Cservenka Ferdinánd: A lipoveci ütközet második, befejező szakasza

A szovjet 44. hegyi lövészhadosztály ellenlökése és Lipovec német kézre kerülése

A szlovák Gyorsdandár alakulatai 1941. július 22-én 17 órára már elfoglalták Lipovec jelentős részét, de a település és térségének biztosítását még nem tudták végrehajtani.

A szovjet erők időközben a szlovák katonákat már kiszorították Kamionkáról, a Lipovecen harcoló főerők pedig erős szovjet nyomás alatt álltak. Szemjon Akimovics Tkacsenko vezérőrnagy 44. hegyi lövészhadosztályának főerői a Szob folyó bal partján, míg a tartalék Kamionkától délnyugatra összpontosultak. Tkacsenko 17 óra 45 perckor jelt adott a támadásra. A Gyorsdandár jobbszárnya ellen, erős tüzérségi támogatás mellett, támadásba lendült legalább két szovjet hegyi lövészzászlóalj, amelyek északnyugati irányban nyomultak előre Szcsasztlivaja felé. Támadásba lendültek a Szob bal partján elhelyezkedő szovjet alakulatok is. A gyalogszázadnak és a meggyengült géppuskás szakasznak menekülnie kellett. A szovjet gyalogos alakulatok feltartóztathatatlanul közeledtek a szlovák tüzérségi állások felé. A Lipovecen harcoló szlovák alakulatokat a bekerítés és a megsemmisítés fenyegette, ezért Rudolf Pilfousek[1] vezérkari ezredes, a Gyorsdandár parancsnoka 18 órakor elrendelte, hogy vonuljanak vissza, és Szcsasztlivajától 2 km-re keletre létesítsenek védelmi állásokat. A gyalogság nem rendelkezett sem géppisztolyokkal, sem aknavetőkkel, a harckocsik és a légvédelmi gépágyúk pedig Szcsasztlivaján voltak. A korábbi hírek miatt, amelyek ellenéges szovjet harckocsikról számoltak be, egy német 8,8 cm-es légvédelmi ágyús üteg érkezett a térségbe, és tüzelőállást foglalt el. Szerencsére a hírek valótlanok voltak.[2]

A Kamionkától előrenyomuló szovjet gyalogos alakulatok vészesen közeledtek a szlovák tüzérségi állások felé. A 11. tüzérezred katonái nem estek pánikba, hanem új lőállásokat kialakítva lövegeiket a támadó szovjet gyalogság felé irányították, és tüzet nyitottak rájuk. Az ellenség 500 m-re megközelítette őket, amikor a szlovák tüzérek lövéseket adtak le rájuk, amely megtizedelte a támadókat, akik ennek hatására menekülni kezdtek. Röviddel ezután, mivel esteledett, a 11. tüzérezred parancsot kapott, hogy vonuljon Szcsasztlivaja község mögé, amit végre is hajtott. A szlovák tüzérek meghiúsították, hogy Tkacsenko vezérőrnagy tervének legfontosabb része sikerüljön, ugyanis a Gyorsdandár főerőit nem sikerült Lipovecnál körülzárni és megsemmisíteni. A Szcszasztlivajától keletre kialakított szlovák védelmi állások támogatására egy megerősített harckocsiszakaszt Dominik Miartuš hadnagy vezetésével, amely 5 LT–35 és 1 LT–38 könnyű harckocsiból állt. Lipovec felé útnak indítottak 2 OA vz. 30 páncélgépkocsit is. A páncélozott harcjárművek röviddel 18 óra után hatoltak be Lipovecra, ahol csatlakozott hozzájuk Kubinec tizedes LT–35 páncélosával. A harckocsiknak és páncélgépkocsiknak köszönhetően a tehergépkocsikkal sikerült az egyes fegyverek és a lőszer nagy részét megmenteni. Pavol Kolibaš szakaszvezető és Jozef Petrík tizedes Tatra 27 tehergépkocsijukkal még a heves ellenséges tűz közepette is sikerült két vz. 15 hegyi ágyút a kezelőszemélyzettel együtt elszállítani. A hegyi ágyúk tüzelőállása a Lipovec és a magaslatok közötti úton helyezkedett el, ahol a 11. tüzérezred állásai voltak. A hegyi ágyús üteg parancsnoka, a korábbi  parancsnok sérülése miatt Anton Varinský hadnagy volt. A négy 75 mm-es vz. 15 hegyi ágyúkból álló üteg nem volt hatékony a szovjet tüzérségi lövegek ellen, ezért a szlovák gyalogos alakulatok mögött nyomultak előre, és így kiváló célpontot jelentettek a szovjet lövegek és aknavetők számára. A Kovalík tizedes-jelölt irányította két ágyúnak sikerült két szovjet löveget harcképtelenné tenni. Megmenekülésük csupán elszállítatásuknak volt köszönhető. A hegyi ágyús üteg vesztesége mindössze 3 sebesült volt. A Gyorsdandárt az esti órákban két német kerékpáros századdal erősítették meg.[3]

Lipovec településen csupán a Miartuš hadnagy parancsnoksága alatt álló páncélozott harcjárművek és kb. 250 szlovák katona és tiszt volt elvágva a dandár többi alakulatától, akik semmilyen körülmények között sem szerettek volna szovjet fogságba kerülni. A tisztek közül a legjelentősebbek Pavol Duchnovský[4] százados, a felderítő osztály parancsnoka, Demčák és Ďuran főhadnagyok, Dananaj, Hirner[5], valamint Vančo hadnagyok voltak. A gépkocsizó felderítő osztály parancsnoka, Tibor Dualský[6] őrnagy sérülései miatt már korábban elhagyta a települést. A német 8,8 cm-es légvédelmi ágyús üteg német parancsnoka javaslatott tett Pilfousek ezredesnek, hogy a körülzárt szlovák katonákból szervezzenek meg egy 40 fős csoportot, amelyek német harckocsik támogatásával sötétedés után áttörnének a szovjet állásokon, és kivezetnék a többieket az ellenséges gyűrűből. A csoport parancsnokának Ján Straka[7] századost jelölte meg. A csoport 20 óra körül készen állt a kitörésre, amikor Fretter-Pico tábornok a harctérre érkezett, és azonnal leállította a kezdeményezést, mivel képtelen ötletnek tartotta ezt a vállalkozást. Szerinte egy 250 fős csoport számára ésszerűbb vállalkozás, ha egyénenként jutnak el Szcsasztlivajára, mint további emberéletet kitenni a veszélynek. Pilfousek ezredes később telefonon tájékoztatta Kübler tábornokot a Gyorsdandár helyzetéről, akit csupán az érdekelte, hogy a dandár másnap harcképes lesz-e, vagy sem. Pilfousek határozatlanul, de igent mondott. A beszélgetést kihallgatta Matej Skalický[8] főhadnagy, aki azonnal jelentette a szlovák köztarsasági elnök attaséjának, Benedikt Dúbravec[9] ezredesnek a hallottakat. A helyzet értékelése után Jozef Tiso köztársasági elnök egyetértésével megtiltották Pilfousek ezredesnek, hogy a dandárt másnap harcba vesse. Kübler tábornok úgy döntött, hogy Lipovec elfoglalására a Karl Gümbel altábornagy vezette német 295. gyaloghadosztályt küldi, amelynek tüzérségi támogatását a szlovák 11. tüzérezred nyújtaná.[10]

A Tkacsenko vezérőrnagy vezette szovjet 44. hegyi lövészhadosztály nem indított támadást a Szcsasztlivajától keletre létrehozott szlovák védelmi vonal ellen, hanem a településen körülzárt, és Lipovec szélén elhelyezkedő szlovák katonák ellen fordította erejét. A szovjet katonák zsákmányolt szlovák katonai köpenyben és sisakban indultak el, hogy a település környékét átfésüljék. A szlovák katonák többsége vagy visszavonult Scsasztlivajára, vagy pedig a településen húzódott meg. Vojtech Vančo hadnagy géppuskás szakaszát, amely a gyalogság visszavonulását fedezte, körülzárta az ellenség. Vančo hadnagynak a szakasz többségével sikerült Szcsasztlivajára eljutnia, viszont Jozef Strakota, František Suchar és Štefánik közlegények a szovjetek fogságába kerültek.[11] Sedliak és Poliak őrvezetők valamint Cibula és Šúň közlegények a burgonyaföldön rejtőztek el. Anton Martinovič szakaszvezető, Štefan Svitek közlegény, és Varga főhadnagy, a 2. gyalogszázad parancsnoka a közeli patak medrében találtak rejtekhelyet. Az éjszaka folyamán találkoztak Ernest Nevický főhadnaggyal, a 4. gyalogszázad parancsnokával, aki később eltűnt a sötétségben. 23 órakor próbát tettek, hogy eljussanak saját alakulataikhoz, de csak a csodának köszönhető módon sikerült megmenekülniük az ellenséges géppuskatűz elől. A sűrű sötétségben a szovjet katonákat sajátjaiknak gondolták. Az árokban elrejtőzve várták meg a hajnalt.[12] 5 óra után indultak el Szcsasztlivaja irányába, de az út során kb. 30 fős ellenséges katonákból álló csoportba ütköztek. Futásnak eredtek, és sikerült eljutniuk Lipovecra, ahol később csatlakoztak az előrenyomuló német katonákhoz.[13] Némelyek úgy menekültek meg a fogságtól, hogy halottnak tetették magukat. Az utászszázad 1. szakaszának katonái közül, parancsnokuk halála után, többen arra törekedtek, hogy csatlakozzanak Anton Hirner hadnagy 2. utászszakaszához, aki alakulatának egy részével, illetve más szakaszok katonáival közösen Lipovectől keletre lévő lóhereföldön rejtőztek el. Körülbelül 20 óra 30 perckor felfedezte őket egy szovjet raj. A szlovák katonák az utolsó pillanatig ellenálltak, majd a 40 fős szovjet túlerővel szemben megadták magukat, és fogságba kerültek. A szovjet katonák lefegyverezték őket, elvették óráikat, pénztárcáikat, cigarettáikat stb., majd elszállították őket. František Dananaj hadnagy 3. utászszakasza, amely Lipovec nyugati szélén helyezkedett el, északról déli irányba próbált eljutni. 20 órakor Dananaj hadnagy erősítést kért magára maradt szakaszának, amely parancsnokával együtt csupán 27 főből állt. 21 órakor a szakasz a településtől nem messze lévő kútnál gyülekezett, hogy felfrissüljön és újraszerveződjön. A túlerőben lévő szovjetek azonban körülzárták őket. A szlovák katonák a közeledő ellenségről először azt feltételezték, hogy megérkezett az erősítés, későn eszméltek fel tévedésükből, ezért kénytelenek voltak megadni magukat. Dananaj hadnagy nem viselte rangjelzését, a szlovák katonák közül pedig senki sem árulta el őt, ezért a szovjet fegyveres őrök a többiekkel együtt Illinci irányába kísérték. A Lipovecen körülzárt szlovák katonák Pavol Duchnovský százados vezetésével kétségbeesetten védekeztek, és a páncélozott harcjárművek támogatásával többen kitörték a szovjetek gyűrűjéből. Duchnovský százados a katonák egy részével négy óráig tartó nehéz harcok után 21 órakor kezdte meg a kitörést Szcsasztlivaja irányába. A településről sikerült kitörnie páncélgépkocsijával Karol Lerchner őrvezetőnek, míg a Jozef  Faltus őrvezető vezette OA vz. 30 találatot kapott, és lángolva hegyta el Lipovecet. Ludovít Demčák főhadnagy személygépkocsijával már korábban útnak indult, hogy két sebesült katonát is Szcsasztlivajára szállítson el. Demčák főhadnagy igyekezett egy csoportba toborozni a szétszóródott katonákat, és az éjszaka folyamán elérték a saját vonalaikat. Az utolsó nagyobb csoportnak Leopold Ďuran főhadnagy vezetésével sikerült Lipovecről kitörnie. Ehhez a csoporthoz csatlakoztak a páncéltörő ágyús század egy szakaszán  kívül más kisebb gyalogos, utász stb. alakulatok is. Ďuran főhadnagy átvette a vezetést felettük, amivel gyakorlatilag megvédte őket attól, hogy meghaljanak, vagy fogságba essenek. Az utolsók között hagyta el a települést Dominik Miartuš hadnagy megerősített harckocsiszakasza. A harckocsik oszlopban haladva 22 órakor hagyták el Lipovecet, miközben a szovjet páncéltörő ágyúkból tüzeltek rájuk. Cyril Kubinec tizedes-jelölt LT–35 és Jozef Gavalier tizedes LT–38 harckocsiját találat érte. A legénység elhagyta a páncélosokat, és a mocsáron keresztül gyalogosan jutottak el Szcsasztlivajára. Gavalier tizedes harckocsija később felrobbant. 23 órakor Lipovec ismét a Tkacsenko vezérőrnagy vezette szovjet 44. hegyi lövészhadosztály kezében volt. A harckocsiknak köszönhetően kb. 200 szlovák katonának sikerült kitörnie a településről. és biztonságba kerülnie. A többi katona vagy fogságba került, vagy a település melletti földeken sikerült rejtekhelyet találnia.[14]

Az ütközet első napján a Gyorsdandár jelentős veszteségeket szenvedett, és Lipovecet sem sikerült elfoglalnia. 68 szlovák katona életét vesztette, közülük 62 fő a harctéren esett el, 3 fő Szcsasztlivaján, további 3 fő pedig a vinnyicai kórházban halt bele sérüléseibe. A fogságba esettek száma meghaladta az 50 főt, megsemmisült 3 harckocsi, 1 páncélgépkocsi és több tehergépkocsi, továbbá 3 páncélost és 1 páncélgépkocsit a kezelőszemélyzetnek hátra kellett hagynia. A szovjet katonák alattomos és ádáz módszerei sok szlovák katonánál pszichikai sokkot váltottak ki. A szovjet 44. hegyi lövészhadosztály a harcok során komoly veszteségeket szenvedett, mert meg sem próbálkozott azzal, hogy tamádást indítson a Szcsasztlivaja elfoglalására. Tkacsenko terve sem vált be teljesen, ugyanis a Gyorsdandár főerőit nem  semmisítették meg, sőt a Lipovecen körülzárt szlovák alakulatokat sem sikerült felmorzsolniuk.[15]

Röviddel azután, hogy Dananaj hadnagy utászszakasza fogságba esett, Štefan Jevčák tizedes tájékoztatta Dananaj hadnagyot, hogy a szovjetek elfelejtették őt átkutatni, és nála maradt két db kézigránát. Azonnal tervet eszeltek ki a szabadulásukra, hogy a megfelelő pillanatban az őrzőikre támadnak. Amikor a menet egy kisebb dombra érkezett, Jevčák hadnagy az elöl, míg Karol Červenák őrvezető a hátul haladó őrökre hajította a kézigránátot. Az elöl haladó őrök azonnal életüket vesztették, míg a hátul haladók közül az egyik súlyosan megsebesült, a másik pedig sokkot kapott, ezért könnyen le tudták fegyverezni. Dananaj szakaszának sikerült elszöknie, de kezdetben csupán két elkobzott félautomata puskával rendelkeztek, majd a Lipovec előtt már korábban zsákmányolt, fegyverrel megrakott kocsiról sikerült újabb fegyvereket szerezniük, és nyugati irányban óvatosan haladtak előre az út melleti árokban. A rozsföldön beleütköztek egy szovjet őrhelybe, ahonnan géppuskatűz fogadta őket. A szlovák katonák többségének sikerült elrejtőzniük. Hárman azonban életüket vesztették, a többieknek sikerült eljutotniuk a német vonalakig. A 3. utászszakasz fogságba esett 27 katonájából 21 főnek sikerült visszatérnie a dandárhoz, 3 fő meghalt, további 3 fő eltűnt.[16]

A szlovák foglyokat alaposan kihallgatták, és fokozatosan a Lipovectől kb. 80 km-re keletre, Sztarij Dasov településen gyűjtötték össze, ahol akkor kb. 19 szlovák fogoly (Anton Hirner utászhadnagy, Rudolf Daubner, Ján Klesniak és Ján Patlevič tizedesek, valamint Ondrej Brašeň, Brezina, Bučko, Pavel Fečko, Karol Gašparík, Fabian Hlubík, Ondrej Liga, Jozef Mazár, Anton Mäsiarik, Július Medvecký, Ján Mitrus, Michal Staško és Juraj Timko közlegények.[17]  Az itt eltöltött további két nap alatt ismét kihallgatás[18]várt rájuk.  A közkatonákkal megfelelően bántak, ételt és dohányárut kaptak, míg az altisztekre, tisztesekre testi fenyítés várt. Anton Hirner hadnagy kezét vállsérülése ellenére is megkötözték. A fogolytáborban a kihallgatást végzők között (egy őrnagy, egy hadnagy és egy valószínűleg zsidó származású politikai tiszt) volt egy szovjet katonai egyenruhát viselő, 24-26 év közötti, cseh nyelven jól beszélő nő, aki elsősorban a származásukkal kapcsolatban tett fel kérdéseket.[19]Hirner hadnagy emlékiratában így írt a kihallgatásról:

 

Elsők között tették fel azt a kérdést, hogy tudok-e a július 18-i szovjet–csehszlovák szerződésről[20], és hogy elismerem-e. Mondtam, hogy nem tudok róla…Továbbá megkérdezték, mi a különbség a szlovák és csehszlovák között, amikor mondom, hogy szlovák nemzetiségű vagyok. A nemzetiségi kérdésünket tisztázhatatlannak gondoltam, de láttam, hogy ki kell fejtenem, tehát beszélnem kell a két nemzetről.[21]

 

A szovjet komisszárok a szlovák hadifoglyok között a Szovjetunió és a kommunizmus győzelmét hirdették, és az országot mint a „paradicsom“ helyszínét vázolták fel nekik, de semmilyen hatást nem értek el közöttük. Természetesen 1941 nyarán elképzelhetetlennek tűnt, hogy a visszavonuló Vörös Hadsereg győzedelmeskedjen a német haderő és szövetségesei felett.[22]

Időközben, július 22-én késő délután a német 24. gyaloghadosztálynak Vahnovkánál sikerült áttörnie a szovjet védelmet, és visszavonulásra késztetnie a szovjet erőket. Július 23-án 4 órakor a szlovák tüzérség háromnegyed óráig tartó tüzérségi előkészítést indított. A tüzérségi előkészítés után Szcsasztlivajáról Lipovec irányába útnak indultak a szlovák harckocsik és a gyalogság, Vahnovkáról pedig megkezdte az előrenyomulást a német 295. gyaloghadosztály is. A szlovák gyalogságot a település szélén a szovjet erők megállították. Lipovecra csupán egy harckocsiszakasz tört előre, amelynek később vissza kellet térnie a visszavonuló gyalogság miatt. A szovjeteknek Lipovec északi határán sikerült megállítaniuk a német erőket is. Tkacsenko vezérőrnagy tudatosította, hogy hadosztálya a későbbiekben nem tudja kivédeni az ellenséges támadást, ezért elrendelte katonáinak, hogy feltűnés nélkül kezdjék meg a visszavonulást Illinci irányába. A Gyorsdandár és a német hadosztály vezetése nem fedezték fel, hogy a szovjetek megkezdték a visszavonulást, és vártak a támadás megindításával. 12 órakor a német és a szlovák tüzérség tüzet nyitott Lipovecra és Kamionkára. Ezzel egyidőben a német gyalogság is megkezdte az előrenyomulást a településre. A szovjetek csekély ellenállást tanusítottak, ezért a támadóknak 16 órakor sikerült elfoglalniuk a települést. A Gyorsdandártól délre a magyar Gyorshadtest katonái nyomultak előre. A szlovák és magyar katonák között kb. fél óráig tartó lövöldözésre került sor. Ezt a konfliktust a németek később vizsgálat alá vették, míg a szlovák katonák azzal védekeztek, hogy a magyar alakulatok szövetkeztek a szovjetekkel, amely természetesen nem volt igaz, ugyanis mindenki tudta, hogy milyen alakulat található a Gyorsdandár jobb szárnyán. A magyar Gyorshadtest helyét ezáltal a német 97. gyaloghadosztály vette át.[23]Belko következőképpen írt a konfliktusról:

 

Egyszercsak azonban a gyalogsági fegyverekből rendkívül heves lövöldözésre került sor közöttünk és jobb oldali szomszédaink között. Mint a villám terjedt a hír, hogy jobb oldali szomszédaink a magyarok, és hogy lőni kezdtek ránk…A lövöldözés több mint fél órán át tartott…Amikor a harcot sikerült lecsendesíteni, a németek vizsgálni kezdték a dolgot. Katonáink állították, hogy azt gondolták szovjet gyalogos alakulatok indítottak támadást, ezért kétszeresen  válaszoltak vissza. Mindenki tudta, hogy magyarok voltak, hiszen parancsnokuk elmagyarázta nekik, hogy ki van a jobbszárnyon.[24]

 

A Lipovec szélén rejtőző szlovák katonák csatlakoztak a német támadó alakulatokhoz. Martinovič szakaszvezetőre és Svitek közlegényre a német katonák találtak rá, akik csatlakoztak a támadókhoz. Poliak és Sedliak őrvezetők, valamint Cibula és Šúň közlegények, akiknek fegyverzete mindössze 3 pisztolyból és 1 puskából állt, bekapcsolódtak a harcokba. Megsebesítettek két szovjet katonát, akik fogságba kerültek, majd a szlovák katonák csatlakoztak egy német rajhoz. A település közepén egy fáról hirtelen tüzet nyitott rájuk egy szovjet géppuska. Egy német katona életét vesztette, egy másik német katona, Šúň közlegény, valamint Poliak és Sedliak őrvezetők is megsebesültek. A szovjet géppuskafészket később sikerült megsemmisíteni. Lorko őrvezető, valamint Sekáč és Ťaptík közlegények szintén csatlakoztak a német alakulatokhoz.[25]

A szovjet alakulatok nagy része időben elhagyta a települést. A többi, ott tartózkodó szovjet kisebb alakulatot megsemmisítették. Lipovec utcái tele voltak aknákkal, megsemmisített szovjet gépjárművekkel, szovjet katonák holttesteivel és kilőtt páncéltörő ágyúkkal. A helyi lakosok előjöttek a pincékből, némelyek közülük a visszavonuló szovjet katonákkal együtt hagyták el a települést. A település elfoglalása után a Gyorsdandár is benyomult a településre. Az elesett szlovák katonák iratait, személyi igazolójegyét (dögcédula), némelyeknek pedig ruházatát is elvették a szovjetek. Az egyenruhákat elsősorban az ellenség megtévesztésére használták. A kényszerből hátrahagyott szlovák harckocsikat és egy páncélgépkocsit az ellenség megsemmisítette. A szlovák katonák találtak egy OA vz. 30 páncélgépkocsit, amelynek oldalára vörös csillagokat festettek, ami azt jelenti, hogy valószínűleg használni szerették volna.[26]

A Gyorsdandár harci tevékenysége ezzel befejeződött, az alakulat harci feladatának teljesítését a német 295. gyaloghadosztály vitte tovább, amely július 24-én Granov irányába nyomult előre, és teljesítette feladatát. A Gyorshadosztály alakulatai közül mindössze a 11. tüzérezred és a gépkocsizó gyalogos csoport került bevetésre. Az utóbbi felderítő tevékenységet kapott feladatul. A németek nem voltak elragadtatva a szlovák gyalogságtól, és megállapították, hogy a lipoveci ütközet óta nagyon érzékenyek lettek a tüzérségi, és főleg az aknavető tűzre, amelynek hatására a kialakult pánik miatt elhagyják állásaikat. A következő napokban a német 295. gyaloghadosztály csupán a szlovák tüzérség támogatását vette igénybe. A Gyorsdandár alakulatai július végéig Illinciben összpontosultak. Július 26-án a szlovák tüzérség a Kalnyik irányába támadó német alakulatokat támogatta. A tüzérezred egyik ütege ellen támadást intézett egy szovjet vadászgép, de nem tudott kárt okozni benne. Az üteg folytatta a német utászzászlóalj tüzérségi támogatását. A németek teljes mértékben elégedettek voltak a szlovák tüzérség tevékenységével, és közülük némelyek számára javasolták, hogy kitüntetésben részesüljenek. A németek Umany irányába történő előrenyomulása során, július 30-án bevetésre került a Frtús[27] százados vezette 11/III. tüzérosztály, amelynek egyik ütegét körülzárta egy szovjet lövészszázad. Az üteg a harcok során elveszítette fegyverzetét és felszerelését. 8 szlovák katona életét vesztette, 8 pedig megsebesült. Legalább 2 Praga RV tehergépkocsi és 7 vz. 30 tarack megsemmisült. A szlovák Gyorsdandár ebben az időben, mint önálló alakulat már nem létezett, ugyanis július 25-én Ferdinand Čatloš[28] tábornok 7. számú hadműveleti parancsa értelmében az alakuló Gyorshadosztály része lett. A Gyorsdandár volt a legjobban felfegyverzett szlovák alakulat a keleti fronton.[29]

A lipoveci ütközetben elszenvedett kudarcokért és a sikertelenségért Rudolf Pilfousek ezredes és a Gyorsdandár parancsnoksága is felelős volt. A dandárt kellő felderítés nélkül, az ellenséges erők alapos ismeretének hiányában küldték harcba. Pilfousek ezredesnek 15 óráig tudomása sem volt, hogy alakulata tulajdonképpen milyen ellenséges alakulat ellen harcol, valamint később a szovjet 44. hegyi lövészhadosztály erejéről is mindössze bizonytalan elképzelése volt. A katonák körében sem volt közkedvelt, amelyet az is megerősített, hogy állítólag kizárólag cseh nyelven beszélt. A szlovák katonák bátorságát a német vezetés is értékelte, és 50 db másodosztályú vaskeresztet adományozott a Gyorsdandár parancsnokságának. Más adatok szerint 25 szlovák katonát és tisztet tüntettek ki a másodosztályú vaskereszttel, Pilfousek ezredes pedig megkapta az elsőosztályú vaskeresztet. Čatloš tábornok 95 db „Hősiességért“ érdemérmet adományozott a dandár katonáinak.[30] Jozef Tiso szlovák köztársasági elnök kitüntetéséket adományozott a német 17. hadsereg egyes tábornokainak és főtisztjeinek is.[31]

A szlovák Gyorsdandár jelentős veszteségeket[32] szenvedett. Voltak olyan katonák is, akik két héttel a lipoveci ütközet után a vinnyicai német tábori kórházban haltak bele sérüléseikbe. A fogságba esett szlovák katonák közül némelyek megpróbálkoztak a szökéssel is.[33] Július 23-ról 24-re éjszaka Daubner tizedesnek, Hlubík és Mitrus közlegényeknek drámai körülmények között sikerült megmenekülnie a fogságból. 21 óra körül Sztarij Dasovban, ahol a szlovák hadifoglyokat gyűjtötték össze, két szovjet katona felügyelete mellett vezették el  egy csoportjukat. Egy adandó alkalommal, amikor az egyik szovjet őr félre vonult, Hlubík közlegény ököllel arcon ütötte a másik őrt, Daubner tizedes elvette annak puskáját, és lelőtte a távolabb lévőt. Az úton, amely során visszatértek, foglyul ejtettek egy fegyveres szovjet katonát, majd később két szovjet lovas katona nyitott tüzet rájuk, amelyeket német segítséggel szintén sikerült fogságba ejteni. Így tehát a szökésben lévő szlovák katonák 3 foglyot ejtettek, sőt 2 lovat is zsákmányoltak, amelyeket átadtak a németeknek.[34] A többi szlovák hadifoglyot még éjfél előtt egy régi tehergépkocsira rakták, és elindultak Sztarij Dasovtól keleti irányban. A tehergépkocsin 10 hadifoglyot szállítottak, a gépjármű vezetője és egy fegyveres őr társaságában. Amikor a tehergépkocsi megcsúszott és az árokba fordult a szlovák hadifoglyok elhagyták a járművet, és szétszéledtek. Beňo, Strakota és Suchar közlegényeknek sikerült megszökniük, és eljutniuk Illincire. A hadifoglyok között volt Dananaj hadnagy sikeres szökése után az egyetlen szlovák tiszt, Hirner hadnagy is. A hadnagy csoportjából, ismeretlen okok miatt – valószínűleg sikertelen szökési kísérlet során – életét vesztette Medvecký közlegény. A szovjet fogságba esett 50 főből 26 szlovák katonának és egy tisztnek sikerült megszöknie, és visszajutnia saját alakulatához, 4 fő a szökési kísérlet során vesztette életét, míg 19 fő maradt a szovjetek fogságában. A hivatalos adatok szerint a Gyorsdandár vesztesége 75 halott[35] (ebből 7 tiszt), 167 sebesült (ebből 9 tiszt), 17 eltűnt és 2 fogságba esett (ebből 1 tiszt) személy volt. Az eltűntnek nyilvánított 17 fő valójában a szovjetek fogságában volt. A dandár 6 harckocsit (4 LT–35, 1 LT–38 és 1 LT–40), 1 OA vz. 30 páncélgépkocsit, 11 vz. 37 páncéltörő ágyút, 2 nehézgéppuskát és 25 tehergépkocsit veszített. További 7 harckocsi (5 LT–35, 1 LT–38 és 1 LT–40) és 2 OA vz. 30 páncélgépkocsi károsodást szenvedett. A 11. tüzérezred a lipoveci ütközetben nem szenvedett veszteségeket, míg Granovnál az alakulatból 8 fő életét vesztette, 8 fő megsebesült és 7 löveg megsemmisült. A veszteségekhez hozzájárult az is, hogy felelőtlenül alábecsülték az ellenség erejét, és a dandárt kellő felderítés, valamint légi támogatás nélkül küldték harcba. Az is kiderült, hogy a szlovák haderő legharcképesebb alakulatainak a tüzér- és harckocsi alakulatok számítanak.[36]Belko véleménye szerint: »Lipovec volt az első hely, ahol a szlovák haderő megérezte a szovjet fegyverek erejét, és elsősorban azt állapította meg, hogy egyáltalán nem állja meg a helyét a tisztek azon állítása, hogy a Vörös Hadsereg fejetlenül vonul vissza a németek elől.«[37]

A szovjet 44. hegyi lövészhadosztály vesztesége kb. 700 halott, 1 000 sebesült volt, míg legkevesebb 150 fő szlovák fogságba esett, akiket átadtak a német haderőnek. A szlovák katonák – néhány esettől eltekintve – többségében példásan viselkedtek a szovjet hadifoglyokkal szemben. Leopold Ďuran főhadnagy, az 5. páncéltörő ágyús század parancsnoka Lipovec előtt 10 szovjet hadifoglyot lőtt agyon, míg Granovnál a szlovák katonák a 11/I. tüzérosztály parancsnokának, Jozef Vogl őrnagy egyetértésével 5 szovjet hadifoglyot lőttek főbe. A 44. hegyi lövészhadosztály anyagi veszteségei ismeretlenek. Legkevesebb 2 hegyi ágyú, néhány páncéltörő ágyú, gépjármű és legalább 1 T–20 Komszomolec lánctalpas tüzérségi vontató megsemmisült. A szovjet hadosztály komoly veszteségeket szenvedett, ezért a tervezett ellenlökést nem tudta végrehajtani, a Gyorsdandárt pedig nem tudta megsemmisíteni.[38]

Az 1941. július 22-re tervezett ellenlökések a szovjet 6. és 12. hadseregek szakaszán sem érték el a kitűzött célokat. Július 23-án mindkét szovjet hadsereget egyesítették Ponyegyelin vezérőrnagy parancsnoksága alatt, július 25-én pedig a Déli Front hadrendjébe helyezték. Mindkét hadsereg egészen Umanyig vonult vissza, ahol a német 1. páncéloscsoport és a német–román 11. hadsereg körülzárta őket. Augusztus 8-án a bekerített szovjet erőket (6. és 12. hadseregek, 18. hadsereg egy része, 2. gépesített hadtest) megsemmisítették. A Vörös Hadsereg a harcokban 858 löveget és 242 páncéltörő ágyút veszített, valamint fogságba esett 103 000 fő. A 2. gépesített hadtest vesztesége 317, eredetileg 358 harckocsi volt, amelyből kifolyólag gyakorlatilag a hadtest megsemmisült. Csupán 3 620 sebesült szovjet katonát sikerült evakuálni. I. N. Muzicsenko altábornagy, a 6. hadsereg parancsnoka fogságba esett. Később a súlyos sérülést szenvedett P. G. Ponyegyelin vezérőrnagyot, a 12. hadsereg parancsnokát, a fejsérülést szenvedett N. K. Kirillov vezérőrnagyot, a 13. lövészhadtest parancsnokát, valamint a szintén fejsérülést és vállsérülést szenvedett Tkacsenko vezérőrnagyot, a 44. hegyi lövészhadosztály parancsnokát is foglyul ejtették.[39]

Tkacsenko vezérőrnagy győzelemként könyvelte el az ütközet kimenetelét, míg a szlovák hadvezetés, Pilfouseket leszámítva, kudarcként értékelte az ütközetet. Ferdinand Čatloš tábornok és nemzetvédelmi miniszter az ütközet végeredményét sikertelennek minősítette, és a sikertelenségért Pilfouseket okolt, aki azzal védekezett, hogy ő csupán Kübler vezérőrnagy parancsát teljesítette. Čatloš a Gyorsdandárt harcképtelennek minősítette, amely alkalmatlan további előrenyomulásra Granov irányába, így a támadó német csapatok elsősorban a szlovák tüzérség támogatását vették igénybe. Később az ütközetet szlovák győzelemként értékelték, mintha a szlovák katonai hagyományok kezdete lett volna. Valójában a lipoveci ütközet eldöntetlen volt, mert egyik fél sem érte el az eredetileg kitűzött célját, akaratát.[40]

Az ütközet értékeléseként megfigyelhető, milyen fontos szerepe van a pontos felderítésnek, a megfelelő fegyverzetnek, a terep adta előnyök kihasználásának, az egyes parancsnokok rossz helyzetfelismerésének és következetességének, az utánpótlás biztosításának stb. Pilfousek ezredes és a szlovák hadvezetés legfőbb hibája az volt, hogy nem biztosította a lőszer- és üzemanyag pótlást a harckocsiknak, amelyek támogathatták volna a gyalogságot az ellenlökést indító szovjet csapatokkal szemben. Lipovec elfoglalásának korai jelentése is a XXXXIX. hegyi hadtest parancsnokságának Pilfousek részéről elhamarkodott volt, ugyanis, amint kiderült, a szlovák gyalogság a harckocsik támogatása nélkül, és a megfelelő kézifegyverek hiányában nem tudta megtartani a már elfoglalt települést.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bibliográfia:

 

Belko, Jozef: Zápisník z Východného frontu, Bratislava, Vydavateľstvo politickej literatúry, 1965.

Cséfalvay, František et al.: Vojenské osobnosti dejín Slovenska 1939–1945, Bratislava, Vojenský historický ústav, 2013.

Hirner, Anton: Boje za frontom, Bratislava, Pravda, 1981.

Klubert, Tomáš: Boj pri Lipovci, Vojenská história, 7, 2003, č. 2, 15–35.

Klubert, Tomáš: Slovenská armáda v druhej svetovej vojne slovom a obrazom, Bratislava, 2016.

Mičianik, Pavel: Slovenská armáda v ťažení proti Sovietskemu zväzu (1941–1944) I., Banská Bystrica, 2007.

Pecina, Jozef: Poľné delostrelectvo Rýchlej divízie 1941–1942. (Od Kyjeva po rieke Mius), Vojenská história, 9, 2005, č. 1, 56–73.

Vojenský historický archív, Bratislava (VHA), Fond: 55

 

 

 

 

[1] Rudolf Pilfousek (1899–1980) szlovák vezérkari ezredes. Német nemzetiségűként kiválóan beszélte a német nyelvet. A Gyorscsoport, majd a Gyorsdandár parancsnoka volt. 1941 augusztusában visszatért Szlovákiába. 1942 augusztusától 1943 augusztusáig a Biztosító hadosztály parancsnokaként működött. 1944 augusztusában belépett a Waffen-SS-be, majd november végén a szlovákiai német nemzetiségűeket felsorakoztató SS-Heimatschutz parancsnokává nevezték ki. A frontvonal közeledtével elhagyta Szlovákiát. Életének további szakasza ismeretlen. František Cséfalvay et al.: Vojenské osobnosti dejín Slovenska 1939–1945, Bratislava, Vojenský historický ústav, 2013, 197–198.

[2] Pavel Mičianik: Slovenská armáda v ťažení proti sovietskemu zväzu (1941–1944 ) I., Banská Bystrica, 2007, 121.

[3] Uo., 121–122.

[4] Pavol Duchnovský (1902– ?) szlovák lovassági százados. 1941 nyarán a 2. lovas felderítő osztály kerékpáros századának parancsnoka volt. 1942 júliusától a szlovák Nemzetvédelmi Minisztériumban tevékenykedett. 1943. január 1-jén őrnaggyá léptették elő. 1944 szeptemberében nyugdíjazták. 1945 márciusában átállt a partizánokhoz. Később a 20. gyalogezred egyik zászlóaljának parancsnoka lett Nagymihályon (Michalovce), majd egy év múlva már a 32. gyalogezred műszaki századának parancsnokaként működött Kassán. Összekötő tisztként is tevékenykedett. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 56.

[5] Anton Hirner (1915–1992) szlovák hadnagy. 1941 nyarán egy utászszakasz parancsnoka volt. A lipoveci ütközet során esett fogságba. Két éves hadifogság után 1944-ben híradós és rádiótávírós kurzust végzett, hamis iratokkal és nevének megváltoztatásával (Hipík) légi úton Moszkvából Kijevbe, majd onnan Rovnora szállították. Felvette a kapcsolatot az ellenállókkal. 1944 novemberétől Nyugat-Szlovákiában tevékenykedett. Több mint 200 rádiogramot küldött át a Szovjetunóba. 1946-ban századossá léptették elő. A háború után sokféle tevékenységet folytatott a gyárban végzett munkától, egészen a Tátrai Nemzeti Park igazgatásáig. Uo., 87.

 

[6] Juraj Tibor Dualský (1903-?) százados. A 2. lovas felderítő osztály parancsnoka volt egészen 1944. február 1-ig. Részt vett a Minsk, Borisov és a Rosztov környéki harcokban is. 1943 januárja és novembere között a Biztosító hadosztály alárendeltségében irányította a motorizált felderítő osztályt. 1944 februárjában saját kérésére katonai kórházba került. 1945 májusától a csehszlovák haderőnél szolgált alezredesi rangban. 1948-ban nyugállományba helyezték. Uo., 55–56.

