Hazánkban, az alkalmazott választási rendszer alapjait – az Alaptörvény és a választási eljárásról szóló normaszöveg mellett – az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szabályozza, amelyet a Parlament 2011. december 23-án fogadott el. Ez a törvény nagy mértékben alakította át a választási rendszerünket.[1] Az új választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. számú törvény az eddig alkalmazott megoldások meghagyása mellett döntött, van amit átalakított illetve új lehetőségeket is bevezetett.

Azok az állampolgárok, akik belföldön vannak, de a szavazás napján nem a lakóhelyükön tartózkodnak, már 1989 óta (sőt valójában ezt megelőzően is) igazolással részt tudtak venni a választásokon. 2014 óta él az átjelentkezésintézménye, a mozgáskorlátozottak számára pedig mozgó urna, mint alternatíva került alkalmazásra, az állampolgárok érdekeit figyelembe véve.

2004-ig nem tudtak szavazni, – így élni a választási jogukkal – azok az állampolgárok, akik a szavazás napján külföldön tartózkodtak: ezt a tézist, a 2002. évi LXI. törvény helyezte hatályon kívül (2004. május 1-jei dátummal). A jogalkotó akkor a helyzet megoldására a külképviseleteken történő szavazás intézményét választotta. Magyarország új Alaptörvényének bevezetésével, egy újabb követelmény került előtérbe, ez pedig nem más, mint a határon túli magyarok választójoga. Ez a jog már egy biztosított jog, az új választási eljárási törvény szerint, postai szavazás útján élhetnek vele a külföldön élő magyarok.

„Az alkotmányos rendszerváltás óta a politikai-szakmai viták kereszttüzében állt a tartósan külföldön élő magyar állampolgárok választójogának kérdése.”[2] A kialakult jelenség megoldása egyre égetőbb feladattá vált, azonban a téma kapcsán egyre nagyobb megosztottság volt megfigyelhető. Az ellenzők csoportja kizárólag azt tartotta szem előtt, hogy a külföldön élő állampolgárok nem tudják teljesíteni állampolgári kötelezettségüket, ezért nem tartják jogosnak, hogy épp olyan politikai beleszólást engednek nekik, mint az ország területén élőknek. Véleményük szerint, azok a személyek, akik lakóhellyel nem rendelkeznek, megbontják azt a főszabályt, amely szabályozza a lakóhely szerinti szavazókörben történő szavazást. Ebből következik, hogy sérülhet a közvetlenség elve, távolabb kerül egymástól a szuverenitás alanya és képviselője. A legnagyobb félelmet mégis az jelentette, hogy az ország területén kívül élő állampolgár döntéseit szabadabban, és nem csak politikai érdekek alapján hozhatja.

A választójog kiterjesztését pártolók csoportja viszont pont az ellenkező aspektusból látta az ügyet. A morális és politikai akaratokon túl már szakmai szempontból is megoldhatónak tartották. Álláspontjuk szerint csak azokra a fő kérdésekre kell megtalálni a választ, hogy kik azok, akik élhetnek választójogukkal, ha élhetnek milyen módon tudják akaratukat érvényre juttatni, s ha mindez tisztázódik, nincs ok arra, hogy ne szavazhassanak a honfitársak. Több megoldási lehetőség is született arra a kérdésre, hogy mihez kössék a választójog feltételét. Felmerült az útlevél továbbfejlesztésének gondolata, a Magyarországhoz való kötődés, amit nyilatkozat formájában a magyar állampolgárságot valló egyéneknek rögzíteniük is kellene.[3]

Az 1990. évi XVI. törvénnyel létrehozott és az 1990. évi LXIII. törvénnyel megerősített alkotmányos „kényszermegoldást” az 1994-es alkotmánymódosítás során ratifikálták. Ugyanis az 1994. évi LXI. törvény újra fogalmazza az alkotmány választójogra vonatkozó 70.§-át, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a Magyar Köztársaság területén élő, nagykorú magyar állampolgárok aktív választójogának változatlanul feltétele a választás napján, az ország területén tartózkodás.

A bemutatott helyzet javítására csak évekkel később került sor, a 2002-es alkotmánymódosító törvény kapcsán, amely —az ország területén tartózkodás, mint feltétel elhagyásával— 2004. május 1-jei hatállyal az országgyűlési és az európai parlamenti választások tekintetében lehetővé tette a külföldön történő szavazást is.[4] ( Az önkormányzati választásokon továbbra is az aktív választójog feltétele maradt a választás napján Magyar Köztársaság területén tartózkodás.) A szavazás speciális eljárási szabályok szerint a Magyar Köztársaság nagykövetségein és főkonzulátusain történik.

 

1. Előkészületek, tárgyalások és viták, avagy hogyan is szavazzon a magyar állampolgár külföldön

 

2002 őszén vette kezdetét az a négy párti egyeztetés sorozat, mely a külképviseleti választások lebonyolításáról szóló kérdésköröket tárgyalta. A tárgyalások alatt határozták meg azt, hogy ki szavazhat külképviseleten, s ekkor kerültek be a külképviseleti választások főbb fogalmi elemei a köztudatba.

Az akkori belügyminiszter 2003. 06. 17.-én a Parlamentben beszélt arról (a T/4146 számú törvényjavaslat expozéjában), hogy milyen megoldások születhetnek a külképviseleti választások tekintetében.

Három lehetséges modell közül lehetett választani, ez a három modell, pedig a levélben történő szavazás, az elektronikus[5] úton történő szavazás, és a hagyományos manuális szavazás volt. Beszédéből megtudhattuk, hogy: a négypárti egyeztetések alkalmával az ellenzék egyértelműen a levélben szavazás bevezetése ellenében foglalt állást, garanciális aggályokra hivatkozva. A kormány a külképviseleteken történő elektronikus szavazási mód kidolgozására tett javaslatot.  Véleménye szerint Magyarországnak törekednie kell arra, hogy az alkotmányos és technikai követelményeknek való megfelelés mellett az uniós tagsággal járó kihívásoknak is eleget tegyen. Hazánkban a választások lebonyolításának informatikai támogatása és az okmányirodai rendszer nemzetközileg elismert. Az elektronikus szavazás bevezetésével az ország újra a világ élvonalába kerülhet a választási igazgatás terén.”[6]

Számos érv, és ellenérv hangzott el a tárgyalásokon, amikből következtetni lehet arra, hogy a modell kiválasztása és a döntés nem annak tükrében következett be, hogy minél újabb és minél korszerűbb, hosszú távú megoldás lásson napvilágot, hanem egyértelműen a bizalmi tényezők köré éleződött ki. Kovács László Imre szemszögéből: „A döntések ugyanis nem annak alapján születtek, hogy mely megoldások lennének a legkorszerűbbek, hosszú távon is alkalmazhatóak, költségtakarékosak és egyben kölcsönösen elfogadható garanciákat tartalmazóak olyan politikai pártok számára, amelyek minimális bizalommal viseltetnek egymást iránt. E vitában a fő motívum a maximális bizalmatlanság volt. […] Ennek következményeit nem lehet nem észrevenni a törvényjavaslat vitája során is.”[7]

A módosító törvényjavaslat elfogadása után tehát a pártok azt a döntést hozták, hogy a hagyományos, manuális úton történő szavazással tudjanak az erre jogosultak választani a külképviseleteken.  A végeredmény tehát úgy nézett ki, hogy a 2003. évi CXIII. törvény 20. §-a egy új fejezetet illeszt a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvénybe Az Európai Parlament tagjainak választása címmel.

A jogszabály tartalmazta azokat az előírásokat, melyeket a külképviseleteken alkalmazni kell. Megállapította a 3 tagú szavazatszámláló bizottságot és a plusz egy póttagot, továbbá, hogy a fentiek milyen feltételekkel kerültek megválasztásra. Lényege, hogy a listát állító pártok az Országos Választási Bizottságnak (a továbbiakban: OVB) javaslatokat tesznek e bizottságok tagjaira, minden külképviseletre egy fő személyében. Közülük az OVB sorsolással választja ki a külképviseletenkénti négy személyt, majd azt is, hogy közülük ki lesz a póttag. A külképviseleten működő szavazatszámláló bizottság választott tagjainak és póttagjainak utazásáról és szállásáról az Országos Választási Iroda és a külképviselet gondoskodik, az utazás feltételeinek megteremtése (érvényes úti okmány, vízum, szükség esetén védőoltás beszerzése) azonban a bizottság tagjának kötelessége.[8]

Úgy gondolom, ebben az időszakban hazánknak lehetősége lett volna a kitörésre, az elektronikus szavazás bevezetése kapcsán. Bármely elektronikus modell használatával olyan mértékű előrehaladást produkálhattunk volna a választási szisztematikát érintően, aminek tárgyalását a szomszédos országaink csak manapság tűzik napirendre.[9]

 

1. A külképviseleti névjegyzék kialakulása

 

Azért, hogy a hazájuktól távollévő, szavazásra jogosult magyar állampolgárok számát pontosan meg lehessen határozni, létrehozták a külképviseleti névjegyzéket. Ennek segítségével kiszűrhetővé vált a kétszer szavazás is.

A kialakult jogszabályok értelmében, a 2010-es külképviseleti választásokon az vehetett részt, aki: nagykorú, a Magyar Köztársaságban bejelentett lakóhellyel rendelkező, a magyarországi lakóhelye szerinti választói névjegyzéken szereplő magyar állampolgár, aki a szavazás időpontjában külföldön tartózkodik. Ezen túlmenően a külképviseleten való szavazás feltétele volt, hogy a magyarországi lakóhely szerinti helyi választási iroda vezetője (a település jegyzője) a választópolgárt – kérésére – a külképviseleti névjegyzékre felvegye. Tudnunk kell, hogy a választójogosultságot az érvényes magyar útlevél, személyi igazolvány, magyarországi ingatlantulajdon, illetőleg a bejelentett (ideiglenes) tartózkodási hely önmagában nem alapozta meg, annak Alkotmány szerinti feltétele volt, hogy olyan lakóhelye legyen Magyarországon, ahol életvitelszerűen tartózkodik.

 

III. Hogyan lett a külképviseleti névjegyzék a probléma forrása?

 

Hazánkban a kérelmezés módja az igazolással történő szavazáshoz hasonló módon, személyesen, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással rendelkező meghatalmazott útján, vagy ajánlott levélben történhetett.[10]

Mivel a külképviseleti névjegyzékbe való felvételt, a szavazás napját megelőző 23. napig lehetett kérni, ajánlott levél esetében a levélnek szintén eddig az időpontig kellett megérkeznie, a határidő jogvesztő.[11] Ez a korai időpont azért volt szükséges, mert az első fordulóban a külképviseleti szavazást a magyarországi szavazás napja előtti 7. napon történt. Tehát már a második forduló előtt 37. nappal tudnia kell a választópolgárnak, hogy külföldön fog-e tartózkodni abban az időpontban, amikor a magyarországi választások zajlanak.

A határidők feladata az lett, hogy ne engedjék sérülni az alkotmányos alapjogaink közé tartozó, titkosság alapelvét. Az Alkotmánybíróság már 2004-ben vizsgálni kezdte a külképviseleti választás szabályait a titkosság alapelvének szempontjából. A vizsgálat tárgya a külföldön történő szavazás módjának szabályozása volt. A 32/2004. (IX. 14.) Alkotmánybírósági határozat a külképviseleti szavazás speciális jellegéből indult ki: az, hogy egy-egy külképviseleten csak kisszámú, akár csupán egyetlen választópolgár adja le a szavazatát, lehetőséget ad arra, hogy a szavazatszámláló bizottság a szavazatszámlálás során rekonstruálja a voksok tartalmát, megállapítsa, hogy a választópolgár milyen szavazatot adott le. Az ilyen rendkívüli körülmények közötti szavazás titkosságának biztosítása fokozott garanciákat igényel, amelyeket viszont a választási eljárási szabályok nem tartalmaznak. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a külképviseleteken leadott szavazatok tartalmának felvázolhatósága, a titkosság garanciarendszerének hiányossága következtében alkotmányellenes helyzet keletkezett. Az ezt követően született szabályok értelmében a szavazást a külképviseleti választási irodák bonyolították le, azonban a titkosság alapelvének érvényesülése érdekében a szavazatszámlálás nem ott, hanem Magyarországon történt. Az országgyűlési választáson a szavazólapot tartalmazó borítékok – felbontás nélkül – a kijelölt szavazókörben összekeverésre kerültek az ott leadott szavazatokkal. Az európai parlamenti választáson és az országos népszavazáson az OVB csak a külképviseletekről érkező összes szavazási irat megérkezését és ellenőrzését követően bontotta ki a szavazólapot tartalmazó borítékokat, s számlálta meg a szavazatokat.[12] Ez az egyik oka annak, hogy nem lehetett a magyarországi választásokkal egyidejűleg megtartani a választásokat, 2010-ben.

A másik ok: a 2005. évi LXXXI. törvény indokolása szerint „a két forduló közötti két hét nem elegendő a külképviseleti szavazás lebonyolítására”. A korai időpontot indokolták a külképviseleti szavazatok hazaszállításának időigényességével is.[13]

Bizonyos vélemények szerint azért volt a külképviseleti szavazás első fordulója egy héttel a magyarországi választások előtt, mert így az első forduló napjára Magyarországra érkezhettek a külföldön leadott szavazólapok, és volt idő az esetleges jogorvoslatok elbírálására is. A második fordulót pedig csak jogerősen lezárt első fordulós eredmények ismeretében lehetett megtartani.[14]

A kérdéskör latolgatása közben meg kell említeni egy újabb fontos elemet, a külképviseleten leadott szavazatok számolásának módját. Ez alapvetően kétféle módon történhet: az otthon leadott szavazatokkal együtt vagy azoktól teljesen elkülönítve. Peter J. Spiro szerint ez az úgynevezett asszimilált, illetve az egyedi, speciális képviseleti modell.[15]

 

1. A változások, újítások, avagy az Alaptörvénytől a választási reformokig

 

Magyarország Alaptörvényét az Országgyűlés a 2011. április 18-i ülésnapján fogadta el. Az új Alaptörvény XXIII. cikkében, a Szabadság és felelősség részben garantálja a választójogot, ami így hangzik:

„(1) Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen.”

Ez a mondat egyöntetűen leírja, hogy a választójognak (is) az Alaptörvény az elsődleges normatív alapja.[16]Egyértelműen kifejezi, hogy kik azok, akik aktív és passzív szavazójoggal rendelkeznek.

Az e szakaszban található választójogi szabályok nem mást foglalnak magukban, mint a népszuverenitás elvének, valamint a demokrácia követelményének megvalósulási formáit.

A fenti gondolatokból egyértelműen következtethetünk arra, hogy a nép közvetett hatalomgyakorlásának, vagyis az aktív választójognak a korlátozása, ami az alaptörvény B) cikkben említett demokrácia és népszuverenitás elveinek a korlátozását is jelenti. A demokrácia elvét követő politikai rendszerek kötelező tartalmi eleme és egyben elengedhetetlen feltétele, a stabil, jól működő: azaz jogszerűen és kiszámítható módon működő választási rendszer.[17]

Az Alaptörvény szövegének nyomán végighaladva érkezünk meg a (4) bekezdéshez, amely rögzíti, hogy „Sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot további feltételekhez kötheti.”

Ennek ellenére az (5) bekezdésben megjelenik, egy, az alapjog gyakorlására vonatkozó rendelkezés is. (A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának alkalmával, a szavazás jogát az állampolgárok számára lakóhelyhez vagy bejelentett tartózkodási helyhez köti. A többi alapjogi kérdésről már nem rendelkezik, azt sarkalatos törvényre hagyja.[18]

A választási alapelvek két helyen jelennek meg az Alaptörvényben, ez pedig Az Állam 2. cikk (1)[19] és a 35. cikk (1)[20] bekezdésében.

Érdekességként szeretném megjegyezni, hogy az új Alaptörvény egyáltalán nem említi a választási rendszer működését és a választójog gyakorlásáról sem rendelkezik. Az uniós államok közül csak két ország, Németország és Románia alkotmánya nem említi a választási rendszert és a parlament létszámát, a magyar mellett. Ez egy úgynevezett hallgatás, amely az alkotmányi szintről törvényi szintre utalja a választással kapcsolatos információkat.

Találunk azonban a szövegezésben, néhány eljárásjogi rendelkezést, így például utalást a választások időpontjára, valamint a köztársasági elnök hatáskörébe tartozó választások összehívására való kötelezettséget.[21]

A korábbi, az 1989-es alkotmány szövegezése szerint a választójog Magyarországon általános és egyenlő, a szavazás pedig titkos és közvetlen. Az Alaptörvény hatálybalépésével az alapelvekben nem történt változás, azonban a választástípusok felsorolása eltérést mutat. A választási alapelvek tekintetében viszont több formai változást hozott, mint tartalmit.

„A visszahívhatóság megszűntetésével és a szűkebb értelemben vett választójogra vonatkozó szabályoknak az alapvető jogokról szóló fejezetbe történő áthelyezésével már 1989-ben foghíjassá vált Választási alapelvek című fejezet megtartása helyett az Alaptörvényben az alapelvek a képviseleti szervek létrehozásáról szóló rendelkezések közé kerültek.”[22]

Újdonságnak számít, hogy bekerült egy ötödik alapelv is az Alaptörvény szövegébe, ami nem más, mint a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választási alapelv, melyről a 71.§ rendelkezik.

Láthatjuk tehát, hogy az Alkotmányhoz képest az Alaptörvény a választási alapelveket szigorúan ketté bontja:

– kizárólag magára a választójogra alkalmazható az általánosság és egyenlőség.

– a szavazásra pedig a közvetlenség és titkosság használható.

A különbségtételnek azért van jelentősége, mert a választójog felsorolt alapelveit, tehát az általánosságot és az egyenlőséget, a választási eljárások valamennyi szakaszára alkalmazni kell, a jelöltállítástól kezdődően, a tényleges szavazáson át, egészen a mandátum létrejöttéig.

A szavazás alapelveit, nevezetesen a közvetlenséget és a titkosságot pedig kizárólag csak a szavazási eljáráshoz kapcsolódóan használjuk, kiterjeszteni más esetekre nem lehet.[23]

 

1. A magyar választási rendszer megreformálásának kezdetei

 

A 2010. évi választásokat követően Magyarországon megkezdődött a közjogi berendezkedés teljes körű átalakítása, melynek keretében az Alaptörvény elfogadását követően sor került a választási anyagi és eljárási jog újra szabályozására. A 2011. évi CCIII. törvény az országgyűlési képviselők választásáról (Vjt.2.) lett az új szabályozás alapja. A magyar választási rendszer jelentősen átalakult, azonban megtartotta vegyes jellegét. Az egyik legfőbb változás alapján az Országgyűlés létszáma 386 főről 199 főre csökkent. A 2010-ig működő választási rendszerben a 386 mandátum közül 176-ot (az összes hely 46% százalékát) lehetett egyéni választókerületekben megszerezni, az új választási rendszerben a 199 parlamenti hely közül 106-ért folyik közvetlen küzdelem (ez az összes parlamenti hely 53 százaléka).

Mindez új választókerületi beosztással is járt, ami lehetőséget adott a szavazókörzetek politikai érdekű újra rajzolásának (gerrymandering). A korábban érvényben lévő érvényességi küszöb intézményét is eltörölték (ennek nem lett végül jelentősége a 2014-es választások tekintetében, mert mindenhol 50 százalék felett volt a részvétel és a 2018-as választások alkalmával is).

Az Alaptörvény kiterjesztette a választójogot a Magyarország határain kívül élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárokra, sor került az országgyűlési egyéni választókerületek arányos kialakítására. A korábbi választási rendszerhez képest újítás a területi listák megszüntetése, így országgyűlési képviselői mandátum megszerzése már csak országos listán és országgyűlési egyéni választókerületben lehetséges.

Az új választási eljárásról szóló törvény értelmében, létrejött, a Nemzeti Választási Iroda (NVI), amely a végrehajtó hatalomtól független, autonóm államigazgatási szerv, feladatkörében nem utasítható. Ez egyben újdonság is, hiszen az NVI számára ennek értelmében feladatot csak törvény vagy törvényi felhatalmazása alapján kiadott jogszabály írhat elő. Költségvetése az Országgyűlés költségvetési fejezetén belül önálló címet képez. A Nemzeti Választási Iroda elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki.[24]

Az új választási rendszer bevezette a győzteskompenzációs rendszert: ez az egyéni választókerületekhez köthető, az innen érkező győztes töredékszavazatokat jelenti. Ennek értelmében az egyéni mandátumot szerző jelölt töredékszavazatként az országos listára „visz” minden olyan szavazatot, amennyivel többet szerzett, mint a második helyen végző jelölt.

A korábbi választási rendszer csak a vesztes töredékszavazatokat ismerte: azaz a vesztes jelöltekre leadott voksok kerültek az országos listára, ahol egy arányosító formula segítéségével lett belőlük mandátum. A győzteskompenzáció tehát az egyéni választókerületekben eleve győztes pártot az országos listás mandátumkiosztásnál is segíti: erősítve ezzel a magyar választási rendszer többségi elemét. A győzteskompenzáció a legerősebb, legtöbb körzetet nyerő pártot segíti, ráadásul minél megosztottabb ellenzékkel áll szemben, annál jobban, hiszen minden, nem a második helyen végző pártra leadott voks közvetetten őt erősíti.

Újdonságként említhető, hogy míg a kettős állampolgárságról szóló törvény 2010-es meghozatalakor még nem beszélhettünk a külhoniak szavazati jogáról, az új választási rendszer elfogadásakor úgy döntött a Parlament, hogy a határon túli magyarok regisztráció után levélben, az országos listákra (tehát egyéni körzetekben nem) szavazhatnak.[25]

A Vjt.2. már nem csak az eredmény megállapításakor, de a jelöltek elindulásához is új szabályokat vezetett be. A korábbi választási rendszerben egy-egy egyéni választókörzetben az induláshoz 750 ajánlószelvényt kellett összegyűjteniük a pártoknak, és minden állampolgár egyetlen jelöltet ajánlhatott. Ehhez képest 2014-ben, az átrajzolt és megnövelt, egyéni választókerületekben (176 helyett 106 választókerület lett) kevesebb, 500 aláírást elegendő volt összegyűjteni. Ráadásul változás, hogy egy állampolgár több indulót is ajánlhatott. A választáson emellett a legalább 27 egyéni jelöltet indítani tudó pártok igen komoly állami támogatásban részesültek. Az indulási rendszer egyértelmű könnyítése miatt, valamint az előbb említett anyagi ösztönző együtt ahhoz vezetett, hogy rekordszámú, köztük nem valós párt is elindult a választásokon.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény értelmében az ország határain kívül élők választójóga nem teljes, nem ugyan az, mint a Magyarország határain belül élőknek: nem teljes, mert nem két szavazattal rendelkeznek, mint az itt élők, hanem csak egy voks illeti meg őket, így csak pártlistára tudnak szavazni, egyéni választókerületi jelöltre nem. Jakab András alkotmánytervezetében kifejti, hogy ha egy ország úgy dönt, hogy szavazati jogot ad az ország határain kívül élőknek, akkor véleménye szerint, annak, azonos súlyúnak és tartamúnak kellene, hogy legyen, mint az országon belül élő állampolgároknak.[26] Érvelésének fő mondani valója, hogy szerinte ez a helyzet sérti a választójog egyenlőségének elvét. „ Ha azt állítjuk, hogy a választójog egyenlőségével ellentétes, hogy a külföldön élő választópolgárok szavazatának a száma fele annyi, mint a belföldi szavazóké, akkor ebből kényszerszerűen következik, hogy szintén sérti az egyenlőség alapelvét minden olyan rendszer, ahol a külföldön élők szavazatának súlya kevesebb, mint a fele a belföldi szavazók szavazat súlyával.”[27]

Felmerülhet a kérdés ezek után, hogy létezhet-e olyan választási rendszer, amely a választójog egyenlősége alapelvének megfelel? A válasz természetese, igen. Több modell is megfelel ennek a követelménynek. Ilyen például a tisztán arányos választási rendszer, ahol a külföldi szavazatok összeadódnak a belföldiekkel, és a mandátumokat kizárólag országos listáról adják ki. Említhetjük még a külhoni szavazók számarányának megfelelő számú mandátum biztosítása is, úgy, hogy a névjegyzékbe előre regisztrált választópolgárok számának ismeretében, külföldön is egyéni választókerületeket alakítanának ki. ( Ezt a rendszert figyelhetjük meg az olaszországi választásokon.) Nem utolsó sorban a megoldások tárházát erősíti, az a több külföldi ország által már használt, és alkalmazott modell, amely szerint a külföldön élő állampolgárokat, valamely belföldi választókerültbe csatolják.[28]

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a választási eljárásról szóló törvény (Ve.2.) az új rendszerben is biztosítja a külképviseleteken történő szavazást. Az eredeti szövegezésben a külföldön tartózkodó magyarországi lakóhellyel rendelkező és nem rendelkező állampolgároknak is megengedte a levélben történő szavazást. A Ve.2. 2013. évi LXXXIX. törvénymódosítás következményeként, a levélben történő szavazás lehetőségét, már csak a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgároknak engedi meg. A témánk szempontjából érdekelt külképviseleteken, tehát továbbra is csak azok szavazhatnak, akik magyarországi lakóhellyel rendelkező, külföldön tartózkodó magyar állampolgárok.

A külképviseleten 2018-ban a választópolgár a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, valamint a pártlistás vagy – nemzetiségiként regisztrált választópolgár esetében – nemzetiségi listás szavazólapon szavazhatott.[29]

A 2018-as választások alkalmával rekord mennyiségű választópolgár jelentkezett a külképviseleti névjegyzékbe: összesen 58.310 fő regisztrált, ebből 51.854-en hozzá is járultak az urnákhoz. Ez az adat a névjegyzékbe vett személyek 88,90 százalékát jelentette. 6.456-an döntöttek úgy, hogy mégsem élnek szavazati jogukkal, a felvétel ellenére, ami végül „csak” 11,10 százalékot mutat a meg nem jelentek között. Míg 2014-ben 97 külképviseleten, addig 2018-ban a honfitársaknak 118 külképviseleten volt lehetőségük szavazni, és az NVI adatai alapján 51.854 választópolgár élt is a lehetőséggel.[30]

A kettős szavazás kizárásának módja ugyan úgy zajlott, mint eddig: amikor valakit felvettek a külképviseleti névjegyzékbe, egyidejűleg feltüntették a lakcíme szerinti szavazókör névjegyzékében is, azt, hogy a választópolgár a külképviseleti névjegyzékben szerepel, így biztosítható volt, hogy ne szavazhasson a külképviseleten és Magyarországon is. A külképviseleteken leadott szavazatokat tartalmazó urnákat továbbra is utaztatták, Magyarországra szállítást követően a voksokat “bekeverték” a szavazópolgár választókerületében az egyik szavazókör szavazatai közé. A szavazás és a névjegyzékbe vétel az eddigiekhez hasonlóan történt: a Nemzeti Választási Iroda honlapján és a magyarorszag.hu-n pontos tájékoztatást kaphatott minden érdeklődő a szavazás menetéről.

A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárnak regisztrálnia nem kellett, részére a Nemzeti Választási Iroda 2018. februárjában megküldte a választási értesítőt. Amennyiben a választópolgár a szavazás napján külföldön tartózkodott, személyesen, online vagy postai úton a helyi választási irodánál kérvényezhette a külképviseleti névjegyzékbe való felvételét a szavazást megelőző nyolcadik napig. Amennyiben a választási iroda a választópolgárt a külképviseleti névjegyzékbe felvette, a választópolgár a szavazás napján (az amerikai kontinensen a szavazás napját megelőző napon) személyesen, a kérvényben megjelölt külképviseleten szavazhatott.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár csak abban az esetben szavazhatott, ha előzetesen online vagy postai úton kérelmezte felvételét a választói névjegyzékbe a Nemzeti Választási Irodánál. Erre a választásokat megelőző 15. napig volt lehetősége. Amennyiben a választási iroda a választópolgárt a névjegyzékben regisztrálta, a levélben szavazás szavazólapjának elkészültét követően haladéktalanul megküldte a szavazási levélcsomagot a választópolgár számára. A választópolgár szavazatát a levélcsomaghoz mellékelt válaszborítékban adhatta le. A borítékot

• a Nemzeti Választási Irodába juttathatott el úgy, hogy a szavazást megelőző napon 24 óráig megérkezzen
• a magyarországi szavazást megelőző tizenöt napon belül minden munkanapon 9 és 16 óra között, valamint a külképviseleti szavazás ideje alatt leadhatott bármely külképviseleti választási irodába
• a magyarországi szavazásra rendelkezésre álló időszakban eljuttathatta bármely országgyűlési egyéni választókerületi választási irodába.

A választójog érvényesítése alapvető kritérium a modern társadalmak mindegyikében, de a gyakorlatban ez a megvalósítás nem is olyan egyszerű ügy. A külhoni szavazás megoldása egyre nagyobb jelentőséghez jut a globalizáció és a migráció következményeként. Úgy látom, a gyakorlati nehézségek még mindig megoldásra várnak, a számos biztonsági és bizalmi tényező kiiktatása egyelőre lehetetlen feladatnak tűnik.[31] Az elektronikus rendszerek választójogi alkalmazása még várat magára, de a technika fejlődésével eljön az az idő, amikor akadálymentesen, minden eszközzel azon lehetünk, hogy érvényesítsük jogainkat és éljünk állampolgári kötelezettségünkkel, a szavazással, akár külföldön is.[32]

[1] Az új választási rendszer megmaradt a vegyes modell kategóriájában. Két szavazatot lehet leadni, egyéni jelöltre és országos listára. Az egyéni körzetek relatív többségivé váltak, a szavazás egyfordulós. Az új törvény a listák szempontjából egyszintű rendszert vezetett be. Megszűnt ugyanis a megyei szint, és immár csupán országos listák léteznek. Országos lista pártlistaként vagy nemzetiségi listaként állítható. Ehelyütt is emeljük ki: az országos listás mandátumok elosztása nem csupán az országos listára leadott szavazatok alapján történik, hanem hozzászámítják az egyéniből származó töredékszavazatokat. Ez is kuriózumnak számít nemzetközi összevetésben. Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább huszonhét egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.

A közös jelölés szabályai úgyszólván megegyeznek a korábbiakkal, a szövegezés lett kristálytisztább. Két vagy több párt közös jelöltet is állíthat. Egy személy csak egy egyéni választókerületben fogadhat el jelölést. Két vagy több párt közös egyéni választókerületi jelöltek alapján – ugyanazon pártok részvételével – közös pártlistát állíthat. Egy párt csak egy – önálló vagy közös – pártlista állításában vehet részt.

Nagyon sok vitát váltott a nemzetiségek kedvezményes mandátumhoz juttatása. A nehézséget az okozta, hogy mind a 13 nemzetiség kedvezményes mandátumhoz juttatása – főleg a 200 fős parlamenthez képest – aránytalan súlyt képzett volna a kormány/ellenzék bináris kódra pártalapú rendszerben. Ld Cservák Csaba: Választási rendszerek – és az új magyar megoldás. In Rixer Ádám (szerk.): Állam és közösség : Válogatott közjogi tanulmányok, Magyarország Alaptörvénye tiszteletére. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2012. 289-305. o. A magyar választási rendszer fejlődéstörténetéhez nemzetközi összevetésben ld. Cservák Csaba: A Historical Overview of the Emergence of Certain Electoral Systems, 50-57. o. In JOURNAL ON EUROPEAN HISTORY OF LAW, 2017/2. sz., 50-57.

[2] Somogyvári István: Alkotmányozás Magyarországon, 1994-1996, 45-46. o. In Társadalmi Szemle 1996/10. sz. 10-50. o.

[3] Kukorelli István: A magyar választási rendszer 1989-1998. In Dezső Márta – Kukorelli István (szerk.): Választástudományi Tanulmányok, Országos Választási Iroda, Budapest, 1999. 39. o.

[4] 2002. évi LXI. alkotmánymódosító törvény

[5] Az elektronikus szavazás tág kategóriájába azon szavazási módszerek tartoznak, amelyek során infokommunikációs eszköz kerül alkalmazásra. E tárgykörben megkülönböztethető az elektronikus szavazógéppel támogatott szavazás, valamint az elektronikus távszavazás. Előbbi esetben történik, hogy a hagyományos szavazási metódus alkalmazását segítik elő valamilyen infokommunikációs eszközzel. Felmerülhet off-line megoldás, ahol a választópolgár a szavazatát egy ún. önmagában álló, hálózatba be nem kötött eszközön adja le, valamint on-line megoldásról, amikor a szavazógép valamilyen hálózathoz köttetik. Ilyen megoldásnak tekinthetjük például a Németországban tesztelt elektronikus toll alkalmazását a szavazófülkében. A hagyományos szavazásoknak az infokommunikációs eszközökkel történő támogatása azonban a választópolgár számára jelentős könnyítést nem jelent. Az az elektronikus távszavazás (ez az elektronikus szavazás máki köre tehát) már a választópolgár tekintetében is lényeges újításokat hordozhat magában. Ezen esetben olyan infokommunikációs technológiát alkalmaznak, amely során a választópolgár már nem kényszerül előre meghatározott helyszínen leadni a voksát. Ez rendkívül lényeges különbség! Ebben az esetben olyan általános technológiák szolgálnak alapul, mint az interaktív televízió, telefon, SMS-szolgáltatások, illetve az internet. Ld. Cservák Csaba: Modern technológiák az alkotmányjogban, különös tekintettel az alapjogvédelemre. In Homicskó Árpád Olivér (szerk.): Technológiai kihívások az egyes jogterületeken. Patrocinium, Budapest, 2018. 82-83. o.

[6] Dr. Lamperth Mónika (MSZP), 2003. 06. 17. 80. ülésnap, 67. felszólalás.

[7] Kovács László Imre: Az Európai Parlament tagjai megválasztásának magyar rendszere, 52. o. In Politikatudományi Szemle, 2005/2. sz. 21-58. o.

[8] Uo. 55. o.

[9] Ld. még ehhez Cserny Ákos – Nemeslaki András: Az e-szavazás lehetőségei és korlátai Magyarországon. In Cserny Ákos (szerk.): Választási dilemmák, Tanulmányok az új választási eljárási törvény nóvumai és első megmérettetése tárgyában. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2015. 249-253. o.

[10] Berta Zsolt: Segédlet a külképviseleti választási irodák részére a 2006. évi országgyűlési képviselők választásán, 14. o. In Választási Füzetek, 2006/136. sz. 1-35. o.

[11] 1997. évi C. törvény, 89/B. §

[12] Ez a megoldás tovább terhelte az OVB-t, mely státusza joghézagok következtében nagyon sok aggályt rejtett magában. A független testület semminemű infrastruktúrával nem rendelkezett, önálló székhelye sem volt. A vonatkozó törvények nem biztosították a szerv önálló költségvetését. Nem volt egyértelmű a választási bizottságok és irodák közötti viszonyrendszer sem, jóllehet az irodák látták el a bizottságok titkársági feladatait. A delegált tagoknak nem járt tiszteletdíj, pedig általában „neutrális” szakmai ügyekben kellett eljárniuk és a határozatképességet is gyakran ők biztosították. Ld. Cservák Csaba: Közjogi rendszerünk mostohagyermekei: a választási bizottságok. Jogelméleti Szemle. 2009/2. sz.

[13] A 2009. évi CXXVIII. törvény hatályon kívül helyezte a 2005. évi LXXXI. törvényt.

[14] Hallók Tamás: Külképviseleti szavazás az országgyűlési választásokon, 204. o. In Sectio Juridica et Politica, 2006/1. sz. 199-218. o.

[15] Ld. Spiro, Peter J.: Perfecting Political Diaspora, p. 101-125. 81 New York University Law Review 207 (2006)

[16] Bodnár Eszter: A választójog alapjogi tartalma és korlátai. HVGORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014. 70. o.

[17] Uo. 35. o.

[18] Uo. 71. o.

[19] Alaptörvény 2. cikk (1) Az országgyűlési képviselőket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson, sarkalatos törvényben meghatározott módon választják.

[20] Alaptörvény 35. cikk (1) A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson, sarkalatos törvényben meghatározott módon választják.

[21] Bodnár: i.m. 71. o.

[22] Uo. 100. o.

[23] Uo. 100. o.

[24] Tehát az új jogszabály némileg pontosította a korábbi bizonytalan jogállást és hathatósabban garantálja az NVI és NVB függetlenségét. A választási szervek reformjáról ld. Cservák Csaba: A választási szervek szabályozása, különös tekintettel a Nemzeti Választási Bizottságra. In Cserny Ákos (szerk.): Választási dilemmák: Tanulmányok az új választási eljárási törvény nóvumai és első megmérettetése tárgyában. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2015. 11-34. o.

[25] Ld. erről pl. Gulyás Dávid– Juhász László – Lukácsi Dániel Csaba: Az új választójogi szabályozás – egy választást követően, 43. o. In Jogelméleti Szemle, 2015/1. sz. 30-46. o.

[26] Jakab András: A 2011. évi … törvény A Magyar Köztársaság Alkotmánya, Magántervezet szakmai álláspont kialakítása céljából. 2011. január 10. k. n., 3. o.

[27] Bodnár: i.m. 112. o.

[28] Bodnár: i.m.112-113. o.

[29] A nemzetiségek parlamenti képviseletéről és annak problémáiról ld. Farkas György Tamás: Nemzetiségek parlamenti képviselete nemzetközi kitekintésben. In. Farkas György Tamás – Rimaszécsi János (szerk.): Alapjogok – Alkotmány – Alaptörvény, DOSZ-kiadvány, Delakft, Debrecen, 2019. 28-41. o.

[30] http://www.valasztas.hu/kulkepviseleti-reszveteli-adatok (2018. augusztus 8.)

[31] Többek között újragondolásra szorulnak a választási kampány külföldön folytatott cselekményei, a médiában való véleménynyilvánítástól kezdve olyan technikai kérdésekig, mint a plakátolás. Ld. ezekhez Tóth J. Zoltán: A véleménynyilvánítási szabadság érvényesülése és érvényesítése a választási eljárásokban, 1-18. o. In Jogtudományi közlöny, 2016/1. sz. 1-18. o., és Cservák Csaba: A véleménynyilvánítás szabadságjoga a média (szem)üvegén keresztül, In Jogelméleti Szemle, 2010/1. sz., illetve Téglási András: A választási plakát mint kampányeszköz elhelyezésével kapcsolatos alkotmányossági problémák a 2014. évi választások során. In Cserny Ákos (szerk.): Választási Dilemmák, Tanulmányok az új választási eljárási törvény nóvumai és első megmérettetése tárgyában. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2015. 130-150. o.

[32] Fel lehetne használni a kérdéskörben tanulságként az elektronikus közbeszerzés tapasztalatait. Vö.. erről Arató Balázs: Elektronikus megoldások a közbeszerzésben. Magyar Közbeszerzési Társaság, Budapest, 2008. különösen 5-9. o., valamint Boros Anita: Elektronikus ügyintézés és szolgáltatás. In Lőrincz Lajos (szerk): Közigazgatási eljárásjog. HVGORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2005. 573-600. o.

1. Bevezetés

 

Köztudott, hogy a magyar alapjogvédelem rendszerére a német jog mindig is hatást gyakorolt, ugyanis a német alkotmánybíróság nem csupán a tevékenysége és kialakított doktrínái, hanem szervezetrendszere, hatásköre szempontjából is példaadó más alkotmánybíróságok számára, így a magyar Alkotmánybíróság számára is.[1]

Következetesen kijelenthető, hogy mind a magyar és mind a német szabályozási környezet hasonló dogmatikával rendelkezik. Ebből adódóan  jelen tanulmányban a hazai alapjogvédelmi rendszer specifikus sajátosságai kerülnek vizsgálódásaim középpontjába– párhuzamot vonva a német területek attribútumaival.

A magyar jogalkotás sajátossága, hogy a német magánjogtudomány és a Bürgerliches Gesetzbuch (BGB) komoly nyomott hagyott rajta.[2] Ennek megfelelően mielőtt a magyar alapjogvédelmi rendszerre rátérnék, röviden és velősen ismertetném a német rendszer sajátosságait, melyet korábbi tanulmányaimban bővebben is megtalálhatóak.[3]

 

 

1. A német alapjogvédelem hatásai

 

Az európai centralizált alkotmánybíráskodás elvi megalapozása és gyakorlati kezdetei Hans Kelsenig  és az 1920-ban létrehozott osztrák alkotmánybíróságig nyúlnak vissza, mai meghatározó modellje azonban az 1951-ben a Német Szövetségi Alkotmánybíróság lett. A német alkotmánybíróság újdonsága az volt, hogy egyesítette a normakontrollt az alapjogok egyéni védelmével, amire az alkotmányjogi panasz intézménye szolgált.[4]

A történelem során a német jogi fejlődés hagyományosan példaként szolgált a magyar jog előtt. A magyar kodifikátorok előszeretettel vették át a német jogtudósok által kidolgozott, és alkalmazott elméleti konstrukciókat, alapvető elveket és értéktartalmakat, továbbá szabályozási strukturákat.

