Hajabácsné Dobos Dóra: Teheráni konferencia hatása a második világháborús Magyarországra

A Kállay Miklós miniszterelnök által vezetett kormánycsoport 1942-43 folyamán megkezdte közeledését az angolszászokhoz abban a reményben, hogy a világháborúból sikerül kivezetniük minimális károk elszenvedésével az országot. Kapcsolatteremtési és béketapogatózási szándékuk eredménye volt az 1943. szeptember 9-i előzetes fegyverszüneti egyezmény, mely kikötötte, hogy Magyarország feltétel nélkül megadja magát, melynek nyilvánosságra hozatala akkor történik meg, ha a Szövetségesek elérik a magyar határt, fokozatosan csökkenti a katonai és gazdasági támogatás nyújtását Németországnak, kivonja csapatait a Szovjetunióból, leváltja a németbarát elemeket a magyar tisztikarban, hogy az átállás lebonyolítható legyen. Magyarország az alkalmas pillanatban a Szövetségesek részére bocsátja összes erőforrását és létesítményét, egy alkalmas időpontban fogad egy angol ejtőernyős missziót, végül pedig a folyamatos kapcsolattartás érdekében rádiós kapcsolat létesül az angol és a magyar felek között (a rádiókapcsolat egészen az 1944. március 19-i német megszállásig működött).

Lényeges, hogy a magyar politikai vezetés az angolszászok balkáni partraszállásával számolt, és az angol-magyar tárgyalások során végig az angolszász csapatok magyar határához való érkezéséről volt szó (a megadási szövegben a Szövetségesek szerepelnek, ami kiterjed a Szovjetunióra is), hiszen a kiugrást Magyarország nem tudta egyedül, katonai segítség nélkül véghez vinni, hogy az események ne az ország német megszállásával végződjenek. Ezért a magyar kiküldöttek Isztambulba való megérkezésük során igyekeztek elérni, hogy Magyarországot ne a szovjet hadsereg, hanem az angol-amerikai hadsereg szállja meg, így elkerülhetné az ország a szovjet zónába való kerülést. Szentgyörgyi Albert, Frey András, Váli Ferenc, Mészáros Gyula, Schrecker Károly és Veress László mind igyekeztek elérni az angolokkal való sikeres kapcsolatfelvételt, mely során igyekeztek biztosítani a Foreign Office-t, hogy amennyiben a magyar csapatok szembe kerülnének az angolszász csapatokkal, a harcot felvenni velük nem fogják.[1] A kiküldöttek igyekeztek kedvezőbb tárgyalási alapot elérni a feltétel nélküli megadás formulájánál, melyet Churchill és Roosevelt a casablancai konferencián (1943. január 14-24.) hirdettek ki, és amelyhez utólag Sztálin is csatlakozott. Azonban az 1943. szeptember 9-én megkötött előzetes fegyverszüneti egyezmény nem tért el a feltétel nélküli megadás elvétől, csupán a kihirdetésének módjában tett engedményeket.

A balkáni partraszállás terve főleg Szovjetunió ellenállásába ütközött. Sztálin jól látta, amennyiben az angolszász csapatok partra szállnak a Balkánon, és megindulnak észak felé, úgy megakadályozzák a szovjet terjeszkedést Európában. Hogy a partraszállás és a második front megnyitása ne a Balkánon, hanem Franciaországban történjen, 1943 folyamán fokozatosan meggyőzte az amerikai elnököt, Franklin D. Rooseveltet. Így a balkáni partraszállás mellett érvelő Winston Churchill angol miniszterelnök 1943-ra egyedül maradt. Az 1943. augusztus 17-24 között megrendező Quadrant-konferencián (Quebec) Churchill igyekezett meggyőzni Rooseveltet arról, hogy az olaszországi eseményeket kihasználva további hadműveleteket végezzenek a térségben.[2] Ez azonban az amerikai elnök ellenállásába ütközött, aki a hadműveletek északnyugat-európai koncentrálása mellett érvelt.[3] Végül a két fél megegyezett a második front franciaországi megnyitásában, de Churchill ekkor még nem mondott le a balkáni partraszállás megvalósításáról.

A Teheráni konferencián (1943. november 28. – december 1.) találkoztak először a Szövetségesek kormányfői. Churchill utoljára vetette fel Sztálin és Roosevelt előtt a balkáni partraszállás lehetőségét, de ismerve tárgyalópartnerei álláspontját a kérdésben, már a franciaországi partraszállás mellett, mint másik eshetőséget említette meg, fő érvként felhozva mellette Tito partizánmozgalmának támogatását a Balkánon, aki „számos német hadosztályt tartott fel”, és sokkal többet tett a Szövetségesek győzelméért, mint Mihajlovics.[4] Roosevelt egyértelműen Sztálin mellé állva kijelentette, hogy a balkáni ellenállási mozgalmak, melyek alapvetően az angolok által voltak támogatva és ellenőrizve, valójában nem az amerikai-angol szövetség eredménye.[5] Ezzel is nyilvánvalóvá vált, hogy a balkáni partraszállás érve mellett egyedül Churchill állt, és minden igyekezete a második front keletre helyezésével kapcsolatban kudarcba fulladt. Mikor elvetették a balkáni partraszállást, a három kormányfő kötelezettséget vállalt arra, hogy Tito partizánjait utánpótlással, felszerelés szállítással a legnagyobb mértékben támogatni fogja.[6]

Sztálin és Roosevelt végül rábeszélte Churchillt a normandiai partraszállás elfogadására, mely hadműveletnek az Overlord (Hűbérúr) nevet adták. Az angol miniszterelnök engedett, holott tudta, hogy a második front Nyugat-Európába való helyezésével Sztálin távol akarja tartani az angolszász erőket Európa keleti részétől.[7] Sztálin vállalta, hogy az Overlord megindításával párhuzamosan a Szovjetunió támadást indít a keleti fronton, hogy megakadályozzák a német haderők átszállítását a nyugati frontra.[8] Sztálin a front áthelyezéséért cserébe kötelezettséget vállalt arra, hogy az európai háború befejezése után, miután jelentős hadereje felszabadul a keleti fronton, hadba lép Japán ellen. E lépésért cserébe igényét fejezte ki a Kuril-szigetekre és Dél-Szaharinra.[9]

A konferencián a három kormányfő megegyezett abban, hogy katonai szempontból a legkívánatosabb az lenne, ha Törökország még 1943. év vége előtt belépne a Szövetségesek oldalán a háborúba.[10] Elfogadták továbbá, hogy ha Törökország belép a háborúba, és ezzel párhuzamosan megtámadná vagy hadat üzenne Bulgária, akkor a Szovjetunió azonnal hadiállapotba kerül Bulgáriával. Tudomásul vették emellett, hogy az Overlord hadműveletet 1944 májusában indítják meg egy franciaországi hadművelettel kapcsolatban (bár Churchill a hadművelet júniusi megindítása mellett érvelt, ebben is egyedül maradt Sztálinnal és Roosevelttel szemben).[11] Megállapodtak abba, hogy tekintettel a küszöbön álló európai hadműveletekre, ezentúl a három nagyhatalom vezérkarainak szoros érintkezésben kell maradniuk egymással, és hogy azoknak az ellenség megtévesztése céljából egy fedőtervet is ki kell dolgozniuk.[12]

A teheráni konferencia Magyarországra gyakorolt hatása a balkáni partraszállás elvetésében keresendő. A konferenciáig sikeresen erősítették azt a hiedelmet az angolszászok részéről a béketapogatózásokon keresztül és a nem hivatalos kapcsolatokon keresztül, hogy az angol-amerikai partraszállás a Balkán térségében várható.[13] Hogy a balkáni partraszállás el lett vetve, a magyar kormány 1943 decemberében értesült, amikor a stockholmi magyar követség tájékoztatta Ghyczy Jenő külügyminisztert; Magyarország szovjet érdekszférába került.[14] Vörnle János ankarai követ december 20-án megállapítja:

