési akaratát begépeli egy számítástechnikai eszközön keresztül. Az így létrejött egyedi tartalmú elektronikus végrendeletet aláírásával látja el, a végrendelet végén a nevét feltünteti, vagy saját magának azonosítására szolgáló jelet helyez el. Az ily módon elkészült végrendeletet a végrendelkező nem nyomtatja ki, hanem a számítástechnikai eszközének merevlemezén tárolja. Érdemes megjegyezni azonban, hogy az offline elektronikus végrendelet – a számítástechnikai eszközön történő rögzítés mellett – írógépen is létrehozható.[9]

A korábban leírtak alapján az offline elektronikus végakaratot a holografikus végrendelet modern formájának is tekinthetjük. Az offline e-végrendelet egy másik megnyilvánulási formája lehet, az az eset, amikor a végrendelkező helyett egy másik személy gépeli be az adott elektronikai eszközbe a végrendeletét, amelyet a végrendelkező aláír két tanú jelenlétében, majd ezt követően a tanúk is aláírásukkal látják el az örökhagyó által tett végakaratot.[10]

Rögzíthetjük, hogy az offline végrendeletek tárolása hosszútávon problémákhoz vezethetnek, ugyanis a számítástechnikai eszközzel elkészített végrendeletet egy meghatározott formátumban rögzíti a végrendelkező, amely kiterjesztés az évek múlásával elavul. Az igaz, hogy a papír alapú végrendeletek minősége az idő elteltével fokozatosan romlik, azonban az elektronikusan készített végrendeletek is igen sérülékenyek. Ebből következőleg szükség van egy olyan hardverre vagy szoftverre, amely képes megvédeni ezen dokumentumok sértetlenségét. Ez főként az örökhagyó által gépelt elektronikus végrendeletekre igaz, figyelemmel arra, hogy ez de facto csak a végrendelkező gépén található meg, amelyből következőleg, ha a fájl sérül, úgy már nehezen bizonyítható az elektronikus végakarat. Ezen probléma esetlegesen kiküszöbölhető ugyan biztonsági mentés által, azonban az felvetné a visszaélésszerű duplikálást.

Az elektronikus dokumentumoknak a végrendeletként történő elismerését az Amerikai Egyesült Államokon kívül más országok is kezdik felismerni. A McDonald-ügyben egy dél-afrikai bíróság vizsgálni kezdte az elektronikus végrendeletek jelentőségét. A tényállás szerint Malcolm McDonald öngyilkosságot követett el. Halála előtt hagyott egy levelet, amelyben közölte, hogy a munkahelyi számítógépén rögzítette végakaratát.[11] Az elektronikus végrendeletnek – McDonaldtól való származásának – kétségen kívüli megállapítását szolgálta az, hogy – informatikai szakember révén – havonta módosította számítógépének jelszavát. McDonald munkáltatója a hátrahagyott levél kézhezvételét követően a belépési jelszó segítségével kinyomtatta a korábban írt elektronikus végrendeletet, majd véglegesen törölte annak elektronikus változatát. A dél-afrikai bíróság a munkáltató ezen cselekedetét biztonsági mentésként értékelte, így elismerve McDonald végintézkedését (azonban megjegyezhetjük, hogy a munkáltató ezen cselekménye felvetheti a visszaélésszerű duplikálás esetét is).[12]

Az offline elektronikus dokumentumhoz fűződő jelentős jogesetek példája a Javier Castro ügy. Az Ohió-i Törvényszéken megtalálható peres dokumentumok említenek egy olyan hagyatéki eljárást, amely során az amerikai bíróság egy tableten olyan érvényes végrendeletet talált, amelyet ténylegesen ugyan nem az örökhagyó írt, hanem az egyik testvére, azonban azt aláírásával – tanúk jelenlétében – sajátjaként ismerte el. Javier a végrendeletét egy a technológia fejlődéseként létrehozott e-toll segítségével írta alá két testvére és unokaöccse jelenlétében. Javier a kórházi kezeléseket szándékosan utasította vissza, azonban tisztában volt azzal, hogy ezen cselekedetei a halálához fognak vezetni. A bíróság a – testvérek segítségével – létrehozott elektronikus dokumentumot úgy értelmezte, hogy az megfelel a végrendelkező szándékának, valamint, hogy az rendelkezik a szükséges formai – írással kapcsolatos – követelményekkel, így érvényes végrendeletként ismerte el.[13]

4.2. Online elektronikus végrendeletek

Az offline elektronikus végrendeletek abban különböznek az online formától, hogy amíg az előbbi általában egy személy (örökhagyó) tevékenységét jelenti, addig az utóbbi egy harmadik fél megjelenését feltételezi. Ez a harmadik fél általában nincs tudatában annak, hogy az örökhagyó végakaratát kezeli, illetve tárolja. Ebből következőleg az örökhagyó a platform szolgáltatójának tudta nélkül hozta létre a végrendeletét. Ez a gyakorlatban úgy is megnyilvánulhat, hogy az örökhagyó rendelkezik egy felhasználói fiókkal és így használja a harmadik fél szolgáltatását. Azonban itt fontos megjegyezni, hogy az örökhagyó a saját akaratából határozott úgy, hogy a felhasználói fiókjában tárolja a végakaratát.

Az online elektronikus végrendelet olyan végrendelet, amelyet a végrendelkező készít el elektronikus eszközén, azonban azt nem egy magánszemély eszközén tárolja, hanem egy olyan szolgáltató platformján, aki feltételezhetően nem kifejezetten vállalta ezen dokumentum tárolását. Az ide tartozó végrendeletek tipikus példája lehet a Facebookon, mint közösségi médiában létrehozott végakarat, amely de facto megnyilvánulhat egy üzenet vagy hozzászólás formájában is. Ide soroljuk a felhőszolgáltatást, amely során az örökhagyó létrehozza a dokumentumot és azt a „felhőbe” feltölti, majd így tárolja. A mobilszolgáltatóknál kifejezett végakarat a legegyszerűbb példája az online végrendeletek megnyilvánulásának. Gondoljunk arra, hogy az örökhagyó szöveges üzenetet ír egy másik személy számára, amely tartalmazza a végakaratát. Ebben az esetben igaz, hogy saját maga írja le a végakaratát, azonban a mobilszolgáltató az, aki ezt effektíve tárolja. Az online végrendeletek esetében jelentősen több háttérinformációt ismerhetünk meg a bizonyítás szempontjából. E bizonyító erő korlátai között említhetjük a végrendelkező és a szolgáltatást biztosító között létrejött általános szerződési feltételeket, valamint a törvényi rendelkezéseket. Ugyanis a szolgáltatót a jogszabályok kötelezik a személyes adatok védelmére. Feltételezhetően abban az esetben, amikor az örökhagyó online elektronikus végrendeletet hoz létre, akkor a végrendelkező nincs tudatában a szolgáltató által meghatározott szerződési feltételeivel. Ennek egy tipikus példája, amikor a végrendelet feltöltésre kerül a Dropbox tárhelyére.[14] Ezen cselekmény során a végrendelkező nincsen tudatában az általános szerződési feltételeknek, amely szerint a feltöltött dokumentumot egy évig tárolják a szerveren, majd törlésre kerül.[15] A hagyatéki tárgyaláson a bíróságnak abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy az ÁSZF-et nem ismerő végrendelkező a Dropbox tárhelyről törlésre került végakarata visszavont, elveszett vagy megsemmisítettnek minősül-e?

Az online végrendeletek egy tipikus példáját veti fel a „Yu-ügy”. A jogeset szerint 2013-ban Queenslandben elhunyt egy személy, aki a mobiltelefonján jegyzeteket tárolt, melyek végrendelkezési tartalmúak voltak. A telefon tulajdonosa önkezűleg vetett véget életének. A jegyzetek között volt egy dokumentum, amely „Ez az utolsó akaratom és végrendeletem…” szavakkal kezdődött. A queensland-i bíróság a hagyatéki eljárás során az elhunyt személy jegyzetét érvényes elektronikus végrendeleteknek tekintette, ugyanis a végrendeleti szándéknak erős bizonyítékát szolgálta, hogy az örökhagyó a jegyzetben utasításokat fogalmazott meg a vagyona szétosztására tekintettel.[16]

4.3. Minősített letétkezelői elektronikus végrendeletek

Az e-végrendeletek harmadik csoportját képezik a minősített letétkezelői elektronikus végrendeletek, melyek elkészítése során egy harmadik személy (rendszerint egy jogi személy) kötelezettséget vállal annak érdekében, hogy az örökhagyó végrendeletét létrehozza, tárolja, továbbá végrehajtsa az adott állam által létrehozott jogszabályoknak megfelelően. Ezen szervezeteket nevezhetjük kvázi minősített letétkezelőnek.[17] A harmadik végrendelettípusnak az online és az offline végrendeletektől eltérő szerepe abban áll, hogy az örökhagyó egy szolgáltatást vesz igénybe egy harmadik személynél, aki a végakaratával kapcsolatban feladatokat lát el.

Az offline és online végrendeletekkel szemben a minősített letétkezelői végrendeleteket a letétkezelők számos alaki, tartalmi és kiterjesztésbeli védelemmel látják el. Formanyomtatványt készítenek, amelyet tanúkkal aláírt záradékkal látnak el. A szabványosított nyomtatvány miatt a végrendelkezőnek megfelelően át kell gondolnia a végakarata tartalmát.

Az alakisági szabályok betartása ellenére az Amerikai Egyesült Államokban a tagállami szabályozás nem ismeri el a minősített letétkezelői elektronikus végrendeletek érvényességét. Egyedül Nevada állam fogadott el rendelkezéseket 2017-ben a minősített letétkezelői elektronikus végrendeletek elfogadhatóságának – tagállami szintű elismerhetőségének – érdekében.[18] A nevadai jogszabálymódosítás egyik kulcsfontosságú eleme, hogy a letétben kezelt végrendelet készítője, azaz az örökhagyó személye kétséget kizáróan beazonosítható legyen.[19]

Az Amerikai Egyesült Államokban a minősített letétkezelői szervezetek szorgalmazzák a minősített letétkezelői elektronikus végrendeletekre vonatkozó konkrét rendelkezések jogszabályokba történő implementálását. Példának okáért a „Willing.com” egy olyan szervezet, amely garantálja, hogy mindössze 30 perc időráfordítás alatt jogszabályoknak megfelelő érvényes végrendeletet készít.

Láthatjuk, hogy az elektronikus végrendeletek fokozatosan kezdenek megjelenni, azonban konkrét szabályozást – Nevadán kívül – még nem alkottak. Gerry Beyer és Claire Hargrove egy 2007-ben írt tanulmányában[20] rögzítette azokat az akadályokat, amelyek az elektronikus végrendeletek elterjedését befolyásolhatják. Ilyennek minősülhetnek a technikai, a társadalmi, a gazdasági, a motivációs akadályok, valamint az emberiség egy részének általános ellenállása. Álláspontjuk szerint azonban az elektronikus végrendeletek terjedése a közeljövőben növekedni fog, így az egyes országok törvényhozóinak alkalmazkodnia kell a fejlődéshez.

5. Elektronikus végrendelkezés szabályai Nevadában

Nevada államban 2012-ben törvényt fogadtak el, amely lehetővé teszi az egyén számára, hogy elektronikus úton végrendelkezhessen. Ezen jogszabály értelmében lehetőség van létrehozni egy végrendeletet az online térben, melynek konjunktív feltételei a következők:

    • az írásbeli végrendelet egyetlen hiteles példányát elektronikus nyilvántartásban kell létrehozni, valamint tárolni,
    • a végrendelkezőnek nyilatkoznia és igazolnia kell, hogy amerikai állampolgárnak minősül, továbbá, hogy Nevadában lakóhellyel rendelkezik,
    • a végrendeletet elektronikus aláírással kell ellátni, amely egyedileg és más természetes személyektől való megkülönböztethetőségét biztosítja, és tartalmazza az örökhagyó legalább egy hitelesítési jellemzőjét, és a végrendelet dátumát,
    • az elektronikus dokumentumot csak a végrendelkező által kijelölt letétkezelő kezelheti és ellenőrizheti.[21]

A hitelesítési jellemző jelentheti a végrendeletnek ujjlenyomattal, retinaszkennerrel, hangfelismeréssel, arcfelismeréssel, vagy digitalizált aláírással történő beazonosítását.[22] A fent említett hitelesítési módozatok helyettesíthetik a hagyományos értelemben vett – közjegyző általi hitelesítéssel vagy tanúk közreműködésével készített – végrendeletek alakisági kellékeit.

5.1. Az alakiság követelményei

Amennyiben a szabályozás lehetővé teszi, úgy a papíralapú végrendeletekkel párhuzamosan az elektronikus végrendeleteket is képesek lesznek kellő pontossággal beazonosítani. Ezt a folyamatot elősegítheti egyrészt egy megfelelő törvényi szabályozás kialakítása, amely biztosítja, hogy az elektronikus dokumentumokat egy jogszabály által meghatározott letétkezelő hozza létre és tárolja. E procedúrát másrészt elősegítheti, ha a dokumentumokat biztonsági technológiával látnák el, amely a végrendelkező azonosítását szolgálhatná (például bioszkenner). A fent említett két konjunktív feltétel megvalósulása esetén a hagyatéki eljárásokban az ügydöntő bírók kellő tanúbizonysággal rendelkezhetnének a végrendeletek érvényességében. Az e-végrendeletek hitelességét biztosítják továbbá a dolgozatomban korábban is említett metaadatok, azaz strukturált információk, amelyek meghatározzák, leírják, megmagyarázzák az információforrás létrehozásának módját, helyét, idejét, használatát, valamint kezelését is. A letétkezelő részéről ellenőrzést vagy részvételt az elektronikus dokumentum módosítása vagy kezelése nem igényel, figyelemmel arra, hogy az alapvető adatokra vonatkozó metaadatok egy automatizált folyamaton keresztül jönnek létre.[23]

Az e-dokumentumban foglalt fájlok és adatok védelmét szolgálja az ún. hash algoritmus, amely az elektronikus eszközökön létrehozott dokumentumokat egy egyedi azonosítószámmal látja el, így az adatok megváltoztatása, másolása esetén az információk egy új algoritmus számot kapnak, amely utalhat a végakarat harmadik személyektől származó manipulálására is.[24]

Az amerikai jogi szabályozásban létezik egy virginiai törvény, amely lehetővé teszi a dokumentumok elektronikus közjegyzői hitelesítéssel történő ellátását.[25] Ezen jogszabály értelmében a közjegyzők nem csak a papíralapú dokumentumok hitelesítését láthatják el, hanem technikai eszközön – webkamerán – keresztül adhatnak igazolást, az e-dokumentumok kétséget nem kizáró érvényességéről.[26] A végrendeleteknek e-aláírással történő széleskörű elismerése lehetővé tenné a jogalkalmazók számára az elektronikusan aláírt végakaratok következetes bírói gyakorlatának kialakítását.[27]

6. Az e-végrendelkezés megvalósításnak indokoltsága

Számos olyan eset merül fel, amikor a végrendelkezni kívánó személyek olyan kérdéssel fordulnak az ügyvédekhez, közjegyzőkhöz, amelyek az online végrendelkezésre irányulnak. Az ügyfelek kétségbe vonják az ügyvéddel való személyes találkozásnak a jelentőségét is. Ezen aggály jelenleg a COVID-19 vírusjárvány és a nemzetközi szinten mozgalomként elterjedt stay home kampány okán erősödött és a vírus terjedésének egyik legjelentősebb megelőző mechanizmusává vált. Alapvető tény, hogy az ügyfelek igyekeznek tartózkodni attól, hogy vagyonukról haláluk esetére harmadik személy bevonásával rendelkezzenek, ugyanakkor megfelelő ismeretekkel nem feltétlenül rendelkeznek ahhoz, hogy segítség nélkül érvényes végrendeletet tegyenek. Pillanatnyilag a social distancing és a stay home irányvonal miatt a külső segítségre vonatkozó lehetőségeik beszűkültek. Az állampolgárok számottevő része ódzkodik attól, hogy hagyományos úton végrendelkezzen, hiszen ezt a jelenlegi tudomány és technika állása szerint ódivatúnak konstatálják, valamint – a vírusveszély miatti kockázaton felül – el szeretnék kerülni a személyes megjelenéssel kapcsolatos terheket. Számukra a legoptimálisabb megoldás a személyes megjelenést nem igénylő online térben történő végrendelkezés lehetősége lenne. Egy esetlegesen részletesen kimunkált és a magyar jogba bevezetett elektronikus végrendelkezési opció esetében feltételezhető, hogy bizonyos költségek felmerülnének az igénybe vevők részéről, azonban e terhek redukálhatók és álláspontom szerint csekélyebb súlyúak lennének, mint a jelenlegi, közjegyzői vagy ügyvédi körben alkalmazott díjak.[28] Bár a fiatalabb korosztály körében igen ritka a végrendelet, azonban például az Y generáció számára mégis kényelmes és praktikus megoldás lenne, amely megkönnyítené a végintézkedést, feltehetően többen élnének vele, így növelné az érvényes végrendeletek számát. Továbbá a római jogi alapokon nyugvó öröklési rendszer kereteire vonatkozó reformigény egyre feszítőbb tényezőként hat a jogalkotókra, amellett hogy az jogi környezet alkalmazkodását a favor testamenti elv naprakész érvényre juttatása is indokolja. Az öröklési jogi szabályok generális jellegű céljaként fogalmazható meg az örökhagyó akaratának érvényre juttatása, amely jelen korban – ahogyan az a dolgozatban részletesen kifejtésre került – egyre inkább megjelenik a klasszikustól eltérő, elektronikus formában. Ehhez kapcsolódóan viszont nem áll rendelkezésre olyan átfogó szabály, amely alkalmazása mellett az elv teljes körűen érvényesülhetne Magyarországon. Így tehát, a favor testamenti intézményének állandó jellegű érvényesülése érdekében szükséges a szabályozás kiterjesztése, adott esetben akár az elvből fakadó re-reguláció.

Triviális érvnek tűnik és igen sajnálatos, azonban nem mehetünk el tétlenül azon tény mellett sem, hogy a COVID-19 vírusjárvány megannyi – főként idős – személyt váratlanul ér, tragikus végkimenetelt eredményezve. E személyeknek nincs lehetőségük arra, hogy klasszikus módon végrendelkezzenek. A szóbeli végrendelet ugyan egy alkalmas megoldás lehet, ellenben álláspontom szerint a tanúk igénybevétele, megbízhatóságuk kérdése, illetve a végrendeleti tanúként való közreműködés tényére vonatkozó tudat minden esetben kérdéses és a konstrukció gyenge pontja. Rögzíthetjük, hogy a tanulmány lezárásának napján Magyarországon a COVID-19 vírusban elhunytak száma több mint 34000 fő. Ugyan arra vonatkozó kimutatás, statisztikai adat nem áll rendelkezésünkre, hogy az elhunytak közül hányan rendelkeztek végrendelettel, azonban véleményem szerint – mivel a pandémia mindenkit váratlanul ért – kevesen tudtak felkészülni e szempontból is a lehetséges következményekre.

Természetesen az e-végrendelet koncepciója nem hibátlan, negatívumai között megemlíthetjük a dokumentumok visszaélésszerű duplikálását. Az e-végrendelet megjelenésének lehetőségével számos szakember fejtette ki aggályait a végrendeletek tartalmának hitelességéről. Figyelemmel arra, hogy a számítástechnika révén ezen dokumentumok könnyen módosíthatók, kiegészíthetők, az eredetivel nagyfokú hasonlóságot mutathatnak, ami felvetheti annak gyanúját, hogy a végrendelkező akarata esetleg nem ténylegesen felel meg a végrendelet tartalmának.

Ezen akadályok leküzdését szolgálhatják a metaadatok, amelyek biztosítékot nyújthatnak arra vonatkozólag, hogy megállapítsák, az adott elektronikus végrendelet tartalma, kelte, szerzője ténylegesen az a személy-e, aki az elektronikus végakaratát korábban előállította. Abban az esetben, ha a végrendelet tartalma módosulna, akkor más metaadat számot kap az elektronikus eszközön tárolt dokumentum.[29]

A metaadatok használata megnövekedett teherrel is együtt járhat, figyelemmel arra, hogy a bíróságoknak viszonylag nagy mennyiségű adathalmazból kell kiszűrniük azokat az adatokat, amelyek az adott ügy elbírálásához szükségesek. A metaadatokkal kapcsolatos perek valószínűsíthetően nagy adminisztratív terhekkel fognak járni, az eljárások időben elhúzódhatnak. Ennek eredményeként a bíróságok a végrendelkező életkörülményeibe mélyebben beavatkoznának. Feltételezhetően a bizonyítás során a tanúvallomásoknak lesz kiemelkedő szerepe. A metaadatok további hátrányaként említhetjük, hogy a bíró nem képes azt megismerni, hogy az örökhagyó a végrendeletét egymaga saját akaratából írta-e, vagy kényszer, megtévesztés, jogellenes fenyegetés hatására. Kétségekre adhat továbbá okot az a szituáció, amikor egy harmadik személy a végrendelkező számítástechnikai eszközét felhasználva készít el egy végrendeletet az örökhagyó nevében, és az ily módon létrehozott dokumentumot elrejtve tárolja a gépén és így, csalást valósít meg. Összefoglalva láthatjuk, hogy a bíróságoknak az adott végrendeletre vonatkozó metaadatokon túl mind a tanúvallomásokat, mind a szakértői bizonyítékokat is figyelembe kell venniük a döntés meghozatalához.[30]

Mindezen felül a jelenlegi, részint mindennapos jogalkotói kihívásokat eredményező COVID-19 okozta világjárvány során a társadalomnak be kellett rendezkednie olyan, eddig talán idegennek tűnő, szokatlan megoldások alkalmazására, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, vagy az átlagember számára csekély számban kerültek alkalmazásra. Jelentős változás, hogy sok esetben hivatalos ügyeinket a vírushelyzet miatt életbelépett korlátozások okán leginkább online tudjuk intézni. Az ehhez szükséges permanens rendszerfejlesztések, módosítások sorra megjelennek és az érintettek egyre inkább kénytelenek alkalmazkodni az új, innovatív technológiai megoldásokhoz. Álláspontom szerint, a jelenlegi időszak, a vírushelyzet rávilágít arra, hogy az eddigieknél sürgetőbb a hazai szabályozás kialakítása az e-végrendelkezés körében. Az általam végzett közvéleménykutatás eredménye alapján a válaszadók 81%-a szerint a technológia jelenlegi fejlettsége, valamint a pandémia okozta körülmények indokolttá teszik az elektronikus úton történő végrendelkezés bevezetését.

7. Szakmai és társadalmi reflexió az e-végrendelkezés körében

A tanulmányban fontolgatott megoldási lehetőségek vizsgálata folytán fontosnak tartottam, hogy a kérdéskör empirikus megközelítése érdekében a szakma, valamint laikus személyek álláspontját is megismerjem. Ennek érdekében interjút készítettem Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökével, dr. Tóth Ádám Közjegyző Úrral, valamint közvéleménykutatást végeztem.

7.1. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökének álláspontja

Elnök úr véleménye szerint a technológiai fejlettség és a COVID-2019 járvány okozta körülmények miatt – a hagyományos módtól eltérő – elektronikus úton megvalósuló végrendelkezés indokolt lehet ugyan, azonban hangsúlyozta, hogy az Európai Unió jelenleg támogatja ezt a megoldást, így nagy valószínűség szerint az európai öröklési jogban, tehát a magyar jogban is előbb-utóbb meg fog jelenni ez a forma. A végrendelet olyan jognyilatkozatnak minősül, ahol annak érvényesülésekor a nyilatkozattevő biztosan nem él már, ezért az eredetiség és a hamisítatlanság védelme különös jelentőséggel bír.

E vélemény logikai láncán elindulva a kérdés szempontjából figyelembe kell vennünk az Európai Parlament és a Tanács 2000. június 8-i a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló 2000/31/EK irányelvének (röviden „Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv”), 9. cikk (1) és (2) bekezdését. Az irányelv előírja, hogy az Unió tagállamai a jogrendszereiken keresztül lehetővé tegyék az elektronikus szerződések megkötésének lehetőségét. A tagállamok belátására bízza továbbá az irányelv többek között azt, hogy az öröklési jog területén szabályozott jognyilatkozatok elektronikus úton való meghozatalát, illetve megkötését engedélyezze-e vagy korlátozza.

Magyarország az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 99. § (1) bekezdésében rögzíti, hogy „(1) A családi jogi és öröklési jogi jogviszonyokban nem lehet az elektronikus formán kívüli dokumentumokat mellőzve, csak elektronikus aláírást vagy bélyegzőt felhasználni, és elektronikus aláírással vagy bélyegzővel ellátott elektronikus dokumentumot készíteni.”.

A fent említett 2000/31/EK irányelvnek pont az a célja, hogy az elektronikus aláírás alkalmazását minél szélesebb körben lehetővé tegye a tagállami állampolgárok számára. A jogalkotó – a Magyar Országos Közjegyzői Kamarával – egyeztetve azonban – többek között – arra a megállapításra jutott, hogy az öröklési jogviszonyokban az elektronikus aláírás használatának lehetősége ki van zárva.

Az elektronikos ügyintézéshez kapcsolódó törvény mellett a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 111. § (7) bekezdése rögzíti, hogy „(7) Az öröklési jogi és személyállapoti tárgyú ügyleti okiratok kizárólag papíralapon készíthetők el.”. A fent leírtakból következően a magyar szabályozás jelenleg nem biztosítja az elektronikus végrendelkezést ugyan, azonban a Magyar Országos Közjegyzői Kamara álláspontja szerint indokolt lehet ezen szabályozás bevezetése.

Érdekes kérdésként merül fel annak lehetősége, hogy amennyiben a hazai szabályozás lehetővé tenné az öröklési jogviszonyokban az állampolgárok elektronikus végrendeletet, úgy az visszavetné-e a „hagyományos” végrendeletek számát vagy sem. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke szerint, amennyiben alkalmazásra kerülne az e-végrendelkezés, úgy az nem zárná ki az elektronikus közokiratba foglalt végrendelet készítését. Ezáltal a magán- és közokirat megkülönböztetés továbbra is megmaradna. Az elektronika csak a végakarat rögzítésének másfajta rögzítési technikája, az nem befolyásolja a bizonyító erőt. Tóth Ádám Elnök Úr álláspontja szerint a végrendeletek elektronikus megjelenése nem fogja befolyásolni az érvényes végrendeletek arányának növekedését, az érvénytelen végrendeletek száma továbbra is szinten fog maradni. A tartalmában összetettebb és bonyolultabb végrendeleteknél ez e-végrendelet megjelenése esetén, amennyiben a végrendelkező kellő felelősséggel gondolkozik, nem szabadna elkerülni a közjegyző vagy az ügyvéd segítségét.

A kutatásom korábbi szakaszában említett nevadai szabályozás elemeinek hazai szabályozásba ültetését – az általam is figyelembe vett aggályokkal megegyezően – Tóth Ádám Elnök Úr kétségesnek ítélte meg. Álláspontja szerint a nevadai rendszert nem lehet összehasonlítani a kontinentális alapú végrendeleti rendszerekkel, mert az okirathoz fűződő bizonyítási vélelmek gyökeresen eltérők a két rendszerben. Az Európai Unió nagyon óvatos ebben a kérdéskörben, egyelőre még nincsen olyan elektronikus aláírás, amellyel az okiratok szabad áramlása a tagállamok között biztosítható lenne. Az első feltétel az egységes elektronikus aláírás vagy legalábbis az egymás számára visszafejthető/ellenőrizhető aláírás megteremtése lenne. Álláspontja szerint nagyon komoly biztonsági előírások kapcsolódnak a nevadai megoldáshoz, ami az így készített végrendeletet nehézkesebbé teszi a papíron született végrendelettel szemben. Ma Magyarországon egyedül a közjegyzői karnak van olyan elektronikus nyilvántartása, mely az elkészített végrendeleteket közokirati hatállyal tárolja. Ezeknek felhasználása azonban korlátozott.

7.2. Társadalmi igények leképezése

Kutatásom keretében többek között arra a kérdésre is kerestem a választ, hogy a magyar társadalom tagjainak van-e arra vonatkozó igénye, hogy elektronikus végrendelkezésre vonatkozóan szabályozást alakítsanak ki, amely lehetővé teszi az elektronikus végrendelet készítését.

A tanulmány lezárásakor több mint kétszáz válaszadó közül nagyrészt a tizennyolc és hatvanöt év közötti korosztály töltötte ki mindösszesen 95,5 % arányban. A megkérdezettek több, mint 80,5%-ánál igény mutatkozott végrendelet készítésére, míg 19,5%-a ellenezte (vagy legalábbis azon az állásponton volt, hogy nem kíván végrendelkezni). A kutatásom további pontjában arra próbáltam választ keresni, hogy mind a laikus és mind a „szakemberek” tisztábban vannak-e azzal, hogy milyen alakisági kellékek megléte szükséges egy érvényes végrendelethez. Meglepő választ kaptam, ugyanis a válaszok több, mint a fele, pontosabban 58%-a tisztában van ezen szabályokkal és a válaszadók 7%-a rendelkezik jelenleg hagyományos úton készített végrendelettel. A korábban említettek alapján azonban megállapítható, hogy nagy arányban vannak azok, akik haláluk esetére rendelkezni kívánnak vagyontárgyaikról. Ezt követően a megkérdezettektől arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a hazai szabályozás által engedélyezett hagyományos végrendelet elkészítéséhez milyen közreműködőt kívánnak igénybe venni. A válaszadók 57,9% -a az ügyvéd által ellenjegyzett végrendeletet részesítette előnyben, míg 21,1%-a a közjegyzők által közijegyzői okiratba foglalt verziót, továbbá 21,1%-a, akik a szakember közreműködése nélkül készített, azaz a két tanú jelenlétében létrehozott végrendeletet részesítette előnyben. A felmérés alapján látható, hogy nagyobb igény mutatkozik az ügyvédek közreműködésével készített végrendeletekre.

A megkérdezettek 80,5%-a kíván elektronikus eszköze igénybevételével végrendelkezni, míg 19,5%-a továbbra is a hagyományos, papír alapú verziót preferálja.

Az online szolgáltató igénybevétele is megteremti annak lehetőségét, hogy az emberek az ügyeiket, jelen esetben a végrendelkezést otthoni körülmények között „gyakorolják”. A válaszadók 57%-a előnyben részesítette a szolgáltató közreműködését, míg 20%-a csak azzal a feltétellel, ha a szolgáltatást ingyenes. A válaszadók 23%-a pedig továbbra is ragaszkodott a hagyományos, papír alapú végrendeletekhez.

A megkérdezettek jelentősen magas aránya (87%) volt azon az állásponton, hogy az elektronikus végrendelet készítéséhez egy kizárólag ezen célra – nevadai szabályozáshoz hasonlóan – létrehozott online platform szükséges, amelyre a feltöltött végakaratot kizárólag a végrendelkező által kijelölt szakember (letétkezelő) kezelheti. A fiatalabb generációk körében elterjedt közösségi oldalon a válaszadók 2,5%-a kíván bejegyzés, hozzászólás, valamint üzenet útján végrendelkezni, míg 10,5%-a szövegszerkesztő program (például Microsoft Word) segítségével. Eltérő az álláspont annak vonatkozásában is, hogy az elektronikus végrendeletek hitelességét, sértetlenségét miként lehetne biztosítani. A leghatékonyabb hitelesítési rendszert a válaszok 14,5%-a az elektronikus aláírásban, 2%-a a hangfelismerésben, 11%-a az arcfelismerésben, 9,5%-a a retinaszkennerben, míg 60%-a az elektronikus aláírás mellett megjelenő felülhitelesítésben látta.

A válaszadók 81%-a szerint a technológia jelenlegi fejlettségi szintje és a COVID-2019 járvány okozta körülmények okán indokolt az elektronikus végrendelkezés lehetőségének bevezetése, míg a közvéleménykutatásban résztvevő állampolgárok 19%-a nem tartja indokoltnak ezen körülmények miatt történő bevezetését az e-végrendeletnek.

8. Összegzés, de lege ferenda

Az elektronikus végrendelkezés megvalósításának lehetősége láthatóan számos elgondolkodtató kérdést vet fel, amelyek megválaszolása mellett sem a jogalkalmazók sem pedig a jogalkotó nem mehet el tétlenül. A technológia jelenlegi fejlettségi szintjére, az olyan körülményekre, mint a COVID-19 okozta világjárvány, valamint a figyelembe veendő társadalmi igényekre tekintettel elengedhetetlen a kérdéskör tisztázása és az elektronikus végrendelet lehetőségének mihamarabbi, jogalkotó által történő vizsgálata, a végrendeleti öröklés átfogó reformja, a fennálló keretek digitális kiterjesztése.

Álláspontom szerint – figyelembe véve a kontinentális és az angolszász jogrendszerek közötti különbségeket – a Nevadában alkalmazott megoldás alapjaiban véve követendő példaként szolgálhat az európai és a hazai jogalkotók számára is. Az amerikai koncepció leginkább vitatható, kritikus pontja – a magyar megvalósítás szempontjából – az angolszász jogrendszerben meghonosodott esetjog alkalmazása, szemben a hazai, szigorú, római alapokon nyugvó öröklési regulákkal. Azonban a case law véleményem szerint jelen esetben kizárólag egy szempontból bír jelentőséggel, mégpedig abban a tekintetben, hogy az akár USA-ban vizsgált egyes jogesetek során felmerült problémák megoldásaképpen milyen jogszabályi keretek kialakítása szükséges. Tehát a javaslatom az elektronikus végrendelkezés lehetőségének – a nevadai példához hasonlóan – a hazai jogrendszerbe történő beültetése, nem pedig a konkrét nevadai megoldás implementálása. Egy működő koncepció alapul vétele megfelelő támpontot nyújthat a jogalkotó számára, még abban az esetben is, ha az egzakt megvalósítás a jogrendszerekben felismerhető különbségek miatt jelentős, fejtörésre okot adó nehézségeket vet fel.

A megbízhatóság és ellenőrizhetőség szempontjából a – Nevadában kialakított szabályozáshoz hasonló – minősített letétkezelői elektronikus végrendelkezés tűnhet a legkedvezőbb megoldásnak, egy olyan online platform kialakítása mellett, amely lehetővé teszi a kényelmes, akár otthoni keretek között történő, biztonságos és költséghatékony elektronikus végintézkedést.

A hitelesítés a technika jelenlegi állása szerint megoldható, hiszen a hétköznapokban megannyi azonosításra alkalmas módszert használunk, elég csak az okos-eszközök által működtetett identifikációs metódusokra gondolnunk.

Meglátásom szerint az elektronikus aláírás lehetőségének kiterjesztése és akár az AVDH-hitelesítés mintájára történő tovább gondolása egy kifejezetten elektronikus végrendeletek hitelesítésére és nyilvántartására kialakított felületen alkalmas végeredményt képezhet, ehhez azonban szükséges egy átfogó magánjogi reform. Hiszen a jelenlegi merev keretek elektronikus alternatívákra történő kiszélesítése, e körben való újragondolása elengedhetetlen.

Véleményem szerint a megfelelő szabályozás kialakítását segítheti egy esetleges Európai Unió által létrehozandó irányelv, amely implementációs jellege miatt alkalmas lehet a jelenlegi magyar szabályok figyelembevételével történő re-regulációra. Ehhez létfontosságú feltétel, hogy a magyar jogalkotó nyitott legyen az innovációra az olyan római jogra visszanyúló klasszikus jogintézmény esetében is, mint az öröklési jog. A jogalkotó az innovatív fejlődés eredményeként megjelenő technológiákra vonatkozó szabályok megalkotása során általánosságban érzékelhetően késedelmesen reagál. Jelen esetben az elektronikus végrendelkezés lehetőségének fontolóra vétele vagy akár hazai jogrendszerbe történő bevezetése egy olyan unikális, ugyanakkor elsőre merésznek tűnő lépés lenne, amely az általános európai jogalkotói ritmustól eltérően, a társadalmi igények felmerülésének kezdetén teret adna az új lehetőségeknek.

Ahogy az amerikai példákból is láthatjuk, bizonyos, fejtörésre okot adó technikai megoldások elemzése mellett a technológia jelenlegi fejlettségi szintjét alapul véve az e-végrendelkezés megoldható és véleményem szerint mindenképpen a társadalmat szolgáló lehetőség, amely az öröklési jogban megjelenő, klasszikus római kori, a favor testamenti elvet erősítené meg a kor vívmányainak alkalmazása mellett. Hiszen az örökhagyó akarata, – amely egyre inkább megjelenhet elektronikus akarat formájában – testesíti meg a végrendelet jogintézményének lényegét.

Bibliográfia

Anderson, Monica: Technology Device Ownership, 2015. Pew Research Center, October, 2015.

Berreby, David: Click to Agree with What? No One Reads Terms of Service, Studies Confirm, The Guardian, 2017, https://www.theguardian.com/technology/2017/mar/03/terms-of-service-online-contracts-fine-print

Beyer, Gerry W. – Hargrove, Claire G.: Digital Wills: Has the Time Come for Wills to Join the Digital Revolution?, Ohio Northern University Law Review, Vol. 33, No. 3, pp. 865-902, 2007.

Dailey, Elizabeth: Nevada Enacts Notary Provisions, CLA Blogs, 2017, https://blogs.claconnect.com/residentialmortgage/nevada-enacts-notary-provisions/

DiRusso, Alyssa A.: Testacy and Intestacy: The Dynamics of Wills and Demographic Status, Quinnipiac Probate Law Journal, Vol. 23, No. 1, 2009.

DuComb, Keven: The Promise of Electronic Wills, MTLR, 2007, http://blog.mttlr.org/2007/11/promise-of-electronic-wills.html

Gellért György: A végrendelet érvénytelensége a végrendelkezési képesség hiánya miatt, Magyar Jog, 29. évf., 1982/10.

Gürer, Gökalp Y.: Note, No Paper? No Problem: Ushering in Electronic Wills Through California’s “Harmless Error” Provision, University of California, Davis [Vol. 49: 1955 2016]

Langbein, John H.: The Twentieth-Century Revolution in Family Wealth Transmission, 86 Mich. L. Rev. 722 (1988).

Losey, Ralph C.: Hash: The New Bates Stamp, 12 Journal of Technology Law & Policy 1 (June 2007)

Mander, Jason: Daily Time Spent on Social Networks Rises to over 2 Hours, GLOBALWEB INDEX, 2017, https://blog.gwi.com/chart-of-the-day/daily-time-spent-on-social-networks/

Orosz Árpád: Öröklési jogunk az új Polgári Törvénykönyvben, Jogtudományi Közlöny, 69. évf., 2014/6.

Perma.cc: Modernizing the Law to Enable Electronic Wills, 2021 https://perma.cc/W6NM-VRKE

Riley, Jenn: Understanding Metadata. NISO Press, 2004.

Seybert, Heidi – Reinecke, Petronela: Internet and Cloud Services, Statistics on the Use by Individuals, EUROSTAT, 2014.

Sitkoff, R. H. – Dukeminier, J.: Wills, Trusts, and Estates, Chapter 3., 2017.

Üzletem.hu: Érvényes végrendelet: a legfontosabb tudnivalók, Üzletem.hu, https://uzletem.hu/jogadokonyveles/ervenyes-vegrendelet-a-legfontosabb-tudnivalok

Hivatkozások

  1. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 7:12. §
  2. Üzletem.hu: Érvényes végrendelet: a legfontosabb tudnivalók, Üzletem.hu, https://uzletem.hu/jogadokonyveles/ervenyes-vegrendelet-a-legfontosabb-tudnivalok (2021. szeptember. 20.)
  3. Gellért György: A végrendelet érvénytelensége a végrendelkezési képesség hiánya miatt, Magyar Jog, 29. évf., 1982/10.
  4. BH 2008.5.211
  5. régi Ptk. 634. §
  6. Ptk. 7:45. §
  7. Orosz Árpád: Öröklési jogunk az új Polgári Törvénykönyvben, Jogtudományi Közlöny, 69. évf., 2014/6.
  8. Perma.cc: Modernizing the Law to Enable Electronic Wills, 2021 https://perma.cc/W6NM-VRKE
  9. Monica Anderson: Technology Device Ownership, 2015. Pew Research Center, October, 2015.
  10. Gerry W. Beyer – Hargrove, Claire G.: Digital Wills: Has the Time Come for Wills to Join the Digital Revolution?, Ohio Northern University Law Review, Vol. 33, No. 3, pp. 865-902, 2007, 875-878.
  11. Keven DuComb: The Promise of Electronic Wills, MTLR, 2007, http://blog.mttlr.org/2007/11/promise-of-electronic-wills.html
  12. MacDonald v The Master-case: computer files and the ‘”rescue”provision of the Wills Act, 2002 (5) SA 64, The Constitutional Court of South Africa
  13. R. H. Sitkoff – J. Dukeminier: Wills, Trusts, and Estates, Chapter 3., 2017.
  14. David Berreby: Click to Agree with What? No One Reads Terms of Service, Studies Confirm, The Guardian, 2017, https://www.theguardian.com/technology/2017/mar/03/terms-of-service-online-contracts-fine-print
  15. I got an email about an inactive Dropbox account. What do I need to do?, Dropbox, https://help.dropbox.com/accounts-billing/settings-sign-in/email-about-inactive-account (2021. október. 14.)
  16. Queensland Judgments: Re Yu case, Re: Yu [2013] QSC 322
  17. Heidi Seybert – Reinecke, Petronela: Internet and Cloud Services, Statistics on the Use by Individuals, EUROSTAT, 2014.
  18. Elizabeth Dailey: Nevada Enacts Notary Provisions, CLA Blogs, 2017, https://blogs.claconnect.com/residentialmortgage/nevada-enacts-notary-provisions/
  19. Mander, Jason: Daily Time Spent on Social Networks Rises to over 2 Hours, GLOBALWEB INDEX, 2017, https://blog.gwi.com/chart-of-the-day/daily-time-spent-on-social-networks/
  20. Beyer – Hargrove: Digital Wills.
  21. Nevada Revised. Statutes. 133.085-1 (b) – (c), 6. (b)
  22. Nevada Revised. Statutes. 133.085-6
  23. Jenn Riley: Understanding Metadata. NISO Press, 2004.
  24. Ralph C. Losey: Hash: The New Bates Stamp, 12 Journal of Technology Law & Policy 1 (June 2007)
  25. The Virginia Electronic Notarization Assurance Standard, Version 1.0, Secretary of the Commonwealth, Richmond, VA, Article 1.2(a)
  26. The Virginia Electronic Notarization Assurance Standard § 47.1
  27. Gürer, Gökalp Y.: Note, No Paper? No Problem: Ushering in Electronic Wills Through California’s “Harmless Error” Provision, University of California, Davis [Vol. 49: 1955 2016]
  28. Alyssa A. DiRusso: Testacy and Intestacy: The Dynamics of Wills and Demographic Status, Quinnipiac Probate Law Journal, Vol. 23, No. 1, 2009.
  29. Riley: Understanding Metadata.
  30. John H. Langbein: The Twentieth-Century Revolution in Family Wealth Transmission, 86 Mich. L. Rev. 722 (1988).