[7] Ján Straka (1913–1987) szlovák főhadnagy. 1941 nyarán a Gyorscsoport-, majd a Gyorsdandár-törzs hadműveleti osztályának vezetője volt. Részt vett a Wojtkowa, Załuż melletti, valamint a lipoveci ütközetekben is. 1942. június végén áthelyezték Eperjesre, Szlovákiába. 1943 első felében a Biztosító hadosztály tisztjeként szolgált, és kapcsolatot létesített a szovjet partizánokkal, majd visszatért Szlovákiába. Részt vett a szlovák nemzeti felkelésben. A háború vége felé Petrov-Korpulov szovjet őrnagy partizáncsoportjában tevékenykedett. 1945. április 9-től az 1. csehszlovák hadtest tagja lett. A háború után a prágai Katonai Főiskola professzora volt. 1947-ben alezredessé léptették elő. 1949-ben nyugállományba helyezték. Halála után, 1992-ben posztumusz ezredessé léptették elő. Uo., 226–227.

[8] Matej Michal Skalický (1913–2004) szlovák főhadnagy. 1941 nyarán a Gyorscsoport, majd a Gyorsdandár parancsnokságán tevékenykedett. Augusztus végén visszatért Szlovákiába, majd a Nemzetvédelmi Minisztérium közlekedési osztályára osztották be. 1942. július 1-jén századossá léptették elő. Katonai tanulmányokat folytatott nemcsak Pozsonyban, hanem Berlinben is. 1943 júniusában a keleti hadszíntérre került, ahol a Gyorshadosztály, majd az 1. gyaloghadosztály-parancsnokság 3. (hadműveleti) osztályának vezetőjeként működött. 1944-ben visszatért Szlovákiába, és folytatta tanulmányait. 1945 májusától már a csehszlovák haderő tisztjeként tevékenykedett. 1948-ban vezérkari őrnaggyá léptették elő. 1950-ben saját kérésére a tartalékállományba került. Uo., 216.

[9] Benedikt Dúbravec (1892 –?) szlovák ezredes. 1939 augusztusától berlini katonai attasé volt. 1941 augusztusától rövid ideig a Biztosító hadosztály parancsnokaként működött, majd szeptembertől a szlovák tábori haderő híradótörzsének élén állt. 1944. október 1-jén nyugdíjazták. Életének további szakasza ismeretlen. Uo., 57–58.

[10] Mičianik: Slovenská armáda, 122–123.

[11] A szovjetek megfosztották őket felszereléseiktől, fegyvereiktől, majd ételt adtak, és a borsóföldre kísérték őket. Az itt állomásozó 12 századból álló ellenséges erők fegyverzetét a kézifegyverek mellett 4 löveg és 8–9  géppuska alkotta. A szovjet katonák ezután a hadifoglyokat gépkocsin Sztarij Dasovba szállították, majd kihallgatták őket. VHA (Vojenský historický archív, Bratislava), 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Protokol spisaný so strel. Strakota Jozefom, SV. 26. júla 1941.

[12] Mičianik: Slovenská armáda, 123.

[13] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Protokol spísaný s čtk. Martinovič Antonom a so strel. Svitek Štefanom, SV. 26. júla 1941.

[14] Mičianik: Slovenská armáda, 123 – 124.

[15] Uo., 125.

[16] Uo., 126.

[17] Uo., 126.

[18] A Kamionkán fogságba esett Ján Mitrus közlegény elmondása szerint a kihallgatást egy szovjet őrnagy végezte, aki kérdéseket tett fel alakulatával és annak létszámmal kapcsolatban. Mivel a szlovák hadifogoly válasza „nem tudom” volt, ezért a kihallgatást végző tiszt azzal kezdett fenyegetőzni, hogy Szibériába fognak kerülni. VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Protokol spísaný so strel. Mitrusom Jánom, SV. 26. júla 1941.

[19] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Zápisnica spísaná so strel. prez služby Jozefom Beňom, 12. august 1941.

[20] 1941. július 18-án a szovjet és a csehszlovák kormány a Németország elleni közös háborúról, és a Szovjetunió területén lévő csehszlovák alakulatok létrehozásáról szóló szerződést írt alá. Anton Hirner: Boje za frontom, Bratislava, Pravda,  28.

[21] Uo., 28–29.

[22] Mičianik: Slovenská armáda, 126.

[23] Uo., 127.

[24] Jozef Belko: Zápisník z Východného frontu, Bratislava, Vydavateľstvo politickej literatúry, 1965, 23.

[25] Mičianik: Slovenská armáda, 127.

[26] Uo., 128–129.

[27] Ján Frtús (1909-?) szlovák őrnagy. 1941-ben 11. tüzérezred egyik osztályának parancsnoka volt. 1941 augusztusában visszatért Szlovákiába. 1944-ben részt vett a szlovák nemzeti felkelésben, és partizánként is tevékenykedett. 1946-ben már a csehszlovák haderőnél szolgálva alezredesi rangot ért el. 1948-ban nyugállományba helyezték. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 69.

 

[28] Ferdinand Čatloš (1895–1972) szlovák tábornok, nemzetvédelmi miniszter. 1939 márciusában a megalakult Szlovák Köztársaság nemzetvédelmi minisztere lett. 1939 áprilisában Čatloš vezérkari alezredest dandártábornokká, majd egy hónappal később első osztályú tábornokká nevezték ki. Már 1943 végén próbálkozott Szlovákia átállásával a Hitler-ellenes koalícióhoz, de nem kapott támogatást még a szovjetektől sem. A szlovák nemzeti felkelés és a német megszállás után Besztercebányára ment, ahol felajánlotta együttműködését a felkelőknek, ők ezt azonban nem fogadták el. 1944 októberében a Szovjetunióba szállították. 1947-ben a szovjetek kiadták őt a csehszlovák hatóságoknak. A Jozef Tiso elleni perben nyújtott segítsége miatt csupán 5 évre ítélték. 1948-ban szabadon engedték. Később hivatalnokként dolgozott. Tomáš Klubert: Slovenská armáda v druhej svetovej vojne slovom a obrazom, Bratislava, 2016, 42–43.

[29] Mičianik: Slovenská armáda, 129.

[30] Uo., 130.

[31] A 17. hadsereg parancsnokát, Carl-Heinrich von Stülpnagel gyalogsági tábornokot a csillaggal ékesített katonai győzelmi kereszt I. osztályával, a XXXIX. hegyi hadtest parancsnokát, Ludwig Kübler vezérőrnagyot a katonai győzelmi kereszt II. osztályával, Vincent Müller vezérkari ezredest, Friedrich Wenzel vezérkari alezredest, Ferdinand Jodl alezredest és Karl Kroh őrnagyot a katonai győzelmi kereszt III. osztályával tüntették ki. Ernst Goth vezérkari alezredes és Siegfried Hoefs vezérkari őrnagy a „Hősiességért” érdemérem 2. fokozatát, Georg Höcherl alezredes és Emmerich Ofczark hadnagy a „Hősiességért” érdemérem 3. fokozatát, Hans Potel őrnagy, Paul Wenzel százados, a propaganda vezetője Ernst Busch, valamint öt katonai orvos és négy ápoló a „Szolgálatért” érdemérmet kapta meg. VHA, 55-57-4, Veliteľstvo Armády, Číslo: 1512. Dôv. I. oddel. 1941, Armádny rozkaz č. 5, SV. 1. augusta 1941.

[32] A 11. tüzérezred a lipoveci ütközet során egyetlen katonát sem veszített. Jozef Pecina: Poľné delostrelectvo Rýchlej divízie 1941–1942. (Od Kyjeva po rieke Mius), Vojenská história, 9, 2005, č. 1, 58.

[33] Mičianik: Slovenská armáda, 131.

[34] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Topas, Protokol spísaný s voj. v zál. Hlubíkom Fabianom, SV. 26. júla 1941.

[35] M. Skalický tanúsítása szerint a szlovák Gyorsdandár elhunyt katonáinak száma a lipoveci ütközetben 88 fő volt. Tomáš Klubert: Boj pri Lipovci, Vojenská história, 7, 2003, č. 2, 31.

[36] Mičianik: Slovenská armáda, 131–132.

[37] Belko: Zápisnica, 23.

[38] Mičianik: Slovenská armáda, 136.

[39] Uo., 136.

[40] Uo., 137.

Cservenka Ferdinánd: A lipoveci ütközet első szakasza

A szlovák Gyorsdandár támadása Lipovec ellen

A lipoveci ütközet a második világháború egyik ütközete volt, amelyben a szlovák Gyorsdandár és a szovjet 44. hegyi lövészhadosztály alakulatai vettek részt 1941. július 22-én, egy hónappal a Barbarossa-hadművelet megindítása után.

A Rudolf Pilfousek[1] vezérkari ezredes vezette szlovák Gyorsdandár az ütközet előtti estén a következő alakulatokból tevődött össze: parancsnokság és törzsszázad, gépkocsizó gyalogos csoport (3 gyalogszázad, 1 géppuskás század, 1 páncéltörő ágyús szakasz, 1 hegyi ágyús üteg, 1 aknavetős üteg, 1 híradóraj), 11. tüzérezred (2 könnyű tarackos tüzérosztály, 1 nehéz ágyús tüzérosztály), harckocsizászlóalj (törzsszázad, 2 harckocsiszázad, 3 páncéltörő ágyús század), gépkocsizó felderítő osztály (2 nehéz lovasszázad, 2 kerékpáros század, 1 gépkocsizó lovasszázad), 15. könnyű légvédelmi ágyús üteg (2 légvédelmi ágyús szakasz), híradószázad, utászszázad (3 utászszakasz), 315. tehergépkocsi-oszlop. A hozzáférhető adatok szerint a dandár 194 tisztből, 51 altisztből és 4 612 katonából állt. Fegyverzetét[2] 1 659 db pisztoly, 2 792 db puska, 166 db könnyű géppuska (ebből 10 db a páncégépkocsikba beépített), 113 db nehézgéppuska (ebből 86 db a harckocsikba beépített), 39 db vz. 34 és 37 páncéltörő ágyú, 8 db 20 mm-es vz. 36 légvédelmi gépágyú, 4 db 75 mm-es vz. 15 hegyi ágyú, 12 db 105 mm-es vz. 35 tábori ágyú, 24 db 100 mm-es vz. 30 tarack, 2 db 81 mm-es vz. 36 aknavető, 5 OA vz. 30 páncélgépkocsi, 43 harckocsi (27 LT–35,  9 LT–38, 7 LT–40 ), 422 tehergépkocsi, 10 egészségügyi gépkocsi, 4 tartálykocsi, 136 személygépkocsi, 89 motorkerékpár és 296 kerékpár alkotta.[3]­

A Szemjon Akimovics Tkacsenko vezérőrnagy vezette szovjet 44. hegyi lövészhadosztály a következő alakulatokból állt: parancsnokság és törzs, 4 hegyi lövészezred (mindegyik 9 századból állt), hegyi tüzérezred ( 3 vegyes, lövegekből és aknavetőkből álló tüzérosztály), páncéltörő tüzérosztály (3 tüzérüteg), utászzászlóalj, híradózászlóalj, lovasszázad. Tkacsenko vezérőrnagynak az ütközet előtt 7 500–8 000  fő bevetésére volt lehetősége Lipovec térségében. A hegyi lövészezredek katonái ismétlő és félautomata puskákkal, géppisztolyokkal, könnyű géppuskákkal és aknavetőkkel voltak felfegyverezve. A hegyi tüzérezred 12 db 76,2 mm-es vz. 38 hegyi ágyúval, 24 db 107 mm-es vz. 38 hegyi aknavetővel rendelkezett. A páncéltörő tüzérosztály fegyverzetét 12 db 45 mm-es vz. 37 páncéltörő ágyú alkotta. A lovasság könnyű géppuskákkal, karabélyokkal és szablyákkal volt felfegyverezve.[4]

Lipovec település Kijevtől délnyugatra, Vinnyicától 50 km-re keletre és Illincitől 20 km-re északnyugatra helyezkedik el. 1941-ben a kisváros lakosságának száma kb. 4 500–5 000 fő között mozgott.[5] A település a Szob folyó (a Déli-Bug folyó bal mellékfolyója) felső folyásának mindkét partján terül el. A jelenlévő katonák visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a Szob folyó nyáron alacsony vízállású volt, ugyanakkor megközelíthetetlen mocsarak vették körül. A településen a folyót szabályozták, híd vezetett át rajta. Lipovecen földszintes, egyszerű kertes házak voltak, de működött itt posta, kisebb élelmiszeripari cég[6] és traktorállomás is. Az utcák burkolatnélküliek és elhanyagoltak voltak. A kisvárost búza-, borsó- és burgonyaföldek, valamint kisebb erdőségek vették körül. Lipovectől 7 km-re nyugatra Szcsasztlivaja település található, innen 5–7 m széles, egyenes, de egyenetlen felületű út vezetett a kisvárosba. Az út mindkét oldalán széles gabona- és borsóföldek voltak. Lipovecet északnyugatról kisebb dombvidék határolja, amely az utat is átszeli, és ezáltal az út mindkét oldalán 1 km-re a településtől stratégiai fontosságú magaslatok vannak. Kb. félúton helyezkedik el Felixovka falu, Lipovectől délre pedig Kamionka község. Lipovectől 1,5 km-re keletre található a szintén stratégiai fontosságú, 275 m magasságú domb. Ezeket az előnyös pozíciókat a szovjet 44. hegyi lövészhadosztály katonái tartották magszállás alatt.[7]

Időközben a szovjet 44. hegyi lövészhadosztály ellenlökésre készült a német XXXXIX. hegyi hadtest ellen. A hadosztály jobbszárnyát a 141. lövészhadosztály fedezte Vahnovkánál, míg a balszárnyon a 72. hegyi lövészhadosztály helyezkedett el, amely szintén az ellenlökésre készült Obodnoje–Voronovica irányában. A 44. hegyi lövészhadosztály két százada a Lipovec–Szcsasztlivaja utat biztosította, egy század Felixovka településen helyezkedett el, egy másik század pedig a Felixovkától délkeletre lévő híd mögött volt beásva az ún. „rókalyukakban“. [8] Kamionka településen egy hegyi ágyús tüzérosztály foglalt állást, mivel innen jó kilátás volt Szcsasztlivaja településre. A hadosztály főerői természetesen Lipovecen helyezkedtek el, és Szcsasztlivaja irányába készültek a támadásra, ahol csupán a gyenge, nehézfegyverekkel nem rendelkező német 97. felderítő zászlóalj foglalt állást. A szovjet hadosztály a német zászlóalj szétverése után akár Vinnyica irányában is előtörhetett volna. Tkacsenko vezérőrnagy számításait megzavarta a szlovák Gyorsdandár támadása, amelynek létezéséről tudomása sem volt. A Szcsasztlivajáról érkező motorok zaja alapján a hadosztály parancsnoka meg volt győződve arról, hogy a településre egy német páncélos- vagy gépkocsizó hadosztály érkezett, ezért gyorsan elrendelte, hogy katonái védelemi harcokra készüljenek. Hagyta, hogy kiürítsék a Felixovkán lévő előretolt állást, és két hegyi lövészezreddel megszállta a Lipovectől nyugatra fekvő magaslatokat. Egy hegyi lövészezredet Kamionka településen helyezett el, a negyediket pedig tartalékként Lipovecen hagyta. A páncéltörő ágyúkat a településre vezető utakra irányította, a hadosztály tüzérségét pedig a Kamionkától 3 km-re délkeletre fekvő kis erdőben és a 275-ös magaslat alatt helyezte el. Ezzel egyidőben felderítőket küldött Szcsasztlivajára. A szlovák katonák fogságba is ejtettek egy szovjet felderítőkből álló csoportot. Sem Tkacsenko vezérőrnagy, sem pedig Pilfousek ezredes nem tudta, hogy milyen erőkkel állnak szemben.[9]A német 97. hadosztály felderítő osztályának hírei szerint Lipovec térségében az ellenség mindössze két gyalogezreddel rendelkezett.[10]

A német XXXXIX. hegyi hadtestet Vinnyica elfoglalása után két részre osztották. A hadtest balszárnyán a szlovák Gyorsdandár és a német 97. könnyű gyaloghadosztály, a jobbszárnyon a német 125. gyaloghadosztály, az 1. és a 4. hegyi hadosztályok helyezkedtek el, míg a 100. könnyű és a 295. gyaloghadosztályok mozgásban voltak a frontvonal irányába. A Gyorsdandár feladata a Szcsasztlivaja–Lipovec–Illinci irányban való előrenyomulás volt, a 97. könnyű gyaloghadosztály főerőinek pedig a Voronovica–Obodnoje–Illinci útvonalon kellett haladniuk. A jobbszárny feladata a Vinnyica–Voronovica–Nemirov térségének elfoglalása volt.[11] A frontvonal július 22-én a Nemirov–Felixovka–Vahnovka–Frontovka vonalon húzódott. A kiszögellés északi részén a szovjet 6. hadsereg foglalt állást, míg a déli részén a 12. hadsereg helyezkedett el. Ponyegyelin vezérőrnagy, a 12. hadsereg parancsnoka harcba vetette a 8. lövészhadtestet, amelynek alárendeltségébe tartozott a 44. hegyi lövészhadosztály is. A 13. lövészhadtest védelemben, a 24. gépesített hadtest pedig – harckocsik nélkül – Illinci és Oratov között tartalékban maradt. Erősítésként ide küldték a J. V. Novoszelszkij tábornok vezette 2. gépesített hadtestet (11. és 16. harckocsihadosztályok, 15. gépesített hadosztály), amely 168 páncélgépkocsival és 358 harckocsival (87 T–26, 215 BT, 46 T–34, 10 KV–1) rendelkezett. Ez a hadtest július 21-én a Lukasevka–Krasnopolka vonalon védelemre rendezkedett be.[12]

Mivel a térségben a németek nem rendelkeztek kellő számú bevethető repülőgéppel, ezért a német 17. hadsereg főparancsnoksága a LIPA szlovák parancsnokság egyetértésével július 20-án parancsot adott a 12. repülőszázadnak, hogy hajtson végre mélységi támadást az ellenséges erők ellen. A támadóformációt három 3 repülőgépből és egy 2 repülőgépből álló raj alkotta. A repülőgépek 19 óra 34 perckor kezdték meg a felszállást. A 150–200 m magasságban repülő gépek elérték Vinnyica légterét, majd déli irányba fordulva 10–20 m-es magasságból tüzet nyitottak a Vinnyica–Nemirov útszakaszon visszavonuló szovjet hadoszlop ellen. Az első támadás meglepetésként érte a szovjet erőket, de a második és harmadik támadás során légvédelmi géppuskatűz fogadta a szlovák Avia B–534 típusú vadászgépeket. Legsúlyosabban Vladimír Kačka[13] őrnagy parancsnoki repülőgépe sérült meg. Találat érte az alsószárnyat, a gép törzsét, a motorháztetőt, a pilótafülkét stb. További 3 repülőgép is kisebb mértékű károsodást szenvedett.[14] A visszavonuló szovjet csapatokat sikerült szétszórni. A szlovák légierő vadászpilótáinak ez a tette elismerést és dicséretet váltott ki Carl-Heinrich von Stülpnagel tábornoknál is.[15]

A Gyorsdandár feladata az volt, hogy vegye üldözőbe az ellenséget a Lipovec–Illinci– Granov útvonalon, míg a német 97. könnyű hadosztálynak követnie kellett a szlovák alakulatot egészen Illinciig. Az élen a felderítő osztálynak kellett haladnia, amelynek egy harckocsi-, egy gyalog- és egy pancéltörő ágyús szakaszból kellett állnia. Az elővédnek 4 óra 15 peckor kellett indulnia, és megerősítenie a híreket a Szcsasztlivajától keletre lévő patak elfoglalásáról. A feladata elsősorban az volt, hogy hatalmukba kerítsék a még meglévő hidat, majd nyomuljanak előre Felixovkán keresztül Lipovecra, ahol a németek felderítése szerint egy ellenséges megfigyelőhely is volt  a templomtoronyban. Az elővéd mögött Jozef Vogl[16] őrnagy 11/I. tüzérosztályának kellett haladnia, hogy tüzérségi támogatást nyújtson.[17]

  1. július 22-én 4 óra 30 perckor[18] a Gyorsdandár felderítő osztálya Pavol Duchnovský[19] százados vezetése alatt kezdte meg az előrenyomulást. Nemsokára elérték Felixovka települést, ahol nem találkoztak ellenséggel, mivel a szovjet alakulatok már korábban elhagyták azt. A felderítő osztály folytatta az előrenyomulást a patak felett elhelyezkedő kőhíd irányába. Ez a patak Kamionkától északra ömlik bele a Szob folyóba. Lipovectől kb. 3 km távolságban a felderítő osztályt az út mindkét oldalán a „rókalyukakba“ beásott szovjet katonák tüze fogadta. Duchnovský alakulatának meg kellett állnia, és hátrálnia kellett. Pilfousek ezredes a hírek hallatán parancsot adott az elővédnek és törzsének, hogy 5 órakor kezdjék meg az előrenyomulást. Az elővéd, Tibor Dualský[20] őrnagy parancsnoksága alatt eleget tett a parancsnak. Az élen a 2. lovas felderítő osztály 3 OA vz. 30 páncélgépkocsija haladt Ľudovít Demčák főhadnagy vezetése alatt közösen egy kerékpáros szakasszal. Mögöttük a gépkocsizó felderítő osztály, a 3. harckocsiszázad két Lt–35 könnyű harckocsikból álló szakasza Ján Jarembák főhadnagy parancsnoksága alatt, két kerékpáros szakasz és a 12 db vz. 30 tarackkal felfegyverzett 11/I. tüzérosztály haladt előre. A hadoszlop több mint 1 km hosszú volt.[21]Pilfousek ezredes nem számolt azzal, hogy a szovjet alakulatok ellen szüksége lesz az egész dandár bevetésére.[22]

Három km hosszú út után elsőként a 11/3. üteg létesített lőállást az út mellett, és azonnal tüzet nyitott, hogy támogassa a harcban lévő felderítő osztályt. A legközelebbi domb mögött a 11/2. üteg is tüzelőállást foglalt el, de a sűrű köd miatt nem tudott azonnal bevatkozni a harcokba. A szlovák hadoszlop haladt előre. A köd eloszlása után a látási viszonyok egyre javultak, s ezt kihasználva a szovjet tüzérség tüzet nyitott a szlovák katonákra. A gyalogosok kiugráltak a gépjárművekből, és igyekeztek az út mentén lévő árokban fedezéket keresni. Akik megpróbáltak a közeli búzaföldön elrejtőzni, aknamezőre tévedtek. A tehergépkocsik, amelyek letértek az útról a mezőre, a levegőbe repültek. A szovjetek ugyanis a védelmi állásaik előtt elaknásították az út szélét, hogy az ellenség minél közelebb kerüljön a tüzelőállásaikhoz, és onnan ne tudjon elmenekülni. A többi gépjármű gyorsan megfordult, és elrejtőzőtt a közeli domb mögött. Ez a helyzet pánikot idézett elő, és némelyek fejetlenül, fegyvereiket elhajigálva  menekülni kezdtek, ezért a tisztek a levegőbe lőttek. Jozef Belko közlegény így emlékezett vissza az eseményekre:

 

Fejünk felett el kezdtek süvíteni a tüzérségi gránátok és aknák, és esőként szóródtak az egész hadoszlopra. Megnyílt előttünk a pokol. A gépkocsivezetők [gépjárműikkel] az árkokon keresztül szóródtak szét a mezőn, de ott az egyik gépkocsi a másik után a levegőbe repült. Minden el volt aknásítva, csupán az utat hagyták aknamentesen, hogy az ellenség minél közelebb kerüljön tüzelőállásaikhoz. A tüzérségi gránátok és aknák zaja minden oldalról hallatszódott. Nem lehetett hova elrejtőzni, csak az út melleti kis árokba. Leírhatatlan pánik keletkezett. A fiúk eldobálták fegyvereiket, és menekültek visszafelé, ahogy a lábuk bírta. A visszaút viszont tüzérségi tűz által volt eltorlaszolva.[23]

 

Július Nosko[24] őrnagy, a dandár törzsfőnöke a menekülők előtt a földre köpött, és leszidta őket, hogy nem szégyellik magukat, amiért meghátrálnak a bolsevikok elől! Később a pánikot sikerült megszüntetni. A katonákat kisebb csoportokra osztották, akik folytatták az előrenyomulást. A kerékpáros század katonái (1. lovas felderítő osztály) megérkeztek a szovjet tőzelőállások előtt lévő hadoszlophoz. A kerékpáros század két raja parancsot kapott, hogy foglalja el az úttól 400 m-re lévő kis erdőt. Az egyik rajt Šebo őrvezető, a másikat Ján Takáč közlegény vezette. Mialatt Takáč raja a kis erdőhöz közeledett, addigra a Šebo őrvezető vezette raj megtisztította azt, és fogságba ejtett egy egész szovjet szakaszt, s ezáltal biztosította a Lipovecra vezető utat oldal irányból. Reggel 6 óráig a felderítő osztály magára hagyatva folytatta a harcot, míg végül a 11/I. tüzérosztály által támogatott elővéd is bekapcsolódott a harcokba. 7 óra körül Szcsasztlivajáról útnak indult a 3. harckocsiszázad LT–35  könnyű harckocsikkal felfegyverzett két szakasza Jarembák főhadnagy vezetése alatt. A harckocsik azonban nem tudták támogatni a gyalogság előrenyomulását, mert az utat az ellenség erős tüzérségi tűz alatt tartotta, valamint az út körüli aknamezők és a mocsaras  terep is gátolta az előrenyomulást, ezért elhaladtak a 11/2. tüzérüteg mellett a patak hosszában húzódó hullámos, lankás terepen Kamionka irányába, majd tüzet nyitottak a harkocsiágyúkból. A szovjet tüzérség tüzet nyitott rájuk, ezért változtatniuk kellett helyzetüket. A11/I. tüzérosztály tarackjai is tüzet zúdítottak nemcsak a szovjet gyalogság állásaira, hanem Kamionka településre is, ahol több helyen tűz ütött ki.[25]

A gépkocsizó felderítő osztály kerékpáros századai rajokban haladtak előre Lipovecra.  A felkelő nap sugarai gyengítették az előrenyomuló szlovák katonák látását, ez pedig kedvezett a jól álcázott szovjet védőknek, így azok erejét nem lehetett felmérni. A támadókat a szovjet tüzérség tüze fogadta, akik azonnal rajokba szerveződtek, és fedezet nélkül haladtak az út mindkét oldalán elhelyezkedő borsóföldeken keresztül a domb irányába. A búzatáblák szélén a fedezékben lévő szovjetek tüzet nyitottak a közeledő szlovák katonákra. Nehéz helyzetbe került az 1. lovas felderítő osztály kerékpáros százada, akiket a gyalogság és az aknavetők tüze a földhöz szegezett. Az ellenséges tűz ellenére csekély veszteségeket szenvedtek. Mivel a támadok ereje nem volt elég az ellenség felszámolására, ezért a harckocsik támogatását is kérték. 8 Lt–35 harckocsi azonnal a segítségükre sietett. A szovjet védők a harckocsik láttán beszüntették a tüzet, hogy ne árulják el rejtekhelyeiket. A harckocsik keresztül haladtak a „rókalyukakon“, a kerékpáros század katonái pedig utánuk. A szovjetek ismét tüzet zúdítottak a támadókra, ezért a harckocsik megfordultak, és hátulról nyitottak tüzet, amit a szlovák katonák az előrenyomulásra használtak ki. A harckocsiknak meg kellett semmisíteniük a „rókalyukakat“ támogató, a második vonalban elhelyezkedő géppuskafészkeket. A gyalogságnak rendkívül nagy segítséget nyújtott harckocsijukkal Jozef Gavalier tizedes, Michal Mišík és Eugen Šumichrast közlegények. A harcokban életét vesztette  az 1. lovas felderítő osztály 1. kerékpáros szakaszának parancsnoka František Dubecký hadnagy. Alakulatának legénysége kedvelt parancsnokának elvesztése miatt gránátokkal ölte meg a „rókalyukakban“ fedezékben lévő szovjet katonákat. Néhány szovjet katona menekülni próbált, de a harckocsik és a gyalogság tüze megállította őket. A szovjetek második védelmi vonala a néhány megsemmisített géppuskafészek ellenére is kitartott. A harcokba a tüzérség a közelharc miatt nem tudott beavatkozni.[26]

Később a szlovák katonák segítségére sietett a 2. harckocsiszakasz két LT–35  páncélosa, az alakulat parancsnokhelyettesének, Cyril Kubinec tizedes-jelöltnek (aspiráns) a vezetése alatt. A Kamionka előtti állásaikat elhagyó szlovák harckocsik a közelben lévő dombon keresztül az országúton haladtak előre a szovjet gyalogsági fegyverek tüze közepette, majd áttörték az országúttól nyugatra lévő ellenséges védelmi állásokat. Ennek köszönhetően a szlovák gyalogságnak sikerült 10 óráig elfoglalni a szovjet védelmi vonal egy részét Lipovec előtt. A gépkocsizo felderítő osztály harcoló katonáinak támogatást nyújtott szintén két LT–35 Jozef Majerský tizedes és Kriváň őrvezető vezetésével. A harckocsik Kamionka előtt Lipovec felé vették az irányt, és oldalirányból közeledtek a szovjet védelmi állások felé. Megsemmisítettek négy géppuskafészket, viszont nem vették észre a „rókalyukakat“, ezért később megfordultak, és megtámadták azokat. Majerský páncélosa a gabonaföldön az egyik ilyen „rókalyuk“ elé került, amelyet 6–7 fő védelmezett. Az ellenség kézigránátokkal támadta a harckocsit, de azok nem okoztak kárt benne. Az LT–35 ágyúja végül megsemmisítette az ellenséget. A harckocsik támogatását a gyalogság is sikeresen használta ki. Ján Golian tizedes raja oldalirányból megtámadta a szovjet védőket, akik gyorsan visszavonultak. Golian rajának sikerült ellenséges géppuskákat zsákmányolniuk. A szlovák páncélosok a szovjet védelem áttörése után egyre közeledtek Lipovec felé, de a településre nem sikerült betörniük. Nagyjából ebben az időben kapcsolódott be a harcokba a szlovák tüzérség is. Az elővéd tüzérségi támogatását az Ondrej Šeban százados vezette 11/ II. tüzérosztály kezdte meg. A harcokba bekapcsolódott a 11/I. tüzérosztály is. Az alakulat első vonalba küldött megfigyelőjének, Juraj Sokol hadnagynak a feladata az volt, hogy pontosabb koordinátákat adjon meg az osztály tüzéreinek. Sokol hadnagynak és a lovas felderítő osztály hat katonájának sikerült 40 szovjet katonát fogságba ejteni. Emil Krokavec[27]százados, a páncéltörő ágyús zászlóalj parancsnoka és legénysége foglyul ejtett további 40 ellenséges katonát. Mivel a páncéltörő ágyús szakaszok együtt nyomultak előre a gyalogsággal, ezért nagyon sebezhetőek is voltak. A kezelőszemélyzetnek fel kellett vinniük az ágyúkat a dombra, szembe kellett állítaniuk a védők tüzelő gyalogsági fegyvereivel,  és elsősorban meg kellett semmisíteniük a géppuskafészkeket. A legnagyobb veszélyt a szovjet aknavetők tüze jelentette számukra. Ján Pelech őrmester szakaszának legénységéből ketten életüket vesztették, többen pedig megsebesültek, valamint két páncéltörő ágyú is károsodást szenvedett. Az elővéd ennek ellenére azonban 10 óra körül áttörte az ellenségnek a kis híd mögött elhelyezkedő első védelmi vonalát, viszont nem sikerült megszerezniük a Lipovec előtt elterülő dombokat. Az elővédnek csupán az úton lévő  kis hidat sikerült biztosítania, és az első elesett katonákon kívül jelentős volt a sebesültek száma is. A sebesültek azonnali gyógyítását és ellátását  MUDr. Štefan Velgos szakaszvezető-jelölt vezetésével végezték, majd Szcsasztlivaja településre szállították őket. A legsúlyosabb sebesülteket a vinnyicai német tábori kórházba szállították. Pilfousek ezredes a harcokat a Szcsasztlivaja–Lipovec úthoz közeli gödörből kísérte figyelemmel. Megfigyelőhelyét a szovjet tüzérek felfedezték, és azonnal tüzet zúdítottak rá. A Gyorsdandár parancsnokának nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenség még nem demoralizálódott, és komoly tűzerővel rendelkezik, ezáltal tudomásul kellett vennie, hogy Lipovec elfoglalására a teljes dandárt be kell vetnie.[28]

10 óra 15 perckor Pilfousek parancsot adott a támadásra az elővéd déli szárnyán Lipovec és Kamionka térségében, amelynek támogatását gyakorlatilag a dandár összes harckocsija adta. A támadás célja természetesen Lipovec elfoglalása volt. Karol Hrabec[29] őrnagy gépkocsizó gyalogos csoportja kezdte meg e felfejlődést a kijelölt szakaszon. A Štefan Vančo főhadnagy vezette 2. harckocsiszázad az úttól északra lévő magaslat irányába, a Ján Jarembák főhadnagy irányította 3. harckocsiszázad pedig az úttól délre fekvő domb irányába nyomult előre, ahol szélmalom is volt. A támadást a dandár teljes tüzérségének kellett támogatnia. A 11/I. tüzérosztály ütegeit közelebb helyezték, hogy a délelőtt folyamán elfoglalt területen elhelyezkedő felderítő osztály és az elővéd támadását támogatni tudják, valamint  az Ondrej Šeban százados vezette 11/II. tüzérosztály és a Ján Frtús[30] százados vezette 11/III. tüzérosztály ütegei pedig tüzelőállásokat létesítettek Vogl őrnagy 11/I. tüzérosztályától nem messze. Az egyes alakulatok kevesebb, mint egy óra alatt elfoglalták kiindulási pozícióikat, de nem kaptak parancsot a támadásra. A katonák több, mint két órát vártak a támadás megkezdéséig,[31] amely fokozta a bennük lévő feszültséget, és egyre idegesebbé váltak. Pilfousek ezredesnek fenntartásai voltak az ellenség erejét illetően, ezért segítséget kért a szomszédos német hadosztályoktól, sőt lehetséges az is, hogy kapcsolatba lépett Ludwig Kübler vezérőrnaggyal, a hadtestparancsnokkal is, és a támadás elodázását kérte az erősítés megérkezéséig. Mivel azonban időközben a német 24. gyaloghadosztályt Vahnovka előtt megállították, a 97. könnyű gyaloghadosztály pedig Vojtovánál erős ellenállásba ütközött, ezek a hadosztályok nem tudtak segítséget nyújtani. Kübler túlértékelte a Gyorsdandár erejét, és így adott parancsot a szlovák alakulatnak a támadásra tekintet nélkül arra, hogy az ellenség milyen erőkkel rendelkezik. Nyilvánvalóan azt feltételezte, hogy egy harckocsikkal felfegyverzett dandárnak nem okoz gondot egy szovjet hegyi lövészhadosztály védelmének leküzdése.[32]

Tkacsenko vezérőrnagy, a szovjet 44. hegyi lövészhadosztály parancsnoka kihasználta a kapott időt. A 275-ös magaslatról kiváló rálátás volt Kamionka községre és a szlovák Gyorsdandár elhelyezkedésére, valamint mozgásásra. Tkacsenko gyorsan felismerte, hogy az ellenség nem rendelkezik számbeli fölénnyel, viszont nagy tűzerővel, ezért úgy döntött, hogy csapdát állít. A Lipovecra vezető út melletti magaslatokat és Kamionka települést csupán gyenge, „feláldozható“ alakulatokkal szállta meg, és nem feltételezte, hogy megállítják a Gyorsdandár támadását. A hadosztály fő erejét Lipovec nyugati szélére összpontosította, a tartalékokat (nyilvánvalóan egy teljes hegyi lövész ezredet) rejtett állásokba helyezte el Kamionkától délre. Feltételezte, hogy az ellenséget becsalja a településre, ahol a harckocsik már nem tudnak érvényesülni, utcai harcokban kimeríti őket, majd ellenlökést indít a hadosztály főerőinek és a tartalékoknak a bevetésével, ami visszavetné az ellenséget.[33]

A támadás végül 12 óra 30 perckor vette kezdetét erős tüzérségi előkészítéssel. A szlovák alakulatok Felixovka és a Felixovkától délre elterülő Sztrulinka települések között helyezkedtek el nagyjából 2 km szélességben. A támadás célja, vagyis Lipovec–Kamionka térségének elfoglalása körülbelül 6 km szélességű terület volt. A támadó alakzat balszárnyát a gépkocsizó felderítő csoport alkotta, amelynek feladata az úttól északra lévő magaslat elfoglalása volt, majd további előrenyomulás Lipovec északi szélébe. Középen a gépkocsizó gyalogos csoport nagy része nyomult előre, hogy hatalmába kerítse az úttól délre fekvő magaslatot a szélmalommal, valamint, hogy behatoljon Lipovecra, és biztosítsa a települést déli irányból. A jobbszárnyon előrenyomuló gépkocsizó gyalogos csoport maradékának feladata Kamionka település birtokba vétele volt. A balszárnyat és a középen haladó alakulatokat támogatta a harckocsik többsége, 3 páncélgépkocsi, a páncéltörő ágyúk, 2 nehéz géppuskás szakasz és az utászszázad. Utóbbi feladata a Szob folyón való átkelés segítése volt. Kamionka irányában kellett támadnia a 3. harckocsiszázad egy részének, egy gyalogszázadnak és egy nehéz géppuskás szakasznak. Pilfousek ezredes az előrenyomulást a tüzérség tüzelőállásai mögött kb. 3 km-re kialakított új parancsnoki álláspontjáról szemlélte.[34]

A tüzérségi előkészítés után a gyalogos alakulatok támadásba lendültek, és oszlopokban nyomultak előre. Az egyes rajok között 50 m volt a távolság. Amikor a Gyorsdandár főerői a borsóföldek előtt elterülő patakhoz értek, a szovjet lövegek és aknavetők tüzet nyitottak rájuk. A gyalogság ennek ellenére folytatta az előrenyomulást, és elérték a Lipovec előtti dombokat. A szovjet katonák puskáikból és géppuskáikból is tüzelni kezdtek. A szlovák katonák néhány „rókalyukat“ már maguk mögött hagytak, amelyekből a szovjet védők támadásba lendültek, és zavart keltettek a Gyorsdandár katonáinak körében. A szlovák gyalogság kicsit meghátrált, de a harcokba bekapcsolódtak a szlovák harckocsik és a tüzérség is. A szovjetek ezután visszavonultak a „rókalyukakba“, a szlovák páncélosok és a gyalogság azonnal megtámadta őket. Az ellenséges katonák többször is alattomos eszközökhöz folyamodtak az ellenség megállítása érdekében. Egy esetben az egyik szovjet katona jelzésként kidugta a kezét fehér zsebkendőt lobogtatva az egyik ilyen „rókalyukból”, hogy megadja magát. Miután kimászott, feje fölé tette a kezét, a jobb kezében a fehér zsebkendővel. Amikor pedig a szlovák katonák kb. 10 lépésnyire értek hozzá, a zsebkendővel eltakart kézigránátot az ellenség közé hajította, majd visszaugrott a gödörbe. A gránát súlyosan megsebesítette Karol Janoštiak hadnagyot, és könnyebben további két közlegényt is. Válaszul az egyik szlovák géppuska kezelője a lövészgödör összes védőjét lekaszabolta. Janoštiak hadnagyot azonnal Szcsasztlivajára szállították, de még aznap belehalt sérüléseibe. A szovjet katonák többször igénybe vették a tiltott dum-dum golyó használatát is, amelyek különösen súlyos sebesüléseket tudtak okozni. A szlovák katonákat ez nagyon feldühítette, ezért egyre keményebben léptek fel ők is az ellenséggel szemben. Kézigránátokkal, valamint a harckocsik fegyvereinek bevetése mellett olykor a lánctalpak segítségét is igénybe vették, hogy elhallgattassák az ellenséget. Némely harckocsi legénysége a géppuskatüzet túlélő szovjet védők ellenállását pisztolyokkal és kézigránátokkal törték meg. Ezekben a rövid ideig tartó ádáz harcokban vesztette életét Ján Moravčík hadnagy, a 2. gyalogszázad 3. szakaszának parancsnoka. Helyét Anton Martinovič szakaszvezető vette át. A szlovák Gyorsdandár katonáinak sikerült mindkét magaslatot hatalmukba keríteni, ezért a dandár főerői azonnal megkezdték az előrenyomulást Lipovecra, amely teljes mértékben eleget tett Tkacsenko vezérőrnagy elképzeléseinek, tervének.[35]