Kétségtelen, hogy Teheránból Sztálin távozott győztesként. Így magyarázom azt a nagy lelkesedést, amit a konferencia eredménye Moszkvában kiváltott, mert ott is – csakúgy, mint itt Törökországban – az a benyomás kerekedett felül, hogy az angolszászok Európát kiszolgáltatták a bolsevizmusnak.[15]

A teheráni konferenciát követően a magyar kormányban fokozatosan tudatosodott, hogy a kiugrási tárgyalások folytatásának érdekében a Szovjetunióhoz kell fordulni. Így Veress László 1944 februárjában Isztambulba utazott, ahol közölte az ottani angolokkal, hogy közvetítésükkel, vagy anélkül kapcsolatba kíván lépni a magyar kormány a Szovjetunióval a keleti fronton lévő magyar alakulatok kapitulációjának érdekében. Az angol-magyar rövidhullámú kapcsolat egészen a német megszállásig üzemelt, amelyen folyamatosan megbízható katonai és gazdasági adatokat továbbított Magyarország a Foreign Office felé. 1944 márciusában, néhány nappal a német megszállás előtt sor került az amerikai ejtőernyős misszió ledobására is, melyet a német megszállás hiúsított meg.

Bibliográfia

Levéltári anyagok

Állambiztonsági Történetek Levéltára, Pálóczi-Horváth György: Angol Hirszerzés a II. világháboru alatt, ÁBTL 4. 1. A – 3143.

MOL K 63, Politikai Osztály, 378 d. 32/1/A. Törökország, Ankara – Másolatok.

Felhasznált irodalom

Andor László-Surányi Róbert: Roosevelt-Churhcill, Pannonica Kiadó, Budapest, 1999.

Barker, Elisabeth: British policy in South-East Europe in the Second World War, Barnes and Noble, New York, 1976. 116-117.

Borhi László: Nagyhatalmi érdekek hálójában, Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata a második világháborútól a rendszerváltásig, Osiris Kiadó, 2015.

Czettler Antal: A mi kis élethalál kérdéseink, A magyar külpolitika a hadba lépéstől a német megszállásig, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2000.

Egedy Gergely: Nagy-Britannia története, 1918-1990, Kossuth Kiadó, Budapest, 2011.

Gilbert, Martin: Winston S. Churchill: Road to Victory, 1941-1945, Heinemann, Minerva, 1989.

Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések, 1918-1945. A két világháború közötti korszak és a második világháború legfontosabb külpolitikai szerződései, Második, Átdolgozott kiadás, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1983.

Juhász Gyula   Magyarország nemzetközi helyzete és a magyar nemzeti élet, 1938-1944, in. Magyar Tudomány, 31 évf. (2.), pp. 89-104, 1986.

Sainsbury, Keith: Churchill and Roosevelt at War: The War They Fought and the Peace They Hoped To Make, New York University Press, New York, 1994.

[1] Pálóczi-Horváth György: Angol Hirszerzés a II. világháboru alatt, ÁBTL 4. 1. A – 3143, 79.

[2] Július 10-én megtörtént az angolszászok szicíliai partraszállása, július 22-én elfoglalták Palermot. Július 25-én III. Viktor Emánuel olasz király menesztette Mussolinit, majd Badoglio tábornagyot bízta meg kormányalakítással, akinek feladata a kapcsolatteremtés és a fegyverszünet megkötése volt a Szövetségesekkel. Erre 1943. szeptember 8-án került sor. Czettler Antal: A mi kis élethalál kérdéseink, A magyar külpolitika a hadba lépéstől a német megszállásig, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2000. 277-278.

[3] Barker, Elisabeth: British policy in South-East Europe in the Second World War, Barnes and Noble, New York, 1976, 116-117.

[4] Gilbert, Martin: Winston S. Churchill: Road to Victory, 1941-1945, Heinemann, Minerva, 1989, 571-572.

[5] Sainsbury, Keith: Churchill and Roosevelt at War: The War They Fought and the Peace They Hoped To Make, New York University Press, New York, 1994, 45-46.

[6] Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések, 1918-1945. A két világháború közötti korszak és a második világháború legfontosabb külpolitikai szerződései, Második, Átdolgozott kiadás, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1983, 567.

[7] Egedy Gergely: Nagy-Britannia története, 1918-1990, Kossuth Kiadó, Budapest, 2011. 80.

[8] Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések, 1918-1945, 567.

[9] Andor László-Surányi Róbert: Roosevelt-Churhcill, Pannonica Kiadó, Budapest, 1999. 94-95.

[10] Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések, 1918-1945, 567.

[11] Gilbert, Martin: Winston S. Churchill: Road to Victory, 1941-1945, 593.

[12] Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések, 1918-1945, 568.

[13] Juhász Gyula   Magyarország nemzetközi helyzete és a magyar nemzeti élet, 1938-1944, in. Magyar Tudomány, 31 évf. (2.), pp. 89-104, 1986. 101.

[14] Borhi László: Nagyhatalmi érdekek hálójában, Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata a második világháborútól a rendszerváltásig, Osiris Kiadó, 2015. 49.

[15] Ankara, 1943. december 20. 198/pol.-1943. sz. jelentés, MOL K 63, Politikai Osztály, 378 d. 32/1/A. Törökország, Ankara – Másolatok. 689.

Cservenka Ferdinánd: A lipoveci ütközet második, befejező szakasza

A szovjet 44. hegyi lövészhadosztály ellenlökése és Lipovec német kézre kerülése

A szlovák Gyorsdandár alakulatai 1941. július 22-én 17 órára már elfoglalták Lipovec jelentős részét, de a település és térségének biztosítását még nem tudták végrehajtani.

A szovjet erők időközben a szlovák katonákat már kiszorították Kamionkáról, a Lipovecen harcoló főerők pedig erős szovjet nyomás alatt álltak. Szemjon Akimovics Tkacsenko vezérőrnagy 44. hegyi lövészhadosztályának főerői a Szob folyó bal partján, míg a tartalék Kamionkától délnyugatra összpontosultak. Tkacsenko 17 óra 45 perckor jelt adott a támadásra. A Gyorsdandár jobbszárnya ellen, erős tüzérségi támogatás mellett, támadásba lendült legalább két szovjet hegyi lövészzászlóalj, amelyek északnyugati irányban nyomultak előre Szcsasztlivaja felé. Támadásba lendültek a Szob bal partján elhelyezkedő szovjet alakulatok is. A gyalogszázadnak és a meggyengült géppuskás szakasznak menekülnie kellett. A szovjet gyalogos alakulatok feltartóztathatatlanul közeledtek a szlovák tüzérségi állások felé. A Lipovecen harcoló szlovák alakulatokat a bekerítés és a megsemmisítés fenyegette, ezért Rudolf Pilfousek[1] vezérkari ezredes, a Gyorsdandár parancsnoka 18 órakor elrendelte, hogy vonuljanak vissza, és Szcsasztlivajától 2 km-re keletre létesítsenek védelmi állásokat. A gyalogság nem rendelkezett sem géppisztolyokkal, sem aknavetőkkel, a harckocsik és a légvédelmi gépágyúk pedig Szcsasztlivaján voltak. A korábbi hírek miatt, amelyek ellenéges szovjet harckocsikról számoltak be, egy német 8,8 cm-es légvédelmi ágyús üteg érkezett a térségbe, és tüzelőállást foglalt el. Szerencsére a hírek valótlanok voltak.[2]