 

Rátkai Tímea: Abszolút és relatív büntetési elméletek az ókori Hellászban

1. Bevezetés

A jogtudomány számára folyamatos kihívást jelent a büntetés céljának meghatározása. Az évezredek során különböző korokban, a társadalom aktuális berendezkedésének, fejlettségi szintjének megfelelő büntetési elméleteket dolgoztak ki a kor jogtudósai, filozófusai. Ezek az elméletek határozták meg a bűnözés elleni küzdelem aktuálisan irányadó eszközeit és céljait. Időnként reflektáltak egymásra, kiegészítették vagy cáfolták egymást.

Az első lépés, mely mentén aztán a későbbi elméletek megszülettek, az abszolút és relatív irányzat megjelenése volt. Az az alapkérdés, miszerint az elkövetett bűn igazságos megtorlása, ezáltal a társadalom rendjének és egyensúlyának helyreállítása, avagy a büntetés által elérhető generális illetve speciális prevención keresztül a bűnelkövetések számának visszaszorítása lenne-e a fontosabb cél, évezredek óta megosztja a tudományos álláspontokat.

A büntetési elméletek gyökerét kutatva az út egészen az ókori Hellászig vezet vissza, amikor a kor nagy gondolkodói – Prótagorasz, Platón, Arisztotelész –lefektették e két fő irányzat alapjait, és ezzel megrajzolták a későbbi büntetésekkel kapcsolatos gondolkodáskereteit is.

2. Platón és Arisztotelész büntetési elméletének besorolási problematikája

A büntetési elméletek kiindulópontját kutatva a relatív büntetési elmélet első képviselőjeként a szakirodalom Prótagorasz nevét említi, míg az abszolút elmélet megjelenését Platónhoz és Arisztotelészhez kötik. Mégis, e két filozófus műveit tanulmányozva feltűnik, hogy a képlet közel sem ennyire egyértelmű. Arisztotelész esetében valóban hangsúlyos az igazságos megtorlás gondolata, de emellett több alkalommal jelenik meg a büntetés gyógymódként történő értelmezése, mely egyértelműen jövőbe mutató, preventív jellegű gondolat, és ily módon a relatív irány sajátja. Platón munkáiban ez a jelenség még markánsabban mutatkozik meg: nem csupán elvétve találunk a prevenció fontosságával kapcsolatos gondolatokat, de egyes művekben a tettes megváltoztatásával kapcsolatos, jövőbe mutató elmélet veszi át a hangsúlyt a tett igazságos megtorlásának igénye helyett.

Erre a kettősségre mutat rá Horváth Tibor büntetési elméleteket feldolgozó átfogó munkájában,[1]Jakab Éva tanulmánya[2] pedig Platón törvényeit elemezve mutatja be a prevenció és szankció kapcsolatát. Tanulmányomban keresem azokat az okokat, melyek megmagyarázzák, miként lehet az, hogy e két nagy, az abszolút büntetési elmélet megalapozójaként számontartott gondolkodó munkáiban rendre találkozunk a prevenció jövőbe mutató céljaival, ezáltal a relatív büntetési elmélet alapgondolataival is.

3. A büntetéssel kapcsolatos gondolkodás legelső lépései

Az állam előtti időkben bosszún alapuló magán-igazságszolgáltatás létezett. A családokon, nagycsaládokon és nemzetségeken belül a retorzió a bűnelkövető kiiktatása vagy megszégyenítése volt, a büntetés célja pedig általános felfogás szerint a bosszú. A törzsek közötti konfliktusok rendszerint magánháborúkba torkolltak, melyek jelentős károkat okoztak az abban résztvevőknek, egyrészt gazdasági szempontból, másrészt gyakran törzsek megszűnéséhez, a túlélők szétszéledéséhez, majd halálához vezettek.

Az állam és a jog kialakulásával együtt a magánháborút, vérbosszút lassan felváltotta a központosított állami igazságszolgáltatás. Az új büntetési módok, a tálio és a kompozíció emlékeztettek ugyan a régi megtorlási módszerekre, de a büntetés célja már más alapokon nyugodott. Az igazságszolgáltatással együtt elkezdődött a gondolkodás arról, milyen is az a büntetési rendszer, melyek azok a büntetések, amelyek a leghatékonyabban érik el céljukat.

Horváth Tibor: A büntetési elméletek fejlődésének vázlata című művében a büntetésről való elméleti gondolkodás első jeleit a püthagoreusok tanításához vezeti vissza. „Ők a számot, mint tudományos princípiumot abszolutizálva, a büntetést a tálio eszméjével azonosítják és igazságos büntetésnek a táliót tekintik. A szofista Püthagorasz (i.e. 584-500) arra törekszik, hogy az erkölcsöt és az állami törvényeket valamely egységes ős elvre vezesse vissza. Ez az elv a harmónia, az ˃aritmus˂, amit a számok egyenlősége fejez ki. A később fellépő szofisták már cáfolják a számtani egyenlőség gondolatát és az ősi megtorlási gondolattal szembeállítják a racionális büntetés elvét”.[3]

Ennek eldöntéséhez első lépésként azt kellett meghatározni, hogy melyek a büntetéssel elérni kívánt célok. Az európai kultúrában az ezirányú elvont gondolkodás elsőként az ókori Hellász államaiban indult el. Itt jelölték ki azt a két irányt, melyek azután alapjaiban határozták meg az elkövetkező évezredekben a büntetésekkel kapcsolatos gondolatok alakulását. Az abszolút és relatív büntetési elmélet a bűncselekmény két fontos elemét állította fókuszba: az abszolút elmélet a tettre, a relatív elmélet pedig a tettesre koncentrált.

4. A két elmélet bemutatása

4.1. A relatív büntetési elmélet

A relatív büntetési elmélet középpontjában a bűnelkövető áll, célja a társadalom védelme. Az elmélet fő célja a hasznosság: a bűnesetek számának visszaszorítására törekszik. Ennek eszközét a prevencióban látja: egyrészről a bűnöző „megjavításával” és visszavezetésével a társadalomba, így elérhető, hogy a későbbiekben ne kövessen majd el újabb bűncselekményt, másrészt pedig a büntetéssel a többi ember számára példát statuálva elrettenti őket egy későbbi lehetséges bűnelkövetéstől. A bűncselekmény nem képezi jogalapját a büntetésnek, hanem csak annak előfeltételét; a büntetés célját annak hasznossága igazolja. Eszközeivel a jövőt igyekszik befolyásolni. Filozófiai alapja a determinizmus, mert álláspontja szerint a jelenlegi büntetés és az elkövető jövőbeli élete között ok-okozati viszony van. Az első ide vágó általánosított gondolatokkal Prótagorasz munkásságában találkozhatunk.

4.2. Az abszolút büntetési elmélet

Az abszolút elmélet a relatív elmélettel szemben nem a tettest, hanem a tettet helyezte középpontba. A büntetés erkölcsi alapjait hangsúlyozza, mely figyelembe véve a kor sajátosságait, melyben szükséges volt indokolni a büntetések kiszabásában megjelenő állami szerepvállalást, sokkal hangsúlyosabb irányzattá válhatott, mint a relatívelmélet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a nép számára is elfogadhatóbb felfogás volt, hiszen nem rugaszkodott el olyan meredeken az addig uralkodó vérbosszú intézményétől. A múltba tekint, a tett miatti büntetés célja a megtorlás, de fontos, hogy az igazságos és arányos legyen.

Az abszolút büntetési elmélet szerint a bűncselekmény elkövetése a jogalapja a büntetésnek, és ezt a jogalapot az igazságosságra vezetik vissza. A büntetés célja öncél: elégtételt kell venni a megsértett igazságért. A büntetés igazságosságának gondolatát a későbbiekben a különböző vegyes elméletek sem vitatták, inkább csak kiegészítették annyiban, hogy míg az abszolút elmélet az igazságosságot tekinti a büntetés kizárólagos alapjának, addig a közvetítő elméletek emellett a hasznosság gondolatát is szerephez juttatják.

Filozófiai alapja az indeterminizmus, mely szerint a bűncselekmény az elkövető szabad akaratának megnyilvánulása. Az abszolút elmélet alapjait Platón és Arisztotelész fektette le.

Hacker Ervin 1924-es, a büntetőelméleteket bemutató művében az abszolút elméleteket bemutatva rámutat arra, hogy közel sem egyértelmű az ókori filozófusok egy-egy büntetési elmélet kialakulásával való kapcsolata:

A régebbi keletű abszolút elméletek között mindenekelőtt Platónnak felfogása érdemel figyelmet; bár az nem mondható teljesen következetesnek, amennyiben a mai felfogás szerinti abszolút elméletek nézőszögéből tekintve némi ellentmondásokat tartalmaz. Ugyanis bár Platon első sorban arra a konklúzióra jut (Georgias 472-473), hogy a büntetés az igazságosság eszméje megvalósításának a folyománya, amely által a bűntettes meggyógyíttatik, ezzel szemben A törvényekről szóló művében (IX. 854,862,863,XI.934.) olyan felfogás jut kifejezésre, hogy amennyiben a bűntettesek megjavíthatók, úgy a büntetésnek ez is célja legyen, ha azonban javíthatatlanok, úgy a társadalomból kiküszöbölendők, hogy ez által a többi embereket hasonló cselekmények elkövetésétől visszatartsuk. Hasonlóan Arisztotelész is a büntetés alkalmazását mindenekelőtt az osztó igazság gondolatára vezeti vissza, és e közben az államnak a büntető joghatalom gyakorlására irányuló jogát szerződésre is alapítja, amelyet a bűntettes magára nézve kötelezőnek ismert el. E mellett azonban Arisztotelész másodsorban az állam rendjével szemben engedetlenek leküzdése szempontjából is szükségesnek tartja a büntetéseket; ezeket kell a büntetés alkalmazása által féken tartani. Az ókori görög bölcsészetben a mi szempontunkból a legalapvetőbb eszméket mindemellett mégis csak Platón és Arisztotelésznél találjuk.[4]

5. Az elméletek megalapozói és munkásságuk rövid bemutatása

5.1. Prótagorasz (i.e.480-411)

Prótagorasz szofista filozófus és kiváló szónok volt, aki Athénban tanított ékesszólást. Ő volt az első, aki pénzt kért a kurzusaiért, azt vallva, hogy mindenki jobban megbecsüli azt, amiért fizetnie kell. Hamarosan nagy vagyonra és hírnévre tett szert az ókori Görögországban.

A relatív büntetési elmélettel kapcsolatos alapgondolatát Platón: Prótagorasz[5] című művéből ismerhetjük meg:

Mert aki ésszerűen jár el, nem abból a szempontból és nem amiatt bünteti meg a gonosztevőt, mert az jogtalanságot követett el – ha ezért büntetne az ember, csupán az esztelen, állati bosszú hajtaná. Aki azonban tervszerűen akar eljutni a büntetés kérdésében, az nem a már elkövetett bűntettet akarja megtorolni – hiszen azt már nem teheti meg nem történtté –, hanem a jövő szempontjából büntet: hogy a tettes ne essen újra bűnbe, és általában mindenki, aki csak tanúja volt megbüntetésének, visszariadjon a gaztettől. Aki pedig ilyen felfogást vall, az nyilván meg van győződve róla, hogy az erény neveléssel átszármaztatható: hiszen elrettentés céljából büntet.

Nézete újszerű volt a kor filozófiai gondolkodásában: megvetette azokat, akik a büntetésben a bosszú lehetőségét látják, azokat az állatokhoz hasonlatosnak ítélte. A büntetés célját már nem a bűn megtorlásában látta, hanem azt vallotta, hogy az egy eszköz, melynek segítségével a jövő jobbá tehető. A determinizmus jegyében a most kirótt büntetés hatására az elkövető a későbbiekben nem követ majd el újabb cselekményeket. A jogkövető állampolgárokat pedig a negatív példa elrettenti attól, hogy a bűn útjára lépjenek. Prótagorasz következetesen elvetette az abszolút elmélet megtorlás alapú gondolatait, és végig a prevenciót, a bűnmegelőzési célt helyezte középpontba.

5.2. Arisztotelész (i.e.384-322)

Arisztotelész 17 éves korában került Athénba, és 20 évig tanult a platóni Akadémián. Mesterével együtt a nyugati kultúra legnagyobb hatású gondolkodói között tartjuk számon. Polihisztorként számtalan tudományterületen sikerült maradandót alkotnia, a középkor végére a Biblia mellett Arisztotelész művei képviselték a magas kultúrát Európában. Elismertségét jól mutatja, hogy az emberek egyszerűen így nevezték: a Filozófus.

Büntetési elméletének középpontjában az igazságosság eszméje áll. Vallja, hogy a bűncselekmény felborítja a társadalmi egyensúlyt, a bűnelkövető vét az embertársai ellen, és ezt az egyensúlyt az igazságos megtorlás eszközével lehet helyreállítani. Az igazságosság véleménye szerint arányban áll az okozott kárral, de nem ugyanakkora.

Mikor az egyik fél igazságtalanságot követ el, a másik pedig igazságtalanságot szenved, és amikor az egyik fél kárt okoz, a másik meg kárt vall, a törvényt – az érdekelt személyeket egyenlőnek véve – csupán a sérelem jellegében mutatkozó különbség érdekli. Ezt az igazságtalanságot aztán, amely egyenlőtlenséget jelent, a bíró kísérli meg kiegyenlíteni; mert ha pl. az egyik fél ütleget kap, a másik meg ütlegel, vagy ha az egyik fél öl, a másik meg meghal, ily esetekben a szenvedés, mint a cselekvés egyenlőtlenül oszlik meg: a bíró aztán megpróbálja kiegyenlíteni ezt az aránytalanságot büntetéssel olyan formán, hogy a haszonból elvesz… Ily esetekben a szenvedést mérlegeljük, az egyik részt kárnak, a másikat haszonnak nevezzük. Így tehát a több és a kevesebb közt az egyenlő középen van. A kettő közt középen mutatkozott az egyenlő, tehát az, amit igazságosnak mondunk; a kiigazító igazság tehát a kár és a haszon közt levő közepet jelenti.[6]

Arisztotelész felfogásában az igazságosság eszméje nem egyezik a kölcsönösség gondolatával, mely Püthagorasz tanaiban jelenik meg.

Igazságos a kölcsönösség is, ámde nem olyanformán, ahogyan a püthagoreusok mondották. Ezek ugyanis úgy vélték, az az igazságos, hogy amit valaki elkövet, ugyanazt szenvedje is el. Csakhogy ez nem mindenkivel szemben alkalmazható. Mert az igazságos egy rabszolga számára, ha összehasonlítjuk egy szabad emberrel, nem ugyanaz. Hiszen ha egy rabszolga megüt egy szabad embert, akkor nem az az igazságos, hogy visszakapja az ütést, hanem az, hogy sokszorosan kapja vissza. Azonban a kölcsönösség is igazságos az arányosság szerint. Mert ahogyan a szabad ember – értékesebb lévén – a szolgájához aránylik, úgy aránylik a tett viszonzása magához a tetthez. Hasonlóan aránylik a szabad ember a szabad emberhez.[7]

A büntetés hatását tekintve Arisztotelész osztja Platón álláspontját, miszerint „a büntetés ugyanis gyógyító eljárás, s ahogy a többi gyógyító eljárás, ez is ellentétes hatások – jelen esetben a kellemes és a fájdalmas – révén jön létre”.[8] Az iménti idézetben a Filozófus a büntetés tettesre gyakorolt hatásával foglalkozik, a jövőbe mutat, mely jellemzők a relatív büntetőelméleti gondolkodás sajátjai. Prótagorasszal ellentétben tehát Arisztotelész esetében már nem mondhatjuk határozottan, hogy kizárólag az egyik álláspont elvei mentén kötelezte el magát.

5.3.Platón (i.e. 427-347)

A büntetőjogi szakirodalom Platónt az abszolút elmélet megalapozójaként tartja számon. Műveiben tárgyalja az ideális állam, a törvényhozás problémáit, de hangsúlyos szerepet kap nála a büntetés céljának meghatározása is. A fiatal és idealista Platón a büntetés céljaként elsősorban a bűnözés miatt felborult társadalmi egyensúly helyreállítását jelölte meg, későbbi műveiben viszont domináns hangsúlyt kap a prevenciós cél. Ahhoz, hogy e változást megértsük, látnunk kell mindazokat a hatásokat, melyek Platónra élete és munkássága során hatottak. Az idealista fiatal filozófusmestere, Szókratész pere és halálra ítélése után hosszú utazásra indul, ennek során kitűnő tudósokkal és uralkodókkal ismerkedik meg, és hosszabbidőt tölt a püthagoreusok központjában, Szüraküszaiban Dionüszosz meghívására. Itt próbálja megvalósítani az általa elképzelt ideális államot, mely azonban teljes kudarcba fullad. Kalandos úton, kudarcokkal telve és kiábrándultan jut végül vissza Athénba, és hozza létre Akadémiáját. Élete hátralévő részét itt éli le, magányosan, tanítványaival körülvéve. Törvények című műve, mely élete alkonyán a tapasztalatait összegezve íródott, már jól tükrözi az élete során végbement gondolati változást.

Büntetési elmélete időközben hasonlóan átalakult: míg a fiatal Platón büntetéssel kapcsolatos téziseiben valóban az igazságosság és az egyensúly helyreállítása jelenik meg célként, addig későbbi műveiben egyre többször találkozhatunk a prevenció fontosságának hangsúlyozásával. Gorgiasz című művében, mely Szókratész halálát követően, utazásai során íródott, már így ír erről:

A bűnhődő – éspedig jogosan bűnhődő – lélek erre vagy megjavul, és így maga látja bűnhődése hasznát, vagy legalább például szolgál másoknak, hogy szenvedéseitől megrémülve jobb útra térjenek. Akiknek hasznára válik az isten s ember rárótta bűnhődés, azok orvosolható hibákat követtek el, de csak fájdalom és bánat árán szerezhetik meg ezek is az engesztelést, a földön csakúgy, mint az alvilágban, más módon nem szabadulhatnak az igazságtalanságtól.[9]

Majd élete végén, a Törvények című munkájában ezt még egyértelműbben fejti ki:

Hogy ha valaki igazságtalanul akár kis, akár nagy vétséget követett el, a törvény megtanítsa és kényszerítse őt rá, hogy a jövőben hasonló vétséget vagy egyáltalán ne merészeljen szándékosan elkövetni, vagy legalább sokkal kevésbé – azonfelül, hogy megtéríti a kárt. Mármost ezt a célt akár tettel, akár szóval, akár öröm, akár fájdalom okozásával, akár megtiszteltetések, akár megszégyenítések segítségével, akár pénzbüntetésekkel, akár esetleg ajándékokkal, s egyáltalán akármilyen módon éri el a törvényhozó, hogy az emberek meggyűlöljék az igazságtalanságot, de megszeressék, vagy legalább ne gyűlöljék az igazságot: éppen ez az igazán jó törvények eredménye és célja.[10]

Látható, hogy Platón műveiben élete előrehaladtával egyre sűrűbben fogalmazódik meg mind a generális, mind a speciális prevenció hasznosságának gondolata, mely egyértelműen a relatív elmélet sajátja.

6. Az eltérések lehetséges okai

Az okokat keresve úgy gondolom, hogy nincs egyértelmű megoldás, több összetevő is szerepet játszhat az eltérések megjelenésében. Azonban három olyan indokot mindenképp szeretnék kiemelni, mely véleményem szerint magyarázatot adhat erre a jelenségre.

Az első, és talán legfontosabb, hogy ezek a büntetőjogi kategóriák jelenlegi formában közel kétezer évvel később fogalmazódtak meg. Az elmúlt évezredekben olyan mérhetetlen mennyiségű eredmény született a tudomány bármely ágában, hogy szükségessé vált azok rendszerezése, kategorizálása ahhoz, hogy ezek az eredmények átláthatók és feldolgozhatók legyenek. A büntetési elméletek területén ez a csoportosítás az 1700-as évek végén történt meg és Karl Salomo Zachariae von Lingenthal nevéhez köthető.[11]Ő nevesítette először az abszolút és a relatív büntetőelméleti irányokat, és utólag – nyilván a legfőbb vonások és a legjellemzőbb gondolatok alapján – sorolták be e kategóriák valamelyikébe, vagy valamely vegyes elmélet követői közé a korábban élt jelentős gondolkodókat. Könnyű belátni, hogy ez alapján az lehet a kevésbé valószínű, hogy valakit teljesen tisztán és egyértelműen be lehetett sorolni kizárólag az egyik irányzat mögé.

Hacker Ervin egy érdekes fejlődési folyamatra mutat rá.

Míg az abszolút elméletek híveinek táborában főként olyanokra akadunk, akik a büntetőjog és a büntetés jogászi szempontjaira és oldalára fektetik a fősúlyt, akik a büntetésben a bűncselekménynek jogi viszonzását látják, addig a relatív elméletek táborában főként szociológusokat találunk, akik a bűncselekményben jogi jelenség helyett inkább társadalmi jelenséget látnak és akik a bűncselekményben csakis a bűntettes társadalmi veszélyességének felismerésére és megállapítására alapul szolgáló szimptómát látnak. (…) Utalnunk kell azonban arra is, hogy aki csak nem szegődik valamely szélsőséges, túlzó elmélethez, az a különféle csoportokba tartozó egyes theoriák között sok érintkezési pontot fog találni látszólagos ellentétes elméleteket illetőleg is. Ez azután következésképpen arra is vezetett, hogy egyesek szót is emeltek a büntetőjogi elméleteknek ilyetén csoportban való elhelyezése körül is ellentétes vélemények alakulnak ki. Ennek ellenére azonban a Platon és Aristoteles óta beláthatatlan hosszú sorban keletkezett büntetőjogi elméletek felett még ma is a jelzett néhány alapelv segítségével tudunk legjobban áttekintést nyerni.[12]

A másik ok az a teljesen egyszerű magyarázat, hogy egy ember gondolkodása az élete során változik. Tapasztalatokat, új tudást szerez, és ezek a tapasztalások átrajzolják a véleményét egyes fontos kérdésekben. Platón munkásságában ez egyértelműen megfigyelhető.[13]Harmadszor figyelembe kell venni azt is, hogy az említett művek fordítását a legritkább esetben végezte joghoz értő vagy jogász végzettségű szakember, így az eredeti idézetekben szereplő, a szerző valós gondolatait tükröző hangsúlyok eltolódása más és másfajta értelmezést is eredményezhetett.

7. Az elméletek továbbélése

A 17-18. században a felvilágosodás korszaka a büntetések céljának meghatározása terén is jelentős változást hozott. A feudalizmus megdöntése utáni polgárosodás új feladatok elé állította a kor gondolkodóit: tisztázni kellett a szerepeket az állam és annak polgára között, egyértelművé tenni az egyes döntések jogalapját. Erre a megoldást a szerződéses államelméletek adták meg. A szerződés, mely az állam és polgára között köttetett, s melyben a polgárok lemondanak egyes jogaikról a közösség, az állam javára, új alapot teremtett a büntetésen és a büntetés célján történő gondolkodásnak.

A középkor végén uralkodó büntetőjogi eszme arisztotelészi elveken nyugodott, az inkvizitórius rendszer teret adott a bírói önkénynek, az egyház hatása pedig, mint ahogy az élet minden területén, a büntetéseknél, a büntetőeljárásoknál is erőteljesen érvényesült. A felvilágosodás hívei, mint az élet számtalan területén, ebben az esetben is fontos változásokat értek el. Ebben az időszakban hirdette meg Beccaria a máig is alapvető büntetőjogi elveit, és ezzel lefektette az állampolgári jogok garanciáit. Beccaria a relatív büntetési elmélet zászlóvivője lett, hirdette, hogy a büntetés célja egyrészt annak megakadályozása, hogy az elkövető a bűnismétlés útjára lépjen, másrészt az, hogy másokat hasonló cselekményektől visszatartson. Beccaria megfogalmazta a törvény előtti egyenlőség elvét, a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elv ekkortól meghatározza a büntetőeljárást. Elítélte a bírói törvényértelmezést, megfogalmazta az ártatlanság vélelmét, és deklarálta a nyilvánosság követelményét. A felvilágosodás korában vált a büntetésből nemcsak erkölcsi, hanem jogi fogalom.

A német területeken később, a 18. század második felében ismét az abszolút elméletek kerültek előtérbe két nagy gondolkodó, Kant és Hegel munkásságának köszönhetően. Kant úgy véli, a büntetés egyetlen valóságos célja a bűncselekmény megtorlása, ezért kell alkalmazni. A bűnelkövetőnek tisztában kell lennie azzal, hogy amit tesz, rossz, és annak következményeit viselni fogja. Hegel álláspontja szerint a bűnelkövetés a jog tagadása, így a büntetés pedig a jogsértés tagadása kell, hogy legyen. Mindketten egyetértenek abban, hogy a büntetés megtorlás, és a büntetés mértékét az elkövetett bűn nagysága határozza meg.

Általánosságban elmondható, hogy a 18-19. században kiépülő büntetőjogi rendszereket a relatív elméletekre alapozták. Elvetették az abszolút iskola tanait, a büntetések megtorlásánál sokkal fontosabb célként tekintettek a generális és speciális prevencióra. A hasznosságelméletek megegyeznek abban, hogy így érhető el a büntetés céljaként a bűnesetek számának későbbi csökkenése, amely gondolat összefüggést feltételez a tett és a büntetés, illetve ennek hatása között, abban viszont eltérnek ezek az elméletek, hogy ezt a célt kivel szemben, milyen módon és milyen eszközzel szeretnék elérni.

Bentham és Paul Johann Anselm von Feuerbach az általános megelőzési elmélet első megfogalmazóiként azonosan a prevenciós célt tűzték zászlajukra. Bentham a büntetés társadalmi hasznosságára helyezi a hangsúlyt. Fontosnak tartja, hogy a büntetés arányos legyen a bűnelkövetéssel. Érdekes Feuerbach megközelítése, aki azt vallja, hogy a büntetéssel fenyegetés önmagában is elérheti a jogsértések elkerülésének célját, ehhez véleménye szerint lélektani eszközökre van szükség. Az egyént a bűn elkövetésére mindig valamilyen cél sarkallja, valamilyen nyereség, így ha biztos lehet abban, hogy a büntetés formájában az elkövetés okozta nyereségnél jelentősen nagyobb kár éri, úgy várhatóan magától eláll a bűnelkövetéstől.

A speciálprevenciós büntetési elméletek közvetlenül a bűnelkövetőre kívánnak hatást gyakorolni. Grolman elmélete abból indul ki, hogy jogértő társadalomban az emberek számíthatnak arra, hogy az állam megvédi őket a bűnözéstől, és a büntetést önmagában a prevenció eszközének tartja, melynek fenyegetése miatt csökken a bűnelkövetések száma. Véleménye szerint a társadalom más tagjainak elrettentése csak járulékos haszon ebben az esetben.

A 19-20. század fordulója a klasszikus és reform büntetőjogi iskolák, azaz a tett- és a tettes-büntetőjogi irányzatok harcáról szólt, így a büntetési elméletek alakulása is összefonódott ezzel a kérdéssel. Nyugat-Európában a 19. század végén a növekvő bűnözés, és ezen belül a visszaeső hivatásszerű bűnözők aránya, valamint a fiatalkori bűnözés növekvő méretei sürgető kérdéseket vetettek fel. Ezek a kérdések vezettek a Jhering és Georg Jellinek által felállított „célbüntetés” tanához, mely a relatív büntetési elmélet fejlődésének csúcspontja volt. Jhering álláspontja szerint a törvény célja a társadalom életfeltételeinek biztosítása, ezért az állam nem büntethet mindenféle jogsértést, csak abban az esetben teheti ezt, ha anélkül céljait nem képes megvalósítani. Jellinek véleménye szerint a büntetés az a funkció, amellyel a társadalom egyensúlyát megbontó egyén ellen korábban a vallás, később az erkölcs, majd a jogrend reagál. A büntetés szerepe tehát a jogtalanság által előidézett társadalom-lélektani hatások kiegyenlítése, azonban ezekre csak akkor kell büntetéssel reagálni, ha olyan fokot érnek el, amely azt feltétlenül szükségessé teszi.

A relatív és abszolút elméletek évezredes küzdelme várhatóan még nagyon sokáig folytatódik majd. Mindig lesznek szélsőséges gondolkodók, akik a megoldást kizárólag az egyik iskola eszközeiben látják, de mára jól látható, hogy az igazság egy köztes megoldásban lehet, mely kiemeli mindkét irányzat hasznos és aktuális gondolatait, és ezekből alakítja ki a saját álláspontját. A közvetítő irányzat megjelenésének érdekességét adja, hogy az a német tudós, Franz von Liszt, aki elsőként elegyítette a két elméletet, sokáig meg volt győződve arról, hogy a relatív iskola tökéletesítésén dolgozik. Álláspontja szerint a helyes és igazságos büntetésnek háromféle hatása van: a javítás, az elrettentés és az ártalmatlanná tétel. Vallja, hogy a büntetések meghatározásánál a célszerűségből kell kiindulni, bizonyos esetekben határozatlan tartamú büntetést javasol. Tagadja a büntetés kizárólagosságát a bűnözés elleni küzdelemben, úgy véli, az ennek csak az egyik eszköze, emellett egyéb eszközökre, elsősorban biztonsági intézkedésekre van szükség. Hangsúlyozza, hogy a törvényhozásnak szem előtt kell tartania mind a speciális, mind a generális prevenciót, de felfogásában az abszolút teória megtorlási elve is tetten érhető.

8. Összegzés

Arisztotelész és Platón munkáiban valóban fellelhető a kettősség, hiszen párhuzamosan jelenik meg a tett alapú megtorlás és a prevenció hangsúlyozása, ami kérdéseket vethet, s vetett fel e tanulmány elkészítőjében is. A témát körbejárva úgy vélem, a válasz e kettősségre egészen egyszerű, és egyben lenyűgöző: az ókori görög gondolkodók munkásságuk során nem csupán a két irányt jelölték ki a büntetőelméletek körében, de életművükből az is kiderül, hogy önmagában egyik sem vezet a tökéletes megoldásra, mindkettőre szükség van. Az idő őket igazolta, hiszen az elkövetkező évezredek nagy gondolkodói sorra alkották meg a saját, ún. vegyes elméleteiket.

Bibliográfia

Arisztotelész: Eudémoszietika. Budapest, Gondolat Kiadó, 1975. Fordította: Steiger Kornél

Arisztotelész: Nikomakhosziethika. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1987. Fordította: Szabó Miklós

Horváth Tibor: A büntetési elméletek fejlődésének vázlata. Akadémia Kiadó, Budapest, 1981.

Jakab Éva: Prevenció és szankció Platón törvényeiben. Emlékkönyv dr. Tokaji Géza c. egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára. Szeged, 1996.

Kabódi Csaba – Mezey Barna: A büntetés históriája. Módszertani füzetek, 1985/2.

Platón: válogatott művei, I. kötet. Fordította: Péterfy Jenő. Budapest, Franklin-Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, 1813.

Platón: Prótagorasz. Atlantisz könyvkiadó, 2007.

Platón: Törvények Szerkesztette: Miklós Tamás Budapest, Atlantisz Könyvkiadó, 2008.

Tóth J. Zoltán: Halálbüntetés pró és kontra. Második, aktualizált kiadás, HVG-ORAC, 2019.

Lingenthal, Zachariae von: Anfangsgründe des philosophischenKriminalrechts, 1805.

Hivatkozások

  1. „A bűnelkövetőnek tehát szüksége van a büntetésre, az vele szemben jótétemény, hasonlít az orvos gyógyításához.” Horváth Tibor: A büntetési elméletek fejlődésének vázlata. Budapest, Akadémia kiadó, 1981. 22.
  2. Jakab Éva: Prevenció és szankció Platón törvényeiben, in Tóth Károly (szerk): Emlékkönyv dr. Tokaji Géza c. egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára. Acta Jur. et Pol. Szeged, 1996. 284.
  3. Horváth: A büntetési elméletek fejlődésének vázlata.
  4. Hacker Ervin: Bevezetés a büntetőjog bölcseletébe. Klny. a Miskolci Jogakadémia Almanachjából. Pécs, Dunántúl Ny., 1924. 6.
  5. Platón: Prótagorasz. Faragó László fordításának tekintetbevételével fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Bárány István. Budapest, Atlantisz, 2007, 16.
  6. Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Fordította: Szabó Miklós, a szöveget gondozta és a jegyzeteket írta Simon Endre. 2. kiad., Budapest, Európa Könyvkiadó, 1987, 132.
  7. Arisztotelész: Eudémoszietika. Fordította és jegyzeteket írta Steiger Kornél. Budapest, Gondolat Kiadó, 1975, 185.
  8. Uo. 32.
  9. Platón válogatott művei. I. kötet. 2. kiadás. Fordította és a bevezetőt írta Péterfy Jenő. (Filozófiai írók tára, 10.) Budapest, Franklin-Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, 1913, 114.
  10. Platón: Törvények. Kövendi Dénes fordítását átdolgozta Bolonyai Gábor. Budapest, Atlantisz Könyvkiadó, 2008, 232.
  11. Zachariae von Lingenthal: Anfangsgründe des philosophischen Criminalrechts. Leipzig, 1805, 27.
  12. Hacker: Bevezetés a büntetőjog bölcseletébe, 4.
  13. Tóth J. Zoltán mutat rá Halálbüntetés pró és kontra c. művében arra, miként változik az ideális államformáról és uralkodóról alkotott vélemény Platón műveiben: a fiatal, idealista Platón a kormányzást a filozófus kezébe adná a törvények helyett, mert ő ismeri az igazságot és az államot isteni mintára mintázza meg. Később, élete utolsó művében, a Törvényekben bár továbbra is ezt tartaná az ideális megoldásnak, elismeri, hogy erre alkalmas személy nem létezik, azért szükség van rendre és törvényekre. (Tóth J. Zoltán: Halálbüntetés pró és kontra. Második, aktualizált kiadás, HVG-ORAC, 2019, 14.)

 

Rideg Gergely: A mesterséges intelligencia rendszerek, mint magas kockázatú rendszerek szabályozásának európai megközelítése a tanúsítványok és szabványok tükrében

Bevezetés

Az utóbbi évek európai jogalkotói vizsgálódásait többek között a mesterséges intelligencia (továbbiakban úgy is mint MI) szabályozásának kockázat alapú megközelítése jellemzi. A magas fejlettségi szintet képviselő technológia gigantikus kockázati jóslatokat hívott elő számos diszciplína jeles képviselői részéről. A kockázati faktorok az alapvető emberi jogok széles spektrumával kapcsolatot mutatnak, felhívva ezzel a figyelmet az MI-alkalmazás esetleges veszélyeire[1]. Nem újkeletű a gépektől, gyorsaságtól, vagy hirtelen fejlődéstől való félelem, és ez indokolt és arányos óvatosságot kell, hogy követeljen mind az alkalmazók mind a szabályalkotók részéről.

A jelen tanulmányban arra keresem a választ, hogy a tanúsítási folyamat, és a szabvány mennyiben lehet eszköze a mesterséges intelligencia arányos és indokolt szabályozásának, alkalmazása korlátozásának. Melyek lehetnek azok a kihívások, amelyek e téren feltűnni látszanak és mit várunk el a jogalkotótól, és a jogalkalmazótól? Megfelelő garanciákat jelentenek-e a tanúsítási folyamatok a mesterséges intelligencia használata során? Milyen legyen a szabályozási hozzáállás? Milyen legyen a szabályozás, ha magas kockázatú mesterséges intelligenciával találkozik? Milyen a megbízható mesterséges intelligencia? Mitől lesz magas kockázatú egy MI-alkalmazás? Képes lehet a szabványok alkalmazása által a jogalkotó megfelelő mértékben porlasztani az MI-alkalmazások jelentette kockázatot?

A választott kutatási módszer

A kérdésekre normatív vizsgálatok útján, rendszertani értelmezéssel (interpretatio systematica), és kontextuális elemzéssel keresem a választ. Az analízis használja továbbá az alkotmányos alapjogok szerinti értelmezést, és úgyszintén a jog mögötti etikai értékek szerinti értelmezést. A kutatás során a teleológiai értelmezés játszik fontos szerepet.

Kutatási kérdések

A kutatás során azt is vizsgálom, hogy milyen legyen az a szabályozási attitűd, amely a mesterséges intelligencia rendszerek szabályozását jellemzi. A következőkben meglátjuk, hogy az európai jogalkotó gondolkodásában hogyan alakul a szabályozás akkor, amikor a magas kockázatú mesterséges intelligenciával rendelkezik. Arra is választ kapunk, hogy milyen a megbízható mesterséges intelligencia.

A szabályozási sarokpontok Európában

Jelen tanulmányban érintőlegesen, a teljes igénye nélkül utalunk azokra az állomásokra, amelyek a mesterséges intelligencia európai regulációjának evolúcióját követték.

Mérföldkövek az Európai Unióban

Az egyik fundamentális mérföldkő a 2018. április 25-én lefektetett MI-stratégia volt, amely részben az MI társadalmi-gazdasági aspektusait, részben a körülötte megjelenő beruházásokat vizsgálta. Egy további lépés a „A mesterséges intelligenciáról szóló összehangolt terv”[2] elkészítése volt, amely tartalmazta a közös célokat, és irányt mutatott az együttes erőfeszítésekhez. A Bizottság a témával foglalkozó magas szintű független szakértői csoportot is létrehozott 2018-ban, amely etikai iránymutatást adott ki a megbízható mesterséges intelligenciára vonatkozóan. A megbízhatóság általában lényeges az ismeretlen technológiák szabályozása kapcsán.[3] A munkacsoport hét kulcsfontosságú követelményt rögzített, melyek a) Emberi cselekvőképesség és emberi felügyelet; b) Műszaki stabilitás és biztonság; c) Adatvédelem és adatkezelés; d) Átláthatóság; e) Sokféleség, megkülönböztetésmentesség és méltányosság; f) Társadalmi és környezeti jólét; valamint g) Elszámoltathatóság.

A munkacsoport rámutatott, hogy a megbízhatóság egyik szubsztanciája a bizalom. Az emberekben bizalom releváns, tudományosan megalapozott és hasznos információk alapján, széleskörű tájékoztatás útján tud kialakulni egy ismeretlen technológia iránt.

Az Európai Bizottság 2020. február 19. napján megjelent, a mesterséges intelligenciáról: a kiválóság és a bizalom európai megközelítéséről szóló Fehér könyvében (a továbbiakban úgy is mint Fehér könyv) az MI-alkalmazásokat illetően az alapvető jogokat, köztük az adatvédelmet, a magánélet védelmét és a megkülönböztetésmentességet érintő, valamint a biztonságot és a termékfelelősségi rendszer hatékony működését érintő kockázatokat elemezte.

Kifejtette, hogy az MI-alkalmazások termékekbe és szolgáltatások beépülve egyaránt kockázatot jelenthetnek. Mind a két esetben egyrészről a tervezési hibából eredő kockázat járhat alapjogsértéssel, így például, ha olyan esettel találkozik az MI, amelyre hibásan beprogramozott választ ad, vagy pedig nem is kapott utasítást. Kockázatok eredhetnek abból is, ha az MI működésének alapjául nyers, kijavítás nélküli adatokat használnak fel. Az Európai Unió azt is felismerte, hogy bizonyos termékek és szolgáltatások esetében az MI éppen eszkaláló hatással van a termékben már egyébként is meglévő kockázatra, hiszen jóval nagyobb hatást képes gyakorolni a társadalomra az elvégzett munkafolyamatok száma és az érintettek száma végett.

Az MI szabályozás körében a jogbiztonságot megalapozó, garanciákkal rendelkező, ugyanakkor nem túlszabályozott, a gazdaságot támogató szabályozásra van szükség. Ebből kifolyólag objektív valószínűségi becslésekre, empirikus vizsgálatokra és nem sejtésekre alapozottan kell felmérni a kockázatot.[4]

Az Európai Parlament 2017. február 16-i állásfoglalása[5] a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a robotikára vonatkozó polgári jogi szabályokról elkészült dokumentuma számos olyan alapvetést tartalmaz, amely a robotok, mint új technológiai entitások biztonságos működéséhez kapcsolódnak. Fontos megjegyezni, hogy ez az állásfoglalás is hangsúlyozza, hogy „a robotok valós élethelyzetekben történő tesztelése alapvető fontosságú az esetleges kockázatok, valamint a tisztán kísérleti laboratóriumi fázison túli technológiai fejlődésük feltárása és értékelése szempontjából”.

Az MI kapcsán a negatív események bekövetkeztének objektív valószínűségére vonatkozó becslések részben analógiákra alapulnak. Ismertek, dokumentáltak a számítógépes rendszerek egyes gyengepontjait kihasználó hacker-ek támadásai, amelyek jellemzően adatok (jelszavak, e-mail címek) megszerzésére irányulnak. Statisztikákkal alátámaszthatóan növekvő tendenciát mutat a cyber-bűncselekményeket elkövető csoportok száma. Ezeknek a csoportoknak az egyik fő célpontjai a később akár értékesíthető adatok.[6] Ismert továbbá a gyűlöletbeszéd elterjedése az online térben.[7]

A Fehér könyv által azonosított kockázatok mind az érintetti mind pedig a hatósági oldalon jelentkeznek, amely hatással van a jogbiztonságra, mivel az egyértelmű biztonsági intézkedések hiánya a jogbiztonság hiányához vezet, ugyanis egyértelmű rendelkezések hiányában a jogalkalmazók nem tudják, hogy hogyan járjanak el helyesen. Pontos szabályok nélkül a hatóságok és felügyeleti szervek is nehéz helyzetbe kerülnek, mert nem tudják, hogy mi alapján ellenőrizzenek.[8]

A Fehér könyvben a következő kockázati tényezők kerültek azonosításra:

a) Az MI különös jellemzői. A bonyolult algoritmusokon keresztül az is aggályos, hogy detektálni tudjuk, hol és ki követett el jogsértést.

b) Uniós jogszabályok alkalmazhatóságának korlátai az által például, hogy a termékbiztonsági jogszabályok termékekre vonatkoznak, és nem alkalmazhatók MI segítségével működő szolgáltatásokra.

c) Az MI-rendszerek életciklusuk során változhatnak, pl. szoftverfrissítésen keresztül.

d) Létezik egy bizonytalanság a felelősségnek az ellátási láncban részt vevő szereplők közötti megoszlása körében.

e) Magának a biztonság fogalmának a változása

A Fehér könyv alapvetően egy kockázatalapú megközelítést kívánt alkalmazni, illetve arányos beavatkozást javasolt, magas és nem magas kockázati szintű MI-alkalmazások között disztingvált.

A szabályozás konkrét kialakítása kapcsán az európai jogalkotó úgy látja, hogy a már meglévő rendeletekre, irányelvekre és állásfoglalásra lehet alapozni. Az MI-hez hasonló precedenseket lát például az adatvédelemmel kapcsolatosan már meglévő, az illegális online tartalom hatékony kezelésére irányuló intézkedésekről szóló bizottsági ajánlás tervezetében megjelenő kockázatértékelési megközelítésben.[9] Azzal együtt, hogy megállapítása szerint szükségesek újabb, a mesterséges intelligenciára szabott jogszabályok elkészítése, amelyeket aztán szabványokkal lehet tökéletesíteni. Izgalmas elképzelés, hiszen a szabványok Széll Sámuelt idézve tulajdonképpen „szakmai törvények”[10]. Vitathatatlan, hogy azok jól kezelik a műszaki, technikai megoldásokat, illetve, hogy a piaci szereplők gyorsabban reagálnak a változásokra, mint a jogalkotó.

