From its title, the article examines whether Sándor Joó’s preaching employed structured ‘points’. It thus addresses the practice of structuring sermons into points—specifically the so-called ‘three-point’ sermon—through an examination of the sermon material of a significant Hungarian preacher.
The practice of “three-point preaching” is perhaps more characteristic of Reformed sermons than of the preaching traditions of other denominations. It represents a traditionally Reformed homiletical method (which we might describe as ’Puritan’ or ’good Reformed’ in everyday speech). This approach deserves recognition, since it is undoubtedly better to listen week by week to a sermon structured in three points than to one without any. Yet, when listening to theology students and pastors, one often gets the impression that the preacher has prayed over the text until three messages were simply “squeezed out” of it. These messages, however, frequently relate only loosely to one another; it remains unclear what the central message is or why three points are necessary at all. Consequently, the sermon may appear fragmented. In such cases, the listener often feels that one strong point would have been more effective than three: “Less is sometimes more.” Three points are better than none, yet one point may be more powerful than three.
Even from this brief introduction, it is already clear that my aim is to examine the relationship between intention and consistency—or inconsistency—in the practice of three-point preaching. The clearer the preacher’s intention, the more consistent the sermon will be; the less clear the intention, the more inconsistent the sermon tends to become. Does this imply that three-point preaching is inherently flawed or a homiletical error? Not at all. It is, however, necessary to clarify what we mean by “three points.”
First: three-point preaching does not simply mean that a sermon has an introduction, body, and conclusion. It may be argued that virtually every Reformed pastor satisfies this rhetorical minimum. Rather, speaking in three points means that the main body of the sermon is divided into three principal sections—three theses.
In ancient rhetoric, we do not encounter any guidelines prescribing that the main body of a speech must have three parts. Nonetheless, the number three has carried significance from the beginning. In Rhetoric, Aristotle identifies three sources of persuasion: logos, pathos, and ethos.[1] Logos concerns the logical structure and truthfulness of the speech; pathos encompasses the emotions elicited in the listener; and ethos refers to the speaker’s integrity in delivering the speech—without which persuasion is incomplete, even if logically correct and emotionally engaging. From this tripartite division, it becomes clear that the speaker must engage the listener’s intellect and emotions, and—by implication—the will. Cicero puts this even more succinctly: the goal of speech is docere, delectare, movere—to teach, to delight, to move.[2] The speaker aims to impact the listener’s mind, emotions, and will alike. Quintilian adopts this same triad from Cicero.[3] It is evident from this basic introduction that ancient rhetoric never sought to generate three distinct messages in a speech. On the contrary, a speech is most powerful when it conveys a single message—yet that message must resonate on all three levels: intellect, emotions, and will.
Thus, three-point preaching should not be dismissed. The misconception lies in thinking that three points must equate to three messages. Instead, three-point preaching should signify that the preacher has a single message, which can be communicated in three ways: appealing to the intellect, the emotions, and the will. This, of course, does not preclude a sermon from containing three messages—it can.
When considering Sándor Joó, it is worth noting his successor in Pasarét, Kálmán Cseri, who delivered several sermons—primarily from the New Testament, mostly Pauline texts—in which three distinct messages appear as three points. Even if these points have little substantive connection, he unites them through a creative a semi-thematic, or formally unifying framework. Simultaneously, he also delivered sermons in which one message was divided into three parts. For example, in his 1997 sermon Saints–Servants–Soldiers, explaining the Letter to the Ephesians, he states: since God has raised you from spiritual death to life, be 1) Saints, 2) Servants, 3) Soldiers.[4] The first point discusses what it means to be holy, the second what it means to be a servant, and so on. Yet the sermon is not ultimately about defining biblical roles; rather, it conveys that the believer raised from spiritual death is on a developmental journey. The key question is: where are you, dear listener? Though seemingly divided into three “subjects,” the sermon presents a single clear question.
Thus, delivering three messages in one sermon—three quasi-independent sermonic units—is permissible, but this demands considerable creativity; without clear intention, inconsistency may easily result.
If there is a preacher in Hungarian homiletical history who consistently formulated one, clear message in nearly every sermon—sometimes in three ways—it is Sándor Joó. He is credited with the saying: If you want to shoot a wild duck with a shotgun, do not fire into the middle of the flock; aim at one. This mindset is reflected in his sermons: he always sought to deliver a specific message. In an early sermon (August 27, 1938), he noted that questions often arise in pastoral counseling, which he later addressed in sermons, based on the principle that what is one person’s question may be the question of many. As Kálmán Cseri observed: “In this way, many of his sermons became collective pastoral counseling.”[5] This perspective required precisely this approach: one clear question, one clear answer.
This principle can be demonstrated in nearly any of his sermons. Here, I illustrate it with three sermons selected according to a principle but randomly: the first sermon after New Bread in 1965, 1960, and 1955. Let us examine how the principle of a single message is realized.
I. Sermon
The first sermon was delivered on August 29, 1965, with the title: The Foundation of Life.[6] The text of the sermon: Matthew 5:24–27, The House Built on the Rock. The sermon begins with the statement that Jesus does not say that storms may perhaps come in life, but speaks of it as a fact: storms will come, when the rain pours down, the floods rise, and the winds rage. In other words, storms and sufferings in life are inevitable. At first, almost imperceptibly, the preacher begins to engage the emotions of the audience. He mentions the various storms and sufferings of life, showing how much they can tear apart human existence. The listeners begin to connect emotionally with the theme, although no concrete message has yet been spoken.
Then he broadens the image of the storm to a universal and existential level when he says that even if there is someone who has not been struck by truly great storms in life, one great storm will inevitably overtake everyone: death. And then it will truly be revealed on what foundation one has built their life. With this, the first third of the sermon—which also forms its affective dimension—comes to a close, and the second third begins, in which he presents to the listeners the cognitive connection that whatever foundation one builds their life upon in this world, it may collapse. Here too, he reinforces the affective link with concrete examples: many thought real estate was an unshakable foundation—then came the war; many based their lives on love—then came a great disappointment; others on health—then a wrong step getting off the tram was enough. This is the second third of the sermon, at the end of which the listener almost asks the question themselves: what then is the foundation that can withstand the storms, upon which one may build their life? And the preacher declares that it is the Word of God that is eternal—but not in the sense that one has a secure foundation in life if the Word of God is merely occasionally a part of it, but only if one hears it and acts upon it. Here, the sermon reaches its goal, and the volitional dimension awakens, since the listener now personally desires to understand God’s personal message for them and to build their life upon it by putting it into practice—so that their house may not suffer “great ruin” when the storm strikes.
The message of the sermon is clear: whoever acts upon God’s personal message to them will not see their life collapse in the storms. The preacher does not announce the message in advance, but it unfolds gradually in three very clear stages: the first is affective, the second cognitive, and the third moves in the volitional dimension. The sermon is not static but dynamic: from storms it leads to the storm-proof life. Within it, the principle of one message, threefold engagement is perfectly traceable.
II. Sermon
The second sermon was delivered on August 21, 1960, with the title also in possessive form: The Power of Sin.[7]The text of the sermon: Mark 5:1–19, The Story of the Gerasene Demoniac. The sermon begins by addressing the thought that the possession seen in this Gerasene man might be considered merely a myth of a world two thousand years ago, something no longer existing in the age of modern medicine, but this is not true. The same power that possessed that man two thousand years ago still exists today and still holds human lives under its dominion: the power of sin. With this, the development of the sermon begins, explaining the characteristics of this power. Interestingly, the ontology of sin is presented in a threefold structure.
Sin is greater than man. First, he explains the difference between fault and sin, showing that sin is not merely a “moral stumble,” but rather an opening of a door to a power over which man has no control: the power of sin. He cites the relevant Pauline text from the Letter to the Romans: “I do not do the good I want, but the evil I do not want is what I keep on doing.”
Then he draws attention to the fact that this man was bound with chains, and yet he broke them. This means the power of sin cannot be chained, cannot be controlled. There is nothing external that can restrain the power of sin over man. Here too, the preacher gives some examples.
Finally, he highlights that the demonic spirit destroyed an entire herd of pigs. This shows that the power of sin can destroy even a herd of pigs—in other words, it is destructive.
All three subpoints appeal both to reason and to emotion. The cognitive connections are clear, yet each one is given affective force through individual examples. Surprisingly, these points are short, not over-explained: he only elaborates until the listeners grasp the nature of sin. But at this moment, the sermon shifts direction, turning back from the power of sin to Jesus. The destruction of the herd of pigs not only demonstrates how destructive the power of sin is, but also how important a single lost human soul is to Jesus. The destruction of the pigs speaks of Jesus’ love, and the man’s deliverance speaks of Jesus’ power. The single, awe-inspiring message of the sermon unfolds in its final paragraph: as much as the power of sin is greater than man, so much greater is Jesus’ power over sin. In the end, whoever has felt the truth of this sermon almost spontaneously surrenders to its closing appeal: “fall down before this Jesus…”
The message of the sermon ultimately conveys the idea of two powers: the power of sin and the power of Jesus. Without didactically announcing this to the listeners in advance, the preacher simply presents before their eyes the power of sin through this story, and then presents before their eyes “the stronger one.” We must also note how precisely the three subpoints about the power of sin follow the dynamics of the text itself (1. the possessed man, 2. the chains, 3. the pigs). One message, grasped in multiple ways.
III. Sermon
The third sermon was delivered on September 11, 1955, with the title: I Was Blind… Now I See![8] The text of the sermon: John 9:1–38, The Healing of the Man Born Blind. The sermon refers back to the previous Sundays, to how, in a previous sermon, the congregation already saw through the story of Zacchaeus that in an encounter with Jesus, a person’s life is renewed. Here, he announces in advance that this story is also about the same thing: a man meets Jesus, and his whole life is renewed, for he, once blind, now sees. It is the dimension of this renewal that he now wishes to unfold in this sermon. Surprisingly, he begins by noting that this story is usually interpreted spiritually: as when someone’s eyes are opened in a spiritual sense, moving from spiritual blindness to sight, recognizing their own sin and God’s love revealed to them in Jesus. But he immediately indicates that he does not wish to show this otherwise true, spiritual meaning to the congregation now. Instead, he wishes to draw attention to how radically this man’s life was changed: he was blind, and now he sees. What an enormous change it must have been in the life of a man born blind when he began to see! What a “wonder-filled amazement” it must have been at the created world.
From this point on, this practically determines the theme and structure of the sermon. The first section shows how blind we are to the wonder of the created world and of life itself. The second section shows that whoever meets Jesus begins again to marvel at the world. In a creative and biblical way, he brings in the example of children: children still know how to marvel at everything, how to wonder at the world—adults do not. But whoever is born of God becomes a child again in the spiritual sense, learning again to marvel at the world. Such a person’s sight is changed. They marvel at the created world, and through the created world at its Creator. They also begin to be characterized by a creative vision, like that of Jesus. Where others see only a sinner, such a person can see what another may become and will become. This he calls creative vision. Interestingly, the sermon does not end with a strong imperative, but rather inspires, opening our eyes to this childlike, God-given vision, asking only in conclusion that the listener yield to it if something of it has stirred in their soul.
The message of the sermon is again clear and singular: whoever meets Jesus has their eyes opened to the wonder of life and the world. This sermon is less characterized by distinct structuring or by separable cognitive and affective sections. Rather, it resembles a dynamically flowing river, beginning with human blindness and moving toward childlike sight.
From the above sermons—selected at random—we can see that Sándor Joó sought each Sunday to deliver only one message, but he did so in creative ways. Sometimes with a threefold structure (The Foundation of Life), sometimes with a twofold structure (The Power of Sin), and sometimes in a flowing form (I Was Blind… Now I See!).
Finally, almost every sermon of Sándor Joó ends with a brief but all-encompassing reference to the life, teachings, crucifixion, and resurrection of Jesus. Accordingly, at the conclusion of this analysis of Joó Sándor, it is worth recalling that in Jesus’ own sermons, too, the principle of one message—if necessary, expressed in many ways—is perfectly traceable. The Beatitudes do not so much present eight separate important messages as they present one, expressed in eight ways: blessed is the one whose connection with the kingdom of God is unbroken, even if for this reason their connection with the world is broken. In the same way, Jesus’ interpretation of the Law is not a detailed commentary on the Torah, but one single message told in many ways: if you think you are righteous because you have not committed certain sins outwardly, you are not. Likewise, Jesus’ parables, as parables, typically point toward one clear focal point.
All this does not present an entirely new thesis in homiletics, but rather a timely reminder and a novel exploration through the preaching of an ethos such as Sándor Joó.
Bibliography
Aristotle: Rhetoric, in Jonathan Barnes (ed.): The Complete Works of Aristotle, trans. W. Rhys Roberts, Princeton, Princeton University Press, 1984.
Cicero: De Oratore, trans. E.W. Sutton and H. Rackham, Cambridge, MA: Harvard University Press, 1942.
Cseri Kálmán: Száz éve született dr. Joó Sándor (1910–1970), in Kálvin Kalendárium 2010, Budapest, Kálvin Kiadó, 2009, 80.
Aristotle: Rhetoric, in Jonathan Barnes (ed.): The Complete Works of Aristotle, trans. W. Rhys Roberts, Princeton, Princeton University Press, 1984, 1356a–1356b. ↑
Cicero: De Oratore, trans. E.W. Sutton and H. Rackham, Cambridge, MA: Harvard University Press, 1942, III.25–27. ↑
Verőczei Balázs Mór 1849-ben Kohn Mózes néven látott napvilágot egy zsidó terménykereskedő gyermekeként. A budapesti villamosvasúti közlekedés közmegbecsülésben álló atyjaként – emellett magyar nemesként, valamint a főváros VII. kerületi képviselőjeként – 1897-ben mindössze 48 évesen hunyt el.
Az 1885-ös országos kiállítás során a főváros vezetése kezdeményezte a Podmaniczky, valamint a Stáczió utcai[1] lóvasútvonal megépítését.[2] Ezen felbuzdulva jelentkezett lóvasút helyett gőzüzemű vasútvonalra vonatkozó terveivel Balázs Mór a fővárosi vezetésnél. Terveit az 1886-ban publikált „Budapest gőzmozdonyu közúti vaspálya (gőz-tramway) hálózata” című munkájában mutatta be. A nyugat-európai városokban megjelenő, a gőzmeghajtásút felváltó villamos vasút megjelenésének hatására azonban Balázs Mór az új technológia magyarországi meghonosítását tűzte ki maga elé célul, és erre a vállalkozására a Siemens és Halske cégekben sikerült partnereket találnia. Az együttműködésből kifolyólag 1887-ben elindult az első budapesti villamos a Nyugati pályaudvar és a Király utca között. Ezt követően több vonal épült ki, és Budapest Európa első olyan városává vált, amely belvárosi villamoshálózattal rendelkezett, amivel számos külföldi szakembert vonzott a villamosközlekedés megismerése és tanulmányozása céljából. A pesti Duna parton fekvő, a Boráros tértől, az Eskü térig[3] haladó villamos vonal[4] tervei szintén Balázs Mór nevéhez kapcsolódnak.
Balázs Mór minden eredménye ellenére közel egy évszázadon át feledésbe merült, melynek oka nem a felejtés, sokkal inkább a 20. század szélsőséges zsidó- majd arisztokrataellenes közhangulata lehet. Ezeket az okokat részletesen jelen tanulmányunkban egyelőre nem tárgyaljuk, mivel kutatásunk célja elsősorban Balázs Mór személyiségének, életrajzának eddig ismeretlen vagy/és nyilvánosságra nem hozott részleteinek feltárása.
Tanulmányunkban kettő, az általunk már feldolgozott források alapján jól körül határolható témát kísérlünk meg kifejteni. Egyrészt a családi hátterének feltárására vállalkozunk, különös tekintettel a nevelő apa családi vonatkozásaira. A tanulmány második fele pedig a nemesi cím elnyerésének körülményeit, valamint a nemesi címer elfogadtatásának folyamatát mutatja be.
Szakirodalom és források
Balázs Mór munkásságáról három tudományos publikáció született: egy Merczi Miklós[5] és kettő Zsigmond Gábor[6] tollából. Merczi Miklós tanulmánya kizárólag a közlekedésfejlesztésben vállalt szerepét tárgyalja újságcikkek, illetve a nemesi oklevél szövegrészlete segítségével. Zsigmond Gábor már az életrajzzal is foglalkozott levéltári források, lexikon- és újságcikkek alapján.
Zsigmond Gábor és Merczi Miklós írásaikban kimerítően tárgyalják, hogy hogyan született meg a kontinens első földalatti vasútja Budapesten. A vonalat az Andrássy út alá tervezte Balázs Mór, mivel a felszínen haladó villamosok ötletét a városvezetés visszautasította esztétikai okokra hivatkozva (a felsővezetékek rontották volna a sugárút képét). A beruházást az általa vezetett részvénytársaság, a Budapesti Földalatti Villamos Közúti Vasút Rt.[7] végezte el a Siemens és Halske céggel, valamint – az addig Balázs Mór konkurenciáját képező – Jellinek Henrik[8] vezette Budapesti Közúti Vaspálya-Társasággal közösen. 1896-ban adták át a földalattit, amely az 1863-as londoni (gőzüzemű) után a második, emellett pedig a világon az első villamos üzeműnek tervezett ilyen vasút volt, és hamarosan Európa-szerte híressé vált. Balázs Mór emellett 1897-ben beadta a Kereskedelemügyi Minisztériumhoz Budapest metróhálózatának első terveit is, amelyek többé-kevésbé megfelelnek a mai 2-es és 4-es metró vonalainak.
A családtörténethez felhasznált – és egyben eddig feltáratlan forrásokat – Lózsy Tamás, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkatársa segítségével értük el a Magyar Családkutató Egyesület[9] és a FamilySearch[10] oldalain. Előbbin a születési és halálozási anyakönyvek fénymásolt oldalképei találhatóak, utóbbin pedig gyászjelentések. Balázs Mór (Mor Cohn-ként) és Deutsch Malvin (a forrásban Malvina) házassági anyakönyvét digitális átiratban a JewishGen[11] oldal adatbázisában találtuk meg.
A családtörténeti fejezet másik fontos forráscsoportja a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyűjteményében fellelhető címjegyzékek: A Budapesti Czím-és Lakásjegyzék az 1880–1901-es, a Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn az 1832–1844-es, a Pesther und Ofner Wegweiser Kalender az 1837–1854-es, a Pest Szabad Királyi város házjegyzéke az 1848-as, a Pester Lloyd-Kalender az 1859–1868-as, az Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen az 1867–1881-es évekre vonatkozóan. Ezek több kritikát igényelnek, mert szerkesztési elvük változó, és a puszta információmennyiség miatt olykor ellentmondásokat vagy egyenesen hibákat tartalmaznak. Az általános kritikához Faragó Éva összefoglalója ad támpontot,[12] míg az eltéréseket az azonos címjegyzékek évfolyamainak összevetése könnyedén megmagyarázza.[13]
Az 1820–1869 között készült zsidóösszeírások, melyeket eredetileg a zsidók és az általuk felkértek a türelmi adó beszedése céljából állítottak össze, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében találhatóak. Az 1825,[14] 1826,[15] 1827,[16] 1832-es[17] összeírások héber nyelven készültek, nyelvi akadályok miatt egyelőre ezeket a dolgozatunkban nem dolgozzuk föl. Németül állították össze az 1820,[18] 1833,[19] 1836,[20] 1838,[21] 1840,[22] 1846,[23] 1857,[24] 1869-os[25] összeírásokat. míg az 1844-est[26] magyarul. Az 1853-as összeírásnak csak a mutatója[27] maradt fenn.
A nemesítéssel kapcsolatban a Főpolgármesteri Hivatal és a Belügyminisztérium Balázs Mór címertervezetének ügyében váltott négy levelét[28] és a Király Személye Körüli Minisztérium Levéltárának Királyi Könyveinek 69. és 70. kötetét[29] használtuk fel. Utóbbiak a nemesítés tényét, a nemesi oklevél szövegét és az adományozott címer kicsinyített mását közlik és a MNL Országos Levéltár forrásai.
Történelmi áttekintés
Balázs Mór édesapja, valamint nevelőapjának apja különböző társadalmi hátterű zsidó kereskedők, akik a 19. század hajnalán költöztek Pestre. Az alábbiakban összefoglaljuk azon tényezőket és folyamatokat, amelyek kontextust nyújtanak az egyéni történetek megértéséhez.
A Habsburg Birodalomban a zsidók letelepülését, üzleti tevékenységük és életmódjuk gyakorlását számos rendelkezéssel szabályozták a 18. században, melyekkel népességmozgásokat is előidéztek. VI. Károly német-római császár[30] 1726-ban csak az elsőszülött zsidó fiúk számára engedélyezte a házasodást és a családalapítást. Ezt az engedélyt a fiúk apjuk halálával örökölték, feltéve, hogy betöltötték a 24. életévüket. Aki a tilalmat megszegte, megvesszőztették és kitiltották az örökös tartományok területéről. Ez a rendelkezés főleg Morvaországot érintette és Maximilian Ulrich von Kaunitz (1679–1746) kormányzó végrehajtásában itt érvényesült leginkább, ami már az első években több, mint ezer zsidó Magyar Királyságba vándorlását eredményezte.[31]
Mária Terézia 1747-től rendszeressé tette a türelmi adó beszedését, amelyet az örökös tartományokban a Magyar Királyság területeihez képest sokkal magasabb értékben szabott meg, emellett tömegeket utasított ki Morvaországból,[32] ahonnan így ismételten tömegesen költöztek a Magyar Királyság területére. Az országban az új adónem mégis indokolttá tette a zsidóság helyben hagyását, hiszen nagy bevételt jelentett ez a Kamarának: 1846-ig, az adó megszüntetéséig összesen 6,5 millió forintot szedtek be a magyarországi zsidóságtól.[33] Komoróczy Géza számításai szerint a magyar jobbágyok adójának átlagosan majdhogynem háromszorosát fizette egy zsidó minden adóterhével együtt a 18. század közepén.[34] A türelmi adó listáit a zsidók maguk állították össze, az adót egy összegben fizették be, beszedését a megyei apparátus segítségével vitték véghez.[35] Ez a beszedési mód eredményezte a részletes forrásbázist jelentő zsidóösszeírások létrejöttét, azonban 1820−1833 közötti években azt héberül vezették, így tanulmányunk ez időszakot a nyelvismeret hiányában nem dolgozza fel.
II. József 1783. március 31-ei rendelete átfogóan szabályozta a zsidóság jogait, és lehetővé tette, hogy bizonyos összegért cserébe Pesten is letelepedjenek. A felvilágosult rendelkezések szimbolikus példája, hogy míg Mária Terézia kötelezővé tette a férfiak számára a szakállviselést a megkülönböztetés jeléül, addig az említett józsefi rendelet éppen annak betiltását is tartalmazta.[36] 1787-ben II. József kötelezővé tette a zsidóknak a német nevek felvételét, a rendelet értelmében 120 férfi és 37 női keresztnév közül választhattak. Ez a rendelet is a többségi társadalomba való beillesztést célozta, hiszen a hagyományos héber nevek döntően nem követték a már kialakult európai keresztnév-vezetéknév mintát, így azok szembetűnően a többségtől idegennek hatottak.[37]
„A mai főváros területén az újkorban Óbudán épült ki először annak rendje-módja szerint a zsidó község.” – írja Komoróczy Géza Kohn Herman, Balázs Mór apjának születési helyéről. Az eredetileg zsámbéki központú Zichy-birtokhoz tartozott e helység, mely kiváltképpen gr. Zichy Péterné keze alatt fejlődött.[38] A zsidóság itt többek közt zsinagógával, zsidóbíróval, tanítóval, kórházzal, kocsmárossal, Hevra Kadisa egyesülettel rendelkezett, és gettóba tömörülés nélkül, a település bármely területén élhetett.[39] Zsámbék és Óbuda végső soron Pest vonzáskörébe tartozott a kereskedelmi élet szempontjából: a város négy országos vásárt tartott évente, melyekre az ország egész területéről érkeztek árusok. Aki tehette, Pestre igyekezett költözni, mely költözést II. József említett rendelete megkönnyítette, majd ehhez a vándorlási kedvhez hozzájárult a Napóleon ellen vívott háborúk gazdasági konjunktúrája is, aminek hatása a pesti piacon is érzékelhető volt.[40]
A félévszázados felvilágosult abszolutizmus tehát ellentmondásos fejleményeket hozott a magyarországi, kiváltképpen a pest-budai zsidóság számára. A felvilágosodás eszméje a kereszténység teológiai alapú zsidóellenességét nem toleranciával, hanem racionalizmussal váltotta fel, azaz a zsidóságnak a hitéhez való ragaszkodását elavultnak tartotta.[41] E kor végén született tehát Balázs Mór apjának generációja.
A Pesti Izraelita Hitközség a 18−19. század fordulóján jött létre, ami nagymértékben köszönhető II. József 1783-as fent említett rendeletnek. Pest szabad királyi város rendelkezése szerint az izraeliták tűrt- (toleriert) és tartózkodó (commorirt) státuszban bérelhettek lakást Pesten, és csakis az akkori külvárosban, Terézvárosban. A magisztrátus a keresztény kereskedők érdekét úgy próbálta védeni, hogy a zsidók számára a kereskedést kizárólag nagyban, zárt ajtók mögött, cégtábla és kirakat nélkül engedélyezték. A két jogállás (tűrt és tartózkodó) között a fő különbséget eleinte az jelentette, hogy a tartózkodó zsidóknak időről időre hosszabbítaniuk kellett státuszukat, míg a tűrtek gyerekeikre is hagyhatták azt.[42]
A pesti zsidó közösség megszervezésének feladata először 3, majd 7 kóservendéglősre hárult, akiket a város reprezentatív embereknek tartott, hiszen ők napi kapcsolatban álltak a község tagjaival, és tevékenységük anyagilag is előkelő helyre emelte őket köztük. Ők lettek a zsidóság elöljárói.
Az 1790-es évek kisebb függetlenedési harcot jelentett Pestnek Óbudától, mivel Mosé Münz, az óbudai rabbi meg akarta tartani befolyását Pest felett, hiszen eleddig ő és hitközségének Tóra-könyvei szolgálták a pesti imaházakat. 1799-ben végül megválasztották Pest első önálló rabbiját, Wahrmann Israelt (1755−1826), aki élete végéig a pesti hitközség érdekében munkálkodott. Alapszabályt alkotott, melyben az elöljáróságot kibővítette hét választmányi taggal, melyet 1816-ig a tűrt státuszúak ötévente választottak maguk közül. Temetőnek való területet vásárolt, kórházat (1805) és iskolát (1814) építtetett.[43]
A 19. század elején Pesten működő zsidó kereskedők 39%-a született vagy nőtt fel Pesten, arányuk az 1830-as évekre 31%-ra csökkent, ez is mutatja, hogy akik addig például Óbudán voltak kénytelenek lakni, de a vásárok idején Pesten kereskedhettek, immár be is költöztek a városba.[44]
A család, melybe Balázs Mór született
Balázs Mór családtörténetét az édesapjáról és a nevelőapja hozzátartozóiról általunk talált adatok alapján rekonstruáljuk, illetve pontosításokat közlünk az újonnan talált, korábban említett források alapján magáról Balázs Mórról is Zsigmond Gábor eredményeihez képest.
Balázs Mór születési idejét és helyét eddig még nem sikerült minden kétséget kizáróan meghatározni a lexikon-és újságcikkekben fellelhető ellentmondásos adatok miatt.[45] Zsigmond Gábor 2018-as tanulmányában az 1849. április 5-i dátum mellett foglalt állást, mert a közlekedési szakember mauzóleumában[46] található emléktáblán ez a dátum olvasható, szemben a névmagyarosítási iratán szereplő 1849. április 6-i dátummal, melyet Zsigmond elírásnak tartott.[47] 2024-ben ugyanezt állította.[48] Balázs Mór születési anyakönyvének ismeretében mi az április 6-i dátumot tartjuk hitelesnek. A bejegyzésből megtudhatjuk: „Kohn Mozes alias Moritz” Pesten, az Országút 565. szám[49] alatt látott napvilágot 1849. április 6-án.[50] Móricként szólíthatták, erre nem csak a névváltoztatás utáni keresztneve utal, hanem aláírása is.[51] Szintén Kohn Móric néven vásárolt két helyet a Dohány utcai zsinagógában.[52] Mi a kutatásunk során nem találtunk olyan dokumentumot az anyakönyvön kívül, ami Mózesként említi, ami azonban megmagyarázza azokat az eseteket, amikor Mózesként szerepel.[53]
1. kép: Balázs Mór családi mauzóleuma, Budapest, Kozma utcai izraelita temető, Fotó: Jendrics Olivér, 2024.2. kép: Sírkő Balázs Mór mauzóleumában, Budapest, Kozma utcai izraelita temető, Születési dátumaként itt 1849. április 5. szerepel. Fotó: Jendrics Olivér, 2024.3. kép: Balázs Mór egykori állandó helye a Dohány utcai zsinagógában. Fotó: Bakó Péter, 2024.4. kép: Rálátás a zsinagóga tóraszekrényére Balázs Mór helyéről. Fotó: Bakó Péter, 2024.
Születési anyakönyvében érdekes részlet, hogy tanúként a „főrábiner úr” volt megjelölve, azaz a Pesti Izraelita Hitközség korabeli reformer főrabbija, Schwab Löw Arszlán (1794−1857). A Pesti Hitközségben élesek voltak az ellentétek a reformer és konzervatív (a majdani neológ és ortodox) irányzatokat követők között már akkor is, amikor Schwab hivatalba lépett (1836). A két tábor külön tartotta az istentiszteleteket. A negyvenes évek az egyre szakadozó közösség számára a Dohány utcai Zsinagóga tervezéséről szólt, melyet a neológok új istentiszteleti helyének szántak. A tervezésben Schwab prominens szerepet vállalt. 1850-ben az építkezési tervekről egyeztető bizottság tagja volt, de már nem élhette meg a zsinagóga megnyitását.[54] 1849. május 27-én, bő másfél hónappal a kis Móric születése után, Schwab a szószékről üdvözölte a Habsburg-ház trónfosztását, ami miatt a 35 napos vizsgálati fogságon túl 6 hetet töltött az Újépületben.[55] Schwab a hangját határozottan felemelő rabbi volt, akiről tudni lehetett, hogy milyen felekezeti és politikai beállítottsággal rendelkezik. Kohn Móric apja, Herman[56] mégis engedte, hogy fiának anyakönyvi bejegyzéséhez tanúskodjon, pedig bárki mást felkérhetett volna tanúnak. Ebből arra következtetünk, hogy Herman a neológ irányzathoz tartozott, viszont nem ismerünk olyan forrást, amely az aláírás körülményeit, Schwab jelentőségét Kohn Herman számára tovább árnyalná. Az édesapát az összes általunk felhasznált zsidóösszeírás (az 1844-es magyar nyelvű is)[57] és címjegyzék Hermanként említi kisebb helyesírási eltérésekkel, Árminként csak Balázs Mór névmagyarosítási dokumentumán és halotti anyakönyvében szerepel, így a továbbiakban is Hermanként fogunk rá hivatkozni.
Kohn Herman 1778-ban született Óbudán.[58] Felmenői közül egyedül édesanyját, az 1752-ben vagy 1758-ban Óbudán született Miriamot vagy Máriát[59] ismerjük, de az ő leánykori nevét nem. Herman az 1790-es években ismeretlen körülmények között költözött az épülő pesti közösségbe, ahol az 1802. június 16-án kelt 2836. számú magisztrátusi rendelet szerint tűrt státuszt kapott.[60] 1816-ban a hitközség közgyűlése új alapszabályokat fogadott el, melyek átformálták volna az elöljáróságot és annak választási rendjét. A város kapitánysága ezt a fejleményt formai okokra hivatkozva elutasította, és az előző szabályzat szerinti választást kényszerített ki. Ennek következtében 1817. augusztus 17-ével Kohn Herman is az elöljáróság tagja lett. Ez a testület november 20-án lemondott a közösség nyomására, mely nem fogadta el az oktrojált választást.[61]
Következő forrásunk 1820-ban szól Kohn Hermanról, aki Rozália nevű hitvesével,[62] özvegy anyjával, és 14 éves gyerekével terménykereskedőként élt Terézvárosban, a Rumbach-féle házban, a 415-ös házszám alatt.[63] 1833-ban az Ország út 527-ben lakott a család, és egy Dávid nevű 13 éves fiút neveltek gyámgyermekként.[64] 1836-ban az Országút 565-be költöztek, és Dávidot már nem említi a jegyzék, azonban gyámlányként szerepel Balázs Mór leendő anyja, a Verpeléten született kilenc éves Luria Roza (1827−1889).[65] 1838-ban a háromfős háztartásnak 200 konvenciós forintot kellett fizetnie türelmi adó gyanánt.[66]
Az 1840-es években címjegyzékek is említik Kohn Hermant, mint terménykereskedőt, üzlete az Ország út 572. alatt működött, nem messze lakásuktól.[67] Háztartásában egy-egy szakácsnőt és cselédet tartott, hasonlóan a korább említett évekhez. Feleségét 1844 és 1846 között vesztette el, ennek jele, hogy az utóbbi évben gyámlánya, Roza már hitveseként szerepel, és ketten laktak a lakásban egy cselédlánnyal és egy szakácsnővel.[68] 1849-ben a 71 éves Kohn Herman még biztosan megélte fia, a későbbi Balázs Mór születését, felesége, Luria Roza pedig 21 éves lehetett. Más gyermek születéséről nem tudunk, ahogy nem tudunk Kohn Herman gyászjelentéséről vagy halotti anyakönyvéről sem. 1849 és 1851 közt hunyt el, a fiatalon megözvegyült Luria Rozát pedig 1851. július 7-én Blass Zsigmond (1820 k.−1901)[69] terménykereskedő vette feleségül.[70]
1. térkép: Kohn Herman lakhelyei mai térképen korabeli címekkel. 1833–1846. Térképrészlet: Google Maps (2025)
A család, amelyben Balázs Mór felnőtt
Balázs Mór nevelőapja Blass Zsigmond volt, akinek apja, Móric (1791 k.−1863)[71] Kohn Hermanhoz hasonlóan első generációs Pestre költözött kereskedő[72] volt. Bonyhádon született, azon a településen, amelynek a zsidó hitközsége már a 18. század közepétől Tolna vármegye legnagyobb hitközségévé fejlődött.[73] A régió zsidósága Tolna vármegyében koncentrálódott, mivel Baranya vármegye nem engedte őket letelepedni.[74] A megye hitközségeinek lélekszáma mégis látványosan ingadozott,[75] ami megmagyarázható a vállalkozók és kereskedők mozgalmas életmódjával, a regionális és országos centrumokba vándorlással.
Blass Móric 1816 körül házasodott össze Kann Rozália óbudai származású özveggyel (1783 k.−1865).[76] Gyermekeik Budán születtek, a család 1830-ban költözött Pestre, tartózkodó státuszban. Blass Móric három évvel Pestre költözése után családjával 1833-ban már az Országút 648. alatt lakott. Volt egy Fülöp nevű fiuk is, akiről nem található adat az összeírások javarészében, viszont ahogy alább írjuk, Zsigmonddal közösen vállalkozott. Móric pesti működéséről 1835-ből származik az első címjegyzéki feljegyzés, de az 1843−45 közötti időszakban nem találunk róla ezekben említést.[77] Az összeírások szerint 1838-ban ugyanannyi, 200 konvenciós forint türelmi adót fizetett, mint Kohn Herman, holott háromszor annyi fő élt a háztartásban.[78]1844-ben már az Országút 647. alatt lakott családjával, ahonnan 1853-ban költöztek el előbb a Három Király utcába,[79] 1857-ben pedig a Váci utcába.[80] 1863 április 14-15. éjjelén Kohn Herman álmában elhunyt. Gyászjelentéséből tudjuk, hogy tagja volt számos egyletnek, például elnöke volt a Pesti Kereskedelmi Betegsegélyező Egyletnek, választmányi tagja a Pest-Budai Hangászegyleti Zenedének, amely zenei középiskolát üzemeltetett.[81] Jótékony tevékenységét egy akkoriban közismert vak zsidó emlékére írt füzetével[82] is alátámaszthatjuk. A korszakról szóló szakirodalomban még feldolgozatlan mind az ő, mind az általa igazgatott kereskedelmi egylet tevékenysége, ám az előbbiekből egyértelmű, hogy karitatív kezdeményezéseivel tevékeny szerepet vállalt a társadalomban. Állandó hellyel rendelkezett a Dohány utcai zsinagógában.[83] Szervezői és jótékonysági munkásságát érdemes volna külön tanulmányban feldolgozni, mivel annak ellenére, hogy mennyire beágyazott volt a társadalomban, egyetlen történeti munka sem említi meg.
2. térkép: Blass Móric lakhelyei mai térképen korabeli címekkel. 1833–1857. Térképrészlet: Google Maps (2025)
Móric fia, Blass Zsigmond (Balázs Mór nevelőapja) testvérével, Fülöppel eleinte méteráruval kereskedett Blass Móritz fiai néven.[84] Az apjuk halálát követő évben Zsigmond már testvére nélkül, Blass Móritz fiaként működött.[85] 1865-től az Első Magyar Iparbank[86] likvidáló (azaz felszámolási) bizottmányának tagja lett.[87] Ebben az évben csődeljárás alá került a vállalkozása,[88] amit 1870-ben töröltek, helyére viszont saját nevén új céget jegyeztetett be.[89] A nyolcvanas években magánzóként és haszonbérlőként, a kilencvenes években magánzóként, háztulajdonosként és terménykereskedőként ismerhették. A címjegyzékek szerint 1880–1892-ig az V. Sas utca 29-ben élt, 1885–86-ban és 1888-ban viszont feltűnt az V. Korona utca 34. alatt is. 1894-ben költözött át az VII. Erzsébet körút 28 alá, majd 1-1 évfolyamban a József körút 3., a Wesselényi utca 28. és 36. alatt jelölik lakhelyét. 1900-ban a Klotild utca 22-be költözött és ott is hunyt el. [90]
3. térkép: Blass Zsigmond lakhelyei mai térképen korabeli címekkel. 1880–1901. Térképrészlet: Google Maps (2025)
Feltűnhet a mai szemnek a gyakori költözés. Gyáni Gábor 1998-as hipotézise szerint a „századfordulón a középosztály körében intenzív lakásmobilitás valószínűsíthető”. Makroszinten a kérdés nem vizsgálható, manuálisan a mobilitás vizsgálata a címjegyzékek információmennyisége miatt lehetetlen, így az összehasonlítások érdekében az összes rendelkezésre álló címjegyzék adatbázisba foglalása lenne célszerű. Gyáni azt is előrevetítette, hogy lakáscsere ugyanazon bérházakban is megvalósulhatott, tehát teljes képet még egy ilyen kutatómunka sem feltétlenül adhat a lakásmobilitásról.[91]
Budapesten belül a zsidóság elsősorban Terézvárosban és Lipótvárosban koncentrálódott,[92] mert a 19. század elején itt telepedhettek csak le. Ez igaz volt Kohn Herman és Blass Móric lakhelyeire, akik Terézvárosban éltek. A vizsgált időszak elejétől (1833) egészen az 1840-es évek végéig az Országúton laktak, Kohn Herman utolsó lakhelye itt volt. Blass Móric későbbi ismert lakhelyei haláláig (1863) ötszáz méter távolságon belül helyezkedtek el, az úton tovább nyugatra. Blass Zsigmond lakhelyei közt több erzsébetvárosi címet is megtalálunk már, ám a legtöbb ideig ő is Lipótvárosban lakott. 1880–1892-ig a Sas utcában, majd utolsó két évében a Klotild utcában (1900–1901).
Blass Zsigmond úgy tűnik, többféle kereskedelmi és vállalkozói formát űzött, mint apja, és forrásaink szerint apjától eltérően ő nem volt tagja egyleteknek. Mindezek után megállapíthatjuk, hogy Balázs Mór egy jómódú, neológhitű, a „nagypapa” révén erős szociális érzékenységgel is áthatott családban nevelkedett fel.[93] Nevelőapjával pozitív viszonyt ápolt, mely érezhető Blass Zsigmond végrendeletéből is: „Balázs Móric mostohafiam a kit 1 éves korától fogva felneveltem, minden tekintetben és mindenkor magát irányomban mint édes atya iránt a leggyengédebben viselte, őt édes gyermekemnek tekintem (…)”[94]
A nemesi cím megszerzése
A dualizmus kori zsidó nemesítések történetét három nagyobb időszakra lehet bontani.[95] Az első ilyen időszak az 1867-es és az azt követő néhány év, amikor a kiegyezés és az emancipáció hatására megnőtt a zsidók nemesi rangra emelésének a száma. A második nagyobb periódus az 1882 és 1887 közé eső éveket fedi le. Ekkor a politikai antiszemitizmus erősödésére adott kormányzati válaszként értékelhetjük a kiemelkedő, zsidó származású egyének jelentős számú nemesítését. A harmadik szakaszt pedig az 1895 és 1897 közötti évek jelölik, amikor a millenniumi ünnepségsorozat adott lehetőséget arra, hogy az uralkodó az arra érdemes zsidó polgárokat nemesi címmel jutalmazza. Mindegyik időszakot figyelembe véve a hatalom fő motivációja az volt, hogy a nemesítés intézményén keresztül nyerjék meg a polgárság gazdasági elitjét politikájuk támogatására.[96] Ezt jól szemlélteti az is, hogy az 1880-as évektől kezdve a választási években mindig több tehetősebb zsidó polgár kapott nemesi címet a kormányzat politikájának támogatásáért cserébe.[97] Erre példaként szolgálhat a Krausz család esete, akik 1892-ben nyerték el a nemesi címet, amiért cserébe a következő választáson, 1894-ben a család egyik fiú gyermeke a Szabadelvű Párt jelöltjeként indult el az országos választásokon.[98] Az asszimilációban jelentős szerepet játszó zsidóság ugyanakkor nagy mértékben javította a magyar nyelvűek számarányát a soknemzetiségű országban, ennek az aránynak a javítását a korszakban az egyik legfontosabb feladatának tekintette a magyar politikai vezetés. 1880-ban a 638.000 izraelita vallású közül 367 ezer fő (57,5%) vallotta magát magyar nemzetiségűnek, 1910-ben 927.000 zsidóból már 705 ezren (76%) voltak magyar anyanyelvűek.[99] Ebből következtethetünk arra, hogy a zsidók számára vonzó alternatívát jelentett a magyarsághoz való csatlakozás a korszak folyamán.
Balázs Mór nemességét a harmadik időszakban, 1896-ban szerezte. Az összes nemesítésnek egyébként mintegy ötödét kapták a gazdasági életben fontos szerepet játszó, elsősorban városi, azon belül is budapesti zsidók.[100]Budapesten belül a zsidóság elsősorban Terézvárosban és Lipótvárosban koncentrálódott.[101] A millennium évében összesen tizenegy, az ünnepségekkel kapcsolatosan négy zsidó származású személyt is nemesi címmel jutalmazott az uralkodó.[102] Érdekesség, hogy az 1896-os év is választási év volt és három család hasonlóképpen a már említett Krausz családhoz a választásokon támogatták a kormányt, amely minden bizonnyal hozzájárulhatott a nemesi címük elnyeréséhez.[103]
Balázs Mór a nemességét a millenniumi kiállításra elkészült Kisföldalatti megépítése és a város villamos közlekedésének kialakításában vállalt munkájának jutalmaként nyerte el, az oklevél 1896. június 6-ai keltezésű.[104] 1848 után a nemesi cím elsősorban presztízs kérdése volt, mivel a titulus már nem járt hivatalos kiváltságokkal.[105] A Balázshoz hasonló polgári rétegek magatartását egészen a századfordulóig a nemességhez való közeledés jellemezte, amit elsősorban a reprezentációban fedezhetünk fel.[106] Ezt a habitust azonban a századforduló után felváltotta egy jellemzően polgári mentalitás, ami szakított az elődök nemességet imitáló életvitelével.[107] Ez a jelenség ellentétes a nyugat-európai trendekkel, ahol a polgárságra nem volt jellemző a nemesség feltétel nélküli utánzása. Ezért is érdemes feltenni a kérdést, hogy a 19. század végén miért volt fontos egy zsidó ember számára a nemesi cím elnyerése Magyarországon? A válasz erre a már előbb említett presztízs, valamint a közösséghez, a magyar nemzethez való tartozás bizonyítása kifelé, a közösség felé, és befelé, az egyén identitásának erősítése. Nem elhanyagolható az a tényező sem, hogy a nemesi cím segítségével meg tudták erősíteni a társadalmi hierarchiában betöltött helyüket.[108] Balázs Mór esetében pedig fontos megjegyezni, hogy a nemesi címet tekinthetjük szakmai karrierje megkoronázásának, ami nem volt szokatlan a korszak nemességet elnyert zsidó személyei között.[109] A nemesi oklevél a zsidók számára sok lehetőséget nyitott meg a korban rendkívül fontos Kaszinó tagságtól az országgyűlés Felsőházában való politizálás lehetőségéig.[110] Érdemes megjegyezni azt a körülményt is, hogy a dualizmus korában nemesített zsidók körében túlnyomó többségben voltak a neológ irányzat hívei az ortodoxokkal szemben.[111] William McCagg monográfiájában kiemeli, hogy az 1887 és 1896 közötti időszakban a 29 nemességet kapott zsidó családból 23 volt tagja a Pesti Neológ Hitközségnek.[112] Ez abból fakad, hogy a neológ irányzat hívei inkább törekedtek arra, hogy beolvadjanak a magyarság soraiba, ezen beolvadás legékesebb bizonyítéka pedig egy nemesi oklevél lehetett. Balázs azon zsidó nemesek közé tartozott, akik nem tértek át más vallásra a nemesi cím megszerzése érdekében. Az első ilyen személy Schossberger Simon Vilmos volt, aki magyar nemesi címet kapott 1863-ban úgy, hogy zsidó vallású volt a nemesítése idején.[113]
Balázs Mór nemesítésének a hírét ezekkel a szavakkal adta hírül az Egyenlőség újság az 1896. június 12-i számában: „[…]aki hazája fővárosának olyan fényes közúti közlekedést adott, amilyen egyetlen világvárosnak sincs, méltán érdemelte meg a nemességet”. A nemesség elnyerése után egy, a reprezentáció szempontjából fontos feladat még Balázs előtt állt. Ez pedig a családi címer elkészítése és a hivatalos szervekkel való elfogadtatása volt. Erre vonatkozó törekvései kezdetben nehézségekbe ütköztek, melyek az 1896 októberétől egészen 1897 januárjáig tartó levélváltásokból ismerhetők meg. Balázs Mór és a Belügyminisztérium között lefolytatott levelezésben a budapesti főpolgármester, Ráth Károly[114] is fellépett közvetítőként. Az említett levélváltások oka az volt, hogy a Balázs által előzetesen a Belügyminisztérium számára elküldött címertervezet többrendben nem felelt meg a heraldika szabályainak. Ezt a tényt a belügyminisztérium államtitkára levélben erősítette meg, és a hibák javítására javaslatokat is tett.[115] Ezt a levelet nem közvetlenül Balázs Mórnak címezte a Belügyminisztérium államtitkára, hanem Ráth Károlynak, a főváros főpolgármesterének, azzal a kéréssel, hogy a levelet továbbítsa a címer megrendelőjének. A válasz csak két hónappal később, decemberben érkezett Balázs részéről, amelyhez csatolta a javítások alapján átdolgozott címertervezetet, azonban ezt nem látta el szabályos aláírásával.[116] Az aláírás hiányának pótlása után a Belügyminisztérium elfogadta a módosított címertervezetet, és Balázst a Király Személye Körüli Minisztériumhoz irányította a nemesi oklevél kiállításának ügyében.[117]
Maga a címer[118] egyedülálló a korábbi időszak nemesi címerei között, különleges elemei miatt. A következő címerábrákat találhatjuk meg a címertervezetben: „…vasúti alagut…”, „…három czikázó villámsugár…”, „…egy- a paizs alsó széléig futó sínpár…” valamint „…fehérszárnyas vaskerék [emelkedik ki,] jobbról és balról három-három czikázó arany villámsugárral.[119]” Ezek a motívumok meglehetősen szokatlanok voltak a korszak címerrajzaiban, ugyanakkor kiválóan rámutattak Balázs Mór villamos vasúti közlekedésben elért eredményeire. A heraldikai szabálytalanságok a címerábrákból fakadtak, mivel a modern, polgári világ motívumait csak nehézségek árán lehetett a heraldika, középkorban kialakult, meglehetősen merev szabályrendszerével kompatibilissé tenni. Tanulmányunk erre a kérdéskörre nem terjed ki, azonban a jövőbeni kutatások tárgyát képezheti akár Balázs Mórnak, akár a korszakban nemességet szerzett polgári családok címereinek részletes heraldikai megközelítésű vizsgálata.
5. kép: Balázs Mór nemesi címere a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban. Ernst Krahl rajza, 1897.
Fontos és érdekes kérdés, hogy a nemességet szerzett zsidó családok életstílusa és életmódja milyen mértékben és irányban módosul a nemesi cím elnyerése után. Vannak példák arra, hogy az adott személy jelentős mértékben változtat életmódján, azonban többen is megtartották azokat a polgári életstílussal járó magatartási mintákat, amelyek életük szerves része volt a nemesítés előtt.[120] Balázs Mór esetében sajnos ennek a körülménynek a vizsgálatára nincs lehetőségünk, mivel alig egy évvel a nemesítése után, 1897. augusztus 1-én elhunyt.[121]
Összegzés
Kutatásunk célkitűzése az volt, hogy általunk lényegesnek tartott kérdésekben kiegészítsük Balázs Mór életrajzát. Először is a születési és a halálozási körülményeit sikerült pontosítanunk az eredeti anyakönyvek felhasználásával. Erre azért volt szükség, mert Zsigmond Gábor a 2018-as, illetve a 2024-es tanulmányában nem dolgozta fel, nem közölte ezeket az elsődleges forrásokat, és mindkét esetben olyan dátumot (1849. április 5.) adott meg születési dátumként, melynek ezek ellentmondanak.[122] A halálozási időpontját, melyet Zsigmond megadott, az anyakönyvek, valamint a hagyatéki ügy is megerősítik, így összességében kimondhatjuk: Balázs Mór 1849. április 6-án született Pesten, és 1897. augusztus 1-én hunyt el Remagenben.
Családi hátteréről megállapítottuk, hogy a Blass-családban neveltetése a neológia, a vállalkozás és a jótékonyság jegyében telhetett. A minták, melyeket nevelőapja, Blass Zsigmond és az ő apja, Blass Móric nyújtott, hasonlítanak arra a vállalkozói mentalitásra, magatartásra, jótékonyságra melyet Balázs Mór életében képviselt. Megtudtuk azt is, hogy mind nevelőapja, mind édesapja első generációs Pestre költözött kereskedők voltak a nem pesti zsidóság két prominens zsidó közösségéből, Óbudáról és Bonyhádról, és betagozódtak a fővárosi társadalmi életbe. A címjegyzékek és a zsidóösszeírások egymást kiegészítő módon adnak képet Pest-Buda, illetve Budapest népességéről, és lehetőséget arra, hogy akár a későbbiekben a rokonok sorsát is követhessük, mind az életkörülményeikre, mind a foglalkozásukra való tekintettel.
A nemesi cím megszerzésével kapcsolatos levelezés feldolgozását mi kíséreltük meg először, és ebből kiderült, hogy milyen nehézségekkel nézett szembe egy újnemes a cím elnyerése és a címerterv elfogadtatása közötti időszakban a dualizmus korában. A források lehetővé teszik egy, a dualizmus címereit érintő heraldikai kutatás megkezdését, hiszen tájékozódhatunk belőle arról, hogy a Belügyminisztérium a hagyományos heraldikai szempontok szerint közelítette meg az új címereket is.
Balázs Mór életének további mozaikkockáit is tervezzük megvizsgálni, mint például iskoláit, tanulmányi útjait, kapcsolati hálóját és hagyatéki ügyét, melyek lehetővé teszik majd Balázs Mór életrajzának megírását.
Forrásjegyzék
Családkutató oldalakon elérhető anyakönyvek és gyászjelentések
BaM DM h. ak. = Mor Cohn és Malvina Deutsch házassági anyakönyve a JewishGen adatbázisban. Diaszáma: LDS 642975, Vol. 31, 78-01 (Linkkel nem elérhető, csak kulcsszavas kereséssel a „Hungarian Marriages” -re szűkítve a találatokat) https://www.jewishgen.org/ (Letölve: 2025. április 8.)
Címjegyzékek
Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen 1875.
Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1880–1881.
Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1882.
Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1883–1884.
Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1885–1886.
Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1888.
Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1890.
Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1891–1892.
Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1894.
Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1896–1897.
Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1898.
Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1899.
Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1900–1901.
Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1901–1902.
Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1902–1903.
Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn, 1835.
Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn, 1836.
Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn, 1837.
Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn, 1839.
Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn, 1840.
Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn, 1842.
Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1863.
Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1859.
Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1860.
Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1861.
Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1862.
Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1864.
Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1865.
Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1867.
Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1838.
Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1839.
Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1840.
Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1842.
Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1845.
Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1846.
Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1846.
Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1847.
Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1849.
Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1851.
Pesther und Ofner Wegweiser Kalender 1852.
Levéltári források
Budapest Főváros Levéltára
HU BFL IV. 1402. b 1897. 15. Balázs Mór címertervének módosítására vonatkozó iratok.
