Biheguan Zhuren: Új korszak. A világ, amit Kína diktál. Fordította, a jegyzeteket készítette, a záró tanulmányt írta: Tokaji Zsolt. Budapest, Multiverzum Kiadó, 2024, 248 oldal.
ISBN 978-615-6662-06-4
Az először 1908-ban megjelent, húszfejezetes Új korszak (Xin jiyuan 新紀元) formailag és nyelvezetét tekintve még klasszikus kínai nyelvű alkotásnak tekinthető. Klasszikus kínai művek fordításaival – különösen az eredetiből magyarra ültetett alkotásokkal – az utóbbi évtizedekben egyáltalán nem vagyunk elkényeztetve. A kínai császárkor utolsó évtizedében íródott regények közül az elmúlt harmincöt évben újat nem olvashattunk magyarul, hiszen e korszak regényirodalmát az irodalomtörténeti kánon által legkiválóbbnak tartott négy mű közül csak kettő képviselte: Zeng Pu 曾朴 (1872–1935) 1904-ben megjelent Virág a bűn tengerében (Nie hai hua 孽海花) és Liu E 劉鶚 (1857–1909) 1907-ben megjelent Lao Can kóborlásai (Lao Can youji 老殘游記) című regénye.
Az Új korszak fordítója, Tokaji Zsolt, aki jelenleg jószerivel az egyetlen – de remélhetőleg nem az utolsó – olyan sinológus, aki időről-időre klasszikus kínai nyelvű szépirodalmi művek fordításával is jelentkezik. Tokaji a klasszikus kínai írásbeliség mindegyik formájának – guwen 古文, wenyan 文言 és baihua 白話 – szakavatott ismerője, aki az elmúlt mintegy három évtizedben több tucat klasszikus kínai művet fordított és jelentetett meg magyarul.
Jelen fordítása igazi filológiai bravúr, már csak azért is, mert ennek a regénynek semmilyen más idegen nyelvű fordítása nem ismert, sőt a kínai filológusok, irodalomtörténészek által elemzett, értelmezett és jegyzetelt, netán kritikai kiadása sem létezik. Tokaji, akinek kutatóként a magyar–kínai kapcsolattörténet korai korszakának eszmetörténeti vonatkozásai a szakterülete, első ízben alighanem most, e regény fordításával kapcsolta össze tudományos érdeklődését a műfordítói elhivatottságával. A fordítás ugyanis a kutatási témájába vágó forrásközlésnek is tekinthető, hiszen az egyetlen olyan, még a kínai császárkorban íródott szépirodalmi mű, amelyben – bármilyen meglepő is, de – Magyarország játssza a központi szerepet.
Ez a két szempont – a filológiai teljesítmény és a regény forrás jellege – önmagában is indokolhatná egy tudományos recenzió megírását, de mindezeken kívül rendkívül hasznos és értékes, Tokaji nagypublikációnak is beillő záró tanulmánya, amelyet „A tudományos-fantasztikus regény mint a nemzeti remény és történelmi igazságtétel irodalmi eszköze” címmel adott közre (215–237. o.). Ez az „utószó”, ami egy átlagos olvasónak talán megterhelő lehet, a szakértő közönségnek rendkívül izgalmas, hiszen a fordító-szerzőnek itt több olyan megállapítása is olvasható, amelyek önmagukban is külön-külön tanulmányt érdemelnének.
A továbbiakban elsőként a kínai regényről és annak fordításról szólnék, a recenzió második részében pedig Tokaji záró tanulmányával kapcsolatos észrevételeimet osztom meg. Az Új korszak története 1999-ben veszi kezdetét, amikor Kína alkotmányos monarchiaként már a világ legerősebb, leggazdagabb és technológiailag legfejlettebb országa. Lakossága egymilliárd fő, és 2,15 millió fős hadsereggel rendelkezik, amelynek létszámát a tartalékosokkal együtt hatmillió főre tudják bővíteni. A birodalom bruttó nemzeti terméke körülbelül 2300–2400 billió uncia ezüst, amely összegnek az egyharmadát a hadsereg fenntartására és fejlesztésére fordítják. A korábbi, a külföldi országok birtokba vett koncessziós területeket természetesen már mind visszavették, s ekkorra minden ország, egytől-egyig „joggal fél Kína erejétől és hatalmától, azt mondogatva, hogy már küszöbön áll a »sárga veszedelem«” (12. o.).