A célirányos és arányos szabályozás kialakításához az európai koncepció szerint arra lesz szükség, hogy az adatok ellenőrzése, a tájékoztatás, az emberi felügyelete stb. a magas kockázatú MI-alkalmazások során a követelményekbe beépüljenek.

A kialakuló MI-szabályozás első részeredményei

2020. október 20-án megjelent az Európai Parlament állásfoglalása[11] a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a mesterséges intelligenciára vonatkozó polgári jogi felelősségi rendszerrel kapcsolatban, melyben kezdett formát ölteni az az elképzelés, amelyet a fent idézett dokumentumok körvonalaztak.[12]

A javaslat magas kockázatú MI-rendszereket definiál, azzal, hogy meghatározza az MI-rendszereket, illetve a magas kockázatnak is definíciót ad.[13]

Az MI rohamosan fejlődő alkalmazása mellett az európai jogalkotó az egyik első olyan entitás a világon, amely átfogó szabályozási keretet vezet be ennek a paradigmaváltó technológiának egy meghatározott célra történő támogatására. Az MI átfogó szabályozását deklaráló javaslatot[14] a tanulmány írásakor az Európai Unió Tanácsa rendes jogalkotási eljárás keretében tárgyalja.[15] Ez a javaslat lényegében a magas kockázatú MI rendszerekre vonatkozó szabályokat tartalmazza. A magas kockázatú rendszerekbe történő besorolást a 6. cikk határozza meg, az egyes konkrét területeket pedig a III. melléklet sorolja fel. A magas kockázatot olyan esetekben tartja indokoltnak alkalmazni, amely az érintettek alapjogainak védelmével hozható kapcsolatba. A javaslat részletes tárgyalása nem tartozik jelen tanulmány körébe. Már több alkalommal említésre kerültek ugyanakkor a mesterséges intelligencia jelentette kockázatok. Helyesnek vélem, hogy pár mondatban kitérjünk arra, hogy pontosan mi az a kockázat, és miképpen mérjük közelítjük meg.

Kockázatértékelés

Mit is értünk kockázat alatt? A kockázat valamely (negatív) esemény bekövetkezése gyakoriságának (valószínűségének) és az esemény (negatív) következményei mértékének a szorzatát jelenti. A gyakoriság és a súlyosság előzetes megítélésében ugyanakkor jelentős az eltérés a társadalmi érzékelés és a tudományos valószínűség alapján kialakított előre becslés értékelése között.[16] A mesterséges intelligencia által okozott negatív esemény lehet kisebb, egy kisebb csoportot érő adatvédelmi incidens, de lehet akár tömegszerencsétlenség, amely egy önvezető autó döntése miatt következik be. Ezek a negatív externáliák igen jelentősek a tekintetben, hogy hogyan kezeljük a mesterséges intelligenciát mint a szabályozás tárgyát. Nicolas Petit a mesterséges intelligencia által okozott externáliák három csoportját állította fel. A legenyhébbtől a legsúlyosabbig egyszer a helyi hatások, vagy diszkrét externáliák, amelyek csak az egyének szintjén jelentkeznek, ritkábbak. A második csoport a rendszerszintű hatások, amelyek lokalizáltak, kiszámíthatók. A harmadik csoport végül a történelmi jelentőségű externáliák, amelyek megjósolhatatlanok és végzetesek.[17] Látható, hogy e helyütt a mesterséges intelligencia rendszerek csoportosítása más szempontú. A gyenge és erős mesterséges intelligencia csoportosítások mellett ez a fajta elkülönítés alkalmas lehet arra, hogy a szabályozás még komplexebb legyen és így helyesen szolgálja a szabályozási célt.

Valamilyen szintű kockázatot természetesen mindenképpen vállalni kell egy versenyképes gazdaságban. Fontos ugyanakkor, hogy a kockázatot a különböző tudományágak eltérő értelmezéssel kezelik.[18] A szabályozás létrehozásakor ezeket közös nevezőre kell hozni.

Az Európai Unióban kikristályosodó magas kockázat

Mi alapján kerülhet meghatározásra, hogy egy MI-alkalmazás magas kockázattal jár? Az európai jogalkotó egyrészről abból indul ki, hogy abban az esetben kerülhet megállapításra, amennyiben alapvető jogokat sérthet az alkalmazás. A Javaslat szabályai alapvetően ezen az elven alapulnak. Akár egy embernek is a méltóságát sértő, adatait jogosulatlanul felhasználó MI alkalmazás ezzel a kockázattal jár. Nem elhanyagolható körülmény továbbá, hogy könnyen rengeteg embert érinthet a mesterséges intelligencia kicsi meghibásodása. Az MI működése különösen nagy szakmai tudást igényel, a működése bizonyos esetekben átláthatatlan laikus, köznapi felhasználó számára.[19]

A hivatkozott állásfoglalásban az európai jogalkotó a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó objektív felelősség alkalmazását tartja megfelelőnek. „(1) Egy magas kockázatú MI-rendszer üzemeltetője objektív felelősséggel tartozik minden olyan sérelemért vagy kárért, amelyet a szóban forgó MI-rendszer által vezérelt fizikális vagy virtuális tevékenység, eszköz vagy folyamat okozott.”[20]

A kockázatközösségi konstrukció alkalmazása is tetten érhető az állásfoglalásban, amikor azt írja, hogy egy magas kockázatú MI-rendszer frontend-üzemeltetőjének gondoskodnia kell arról, hogy az MI-rendszer működésére rendelkezzen elegendő fedezetet biztosító felelősségbiztosítással.[21]

A mesterséges intelligencia felelősségi szabályozását illetően a vizsgált szakirodalmak többféle megoldást is elfogadhatnak találnak. Jelen tanulmány keretében nincs lehetőség ezek részletes elemzésére, itt sokkal inkább arra keresem a választ, hogy milyen elv vezérli az európai jogalkotót a szabályozás létrehozásakor.

Precaution principle, vagyis az elővigyázatosság elve

A precaution principle egy kockázatértékelő szabályozási hozzáállás. Ez alapján a tiltás csak akkor indokolt, ha a tudományos szempontok szerint azonosított magas kockázat más szabályozási eszközzel megnyugtatóan (biztonságosan) nem küszöbölhető ki. Az elővigyázatosság elvének felhasználása tehát három előzetes feltétel együttes teljesülésekor indokolt: a) feltehetően káros hatások meghatározásra kerültek, a rendelkezésre álló tudományos adatok értékelése megtörtént, a tudományos bizonytalanság mértéke meghatározható.[22] Az ilyen szabályozás megfelelő fékeket és garanciákat képes beépíteni a szabályozási rendszerbe.

Álláspontom szerint tehát az elővigyázatosság elve az a helyes irányvonal, amelyt egy ismeretlen technológia szabályozásánál figyelembe kell venni.

A mesterséges intelligencia szabályozás rétegei

Mintegy alapvetésként megállapíthatjuk, hogy az Európai Unió mesterséges intelligencia szabályozása az eddig megvizsgált és rendelkezésre álló információk szerint több rétegből épül majd fel.

Egyrészről a már meglévő szabályokra kíván építeni, így a termékfelelősség[23] és egyéb felelősségi rendszerek területén megoldhatónak látja utaló szabályokkal behozni a meglévő megoldásokat az új technológiák, így az MI által teremtett helyzetekre.

Fontosak ugyanakkor az új, a kifejezetten a mesterséges intelligencia által generált helyzetekre hozott szabályok és megoldások. Ilyen például a mesterséges intelligencia jogszabály (Artificial Intellgience Act)

A jelen dolgozat a továbbiakban azzal a harmadik réteggel foglalkozik, amely a különböző technológiai felhasználások helyes, biztonsági garanciákat tartalmazó részletszabályait hivatott deklarálni. Ezek a szabványok és a tanúsítványok.

Szabványok és tanúsítványok

A szabványok és a tanúsítványok, a tanúsítási rendszer alkalmas lehet mind azoknak a kockázatoknak a kezelésére, amelyeket a jogalkotónak sikerült már azonosítania. Ezt pedig sikerülhet oly módon kezelni, hogy ne kelljen mindeközben teljesen új joganyagot létrehozni.

A szabványok alkalmazása, a tanúsítványok megszerzése hordoz magában egy fajta önszabályozást a piaci szereplők részéről. Nem beszélve természetesen most arról, amikor a jogalkotó teszi kötelezővé egyes szabványok alkalmazását. Ahogyan arra Karácsony Gergely rámutat, itt egy verseny-oldali megközelítés is szerepet játszik, hiszen a piaci szereplők a vásárlók, a szolgáltatást igénybe vevők bizalmának elnyerése érdekében biztonságossá és a felhasználók számára elfogadhatóvá kívánják majd tenni a termékeiket és az üzletpolitikájukat, termelési folyamatukat.[24]

Ezzel lehetővé válik a gyorsabb, és egyértelműbb implementálás, amely növeli a jogbiztonságot. A jogalkalmazók hamarabb kapnak választ a kérdéseikre, kalkulálni tudnak az MI-használattal járó költségekkel.

A szabványok és a tanúsítványok arról árulkodnak, hogy a mérnöki tudományos munkák ugyanúgy figyelembe veszik és tekintettel vannak a jogi munkákra, mint fordítva.

A tanúsítvány egy eljárás eredményeként létrejövő dokumentum, amely hitelt érdemlően igazolja, hogy valami megtörtént, vagy valami/valaki egyes jellemzőkkel rendelkezik.

A szabványok

Tényként rögzíthetjük, hogy a szabványok használata által jelentős hatékonyságot tudnak a piaci szereplők elérni, így közvetve a gazdaság egyik fontos mozgatóelemét jelentik.[25] Általánosságban, Európai Uniós dimenzióban elmondhatjuk, hogy a szabványok és a szabványosítás az uniós egységes piac létrehozásának is egy fundamentuma. A nemzeti műszaki előírások helyébe lépő európai szabványok hozzájárulnak a technikai akadályok felszámolásához. A szabványok által lehetőség nyílik a piacra jutást könnyíteni a piaci szereplők számára, és nem csupán uniós, de nemzetközi együttműködést is elősegítenek. A szabványok elhozhatják a jobb kapcsolatokat a beszállítókkal és az ügyfelekkel, ami a fogyasztók biztonságának javulásából ered. Az Európai Unió meglátása szerint a szabványok lehetőséget tudnak biztosítani arra is, hogy az európai kkv szektort versenyképesebbé tegye.[26] A Bizottság rámutatott, hogy a szabványok csökkentik azt az időt, amely alatt az új technológia piacra tud kerülni, továbbá megkönnyítik az innovációt az által, hogy lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy a szabványban foglalt eredményekre támaszkodjanak és építsenek.

Érdemes megemlíteni azt, hogy a szabványok milyen hatással vannak a gazdasági versenyre, amely, mint ismeretes, az innovációnak és a fejlődésnek a motorja. A szabvány alkalmazása ugyanis, ha bizonyos vállalkozások számára nem lehetséges a szabványmegállapítási folyamatok eredményeinek megismerése, úgy versenyellenes eredményekhez vezet. A szabvány akkor nem korlátozza a versenyt, ha az bizonyos feltételekre épül. Így fontos, hogy a szabvány elfogadási eljárása átlátható, tisztességes, ésszerű és megkülönböztetésmentes legyen. Tehát mindenki egyenlő feltételekkel hozzájuthasson.[27]

A szabványok és a verseny kapcsolatát azért tartom fontosnak kiemelni, mert a verseny e tekintetben a mesterséges intelligencia olyan irányú fejlesztéséhez vezet, amely maximálisan a fogyasztók érdekeit, biztonságát szolgálja.

A szabványokkal kapcsolatosan pár alapfogalmat tartok fontosnak tisztázni. E tanulmányban alapvetően a magyar szabványokkal kapcsolatos fogalmakat veszem alapul, és ehhez kapcsolódóan csatolok nemzetközi kitekintést. Mindenekelőtt a szabvány maga egy „elismert szervezet által alkotott vagy jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, és olyan általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, amelyek alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb.”[28]

Szabványosítás alatt olyan tevékenységet értünk, „amely általános és ismételten alkalmazható megoldásokat ad fennálló vagy várható problémákra azzal a céllal, hogy a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb legyen.”[29]

A szabványügyi szerv „olyan szabványosító szerv, amelyet nemzeti, regionális vagy nemzetközi szinten elismertek, és amelynek fő funkciója – alapszabályzatából adódóan – a közösség számára hozzáférhető szabványok kidolgozása és jóváhagyása vagy elfogadása.”[30]

Európai szabványügyi szervezetek az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN), az Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottság (CENELEC), az Európai Távközlési Szabványügyi Intézet (ETSI).

Az egyik legismertebb nemzetközi szabványosító szervezet a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet, az ISO. Ennek a szervezetnek már vannak is eredményei a mesterséges intelligenciát támogató szabványok létrehozása terén. Ilyen például az ISO/IEC NP 24029-1[31], Neurális hálózatok robusztusságának felmérése témakörben. Szintén a mesterséges intelligenciához és a kockázatelemzéshez kapcsolódóan az ISO 12100:2010[32], amely a kockázatértékelés és kockázatcsökkentés általános elveit érinti. A jelen tanulmány megírásakor pedig még fejlesztés alatt áll az etikai és szociális áttekintést tartalmazó ISO/IEC DTR 24368 szabvány.

A megfelelő mesterséges intelligenciára vonatkozó szabványok megalkotásával elérhetővé válik tehát egy megbízható, korszerű technológia dokumentálása, amely azután alapja lehet további fejlesztésnek és moderniálásnak. Lévén, hogy ez egy műszaki tartalommal is rendelkező dokumentum lehet, alkalmas lehet a mesterséges intelligencia rendszerek helyes leírására. A szabványosításban alkalmazott elvek, mint az áttekinthetőség és nyilvánosság, a közérdek képviselete, egységesség és ellentmondás-mentesség pedig álláspontom szerint hozzájárulnak az MI jelente kockázatok porlasztásához és a jogbiztonsághoz.

Felmerül a kérdés a mesterséges intelligencia szabályainak a jogforrási hierarchiában történő elhelyezése kapcsán, hogy arra milyen szinten kerüljön sor. Tekintettel arra, hogy ez egy határokon átívelő technológia, mindenképpen egy magasabb szintű szabályozási dimenziót érdemes találni. Kérdés az is, hogy megfelelő lépés volna-e a szabványok egyes részeinek beépítése jogszabályi környezetbe?

A Magyar Szabványügyi Testület e körben az alábbi álláspontra helyezkedik.

A technológiai részletszabályok jogszabályba foglalása nem ösztönzi a piaci szereplőket, hogy jobb megoldást fejlesszenek, ha egy adott szabvány alkalmazása kötelező és a jobb technológia alkalmazása nem jár plusz jutalmazással Míg, ha a fejlettebb szabvány alkalmazásásával több ügyfelet tud magához csábítani, akkor az mindenképpen pozitív hatással lesz rá. A jogszabályba foglalás a jogalkotóra hárítja a felelősséget, hiszen a piaci szereplő okkal bízhatott benne, hogy a jogszabályban elvárt szabvány alkalmazása megfelelő biztonságot nyújt. Az is igaz, hogy a nem kellően előrelátó és rugalmas jogszabály konzervál egy már meghaladott technikai megoldást, amely így visszatartja a fejlődést.

A nemzeti jogszabályokba ültetett szabványok tekintetében probléma lehetne, hogy zavart kelt a jogkövetében, mivel a jogszabályok szintjei között ellentmondás mutatkozhat. Például, ha egy európai szabvány alkalmazása szükséges, ugyanakkor az ellentétes a nemzeti jogszabály rendelkezésével.[33]

A tanúsítványok és a tanúsítási folyamat

A tanúsítványok és a tanúsítási folyamat egy szintén gyakorlatorientált, problémaközpontú rétege lehet a mesterséges intelligencia szabályozásnak. A tanúsítási folyamat a mesterséges intelligencia körében Philip Matthias Winter és társai elképzelése szerint[34] a következőképpen épül fel. Egy GAP analízis jelenti a kezdő lépést. A GAP analízis, magyarul rés- vagy eltéréselemzés lehetővé teszi a szervezt céljai és a tényleges eredménye közötti inkonzisztenciák felmérését.[35] Ennek érdekében jellemzően a fejlesztők feladata az eltéréselemzés és a követelménykatalógus előkészítése. A GAP analízis segítségével áttekinthető, hogy az alkalmazás tervezése és fejlesztése során figyelembe vettek e minden szükséges biztonsági és védelmi követelményt. A következő lépésben egy ún. kick-off meeting keretében az auditorok és a fejlesztők találkoznak, és meghatározásra kerül a tanúsítvány által lefedett kör. A dokumentációk éttekintését követően megkezdődik az audit eljárás, benne az interjúkkal. Ezt követően egy technikai vizsgálat, melyet követően kiadásra került az audit jelentés. A jelentést követően a tanúsítvány kiállítására kerül sor. Annak érdekében pedig, hogy a tanúsítvány később is megfelelő igazolását adja az adott alkalmazás megfelelő működésének meghatározott időközönként monitoring auditokra kerül sor, amelyek végén újra-tanúsított igazolások kerülnek kiadásra.[36]

A tanúsítási folyamat pozitívumai, hogy hozzásegítik a jogalkotót a kockázatok enyhítéséhez a normák és szabványok létrehozásával. A tanúsítványok termékfejlesztési ösztönzésként is hathatnak, mivel az előírásoknak megfelelés ösztönzi a fejlesztést olyan irányban is, amelyre nem lépett volna. A bizalmat független szakemberek építik tanúsítási eljárás útján, alkalmazott kritériumok, és iránymutatások alapján.[37]

Összegzés, a tanúsítási folyamat értékelése

Léteznek azonban kihívások a gépi tanuláson alapuló applikációk tanúsítási folyamata körében. Egyrészről fontos ugyanis tisztában lenni gépi tanulás kulcsfogalmaival, a matematikai alapvetésekkel és előfeltételekkel. Philip Matthias Winter és szerzőtársai e körben kiemelik, hogy habár a gépi tanuláson alapuló alkalmazásokon magasan képzett fejlesztők dolgoznak, a terméktanúsítványi folyamatban sokkal szélesebb csoportot kívánunk megszólítani, így az ez irányú képzés esszenciális jelentőségű.

Mindemellett rugalmas tanúsítási folyamatra van szükség, ahol az időközben elért eredményeket be lehet építeni a folyamatba. Vannak ugyanis jelenleg is aktív kutatási területek, mint például a bizonytalanságbecslés, az értelmezhetőségi módszerek, az anomáliák felderítése, az ellenséges támadások/védelem, valamint az emberekkel vagy környezettel való interakció. Az ezeken a területeken is elért eredményeket az újabb tanúsítási folyamatokba szükséges beépíteni.

Fontos szem előtt tartanunk ugyanakkor az elérni kívánt célt, hiszen az optimalizálási célhoz nem tökéletesen illeszkedő garanciák érvényesítése mindig csökkenti a teljesítményt a valódi mögöttes célhoz képest. A túlzott garanciák beépítése tehát a szabályokba azzal a veszéllyel is járhat, hogy a technológia nyújtotta előnyök tompulnak vagy elvesznek.

Szintén egy a tanúsítással kapcsolatos még megoldatlan probléma, hogy hogyan kezeljük az úgy nevezett disztribúciós eltolódásokat. Vagyis azokat az eseteket, amikor a tanulási adatok eltérőek a valós világban kapott adatoktól. Egy jó példa ezekre az USA-ban kifejlesztett automatizált vezetés, amely ugyanakkor sajnos már nem biztos, hogy egy mohácsi közlekedési helyzetben is helyes megoldást hoz.[38]

Azt szeretnénk, hogy az MI bizonyos erkölcsi minimumokhoz, mércékhez mindenképpen tartsa magát.

Konklúzió

A fentiekben foglaltakat összevetve az az álláspont látszik kibontakozni, hogy a tanúsítványok és a szabványok alkalmazása a mesterséges intelligencia felhasználásával járó kockázatok porlasztása alkalmas. További követelmények, feltételek szükségesek, hogy megállapításra kerüljenek a szabványok és a tanúsítási folyamat kapcsán, ám ezek már olyan jellegű részletszabályok, amelyek kifejezett műszaki szakismeretet is igényelnek.

Ami minden bizonnyal elhagyhatatlannak mutatkozik az a magas szintű technológiai szakmai ismerettel rendelkező személyi állomány képzése, akik képesek lesznek jól kommunikálni a fejlesztők és a jogalkotó között.

Ahogyan fent szerepelt, fontos, hogy a szabvány elfogadási eljárása átlátható, tisztességes, ésszerű és megkülönböztetésmentes legyen. A kockázatokat csökkenteni szándékozó célkitűzés nem vezethet a más terület, így például a verseny torzításához. Nem okozhatja az alapvető európai értékek devalválódását, így lehetővé kell tenni, hogy azokat minden európai vállalkozás a piacra lépéshez segítségül hívhassa.

Az audit katalógus, mint a rugalmasság garanciája vélhetően nagy szerepet fog játszani a mesterséges intelligencia szabályozás során. Mivel ez a dokumentum a piaci igényeknek és jogszabályi környezetnek megfelelendő folyamatosan és könnyebben tud változni. A szakemberek könnyebben tudnak hozzá nyúlni és ezzel lehetővé tenni a folyamatos, fenntartható garanciákkal megtámogatott fejlődést.

Bibliográfia

Fehér könyv a mesterséges intelligenciáról: a kiválóság és a bizalom európai megközelítése, 2020, COM(2020) 65 final, https://ec.europa.eu/info/sites/default/files/commission-white-paper-artificial-intelligence-feb2020_hu.pdf

Fleischer Tamás: Innováció, növekedés, kockázat, in Bulla Miklós – Tamás Pál (szerk.): Fenntartható fejlődés Magyarországon: Jövőképek és forgatókönyvek. Stratégiai kutatások – Magyarország 2015. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 2006.

G. Karácsony Gergely: Okoseszközök – Okos jog?, A mesterséges intelligencia szabályozási kérdései. Budapest, Dialóg Campus, 2020.

Kenderfi István – Fűrész Miklós: Szemléletváltás a szakképzésben: a lemorzsolódás megelőzésének pályaorientáció központú megközelítése, Új Munkaügyi Szemle, II. évf. 2021/4.

Klein Tamás – Tóth András: Technológia jog – Robotjog – Cyberjog. Budapest, Wolters Kluwer, 2019.

Netjasov, Fedja – Janic, Milan.: A review of research on risk and safety modelling in civil aviation, Journal of Air Transport Management, Volume 14, Issue 4, July 2008

The relentless growth of cybercrime, Europol’s 2016 Internet Organised Crime Threat Assessment (IOCTA) https://www.europol.europa.eu/newsroom/news/relentless-growth-of-cybercrime

Tóth András: A mesterséges intelligencia szabályozásának paradoxonja és egyes jogi vonatkozásainak alapvető kérdései, Infokkumunikáció és jog, 2019/2.

Széll Sámuel: Szabvány–dokumentáció, Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 5. évf., 1958/1.

Udvary Sándor: Az önvezető gépjárművek egyes felelősségi kérdései, Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, 2019/2.

Veres Zoltán: A gap-modell formaváltozásai? Marketing & Menedzsment, 51. évf., 2017/1-2.

Winter, Philip Matthias (et al.): Trusted Artificial Intelligence: Towards Certification of Machine Learning Applications. arXiv preprint arXiv:2103.16910, 2021.

Hivatkozások

  1. Udvary Sándor: Az önvezető gépjárművek egyes felelősségi kérdései, Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, 2019/2, 146–155.
  2. COM(2018) 795 final
  3. Tóth András: A mesterséges intelligencia szabályozásának paradoxonja és egyes jogi vonatkozásainak alapvető kérdései, Infokkumunikáció és jog, 2019/2, 3–9.
  4. Fehér könyv a mesterséges intelligenciáról: a kiválóság és a bizalom európai megközelítése, 2020, COM(2020) 65 final, https://ec.europa.eu/info/sites/default/files/commission-white-paper-artificial-intelligence-feb2020_hu.pdf
  5. Az Európai Parlament 2017. február 16-i állásfoglalása a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a robotikára vonatkozó polgári jogi szabályokról (2015/2103(INL)) (2018/C 252/25), https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A52017IP0051
  6. The relentless growth of cybercrime, Europol’s 2016 Internet Organised Crime Threat Assessment (IOCTA) https://www.europol.europa.eu/newsroom/news/relentless-growth-of-cybercrime
  7. Ezzel kapcsolatos aggályokat a „Az Európai Parlament 2020. október 20-i állásfoglalása a digitális szolgáltatásokról és az alapvető jogokról szóló törvényről” is rögzít. (pl. női diszkrimináció, az automatizált algoritmusok tartalomszűrése jogállamisággal kapcsolatos aggályokat vet fel)
  8. Fehér könyv
  9. COM(2018) 795 final
  10. Széll Sámuel: Szabvány–dokumentáció, Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 5. évf., 1958/1, 25–34.
  11. Az Európai Parlament 2020. október 20-i állásfoglalása a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a mesterséges intelligenciára vonatkozó polgári jogi felelősségi rendszerrel kapcsolatban (2020/2014(INL))
  12. Az állásfoglalás melléklete részletes már-már szövegszerű javaslatokat tartalmaz, egy megalkotandó rendelet hatályáról, fogalommeghatározásáról, a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó objektív felelősségről.
  13. Ez alapján: „magas kockázat: az egy vagy több személy számára véletlenszerű módon történő, az észszerűen előrelátható mértéket meghaladó sérelem- vagy károkozás jelentős kockázata egy autonóm módon üzemelő MI-rendszer esetében; a kockázat jelentősége a lehetségesen okozott sérelem vagy kár súlyossága, a döntéshozatal önállóságának mértéke, a kockázat felmerülésének valószínűsége és az MI-rendszer használatának módja és körülményei közötti kölcsönhatástól függ;”
  14. Document 52021PC0206
  15. https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/HIS/?uri=CELEX:52021PC0206
  16. Fleischer Tamás: Innováció, növekedés, kockázat, in Bulla Miklós – Tamás Pál (szerk.): Fenntartható fejlődés Magyarországon: Jövőképek és forgatókönyvek. Stratégiai kutatások – Magyarország 2015. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 2006, 275–284.
  17. G. Karácsony Gergely: Okoseszközök – Okos jog?, A mesterséges intelligencia szabályozási kérdései. Budapest, Dialóg Campus, 2020, 142–144.
  18. Fedja Netjasov – Milan Janic: A review of research on risk and safety modelling in civil aviation, Journal of Air Transport Management, Volume 14, Issue 4, July 2008, Pages 213–220.
  19. Az Európai Parlament 2020. október 20-i állásfoglalása (2020/2014(INL))
  20. Uo.
  21. Uo.
  22. Elérhető: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/ALL/?uri=legissum%3Al32042
  23. „8. úgy véli, hogy a termékfelelősségről szóló irányelv 30 éve hatékony eszköznek bizonyul a hibás termékek okozta károkért járó kártérítések kifizettetésére, azonban felül kell vizsgálni a digitális világhoz való hozzáigazítása és a kialakulóban lévő digitális technológiák által jelentett kihívások kezelése érdekében, ezáltal biztosítva a fogyasztók hatékony védelmének magas szintjét, valamint a jogbiztonságot a fogyasztók és a vállalkozások számára, elkerülve ugyanakkor a magas költségeket és kockázatokat a kkv-k és induló vállalkozások számára;” Forrás: Az Európai Parlament 2020. október 20-i állásfoglalása (2020/2014(INL))
  24. G. Karácsony: Okoseszközök – Okos jog? 142–144.
  25. Klein Tamás – Tóth András: Technológia jog – Robotjog – Cyberjog. Budapest, Wolters Kluwer, 2019, 70.
  26. Elérhető: Benefits of standards, https://ec.europa.eu/growth/single-market/european-standards/standardisation-policy/benefits-standards_en
  27. Klein – Tóth: Technológia jog – Robotjog – Cyberjog, 71–74.
  28. a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény 4. § (1) bek.
  29. 1. számú melléklet az 1995. évi XXVIII. törvényhez 1. pont
  30. 1. számú melléklet az 1995. évi XXVIII. törvényhez 2. pont
  31. ISO/IEC NP 24029-1 and 24029-2 – AI – Assessment of the robustness of neural networks.
  32. Safety of machinery — General principles for design — Risk assessment and risk reduction.
  33. Forrás: http://www.mszt.hu/web/guest/tevhitek-es-tenyek
  34. Philip Matthias Winter (et al.): Trusted Artificial Intelligence: Towards Certification of Machine Learning Applications. arXiv preprint arXiv:2103.16910, 2021.
  35. Kenderfi István – Fűrész Miklós: Szemléletváltás a szakképzésben: a lemorzsolódás megelőzésének pályaorientáció központú megközelítése, Új Munkaügyi Szemle, II. évf. 2021/4, 18., valamint Veres Zoltán: A gap-modell formaváltozásai? Marketing & Menedzsment, 51. évf., 2017/1-2, 87-98.
  36. Winter: Trusted Artificial Intelligence
  37. Uo.
  38. Uo. 22.

 

Selmeci Laura Anna: Versenyjogi jogsértéssel okozott károk megtérítése

1. Bevezetés

Az általam választott téma aktualitását jelzi az a tény, hogy az elmúlt évtizedekben a versenyjogot érintő egyik leginkább előtérbe kerülő terület, a versenyjogi jogsértésekhez kapcsolódó magánjogi igényérvényesítés.

Dolgozatomban a versenyjogi jogsértések kapcsán érvényesíthető kártérítési igények elméleti, és gyakorlati vetületeit kívánom elemezni, melynek során ki kívánok térni különösen a vonatkozó európai uniós, közösségi szintű szabályozásra, valamint az ezzel összhangban deklarált hazai szabályozásra. Mindemellett dolgozatomban górcső alá veszek egyes versenyjogi jogsértéssel okozott károk kapcsán hozott uniós versenyjogi ítéleteket.

Kutatásom, módszertanát tekintve elsődlegesen leíró, bemutató jellegű, s melynek célja e terület ismérveinek és lényegi elemeinek hathatós bemutatása.

A hatályos versenyjogi szabályok és a vonatkozó hazai szakirodalom tanulmányozását követően célirányosan választottam ki a szakirodalomban is legtöbbet hivatkozott ítéleteket, annak érdekében, hogy átfogóan megismerhessem a versenyjog jogsértéssel okozott károk megtérítése kapcsán a szabályozást is sok esetben fejlesztő ítélkezési gyakorlatot.

2. A versenyjogi jogsértés történeti előzményeinek és főbb jogforrásainak bemutatása

A versenyjog a modern gazdaság működését meghatározó piaci versenyhez kapcsolódik. Eltér ugyanakkor a hagyományos magánjog kereteitől, hiszen nem a privátautonómia jogi kereteit kívánja kiterjeszteni, sokkal inkább egyfajta korlátozó szerepet tölt be, s e korlátozó funkciójával gazdasági verseny okozta negatív következményeket hivatott csökkenteni, azokkal szemben megfelelő védelmet biztosítani. A versenyjog céljának szokták még tekinteni a gazdasági szabadság biztosítását, illetve – az Európai Unió szempontjából – a különböző piacok integrációját is.[1]A piac lététől és funkciójától elválaszthatatlan a verseny, a versenynek pedig számos negatív következménye lehet.[2]

A kartellek és a gazdasági erőfölényben lévők veszélyeztetik a versenyt a különböző visszaélések miatt, így a jognak a piaci versenyt kell megfelelően és hatékonyan védenie, fellépve a piacot túlzottan befolyásoló és a versenyt korlátozó, esetlegesen kizáró folyamatokkal szemben. Ugyanakkor a verseny a gazdaság éltető eleme és a fogyasztói jólét biztosítéka is.[3]

Célja ezáltal, a jog eszközével biztosított szabályozásnak a szerződéses szabadság korlátozása olyan érdekekből, melyeknek köszönhetően a piaci mechanizmus működése érdekében fenntartható a kereslet és kínálat közötti egészséges egyensúly.[4]

Történeti előzményként megemlítendő, hogy kezdetben, a jogi szabályozás szükségességének felmerülésekor a Code civil, vagyis a Francia Polgári Törvénykönyv szabályai körén belül a deliktuális kártérítési felelősség szabályozási klauzuláinak alkalmazási körét kezdték alkalmazni azokban az esetekben, amikor szükségessé vált a tisztességtelen versenycselekményekkel szembeni fellépés. Ezt követően az 19. század végére megjelent az önálló szabályozás igénye.[5] Az 1890-es években, az Amerikai Egyesült Államokban elfogadták az ún. antitröszt törvényt. Ez utóbbi a klasszikus társasági jogot, vagyis a részvénytársaságok jogát is érintő szabályozásként született meg.[6]

1946-ban az USA bíróságai már lehetőséget biztosítottak a károsultak számára, hogy jogaikat peres úton érvényesíthessék. Jelenleg a versenyjogi jogsértések okán induló ügyek 90%-a kártérítési per.[7]

A 21. században új trendek és tendenciák ütötték fel fejüket a versenyjogon belül is. Amint a bevezetőben is említettem, az egyik legjelentősebb új jelenség a versenyjogi szabályozás kapcsán a versenyjogi jogsértésekhez kapcsolódó magánjogi igényérvényesítés előtérbe kerülése. Hosszú időn keresztül ugyan a közjogi jogérvényesítés jellemezte a jogágat, ezért a versenyjogi szankciórendszer és a versenykorlátozó tevékenységek jogkövetkezményei túlnyomórészt bírságok és eltiltások, vagyis közigazgatási jellegűek voltak, emellett jelentek meg a büntetőjogi jogkövetkezmények, melyek a gazdasági verseny tisztaságát csorbító bűncselekményeket voltak hivatottak szankcionálni.[8]

Európában a magánjogi jogérvényesítés szabályozása, elmélete és gyakorlata sem kapott kiemelt figyelmet egészen az elmúlt évtizedekig. A versenyjogi diskurzust a 21. századtól kezdték el meghatározni a magánjogi jogérvényesítés eszközei, így már a korábbi gyakorlattal szemben nem csak másodlagos, közvetett szankciós eszközként jelent meg a magánjog a versenykorlátozásokkal szembeni fellépésekben.

Ebben a tendenciában hozott elsőként átfogó változást a Tanács a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003/EK rendelete, azzal, hogy decentralizálta a versenyeljárások rendjét. Ennek eredményeként a tagállamok polgári bíróságai nyitottabbá váltak a versenyjogi jogsértésekhez kapcsolódó magánjogi keresetek befogadására. Az igazi paradigmaváltás a versenyjogban azonban csak az a precedens értékűnek is minősülő 2001-ben hozott ítélet eredményezett, melyet az Európai Unió Bírósága a Courage kontra Crehan ügyben hozott meg.[9]

2014-ben fogadta el az Európai Parlament és a Tanács a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló 2014/104/EU irányelvet (Irányelv). Az Irányelv a teljes kártérítéshez való jog deklarálása mellett különböző elveket is megfogalmaz. Elvárása a tagállamokkal szemben, hogy a kártérítés tényleges érvényesülését a nemzeti szabályozás biztosítsa, emellett a tagállami és az európai versenyjogsértéssel okozott károk egyenértékű megítélését is hangsúlyozza.[10]

A hazai szabályozás tekintetében az Alaptörvény is megfogalmaz a gazdasági verseny hatékonyságát biztosító szabályt, illetve a versenytorzító magatartások elleni fellépés deklarálása körében a jogalkotó kimondja: „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.”[11] Mindezen túl egyrészt a kártérítés, másrészt a szerződés érvénytelenségére vonatkozó szabályok, harmadrészt pedig a teljesitésre kötelezés jogintézménye tartozik a versenyjogi jogsértésekhez kapcsolódó magánjogi igények körébe. Mindezek mellett, mint lehetséges magánjogi jogkövetkezmény szóba kerülhet még a szerződésszegés egyik típusa, a lehetetlenülés is, ezt azonban a jogirodalomban vitatják.[12]

A magyar versenyjog további fejlődése szempontjából is mérföldkőnek tekinthető az 2014/104/EU irányelv átültetése, amely a nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szól, mely esetek az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapulnak. Az Irányelvet a 2016. évi CLXI. törvény implementálta.

Ehhez illeszkedve két mód van a hazai szabályozás alapján az egyes antitröszt szabályok érvényre juttatásának. Egyik lehetőség a verseny védelme érdekében a Gazdasági Versenyhivatal[13] (GVH) által indított eljárás, a másik lehetőség a polgári bíróságok előtt indított eljárások, amelyek keretében a magánfelek a benyújtott kereset alapján polgári jogi jogkövetkezményeket kívánnak érvényre juttatni versenyjogi jogsértések kapcsán.[14] A jogérvényesítésnek két útja közül az előbbi a versenyjogi jogérvényesítés közjogi oldalára, addig utóbbi kikényszerítési lehetőség a magánjogi jogérvényesítés lehetőségére utal.

A versenyjog európai uniós és tagállami szabályainak kikényszerítésére és szankcionálására Európában hagyományosan a versenyfelügyeleti eljárások szolgálnak, ezek az eljárások pedig alapjaiban a közjog szabályira épülnek.[15] A GVH mellett a magyar polgári bíróságoknak is van hatáskörük arra, hogy versenykorlátozó megállapodást vagy erőfölénnyel való visszaélést állapítsanak meg egy polgári perben, akár a felperes, akár az alperes terhére.[16]

Az 2014/104/EU irányelv átültetésével együtt felmerül az igénye annak, hogy a magyar Versenytörvény a korábbitól eltérő választ adjon a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásokhoz fűződő magánjogi jogkövetkezményekre. A semmisségi szankció ugyanis nem feltétlenül tekinthető megfelelőnek.[17]

A Tpvt. preambuluma szerint:

A gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek, továbbá az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások és a fogyasztók érdeke megköveteli, hogy az állam jogi szabályozással biztosítsa a gazdasági verseny tisztaságát és szabadságát. Ehhez olyan versenyjogi rendelkezések elfogadása szükséges, amelyek tiltják a tisztességes verseny követelményeibe ütköző, illetve a gazdasági versenyt korlátozó piaci magatartást, valamint megakadályozzák a vállalkozásoknak a versenyre hátrányos összefonódását, gondoskodva a szükséges szervezeti és eljárási feltételekről is.

A bíróságok előtti jogérvényesítés lehetőségét biztosítják a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 88/A és 88/B. §§-i, melyben a jogalkotó deklarálja, hogy a vonatkozó polgári jogi igények, bíróság előtt közvetlenül is érvényesíthetők. A Tpvt. és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) alapján a versenyjogi normák érvényesülésének ellenőrzése és végrehajtása a GVH, illetve az uniós piac egészét érintő jogsértések esetén a Bizottság feladata.

3. A versenyjogi jogsértéssel okozott károk és a kárfelelősség főbb szabályai

A 2014/104/EU irányelv megalkotásának egyik és talán legfontosabb deklarált indoka, hogy a hatékony jogérvényesítés érdekében uniós szintű, a károsultak igényérvényesítését elősegítő szabályok megalkotásával hozzájáruljanak az egységes belső piac megfelelő működéséhez. A hatékony jogérvényesítés elvének tartalmi kibontása mellett mellőzhetetlen annak vizsgálata, hogy a hatékony jogérvényesítés elve hogyan és mennyiben határozza meg a közjogi és magánjogi jogérvényesítés kapcsolatát, valamint hogyan egyeztethető össze a kártérítési jogi felelősség funkcióival.[18]

Az Irányelvhez kapcsolódó irodalomban gyakran hivatkoznak arra, hogy az Irányelv megalkotásához vezető úton a szabályozási koncepció kialakítása, az egyes jogintézmények részletszabályainak megalkotása egy állandó egyensúlyozás mentén történt, hol a közjogi, hol a magánjogi jogérvényesítés érdekeit helyezve előtérbe.[19]

Az Irányelv meghatározza azokat a részletszabályokat, amelyek szükségesek annak biztosításához, hogy az olyan okokból kárt szenvedett személyek, akiknek a kára valamely vállalkozás vagy több vállalkozás által elkövetett versenyjogi jogsértés következtében keletkezett, hatékonyan tudjanak fellépni és saját kártérítési igényüket az adott vállalkozással vagy vállalkozásokkal szemben hatékonyan érvényesíthessék, ezáltal pedig gyakorolhassák az elszenvedett kár teljes megtérítésére vonatkozó jogukat.[20] A sérelmet szenvedett fél könnyebben jut hozzá a bizonyítékokhoz, valamint a bíróság is felszólíthatja a feleket a bizonyítékok megosztására, emellett a jogsértést megállapító versenyhatósági határozat is automatikusan bizonyítéknak tekintendő. A versenyhatósági határozat elfogadásától legalább egy év áll rendelkezésre a kártérítés igény benyújtására végső, illetve az eladóval közvetlen kapcsolatban nem álló károsultnak is lehetősége van kártérítést kérni. Az Irányelv rendezi a bírósági eljárás és a peren kívüli egyezség viszonyát, így ezutóbbit megkönnyíti.

A hatékony jogvédelemhez kapcsolódik a megfelelő jogérvényesítés lehetősége. Ezt biztosítja egyrészről az EUMSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése, másrészről ugyanezt segíti elő az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének első bekezdése. Az Alapjogi Charta a 47. cikke lényegében az Emberi Jogok Európai Egyezményének 13. cikkén alapszik, mindazonáltal az az Alapjogi Charta itt hivatkozott rendelkezéseit és a deklarált jogokat a Bíróság korábbi ítélkezési gyakorlata már elismerte.[21]

Ennek nyomán feltehető az a kérdés, hogy mi a szerepe a hatékony jogérvényesítés elvének, illetve ezzel összefüggésben, hogyan viszonyul egymáshoz a közjogi és magánjogi jogérvényesítés. Végül értékelni szükséges, hogy a magánjogi jogérvényesítéssel szemben támasztott hatékonysági követelmény hogyan tud érvényesülni a kártérítési felelősség anyagi jogi szabályainak alkalmazása során.[22]

A Bíróság által kialakított korábbi, állandó ítélkezési gyakorlata alapján megállapítható az, hogy az elsődleges közösségi (uniós) joganyagban rögzített antitröszt szabályoknak közvetlen hatálya van és közvetlenül alkalmazhatók olyan európai dimenziójú jogviszonyokban, melyekben magánfelek a jogalanyok.[23] E rendelkezések jogokat és kötelezettségeket keletkeztetnek az érintett jogalanyok számára, amelyek érvényesülését a nemzeti bíróságoknak kell biztosítaniuk. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a nemzeti bíróságok feladata, hogy teljes érvényesülést biztosítsanak ezeknek a szabályoknak, ezáltal védve az uniós jog alapján a magánszemélyeket megillető jogokat.[24]

4. A versenyjogi szabályok és a Ptk. rendelkezéseinek kapcsolata a kártérítési felelősség tükrében

A Tpvt. 88/C–88/I. §§-ai tartalmazzák azokat az anyagi jogi jellegű részletszabályokat, melyek a versenyjogi jogsértésen alapuló kártérítési igények érvényesítésével kapcsolatosak. A Ptk. kártérítési felelősségre vonatkozó szabályai is alkalmazandók a Tpvt. hivatkozott rendelkezései mellett, a törvény azonban azt a kitételt támasztja, hogy azokat a versenyjogi jogsértésből eredő kárért való felelősségre vonatkozó szabályok Tpvt. XIV/A. Fejezetében foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.[25]

Úgy is fogalmazhatunk, a polgári jog a versenyjog „háttér” joganyagaként is funkcionál. A kártérítés mellett, szabályozza a semmisséget és annak jogkövetkezményeit, valamint a hatóság jóváhagyásától függő ügyletek jogi sorsát.[26]

Azt is fontos megemlíteni, hogy A Ptk. a teljes kár megtérítését tekinti főszabálynak, s bírói mérlegelés alapján enged ettől eltérést, kivételes esetben.[27]

A felelős személy kötelessége a károsultat olyan helyzetbe hozni, mintha a kár be sem következett volna, tehát az eredeti, kárt megelőző állapotot és helyzetet kell visszaállítani, s gondoskodni a jogellenes magatartás folytán előállott hátrány kiegyenlítéséről is.