A jelenleg irányadó német jogelméleti meghatározás szerint – mely szakított a korábbi, túlzottan szűkítő értelemmel – a német alkotmányjogi panasz olyan rendkívüli jogorvoslat, amely a panaszos alapjogaiba történt közhatalmi beavatkozás elhárítására szolgál. Ebből adódóan az alkotmányjogi panasz nem egyfajta meghosszabbítása a rendes jogorvoslati rendszernek, tehát nem az feladata, hogy kikerülhetővé tegye a rendes jogorvoslati eszközök igénybevételét, hanem azokon kívül helyezkedik el, egy másik térben.^[5]

Alapvető kérdés, hogy közvetlenül alkalmazhatók-e az alapjogok? Németországban is komoly viták folytak a tekintetben, hogy az alapjogokat lehetőség van-e közvetlenül alkalmazni, vagy csupán a jogalkotást kötik? Amennyiben lehetőség lenne erre, további kérdésként merül fel, hogy milyen konstellációban lennének alkalmazandók, amely azt jelenti, hogy „kik” és „mik” között érvényesülnek. Ennek megfelelően az „alapjogokat az állammal szembeni biztosítékoknak felfogó álláspont” szerint az alapjogokat abban az esetben tekinthetjük közvetlenül alkalmazandónak, ha a magánszemély az állammal áll jogviszonyban. Konstatálható az a tény, hogy a német joggyakorlatban kialakult az alapjogok „Drittwirkungja” vagyis egyéni jogviszonyokra való kihatása. Ez mit is jelent? Ezen irányzat függvényében bármelyik magánszemély felsorolhatná például a Ptk-t, és adott helyzetben egy szerződés vitájánál is közvetlenül az adott ország alkotmányára hivatkozhatna. [6] Ugyanakkor vannak olyan álláspontok amelyek alapján az alapjogok magánfelek közötti érvényesülését legfeljebb csak akkor lehetne megengedni, ha az egyik fél – mint jogi személy – állami tulajdonban van, illetőleg közfeladatot lát el, közigazgatási hatásköröket gyakorol.[7] Természetesen vannak az előző álláspontnál jóval enyhébb álláspontok miszerint az alapvető jogok csak a törvényi helyek nyitottságánál veendők figyelembe, vagyis a meglévő tételes jogszabályokat ezek fényében kell értelmezni. Köztudott, hogy a jognak 12 értelmezési módszere ismeretes,^[8] amelyek közül az alapjogok mentén való értelmezés csak egy, és nem szoríthatja ki a másikat.

Az alkotmányjogi panasz a német jogban is a rendkívüli jogorvoslat eszköze. Jogi természetének főbb elemeit az alkotmánybíróság gyakorlata kristályosította ki. Kezdettől fogva szempont volt, hogy az alkotmánybíróság ne váljon működésképtelenné a tömegesen rá zúduló alkotmányjogi panaszok miatt, ezért az alkotmányjogi panasz elfogadhatósága feltételrendszerének kidolgozását sokkal inkább az „elbotlási elv”, mintsem a hatékonysági elv alkalmazása jellemezte.[9]

Hasonlóan a magyar jogrendhez a német jogrendben is lehetőség van a bírósági határozatok alkotmányossági felülvizsgálatára.

A német jog kimondja, hogy a bírói jogalkalmazás, a bírói jog kötve van az alapjogokhoz.^[10] Az alapjogok a jogalkalmazást közvetlenül kötelezik. A német Alaptörvény elsődlegességét megfogalmazó egyik szabály az, hogy a bíró a törvénynek és jognak alárendelten működik „Vorrang der Verfassung”.^[11]

Az alkotmányjogi panasz rendkívüli jellege akként ragadható meg, hogy alkotmányjogi panasznak kizárólag akkor van helye, ha az alapjogi sérelem más eszközzel nem volt, nem lett volna elhárítható.

A szubszidiaritás elvéből adódóan az alkotmányjogi panasz rendkívüli jellege akként ragadható meg, hogy alkotmányjogi panasznak kizárólag akkor van helye, ha az alapjogi sérelem más eszközzel nem volt, nem lett volna elhárítható. A rendes bíróságoknak is törekedniük kell az alkotmányos alapjogok megóvására ítélkezési tevékenységük során, így – a jogbiztonság elvével összhangban – csupán kivételesen lehet helye a rendes bíróság jogerős ítéletének alkotmánybíróság előtti megtámadásának, másrészt pedig az alkotmánybíróság akkor tudja betölteni rendeltetetését, ha nem zúdulnak rá tömegesen alkotmányjogi panaszok.[12]

Érdekes kérdést vet fel a jogi képviselet kérdésköre. Minden jogrendben vannak olyan eljárástípusok ahol kötelező a jogi képviselő szerepvállalása, az ilyen ügyletek javarészt ellenjegyzéshez kötött ügyletnek minősülnek. Kérdéses, hogy az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos eljárásban kell-e jogi képviselő vagy sem. Magam azt az álláspontot képviselem, hogy szükséges lenne kötelezővé tenni a jogi képviselő részvételét az eljárás során, hiszen ezzel is tehermentesíteni lehetne az alkotmánybíróságot azáltal, hogy jogi képviselők által „lektorált” beadványok már átestek egy előzetes szakmai szűrőn. Németországban az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos eljárásban a jogi képviselet az alkotmányjogi panasz benyújtásakor nem kötelező, ha azonban szóbeli tárgyalásra kerül sor, akkor a panaszosnak képviselővel kell rendelkeznie. A képviselőt írásban és kifejezetten az Alkotmánybíróság előtti eljárásra kell meghatalmazni. A törvény értelmében képviseletet láthat el az ügyvéd, valamint az olyan jogászprofesszor, aki rendelkezik a bírói tisztség betöltéséhez szükséges képesítéssel, és aki állami vagy államilag elismert felsőoktatási intézmény alkalmazottja az Európai Unió bármely tagállamában, Svájcban vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodásban részes bármely államban. Más személy képviselőkénti közreműködését az alkotmánybíróság esetileg és csak abban az esetben hagyja jóvá, ha ezt a folyamatban lévő ügy természete indokolja.[13]

 

 

III. A német alkotmányjogi panaszok befogadási követelményrendszere

 

A német jogrendben irányadó szabályként elsődlegesen a német alaptörvény (Grundgesetz –GG), eljárásjogi szempontból pedig az alkotmánybírósági törvény (Bundesverfassungsgerichtsgesetz –BverfGG) az irányadó.

Az alkotmányjogi panaszok elfogadhatósági feltételrendszerének kidolgozását illetően fő szempont volt, hogy az AB ne váljon működésképtelenné, ennélfogva a befogadási rendszerre sokkal inkább az „elbotlási elv”, mintsem a hatékonysági elv jellemző.^[14]

A német alkotmányjogi panaszt írásban kell benyújtani és indokolni. A panasznak tartalmazni kell a panasz tárgyának pontos megjelölését. A német alkotmányjogi panasz tárgya sokrétű. A panasz tárgya lehet bírósági ítélet^[15], továbbá közigazgatási határozat is.^[16] És ha több aktus is kibocsátásra került, akkor mindegyik megtámadható alkotmányjogi panasz útján.^[17]

Előterjesztésének határideje egy hónap; nincs lehetőség a panasz előterjesztésére nyitva álló határidő bíróság általi meghosszabbítására. Azonban ha a panaszos a határidőt rajta kívül álló ok miatt nem tudja tartani, az akadály megszűnésétől számított 2 héten belül igazolási kérelem egyidejű benyújtása mellett lehetősége nyílik a panasz benyújtására. Az eljáráshoz – ahogy az az előzőekben is kifejtésre került – nem kötelező jogi képviselőt igénybe venni.^[18]

Fontos tényezővel bír az ügyfélképesség a német „Beschwerdefähigkeit” kifejezés, melyet, ha magyarra fordítunk, azt jelenti, hogy panaszképesség. Alkotmányjogi panaszt az nyújthat be, akinek az alapjogai sérültek, valamint alapjogi jogképességgel rendelkezik. ^[19]

A német szakirodalom két alapvető fogalmat kategorizál. Egyrészt beszélhetünk az ún. Bechwerdeberechtigung-ról, amely azt jelenti, hogy a panaszost alapvető jogok illetik meg, ezzel szemben beszélhetünk az ún. Beschwerdebefungis-ról, ami azt jelenti, hogy fennáll-e annak a lehetősége, hogy valamely konkrét alapjog sérült-e a panaszos esetében.^[20]Ha a panasz megfelel a befogadás feltételeinek, akkor az AB azt kezdi el vizsgálni, hogy a panasz benyújtója 1) maga; 2) jelenben; 3) és közvetlenül tekinthető-e az alapjogi sérelem elszenvedőjének.

Érdekes kérdés a „jelenben” kifejezés. Fontos a jelenbeliség követelménye, ennek alapján az alkotmányjogi panasznak akkor van helye, ha az alapjogi jogsérelmet megvalósító közhatalmi aktus a panasz benyújtásakor még érezteti káros, jogsértő hatását, vagyis ez a hatás még nem múlt el, és nem is csupán a jövőben fog érvényesülni. Az alkotmánybíróság általában abból indul ki, hogy az ítéletnek a panaszosra gyakorolt hatása jelenbeli beavatkozásnak minősül a panaszos jogi szférájába, vagyis ez a követelmény teljesül. A panaszos érintettségének már vagy még fenn kell állnia, és nem valamikor a jövőben. Teljesül például a jelenbeliség követelménye, ha a panaszos az alkotmányjogi panasz benyújtásakor többé nem korrigálható döntésekre kényszerül.

 

 

1. Az alkotmánybíráskodás kapcsolata a jogalkotással és jogalkalmazással

 

Ennél a témánál említhető meg az alapjogvédelem összetett jellege. Alkotmányjogi dogmatikai értelemben az alapjogvédelem kétféle lehet: kollektív és egyéni. A kollektív alapjogvédelem eszköze a normakontroll, vagyis a jogszabályok alkotmányosságának ellenőrzése.[21]

A normakontroll két további kategóriára bontható. Beszélhetünk egyrészt absztrakt, másrészt konkrét normakontrollról. A két normakontroll viszonya eléggé összetett. A konkrét normakontroll természetjogi megközelítésű és elsődleges funkciója az alapjogok védelme. Az absztrakt normakontroll pedig – az eredeti kelseni elgondolás szerint – pozitivista szemléletben az alkotmány védelmére helyezi a hangsúlyt.^[22]

Az absztrakt normakontroll abban különbözik a konkrét normakontrolltól, hogy míg az absztrakt estén – az arra jogosult indítványára – az Alkotmánybíróság konkrét ügytől és eljárástól függetlenül, általános jelleggel vizsgálja egy norma Alaptörvénnyel való összhangját, addig a konkrét normakontroll esetében létezik egy alapügy (alapeljárás), amelyben egy adott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alkotmányellenessége felmerül.^[23] További különbségként megemlíthető, hogy a konkrét normakontroll döntően az egyéni érdek, az absztrakt normakontroll pedig a közérdek érvényesítésére szolgál.^[24] Az absztrakt kifejezés is alapvetően arra utal, hogy nincs egyedi ügy, tehát az indítvány formálisan az absztrakt közérdeket szolgálja, hogy a jogrend koherens maradjon, elemei megfeleljenek az alkotmánynak.^[25]

Az absztrakt normakontroll további két altípusra bontható: lehet előzetes, illetve utólagos. Az előzetes absztrakt normakontroll a magyar alkotmánybírósági joggyakorlat szerint kivételes eljárásnak minősül és elsősorban formai szempontok alapján vizsgálódik.^[26] Utólagos absztrakt normakontrollra – a nevéből is adódóan – a jogszabály kihirdetése után van lehetőség. Szerepe jelentős, hiszen az alkotmányvédő tevékenység egyik kiemelkedő eszköze.  A törvényhozó hatalommal szemben nyújt egyfajta garanciát. Akinek azonban jogi érdeke fűződik az alkotmányellenesség megállapításához, annak továbbra is közvetlen indítványozási joga van: ennek eszköze a konkrét normakontroll.  A konkrét normakontrollnak három fajtája van: a) „régi”, normakontrollal egybekötött alkotmányjogi panasz, b) közvetlen vagy kivételes alkotmányjogi panasz és c) a bírói kezdeményezés egyedi normakontroll eljárás iránt.^[27]

 

 

1. Az alkotmányjogi panasz általános megítélése

 

Ahogy hatályba lépett az Alaptörvény úgy a hazai jogorvoslati rendszer is teljesen átalakult. Megnövekedett az alkotmányjogi panasz eszközének tárháza, amelyből adódóan a bírósági ítélkezés is kontroll alá került.[28]

Megszűnt az actio popularis intézménye, ennek az lett a következménye, hogy a közérdekvédelmi hatáskörökről áthelyeződött az ügyek többségének sarokpontja az egyéni alapjogvédelemre. Az Alkotmánybírósághoz beérkező beadványok hangsúlyai egyre jobban eltolódtak. Az utólagos normakontrollt kérő indítványok száma jelentősen csökkent, míg az alkotmányjogi panaszok száma egyre csak nőtt.[29]

Teljesen átalakult az alkotmányjogi panasz intézménye. Újra lett gondolva ez a jogintézmény. Korábban csak szűk körben volt lehetőség a kérelmező számára, hogy igénybe vegye az alkotmánybírósági kontrollt. Az új szabályozás ehhez képest opciókat vezetett be. Két új panasztípus kapott hangsúlyt (a „közvetlen” és a valódi elnevezéssel illetett alkotmányjogi panaszok). Ezen panaszok megjelenése kiszélesítette az alkotmányjogi panaszok igénybevételének lehetőségét. Több esetkörben is alkalmazhatóvá vált.[30] Több alapjogsérelemre is eszközként szolgált az alkotmányjogi panasz.

Az eddig elhangzottak alapján elmondható, hogy az alkotmányjogi panasz az az intézményesített út, amely a bíróságokat és alkotmánybíróságakat is össze tudja kapcsolni, ugyanis lehetővé teszi valamennyi bírói döntés felülvizsgálatát és megsemmisítését. A bíróságok és az alkotmánybíróságok közötti viszonyt több tényező határozza meg: egyrészt a kérdés alapvetően abban rejlik, hogy kié a végső szó, ami alkotmánybírósági aktivizmushoz és az eljárási (befogadási) szabályok megengedéséhez is vezethet, valamint az ügyteherrel járó egyedi nehézségek.[31]

Az Alkotmánybíróság jellegadó hatásköre az elmúlt időszakban tehát az érintettséghez kötött alkotmányjogi panasz lett, amelynek típusai kibővültek. Az absztrakt normakontroll visszaszorulásának oka azzal magyarázható, hogy megszűnt az utólagos normakontroll actio popularis jellege, így az Alaptörvény által arra feljogosított személyi kör elvi meggyőződésén múlik, hogy kezdeményezik-e az Alkotmánybíróság ilyen típusú eljárását.[32]

A jogintézmény „elsődleges célja az egyéni, szubjektív jogvédelem: a ténylegesen jogsérelmet okozó alaptörvény-ellenes jogszabály által okozott jogsérelem orvoslása. Ehhez kapcsolódik a jogszabály felülvizsgálatára irányuló alkotmányjogi panaszok esetén másodlagos célként a későbbiekben előforduló hasonló jogsértések megelőzése és ennek révén egyben az alkotmányos jogrend objektív védelme.”[33]

Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 26. §-a jogszabályok (normatív panasz), a 27. §-a bírói döntések elleni alkotmányjogi panaszok (egyedi panasz) befogadási kritériumait tartalmazza. Az első esetben a norma alkotmányosságát, míg az utóbbiban a norma értelmezésének alkotmányosságát vitathatja az indítványozó. A támadott aktus típusa mellett fontos elkülönítési ismertetőjegy, hogy korábban megvalósult-e bírósági eljárás. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése (közvetett normatív panasz), illetve az Abtv. 27.  §.-a szerinti panasszal akkor lehet élni, ha korábban volt bírósági eljárás, míg az Abtv. 26. § (2) bekezdés szerinti panasszal (közvetlen normatív panasz) akkor, ha nem volt és nem is lehetett volna bírósági eljárás.[34]

 

 

1. Az alkotmányjogi panasz fogalma és funkciói

 

Az európai centralizált alkotmánybíráskodás elvi megalapozása és gyakorlati kezdetei Hans Kelsenig  és az 1920-ban létrehozott osztrák alkotmánybíróságig nyúlnak vissza, mai meghatározó modellje azonban az 1951-ben a Német Szövetségi Alkotmánybíróság lett. A német alkotmánybíróság újdonsága az volt, hogy egyesítette a normakontrollt az alapjogok egyéni védelmével, amire az alkotmányjogi panasz intézménye szolgált.^[35]

Az alkotmánybíráskodás eszmetörténetének egyik legismertebb alakja az osztrák Hans Kelsen. A Kelsen nevéhez fűződő „joglépcső” – vagy alapnorma-elmélet végkövetkeztetése, hogy egy alapnormával (ti. az alkotmánnyal) ellentétes norma érvényességét mindaddig vélelmezni kell, amíg azt egy erre a célra külön létrehozott szerv (ti. az alkotmánybíróság) ki nem mondja.[36]

Kelsen fogalmazta meg az osztrák alkotmány alkotmánybíráskodásra vonatkozó rendelkezéseit és 1920 és 1929 között maga is a Verfassungsgerichtshof (a továbbiakban: VfGH) tagja volt.[37]

A nemzetközileg is elfogadott általános álláspont szerint az alkotmányjogi panasz az alkotmánybírósági alapjogvédelem legfontosabb eszköze, hiszen ez a legkönnyebben hozzáférhető az állampolgárok részéről. Az alapjogok hagyományosan az emberek jogai az állammal szemben, ennek megfelelően az alapjogok állam általi megsértése áll az alapjogi dogmatika középpontjában.^[38]

Az alapjogok védelmének egyik sajátos, az eseti jogalkalmazói döntésekhez kapcsolódó eszközeként tekintenek rá.^[39] A jogalkalmazás alkotmányos kontrolljának ismerik el.^[40] Az alkotmányjogi panasz mind a jogirodalomban, mind a gyakorlatban az alkotmányos jogok (elsődlegesen az alapjogok) védelméhez fűződő jogintézményként jelenik meg.^[41]

Az alapjogoknak az a funkciója, hogy védje a saját tárgyi védelmi körébe tartozó magatartásokat. A védelem az alkotmányjogi panasz révén tud megvalósulni.^[42] Az alkotmányjogi panasz egy olyan intézmény, amely világszerte elterjedt az alkotmánybíráskodást meghonosító országok körében. E jogintézmény előfordulása Európában a leggyakoribb.^[43] Alkotmányjogi panasz alatt alapvetően az alapjogaiban sérelmet szenvedett egyén vagy szervezet által benyújtott – az alkotmánybíróság eljárásának megindítására szolgáló – eszközt értjük, amely valamely egyedi vagy normatív állami aktus ellen irányul, és adott esetben az aktus alkotmányellenességének megállapításhoz, valamint a benyújtó egyéni jogsérelmének orvoslásához vezethet. A panasz tárgya valamilyen állami cselekmény vagy mulasztás lehet, a törvényhozó, végrehajtó vagy igazságszolgáltatási hatalmi ágba tartozó szerv egyedi vagy normatív aktusa ellen.^[44]

 

 

VII. Az alkotmányjogi panasz hazai ismertetése

 

A magyar alkotmánybíráskodás az 1989-es rendszerváltással kezdődött meg. Az Alkotmánybíróság létrehozásáról 1989-ben hozott határozatott az Országgyűlés. Még abban az évben megválasztotta első öt tagját, és a testület 1990. január 2-án meg is kezdte működését. Ezzel egyidejűleg jelent meg Magyarországon az alkotmányjogi panasz. Ennek a panasznak elég szűk volt az alkalmazási köre, kizárólag abban az esetben volt lehetőség a benyújtására, ha az indítványozó ügyében alkotmányellenes jogszabályt alkalmaztak.^[45] Ebből adódóan a régi szabályozás csak a tételes jog alkotmányossági felülvizsgálatra adott lehetőséget, azonban példaként felhozható egy kivételes eset a 2012-es év előtt, amikor az Alkotmánybíróság élt a valódi alkotmányjogi panasz lehetőségével. Az 57/1991. (XI.8) AB határozat meghozatalakor élt ezzel a lehetőséggel, az úgynevezett Jánosi-ügyben.^[46] Alkotmánytörténeti szempontból fontos kifejteni a híres Jánosi-ügyet, amikor is az Alkotmánybíróság a 20 éves gyakorlata során megpróbált kitörni az alkotmányos rend absztrakt őrének szerepéből azzal, hogy megsemmisítette az indítványozó által kifogásolt bírósági ítéleteket, erre irányuló hatáskör hiányában.^[47]

Az eljárásjogi szabályok megalkotása egyúttal meghatározta az Alkotmánybíróság későbbi gyakorlatát: a testület a felülvizsgálat korlátozott jellegét ismerte el, a bírói jogértelmezést nem tekintette a panaszeljárás tárgyának. Ezzel az alkotmányjogi panasz utólagos normakontroll funkciója vált hangsúlyossá.^[48] Az Alaptörvény hatálybalépését követően jelentős változások következtek be. 2012-ben megjelent egy új intézmény, a valódi alkotmányjogi panasz. Magyarország 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvénye megteremtette a bírói döntések Alaptörvénnyel való összhangja vizsgálatának és megsemmisítésének lehetőségét. Az alkotmányjogi panasz „valódisága” abban áll, hogy az Alkotmánybíróság hatáskörrel rendelkezik az alapjogot sértő egyedi jogalkalmazói aktusok alkotmányossági felülvizsgálatára és megsemmisítésére is.^[49]

Az európai alkotmánybíráskodás fejlődéstörténete alapján megkockáztatható az a kijelentés, hogy a modern kori alkotmánybíróság akkor tekinthető teljes értékűnek, ha felülvizsgálatának hatósugara a jogalkotás teljessége mellett kiterjed a jogalkalmazásra is.^[50] Az alapjogvédelmi rendszer megfelelő működéséhez elengedhetetlenek azok az alapjogvédelmet ellátó intézmények, melyekhez az alapjogaiban sértett személyek bizalommal fordulhatnak. Az alapjogvédelmi rendszer intézményi oldala két komponensből tevődik össze. Egyrészt közjogi alapjogvédelmet ellátó intézményrendszerekkel, másrészt a magánszférában tevékenykedő civil és érdekvédelmi szervezetek összességével jellemezhető.^[51]

 

 

VII. Összegzés

 

Jelen tanulmány célja az volt, hogy elsődlegesen a magyar, de a német alkotmányjogi panasz alapjogvédelmi rendszerben betöltött szerepét bemutassa. Ahogy arról is szó esett a tanulmányban, Magyarország Alaptörvényének hatálybalépésével a hazai jogorvoslati rendszer alapjaiban alakult át. Az Alaptörvény hatálybalépése előtt az alkotmányjogi panasznak csak korlátozott típusai léteztek, de a 2012-es év alapjaiban változtatta meg az alkotmányjogi panasz alapjogvédelmi megítélését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[1] Csink Lóránt – Fröhlich Johanna: Mire lehet alkotmányjogi panaszt alapítani?  MTA Law Working Papers 2017/25.

[2] HAMZA Gábor: Az európai magánjog fejlődése, Nemzeti tankönyvkiadó, Budapest, 2002, 157-162

[3] lásd bővebben: Ouk Varinic: Az alkotmányjogi panasz érvényesülése a német és hazai jogrendben.

In: Miskolczi_Bodnár Péter (szerk.): Jog és Állam 24. szám, XIV. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója, Patrocinium Kiadó, Budapest, 2019. 303-313.; Ouk Varinic: Az alapjogvédelem eszköze. A magyar, német és a spanyol jogrend összehasonlító elemzése. In: Jogelméleti Szemle 2020/1. szám http://jesz.ajk.elte.hu/2020_1.pdf [letöltve: 2020.08.07.]

[4] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon, Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 227-228.

 

[5]Arató Balázs: Alkotmányjogi panasz a német jogrendben, különös tekintettel a befogadhatóság kérdésére. In: Alkotmányjogi panasz – a hatáskörrel kapcsolatos kérdések tanulmánykötet. Budapest, 2019. 502-516.

[6] Arató Balázs – Cservák Csaba: A német alapjogvédelem és az alkotmánybíráskodás rendszeréről. In: Jogelméleti Szemle 2020/2. szám 3-15. http://jesz.ajk.elte.hu/2020_2.pdf [letöltve: 2020.08.07.]

[7] Cservák Csaba és Arató Balázs ezen álláspontot képviselik

[8] Tóth J. Zoltán: A pozitív jogi normák bírói értelmezésének módszertana. In: Jogtudományi Közlöny, 2012/3. szám 105. Hivatkozik rá: Arató Balázs – Cservák Csaba: A német alapjogvédelem és az alkotmánybíráskodás rendszeréről. Jogelméleti Szemle 2020/2. szám http://jesz.ajk.elte.hu/2020_2.pdf [letöltve: 2020.08.06.]

[9] Arató Balázs – Cservák Csaba: A német alapjogvédelem és az alkotmánybíráskodás rendszeréről. In: Jogelméleti Szemle 2020/2. szám 3-15. http://jesz.ajk.elte.hu/2020_2.pdf [letöltve: 2020.08.07.]

[10] „(3) Die nachfolgenden Grundrechte binden Gesetzgebung, vollziehende Gewalt und Rechtsprechung als unmittelbar geltendes Recht.”

[11] Rainer Wahl: Der Vorrang der Verfassung und die Selbständigkeit des Gesetzesrechts, NJW 1984, 401 és skk

[12] Arató Balázs – Cservák Csaba: A német alapjogvédelem és az alkotmánybíráskodás rendszeréről. In: Jogelméleti Szemle 2020/2. szám 3-15. http://jesz.ajk.elte.hu/2020_2.pdf [letöltve: 2020.08.07.]

[13] Arató – Cservák i.m 3-15. http://jesz.ajk.elte.hu/2020_2.pdf [letöltve: 2020.08.07.]

[14] Ld. Pokol Béla: Generális bíráskodás versus specializált bírósági rendszer – Az alkotmánybíráskodás egy dilemmájáról, Jogelméleti szemle 2014/2. sz., 2.

[15] Tilk Péter: Az Alkotmánybíróság hatásköre és működése. PTE ÁJK, Pécs 2005. 199.

[16] Halmai: i.m. 46.

[17] Vincze Attila – Csuhány Péter – Sonnevend Pál – Jakab András: Az Alkotmánybíróság. In: Az Alkotmány kommentárja I. Századvég Kiadó, Budapest 2009. 1143.

[18] Gesetz über das Bundesverfassungsgericht 93.§

[19] Bodo Pieroth: Artikel 93. In: Jarass, Hans D.- Pieroth, Bodo: Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland. C.H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 2000. Rn. 38.

[20] Dr. Sönke E. Schulz; Lorenz von Stein-Institut für Verwaltungswissenschaften; in: Lösungsskizze der Verfassungsbeschwerde 4.

[21] Tóth J. Zoltán: Jogalkotás, jogalkalmazás és alkotmánybíráskodás – az igazságosság érvényesülése és érvényesíthetősége a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában. In: Balla Péter (szerk.): Etikus közgazdasági gondolkodás és versenyképesség. Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest, 2016. 200.

[22] Csink Lóránt: Mozaikok a hatalommegosztáshoz. Budapest, Pázmány Press, 2014. 111.

[23] Tóth (2016) i.m. 200.

[24] Fruzsina GÁRDOS–OROSZ: The Hungarian Constitutional Court in Transition – from Actio Popularis to Constitutional Complaint. Acta Iuridica, 2012/4. 306.

[25] Csink i.m. 111.

[26] 22/1996. (VI.25.) AB határozat

[27] 2011. évi CLI. tv. 25.§ és 26. § (1) (2) bekezdés

[28] Sulyok Tamás – Szakály Zsuzsa: Az alkotmányjogi panasz jogorvoslati jellegének bővülése. In: Balogh Elemér (szerk.): Számadás az Alaptörvényről. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2016. 359.

[29] G. Karácsony Gergely: A közvetlen alkotmányjogi panasz a magyar jogrendszerben. In: dr. Gábor Zsolt (szerk.): Alkotmányjogi panasz – a hatáskörrel kapcsolatos kérdések. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2019. 188

[30] G. Karácsony i.m. 188.

[31] Vincze Attila – Herbert Küpper: Összefoglaló és tanulságok. In: dr. Gábor Zsolt (szerk.): Alkotmányjogi panasz – a hatáskörrel kapcsolatos kérdések. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2019. 84.

[32] Orbán Endre: A bírói döntések ellen benyújtott alkotmányjogi panaszok tapasztalatai. Pázmány Law Working Papers, 2016/20. 8.

[33] Bragyova András: Az alkotmányjogi panasz fogalma. In: Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére, 2008. 70.

[34] Bodnár Eszter – Szalbot Balázs: A konkrét utólagos normakontroll és az alkotmányjogi panaszeljárások összefüggései. In: dr. Gábor Zsolt (szerk.): Alkotmányjogi panasz – a hatáskörrel kapcsolatos kérdések. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2019. 161-162.

[35] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon, Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 227-228.

[36] lásd bővebben:  Chronowski Nóra: Az alkotmánybíráskodás (JURA, 7. évf. 2. szám)

[37] Sulyok Tamás: Az osztrák Verfassungsgerichtshof és a magyar Alkotmánybíróság utólagos normakontrollt érintő hatáskörei. Alkotmánybírósági szemle 2011/1. szám. Forrás: Jogkódex

[38] PEINE, Franz-Joseph: § 57 Das Grundrechtseingriff. In: MERTEN, Detlef – PAPIER, Hans-Jürgen (szerk.): Handbuch der Grundrechte in Deutschland und Europa. III. Heidelberg: C. F. Müller, 2009, 89.

[39] A teljesség kedvéért itt utalni kell arra, hogy alkotmányjogi panasszal általában a közhatalom, így az igazságszolgáltatás, a közigazgatás és a törvényhozás aktusai támadhatók [lásd: Alkotmánytan 446, Az Alkotmány kommentárja (szerk: Jakab András) I. kötet, Századvég Kiadó, Budapest, 2009 (a továbbiakban: Az Alkotmány kommentárja), 1143. o.]. A törvényhozás aktusai a jogalanyok vonatkozásában ugyanakkor tipikusan az eseti jogalkalmazás eredményeként válnak kikényszeríthetővé. Ezért a törvényhozás aktusainak alkotmányjogi panasszal történő támadása rendszerint az azt realizáló igazságszolgáltatás és közigazgatás aktusai alapján történhet meg.

[40] Schmidt Péter: Az Alkotmánybíróság és a központi államszervezet. In: Alkotmánybíráskodás. Unió Kiadó, Budapest, 1993 (a továbbiakban: Schmidt), 191. o.; Halmai Gábor: Az alkotmányjogi panasz – jelen és jövendő? Bírák Lapja 1994/3–4. sz. (a továbbiakban: Halmai), 46. o.

[41] Rácz Attila: Az alkotmányos jogok védelme és az alkotmányjogi panasz. Acta Humana 1992. No 8., 32. o.; Tilk Péter: Az alkotmányjogi panasz, mint a bíróságok és az alkotmánybíróság eljárásának kapcsolódási pontja. Bírák Lapja 2002/2. sz. (a továbbiakban: Tilk), 59. o., Alkotmánytan (szerk.: Kukorelli István), Osiris Kiadó, Budapest, 2007 (a továbbiakban: Alkotmánytan), 459. o., Bragyova 71; 65/1992. (XII. 17.) AB határozat (ABH 1992, 289, 291.)

[42] GRAF VON KIELMANSEGG, Sebastian: Grundfälle zu den allgemeinen Grundrechtslehren. JuS 2009/1. 20.

[43] Tóth Judit – Legény Krisztián (szerk.): Összehasonlító alkotmányjog. Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest 2006. 271.

[44] Bodnár Eszter: Az alkotmányjogi panasz – intézménytörténet és nemzetközi kitekintés In: Bitskey Botond – Török Bernát (szerk.): Az alkotmányjogi panasz kézikönyve. Budapest, HVG – ORAC, 2015. 19.

[45] Alkotmányjogi panasz – hogyan jutsz el a lépcső tetejére?   http://arsboni.reblog.hu/alkotmanyjogi-panasz–hogyan-jutsz-el-a-lepcso-tetejere[2020.05.20]

[46] 57/ 1991. (IX.8) AB határozat

[47] Zakariás Kinga: A bírósági határozatok ellen irányuló alkotmányjogi panasz a Német Szövetségi Alkotmánybíróság Esra határozatok tükrében. https://alkotmanybirosag.hu/uploads/2017/05/absz_2011_2.pdf (2020.05.20)

[48] Darák Péter: Az Alkotmánybíróság és a Kúria kapcsolata a valódi alkotmányjogi panaszok tükrében. In: Vokó György (szerk.): Tanulmányok Polt Péter 60. születésnapja tiszteletére. Budapest, HVG-ORAC, 2015. 240-241.

[49] Köblös Adél: Milyen jogvédelmet nyújt az alkotmányjogi panasz? In: Alkotmánybírósági Szemle, 2010/1. szám

[50] Herbert Bethge: Die Masteriellen Verfassungsstreitigkeit zwischen Verfassungsgerichtsbarkeit und Fachgerichtsbarkeit. In: Wolfgang Roth – Peter Baumeister – Josef Ruthig (szerk.): Staat, Verwaltung und Rechtsschutz. Festschrift für Wolf – Rüdiger Schenke zum 70. Geburtstag. Berlin, Dunckler & Humblot, 2011. 69.

[51] Naszladi Georgina: Alkotmányjogi panasz a magyar alapjogvédelem rendszerében (Doktori értekezés) Pécs 2016. chrome-extension://oemmndcbldboiebfnladdacbdfmadadm/https://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/14545/naszladi-georgina-phd-2016.pdf?sequence=1&isAllowed=y (2020.06.10)

1. Bevezetés

A kártérítési jog elsőrendű célja a megbomlott károsulti élethelyzet lehető legteljesebb helyreállítása. A jog a kártérítés eszközrendszerével kívánja elősegíteni azt, hogy mindazon károk tekintetében, amelyek a károkozó felelősségének körében belül keletkeztek, olyan helyzet jöhessen létre, mintha a károkozás meg se történt volna. Figyelemmel kell azonban arra lenni, hogy a kártérítési kötelezettsége nem terjedhet túl azon a káron, amelynek bekövetkezéséért felelős. A teljes kártérítés elve és a káronszerzés tilalma egységesen jelölik ki azt a határvonalat, amelyre a károsult kárigényét eredménnyel alapíthatja.

Különösen így van ez azon költségek körében, amelyet a károsult, vagy rá tekintettel más személy a károsodásra adott válaszként, a bekövetkező hátrányok kiküszöbölése érdekében használ fel. Tanulmányomban azt kívánom bemutatni, milyen különös jegyei vannak a hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségeknek. Felvázolom, milyen típusú költségek és milyen mértékben jöhetnek számításba a károkozóval szembeni igényérvényesítés során, ehhez pedig milyen bizonyítási teljesítményt vár el a bírósági gyakorlat. Tanulmányomban általános megállapításokat teszek ezekre a kárfajtákra, kiemelve azonban az egyes jogcímek érvényesítése során alkalmazott egyedi mérlegelési szempontokat is.

2. Kártípusok a polgári jogban

A kárként érvényesíthető egyes jogcímek egzakt felsorolására a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) nem vállalkozik, dogmatikájában azonban klasszikus hármas felosztást követi, így kárnak tekinti a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést, az elmaradt vagyoni előnyt, valamint a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségeket.

A harmadik csoportban megjelölt károkat szükséges, vagy indokolt költségként is szokás megjelölni, jellegüket tekintve több vonatkozásban is elütnek a másik két csoportba tartozó jogcímektől. Míg az első két csoportban lévő károk egy többé-kevésbé objektív körülményt írnak le, minden esetben egy a felektől függetlenül kialakult állapotot tükröznek. A vagyoni értékcsökkenés a károsodás következében, akár anélkül beáll, hogy a károsodásról, illetve a károkozó magatartásáról tudomást szerezne. Az elmaradt vagyoni előny pedig a kárbehatásnak a károsult személyére való visszahatásából ered, mely ellen legfeljebb – a külön értékelés alá eső – rendkívüli erőfeszítéssel járó munkateljesítményével tud a károsult tenni.

Ezzel szemben az indokolt költségek felmerüléséhez egy többletelem kapcsolódik. A kiküszöböléshez szükséges költségek minden esetben a károkozásra adott választ tükrözik. A károsultnak, vagy rá tekintettel hozzátartozójának a személyes döntését, mellyel a kárát csökkenteni vagy megszűntetni kívánja. A károsulti oldal a saját reakciójával kíván olyan helyzetet teremteni, mintha a károkozás meg se történt volna. A reakció a megbomlott állapot helyreállítására irányul. Ilyen értelemben a költség felmerülése közvetlenül a károsult döntésének következménye. A döntés szükségessége viszont nem merült volna fel, ha a károsultat nem éri károsodás. Nagyfokú mérlegelési lehetőség nyílik a bíróság számára, hogy megítélje, egyáltalán milyen típusú költségek, milyen mértékben és időtartamban alkalmasak arra, hogy a felperesi igény ne ütközzön bele a káronszerzés tilalmába.

3. A szükséges költségek jellemzői

A Ptk. lényegében nem változtatott a szükséges költségek korábbi szabályozásán, mindössze a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez (a továbbiakban: r. Ptk.) képest pontosította annak megfogalmazását azzal, hogy a károsultat ért vagyoni hátrányok csökkentése kitételt elhagyja, amiként a költségek elnevezés mellől a nem vagyoni kártérítésre utaló kárpótlás szó is elmarad.[1] Véleményem szerint azonban ez a nyelvtani egyszerűséget szolgálja, hiszen a kiküszöbölés szó fogalmába a csökkentés is beleértendő.[2] A károkozó felelősségének terjedelmére nem hoz változást a nem vagyoni kárra vonatkozó hivatkozás elhagyása sem, hiszen a Ptk. 2:53 §-ában foglalt utaló szabály alapján, »aki személyiségi jogainak megsértéséből eredően kárt szenved, a jogellenesen okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti a jogsértőtől kárának megtérítését. «

Változást hozhat azonban a Ptk. 6:522. § (2) c) pontja szerinti károk értékelése a sérelemdíj bevezetésével. Amíg korábban ennek keretében voltak érvényesíthetők a nem vagyoni hátrány folytán felmerült többletköltségek, úgy ezek részben már a sérelemdíj összegébe épülnek be. Tipikusan ilyenek azok a költségek, amelyek a korábbi életvitel beszűkülésének más előnyökkel való kompenzálása során merültek fel. A r. Ptk. szerint elbírált esetekben gyakoriak az ún. kulturális többletköltségek érvényesítése, melyek során a bíróság azt a helyzetet értékeli, hogy a súlyosan egészségkárosodott személy korábbi szabadidős lehetőségei beszűkültek, gyakorta munkát sem tud végezni, a lakásába való bezártsága pedig pszichés nyomás alá helyezi, mely csak tetézi az amúgy is megélt betegségtudatot. A kulturális (művelődési) többletköltségek érvényesítésében egyelőre új gyakorlatról még nem beszélhetünk.

A vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek érvényesítésének nemcsak az szab gátat, hogy a károsult a költségeket a károsodása kiküszöbölésére vegye igénybe, hanem az is, hogy bizonyítsa, hogy a költség felmerülése a kiküszöböléshez szükséges volt. A Ptk. nem írja elő, hogy a károsult az őt ért hátrányt milyen módon és mértékben küszöbölheti ki, ez az egyéni autonómia elvéből is következik. Azt azonban egyértelművé teszi, hogy a károkozó a felelőssége körébe tartozó károsodások közül csak azokért és csak olyan mértékben köteles helytállni, amennyire a költség felmerülése szükséges volt. A temetési költségek körében a gyászoló családtag nincs attól elzárva, hogy az elhunytnak a szokásosnál, illetve közösségileg elvártnál drágább síremléket állítson. Az azonban a Legfelsőbb Bíróság BH 1985.312 számon közzétett döntése óta töretlenül érvényesül, hogy a károkozó a temetési költségek körében felmerülő sírkőállítás költségeit csak a helyben szokásos, átlagos kivitelű sírkő költségéig köteles viselni. Ami ezen a mércén túl van, kívül esik a kártérítési felelősségen. A mérce meghatározása során a bíróság mérlegelése kiemelt jelentőségű, amiként az is, hogy a felperes ne csak a költségek összegszerű felmerülését és a károkozó felelősségi körébe tartozó károsodással való okozati kapcsolatát, hanem annak szükségességét, célszerűségét és ésszerűségét is bizonyítsa.[3] A három értékmérőn túl még szerepe van a mértéktartás elvének is, hiszen a károsult kárenyhítési kötelezettség terheli, így a károsult magatartása nem irányulhat arra, hogy a károsodásával jól járjon, ez a káronszerzés tilalmába is ütközik. Választott költekezésének ezért mértéktartónak, a kár lehetséges kompenzálásával arányban állónak, a lehetséges alternatívák közül a célhoz kötött ésszerű megoldást szolgálónak kell lennie.