A kínai kormány hosszas előkészületek után úgy határoz, hogy új naptárat vezet be, amelynek origója a kínaiak, sőt az egész „sárga faj” (huang zhong 黃種) ősatyjaként tisztelt Sárga Császár születésének éve. A Sárga Császárhoz igazított időszámításra (Huang Di jinian 黃帝紀年) történő átállást a „rokonfajú népek országaitól” (tongzhong zhuguo 同種諸國) is elvárják, amelyet azonban a „fehér fajú országok” (baizhong geguo 白種各國) barátságtalan, sőt fenyegető lépésnek ítélnek, s ezért egy világbéke-konferenciát hívnak össze Hollandiában. A konferenciára azonban nem kapnak meghívót Afrika fekete népességű országai, az európai országok tengerentúli gyarmatai, az érintett sárga fajú országok, az amerikai kontinensen és Ausztráliában, az egykor kivándorolt kínai munkások leszármazottai alapította két ország, valamint Magyarország (Xiongyelüguo 匈耶律國). Magyarországnak a konferenciáról történő kirekesztésének okáról a következőket tudhatjuk meg:
[…] egyedüliként maradt ki az európai országok közül, pedig azokkal már jó ideje elkeveredett, s fokozatosan európaivá vált. A többi fehér fajú európai ország is már régóta magukkal egyenlőnek és azonosnak tekintette. Ám most, amiért ők a hunok leszármazottai, szándékosan kizárták őket az európai nemzetek konferenciájáról […] (13. o.).
A fehér fajú országok a konferencián tíz pontból álló egyezményben állapodnak meg, amely gyakorlatilag egy, minden részletében a sárga fajúakkal szembeni diszkriminációt és kirekesztést megfogalmazó bojkott. Az egyezmény pontjai között szerepel, a sárga fajúaknak a fehér fajú országokba történő beutazásának korlátozása; a fehér faj találmányainak és szabadalmainak sárga fajú országok számára történő átadásának tilalma; egy fehér fajú katonai szövetség létrehozása; a sárga fajú országok elleni kémtevékenység erősítése stb. Mindebből tehát Magyarországot hátrányosan kirekesztették. Csakhogy Magyarország nem csupán a fehér fajú országok világbéke-konferenciájára nem kapott meghívót, de a magyar király a kínai császár ediktumát sem kapta kézhez, amelyben a sárga fajú országokhoz hasonlóan felkérték volna, hogy térjenek át a Sárga Császár naptárra. A regény szerint „Magyarország területe viszonylag kicsi, hadereje csekély”, továbbá:
[…] népessége a sárga fajú hun leszármazottakon kívül egyharmad arányban fehér fajú. A nyugati naptár szerint Magyarország 1950-ben elszakadt Ausztriától és függetlenné vált. Az Aranybullát (Jinniu xianzhang 金牛憲章) némiképp átdolgozták, amely most már kimondja, hogy az ország teljes területén élő fehér fajúak szavazati joggal rendelkeznek, így a fehérek a központi törvényhozásban is egyharmad arányban képviseltetik magukat […] (16. o.).