Ebben nyilvánul meg a polgári jogi felelősség részben reparációs, s részben preventív célja. A reparáció céljából következik, hogy a károkozó teljes kártérítést köteles nyújtani. A versenyjogi jogsértést tanúsító vállalkozásnak a károsultat tehát olyan helyzetbe kell hoznia, amilyen állapotban egyébként a versenyjogi jogsértés hiányában lenne. Fontos kiemelni azonban, hogy a kártérítés nem nyúlhat túl azért a saját célján, vagyis a kártérítés nem válhat nyereség forrásává a károsultra nézve. Ebben nyilvánul meg a karon szerzés tilalma. A kártérítési kötelem ezen alapelvei tükröződnek vissza a Ptk. vonatkozó rendelkezéseiben is.[28]

A teljes kártérítés – bár elvként rögzítették az egyes jogrendszerek – fogalmi teljességében azonban a teljes kártérítés elve ténylegesen nem érvényesül. A teljes kártérítés elvét a tételes jog és a bírói gyakorlat is különböző szabályok, jogi technikák, dogmatikai megoldások segítségével áttöri. A teljes kártérítés elvét általában a jogirodalomban is kritikával illetik, és korlátozása mellett foglalnak állást; a kérdés rendszerint a korlátozás mértéke, illetve az a jogalkotói, jogalkalmazói technika, amellyel ez megvalósítható. Az előreláthatóság tételes jogi szabályként emellett a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség rendelkezései közé is bekerült.[29]

A reparáció mellett a polgári jogi felelősség másik funkciója a prevenció, amely tartalmát tekintve azt a célt szolgálja, hogy ténylegesen visszatartsa a károkozót és mindenki mást további károkozó magatartások kifejtésétől, a felróhatóság megállapításában jelentkező kedvezőtlen társadalmi ítélet pedig nemcsak szankció, hanem a nevelés, a megjavítás eszköze is kiváltja.[30]

5. A versenyjogi jogérvényesítésekből következő igényérvényesítés

A versenyjogi igények polgári bíróságok előtti érvényesítését szokás „kard” és „pajzs” típusokra is osztani. A „kard” keresetnél a felperes versenyjogi jogsértésre hivatkozva érvényesít az alperessel szemben valamilyen polgári jogi igényt, avagy kártérítést, esetlegesen az eredeti állapot helyreállítását. A „pajzs” használatakor az alperes hivatkozik a felperes versenyjogsértő magatartására, így például „egy – vele szemben indított –teljesítésre kötelezés iránti polgári perben”.[31]

A Tpvt. 88/A. §-át, a Tpvt. 11. §-ának (3) bekezdésével összhangban szükséges értelmezni. A rendelkezés alapján mindazokat a jogkövetkezményeket, amelyeket a Tpvt. szabályozása a kartelltilalom megszegéséhez fűz, a Ptk.-ban azokkal a jogkövetkezményekkel kell együttesen alkalmazni, amelyek a jogszabályba ütköző szerződésre irányadók. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a versenykorlátozó megállapodás polgári jogi értelemben semmis, továbbá teret nyit a kártérítési igények érvényesítésének is.

A Tpvt. 88/A. §-ának 2005-ös beiktatására azért volt szükség, mert a bírósági joggyakorlat nem volt egységes a tekintetben, hogy a GVH-nak a Tpvt.-ben rögzített országos és kizárólagos hatásköre lehetővé teszi-e az önálló igényérvényesítést.[32] A szabály Tpvt.-be iktatásával a jogalkotó egyértelművé tette, hogy a GVH közérdeket érvényre juttató hatásköre nem lehet akadálya annak, hogy magánfelek magánérdekeik mentén hivatkozzanak versenyjogi jogsértésre polgári jogi jogvitáik során.

A „stand alone” keresetről, vagyis önálló igényérvényesítésről akkor beszélünk, amikor a versenyjogi kártérítési pert a GVH, vagy más tagállami versenyhatóság eljárása nem előzi meg. A károkozó magatartás bizonyítása ilyenkor a felperes feladata. Ez jelentősen megnehezíti az igényérvényesítést, hiszen a versenyhatóságoknak összehasonlíthatatlanul jobb lehetőségeik vannak versenyjogi jogsértések bizonyítására, mint a magánfeleknek. Az Irányelvnek a Tpvt.-be való átültetése lényegi könnyítéseket hozott a felperesek számára az önálló perekben.

A Tpvt. 70. §-ának (1) bekezdése értelmében a GVH három feltétel egyidejű fennállása esetén indít egy magatartás vizsgálatára versenyfelügyeleti eljárást. Ezek az alábbi esetek:

    • a magatartás valószínűsíthetően jogsértő,
    • fennáll a GVH hatásköre, valamint
    • az eljárás lefolytatását maga a közérdek védelme teszi szükségessé.[33]

Önálló igényérvényesítésre ezért főszabály szerint akkor kerül sor, amikor a GVH úgy ítéli meg, hogy a közérdek védelme nem teszi szükségessé hatósági eljárás lefolytatását.

A Tpvt. 88/B. §-ának (1) bekezdése értelmében haladéktalanul értesíti arról a bíróság a versenyhatóságot, hogy ha a versenykorlátozó megállapodás valamely perben felmerülne, szintén értesítési kötelezettsége van a bíróságoknak azokban az esetekben, hogy ha az erőfölénnyel való visszaélés tilalmával kapcsolatos jogszabályi rendelkezések alkalmazásának szükségessége merül fel.

Ezekben a meghatározott esetekben a versenyhatóság tehet írásbeli észrevételeket a per tárgyával kapcsolatosan, fontos kiemelni azonban, hogy a GVH által megfogalmazott észrevételek azonban a bíróságot nem kötik.[34] A 88/B. §-ban foglaltak alkalmazása minden bíróságra kötelező, így nincsen mérlegelési lehetőségük. A fenti szabályoknak köszönhető az, hogy a GVH valamennyi olyan magánjogi perről tudomással bír, amelyek esetében felmerül a klasszikus antitröszt szabályok alkalmazásának szükségessége. A GVH nem köteles észrevételeket tenni. A Tpvt. 88/B. § (3) bekezdése alapján azonban ilyen irányú felhívásra, melynek kibocsátása az eljáró bíróság szabad mérlegelésén múlik, a GVH köteles jogi álláspontjáról is tájékoztatni a bíróságot. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a GVH ilyenkor a bíróság számára bemutatja azokat a szempontokat, amiket saját eljárásában maga is mérlegelne a feltételezett jogsértés elbírálása körében.

Más azonban a helyzet, ha a GVH a perbeli magatartásról való tudomásszerzést követően úgy ítéli meg, hogy a közérdek védelme szükségessé teszi a közjogi jogérvényesítést is. Ilyenkor ugyanis gyakorlatilag magához vonhatja a magatartás versenyjogi szempontú elbírálását. Ezért, amikor a GVH arról értesíti a bíróságot, hogy a perbeli magatartás tárgyában versenyfelügyeleti eljárást indít, a bíróság a pert köteles felfüggeszteni ezen eljárás és az azt követő esetleges közigazgatási bírósági eljárás idejére.[35]

Lényegesen könnyebb dolga van a felperesnek, ha a versenyhatóság már korábban lefolytatta az eljárását, és jogerős döntésében megállapította a jogellenes magatartás (versenyjogi jogsértés) megtörténtét. Ezekben az esetekben így már „csak” a kár bekövetkeztét, annak mértékét, illetve az okozati összefüggést kell bizonyítania a felperesnek az általa indított kártérítési perben.

6. A közjogi és magánjogi jogérvényesítés és a hatékony jogérvényesítés elve

Általánosan elfogadott álláspont, hogy az uniós versenyszabályok versenyhatóságok általi érvényesítése és a polgári keresetek között ugyan nem jött létre de iure hierarchia, ugyanakkor a Bizottság és a nemzeti versenyhatóságok szerepe sokkal jelentősebb az EUMSz 101. és 102. cikkének való megfelelés biztosításában, mint a versenyjogi kártérítési kereset útján történő jogérvényesítésnek.[36]

Az Irányelv, nem változtatta meg azt a kiindulópontot, hogy a versenyjogi jogsértések elleni fellépés az Európai Unióban továbbra is a közjogi igényérvényesítés rendszerére épül. Tény azonban, hogy a magánjogi jogérvényesítés szerepe felértékelődött.

A hazai jogirodalomban már az Irányelv hatálybalépése előtt is általános elméleti álláspont volt, hogy a közjogi jogérvényesítés célja a jogsértés felszámolása, a jogsértés szankcionálása, valamint a prevenció, a további jogsértéstől való elrettentés, a kártérítési kereset útján történő igényérvényesítés célja pedig a reparáció. A versenyfelügyeleti eljárásban kiszabott bírság nem tölt be reparációs funkciót.[37] Az irodalomban gyakran történt utalás arra is, hogy a közjogi és a magánjogi jogérvényesítés egymást kiegészítik, és nem pedig helyettesítik egymást. Egyes álláspontok szerint nem lehet a magánjogi igényérvényesítést pusztán a hatósági fellépés kiegészítőjeként felfogni, hiszen az az egyéni érdeksérelmek reparálását szolgálja.[38]

A Tpvt. 88/I. § (1) bekezdése alapján az engedékenység alapján mentesülő vállalkozás kizárólag a saját közvetlen vagy közvetett vevőinek, vagy beszállítóinak okozott kár megtérítéséért felel egyetemlegesen. A kérdés így az, hogy gyakorlati megvalósulásukat tekintve e szabályok alapján végeredményben kedvezőbb helyzetbe kerül-e a vállalkozás a kártérítési kötelezettség szempontjából, mintha engedékenységi kérelemmel nem élt volna.

Ez az anyagi jogi „védettség” nem illeti meg azonban a többi károsult felé akkor, ha más károkozótól a kártérítés nem teljes mértékben hajtható be.

Lényeges kérdésekben ad útmutatást az Irányelv preambuluma is, hiszen a kártérítési anyagi jogi szabályok alkalmazása és értelmezése tekintetében megköveteli a hatékony jogérvényesítés elvének érvényesítését. Ennek körében az Irányelv preambuluma kimondja, hogy minden olyan esetben az egyes tagállamoknak a nemzeti jogszabályai lesznek irányadók és a tagállami eljárási szabályokat kell irányadóan alkalmazni azokra a kártérítési keresetekre, amikor uniós jogi szabályozás egyébként nem áll rendelkezésre. Továbbá deklarálja azt is, hogy szem előtt kell tartaniuk a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elvét a kár megtérítéséhez való jog gyakorlására vonatkozó nemzeti szabályoknak is.

A fenti részletszabályok azt eredményezik, hogy az itt kifejtetteket nem lehet úgy sem alkalmazni, sem megfogalmazni, amely rendkívüli módon megnehezítené, vagy esetlegesen gyakorlatilag is lehetetlenné teszi a kártérítéshez való jog érvényesítését, amelyet egyébként az EUMSz. garantálni rendelt. Mindezeken túl az olyan esetekben sem alkalmazhatók a fenti szabályok, hogy ha az alkalmazásuk okán kedvezőtlenebb helyzet állna elő, mint a belső jogban a hasonló keresetekre alkalmazandó szabályok esetében. Továbbá az olyan esetekben, amikor a tagállamok sajátos nemzeti joga a közösségi jogtól eltérő, más feltételeket ír elő a kártérítés kapcsán, akkor viszont lehetővé kell tenni, hogy ezeket az eltérő, kedvezőbb feltételeket (például felróhatóság fennállása) a továbbiakban is fenntartsák. Erre abban az esetben van csak lehetőség, hogy ha egyébként azok a szabályok megfelelnek a Bíróság korábbi ítélkezési gyakorlatának, mindemellett pedig esetükben is érvényesülni tud a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elve.

7. Az Európai Unió Bíróságának versenyjogi jogsértések kapcsán hozott ítéletei

E fejezetben a Bíróság Manfredi és társai, valamint a Courage kontra Crehan ügy tényállását és a Bíróság ítéleteit kívánom röviden bemutatni.

A Manfredi és társai ügy[39] alapeljárásában magánszemélyek indítottak kártérítési kereseteket biztosítók ellen, miután az olasz verseny- és piacfelügyeleti hatóság (Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato) megállapította, hogy a biztosítók kartellben vettek részt, amely során megemelték kötelező gépjármű felelősségbiztosításra vonatkozó díjaikat. A kártérítési keresetek célja a díjnövekedés megtérítésére irányult, amelyet kartellek útján értek el.

A Bíróság rögzítette, hogy bármely személy hivatkozhat az uniós jogba ütköző megállapodás semmisségére és követelhet kártérítést az elszenvedett károkért, amennyiben az okozati összefüggés fennáll a megállapodás és a kár között. Mindazonáltal a Bíróság hangsúlyozta, hogy uniós szabályozás hiányában az okozati összefüggés fennállása, az elévülés és a bírósági hatáskör tekintetében a tagállami eljárásjog szabályai irányadók. A Bíróság a következőképpen fogalmazott, „[…] a nemzeti bíróságok előtti kártérítési keresetek jelentősen hozzájárulhatnak a Közösségen belüli hatékony verseny fenntartásához.”

Az ítélet a megtérítendő károk tekintetében is lefektetett általános érvényű jogtételeket. Rámutatott arra is a Bíróság, hogy a károsultak nem csak a tényleges káruknak, vagyis a damnum emergens-nek a megtérítését követelhetik a károkozás kapcsán, hanem az elmaradt vagyoni előnyüknek, azaz a lucrum cessans megtérítését is. Ez a tényleges érvényesülés elvéből következik. Mindezeken túl természetesen a károkozástól számítva követelhetik a vonatkozó kamatok megfizetését is. Az egyenértékűség elvéből fakad az is, hogy ennek megfelelően abban az esetben, ha megítélhetők különleges kártérítések a közösségi versenyjogon alapuló keresetekhez hasonlóan tagállami keresetek esetében (lásd ehhez például a kivételes vagy bírság jellegű kártérítéseket), akkor az előbbi keresetek esetén az ezekre való hivatkozást és az ezen károk megtérítésének követelését is lehetővé kell tenni.

A Bíróság ehhez következőket is megfogalmazta: „a közösségi jog nem akadályozza a nemzeti bíróságokat abban, hogy őrködjenek afelett, hogy a közösségi jogrend által biztosított jogok védelme ne járjon az azt élvezők jogalap nélküli gazdagodásával”.

A Courage kontra Crehan ügy tényállása szerint 1990-ben az Egyesült Királyság söreladási piacán 19%-os részesedéssel rendelkező Courage sörgyár, valamint a Grand Metropolitan társaság, mely különböző érdekeltségekkel rendelkezett a szállodaiparban és vendéglátásban, megegyeztek abban, hogy egyesítik bérbe adott italüzleteiket. E célból saját italboltjaikat átruházták az Inntrepreneur Estates Ltd.-re (továbbiakban:IEL), melyben egyenlő részesedéssel rendelkeztek.

Az IEL és a Courage között született megállapodás értelmében az IEL által kiadott italüzletek bérlői csak a Courage-tól szerezhetik be az általuk kínált sört. Ennek okán a Courage köteles volt a megrendelt mennyiséget az IEL által bérbe adott italboltokra vonatkozó árjegyzékben meghatározott áron szállítani.1991-ben Bernard Crehan két, húsz évre szóló bérleti szerződést kötött az IEL-lel, amelyben szintén kikötötték a Courage-tól való beszerzési kötelezettséget. 1993-ban Courage, az alapeljárás felperese, keresetet nyújtott be a bíróságon, amelyben kérte, hogy Bernard Crehan, az alapeljárás alperese, fizessen meg a részére 15 266 font (GBP) összeget ki nem fizetett, de teljesített sörszállításért.

Az angol Court of Appeal úgy vélte, hogy nem ítélhető meg kártérítés annak a félnek, aki maga is tevékeny részese volt egy versenykorlátozó forgalmazási megállapodásnak: ők a jogsértés okozói, nem pedig áldozatai. Az uniós joggal nem ellentétes az a nemzeti jogi rendelkezés, amely kizárja a kártérítést annak javára, akit jelentős felelősség terhel a versenykorlátozásért. Így jogainak orvoslására jogosult az a sörértékesítő, aki a szerződés megkötésekor nem volt igazi alkupozícióban, különösen, ha a megállapodásban foglalt korlátozások azáltal válnak jogellenessé, hogy részét képezik egy piacot lefedő, hasonló megállapodásokból álló forgalmazási rendszernek.[40]

A Bíróság az ügyben elvi éllel rögzítette, hogy a kártérítés követelése jogának elismerése „lényegében megerősíti a közösségi versenyjogi szabályok hatékonyságát, és gyengíti azokat a gyakran rejtett megállapodásokat vagy gyakorlatokat, amelyek alkalmasak arra, hogy a versenyt korlátozzák vagy torzítsák. A Bíróság továbbá hangsúlyosan emelte ki azt is, hogy „ebből a szempontból a nemzeti bíróságok előtti kártérítési keresetek jelentősen hozzájárulhatnak a Közösségen belüli hatékony verseny fenntartásához. ”[41]

Továbbá a Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a vonatkozó közösségi szabályozás hiányában az egyes tagállamok nemzeti jogrendszerének feladata a vonatkozó eljárási szabályok kialakítása, e szabályok azonban egyrészt nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló tagállami jogi keresetekre vonatkoznak, ez az ún. egyenértékűség elve, másrészt nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a közösségi jogrend által biztosított jogok érvényesítését, ez az ún. tényleges érvényesülés elve.[42]

A Bíróság a kártérítési igények érvényesítésére vonatkozó valamennyi nemzeti szabály tekintetében emelte ki ezen követelményeket, így nem csak a kártérítési eljárási szabályok, hanem az anyagi jogi szabályok tekintetében is a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elvének érvényesülését támasztotta követelményként.

Kiemelendő, hogy a Bíróság gyakorlatában e kialakult elvi tételek az Irányelv rendelkezései közé kerültek, így az egyes ítéletekben kifejtett indokolások iránymutatásként szolgálhatnak az Irányelv szabályainak értelmezéséhez.

Összegzés

Adam Smith[43] úgy fogalmazott, „a piac csak akkor működik megfelelően, ha a tökéletes verseny nem szenved csorbát”, azonban tökéletes versenyről a gyakorlatban nem beszélhetünk.

A jogalkotó feladata, hogy olyan szabályokat alkosson, amelyek alkalmasak arra, hogy a piaci versenyt hatékonyan védjék, fellépjenek a piacot túlzó mértékben befolyásoló, a versenyt korlátozó, kizáró folyamatokkal szemben. A kártérítési jog e visszaélések visszaszorítását hivatott szolgálni, s mindezt a közjogi és magánjogi jogérvényesítéssel összeegyeztethető módon.

Az Irányelv (6) preambulumbekezdése is megfogalmazza ezen összhang kiemelt fontosságát: „a hatékony magánjogi jogérvényesítést célzó polgári jogi keresetek és a versenyhatóságok általi hatékony közjogi jogérvényesítés biztosítása érdekében a két eszköznek kölcsönhatásban kell lennie egymással, így biztosítva a versenyjogi szabályok legteljesebb érvényesülését”.[44]

Az Irányelv biztosítja, hogy a versenyjogi jogsértés következtében kárt szenvedett személyek a jogsértővel szemben hatékonyan érvényesíthessék az elszenvedett kár teljes megtérítésére vonatkozó jogukat.

Ugyan dolgozatomban külön nem tértem ki versenyjogi jogsértéssel okozott károk peren kívüli rendezésére, azonban fontosnak tartom megemlíteni, hogy e funkció szintén a kártérítés intézményét szolgálja, hiszen az Irányelv az egyezséget kötő jogsértő vállalkozások pozícióját kedvezőbben határozza meg, mint az egyezséget nem kötő jogsértő vállalkozásokhoz helyzetét.

A kártérítési jog fejlődésé megvalósulni látszik, amelyet az irányelv kettős célja is tükröz. A versenyjogi igényérvényesítés közjogi és magánjogi részének összehangolását hangsúlyozza, valamint a sértettek teljes körű kártérítését is lehetővé teszi.

Az implementációnak köszönhetően a magyar jog közelebb került az Európai Unió által képviselt állásponthoz, valamint nagy mértékben hozzájárult a kártérítési jog fejlődéséhez.

Bibliográfia

Bassola Bálint – Fejes Gábor: Versenyjogi jogsértések esetén érvényesíthető polgári jogi igények – Néhány alapvetés, in Boytha Györgyné (szerk.): Versenyjogi jogsértések esetén érvényesíthető magánjogi igények, Budapest, HVG-ORAC, 2008.

Boytha Györgyné – Tóth Tihamér (szerk.): Versenyjog, PPKE JÁK, Budapest, 2010.

Csöndes Mónika: Előrelátható károk? Az előreláthatósági korlát hatása a szerződésszegési kártérítési jogunkra, Budapest, Eötvös, 2016.

Darázs Lénárd: A kartellek semmissége, Budapest, CompLex Kiadó, 2009.

Eörsi Gyula: Kísérlet egy egységes polgári jogi felelősségi rendszer felvázolására, in Szabó Imre (szerk.): Magyar Tudományos Akadémia Társadalmi-történeti Tudományok Osztályának Közleményei. IX. köt. Budapest, 1959.

Miskolczi Bodnár Péter: Versenyjogsértéssel okozott károk megtérítése – egy magyar jog számára iránymutató irányelv átültetése-A versenyjog legújabb fejleményei – Európai Uniós kitekintéssel, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2018.

Miskolczi Bodnár Péter: In memoriam Novotni Zoltán-emlékkönyv, Kártérítés versenyjogsértés következményeiért, Miskolc, Novotni Alapítvány, 2021.

Miskolczi Bodnár Péter: Indemnification and harm caused by infringement of Antitrust rules from Private Law point of view, In András Osztovits (ed.): Recent Developments in European and Hungarian Competition Law, Budapest, Karoli Gaspar University of the Reformed Church in Hungary, 2012.

Miskolczi Bodnár Péter: A versenyjog és az új Ptk., Budapest, HVG-ORAC, 2014.

Fejes Gábor: Versenyjogi jogsértés – polgári jogi szankció: érvénytelenség, teljesítésre kötelezés, és kártérítés versenyjogi alapon, in Boytha Györgyné (szerk.): Versenyjogi jogsértések esetén érvényesíthető magánjogi igények, Budapest, HVG-ORAC, 2008.

Hegymegi-Barakonyi Zoltán – Horányi Márton: Közjogi kontra magánjogi jogérvényesítés? in Boytha Györgyné (szerk.): Versenyjogi jogsértések esetén érvényesíthető magánjogi igények. Budapest, HVG-ORAC, 2008.

Kiss Barnabás Sándor: Lehetünk-e kicsi Amerika? – A versenyjogi kártérítés jövője hazánkban, Arsboni, 2016, https://arsboni.hu/a-versenyjogi-karterites-jovoje/

Polányi Károly: A nagy átalakulás. Korunk gazdasági és politikai gyökerei, Budapest, Napvilág Kiadó, 2004.

Polauf Tamás (szerk.): Versenyjogi kártérítési perek – kézikönyv a joggyakorlat számára, Budapest, Wolters Kluwer, 2018.

Szabó Péter: A versenyjog megsértésén alapuló kártérítési igények magánjogi érvényesítésének néhány időszerű kérdése, Versenytükör, 11. évf., 2015/2.

Székely Zsófia: A magánjogi jogérvényesítés néhány aktuális kérdése a 2014/104/EU irányelv tükrében, Miskolci Jogi Szemle, 12. évf., 2017/1.

Zavodnyik József: Egyensúlyemelés. A versenyjogi kártérítési irányelv átültetésének egyes kérdései, Versenytükör, 12. évf., 2016/4. különszám

Zeller Judit: Az Alapjogi Charta 47. cikkéhez fűzött kommentár, in Osztovits András (szerk.): Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló Szerződések Magyarázata I. Budapest, CompLex, 2011.

Hivatkozások

  1. Ld. Motta, Massimo: Versenypolitika – Elmélet és gyakorlat. Budapest, 2007. GVH Versenykultúra Központ, 19, 24-25.
  2. Polányi Károly: A nagy átalakulás. Korunk gazdasági és politikai gyökerei. Budapest, Napvilág Kiadó, 2004, 396.
  3. Miskolczi Bodnár Péter: In memoriam Novotni Zoltán-emlékkönyv, Kártérítés versenyjogsértés követ‐ kezményeiért, Miskolc, Novotni Alapítvány, 2021, 113.
  4. Polauf Tamás (szerk.): Versenyjogi kártérítési perek – kézikönyv a joggyakorlat számára. Budapest, Wolters Kluwer, 2018, 29.
  5. Az első törvény a német árujelzések védelméről szóló jogszabály volt 1894-ben, két évvel később pedig szintén Németországban került megalkotásra a tisztességtelen versenycselekmények elleni harcról szóló jogszabály.
  6. Polauf: Versenyjogi kártérítési perek, 30.
  7. Kiss Barnabás Sándor: Lehetünk-e kicsi Amerika? – A versenyjogi kártérítés jövője hazánkban, Arsboni, 2016, https://arsboni.hu/a-versenyjogi-karterites-jovoje/
  8. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 415-421. §§.
  9. Ehhez lásd: Courage Ltd kontra Bernard Crehan és Bernard Crehan kontra Courage Ltd és társai. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Court of Appeal (England and Wales) (Civil Division) – Egyesült Királyság. C-453/99. sz. ügy. Elérhető: https://curia.europa.eu/juris/liste.jsf?language=hu&num=C-453/99
  10. Miskolczi Bodnár Péter: Versenyjogsértéssel okozott károk megtérítése – egy magyar jog számára iránymutató irányelv átültetéseA versenyjog legújabb fejleményei – Európai Uniós kitekintéssel. Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2018, 24.
  11. Magyarország alaptörvényének M) cikk (2) bekezdése
  12. Ehhez lásd: Darázs Lénárd: A kartellek semmissége. Budapest, CompLex Kiadó, 2009, 173-175.
  13. A GVH a versenyfelügyeletet látja el közigazgatási eljárási keretek között.
  14. Bassola Bálint – Fejes Gábor: Versenyjogi jogsértések esetén érvényesíthető polgári jogi igények – Néhány alapvetés, in Boytha Györgyné (szerk.): Versenyjogi jogsértések esetén érvényesíthető magánjogi igények. Budapest, HVG-ORAC, 2008, 21.
  15. Székely Zsófia: A magánjogi jogérvényesítés néhány aktuális kérdése a 2014/104/EU irányelv tükrében, in Miskolci Jogi Szemle, 12. évf., 2017/1.
  16. Tpvt. 88/A. §-ának (1) bekezdése
  17. Polauf: Versenyjogi kártérítési perek, 30.
  18. Polauf: Versenyjogi kártérítési perek, 54.
  19. Zavodnyik József: Egyensúlyemelés. A versenyjogi kártérítési irányelv átültetésének egyes kérdései, Versenytükör, 12. évf., 2016/4. különszám, 61.
  20. 2014/104/EU irányelv 1. cikkének (1) bekezdése
  21. Zeller Judit: Az Alapjogi Charta 47. cikkéhez fűzött kommentár. In: Osztovits András (szerk.): Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló Szerződések Magyarázata I. CompLex, Budapest, 2011, 561.
  22. Polauf: Versenyjogi kártérítési perek, 54-55.
  23. Ehhez lásd: C-127/73. BRT kontra SABAM ECLI:EU:C:1974:25, C-282/95. P. Guérin automobiles/ Kommissionen ítélet, ECLI:EU:C:1997:159.
  24. C-106/77. Simmenthal, ECLI:EU:C:1978:49., C-213/89. Factortame Ltd. és társai ítélet, ECLI:EU:C:1990:257.
  25. Tpvt. 88/C. § (1) bekezdés
  26. Miskolczi Bodnár Péter: A versenyjog és az új Ptk. Budapest, HVG-ORAC, 2014.
  27. Miskolczi Bodnár Péter: Indemnification and harm caused by infringement of Antitrust rules from Private Law point of view, in András Osztovits (ed.): Recent Developments in European and Hungarian Competition Law. Budapest, Karoli Gaspar University of the Reformed Church in Hungary, 2012, 26-40.
  28. Ptk. 6:519. §, Ptk. 6:522. § (2) bekezdése
  29. Csöndes Mónika: Előrelátható károk? Az előreláthatósági korlát hatása a szerződésszegési kártérítési jogunkra. Budapest, Eötvös, 2016, 57-58.
  30. Eörsi Gyula: Kísérlet egy egységes polgári jogi felelősségi rendszer felvázolására, in Szabó Imre (szerk.): Magyar Tudományos Akadémia Társadalmi-történeti Tudományok Osztályának Közleményei. IX. köt. Budapest, MTA, 1959, 119-120, 125.
  31. Polauf: Versenyjogi kártérítési perek, 49.
  32. BH 2004.151.
  33. Boytha Györgyné – Tóth Tihamér (szerk.): Versenyjog. Budapest, PPKE JÁK, 2010. 379.
  34. Tpvt. 88/B. § (2) bekezdés
  35. Tpvt. 88/B. § (7) bekezdés
  36. Szabó Péter: A versenyjog megsértésén alapuló kártérítési igények magánjogi érvényesítésének néhány időszerű kérdése, Versenytükör, 11. évf., 2015/2, 51.
  37. Hegymegi-Barakonyi Zoltán – Horányi Márton: Közjogi kontra magánjogi jogérvényesítés? in Boytha Györgyné (szerk.): Versenyjogi jogsértések esetén érvényesíthető magánjogi igények. Budapest, HVG-ORAC, 2008, 178.
  38. Fejes Gábor: Versenyjogi jogsértés – polgári jogi szankció: érvénytelenség, teljesítésre kötelezés, és kártérítés versenyjogi alapon, in Boytha Györgyné (szerk.): Versenyjogi jogsértések esetén érvényesíthető magánjogi igények. Budapest, HVG-ORAC, 2008, 46.
  39. C-295/04. sz. Manfredi ügyben 2006. július 13-án hozott ítélet, EBHT 2006., I-6619.
  40. Tóth Tihamér: A kártérítéshez való jog uniós versenyjogi alapjai, Jogászvilág, 2020, https://jogaszvilag.hu/szakma/a-karteriteshez-valo-jog-unios-versenyjogi-alapjai/
  41. C-360/09. Pfleiderer AG kontra Bundeskartellamt ítélet, ECLI:EU:C:2011:389.
  42. C-453/99. Courage Ltd. kontra Bernard Crehan és Bernard Crehan kontra Courage Ltd. és társai ítélet ECLI:EU:C:2001:465.
  43. Skót klasszikus közgazdász és filozófus, akit a modern közgazdaság-tudomány atyjaként tartanak számon.
  44. Az Európai Parlament és a Tanács 2014/104/EU irányelve (2014. november 26.) a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról, (6) preambulum bekezdés.

 

Székely Botond: A hivatásos sportolói jogviszony természetének vizsgálata

Bevezetés

A sport a kultúra szerves része, tehát a társadalom hétköznapjaiban fontos szerepet tölt be, hiszen rengetegen kötődnek a sporthoz valamilyen formában. A professzionális sportolók munkája maga a sportolás, illetve a versenyeken való részvétel és a kitűzött eredmények elérése. Ezért jelen tanulmány célja áttekinteni a foglalkozásszerűen kifejtett sporttevékenységhez kötődő jogviszony alapjait, valamint elemezni azon aspektusokat, amelyek meglapozzák a jogviszony munkajogviszonynak való minősítését. Ezt megelőzően azonban röviden, szemléltető jelleggel szó esik a sportszervezetekről, hogy átfogó képet kapjunk a hivatásos sportolókat foglalkoztató gazdasági szereplőkről. Ily módon árnyaltabb képet kapunk a hivatásos sportjogviszonyról és az azt formáló – többek között – gazdasági tényezőkről is.

A sportszervezetek

Sárközy Tamás 2000-ben megfogalmazta a szabadidősport „kommercializálódását”, amely a tömegigény kiszolgálását jelenti a sporteszközök, sportruházat, sportlétesítmények terén, amely folyamat mellett a versenysport (élsport) szórakoztatóipari kiszolgálása is megjelenik, ezáltal hatalmas profitot termelve a sportszövetségek és sportegyesületek számára.[1] Napjainkban, – vagyis huszonkét évvel később – ez a folyamat megerősödni látszik és kezdi elérni bizonyos területeken a határait. Míg Sárközy tanulmányának időszakában, vagyis a 2000-es évek elején, az Olimpia, illetve Világbajnokságok a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokon keresztül hatalmas nézettséget ért el, addig ma már ez a nézettség megoszlik a különböző platformok között. Ugyanis a sportesemények iránti érdeklődés kiegészült az élsportolók életvitelébe való nagyobb betekintés iránti igénnyel, gondoljunk itt elsősorban a „social media” felületeire, ezáltal a személyes brand kiépítésének fontosságára. Az adott élsportoló személye ma már egy „márkát”, terméket testesít meg. Azonban hiába a trendváltozás, így vagy úgy a sportszervezeteknek a „regnuma”, szerepe mindig is az autonóm természetüket testesítette meg.

A sportvállalkozások a 20. század második felében jelentek meg, a sport mint tevékenység eredendően „tisztán magántevékenység” volt, amely a non-profit szektor részeként működött, a profiorientált vállalkozásoktól elkülönülve. Ebből adódóan a hobby sport, vagyis a nem versenyszerű sportolás, nem volt jogi szabályozás alá vonva, emellett az élsport pedig az önszabályozás tárgya volt.[2] A sportegyesületek, illetve sportszövetségek létrejöttével indult meg a sport autonóm önszabályozása, azáltal, hogy e jogi személyek létrehozták saját alapszabályaikat, valamint szervezeti és működési szabályzataikat (SzMSz). E jogi személyek tagja csak azon személy lehet, aki egyoldalú jognyilatkozattal aláveti magát ezen szabályoknak, valamint a szervezet által létrehozott versenyszabályoknak is.[3] E civil szabályozásba, az állam alapvetően a „laissez fair” jegyében nem kívánt beavatkozni.[4]

Az amatőrsport az önszabályozásra, önkormányzásra épült a sportszervezetek, sportegyesületek hierarchikus felépítése által, azonban a sport iránti igény megnövekedett szerepéből adódóan szükségessé vált az állam jogi szabályozása is, melynek egyik legfontosabb lépése hazánkban, hogy a sportról szóló 1996. évi LXIV. törvénybe — az 1998. évi XXXI. törvény beiktatásával[5] — törvényi szinten kerültek rögzítésre a hivatásos versenyrendszerre, illetve hivatásos sportolóra vonatkozó rendelkezések.[6] A 28/A. § beiktatásával jelentek meg hazánkban a hivatásos labdarúgókat foglalkoztató gazdasági társaságok.[7]

Nemzetközi tekintetben fontos megjegyezni, hogy a határokon átívelő sportversenyek megrendezése érdekében, a nemzeti sportszövetségek tovább társulni kezdtek, ezáltal létrejöttek a nemzetközi sportági szövetségek, így válhattak a versenyszabályok nemeztközi szintűvé, vagyis az adott sportág „szupranacionális normáivá”.[8]

Az állam fontosabb feladatai közé tartozik a sporttal kapcsolatban: az egészséges életmódhoz kapcsolódó alapjogok biztosítása[9], az „élsport államháztartási-költségvetési eszközökkel való támogatása”, valamint „a sport önszabályozásának állami jogi szabályozással való kiegészítése” (ideértve: túlpolitizálás és „kommercializálódás” csökkentése.[10]).

Eszerint az állami közbelépés a sport világában a szükséges egyensúly fenntartására irányul, hogy a sport köré kiépülő üzleti szféra ne torzítsa el a sporttevékenységgel járó értékeket. Azonban ennek a beavatkozásnak a célja egy alapvető keret szolgáltatása a sportjogviszony működéshez, vagyis az állam nem kívánja kontrollálni teljes mértékben a sport piaci folyamatait. Sokkal inkább őrzi a törvényi alapelveket a piac mozgásának tekintetében. Ezért a sportszervezetek önszabályozó mivolta mai napig releváns alakító tényező a sportjogviszonyokban. Bizonyos szituációkban ez az autonóm működés eredményezi, hogy a sportjogviszony tartalmi elemei szinte kötelező jellegű általános szerződési feltételként vonatkoznak a hivatásos sportolókra, vagyis kénytelenek alávetni magukat ezen előre determinált szerződéses keretrendszernek. Ez azt jelenti, hogy az adott sportoló vagy elfogadja a feltételeket és a sportot hivatásként űzi, vagy nem folytat sporttevékenységet, amely a megélhetését jelenti.[11]

Így felvetődik a kérdés, hogy a sportvállalkozások fentiekben említett gazdasági szerepe és domináns működése következtében milyen típusú jogviszony alapján fejtik ki a hivatásos sportolók a sporttevékenységüket.

A hivatásos sportolói jogviszony háttere

Vannak, akik sportrajongóként abban lelik örömüket, hogy a különböző sporteseményeket követik és megvitatják azokat másokkal. Vannak, akik valamilyen indíttatásból egy sportágat maguk is művelnek és esetlegesen amatőr szinten versenyeznek is. Az előző két csoporton túlmenően van egy olyan réteg is, amelynek a tagjai az életük hivatását találják meg a sportban. Az ily módú elköteleződés esetében beszélhetünk a hivatásos sportolókról, akik az adott sporttevékenységet nem csak puszta szenvedélyből űzik, hanem – a sportról szóló 2004. évi I. törvény (továbbiakban Stv. / sport törvény) rendelkezései alapján – foglalkozásszerűen végzik jövedelemszerzési célból.[12]

A sportolói jogviszony szerződéses hátterével kapcsolatban érdemes először kitérni a terminológiai alapokra. Az Stv.-ben szereplő „sportszerződés” több féle szerződés típust is jelenthet. A megnevezés első pillantásra több szerződés típust is magába foglalhat, mint például a hivatásos vagy az amatőr sportolói szerződés, szponzori szerződés, kölcsönadási szerződés, kereskedelmi, megbízási, illetve munkaszerződés, valamint további más szerződések is, amelyek a sport világához kötődnek. Azonban, ha két nagyobb halmazra osztva tekintünk a fogalmi meghatározásokra, úgy a következőket állapíthatjuk meg: tág értelemben a sportszerződés olyan polgári jogi vagy munkaszerződést jelöl, amelynek tárgya a sporttevékenységgel kapcsolatos. Ezzel szemben a szűk értelembe vett sportszerződés alatt olyan polgári jogi vagy munkajogi sajátosságokat tartalmazó szerződés értendő, amelynek fő célja a sporttevékenység, amely kifejezetten a sportszervezet és a sportoló között jött létre.[13]

Tehát a sportjogviszony feleinek akarata két szerződés típus közötti választásra korlátozódik a jogviszony megválasztásának tekintetében, mivel maga a törvény determinálja ezen „szerződési típuskényszert”.[14] A sportolói szerződések természetét tekintve bizalmi jellegű visszterhes jogviszony jön létre a felek között írásba foglalva,[15] amely indokoltan alátámasztja a megbízási szerződés vagy munkaszerződés alkalmazását, hiszen mindkét kötelmi formában a kötelezett fél alapvető kötelezettsége, hogy a rábízott feladatot, huzamosabb ideig, gondosan, a legjobb tudása szerint lássa el.

Azonban a sportjogviszonyra vonatkozó keretrendszer a szerződések megválasztásával kapcsolatban korábban más lehetőségeket is biztosított. A jelenleg hatályban lévő – 2004. évi I. törvény – sporttörvény előtt gyakori bevett szokás volt, hogy a sportolók egyéni vállalkozói minőségben kötöttek szerződést a sportvállalkozásokkal, amely félnek fizetési késedelembe esése esetén sportjogi szankció is alkalmazásra került.[16] Az új szabályozás egyik célja a professzionális és amatőr szint elválasztása volt,[17] mivel a korábbi szabályozás keretei között egyszerűbb volt a törvény megkerülése, amely abban mutatkozott meg, hogy gyakran visszaéltek a szponzori szerződések nyújtotta lehetőségekkel, ugyanis e támogatási formában havi rendszereséggel kaptak pénzbeli juttatást a formálisan amatőr státuszban álló sportolók, amely juttatás természete egyértelműen munkabérnek felelt meg.[18]

Ezen „kiskapu” kiiktatásával letisztultabbá vált a hivatásos sportolói státusz alapjául szolgáló jogviszony keretrendszere is. A sportélet résztvevőinek, pontosabban a sportjogviszony szerződéses feleinek nem mindegyike üdvözölte az akkor újnak számító korlátozásokat. Ugyanis a sportról szóló 2004. évi I. törvény 8. § (1) bekezdése és 78. § (3) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról szóló 1058/B/2005. AB határozatból kitűnik, hogy az indítványozok a határozat címében szereplő két Stv. rendelkezést sérelmezték és kérték a megsemmisítését. A kifogásolt rendelkezés alapján a hivatásos sportoló csak munkaszerződés keretében foglalkoztatható a sportszervezet által, illetve a törvény hatályba lépését követően a hivatásos sportoló a sportszervezettel egyéni vállalkozóként nem köthet munkavégzésre irányuló egyéb polgári jogi jogviszonyt.

Az indítványozok a sportjogviszony természetére hivatkoztak, miszerint az eredendően nem a munkaviszony keretrendszeréhez igazodik, hanem sokkal inkább a vállalkozási- és megbízási jogviszony elemeit tartalmazza. Ebből adódóan a jogviszonyok megválasztásának korlátozása ellehetetleníti az egyéni vállalkozóként vagy a betéti társaság beltagjaként történő foglalkoztatást, amely folytán sérül az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdése, miszerint „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.” Az indítványozók álláspontja szerint az akkori új sporttörvény hátrányosan diszkriminálja a sportvállalkozásokat és sportolókat, mivel korlátozza a szabad munkavállalásukat.

Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta alaposnak annak megvizsgálását követően. A határozatban mérceként került megfogalmazásra, hogy az munkához való jogot[19] mint alanyi jogot és a munkához való jogot mint szociális jogot el kell határolni. Ezen indokolási irányvonalat folytatva az AB megállapította, hogy az alanyi jog értelmébe vett munkához való jog és a vállalkozáshoz való jog között nincs hierarchia, mivel a munkához való jog értelmezése magába foglal minden foglalkozást, hivatás és vállalkozás megválasztásának szabadságát. Ezt a szabadságot ugyanúgy megilleti a védelem, akárcsak a többi szabadságjogot, azonban a védelem megítélésére más mércét kell alkalmazni. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában[20] megállapította, hogy a munkavégzésre irányuló jogviszony típusa önmagában nem korlátozza a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot, mivel ez csak a jogviszony keretrendszerét jelöli meg, amely keret megszabása nem hátráltatja vagy lehetetleníti el a munkavállalót a hivatás szabad megválasztásának tekintetében, ily módon sem objektív, sem szubjektív korlát nem áll fenn a hivatásos sportolóval szemben. Az előbbi megállapításokból kiindulva az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a vállalkozáshoz való jog nem korlátozhatatlan, ezért se a szerződő felek egybehangzó akarata, se az adott személy alanyi joga nem terjed ki arra, hogy a választott foglalkozást az általa szabadon megválasztott jogviszony keretében folytassa korlátozások nélkül.