A költségek szükségességének vizsgálata gyakori a sérüléseket, megbetegedést enyhíteni, megszűntetni hivatott magán-egészségügyi beavatkozások megítélése körében. A beteget a Ptk. 6:525. §-ában foglalt kárenyhítési kötelezettsége alapján a jog arra kívánja rászorítani, hogy gyógyulásához lehetőség szerint elsősorban a társadalombiztosítás által lehetővé tett, külön térítés nélküli beavatkozásokat vegye igénybe. Azonban a károkozó teljes reparációra köteles, így azokban az esetekben, ahol a társadalombiztosítás keretében megvalósuló közgyógyellátáshoz képest magasabb színvonalú, biztonságosabb vagy épp gyorsabb megoldást kínáló magánegészségügyi megoldások állnak rendelkezésre, orvosi többletköltség címén akár ezen költségek is érvényesíthetők lehetnek. Ugyanis » ha a közgyógyellátás bármely okból nem nyújt megfelelő alternatívát a magán egészségügyi ellátáshoz képest, akkor nem haladja meg az elvárható magatartás kereteit az egészségügyi ellátásra szoruló károsult részéről a költségesebb magánellátás igénybevétele.« (A Kúria Pfv.III.21.276/2017./4., valamint a Pfv.20032/2017/4. számú ítéletei)

Vizsgálat tárgya lehet az is, hogy a Magyarországon nem engedélyezett, azonban külföldön jogsértés nélkül igénybe vehető beavatkozások a kártérítés keretébe esnek-e: »A károsultnak az általa viselendő kárkövetkezmények minél magasabb színvonalon és minél rövidebb időn belüli csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez fűződő érdeke, valamint a károkozónak az ezzel felmerülő költségek minimalizálásához fűződő érdeke között az ésszerű egyensúly« figyelembevétele szükséges, a Kúria vélemény ez a módja annak, hogy állást lehessen foglalni, mi sorolható a megtérítendő károk körébe.(A Kúria Pfv.III.21.276/2017./4., valamint a Pfv.20032/2017/4. számú ítéletei)

A bíróság azonban csak az olyan orvosi beavatkozások költségeit állapíthatja meg, amelyek orvosilag indokolhatók. A magán-egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban is irányadó, hogy nem az eredményességi faktor a döntő. A bíróságnak nem azt kell értékelnie, hogy a beavatkozás elérte-e a kívánt eredményt, hanem azt, hogy a beteg egészségkárosodására az állapotának javítását célzó beavatkozás célszerűségi és ésszerűségi szempontok figyelembevételével is alkalmas-e.[4]

4. A szükséges költségek lehetséges köre

A szükséges költségek köre előre nem meghatározható, minden esetben az ügy összes lényegi körülményei, valamint a felek által elvégzett bizonyítási cselekmények alapján dönthető el, milyen jogcímen, milyen mértékben érvényesíthető. A bírósági gyakorlatban vannak olyan kárfajták, melyek a Ptk. külön nevesítése nélkül is egységes megjelöléssel bírnak (pl. közlekedési többletköltség, háztartási kisegítő költsége), azonban a kártérítési igény elbírálása nem függ az igény pontos megnevezésétől, hanem annak tartalmát kell értékelni. Azért is, hiszen a felek a lehető legkülönbözőbb megjelölésekkel érvényesíthetik költségeiket. Erre példa az élelemfeljavítási költségek, melyekre a bírósági gyakorlatban még az élelem-kiegészítési, táplálékfeljavítási, valamint élelmiszer-többletköltség jogcímeket is megtalálhatjuk.

4.1 Elhatárolási kérdések

Fontos azonban annak vizsgálata, hogy az egyes igények között van-e átfedés, hiszen a káronszerzés tilalmából az is követelményként jelenik meg, hogy ugyanazt a költséget a felperes ne érvényesíthesse kétszeres jogcím alatt. Ilyen elválasztás a figyelmességi csomag, valamint az élelemfeljavítási költségek elválasztása.[5]

A Fővárosi Ítélőtábla több döntésében, így a Pf.20519/2019/4. számú ítéletében foglalt érvelésével foglalkozott a segítségre szoruló károsulttal szembeni időráfordítások elszámolásával kapcsolatban.  Az ítélet szerint »nincs szó arról, hogy az ápolás-gondozás többletköltsége, a háztartási kisegítés, illetőleg a jövedelemveszteség címén előterjesztett vagyoni kárigények akár csak részben is átfedésben lennének, ezek ugyanis egymástól eltérő ténybeli alapon nyugvó igények.«  Az Ítélőtábla a Kúria Pfv. III. 20.953/2014/6. számú ítéletében foglaltakat fejti ki azzal, hogy az ápolási-gondozási járadék ahhoz az időhöz kapcsolódik, amely a konkrét esetben a károkozás folytán sérült gyermek többletgondozásával merül fel, a háztartási kisegítő többletköltsége abban merül fel, mivel a háztartási munkák mértéke is magasabb a beteg gyermek nevelésével kapcsolatban, ehhez képest az otthoni többletmunka okán kieső jövedelemszerző tevékenységét szintén a károkozással összefüggésben nem tudja gyakorolni, ezért a kieső időre nézve elmaradt vagyoni előny jogcímén jövedelempótló járadékra is jogosult. Itt ki kell emelni, hogy a munkavégzésen alapuló járadékigények (ápolási-gondozási, háztartási kisegítő, mezőgazdasági kisegítő) kiszámítása során ugyan figyelembe lehet venni a minimálbért, illetve a vállalkozások árlistáit is – a bírósági gyakorlat szerint méltányolt 75%-os mértékig -, azonban az értékelés nem vezethet odáig, hogy ezeket a többletköltségeket munkabérnek tekintsük. A Kúria BH 2017.12.403. számú ítélete szerint a károsultnak járó költség a hozzátartozónak nem a jövedelme, hanem a károkozó helyett a reparáció körébe tartozó tevékenység elvégzéséért járó ellentételezés, amely természete szerint nem más, mint a károsultnak járó költség. Szükségtelen annak vizsgálata is, hogy az adott feladatot, így különösen ápolást, illetve gondozást elvégző személynek van-e szakmai végzettsége, jogosultsága, hiszen kártérítési szempontból csak annak van jelentősége, hogy ezeket a munkákat ténylegesen elvégezték-e.

Ugyanígy a károkozó felelőssége körébe esik, amennyiben a szülőre a gyermeke egészségkárosodása folytán többletteher hárul. A munkát ugyanúgy szülői minőségben végzi, más szülői tevékenységétől a mindennapokban élesen elválaszthatatlanul, azonban olyan feladatokról van szó, amelyek a károkozás folytán nem merültek volna fel: »A gyermekről való gondoskodás alkotmányos kötelezettsége nem érinti a kifejtett munka vagyoni értékének felmérhetőségét« – állapította meg a Kúria a Pfv.III.21.276/2017/4. számú ítéletében kiemelve azt is, amennyiben nem így lenne, akkor azzal a károkozó ok nélkül mentesülne felelőssége alól.

A Ptk. hármas kárfelosztásának egyes csoportjai között is lehet átfedés. Ilyen eset lehet, amikor a felperes erőmegfeszítés jogcímén kíván költségpótló járadékot érvényesíteni. A Kúria több ítéletében, így az Pfv.III.20.801/2018/8. számon közzétett határozatában is megerősítette, hogy amennyiben a károsult a kialakult egészségkárosodása ellenére rendkívüli munkateljesítményére tekintettel az erőmegfeszítés jogcímén külön járadékigénnyel nem léphet fel. Ezt a különleges munkavégzés körében számolható el, figyelemmel a Ptk. 6:528. § (6) bekezdésében foglaltakra is.

A balesetet követően végtagját vesztő károsult nem a vagyonában beállt értékcsökkenésként, hanem indokolt költségként érvényesítheti a beszerzett művégtag költségét. Ennek indoka, hogy az elvesztett végtag a károsultnak nem tulajdontárgya, így értelmezhetetlenek az értékcsökkenés során figyelembe veendő szempontok is, például a vagyontárgy újonnan való beszerzésének értéke. A művégtag beszerzése ehhez képest a baleset okán beállt hátrány kiküszöbölésére tett kísérlet, mely teljes mértékben bizonyosan nem pótolhatja az elvesztett testrészt, azonban a funkcióvesztést legalább részben enyhíteni képes. Más a helyzet abban az esetben, ha a károsodás a már meglévő művégtagot éri. Ebben az esetben már a művégtag javítása, pótlása a vagyonban beállt értékcsökkenés körében vizsgálandó.

4.2 A harmadik személy által vállalt költségek

Költségként nemcsak a károsult által harmadik személy (pl. hivatásos ápoló) számára ténylegesen kifizetett pénzösszeg jelentkezhetnek, hanem általánosságban minden olyan többletmunka értéke, mely pénzben kifejezhető. Ilyen a szülők által saját károsodott gyermekük ápolására, gondozására, segítésére tett olyan többlettevékenysége, mely a károkozás hiányában szükségtelen lenne. Ez a többletráfordítás személyes ellátás mellett és pénz kifizetése hiányában is vagyoni értékkel bír, így a kártérítési felelősség összegszerűségének megállapítása során költségként érvényesíthető. Töretlennek tekinthető a bírói gyakorlat, mely szerint a károkozó nem gazdagodhat azáltal, hogy az ápolást-gondozást hozzátartozó végzi.[6] A kártérítés szemszögéből annak van jelentősége, milyen fajta és mértékű vagyoni megterhelés merült fel annak kapcsán, hogy a károsodás bekövetkezett. Annak formája azonban a károkozó kárfelelősségét nem csökkenti, akkor sem, ha a kiküszöböléshez szükséges segítséget a kárkötelmen kívül eső családtag vagy barát szívességből, ingyenesen vállalja magára. A Kúria álláspontja szerint ugyanis a családtag ingyenes vagyoni, illetve tevőleges segítségnyújtása nem a károkozó kárviselés alóli részleges vagy teljes mentesítését szolgálja, hanem a káresemény következményeinek viseléséhez szívességi alapon nyújtott támasz. De a kárt ettől még a károkozónak kell megtérítenie, hiszen amennyiben a károkozó »vonakodása miatt nem tesz eleget nyomban a károsodás bekövetkezésekor a kártérítési kötelezettségének, késedelme őt akkor sem mentesíti e kötelezettsége teljesítése alól, ha azt vele jogviszonyban nem álló személyek a károsult számára ingyenesen megelőlegezték.«  (A Kúria Pfv.III.22.383/2016/5.számú ítélete) A Ptk. 6:532. §-a szerint a kártérítés a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékessé válik, így a károkozónak már a harmadik személy segítségnyújtását megelőzően kötelezettsége keletkezik arra, hogy a kárt megtérítse. Ilyen értelemben a harmadik személy mintegy megelőlegezi azt, de a károkozó kötelezettségén nem változtat: »A harmadik személyek által a károsultnak nyújtott segítség kívül áll a károkozó kárfelelősségének a beállásán és annak mértékén is, nincs jelentősége a kárkötelemben. «[7]Amennyiben pedig nem ezt az álláspontot tenné magáévá a bírósági gyakorlat, úgy a kötelezett – a károkozásán túl egy további jogellenes magatartása által – a késedelmének köszönhetően mentesülne a kötelezettsége alól.

Nincs szerepe a felperesek jövedelmi viszonyainak vizsgálatának sem. A károkozó kártérítési felelősségét nem érinti az, hogy a károsultak a keresetté tett igényükben foglalt összeget előzetesen képesek voltak-e saját maguk előteremteni és megelőlegezni. Szükséges azonban annak károsulti bizonyítása, hogy a felmerült költségek valamilyen forrásból ténylegesen kielégítésre kerültek. A károsult anyagi helyzetének vizsgálata csak akkor kerülhet sor, ha alapos a kétség azt illetően, hogy az érvényesített költségek ténylegesen felmerültek-e, tehát ha a körülményekből arra lehet következtetni, hogy ezek a költségek fiktívek. (Kúria Pfv.III.22.383/2016/5.számú ítélet)

A károsult saját maga által megelőlegezett költséget jelent, amennyiben a károsodás folytán csak saját többletmunkájával tudja ellátni a feladatot. A Kúria Pfv.III.20.897/2014/3. számú ítéletében is megjelenő gyakorlat szerint a károsult erre a többletidőtartamra is követelhet járadékot. Ilyen követelések esetén egyértelműbb, ha a felperes többlethumánerő-ráfordítás jogcímet használja. Összege azonban ugyanolyan elvek szerint alakul, mintha a háztartási kisegítői munkát hozzátartozója vagy más harmadik személy végezné.

5. A kártérítési összeg szabad felhasználása

A kártérítési jog reparációs célja fikció, hiszen a károkozást teljes mértékben sosem lehet meg nem történté tenni. Még azon kivételes alkalmakkor, amikor lehetőség nyílna a kár természetbeni megtérítésére, akkor sincs lehetőség arra, hogy a károsult számára kieső időt egzakt módon kompenzálni lehessen. A kártérítés mindig jogcímhez kötött, a bíróság csak az olyan kereset alapján tud érdemben eljárni, amelyben a felperes kárát és annak összegét pontosan megjelölte. Annak vizsgálata azonban, hogy a kártérítés összegét a károsult a későbbiekben arra a célra használja-e fel, amire neki a bíróság megítélte, kívül esik a vizsgálódási körünkön. Egy példával élve nincs szükség annak ellenőrzésére, hogy a károsult a gyógyszerköltség címén megítélt kártérítés valóban a keresetében megjelölt gyógyszerekre költi-e, és ezeket a gyógyszereket az előírt módon és mennyiségben beveszi-e. A Kúria Pfv.III.21.975/2016/5.számú ítélete alapján »ha az egészségében károsodott személy az egészségi állapota javításáról vagy szinten tartásáról egyéb céljai érdekében lemond, ez kizárólag az ő egyéni életvezetési döntései közé tartozó kérdés, és nem szolgálhat a károkozó mentesülésére.«  A Kúria álláspontja szerint a gyógyszerköltség indokoltságának bizonyításához elegendő volt, hogy szakértő megállapította a gyógyszerek használatának szükségességét, összegszerűségére pedig a csatolt gyógyszertári igazolás elegendő bizonyítékul szolgált.

6. A szükséges költségek bizonyításának egyes kérdései

A szükséges költségek iránti igények elbírálása során mindig az adott ügy bizonyítással felölelt körülményeinek értékelésével tud a bíróság mérlegelési jogkörével megfelelő módon élni,[8] figyelemmel arra is, hogy a többen a kevesebb elve szerint a nagyobb előnnyel járó dolog vagy szolgáltatás bizonyosan jobban képes helyreállítani a megbomlott élethelyzetet, így egy tengerparti nyaraló megvásárlása is bizonyosan enyhít a károsodással elszenvedett fájdalmakon. Volt olyan vélemény a magyar jogirodalomban, mely szerint az is indokolt lehet, ha valaki egy külföldi körutazással kívánja feledtetni fájdalmait.[9] Azonban az eljáró bíróságoknak mérlegelnie kell azt is, hogy a felmerülő költség indokolt, ésszerű, illetve arányos volt-e.[10] A bírói mérlegelés körében pedig szükségszerűen megjelenik az objektív értékítélet (pl. fekete gyászruha viselésének közösségi illendőségi elvárása) mellett a szubjektív viszonyok (pl. esztétikai célú plasztikai műtét, illetőleg tartós súlyvesztés miatt a ruhatár lecserélése) értékelése.[11] A szükséges költségek körének meghatározása során mutatkozik meg leginkább, hogy az eljáró bíró nem függetlenítheti magát sem a társadalom értékítéletétől, sem pedig az egyén belső érzelemvilágától.[12]

Nem hagyható figyelmen kívül a sérelem súlya sem.[13] A harmadik csoportba tartozó költségek esetén jelenik meg legkonkrétabban a teljes kártérítés elvének fikciója, s nyílik lehetőség a bírói mérlegelésre. Az eljáró bíróságok számára a felek által előterjesztett bizonyítékok (tanúvallomások, számlák, árajánlatok illetve a szakértő véleménye) alapján nem is az a kulcskérdés, hogy ezek a károk felmerültek-e illetőleg mi az a mérték, ami a kár teljes kompenzációját eredményezi. Természetesen ezek hiányában az eljáró bíróság nem fogja helybenhagyni a kereseti kérelmet. Még a Ptk. 6:531. §-ában foglalt általános kártérítés szabályai szerint sem, hiszen ez a rendelkezés nem a lehetséges bizonyítás elmaradásának kimentésére szolgál jogalapként. Általános kártérítés alkalmazására egészen addig nem kerülhet sor, míg nem válik »nyilvánvalóvá«,[14] hogy a kár mértéke nem állapítható meg bizonyítás útján. A kulcskérdést mindinkább az jelenti, a bíróság milyen mértékben tartja szükségesnek (indokoltnak) a ténylegesen felmerült költségeket, mennyiben ismeri el, hogy a ténylegesen a károkozással kapcsolatban megjelenő költségeket a károsult helyett a károkozónak kell viselnie. Annak kockázatát azonban, hogy a kiküszöböléshez felhasznált ilyen költségek megtérülnek-e (pl. a gyógytorna javít-e a beteg állapotán, az egészségjavító műtét sikeres lesz-e), nem lehet a károsultra terhelni, így a károkozó érdemben nem hivatkozhat arra, hogy egyes költségeket ugyan felhasználtak, azok azonban eredménytelennek bizonyultak. A hétköznapokban jelenlévő utólagos racionalizációt a költségek szükségességének vizsgálata során is kerülni kell, a kárt akkor is meg kell téríteni, ha utóbb nem váltotta be a hozzá fűzött célokat. Figyelemmel lehet azonban a bíróság arra is, hogy a kártérítési igény kellően mértéktartó-e ahhoz, hogy ne hárítson indokolatlan tehertételt az alperesre. (A Kúria Pfv.III.20.894/2016/3.számú ítélete)

Különösen az egészségkárosodással kapcsolatos perek során van jelentősége a szakértői bizonyításnak, hiszen szakértő tud arról megnyugtató véleményt formálni, hogy a károsult állapota szükségessé teszi-e számára ápoló, kisegítő, kísérő vagy egyéb személy segítségét, s ha igen, akkor milyen értékű segítség körében, napi hány órában. Szakértő tud nyilatkozni arról is, hogy a károsult állapota végleges-e, hátránya állandónak tekinthető-e, vagy csak egy meghatározott időtartamban áll fenn. Szakértő segítségével bizonyíthatja a felperes, hogy közlekedése a korábbiakhoz képest nehezebben megoldható, gépkocsi, vagy lakás vásárlása indokolt-e az állapota alapján. A bizonyítás lezárását követően azonban a bizonyítékok mérlegelése az eljáró bíróság feladata, aki a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 263. § (1) bekezdésének keretei alapján szabadon állapíthatja meg a tényállást. A Legfelsőbb Bíróság a BH2000. 208., valamint a BH2003. 343. számon közzétett határozataiban is megerősítette azonban, hogy bár a bíróság döntésében eltérhet a szakértő véleményétől, azonban csak az eljárás során feltárt, minden kétséget kizáróan tényekkel szemben.

7. Összegzés

Tanulmányomban a vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek érvényesítésének általános kérdéseit taglaltam. Bemutattam, hogy a szükséges költségek mindig a károsodásra adott károsulti reakciót tükröznek. Ezek a költségek gyakran harmadik személy által megelőlegezetten merülnek fel, ami azonban nem mentesítheti a károkozót kártérítési felelőssége alól. A bíróságnak mérlegelése során figyelemmel kell lennie a kárként érvényesített igények indokoltságára, célszerűségére és ésszerűségére, azonban a károkozó felelősségét eredményességi faktor nem befolyásolhatja, amiként az sem, hogy ezeknek a költségeknek a megelőlegezésére a károsult képes volt-e.

 

[1] Fézer Tamás: Kártérítési jog, Budapest, Complex, 2009, 129.

[2] Fuglisznky Ádám: Kártérítési jog, Új magánjog sorozat 7.,Budapest,  HVG-ORAC, 2015, 740.

[3] Uo. 740.

[4] A Kúria Pfv.III.21.832/2016/4.számú ítélete

[5] Lásd bővebben a szerzőtől: A figyelmességi csomag, mint költség érvényesíthetőségének kérdései a kártérítési jogban MED ET JUR X. évfolyam, 2019/4. 19-25.

[6] A Kúria Pfv.III.22.383/2016/5., Pfv.III.20.032/2017/4., Pfv.III.20.836/2017/6., Pfv.III.21.276/2017/4. számú ítéletei.

[7] A Kúria Pfv.III.22.383/2016/5.számú ítélete.

[8] »Az anyagi igazság szolgálata nem képzelhető el a bírónak adott megfelelő szabadság nélkül« – hangsúlyozta marton Géza a bírói jogértelmezés fontosságát. In. Marton Géza: A polgári jogi felelősség, Budapest, Triorg, 1993, 112.

[9] Eörsi Gyula: A polgári jogi kártérítési felelősség kézikönyve, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1962, 90. p.

[10] Fuglinszky im. 741. p.

[11] De ilyen, egyéni helyzettől függő többletköltség az is, hogy az inkontinenciát szenvedő károsult naponta akár többször is kénytelen tiszta ruhát felvenni, ruháit gyakrabban kell mosni, hamarabb elhasználódnak.

[12] »A kártérítési jogot nem lehet önmagában szemlélni, az folyamatos kölcsönhatásban áll a társadalom értékfelfogásával« –  Fuglinszky im. 61. p.

[13] Fuglinszky 745. p.

[14] Lábady Tamás: A deliktuális felelősség fontosabb változásai, in: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.) Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz 3. köt. Budapest, Complex, 2014, 2262. p.

Bevezető

Az elmúlt évtizedekben a nemzetközi szinten működő ítélkezési fórumok számának növekedése volt megfigyelhető.[1]Az Állandó Nemzetközi Bíróságot megelőzően, a nemzetközi jogviták eldöntése egy ad hoc, kifejezetten az adott vitával foglalkozó testület létrehozásával került sor.[2] 1899-ben felállításra került az Állandó Nemzetközi Bíróság, amely fordulópontot jelentett: annak felismerését, hogy szükséges egy állandó testület működése.[3] Az Állandó Nemzetközi Bíróság utódjaként jött létre a napjainkban is működő Nemzetközi Bíróság.[4] Közös ezekben az ítélkező fórumokban, hogy mindegyik előtt megfordult már valamilyen, a környezetet vagy természetes erőforrás megőrzéséhez kapcsolódó jogvita. Minden esetben nő a lehetőség arra, hogy a nemzetközi ítélkezési gyakorlat részt vegyen a nemzetközi környezetvédelmi jog fejlesztésében, méghozzá a jogi érvelés és értelmezési technikák alkalmazásával.[5] Ahogyan Wolfgang Friedmann megfogalmazta, az ítélkezés minden egyes bírósági döntéssel – legyen az kapcsolatos akár meghatározott jogi rendelkezés vagy precedens értelmezésével, illetve egy de novo ügy eldöntésével – kétségtelenül hozzájárul a jog fejlődéséhez.^[6]

Az elmúlt években a papírgyár ügy és a Costa Rica és Nicaragua között felmerült vitás ügyek a legfrissebbek a nemzetközi környezetvédelmi környezetvédelmi joggal összefüggő esetek között. Az említett egymással hasonlóságot mutatnak: mindegyikben felmerültek kérdések a környezeti károk megelőzésével és az elvárható gondos magatartással kapcsolatban. Az alábbiakban ezen ügyek hátterének bemutatására, az ítéletek ismertetésére, végül jelentőségük és a nemzetközi környezetvédelmi jogra gyakorolt hatásuk vizsgálatára kerül sor.

A papírgyár ügy

Az ügy háttere

Az Argentína és Uruguay között kialakult vitában a Nemzetközi Bíróság 2010-ben hozott ítéletet. A jogvita háttérben a két állam közötti határt képző Urugay-folyón történő két papírgyár építése állt.[7] A jogvita gyökerét az első gyár építése képezte (ENCE), amelyre Uruguay 2005-ben adott engedélyt. A gyár a határfolyó bal partján, Fray Bentos város közelében kapott helyet, szemben a folyó túlpartján elhelyezkedő Gualeguaychu argentín régióval. Gualeguaychu régióban azonban a projekt tiltakozást váltott ki: az argentínaiak több, Uruguay-t és Argentínát összekötő hidat és utat elkezdtek blokkolni, hogy megakadályozzák a turisták Uruguayba való látogatását.^[8] A tiltakozás oka az volt, hogy az érintettek féltek a papírgyár szennyezése által okozott károktól.^[9] 2006-ban az argentín nyomás győzedelmeskedni látszott, így 2006-ban a projekt elhalasztásra került, majd a gyár megépítésének szándékától való elállásra került sor. ^[10] A dolog azonban nem maradt ennyiben, tekintve, hogy Uruguay engedélyt adott egy második papírgyár megépítésére (Orion) is, amely a tervezett első gyár létrehozására eredetileg kijelölt helytől néhány kilométerre került megépítésre. A gyár 2007-ben meg is kezdte működését.[11]

A helyzet rendezése érdekében a két állam tárgyalásokba kezdett az Uruguay-folyó Adminisztratív Bizottságán (CARU)[12] keresztül. A tárgyalások sikertelenségét követően Argentína 2006-ban keresetet nyújtott be a Nemzetközi Bírósághoz,[13] amelynek jogalapját a két állam között létrejött, az Uruguay folyó használatáról szóló 1975. évi Statútum (továbbiakban Statútum) 60. cikke képezte. A rendelkezés szerint a tárgyalások útján nem rendezhető viták a Nemzetköz Bíróság elé terjeszthetőek.

 

A felek kérelme

Argentína arra hivatkozott, hogy az Uruguay-folyón történő papírgyárak engedélyezése és megépítése sérti az 1975. évi Statútumot.[14] Argentína a papírgyár tevékenységét illetve működését veszélyesnek találta a folyó vizének minőségére és annak környezetére nézve.[15] Ennek megfelelően keresetében kérte a Bíróságtól annak megállapítását, hogy a papírgyárak építésére és üzembehelyezésére adott engedélyezéssel Uruguay megsértette a Statútumból eredő kötelezettségeit, ezzel felélesztve a nemzetközi felelősséget.[16] Utóbbi következményeiként kérte, a i) tevékenység megszüntetésének elrendelését (cessatio); ii) a nemzetközileg jogellenes cselekményeket megelőző állapotok helyreállítását, azaz in integrum restitutio-t, iii) kártérítést és iv) megfelelő garanciát arra, hogy Uruguay a jövőben tartózkodik a Statútum alkalmazásának megakadályozásától, különös tekintettel a szerződés konzultációra vonatkozó rendelkezéseire.

Ezzel ellentétben Uruguay kérte a Bíróságtól Argentína követeléseinek elutasítását, továbbá annak megállapítását, hogy Uruguay az 1975. évi Statútumban lefektetett rendelkezéseknek megfelelően járt el, így a papírgyár folytathatja működését.[17]

 

Ideiglenes intézkedések

A kereset benyújtásával egyidejűleg Argentína ideiglenes intézkedések elrendelését is kérte a Bíróságtól. Kérelme ketté bonható: egyrészről kérte a Bíróságot, hogy Uruguay függessze fel a papírgyárak építési engedélyeit, és tegyen meg minden szükséges intézkedést azért, hogy biztosítsa, hogy az építési munkálatok nem folytatódnak. Másrészről kérte, hogy kötelezze Uruguay-t a jóhiszemű együttműködésre, és tartózkodjon minden olyan magatartástól, amely a jogvita további elmérgesedéséhez vezet.[18] A Bíróság többször is hangsúlyozta, hogy csak abban az esetben kerülhet sor ideiglenes intézkedés elrendelésére, ha a vita tárgyát képező jogokat helyrehozhatatlan sérelem megelőzésének sürgős szüksége indokolja.[19] Ennek megfelelően vizsgálva Argentína kérelmét, végül azt teljes egészében elutasította, azon az alapon, hogy a gyár kellően biztonságos és a kár, amelyet Uruguay okozhat se nem azonnali fenyegetés, se nem helyrehozhatatlan.[20]

 

Ítélet

A Nemzetközi Bíróság 2010 április 20-án hozott ítéletet, melyben Uruguay elmarasztalására került sor a Statútum által lefektetett (7-12. cikk) eljárási kötelezettségeinek megsértése következtében.[21] Érdemi kötelezettségszegés nem került megállapításra,[22] a különböző környezeti károk bekövetkezését a Bíróság nem találta bizonyítottnak. Ennek eredményeképp Argentína követelései, azaz a cessatio, az in integrum restitutio és a kártérítési igény mind elutasításra került.[23] A Bíróság az eljárási kötelezettségek megszegésének megállapítását elegendő elégtételnek minősítette.[24] Az eljárási kötelezettségek, amelyeket Uruguay megsértett a következők voltak: egyrészről elmulasztotta értesíteni a CARU-t még az papírgyárak engedélyezést megelőzően,[25] egyúttal nem értesítette Argentínát – tehát nem felelt meg notifikációs kötelezettségének, különösen a környezeti hatásvizsgálat tekintetében[26] – továbbá nem teljesítette tárgyalási kötelezettségét[27], azaz Uruguay nem tartotta tiszteletben az együttműködési kötelezettségét sem.[28]

 

Coscta Rica és Nicaragua ügyek

Az ügyek előzményei

Mielőtt még az ítélet részletes tárgyalásába kezdenénk, érdemes kitérni a két állam között felmerülő korábbi nézeteltérésre, ami a két állam határát képező Costa Rica San Juan folyón való hajózási jogával volt kapcsolatos.^[29][30]A San Juan folyó a Nicaragua tóból ered, útja a Karib-tengerbe vezet, azonban mielőtt elérné azt, két ágra szakad. A felső, északi ág a San Juan folyó (a vitás rész) míg a déli a Coloardo folyó, amely teljes egészében Costa Rica területén fekszik.^[31] A két ország között a határvonal és a San Juan folyó helyzetének rendezése érdekében létrejött egy nemzetközi szerződés (Treaty of Limits) 1858-ban. A szerződésben a határt a San Juan folyó jobb partja (Costa Ricához eső part) mentén húzták meg, azonban a folyó feletti területi szuverenitás Nicaraguát illeti azzal, hogy Costa Rica a folyón kereskedelmi célú szabad hajózási joggal rendelkezik.^[32] Az 1980-as évektől kezdve, azonban egyre több nézeteltérésre került sor az előbb említett hajózási joggal kapcsolatban. 2005-ben végül Costa Rica a Nemzetközi Bírósághoz fordult a vita feloldása érdekében. Az ügyben a Nemzetközi Bíróság 2009-ben hozott ítéletet, melyben deklarálta Costa Rica szabad hajózáshoz való jogát a folyón, valamint megállapításra került Nicaraguának a folyón történő hajózás szabályozási jogának terjedelme. A két állam közötti nézeteltérések azonban ezzel nem értek véget: 2010-ben ismét a Nemzetközi Bírósághoz fordultak, melynek központi eleme megint a San Juan folyó vált.

 

Az ügyek háttere

2010-ben Nicaragua csatornázási munkába kezdett a San Juan folyón a hajózás javítása érdekében, azonban átlépve határt azok Costa Rica területére is kiterjedtek, mi több, Nicaragua katonai erőt is küldött a területre. Costa Rica sérelmesnek találta a helyzetet, hangsúlyozta, hogy Nicaragua tulajdonképpen megszállta területének egy részét, ott csatornázási munkálatokba kezdett, amellyel súlyos környezeti károkat okoztak a természetvédelmi oltalom alatt álló[33] területen.^[34] Costa Rica így ugyanebben az évben eljárást indított Nicaragua ellen (Costa Rica v. Nicaragua, határátlépési ügy). Azonban mindeközben maga is építési munkába kezdett: egy utat kívánt létrehozni a két állam határát képző San Juan folyó mentén. Egy évvel később Nicaragua eljárást indított Costa Rica ellen (Nicaragua v. Costa Rica, útépítési ügy) arra hivatkozva, hogy az útépítés jelentős határon átterjedő környezeti károkat okozott területén.^[35] Tekintettel az ügyek közös földrajzi és történeti összefüggéseire, 2013-ban a Nemzetközi Bíróság elrendelte a két ügy egy eljárásban történő lefolytatását.

 

A felek kérelme

Costa Rica c. Nicaragua, a határátlépés ügy

Costa Rica a Bíróságtól kérte a jogsértés tényének és ezzel együtt kártérítés megállapítását tekintettel arra, hogy Nicaragua megsértette szuverenitását és területi integritás tiszteletben tartását, a szabad hajózáshoz való jogát a San Juan folyón, a károkozás tilalmát, a Ramsari Egyezmény rendelkezéseit, valamint környezetvédelmi kötelezettségeit.^[36] Ezzel szemben Nicaragua kérte Costa Rica követeléseinek elutasítását, és hogy a Bíróság a vitás terület felett állapítsa meg szuverenitását, mivel a két állam között hatályban lévő szerződés alapján az Nicaraguához tartozik. ^[37]

 

Nicaragua c. Costa Rica, az útépítés ügy

Nicaragua kérte a Bíróságtól, hogy állapítsa meg Costa Rica jogsértését: megsértette Nicaragua területi szuverenitását, károkat okozott Nicaragua területén, a nemzetközi környezetvédelmi jogból folyó kötelezettségeinek megsértését. Kérte, hogy a Bíróság kötelezze Costa Rica-t minden építési tevékenység beszüntetését és megfelelő környezeti hatásvizsgálat bemutatását. Jogkövetkezményként kártérítést, és az eredeti állapot helyreállításának megállapítását kérte.[38] Costa Rica Nicaragua követeléseinek elutasítását kért.[39]

 

Ideiglenes intézkedések

Costa Rica féltette, hogy Nicaragua csatornázási tevékenysége a Colorado folyó folyására negatív hatással lehet, amely így a vizes területeire is veszélyt jelenthet. Ez a félelem egy ideiglenes intézkedés iránti kérelem formájában nyert megfogalmazást, amelyben kérte a Bíróságot, hogy kötelezze Nicaraguát a munkálatok felfüggesztésére. Ennek a kérésnek a Bíróság eleget téve 2011. március 8-án ideiglenes intézkedéseket rendelt el. Az első pontban elrendelte, hogy a feleknek távol kell tartaniuk a vitában érintett területektől katonai erőiket, rendőrséget, civileket stb. A második pontban felhatalmazta Costa Ricát, hogy a helyrehozhatatlan környezeti károk megelőzése érdekében szakembereket küldjön a helyszínre. Az utolsó pontokban pedig kéri a feleket, hogy ne súlyosbítsák a helyzetet, és a továbbiakban tájékoztassák a Bíróságot a rendelkezések betartásáról.[40] Ahogyan azt Raisz Anikó megjegyzi, az ideiglenes intézkedésben foglaltak a környezet megóvásának érdekeit helyezte előre.[41]

Az ideiglenes intézkedés meghozatalát követő hónapban Nicaragura máris megszegte azt: a vitás területen tüntetők várták és inzultálták a Ramsari Egyezmény Titkársága által a helyszínre küldött szakembereket.[42] Az intézkedés megsértése nem maradt szótlanul. Costa Rica a helyzet megváltozására tekintettel kért a Bíróságtól, hogy állapítson meg további intézkedéseket, míg Nicaragua, szintén erre hivatkozva kérte a Bíróságtól, hogy engedélyezze számára is személyi állomány küldését a területre.[43] A Bíróság bár elismerte a körülmények megváltozását, azonban azokat nem találta olyan jellegűnek, hogy módosítsa az ideiglenes rendelkezést. A dolog azonban nem állt meg itt: Nicaragua az ideiglenes rendelkezések meghozatalát követően további két csatorna kialakításába kezdett, mi több, a vitatott területre fegyveres erőket küldött.[44] Minthogy az ideiglenes rendelkezések kötelező erővel bírnak, így azok megszegéséért a Bíróság megállapította Nicaragua felelősségé.

 

Ítélet

A Nemzetközi Bíróság 2015 december 16-án hirdetett ítéletet. A határátlépés ügyben elsőként a szuverenitás kérdésében hozott döntést. E szerint a vitatott terület Costa Rica fennhatósága alá tartozik, amiből következik, hogy Nicaragua tevékenységei, vagyis a katonai jelenlét és a már említett csatornák kialakítása sértették Costa Rica területi szuverenitását. A szuverenitás kérdésében a Bíróság megállapított Nicaragua felelősségét, egyúttal az okozott kár megtérítésére kötelezte Nicaraguát. ^[45]  

A nemzetközi környezetvédelmi jogot érintő kérdéseket – hasonlóan a papírgyár ügyhöz – ketté bontva eljárási és érdemi kötelezettségekre vizsgálta. Az eljárási kötelezettségek (ide sorolva a környezeti hatásvizsgálatot, a notifikációs és konzultációs kötelezettséget) kapcsán megállapította, hogy Nicaragua egyetlen eljárási kötelezettséget sem sértett meg.[46] Az a határon átterjedő károkozással kapcsolatos érdemi kötelezettségek vonatkozásában szintén erre a végeredményre jutott: a bizonyítékok alapján nem történt környezeti károkozás.[47] Ami a hajózási jogot illeti, a Bíróság megállapította Nicaragua jogsértését.[48]

Az útépítés ügy eljárási természetű kötelezettségekkel kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy Costa Rica nem tett eleget a környezeti hatásvizsgálat lefolytatásának követelményének.[49] Ami az érdemi kötelezettségeket illeti, nevezetesen a határon átterjedő károkozás tilalmának szokásjogi szabályának megsértését, a Bíróság a következőt állapította meg: nem találta bizonyítottnak, hogy az útépítés jelentős határon átterjedő környezeti károkat okozott volna Nicaragua számára.[50] Jogkövetkezményként a Bíróság úgy látta, hogy elegendő elégtételnek minősül, hogy megállapította Costa Rica környezeti hatásvizsgálatának kötelezettségének megsértését.[51]

A Costa Rica javára fizetendő kártérítés mértékét külön ítéletben került megállapításra, kihirdetésére 2018. február 2-án került sor. Ebben összesen 378,890.59 US$ kártérítés fizetésére kötelezte Nicaraguát.^[52]

 

4.      Nemzetközi környezetvédelmi joggal kapcsolatos kérdések

Eljárási és érdemi kötelezettségek megkülönböztetése

A papírgyár ügyben hozott ítéletben a Bíróság a kötelezettségeket eljárási és érdemi kötelezettségekre bontva vizsgálta. Ennek indoka elsősorban a Statútum felépítéséből adódott, mivel az önálló részben állapítja meg az eljárási kötelezettségeket, azonban öt évvel később ezt a felosztást követte a Costa Rica és Nicaragua ügyekben hozott ítélet is. Kérdésként merülhet fel, hogy vajon a két fajta kötelezettség egymástól való elválasztása helyes-e, nem-e összetett kötelezettségről van-e szó.[53] A Bíróság papírgyár ügyben adott magyarázta szerint a két fajta kötelezettség kiegészíti egymást, ezzel együttesen lehetővé teszik a környezetet érintő kockázatok illetve károk megelőzését.[54] Ez azonban nem jelenti azt, hogy az eljárási kötelezettségek megsértése az anyagi kötelezettségek megsértéséhez vezet, és ugyanúgy, az a következtetés sem vonható le, hogy az eljárási kötelezettségeknek való megfeleléssel az állam megfelelt az érdemi kötelezettségeinek is. Tehát az a tény, hogy az állam megfelelt az érdemi kötelezettségeinek, nem jelenti azt, hogy kimentést nyer az eljárási kötelezettségeinek teljesítése alól.[55] A Bíróság érvelése szerint, tehát nincs akadálya annak az, hogy a felek külön vállalják akár az egyik, akár a másik megsértéséért a felelősséget. Az eljárási és érdemi kötelezettségekre nem az elválaszthatatlanság, hanem inkább azok keveredése és összefonódása jellemző.[56]

 

Elvárható gondosság és a megelőzés

A papírgyár ügyben hozott ítéletben foglaltak szerint, az állam köteles megtenni mindent, hogy elkerülje azokat a tevékenységeket a területén, vagy joghatósága alatt lévő bármely területen, amelyek jelentős környezeti károkat okoznak egy másik állam területén.[57]A Bíróság a megelőzést, mint szokásjogi szabályt összeköti az elvárható gondossággal, és kimondja, hogy az minden államtól megkövetelt.[58] Ez visszavezethető a Korfu-szoros ügyben hozott ítéletre, ami mára már a környezettel kapcsolatos nemzetközi jog corpusa,^[59] mely szerint „egyetlen állam sem használhatja területét más állam jogainak rovására.”^[60]

Itt megjelenik a károkozás tilalma, a környezeti károk megelőzésének kötelezettsége valamint az elvárható gondos magatartás egymással való szoros kapcsolata. Az elvárható gondosság pontosan nem definiálható, tartalmának meghatározása mindig az adott eset összes körülményétől függ.^[61] A jogirodalomban a következő megfogalmazásokkal találkozhatunk: Birnie és Boyle szerint úgy határozható meg, mint az a magatartás, amely egy „jó kormányzástól” elvárható. Ez olyan jogszabályokat és közigazgatási ellenőrzést jelent, amely képes megóvni a környezetet.^[62]  Kiss és Shelton megfogalmazása szerint a megelőzés megkívánja minden államtól, hogy elvárható gondossággal járjon el, amely a következőket foglalja magában: az ésszerű, a jóhiszeműség és tisztességnek megfelelő magatartást valamint az állam joghatósága vagy ellenőrzése alá eső köz és magán tevékenységek szabályozását, amelyek ártalmat jelenthetnek a környezetre.^[63]

A Costa Rica Nicaragua ügyekben a Bíróság továbbfejlesztette a papírgyár ügyben hozott ítéletet. Az elvárható gondosság által megkövetelt eljárási kötelezettségeket három elkülönült, de egymást követő kötelezettségre bontotta.[64] Az első kötelezettség eredményétől függ a második kötelezettség, a harmadik pedig a másodikétól. Első lépésként az államnak mielőtt valamilyen, a környezetre nézve negatív hatást magában hordozó tevékenység megvalósításába kezdene, meg kell győződnie arról, hogy fennáll-e a határon átterjedő jelentős károkozás kockázata.[65] Második lépésként, ha az állam informálódásának eredményéül kockázatokat fedez fel, úgy köteles lefolytatni környezeti hatásvizsgálatot.[66]Harmadszorra, ha a környezeti hatásvizsgálat eredménye szerint fennáll a jelentős határon átterjedő károkozás kockázata, akkor a tevékenységet tervező államnak feléled a notifikációs és konzultációs kötelezettsége, vagyis a jóhiszeműséget szem előtt tartva értesítenie és konzultálnia kell a feltételezhetően érintett állammal.[67] Szinte azonnal szembetűnik, hogy míg a környezeti hatásvizsgálatot a papírgyár ügyben a Bíróság az érdemi kötelezettségeknél helyezte el, addig a Costa Rica Nicaragua ügyekben született ítéletben az az eljárási természetű kötelezettségek között kapott helyett. Ennek oka, hogy az alapvetően eljárási jellegű környezeti hatásvizsgálat a papírgyár ügyben jogalapot képző Statútumban az érdemi kötelezettségek részben lelhető fel.[68] Mindazonáltal a Bíróság a kötelezettség eljárási jellegét erősítette, amikor kimondta, hogy azt még a tevékenység megkezdése előtt kell lefolytatni, és nem utána. Ezt az eljárási természetet jutatta kifejezésre a Costa Rica és Nicaragua ügyekben született ítélet is.