Az európai kirekesztés kezelésének mikéntje miatt a kisebbségben lévő fehér fajú magyarok elégedetlensége polgárháborús állapotokat idéz elő az ország fővárosában, Pesten (Biside 彼斯得). Az európai, fehér fajú országok diplomáciai úton, törvények kikényszerítésével igyekeznek megvédeni a fehér fajú magyarságot. Mindezt a magyar király, Wesselényi (Weihalin 威哈林) az ország belügyeibe történő beavatkozásként értelmezi, és határozottan visszautasít minden ilyen próbálkozást. Amikor a zavargások leveréséhez és a törvényes rend visszaállításához a király engedélyezi a hadsereg bevetését, az európai országok készek katonai segítséget nyújtani a magyarság fehér fajú részének. Az európai országok hadseregei által körbezárt Magyarország királya katonai segítségért fordul Kína nagy császárához. A kínai császár hosszas megfontolást követően, a kínai kormány és birodalmi gyűlés jóváhagyásával útnak indítja a világ leghatalmasabb és legerősebb flottáját, és vállalva egy világméretű fegyveres konfliktus veszélyét kész katonai segítséget nyújtani Magyarországnak. A regény negyedik fejezetétől kezdve ennek a világméretű háborúnak az eseményeit követhetjük nyomon, amely Kína és a vele szövetséges sárga fajú országok és Európa fehér fajú országai, valamint az Egyesült Államok között zajlik leginkább a Dél-kínai-tengeren, illetve léghajóflották összecsapásaira kerül sor Bombaynél és a Szuezi-csatornánál.
A történet Kína győzelmével zárul, és a békekonferencián egy, tizenkét pontos békeszerződést, a bokszer-jegyzőkönyvvel feltűnő hasonlóságot mutató, afféle békediktátum aláírását kényszeríti ki a fehér fajú országoktól. A szerződés első cikkelye kimondja, hogy „valamennyi nyugati ország elismeri, hogy Kínának jogában áll Magyarországot egyedül is megvédenie” (208. o.). A további cikkelyekben a háborús jóvátételek összegét és megfizetésének módját, Kína tengerentúli kereskedelmi jogait tisztázzák, valamint a hetedik cikkely szerint: „[a] kínaiak számára engedélyeztetik, hogy Európában és Amerikában, vagy bármely más, szabadon választott országban éljenek, és terjeszthessék Konfuciusz tanításait” (209. o.).
A regény tudományos-fantasztikus jellege nem csak abból adódik, hogy az ismeretlen szerző a kilencven évvel későbbi jövőbe helyezte a történetét, hanem elsősorban a világháború megvívásához használt „csodafegyverek” leírásai teszik a művet a kínai SF-irodalom egyik korai előfutárává. A radarszerű eszközök, detektorok, a könnyűbúvár-öltözék, a naptükör-fegyver, a vízbontó folyadék, a zöldgáz-ágyú, radioaktív por stb. sokáig meseszerűvé tették a történetet, mígnem 2018-ban egy kínai kutató, Jia Liyuan 賈立元 tanulmányában feltárta a regényben leírt fegyvereknek a forrásait. Jia bebizonyította, hogy az ismeretlen szerző által bemutatott technikai újdonságok és fegyverek mind-mind az olyan korabeli kínai lapokban, mint a Dongfang zazhi 東方雜誌, a Wanguo gongbao 萬國公報, a Xinmin congbao 新民叢報, a Zhengyi tongbao 政藝通報 stb. olvasható nyugati találmányokon alapultak. Sajnos egyelőre kevés a regényhez kapcsolódó ilyen kutatás.
A magyar fordító egyik érdeme, hogy a regény magyar vonatkozásának forrását sikerült feltárnia, ami nem más, mint Liang Qichao 梁啓超 (1873–1929) 1902-ben, Kossuth Lajosról írt életrajza, a „Kossuth – egy magyar hazafi életrajza” (Xiongjiali aiguo zhe Gesushi zhuan 匈加利愛國者噶蘇士傳).