A Kamionkától előrenyomuló szovjet gyalogos alakulatok vészesen közeledtek a szlovák tüzérségi állások felé. A 11. tüzérezred katonái nem estek pánikba, hanem új lőállásokat kialakítva lövegeiket a támadó szovjet gyalogság felé irányították, és tüzet nyitottak rájuk. Az ellenség 500 m-re megközelítette őket, amikor a szlovák tüzérek lövéseket adtak le rájuk, amely megtizedelte a támadókat, akik ennek hatására menekülni kezdtek. Röviddel ezután, mivel esteledett, a 11. tüzérezred parancsot kapott, hogy vonuljon Szcsasztlivaja község mögé, amit végre is hajtott. A szlovák tüzérek meghiúsították, hogy Tkacsenko vezérőrnagy tervének legfontosabb része sikerüljön, ugyanis a Gyorsdandár főerőit nem sikerült Lipovecnál körülzárni és megsemmisíteni. A Szcszasztlivajától keletre kialakított szlovák védelmi állások támogatására egy megerősített harckocsiszakaszt Dominik Miartuš hadnagy vezetésével, amely 5 LT–35 és 1 LT–38 könnyű harckocsiból állt. Lipovec felé útnak indítottak 2 OA vz. 30 páncélgépkocsit is. A páncélozott harcjárművek röviddel 18 óra után hatoltak be Lipovecra, ahol csatlakozott hozzájuk Kubinec tizedes LT–35 páncélosával. A harckocsiknak és páncélgépkocsiknak köszönhetően a tehergépkocsikkal sikerült az egyes fegyverek és a lőszer nagy részét megmenteni. Pavol Kolibaš szakaszvezető és Jozef Petrík tizedes Tatra 27 tehergépkocsijukkal még a heves ellenséges tűz közepette is sikerült két vz. 15 hegyi ágyút a kezelőszemélyzettel együtt elszállítani. A hegyi ágyúk tüzelőállása a Lipovec és a magaslatok közötti úton helyezkedett el, ahol a 11. tüzérezred állásai voltak. A hegyi ágyús üteg parancsnoka, a korábbi  parancsnok sérülése miatt Anton Varinský hadnagy volt. A négy 75 mm-es vz. 15 hegyi ágyúkból álló üteg nem volt hatékony a szovjet tüzérségi lövegek ellen, ezért a szlovák gyalogos alakulatok mögött nyomultak előre, és így kiváló célpontot jelentettek a szovjet lövegek és aknavetők számára. A Kovalík tizedes-jelölt irányította két ágyúnak sikerült két szovjet löveget harcképtelenné tenni. Megmenekülésük csupán elszállítatásuknak volt köszönhető. A hegyi ágyús üteg vesztesége mindössze 3 sebesült volt. A Gyorsdandárt az esti órákban két német kerékpáros századdal erősítették meg.[3]

Lipovec településen csupán a Miartuš hadnagy parancsnoksága alatt álló páncélozott harcjárművek és kb. 250 szlovák katona és tiszt volt elvágva a dandár többi alakulatától, akik semmilyen körülmények között sem szerettek volna szovjet fogságba kerülni. A tisztek közül a legjelentősebbek Pavol Duchnovský[4] százados, a felderítő osztály parancsnoka, Demčák és Ďuran főhadnagyok, Dananaj, Hirner[5], valamint Vančo hadnagyok voltak. A gépkocsizó felderítő osztály parancsnoka, Tibor Dualský[6] őrnagy sérülései miatt már korábban elhagyta a települést. A német 8,8 cm-es légvédelmi ágyús üteg német parancsnoka javaslatott tett Pilfousek ezredesnek, hogy a körülzárt szlovák katonákból szervezzenek meg egy 40 fős csoportot, amelyek német harckocsik támogatásával sötétedés után áttörnének a szovjet állásokon, és kivezetnék a többieket az ellenséges gyűrűből. A csoport parancsnokának Ján Straka[7] századost jelölte meg. A csoport 20 óra körül készen állt a kitörésre, amikor Fretter-Pico tábornok a harctérre érkezett, és azonnal leállította a kezdeményezést, mivel képtelen ötletnek tartotta ezt a vállalkozást. Szerinte egy 250 fős csoport számára ésszerűbb vállalkozás, ha egyénenként jutnak el Szcsasztlivajára, mint további emberéletet kitenni a veszélynek. Pilfousek ezredes később telefonon tájékoztatta Kübler tábornokot a Gyorsdandár helyzetéről, akit csupán az érdekelte, hogy a dandár másnap harcképes lesz-e, vagy sem. Pilfousek határozatlanul, de igent mondott. A beszélgetést kihallgatta Matej Skalický[8] főhadnagy, aki azonnal jelentette a szlovák köztarsasági elnök attaséjának, Benedikt Dúbravec[9] ezredesnek a hallottakat. A helyzet értékelése után Jozef Tiso köztársasági elnök egyetértésével megtiltották Pilfousek ezredesnek, hogy a dandárt másnap harcba vesse. Kübler tábornok úgy döntött, hogy Lipovec elfoglalására a Karl Gümbel altábornagy vezette német 295. gyaloghadosztályt küldi, amelynek tüzérségi támogatását a szlovák 11. tüzérezred nyújtaná.[10]