 

Környezeti hatásvizsgálat

A környezeti hatásvizsgálat úgy határozható meg, mint egy vizsgálati eljárás, amelynek feladata a tervezett projektek, tervek és tevékenységek környezetre gyakorolt hatásainak elemzése.^[69] Ennek szűk értelemben véve célja, hogy a tervezett tevékenység társadalomra, gazdaságra és környezetre gyakorolt hatásait, illetve kockázatait összegezze, még mielőtt bármilyen döntés születne a tevékenységgel vagy projekttel kapcsolatban.^[70] Tág értelemben véve, célja a környezeti károk megelőzése, valamint a fenntartható fejlődés. A határokon átterjedő hatások előzetes felmérésének kötelezettsége szerződésekből és a szokásból ered.^[71] A papírgyár ügy egyik nóvuma, hogy elsőként deklarálta a határokon átterjedő környezeti hatásvizsgálatot, mint a nemzetközi jog általános követelményét.[72] Az ítélet szerint az általános nemzetközi jog megköveteli a környezeti hatásvizsgálat lefolytatását, ha fennáll annak kockázata, hogy az ipari tevékenység jelentős határon átterjedő következményekkel jár. Ennek alkalmazási körét a Costa Rica és Nicaragua ügyekben hozott ítélet tágítja, és kimondja, hogy ez nemcsak az ipari, hanem minden tevékenységre általánosságban vonatkozik, amelynek jelentős, határon átterjedő negatív hatása lehet. A környezeti hatásvizsgálat lefolytatásának kötelezettsége így már nem csak pusztán szerződéses kötelezettség.[73]

Mindkét fent tárgyalt ügyből tisztán következik, hogy az elvárható gondosság, a megelőzés és a környezeti hatásvizsgálat között szoros kapcsolat áll fenn: a Bíróság a papírgyár ügyben megjegyezte, hogy az elvárható gondosság, a megelőzés és az elővigyázatosság nem teljesül, ha a projektet tervező fél elmulasztja lefolytatni a környezeti hatásvizsgálatot.[74] Tehát az államnak meg kell bizonyosodnia arról, hogy fenn áll-e a jelentős, határon átterjedő károkozás kockázata, még mielőtt a tevékenység megvalósításába kezdene. A Nemzetközi Bíróság ítéletei egyértelműen meghatározzák azt is, hogy mikor kell lefolytatni a hatásvizsgálatot, és az milyen, további kötelezettségek teljesítését vonja maga után. Egy kérdés azonban nyitva marad: mit kell tartalmaznia a környezeti hatásvizsgálatnak? Erre pontos választ sem a papírgyár ítélete sem a Costa Rica és Nicaragua ügyekben született ítélete nem ad. Utóbbi előtt megadatott a lehetőség, hogy ezt tisztázza a Bíróság, azonban helyette egy másik utat választva, visszautalt a papírgyár ügyre, amely ennek a kérdésnek a megoldását az államok feladatkörébe utalja. Iránymutatásként hozzáteszi, hogy a hatásvizsgálat tartalmának meghatározása mindig az adott eset összes körülményeinek figyelembevételével kell történnie, akár a hazai jogszabályozásban, akár az engedélyezési eljárásban, tekintettel a tevékenység nagyságára, természetére, környezetre gyakorolt hatására és az elvárható gondosság követelményére.^[75] Boyle szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy a környezeti hatásvizsgálat tartalmának meghatározása egyedül az állam mérlegelésén múlna.^[76] Álláspontja szerint a nemzetköz jog megkövetel egy minimumot, amit ha a nemzeti jog nem biztosít, úgy az az állam kötelezettségszegését vonja maga után. Ez a minimum olvasható ki a Nemzetközi Jogi Bizottság a veszélyes tevékenységből származó határokon átterjedő károk megelőzéséről szóló 2001-es tervezetéből (Draft Articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities).[77] E szerint a hatástanulmánynak tartalmazni kell legalább: a személyekre, tulajdonra és a környezetre gyakorolt hatások.[78]

 

Jelentős határon átterjedő kár és kockázata

A jelentős, határon átterjedő kár kockázatának megállapítása, mint küszöb, kulcsfontosságú. A Riói Nyilatkozat 17. elve[79] szerint „környezeti hatástanulmányokat kell készíteni az olyan javasolt tevékenységekre nézve, amelyeknek nagy valószínűséggel jelentős mértékű káros hatása lesz a környezetre.” A Nemzetközi Jogi Bizottság 2001-es megelőzési tervezetének 7. cikke csupán „lehetséges határon átterjedő kárt” említ. A jelentős határon átterjedő kárhoz kötődik a környezeti hatásvizsgálat lefolytatásának, a notifikációs és konzultációs kötelezettség is. Ha fennáll a jelentős határon átterjedő károkozás kockázata, úgy erről értesíteni kell a feltehetően érintett államot. A küszöb, amit el kell érnie a lehetséges kárnak, az a „jelentős”. De honnan tudjuk megállapítani, hogy pontosan milyen mértékű az a kár, ami ebbe a kategóriába esik? Erre nézve a nemzetközi jogban jelenleg nincs egy általánosan elfogadott definíció. Iránymutatással szolgálhat a 2001-es megelőzési tervezet, amely szerint a jelentős határon átterjedő kár kockázata: egy baleset bekövetkezésének a valószínűsége és káros hatásának együttes hatása.^[80] Kísérletet tesz a „jelentős” meghatározására is: valami, ami több a kimutathatónál, de nem éri el a komoly vagy lényeges szintet.^[81] Ha ezt kicsit közelebbről megvizsgáljuk, újabb kérdésekkel találjuk szembe magunkat: mi a komoly, vagy lényeges szint? Mi az a kár, ami átlépve a küszöböt, maga után vonja a további kötelezettségek teljesítését?  Hol húzódik a határ? Hogyan határozható meg, hogy fennáll-e a jelentős határon átterjedő károkozás kockázata? A Costa Rica és Nicaragua ügyekben a Bíróság egy előzetes tanulmány elkészítését javasolt, mint a megállapítás egyik módját,[82] azonban anélkül, hogy pontosan leírta volna, hogy az mivel jár.[83] Ehhez annyit tett hozzá, hogy annak érdemes kitérnie a projekt kiterjedésére és arra a környezetre, amelyben azt megvalósítani kívánják.[84]

További kérdés, hogy a jelentős, határon átterjedő kár kockázatának meghatározásának megítélése az állam perspektívájából vagy egy objektív szereplő (pl. a Bíróság) által meghatározott empírikus, tudományos kritériumok szerint történik?[85] A válasz nem egyértelmű, amit mutat a Costa Rica és Nicaragua ügy is, melyben a Bíróság változatos módszert alkalmazott: míg Nicaragua kockázati tanulmánya esetében nem végzett részletekbe menő vizsgálatot, addig Costa Rica esetében széleskörűen vizsgálta a tudományos alapjait az ugyanolyan jellegű tanulmánynak.[86]

 

Összegzés

Mindkét ítéletben a nemzetközi környezetvédelmi jogot érintő olyan kérdések szerepeltek, mint például a környezeti hatásvizsgálat, az értesítési és konzultációs kötelezettség, amelyek a megelőzés elvével és az elvárható gondos magatartással szoros kapcsolatban állnak. A megelőzés minden komoly környezeti politikában kiemelkedő jelentőségű, mivel a környezeti károk gyakran irreverzibilisek. Az elsődleges kérdések között már nem csak a károkozás utáni állapot visszaállítása szerepel.^[87] Mind a Costa Rica és Nicaragua ügyek, mind a papírgyár ügy felhívta a figyelmet erre.

A vizsgált ítéletek további jellemzője, hogy a kötelezettségeket felosztva, eljárási és érdemi kötelezettségekre vizsgálta a Bíróság. Ezzel kapcsolatban megállapította, hogy egymással összefüggő kötelezettségekről van szó, azonban ez nem zárja ki, hogy az államok feleljenek akár az egyik, akár a másik megsértéséért.

A nemzetközi környezetvédelmi jogra nézve, a papírgyár ügyben hozott ítélet kiemelkedő eredményként tarthatjuk számon a környezeti hatásvizsgálat, mint az általános nemzetközi jog követelményének deklarálását. Ezzel a kötelezettség nemzetközi jogi státuszának megerősítésére került sor. A környezeti hatásvizsgálat lefolytatásának kötelezettségét a Bíróság tovább fejlesztve a Costa Rica és Nicaragua ügyekben, kimondta, hogy nemcsak az ipari tevékenységekre nézve, hanem általánosságban vonatkozik minden projektre, amelynek jelentős, határon átterjedő negatív hatása lehet. A hatástanulmány elkészítésének időpontjára nézve, a prevenciós és az elvárható gondosság követelményének megfelelően, azt a tevékenység megkezdését megelőzően szükséges elvégezni. Itt a kötelezettségek láncolata figyelhető meg: amennyiben fennáll a határon átterjedő károkozás kockázata, úgy az érintett állammal szemben notifikációs és konzultációs kötelezettségét kell teljesítenie a projektet megvalósítani szándékozó államnak.

Mindemellett azonban vannak kérdések, amelyekre a válasz még homályos, mint például a jelentős határon átterjedő környezeti kár fogalma, megállapításának módja, vagy a környezeti hatásvizsgálat pontos tartalmának meghatározása.

 

 

 

Források

Birnie, Patricia W.  – Boyle, Alan E.: International Law and the Environment, Calerndon Press, Oxford,1992

Boyle, Alan: Developments in International Law of EIA and their Relation to the Espoo Convention, 2011 http://www.unece.org/fileadmin/DAM/env/eia/documents/mop5/Seminar_Boyle.pdf (letöltve: 2020.06.14.)

Bruhács János: Argentína és Uruguay vitája: a Nemzetközi Bíróság 2010. évi ítélete az Uruguay folyó menti papírgyár ügyben, JURA 2012/2

Cogan, Jacob Katz: Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua); Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica), The American Journal of International Law Vol. 110, No. 2, 2016

Desierto, Diane: Evidence but not Empiricism? Environmental Impact Assessments at the International Court of Justice in Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica), 2016 https://www.ejiltalk.org/evidence-but-not-empiricism-environmental-impact-assessments-at-the-international-court-of-justice-in-certain-activities-carried-out-by-nicaragua-in-the-border-area-costa-rica-v-nicaragua-and-con/ (letöltve: 2020.06.15.)

Dupuy, Pierre Marie – Vinuales, Jorge E.: International Environmental Law, Cambridge University Press, 2016

Friedmann, Wolfgang: General Course in Public International Law, Recueil Des Cours, 1969, 127. sz.

Gillespie, Alexander: Environmental Impact Assessments in International Law, Review of European Community and International Environmental Law 17.évf. 2.sz. 2008

Harrison, James: Reflections on the Role of International Courts and Tribunals in the Settlement of Environmental Disputes and the Development of International Environmental Law, Journal of Environmental Law Vol. 25, No. 3, 2013, Special Issue : ‘Environmental Law: Looking Backwards, Looking Forwards

Harrison, James: Significant International Environmental Law Cases, Journal of Environmental Law, Vol. 18. No. 3, 2006

Kazhdan, Daniel: Precautionary Pulp: “Pulp Mills” and the Evolving Dispute between International Tribunals over the Reach of the Precautionary Principle, Ecology Law Quarterly, Vol. 38, No. 2, 2011

Kecskés Gábor: A Nemzetközi Bíróság ítélkezési gyakorlata környezet tárgyú ügyekben, Állam – és Jogtudomány, LVI. évfolyam, 2015, 3. szám

Kiss, Alexander – Shelton, Dinah: International Environmental Law, Second Edition, Transnational Publishers, INC, Ardsley, New York, 2000

Lang, Chris: ENCE Cancels Pulp Mills in Uruguay,PULP INC. Oct. 2, 2006 https://pulpinc.wordpress.com/2006/10/02/ence-cancels-pulp-mill-in-uruguay/ (2020.06.08.)

Mackenzie, Ruth – Romano, Cesare P. R – Shany, Yuval – Sands, Philippe: Manual on International Courts and Tribunals, Oxford University Press, 2010

Miles A., Cameron, Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua)/Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) (I.C.J.) International Legal Materials, Vol. 55, No. 3, 2016

Raisz Anikó: Nemzetközi környezetvédelmi kérdések a Nemzetközi Bíróság előtt napjainkban, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, 2011, Tomus XXIX/1

Sands, Philippe, The Principles of Environmental Law, Second Edition, Cambridge University Press, 2003

Study Group on Due Diligence in International Law (2014), 76 INT’L L. ASS’N REP. CONF.

UNEP: United Nations Environment Programme, Latin America and the Caribbean, Geo Yearbook, 2007

Riói Nyilatkozat a Környezetről és a Fejlődésről 1992

A Nemzetközi Jogi Bizottság a veszélyes tevékenységből származó határokon átterjedő károk megelőzéséről szóló 2001-es tervezete kommentárral

United Nations, Treaty Series (UNTS), Vol. 1295, No. I-21425.

International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay(Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006,

International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006

Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Dispute Regarding navigational and Related Rights (Costa Rica v. Nicaragua) Judgment of 13 July 2009

International Court of Justice, Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders, The Corfu Channel Case, Judgment of April 9th 1949

Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) Compensation Owed by the Republic of Nicaragua to the Republic of Costa Rica 2 February 201841

Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Request of Modification of the Order of 8 March 2011 Indicating Provisional Measures Order of 16 July 2013

International Court of Justice, Report of Judgments, Advisory Opinions and Orders, Legality of the Threat or Use of Nuclear Weapons, Advisory Opinion of 8 July 1996

 

[1] Példák: Állandó Nemzetközi Bíróság, Nemzetközi Bíróság, Nemzetközi Büntetőbíróság, Tengerjogi Törvényszék, Emberi Jogok Európai Bírósága stb.

[2] Mackenzie, Ruth – Romano, Cesare P. R – Shany, Yuval – Sands, Philippe: Manual on International Courts and Tribunals, Oxford University Press, 2010, xi.

[3] Uo. xi.

[4] Uo. ix.

[5] Harrison, James: Reflections on the Role of International Courts and Tribunals in the Settlement of Environmental Disputes and the Development of International Environmental Law, Journal of Environmental Law Vol. 25, No. 3, 2013, Special Issue : ‘Environmental Law: Looking Backwards, Looking Forwards, 502.

[6] Friedmann, Wolfgang: General Course in Public International Law, Recueil Des Cours, 1969, 127. sz., 162.

[7] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 1-2.

[8] Kazhdan, Daniel: Precautionary Pulp: “Pulp Mills” and the Evolving Dispute between International Tribunals over the Reach of the Precautionary Principle, Ecology Law Quarterly, Vol. 38, No. 2, 2011, 543.

[9] Bruhács János: Argentína és Uruguay vitája: a Nemzetközi Bíróság 2010. évi ítélete az Uruguay folyó menti papírgyár ügyben, JURA 2012/2., 40.

[10] UNEP, United Nations Environment Programme: Latin America and the Caribbean, Geo Yearbook, 2007, 24., lásd még: Lang, Chris: ENCE Cancels Pulp Mills in Uruguay,PULP INC. Oct. 2, 2006 https://pulpinc.wordpress.com/2006/10/02/ence-cancels-pulp-mill-in-uruguay/ (2020.06.08.)

[11] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 4.

[12] Uruguay folyó használatáról szóló 1975. évi Statútum által felállított bizottság. A szerződés értelmében, ha valamelyik fél olyan projektbe kezd, amely jelentős kárt okozhat a környezetben, arról a félnek tájékoztatnia kell a Bizottságot. Ha a Bizottság megállapítása szerint fennáll a jelentős károkozás veszélye, arról értesítenie kell a projektet tervező államnak a másik felet.

[13] Ennek jogalapját az 1975. Statútum joghatósági záradéka biztosította.

[14] Az Uruguay folyó használatáról szóló szerződést 1975-ben írta alá Uruguay és Argentína, hatályba lépett 1976-ban. United Nations, Treaty Series (UNTS), Vol. 1295, No. I-21425, p. 340.

[15] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 1-2.

[16] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 2-3.

[17] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 3.

[18] Harrison, James: Significant International Environmental Law Cases, Journal of Environmental Law, Vol. 18. No. 3, 2006,  507.

[19] Uo. 507.

[20] Kazhdan, 544.

[21] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 282.§ 1. pont

[22] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 282.§ 2. pont

[23] Bruhács, 2012, 41.

[24] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 282.§ 1. pont

[25] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 106.§

[26] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 120-122.§

[27] A felek között nem került sor a Statútumnak megfelelően módon tárgyalásokra. Bár létrejöttek megállapodások a felek között, és egy technikai csoport is felállításra került (GTAN), ezt a Bíróság nem tekintette kielégítőnek. International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 128.§ és 141.§

[28] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 149.§

[29]2009-ben hozott ítéletében a Nemzetközi Bíróság megállapította, hogy Nicaragua megsértette Costa Ricának a San Juan folyón történő szabad hajózáshoz való jogát. Bővebben lásd: Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Dispute Regarding navigational and Related Rights (Costa Rica v. Nicaragua) Judgment of 13 July 2009

[30] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Dispute Regarding navigational and Related Rights (Costa Rica v. Nicaragua) Judgment of 13 July 60-63., 156.§

[31] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Dispute Regarding navigational and Related Rights (Costa Rica v. Nicaragua) Judgment of 13 July ,17., 15.§

[32] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Dispute Regarding navigational and Related Rights (Costa Rica v. Nicaragua) Judgment of 13 July , 20., 19.§

[33] A terület a Barra del Colorado Nemzeti Park része

[34] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 696., 66.§

[35] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 33., 62-64.§

[36] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 681. 48.§

[37] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 682. 48.§

[38] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 686. 51.§

[39] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 689., 51.§

[40] Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) Request for the Indication of Provisional Measures Order of 8 March 2011, 27. 86.§

[41] Raisz Anikó: Nemzetközi környezetvédelmi kérdések a Nemzetközi Bíróság előtt napjainkban, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, 2011, Tomus XXIX/1. 284.

[42] Uo. 284.

[43] Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Request of Modification of the Order of 8 March 2011 Indicating Provisional Measures Order of 16 July 2013, 5., 3. §.és 11., 26. §.

[44] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 713., 125. §.

[45] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 703., 92. §.

[46] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 703., 120. §.

[47] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 710., 113-120. §.

[48] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 714., 130-136. §.

[49] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 717., 146-162. §.

[50] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 737., 217. §.

[51] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 740., 224-228. §.

[52] Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) Compensation Owed by the Republic of Nicaragua to the Republic of Costa Rica 2 February 201841., 155.

[53] Bruhács, 42.

[54] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 5-6.

[55] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 5-6.

[56] Bruhács 42.

[57] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 46. 104.§

[58] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 45. 101§

[59] International Court of Justice, Report of Judgments, Advisory Opinions and Orders, Legality of the Threat or Use of Nuclear Weapons, Advisory Opinion of 8 July 1996, 242. 29§

[60] International Court of Justice, Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders, The Corfu Channel Case, Judgment of April 9th 1949, 22.

[61] Study Group on Due Diligence in International Law (2014), 76 INT’L L. ASS’N REP. CONF. 947, 949.

[62] Birnie, Patricia W.  – Boyle, Alan E.: International Law and the Environment, Calerndon Press, 1992, Oxford,

92-93.

[63] Kiss, Alexander – Shelton, Dinah: International Environmental Law, Second Edition, Transnational Publishers, 2000, INC, Ardsley, New York, 264.

[64] Cogan, Jacob Katz, Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua); Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica), The American Journal of International Law Vol. 110, No. 2, 2016, 323.

[65] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 706., 104. §.

[66] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 706., 104. §.

[67] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 706., 104. §.

[68] Bruhács, 42.

[69] Ced nanda, George (Rock) Pring,  Martinus Nijhoff Publishers, Leiden Boston, 2013, 65

[70] Gillespie, Alexander Environmental Impact Assessments in International Law, Review of European Community and International Environmental Law 17.évf. 2.sz. 2008. 221.

[71] Dupuy, Pierre Marie – Vinuales, Jorge E.: International Environmental Law, Cambridge University Press, 2016, 69.

[72] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay) Judgment of 13 July 2006, 83. 204.§

[73] Kecskés Gábor, A Nemzetközi Bíróság ítélkezési gyakorlata környezet tárgyú ügyekben, Állam – és Jogtudomány, LVI. évfolyam, 2015, 3. szám, 71.

[74] Kecskés, 2015, 71.

[75] International Court of Justice Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Case Concerning Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay) Judgment of 20 April 2010, 83., 205 p.

[76] Boyle, Alan: Developments in International Law of EIA and their Relation to the Espoo Convention, 2011,  http://www.unece.org/fileadmin/DAM/env/eia/documents/mop5/Seminar_Boyle.pdf (letöltve: 2020.06.14.)

[77] A Nemzetközi Jogi Bizottság a veszélyes tevékenységből származó határokon átterjedő károk megelőzéséről szóló 2001-es tervezete kommentárral, 152. 2. cikkhez tartozó kommentár

[78] Boyle, 4.

[79] Riói Nyilatkozat a Környezetről és a Fejlődésről 1992

[80] Nemzetközi Jogi Bizottság a veszélyes tevékenységből származó határokon átterjedő károk megelőzéséről szóló 2001-es tervezete kommentárral, 152., 2. cikkhez tartozó 2. kommentár

[81] Nemzetközi Jogi Bizottság a veszélyes tevékenységből származó határokon átterjedő károk megelőzéséről szóló 2001-es tervezete kommentárral, 152., 2. cikkhez tartozó 4. kommentár

[82] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 720., 154.§

[83] Desierto, Diane: Evidence but not Empiricism? Environmental Impact Assessments at the International Court of Justice in Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica), 2016 https://www.ejiltalk.org/evidence-but-not-empiricism-environmental-impact-assessments-at-the-international-court-of-justice-in-certain-activities-carried-out-by-nicaragua-in-the-border-area-costa-rica-v-nicaragua-and-con/ (letöltve: 2020.06.15.)

[84] Uo.

[85] Miles A., Cameron: Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua)/Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) (I.C.J.) International Legal Materials, Vol. 55, No. 3, 2016, 419.

[86] Uo. 419.

[87] Sands, Philippe: The Principles of Environmental Law, Second Edition, Cambridge University Press, 2003, 246-249.

1. Introduction

The migration process started with civilization, therefore the history of mankind is strongly linked to that of the migration of the peoples. The waves of migration resulted in population mixing or, sometimes, in a completely changed general public. The study aims first of all to present and analyze the challenges of the African migration, focusing on the migration situation in the Sub-Saharan region. The main reasons of the African migration are: development gap in social, economic and political structures, deep poverty, civil war and economic inequalities.

African society was formed by several waves of migration processes. In the last decades migration has become one of the most important political-legal issues in Africa. Although the African Union’s Refugee Convention of 1969 is still valid in the refugee context, this document does not apply efficiently. Due to the lack of legislation the migration issue has come to the front in Africa as well.

 

The continent, particularly the Sub-Saharan region, has come to a crossroads, and is therefore facing challenges and opportunities regarding the migration question. Consequently, we need effective practical handling. One possible solution is continuous border control, the other the effectiveness of migrational diplomacy. In some African countries we have to pay intensive attention to conflicts regarding human rights violation, the balking of  corruption, the illegal migration and to the refugee waves. Population growth also represents considerable challenges for the continent, since there is a considerable gap between the number of working-age population and the number of new jobs. Overcrowded regions force people to look for new destinations offering acceptable quality of life. In the last few months the pandemic caused by coronavirus (Covid-19) resulted, among other things, in distracting the international community’s attention from the fact that they must urgently solve their African migration problems.

 

2.     The situation of the African migration

 

In Antiquity the African slave trade was a forced form of migration, not based on a free will, through which the Mediterranean regions were overwhelmed with African slaves. From the 16th century onwards this particular form of migration could be seen not only in the Eastern, but also in the Western regions, so that by the 18th century the yearly slave trade reached the order of magnitude of one hundred thousand. Slaves were transported by force to the American continent above all, not to Europe, still, we cannot disregard the number of those few tens of thousands of slaves, who were brought to Europe. In aristocratic circles it became current to employ slaves as manservant or carter, some of them even succeeded in gaining excellent reputation.[1] Migration can be pigeonholed in several ways, but the easyest and most basic way is to differentiate between legal and illegal migration. Other typologies also exist, like regulated and unregulated migration. Recent times are characterized by forced migration, due to poverty, natural catastrophes, violation of human rights and increased armed conflicts.

Considering that migration we now face is unprecedented in its scope, the 21st century could be called the era of mass migration. In different historical times the number of African immigrants has not changed at the same space. Around 2010 the number of immigrants was appr. 214 million, which is outstanding, considering that around the millennium at least 40 million fewer persons were registered by the ONU. [2] By 2050, the ONU is expecting – as compared to the data of 2010 – twice as many immigrants, who, on the one part, will migrate from one developed country to another developed country, on the other hand, from one of the developing countries to another developing country. Europe only precedes Asia by a few percents, but Latin-America and Oceania show a considerable backlog. [3]

Immigrants prefer countries with a higher income. Those with higher education degrees choose the developed countries, so both Ghana or Kenya belong to those countries, whose inhabitants moved to developed countries. The „syphoning-off” capacity of education also plays a vital role, therefore many students who obtained a degree abroad, remain in that specific country, where they had studied. The money they send home keeps being considerable, it amounted to more than 300 bio USD by 2010.[4] Migration has become an issue of public interest[5], since the immigrants can send money to their countries of origin, trying to help their families. Regarding money transfers home we can observe continuous changes between the different regions, the Sub-Saharan countries have in the meantime replaced the North-African regions, but the Sub-Saharan countries still receive fewer contributions. For the mother country the departed labour means a considerable loss and a painfully redressable social and economic problem, insofar as we speak of a small number of skilled labour, and migration syphons-off intellectual and human capacities.

Nowadays we can say that Angola, Ivory Coast, Nigeria, Ghana, Gabon, Libya, Kenya and the South African Republic are becoming migration destinations in their own right[6], in fact, behind the migration in the Sub-Saharan region lies an aggregation of intracontinental processes. [7] Africa is characterized by a quick demographic growth, and the jobs cannot follow suite of this growth, therefore migration is so to say predestined for the African population. Decreasing armed conflicts could result in a reduced number of migrants within the continent. While in 1990 there were 5 million refugees living in Africa, by 2010 this decreased to appr. 2,2 million, who were mostly refugees fleeing from the catasthophes of war or civil war in the Congo Democratic Republic, Sudan or Tschad. However, we cannot disregard all those who live as refugees in their own country.  The United Nations High Commissioner for Refugees (UNHCR) is active for the international legal protection of refugees and for a sustainable solution to the refugee problems, taking into account the 1951 Refugee Convention, including the 1967 Additional Protocol and the OAU Convention of 1969 Governing the Specific Aspects of Refugee Problems in Africa. Refugees mean a real burden for the receiving State. At the same time, violence against immigrants as well as civil wars have changed the country’s approach to date, regarding the reception of immigrants. With regard to the future, the inclusion of immigrants is an issue not to be neglected and presents serious challenges to the African countries.[8] Eastern and South Africa have long been outstanding destinations for Asian immigrants, arriving there as temporary workers or long-term residents.[9] Africa’s relations with China are reflected in the number of African migrants to China as well, considering that the Chinese Government announced several scholarships throughout Africa. Moreover, at own cost, students have access to Chinese diplomatic studies. It is worth mentioning India’s centuries old contacts to Africa, since Indo-African relations are greatly linked to Indian migration towards Africa.

At the beginning of 2011 an estimated 2,5 million migrant workers worked in Libya, appr. 1,5 million illegally.[10]According to International Organization for Migration, in Libya, with 6 million inhabitants, there was a considerable number of foreigners originating from Sub-Saharan Africa (main issueing countries: Erithrea, Somalia, Niger, Tschad, Mali, Nigeria, Gambia, Ghana).[11]

Due to its demographic reasons, Libya has been dependent on foreign workers ever since the seventies. Nevertheless, it is only after the 1990s that the number of Black-African immigrants started to increase in Libya: the war between Libya and Tschad ended in 1987, in 1994 they signed an agreement on the free movement of their citizens between the two countries, the Tuaregs’ rebellions in Mali and Niger (1995 and 1996) ended, all these factors have contributed to a safer transfer through the Sahara.[12] The most important incentive for immigration: Kaddafi announced panafricanism, and he often openly encouraged the Sub-Saharan countries’ inhabitants that he would welcome them „as brothers” to work in in Libya.[13] We could conclude that migration within Africa facilitates reduced unemployment and it is also evident that circular migration – that is continuous return to the issueing country – promotes regional cooperation and multidirectional movement of highly qualified workforce.[14]

Analyzing the root causes of migration we need to mention the escape caused by natural catastrophes – draught, epidemics[15], floods, which have been striking Africa for decades. According to forecasts the global warming will affect the countries of Africa more intensively, and this, coupled with the exceptional demographic growth, will result in the exhaustion of the water reserves, therefore it is evident that the changes would generate population flows. The rivers’ reduced water flow, the contamination of the water and the water abstraction will cause natural catastrophes at unexpected places, where this had never happened before. Escape caused by natural catastrophes will therefore result in an increased number of ecological refugees.[16]

It is evident that demographic growth in Africa does not show parellels with the increased number of jobs, which, according to forecasts, will also lead to emigration. The serious difficulty of migration also affects qualified professionals, who, in the hope of better living conditions and higher salaries, will move to developing countries. The receiving countries need these workers. The migration of professionals, of doctors and engineers in the first place, means a serious problem for the continent, and this economic development has to be rectified with economic counter measures.

 

Economic growth can be observed in the Sub-Saharan regions, clearly affecting Angola, Ethiopia, Botswana, Nigeria and the South African Republic. In recent years, due to a developed economy and relative stability, South Africa was characterized by a great deal of immigration. As opposed to the migration departing from Africa, we have to pay attention to the migration within the continent and to the migration into Africa.[17] International migration within the African regions has been increasing considerably since 2000 onwards, but the most important growth was registered in the number of those departing outside of the continent. In 2015 9 million immigrants of African origin were living in Europa, 4 million in Asia and 2 million in North-America.  On the contrary, Africa only became home to 2,3 million immigrants of Asian and European origin.[18]

Africa has essential, so called migration channels, resulting mostly from its geographic position, as well as from its historical traditions.  The biggest migration channels can be found between the North-African countries, e.g. from Algeria, Morocco and Tunisia in the direction of France, Spain and Italy. Additionally, a considerable migration channel is linked to the Gulf States, e.g. from Egypt to the United Arab Emirates or Saudi Arabia.[19] It is of major importance, that the second biggest migration channel in Africa is between Burkina Faso and the Ivory Coast. These channels offer a snapshot of the migration process, essential populations of foreign origin were born through them in the countries of destination.[20] In 2016 South Sudan had the greatest number of refugees in the Northern Region, originating from Uganda and Ethiopia. As a result of the long lasting conflicts, the second biggest refugee group was that from Somalia, as well as from Sudan, the Congo Democratic Republic, Erithrea and the Central African Republic. The North Africans’ migration towards Europe and the Gulf-States is a relevant factor of the region’s migration dynamics, taking into account that North-African migration keeps focusing on countries outside the continent. While migration from Morocco, Algeria or Tunisia has historical causes (Europe’s geographic proximity, as well as earlier job-recruiting agreements),[21] then in the North-Eastern countries (Egyypt and Sudan) workers exclusively look for temporary jobs. The main lever to boost North-African migration is the enormous difference regarding income and unemployment between the country of origin and the country of destination. As a result, in 2016 appr. 10,6 million North-Africans lived in Europe and appr. 3 million in the Gulf-States. For the immigrants the North-African micro region mostly serves as transit route, but it is noteworthy that in 2015 Libya had the highest number of international immigrants, amounting to more than 770.000, and in Sudan lived a considerable number of people of foreign origin also, born in South Sudan, Erithrea, Ethiopia and Tchad and arrived from there. While we had considered Morocco to be traditionally a country of emigration, nowadays it has become more and more a country of destination, including its immigrants from other African countries, who spend an indefinite duration in Morocco until they find their way to Europe. The main triggering cause of North-African migration are the often violent conflicts in the micro regions. At the end of 2016 the majority of the refugees from Sudan found a home in the neighboring Tschad and South Sudan, while Sudan remains an important country of immigration, having received at the same time more than 400.000 refugees from South Sudan.[22] A further triggering cause for North-African migration is the fluctuating security and political situation in Libya, which, in turn, also greatly contributes to the increased number of refugees and asylum seekers.

The great majority of the Western- and Central African immigrants move within the micro regions, thanks to the visa exemption between certain States, which is extremely important from the labour mobility’s point of view. In spite of the agreements on free movement illegal migration still exists between the Western- and Central African states, considering that in the case of immigrants with destination to Europe through the Mediterranean Nigeria is an important transit country, and even on the territories which guarantee free movement, human trafficking accross the borders is not rare either. Moreover, several Western-African countries have a very porous structure, lacking security measures, which favors illegal movements accross borders. The climatic changes of the region influence living conditions, and, despite all agricultural growth, the region keeps being characterized by food insecurity. Complex and interrelated ambiental changes, like draught and floods, as well as climatic changes, all contribute to mobility across borders and within the country – between villages and the city.

 

In the South-African micro region – similarly to the Eastern-African countries – illegal migration is vastly spread. Myriad immigrants originate from Ethiopia and Somalia, who mostly arrive to the Southernmost territories of Africa through trafficking. During the transport many of them travel under inhuman conditions and often experience blackmail and physical violence before they arrive to the country of destination, but many of them, lose their life in the rough travel circumstances. However repulsive the cause for forced migration  may be, according to Endre Sík (1992) in the sociological sense there is no substantive difference between  escape and forced migration. In both cases the decisive factor is the external duress, there is nearly no time to prepare the migration, not to mention that the immigrant has to spend money to lessen the impact of the crisis.[23] Moreover, individual and collective decisions behind the migration and physical and intellectual constraints form a complicated system, and we very rarely encounter „purely” voluntary or forced migration.[24]

 

• Sub-Saharan migration

 

The demographic growth of the global South represents a daily challenge for the continent’s municipalities and inhabitants. Despite marked modernization and urbanisation the continent keeps having rural character, the demographic growth of the region’s big cities is not due to the number of immigrants, but to the numerical growth of the original urban population.[25] The quicker information exchange and traffic, which goes hand in hand with globalization, drives an increasing number of people away from rural areas. According to forecasts myriads of people will leave their homes in the next ten years, in view of a restart in the cities, but this will not necessarily mean a higher standard of living, considering that in certain African municipal areas the population lives in illegal accommodations. The informal settlements lack basic services which would lead to mass health issues.[26] Difficulties linked with demographic growth and climate change, like desertification, have caused serious problems regarding the soil productivity of the continent. Taking into account that the food reduction per capita to date has been outstanding, the food crisis will lead to mass emigration. Besides the variable weather, the soil erosion and other environmental problems the State’s vulnerability is very high also, which would lead to the fall of the States and further migration.

One or two, seemingly insoluble ethnical issues; inflexible governmental employment policy, unable to handle unemployment in the case of skilled workforce; the loss of real income or the depreciaton of the value of the currency, all these can be triggering causes. Other factors also play a role in the willingness to migrate, like the possibility to reach higher income and standard of living, which motivate the skilled workforce. It is important to identify the correlations between migration and development, which have become more propounced between the Northern and Southern States, due to brain drain.[27] Should it be commonly agreed that immigrants bring along to the receiving country their energies, experiences and determination to succeed, a so called win win situation, beneficial for both parties, could be reached.[28]

Considering the challenges generated by migration, cooperation between Africa and Europe was decided in July 2006, during the ministerial conference of the European Union’s Member States in Rabat. At the conference it was agreed that the aging Europe needed a certain amount of migration. The agreement was rafitied in November 2006 at the meeting in Syrte, Libya, where the African and European foreign ministers and government players adopted a declaration[29] on the application of comprehensive joint effort and shared responsibility regarding the migration issue. The discussion was continued in June 2007 in Madrid, with the emphasis put on setting up a network covering all countries. This was followed in December 2007 by the EU-Africa Summit in Lisbon, which, upon recommendation of the European Commission, focused on migration-supporting enlargements as well as the stoppage of the emigration of skilled workforce. The conference’s most important message on the part of Europe was the support of the African demands.

A particular feature of the area is that there is mainly internal migration, caused mostly by refugees or immigrants seeking employment. The successive crises as well as the West-African political and economic recessions have given a new direction to these migration movements, but for the Africans the migration keeps being directed towards Europe and North America. Due to the migration, the attractivity of certain new States, e.g. the South African Republic, has increased, but the continent’s ever-increasing ethnic conflicts, the demographic growth and the incalculable political situation are all further shaping the directions of migration. Apart from all these internal factors let us not forget that globalization and regional integration efforts are also at work at the African migration processes.[30]

 

2.1.2.     Factors of the African migration

 

Globally, African population is characterized by a low degree of migration despite the fact that there is a considerable demographic growth on the continent every year, and appropriate quality of life is not even assured for the workers with low level qualification. Because of its underdevelopment, the continent is less attractive to foreign manpower, and its skilled citizens are seduced by Europe and North America. The African continent is one of the richest areas on Earth, but it still is one of the poorest regions. In Africa the qualification and employment level is low, people are undernourished and receive a lower salary for their work. Another cause for the underdevelopment of the continent is the high public debt, which eats up the bigger part of the already low national income. Moreover, the increasing number of people is further producing the population susceptible to migration. The South-African region is only slightly affected by migration, a low number of the immigrants here have refugee status. Different conflict situations, wars, civil wars are decisive factors of the migrations within Africa. Poverty also leads to ethnical conflicts, as well as bad economic situation, at whose heart often lies the varying ethnic mix. Nearly half of the conflicts of the last fifty years, which triggered off refugee waves, broke out in Africa, further deteriorating the continent’s prospects.

 

Assessing the triggering causes, we need to speak of the environmental criteria, as main factors in influencing migration processes. The unreliability of precipitation makes agricultural production difficult, desertification and lack of precipitation has lead to reduced food production. Stagnating development renders the chances of survival and rise of African people more difficult.[31] In the last years African students come to Hungary to study within the Stipendium Hungaricum scholarship program[32] (Angolans, Namibians, Nigerians, Egyptians, Ghanaians, South-Africans, etc). In Hungary, the legally residing African immigrants mostly succeeded in integrating adequately, this is also supported by the fact that some of them are in charge of civil organizations, as well as act as a bridge between their homeland and their chosen country. Arrival with the aim to study is a determining field of migration as a whole, therefore cooperation in the field of education is of outstanding importance between Africa and Hungary.

Migration also has an economic aspect, when individuals set off in the hope of better living conditions. There still exists a deep gap between the developing countries and the West, which is the most important governing factor of migration. In the hope of a high living standard Europe and North-America keep being a highly attractive destination for our fellow African citizens, who often flee from hunger or in order to avoid armed conflicts.

 

3.         Management of legal and illegal migration

 

In times of crises (that is, when our everyday life and our routine are being turned upside down), both legal and political theory become more radical as well, that is why those also have to rethink themselves and their theories.[33] Conflicts burden everyday life and the situation becomes more difficult by day for Africans. In the last years the continuous armed conflicts have put the African issue once more to the centre of international attention. Unfortunately, the refugee crisis keeps going on currently. Always more Africans strive to leave their place of living and enter into Europe, and the most important destination are the member States of the European Union. Although many people target Europe, most of them still migrate within Africa.[34] The area of destination outside Europe is North-America, the Gulf-States and Asia.[35 ] Despite the fact that many of them set off illegally, the decisive majority of them has the necessary travel documents, visa, passport and try to make their successful life in the country of destination. A considerable difficulty is that instead of the adequately skilled workers the country of destination wishes for, in many cases it is unskilled immigrants who arrive. This is not a positive process, considering that in most cases they are unable to adapt to the required social norms of the receiving State. It is a major influencing factor in the decision of the migrants, who are forced to leave their homeland and later settle among several different ethnical groups, that after their hardships and challenges along their migration route, once they arrive to the country of destination, they would find support from fellow Africans already living there.[36 ]

To note that the great majority of the African migrants arriving to Europe have the necessary travel, residence, exit or transit permissions (visa), first of all those workers who arrive to the continent as circular immigrants, e.g. for a temporary job.[37] For the legal immigrants the Central-East-European area still helds great attraction, but, due to the imposed strict border controls here, Asian countries have become more favorable destinations for them, so an immigrant can travel at less cost to e.g. China and get a visa.