Mivel a vállalkozáshoz való jog alkotmányos alapjog, ezért a többi alapjoghoz hasonlóan csak a szükségességi-arányossági teszt alapján korlátozható. E jogra alapított vállalkozási tevékenység pedig a foglalkozás részaspektusaként érvényesül, tehát egy fajta speciális feltételeket magába foglaló munka.[21] Ez a megállapítás a tekintetben fontos, hogy a 1058/B/2005. AB határozat alapján az Alkotmánybíróság deklarált álláspontja szerint egyáltalán nem alkotmányellenes, ha a jogalkotó valamely tevékenység folytatását bizonyos jogviszonyi keretek közé szorítja és más lehetőségeket kizár.[22] Ez alapján levonható azon következtetés, miszerint a hivatásos sportjogviszony kontraktuális kereteinek korlátozása az alapjogok korlátozása esetén alkalmazandó szükségességi-arányossági teszt jegyében más alapjogok és alkotmányos érdekek védelmére tekintettel indokolt. Tehát a hivatásos sportolói jogviszony megválasztható típusai a többi alapjogra való tekintettel, illetve a törvénykerülés lehetőségének kiiktatása miatt „szorult” a jelenlegi hatályos szabályozás szerint a munkaszerződés és a megbízási szerződés dimenziójába, így a törvényi rendelkezések a hivatásos sportolói jogviszony szerződéses természetét jelöli ki a felek számára, oly módon, hogy a sportoló és a sportvállalkozás alkotmányos joga nem sérül.

A jogviszony természete

A fentiek fényében érdekes belegondolni az Stv. által is egyértelműen deklarált kikötésbe, miszerint a hivatásos sportoló a tevékenységét munkaszerződés vagy megbízási szerződés alapján fejti ki. Tehát a munkaszerződésen alapuló sportolói jogviszonyra a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényt kell alkalmazni az Stv.-ben foglalt eltérésekkel egyetemben.[23] Mindebből következik, hogy még a sportvilág speciális üzleti és társadalmi tényezői ellenére is munkavállalóknak tekintendőek a sportolók, tehát a jogviszony természetét, illetve dinamikáját tekintve, olyan aspektusok alkotják e foglalkoztatási formát, amely a munkaviszony fennállásának lehetőségét indokolják. Emellett érdemes azonban megjegyezni, hogy egy meglehetősen atipikus szerződésről van szó. Például az Stv. értelmében csak határozott időre köthetnek a felek szerződést, valamint kizárt a próbaidő kikötése.[24]

A szerződés megkötése a törvényi rendelkezések alapján egyszerű bináris rendszeren alapul, azonban a két jogviszony közötti választás még továbbra is tartogathat bizonytalan és kérdéses szituációkat. A hivatásos sportszerződés megbízási szerződéses keretbe foglalásával fennáll az esélye, hogy egy esetleges jogvitából származó eljárás során a bíróság a jogviszonyt munkaviszonynak minősíti.[25] Bár erre való tekintettel felmerül a kérdés, hogy mi alapján minősíthetné át a jogviszonyt a bíróság, ha nem is olyan ritkán előfordulhat a sportjogviszony működése során, hogy a munkaviszony egyik legmarkánsabb eleme, az utasítási jogkör nem feltétlenül teljesül a hagyományos módon, mivel nem minden esetben kivitelezhető az alkalmazása. Erre példaként szolgálhat egy alapvető szituáció, amelyben a sportoló nem ért egyet az edzővel, mert szakmai szempontok és a pályán szerzett tapasztalatai alapján vitatja az edző álláspontját, vagy a sportoló nem tudja kivitelezni az adott utasítást a játék során kialakult felállásban.[26]

A tradicionális értelembe vett utasítási és irányítási jogkört tekintve érdekes megfigyelni, hogy a gyakorlatban kialakult szokás szerint a csapatsportokban munkaszerződést, míg az egyéni sportokban megbízási szerződést kötnek a felek.[27] Amennyiben ezt a pragmatikus megközelítést vesszük alapul, úgy azt mondhatnánk, hogy a csapatsportokban jobban tud érvényesülni a utasítási jogkör, mint az egyéni sportban, ezért a több játékos együttműködése előmozdítja a jogviszony ezen természetét, amely mozzanat megteremti a munkáltató által gyakorolt kontrollt a munkavállalója felett.

A jogviszony természetére irányuló angliai tapasztalatok

A sportolói jogviszony természetének vizsgálatában iránymutatást adhatnak a különböző mérlegelési szempontok, amelyek alapján a játékosok munkavállalóként való azonosításának a tesztje az egyik alapvető kiinduló pont. E vizsgálati folyamatban az angol jogrendszer a „common law”-ból ismert úgynevezett kontroll tesztet („control test”) alkalmazta alapvető eszközként. Ennek a lényege, hogy a vitatott státuszban álló tevékenységet végző személynek a szerződésből fakadó jogait és kötelezettségeit vizsgálja a tekintetben, hogy a feltételezett munkavállaló mennyire függ a munkáltatótól. Eszerint a munkavállalóra, akkor terjedt ki a munkáltató kontrollja, ha a munkáltató pontosan meghatározta a munkavállaló számára, hogy mely feladatokat kell elvégeznie és milyen módon.[28]

A kérdésben kiemelkedő jelentőséggel bír a „Walker v. Crysral Palace Football Club [1910]” ügy[29], amelyben a jogvita alapvető kérdése a futball játékos jogviszonyi státuszára koncentrálódott. A vita tárgya abból eredt, hogy Walker térde egy meccs alkalmával megsérült és emiatt képtelen volt a játékba állni egy ideig. A rehabilitációs időszak alatt érthető módon nem állt a futball klub rendelkezésére. A sportklub az adott periódusra járó díjazását még kifizette a sportolónak, azonban a későbbiekben – a felépülést követően – sem foglalkoztatta tovább a játékost. Walker kártérítést követelt arra hivatkozva, hogy önhibáján kívül nem volt alkalmas a feladata ellátására, ezért helyzete ellehetetlenült, az őt megillető (munka)bér megkeresésére nem volt képes. Ahhoz, hogy a bíróság ítéletet tudjon hozni a tekintetben, hogy a játékos jogosult-e a kártérítésre az elmaradt díjazások miatt, azt vizsgálta, hogy a sportoló munkavállaló-e vagy sem, mivel a körülményeket tekintve a követelés alaposságát e kritérium határozta meg. A bíróság az eljárás során a felek megállapodásának a természetét és működését vizsgálta, így a szerződés jellegzetes tényállási elemeit emelték ki:

A felek megállapodása szerint a Crystal Palace Football Club egy év időtartamra szerződtette Walker-t, hivatásos futball játékost a klub színeiben való játék tevékenységre a bajnokság keretében megrendezésre kerülő futballmeccsekre. A szerződés aláírásával a sportoló köteles volt elfogadni, hogy a jogviszony időtartama alatt más sportklubnál nem folytathat professzionális sporttevékenységet, illetve nem létesíthet olyan üzletet, amely „public-house” (pub / söntés) tevékenységhez kötődik. Továbbá szigorú magatartási klauzulát kötött ki a klub, amely meglehetősen szűk keretek közé szorította a játékos magánéleti tevékenységének kereteit is. Ennek értelmében Walker köteles volt minden meccsen játszani, amennyiben a klub úgy döntött. Ezen kívül folyamatosan meg kellett őrizni a versenyzői fizikumát, teljesítőképességét, józanságát, valamint az edzéseken maradéktalanul köteles volt megjelenni és részt venni, illetve azokat gondosan figyelemmel követni. Ezenfelül köteles volt a klub minden olyan utasítását követni, amelyről a Crystal Palace úgy vélte, hogy feltétlen szükséges ahhoz, hogy Walker megőrizze a hatékony működését, mint hivatásos futball játékos. Amennyiben Walker elhanyagolta volna bármely előbb említett kötelezettségét, vagy nem jelent volna meg egy meccsen, úgy szerződésszegő magatartást tanúsított volna, amely esetben a sportklub a szerződésben meghatározott szankciók alkalmazására vált volna jogosulttá.

Mindezek fényében Walker-t munkavállalónak minősítette a bíróság, ugyanis az eljáró bírók hangsúlyos tényállási elemként állapították meg, hogy a sportoló a szerződés értelmében teljes mértékben elkötelezte magát a klub irányába mind ideje, mind teljesítő kapacitása tekintetében, mivel a megállapodás körülményeiből egyértelműen kitűnt, hogy a futball játékos meghatározott napokon és meghatározott időpontokban volt köteles megjelenni az edzéseken nem csupán a játék, hanem az edzés céljából. Ezenfelül megannyi más részletszabálynak kellett megfelelnie folyamatosan.

Emiatt a bíróság az indokolásában egyértelműen kijelentette, hogy nem álltak fenn kétségek afelől, miszerint Walker a foglalkoztatási törvény hatálya alá tartozik. A Crystal Palace azzal érvelt, hogy nem gyakorolt kontrollt a játékos felett, hiszen a sportoló játéktevékenységének kifejtésébe nem szóltak bele, ezért Walker nem tekinthető munkavállalónak. Erre reagálva a bíróság leszögezte, hogy van egy bizonyos különbség a hagyományos értelembe vett munkás („workman”) és egy olyan feladatot ellátó személy között, aki arra szerződik, hogy a képességeit bemutassa és alkalmazza a kötelem teljesítésének céljából és amely képesség kifejtésének módjába nem avatkozik bele a másik szerződő fél, jelen esetben a futballklub. Ez pedig – mai terminológiával kifejezve – az irányítási és utasítási jogkör gyakorlása a feladatot ellátó személy felett. Ugyanis a bíróság megítélése szerint jelen esetben a felek írásbeli megállapodásából jól kivehetőek azon rendelkezések, amelyek alapján Walker alapvető kötelezettsége volt, hogy általánosságban véve engedelmeskedjen a klub utasításainak, továbbá az munkáltató irányába való elköteleződését igazolja, hogy minden egyes meccsen követnie kellett a specifikus utasításokat is, amelyek a munkáltatói jogkörrel rendelkező, munkáltató érdekét képviselő személytől származtak. Ezért nem indokolja a munkavállalói státusz alóli kivonását a játékosnak az a tény, miszerint a játék természetéből adódóan vannak, olyan helyzetek is, amelyekben saját döntése és ítélőképessége alapján cselekszik anélkül, hogy a másik fél ellenőrzése alatt állna az adott cselekvés tekintetében, mivel ezen aspektusok mellett is kiterjed a rá a munkáltató generális kontrollja.[30]

Tehát a bíróság indokolása egyértelműen a munkáltatói kontroll jelenlétével állította párhuzamba a munkaviszony fennállását, amelynek az „árulkodó” jelei az utasítási és irányítási jogkör kiterjedtségében mutatkoznak meg. Hiszen egy önfoglalkoztatottal („self-employed”) szemben az különbözteti meg lényegében a munkavállalót, hogy az önfoglalkoztatott a szerződés tárgyát tekintve mondhatni egy fő utasítást kap a megbízójától az ellátandó feladat végzésére, a tevékenység részleteire kiterjedően főszabályként a megbízó nem rendelkezik utasítási jogkörrel. Jelen sporttevékenység esetében azonban a klub teljes elköteleződés fejében foglalkoztatta a hivatásos sportolót, mivel részletes leírást adott át a játékos számára a működésére irányuló kikötésekről, továbbá a főtevékenységre, azaz a mérkőzésekre való felkészülésének a kereteit szigorúan meghatározta, amely eleme a jogviszonynak egyértelműen túlmutatott egy polgári jogviszony alapján ellátott feladat körülményein, hiszen részben a munkavállaló meccseken kívüli tevékenységébe is jelentősen beleavatkozott. Tehát a játéktevékenység természetét vizsgálva fontos szempontként merülhet fel a sportklub sporteseményeken kívüli jogköre a sportolóval szemben. Ha az túlterjed a meccs keretein, akkor felmerülhet a munkaviszony fennállása iránti igénye a sportolónak, még akkor is, ha saját mérlegese és döntése alapján is hajt végre „technikai akciókat”. Ez azt jelenti, hogy a tevékenységet kifejtő félnek nem feltétlenül kell folyamatosan, minden másodpercben a feltételezett munkáltatójának utasítása szerint cselekednie. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a munkavállaló a feladata ellátása során a résztevékenységek tekintetében a saját mérlegelése alapján cselekszik. A munkavállaló ily módú „szabad akarata” nem zárja ki a munkaviszony fennállásának lehetőségét.

Fontos megjegyezni a modern hivatásos sporttevékenység tekintetében is, hogy az ún. kontroll-tesztet már jó ideje alkalmatlannak tartják az e fajta kérdések megítélésével kapcsolatban. Az újabb megközelítés szerint a hangsúly sokkal inkább arra kerül, hogy a vitatott jogviszonyban álló tevékenységet ellátó személy a saját vagy más érdekében végzi-e a munkát. Ezt nem lehet egy adott teszttel eldönteni. Ehelyett a jogviszony egészét tekintve több faktort kell figyelembe venni. Abban az esetben, ha a feladatot ellátó személy a tevékenységnek a gazdasági veszteséget maga viseli, akkor semmiképp sem tekinthető munkavállalónak.[31] Annak ellenére, hogy a „control test” elvesztette a prioritását – véleményem szerint – a kontroll adott jogviszonyban betöltött szerepének vizsgálata továbbra is segítséget nyújthat a jogviszony minőségének vizsgálatában. Hiszen a jogviszony természetének vizsgálatakor a magyar bírói gyakorlat minősítő jegyként azonosítja a munkáltató által gyakorolt kontrollt (utasítási és irányítási jogkör).[32]

Ez az elv kerül megerősítésre a „Singh v. The Football Association Ltd.”[33] ügyben, amelyben a bíróság úgy indokolt, hogy az ügyet távlatibb szempontból, egészében kell szemlélni és mérlegelni, mivel egyetlen teszt segítségével a tényállás vizsgálata nem lehetséges. Ezért kevesebb hangsúly került a mérlegelés során arra, hogy a futballbírók általában önfoglalkoztatott státuszban adóznak, meghatározott felszerelésben kell a feladatot ellátniuk, illetve nem jogosultak betegszabadságra, mivel önmagában ez a tény nem zárja ki a munkaviszony fennállásának a lehetőségét.[34]

Az előbbiekben ismertetett elven kívül másik fontos aspektus a felek között létrejövő megállapodás tükrében a felek tényleges akarata rávetítve a szerződés tartalmára. A „Massey ügyben”[35] tézisként fogalmazták meg az eljáró bírók, hogy ha a megállapodás egy adott jogviszony típusra utal, például munkaviszonyra a felek közti hierarchikus kapcsolat miatt, akkor pusztán a szerződés elnevezése nem determinálja a jogviszony minőségét. Azonban, ha bizonytalan, illetve ingadozó a jogviszony megítélése, úgy a felek egyező akarata elmozdíthatja a szerződés státuszát valamelyik irányba a kétséges pozícióból.

Ezek alapján a jogviszony minősítése nem alapulhat csupán a feltételezett munkáltatói fél kontrollján, habár fontos minősítő jegynek számít. Ehelyett a szerződéses feltételek által teremtett környezetet egészében kell vizsgálni, hogy egy átfogó képet alkotva kerüljön megítélésre az adott jogviszony. Továbbá figyelembe kell venni, hogy egyes esetekben a munkavállaló saját mérlegelése alapján kivitelezett részcselekménye nem zárja ki a munkaviszony fennállását, hiszen tekintettel a játék természetére a mérkőzések során a játékos nem tudja folyamatosan a munkáltatói jogkör gyakorlójának az utasításait követni.

Kapcsolódási pontok a magyar jogalkalmazásban

A fenti példákkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy – ugyan a jogrendszerek közti különbségek miatt – némi eltéréssel, de jelen van a magyar bírói gyakorlatban is az imént említett dilemma és megközelítés a munkavégzésre irányuló jogviszonyok minősítésével kapcsolatban. A munkavégzésre irányuló jogviszony megítélése a magyar jogrendszerben elsődleges és másodlagos minősítő jegyek alapján történik, amelyeket a 7001/2005. (MK 170.) FMM-PM irányelv fogalmaz meg. Bár a 2010. évi CXXX. törvény 47.§-a alapján az együttes irányelv hatályon kívül helyezettnek tekintendő, azonban a bírói gyakorlat a meghatározott kritériumokat lényegében továbbra is alkalmazza a jogviszonyok minősítése során.[36] Éppen ezért hasznos lehet kitérni a hasonlóságokra két jogrendszer között a jogviszony természetére irányuló mérlegelés kapcsán.

Az irányelv alapján is markáns és meghatározó elem az alá-fölérendeltségi viszony a felek között, amelyre az általános megállapítások cím alatt is utal. E körben egy bináris szemlélet az uralkodó, mivel a munkavégzésnek két típusát különbözteti meg. Az egyik egy meghatározott szolgáltatás nyújtására irányul, amelynek során a tevékenységet végző személy függetlenül jár el, míg a másik esetben a tevékenysége önállótlan, függ a másik féltől, tehát hierarchikus viszony áll fenn.[37] A felek közti alá-fölé rendeltség mellett további lényeges szempont a munkavégzés rendszeressége, annak állandó jellege, a munkakörnek a meghatározása, a munkavállaló rendelkezésre állási kötelezettsége, a munkáltató utasítási joga, a személyes munkavégzés.[38]

Massey v Crown Life Insurance Company ügyből ismert indokoláshoz jól illeszkedik a magyar bíróság határozata[39], amelyben kimondta, hogy a korábban munkaviszony keretében foglalkoztatott vezető edző jogviszonyi státusza a felek egybehangzó akarata módosíthatja, így akár ugyanarra a tevékenységre, amelyet korábban végzett, más polgári jogi jogviszonyban is elláthatja, ha a feladat jellege és a felek megállapodása szerinti tartalom alapján nem indokolt a munkaviszony fenntartása a továbbiakban.

Ha a fundamentális megközelítésre koncentrálunk, akkor megfigyelhetjük, hogy a „Walker v Crystal Palace Football Club” ügyben született ítélet indokolásában is feltűnt a hierarchia értékelése, mint a munkaviszony jellegzetes ismertető jegye, továbbá a rendszeres feladat ellátási kötelezettség. Tehát az jogviszony minősítésének esszenciája jelen esetben is lényegében a sportoló függetlenségének korlátozására irányul, hogy vajon rendelkezik-e kellő szabadsággal és önálló döntési körrel a tevékenységének kifejtése során. A játék természetét figyelembe véve, amennyiben a sportklub célja a győzelem és ez által a profit szerzés, úgy kénytelen a játékosát a mérkőzésen kívül is felügyelni a tekintetben, hogy megőrizze a sportoló teljesítőképességet. Azonban ez az attitűd már jelentős alá-fölé rendeltséget valósít meg, amely érthető módon indokolttá teszi a jogviszony munkaviszonnyá való minősítését.

Konklúzió

Ha összevetjük az angliai jogeseteket és a magyar bírói gyakorlatban irányadó szempontokat, illetve az általános dogmatikai igényű gondolkodást a jogviszonyok minősítésével kapcsolatban, láthatjuk, hogy a munkaviszony fennállásának megállapítása tekintetében már korábban is konzisztensen kiemelkedő szerepe volt a munkáltatói kontrollnak, vagyis az alá-fölé rendeltségi kapcsolatnak. Bár igen kiemelkedő szerepe van e minősítő jegynek, mégis javallott az összképet mérlegelni és elemezni annak ellenére, hogy a felek közti megállapodás egyes elemei esetleg egy minősítő jegy jelenlétére utalnak, mivel ez könnyen megtévesztő lehet, ha megfeledkezünk a jogviszony eredendő természetéről és dinamikájáról.

Ezért a hivatásos sportjogviszonyok esetében is mindenképpen számba veendő a felek valódi akarata. Ez olykor azt igényli, hogy a szerződésbe foglalt rendelkezések mögé nézzünk, hiszen előfordulhat, hogy a kikötések egyértelműen nem fedik fel a valódi működését a felek közötti szerződéses kapcsolatnak. Véleményem szerint a sportoló tekintetében fontos vizsgálandó aspektus, hogy az adott sportklub mennyire terjeszti ki a felügyeltét a sportoló tevékenységére. Ugyan – ahogy az kifejtésre került a fentiekben – az úgynevezett kontroll teszt alkalmazásának prioritása csökkent, illetve a magyar gyakorlat szerint is a jogviszonyt egészében kell mérlegelni, mégis vízválasztó lehet, ha a sportklub „beleavatkozhat” a sportoló mérkőzésen kívüli tevékenységébe (azzal a céllal, hogy a teljesítő képességét szinten tartsa). Ez önmagában egy olyan jelentős dominanciát jelent, amelynek segítségével aránytalanul kihasználható a sportoló, mint a sportklub különleges erőforrása.[40] Mindehhez hozzájárul a sportklubok, mint gazdasági szereplők profitorientált szemlélete és működése, amely a szerződések megkötésének folyamatát a szoros üzleti kapcsolat felé tereli, így különös elköteleződést várva az adott játékostól.

Azonban mindez nem jelenti azt, hogy a más típusú sportjogviszony lehetőségét automatikusan el kell vetni, amennyiben a felek valóban képesek olyan feltételekben megállapodni, amelyek nem indokolják a munkaviszony létesítését. Az egyéni sportok tekintetében, kifejezetten például a küzdősportokban a jogviszony természete alapvetően nem a munkaviszony felé hajlik az üzleti konstrukciók miatt. Ez abból adódik, hogy abban az üzleti sportközegben a versenyzők saját maguk (vagy ügynökükön keresztül) tárgyalnak a sporteseményt rendező szervezettel a „ringbe lépés” feltételeiről minden alkalommal és a versenyt követően a jogviszony megszűnik, vagy egy rövidebb periódusra egy keretszerződés jön létre.[41] Ettől függetlenül e jogviszony típusok esetében is fennáll a lehetőség munkaviszony létesítésére, amennyiben a szerződés feltételei egy olyan dinamikájú kötelmet hoznak létre a felek között, amely a „pénzt fizető” fél részéről dominanciát, a sporttevékenységet folytató fél részéről pedig teljes elköteleződést jelent a sportklub iránt.

Bibliográfia

Gősi Zsuzsanna: A sportoló mint a sportszervezetek különleges erőforrása, in Korcsmáros Enikő (szerk.): Selye János Egyetem 2018-as X. Nemzetközi Tudományos Konferenciájának tanulmánykötete, Komárno, 2018.

Horváth Gábor: Sportszerződések Munkajogi és/vagy Megbízási jogviszony, Gazdasági és Jog, XVI. évf., 2018/7-8.

Horváth István: Szabad a pálya: A hivatásos sportolók munkaviszonya és a vészhelyzet különös szabályai, Sportjog, 2020/2.

Kozma Anna – Lőrincz György – Pál Lajos: A Munka Törvénykönyvének magyarázata, Budapest, HVG-ORAC, 2020.

Kun Attila: „A munkához való jog” in Jakab András – Könczöl Miklós – Menyhárd Attila – Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, HVG-ORAC, 2021.

Nemes András: A sportjog a jogelméleti „hitviták” kereszttüzében, in: Tóth Judit (szerk.): Tanulmányok Dr. Tóth Károly címzetes egyetemi tanár 70. születésnapjára, Szeged, SZTE ÁJK, 2015.

Sárközy Tamás: A hivatásos sport gazdasági jogi alapkérdései Magyarországon. Gazdaság és Jog, 2000/7-8.

Sárközy Tamás: A sport, mint az állami-jogi és az önszabályozás határterülete. Állam-és Jogtudomány, 2000/3-4.

Tóth J. Zoltán: A vállalkozáshoz való jog alkotmányos tartalma az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján, Jogelméleti Szemle, 2019/4.

Tóth Nikolett Ágnes: A sportszerződések hazai jogszabályi háttere, különös tekintettel a labdarúgókra, Magyar Jog, LXII. évf., 2015/6.

Welch, Roger: Sports and Contract of Employment, in Simon Gardiner (ed.): Sports Law, Abingdon Routledge-Cavendish, 2006.

Hivatkozások

  1. Sárközy Tamás: A hivatásos sport gazdasági jogi alapkérdései Magyarországon. Gazdaság és Jog, 2000/7–8., 38.
  2. Sárközy Tamás: A sport, mint az állami-jogi és az önszabályozás határterülete. Állam-és Jogtudomány, 2000/3–4., 212.
  3. Sárközy: A sport, 213.
  4. Sárközy: A sport, 216.
  5. Lásd: 28/A. § „(1) Hivatásos sportolót foglalkoztató sportszervezet sporttevékenységet csak jogi személyiségű gazdasági társaság keretében végezhet.(2) Hivatásos versenyrendszerben csak az (1) bekezdés szerint működő sportszervezet vehet részt.(3) A hivatásos bajnokságban részt vevő sportszervezet számára a bajnokságba (versenyre) történő nevezés feltétele a szakszövetség, illetőleg a sportszövetség által meghatározott pénzügyi kötelezettségek teljesítése, vagy erre biztosíték nyújtása.(4) Ha az (1)-(3) bekezdés hatálya alá nem tartozó sportszervezet sporttevékenységét, hivatásos sporttevékenységet folytató sportszervezetként kívánja folytatni, és e célból az (1) bekezdés szerinti szervezetet hoz létre, a (2)-(3) bekezdésben meghatározott és a szerződéses viszonnyal kapcsolatos jogok és kötelezettségek a gazdasági társaságra szállnak át.(5) A hivatásos sportoló szerződésében ki kell zárni azt, hogy a szerződéses viszony fennállása alatt – a sportszervezet, szakszövetség és a sportszövetség kivételével – a versenyzési (játék) jogosultság gyakorlásáról más rendelkezhessen.

    (6) A sportszervezet hivatásos sportolói szerződéses viszonyt nem létesíthet az e törvény alapján sportösztöndíjban részesülő sportolójával az ösztöndíj folyósításának tartama alatt.

    (7) A hivatásos sportolót a sportszervezet keretében végzett sporttevékenységéért díjazás illeti meg. A sportszervezet amatőr sportolójának a felkészüléssel és a versenyeztetéssel összefüggő indokolt költségeit megtérítheti, részére a jogszabályban meghatározott természetbeni juttatást adhat.”

  6. Sárközy: A hivatásos, 38. o.
  7. Sárközy: A hivatásos, 38. o.
  8. Sárközy: A sport, 213-214.
  9. Az Alaptörvény XX. cikke alapján mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez, e jog érvényesülését Magyarország -az Alaptörvény idézett cikkében deklaráltak mellett- a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával segíti elő.
  10. Sárközy: A sport, 221.
  11. Nemes András: A sportjog a jogelméleti „hitviták” kereszttüzében, in Tóth Judit (szerk.): Tanulmányok Dr. Tóth Károly címzetes egyetemi tanár 70. születésnapjára, Szeged, SZTE ÁJK, 2015, 474.
  12. Stv. 1. § (4) bek.
  13. Horváth Gábor: Sportszerződések Munkajogi és/vagy Megbízási jogviszony, Gazdasági és Jog, XVI. évf., 2018/7-8, 3.
  14. Stv. 8. § (1) bek.
  15. Tóth Nikolett Ágnes: A sportszerződések hazai jogszabályi háttere, különös tekintettel a labdarúgókra, Magyar Jog, LXII. évf., 2015/6, 359.
  16. Uo.
  17. Uo.
  18. Horváth: Sportszerződések, 3–4.
  19. A munkához való jog tekintetében általánosságban lásd: Kun Attila: A munkához való jog, in Jakab András – Könczöl Miklós – Menyhárd Attila – Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, HVG-ORAC, 2021.
  20. 269/B/1998. AB határozat
  21. Tóth J. Zoltán: A vállalkozáshoz való jog alkotmányos tartalma az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján, Jogelméleti Szemle, 2019/4, 91–92.
  22. Lásd: 1058/B/2005. AB határozat. Utalás: Tóth J.: A vállalkozáshoz, 98–99.
  23. Stv. 8. § (2) bek.
  24. Stv. 8. § (2) bek. a), b).
  25. Horváth: Sportszerződések, 4.
  26. Uo.
  27. Horváth István: Szabad a pálya: A hivatásos sportolók munkaviszonya és a vészhelyzet különös szabályai, Sportjog, 2020/2, 2.
  28. Welch, Roger: Sports and Contract of Employment, in Simon Gardiner (ed.): Sports Law, Abingdon Routledge-Cavendish, 2006, 477.
  29. Walker v. Crystal Palace Football Club, Law Times, 1910/110., 645.
  30. Walker v. Crystal Palace Football Club, Law Times, 1910/110., 646.
  31. Welch: Sports and Contract, 478.
  32. 7001/2005. (MK 170.) FMM-PM együttes irányelv a munkavégzés alapjául szolgáló szerződések minősítése során figyelembe veendő szempontokról [IV. 2.] (továbbiakban FMM-PM irányelv)
  33. Singh v The Football Association Ltd, The Football League Ltd & Others (2001) ET Case Number 5203593/99.
  34. Welch: Sports and Contract, 478-479.
  35. Massey v Crown Life Insurance Company [1978] 1WLR 676
  36. Kozma Anna – Lőrincz György – Pál Lajos: A Munka Törvénykönyvének magyarázata. Budapest, HVG-ORAC, 2020, 152–153.
  37. FMM-PM együttes irányelv [IV. 1.1.]
  38. FMM-PM együttes irányelv [IV. 1.2.]; [BH2003. 269]
  39. [BH2003. 213]
  40. Gősi Zsuzsanna: A sportoló mint a sportszervezetek különleges erőforrása, in Korcsmáros Enikő (szerk.): Selye János Egyetem 2018-as X. Nemzetközi Tudományos Konferenciájának tanulmánykötete, Komárno, 2018, 115.
  41. Welch: Sports and Contract, 478.

 

Gonda Zsolt: Az önvezető autók kapcsán felmerülő legfontosabb jogi kérdések

Az önvezető autók kapcsán felmerülő legfontosabb jogi kérdések

Az önvezető járművek bevezetése számottevő előnyökkel járhat majd, de számos új kockázatot is rejthet magában, nevezetesen a közúti közlekedésbiztonság, a polgári jogi felelősség és a biztosítás, a kiberbiztonság, a szellemitulajdon-jogok, az adatvédelem és az adathozzáférési kérdések, a műszaki infrastruktúra, a szabványosítás és a foglalkoztatás tekintetében.

Magyarországon egyelőre tesztpályákra (pl. Zalaegerszeg) korlátozódik az autonóm járművek működési lehetősége. A vezetést segítő rendszerek besimultak a jogi szabályozásba, holott ezek is az autonómiának bizonyos fokát jelentik. A magyar jogalkotó semmilyen szinten nincsen lemaradva. Fontos hogy a későbbi szabályok nagyon pontos elméleti előszítést követően szülessenek meg. A szabályozási kérdések szempontjából a jog az ipari fejlődést követi.

Az 1968. évi Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) alapján a járműnek vezetővel kell rendelkeznie, és a vezetőnek uralnia kell a járművet: „Minden vezető legyen mindenkor ura járművének, illetőleg tudja irányítani állatait.”Az irányadó szöveg szerint vezetőnek csak egy ember minősülhet. Az egyezmény nem rendelkezik arról, hogy a vezetőnek végig a járműben kell-e tartózkodnia, vagy esetleg távolról is irányíthatja azt. 2016. március 23-án az Egyezmény 8. és 39. cikkeit Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország és Olaszország javaslatára módosították. Ezek alapján a jármű irányítását befolyásoló technikai rendszereket akkor tekintik elfogadhatónak, ha azok megfelelnek az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága vonatkozó előírásainak, vagy pedig olyan rendszerekről van szó, amelyeket a jármű vezetője bármikor felülbírálhat. Ez azt jelenti, hogy a sofőr bármikor kikapcsolhatja azokat, vagy visszaveheti a kézi irányítást. A módosítás eredményeként gyakorlatilag egészen a magas szintű automatizáltság szintjéig – a négyes fokozatig –, azaz a teljesen autonóm irányítás előtti szakaszig engedélyezhetővé válnak az elfogadható rendszerekkel felszerelt járművek.

Az alábbi jogi témakörök vonatkozásában szükséges a szabályozás felülvizsgálata és szükségszerű módosítása:

    • A hibás termékekért való felelősség, gépjármű-felelősségbiztosítás. A polgári felelősség, a biztosítás, a regisztráció és a személyes adatok védelme – nem lesz elegendő vagy megfelelő, ha megjelennek a növekvő mértékű járműautomatizálásból, konnektivitásból és komplexitásból eredő új kockázatok. Tisztázni kell, baleset esetén kinek kell viselnie a teljesen önvezető gépjárművek által okozott károkat, indokolt-e a felelősség gyártókra történő áthárítása. A polgári jogi felelősségre vonatkozó szabályok megfelelő kiigazítása szükséges. Erre az amerikai jogi szabályozás négy, az európai megoldásokkal párhuzamos magyar pedig öt kategóriát alkotott. A legteljesebb autonómiával rendelkező gépjárműveknél az autó teljes mértékben kikerül az emberi kontroll alól. Ebben az esetben a közlekedési helyzettel együtt járó kárveszélyt telepíteni kell. Olyan új szabályokat kell alkotni, amelyek alapján megállapítható a felelősség és a kötelezettség, továbbá lépést kell tartani a mesterséges intelligencia fejlődésével. Az önvezető járművek által okozott károk esetére létrehozott, objektív felelősségen alapuló biztosítási keretrendszer létrehozása megfontolandó.
    • A hagyományos és önvezető gépjárművek növekvő vegyes forgalmának tendenciájával járó kockázatokat vizsgálni kell az időtálló kutatás-fejlesztés támogatása érdekében.
    • A járművek kibertámadásokkal szembeni védelmének szabályozása. A jog védelmet tud-e majd nyújtani például a terrorveszély ellen. A felelős autógyártónak a védekezést önmagában is fel kell vállalnia. Ugyanakkor az államoknak olyan szabályozást kell alkotnia, ami kötelezi a termék üzemeltetőjét, hogy ezeket a kockázatokat a lehető legkisebb mértékűre szorítsa vissza.
    • Az önálló járművek adatrögzítőkkel való felszerelése. Az önvezető mobilitás fontos kihívásokat jelent a személyes adatok és a magánélet védelmével kapcsolatban. A járművek által gyűjtött adatok védelmére és megosztására vonatkozó szabályokat, beleértve az olyan adatokat is, amelyek közvetve azonosítják a személyeket, valamint az adatokhoz való hozzáférést megfelelően szabályozni kell tiszteletben tartva ugyanakkor az (EU) 2016/679 európai parlamenti és a tanácsi rendelet előírásait. Meg kell vizsgálni, hogy a felhasználók nyomon tudják-e követni és ellenőrizni tudják-e, illetve hogyan tudják nyomon követni és ellenőrizni az adataikhoz való hozzáférést az általános adatvédelmi rendeletnek megfelelően.
    • A szellemi tulajdonjogok és a hozzá tartozó használati jogok az önvezető mobilitás céljából alkalmazott mesterséges intelligencia tekintetében (pl.: a mesterséges intelligencia által létrehozott kódokhoz, adatokhoz és találmányokhoz fűződő tulajdonosi és használati jogok). Mindezek felvetik a mesterséges intelligencia jogi elfogadásának kérdését is.
    • A rendszerek közötti átjárhatóság és az adathordozhatóság lehetővé tétele a bezártsági hatás elkerülése a tisztességes verseny és innováció előmozdítása érdekében. Meg kell határozni az önvezető autók közúti tesztelésének jogi kereteit.
    • Fontolóra kell venni a nemzetközi megállapodások módosítását a teljesen önvezető gépjárművek bevezetésének megkönnyítése érdekében.

Az automatizált jármű, így az önvezető autó is gépjármű, vagyis a kialakult bírói gyakorlat szerint a veszélyes üzem relációjában a Ptk. hatálya alá vonható. A veszélyes üzemi felelősség megállapíthatóságának feltétele, hogy keletkezzen valamilyen jogellenesen okozott kár, és ez a kár ok-okozati összefüggésben álljon a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel. Főszabály szerint a veszélyes üzemért az üzembentartó felel, mely szabály az üzembentartó definíciója tekintetében a kialakult bírói gyakorlat alapján értelmezhető marad az önvezető autók esetében is. A bírósági határozatokból és a Ptk. magyarázatából egyértelművé válik a kialakult joggyakorlat: „az üzembentartó az a személy, aki az üzemet fenntartja, tartósan üzemelteti, illetve aki a veszélyforrást ellenőrzi, felügyeli, irányítja”. Tekintettel erre, az önvezető autók viszonylatában meghatározható lehetne, hogy egy bekövetkezett kárért ki, kivel szemben és milyen mértékben viselje a felelősséget, ugyanakkor nehézséget jelent, hogy az önvezető autónak csak utasa van.

A veszélyes üzemet illetően szigorú joggyakorlat alakult ki: ha a jármű valamely alkatrésze hibásodik meg, az üzembentartó felelőssége megállapítható. Ennek magyarázata az, hogy a veszélyes üzem és a tevékenységi kör vonatkozásában a tevékenység veszélyes jellege áttevődik a kárt kiváltó végső okra. A hatályos szabályok alapján, ha a szoftver hibájából keletkezne kár sem specifikusabb a helyzet, mint a jármű alkatrészének meghibásodásakor, merthogy ebben az esetben is olyan ok idézné elő a kárt, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén belül esik. Kétségtelenül meg lehet közelíteni így is a problémát, de ebből világosan kiderül, hogy a veszélyes üzem jogintézményét eredendően alacsonyabb automatizáltsági fokú járműveket figyelembe véve alkották meg. Az önvezető autók működése megkívánja a magasabb automatizáltsági fokot, amely esetben figyelemmel a technológia komplexitására, a hibatípusok differenciálása lenne szükséges, úgy, hogy a veszélyes üzemen belül hardveres oldalon a jelenlegi jogelméleten és joggyakorlaton nem feltétlenül lenne szükséges változtatni, szoftveres tekintetben viszont egyértelműen a gyártók, illetve fejlesztők irányába kellene eltolni a felelősséget és a bizonyítási terhet. Ezzel párhuzamosan az osztott felelősség továbbra is alkalmazható maradna károsulti közrehatás esetén (a jármű közlekedésre alkalmas állapotban tartása változatlanul az üzembentartó kötelessége maradna). A jelenlegi jogi megoldások továbbgondolása szükséges ezekben a közel sem egyértelmű kérdésekben.

Bibliográfia

Európa legmenőbb tesztpályáján néztük meg az önvezető járművek jövőjét, https://qubit.hu/2019/12/13/europa-legmenobb-tesztpalyajan-neztuk-meg-az-onvezeto-kozlekedes-jovojet

1968. évi Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény

Önvezető autók – Mit mond az uniós jog?, https://juratus.elte.hu/onvezeto-autok-mit-mond-az-unios-jog/

Európai Parlament, vélemény a Jogi Bizottság részéről (16.10.2018) a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság részére az önvezető gépjárművekről az európai közlekedésben (2018/2089(INI)) http://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2018-0425_HU.html

„Úton az automatizált mobilitás felé: európai uniós stratégia a jövő mobilitásával kapcsolatban” című, 2018. május 17-i közleményét (COM(2018)0283) https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?qid=1578933542972&uri=CELEX:52018DC0283

dr. Udvary Sándor – Önvezető autók joga, https://www.jogiforum.hu/interju/170

Önvezető autók a közúti forgalomban, https://arsboni.hu/onvezeto-autok-a-kozuti-forgalomban/

Oláh Bence: Az autók vezetnek, vagy autót vezetnek? https://arsboni.hu/az-autok-vezetnek-vagy-autot-vezetnek/

Orbánné Szél Napsugár Ágnes: A tájékoztatási jog biztosításának lehetőségéről a kiskorúakat érintő házassági perekben – látványos egyedi gesztus vagy hathatós jogvédelem?

Bevezetés

Változó világunkban nemcsak a jogalkalmazók, az általuk alkalmazott jog, hanem a velük szembeni elvárások is változnak, épp úgy, ahogy változott az elmúlt 100 évben a gyermekek szerepe és részvétele a családjogi eljárásokban. Korábban a gyermekeket az életüket alapjaiban befolyásoló eljárásokban sokkal az eljárás tárgyának, mint aktív részesének tekintették és ekként is kezelték őket. Szerencsés esetben egyfajta tokenisztikus[1] megközelítés övezte őket, mely azt jelenti, hogy a jogszabályi rendelkezések által diktált kötelezettségként megkérdezték a véleményüket, azonban tényleges súlya és lényeges, a döntést alapjaiban befolyásoló következménye nem volt a nyilatkozatuknak. Ez a gyakorlat kezdett el megváltozni az elmúlt évtizedekben. A változást markánsan jelezi az, hogy korábban nem készülhetett volna el az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének a New York-i Egyezmény[2] 30.évfordulóján, míg az EU Alapjogi Kartájának 110. évfordulóján, azaz 2019-ben készült összegző tájékoztatása[3] a gyermekek eljárásjogi szerepét érintően. Az Ügynökség szerint az Unió területén minden évben megközelítőleg 2,5 millió gyermek vesz részt valamilyen őt érintő jogi eljárásban. A magas részvétel mellett megdöbbentőbb az az adat is, mely szerint az Alapjogi Ügynökség szerint ezen gyermekek kétharmada, azaz a gyermekek többsége, majdnem 1,6 millió kiskorú nem kap megfelelő tájékoztatást az őt érintő eljárás alatt. Ezt a többségi gyakorlatot azonban megtörik egyéni gesztusok. Az egyéni példák közül a legismertebbé egy gyermekhez intézett levél vált. Egy brit bíró a családjogi per során hozott ítéletét személyes hangvételű levélben közölte az eljárásban érintett gyermekkel. Ez a mérföldkőnek tekinthető levél, az azóta már a Brexit révén az Európai Unióból kilépett Nagy-Britanniában, tiszteletreméltó Peter Jackson bíró tollából született meg 2017. július 13. napján. [4] Az angol bíró a szülői felügyeleti jog megváltoztatása iránti perben a bizonyítási eljárás lefolytatását követően a döntését a Sam nevű tinédzserrel levél formájában ismertette, mely a gyermeket képviselő ügyvéd (solicitor) részére került kézbesítésre. A különleges tájékoztatás széles nyilvánosságot kapott, nyugodtan mondhatjuk, hogy felkapta mind a média, mind a szakmabeliek. A magyar jogirodalom palettájára Visontai- Szabó Katalin Családi jog folyóiratban megjelent cikke tette fel.[5] Vajon ez lenne a tájékoztatási jog gyakorlásának követendő útja vagy van más lehetőség is? Miként kezeli ezt a helyzetet, amennyiben rendezi egyáltalán a magyar szabályozás, és a bírói gyakorlat? Ezt szeretném e cikkben áttekinteni.