HU BFL IV. 1402. b 1896. 1194. Ua.
HU BFL IV. 1402. b 1896. 1487 Ua.
HU BFL IV. 1402. b 1896. 1607 Ua.
HU BFL VII. 11.c. 1908. Ö 402. 79/1897. Balázs Mór hagyatéki ügye
HU BFL VII. 173a. 1890 1307 Blasz Zsigmond végrendelete
Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
HU HJA I-3-2. Dohány utcai zsinagóga ülésnyilvántartásai, 1854–1950,
HU HJMA I-1-08 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1833
HU HJMA I-1-09 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1836
HU HJMA I-1-10 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1838
HU HJMA I-1-11 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1840
HU HJMA I-1-13 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1844
HU HJMA I-1-15 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1846
HU HJMA I-1-01 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1820
HU HJMA I-1-16 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1853, mutató
HU HJMA II-2-1-02 Pesti zsidók összeírása 1857
HU HJMA II-2-1-03 Pesti zsidók összeírása 1857
HU HJMA II-2-1-04 Pesti zsidók összeírása 1857
HU HJMA II-2-1-12 Pesti zsidók összeírása 796–1058-ig, 1869,
Folyóiratok
Budapesti Közlöny, 1870. december 13., 67817. számú cégbejegyzés
Egyenlőség, 1896. június 12.
Pester Lloyd, 1865. március 25.
Pesti Hírlap, 1897. november 5.
Politikai Ujdonságok, 4. évf., 14. szám, 1858. április 8.
Politikai Ujdonságok, 11. évf., 18. szám, 1865. május 3.
Sürgöny, 1864. június 2.
Sürgöny, 1866. január 24.
Törvények
1848. évi IX. törvénycikk az urbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézma és pénzbeli fizetések megszüntetéséről, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=84800009.TV
Felhasznált irodalom
Bácskai Vera: A pesti zsidóság a 19. század első felében, in Uő: Városok és polgárok Magyarországon I. kötet, Budapest, Budapest főváros levéltára, 2007. 345–354.
Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai. Nagykereskedők a reformkori Pesten, Budapest, Magvető, 1989.
Faragó Éva: Budapesti cím- és lakásjegyzékek, in Uő: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1988–1989–1990. Budapest, 1994. 38–41.
Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526–1945, Budapest, Századvég, 1992.
Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (11870–1940), Budapest, Új Mandátum, 1998.
Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon, Budapest, Osiris, 2001.
Horváth J., András: Ráth Károly, in Feisztl Ferenc (szerk.): A főváros élén: Budapest főpolgármesterei és polgármesterei, 1873–1950, Budapest, Napvilág, 2008. 29-35.
Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke – Toronyi Zsuzsanna (szerk.): A magyar zsidóság képes története, Budapest, Vince, 2014.
Kálmán Kálmán: A Dohány utcai Zsinagóga és orgonája építése, felújítása (1854–1996), in A Dohány utcai Zsinagóga 150 éve. Tudományos konferencia a Dohány utcai Zsinagógáról 2010. május 2–3. Budapest, Lancz Kft, 2010. 64–108.
Katus László: A Modern Magyarország születése. Magyarország története 1711–1914, Pécs, Kronosz, 2021.
Kirschenheuter Ferenc: Régi könyv egy pesti vakról, Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 32. évf., 1930/3–4, 91.
Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I, Pozsony, Kalligram, 2012.
Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon II, Pozsony, Kalligram, 2012.
McCagg, William O.: A főbb vitapontok. Fontos-e a zsidó nemesség? in Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában, Fejlődés-Tanulmányok. Regionális Sorozat 3, Budapest, ELTE ÁJK Tudományos Szocializmus Tanszék, 1985, 373–384.
McCagg, William O.: A sikerhez vezető út. A nagy válság 1910–1918 in Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában, Fejlődés-Tanulmányok. Regionális Sorozat 3, Budapest, ELTE ÁJK Tudományos Szocializmus Tanszék, 1985, 385–453.
McCagg, William O.: Zsidóság a Habsburg Birodalomban 1670–1918, Budapest, Cserépfalvi, 1992.
Merczi Miklós: Balázs Mór tevékenysége a budapesti közlekedésben, A Közlekedési Múzeum Évkönyve, 1994. 131–140.
Nagy Iván: Magyarország családai, Czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal, 12. kötet. Pest, Ráth Mór, 1865.
Uo., 1097. A zsidók adóztatásának és a rendelkezések eltérése a Magyar Királyságban a rendi dualizmussal függ össze: a nemesség a megajánlási jogát érezte megsértve, ezért évekig ellenállt az új teher bevezetésének. Uo., 777. ↑
Zichy Péter (1674−1726) második feleségét, Bercsényi Zsuzsannát 1708-ban vette nőül, az özvegy 1745-ben bekövetkezett haláláig volt a Zichy-birtokok elkötelezett fejlesztője, Óbudáról vezetve uradalmát. Nagy Iván: Magyarország családai. Czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 12. köt., Pest, Ráth Mór, 1865, 385.; Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 636−638.↑
Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 638. A Hevra Kadisa egy községfejlettségi szint felett mindenütt megjelent; temetkezési és általános segélyezési egyletként működött. Chevra Kadisa. Újvári Péter (szerk.): Magyar Zsidó Lexikon, Budapest, 1929, 838. ↑
Uo., 827−828. A zsidó összeírások megjegyzik azt is, hogy az adott családfő veje, vagy fia-e valamely tűrt vagy tartózkodó személynek. Például: HJMA I–1–11. ↑
Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 828−829, 949−950.; Pesti Izraelita Hitközség. Újvári: Magyar Zsidó, 701. ↑
A beköltözők között legnagyobb arányban a Dunántúlról és a Felvidék Nyugati részéről érkeztek. Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai. Nagykereskedők a reformkori Pesten, Budapest, Magvető, 1989, 20−21. ↑
Budapest (1867–72) Pest kataszteri térképsorozata az 1872–1920 közötti változások utólagos jelölésével című térkép alapján a mai Múzeum körút 23–25. szám alatti épület.↑
Az anyakönyvben 1882-ben rögzítették a névmagyarosítást a rendeletre hivatkozva, 1897. június 28-án pedig azt, hogy 1896-ban nemességet kapott verőczei előnévvel.↑
A zsinagógában Moritz Kohn néven vásárolt két ülőhelyet. Az ülésnyilvántartási jegyzékben a névváltoztatása is bejegyzésre került. A megvásárolt hely ártól függően szólhatott örök időkre vagy húsz évre, és lehetett első vagy második osztályú. Balázs Mór örök időkre szóló első osztályú helyeket vásárolt, egyet magának (MS BN 48 SN 6 L), egyet pedig feleségének (2G BN136 SN11 R) valószínűleg az 1874-es házasságkötésük után és bizonnyal az 1882-es névváltoztatása előtt. Lásd: 3–4. képmelléklet. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest, Dohány utcai zsinagóga ülésnyilvántartásai, 1854–1950, HJA I–3–2. (Továbbiakban: Ülésjegyzék) „MS” feliratú kötet 406., és „2G” feliratú kötet 1277.; Zsigmond: Balázs Mór, 67.; BaM DM h. ak. ↑
Zsigmond: 175 éve, 19. Jelen esetben a névmagyarosítási dokumentumról van szó. ↑
Kálmán Kálmán: A Dohány utcai Zsinagóga és orgonája építése, felújítása (1854–1996), A Dohány utcai Zsinagóga 150 éve, Tudományos konferencia a Dohány utcai Zsinagógáról 2010. május 2–3., 2010, 64. ↑
Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon 2. köt., Pozsony, Kalligram, 2012, 19. ↑
A rendelkezésre álló korra vagy születésre vonatkozó adatok többségében (5:2-hez arányban) 1778-as születésűnek vallotta magát, egyedül az 1820-as összeírásban vallotta magát 1780-as születésűnek, és Komoróczy is ezt az adatot közli, bár nem hivatkozza egyértelműen forrását. Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 952.↑
Az 1820-as összeírásban Miriam Kohn anyaként szerepel fia háztartásában, jelölik óbudai születését és 60 éves korát. 1833-ban Kohn Herman háztartását követően egy egyfős háztartást találunk Kohn Mária vezetésével, aki tűrt státuszát fia által nyerte, óbudai származású és 81 évesnek jegyezték fel. HJMA I-1-08 99.; Uo. 01 218. ↑
HJMA I-1-09 127.; Nevét írják még Lorian, Lorje és Luria írásmóddal is. Cukorbetegséggel küzdött, melyet Balázs Mór megörökölt. LR h. ak.; Balázs Mór cukorbetegségéről lásd: 121. lábjegyzet. Verpeléten 1886-ban tudjuk, hogy jesiva is működött, tehát feltételezhetően korábban is nagyobb zsidó közösség élt ott. Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 182. ↑
A mai Múzeum körút 9. szám alatt. Budapest (1867–72) Pest kataszteri térképsorozata az 1872–1920 közötti változások utólagos jelölésével. Pesther und Ofner Wegweiser Kalender (Továbbiakban Pesther und Ofner) 1845. 159.; 1846. 160.; Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn (Továbbiakban Pesther Stadt) 1839. 82.; 1840. 84.; 1842. 84. ↑
Példaként a bonyhádi és a paksi zsidóság lélekszáma egymás mellé állítva néhány egymást követő évben: 1775: 411−254. 1776: 351−216. 1777: 509−313. 1779: 382−336. Uo. 622−623.↑
Pester Lloyd 1865. március 25. 1565. sz. hirdetés. Látjuk, ezen adatok szerint Blass Móric fiatalabb volt feleségénél. Halálakor élő gyermekei: Bing János, Bing Áron, Bing Sámuel, Bing Miksa. Férje halálakor Ármin nevű testvére élt még. BlaM gyj. I., ↑
Pesther Stadtban 1835−37-ig szerepel, azután egyaltalán nem. A Pesther und Ofner 1838-tól 1852-ig minden évben, kivétel 1843 és 1845 években, az 1844-es évi jegyzék pedig nem maradt fenn. Az 1843–1845 közti időszakban a fennmaradt címjegyzékek egybehangzóan nem említik. Pesther Stadt 1835. 83.; 1836. 83.; 1837. 83.; Pesther und Ofner 1838. 113.; 1839. 130.; 1840. 152.; 1842. 158.; 1846. 158.; 1847. 162.; 1849. 113.; 1851. 85.; 1852. 71.↑
A mai Király utca ekkoriban a bécsi kongresszus tiszteletére viselte a Három Király nevet. Ez a lakcím kutatásunk alapján a pesti és óbudai zsidóság életében egyaránt kiemelt jelentőségű Orczy-házat jelölheti vö. Bácskai Vera: A pesti zsidóság a 19. század első felében, in Uő.: Városok és polgárok Magyarországon, Budapest, Budapest Főváros Levéltára, 2007, 349. ↑
1861-től a betegsegélyezésért felelős igazgatóság tagja a Pest-Budai Kereskedelmi Betegsegélyező és Nyugdíjegyletben (B. P. fordítása). Gyászjelentésében a neve alatt felsorolják foglalkozását és tagságait: „k. priv. Grosshändlers, Director des Pester kaufmänn Vereines für Krankenpflege, Ausschussmitglied des Unterstützungvereines für isr. Geschäftsleute, des israeliten Handwerkverienes, des Pest-Ofner Conservatoriums, Beirath der Pesther isr. kultusgemeinde”. Az egylet, melynek igazgatója lett. 1848-ban egy címjegyzékben feltűnik hasonló névvariánssal. Pester Lloyd-Kalender für das Jahr (Továbbiakban: Pester Lloyd-Kalender) 1861. 57.; BlaM gyj. I., Pest Szabad Királyi város házjegyzéke 1848. 71.; Politikai Ujdonságok, 1858. április 8., 14. szám, 162. ↑
Kirschenheuter Ferenc: Régi könyv egy pesti vakról, Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 32. évf., 1930/3–4, szám 91. Kirschenheuter egy 1858-as, harmadik kiadású könyvet ismertetett, melyet Blass Móric írt és adott közre. Bár a címben könyvként hivatkozott rá, még füzetnek is vékonynak találta e munkát. A kutatásaink során az összeírásokban és a címjegyzékekben más Blass Móric nevű pesti személyt nem találtunk, így feltételezzük, hogy a tanulmányunkban bemutatott Blass Móric azonos e füzetnek a kiadójával és szerzőjével. A könyv bibliográfiai adatai a cikk közlésében: „Blind Ore’s Wirken und froher Blick in seine Zukunft. Beschrieben und herausgegeben von Moritz Blass. 3-te Auflage, Pest, 1858. Druck von Johann Herz.“↑
Politikai Ujdonságok, 1865. május 3. 18. szám 211. ↑
Sürgöny, 1866. január 24. 71355. számú cégbejegyzés.↑
Budapesti Közlöny, 1870. december 13. 67817. számú cégbejegyzés. ↑
Hol Blasz, Hol Blass helyesírással. A hiteles összekötő információ a személyek azonosságára a megadott címek azonossága, követhetősége (V. kerület Sas utca 29. hitelesíti ezt még az is, hogy ebben a lakásban hunyt el felesége 1889-ben.). Az 1882-es és az 1883−84, illetve az 1885−86 évekre vonatkozó kiadásokban Blass Zsigmond magánzóként a Sas utcai címén, haszonbérlőként pedig a V. Korona utca 34. címén szerepel párhuzamosan. 1888-ban csak a Korona utcai címen haszonbérlőkent, 1890-ben pedig csak a Sas utcai címen szerepel, és már nem magánzóként, hanem haszonbérlőként. 1894-ben átköltözött a VII. Erzsébet körút 28. alá, ahol magánzóként jelölik, ám a kötet cégjegyzékénél terménykereskedőként szerepel. Végső lakhelyére 1900-ban költözik, az V. Klotild u. 22-be, ahol 1901. november 24-én májrákban hunyt el. 1716/c számú telekkönyvi betét alatt a Lőportár dűlőben (1896-tól: Fóthi út) rendelkezett egy telekkel. BlaZs h. ak., LR h. ak., BCzL 1880−81. 27.; 1882. 347.; 1883−84. 353.; 1885−86. 391.; 1890. 242, 462.; 1891−1892. 259, 462.; 1894. 128., 266, 432, 477.; 1896−97. 68, 291, 488, 563.; 1898. 80, 699, 1899. 72, 739.; 1900−1901. 78, 813.;1901−1902. 82, 844. ↑
Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (1870–1940), Budapest, Új Mandátum, 1998, 123–126. ↑
Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon, Budapest, Osiris, 2001, 79. ↑
Balázs Mór közügyekkel kapcsolatos tevékenységével kapcsolatban lásd: Zsigmond: Balázs Mór, 73−75. ↑
Ez lehetett pénzbeli támogatás, kampányfinanszírozás vagy esetleg a család valamely tagja kormánypárti képviselőként indult az adott választáson. Lásd: McCagg, William O: A sikerhez vezető út, in Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában, Fejlődés-Tanulmányok. Regionális sorozat 3, Budapest, ELTE ÁJK Tudományos Szocializmus Tanszék, 1985, 392. ↑
McCagg tanulmányában négy nevet említ név szerint a millenniumi nemesítések kapcsán: „Balázs, Bródy, Frigyessi, Kőrösy”, Bródy Zsigmond: Neues Pester Journal tulajdonosa és főszerkesztője, érdemei elismeréseként a király a főrendiház tagjává nevezte ki; Frigyessi Adolf: ráczalmási előnévvel kapott nemességet, Adria Biztosító Társaság vezérigazgatója; Kőrösy József: Fővárosi Statisztikai Hivatal első igazgatója, az Egyenlőség újság 1896. június 12-i száma így adta hírül a nemesítés tényét: „[…]világhírű tudós, akit tekintélynek ismer a világ minden akadémiája. Az ő nemességéhez nem is kellett előnév.” McCagg: A sikerhez, 393, 443. ↑
1848. évi IX. törvénycikk az urbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézma és pénzbeli fizetések megszüntetéséről, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=84800009.TV (Letöltés: 2025. november 29.). ↑
McCagg, William O: A főbb vitapontok Fontos-e a zsidó nemesség?, In: Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában. Fejlődés-Tanulmányok Regionális sorozat 3, Budapest, ELTE ÁJK Tudományos Szocializmus Tanszék, 1985, 405. ↑
Budapest első főpolgármestere 1873–1897-ig, haláláig töltötte be a pozíciót vö. Horváth J. András: Ráth Károly, In.: Feisztl Ferenc (szerk.): A főváros élén: Budapest főpolgármesterei és polgármesterei, 1873–1950, Budapest, Napvilág, 2008, ↑
1897. szeptember 2-án dr. Morzsányi Károlyi ügyvéd jelentette be az anyakönyvvezetőnél, hogy Balázs Mór 1897. augusztus 1-én d.e. ¼ 9 órakor cukorbetegségben hunyt el. A hagyatéki ügy első bekezdésében olvashatjuk: „(…) Remagen községben (:Németország:) 1897. évi augusztus hó 1. napján írásbeli végrendelet hagyás mellett elhalt verőczei Balázs Mór (…).” Balázs Mór halotti anyakönyve; HU BFL VII. 11.c. 1908. Ö 402. 79/1897. 18. o. A hagyatéki ügy részletes bemutatására egy következő tanulmányban kerül sor. ↑
Vö.: Zsigmond: Balázs Mór, 67., Zsigmond: 175 éve, 19. ↑
Az alkotmányos államokban előállhatnak helyzetek, melyek kezelése „normál” jogrendi keretek között nem lehetséges.[2] A különleges jogrend bevezetése csak végső eszköz lehet, ezért „küszöb alatti fenyegetések”[3] esetén a „kvázi különleges jogrend” alkalmazandó.
A magyar jogrendszer több jogszabályt ismer, melyek alkotmány alatti, „kvázi” különleges jogrendi esetköröket szabályoznak. Közös jellemzőjük, hogy mindegyik súlyos, az állam vagy a társadalom működését, a közbiztonságot, az ellátásbiztonságot, az emberek élet- és vagyonbiztonságát fenyegető rendkívüli eseményekre vonatkoznak és különböző ágazatokat érintenek. Mindegyik esetben szükség van az állami szervek összehangolt intézkedéseire a veszélyek elhárítása és kezelése érdekében.
Hogy elegendőek-e a normál jogrendi eszközök, azt a válság mértéke határozza meg. Az állami működést tekintve a válsághelyzet egy működési zavar vagy annak közvetlen veszélye, melyben még nem indokolt a különleges jogrend kihirdetése, viszont egyes szakmai szervek, igazgatási rendszerek általánostól eltérő aktívabb beavatkozására van szükség, a lehető leghamarabb lehetővé téve a normál működésre való visszatérést.[4]
A magyar jogrendszer tizenkettő[6] különleges jogrend alatti válságkezelési típust ismer, melyek három szabályozási szintre oszthatók:
Összehangolt védelmi tevékenység (2021. évi XCIII. törvény – továbbiakban: Vbö.), EU/NATO válságkezelésben való közreműködés (Vbö.)
Honvédelmi válsághelyzet (2021. évi CXL. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről – továbbiakban: Hvt.), Kiterjedt káresemény (2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról – továbbiakban: Kat.)
Ágazati válsághelyzetek.
A Vbö. (sarkalatos törvény) új szintre emelte a védelmi és biztonsági igazgatás szabályozását, mintegy „esernyő jogszabályként” összefogva a „küszöb alatti fenyegetések” kezelését. Olyan komplex, összkormányzati szemléletű törvény, mely egységesen, minden ágazat számára meghatározó keretszabályként alkalmazandó. Rugalmas szabályozási rendszere lehetőséget ad a 21. század új kihívásainak kezelésére egyidejűleg biztosítva a jogállami garanciákat.[7] Hatálya kiterjed a katasztrófavédelem, a rendőrség, a nemzetbiztonság, a honvédelem és a NATO-védelmi rendszerhez kapcsolódó magyar szabályozások által lefedett válsághelyzetekre is.[8]
A Hvt. alapján „a honvédelmi válsághelyzet olyan összehangolt védelmi tevékenység, amelyet a Kormány a honvédelemért felelős miniszter javaslatára a Hvt.-ben meghatározott célból rendelhet el.”[9] Honvédelmi válsághelyzet idején a Vbö.-ben meghatározottak mellett a Hvt. alapján további kilenc intézkedést vezethet be a Kormány.[10] A Kat. alapján a kiterjedt káresemény egy olyan védelmi és biztonsági esemény, amelynek kezelése a katasztrófavédelem vezetésével az élet- és vagyonbiztonság megóvása érdekében azonnali, összehangolt beavatkozást igényel.[11] A katasztrófavédelmi szervek előzetesen jóváhagyott veszélyelhárítási terv alapján, szükség esetén a Magyar Honvédség bevonásával intézkedhetnek.[12]
A harmadik szinten nyolc ágazati szabály rögzít válságszituációkat. A következő ágazativálsághelyzeteket különböztethetjük meg:
Kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzet (2013. évi XXIII. törvény a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről – továbbiakban: Kt.)
Földgázellátási válsághelyzet (2008. évi XL. törvény a földgázellátásról – továbbiakban: Get.)
Villamosenergia-ellátási válsághelyzet (2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról – továbbiakban: Vet.)
Nukleáris veszélyhelyzet (1996. évi CXVI. törvény az atomenergiáról – továbbiakban: Atv.)
Pénzügyi közvetítőrendszerben fennálló általános válsághelyzet (2013. évi CXXXIX. törvény a Magyar Nemzeti Bankról – továbbiakban: MNBtv.)
Rendkívüli élelmiszerlánc-esemény (2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és a hatósági felügyeletéről – továbbiakban: Éltv.)
Egészségügyi válsághelyzet – járványügyi készültség (1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről – továbbiakban: Eütv.)
Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet (2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról – továbbiakban: Mjtv.)
Ezen szabályozási tárgykörök közül nem mindegyik szerepel sarkalatos törvényben,[13] azonban lehetővé teszik olyan kormányzati cselekvések megvalósítását, melyek alapján pl. a személyek szabad mozgása, az intézmények látogatása korlátozhatók, az oktatás területén kiegészítő szabályok alkalmazhatók. Rendeletek útján olyan további intézkedések meghozatalára van lehetőség, melyek alapjog korlátozás nélkül szabályozzák a szükséges kapcsolódó intézkedéseket a nemzeti ellenállóképesség növelése érdekében, ha az ágazati szabályozás a válság kezeléséhez nem elegendő.[14]
Összehangolt védelmi tevékenység, EU/NATO válságkezelésben közreműködés
A Vbö. jelentős újítása az összehangolt védelmi tevékenység. A Kormány súlyos vagy elhúzódó védelmi és biztonsági esemény esetén rendelet útján vezetheti be, ha több védelmi és biztonsági szervezet együttműködése szükséges. A Kormány dönt a szükséges állami szervek együttműködéséről, ideiglenesen egyedi hatásköri szabályokat is megállapíthat. Köteles tájékoztatni a köztársasági elnököt és az Országgyűlés illetékes bizottságát elrendeléséről, meghosszabbításáról, okairól és a tervezett főbb döntésekről, melyekről a nemzetbiztonsági érdekeket figyelembe véve a lakosságot is azonnal tájékoztatni kell.[15] Szükséges mértékben három hónapra korlátozások, biztonsági intézkedések vezethetők be és a Honvédség közreműködése is elrendelhető.[16] A törvény általános felhatalmazást ad a Kormánynak az összehangolt védelmi tevékenység bevezetésére.
A Vbö. által felsorakoztatott keretszabályok arra szolgálnak, hogy a kormányzati beavatkozást igénylő békeidőszaki válsághelyzetek során az ország védelmét szolgáló erők összehangolt működése biztosított legyen.[17] Garanciális jelentősége van a célhoz kötöttségnek, a szükséges mértékű alkalmazhatóság kizárólagosságának és az alapjogkorlátozás tilalmának. Ezek mellett bizonyos intézkedésekkel szemben jogorvoslati jogosultság is biztosított.[18]
Válsághelyzet esetén a Nemzeti Intézkedési Rendszeren keresztül a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban állami szervek által foganatosítandó intézkedések vezethetők be. A Nemzeti Intézkedési Rendszer alkalmazása a NATO kezdeményezésére, a Kormány rendelete szerint sajátos nemzeti érdekből vagy nemzetközi, illetve nemzeti gyakorlatok során stb. vezethető be, az állami szervek pedig e szerint hajtják végre a felkészülési, együttműködési, tájékoztatási és végrehajtási feladatokat, melyeket a védelmi és biztonsági igazgatás központi szerve koordinál. Jogkorlátozás csak a szükséges mértékben a lakosság tájékoztatásával lehetséges.[19] Az EU válságkezeléséhez kapcsolódó, nemzeti hatáskörbe tartozó döntések előkészítése, meghozatala, és végrehajtása során a tagállamok saját nemzeti jogukat alkalmazzák.[20] A szükséges infrastruktúra kialakítása és működtetése a Kormány feladata.[21] A védelmi és biztonsági érdekek érvényesítéséért egyes szervek működése és ügyfélfogadása korlátozható.[22]
A szabályozás a Kormány cselekvési szabadságát megnöveli. Erre szükség lehet, mikor az ágazati szabályozás már nem elegendő, növelve az ország ellenállóképességét, rugalmassá téve az összehangolt kormányzati cselekvési lehetőségeket (okulva a Covid–19 járvány kapcsán felmerült szabályozási nehézségekből is).[23]
Középszintű válságkezelés
Honvédelmi válsághelyzet
A védelmi feladatok hatékony ellátásához békeidőben is szükség van olyan rendelkezésekre, melyek lehetővé teszik a műveletek előkészítését különleges jogrend kihirdetése nélkül.[24] A változó biztonsági környezet a védelmi szabályozások átgondolását igényli. Magyarország rugalmasabb szabályozást igyekszik bevezetni, amely a Kormány számára békeidőben is felhatalmazást ad a válsághelyzetek gyors kezelésére és az eszkaláció megelőzésére a NATO-szövetségi kötelezettségekkel összhangban.[25]
„A honvédelmi válsághelyzet olyan összehangolt védelmi tevékenység, amelyet a Kormány a honvédelemért felelős miniszter javaslatára hirdethet ki” az ország biztonságát fenyegető, katonai kezelést is igénylő válsághelyzet kialakulása esetén (pl.: szomszédos országban kialakuló katonai válság, külső fegyveres támadás fenyegetése, illetve a NATO- és az EU- kötelezettségek teljesítése).[26] A Kormány a Vbö. rendelkezésein túl fokozott készenlétet írhat elő a honvédelmi szervezetek számára, növelheti a kiberbiztonsági és hírszerzési műveletek intenzitását, szabályozhatja a rádióspektrum használatát, és katonai irányítást vezethet be a légtérben. Ezeken felül intézkedhet a közszolgálati műsorszórók kötelező tájékoztatása, a stratégiai készletezés, valamint egyes közintézmények és közforgalmú helyek megközelítésének korlátozása vagy kizárása kapcsán is. A közigazgatás, a honvédelmi igazgatás, a Honvédség, a közreműködő szervek működése szempontjából fontos beosztások és munkakörök feltöltését, túlmunka végzését, állampolgárokat is érintő riasztási fokozatok alkalmazását, valamint a Honvédség és a rendőrség felkészített erőinek összehangolt fellépését is elrendelheti a.[27] Válsághelyzet nem rendelhető el, valamint az elrendelt honvédelmi válsághelyzetet meg kell szüntetni, ha hadiállapotot vagy szükségállapotot hirdettek ki.[28]
Kiterjedt káresemény
A katasztrófavédelem célja a természeti és civilizációs eredetű katasztrófák elleni átfogó védekezés, amely magában foglalja a megelőzést, az elhárítást és a helyreállítást. Az elmúlt évtizedek során a katasztrófavédelmi rendszer folyamatosan bővült.[29] „A katasztrófavédelem nemzeti ügy”, egységes irányítása az állam feladata.[30] A védekezés különböző állami, katonai, civil gazdálkodó szervezetek részvételével, és a katasztrófát okozó együttműködésével történik.[31]
A kiterjedt káresemény „olyan védelmi és biztonsági esemény, melynek kezelése során elengedhetetlen az élet- és vagyonbiztonság megóvása érdekében a katasztrófavédelem, mint elsődleges beavatkozó irányításával az eseménykezelésben érintett szervezetek azonnali, összehangolt reagálása a védelmi és biztonsági igazgatás központi szervének koordinációs tevékenysége megkezdéséig.”[32]
A kormány feladata többek között a védekezés megszervezése, a felelős szervek feladatainak meghatározása, nemzetközi együttműködések megkötése, az oktatás és kutatás összehangolása, valamint a szükséges költségvetés biztosítása.[33] A katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter irányítja a hivatásos szerveket, kinevezési és munkáltatói jogokat gyakorol, biztosítja az irányítása alá tartozó szervezetek tekintetében a Vbö. által meghatározott feladatok végrehajtását és számos feladata mellett gondoskodik a veszélyelhárítási tervek jóváhagyásáról is.[34]
Kiterjedt káresemény esetén az előzetesen kidolgozott, a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által jóváhagyott veszélyelhárítási terv követendő, mely alapján a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve vezetője azonnal intézkedik az emberi élet, a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak, a kritikus infrastruktúrák védelme, a lakosság ellátásának biztosítása, valamint a katasztrófa következményeinek lehető legkisebbre csökkentése érdekében. Ha a megfelelő végrehajtáshoz szükséges, a Magyar Honvédség is igénybe vehető.[35]
Ágazati válsághelyzetek
Kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzet
A kőolaj kiemelkedő jelentőségű fosszilis tüzelőanyag. A kereslet-kínálat földrajzi adottságok szerint alakul, így egyes államok importra szorulnak, és az ellátás biztonságának megteremtésére is törekedniük kell. A Nemzetközi Energiaügynökség (továbbiakban: IEA) ajánlásait és a Nyugat-Európai gyakorlatot figyelembe véve megszületett a behozott kőolaj- és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 1993. évi XLIX. törvény, amely alapján a kőolaj és kőolajtermék importőrök kötelesek voltak biztonsági készleteket létrehozni, kezelésére pedig megalakult a Kőolaj és Kőolajtermék Készletező Szövetség[36] (ma: Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség – továbbiakban: MSZKSZ), mely független szervezet, működésének felügyeletét az energiapolitikáért felelős miniszter látja el. [37]
A 2006/67/EK irányelv alapján a tagállamok 90 átlagos napi belföldi fogyasztásnak megfelelő készletet kötelesek képezni,[38] erről Magyarországon az MSZKSZ gondoskodik és dönt a biztonsági kőolajkészlet kitárolásáról, különleges kőolajkészlet képzéséről, kormányközi megállapodás esetén az EU más tagállamának[39] területén is tárolhat.[40] A tagállamok havi rendszerességgel bejelentési kötelezettséggel tartoznak a Bizottság felé a biztonsági készleteket illetően.[41]
Kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzet, „amikor a behozatal belföldi fogyasztáshoz mért csökkenése eléri a 7%-ot, és a belföldi felhasználási igény csak a biztonsági kőolajkészlet terhére elégíthető ki, továbbá, amikor az Európai Unió vagy az IEA válsághelyzeti intézkedéseket rendel el, így különösen a készletek felszabadítására irányuló nemzetközi döntést hoz” (hazai árak alakulása nem indukálhat kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzetet).[42]
Az ellátás-fogyasztás egyensúlyának felbomlása esetén, ha a felhasználási igények a beszerzés lehetőségeit meghaladják, a miniszter rendeletében, fogyasztást korlátozó intézkedések, és a biztonsági kőolajkészlet felhasználásának elrendelésére jogosult. Meghatározhatja a felhasználás célját, ütemét, és elsőbbségi hozzáférést engedélyezhet az ország működését biztosító felhasználók számára, továbbá fogyasztást korlátozó rendelkezéseket vezethet be, melyek elsődlegesen a forgalmazókra vonatkoznak és nem érik el a különleges jogrendi időszakban bevezethető korlátozások szintjét. A miniszteri rendelet egy normál jogrendi felhatalmazás keretében biztosít lehetőséget a gazdasági folyamatok befolyásolására, a további romlás megakadályozása érdekében.[43]
Földgázellátási válsághelyzet
A gázellátás zavara súlyos károkat okozhat a gazdaságban.[44] Az EU 2017/1938 rendelete a Bizottság, a tagállamok és az általuk kijelölt földgázpiaci vállalkozások hatáskörrel rendelkező hatóságai felelősségévé teszi a gázellátás biztosítását. Meghatározza a megelőző intézkedések és egyedi gázellátási zavarok esetén felmerülő feladatköröket. Ha a piac nem képes biztosítani a gáz iránti szükségleteket, szolidaritási intézkedések és rendkívüli intézkedések is bevezethetők.[45] A gázellátás biztonságát érintő intézkedések összehangolásának megkönnyítése érdekében gázkoordinációs csoport jön létre.[46]
A rendelet 11. cikke három válságszintet különböztet meg:
Korai előrejelzési szint: konkrét, mérvadó és megbízható információk alapján olyan eseményre kerülhet sor, amely valószínűsíthetően jelentős mértékben rontani fogja a gázellátást, és amely valószínűsíthetően a riasztási szint vagy a veszélyhelyzeti szint aktiválását fogja eredményezni.
Riasztási szint: gázellátási zavarra vagy rendkívül magas gázkeresletre kerül sor, melynek eredményeként jelentős mértékben romlik a gázellátás, de a piac még képes a zavar kezelésére vagy a kereslet kielégítésére anélkül, hogy nem piaci alapú intézkedésekhez kellene folyamodni.
Vészhelyzeti szint: rendkívül magas gázkereslet, jelentős gázellátási zavar vagy a gázellátás egyéb jelentős mértékű romlása esetén, ha minden idevágó piaci alapú intézkedést végrehajtottak, de a gázkínálat nem képes kielégíteni a fennmaradó gázkeresletet, ezért további, nem piaci alapú intézkedéseket kell hozni, hogy a gázellátási előírásokkal[47] összhangban biztosítható legyen a gázellátás a védett felhasználók számára.”[48]
A Get. a rendelet felosztását követi.[49] Az első két szint elrendelésére a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (továbbiakban: MEKH) elnöke, az utolsó legsúlyosabb esetben pedig az energia politikáért felelős miniszter jogosult.[50] A földgáz biztonsági készletezéséről szóló törvény alapján az MSZKSZ köteles a miniszter által meghatározott biztonsági készlet létrehozására és fenntartására,[51] továbbá felsorolja azon felhasználókat, melyek ellátása a biztonsági készletből történik.[52]
Földgázellátási válsághelyzet esetén az eljáró hatóság a miniszter, kivéve a rendeletben meghatározott esetköröket, melyekben a MEKH elnöke jár el. A MEKH készíti el a rendeletben előírt feltöltési ütemterv tervezetet, melyet az Európai Bizottsághoz kell benyújtani,[53] felügyeli az előírások betartását, jogkövetkezményeket alkalmaz, figyeli az ellátásbiztonságot.[54]
Válsághelyzet bekövetkezésekor a biztonsági földgázkészlet kitárolása a miniszter által elrendelt módon történik.[55] A legjelentősebb korlátozások bevezetésére a Kormány és a miniszter jogosult. „Vészhelyzeti szint kihirdetésekor a szállítási rendszerirányító elrendelheti földgázvételezés indokolt mértékű korlátozását” (a sorrendet és mértékét a MEKH hagyja jóvá),[56] melynek részletes szabályait kormányrendelet tartalmazza.[57]A vészhelyzeti szint fennállásáig a Kormány rendeletben szabályozhatja a munkanapok, munkaszüneti napok és a munkavégzés rendjét. Korlátozhatja a magánhelyiségek és közintézmények nyitvatartási idejét, maximalizálhatja a fűtési hőmérsékletet a magánhelyiségek, közintézmények, irodaházak, és a költségvetési intézmények vonatkozásában. Csökkentheti a földgázfelhasználást és korlátozhatja a Magyarország területén termelt vagy tárolt földgáz kiszállítást. Miniszteri rendeletben felhasználói szerződések függeszthetők fel, rendszerüzemeltetői, -használói jogok és kötelezettségek szabályozhatók és árplafon is elrendelhető. A válsághelyzeti szintekhez kapcsolódó szabályokat, és a MEKH által működtetett válsághelyzeti monitoringrendszer működését a MEKH elnöke rendeletében szabályozza.[58]
Villamosenergia-ellátási válsághelyzet
A villamosenergia-ellátás hosszútávú szünetelése a modern társadalom és gazdaság működésében beláthatatlan következményekkel járhat. Az EU 2019/941 rendelete a villamosenergia-ágazati kockázatokra való felkészülésről rendelkezik. Ezen válságok következményei nemzeti határokon átívelő problémákat okozhatnak, bizonyos környezeti hatások egész régiókat fenyegethetnek,[59] így a megelőzésben és a megfelelő kezelésben kiemelkedően fontos az együttműködés a tagállamok között.[60]
A villamosenergia-ellátási válság, „a tagállamok által meghatározott, kockázati készültségi tervekben ismertetett fennálló vagy fenyegető helyzet, amely jelentős villamosenergia-hiánnyal jár, vagy amelyben a villamosenergiát nem lehet eljuttatni a fogyasztókhoz.”[61] A tagállamoknak nemzeti illetékes hatóságokat kell kijelölniük, melyek a villamosenergia-ellátás biztonságáért felelnek és együttműködnek más tagállamok illetékes hatóságaival.[62]
A szabályozás különbséget tesz korai figyelmeztetés és villamosenergia-ellátási válság között. Korai figyelmeztetés: konkrét, komoly, megbízható információ áll rendelkezésre arról, hogy villamosenergia-ellátási válsághelyzet következhet be valamely tagállamban. Ilyenkor az adott tagállam illetékes hatósága indokolatlan késedelem nélkül köteles korai figyelmeztetést kiadni és a részletekről tájékoztatni a Bizottságot, az egyazon régióban levő, és a közvetlenül összekapcsolt tagállamok illetékes hatóságait. Villamosenergia-ellátásiválság: az illetékes hatóság a rendszer-üzemeltetővel konzultálva köteles bejelenteni a válságot és haladéktalanul tájékoztatni az adott régió érintett országainak hatóságait, a közvetlenül összekapcsolt tagállamokat és az Európai Bizottságot. A tájékoztatás tartalmazza a válság okait, a helyzet enyhítésére tett lépéseket, és szükség esetén a nemzetközi segítségkérést is.[63]
A magyar szabályozás is két szintet különböztet meg. A villamosenergia-rendszer jelentős zavara enyhébb, a villamosenergia-ellátási válsághelyzetet el nem érő üzemi hiba, amely a villamos energia termelését, termelési készségét, átvitelét, elosztását, szolgáltatását vagy felhasználását jelentősen korlátozza vagy megszünteti, ill. a rendszer üzembiztonságát, szabályozhatóságát, együttműködő képességét súlyosan veszélyezteti. Ilyenkor a rendszerhasználóknak kötelességük követni az átviteli rendszerirányító és az elosztó hálózat utasításait.[64] Az átviteli rendszerirányítónak fel kell kérnie az engedélyeseket a termelés és az import növelésére, továbbá utasításadási és tájékoztatási kötelezettséggel rendelkeznek. Az utasításoknak diszkriminációmentesnek kell lenniük, és csak a szükséges mértékig terhelhetik a rendszerhasználókat. A kikapcsolási intézkedések legfeljebb hat óráig[65] alkalmazhatók.[66] Az utasítások jogszerűségét, indokoltságát a MEKH ellenőrzi.[67]
Villamosenergia-ellátási válsághelyzet:[68] a különleges jogrendet el nem érő mértékű válság, mely a személyeket, vagyontárgyaikat, a természetet, a környezetet, a felhasználók jelentős részének ellátását közvetlenül veszélyezteti.[69] Az átviteli rendszerirányító köteles azonnal értesíteni a kialakult helyzet részleteiről minisztert és a MEKH elnökét. Az információkat a miniszter továbbítja a Kormánynak, amely szükség esetén tájékoztatja az Európai Bizottságot és más tagállamokat. Fennállásáig a Kormány rendelet útján felfüggesztheti a felhasználók ellátására kötött szerződéseket, korlátozhatja az ellátást, valamint megállapíthatja valamennyi kapcsolódó termék és szolgáltatás legmagasabb árát, a MEKH által kiadott engedélyek alapján jogokat és kötelezettségeket határozhat meg.[70]
Egészségügyi válsághelyzet
A lakosság egészségi állapotának megőrzése és az egészségügy megfelelő működését támogató jogi keret kialakítása az állam alapvető feladata.[71]
Az Egészségügyi Világszervezet (továbbiakban: WHO) által kialakított szabályrendszer, azaz Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok (továbbiakban: NERSZ) hivatott a közegészségügyi-járványügyi kockázatok minimalizálására, és az egészségügyi reagálás összehangolására.[72] Az intézkedések végrehajtásáért a részes országokban kijelölt hatóságok felelnek. Kötelesek minden, a területükön előforduló, nemzetközi jelentőségű közegészségügyi szükséghelyzetet jelentő, váratlan közegészségügyi eseményt bejelenteni a WHO-nak.[73] A részes államok kötelesek egymással együttműködni.[74]
A hazai szabályozásban az egészségügyi válsághelyzet egy összehangolt védelmi tevékenység, melyet a Kormány az országos tiszti főorvos javaslatára, a miniszter előterjesztése alapján rendelhet el, ha a NERSZ szerinti nemzetközi horderejű járványügyi szükséghelyzet kihirdetése szükséges, valamint olyan rendkívüli váratlan események bekövetkezésekor, melyek a polgárok életét, testi épségét, egészségét vagy az egészségügyi ellátórendszer működését veszélyeztetik, károsítják. Bármely olyan körülmény kialakulása esetén is, ahol a lakosság egészségügyi ellátása az adott gyógyintézeti ellátási területen súlyosan és közvetlenül akadályozott, és az érintett lakosság ellátását más gyógyintézet csak aránytalan nehézségek árán tudná biztosítani. Elrendelése járványügyi készültségnek minősül (főszabály: a Vbö. alkalmazandó),[75] melyet az országos tisztifőorvos kísér figyelemmel, ha kell javaslatot tesz az egészségügyért felelős miniszternek a válsághelyzet visszavonására, aki azonnal továbbítja a Kormánynak, amely soron kívül dönt. A válsághelyzetet elrendelő kormányrendelet hat hónapig van érvényben, meghosszabbítására a Kormány jogosult, amelyről köteles beszámolni az Országgyűlés egészségügyi állandó bizottságának.[76]
A járványügyi védekezés jogi kerete Magyarországon több rétegű (Eütv., egészségügyi válsághelyzet, veszélyhelyzet kormányzati intézkedései). Az Eütv. 6. címében lefektetett szabályok biztosítják az egészségügyi hatóságok számára a járványok kezeléséhez szükséges eszközöket, rögzítik az egyének személyes szabadságához való jogának garanciáit, megteremtve a járványügyi intézkedések jogszerű alapjait.
A 2020-as módosítások nyomán a válsághelyzet kihirdetésének feltételei kibővültek, így nemcsak nemzetközi járványügyi veszély esetén, hanem egyéb járványveszélyekre is kiterjednek. A válsághelyzet elrendelése megnövelt jogosítványokat ad a Kormánynak a közegészségügyi veszélyhelyzetek kezeléséhez (saját hatáskörében hozhat döntéseket az egészségügyi államigazgatási szerv helyett). Az Operatív Törzs létrehozása is a módosítások eredménye, amely átvette az országos tisztifőorvos döntési hatásköreit.
Az egészségügyi válsághelyzeti ellátás rendelkezései az egész országra automatikusan alkalmazhatók válsághelyzet hivatalos kihirdetése nélkül – tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet esetén is, ugyanis közegészségügyi okokra hivatkozva az egészségügyi válsághelyzeti szabályok érvényesülnek[77] [magyarázat: különleges jogrend kihirdetése esetén automatikusan rendelkezésre állnak a többletjogosítványok, így „felesleges” lehet annak külön kihirdetése (a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 80/A. § cb) pont)].
A lehetséges intézkedések listája a járványhullámok alatti kormányrendeletek előírásainak utólagos beépülésével meglehetősen ad hoc módon bővült.[78] A járványügyi védekezés kapcsán kiemelendő, hogy a 2020. évi márciusi különleges jogrendet kormányrendelet hirdette ki, túlterjeszkedve az Alaptörvényen. A koronavírus második hulláma során is veszélyhelyzetet hirdettek ki, a taxatív alaptörvényi rendelkezést példálózó felsorolássá alakítva „semlegesítették” az alaptörvény-ellenes állapotot.[79]
Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet
Az Európai Unió Tanácsa 2024. május 14-én elfogadta az Unió migrációs és menekültügyi paktumát, mellyel átalakította (alakítja) az uniós menekültügyi és migrációs rendszert. Az EU 2024/1359 számú rendeletének célja az Unió felkészültségének és rezilienciájának megteremtése, a koordináció a kapacitástámogatás és a finanszírozás könnyítése.[80] A szolidaritási mechanizmus révén (felelősség méltányos megosztása, erőfeszítések egyensúlya) támogatja a válsághelyzetben lévő tagállamokat,[81] melyek indokolt esetben a Tanács jóváhagyásával bizonyos szabályoktól eltérhetnek[82] és fokozott szolidaritást kérhetnek más tagállamoktól.[83] Az orosz-ukrán háború nyomán Magyarországnak szomszédos országként helyt kell állnia, és alkalmasnak kell lennie a menekültek befogadására, a nemzetközi egyezmények alapján kötelező ellátások nyújtására, és a belbiztonság megtartására.[84]
Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet: a Magyarországra érkező menedékkérők száma, ill. a tranzitzónában tartózkodók száma meghaladja a jogszabályban előírt mértéket, valamint. egyéb olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény, amely Magyarország határvédelmét, magyarországi település közbiztonságát, közrendjét, és a közegészségügyet közvetlenül veszélyezteti. Elrendelését az országos rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetője kezdeményezi, és a miniszter javaslatára a Kormány, az ország egész, ill. meghatározott területére elrendelheti (hasonló úton visszavonhatja, melyről soron kívül dönt). A kormányrendelet legfeljebb hat hónapig maradhat hatályban, de a Kormány meghosszabbíthatja.[85] Válsághelyzet esetén az egészségügyi államigazgatási szerv haladéktalanul megvizsgálja, hogy a járványügyi intézkedések elrendelésének jogszabályi feltételei fennállnak-e.[86]
Az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonosi joggyakorlásában vagy vagyonkezelésében, a többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban álló ingó és ingatlan vagyontárgyak, a válsághelyzet kezelésében részt vevő szerv által ideiglenesen, legfeljebb hat hónapig, kisajátíthatók (A dolgot használó harmadik személy tűrni köteles, a vagyonkezelő kifogással élhet).[87] A kártalanítás összegét az állam viseli.[88] A tömeges bevándorlás kezeléséhez szükséges létesítmények telepítéséhez, üzemeltetéséhez szükséges hatósági eljárásokat mellőzik.[89] A bevándorlási kérelmekkel kapcsolatos adminisztratív feladatokban a Magyar Honvédség és a rendőrség is részt vehet.[90]
A válság fokozódása esetén különleges jogrend bevezetése sem kizárható, azonban a kihirdetés alapja a migrációs nyomás belbiztonsági, közegészségügyi következményei lesznek, így a különleges jogrenddel közvetlen kapcsolatba ez a válsághelyzet nem hozható.[91]
A tömeges bevándorlás a 2015-ös migrációs hullám nyomán kapott válsághelyzeti szabályozást, annak ellenére, hogy annak alakulásáról a szakirodalom folyamatos elemzésekkel és előrejelzésekkel is szolgált. Az újítás azonban szükséges volt, ugyanis a tömeges bevándorlás okozta válság nem lehetett különleges jogrend kihirdetésének eredője.[92] Mészáros Gábor szerint a tömeges bevándorlásnak rendkívüli intézkedések nélkül bevezethető különleges helyzetnek kellene lennie, mellőzve például a rendőrség jogköreinek kiterjesztését, a hadsereg békeidőben történő mozgósításának lehetőségét.[93] Más forrás a válságkezelést tekintve, jó megoldásnak tartja meghatározott keretek között, hogy a döntéshozó mérlegelheti bizonyos szituációk válságnak minősítését, például a törvény 80/A. § (1) bek. cb) pontjának utolsó fordulata kapcsán a „különösen” kifejezést, mely lehetővé teszi egyéb releváns körülmények figyelembe vételét.[94]
Nukleáris veszélyhelyzet
A II. világháborút követően az atomenergia békés célú hasznosítása előtérbe került. A csernobili és a fukusimai erőművek katasztrófája rávilágított, hogy a kockázatok minimalizálására és azok összehangolására világszinten törekedni kell.[95] Az Atomsorompó-szerződés és az Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentős szerepet játszanak a nukleáris biztonság és a veszélyhelyzetek kezelésében. Az Európai Unió jogforrásai között kiemelt helyet foglalnak el a nukleáris energiával kapcsolatos szabályozások.[96]
Magyarországon az atomenergia biztonságos és békés célú alkalmazásának ellenőrzését elsősorban az Országos Atomenergia Hivatal (továbbiakban: OAH) végzi, amely szervezet független és közvetlenül az Országgyűlés felügyelete alatt áll (rendeletalkotási joggal rendelkezik és végzi a nukleáris létesítmények, hulladéktárolók biztonsági és sugárvédelmi felügyeletét). Engedélyezési, ellenőrzési, veszélyhelyzeti elemző tevékenysége mellett fontos feladata a közvélemény pontos tájékoztatása.[97]
A nukleáris veszélyhelyzet rendkívüli esemény következtében előálló állapot, mely során a következmények elhárítása, enyhítése érdekében intézkedésekre van vagy lehet szükség.[98]Rendkívüli eseménynél[99] az atomenergia alkalmazójának azonnal intézkednie kell.[100] Üzemzavar vagy veszélyhelyzet bekövetkezésekor az ügyeletes felelős vezető meghatározott hatósági engedély nélkül is elrendelheti a szükséges beavatkozásokat.[101] A rendkívüli események megszüntetéséért, kivizsgálásáért és megelőzéséért elsősorban az atomenergia alkalmazója felel és köteles Nukleárisbaleset-elhárítási Intézkedési Tervet készíteni, biztosítani a szükséges személyi, tárgyi, szervezeti és a külső segítségnyújtás feltételeit az illetékes hatóságokkal.[102] Az atomenergia alkalmazójának minden rendkívüli eseményt azonnal jelentenie kell az illetékes hatóságoknak (polgármester, egészségügyi és katonai szervek, rendőrség, atomenergia-felügyelet, környezetvédelmi hatóságok, élelmiszerlánc-felügyelet stb.).[103]
Az atomenergia-felügyelet határozza meg a jelentési kötelezettség részleteit. Minden hatóság köteles értesíteni a többi illetékes szervet, ha rendkívüli eseményről szerez tudomást.[104] Veszélyhelyzet esetén a jelentéstételi kötelezettséget az Intézkedési Terv szabályozza.[105] Az egészségügyi és katonai egészségügyi hatóságok a radioaktív szennyeződés terjedésének megakadályozása, megelőzése érdekében egészségügyi megfigyelés alá helyezhetik azt, aki közvetlenül szennyezi a környezetét. Az érintetteket biztonságba helyezhetik, a szennyezett területek, épületek, tárgyak tisztítását rendelhetik el, korlátozhatják vagy megtilthatják azok használatát és forgalmazását. A szennyezett tárgyak megsemmisítése, állatok kényszervágása is elrendelhető, a szennyezett épületek, létesítmények átalakítása vagy lebontása is előírható.[106]
A nukleáris veszélyhelyzet fogalma az Atv.-ben és annak végrehajtási rendeletében eltérő megfogalmazással szerepel, tág fogalomkört meghatározva, lehetővé téve, hogy az Intézkedési Terv által bevezethető intézkedések (alkalmazásukhoz kormányzati szintű intézkedés nem szükséges), súlyosabb esetben a katasztrófavédelmi törvény szerinti katasztrófaveszély, legsúlyosabb estben az Alaptörvény szerinti veszélyhelyzet legyen bevezethető. Tehát szabályozás leginkább generálklauzulákkal leírt felhatalmazáson alapul.[107]
Pénzügyi közvetítőrendszerben fennálló általános válsághelyzet
A gazdasági és pénzügyi válságok mély társadalmi problémák okozói lehetnek. A korábbi válságok nyomán jelentős jogalkotási hullám indult meg, különösen a pénzügyi rendszer stabilitásának helyreállítására és fenntartására irányuló szabályozások kidolgozása érdekében. A pénzügyi stabilitás kiemelt jelentőséggel bír, tekintve, hogy ez közhatalmi beavatkozások alapja is lehet.[108]
Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban: MNB) elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása,[109] valamint meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát.[110] Szervei és tagjai feladataik ellátásában függetlenek.[111] Az MNB elnöke írásbeli és szóbeli beszámolási kötelezettséggel tartozik az Országgyűlés felé.[112]
Az MNB alapvető feladatai mellett, a pénzügyi közvetítőrendszer egészének stabilitására vonatkozó makroprudenciális politika kialakításáról is gondoskodik. Elősegíti a rendszerszintű kockázatok kialakulásának megelőzését, a kialakult rendszerszintű kockázatok csökkentését vagy megszüntetését. Hitelpiaci zavar esetén a hitelezés ösztönzésével, túlzott hitelkiáramlás esetén annak visszafogásával járul hozzá a közvetítőrendszer gazdaságfinanszírozó funkciójának kiegyensúlyozott megvalósulásához.[113]
Abban az esetben, ha a hitelkiáramlás gazdasági egyensúlyeltolódást okoz, az MNB elnöke rendeletekkel szabályozhatja az ingatlan- és gépjárműhitelek maximális hitelfedezeti arányait, a jövedelemarányos tőkerészlet mértékét, valamint a kockázati súlyokat és minimális veszteségrátákat az ingatlanfedezetű hitelek terén.[114] A rendszerszintű likviditási kockázatok csökkentése érdekében szabályozhatja a hitelintézetek eszközei és forrásai közötti lejárati és denominációs összhangot, valamint a minimális likviditási követelményeket.[115] Az MNB rendkívüli hitelt nyújthat, ha egy hitelintézet működése veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását. Sürgős esetben legfeljebb három hónapra az Országos Betétbiztosítási Alapnak, vagy a Befektető-védelmi Alapnak rendkívüli támogatás is nyújtható.[116] A rendszerszintű kockázatok kezelésére irányuló intézkedések az MNB fő célkitűzéseit és az EKB rendszerében betöltött szerepét nem veszélyeztethetik.[117]
Ez a válsághelyzet és a különleges jogrend találkozása abban az esetben lehet releváns, ha a válság olyan méreteket ölt, amely veszélyezteti az ország gazdasági, társadalmi és politikai stabilitását. Különleges jogrend idején az azt kiváltó körülmények okozta következmények enyhítéséhez szükséges mértékben, vagy a nemzetgazdaság tartós és jelentős visszaesése esetén, a nemzetgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges mértékben fogadható el olyan központi költségvetésről szóló törvény, amelynek eredményeképpen az államadósság meghaladja a teljes hazai össztermék felét, ill. ezt követően is elfogadható olyan költségvetés, amely az államadósság teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkenését nem tartalmazza.[118]
Rendkívüli élelmiszerlánc-esemény
A különböző járványok, háborúk leginkább az élelmiszerhiányban éreztetik hatásukat. Az uniós agrárpolitika kialakulása is annak a felismerésnek köszönhető, hogy a második világháború utáni élelmiszerhiány kezelésére a piac-politika és a mezőgazdaság átalakítására volt szükség. A Közös Agrárpolitika célkitűzéseit az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 39. cikke rögzíti.