A Lipovec előtti magaslatokon harcoló szovjet katonák többsége elesett, és csupán egy részük került fogságba. Mikuláš Mikolaj hadnagy gyalogszakaszának egy raja 17 szovjet foglyot ejtett, míg Rudolf Bartek közlegénynek köszönhetően egy másik raj további 12 főt. A gépkocsizó felderítő osztály a 2. harckocsiszázad segítségével több szovjet foglyot ejtett. Több szlovák katona is életét vesztette, vagy megsebesült. Időközben a Gyorsdandár főerői folytatták előrenyomulásukat Lipovecra. A Szcsasztlivaja településről induló tehergépkocsioszlopok a muníciót és a páncéltörő ágyúk egy részét szállították a harcoló alakulatoknak. 13 óra körül a tehergépkocsi-oszlop eleje elérte az út melletti magaslatokat, ugyanakkor a vége Szcsasztlivaja mögött helyezkedett el kb. 1 km-re. A szovjet tüzérség tüzet nyitott rájuk. Először az első, utána az utolsó gépjárműre, majd a többire. A gyalogosok és az utászok kiugráltak a gépjárművekből, előkészítették a géppuskákat és a kézigránátokat, majd az út hosszában az árok bal szélén kúszva közeledtek Lipovec felé. Néhány tehergépkocsi vezetője teljes gázt adott, hogy átmenjen a szovjet tűzfüggönyön keresztül, miután azonban az első gépkocsi telitalálatot kapott, inkább visszafordultak. Belko emlékiratában a következőképpen írja le az eseményeket: »Sok helyen égett a búzatábla. A katonák igyekeztek a tüzet eloltani, de nagyon nehezen sikerült nekik, mert a búza száraz volt, és a tűz gyorsan terjedt minden oldalon. Körülbelül este  hat óra lehetett, amikor sikerült eloltani.«[36]A szlovák tarackok és ágyúk próbát tettek a szovjet tüzérség elhallgattatására, ezért tüzet nyitottak a Kamionkától délkeletre lévő kis erdőre. A szovjet tüzérség válaszul lőni kezdte a szlovák tüzérségi állásokat. Először tüzet nyitottak a 11/I. tüzérosztály gépjárműveire, ezért azok visszahúzódtak kb. 1km-re Szcsasztlivajáig. A 11/III. tüzérosztály ütegeinek többször meg kellett változtatniuk pozícióikat. A tüzérosztály egyik ütege közvetlenül tűz alá került. Egy szovjet tüzérségi gránát az egyik szlovák ágyú előtt csapódott be, amely megemelte és kilökte pozíciójából A szovjet ütegek ezzel szemben a Lipovectől keletre lévő 275-ös magaslat alatt helyezkedtek el, ezért kezdetben nem vették észre őket. Helyzetüket Jozef Schmidt hadnagy, a 11/I. tüzérosztály híradószakaszának parancsnoka fedezte fel, aki azonnal informálta Vogl őrnagyot, az osztály parancsnokát. A 11/I. tüzérosztály ütegei tüzet nyitottak a 275-ös magaslat alatt elhelyezkedő szovjet ütegekre. A nagyjából egy óraig tartó tűzharc után a 11. tüzérezred ütegeit Felixovka mellől a Lipovec előtt elterülő, már elfoglalt magaslatokra helyezték át.[37] A szlovák dandár támadó alakulatai lassan elérték Lipovecet és Kamionkát. A szovjet lövegek, aknavetők és géppuskák tüze szétszórta és összekeverte az egyes alakulatokat. Az egyes századok kisebb csoportokra, jobb esetben szakaszokra estek szét, és a terep egyenetlenségét kihasználva törtek előre. A gyalogságot támogatták a páncélgépkocsik, a harckocsik és a páncéltörő ágyúk, amelyek  elsősorban az ellenséges géppuskafészkeket tették ártalmatlanná. A támadó alakulatok állandó ellenséges tüzérségi tűz alatt álltak, mivel a helyzetét változtató 11. tüzérezred nem volt képes megsemmisíteni a szovjet ütegeket. A támadók közül sokan megsebesültek. Az egészségügyi katonák közül elsősorban Juraj Cimbora őrvezető-jelölt tűnt ki, aki a tüzérségi- és géppuskatűzben meggyógyította Alexander Ižo főhadnagyot és további négy katonát. Néhány harckocsi is megkárosodott, amelyeket a tábori műhely szerelői a harctéren igyekeztek megjavítani. A 2. harckocsiszázad 2. szakaszának parancsnoka, Pavol Chlebuš hadnagy LT–35 páncélosával a Lipovectől kb. 1 km-re lévő patakhoz érkezett. A harckocsi tornyából kitekintett, hogy körülnézzen. Abban a pillanatban találat érte a tornyot az egyik aknavetőből, Chlebuš hadnagy életét vesztette, a legénység két tagja pánikba esve elhagyta a harckocsit, amelyet később a szovjetek megsemmisítettek.[38]

Időközben a szlovák alakulatok folytatták előrenyomulásukat a szovjet, elsősorban kirgiz, tatár nemzetiségű és más ázsiai védőkkel szemben. A védők alattomos viselkedése miatt a szlovák katonák olyan parancsot kaptak, hogy legyenek kímeletlenek az ellenséggel. 15 órakor megtisztították a védőktől a Lipovec és a Kamionka előtti ellenséges „rókalyukakat“, majd az élen haladó szlovák katonák elérték a Szob folyót. Az itt fogságba ejtett szovjet hadnagytól megtudták, hogy az ellenség a térségben négy hegyi lövészezreddel és három tüzérosztállyal rendelkezik. Emellett már Dualský őrnagy gépkocsizó felderítő csoportja és Duchnovský százados felderítő osztálya betört Lipovec északi szélébe, míg a gépkocsizó gyalogos csoport alakulatai pedig a település kőzépső és déli részébe. Az élen haladt a 3 OA vz. 30 páncélgépkocsi Demčák főhadnagy parancsnoksága alatt, és a Vančo főhadnagy vezette 2. harckocsiszázad. A páncélgépkocsik és a páncélosok nagy segítséget nyújtottak a kerékpáros és gyalogos alakulatoknak a géppuskafészkek kiiktatásában. A településre vezető úton és a településen is mind a főutakon, mind pedig az egyes házakban jól álcázott páncéltörő lövegek voltak elhelyezve. Vančo főhadnagy LT–40 harckocsija találatot kapott, és a 2. harckocsiszázad parancsnoka súlyosan megsérült a lábán. A páncélos vezetőjének, Jozef Cícer őrvezetőnek köszönhetően sikerült a harckocsit a nehéz terep ellenére is a kiindulási pozíciójáig visszavezetnie. A harckocsi javíthatatlan károsodást szenvedett. A vinnyicai német tábori kórházba szállított Vančo főhadnagy 1941. augusztus 12-én belehalt sérüléseibe. A kemény utcai harcok tovább folytatódtak. 14 órakor Lipovec északi szélén a gyalogság folyón való átkelésének megsegítésére harcba vetették a Rudolf Ivanič hadnagy vezette utászszázadot. Elsőként az Anton Hirner[39] hadnagy vezette 2. utászszakasz haladt előre heves ellenséges tüzérségi tűz közepette. Az egyes rajok azonban az ellenséges tűzben szétszóródtak, és a szakasz elveszítette egységét. Ez sorsdöntővé vált a parancsnok Hirner hadnagy, Rudolf Daubner tizedes, Fabian Hlubík és Gašparík közlegények szamára, akik elkülönültek a 2. szakasz többi katonájától. Hirner hadnagy emlékiratában így írt a történtekről:

 

A rajok húsz méteres közönként törtek előre egymás után. Ötven méteres futás után, tüzérségi és aknavető lövedékek felvillanó sorozata fogadott minket. Egy tüzérségi gránát nem messze tőlünk telibe talált egy gyalogsági gépjárművet, amelyekben német tisztek voltak…A szovjet fegyverek olyan tűzfüggönyt alakítottak ki, hogy nem lehetett gondolni sem a faluba való eljutásra, sem a visszatérésre…Villanás, légnyomás löket, por és piszok. Feltápászkodtam. A légnyomás leterít a földre. Pár másodperc múlva a tüzérségi gránát által keletkező tölcsérbe vetem magam. Mellettem szétlőtt szlovák gépkocsi és harckocsi áll…Csak el [innen]! Lábaim alatt vér és darabokra szakadt emberi testek. A lövedékek zúgása közepette a szlovák fiúk hangjai hallatszódnak. Anyjukat és feleségüket, a legközelebbieket hívják. Kiáltás, átható nyöszörgés és kétségbeesett segítségkiáltás harsog…“[40]

 

Kb. 8 óra 30 perc után a szovjetek tüzet nyitottak rájuk a visszavonulás során. A szlovák katonák az utolsó pillanatig viszonozták a tüzet, amely hiábavaló volt, mert fogságba kerültek.[41] A 2. utászszakaszt nem sokkal később követte a Rudolf Reždovič hadnagy vezette 1. utászszakasz és a František Dananaj hadnagy irányította 3. utászszakasz. Az 1. szakasz katonái tehergépkocsikon haladtak előre a kis hídhoz, a posta épületének irányában, körülöttük megsemmisített szlovák harckocsik és gépkocsik helyezkedtek el. A szovjet katonák közvetlen közel engedték őket magukhoz, majd tüzet nyitottak a páncéltörő ágyúkból és géppuskákból. Először a szakaszparancsnok, Reždovič hadnagy gépjárműve kapot találatot, a hadnagy súlyos sérüléseket szenvedett, és Hirner hadnagy elsősegélynyújtása ellenére is életét vesztette. Hirner hadnagy a következőképpen emlékezett vissza a történtekre:

 

A szovjetek a közvetlen közelükbe engedték őket, majd heves tüzet zúdítottak rájuk. Az egyik gépkocsi megáll. Látom, ahogy kinyitják a kabin ajtaját, és a találatot kapott Rudko Reždovič hadnagy kiesik belőle az árokba. Elsősegély: kiszakítani egy lecet a kerítésből, és segítségével Rudkot áthúzni a magas gazba. Amikor szétgomboltam a zubbonyát és az ingjét, még lélegzett. Lövés érte a mellkasát és a medencéjét. Az ölemben halt meg.[42]

 

A 3. utászszakasz katonái a Lipovecra vezető út bal szélén haladtak előre, míg a tehergépkocsik visszatértek. Az utászok tűzharc közepette érték el a település bal szélét, hogy csatlakozzanak a gépkocsizó felderítő osztály katonáihoz. Dananaj hadnagy szakaszával elérte a Kamionka patak partját, ahol egy elhagyott, lőszerrel és kézigránátokkal megrakott szovjet lovaskocsit találtak, amely segítségével sikerült átkelniük a patakon.[43]

Időközben Lipovec északi, bal szélén Karol Varga főhadnagy gyalogszázada kemény harcokat folytatott a „rókalyukakban“ megbújó ellenséggel szemben. A szovjet tüzérség is lőni kezdte a szlovák katonák által elfoglalt területet, ezért az egyes szakaszok kis csoportokra estek szét, és így folytatták tovább a harcot minden egyes házért. Mivel az egységet nem lehetett a körülmények miatt helyreállítani, ezért a század parancsnoka elrendelte, hogy a szakaszok az erősítés megérkezéséig a település szélén összpontosuljanak. Lipovec középső részén a gyalogságot a harckocsikon és páncélgépkocsikon kívül az 5. páncéltörő ágyús század és egy nehéz géppuskás szakasz is támogatta. A géppuskás szakaszok is rajokra estek szét. Az egyenként négy nehéz géppuskával felfegyverzett szakaszok átgázoltak a megsemmisített híd közelében, amikor parancsot kaptak Duchnovský századostól a visszatérésre, hogy biztosítják Lipovec szélét. Ez viszont nem minden szétszóródott géppuskás rajnak sikerült.[44]  A harcokban megsebesült Sedliak őrvezető a posta épületétől útnak indult rajával a meghatározott helyre. Vele tartottak Turoci tizedes, Lorko őrvezető, Jozef Strakota és František Kuchár közlegények. Útközben az ellenség kézigránátokkal támadt rájuk, de géppuskájukkal a kb. 200 m-re lévő ellenséges katonákat ártalmatlanná tették. Ezután sikerült a hátulról érkező ellenséges támadást visszaverni, sőt megsemmisítettek egy géppuskát is. Miután a lőszer elfogyott, ismét visszatértek a posta épületéhez, ahol tüzérségi tűz zúdult rájuk, és az egyik utászhadnagy életét vesztette. Itt találkoztak Vojtech Vančo hadnaggyal, aki arra törekedett, hogy kivezesse őket a településről. A házak között nyomát vesztették, és kijutottak az útra, ahol ellenséges géppuskatűzbe kerültek. Poliak és Sedliak őrvezetők megsebesültek, a többiek pedig fogságba estek.[45] Ovečka őrvezető 4. rajának a heves géppuskatűz elől kellett visszavonulnia. A raj a harcok közepette szétesett. A a raj katonái 1 óra 29 perckor kezdték meg a visszavonulást, közösen az utász és kerékpáros alakulatok katonáival együtt. A géppuska heveder-kezelője Jozef Ťaptík közlegény és Lorko őrvezető a település előtt szovjet katonák egy csoportjába ütköztek, ezért visszahúzódtak előlük, és türelmesen kitartottak egészen reggelig. Látták, hogy a szovjetek az egész települést körülzárták, ezért a helyükön maradtak egészen július 24-ig, a német katonák megérkezéséig.[46] Július Sekáč közlegény a visszavonulás során az ellenséges géppuskatűz elől a burgonyaföldön rejtőzött el. A szovjetek távozása után visszahúzódott Lipovecre, ahol ismét ellenséges katonákat pillantott meg, ezért a közeli bokrokban talált menedéket. Az előrenyomuló német katonák leltek rá, akiknek megmutatta merre található a szovjet megfigyelőállás. Ekkor sikerült találkoznia Lorko őrvezetővel és Ťaptík közlegénnyel is.[47]

Nehéz helyzetben volt a település déli, jobb szélén harcoló, Keller főhadnagy vezette gyalogszázad is. Az első házak elfoglalása után erősebb ellenállásba ütköztek. Egyes szovjet katonák az ellenség megtévesztése céljából szlovák katonai köpenyt és sisakot viseltek. Mikuláš Mikolaj hadnagy gyalogszakasza eljutott a településtől délkeletre lévő szövetkezethez, de a szovjet túlerő elől a kukoricaföldön keresztül vissza kellett vonulnia a századához. A visszavonulás során Mikolaj hadnagy életét vesztette. A település egy részét elfoglaló szlovák alakulatok erős szovjet nyomás alatt álltak, de a harckocsik, páncélgépkocsik, páncéltörő ágyúk és a nehézgéppuskák támogatásának segítségével sikerült ellenállniuk, és előreküzdeniük magukat a traktorállomásig és a posta épületéig.[48]

15 óra körül Kamionkára betörtek Jarembák főhadnagy 3. harckocsiszázadának páncélosai. Miloslav Klobušiak harckocsijának az intenzív harcok miatt kifogyóban volt a lőszere és az  üzemanyaga. Hasonlóan rossz helyzetbe kerültek a Lipovecen harcoló harckocsik is, ezért Jozef Dobrotka[49] őrnagy, a harckocsizászlóalj parancsnoka 16 óra körül elrendelte, hogy a páncélosok Felixovkától 1 km-re délre gyülekezzenek, ahol majd feltöltik őket. Pilfousek ezredesnek, a dandár parancsnokának utasítása értelmében azonban a harckocsiknak Szcsasztlivajára kellett vonulniuk. A településen csupán Cyril Kubinec tizedes-jelölt egy LT–35 harckocsija és Demčák főhadnagy három OA vz. 30 páncélgépkocsija maradt. Kubinec tizedes a harckocsi ágyújával ártalmatlanná tette a településen lévő szovjet támaszpontokat. A Kamionkáról visszatérő páncélosok nehézségekbe ütköztek a falu környéki mocsaras, puha talajú terep miatt. Két LT–35 harckocsi az iszapba süllyedt, mialatt Szcsasztlivajára igyekeztek. Matrtaj tizedes-jelölt páncélosa telitalálatot kapott az egyik szovjet tüzérségi lövegből miután a legénység elhagyta a harckocsit. Jozef Majerský tizedes LT–35 páncélosának még a településen kifogyott az üzemanyaga, ezért a kezelőszemélyzet elhasználta a megmaradt lőszert, és kénytelen volt elhagyni a harckocsit, majd gyalog folytatták útjukat a kb. 1 m széles mocsáron keresztül Szcsasztlivaja irányába. A harckocsik kivonása rossz döntésnek bizonyult, mert a szlovák gyalogság a legkritikusabb pillanatban támogatás nélkül maradt. A szlovák harckocsizók által hátra hagyott két harckocsit a szovjetek az éjszaka folyamán megsemmisítették. A szlovák páncélosok távozásával egyidőben a község közelébe érkezett Koloman Novotný főhadnagy géppuskás szakasza, amely a gabonaföldön keresztül egy kis dombig jutott, ahonnan jó kilátás nyílt Kamionkára. A kis dombon két géppuskát helyeztek el, hogy azok fedezzék a többiek előrenyomulását. A szovjet aknavetők tüzet nyitottak rájuk, amelynek hatására Novotný főhadnagy súlyosan megsebesült Štefan Lihan közlegény pedig életét vesztette. Novotnýt elszállították, a szakasz vezetését pedig Vojtko tizedes vette át. A Szcsasztlivajára vonuló szlovák harckocsik láttán az új szakaszparancsnok egyfajta jelzésként megkezdte a visszavonulást. A félreértés gyorsan tisztázódott, és a géppuskás szakasz mögött megindult Kamionkára a František Keller főhadnagy vezette gyalogszázad is. A patak medrében előrenyomulva a géppuskás szakasz a gyalogosokkal közösen a község előtt lévő dombra jutott fel, ahonnan a faluba mély árok vezetett. A géppuskás szakasz az árokban előrehaladva a falu széléig jutott előre, ahol az egyik kertben egy fedezéket fedeztek fel, amelyben egy férfi, egy nő, egy kisfiú, valamint egy szovjet katona rejtőzött el. Mivel a katona nem adta  meg magát, ezért lelőtték. A géppuskás szakasz mind a négy vz. 24 nehéz géppuskájával egy beásott szovjet tüzérütegre támadott, ezért az ellenség gyorsan megváltoztatta tüzelőállását. A géppuskás szakasz és a gyalogság az aknavetőtűz közepette e falu központjába ért. A házak fedezékében tüzet nyitottak a szovjet katonákra, akik előjöttek a házakból, és megtámadták a maroknyi szlovák katonát. A harcokban megsebesült Vojtko tizedes is. Keller főhadnagy a heves ellenséges tűz ellenére is visszavonulást rendelt el. Némelyeknek a szovjet katonák útját állták, némelyek elestek, Ján Klesniak közlegény pedig fogságba esett. A géppuskás rajok parancsnokai is a visszavonulás mellett döntöttek. A géppuskás szakaszt a szovjetek már csaknem körülzárták azalatt, míg azok a gyalogság visszavonulását fedezték. A szovjet lövegek, aknavetők és gyalogsági fegyverek tüzében három rajnak sikerült a közeli domboldalra visszahúzódniuk. Brndiar őrvezető raja fedezte őket, akiket a szovjetek körülzártak. František Harvančík közlegény, a géppuska kezelője életét vesztette, Brndiar őrvezető megsebesült, így a géppuskánál csupán Jozef Beňo, Ján Mitrus és Jozef Oceľ közlegények maradtak, akik folytatták a tüzelést, amíg tudták, majd később fogságba estek. A szovjet katonák elvették fegyvereiket, gázálarcaikat, és egyéb eszközeiket. A harckocsik támogatása nélkül a szovjet gyalogság fölényének és a tüzérségi támogatásnak köszönhetően a szlovák katonákat gyorsan kiszorították Kamionkáról. Keller főhadnagy százada, amely már csupán két szakaszból állt, a falu szélén kb. háromnegyed órán keresztül kitartott, majd a szovjet túlerő elől a kiindulási állásaiba vonult vissza. Pilfousek ezredes torz jelentésekből kifolyólag a traktorállomás és a lipoveci posta elfoglalása után úgy gondolta, hogy a települést elfoglalták. 17 órakor parancsot adott kötelékek megszervezésére, és a már elfoglalt terület biztosítására. A parancs értelmében a Hrabec őrnagy vezette gépkocsizó gyalogos csoportnak biztosítania kellett a 275. magaslatot,[50] Lipovecet keletről, északkeletről és az északról Lipovecra vezető útvonal bejáratát. Belko így írt a helyzetről: »Amikor Hrabec őrnagynak vacsorát vittem, hallottam, miként mondta szárnysegédjének, hogy az előkészített támadásnak sikerülnie kell. Előttem azonban abbahagyta a beszédjét. Éjszaka mindenütt csend volt, csak itt-ott hangzott fel lövésdörej az egyik és a másik oldalról.«[51]  A gépkocsizó felderítő osztály és az utászszázad feladata Lipovec délnyugati irányú kijáratainak biztosítása volt. A 11. tüzérezrednek az elfoglalt területeket kellett biztosítania a várostól nyugatra elfoglalt magaslatokról. A harckocsizászlóaljnak Szcsasztlivaján kellett összpontosulnia. A Szcsasztlivajára tartó szlovák harckocsik látványa pánikot keltett a gyalogos alakulatoknál, ugyanis azt hitték, hogy szovjet páncélosok támadták meg őket. Az 5. páncéltörő ágyús század tüzérei, akik korábban tévedésből tüzet nyitottak a német gépkocsikra, most a hír hallatán tüzelőállást vettek fel. Időben megtudták, hogy szlovák harckocsikról van szó. A szlovák harckocsizók megálltak és beszélgetni kezdtek velük, amikor lövések dörtültek el, és a harckocsikon állók közül némelyek életüket vesztették. A tüzérek fedezékbe vonultak, és rájöttek, hogy az ellenség a körülöttük lévő borsóföldek szélén jól álcázott „rókalyukakból“ nyitott tüzet. A tüzérek megtámadták és fogságba ejtették a 12 szovjet katonát, akiknek megmutatták az általuk megölt szlovák katonák holttesteit. Leopold Ďuran főhadnagy, az 5. páncéltörő ágyús század parancsnoka a foglyokat sorba állította, és dühében  lelőtte őket.[52]

Pilfousek ezredes úgy vélte, hogy az ellenséget legyőzték, akik délkeleti irányban Illinci felé vonulnak vissza, ezért utasította Hrabec őrnagyot, hogy alakulatával biztosítja a Lipovectől keletre lévő 275. magaslatot. A harckocsizászlóalj, két páncélgépkocsi[53]és a 15. könnyű légvédelmi gépágyús üteg Szcsasztlivaján összpontosultak. A dandár parancsnoka a kapott információknak ismét nem adott hitelt, és nem vette a fáradtságot, hogy a Lipovecen harcoló alakulatok prancsnokaitól szerezzen tájékoztatást. Hirner hadnagy, a 2. utászszakasz parancsnoka a Szob folyó bal partján lévő házakban ellenséges géppuskafészkeket és páncéltörő ágyúkat, azok mögött pedig különféle fegyverekkel felszerelt szovjet katonákat vélt felfedezni. A látvány nyilvánvalóvá tette számára, hogy az ellenség támadásra készül. Időközben Pilfousek ezredes pedig jelentette Kübler vezérőrnagynak, hogy az ellenség vonul vissza a településről. Kübler Pilfousek jelentése alapján 17 óra 20 perckor parancsot adott, hogy a Gyorsdandár elfoglalta Lipovecet, ezért nyomuljon előre Illinci irányába.[54]

A szlovák Gyorsdandár alakulataira nehéz megpróbáltatás várt, ugyanis a szovjet 44. hegyi lövészhadosztály ellenlökést indított. Ha nem tudják feltartóztatni a támadókat, akkor az ellenség tovább nyomulhat előre Szcsasztlivaja irányában, amely komoly veszélyt jelentett volna.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bibliográfia:

 

Belko, Jozef: Zápisník z Východného frontu, Bratislava, Vydavateľstvo politickej literatúry, 1965.

Bystrický, Jozef: Ťazenie slovenskej armády na východnom fronte v roku 1941, Vojenská história, 2, 1998, č. 2, 39–61.

Cséfalvay, František et al.: Vojenské osobnosti dejín Slovenska 1939–1945, Bratislava, Vojenský historický ústav, 2013.

Hirner, Anton: Boje za frontom, Bratislava, Pravda, 1981.

Klubert, Tomáš: Boj pri Lipovci, Vojenská história, 7, 2003, č. 2, 15–35.

Mičianik, Pavel: Slovenská armáda v ťažení proti Sovietskemu zväzu (1941–1944) I., Banská Bystrica, 2007.

Rajninec, Juraj: Slovenské letectvo 1939–1944 1., Bratislava, Ministerstvo obrany SR, 1997.

Vojenský historický archív, Bratislava (VHA), Fond: 55

 

 

 

[1] Rudolf Pilfousek (1899–1980) szlovák vezérkari ezredes. Német nemzetiségűként kiválóan beszélte a német nyelvet. A Gyorscsoport, majd a Gyorsdandár parancsnoka volt. 1941 augusztusában visszatért Szlovákiába. 1942 augusztusától 1943 augusztusáig a Biztosító hadosztály parancsnokaként működött. 1944 augusztusában belépett a Waffen-SS-be, majd november végén a szlovákiai német nemzetiségűeket felsorakoztató SS-Heimatschutz parancsnokává nevezték ki. A frontvonal közeledtével elhagyta Szlovákiát. Életének további szakasza ismeretlen. František Cséfalvay et al.: Vojenské osobnosti dejín Slovenska 1939–1945, Bratislava, Vojenský historický ústav, 2013, 197–198.

[2] Mičianik adatai szerint néhány fegyver darabszáma nem egyezik Klubert adataival. Ezek a következők: 1 666 db pisztoly, 2 815 db puska, 5 MTH lánctalpas traktor, 445 tehergépkocsi, 137 személygépkocsi és 90 motorkerékpár. A géppuskák darabszáma megegyezik, csak Mičianik a páncélgépkocsikba és a harckocsikba beépített géppuskákat nem számolja be. Pavel Mičianik: Slovenská armáda v ťažení proti sovietskemu zväzu (1941–1944 ) I., Banská Bystrica, 2007, 101.

[3] Tomáš Klubert: Boj pri Lipovci, Vojenská história, 7, 2003, č. 2, 19.

[4] Uo., 19-20.

[5] Klubert az egyetlen, 1959-ből származó, 5 900 lélekszámot meghatározó adatból következtetett. Figyelembe vette a második világháború alatti emberveszteséget, és a lakosság számának későbbi növekedését. Uo., 20.

[6] Napraforgóból készült étolajat gyártottak itt. Uo., 20.

[7] Mičianik: Slovenská armáda, 101.

[8] Az ún. „rókalyukak” U alakban kiásott gödrök voltak, amelyekben általában két katona tartózkodott. Lipovec közelében azonban akár 5-6 katonát elrejtő „rókalyukak” is voltak. Klubert: Boj, 21.

[9] Mičianik: Slovenská armáda, 101–102.

[10] Jozef Bystrický: Ťazenie slovenskej armády na východnom fronte v roku 1941, Vojenská história, 2, 1998, č. 2, 44.

[11] Mičianik: Slovenská armáda, 102.

[12] Uo., 102.

[13] Vladimír Kačka (1908–2005) szlovák repülő őrnagy. 1940. október 1-jén a II. repülőosztály parancsnoka lett. 1941. június 22-től a „Boreša” repülőszázad kötelékében teljesített frontszolgálatot, amely alatt részt vett a légi harcokban. 1941. július 1-jén az ellenséggel szemben tanúsított tevékenysége miatt őrnaggyá léptették elő. 1942 augusztusában a Pöstyéni repülőtér parancsnoka lett. 1942-ben abszolválta a Bf 109 vadászgépen végzett kiképzést Dániában. Visszatérése után a vadászpilóták kiképzésének vezetője volt. 1943 októberében a II. repülőosztály, majd később a műszaki repülőosztály parancsnokaként működött. 1944-ben a szlovák Nemzetvédelmi Minisztérium személyi részlegének vezetője volt. A háború után vizsgálati fogságban tartották, majd a csehszlovák haderőnél teljesített aktív szolgálatot. 1948-ban tartalékba helyezték. 1991-ben rehabilitálták. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 112.

[14] Juraj Rajninec: Slovenské letectvo 1939–1944 1., Bratislava, Ministerstvo obrany SR, 1997, 117-118.

[15] VHA (Vojenský historický archív, Bratislava), 55-57-4, Veliteľstvo Armády, Číslo: 1512. Dôv. I. oddel. 1941, Armádny rozkaz č. 5, SV. 1. augusta 1941.

[16] Jozef Vogl (1900–1990) szlovák tüzérőrnagy. 1941 júniusától a 11/III. tüzérosztály parancsnoka volt, majd rövid ideig a 11. tüzérezred parancsnoki tisztét is betöltötte. 1942-ben alezredessé léptették elő. 1943-ban a Gyorshadosztály hadrendjébe tartozó 11. tüzérezred parancsnoka lett ismét, de még ez év novemberében visszatért Szlovákiába. A szlovák nemzeti felkelés kitörése után a Kriváň nevezetű partizánbrigád parancsnoka lett. 1945-ben ezredessé léptették elő. 1955-ben letartóztatták, és 1956-ban 12 év szabadságvesztésre ítélték. 1964-ben feltételesen szabadlábra helyezték. 1990-ben bekövetkezett halála után rehabilitálták, és vezérőrnaggyá léptették elő. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 263–264.

[17] Mičianik: Slovenská armáda, 103.

[18] A támadás negyedórával később indult, mint ahogy Pilfousek ezredes elrendelte.

[19] Pavol Duchnovský (1902– ?) szlovák lovassági százados. 1941 nyarán a 2. lovas felderítő osztály kerékpáros századának parancsnoka volt. 1942 júliusától a szlovák Nemzetvédelmi Minisztériumban tevékenykedett. 1943. január 1-jén őrnaggyá léptették elő. 1944 szeptemberében nyugdíjazták. 1945 márciusában átállt a partizánokhoz. Később a 20. gyalogezred egyik zászlóaljának parancsnoka lett Nagymihályon (Michalovce), majd egy év múlva már a 32. gyalogezred műszaki századának parancsnokaként működött Kassán. Összekötő tisztként is tevékenykedett. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 56.

[20] Juraj Tibor Dualský (1903-?) százados. A 2. lovas felderítő osztály parancsnoka volt egészen 1944. február 1-ig. Részt vett a Minsk, Borisov és a Rosztov környéki harcokban is. 1943 januárja és novembere között a Biztosító hadosztály alárendeltségében irányította a motorizált felderítő osztályt. 1944 februárjában saját kérésére katonai kórházba került. 1945 májusától a csehszlovák haderőnél szolgált alezredesi rangban. 1948-ban nyugállományba helyezték. Uo., 55–56.

[21] Mičianik: Slovenská armáda, 104.

[22] Klubert: Boj, 23.

[23] Jozef Belko: Zápisník z Východného frontu, Bratislava, Vydavateľstvo politickej literatúry, 1965, 21.

[24] Július Nosko (1907–1986) szlovák lovassági őrnagy. 1941. július 8-tól a Gyorsdandár törzsfőnöke volt. 1942 tavaszán két hónapot töltött el a német 6. hadseregnél Harkov térségében, ahol jelentős tapasztalatokat szerzett. Szlovákiába való visszatérése után a szárazföldi erők parancsnokságán tevékenykedett. 1943 áprilisában a Biztosító hadosztályhoz került, augusztus 1-jén pedig a hadosztályból átszervezett 2. gyaloghadosztály törzsfőnöke lett. 1943 októberében visszatért Szlovákiába. Együttműködött az illegálisan működő ellenállókkal. A szlovák nemzeti felkelés után az 1. csehszlovák hadsereg törzsfőnöke volt. 1944 októberében vezérkari ezredessé léptették elő. 1946-ban a 2. gyaloghadosztály parancsnoka lett Besztercebányán. Még ebben az évben dandártábornokká nevezték ki. 1953-ban tartalékba helyezték. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 182.

 

[25] Mičianik: Slovenská armáda, 104–105.

[26] Uo., 107.

[27] Emil Krokavec (1911–?) szlovák százados. A páncéltörő ágyús zászlóalj parancsnokaként részt vett a lipoveci ütközetben. 1941 októberétől a II. páncéltörő ágyús zászlóalj parancsnokává nevezték ki. 1942-ben a harckocsizászlóalj 5. századához, majd 1943-ban a II. zászlóalj törzsszázadához osztották be. 1945 után rendőrtisztként tevékenykedett. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 138.

[28] Mičianik: Slovenská armáda, 107–108.

[29] Karol Hrabec (1901–?) szlovák őrnagy. A Gyorscsoport gépkocsizó gyalogzászlóaljának és a Gyorsdandár gépkocsizó gyalogos csoportjának parancsnoka volt. 1941. augusztus 20-tól a Biztosító hadosztály 102. gyalogezredének parancsnokaként működött. 1941. július 1-jén alezredessé nevezték ki. 1944 után kórházi és házi kezelést is kapott. 1949-ben egészségügyi okok miatt nyugállományba helyezték. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 93.

[30] Ján Frtús (1909-?) szlovák őrnagy. 1941-ben 11. tüzérezred egyik osztályának parancsnoka volt. 1941 augusztusában visszatért Szlovákiába. 1944-ben részt vett a szlovák nemzeti felkelésben, és partizánként is tevékenykedett. 1946-ben már a csehszlovák haderőnél szolgálva alezredesi rangot ért el. 1948-ban nyugállományba helyezték. Uo., 69.

[31] A parancs szerint a támadásnak 10 óra 15 perckor kellett volna kezdődnie, ennek ellenére az csupán 135 perccel később, 12 óra 30 perckor vette kezdetét. Klubert: Boj, 25.

[32] Mičianik: Slovenská armáda, 108–109.

[33] Uo., 109.

[34] Uo., 110.

[35] Uo., 110–112.

[36] Belko: Zápisník, 22.

[37] Mičianik: Slovenská armáda, 113.

[38] Uo., 113 – 114.

[39] Anton Hirner (1915–1992) szlovák hadnagy. 1941 nyarán egy utászszakasz parancsnoka volt. A lipoveci ütközet során esett fogságba. Két éves hadifogság után 1944-ben híradós és rádiótávírós kurzust végzett, hamis iratokkal és nevének megváltoztatásával (Hipík) légi úton Moszkvából Kijevbe, majd onnan Rovnora szállították. Felvette a kapcsolatot az ellenállókkal. 1944 novemberétől Nyugat-Szlovákiában tevékenykedett. Több mint 200 rádiogramot küldött át a Szovjetunóba. 1946-ban századossá léptették elő. A háború után sokféle tevékenységet folytatott a gyárban végzett munkától, egészen a Tátrai Nemzeti Park igazgatásáig. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 87.

[40] Anton Hirner: Boje za frontom, Bratislava, Pravda, 1981, 21–22.

[41] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Topas, Protokol spísaný s des. Daubnerom Rudolfom, SV. 26. júla 1941.

[42] Hirner: Boje, 23–24.

[43] Mičianik: Slovenská armáda, 114–116.

[44] Uo., 117.

[45] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Protokol spísaný so strel. Strakota Jozefom, SV. 26. júla 1941.

[46] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Protokol spísaný so strel. Ťaptíkom Jozefom, SV. 26 júla 1941.

[47] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Protokol spísaný so strel. Sekáčom Júliusom, SV. 26 júla 1941.

[48] Mičianik: Slovenská armáda, 118.

[49] Jozef Dobrotka (1908–1994) szlovák őrnagy. A Gyorscsoport és a Gyorsdandár harckocsizászlóaljának parancsnoka volt. 1941. július 1-jén az alakulat őrnagyává nevezték ki. 1944 nyarán a kelet-szlovákiai haderő harckocsiezredének parancsnoka volt, augusztus 31-én csatlakozott a „Čapajev” partizánkötelékhez. A németek letartóztatták és néhány hetet fogságban töltött. A háború után visszahívták az aktív szolgálatból. A későbbiekben alacsonyabb parancsnoki beosztásban működött. Életének további szakasza ismeretlen. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 50-51.

[50] Erről a magaslatról jól belátható és ellenőrizhető a Krisztinovka–Kazatyin  vasútvonal. Klubert: Boj, 28.

[51] Belko: Zápisník, 22.

[52] Mičianik: Slovenská armáda, 118–120.

[53] A harmadik, kisebb károsodást szenvedett OA vz. 30 páncélgépkocsi, Karol Lerchner őrvezető parancsnoksága alatt, később érkezett meg Szcsasztlivajára. Uo., 121.

[54] Uo., 120–121.

Nagy József: Bevezetés a Jelenések könyvéhez

Szerzőség

Belső bizonyosságok

Munkánk legelső felében a Jelenések könyve belső tanúságtétele alapján mutatunk rá a szerző kilétére. Rögtön a legelső vers közli, hogy a szerzőt Jánosnak hívják. Nevével négy ízben találkozunk (Jel 1,1; 1,4; 1,9; 22,8). Magát prófétaként aposztrofálja, üzenetére próféciaként tekint (Jel 1,3; 22,7, 10, 18–19). János az események szem-, és fültanúja (Jel 1,1–2; 22,8). Személye a kis-ázsiai gyülekezetek körében óriási tekintélynek örvendett (Jel 1,4). Magára azonban egyszerűen testvérként és munkatársként utal (Jel 1,9).[1] János a Jelenések könyve megírásakor vagy ezt megelőzően fogságban volt (Jel 1,9).