A Tkacsenko vezérőrnagy vezette szovjet 44. hegyi lövészhadosztály nem indított támadást a Szcsasztlivajától keletre létrehozott szlovák védelmi vonal ellen, hanem a településen körülzárt, és Lipovec szélén elhelyezkedő szlovák katonák ellen fordította erejét. A szovjet katonák zsákmányolt szlovák katonai köpenyben és sisakban indultak el, hogy a település környékét átfésüljék. A szlovák katonák többsége vagy visszavonult Scsasztlivajára, vagy pedig a településen húzódott meg. Vojtech Vančo hadnagy géppuskás szakaszát, amely a gyalogság visszavonulását fedezte, körülzárta az ellenség. Vančo hadnagynak a szakasz többségével sikerült Szcsasztlivajára eljutnia, viszont Jozef Strakota, František Suchar és Štefánik közlegények a szovjetek fogságába kerültek.[11] Sedliak és Poliak őrvezetők valamint Cibula és Šúň közlegények a burgonyaföldön rejtőztek el. Anton Martinovič szakaszvezető, Štefan Svitek közlegény, és Varga főhadnagy, a 2. gyalogszázad parancsnoka a közeli patak medrében találtak rejtekhelyet. Az éjszaka folyamán találkoztak Ernest Nevický főhadnaggyal, a 4. gyalogszázad parancsnokával, aki később eltűnt a sötétségben. 23 órakor próbát tettek, hogy eljussanak saját alakulataikhoz, de csak a csodának köszönhető módon sikerült megmenekülniük az ellenséges géppuskatűz elől. A sűrű sötétségben a szovjet katonákat sajátjaiknak gondolták. Az árokban elrejtőzve várták meg a hajnalt.[12] 5 óra után indultak el Szcsasztlivaja irányába, de az út során kb. 30 fős ellenséges katonákból álló csoportba ütköztek. Futásnak eredtek, és sikerült eljutniuk Lipovecra, ahol később csatlakoztak az előrenyomuló német katonákhoz.[13] Némelyek úgy menekültek meg a fogságtól, hogy halottnak tetették magukat. Az utászszázad 1. szakaszának katonái közül, parancsnokuk halála után, többen arra törekedtek, hogy csatlakozzanak Anton Hirner hadnagy 2. utászszakaszához, aki alakulatának egy részével, illetve más szakaszok katonáival közösen Lipovectől keletre lévő lóhereföldön rejtőztek el. Körülbelül 20 óra 30 perckor felfedezte őket egy szovjet raj. A szlovák katonák az utolsó pillanatig ellenálltak, majd a 40 fős szovjet túlerővel szemben megadták magukat, és fogságba kerültek. A szovjet katonák lefegyverezték őket, elvették óráikat, pénztárcáikat, cigarettáikat stb., majd elszállították őket. František Dananaj hadnagy 3. utászszakasza, amely Lipovec nyugati szélén helyezkedett el, északról déli irányba próbált eljutni. 20 órakor Dananaj hadnagy erősítést kért magára maradt szakaszának, amely parancsnokával együtt csupán 27 főből állt. 21 órakor a szakasz a településtől nem messze lévő kútnál gyülekezett, hogy felfrissüljön és újraszerveződjön. A túlerőben lévő szovjetek azonban körülzárták őket. A szlovák katonák a közeledő ellenségről először azt feltételezték, hogy megérkezett az erősítés, későn eszméltek fel tévedésükből, ezért kénytelenek voltak megadni magukat. Dananaj hadnagy nem viselte rangjelzését, a szlovák katonák közül pedig senki sem árulta el őt, ezért a szovjet fegyveres őrök a többiekkel együtt Illinci irányába kísérték. A Lipovecen körülzárt szlovák katonák Pavol Duchnovský százados vezetésével kétségbeesetten védekeztek, és a páncélozott harcjárművek támogatásával többen kitörték a szovjetek gyűrűjéből. Duchnovský százados a katonák egy részével négy óráig tartó nehéz harcok után 21 órakor kezdte meg a kitörést Szcsasztlivaja irányába. A településről sikerült kitörnie páncélgépkocsijával Karol Lerchner őrvezetőnek, míg a Jozef  Faltus őrvezető vezette OA vz. 30 találatot kapott, és lángolva hegyta el Lipovecet. Ludovít Demčák főhadnagy személygépkocsijával már korábban útnak indult, hogy két sebesült katonát is Szcsasztlivajára szállítson el. Demčák főhadnagy igyekezett egy csoportba toborozni a szétszóródott katonákat, és az éjszaka folyamán elérték a saját vonalaikat. Az utolsó nagyobb csoportnak Leopold Ďuran főhadnagy vezetésével sikerült Lipovecről kitörnie. Ehhez a csoporthoz csatlakoztak a páncéltörő ágyús század egy szakaszán  kívül más kisebb gyalogos, utász stb. alakulatok is. Ďuran főhadnagy átvette a vezetést felettük, amivel gyakorlatilag megvédte őket attól, hogy meghaljanak, vagy fogságba essenek. Az utolsók között hagyta el a települést Dominik Miartuš hadnagy megerősített harckocsiszakasza. A harckocsik oszlopban haladva 22 órakor hagyták el Lipovecet, miközben a szovjet páncéltörő ágyúkból tüzeltek rájuk. Cyril Kubinec tizedes-jelölt LT–35 és Jozef Gavalier tizedes LT–38 harckocsiját találat érte. A legénység elhagyta a páncélosokat, és a mocsáron keresztül gyalogosan jutottak el Szcsasztlivajára. Gavalier tizedes harckocsija később felrobbant. 23 órakor Lipovec ismét a Tkacsenko vezérőrnagy vezette szovjet 44. hegyi lövészhadosztály kezében volt. A harckocsiknak köszönhetően kb. 200 szlovák katonának sikerült kitörnie a településről. és biztonságba kerülnie. A többi katona vagy fogságba került, vagy a település melletti földeken sikerült rejtekhelyet találnia.[14]

Az ütközet első napján a Gyorsdandár jelentős veszteségeket szenvedett, és Lipovecet sem sikerült elfoglalnia. 68 szlovák katona életét vesztette, közülük 62 fő a harctéren esett el, 3 fő Szcsasztlivaján, további 3 fő pedig a vinnyicai kórházban halt bele sérüléseibe. A fogságba esettek száma meghaladta az 50 főt, megsemmisült 3 harckocsi, 1 páncélgépkocsi és több tehergépkocsi, továbbá 3 páncélost és 1 páncélgépkocsit a kezelőszemélyzetnek hátra kellett hagynia. A szovjet katonák alattomos és ádáz módszerei sok szlovák katonánál pszichikai sokkot váltottak ki. A szovjet 44. hegyi lövészhadosztály a harcok során komoly veszteségeket szenvedett, mert meg sem próbálkozott azzal, hogy tamádást indítson a Szcsasztlivaja elfoglalására. Tkacsenko terve sem vált be teljesen, ugyanis a Gyorsdandár főerőit nem  semmisítették meg, sőt a Lipovecen körülzárt szlovák alakulatokat sem sikerült felmorzsolniuk.[15]

Röviddel azután, hogy Dananaj hadnagy utászszakasza fogságba esett, Štefan Jevčák tizedes tájékoztatta Dananaj hadnagyot, hogy a szovjetek elfelejtették őt átkutatni, és nála maradt két db kézigránát. Azonnal tervet eszeltek ki a szabadulásukra, hogy a megfelelő pillanatban az őrzőikre támadnak. Amikor a menet egy kisebb dombra érkezett, Jevčák hadnagy az elöl, míg Karol Červenák őrvezető a hátul haladó őrökre hajította a kézigránátot. Az elöl haladó őrök azonnal életüket vesztették, míg a hátul haladók közül az egyik súlyosan megsebesült, a másik pedig sokkot kapott, ezért könnyen le tudták fegyverezni. Dananaj szakaszának sikerült elszöknie, de kezdetben csupán két elkobzott félautomata puskával rendelkeztek, majd a Lipovec előtt már korábban zsákmányolt, fegyverrel megrakott kocsiról sikerült újabb fegyvereket szerezniük, és nyugati irányban óvatosan haladtak előre az út melleti árokban. A rozsföldön beleütköztek egy szovjet őrhelybe, ahonnan géppuskatűz fogadta őket. A szlovák katonák többségének sikerült elrejtőzniük. Hárman azonban életüket vesztették, a többieknek sikerült eljutotniuk a német vonalakig. A 3. utászszakasz fogságba esett 27 katonájából 21 főnek sikerült visszatérnie a dandárhoz, 3 fő meghalt, további 3 fő eltűnt.[16]

A szlovák foglyokat alaposan kihallgatták, és fokozatosan a Lipovectől kb. 80 km-re keletre, Sztarij Dasov településen gyűjtötték össze, ahol akkor kb. 19 szlovák fogoly (Anton Hirner utászhadnagy, Rudolf Daubner, Ján Klesniak és Ján Patlevič tizedesek, valamint Ondrej Brašeň, Brezina, Bučko, Pavel Fečko, Karol Gašparík, Fabian Hlubík, Ondrej Liga, Jozef Mazár, Anton Mäsiarik, Július Medvecký, Ján Mitrus, Michal Staško és Juraj Timko közlegények.[17]  Az itt eltöltött további két nap alatt ismét kihallgatás[18]várt rájuk.  A közkatonákkal megfelelően bántak, ételt és dohányárut kaptak, míg az altisztekre, tisztesekre testi fenyítés várt. Anton Hirner hadnagy kezét vállsérülése ellenére is megkötözték. A fogolytáborban a kihallgatást végzők között (egy őrnagy, egy hadnagy és egy valószínűleg zsidó származású politikai tiszt) volt egy szovjet katonai egyenruhát viselő, 24-26 év közötti, cseh nyelven jól beszélő nő, aki elsősorban a származásukkal kapcsolatban tett fel kérdéseket.[19]Hirner hadnagy emlékiratában így írt a kihallgatásról:

 

Elsők között tették fel azt a kérdést, hogy tudok-e a július 18-i szovjet–csehszlovák szerződésről[20], és hogy elismerem-e. Mondtam, hogy nem tudok róla…Továbbá megkérdezték, mi a különbség a szlovák és csehszlovák között, amikor mondom, hogy szlovák nemzetiségű vagyok. A nemzetiségi kérdésünket tisztázhatatlannak gondoltam, de láttam, hogy ki kell fejtenem, tehát beszélnem kell a két nemzetről.[21]