Regarding the migration-related tasks, we also have to take into account the African answers. All over Africa, regional cooperation is of outstanding importance, as well as the cooperation of the continent as a whole. The most important aim of regional cooperation is to retain the knowledge, highly skilled workers and experience indispensable for development within the own framework.[38] In the 1960s the European education system was opened before Africans. Myriads of young students arrived to Europe with study scholarships and, after the 1980s many of them emigrated to the United States and the Near East, as well as to other rich and developing countries. The majority of African countries cannot participate in the global competition, therefore they seek regional integration as a solution to adequately use their resources and to retain knowhow in that region.[39] It could be a long term solution for Africa that it is on this continent that we find the most communities which encourage regional integration, find free movement of persons feasible and support legal migration in their own regions. This idea is similar to that laid down by the European Economic and Social Committee[40], which focuses on the legalisation of migration.

A factor linked to the handling of migration and supporting integration is its regulation, so that it should be required for long term residents to have adequate language knowledge. Furthermore, it is essential that immigrant workers get equal treatment at the job market to those of the receiving State. The clarity of the conditions of employment and work, social care or tax allowances can guarantee protection to the immigrants. For a highly qualified professional a job ambiance with more favorable working conditions can held more attaction.[41] Regarding legal migration we can state in general that several essential agreements of partnership and stability have to be made between the given State and areas, which have to include the development of trade and political relations. As first, thanks to the Barcelona Declaration in 1995, an economic, political and social cooperation was established in a spirit of partnership with the Mediterranean States. After the Barcelona process the Mediterranean Union was established, which was further developed by a partnership agreement with Algeria, Egypt, Morocco and Tunisia.[42]

Concerning legal migration, on the one hand it is very important to support the constant migration channels between Europe and the North-African countries, as well as to create networks between the different institutions, in order to facilitate job creation and provide for employment opportunities. On the other hand, in the African countries it is substantial to streghthen cooperation between regional offices and the Interpol National Central Bureaus, and the further development of the communication networks between the European Union and the African countries.[43] The African migration trend of the last years has changed.

Partnership relations have been existing between Europe and Africa for a long time, which were further consolidated by the Valletta Summit between November 11-12, 2015, by establishing the European Union Emergency Trust Fund for Africa, in order to find the triggering causes of instability and handle migration more effectively. At the Valletta Summit the European and African heads of State and Government have met in an effort to strengthen cooperation and address the current challenges, but also the opportunities of migration.[44] The main aims of the adopted action plan were improvements to enhance cooperation on legal migration and mobility, an improved cooperation on return, readmission and reintegration, to reinforce the protection of migrants and asylum seekers, as well as more effective fight against the human trade and trafficking related to illegal migration.[45] Tacking into account the national characteristics, the main fields of the action plan are in harmony with the countries’ sovereignty and national laws, at the same time considerable EU funds are available for the cooperation with Africa. It is urgent to strenghthen diplomatic support, which would enable a quick solution to the most burning African crises. In the interest of security and the fight against terror threats it is indispensable to stabilize State resources and to continue the efforts of the local population. [46] The European Union Emergency Trust Fund for Africa[47], established at the Valletta Summit, has mapped out several action plans to reduce migration, improve the immigrants’ living conditions and manage the causes of irregular migration.

The regional migration program is designed to promote adequate migration husbandry and support the fight against human trafficking, with the aim to ensure the immigrants’ rights and protect them against exploitation, violence and abuse. The program’s general objective is to ease migration. This could be realized by improved border management, fight against criminal networks, but first of all by supporting a comprehensive administration, further by preventing human rights’ abuse and respecting the rule of law. Moreover, security, increased national resources in jurisdiction, fight against illegal migration, human trade and immigrant trafficking can be realized through regional cooperation.

 

4. Conclusions

 

African migration is not new, everyday life of African people includes migration within the continent and between Africa and Europe. Africa alone can manage the migration-related challenges with more difficulty, it is only possible to solve migration problems through cooperation with another continent. At the background of this direction towards Europe we can find historical reasons, first of all the colonial system’s heritage, the consequence of which is the emergence of diasporas. As a consequence of the migration crisis in 2015 it was often said that the Africans would invade Europe. This assumption, however, was wrong. Concerning migration processes it is worth to follow the migration within the continent, and also the intensification of the migration between Africa and China.

 

Migration pressure, so as we are experiencing it nowadays, will become always more permanent towards Europe, considering that, due to the rapid demographic growth, the number of the working-age population is increasing beyond measure in Africa, while in Europe it decreases prominently. At the same time forced migration can be further interpreted with regard to the triggering factor’s impact on the individual and the dominance of force. Nevertheless, the final lesson is that migration cannot be turned back nor can the process of migration be stopped. In the light of the above we can conclude that Europe can be a model for Africa regarding development programs with the aim that young African people should not emigrate.

 

The most important thing for Africa is to retain its skilled workers in future and to promote the return to the African continent. All this, of course, is only possible, if Africa also becomes an attractive continent for qualified physicians, scientists, engineers and for all those who emigrated. Therefore, all developments and investments which enlarge the capacities of educational institutions are needed for Africa to become more competitive in the decades to come. For historical and economic reasons, the cooperation between Africa and Europe on migration field is indispensable.

 

 

 

 

[1] Búr Gábor – Tarrósy István: Az afrikai vándorlás hátteréről és jellemzőiről, In: Tarrósy István – Glied Viktor – Keserű Dávid (szerk.): Új népvándorlás, Migráció a 21. században Afrika és Európa között, 2011, Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 99-100.

[2] UNITED NATIONS (2011): Sixty-fifth General Assembly Informal Thematic Debate AM & PM Meetings, 19 May 2011. www.un.org/News/Press/docs/2011/ga11080.doc.htm (2020.06.10.)

 

[3] Delgado Wise, Raúl: A Critical Overview of Migration and Development: The Latin American Challenge, 2014. Vol. 40. 643–663. https://www.researchgate.net/publication/270691862_A_Critical_Overview_of_Migration_and_Development_The_Latin_American_Challenge(2020.06.10.)

 

[4] UNITED NATIONS (2011): Sixty-fifth General Assembly Informal Thematic Debate AM & PM Meetings, 19 May 2011. Elérhető: www.un.org/News/Press/docs/2011/ga11080.doc.htm (2020.06.10.)

 

[5] Marsai Viktor: A migrációs diskurzus margójára – Afrika mint kibocsátó régió, Nemzet és Biztonság 2016/4. szám, 100.

 

[6] Castles, Stephen. – De Haas, Hein. – Miller, Mark J.: The Age of Migration. International Population Movements in the Modern World. 5th edition. Palgrave Macmillan, 2014, London, 142.

 

[7] Tarrósy István: Afrikaiak a világban, afrikaiak Magyarországon – Elhanyagolt diaszpóra? Modern Geográfia, 2017./4, 5.

 

[8] Flahaux, Marie-Laurence – De Haas, Hein: „African migration: trends, patterns, drivers”. Comparative Migration Studies. 2016, Vol. 4, No. 1, 1-25.

 

[9] Rogaly, Ben: Spaces of work and everyday life: labour geographies and the agency of unorganised temporary migrant workers. Geography Compass 2009, 1749–1771

 

[10] UNHCR (2011): Update on the humanitarian situation in Libya and the neighbouring countries, http://www.unhcr.org/4d7788729.html (2020.06.10.)

 

[11] Seymour, Richard: Libya’s spectacular revolution has been disgraced by racism, 2011, The Guardian, 30 August 2011, http://www.theguardian.com/commentisfree/2011/aug/30/libya-spectacularrevolution-disgraced-racism(2020.06.13.)

 

[12] Migration Policy Centre (2013): Libya, The Demographic-Economic Framework of Migration, The Legal Framework of Migration, The Socio-Political Framework of Migration, http://www.migrationpolicycentre.eu/docs/migration_profiles/Libya.pdf (2020.06.13.)

 

[13] Biedermann Zsuzsánna (2016): A szubszaharai Afrikából Európába irányuló migráció kiváltó okai. Műhelytanulmányok 113. MTA KRTK Világgazdasági Intézet, Budapest. 2016. 16. http://mek.oszk.hu/16000/16000/16000.pdf (2020.06.13.)

 

[14] Pries, Ludger: Circular Migration as (New) Strategy in Migration Policy? Lessons from Historical and Sociological Migration Research. In: Nadler, Robert–Kovács, Zoltán–Glorius, Birgit–Lang, Thilo (ed.): Return Migration and Regional Development in Europe. Mobility Against the Stream. New Geographies of Europe. Palgrave Macmillan, 2016, 25–54.

 

[15] Wilkinson, Annie – Leach, Melissa: „Briefing: Ebola – Myths, Realities, and Structural Violence”. African Affairs, 2014Vol. 114, No. 454, 136-148.

 

[16] Búr –Tarrósy i.m. 106.

 

[17] Tarrósy i.m. 232.

 

[18] Laufer Balázs: Az észak-afrikai migráció és politikai kételyek Európában, In: Tarrósy István – Glied Viktor – Keserű Dávid (szerk.): Új népvándorlás, Migráció a 21. században Afrika és Európa között, 2011, Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 154.

 

[19] De Haas, Hein: Euro-Mediterranean migration futures. The cases of Morocco, Egypt and Turkey. In: Bommes, Michael–Fassmann, Heinz– Sievers, Wiebke (eds.): Migration from the Middle East and North Africa to Europe. Past Development, Current Status and Future Potentials. 2014, Amsterdam University Press, 33-36.

 

[20] IOM- Word Migration Report 2018, http://publications.iom.int/system/files/pdf/wmr_2018_en.pdf (2020.06.13.)

 

[21] De Haas i.m. 29–32.

 

[22] IOM- Word Migration Report 2018, http://publications.iom.int/system/files/pdf/wmr_2018_en.pdf (2020.06.13.)

 

[23] Sík Endre: A társadalmi előnyök rekonverziója a menekülés során. Szociológiai Szemle, 1992/1. 63.

 

[24] Hautzinger Zoltán – Hegedüs Judit – Klenner Zoltán: A migráció elmélete. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar. 2014, Budapest: Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt., 13-17.

 

[25] Hatton, Timothy J. – Williamson, Jeffrey G.(2005): Global migration and the world economy. Two centuries of policy and performances. The MIT Press, Cambridge, Massachusetts, 18-24.

 

[26] Adepoju, Aderanti: Regional Organizations and Intra‐Regional Migration in Sub‐ Saharan Africa: Challenges and Prospects. International Migration, 2001, vol. 39, no. 6.

 

[27] Portes, Alejandro: Migration and Development: A Conceptual Review of the Evidence. In: Castles, Stephen–Deglado Wise, Raúl (eds.): Migration and Development: Perspectives from the South. International Organization for Migration(IOM), 2008, 17–42.

 

[28] De Haas, Hein: Turning the tide? Why development will not stop migration. Development and Change, 2007, vol. 38, no. 5, 6.

 

[29] The Joint Africa-EU Declaration on Migration and Developement, 2006.  https://au.int/sites/default/files/pages/32899-file-4._the_joint_africa_eu_declaration_on-migration_and_development_2006.pdf (2020.06.13.)

 

[30] Urbán Ferenc: Az afrikai kontinens migrációs sajátosságai, In: Tarrósy István – Glied Viktor – Keserű Dávid szerk.: Új népvándorlás, Migráció a 21. században Afrika és Európa között, 2011, Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 115-118.

 

[31] De Haas i.m. 7.

 

[32] 285/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet a Stipendium Hungaricumról

 

[33] Ádám Rixer: The refugee issue in sciences and arts in contemporary Hungary, April. 2016. Vol. 6, No.6 ISSN 2307-227X International Journal of Research In Social Sciences, http://www.ijsk.org/wp-content/uploads/2015/12/2-REFUGEE-ISSUE.pdf. (2020.06.13.)

 

[34] Urbán i.m. 115-118.

 

[35] Flahaux – De haas i.m. 1-25.

 

[36] Tarrósy i.m. 5-6.

 

[37] Pries, Ludger: Circular Migration as (New) Strategy in Migration Policy? Lessons from Historical and Sociological Migration Research. In: Nadler, Robert–Kovács, Zoltán–Glorius, Birgit–Lang, Thilo (ed.): Return Migration and Regional Development in Europe. Mobility Against the Stream. New Geographies of Europe. Palgrave Macmillan, 2016, 38.

 

[38] Portes, Alejandro (2008): Migration and Development: A Conceptual Review of the Evidence. In: Castles, Stephen–Deglado Wise, Raul (eds.): Migration and Development: Perspectives from the South. International Organization for Migration (IOM), 23.

 

[39] Búr – Tarrósy i.m. 111.

 

[40] Ld. EESC opinion, COM (2010) 379 final – 2010/0210 (COD). www.eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2011:218:0097:0100:EN:PDF (2020.06.13.)

 

[41] Mohay Ágoston: A nemzetközi népességmozgás jogi szabályozásának lehetőségei – A legális migráció Európai Uniós szabályozásának példája, In: Tarrósy István – Glied Viktor – Keserű Dávid szerk.: Új népvándorlás, Migráció a 21. században Afrika és Európa között, 2011, Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 207-213.

 

[42] Gyeney Laura: Legális bevándorlás az Európai Unióba, különös tekintettel a családi élet tiszteletben tartásának jogára. Doktori értekezés, 2011, Budapest, 148-150. https://jak.ppke.hu/uploads/articles/12332/file/Gyeney%20Laura%20Phd.pdf (2020.06.13.)

 

[43] Valletta Summit, 11-12 November 2015 – Action Plan, http://www.consilium.europa.eu/media/21839/action_plan_en.pdf (2020.06.13.)

 

[44] A migrációval foglalkozó vallettai csúcstalálkozó, 2015.11.11-12.: http://www.consilium.europa.eu/hu/meetings/international-summit/2015/11/11-12/, (2020.06.13.)

 

[45] A migrációval foglalkozó vallettai csúcstalálkozó, http://www.consilium.europa.eu/hu/meetings/international-summit/2015/11/11-12/ (2020.06.13.)

 

[46] Valletta Summit, 11-12 November 2015 – Action Plan, http://www.consilium.europa.eu/media/21839/action_plan_en.pdf (2020.06.13.)

 

[47] EU Emergency Trust Fund for Africa https://ec.europa.eu/europeaid/sites/devco/files/eu-emergency-trust-fund-africa_en.pdf (2020.06.13.)

 

1. Jelen tanulmány célja és korlátai

A jelen összefoglaló célja, hogy a lényeges változásokat kiemelő, de tartalmi szempontból szubjektív áttekintést adjon a polgári perrendtartásoknak az elmúlt 8 évben végrehajtott változásairól. Szubjektív, mert e tanulmány terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé a teljes áttekintést, és a kiválasztás terén óhatatlanul érvényesül a szerzői szubjektum.

Az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Régi Pp.) 2010. évi hatályos szövegétől a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 2018. január 1. napján történt hatálybalépésekor hatályos szövegéig számos törvénymódosításon át vezetett az út az új kódex megalkotásáig. Erre tekintettel érintjük a Pp. elfogadása és hatályba lépése közötti időszakban történt, fontosnak ítélt módosításait is. Jelen írás – az említett terjedelmi korlátokra is tekintettel – a Régi Pp.-ben szabályozott nemperes eljárásokra és a különleges perek közül a nemperes eljárásokkal összefüggésben lévő perekre nem terjed ki[1]. A Régi Pp. és a Pp. szabályai sem függetleníthetőek az Európai Unió jogától, de az uniós szabályokat, és azoknak a vizsgált időintervallumban való változásait a jelen tanulmány nem vizsgálja. Bár a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény ^[2] (a továbbiakban: Kp.) elfogadására a tanulmányozott időszakban került sor, azt sem általánosságban, sem részleteiben nem elemezzük, ugyanakkor kiemelten utalnunk kell arra, hogy a Kp. megalkotása rendkívül radikális változásokat eredményezett és szabályai erős szakmai kritika tárgyát képezik – az Alkotmánybíróság (továbbiakban: AB) vonatkozó határozata[3] alapján már némileg módosított szöveggel történt – hatálybalépését követően is.

 

2010. A Pp.-hez szorosan kapcsolódó joganyag koncepcionális módosításai a 2010. évtől kezdődően

A Régi Pp. és a Pp. hatékonyságát, sőt működőképességét egyaránt számos más jogszabály, törvény (kódex), illetve e jogforrások több vagy kevesebb kapcsolódó rendelkezése biztosította, illetve biztosítja a jövőben is. Ezek részletszabályai és általában is összhangjuk a Pp.-vel rendkívüli fontosságúak a polgári pereknek az eljárási igazságosság szellemében történő lefolytatása, illetve a perek ésszerű időben történő befejezése szempontjából. Példaként említhető a végrehajtási eljárás, az elektronikus kapcsolattartás, vagy éppen a költségkedvezmények szabályozása. Pozitív tendencia, hogy a vizsgált időszakban, számos, korábban alacsonyabb szintű jogszabályban szabályozott kérdést immár törvényben rögzített a jogalkotó.[4]

 

III. A Régi Pp. módosításainak általános jellegzetességei

A tárgyi időszakban végig a Régi Pp. volt hatályban (2017. december 31-ig). Az Európai Unió normáihoz való igazítás, az AB döntéseinek megfelelő módosítások (pl. a beavatkozás, vagy az előzetes döntéshozatal tekintetében) és további, –„kívülről”– nem generált törvényi változások is jellemezték ezt az időszakot. A vizsgált periódusra a Régi Pp.-nek az 1990-es évek elejét követő, nagy átalakítási munkálatai már befejeződtek – ha úgy tetszik –, a „rendszerváltás” megvalósult az eljárásjogban is. Ebből következően 2010-től a Régi Pp.-t érintő jogalkotási folyamat, illetve a többszöri módosítások kevésbé koncepcionálisak, inkább a jogszabályok szokásos „korszerűsítésének” tekinthetőek és alapvetően a „finomhangolás” kifejezéssel jellemezhetőek.

A jogharmonizáció, az Európai Unió folyamatos másodlagos jogalkotási tevékenysége számos belföldi eljárási szabály módosítását is indukálta és – elsősorban az ágazati kérdések területén – részben a Régi Pp. módosítására került sor, részben a Régi Pp.-t kiegészítő, külön jogszabályokban rögzített eljárási szabályok épültek be a jogrendszerbe.[5]

Az Alaptörvény hatályba lépésével az alapjogi gondolkodás[6] egyre erősebbé válása szinte minden jogágat érintett, de közülük is kiemelkedik a polgári eljárásjog. Ezen túlmenően, a polgári jog változásai okán,[7] a Régi Pp. kisebb módosításai mellett, szükségessé vált új különleges perek szabályrendszerének megalkotása is.

A jogszabályszerkesztés technikáját tekintve a vizsgált időszakban még voltak a Régi Pp. egy-egy kisebb részterületét módosító, címükben is a Pp. módosítására utaló önálló jogszabályok, továbbá az egy-egy hatósági eljárást, vagy más területet definiáló önálló jogszabályok (amelyek különleges perként, vagy nemperes eljárásként speciálisan szabályozták az adott törvényhez kapcsolódóan igénybe vehető bírósági utat). Ugyanakkor megjelent, és sajnálatos módon egyre inkább jellemzővé (az időszak végére tipikussá) vált a vegyes típusú (ún. saláta) törvény útján történő módosítás a polgári eljárásjog területén is.

 

2010. A Régi Pp. módosításai a 2010. évtől kezdődően

Átfogó, koncepcionális változásnak tekinthetőek a Régi Pp.-nek azok a módosításai, amelyek több meghatározó jelentőségű eljárási jogintézményt is érintenek, és hosszabb távon bebizonyították, hogy – akár kisebb jogalkotói kiigazításokkal – de beilleszthetőek a magyar jogrendszerbe[8]. Az alábbi felsorolásból látható, hogy – a fenti pontban megjelölt okokból – az ilyen jellegű módosítások kisebbségben voltak.

1. A legjelentősebb, átfogónak tekinthető koncepcionális változásnak az elektronikus eljárás fokozatos bevezetését tekinthetjük.[9] Ennek megítélése környezetvédelmi, gazdaságossági, perökonómiai szempontból feltétlenül pozitív. Technikai zökkenők ugyan voltak a folyamatban, leginkább a bírósági szervezetrendszer átállítása, a leírók, bírák melletti jegyzők, a kezelő irodák dolgozóinak kiképzése, a folyamatok rutin-szerűvé válásához vezető út hosszúsága, a szoftver és hardver tekintetében, de ezeken viszonylag jó eredménnyel sikerült úrrá lenni. Engedtessék meg azonban egy szubjektív megjegyzés arra vonatkozóan, hogy az elektronikus cégeljárásra való átállás tapasztalatait talán jobban fel lehetett volna használni, és felvetődik a kérdés, hogy az ott bevált rendszer miért nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy a peres eljárásokban – szükséges korrekciókkal – is bevezetésre kerüljön[10]. Jellemző mozzanata volt ennek a folyamatnak, hogy többször is el kellett halasztani a hatálybalépés időpontját, illetve az átmeneti időszak választási lehetőséget is biztosított[11].

Az elektronikus előterjesztés kizárólagossága a „határterületeken”, így a fizetési meghagyásos eljárást követő peres eljárás tekintetében is, helyet követelt magának. A Régi Pp. 315.§ (3) bekezdés b) pontja akként rendelkezett, hogy  a XXVI. Fejezet szerinti vállalkozások egymás közötti pereiben, ha a keresetlevelet – az elutasító vagy megszüntető végzés jogerőre emelkedését követő harminc napon belül – a jogosult a bírósághoz külön jogszabályban meghatározott formanyomtatványon, elektronikusan előterjeszti, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem beadásának, illetve a meghagyás kötelezett részére történő kézbesítésének joghatályai fennmaradnak.[12]

 

Fontos technikai szabályokat vezetett be a régi Pp. 394/M. §-a[13]. E szerint a keresetlevelet, a beadványt, valamint az okirati bizonyítékot a kézbesítési rendszer által befogadható méretben kell benyújtani. A befogadható méretre vonatkozó adatok közzétételét az Országos Bírósági Hivatal feladatává tette. Ha a keresetlevél, a beadvány vagy az okirat, illetve ezek együttes mérete a kézbesítési rendszer által befogadható méretet meghaladta, a beadványt több, a kézbesítési rendszer által befogadható méretű részletben kellett benyújtani. Az egyes részletekhez tartozó űrlapokon meg kellett jelölni, hogy a beadvány összesen hány részletből áll, továbbá az adott részlet sorszámát. Ugyanakkor a jogalkotó később hatályon kívül helyezte e szakasz (3) bekezdését, amely szerint a keresetlevél vagy a beadvány valamennyi részletének feltöltése esetén az utolsó részlethez kapott befogadás-visszaigazolásban megjelölt időpontban kellett a keresetlevelet vagy a beadványt a bírósághoz megérkezettnek tekinteni.[14] Az elektronikus kapcsolattartás technikai szabályai később kiegészültek az OBH szerepét is részletesen szabályozó rendelkezésekkel, illetve az átvétel hiányában fellépő kézbesítetlenség jogkövetkezményeivel. Így egyértelművé vált, hogy az elektronikus úton kapcsolatot tartó az iratot az iratra mutató internetes hivatkozás megnyitásával vehette át. Az internetes hivatkozás megnyitásával elektronikus tértivevény jött létre, amely igazolta, hogy az iratot átvették. Fontos előírás volt, hogy az internetes hivatkozás megnyitását megelőzően a kézbesítési rendszer útján az elektronikus úton kapcsolatot tartó számára megismerhetővé kellett tenni a bíróság és a felek nevét, az ügy tárgyát, a bírósági irat érkezésének időpontját, és az ügy számát[15]. A kétszeri sikertelen kézbesítés esetére alkalmazott kézbesítési vélelem szabályai átöröklődtek az elektronikus világra is[16].

A Régi Pp. 394/E. § (2) bekezdésének a bíróságok egymás közötti illetve a közigazgatási szervekkel, és más hatóságokkal történő elektronikus kommunikációjára vonatkozó – eredeti – rendelkezése szerint, 2011. június 30. napját követően a bíróság a hivatalos iratait másik bíróság, közigazgatási szerv vagy más hatóság részére kizárólag elektronikus úton kézbesíttethette.[17]  Ez az időpont azonban többször kitolódott (2012. június 30., 2013. március 31., 2013. augusztus 1., 2014. július 1., 2015. július 1.), mígnem a rendelkezés tényleges alkalmazására csak 2016. január 1-jét követően került sor.[18] A bíróságok egymás közötti és a közigazgatási szervekkel, illetve más hatóságokkal történő elektronikus kapcsolattartására, 2011. január 1. napja és az elektronikus kommunikáció kötelező bevezetése között, az elektronikus út választásának lehetősége adott volt. A folyamatos változást jól érzékelteti az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény és a végrehajtására kiadott kormányrendelet Régi Pp.-beli meghivatkozása a 394/F. §-ban.[19]

 

2. Még a vizsgált időszakot megelőzően a 2008. évi XXX. törvény (X. Ppn.) kibővítette a kis perértékű ügyekre vonatkozó szabályozást, amit „kisértékű perek” címszó alatt a törvény akkori „ÖTÖDIK RÉSZ”-ében (387. – 394/A. §) helyezett el.[20] Ilyen előzmények után 2011-ben e pertípus ellenpontozása az új különleges eljárás, amely, mint a Pp. XXVI. fejezete és egyben új „ÖTÖDIK RÉSZ”-e (386/A. – 386/N. §-ig), az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi LXXXIX. törvényben látott napvilágot és beiktatása a Régi Pp.-be már a vizsgált időszakra esett[21]. Kengyel Miklós megfogalmazása szerint: A kisértékű perek „tükörképeként” a törvényhozó megalkotta a „nagyértékű perekre”, a kiemelt jelentőségű perekre vonatkozó eljárási szabályokat is.[22]Általános indokolása szerint „a jogalkotó kiemelt jelentőséget tulajdonít a törvényes rend, a köz- és jogbiztonság fenntartásának és erősítésének, valamint a jó és olcsó állam érdekében a hatékony, gyors, az igazság szolgáltatására törekvő jogrendszer felépítésének”.[23]

A kiemelt jelentőségű perekben a „tiszta” tárgyalási elv érvényesült.[24] A bíróságot nem terhelte a 3. § (3) bekezdésébe foglalt tájékoztatási kötelezettség, a 386/J. § szerint ugyanis nem volt köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni. Érdekessége volt a szabályozásnak, hogy a tanú kihallgatása során a közép-európai gyakorlattól eltérő, az angol-amerikai perjogból ismert „crossexamination”-rendszer valósult meg. [25]

Álláspontom szerint a kiemelt jelentőségű perek ilyetén való szabályozása nem volt kellően megalapozott és olyan diszkriminációt jelentett, amely úgy tett megengedhetetlen különbséget ügy és ügy között, hogy – soronkívüliségre hivatkozva – a felek tisztességes eljáráshoz való jogát korlátozta. Tény, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján, a Strasbourgban székelő Emberi Jogok Európai Bírósága több ízben megfeddte Magyarországot az ésszerű időn túl húzódó perek okán, de az legalábbis kétséges, hogy a tájékoztatási kötelezettség elhagyása vajon segítette-e az ügyek gyorsabb befejezését.

 

3. Meglepő, vagy inkább átgondolatlan lépés volt az új Alaptörvény „A) cikké”-ből kifolyólag, hogy a Régi Pp. 212. §(2) bekezdését, amelynek alapján – a „rendszerváltást” követő időszakban – a bíróság ítéletét „A Magyar Köztársaság nevében” hozta, a jogalkotó 2011. december 31-vel hatályon kívül helyezte. Miután az Alaptörvény „A) cikke” értelmében Hazánk neve „Magyarország”, e logikusnak tűnő lépés – véleményünk szerint – önmagában üdvözlendő. A problémát inkább abban látjuk – a történeti alkotmány[26] vívmányaira[27] is tekintettel –, hogy ezen előírás helyébe nem került semmi.[28]

 

4. A Régi Pp. 121/A. §(1) bekezdése kötelezővé tette a felek számára a jogi személy vállalkozások egymás közötti jogvitáiban, hogy a keresetlevél benyújtása előtt kíséreljék meg a jogvita peren kívüli elintézését. Ez mellőzhető volt, ha a felek a közöttük felmerült véleményeltérésről közös jegyzőkönyvet készítettek. Ha a felek jogvitájukat peren kívül nem rendezték, és a felperes keresetet indított, a keresetlevélhez további mellékleteket kellett csatolnia (pl. annak bizonyítására, hogy megkísérelte a jogvita peren kívüli elintézését). A törvény ráadásul e szabályokat rendelte alkalmazni abban az esetben, ha a keresetindításra jogszabály hatvan napnál nem hosszabb határidőt állapított meg, továbbá a Negyedik Részben meghatározott különleges eljárásokban, a fizetési meghagyásos eljárást követő perben vagy külön törvény eltérő rendelkezése hiányában a nemperes eljárásokban, és a kiemelt jelentőségű perekben.[29]
5. A Régi Pp. XXVI/A. Fejezete^[30] 2013-ban egy új pertípussal bővült: a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményére alapított perrel.^[31] A Régi Pp. 386/O. §-a, a pertárgy értékétől függetlenül, az ügyek társadalmi, gazdasági jelentőségét figyelembe véve,[32] kiemelt jelentőségű perek alcsoportjaként pozícionálta[33] a tervezési, építési, kivitelezési szerződés teljesítéséből eredő díjkövetelés érvényesítése iránt indított olyan pert, amelyben a felperes az érvényesíteni kívánt jog alapjául a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményére hivatkozott. A gombhoz igazított kabát esete forgott fenn: az építésügyi lánctartozások megakadályozása, mint magasztos cél és egy semmi másra igénybe nem vehető szakértői szervezet. A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv eljárását a – hatáskörtől függően járásbíróságnál vagy törvényszéknél – megindítandó per(eljárás) előtt kellett kezdeményezni, a perelkerülés lehetőségét is szem előtt tartva.

 

6. A 2013. évi Ptk. módosításával összefüggő, címében is jelzett szükségszerűségen túl, kétséget kizáróan társadalmi igénynek való megfelelést jelentett, a 2013. évi CCLII. törvény[34] rendelkezései szerint, több személyállapoti per szabályának megváltoztatása (kikerült pl. a Régi Pp-ből a felperesi és alperesi legitimáció az apasági és a származás megállapítása iránti egyéb perek esetében[35]), illetve egy, azokhoz szorosan kapcsolódó nemperes eljárás (apaság vélelmének megdöntése nemperes eljárásban, XVI/A. Fejezet[36]) bevezetése.
7. Érdekes és tanulságos színfolt volt az OBH elnökének ügyáthelyezési jogára vonatkozó szabályok rövid életű tündöklése és bukása. A Pp. 47. §-a (1) bekezdése[37] módosított szövege szerint  az Országos Bírósági Hivatal elnöke az illetékes bíróság helyett más, azonos hatáskörű bíróságot jelölhetett ki az ügy vagy a bíróságra adott időszakban érkezett ügyek meghatározott csoportjának elbírálására, ha a bíróság rendkívüli munkaterhe miatt az ügyek ésszerű időn belül való elbírálása más módon nem volt biztosítható, és a kijelölés nem járt a kijelölt bíróság aránytalan megterhelésével. A magasra hangolt politikai viták kereszttüzébe került, az Alkotmánybíróságot és a Velencei Bizottságot is megjárt – az OBH létezésénél egyébként régebbi múltra visszatekintő[38] – jogintézményt, illetve az azt szabályozó törvényi rendelkezést végül a jogalkotó hatályon kívül helyezte.[39]
8. A 2015. évi XI. törvényúj fejezettel egészítette ki a Régi Pp-t.: a XXI/A. fejezet a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog érvényesítése iránt indított per sajátos szabályait tartalmazta. Ezek a perek törvényszéki hatáskörbe kerültek. Az új, különleges eljárási szabályok egyértelműen a sajtó-helyreigazítási eljárás mintáját követték.[40] A létrehozás célja: a felróhatóságtól független és viszonylag gyorsan bizonyítható tényeken alapuló szankciók legyenek alkalmazhatóak ebben a speciális eljárásban. Az új pertípus lényegét az képezte, hogy akiről engedélye nélkül képmás vagy hangfelvétel készül, illetve akiről – akár engedéllyel készített – képmás vagy hangfelvétel engedély nélkül kerül felhasználásra, az a készítőhöz, illetve felhasználóhoz kérelmet terjeszthet elő a jogsérelme orvoslására. A kérelem – kérelmező által megszabott – határidőben való teljesítésének elmulasztása esetén pedig e személy jogai védelme érdekében pert indíthatott, amelyet a bíróság soron kívül, rövid határidőkkel volt köteles lefolytatni.[41]
9. Újnak tekinthető a jegyző birtokvédelmi ügyben hozott határozatának megváltoztatása iránti per, amely a Régi Pp. XX/A. Fejezeteként^[42] került a törvénybe. A 341/B. § akként rendelkezett, hogy az ilyen típusú perekben az I-XIV. Fejezet rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.[43]

Változtak még (szintén a teljesség igénye nélkül): a kötelező jogi képviselet, a hirdetményi kézbesítés, az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezése, a Kúria eljárásának kezdeményezése önkormányzati rendelet felülvizsgálata iránt, a Kormánytisztviselői Döntőbizottság (Közszolgálati Döntőbizottság[44]) határozatának felülvizsgálata iránti per, a pertárgy-értéktől függő hatásköri előírások, a felülvizsgálati kérelem, az elektronikus okirat és a magánokirat szabályai.[45]

 

1. Az új Pp. – koncepció, alapelvi (és más) kérdések.

A magyar perjog történetében nem előzmény nélküli az olyan időszak, amikor a „szakma” kodifikációra készül. Közismert a XIX. század utolsó harmadában Emmer Kornél és Plósz Sándor ez irányú tudományos igényű munkássága. A Kiegyezés utáni években mind a jogalkotói, mind a jogalkalmazói oldal  tudta, hogy a sebtében megalkotott polgári törvénykezési rendtartás (1868. évi LIV. tc.) ideiglenes, de ez nem jelentette azt, hogy nem szántak időt egy hosszú távra szóló, modern kódex megalkotására. Végül a jogalkotó – több mint két évtizedes előkészítő munkát követően – a német és osztrák hatásokat[46] magán viselő tervezetet részesítette előnyben. A jogalkotó az új szabályok készségszintű elsajátítására – egyszeri hosszabbítással – közel négy évet biztosított.

Mindezt miért is idézzük fel?

A találgatásoknak elejét veendő nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy előrebocsássuk: az az idő, amit a jogalkotó az (új) Pp. megalkotására és hatálybaléptetésére szánt – a történelmi példából is okulva – kevésnek tűnik. Pedig e saga kezdete is bíztató volt. Az új polgári perrendtartási törvény megalkotásáról a Kormány az 1267/2013. (V. 17.) Korm. határozatában (a továbbiakban: Kormányhatározat) döntött. E Kormányhatározat szerint „a felülvizsgálat közvetlen célja egy korszerű, a  nemzetközi gyakorlatnak és elvárásoknak is megfelelő polgári perjogi törvénykönyv megalkotása, amely biztosítja az  anyagi jogok hatékony érvényesítését. Cél továbbá, hogy az  új polgári perrendtartás a  jogtudomány és a  joggyakorlat eredményeire támaszkodva áttekinthetően, koherensen, a  technika vívmányaira is figyelemmel szabályozza a  perjogi viszonyokat, megkönnyítve ezzel a  jogkereső állampolgárok és a  szakmai közönség helyzetét.”[47] Az új kódex előkészítéséért felelősként az „igazságügyért felelős miniszter” került megjelölésre.

Németh János koncepciója alapján és vezetésével (Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság, 14 munkabizottsággal), konszenzust kereső szellemben, rendkívüli széles összefogással, a jogásztársadalom minden rétegét reprezentáló társadalmi bázissal indult el az új Pp. koncepcióját megvalósítani kívánó tudományos alapvetést célzó munka (a Kormányhatározat Polgári Perjogi Kodifikációs Szerkesztőbizottságot is felállított). A jogász társadalom lelkesen, és nagyon pozitívan állt a kodifikáció kérdéséhez, tanulmányok tucatjai készültek és kiadványok jelentek meg e témához kapcsolódóan.

Az előkészítő munka finisében, Wopera Zsuzsa, miniszteri biztos 2014. szeptemberi kinevezését követően az események felgyorsultak és – bár a hivatalos közreműködői kör részben megváltozott, illetve a társadalmi nyilvánosság lehetőségei jelentősen leszűkültek –, az elkészült új polgári perrendtartás koncepcióját[48] (a továbbiakban: Koncepció) a Kormány 2015. január 14-én elfogadta.[49] A Koncepció a Kodifikációs Szerkesztőbizottság – időközben elkészült – Javaslatáról (Javaslat I.) akként nyilatkozott, hogy az „kiemelkedően magas színvonalon veszi számba a polgári perjogi kodifikáció lehetséges irányait, a nemzetközi irányokat, a hazai eljárásjog megújításra érdemes hagyományait, a hatályos eljárási törvény reformra szoruló és megőrzendő intézményeit.”[50] E Koncepció tehát világosan fogalmazott a lehetséges irányokat és Kodifikációs Szerkesztőbizottság Javaslata helyét és szerepét illetően. Kétségtelen tény, hogy a Polgári Perjogi Kodifikációs Szerkesztőbizottságnak – a Kormányhatározat szerint – volt felhatalmazása a „Főbizottság állásfoglalásán és a munka-, valamint témabizottságok javaslatain alapuló koncepciónak megfelelő normaszövegkodifikációjá”-ra[51]. Az is tény, hogy a végleges törvényjavaslat – melynek általános vitája 2016 szeptemberében kezdődött az Országgyűlésben – az ún. Szakértői Javaslat (Javaslat II.)”-ot nem mindenben tükrözte, de erre a Koncepció már nem is tett ígéretet.

A Plósz-féle polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. tc. bázisán létrehozott – a szocializmus idején a Régi Pp.-be, mint meghatározó kódexbe beiktatott rendszer-idegen szabályok 1990 utáni fokozatos kigyomlálásával –, alapjaiban jól működő perjogi szabályozásban az (új) Pp. nagy ívű és nagymértékű változtatásokat vezetett be. Feltehetően ennek – és a társadalmi vita erre az időszakra választott, kevésbé hatékony formáinak[52] is – köszönhető, hogy az új perjogi kódex kodifikálását korábban általánosan támogató jogász-szakmai közvélemény meglehetősen kritikusan fogadta a Pp. számos újítását[53], és a jogászi hivatásrendek – többnyire perbeli pozíciótól függetlenül – aggodalommal tekintenek a Pp. alkalmazása elé, elsődlegesen az alábbi okok miatt:

A Pp. a bíróságokra és az eljárás résztvevőire nézve is szigorú eljárási rendet tartalmaz. Ez önmagában nem lenne baj, de a felekre és a bíróságokra vonatkozó határidők (és részben a kapcsolódó szankció-rendszer) is annyira rigorózusak, hogy a létszám okán, a jelenlegi ügyvédi irodai alkalmazotti gárdával, illetve a bírói és adminisztratív (leírók, stb.) állománnyal – minőségi tartalmi munkát feltételezve – kétséges a betartásuk. Egyes különleges perekben a szabályoknak, a határidőknek az általános szabályokhoz képest további szigorítása (pl. munkaügyi perek), a korábbival azonos számú humán erőforrással szintén megoldhatatlan helyzetbe hozhatja a bíróságokat a jogkövetés szempontjából. Komoly kritikát, illetve aggodalmat váltott ki szakmai körökben a Pp. szakértőkről, a szakértői bizonyítás szabályairól szóló XXI. Fejezete, amely több ponton felveti a kollízió gyanúját az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvénnyel, illetve nem biztosít megfelelő lehetőséget a különféle szakértők párhuzamos, vagy egymást kiegészítő, továbbá a korábbi szakvéleményt megkérdőjelező igénybevételére.

A Pp. – véleményünk szerint – a korábbi perjogi szabályokkal szemben, több, lényeges ponton (pl. perfelvétel) a túlszabályozottság látszatát kelti. És akkor még nem is említettük, hogy a perbeli eljárási jogviszonyok tipikus tárgyát képező anyagi jogviszonyok rendkívül széles skálája és változékonysága miatt a perjogi szabályoknak nemcsak átfogóaknak, de rugalmasaknak kell lenniük, amely lehetővé teszi az előre nem látható élethelyzeteknek a tisztességes eljárás elvének megfelelő polgári perbeli kezelését. Sajnos ez a rugalmasság nem jellemző általánosságban a Pp.-re. Példaként említhető a keresethalmazat, a keresetmódosítás, a viszontkereset módosítása, vagy a beszámítási kifogás előterjesztésének szabályozása stb.

Aggodalomra adhat okot továbbá a szóbeliség visszaszorítása. Szakmai körökben nagy vitát váltott ki a perkoncentrációt szolgáló ún. anyagi pervezetés is.

Koncepcionális kérdés, hogy – egy túlszabályozott Pp.-re való reakcióként – a nagy pertárgyértékű ügyek választottbíróság elé terelésének valós veszélye fennáll-e vagy sem? Ha a válasz: igen, akkor ez nem csak illeték-bevétel kiesést jelent (bár az sem elhanyagolható), de – álláspontunk szerint – ennél sokkal nagyobb problémát okozhat, hogy gazdasági szempontból is fontos jogviták kikerülnek az állami igazságszolgáltatás hatásköréből. Ennek könnyen belátható következménye lesz, hogy jogegységi döntések útján sem lehet a joggyakorlatot egységesíteni. A választottbírósági eljárás tipikusan zárt tárgyalásokon folyik, az ítélet közzétételre nem kerül, és a választottbírósági ítélet semmissé nyilvánítása iránti perek megindítására pedig – a (korábban is) rendkívül szigorú szabályok miatt – csak ritkán kerülhet sor.  A jogalkotó számára így esetlegessé válik az a visszajelzési lehetőség, amely a tipikusan a nyilvános tárgyalásokból és az anonimizáltan közzétett határozatokból ered.