A magyar szabályozás szerint az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos hatósági felügyelete szükséges, a szabályozásnak pedig az EU szabályaival összhangban kell lennie.[119]Rendkívüli élelmiszerlánc-esemény a lakosság széles körét érintő, az emberek életét, egészségét veszélyeztető élelmiszerbiztonsági jogsértés, a nagy nemzetgazdasági kárral fenyegető vagy közegészségügyileg veszélyes állatbetegségek, a növényi károsítók okozta járvány, valamint a gazdasági haszonállat-állomány széles körét érintő, az állatok egészségét veszélyeztető takarmánybiztonsági jogsértés megállapítása vagy gyanúja annak kizárásáig.[120]
A Kormány az élelmiszerlánc-felügyelet legfőbb letéteményese. Ezen felelőssége körében a költségvetési törvényben a rendkívüli élelmiszerlánc-esemény elhárításának és a vizsgálatok fedezetére célelőirányzatot biztosít,[121] kijelöli a felügyeleti szervet továbbá meghatározza jogállását, feladatkörét és eljárásrendjének részleteit.[122] Az élelmiszerlánc-felügyelet és az azzal összefüggő állami feladatok ellátásában az agrárpolitikáért felelős miniszter, az élelmiszerfelügyelettel kapcsolatos vizsgálatot végző állami laboratórium, az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv, valamint az országos főállatorvos vesz részt.[123] Rendkívüli élelmiszerlánc-esemény esetén a miniszter tájékoztatja a lakosságot a veszély elhárítása érdekében szükséges információkról.[124] A közleményt és az országos tisztifőorvos rendkívüli élelmiszerlánc-eseményre vonatkozó határozatát a miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában, honlapján, és a nemzeti hírügynökségen keresztül kell közzétenni.[125] A miniszter kezdeményezheti a térítés ellenében történő közcélú munkavégzés, a létesítmény, a szállító-, növényvédő és más eszközök, valamint anyagok igénybevételének, továbbá a rendvédelmi szervek, a NAV közreműködésének elrendelését és meghatározza az állattartó létesítmények közötti védőtávolságot.[126]
Az Országos Járványvédelmi Központ rendkívüli esemény esetén azonnal tájékoztatja az országos főállatorvost, [127] aki járványveszély vagy rendkívüli élelmiszerlánc-esemény esetén közvetlenül rendelkezhet szolgáltató állatorvos közcélú igénybevételéről.[128] A szolgáltató állatorvos az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv által (a Magyar Állatorvosi Kamarával kötött megállapodása szerint) közcélú munkavégzésre díj ellenében igénybe vehető, és ennek köteles eleget tenni. Természetes személy megállapodás szerint közcélú munkavégzésre, díjfizetés és költségtérítés ellenében vehető igénybe.[129]
A nagy gazdasági kárral fenyegető, illetve nemzetközi kereskedelmet akadályozó fertőző állatbetegség kitörésekor a miniszter megtilthatja az élőállat, az állati eredetű termék és élelmiszer, a takarmány, továbbá a járványos állatbetegség terjesztésére alkalmas egyéb áru Magyarországról történő kiszállítását, behozatalát, illetve a betegség terjedésének megállításához, valamint a betegség felszámolásához szükséges állat-járványügyi intézkedéseket foganatosíthat.[130] Amennyiben az a fertőző állatbetegség leküzdéséhez szükséges, a rendőrség közreműködik a járványveszély elhárításában.[131]
Következtetések és záró gondolatok
A kvázi különleges jogrendi szabályok létjogosultsága abban rejlik, hogy különböző válsághelyzetek bekövetkezése esetén különleges jogrend bevezetése nélkül, normál jogrendi keretek között adódik lehetőség azok kezelésére. Ez a lényege egyben célja ennek a szabályozási szintnek. Szükségtelen és talán – a demokratikus, hatalommegosztáson alapuló állami működés tekintetében – kifejezetten káros hatása is lehet, ha nem a megfelelő szintű szabályok kerülnek alkalmazásra. Végső soron a végrehajtó hatalom kaphat többletjogosítványokat, melyek leginkább a jogalkotó tevékenységben öltenek testet.[132] Mindez szükséges lehet, mégis veszélyes a hatalmi ágak közötti egyensúlyeltolódás miatt. A különleges jogrend és az alatta elhelyezkedő szinteken bevezethető szabályozás arra hivatott, hogy az ország fennhatósága alatt élő polgárok életét lényegesen befolyásoló negatív tényezők minél hamarabb megszüntethetők legyenek a normál jogrendi kormányzásra való visszatérés érdekében.
A magyar különleges jogrendi szabályozás az elmúlt évtizedek eseményeiből okulva jelentős változásokon ment keresztül. A gazdasági világválság, a tömeges bevándorlás, a Covid 19 járvány, a „kiújult” orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása mind olyan események voltak, melyek számos ország tekintetében próbára tették a válságkezelési rendszerek működőképességét.
Az Alaptörvény a kilencedik módosítása előtt különös részletességgel határozta meg a lehetséges különleges jogrendi helyzeteket. Általános igazság, hogy a részletes szabályozás rugalmatlansága miatt nehezítheti annak hatékonyságát.[133] Ez a felismerés vezetett el a hat különleges jogrendi esetkör háromra csökkentéséhez. Az újtípusú fenyegetések megfelelő kezelése is mind a rugalmas és hatékony szabályozás mellett szólnak. A kilencedik módosítás alapozta meg, hogy a védelmi és biztonsági szabályozási reform révén, a Kormány kezébe helyeződjön a kivételes jogalkotói hatáskör. Ennek legszembetűnőbb eredménye a kormányrendeletek számának emelkedése.[134]
A magyar jogrendszer válságkezelése tekintetében a legfelső szinten az Alaptörvényben nevesített három különleges jogrend áll, alatta a védelmi-biztonsági és katasztrófavédelmi tárgykörök, végül az „ágazati” válsághelyzeti típusok. A szintek közötti hierarchikus különbségtétel alapja a válsághelyzetek súlyosságban, a különleges jogrendhez való közelségükben gyökerezik. Alulról szemlélve a helyzetek súlyosságával arányosan a normál jogrendben elfogadható korlátozások egyre általánosabbá válnak.
A súlyosabb, több ágazatot érintő válságok, a hosszan tartó fenyegetések folyamatos irányítást, erőforrásokat, stratégiai döntéshozatalt és komplex együttműködést igényelnek. Ezek már előhívhatják speciális törvények és rendeletek alkalmazását, amelyek biztosítják az állami szervek fokozottabb koordinációját, a szükséges mozgásteret (normál jogrendi keretek között). Itt is szerepet kapnak az ágazati szabályozások, de a problémák kiterjedtségére, elhúzódására, társadalmi hatására tekintettel komolyabb korlátozások is eszközölhetők, és a különleges jogrendi szabályozás előkészítése is lehetséges. Az állami, ágazati és helyi szervek közötti koordinációt a Kormány irányítja, szükség esetén a honvédség, a rendvédelmi szervek, ill. a nemzetközi szövetségi rendszerek (EU, NATO) bevonásával. Enyhébb, lokális, rövid ideig tartó, ágazatokhoz fűződő problémák esetén, ahol az intézkedések célzottak és gyorsan végrehajthatók, a társadalom működésének fenntartására a normál jogrend keretein belül általános, ágazati szabályokban meghatározott eszközökkel lehetőség van a válsághelyzetek kezelésére. Különösebb beavatkozásra, komolyabb alapjogkorlátozásra ekkor még nincs szükség.
A dolgozat elején szereplő piramis ábrát alapul véve az összehangolt védelmi tevékenység és az EU/NATO válságkezelésben közreműködés szabályozási rendszere átfogóbb és rugalmasabb, így elkülönítendő a honvédelmi válsághelyzet és a kiterjedt káreseménytől. Ennek oka, hogy az összehangolt védelmi tevékenység egyszerre több területet érint és a Kormány irányításával több szervezet koordinálását biztosítja. A honvédelmi válsághelyzet és a kiterjedt káresemény szűkebb, célzottabb esetköröket fednek le és jogi keretük is specifikusabb. Honvédelmi válsághelyzet katonai fenyegetések esetén, a Honvédség és a honvédelmi szervezetek bevonásával alkalmazható. A kiterjedt káresemény esetében az élet és vagyonbiztonság megóvása érdekében a védelmi és biztonsági esemény a katasztrófa védelem irányításával és az érintett szervezetek közreműködésével zajlik, amíg a védelmi és biztonsági igazgatás központi szerve meg nem kezdi koordinációs tevékenységét. Az ágazati szabályok pedig egy-egy szektor problémáit célozzák meg, így elég lehet az egyes ágazatok veszélyelhárítási szabályait követni. Súlyosbodás esetén kerülhet felsőbb szintekre a probléma kezelése. Az ágazati szabályok tekintetében megfigyelhető, hogy javarészt Uniós irányelvek implementálása során kerültek a magyar jogrendszerbe. Ennek oka, hogy az ágazati válságok, veszélyek nem korlátozódnak egy ország határain belülre. Az EU válságkezelési irányelvei útján előírja a tagállamok közötti együttműködést, a szolidaritási mechanizmusok révén a biztonsági készletek és erőforrások közös használatát.
A kvázi különleges jogrendi szabályozás keretein belül a Kormánynak jelentős szerepe van, amit a jogállamiság megőrzése érdekében ellensúlyozni kell. Az egyik ilyen garancia az alkotmányos kontroll, az Alkotmánybíróság, melynek működését különleges jogrend ideje alatt sem lehet korlátozni. Végső soron az Alkotmánybíróság vizsgálja az intézkedések alkotmányosságát, a jogkorlátozás szükségességét és arányosságát. Ezen felül az EU Bizottsága ellenőrzi a tagállami szabályozások és intézkedések megfelelőségét. Eltérések észlelése esetén kötelezettségszegési eljárást is kezdeményezhet, ami további biztosíték a hatalom kibillenése ellen. Harmadrészt a Kormány a válságkezelő intézkedések bevezetésével egyidejűleg köteles a lakosságot és az Országgyűlést tájékoztatni, ez a transzparencia biztosítéka is. Az Országgyűlés is ellensúlyt képezhet a Kormánnyal szemben. Az ágazati szabályozások uniós irányelvi alapjai előírják a tagállamok közötti koordinációt és együttműködést, mely hozzájárul a szabályok következetes alkalmazásához és ellenőrzéséhez is. A szabályozás rugalmassága lehetőséget biztosít a gyors kormányzati reakciókra, a jogállami intézmények pedig a megfelelő egyensúly fenntartására.
A különleges helyzetekre való hivatkozással történő jogkorlátozások indokoltsága bizonyos esetekben kérdésessé válhat, azonban sok esetben nehéz a megfelelő szintű intézkedés megválasztása. A hatékonyság érdekében létrehozott általánosabb szabályok mindig magukban hordozzák a válsághelyzetek visszaélésszerű alkalmazásának veszélyét.[135] Ezért szükséges megteremteni a megfelelő jogi keretet.[136]
A politikában és a közéletben hevesebb reakciókat, kiemeltebb figyelmet a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet bevezetésétől kezdődően kapott a kvázi különleges jogrend, ellenben fontos hangsúlyozni, hogy a kvázi különleges jogrend a magyar jogrendszerben nem 2015-től kezdődően jelent meg először. Különleges jogrend nélküli válságkezelési lehetőségekkel már előtte is találkozhattunk: Kőolaj- és kőolajtermék-ellátási, földgázellátási és egészségügyi válsághelyzet, valamint nukleáris veszélyhelyzet bekövetkezésekor a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek katasztrófavédelmi feladatokba való bevonása ekkor már biztosított volt.[137]
Felmerülhet a kérdés, hogy az egyes kvázi különleges jogrendi esetek kihirdethetőek-e egymással párhuzamosan, működhet-e kettő vagy több válságkezelési mechanizmus egymás mellett. Életszerű lehet, hogy egy már bekövetkezett válsághelyzet kezelésével egyidőben egy vagy több másik is kialakul. Ezek kihatással is lehetnek egymásra, ilyenkor azonban már nem ágazati szinten, hanem a Vbö. szabályozási rendszerét kell alkalmazni. Míg nincsenek kihatással egymásra a párhuzamosan jelen levő helyzetek, addig mindegyikre a maga szabályozási mechanizmusa lesz iránydó. Más kérdés, hogy az egyes kvázi különleges jogrendek bevezetése esetén milyen jellegű koordinációs nehézségekkel kell majd szembe néznie a válságkezelésben részt vevő ágazati és állami apparátusnak. Minél több szerv érintett egy válsághelyzet kezelésében, annál nagyobb hangsúlyt kap az intézkedések összehangolása. Adott esetben kormányrendelet útján ideiglenes hatásköri szabályok is megállapíthatók, azonban az esetleges hatásköri összeütközés ilyen ad hoc jellegű kezelése következetlenségekhez vezethet.
Ahogyan már többször említésre került a szabályozás tekintetében probléma a szabályozás túlrészletezettsége a nehéz áttekinthetősége. A legfőbb fejlesztési irány a szabályozási keret egységesebbé és átláthatóbbá tétele, a koherencia megteremtése kellene legyen. A különböző ágazati szabályok, például a katasztrófavédelem, az egészségügy vagy a honvédelem és az összehangolt védelmi tevékenység közötti kapcsolódási pontokat tisztázni szükséges, hogy a párhuzamos szabályozások ne vezessenek ellentmondásokhoz vagy a hatékonyság csökkenéséhez. A Vbö. tulajdonképpen jelzi a jogalkotó egységesítési szándékát, azonban az alsóbb szinteken elhelyezkedő ágazati szabályok tekintetében is nagyon fontos lenne azok tisztázása, egyszerűsítése.
A jogi eszközök nem tudják lekövetni a világ változásait. Számos olyan esemény következett be az elmúlt időszakban, melyek alkalmazkodásra kényszerítették szabályainkat. Folyamatosan változó világunkban tehát a múlt tapasztalatai alapján olyan szabályok megalkotására van szükség, amelyek rövid és hosszú távon is kielégítő eredményeket mutatnak. A különböző módosítások során ügyelni kell az előre nem látható problémák felmerülésének kockázatára, hogy a jelenünkben megalkotott törvények a jövő nemzedékek számára is megfelelő legyen. A jogalkotó felől a felismerés és az első lépések már megtörténtek egy egységesebb, átláthatóbb szabályozás felé.
Bibliográfia
Farkas Ádám: A védelem és biztonság-szavatolás szabályozásának alapkérdései Magyarországon. Budapest, Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság, 2022.
Fazekas Marianna – F. Rozsnyai Krisztina: Válság és közigazgatás, in Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti Értekezések – Válság és jog. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2023.
Gellérné Lukács Éva – Mészáros Árpád: A menekültek és menedékesek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének lényegi elemei Magyarországon – az ukrán válság fényében, Munkajog, 9. évf., 2022/2.
Homicskó Árpád Olivér: Betegjogok, különösen az egészségügyi ellátáshoz való jog érvényesülése járványhelyzet idején, Glossa Iuridica, VIII. évf., Vírus és Etika – Különszám, 2021.
Jakab András – Till Szabolcs: A különleges jogrend, in Trócsányi László – Schanda Balázs – Csink Lóránt (szerk.): Bevezetés az Alkotmányjogba, Budapest, HVG-ORAC, 2020.
Kádár Pál – Hoffman István: A különleges jogrend és a válságkezelés közigazgatási jogi kihívásai: a „kvázi különleges jogrendek” helye és szerepe a magyar közigazgatásban, Közjogi Szemle, XIV. évf., 2021/3.
Kádár Pál: A védelmi-biztonsági szabályozás reformjának egyes kérdései az Alaptörvényen túl, Védelmi-Biztonsági Szabályozási és Kormányzástani Műhelytanulmányok, 2021/11.
Kappel Gergely – Simon Soma: A Covid–19-cel kapcsolatos járványügyi eljárások egyes jogi kérdései – különös tekintettel a Házi Karantén Rendszerre, Közjogi Szemle, XIV. évf., 2021/1.
Mészáros Gábor: A „militáns demokrácia” esete a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel. Állam- és Jogtudomány, LX. évf., 2019/4.
Móré Sándor – Szilvásy György Péter: A különleges jogrend, valamint a biztonság- és védelempolitika megújult stratégiai és normatív keretei Magyarországon, Jog–Állam–Politika, XVI. évf., 2024/2.
Sándor Móré – György Péter Szilvásy: The special legal order and the renewed strategies and normative framework of security and defence policies in Hungary, AARMS, 23. Volume, Number 3. (2024)
Ungvári Álmos: A különleges jogrendi szabályozás átalakítása, Alkotmánybírósági Szemle, 2022/1.
Hivatkozások
A tanulmány a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának támogatásával, „A különleges és kvázi különleges jogrendi szabályozás Magyarországon” című kutatási projekt keretében készült. ↑
A különleges jogrend normatív kereteit lásd például: Móré Sándor – Szilvásy György Péter: A különleges jogrend, valamint a biztonság- és védelempolitika megújult stratégiai és normatív keretei Magyarországon. Jog–Állam–Politika, 2024/2, 15–47; Sándor Móré – György Péter Szilvásy: The special legal order and the renewed strategies and normative framework of security and defence policies in Hungary, AARMS, 23. Volume, 3. Number (2024), 5–19. ↑
Kádár Pál – Hoffman István: A különleges jogrend és a válságkezelés közigazgatási jogi kihívásai: a „kvázi különleges jogrendek” helye és szerepe a magyar közigazgatásban, Közjogi Szemle, XIV. évf., 2021/3, 1. ↑
Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 1–2. ↑
Fazekas Marianna – F. Rozsnyai Krisztina: Válság és közigazgatás, in Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti Értekezések – Válság és jog. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2023, 41. ↑
Ha a Vbö.-ben szereplő összehangolt védelmi tevékenységet és az EU/NATO válságkezelésben való közreműködést egy kategóriának tekintjük, tizenegy válságkezelési típust különböztethetünk meg. ↑
Kádár Pál: A védelmi-biztonsági szabályozás reformjának egyes kérdései az Alaptörvényen túl. Védelmi-Biztonsági Szabályozási és Kormányzástani Műhelytanulmányok, 2021/11, 6–7. ↑
Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 43. ↑
2021. évi CXL. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről 107. § (1) bek. ↑
Hvt. 107. § (4) bek. Bevezethető további intézkedések pl.: a honvédelem készültségének fokozása, túlmunka végzése. ↑
Az Európai Parlament és a Tanács 2006. július 24-i 2006/67/EK irányelve a tagállamok minimális kőolaj- és/vagy kőolajtermék-készletezési kötelezettségéről 1. cikk (1) bek. ↑
Más tagállam hasonló szervezete is tárolhat készleteket Magyarországon területén. ↑
Az Európai Parlament és a Tanács 2017. október 25-i 2017/1938 rendelete a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről és a 994/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről, 1. cikk. ↑
Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/941 rendelete a villamosenergia-ágazati kockázatokra való felkészülésről és a 2005/89/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (2) bek. ↑
280/2016. (IX. 21.) Kormány rendelet a villamosenergia-rendszer jelentős zavara és a villamosenergia-ellátási válsághelyzet esetén szükséges intézkedésekről 17. §. ↑
Ennél hosszabb zavar esetén a Rendkívüli Kikapcsolási Rendszer szabályai lépnek érvénybe [280/2016. (IX. 21.) Korm. rendelet 17. § (3) bek.]. ↑
A válsághelyzeti szintet megelőzően beszélhetünk még a válsághelyzet veszélyéről, melyet két fokozatban állapíthatunk meg: az I. és II. fokozatban a rendszerirányító tájékoztatja a MEKH elnökét és a minisztert, a II. fokozat esetén előkészíti az Rendkívüli Kikapcsolási Rendszer alkalmazását, ami alapján csökkenthető a felhasználói termelés, valamint meghatározhatók a szükséges kikapcsolási szintek [280/2016. (IX. 21.) Korm. rendelet 19–20. §]. ↑
Kádár – Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 3. ↑
Homicskó Árpád Olivér: Betegjogok, különösen az egészségügyi ellátáshoz való jog érvényesülése járványhelyzet idején. Glossa Iuridica, VIII. évf., Vírus és Etika – Különszám, 2021, 97. ↑
2009. évi XCI. törvény az Egészségügyi Világszervezet Rendszabályainak kihirdetéséről 2. cikk. ↑
Kappel Gergely – Simon Soma: A Covid–19-cel kapcsolatos járványügyi eljárások egyes jogi kérdései – különös tekintettel a Házi Karantén Rendszerre, Közjogi Szemle, XIV. évf., 2021/1, 59–62. ↑
Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 50. ↑
Kappel–Simon: A Covid–19-cel kapcsolatos, 59–62. ↑
Az Európai Parlament és a Tanács 2024. május 14-i 2024/1359 rendelete a migrációs és menekültügyi válsághelyzetek és vis maior helyzetek kezeléséről és az (EU) 2021/1147 rendelet módosításáról (5) bek. ↑
Gellérné Lukács Éva – Mészáros Árpád: A menekültek és menedékesek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének lényegi elemei Magyarországon – az ukrán válság fényében, Munkajog, 9. évf., 2022/2, 1. ↑
„[…] olyan esemény, amely a biztonságot kedvezőtlenül befolyásolhatja, és az emberek nem tervezett sugárterhelését, valamint a környezetbe radioaktív anyagok nem tervezett kibocsátását eredményei vagy eredményezheti.” (Atv. 2. § 20. pont). ↑
Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 48. ↑
Jakab András – Till Szabolcs: A különleges jogrend, in Trócsányi László – Schanda Balázs – Csink Lóránt (szerk.): Bevezetés az Alkotmányjogba, Budapest, HVG-ORAC, 2020, 437–438. ↑
Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 48. ↑
Mészáros Gábor: A „militáns demokrácia” esete a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel, Állam- és Jogtudomány, LX. évf., 2019/4, 47. ↑
Farkas Ádám: A védelem és biztonság-szavatolás szabályozásának alapkérdései Magyarországon, Budapest, Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság, 2022, 192–193. ↑
Mindenekelőtt szükségesnek tartom kifejteni, milyen körülmények engedték a 17. századi Európában, hogy egy polgári származású egyénből elismert festőművész legyen. Vermeer életútja nem volt egyedi, tehát tevékenysége idején a Németalföld gazdaságilag erős, ami lehetővé tette volna a társadalmi mobilizációt. Erre a legjobb példa Rembrandt Harmenszoon van Rijn, aki egy egyszerű pék gyermeke volt, azonban zsenialitását hamar felfedezték, és hirtelen nagy vagyonra tett szert. A mai napig is a holland „aranykor” az ő nevével van fémjelezve, amely a mai holland állam születésével kapcsolható össze.
Az első mérföldkő a fiatal Köztársaság létrejöttében, ami mind társadalmi, mind politikai vonatkozásban meghatározó, az 1579-ben aláírt Utrechti Unió. Ez volt az első politikai megállapodás, amelynek pontjai szerint nem katonai úton léptek fel a regnáló spanyolokkal szemben. Társadalmi vonatkozásban Észak és Dél ketté válását eredményezte, ami különböző népkaraktert implikált.[1] A vallási nézeteik is különváltak, míg Északon inkább protestáns többség lakott, addig Délen inkább a katolikus nézetet osztották.[2] A vallási helyzet átalakulása nemcsak vallási identitást adott a holland közösség számára, hanem jelentős társadalmi és kulturális hatásokkal is járt. 1651-ben államvallása vált a protestantizmus.
A katolikus egyháztól eltérően, a református felekezet már nem patronálta a művészeket,[3] mivel a kálvinista egyház falait már nem kellett díszíteni, egyszerűség és letisztultság jellemezte azokat. A templom falairól az otthonokba helyeződött át az artisztika.[4] Ez lett a 17. századi Hollandia színvonalas kultúrájának egyik előfeltétele: nem volt már fényűző katolikus egyház, nem kellett díszíteni a templomokat és hatalmas összegeket fordítani a katolikus templomépítészetre. A holland festészetben a szekuláris témák kerültek előtérbe: a tájképek, csendéletek és portrék. E műfajok fejlődése a mindennapi élet ábrázolására koncentrált; a vallásos megrendelések csökkenésével szent képekre már nem volt igény, ezért a művészek új, társadalmi és szellemi diskurzust teremtettek.
A spanyol uralom alól való függetlenedésük után új, erős államformát – azaz Köztársaságot – kellett kialakítani, mivel 1648-ig nem volt nemzetközileg elismerve Hollandia. Így a polgárosodott, szabadságra vágyó németalföldi társadalom sokkal jobban ragaszkodott az újonnan kialakuló katolikusnál kötetlenebb református felekezethez.
Az egyesült tartományokat, azaz Hollandiát, hét provinciának – Holland, Zeeland, Utrecht, Gelderland, Friesland, Overijssel, Groningen – laza szövetsége alkotja, melynek politikai alapját már említett Utrechti Unió fektette le, ami megteremtette a fiatal állam területi alapjait, valamint törvényeit is.[5] Az új egység Holland tartomány után kapta a nevét, mert ez volt gazdaságilag és politikailag a legerősebb. Holland tartományba tartozott Hága is, ahol a Generalitét felállították, majd ott üléseztek.[6] A Staten General, azaz össz-tartományi gyűlés fűzte össze a tartományokat, minden tartománynak egyenértékű szavazata volt, azonban egyiknek sem volt jogosítványa a gazdasági élet irányításához. Így egyszerre centralizáció és decentralizáció is jellemezte Hollandiát. Ugyanis a szuverenitásuk a tartományok kezében összpontosult, önálló egyetem, saját művészeti irányzat, tehát nincs egy egységes séma arra vonatkozóan, hogy milyen is pontosan a holland barokk, a stílust és a technikát a festőiskolában tanultak alapján sajátították el. Azonban összességében elmondható, hogy a holland festészet távol marad a politikai tartalmaktól, üzenetektől, a holland művészet a népé, a természeté.[7] Vermeer és a legtöbb holland zsánerfestő nem fest hitbéli kérdéseket,[8] e téren a realisták előfutárjai.[9] Ettől a stílustól volt kirívó a holland képzőművészet, a katolikus barokk festészetben nem tudta volna felülmúlni az évezredes francia kultúrát, ebből a szempontból nem is illik bele a barokk kultúrába.[10]
Maga az állam viszont centralizált, a helytartó tölti be az uralkodói szerepet, a törvénykezés, illetve az igazgatás az össz-tartományi gyűléssel összhangban történik. Ez a rendszer a középkori városok kiváltságaira épül, amit a céhrendszer tart egyben, azonban a kereskedelemben lévő szereplők kapitalista gazdaságpolitikai elve is egyre hangsúlyosabbá válik a kereskedelemben. Az előbbinek a gyakorlati oka, hogy nincs egy kiválasztott tartomány, ahol lenne központ, főváros, azaz nincs centruma Hollandiának.[11] Modern értelemben kialakul a köztársaság, ami még mindig számos középkori alappal rendelkezett a 17. században.[12]
Miután részletesen feltártuk a Holland Köztársaság létrejöttét mind vallási, mind politika szemszögből, világossá válik, miként nyer különös jelentőséget, sőt kivételes hangsúlyt a polgári réteg szerepe, amely nem csupán a társadalom gazdasági éltető erejét jelképezi, hanem a köztársaság mozgatórugója is lesz. Továbbá a korabeli viszonyok is kedvezőek voltak a megerősödő polgárság számára, mivel a nyolcvanéves háború után a nemesek elszegényedtek, elvesztették politikai és gazdasági befolyásukat. A polgári réteg a legfejlődőképesebb, mivel a városi környeztet adta gazdasági lehetőségek – infrastruktúra, kereskedelmi kapcsolatok, művészeti és tudományos központok – lehetővé tették, hogy a polgárok mentesülhessenek bizonyos politikai, gazdasági terhek alól, amelyek Európában továbbra is jelen voltak.[13]
Johannes Vermeer is a polgári közeghez tartozott. Életéről viszonylag csekély forrásanyag áll rendelkezésre, azonban családtagjai tevékenységeiről, életútjukról több minden feltárható, ez segít értelmezni Vermeer életrajzi adatok hiányossága által okozott bizonytalanságokat. Ezeket az ismert adatokat szeretném megszólaltatni a híres városábrázolásán.
1. kép: Johannes Vermeer van Delft: Delft látképe.[14]Ha ránézünk a Delft látképe című festményre, akkor láthatjuk a Vermeer saját védjegyeként is ismeretes kék és sárga szín kombinációját, melyekkel a hideg-meleg kontrasztot kívánta bemutatni. Többi képéhez viszonyítva ezt nagyobb vászonra festette meg, 98,5 cm magas és 117,5 cm széles.[15] Világosbarna alapra festett, azaz a világos részeket kiemelte, és a sötéteket intenzívebbé tette. Ez egy rétegező festészeti stílusra jellemző, ami a fényárnyék finom játékára épül. Maga a festék típusa is erre utal, mivel fedőfesték. Az eddigi kutatások szerint nem maradt fent a mester egyetlen vázlata sem, ez arra enged következtetni, hogy egymásra kente a rétegeket, ily módon építkezve a vásznon. Ez egy modern művészeti gondolkodásmódot tükröz, és az akkori alkotásoknak a legmagasabb szintje, hogy „csak” az elméjében létezik a kép és annak változatai, a csoda csak a textilen mutatkozik meg a kívülállóknak.
Delft látképe egy szokványos festménynek látszik, azonban nagyon sok apró érdekes részletet lehet megfigyelni rajta. Ez tipikus vermeeri bújtatás. Távolabbról szemlélve az alkotást egy szép, harmonikus, intim, valóban gyönyörű festményt látunk, tele kreatív, modern újításokkal, amit jobban megnézve rengeteg apró részletben figyelhetünk meg. A házak tetején egyfajta érdes textúrát lehet felfedezni, mivel a realisztikus hatás érdekében homokot kevert a festékbe, és úgy kente fel a vászonra.[16]
Felfedezhetők még ezek mellett tűhegynyi fehér pontok. A kis fehér pontok miatt gondolták azt, hogy használhatta a camera obscurát,[17] mivel ezeket szabad szemmel nem láthatta. A fehér kis pöttyök a reflex színek törvényének felelnek meg, tehát már akkor megérezte milyen optikai korrekciók szükségesek a nagyobb összhang eléréséhez.[18] Vermeer különösen jól látta a különböző színeket, és ezeket jól tudta alkalmazni. Bizonyos tanulmányok úgy vélik, hogy camera obscura segítségével alkotott, azonban e tanulmánynak nem célja ezt megállapítani. Azt azonban megjegyezhetjük, hogy ha tényleg használta és látta a rövidüléseket, akkor is vászonra kellett vinnie, ami szintén profizmusra vall, valamint, ha valóban használta a camera obscurát, akkor igazából kijelenthetjük, hogy élt a modern eszközökkel, vagyis rugalmas volt az eszközhasználatban, ami szintén csak a mester kvalitásait bizonyítja.
A kép értelmezését kifejtve négy részre oszthatjuk a festményt: téma, előtér, középtér és háttér. A témamegjelölést a címben értelmezhetjük. Delft látképe, egyes nézetek szerint „épület festészet”, azonban nem az egész várost és annak épületeit festi meg, csak annak egy részét, ezért az egy városábrázolás.[19] Hangulatában realista, azonban bizonyos szempontból idealista festmény, mivel valójában nem így nézett ki az utca, de valós, létező házakat, templomokat festett meg, mint például a rotterdami kapu és az Újtemplom (Niuwa Kerk).
2. kép. Képkivágás: Újtemplom
Az Újtemplom szorosan kapcsolódik a festő életéhez és szülővárosához. Itt temették el Orániai Vilmost (1559–1584 között Oránia hercege), a spanyolok elleni szabadságharc hősét, akit II. Fülöp megöletett – síremléke pedig a holland nemzeti identitás egyik szimbólumává vált, amely Vermeer korában is a függetlenedett Hollandia büszkeségét fejezte ki. Samuel Pepys 1660-as delfti látogatásakor naplójában is megemlékezett erről az emlékműről.[20] Ugyanebben a templomban keresztelték meg Johannes Vermeert 1632. október 31-én református szertartás szerint, ahol a Johannes nevet kapta. Édesapja, aki korábban „Van der Meer”[21] néven szerepelt, 1625-től már a Vermeer nevet használta – ezt az Újtemplom jegyzőkönyve is rögzíti, amikor az apja Delftben fogadót nyitott.
Az élete további szakaszát is végigkísérve Vermeer e templom közeli pápista negyedben (Papenhoek)[22] lévő Oude Laugendijk-i házba költözött be 1660-as években feleségével és anyósával.[23] 1653 áprilisban[24] házasodott össze a nála négy évvel idősebb, katolikus Catharina Bolnessal, aki anyai ágon tekintélyes goudai család sarja volt. Eleinte Catharina anyja, Maria Thins ellenezte a házasságot és csak később Vermeer barátja, Leonaert Bramer[25] közbenjárásával sikerült elérni, hogy engedélyezze a fiatalok egybekelését. Valószínűleg a vallási ellentét volt az ok, ami miatt nem adta egyből áldását. Nincs tényleges adat, hogy Vermeer áttért volna a katolikus hitre, azonban az ifjú pár hirtelen átköltözését (és velük együtt az anyósnak is) a város a katolikus negyedébe, kényszerűnek tekinthetjük, azonban ez vallási toleranciára is enged következtetni.[26] A 17. századi Hollandiában szokatlannak számított, ha valamelyik fél rokona odaköltözik, mivel általánosságban a nukleáris családmodell volt a jellemző együttélési forma.[27] Valószínűleg financiális okok miatt maradt velük anyósa, ami azért fontos, mert ez a döntés biztosította Vermeer számára, hogy hódolhasson szenvedélyének. Maria Thins hatalmas vagyonnal rendelkezett, miután elvált férjétől, a téglagyár-tulajdonos Reynier Bolnestól, valamint 1661-ben meghalt nővérétől is nagy vagyont örökölt.[28]
A 17. századi Köztársaságban a legjellemzőbb az egyenlő partnerség[29] a házasságban, ami annak volt köszönhető, hogy a kereskedő férfiak elfoglaltsága miatt, a nők látták el és tartották el az „otthon maradt” családtagokat. A nők „csendben uralkodtak” otthonjaikban. Ez abban is megnyilvánult, hogy ha egy nő megözvegyült, akkor mint férfival egyenlő fél, ő maga örökölhette a férje után maradt vagyont. Ezzel szemben például Franciaországban az első szülött fiú örökölt mindent.
A 16. századtól[30] a nőknek lehetőségük volt a válásra, sőt a gyermeket az anyához ítélték és a férjnek tartásdíjat is kellett fizetni gyermekei után, valamint volt asszonyának az ellátását is biztosítania kellett.[31] Vermeer festményein megjelenő nőábrázolások nemcsak a festő számára voltak fontosak, hanem egy korrajzot is adnak a holland társadalom nőképéről. Ez annak is volt köszönhető, hogy női rokonokkal volt körülvéve. A személyes kötődését az ábrázolásain is megjeleníti és ezeket festészeti technikákkal kiemeli a számára fontos objektumokat.
Delft látképén az Újtemplom tornyát láthatjuk hangsúlyosabbnak a két torony közül. A kompozícióban a házak teteje horizontálisan félbe vágja a festményt. A felső részben már csak az eget és a bodros felhőket láthatjuk, a felhők eresztik át a napfényt, ami megvilágítja a házak tetejét. Ha követjük a napfényt, láthatjuk, hogy a templom tornyára irányul a fény. Egy-egy vizuális elem sokat elárulhat a festő életéről, szemléletmódjáról, stílusáról és művészi szándékáról.
Visszatérve az festmény további elemzéséhez, az előterében láthatunk egy kompnak használt hajót, és embereket, akik beszélgetnek. Valószínűleg várják, hogy valaki átvigye őket a túlpartra. A festményen ábrázolt hajók a Schie folyón pihennek.[32] Ez a folyó körül öleli Delft városát, valamint mesterséges csatornákkal vezették be a városba a vizet, mely csatornahálózatnak egy része látható a festményen is.
3. kép. Képkivágás: Halászhajók
Habár nem tudjuk pontosan mikor kezdett el alkotni Vermeer, de feltehetőleg 1650-es évektől kezdte el az utókor számára is ismert festmények megalkotását. Az egész Köztársaságban hatalmas művészeti termelés zajlott 1650-ig bezárólag 2-2,5 millió festmény született.[33] Kees Kaldenbach kutatásai szerint 1660-as évekre lehet tenni Delft látképének a megfestését, erre két szempontot is hoz – fontos megjegyezni, hogy az egész festményt több évig festhette, a kérdésfeltevés egy-egy részlet festés kezdetét keresi – az egyik megfigyelés, a fentebb említett Újtemplom tornyában hiányzik a harang, amit ennek az évnek a tavaszán restauráltak, ezáltal Vermeer hitelesen harang nélkül ábrázolta.[34] További datálási támpontot nyújtanak a festményen ábrázolt hajók. A vízi járművek javítás alatt állnak, a bal oldalinak még az árbóca is hiányzik. Kaldenbach észrevételeivel még pontosabban meg tudjuk állítani mikor kezdhette a hajók megfestését. Valószínűleg június 1. előtt, mivel, akkor kezdődik meg törvényesen a halászati szezon.[35]
Az öbölben ábrázolt halászhajóknak több szempontból is jelentőségük van. Összefüggésben állnak a 17. századi holland gazdasági és társadalmi fejlődéssel. A halászhajók valószínűleg heringhalászatra utalnak.[36] Ez kapcsolatban áll a 14. században kezdődött globális lehűléssel, a kis jégkorszaknak nevezett jelenséggel.[37] Az Északi-tenger vize is lehűlt, ami a heringek délebbre húzódását eredményezte. Következményeként a heringhalászat központja a hagyományosan Norvégiához kötődő helyszínekről egyre inkább a holland partvidékre helyeződött át, ami a gazdasági élet mindennapi részévé vált. A hajókat a festmény oldalán láthatjuk, ami a képen már nem kapott központi szerepet, mivel már mindennapos látványnak bizonyult. A heringhalászat főleg Rotterdam környékén vált dominánssá, míg Delft halászai inkább bálnavadászatban voltak érdekeltek, elsősorban Enkhuizen kikötőjénél.[38]
A bálnavadászat[39] és a heringhalászat egyaránt olyan iparágak kialakulását eredményezték, amelyek új technológiai fejlesztéseket igényeltek, mint például a bálnavadászatra alkalmas hajóépítés, valamint a halak konzerválását és sózását végző manufaktúrák megjelenését.[40] Újdonságnak számított, hogy már a halászhajón besózásra kerültek a halak, ily módon tovább tartotta a hús a frissességét.[41] Másik előnye, hogy így nem voltak annyira leterhelve a halfeldolgozó üzemek.[42] A hal volt a legolcsóbb táplálékforrás, mindig volt rá kereslet.[43] A só miatt új piacok váltak szükségessé, a terület fő partnere Portugália lett.[44] A só mindig és minden korban meghatározó volt, az 1700-as években a Nápolyi Királyságban volt rá példa, hogy sóval fizettek a mezőgazdaságban élőknek.[45] Ízesebb, kulinárisabb tartósítási megoldás a sós vajjal való pácolás. 15. században a Flamandok vajfelhasználása még egyedülállónak számított. Főleg kolostorokban volt népszerű a szigorú böjt miatt.[46] A megnövekedett vajfogyasztás technológiai újítást kényszerített ki: a mezőgazdaságban a legeltető állattartást felváltotta a takarmányozó gazdálkodás.[47]
Nem csak a művészetben, hanem a mezőgazdaságban is jelentős változások történtek a 17. században.[48] Ezt a hirtelen demográfiai ugrás eredményezte.[49] Európában elsőként Angliában és Németalföldön jött létre a tőkés árutermelés[50] a mezőgazdaságban, Németalföldön ez a posztó, Angliában a gyapjúipar volt.
A város és a vidék között nagyon szoros kapcsolat állt fent. A vidék látta el a várost élelmiszerrel, egy mezőgazdaságban foglalkoztatott személy három másik ember számára tudott élelmiszert termelni.[51] A holland társadalom élelmiszer ellátása a magas mezőgazdasági fejlettség ellenére, sem volt képes teljesmértékben ellátni élelmiszerrel lakosságát, mindig behozatalra szorult. Egész Európa azonban a holland mintákat vette például, a saját mezőgazdaságának a fejlesztése során.[52] Ettől függetlenül fennmaradt az országnak feudális jellege, mivel sok polgár a számára biztos üzletbe kezdett, azaz a tőkéjét inkább a földbe fektetette.[53] Európában először itt alakult ki a modern urbanizáció.[54] A mezőgazdasági szakosodás és ipari fejlődés következtében egyre több munkáskézre volt szükség a kézművesiparban, ami a középkor óta jellemezte Németalföldet.[55]
A holland társadalom gazdasági kreativitása abban is megnyilvánult, hogy sikeresen kihasználta a természetes erőforrásokat és azokat előnyére fordította. A tenger, ami a holland gazdaság alapját képezte, ugyanakkor számos kihívást is jelentett. Hollandia és Zeeland tartományok jelentős része a tengerszint alatt helyezkedik el. Ennek következményeként a téli hónapokban – novembertől februárig – gyakoriak voltak a belvizek, melyek kezelésére gátak és lecsapoló rendszerek építése vált szükségessé.[56] 1640-re már a legtöbb tó lecsapolásra került, helyüket csatornák váltották fel, ami új területek hasznosítását tette lehetővé. A lecsapolási folyamatot segítették a malmok működtette szivattyús rendszerek, melyek alapvető szerepet játszottak a víz eltávolításában és a területek szárazon tartásában. A szélmalom 17. századra már merev alapon álló, forgó testű torony formájúvá vált, így az eddigi 2–8 lóerőt az újítások 6–14 lóerőre emelték.[57] Ez a technológiai újítás tette lehetővé a földterületek gazdasági célú kihasználását, és hozzájárult a holland mezőgazdaság és ipar fejlődéséhez.
A festmény tehát nemcsak művészeti, hanem gazdaságtörténeti szempontból is értékes forrást jelent, mely tükrözi a 17. századi holland társadalom életmódját, valamint az ipari és mérnöki újítások hatását a gazdasági fejlődésre.
A hajók nemcsak a halászatban, hanem a nemzetközi kereskedelemben is kulcsfontosságú eszközök voltak, mivel a Köztársaság függetlensége és tengeri világhatalmi státusza ezen kereskedelmi hálózaton alapult.[58] Tengeri nagyhatalmi szerepének kialakulását több tényező együttes hatása tette lehetővé, melyek közül az egyik legfontosabb a kereskedelmi útvonalak átrendeződése volt. A Földközi-tenger helyett az Atlanti-óceán térsége vált a kereskedelmi kapcsolatok központjává, mivel az újonnan felfedezett kontinens és azok piacai mellett Európa határain túlra is kiterjedtek a kereskedelmi érdekeltségei.[59]
Magának Vermeernek is közvetlen köze volt a kereskedéshez, gyermekei által. Mint magáról Vermeer életéről adatok hiányában nem sok tényt ismerünk, ám gyerekeiről még kevesebbet tudunk. Annyi bizonyos, hogy 15 gyermeke volt. Pestis miatt sajnos, csak 11 élte meg a felnőttkort, négy gyereke megházasodott, akik nem, matrózok lettek és kereskedtek.[60]
Hollandia közvetítő szerepe miatt a Köztársaságnak érdekében állt, hogy a keleti és nyugati régiók között ne alakuljanak ki alternatív kereskedelmi kapcsolatok, mivel ez veszélyeztette volna vezető tengeri szerepének megőrzését. Ezt elősegítette, hogy a Hanza Szövetség kereskedelmi útvonalai fokozatosan megszűntek.[61] A 17. század végére már mindenkinek szüksége volt a hollandok közvetítésre,[62] így Hollandia kereskedelmi központ lett, azaz a bankhálózat központot is szükséges volt szerte ágazóan kiépítenie,[63] mivel kereskedni csak pénzzel lehet.[64] A bankhálózat lehetővé tette, hogy a kereskedők áruikat bebiztosítsák, így nem volt veszteséges út.
17. századra két kereskedelmi társaság alakult ki, amelyek fenntartották a kereskedők szabadságát. Nem csak egyéni szabadságról van szó, hanem a teljesítmény szabadságáról is,[65] azaz a kereskedők rugalmasan alkalmazkodhatnak a piac változásához, és ők alakíthatták versenyképessé tevékenységüket. A Kelet-Indiai Társaság 1602-ben alakult meg, melynek holland rövidítése a V.O.C.[66] Ez a kereskedelem intézményesedését jelentette, a szervezetet a részvénytársasági vállalkozás elődjének lehet nevezni.[67] Adminisztrálták és irányították a kereskedelmet, vagyis városokra lebontva meg kellett szervezni, strukturálni és irányítani a kereskedelem rendszerét. Ezen felügyelet mellett meg tudták adóztatni a behozott árut. A V.O.C. megjelenése után, aki nem lépett be, nem hozhatott be árut Ázsiából.[68] 1638-ban már csak a Holland Kelet-indiai Társaság kereskedhetett Japánnal.[69]
A másik szervezet a Nyugat-indiai Társaság, a W.I.C,[70] amit 1621-ben alapítottak a V.O.C. mintájára. Főleg nyugati érdekeltségeik végett vált szükségessé, legnagyobb tervük Portugáliától elhódítani Braziliát, melyet 1624 és 1654 között sikerült kereskedelmi felügyelet alá vonni.[71] 1624-ben megalapították New Amsterdamot, de a város 1664-ben angol kézre került, így New York lett a neve II. Károly (1660–1685, Anglia királya) testvére után. A holland kereskedelemnek egészen az angol flottaépítésig, 1660-ig[72] nincs konkurenciája.[73] A Köztársaság a világkereskedelem telephelye, így elkerülhetetlen más kultúrával való találkozás, ez a művészetben is megfigyelhető.[74]
A városfejlődés szorosan összefüggött a vízi útvonalakkal, amelyek gyors, biztonságos szállítást biztosítottak. A gazdasági fellendülés hatására a 17. század közepére a városok legtöbb utcája rendezett, kövezett utcákkal és téglaházzal rendelkezett. Ezt Sir William Temple[75] 1673-ban megjelenő könyvében írta le.[76] – Téglából épült házakat látunk a festményen is, ezek különösen hasznosak, mivel nem égnek könnyen, valamint a tégla könnyű építőanyag, ezáltal több ablakot lehet a házba beépíteni. Másik tényező, ami elősegíti az ablakok általánossá tételét, hogy olcsóbb lett maga az ablakgyártás, mivel az üveghengerről áttértek az üveglemezekre, vagyis gyorsabb és olcsóbb lett a gyártás, olcsóbb lett ablakhoz jutni. Így mindig friss és üde levegő járta át az otthonokat, ami segített elérni a patyolattiszta érzetet.
A festményen jól megfigyelhető, hogy a középtérben magas, keskeny arányú épületek jelennek meg, amelyek a korabeli holland városépítészet jellegzetes formavilágát tükrözik. A lakásínség enyhítésére pillanatnyi megoldást nyújtott, hogy elkezdtek felfelé építkezni, ezt is lehetővé tette a tégla, mint építőanyag. A magasabb épületek az árvízveszélyre is megoldást nyújtottak, csökkent az árvíz rombolta lakásbelsők száma.[77] A házakat sokszor kátránnyal vonták be, mert a sós pára nem kímélte az építőanyagokat.[78] A holland polgári ház általában 2-3 emeletes volt, de ennél magasabbak is előfordultak. A magasabb épületek építése a társadalmi státusz és gazdasági jólét szimbóluma is volt. A vertikális építkezés nemcsak az építési technológiák és anyagok fejlődését tükrözte, hanem az egyén vagy család társadalmi rangját is kifejezte.
A fentebb említett kereskedelemmel együtt nem csak a portékákat cserélgették, hanem a művészeti stílusokat, technikákat beépítettek a holland mindennapokba. Amit főleg a lakásbelsőkön lehet észrevenni, azaz, hogy az eddig egzotikusnak vélt tárgyak már az enteriőrökben is fellelhetők. Ilyen például, a török szőnyeg, amit az idő tájt még túl drágának tartottak ahhoz, hogy a földre tegyék, ezért az asztalon láthatjuk ezeket.[79] Ezt ugyan erről a festményről nem tudjuk közvetlenül leolvasni, azonban Vermeer enteriőr képein felismerhető ez a fajta anyag az asztalon, például Levelet olvasó lány az ablaknál; Alvó lány; A Kerítőnő című alkotásain.[80] Az utóbbi festményen láthatunk az asztalon egy kerámiát, amin szintén fellelhető az ázsiai hatás. A kínai porcelán nagyon híres és kelendő termék volt a korban, azonban a kínai belviszály miatt csökkent a behozatali mennyiség, ám az igény nem szűnt meg, ezért hollandok próbálták utánozni. A fajansz nem tud olyan fehérre kiégni, mint a porcelán — nincs benne annyi kaolin —, ezért fehér ónzománccal vonták be, és úgy adták tovább az ebből készült tárgyakat. Ezt tekinthetjük a kínai porcelán „hamisításának” is, azonban a nagy kereslet a porcelán iránt szükségessé tette ezt a fajta megoldást. Az említett festményeken megjelenő kerámiák, annyira hasonlítottak a kínaihoz, hogy nem lehet megállapítani, hogy azok eredetik-e, vagy holland hamisítványok. Néhány delfti műhely még égetés előtt festette ki az agyagot, ami nagy ügyességet követelt, mivel nem lehetett javítani, hiszen a porszerű festék azonnal nedvességet kíván, így a másodperc töredéke alatt odatapadt az agyagra – ezt hívják porcelántechnikának.[81]
A fajanszkészítők, üvegfújók, festők, nyomdászok, könyvkötők, hímzők, műkereskedők, szobrászok mind egy céhbe tartoztak, a Szent Lukács céhhez.[82] Erre a művészi csoportosulásra, azért volt szükség, mert az egyház már nem patronálta a képzőművészeket, ezért a delfti kézművesek céhet alapítottak és ezen a céhen keresztül folytathatták tevekénységüket.[83] Vermeer 1653. december 29-én lépett be, ekkor 22 éves volt.[84] Kétszer is volt a Szent Lukács céh főcéhmestere, először 1662/63-ban, második alkalommal pedig 1670/71-ben.[85] Sok művésszel találkozott, műkereskedéssel is foglalkozott – akárcsak apja, aki szintén ehhez a céhhez tartozott –, azonban magát mindig festőnek tartotta, valamint a Szent Lukács céhben is akként tartották számon.[86] A céhet 1611-ben alapították Delft-ben, a névválasztás nem véletlen, az apokrif iratok szerint egyszer Szent Lukács lefestette Szűz Máriát, Jézus anyját.[87] Szent Lukács nem csak a céhük nevét adta, hanem a védőszentjüké is vált. A körülbelül 24 000 fős lakosságú Delftben 36 festő tartozott – de ezek csak a festőmesterek száma, rajtuk kívül legények és inasok is dolgoztak – a Szent Lukács céhbe.[88] Tehát nagy volt a művészeti igény, a város fejlettségére, lakosainak vagyoni helyzetére rávilágít, hogy milyen nagy számú művészt tudott eltartani, foglalkoztatni.