 

A szovjet komisszárok a szlovák hadifoglyok között a Szovjetunió és a kommunizmus győzelmét hirdették, és az országot mint a „paradicsom“ helyszínét vázolták fel nekik, de semmilyen hatást nem értek el közöttük. Természetesen 1941 nyarán elképzelhetetlennek tűnt, hogy a visszavonuló Vörös Hadsereg győzedelmeskedjen a német haderő és szövetségesei felett.[22]

Időközben, július 22-én késő délután a német 24. gyaloghadosztálynak Vahnovkánál sikerült áttörnie a szovjet védelmet, és visszavonulásra késztetnie a szovjet erőket. Július 23-án 4 órakor a szlovák tüzérség háromnegyed óráig tartó tüzérségi előkészítést indított. A tüzérségi előkészítés után Szcsasztlivajáról Lipovec irányába útnak indultak a szlovák harckocsik és a gyalogság, Vahnovkáról pedig megkezdte az előrenyomulást a német 295. gyaloghadosztály is. A szlovák gyalogságot a település szélén a szovjet erők megállították. Lipovecra csupán egy harckocsiszakasz tört előre, amelynek később vissza kellet térnie a visszavonuló gyalogság miatt. A szovjeteknek Lipovec északi határán sikerült megállítaniuk a német erőket is. Tkacsenko vezérőrnagy tudatosította, hogy hadosztálya a későbbiekben nem tudja kivédeni az ellenséges támadást, ezért elrendelte katonáinak, hogy feltűnés nélkül kezdjék meg a visszavonulást Illinci irányába. A Gyorsdandár és a német hadosztály vezetése nem fedezték fel, hogy a szovjetek megkezdték a visszavonulást, és vártak a támadás megindításával. 12 órakor a német és a szlovák tüzérség tüzet nyitott Lipovecra és Kamionkára. Ezzel egyidőben a német gyalogság is megkezdte az előrenyomulást a településre. A szovjetek csekély ellenállást tanusítottak, ezért a támadóknak 16 órakor sikerült elfoglalniuk a települést. A Gyorsdandártól délre a magyar Gyorshadtest katonái nyomultak előre. A szlovák és magyar katonák között kb. fél óráig tartó lövöldözésre került sor. Ezt a konfliktust a németek később vizsgálat alá vették, míg a szlovák katonák azzal védekeztek, hogy a magyar alakulatok szövetkeztek a szovjetekkel, amely természetesen nem volt igaz, ugyanis mindenki tudta, hogy milyen alakulat található a Gyorsdandár jobb szárnyán. A magyar Gyorshadtest helyét ezáltal a német 97. gyaloghadosztály vette át.[23]Belko következőképpen írt a konfliktusról:

 

Egyszercsak azonban a gyalogsági fegyverekből rendkívül heves lövöldözésre került sor közöttünk és jobb oldali szomszédaink között. Mint a villám terjedt a hír, hogy jobb oldali szomszédaink a magyarok, és hogy lőni kezdtek ránk…A lövöldözés több mint fél órán át tartott…Amikor a harcot sikerült lecsendesíteni, a németek vizsgálni kezdték a dolgot. Katonáink állították, hogy azt gondolták szovjet gyalogos alakulatok indítottak támadást, ezért kétszeresen  válaszoltak vissza. Mindenki tudta, hogy magyarok voltak, hiszen parancsnokuk elmagyarázta nekik, hogy ki van a jobbszárnyon.[24]

 

A Lipovec szélén rejtőző szlovák katonák csatlakoztak a német támadó alakulatokhoz. Martinovič szakaszvezetőre és Svitek közlegényre a német katonák találtak rá, akik csatlakoztak a támadókhoz. Poliak és Sedliak őrvezetők, valamint Cibula és Šúň közlegények, akiknek fegyverzete mindössze 3 pisztolyból és 1 puskából állt, bekapcsolódtak a harcokba. Megsebesítettek két szovjet katonát, akik fogságba kerültek, majd a szlovák katonák csatlakoztak egy német rajhoz. A település közepén egy fáról hirtelen tüzet nyitott rájuk egy szovjet géppuska. Egy német katona életét vesztette, egy másik német katona, Šúň közlegény, valamint Poliak és Sedliak őrvezetők is megsebesültek. A szovjet géppuskafészket később sikerült megsemmisíteni. Lorko őrvezető, valamint Sekáč és Ťaptík közlegények szintén csatlakoztak a német alakulatokhoz.[25]

A szovjet alakulatok nagy része időben elhagyta a települést. A többi, ott tartózkodó szovjet kisebb alakulatot megsemmisítették. Lipovec utcái tele voltak aknákkal, megsemmisített szovjet gépjárművekkel, szovjet katonák holttesteivel és kilőtt páncéltörő ágyúkkal. A helyi lakosok előjöttek a pincékből, némelyek közülük a visszavonuló szovjet katonákkal együtt hagyták el a települést. A település elfoglalása után a Gyorsdandár is benyomult a településre. Az elesett szlovák katonák iratait, személyi igazolójegyét (dögcédula), némelyeknek pedig ruházatát is elvették a szovjetek. Az egyenruhákat elsősorban az ellenség megtévesztésére használták. A kényszerből hátrahagyott szlovák harckocsikat és egy páncélgépkocsit az ellenség megsemmisítette. A szlovák katonák találtak egy OA vz. 30 páncélgépkocsit, amelynek oldalára vörös csillagokat festettek, ami azt jelenti, hogy valószínűleg használni szerették volna.[26]

A Gyorsdandár harci tevékenysége ezzel befejeződött, az alakulat harci feladatának teljesítését a német 295. gyaloghadosztály vitte tovább, amely július 24-én Granov irányába nyomult előre, és teljesítette feladatát. A Gyorshadosztály alakulatai közül mindössze a 11. tüzérezred és a gépkocsizó gyalogos csoport került bevetésre. Az utóbbi felderítő tevékenységet kapott feladatul. A németek nem voltak elragadtatva a szlovák gyalogságtól, és megállapították, hogy a lipoveci ütközet óta nagyon érzékenyek lettek a tüzérségi, és főleg az aknavető tűzre, amelynek hatására a kialakult pánik miatt elhagyják állásaikat. A következő napokban a német 295. gyaloghadosztály csupán a szlovák tüzérség támogatását vette igénybe. A Gyorsdandár alakulatai július végéig Illinciben összpontosultak. Július 26-án a szlovák tüzérség a Kalnyik irányába támadó német alakulatokat támogatta. A tüzérezred egyik ütege ellen támadást intézett egy szovjet vadászgép, de nem tudott kárt okozni benne. Az üteg folytatta a német utászzászlóalj tüzérségi támogatását. A németek teljes mértékben elégedettek voltak a szlovák tüzérség tevékenységével, és közülük némelyek számára javasolták, hogy kitüntetésben részesüljenek. A németek Umany irányába történő előrenyomulása során, július 30-án bevetésre került a Frtús[27] százados vezette 11/III. tüzérosztály, amelynek egyik ütegét körülzárta egy szovjet lövészszázad. Az üteg a harcok során elveszítette fegyverzetét és felszerelését. 8 szlovák katona életét vesztette, 8 pedig megsebesült. Legalább 2 Praga RV tehergépkocsi és 7 vz. 30 tarack megsemmisült. A szlovák Gyorsdandár ebben az időben, mint önálló alakulat már nem létezett, ugyanis július 25-én Ferdinand Čatloš[28] tábornok 7. számú hadműveleti parancsa értelmében az alakuló Gyorshadosztály része lett. A Gyorsdandár volt a legjobban felfegyverzett szlovák alakulat a keleti fronton.[29]