Tokaji a záró tanulmányában hangsúlyozza, hogy „[a] regény tudományos vizsgálata alig néhány évtizedes múltra tekint vissza, és Kínában éppúgy, mint a Kínán kívül elsősorban, mint tudományos-fantasztikus művet vizsgálják, a kutatások leginkább annak társadalmi és technikai, technológiai jövőképére fókuszálnak” (232. o.). A keletkezése után több évtizeden át igen népszerű mű hosszú időre elfeledetté vált. Az első, 1908-as megjelenését követően 1933-ig nem kevesebb mint nyolc alkalommal adták ki. A legkorábbi kiadások után azonban először csak 1989-ben jelent meg, amikor is helyet kapott az újkori kínai regények gyűjteményében. Érdemben egészen eddig még csak említésre sem került a legjelentősebb, legrelevánsabb irodalomtörténeti leírásokban, sem kínaiul, sem más nyugati nyelven. Az egyik legkorábbi említése angolul David Der-wei Wang nevéhez fűződik, aki az 1997-ben megjelent, a kései Qing-kori regényeket bemutató monográfiájában a művet New Era címen – más, hasonló zsánerű regényekkel együtt – olyan műként jellemzi, amelynek apokaliptikus víziója „a nacionalizmus és az öntudat dialektusának új prototípusát kínálja”. Egy későbbi részben viszonylag hosszan és részletesen a tartalmát is összefoglalja. 2001-ben, a Victor H. Mair szerkesztette, máig mértékadó The Columbia History of Chinese Literature című kötetben a kései Qing-korszak regényei között csak a címe (New Era) kerül említésre azon művek sorában, amelyekben „a kínaiak hadviselést folytatnak a külföldiekkel, akiket rendre legyőznek”. Tsu Jing a modern kínai nemzeti identitás kialakulását vizsgáló, 2005-ös monográfiájában New Century címen mutatja be a regényt és fordít belőle rövid részleteket. Catherine Vance Yeh a 2015-ben megjelent, a kínai politikai regényeket elemző monográfiájában New Epoch, illetve The new century címen hivatkozik a regényre. A kínai SF-irodalom iránt megélénkült érdeklődésnek köszönhetően az elmúlt másfél-két évtizedben egyre több tudományos kutatás vonta vizsgálati körébe a Xin jiyuant mind Kínában, mind Kínán kívül.
Magyarul azonban furcsa módon nem nagyon került említésre, érintettségünk ellenére sem ismertük ezt a regényt. Példának okáért a Galaktika folyóirat 2008-ban megjelent 10. MetaGalaktika kiadványát a kínai tudományos-fantasztikus irodalom bemutatásának szentelte, amelyben a magyarra fordított elbeszélések és regényrészletek között a kínai SF-irodalom rövid történetét is összefoglalta a folyóirat irodalmi szerkesztője, Németh Attila. A témának magyarul máig ez az egyetlen összefoglalója, de ebben az írásban nem szerepel, említésre sem kerül a Xin jiyuan.
Magyar nyelven a regény első említése alighanem Major Kornélia nevéhez fűződik, aki az egyik, 2013-ban megjelent írásában három korai kínai tudományos-fantasztikus regényt mutat be és elemez röviden. Liang Qichao 1902-ben megjelent, Az új Kínai jövője (Xin zhongguo weilai ji 新中國未來記) és Lu Shi’e 陸士諤 (1878–1944) 1910-es Új Kína (Xin Zhongguo 新中國) mellett az Új kor címen a Xin jiyuan a harmadik regény. Major részletekbe menően mutatja be a regény történetét, de furcsa módon említést sem tesz arról, hogy a történetben Magyarország és magyarok bármilyen szerepet játszanának. Major szerint
[a] konfliktust Kína terjeszkedése okozza: a sárga fajok lakta területeken 2000-től mindenütt be akarja vezet(tet)ni a kínai időszámítást, a Sárga Császár naptárát. Ez sérti a fehérek érdekeit, atrocitások érik a sárga faj Nyugaton élő képviselőit, akik Kínához fordulnak védelemért. A császár úgy dönt, hogy hadsereget küld a megsegítésükre […].
A cikk szerzőjének ugyan kiváló megállapításai vannak a Xin jiyuannal kapcsolatban, de sajnálatos módon nem derül ki belőle a számunkra érdekes kultúrtörténeti kapcsolódás. Major többször említi azt a kínai és a nemzetközi szakirodalomban is elterjedt vélekedést, hogy a regény, Liang Qichao 1902-es művéhez hasonlóan befejezetlen, Tokaji azonban a záró tanulmányában nem tesz erről említést. A regény azzal a mondattal végződik, hogy „[r]egényem olvasóinak természetesen tudniuk kell, hogyan alakul a történet, s majd ha időm engedi, ígérem, nekiülök újra és megírom azt is” (212. o.). Az olvasó hiányérzete ugyan érthető lehet, szerző azonban itt inkább csak egy folytatás, egy második kötet megírását sejteti, nem pedig újabb fejezeteket ígér, így pedig a regény befejezettnek tekinthető.