Kérdés, hogy mi állhat a hátterében annak, hogy a Pp. elfogadását követően olyan perfajta kodifikálására is sor került, amely perek szabályait a Régi Pp. tartalmazta. Ilyen a váltójogi szabályokról^[54] szóló 2017. évi CLXXXV. törvény ötödik része. Ez a törvény szintén a Pp.-vel egyidejűleg, 2018. január 1. napján lépett hatályba.

Meglehetősen furcsa és – jó esetben csak – az érthetetlen sietség számlájára írandó, hogy az Országgyűlés által már elfogadott, 2016. december 2-án kihirdetett Pp.-t, még a hatályba lépése előtt módosították [az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról^[55] szóló 2017. évi CXXXVI. (saláta) törvény].

Végezetül: miután a Pp. teljessége nem lehet vizsgálatunk tárgya, az új törvény és az abban szabályozott „alapelvek” viszonyát emelnénk ki, abból kiindulva, hogy mind gyakorlati, mind elméleti szempontból fontos következtetések vonhatóak le szabályozásukból vagy éppen annak hiányából. A modern európai kódexek, illetve közülük elsősorban az eljárásjogi kódexek, nem feltétlenül tartalmaznak alapelvi fejezetet. E jogrendszerekben az alapelvek helye inkább az alkotmányban (alaptörvényben), nemzetközi szerződésekben van, illetve azok tartalma a legfőbb bírósági fórum, illetve az adott államban esetleg létező alkotmánybíróság esetjoga által is formálódik. Európán belül az irányadó nemzetközi jogi fórumok dokumentumai is figyelmet érdemelnek. Véleményünk szerint az alapelvek – és a Pp. esetében immár a preambulum is – lakmuszpapírként mutatják meg, hogy a részletszabályoktól mit várhat a jogkereső közönség.

A Pp. preambulumának ünnepélyes megfogalmazása mögé bújtatott tartalom izgalmas alapvetési kérdést vet fel és elgondolkodtató abban az értelemben, hogy a polgári perrendtartással a jogalkotó vajon tényleg nem az Alaptörvény XXVIII. cikke szerinti jogvédelmet kívánja biztosítani, hanem az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés a) pontját kívánja végrehajtani, mely szerint „[a] bíróság dönt […] magánjogi jogvitában és törvényben meghatározott egyéb ügyben […]”? Ezzel egyrészt az a probléma – miként azt Éless Tamás korábban találóan kifejtette –, hogy az Alaptörvény 25. cikke törvénykezési szervezeti és nem törvénykezési eljárási szabály.[56] Megkérdőjelezhető másrészt a Pp.-nek a saját rendeltetéséről vallott felfogása azért is, mivel a jogvédelem biztosítása mellett a felelősség is kimaradt belőle. A vezérelvként megjelölt „közjónak és józan észnek megfelelő jogalkalmazás” pedig még preambulumnak is vitatható és megfoghatatlan. A Nemzeti Hitvallás szerint a jogrendünk alapját képező Alaptörvény 28. cikkében egyértelműen előírja: „A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor[57] azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak,” Tehát az Alaptörvény nem a jogalkalmazástól várja el, hogy a közjónak és a józan észnek megfeleljen, hanem (saját magától és) az adott jogszabálytól, illetve annak céljától. Az alaptörvényi bázis és a hatályos törvény célja-rendeltetése megfogalmazásában tapasztalható hiátus – álláspontunk szerint – veszélyeztetheti a jogalkalmazói jogértelmezés sikerét és egységét.

A Pp. 1. §-a, amely (alcímben is megerősítve) a törvény hatályáról szól, (2) bekezdésében, már a polgári peres eljárásra sajátosan jellemző „kérelemre történő eljárás elvét” fogalmazza meg. A 2.§-ban szabályozott „rendelkezési elv” sommás megfogalmazása pedig nem vesz tudomást arról, hogy a perbe vitt jogokkal csak addig rendelkeznek a felek szabadon, ameddig pl. a magánjog szerint a rendelkezéshez joguk van. Ezt a perjog nem terjesztheti ki. Helyesen mondva: a perbeli eljárási jogaikkal rendelkeznek szabadon a felek és egyéb résztvevők.

A perkoncentráció „elve” nem tekinthető alapelvnek, inkább egy elvárás az egész eljárásra vonatkoztatva. A 4. § (2) és (3) bekezdésében szabályozott tárgyalási elv és az „igazmondási kötelezettség” még helyén való lehet egy alapelvi katalógusban, de a (4) bekezdés a fogalmi tisztázatlanság és a szigorú jogkövetkezmények okán, már nem feleltethető meg az alapelvi kritériumoknak. A jóhiszeműség elvének szabályozása is felemásra sikerült, leginkább azért, mert a definiálás itt is elmaradt. A sorban utolsó „bíróság közrehatási tevékenysége” pedig a perkoncentrációt immár harmadszor említve az „alapelvek” között, lényegében nem jelent mást, mint azt, hogy a bíróság eljárása során a Pp.-t alkalmazza.

Néhány – nem feltétlenül polgári perjog-specifikus – alapelv egy-egy főbb jellemzője a Pp. későbbi rendelkezései között elrejtve fellelhető (pl. a tényállás szabad megállapításának elve, a bizonyítás eredményének mérlegelése), de ez még inkább megkérdőjelezi ezen alapelvi alfejezet ilyen formában és tartalommal való létjogosultságát.

 

1. Következtetések

Az Alaptörvény megalkotását követő időszak nyilvánvalóan sok kérdést vetett fel mind a jogalkotók, mind a jogalkalmazók számára, és akkor az Alkotmánybíróság számos – természetesen még csak a Régi Pp.-t érintő –, határozatairól nem is szóltunk. Megállapítható, hogy a jogalkotó szervek a Pp. kodifikációt megelőzően is jelentős figyelmet fordítottak a Régi Pp. és a kapcsolódó jogterületek korszerűsítésére. Az ebben az időszakban megalkotott Pp. (és más eljárásjogi szabályok) is ennek a figyelemnek a folyamatosságát támasztják alá, jelezve, hogy jogrendszerünk olyan meghatározó ágáról van szó, amely szélesebb társadalmi összefüggésben mindennapi életünknek is fontos és megkerülhetetlen része.

Az új Pp.-től lehet idegenkedni, lehet azt bírálni minden létező fórumon. Lehet akár rajongani is érte vagy kényelmesen hátradőlni, mondván „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.” Attól tartok azonban, hogy ezúttal az alkotóra nem várnak pihentető évek…, de ez már egy másik történet. Egy dolog pedig biztos: a Pp. XXI. századi kodifikálásával mindenképpen új korszak kezdődött a magyar polgári perjog történetében.

[1]Jelentőségénél fogva megemlítjük a családi csőd intézményének bevezetését. [a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény, ld. még: az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- és hatáskörökről szóló 362/2016. (XI. 29.) Korm. rendeletet]

^[2] Kihirdetve: 2017. III. 1.

[3]1/2017. (I. 17.) AB határozat az Országgyűlés 2016. december 6-i ülésnapján elfogadott, a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény 7. § (4) bekezdése, valamint a 12. § (2) bekezdése a) és c) pontjai alaptörvény-ellenességének megállapításáról

 

[4] – az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló – többször módosított – 2015. évi CCXXII. törvény(Kihirdetve: 2015. XII. 23.),

– a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (Kihirdetve: 2017. IV. 11.),

– a bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról szóló 2017. évi XLIII. törvény (Kihirdetve: 2017. V. 25.),

– a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény (Kihirdetve: 2017. X. 12.),

– a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvény(Kihirdetve: 2017. X. 26.),

– a jogi segítségnyújtás keretében nyújtott szolgáltatások engedélyezése, folyósítása és visszatérítése iránti eljárások részletes szabályairól szóló 421/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (Kihirdetve: 2017. XII. 19.)

[5]  Ld. pl. 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről. Utóbbiról ld. ARATÓ Balázs: A közbeszerzési jogorvoslat története a rendszerváltozástól, Jogelméleti szemle, 2015/3. sz., 2-20. o.

[6] Ld. CSERVÁK Csaba: Az alapjogok (és az Alaptörvény) érvényesüléséről, alkalmazhatóságáról, Jogelméleti szemle, 2017/3. sz., 15-25. o.

[7] Vö.: az egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCLII. törvény.

[8] A mediáció körül még tartanak a viták, azt a jelen tanulmány nem is kívánja érinteni. [Suri Noémi: Új alternatíva? Bírósági mediáció beilleszthetősége a magyar polgári eljárásjog rendszerébe.  Magyar Jog, 2013. (60. évf.) 5. sz. 298-304. old.]

^[9] Ld. pl. a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény módosításáról szóló 2016. évi XL. törvény, (Kihirdetve: 2016. május 20.).

[10] Azt már csak halkan mondom, hogy a fizetési meghagyásos eljárásokban alkalmazandó e-eljárás is különböző rendszert jelent. Miért is?

[11] Így pl. a Régi Pp. 394/B.§   (1)    bekezdése szerint a 2013. január 1. napját követően indult polgári perben – és ha törvény más polgári eljárás vonatkozásában előírta, ezen eljárásokban is – 2013. január 1. és 2015. június 30. napja között az elektronikus benyújtás szabályait alkalmazni kellett. Ugyanakkor a fél, illetve képviselője a törvényszék elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyben beadványát és mellékletét választása szerint elektronikus úton is benyújthatta, és ezzel vállalta teljes eljárásra az elektronikus kapcsolattartást. E mellett személyek egy csoportja ún. a „saját személyében elektronikus útra nem köteles fél” (így pl. a jogi képviselő nélkül eljáró természetes személy felek) számára a választhatóság fennmaradt.

[12]A Régi Pp. 315. § (3) bekezdés b) pontja a 2009. évi L. törvény 61. § (4) bekezdése alapján 2011. január 1-jén lépett hatályba. Hatályon kívül helyezte a 2010. évi CLXXXIII. tv. 122. § (1) bekezdés a) pontja. Hatálytalan 2011. III. 1.-től.

[13] Beiktatta: 2015. évi CLXXX. törvény 19. §. Hatályos: 2015. XII. 4-től.

[14] A Régi Pp. 394/M. § (3) bekezdését a 2016. évi XL. törvény 15. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

[15]A Régi Pp. 394/H. § (7) bekezdése a 2015. évi CLXXX. törvény 23. § h) és k) pontja, a 2016: XL. törvény 14. § e) pontja szerint módosított szöveg.

[16] A Régi Pp. 394/H. § (8) bekezdése a 2016. évi XL. törvény 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

[17] A Régi Pp. új, Hatodik Részét és XXVII. fejezetét (394/B. – 394/E. §-t) a 2009. évi LII. törvény 11. §-a iktatta be, egyidejűleg a korábbi Hatodik rész számozását Hetedik Részre, a korábbi XXVII. fejezet számozását XXVIII. fejezetre változtatva. [E szabályt azért szerepeltetjük a felsorolásban, mert egyrészt hatályba lépése és nagyszámú módosításai a vizsgált időszakra esnek, másrészt jellemzően mutat rá az elektronikus kommunikáció bevezetésének nehézségeire.]

[18] A 394/E. § (2) bekezdésében meghatározott, az alkalmazásra vonatkozó végső határidőt a 2015. évi LXXI. törvény 18. § (8) bekezdés g) pontja állapította meg.

[19]A Régi Pp. 394/F. §-t a 2012. évi CXVII. törvény 15. §-a iktatta be. A többször módosított § legutolsó időállapot szerinti hatályos szövege a 2016. évi CXXI. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

[20] Ami az előzményeket illeti, a rendszerváltás utáni harmadik novella, a VII. Ppn. – néhány sikertelen próbálkozás után – hozott áttörést, de az 1997. évi óvatos reform a kis perértékű ügyek fogalmát a perorvoslatokra korlátozta. [Wallacher Lajos: Perorvoslat kis perértékű ügyekben – a hetedik Pp. novella. MJ, 1997/11: 650-663. o.] A 2009. január 1-jén hatályba lépő szabályozás célja – a korábbi sommás, illetve járásbírósági eljárás mintájára – a kis perértékű ügyek idő- és költségtakarékosabb elintézésének az előmozdítása egy egyszerűsített, gyorsított pertípus bevezetésével. Az előzmények között kell megemlítenünk a 2006. évi LIII. törvényt – amely „a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben” hozott hatósági határozatok bírósági felülvizsgálatára az általánostól eltérő szabályokat írt elő –, valamint a gazdálkodó szervezetek (vállalkozások) egymás közötti pereinek külön szabályozására irányuló törekvéseket.

[21] Ezzel egyidejűleg a kisértékű perek a HATODIK RÉSZ-be és a különálló XXVII. fejezetbe kerültek. Beiktatta: 2008. évi XXX. törvény 49. § (1). Számozását módosította: 2011. évi LXXXIX. törvény 24. § (2).

[22] Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog. Budapest, Osiris Kiadó, 2012. 252.p.

[23] A túlnyomórészt büntetőjogi normákat tartalmazó törvényt az Országgyűlés 2011. július 4-i ülésnapján fogadta el, és 2011. július 13-án lépett hatályba azzal, hogy a rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

[24] Kengyel u.o., 533. p.

[25] Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog. Osiris Kiadó, 2014. 542.o.

[26] A Történeti Alkotmányról mint értelmezési háttérről ld. SZALMA József-CSERVÁK Csaba: A történelmi/történeti alkotmány és értelmezési kérdései az új magyar Alaptörvény fényében, LÉTÜNK, 2017/2. sz. 10-25.

[27] A magyar jogtörténeti hagyományok szerint a bíróságok, miután az állam reprezentánsai, az állam vagy az államot megtestesítő-képviselő nevében ítélkeztek. Ilyen volt pl. „a király nevében” [1869. évi IV. tc. a birói hatalom gyakorlásáról. 2. § „A birói hatalom Ő Felsége a király nevébengyakoroltatik”.], vagy az I. világháború után, a király nélküli királyságban a „Szent Korona nevében” történő törvénykezés.

[28] A 212. § (2) bekezdését a 2011. évi CLXI. törvény 208. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

[29] A 121/A. §-t újonnan a 2010. évi CLXXXIII. törvény 106. §-a iktatta be. Hatályos: 2011. III. 1-től. Módosította: 2013. évi CCLII. törvény 85. § (37) bekezdés 13. pont.

^[30] 2013. évi XXXIV. törvény 13. § (1). Hatályos: 2013. IX. 1-től.

^[31] 2013. évi XXXIV. törvény 13. § (1). Hatályos: 2013. IX. 1-től.

[32] Hasonló megoldással találkoztunk a kormányzati ellenőrzési szerv által kezdeményezett per esetében is [Pp. 386/A. § (1) bek. c) pont].

[33] Dr. Wopera Zsuzsa: Kommentár a polgári perrendtartáshoz – Kommentár a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényhez. Wolters Kluwer Kft. Budapest, 2016. 1157. p.

[34]2013. évi CCLII. törvény, egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról. Kihirdetve: 2013. XII. 30.

[35] Régi Pp. 295.§ (1)-(2) bekezdései. Hatálytalanok: 2014. I. 1.-től.

[36] Régi Pp. 301/A. – 301/H. §§. Hatályosak: 2014. III. 15.-től. A XVI/A. Fejezetet (301/A. – 301/H. §-t) a 2013: CCLII. törvény 85. § (21) bekezdése iktatta be.

[37]  A 2010. évi CLXXXIII. törvény 102. §-ával megállapított, 2011. I. 7-től hatályos, majd a 2011. évi CLXI. törvény 204. § k) pontjával módosított, 2012. I. 1.-től hatályos szöveg.

[38] 2012. december 31-ig a Legfelsőbb Bíróság az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének indítványára jelölhetett ki az illetékes bíróság helyett más, azonos hatáskörű bíróságot.

[39] Hatályon kívül helyezte: 2013. évi CXXXI. törvény 1. §. Hatálytalan: 2013. VIII. 1-től.

[40] A sajtó-helyreigazítási eljárás szabályai 1973 óta szerepeltek a Régi Pp.-ben, 2011. január 1-jei hatállyal estek át – részben az időközben kialakult bírói gyakorlat, részben pedig a digitális, informatikai fejlődés hatására – átfogó módosításon. Ld. bőv.: Dr. Kiss Tibor: A sajtó-helyreigazítás gyakorlata az új szabályozási környezetben, Magyar Jog 2011/11., 651-658. p., valamint Dr. Kovács László: A jogalkalmazás mindennapi kérdései a sajtó-helyreigazítási perekben. Magyar Jog 2011/11., 659-670. p.

[41]Rainer Lilla: A képmás-per, avagy gondolatok egy Pp. módosítás margójára. Miskolci Jogi Szemle 10. évfolyam (2015) 1. szám 116.p.

^[42] Beiktatta: 2013. évi CCLII. törvény 85. § (30) bekezdés. Hatályos: 2014. III. 15-től.

[43] A XX/A. Fejezetet (341/B–341/I. §-t) a 2013. évi  CCLII. törvény 85. § (30) bekezdése iktatta be.

[44] A 358/C. §-t a 2012: CXVII. törvény 14. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXXXIX. törvény 1. §-a szerint módosított szöveg.

[45] Régi Pp. 271. § (2) bekezdése értelmében nincs helye „felülvizsgálatnak olyan vagyonjogi ügyekben, amelyben a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték, illetve annak a 24. §, valamint 25. § (3) és (4) bekezdése alapján, továbbá a 25. § (3) bekezdésének az egyesített perekre történő megfelelő alkalmazásával megállapított értéke a hárommillió forintot nem haladja meg. Ez az értékhatártól függő kizárás nem vonatkozik a sérelemdíj iránt indított perekre, a 23. § (1) bekezdés b) pontjában, valamint a 24. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott ügyekre, valamint azokra az ügyekre, amelyek ingatlan tulajdonára vagy ingatlant terhelő jogra vonatkoznak, vagy ingatlanra vonatkozó jogviszonyból erednek, továbbá valamennyi olyan ügyre, amely megállapításra irányul.” [Régi Pp.  271. § (2) bekezdése a 2013: LXIX. törvény 8. §-ával megállapított, a 2013: CCLII. törvény 85. § (37) bekezdés 20. pontja szerint módosított szöveg.]

[46]Az 1877-es (liberális) német birodalmi Pp. és az 1895-ös – Franz Klein-féle – osztrák (szociális) Pp. koncepcionálisan eltérő volt, ezért e megjegyzést nem lehet akként értelmezni, hogy e hatás egy és ugyanazon tartalommal és iránnyal érkezett a két markáns német nyelvű jogterületről.  A Pp.-hez, mint törvénytervezethez született miniszteri indokolás szerint a javaslat a fentieken túlmenően épít „a 2008-ban kodifikált és 2011. január 1-jén hatályba lépett svájci szövetségi polgári perrendtartás (schZPO) rendelkezéseire.”

[47][file:///C:/Users/user/AppData/Local/Microsoft/Windows/Temporary%20Internet%20Files/Content.IE5/9NBOS38S/MK_13_078.pdf] 51273. p.,Letöltés időpontja: 2018. 02. 28.

[48] „A Koncepció az új polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) főbb szabályozási céljaiként határozta meg a perhatékonyság rendszerszintű megvalósítását, a perelterelést, a felek közötti egyeztetést előmozdító eljárási szabályok kiépítését, az osztott perszerkezet bevezetését, a perkoncentrációt biztosító eljárási szabályok megteremtését, a törvényszéken induló perekben a professzionális pervitel garanciájaként a kötelező jogi képviselet előírását, a csoportper hazai szabályainak megalkotását és az ésszerű elektronizáció szerepének erősítését. Ezekre a szabályozási pillérekre épül fel a Javaslat.” [részlet a törvényjavaslat miniszteri indokolásából]

[49] Az új Polgári perrendtartás koncepciója:

[http://www.kormany.hu/download/f/ca/30000/20150128%20Az%20%C3%BAj%20polg%C3%A1ri% 20perrendtart%C3%A1s%20koncepci%C3%B3ja.pdf] Letöltés időpontja: 2018. 02. 28.

[50] Koncepció 4. p.

[51] U. o.; Ez a dokumentum „Szakértői javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára” címmel el is készült 2016-ban [továbbiakban: „Szakértői Javaslat (Javaslat II.)”]

[52] Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság 2016 tavaszán ülésezett utoljára, a munkabizottsági elnököknek pedig egy alkalommal volt lehetősége minisztériumi egyeztetésre a törvényjavaslat szövegét illetően. Az Igazságügyi Minisztérium ugyanakkor az egyetemek jogi karainak véleményét kikérte a törvényjavaslat szövegét illetően.

[53] A szakmai közvélemény még a hatályba lépés előtt várt egy jelentős módosítást, és annak elmaradása után a várakozás nem szűnt meg.

^[54] Kihirdetve: 2017. XII. 18.

^[55] Kihirdetve: 2017. XI. 10. E jogszabály 95-96.§§-i számos rendelkezését módosították a még hatályba nem lépett Pp.-nek. E módosítások is – miként a Pp. – 2018. január 1. napján léptek hatályba.

[56] Dr. Éless Tamás (ügyvéd, címzetes egyetemi tanár): A tárgyalás szerkezete, perfelvétel, perhatékonyság. Felolvasás a 28. Közép-európai Közjegyzői Kollokvium alkalmából [kézirat – a szerzőtől] Balatonfüred, 2016. november 11.

[57] A jogértelmezésről ld. CSERVÁK Csaba: A jogértelmezés – és az alkotmányértelmezés egyes módszerei     FORVM Acta Juridica et Politica, 2016/2. sz., 55-73. o., ill. CSERVÁK Csaba: Jog és nyelv kapcsolata, különös tekintettel a bírói jogértelmezésre. Glossa Iuridica. 2014/2. szám, 31-54.

1. Bevezetés

Jelen tanulmányban górcső alá veszem a terrorizmus elleni harc elméleti kérdéseit és a teljesség igénye nélkül megvizsgálom a terrorcselekmények megelőzésének eszközeit. Kitérek a büntetőjogi eszközök visszatartó erejének hiányára a terrorcselekmények elkövetésének szempontjából, továbbá rávilágítok a terrorcselekmények megelőzésének internethez kötődő lehetséges módszereire.

Ahogy Bartkó fogalmaz a témát illetően: „Akár a terrorizmusra, mint kriminalitási formára, akár magára a terrorcselekményre, mint büntető anyagi jogi tényállásra fókuszálunk, a kérdés pusztán a büntetőjog világából azonban nyilvánvalóan nem közelíthető meg. Tekintettel a terrorizmus összetett természetére, valamint transznacionális jellegére, még az elsődlegesen büntetőjogi kutatást végző személynek is egyszerre kell nemzetközi jogásznak, kriminológusnak, valamint természetesen büntetőjogásznak is lennie…”[2] A hazai jelenről és a megelőzés fontosságáról osztom Gál álláspontját: „Magyarországon az illegális tömeges migráció[3] és a terrorizmus két olyan veszélyfaktor, amely szerencsére de facto nincs még jelen a mindennapokban, de fel kell készülnünk rá, és mindent meg kell tenni a megelőzés, a biztonság fokozása érdekében.”[4] Resperger szerint egy esetleges extrémista terrorista támadás Magyarországon főként hazánk nemzetközi szerepvállalása kapcsán fenyeget.[5]

2. A terrorizmus és az EU-t érintő migrációs nyomás

A nemzetközi, főleg az Európai Uniót érintő migrációs nyomás az elmúlt két évtizedben egyre intenzívebbé vált, aminek eredményeként az Unió tagállamai egyre több a fejlődő világ országaiból érkező migránst kényszerültek fogadni.[6] A migráció pedig egyszerre lehet eszköze és katalizátora a terrorista cselekményeknek.[7] A FRONTEX adatai alapján 2015-ben a migrációs krízis csúcsán közel 1 800 000 illegális határátlépést rögzítettek az uniós államok, míg 2016-ban ez a szám – ugyan jóval alacsonyabb, de még mindig kirívóan magas – 511 047 irreguláris határátlépés volt.[8]Bartkó az EUROPOL és a FRONTEX jelentéseire tekintettel a következő megállapításokat teszi: Megvizsgálva a terrortámadások, illetve letartóztatások területi eloszlását, az adatokból nagyon jól látszik, hogy az illegális migránsok potenciális célállomásai a terrorista merényletek és a terroristagyanús személyek tekintetében a leginkább fertőzöttek. Ezekből kiemelve a vallási indíttatású, „dzsihadista” merényletek potenciális elkövetőit, és az ezzel gyanúsított személyeket, az adatok még beszédesebbek. A számok jól mutatják, hogy a vallási indíttatású merénylők száma azokban az államokban magas, és jellemzően az irreguláris migránsok célországainak tekinthető tagállamokban fordul elő statisztikailag a legnagyobb valószínűséggel az ilyen típusú terrorizmus. Bartkó összefoglalva megállapítja, hogy ugyan nem tekinthető az illegális bevándorló terroristának, azonban a – főként vallási szempontok által motivált, illetve az ilyen érvek mentén legitimált – terrorizmus a megváltozott biztonsági helyzet egyértelmű haszonélvezője, mely az Unióban 2015 óta a jelentések alapján is érzékelhető.[9] Az Unió tagállamai által jelentett adatok szerint 2019-ben összesen 141 846 illegális határátlépést fedeztek fel az EU külső határai mentén, ami 4,9%-os csökkenés a 2018-ban felfedezett esetekhez képest, és 92%-os csökkenés a migrációs krízis 2015-ös csúcsához viszonyítva, amikor ez a szám 1,8 millió volt.  Az illegális határátlépések száma 2019-ben 2013 óta a legalacsonyabb szintre ért. A számok 2019-ben negyedik éve csökkenő tendenciát mutatnak, és a 2011-eshez voltak hasonlíthatóak.[10] A csökkenő tendencia valamennyire optimizmusra adhat okot.

3. A szélsőjobboldali terrorizmus globális előretörése

 

Az Europol’s 2019 EU Terrorism Situation and Trend Report (TE-SAT) szerint a szélsőjobboldali terrorizmushoz fűződő letartóztatások száma viszonylag alacsony maradt, de már harmadik éve egyhuzamban növekedett. A jobboldali extrémisták a társadalom iszlamizálódásától és a nemzeti identitás elvesztésétől való félelmeken élősködnek. A 2018-as terrorizmushoz fűződő büntetőügyek alapján a dzsihádista terrorista elítélések száma maradt a legmagasabb, de mind a baloldali és jobboldali terrorista elítélésekben növekvés volt tapasztalható.[11] Az utóbbi években globális szinten egy szélsőjobboldali extrémisták általi terrorhullám volt tapasztalható: Pittsburgh, Christchurch, Poway, El Paso, Halle (továbbá Haunau).[12] 2018. október 27-én Robert G. Bowers a Tree of Life pittsburgh-i zsinagógában megölt 11 embert és támadása során 6 ember megsérült.[13]
2019. március 15-én Brenton Tarrant az új-zélandi Christchurch két mecsetében 50 embert megölt és sokakat megsebesített (egy személy később belehalt a sérüléseibe). Tarrant röviddel a támadás előtt elküldte manifesztumát politikusoknak és sajtóorgánumoknak e-mailben, és az elkövetés egy részét Facebookon livestreamelte (élőben közvetítette).[14]
2019. április 27-én John Timothy Earnest egy poway-i zsinagógában egy embert megölt, és hármat megsebesített.  Az támadás előtt egy manifesztumot töltött fel az internetre. Earnest azt állította hogy az új-zélandi terrortámadás volt a saját támadásának a katalizátora.[15]

2019. október 9-én, jom kippur ünnepe idején Stephan Balliet erőszakkal próbált behatolni a zsinagógába, a németországi Halle/Saale-ben, hogy online közvetített vérfürdőt rendezzen. Az épületbe nem sikerült bejutnia, ezért véletlenszerűen lelőtt egy arra járót és egy török étteremhez ment, ahol lelőtt még egy embert. Balliet egy sisakra szerelt okostelefont használt a Twitch nevű platformon történő livestream-hez. Az internetre manifesztumot is töltött fel.[16]
      2019. augusztus 3-án Patrick Wood Crusius egy El paso-i Walmart-ban nyitott tüzet, 20 ember életét kioltva. Később 2 személy belehalt a sérüléseibe, mellyel az áldozatok száma 22-re emelkedett. A támadás során 26 ember sérült meg.[17] Az elkövető a fegyverét és hozzá 1000 darab lőszert az internetről vásárolta. Létrehozott egy „The Inconvenient Truth” (A kellemetlen igazság) című dokumentumot, melyet az elkövetést megelőzően feltöltött az internetre.[18] 2020. február 19-én Tobias Rathjen a németországi Haunau Midnight nevű vízipipa bárjában megölt 3 embert. Azután 2 km-el arrébb az Arena Bar & Cafe-ra nyitott tüzet, további 5 ember életét kioltva. Ez után hazament, és lelőtte az anyját, azután önmagát is. Órákkal a támadás után kiderült, hogy több az internetre töltött anyaga alapján a Rathjen-re hatott a tradicionális szélsőjobb, a faji alapú és a bevándorlásellenes narratívák kombinációja, és több obskúrus összeesküvés elmélet. Az ügy a további kutatás szükségességét jelzi ezen ideák kereszteződésének és az online ökoszisztémának tekintetében, ahol ezek virágzanak, és ahol az olyan elképzelések, mint a „Great Replacement” elmélet hevesen propagáltak, melynek aspektusai megjelennek Rathjen manifesztumában. Crawford és Keen szerint ez az idea köti össze a látszólag különböző terrortámadásokat egy ideológiailag analóg terrorcselekmények globális hálózatában.[19]

Macklin szerint egy, a jobboldali extrémisták erőszakos online szubkulturális miliőiben ösztönzött láncreakcióról van szó. Ez a digitális ökoszisztéma egy az abban résztvevők erőszak iránti ingerküszöbét csökkenteni szolgáló kumulatív lendületet táplál. Egyik terrorcselekmény ösztönzi és inspirálja a másikat, „szentek” és „mártírok” egy növekvő kánonját létrehozva.[20] Úgy vélem, hiba lenne a dzsihadista terrorizmus mellett az erősödő szélsőjobboldali terrorizmus fenyegetését nem hasonlóan komolyan venni.

4. várható trendek a terrorizmust illetően

 

Az ISIS a területét elveszítve mélyponton van. Az atomizációja folytatódni fog, ami néhány téren gyengébbé teszi, de decentralizáltabb volta miatt a hálózatát nehezebb lesz célba venni. Irakban és Szíriában a terrorszervezet megpróbálja újjáépíteni magát. Állítólag alvó sejtek várnak támadások indítására. A hazatérő külföldi harcosok jelentette fenyegetés alacsonyabb volt a vártnál, de még mindig jelentős számú harcos van, akik elutazhatnak más konfliktusövezetekbe, és erősítésként szolgálhatnak dzsihádista csoportoknak. Kérdés, hogy mi lesz a fogvatartott ISIS tagokkal. 2020 továbbá jelezheti a Shia harcosok által elkövetett terrorizmus növekedését. Irán marad a terrorizmus fő állami szponzora.
Az al-Kaida, és a hozzá kapcsolódó szervezetek lehetőséget láthatnak az ISIS-t vezető Abu Bakr al-Baghdadi 2019. októberi halálának kihasználásában. Hamza bin Laden halálával elvesztette a látszólagos örökösét, de az al-Kaida területeket szerzett konfliktusok során Szíriában és Jemenben, és Afrika különböző részeiben. Ha az USA katonák ezreit vonja ki Afganisztánból, az al-Kaida jó pozícióban lesz hogy kihasználja a létrejövő hatalmi vákuumot, és hogy regenerálja a hálózatait Dél-Ázsiában.
Clarke a jövőre nézve a globális terrorizmust illetően az egyik legnagyobb aggodalmat keltő trendnek az erőszakos fehér felsőbbrendűséget hirdető extrémista szervezetek és más, a szélsőjobboldali extrémizmus különféle formái által motivált csoportok terjedését tartja.
A terroristák továbbra is kísérletezni fognak új technológiákkal.  2020-ban egy drónnal vagy drónok rajával elkövetett terrortámadás keveseket lepne meg. A németországi Halle-ben 3D nyomtatással[21] előállított fegyverrel elkövetett támadás is jelezhet egy növekvő kifinomultságot, de legalábbis az új technológiák iránti további erős érdeklődést. Ugyan a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás a nem állami szereplők számára nehezebben megközelíthető, a dezinformáció és a „deep fake-ek” új és összetett kihívásokat állítanak a terrorizmus elleni küzdelem szereplői elé. Miközben a közösségi média cégek a terroristák közösségi médiahasználata ellen lépnek fel, a legmodernebb csoportok új módszereket fognak találni a propaganda gyártására és terjesztésére.
Clarke szerint aggasztóak még a politikai erőszaknak más motivátorai is. Fennáll a lehetősége a neo-Luddita ideológia befolyásolt személyek terrorizmusának, továbbá, hogy olyan személyek kövessenek el terrorcselekményeket, akik a klímaváltozás és környezet problémáira akarják erőszakkal felhívni a figyelmet.[22] A COVID-19 pandémia miatt megváltozott biztonsági helyzetet is kihasználhatják a terroristák.[23]

5. A terrorizmus elleni harc eszköztára

 

A terrorizmus elleni harcnak három alkotóeleme van: a terrorizmus-elhárító tevékenyég, mely a sebezhetőség csökkentésére irányul (antiterrorism); a megelőzést célzó terrorizmus-felszámoló tevékenység (counter-terrorism); és a kialakult helyzet kezelését és a stabilitást célzó következménykezelő tevékenyég (consequence management).[24]

Az ENSZ kábítószerrel és bűnözéssel fogalakozó bécsi irodájának Terrormegelőző Csoportja 2001-es listája szerint a terrorizmus elleni harc politikai, kormányzati; gazdasági és szociális; pszichológiai-kommunikációs-oktatási; katonai; bírósági és jogi; rendőrségi és büntetés-végrehajtási; titkosszolgálati és egyéb (pl.: bevándorlással kapcsolatos intézkedések) eszközökből áll.[25]

Vadai szerint az antiterrorista stratégia legfontosabb lehetséges elemei: a terrorizmust kiváltó feszültségek megszüntetése; biztonsági erők létszáma, kiképzettsége, technikai felszereltségének erősítése; a társadalmi mozgástér kockázatainak csökkentése; a társadalom tagjainak fokozott ellenőrzése; a média ésszerű önkorlátozása; különleges antiterrorista törvények bevezetése; nemzetközi összefogás erősítése; a potenciális terrorista célpontok fokozottabb védelme; a terroristák anyagi bázisának eliminálása; és a nemzeti adatbázisok egyesítése.[26]

Bolgár, Szternák és Szternák szerint „a terrorizmus elleni harc összetett tevékenység, nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt, mely lehetőség szerint összehangolt válságreagáló műveletek sorozata, amely politikai, gazdasági, diplomáciai, titkosszolgálati, adminisztratív, felderítő, rendőri és katonai intézkedéseket foglal magába, és nem csak a hadtudomány, de más tudományok eredményeit is felhasználja.”[27]

6. Elméletek a terrorizmus elleni harc stratégiájáról

6.1. A katonai fellépés

Resperger arra hívja fel a figyelmet, hogy a terrorizmus elleni küzdelem globális méretűvé vált, mely egy olyan harc, vagy háború, amely minden korábbi fegyveres küzdelemtől különbözik, mert nem látható ellenség ellen folyik, akik sajátos hálózatokat működtetnek. Ennek az ellenségnek általában nincs saját országa, sem saját kormánya. Nincs szervezett (reguláris alakulatokból álló) katonai ereje, egyenruhát nem visel, tetteiért nem felel egy kormánynak sem, és nem tart be egy nemzetközi szerződést sem. Resperger szerint a nemzetközi terrorizmus egyre fokozódó tevékenysége és veszélyessége, áldozatainak növekvő száma megköveteli a demokratikus kormányoktól és a nemzetközi szervezetektől, hogy az emberiség elleni főveszélyként küzdjenek ezzel a fenyegetéssel, mely ellen csak összehangolt, egységes, a biztonság minden területére kiterjedő stratégiával lehet felvenni a küzdelmet. Resperger szerint e részstratégiák egyik legfontosabb és leghatékonyabb eleme a katonai erő, melyet csak okosan, pontos felderítési adatokra támaszkodva, alaposan felkészítve a konkrét feladatra lehet felhasználni. Mivel a Magyar Honvédség nemzetközi kötelezettségeiből adódóan, válságterületeken, a konfliktus katonai megoldásában (békekikényszerítés) és a konfliktus utáni helyzetekben (békefenntartás) is alkalmazásra kerülhet, valamint hazai területen is, katonái számára a terrorizmus elleni küzdelem katonai tapasztalatainak elsajátítása elengedhetetlen.[28] Wilkinson szerint, ha a katonaság kapja a domináns szerepet a terrorizmus elleni harc stratégiájának kidolgozásában, akkor egyértelmű, hogy a hadsereg kapja majd a fő szerepet a stratégia végrehajtásában is. Wilkinson szerint az ún. military warfare model/katonai hadviselés modell alkalmazása a demokratikus kormányok számára csábító lehet, főleg ha a terroristák komoly konvencionális fegyverzettel, vagy akár tömegpusztító fegyverekkel is rendelkeznek, és az ellenük felsorakoztatott haderőnek jobb tűzereje, kiképzése, több tapasztalata etc. van. A katonai hadviselés modell előnyei: eleget tesz a köz és média kemény fellépést követelő elvárásának a terrorcselekmények elkövetői és támogatói ellen. A kemény árat fizető elkövetőket és szponzoraikat visszatarthatja a további támadásoktól és a támogatástól. Lehetőséget nyújt az elrettentés üzenetének eljuttatására nemzetközi színtéren a potenciális elkövetők, állami szponzorok szélesebb köre felé. A modell további előnye az ellenséges vezetés elleni pszichológiai csapás lehetősége, ami alááshatja a vezető szerepüket, vagy gyorsíthatja annak elvesztését. A külföldi terrorista csoportok és szponzor-államaik elleni stratégiai támadó hadműveletek és katonai megtorlás problémákkal és dilemmákkal is jár. Sok terrortámadás esetén rendkívül nehéz vagy lehetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű hírszerés az elkövetők teljes bizonyossággal történő beazonosításához. Egy katonai támadás vagy megtorlás egy szélesebb konfliktust generálhat. Egy ártatlan civilek halálát okozó megtorlás az erkölcsi fölény és a nemzetközi közvélemény szimpátiájának elvesztésének lehetőségét hordja magában. Egy egyoldalúan véghezvitt katonai megtorlás nem biztos, hogy a fontos szövetségesek támogatását élvezi, és feszültséget kelthet a szövetségesek között. Egy katonai megtorlás a közvéleményben fals elvárásokat kelthet a terrorizmus legyőzésének sikerét illetően, és hasonló vagy intenzívebb katonai akció elvárásához vezethet a későbbiekben. Fennáll továbbá a katonai túlkapás veszélye, ami alááshatja a jogállam értékeit és az emberi jogok védelmét, amik megvédése demokráciáknak kötelessége.[29]

6.2. A megelőzés fontossága

Horváth L. a nemzeti fellépés és a nemzetközi együttműködés fontosságát hangsúlyozza, és hogy tévedés lenne azt gondolni, hogy a terrorizmusra csupán katonai és rendvédelmi eszközökkel adható eredményes válasz, de álláspontja szerint „erőszak ellen erőt kell felmutatni”, lehetőleg már akkor, mikor a terroristák merényletre készülnek. Legideálisabb az alvó vagy szervezkedő terrorista csoportokat felderíteni, és a veszélyt semlegesíteni. A nemzetközi és nemzeti szervek és valamilyen formában a társadalom együttműködése szükséges, hogy a titkosszolgálatok felvehessék a harcot a terrorizmus ellen. Horváth L. azt tartaná ideálisnak, ha sikerülne a terrorizmus kiváltó okait megszüntetni, ám hozzáteszi, hogy ez majdnem lehetetlen. Véleménye szerint a terrorizmus elleni harcnak össztársadalmi harccá kell válnia és komplex értelmezést kell nyernie.[30] Bartkó szerint az államnak a terroristákat érdektelenné kellene tennie a terrorista cselekmények elkövetésében, és a terrorizmust okafogyottá tevő megoldások keresését javasolja. A katonai, titkosszolgálati és egyéb eszközöket a gyűlölet fokozására képesnek tartja, ezekkel szerinte hosszú távon célt érni lehetetlen.[31] Barker szerint elsődlegesen nem katonai ügynek kellene tekinteni a terrorizmust, hanem együttes erővel kellene megpróbálni javítani azokon a körülményeken, amelyekből a terrorizmus fakad: csökkenteni a káosz uralta területeket, és enyhíteni a nyomort a világ nagyvárosaiban. Barker a terrorizmust az emberiség elleni bűntettként kezelését javasolja, a terrorizmus elleni háborúban gondolkodás helyett, mert így elkerülhető lenne a háború negatív, politikaellenes mellékhatása, a terroristák sem tetszeleghetnének hősként, ha közönséges bűnözőknek nyilvánítanák őket. Őket ugyanúgy kell üldözni, mint minden más bűnözőt, le kell őket leplezni és az akcióikat megakadályozni. Nem elegendő csupán a már elkövetett terrorcselekményekre történő reakció, a megelőzéssel is foglakozni kell, és elengedhetetlen fontosságú a hírszerzés fejlesztése. Barker diplomáciai erőfeszítéseket szorgalmaz a terrorizmus sújtotta területek konfliktusainak csökkentésére, esetleg végleges rendezésére. Továbbra is dolgozni kell a demokrácia fenntartásán, az országos és nemzetközi gazdaság reformján, a fegyverek korlátozásán és ellenőrzésén, támogatni kell az alulról szervezett politikai mozgalmakat, mivel mindez képes lehetne enyhíteni a terrorizmushoz vezető feszültségeket.[32]