Az ’50-es évek után Delft városának gazdasági bázisa eltűnőben volt, miután elvesztette az elsősorban sörfőzésből fakadó hatalmas bevételét és ezután posztójáról és kerámiáiról vált újra nevezetessé. Sok esetben egyébként a régi sörfőzés helyén alakítottak ki új fazekasműhelyeket.[89]
4. kép. Képkivágás: Öregtemplom
A kompozíció bal oldalán jól kivehető a gótikus stílusban épült Öregtemplom tornya (Oude Kerk). A művész megörökítette azt az épületet, amely később 1675 december 16-án bekövetkezett halála után végső nyughelyéül szolgál.[90] Vermeer halála előtt három évvel 1672-ben tört ki a francia–holland háború, ami holland gazdaság összeomlását vonta maga után, ami Vermeer életére is nagy hatást gyakorolt, nem csak anyagilag került a csőd szélére, de a munkássága is megtorpant. A francia előretörés megakadályozásához tengeri gátakat nyitottak meg, így Vermeer birtokát is elárasztotta a víz.[91] A váratlan pénzügyi összeomlásba és az adósságba belebetegedett, így nem sokkal a háború kitörése után meghalt.
Vermeer halála után a képek többsége egyik patrónusához Jacobs Dissiushoz került.[92] Halála után Gerard Houet műkereskedő 1696-ban Amszterdamban 21 Vermeer festményt árverezett el, a Gyöngyöt mérő nő, mely az 1. számot viselte, 150 guldenért kelt el,[93]Delft látkpe a 31-es számot kapta, ez a festmény 200 guldenért került új tulajdonosához.[94] Tehát közvetlen a festő halála után nagy elismertségnek örvendtek a képei.[95] Napjainkban ez a festmény Hágában a Mauritius Múzeumban található. A festményt 2012-ben restaurálták.
Vermeer halálával párhuzamosan a „holland aranykor” is hanyatlani kezdett. A 18. században beköszöntött új művészeti és új tudományos irányzatokkal nem tudta felvenni a versenyt. A francia abszolutisztikus hatalmat kiszolgáló barokk, a rokokó válik népszerűvé, amivel a holland „realista barokk” nem tud azonosulni, majd az ezt felváltó klasszicizmus is távol állt a holland művészettől. Hollandia esetében egy önkéntes feladásról lehet beszélni, hiszen nem következett be gazdasági vagy társadalmi válság, mégis a perifériára szorultak. Az új európai hatalmi átrendeződésnek az előzménye azonban az is, hogy Hollandia kereskedelmi hatalma stagnálni kezdett, az angol flotta megerősödésével az angolok ugyanis nem csak kiegyenlítették a lemaradásukat a tengeri kereskedelemben, hanem átvették tengerek feletti irányítást is. Ezáltal Hollandia gazdasági ereje is hanyatlott.
A 19. század közepén Thoré-Bürger francia műkritikus 20 évet szentelt Vermeer kutatásnak, ő az, aki újra felfedezi Vermeert és halhatatlanná teszi alkotásait. Thoré hatására művészetileg festményeit a francia impresszionisták tanulmányozták. Atejet öntő lány festményén is felismerhető a pointilista technika, ez a fajta színfoltokkal festő irányzat az impresszionistáknak kedvelt technikája. Amennyiben ebből a szempontból vizsgáljuk, úgy kijelenthetjük, hogy az impresszionisták nem csupán megmentették a holland aranykor egy szeletét, hanem azt művészeti eszközeikkel egyúttal fel is használták. E helyzet elégtételnek is tűnhet, ha figyelembe vesszük, hogy elsősorban éppen a francia hatások voltak azok, amelyek a Holland Köztársaság gazdaságának romlását eredményezték, s az egyre fokozódó francia behatás végül is a holland aranykor végét eredményezte. A történelem e frappáns iróniája, amely a gazdasági és politikai végét jelentette a hollandok dicső korszakának, hogy ugyanazon nép művészeti irányzata, – az impresszionizmus pontosan a holland örökségből merített, hogy új formában és jelentésrétegekben elevenítse meg azt.
Braudel, Fernand: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus. XV–XVIII. század. A mindennapi élet struktúrái, ford. Pődör László, Budapest, Gondolat Kiadó, 1985.
Brook, Timothy: Vermeer kalapja. A tizenhetedik század és a globalizáció hajnala, ford. Jutai Péter, Budapest, Európa Kiadó, 2009.
Clark, Kenneth: Nézeteim a civilizációról, ford. Végh János, Budapest, Gondolat Kiadó, 1985.
Diedericks, H. A.: Nyugat-európai gazdaság-és társadalomtörténet. A rurális társadalomtól a gondoskodó államig, ford. Kocsor Dóra, Budapest, Osiris Kiadó, 1995.
Rérat, Alain: Vermeer, ford. Havas Lujza, Budapest, Corvina Kiadó, 1994.
S. Nagy Katalin: A lakáskultúra története, Budapest, Balassi Kiadó, 2003.
Pepys, Samuel naplója. Válogatta, Szobotka Tibor, ford. Ruttkay Kálmán, Budapest, Gondolat Kiadó, 1961.
Schmal Dániel: Kezdet nélküli kezdet. Descartes és a kartezianizmus problémái, Budapest, Gondolat Kiadó, 2012.
Schneider Norber: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, Budapest, Vince Kiadó, 2004.
Wittmann Tibor: Németalföld aranykora, Budapest, Gondolat Kiadó, 1965.
Zumthor, Paul: Hollandia hétköznapjai Rembrandt korában, ford. Gyáros Erzsébet. Budapest, Gondolat Kiadó, 1985.
Hivatkozások
Huizinga, Johan: Hollandia kultúrája a tizenhetedik században, ford. Gera Judit, Budapest, Osiris Kiadó, 2001, 32. Délen királypártiak többsége figyelhető meg azaz főleg katolikusok lakták, festészetben Rubens munkássága emelhető ki, festményein domináns élénk színek figyelhető meg, főleg piros, valamint lendületes, eseménydús jeleneteket festett meg. ↑
Délen főleg katolikusok maradtak – ezt Észak is elfogadta, csupán városonként egy templomot kellett átadni a protestánsoknak. Israel, Jonathan I.: The Dutch Republic. Its Rise, Greatness and Fall: 1477–1806, Oxford, Clarendon Press, 1995, 515–518. ↑
Kossmann-Putto, J. A.: Észak- és Dél-Németalföld története, ford. Gera Judit, Stichting Ons Erfdeel vzw Alapítvány kiadása, 1998, 27. ↑
Hajnal István: Új-kor, in Hóman Bálint – Szekfű Gyula – Kerényi Károly: Egyetemes Történelem, III. kötet, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1935, 394. ↑
Kivéve Rembrandt, például: A tékozló fiú hazatérése, Ábrahám áldozata↑
A városoknak ugyanúgy kiváltságaik vannak, mint a középkorban, valamint ugyanúgy rendi társadalom jellemző, ami három rétegre tagolható. Imádkozók, harcosok, dolgozók. ↑
Polgár szabadságának az okai: anyagi szabadság, fejedelmek és földesurak nélküli szabadság. Braudel, Fernand: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus. XV–XVIII. század. A mindennapi élet struktúrái, ford. Pődör László, Budapest, Gondolat Kiadó, 1985, 517. ↑
Camera Obscura: „sötét kamra”, ez egy sötét doboz, amibe egy kis nyíláson fény szűrődik be, és ezzel a segítséggel tükrözi a külvilág képét. Fényképezőgép elődjének tartják. Kepler 1604-es elméletét követte Descartes, azaz szem optikai modellezését vette alapul, 1637-ben megjelent optikai művében, a Diportrique-ben a camera obscurát hasonlítja a szem működéséhez. Ez azért kiemelkedő, mivel egy természetbeni mechanizmust, az emberiség megalkotott mesterségesen. Azaz a természettudomány gyakorlatban is tudta helyesen reprezentálni kutatásait. Schmal Dániel: Kezdet nélküli kezdet. Descartes és a kartezianizmus problémái, Budapest, Gondolat Kiadó, 2012, 120. ↑
A korszakban kezdtek el igazán írni, ismertetni a perspektíva lényegét és filozófiai tartalmát.Néhány példa, ami a korszakban jelent meg:Hans Vredeman de Vries: Perspectiva, id est celeberrima ars. 1604-ben jelent meg először, akár kézikönyvnek is használható, mivel gyakorlatiasan van megfogalmazva a perspektíva szerkesztése. Hasonló a felépítése, mint a Leon Battista Alberti által írt De picturának (1435)Henrik Houdius: Insitutio artis perpectivae. 1622-ben jelent meg majd később hollandul is (1640 Gondige Onderrichtinge in de Optica oft Perspective Konst). Horkay-Hörcher Ferenc: Erő és gyöngédség, in Képzőművészeti és vallásfilozófiai esszék, Budapest, MMA Kiadó, 2023, 166. ↑
Gyáni Gábor: Budapest – Túl jón és rosszon. Nagyvárosi múlt, mint tapasztalat, Budapest, Napvilág Kiadó, 2008, 178. ↑
Pepys, Samuel naplója, válogatta, Szobotka Tibor, ford. Ruttkay Kálmán, Budapest, Gondolat Kiadó, 1961, 26. ↑
A „Van der Meer” Vermeerre való összevonására több teória is van, amelyekre a szakirodalom is eltérő értelmezéseket kínál. Az alak akár nyelvi egyszerűsítés eredménye lehet, mivel a név jelentése („a tenger/tó mellől való”) földrajzi eredetre utal. Más értelmezések szerint a változás az apa becenevével („Vos”, azaz „Róka”) hozható összefüggésbe, amely később alakult át a „Vermeer” formává; a becenév hitelességét erősíti, hogy fogadóját is „A Repülő Róka” néven működtette. Emellett a név módosítását gyakorlati megfontolások is indokolhatták, tekintettel Vermeer anyai nagyapjának, Balthasar Claesz Gerritsnek bűnügyi múltjára és menekülésére, ami a család társadalmi megítélése szempontjából kedvezőtlen volt. Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 7. ↑
Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 8. ↑
1650. április 5. és 20. is fellelhető a szakirodalmakban. Rérat: Vermeer, 9. 5-ét ír, a Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 8. 20-ára teszi a házasságkötés dátumát. ↑
Vermeer kortársa, holland barokk festő, maga Bramer is katolikus volt. ↑
További katolikus hithez való közelségére utalhat A Festészet allegóriája című képe is, melyen bújtatottan katolikus jelképeket festett meg. Ha jobban megnézzük a festmény felső részét, akkor láthatjuk, hogy a csillár tartóeleme a Habsburgok címerén lévő kétfejű sast ábrázolja. Ez valószínűleg különleges festménynek számíthatott, mivel ez a család tulajdonában volt mindaddig, amíg Vermeer élt. Ettől függetlenül nem lehet bizonyítani, a Habsburg uralkodó házhoz való kötődését, illetve katolikus hitét, mivel semmilyen keresztlevél, vagy uralkodóhoz köthető más festmény nem maradt fenn. Bailey: Vermeer. Delft látképe, 137. ↑
Diedericks, H. A.: Nyugat-európai gazdaság-és társadalomtörténet. A rurális társadalomtól a gondoskodó államig, ford. Kocsor Dóra, Budapest, Osiris Kiadó, 1995, 53. ↑
Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 9. ↑
A partnerség kihatással volt, a szabad párválasztásra, valamint a házassági szokásokra is, általában a nők 20-as éveik közepén, férfiak 20-as évek végén házasodtak. Diedericks: Nyugat-európai gazdaság-és társadalomtörténet, 55. ↑
1580-as igazsági rendelet (Politieke Ordonnantie) adott lehetőséget a válásra. Diedericks: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet, 55. ↑
A konyhában megjelenik a főzőolaj, répából készült üdítő, valamint kultúrtörténetileg az első nagy lépés, a sajtérlelés. Az érlelés miatt keményebb sajtok jelennek meg, amik tartósabbak, így sikerül kiküszöbölni az élelmiszeripar legnagyobb problémáját, azaz, hogy romlandó. Hoffmann: Európai Parasztok- Az étel és az ital, 193. ↑
1600-as évek elején 1,5 millió, 1650-re 2 millió, azonban ezek csak becslések, mivel népszámlálásokat csak a 18. században végeztek. Diedericks: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet, 33. ↑
Később néhány manufaktúra is átveszi, mint például, hajógyártás, üveg és gyémántcsiszolás. Vermeert elbűvölték az üvegből készült gömbölyű fülbevalók. Valószínűleg azért, mert a gyémánt és üvegcsiszolásban ekkora alakult ki egy finomcsiszolási technika, ami már formát is tud csiszolni. Horváth Csaba: Történelem mindenkinek: A koraújkor és a polgári forradalmak kora, Pécs, Prezident BT, 1994. 28. ↑
1638-ban dőlt el, hogy a portugálok, vagy a hollandokat engedik be a kikötőkbe, a portugálok erőszakos térítő szándékaik miatt vesztettek. Hajnal: Új-kor, 350. ↑
Nyugat-indiai Társaság (West-Indische Compagnie) ↑
Ezekből a képekből azt a következtetést vontam le, hogy a 17. században használat szőnyeg nem volt olyan tömött, súlyos, mint a napjainkban, mivel ez sokkal redősebben omlik le az asztalról, vagyis muszáj vékonyabb anyagúnak lennie, hogy tudjon hajolni. ↑
Katona Imre: A magyar kerámia és porcelán, Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1978, 63. ↑
A legtöbb mesterségnek volt céhe, ez is a középkori városfelépítésre utal. Külön volt az orvosoknak, külön a posztóval kereskedőnek stb. ↑
Jan Steen ezért az összegért 3 festményt árult. Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 10–13. ↑
Breckhout Vermeert élete vége felé látogatta meg 1669-ben ezt írta róla „Egy Vermeer nevű ünnepelt festőt látogattam meg, aki megmutatta nekem a művészete néhány példáját” Horkay-Hörcher: Erő és gyöngédség, 118. ↑
A Covid–19 világjárvány végett kihirdetett veszélyhelyzettel hazánk megismerkedett egy olyan jogintézménnyel, mely korábban mindössze elméleti szinten létezett. Ezen jogintézmény az egész ország területét átfogó, tartós különleges jogrend. Újszerű helyzet révén különböző nehézséggel találta magát szemben mind az átlagember, mind a jogalkotó, jogalkalmazó szervek. Ezen helyzetek nehézsége abban rejlett, hogy korábbi tapasztalat híján, menet közben kellett gyakorlatot alakítani számos tárgykörben.
Egy ilyen témakörrel foglalkozik jelen írás is; az alapjogkorlátozások jogszerűségének különleges jogrendi vizsgálatával, mely jelenleg, csakúgy mint általános jogrend idején, az Alkotmánybíróság által elvégzett szükségességi-arányossági teszt alkalmazásával történik. Kérdésként merül fel azonban az, hogy olyan időszakban, melyben gyökeresen borul fel a jogalkotás folyamata, szükségszerűen megemelkedik a jogszabály alapú alapjogkorlátozások száma, vajon megfelelő eszköznek bizonyul egy általános jogrendben kialakult teszt? Veszít-e hatékonyságából az átlagostól eltérő körülmények szülte jogszabályok vizsgálata során a szükségességi-arányossági teszt?
Dolgozatomban ezen kérdésre keresem a választ, melyhez olyan alkotmányjogi panaszokat vizsgálok, melyekben az indítványozók különleges jogrendi jogszabályok Alaptörvény-ellenességét kérik megállapítani az Alkotmánybíróságtól.
Különleges jogrend „gyorstalpaló”
Elengedhetetlen a kérdések megválaszolásához a különleges jogrend intézményének ismerete. Mi változik ideje alatt, továbbá, hogy miért merül fel egyáltalán azon kérdés, hogy a különleges jogrendi jogkörben alkotott jogszabályok vizsgálatakor eltérő a szükségességi-arányossági teszt hatékonysága.
A különleges jogrend Alaptörvény biztosította megoldás az ország számára különféle rendkívüli helyzet bekövetkeztének idejére. Számos esemény idézheti elő, lehet külső eredetű veszély, belső, az állami hatalmat fenyegető törekvés, vagy akár a társadalomtól teljesen független ipari vagy természeti történés. Idején változások figyelhetők meg a jogalkotás, a jogforrási hierarchia, az államigazgatás, valamint az állampolgárok Alaptörvényben foglalt jogainak biztosítottsága tekintetében. Egyes alapjogok békeidőszaktól eltérő mértékben korlátozhatóvá, esetleg felfüggeszthetővé válnak, emellett megjelenhetnek ideiglenes, új alkotmányos kötelezettségek is. Éppen ezen drasztikus velejárói miatt, fontos hangsúlyozni, hogy ultima ratio[2] jelleggel bíró jogintézmény, mely alapvető célja a normál alkotmányos működés mihamarabbi visszaállítása.
Jelenlegi rendszeréhez hosszú út vezetett. Tudjuk, hogy már a 19. században felismerték, szükséges bizonyos szabályozás az országot érintő rendkívüli helyzetekre. A legkorábbi írásos forrás az 1848-as forradalom utánra datálható, a Deák Ferenc nevéhez fűződő „Vésztörvény lázadás esetére”, melyben ostromállapot néven került megfogalmazásra az akkor még egyetlen különleges jogrendre alapul szolgáló körülmény. 1849-ben a képviselőház elfogadta a tervezeteket, így először a magyar történelem során írásban született szabályozás rendkívüli jogrendre.[3] Az Olmützi Alkotmány szintén tartalmazott rendelkezéseket arról, hogy a császár jogosult átmeneti szabályokat hozni abban az esetben, ha a jogalkotás rendes menete akadályoztatott, azonban a döntés sürgető.[4] Később a „boldog békeidők” alatt születik meg egy, már átfogóbb szabályozást tartalmazó jogszabály, az 1912. évi LXIII. törvénycikk,[5] mely a háborúra való felkészülést, valamint a háborús helyzetet nevezte meg a különleges jogrend lehetséges kiváltó okainak. Ekkor már megjelenik az időbeli korlát, illetve a normál jogrendtől eltérő alapjogi korlátozások.
Az elkövetkező időszakot a két világháború okozta felfordulás jellemezte, kormány kormányt váltott, mely a jogalkotás szempontjából is felfordulást okozott. Ezért a különleges jogrend fejlődése során a következő nagyobb lépcsőfok csak a Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény[6] hatályba lépésével jön el. Ezzel, először a történelem során, már valódi alkotmányos alapokra helyezték a különleges jogrendet. Vonatkozó részei azonban, érezhetően hiányosak voltak, szétszórtan lehetett egy-egy államszervre vonatkozó fejezet sorai között megtalálni a kapcsolódó rendelkezéseket. Ennek ellenére is kijelenthető, hogy nagy előrelépés történt a különleges jogrend szabályozásának fejlődésében.
Ezt követően a rendszerváltozás jelentősen átformálta az ország rendjét. Az alkotmány-felülvizsgálat gyorsan lezajlott, mely magában foglalta a különleges jogrend szabályaira vonatkozó rendelkezések revízióját is. Az alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvénnyel, 1989. október 23-án megváltoztak a különleges jogrendre vonatkozó rendelkezések. Ekkortól három kategóriát különböztettek meg, a hadiállapotot, a rendkívüli állapotot, és a szükségállapotot.[7] Az alkotmányos szabályozáson kívül, alsóbb rendű jogszabályok is tartalmaztak fontos rendelkezéseket a különleges jogrend tekintetében. Az 1976-os Honvédelmi törvény a rendszerváltást követően még évekig hatályban maradt, majd az 1993. évi CX. törvény váltotta le, ezt követően pedig a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény lépett az előzők helyébe. Az alapokat deklaráló Alkotmányon kívül, ezek a törvények is lényeges tartalmat hordoztak a kivételes hatalom gyakorlatáról.
Ekkorra megfigyelhetővé vált egy negatív tendencia, ugyanis a különleges jogrendet érintő rendelkezések egyre hosszabbá, és komplikáltabbá váltak, mely számos veszélyt hordozott magában. Kiváltképpen azért, mivel egy olyan jogintézményről beszélünk, melynek lényege, hogy ha szükség van rá, gyors és hatékony intézkedéseket hozhassanak az általa felhatalmazott szervek. Azzal, hogy a részletszabályok túlszaporodtak, fennállt a veszélye, hogy a hatalom birtokosa a hatékonyság szem előtt tartása helyett kénytelen lett volna túl sok figyelmet szentelni a formai követelményeknek.[8]Itt kiegészítést tennék, idővel az alkotmányos szabályozás tekintetében az eddig említett hármas felosztás, 1993-ban a váratlan támadással,[9] 2004-ben pedig a megelőző védelmi helyzettel[10] egészült ki.
A következő „fejezet” az Alaptörvény beiktatásával vette kezdetét. Szemben a korábban hatályos Alkotmánnyal,[11] melyben a különleges időszakot szabályozó rendelkezések szétszórtan helyezkedtek el, az Alaptörvény már külön fejezetet szentel a különleges jogrendnek.[12]
Magyarország Alaptörvénye[13]kezdetben kategóriarendszer tekintetében nem hozott gyökeres változásokat, a korábbiaktól való eltérés inkább formai és szerkezeti újítások terén érzékelhető. Megjelent azonban néhány fontos többletgarancia, mint például az Alkotmánybíróság működésének felfüggesztésének tilalma. Másrészről viszont jóval szűkebben kerültek meghatározásra azon alapvető jogok, melyek különleges jogrend idején sem korlátozhatók. A különleges jogrendi kategóriák 2016-ban tovább bővültek a terrorveszélyhelyzettel. Így Magyarországon egy rendkívül részletes, hatféle alkategóriára osztható különleges jogrendi szabályozás jött létre, mellyel országunk kiemelkedett a sokszor csak egy-két altípust megkülönböztető európai szabályozások közül.
Ez a részletesség első pillantásra pozitívnak tűnik, azonban számos hátulütőt is rejthet magában. Habár az állam érezheti úgy, hogy azzal nyújt nagyobb biztonságot állampolgárainak és alkotmányos rendjének, ha minél részletesebb szabályokat alkot a különleges esetekre, addig a (túl)részletezéssel egyidőben megjelenhet a stabilitás hiánya.[14] A különleges jogrend esetében a kiváltó okul szolgáló jelenségek folyamatosan változnak, újak jelennek meg. Ezáltal ha túlzottan konkretizálva vannak az egyes kategóriák, azzal folyamatos módosításokra, bővítésekre kényszerül a jogalkotó. Így sérül a stabilitás, a kiszámíthatóság, amiből pedig az következik, hogy csökken a védelem a visszaélésekkel szemben.[15] Következtetésképpen, a szabályozás megalkotása során ideálisabb olyan kategóriákat kialakítani, amik rugalmasabban értelmezhetők. Mindez megfelelő kontroll mellett, ugyanis a visszaélésekkel szemben a túlságosan szabadon értelmezhető rendszer sem tudna megfelelő védelmet nyújtani.
2023. július 1-én, az Alaptörvény kilencedik módosításával gyökeresen változott meg a különleges jogrend rendszere. A korábbi hat kategória helyett, immár csak hármat különböztet meg az Alaptörvény. A változtatás célja volt a korszerűsítés, egy fokozottan alkalmazkodó, és hatékony rendszer kialakítása, mely egyben átlátható.[16] A reform kimeneteléből látható, hogy az említett túlszabályozottságból fakadó problémákat a jogalkotó felismerte, és rugalmasabb, egyértelműbb normákat alkotott. Ezzel egyidőben a garanciák és a korlátok, mellyel a visszaélésektől védik az államot, nem enyhültek.
A kategóriarendszeren túl egyéb változásokat léptettek hatályba mind a hatalommegosztás, mind az időbeliség terén. Nagymértékben nő a Kormány szerepe különleges jogrend idején, ezáltal a rá háruló felelősség is. A 2011-es szabályrendszerben még előfordult, hogy a Honvédelmi Tanács, vagy a Köztársasági Elnök koordinálja a különleges jogrend fő intézkedéseit. Azonban 2023-tól, minden esetben a Kormány az a szerv, mely különleges jogrendi rendeletalkotásra jogosult.[17] Garanciális jellegű kötelezettségként van előírva az Országgyűlés, valamint az Alkotmánybíróság folyamatos működése. Az átláthatóságot biztosítja a Kormány tájékoztatási kötelezettsége, illetve az, hogy ha az Országgyűlés hatályon kívül helyezi a Kormány valamely különleges jogrend idején alkotott rendeletét, azonos tartalommal az újra nem alkotható, csak ha azt jelentős változások indokolják.[18]
A kilencedik módosítást nem sokkal követte a tizedik is, amely csakugyan változtatott a kategóriarendszeren. Kibővítésre került a veszélyhelyzet kategóriája, ugyanis „A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető súlyos esemény” szövegrész helyett az „A Kormány szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető súlyos esemény” szöveggel került megfogalmazásra.[19] Jelenleg a különleges jogrendnek ezen típusa van kihirdetve Magyarországon.[20]
A szükségességi-arányossági teszt általában
Ahhoz, hogy reflektálni tudjunk arra a kérdésre, mennyire képes a szükségességi-arányossági teszt ellátni az alapjogok védelmének feladatát, elengedhetetlen megvizsgálni annak természetét, felhasználási módját és részeit, először tekintet nélkül a különleges jogrendre. Továbbá ki kell térnünk az alapjogok korlátozhatóságára, valamint korlátozásuk módjára. Fontos kiemelni, hogy magában a tény, miszerint létezik egy alapjogi katalógus, nem jelent garanciát azok biztosítottságára. Azonban a megfelelő korlátozási szabályok már annál inkább jelentenek stabil biztosítékot az alapjogok érvényesüléséhez.
A korlátozási szabályok alapján az alapjogok két nagy csoportba sorolhatók, abszolút érvényű és a korlátozható alapjogokról beszélhetünk. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát[21] ratifikáló államok elfogadják a benne foglaltakat, valamint az Egyezmény követelményei szerint járnak el.[22] A PPJNE rendelkezik általánosan a korlátozások lehetőségéről, azonban kiemeli azokat a jogokat is, melyektől nem lehet eltérni.[23] Az egyezmény értelmében az élethez való jog abszolútnak tekintendő, attól senkit sem lehet megfosztani.[24] Örökérvényű a tilalom, hogy senkit sem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, vagy megalázó bánásnak és büntetésnek alávetni.[25] A rabszolgaság tilalma is örökérvényű, körülményektől függetlenül.[26] Ide sorolható még a büntetőjog egyik alapelve, a terhesebb visszaható hatály tilalma is. Az imént említett abszolút tilalmak csakúgy mint az abszolút jogok, nem mérlegelhetők, és minden esetben teljes terjedelmükben kell érvényesülniük. Igaz, nem az Egységokmány deklarálja, de hazánkban korlátozhatatlan büntetőjogi garancia az ártatlanság vélelme, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog is.[27]Szintén nem korlátozható az általános és minden embertől megfoszthatatlan jogképesség,[28] valamint végül, de nem utolsó sorban, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága.[29]
Az imént felsorolt jogokon és garanciákon kívül minden alapvető jog korlátozható szigorú feltételek mellett. Az Alaptörvény a következőt mondja ki: „alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog „lényeges” tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható”.[30] Ezen rendelkezésre alapítva került implementálásra a szükségességi-arányossági teszt, mely az „alapértelmezett” teszt az alapjogkorlátozások jogszerűségének vizsgálatára. Ezen felül a tulajdonjogot a közérdekűségi-indokoltsági, a diszkrimináció tilalmát pedig az összehasonlíthatósági-indokoltsági próbával vizsgálják. Jogforrási szempontból követelményként jelenik meg, hogy főszabály szerint alapjog csak törvényi szinten korlátozható. Ez alól kivételt képeznek a különleges jogrendi rendeletek.[31]
A szükségességi-arányossági teszt lépései
Az arányossági elv elméleti és módszertani gyökerei a második világháborút követően kezdtek megszilárdulni,[32] és mint elv, idővel általános követelménnyé nőtte ki magát. Napjainkra már az Európai Unió Alapjogi Chartája is kritériumként kezeli, értelmében legitim korlátozásnak különösen indokoltnak kell lennie, illetve az Unió által elismert célt, vagy mások jogainak védelmét kell szolgálnia.[33]
A Magyar Alkotmánybíróság által használt, német gyakorlatból fejlődött szükségességi-arányossági teszt az alábbi „szintekből” épül fel: első körben annak a megállapítására kerül sor, hogy valóban egy legitim, azaz alkotmányosan igazolható célt szolgál a korlátozás. A második szinten azt vizsgálják, hogy szigorítás feltétlenül szükségesek-e az elérni kívánt célhoz, valamint a legenyhébb választható eszközzel élt-e a jogalkotó. Végül az arányosság elve mentén azt állapítják meg, hogy a jogsérelem melyet a korlátozás okoz, arányos-e, tehát nem túlzott, ahhoz a célhoz képest, aminek eléréséhez korlátozásra kerül sor.[34]
A teszt első lépéseként egy alkotmányosan igazolható, legitim céllal kell rendelkeznie az alapjogkorlátozást okozó jogszabálynak. Legitim olyan cél lehet, mely elérése nem ütközik nemzetközi szerződésbe, nem Alaptörvényellenes, avagy a jogszabályi hierarchiában felette álló jogszabállyal sem ellentétes. Alapjogkorlátozással járó jogalkotói célnak kellően jelentősnek, avagy sürgős intézkedést igénylőnek kell lennie egy nagyfokú jogkorlátozás legitimálásához.
Ha a legitim cél, kikényszerítő erő elismerésre került, a teszt további lépéseinek elvégzése következik. A szükségesség követelménye két pont teljesülésével állapítható meg; elkerülhetetlen-e alapjogkorlátozás a cél eléréséhez, valamint a korlátozás szükséges mértékének feltétele.
Az előbbi alapja, hogy az intézkedés csak akkor tekinthető jogszerűnek, ha a cél más módon, azaz alapjogkorlátozás nélkül nem érhető el. Ha erről megbizonyosodott a tesztelő, annak vizsgálata következik, hogy a konkrét alapjogkorlátozás megfelelő eszköznek bizonyul-e a cél elérésére. Abban az esetben ha a korlátozás alkalmas olyan hatás kiváltására, mely elősegíti a legitim cél megvalósulását, a szükségességi teszt következő szempontjának vizsgálatával folytatódik az eljárás.[35] Ez pedig az intézkedés szükséges mértéke. Már megállapításra került a legitim cél, mely eléréséhez korlátozás is kell, a kérdéses alapjogkorlátozás is alkalmas a cél elérésére, azonban feltétlenül alkalmazni is kell? Feltétlenül szükséges az adott alapjogba belenyúlni, vagy más, esetleg kevesebb korlátozással járó megoldás is ki tudná fejteni az elvárt hatást? Habár a gyakorlat nem teljesen konzisztens a legkisebb választható eszköz követelményének betagolásával, álláspontom szerint itt a legmegalapozottabb említeni. A legkisebb választható eszköz a szükségesség egy olyan részeként jelenhet meg, mellyel az imént feltett kérdésekre nyerhet választ a teszt alkalmazója. Ennél a lépésnél elméleti szinten feltételezzük, hogy több lehetséges alapjogkorlátozással járó intézkedéssel érhető el a jogalkotói cél. Ezen intézkedések között vannak súlyosabb és kevésbé súlyos érdeksérelemmel járó opciók. A legkisebb választható eszköz követelménye biztosítja, hogy csak azon intézkedés feleljen meg a szükségességi-arányossági tesztnek meg az elképzelhető korlátozások közül a legenyhébb jogalkotói beavatkozással jár a jogalanyok hátrányára. Azzal pedig ha teljesül a legenyhébb választható eszköz kritériuma, a szükségesség is biztos. Ha a létező megoldások közül a legkevesebb jogkorlátozással járót választja a jogalkotó egy olyan cél elérésére, melyhez valamilyen korlátozás elengedhetetlen, akkor az minden bizonnyal szükséges.[36]
A következő lépcsőfok az arányosság elvének való megfelelés eldöntése. Amikor az arányosság kérdése merül fel, valójában arról a kifejtett hatásról beszélünk, amit az érintettek érzékelhetnek az alapjogkorlátozásból. A teszt ezen része tekinthető a legérzékenyebbnek, részben azért mert itt már valóban érzékelhető megszorításokról döntenek, másrészt a mérlegelés, az adott bíró szubjektív véleménye arról, hogy mi tekinthető arányos szigorításnak itt a leghangsúlyosabb.[37]Ennél a lépésnél egyszerre a leginkább kiélezett a mérlegelés kérdése, itt szövődhet bele a politika legfeltűnésmentesebben, és valójában itt a legfontosabb a helyes egyensúly megtalálása is.[38]
Az arányossági követelmény egyes álláspontok szerint további két szintre osztható fel, melyet kettős arányossági követelménynek nevezünk. Eszerint, amikor az arányosság vizsgálatára kerül sor, az első lépés a legenyhébb eszköz választásának kritériuma. Ha feltételezzük, hogy ennek vizsgálatára az arányossági teszten belül kerül sor, akkor mint a kettős arányossági követelmény részeként vizsgálják, hogy más hipotetikusan szintén alkalmas jogkorlátozó intézkedések közül az éppen kérdéses lesz-e az, mely eléri a szükséges mértéket, de a legkisebb súlyú jogkorlátozást jelenti.[39]A második szint annak vizsgálata, hogy a jogkorlátozás súlya milyennek bizonyul a céllal összevetve mely végett a szigorításhoz folyamodnak. A jogkorlátozási cél és az alapjogsérelem függvényében azt kell kapjuk, hogy a „cél fontossága meghaladja a jogkorlátozással okozott hátrányt.”[40] Az arányosság vizsgálatánál fontos mélyrehatóan analizálni a jogalkotói célt, azt hogy teljesülésének elmaradása milyen hatásokat képes kiváltani, mekkora hátránnyal járhat a társadalom szempontjából. Fel kell mérni a korlátozás okozta hátrányokat különféle időtávlatokban, különböző csoportokra, esetekre mérten. A kettő arányait tekintve, arra az eredményre kell jutnia a teszt alkalmazójának, hogy a korlátozással járó hátrányok kevésbé súlyosak, mint a legitim cél elmaradásának következményei.[41]
Az Alkotmánybíróság tevékenységének vizsgálata különleges jogrendi jogszabályokra vonatkozóan
Magyarország mai értelemben vett formájában összesen két jogalapon került különleges jogrend kihirdetésre. Az első a Covid–19 járvány okozta egészségügyi veszélyhelyzetre, a második pedig az Ukrajnában fennálló háborús helyzetre alapítva, egymást közvetlenül követve. Ezen állapot végett 2020-tól egészen 2025-ig különleges jogrendi jogalkotás jellemezte hazánkat, és jellemzi jelenleg is. Napjainkra már jelentős mennyiségű jogszabály, különböző gyakorlatok állnak rendelkezésünkre a különleges jogrend intézményének mélyrehatóbb vizsgálatához. Jelen tanulmányban a különleges jogrend egy szegmensét kívánom feltárni, melyhez az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi tevékenységét veszem alapul.
A következtetéseimet primer forrásokra alapozom, olyan alkotmánybírósági döntésekre, melyekben különleges jogrendi hatáskörben alkotott jogszabályokat kérnek megvizsgálni az indítványozók, alkotmányjogi panasz keretében. Azon rendeletek ellen benyújtott panaszokat vettem górcső alá, melyekben egyrészt a koronavírus okozta veszélyhelyzet leküzdése érdekében alkotott jogszabályokat, másrészt a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus hatásainak enyhítése végett alkotott jogszabályokat támadnak az indítványozók. Kutatásom során 78 darab alkotmánybírósági döntést vizsgáltam meg. Az első döntés 2020. június 11-én kelt,[42] az utolsó általam vizsgált döntés pedig 2025. szeptember 2-án.[43] Az első és utolsó döntés között jelentős idő telt el, így a két időpont közt meghozott döntésekkel nyomon követhető a teszt használatának fejlődése, egészen a kezdetektől láthatjuk hogyan formált a testület gyakorlatot egy olyan helyzetre, mely teljesen eltért a korábbiaktól.
A vizsgálat alá vont döntésekből 18 darab határozat, és 43 végzés. Ebből az arányból hamar leszűrhető azon következtetés, hogy a panaszeljárások túlnyomó többségében teljes vizsgálatot nem futtatott le az Alkotmánybíróság. A döntések kimenetelét tekintve, 17 darab elutasító döntés született, melyek során érdemi vizsgálat folyt le, azonban a testület nem adott helyt az indítványozó kérelmének. Visszautasító döntésből 24, megszüntető döntésből 21 született, mely párosból egy kérelem egyes részét visszautasította, más részére nézve pedig megszüntette az eljárást az Alkotmánybíróság. A vizsgált időintervallum alatt egy alkalommal jogszabályi rendelkezést,[44] egy alkalommal pedig egy jogszabályt semmisített meg a testület.[45]
A megszüntető és visszautasító végzések magas arányban találhatóak meg a különleges jogrendi rendeleteket támadó alkotmánybírósági panaszok között. Ilyen döntést számos okból kifolyólag hozhat a testület, köztük eljárási hiányosságok, mint határidő elmulasztása, stb., lehet. Több alkalommal hivatkozott a bíróság arra az indokra, miszerint azért szüntette meg az adott eljárást, mert a panaszra okot adó körülmény már nem áll fenn. Az alkotmányjogi panasz hatékony jogorvoslati mivoltát számos tanulmány dolgozta már fel,[46] a panaszeljárás különleges jogrendi hatékonysága pedig további vizsgálódásoknak ad alapot a jövőben.
A tanulmány fő kérdésére, azaz a szükségességi-arányossági teszt különleges jogrendi alkalmazására a vizsgálat alapjául vett döntések 14 olyan darabja ad választ, melyben az Alkotmánybíróság lefolytatta a tesztet. Ezek elemzése során különféle módosításokat véltem felfedezni annak alapvető lépéseiben, melyek az idő előrehaladtával, a jogalap megváltozásával tovább változtak. Ezeket bemutatása következik, kronológiai sorrendben;
„Célszerűségi kérdés”
„Elsődlegesen célszerűségi kérdés annak megítélése, hogy milyen intézkedések szükségesek a koronavírus-járvány leküzdéséhez. Ezeknek felülvizsgálatára az Alkotmánybíróságnak sem hatásköre, sem eszköztára nincsen.”[47]Az már korábban leszögezésre került, hogy a különleges jogrend jelenlegi szabályozása szerint az Alkotmánybíróság működésének biztosítása alapvető garanciális szerepet tölt be a rendkívüli időszakok során is. A testület főbb feladatai változatlanok maradnak: az Alaptörvény érvényesülésének védelme, normakontroll végzése, valamint az alapjogok védelmében eljárni mint rendkívüli jogorvoslati fórum. Ennek ellenére, az első panaszok megjelenésekor több alkalommal indokolta a fent idézettekkel a testület döntését a szükségességi-arányossági teszt használata során. Na de pontosan mit is takarhat ez a kijelentés? Elsőnek elemezzük azon tényt, miszerint az Alkotmánybíróságnak semeszköztára, semhatásköre nincsen különleges jogrendi intézkedések célszerűségének/szükségességének megítéléséhez. Különleges jogrend idején a Kormány felhatalmazást nyer gyors és jelentős alapjogi korlátozásokkal járó intézkedések meghozatalára. Azonban nincsen olyan jogszabály mely azt mondaná ki, hogy az Alkotmánybíróság különleges jogrend idején nem járhat el szokásos hatáskörében, tehát nem használhatja a szükségességi-arányossági teszt azon lépését, mellyel egy intézkedés szükségességét, vagy akár célszerűségét vizsgálhatja a legitim cél elérésére. Eszköztára jogszabályi alapon pedig csakugyan nem tér el az általános jogrenditől. Feltehetően azonban az újszerű helyzet jelentkezése miatt, joggyakorlat híján, nem tudott mihez nyúlni a testület, annak ellenére, hogy egyebekben semmilyen jogszabályi tiltás nem létezett arra nézve, hogy különleges jogrend alatt ugyanazt a tesztet, ugyanolyan lépésekkel használja bíróság.
Általános jogrendben is jelentkeznek olyan leküzdendő helyzetek, melyeket a jogalkotó csak alapjogkorlátozással képes megoldani. Különleges jogrendben hatványozott mennyiségben jelennek meg ilyen szituációk. Általános jogrendben az Alkotmánybíróságnak van hatásköre és eszköztára ezen korlátozások teljes körű alkotmányossági vizsgálatára, annak megállapítására, hogy szükségesnek tekinthető-e egy adott rendelkezés. Különleges jogrendben azonban az alapjogkorlátozás célszerűségének vizsgálatára sem került sor, mely már önmagában egy enyhített szűrést jelent a szükségességhez képest.
Szükségesség helyett alkalmasság?
A témánk alapjául szolgáló teszt szükségességet vizsgáló része sokféleképpen alakult a különleges jogrendi jogszabályok ellen indítványozott alkotmányjogi panaszok vizsgálata során. Kezdetben célszerűségi kérdéssé módosult, majd az idő előrehaladtával alkalmasság lett belőle. Ugyanis a kezdeti, korábban ismeretlen helyzet okozta nehézségeken túllendülve a testület saját különleges jogrendi tevékenységéből merítve megalkotott egy módosított szükségességi-arányossági tesztet, melyet a vírus okozta veszélyhelyzet ideje alatti gyakorlatra alapított. A teszt lépései a következőkre módosulnak: nulladik lépésként marad az adott alapjogba történő beavatkozás vizsgálata, majd a legitim cél igazolása, annak megállapítása, hogy a legitim cél elérésére alkalmas-e a korlátozás, illetve, hogy a jogalkotó időnként meggyőződött-e a szabályozás fenntartásának indokoltságáról.[48]Lépésről lépésre vizsgálva a következőket állapíthatjuk meg:
A szükségességi-arányossági teszt első lépése, a legitim cél kérdése, különleges jogrend idején is változatlanul igazolandó. Alapvetően is fontos feltétel a jogalkotóra nézve, hogy különleges jogrendi jogkörben csak olyan jogszabályt hozhat meg, mely annak kiváltó okául szolgáló helyzet leküzdését segíti. Ennek teljesülését az Alkotmánybíróság is vizsgálja abban az esetben, ha egy jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának kérdésessége merül fel. Az általános jogrendhez képest ezen a lépésen annyit módosított a testület, hogy a legitim célt nem pusztán az általánosságban vett kritériumok kell, hogy jellemezzék, hanem szükséges az is, hogy a veszélyhelyzetet kiváltó körülmények leküzdését, következményeinek enyhítését kell szolgálniuk.
Második lépésként az alkalmasság megállapítására kerül sor. Általános jogrendben ezen ponton történik a szükségesség vizsgálata, mely az Alkotmánybíróság gyakorlata és döntési alapján módosult különleges jogrendi jogszabályok esetében. Még ha elsőre apró változtatásnak tűnhet a módosítás, ha mélyrehatóan vizsgáljuk rájövünk, nem elenyésző a különbség a két változat között. A szükségességi-arányossági teszt szükségesség kritériuma miszerint, alapjogkorlátozás mindössze akkor lehet legitim, ha a célt, melyet szolgál a restrikció, nem lehet alapjogkorlátozás nélkül elérni. Tehát valamilyen mértékű korlátozás szükséges. Ezzel szemben az alkalmassági kritérium esetében, ha a legitim cél próbáját kiállta az adott rendelkezés, mindössze annak vizsgálatára kerül sor, hogy az éppen vizsgált korlátozás alkalmas-e a cél elérésére. Az alkalmas szó szinonimái olyan szavak, mint a megfelelő, potenciális. A szükséges szó szinonimái között pedig olyan szavakat találunk, mint az elengedhetetlen, nélkülözhetetlen, muszáj. Érzékelhető a különbség a két kifejezés súlya között. A két fogalom közötti különbséget, egy a témánktól teljesen eltérő, fiktív szituációval szemléltetem. Tegyük fel, hogy egy óvodás csoportban sok gyermek fertőződött meg fejtetűvel. Az óvodai dolgozók és a szülők először alkalmas megoldásokat keresnek, és arra jutnak, hogy ha minden kisgyermek haját kopaszra vágják, megszűnik a kellemetlen jelenség. Azonban egyes szülők úgy vélik ez nem elengedhetetlen a helyzet leküzdéséhez, de a gyermeket hajának fejtetűirtó samponnal történő kezelése minden bizonnyal szükséges ahhoz, hogy megoldódjon az óvodai krízis. Tehát kimondhatjuk azt, hogy jelentősen tágabb a megoldások tára az alkalmas kategóriában, mint a szükségesben.
1. ábra. „minden ami szükséges, az alkalmas, de nem minden ami alkalmas szükséges” (a szerző saját ábrája)
Általános jogrendben tehát egy sokkal szigorúbb szűrőnek kell, megfelelnie az alapjogkorlátozásnak, mint különleges jogrend idején.
A teszt arányossági követelménye helyett harmadik lépésként egy, a különleges jogrendi jogszabályok esetén megjelenő kritérium teljesülését ellenőrzi a testület. Különleges jogrendi jogszabályok esetén Alaptörvényben foglalt követelmény volt annak időnkénti felülvizsgálata, hogy egy szabályozást indokolt-e fenntartani. Az Alaptörvény tizenegyedik módosításáig alapvetően 15 napra került hatályba a különleges jogrendi rendelkezés, a hatály meghosszabbítása az Országgyűlés felhatalmazásával történhetett.[49]Tudjuk, hogy alapvetően az arányosság kérdéséről döntenek a teszt harmadik lépéseként. Ebben az esetben az arányosság, azaz hogy a legitim cél elérésének fontossága felülmúlja-e a korlátozással járó sérelmet, csakúgy nem kap hangsúlyt, mint a szükségesség kritériuma. Az alapvetően három fő lépésből álló tesztnek mindössze egyikét vizsgálta különleges jogrend idején az Alkotmánybíróság. Az első lépés, a legitim cél kérdését górcső alá vette rendkívüli időszakban is, mint általános jogrendben. A többi lépés, a szükségesség, a legkisebb választható eszköz, valamint az arányosság lépése ebben az esetben nem történt meg.
Miután az Alaptörvény tizenegyedik módosítása hatályba lépett, valamint az Alkotmánybíróság is tovább finomította a tesztet, az alábbi változat került megalkotásra: a korábbiakkal egyezően vizsgálják, hogy az adott alapjogba történt-e beavatkozás, a beavatkozásnak volt-e legitim célja, az alapjogkorlátozás alkalmas-e a legitim cél elérésére, majd negyedik lépésként azt, hogy az alapjogkorlátozássalokozott hátrányok meghaladják-e a legitim cél eléréséből fakadó előnyöket.[50] Jelentős változás a korábbiakhoz mérten, hogy a teszt ezen változatában már megjelent az arányosság kérdése. Ezzel sokkal közelebb került azon változatához, melyet általános jogrendben alkalmaznak. A szükségesség követelménye ebben az esetben továbbra is alkalmasság követelménye marad, a legkisebb választható eszköz vizsgálata pedig járulékos lépésként nem került elemzésre.
Új jogalap, új teszt?
Jelenleg három fő kategóriára osztható a különleges jogrend kihirdetésére alapul szolgálható események katalógusa. Ezen három fő kategória nem taxatív felsorolást tartalmaz, hanem eseményeket fog össze annak érdekében, hogy a jogintézmény rugalmassága megmaradjon. A különleges jogrend jelenlegi szabályozása a különböző globális kihívásokra kíván reagálni, azonban a jogintézmény sokszínűsége miatt nehéz átlátható jogi keretet teremteni eseteire.[51]
A jogalkotó reakciójából is kikövetkeztethető, nem lesz kétszer teljesen ugyanazon jogalapon kihirdetve különleges jogrend. Ezt alátámasztja a két jogalapból származó gyakorlat is, a koronavírus okozta járvány, valamint a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus helyzete. A korábbiakban szemléltetett különleges jogrend idejére formált tesztet nem tekinti állandó gyakorlatnak a jövőre nézve az Alkotmánybíróság. A jogalap megváltozása után döntésében az alábbiak szerint nyilatkozott a testület: az „új veszélyhelyzeti indikáció, »a szomszédos államban zajló fegyveres konfliktus« nem volt ismert, így nem is dolgozhatott ki az Alkotmánybíróság olyan alapjogkorlátozási tesztet, ami figyelembe vehette volna a veszélyhelyzet új – jelen ügyben releváns – típusa által jelentett sajátosságokat is.”[52] Mivel bizonnyal minden helyzetnek különféle „adott helyzetben releváns” jellemzői lesznek, így a teszt alkalmazása során vélhetően hasonló nehézségekbe ütközhet a jövőben is az Alkotmánybíróság. Ez egy ördögi körbe terelheti bele az adott időpont bíráit, ugyanis egy állandó érvényűnek tekintett teszt nélkül még korábbi gyakorlat ellenére sem lesz egy biztos módszer az alapjogkorlátozással járó jogszabályok különleges jogrendi vizsgálatára.
Nemzetközi kitekintés
Az a helyzet, hogy egy adott ország alkotmánybírósága a normál időszakra „tervezett”, abban kialakult vizsgálatra alkalmas tesztet használja különleges jogrend idején is, nem egyedi. A szükségességi-arányossági teszt alkalmazásra került különleges jogrend idején például Németországban is, mely egyébként a teszt bölcsőjének tekinthető. Németországot azért tartom jó összehasonlítási alapnak, mivel a magyar Alkotmánybíróság a német példájára alakította ki szervezetét, kezdetben kimondottan nagy befolyással volt annak tevékenységére, saját joggyakorlat híján. Ausztria más miatt lesz fontos vizsgálatom során: területén nem volt különleges jogrend kihirdetve, azonban a Koronavírus-helyzet leküzdését ott sem tudták jelentősebb alapjog korlátozás nélkül megoldani. Az osztrák Alkotmánybíróság is használja a szükségességi-arányossági tesztet alapjogkorlátozás legitimitásának a megállapítására, így ennek az országnak a vizsgálata azért hasznos, mivel összehasonlítást nyerünk egy olyan helyzettel, mely hasonló jogokat korlátoz, de azt normál jogrendben teszi. Következtetések levonására azért is alkalmasak az említett országok, mivel mind hazánkban, mind Németországban illetve Ausztriában az alapvető jogok biztosítva vannak, ugyanis ezen államok ratifikálták a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát.[53] Az összehasonlítást olyan alkotmánybírósági határozatokra alapozom, melyek a kötelező oltást az adott országban elrendelő jogszabályok elleni indítványokat bírálják el. Azért emellett döntöttem, ugyanis függetlenül a jogrendtől, az említett országok mindegyikében született a Covid–19 elleni oltást bizonyos személyköröknek kötelezővé tevő jogszabály.
A német gyakorlat
Elsőként Németország esetét vizsgálom, ahol hazánkhoz hasonlóan különleges jogrend került kihirdetésre a Covid–19 vírus miatt, Nemzeti jelentőségű járványhelyzet[54] megnevezéssel. A német szabályozásról elmondható, hogy nagyon hasonlít a magyar oltáspolitikára, az oltáskötelezettség elsősorban az egészségügyben, illetve a szociális szférában dolgozókra vonatkozott.[55] Hasonlóság még, hogy számos alkotmányjogi panasz érkezett a német Alkotmánybíróság felé, azonban csakúgy mint a magyar arányok esetében, kevés panasz jutott el az érdemi bírálatig. Értelemszerűen vizsgálatomat olyan döntésre alapozom, melyben az érdemi bírálat során a szükségességi-arányossági teszt lépéseit is levezették.[56] A döntés során a testi integritásba való beavatkozás legalitását vizsgálták, annak okán, hogy a fent említett munkakörökben dolgozó munkavállalók csak akkor folytathatták munkájukat a továbbiakban, ha határidőn belül igazolták a koronavírus elleni védettségüket, vagy a víruson átesés miatt, vagy a vakcina felvétele útján. A német jogalkotó azt is kimondta, hogy preferálják az oltás nyújtotta védelmet. A teszt során az első lépés a legitim cél vizsgálata volt, mely egyértelműen igazoltnak látszott a német Alkotmánybíróság számára. Itt is megjelenik az a jelenség, mely a magyar vizsgálat közben szembetűnő volt, miszerint az alkotmánybírói felülvizsgálat mélysége csökken a különleges helyzet alatt.[57]A következőkben megállapításra került, hogy a kötelező védettségigazolás/oltás megfelelő eszköznek bizonyul a cél elérésére.[58]A szükségesség kritériumának is megfelelt a szabályozás,[59] majd az arányosság mércéjét tekintve kimondták, hogy igen invazívnak tekinthető az alapjogba beavatkozás,[60] ugyanis halálos kimenetele is lehet az oltásnak, ennek ellenére megfelel a követelményeknek.[61] Maradhat tehát a jogszabály. Annyiban eltért a német Alkotmánybíróság alkalmazása, hogy a teszt hagyományos lépésein kivétel nélkül végig haladtak, a mérlegelés szigorúsága volt, ami csökkent.