A mű újabb említésével magyar nyelven, amelyből már az is kiderül, hogy Magyarország is szerepet játszik a történetben, egy kínai kutató, Shu Sunle 舒孫樂 2019-ben, angolból fordított cikkének bevezetőjében találkozunk. Shu ebben a tanulmányában a kínai akadémia hivatalos álláspontját foglalja össze a magyarság eredetével kapcsolatban. A szerző cikke legelején, mintegy a magyarok, Magyarország egyik korai kínai nyelvű említését illusztrálandó röviden, összesen húsz sorban összefoglalja a regény tartalmát, amely itt, ebben a magyar fordításban „Új Korszak” címen szerepel.
Tokaji Zsolt a tőle megszokott magas színvonalon, szakértő módon tolmácsolja a kínai regényt, a magyar szöveg elejétől a végig gördülékeny, választékos, élvezetes stílusú fordítás. A legnagyobb filológiai kihívást minden bizonnyal a külföldi nevek kínai átírásból történő visszaállítása jelenthette, amire a fordító maga is tesz utalást (232. o.). A feladat nehézségét érzékelendő példa, hogy amennyiben a fordítónak a magyar részekre vonatkozó forrást nem sikerült volna azonosítania, akkor a magyar király, kínaiul Weihalin 威哈林 nevéből aligha sikerült volna a Wesselényi nevet felfejteni. Az egyéb források hiányában csak kísérlet és javaslat lehet példának okáért az angol tengernagy Lusan 鲁森 Rosenként történő fordítása, vagy a német flottaparancsnok Xianli 显利 Heinrichként történő azonosítása. Ilyen bizonytalan, de leleményes megfeleltetések továbbá a belga Suotuo 梭阤 = Schott, az orosz Makexuefu 麻克雪夫 = Makasev, az amerikai Maiqilian 麦其连 = Maclean, a francia Munina 木尼那 = Muniain, az egyiptomi Juluoshi 居羅士 = Kürosz stb. nevek is.
Filológiai szempontból kevesebb kihívást jelent, sokkal inkább fordítói dilemmát vethet fel az egyes országok neveinek fordítása. A regény szerzője szemmel láthatóan néhány európai ország esetében tudatosan nem azt az elnevezését használja, mint ami a korban elterjedt volt. Így például Hollandia Helaiguo 何來國, Ausztria pedig 惡國 Eguo néven szerepel. Érdekes problémát vet fel Németország és Franciaország megnevezése is, hiszen ezt a két országot a szerző majd minden esetben „Du-Fu két ország” (Du-Fu liang guo 獨弗兩國) formában használta, amelyet a fordító leleményes módon „Német–Francia Dualista Monarchia” formában fordít, bár nem teljesen meggyőző, hogy az ismeretlen kínai szerző is ezt értette alatta. E problémakörbe tartozik magának Magyarországnak az elnevezése is, hiszen kínaiul csak ebben a regényben fordul elő a Xiongyelü 匈耶律 alak. Kérdést vethet fel, hogy nem lett volna-e szerencsésebb például Hungária, Hunnia formában fordítani, és így érzékeltetni a kínaiak által is vélelmezett hun–magyar rokonságot. Természetesen a „Magyarország”-ként történő fordítás is teljes mértékben érthető és indokolható.
Tokaji Zsolt a záró tanulmányában minden szükséges információval ellátja az érdeklődő olvasókat a regény keletkezéstörténetével, történelmi, ideológiai és irodalomtörténeti hátterével, vonatkozásával kapcsolatban. A 19. század végi 20. század eleji kínai történelem ismertetése után bemutatja a korszak ideológia jellemzőit. Ehhez elsősorban a 2023-ban megjelent, igen színvonalas és hiánypótló tanulmányára támaszkodik, amelyben a kínai fajelmélet kialakulását és sajátosságát, valamint a mitikus Sárga Császár nemzetalapító őssé emelésének mikéntjét vizsgálta.