A szerző zsidó származását több egymástól független tény igazolja. 1. Az Ószövetségre és zsidó apokrifekre való utalás.[2] 2. Az apokaliptika műfaja is nyilvánvalóvá teszi a szerző hátterét.[3] 3. A Jelenések könyve sajátos görögsége.[4] Ezen belül megemlíthető a Ἑβραϊστί szófordulat (Jel 9,11; 16,16). 4. A templom, kultusz ismerete és a helyismeret (pl. Jel 16,16).[5] 5. A szerző héberre visszavezethető neve is a zsidó származás irányába mutat.[6]

A belső bizonyosságokat mérlegelve többen arra jutnak, hogy nem János apostol a szerző. Charles szerint a szerző úgy utal a tizenkét apostolra, mint aki kívül áll ezen a körön (Jel 18,20; 21,14).[7] Ugyanakkor a Jelenések könyve 18,20 az apostolok mellett a szentekre és prófétákra is csak általánosságban utal. Azonban ahogy fentebb említettük, a szerző magára prófétaként (Jel 22,9), könyvét pedig próféciaként határozza meg (Jel 1,3, 22,7.10.18.19). Így az, hogy az apostolokra csupán általánosságban utal, előbbiek okán nem hozható fel a jánosi szerzőséggel szemben.

Ha azt mondjuk, hogy nem János apostol a szerző, akkor arra a következtetésre kell jussunk (legalábbis a legtöbb, ezt a nézetet valló kutató erre jut), hogy egy Kis-Ázsiában jól ismert, számunkra ismeretlen prófétához köthető az irat.[8]

Apostoli Atyák

Jusztin Mártír[9] 155 táján fogalmazza meg, hogy a jánosi iratok mellett (Jn és 1–3Jn) a Jelenések könyve is János apostolhoz köthető (dial. 81.4).[10] Így látja ezt Szárdiszi Melito[11] és Irenaeus is (haer, 2.22.5; 3.1.2; 3.4; 11.7; 5.30.1–3). A 3. század elejéről Alexandriai Kelemen (q.d.s. 42) és Tertullianus is hasonlóképp vélekedik a Jelenések könyve szerzőségéről (prae. 36; marc. 3.14.3; 3.24.4).[12] Előbbi megjegyzések a térbeli távolság (közelség) okán is hitelt érdemlőek. Jusztin mártír Efezusban élt. Melito Szárdisz püspöke volt (vö.: Jel 1,11; 3,1–6), Irenaeus pedig Szmirna városához kötődött (vö.: Jel 1,11; 2,8–11).[13] Előbbieken túl szintén az apostoli szerzőség irányába mutat, hogy Irenaeus találkozott az apostolt ismerő szmirnai püspökkel, Polykarposszal.[14]

Szintén a jánosi szerzőség mellett foglal állást a Muratori kánon. Lényeges 2. század közepi áthallásként tartó számon a János apokrifonja is. Amellett, hogy utóbbi iratban Zebedeus fia Jánossal találkozunk, olvashatunk itt egy, a Jelenések könyvéhez hasonló gondolatot is. Az extrakanonikus irat legelején János előtt feltárul „ami van [ami volt] és ami meg fog történni” (1,7–8).

Ugyanakkor több ókori forrás szerint kérdéses lehet az apostoli szerzőség. A 4. században élő Euszebiosz a 120-as évek környékén élő Papiaszt idézi. Bár Papiasz Jánost tartja az Apokalipszis szerzőjének, azonban Euszebiosz értelmezése szerint ő János presbiterre gondol (h.e. 3.39.4). Euszebiosz úgy érti Papiasz sorait, hogy az elsőként említett János a Zebedeus fia, a másodszorra említett János pedig a Presbiter. Utóbbi kapcsán feltételezi, hogy ő a Jelenések könyve szerzője (h.e. 3.39.5–7). Bár többek szerint itt ténylegesen két Jánosról van szó, de elfogadhatjuk Balla és Paul érvét, akik szerint fenntartható, hogy ugyanarra a személyre, mégpedig a Zebedeus fia Jánosra gondol Papiasz.[15]Mounce pedig arra mutat rá, hogy ha Papiasz felsorolása esetlegesen két Jánosra is utal, nem bizonyítja, hogy a Jelenések könyvének szerzője a Presbiter volna.[16]

Ugyanakkor találkozunk olyan óegyházi feljegyzésekkel, amelyek egyértelműen cáfolják az apostoli szerzőséget. Gaius római presbiter szerint a Jelenések könyvét János apostol nevében a gnosztikus Kerinthosz írta (h.e. 3.28.). Gaius szerint Kerinthosz ezzel kívánt tekintélyt „kölcsönözni” művének. Gaius mellett a II. sz-i ú.n. „logosz-tagadók” (alogoi) csoport szerint is Kerinthosz a mű szerzője.

A 3. századi Dionüsziosz, alexandriai püspök szerint a negyedik evangéliumot és a jánosi leveleket az apostol írta. Azonban véleménye szerint a Jelenések könyve nem köthető az apostolhoz (h.e. 7.25). Meglátása szerint: 1. A Dionüsziosz által apostolinak vélt János evangéliumától és János első levelétől eltérően a Jelenések könyve szerzője megnevezi saját magát. 2. A levél és az evangélium sem említi a Jelenések könyvét, illetve a Jelenések könyve sem utal előbbiekre. 3. A Jelenések könyvének görögsége és szóhasználata különbözik az evangéliumétól. Míg az evangélium csiszolt kifejezéseket, mondatszerkezeteket tartalmaz, addig a Jelenések könyve nyelvtani hibákat ejt. Dionüsziosz szerint egy, számunkra már nem ismert János írta a művet (h.e. 7.25). Érvei mögött azonban fontos látnunk a tágabb kontextust. Dionüsziosz több ízben állásfoglalásra kényszerült a főként a Jelenések könyvét alapul vevő tévtanokkal szemben (pl. khiliazmus). Azonban az ortodoxtól eltérő gondolatok mellett a Jelenések könyve tekintélyét is megkérdőjelezte.[17]Továbbá ne felejtsük el, hogy Dionüsziosz térben és időben távolabb volt a Jelenések könyve megírásától. Bár véleményét Euszebiosz leírásán keresztül ismerjük, de Carson – Moo szerint nem látjuk, hogy Euszebiosz visszautalna Dionüsziosz meglátását igazoló, hagyományra vagy hagyományozóra.[18]

Az egyházatyák „meggyőző” többsége tehát amellett tör lándzsát, hogy a Jelenések könyve szerzője János apostol. Sőt mi több elmondható, hogy kevés újszövetségi irat esetében mutatnak rá ilyen egyértelműséggel a szerzőre. Brighton és Lioy az óegyházi feljegyzések alapján feltételezik az apostoli szerzőséget.[19]

Modern kutatók

Alexandria püspökéhez, Dionüszioszhoz hasonlóan a mai kutatók többsége szerint egy számunkra ismeretlen János az Apokalipszis szerzője.[20] Schnelle bevezetéstanában röviden felvázolja a vélelmezett János portréját. János egy, a kis-ázsiai gyülekezeteket jól ismerő vándorpróféta lehetett. Művét az üldözések kirobbanásakor készítette. Célja a nehézséget átélők bátorítása. Schnelle emlékeztet, hogy a legelső keresztyének közt gyakran találkozunk vándorprófétákkal (Mt 10,41; 23,34; Did 1,1–12; 15,1). Továbbá feltételezi Schnelle a szerző zsidó hátterét, illetve hogy a zsidó háborút követően jutott el Kis-Ázsiába.[21] Witherington a szerző prófétai-jellege alapján feltételezi az apostoli kor végét. A Jelenések könyve 21,14 az apostolokat úgy ábrázolja, mint akik – szó szerinti értelemben is – az egyház alapját jelentik. Witherington szerint az igevers sejteti, hogy az apostolok már nem élnek. Végül Witherington is emlékeztet, hogy a szerző sem az apostol, sem a vén megnevezést nem vonatkoztatja magára.[22]

A modern kutatók számára is hangsúlyos a Jelenések könyve görögségének kérdése. Charles szerint a Jelenések könyvének nyelvezete eltér az összes valaha görögül megfogalmazott iratéról.[23] Ez persze nem feltétlen kell kizárja az apostoli szerzőséget. Ladd feltételezi, hogy János Patmosz szigetén, amanuensis híján, maga rögzítette könyvét (ellentétben az evangéliummal és leveleivel).[24]

A többségi kortárs vélemény egy „harmadik” Jánosban véli felfedezni a Jelenések könyve szerzőjét. Az apostol és a presbiter helyett a „próféta” Jánosra tekintenek a szerzőként.[25] Persze a kérdés ennél jóval árnyaltabb. Utalhatunk Witherington elképzelésére, aki ugyan a próféta Jánost tartja a mű szerzőjének, azonban feltételezi az apostol és a próféta János közti kapcsolatot.

Véleményünk szerint fentebbi meglátás legalább annyi kérdést hagy nyitva, mint amennyit esetlegesen megválaszol. Többen feltételezik, hogy a mű szerzője az a János, aki a 70 utáni (esetleg környéki) események alkalmával Kis-Ázsiába menekült.[26] A többségi szerint egy olyan, számunkra ismeretlen alak írta a művet, aki annak ellenére sem lehet János apostol, hogy mindketten:1. Ugyanazt a nevet viselik 2. Zsidó származásúak 3. Palesztinából Kis-Ázsiába menekültek 70 környékén 4. Nagy tekintélynek örvendtek a kis-ázsiai gyülekezetekben.[27] 5. Illetve meg kell cáfoljuk egyházatyák egy irányba mutató véleményét.

A szerzőség kérdését summázva elmondható, hogy a Jelenések könyve belső bizonyosságai, az egyházatyák beszámolói mellett a kortárs kutatók véleményének ismerete alapján is fenntartható az apostoli szerzőség.

Datálás

A Jelenések könyve 2. század közepe előtt íródott, mivel Jusztin mártír ekkor már utal a műre (dial. 80–81).[28]Feltételezhető továbbá, hogy Papiasz már a 130-as években ismerhette a Jelenések könyvét (h.e. 3.39.12). Utóbbi azért is említésre méltó, mert találkozni fogunk olyan véleménnyel, mely szerint a Jelenések könyve a 130-as évek környékén keletkezhetett. Ennek élét erősen tompítja utóbbi referencia.

A legkorábbi datálási lehetőség a 4. század második felében élő Epiphaniosz, Szalamiszi püspökhöz köthető. János fogságát Claudius császár idejére teszi (41–54) (haer. 51,12; pan. 51.12.1–2). Azonban Epiphaniosz véleményét sem az egyházatyák, sem a modern kutatók nem igazolják. Guthrie szerint a szalamiszi püspök megjegyzése valójában a Nero-féle üldözésre vonatkozik, mivel[29] Nerot illették a Nero Claudius névvel is.[30] Előbbiek okán az első megfontolandó datálási lehetőség Nero kora.

Nero kora (54-68)

A 19. század meghatározó kutatói többségében Nero uralkodására (54-68), ezen belül is a Nero-féle üldözés idejére, esetleg az őt követő Galba regnálására datálták a mű keletkezését.[31] Elképzelésüket csupán néhány forrás igazolja. A Jelenések könyve két szír szövegkiadása említi (4. és 9. század), hogy Jánost Nero uralkodása alatt végezték ki Patmoszon. Az Apokrif Apostolok Cselekedetei c. szerint János Nero alatt került Patmoszra (2,55).[32] Továbbá, egy helyütt Euszébiosz utal rá, hogy János száműzetésére Nero idejében került sor (d.e. 3.5; 116c).

A datálást többen a Jelenések könyve belső összefüggései alapján próbálják alátámasztani. Ennek oka, hogy a Jelenések könyve némely utalása a császárra vonatkozhatott. Az ú.n. Nero redivivus-mítoszok szerint Nero, halála – egyesek szerint: eltűnése – ellenére vissza fog térni. Többek szerint néhány igehely mögött ennek gondolata húzódik (pl. Jel 13,3).[33] Mindezek látszólag abba az irányba mutatnak, hogy a Jelenések könyve nem sokkal a Nero halála után íródott. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a Neróval kapcsolatos legendák hosszú ideig nagy népszerűségnek örvendtek (az 1. század végéről találkozunk több utalással). Éppen ezért inkább a későbbi datálás irányába mutathat ez.[34]

A Nero korabeli datálással szembeni érv, hogy a Jelenések könyve nem nevezi meg nyíltan a Római Birodalmat, hanem rejtjelesen Babilonként utal rá (pl. Jel 18). Mindez a datálás szempontjából segítségünkre lehet, mivel több 1. század végi irat is így utal a Birodalomra (4Ezsdr 3,1–5,20; 10,19–48; 2Bár 11,1; 67,7).[35] Elmondható, hogy a templom lerombolását követően válik általánossá a megjelölés. A 70-es éveket követően egyértelmű párhuzamot lehetett vonni Róma és Babilon között. Ekkorra realizálódott, hogy mindkét világbirodalom nem csupán elnyomta a zsidóságot, hanem lerombolta a jeruzsálemi templomot.[36]

Ugyanakkor a Jelenések könyve 11,1–2-ben úgy olvasunk a templomról, mint ami a könyv megírásakor is áll. Azonban a megjelölést legpontosabb, ha szimbolikusan vesszük. Megemlítendő, hogy az egység közvetlen kontextusa Sodomára is utal, kétség kívül szimbolikus értelemben (Jel 11,8).[37]

Gentry monográfiájában a Jelenések könyve 70 előtti datálását hivatott igazolni. Rámutat, hogy az első szeretet elhagyásához (Jel 2,4) és a gyülekezetekben felmerülő problémákhoz nem kellett elteljen több évtized.[38] Elég, ha az első korinthusi levél kontextusára, illetve Pál apostol Galatákhoz írt levelére gondolunk (Gal 1,6). Utóbbi példák mutatják, hogy rövid idő leforgása alatt is kialakulhatnak súlyos problémák.[39] Ugyanakkor ne felejtsük el Polikárp megjegyzését, mely szerint a szmirnai gyülekezet Pál korában még nem létezett (Fil 11,3). Hiába alakulhatott ki hamar egy gyülekezeti konfliktus – ahogyan Gentry helyesen rámutat erre – ha nincs meglévő közösség. Szintén lényeges adalék, hogy a Jelenések könyve gazdag városként utal arra Laodiceára, amely 60/61 környéki földrengéskor elpusztult.[40] Szintén a későbbi datálást erősíti, hogy a Jelenések könyve levelei feltételezik a páli corpus ismeretét (Jel 2–3). Jelenések könyve mellett Pál is hét gyülekezetet szólított meg a leveleivel. Végül, a Jelenések könyvében markánsan megjelenő császárkultusz inkább Domitianus korára tehető, mintsem Nero idejére.[41]

Domitianus kora (81-96)

A Jelenések könyve belső összefüggései és Domitianus személye között több áthallás is felfedezhető. Domitianus uralkodása kezdeti szakaszától (kb. 85-től) utal magára a „dominus et deus noster” megjelöléssel (Suet. dom. 13.2). Schnelle szerint a Jelenések könyve 4,11 mintegy erre adott reflexió (ὁ κύριος καὶ ὁ θεός).[42] A Jelenések könyve 1,16-ban Jézus úgy mutatkozik be, mint aki kezében tartja a hét csillagot. Említésre méltó, hogy egy pénzérmén Domitianus hét csillaggal a kezében látható.[43]

 

  1. ábra

Legtöbb egyházatya szerint Domitianus idejében íródott a könyv. Euszebiosz (h.e. 3.18.1), Jeromos (vir. 9). Irenaeus szerint a Jelenések könyve Domitianus regnálása végén született (haer. 5.30.3). Alexandriai Kelemen szerint János az ismeretlen „zsarnok” halálát követően kiszabadult, majd több gyülekezetben püspököket kent fel (q.d.s. 42). Euszebiosz előbbi feljegyzés alapján feltételezte, hogy a zsarnok maga Domitianus (h.e. 3.20.8–9; 3.23.1–3). Euszebiosz hozzáteszi, hogy a császár halálát követően a szenátus szabadon bocsátotta a foglyokat. Ennek eredményeképpen távozott a Jelenések könyve szerzője Patmoszról Efezusba.

A 20. századtól a kutatók túlnyomó többsége Domitianus alatti,[44] 95 környéki keletkezést feltételezi.[45] Ebbe az irányba mutat: 1. A 69 környékén keletkezett Nero redux vagy redivivus-legendák az 1. század végén örvendtek nagy népszerűségnek.[46] 2. A Jelenések könyve sejteti, hogy a keresztyének is részt kellett vegyenek a birodalmi kultuszban (Jel 13,4–8; 14,9–11; 15,2; 19,20). Mindez azért lényeges, mert Domitianustól kezdődően beszélhetünk arról, hogy egy császár azt várta el, hogy a nép istenként tisztelje őt.[47] 3. A Jelenések könyve 2–3-ban olvasható hét gyülekezetnek címzett levél is a későbbi datálás irányába mutat. Elmondható, hogy a közösségek az 50-60-as években, illetve akár ennél is később alapultak (pl. Szmirna).[48]

Későbbi datálás (96-135)

A későbbi datálást pártolók többsége Traianus császár idejére teszi a Jelenések könyve keletkezését (98-117). De Jonge a Jelenések könyve belső összefüggései alapján feltételezi, hogy a császár idejében íródott a mű 1. A Jelenések könyve 17,9–12 alapján a hatodik, rövid ideig uralkodó királyt Nervával, míg a hetedik uralkodót Traianus császárral azonosítja. 2. A császár neve görög betűkkel történő rövidítése kiadja a 666-os számot (ΝΕ. ΤΡΑΙ. Σ.). 3. A Jelenések könyve 2,12–13-ban említett „Sátán zsinagógája” egyenlő a 114-ben Zeusz és Traianus császár tiszteletére épített templommal.[49] 4. A 113-as évből van bizonyítékunk arra, hogy a keresztyéneket a hitük miatt rendszeresen zaklatták. Plinius szerint, ha valakivel szemben megfogalmazódott a keresztyénség vádja, akkor ő a császár, vagy egy pogány istenség előtt kellett áldozatot bemutasson (caec. 96-97).[50] De Jonge szerint Jelenések könyve 13,8.11.16 sugallja, hogy a császárkultusz az egész Birodalom területén bevett volt.[51] De Jonge érvei kapcsán elmondható, hogy egy-egy apró, nehezen igazolható részletre alapozva próbálja állítását igazolni.

Koester szerint a fenevad halálos sebe a Domitianus elleni 96-ban bekövetkezett merényletre, és halálára utal. Azonban fenevad továbbra is él, mivel a császárkultusz tovább folytatódik.[52] Szerintünk azonban ez a leírás a Nero redvivus-mítoszra utal, a korábban említett, más apokaliptikus iratokban található áthallás okán.

Legkésőbbi datálási lehetőség Hadrianus császár kora, az ő uralkodásán belül is a 132-135 közötti időintervallum. Ebben az időszakban fokozott nyomás nehezedett azokra, akik a császárkultuszban nem akartak részt venni. Az Új Jeruzsálemről szóló látomás, mintegy polemikus éllel, Hadrianus császárral szemben fogalmazódott meg. A császárt előszeretettel ábrázolták az eljövendő világrend megalkotójaként.[53] Azonban ez a datálás túlságosan késői, mivel a 2. század közepéről (akár első harmadáról) már találunk utalást a Jelenések könyvére. Emellett, a későbbi datálási lehetőségek az egyházatyák bizonyságtételével is szembemennek.

Keletkezési hely

A Jelenések könyve 1,9 szerint János Patmosz szigetén kapta kijelentését. Patmosz egy kb. 10 km széles és 15 km hosszú sziklás és kietlen sziget, ami Efezus városától kb. 60 km-re, délnyugatra található. A sziget közel volt a címzettekhez (Jel 2–3). Ha elfogadjuk, hogy itt született a mű, akkor elmondható, hogy a szerző akadályoztatásából kifolyólag írásban szólította meg a gyülekezeteket.

Néhányak szerint János nem Patmoszon fogalmazta meg a Jelenések könyvét. Az, hogy kijelentését itt kapta, nem kell azt jelentse, hogy művét a szigeten rögzítette.[54] Karrer szerint a múlt idejű megfogalmazás „Patmosz nevű szigeten voltam [ἐγενόμην]” (Jel 1,9) okán nehezen megválaszolható a kérdés. Elképzelhető, hogy a Patmoszról szabadult János a szigethez és a címzettekhez közeli Milétoszban (ApCsel 20,15–38), vagy Efezusban írta művét. Azonban Karrer is Patmoszt feltételezi leginkább.[55] De Jonge feltételezi, hogy János Efezusban írta a Jelenések könyvét. Felhívja rá a figyelmet, hogy amikor az irat a hét gyülekezetet említi, akkor minden esetben Efezussal találkozunk az első helyen (1,11; 2,1).[56] Összességében látható, hogy az efezusi, vagy a kis-ázsiai lehetőséget támogatják, akik az apostoli szerzőség ellenében érvelnek. Persze az apostoli szerzőséget elfogadók közül is többen válaszolják meg hasonlóképpen ezt a kérdést. Utaltunk rá, hogy az egyházatyák szerint János kiszabadult a fogságból (q.d.s. 42).

Nem egyértelmű annak megítélése, hogy Patmoszon mennyire volt szigorú büntetés alatt az apostol. Többek szerint az itteni rabság nem volt túlzottan megterhelő. A száműzetés célja, hogy a bebörtönzött (elkülönített) ne tudjon lakóhelyére hatást gyakorolni. A jogi végzetséggel és gyakorlattal rendelkező Tertullianus szerint száműzetés célja nem a deportatio, hanem a relegatio volt.[57] Azonban Irenaeus szerint a fogság ennél jóval keményebb volt, mivel János a szigeten lévő bányában végzett kényszermunkát (haer 5,30,3).

Címzettek

A főbb bevezetéstani toposzok közül a címzettek kérdésének megválaszolása a legkönnyebb. A Jelenések könyve hét kis-ázsiai gyülekezetet szólít meg (Jel 1,4). A szerző jól ismerhette címzetteket. Ennek jele, hogy testvéreiként szólítja őket (1,9). Feltételezzük, hogy János évekig szolgált a vidéken,[58] illetve hogy tisztában volt a gyülekezetek helyzetével. Ezt mutatja, hogy részletesen szól a közösségek erősségeiről és nehézségeiről (Jel 2–3). A gyülekezetek akkori viszonyok szerint néhány napnyi sétára feküdtek egymástól. Mindez egy vándorpróféta számára könnyű megközelíthetőséget jelentett.[59]

A gyülekezeteknek megfogalmazott leveleket olvasva megállapítható, hogy mindegyik közösség specifikus helyzetben volt. A levelek feltárják a gyülekezet valós szituációját, és ennek fényében konkrét cselekvésre hívja fel a közösségeket. Az apokaliptika jelen összefüggésben azt a célt szolgálja, hogy a szerző felnyissa a címzettek szemét arra, hogy pontosan láthassák saját helyzetüket.[60]

Azonban kérdés, hogy miért pont ezt a hét gyülekezetet szólítja meg a Jelenések könyve. A felvetést azért érezhetjük jogosnak, mivel több, a címzésből kimaradt jelentős kis-ázsiai közösségről is tudunk (pl. Tróász, Kolossé, Hierapolisz). Giesen rámutat itt a hetes szám szimbolikájára. Komoly üzenetet tulajdonít annak, hogy a Jelenések könyve hét gyülekezetet szólít meg név szerint.[61] A hetes szám jelölheti, hogy a Jelenések könyve az egyház egészét megszólítja.

Üldöztetés

Bár legtöbb bevezetéstan érinti a keresztyénüldözések kérdését, de a munkák elenyésző hányada nem tisztázza ennek mibenlétét. Ez a hiány azért fájó, mert több ezzel kapcsolatos lehetőség is megemlíthető. 1. Zsidók üldözik a keresztyéneket.[62] 2. Lokális (nem szisztematikus) rómaiak általi üldözés Kis-Ázsiában. [63] 3. A rómaiak általi szisztematikus üldözés a mű megírásakor. 4. A rómaiak általi jövőbeli szisztematikus üldözés.

A legelső lehetőség néhány igevers alapján feltételezhető (Jel 2,9; 3,9). A zsidók és keresztyének közti konfliktus lokális szinten valósult meg. Szintén a lokális konfliktusok eredője lehetett, hogy a városban élő keresztyének nem vettek részt a római kultuszi tevékenységben (Jel 2,9–10; 2,13). A helyi szintű hátratétel mellett szól, hogy nem tesz említést minden levél az üldöztetésekről (Jel 2–3). A Jelenések könyve leírása szerint a laodiceai gyülekezet anyagilag kifejezetten jól szituált volt ebben az időben (Jel 3,14–22).[64]

Többek szerint a mű megírásakor nem beszélhetünk szisztematikus keresztyénüldözésről.[65] Collins szerint a Jelenések könyve megírásakor a Római Birodalom nem fenyegette a kis-ázsiai keresztyénséget. Collins a Jelenések könyvére nem egy tényleges történelmi szituációra adott reflexióként tekint.[66] Thompson szerint a Jelenések könyvének szerzője helyzetét krízisként értelmezi. Azonban a krízist az apokaliptika műfaji sajátosságaként, nem pedig a Jelenések könyve történelmi kontextusaként érti.[67] Az üldöztetésekkel szemben felhozott gyakori érv, hogy Domitianus császár portréjának szinte csak negatív ábrázolása maradt ránk (pl. Tacitus és Suetonius tollából, Traianus érdekét képviselendő).[68] Ennek fényében még hangsúlyosabb a meglévő keresztyén beszámolók. Satake úgy értékeli Irenaeus és Euszebiosz leírását, mint akik nem tudnak a szisztematikus üldözésről (haer 5.30.3; h.e. 3.18.4).[69] Ladd is hasonlóképp vélekedik a kérdésről.[70] Bár itt nem foglalnánk egyértelműen állást, de előbbi véleményeket mindenképpen árnyalnánk. 1. Ugyan a római történetírók felnagyítják Domitianus gyengéit, azonban beszámolóik mégis támpontot jelenthetnek. [71] 2. Az 1. század végi Kelemen első levele olyan üldözésre utal, amely feltehetőleg Domitianus korára reflektál (pl. 1Kel 45–46).[72] 3. Euszebiosz leírásának kiértékelése nem egyértelmű (h.e. 3.17–18). 4. Kocsis szerint a császárkultusz erőszakos terjesztése kivehető a Jelenések könyvéből. Erre utalhat a patmoszi száműzetés (Jel 1,9), Antipász mártíriuma (Jel 2,13), a vértanúság említése (Jel 6,9; 11,7–12; 20,4) és a kiközösítések (Jel 13,16–17).[73] 5. A tényleges üldöztetést megkérdőjelezők szerint a krízis az apokaliptika stíluseszköze. Mindez azért sem lehet kielégítő válasz, mert – ahogy említettük – a Jelenések könyve az apokaliptika mellett a levél és a prófétikus iratok műfajába is besorolható.

A negyedik lehetőség szerint a Jelenések könyve számol az üldözések fokozódásával. Beale szerint némely igevers az aktuális (Jel 1,9; 2,3.9.13; 3,8), mások pedig a jövőbeli üldöztetésekről tudósítanak (pl. Jel 13; 17,6; 18,24; 19,2; 20,4).[74] Giesen rámutat, hogy a mű Antipász személyében egyetlen vértanút nevez meg (Jel 2,13). Ugyanakkor közelgő nehézségről beszél (Jel 3,10). Fogság, mártírium, császárkultusz fokozódása[75]

Műfaj

A Jelenések könyvét többen az Apokaliptika megnevezéssel illetik. Gondolhatunk akár az angol Apocalypse of John, Apocalypse, és a német Johannes-Apokalypse, Apokalypse des Johannes megjelölésekre is.[76] Ennek fényében különös, hogy Jelenések könyvének csupán egy része apokaliptika. A bevezetéstanok és kommentárok túlnyomó többsége hangsúlyozza, hogy a Jelenések könyve egyes részei – az apokaliptika mellett – a levél és a prófécia műfaji kategóriájába is besorolhatók. Fee és Stuart rámutat, hogy a műfaj meghatározása egy irat megértésének legelső lépése.[77]

A Jelenések könyve tehát magán viseli a levél sajátosságait. Levélként kezdődik (Jel 1,4–8) és zárul (Jel 22,21).[78] A Jelenések könyve 1,3 arra enged következtetni, hogy az irat felolvasásra készült (ἀναγινώσκω).[79] Powell feltételezi, hogy a páli levelekhez hasonlóan a Jelenések könyve is körlevélnek íródott (Kol 4,16).[80] A Jelenések könyve – ugyancsak a páli levelekhez hasonlóan – előrebocsátja tartalmát (Jel 1,4–8). További formai sajátosság az üdvözlés (Jel 1,4b–5a), a doxológia (Jel 1,5–6), a küldő (Jel 1,1.4) és a címzettek megnevezése (Jel 1,11). A levél-jelleget erősíti, hogy reflektál a gyülekezetek helyzetére. Ugyanakkor elmondható, hogy a levél műfajába a könyv kis része sorolható (Jel 1–3; 22,6–21).

A Jelenések könyve a prófécia jegyeit is hordozza (1,3; 22,7.10.18–19). A próféta üzenetét közvetlen Istentől kapja és az Ő szavát szólja. Az Ószövetségben a próféta gyakran így kezdi üzenetét: „így szól az Úr.” Ehhez hasonló megfogalmazással a Jelenések könyvében is találkozunk (Jel 2,18). Továbbá ez a prófétai igény áthatja a hét gyülekezetnek megfogalmazott levek mindegyikét. Előbbiek okán deSilva a Jelenések könyve 2–3-at is a prófécia kategóriájába sorolja.[81] Továbbá a prófétai könyvek és a Jelenések könyve fontos stílusjegye szimbolikus nyelvezet. A prófétai iratok és a Jelenések könyve is meghirdeti Isten jövőbeli tervét. Legyen itt szó akár az áldás, akár az ítélet képéről. A Jelenések könyve által használt szimbólumok jelentős része ószövetségi gyökerű.[82] Ugyanakkor az ószövetségi prófétai könyvek segíthetik a datálást (Ézs 1,1; 6,1). Csak sajnálhatjuk, hogy nem találkozunk a Jelenések könyve esetében konkrét idői megjelöléssel.

A Jelenések könyvében az apokaliptika műfaja dominál. Az apokaliptika tartalmát és lényegét tekintve Istentől jövő kijelentés. Tartalmára jellemző a végidei irányultság. Az üzenet nyelve szimbolikus. Ugyanakkor a Jelenések könyve több tekintetben különbözik az apokaliptikus iratoktól. Az apokaliptikus iratok fontos jellemzője a pszeudonimitás. Azonban a Jelenések könyvének szerzője felfedi kilétét.[83] Ezt magyarázhatja, hogy a Jelenések könyve a levél és a prófécia műfaji kategóriájába is besorolható. Emellett eltér az apokaliptika és a Jelenések könyve jövőszemlélete. Előbbi hangsúlyozza, hogy a jövő teljesen újat hoz. A Jelenések könyve a jövőt úgy értelmezi, mint ami Jézus „golgotai győzelmének szerves folytatása lesz.”[84] Jelenések könyve legvégén nincs felszólítás az irat lepecsételésére (vö: Dán 12,4). Sőt mi több: a Jelenések könyve ennek ellenkezőjére hív (Jel 22,10).[85]

Persze a levél, a prófécia és az apokaliptika között nem könnyű éles határt vonni. Beale szerint a Jelenések könyvének műfaja az ószövetségi prófétai-apokaliptikus iratokhoz hasonlít (Ez; Dán; Zak).[86] Mindezt érzékelteti, hogy Schreiber az apokaliptikus körlevél műfajába sorolja a Jelenések könyvét.[87] Ugyanakkor kiemelendő, hogy nem tudunk a Jelenések könyvét leszámítva egy olyan – általában apokaliptikusnak mondott – iratról sem, amely együttesen hordozná előbbi három műfaj vonásait.

Egységesség

A Jelenések könyve előttünk lévő formája többek szerint: 1. Egybeszerkesztés (compilation)[88] 2. Átdolgozás (revision)[89] 3. Források egyesítése (fragmentary theories) révén állt elő. A legelső lehetőséget képviselők szerint a Jelenések könyve több munka kombinációjának eredménye. A második lehetőség szerint a szerző folyamatosan bővítette a már meglévő iratot. A harmadik elképzelés szerint a mű több független irodalmi egységből állt össze.[90] Bár többen megkérdőjelezik a Jelenések könyve egységességét, de előbbi felsorolás is rámutat, hogy közös kiindulópont ellenére teljesen eltérő következtetésre lehet jutni.

A legkülönbözőbb eredményeket az alábbi áttekintésünk is mutatja. Charles szerint a Jelenések könyve 1,1–20,3 zárt egységet alkot. Azonban a következő fejezetek a szerző halála után rögzültek. A záró fejezetek is hozzá köthetők, de ezeket János egy „hűséges, de bárdolatlan tanítványa” („faithful but unintelligent disciple”) rendszerezte.[91] Ford Massynberge szerint a Jelenések könyve 4–11 Keresztelő Jánostól, Jézus nyilvános működése előttről származik. Jelenések könyve 12–22 jelentős részét Kr. u. 70-et megelőzően rögzítették Keresztelő János tanítványai. Végül, a könyv első fejezete és záradéka egy zsidókeresztyén tanítvány munkája.[92] Aune szerint a Jelenések könyvét egy szerző készítette több fázisban. A legelső egységet a szerző zsidó apokaliptikus íróként, a 70-es évek előtt keresztyénné léte előtt rögzítette.[93] A második fázisban készült el a hetes szériák sorozata (pecsét, trombita, kehely). Az ekkor már keresztyén szerző üzenetével a gyülekezetek felé fordul (Jel 2–3). A harmadik fázist a krisztológiai gondolatok elmélyítése jellemzi.[94]

Véleményünk szerint önmagában az egymásnak ellentmondó kísérletek is rámutatnak a vállalkozás lehetetlenségére. Éppen ezért előbbieket több kutatóval együtt elvetjük és elfogadjuk, hogy meggyőzően lehet érvelni a mű egységessége mellett.[95] Koester és Fiorenza szerint a Jelenések könyve stílusa következetes. A főbb stílusjegyek az egész munkán végighúzódnak.[96] Osborne szerint a gyakori ismétlés betudható a szerző szándékának.[97] Bauckham előbbi kutatóknál is markánsabban rámutat, hogy a mű szinte minden szava beágyazódik az egész irat gondolatiságába.[98] Szintén Bauckham nyomatékosítja, hogy a mű az Újszövetség egyik legmagasabb szintű koherenciát mutató irata.[99]

Felépítés

Nestle-Aland 26. kiadása 102 kisebb szakaszra tagolja a Jelenések könyvét. Mindegyik egység önálló szakaszként is felfogható.[100] Ugyanakkor ennél jóval nehezebb kérdés, hogy miként osztjuk nagyobb egységekbe ezeket a beszámolókat? Több magyarázó a könyv egy hangsúlyos, visszatérő elemét kiemelve strukturálja a Jelenések könyvét. Hagner szerint a nyitott ajtót, mint központi szimbólumot kell alapul vegyük. Nyitott ajtóval a mennyei látomásokat megelőzően találkozunk (Jel 4,1). Illetve, mielőtt a megnyíló mennyei templomba beléphetnénk a narrátorral együtt (Jel 11,19–12,1).[101] Persze, más visszatérő rendezőelv is kereshető. Példaként megemlítjük, hogy a strukturálás elvégezhető az „elragadtattam lélekben” – és ezzel összefüggő – formulákkal (1,1–8; 1,9–3,22; 4,1–16,21; 17,1–21,8; 21,9–22,5; 22,6–21). Általánosságban elmondható, hogy a visszatérő szimbólumok segítették a hallgatóságot a felolvasott szöveg megértésében.[102]

A leginkább meggyőző felosztás szerint a Jelenések könyve négy nagyobb látomásra osztható (Jel 1,9; 4,1; 17,1; 21,9). Ladd – a prológust (1,1–8) és az epilógust leszámítva (22,6–21) – négy egységre osztja a könyvet (1,9–3,22; 4,1–16,21; 17,1–21,8; 21,9–22,5).[103] A felosztás hasonlít a Tenney észrevételére, aki szerint a „Lélekben” formula minden nagyobb egység elején megjelenik (1,10; 4,2; 17,3; 21,10).[104] Ladd szerint a Jelenések könyvében kiemelt jelentőségű hetes szám segíthet a strukturálásban. A bevezetést követő négy egységben is a hetes szám dominál. Hét levél (Jel 2–3), hét pecsét (5,1–8,1), Hét trombita (8,2–11,19), hét kehely (15,1–16,21).[105] Többen pedig hét részre osztják a könyvet. Bauckham szerint nyolc részre lehet osztani a könyvet.[106] Fentebb utaltunk rá, hogy többen a könyv egészét vagy egy részét khiasztikus egységként szemlélik. A hazai kutatók közül említsük meg Takácsot, aki a khiasztikusan magyarázza kommentárjában.[107]

Wood gyűjti össze azokat a kísérleteket, amelyek a Jelenések könyvét több látomás-ciklusra próbálják felosztani.[108]

Hermeneutikai kulcsok

A Jelenések könyve megértése szempontjából döntő, hogy milyen szemlélettel közelítünk az irathoz.

A preterista (zeitgeschichtlich) szemlélet a Jelenések könyve akkori üzenetére keresi a választ. Jelenések könyvét a maga társadalmi, történelmi és vallási környezetében kívánja megérteni. Figyelembe veszi, hogy a Jelenések könyve az apokaliptika műfajában (is) íródott és összeveti ezt a kortárs apokaliptikus művekkel (pl. 1Én, 2Bár, 4Ezsdr).[109] A preterista olvasatnak két főbb csapásiránya van. Az első lehetőség szerint a Jelenések könyve a jeruzsálemi templom lerombolása előtt íródott. Az irat a keresztyénséget el nem fogadó – sőt, üldöző – zsidósággal szembeni polemizál. Az olvasat szerint a Jelenések könyvének üzenete a templom lerombolásával beteljesedett.[110] Az elképzelést külön nem értékelnénk ki, csupán röviden jelezzük, hogy a fentebb ismertetett datálás okán sem tudjuk elfogadni ezt.