Az osztrák gyakorlat
Ausztria esete, ahogy már említettem, eltér a német és a magyar példától. Nem volt kihirdetve különleges jogrend, a szükséges intézkedéseket az osztrák kormány rendes jogalkotói hatáskörében hozta meg. Az egészségügyi miniszter szerepe a jelentősen nőtt a vírusfertőzés leküzdése során, a szükséges szabályok megalkotásához kibővített hatáskörrel rendelkezett.[62]Ami pedig az oltások szabályozását illeti, az egész felnőtt lakosságnak kötelező jelleggel kellett felvennie, munkakörtől függetlenül. Ezzel Ausztria lett az első olyan ország, ahol általános, kötelező koronavírus elleni oltást vezettek be, mely alól csak az orvosi ellenjavallat igazolása, és nők esetében a terhesség jelentett kivételt.[63]Tovább árnyalja a képet a tény, hogy ha nem tesz eleget egy kötelezett az oltásnak, bírságot von maga után a mulasztás. A jogszabály bevezetése után az egészségügyi miniszter folyamatos jelleggel kellett, hogy felülvizsgálja, szükséges-e a szigorú intézkedés a cél eléréséhez, mely a „nyájimmunitás” volt. A felülvizsgálat során úgy döntöttek, hogy nem szükséges egy ilyen drasztikus beavatkozás, így egy hónappal a hatálybalépését követően, hatályon kívül helyezték a jogszabály egyes kritikus rendelkezéseit. Gyakorlatilag a rövid időtartam alatt az alkotmánybírósághoz időben be sem érkezett indítvány, de utólag így is formált véleményt az Osztrák Alkotmánybíróság. Érdekes helyzet ez, mivel egy olyan jogszabály legitimitását véleményezték melyről rövid időn belül kiderült, hogy túlzott beavatkozást jelent az egyének jogaiba, illetve a hatékonysága is megkérdőjelezhető. A szükségességi-arányossági teszt alkalmazása során a testület megállapította, hogy a cél, azaz a nyájimmunitás, legitim volt. Szükséges is volt a szabályozás, ugyanis az egyéb védekezési lehetőségeknél sokkal hatékonyabbnak vélték. A legkisebb választható eszköz / arányosság kérdéskörében azonban felmerült, hogy egy olyan szabályozás is elegendő védelmet nyújthatna, ami csak bizonyos munkakörökben teszi az oltást kötelezővé, mellyel jelentősen csökkenne az önrendelkezési jogba történő állami beavatkozás. Azonban, mivel a jogszabály az oltást mindenki számára kötelezővé tevő, illetve annak elmulasztását bírsággal büntetni rendelő része már nem volt hatályban, az osztrák Alkotmánybíróság határozata inkább mint egy vélemény vagy kiegészítés szolgált utólagos mivolta miatt.[64]
A magyar szabályozás
Végül, de nem utolsó sorban a magyar szabályozás szemügyre vétele következik, az oltáspolitikát illetőleg. Hazánkban rendeletben[65] határozták meg a kötelező oltás által érintettek körét. Kezdetben az egészségügyi dolgozókat érintette, majd kiterjesztették az állami és önkormányzati intézményeknél dolgozó munkavállalók körére. Mindkettő rendeletet számos indítványban támadták. Ezekben jellemzően hivatkoztak az emberi méltóság, testi és lelki egészséghez való jog, önrendelkezési jog, hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére. Ugyanis a kötelező oltás felvételének elmulasztása, abban az esetben is, ha orvosi ellenjavallat áll fenn, súlyos következményeket vont maga után. Először a munkáltató fizetés, vagy illetmény nélküli szabadságot rendel el. Ha pedig a fizetés nélküli szabadság elrendelésétől számítva eltelt egy év, felmondással vagy felmentéssel szüntetheti meg a munkavállaló jogviszonyát. Különösen hátrányos ez azokra a dolgozókra, akiket a felmondási tilalom is érintett,[66] ugyanis számukra nem maradt meg az az opció sem, hogy saját maguk felmondjanak, és képzettségüktől eltérő munkát vállaljanak. A 3128/2022. (IV.1.) AB határozatban számos indítványt egyesítve vizsgálta a kérdést az Alkotmánybíróság. Az üggyel kapcsolatban lefolytatta a testület a szükségességi-arányossági tesztet az önrendelkezési jog tekintetében. A folyamat során megállapításra került a az adott alapjogba történő beavatkozás, mint a nulladik lépcsőfoka a tesztnek, majd a legitim cél is megalapozottnak bizonyult, mely az állampolgárok egészségének és életének védelme volt.[67] A szükségességi/alkalmassági szűrőn is átment a szabályozás, ugyanis az átoltottság minden szektorban fontosnak minősül, de az állami dolgozók körében még inkább megvalósulhat a cél.[68] Az arányosság esetén felmerült, hogy nem csak magát a szabályozást, hanem annak szankcióját kell vizsgálni. Itt érvként szolgált azt, hogy de facto nem kötelező az oltás, ugyanis azt az állam erőszakkal nem adatja be, fennáll a választási lehetőség. Összességében a szabályozás kiállta a próbát, és a számos körülmény figyelembevételével megállapításra került, hogy az alapjogsérelem és az elérni kívánt cél fontossága arányban állnak egymással.[69]
Itt azonban véleményem szerint nem fektettek elég hangsúlyt azokra a dolgozókra, akiket a felmondási tilalom és a kötelező oltás is érintett, beleértve azon munkavállalókat, akiknek orvosilag ellenjavallott volt az oltás beadatása. Ugyanis az ő esetükben gyakorlatilag vagy az oltás következményeinek vállalása, vagy a fizetetlen szabadság, tehát jövedelmük teljes kiesése álltak fenn mint alternatívák. Ez pedig súlyos egzisztenciális krízist okozhatott adott esetekben nem csak a dolgozónak, hanem anyagilag tőlük függő hozzátartozóiknak is. Általános jogrend idején feltételezhető, hogy aligha ment volna át a szükségesség/legkisebb választható eszköz mércéjén ezen rendelkezés. Jó például szolgál ez arra, hogy az alkalmasság köre jelentősen több korlátozást enged át a teszt szűrőjén, mint a szükségesség. A tesztet egyéb alapjogokra vonatkozóan is lefolytatták, de a különleges jogrendre módosított szükségességi-arányossági teszt alapján minden, az indítványokban sérelmezett alapjogokkal kapcsolatban megfelelt a szabályozás az alkotmányos kritériumoknak, így az indítványt/indítványokat elutasította az Alkotmánybíróság.
A rövid ismertetés után levont következtetéseim a következők; a német és a magyar helyzet minden tekintetben hasonló, gyakorlatilag a rendes jogrendben használt tesztet alkalmazza a két Alkotmánybíróság azzal az eltéréssel, hogy tekintettel a különleges jogrendre kevésbé „szigorúak” az alapjogkorlátozások bírálata során, különösen a szükségességi mérce tekintetében. Mind a két oltásszabályozás esetén mély beavatkozás történt az alapjogokba legitim cél eléréséhez. Azonban egy ilyen komoly beavatkozást normál jogrendben sokkal nagyobb előkészület, és mérlegelés övezne. Gyakorlatilag a teszt tényleges alkalmazása mindössze a legitim cél megállapításáig terjedt, és a további (szükségesség, legenyhébb választható eszköz, arányosság) szinteken egyre enyhébb szűrésre került sor.
Az osztrák helyzet azonban más megvilágításból fontos számunkra. Ausztriában nem került kihirdetésre különleges jogrend, így a hatalmi ágak kishíján a megszokott módon ellenőrizték egymást. Ennek során észlelték a túlzott mértékű beavatkozást, és hatályon kívül helyezték a szabályozás leginvazívabb rendelkezéseit. Itt gyakorlatilag az Alkotmánybíróság már csak utólagos munkát végzett. Tekintettel arra, hogy nem volt eltérés a normál jogrendtől, feltételezhető, hogy maga az Alkotmánybíróság is szigorúbban alkalmazta volna a tesztet mint Németország vagy hazánk esetében.
Konklúzió
A vizsgálódásom során kérdéseimre, hogy megfelelő eszköznek bizonyul-e, illetve veszít-e hatékonyságából a szükségességi-arányossági teszt különleges jogrend idején, választ kaptam.
Azzal, hogy megismertem a teszt különböző változatait, a különleges jogrend ideje alatti kvázi „evolúcióját”, élesebb kép alakult ki alkalmazásáról is. Álláspontom szerint, a szükségességi-arányossági teszt jelentősen veszít hatékonyságából különleges jogrend idején. Mint láthattuk, a fejlődése során voltak olyan időszakok, melyben a teszt mindössze egy lépését vizsgálta az Alkotmánybíróság, egyéb lépései pedig vagy jelentősen enyhültek, vagy teljes mértékben mellőzésre kerültek. Miután sikeresen kialakult a teszteknek egy már-már effektívnek tűnő változata, a folyamat újra megakadt a megváltozott jogalap miatt. Azon tény, miszerint a szükségességi-arányossági kritériumokról elnevezett tesztnek sem a szükségességi, sem az arányossági kritériumának teljesülése sem került vizsgálatra, mindenképpen megalapozza azt az állítást, hogy nem hatékony különleges jogrend idején alkalmazása. Hatékonyság híján pedig, nem minősülhet megfelelő eszköznek sem.
Véleményem szerint ez egy olyan joghézag, mely aggályokat vethet fel az alapjogok biztosítottsága szempontjából. Igaz, hogy különleges jogrend idején jogszabály alapján az általános jogrendtől eltérő mértékben korlátozhatók az alapjogok, ugyanakkor a jogalanyok alapvető jogainak biztosítottsága semmilyen jogintézmény hatására sem szabad, hogy védelem nélkül maradjon. Ebből kifolyólag gondolom úgy, hogy szükséges egy olyan megoldás kidolgozása, mely egy állandó érvényű eszközként szolgál különleges jogrend idejére. Történhet ez akár a szükségességi-arányossági teszt egy rögzített módosításával, melyet kellő rugalmassággal, de következetesen használ az Alkotmánybíróság, avagy az általános jogrenditől teljesen eltérő, különleges jogrendre formált megoldás kidolgozásával.
Bibliográfia
Felhasznált szakirodalom
Alexy, Robert: Constitutional Rights, Balancing, and Rationality, Ratio Juris, Vol. 16 No. 2 June 2003, 131–140.
Blutman László: Az alapjogi teszt a nyelv fogságában, Jogtudományi Közlöny, LXVII. évf., 2012/4, 145–146.
Csink Lóránt: Mikor legyen a jogrend különleges? Iustum Aequum Salutare, XIII. évf., 2017/4. 7–16.
Domaniczky Endre: A különleges jogrend magyar szabályozásának történeti fejlődése (a kezdetektől 2011-ig), in Nagy Zoltán–Horváth Attila (szerk.): A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021, 78–121. https://doi.org/10.47079/2021.nzha.kulon.4_4
Erdős Csaba: Gondolatok a különleges jogrendi alapjogkorlátozás alkotmánybírósági gyakorlatáról, Jog-Állam-Politika, 2. Különszám, 2022.
Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, 2021. Jogtudományi Különszám, 1–16.
Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIt, III. évf., 2020/2, 1–35.
Farkas György Tamás: Az utólagos normakontroll valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságára gyakorolt hatása, avagy az alapvető alkotmányjogi kérdés követelménye mint speciális ítélt dolog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Gábor Zsolt (szerk.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019, 558–567.
Gárdos-Orosz Fruzsina: Az alapjogok korlátozása, in Jakab András – Könczöl Miklós – Menyhárd Attila – Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter, Jakab András, 2020.03.31, http://ijoten.hu/szocikk/az-alapjogok-korlatozasa.
Horváth Attila: A különleges jogrend fejlődése Magyarországon a kilencedik Alaptörvény-módosítás tükrében, in Nagy Zoltán–Horváth Attila (szerk.): A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021, 122–148. https://doi.org/10.47079/2021.nzha.kulon.4_5
Kádár Pál: Sarkalatos átalakulások – A kétharmados/sarkalatos törvények változásai a honvédelem területén 2010–2014, MTA Law Working Papers, 2014/36, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 2014. https://real.mtak.hu/120191/
Móré Sándor – Szilvásy György Péter: A különleges jogrend, valamint a biztonság- és védelempolitika megújult stratégiai és normatív keretei Magyarországon, Jog–Állam–Politika, 2024/2, 15–47. https://doi.org/10.58528/JAP.2024.16-2.15
Szabó Zsolt: Tansegédlet az alkotmányjogi záróvizsgához, 7. átdolgozott kiadás, Budapest, Patrocinium, 2019.
Till Szabolcs: Különleges jogrend, in Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter, Jakab András, 2018. július 8. https://ijoten.hu/szocikk/kulonleges-jogrend
Trócsányi László – Schanda Balázs – Csink Lóránt (szerk.), Bevezetés az alkotmányjogba, Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei, nyolcadik, átdolgozott kiadás, Budapest, ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., 2021. őszi kiadás.
Zakariás Kinga (szerk.): Az alkotmánybírósági törvény kommentárja, Budapest, Pázmány Press, 2022.
1920. évi VI. törvénycikk a háború esetére szóló kivételes hatalom idejének meghosszabbításáról
1939. évi II. törvénycikk a honvédelemről
1949. évi XX. törvény
1960. évi IV. törvény a honvédelemről
424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról
2011. évi CLI. törvény az Alkotmánybíróságról
599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről, 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről
A veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes belügyi és közigazgatási tárgyú szabályokról, valamint a veszélyhelyzettel összefüggő egyes intézkedésekről szóló 570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet
A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény
Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása
20/1990. (X.4.) AB határozat
3/2015. (II.2.) AB határozat
3254/2021. (VI. 11.) AB végzés
3004/2024.(I. 12.) AB határozat
3296/2022. (VI. 24.) AB határozat
8/2021. (III. 2.) AB határozat
3078/2024. (III. 1.) AB határozat
27/2021. (XI. 5.) AB határozat
3128/2022. (IV. 1.) AB határozat
3359/2021. (VII. 28.) AB végzés
3323/2024. (VII. 29.) AB határozat
9/2024. (IV. 30.) AB határozat
Felhasznált külföldi jogforrások
1976. évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről
1993. évi XXXI. törvény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről
Az Európai Unió Alapjogi Chartája
Gesetz zur Verhütung und Bekämpfung von Infektionskrankheiten beim Menschen (Infektionsschutzgesetz – IfSG) § 5 Epidemische Lage von nationaler Tragweite
Gesetz zur Stärkung der Impfprävention gegen COVID-19 und zur Änderung weiterer Vorschriften im Zusammenhang mit der COVID-19-Pandemie
BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21
Bundesgesetz über die Pflicht zur Impfung gegen COVID-19
VFGH, G 37/2022-22, V 173/2022-11
Hivatkozások
A tanulmány a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának támogatásával, „A különleges és kvázi különleges jogrendi szabályozás Magyarországon” című kutatási projekt keretében készült. ↑
Domaniczky Endre: A különleges jogrend magyar szabályozásának történeti fejlődése (a kezdetektől 2011-ig), in Nagy Zoltán–Horváth Attila (szerk.): A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021, 83. ↑
Horváth Attila: A különleges jogrend fejlődése Magyarországon a kilencedik Alaptörvény-módosítás tükrében, in Nagy–Horváth: A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, 122–148. ↑
Horváth: A különleges jogrend fejlődése Magyarországon a kilencedik Alaptörvény-módosítás tükrében. ↑
Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása (2022. május 24.), 3. cikk ↑
424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról ↑
1976. évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről, 4. Cikk. ↑
Gárdos-Orosz Fruzsina: Az alapjogok korlátozása, in Jakab András – Könczöl Miklós – Menyhárd Attila – Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter, Jakab András, 2020. március 31., 8. bek., http://ijoten.hu/szocikk/az-alapjogok-korlatozasa. (Letöltés: 2025. december 13.) ↑
Lásd az alkotmányjogi panasz jogintézményéről részletesen: Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, 2021. Jogtudományi Különszám, 1–16.; Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIt, III. évf., 2020/2, 1–35.; illetve Farkas György Tamás: Az utólagos normakontroll valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságára gyakorolt hatása, avagy az alapvető alkotmányjogi kérdés követelménye mint speciális ítélt dolog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Gábor Zsolt (szerk.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatbanII.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019, 558–567. ↑
Móré Sándor – Szilvásy György Péter: A különleges jogrend, valamint a biztonság- és védelempolitika megújult stratégiai és normatív keretei Magyarországon, Jog–Állam–Politika, 2024/2, 15. ↑
Gesetz zur Verhütung und Bekämpfung von Infektionskrankheiten beim Menschen (Infektionsschutzgesetz – IfSG) § 5 Epidemische Lage von nationaler Tragweite. ↑
Gesetz zur Stärkung der Impfprävention gegen COVID-19 und zur Änderung weiterer Vorschriften im Zusammenhang mit der COVID-19-Pandemie. ↑
BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21. ↑
BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {149}. ↑
BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {166}. ↑
BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {187}. ↑
BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {208}. ↑
BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {202}. ↑
599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről, 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről. ↑
a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes belügyi és közigazgatási tárgyú szabályokról, valamint a veszélyhelyzettel összefüggő egyes intézkedésekről szóló 570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet 2. §-át, illetve a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 61. § (3) bekezdés b) pont. ↑
Der vorliegende Artikel beschäftigt sich mit einem „Nebenkriegsschauplatz“ des österreich-ungarischen Konflikts 1848, mit der Auslegung der pragmatischen Sanktion. Der Gegenstand des Artikels ist nicht das Staatsrecht, sondern die Instrumentalisierung der Auslegung für politische Zwecke und die Beeinflussung der Öffentlichkeit mit ihrer Hilfe. Die Quellen vermitteln den Eindruck, dass die gegenüberstehenden Parteien ihre sehr greifbaren machtpolitischen Interessen auch durch die Anerkennung der formellen Rechtsmäßigkeit ihrer Politik zu untermauern bemüht waren. Die Auslegung der pragmatischen Sanktion versprach die ultimative Antwort auf eine der wichtigsten Fragen der österreichisch-ungarischen Beziehungen: kann es eine von Wien unabhängige ungarische Regierung geben oder nicht? Der Verfasser untersuchte im ersten Abschnitt einer längeren Forschung die deutschsprachige Presse der Monarchie: in welchem Kontext taucht diese Frage auf und wie ändert sich ihre Interpretation im Laufe des Konfliktes zwischen März und September 1848?
Es mag alles mit einer etwas freien Übersetzung angefangen haben. Am 13. März wurde in Wien die berühmte Rede von Lajos Kossuth an die versammelten Bürger vorgelesen, die er am 3. März in Preßburg im ungarischen Reichstag hielt. Vor allem die darin formulierte Forderung nach einer Verfassung für die gesamte Monarchie durfte zur Entfaltung der Wiener Revolution bedeutend beigetragen haben. Was der begeisterten Hörerschaft natürlich nicht auffallen konnte: eigentlich forderte Kossuth 10 Tage früher in Preßburg gar keine Verfassung für die gesamte Monarchie. Er wies „nur“ darauf hin, dass sich der Monarch in all seinen Herrschaftsverhältnissen (in der deutschen Übersetzung: Regierungsverhältnissen) – also in all seinen Ländern – mit konstitutionellen Institutionen umgeben solle. Und weil Ungarn selbst bereits eine Verfassung hatte, konnte sich dieser Wunsch nur auf die nichtungarischen Länder der Monarchie beziehen. Von einer Verfassung für die gesamten Monarchie war keine Rede, nur in der abgekürzten deutschen Fassung. Und gerade von dem Anführer der liberalen ungarischen Opposition musste die Idee einer solchen sowieso unvorstellbar klingen.
Am turbulenten 13. März fiel das nicht auf, und auch die Tragweite der anderen genannten Forderung, die nach einem verantwortlichen ungarischen Ministerium, erkannte man erst in Wochen „nach der Verbrüderung aller Nationen unter Österreichs Szepter.“[1]
Monate später, Ende Juli schrieb der Jurist Dr. Karl Eugen Schindler in der Wiener Zeitung: „Ungarn war schon vor den Märztagen ein konstitutionelles Reich, kein Wunder, wenn unsere Presse und unsere Lehrstühle uns über Ungarns Verfassung und seinen staatsrechtlichen Verband früher im Dunklen ließen.”[2] Im Bezug auf den kroatisch-ungarischen Konflikt im Spätsommer bemängelte Schindler, dass man zu selten auf den „staatsrechtlichen Ursprung zurückgeht, dass man zwar von einem Bruche der pragmatischen Sanktion seitens Ungarns … hört, Wortlaut und wesentlichen Gehalt dieser Sanktion aber nur äußerst selten berufen und erörtert findet.“
Die Untersuchung der deutschsprachigen Presse, als Teil des vorliegenden Forschungsprojekts bestätigt durch zahlreiche Beispiele die oben zitierte Meinung. Es wurde oft auf die pragmatische Sanktion Bezug genommen aber nur selten setzte man sich mit ihr inhaltlich auseinander. Die Auslegung entwickelte sich immer mehr zu einer Glaubensfrage.
Allerdings hätte es den Anstoß zur Klärung der Frage schon im März geben können. Aber den allerersten Satz Kossuths „Freiheitsrede“, [3] in dem er „sämtliche Verhältnisse, die in Folge der pragmatischen Sanktion zwischen uns und dem Kaiserreich Österreich bestehen“ erwähnte, löschte der Übersetzer im deutschen Text.[4]
Die Vorgeschichte
In der deutschsprachigen Publizistik – wie übrigens auch im ungarischen – wurde die pragmatische Sanktion meistens als eine nach Belieben einsetzbare Trumpfkarte benutzt. Wir finden aber einige, wenn auch nicht zahlreiche Beispiele für theoretisch-prinzipielle Interpretationsversuche. Diese waren auch nicht unbedingt unparteiisch oder objektiv, aber sie stellten wenigstens eine Diskussionsgrundlage dar.
Die Bezugnahme auf die pragmatische Sanktion war von März an ein fast unverzichtbares Element der königlichen Handschreiben Ferdinands. Am 17. März wies er auf die Berücksichtigung der pragmatischen Sanktion bei der Feststellung des Wirkungskreises eines zukünftigen verantwortlichen ungarischen Ministeriums hin.[5] Da dieses Handschreiben die vorige Nacht mündlich vereinbarte Ernennung von Lajos Batthyány zum Ministerpräsidenten nicht enthielt, schieb es Palatin Stephan praktisch zur Seite und er sicherte die ausdrückliche Zustimmung des Königs in einer persönlichen Audienz. Ende März, als sich der Konflikt des Wiener Hofes und des sich formierenden ungarischen Ministeriums um den Wirkungskreis letzteren zuspitzte, griff der König erneut zum Hinweis auf die pragmatische Sanktion. Das Reskript am 31. März[6] (u. a. über die Verwendung der Militär außerhalb der Reichsgrenzen) und das Kabinettschreiben vom 7. April[7] (Forderung an Ungarn, ungefähr ein Viertel der Staatsschulden zu übernehmen) sprachen von einem durch die pragmatische Sanktion geheiligten Gesamtband der Monarchie bzw. von den durch sie festgelegten Grundbeziehungen zwischen den Ländern. Was diese sind und wie genau sie sich aus der pragmatischen Sanktion ableiten lassen, blieb dabei unklar; nur aus dem Inhalt der Forderungen konnte man auf die mögliche Auslegung rückschließen.
Die Ungarn lehnten die Übernahme der Schulden ab. Die deutschsprachige Preßburger Zeitung z. B. stützte sich dabei auch auf die pragmatische Sanktion (sie bestätige, dass Ungarn nach seinen eigenen Gesetzen verwaltet wird, infolgedessen keine Staatsschulden ohne die Zustimmung des Reichstags übernehmen muss). Eine nachvollziehbare inhaltliche Ableitung fehlte hier auch. Es erschien aber zusätzlich noch das Argument, dass die Staatsschulden durch den Schutz der Integrität der verbundenen Länder entstanden, deswegen müssen sie im Sinne der pragmatischen Sanktion nicht von Ungarn getragen werden.[8]
Die Union Siebenbürgens mit Ungarn war das nächste viel diskutierte Thema des Frühsommers. Auch hier bezog man sich oft auf die pragmatische Sanktion, die Lage war insofern noch etwas komplizierter, als Siebenbürgen seine „eigene“ pragmatische Sanktion aus dem Jahr 1722 hatte. Der Wortlaut ließ mehr Raum für die Auslegung, dass sich das autonome Siebenbürgen mit allen übrigen Ländern Kaisers Karl VI. vereinigte.
Interpretationsversuche
Zu der Gruppe der Quellen, in denen auch der Inhalt der pragmatischen Sanktion tiefer erläutert wird, zählt eine unionskritische Flugschrift, die Anfang Mai auch im Siebenbürgischen Wochenblatt erschien.[9] Sie nannte die pragmatische Sanktion einen „für alle Zeiten unwandelbaren Grundvertrag vom Jahr 1722, durch den sich Ungarn unter dem Haus Habsburg, mit den übrigen Reichen und Provinzen in einen unauflösbarem Verband und ewige Union und gegenseitige Verteidigung (mutua et reciproca defensio) vereinigte. Interessant erscheint schon die Datierung, denn im Falle Ungarns bezieht man sich meistens auf die Gesetzesartikel 1723. Entweder war hier der tatsächliche Akt des „Vertragsabschlusses” gemeint, als König Karl III. 1722 die Entwürfe der ersten beiden Artikel von den ungarischen Ständen feierlich entgegennahm, die dann im Jahr 1723 inartikuliert wurden, oder um eine einfache Verwechslung mit der Annahme der pragmatischen Sanktion im Reichstag Siebenbürgens 1722. Das Beispiel zeigt, wie die Unbestimmtheit an sich, über welchen Urkunden man eigentlich redet, den öffentlichen Austausch erschweren durfte. Abgesehen davon finden wir im zitierten Text vier wesentliche Elemente: den Verweis auf das gemeinsame Herrscherhaus, die Bezeichnung Grundvertrag der Reichen und Provinzen, die Unauflösbarkeit und Ewigkeit des Verbandes und die gegenseitige Verteidigung. Bis auf die gemeinsame Dynastie gab es zu allen Punkten wesentliche Meinungsunterschiede in den nächsten Monaten. Was aber vielmehr bemerkenswert ist, dass gerade die Einigkeit der Regierung hier nicht aus dem Gesetz abgeleitet wird, wobei die Flugschrift selbst vor allem die Trennung dieser am heftigsten kritisierte.
Ab dem Sommer 1848 finden wir dann mehrere Beiträge, die den Originaltext der ungarischen Gesetzesartikel I. und II. aus dem Jahre 1723 interpretieren, um die Untrennbarkeit der Regierung zu beweisen. Dadurch sollte die theoretische Grundlage zur Rückholung des Kriegs- und Finanzwesens nach Wien geliefert und die darauf abzielende Bestrebungen des österreichischen Ministeriums im Auge der Öffentlichkeit legitimiert werden.
Im Journal des Österreichischen Lloyd standen am 19. Juli auf der Titelseite ganze Paragraphen in Lateinisch, im Mittelpunkt der auch später viel zitierte § 7. des Gesetzesartikels II. 1723. „Denn wie immer man »indivisibiliter ac invicem et insimul regendum et gubernandum« auslegen mag, die ministerielle Lostrennung Ungarns von Österreich ist das gerade Gegenstück von der ungeteilten und gemeinschaftlicher Verwaltung beider Reiche, und »gubernare« heißt doch verwalten.“[10] Die unverbindliche Formulierung lässt ahnen, dass der Verfasser selber nicht ganz von der Richtigkeit seiner Auslegung überzeugt war, sie aber dem aktuellen politischen Zweck unterordnete. Dieser Zweck war die Legitimität des ungarischen Ministeriums in Frage zu stellen, welches sich weigerte, zur Unterstützung der Armee Radetzkys weitere Truppen nach Norditalien zu senden.
Die willkürliche Interpretation der Gesetzesstelle taucht fast unverändert in dem oben zitierten Artikel von Karl Eugen Schindler: „Ungarn soll samt seinen Nebenländern indivisibiliter ac inseparabiliter, invicem at insimul ac una mit Österreich regiert und guberniert (regendam et gubernandam) werden.“[11] Der Autor führt aus, dass die Lostrennung Ungarns nicht nur durch das eigene Ministerium, sondern auch dadurch zum Ausdruck kommt, dass „der König von Ungarn an seinem eigenen Hoflager durch einen ungarischen Gesandten [wohl Pál Esterházy gemeint – G.F.] beim Kaiser von Österreich, das heißt bei sich selbst, bei derselben physischen Person vertreten ist.“ Deswegen könne im Sinne der pragmatischen Sanktion von keiner indivisibiliter etc. Verwaltung beider Länder gar keine Rede sein. Schindler fügt noch zu, dass die pragmatische Sanktion 1723 dazu bestimmt war, „eine innige Verkettung-Verschmelzung“ der beiderseitigen Interessen zu bewirken. Das ist ein klares Beispiel für die Tendenz, dass die Publizistik zwar auf das Gesetz stützend, aber daraus direkt nicht ableitbar Annahmen zum eigentlichen unterliegenden Sinn des Gesetzes kreiert, die sich später durch Wiederholungen und Übernahmen anderer Organe zum allgemein akzeptierten Inhalt des Gesetzes entwickeln, mit dem die öffentliche Meinung gesteuert bzw. beruhigt werden kann.
Die andere wesentliche Aussage von Schindler ist die Ungültigkeit der ministeriellen Lostrennung Ungarns. In diesem Zusammenhang nennt er den 17. März sogar die Auflösung der pragmatischen Sanktion. Dabei stützt er sich auf ihre Auslegung als internationaler Völkervertrag, den der Kaiser nach der Verfassungsproklamation vom 15. März nicht ohne die Zustimmung des österreichischen Reichstages auflösen konnte. „Wir Österreichische Völker haben daher immer noch das volle Recht, jene ministerielle Lostrennung Ungarns von Rechtswegen als eine Nullität zu erklären.“ Von hier aus ist der Geist der berühmten Staatsschrift des österreichischen Ministeriums Ende August nur noch ein Schritt entfernt. „Wir hoffen, dass dem Versehen unserer damaligen Gewaltträger gegenwertig eine genaue Beachtung konstitutioneller Grundsätze auf dem Fuße folge, … dass unsere gegenwärtige Minister das Resultat der Verhandlungen mit Ungarn… der Genehmigung des Österreichischen Reichstages unterziehen werden.“
Die Spaltung ging aber noch nicht soweit, dass die Wiener Zeitung die Antwort (ohne Unterschrift) auf Schindlers Artikel am 19. August nicht veröffentlicht hätte.[12] In dieser standen die Gesetzesartikel I. und II. 1723 für den „des Lateins nicht fundigen Leser“ in vollem Umfang auf Deutsch übersetzt. Der Autor widerlegte die Völkervertrag-Theorie durch den Vorbehalt des Wahlrechts Ungarns nach dem Erlöschen der Dynastie – denn daraus folge, dass für Ungarn und die Erbstaaten in diesem Fall kein weiterer Verbund vorgesehen war. Die unteilbare Regierung wird durch eine Analyse des § 7. Ges. II. – teilweise auf das lateinische Original zurückgreifend – widerlegt: regendam und gubernandam beziehen sich auf „coronam“ (im Sinne des Reiches), also die Stände übertragen dem König und seinen Nachfolgern die Krone Ungarns „zu regieren und gubernieren“ (in seinem Werk von 1865 erläuterte dann Ferenc Deák ausführlich, wie die Worte indivisibiliter und inseparabiliter sich auf das Wort possidendis beziehen, d. h. die Unteilbarkeit und Unzertrennlichkeit sich auf den Besitz, nicht die Regierung der Länder beziehen).
Es ist schwer zu beurteilen, ob dieses Antwortschreiben die Gegenseite zumindest zum Nachdenken brachte, für Sympathien sorgte es kaum. Einer der abschließenden Gedanken darüber, warum Österreich gegen die Bestätigung der Unabhängigkeit der ungarischen Regierung in den Gesetzen 1790 nicht protestierte, lautete: „… und zwar aus dem einfachen Grunde, weil man damals die pragmatische Sanktion in Österreich besser verstand als gegenwärtig, und sich die Mühe nahm selbe ganz und vollständig zu lesen.“
Ironischerweise erschien im Journal des Österreichischer Lloyd am gleichen Tag ein Artikel,[13] der sich auf den – vermeintlich falsch verstandenen – § 7. Art. II. 1723 bezog. Der Artikel kritisierte Kossuth und spielte in seiner Rhetorik stark darauf an, dass Ungarn Österreich im März verleitete (angebliche Phrase von Kossuth: „Jetzt gibt es kein Österreich, kein Ungarn mehr, wir sind alle Österreicher“) und gleichzeitig das hundertjährige Band der pragmatischen Sanktion in Stücken riss. Der Autor sprach seine Unterstützung für eine Art föderatives System mit einem kaiserstaatlichen Reichstag und gemeinsamer Kriegs- und Finanzverwaltung, wodurch die Worte der pragmatischen Sanktion „indivisibiliter … gubernandum“ über die ungeteilte und ungetrennte Regierung und Verwaltung zur Wahrheit gemacht worden wären. Seiner Meinung nach hätte Österreich im Frühjahr schon sehen müssen, dass die pragmatische Sanktion kein rein dynastischer, sondern ein internationaler Völkervertrag sei. Die Lostrennung Ungarns war dadurch ermöglicht, dass die Österreicher sich im März noch dermaßen schlecht im internationalen Recht auskannten.
Die Staatsschrift
Die wenig später, am 27. August vom Ministerium verfasste Staatsschrift[14] gilt als die offizielle Auslegung der pragmatischen Sanktion aus österreichischer Sicht. Im Vergleich mit den Publikationen Juli-August brachte sie wenig Neues in die Debatte ein, der Hauptteil selbst enthielt eher allgemeine Aussagen darüber, dass durch die pragmatische Sanktion eine Länderverbindung begründet war und man seitdem nur über eine Monarchie spreche. Der Ausdruck des Gesetzes soll nachdem deutlich gewesen sein: Einheit in der obersten Staatsleitung, im Gesamtfinanzwesen, in der Führung des Heeres. Die eigentliche staatsrechtliche Begründung wurde in einem Anhang zusammengefasst.[15] In diesem wurden Stellen aus der Einleitung des ung. Gesetzbuches 1723 zitiert und der Ausdruck untrennbar verbunden herausgehoben. Die Paragraphen 4-7 des Art. II. 1723 werden im umstrittenen Sinne der unteilbaren und untrennbaren Regierung interpretiert. Der Rest der Staatsschrift ist die Anwendung der so festgelegten Prinzipien an die einzelnen Forderungen der Wiener Regierung, eine systematische Widerlegung der ungarischen Gegenargumente fehlt. In dem letzten Satz nimmt man gleichzeitig auf den Wortlaut, Sinn und Zweck der pragmatischen Sanktion Bezug; wobei der Wortlaut weiterhin problematisch erschien, Sinn und Zweck dementsprechend nicht frei von der willkürlichen Auslegung sein konnte.
Zu diesem Zeitpunkt war die Möglichkeit eines ehrlichen prinzipiellen Ausgleichs auf staatsrechtlicher Grundlage wahrscheinlich sowieso schon längst verpasst. Das allerhöchste Handschreiben Ferdinands,[16] mit dem er die Staatsschrift an Palatin Stephan weiterleitete, versuchte die ganze Problematik unter den Teppich zu kehren. Denn die pragmatische Sanktion konnte Ende August alles andere als ein – wie im Handschreiben steht – „von allen Seiten unbestritten angesehenen Stützpunkt“ bezeichnet werden.
Im österreichischen Reichstag wurde die Staatsschrift am 19. September von Justizminister Bach vorgelesen. Der Linke Ludwig von Löhner bezeichnete sie in der Sitzung als ein „stümperhaftes, unlogisches, unpräzises Machwerk,“[17] in dem das Ministerium keine Geschichte der pragmatischen Sanktion gab, die nicht so bekannt sei, wie man es voraussetze. Die Linken und Radikalen, die mit den Ungarn sympathisierten und die Ungarn-Politik des Wessenberg-Ministeriums scharf kritisierten, wiesen die pragmatische Sanktion als Grundlage überhaupt immer lauter ab. Sie nannten sie in der Debatte über den Empfang der ungarischen Reichstagsdeputation ein „vergilbtes Pergament“, was man ihnen von der anderen Seite später gerne entgegenhielt. Am 19. September, bei einem Fackelzug vor der Unterkunft der ungarischen Deputation soll Karl Tausenau, einer der späteren Anführer der Oktoberrevolution, in seiner Rede die pragmatische Sanktion symbolisch zerrissen haben (womit er sich von der Zeitschrift Humorist den Titel „k.k. privilegierter Pragmatische-Sanktion-Zerreißer“ verdiente).[18]
Als Gegenreaktion erschienen „Treueschwuren“ an dieses vergilbte Pergament, am weitesten ging die Wiener Zeitung in ihrem Leitartikel am 22. September. „Wir stehen auf dem Boden der pragmatischen Sanktion“, welche die „vollendete, für einseitig unlöslich erklärte Föderation der österreichischen, sie ist der schärfste, präziseste, unverkennbarste Ausdruck der Monarchie selbst.“[19] Dem Artikel nach werde das Gericht der Volkstämme Ungarns Recht über das magyarische Separatismus sprechen und liefere „den unleugbaren Beweis, dass der großartige Gesellschaftsvertrag der Bestandteile Österreichs fortdauernd besteht.“ Entsprechend wird wohl der Grundgedanke der pragmatischen Sanktion in die zukünftige Verfassungsurkunde des „neuen, verjüngten“ Österreichs übergehen, jetzt ist „das alte, vergilbte Pergament allerdings noch der Grundstein des Staatsgebäudes.“
Diese Zeilen geben ein klares Zeichen an die Öffentlichkeit, dass man sich von dem alten Gesetz trotz all seiner Präzision verabschiedet und nur noch einen, der aktuell gewünschten Auslegung entsprechenden, abstrakten Grundgedanken der pragmatischen Sanktion in der neuen Verfassung behält. Damit soll dann auch die lastige staatsrechtliche Diskussion mit den Ungarn für beendet erklärt werden.
Geist oder Buchstabe?
Die gemäßigt liberale Presse schrieb in ihrem Leitartikel am 22. September: „Wir wollen und können uns in keine Diskussion über Wortlaut und Geist der pragmatischen Sanktion einlassen – allein wir glauben nicht zu irren, wenn wir die darin ausgedrückte Vereinbarkeit mit der Gesamtheit durch die Bestrebungen der Ungarn und die Beschlüsse des ungarischen Reichstages nicht gefördert glauben.“[20]
Am gleichen Tag warf das Journal des Österreichischen Lloyd der magyarisch-patriotischen Partei vor, sich auf den Buchstaben der pragmatischen Sanktion festzuklammern und dadurch die Auflösung der Monarchie zu motivieren. Dieser historische Boden werde aber gerade von den Freunden der Ungarn, den Unterstützern der Deutschen Einheit unterminiert, also von denen, die die Auflösung der Monarchie aus einer anderen Richtung bewirken.[21] Daraus lässt sich auslesen, dass der „Buchstabe des Gesetzes“ zwar als Grundlage der ungarischen Selbständigkeit dienen kann, aber daran festzuhalten nicht mit den vermeintlichen wahren Interessen der Völker Österreichs übereinstimmt.
Am 23. wurde der Lloyd noch deutlicher: „die Ungarn klammern sich an den Buchstaben der pragmatischen Sanktion und vergessen, dass die Revolution … auch diesen toten Buchstaben [weglöschte] und nur dem Geiste desselben die Geltung gelassen hat.“[22] „Zu seiner Zeit“ sprach die pragmatische Sanktion den Grundsatz des gemeinsamen Staatsoberhauptes aus, nach dem März 1848 brauche es aber auch einen gemeinsamen konstitutionellen Reichstag, so sei die Auslegung im Geiste der Zeit. Abschließend erklärte der Artikel eine getrennte Armee, getrennte Finanz- und Kriegsministerien für eine praktische Unmöglichkeit.
Der demokratisch orientierte Wanderer war anderer Meinung und schrieb (Unterschrift Karl Müller), dass man die pragmatische Sanktion, „auf welche sich die Kamarilladiplomatie so sehr stützt,“ nur nachzuschlagen braucht, um sich von der legislativen und administrativen Unabhängigkeit Ungarns überzeugen zu können.
Am Tag vor der Schlacht von Pákozd, dem Anfang des Krieges zwischen den beiden Reichshälften erschien in der Wiener Zeitung die Antwort[23] auf die „herb formulierte Entgegnung eines Ungars“, auf den oben zitierten Aufsatz vom 19. August. Zwar trägt der Artikel erneut den Titel „Die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn, seinen Nebenländern und Österreich“, trotzdem ist er keine Fortsetzung der Diskussion, sondern ein bitterer Ausbruch gegen die Politik Kossuths. Der Verfasser geht punktuell die staatsrechtlichen Fragen ein, er reflektiert aber inhaltlich kaum an die Argumente seines Gegners, sondern stützt sich auf „de facto“ Auffassungen und auf Annahmen zu den Absichten Ungarns 1723.
Beim aktuellen Stand der vorliegenden Forschung kann diese Antwort als symbolischer Endpunkt jenes Zeitabschnittes betrachtet werden, in dem der Anspruch überhaupt vorhanden war, einen Austausch über den staatsrechtlichen Kern der Interessenkonflikte zu führen. Sowohl die Geduld, als auch die neuen Argumente fehlten, es wurde entweder aneinander vorbeigeredet, oder gar die Notwendigkeit des Dialogs in Frage gestellt. Über das Recht zur Auslegung der pragmatischen Sanktion – und natürlich zur Entscheidung über die Zukunft der Völker der Monarchie – wurde nicht mehr auf dem Papier, sondern auf den Schlachtfeldern entschieden. Als Zwischenfazit der laufenden Forschung haben die Gedanken von Ernst Viktor Zenker über die Wiener Journalistik auch für den hier erörterten Gegenstand Geltung:
Die politischen Fragen, welche auf den Verband Österreichs … mit Ungarn Bezug hatten, verschlossen sich eigentlich dem journalistischen Können jener Zeit; die öffentliche Meinung hatte … noch nicht den klaren Begriff jener Beziehungen, denn hätte sie ihn besessen, so wären ja diese Beziehungen schon damals geregelt und geordnet worden. … der nackte Opportunismus in Bezug auf die Stellungnahme zur ungarischen Frage, kann ja nach der politischen Parteistellung verschieden beurteilt werden; der Historiker wird die Unbeholfenheit der Wiener Journalistik auf diesem, wie auf manchem anderen Felde nicht beschönigen.[24]
Quellen und Fachliteratur
1847–1848 Országgyűlési irományok, Pozsony, 1848, 84.
1848–1849 Országgyűlési irományok, Budapest, 1848–1849, Nr. 64, 193.
Abschrift über das zwischen Ungarn und den übrigen Ländern Österreichs bestehende Band der Einigung. 1848–1849 Országgyűlési irományok, Budapest, 1848–1849, Nr. 66, 199.
Antwort auf die in der Beilage zu Nr. 209 dieser Blätter erschienenen Artikel die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn und seinen Nabenländern und Österreich (o. V.) Wiener Zeitung, Nr. 227, 19. August 1848, 1.
Barta István (Hg.): Kossuth Lajos összes munkái XI., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1951, 619.
Die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn, seinen Nebenländern und Österreich (o. V.) Wiener Zeitung, Nr. 261, 28. September 1848, 11.
Die Presse, Nr. 75, 22. September 1848, 1.
Eine Stimme aus der Wüste über Österrreich – bittet in Wien um Gehör (o. V.) Journal des Österreichischen Lloyd, XIII. Jg. 19. August 1848, 2.
Journal des Österreichischen Lloyd, Jg. XIII, 22. September 1848, 3.
Journal des Österreichischen Lloyd, Jg. XIII, 23. September 1848, 3.
Journal des Österreichischen Lloyd, Jg. XIII., 19. Juli 1848, 1.
Leipziger Zeitung, Nr. 268, 24. September 1848, 2.
Manẞ, J. B. (Hg.): Freiheits-Rede des dermaligen ungarischen Ministers Kossuth Layos, siegreichen Vorkämpfers für Volksrechte. Dt. vorgetragen von dem Juristen Putz aus Tyrol, am 13. März 1848., o. J.
Preßburger Zeitung, Nr. 51. 21. April 1848, 1.
Rabbi Tausenau, der Pechfackel-Cicero, k. k. privilegierter Pragmatische-Sanktion-Zerreißer (o. V.) Der Humorist, Jg. XII, 24. Spetember 1848, 4.
Schindler, Karl Eugen: Die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn, seinen Nebenländern und Österreich, Wiener Zeitung, Nr. 209., 30. Juli 1848, 7.
Ungarns Lage und die pragmatische Sanktion (o. V.). Wiener Zeitung, Nr. 163., 22. September 1848, 1.
Ungarns und Siebenbürgens Stellung zur Gesamtmonarchie (o. V.). Siebenbürger Wochenblatt, Nr. 19, 8. Mai 1848, 14.
Wiener Zeitung, Nr. 107, 16. April 1848, 1.
Wiener Zeitung, Nr. 77, 17. März 1848, 1.
Wiener Zeitung, Nr. 95, 4. April 1848, 8.
Zenker, Ernst Viktor: Geschichte der Journalistik in Österreich, Wien, K. k. Hof- und Staatsdruckerei, 1900, 41.
Zusammenfassung der Gesetze, welche das durch die pragmatische Sanction bekräftigte Band der Einigung mit den übrigen Österreichischen Ländern betreffen. 1848–1849 Országgyűlési irományok, Budapest, 1848–1849, Nr. 65, 195.
Dr. Karl Eugen Schindler: Die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn, seinen Nebenländern und Österreich, Wiener Zeitung, Nr. 209, 30. Juli 1848, 7. ↑
„T[ekintetes] R! Már midőn ez országgyűlés elején a válaszfeliratot inditványozám, kötelességemnek éreztem hazánk állapotának taglalatába bocsátkozni, ugy saját belügyeink, mint azon viszonyok tekintetében, mellyek a pragamatica sanctio következtében köztünk és az Austriai Császári birodalom közt fenforognak.” Barta István (Hg.): Kossuth Lajos összes munkái XI., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1951, 619. ↑
J. B. Manß (hg.): Freiheits-Rede des dermaligen ungarischen Ministers Kossuth Layos, siegreichen Vorkämpfers für Volksrechte. Dt. vorgetragen von dem Juristen Putz aus Tyrol, am 13. März 1848. O. J. ↑
1847-1848 Országgyűlési irományok, Pozsony, 1848, 84. ↑
Ungarns und Siebenbürgens Stellung zur Gesamtmonarchie (o. V.). Siebenbürger Wochenblatt, Nr. 19, 8. Mai 1848, 14. ↑
Journal des Österreichischen Lloyd, Jg. XIII, 19. Juli 1848, 1. ↑
Dr. Karl Eugen Schindler: Die pragmatische Sanktion↑
Antwort auf die in der Beilage zu Nr. 209 dieser Blätter erschienenen Artikel die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn und seinen Nabenländern und Österreich (o. V.) Wiener Zeitung, Nr. 227, 19. August 1848, 1. ↑
Eine Stimme aus der Wüste über Österrreich – bittet in Wien um Gehör (o. V.) Journal des Österreichischen Lloyd, Jg. XIII, 19. August 1848, 2. ↑
Abschrift über das zwischen Ungarn und den übrigen Ländern Österreichs bestehende Band der Einigung. 1848–1849 Országgyűlési irományok, Budapest, 1848–1849, Nr. 66, 199. ↑
Zusammenfassung der Gesetze, welche das durch die pragmatische Sanction bekräftigte Band der Einigung mit den übrigen Österreichischen Ländern betreffen. 1848–1849 Országgyűlési irományok, Budapest, 1848-1849, Nr. 65, 195. ↑
1848-1849 Országgyűlési irományok, Budapest, 1848–1849, Nr. 64, 193. ↑
Leipziger Zeitung, Nr. 268, 24. September 1848, 2. ↑
Rabbi Tausenau, der Pechfackel-Cicero, k. k. privilegierter Pragmatische-Sanktion-Zerreißer (o. V.) Der Humorist, Jg. XII, 24. September 1848, 4. ↑
Ungarns Lage und die pragmatische Sanktion. Wiener Zeitung, Nr. 163, 22. September 1848, 1. ↑
A különböző kartográfiai dokumentumokat igen sokféleképpen hasznosíthatjuk történeti kutatásaink során. A térképek, atlaszok – funkciójukból adódóan – rögzíthetik az aktuális állapotokat, egy terület topográfiai, földrajzi, esetleg földtani viszonyait, a különböző határokat, legyen szó akár földbirtokokról, világi vagy egyházi igazgatásról, erdőkről vagy éppen bányákról, a lakosság, a nemzetiségek, különböző erőforrások eloszlásáról. Éppen ezért a gazdaságtörténet, a közigazgatás, a hely- vagy a hadtörténelem művelői számára egyaránt alapvető fontosságúak.
Még szerencsésebb, ha különböző időszakokból fennmaradt dokumentumokkal dolgozhatunk: így már a változás is nyomon követhető, lehet az egy épület, épületcsoport, vagy egy település fejlődése, a vízszabályozások és azok következményei, az utak, vasutak kiépülése, a birtokviszonyok alakulása, a természeti kincsek kiaknázása, egyszóval az épített és a természeti környezetünk átalakulása és átalakítása.
A térkép egy adott kor terméke, hiszen már az első lépésektől kezdve – a felmérés, vagy az előképek kiválasztása – az adott kor technológiai színvonalán mozog, követi mind a mérnöki, mind a nyomdatechnikai újításokat, az ábrázolás módján pedig mély nyomot hagy a korstílus és korszellem. Előállításuk során nem csak földmérői, geográfusi tudásra volt szükség, ha nyomtatásba kerültek, akkor fa-, később réz-, majd acélmetszői, a 19. század húszas éveitől pedig litográfusi ismeretekre is szükség volt. Nem csoda, hogy gyakran egy ember nem is volt elég minden feladat ellátására, a nagy volumenű, összetett munkákat (katonai-topográfiai felmérések, atlaszok összeállítása) pedig már csapatok, bizottságok végezték, bizonyos esetekben végzik napjainkban is.
A bemutatásra kerülő munkák több szempontból is különlegesek: az 1785-ben kiadott első magyarországi nyomtatott, részletes vármegyetérkép több, mint hatvan évvel később felülrajzolt példányai, amelyeken Vas vármegye új közigazgatási határait tervezték meg.
Az alaptérképről és készítőjéről
A szóban forgó Comitatus Castri Ferrei iussu ichnographice delineatus című térkép nagy méretű, két szelvénye összeillesztve a külső keretig 90,5 × 97 cm, és igen részletes, méretaránya 1:120 000. Az 1785-ben megjelent mű megelőzi mind Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Somogy vagy épp Veszprém vármegyék nyomtatott térképeit, ezért kitüntetett figyelmet kapott a szakirodalomban. Az összeállító, szerkesztő mérnök, Kenedics József (1756–1809) életét öccse késői leszármazottja, Kenedits Ágnes kutatta, míg magával a kiadvánnyal a neves térképtörténész, Gróf László foglalkozott több cikkében is.
Kenedics József három évig volt gyakornok Fejér vármegye mérnöke mellett, majd a pápai és nagyjenői kolostorok birtokain dolgozott további három évig, ezután lett Vas vármegye földmérője. 1777-ben tette le hivatali esküjét, majd Szombathelyen telepedett le. 1792-ben három fivérével együtt nemesi címre terjesztették fel. Egy 1999-es adat[1] szerint 60 térképe és tervrajza található magyar közgyűjteményekben, ezek nagyrészt kéziratos munkák: egyházigazgatási, közigazgatási, posta- és úrbéri térképek.
Vas vármegye közgyűlése 1783-ban adott megbízást Kenedicsnek, hogy készítse el a vármegye részletes térképét. Ahogy Gróf László is felhívta rá a figyelmet: „Az évekig tartó mérési munkálatokat csak nehezítette, hogy térképéhez nem sok földrajzi adat állt rendelkezésére, hiszen a katonai felmérés adatai nem kerülhettek nyilvánosságra, sőt sem Lipszky, sem pedig Korabinszky atlasza nem jelent még meg.”[2] A nagy munkát 1784-ben már be is fejezhette, legalábbis egy bécsi útért kapott napidíj alapján feltehetően ekkor vitte el kész rajzát a metszőhöz. A korszakban ekkora méretű metszetet az országban még nem tudtak készíteni, ehhez külföldi mesterre, jelen esetben Johann Ernst Mansfeld (1739–1796) szaktudására volt szükség.