A lipoveci ütközetben elszenvedett kudarcokért és a sikertelenségért Rudolf Pilfousek ezredes és a Gyorsdandár parancsnoksága is felelős volt. A dandárt kellő felderítés nélkül, az ellenséges erők alapos ismeretének hiányában küldték harcba. Pilfousek ezredesnek 15 óráig tudomása sem volt, hogy alakulata tulajdonképpen milyen ellenséges alakulat ellen harcol, valamint később a szovjet 44. hegyi lövészhadosztály erejéről is mindössze bizonytalan elképzelése volt. A katonák körében sem volt közkedvelt, amelyet az is megerősített, hogy állítólag kizárólag cseh nyelven beszélt. A szlovák katonák bátorságát a német vezetés is értékelte, és 50 db másodosztályú vaskeresztet adományozott a Gyorsdandár parancsnokságának. Más adatok szerint 25 szlovák katonát és tisztet tüntettek ki a másodosztályú vaskereszttel, Pilfousek ezredes pedig megkapta az elsőosztályú vaskeresztet. Čatloš tábornok 95 db „Hősiességért“ érdemérmet adományozott a dandár katonáinak.[30] Jozef Tiso szlovák köztársasági elnök kitüntetéséket adományozott a német 17. hadsereg egyes tábornokainak és főtisztjeinek is.[31]

A szlovák Gyorsdandár jelentős veszteségeket[32] szenvedett. Voltak olyan katonák is, akik két héttel a lipoveci ütközet után a vinnyicai német tábori kórházban haltak bele sérüléseikbe. A fogságba esett szlovák katonák közül némelyek megpróbálkoztak a szökéssel is.[33] Július 23-ról 24-re éjszaka Daubner tizedesnek, Hlubík és Mitrus közlegényeknek drámai körülmények között sikerült megmenekülnie a fogságból. 21 óra körül Sztarij Dasovban, ahol a szlovák hadifoglyokat gyűjtötték össze, két szovjet katona felügyelete mellett vezették el  egy csoportjukat. Egy adandó alkalommal, amikor az egyik szovjet őr félre vonult, Hlubík közlegény ököllel arcon ütötte a másik őrt, Daubner tizedes elvette annak puskáját, és lelőtte a távolabb lévőt. Az úton, amely során visszatértek, foglyul ejtettek egy fegyveres szovjet katonát, majd később két szovjet lovas katona nyitott tüzet rájuk, amelyeket német segítséggel szintén sikerült fogságba ejteni. Így tehát a szökésben lévő szlovák katonák 3 foglyot ejtettek, sőt 2 lovat is zsákmányoltak, amelyeket átadtak a németeknek.[34] A többi szlovák hadifoglyot még éjfél előtt egy régi tehergépkocsira rakták, és elindultak Sztarij Dasovtól keleti irányban. A tehergépkocsin 10 hadifoglyot szállítottak, a gépjármű vezetője és egy fegyveres őr társaságában. Amikor a tehergépkocsi megcsúszott és az árokba fordult a szlovák hadifoglyok elhagyták a járművet, és szétszéledtek. Beňo, Strakota és Suchar közlegényeknek sikerült megszökniük, és eljutniuk Illincire. A hadifoglyok között volt Dananaj hadnagy sikeres szökése után az egyetlen szlovák tiszt, Hirner hadnagy is. A hadnagy csoportjából, ismeretlen okok miatt – valószínűleg sikertelen szökési kísérlet során – életét vesztette Medvecký közlegény. A szovjet fogságba esett 50 főből 26 szlovák katonának és egy tisztnek sikerült megszöknie, és visszajutnia saját alakulatához, 4 fő a szökési kísérlet során vesztette életét, míg 19 fő maradt a szovjetek fogságában. A hivatalos adatok szerint a Gyorsdandár vesztesége 75 halott[35] (ebből 7 tiszt), 167 sebesült (ebből 9 tiszt), 17 eltűnt és 2 fogságba esett (ebből 1 tiszt) személy volt. Az eltűntnek nyilvánított 17 fő valójában a szovjetek fogságában volt. A dandár 6 harckocsit (4 LT–35, 1 LT–38 és 1 LT–40), 1 OA vz. 30 páncélgépkocsit, 11 vz. 37 páncéltörő ágyút, 2 nehézgéppuskát és 25 tehergépkocsit veszített. További 7 harckocsi (5 LT–35, 1 LT–38 és 1 LT–40) és 2 OA vz. 30 páncélgépkocsi károsodást szenvedett. A 11. tüzérezred a lipoveci ütközetben nem szenvedett veszteségeket, míg Granovnál az alakulatból 8 fő életét vesztette, 8 fő megsebesült és 7 löveg megsemmisült. A veszteségekhez hozzájárult az is, hogy felelőtlenül alábecsülték az ellenség erejét, és a dandárt kellő felderítés, valamint légi támogatás nélkül küldték harcba. Az is kiderült, hogy a szlovák haderő legharcképesebb alakulatainak a tüzér- és harckocsi alakulatok számítanak.[36]Belko véleménye szerint: »Lipovec volt az első hely, ahol a szlovák haderő megérezte a szovjet fegyverek erejét, és elsősorban azt állapította meg, hogy egyáltalán nem állja meg a helyét a tisztek azon állítása, hogy a Vörös Hadsereg fejetlenül vonul vissza a németek elől.«[37]

A szovjet 44. hegyi lövészhadosztály vesztesége kb. 700 halott, 1 000 sebesült volt, míg legkevesebb 150 fő szlovák fogságba esett, akiket átadtak a német haderőnek. A szlovák katonák – néhány esettől eltekintve – többségében példásan viselkedtek a szovjet hadifoglyokkal szemben. Leopold Ďuran főhadnagy, az 5. páncéltörő ágyús század parancsnoka Lipovec előtt 10 szovjet hadifoglyot lőtt agyon, míg Granovnál a szlovák katonák a 11/I. tüzérosztály parancsnokának, Jozef Vogl őrnagy egyetértésével 5 szovjet hadifoglyot lőttek főbe. A 44. hegyi lövészhadosztály anyagi veszteségei ismeretlenek. Legkevesebb 2 hegyi ágyú, néhány páncéltörő ágyú, gépjármű és legalább 1 T–20 Komszomolec lánctalpas tüzérségi vontató megsemmisült. A szovjet hadosztály komoly veszteségeket szenvedett, ezért a tervezett ellenlökést nem tudta végrehajtani, a Gyorsdandárt pedig nem tudta megsemmisíteni.[38]

Az 1941. július 22-re tervezett ellenlökések a szovjet 6. és 12. hadseregek szakaszán sem érték el a kitűzött célokat. Július 23-án mindkét szovjet hadsereget egyesítették Ponyegyelin vezérőrnagy parancsnoksága alatt, július 25-én pedig a Déli Front hadrendjébe helyezték. Mindkét hadsereg egészen Umanyig vonult vissza, ahol a német 1. páncéloscsoport és a német–román 11. hadsereg körülzárta őket. Augusztus 8-án a bekerített szovjet erőket (6. és 12. hadseregek, 18. hadsereg egy része, 2. gépesített hadtest) megsemmisítették. A Vörös Hadsereg a harcokban 858 löveget és 242 páncéltörő ágyút veszített, valamint fogságba esett 103 000 fő. A 2. gépesített hadtest vesztesége 317, eredetileg 358 harckocsi volt, amelyből kifolyólag gyakorlatilag a hadtest megsemmisült. Csupán 3 620 sebesült szovjet katonát sikerült evakuálni. I. N. Muzicsenko altábornagy, a 6. hadsereg parancsnoka fogságba esett. Később a súlyos sérülést szenvedett P. G. Ponyegyelin vezérőrnagyot, a 12. hadsereg parancsnokát, a fejsérülést szenvedett N. K. Kirillov vezérőrnagyot, a 13. lövészhadtest parancsnokát, valamint a szintén fejsérülést és vállsérülést szenvedett Tkacsenko vezérőrnagyot, a 44. hegyi lövészhadosztály parancsnokát is foglyul ejtették.[39]