A tanulmány legizgalmasabb és tudományos szempontból talán legértékesebb része az, amelyben a szerző a kínaiaknak a magyarokra, Magyarországra vonatkozó ismereteit tárgyalja. Mondhatni több mint egy évszázados vitára ad okot az, hogy a kínai forrásokban az ázsiai hunok, a xiongnu-k 匈奴 nevét ugyanazzal a xiong 匈 írásjeggyel írják, mint amelyet Magyarország elnevezésére (Xiongyali 匈牙利) máig is használnak. A regény ismeretlen szerzőjének is a korabeli kínai köztudatban élő xiongnu–hun–magyar rokonság elmélete adta az ötletet a történet konfliktusának indításához. Tokaji a magyarokra vonatkozó korai kínai nyelvű források ismertetését követően azt állítja, hogy a magyarokat és a magyar történelmet jól ismerő, porosz származású protestáns misszionárius, Karl Friedrich August Gützlaff (1803–1851) volt az, aki 1844-ben, a kínaiul írott világleírásában, „A tízezer ország földjeinek teljes gyűjteménye” (Wanguo dili quanji 萬國地理全集) címet viselő művében először használta Magyarország és a magyarok nevének kínai átírására a xiong írásjegyet. Ezt a jelentős megállapítását remélhetőleg a szerző egy önálló tanulmányban is bizonyítja és publikálja majd, hiszen ezzel egyszer és mindenkorra bebizonyosodna, hogy a kínai forrásokra hivatkozott hun–magyar rokonság elmélete tőlünk, magyaroktól került el Kínába, nem pedig az ezeréves kínai történeti emlékezet megőrizte bizonyosság.
A záró tanulmányba tett másik érdekes felvetés, hogy az ismeretlen, a Biheguan Zhuren (碧荷館主人), vagyis „Jáspis-zöld Lótusz-fogadó Gazdája” írói álnevet használó szerző nem más, mint a korszak egyik legjelentősebb reform-gondolkodója, a már említett Liang Qichao. Liang szerzősége mellett csakugyan több, meggyőző érvet is felsorakoztat a szerző, de mint maga is megállapítja „ezt […] teljes bizonyossággal csak további filológiai kutatások igazolhatnák” (232. o.).
A regény megjelentetése kapcsán dicséret illeti a fiatal Multiverzum Kiadó munkatársait is, akik a „Retrofuturista Könyvek” című sorozatuk harmadik köteteként adták közre az Új korszakot, megtörve ezzel azt a mára meggyökeresedett vélekedést, hogy a 20. század elején csak nyugaton, nyugati nyelveken létezett SF-irodalom. Figyelemre és elismerésre méltó továbbá a regény fejezeteihez tartozó húsz illusztráció is, amelyeket az egyébiránt képzőművészeti előképzettséggel is rendelkező fordító mesterséges intelligencián alapuló képkészítővel maga hozott létre. Az illusztrációk a leginkább az egykori Verne-regények egésztáblás rézmetszetes illusztrációt idéző stílusukkal még élvezetesebbé és értékesebbé teszik a regény magyar fordítását.
Bár felettébb örvendetes, hogy a klasszikus kínaiból magyar nyelvre ültetett fordításirodalmunk egy ilyen, több szempontból is kuriózumnak számító regénnyel gazdagodott, mégsem állom meg, hogy ne adjak hangot abbéli reményemnek, hogy még a nem túl távoli jövőben további hasonló zsánerű, vagy akár más tematikájú, de klasszikus kínai művek fordításával is találkozhatunk majd, mivel ezek a munkák nemcsak az irodalomtörténetnek, hanem az eszmetörténeti és művelődéstörténeti kutatásoknak is értékes forrásai lehetnek.