Gróf László közel 25 éves cikkéből sok részlet kiderül a térkép utóéletéről és lelőhelyeiről:
Kenedics József térképe a 18. századi magyar kartográfia egyik remekműve, mely sajnos nagyon kevés példányban maradt fenn napjainkig. Eredetileg is alacsony példányszámban készült, nagy méretüknél fogva azonban még jobban voltak kitéve az idő és az emberek vandalizmusának. Ismereteink szerint a hazai közgyűjtemények közül a Magyar Országos Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára, valamint a Vas Megyei Levéltár őrzi a megmaradt becses lapokat. Ezen kívül néhány példány fellelhető külföldön – pl. az ausztriai gyűjteményekben – illetve magánszemélyeknél […][3]
Ma már egy rövid online kereséssel ki tudjuk bővíteni a lelőhelyek fenti listáját, sok esetben a digitális másolatokat is megtekinthetjük. A már említett MNMKK Országos Széchényi Könyvtára,[4] és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára[5] mellett a Hadtörténelmi Térképtárban[6] is találhatunk több példányt, de külföldi közgyűjteményekben is, a Bécsi Nemzeti Könyvtárban ötöt, a Francia Nemzeti Könyvtárban kettőt[7]. Emellett egyetemi könyvtárakban is rábukkanhatunk egy-egy példányra, így a prágai Károly Egyetemen[8] illetve Bernben.[9] A térkép mindemellett ritka, körülbelül tízévente árverésre kerül egy-egy példánya Magyarországon.[10]
Fontos kiemelni, hogy a mű szerkesztése és nyomtatása lezárult II. József 1785-ös közigazgatási reformja előtt, ami Vas vármegyét a Győri kerületbe osztotta be a következő öt évre. Az uralkodó az új kerületi közigazgatást Magyarországon, Erdélyben, Lombardiában és Osztrák-Németalföldön 1785 és 1787 között vezette be, a magyarországi kamarák száma, elhelyezkedése és az élükre kinevezett kerületi biztosok személye 1785 tavaszán dőlt el. A tíz kerület központja Nyitra, Győr, Pécs, Zágráb, Pest, Besztercebánya, Kassa, Munkács, Nagyvárad és Temesvár voltak. Erdélyben a következő évtől szintén 1790-ig három (szebeni, kolozsvári és fogarasi) kerület működött. II. József halála után, 1790 áprilisától állították vissza a vármegyék autonómiáját, és több lépcsőben magát a közigazgatási rendszert.[11]
A kézirat készítője: Hegedüs Sándor
Hegedüs (helyenként Hegedűs) Sándor életének bemutatása meglehetősen nehéz, bár sok helyen tettek róla említést, mindenki csak egy-egy részletet emelt ki munkásságából, még születési és halálozási évei is tisztázatlanok. Részletes biográfia összeállításához további levéltári kutatások szükségesek, így jelen írás keretei között a nyomtatott forrásokban szereplő információk alapján vázoljuk életét és tevékenységét.
1823-ban szerzett földmérői oklevelet a neves, II. József idején alapított Institutum Geometricumban,[12] 1830. március 1-től ő Vas vármegye első földmérője.[13] A következő év márciusában bevonták a szombathelyi börtönreform munkálataiba, amelyben jelentős szerepet vállalt. Az egész folyamatról tíz év múlva, 1841-ben könyve jelent meg. 1835-ben olvashatjuk nevét a vármegye nemesi összeírásában,[14] és ekkor kezdődött el a börtön átépítése, a „javító és munkaház” kialakítása is, ami a következő évben fejeződött be. Ezekben az években javította és szerkesztette Karacsay Fedor (1787–1859) rajza alapján az 1836-ban megjelent Vas vármegye térképét.[15] Az 1785-ös műnél sokkal kisebb, mert a nyomólemez mérete mindössze: 24 × 31 cm. A korabeli sajtóban igen éles kritikát kapott:
Im előttünk Vas vármegye’ földképe, az e’ megyében hosszabb ideig állomásozott alezredestől, erdélyországi gróf Karacsaytól készítve, ’s mi több, a’ megye’ főmérnökétől Hegedűs Sándortól javítva, melly olly annyira hemzseg hibásan írt ’s elficzamított nevektől, hogy az itt lakók’ szeme azokban majd nem megbotránkozik. […] Magyarban, magyar nevek’ illy elcsufíttatása lehetetlen hogy boszút ne gerjeszszen. Igaz, a’ földkép Bécsben metszetett: de a’ rectificans főmérnöknek minden esetre kötelességében állott a’ magyar helységek’ neveit tisztán ’s hibátlanul a’ művész elébe terjeszteni, ki azokat bizonyosan csak úgy vésendette, mikép bevési a’ kellőleg elébe adott franczia, angol, dán, vagy akár chinai ’s monomotapai neveket.[16]
A recenzió kizárólag a földrajzi nevekre koncentrált, a térképi ábrázolás további elemeit teljesen figyelmen kívül hagyta. Csató Pál (1804–1841) író, publicista védelmébe vette a művet és készítőit a Pozsonyi Hírnök hírlapi szemléjében:
Veszi most ezen földképet a’ Figyelmező’ recensense (47.) kezébe, és, semmit sem szólva a’ mű’ egyéb technicai ’s geographiai becséről, fontosságáról, vagy hiányairól, egyedűl a’ nevek’ hiányos leírásán akad meg, ’s vajjon milly tisztességes, milly kíméletes, a’ fáradozott nemes gróf és tiszti földmérő úr iránt milly méltányos szavakkal és kifejezésekkel bugyogja ki e’ gáncsát?[17]
Az utókor már sokkal elnézőbb, talán azért is, mert a szerkesztőknek, rajzolóknak valóban nem volt mindig ráhatásuk arra, hogy a munkafolyamatok többi részében – így például a rajzolás, vagy a metszés, amelyek időnként még külön is váltak, és más személyek voltak a szövegek és a domborzat kialakítói – ki milyen minőségű munkát végez. Fodor Ferenc, maga is térképész, aki egyébként igen kritikus hangnemben írt elődeiről, elismerően szólt Hegedüs és Karacsay munkájáról:
Meglepő finomságú térképe jelent meg Vas vármegyének. Címe: „Comitatus Vas juxta Delineat. Comitis Karacsay Vice Col. An. 1833. et rectificationem Alexandri Hegedüs Or. Geometr. An. 1836”. Léptéke kb. 1:454 000. Feltünően jó a gondosan csíkozott hegyrajz, amely már a formák visszaadására is törekszik. Metszése igen gondos és tiszta.[18]
1837-ben a társasági életben is aktív, a helyi polgári olvasótársaságba kérte felvételét,[19] a következő évben pedig megkezdődött a rabok beköltözése a megújult büntetésvégrehajtási intézetbe. Ennek kapcsán jelent meg egy ismertető cikk, amely Hegedüs Sándor érdemeit is hosszasan méltatta:
Mielőtt azonban ezen intézet’ belső elrendezésének, szabályainak ’s fenállása’ eszközeinek taglalásába bocsátkoznám, az emberiség’ nevében kötelesnek érzem magamat, említést tenni Bertha Ignácz első alispányunkról, kinek szorgalma és buzgósága adózóink’ pénztárának terheltetése nélkül emelte tévedett szerencsétlen embertársaink’ számára e’ menedékhelyet, és Hegedűs Sándor megyei rendes mérnökünkről, ki a’ felállítandó munkaház’ tervét ’s alapszabályit példátlan szorgalommal elkészítvén, a’ technicai tekintetben szükséges adatokat megszerezvén, nem csak az intézet’ felállásának egy nevezetes eszköze lett, hanem az ujdon felállottat, első haladásának nehézségeiben, majd folytonos jelenléte ’s részvéte által támogatja, elősegíti.[20]
1840-ben lett Vas vármegye hites földmérője és szombathelyi polgár.[21] Az 1840-es évekből töredékesebb információink vannak. 1846 tavaszán, immár táblabírói tisztségében bízta meg Benda Jakabot egy szombathelyi határfelmérési térkép készítésével.[22] Emellett mérnöki feladatait sem hanyagolta el, 1847 februárjában részt vett egy terepbejáráson, ami a tervezett Bécsújhely–Sopron–Kőszeg–Szombathely vasút vonalát volt hivatott kijelölni. A vasútvonalat kezdetben Sopronból Sárváron keresztül vezették volna, de ő egy Kőszeget és Szombathelyt is érintő megoldást javasolt, amit végül a Sopron–Bécsújhelyi Vasúttársaság az év decemberi rendkívüli közgyűlésén el is fogadott.[23] István főherceg 1847 októberében Szombathelyen tett látogatása kapcsán még megemlítésre került, hogy a megyei főmérnöknek akkor már két háza volt a városban.[24]
Az 1848-49-es évekre vonatkozóan Vas vámegyét Balogh Gyula levéltáros 50 évvel később megjelent munkájából ismerjük, aki az önkéntes nemzetőrök kiállításának nehézségeit is hosszan ismertette. Augusztus 23-án a községek elöljáróit a vármegye 3000 önkéntes kiállítására kötelezte, az egyes települések terheit egy hatfős bizottság határozta meg, az egyik tag Hegedüs Sándor volt.[25] A megye földrajzi elhelyezkedése miatt már decemberben megkezdődött a császári csapatok bevonulása, ami a helyi tisztségviselők hűségnyilatkozatait is kikényszerítette. Az 1849. január 18-án kelt dokumentumon a megyei főmérnök neve is szerepel.[26]
Hegedüs Sándor születési és halálozási éveit a nyomtatott források nem említik, az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárában őrzött gyászjelentések között található egy, ami lehetséges, hogy a tárgyalt személyre vonatkozik, de az illető Zalaegerszegen és nem Szombathelyen hunyt el 1865. december 24-én.[27]
A magyarországi közigazgatás átszervezése 1849 után
Deák Ágnes tanulmánya részletesen ismerteti a forradalom és szabadságharc leverése után meginduló folyamatokat.
A polgári kerületi főbiztosok és az időközben kinevezett miniszteri biztosok mindenhol nekikezdtek pontos adatokat gyűjteni az egyes települések nemzetiségi és felekezeti viszonyairól, majd 1849. december és 1850. március között elküldték javaslataikat a közigazgatási beosztásra vonatkozóan a katonai kerületi parancsnokokon keresztül Geringerhez, aki október végén irányelvként három szempontra hívta fel a figyelmüket: 1. a közigazgatás ne töredezzen szét nagyon kis egységekre, azaz ne legyen a járások száma túl sok, így az átszervezés ne rójon aránytalanul nagy terhet az államkincstárra, 2. a közigazgatási és bírósági területi egységeket lehetőleg közelíteni kell egymáshoz, illetve 3. ahol nem szükséges a változtatás, ott maradjon meg a jelenlegi beosztás. November 13-án azonban ezt kiegészítette azzal, hogy lehetőség szerint nemzetiségi összetétel szerint homogén járások kialakítására kell törekedni.[28]
Érdemes szem előtt tartanunk a fenti szempontokat, amikor Vas vármegye tervezett új közigazgatási határaira nézünk. „A megye régi járási rendszerét megszüntették. Az 1848 előtti 18 járást[29] 12-re alakították. Az új járások elsősorban a népességszám, népesség-összetétel alapján szerveződtek, így született meg még 1849-ben egy megyeleírás, amit az osztrákoknak egy szombathelyi tisztviselő készített.”[30] Az említett tisztviselő: Hegedüs Sándor, aki 1849. október 10-én állította össze a dokumentumot. Felmerül a kérdés, hogy ezzel egy időben, esetleg ennek megtámogatására rajzolta-e át a vármegye térképét is, vagy később, további tervek kidolgozása során került erre sor, az átszervezéseknek ugyanis még nem volt vége:
1851. december 31-én Ferenc József visszavonta az olmützi alkotmányt, és deklarálta a „tiszta monarchia”, azaz az abszolutizmus kormányzati rendszerének életbe léptetését. A döntést követően szükségessé vált az államszervezeti elvek és gyakorlatok felülvizsgálata. […] A végleges javaslat nem irányzott elő lényeges területi változtatásokat (bár arról vita folyt, hogy a meglévő öt kerület helyett vajon elegendő lenne-e négy – de ennek kapcsán nem merültek fel nemzetiségi vonatkozások), [Karl Friedrich] Kübeck[31] egyébként is „annak az alapelvnek hódolt, hogy az egyszer már fennállón a lehetséges legkevesebbet változtassanak”. A javaslatot Ferenc József 1853. január 10-én hagyta jóvá, majd január 19-ei keltezéssel jelent meg a bel-, az igazság- és a pénzügyminiszter közös rendeleteként […] A járási tagolásra nézve nem tartalmazott irányelvet a rendelet, tehát továbbra is itt nyílt leginkább lehetőség korrekciókra a nemzeti szempontok érvényesítése jegyében.[32]
Mindez hatással volt a vegyes etnikumú Vas vármegyére is, ahol „1854-ben megszűnt a jánosházi és a németszentmihályi járás, előbbi községeit a vasvári, kiscelli és sárvári járáshoz, utóbbiét a pinkafői, szombathelyi és németújvári járáshoz csatolták. Ez évben a pinkafői járás a felsőőri elnevezést kapta.”[33]
Vas vármegye átrajzolt térképei
Jelenleg négy különböző, átrajzolt térképet ismerünk. Az MNMKK Országos Széchényi Könyvtára Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárában két példányt őriznek a TK 2255 és TK 2256 jelzeteken. Külön számokra kerültek, mivel, bár a szerkesztés alapelvei (az elkülönített települések, a kijelölési pontok) és többé kevésbé a színmagyarázat és a szerző is megegyeznek, teljesen más a kivitelezés stílusa. A TK 2255 jelzetű mű határait vonalzóval húzták, míg a másik térkép vonalvezetése sokkal jobban követi a természetes határokat.
Az egyenes vonalvezetésű határokat láthatjuk szinte változatlan formában a MNL Vas Vármegyei Levéltárában található térképen,[34] fontosabb változás csak a Rába mentén tapasztalható, jelen esetben annak vonalát követi. Fontos különbség azonban, hogy ezt a példányt már nem látta el kézjegyével Hegedüs Sándor, és a nemzetiségi eloszlás sincs feltüntetve. Ez már csak az új közigazgatási határokat ábrázolja.
A negyedik térkép létezéséről csak közvetett bizonyítékunk van. Ez Wirth Zsuzsanna egy, a vármegyei birtokviszonyokat tárgyaló írásában elejtett fél mondatához (az északnyugati rész vegyes nemzetiségéről) tartozó, 10. számú végjegyzete: „Comitatus Castriferrei lussu Ordinum ichnographice delineatus per Jos. Kenedics ejusd. T. Comitatus jur. Geometram. Nyomtatott térkép. Az 1809. előtti években készült. Saját tulajdonomban lévő példányára Hegedűs Sándor főmérnök az 1850-es években színes kézi aláhúzással rávezette a települések nemzetiségi jelzését.”[35] A szűkszavú leírásból is kiderül, hogy ez nem az előző bekezdésben bemutatott munka, hanem a Széchényi Könyvtárban található térképek variánsa.
Az, hogy egy amúgy is ritka mű átrajzolt példányaiból négy fennmaradt, önmagában kérdéseket vet fel, akárcsak eltérő kivitelezésük és tartalmuk. Lehet, hogy egy hosszú folyamat (újabb és újabb áttervezések) szemtanúi lehetünk, de valószínűbb, hogy tartósabb használatra, más-más céllal készültek. A vonalzóval tervezett határok alapján úgy tűnik, Hegedüs Sándor inkább csak a településekre (és azok nemzetiségeire) koncentrált, azok külterületeire, birtokviszonyaira és a természetes határokra nem. Ez a magyarázat arra, hogy végül ebben a formában nem valósulhattak meg a járáshatárok.
Ahhoz, hogy lássuk, hogyan alakult át a valóságban Vas vármegye közigazgatása, további kartográfiai dokumentumokat kell bevonnunk a vizsgálatba. A jól ismert Schedius–Blaschnek-féle térkép 1851 és 1853 közötti kiadásán a járáshatárokhoz nem nyúltak, azok a korábbi állapotokat tükrözik, csak az új kerületi beosztást tüntették fel.[36]
Van két vármegyei térképsorozat, amelyet a bécsi Katonai Földrajzi Intézet adott ki, ezek túlnyomó többsége azonban az 1850-es évek végén és az 1860-as évek legelején készült, az 1850–1853 közötti járáshatárokat egyiken sem ábrázolták. A sorozat tagjaként készült a Comitat Eisenburg című térkép 1860 körül,[37] két változatából a közigazgatási határokkal felülnyomott példány könnyebben értelmezhető, kezelhető. Figyelembe kell vennünk, hogy a fentebb említett 1854-es átalakítás, nevezetesen két járás megszüntetése, egyben a szomszédos hat járás határainak drasztikus átrajzolása azt eredményezte, hogy csak néhány közigazgatási egység maradt meg korábbi formájában, csak ezeket lehet összehasonlítani a kéziratos munkákkal. A térképeken látszik, hogy Hegedüs Sándor terveit csak igen nagy vonalakban követték az új határok, leginkább ott, ahol különösen fontos volt, azaz az etnikailag megosztott területeken. Kiemeljük a Szentgotthárdi járást, ahová – a megyei főmérnök színjelei alapján – végül mind a négy nemzetiség településeiből került néhány.
Az 1849-es alapelvek több tényező miatt is jelentősen megváltoztak, az uralkodói abszolutizmus 1851-ben már tagadta azokat az elveket, miszerint a számbeli többség a politikai döntések meghatározó elve. A nemzeti egyenjogúsítás a formális jogi egyenlőség mellett az esélyegyenlőséget is előrevetíti, ami távol állt a modernizálni kívánt konzervatív politikai eszményektől. Az identitás összetevőinek bonyolultságára az 1850-ben elrendelt népességösszeírás is rávilágított, a nyelvhasználat biztosítását és védelmét a többségi voltra alapozott kollektív igények erősen korlátozhatták.[38] Ez a köztisztviselők kiválasztásánál is megfigyelhető, mivel már 1849–50-ben – vélhetően a nemzeti egyenjogúság elvének ellentmondásossága miatt is – a pályázók nemzetiségére nem kérdeztek rá, sokkal fontosabb volt korábbi tapasztalatuk, rátermettségük, nyelvtudásuk.[39] A nemzeti egyenjogúsítás helyett végül a birodalom egysége vált fő szemponttá.
A centralizmus irányelve mellett a gyakorlati kivitelezés is számos problémát vetett fel: egyrészt a vegyes lakosságú területeken nehéz volt egymástól elhatárolni a településeket, másrészt a nyelvhasználatot tekintve sem tudták a korábbi ígéreteket valóra váltani, mert az egységes irányítás egységes belső ügykezelési nyelvet követelt meg. A többnyelvű irányítás elviekben kivitelezhető lett volna, de a hiteles fordítók nagyban felduzzasztották volna a köztisztviselők számát, az ügymenet pedig jelentősen lelassul, erre pedig a megfelelő pénzügyi háttér nem állt rendelkezésre. Egyes esetekben az is problémát jelentett, hogy melyik nyelvet használják egy adott területen, milyen valódi igényeket támaszt a lakosság, és milyen feltételeknek tudnak megfelelni a hivatalnokok. A szabadságharc utáni magyarellenes élt hamarosan felváltotta egy sokkal gyakorlatiasabb hozzáállás, aminek eredményeként éppen a vegyes lakosságú területeken érvényesült jobban a német hivatali nyelvhasználat, míg a magyar többségű közigazgatási egységek esetében kompromisszumkészebbek voltak.[40]
A neoabszolutizmusban a nemzeti hovatartozás meghatározó elvként a járási szintre korlátozódott, és csak bizonyos kerületekben érvényesült. Az önkormányzati testületek hiánya sok szempontból okafogyottá tette a nemzetiségek elkülönítését, az etnikai szempontból homogén közigazgatási egységek létrehozását. 1856-ban Bach belügyminiszter az erdélyi országképviseleti szerv kapcsán már teljesen megváltozott kormányzati preferenciákról nyilatkozott, ami a nemzetek összeolvadását tűzte ki célul.[41] Az 1860-as években kiadott, Vas vármegyét ábrázoló térképeken már az új alapelvek gyakorlati megvalósulását látjuk. A bemutatott kartográfiai dokumentum, Vas vármegye felülrajzolt közigazgatási térképe így nem tükrözi sem a kiadása évében hozott, sem az 1850-es évek elején tervezett közigazgatási reformokat.
Baloghné Lasics Judit: Statisztikai adatok a Bach-kori Vas megyéről, in Tilcsik György (szerk.): Előadások Vas megye történetéről II., Szombathely, Vas Megyei Levéltár, 1993, 253–264.
Deák Ágnes: Közigazgatási határok és nemzetiségpolitika Magyarországon az 1850-es években, Századok, 155. évf., 2021/5, 1055–1075.
Deák Ágnes: „Nemzeti egyenjogúsítás”. Kormányzati nemzetiségpolitika Magyarországon 1849–1860, Budapest, Osiris, 2000
Kenedich Ágnes: Josephus Kenedics, Vas vármegye hites geometrája, Vasi honismereti és helytörténeti közlemények, 1999/3, 52–57.
Fodor Ferenc: A magyar térképírás, 1–3. köt., Budapest, Honvéd Térképészeti Intézet, 1952–1954, 209.
Gróf László: 200 éve hunyt el Kenedics József (1756–1809) geometra, az első nyomtatott Vas vármegyei közigazgatási és a szombathelyi egyházmegyei térkép alkotója, Vasi honismereti és helytörténeti közlemények, 2009/3, 5–10.
Gróf László: Kenedics József Vas vármegye térképe, Vasi honismereti és helytörténeti közlemények, 2000/3, 54–57.
Hegedüs Sándor: Tekintetes Vas vármegyének Szombathelyen újan épített börtönei’ s abban felállított javító intézet’ története, Kőszeg, Reichard Ny., 1841.
K. Lengyel Zsolt: Kényszerhaladás. A Bach-korszak magyarországi történetéhez és utóhatásaihoz, Századok, 158. évf., 2024/4, 665-698.
Katona Attila: „A csend helyreállítása” – Vas vármegye megszállása 1849 januárjában, in Tilcsik György (szerk.): Előadások Vas megye történetéről III., Szombathely, Vas Megyei Levéltár, 2000, 413–448.
Papp József: Magyarország vármegyei tisztikara a reformkor végétől a kiegyezésig, Szeged, Belvedere, 2003.
Raum Frigyes: A magyarországi földmérők és térképészek fontosabb életrajzi és bibliográfiai adatai, Budapest, BGTV soksz. Üzeme, 1993.
Schneider Miklós (szerk.): Vas vármegye 1835. évi nemesi összeírása, Szombathely, 1937.
Szántay Antal: II. József kerületi biztosai, Századok, 148. évf., 2014/5, 1171–1185.
Tilcsik György: István főherceg látogatása Szombathelyen 1847. október 1-jén, in Mayer László – Tilcsik György (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VI., Szombathely, Vas Megyei Levéltár, 2015, 95–116.
Tilcsik György: Szombathely kereskedelmi szerepe és jelentősége a reformkorban, Korall, 2003/11–12., 111–134.
Tilcsik György: Új adatok a szombathelyi polgári olvasótársaság működéséhez 1837–1841., in Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII., Szombathely, MNL Vas Megyei Levéltára, 2020, 203–232.
Wirth Zsuzsanna: A nemesi kisbirtok differenciálódása Vas megyében a XVIII. sz. közepétől a polgári forradalomig, in Kiss Mária (szerk.): Vas megye múltjából III., Szombathely, Vas Megyei Levéltár, 1986, 140–166.
Földkép, Figyelmező, 2. évf., 36. szám, 1838. szeptember 4., 576–578.
Kenedich Ágnes: Josephus Kenedics, Vas vármegye hites geometrája, Vasi honismereti és helytörténeti közlemények, 1999/3, 53. ↑
Gróf László: Kenedics József Vas vármegye térképe, Vasi honismereti és helytörténeti közlemények, 2000/3, 55. ↑
Gróf: Kenedics, 57.; Megjegyzés: Gróf László (1933–2020) 1956-től Oxfordban élt és alkotott, az említett párizsi kapcsolata pedig Szántai Lajos (1930–2005) térképgyűjtő, az egyik legjelentősebb hungarika-térképgyűjtemény létrehozója volt. ↑
Lásd a Központi Antikvárium 2005. május 27-i könyv árverését és a Honterus Antikvárium 2010. december 10-i árverését (80. aukció) ↑
Szántay Antal: II. József kerületi biztosai, Századok, 148. évf., 2014/5, 1171–1172. ↑
Raum Frigyes: A magyarországi földmérők és térképészek fontosabb életrajzi és bibliográfiai adatai, Budapest, BGTV soksz. Üzeme, 1993, 51. ↑
Tilcsik György: Új adatok a szombathelyi polgári olvasótársaság működéséhez 1837–1841, in Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII., Szombathely, MNL Vas Megyei Levéltára, 2020, 205. ↑
Schneider Miklós (szerk.): Vas vármegye 1835. évi nemesi összeírása, Szombathely, 1937, 29. ↑
Tilcsik György: Szombathely kereskedelmi szerepe és jelentősége a reformkorban, Korall, 2003/11–12., 125–126. ↑
Tilcsik György: István főherceg látogatása Szombathelyen 1847. október 1-jén, in Mayer László – Tilcsik György (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VI., Szombathely, Vas Megyei Levéltár, 2015, 110. ↑
Deák Ágnes: Közigazgatási határok és nemzetiségpolitika Magyarországon az 1850-es években, Századok, 155. évf., 2021/5, 1061. ↑
Valójában csak hat: Kőszegi, Németújvári, Tótsági, Körmendi, Szombathelyi és Kemenesaljai járások. ↑
Baloghné Lasics Judit: Statisztikai adatok a Bach-kori Vas megyéről, in Tilcsik György (szerk.): Előadások Vas megye történetéről II., Szombathely, Vas Megyei Levéltár, 1993, 257. ↑
Karl Friedrich Kübeck báró, a birodalmi tanács (Reichsrat) elnöke. Deák: Közigazgatási határok, 1068 ↑
Wirth Zsuzsanna: A nemesi kisbirtok differenciálódása Vas megyében a XVIII. sz. közepétől a polgári forradalomig, in Kiss Mária (szerk.): Vas megye múltjából III., Szombathely, Vas Megyei Levéltár, 1986, 162. ↑
Közigazgatási határokkal felülnyomva a MNL Vas Vármegyei Levéltárából: https://maps.hungaricana.hu/hu/MegyeiTerkepek/4730/ (Hozzáférés: 2025. március 1.) ↑
Deák Ágnes: „Nemzeti egyenjogúsítás”. Kormányzati nemzetiségpolitika Magyarországon 1849–1860, Budapest, Osiris, 2000, 10–11. ↑
K. Lengyel Zsolt: Kényszerhaladás. A Bach-korszak magyarországi történetéhez és utóhatásaihoz, Századok, 158. évf., 2024/4, 675. ↑
Elsőként szóljunk a neves Rotterdami Erasmusról (1466–1536), aki minden kétséget kizáróan a humanisták fejedelme, korának egyik legnagyobb hatású gondolkodója.[1] Egyszerre teológus, filozófus és filológus, akinek bölcs mondanivalója aktualitásából szinte semmit sem vesztett. Műveit forgatva az olvasó néha elfelejti, hogy a 15–16. században jár, és nem a jelenben, olyannyira képes tükröt tartani korunk embere elé is. Lebontja a tér és idő korlátait a sokévszázados különbséggel élt, szinte a társadalom összes rétegéből származó egyének között.
Erasmus egyes nézetei, eszméi és művei nagy visszhangra találtak a kora újkori Magyarországon. Történelmünk ezen időszakát meghatározza egyik legnagyobb nemzeti tragédiánk, a mohácsi vész és azt követően az Oszmán (Török) Birodalom európai terjeszkedése, melynek Erasmus maga is „szemtanúja” volt. A török terjeszkedés mellett a téma szempontjából még más lényeges események is zajlottak a kora újkori Európában. 1517. október 31-én tette közzé Luther Márton 95 tételét, Erasmus pedig akarata ellenére az idő előrehaladtával bevonódott a reformáció egyre véresebb harcaiba.[2] Már Luther fellépése előtt hangsúlyozta a katolikus egyházon belüli reformok szükségességét, azonban elképzeléseit kizárólag a katolikus egyházszervezeten belül tartotta megvalósíthatónak.
Ugyan tagadhatatlan, hogy voltak egyezések Erasmus és a reformáció híveinek nézetei között (például búcsúcédulák eltörlése), az erazmizmus szellemisége mégis egyedülálló, önmagában értékelendő. A reformáció hívei eredménytelenül igyekeztek megnyerni támogatását ügyüknek, a katolikusok pedig annak ellenére is, hogy egy idő után nyíltan szembehelyezkedett Luther nézeteivel (Értekezés a szabad akaratról, 1526), eretneknek kiáltották ki, a tridenti zsinaton (1545–1563) pedig indexre helyezték műveit.[3]
Ahhoz, hogy megérthessük a humanista Erasmus és magyarországi követői tevékenységének mozgatórugóit, először még ha röviden is, de vissza kell nyúlnunk egészen az 5–6. századi római kori Nyugat-Európa történetéhez, amikor a klasszikus kultúra elszegényedése, hanyatlása zajlik. A hanyatlás okaira nem térnék ki, elsődlegesen a következményei fontosak témánk szempontjából: a latin nyelv szókincse és mondatszerkezete átalakult, a „cicerói latint” már kevesen voltak képesek elsajátítani, és a görög nyelv is egyre inkább feledésbe merült.[4] Ismeretes, hogy a híres ókori iskolák (például alexandriai) eltűnése után, a kereszténység európai terjedésével párhuzamosan kialakuló kolostori hálózatok (például Szent Benedek-rend) évszázadokig a tudás őrzői, melyhez az egyházi személyek és a magas rangú, művelt kiváltságosok férhettek hozzá. A nevelés-oktatás kizárólag keresztény szellemben zajlott.[5]
A nagy ókori filozófusok bölcsességeinek keresztény szemmel való felfedezése a 14–16. századig várat magára, amikor is a klasszikus kultúra újjáéled a humanizmus filozófiai irányzatában. A humanizmus röviden fogalmazva a reneszánsz korstílus eszmei háttere, világi ideológiája, egyúttal klasszikus, filológiai műveltség és tudós magatartás.[6] Erasmus több szempontból is kitűnik a humanisták közül, tulajdonképpen saját filozófiai irányzatot teremtett: az erazmizmust.
A híres holland történész, Johan Huizinga Erasmus című munkájában úgy fogalmaz, hogy Erasmusnál az antikvitást bensőséges fénnyel ragyogta be a keresztény hit, és a tiszta klasszicitás a biblikus kereszténységgel fonódott egybe.[7] Az antikvitásból átemelt a kereszténységbe minden arra érdemes írást, amely nem állt ellentétben a keresztény erkölcsökkel, sőt, meg is erősítette Krisztus igazságának egyetemességét.[8] Erasmus szerint az ókor története is bővelkedik az önzetlenség és erény példáiban, így semmit nem lehet profánnak kikiáltani, ami a jó erkölcshöz, jámborsághoz vezet és keresztényi magatartásra ösztökél.[9] A kultúra megváltását látta a klasszikus tudományokban, ha azt a kereszténység szolgálatába állítják.[10] Követőivel a bonae literae megteremtésére törekedett, ami a „barbár” középkori gondolkodásmóddal (például skolasztikával) szemben álló klasszikus irodalmat, kultúrát és tudományt, egyfajta „egészséges és boldogító tudást” jelentett.[11]
Erasmus abban a korban, amelyben még Róma is a reneszánsz pápákról, az elvilágiasodásról és a mindennapos erkölcsi botrányokról híres, nagyra becsülte az egyszerűséget, természetességet, tisztaságot és észszerűséget.[12] Egyik legfontosabb célja megtisztítani az eredeti evangéliumi tanokat és magát a katolikus egyházat az évszázadok során rárakódott emberi képződményektől, a számtalan tévúton járó elképzeléstől (például skolasztikus dogmáktól).[13] Hiszen „Krisztus azt akarja, hogy misztériumai a lehető legszélesebb körben terjedjenek el. Én azt szeretném, ha minden jóasszony az Evangéliumot és Pál apostolt olvasná. Hogy minden nyelvre le legyenek fordítva! Hogy ezekből énekelne a földműves az eke mellett, s a takács is ezekből énekelné dalait a szövőszék mellett, s az utazó az ezekből vett történetekkel rövidítené le az útját…”[14]
Ugyan maga Erasmus anyanyelvén nem írt semmit, mégis arra buzdított mindenkit, hogy anyanyelvén olvassa a Szentírást és ezáltal mindenkihez eljuthasson Krisztus misztériuma.[15] Számos fordítása jelent meg görögről latinra, hogy elérhetővé tegye a „tiszta forrást” azok számára is, akik nem sajátították el a görög nyelvet, és hogy az anyanyelvű fordítások előtt példaként álljanak.[16] A humanista Lorenzo Valla ugyanis ráirányította figyelmét arra, hogy még a Vulgata szövege is több ponton hibás.[17] Róma tisztában volt a tévedésekkel, de a javítás nem valósult meg egészen addig, amíg Erasmus a görög szöveg alapján, a hibáktól való megtisztítás után újra lefordította az Újtestamentumot (1516), s mivel ez a kiadás számos ponton eltért a Vulgátától, érthető módon sokak szemében szálka lett.[18]
1. kép: Desiderius Erasmus: Novum Instrumentum omne (Bázel, 1516)[19]
Még egy fogalomra kell kitérnünk, mely az erazmizmus nélkülözhetetlen eleme. A katolikus egyház válsága több vallási mozgalmat is életre hívott, az emberek vágyták és keresték a keresztényi tisztaságot, a kiutat az erkölcstelen egyház tévelygéseiből. Így született meg a 14. században a devotio moderna („új jámborság”) és a Közös Élet Testvérei, a forma szerint világi, lényegét tekintve viszont szerzetesi mozgalom, mely Erasmus hazájából, Németalföldről indult útjára.[20] Hitük szerint semmit sem érnek a skolasztikusok túlbonyolított eszmecseréi, a személyes jámborságot pedig csak a Szentírásban ábrázolt Krisztus követésével érhetjük el.[21] Tehát az erazmizmus három kulcsfogalma: humanizmus, devotio moderna és klasszikus tudományok.
Az első erazmista bibliafordítónk, Komjáthy Benedek munkássága
Erasmus 1499-ben Angliába utazott, ott-tartózkodásának hatása életére pedig oly nagy volt, hogy Magyarországra is elért.[22] Itt ismerkedett meg John Colettel, akivel rövidesen egymásra találtak hasonló személyiségük és érdeklődési körük révén, eszmecseréikből pedig megszülettek Erasmus első teológiai témájú írásai.[23] Colet Szent Pál leveleinek magyarázatai Erasmus figyelmét a Biblia tanulmányozása felé fordították a klasszikus antikvitás irodalma felől, ezt követően vetette bele magát a görög nyelv elsajátításába is.[24] Szent Pál Erasmus életének hátralévő részében központi helyet foglalt el, tanításai tették le bölcseletének alapköveit.[25]
Hazánkban Erasmus Szent Pál iránti tisztelete és a Biblia népnyelvre való lefordításának szorgalmazása Komjáthy Benedek munkásságán keresztül öltött testet.[26] Komjáthy 1533-ban Krakkóban jelentette meg Az Szent Pál levelei magyar nyelven (Epistolae Pauli lingva hungarica donatae) című művét, ami több okból is egyik legjelentősebb magyar nyelvemlékünk.[27] Komjáthy felhasználta a magyar fordításhoz Erasmus görög–latin kétnyelvű bibliakiadását (Novum instrumentum omne, későbbi kiadásban Novum Testamentum), a hozzá fűzött értelmezéseit (Annotationes, 1519), és parafrázisait (Paraphrases in omnes epistolas Pauli, 1521).[28]
A méltó fordításhoz Komjáthynak először le kellett fektetnie a magyar irodalmi népnyelv, vagyis a vulgaris illustris grammatikai, retorikai és természetesen teológiai alapjait, mivel nyelvünk még nem állt készen arra, hogy a Biblia szavait megszólaltassuk rajta.[29] Ehhez használta fel Komjáthy Erasmus világhírű szólás- és közmondásgyűjteményét, az Adagiát, mely a szinonimák és a figuratív fogalmazás kutatásához adott támaszpontot.[30] Ő lett az első erazmista, aki magyar nyelven írt, és a fordítási módszerével, hogy Erasmushoz hasonlóan nem csupán a szó szerinti írás visszaadására törekedett, lefektette a modern magyar filológia alapjait.[31] A mű egyúttal az első magyar nyelvű nyomtatott könyv, és átmenetet képez az ómagyar (896–1526) és középmagyar (1526–1772) nyelvtörténeti korszakok között.[32] Teológiai jelentősége pedig abban áll, hogy a könyvnyomtatás feltalálása óta a fordítás inkább egyfajta evangéliumi misszió, „a megváltás eljuttatása az anyanyelvű kultúrák számára”.[33]
Komjáthy Bécsben, a „tiszta”, katolikus alapokon nyugvó erazmizmus gócpontjában végezte tanulmányait, de a török fenyegetés Nádasdy Tamás huszti birtokára vezette, akinek közreműködésével fogadta fel a latinul ugyan nem tudó, de műveltségpártoló Perényi Gáborné Frangepán Katalin fiának, Perényi Jánosnak nevelőjévé.[34] Bizonyára Katalin biztatása nyomán fogott bele a magyar fordításba, de ami biztosra vehető, hogy az ő költségén jelent meg.[35] A személyes támogatás mellett fontos szerepet játszottak a magyar nyelvű fordítások megindulásában a nemzeti törekvések, mint az ország török terjeszkedéssel megszűnt egységének visszaállítása, amire utal a könyv címlapján látható sávos-keresztes magyar címer is, mely még a Magyar Királyság középkori nagyhatalmi státuszát jelképezte.[36]
Erasmushoz hasonlóan Komjáthy is részletes kommentárokkal látta el a Római levelet, egyúttal párhuzamot vont a zsidó és magyar sorstörténetben.[37] Kiemelte azt a tanítást, mely szerint a kiválasztottság Isten akaratából bármelyik népet megilletheti, és utal a magyarok mártíromságára, ami hitük megőrzéséből és önfeláldozásukból, a keresztény Európa érdekében tanúsított törökkel szembeni kiállásukból fakad, ezzel pedig a magyar mártíromság eszméje a nemzeti azonosságtudatba évszázadokra beépült.[38]
Komjáthy megerősítette Erasmust abban is, hogy a Római levél egyszerre szól „az emberi érdemekről, az isteni kegyelemről és az ember szabad akaratáról.”[39] Ezzel egyértelművé tette, hogy a nemzet feltámadását katolikus alapokon képzelte el, hiszen Luther és Erasmus között részben a szabad döntésről alkotott eltérő nézeteik építettek lebonthatatlan falat.[40] De ami talán még szebbé tehette alkotását Erasmus szemében, és feltételezem, ez a véletlen műve, hogy egy latinul nem tudó nő felkérésére és anyagi támogatásával készítette el a népnyelvi fordítást, ezzel is eleget téve az „Én azt szeretném, ha minden jóasszony az Evangéliumot és Pál apostolt olvasná” eszméjének.
A Komjáthy nyomdokaiba lépő, erazmista Pesti Gábor munkássága
Komjáthy nyomdokaiba bécsi iskolatársa, a somogyi származású Pesti Gábor (Gabriel Pannonius Pesthinus / Pesthÿ Gábriel) lépett, méghozzá három alkotással.[41] Szintén Erasmus görög–latin nyelvű Újtestamentumát és jegyzeteit alapul véve adta ki 1536-ban Bécsben a négy Evangélium magyar fordítását (Új Testamentum) rokona, Peregi Albert pécsi prépost és (I. Ferdinánd oldalán álló) királyi tanácsos közbenjárásával.[42] Idéz a műben a Paraclesisből, mellyel alá kívánja támasztani érveit a szentírás magyar fordítása mellett, latin mondataiban pedig tetten érhető az erasmusi latinság.[43] Fordításának alapját Erasmus munkái képezték, de vélhetően használt több töredékes magyar középkori fordítást is (például Jordánszky-kódex), viszont mivel a Vulgata alapján készültek, csak ott használta őket, ahol Erasmus sem tért el attól.[44]
Ács Pál irodalomtörténész szerint Pesti „az egyik legjobb szövegű és legszebb magyarságú bibliafordítást alkotta meg”, de véleményét osztja még Gerézdi Rabán irodalomtörténész is, aki úgy véli, hogy „egyike a XVI. század legjobb bibliafordításainak”.[45] Erasmus nyomán a Philosophia Christi terjesztése, és a magyar literatúra művelése vált küldetésévé, tőle sajátította el a filológiai interpretatio módszerét, és részben neki köszönhetően jutott el „a magyar nyelvű literatúra tudatos műveléséig”.[46]
2. és 3. kép: Pesti Gábor: Új Testamentum (Bécs, 1536)[47]
Ugyancsak 1536-ban jelentette meg Bécsben Pesti az Esopus fabulái, melyeket mastan újjonnan magyar nyelvre fordított Pesthi Gabriel című művét.[48] Erasmus számára a fabulák retorikai alakzatokat és hasznos erkölcsi példákat jelentettek, Quintilianus nyomán pedig az ékesszólás legfontosabb elemeinek tekintette a hasonlatokat és példákat, egyszóval metaforákat.[49] Nézeteit alátámasztotta, hogy a Szentírás és az antik szövegek is tartalmaznak parabolákat, ahogy Pesti Gábor nevezte, „hasonlatos beszédeket”.[50] Pesti magyar nyelvű Aesopus meséit Erasmusra (Parabolae sive similia), Martinus Dorpiusra (Aesopi Phrygisfabulae), Hieronymusra és Quintilianusra alapozta, majd kiegészítette magyarul Aesopus életrajzával és latinul szövegmagyarázatokkal.[51]
Esopus fabulái az első magyar nyelven nyomtatott szépirodalmi mű, így célja egyrészt a gyönyörködtetés, másrészt ahogyan Erasmus maga ajánlotta, iskolai célokra való felhasználása a nyelvtan oktatása és az erkölcsi nevelés során.[52] Az ókori meseíró a középkorban is ismert és olvasott, de a humanizmus idején újra „aktuálissá” váltak a meséiben rejlő tanítások.[53] Pesti 185 mesét fordított le, mindegyik mellett olvasható a tanulságát rövid, háromsoros versben való összefoglalása.[54] Varjas Béla irodalomtörténész szerint szép magyarsággal fordított, esztétikai hatásra törekedett, hogy az emberek szívébe mélyebben hatoljon be a mese mondanivalója, ezzel a szándékával pedig „első »műfordítónkká«, a magyar széppróza első tudatos mesterévé” vált.[55]
1538-ban adta ki Pesti harmadik művét, egy hatnyelvű szótárt Nomenclatura Sex LinguarumLatinae, Italicae, Gallicae, Bohemicae, Hungaricae et Germanicae címen, melyet magyar értelmezésekkel látott el, és már az első kiadásból ezer példányt adtak el.[56] A mű azonban nem önálló munka, egy eredetileg 1531-ben Nürnbergben megjelent latin-olasz-francia-cseh-német szótár magyar nyelvű kiegészítésének tekinthető.[57]
4. és 5. kép: Pesti Gábor: Nomenclatura Sex Linguarum (Bécs, 1538)[58]
Pesti egy budai polgárcsaládban született, de Pozsonyban, Peregi Albert környezetében mélyült el a humanista művekben, ott ismerte meg Erasmus munkásságát is, majd ismereteink szerint a bécsi egyetemen tanult 1527-től.[59] Szótárának kiadása után tért haza Pestre lelkiismeretfurdalással, melyről fennmaradt egy írásbeli vallomás, így ismerjük az okát is.[60] Anyja várakozásainak nem tudott eleget tenni, mivel nem érezte magáénak a papi hívatást, márpedig ő úgy vélekedett, hogy nincs értéke annak a tanultságnak, melynek nem a papi hivatás a végcélja.[61] Irodalmi munkásságát és életszemléletét tekintve is „igazi” magyar erazmista, családja fájdalma ellenére öntudatosan választja a függetlenségét megőrizni igyekvő erasmusi utat.[62] Ács egyenesen „az első, belső függetlenségre törekvő, öntudatos magyar nyelvű írónak” nevezi, mivel szuverén irodalmi program vezette, elgondolásai felülemelkedtek a kor szokásain, és áthatotta műveit a nemzeti öntudat, mégis legfőbb célja Erasmushoz híven hozzájárulni fordításaival az egyetemes evangelizációhoz.[63]
Az 1541-es török megszállás Pestit is elűzte szülővárosából, onnan követte Izabella királynét Erdélybe, ahol egyes feljegyzések szerint 1546-ig az özvegy királyné titkára, de nem volt már tőle idegen e tájék, ugyanis korábban, 1534–35-ben az erazmista Báthory István erdélyi vajda titkára is volt, s ezekben az években készülhetett el műveinek jelentős részével.[64] Vélhetően azért ment vissza 1536-ban Bécsbe, hogy támogatókra leljen munkáinak kinyomtatásához.[65]
Sylvester János, erazmista bibliafordítónk munkássága
1541 nem csak egy újabb szög a magyar nemzet koporsójában, ugyanis ezévben jelent meg a harmadik erazmista bibliafordítónk, a szinyérváraljai Sylvester János immár teljes, magyar nyelvű Új Testamentuma.[66] Mintha Krisztus szavai pont a sír széléről rántották volna vissza a magyarságot, és ébresztették volna rá arra, hogy a politikai kudarcok nem állhatnak egy nemzet virágzásának útjában, és a reneszánsz fogalmának, mint újjászületésnek a jelentése kibővíthető Magyarország feltámadásának ígéretével.[67] Ugyanakkor nem csupán az időzítés miatt különleges ez a kiadás. Sylvester volt az első magyar, aki mindhárom szent nyelvet, a latint, görögöt és hébert is elsajátította, ezáltal megtestesítette az erasmusi „homo trilinguis” humanista embereszményt és elsőként fordított hazánkban szent szöveget úgy, hogy munkáját a héber filológia tanulmányozása előzte meg.[68] Erasmusszal valószínűleg a krakkói egyetemen ismerkedett meg az ott tanító angol humanista, Cox Lénárd által, de később Wittenbergben is tanult Melanchthonnál.[69]
Sylvester Új Testamentuma sok szempontból különleges a magyar nyelvtörténet számára. Amellett, hogy a 16. századból a leggazdagabban illusztrált és az első magyar nyelven Magyarországon nyomtatott mű, fordítása közben ráeszmélt arra, hogy a magyar nyelv is képes a hangsúlyos és az időmértékes verselésre.[70] Ő maga írta az Újszövetségben olvasható disztichonokat, melyek közül a leghíresebbé a Próféták által szólt rígen néked az Isten kezdetű vált.[71] A fordítás pedig hozzájárult egy nem kevésbé jelentős alkotás létrejöttéhez, a Grammatica Hungarolatinához (1539), miután a szent nyelvek alapos filológiai tanulmányozása során Sylvester felismerte nyelvünk törvényszerűségeit is.[72]
A tudós igényű fordításhoz előbb ő is tanulmányozta a magyar nyelv szerkezeti jellemzőit, elsősorban a latinhoz viszonyítva. Ennek során Sylvester számos magyar nyelvi jelenséget rendszerezett, többek között írt a névelőről, tárgyas igeragozásról vagy a birtokos személyragokról.[73] Ezzel Sylvester, még ha írása magyar-latin nyelvtan is egyben, elsőként írta le a magyar nyelvtan szabályait, ugyanakkor Ács úgy fogalmaz, hogy inkább nevezhető a mű „a latintanítás magyar kézikönyvének”, s valójában Sylvester célja is az volt a művel, hogy „az elemi iskolákban ezen a nyelven oktassák a latint”.[74] A mű legnagyobb jelentősége így nem más, mint hogy tudatosította, a latin, görög és héber mellett a „barbár” magyar nyelv is szabályokba foglalható.[75] Sylvestert mindezek alapján a magyar nyelv- és irodalomtudomány megalapítójaként tartjuk számon.[76]
6. és 7. kép: Részletek Sylvester János Új testamentumából[77]
A felfedezés öröme és jelentősége, hogy mire képes a magyar nyelv, csak a Sylvester által alkotott glóttomakhia kifejezés kontextusában érthető igazán.[78] Jelentése „nyelvi harc”, mely a korszakban a klasszikus és a vulgáris nyelvek között dúlt, a magyar nyelv „barbár” megítélése pedig abból adódott, hogy Európában ekkoriban általánosan elterjedt nézet, miszerint a magyarok a szittya hunok nyelvén beszélnek és a hunok leszármazottai.[79] Eközben a héberről azt tartották a középkorban, hogy Isten is héberül beszélt a paradicsomban, és az emberiség ősi nyelve, a „lingua primigenia”.[80] Erasmus nézeteire a „nyelvi harcról” már utaltam korábban, de kiegészíteném azzal, hogy véleménye szerint még a „legbarbárabb” népnyelv is fejleszthető, és aki jó egyházi szónok akar lenni, a latin, görög és héber mellett az adott népnyelvet is el kell sajátítania, mivel másként nem képes terjeszteni Krisztus szavát a nép körében.[81]
Sylvester számára így érthető módon elsődleges fontosságúvá vált felhívni a figyelmet a magyar nyelv „szent nyelvtanára”, és lemosni nyelvünkről a barbár jelzőt.[82]Vélhetően ezen munkálkodva a GrammaticaHungarolatinában a héber–magyar nyelvhasonlítás módszerével máig érvényes grammatikai megállapításokat tett, s ezáltal az európai összehasonlító nyelvtudományban is maradandót alkotott.[83] Ezenfelül az általános nyelvi norma hiánya miatt is szükségét érezhette, hogy megalkossa a magyar nyelvhasználat szabályait, egyúttal a magyar népnyelvet, de szamosháti í-ző nyelvjárása révén mégsem vált normává.[84]
Összegzés
Az erazmista bibliafordítók munkásságának összegzéséhez Varjas véleményét emelném ki, aki szerint Sylvester nem volt képes átvenni Erasmus választékosságát, eleganciáját, Pesti hozzá képest művészibb, magyarosabb stílusban írt, mégis szövegkritikai és filológiai szempontból Sylvester felülmúlta Komjáthyt és Pestit egyaránt.[85] Ettől eltekintve mindhárman a humanista, erasmusi alapokon nyugvó magyar irodalom megteremtését tűzték ki célul, és a magyar retorikai irodalom alapjait Erasmus nyomán fektették le.[86] Klaniczay Pestiben és Sylvesterben a Jagelló-kor humanista irodalmának folytatóit látja, akik útjára indították a magyar nyelvű reneszánsz irodalmat.[87] Írásaik hosszú időre irányt szabtak a magyar nyelvi törekvéseknek, hatásuk visszaköszön többek között Balassi Bálint, Bornemissza Péter, Heltai Gáspár és Károlyi Gáspár alkotásaiban, majd a felvilágosodás idején Virág Benedek és Kazinczy Ferenc is elődjét köszöntötte Sylvesterben.[88]
Bibliográfia
Ács Pál: „Apocalypsis cum figuris”. A régi magyar irodalom történelemképe, in Ács Pál: „Az idő ósága”.Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban, Budapest, Osiris, 2001, 149–164.
Ács Pál: A látható nyelv. A költészet vizuális képe a 16. századi magyar könyvekben, in Ács Pál: Átszitált idő. Tinóditól Tandoriig, Pozsony, Kalligram, 2014, 27–44.
Ács Pál: A magyar irodalmi nyelv két elmélete: az erazmista és a Balassi-követő, in Ács Pál: „Az idő ósága”. Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban, Budapest, Osiris, 2001, 13–31.
Ács Pál: A mester és a tanítványa. Erasmus és Komjáthy Benedek, in Ács Pál: Átszitált idő. Tinóditól Tandoriig, Pozsony, Kalligram, 2014, 70–82.
Ács Pál: A szent makkabeusok nevei. Erasmus és a magyar protestáns mártirológia kezdetei, in Ács Pál: „Az idő ósága”. Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban, Budapest, Osiris, 2001, 165–185.
Ács Pál: Erasmus és a 16. századi magyar értelmiség, in Ács Pál: „Az idő ósága”. Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban, Budapest, Osiris, 2001, 105–110.
Ács Pál: Katolikus irodalom és kultúra Magyarországon a reformáció századában. A reformáció jegyében?, in Ács Pál: „Az idő ósága”. Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban, Budapest, Osiris, 2001, 220–234.
Ács Pál: Keresztény humanizmus vagy előreformáció? A magyar erazmista bibliafordítók, in Kiss Erika – Zászkaliczky Márton – Zászkaliczky Zsuzsanna (szerk.): Ige-Idők. A reformáció 500 éve, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2017, 157–164.
Ács Pál: Nyelvek harca. Sylvester János irodalmi programja, in Ács Pál: Átszitált idő. Tinóditól Tandoriig, Pozsony, Kalligram, 2014, 45–57.
Balázs János: Sylvester János és kora, Budapest, Tankönyvkiadó Vállalat, 1958.
Barlay Ö. Szabolcs: Romon Virág. Fejezetek a Mohács utáni reneszánszról, Budapest, Széphalom Könyvműhely, 2001.
Dán Róbert: Humanizmus, reformáció, antitrinitarizmus és a héber nyelv Magyarországon. Humanizmus és reformáció, Budapest, Akadémiai, 1973.
Dr. Fináczy Ernő: A középkori nevelés története, Budapest, Kir. Magyar Egyetemi Nyomda, 1926.
Gerézdi Rabán: A virágének, in Gerézdi Rabán: Janus Pannoniustól Balassi Bálintig. Tanulmányok, Budapest, Akadémiai, 1968, 448–484.
Gerézdi Rabán: Az erazmista Komjáti Benedek, in Gerézdi Rabán: Janus Pannoniustól Balassi Bálintig. Tanulmányok, Budapest, Akadémiai, 1968, 331–346.
Gerézdi Rabán: Egy költői hírnév története (A Janus-hagyomány sorsa a Jagelló-korban), in Gerézdi Rabán: Janus Pannoniustól Balassi Bálintig. Tanulmányok, Budapest, Akadémiai, 1968, 48–67.
Gerézdi Rabán: Irodalmi nyelvünk kialakulásáról, in Gerézdi Rabán: Janus Pannoniustól Balassi Bálintig. Tanulmányok, Budapest, Akadémiai, 1968, 310–330.