Tkacsenko vezérőrnagy győzelemként könyvelte el az ütközet kimenetelét, míg a szlovák hadvezetés, Pilfouseket leszámítva, kudarcként értékelte az ütközetet. Ferdinand Čatloš tábornok és nemzetvédelmi miniszter az ütközet végeredményét sikertelennek minősítette, és a sikertelenségért Pilfouseket okolt, aki azzal védekezett, hogy ő csupán Kübler vezérőrnagy parancsát teljesítette. Čatloš a Gyorsdandárt harcképtelennek minősítette, amely alkalmatlan további előrenyomulásra Granov irányába, így a támadó német csapatok elsősorban a szlovák tüzérség támogatását vették igénybe. Később az ütközetet szlovák győzelemként értékelték, mintha a szlovák katonai hagyományok kezdete lett volna. Valójában a lipoveci ütközet eldöntetlen volt, mert egyik fél sem érte el az eredetileg kitűzött célját, akaratát.[40]

Az ütközet értékeléseként megfigyelhető, milyen fontos szerepe van a pontos felderítésnek, a megfelelő fegyverzetnek, a terep adta előnyök kihasználásának, az egyes parancsnokok rossz helyzetfelismerésének és következetességének, az utánpótlás biztosításának stb. Pilfousek ezredes és a szlovák hadvezetés legfőbb hibája az volt, hogy nem biztosította a lőszer- és üzemanyag pótlást a harckocsiknak, amelyek támogathatták volna a gyalogságot az ellenlökést indító szovjet csapatokkal szemben. Lipovec elfoglalásának korai jelentése is a XXXXIX. hegyi hadtest parancsnokságának Pilfousek részéről elhamarkodott volt, ugyanis, amint kiderült, a szlovák gyalogság a harckocsik támogatása nélkül, és a megfelelő kézifegyverek hiányában nem tudta megtartani a már elfoglalt települést.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bibliográfia:

 

Belko, Jozef: Zápisník z Východného frontu, Bratislava, Vydavateľstvo politickej literatúry, 1965.

Cséfalvay, František et al.: Vojenské osobnosti dejín Slovenska 1939–1945, Bratislava, Vojenský historický ústav, 2013.

Hirner, Anton: Boje za frontom, Bratislava, Pravda, 1981.

Klubert, Tomáš: Boj pri Lipovci, Vojenská história, 7, 2003, č. 2, 15–35.

Klubert, Tomáš: Slovenská armáda v druhej svetovej vojne slovom a obrazom, Bratislava, 2016.

Mičianik, Pavel: Slovenská armáda v ťažení proti Sovietskemu zväzu (1941–1944) I., Banská Bystrica, 2007.

Pecina, Jozef: Poľné delostrelectvo Rýchlej divízie 1941–1942. (Od Kyjeva po rieke Mius), Vojenská história, 9, 2005, č. 1, 56–73.

Vojenský historický archív, Bratislava (VHA), Fond: 55

 

 

 

 

[1] Rudolf Pilfousek (1899–1980) szlovák vezérkari ezredes. Német nemzetiségűként kiválóan beszélte a német nyelvet. A Gyorscsoport, majd a Gyorsdandár parancsnoka volt. 1941 augusztusában visszatért Szlovákiába. 1942 augusztusától 1943 augusztusáig a Biztosító hadosztály parancsnokaként működött. 1944 augusztusában belépett a Waffen-SS-be, majd november végén a szlovákiai német nemzetiségűeket felsorakoztató SS-Heimatschutz parancsnokává nevezték ki. A frontvonal közeledtével elhagyta Szlovákiát. Életének további szakasza ismeretlen. František Cséfalvay et al.: Vojenské osobnosti dejín Slovenska 1939–1945, Bratislava, Vojenský historický ústav, 2013, 197–198.

[2] Pavel Mičianik: Slovenská armáda v ťažení proti sovietskemu zväzu (1941–1944 ) I., Banská Bystrica, 2007, 121.

[3] Uo., 121–122.

[4] Pavol Duchnovský (1902– ?) szlovák lovassági százados. 1941 nyarán a 2. lovas felderítő osztály kerékpáros századának parancsnoka volt. 1942 júliusától a szlovák Nemzetvédelmi Minisztériumban tevékenykedett. 1943. január 1-jén őrnaggyá léptették elő. 1944 szeptemberében nyugdíjazták. 1945 márciusában átállt a partizánokhoz. Később a 20. gyalogezred egyik zászlóaljának parancsnoka lett Nagymihályon (Michalovce), majd egy év múlva már a 32. gyalogezred műszaki századának parancsnokaként működött Kassán. Összekötő tisztként is tevékenykedett. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 56.

[5] Anton Hirner (1915–1992) szlovák hadnagy. 1941 nyarán egy utászszakasz parancsnoka volt. A lipoveci ütközet során esett fogságba. Két éves hadifogság után 1944-ben híradós és rádiótávírós kurzust végzett, hamis iratokkal és nevének megváltoztatásával (Hipík) légi úton Moszkvából Kijevbe, majd onnan Rovnora szállították. Felvette a kapcsolatot az ellenállókkal. 1944 novemberétől Nyugat-Szlovákiában tevékenykedett. Több mint 200 rádiogramot küldött át a Szovjetunóba. 1946-ban századossá léptették elő. A háború után sokféle tevékenységet folytatott a gyárban végzett munkától, egészen a Tátrai Nemzeti Park igazgatásáig. Uo., 87.

 

[6] Juraj Tibor Dualský (1903-?) százados. A 2. lovas felderítő osztály parancsnoka volt egészen 1944. február 1-ig. Részt vett a Minsk, Borisov és a Rosztov környéki harcokban is. 1943 januárja és novembere között a Biztosító hadosztály alárendeltségében irányította a motorizált felderítő osztályt. 1944 februárjában saját kérésére katonai kórházba került. 1945 májusától a csehszlovák haderőnél szolgált alezredesi rangban. 1948-ban nyugállományba helyezték. Uo., 55–56.

[7] Ján Straka (1913–1987) szlovák főhadnagy. 1941 nyarán a Gyorscsoport-, majd a Gyorsdandár-törzs hadműveleti osztályának vezetője volt. Részt vett a Wojtkowa, Załuż melletti, valamint a lipoveci ütközetekben is. 1942. június végén áthelyezték Eperjesre, Szlovákiába. 1943 első felében a Biztosító hadosztály tisztjeként szolgált, és kapcsolatot létesített a szovjet partizánokkal, majd visszatért Szlovákiába. Részt vett a szlovák nemzeti felkelésben. A háború vége felé Petrov-Korpulov szovjet őrnagy partizáncsoportjában tevékenykedett. 1945. április 9-től az 1. csehszlovák hadtest tagja lett. A háború után a prágai Katonai Főiskola professzora volt. 1947-ben alezredessé léptették elő. 1949-ben nyugállományba helyezték. Halála után, 1992-ben posztumusz ezredessé léptették elő. Uo., 226–227.

[8] Matej Michal Skalický (1913–2004) szlovák főhadnagy. 1941 nyarán a Gyorscsoport, majd a Gyorsdandár parancsnokságán tevékenykedett. Augusztus végén visszatért Szlovákiába, majd a Nemzetvédelmi Minisztérium közlekedési osztályára osztották be. 1942. július 1-jén századossá léptették elő. Katonai tanulmányokat folytatott nemcsak Pozsonyban, hanem Berlinben is. 1943 júniusában a keleti hadszíntérre került, ahol a Gyorshadosztály, majd az 1. gyaloghadosztály-parancsnokság 3. (hadműveleti) osztályának vezetőjeként működött. 1944-ben visszatért Szlovákiába, és folytatta tanulmányait. 1945 májusától már a csehszlovák haderő tisztjeként tevékenykedett. 1948-ban vezérkari őrnaggyá léptették elő. 1950-ben saját kérésére a tartalékállományba került. Uo., 216.