A tájékoztatási jog, a meghallgatáshoz való jog és a gyermekközpontú igazságszolgáltatás

A levél megszületéséig hosszú út vezetett. Mindennek az alapja a gyermekjogok fejlődésének XX.századi robbanásszerű fejlődése volt kezdve az Eglantyne Jebb által a Gyermekek Jogainak Deklarációja néven kidolgozott és később a Népszövetség közgyűlése által 1924.szeptember 24.napján elfogadott ún.Genfi Nyilatkozattal[6], mely öt pontban foglalta össze a gyermekeket megillető jogokat. Ezt követte a Genfi Nyilatkozat által is inspirált több mint 30 évvel ezelőtt 1989-ben megszületett a gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény, mely végleg szakított a gyermekek tokenisztikus megközelítésével és a gyermekeket sorsuk valós alakítójává, résztvevőjévé tette. E tekintetben két jogot tekinthetünk kardinálisnak. Az egyik a 12.cikk, mely a gyermek meghallgatáshoz fűződő jogát rögzíti, míg a másik az egyezmény 17.cikke, mely a tájékoztatáshoz való jogát deklarálja.

A New York-i egyezmény 12. cikke értelmében az egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni. Ebből a célból nevezetesen lehetőséget kell adni a gyermeknek arra, hogy bármely olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője, illetőleg arra alkalmas szerv útján, a hazai jogszabályokban foglalt eljárási szabályoknak megfelelően meghallgassák. A 17.cikk alapján az Egyezményben részes államok elismerik a tömegtájékoztatási eszközök feladatának fontosságát, és gondoskodnak arról, hogy a gyermek hozzájusson a különböző hazai és nemzetközi forrásokból származó tájékoztatáshoz és anyagokhoz, nevezetesen azokhoz, amelyek szociális, szellemi és erkölcsi jóléte előmozdítását, valamint fizikai és szellemi egészségét szolgálják. Ebből a célból a részes államok: a) előmozdítják azt, hogy a tömegtájékoztatási eszközök – a 29. cikk szellemének megfelelően – a gyermek számára szociális és kulturális szempontból hasznos tájékoztatást és anyagokat terjesszenek; b) előmozdítják a nemzetközi együttműködést a különféle hazai és nemzetközi, kulturális forrásokból származó ilyenfajta tájékoztatás és anyagok előállítása, cseréje és terjesztése érdekében; c) előmozdítják a gyermekkönyvek előállítását és terjesztését; d) előmozdítják, hogy a tömegtájékoztatási eszközök különösen vegyék figyelembe az őslakossághoz, illetőleg a kisebbségi csoportokhoz tartozó gyermek nyelvi szükségleteit; e) elősegítik a gyermek jólétére ártalmas információk és anyagok elleni védelmét megfelelően szolgáló irányelvek kidolgozását a 13. és a 18. cikk rendelkezéseinek figyelembevételével.

Mindkét jog, de különösen a gyermek meghallgatáshoz való egyéni joga[7] – mely egyúttal a négy alapelv egyike is – a gyermekközpontú igazságszolgáltatás alappillére. A másik három alapelv az élethez és fejlődéshez való jog, a diszkrimináció tilalma, továbbá a gyermek legfőbb érdeke.

A gyermekek eljárási jogainak rendszerét a gyermekközpontú (child-centered) igazságszolgáltatás fogalmát az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatása határozta meg. Az iránymutatás szerint:

A gyermekbarát igazságszolgáltatás egy olyan igazságszolgáltatási rendszert jelent, amely garantálja, tiszteletben tartja és hatékonyan érvényre juttatja valamennyi gyermeki jogot az elérhető legmagasabb színvonalon, az alábbiakban rögzített elvek szem előtt tartásával és a gyermek fejlettségének, érettségi fokának és az ügy körülményeinek figyelembevételével. Így a gyermekbarát igazságszolgáltatás e jellemzői, különösen az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés, a gyermek életkorának megfelelő, gyors, az emberi méltóságot tiszteletben tartó, a gyermeki jogokat elismerő és figyelembe vevő rendszer, amelyben érvényre jut a gyermek joga az eljárásban való részvételre, az eljárás megértésére, magán és családi életének tiszteletben tartására és a méltóságára.

Mint jelent ez a meghallgatáshoz való jog? Amennyiben röviden szeretnénk definiálni azt jelenti, hogy a gyermek szabadon, befolyásmentesen személyesen vagy képviselője útján elmondhatja az adott ügye kapcsán a véleményét, melynek, amennyiben az egyéb feltételek is fennállnak kellő súlyt kell tulajdonítani a döntéshozatal során. Fontos hangsúlyozni azt, hogy ez soha nem jelenthet kötelezettséget a gyermek számára, kizárólag lehetőség. A meghallgatáshoz való jog azonban kizárólag az érem egyik oldala, érvényesüléséhez/érvényesítéséhez elengedhetetlen a 17.cikk szerinti tájékoztatáshoz való jog. Hiszen a gyermek, akinek a véleménye, korára és érettségére tekintettel már perdöntő jelentőségű lehet, ahhoz is kellő érettséggel kell, hogy rendelkezzen, hogy adott esetben maga tudjon dönteni arról, hogy kíván-e élni a 12.cikk szerinti jogával, ehhez pedig elengedhetetlen az, hogy tudomással bírjon arról, hogy megilleti a meghallgatáshoz való jog. Az, hogy a gyermek rendelkezik-e ezzel az érettséggel mindig egyéni elbírálását igényel, esetfüggő, nem köthető kizárólag még a gyermek korához sem, jól látszik ez abból is, hogy maga az Egyezmény sem kívánt életkor szerinti limitet állítani a jog gyakorlása kapcsán.

A 12.cikk alapján el kell határolni a gyermek meghallgatáshoz való egyéni jogát az őt érintő jogi eljárásokban, illetve a gyermekeket mint csoportot megillető meghallgatáshoz való jogot. Egyértelmű az, hogy a polgári peres eljárásokban, a gyermekközpontú igazságszolgáltatás tekintetében az előbbi a releváns.

A meghallgatáshoz való jog gyakorlati alkalmazása tekintetében kikerülhetetlen dokumentum a 12.cikkhez fűzött Általános Kommentár.[8] Maga a Kommentár deklarálja azt a 25.pontban, hogy » a tájékoztatáshoz való jog létfontosságú előfeltétele annak, hogy a gyerek világos döntést tudjon hozni a 12.cikkben rögzített jogának gyakorlásáról. Tekintettel arra, hogy a gyermeknek tisztában kell lennie azzal, hogy milyen ügyben, milyen lehetőségei vannak, milyen lehetséges döntéseket hozhat, melyek milyen következményekkel járhatnak.« Természetesen a tájékoztatásnak a gyermek korához, képességeihez kell igazodnia, melyet a Kommentár 82. pontja is rögzít.

A gyermekek érdekeinek védelmének egyes megoldásai a nemzetközi gyakorlatban

Vizsgáljuk meg azt, hogy a tájékoztatási jog érvényesülésének milyen lehetséges esetei vannak az európai gyakorlatban. Először térjünk vissza Peter Jackson bíró levelére. Kétséget kizáróan az angol kezdeményezés úttörő, azonban mint azt Visontai-Szabó Katalin is említi, számos kérdést felvet. Meglátásom szerint az egyik ilyen az, hogy a levél újszerűsége elterelte a figyelmet egy lényeges körülményről. A szóban forgó gyermek jogi képviselővel járt el az eljárás során. Ami alapvetően más megvilágításba helyezi a levelet. Az esetek döntő többségében a gyermekek egyáltalán nem rendelkeznek saját képviselővel, aki az ő érdekükben jár el az eljárás során. Tekintettel arra, hogy a gyermek képviselővel rendelkezett így volt olyan független személy, aki számára el tudta magyarázni a bíróság ítéletét, amellett, hogy a teljes procedúra során képviselete az érdekét is. Ennek fényében a bírói kezdeményezés valóban csak látványos gesztus, azonban lehet olyan olvasata is a tájékoztatásnak, hogy az érintett kiskorú számára megnyugtatóbb lehet az, amikor maga a bíróság tagja szól kizárólag hozzá, és ezzel is azt hangsúlyozza, hogy a kiskorú az ügy teljes értékű résztvevője.

Tekintsünk el most attól, hogy az idézett esetben a gyermek rendelkezett jogi képviselettel. Amennyiben a gyermek törvényes képviselői között a gyermek tekintetében érdekellentét áll fenn és ekként nincs a gyermek érdekében eljáró független személy, felvetődik az a kérdés, vajon a gyermek érdekének védelmében egy levélben megmagyarázott bírói döntés elegendő, kielégítő mértékű lehet-e ? Helyettesítheti -e egy aktus a per során permanensen jelenlévő képviselő eljárását? És a legfontosabb kérdés: tiszteletreméltó Peter Jackson bíró levele vajon a magyar gyakorlatban megoldást jelenthetne-e? Vagy hazánkban is jobban szolgálná a gyermek érdekét az, amennyiben az őt érintő perekben egy független, kizárólag a kiskorú érdekét szem előtt tartó személy képviselné?

Vitathatatlan az, hogy a perben van egy független személy, akinek a hivatása, hogy a döntés során a gyermek mindenek felett álló érdekét vegye figyelembe: a bíró. Azonban a bíró az eljárásban betöltött szerepéből adódóan nem állhat ott a gyermek mellett a per során a tárgyalás előtt a folyosón, nem beszélgethet vele a tárgyalást követően arról, hogy mi történt, miért történt. A bíró az eljárás folyamatban léte alatt a gyermek kérdéseire is csak szűk körben válaszolhat, nem szembesítheti élesen a peres feleket sem azzal, hogy konfliktusuk, a másik fél verbális bántalmazása, a gyermek befolyásolása és egyoldalú perbe vonása az eljárás során milyen sérelmet okoz a gyermeknek, hiszen ezt a bírói magatartást a szülők már prejudikációnak, egyik vagy másik szülő melletti állásfoglalásnak is tekinthetik. Gyakorló szakemberként sokszor szerettem volna azt látni, hogy a gyermek mellett áll az egész eljárás során egy olyan személy, aki kizárólag csak őt képviseli, nem hagyja azt, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek kizárólag az egyik vagy a másik szülő interpretációjában vésődjenek be a lelkébe.

Vizsgáljunk meg a brit példa mellett egy másik lehetőséget, a spanyol gyakorlatot.[9]

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményéhez fűzött egyesített 5. és 6.jelentéséhez kapcsolódóan Mario Garcés Sanagustín Egészségügyi Szociális és Esélyegyenlőségi miniszter megállapította azt, hogy a spanyol társadalom 18%-a kiskorú.[10] A spanyol kormány már a harmadik Nemzeti Gyermek és Serdülő Terv megvalósítását kezdte meg 2018-ban. A jelentés alapján a spanyol jogrend volt az első, amely a gyermek mindenek felett való/ legfőbb érdekének védelmét[11] beemelte a jogrendbe. A kiskorúak eljárás során biztosítandó védelme mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás területén fókuszban van, a védelem egyik bástyája pedig a Ministerio Fiscal.

A fiscal, aki tulajdonképpen egyfajta polgári ügyész a törvényesség és a jog védte közérdek megóvása érdekében a büntető, a polgári, a szociális és a közigazgatási jog területén is eljár.

A fiscal egyik jogosítványa a házassági bontó vagy különválási peres eljárásban való részvétel. A spanyol Alkotmány 124. §. -ának (1) bekezdésével összhangban a spanyol polgári perrendtartás[12] 749. §. (2) bekezdése a fiscal részvételét ezekben a perekben akként szabályozza, hogy minden olyan házassági perben, amelyben kiskorú, fogyatékos vagy ismeretlen helyen tartózkodó fél van, a fiscal fellépése a teljes eljárás során kötelező. Látható, hogy a fiscal eljárására nemcsak a kiskorúakat érintő perek során kerül sor, hanem más érzékenyebb, kiemelt védelmet igénylő személyek és helyzetek esetén is.

Vajon a fiscal eljárásban történő fellépése egyúttal a kiskorú gyermek képviseletét is jelenti? A válasz talán egyértelműnek tűnik, azonban kibontva mégsem az. A perben fellépő a fiscal nem a gyermek képviseletét látja el, tehát nem a gyermek ügyvédje! Minden olyan házassági perben, amely kiskorú gyermeket érint, a fiscal a közérdek védelmében lép fel. Azonban értelemszerűen a közérdek védelme explicit módon magában foglalja a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembe vételét és érvényesítését, vagyis képviseletét.

A fiscalt a fellépés szükségességéről a bíróságnak kell értesítenie, a bíróság a fiscalt a tárgyalásra idézi. A fiscal jelenléte a meghallgatáson, valamint a bizonyítás során nem lehetőség, hanem kötelezettség. A kötelező megjelenés elmaradásának jogkövetkezményei tekintetében nem egységes maga a spanyol bírói gyakorlat sem. Az egyik álláspont[13] szerint a fiscal jelenlétének hiánya nem hatályon kívül helyezési ok, hiszen a kiskorú mindenek feletti érdekének védelme és figyelembevétele nem kizárólag a fiscal feladata, hanem a magyar gyakorlathoz hasonlóan a bíróságé is.[14] Ez az álláspont a fiscal szerepét kiüresíti, egyszerű adminisztratív elemmé redukálja. A fiscal azonban ennél jóval fontosabb szerepet tölt be a gyakorlatban, melyet az az ellentétes álláspont tükröz[15], amely szerint az adott határozat hatályon kívül való helyezéséhez vezet az, amennyiben a fiscal mint az eljárásban kötelezően részt vevő személy, ténylegesen nem vesz részt az eljárásban. [16]

A fiscal eljárása nem korlátozódik a ténybelileg és jogilag bonyolultabbnak tetsző a magyar gyakorlatban ún. feltárásos bontópereknek nevezett eljárásokra. Ugyanis a fiscal az egyező akaratnyilvánításos bontóperekben is részt vesz. Abban az esetben, amennyiben a felek a kiskorú vonatkozásában egyezséget kötöttek, a fiscal megvizsgálja, hogy a felek által megkötendő egyezség megfelel-e a kiskorú vagy fogyatékos gyermek érdekeinek, s erről véleményt nyilvánít. Ezzel a felek egyezsége kettős kontroll alatt áll, hiszen az eljáró bírót megelőzően már értékeli a gyermek szempontjából a felek egyezségét.

A fiscalt az eljárás során megilleti az a jog is, hogy pszichológus szakértői vélemény beszerzését indítványozza.

A fiscalt megilleti az a jogosultság, hogy az eljárás során mindvégig, még a kiskorú meghallgatása során is jelen legyen. Jogosultsága a tekintetben egyenlő a felekkel, hogy a kiskorú meghallgatását maga is indítványozhatja. Álláspontom szerint a fiscalhoz hasonló pozíciót betöltő, érdekvédelem ellátása mellett indítványozási joggal is bíró személy jelenleg nincs a magyar eljárás jogban.

A kiskorú gyermek meghallgatásának résztvevői köre hasonlóan a magyar gyakorlathoz meglehetősen korlátozott, azon sem a felek, sem jogi képviselőik nem vesznek részt. Azonban a bíró és a fiscal mellett jelen van egy bírósági titkár is, aki a gyermek meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet vezeti. A meghallgatás a tárgyalóteremben vagy külön iroda helyiségben történik ( a másodfokú tanács a gyermeket például a fiscal részére a bíróság épületében biztosított irodában is meghallgathatja), ahol a bíró hasonlóan a magyar gyakorlathoz talár nélkül, közvetlenül a gyermek mellé ülve, oldott légkört teremtve kérdezi ki a kiskorút. A meghallgatásról sem hangfelvétel, sem képfelvétel nem készül, a jegyzőkönyvet a bírósági titkár kézzel vezeti.

A fiscal a meghallgatás során a gyermekhez szabadon intézhet kérdéseket annak érdekében, hogy bizonyosságot szerezzen arról, hogy a gyermek valóban kötetlenül, befolyásmentesen fejezi ki a véleményét a személyes és családi terét érintő fennálló konfliktusról. Csak a személyes kapcsolat révén, közvetlenül a gyermekkel kapcsolatba lépve és kommunikálva kerülhet a fiscal abba a helyzetbe, hogy utána megalapozottan foglalhasson állást a gyermek legfőbb érdekének védelmében.[17] » A fiscalt ezekben az eljárásokban mindig a pártatlanság elve vezérli, a célja a törvényesség, a köz és társadalmi érdek védelme, amely abban a pozícióban testesül meg, amelyet az eljárás során elfoglal, feladata mindenkor kizárólag a kiskorú érdekének védelme.« [18] A fiscal-i gyakorlat szerint a gyermek nincs elzárva attól sem, hogy a fiscal-lal konzultáljon az eljárás során. Ahogy az sem idegen a gyakorlattól, hogy a gyermek számára a végső határozatot a fiscal értelmezi.

Látható, hogy ezekben a perekben a fiscal szerepe nem elhanyagolható, tulajdonképpen aktív részvétele és jelenléte nélkül még a közös akaraton alapuló bontóper sem folytatható le. Álláspontom szerint eljárásjogi pozíciója és részvétele nem szimbolikus, jelenléte a tárgyaláson garanciális jellege mellett aktív részvételt is jelent. Ugyanakkor nem kötelessége a gyermek tájékoztatása a jogairól, azonban nincs is elzárva ettől a lehetőségtől igény esetén.

Természetesen a fiscal intézményének is vannak kritikusai. Matteo Bueno ügyvéd nyilvános kritikával illeti a rendszert, az ő javaslata a kiskorú mindenek feletti érdekének védelmére az amerikai gyakorlat bevezetése lenne. [19] » Az észak-amerikai gyakorlat szerint családjogi perekben a kiskorú gyermeket gyám képviseli. A gyám mindig ügyvéd, ha több gyermekről van szó a perben, akkor mindegyiknek külön gyámja van. Nemcsak védi, hanem képviseli is a gyermekek érdekeit, ennek keretében beszél a gyermekkel, a szülőkkel, a tanárokkal, az orvosokkal és más személyekkel. Felvázolja azt a lehetőséget, amely megfelelhet a szülőknek, hogy a legjobb döntés születhessen a szülői felügyeleti jog gyakorlása, a gyermekek egészséges fejlődése és iskoláztatása szempontjából. «

A nemzetiközi kitekintés után vizsgáljuk meg a hatályos magyar szabályozást is a spanyol példa fényében.

A magyar szabályozás és gyakorlat: eseti gyám és ügygondnok

A kiskorú az őt érintő eljárásokban lehet peres fél (speciális esetben pl. apaság megállapítása, apaság vélelmének megdöntése iránti per, általános esetben szerepelhet jogutódként, lehet kötelmi vagy dologi tárgyú perek felperese vagy alperese egyaránt) lehet tanú, vagy egyéb érdekelt is. A kiskorú érdekében felléphet eseti gyám, illetve ügygondnok is.

Az anyagi jogi hátteret a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V.törvény (4:Ptk.) 163.§-a[20] teremti meg az eseti gyám kirendelésére. Szempontunkból kizárólag azok az esetek eshetnek vizsgálat alá, amelyeket a polgári perrendtartásról szóló 2016.évi XCCC.törvény (Pp. ) szabályoz. Az eljárásjogi törvény két helyen említi az eseti gyámot. Egyrészt a kiskorú tanú meghallgatásának szabályait rendező Pp.298.§-ának (4)bekezdése hivatkozik az eseti gyámra. Ez esetben a bíróság megkeresésére rendeli ki az eseti gyámot a gyámhatóság abban az esetben, amikor a kiskorú tanú és törvényes képviselője között ellentét van. A gyermek eljárásjogi pozíciójából adódóan – tanú- az eseti gyám eljárása és képviseleti joga nagyon szűk körű, kizárólag a meghallgatásra vonatkozik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eseti gyám rendszerint a tárgyalás előtt közvetlenül a bírósági folyosón találkozik először a gyermekkel, ott van lehetőség konzultációra. Majd a bírósági meghallgatás alatt képviseli a gyermek érdekét és óvja jogait, továbbá kérdéseket is intézhet a gyermekhez. A meghallgatás után szerepe véget ér, díját a gyámhatóság állapítja meg, melyet a bíróság számol el a perköltség keretében a pervesztes fél terhére.

Az eseti gyám bíróság előtti képviseletének a másik esete az, amikor származás megállapítási perekben az eljárás tárgyánál fogva -apaság megállapítása, apaság vélelmének megdöntése iránti perben – kerül sor törvényes képviselőként az eseti gyám kirendelésére a fél szerepében lévő kiskorú számára, amikor az anya a perben nem járhat el vagy nem kíván eljárni.[21] Ebben az esetben az eseti gyám végig kíséri a kiskorút a teljes eljáráson, képviseli, fellép az érdekében, azonban rendszerint a gyermek koránál[22] fogva teljesen kizárt az érdemi konzultáció lehetősége a kiskorúval. Ezen esetek egyikében sem tölt be az eseti gyám a fiscal-hoz hasonló feladatot.

A gyermek érdekeinek képviselete tekintetében az összehasonlítás szempontjából releváns másik kör a kiskorú részére a bíróság által rendelt ügygondnok eljárására vonatkozó szabályok összesége. Először meg kell említeni, de csak érintőlegesen a Pp.76.§-ának a) pontja szerinti ügygondnok rendelést, amikor a bíróság perbeli cselekvőképességgel nem rendelkező félnek rendel ügygondnokot abban az esetben, amennyiben nincs törvényes képviselője. A családjogi gyakorlatban marginálisan fordul elő ez az esetkör.

A másik lehetőség ügygondnok kirendelésére a Pp. Hetedik részében szabályozott Különleges eljárások közé sorolt XXXV.fejezetben található szülői felügyelettel kapcsolatos és kapcsolattartási perek szabályai között elhelyezett Pp.473.§-a. Ez a magyar eljárásjogi jogintézmény az, amely leginkább lehetőséget ad az ügygondnok fiscal szerepével való összehasonlításra. A már említett rendelkezés felhatalmazza a bíróságot, hogy amennyiben kiskorú egyéb érdekeltkénti meghallgatásáról dönt indokolt esetben egyúttal ügygondnok egyidejű kirendeléséről dönthet. A törvény alapján tehát ügygondnok kirendelése nem hivatalból kötelező, hanem a bíróság mérlegelésén alapul. Ez jelentős eltérés a fiscal pozíciójához képest, tekintettel arra, hogy a fiscal hivatalból, nem pedig bírói mérlegelés alapján vesz részt az eljárásban. Az ügygondnok kirendelése esetén a meghallgatás során a bíróság tájékoztatja a kiskorút az ügygondnok eljárásban betöltött szerepéről, jogairól és kötelezettségeiről, a jogszabály alapján tehát a kiskorú csak a meghallgatása során szerezhet tudomást arról, hogy mi a részére rendelt ügygondnok szerepe, szemben a Pp.443.§-ának (3) bekezdésében foglaltakkal amikor a gondnoksági perben az alperest az ügygondnok szerepéről a jogszabályi rendelkezés alapján köteles a bíróság tájékoztatni az idéző végzéssel. Természetesen a gyakorló bírák nincsenek elzárva a lehetőségtől, hogy a kirendeléssel egyidejűleg egy gyermekbarát nyelven megfogalmazott tájékoztatót küldjenek a kiskorú egyéb érdekelt részére. A meghallgatás során az ügygondnok szerepe erősen korlátozott, a tanács elnök mérlegelése alapján közvetlenül intézhet kérdést a gyermekhez, illetve kérdés feltevését indítványozhatja. Ezen túlmenően megilleti a jegyzőkönyv kiegészítésének indítványozásának joga. Szerepe a meghallgatás végén véget ér, díját a bíróság állapítja meg, mely a perköltség részeként osztja az egyéb perköltség sorsát, azaz a pervesztes köteles megtéríteni. A gyakorlatban az ügygondnok a tárgyalás előtt találkozik a gyermekkel már a bíróság épületében, a folyósón konzultálnak.

Röviden összegezve megállapítható az, hogy az ügygondnok részvétele az eljárásban bírói mérlegeléstől függ, főszabályszerűen csak egy tárgyalásra terjed ki, arra amikor a kiskorú meghallgatását foganatosítja a bíróság, a felek között egyeztetést nem folytat, a döntést a gyermeknek nem magyarázza meg, hiszen akkor rendszerint már nem is vesz részt a perben, a szakértői bizonyítás indítványozásának lehetősége mint jogosultság fel sem merülhet a vonatkozásában.

Mind az eseti gyám, mind az ügygondnok kapcsán megállapítható az, hogy a gyermek tájékoztatásában nem vesznek részt, szerepük marginális egy tárgyalásra kiterjedő, jogosultságuk kizárólag erre az egy alkalomra szólóan a képviselet és a kérdésfeltevés.

Azaz sem az ügygondnok, sem az eseti gyám nem veszi le a bíróság válláról a tájékoztatás terhét. A bíróság tájékoztatási joggal kapcsolatos szerepéről a magyar gyakorlatban is találunk jó példákat. Ilyen a központilag kidolgozott, gyermekbarát nyelven megfogalmazott életkor szerint differenciált idézők összessége, de ide sorolhatjuk a bíróság központi honlapján a gyermekek számára létrehozott „Válaszolunk kérdéseidre” létrehozott felületet.[23] De ilyen kezdeményezés Visontai Szabó Katalin által is hivatkozott a Fővárosi Törvényszéken született, hasonló jellegű, de a magyar viszonyokhoz jobban illeszkedő kezdeményezésre is, mely szerint a 14 évesnél idősebb gyermek számára a második tárgyalás előtt küldenek számára is érthető módon megfogalmazott levelet, melyben tájékoztatják a folyamatban lévő eljárásról az őt megillető jogokról, valamint arról, hogy joga van a véleményét személyesen szóban vagy levélben tudatni a bírósággal. Amennyiben a gyermek nem reagál a levélre úgy tekintik, hogy elfogadja szülei döntését. Álláspontom szerint ebben a kényes helyzetben a hallgatás beleegyezésként értékelése nem elfogadható, ellentmondani látszik a Ptk.4:181.§ (1) bekezdésében foglaltaknak, továbbá kérdéses az, hogy a levél ténylegesen eljut-e a gyermekhez, amennyiben igen, melyik szülő azaz törvényes képviselő interpretációjában. Ugyanakkor kétségtelen tény az, hogy ez a gyakorlat nem előzmény nélküli, mivel a korábbi törvényi rendelkezés gyakorlati továbbélését jelenti[24], mely szerint a gyermek akaratáról a szülőktől tájékozódhat a bíróság. A tájékoztatási jog alkalmazása mindenképpen szélesebb körben lenne elvárható, azonban álláspontom szerint nem vonhatja el a figyelmet arról a lényeges megoldandó kérdésről, hogy a gyermekek mindvégig az eljárás folyamán valós képviselethez jussanak.

Összegzés

A nemzetközi, illetve a hazai gyakorlatot áttekintve megállapítható az, hogy egyik megoldás sem hibátlan és teljeskörű, még a példaértékű spanyol fiscal rendszer is hordoz magában buktatókat. Az ítélet bírói levélben történő személyre szabott megmagyarázása annak ellenére, hogy kétség kívül úttörő gesztus, alapvetően idegen a magyar jogi hagyományoktól, emellett az Egyesült Királyságban is unikális kísérlet maradt, nem vált gyakorlattá, ezért egyértelmű az, hogy tájékoztatási jog gyakorlati megoldásának kérdésére nem ad megfelelő választ.

A megoldás a magyar és a spanyol rendszer ötvözésében keresendő, mely egyértelműen jogszabálymódosítást igényel. Természtesen ez egy hosszabb folyamat része, amelynek fontos szegmense az anyagi források rendezése is, mivel egyértelmű az, hogy a kiskorúak képviseletének költségét magukra a gyermekekre nem lehet hárítani. Azonban a kiskorúak tájékoztatási jogának jogszabályi kereteinek megalkotása a bíróság erre vonatkozó feladatának részletes, akár polgári perrendtartásbeli szabályozásával mindenképpen rövidtávon rendezést igénylő kérdésnek tekintendő.

Hivatkozások

  1. A tokenisztikus felfogás a gyermekek részére látszólagos szerepet és jogokat biztosít. Meghallgatják a gyermeket, azonban nem tulajdonítanak igazi súlyt a nyilatkozatának. A gyermek egyfajta „biodíszlet” szerepet tölt be. Roger A.Hart: Children’s Participation From tokenism to citizenship in: Innocenti esseys No.4. UNICEF 1992. 9. https://www.unicef-irc.org/publications/pdf/childrens_participation.pdf Letöltés: 2020. november 20.
  2. New York-i Egyezmény (UNCRC)https://www.ohchr.org/EN/ProfessionalInterest/Pages/CRC.aspx letöltés ideje: 2021. 03. 12.
  3. Child rights in the EU – Supporting you, Supporting them https://fra.europa.eu/sites/default/files/fra_uploads/fra-2019-child-rights-in-the-eu_en.pdf Letöltés ideje:2021.március 31.
  4. A letter to a young person http://www.bailii.org/ew/cases/EWFC/HCJ/2017/48.html letöltés időpontja 2019.május 3.
  5. Visontai Szabó Katalin: Hogy mondjam el, hogy Te is megértsd? Családi Jog XVI.évfolyam 2018., 1-8.
  6. Genfi Nyilatkozat http://www.un-documents.net/gdrc1924.htm letöltés ideje: 2021.április 18
  7. General Comment No.12 https://www2.ohchr.org/english/bodies/crc/docs/AdvanceVersions/CRC-C-GC-12.pdf (letöltés ideje: 2021.október 16.)
  8. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mentoromnak Senor José Antonia Baena Sierra bírónak (Palma de Mallorca ), továbbá Senor Nicolás Perez-Serrano prosecutor ( Palma de Mallorca) úrnak felbecsülhetetlen segítségükért és támogatásukért, nélkülük ez a betekintést nyújtó mű nem jöhetett volna létre.
  9. Committee on the Rights of the Child examines report of Spain https://www.ohchr.org/en/NewsEvents/Pages/DisplayNews.aspx?NewsID=22600&LangID=E letöltés ideje:2019.május 8.
  10. Lásd.UNCRC 3.cikk
  11. Ley 1/2000, de 7 de enero, de Enjuiciamiento Civil.(LEC= Pp.) https://www.boe.es/buscar/act.php?id=BOE-A-2000-323 letöltés ideje: 2019.május 8.)
  12. SAP de Cádiz de 12 de diciembre de 2013. A SAP magyar megfelelője: másodfokú határozat.
  13. Regina Mª de la Rúa Martín: Las particularidades de la prueba en los procesos de crisis matrimoniales. Especial atención al interés del menor. https://gredos.usal.es/bitstream/handle/10366/132623/TFM_RuaMartin_Particularidades.pdf;jsessionid=F43A10960974E337671D7405895CDB58?sequence=1 letöltés ideje: 2019.május 8. 4.
  14. SAP de Cádiz de 13 de febrero de 2003 másodfokú határozat
  15. Rúa Martin: Las particularidades 5.
  16. Coral Arangüena Fanego : La oralidad y sus consecuencias en la diligencia de exploración del menor en los procesoso matrimoniales In: Oralidad y escritura en un proceso civil eficiente Coloquio de la Asociación Internacional de Derecho Procesal, 2008 Universitat de Valencia Servei de Publicationis 155-164.
  17. Rúa Martin: Las particularidades 4.
  18. Felipe Fernando Mateo Bueno: El Ministerio Fiscal y el «Interés Superior del Menor», una extraña pareja https://www.mateobuenoabogado.com/el-ministerio-fiscal-y-el-interes-superior-del-menor-una-extrana-pareja/ letöltés 2019.május.
  19. A Ptk.4:163. §-a alapján(1) A szülő – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – nem képviselheti a gyermekét olyan ügyben, amelyben ő maga, házastársa, élettársa, egyenesági rokona vagy az ő törvényes képviselete alatt álló más személy a gyermekkel szemben ellenérdekű fél. A (2) bekezdés értelmében ha a gyermek ügyében a törvényes képviseletet gyakorló szülő törvény vagy a gyámhatóság rendelkezése, érdekellentét vagy más tényleges akadály miatt nem járhat el, a gyámhatóság a gyermeknek eseti gyámot rendel. A (3) bekezdés szerint eseti gyám kirendelését bármely érdekelt, bármely hatóság kérheti, és annak hivatalból is helye van. A szülő eseti gyám kirendelése céljából köteles a gyámhatóságnak késedelem nélkül bejelenteni, ha a (2) bekezdésben megjelölt okból az ügyben nem járhat el.(4) Az eseti gyám az ügyben olyan jogkörrel jár el, mint a gyám.
  20. Pp.466.§-a.
  21. Lásd Ptk.4:111.§-ának (1) bekezdése, mely szerint az apaság vélelmének megdöntése iránti pert a kiskorú gyermek és az anya a gyámhatóság hozzájárulásával a kiskorú gyermek hároméves koráig indíthatja meg.
  22. https://birosag.hu/gyermekkozpontu-igazsagszolgaltatas/fiataloknak-gyerekeknek/valaszolunk-kerdeseidre letöltés ideje:2021.október 16.
  23. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952.évi IV.törvény (Csjt.)74.§-ának utolsó mondata.

Péter Molnár: Comparison of the new Chinese Personal Data Protection Law (PIPL) with GDPR and CCPA

Foreword

Just a few years after its adoption, it is already clear that the Union’s data protection regulation has encouraged the world’s most dominant states to create their own legislation on the protection of personal data. The Californian Consumer Privacy Act can be considered the first major non-European data protection legislation. On August 20, 2021, the People’s Republic of China also finalized its own data protection law. In our study, we attempt to compare the main features of the three defining pieces of legislation. As there is not yet any experience with the practical application of Chinese law, we will strictly confine ourselves to analyzing the normative text.

Regulatory history

The emergence of the first generation of data protection regulations dates back to the 1970s and is essentially a legal response to the threats posed by technological advances.[1] The first major international documents appeared in the 1980s, thanks to the growing volume of cross-border data flows. Although the OECD’s Council’s Guidelines on Governing the Protection of Privacy and Cross-Border Flows of Personal Data[2], adopted in 1980, are not binding, they contain a number of important basic principles. The guidelines extended to all OECD member countries, including the countries of the European Community and the United States itself. This is mainly due to the fact that subsequent European and American regulations show so many similarities. Building an information society in Europe has become an important priority since the 1990s, as indicated, for example, by the Bangemann report[3] and subsequent strategy papers. Even in these times, the duality of European regulation can be seen. On the one hand, it must ensure the free flow of data, and on the other, the private sector must be protected.[4] The process culminated in the EU Data Protection Directive adopted in 1995, under which Member States successively promulgated their own national data protection laws.

At the end of 2010s, two important personal data protection laws became applicable. The new laws attempting to regulate the area of privacy and personal data potection have been adopted on both sides of the Atlantic Ocean and although they differ in many respects, their fundamentals are similar.[5] The Regulation (EU) 2016/679 of the European Parliament and of the Council of 27 April 2016 on the protection of natural persons with regard to the processing personal data and on the free movement of such data, and repealing Directive 95/46/EC (General Data Protection Regulation (hereinafter, GDPR) became applicable from 25 May 2018. The regulation is an evolution of an already existing EU directive[6], and was developed over a relatively long period of years. The legislation conatins 99 articles and 173 recitals. The California Consumer Privacy Act (hereinafter, CCPA), also known as AB 375, passed into California law on 28 June 2018 and became apllicable from 1 January, 2020. Compared to the GDPR, CCPA was hastily adopted and is much shorter than its European cousin.[7]

Before the adoption of the Personal Information Protection Law (hereinafter, PIPL), which had been approved by the 13th Standing Committee of the National People’s Congress  committee on 21 August 2021 the People’s Republic Of China’s (PRC) data protection law mostly viewed as being fragmentary, ineffective and difficult to understand.[8] Compared to the GDPR, the PIPL is relatively short with its 8 chapters and 73 articles, however, the effects of the European regulation can be felt in several respects.

In the next part of our paper, we attempt to compare the key features of GDPR, CCPA, and PIPL.

The territorial scope of the legislations

The GDPR and the CCPA both have an extraterritorial scope. The European regulation’s territorial scope is defined in its Article 3:

    1. This Regulation applies to the processing of personal data in the context of the activities of an establishment of a controller or a pro-cessor in the Union, regardless of whether the processing takes place in the Union or not.
    2. This Regulation applies to processing of personal data of data subjects who are in the Union by a controller or processor not established in the Union, where the processing activities are related to:
      (a) the offering of goods or services, irrespective of whether a payment of the data subject is required, to such data subjects in the Union; or
      (b) the monitoring of their behaviour as far as their behaviour takes place within the Union.3.
    3. This Regulation applies to the processing of personal data by a controller not established in the Union, but in a place where Member State law applies by virtue of public international law.

The territorial scope of the CCPA extends to any for-profit entity doing business in California, that meets at least one of the following three conditions: (1) has a gross revenue greater than $25 million, (2) annually buys, receives, sells, or shares the personal information of more than 50,000 consumers, households, or devices for commercial purposes. or (3) derives 50 percent or more of its annual revenues from selling consumers’ personal information. The question is which entities can be considered doing business in California. These entities are not defined in the CCPA, but the reference to California tax and company law indicates that a broad interpretation of the term should be assumed, [9] so that the CCPA should also apply to all foreign-based entities that meet the above conditions and pays taxes in California because of its activities.

The PIPL is also applicable to activities outside the mainland PRC that handle the personal information of natural persons within the territory of the PRC, in any of the following circumstances: (1) for the purpose of providing products or services to natural persons within the territory; (2) to analyze and assess the conduct of natural persons within the territory; (3) other situations provided for by law or administrative regulations.[10]

Based on the above provision, we can state that (similar to GDPR and CCPA) PIPL also has extraterritorial effect, but the effect is narrower than the GDPR’s.

Personal scope

With regard to personal scope, we can ask two main questions: who is protected and to who is regulated by the law imposes. The GDPR regulates every data controllers and data processors (natural persons, businesses, government agencies, etc.) and protects the natural persons (identified or identifiable persons to which personal data relates). The CCPA’s operates with the term of business-doing entities, while it protects the „consumers” (basically California residents). The PIPL basically protects the personal informations on natural persons, and regulates any handler of these informations (both organizations and individuals).

What kind of information is protected?

The GDPR uses the term of personal data. Personal data is any information relating to an identified or identifiable data subject. According to the CCPA personal information is every information that identifies, relates to, describes, is capable of being associated with, or may reasonably be linked, directly or indirectly, with a particular consumer or household. Both regulations defines specific categoires of personal data or information. According to the PIPL personal information is any type of information that identifies or can identify natural persons recorded electronically or by other means, but does not include anonymized information. The PIPL’s definition is closer the the GDPR.

The legal basises of processing

The GDPR mentions six equal legal basises as the requiments of rigtful data processing (consent of the data subject, contract, legal obligation, protection of vital interests, public interest and legitimate interest), while the CCPA doesn’t mention any. The latter regulation only provides for a posteriori mechanism, namely allowing customers to opt-out to the sale and disclosure of their personal information or to ask for erasure of the information.[11] The PIPL’s following the method of the GDPR as it’s mentions different legal basises. According to Article 13, personal information handlers can only handle personal information where one of the following circumstances is met: (1) the individual’s consent is obtained; (2) as necessary to conclude or perform on a contract to which the individual is a party, or as necessary for carrying out human resource management in accordance with lawfully formulated labor rules systems and lawfully concluded collective contracts; (3) as necessary for the performance of legally-prescribed duties or obligations; (4) as necessary to respond to public health incidents or to protect natural persons’ security in their lives, health, and property in an emergency; (5) handling personal information within a reasonable range in order to carry out acts such as news reporting and public opinion oversight in the public interest; (6) for a reasonable scope of handling of personal information that has been disclosed by the individual or otherwise already legally disclosed in accordance with this Law; (7) other situations provided by laws or administrative regulations.

Privacy notices

The GDPR devotes two complete articles to detail the content of the information to be provided to the data subject. The privacy notice must contian various informations: the identity and the contact details of the controller, the contact of the data protection officer, the purposes of the processing for which the personal data are intended as well as the legal basis for the processing, the recipients or categories of recipients of the personal data, etc.

According to CCPA businesses must inform consumers about the personal information categories collected, the intended use purposes for each category. Further notice is required to collect additional personal information categories. or use collected personal information.

Article 17 of the PIPL provides that before handling personal information, personal information handlers shall truthfully, accurately, and completely notify individuals of the following matters in a conspicuous fashion and in clear and understandable language: (1) the organizational or personal name of the personal information handlers; (2) the purposes of handling the personal information, the methods of handling, and the type of personal information handled, and period it will be stored; (3) the manner and procedures by which individuals are to exercise their rights under this Law; (4) other matters that laws and administrative regulations provide shall be announced.

The rights of the data subjects

The GDPR provides the following rights for the data subject: the right to acces, the right to data portability, the right to request erasure, the right to be forgotten, the right to reflectation, the right to restrict processing, the right to object to processing, and the right to object to automated decision-making.

In the CCPA we can’t find any rights that would be equivalent to the right of rectification and the right to object to processing.

The PIPL provides the data subjects the right to know and make decisions about the handling of their personal information, the right to limit or refuse the handling of their personal information by others, the right to access and reproduce their personal information from personal information handlers, the right to request correction, the right to request deletion, and the right to request that personal information processors explain their personal information processing rules.

The penalties

In 2018, the GDPR came as a surprise with its high fines. According to the regulation, the fines could reach 20 million euros, or four percent of the annual global revenue (whichever is the higher).

The CCPA defined the fines in 2 500 USD per violation or up to 7 500 USD per violation if it’s international.

The PIPL also uses more categories of fines. According to Article 66: Where personal information is handled in violation of this Law, or where the obligations for the protection of personal information provided for in this Law are not performed in handling personal information, the departments performing duties on personal information protection are to order corrections, give warnings, and confiscate unlawful gains; applications that illegally handle personal information are to be ordered to have their provision of services suspended or stopped, and a fine of up to 1,000,000 RMB is to be given; the directly responsible managers and other directly responsible personnel are to be given a fine of between 10,000 and 100,000 RMB (cca. 1 300-13 000 euros). Where the circumstances of the illegal activities provided for in the preceding paragraph are serious, the provincial level or higher departments performing personal information protection duties are to order corrections, confiscate unlawful gains, and give a concurrent fine of up to 50,000,000 RMB (cca. 6,5 million euros) or up to 5% of the preceding year’s business income, and may order that operation be suspended, suspend operations for rectification, or report to relevant regulatory departments for the cancellation of business permits or licenses; and a fine of between 100,000 and 1,000,000 RMB is to be given to the directly responsible managers and other directly responsible personnel, and a decision may be made to prohibit their serving as the board member, supervisor, senior management, or person in charge of personal information protection for an enterprise during a set period of time.

It can therefore be concluded that the PIPL allows for the imposition of fines higher than the CCPA, but still falls short of the fines indicated in the GDPR.

An overview

In this chapter we present a comparison chart for better for better clarity and applicability. The comparison is, of course, not exhaustive, it can be further developed. Nevertheless, it can serve as a good starting point for further research.