Felhasznált irodalom
Aloisio, Loïc: A Response to an ‘Alien Invasion’: The Rise of Chinese Science Fiction, Ming Qing Studies, 2019, 11–28.
Andolfatto, Lorenzo: Futures Enmired in History: Chun Fan’s Weilai shijie (1907), Biheguan Zhuren’s Xin jiyuan (1908) and the Limits of Looking Backward, Chinese Literature: Essays, Articles, Reviews (CLEAR) Vol. 40, December 2018, 107–124.
Biheguan Zhuren 碧荷館主人, Xin jiyuan 新紀元 [„Új időszámítás”], 1908. Elektronikus kiadás: Chinese Text Project https://ctext.org/wiki.pl?if=gb&res=244633&remap=gb (utolsó hozzáférés: 2024. 03. 22.).
Ceng Pu: Virág a bűn tengerében, ford. Háy Gyula; a verseket Polonyi Péter kínaiból készült prózája alapján ford. Szerdahelyi István, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1962, 1988.
Doleželová-Velingerová, Milena: Fiction from the End of the Empire to the Beginning of the Republic (1897–1916), (Ed.) Mair, Victor H. The Columbia History of Chinese Literature. New York, Columbia University Press, 2001, 697–731.
Huang, Yingying. Expo Fantasies: Time, Space, and the Transnational Vision in Three Late Qing Texts, Modern Chinese Literature and Culture. Vol. 30, No. 2 (FALL), 2018, 173–215.
Jia, Liyuan: „Soul-stealing Sand”: War and Time in Xin jiyuan [The New Era], Edited and translated by Nathaniel Isaacson. Science Fiction Studies, 45/1 (March), 2018, 1–23.
Liu O: Öreg Can kóborlásai, ford. és az utószót írta Polonyi Péter; a versbetéteket ford. Csongor Barnabás, Kiss Zsuzsa. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1985.
Major Kornélia: Valóra vált álom? A jelen mint jövő három kínai tudományos-fantasztikus regényben, Szépirodalmi Figyelő 2013/2, 40–51.
Németh Attila: Tudomány és fantasztikum Ázsia szívéből, MetaGalaktika 10, 2008, 42–47.
Sun Lö-szu [Shu Sunle 舒孙乐]: A kínai akadémiai közösség gondolatai a magyarok származásáról és vándorlásáról, Magyarország és Kína: 70 éves kapcsolat a változó világban, Budapest, Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2019, 230–244.
Tokaji Zsolt: Nemzetépítés egy mitikus eredetű fajelmélettel. A Sárga Császár alakja és szerepe Zou Rong A forradalmi hadsereg című röpiratában, Orpheus Noster 2. 2023, 46–67.
Tokaji Zsolt: A sci-fi mint a nemzeti remény és történelmi igazságtétel irodalmi eszköze Kínában, Online megjelenés: 1749, 2024. https://1749.hu/fuggo/tanulmany/a-sci-fi-mint-a-nemzeti-remeny-es-a-tortenelmi-igazsagtetel-irodalmi-eszkoze-kinaban.html
Tsu, Jing: Failure, Nationalism, and Literature: The Making of Modern Chinese Identity, 1895–1937, Stanford, Stanford University Press, 2005.
Wang, David Der-wei: Fin-de-siècle Splendor, Repressed Modernities of Late Qing Fiction, 1849–1911, Stanford, Stanford University Press, 1997.
Wang, David Der-wei: Late-Ch’ing fiction, Nienhauser, William H. (ed.) The Indiana Companion to Traditional Chinese Literature, Vol. 2. Taipei, SMC Publishing, 1998, 76–84.
Wang, David Der-wei – Leung, Angela Ki Che – Zhang, Yinde (szerk.): Utopia and Utopianism in the Contemporary Chinese Context, Texts, Ideas, Spaces, Hong Kong, Hong Kong University Press, 2020.
Yeh, Catherine Vance, The Chinese Political Novel: Migration of a World Genre, Cambridge–London, Harvard University Asia Center, 2015.
Hivatkozások