6.3. Dilemmák a terrorizmus elleni fellépést illetően

Fábián rávilágít arra, hogy az elmúlt években szinte eltűntek az olyan terrorcselekmények, ahol az elkövetők pl. emberrablás vagy gépeltérítés során pénzt vagy bármi más követelést terjesztettek volna elő. A terrorizmus ugyanakkor egyre radikálisabb, kegyetlenebb és szervezettebb. Nem vitatható, hogy a terrorcselekmények egyre kevesebb szervezést, egyre kisebb financiális forrást igényelnek. Fábián megállapítja, hogy jellemzően olyan magatartásformákkal és olyan „eszközbűncselekmények” és előkészítő cselekmények révén valósultak meg az elmúlt évek terrorcselekményei, amelyeket korábban nem tipikusan ilyen cselekményként definiált sem a jogalkotó sem a bűnüldöző szervek. Fábián szerint teljesen új szemléletre van szükség a jogalkotók részéről, megteremteni annak a lehetőségét, hogy a terrorcselekmény meghatározás során nem csupán és nem jellemzően az elkövetői cselekmény önálló jellegét és tárgyát vizsgáljuk, hanem főként annak célzatát és eredményét. Továbbá nagyobb és szélesebb felhatalmazást kell adni a nyomozó hatóságoknak és titkosszolgálati szerveknek, és a bevándorlás politika is szigorúbb szabályozást igényel. Fábián a magánbiztonság vonatkozásában is jogalkotói, jogalkalmazói feladatot lát a kérdéskörben. Az elmúlt 4-5 év során elkövetett terrorcselekmények alapján megállapítható, hogy azok tipikusan a magánbiztonsági szektort érintő tömegrendezvényeken történtek. E tárgykörben a fizikai, helyi megelőzés tekintetében korábban nem ismert tárgykörben és vertikumban merül fel a magánbiztonsági szférában dolgozó cégek és szakemberek felkészítésével, munkájával és a hivatásos szervekkel való együttműködésük kereteivel kapcsolatos jogi szabályozás szükségessége.[33] Korinek szerint a szélsőségek sem jogi, sem politikai eszközökkel nem számolhatók fel teljesen, a polgári demokráciák alapvető jellemzőit figyelembe véve a terrorizmus elleni harc befejezhetetlen. Korinek egy öngerjesztő folyamatra figyelmeztet, mely akkor következhet be, ha az állam hagyja magát a terroristák által provokálni. A terrorizmus elleni harc drága, és óhatatlanul együtt jár számos szabadságjog korlátozásával. A kényszerből hozott ún. antiterrorista törvények „szükségképp diszkriminatívak” és az alkotmányos szabadságjogokat erősen csorbítják.[34] Radai és Vajda szerint: „A terrorizmus elleni küzdelem szükségszerűen együtt jár az emberi jogok korlátozásával. A megfelelő „harchoz”, megfelelő eszközök kellenek, s ezek nem léteznek áldozatok nélkül.”[35] …„Felvetődik tehát a tragikus kérdés, a társadalom az államnak vagy a terrorizmusnak szolgáltassa-e ki magát? A cselekvések eredményeinek ambivalenciája megteremti a 22-es csapdáját. A terrorizmus, az állam bármelyik utat is választja az ellene való fellépésben, szükségszerűen eléri a célját.”[36] Csányi szerint még a veszély időszakában is szükséges, hogy valódi elveihez hű maradjon a jogállamiság. Az erős és stabil jogállam a brutális terrortámadásokra megfelelően, arányosan válaszol. Elsősorban a túlreagálástól kell tartózkodni. A terroristák célja egy erőszakspirál megindítása, melynek a végén a terrorszervezet önkénye, mint „jogos önvédelmi intézkedés” áll az állítólagos agresszív expanziós politika ellen – ezzel indokolva a brutalitást, az önkényeskedést.[37] A háborús felfogást képviselő Carr szerint a terrorizmus –ahogy az elkövetői sokszor ragaszkodnak is az ekként való megjelöléshez – valójában a hadviselés egy formája, és csak akkor, ha a terrorizmus ekként ismerjük el, leszünk képesek egy átfogó és jelentőségteljes választ kidolgozni a fenyegetésére.[38] Korinek szerint viszont nem hadviselésről, háborúról van szó, hanem a „kriminalitás kiemelkedően súlyos megnyilvánulásairól.”[39] Korinek a terrorizmust a bűnözés megnyilvánulásának tartja, mellyel szemben érhetőek el sikerek, de a jelenség teljes felszámolása illúzió. Úgy véli:

„A háborús felfogás hibája, hogy lényegéből adódóan feltételezi egy vagy több meghatározott ellenség létét, a megoldást pedig az ütközetek megnyerésétől várja. Ha azonban a társadalomban létrejövő, egészen pontosan meg nem határozott okok miatt kitermelődő megnyilvánulásnak tekintjük a terrorizmust, akkor nyilvánvalóan nem egy meghatározott személyi kör, de még nem is csupán valamely szervezet fennállásához vagy elpusztításához kell kötni a győzelmet.”[40]

6.4. Amikor a megelőzés sikertelen

A közbiztonság garantálása mindenkor állami feladat, melyhez rendészeti jogosítványok és eszközök széles tárháza áll a rendelkezésére, és ideális esetben képes megszervezni a közhatalmi szervei közötti hatékony együttműködést. Azonban pont a terrorista cselekmények kapcsán jutunk arra az elkeserítő következtetésre, hogy az állam nem mindig képes eleget tenni az elvárásoknak. Több esetben szólnak arról a hírek, hogy a terrortámadás elkövetője korábban már a hatóságok érdeklődésének homlokterébe került, ám vagy az elégtelen információfeldolgozás, vagy a különböző szervek (rendőrség, nemzetbiztonság) közötti információáramlás hiánya, netán a különböző szervek közötti rivalizálás eredményeként senki nem akadályozta meg a  végrehajtásban.[41] Számos példa hozható: A 9/11-es terrortámadás előtt az al-Kaidának olyan szervezési és logisztikai feladatokat kellett végrehajtania, amelyek Horváth L. szerint elgondolkodtatóak. Az alapos tervezés mellett egy Afganisztánból kiinduló az Egyesült Arab Emirátusokon és Németországon át az USA-ig átívelő finanszírozási, támogatási, kiképzési rendszert kellett kiépítenie, és hónapokon keresztül több országban 18 közvetlen támogató napi ellátását, konspirációját, utaztatását, felderítését és pilótakiképzését kellett megoldania. Az eset rámutatott a figyelmeztető jelek és információk kezelésének és rangsorolásának fontosságára. Horváth L. szerint ennyi jelzés nem hagyható „büntetlenül” figyelmen kívül. Az 9/11-es terrortámadás a biztonsággal összefüggő preventív szabályozásban, például az információcserében, a nemzetközi jog területén, a pénzügypolitikában és még számos más területen fundamentális változásokat hozott.[42]  A Stormfront-on, a legrégebbi, legnagyobb, leglátogatottabb és legaktívabb szélsőjobboldali extrémista web fórumon[43] 2008-ban Anders Breivik amellett érvelt, hogy Nagy-Britannia polgárháborúval néz szembe a muszlim bevándorlás miatt. 2011. július 22-én Breivik 77 embert ölt meg az Oslo belvárosában és Utøya szigetén elkövetett terrortámadás során, Norvégiában. Röviddel a terrortámadás előtt az elkövető egy 1500 oldalas manifesztumot posztolt a Stormfront-ra, és több ezer embernek küldte el e-mailben.[44] Bowers, aki 2018 október 27-én a Tree of Life zsinagógában nyitott tüzet, gyakran posztolt antiszemita összeesküvéselméleteket egy extrémista közösségi oldalra, a Gab-ra.^[45] Tarrant írt előítéletes kijelentéseket jobboldali extrémista oldalakra, mint világszerte több százan mások, és manifesztuma az elkövetését olyan kevés idővel előzte meg, hogy a biztonsági szektornak nem volt ideje azt megakadályozni 2019. március 15-én. Ezért Battersby és Hall szerint, hacsak nem kerül napvilágra a szándékára mutató új információ, addig nem megalapozott az az állítás, hogy a biztonsági szektor hanyagsága miatt nem került felfedezésre.[46]  Ugyan a biztonsági szolgálatoknak nem sikerült korábban az elkövetőről információt szerezni, de a rendőrségi reakció gyors volt, és az elkövető ellenállását hamar legyőzték és letartóztatták.[47]A halle/saale-i terrortámadással kapcsolatban a német rendőrséget a zsidó közösség kritizálta, amiért az nem volt képes megvédeni a zsinagógát.[48] Az elkövetés jom kippur idején történt, de a rendőrség nem volt tisztában a zsidó ünneppel, ezért a támadás napjára a zsinagógának nem volt különleges védelmi koncepciója (azt a zsidó közösség sem követelte).[49]

6.5. Terrorcselekmények megelőzése büntetőjogi eszközökkel?

A büntetőjogi eszközök önmagukban sajnos nem elégségesek a terrorizmus ellen. Gál rávilágít, hogy a legveszélyesebb terroristát, az öngyilkos merénylőt a jelenleg adott büntetőjogi eszközökkel nem lehetséges visszatartani, mert „neki nincs vesztenivalója”. Gál szerint az öngyilkos merénylőt nem lehet visszatartani cselekménye elkövetésétől, még ha halálbüntetést is helyeznénk kilátásba, vagy azzal sem, ha esetleg a terrorista arra is számítana, hogy akció közben lelőhetik. Legnagyobb veszteség, ami érheti, hogy nem ott és akkor hal meg, ahol, és amikor tervezte. Az öngyilkos merénylővel, pont az egyik legsúlyosabb bűnözési formával szemben a büntetőjog csődöt mond.[50] Az öngyilkos terrorista cselekedetének középpontjában az ellenség mindenáron való elpusztítása áll.[51] Gál álláspontját Fábián is osztja, ő is úgy véli, hogy az új típusú terroristával szemben a büntetőjog eszközei hatástalanok, a legszigorúbb büntetések kilátásba helyezése sem jár a remélt eredménnyel. Fábián továbbá rávilágít arra, hogy az utóbbi négy-öt évben jelentős változások történtek. A terrorcselekmények sok esetben nem igényelnek jelentős finanszírozást, előzetes szervezést, előkészítést, létrejött az „olcsó és egyszerű” terrorizmus. A megvalósítás során az elkövetők legtöbbször olyan cselekmények révén követik el tettüket, melyekről korábban sem a jogalkotó, sem a közvélemény nem gondolta, hogy terrorcselekmény tipikus megvalósítási formái lennének. Az öngyilkos terrorista robbanóanyagot kötöz a testére, és nyilvános helyen felrobbantja magát, vagy gépjárművel a tömegbe hajt.”[52]
További riasztó a tény, hogy a terrorizmus finanszírozásával szemben is „… a büntetőjogi eszközök hatékonysága a nullához konvergál.”[53]
Az Europol 2019-es Terrorism Situation and Trend Reportja (TE-SAT) szerint 2018-ban az EU-tagállamokban elkövetett terrorcselekmények többségének elkövetéséhez semennyi vagy csupán minimális finanszírozásra volt szükség, azok előkészítésükben és végrehajtásukban kifinomulatlanok voltak. Az elkövetők különböző módokon, nyomok hagyása nélkül képesek voltak az ilyen akciók elkövetéséhez szükséges anyagi források biztosítására.  Amikor külső anyagi forrásokra van szükségük, a terroristák különböző módszerekhez folyamodnak, melyek bonyolultságukban az egyszerűtől a rendkívül összetettig (Lásd például az al-Kasszám Brigádok, a Hamász katonai szárnyának felhívását a támogatói számára, Bitcoin-os közösségi finanszírozásra.[54]) terjednek.[55] Tálas a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem korlátaira figyelmeztet, mivel az új típusú terrorizmust képviselő terrorista csoportok által elkövetett merényletek szervezése és végrehajtása viszonylag olcsó, és számos szakértő szerint a terrorcselekmények finanszírozásához szükséges pénzügyi tranzakcióknál e terrorcsoportok könnyen meg tudják kerülni és valószínűleg meg is kerülik a „hivatalos és követhető” csatornákat.[56]   Egyetértek Gál álláspontjával, mi szerint a terroristákat nagyon nehéz elvágni anyagi forrásaiktól, de van értelme próbálkozni, mert az a terrorszervezet, amelyik nem jut elég pénzhez a működési költségeihez, lassan elsorvad.[57]
Meliá szerint nem vehetjük természetesnek, hogy a terrorizmus elleni harc jegyében törvénybe iktatott szélsőséges jogszabályok ténylegesen megakadályoznak majd jövőbeli terrortámadásokat. Történelmi tapasztalatok szerint az ilyen jogszabályok elfogadása a teljes büntetőjogot beszennyezhetik. A végeredmény egy kíméletlenebb és drákóibb, a jogállam aláásásával fenyegető büntetőjog lesz.[58]
A terrorcselekmény elkövetésének minél korábbi stádiumban történő megelőzése érdekében a büntetőjogi fellépés egyre inkább preventív jelleget kap. [59] A terrorizmus ellen európai szinten folytatott küzdelem jegyében az Európai Parlament és a Tanács 2017. március 15-én elfogadta a terrorizmus elleni küzdelemről szóló 2017/541 Irányelvet, amely a korábbi, 2002-ben született 2002/475/IB tanácsi kerethatározatot váltja fel. Az Irányelv célja, hogy új kereteket adjon a terrorizmus elleni uniós küzdelemnek és szélesítse a büntetendővé nyilvánítandó cselekmények körét.[60] Az Irányelv olyan magatartások büntetendővé nyilvánítására törekszik, amelyekkel a jövőben sikeresebb lehet az Unió a terrorizmus elleni küzdelemben, és amelyek révén lehetővé válik, hogy a büntetőjog eszközével emeljék ki az egyes tagállamok a gyanús elemeket a társadalomból még azelőtt, hogy az egyes terrortámadásokat végrehajtották volna. Ezen utóbbi cselekményeket az Irányelv, mint a terrorizmussal összefüggő bűncselekményeket határozza meg.[61] A terrorcselekmény tényállása mellett külön szabályozásra kerülnek a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények, melyek révén az Unió azt reméli, hogy a terroristagyanús személyek még egy adott akció végrehajtása előtt – az előkészítő fázisban, vagy akár még azt megelőzően – kiemelhetők lesznek a társadalomból.[62] Az implementáció során hazánknak is ügyelnie kell, hogy az új tényállások összhangban legyenek az alapvető emberi jogi normákkal és az alkotmányos büntetőjog követelményrendszerével is. [63]

6.6. A titkosszolgálatok kitüntetett szerepéről a megelőzés terén

Finszter szavait idézve: „Nem véletlen, hogy a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelmet gyakran nevezik bűnügyi hírszerzésnek, jelezve, hogy az ilyen típusú deliktumok felderítésében csak a titkosszolgálati eszközök lehetnek eredményesek.”[64]

Boda szerint  a nemzetközi terrorizmus elleni hatékony fellépéshez nemzetközi összefogás szükséges, a felderítést és a hírszerzést pedig a megelőzés leghatékonyabb eszközének tartja, a terrorista szervezeteket a lehetséges finanszírozási forrásaitól el kell vágni, és fel kell készülni a támadások megelőzésére és megakadályozására.[65] Nemzetbiztonsági szempontból az egyes államok, államcsoportok nemzetközi összefogása sokat jelent a nemzetközi terrorizmus ellen, de annak fenyegetése az ISIS felszámolása után sem fog eltűnni.[66]

Bizonyos területek, mint a terrorizmus, a határokon átnyúló bűnözés, a migráció vizsgálata egyszerre tartozik a nemzetbiztonsági szervek és a bűnüldöző hatóságok feladatkörébe, az egyes területeken belül akár több szerv is végezhet egyidőben titokban információgyűjtést. Leginkább az érintett felek konszenzusteremtő képességén múlik az együttműködés, az adatok cseréje. Szükséges egy olyan közös szervezet, amely képes lehet valamennyi érintett szerv adattartamának elérésére és feldolgozására.[67]
A biztonsági szolgálatok csak az olyan gyanúsítottakat figyelhetik meg, akikről tudnak. A többiek felfedezetlenül maradnak, amíg le nem csapnak. Lehetetlen mindet azonosítani, mielőtt támadnak, ezért lehetetlen minden potenciális célpontot megvédeni. A biztonsági erők legnagyobb törekvései ellenére néhány támadás végül át fog csúszni, és sikeres lesz.[68]
A nemzetbiztonsági szolgálatok titkos információgyűjtését elősegíti a társszolgálatokkal és a nemzetközi szervezetekkel (NATO, EU, ENSZ, EBESZ) történő kooperáció és a bilaterális kapcsolatok.[69] A 9/11-, majd az azt követő európai terrorcselekmények hatása a titkosszolgálatokra részben abban manifesztálódott, hogy jelentős politikai támogatás és elvárás mellett mind nemzeti, mind nemzetközi szinteken erősödött az együttműködés. Az érdemi, konkrét adat- és tapasztalatcserét lehetővé tevő multilaterális szervezetek megszaporodtak, létrejöttek a fundamentumai a közös nemzetközi adatbázisoknak is. A nemzeti szintű információ-megosztásban rejlő kockázatok felismerése vezetett a NATO/EU tagállamok ún. (terrorellenes) fúziós vagy koordinációs központok létrehozásához. Magyarországon ennek jegyében jött létre 2003-ban a Terrorellenes Koordinációs Bizottság (TKB). Munkáját 2010-ig a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd az  után a Terrorelhárítási Központ (TEK) hangolja össze, tagja a terrorellenes küzdelemben érintett valamennyi rendőri és nemzetbiztonsági szervezet.[70] Az intézményi rendszer reformja nélkül a jövőben nem képzelhető el hatékony terrorellenes fellépés. Az önálló, fúziós központként funkcionáló terrorelhárítási szolgálat felállítása tekintetében Magyarország sok tekintetben példaértékűként is tekinthető.[71]
Egyetértek Kis-Benedek és Kenedli-vel:

„Véleményünk szerint Európában, így Magyarországon is az ilyen típusú terrorizmus terjedésének megállítása és ellenőrzés alá vonása érdekben két fő területen kell lépéseket tenni a közeljövőben. Egyrészt meg kell állítani a terrorgyanús személyek határokon átnyúló mozgását, és ezzel egyidejűleg szükséges megakadályozni az iszlám ultrakonzervatív szunnita értelmezését valló, szalafita terrorista propagandának kitett személyek – főként fiatalok – radikalizálódását különféle intézkedésekkel.”[72]

Ha korábban még nem volt az, mára már egyértelművé vált, hogy ugyan a terroristák katonai semlegesítése és a terrorista szervezkedések megakadályozása kiemelt fontosságú célok, és azoknak is kell lenniük, de ezek nem elegendőek az erőszakos extrémizmus globális fenyegetésének semlegesítéséhez. Gátat kell szabni az új extrémisták áradatának. Az erőszakot igazoló extrémista nézetek kialakításával vagy elfogadásával történő radikalizáció is lehetséges út a terrorizmusban való részvétel felé, de természetesen nem az egyetlen. A radikális nézetek feltétlen nem vezetnek terrorizmushoz, és azok nem mindig annak az előjelei. A legtöbb radikális ideát valló ember nem vesz részt terrorizmusban, és sok terrorista, még azok is, akik egy ügyért küzdenek, nem mélyen ideologizáltak és nem feltétlenül radikalizálódnak a hagyományos értelemben.[73]

7. A terrrocselekmények megelőzésének internethez kötődő módszerei

 

A terroristák kezében a modern számítástechnológiai eszközök és az internet mint új „fegyver” jelent meg, akik céljaikra fel- (és ki)használják a modern technika lehetőségeit, élve ugyanazokkal a technika teremtette előnyökkel, amelyekkel bárki más is.[74]

Osztom Conway álláspontját, aki szerint az internet jelentős és sokoldalú szerepet játszik korunk erőszakos extrémizmusában és terrorizmusában. [75] Egyetértek Molnár gondolataival: “Mint mindenre, így a bűnmegelőzésre is igaz, hogy csak és kizárólag folyamatos megújulás és fejlődés mellett lehet eredményes.”[76]

A terrorizmus elleni harcban a hagyományos intézkedések mellett a kibertérben való védelemre és biztonságra is fokozott figyelmet kell fordítani. A kormányoknak és a nemzetközi szerveknek olyan intézkedéseket, szervezeti struktúrákat kell kialakítaniuk, melyek lehetővé teszik a terrorizmussal szembeni hatékony fellépést a kibertérben is. A szolgáltatókat a nemkívánatos tartalmak, weboldalak, közösségimédia-fiókok eltávolítására folyamatosan rá kell kényszeríteni. A terrorellenes szerveknek folyamatosan monitorozniuk kell a kibertéri aktivitást, fel kell térképezni a weboldalakat, közösségi médiafelületeket, figyelni kell a rajtuk folyó információs tevékenységet, és meg kell tenniük a szükséges lépéseket. A nyilvános weben való aktivitás többek között ennek köszönhetően is visszaszorult, de a kibertérben újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg előttük, és megtalálják a kapcsolattartás és kognitív befolyásolás új módjait és technikáit. A hatékony terrorizmus elleni fellépés során a nemzeti és nemzetközi szerveknek, hatóságoknak a kibertérben megjelenő kihívásokat is kezelniük kell.[77] Az internet a radikalizáció folyamatának hajtóereje és elősegítője.[78] Az internet a rendvédelmi szervek számára is használandó kommunikációs csatornaként. A médiafigyelés kiteljesedéseként a radikalizálódó hírportálokon, fórumoldalakon rövid tanulmányokkal, hozzászólásokkal moderálni, a szélsőséges, befolyásoló propagandát, lejáratni, kiszorítani is lehet, amihez képzett, motivált állomány szükséges.[79]Egyetértek Kis-Benedekkel és Kenedlivel, hogy fontos a terrorizmus propagandájával szembeni fellépés. Különösen az interneten terjesztett tanok, toborzó videók felkutatása, az eredetük megállapítása és azok eltávolítása is szükséges, megóvva ezáltal azokat, akik magukban hordozzák a radikalizálódás lehetőségét.[80] Például Dylann Roof, aki 2015 júniusában 9 fekete egyháztagot ölt meg az Emanuel Emanuel afrikai metodista-episzkopális templomban, online radikalizálta önmagát.[81] Előfordult több esetben, hogy egy merénylő nem tartozott konkrétan valamely terrorszervezethez, azonban az elektronikus tömegtájékoztatási eszközök segítségével sugárzott propagandával egyetértve, a radikalizálódás irányába fordult, a szervezetnek „hűségesküt téve”.[82]

Egyetértek Dornfeld gondolataival a kiberterrorizmussal kapcsolatban:
„A kiberterrorizmusról szóló diskurzus kapcsán sokszor kevéssé kap helyet a terroristák egyéb internetes tevékenységének vizsgálata, amely talán a legkomolyabb negatív hozadéka a kiberterrorizmus veszélyessége túlértékelésének. Ezek jóval kevésbé ijesztő tevékenységek, mint például egy erőmű felrobbantása, de véleményem szerint jóval veszélyesebbek. Az elmúlt évek nyugat-európai terrortámadásaiban jelentős szerepet játszott a terroristák internetes kommunikációja, az aktív dzsihadista propaganda és persze azok a pénzügyi támogatások, amelyeket a terrorszervezetek az internet segítségével szereztek meg. Véleményem szerint ez egy olyan téma, amivel szemben a jövőben még keményebben kell fellépnie a nemzetközi közösségnek.”[83]
Az interneten a terroristák megfigyelhetőek, a tevékenységük tanulmányozható; vannak elméletek, melyek szerint online jelenlétük valójában ellenük dolgozik. A különféle online felületek, a weboldalak és netes fórumok Conway szóhasználatával egy “korai figyelmeztető rendszerként” funkcionálnak a terrorcselekményeket illetően.[84] Moutot szerint ugyan az okostelefon a terroristák kezében komoly „fegyver” lehet, viszont az a titkosszolgálatok számára egy eszköz is, hogy őket lekövethessék, így az „kétélű kard” a kezükben.[85] Az OSINT, mely emberi erőforrással végzett felderítés, az elektronikus és a nyomtatott médiumokban megjelent, valamint az internetre, közösségi oldalakra, videomegosztókra feltöltött anyagok elemzését és ezekből történő információszerzést jelenti. A terrorizmus esetében alkalmazható elsősorban. A különböző radikális nyilatkozatok a cselekmény megelőzését eredményezheti.[86]Egyértelmű, hogy az internet biztosította anonimitás nem csak a terroristáknak kedvez, az lehetőséget ad fedett ügynökök beépülésére is. Az USA-ban számos FBI-ügynöknek sikerült már terrorszervezetekbe beépülni, és ilyen módon terrortámadásokat meghiúsítani.[87] Ahogy Máté fogalmaz:
„A számítógép alapú technológiák az élet egyre több területén jelennek meg. Ebből adódóan a bűnelkövetés és a bűnüldözés is egyre nagyobb számban találkozik a technológia kézzel fogható (hardver) és meg nem ragadható (szoftverek és új viselkedési minták) jellemzőivel. Ezeket a komponenseket az elkövetők hol eszközként, hol pedig egyszerű mindennapi tárgyként használják, s ily módon a cselekmények digitális lenyomatait, digitális bizonyítékait (digital evidence) hagyják maguk után. Ezek a bizonyítékok gyakran nem láthatók, vagy hétköznapi eszközökkel nem hozzáférhetők. Beszerzésükhöz, rögzítésükhöz, megőrzésükhöz és bemutatásukhoz megfelelő – a legtöbb esetben magas szintű – informatikai szakmai tudásra és gyakorlatra van szükség. Ez utóbbi képességekkel és készségekkel az igazságügyi informatikai szakértők rendelkeznek, aki a bizonyítékok feltárásával és később interpretálásával segítik a nyomozó hatóság, majd a bíróság munkáját.”[88]

Javaslatok

A terroristák által használt okostelefonos applikációk, továbbá az általuk frekventált weboldalak, online platformok és virtuális terek mind olyan felületek, amelyek lehetőséget adnak információszerzésre, felderítésre, leplezett eszközök használatára, terror-elhárítási célból[89], továbbá fedett ügynökök terroristák közé történő beépülésére, és ezáltal terrorcselekmények elkövetésének és toborzás megakadályozására A terroristákhoz kötődő alkalmazásokat fel kell törni, továbbá megfigyelő malware-ekkel ellátott hamis terrorista alkalmazásokat szükséges fejleszteni[90], ezek használatával terroristák közé beszivárogni és ezáltal terrorcselekményeket megelőzni.[91] Fábián a következő megállapításokat teszi: „Úgy tűnik, napjaink terroristái jellemzően magányos elkövetők. A norvég Breivikre gondolva igazat kell adnunk Hankiss Ágnesnek, aki szerint azon esetek, melyekben az elkövető valóban minden külső (eszmei, anyagi) támogatás nélkül szervezi meg és hajtja végre az akcióját, sokkal inkább tartoznak a klinikai pszichológia körébe. Az ilyen elkövetőkkel szemben a nemzetbiztonsági szolgálatok valójában tehetetlenek.”[92] Véleményem szerint az ilyen elkövetőkkel szemben sem teljesen tehetetlenek a nemzetbiztonsági szolgálatok. Egy személy interneten történő radikalizációjának (manapság általában ott történik) mindig vannak nyomai, de ezeket tudni kell hol keresni. A terroristák mindenféle szervezkedése, kommunikációja, toborzása, egy magányos személy radikalizációjának folyamata (ennek felismerésének tekintetében a személy környezetére is felelősség hárul), a terrorcselekmények előkészítése, a terrorizmus finanszírozása nem vákuumban történik, hanem ezek mind digitális nyomokat[93] hagynak maguk után, ezeknek mindig van nyoma online térben, különböző fórumokon, platformokon, üzenetküldő alkalmazásokban etc. Ezeknek a jeleknek, nyomoknak az időben történő felfedezése a terrorizmus és terrorizmus elleni küzdelem szempontjából kritikus fontosságú. Naprakészen szükséges ismerni és nyomon követni gépi és emberi eszközökkel, hogy a terroristák mire, miért és hogyan használják az internetet és a különféle alkalmazásokat, továbbá milyen internetes oldalakon, alkalmazásokon folytatják a tevékenységüket. Minden internethasználó megfigyelését, vagy az arra való törekvést rendkívül aggályosnak tartom, de az ismert platformok, személyek célzott megfigyelését a téma szempontjából elengedhetetlennek. A nyomozó hatóságok és titkosszolgálati szervek szerepe egyértelműen kitüntetett a terrorcselekmények megelőzése szempontjából, ahol felkészült és nyelveket jól beszélő állományra van szükség, akiknek a megfelelő szakértőket is, informatikai szakértőket, tolmácsokat etc. mindenképpen be kell vonniuk a munkájuk során.

 

 

 

[1] A címet Kőhalmi László hasonló című tanulmányai inspirálták. Lásd: Kőhalmi László: Gondolatok a vallási indíttatású terrorizmus ürügyén, Belügyi Szemle, LXIII. évf., 2015/7-8. sz. 52-71. Lásd még: Kőhalmi László: Gondolatok a jövedéki adómorálról. Büntetőjogi Szemle, 2018/2. sz. 51-53.

[2] Bartkó Róbert: A terrorizmus elleni küzdelem kriminálpolitikai kérdései, UNIVERSITAS-GYŐR Nonprofit Kft., Győr 2011. 11.

[3] A migráció és a kriminalitás kapcsolatáról bővebben: Kőhalmi László: A migráció és a kriminalitás néhány összefüggése, Jura, 2016/22. sz.  94-99.

[4] Gál István László: Korrelációs kapcsolat az illegális migráció és a terrorizmus finanszírozásának volumene között, in Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán (szerk.): Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XXI.: A bűnüldözés és a bűnmegelőzés rendészettudományi tényezői, Pécs, Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja, 2019, 217.

[5] Resperger István: A nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenysége – biztonsági kihívások, kockázatok és fenyegetések, in Resperger István (szerk.): Nemzetbiztonsági alapismeretek, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2018. 86.

[6] A. Triandafyllidou – T. Maroukis: Migrant smuggling: Irregular migration from Asia and Africa to Europe, Springer, 2012, 1. Idézi: Bartkó Róbert: Az illegális migráció és a terrorizmus kapcsolata az EUROPOL és FRONTEX jelentéseire tekintettel, in Bartkó Róbert (szerk.): A terrorizmus elleni küzdelem aktuális kérdései a XXI. században, Budapest, Gondolat Kiadó, 2019, 167.

[7] Hautzinger Zoltán: A terrorizmus elleni küzdelem idegenjogi eszközei, in Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán (szerk.): Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XVI.: Modernkori veszélyek rendészeti aspektusai, Pécs, Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja, 2015, 203.

[8] FRONTEX Risk Analysis for 2018, 8. Idézi: Bartkó Róbert: Az illegális migráció és a terrorizmus kapcsolata az EUROPOL és FRONTEX jelentéseire tekintettel, in
Bartkó Róbert (szerk.): A terrorizmus elleni küzdelem aktuális kérdései a XXI. században, Budapest, Gondolat Kiadó, 2019, 167.

[9] Bartkó Róbert: Az illegális migráció és a terrorizmus kapcsolata az EUROPOL és FRONTEX jelentéseire tekintettel, in Bartkó Róbert (szerk.): A terrorizmus elleni küzdelem aktuális kérdései a XXI. században, Budapest, Gondolat Kiadó, 2019, 180.

[10] FRONTEX Risk Analysis for 2020, 22.

[11] Europol’s 2019 EU Terrorism Situation and Trend Report (TE-SAT), 6-7.

[12] Graham Macklin: The El Paso Terrorist Attack: The Chain Reaction of Global Right-Wing Terror, CTC Sentinel, XII. évf., 2019/11. sz. 1.

[13] Alex Amend: Analyzing a terrorist’s social media manifesto: the Pittsburgh synagogue shooter’s posts on Gab https://www.splcenter.org/hatewatch/2018/10/28/analyzing-terrorists-social-media-manifesto-pittsburgh-synagogue-shooters-posts-gab (2020.06.17.)

[14] Charles Crothers – Thomas O’Brien: The Contexts of the Christchurch terror attacks: social science perspectives, Kōtuitui: New Zealand Journal of Social Sciences Online, XV. évf. 2020/2. sz. 248.

[15] Uo. 17.

[16] Daniel Koehler: The Halle, Germany, Synagogue Attack and the Evolution of the Far-Right Terror Threat, CTC Sentinel, XII. évf., 2019/11. sz. 14.

[17] Macklin: i.m. 1.

[18] United States of America v. Patrick Wood Crusius, Case 3:20-cr-00389-DCG 02/06/20 1-2.

[19] Blyth Crawford – Florence Keen: The Hanau Terrorist Attack: How Race Hate and Conspiracy Theories Are Fueling Global Far-Right Violence, CTC Sentinel, XIII. évf., 2020/ 3. sz. 1.

[20] Macklin: i.m. 1.

[21] A 3D nyomtatás jelentette kihívásokról: Nagy Zoltán András: A 3D nyomtatás, mint a jogrendszert érintő új kihívás. Magyar Jog, LXI. évf. 2017. 613–621.

[22] Colin P. Clarke: Trends in Terrorism: What’s On the Horizon in 2020

https://www.fpri.org/article/2020/01/trends-in-terrorism-whats-on-the-horizon-in-2020/ (2020.06.18.)

[23] Greg Simons – Cristina Bianca: The Specter of Terrorism During the Coronavirus Pandemic https://www.e-ir.info/2020/05/08/the-specter-of-terrorism-during-the-coronavirus-pandemic/ (2020.06.18.)

[24] Nemzetközi küzdelem a terrorizmus ellen (A 2004. november 6-án rendezett országos konferencia előadásai), A Történelemtanári továbbképzés kiskönyvtára XXXVI, Sorozatszerk.: Szabolcs Ottó, Budapest, 2005, 22-23.

[25] Alex B. Schmid: Towards Joint Political Strategies for De-legitimising the Use of Terrorism, in Alex B. Schmid (szerk.): Countering Terrorism through International Cooperation, Milánó, ISPAC, 2001, 266-273.  Idézi:  Tálas Péter – Póti László – Takács Judit: A terrorizmus elleni küzdelem fogalmi és tartalmi keretei, különös tekintettel annak katonai dimenziójára, ZMNE STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ KÖZPONT ELEMZÉSEK, 2004/3. 3.

[26] Vadai Ágnes: A terrorizmus a nemzetközi jogban, Egyetemi disszertáció, Budapest, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 1997, 60. Idézi: Korinek László: A terrorizmus – Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára – Korinek László – Lévay Miklós: Kriminológia-Szakkriminológia, Budapest, CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., 2006, 458-459.

[27] Bolgár Judit–Szternák Nóra–Szternák György: A terrorizmussal kapcsolatos kutatások legújabb eredményei, Felderítő Szemle, IV. évf. 2005/4. sz. 24.

[28] Resperger István: Terrorista szervezetek, módszerek, eljárások, Szakmai Szemle, XVI. évf. 2018/2. sz. 27.

[29] Paul Wilkinson: Terrorism versus Democracy: The Liberal State Response, London and New York, Routledge, 2006, 90-91.

[30] Horváth L. Attila: A terrorizmus csapdájában, Budapest, Zrínyi Kiadó, 2014, 241-243.

[31] Bartkó Róbert: A terrorizmus elleni küzdelem kriminálpolitikai kérdései, Győr, UNIVERSITAS-GYŐR Nonprofit Kft., 2011, 84-85.

[32] Jonathan Barker: A terrorizmus. Budapest, HVG Kiadói Rt., 2003, 145-146.

[33] Fábián Péter: A terrorcselekmény büntetőjogi szabályozásának jelene és aktuális kérdései, Büntetőjogi Szemle, 2018/2. sz. 49-50.

[34] Korinek László: A terrorizmus – Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára – Korinek László – Lévay Miklós: Kriminológia-Szakkriminológia, Budapest, CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., 2006, 457-458.

[35] Rada Mátyás – Vajda Viktor: A terrorizmus elleni küzdelem, avagy a 22–es csapdája, Külügyi Szemle, 2010/1. sz. 148.

[36] Uo.151.

[37] Csányi Csaba: 9/11-re adott lehetséges válaszok az Egyesült Államok és Németország példáján keresztül. ACTA HUMANA, 2016/5. sz. 15.

[38] Caleb Carr: Terrorism as Warfare: The Lessons of Military History, World Policy Journal, XIII. évf., 1996/1997/ 4. sz. 1.

[39] Korinek László: A terrorizmus, Belügyi Szemle, 2015/7-8. sz. 11.

[40] Uo. 34.

[41] Fábián Péter: Terrorcselekmények és a magánbiztonság kapcsolatának aktuális összefüggései, Magyar Rendészet, 2018/4. sz. 99.

[42] Horváth L.: i.m. 209.

[43]Ryan Scrivens: Exploring Radical Right-Wing Posting Behaviors Online, Deviant Behavior, 2020, 3.

[44] Bennett Kleinberg  – Isabelle van der Vegt– Paul Gill: The temporal evolution of a far‑right forum, Journal of Computational Social Science, 2020, 1-2.

[45] Beckett, Lois: Pittsburgh shooting: suspect railed against Jews and Muslims on site used by ‘alt-right’

https://www.theguardian.com/us-news/2018/oct/27/pittsburgh-shooting-suspect-antisemitism (2020.06.17.)

[46] John Battersby–Rhys Ball: Christchurch in the context of New Zealand terrorism and right wing extremism, Journal of Policing, Intelligence and Counter Terrorism, XIV. évf., 2019/3. sz. 6.

[47] Crothers –O’Brien: i.m. 248.

[48] https://www.ft.com/content/d22459c8-eb42-11e9-a240-3b065ef5fc55 (2020.06.18.)

[49] https://www.spiegel.de/panorama/justiz/halle-anschlag-auf-synagoge-polizei-war-juedischer-feiertag-nicht-bekannt-a-7ef5bd6e-c38b-40ea-80d1-ac005a322338?fbclid=IwAR3wi7DOh10WstBd_muQ_peQxHla0To5kHmRqeWbccAmvSU1iKyOrK-qtqQ (2020.06.17.)

[50] Gál István László: A terrorizmus finanszírozása, Pécs, PTE Állam- és Jogtudományi Kar Gazdasági Büntetőjogi Kutatóintézet, 2010, 3.

[51] Bolgár–Szternák–Szternák: i.m. 18.

[52] Fábián Péter: A terrorcselekmény büntetőjogi szabályozásának jelene és aktuális kérdései, Büntetőjogi Szemle, 2018/2. sz. 49.

[53] Gál István László: Új biztonságpolitikai kihívás a XXI. században: a terrorizmus finanszírozása,  Szakmai Szemle, 2012/1. sz. 15.

[54] Yaya Fanusie: Hamas Military Wing Crowdfunding Bitcoin

https://www.forbes.com/sites/yayafanusie/2019/02/04/hamas-military-wing-crowdfunding-bitcoin/#306575c34d7f (2020.06.17.)

[55] Europol’s 2019 EU Terrorism Situation and Trend Report (TE-SAT), 17.

[56] Tálas Péter: Kelet-Közép-Európa és az új típusú terrorizmus, in Tálas Péter (szerk.): A terrorizmus anatómiája, Budapest, Zrínyi Kiadó, 2006, 19-20.

[57] Gál István László: A terrorizmus finanszírozása, Pécs, PTE Állam- és Jogtudományi Kar Gazdasági Büntetőjogi Kutatóintézet, 2010, 11-12.

[58] Manuel Cancio Meliá: Terrorism and Criminal Law: The Dream of Prevention, the Nightmare of the Rule of Law, New Criminal Law Review, XIV. évf., 2011/1. sz. 122.

[59] Ulrich Sieber – Benjamin Vogel: Terrorismusfinanzierung. Prävention im Spannungsfeld von internationalen Vorgaben und nationalem Tatstrafrecht, Berlin, Duncker & Humblot, 2015, 1. Idézi: Neparáczki Anna Viktória: A terrorizmus finanszírozása bűntettének szabályozása a nemzetközi elvárásokra figyelemmel, Ügyészségi Szemle, II. évf. 2017/ 2. sz. 7.

[60] Lásd az Irányelv Preambulumának (2) bekezdését. Idézi: Bartkó Róbert – Sántha Ferenc: Az Európai Unió jogalkotása és hatása a terrorcselekmény hazai büntetőjogi szabályozására, Acta Universitatis Szegediensis: acta juridica et politica, LXXXI. évf. 2018. 83.