Criteria Legislation
GDPR CCPA PIPL
Territorial scope Data controllers and data

processors:

a) Established in the EU

that process personal

data in the context

of activities of the

EU establishment,

regardless of whether

the data processing

takes place within

the EU.

b) Not established in the

EU that process EU

data subjects’ personal

data in connection

with offering goods

or services in the EU,

or monitoring their

behavior (…)

Any for-profit entity doing business

in California and the entity meets at least one of the following:

a) Has a gross revenue greater than

$25 million.

b) Annually buys, receives, sells, or

shares the personal information

of more than 50,000 consumers,

households, or devices for

commercial purposes.

c) Derives 50 percent or more of

its annual revenues from selling

consumers’ personal information

The PIPL is applicable to activities outside the mainland PRC that handle the personal information of natural persons within the territory of the PRC, in any of the following circumstances:

a) for the purpose of providing products or services to natural persons within the territory;

b) to analyze and assess the conduct of natural persons within the territory;

c) other situations provided for by law or administrative regulations

Personal scope Protected: natural persons (identified or identifiable persons to which personal data relates)

Regulated: data controllers and data processors (natural persons, businesses, government agencies, etc.)

Protected: consumers (California residents)

Regulated: business-doing entities

Protected: natural persons

Regulated: handler of the informations (both organizations and individuals)

The protected informations Personal data (any information relating to an identified or identifiable data subject) Personal information (every information that identifies, relates to, describes, is capable of being associated with, or may reasonably be linked, directly or indirectly, with a particular consumer or household) Personal information (any type of information that identifies or can identify natural persons recorded electronically or by other means, but does not include anonymized information)
The legal basis of processing Six equal legal basis as the requiments of rigtful data processing (consent of the data subject, contract, legal obligation, protection of vital interests, public interest and legitimate interest) None Seven legal basis as the requiments of rigtful data processing (the individual’s consent is obtained; as necessary to conclude or perform on a contract to which the individual is a party, or as necessary for carrying out human resource management in accordance with lawfully formulated labor rules systems and lawfully concluded collective contracts; as necessary for the performance of legally-prescribed duties or obligations; as necessary to respond to public health incidents or to protect natural persons’ security in their lives, health, and property in an emergency; handling personal information within a reasonable range in order to carry out acts such as news reporting and public opinion oversight in the public interest; for a reasonable scope of handling of personal information that has been disclosed by the individual or otherwise already legally disclosed in accordance with this Law; other situations provided by laws or administrative regulations.
Privacy notices Information have to be provided to the data subject. The privacy notice must contian various informations: the identity and the contact details of the controller, the contact of the data protection officer, the purposes of the processing for which the personal data are intended as well as the legal basis for the processing, the recipients or categories of recipients of the personal data, etc. Businesses must inform consumers about the personal information categories collected, the intended use purposes for each category. Further notice is required to collect additional personal information categories. or use collected personal information. handlers shall truthfully, accurately, and completely notify individuals of the following matters in a conspicuous fashion and in clear and understandable language: the organizational or personal name of the personal information handlers; the purposes of handling the personal information, the methods of handling, and the type of personal information handled, and period it will be stored; the manner and procedures by which individuals are to exercise their rights under this Law; other matters that laws and administrative regulations provide shall be announced.
The rights of the data subjects GDPR provides the following rights for the data subject: the right to acces, the right to data portability, the right to request erasure, the right to be forgotten, the right to reflectation, the right to restrict processing, the right to object to processing, and the right to object to automated decision-making. All the rights mentioned in the GDPR, except the right of rectification and the right to object to processing. The right to know and make decisions about the handling of their personal information, the right to limit or refuse the handling of their personal information by others, the right to access and reproduce their personal information from personal information handlers, the right to request correction, the right to request deletion, and the right to request that personal information processors explain their personal information processing rules.
The penalties 20 million euros, or four percent of the annual global revenue (whichever is the higher) 2 500 USD per violation or up to 7 500 USD per violation if it’s international Three categories:

  1. 10, 000 – 100, 000 RMB
  2. up to 1 000 000 RMB
  3. up to 50 000 000 RMB

Conclusion

The PIPL reminds us of the GDPR and the CCPA in many respects, but the three legislations lots of specific elements. In extreme cases, we may also have to meet the criteria set by all three pieces of legislation for a single data processing activity.

In our short comparative study, we wanted to draw attention to the most important differences, thus helping practioners and researchers who need to consider all three regulations in their work.

Sources

Bangemann Report, Europe and the Global Information Society (1994). https://www.cyber-rights.org/documents/bangemann.htm (Downloaded: 25 October 2021).

Csáki-Hatalovics Gyula Balázs: eGovernment in the Past Few Years in Hungary. Acta Univ. Sapientiae, Legal Studies, 3, 1 (2014), 8-10.

DIRECTIVE 95/46/EC OF THE EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL of 24 October 1995 on the protection of individuals with regard to the processing of personal data and on the free movement of such data

Marini, Alice, Katefides, Alexis, Bates, Joel, Zanfir-Fortuna, Gabriela, Bae, Michelle, Gray, Stacey, Sen, Gargi: Comparing GDPR v. CCPA, Data Gudiance – Future of Privacy Forums 23. https://fpf.org/wp-content/uploads/2018/11/GDPR_CCPA_Comparison-Guide.pdf (Downloaded: 25 October 2021).

Geller, Anja: How Comprehensive Is Chinese Data Protection Law?A Systematisation of Chinese Data Protection Lawfrom a European Perspective, GRUR International, 0 (0), 2020, 1.

Heimes, Rita: Top 5 Operational Impacts of the CCPA: Part 1 — Determining if you’re a business collecting or selling consumers’ personal information, iapp The Privacy Advisor, July 23, 2018, https://iapp.org/news/a/top-five-operational-impacts-of-cacpa-part-1-determining-if-youre-a-business-collecting-or-selling-consumers-personal-information/ (Downloaded: 25 October 2021).

Mesarčík, Matúš: Apply or not to Apply? A Comaparative View on Territorial Application of CCPA and GDPR, Bratislava Law Review 2020. Vol.4. No. 2. 81.

OECD: Recommendation of the Council concerning Guidelines Governing the Protection of Privacy and Transborder Flows of Personal Data. https://legalinstruments.oecd.org/en/instruments/OECD-LEGAL-0188 (Downloaded: 25 October 2021).

Szőke Gergely László: Az adatvédelem szabályozásának történeti áttekintése, Infokommunikáció és Jog, 2013/3, 108-109.

Voss, W. Gregory: The CCPA and the GDPR Are Not the Same: Why You Should Understand Both, CPY Antitrust Chronicle January 2021, 3.

References

  1. Szőke Gergely László: Az adatvédelem szabályozásának történeti áttekintése, Infokommunikáció és Jog, 2013/3, 108-109.
  2. OECD: Recommendation of the Council concerning Guidelines Governing the Protection of Privacy and Transborder Flows of Personal Data. https://legalinstruments.oecd.org/en/instruments/OECD-LEGAL-0188 (Downloaded: 25 October 2021).
  3. Bangemann Report, Europe and the Global Information Society (1994). https://www.cyber-rights.org/documents/bangemann.htm (Downloaded: 25 October 2021).
  4. Csáki-Hatalovics Gyula Balázs: eGovernment in the Past Few Years in Hungary. Acta Univ. Sapientiae, Legal Studies, 3, 1 (2014), 8-10.
  5. Matúš Mesarčík: Apply or not to Apply? A Comaparative View on Territorial Application of CCPA and GDPR, Bratislava Law Review 2020. Vol.4. No. 2. 81.
  6. DIRECTIVE 95/46/EC OF THE EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL of 24 October 1995 on the protection of individuals with regard to the processing of personal data and on the free movement of such data
  7. W. Gregory Voss: The CCPA and the GDPR Are Not the Same: Why You Should Understand Both, CPY Antitrust Chronicle January 2021, 3.
  8. Anja Geller: How Comprehensive Is Chinese Data Protection Law?A Systematisation of Chinese Data Protection Lawfrom a European Perspective, GRUR International, 0 (0), 2020, 1.
  9. Rita Heimes: Top 5 Operational Impacts of the CCPA: Part 1 — Determining if you’re a business collecting or selling consumers’ personal information, iapp The Privacy Advisor, July 23, 2018, https://iapp.org/news/a/top-five-operational-impacts-of-cacpa-part-1-determining-if-youre-a-business-collecting-or-selling-consumers-personal-information/ (Downloaded: 25 October 2021).
  10. See PIPL, Article 3.
  11. Alice Marini at al.: Comparing GDPR v. CCPA, Data Gudiance – Future of Privacy Forums 23. https://fpf.org/wp-content/uploads/2018/11/GDPR_CCPA_Comparison-Guide.pdf (Downloaded: 25 October 2021).

Orbánné Szél Napsugár Ágnes: A Gyermek jogairól szóló New Yorki-i Egyezmény 12. cikkének hatása a gyermekközpontú igazságszolgáltatás kialakulására

Bevezetés

A gyermekek jogainak meghatározására már az I. világháborút követően volt törekvés. Ezen kezdeményezések közé sorolható az 1989-es a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezményt is inspiráló brit Eglantyne Jebb[1] által a Gyermekek Jogainak Deklarációja néven kidolgozott és később a Népszövetség közgyűlése által 1924.szeptember 24.napján elfogadott ún.Genfi Nyilatkozat.[2] A Deklaráció a gyermekek jogait katalógusszerűen, mindössze öt pontban foglalja össze. A gyermek véleménynyilvánításhoz való joga még nem jelenik meg, főként a gyermek jóllétére koncentrál a dokumentum. A Deklarációt Franciaországban olyan fontosnak tekintették, hogy elrendelték minden iskolában a kifüggesztését. A Genfi Nyilatkozat a maga nemében az adott korszakban és körülmények között úttörő és sikeres volt, azonban egy elkötelezett gyermekjogi harcost, az Deklaráció tartalma elégedettlenné tett. Amennyiben az ENSZ Gyermekjogi Egyezménynek szellemi atyját keressük nem feledkezhetünk el a lengyel származású Janusz Korczak-ról, akinek gyermekjogi felfogása talán a legnagyobb hatással volt a Gyermekjogi Egyezmény megalkotására. Döntő hatása nem véletlen, az egyezmény előkészítése során a lengyel küldöttek jelentős szerepet játszottak. Janusz Korczak rendhagyó módon nem jogász volt, hanem orvos és ahogy ő saját maga fogalmazott: » véletlenszerűen vált pedagógussá és szükségből pszichológussá«. Korát jóval megelőzően modern elveket vallott a gyermekek integritását illetően is, leszögezte, hogy joguk van a titkaikhoz, a saját tulajdontárgyaikhoz, saját pénztárcához és mindezeket tiszteletben kell tartani. A gyermekek egyenlőségét, szeretetét, tiszteletben tartását hirdette, elítélve a velük szemben alkalmazott atyáskodó magatartást.[3]

Haladó szellemiségét az mutatja legjobban, hogy kifejezetten csalódott volt a Genfi Nyilatkozat elfogadásakor, mivel valódi jogokat akart a gyermekeknek, nem pedig jótékonykodást, és a jelenben, nem a távoli jövőben.

A második Genfi Nyilatkozat 1959-ban az idők szavát követve már szélesebb körben [4] rendelkezik a gyermekjogokról, azonban a gyermek igazságszolgálatásban való részvételének lehetősége, nyilatkoztatása nem kerül megemlítésre.

A New York-i Egyezmény

A fenti előzményeket követően született meg az első globális[5] és kétségkívül a mai napig legnagyobb hatású nemzetközi dokumentum az ENSZ által 1989.november 20.napján elfogadott a gyermekek jogairól szóló egyezmény. Az egyezmény egyértelműen meghatározza a gyermek fogalmát, majd részletesen és nemcsak a jóléti jogokra kiterjedően meghatározza a gyermek jogait, továbbá a 12. cikkben megteremti a gyermekeket érintő bírósági eljárásokban – az igazságszolgáltatásban – való részvételi jog alapját is. » Az egyezmény mellett a fiatalkorúak igazságszolgáltatásban elfoglalt helyzetét rendezik az 1985-ben elfogadott Pekingi Szabályok, 1990-ben elfogadott Havannai Szabályok, a Rijádi Iránymutatások és a Tokiói szabályok. Összeségében e rendelkezések alkotják az ENSZ fiatalkorúak igazságszolgáltatására vonatkozó szabályrendszerének négy pillérét.«[6] Annak ellenére, hogy a fiatalkorúak igazságszolgáltatási eljárásokban elfoglalt helyzetének tisztázására irányulnak a szabályok, egyik sem definiálja azt, hogy a fiatalkorúak igazságszolgáltatása más, speciálisabb elvek mentén szerveződő és így egy egységes rendszert alkotó, fiatalkorúak érdekeit központban tartó igazságszolgáltatás. Az ENSZ rendelkezései tehát e szempontból megmaradtak egyes, főleg büntetőjogi érintettségű részterületeket rendező szabályozásoknak.

A 12. cikk, mint a bírósági eljárásokban való részvételi jog alapja

Az Egyezmény 12. cikke deklarálta azt, hogy:

1. az egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni. 2.Ebből a célból nevezetesen lehetőséget kell adni a gyermeknek arra, hogy bármely olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője, illetőleg arra alkalmas szerv útján, a hazai jogszabályokban foglalt eljárási szabályoknak megfelelően meghallgatását.

A Gyermekjogi Bizottság által [7] 2009.júniusában elfogadott 12.cikkhez fűzött 12.számú Általános Kommentár (a továbbiakban: Kommentár) leszögezi azt, hogy » a 12.cikk egyike a négy általános alapelvnek a Gyermekjogi Egyezmény alapelvei közül , 2.cikk a diszkrimináció tilalma,6.cikk jog az élethez és a fejlődéshez, valamint 3.cikk a gyermek legfőbb érdeke mellett«.

A Kommentár rámutat arra, hogy a 12.cikkben rögzített alapelv azért fontos, mivel nem kizárólag önálló jogként értelmezendő és alkalmazandó, hanem figyelembe kell venni az összes többi jog értelmezése és nemzeti jogba implementálása során.[8]

Amennyiben 12. cikket elemezzük jól átható az, hogy a cikk első pontja nem kizárólag az igazságszolgáltatási, közigazgatási eljárásokban biztosítja a gyermek meghallgatáshoz való jogát, hanem minden őt érintő kérdésben. A jog e tekintetben megilletheti gyermekek egy csoportját is, azonban az igazságszolgáltatás kapcsán kétségtelenül az egyes gyermeket az adott ügyben megillető részvételi jogról beszélhetünk.

Az igazságszolgáltatásban való részvételi jog alapja tehát adott, azonban nem elhanyagolható az sem, hogy a gyermekek milyen jogszabályi, személyi és tárgyi környezetben vesznek részt az eljárásban. E feltételeket rendezi, szabályozza a gyermekközpontú igazságszolgáltatás. Egyik feltétel sem elhanyagolható, a feltételek összességének a megléte a záloga a gyermek meghallgatása szempontjából is sikeres eljárásnak. Azt, hogy e feltételeknek mekkora jelentősége van alátámasztja az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által 2019-ben a New York-i Gyermekjogi Egyezmény 30. évfordulóján és az Alapjogi Karta 10. évfordulóján közzétett tájékoztatás. A lényegre törő ismertető szerint minden évben megközelítőleg 2,5 millió gyermek vesz részt valamilyen őt érintő jogi eljárásban. Az adatok alapján ezen gyermekek kétharmada nem kap megfelelő tájékoztatást az eljárás alatt. Ritkán ellenőrzik azt is, hogy a jogaikat, illetve magát az eljárást a gyermekek egyáltalán megértették-e. Az Ügynökség rámutatott arra is, hogy az eljárásban részt vevő jogászok magatartása az eljárások során nagyban befolyásolja a gyermekek biztonság és kényelemérzetét, így értelemszerűen a gyermekek szempontjából az egész eljárás eredményességét.

Szükséges mindenképpen hangsúlyozni, hogy a 12. cikk alapján a gyermek részvétele az eljárásban számára nem kötelezettség, hanem lehetőség.

A gyermekközpontú igazságszolgáltatás kialakulás az Európai Unió területén

A Gyermekjogi Egyezmény létrejöttét követően a kontinensek közül Európában kezdődött el legdinamikusabban a gyermeki jogok fejlődése.[9] 1996-ban került elfogadásra az Európa Tanács egyezménye, mely már rögzíti a gyermekek eljárásjogi jogosultságait is.[10] A 3. cikk a gyermek meghallgatáshoz való jogát összeköti a gyermek tájékoztatáshoz való jogával. A cikk kinyilvánítja, hogy a bírósági eljárásban a belső jog szerint ítélőképessége birtokában lévő gyermeknek minden szükséges információt meg kell kapnia, konzultálhat, kifejezheti nézeteit és tájékoztatni kell a vélemény-nyilvánításának lehetséges következményeiről, illetve minden más őt érintő lehetséges döntésről is. A jogalkalmazóknak ezeket a rendelkezéseket és iránymutatásokat a belső joggal összhangban kell alkalmaznia. Az egyezmény II. fejezet B. pontja a 6.- 9. cikkben rendelkezik a bíróságok szerepéről az eljárásokban. A 6. cikkben kifejezetten rögzíti, hogy meghatározott esetekben a bíróság meghallgatja a gyermeket, lehetőség szerint elkülönítve, személyesen, vagy képviselője útján, a gyermek megértésének megfelelő módon, kivéve ez alól azt az eset, amikor ez a gyermek a legfőbb érdekével ellentétes lenne. A bíróság engedi a gyermeket, hogy véleményt nyilvánítson és kinyilvánított véleménynek megfelelő súlyt tulajdonit. Láthatjuk, hogy a New York-i egyezmény 12. cikke úgymond visszatér, a gyermek jogait a bíróság oldaláról kötelezettségként megfogalmazva.

A 7. cikk a bíróság mielőbbi cselekvési kötelezettségét mondja ki, melynek része az is, hogy a bíróságnak tartózkodni kell minden szükségtelen késedelemtől. A 8. cikk a bíróság hivatalbóli cselekvési kötelezettségét szorgalmazza azokban az esetekben, amikor a belső jog szerint a gyermek jólétét komoly veszély fenyegeti. A 9. cikk arra kötelezi a bíróságot, hogy szükség esetén a gyermek részére képviselőt rendeljen. Ezen rendelkezések lényege egyértelműen visszaköszön a gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmában.

Az európai fejlődési folyamat egyik lényeges lépése az Európai Unió Nizzában 2000-ben kihirdetett Alapjogi Chartája volt.

Az Alapjogi Charta 24.cikkének (1) bekezdése szerint a gyermekeknek joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A gyermekek véleményüket szabadon kifejezhetik. Az őket érintő ügyekben véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni. A (2) bekezdés alapján hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie. A (3) bekezdés szerint minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn, kivéve, ha ez az érdekeivel ellentétes.

Látható az, hogy az Alapjogi Charta összhangban a New York-i Egyezménnyel rögzíti a gyermekek elidegeníthetetlen jogaként azt, hogy az őket érintő ügyekben – legyen az polgári, büntető, avagy közigazgatási eljárás – a véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe vegyék. Ugyanakkor az eljáró hatóságok oldaláról megjelenik a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételének kötelezettsége, éppúgy, mint a New York-i Egyezményben. A Charta 24.cikke részben tömöríti a New York-i Egyezmény alapelveit. Azonban még mindig nem találkoztunk a gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmával.

Az Alapjogi Chartára utal vissza a Bizottság 2006.július 4.napján kiadott „Az EU gyermekjogi stratégiája felé” című közleménye is.[11]A közlemény szerint a célok közé tartozik a gyermekek bevonása a döntéshozatali eljárásba, továbbá a gyermekek jogaival kapcsolatos tájékoztatási stratégia kidolgozása, mely lehetővé teszi azt, hogy a szülők és gyermekek jobban ismerjék ezeket a jogokat.

2007.december 10.napján fogadta el az Európai Unió Tanácsa a gyermekek jogainak előmozdítására és védelmére vonatkozó uniós iránymutatásokat.[12] A végrehajtás a gyermekjogok előmozdítását és védelmét célzó jogszabályi reform előmozdítása révén valósulna meg az iránymutatás szerint:

…. különösen a nemzeti jogszabályok meghozatalának és felülvizsgálatának ösztönzése és támogatása, a jogszabályoknak a gyermek jogok előmozdítására és védelmére vonatkozó nemzetközi szabályoknak és előírásoknak – különösen a gyermek jogairól szóló egyezménynek és az egyezmény fakultatív jegyzőkönyveinek – való megfelelése érdekében, továbbá a gyermek jogok megsértése elleni küzdelem és a jogsértéstől való elrettentés,…. a gyermek jogok megsértésének megelőzését célzó, jogszabályi, közigazgatási, igazságszolgáltatási és egyéb intézkedések meghozatala állami hatáskörben, valamint az említett jogsérelmek büntetlensége elleni küzdelem.

Hazánkban a 2007.évi CLVIII.törvénnyel került kihirdetésre a 2007. december 13. napján aláírt és 2009. december 1. napján hatályba lépett Lisszaboni szerződés. A szerződés 3.cikkének (3) bekezdése értelmében »az Unió küzd a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés ellen, és előmozdítja a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nők és férfiak közötti egyenlőséget, a nemzedékek közötti szolidaritást és a gyermekek jogainak védelmét. Az EU kifejezetten a legfontosabb céljai közé sorolja a gyermekek jogainak védelmét«.

Látható az, hogy az Európai Unió aktívan foglalkozott a gyermekek jogaival és ezen belül is a gyermekeket az igazságszolgáltatás során megillető jogokkal, azonban maga a gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalma amint arra Gyurkó Szilvia is rámutat[13] mégsem az EU gyermekjogi dokumentumainak egyikében jelent meg, a fogalmat az Európa Tanács egyik iránymutatása vezette be.

Az Iránymutatás nem előzmény nélküli.[14] Az európai igazságügy-miniszterek Lanzarote-ban 2007.október 25-26.napján tartott 28. konferenciájának két célja volt: a migráció és menekültügy, valamint a gyermekek igazságszolgáltatáshoz való hozzáférése, beleértve azon gyermekeket, akik konfliktusba kerülnek a törvénnyel. [15] A konferencián megvitatták a gyermekek igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésének lehetőségeit, valamint az igazságszolgáltatás gyermekbarát dimenzióját. A szókapcsolat tehát már megjelenik.

A találkozó eredményeként 47 tagállam igazságügy-miniszterei elfogadták azt a 2.számú szándéknyilatkozatot, melyben deklarálták: elkezdik az európai gyermekbarát igazságszolgáltatás irányelveinek az előkészítését. A gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmának vizsgálata szempontjából kiemelendő a szándéknyilatkozat 9.pontja, melyben kinyilvánították azt a meggyőződésüket, hogy » a gyermek részvétele, amennyiben szükséges az őt érintő bírósági eljárásokban, lényeges része a modern és igazságos bírósági rendszernek, amelyben a gyermekek nézeteit, szükségleteit, aggodalmait ténylegesen figyelembe veszik.«

A 10. pontban hangot adtak abban való bizonyosságuknak is, hogy »szükséges olyan rendelkezések meghozatala, amely csökkenti a bírósági eljárások negatív hatásait, illetve megvédi a gyermekeket attól, hogy a bírósági eljárásban sérelmet szenvedjenek el.«

A 12.pontban azt az álláspontjukat is hangoztatták, hogy »a bírósági eljárásokkal érintett gyermekek vonatkozásában a biztonságos és barátságos környezet, a speciálisan képzett személyek és a hatásos eljárások csökkentik a gyermekek sérüléseit és növelik az igazságszolgáltatás hatékonyságát. »

A 2007-ben útjára indított munka eredményeként az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2010.november 17.napján tartott ülésén fogadta el a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló Iránymutatást.[16]

Az Iránymutatás határozottan és egyértelműen foglalt állást a célja tekintetében: »A gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatás elfogadásával az Európa Tanács kimondottan azt kívánja elérni, hogy az igazságszolgáltatás mindig gyermekközpontú legyen…«

Az Iránymutatás a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezményhez hasonlóan fogalommeghatározással indít, melyet a II. pontja tartalmaz. A New York-i Egyezménnyel szemben azonban nem kizárólag a gyermek fogalmát rögzíti, hanem három alapvető fogalmat tisztáz. A gyermek fogalmát: minden 18 évesnél fiatalabb személy. E meghatározás összhangban van a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 1. cikkében foglalt fogalommal. A szülő fogalmát: a nemzeti jog szerint szülői felelősséggel bíró személy(ek). Amennyiben a szülő(k) nincs(enek) jelen vagy nem visel(nek) tovább szülői felelősséget, a szülő szerepét betöltheti gyám vagy kijelölt jogi képviselő.

Továbbá először fogalmazza meg a gyermekbarát igazságszolgáltatás definícióját:

olyan igazságszolgáltatási rendszer, amely az elérhető legmagasabb szinten biztosítja a gyermekek jogainak tiszteletben tartását és hatékony érvényesítését, figyelembe véve az alábbiakban felsorolt elveket, megfelelően tekintetbe véve a gyermek érettségét, értelmi szintjét és az ügy körülményeit. Olyan igazságszolgáltatás, amely hozzáférhető, az életkornak megfelelő, gyors, gondos, a gyermekek jogaihoz és szükségleteihez igazodó és azokra koncentrál, tiszteletben tartja a gyermekek jogait, beleértve a tisztességes eljáráshoz való jogot, az eljárásban való részvétel és az eljárás megértésének jogát, a magánélet, a családi élet, az integritás és a méltóság tiszteletben tartásához fűződő jogot.

Amennyiben megvizsgáljuk a fogalmat részleteiben, azt láthatjuk, hogy maga a definíció a gyermekbarát igazságszolgáltatás alapvető elveinek összesége, mely elvek mind a büntető, mind a polgári igazságszolgáltatásban az eljárás előtt, alatt és utána is hatnak.

Az Iránymutatást követően a fogalom széles körben elfogadottá vált, a terminológia megjelenik az EU gyermekjogi ütemtervében is, melyet [17] 2011. február 15-én hirdetett ki az Európai Bizottság. A gyermekjogok érvényesítésére vonatkozó uniós ütemterv szerint: » az igazságszolgáltatás gyermekbarát jellegének erősítése az egyik legfontosabb intézkedés az ütemterv keretén belül. Ez komoly gyakorlati jelentőséggel bíró terület, ahol az Unió a Szerződések alapján hatáskörrel rendelkezik arra, hogy uniós jogszabályok segítségével valóra váltsa a gyermekek jogait. « Gyurkó Szilvia az ütemterv lényegét akként összegezte, hogy: » az unió valódi hozzáadott értékének tekinti…a gyermekbarát igazságszolgáltatás ügyét. «[18]

Az ütemterv szerint:

a gyermekek sokféleképpen kerülhetnek kapcsolatba az igazságszolgáltatással, például, ha a szüleik elválnak vagy nem tudnak megegyezni a gyermek-elhelyezésről, amennyiben bűncselekményt követnek el vagy annak tanúivá, illetve áldozataivá válnak, vagy ha menedéket kérnek. Ha a gyermekek olyan igazságszolgáltatással kerülnek kapcsolatba, amely nem gyermekbarát, a jogaikat számos korlátozás vagy sérelem érheti. A gyermekek akadályokba ütközhetnek jogi képviseletük vagy bírósági meghallgatásuk tekintetében. Hasonlóképpen az is előfordulhat, hogy a gyermekek és képviselőik nem kapnak megfelelő tájékoztatást ahhoz, hogy élhessenek a jogaikkal, vagy megvédhessék érdekeiket a bírósági eljárás során. Felnőttként bánhatnak velük, anélkül, hogy minden esetben megadnák számukra a szükségleteiknek és sebezhetőségüknek megfelelő biztosítékokat, és megtörténhet, hogy a gyermekek nehezen tudják feldolgozni ezt a helyzetet. A gyermekek jogi érdekeinek magas szintű védelme szempontjából alapvető követelmény, hogy ténylegesen hozzáférjenek az igazságszolgáltatáshoz, és részt vegyenek a közigazgatási és a bírósági eljárásokban.

Az ütemterv a gyermekbarát igazságszolgáltatás fogalmának meghatározásakor az Iránymutatással szemben negatív megközelítést alkalmaz: »Ha a gyermekek olyan igazságszolgáltatással kerülnek kapcsolatba, amely nem gyermekbarát, a jogaikat számos korlátozás vagy sérelem érheti… A gyermekek akadályokba ütközhetnek … nem kapnak megfelelő tájékoztatás……felnőttként bánhatnak velük. Azaz a contrario értelmezve a meghatározást: gyermekbarát az az igazságszolgáltatás, amelyben a gyermekek jogait sérelem és korlátozás nem éri, megfelelő tájékoztatást kap, nem felnőttként bánnak velük. Az ütemterv az Irányelvhez hasonlóan az elveket összefoglalva határozza meg a gyermekbarát igazságszolgáltatás fogalmát. «

A gyermekközpontú igazságszolgáltatás szabályai a polgári perrendtartásban

Az Európai Bizottság az ütemterv részeként 2012.esztendőt a gyermekbarát igazságszolgáltatás évének nyilvánította Európában. Magától értetődik, hogy mint tagállam Magyarország is részt vett az ütemterv céljainak megvalósításában.

Az igazi átfogó reform azzal kezdődött, hogy a Kormány összhangban az EU Bizottság ütemtervével a 2012-es évet a Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás évének hirdette meg: ennek jegyében megindult a jogalkotás, továbbá ombudsman-i vizsgálatra is sor került.[19]

A jogalkotás során a child-friendly[20] igazságszolgáltatás hazai jogba való átültetése a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012.évi LXII.törvénnyel történt meg. Az eljárásjogi kódexeket módosító salátatörvényhez fűzött törvényi indokolás szerint: »Az utóbbi időben számos nemzetközi jogi dokumentum született, amely arra vonatkozóan ad iránymutatást az államok kormányainak, hogy hogyan tudnák gyermekbaráttá formálni igazságszolgáltatásukat. A törvény ezen cél eljárásjogi alapjainak megteremtését szolgálta. «[21]

A módosítással a polgári perrendtartásról szóló 1952.évi III.törvény különbséget tett a kiskorú, mint érdekelt és mint tanú meghallgatása/kihallgatása[22] között.

A módosítás a rPp.65/A. §-sal szabályozta a kiskorú, mint érdekelt meghallgatását a szülői felügyelettel, a gyermek harmadik személynél történő elhelyezésével vagy az elhelyezés megváltoztatásával kapcsolatos perben. Biztosította a bíróság részére a mérlegelési jogot a tekintetben, hogy indokolt esetben egyidejűleg a kiskorú részére ügygondnokot rendeljen, illetve a kiskorút a felek és a felek képviselői távollétében hallgassa meg. Egyúttal rendelkezik a kiskorú személy idézésének módjáról is.

A rPp.65/B. § -ának (1) bekezdése ennél is tovább ment: részletesen szabályozta, hogy a kiskorú meghallgatásának megfelelő légkörben, a gyermek számára érthető módon kell megtörténnie. Előírja azt is, hogy a meghallgatás kezdetén a kiskorútól – a korától és érettségétől függően – meg kell kérdezni a nevét, születési helyét, idejét, anyja nevét, lakóhelyét, majd tájékoztatni kell arról, hogy a meghallgatás során a valóságnak megfelelő előadásokat kell tenni és arról, hogy a nyilatkozattételt, illetve az egyes kérdésekre a válaszadást megtagadhatja. Ha a bíróság a kiskorú részére ügygondnokot rendelt, tájékoztatást ad a kiskorúnak az ügygondnok eljárásban betöltött szerepéről, jogairól, kötelezettségeiről. A tájékoztatásokat és figyelmeztetéseket a kiskorú korára és érettségére figyelemmel, számára érthető módon kell közölni.

A kiskorú meghallgatása során a hozzá közvetlenül vagy a felek és képviselőik távollétben a felek, képviselőik vagy a saját ügygondnoka által intézett kérdéseknek a gyermek védelme érdekében a tanács elnökének (egyes bíró) szűrőjén kell átmenniük. A meghallgatás végén, még a kiskorú jelenlétében a jegyzőkönyvbe vett vallomást fel kell olvasni vagy, ha a jegyzőkönyv hangfelvétel útján készül, azt a kiskorú jelenlétében kell hangszalagra rögzíteni. Ennek megtörténtét vagy mellőzését a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni. A felolvasáskor, illetve a rögzítéskor a kiskorú az általa elmondottakat kiigazíthatja vagy kiegészítheti. Ha a kiskorú meghallgatására a felek távollétében kerül sor, az elnök a felekkel ismerteti a meghallgatásról készült jegyzőkönyvet.

A polgári perrendtartásról szóló 2016.CXXX. törvény (a továbbiakban Pp.) azaz az új Pp. megtartotta a régi Pp. szerinti státusz bontást: a kiskorú vagy egyéb érdekelt vagy tanú[23] lehet az eljárásban, a meghallgatására vonatkozó szabályok tartalmilag megegyeznek a korábbi szabályozással, azonban a részletes meghallgatásra vonatkozó rendelkezések – a Pp.473.§-a – a XXXV. fejezetben a szülői felügyelettel kapcsolatos perek közös szabályainál kaptak helyet, a korábbival szemben, amikor a jogalkotó a Pp. felekre és más perbeli személyekre vonatkozó szabályok között helyezte el.[24]

Megítélésem szerint a magyar szabályozás megfelel a célkitűzésnek, azonban egy kiemelkedően fontos terület rendezése még elengedhetetlen lenne, mivel a gyermek tájékoztatáshoz való jogának érvényesítése nem kellően kimunkált a polgári perrendtartásban. Nem tudjuk, hogy a gyermek az őt érintő eljárásról, vélemény-nyilvánításának lehetőségéről, a személyét érintő határozatról mikor, milyen módon, kitől értesül, a szülői felügyeleti jog gyakorlására, kapcsolattartásra vonatkozó ítéletet számára kézbesíti-e valaki, illetve megmagyarázza-e valaki. Ezek a kérdések mielőbbi választ igényelnek, tekintettel arra, hogy a gyermekközpontú igazságszolgáltatás úgymond alfája és omegája a meghallgatáshoz való jog mellett, a gyermek tájékoztatáshoz való joga. Amennyiben ezzel a jogával nem tud élni a többi joga is, így a 12.cikkben rögzített meghallgatáshoz való joga is formálissá válik, kiüresedik, illetve szubjektív tényezőtől- az eljáró bíró személyétől- fog függeni. Amennyiben a gyermek nincs tisztában azzal, hogy joga van véleményét kinyilvánítani, adott esetben eleshet a perben való részvétel lehetőségétől. Ily módon álláspontja észrevétlen marad, ismét az eljárás tárgyává válik, annak aktív résztvevője helyett, mivel a döntés a feje felett születik. E körben lényeges kérdés lehet természetesen az, hogy a gyermek ítélőképessége birtokában van-e, ennek a kérdésnek a kifejtése azonban már meghaladja a tanulmány kereteit.

Zárszó

Az egyezmény 12. cikkének megvizsgálását, a gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmának létrejöttének áttekintését és a gyermekközpontú igazságszolgáltatás polgári perrendtartásban megtestesülő eljárási szabályainak áttekintését követően joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mi a 12. cikk jelentősége a polgári perrendtartásban?

Nyilvánvaló az, hogy a 12. cikk alapvető befolyással bírt a gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmának meghatározásában, annak egyik legfontosabb elemét képezi. Az, hogy több-e a gyermekközpontú igazságszolgáltatás mint a gyermek meghallgatásához fűződő joga és ennek biztosítására szolgáló technikai szabályok összessége, már egy külön tanulmány témája lenne. Hiszen a gyermek meghallgatása nélkül nem beszélhetünk gyermekközpontú igazságszolgáltatásról, sérülne a rendszer a leglényegesebb, pótolhatatlan eleme. Ez a központi elem, amely nélkül nem léteznének a gyermek meghallgatására vonatkozó eljárási szabályok, expressis verbis megjelenik-e a polgári perrendtartásban? Ha megvizsgáljuk a kiskorú meghallgatására vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket egyértelművé válik, hogy az eljárásjog nem mondja ki azt, hogy a gyermekeknek joguk van az őket érintő ügyekben a meghallgatáshoz, azonban részletekbe menően szabályozza e jogukat. Ezzel pedig implicit módon biztosítja a gyermekek meghallgatáshoz való jogát. Szükség lenne-e a jog kifejezett deklarálására? Rögzítésre kerülhetne ez a joguk az eljárási szabályok között? Vagy elegendő a jelenlegi szabályozás, amely akként fogalmaz, hogy „ha a bíróság a perben a kiskorú gyermek mint érdekelt meghallgatásáról dönt”, azaz a bíróság mérlegelési jogkörébe helyezi a gyermek meghallgatásának kérdését, mely mérlegelés már az anyagi jog alkalmazása felé tolja a kérdést. Vajon az anyagi jog a háttere a meghallgatási jognak? A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:171. § (4) bekezdése és 4:181. § (1)[25] bekezdése rendelkezik a gyermek, illetve az ítélőképessége birtokában lévő gyermek meghallgatásáról. Az utóbbi esetben a bíróság számára kötelezően előírt módon, mivel a Ptk.4:171. § (4) bekezdése kifejezetten tartalmazza azt, hogy indokolt esetben, vagy ha azt a gyermek maga kéri, meg kell hallgatni a gyermeket is. Azonban a gyermeknek honnan lenne tudomása arról, hogy kérheti a saját meghallgatását tekintettel arra, hogy a meghallgatási jogára és erről a jogról való kötelező tájékoztatásra vonatkozó kifejezett jogszabályi rendelkezés mint láthattuk sem az anyagi jogban, sem az eljárás jogban nincs. Megoldás lehet ennek a talán látszólagos hiánynak a kiküszöbölésére az ilyen jellegű perekben eljáró bírák képzése. Az ötlet nem elvetendő, annál is inkább, hiszen a 12. cikkhez fűzött Általános Kommentár 49. pontjának harmadik bekezdése a 12. cikk mibenlétéről és gyakorlati alkalmazásáról való képzés tartását írja elő azon szakemberek számára, akik ilyen ügyeket tárgyalnak. A jól képzett bírák pótolhatják a rendelkezés hiányát. Azt, hogy ez valóban így lesz-e, kizárólag a gyakorlat tudná megválaszolni. Azonban nem biztos, hogy a megoldást akár a jogszabály módosítása vagy a szakemberek képzése jelenti. Alternatíva lehet az ún.Kinderrechtswinkels (Gyermekjogok boltjának) bevezetése is. A Belgiumban már 1987 óta működő független „boltok” széleskörű, ingyenes tájékoztatást adnak az oda betérő gyermekek számára jogaikról, beleértve az igazságszolgáltatás kapcsán felmerülő eljárási jogaikat is.[26]