A másik preterista olvasat szerint a Jelenések könyve a Római Birodalom bukását vetíti előre. Ennek fényében a Jelenések könyve legfőbb üzenete, hogy a kis-ázsiai keresztyénség megszabadul a Római Birodalom sanyargatásától. Az olvasat szerint a könyv célját betöltve erősíteni tudta az 1. századi keresztyéneket.[111] Ugyanakkor az értelmezéssel kapcsolatban több nehézség is felmerül. 1. Nehezen fogadható el, hogy a Jelenések könyve szerinti végítélet Róma pusztulásával érvényre jutott.[112] 2. Továbbá jelezzük, hogy az értelmezés az egész Római Birodalomra kiterjedő üldöztetést feltételezi.[113]

A világ- és egyáztörténeti értelmezés képviselői szerint a Jelenések könyve az egyház és világ későbbi sorsát bocsátja előle. Többen a könyv szimbólumait történelmi eseményekkel azonosítják. A korabeli protestáns nézet szerint a fenevad a pápasággal, a hamis próféta a római katolikus egyházzal azonos. A megközelítés későbbi képviselői közül kerülhettek ki olyanok, akik a fenevadat Sztálinnal vagy Hitlerrel azonosították. Ugyancsak itt kell szóljunk arról, hogy többek szerint a Jelenések könyve nyugati civilizációnk fordulópontjait tárja elénk kódolva.[114] Előbbi példák mutatják, hogy az olvasat a szöveget kontextusától megfosztva tesz kísérletet a szimbólumok megfeleltetésére.[115]

Az idealista megközelítés számára a könyv szimbolizmusa bír központi jelentőséggel. Mindez feltárja a mű korszakokon átívelő igazságát. Példaként kiemelhető, hogy a fenevad minden korban azonos az egyház elpusztítására törekvő erővel.[116] Ugyanakkor szükséges látnunk, hogy a szimbólumokat felvonultató apokaliptika és prófécia műfaja történetileg beágyazott. Az idealista olvasat – preterista és a futurista értelmezéssel szemben – a könyv szimbolikáját önmagában szemléli, nem rendelve hozzá ezeket egyetlen „biztos” történelmi eseményhez sem.[117] Az idealista megközelítés gyengéje, hogy leértékeli Isten végső (történelemben megvalósuló) győzelmét.

A futurista megközelítés szerint a Jelenések könyve az előttünk lévő eseményekre előremutató prófécia. Az irányzat két alcsoportra bontható. Ezek egyike mérsékeltebb, a pedig szélsőségesebb megközelítésként értékelhető. Utóbbi képviselői közt említhetjük a diszpenzacionalistákat (dispensational futurism). A hét levelet az egyháztörténelem hét állomásaként fogják fel (Jel 2–3).[118] Értelmezésük szerint a mű további fejezetei a jövőbeli események láncolatát foglalja magában (Jel 4,1–22,5). A Jelenések könyve 1,19 alapján a könyvet úgy értelmezik, hogy János feladata annak megírása, amit látott (Jel 1.), ami van (Jel 2–3.) és ami eljövendő (Jel 4,1–22,5). Utóbbi kapcsán szólnak többek között: Izrael ország helyreállításáról, mennyei elragadtatásról, hét éves nyomorúságról, millenniumról, Krisztus diadaláról.[119]

A mérsékeltebb megközelítés (modified futurism) nem feltételezi, hogy ehhez hasonló „szoros” kronológiai rendet tárna elénk a Jelenések könyve. Azt képviseli, hogy az egyház az igazi Izrael, és nem lesz a nyomorúság előtti elragadtatás, hanem a keresztyének is megtapasztalják a nyomorúságot. Mindkét megközelítés kapcsán elmondható: a címzettek helyzetét és szerepét figyelmen kívül hagyja, vagy tompítja.[120]

Előbbieket összefoglalva úgy látjuk, hogy nem tesszük le kizárólagosan a véleményünket egyik lehetőség mellett sem. Egyetlen konkrét próféciára lehet rámutatni, ami a történelemben bizonyosan végbemegy, mégpedig Jézus visszajövetele. A legtöbb szimbólum transztemporális, azaz az egyháztörténet alkalmával több alkalommal is bírhat kiemelt jelentőséggel ugyanaz. Ugyan a történeti olvasatoknak igaza lehet, de nem szabad egy-egy pontra leszűkíteni ezeket.[121]

János evangéliuma és a Jelenések könyve[122]

Több kutató János evangéliuma és a Jelenések könyve összehasonlítását követően megállapítja: elképzelhetetlen, hogy a két mű szerzője azonos volna.[123] Ladd szerint a Jelenések könyvének görögsége – az evangéliumtól eltérően – számos helyütt pontatlan.[124] Különbség figyelhető meg a nyelvtani szerkezetek tekintetében is. A Jelenések könyvében ἄξιος-t mindig infinitivus követi. Ugyanakkor az evangéliumban az ἄξιος után mindig ἵνα áll. Míg az evangéliumban a μή tiltást participium vagy genitivus absolutus követi, addig a Jelenések könyve egyszer sem él ezekkel. A Jelenések könyve a bárány szót az ἀρνίον, a János evangéliuma az ἀμνός szóval adja vissza (kivéve Jn 21,15). Jeruzsálem nevét is eltérően betűzik az iratok. A Jelenések könyve a ʼΙερουσαλήμ, János evangéliuma pedig a  ̔Ιεροσόλυμα szót használja.[125] Arra is találunk példát, hogy az iratok ugyanazt szót eltérő értelemben használják. Az ἔθνος a Jelenések könyvében vonatkozhat a pogányokra és a földkerekségen élő népekre. Ezzel szemben az evangélium a zsidókra is használja ezt.[126] A Jelenések könyvében ráadásul nem szerepelnek az evangélium szempontjából hangsúlyos szavak némelyike (pl. világosság, sötétség, igazság, szeretet).[127]

Ugyanakkor a nyilvánvaló eltérések nem feltétlen kell az eltérő szerzőséget jelentsék. A nyelvi különbségeket magyarázhatja, hogy: 1. Az evangéliumot, vagy Jelenések könyvét amanuensis jegyezte le. 2. Esetleg mindkét iratot más-más amanuensis rögzített.[128] Takács a különbséget azzal magyarázza, hogy időben távol keletkeztek egymástól.[129] 3. Véleményünk szerint nem hagyható figyelmen kívül, hogy mindkét mű más műfajban íródott.

Ugyanakkor a két mű között számos egyezés is felfedezhető. Jézus az Ige (Jn 1,1; Jel 19,13), Bárány (Jn 1,29; Jel 5,6) és a pásztor. Jézus a templomban az áldozat bemutatása helyére lép (Jn 4,21; Jel 21,22).[130] Az evangéliumhoz hasonlóan a Jelenések könyvében is találkozunk „én vagyok” mondásokkal (pl. Jel 1,8.17–18; 21,6; 22,13.16). Mindkét műben olvassuk, hogy Jézus magához hívja a szomjazót (Jn 7,37; Jel 22,17).[131] Jézus halálát mindkét irat megdicsőüléseként fogja fel (Jn 12,31; Jel 12,10).[132] Emellett találkozunk hasonló fordulatokkal is. Az „ὄνομα αὐτῷ” kifejezést egy-egy alany esetben lévő név és megnevezés követ (Jn 1,6; Jel 6,8; 9,11).[133]

Említésre méltó, hogy a Jelenések könyv legelső versei János evangéliuma olvasatában is értelmezhetőek. A Jelenések könyve 1,1 σημαίνω[134] szava emlékeztet a János evangéliumában kulcsfontosságú, Jézus csodajeleit is kifejező σημεῖον-ra. János evangéliuma 21,25 szerint a szerző műve megírásakor nem törekedett arra, hogy a legapróbb részletekre kiterjedő beszámolót adjon. Ennek oka, hogy „a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket” (Jn 21,25b). Ezzel szemben a Jelenések könyve 1,2-ben János azt a megbízást kapta, hogy írjon le mindent, amit látott. További példa, hogy míg az ἐρχόμενος az evangéliumban a már eljött Jézusra vonatkozik (Jn 3,31; 6,14; 11,27; 12,13), addig a Jelenések könyvében az eljövendő Jézusra utal a szó (Jel 1,4). Végül, az ἐκκεντέω mindkét esetben – a Zakariás könyve 12,10 gondolatiságát visszaadva – Jézus átszegezésére utal (Jn 19,37; Jel 1,4).

Úgy látjuk, hogy utóbbi hasonlóságok meggyőzőbbek, mint az eltérések.

 

Bibliográfia

Aune, David E.: Revelation, 1–3 vol., Dallas, Word Books, 1997–1998.

Balla Péter: Az újszövetségi iratok története, Budapest, Károli Egyetemi Kiadó, 2008.

Bauckham, Richard: The climax of prophecy. Studies on the Book of Revelation, Edinburgh, T&T Clark, 1993.

Beale, Gregory K.: The Book of Revelation, Grand Rapids, Eerdmans, 1999.

Blount, Brian K.: Revelation: A Commentary, Westminster, John Knox Press, 2009.

Bolyki János: Az igaz tanúvallomás, Budapest, Osiris, 2000.

Brighton, Louis A.: Revelation, Saint Louis, Concordia Publishing House, 1999.

Carson, D. A. –Moo, Douglas J.: Bevezetés az Újszövetségbe, Budapest, KIA, 2007.

Charles, Robert H.: A Critical and Exegetical Commentary on the Revelation of St. John, vol. 1–2, Edinburgh, T. & T. Clark, 1920.

Collins, Adela Yarbro: The Combat Myth in the Book of Revelation, Missoula, Scholars Press, 1976.

deSilva, David A.:  An Introduction to the New Testament, Downers Growe, InterVarsity, 2004.

deSilva, David A.: An Introduction to the New Testament: Contexts, Methods & Ministry Formation. Downers Grove, IVP Academic, 2018.

Ebner, Martin – Schreiber, Stefan: Einleitung in das Neue Testament, Stuttgart, Kohlhammer, 2011.

Farkasfalvy Dénes: A Jelenések Könyve és az Újszövetségi Kánon, in: Benyik György (szerk.): Apokalipszis, a föltámadás, Szeged, JATEPress, 1991, 15–18.

Fee, Gordon D. – Stuart, Douglas: How to Read the Bible for All Its Worth: A Guide to Understanding the Bible.Zondervan, Grand Rapids, 2002.

Frey, Jörg: Das Corpus Johanneum und die Apokalypse des Johannes. Die Johanneslegende, die Probleme der johanneischen Verfasserschaft und die Frage der Pseudonymität der Apokalypse. in: Stefan Alkier – Thomas Hieke (Hrgs.): Poetik und Intertextualität der Apokalypse, Tübingen, Mohr Siebeck, 71–133.

Ford, J. Massyngberde: Revelation: A New Translation with Introduction and Commentary, Garden City, Doubleday, 1975.

Gentry, Kenneth L.: Before Jerusalem Fell: Dating the Book of Revelation, Tyler, Institute for Christian Economics, 1989.

Giesen, Heinz: Die Offenbarung des Johannes, Friedrich Pustet, Regensburg, 1997.

Guthrie, Donald: New Testament Introduction, Downers Grove, Intervarsity, 1990.

Hagner, Donald A.: The New Testament. A Historical and Theological Introduction, Grand Rapids, Baker Academic, 2012.

Jonge, H. J. de: The Apocalypse of John and the Imperial Cult, in: H.F.J. Horstmanshoff – H. W. Singor (eds.): Kykeon. Studies in Honour of H.S. Versnel, Leiden, Brill, 2002, 127–141.

Karrer, Martin: Johannesoffenbarung, Patmos Verlag–Vandenhoeck & Ruprecht, Ostfildern, 2017.

Kocsis Imre: Bevezetés az Újszövetség kortörténetébe és irodalmába II., Budapest, Szent István társulat, 2012.

Koester, Craig. R.: Revelation: A New Translation with Introduction and Commentary, New Haven – London, Yale University Press, 2014.

Kümmel, Werner Georg: Einleitung in das Neue Testament, Heidelberg, Quelle & Meyer, 1973.

Ladd, George Eldon: A Commentary on the Revelation of John, Grand Rapids, Eerdmans, 1993.

Lampe, G. W. H.: A Patristic Greek Lexicon, Oxford, Clarendon Press, 1961.

Leithart, Peter J.: Revelation. 1–2 vol., London, Bloomsbury–T&T Clark 2018.

Lioy, Dan: The Book of Revelation in Christological Focus, New York, Peter Lang, 2003.

Mazzaferri, Frederick David: The Genre of the Book of Revelation from a SourceCritical Perspective, Berlin – New York, De Gruyter, 1989.

Mounce, Robert H.: The Book of Revelation, Grand Rapids, Eerdmans, 1977.

Moţ, Laurenţiu Florentin: Morphological and Syntactical Irregularities in the Book of Revelation: A Greek Hypothesis,Leiden–Boston, Brill, 2015.

Müller, Ulrich B.: Apokalyptik im Neuen Testament, in: Friedrich Wilhelm Horn (Hrgs.): Bilanz und Perspektiven gegenwärtiger Auslegung des Neuen Testaments: Symposion zum 65. Geburtstag von Georg Strecker. Berlin–New Yok, de Gruyter, 1995, 144–169.

Osborne, Grant R.: Revelation, Grand Rapids, Baker Academic, 2002.

Paul, Ian: Revelation: An Introduction and Commentary, Downers Growe, InterVarsity Press, 2018.

Paul, Ian: Source, Structure and Composition in the Book of Revelation, in Garrick Vallen –Ian Paul et al. (eds.).: The Book of Revelation: Currents in British Research on the Apocalypse, Tübingen, Mohr Siebeck, 2015, 41–54.

Powell, Mark Allan: Introducing the New Testament A Historical, Literary, and Theological Survey, Grand Rapids, Baker, 2009.

Prigent, Pierre: Commentary on the Apocalypse of St. John, Tübingen, Mohr Siebeck, 2004.

Satake, Akira: Die Offenbarung des Johannes, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 2008.

Schnelle, Udo: Einleitung in das Neue Testament, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 2007.

Schüssler Fiorenza, Elisabeth: The Book of Revelation: Justice and Judgment, Philadelphia, Fortress Press, 1985.

Stefanović, Ranko: Revelation of Jesus Christ: Commentary on the Book of Revelation. Berrien Springs, Andrews University Press, 2002.

Swete, Henry Barclay: The Apocalypse of St. John: the Greek Text with Introduction Notes and Indices, London, Macmillan, 1911.

Takács Gyula: A Jelenések könyve, Budapest, Paulus Hungarus – Kairos, 2000.

Tenney, Merrill C.: Interpreting Revelation, Grand Rapids, Eerdmans, 1988.

Thompson, Leonard: The Book of Revelation: Apocalypse and Empire, Oxford, Oxford University Press, 1990.

Witherington, Ben III.: Revelation, The New Cambridge Bible Commentary, Cambridge, Cambridge University Press, 2003.

Witulski, Thomas: Die Johannesoffenbarung und Kaiser Hadrian. Studien zur Datierung der neutestamentlichen Apokalpyse, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 2007.

Wood, Shane J.: The AlterImperial Paradigm: Empire Studies & The Book of Revelation, Leiden, Brill, 2016.

 

Internetes hivatkozás:

http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/maroti.html (letöltve: 2017.03.14.)

 

A cikket készítette: Nagy József, doktorandusz hallgató, KRE-HDI, Újszövetségi alprogram.

E-mail cím: nagyjozsef.sbg@gmail.com

Témavezető és szakreferens: Dr. habil. Pap Ferenc, KRE-HTK, Újszövetségi tanszék.

[1] A bemutatkozás utalhat rá, hogy a címzettek jól ismerték a szerzőt. D. A. Carson – Douglas J. Moo: Bevezetés az Újszövetségbe, Budapest, KIA, 2007, 686.

Balla szerint a szerző apostoli tekintélyét sejteti, hogy neve puszta említése alapján elvárja, hogy a címzettek hitelt adjanak szavának. Balla Péter:Az újszövetségi iratok története, Budapest, Károli Egyetemi Kiadó, 2008, 284.

[2] Ugyan a Jelenések könyve rengeteg helyen utal az Ószövetségre, azonban sehol sem idézi ezt szó szerint.

Werner Georg Kümmel: Einleitung in das Neue Testament, Heidelberg, Quelle & Meyer, 1973, 410.

[3] David A. deSilva: an Introduction to the New Testament, Downers Growe, InterVarsity, 2004, 894., David E. Aune: Revelation, 3 vols., Dallas, Word Books, 1997–1998, i.

[4] Néhány nyelvtani szabálytalanságra választ ad, hogy a szerző úgy vett át ószövetségi utalásokat, hogy azokat nem egyeztette nyelvtanilag a Jelenések könyvében lévő mondattal. Gregory K. Beale: The Book of Revelation, Grand Rapids, Eerdmans, 1999, 101.

[5] Brian K. Blount: Revelation: A Commentary, Westminster, John Knox Press, 2009, 7–8.

[6] Martin Karrer: Johannesoffenbarung, Patmos Verlag–Vandenhoeck & Ruprecht, Ostfildern, 2017, 44.

[7] Robert H. Charles: A Critical and Exegetical Commentary on the Revelation of St. John, vol. 1, Edinburgh, T. & T. Clark, 1920, xliii–iv.

[8] George Eldon Ladd: A Commentary on the Revelation of John, Grand Rapids, Eerdmans, 1993, 7.

[9] Elképzelhető, hogy a Hermász Pásztora is ismerte a Jelenések könyvét (2,4; 3,6–10).

[10] Az egyházatyák műveit Lampe lexikonát alapul vége rövidítjük: G. W. H. Lampe: A Patristic Greek Lexicon, Oxford, Clarendon Press, 1961. Jusztin számos helyen utal műveiben a Jelenések könyvére (pl. dial 32.2; 64.7; 80.5; 81.4 118.1; 1apol 61.4).

[11] Szárdisz püspöke a 160-as években írt egy kommentárt a Jelenések könyvéhez. Ez a munka sajnos elveszett (h.e. 4.26.2).

[12] Tertullianus a Jelenések könyve 22 fejezetéből 18-at idéz.

[13] Koester szerint előbbi példák azért nem hitelt érdemlőek, mert az egyházatyák írásaiban néhány egyértelmű tévedéssel is találkozunk. Irenaeus összetévesztette Jakabot, Zebedeus fiát Jakabbal, az Úr testvérével. Koester szerint, ha néhány helyen találkozunk ehhez hasonló hibával, akkor máshol is fennáll ennek veszélye. Craig R. Koester: Revelation: A New Translation with Introduction and Commentary, New Haven – London, Yale University Press, 2014, 66–67. Ugyan Koester észrevétele ténylegesen óvatosságra int, azonban ez nem jelentheti, hogy le kell értékeljük előbbi, egy irányba mutató észrevételeket.

[14] D. A. Carson – Douglas J. Moo: Bevezetés, 685.

[15] Balla Péter: Az újszövetségi iratok, 154–155., Ian Paul: Revelation: An Introduction and Commentary, Downers Growe, InterVarsity Press, 2018, 8.

[16] Robert H. Mounce: The Book of Revelation, Grand Rapids, Eerdmans, 1977, 26.

[17] Farkasfalvy Dénes: A Jelenések Könyve és az Újszövetségi Kánon, in: Benyik György (szerk.): Apokalipszis, a föltámadás, Szeged, JATEPress, 1991, 15. Találkozunk olyan véleményekkel, amelyek úgy látják, hogy Dionüsziosz esetében az „exegetikai” és nem a „dogmatikai” érvek voltak az elsődlegesek. Merrill C. Tenney: Interpreting Revelation, Grand Rapids, Eerdmans, 1988, 16.

János evangéliumával kapcsolatban is találkozunk azzal, hogy a könyv tekintélyét többen azért próbálták meg aláásni (pl. Gaius), mert az ortodox iránytól eltérő csoportok a saját elképzelésüket próbálták alátámasztani az iratra hivatkozva (pl. montanisták).

[18] D. A. Carson – Douglas J. Moo: Bevezetés, 685.

[19] Louis A. Brighton: Revelation, Saint Louis, Concordia Publishing House, 1999, 15., Dan Lioy: The Book of Revelation in Christological Focus, New York, Peter Lang, 2003, 9., Martin Karrer: Johannesoffenbarung, 49.

[20] Pl. Werner Georg Kümmel: Einleitung, 417.

[21] Udo Schnelle: Einleitung in das Neue Testament, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 2007, 559., Mark Allan Powell: Introducing the New Testament A Historical, Literary, and Theological Survey, Grand Rapids, Baker, 2009, 30–31.

[22] Ben Witherington III.: Revelation, The New Cambridge Bible Commentary, Cambridge, Cambridge University Press, 2003, 3.

[23] Robert H. Charles: Revelation (vol.1.), 286.

[24] George Eldon Ladd: Revelation, 7–8.

[25] Találkozunk olyan véleménnyel is, miszerint a szerző János Márk, vagy Keresztelő János. Természetesen utóbbi elképzeléseknek kevés követője van. János Márkot Dionüsziosz, Alexandria püspöke tartotta a Jelenések könyve szerzőjének (h.e. 7.25.15).

Bár a kortárs kutatók körében nem eldöntött, de Beale szerint egyenesen „konszenzus”, hogy a mű nem pszeudonim, hanem Jánoshoz (akár a presbiterhez vagy az apostolhoz). Gregory K. Beale: Revelation, 34.

[26] Akira Satake: Die Offenbarung des Johannes, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 2008, 35.

[27] Bolyki szerint a patmoszi száműzetés feltételezi a szerző korábbi (el)ismertségét. A római gyakorlat szerint a száműzetés javarészt az ismertebb, megbecsültek személyek büntetése volt (pl. 61-62-ben Hilkia főpap száműzetése Kürénébe). Bolyki János: Az igaz tanúvallomás, Budapest, Osiris, 2000, 36.

[28] Művét 155-160 közé datálhatjuk.

[29] Donald Guthrie: New Testament Introduction, Downers Grove, Intervarsity, 1990, 277.

[30] Aune: Revelation, 78.

[31] Vö: Robert H. Mounce: Revelation, 32., Peter J. Leithart: Revelation. 1–2 vol., London, Bloomsbury–T&T Clark 2018, 37.

[32] Az irat tanúsága szerint az Úr angyala megjelent a császárnak és ezt követően a rémült uralkodó szabadon bocsátotta János apostolt (2,56–57).

[33] Craig R. Koester: Revelation, 570.

[34] Craig R. Koester: Revelation, 570.

A Nero redivivus-mítoszokra az 1. század végi, 2. század eleji apokaliptikus iratok utalnak (SibOr 3,63–74; 4,119–24; 138–139; 5,361–365; ÉzsAp4,2–8).

[35] Pl. a Jelenések könyve 6,9–11 és az apokrif iratok kapcsolatát vizsgálja az alábbi fejezet: Richard Bauckham: The climax of prophecy. Studies on the Book of Revelation, Edinburgh, T&T Clark, 1993, 98–91.

[36] Akira Satake: Offenbarung, 58. Annyiban mégis árnyalhatjuk Satake meglátását, hogy az 1Pt 5,13 is említi Babilont említésével.

[37] Vö: Robert H. Mounce: Revelation, 35.

[38] Továbbá, hogy az efezusi gyülekezet elhagyta az első szeretetet (2,4), is a későbbi datálás irányába mutat. Akár arra, hogy a keresztyének második generációjával találkozunk itt. Gregory K. Beale: Revelation, 16.

[39] Kenneth L. Gentry: Before Jerusalem Fell: Dating the Book of Revelation, Tyler, Institute for Christian Economics, 1989, 327.

[40] Heinz Giesen: Die Offenbarung des Johannes, Friedrich Pustet, Regensburg, 1997, 42., Werner Georg Kümmel: Einleitung, 414.

[41] Ben Witherington III.: Revelation, 4–5.

[42] Udo Schnelle: Einleitung, 565.

[43] A kép forrása. http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/maroti.html (letöltve: 2017.03.14.)

[44] Balla Péter: Az újszövetségi iratok, 288., George Eldon Ladd: Revelation, 8., Craig R. Koester: Revelation, 71.

[45] Brian K. Blount: Revelation, 8., Heinz Giesen: Die Offenbarung, 41., Werner Georg Kümmel: Einleitung, 414., Ulrich B. Müller: Apokalyptik im Neuen Testament, in: Friedrich Wilhelm Horn (Hrgs.): Bilanz und Perspektiven gegenwärtiger Auslegung des Neuen Testaments: Symposion zum 65. Geburtstag von Georg Strecker. Berlin–New Yok, de Gruyter, 159., Gyula Takács: A Jelenések könyve, Budapest, Paulus Hungarus – Kairos, 2000, 204.

[46] Brian K. Blount: Revelation, 8.

[47] Mark Allan Powell: Introducing, 531.

[48] Merrill C. Tenney: Interpreting Revelation, 19–20.

[49] H. J. de Jonge: The Apocalypse of John and the Imperial Cult, in: H.F.J. Horstmanshoff – H. W. Singor (eds.): Kykeon. Studies in Honour of H.S. Versnel, Leiden, Brill, 2002, 128–129.

[50] Általában illatáldozat bemutatását kértek attól, akit a rómaiak ilyen formában akartak próbára tenni.

[51] H. J. de Jonge: The Apocalypse of John, 132.

[52] Craig R. Koester: Revelation, 78.

[53] Thomas Witulski: Die Johannesoffenbarung und Kaiser Hadrian. Studien zur Datierung der neutestamentlichen Apokalpyse, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 2007, 346–350.

[54] H. J. de Jonge: The Apocalypse of John, 127., David A. deSilva: An Introduction to the New Testament: Contexts, Methods & Ministry Formation, Downers Grove, IVP Academic, 2018, 797.

[55] Martin Karrer: Johannesoffenbarung, 49–50.

[56] H. J. de Jonge: The Apocalypse of John, 127.

[57] Bolyki János: tanúvallomás, 21. A relegatio fogalmáról részletesebben: Aune: Revelation, 79.

[58] D. A. Carson – Douglas J. Moo: Bevezetés, 694.

[59] David A. deSilva: Introduction (2018), 796.

[60] David A. deSilva: Introduction (2018), 806.

[61] Heinz Giesen: Die Offenbarung, 43.

[62] David A. deSilva: Introduction (2018), 802–803.

[63] Dan Lioy: Revelation, 10., Martin Karrer: Johannesoffenbarung, 58–59.

[64] Martin Karrer: Johannesoffenbarung, 59.

[65] Ian Paul: Revelation, 16.

[66] Adela Yarbro Collins: The Combat Myth in the Book of Revelation, Missoula, Scholars Press, 1976, 165.

[67] Leonard Thompson: The Book of Revelation: Apocalypse and Empire, Oxford, Oxford University Press, 1990, 28.

[68] Leonard Thompson: The Book of Revelation, 96.

[69] Akira Satake: Offenbarung, 58.

[70] George Eldon Ladd: Revelation, 8.

[71] Gregory K. Beale: Revelation, 13–14., Kocsis Imre: Bevezetés az Újszövetség kortörténetébe és irodalmába II., Budapest, Szent István társulat, 2012, 254.

[72] Gregory K. Beale: Revelation, 13.

[73] Kocsis Imre: Bevezetés, 253.

[74] Utóbbi kapcsán Beale megjegyzi: elképzelhető, hogy a Jelenések könyve megírásakor is valós üldözésekről beszélhetünk. Gregory K. Beale: Revelation, 12.

[75] Heinz Giesen: Die Offenbarung, 42.

[76] A 2. századból Jusztin mártír az ἀποκάλυψις szóval utal a mű egészére (dial. 81.4).

[77] Gordon D. Fee –Douglas Stuart: How to Read the Bible for All Its Worth: A Guide to Understanding the Bible. Zondervan, Grand Rapids, 2002.

[78] A Jelenések könyve bevezetése és záradéka inkább hasonlít a páli, mint a jánosi levélformulákra. Craig R. Koester: Revelation, 81.

[79] A Jelenések könyve körlevél jellegét ez azért is erősíti, mert a Kol 4,16 szerint Pál arra kéri a gyülekezetet, hogy Laodicea városában is olvassák fel a levelet.

[80] Mark Allan Powell: Introducing, 523.

[81] David A. deSilva: Introduction (2018), 788.

[82] Mark Allan Powell: Introducing, 523.

[83] Robert H. Charles: Revelation (vol.1.), xxxviii-xxxix.

[84] Bolyki János: tanúvallomás, 10., Vö. Donald A. Hagner: The New Testament. A Historical and Theological Introduction, Grand Rapids, Baker Academic, 2012, 755.

[85] Kocsis Imre: Bevezetés, 247.

[86] Gregory K. Beale: Revelation, 37.

[87] Martin Ebner – Stefan Schreiber: Einleitung in das Neue Testament, Stuttgart, Kohlhammer, 2011, 566.

[88] Az elképzelés ismert képviselője: Massyngberde Ford: Revelation: A New Translation with Introduction and Commentary. Garden City, Doubleday, 1975.

[89] Az elképzelés ismertebb képviselői: Aune: Revelation., Akira Satake: Offenbarung, 58., Pierre Prigent: Commentary on the Apocalypse of St. John, Tübingen, Mohr Siebeck, 2004, 631-634.

[90] Utóbbi elképzelés legfőbb érve a Jelenések könyve kettős nyitánya (Jel 1,1–3; 1,4–6).

[91] Robert H. Charles: Revelation (vol.2.), 147.

Charles elméletét cáfolja: Adela Yarbro Collins: The Combat Myth, 10–11., Frederick David Mazzaferri: The Genre of the Book of Revelation from a SourceCritical Perspective, Berlin – New York, De Gruyter, 1989, 10–11.

[92] J. Massyngberde Ford: Revelation, 3–37. Aune megjegyzi: Ford később feladta elképzelését és a Jelenések könyvére egységes műként tekint.Aune: Revelation, cxi.

[93] Az egység részei: Jel 7,1–8; 10,1–11; 11,1–2; 12,1–17; 13,1–18; 17,1–18,24; 20,11–15; 21,9–22,5

[94] Aune: Revelation, cxix, lviii.

[95] Frederick David Mazzaferri: Genre 37., Henry Barclay Swete: The Apocalypse of St. John: the Greek Text with Introduction Notes and Indices, London, Macmillan, 1911, xlvi., Paul, Ian: Source, Structure and Composition in the Book of Revelation, in Garrick Vallen –Ian Paul et al. (eds.).: The Book of Revelation: Currents in British Research on the Apocalypse, Tübingen, Mohr Siebeck, 2015, 54., Martin Karrer: Johannesoffenbarung, 85.

[96] Elisabeth Schüssler Fiorenza: The Book of Revelation: Justice and Judgment, Philadelphia, Fortress Press, 1985, 36. Craig R. Koester: Revelation, 70.

[97] Grant R. Osborne: Revelation, Grand Rapids, Baker Academic, 2002, 28–29.

[98] Richard Bauckham: The climax, x.

[99] Richard Bauckham: The climax, 1.

[100] Robert H. Mounce: Revelation, 45.

[101] Donald A. Hagner: New Testament, 767.

[102] Gregory K. Beale: Revelation, 111.

[103] George Eldon Ladd: Revelation, 14–17.

[104] Merrill C. Tenney: Interpreting Revelation, 32.

[105] George Eldon Ladd: Revelation, 14.

[106] Richard Bauckham: The climax, 21–22. Bauckham is a nyolcas felosztást támogatja.

[107] Takács Gyula: Jelenések könyve, 205.

[108] Shane J. Wood: The Alter–Imperial Paradigm: Empire Studies & The Book of Revelation, Leiden, Brill, 2016, 194.

[109] George Eldon Ladd: Revelation, 10–11., Donald A. Hagner: New Testament, 750.

[110] Gregory K. Beale: Revelation, 44–45.

[111] George Eldon Ladd: Revelation, 10–11., Donald A. Hagner: New Testament, 750.

[112] Gregory K. Beale: Revelation, 45., vö: Robert H. Mounce: Revelation, 41–42.

[113] Ranko Stefanović: Revelation of Jesus Christ: Commentary on the Book of Revelation. Berrien Springs, Andrews University Press, 2002. 9.

[114] Gregory K. Beale: Revelation, 46.

[115] George Eldon Ladd: Revelation, 11., Donald A. Hagner: New Testament, 751., Robert H. Mounce: Revelation, 42.

[116] George Eldon Ladd: Revelation, 11–12., Donald A. Hagner: New Testament, 751.

[117] Gregory K. Beale: Revelation, 48.

[118] George Eldon Ladd: Revelation, 12., Donald A. Hagner: New Testament, 751–752.

[119] Gregory K. Beale: Revelation, 47.

[120] Gregory K. Beale: Revelation, 47.

[121] Gregory K. Beale: Revelation, 48–49.

[122] Udo Schnelle: Einleitung, 560.

[123] Jörg Frey: Das Corpus Johanneum und die Apokalypse des Johannes. Die Johanneslegende, die Probleme der johanneischen Verfasserschaft und die Frage der Pseudonymität der Apokalypse. in: Stefan Alkier – Thomas Hieke (Hrgs.): Poetik und Intertextualität der Apokalypse, Tübingen, Mohr Siebeck, 71–133., George Eldon Ladd: Revelation, 7–8.

[124] George Eldon Ladd: Revelation, 7–8.

[125] Ben Witherington III.: Revelation, 2., Werner Georg Kümmel: Einleitung, 417.

[126] Ben Witherington III.: Revelation, 2–3.

[127] Takács Gyula: Jelenések könyve, 203.

[128] Ladd feltételezi, hogy János egy tanítványa írta le az evangéliumot, míg az apostol volt az, aki megfogalmazta a Jelenések könyvét. George Eldon Ladd: Revelation, 7–8.

[129] Takács Gyula: Jelenések könyve, 204.

[130] D. A. Carson – Douglas J. Moo: Bevezetés, 687–688.

[131] Ranko Stefanović: Revelation, 3.

[132] Ian Paul: Revelation, 9.

[133] Laurenţiu Florentin Moţ: Morphological and Syntactical Irregularities in the Book of Revelation: A Greek Hypothesis, Leiden–Boston, Brill, 2015, 124.

[134] Beale részletesen szól a σημαίνω további összefüggéseiről. Gregory K. Beale: Revelation, 50–52.

Zsizsmann Endre: A καιροῖς ἰδίοις időhatározói szerkezet jelentése a Pásztori levelekben*

Már itt az elején hadd említsünk meg két általánosabb, de témánk szempontjából jelentősebb művet. Az egyik Oscar Cullmann: Christus und die Zeit (1948), a másik pedig James Barr: Biblical Words for Time (1965). Oscar Cullmann írása az őskeresztyén időszemlélettel foglalkozik, míg James Barr monográfiájában az idő kérdésének nyelvi, fogalmi elemzésére vállalkozott. Oscar Cullmann szerint a bibliai időszemlélet nem ciklikus, hanem lineáris. A szerző szerint a Krisztus-esemény az idő közepét jelenti. A Krisztus-esemény az üdvtörténet középpontja, s egyben fordulópontja is. A Krisztus-esemémy nem más mint Jézus Krisztus, az Isten Fia születésének, halálának és feltámadásának gyűjtőfogalma. Kétségtelen, hogy mi az utolsó időkben élünk. Az utolsó idők Jézus Krisztus születése és második eljövetele (visszajövetele) közötti idő. A lukácsi iratok nyomán szoktuk az utolsó időket az egyház idejének nevezni.

James Barr kritikus hangvételű és precíz írást szentelt az általa vizsgált témának. Alapossággal járja körül az idő fogalmát, s ezért kitér – többek között – a χρονός, a ὥρα, a νύν, s témánk szempontjból fontos καιρός kifejezés általános, de sajátosabb  jelentésére is. A χρονός fogalom a mérhető, a folyó időt, vagy a történelmi időt jelöli. Innen ered a kronológia szavunk. James Barr szerint a χρονός-t kronométerrel mérik, nem pedig annak célja alapján. A καιρός azonban beteljesedést, vagy pedig alkalmat, megfelelő pillanatot jelent. Itt röviden hadd említsük meg James Barr nyomán J.A. Robinson és J. Marsh véleményét – a χρονός és a καιρός közötti különbségtétellel kapcsolatban: A χρονός mérhető idő; kevésbé fontos az, hogy mi történik alatta. Ezt „realistic time”-nak nevezi, ti. itt az események véletlenszerűen történnek, szemben a καιρός-szal, ami az Isten által kijelölt és meghatározott időpontokat, pillanatokat jelöli. J.A. Robinson és J. Marsh szerint a καιρός jelölheti az olyan idők összességét, melyeknek sajátos tartalmuk van, s amelyekben Isten az embert döntésre hívja (a καιρός etikai dimenziója). James Barr nem ért egyet a J.A. Robinson és J. Marsh szerzőpáros véleményével, mivel a καιρός és a χρονός olykor felcserélhető: ἐν καιρῷ = ‘at that time’ (Mt 24,45); ἐν χρονῷ = ‘in course of time’ (Bölcs 14,16). Hasonló a helyzet az ApCsel 1,8-ban is. [1] James Barr munkája komoly segítséget jelent, hisz a καιρός jelentését nagyon pontosan határozza meg. Külön kitér a καιρός időfogalom Pásztori levelekbeni jelentésére. A Pásztori levelekben a καιροῖς ἰδίοις szerkezet nem megfelelő időket jelöl. Szabatos megfogalmazását idézve: „καιροῖς ἰδίοις at 1Tim 2,6; 6,15 and Tit 1,3 means not ‘proper times’, but ‘right time’.” [2]

Jelen dolgozatunk hipotézise az, hogy a Pásztori levelekben (1-2Tim; Tit) a καιροῖς ἰδίοις datívuszban szereplő időhatározói szerkezet két esetben az utolsó időkre vonatkozik (1Tim 2,6; Tit 1,3) és egy esetben (1Tim 6,15) eszkatológiai jelentést  hordoz. Az utolsó idők kérdése az eszkatológiáról tanítás jelentős része. Hipotézisünk bizonyításához előbb a καιρός szó jelentését vizsgáljuk, előbb a LXX-ban, majd az Újszövetségben. Ezt követi a καιρόςjelentéstani vizsgálata a Pásztori levelekben. Jelen tanulmányban a καιροῖς ἰδίοις szerkezet jelentésével foglalkozunk részletesebben. Ezen elemzést rövid felvezetés előzi meg, melyben a Pásztori levelek eszkatológiájának néhány sajátosságát ismertetjük. Jelen dolgozatunkban az exegézis során a Nestle Aland-féle szöveget (NA28) vesszük alapul.

 

  1. A καιρός szemantikája

A καιρός legáltalánosabb értelemben helyes mértéket, alkalmas helyet, kedvező időpontot vagy megfelelő módot jelent (biblián kívüli utalásokban). Ezeket a jelentésbeli sajátosságokat Györkösy – Tegyey – Kapitánffy munkája alapján vázoljuk. [3] Helyes mértéknek fordítandó a καιρός az alábbi esetben: δι΄ ἐπί πα̂σιν αριστος = “mindenben a legjobb a helyes mérték” (Hesiodus). A καιρός-nak van térbeli jelentése is. A nyíllövés ha megfelelő helyen történik, halálos sebesülést idéz elő: ἐς καιρὸν τυπείς = megfelelő/veszélyes helyen eltalálva; halálosan megsebesülve”.  A vizsgált kifejezés jelölheti valaminek a fontos, jelentős voltát: καιρὸν ἐχει = „fontosságal bír”. A καιρός kifejezés leginkább idői jelentést hordoz. Ennek szemléltetésére három példát hozunk: történhet valami ἐχεὶ τι καιρόν, vagyis alkalmas, megfelelő pillanatban, tehát jókor. Ugyanakkor történhet valami rosszkor, nem megfelelő időben – παρά καιρόν. Történhet azonban valami idő előtt, tehát a kellő időhöz képest korábban – πρό καιρόν = „idő előtt”. Az alkalmat el is lehet szalasztani – καιρόν παριεναι vagy καιρόν ὑστεριζεὶν. [4]  A καιρός térbeliségre, mértékre, időiségre vonatkozó jelentésárnyalatainak címszavakban való felvillantása után a καιρός és a χρονός fogalmakkal foglalkozunk.