[61] Bartkó – Róbert – Sántha Ferenc: Az Európai Unió jogalkotása és hatása a terrorcselekmény hazai büntetőjogi szabályozására, in Homoki-Nagy Mária – Karsai Krisztina – Fantoly Zsanett – Juhász Zsuzsanna – Szomora Zsolt – Gál Andor (szerk.): ÜNNEPI KÖTET DR. NAGY FERENC EGYETEMI TANÁR 70. SZÜLETÉSNAPJÁRA, Szeged, Balogh Elemér dékán, 2018, 83.

[62] Bartkó Róbert: Az Unió 2017/541. Sz. Irányelvének hatása a V4 országainak büntető anyagi jogszabályalkotására, in
Bartkó Róbert (szerk.): A terrorizmus elleni küzdelem aktuális kérdései a XXI. században, Budapest, Gondolat Kiadó, 2019, 138.

[63] Bartkó – Sántha: i.m. 100.

[64] Finszter Géza: Rendészettan, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2018. 78.

[65] Boda József: A terrorizmus rövid története és az ellene való fellépés lehetőségei, Rendvédelem-történeti Füzetek, XIII. évf., 2007/16. sz. 47.

[66] Boda József: A XXI. század nemzetbiztonsági kihívásai, in Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán szerk.: Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XX.:A XXI. század biztonsági kihívásai, Pécs, Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja, 2018, 10.

[67] Urbányi András: Nemzetbiztonsági vs. Bűnügyi felderítés – a megszerzett információkkal való gazdálkodás kérdései, Szakmai Szemle, XVII. évf., 2019/ 4. sz. 28.

[68] Kis-Benedek József: The Islamic State and the intelligence, Nemzetbiztonsági Szemle, 2015. III. évf.  különsz. 47.

[69] Resperger István: A nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenysége – biztonsági kihívások, kockázatok és fenyegetések, in Resperger István (szerk.): Nemzetbiztonsági alapismeretek, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2018. 31.

[70] Kovács Zoltán András: A polgári elhárítás negyedszázada (1990–2016), in Drusza Tamás (szerk.): A magyar elhárítás fejlődése: Tanulmányok a katonai és polgári nemzetbiztonsági elhárítás múltjáról, jelenéről, jövőjéről, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2019, 169-170.

[71] Kasznár Attila: Az európai terrorelhárítás jelene és jövője, in Drusza Tamás (szerk.): A magyar elhárítás fejlődése: Tanulmányok a katonai és polgári nemzetbiztonsági elhárítás múltjáról, jelenéről, jövőjéről, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2019, 191.

[72] Kis-Benedek József –Kenedli Tamás: A terrorfenyegetettség új tendenciái és lehetséges válaszlépések, Szakmai Szemle, 2015/1. sz. 27.

[73] Randy Borum: Radicalization into Violent Extremism I: A Review of Definitions and Applications of Social Science Theories, Journal of Strategic Security, IV. évf., 2011/4. sz. 8.

[74] Nagy Zoltán András: Tradicionális bűncselekmények számítógépes hálózatokon, JURA, XIII. évf., 2007/1. sz. 127.

[75] Maura Conway: Determining the Role of the Internet in Violent Extremism and Terrorism: Six Suggestions for Progressing Research, Studies in Conflict & Terrorism, XL. évf., 2017/11. sz. 91.

[76] Molnár István Jenő: A bűnmegelőzés értelmezése és magyarországi fejlődése, in Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán (szerk.): Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XXI.: A bűnüldözés és a bűnmegelőzés rendészettudományi tényezői, Pécs, Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja, 2019, 89.

[77] Haig Zsolt: Információs műveletek a kibertérben, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2018, 302-303.

[78] Mitchell D. Silber – Arvin Bhatt: Radicalization in the West: The Homegrown Threat, New York, New York Police Department, 2007, 8.

[79] Uo. 156.

[80] Kis-Benedek –Kenedli: i.m. 31.

[81] Berman, Mark: Prosecutors say Dylann Roof ‘self-radicalized’ online, wrote another manifesto in jail https://www.washingtonpost.com/news/post-nation/wp/2016/08/22/prosecutors-say-accused-charleston-church-gunman-self-radicalized-online/(2020.06.18.)

[82] Bartkó Róbert: Az Unió 2017/541. Sz. Irányelvének hatása a V4 országainak büntető anyagi jogszabályalkotására, in Bartkó Róbert (szerk.): A terrorizmus elleni küzdelem aktuális kérdései a XXI. században, Budapest, Gondolat Kiadó, 2019, 144.

[83] Dornfeld László: Kiberterrorizmus – a jövő terrorizmusa?, in Mezei Kitti (szerk.): A bűnügyi tudományok és az informatika. Budapest-Pécs,Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, 2019, 61.

[84] Maura Conway: Terrorist ‘Use’ Of The Internet And Fighting Back, Information & Security: An International Journal, 2006/19. sz. 21.

[85] Michel Moutot: Smartphones: a double-edged sword for terrorists

https://phys.org/news/2018-11-smartphones-double-edged-sword-terrorists.html (2020.06.18.)

[86] Katona László: A terrorizmus és a szervezett bűnözés elhatárolásának aktuális dilemmái, Felderítő Szemle, XII. évf., 2013/3. sz. 70.

[87] Kis-Benedek József: Dzsihadizmus, radikalizmus, terrorizmus, Budapst, Zrínyi Kiadó, 2016, 195-196.

[88] Máté István Zsolt: A digitális bűnfelderítés gyakorlata, avagy az igazságügyi informatikai szakértő a büntetőeljárásban, in Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán (szerk.): Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XIV.: Tanulmányok „A változó rendészet aktuális kihívásai” című tudományos konferenciáról, Pécs,  Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja, 2013, 365.

[89]A titkosrendőri munka tartalmáról bővebben: Finszter Géza: Szabályozott felderítés – titkosított büntetőeljárás, Miskolci Jogi Szemle, XIV. évf., 2019/2. sz. 280-281.

[90] Rita Katz: Almost Any Messaging App Will Do—If You’re ISIS

https://motherboard.vice.com/en_us/article/kb7n4a/isis-messaging-apps (2020.06.18.)

[91]Serbakov Márton Tibor: Az online felületek és okostelefonos alkalmazások, mint a terrorcselekmények előrejelző rendszerei, in Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán (szerk.): Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XXI.: A bűnüldözés és a bűnmegelőzés rendészettudományi tényezői, Pécs, Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja, 2019, 124.

[92] Hankiss Ágnes: Kihívások és ellentmondások a terrorizmus elleni harcban, in A terrorizmus Rubik-kockája, avagy a fenyegetések komplex megközelítése, Budapest, Nemzetközi tudományos-szakmai konferencia. Duna-palota 2013. szeptember 30.–október 1. BM Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság, 2014, 98–99. Idézi: Fábián Péter: A terrorcselekmény büntetőjogi szabályozásának jelene és aktuális kérdései, Büntetőjogi Szemle 2018/2. sz. 45.

[93] „A nyomozás során kiemelkedő szerepe van a digitális adatnak. Nemcsak az online, hanem a digitális környezetben megvalósított bűncselekmények is mindig digitális lábnyomot hagynak maguk után, amelyekből digitális adatok nyerhetők ki. Ezt hívjuk digitális nyomnak.” Torma Adrienne – Bendes Ákos László: A cybercrime és a gyermekpornográfia összeolvadása, in Bendes Ákos – Nagy Melánia – Tóth Dávid (szerk.): Lépést tud-e tartani a jog a XXI. század kihívásaival?, Pécs, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola, 2019, 20.

 

A tanulmány az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-19-3-I-KRE-11 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának szakmai támogatásával készült.

1. Bevezetés

A 2017. január 1. napja óta hatályos szabályok szerint a büntetés-végrehajtási intézetek tekintetében a zárkában, illetve a lakóhelyiségben úgy kell meghatározni a létszámot, hogy minden elítéltre hat köbméter légtér, valamint egyéni elhelyezés esetén legalább hat, közös elhelyezés esetén személyenként legalább négy négyzetméter élettér jusson.^[2] A letartóztatás végrehajtása körében pedig jogszabály akként rendelkezik, hogy a zárkában elhelyezhető létszámot úgy kell meghatározni, hogy személyenként tíz köbméter légtér és négy négyzetméter élettér jusson.[3]

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának Európai Börtönszabályokról szóló R/2006/2. számú ajánlása (továbbiakban: Ajánlás) az alapelvek között rögzíti, hogy a szabadságelvonással sújtott személyekre rótt korlátozásokat a szükségesség és arányosság figyelembe vétele mellett a legkisebb mértékre kell szorítani.^[4] Ezen alapelv azt is jelenti, hogy szabadságelvonás esetén az emberi méltóság sérelmének elkerülése érdekében a fogvatartottak számára meghatározott mértékű mozgásteret, illetve életteret biztosítani kell, amelyet a nemzetközi standardok ajánlásszerűen határoznak meg. Erre utal az Ajánlás azon pontja is, amely kimondja, hogy a fogvatartottak számára biztosított elszállásolásnak tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot és lehetséges körben a magánszférát, valamint meg kell felelnie az egészségügyi és higiéniai követelményeknek, különös tekintettel a hely nagyságára, a levegő köbtartalmára, a világításra, a fűtésre és szellőzésre. ^[5]

Az Európa Tanács Ajánlásának idézett pontjai is hűen tükrözik, hogy a modern büntetés-végrehajtásban fontos szerep jut a fogvatartottaknak biztosított élettérnek, illetve mozgástérnek. Lajtár István az elhelyezés kérdését a XXI. századi jogállami büntetés-végrehajtás egyik leginkább kritikus pontjának nevezte egy előadásában, ugyanis a büntetés-végrehajtási intézetek zsúfoltsága hátrányosan befolyásolja a fogvatartottak jogi helyzetét, a fogvatartás biztonságát, amely tényezők pedig a bánásmód törvényességére hatnak ki.^[6]

Azt mondhatjuk tehát, hogy az élettér, illetve mozgástér az elítéltek elhelyezésének egyik fontos és szükséges eleme, míg az elhelyezés kérdésköre a törvényes bánásmódot is érinti. Mindazonáltal logikus megállapítás teszünk akkor is, mikor arra a következtetésre jutunk, hogy a fogvatartottaknak biztosított élettér, illetve mozgástér nagysága a börtönökben tapasztalható túlzsúfoltság mértékét is befolyásolja, hiszen az, hogy egy fogvatartottra hány négyzetméter élettérnek kell jutnia, meghatározza az egy zárkában, távolabbról tekintve az adott büntetés-végrehajtási intézetben elhelyezhető egyének számát.

A hazai, 2017. január 1. napjától hatályos szabályozás a CPT^[7] által meghatározott standardon nyugszik, amely a 32/2014. (XI.3.) AB határozatra visszavezethető jogszabálymódosításnak köszönhető. Ennek megfelelően a tanulmány célja, hogy az említett AB határozat vizsgálata alapján az élettérre vonatkozó hazai szabályozást, illetve a kapcsolódó nemzetközi elvárásokat számba vegye.

 

2014. Út a CPT standard felé: a 32/2014. (XI.3.) AB határozat

Az alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény lehetővé teszi a bírói kezdeményezés alapján induló egyedi normakontroll iránti eljárást. Erre akkor kerülhet sor, ha az eljáró bírónak az előtte folyamatban lévő ügyben olyan jogszabályt kellene alkalmaznia, amelynek alaptörvény-ellenességét észleli, vagy alaptörvény-ellenességét az Alkotmánybíróság már megállapította. A törvény szintén lehetővé teszi mindezt nemzetközi szerződésbe ütközés esetén is. Ilyen esetben a bíró az eljárást felfüggeszti és az Alkotmánybíróságnál kezdeményezi a jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítását és alkalmazásának kizárását.^[8] Ilyen egyedi normakontroll iránti eljárásban született a 32/2014. (XI.3) AB határozat is.

A Fővárosi Törvényszék egyik bírája előtt több kártérítés miatt indult eljárás is folyamatban volt, amelyek elbírálása során észlelte, hogy az akkor hatályos 6/1996. (VII.12.) IM rendelet 137. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenes és nemzetközi szerződésbe ütközik, ezért az eljárások felfüggesztése mellett az Alkotmánybírósághoz fordult.

 

A törvényszéki bíró által megjelölt 6/1996. (VII.12.) IM rendelet 137. § (1) bekezdése szerint:

„A zárkában (lakóhelyiségben) elhelyezhető létszámot úgy kell meghatározni, hogy minden elítéltre lehetőleg hat köbméter légtér, és lehetőség szerint a férfi elítéltek esetén három négyzetméter, a fiatalkorúak, illetve a női elítéltek esetén három és fél négyzetméter mozgástér jusson.”

 

Itt fontos utalnunk arra, hogy a mozgástér meghatározásakor nem kellett figyelembe venni az egyes berendezési és felszerelési tárgyak által elfoglalt területet.^[9] A régi szabályozás eszerint differenciált volt életkor és nem szerint is, valamint a „lehetőleg”, a „lehetőség szerint” és a „mozgástér” kifejezéseket használta.

Az indítványt előterjesztő bíró arra hivatkozott, hogy a megjelölt jogszabályi rendelkezés az Emberi Jogok Európai Egyezményének (továbbiakban: Egyezmény) 3. cikkébe^[10] és az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdésébe^[11] ütközik. Az Egyezmény 3. cikke kapcsán kifejtette, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának (továbbiakban: EJEB) joggyakorlata szerint a 3. cikk sérelmét jelenti, ha az adott büntetéshez elkerülhetetlenül kapcsolódó megaláztatáson és szenvedésen túl továbbiakat szenved el az elítélt, valamint hivatkozott a CPT által a minimális mozgástér nagyságára vonatkozó standardra, amelyre alapozva az EJEB több ítéletében is megállapította az említett cikk sérelmét.

Ezen felül az indítványozó bíró előadta, hogy a 2010. november 24-ei jogszabálymódosítást megelőzően kötelező módon kellett biztosítani a meghatározott nagyságú légteret és mozgásteret, de ezt követően azzal, hogy a szabályozásba a „legalább” helyett a „lehetőleg” és „lehetőség szerint” kifejezés került bevezetésre, az sem lenne jogellenes, ha egyáltalán nem biztosítanának mozgásteret a fogvatartottaknak.^[12] Álláspontja szerint a börtönök zsúfoltsága sem adhat alapot arra, hogy gazdasági okokból olyan jogszabályi rendelkezés váljon alkalmazandóvá, amely emberi jogot korlátoz.^[13] Mindezek alapján a fogvatartottak részére a nemzetközi szerződési kötelezettségből eredő négy négyzetméteres mozgásteret biztosítani kell, amelynek az akkor hatályos szabályok nem tettek eleget.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII.12.) IM rendelet 137. § (1) bekezdése az Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe is ütközik, ezért azt 2015. március 31-ei hatállyal megsemmisítette, időt hagyva a jogalkotónak a jogszabály módosítására. Ugyanakkor a támadott rendelkezést ideiglenesen hatályban tartotta a jogbiztonság kisebb sérelmére való tekintettel.^[14] A megsemmisítés időpontja kapcsán az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy mozaikos megsemmisítésre, tehát a „lehetőleg”és a „lehetőség szerinti” szövegrész kiemelésére nem lát lehetőséget, mivel ezzel kötelező biztosítást írna elő a rendelkezésben foglalt mozgástérre, és ezzel a kedvezőbb irányba történő eltérést sem tenné lehetővé. A teljes megsemmisítésre ex nunc hatállyal sem látott lehetőséget, mivel ebben az esetben semmilyen rendelkezés sem vonatkozna a mozgástér mértékére.

Az Alkotmánybíróság az indokolásában kimondta, hogy a többszemélyes zárkában az élet- és mozgástérnek minden esetben el kell érnie a minimális mértéket. Ellenkező esetben ugyanis túlzsúfoltság jön létre, amely embertelen és megalázó bánásmódnak minősül, így állami kötelezettség, hogy a mozgástér minimális mértéke kógens módon kerüljön meghatározásra.^[15] Mindazonáltal utalt arra is, hogy a jogalkotó a minimális követelmények betartása mellett viszonylag nagy mozgástérrel rendelkezik a mozgástér mértékének és számítási módjának meghatározása során, valamint, hogy e körben milyen egyedi körülményeket értékeljen.^[16]

Az Alkotmánybíróság az akkor hatályos szabályozással kapcsolatban arra az álláspontra jutott, hogy a fogvatartottak elhelyezése olyan zárkában is történhet, ahol a minimális mozgástér sem biztosított, amely ily módon az Egyezmény 3. cikkét és az Alaptörvény III. cikkének (1) bekezdését is sérti.^[17]

Az AB határozathoz több különvéleményt is fűztek, amelyek leginkább az EJEB ítélkezési gyakorlatára és a CPT standardra hivatkozva nem értettek egyet a határozatban foglaltakkal. A különvélemények szerint ugyanis az EJEB ítélkezési gyakorlata, amely konkrét egyedi ügyek egyedi körülményeinek vizsgálata alapján kristályosodott ki, nem azonosítható magával az Egyezménnyel. Ugyanezen gondolatmenet alapján a Kínzás Elleni Egyezmény[18] sem alapozhatja meg a nemzetközi szerződésbe ütközést, mivel az a CPT létrehozásáról és működéséről szól, konkrét rendelkezést az élettér, illetve mozgástér mértékére nem tartalmaz, ahogyan az Alaptörvény hivatkozott cikke sem. A CPT ajánlásai szintén nem tekinthetők nemzetközi szerződésnek, kötelezőerővel ezért nem ruházhatók fel.

Az EJEB ítélkezési gyakorlatával kapcsolatban a különvélemények még több fontos körülményre hívják fel a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy az EJEB más államokkal szemben hozott ítéletei nem jelentenek formális jogalkotási kényszert Magyarországnak, azonban az ítéletekben foglaltak követése indokolt lehet. Emellett az EJEB bár a CPT standardot veszi alapul a mozgástér nagyságának vizsgálatánál, de döntéseinek meghozatala során más fogvatartási körülményeket is értékel. Az Alkotmánybíróság azt sem vette figyelembe továbbá, hogy az EJEB bruttó alapterülettel számol, míg hazánkban a nettó (berendezési tárgyak nélkül) érték irányadó, és azt sem vizsgálta, hogy a hatályban lévő jogszabályi rendelkezés milyen okok miatt került ily módon a rendeletbe, amely azért lett volna célszerű, mert az EJEB az ügyek elbírálása során a szándékot és a célzatot is vizsgálat tárgyává teszi.

Valamennyi különvélemény arra az álláspontra helyezkedett, hogy sem az Alaptörvénybe, sem pedig a nemzetközi szerződésbe ütközés nem állapítható meg, azonban egyes különvélemények szerint az alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 46. §-a szerinti mulasztással elkövetett alaptörvény-ellenesség megállapításának lehetett volna helye.

 

1. Az élettér, illetve mozgástér nagysága a CPT standard és az EJEB gyakorlata szerint

Ahogyan arra az alkotmánybírósági határozat is rámutatott, a CPT egy ajánlása tartalmazza, hogy a fogvatartottak elhelyezése milyen élettér, illetve mozgástér mellett kívánatos, amelyre az EJEB is támaszkodik döntéshozatala során.

A CPT szerint a térkihasználásnak van egy kívánatos, illetve egy elfogadható értéke. A kívánatos érték szerint 1 fogvatartottra 6 négyzetméter tér kell, hogy jusson, míg az elfogadható érték alapján 2 fogvatartottra 9 négyzetméter vagy 3 fogvatartottra 12 négyzetméter, illetve 4 fogvatartottra 16 négyzetméter tér is juthat. Mindazonáltal a legideálisabb, ha egyszemélyes zárkákban helyezik el a fogvatartottakat, amelyek 9-10 négyzetméter nagyságúak. Továbbá meghatározza azt is, hogy a falaknak legalább 2 méter távolságra kell lenniük egymástól, a belmagasság pedig nem lehet kisebb 2,5 méternél. A CPT előírása szerint a minimális élettérbe az illemhely nem számítható bele.^[19]

Az EJEB gyakorlata szerint a fogvatartottak túlzsúfolt elhelyezése sérti az Egyezmény 3. cikkét, annak extrém szintje egyértelműen, míg a kevésbé súlyos mértéke a fogvatartás során felmerülő körülmények negatív hatásaival együtt okozza a cikk megsértését.^[20]

Az EJEB extrém túlzsúfoltságnak tartja, ha a rendelkezésre álló élettér a 3 négyzetmétert sem éri el. A 3 és 4 négyzetméter közötti élettér esetén is az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmának megsértése állapítható meg, azonban ebben az esetben a túlzsúfoltság és a fogvatartás egyéb körülményeinek (például: zárkában tapasztalható magas hőmérséklet, nem megfelelő illemhely, élelmezés elégtelensége) együttes hatása, az ún. „cumulative effects” sérti meg a tilalmat. Az EJEB mellőzi a jogsértés megállapítását, ha a biztosított élettér  közelít a CPT által meghatározott mértékhez, de ekkor értékeli a zsúfoltság enyhítését célzó intézkedéseket is.^[21]Az EJEB azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyezmény 3. cikkének a megsértését lehet megállapítani akkor is, ha a megfelelő nagyságú személyes életteret biztosítják, de a szellőzés, a fény, a szabadtéri lehetőségek, az egészségügyi, valamint higiéniás körülmények az elvárásoknak nem tesznek eleget.^[22]

Itt érdemes utalnunk a CPT 2014-ben – még a 32/2014. (XI.3). AB határozat meghozatala előtt – Magyarországon tett látogatására, mivel a CPT delegációja is sérelmesnek tartotta, hogy a jogszabályban meghatározott mozgástér nagysága csak esetlegesen biztosítandó, és a mozgástér megállapított mértéke sem felel meg a javasolt standardnak.^[23]

 

• Élettér, illetve mozgástér az egyes fogvatartási helyeken

Megismerve a 32/2014. (XI.3.) AB határozat tartalmát, valamint az EJEB ítélkezési gyakorlatát és a CPT standardot, célszerű megvizsgálnunk, hogy a büntetés-végrehajtási intézeteken kívül más fogvatartási helyeken miképpen alakul az élettére, illetve mozgástérre vonatkozó szabályozás, és az mennyiben felel meg a nemzetközi kívánalmaknak. A CPT ugyanis minden olyan helyen ellenőrzést tarthat, ahol a személyeket a közhatalom által fosztottak meg szabadságuktól, így a büntetés-végrehajtási intézetek mellett a rendőrségi fogdákon vagy a pszichiátriai intézetekben is. Habár a CPT látogatásai során megjegyzéseket, javaslatokat vagy észrevételeket tehet, szankcionálási lehetősége nincs, azonban az ajánlásai nyilvánosságra hozatalával jelentős nyomásgyakorlással rendelkezik.^[24]

 

• Előállító helyiségek

A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény szabályozza az elfogást és előállítást, mint rendőri intézkedést, amelynek végrehajtására az úgynevezett előállító helyiségben kerülhet sor. A törvény az előállítás kötelező és mérlegelést biztosító eseteit egyaránt taxatív módon határozza meg.[25] Az előállítás végrehajtásának részletesebb szabályait a rendőrségi szolgálati szabályzatról szóló 30/2011. (IX. 22.) BM rendeletben találjuk, azonban a fogvatartás ideje alatt biztosítandó élettére, illetve mozgástérre vonatkozó kifejezett rendelkezést nem találunk.[26]

 

• Rendőrségi fogdák

A rendőrségi fogdákra vonatkozó részletes szabályokat az 56/2014. (XII. 5.) BM rendeletben (továbbiakban: BM rendelet) találjuk. A rendelet értelmében a fogda a fogvatartottak elhelyezésére, biztonságos őrzésére szolgáló, huzamos emberi tartózkodásra alkalmas épület vagy épületrész, míg az itt kialakított zárka a fogdán belül elhelyezkedő, a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló olyan helyiség, amelynek nyílászárói a külön rendelkezésekben meghatározott biztonsági követelményeknek megfelelnek.

A CPT külön standardokat határozott meg a rendvédelmi fogvatartásra vonatkozóan. A rendőrségi zárkáknak tehát eltérő követelményeknek kell megfelelniük a börtöncellákhoz képest, ugyanis egyszemélyes zárka tekintetében 7 négyzetméter alapterület, a szemben álló falak között minimum 2 méter távolság és legalább 2,5 méter belmagasság a kívánatos.

Hazánkban ehhez képest a BM rendelet a 6/1996. (VII.12.) IM rendelet 137. § (1) bekezdésével megegyezően az egyes fogvatartotti kategóriákra lebontva határozza meg a biztosítandó mozgástér nagyságát. Ennek megfelelően a zárkában elhelyezhető létszámot úgy kell meghatározni, hogy minden fogvatartottra 6 köbméter légtér, férfi fogvatartottak esetén legalább 3 négyzetméter, fiatalkorúak és nők esetén legalább 3,5 négyzetméter mozgástér jusson. A mozgástér meghatározása szempontjából a zárka alapterületéből az azt csökkentő berendezési és felszerelési tárgyak által elfoglalt területet figyelmen kívül kell hagyni. [27]

A rendőrségi fogdákról szóló BM rendelet 2015. január 1. napján lépett hatályba, a 32/2014. (XI.3.) AB határozat 2014. október 27-ei meghozatalát követően, mégis követi az AB határozatban megsemmisített rendelkezés szerinti mértéket és szabályozási módot. Ezt a különös helyzetet azonban feloldani látszik a BM rendelet azon rendelkezése, amely szerint a rendőrségi fogdán csak a befogadóképességnek megfelelő számú fogvatartott helyezhető el, így elviekben a büntetés-végrehajtási intézetekhez hasonló túlzsúfoltság nem jöhet létre annak ellenére sem, hogy számszerűen a mozgástér a speciális, rendőrségi fogvatartásra vonatkozó CPT standardtól eltérő.

 

• Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

Az elmeállapot megfigyelés, az előzetes kényszergyógykezelés és kényszergyógykezelés végrehajtásáról a Bv. Kódex mellett a 13/2014. (XII.16.) IM rendelet rendelkezik. A kényszergyógykezelés (valamint az előzetes kényszergyógykezelés és az elmeállapot megfigyelés) speciális jellegét a végrehajtásának helye is kifejezi, ugyanis az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet egyszerre büntetés-végrehajtási intézet, illetve egészségügyi intézmény, a büntetés-végrehajtási szervezet egyetlen elmegyógyászati szakkórháza, ezáltal speciális profilú intézménye.[28]

Sem a Bv. Kódex, sem pedig a 13/2014. (XII.16.) IM rendelet nem tartalmaz kifejezett rendelkezést a mozgástérre, illetve élettére vonatkozóan, csupán a 13/2014. (XII.16.) IM rendelet rendelkezik úgy, hogy a betegek és beutaltak elhelyezésére a fekvőbeteg-intézetekre vonatkozó szabályok irányadóak.[29]

A CPT szintén külön standardokat állított fel a pszichiátriai létesítményekben elrendelt kényszergyógykezelésre vonatkozóan. A CPT álláspontja szerint ezekben a létesítményekben olyan körülmények kialakítása a cél, amelyek kedvezően hatnak a páciensek kezelése és jóléte szempontjából, ez az úgynevezett pozitív terápiás környezet.[30] A pozitív terápiás környezetnek pedig magában kell foglalnia az egy páciensre jutó elegendő férőhelyet, a megfelelő világítást, fűtést és szellőzést, valamint az intézmény kielégítő állagának fenntartását és a kórházi higiéniai követelmények betartását.[31] A CPT emellett a kiscsoportos elhelyezést tekinti kívánatosnak, amelyet a páciensek pszichológiai és szociális rehabilitációja kulcselemének is tart.[32]

Jól látható tehát, hogy a CPT sem határoz meg a biztosítandó mozgástér, illetve élettér vonatkozásában konkrét mértéket.

 

• Javítóintézetek

A hazánkban található öt javítóintézet hivatott a kifejezetten fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben alkalmazható speciális intézkedés, a javítóintézeti nevelés végrehajtására és meghatározott esetekben a letartóztatás foganatosítására. Mind a javítóintézeti nevelés végrehajtására, mind pedig a letartóztatás foganatosítására vonatkozó szabályokat a Bv. Kódex mellett az 1/2015. (I.14.) EMMI rendelet tartalmazza.

A Bv. Kódex rögtön a javítóintézeti nevelés végrehajtásának általános rendelkezései között mérceként rögzíti, hogy a fiatalkorúval szemben emberi méltósága tiszteletben tartásával, életkori szükségletei figyelembevételével kell bánni, és a törvényben meghatározott korlátozások kivételével gondoskodni kell jogai megkülönböztetés nélküli biztosításáról és védelméről, amely egyértelműen kifejezi a fiatalkorú fogvatartottak büntetés-végrehajtásban betöltött speciális helyzetét.[33]

Ennek megfelelően az 1/2015. (I.14.) EMMI rendelet úgy rendelkezik, hogy egy fiatalkorúra a lakóegységen belül legalább öt négyzetméternyi háló-, illetve tanulószobának, egy csoportra legalább harminc négyzetméternyi közös nappali szobának kell jutnia.[34]

A CPT a szabadságuktól büntető jogszabályok alapján megfosztott fiatalkorúak tekintetében külön standardokat állított fel. Érdemes elsőkörben kiemelnünk, hogy a CPT üdvözli és modell-értékűnek tekinti azon intézményeket, amelyek kifejezetten a fiatalkorúak számára alakítottak ki, és nem börtönszerű környezetet biztosítanak.

A CPT vizsgálatai során arra az álláspontra jutott, hogy figyelembe véve a fiatalkorúak igényeit, egyszemélyes hálószobákban kell őket elhelyezni, és amennyiben mégis közös elhelyezésre kerül sor, azt megfelelően indokolni kell és a fiatalkorúakkal meg is kell beszélni. A CPT kerülendőnek tartja emellett a nagy hálótermekben történő elszállásolást, mivel tapasztalata szerint jelentősen megnő az erőszak és a kihasználás kockázata, de ettől pontosabb, számszerűen kifejezhető ajánlást nem tesz az élettére, illetve a mozgástérre vonatkozóan.[35]

 

 

1. Zárógondolatok

Az AB határozat, a hazai szabályozás és a CPT standardok vizsgálata alapján saját meglátásom szerint a hatályos szabályozás a mozgás- illetve élettér tekintetében a nemzetközi kívánalmaknak eleget tesz, annak ellenére is, hogy a rendőrségi fogdákra vonatkozó rendelkezések számszerűen nem követik az ajánlásokat és a hazai büntetés-végrehajtási intézeteket túlzsúfoltság sújtja (hiszen a túlzsúfoltság nem a biztosítandó élettér nagyságából, hanem az elítéltek és a férőhelyek számának alakulásából ered). A rendőrségi fogdák tekintetében ezt arra alapozom, hogy maga a rendelet nem teszi lehetővé a túlzsúfolt elhelyezést, valamint az AB határozathoz fűzött különvélemények között is megjelenő azon megállapításra, hogy a magyar szabályok a nettó – tehát a fogvatartott számára kedvezőbb -, addig az EJEB a bruttó tér nagyságát veszik figyelembe.

A fogvatartottakat a legértékesebb alapjoguktól[36], a szabadsághoz való joguktól fosztják meg, de ez semmiképpen sem jelentheti azt, hogy a fogvatartás során ne kellene számukra megfelelő életteret, illetve mozgásteret is biztosítani. Finkey Ferenc is úgy gondolta, hogy a szabadságvesztésre ítélt nem rabszolga és nem veszíti el emberi alapjogait. Ebből következően nem lehet vele úgy bánni, mintha élete, testi épsége, becsülete közömbös lenne, és arra nem kell tekintettel lenni.^[37]

Lajtár István egy előadásában úgy fogalmazott, hogy nincs jogállami büntetés-végrehajtás olyan fogvatartási körülmények hiányában, amelyek nem felelnek meg az elítéltek jogi helyzetére és a velük való törvényes bánásmódra vonatkozó elvárásoknak. A jogállamnak ugyanis a törvényszegőkkel szembeni határozott és következetes fellépése mellett is meg kell tudnia mutatni emberségét és méltóságát.[38] Vókó György szintén hasonló megállapítást tesz, mikor azt írja, hogy a szankciók szükségképpen együtt járnak valamilyen fokú jogkorlátozással vagy jogfosztással, amik közül a legsúlyosabb a szabadságvesztéshez kapcsolódik. Azonban nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a bűncselekményt elkövető is ember, így a jogállamnak vele szemben is meg kell mutatnia emberségét.^[39]

Szemere Bertalan azon az állásponton volt, hogy a büntetésnek erkölcsösnek kell lennie[40], amely meglátásom szerint kiterjed az elítéltekkel való törvényes bánásmódra és az emberi méltóságuk biztosítására is, amely végső soron a hatályos szabályok és a vonatkozó nemzetközi elvárások tükrében azt is jelenti, hogy a törvényes bánásmód és az emberi méltóság biztosítása jogalkalmazóként nem csak jogi, hanem erkölcsi kötelességünk is.

 

1. Felhasznált irodalom

Domokos Andrea: A büntetőjogi felelősség erkölcsi vonatkozásairól. KRE-Dit 2019/1.

Finkey Ferenc: Büntetéstani problémák. A M. Tud. Akadémia Jogtudományi Bizottságának kiadványsorozata 4. szám Budapest, 1933.

Havasi Sára: A rendőrségen fogvatartott fiatalkorúakra vonatkozó szabályok. In: Miskolczi-Bodnár Péter (szerk.): Jog és Állam 28. szám. XV. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója. Patrocinium Kiadó Budapest, 2020.

Lajtár István: Gyógymód. Ügyészi vizsgálat az IMEI-ben. Börtönügyi Szemle 1997/4.

Pallo József: Az európai jogi környezet. In: Schmehl János, Pallo József (szerk.): Korszakváltás a büntetés-végrehajtásban. Útmutató a 2013. évi CCXL. (Bv.) törvény megismeréséhez. Börtönügyi Tanulmányok 2. Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsa kiadványai. Budapest, 2015.

Sári János: Alapjogok. Alkotmánytan II. 3. átdolgozott kiadás.  Osiris Kiadó Budapest, 2005.

Szemere Bertalan: A büntetésről, s különösebben a halálbüntetésről. Halálbüntetést Ellenzők Ligája, 1990. Sajtó alá rendezte Sajó A.

Vókó György: A büntetés-végrehajtási jog szerepe jogállamban. Börtönügyi Szemle 2014/1.

Jogforrások

            Alaptörvény

2013. évi CCXL. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról
2014. évi CLI törvény az Alkotmánybíróságról
2015. évi XXXIV. törvény a rendőrségről

13/2014. (XII.16.) IM rendelet a kényszergyógykezelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehajtásáról, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet feladatairól

16/2014. (XII. 19.) IM rendelet a szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól

6/1996. (VII. 12.) IM rendelet a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól

1/2015. (I.14.) EMMI rendelet a javítóintézetek rendtartásáról

32/2014. (XI. 3.) AB határozat

 

 

Nemzetközi dokumentumok

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának Európai Börtönszabályokról szóló R/2006/2. számú ajánlása

Emberi Jogok Európai Egyezménye Róma, 1950. november 4.

CPT/Inf (2015)1-part rev1

CPT/Inf (2014) 14.

CPT/Inf (2014) 13.

CPT/Inf(98) 12-part

Varga és mások kontra Magyarország EJEB ítélet

 

Egyéb

Lajtár István „Fogvatartási körülmények a nemzetközi előírások és az ügyészi kontroll tükrében” című előadása 2017.  november 16.  napján „Emberközpontú tudomány.  Emberi jogok     érvényesülése     a     büntetés-végrehajtásban” című konferencián hangzott el a Magyar Tudományos Akadémián

 

Kulcsszavak: fogvatartás, élettér, EJEB, CPT

 

 

[1] PhD hallgató, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola; Felelős témavezető: Prof. Dr. habil. Domokos Andrea PhD   Társtémavezető: Dr. Lajtár István PhD

[2] 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet 121.§ (1) bekezdése

[3] 16/2014. (XII.19. IM) rendelet 186. § (2) bekezdése

[4] R/2006/2. sz. ajánlás I. rész 3. pont

[5] R/2006/2. sz. ajánlás II. rész 18.1 pont

[6] Lajtár István „Fogvatartási körülmények a nemzetközi előírások és az ügyészi kontroll tükrében” című előadása 2017.  november 16.  napján „Emberközpontú tudomány.  Emberi jogok     érvényesülése     a     büntetés-végrehajtásban” című konferencián hangzott el a Magyar Tudományos Akadémián

[7] a Kínzás és az Embertelen vagy Megalázó Büntetések vagy Bánásmód Megelőzésére létrehozott Európai Bizottság

[8] 2011. évi CLI. törvény 25. §

[9]  6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 137. § (2) bekezdés

[10] Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikke szerint: „Senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”

[11] Alaptörvény III. cikk (1) bekezdése: „Senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, valamint szolgaságban tartani. Tilos az emberkereskedelem.”

[12] 32/2014. (XI. 3.) AB határozat Indokolás I. [5] és [7]

[13] 32/2014. (XI. 3.) AB határozat Indokolás I. [6]

[14] 32/2014. (XI. 3.) AB határozat IV. [60]-[61]

[15] 32/2014. (XI. 3.) AB határozat IV. [54]-[56]

[16] 32/2014. (XI. 3.) AB határozat IV. [59]

[17] 32/2014. (XI. 3.) AB határozat IV. [56]

[18] 1987-ben a Strasbourgban elfogadott a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezményt hazánk a 1995. évi III. törvénnyel hirdette ki, és ismerte el kötelező erejét. Ezen egyezmény végrehajtását a Kínzás és az Embertelen vagy Megalázó Büntetések vagy Bánásmód Megelőzésére létrehozott Európai Bizottság (CPT) felügyeli.

[19] CPT/Inf (2014) 14. 40.

[20] 32/2014. (XI. 3.) AB határozat IV. [39]

[21] 32/2014. (XI. 13.) AB határozat IV. [39]

[22] Varga és mások kontra Magyarország (14097/12., 45135/12.,73712/12.,34001/13.,44055/13.,64586/13. számú kérelme) 78. pont

[23] CPT/Inf (2014) 13. 37.

[24] Palló József: Az európai jogi környezet. In: Schmehl János, Pallo József (szerk.): Korszakváltás a büntetés-végrehajtásban. Útmutató a 2013. évi CCXL. (Bv.) törvény megismeréséhez. Börtönügyi Tanulmányok 2. Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsa kiadványai. Budapest, 2015. https://www.ajk.elte.hu/file/TSZ_BEBVJ_korszakvaltas.pdf (letöltve: 2020. június 18.) 20–21.

[25] Rtv. 33. § (1) bekezdése alapján például kötelező az illetékes hatóság elé állítani azt:

1. a) akit szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten értek;
2. b) aki ellen elfogatóparancsot, nemzetközi elfogatóparancsot, illetve európai elfogatóparancsot adtak ki;
3. c) akinek őrizetét, letartóztatását, előzetes kényszergyógykezelését, illetve elmeállapotának megfigyelését rendelték el; […]

Míg az Rtv. 33. § (2) bekezdése alapján például az illetékes szerv elé állítható, aki:

1. a) aki a rendőr felszólítására nem tudja magát hitelt érdemlően igazolni, vagy az igazolást megtagadja;
2. b) aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható;
3. c) akitől bűncselekmény gyanúja vagy szabálysértés, valamint közúti közlekedéssel kapcsolatban kiszabható, közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegés bizonyítása érdekében vizeletvétel vagy véralkohol-vizsgálat céljából vérvétel, valamint műtétnek nem minősülő módon egyéb mintavétel szükséges […]

[26] Lsd. Havasi Sára: A rendőrségen fogvatartott fiatalkorúakra vonatkozó szabályok. In: Miskolczi-Bodnár Péter (szerk.): Jog és Állam 28. szám. XV. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója. Patrocinium Kiadó Budapest, 2020. 64.

[27] Havasi i.m. 65.

[28] Lajtár István: Gyógymód. Ügyészi vizsgálat az IMEI-ben. Börtönügyi Szemle 1997/4. 81.

[29] 13/2014. (XII.16.) IM rendelet 33. § (1) bekezdése

[30] CPT/Inf(98) 12-part C.32.

[31] CPT/Inf(98) 12-part C.34.

[32] CPT/Inf(98) 12-part C.36.

[33] Bv. Kódex 343. § (1) bekezdése

[34] 1/2015. (Y.14.) EMMI rendelet 9. § (3) bekezdése

[35] CPT/Inf(2015)1-part rev1 3.b.

[36] Lsd. Sári János: Alapjogok. Alkotmánytan II. 3. átdolgozott kiadás.  Osiris Kiadó Budapest, 2005. 98.

[37] Finkey Ferenc: Büntetéstani problémák. A M. Tud. Akadémia Jogtudományi Bizottságának kiadványsorozata 4. szám Budapest, 1933., 162.

[38] Lajtár István „Fogvatartási körülmények a nemzetközi előírások és az ügyészi kontroll tükrében” című előadása 2017.  november  16.  napján „Emberközpontú  tudomány.  Emberi jogok     érvényesülése     a     büntetés-végrehajtásban” című konferencián hangzott el a Magyar Tudományos Akadémián

[39] Vókó György: A büntetés-végrehajtási jog szerepe jogállamban. Börtönügyi Szemle 2014/1., 2.

[40] Szemere Bertalan: A büntetésről, s különösebben a halálbüntetésről. Halálbüntetést Ellenzők

Ligája, 1990. Sajtó alá rendezte Sajó A. 77-99. Lsd.: Domokos Andrea: A büntetőjogi felelősség erkölcsi vonatkozásairól. KRE-Dit 2019/1., 6.
http://www.kre-dit.hu/szamok/kre-dit-2019-1/ (letöltve: 2020. június 17.)