Hivatkozások

  1. Ki volt Eglantyne Jebb? https://www.savethechildren.org/us/about-us/why-save-the-children/eglantyne-jebb (Letöltés időpontja: 2020.december 4.)
  2. Genfi Deklaráció http://www.un-documents.net/gdrc1924.htm (Letöltés ideje: 2020.december 4.)
  3. Janusz Korczak :Child Right’s to Respect, Council of Europe 2009 https://rm.coe.int/janusz-korczak-the-child-s-right-to-respect/16807ba985 5.oldal (Letöltés ideje: 2020.december 04.)
  4. Második Genfi Nyilatkozat https://www.umpod.cz/fileadmin/user_upload/Pravni_predpisy_AJ/declaration_child1959.pdf (Letöltés:2020.december 07.)
  5. Az egyezményt az Egyesült Államok 1995-ben Bill Clinton elnöksége idején aláírta, azonban a mai napig nem ratifikálta, egy ideig Szomália és Dél-Szudán maradt ki hasonló módon a szerződésből.
  6. Faix Nikoletta: A gyermekbarát igazságszolgáltatás kialakulása és fejlődése a nemzetközi jogalkotásban Jogászvilág, 2016. https://jogaszvilag.hu/szakma/a-gyermekbarat-igazsagszolgaltatas-kialakulasa-es-fejlodese-a-nemzetkozi-jogalkotasban/ (letöltés: 2020. január16.)
  7. Nemzetközi szerv, amely azt ellenőrzi, hogy a kormányok miként ültetik át a nemzeti jogba a gyermekjogi egyezmény rendelkezéseit.
  8. General Comment No.12 https://www2.ohchr.org/english/bodies/crc/docs/AdvanceVersions/CRC-C-GC-12.pdf I/2.pont (letöltés dátuma: 2020.október 25.)
  9. Afrikában is született hasonló regionális dokumentum, mint Európában gondolok itt a Gyermekek jogairól és jólétéről szóló 1990-ben elfogadott és 1999-ben hatályba lépett kartára. Azonban az amerikai kontinens tekintetében például az 1948-ban elfogadott Bogotai Konvenció, mely az 1978-ban hatályba lépett Emberi Jogok Amerikai Egyezményének előképe, nem tartalmaz külön rendelkezést a gyermekek vonatkozásában és a gyermekeket érintően külön egyezmény sem született.
  10. European Convention on the Exercise of Children’s Rightshttps://rm.coe.int/CoERMPublicCommonSearchServices/DisplayDCTMContent?documentId=090000168007cdaf (letöltés dátuma: 2020.december 07.)
  11. Az Eu gyermekjogi stratégiája felé https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=LEGISSUM%3Ar12555 (letöltés dátuma: 2020.január 16.)
  12. https://register.consilium.europa.eu/doc/srv?l=HU&f=ST%2016031%202007%20INIT letöltés dátuma: 2020.01.16.
  13. Gyurkó Szilvia : Gyermekbarát igazságszolgáltatás 107-117.http://www.okri.hu/images/stories/KT/KT_49_2012/007_gyurko.pdf (letöltés dátuma: 2020.január 16.)
  14. Gyurkó: Gyermekbarát,111.
  15. A 2.számú szándéknyilatkozat https://rm.coe.int/1680694596 (letöltés dátuma: 2020.január 17.)
  16. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról Council of Europe / European Union 2012 https://rm.coe.int/CoERMPublicCommonSearchServices/DisplayDCTMContent?documentId=09000016806a4541 (letöltés dátuma: 2020.január 16.)
  17. Az EU gyermekjogi ütemterve Brüsszel, 2011.02.15. https://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2011:0060:FIN:hu:PDF (letöltés:2020.01.16.)
  18. Gyurkó: Gyermekbarát 108.
  19. Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2012.évi tevékenységéről, Alapvető jogok biztosának hivatala, Budapest 2013. http://www.ajbh.hu/documents/10180/129110/AJBH+Besz%C3%A1mol%C3%B3%202012/9215dc04-4031-451e-b79c-eff2e2e63925?version=1.1 111-139.( letöltés dátuma: 2020.január 16.)
  20. Az EU gyermekjogi ütemtervének 2.1.pont magyar fordítása a gyermekbarát kifejezést alkalmazza.
  21. A gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmával egy külön tanulmányban foglalkoztam, azonban jelen tanulmány érthetősége miatt szükségét érzem annak, hogy rávilágítsak a gyermekbarát és gyermekközpontú fogalmak hazai használatára. Magyarországon a fogalmat a bírói kar értelmezte és módosította: az értelmezés során a gyermekbarát jelzőt felváltotta a gyermekközpontú jelző.Az Országos Bírósági Hivatal a Gyermek-központú Igazságszolgáltatás bírósági koncepciója című 2012-ben készült munkája szerint »a pártatlan ítélkezési tevékenységet ellátó bíróság nem lehet sem egy terhelt, sem egy sértett, de még egy tanú barátja sem életkorától és életállapotától függetlenül. Mindazonáltal a gyermekek egészséges fejlődése olyan prioritást jelent, ami a fokozott odafigyelést, és akár az eljárás többi résztvevői eljárási jogainak korlátozását is indokolhatja. A gyermekközpontú [child-focus] igazságszolgáltatás lényege ezen prioritások fel- és elismerése. «
  22. A kiskorú tanú védelmét a rPp.167/A.§-a biztosítja 167/A. §-a szabályozza, melynek (1) bekezdése szerint a tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorút csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték másként nem pótolható A (2) bekezdés szerint a kiskorú tanú kihallgatásánál a törvényes képviselője jelen lehet. A kihallgatáskor a figyelmeztetéseket és tájékoztatásokat a kiskorú tanú korára, érettségére figyelemmel, számára érthető módon kell közölni. A kihallgatásnak megfelelő légkörben, a kiskorú számára érthető módon kell megtörténnie A (3) bekezdés szerint a tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú kihallgatása esetén a hamis tanúzás következményeire való figyelmeztetést mellőzni kell, helyette az igazmondás követelményéről kell tájékoztatást adni a tanú korára és érettségére figyelemmel, számára érthető módon. A tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú tanú esetében a személyi adatainak zártan kezeléséről, valamint a vallomástétel megtagadásáról a nyilatkozatot a törvényes képviselője teszi meg, valamint a vallomástételre kötelező határozat elleni fellebbezési jogot a törvényes képviselő gyakorolja. A (4) bekezdés alapján, ha a kiskorú tanú és a törvényes képviselője között érdekellentét van, a bíróság megkeresésére a gyámhatóság által kirendelt eseti gyám gyakorolja a (2) és (3) bekezdésben meghatározott jogokat.
  23. A Pp. 298.§-ának (1) bekezdése szerint a tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorút csak akkor lehet tanúként meghallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték másként nem pótolható. (2) A kiskorú tanú meghallgatásánál a törvényes képviselője jelen lehet. A meghallgatáskor a figyelmeztetéseket és tájékoztatásokat a kiskorú tanú korára, érettségére figyelemmel, számára érthető módon kell közölni. A meghallgatásnak megfelelő légkörben, a kiskorú számára érthető módon kell megtörténnie. (3) A tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú meghallgatása esetén a hamis tanúzás következményeire történő figyelmeztetés helyett az igazmondás követelményéről kell tájékoztatást adni a tanú korára és érettségére figyelemmel, számára érthető módon. A tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú tanú esetén a személyi adatainak zártan kezeléséről, valamint a vallomástétel megtagadásáról a nyilatkozatot a törvényes képviselője teszi meg, valamint a vallomástételre kötelező határozat elleni fellebbezési jogot a törvényes képviselő gyakorolja. (4) Ha a kiskorú tanú és a törvényes képviselője között érdekellentét van, a bíróság megkeresésére a gyámhatóság által kirendelt eseti gyám gyakorolja a (2) és (3) bekezdésben meghatározott jogokat.
  24. A Pp.473. § [A kiskorú gyermek meghallgatása] (1) Ha a bíróság a perben a kiskorú gyermek mint érdekelt meghallgatásáról dönt, indokolt esetben egyidejűleg a kiskorú részére hivatalból ügygondnokot rendel. A bíróság a kiskorút a felek és a felek képviselői távollétében is meghallgathatja. (2)A bíróság a tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorút a törvényes képviselője útján idézi meg azzal a felhívással, hogy a megjelenéséről gondoskodjék. A tizennegyedik életévét betöltött kiskorú idézéséről akkor is külön értesíti a bíróság a törvényes képviselőt, ha őt is idézte a tárgyalásra (3) A kiskorú meghallgatásának megfelelő légkörben, a gyermek korára és érettségére figyelemmel, számára érthető módon kell megtörténnie. A meghallgatás kezdetén a kiskorútól meg kell kérdezni a nevét, születési helyét, idejét, anyja nevét, lakóhelyét, majd tájékoztatni kell arról, hogy a meghallgatás során a valóságnak megfelelő előadásokat kell tenni és arról, hogy a nyilatkozattételt, illetve az egyes kérdésekre a válaszadást megtagadhatja. Ha a bíróság a kiskorú részére ügygondnokot rendelt, a tájékoztatásnak az ügygondnok eljárásban betöltött szerepére, jogaira és kötelezettségeire is ki kell terjednie. (4) A kiskorút az elnök hallgatja meg. A felek a meghallgatást megelőzően indítványozhatnak kérdéseket akkor is, ha a kiskorú meghallgatására a felek távollétében kerül sor. Az ügygondnok a kiskorú meghallgatása során kérdéseket indítványozhat. Az elnök engedélyezheti, hogy az ügygondnok a kiskorúhoz közvetlenül is intézhessen kérdést. Az indítványozott vagy a kiskorúhoz közvetlenül intézett kérdések megengedhetősége felől az elnök határoz. (5) A meghallgatás végén, még a kiskorú jelenlétében az írásbeli jegyzőkönyvbe vett vallomást fel kell olvasni, vagy ha a jegyzőkönyv a jegyzőkönyvi tartalmat összefoglaló hangfelvétel útján készül, azt a kiskorú jelenlétében kell rögzíteni. Ennek megtörténtét vagy mellőzését a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni. A felolvasáskor, illetve a rögzítéskor a kiskorú az általa elmondottakat kiigazíthatja vagy kiegészítheti. A jegyzőkönyv – az elnök engedélyével – az ügygondnok, vagy ha a meghallgatás a felek jelenlétében történik, a felek észrevételei alapján is kiegészíthető és módosítható. Az ügygondnok, illetve a felek erre vonatkozó kérelmét – annak elutasítása esetén – a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni. (6) Ha a kiskorú meghallgatására a felek távollétében kerül sor, az elnök a felekkel ismerteti a meghallgatásról készült jegyzőkönyvet.
  25. A Ptk.4:171. § [A szülői felügyelet gyakorlásának rendezése és a gyermek harmadik személynél történő elhelyezése iránti per](1) A szülői felügyelet gyakorlásának rendezése, a felügyelet, az egyes felügyeleti jogok gyakorlásának megváltoztatása, a gyermek harmadik személynél történő elhelyezése és az elhelyezés megváltoztatása iránt a szülő és a gyámhatóság indíthat pert.(2) A pert – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a szülőnek a másik szülő ellen, a gyámhatóságnak mindkét szülő ellen meg kell indítania.(3) A harmadik személynél történt elhelyezés megváltoztatása iránti pert az ellen a személy ellen kell megindítani, akinél a gyermeket elhelyezték.(4) A bíróságnak az eljárása során – elháríthatatlan akadály esetét kivéve – mindkét szülőt meg kell hallgatnia. Indokolt esetben, vagy ha azt a gyermek maga kéri, közvetlenül vagy szakértő útján meg kell hallgatnia a gyermeket is. Ha a gyermek a tizennegyedik életévét betöltötte, szülői felügyeletére és elhelyezésére vonatkozó döntés egyetértésével hozható, kivéve, ha a gyermek választása a fejlődését veszélyezteti.A Ptk.4:181. § [A kapcsolattartás rendezése] (1) A kapcsolattartásról a házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti perben a szülők egyezséget köthetnek; egyezségük hiányában a kapcsolattartásról – kérelemre vagy a gyermek érdekében hivatalból – a bíróság dönt. Ha házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti per nincs folyamatban, a kapcsolattartásról a szülők megegyezésének hiányában a gyámhatóság dönt. A döntés előtt az érdekelteket és az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket meg kell hallgatni.
  26. Publication Child participation handbook for professionals https://rm.coe.int/publication-child-participation-handbook-for-professionals-final-eng/1680a069f439.( letöltés dátuma:2020.december 07.)

Ronga Adrienn: A Brexit közjogi és gazdasági hatásai az Egyesült Királyság tekintetében

A Brexit fogalma és eddigi folyamata

Mindenekelőtt szeretném tisztázni a Brexit szó fogalmát, illetve jelentését. A Brexit szó (vagy brexit) nemzetközi szinten használatos és elterjedt elnevezés, amely az Egyesült Királyság kilépését jelenti az Európai Unióból. Tulajdonképpen két angol szó összevonásából jött létre; a British és az exit angol kifejezésekből. Véleményem szerint ennél találóbb és frappánsabb megnevezést nem is alkothattak volna.

Ismeretes tény, hogy 2016. június 23-án Nagy-Britannia egy történelmi jelentőségűnek mondható népszavazáson úgy döntött, kilép az Európai Unióból. A döntés az euroszkeptikus körökben nagy örömöt váltott ki, az Európa-pártiak körében viszont nagy felzúdulást, riadalmat keltett a globális gazdaságban. Az uralkodó sajtóban olyan jóslatokhoz vezetett, melyek szerint a brit gazdaság össze fog omlani. Immáron bebizonyosodott, hogy e fenyegetések alaptalanok voltak. Álláspontom szerint a tanulmányok többsége abból a hipotézisből indul ki, hogy a kilépés megszavazása elsősorban nem gazdasági okokkal magyarázható, hanem a nemzeti szuverenitás megtartásának a szándékával, a nemzetállamokat felszámoló szupranacionális integráció elutasításával. A britek is, és Európa is megdöbbenéssel nyugtázta a referendum eredményét. Véleményem szerint maga David Cameron sem számított erre az eredményre. Az eredmény nyilvánossá válását követő lemondásakor könnyes szemmel, szentimentális módon vett búcsút a kormányfői széktől. De vajon valóban ezt szerették volna a britek? Számoltak döntésük minden hazai és európai következményével? Vajon, amikor behúzták azt a bizonyos X-et, tudatában voltak-e a döntésük jogi, politikai, gazdasági és társadalmi következményeinek? És végül, de nem utolsó sorban vajon az is átfutott-e a tudatukon, hogy döntésüknek Nagy-Britannián messze túlmutató hatásai lesznek, és az egyébként is többszintű válságtüneteket produkáló Unió jövőbeni sorsát és létezését is meghatározhatják? [1] Mindezen kérdésekre a választ csak a brit választók adhatják meg. Az azonban bizonyos, hogy a BREXIT-ről tartott népszavazás a brit lakosság egyedülálló megosztottságát eredményezte, több kevesebb ellentmondással. E megosztottság a generációk, a nemzeti törésvonalak és a vidék-London dimenziókban is tisztán kirajzolódott.[2]

A Brexit közjogi hatásai

A megállapodást szemlélve, illetve a nyilvánosságra hozott tanulmányok, sajtóanyagok alapján jól látható, hogy számos változást idézett elő a Brexit a közjog, illetve a magánjog területén is. Dolgozatomban a lényeges közjogi aktusokat vizsgálom és mutatom be a továbbiakban.

A parlamenti döntés előzménye, hogy az angliai Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a királyi előjog a külügyekre vonatkozik, az uniós tagság azonban a belső jogot érinti, amely a parlamenti törvényhozás „terepe”. A bíróság emellett megállapította, hogy az 50. cikk szerinti bejelentés visszavonhatatlan, és nem tehető valamely feltételtől függővé sem, így a bejelentés jelentősége igen nagy. Emellett az birt polgárok egyéni jogait is érinti, a kilépés egyéni jogok elvesztésével is járhat, e törvényben biztosított jogokat pedig jogállamban a törvények alá rendelt kormánynak tiszteletben kell tartania. Konkrétan a bíróság kijelentette, hogy a kormánynak nincs hatásköre („does not have power”) a kilépés az EUSZ. 50. cikk szerinti bejelentésére – a parlament szerepéről, hatásköréről azonban nem döntött, ezt a parlamenti szuverenitás elve miatt nem is tehette.[3]

A kormány bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen, így az utolsó szó jogán lezárta a vitát és ítéletet hozott a Legfelsőbb Bíróság, vagyis a Supreme Court of the United Kingdom. 2017. január 24-i, 98 oldalas döntésével megerősítette az első fokú döntést, mely szerint a kormánynak az EU-ból való kilépés bejelentéséhez kötelező kikérnie a parlament előzetes jóváhagyását. A bíróság kifejtette, hogy a 2015-ös EU-referendumról szóló törvény nem ad engedélyt a kormánynak a kilépési szándék törvényhozás nélküli bejelentésére.”[4]

Érvek és ellenérvek a parlament szerepéről

Az EUSZ 50. cikke szerint:

(1) Saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból.

(2) A kilépést elhatározó tagállam ezt a szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak. Az Európai Tanács által adott iránymutatások alapján az Unió tárgyalásokat folytat és megállapodást köt ezzel az állammal, amelyben az érintett államnak az Unióval való jövőbeli kapcsolataira tekintettel meghatározzák az illető állam kilépésének részletes szabályait. Ezt a megállapodást az Európai Unió működéséről szóló szerződés 218. cikke (3) bekezdésének megfelelően kell megtárgyalni. A megállapodást az Unió nevében a Tanács köti meg minősített többséggel eljárva, az Európai Parlament egyetértését követően.

(3) A kilépésről rendelkező megállapodás hatálybalépésének időpontjától, illetve ennek hiányában a (2) bekezdésben említett bejelentéstől számított két év elteltével a Szerződések az érintett államra többé nem alkalmazhatók, kivéve, ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz.

(4) A (2) és (3) bekezdés alkalmazásában az Európai Tanácsnak, illetve a Tanácsnak a kilépő tagállamot képviselő tagja az Európai Tanács, illetve a Tanács rá vonatkozó tanácskozásain és a rá vonatkozó határozatok meghozatalában nem vesz részt.

A minősített többséget az Európai Unió működéséről szóló szerződés 238. cikke (3) bekezdése b) pontjának megfelelően kell meghatározni.

(5) Amennyiben az az állam, amely kilépett az Unióból, később újra felvételét kéri, kérelmére a 49. cikkben megállapított eljárást kell alkalmazni.[5]

A cikk szövegét értelmezve megállapíthatjuk, hogy az Egyesült Királyságnak szuverén joga van úgy dönteni, hogy kilép az Európai Unióból. A megfelelő eljárás keretében, jogszerű lépéseket téve nem akadályozható meg a kilépés bekövetkezése, a nemzet a saját akaratát érvenyesíteni tudja.

Az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) – 2009-ben, a Lisszaboni Szerződés által meghozott, eddig sohasem alkalmazott – 50. cikke, amely a kilépés folyamatát az Unió és a kilépni kívánó tagállam közötti eljárásként szabályozza, nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a tagállam hogyan dönt a kilépésről, csupán utal a tagállamok „saját alkotmányos követelményeire”. A bejelentés után az EU e „követelményeknek” való megfelelést adottnak veszi majd, nem vizsgálva, hogy a szükséges belső jogi feltételek ténylegesen fennállnak-e vagy sem.

Az egyértelmű volt, hogy az 50. cikk szerinti bejelentést – pusztán jogilag nézve a kérdést – népszavazás nélkül is meg lehetne tenni. De abban már vita bontakozott ki, hogy a parlament nélkül is meg lehet-e tenni. Az biztos, hogy a parlament felelősségteljes részvétele nélkül nem zárható le a kilépés folyamata, de az nem volt egyértelmű, hogy a parlament melyik szakaszban kapcsolódjon be a döntéshozatalba.

Az angliai kormány jogi kérdésekben legfőbb tanácsadója, valamint egykori legfőbb ügyész (attorney general) tisztség betöltője, Dominic Grieve szerint okvetlenül, kétséget kizáróan szükséges egy parlamenti szavazás az 50. cikk szerinti bejelentés előtt. Ám ezt nem jogi érvekre alapozta, hanem az alkotmányos hagyományra, mivel az ország életét alapvetően meghatározó kérdésről van szó, szerinte így politikailag mindenképpen szükséges a parlament véleményének előzetes kikérése. Több neves alkotmányjogász is osztja ezt az álláspontot.[6]

Fontosnak tartom kiemelni az új miniszterelnök, Theresa May véleményét. Szerinte azok, akik szerint a bejelentésre a parlamentnek felhatalmazást kell adnia, „aláássák a demokráciát, és nem erősítik”, a Brexitet pedig „halasztás által próbálják ellehetetleníteni”.

További érv a parlament megkerülhetetlensége – és emiatt minél korábbi bevonásának szükségessége – mellett, hogy az EU-tagságból az Egyesült Királyság polgárainak alanyi jogai keletkeztek, ezeket a kormány nem hanyagolhatja a parlament jóváhagyása nélkül.[7]

Továbbá nem csekélyebb testület, mint az Európai Parlament, öt nappal a referendum után, sebtében elfogadott állásfoglalásában befejezett ténynek tekinti az Egyesült Királyság kilépés melletti „döntését”, figyelmen kívül hagyva, hogy a referendum nem kötelező erejű, és sürgetve az EUSZ 50. cikk szerinti bejelentést, amelyet, úgy tűnik, csupán technikai kérdésnek tekint.[8]

,,Mivel azonban a kilépésig eltelő időt mérő „óra” éppen az 50. cikk szerinti bejelentéssel indul, és a belső jogi eljárás szabályai nem egyértelműek, a bejelentés időzítésének jelentősége igen nagy, többek között az Egyesült Királyság és az EU jövőbeli kapcsolatát meghatározó tárgyalások kimenetelére nézve is. A bejelentés a referendum eredményétől függetlenül bármikor megtehető, nincs sem az EU-, sem a belső jogból levezethető határideje sem, sőt, akár el is maradhat a bejelentés, az Unió legfeljebb sürgetheti a bejelentést, de nem kényszerítheti ki.”[9]

Összegzésként elmondhatom, hogy véleményem szerint Szabó Zsolt alkotmányjogász lényegrelátó mondatai tükrözik leginkább a Brexit közjogi, alkotmányjogi vonatkozását az Egyesült Királyság vonatkozásában. Osztom az ő nézetét, miszerint a brit alkotmányos hagyomány szerint a parlament valóban mindent megtehet, és ez alól a nép akaratának figyelmen kívül hagyása sem lehet kivétel. Ez az eset azonban, ha jogilag nem is, de politikailag mindenképpen kizárt. A gentleman’s agreement része ugyanis, hogy a politikai ígéreteket be kell tartani, fenntartva ezzel is a kormány jóhírét. A jogi és politikai alkotmányosság összefonódása és a hagyomány alapján a jogi és politikai kötelem egyaránt íratlan szabályokon alapul.[10]

A közvetlen demokrácia intézménye tehát nehezen egyeztethető össze a parlament szuverenitásán, a képviseleti demokrácián alapuló angol alkotmányos felfogással. Ennek megfelelően a gyakorlatban nagyon kevés esetben kerül sor országos népszavazásra: az Egyesült Királyság történetében 2016-ig mindössze két ilyen szavazás történt. A jogintézmény ennek ellenére különös módon régtől fogva része az angol jog- és államelméleti gondolkodásnak.[11]

,,Az EU és az Egyesült Királyság intenzív tárgyalásokat folytatott annak érdekében, hogy megállapodjanak az Egyesült Királyság kilépésének feltételeiről, és jogbiztonságot teremtsenek arra az időre, amikor az uniós jog már nem lesz alkalmazandó az Egyesült Királyságra. E tárgyalások során az Európai Bizottság inkluzív folyamatot biztosítva mindvégig rendszeres megbeszéléseket folytatott a 27 uniós tagállammal, az Európai Parlamenttel és a nemzeti parlamentekkel. Uniós tanácsadó szervektől és érdekelt felektől kapott további információk segítségül szolgáltak az Európai Bizottság számára az információk összegyűjtésében a folyamat során. Végig példátlan átláthatóság volt biztosított, mivel az Európai Bizottság a tárgyalási dokumentumokat és minden egyéb releváns dokumentumot közzétett a honlapján.”[12]

Az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás

Három részre tagolható:

    1. szabadkereskedelmi megállapodás elmélyült egyműködéssel gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi és halászati kérdésekben;
    2. szoros partnerség a polgárok biztonsága érdekében;
    3. átfogó irányítási keret.

Új gazdasági és szociális partnerség az Egyesült Királysággal

A megállapodás nemcsak az áruk és szolgáltatások kereskedelmére terjed ki, hanem az EU számára fontos egyéb területek széles körére is, például a beruházásokra, a versenyre, az állami támogatásokra, az adózás átláthatóságára, a légi és közúti közlekedésre, az energiaügyre és a fenntarthatóságra, valamint a halászatra, az adatvédelemre és a szociális biztonsági rendszerek koordinációjára.Továbbá a megállapodás biztosítja a vám- és kvótamentességet minden olyan áru esetében, amely megfelel a vonatkozó származási szabályoknak. A törvény magában foglalja, hogy a közös kereskedelempolitikát az Unió külső tevékenységének elvei és célkitűzései által meghatározott keretek között kell folytatni.[13]

,,Mindkét fél szilárdan elkötelezte magát amellett, hogy – a magas szintű védelem fenntartása révén olyan területeken, mint a környezetvédelem, az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a szén-dioxid-árazás, a szociális és munkavállalói jogok, az adózás átláthatósága és az állami támogatások –, egyenlő versenyfeltételeket biztosít, amelyek hatékony, belföldi végrehajtással, kötelező erejű vitarendezési mechanizmussal és korrekciós intézkedések meghozatalának lehetőségével egészülnek ki mindkét fél számára.

Az EU és az Egyesült Királyság megállapodott az uniós és az Egyesült Királysághoz tartozó vizekben élő halállományokkal való közös gazdálkodás új keretéről. Az Egyesült Királyság tovább tudja majd bővíteni a brit halászati tevékenységeket, miközben sikerül fenntartani az európai halászközösségek tevékenységeit és megőrizni megélhetésüket, ugyanakkor megvédeni a természeti erőforrásokat.

A közlekedés tekintetében a megállapodás folyamatos és fenntartható légi, közúti, vasúti és tengeri összeköttetést biztosít, bár a piacra jutás elmarad az egységes piac által kínált lehetőségektől. A megállapodás rendelkezéseket tartalmaz annak biztosítására, hogy az EU és az Egyesült Királyság gazdasági szereplői közötti verseny egyenlő feltételek mellett valósuljon meg, hogy az utasok és a munkavállalók jogai, és a közlekedés biztonsága ne sérüljön.

Az energiaügyet illetően a megállapodás új kereskedelmi és összekapcsolási modellt kínál, amely garantálja a nyílt és tisztességes versenyt, ideértve a nyílt tengeri biztonsági előírásokat és a megújulóenergia-termelést is.

A szociális biztonsági rendszerek koordinációját illetően a megállapodás célja, hogy számos jogot biztosítson az uniós polgárok és az Egyesült Királyság állampolgárai számára. Ez azokra az uniós polgárokra vonatkozik, akik 2021. január 1-je után az Egyesült Királyságban dolgoznak, oda utaznak vagy oda költöznek, illetve az Egyesült Királyság azon állampolgáraira, akik 2021. január 1-je után az EU-ban dolgoznak, oda utaznak vagy oda költöznek.

Végezetül a megállapodás lehetővé teszi, hogy a 2021–2027 közötti időszakban az Egyesült Királyság továbbra is részt vegyen több kiemelt uniós programban (az Egyesült Királyság által az uniós költségvetéshez nyújtott pénzügyi hozzájárulás függvényében), például az Európai Horizont[14] programban. A Horizont Európa az Unió fő kutatás- és innovációfinanszírozási programja. Kulcsszerepe van az éghajlatváltozás kezelésében és az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérésében, továbbá javítja az EU versenyképességét és elősegíti a gazdasági növekedést, valamint megkönnyíti az együttműködést és növeli a kutatás és innováció szerepét az uniós szakpolitikák kidolgozása, támogatása és végrehajtása terén, egyúttal segít a globális kihívások kezelésében is. Támogatja a kiváló ismeretek és technológiák létrejöttét és jobb terjesztését.

Új partnerség polgáraink biztonsága érdekében

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás új keretet hoz létre a bűnüldözés, valamint a polgári és büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés számára. A megállapodás figyelembe veszi, hogy szoros együttműködésre van szükség a nemzeti rendőrségek és igazságügyi hatóságok között különösen a több országot érintő bűnözés és terrorizmus elleni küzdelem, és az ilyen bűncselekmények büntetőjogi üldözése terén.

Új műveleti képességeket épít ki, figyelembe véve, hogy az Egyesült Királyság a schengeni térségen kívüli, az Unióba nem tartozó államként nem rendelkezik majd azokkal az eszközökkel, mint korábban. A biztonsági együttműködés felfüggeszthető abban az esetben, ha az Egyesült Királyság megsérti az emberi jogok európai egyezményének folyamatos betartására és belföldi végrehajtására vonatkozó kötelezettségvállalását.

Horizontális megállapodás az irányításról

Annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb jogbiztonságot nyújtsuk a vállalkozásoknak, a fogyasztóknak és a polgároknak, az irányításról szóló külön fejezet egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz a kereskedelmi és együttműködési megállapodás működtetéséről és ellenőrzéséről. Létrehozza továbbá a Közös Partnerségi Tanácsot[15], amely biztosítja a megállapodás megfelelő alkalmazását és értelmezését, és amelynek keretében minden felmerülő kérdés megvitatásra kerül majd.

A vállalkozások, a fogyasztók és a magánszemélyek jogainak tiszteletben tartását kötelező érvényű jogérvényesítési és vitarendezési mechanizmusok fogják biztosítani. Ez azt jelenti, hogy az EU-ban és az Egyesült Királyságban a vállalkozások egyenlő feltételek mellett versenyeznek, és egyik fél sem használja ki szabályozási autonómiáját tisztességtelen támogatások nyújtására vagy a verseny torzítására. A megállapodás biztosítja annak lehetőségét, hogy a felek indokolt esetben helyreállítási, korrekciós, kompenzációs és védintézkedéseket hozzanak.

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás megsértése esetén mindkét fél ágazatokon átívelő megtorló intézkedéseket alkalmazhat. Ennek a rendelkezésnek a hatálya a gazdasági partnerség valamennyi területére kiterjed. Egyedi felfüggesztési záradékok alkalmazandók a bűnüldözés és az igazságügy terén folytatott együttműködésre abban az esetben, ha valamelyik fél megszegi kötelezettségeit.”[16]

A BREXIT GAZDASÁGI, KERESKEDELMI HATÁSAI AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGRA

A brit EU-tagság előnyei a Nagy Recesszió előtt

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az EU tagság hozzájárult az Egyesült Királyság gazdasági jólétéhez. A britek 1973 óta tagjai voltak az Európai Uniónak.

,,Az európai csatlakozás révén számottevő mértékben nőtt az egy főre jutó brit GDP. Különösképpen a termelékenység növekedése volt szembetűnő. Annak fő oka a megnövekedett termékpiaci verseny volt. A csökkenő kereskedelmi akadályok mérsékelték a hazai vállaltok piaci erejét. A vállalatok válaszként nagyobb beruházások révén, és más módokon növelték termelékenységüket.

Az EU-tagság előnyei az Egyesült Királyság esetében három fő hatásmechanizmus révén érvényesültek: a kereskedelem, a külföldi beruházás és a pénzügyi szektor területén. Az Európai Unióba irányuló brit kivitel, illetve az onnan származó behozatal fókusza alábecsüli a Brexit valódi költségeit.

Az Egyesült Királyság az EU-tagság révén jelentős előnyökre tett szert. Lentebb láthatóak a nyereséges hatásmechanizmusok és korrelációi:

    • a kereskedelem előnyös a brit növekedés tekintetében, különösképpen jelentős az iparágon belüli kereskedelem (intra industry trade), a teljes tényező-termelékenység (TFP) növekedésére;
    • lényeges a tagság és a közvetlen külföldi beruházások (FDI) közötti kölcsönhatás;
    • a pénzügyi szolgáltatások specializációjának előnyei az Egyesült Királyságban, nagymértékben az FDI-vel és a kereskedelemmel fennálló kölcsönhatástól függenek.[17]

Az Egyesült Királyság áfa-rendszere a Brexit után

,,Bár a Brexit után a brit cégeknek nem kell összesítő jelentést adni, ha uniós partnerrel folytatnak gazdasági tevékenységet. Mindenképpen változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy az összesítő jelentés csak termékügyletekre és háromszögügyletekre terjed ki, szolgáltatásra nem.

Összesítő jelentést többféle gyakorisággal lehet beadni az Egyesült Királyságban a Brexitet követően.

Szintén brit sajátosság, hogy az összesítő jelentést nem csak elektronikusan, hanem papír alapon is be lehet adni, azonban a határidő utóbbi esetben jóval rövidebb, mint aki elektronikusan ad be. Papír alapú beadás esetén 14 napon belül kell beadni az időszakot követően, míg elektronikus beadás esetén ugyanerre 21 nap áll rendelkezésre.”[18]

Ezen kívül különösen érdekes helyzetet teremtett az Egyesült Királyság távozásával, hogy a korábbi brit közösségi adószámok hirtelen érvénytelenekké váltak, holott a Királyságnak maradt olyan területe, amely az Uniós egységes piac része maradt. Erre a helyzetre az lett a megoldás, hogy az Észak-Írországban működő cégek kaptak egy technikai ’közösségi’ adószámot, amely ’XI’-vel kezdődik, amely már lekérdezhető a közös VIES-adatbázisban.

A kilépés annyiban változtatta meg az egész Intrastat bevallási rendszert, hogy az értékesítések tekintetében csak akkor kell Intrastat bevallást adni, ha az árut Észak-Írországban működő adóalany értékesíti uniós partnerének, és az értékesítés volumene meghaladta, vagy egy éven belül várhatóan meg fogja haladni a 250,000 fontos küszöbértéket. Ennek a szabálynak köszönhetően drasztikusan csökkent az értékesítésekről beadott bevallások száma.

Más szabályok vonatkoznak az Egyesült Királyságban a behozott árukra. Ennek az az oka, hogy bár 11 hónapos átmeneti időszak állt rendelkezésre a feleknek, hogy megállapodjanak az Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kereskedelmi kapcsolatainak rendezéséről, a megállapodás megkötése az utolsó pillanatra halasztódott. Mivel az Egyesült Királyságnak nem állt elegendő idő a rendelkezésére a teljes határellenőrzési rendszer felállítására, ezért a királyságba irányuló árumozgások tekintetében teljeskörűen fenntartotta az Intrastat bevallási kötelezettséget, ha az áruk értéke előző évben, vagy idén várhatóan meg fogja haladni az 1,500,000 fontos küszöbértéket. A behozott áruk tekintetében tehát a teljes Egyesült Királyság területére irányuló beszerzéseket jelenteni kell. Azonban ez a megközelítés csak 2021 végéig áll fenn, 2022 januárjától már nem kell Intrastat bevallást adni, csak abban az esetben, ha árumozgás Észak-Írország területéről, vagy területére irányul, a másik három tagállam (Skócia, Anglia, Wales) árumozgásai már nem fognak jelentésadási kötelezettség alá tartozni beszerzések tekintetében sem. Egyéb érdekességként fontosnak tartom megemlíteni, hogy Észak-Írországra vonatkozó árumozgásokról – jelen pillanatban – 2025 végéig kell Intrastat bevallást adni.[19]

Bankok és biztosító társaságok korábbi helyzete

A 2016. évet tekintve elmondható, hogy a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások 124,2 milliárd fonttal járultak hozzá az Egyesült Királyság gazdaságához, ami az Egyesült Királyság bruttó hozzáadott értékének 7,2 százaléka. London egymaga a fent említett összeg 51 százalékát adta 2015-ben. Több mint egymillió állás van a pénzügyi és biztosítási szektorban (a brit munkahelyek 3,1 százaléka), ami körülbelül 1997 óta azonos arányt mutat. Az Egyesült Királyság 2016-ban 60 milliárd font kereskedelmi többletet ért el a pénzügyi és biztosítási szektorba irányuló kereskedelemben. Ez az összeg a brit GDP 3 százaléka, ami szintén azonos szinten mozog tíz éve. 2015–16-ban a bankszektor egymagában 24,4 milliárd fonttal járult hozzá az Egyesült Királyság központi bevételeihez társasági adó, jövedelemadó, társadalombiztosítás és bankadó formájában. Több nagybank és biztosító helyezheti át székhelyét a kontinensre, ha a brexit-tárgyalások nem alakulnak kedvezően számukra. A kedvező kimenet az lenne ezeknek a cégeknek, ha megtarthatnák a hozzáférésüket az EU egységes piacához, és szolgáltatásaikkal elérhetnék a fogyasztókat ugyanolyan könnyen, mint amikor az Egyesült Királyság még tagállam volt, és az EU biztosította számukra a szabad szolgáltatás-áramlás jogát (passporting). Az átköltözés azonban jelentős költségekkel járhat a bankok és más cégek számára. Ehhez tevődik hozzá, hogy a szakemberek egy része várhatóan nem fog együtt költözni a céggel, ami munkaerő- és szakértelem-hiányt okozhat ezeknél a cégeknél. Az egységes piactól való esetleges elszakadás és a költöztetés költségeinek arányától függhet, hogy ezek a cégek melyik megoldást választják egy esetleges megállapodás nélküli brexit esetén.[20]

Ideiglenes szabályok vonatkoznak a megállapodásban a gazdasági és pénzügyi válság kezelésére, amelyeket fontosnak tartok nevesíteni, illetve kiemelni:

    • A Bizottság közleménye az állami támogatási szabályoknak a pénzügyi válsággal összefüggésben hozott bankmentő intézkedésekre való, 2013. augusztus 1. utáni alkalmazásáról
    • Bizottság közleménye az értékvesztett eszközök közösségi bankszektorban történő kezeléséről
    • A Bizottság közleménye a pénzügyi szektor életképességének helyreállítása és a jelenlegi válságban hozott szerkezetátalakítási intézkedések értékelése az állami támogatási szabályok alapján.[21]

Egyetemi hallgatók helyzete

Az oktatási szektort is érinti a bevándorlás kérdése, valamint a szakképzett munkaerő elvesztésének lehetősége. A hallgatók jogi helyzete és gazdasághoz való hozzájárulása vitatott kategória a bevándorláson belül. Nem minden forrás ért egyet abban, hogy az Egyesült Királyságban tanulók szorosan a bevándorlók kategóriájába tartoznak. Az érintett intézmények azért lobbiznak, hogy a külföldről érkező hallgatók ne számítsanak bevándorlónak. Ennek az az oka, hogy amennyiben a Brexit után a kormány szigorítja a bevándorlás feltételeit, és a hallgatók szintén bevándorlónak számítanak, akkor az intézmények igen jelentős bevételtől eshetnek el. A tanulmány kutatása, elemzése alapján a külföldi egyetemi hallgatók száma 2014–15-ben hozzávetőlegesen 437 000 volt, és a becslések szerint 25 milliárd fonttal járultak hozzá az Egyesült Királyság gazdaságához. A hallgatók kiadásaiból profitált a közlekedés (750 millió font), a kiskereskedelmi szektor (690 millió font), ami közvetve hozzájárult az adóbevételekhez is. A külföldi egyetemi hallgatók megközelítőleg 4,8 milliárd font tandíjat fizettek ki, amihez hozzájött még az albérletek, szállások bére is (13,5 milliárd font hozzávetőleg). A 437 000 hallgató az összhallgatói létszám 19 százaléka. A rendelkezésre álló adatok alapján körülbelül 125 000 hallgató érkezett az EU-ból, ami a teljes hallgatói létszám 5 százaléka csupán.[22]

Konklúzió

A közjogi aspektusból tekintve: A kilépéssel kapcsolatos aktuálpolitikai és gazdasági megfontolásokon túl a Brexit-referendum és a parlament szerepéről folytatott követő jogvita közjogi jelentősége igen nagy: a parlamenti szuverenitás újraértelmezése mellett a Brexit újranyithatja az Egyesült Királyság belső devolúciós folyamatait. Másfelől a Brexit a történeti alkotmányt is megváltoztathatja: van olyan nézet, amely egyenesen az íratlan alkotmány végét is számításba veszi, mivel az a korábbi, konvenciókon alapuló stabilitást a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság időszakában már nem tudja nyújtani.[23]

A különböző kutatások egyértelműen hosszú távú veszteségeket mutatnak be. A megnövekedett korlátozások csökkentik a kereskedelmet, a közvetlen külföldi beruházást, a munkakínálat növekedését eredményező migrációt, a beruházást és a termelékenységet. A becsült veszteségek széles sávja az Egyesült Királyság EU-val, illetve a világ többi részével lehetséges jövőbeni gazdasági kapcsolataira vonatkozó feltételezéseket tükrözi.[24]

Az EU számára a brexit egy nettó befizető tagállam elvesztését jelenti amellett, hogy az Egyesült Királyság az EU egyik legnagyobb kereskedelmi partnere és több tagállamnak az egyik legnagyobb exportfelvevő piaca volt. A brit munkaerőpiacon dolgozó állampolgárok munkalehetősége nemcsak Magyarország számára fontos, hanem az egész Európai Unió számára, hiszen számos tagállam állampolgárai dolgoznak az Egyesült Királyság területén. Egy erős gazdaság kiválása az EU számára erőcsökkenést jelent a világgazdaságban is, ami hatással lesz az EU gazdasági befolyásának erejére, valamint az euró árfolyamára is.[25]

Személyes véleményem szerint az Egyesült Királyság büszke nemzeti öntudatára alapozva- nem félve az esetleges káros következményektől – lépett ki az Európai Unióból. A történelem során sok tekintetben győztesnek bizonyult, ebből kifolyólag az egészséges, pozitív múltra való tekintettel határozta el, hogy kilép az EU-ból, bízva a jövőbeni ,,totális függetlenedés” elérésében.

Bibliográfia

Egedy Gergely: Brexit szuverenitás versus szupranacionalitás 2016.

Koller Boglárka, Halmai Péter, Bóka János: Válás,,angolosan” A BREXIT politikai, jogi és gazdasági agendái 2016.

Osztovits András: Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata 2011.

MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására 2017.

Szabó Zsolt: A parlament a Brexitben: cselekvő vagy szenvedő alany? 2016.

Halmai Péter – A Brexit lehetséges gazdasági hatásai 2018.

Molnár Péter: Az Egyesült Királyság áfa-rendszere a Brexit után 2021.

Vermaas-Ziegler Szilvia: A brexit lehetséges gazdasági hatásai az Egyesült Királyságra és Magyarország gazdaságára-The Possible Economic Effects of Brexit on the Economy of the United Kingdom and Hungary 2017.

Hivatkozások

  1. Polgári Szemle: Kategória: 2016. december – 12. évfolyam, 4-6. szám; Egedy Gergely: Brexit szuverenitás versus szupranacionalitás (https://polgariszemle.hu/archivum/136-2016-december-12-evfolyam-4-6-szam/nemzetkozi-kitekintes/863-brexit-szuverenitas-versus-szupranacionalitas), (2021. 11.01.)
  2. Koller Boglárka, Halmai Péter, Bóka János: Válás,,angolosan” A BREXIT politikai, jogi és gazdasági agendái -2016-évi 20.szám, 3.o.(https://www.google.com/url?q=https://www.uni-nke.hu/document/uni-nke-hu/2016_-evi-20_-szam.original.pdf&source=gmail&ust=1541766606038000&usg=AFQjCNEl9dMHtvCk7KbN9ND3iwRkxkPkJA)
  3. Vö.: Osztovits András: Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázataBudapest, Magyarország: CompLex Wolters Kluwer (2011)
  4. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.01.)
  5. Az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikk
  6. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.01.)
  7. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.09.)
  8. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.09.)
  9. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.09.)
  10. 2016/2.Lapszám-Parlamenti Szemle, Szabó Zsolt: A parlament a Brexitben: cselekvő vagy szenvedő alany? – 2. o., (https://parlamentiszemle.hu/wp-content/uploads/sites/12/2017/09/parlamentiszemle-20162-lapszam-2016-02-06cikk.pdf ) (2021.11.09.)
  11. 2016/2.Lapszám-Parlamenti Szemle, Szabó Zsolt: A parlament a Brexitben: cselekvő vagy szenvedő alany? 2. o., (https://parlamentiszemle.hu/wp-content/uploads/sites/12/2017/09/parlamentiszemle-20162-lapszam-2016-02-06cikk.pdf ) (2021.11.02.)
  12. Ld.: Kérdések és válaszok az Egyesült Királyság Európai Unióból való, 2020.január 31-én történő kilépésével kapcsolatban https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/QANDA_20_104 , (2021.11.03.)
  13. Ld.: Európai Unió működéséről szóló szerződés 207. cikk (1) bekezdése
  14. Ld.: https://ec.europa.eu/info/research-and-innovation/funding/funding-opportunities/funding-programmes-and-open-calls/horizon-europe_hu (2021.11.09.)
  15. Ld.: A kilépésről rendelkező megállapodás 152. cikk 1.pontja – Részvétel az Európai Fejlesztési Alapban
  16. ld.: https://ec.europa.eu/info/strategy/relations-non-eu-countries/relations-united-kingdom/eu-uk-trade-and-cooperation-agreement_hu#citizenssecurity
  17. Halmai Péter – A Brexit lehetséges gazdasági hatásai, (https://doksi.net/en/get.php?lid=28951), (2021.11.03.)
  18. Molnár Péter: Az Egyesült Királyság áfa-rendszere a Brexit után (https://ado.hu/ado/az-egyesult-kiralysag-afa-rendszere-a-brexit-utan-1-resz/)
  19. Molnár Péter: Az Egyesült Királyság áfa-rendszere a Brexit után, (https://ado.hu/ado/az-egyesult-kiralysag-afa-rendszere-a-brexit-utan-2-resz/)
  20. Vermaas-Ziegler Szilvia: A brexit lehetséges gazdasági hatásai az Egyesült Királyságra és Magyarország gazdaságára-The Possible Economic Effects of Brexit on the Economy of the United Kingdom and Hungary, E-2017/44., 12.o. (http://kki.hu/assets/upload/44_KKI-elemzes_GBR-HU_Vermaas-Ziegler_20171220.pdf), (2021.11.12)
  21. Ld.: MEGÁLLAPODÁS a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről (2019/C 384 I/01) JEGYZŐKÖNYV 5. MELLÉKLET Összeegyeztethetőségi szabályok 10. alpontja
  22. Vermaas-Ziegler Szilvia: A brexit lehetséges gazdasági hatásai az Egyesült Királyságra és Magyarország gazdaságára-The Possible Economic Effects of Brexit on the Economy of the United Kingdom and Hungary, E-2017/44., 12-13.o. (http://kki.hu/assets/upload/44_KKI-elemzes_GBR-HU_Vermaas-Ziegler_20171220.pdf), (2021.11.12)
  23. Szabó Zsolt: A parlament a Brexitben: cselekvő vagy szenvedő alany? 17.o https://parlamentiszemle.hu/wp-content/uploads/sites/12/2017/09/parlamentiszemle-20162-lapszam-2016-02-06cikk.pdf
  24. Halmai Péter: A Brexit lehetséges gazdasági hatásai-Gazdaságtani alapok, módszertani lehetőségek-The Possible Economic Effects of BrexitEconomic Foundations and Methodological Possibilities, 21. o., (https://netk.uni-nke.hu/document/netk-uni-nke-hu/1_Halmai_A_Brexit_lehetseges_gazdasagi_hatasai_Europai_Tukor_2018_2.pdf), (2021.11.12.)
  25. Vermaas-Ziegler Szilvia: A brexit lehetséges gazdasági hatásai az Egyesült Királyságra és Magyarország gazdaságára-The Possible Economic Effects of Brexit on the Economy of the United Kingdom and Hungary, E-2017/44., 20.o. (https://kki.hu/assets/upload/44_KKI-elemzes_GBR-HU_Vermaas-Ziegler_20171220.pdf), (2021. 11.12.)