 

  • A καιρός és a χρονός szemantikája

Az alábbiakban arra a kérdésre keressük a választ, hogy καιρός és a χρονός szinonim kifejezések-e. Ebben Erik Eynickel munkájára támaszkodunk. Polübiosz: Historiae I,7,6 I,61,4; II,57,3 IV, 33,8 alapján Erik Eynickel úgy véli, hogy a καιρός és a χρονός egymással felcserélhető, tehát szinonim kifejezések. Eynickel  Polübiosz: Historiae XXI, 6,2-t idézi annak szemléltetésére, hogy a χρονός jelenthet időpontot. Akár naptári értelemben vett dátumot is: κατά τοῦς αὐτοῦςχρονοῦς. Eynickel ezt az accusatívuszban álló prepozíciós időhatározói szerkezetet „at the same date”-nek fordítja. Érdekes azonban, hogy a görög nyelv jelölhet időpontot, dátumot mind καιρός-szal, mind χρονός-szal. Íme a példák: κατάτοῦς καιροῦς = „at the same time”; ὁ χρονός αὐτός = „of the same date”. [5] Szerzőnk azonban felhívja figyelmünket arra, hogy amennyiben a καιρός kritikus pillanatot, időpontot, alkalmat jelent, akkor a χρονός nem lehet a καιρός szinonimája. Tételét csupán két papírusztöredékből vett idézet cáfolja: ἐν τῃ καθηχόντι χρόνῳ = megfelelő időben „at the proper time” (Eleph II., 17,40–41). Ugyanez a jelentése az ἐν τοῖς καθὴχουσιν χρονοῖς  (Eleph II,20,28–29) szerkezetnek is.  [6]A továbbiakban a καιρός szónak a LXX-beli jelentését vázoljuk.

 

  • A καιρός jelentése a LXX-ban

A LXX-ban a καιρός 137-szer, a χρονός pedig 477-szer fordul elő. A καιρός kifejezés jelentése változó, attól függően, hogy melyik héber kifejezés megfelelője. Ha a καιρός az  עֵת megfelelője, akkor jelenthet alkalmat, időpontot, alkalmas időt. Erik Eynickel a 4Móz 23,23-ban a κατά καιρόν accusatívuszos szerkezezetet a כָּעֵ֗ת megfelelőjeként alkalmas időben („in season”, „at the appropiate time”) formában fordítja: κατά καιρόν ῥηθήσεται Ιακώβ καὶ τῳ Ισραηλ = כָּעֵ֗ת יֵאָמֵ֤ר לְיַעֲקֹב֙ [7] A κατά καιρόν azt jelzi, hogy Bálám időben közvetítette az orákulumot (4Móz 24,3–9.15–19). A LXX szövegében futurum szerepel, ez jövőidejűséget fejez ki, míg a כָּעֵ֗ת prepozíciós időhatározószót imperfectumban álló ige –יֵאָמֵ֤ר – követi, ami jelen időt fejez ki. [8] A καιρός azonban lehet a héber מועד megfelelője. A מועד általában gyűlést, egybegyülekezést jelent. A héber kifejezés vonatkozhat az egybegyülekezés helyére, de idejére is. Ez utóbbi jelentés alapján a מועד lehet ünnep, ünnepnap (1Móz 1,14). [9] A καιρός lehet a héberפעם  megfelelője is. A פעם  alapjelentésben lépés, átvitt értelemben pedig gyakoriságot fejez ki (2x, 3x stb.). Eynickel a 2Móz 23,17-et hozza példa gyanánt, ahol a LXX a τρεὶς καιροῦς szerepel és arra vonatkozik, hogy Izrael fiainak évente háromszor kell megjelenniük יהוה előtt. Természetesen itt három ünnepnapról van szó.[10] A χρονός általában tartósabb időt jelöl, ami lehet rövidebb (μικρός, ὀλιγός), vagy pedig hosszabb időszak (πολὺς). Ézs 54,7-ben például rövid időintervallumról van szó – χρονόν μικρόνκατελιπον σὲ = egy rövid időre, egy pillanatra (רגע) elhagytalak. A χρονός jelenthet életöltőnyi időt: ὁ βιος χρονοῦ μοῦ = életem ideje, amíg csak élek (Jób 10,20). χρονός-szal fordítja a LXX a héber עוֹלָם-ot. Ebben az esetben a χρονόςörökkévalóságot, vagy meghatározatlan, hosszú időt jelent. Az עוֹלָם-ot valamint az עַד־עוֹלָם  szerkezetet a LXX következetesen εἰς τόν αἰῶνα χρονόν formában fordítja (Ézs 13,20; 33,20; 34,11(10)). [11]

 

  • A καιρός újszövetségi jelentése

Az Újszövetségben a καιρός főként idői értelemben használatos átfogóan idő, időszak, pillanat, alkalom jelentéssel. Ez a kifejezés 85-ször fordul elő az Újszövetségben: Mk-nál 5-ször, Mt-nál 10-szer, Lk-nál 13-szor, Jn-nál 3-szor, ApCsel-ben 9-szer, páli levelekben 17-szer, deuteropáli levelekben 6-szor, Zsidókhoz írott levélben és 1Pt-ben 4-szer, Jel-ben pedig 7-szer. A καιρός sajátosan időpontot, pillanatot jelent az alábbi bibliai helyeken: εὐκαιρὲω (Mk 6,31; ApCsel 17,21; 1Kor 16,12); εὐκαιρία (Mt 26,16; Lk 22,6); εὐκαιρός (Mk 6,21; Zsid 4,16). Α καιρός azonban nemcsak időpontot, hanem bizonyos napot is jelölhet (abban az időben = azon a napon). A páli levelekben a καιρός gyakorta szerepel a χρονός-szal és az αἰῶν-nal együtt, általánosan „idő” jelentéssel (Róm 3,26; 5,6; 8,18; 9,9; 11,5; 12,11; 13,11; 1Kor 4,5; 7,5.29; 2Kor 6,2; 8,14; Gal 4,10; 6,9; 1Thessz 2,17; 5,1). Gyakorta a καιρός és a χρονός jelentése felcserélhető. A χρονόςlineárisan előrehaladó idő, a καιρός azonban eszkatológiai értelemben a döntéshozatal ideje. Pál apostol a „jelen idő” érzékeltetésére több kifejezést használ: ὁ αἰῶν οὓτος 7x; ὁ νὺν καιρός = a mostani időben – „the now existing time” (Róm 3,26; 8,18; 11,5; 2Kor 8,14). A καιρός további jelentése lehet: meghatározatlan időszak, periódus (Róm 9,9; 1Kor 7,5; 1Thessz 2,17; Gal 6,10); az idők kezdete (Gal 4,10); a békesség igéjének elfogadása illetve az Istennel való kibékülés alkalma (2Kor 5,14–6,2); ὁ καιρός συνεστὰλμενός ἐστιν = „az idő rövidre van szabva” (rev. Károli ford.) értsd: a parúzia és az utolsó ítélet előtt hátramaradó rövid idő (1Kor 7,29). Természetesen a καιρός jelöli az eljövendő utolsó ítélet és a parúzia momentumát (1Kor 4,5; 1Thessz 5,11). A jövő időt meghatározza a jelen és a jelent meghatározza a jövő. A jövő Isten munkálkodásának ideje; korlátok közé szorított idő; az egyház Jézus Krisztusról bizonyságtételének ideje.[12] A καιρός a deuteropáli levelekben jelölheti az Úr napját, vagyis a parúzia pillanatát (2Thessz 2,2.6), az idő teljességét – πλήρωμα τοῦ χρονοῦ (nem καιροῦ), amikor elküldte el Fiát a világra (Gal 4,4). [13]

Az alábbiakban Horst Balz–Gerhard Schneider szerzőpáros munkájára támaszkodva vázoljuk a καιρόςjelentéstartalmát. Kiindulásképp itt érdemes megemlíteni azt, hogy a kimondottan páli szerzőségű levelekben az utolsó idők Jézus Krisztus elküldésével kezdődtek el. [14] A Pásztori levelekben a καιρός hétszer fordul elő. Ebből ötször pluralisban.

Jézus Krisztus váltsághalála minden időben érvényes tanúbizonyságtétel (2Tim 2,6). Az itt szereplő καιροῖς ἰδίοιςszerkezet jelentése: alkalmas időkben („proper times”). Ez a szerkezet az üdvtörténetet jelöli. Ugyancsak a καιροῖς ἰδίοιςidőhatározói szerkezet szerepel az 1Tim 6,15-ben is, ahol a Krisztus megjelenésének, epifániájának a pillanatára kell gondolnunk. A καιροῖς ἰδίοις kijelentés elhangzásának idejére (Pál apostol missziójának időszaka – ἐν κηρὺγματιvonatkozik (Tit 1,3). Az ἐν ὑστέροις καιροῖς a hitehagyás („apostasy”) καιρός-a (1Tim 4,1). Ugyancsak ez a jelentése a καιροὶ χαλεποί-nak (2Tim 3,1). A καιρός a hitehagyással függ össze a 2Tim 4,3-ban is, ahol arról van szó, hogy a helyes tanítást (értsd: Pál apostol által hirdetett kérügma) nem fogják megtűrni. Ennek ellenére Timótheus feladata az, hogy alkalmas (εὐκαίρως) és alkalmatlan (ἀκαίρως) időben álljon elő az igével (2Tim 4,2). Végül, a καιρός a 2Tim 4,6-ban Pál apostol halálának, elköltözésének időpontjára utal. [15]

 

A Pásztori levelek eszkatológiája és az utolsó időkről szóló tanítása

Az eszkaton a görög ἐσχατός szóból ered, jelentése: utolsó. Az Újszövetségben az ἐσχατός szónak anyagi, materiális (Mt 5,26; Lk 12,59), térbeli (ἕως ἐσχάτου τῆς γῆς ApCsel 1,8; 13,47) és időbeli (Mt 12,45; 20,8; 27,64; Mk 12,6.22; Lk 11,26; Jn 7,37; 2Pt 2,20; Jel 2,19) jelentése van. [16]  Az eszkatológia a teológiában az utolsó dolgokkal foglalkozik. Ide tartozik a világ végéről, Jézus Krisztus visszajöveteléről (παρουσία), a halottak feltámadásáról, az utolsó ítéletről, valamint az új ég és új földről szóló tanítás. [17] Az utolsó idők Jézus Krisztus születésétől (inkarnáció-testtélétel) kezdődött, s visszajöveteléig (παροὐσία) tartó időszakot jelenti. [18]  A Pásztori levelek eszkatológiáját Joachim Gnilka munkája[19] nyomán ismertetjük. A Pásztori leveleknek nincsen külön kidolgozott sajátos eszkatológiája, mint más páli leveleknek (1Thess 4,13–5,11; 2Thess 2,1–12; 1Kor 15; Róm 13,11–14), de találunk bennük eszkatológiai utalásokat.

A Pásztori levelek szerzője ugyanazzal a görög szóval – ἐπιφάνεια – írja le a Krisztus születését, testtélételét, ill. az Ő visszajövetelét: ἐπιφάνειαν τῆς δόξης τοῦ μεγάλου θεοῦ καὶ σωτῆρος ἡμῶν Ἰησοῦ Χριστοῦ (Tit 2,13). [20] Pál apostol halálának időpontja (ὁ καιρὸς τῆς ἐμῆς ἀναλύσεως – 2Tim 4,6) is összefügg az utolsó időkkel. Az apostol ugyanis meg van győződve, hogy halála nem földi életének a végpontját jelenti, hanem a Krisztushoz való elköltözésének közeljövőben bekövetkező pillanatát (ῥύσεταί [futurum!] με ὁ κύριος ἀπὸ παντὸς ἔργου πονηροῦ καὶ σώσει [futurum!] εἰςτὴν βασιλείαν (2Tim 4,18). [21] A Pásztori levelek eszkatológiájának ismertetését az ApCsel 1,7-ban olvasható jézusi megállapítással zárjuk: „Nem a ti dolgotok tudni az idôket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.”

 

A Pásztori levelek és az utolsó idők kérdése

Az εἰς ἐκείνην τὴν ἡμέραν (2Tim 1,12) ill. az ἐν ἐκείνῃ τῇ ἡμέρᾳ (2Tim 1,18) Jézus Krisztus második visszajövetelének, parúziájának időpontját jelöli. [22] A Krisztus visszajövetelét megelőző utolsó idők kifejezésére használatos az ἐν ὑστέροις καιροῖς (=a legutolsó idők 1Tim 4,1) szerkezet. A legutolsó idők nehezek – καιροὶ χαλεποι(2Tim 3,1). [23]

Donald Guthrie S. Spicq nyomán úgy véli, hogy a καιροὶ χαλεποι és az ἐν ὑστέροις καιροῖς szerkezetek rokon értelműek. Mindkét kifejezést „later time”-nak fordítja. Az utolsó, ill. legutolsó időkben az emberek el fognak fordulni Istentől. Εrről a levélíró futurumban beszél: ἔσονται γὰρ οἱ ἄνθρωποι φίλαυτοι φιλάργυροι ἀλαζόνες ὑπερήφανοιβλάσφημοι, γονεῦσιν ἀπειθεῖς, ἀχάριστοι ἀνόσιοι […] καὶ τούτους ἀποτρέπου. (ld. 2Tim 3,2–5 bűnkatalógusát). Timótheusnak azonban mindezen bűnöket kerülnie kell már a jelenben – καὶ τούτους ἀποτρέπου (3,5b). [24] Az utolsó napokban Timótheusnak számolnia kell azzal, hogy lesznek emberek, akik kegyesnek mutatják magukat, de tagadják annak erejét. Ezért Timótheusnak komolyan kell vennie az egészséges tanítást (2Tim 1,13). A 2Tim 4,3 szerint sokan elutasítják az egészséges tanítást és ehelyett maguknak választanak tanítókat, mert „viszket a fülük” (2Tim 4,3). [25]

Az utolsó idők nehezek, mivel a gonoszság megsokasodik (2Tim 3,1–9). Ezért Timótheusnak ki kell tartania az Isten Lelke által ihletett szent iratok (értsd Ószövetség és deuterokanonikus iratok) tanítása mellett (2Tim 3,14–17), majd hirdetnie kell az igét alkalmas és alkalmatlan időben (2Tim 4,2–4). Milyen üzenetet kell továbbítania Timótheusnak? Mindenképp az evangéliumot, amely a boldog Isten dicsőségéről (2Tim 1,10–11) és Jézus Krisztusról szól, aki az egyetlen közbenjáró Isten és emberek között, aki mindenekért váltságul adta önmagát (1Tim 2,5–6). [26]

*

A következőkben a καιροῖς ἰδίοις datívuszos időhatározói szerkezet jelentését vizsgáljuk. Ez a szerkezet a Pásztori levelekben mindössze három helyen szerepel (1Tim 2,6; 6,15; Tit 1,3). Elemzésünk rendjén a jelzett igehelyek kontextusát vázoljuk, melyet figyelembe véve mutatunk rá a καιροῖς ἰδίοις jelentésére.

 

  • Az 1Tim 2,5–6 és kontextusa

Elsőként az 1Tim 2,5–6 perikópával foglalkozunk, mely Conzelmann és Dibelius meglátása szerint az 1Tim 2,6 az 2,1–7 egységhez tartozik. [27]  Hasonlóképpen vélekedik Fee Gordon is. [28] William Mounce szerint a 2,5–6 hitvalló formula, amit Pál apostol Efézusban ismerhetett meg, mely a 2,1–7 része (parainézis ld. 2,1–4.7). A 2,1–7 tágabb kontextusa a 2,1–4,5, melyben Pál apostol a keresztyén gyülekezet helyes vezetésére ad utasításokat Timótheusnak.[29]William Hendriksen szerint a 2,1–7 gondolati egységnek a középpontjában a mindenkiért történő nyilvános könyörgésre vonatkozó utasítások állnak. [30] Minden emberért imádkozni kell, hogy a gyülekezet csendes és nyugodalmas életet folytathasson. A felismerendő, megismerendő igazság, pontosabban valóság – αληθεία – tartalmát a 2,5–6-ban olvasható hitvalló formula fejti ki. Ez a hitvalló formula két tételt fogalmaz meg. A hitvalló formula első tétele így hangzik: Εἷς γὰρθεός. E tétel a Deut 6,4-ben található ősi hitvallásból, a שמע-ból ered: שְׁמַ֖ע יִשְׂרָאֵ֑ל יְהוָ֥ה אֱלֹהֵ֖ינוּ יְהוָ֥ה׀ אֶחָֽד, mely a politeizmussal száll vitába. Isten egyetlen Úr. Rajta kívül nincs más Isten. Egyedül Ő az, aki mind a választott népet, mind a pogányokat kész üdvözíteni. [31] A hitvalló formula második tétele Jézus Krisztusról szól, aki az egyetlen közbenjáró (εἷς καὶ μεσίτης) Isten és ember között. [32]  A μεσίτης a hellenizmusból ismert kifejezés, mely főként a diplomáciai, kereskedelmi és a jogi szövegekben szerepel. A μεσίτης két fél közötti közvetítő, aki vagy semleges entitásként van jelen, vagy pedig az egyik felet támogatja, a másikat pedig támadja. Az Ószövetségben Mózes volt a μεσίτης, aki által Isten a törvényt adta (Gal 3,19.20). A galatákhoz írott levél Mózes közbenjáró voltát azért utasítja el, mert Krisztus törvénye nagyobb mint a Mózes törvénye. Mózes törvénye csupán Krisztusra vezérlő mesterünk (Gal 3,24). Az Újszövetség Jézus Krisztust nevezi μεσίτης-nek, azaz közbenjárónak (Zsid 8,6; 9,15; 12,24), mert, egyedül Jézus Krisztus az, akiért Isten hit által megigazít minden embert (1Tim 1,16; Róm 3,21–31; Gal 2,15.16; 3,8.14; ApCsel 4,12; Jn 14,6). A gondolatmenet Jézus Krisztusnak, mint közbenjárónak a megváltói munkájának sommás leírásával folytatódik:  ὁ δοὺς ἑαυτὸνἀντίλυτρον ὑπὲρ πάντων alanyi mellékmondatban Jézus Krisztus a cselekvő, aki minden emberért helyettes áldozatot mutatott be. Az ἀντίλυτρον váltságdíj, amit a rabszolga kiszabadításáért fizettek. Átvitt értelemben az ember bűne tette szükségessé azt, hogy Krisztus helyettes áldozatával fizessen bűneiért (Mt 26,28; 1Kor 15,4).  George Knight szerint a 2,5b-ben az ἄνθρωπος Χριστὸς Ἰησοῦς esetén az ἄνθρωπος nominatívuszi formája szerepel, ami arra utal, hogy Krisztus nemcsak valóságos Isten, hanem valóságos ember is (1Kor 15,21.45–49).[33]

A ὁ δοὺς ἑαυτὸν ἀντίλυτρον ὑπὲρ πάντων formula a Mk 10,45-ből ered, s Jézus Krisztus közbenjárói tettére utal. Mk 10,45-ben ez áll: δοῦναι τὴν ψυχὴν αὐτοῦ λύτρον ἀντὶ πολλῶν. I.H. Marshall szerint az előbb idézett márki logionban a διδωμι ige alanya Jézus Krisztus. Jézus Krisztus az, aki helyettes áldozatot mutatott be. Kivétel nélkül mindenkiért. Az ἀντὶ πολλῶν és a ὑπὲρ πάντων jelentését tekintve megegyezik (Ézs 53,12).[34]

EXKURZUS

Jelentős motívum itt az evangélium egyetemes, univerzális jellege. Szövegünkben ez a πὰς particula többszöri előfordulásával igazolható. A 2,1–7 egyetlen összefüggő perikópát képez, mely az οὖν particulával kezdődik. A következő egységet szintén az οὖν kötőszó nyitja meg (2,8).  A 2,1–7-ben az imádság minden emberért – ὑπὲρ πάντων ἀνθρώπων(2,1) kell, hogy történjen.  Isten üdvözítő Isten – σωτῆρος ἡμῶν θεοῦ (2,3), akinek akarata az, hogy minden ember üdvözüljön – πάντας ἀνθρώπους θέλει σωθῆναι (2,4a) és az igazság ismeretére – ἐπίγνωσιν ἀληθείας ἐλθεῖν – eljusson (2,4b). Jézus Krisztus váltságul adta önmagát mindenkiért – δοὺς ἑαυτὸν ἀντίλυτρον ὑπὲρ πάντων (2,6a).[35] Noha a 2,1–7 egyetlen perikópát jelent, témánk szempontjából most csak a 2,6-tal fogalkozunk részletesebben, s ezen belül is csak a καιροῖς ἰδίοις jelentése érdekes számunkra.

 

  • A καιροῖς ἰδίοις szerkezet jelentése az 1Tim 2,6-ban

A καιροῖς ἰδίοις kifejezés fordítására és a 2Tim 2,6-beli jelentés meghatározására több lehetőség van. William Hendriksen „due season”-nak, vagy „in its (or his) own season”-nak fordítja, vagyis alkalmas idő, valaminek vagy valakinek az ideje. Hendriksen szerint a καιροῖς ἰδίοις a Jézus Krisztus váltsághaláláról szóló evangélium hirdetésének idejét jelöli. [36] Az igehirdetés mint az evangélium hirdetése az utolsó idők egyik meghatározó eseménye. Conzelmann és Dibelius a vizsgálatunk tárgyát képező καιροῖς ἰδίοις szerkezet azt jelenti, hogy „a maga idejében” – „in its own (determined) time”; itt átfogóan az üdvtörténetről van szó. [37] Gordon Fee szerint a jelzett kifejezés helyes fordítása: „His own times”. A vizsgált 1Tim 2,6-ban pedig e kifejezés arra utal, hogy Isten alkalmas időben gondoskodik az evangéliumról szóló bizonyságtételről (testimony is given in its proper time). [38] Conzellmann–Dibelius szerzőpáros szerint a καιροῖς ἰδίοις a Pásztori levelekben általánosan az üdvtörténetet jelöli (1Tim 2,6; 6,15; Tit 1,3), ami eredetileg az Isten ígéreteiben meghatározott időt, időket jelentette. [39] A 2Tim 1,8-ban Timótheust arra inti a levélíró, hogy ne szégyellje a mi Urunk bizonyságtételét. Itt a τὸ μαρτύριον τοῦ κυρίου ἡμῶν – az igehirdetés terminus technicusza („proclamation”). [40] A τὸ μαρτύριον szinonimái a 2Tim 1,8 esetén: ἡ διδασκαλια,  τό κηρὺγμα, τό εὐαγγηλιον. Az 1Tim 2,6-ban a τὸ μαρτύριον a keresztyén igehirdetésre, kérügmára vonatkozik. [41] Az 1Tim 2,6-ban a καιροῖς ἰδίοιςvonatkozhat:

  • az apostoli igehirdetésre, melynek „tárgya” a Jézus Krisztus egyetlen és egyszeri értünk bemutatott áldozata (I.H. Marshall).
  • Isten vagy pedig Jézus Krisztus világ felé történő tanúbizonyságtételére (Jézus Krisztus váltságműve). E megközelítés szerint Isten vagy Jézus Krisztus a bizonyságtétel alanya (I.H. Marshall). [42] Hasonlóképpen vélekedik Gordon D. Fee, aki szerint a καιροῖς ἰδίοις azt a pillanatot jelöli, amikor Isten megmutatta a világnak az Ő kegyelmét, mely Jézus Krisztus kereszthalálában válik nyilvánvalóvá. [43]
  • Isten bizonyságtételére, mely az apostoli igehirdetés aktusa révén valósul meg. A καιροῖς ἰδίοις kapcsán W. Mounce ezt írja: [it] „designates the present witness of God in the preaching of the Gospel” (Gal 1,4; Róm 5,6; Ef 1,10). [44]
  • Balz–Schneider véleménye szerint a τὸ μαρτύριον καιροῖς ἰδίοις jelentheti egyrészt Jézus Krisztus váltsághalálát, mint Isten bizonyságtételét, másrészt jelölheti az igehirdetést, aminek tartalma a 2,5–6a-ban olvasható hitvalló formula. [45] A καιρός az 1Tim 2,6-ban George Knight szerint jelenthet időpontot, de időszakot is. Továbbá a καιροῖς ἰδίοις szerkezet jóllehet pluralisban szerepel, gyakorlatilag singularis jelentést hordoz, akárcsak a χρονοί az alábbi biblai lókusok esetén: Lk 20,9; 23,8. [46]

Bár a τὸ μαρτύριον καιροῖς ἰδίοις szerkezet értelmezése vitatott – akár William Mounce, akár Balz–Schneider megközelítésre gondolunk – véleményünk szerint az apostoli igehirdetés alkalmára, rendelt idejére lehet gondolni. Ennek tartalma: Isten egy; Jézus Krisztus az egyetlen közbenjáró, aki önmagát adta váltságul minden emberért. Az igehirdetés itt is az utolsó idők jelentős történése.

A fentieket összegezve megállapíthatjuk, hogy a καιροῖς ἰδίοις datívuszban álló időhatározói szerkezet az apostoli igehirdetés rendelt idejére („proper time”) vonatkozik.

 

  • Az 1Tim 6,15 és kontextusa

Az 1Tim 6,15 az 1Tim 6,2b–16 egységhez tartozik. A 6,2b–16 ellentétre épül: a levélíró a tévtanítókat szembeállítja azokkal, akik a Jézus Krisztusról szóló apostoli tanítást elfogadják és azt tanítják is. A 6,2b–16 egység két részből áll: az első szakasz a tévtanítók bemutatását találjuk (6,2b–10), a második perikópában pedig Pál apostol utasításokat ad Timótheusnak, hogy miként képviselje a helyes tanítást (6,11–16). [47] A 6,11–16 szakasz személyes megszólítással kezdődik – Σὺ δέ, ὦ ἄνθρωπε θεοῦ [48], melyben Pál apostol Timótheushoz szól, s akit arra hív hogy forduljon el a tévtanítóktól. A 6,17-től változik a téma: Pál apostol gazdagok felé továbbítandó üzenetét osztja meg Timótheussal (τοῖςπλουσίοις – 6,17). A 6,11–16 szakaszon belül I.H. Marshall szerint van egy kisebb gondolati egység is, nevezetesen a 6,13–16, melyben Pál apostol azt kéri Timótheustól, hogy tartsa meg a parancsolatokat a Krisztus visszajöveteléig. Krisztus visszajövetelét szövegünk nem παρουσία-nak hanem ἐπιφανεία-nak nevezi (6,14–15). A 6,15 közvetlen kontextusa tehát a 6,13–16. Jelen vizsgálódásunk azonban a 6,15-ben található καιροῖς ἰδίοις időhatározói szerkezet jelentésének megfejtésére korlátozódik.

E rövid felvezetés elején hadd említsük meg, hogy a 6,13–16 vegyes műfajú. Perikópánkban a parainézis és a liturgikus formula együttesen van jelen. Szövegünk parainétikus jellegét az adja például, hogy Pál apostol személyesen szól Timótheushoz (Σὺ δέ, ὦ ἄνθρωπε θεοῦ) és intelmet közöl vele: τηρῆσαί σε τὴν ἐντολὴν, azaz: tartsa meg a parancsolatokat. A  τὴν ἐντολὴν itt a missziói parancsra vonatkozhat. [49] Véleményünk szerint a nagy parancsolatról is szó lehet itt (Mt 22,37–40). Sejtésünket erősíti a 6,11, ahol Pál arról győzi meg Timótheust, hogy a helyes tanítás melletti kiállás lehetetlen istenfélelem (εὐσέβεια), hit (πίστις), szeretet (αγαπη) nélkül. [50] Perikópánknak nemcsak intelmi, hanem liturgiai vonatkozása is van. A 6,15–16-ban doxológiai formulát olvasunk, melyben Isten hét attribútumát mutatja be. [51]

 

  • A καιροῖς ἰδίοις jelentése az 1Tim 6,15-ben

A vizsgált szerkezet a 6,13–16-hoz tartozik. Nyelvileg is belátható ez a tény, mivel a 6,13–16 az NA28 szövegében egyetlen mondat. Itt közöljük a szöveget görögül és magyarul. Dolgozatunkban itt, a Revideált Károli fordítást vesszük alapul.

13παραγγέλλω [σοι] ἐνώπιον τοῦ θεοῦ τοῦζῳογονοῦντος τὰ πάντα καὶ Χριστοῦ Ἰησοῦτοῦ μαρτυρήσαντος ἐπὶ Ποντίου Πιλάτου τὴνκαλὴν ὁμολογίαν,

14τηρῆσαί σε τὴν ἐντολὴν ἄσπιλονἀνεπίλημπτον μέχρι τῆς ἐπιφανείας τοῦ κυρίουἡμῶν Ἰησοῦ Χριστοῦ,

15ἣν καιροῖς ἰδίοις δείξει

ὁ μακάριος καὶ μόνος δυνάστης,
ὁ βασιλεὺς τῶν βασιλευόντων
καὶ κύριος τῶν κυριευόντων,

16ὁ μόνος ἔχων ἀθανασίαν,
φῶς οἰκῶν ἀπρόσιτον,
ὃν εἶδεν οὐδεὶς ἀνθρώπων οὐδὲἰδεῖν δύναται·
ᾧ τιμὴ καὶ κράτος αἰώνιον, ἀμήν.

13Meghagyom néked Isten előtt, aki megelevenít mindeneket, és Krisztus Jézus előtt, aki bizonyságot tett Ponczius Pilátus alatt ama szép vallástétellel,

 

 

14Hogy tartsd meg a parancsolatot mocsoktalanul, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig,

15Amit a maga idejében megmutat

ama boldog és egyedül hatalmas,

a királyoknak Királya

és az uraknak Ura,

 

16Kié egyedül a halhatatlanság,

aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik;

akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat:

a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.

Pál apostol meghagyja Timótheusnak, hogy tartsa meg a parancsolatokat Krisztus megjelenéséig (μέχρι τῆςἐπιφανείας τοῦ κυρίου ἡμῶν Ἰησοῦ Χριστοῦ). A 6,15a-ban szereplő ἣν kötőszó a 6,14-beli ἐπιφανεία-ra utal vissza. Vagyis: Isten az, aki meghatározza Krisztus visszajövetelének (második eljövetele) időpontját, kairoszát. Természetesen Krisztus parúziájának sem a napját, sem az óráját nem tudhatjuk (Mt 24,42; 1Thessz 5,1). Ezt a gondolatot teszi hangsúlyossá a doxológiai szakasz azon része, melyben Istenről, mint mindenhatóról  tesz bizonyságot (pl. μόνοςδυνάστης). Mire utal a 6,15-ben a καιροῖς ἰδίοις? A választ a 2,6-hoz képest lényegesen könnyebb megadni. Itt ugyanis a καιροῖς ἰδίοις Jézus Krisztus visszajövetelének pillanatát jelöli. Quinn–Wacker szerzőpáros árnyalja feleletünket. Jézus Krisztus születésével, testtélételével kezdődtek az utolsó idők. Ez az első advent (2Tim 1,10). Jézus Krisztus visszajövetele, vagy más szóval parúziája jelenti a második adventet. Érdekes az, hogy Krisztus első megjelenését, de visszajövetelét (utolsó ítélet) is a Pásztori levelek ugyanazzal a szóval – ἐπιφανεία – írják körül, így a 6,14–15 is. [52]William Mounce szerint a καιροῖς ἰδίοις szerkezet jelentése az 1Tim 6,15-ben: „at his/its appointed time”.  A vizsgált szerkezet sajátos jelentésárnyalata – William Mounce szerint ez: „in his time”, vagyis az Ő idejében, abban az időben, időpillanatban, amit Ő határoz meg. [53] Az 1Tim 6,15-ben tehát a καιροῖς ἰδίοις Krisztus visszajövetelét jelöli, amit nevezhetünk Krisztus második epifániájának (adventus) is.

 

  • Tit 1,3 és kontextusa

 

George Knight szerint a Tit 1,3 a Tit 1,1–3 egységhez tartozik, ami nem más mint levélfelirat. Az 1,1 szerint Pál apostol szólítja meg Tituszt. Szembeötlő az, hogy a Tit 1,1–3 hosszasan részletezi Pál apostoli küldetését. Pál δοῦλος θεοῦ, szószerint Isten (rab)szolgája, vagyis akinek élete és igehirdetői munkája mindenestül Isten kezében van. Továbbá Pál saját küldetését bizonyítja. Gordon D. Fee szerint Pál apostol küldetésének kettős célja van:

Isten másrészt arra rendelte Pál apostolt, hogy felmutassa mindenkinek az istenfélő – εὐσέβεια – életformát (Tit 1,1). [54] Az apostol a korabeli levélírási szokások szerint köszönti a címzettet, jelen esetben Tituszt. Az itt olvasható apostoli salve sajátossága az, hogy a többi páli levélhez képest itt Jézus Krisztust üdvözítőnknek nevezi: χάρις καὶ εἰρήνη ἀπὸ θεοῦ πατρὸς καὶ Χριστοῦ Ἰησοῦ τοῦ σωτῆρος ἡμῶν.  (1,4 v.ö. 2Tim 1,10). Az apostol ezáltal is előrevetíti az episztola egyik lényeges súlypontját, miszerint Jézus Krisztus a mi Üdvözítőnk (2,13; 3,6). [55]

  • A καιροῖς ἰδίοις kifejezés jelentése a Tit 1,3-ban

Ahhoz, hogy a καιροῖς ἰδίοις Tit 1,3-beli jelentését pontosan meghatározhassuk, röviden

vázolnunk kell a Tit 1,1–3 perikópa szerkezetét. Ebben I. Howard Marshall Pásztori levelekhez írt kommentárjára támaszkodunk.

1a Παῦλος δοῦλος θεοῦ, ἀπόστολος δὲ Ἰησοῦ Χριστοῦ

1b κατὰ πίστιν ἐκλεκτῶν θεοῦ

καὶ ἐπίγνωσιν ἀληθείας

τῆς κατ’ εὐσέβειαν

2a ἐπ’ ἐλπίδι ζωῆς αἰωνίου,

2b                               ἣν ἐπηγγείλατο ὁ ἀψευδὴς θεὸς

πρὸ χρόνων αἰωνίων,

3a                                     ἐφανέρωσεν δὲ

καιροῖς ἰδίοις

τὸν λόγον αὐτοῦ

ἐν κηρύγματι,

3b                                                                    ὃ ἐπιστεύθην ἐγὼ κατ’ ἐπιταγὴν τοῦ σωτῆρος ἡμῶν θεοῦ

 

A fenti szerkezeti vázból látszik, hogy a levélíró az üdvtörténet három eseményéről beszél.

Az első üdvtörténeti esemény az, amikor Isten örök idők előtt megígérte (ἣν ἐπηγγείλατο) az örök élet reménységét (Tit 1,2b). Isten hű maradt ígéretéhez, amit a levélíró ὁ ἀψευδὴς θεὸς jelzős szerkezettel juttat kifejezésre. [56] A  πρὸ χρόνων αἰωνίων szerkezet vonatkozhat Istennek a pátriárkáknak tett ígéretére, de utalhat Isten örök idők előtti döntésére is. Ugyancsak ez a kifejezés jelölheti az örökkévalóságot is. A Tit 1,3-ban – George Knight szerint – πρὸχρόνων αἰωνίων (v.ö. 1Kor 2,7; πρό καταβολή κοσμοῦ – Ef 1,4) – Isten ígéretének idejét, a νὺν (=most) időhatározószó pedig Jézus Krisztus első adventjét, eljövetelét, megjelenését jelöli (ld. 2Tim 1,9). [57] A második üdvtörténeti esemény az, amikor Isten ígérete beteljesedett, ti. a rendelt időben – καιροῖς ἰδίοις – kijelentette (ἐφανερῶσεν – 1Tim 3,16; 2Tim 1,10) igéjét (Tit 1,3a). Az ige kijelentése az igehirdetés, vagyis az apostoli bizonyságtétel útján történik. Az evangélium útja tehát ez: Isten ígéretet tesz, majd kijelenti az ő igéjét az igehirdetés, a prédikálás aktusa által. Ezt jelzi a dativus instrumentaliszos szerkezet ἐν κηρυγματι = “az igehirdetés által”. [58] I. H. Marshall hangsúlyozza, hogy a φανερόω ige aoristosban áll (Tit 1,3a), ami hozzásegít a καιροῖς ἰδίοις jelentésének pontosabb meghatározásához. Az ἐφανερῶσενforma I.H. Marshall szerint egyidőben jelölheti a Krisztus-eseményt és a Krisztus-eseményről szóló igehirdetés aktusát (v.ö. Tit 2,11: ἐπεφάνη γὰρ ἡ χάρις τοῦ θεοῦ σωτήριος πᾶσιν ἀνθρώποις). [59] A harmadik üdvtörténeti momentum Pál apostol megbízatása az igehirdetés feladatának betöltésére (Tit 1,3b). [60]

EXKURZUS

A φανερόω ige a klasszikus görög nyelvben azt jelenti, hogy 1. világossá, láthatóvá tenni, megjelenni;  2. Ismertté, híresség tenni (activum). Passzív jelentése: ismertté, nyilvánvalóvá lenni. [61] Átvitt értelme: megismertetni, ahol mindenképpen Isten a cselekvő. [62] Az Újszövetségben leggyakrabban azt jelenti, hogy kijelenteni, kinyilatkoztatni. [63]

William Mounce és George Knight megoldása segít a καιροῖς ἰδίοις szerkezet jelentésének meghatározásában.

  • William Mounce az ἐφανέρωσεν δὲ καιροῖς ἰδίοις τὸν λόγον αὐτοῦ ἐν κηρύγματι (Tit 1,3) mondatot William Mounce így fordítja: „but he revealed his word at the proper time in the proclamation”. Vagyis: kijelentette az Ő igéjét megfelelő/alkalmas/rendelt időben az igehirdetésben. A fordítás értelmezés, exegetikai döntés. Mounce szerint a καιροῖς ἰδίοις az igehirdetés rendelt idejére utal. Bár a καιροῖς ἰδίοις szerkezet nyelvtanilag pluralisban szerepel, mégis rendelt/alkalmas/megfelelő időnek lehet fordítani. A τὸν λόγον az ἐφανέρωσεν ige tárgya. De a λόγος a Pásztori levelek tágabb összefüggésében az igehirdetéssel függ össze, aminek alkalmas (καιρος) és alkalmatlan időben (ακαιρος) kell történnie: κήρυξον τὸν λόγον (2Tim 4,2).[64]
  • George Knight a καιροῖς ἰδίοις datívuszos időhatározói szerkezetet William Mounce-hoz hasonlóan „at the proper time”-nak fordítja. Knight is úgy véli, hogy az evangélium üzenete és az igehirdetés nem választható el egymástól (τὸν λόγον – ἐν κηρύγματι Tit 1,3). az Isten üdvözítő cselekedete (ἐπιφανείας τοῦ σωτῆρος ἡμῶν Χριστοῦ Ἰησοῦ és a róla szóló igehirdetés (διὰ τοῦ εὐαγγελίου) szorosan együvé tartozik (2Tim 1,10–11). Az igehirdetésre Pál apostol megbízást kapott Krisztustól (1Tim 1,11.15; 2,7; 2Tim 1,11; Tit 1,5; 2Tim 4,6). [65] Pál apostol nem sokkal halála előtt állapítja meg, hogy befejezte az igehirdetés szolgálatát: τὸ κήρυγμα πληροφορηθῇ (2Tim 4,17) és így eleget tett az Úr Jézustól kapott megbízatásnak. Ha azonban szem előtt tartjuk, hogy itt a πληροφορέω ige passivum divinumban szerepel, helyesebb, ha azt állapítjuk meg, hogy az Úr juttatta célba, végezte el Pál apostol életében az igehirdetés szolgálatát.