Gerézdi Rabán: Új monográfia Sylvester Jánosról, in Gerézdi Rabán: Janus Pannoniustól Balassi Bálintig. Tanulmányok, Budapest, Akadémiai, 1968, 347–354.
Győri L. János: Reformáció, mártirológia, exemplum, Irodalomtörténet, 32/82. évf., 2001/3, 321–340.
Huizinga, Johan: Erasmus, Budapest, Európa, 1995.
Klaniczay Tibor: A humanista literatúra Magyarországon, in Klaniczay Tibor: Pallas magyar ivadékai. Fejezetek az intellektuális élet történetéből, Budapest, Szépirodalmi, 1985, 32–40.
Klaniczay Tibor: A magyar irodalom reneszánsz korszaka, in Klaniczay Tibor: Reneszánsz és barokk. Tanulmányok a régi magyar irodalomról, Budapest, Szépirodalmi, 1961, 7–38.
Klaniczay Tibor: A szerelem költője, in Klaniczay Tibor: Reneszánsz és barokk. Tanulmányok a régi magyar irodalomról, Budapest, Szépirodalmi, 1961, 183–295.
Majoros Máté: „Tintába zárt élet”, avagy variációk egy témára – Rotterdami Erasmus önéletrajzai, Antikvitás & Reneszánsz, 5. évf., 2022/9, 173–216, DOI: 10.14232/antikren.2022.9.173-216
Markis, Simon: Rotterdami Erasmus, Budapest, Gondolat, 1976.
Monok István: A Nádasdy család sárvári és pottendorfi udvara és könyves műveltsége, in Monok István (szerk.): Kék vér, fekete tinta. Arisztokrata könyvgyűjtemények 1500–1700, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2005, 69–86.
Pelczéder Katalin: Komjáthy Benedek Szent Pál leveleinek fordítása a kéziratos és a nyomtatott irodalom határán, in Géczi János: Térátlépések, Veszprém, Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Antropológia és Etika Tanszék, 2015, 277–286.
Riché, Pierre: Oktatás és művelődés a barbár Nyugaton. 6–8. század, Budapest, Szent István Társulat, 2016.
Ritoókné Szalay Ágnes: A humanisták közös Európája, in Ritoókné Szalay Ágnes: Kutak. Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi művelődés köréből. Humanizmus és reformáció, Budapest, Balassi, 2012, 9–15.
Ritoókné Szalay Ágnes: Erasmus és a XVI. századi magyarországi értelmiség, in Ritoókné Szalay Ágnes: „Nympha super ripam Danubii”. Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi művelődés köréből. Humanizmus és reformáció, Budapest, Balassi, 2002, 161–174.
Trencsényi-Waldapfel Imre: Erasmus és magyar barátai, in Trencsényi-Waldapfel Imre: Humanizmus és nemzeti irodalom, Budapest, Akadémiai, 1966, 50–132.
Utasi Csilla: Rotterdami Erasmus eszméinek vonzásában. Pesti Gábor fabuláskönyvének kísérő szövegei, Hungarológiai közlemények, 41. évf., 2010/3, 66–81.
Varjas Béla: A magyar reneszánsz irodalom társadalmi gyökerei, Budapest, Akadémiai, 1982.
Varjas Béla: A reformáció évtizedeinek irodalma (kb. 1530 – kb. 1570), in Klaniczay Tibor (szerk.): A magyarirodalom története 1600-ig, Budapest, Akadémiai, 1978, 267–271.
Hivatkozások
Erasmus születési évét nem tudjuk biztosan, a kutatók 1466–69 közé teszik. – Johan Huizinga: Erasmus, Budapest, Európa, 1995, 29; Klaniczay Tibor: A humanista literatúra Magyarországon, in Klaniczay Tibor: Pallas magyar ivadékai. Fejezetek az intellektuális élet történetéből, Budapest, Szépirodalmi, 1985, 37. ↑
Markis Simon: Rotterdami Erasmus, Budapest, Gondolat, 1976, 21. ↑
Markis: Rotterdami Erasmus, 22; Huizinga: Erasmus, 302–303; Ritoókné Szalay Ágnes: Erasmus és a XVI. századi magyarországi értelmiség, in Ritoókné Szalay Ágnes: „Nympha super ripam Danubii”. Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi művelődés köréből. Humanizmus és reformáció, Budapest, Balassi, 2002, 171. ↑
Pierre Riché: Oktatás és művelődés a barbár Nyugaton. 6–8. század, Budapest, Szent István Társulat, 2016, 53–54. ↑
Az oktatás célja „Istennel egyesülni, vele eggyé lenni; mindent ő reá vonatkoztatni; mindennek a mértékét őbenne és tökéletességében keresni”. Ennél fogva a tudás és a „tananyag” is csak tiszta forrásból származhat, elsősorban az Evangéliumból és az egyházatyák írásaiból. Így tehát, nemhogy nem törekedtek a „cicerói latinság” és a görög nyelv felélesztésére, hanem kevés kivételtől eltekintve egyenesen el is vetették az értékes ókori, pogánynak kikiáltott írásokat. – Dr. Fináczy Ernő: A középkori nevelés története, Budapest, Kir. Magyar Egyetemi Nyomda, 1926, 10; Riché: Oktatás és művelődés, 157–160. ↑
Klaniczay Tibor: A magyar irodalom reneszánsz korszaka, in Klaniczay Tibor: Reneszánsz és barokk. Tanulmányok a régi magyar irodalomról, Budapest, Szépirodalmi, 1961, 13. ↑
Mondván: „Mi egyéb Krisztus filozófiája, mint a jól megteremtett Természetnek jogaiba való visszahelyezése? – Végül, noha senki nem tanítja mindezt olyan tökéletesen, olyan hatékonyan, mint Krisztus, mégis, nagyon sok mindent találhatunk a pogány könyvekben is azokból a dolgokból, amelyek mindezzel összhangban állnak.” A klasszikus tudományok és a kereszténység összeegyeztetésére való törekvésre már korábban is láttunk példát. Felderenghet előttünk többek között Cassiodorus képe, aki úgy vélte, az írástudó csak akkor tudja igazán megérteni a Bibliát, ha jelentős világi kultúrával is rendelkezik, és Vivarium nevű kolostorának könyvtárában maga is gyűjtötte a legkiemelkedőbb klasszikus műveket, nézetei azonban nem váltak általánosan elfogadottá. Erasmus nagyobb sikerrel járt „a két világ” közötti összhang megteremtésében. – Riché: Oktatás és művelődés, 156–160; Huizinga: Erasmus, 94, 346. ↑
Erasmus írja a következőket 1516-ban Röffendi Lambert pápai írnoknak: „Most nem sorolom fel, hány olyan kolostor van, ahol annyira nincs vallásos fegyelem, hogy még egy bordély is józanabb és szemérmesebb hely.” […] „Esküszöm, Matthäus, sioni bíboros egy lakomán sokak füle hallatára megemlített egy kolostort, megnevezve a helyet és a személyeket is, ahol a domonkosok élve temettek el egy ifjút, mert a lovagrendű apa a tőle titokban elcsalt fiát fenyegetőzve követelte vissza.” – Majoros Máté: „Tintába zárt élet”, avagy variációk egy témára – Rotterdami Erasmus önéletrajzai, Antikvitás & Reneszánsz, 5. évf., 2022/9, 199–201; Huizinga: Erasmus, 228. ↑
Teszi ezt még azelőtt, hogy Luther a német nyelvre fordított Bibliával fellépett volna nézeteivel. – Ritoókné Szalay Ágnes: A humanisták közös Európája, in Ritoókné Szalay Ágnes: Kutak. Tanulmányok a XV–XVI. századi magyarországi művelődés köréből. Humanizmus és reformáció, Budapest, Balassi, 2012, 15; Ács Pál: Keresztény humanizmus vagy előreformáció? A magyar erazmista bibliafordítók, in Kiss Erika, Zászkaliczky Márton, Zászkaliczky Zsuzsanna (szerk.): Ige-Idők. A reformáció 500 éve, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 2017, 157. ↑
Uo., 83; Ács Pál: A mester és a tanítványa. Erasmus és Komjáthy Benedek, in Ács Pál: Átszitált idő. Tinóditól Tandoriig, Pozsony, Kalligram, 2014, 71–72. ↑
A „pogányok apostola” vezette őt el a pogányok megtérítésének gondolatához, általa az antikvitás is megszentelődött, melyre az erazmizmusról szóló fejezetben utaltam. – Ács: A mester, 72. ↑
Születésének és halálának pontos ideje nem ismert. ↑
Budapesten 2013-ban újra kiadták a könyvet Epistolae Pauli lingua Hungarica donatae / Az zenth Paal leveley magyar nyelven címmel Mezey András, Pelczéder Katalin és Kocán Béla szerkesztésében. – Ács: A mester, 70, 77. ↑
Általánosabb megfogalmazást alkalmazott azokon a pontokon, ahol erőteljesen jelent meg Erasmus egyéni véleménye, valamint felhasznált még egy régebbi magyar nyelvű Pál-fordítást, amely a Vulgata alapján készült, viszont nehézkes volt az olvasása, mondhatni „idejétmúlt” a nyelvezete és felépítése, de mint első próbálkozást, meg kell említenünk. – Gerézdi Rabán: Irodalmi nyelvünk kialakulásáról, in Gerézdi Rabán: Janus Pannoniustól Balassi Bálintig. Tanulmányok, Budapest, Akadémiai, 1968, 322; Az erazmista Komjáti Benedek, in Gerézdi: Janus Pannoniustól, 338–340; Ács: A mester, 70. ↑
Uo., 75; Ritoókné Szalay: Erasmus és a XVI. századi, 169; Gerézdi: Irodalmi nyelvünk, 322. ↑
Pelczéder Katalin: Komjáthy Benedek Szent Pál leveleinek fordítása a kéziratos és a nyomtatott irodalom határán, in Géczi János: Térátlépések, Veszprém, Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Antropológia és Etika Tanszék, 2015, 277. ↑
Uo., 80; Ács Pál: A szent makkabeusok nevei. Erasmus és a magyar protestáns mártirológia kezdetei, in Ács Pál: „Az idő ósága”. Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban, Budapest, Osiris, 2001, 185. ↑
Bizonyára ezt az elképzelést a magyar mártíromságról megalapozta a korra jellemző és egyben Erasmus világképét is formáló eszkatologikus hangulat, melynek kiváltó okai az általános erkölcsi és világnézeti válság, valamint értelemszerűen a török előrenyomulása. Ebből adódóan a mártírium a reformáció idején „a teológiai gondolkodás és kegyességi élet krisztocentrikus megújulását” jelentette. – Ács: A mester, 80; Ács Pál: „Apocalypsis cum figuris”. A régi magyar irodalom történelemképe, in Ács Pál: „Az idő ósága”.Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban, Budapest, Osiris, 2001, 152; Győri L. János: Reformáció, mártirológia, exemplum, Irodalomtörténet, 32/82 évf., 2001/3, 321–322. ↑
Születésének és halálának pontos ideje nem ismert. – Ritoókné Szalay: Erasmus és a XVI. századi, 169; Gerézdi Rabán: Egy költői hírnév története. (A Janus-hagyomány sorsa a Jagelló-korban), in Gerézdi Rabán: Janus Pannoniustól Balassi Bálintig. Tanulmányok, Budapest, Akadémiai, 1968, 66–67; Gerézdi Rabán: Irodalmi nyelvünk kialakulásáról, in Gerézdi: Janus Pannoniustól, 323–325; Ács: Keresztény humanizmus, 159. ↑
Ritoókné Szalay: Erasmus és a XVI. századi, 169; Ács: Keresztény humanizmus, 159–160. ↑
Novum Testamentum seu quattuor Evangeliorum volumina lingua Hungarica donata. Gabriele Pannonio Pesthino interprete. Viennae Pannonie, 1536, 314–315, https://real-r.mtak.hu/662/1/RMK_I_0006-RM_I_8r_
0179.pdf (Letöltés: 2025. március 10.) ↑
Már az ajánlásban ráismerhetünk Erasmusra: „Főként mégis az a tudat vezetett, hogy úgyszólván minden nemű beszédnek a parabolák és a példák adnak minden fényt és teljes méltóságot (mint ezt igen tudós férfiak megírták), megkettőzi a nyelvbeli kifejezőképesség adományát.” – Utasi: Rotterdami Erasmus eszméinek, 68, 72–73; Varjas Béla: A reformáció évtizedeinek irodalma (kb. 1530–kb. 1570), in Klaniczay Tibor (szerk.): A magyar irodalom története I. 1600-ig, Budapest, Akadémiai, 1978, 296–297. ↑
Hasonló kiegészítésre már korábban is láttunk példát, 1533-ban Joannes Murmelius szótárát egészítette ki egy ismeretlen magyar szerző. – Varjas: A reformáció évtizedeinek, 298. ↑
Ács: Keresztény humanizmus, 159; Gerézdi: Irodalmi nyelvünk, 323–324; Utasi: Rotterdami Erasmus eszméinek, 67. ↑
Gerézdi: Irodalmi nyelvünk, 324; Ritoókné Szalay: Erasmus és a XVI. századi, 169–170. ↑
Gerézdi: Irodalmi nyelvünk, 324; Ritoókné Szalay: Erasmus és a XVI. századi, 169–170. ↑
A Mohács utáni években a bécsi és a krakkói egyetemet végzett magyar értelmiségiek közül már többen akadtak, akik már nem egyházi, hanem világi pályára léptek, és általában nevelőként vagy iskolamesterként vállaltak munkát. – Gerézdi: Irodalmi nyelvünk, 320, 324; Ritoókné Szalay: Erasmus és a XVI. századi, 169–170. ↑
Születésének és halálának pontos ideje nem ismert. A mű teljes címe: Újtestamentum magyar nyelven, mellyet az görög és diák nyelvből újonnan fordítánk az magyar népnek keresztyén hütben való ípülísíre. – Ritoókné Szalay: Erasmus és a XVI. századi, 169–170; Ács Pál: Erasmus és a 16. századi magyar értelmiség, in Ács Pál: „Az idő ósága”. Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban, Budapest, Osiris, 2001, 108; Varjas: A reformáció évtizedeinek, 298. ↑
Barlay Ö. Szabolcs: Romon Virág. Fejezetek a Mohács utáni reneszánszról, Budapest, Széphalom Könyvműhely, 2001, 295. ↑
A szent nyelvekben való jártasságát támasztja alá az az életrajzi adat is, hogy 1543-tól a bécsi egyetemen a héber, majd később a görög nyelv professzorává avatták. – Ritoókné Szalay: Erasmus és a XVI. századi, 170; Ács Pál: Nyelvek harca. Sylvester János irodalmi programja, in Ács Pál: Átszitált idő. Tinóditól Tandoriig, Pozsony, Kalligram, 2014, 53; Dán Róbert: Humanizmus, reformáció, antitrinitarizmus és a héber nyelv Magyarországon. Humanizmus és reformáció, Budapest, Akadémiai, 1973, 41–42. ↑
Varjas: A reformáció évtizedeinek, 298; Varjas Béla: A magyar reneszánsz irodalom társadalmi gyökerei, Budapest, Akadémiai, 1982, 93. ↑
Ács Pál: A látható nyelv. A költészet vizuális képe a 16. századi magyar könyvekben, in Ács Pál: Átszitált idő. Tinóditól Tandoriig, Pozsony, Kalligram, 2014, 27; Varjas: A magyar reneszánsz, 120. ↑
Latin–magyar nyelvtanát részletesen Balázs János elemzi Sylvester János és kora (1958) c. írásában. – Gerézdi Rabán: Új monográfia Sylvester Jánosról, in Gerézdi Rabán: Janus Pannoniustól Balassi Bálintig. Tanulmányok, Budapest, Akadémiai, 1968, 347; Balázs János: Sylvester János és kora, Budapest, Tankönyvkiadó Vállalat, 1958, 196; Ács: Nyelvek harca, 45. ↑
Trencsényi-Waldapfel Imre: Erasmus és magyar barátai, in Trencsényi-Waldapfel Imre: Humanizmus és nemzeti irodalom, Budapest, Akadémiai, 1966, 127. ↑
Sylvester nagy lelkesedéssel írja egy levelében: „a keresztény nemzetek nemcsak hogy nem csúfolódhatnak […] rajtunk, sőt irigyelhetnek nyelvünk kiválósága miatt minket, s ebben föl sem érnek. Melyik idegen nemzetbeli nem csudálkozik azon, hogy valaki magyar nyelven görög és római mértékre mindenfajta verssort tud írni. Sylvester még azt is ki meri jelenteni, hogy „a magyar, vagyis a szkíta nyelv közel áll ugyan a héberhez, szabályosság dolgában viszont túl is szárnyalja azt”. – Gerézdi Rabán: A virágének, in Gerézdi Rabán: Janus Pannoniustól Balassi Bálintig. Tanulmányok, Budapest, Akadémiai, 1968, 454–455; Ács: Nyelvek harca, 49, 54. ↑
Sylvester munkásságának végén kitérnék röviden mecénására, ugyanis Nádasdy Tamás országbíró, horvát bán, tárnokmester és nádor a magyar erazmisták lelkes támogatója, a sárvár-újszigeti nyomda megalapítója, melyben Sylvester művei is a kezdeti nehézségek ellenére (pl. a speciális betűkészlet elkészítése a magyar hangok jelölésére) napvilágot láttak. Egyes kutatók szerint katolikus maradt, de örömmel fogadta birtokán a protestáns elméket, mint például Dévai Bíró Mátyást, de többek között Oláh Miklóssal is jó kapcsolatot ápolt. (Monok István egyébként protestánsnak nevezi Nádasdyt, míg Varjas szerint sosem szakított a katolikus egyházzal, bár érdeklődött a protestánsok iránt.) A nyomda működtetéséről teljes mértékben és nagy lelkesedéssel gondoskodott, mellyel célja részben irodalmi, részben oktatási művek nyomtatása volt. Maga Sylvester Grammaticája is eredetileg oktatási célokat szolgált volna amellett, hogy hozzásegítette őt az Új Testamentum minél teljesebb és pontosabb fordításához, amit egyik legfontosabb feladatának tartott Erasmus nyomán. Egyébiránt Nádasdy támogatását élvezte még például Mélius Juhász Péter, Bornemissza Péter és Tinódi Lantos Sebestyén is. Főúri udvara kiemelkedett a többi közül például a sárvár-újszigeti protestáns iskola megalapításával és a főúr humanista műveltségével, ugyanis tanult Grazban, Bolognában és Rómában is. Az akkori szokásokhoz képest modernnek nevezhető árutermelő gazdálkodást folytatott birtokain, gondja volt a végvárak védelmére, de a kultúra fellendítésére is, így a nyomdaalapítás mellett gondoskodott szolgái, familiárisai neveltetéséről, iskola- és kórházépítésről, valamint anyanyelvünk fejlesztésén és irodalmi felemelkedésén is munkálkodott. – Ács: Nyelvekharca, 52, 54; Varjas: A reformáció évtizedeinek, 298; Monok István: A Nádasdy család sárvári és pottendorfi udvara és könyves műveltsége, in Monok István (szerk.): Kék vér, fekete tinta. Arisztokrata könyvgyűjtemények 1500–1700, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2005, 69–70; Ács Pál: Katolikus irodalom és kultúra Magyarországon a reformáció századában. A reformáció jegyében?, in Ács Pál: „Az idő ósága”. Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban, Budapest, Osiris, 2001, 232; Ács:Keresztény humanizmus, 160–161; Varjas: A magyar reneszánsz, 92, 94–95, 97, 107. ↑
Ács Pál: A magyar irodalmi nyelv két elmélete: az erazmista és a Balassi-követő, in Ács Pál: „Az idő ósága”. Történetiség és történetszemlélet a régi magyar irodalomban, Budapest, Osiris, 2001, 16, 21. ↑
Klaniczay Tibor: A szerelem költője, in Klaniczay Tibor: Reneszánsz és barokk. Tanulmányok a régi magyar irodalomról, Budapest, Szépirodalmi, 1961, 263; Gerézdi: Az erazmista Komjáti, 332; Varjas: A reformáció évtizedeinek, 301–302. ↑
Az 1956-os forradalom eseményeire vonatkozóan jórészt pártiratok, állambiztonsági és (pártvezérelt) bírósági források állnak rendelkezésre, kontroll-források (visszaemlékezések, naplók) kis számban léteznek, és sokszor azok is megbízhatatlanok. Emiatt kérdéses, hogy a megtorlás során keletkezett iratokból feltárható-e 1956 története, vagy csak annak utólagos, ráadásul államvédelmi szemszögből készült olvasata.[1]
Kesztölc esete különösen jól mutatja mindezt. Először a sajtóban jelent meg a „Kesztölci Köztársaság” hangzatos, de többnyire légből kapott története, amely részben alapját is képezte a megtorló pereknek. Különlegesség, hogy a település pártállami 56-os történetét Kara Imre (egykori párttitkár, a helyi VIII. akna gyűlölt személyzeti vezetője, a forradalom után a karhatalom tisztje[2]) írta meg egy jelentés formájában, aki október 24-én elmenekült Kesztölcről. Kara emellett nyomozati vallomásokat is készített (amelyeket csak aláíratott a „tanúkkal”) – akciója a Kertész Ferenc és társai per tárgyalásán derült ki. A dorogi rendőrségre is próbált nyomást gyakorolni, hogy erélyesebben lépjenek fel az „ellenforradalmárokkal” szemben.[3] Ő sugalmazta azokat az újságcikkeket is, amelyek révén végül is megszületett a Kesztölci Köztársaság legendája, sőt, későbbi jelentéseiben hivatkozott is ezen cikkekre.[4] Marek Viktor szerint ezzel egyszerre akarta indokolni a megtorlást és lejáratni, nevetségessé tenni a falut.[5]
Jelen tanulmányban az egyik kevéssé ismert kesztölci pert, a Dudik Aladár elleni statáriális eljárást mutatom be, röviden kitérve Kesztölc 1945 és 1956 közötti történetére (különös tekintettel az 1952-es szervezkedési ügyre, amelynek Dudik is részese volt), amit a téma (és a kesztölciek magatartásának) jobb megértése okán mindenképp szükséges ismertetni, és ahol csak lehet, forrásalapon elkülöníteni a pártállami időszak „legendáit” a valóságtól.
Dudik Aladár 1925. május 7-én született Kesztölcön, apja bányászként dolgozott. A bírósági eljárás során kötelező orvosi, elmeorvosi vizsgálaton elmondta, hogy hallomásból úgy tudja, apja fogságban hunyt el.[6] Dudik hat elemit végzett, majd kovácsnak tanult. Megnősült, egy vagy két gyereke született; az ellentmondás abból ered, hogy ügyészségi kihallgatási jegyzőkönyvében egy 9 és fél éves gyerek szerepel, a tárgyalási jegyzőkönyvben kettő, és ő is ennyiről beszélt a vallomásában.[7] 1952-ben fegyveres szervezkedés vádjával 8 évre ítélték. 1956. október 27-én[8] szabadult a váci börtönből, a forradalmi események következtében. Vallomása szerint másnap ért haza, majd négy napig betegen feküdt,[9] utána csatlakozott a nemzetőrséghez. Egy akcióban vett részt, ugyanis híreket kaptak, hogy fosztogatják Klastrompusztán a termelőszövetkezetet, de a kivonuló nemzetőrök nem találtak senkit a helyszínen.[10]
1956. december 18-án 15 év börtönre és 10 év egyes jogoktól való eltiltásra ítélték. Bár ezt semmi sem bizonyította, a Népakarat december 19-én „a »kesztölci köztársaság« harmadik vezetője”-ként említette.[11] Később összbüntetésként 20 évre ítélte a Budapesti Katonai Bíróság, ugyanakkor ez az ítélet nem szerepel a peranyagban. 1952. augusztus 9-től 1956. október 27-ig, majd 1956. december 15-től 1967. szeptember 27-ig raboskodott. Szabadulólevele szerint is politikai elítélt volt, ami mutatja a köztörvényes vádak politikai alkalmazását.[12] 2001 decemberében a megyei közigazgatási hivatal vezetője emlékéremmel tüntette ki.[13] A kesztölci temető nyilvántartása szerint 2009 februárjában hunyt el.[14]
1952-es perét többen is kutatták – lásd a felhasznált szakirodalmat – ezért most csak érintőlegesen ismertetem. 1956-os ügye azonban jóval kisebb figyelmet kapott. A mintegy 50 oldalas anyag több érdekes adalékot tartalmaz, mind Kesztölc 1956-os történetére, mind a számos esetben a politikai megtorlás eszközeként használt statáriális bíráskodás működésére vonatkozóan. Az iratokból látható a korabeli, feltételezéseket tényként kezelő ítélkezési gyakorlat és a forradalmat követő káosz, kapkodás (például a Kesztölcön hetekig őrizetlenül hagyott fegyverek esete) is. Elsődleges forrásként magát a peranyagot használtam forrásként, azon iratokat, amelyek alapján – legalább is hivatalosan – megszületett a bírósági ítélet.
Előzmények: Kesztölc 1945 és 1956 között
Az 1970-es évekig a kesztölciek többsége a közeli szénbányákban dolgozott, mellette (részben háztáji) földműveléssel, illetve sokan orvvadászattal egészítették ki jövedelmüket. Az 1920-as, 30-as években többen dolgoztak (általában pár évet) franciaországi és belgiumi bányákban, nagy részük csatlakozott az ottani szociáldemokrata vagy kommunista párthoz.
1944 végén – a hagyományosan baloldali érzelmű kesztölciek – örömmel várták a szovjeteket, de hamar csalódtak. 1944. december 30-án összehívtak, majd „malenkij robotra”[15] hurcoltak mintegy 380–400 helyi férfit, a túlélők csak 1947-ben térhettek haza. A többieket 1945. február 4-től egy hónapra Piliscsévre telepítették át.[16] A csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény keretében[17] több száz szlovák származású kesztölci települt át.[18]
Az 1945 és 1948 között fokozatosan kiépülő diktatúra, illetve a „kiskirályként” viselkedő helyi pártvezetés[19] hamar maga ellen fordította a kesztölcieket.[20] 1949-ben Marek Lajost – üres borítékot tett az urnába tiltakozásul, hogy csak kommunistákra lehet szavazni – áthelyezték a bányába, majd megpróbált Nyugatra szökni, de elfogták és 5 hónap börtönre ítélték. A börtönben megismerte Erdélyi Józsefet,[21] akivel együtt szerveztek ellenállócsoportot, ennek tevékenysége 1951 tavaszáig lényegében abban merült ki, hogy valamelyikük borospincéjében „szidták a rendszert” (ez sem volt kockázatmentes), és egy, a behívó elől menekülő társukat bújtatták.[22] Marekék és Jámbor László (Erdélyi egy ideig Kesztölcön rejtőző ismerőse) 1951 tavaszán a közeli településeken és Budapesten is röpcédulákat terjesztettek, majd ellopták a munkásotthon rádióját (árából akartak sokszorosítógépet venni, amire végül nem került sor). Májusban Farsang András és Dudik egy kocsmai szóváltás után megverte a Magyar Szabadságharcos Szövetség (MSZHSZ) helyi titkárát.[23] Júniusban páran felgyújtották a TSZ néhány szalmakazlát – ez volt egyedüli tényleges cselekményük.[24] Farsang (és több bányász) csak 1951 júniusában csatlakozott a csoporthoz; ez is arra utal, hogy a titkárt a szervezkedéstől függetlenül verték meg. Létezett egy másik, gazdálkodókból (volt kisgazdapártiak) álló csoport is. Bár szervezkedőkként emlegetik őket, az iratok megbízhatatlansága miatt nem állapítható meg, hogy szervezett ellenállók vagy inkább rendszerellenes baráti körök voltak-e. Az államvédelem (lásd ÁVO, később ÁVH) sok esetben koholta a vádakat,[25] vagy felnagyította a tényleges cselekményeket, „írta át” azok indítékát (pl. a titkárt megverhették személyes okból is).
Az ehhez hasonló csoportok nem számítottak ritkaságnak,[26] és a parasztság (vérmérséklettől függően) is igyekezett ellenállni az erőszakos TSZ-szervezéseknek, és az ellenállók – bár veszélyes volt – időnként megpróbáltak kapcsolatba lépni egymással.
Az ÁVH számos esetben provokált szervezkedéseket, vagy kötötte össze, illetve bővítette ki azokat beépített emberek (a köznyelvben besúgók[27]) révén, elsősorban saját nélkülözhetetlenségének igazolására.[28] Hivatalosan a kesztölcieket is egy besúgó, bizonyos Fuzik Károly buktatta le.[29] 1952. augusztus 9-én vették őrizetbe őket, ennek során Dudik eltörte az egyik államvédelmis karját.[30]
Az eljárás során, a korabeli gyakorlat szerint olyan feltételezéseket fogadtak el tényként, hogy a kesztölciek (és Jámborék) helyi pártvezetők meggyilkolását, az állatállomány megmérgezését és a pilisvörösvári vasúti híd felrobbantását, a fővárosiak (Erdélyiék) pedig a Szabadság-szobor megsemmisítését tervezték. A kesztölci volt kisgazdák jelenléte önmagában igazolta a rendszerellenességet. Egyedül a fegyverrejtegetési vád volt valós, az is csak az orvvadászat miatt.[31] A kihallgatási jegyzőkönyvek nyelvezete életszerűtlen, tartalmuk megegyezik a korabeli propagandaszövegekével. Ez is arra utal, hogy az összeesküvést inkább az ávósok „készítették”. Dudik egyik jegyzőkönyvében például ez olvasható:
Lassan már fognak jönni az amerikaiak, a Nyugat-Németországban lévő felfegyverzett csendőrök és nyilasok, akik be fognak hatolni Magyarországra, mi pedig legyünk felfegyverekezve [sic!], menjünk az erdőbe, itthon ne vonuljunk be a Néphadseregbe, hanem ha keresnek minket, akkor lőjük agyon őket, és majd segítsünk az amerikaiaknak, a csendőröknek és a nyilasoknak.[32]
Teljesen életszerűtlen, hogy a még ekkor is többségében baloldali közösség örömmel segítse a „nyilasok” nyugati (ilyen formában nem is létező) szervezetét. Az is nehezen elképzelhető, hogy a megélhetésük jelentős részét biztosító állatokat megmérgezzék. Az amerikaiakat természetesen sokan várták, de a propaganda által hangoztatott NATO támadásnak valós esélye nem volt.
A kesztölcieknek inkább csak az erőszakos TSZ-szervezésből és a helyi pártvezetésből lehetett elegük, a robbantásokat, mérgezéseket az államvédelem találhatta ki. Érdemes idézni Dudik 1956-os ügyészi kihallgatási jegyzőkönyvéből, amelyben ugyan szerepelnek az ismert panelek, de érezhetően őszintébben beszél a szervezkedésről (bár az MSZHSZ titkár megverését nem említette):
én a községben közismert orvvadász voltam. Több fegyverem is volt, köztük egy német származású [sic!] géppisztoly. Ezt tudták rólam, amikor egy pesti származású, Jóska nevezetű nyugati ügynök [Erdélyi József – GyS] jött a faluba, ő szervezett be engem a népi demokráciaellenes szervezkedésbe. Célul tűzte ki csoportunk elé, hogy a helyi párt- és termelőszövetkezet ellen kártevő munkát végezzünk, gyújtsuk fel, robbantsuk fel, mérgezzük meg a sertésállományt stb. Én ebben a szervezkedésben részt vettem, ami abból állt, hogy a csoport tagjaival többször beszélgettünk (…) tényleges tevékenységet a csoport csak annyit végzett, hogy a tsz. szalmakazlát egy alkalommal felgyújtotta.[33]
1952. október 7-én Farsang Andrást és Erdélyi Józsefet halálra ítélték (1953. január 27-én végezték ki őket), 15 társukra 1 év 6 hónaptól életfogytig tartó büntetéseket szabtak ki (Kesztölc majdani nemzetőrparancsnoka, Fekete Mihály 8 évet kapott). A másik csoportot (Navratil Rudolf és 5 társa) egy nappal később ítélték el 7 és 13 év közötti börtönbüntetésekre.[34]
A kesztölci szervezett ellenállás felszámolásával az elégedetlenség nem csökkent, sőt az 1952-es tagosítás miatt csak növekedett.[35] A forradalom egy eredendően baloldali, de már a kommunizmusban többször csalódott, a diktatúra alatt megfélemlített településre érkezett meg 1956 októberében.
Forradalom és megtorlás Kesztölcön – legendák és valóság
Kesztölcnek lényegében két 1956-os története van; a pártállami és a valódi, ez utóbbit nehéz rekonstruálni. A hivatalos verzió szerint Simonek Lukács már október 23-án éjjel megkísérelte felrobbantani Kara Imre házát, három nappal később pedig a tanácselnökkel olvastatták fel az „egyetemes magyar forradalmi ifjúság nemzeti követeléseit”,[36] miközben kötelet tettek a nyakába. A tanácsházára „horthysta” címert tettek a vörös csillag helyett, kommunista könyveket égettek, a községi és pártvezetőknél pedig fegyverek után kutattak. Az október 28-án megválasztott Nemzeti Bizottság élére Kertész Ferenc üzemi munkás került (ez valóban így történt).[37] A Népakarat már idézett, december 18-i cikke szerint
egy 12 tagú fegyveres társaság kikiáltotta a „kesztölci köztársaságot”. […] senkit sem engedtek a faluból kimenni – elsősorban persze munkára – viszont idegen sem léphette át a falu határát [az országos sztrájk miatt munkára nem is nagyon tudtak volna hova menni – GyS]. Ez a rémuralom december 15-ig tartott, amikor a „kesztölci köztársaság”-nak az vetett véget, hogy megjelent a karhatalom és a fegyverrejtegetőket ártalmatlanná tette.[38]
Az 1957 tavaszi tudósítások még jobban elrugaszkodtak a valóságtól. Eszerint a kesztölciek gazdasági vonalon elsősorban pálinkafőzéssel foglalatoskodtak. „A tsz pálinkafőzőjét »állami« kezelésbe (értsd: a Kesztölci Köztársaság kezelésébe) kell venni, a szeszfőzés állami monopólium.” Emellett nemzetőrséget szerveztek, fegyvereket Esztergomból hoztak. „Szereztek egy harckocsit is, amit a falu határában hagytak a magyar katonák a forradalom kitörésekor. A falu népe félelemben élt, mivel felelőtlen emberek kezében voltak a fegyverek.” November 4-én pedig a nemzetőrök a párthelyiségbe zárták a kommunistákat, akiket halálra ítéltek, „de a kivégzéshez már nem volt merszük.” Egy időre „a Nemzetőrség parancsnokhelyettesét, Simonek Lukácsot választották meg az új »köztársasági elnöknek«. A dúlás és fosztogatás december 15-ig tartott, amikor is karhatalmisták érkeztek Kesztölcre a nemzetőrség lefegyverzésére.” [39]
Valójában Kesztölcön a kommunisták már október 24-én fegyveres őrséget szerveztek, ami feldühítette a lakosságot, főleg, hogy 26-án valakit állítólag meg is vertek a „településőrök”.[40] 25-én felvásárlási láz tört ki, miután a Dorogról hazaérkezők meséltek az ottani tüntetésről. Másnap leálltak a bányák, és a tanácsháza előtt összegyűltek a tanácselnökkel olvastatták fel a 16 pontot, de kötélről szó sem volt. Simonek Lukács és testvére október 24-én éjjel tényleg megkísérelte felrobbantani a már elmenekült Kara Imre házát, ennek azonban sokkal inkább egy évek óta húzódó viszály volt az oka.[41]
A vörös csillagos címer helyére jobb híján egy Magyar Királyi Anyakönyvi Hivatal táblát tettek fel, de nem restaurációs vágyuk miatt, hanem mert egy kommunista jelképek nélküli címert szerettek volna. A legtöbb településhez hasonlóan – érthető okokból – itt is megsemmisítették a TSZ-belépési nyilatkozatokat, a begyűjtési iratokat és a személyi anyagokat, amelyeken továbbtanulás, állás megszerzése is múlhatott. Mivel az erőszakszervezetek tagjait leszámítva csak pártvezetők, prominens párttagok tarthattak lőfegyvereket (és nem lehetett kizárni, hogy használják is majd), a házkutatások is érthetőek voltak. A könyvégetés is megtörtént, csakhogy azt idénymunkások hajtották végre.[42]
A Nemzeti Bizottságok megválasztását (országosan) a pártállami vezetés kezdeményezte a hatalomátmentés reményében, de általában sikertelenül. Kesztölcön a köztiszteletben álló Kertész Ferencet (ő 1945 és 1948 között volt párttitkár, de miután kritizálta a párt földpolitikáját, leváltották) választották meg a bizottság élére, Fekete Mihály vezette az elsősorban közbiztonsági, közrendvédelmi céllal alakult nemzetőrséget. Ezt a forradalmi helyzet indokolta; a rendőrökben nem bíztak (sokszor el is menekültek), a politikai foglyok mellett pedig számos köztörvényes is kiszabadult. Harckocsijuk úgy lett, hogy a magyar katonák hátrahagyták a meghibásodott járművüket.[43] Kijárási tilalmat vezettek be, ami legalább annyira védte a kommunistákat a bosszútól, mint gátolta az esetleges szervezkedésüket.[44]
A kesztölci forradalmi szervek végig higgadtan és felelősen tevékenykedtek, amit mutat az is, hogy a földkérdés rendezését elhalasztották nyugalmasabb időre. Megszervezték a közellátást, Budapestre is küldtek segélyszállítmányt. A pálinkafőzésnek valóban kulcsszerepe volt, hiszen a környékről is sokan Kesztölcre hordták a cefréjüket főzetni, aminek jövedelméből a TSZ magas arányban részesült. A jogszabályi előírásoknak megfelelően, a forradalom idején is pénzügyőr felügyelte a pálinkafőzést.[45]
A napok ezt követően csendesen teltek november 4-ig. E napon Simonek valóban összegyűjttette, és a pártházba záratta a kommunistákat, de azért, nehogy azok felbátorodva rátámadjanak a falubeliekre. Kertész a lefogottak feleségei kérésére azonnal intézkedett szabadon bocsátásukról, bántódása senkinek sem esett. Az első karhatalmi egységek november 25-én jelentek meg Kesztölcön. Összeszedték a fegyverek egy részét – ezeket hetekig őrizetlenül tárolták a tanácsházán – majd elvonultak.[46] A nemzetőrség december 15-ig működött. A dátumnak később, mind a Minczér testvérek,[47] mind pedig Dudik Aladár pere szempontjából is kiemelt jelentősége lesz, ugyanis december 11-én lépett életbe a statárium.
Érdemes megvizsgálni a „rettegésben tartották a környéket” toposzt is. Ez több ’56-os perben előkerült, minden valóságalap nélkül, és csak a forradalmárok lejáratását célozta.[48] A kesztölciek többnyire csak Dorogra vagy Esztergomba mentek hírekért és fegyverekért, páran részt vettek a budapesti harcokban, de a mintegy 40 fős nemzetőrség, ha akarta, sem tudta volna terrorizálni a környéket. A visszarendeződő hatalom különösen súlyosan ítélte meg a kesztölci eseményeket, erre utal a „Kesztölci Köztársaság” legendája is, amivel a kormányzat igazolni vélte a szeparatizmus vádját, amelyeknek sem itt, sem máshol nem volt valóságalapja.[49]
A megtorlás során három perben ítéltek el kesztölcieket, és mintegy 10 főt internáltak.[50] Az első időszakban Minczér Józsefet és Károlyt (Józsefet már 1956. december 20-án ki is végezték), valamint Dudik Aladárt, majd 1958 elején Kertész Ferencet és 15 társát (Fekete Mihályt távollétében). Bár a Minczér testvéreket és Dudikot fegyverrejtegetésért ítélték el, a peranyagból és a sajtóból azonban világossá válik, hogy bár voltak fegyvereik, inkább vélt vagy valós forradalmi szerepük miatt büntették őket. Minczér Józsefet tartották a nemzetőrség parancsnokának, és egy gyilkossággal is meggyanúsították, Dudiknál pedig szerepet kaphatott az 1952-es ítélete. A jogon kívüli megtorlás (pl. karhatalmisták megverték, állásvesztés) többeket is érintett. Említésre érdemes, hogy Simonek évekig rejtőzködve élt a községben, ami azt mutatja, hogy a törésvonalak ellenére összetartottak.[51]
Dudik Aladár második pere
A december 11-én életbe lépett statárium célja hivatalosan az „ellenforradalmárokhoz” került fegyverek visszaszerzése, illetve az élet és vagyon elleni bűncselekmények visszaszorítása volt. Ugyanakkor több esetben – akár a hatályos törvények áthágásával is – használták politikai megtorlásra,[52] valamint alkalmas volt a forradalmárok és a köztörvényesek „összemosására” is.[53] A rögtönbíráskodás eleve nem tett lehetővé alapos nyomozást, ráadásul a kiszabható büntetések tekintetében is ellentmondásos volt a szabályozás. Az eredeti kormányrendelet, amennyiben a „köznyugalom helyreállítása” (ennek mibenlétét nem határozták meg) nem indokolta, lehetővé tette halálos ítélet helyett 10–15 év börtönbüntetés kiszabását,[54] de egy törvényerejű rendelet halálbüntetést írt elő.[55] Bár utóbbi a magasabb szintű jogforrás, a két lehetőséget esetlegesen alkalmazták a bíróságok.[56]
Dudik Aladárt 1956. december 15-én vették őrizetbe. Első vallomása szerint november 25-én vitt el két golyószórót (hat tárral), majd egy láda lőszert az őrizetlenül hagyott fegyverek közül, hogy azokkal később vadászhasson. A fegyvereket egy kukoricaszár-kúpban tárolta. A statáriumról csak december 15-én szerzett tudomást.[57]
Budapest Helyőrség Katonai Bírósága december 18-án tárgyalta az ügyet. Dudik bírósági vallomása szerint a nemzetőrség első lefegyverzésekor leadta a nála lévő golyószórót, de miután látta, hogy a fegyvereket nem szállították el, „kettő darab golyószórót, majd két-három nappal később a lőszereket is, ittas fejjel hazavittem.” December 12-én le akarta adni fegyvereit, de a leadási helyen „gyerekeket találtam, és nem akartam a fegyvereket otthagyni, nem akartam, hogy azzal a gyerekek valami »grimbuszt« csináljanak.” A golyószórókat kabátba csavarta és egy faládában a kukoricacsutka-kúp alá rejtette.
Szándékom az volt, hogy megvárom az új Holdat [sic!], amikor jönnek a vaddisznók, barátokat szervezek, s lövünk egy párat és majd ebből elélek. A börtönből való szabadulásom után ugyanis személyi okmányok hiányában munkát vállalni nem tudtam, és megélhetésemet így akartam biztosítani. Ezután 1956. december hó 15-én hallottam, hogy a faluban kidobolták, hogy a fegyvereket le kell adni, mert statárium van […] szóltam jelen lévő öcsémnek, hogy segítsen nekem a fegyverek leadásában. Ő ebben nem volt hajlandó részt venni, s míg erről beszélgettünk, egy hadnagy úr vezetésével bejöttek hozzánk a katonák azzal, hogy van-e fegyver. Mert azután kutatnak. Én ekkor jelentettem a hadnagy úrnak, hogy van fegyverem, jöjjenek, megmutatom, hogy hol vannak és vigyék el azokat, ezzel odavezettem őket a »csutka kúphoz« és a fegyvereket átadtam.[58]
A december 15-i eseményeket megerősítette öccse, Pál bírósági vallomása is:
amikor a községben dobolták, hogy a fegyvereket le kell adni, bátyám akkor árulta el nekem, hogy neki is van fegyvere, s legyek segítségére azok leadásában. Én azt mondtam, hogy ebben nem veszek részt, mert ha nálam a fegyvert meglátják, még azt hiszik, hogy partizánkodok, és nekem ebből csak bajom származhat. Míg erről beszélgettünk bejöttek a katonák és kijelentették, hogy házkutatást tartani jöttek […] Megjegyezni kívánom, hogy a rádió útján én már 1956. december hó 15-e előtt a statárium kihirdetéséről értesültem, de mivel bátyám nem ebben a szobában lakik, nem valószínű, hogy ő is tudott róla.[59]
Dudik elmondása is megerősíti, hogy a fegyvereket nem őrizték (ezt nyilván tudták a helyi gyerekek is), bár hivatalosan a hatalom rettegett egy újabb felkeléstől. Kérdés, hogy a statáriumról Dudik értesült-e, és ha igen, mikor. Nem tudjuk, hogy korábbi vallomását magától, védője tanácsára vagy rendőri „ráhatásra” változtatta meg. Öccse vallomása azt valószínűsíti, hogy nem tudott a rögtönbíráskodásról, bár elképzelhető, hogy testvérét védte ezzel. December 17-ig Pál is őrizetben volt, kihallgatása során bírósági vallomásával összhangban nyilatkozta, hogy bátyja le akarta adni a fegyvereit.[60] Látható, hogy Dudik Pál sem viseltetett bizalommal a hatóságok irányába; miután bátyja négy évet raboskodott politikai okokból, apjuk pedig fogságban halt meg, ez nem is annyira meglepő. A helyzetet csak fokozták az országszerte terjedő hírek, hogy akinél fegyvert találnak, azt a szovjetek szó nélkül agyonlövik vagy deportálják. Dudiknak viszont felesége, két gyereke és özvegy édesanyja eltartásáról kellett gondoskodnia úgy, hogy hivatalos munkát nem vállalhatott, így érthető, hogy a Kesztölcön (is) bevett módszerhez, az orvvadászathoz tervezett folyamodni.
Szokatlan eljárásra utal, hogy Kesztölcön a karhatalom december 15-én délig „türelmi időt” biztosított a fegyverek beszolgáltatására (bár etikátlan módon már ezalatt megkezdték a házkutatásokat), hasonló esettel az eddigi kutatásaim során nem találkoztam. Miután a jogszabályban nagyon rövid határidő (december 11. 18 óra) volt megszabva, az újságok nem jutottak el mindenhova, és a rádió vagy a települések hangoshíradója sem működött mindenhol, ez logikus lépésnek tekinthető. Főleg, hogy sokan nem is figyelték a híreket, így ők – Kesztölcön – csak a 15-i reggeli kidobolás során értesülhettek a statáriumról. További furcsaság, hogy a bíróság Dudik esetében figyelembe vette a türelmi időt, a vele egy napon elfogott Minczér testvérek esetében viszont nem.
A karhatalomtól Leviczki András főhadnagy tanúskodott. Érdekesség, hogy sem a házkutatást végző Laczák hadnagyot, sem Dudik feleségét nem hallgatták ki. Az asszonynak a rokonság miatt volt lehetősége megtagadni a vallomástételt – ahogy Dudik Pálnak is lett volna – de erre nincs utalás az anyagban. A hadnagyot elképzelhető, hogy azért nem hallgatták meg, mert Leviczki főhadnagy a gyanúsítottal borozgatva találta a házkutatás alatt (ezt Dudik vallomása is megerősítette). A főhadnagy vallomása szerint
a községben elöljáróságot nem találtunk. Nyolc órakor egységünk parancsnoka kidoboltatta, hogy akinél fegyver van, azt a karhatalmi szervnél adja le, és bántódása nem történik. A dobolás kb. két óra hosszáig tartott, de ezalatt az egység már megkezdte a házkutatásokat a gyanús helyeken. Fél tíz óra körül láttam, hogy az egyik házból kettő drb. golyószórót, tárakat, és egy láda lőszert hoznak ki.
Leviczki hozzátette, hogy hallotta Dudik és egy embere beszélgetését, amely során több rabmunkahely nevét is említették, „amiből arra következtettem, hogy valószínűleg a hadműveletek [sic!] során szabadult elítélttel állunk szemben. Ezt jelentettem a parancsnokomnak, aki elrendelte vádlott letartóztatását. […] Megjegyezni kívánom, hogy a kutatás először a gyanús elemek (volt nemzetőrök, szabadult rabok, stb.) lakásán kezdődött meg.”[61] A kissé zavaros vallomásból nem állapítható meg, hogy Dudik milyen minőségében volt „gyanús elem”. A főhadnagy korábbi, katonai ügyészségi tanúvallomása egyértelműbb, még ha némileg ellent is mond a bíróságinak. Abban is szerepel a meghosszabbított beszolgáltatási határidő (ami alatt kb. 5-6 fő adott le fegyvereket) és a borozgatás is, de ezen verzió szerint Dudik említette meg az egyik katonának a fegyvereket. Leviczki az ügyészségen még azt vallotta, hogy „ekkor még nem volt olyan tervünk, hogy Dudik Aladárt, illetve Dudik Pált letartóztassuk, mert ők jelentették be nekünk, hogy náluk fegyver van [kiemelés aláhúzással szerepel az eredetiben – GyS].” A vallomás szerint ezt követően zajlott le az a beszélgetés, amiből Leviczki rájött, hogy korábbi elítéltről van szó.[62]
Eszerint nem valószínű, hogy Dudikot szabadulása miatt keresték volna (akkor jó eséllyel nem borozgattak volna nála, és elég lett volna „csak”, házkutatás nélkül előállítani), talán inkább nemzetőri szerepe miatt (esetleg feljelentés alapján?) mentek ki hozzájuk. Leviczki vallomása azt is megerősíti, hogy Kesztölcön december közepén sem volt még hivatalos elöljáróság. Látható, hogy a korábbi kommunista vezetés erősítés nélkül nem akarta, vagy nem merte visszavenni a hatalmat, a falusiaknak viszont a „hatalmi vákuumban” is boldogulniuk kellett, ami a lehetőségekhez mérten sikerült is nekik.
Érdemes kitérni Kovács István alezredes, katonai ügyész vádbeszédére és Dudik védőjének érvelésére is. A vádbeszédben egy az egyben visszaköszön az MSZMP 1956. december 5-i párthatározata, amely alapján akkoriban értékelték az „októberi eseményeket”. Mindez azt is mutatja, hogy a korabeli jogszolgáltatás működését a jogszabályok helyett sokkal inkább a párthatározatok irányították. A határozat szerint az „októberi események” fő kiváltója az volt, hogy „a Rákosi–Gerő-klikk […] letért a marxizmus–leninizmus elvi alapjáról. […] Káros módszereik rendkívül súlyos hibákhoz és bűnökhöz vezettek párt- és állami életünkben egyaránt. Akadályozták a társadalmi élet demokratizmusának kiszélesítését, durván megsértették a szocialista törvényességet.” Ehhez jött a Nagy Imre-féle pártellenzék tevékenysége, „amely a hibák kijavításához pozitív programot nem adott, egyoldalúan csak a pártot támadta, s egyidejűleg a reakciótól nem határolta el magát”, a „Horthy-fasiszta és a magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom, amelynek jelentős erői működtek illegálisan idehaza, fő erői pedig Nyugat-Németországban gyülekeztek és szervezkedtek”, és döntő szerepet játszott a „nemzetközi imperializmus” is. A párthatározatban kitértek arra is, hogy december elejére „az ellenforradalom visszavonult, és ismét korábbi taktikáját alkalmazta”, ami egyrészt sztrájkokat jelentett, másrészt pedig – az MSZMP szerint legalábbis – hogy „most a »sztálinisták és rákosisták« elleni harc ürügyén folyik a kommunisták üldözése.”[63]
Kovács alezredes vádbeszédét azzal indította, hogy „a megindult népmozgalmat, mely a Rákosi–Gerő klikk ellen irányult, az ellenforradalom megnyergelte, teljes anarchiát teremtett”, és kiemelte a harcokat követő sztrájkokat is. Ekkorra a munkásságnak már nem maradt más eszköze az ellenállásra, ugyanakkor Dudik – bár meggyanúsították vele – nem vett részt munkabeszüntetés szervezésében.[64] Kitért arra is, hogy Dudik korábban fegyververes szervezkedés címén már volt büntetve, „s megragadva az alkalmat ismét fegyverek rejtegetésével került szembe az államhatalmunkkal. Az tény, hogy a vádlott önként adta elő a fegyvereket. Az is tény azonban, hogy ennek hiányában is megtalálták volna az elrejtett fegyvereket. (…) A legszigorúbb ítélet [halálbüntetés – GyS] kiszabását kérem.”[65] Itt is megfigyelhető, hogy – a vád számra megfelelő – feltételezéseket, véleményeket kezeltek tényként. Semmi sem bizonyította azonban, hogy Dudiknak „ellenforradalmi” céljai lettek volna a fegyverekkel, amiket nem biztos, hogy megtaláltak volna.[66]
Nem kevésbé érdekes a kirendelt ügyvéd védőbeszéde, amelynek legfontosabb kitétele, hogy „a tényállásba belekötni nem lehet”. Mindez annak fényében különösen furcsa, hogy pár perccel később pont az egyik katonai ülnök kezdte vitatni az egész eljárás jogosságát (szerinte Dudik a türelmi idő miatt semmiféle bűncselekményt nem követett el). Ráadásul a védő, több vallomással ellentétesen „az önkéntesség tényét vitatva megállapítja, hogy vádlott abban az időben adta elő önként fegyvereit, miközben a fegyver leadására felszólító dobolás még tartott, és így nem volt alkalma latolgatni, hogy mit tegyen. […] Gyenge elméjűsége [sic!], befolyásolhatósága, a kesztölci miliő hatással voltak rá, s ezek mind javára értékelhetők.”[67] Az ügyvéd, még ha nagyon esetlenül is, jobb híján hivatkozott gyengeelméjűségre, mint a halálbüntetést kizáró okra. Ugyanakkor az elmeszakértők, még ha igen furcsa körülmények között is, de Dudikot beszámíthatónak nyilvánították. A korábban már idézett szakvélemény szerint „mind előadásában, mind az intelligencia vizsgálat során kétségkívül értelmileg csökkent értékű válaszokat ad. Gyengeelméjűsége a debilitás fokát éri el.”[68] Ennek ellenére az iraton nem szerepel, hogy beszámítható (akár korlátozottan) vagy sem. Dr. Stobbe Friderika a tárgyaláson mondta ki végül, hogy „bár kritikai képessége gyengébb az átlagosnál, de általános emberi szempontból ítélve, beszámítható, annak fenntartásával, hogy csökkent értelmi képességénél fogva, akár pozitív, akár negatív értelme [sic! talán értelemben – GyS] befolyásolható. Elmebetegnek, súlyos betegnek nem tekinthető, a vád tárgyává tett cselekményt átláthatta, annak súlyosságával tisztában van.”[69]
Azért azt érdemes hozzátenni, hogy Dudikot biztosan megviselte a négy év börtön és a forradalmat követő helyzet, majd őrizetbe vétele és kivégzésének lehetősége sem lehetett jó hatással az idegállapotára.