A fentiek alapján véleményünk az, hogy a Tit 1,3-ban καιροῖς ἰδίοις szerkezet a Krisztus-eseményről szóló igehirdetés rendelt idejét jelöli.

 

Összegzés

 

A Pásztori levelekben a καιροῖς ἰδίοις datívuszos időhatározói szerkezet három előfordulása közül két esetben vonatkozik az utolsó időkre (1Tim 2,6; Tit 1,3) és egy esetben utal eszkatológiai történésre (1Tim 6,15).

  1. Az 1Tim 2,6-ban a καιροῖς ἰδίοις jelölheti Isten tanúbizonyságtételének idejét a világ felé (ez Jézus Krisztus váltsághalála), vagy jelölheti az erről szóló apostoli igehirdetés idejét (üdvtörténeti jelen). Véleményünk szerint az igehirdetés alkalmáról van itt szó. A Tit 1,3-ban καιροῖς ἰδίοις az igehirdetés rendelt idejére utal, aminek tartalma a Krisztus-esemény.
  2. Az 1Tim 6,15-ben a καιροῖς ἰδίοις kétség nélkül Jézus Krisztus visszajövetelére vonatkozik.

 

Kulcsszavak: καιροῖς ἰδίοις; utolsó idők; eszkatológia.

 

*Jelen előadás elhangzott a VII. Conferentia Rerum Divinarum doktorandusz-konferenciá[66]n a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, 2019. április 25-én.

 

 

                                                                                               Drd. Zsizsmann Endre

                                                                                              Ökumené Doktori Iskola

                                                                                                        BBTE–RTK

                                                                                                         Kolozsvár

 

Bibliográfia

 

  1. BALZ, Horst – SCHNEIDER, Gerhard (ed.): Exegetical Dictionary of the New Testament. Volume 2. Michigan,William B. Eerdmans Publishing Company, 1991.
  2. BARR, James: Biblical Words for Time. Studies in Biblical Theology. SCM Press LTD, 1969 (first published: 1962).
  3. BROWN, Colin (szerk.): New Testament Theology. Volume I., Zondervan, Grand Rapids, Michigan, 1975.
  4. CARSON, D.A. – MOO, Douglas, J.: Bevezetés az Újszövetségbe. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2
  5. DIBELIUS, Martin – CONZELMANN, Hans: The Pastoral Epistles. A Historical and Critical Commentary on the Bible. Philadelphia, Fortress Press, 1972.
  6. EYNICKEL, Erik: The Use of καιρός and χρονός in the Septuagint. In: Verheyden, J (ed.): Ephemerides Theologiae Lovaniensis. 73, 1997, 370–377.
  7. FEE, Gordon, D.: 1 and 2 Timothy, Titus. New International Biblical Commentary. Hendriksen Publisher’s,
  8. GNILKA, Joachim: Az Újszövetség teológiája. Budapest, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 2007.
  9. GUTHRIE, Donald: New Testament Theology. Illinois, Inter-Varsity Press, 1981.
  10. GYÖRKÖSY Lajos–KAPITÁNFFY István–TEGYEY Imre (szerk.): Ógörög–magyar nagyszótár. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2
  11. HENDRIKSEN,William: I & II Thessalonians. I & II Timothy & Titus. Edinburgh, The Banner of Thruth Turst, 1955
  12. KITTEL, Gerhard (szerk.): Theological Dictionary of the New Testament. Volume II. Wm. B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, Michigan, 1964.
  13. KNIGHT, George: The Pastoral Epistles. The New International Greek Testament Commentary. Grand Rapids, Michigan, William B. Eerdmans Publishing Company, The Paternoster Press, 1992.
  14. LEDD, Eldon, George: A Theology of the New Testament. Grand Rapids, Michigan, William B. Eerdmans Publishing Company, 1993.
  15. MARSHALL, I.H.: Pastoral Epistles. International Critical Commentary. T&T Clark Ltd, 2004.
  16. MOUNCE, William: Pastoral Epistles. Word Biblical Commentary, Vol 46, Zondervan, a Division of Harper Collins Christian Publishing, 2000.
  17. QUINN, Jerome, D. – WACKER, William, C.: The First and Second Letter to Timothy. William B. Eerdmans Company, Grand Rapids, Michigan, Cambridge, 2000.
  18. SPENCER, Aida, Besancon: 1Timothy. A New Covenant Commentary. New Covenant Commentary Series, The Lutterworth Press, 2

[1] BARR, James: Biblical Words for Time. Studies in Biblical Theology. SCM Press LTD, 1969 (first published: 1962), 21–24.

[2] Uo., 43–45.

[3] GYÖRKÖSY Lajos–KAPITÁNFFY István–TEGYEY Imre (szerk.): Ógörög–magyar nagyszótár. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2007, 536.

[4] Uo., 536.

[5] EYNICKEL, Erik: The Use of καιρός and χρονός in the Septuagint. In: Verheyden, J (ed.): Ephemerides Theologiae Lovaniensis. 73, 1997, 370–371.

[6] Uo., 373.

[7] Uo., 375–376.

[8] Uo., 375–376.

[9] Uo., 381.

[10] Uo., 381–384.

[11] Uo., 384.

[12] BALZ, Horst – SCHNEIDER, Gerhard (ed.): Exegetical Dictionary of the New Testament. Volume 2. Michigan, William B. Eerdmans Publishing Company, 1991, 232.

[13] Uo., 233.

[14] Uo., 233.

[15] Uo., 234.

[16] KITTEL, Gerhard (szerk.): Theological Dictionary of the New Testament. Volume II. Wm. B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, Michigan, 1964, 697.

[17] BROWN, Colin (szerk.): New Testament Theology. Volume I., Zondervan, Grand Rapids, Michigan, 1975, 56.

[18] KITTEL, Gerhard (szerk.): Theological Dictionary of the New Testament. Volume II. Wm. B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, Michigan, 1964, 697.

[19] GNILKA, Joachim: Az Újszövetség teológiája. Budapest, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 2007, 327–329.

[20] LEDD: A Theology of the New Testament, 602.

[21] GNILKA, Joachim: Az Újszövetség teológiája. Budapest, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 2007, 328.

[22] Uo., 328.

[23] LEDD, Eldon, George: A Theology of the New Testament. Grand Rapids, Michigan, William B. Eerdmans Publishing Company, 1993, 602.

[24] GUTHRIE, Donald: New Testament Theology. Illinois, Inter-Varsity Press, 1981, 809.

[25] CARSON, D.A. – MOO, Douglas, J.: Bevezetés az Újszövetségbe. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 2007, 571.

[26] U.o., 567.

[27] DIBELIUS, Martin – CONZELMANN, Hans: The Pastoral Epistles. A Historical and Critical Commentary on the Bible. Philadelphia, Fortress Press, 1972, 35.

[28] FEE, Gordon, D.: 1 and 2 Timothy, Titus. New International Biblical Commentary. Hendriksen Publisher’s,  1988, 65.

[29] MOUNCE, William: Pastoral Epistles. Word Biblical Commentary, Vol 46, Zondervan, a Division of Harper Collins Christian Publishing, 2000, 74–77.

[30] HENDRIKSEN,William: I & II Thessalonians. I & II Timothy & Titus. Edinburgh, The Banner of Thruth Turst, 1955, 91.

[31] MOUNCE: Pastoral Epistles, 87.

[32] FEE: 1 and 2Timothy, 65.

[33] KNIGHT, George: The Pastoral Epistles. The New International Greek Testament Commentary. Grand Rapids, Michigan, William B. Eerdmans Publishing Company, The Paternoster Press, 1992, 121–122.

[34] MARSHALL, I.H.: Pastoral Epistles. International Critical Commentary. T&T Clark Ltd, 2004, 431.

[35] MARSHALL: Pastoral Epistles, 416.

[36] HENDRIKSEN: I & II Thessalonians. I & II Timothy & Titus, 202.

[37] DIBELIUS–CONZELMANN: The Pastoral Epistles, 35.

[38] FEE: 1 and 2Timothy, 66.

[39] DIBELIUS–CONZELMANN: The Pastoral Epistles, 43.

[40] BALZ–SCHNEIDER: Exegetical Dictionary of the New Testament, 393.

[41] KITTEL, Gerhard (szerk.): Theological Dictionary of the New Testament. Grand Rapids, Michigan, Wm. B. Eerdmans Publishing Company, 1967, 504.

[42] MARSHALL: Pastoral Epistles, 433.

[43] FEE: 1 and 2Timothy, 66.

[44] MOUNCE: Pastoral Epistles, 91.

[45] BALZ–SCHNEIDER: Exegetical Dictionary of the New Testament, 393.

[46] KNIGHT, George: The Pastoral Epistles, 124.

[47] MARSHALL: Pastoral Epistles, 633,653

[48] Az anqrwpoj qeou a LXX-ban a próféták egyik megnevezése (Mózes – Deut 33,1; Józs 14,6; 1Krón 23,14; 2Krón 30,16; Ezsdr 3,2; Zsolt 89,1; Dávid – 2Krón 8,14; Illés – 1Kir 17,18.24; 2Kir 91,9–13) volt (MARSHALL: Pastoral Epistles, 656.)

[49] Uo., 661.

[50] SPENCER, Aida, Besancon: 1Timothy. A New Covenant Commentary. New Covenant Commentary Series, The Lutterworth Press, 2013, 152.

[51] A kérdés bemutatását, részletesebb kifejtését ld. MARSHALL: Pastoral Epistles, 666–667.

[52] QUINN, Jerome, D. – WACKER, William, C.: The First and Second Letter to Timothy.  William B. Eerdmans Company, Grand Rapids, Michigan, Cambridge, 2000, 536–537.

[53] MOUNCE: Pastoral Epistles, 666.

[54] KNIGHT: The Pastoral Epistles, 282–283.

[55] Uo., 286.

[56] MARSHALL: Pastoral Epistles, 114–115.

[57] KNIGHT: The Pastoral Epistles, 284.

[58] Uo., 285.

[59] MARSHALL: Pastoral Epistles, 127.

[60] MARSHALL: Pastoral Epistles, 114–115.

[61] GYÖRKÖSY–KAPITÁNFFY–TEGYEY: Ógörög–magyar nagyszótár, 1151.

[62] MARSHALL: Pastoral Epistles, 127–129.

[63] GYÖRKÖSY–KAPITÁNFFY–TEGYEY, 1151.

[64] MOUNCE: Pastoral Epistles, 380–381 .

[65] KNIGHT: The Pastoral Epistles, 285.

[66] https://htk.kre.hu/images/hirek/Meghivo_program_Rerum.pdf (megnyitva: 2019. november 4-én)

Kohi-Pál Eszter: Fogyatékkal élők teológiája

 Bevezető

E tanulmány azzal a célkitűzéssel született, hogy a mai fogyatékosság – értelmezés hazai tendenciáit összehangolja a külföldön már meghonosodott gondolatokkal. Hazai szintű elmaradásunkat elsősorban nem az elmarasztalás szintjén kívánom értelmezni, inkább rávilágítani szeretnék arra, hogy ez a terület mai napig feltáratlan, főleg református egyházunkon belül. Miután megismertük ennek a témának biblikus alapján, biblia teológiai, dogmatikai, vallástörténeti, gyakorlati teológiai aspektusát, tovább kell lépnünk, úgy hogy megteremtjük a fogyatékosságról alkotott teológiánkat. Mindezek feltárásásának alapját Jézus adja, hiszen Ő az, akinek volt látása a fogyatékossággal élőkkel és a fogyatékossággal kapcsolatosan. Ő az, aki tudta, hogyan kell viszonyulni hozzájuk. Tudta, hogy kik ők és tudta őket szeretni. Sőt a tanulmány során kiderül, hogy a hozzájuk való kapcsolódási pontunk is egyedül Jézus Krisztus lehet.

A négy-modell elve

Bevezetésképpen érdemes tisztán látnunk, hogy ma a fogyatékosság meghatározásának több modellje van: az orvosi, a szociális, az emberi jogi és a morális szociális modell.[1] Az orvosi modell az egyéni fizikai hiányosságaira összpontosít, célja nem más, mint ezek korrekciója, fejlesztése. A társadalmi modell igyekszik túl lépni az egyénen, és a hangsúlyt annak a környezetére helyezni.[2] Alapvető tézise a kirekesztettség, és ennek megszüntetése a cél.[3] Alapvetésünk szempontjából mindkét modell hozzátartozik a teljes képhez, hiszen a fogyatékoság gyakran orvosi kezelést igényel, ugyanakkor a fogyatékosság, mint jelenség a társadalmi környezetben is előfordul, amely közeg vagy csökkenti a fogyatékosságot vagy súlyosbítja, mindezzel pedig kihívásokat támaszt velük szemben.[4]

További két modellünk az emberi jogi modell és a morális modell. Az emberi jogi modell az alapvető emberi jogokra támaszkodik, fő célkitűzése a fogyatékossággal élők méltóságának megteremtése, őket érintő kérdésekben, folyamatokban való részvétel létrehozása.[5]

A morális modell középpontjában az áll, hogy a fogyatékosság oka az egyéni bűn, sőt egyenesen Isten büntetéseként értelmezi. Értelmezése szerint a test a lélek tükörképe, külső megnyilvánulása. Ez a gondolkozásmód nem eredményezhet mást csupán a megvetést, a sajnálatból való lehajlást és a társadalom legalacsonyabb fokára való állítást.[6] Ez a modell ismerős lehet számunkra a zsidó gondolkodásmódból. Mindezek alapját pedig a következőkben láthatjuk.

Betegségek a Bibliában

Az Ószövetség gondolatiságábólban, de az Újszövetségben is jelen van az a tendencia, hogy a betegség, szenvedés és fogyatékosság minden formája az Istentől jön.[7] Etimológiai szempontból az Ószövetségben a betegség kifejezés alatt a ’h-l-h’ gyök, az Újszövetségben pedig a ’noszosz’-t találjuk. Utalhat kimerült testi állapotra, de vonatkozhat a lelki fájdalmakra, értelmezhetjük úgy, mint baleset, vagy ütközet során szerzett sérülést[8], az öregséggel együtt járó fájdalom[9] elerőtlenedést[10], lelki fájdalmat[11], vagy akár a lelkibetegséget.[12] Tehát széles értelmezési kerete van ennek a kifejezésnek.

Különböző betegségeket ismertek a Bibliában. Az 5Móz 28 átokzsoltára felsorol különböző bőrbetegségeket: fekélyeket, keléseket, viszketegséget, rühességet. Jelentős bibliai szereplők is szenvednek ilyen bőrbetegségektől: Jób (Jób 2,7), Ezékiás király (2Kir 20,7 vö. Ézs 38,21), Naamán (2Kir 5), Lázár (Lk 16). Ezek nagy számban halálos kimenetelűek voltak, deber-nek nevezték, amit az újfordítás ’dögvész’-nek fordít.[13] Egy fajtáját ezeknek a bőrbetegségeknek ki kell emelnünk: a cáracat nevezetű bőrbetegség, melyet az Ószövetség ’poklosságnak’ fordít, az Újszövetség pedig leprának.

Körülbelül harmincszor említi az Ószövetség a vakságot (‘ivvér, tüflosz). A vakság kizárta a szolgálatból az Áron nemzetségének tagjait (3Móz 21,18k). Izrael hite szerint összefüggés van a vakság és Isten büntetése között[14]. A vakok meggyógyításának, hogy ezek a csodák és gyógyítások a végső idők csodái közé tartoznak[15].

A következő betegségfajta a némaság, amit nagyon sokszor kísér süketség. A némaság kategóriájában három esetet tudunk elkülöníteni. Amikor az egyén valamilyen testi ok miatt nem képes beszélni születésénél fogva, betegség vagy csonkítás következtében. A következő eset, hogy Isten tettének[16], vagy démoni megszállottságnak.[17] a következménye is lehet. Isten tesz némává vagy beszélővé, hatalma van a nyelv felett[18], ugyanakkor messiási jel az Ézsaiás 35, 6 szerint, hogy a némák nyelve megoldódik. Az ember részéről a némaság lehet az Istenbe vetett hit, bizalom, alázat kifejezője[19]. Süket a héberben ’hérés’, a görög nyelvben pedig ’kófosz’. Mivel a süketség sokszor összekapcsolódik a némasággal, ezért a héberben ugyanaz a kifejezés jelöli mindkét fogalmat. Törvény védte a süketeket is[20]. Az Újszövetségben az ő gyógyításuk Jézus messiási mivoltának egyik bizonyítéka.[21]

Olvasunk a Bibliában sántaságról vagy bénulásról. Az Ószövetségben Mefibósetet a dajkája gyerekkorában leejtette, ezért béna lett a lábaira[22]. De tud az elmének a megbetegedéséről is a Biblia. Az 1Sám 21,11-16-ban Dávid elmebetegséget színlel, amikor a filiszteus Ákis királyhoz kerül. Az ajtóra firkál, valamint nyálát is csorgatja. A történet szerint pedig ezért nem bántja őt a király. [23]

A betegségek ismertetését az Újszövetségből a vakon született ember történetével zárnám, mivel ebből láthatjuk az Újszövetség gondolatiságát, a Jézusi attitűdöt. Erry Wynn János gyógyulása és a fogyatékosság más oldala esszéjét ezzel a híres tételmondattal kezdi: „A teológia két leggyakoribb feltételezése, ami a fogyatékkal élőket marginalizálja, hogy egy, a fogyatékosságot a bűn okozza, kettő, hogyha van elég hite, akkor meggyógyul.”[24] Ez a történet pedig mindehhez képes Jézus válasza miatt kiemelendő. Amikor azt kérdezik Jézustól, hogy kinek a vétke, hogy ez az ember vakon született, a szüleié vagy pedig az övé, Jézus azt mondja: azért van ez, hogy „nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei”. Ez a gondolatiság a gyógyítástörténeteket, a betegségeket, fogyatékosságokat, Isten dicsőségének a szolgálatában állítják, mert ezeken keresztül az Ő nagysága érthetjük meg.[25] Mindegyik Igevers, amit itt felsorakoztattam arról ad hírt, hogy ezeknek a betegségeknek az egyének életében minden esetben célja volt, mégpedig, hogy dialógus alakuljon ki ember és Isten között.[26]

Egy kicsit megállva és összegezve elmondhatjuk, hogy Jézus szavai, de leginkább tettei szemben állnak akár az ószövetség gondolatiságával vagy a történelmi folyamatok okozta állapotokkal, de nemcsak ezekkel, hanem a mai társadalmi és egyházi berendezkedéssel, valamint attitűddel is. Mindenképpen új perspektívára és új gondolkodásmódra van szükség.

Új modell, új perspektíva

Mind a négy korábban említett modellben van igazság, de hiányzik belőlük egy fontos elem, az egyén történetei és tapasztalatai. Magyarországon a gyógypedagógia tudományában Könczei és Hernádi ezt az új modellt úgy nevezte el, hogy posztmodell.[27] Creamer pedig úgy fogalmazza meg ezt az ötödik modellt, hogy „a korlátok- modellje” lehetne.Ezen új nézet lényege, annak a sztereotípiának elvetése, hogy az embereket két csoportra osztjuk, fogyatékossággal és nem fogyatékossággal élőkre.[28] Mindehhez szükség van az eddig létrehozott fogalmak és eszmék dekonstrukciójára, amit követően a konstrukció során alkotott új fogalmakkal a fogyatékossággal élő emberek ki tudják fejezni magukat.[29]Sőt ennek hatására a közvélemény is másképpen fog tekinteni fogyatékosságra, akár úgy, mint ami a „normalitás állapotra”. Hiszen az egészség nem állandó lét, tehát inkább a fogyatékosságra kell úgy tekintenünk, mint ami a „normalitás”.[30]

Ha a Biblia fényében vizsgáljuk mindezt, igencsak megállja a helyét e gondolatmenet, hiszen az Ószövetség szemlélete mindezt alátámasztja: a fogyatékosság jelenségét ebben a világban nemcsak a testi és értelmi sérülésre érti, hanem a példabeszédek könyvében az öregedési folyamatot is ehhez a jelenséghez sorolja.

A fogyatékosság kérdésének tárgyalása a teológiai diszciplínák fényében

Biblia teológia szempontjából az Ószövetségben jelen van az a gondolat, hogy Isten a fogyatékosság vagy betegség oka. Erre utal a Jeroboám király hirtelen bénulása (1 Királyok 13: 4) valamint a Zak. 11:17-ben pedig a “gondatlan pásztorra” való hivatkozás. Hasonlóképpen 2 Krónika. 26. 16-23-ban olvassuk Uzzijah király történetét, akit az Istennel szembeni hitetlensége miatt lepra ölt meg azért, “mert az Úr megsebezte őt” (20 vers). Emiatt kizárták az Úr templomából, mivel a fogyatékossággal élő embereket nem engedték be a templomba, hiszen őket tisztátalannak tartották. További példák, amikor a fogyatékosságot, mint büntetést ábrázolják, megtalálhatók Zofóniás 1:17 és Zakariás 11:17-ben. Zófóniás könyvében Isten azt mondja büntetésképp, hogy “Olyanok lesznek, mint a vakok.”.[31]

Ugyancsak ebből a szempontból egyik kiemelkedő téma a gyógyítás – bűnbocsánat kérdésköre. Ha az Újszövetséget nézzük, akkor azt látjuk, hogy Jézus nemcsak gyógyít, hanem a bűnbocsánatot is hirdeti.[32] Mindez pedig alátámasztja a bűn és a fogyatékosság közötti kapcsolatot. Ezt a kapcsolatot jól szemlélteti, amikor Jézus meggyógyítja a béna embert a Bethesda medencéjénél. Azt mondta neki: “Íme meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjen veled” (Jn 5:14). Vannak kutatók, akik szerint ez egyértelműen azt jelzi, hogy Jézus úgy gondolta, hogy kapcsolat van az ember fogyatékossága és néhány bűn között.

Hasonlóképpen, amikor Jézus meggyógyította a tetőn leeresztett béna embert (Mk.2: 1-12), azt monda néki: “Fiam, a bűneidet megbocsátották” (5 vers), majd folytatta az ember fizikai gyógyulásával. Ennek a megjegyzésnek az a következménye, hogy először el kellett távolítani a bűnt az útból, aztán a fogyatékosságából meggyógyul az ember. Grant szerint Jézus gyógyító történetei is bizonyították a fogyatékkal élők erkölcsi tökéletlenségét.[33] A szöveg nem adja meg a betegség okának magyarázatát, hanem azonnal a gyógyítás eseményét vezeti be. Alaptalannak látszik a feltételezés ebben a történetben, hogy a háttérben a bűn betegséggel büntető démonaira vonatkozó elképzelés húzódik. Jézus ugyanis nem a démont szólítja meg, hanem a beteget, akit gyermeknek nevez. A passzív megfogalmazás Isten cselekedetére utal, de ezt a tevékenységet mégis Jézus közvetíti. Ez a vita gyújtópontja, ugyanakkor így válik személyessé a bűnbocsánat.[34] A történteket látók pedig Istent dicsőítik a gyógyításért: „Az pedig felkelt… úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették az Istent” Tovább erősíti ezt a János evangéliumában olvasott történet is. Jézus gyógyításaiban a központi elem a hit, ami gyógyít. Több gyógyításnál is ismétlődik: „eredj el, hited megtartott”. Jézus nem csak a beteg egy-egy testrészét gyógyítja, hanem az egész embert.[35]

A fogyatékosságtörténetnek van vallástörténeti vonatkozása. Látnunk kell, hogy az emberi társadalmakban jelen van a fogyatékosság elfogadása az ősidőktől fogva. A különböző kultúrák eltérő módon válaszoltak a jelenségre. A fogyatékkal élő emberek elutasításának és befogadásának elsősorban biológiai okai vannak. Például az ókori Egyiptomban a törpe növésű embereket tisztelték. Egy másik országban, az ókori Görögországban épp az ellenkezőleg reagáltak, ha nem felelt meg a „tökéletes férfiú” eszmeképének, akkor a Taigetosz hegységnél, az Apothetai nevű szakadékba dobták. Az ékírásos források vizsgálata azt a feltevést erősíti meg, hogy az izoláció főleg az erősen fertőző betegségekre terjed ki. Ezek a társadalmak korok a fogyatékkal élő embereket különálló csoportként definiálták, de olykor jelenlétüknek pozitív árnyalatot is adtak. Bizonyos szövegek szerint, ha ilyen csoportok jelen vannak a városokban, akkor a városnak jó sora lesz: [36]

A középkorban a közhiedelem a fejlődési rendellenességgel született gyermeket „alácsempészett gyereknek” tartotta. Ennek hátterében az az elképzelés van, hogy a gyermeket akkor, amikor a bábaasszony nem figyelt, az ördög becsempészte az anyja ölébe. Ezt a hiedelmet a germán kultúrából ismeri ez a kor. Majd megtörtént a fordulat az 1700- as években, ekkor indult meg az értelmi sérültek szervezett gondozása. Itt került törvényi keretek közé a sérült emberek ellátása. Majd ezt a pozitív irányt felváltotta a II. világháború drasztikussága, az árja elméletnek való behódolás, a T4-es akció keretei között történő nem egészséges emberek megölése. Sajnos az ezutáni korszakot főleg a negatív szemléletek határozzák meg, a másság el nem fogadása, a kirekesztés. Sőt az egyik legnagyobb port kavaró eset, amikor egy Peter Singer nevezetű professzor úgy nyilatkozott, hogy a fogyatékossággal világra jövő újszülöttek elpusztíthatóak. Ezek azok a történelmi, vallástörténeti hatások, amire a mai szemléletrendszerünk is épít. [37]

A dogmatikai a teológiai antropológia szemszögéből közelíti meg a kérdést. Azt valljuk, hogy a fogyatékosság ott van minden emberben, hiszen valaki jobb, valaki rosszabb képességekkel rendelkezik. Ugyanakkor a komplexitás és a kollektivitás is egy fontos dimenziója az emberi létnek. Ezek alatt azt értjük, hogy az emberi élet önmagában nem mérhető, csak a másikhoz mérten lehet szemlélni. Ennek legmélyebb dimenzióját a Jézus Krisztussal való közösségben tapasztalhatjuk meg.[38] Dogmatikailag fontos szem előtt tartani azt a konzekcenciát, hogy a halál, a betegségek és a fogyatékosságok is a bűn következménye. De mégis ha az üdvösség kérdéskörét szemléljük, akkor azt kell mondanunk, hogy ezen aspektusban nem számít a fogyatékosság, hiszen nem tekinthető az üdvösség kizárásának jeleként.

Továbbá említést kell tennünk a teológiai antropológiáról, ennek fő motívuma az Imago Dei és a Coram Deo. A teológiai antropológia az ember teremtésével kezdődik, amiben fontos szempont az ember istenképűsége. Ez a kifejezés nem fizikai hasonlóságot, sokkal inkább az uralkodás parancsát, a kapcsolatra való rendeltetését, ugyanakkor ez egy védjegyet is jelent az emberen.[39] Az istenképűség a teremtett ember méltóságának a jele, és mint ilyen, elidegenehítetlenül sajátja mindenkinek, ide értve a fogyatékkal élőket is. Az istenképűség elvesztését, elhomályosodását sem a fogyatékosság kérdéskörében kell keresnünk, hiszen nem ez az oka, hanem a bűneset által az Istentől való elfordulás és elszakadás.[40]Krisztológiai szempontból nézve Jézus „képe volt a láthatatlan Istennek” (2Kor 4,4), ha rajta keresztül szemlélődünk, azt kell megállapítanunk, hogy aki benne van az az ember örökre összeköttetett Istennel.[41] Eisland pedig így tekint az istenképűségre: „testünk részt vesz az imago Dei-ben, igaz ezt nem birtokolhatjuk, de sebek és károsodásokon keresztül részesedhetünk benne.”[42] Tehát fogyatékosság és a károsodások kulcsfontosságú eszközök Isten képének a megértésében. Az imago Dei magába foglalja ezt a képet is, ez is Isten képének egy része, ami Krisztus sebein keresztül látható.[43] Isten képének értelmezésére egy spirituális út is van. Ennek központjában a tökéletes Isten és a tökéletlen teremtés ellentéte áll. E szerint a nézet szerint a legalapvetőbb emberi jelleg a szellemi természet, és ez az, amiben Isten képmása van. Az emberi lélek az, ami megkülönböztet más élőlényektől. Így mindenki Isten képmása, függetlenül a fizikai korlátozástól. Mindez a spirituális aspektus abból fakad. A hagyományok nagy része arra a gondolatra vezetett bennünket, hogy Isten képmásai csak valamiféle erkölcsi vagy testi tökéletességi szint elérésében lehetséges. Gyakran az egész teljességének fogalma kritikátlanul kapcsolódik Isten ajándékainak fogalmához. De Krisztus halála egy olyan képet közvetít, amely összetört és megsebesült. Krisztus halála magába foglal egy megsebzett, ugyanakkor tökéletes Istent, mindennek megértése pedig meghaladja értelmünket. Bár a fogyatékosság létezik bennünk is, mégsem veszítjük el Isten képét. Ha a spiritualitás szemüvegén nézzük, mi mindig Isten képmásai vagyunk. Nem a tökéletességünk miatt, mert a tökéletes az az Isten, hanem egyedül Isten teremtő szava által.[44]

Ugyanakkor az embert megszólítja Isten, azért mert esendő és megváltásra szorul, nem pedig azért mert bármilyen fogyatékossággal él. Tehát kizárt, hogy bármely fogyatékosság bármi hátrányos megkülönböztetést jelentsen ebből a szempontból. A Coram Deo dogmatikai tétel ezen értelme szerint az az ember, aki Isten előtt áll, nem számít, hogy milyen biológiai tulajdonságokkal bír.[45]

Gyakorlati teológiai szempontjából ezen témakörhöz tartozó terület a diakónia területe. Az első ténymegállapítás, hogy az egyház valamennyi megnyilatkozása szolgálat kell, hogy legyen. Az, hogy az egyház szereti és gondozza a fogyatékkal élőket, az egyház létének legtermészetesebb jele. A második pillér, hogy van kinek szolgálni: Az ember számára fontos a gondoskodás. A harmadik állítás, hogy az egész embert kell szeretnünk. Ez arról szól, hogy az embert akkor lehet szeretni, ha elfogadom olyannak amilyen. A szeretethez hozzátartozik a simogatás, a beszélgetés, a másikról való gondoskodás. Továbbá, hogy önzetlenül, elismerés nélkül, magáért a szeretetért szeretni: Ha valaki szeret valakit, akkor mindent megtesz azért, hogy segítse a másikat, még akkor is, ha nem kérik rá. Fontos a szeretet cselekvő és munkálkodó vonása. Juhász Zsófiának megállapítása szerint mindenkinek bele kell gondolni, hogy mi is lehetnénk rászorult állapotban. A szolgálatot kötelességnek, lehetőségnek kell tekinteni. Ezzel célja lett, hogy a fogyatékkal élőket elfogadtassa. Ez több-kevesebb sikerrel ment végbe. Juhász Zsófia azt hirdeti, hogy partnerségben kell lennünk velük. Ez a partnerség három jelentéstartalmat hordoz, úgymint: társ, játéktárs, küzdőtárs. Ezzel a témával kapcsolatosan az Ökumenikus Tanács 1978-ban tovább foglalkozott. Állásfoglalásuk nagyon markáns és helytálló: „Meg vagyok győződve…a fogyatékosoknak ez a teljes és feltétlen tudomásul vétele az egyházi élet centrumában kell, hogy történjék, nem valahol a peremen vagy egy külön nekik félretolt területen!”[46]. Gyakori gondolat az, hogy az egészségesek épp azért, hogy ne szembesüljenek a fogyatékossággal, vagy éppen azért, mert szégyellik azt, inkább az intézeteket választják. Pedig a gyülekezeti élet egyik fontos mércéje, hogy ezek az emberek is helyet kapjanak gyülekezeteinkben. Sőt a gyülekezet lehet az a hely, ahol ez a partneri kapcsolat kiteljesedik, hiszen a gyülekezet egysége teremtheti meg a fogyatékkal élők minél nagyobb elfogadását. És ez a kapcsolat soha nem lehet egyoldalú, mindig kétirányú.[47] Mindez megköveteli, hogy a fogyatékossággal élőket bevonják az élet minden területébe. Összességében mindez pedig egy szisztematikus teológiai vállalkozást kíván. A fogyatékosság teológiáját láthatóvá, integrálttá és átfogóvá kell tenni.[48] A fogyatékkal élő ember elsősorban nem a jótékonyság tárgya, hanem egyenlő partner az Isten küldetésében, mégpedig az Isten országának megvalósításában. Az újszövetség fényében a fogyatékkal élő személyek nagy gyengesége végül nagy erősségükké válhat. Ez a kereszt utazása és rejtélye. Fontos szempont, hogy ennek a teológiai módszernek biztosítani kell az akadálymentességet. Amint ez megvalósul nem kérdés a hétköznapokban való részvétel sem, valamint mindez lehetővé teszi a fogyatékkal élő személyek teljes körű részvételét az istentiszteleteken.[49]

Új teológiai tendencia, a fogyatékosság teológiája

Az előző bekezdés gondolatai már előkészítették Nancy L. Eiesland újdonságot hozó teológiai állásfoglalását. Ő volt az, aki górcső alá vette az egyházakat és más egyházi intézmények viszonyulását. Azt tapasztalta, hogy ezek a struktúrák továbbra is azt feltételezik, hogy a fogyatékossággal élőknek kell alkalmazkodni a társadalomhoz, ahelyett, hogy a társadalom vonná be őket. Szerinte a fogyatékossággal élő személyeket társadalmi szempontból úgy határozzák meg, mint az egyik legnagyobb kisebbségi és hátrányos helyzetű csoportot, nem pedig úgy, mint önálló személyeket, individuumokat. Eisland szerint fontos kapcsolat van a krisztológia és a társadalmi változás között. Ennek gyújtópontja pedig nem más, minthogy a keresztyének találkozhatnak a „fogyatékos Istennel”.[50]

Ez a kifejezés első olvasásra negatív érzéseket kelthet, mégis ezt inkább egy képként kell értelmeznünk, sőt inkább szimbólumként. Mégpedig Jézus Krisztus a szimbólum. A „fogyatékos Isten” egyszerre ajándék és rejtély, megtöretett testének ezen értelmezése pedig kétirányú változást hoz. Egyrészt a gyógyítástörténetek gyakran azt a benyomást keltik, hogy a fogyatékosság leküzdhető, mindezzel pedig az az érzet erősödik bennünk, hogy a fizikai korlátok és a társadalmi akadályok is leküzdhetők. Ugyanakkor a keresztény teológiai kifejeződésekben és a hagyományos értelmezésekben szükség van a Szentírás újbóli értékelésére, felülvizsgálatára és újra olvasására egy új perspektívában, azaz új hermeneutikai kulcsokra van szükségünk.[51] A keresztyén teológia alapja Jézus Krisztus feltámadása. Mégis ritkán mutatjuk fel a feltámadt Krisztust olyan Istennek, akinek kezein, lábain és oldalán testi sérülések vannak. Pedig Jézus, amikor az emberi létet magára vette, akkor vállalta mindennek a korlátait, sebezhetőségét. Mindezzel pedig egy mélyebb dimenzióba állította a fogyatékosság jelenségét. Hiszen ezt Jézus nem eltörölte, hanem megélte, ezzel alátámasztva, hogy mindez jelen van a világban.[52] Eisland épp abban volt kiemelkedő, hogy meghökkentő teológiát alkotott, azt állítva, hogy az a Jézus, aki a keresztyének feltámadt Krisztusa: „fogyatékos Isten”. Mindez azt sugallja, hogy a feltámadt Krisztus, egy ember – Isten, aki nemcsak ismeri az igazságtalanságot, hanem megtapasztalja az emberi élet határait, fájdalmait. A fogyatékossággal élő Isten képe a fogyatékosság szempontjából felszabadító kép.[53] Ezen kívül Krisztus a sebeivel megteremti az egyenlőséget a fogyatékossággal élők és a nem fogyatékossággal élők között. Ez teszi lehetővé fogyatékossággal élők elfogadását, ami egy új modellt jelent, ebben pedig Krisztus sebei a szolidaritás szimbólumává lesznek.[54]

Jennie Block nevéhez fűződik a „hozzáférés teológiája”. Ez a nézet leginkább a befogadásról szól, ami bibliai alapokon áll. Fontos eleme a keresztelési ígéretünk és a Szentháromság Istennel való kapcsolatunk.[55] Krisztus üzenete az, hogy mindenkinek van helye Isten országában függetlenül a fizikai állapottól. Így lesz az evangéliumban szereplő Jézus a hozzáférés örömhírét hozó Megváltó.[56] Fontos továbbá a „hozzáférhető Isten” gondolata, amely azt hangsúlyozza, hogy az az emberi gyakorlat, mely a befogadást és az akadálymentességet gyakorolja, az Isten szeretetét tükrözi. Lényegében azért, mert Krisztus befogadta a kirekesztett személyeket, sőt Ő élete utolsó pillanatáig, még a kereszten is kirekesztett volt. Mivel mindenben Krisztus a példaképünk, ezért jelenlétébe kell bevonnunk az összes embert, különösen a fogyatékossággal élőket.[57]

Fontos Isten képének teljessége szempontjából kiemelnünk azt, hogy Istennek fontosak a relációink, azaz Ő az „egymásrautaltság Istene” is. Kathy Black hozza be ezt a fogalmat a teológiai köztudatba. Azt állítja, hogy a fogyatékossággal élő emberek érzékelik, hogy függnek valamitől vagy valakitől, mint ahogy minden ember valamilyen módon vagy formában függ a másiktól. Ez a perspektíva tiszteletben tartja az egyének értékét, nem a tetteikért, hanem azért, mert hozzájárulnak a közösség létezéséhez. Ugyanakkor Isten is függ tőlünk azáltal, hogy elfogadjuk-e ezt a küldetést, a gyógyító tanítványságot. Az egymásrautaltság Isten képe szempontjából arra utal, hogy az Imago Dei relációs viszonyt tükröz.[58]

 

Konklúzió

Ha a fogyatékosság kérdéskörét szemléljük, nem tehetjük meg azt, hogy ne vegyük figyelembe az Ószövetség, az Újszövetség gondolatiságát, a fogyatékosság történelmét, a XXI. századi társadalmi berendezkedésüket, a régi és új modelleket. Mindezt érdemes tanulmányozni, megismerni, mivel szükség van ezen elemek összehangolására, majd egy új teológiai gondolkodási modell létrehozására.

Nyugaton már találunk erre példát, melyeket ismernünk kell azért, hogy tovább lépve itthon is létrehozhassuk saját református teológiai látásunkat a fogyatékosság kérdéskörével kapcsolatban. Elindulásunk alapja lehet egyházunk egyik állásfoglalása, a Confessio Vitium. Aminek számomra egyik legfontosabb gondolat, hogy mindennek megvalósulása az az Isten országának a jele. Így ez már eszkatalógiai valóság, ahol a töredékes és a nem töredékes együtt megtapasztalható.

A fogyatékkal élők teológiájának legfontosabb momentumát mégis abban látom, hogy meglátjuk és elfogadjuk a küldetésünket. Hiszen Jézus és tanítványai jelen voltak a társadalom kirekesztett részeiben, a betegek és elutasítottak között, így a fogyatékkal élő személyek között is. Jézus jelen volt, szeretett és gyógyított. Ennek kell ott állnia minden gondolatunk és tettünk mögött.

 

BIBLIOGRÁFIA

 

BLACK, Kathy, A Healing Homiletic : Preaching and Disability , Nashville, TN: Abingdon Press, 1996, 39- 42.

BLOCK, Jennie Weiss: Copious Hosting : A Theology of Access for People with Disabilities, New York: Continuum, 2002

CREAMER, Debora: Disability and Christian Theology Embodied Limits and Constructive Possibilities, Oxford; New York: Oxford Universtity Press, 2009

EIESLAND, Nancy: The Disabled God: Toward a Liberatory Theology of Disability, Abingdon Press, 1994

ERDEI Norbert: A fogyatékkal élő emberek elutasításának és elfogadásának története napjainkig és helyzetük a mai oktatásai rendszerben, Különleges bánásmód, II. évf. 2016/3, 2016, 42-44

GALGALO, “Perfect God and Imperfect Creation: In the Image of God and Disabled,”, Sociology Publeshed, 2011

GNILKA Joachim: Das Evangelium nac Markus, Benziger Verlag, ford.: Turay Alfréd, szerk.:Bálint Erzsébet és Török Beáta, 1994

http://www.gff-szeged.hu/konyvtar/filestore/downloads/konyvtar/mark/ (letöltve: 2018.09.20)

https://www.academia.edu/36830565/Disabled_People_Disabled_World_and_Disabled_God (letöltés: 2019. 12.05)

https://www.catalystresources.org/theology-bible-and-disability-an-overview/ (Letöltve: 2019. 12.06)

JUHÁSZ Zsófia :Két egyházi állásfoglalás a fogyatékos ügyében, Református egyház, 1979/73, 1979

JUHÁSZ Zsófia: Református Egyház, XIV. évfolyam. 8.szám, 1962

KARASSZON István: „…nem voltak fogyatékosok a történelemben…”, Biblia és fogyatékosság, in: Zászkalicky Péter és Verdes Tamás (szerk.) Tágabb értelemben vett gyógypedagógia, ELTE Eötvös Kiadó, BGGYK, Budapest, 2016

KÖNCZEI György – HERNÁDI Ilona: A fogyatékosságtudomány főfogalma és annak változásai. Hipotetikus kísérlet rekonstrukcióra. In Nagy Z. É. (szerk.) Az akadályozott és egészségkárosodott emberek élethelyzete Magyarországon, Budapest, NCSZI, 2011, 10-11.

KÖNCZEI György- HERNÁDI Ilona- KUNT Zsuzsanna- SÁNDOR Anikó: A fogyatékosságtudomány a mindennapi életben, Budapest, 2015 https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412b2/2013-0002_a_fogyatekossagtudomany_a_mindennapi_eletben/adatok.html (letöltés: 2019. 11.15)

KŐSZEGHY Miklós -PARRAGH Szabolcs : „…nem voltak fogyatékosok a történelemben…”, a fogyatékosság jelensége a történettudományban, in Zászkaliczky Péter és Verdes Tamás, Tágabb értelemben vett gyógypedagógia, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, BGGYK, 2016

NAGY István: Diakónika, Nagykőrös, 2011

OTIENO, Pauline A.: Biblical and Theological Perspectives on Disability: Implications on the Rights of Persons with Disability in Kenya, Vol 29, No, 2009

PRADEEP, Manohar ,Disabled People, Disabled World and Disabled God

SCHMIDT,Hans- Georg: In der Schwäche ist Kraft, Hamburg Friedrich Wittig Verlag,

SZŰCS Ferenc, Teológiai Etika, Református Zsinati iroda, Budapest, 1993

VELTMAN, Nathaniel: Disabilities and the Imago Dei, Systematic Theology I: Theology and Anthropology, 2013

WATSON D. F. Theology, Bible and Disability. An Overview, o.n, 2017

WOLFF, Hans Walter: Az Ószövetség antopológiája, Budapest, Harmat kiadó, 2001

WYNN, Kerry H., Johannine Healings and the Otherness of Disability, Perspectives in Religious Studies 34, Southeast Missouri State University, Cape Girardeau

[1] Könczei György- Hernádi Ilona- Kunt Zsuzsanna- Sándor Anikó: A fogyatékosságtudomány a mindennapi életben, Budapest, 2015 https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412b2/2013-0002_a_fogyatekossagtudomany_a_mindennapi_eletben/adatok.html (letöltés: 2019. 11.15)

[2] Debora Creamer: Disability and Christian Theology Embodied Limits and Constructive Possibilities, Oxford- New York: Oxford Universtity Press, 2009, 22-26.

[3] Könczei – Hernádi – Kunt – Sándor: A fogyatékosságtudomány a mindennapi életben https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412b2/2013-0002_a_fogyatekossagtudomany_a_mindennapi_eletben/adatok.html

[4] Creamer: Disability and Christian Theology Embodied Limits and Constructive Possibilities, 22-26.

[5] Könczei – Hernádi – Kunt – Sándor: A fogyatékosságtudomány a mindennapi életben https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412b2/2013-0002_a_fogyatekossagtudomany_a_mindennapi_eletben/adatok.html

[6] Könczei György – Hernádi Ilona: A fogyatékosságtudomány főfogalma és annak változásai. Hipotetikus kísérlet rekonstrukcióra. In Nagy Z. É. (szerk.) Az akadályozott és egészségkárosodott emberek élethelyzete Magyarországon, Budapest, NCSZI, 2011, 10-11.

[7] Hans- Georg Schmidt: In der Schwäche ist Kraft, Hamburg Friedrich Wittig Verlag, , 17.

[8] 1Kir 22,35; 2Kir 1,2

[9] 1Kir 15,23

[10] 1Móz 48,1

[11] Péld. 13,12, Énekek 2,5; 5,8

[12] Hans Walter Wolff: Az Ószövetség antopológiája, Budapest, Harmat kiadó, 2001,180-180.

[13] 2Móz 5,3; 5Móz 28,21; 2Sám 24,13

[14] 2Móz 4,11; 5Móz 28,28; Ézs 29,9; Jn 9,1kk; ApCsel 13,11

[15] Ézs 29,18; 35,5; Jer 31,8; vö. Lk 4,18

[16] Zakariás, Lk 1,22

[17] Mt 9,32; Mk 9,17

[18] 2Móz 4,11

[19] Zsolt 38,14; 39,10; Ézs 53,7; vö. Mt 26,62k; 27,12

[20] 3Móz 19,14; vö. még 2Móz 4,11; Zsolt 38,14; 58,5

[21] vö. Mt 15,29kk; Mk 7,32kk

[22] 2Sám 4,4

[23] Karasszon István: „…nem voltak fogyatékosok a történelemben…”, Biblia és fogyatékosság, in: Zászkalicky Péter és Verdes Tamás (szerk.) Tágabb értelemben vett gyógypedagógia, ELTE Eötvös Kiadó, BGGYK, Budapest, 2016, 505- 510.

[24] Kerry H. Wynn, Johannine Healings and the Otherness of Disability, Perspectives in Religious Studies 34, 61-76, Southeast Missouri State University, Cape Girardeau, 61.

[25] Hans-Georg Schmidt: In der Schwäche ist Kraft, 107.

[26] Hans Walter Wolff: Az Ószövetség antopológiája 185.

[27] Könczei György – Hernádi Ilona: A fogyatékosságtudomány főfogalma és annak változásai. Hipotetikus kísérlet rekonstrukcióra, 10-11.

[28] Creamer, Disability and Christian Theology Embodied Limits and Constructive Possibilities 31-33.

[29] Könczei György – Hernádi Ilona: A fogyatékosságtudomány főfogalma és annak változásai. Hipotetikus kísérlet rekonstrukcióra, 10-11.

[30] Creamer, Disability and Christian Theology Embodied Limits and Constructive Possibilities 31-33.

[31] Pauline A. Otieno: Biblical and Theological Perspectives on Disability: Implications on the Rights of Persons with Disability in Kenya, Vol 29, No, 2009

[32] Hans-Georg Schmidt: In der Schwäche ist Kraft, 109.

[33] Pauline A. Otieno Biblical and Theological Perspectives on Disability: Implications on the Rights of Persons with Disability in Kenya

[34] Joachim Gnilka: Das Evangelium nac Markus, Benziger Verlag, ford.: Turay Alfréd, szerk.:Bálint Erzsébet és Török Beáta, 1994 http://www.gff-szeged.hu/konyvtar/filestore/downloads/konyvtar/mark/

[35] Nagy István: Diakónika, Nagykőrös, 2011, 178- 180.

[36] Kőszeghy Miklós -Parragh Szabolcs : „…nem voltak fogyatékosok a történelemben…”, a fogyatékosság jelensége a történettudományban, in Zászkaliczky Péter és Verdes Tamás, Tágabb értelemben vett gyógypedagógia, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, BGGYK, 2016, 517- 524

[37] Erdei Norbert: A fogyatékkal élő emberek elutasításának és elfogadásának története napjainkig és helyzetük a mai oktatásai rendszerben, Különleges bánásmód, II. évf. 2016/3, 2016, 42-44

[38] Karasszon István: „…nem voltak fogyatékosok a történelemben…”, Biblia és fogyatékosság, 505- 510

[39] Szűcs Ferenc, Teológiai Etika, Református Zsinati iroda, Budapest, 1993 30-31.

[40] Karasszon István: „…nem voltak fogyatékosok a történelemben…”, Biblia és fogyatékosság, 505- 510

[41] Szűcs Ferenc, Teológiai Etika, Református Zsinati iroda, Budapest, 1993 30-31.

[42] Nancy Eiesland: The Disabled God: Toward a Liberatory Theology of Disability, Abingdon Press, 1994, 101.

[43] Nathaniel Veltman: Disabilities and the Imago Dei, Systematic Theology I: Theology and Anthropology, 2013

[44] Galgalo, “Perfect God and Imperfect Creation: In the Image of God and Disabled,”, Sociology Publeshed, 2011, 41- 43

[45] Karasszon István: „…nem voltak fogyatékosok a történelemben…”, Biblia és fogyatékosság, 505- 510

[46] Juhász Zsófia :Két egyházi állásfoglalás a fogyatékos ügyében, Református egyház, 1979/73, 1979

[47] Juhász Zsófia: Református Egyház, XIV. évfolyam. 8.szám, 1962

[48] Manohar Pradeep ,Disabled People, Disabled World and Disabled God 4.

https://www.academia.edu/36830565/Disabled_People_Disabled_World_and_Disabled_God

[49] Jennie Weiss Block: Copious Hosting : A Theology of Access for People with Disabilities, New York: Continuum, 2002, 22.

[50] Nancy L. Eiesland, The Disabled God, 101.

[51] Manohar Pradeep:Disabled People, Disabled World and Disabled God, 2-3.

https://www.academia.edu/36830565/Disabled_People_Disabled_World_and_Disabled_God

[52] Watson D. F. Theology, Bible and Disability. An Overview, o.n, 2017

https://www.catalystresources.org/theology-bible-and-disability-an-overview/

[53] Manohar Pradeep ,Disabled People, Disabled World and Disabled God, 4. https://www.academia.edu/36830565/Disabled_People_Disabled_World_and_Disabled_God

[54] Eiesland: The Disabled God 101.

[55] Jennie Weiss Block, Copious Hosting: A Theology of Access for People with Disabilities, 22.

[56] Jennie Weiss Block, Copious Hosting: A Theology of Access for People with Disabilities, 122.

[57] Jennie Weiss Block, Copious Hosting: A Theology of Access for People with Disabilities,122.

[58] Kathy Black, A Healing Homiletic : Preaching and Disability, Nashville, TN: Abingdon Press, 1996) 39- 42.

Balogh Dávid: Istentiszteleti bibliaolvasás az 5. századig

A 20. század első felének liturgiai (és homiletikai) szakirodalmai még tényként kezelték, hogy az óegyház gyülekezetei számára az istentiszteleti bibliaolvasás gyakorlatához mintaként a zsinagógai istentisztelet szombat reggeli formájának ciklikus Írás-olvasása (Tóra és Próféták) szolgált.1 A legújabb kutatások azonban némileg árnyalják ezt a kérdéskört. “Balogh Dávid: Istentiszteleti bibliaolvasás az 5. századig” bővebben

Cservenka Ferdinánd: A szlovák gyorsdandár harci tevékenysége 1941. július 7-től 21-ig

A szlovák Gyorscsoport harci bevetéseit és tevékenységét figyelembe véve, valamint a katonák harci tapasztalatait értékelve a szlovák hadvezetés úgy döntött, hogy a Gyorscsoportot további alakulatokkal erősíti meg, és megszervezi a Gyorsdandárt. 1941. július 5-én a 4. számú hadműveleti parancs értelmében a Gyorscsoportot a 11. tüzérezreddel, az 1. hadosztály alárendeltségébe tartozó 1. lovas felderítő osztály gépkocsizó alakulataival és a kerékpáros századdal erősíti meg, amelyeket Szambor településre küldtek. “Cservenka Ferdinánd: A szlovák gyorsdandár harci tevékenysége 1941. július 7-től 21-ig” bővebben

Regős Franciska: A környezeti kár fogalma a nemzetközi jogban

Bevezető

A környezeti károk kifejezésnek különböző nemzetközi szerződésekben való megjelenése az 1980-as évek közepe óta fordul elő. A korábban létrejött nemzetközi dokumentumok ezt a kifejezést nem használták, inkább különböző szennyeződésekről, káros hatásokról beszéltek.[1] Az államok saját területük vonatkozásában erőforrások felhasználásáról szabadon rendelkezhetnek, azonban nem tekinthetünk el attól a lehetséges esettől, amikor az egyik állam területén folytatott tevékenység természetes környezetet érintő hatásai az államhatáron túlterjednek, így nemcsak a tevékenységet folyatató, úgynevezett forrás állam területén, hanem máshol is káros következményeket előidézve. Kérdésként merül fel, hogy mit tekintünk környezeti kárnak?

A határon átnyúló környezeti károkról általában

A környezetet érintő károk jelentkezhetnek egyrészt a forrásállam területén, másrészt egy másik, akár szomszédos állam területén, harmadrészt a res communis omnium usus jellegű, tehát mindenki által szabadon használt területeken.[2] Ezeket összefoglalóan határon átjutó (transfrontier/transboundary) szennyezésnek és egyéb környezeti ártalomnak szokás nevezni.[3] Mi tekintünk ilyen határon átnyúló kárnak? Az ENSZ égisze alatt 2001-ben létrejött a veszélyes tevékenységekből származó határokon túli károk megelőzéséről szóló végleges tervezet határon átnyúló kárnak tekinti (Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries) az olyan kárt, veszteséget, amelyet az állam egy másik állam területén vagy fennhatósága, ellenőrzése alá tartozó területen okoz, függetlenül attól, hogy az érintett államok rendelkeznek-e közös határral.[4] Az elmúlt évtizedekben több olyan eset is történt, amely felhívta az államok figyelmét a környezet védelmére. Nem kell messzire menünk, hazánkat is érintette már határon átterjedő környezeti ártalom, mint pl. a Tisza cianid szennyezése[5]. A gazdaság, illetve a technológia fejlődésének velejárója a természetes környezet kizsákmányolása, amely szükségessé tette a nemzetközi közösség összefogását. A határt átlépő környezeti hatások megteremtik a nemzetközi jogalkotás szükségességét: a keletkező államközi viszonyokat a nemzetközi jognak valamilyen módon szabályoznia kell, a kialakult vitás helyzeteket valahogyan fel kell oldania.[6] Első lépés a helyzet jogi minősítése, amely megkívánja az okozott környezeti változás kárként való elismerését, tekintettel arra, hogyha az eseményt nem lehet károkozónak elismerni, úgy kártérítési kötelezettségről elég nehezen beszélhetünk. [7]

A környezeti kár fogalma

A környezet fogalma

Elsősorban célszerű a környezet fogalmát tisztázni. Mit tekintünk környezetnek? Tartalma jelentős elvi és gyakorlati, jogi jelentőséggel is bírhat a környezetet érő károk meghatározásának szempontjából.[8] Minden természetes jelenség, minden emberi cselekvés valamilyen környezetben zajlik. Fodor László megfogalmazása szerint környezet alatt azon külső körülmények összességét értjük, amelyek befolyásolják az adott jelenséget vagy magatartást, és amelyekre a jelenség vagy magatartás visszahat.[9] Ez a meghatározás rendkívül tág kategóriát jelent, amely szűkítést igényel.[10] A környezet-fogalom tartalmát attól függően határozhatjuk meg, hogy minek a környezetéről beszélünk. Megállapítható, hogy a környezet lefedi mindazon elemeket, amelyek kölcsönhatásaikkal alakítják ki az emberiség számára az életfeltételeket, pusztán a létezésükkel.[11] A környezet három kategóriáját különböztethetjük meg: az első csoport a természetes környezet, a második az ember által alkotott környezet, utolsóként pedig az emberi környezetet említi, amely magába foglalja az élelmiszerek, termékek biztonságának szabályozását valamint az egészséges gazdaságot (pl. fogyasztóvédelem).[12]

Az elmúlt másfél évtizedben több környezetvédelmi tárgyú nemzetközi szerződés jött létre, amelyek igyekeznek meghatározni a „környezet” fogalmát. Ezek közös jellemzője, hogy négy lehetséges elemet foglalnak magukba, nevezetesen, i) a flórát, faunát, vizet és a levegőt ii) régészeti és kulturális örökséget iii) a táj sajátosságait iv) és az előbbiek közötti kölcsönhatásokat.[13] Példának említhető a luganói egyezmény[14] 2. cikkének 10. bekezdése szerinti „környezet” fogalom, mely szerint a környezet alá a biológiai és egyéb természeti erőforrások, mint a levegő, a víz, a talaj, a növény- és az állatvilág, és ugyanezen faktorok közötti interakciók, valamint a tulajdonban megjelenő kulturális örökség és a táj jellemző sajátosságai tartoznak.[15] Az 1972-es Stockholmi Nyilatkozat meghatározásában a felsorolt elemeken túl szerepel még a természetes ökoszisztéma elemei is.[16] A környezeti károk szempontjából elsődlegesen a természetes környezet kategóriája érintett, amely ezek alapján magában foglalja a következő elemeket: víz, levegő, talaj, növényvilág és a fauna.

A kárról általában

A kár hagyományos magánjogi szemléletű felosztása szerint vagyoni és nem vagyoni kár. A kár elemeit tekintve a tényleges vagyoncsökkenés, költségek, elmaradt haszon, amely sok esetben kimutatható és tételesen számszerűsíthető, míg ennek hiánya esetén a vagyoni károk megtérítésének eszköze az általános kártérítés érvényesítése lehet.[17] A környezeti kár fogalmának meghatározása során pusztán a kár általános fogalmából kiindulni nem lehet. A kár általános fogalma szubjektív, azaz a következményt elszenvedő oldaláról értékeli pozitív vagy negatív hatásúnak a magatartás eredményét, így definiálja az elmélet a kárt negatív hatásúnak.[18] Környezeti kár esetén a károsító magatartás megítélésére nincs megfelelő objektív nézőpont, a környezet maga a hatást elszenvedő fél, a következmény pedig lehet egyik elemére nézve negatív, másikra pozitív, az egyes hatások nem oltják ki egymást.[19] A CBD[20] Titkárságának 2008-ban elkészített egy jelentése[21] alapvető különbséget tesz a biodiverzitásban bekövetkező változás és a kár között. A jelentés szerint ahhoz, hogy egy változást kárként lehessen elismerni, a változásnak kedvezőtlen vagy negatív hatásúnak kell lennie, amelyet nem lehet ésszerű időn belül természetes regenerálódás útján helyreállítani.[22]

A kártérítés, illetve helyreállítás szabályozása tekintetében különbséget tehetünk magánjogi és közjogi környezeti kár között. Csák Csilla megfogalmazása szerint a magánjogi kár körébe elsősorban azok a környezetet és természetet érintő károk tartoznak, amelyek valamely személy jogait érintik.[23] A környezeti közjogi kár ugyanakkor azon eseteket foglalja magába, amely a környezet és a természet elemeinek sérelmét jelenti, vagyis a kár a környezeti elemekben (víz, föld, levegő stb.) keletkezik.[24] A környezeti károk szempontjából elsődlegesen a természetes környezet érintett, amelyből következik, hogy a környezeti kár szűkebb értelmezésben a természeti környezet károsodását fejezi ki.[25]

A környezeti kár fogalma a nemzetközi jogban

Az államok jogszabályai között különféle definíciókat találhatunk a környezeti kárra vonatkozóan, amely főként a gazdasági, földrajzi helyzetbeli különbségeikből adódnak. Sok esetben a gazdaságra gyakorolt hatásra figyelemmel döntenek a káresemények elleni fellépés mellett, mintsem az ökológiai szempontokra tekintettel.[26] Oroszország törvénye például úgy definiálja a környezeti kárt, mint a környezetben okozott sérelem pénzben kifejezhető értékét.[27] Az USA-ban a kárfogalom az okozott sérelemre válaszul adott cselekvések költségeihez kapcsolódik. Kár alatt beszél a természeti kincsek, erőforrások sérüléséről, pusztulásáról, veszteségéről, valamint ezek felméréséhez szükséges költségekről.[28] A magyar jogban az 1995. évi LIII. a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény a környezet károsodását az EU 2004/35/EK irányelv átültetését követően a következőképpen határozza meg: a környezetben, illetve valamely környezeti elemben közvetlenül vagy közvetve bekövetkező, mérhető, jelentős kedvezőtlen változás, illetve valamely környezeti elem által nyújtott szolgáltatás közvetlen vagy közvetett, mérhető, jelentős romlása.[29] Az egyes államok jogszabályai tartalmaznak ugyan valamilyen meghatározást, azonban ezek igen különbözőek lehetnek.

A nemzetközi jogban nem találhatunk egy egységesen elfogadott környezeti kárforgalmat. Érdemes megemlíteni, hogy egyes szerződések a „káros hatás” és a „szennyezés” kifejezést alkalmazzák. Az 1985-ben aláírt, a sztratoszferikus ózonréteg védelméről szóló Bécsi Egyezmény a káros hatásokat a következőképpen fogalmazza meg: „olyan változásokat jelentenek a fizikai környezetben vagy az élővilágban, az éghajlati változásokat is ideértve, amelyeknek jelentős károsító hatásuk van az emberi egészségre vagy a természetes és a gazdálkodásba vont ökoszisztémák összetételére, rugalmasságára és termelékenységére, illetőleg az emberiség számára hasznos anyagokra.”[30] Az ENSZ 1992-ben született Éghajlatváltozási Keretegyezménye hasonló definíciót tartalmaz, azzal a különbséggel, hogy a természetes és mesterséges ökológiai rendszereket előbbre helyezi az emberi egészségnél és jólétnél.[31] Az ENSZ Tengerjogi Egyezménye a szennyezés fogalmát a következőképpen határozza meg: „tengeri környezet szennyezése az ember által – közvetlenül vagy közvetve – olyan anyagoknak vagy energiának a tengeri környezetbe juttatása – beleértve a folyótorkolatokat is -, amelynek olyan káros hatásai vannak vagy lehetnek, mint a tengeri környezet és élőforrások károsítása, kockázat az emberi egészségre nézve, a tengeri tevékenységek hátráltatása, beleértve a halászatot és a tenger más megengedett használatát, a tengervíz felhasználási minőségének romlása, a tenger nyújtotta komfort csökkenése.”[32] Az 1991-ben Espooban aláírt, az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló egyezmény szintén a negatív hatást említi, mely szerint hatás „bármely következmény, amelyet egy tervezett tevékenység idéz elő a környezetben, beleértve az emberi egészséget és biztonságot, a növény és állatvilágot, a talajt, a levegőt, a vizet, az éghajlatot, a tájat és a történelmi emlékeket vagy más építményeket vagy ezen tényezők egymás közötti kölcsönhatását; ugyancsak magában foglalja az ezen tényezők megváltoztatása eredményeként a kulturális örökségben vagy a társadalmi-gazdasági viszonyokban bekövetkező hatásokat.”[33]

A szennyezés kifejezést használja továbbá az 1972-ben született Stokcholmi Nyilatkozat és az 1992-ben létrejött Rio Nyilatkozat, azonban annak fogalmát nem találjuk meg az elvek között. Az OECD ajánlása azonban már némi eligazítást nyújt, mely szerint szennyezés: […] anyagok és energiák környezetbe történő közvetlen, vagy közvetett bevezetése az ember által, amely mint ilyen, káros hatással jár, mivel veszélyezteti az emberi egészséget, károsítja az élő erőforrásokat és az ökoszisztémákat és csorbítja, vagy gátolja a környezet szabadidős-vagy más, jogszerű használatát.”[34] A szennyezésnek a környezeti kárnál tágabb fogalmi jelentése is lehet. Megjegyezendő, hogy két különböző értelemben is használják, egyrészről arra utal, hogy valamilyen változás következett be egy adott környezetben, másrészről utal a kár vagy hatás jogilag jelentősnek minősülő mértékére is.[35] Mind a szennyezés, mind a káros hatások feléleszthetik a felelősséget azzal, hogy meghatározzák azt a mértéket, amelyet átlépve már környezeti kárról beszélhetünk, azonban egységesen és általánosan elfogadott fogalom egyikre sem létezik.[36]

Az Európai Közösség jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megfelelően kezelje a környezeti károk sajátosságait. 2000-ben elkészült a Fehér Könyv a Környezeti Felelősségről, amely a környezeti kárt úgy definiálja, mint a biodiverzitást érintő károkat és azokat a károkat, amelyek szennyezett területekről erednek. Jelentős az EU környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló irányelve, (ELD, 2004/35/EK) amely értelmében „kár”: „valamely természeti erőforrásban közvetlenül vagy közvetve bekövetkező, mérhető, kedvezőtlen változás, illetve valamely természeti erőforrás által nyújtott szolgáltatás közvetlen vagy közvetett, mérhető romlása.”[37] Az irányelv pontokba szedve tartalmazza, hogy mit tekint környezeti kárnak. Ezek a következők:

  1. „a védett fajokban és természetes élőhelyekben okozott károk, azaz minden olyan kár, amely jelentős kedvezőtlen hatást gyakorol az ilyen élőhelyek és fajok kedvező védettségi állapotának elérésére vagy fenntartására…[38]
  2. a vizekben okozott károk, vagyis minden olyan kár, amely jelentősen kedvezőtlen hatást gyakorol az érintett vizek ökológiai, kémiai és/vagy mennyiségi állapotára és/vagy ökológiai potenciáljára
  3. talajban okozott károk, vagyis a talajszennyezés minden olyan formája, amely az emberi egészség károsodásának jelentős kockázatával jár, közvetlenül vagy közvetve a talajba, a talajra vagy annak felszíne alá kerülő anyagok, készítmények, szervezetek vagy mikroorganizmusok következtében.” [39]

Az UNEP[40] 1994-ben felállított egy szakértőkből álló munkacsoportot, melynek első feladata a környezeti károk fogalmának meghatározása volt.[41] 1998-ban kidolgozásra került egy fogalom meghatározás, mely szerint „a környezeti kár egy változás, amelynek mérhető kedvezőtlen hatása van egy bizonyos környezetre vagy annak bármely elemére, ideértve a használható és nem használható értékeit, és azt a képességét, hogy elfogadható minőségű életet és életképes ökológiai egyensúlyt biztosítson és fenntartson.”[42] E megfogalmazás alapján, a környezeti kár nem tartalmazza a személyek vagy a tulajdonban bekövetkezett károkat, bár ilyen fajta kár következménye lehet a környezetben bekövetkező kárnak.[43] 2009-ben az UNEP munka csoportja elkészített egy iránymutatás vázlatot, amely meghatároz egy széleskörű és összetett definíciót, amely szerint a „környezeti kár” a környezetre gyakorolt olyan kedvezőtlen vagy negatív hatást jelent, amely:

  1. mérhető,
  2. jelentős, amit az olyan tényezők határoznak meg, mint:
  3. a hosszú távú vagy maradandó változás, ami olyan változást jelent, amely ésszerű időn belül természetes regeneráció útján nem áll helyre
  4. a mennyiségi vagy minőségi változások olyan mértéke, amely negatívan vagy kedvezőtlenül érinti a környezetet
  • a környezet akár időszakos, akár állandó jelleggel történő valamely eleme által nyújtott szolgáltatás jelentős romlása vagy szolgáltató képességének elvesztése
  1. az ember egészségre bármilyen mértékű negatív vagy kedvezőtlen hatás
  2. a parkok, természeti és más területek esztétikus, tudományos és szórakozásra alkalmas értéke.[44]

A vizsgált fogalmak alapján a környezeti kár úgy határozható meg, mint a természetes környezetet érintő olyan kedvezőtlen változás, amely káros hatással van a természetes környezetre, a természetes erőforrásokra és az emberi egészségre.

Összegzés

A felelősség megállapításához szükséges a kár, mint tényállási elem bekövetkezése, a jogellenes vagy károkozó magatartás, a felróhatóság vagy betudhatóság, illetve a kár és a károkozó magatartás közötti okozati összefüggés.[45] A környezeti kár fogalma tekintetében nincs egységesség, nincsen egy, általánosan elfogadott környezeti kárfogalom: másként jelenik meg az országok jogszabályaiban és a különböző környezeti elemeket érintő nemzetközi dokumentumokban. A környezeti kár definiálására leginkább egy-egy környezeti elemre vonatkozóan kerül sor nemzetközi szerződések útján. Bár hiányzik a környezeti kár általános fogalmának meghatározása, azonban úgy tűnik, hogy erre nincs szükség[46], mivel a különböző nemzetközi szerződésekben megjelenő fogalmak elégségesnek bizonyulnak.

[1] Lamm Vanda: A jelentős környezeti károkért való felelősség legújabb szabályozása az európai unió jogában, Állam- és Jogtudomány 2001/3-4sz. 251-270.  

[2] Lal Kurukulasuriya, Nicholas A. Robinson: Training Manual on International Environmental Law, United Nations Environmant Programme, UNEP/Earthprint, 2006, 51.

[3] Bruhács János: A nemzetközi környezetvédelmi jog néhány problémája, Jogtudományi Közlöny, Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1985. Vol. 40. 679. – 684.

[4] Draft Articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with Commentaries, 2001 http://legal.un.org/ilc/texts/instruments/english/commentaries/9_7_2001.pdf 152. 2. cikk b)

[5] A Romániában található Nagybánya közelében működő bányavállalat (Aurul) ülepítő medencéjének gátja átszakadt, ezáltal jelentős mennyiségű, az arany kinyeréséhez használt magas ciántartalmú víz került a Tiszába.

[6] Bruhács János, A nemzetközi környezetvédelmi jog néhány problémája, Jogtudományi Közlöny, Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1985. Vol. 40. 679-684.

[7] Kecskés Gábor: A környezeti károkért való felelősség a nemzetközi jogban, Győr, 2012, 6.

[8] Bándi Gyula: Környezet Jog, Szent István Társulat, 2011, 2.

[9] Fodor László: Környezetjog, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2014, 10-11.

[10] Lásd Fodor, i. m. 11.

[11] Marie-Louise Larsson: The Law of Environmental Damage: Liability and Reparation, Norstedts Tryckeri, Stockholm, 1999, 122.

[12] Marie-Louise Larsson: Legal Definitions of the Environment and of Environmental Damage, Stockholm Institute for Scandianvian Law 1957-2009, http://www.scandinavianlaw.se/pdf/38-7.pdf (2019. 05. 01.)

[13] Philippe Sands: Principles of International Environmental Law I: Frameworks, Standards, and Implementation, Manchester University Press, 1995, 629.

[14] A környezetre veszélyes tevékenységek által okozott károkért való polgári jogi felelősségről szóló 1993-as luganói egyezmény (1993 Convention on Civil Liability for Damage Resulting from Activities Dangerous to the Environment) 2. cikk 10. pont

[15] Lásd Lamm i. m. 251-270.

[16] Report of The United Nations Conference on the Human Environment Stockholm, 1972, 2. elv (Továbbiakban, Stockholmi Nyilatkozat)

[17] Csák Csilla: A környezeti károk tipológiája, Miskolci Jogi Szemle 7. évfolyam (2012) 2. szám 5.

[18] Csapó Orsolya: A környezeti jogi felelősség határai Phd. értekezés tézisei, Budapest, 2015, 6.

[19] Lásd Csapó i. m. 6.

[20] Biológiai Sokféleség Egyezmény (Convention on Biological Diversity) az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiróban rendezett Környezet és Fejlődés Konferenciáján született meg. Az egyezmény alapelveket, feladatokat tartalmaz, és nemzetközi szinten foglal állást az ember és a természet egymásközti viszonyának meghatározásában. (http://www.biodiv.hu/convention/F1117799202) (2016.06.20.)

[21] The Convention on Biological Diversity Year in Review 2008 https://www.cbd.int/doc/reports/cbd-report-2008-en.pdf (2019. 03. 13.)

[22] Tracísio Hardman Reis: Compensation for Environmental Damages Under International Law: The Role of the International Judge, Kluwer Law International BV, The Netherlands, 2011., 63.

[23] Csák i. m. 6.

[24] u. o.

[25] u. o.

[26] Lásd Bruhács i. m. u. o.

[27] OECD, Liability for Environmental Damage in Eastern Europe, Caucasus and Central Asia (EECCA): Implementation of Good International Practices, 2012, 11.

[28] OECD, Liability for Environmental Damage in Eastern Europe, Caucasus and Central Asia (EECCA): Implementation of Good International Practices, 2012, 11.

[29] 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 4.§ 13. pont

[30] 31/1990. (II. 16.) MT Rendelet a sztratoszferikus ózonréted védelméről szóló, Bécsben 1985. március 22. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről, 1. cikk, 2. pont

[31] Az éghajlatváltozás káros hatásai jelentik azokat a fizikai környezetben vagy élőhelyekben bekövetkező – az éghajlatváltozásból eredő – módosulásokat, melyeknek jelentős ártalmas hatásai vannak a természetes és mesterséges ökológiai rendszerek összetételére, ellenállóképességére és termékenységére, a társadalmi-gazdasági rendszerek működésére, illetve az emberi egészségre és jólétre. http://zbr.kormany.hu/download/b/72/00000/ENSZ%20%C3%89ghajlatv%C3%A1ltoz%C3%A1si%20Keretegyezm%C3%A9nye%20HUN.pdf (2016.06.21.)

[32] ENSZ Tengerjogi Egyezmény 1982, (The 1982 UN Convention on the Law of the Sea) 1. cikk 4. pont

[33] 1991-ben Espooban aláírt, az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló egyezmény 1. cikkének vii) pontja

[34] Szilágyi Szilvia: A szennyező fizet elve a környezet védelmében, Jog és felelősség – szimpózium a PPKE JÁK Jog- és Államtudományi Doktori Iskolájában, 2006. november, 5.
OECD: Recommendation of the Council on Principles Concerning Transfrontier Pollution. C(74)224, OECD, 1974.

[35] Lásd Marie-Louise Larsson i. m. 124.

[36] Lásd Sands i. m. 632.

[37] Az Európai Parlament és a Tanács 2004/35/EK Irányelve a környezeti károk megelőzése és helyreállítása tekintetében a környezeti felelősségről, Unió Hivatalos Lapja, 2004.4.30. (Továbbiakban: Az Európai Parlament és a Tanács 2004/35/EK Irányelve), 2.cikk 1. pont

[38] „Nem tartoznak a védett fajokban és természetes élőhelyekben okozott károk fogalmába azok az előzetesen meghatározott kedvezőtlen hatások, amelyek olyan gazdasági szereplő tevékenységének a következményei, aki kifejezett engedélyt kapott az adott a tevékenységre az illetékes hatóságoktól a 92/43/EGK irányelv 6. cikkének (3) és (4) bekezdését vagy a 79/409/EGK irányelv 9. cikkét végrehajtó rendelkezésekkel, illetve a közösségi jogszabályok hatálya alá nem tartozó élőhely és faj esetében a természetvédelemről szóló nemzeti jogszabályok egyenértékű rendelkezéseivel összhangban.”

[39] Az Európai Parlament és a Tanács 2004/35/EK Irányelve 2.cikk 1. pont

[40] ENSZ 1972-ben létrehozta környezetvédelmi programját (UNEP) a Stockholmi Világkonferencia javaslatára. Célja, hogy elősegítse a nemzetközi együttműködést a nemzetközi környezetvédelem területén.

1994-ben felállítottak egy szakértői csoportot (Working Group of Experts on Liability and Compensation for Envrionmental Damage)

[41] Lásd Tracísio Hardman Reis, i. m. 64.

[42] Lásd Lal Kurukulasuriya, Nicholas A. Robinson i. m. 51.

[43] Lásd Lal Kurukulasuriya, Nicholas A. Robinson i. m. 53.

[44] UNEP, Draft guidelines for the development of national legislation on liability, response action and compensation for damage caused by activities dangerous to the environment, Guideline 3, Definitions, 2. és 3. bekezdés file:///C:/Users/Reg%C5%91s%20Franciska/Downloads/K0842770%20GC-25-INF15-Add-3%20(1).pdf  (2016. 06. 25.)

[45] Kecskés Gábor: A környezeti károkért való felelősség a nemzetközi jogban, Győr, 2012, 15.

[46] Lásd Kecskés i. m. 20.

Regős Franciska: Területi szuverenitás és a nemzetközi környezetvédelmi jog

Bevezető

A környezeti hatások egyik jellemzője, hogy nem ismernek államokat, városokat, és határokat sem. A levegőbe vagy folyóba juttatott anyagok számára nem jelent nehézséget a terjedés. Sokszor az egyik állam területén folytatott tevékenység környezetre gyakorolt káros hatásai nemcsak az adott, forrásállam területén fejtheti ki hatását, hanem könnyedén átlépve az országhatárokat, más államok területén is okozhatnak súlyos, a környezetet és az emberi egészséget érintő károkat. “Regős Franciska: Területi szuverenitás és a nemzetközi környezetvédelmi jog” bővebben