A szakvélemény „hiányosságára” nincs magyarázat a peranyagban; elképzelhető, hogy az orvosok számára Dudik egyértelműen beszámítható volt, csak ezt nem sikerült érthetően megfogalmazniuk, ahogy az is lehet, hogy első körben megpróbálták „nyitva hagyni” a beszámíthatatlanság lehetőségét. Elmeszakértői véleményekkel, beszámíthatósággal kapcsolatos furcsaságokkal, etikai-szakmai problémákkal más pereknél is találkozhatunk.[70]
Nem kevésbé érdekes a „kesztölci miliő” említése, ami utalhat a falu „reakciós”, „lázadó” voltára, és arra is, hogy ott december közepéig elmaradt a kommunista restauráció. Az sem kizárt, hogy az ügyvéd olvasta az aznap reggel megjelent első „Kesztölci Köztársaság”-ról szóló cikket. Bár a védőügyvédeknek sok mozgásterük nem volt (a tárgyalás előtt, szóban közölték velük a vádakat), de különös, hogy a hasonló perekkel ellentétben sem Dudik családos állapotára, sem özvegy anyjára nem hivatkozott.
A tárgyalást követően a bírói tanács visszavonult ítélethozatalra, ami szintén nem a megszokott módon zajlott le. A jegyzőkönyv szerint „a tanács egyik tagja kétségessé teszi a rögtönítélő bíráskodás törvényes előfeltételeit” és a tanácsvezető (a háromtagú tanács egyetlen jogvégzett tagja) „megmagyarázása ellenére ezt az álláspontját továbbra is fenntartja.” A nem nevesített ülnök[71] felszólalása is mutatja, hogy milyen ingatag lábakon álltak helyenként a papíron egyértelmű statáriális vádak (is). További érdekesség, hogy az eddig átvizsgált több tucat rögtönítélő bírósági per között ez az első, ahol bárkinek kételyei merültek fel. A bűnösség és a bizonyítottság kérdésében már egységes volt a tanács, büntetésként az egyik ülnök 10, a másik 15 év börtönt javasolt, a tanácsvezető ez utóbbihoz csatlakozott.[72] Az mindenképp figyelemre méltó, hogy az ügyész javaslata ellenére sem merült fel a halálbüntetés kiszabása.
Az ítélet sem mentes az ellentmondásoktól. Tényként fogadták el, hogy Dudik már október 28-án belépett a nemzetőrségbe, és hogy december 9-én (két nappal a statárium előtt), kislányától értesült a fegyverek beszolgáltatásáról.[73] Azt is elismerte a bíróság, hogy a 15-én Kesztölcre érkező karhatalom parancsnoka, (akit nem hallgattak meg tanúként) saját hatáskörben büntetlenséget ígért a fegyverüket beszolgáltatóknak, és gyakorlatilag elfogadták a Dudik testvérek által elmondottakat is. A fegyverek korábbi őrizetlenül hagyására nem utaltak.
Dudikról megállapították, hogy „tájékozott, rendezett magatartású. Alacsony műveltsége és intelligenciája miatt értelmileg csökkentett politikai képességgel rendelkezik. […] Emellett hétköznapi élet eseményeiben ügyesen járatos, a dolgok teljes összefüggésével és lényegével tisztában van.”[74] A bíróság külön kiemelte, hogy a
vádlott személyén keresztül a társadalomra igen veszélyes. Ezt alátámasztja, hogy már egy alkalommal fegyveres szervezkedés bűntette miatt súlyos időtartamra szóló börtönbüntetésben részesült. Alátámasztja vádlott személyi társadalomveszélyességét továbbá az a körülmény is, hogy amikor a börtönből […] az akkori rendkívüli állapotok következtében szabadult[,] ahelyett, hogy beilleszkedett volna a békés alkotó munkába, mindent igyekezett elkövetni annak érdekében, hogy minél tovább a rend helyreállítását megnehezítse. Külön kíván foglalkozni a bíróság azzal a rendellenes állapottal is, amely 1956. december 15-én és ezt megelőző napokban még Kesztölc községben fennált. Ezeknek a körülményeknek a szem előtt tartása mellett a vádlottal szemben a legsúlyosabb büntetés kiszabása lett volna indokolt.
De mivel a türelmi idő alatt „súlyos bűnös elhatározásában igen megingott” és a házkutatásra érkezőknek maga jelezte, hogy fegyverei vannak, lehetőséget láttak a büntetés enyhítésére.[75]
Igaz, hogy a statáriális eljárásoknak eleve nem volt célja a körülmények teljes feltárása, az teljesen abszurd, hogy Dudik (vagy bárki más) 1956. október 27-én vagy 28-án (de még november-decemberben sem feltétlenül) bármilyen „békés alkotó munkába” bekapcsolódhatott volna. Annak, hogy Dudik akadályozta a „rend helyreállítását”, nem volt valóságalapja, csak az ügyész (iratellenes) feltételezései alapján került az ítéletbe. Sőt, a MÁVAUT kesztölci bányászjárat gépkocsivezetői 1956. december 22-én írásban igazolták, hogy „Dudik Aladár […] a rendkívüli események alatt nem fenyegetett és nem bántalmazott minket, sem gépjárműveinket.”[76] Ugyanazon a napon a Dorogi Szénbányászati Tröszt kesztölci bányászai is igazolták, hogy Dudik nem fenyegette őket és „nem késztetett arra, hogy ne menjünk dolgozni”. Panóczai Imre tanácselnök külön ráírta a levélre, hogy „a fentnevezettről nincs tudomásom, hogy a forradalom ideje alatt fegyverrel vagy akár anélkül valakit fenyegetett volna.”[77] A nyilatkozatok, amelyek révén Dudik felesége, Kara Teréz próbált kegyelmet eszközölni férjének[78], tökéletesen mutatják, hogy Dudik semmiféle „felforgató” és „uszító” tevékenységet nem végzett, sőt kedvelhették a kesztölciek, máskülönben nem álltak volna ki több tucatnyian mellette, főleg nem a megtorlás időszakában.
Az, hogy az ítéletben a kesztölci állapotokkal példálóztak, egyenesen cinizmusnak tekinthető; a község egyfajta hatalmi vákuumban igyekezett boldogulni, amiért később szeparatista vádakkal illették. De azért egy települést, vagy annak ideiglenes vezetőit hibáztatni, mert nem szállták meg őket idejekorán, igencsak furcsa dolog.
Kara Teréz hiába próbálta szabadlábra helyeztetni férjét. 1957. január 7-i kérvényét február 21-én azzal utasították el, hogy „ha a bíróság máris mérsékelné nevezett büntetését úgy a bírói ítéletek a kellő visszatartó hatást nem érnék el és így az ország rendje és nyugalma még hosszú ideig nem szilárdulna meg.”[79]
A perről szóló szűkszavú tudósítás szerint:
a Dorog melletti kis bányászfaluban, Kesztölcön egy fegyveres társaság kikiáltotta a „kesztölci köztársaságot” és rémuralom alatt tartotta a falut. A két főkolompos [a Minczér testvérek – GyS] felett hétfőn ítélkezett a statáriális bíróság, kedden pedig egy harmadik vezető, Dudik Aladár 31 éves kovács került a katonai bíróság rögtönítélő tanácsa elé. Az ügyész lőszer- és fegyverrejtegetés címén emelt vádat Dudik ellen, akinél egész arzenálra valót találtak. Mint két másik vádlott társa, ő is hallgatott, amikor megkérdezték tőle, miért volt szüksége ennyi fegyverre. A tárgyalás során kiderült, hogy Dudik büntetett előéletű és október 27-én szabadult Vácról.[80]
Ez a cikk tökéletesen bemutatja a korabeli bíróságok és a sajtó gyakorlatát: a büntetett előélet kihangsúlyozását (azt „elfelejtették” megemlíteni, hogy politikai), a környéküket rettegésben tartó „ellenforradalmárok” toposzát.[81] De az, hogy a „köztársaság” egyik vezetőjének nevezték, mégis fegyverrejtegetés miatt került bíróság elé, arra utal, hogy a szervezkedési vádat semmivel sem tudták volna alátámasztani.
Dudikot – mivel a bíróság figyelembe vette a türelmi időt – fegyverrejtegetés miatt el sem ítélhették volna; két tanúvallomás szerint is le akarta adni fegyvereit, ez ellen csak az ügyész feltételezése szól. Hátralévő büntetésének kitöltésére visszavihették volna a börtönbe, de ez fel sem merült, legalább is nincs erre utaló dokumentum. A peranyag érdekes adalékokkal szolgál a „Kesztölci Köztársaság” legendák nélkül is rendkívüli történetéhez és tökéletesen mutatja be a korszak ítélkezési gyakorlatát, illetve a hatóságok rendre megszegett ígéreteit is.
Felhasznált források és szakirodalom
Levéltári források
Dudik Aladár pere, Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár XI. 22. (Budapesti Katonai Bíróság) 508/1956.
A „kesztölci köztársaság” harmadik vezetője a statáriális bíróság előtt, Népakarat, I. évf., 32. szám, 1956. december 19., 4.
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 6/1956. (XII. 11.) rendelete a rögtönbíráskodás részletes szabályainak megállapításáról. Magyar Közlöny, 1956/101. szám, 1956. december 12., 593–594.
A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1956. évi 32. számú törvényerejű rendelete az 1956. évi 28. számú törvényerejű rendelet kiegészítéséről, Magyar Közlöny 1956/102. szám, 1956. december 13., 596.
Statáriális ítélet a „Kesztölci Köztársaság” főkolomposai felett, Népakarat, I. évf., 31. szám, 1956. december 18., 3.
Monográfiák, tanulmányok, szakcikkek
Bank Barbara – Bognár Zalán – Tóth Gábor (szerk.): Magyarok szovjet fogságban. Történeti szemelvénygyűjtemény a hadifogolyként, internáltként vagy politikai rabként elhurcoltakról, Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2016.
Bognár Zalán: Civilek deportálása Magyarországról a Gupvi lágereibe. In: Kiss Réka – Simon István (szerk.): Gulag-Gupvi. A szovjet fogság Európában, Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017, 139–161.
Csikós Gábor: „Az anyag megvan. Talán egyszer majd átnézi valaki.” Pszichiáterek szakmai mozgástere az 1956-os megtorló perekben, in Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 105–136.
Csillag Gabi: Erőfeszítés az értelmi fogyatékos gyermekekért. Család, gyermek, ifjúság, XII. évf. 2003/5, 19–22.
Gyarmati György: A Rákosi-korszak, Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – Rubicon-Ház, 2013.
György Sándor: A fegyvertelen fegyverrejtegető: Józsa György és társa pere. In: Balogh-Ebner Márton – György Sándor – Hajnáczky Tamás (szerk.): Történelmi töredékek. Válogatás a Napi Történelmi Forrás szerzőinek írásaiból III., Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 261–284.
György Sándor: Gyilkosság jogi eszközökkel? Kétségek, kérdések, válaszok és ellentmondások Kokics Béla kivégzésével kapcsolatban, in Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 137–167.
György Sándor: Minden kétséget kizáróan? Kételyek, kérdőjelek az 1956-os megtorló perek kutatásával kapcsolatosan. Századvég, I. évf. 2021/4., 9–25.
Rajkort Miklós: A fegyvertelen forradalom – 1956-os őszi események Pomázon, in Balogh-Ebner Márton – György Sándor – Hajnáczky Tamás (szerk.): Nem mindennapi történelem – Válogatás a Napi Történelmi Forrás szerzőinek írásaiból I. Budapest, Gondolat Kiadó, 2017, 141–152.
Rigó Róbert: Lincselés Kiskunmajsán 1956-ban. in: Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 387–421.
Szabó Gergely: A „Kesztölci Köztársaság” legendája és igaz története. Café Babel, 2005/49-50, 155–164.
Szarka László: A csehszlovák–magyar lakosságcsere helye a magyar kisebbség tervezett felszámolásában 1945–1948 között. Kisebbségkutatás, XVI. évf., 2007/3, 415–430.
Takács Tibor: Szövegek, tények, stratégiák. A történelem és forrásai. Budapesti Könyvszemle, XX. évf., 2008/4, 353–362.
Törő Krisztina: Igazságügyi szakértés a múltban és napjainkban. Egy pszichológus szakértő szemszögéből, in Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 85–104.
Ezzel kapcsolatban bővebben lásd: Takács Tibor: Szövegek, tények, stratégiák. A történelem és forrásai, Budapesti Könyvszemle, XX. évf., 2008/4., 353–362.; György Sándor: Minden kétséget kizáróan? Kételyek, kérdőjelek az 1956-os megtorló perek kutatásával kapcsolatosan. Századvég, I. évf. 2021/4. 9–25. ↑
Marek: A dorogi, 143, 145.; Marek Viktor: Kesztölc 1956, Kesztölc, Kesztölc Község Önkormányzata, 2016. 45.; Szabó Gergely: A „Kesztölci Köztársaság” legendája és igaz története, Café Babel, 2005/49–50. 161. ↑
Az első kesztölci vonatkozású cikk a Népakaratban (korábban és 1958 után Népszava) jelent meg a fegyverrejtegetés címén elítélt Minczér testvérek peréről, Statáriális ítélet a „Kesztölci Köztársaság” főkolomposai felett címmel. Népakarat, I. évf., 31. szám, 1956. december 18., 3. Dudik Aladár peréről másnap számolt be a lap. Népakarat, I. évf., 32. szám, 1956. december 19., 4. Mindkét cikk szerző nélküli. Hosszasabban 1957 tavaszán írt a helyi sajtó Kesztölc „fiktív” 56-os történetéről. Dunamente, I. évf., 7. szám, 1957. március 31., 6.; Dunamente, I. évf., 8. szám, 1957. április 7., 2. ↑
Marek Viktor: A Kesztölci Köztársaság, Életünk, L. évf., 2012/1. 94. ↑
Az nem állapítható meg, hogy hadifogság vagy „malenkij robot” során. Dudik Aladár pere, Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár XI. 22. (Budapesti Katonai Bíróság) 508/1956. 10. (A továbbiakban HM HIM XI. 22. 508/1956.) ↑
Először október 28-át említett, de 1990-ben kiállított igazolása szerint is a 27-i dátum a helyes. ↑
A dr. Stobbe Friderika és dr. Varga Gyula által készített elmeszakértői jegyzőkönyv szerint hazatérése után rendszeresen mulatott, többször is megünnepelték szabadulását („tetszik tudni, kínáltak az ismerősök”). Már „kismennyiségű alkoholra nem a szokott ittassággal, hanem nyugtalansággal, izgalmi állapottal reagál, ezzel egybehangzó s a kóros ittasság fogalmát meríti ki.” A jegyzőkönyvből az nem derül ki, hogy mindezt csak Dudik elmondása alapján, vagy valamiféle teszteléssel állapították meg. HM HIM XI. 22. 508/1956. 10–10r. ↑
Az orosz malenkaja rabota (kis munka) kifejezésből. 1944 végétől mintegy 270–315 000 civilt (köztük 60–65 000 magyarországi német) hurcoltak a Szovjetunióba, több éves, embertelen körülmények között zajló kényszermunkára. Összesen kb. 700 000 fő került szovjet (hadi)fogságba. A szovjetek legtöbbször csak néhány napig tartó, helyreállítási munka és/vagy igazolvány kiadásának ígéretével (ahogy Kesztölcön is) hívták össze a később elhurcoltakat. Bank Barbara – Bognár Zalán – Tóth Gábor (szerk.): Magyarok szovjet fogságban. Történeti szemelvénygyűjtemény a hadifogolyként, internáltként vagy politikai rabként elhurcoltakról. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2016. 165, 210, 234.; Bognár Zalán: Civilek deportálása Magyarországról a Gupvi lágereibe. in Kiss Réka – Simon István (szerk.): Gulag-Gupvi. A szovjet fogság Európában. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017, 139, 142. ↑
Az 1946. február 27-én aláírt lakosságcsere-egyezmény következtében 1947 júliusa és 1948 nyara között mintegy 73 000 magyarországi szlovák települt át (önkéntes alapon) a Csehszlovákiába, ahonnan körülbelül 110 000 magyart kényszerítettek át a mai Magyarország területére. Papp Anna Fanni: „Tiltakozni nem tiltakozhattunk…” – Az 1946-os csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény, Újkor.hu, 2021. február 27., https://ujkor.hu/content/tiltakozni-nem-tiltakozhattunk-az-1946-os-csehszlovak-magyar-lakossagcsere-egyezmeny (Letöltés: 2025. március 17.) Bővebben lásd: Szarka László: A csehszlovák–magyar lakosságcsere helye a magyar kisebbség tervezett felszámolásában 1945–1948 között. Kisebbségkutatás, XVI. évf., 2007/3, 415–430. ↑
Marek: Kesztölc, 11. Kesztölc lakossága 1941-ben 2664, 1949-ben 2268 fő volt. Mivel a háború elkerülte a települést, és a bányászat miatt legtöbben mentesültek a katonai szolgálat alól, a népességcsökkenés oka elsősorban az elhurcolásban és a lakosságcserében keresendő. 1949. évi népszámlálás. 9. Demográfiai eredmények (1950) II. rész, Budapest, Központi Statisztikai Hivatal – Állami Nyomda, 1950, 110.https://library.hungaricana.hu/hu/collection/ksh_neda_nepszamlalasok_1949/ (Letöltés: 2025. április 12.) ↑
A falut az első időszakban remekül vezető Farsang Andrást gyorsan kiszorították a vezetésből a „keményvonalasok”. Marek: Kesztölc, 11. Egy 1954-ben (az úgynevezett enyhülés idején), az új tanácselnök által készített jelentés szerint elődje a „legbarbárabmodon” viselkedett a helyiekkel. „Megcsinálta azt, hogy a dolgozóknak megadta a sertésvágásra az engedély(t) és mikor a fél levágta akkor rendőrséggel elvitette.” Marek: Kesztölc, 29. Akkoriban a saját disznó engedély nélküli levágása is a közellátás veszélyeztetésének minősült. ↑
Marek: Kesztölc, 12. Amíg lehetett, hátráltatták az iskola államosítását és a termelőszövetkezetek (TSZ) megszervezését. ↑
Marek Viktor szerint Erdélyi lehetett ellenálló, csaló (vagy az is). Többektől kért kölcsön, amit nem adott meg, az ellopott rádió eladásáért kapott pénzt sem fordította a csoportra, ugyanakkor nem vallott senki ellen, hiába verték, fenyegették a felesége és a kislánya internálásával is. A ráállított zárkaügynöknek is azt mondta, hogy amit csak ő tud, arról nem vall. Elképzelhető az is, hogy az ÁVH építette be, csak „elfelejtették” kiemelni – egy másik besúgó már a nyomozás alatt „eltűnt” az iratokból. Marek: Kesztölc, 25. ↑
A kommunista párt tömegszervezete, 1948 februárjában alakult meg. Elsősorban fiatalok haderőn kívüli előképzésével foglalkozott, volt pl. céllövő, ejtőernyős, rádiós, könnyűbúvár, autós/motoros, modellező szakosztálya is, és kulturális programokat is szerveztek. 1957 júniusától Magyar Honvédelmi Sportszövetség, 1967-től Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) néven működött. ↑
Pl. a gyöngyösi Kiss Szaléz ferences pap ellen azért indult a szovjet bíróságon per, mert közösséget szervezett fiataloknak. A csoport néhány tagját szovjet katonák meggyilkolásával vádolták meg; Kiss Szalézt és négy társát 1946. december 10-én végezték ki. Lásd pl.: Péterfi Gábor: Mindenkinek megbocsátva várta a kivégzését. Páter Kiss Szaléz OFM (1904–1946), Rubicon Online, https://rubicon.hu/hu/cikkek/mindenkinek-megbocsatva-varta-a-kivegzeset (Letöltés: 2025. március 14.) A szervezkedéshez olyan vádlottakat is „hozzácsaptak”, akik nem is ismerték „bűntársaikat”, ugyanakkor elítélésüket politikai szempontból szükségesnek tartották. ↑
Az önkéntesek mellett sokakat kényszerítettek, rabokat pedig pl. korábbi szabadulás ígéretével bírtak rá az együttműködésre. ↑
Gyarmati György: A Rákosi-korszak, Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – Rubicon-Ház, 2013. 272–274. ↑
A köztörvényesként bebörtönzött Fuziknak 1952 júniusában Farsang mesélt tevékenységükről, ami nehezen érthető, mert Fuzik a megvert MSZHSZ-titkár sógora is volt. Marek: Kesztölc, 19. ↑
Marek: Kesztölc, 19–22. Marek Lajos elmenekült, és évekig a kesztölci tanácsháza melletti épületben rejtőzött. ↑
Uo., 33–34. Simonek és Kara képviselőtestületi tagként 1949. február 5-én felszólalt az erőszakos TSZ-szervezés ellen, amiért internálták őket. Kara azonban májustól visszakerült a falu vezetésébe, sőt az 50-es években végig meg tudta őrizni kiemelkedő szerepét. ↑
Szabó 157. Szabó november 17-i dátumot is említ azzal, hogy Kara Imre ekkor kért Budapestről katonákat, akik meg is jelentek, de nem maradtak sokáig. Az bizonyos, hogy december 15-ig nem volt tartós karhatalmi jelenlét Kesztölcön. Szabó Gergely: A „Kesztölci Köztársaság”, 161. ↑
Lásd például a Sátoraljaújhely közelében november 10-ig kitartó nemzetőrök pereit. Tőlük is annyira „rettegtek”, hogy a közeli falvak lakossága önként élelmezte őket, több asszony járt fel főzni a Kőkapui kastélynál lévő táborba. Bővebben lásd: György Sándor: A fegyvertelen fegyverrejtegető: Józsa György és társa pere, in Balogh-Ebner Márton – György Sándor – Hajnáczky Tamás (szerk.): Történelmi töredékek. Válogatás a Napi Történelmi Forrás szerzőinek írásaiból III. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 261–284. ↑
Hasonló „elszakadási kísérlettel” (is) vádolták például az újpesti nemzeti bizottságot (Kósa Pál és társai pere), vagy a győri Dunántúli Nemzeti Tanácsot. Utóbbi vezetője, Szigethy Attila az előzetesben öngyilkosságot követett el. A szeparatista vádakhoz többnyire elég volt tárgyalni a Vöröskereszttel vagy interjút adni egy külföldi lapnak. Lásd pl.: https://perek56.hu/ords/f?p=1051:2:12253066542969:::2:P2_PER_ID,P2_SZEMELY_ID:81504, (Letöltés: 2025. március 25.); Nagymihály Zoltán: „Két pogány közt egy hazáért” Szigethy Attila. Rubicon, XXVII. évf., 2016/10–11., 52–59. ↑
Mint az említett Józsa Györgynél, de ide sorolható a pomázi nemzetőrök pere is. Utóbbiról lásd: Rajkort Miklós: A fegyvertelen forradalom – 1956-os őszi események Pomázon, in Balogh-Ebner Márton – György Sándor – Hajnáczky Tamás (szerk.): Nem mindennapi történelem – Válogatás a Napi Történelmi Forrás szerzőinek írásaiból I. Budapest, Gondolat Kiadó, 2017. 141–152. ↑
Egy Nezvál Ferenc igazságügyminiszter által jegyzett újságcikkben például együtt szerepeltették Szívós Gézát, a fegyverrejtegetés vádjával kivégzett nemzetőrt, a lakótársnőjét baltával agyonverő és feldaraboló Koma Máriával, valamint Lakatos Péterrel és társaival, akik több rablást és nemi erőszakot is elkövettek a Debrecen környéki tanyavilágban. Nezvál Ferenc: Kétféle jog, kétféle törvényesség. Népszabadság, II. évf., 52. szám, 1957. március 2. 3. ↑
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 6/1956. (XII. 11.) rendelete a rögtönbíráskodás részletes szabályainak megállapításáról, Magyar Közlöny, 1956/101. szám, 1956. december 12., 593–594. ↑
A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1956. évi 32. számú törvényerejű rendelete az 1956. évi 28. számú törvényerejű rendelet kiegészítéséről, Magyar Közlöny 1956/102. szám, 1956. december 13., 596. ↑
A dorogi szénmedencében december első hetében még sztrájkoltak a munkások, majd csatlakoztak a december 11–12-i országos munkabeszüntetéshez is. Bővebben lásd: Marek: A dorogi, 65–68. ↑
HM HIM XI. 22. 508/1956. 10r. IQ tesztet az iratok szerint nem végeztek, egyszerűbb kérdésekkel (pl. Magyarország nagyobb folyói) és számolási feladatokkal (pl. 3×14) vizsgálták. Diagnózisként „oligophrenia /debilitasz/” szerepel, ami enyhe értelmi fogyatékosságot jelent. A kategorizálást lásd: Csillag Gabi: Erőfeszítés az értelmi fogyatékos gyermekekért. Család, gyermek, ifjúság, XII. évf. 2003/5, 19. ↑
Az 1958-ban kivégzett Kokics Bélát első körben beszámíthatatlannak minősítették, de az ügyészség felülbíráltatta a szakvéleményt (korlátozottan beszámítható). Később az első vizsgálatot végző szakértők újravizsgálták, és ekkor már teljesen beszámíthatónak minősítettek, sőt megállapították, hogy első alkalommal csak félre akarta vezetni az orvosokat. Bővebben lásd: György Sándor: Gyilkosság jogi eszközökkel? Kétségek, kérdések, válaszok és ellentmondások Kokics Béla kivégzésével kapcsolatban, in Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 137–167. Az elme- és orvosszakértők tevékenységével kapcsolatban lásd még: Törő Krisztina: Igazságügyi szakértés a múltban és napjainkban. Egy pszichológus szakértő szemszögéből. in Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 85–104. és Csikós Gábor: „Az anyag megvan. Talán egyszer majd átnézi valaki.” Pszichiáterek szakmai mozgástere az 1956-os megtorló perekben, Uo. 105–136. ↑
A tanács elnöke Gábor József hadbíró őrnagy, katonai ülnökök Boros László és Balogh Vince őrnagyok voltak. HM HIM XI. 22. 508/1956. 20. ↑
Ezt ügyészségi vallomásában említette azzal, hogy el is vitte a fegyvereket, de az ott „csak fiatal gyerekek voltak”, akikre nem akarta rábízni a golyószórókat. HM HIM XI. 22. 508/1956. 9. ↑
Az asszony külön levélben tett „vallomást”, amelyben megerősítette a Dudik testvérek által elmondottakat, azzal kiegészítve, hogy a fegyvereket elvitték és közölték, hogy nem lesz bántódása, majd fél óra múlva őrizetbe vették. Ez arra utalhat, hogy a nemzetőrségi tagsága vagy börtönből való szabadulása miatt kereshették. HM HIM XI. 22. 508/1956. 28. ↑
Népakarat, I. évf., 32. szám, 1956. december 19. 4. ↑
Jól mutatja ezt a gyakorlatot, hogy az egyik bírósági ítéletbe bekerült: „Az ellenforradalom Kiskunmajsán is a legalja embereket mozgatta meg.” Rigó Róbert: Lincselés Kiskunmajsán 1956-ban, in Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 405. ↑
1. A technológiai fejlődés hatása az önálló bírósági végrehajtási eljárásra
A jogban a digitalizáció (az elektronikus szövegszerkesztő, majd az Internet és az elektronikus levél) eleinte szintén nem ígért többet csak „papírmentes” irodát, amelyben az iratokat nem kell kinyomtatni és postán küldeni, így gyorsabbá lehet tenni az iratmozgást, és pénzt lehet megtakarítani. Hamar kiderült azután, hogy a digitális szöveglétrehozás lehetővé teszi, hogy az ügyfelek eleve bizonyos információkat adatként, strukturált információként elektronikus űrlapokon adjanak be.[1]A végrehajtási eljárások ma már jelentős mértékben elektronizáltak, amelynek előnyei a gyorsaságban, az átláthatóságban és a költséghatékonyságban egyaránt megmutatkoznak. Különösen az árverések (kevés kivétellel) ma már elektronikus úton zajlanak, a végrehajtó által kibocsátott megkeresések adós bankszámlaszámára, és az azokra érkező válasz a pénzintézetektől, de a végrehajtási ügyek kiosztása is elektronikusan zajlik.[2] Az Adós tulajdonában levő ingatlanokról a Takarnet rendszer segítségével, de a bejelentett lakcíméről, tulajdonában levő gépjárművekről is elektronikusan kérik le az információkat.[3]
A digitalizáció előnyei mellett azonban a technológiai átállás kihívásokat is hozott, különösen a veszélyhelyzeti időszakban. A 2020-as pandémia idején kiemelkedtek azok a problémák, amelyek az ügyvédek és a bírósági végrehajtók közötti kommunikációban már korábban is jelen voltak. A veszélyhelyzeti időszak kiemelte azokat a problémákat, amelyek az ügyvédek és a bírósági végrehajtók között már a veszélyhelyzet előtt is fennálltak. Egyrészt a ma 227 fős önálló bírósági végrehajtói állományból jelentős számú végrehajtó még nem volt elérhető az e-papír felületen (nem volt e-papír-csatlakozása). Bár elviekben ezek a végrehajtók is elérhetők voltak a Végrehajtási Iratok Elektronikus Kézbesítési Rendszere (VIEKR) útján, ehhez egyrészt elég körülményes és költséges volt csatlakozni az ügyvédeknek, másrészt gyakran egyes végrehajtók az így küldött beadványokat sem töltötték le vagy válaszoltak rá. Emiatt a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke 2020 áprilisában levelet írt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatalvezetőjének. A bírósági végrehajtók elérhetőségi problémája mostanra lényegében hivatali úton megoldódott, hiszen ma már minden végrehajtó hivatali kapuja e-papír segítségével is megcímezhető (így okafogyottá vált az ügyvédek számára a VIEKR-csatlakozás is).[4]
2. Az Elektronikus Árverési Rendszer működése és hatásai
Elsőként az Elektronikus Árverési Rendszert (a továbbiakban: EÁR) mutatom be. Az EÁR bevezetése álláspontom szerint a magyar végrehajtási rendszer digitalizációjának legnagyobb mérföldköve.
A végrehajtási eljárások talán legérzékenyebb, ezáltal legvitatottabb és leginkább támadható része az árverés, azok közül is elsősorban az adósok lakóingatlanának az árverezése. Rendkívül fontos ezért, hogy ezen árverések nyomon követhetőek és a társadalom számára elérhetőek, nyilvánosak legyenek. Az EÁR garantálja a végrehajtási eljárásban résztvevő felek számára a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjog[5] támasztotta követelményrendszerét.[6] Az EÁR bevezetése a digitalizáció egyik kulcsfontosságú lépése volt a magyar végrehajtási rendszerben, amely nemcsak az eljárások átláthatóságát növelte, hanem a hatékonyságot és az elérhetőséget is jelentősen javította. Az EÁR működésének alapja, hogy az árverési folyamat teljes egészében elektronikus platformon zajlik, amely lehetővé teszi az árverési hirdetmények egységes nyilvántartását és az érdeklődők számára történő hozzáférést.
2.1. Az EÁR jogi és technológiai alapjai
Az EÁR a végrehajtási eljárás digitalizációjának egyik legjelentősebb vívmánya. A rendszer jogalapját az önálló bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.), valamint az elektronikus árverési rendszer informatikai alkalmazásának működtetésére vonatkozó részletes szabályokról 13/2021. (X. 29.) SZTFH rendelet teremti meg. Ezek a jogszabályok meghatározzák az árverési folyamat elektronikus lebonyolításának kereteit, beleértve a hirdetmények közzétételét, az árverések nyilvántartását és a rendszer működtetésének technikai követelményeit.
Az EÁR technológiai alapja egy egységes, elektronikus platform, amely lehetővé teszi az árverési folyamat teljes körű digitalizációját. A rendszer az árverési hirdetmények centralizált nyilvántartását biztosítja, így azok könnyen hozzáférhetők az érdeklődők számára. A platform integrált keresőfunkciói megkönnyítik a releváns információk megtalálását, míg az automatizált folyamatok – például a sikertelen árverések nyilvántartásba vétele vagy a hirdetmények törlése – csökkentik az adminisztratív terheket, és növelik a hatékonyságot.
2.2. Az árverési folyamat az EÁR-ban
Az új típusú árverési hirdetmények nyilvántartása tulajdonképpen az árverezés folyamatára épül, ezáltal megkönnyíti a felhasználók számára a hirdetmények közti keresést. Így amennyiben az első árverésen nem sikerül az ingatlant értékesíteni, a sikertelenségről szóló hirdetmény új menüpont alatt jelenik meg. Ha a sikertelenség oka a licitnaplóból megállapítható, az informatikai rendszer a licitnapló lezárásával egyidejűleg automatikusan közzéteszi a hirdetményben foglalt adatokat a sikertelen árverések nyilvántartásában, egyúttal ahhoz tájékoztatást fűz az árverés későbbi kitűzéséről. Olyan esetben, amikor az árverés sikertelensége az árverési jegyzőkönyv aláírásának elmaradására vagy a vételár megfizetésének elmulasztására vezethető vissza, a sikertelenséget a végrehajtó állapítja meg és az erről szóló hirdetményt az általános szabályok szerint teszi közzé. Az első árverés sikertelenségének megállapításától számított három hónapon belül második árverést kell tartani. Az ismételt árverés kitűzésével egyidejűleg a sikertelenségről szóló hirdetményt a rendszer automatikusan törli.[7]
Az EÁR működésének lényege tehát, hogy az árverési folyamat teljes egészében elektronikus környezetben zajlik. Az árverési hirdetmények közzététele egységes formátumban történik, amely tartalmazza az ingatlan adatait, az árverés időpontját, a kikiáltási árat, valamint az eljárással kapcsolatos egyéb releváns információkat. A rendszer lehetővé teszi az érdeklődők számára, hogy regisztráció és azonosítás után licitáljanak, így biztosítva az eljárás biztonságát és a résztvevők hitelességét.
2.3. Az EÁR előnyei és kihívásai
Az EÁR bevezetése véleményem szerint számos előnnyel jár. Az átláthatóság megteremtése érdekében a rendszer biztosítja, hogy minden releváns információ nyilvánosan hozzáférhető legyen, ami csökkenti a visszaélések lehetőségét és erősíti a bizalmat az árverések iránt, amely a követelés végrehajtásához vezet. A digitalizáció lehetővé teszi az árverési eljárások egyszerűbb, és átláthatóbb lebonyolítását, mivel az elektronikus platform minimalizálja a papíralapú adminisztrációt és az emberi hibák kockázatát. Emellett az EÁR országos elérhetősége biztosítja, hogy a licitálók földrajzi korlátok nélkül részt vehessenek az árveréseken.
Ugyanakkor a rendszer bevezetése és működtetése kihívásokkal teli. Kihívást jelent a rendszer biztonságának fenntartása, hiszen az eljárások integritásának megőrzéséhez az érzékeny adatok védelme kulcsfontosságú. Folyamatos feladatot jelent tehát az EÁR technológiai fejlesztése és a felhasználói élmény javítása.
3. További digitális eszközök és rendszerek a végrehajtásban
Az önálló bírósági végrehajtás digitalizációja nemcsak az EÁR-t érinti. Más eszközök és rendszerek jelentősen hozzájárulnak a végrehajtási eljárások hatékonyságának növeléséhez, az adminisztratív terhek csökkentéséhez és az információáramlás javításához. Ilyen digitális fejlesztések Egységes Végrehajtói Ügyviteli Rendszer, a végrehajtási ügyek közhiteles nyilvántartása és a Végrehajtási Iratok Elektronikus Kézbesítése Rendszere.
3.1. Az egységesítés kulcsa: az Egységes Végrehajtói Ügyviteli Rendszer
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (korábban: Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara) az évek során komoly beruházással biztosította tagjai számára az Egységes Végrehajtói Ügyviteli Rendszer (továbbiakban: EVÜR) bevezetését, használatát. Az EVÜR bevezetése által az irodák egy olyan összetett ügykezelő programmal dolgozhatnak, melynek segítségével biztosított a gyors és egységes eljárás.[8] A végrehajtási eljárás sajátosságaiból adódóan nagymértékben formalizálható, így az eljárás során tömegesen alkalmazhatóak formanyomtatványok. Ezeket a nyomtatványokat az EVÜR rendszer tartalmazza, használatuk jelentős mértékben megkönnyíti a végrehajtói irodák dolgozóinak munkáját. Hozzáteszik a szerzők, hogy a jegyzőkönyvi minták használata mindig gondos ellenőrzést igényel, főként a pénzügyi megítélést igénylő eljárásokban, köztük a felosztási tervek elkészítésében. A végrehajtó, mint munkáltató szempontjából is hasznos lehet a rendszer alkalmazása, tekintettel arra, hogy a program statisztikát készít, így kimutatható, hogy ki, melyik ügyet nyitotta meg, ennek köszönhetően a munkavállalók napi tevékenysége is naplózásra kerül.[9]
Az EVÜR előnye álláspontom szerint az, hogy a végrehajtói irodákban egységesen biztosítja a végrehajtási cselekmények nyomon követhetőségét, segítség a felosztási tervek elkészítésében, azonban ahhoz, hogy korszerű maradjon a rendszert folyamatosan fejleszteni kellene. Kedvezően hatna az EVÜR-ben az automatizált adatellenőrzési mechanizmusok bevezetése, vagy például összekapcsolni a rendszert más nyilvántartásokkal, mint a Takarnet, vagy a BM nyilvántartás. Továbbá a felhasználóbarát fejlesztések, azaz az EVÜR kezelőfelületének egyszerűsítése is kedvezően hatna a végrehajtási eljárásokra.
3.2. A végrehajtási ügyek közhiteles nyilvántartása
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatali szerve – a végrehajtók feletti szakmai felügyelet gyakorlásának elősegítése, a végrehajtási eljárás folyamatban létének és az abban érvényesített igénynek az igazolása, az adattal érintett jogalany joggyakorlásának elősegítése, valamint mások jogainak védelme céljából – az önálló bírósági végrehajtók adatszolgáltatása és a Kar hivatali szervének megküldött végrehajtható okiratok adatai alapján elektronikus közhiteles nyilvántartást vezet az önálló bírósági végrehajtók által intézett bírósági és közigazgatási végrehajtási ügyekről.[10] A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatali szerve írásbeli kérelemre tanúsítványt állít ki:
a végrehajtási ügyek nyilvántartásában nem szereplő kérelmező számára annak igazolására, hogy a végrehajtási ügyek nyilvántartásában végrehajtási eljárás adósaként nem szerepel,
a végrehajtási ügyek nyilvántartásában szereplő kérelmező számára a végrehajtási ügyek nyilvántartásában szereplő adatainak igazolása céljából.
A központi ügynyilvántartás adatairól szóló tanúsítvány kiállításáért fizetendő költségtérítés összege a központi ügynyilvántartásban szereplő személyenként:
pont szerinti tanúsítvány esetében 3.000,- Ft,
pont szerinti tanúsítvány esetében 6.000,- Ft.[11]
A végrehajtási ügyek közhiteles nyilvántartása a magyar jogrendszerben kulcsfontosságú szerepet töltene be, hiszen biztosítja a végrehajtási eljárások átláthatóságát, a jogbiztonságot és az érintettek jogainak védelmét. A nyilvántartás célja, hogy hiteles és naprakész információt nyújtson az eljárásokról, de működése során számos kihívással szembesül a naprakészség és az elektronikus hozzáférés terén. Különösen hátrányos lehet a kérelem kitöltése azok számára, akik nem rendelkeznek megfelelő digitális készségekkel. Véleményem szerint ezt a nyilvántartást úgy lehetne fejleszteni, ha növelnénk az érintettek számára nyújtott információkat, javasolnám a rendszeres jelentések közzétételét a köztévében, és az internetes felületeken a nyilvántartás működéséről.
3.3. A Végrehajtási Iratok Elektronikus Kézbesítése Rendszerének digitalizációs egyenlőtlenségei
Az elektronikus iratkezelés mellett az elektronikus kapcsolattartás bevezetése különösen fontos szerepet játszik a végrehajtási eljárások gyorsításában, azonban ezalatt nem az e-mail útján történő kommunikációt értjük, amely számos magyar hatóságnál abszolút elfogadott formája az elektronikus kapcsolattartásnak. A végrehajtásban speciális, úgynevezett Végrehajtási Iratok Elektronikus Kézbesítése Rendszere (továbbiakban: VIEKR) alkalmazása során felmerülő nehézségek rávilágítanak a digitalizáció társadalmi és technológiai kihívásaira.
A Vht. 35/C. §-ának (1) bekezdése alapján, a végrehajtó a kézbesítési rendszer igénybevételével, elektronikus úton tart kapcsolatot a féllel, a végrehajtási eljárás egyéb résztvevőjével, más végrehajtóval, a Karral, bírósággal, megkeresett hatósággal, személlyel vagy szervezettel, ha azt a fél igényli és a kézbesítési rendszer felhasználási szabályzatát írásban elfogadta, vagy ha azt a fél számára törvény kötelezővé teszi.
A Vht. 35/D. §-ának (1) bekezdése alapján pedig, az elektronikus kapcsolattartás igénylése iránt, legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, elektronikus iratba foglalt kérelmet és annak jogszabályban meghatározott mellékleteit a kézbesítési rendszer felhasználói szabályzatának elfogadása mellett bárki előterjeszthet a végrehajtónál. Tehát egyértelműen csak az veheti igénybe a kézbesítési rendszert, aki rendelkezik legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással. Tehát a kapcsolattartás csak a szolgáltatást könnyen igénybe vevő pénzügyi intézeteknek, bíróságoknak, ügyvédi irodáknak egyszerűsödik, az állampolgárok számára pedig csak költségesebbé válik, hiszen nem minden magyar polgár, vagy gazdasági társaság fér hozzá egyenlő mértékben ehhez a fokozott biztonságú elektronikus aláírás technológiához, ami társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket tükröz. Az elektronikus aláírás és időbélyegző használata, bár a rendszer biztonságát szolgálják, mégis bonyolulttá teszik az elektronikus kapcsolattartás igénylését.
Az elektronikus kézbesítési platformnak álláspontom szerint az lenne a lényege, hogy lehetővé tegye az iratok azonnali továbbítását, és lecsökkentse az eljárás valamennyi résztvevője számára a postai kézbesítés idő- és költségigényét. Egyet értek Homoki Péter[12] által 2020. évében rávilágított ténymegállapításával, hogy mivel már minden végrehajtó hivatali kapuja e-papír segítségével is megcímezhető, okafogyottá vált a VIEKR-csatlakozás is. Tehát a jogalkotónak a Vht. 35/D. §-ának rendelkezését, oly módon kellene módosítania és aktualizálnia, hogy az e-papír segítségével történő elektronikus kapcsolattartás is közvetlenül szerepeljen a törvényszövegben. Erre álláspontom szerint azért lenne szükség, mert Magyarországon az Ügyfélkapuval rendelkezők pontos számára vonatkozó legfrissebb hivatalos statisztika a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vagy a Belügyminisztérium (BM) adatai alapján, a legutóbbi átfogó alapján 2023-ban körülbelül 5,5 millió regisztrált Ügyfélkapu-felhasználó volt Magyarországon.[13]
4. A digitalizáció előnyei, és digitális kihívások az önálló bírósági végrehajtásban
A magánjogra inkább jellemző az, hogy nem annyira forradalmi módon reagál, s egyáltalán: nem kiváltani kívánja a változásokat (mint pl. egy jelentős közjogi változásnál), hanem kezelni kívánja azokat a helyzeteket, amelyeket a gazdasági-technológiai-társadalmi változások eredményeztek.[14] A digitalizáció előnye álláspontom szerint az, legyen szó bármilyen magánjogi eljárásról, hogy növeli eljárási sebességet, így egy egyébként költséges és időigényes eljáráson is tud javítani. Az elektronikus dokumentumkezelés, az online kommunikáció és az automatizált munkafolyamatok jelentősen lerövidíthetik az ügyintézési időt a végrehajtási eljárásokban. A papír alapú dokumentumok szkennelése, iktatása, továbbítása és tárolása időigényes feladatok, amelyek elektronikus formában nagymértékben felgyorsíthatók. Az online platformokon keresztül történő kapcsolattartás az adósokkal, a végrehajtást kérőkkel, és más érintett hatóságokkal szintén gyorsabb és hatékonyabb lehet a személyes megjelenéshez vagy a postai úton történő kommunikációhoz képest.
A kihívások körében pedig fontosnak tartom kiemelni, hogy a digitális infrastruktúra hiányosságai, például a szerverkapacitás vagy a szoftverek elavultsága, gyakran akadályozzák a zavartalan működést. Az adatbiztonság kiemelt probléma: a személyes adatok védelme szigorú szabályozást igényel, különösen az Európai Unió GDPR[15] rendelete alapján. A kiberfenyegetések, és a hackertámadások, veszélyeztethetik az érzékeny információkat. További kihívás, amit már jelen tanulmányban többször is említettem a digitális írástudás hiánya, amely mind a végrehajtók, mind a felek körében megfigyelhető jelenség.
A mesterséges intelligencia alkalmazása úgy vélem, bár ígéretes lehetőségnek hangzik, például egyszerű jegyzőkönyvek elkészítéshez, de etikai kérdéseket vet fel, amelyeknek szabályozása még alulfejlett. Úgy vélem, hogy a digitális átállás és a személyes végrehajtási eljárás között a legfontosabb az egyensúly megteremtésében rejlik.
5. Nemzetközi kitekintés: digitalizáció a svéd végrehajtási eljárásokban
Azért esett a választásom a svéd modellre kitekinteni, ugyanis a svéd végrehajtási eljárások digitalizációja élen jár az európai gyakorlatban. A Svéd Végrehajtási Hatóság (Kronofogden) által működtetett e-végrehajtási rendszer lehetővé teszi az ügyiratok elektronikus benyújtását és kezelését, jelentősen csökkentve az adminisztratív terheket.[16] Az automatizált adatfeldolgozás és a mesterséges intelligencia alkalmazása gyorsítja az adósságbehajtási folyamatokat, miközben a személyes adatok védelmét az EU GDPR rendelete biztosítja. A kiberbiztonság szintén kulcsfontosságú, mivel a rendszer érzékeny adatokat kezel.[17] A svéd modell sikere a technológia és a jogharmonizáció egyensúlyában rejlik, amely Magyarország számára is példaértékű lehet.
6. A digitalizációban rejlő további lehetőségek, jövőbeli kilátások és fejlesztési lehetőségek
Kihívás elé álltja a Magyar Államot a technikai infrastruktúra és a biztonság megteremtése és fenntartása, mivel jelentős beruházásokat kell eszközölni, ha fejleszteni kívánjuk a digitális rendszereket az önálló bírósági végrehajtásban.
Felmerül bennem a kérdés, hogy milyen új rendszerekre lehet még szüksége a végrehajtási eljárás során a feleknek, és végrehajtónak. Vízióm, hogy kellene egy Elektronikus Fizetési és Egyezségkezelő Rendszer, amely egy olyan platform lenne, amely lehetővé tenné az adósok számára a tartozásaik tőkével, költségekkel, jutalékkal, kamatokkal, történő megtekintését, valamint a befizetések, letiltások elszámolások levezetését, lehetőséget a részletfizetés online kezelésére, egyezségi ajánlatok benyújtását és azokra érkezett válaszok letöltésére. Ez nagymértékben elősegítené, az eljárások tisztességességét, hiszen az adósok jobban átlátnák a folyamatban lévő ügyeiket, és a számítási hibák is elkerülhetőek lennének, amely egyaránt az adósok és a végrehajtást kérők érdeke lenne. Továbbá könnyebben tudnának a felek egyezséget kötni, amely végső soron több lezárt végrehajtási eljárást eredményezne.
Összegzés és következtetések
A digitalizáció az önálló bírósági végrehajtás területén Magyarországon jelentős előrelépést hozott, különösen az Elektronikus Árverési Rendszer (EÁR) és az Egységes Végrehajtói Ügyviteli Rendszer (EVÜR) bevezetésével, amelyek növelték az eljárások átláthatóságát, gyorsaságát és költséghatékonyságát. Az elektronikus platformok, mint a VIEKR, egyszerűsítették a kommunikációt, ám a digitális írástudás hiánya és az adatbiztonsági kockázatok továbbra is kihívást jelentenek. A svéd modell példája mutatja, hogy a technológiai innováció és a jogi szabályozás összehangolása kulcsfontosságú a sikerhez. A jövőben egy Elektronikus Fizetési és Egyezségkezelő Rendszer bevezetése tovább növelhetné az eljárások tisztességességét és hatékonyságát. A folyamatos infrastrukturális fejlesztések és a felhasználók digitális készségeinek támogatása szükséges a rendszer hosszú távú fenntarthatóságához.
Bibliográfia
Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, III. évf., 2015/3, 13–28.
Homoki Péter: Ügyvédi informatika a járványügyi veszélyhelyzet idején, In Medias Res, IX. évf., 2020/2, 227–251.
Lajos Edina: Jog és erkölcs egyes követelések végrehajthatósága tekintetében, kézirat, 2025.
Udvary Sándor – Kravjánszki Eszter: A bírósági végrehajtási eljárás elektronizálásának tapasztalatai, Magyar Jog, LXV. évf., 2018/5, 292–299.
Udvary Sándor: A non-humán ágensek (intelligens rendszerek) jogi szabályozása – robotok, dedikált rendszerek (önvezető autók), in Homicskó Árpád Olivér (szerk.): A digitalizáció hatása az egyes jogterületeken, Budapest, Patrocinium Kiadó, 2020.
Trunkos Anita Krisztina: Ismerkedés a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara Elektronikus Árverési Rendszerével, Miskolci Jogi Szemle, VIII. évf., 2013/1, 121–129.
Ződi Zsolt: A digitalizáció hatása a jogászi szakmára, Gazdaság és Jog, XXVI. évf., 2018/12, 3–9.
Lásd Ződi Zsolt: A digitalizáció hatása a jogászi szakmára, Gazdaság és Jog, XXVI. évf., 2018/12, 3–9. ↑
A végrehajtói megkeresésesek elektronikus mivolta azért is kardinális jelentőségű, mert például a végrehajtási jog ingatlannyilvántartásba történő bejegyzését a gyakorlatban többször megkísérlik megelőzni az érintett ingatlan elidegenítésével; a digitalizáció lehetősége gyorsíthatja a folyamatot a végrehajtás érdekében. Lásd Lajos Edina: Jog és erkölcs egyes követelések végrehajthatósága tekintetében, kézirat, 2025, különösen 2. ↑
Lásd Udvary Sándor – Kravjánszki Eszter: A bírósági végrehajtási eljárás elektronizálásának tapasztalatai, Magyar Jog, 2018/5, 292–299. ↑
Lásd Homoki Péter: Ügyvédi informatika a járványügyi veszélyhelyzet idején, In Medias Res, IX. évf., 2020/2, 227–251. ↑
Az alkotmányos alapjogoknak a jogérvényesítés összes szférájában érvényesülnie kell. Ezt a bírósági eljárást követően az alkotmányjogi panasz intézménye révén az Alkotmánybíróság hivatott garantálni. Fel kell hívnunk emellett a figyelmet, hogy az ombudsman (a szűk értelemben vett közigazgatás mellett) a végrehajtók tevékenységét kifejezetten vizsgálhatja. Lásd erről Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, III. évf., 2015/3, 13–28. ↑
Lásd Udvary Sándor – Kravjánszki Eszter: A bírósági végrehajtási eljárás elektronizálásának tapasztalatai, Magyar Jog, LXV. évf., 2018/5, 292–299. ↑
Lásd Trunkos Anita Krisztina: Ismerkedés a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara Elektronikus Árverési Rendszerével, Miskolci Jogi Szemle, VIII. évf., 2013/1, 121–129. ↑
Lásd Udvary – Kravjánszki: A bírósági végrehajtási eljárás elektronizálásának tapasztalatai↑
Udvary Sándor: A non-humán ágensek (intelligens rendszerek) jogi szabályozása – robotok, dedikált rendszerek (önvezető autók), in Homicskó Árpád Olivér (szerk.): A digitalizáció hatása az egyes jogterületeken, Budapest, Patrocinium Kiadó, 2020, 239. ↑
Az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) ↑