[9] Benedikt Dúbravec (1892 –?) szlovák ezredes. 1939 augusztusától berlini katonai attasé volt. 1941 augusztusától rövid ideig a Biztosító hadosztály parancsnokaként működött, majd szeptembertől a szlovák tábori haderő híradótörzsének élén állt. 1944. október 1-jén nyugdíjazták. Életének további szakasza ismeretlen. Uo., 57–58.

[10] Mičianik: Slovenská armáda, 122–123.

[11] A szovjetek megfosztották őket felszereléseiktől, fegyvereiktől, majd ételt adtak, és a borsóföldre kísérték őket. Az itt állomásozó 12 századból álló ellenséges erők fegyverzetét a kézifegyverek mellett 4 löveg és 8–9  géppuska alkotta. A szovjet katonák ezután a hadifoglyokat gépkocsin Sztarij Dasovba szállították, majd kihallgatták őket. VHA (Vojenský historický archív, Bratislava), 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Protokol spisaný so strel. Strakota Jozefom, SV. 26. júla 1941.

[12] Mičianik: Slovenská armáda, 123.

[13] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Protokol spísaný s čtk. Martinovič Antonom a so strel. Svitek Štefanom, SV. 26. júla 1941.

[14] Mičianik: Slovenská armáda, 123 – 124.

[15] Uo., 125.

[16] Uo., 126.

[17] Uo., 126.

[18] A Kamionkán fogságba esett Ján Mitrus közlegény elmondása szerint a kihallgatást egy szovjet őrnagy végezte, aki kérdéseket tett fel alakulatával és annak létszámmal kapcsolatban. Mivel a szlovák hadifogoly válasza „nem tudom” volt, ezért a kihallgatást végző tiszt azzal kezdett fenyegetőzni, hogy Szibériába fognak kerülni. VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Protokol spísaný so strel. Mitrusom Jánom, SV. 26. júla 1941.

[19] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Zápisnica spísaná so strel. prez služby Jozefom Beňom, 12. august 1941.

[20] 1941. július 18-án a szovjet és a csehszlovák kormány a Németország elleni közös háborúról, és a Szovjetunió területén lévő csehszlovák alakulatok létrehozásáról szóló szerződést írt alá. Anton Hirner: Boje za frontom, Bratislava, Pravda,  28.

[21] Uo., 28–29.

[22] Mičianik: Slovenská armáda, 126.

[23] Uo., 127.

[24] Jozef Belko: Zápisník z Východného frontu, Bratislava, Vydavateľstvo politickej literatúry, 1965, 23.

[25] Mičianik: Slovenská armáda, 127.

[26] Uo., 128–129.

[27] Ján Frtús (1909-?) szlovák őrnagy. 1941-ben 11. tüzérezred egyik osztályának parancsnoka volt. 1941 augusztusában visszatért Szlovákiába. 1944-ben részt vett a szlovák nemzeti felkelésben, és partizánként is tevékenykedett. 1946-ben már a csehszlovák haderőnél szolgálva alezredesi rangot ért el. 1948-ban nyugállományba helyezték. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 69.

 

[28] Ferdinand Čatloš (1895–1972) szlovák tábornok, nemzetvédelmi miniszter. 1939 márciusában a megalakult Szlovák Köztársaság nemzetvédelmi minisztere lett. 1939 áprilisában Čatloš vezérkari alezredest dandártábornokká, majd egy hónappal később első osztályú tábornokká nevezték ki. Már 1943 végén próbálkozott Szlovákia átállásával a Hitler-ellenes koalícióhoz, de nem kapott támogatást még a szovjetektől sem. A szlovák nemzeti felkelés és a német megszállás után Besztercebányára ment, ahol felajánlotta együttműködését a felkelőknek, ők ezt azonban nem fogadták el. 1944 októberében a Szovjetunióba szállították. 1947-ben a szovjetek kiadták őt a csehszlovák hatóságoknak. A Jozef Tiso elleni perben nyújtott segítsége miatt csupán 5 évre ítélték. 1948-ban szabadon engedték. Később hivatalnokként dolgozott. Tomáš Klubert: Slovenská armáda v druhej svetovej vojne slovom a obrazom, Bratislava, 2016, 42–43.

[29] Mičianik: Slovenská armáda, 129.

[30] Uo., 130.

[31] A 17. hadsereg parancsnokát, Carl-Heinrich von Stülpnagel gyalogsági tábornokot a csillaggal ékesített katonai győzelmi kereszt I. osztályával, a XXXIX. hegyi hadtest parancsnokát, Ludwig Kübler vezérőrnagyot a katonai győzelmi kereszt II. osztályával, Vincent Müller vezérkari ezredest, Friedrich Wenzel vezérkari alezredest, Ferdinand Jodl alezredest és Karl Kroh őrnagyot a katonai győzelmi kereszt III. osztályával tüntették ki. Ernst Goth vezérkari alezredes és Siegfried Hoefs vezérkari őrnagy a „Hősiességért” érdemérem 2. fokozatát, Georg Höcherl alezredes és Emmerich Ofczark hadnagy a „Hősiességért” érdemérem 3. fokozatát, Hans Potel őrnagy, Paul Wenzel százados, a propaganda vezetője Ernst Busch, valamint öt katonai orvos és négy ápoló a „Szolgálatért” érdemérmet kapta meg. VHA, 55-57-4, Veliteľstvo Armády, Číslo: 1512. Dôv. I. oddel. 1941, Armádny rozkaz č. 5, SV. 1. augusta 1941.

[32] A 11. tüzérezred a lipoveci ütközet során egyetlen katonát sem veszített. Jozef Pecina: Poľné delostrelectvo Rýchlej divízie 1941–1942. (Od Kyjeva po rieke Mius), Vojenská história, 9, 2005, č. 1, 58.

[33] Mičianik: Slovenská armáda, 131.

[34] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Topas, Protokol spísaný s voj. v zál. Hlubíkom Fabianom, SV. 26. júla 1941.

[35] M. Skalický tanúsítása szerint a szlovák Gyorsdandár elhunyt katonáinak száma a lipoveci ütközetben 88 fő volt. Tomáš Klubert: Boj pri Lipovci, Vojenská história, 7, 2003, č. 2, 31.

[36] Mičianik: Slovenská armáda, 131–132.

[37] Belko: Zápisnica, 23.

[38] Mičianik: Slovenská armáda, 136.

[39] Uo., 136.

[40] Uo., 137.

Cservenka Ferdinánd: A lipoveci ütközet első szakasza

A szlovák Gyorsdandár támadása Lipovec ellen

A lipoveci ütközet a második világháború egyik ütközete volt, amelyben a szlovák Gyorsdandár és a szovjet 44. hegyi lövészhadosztály alakulatai vettek részt 1941. július 22-én, egy hónappal a Barbarossa-hadművelet megindítása után.

A Rudolf Pilfousek[1] vezérkari ezredes vezette szlovák Gyorsdandár az ütközet előtti estén a következő alakulatokból tevődött össze: parancsnokság és törzsszázad, gépkocsizó gyalogos csoport (3 gyalogszázad, 1 géppuskás század, 1 páncéltörő ágyús szakasz, 1 hegyi ágyús üteg, 1 aknavetős üteg, 1 híradóraj), 11. tüzérezred (2 könnyű tarackos tüzérosztály, 1 nehéz ágyús tüzérosztály), harckocsizászlóalj (törzsszázad, 2 harckocsiszázad, 3 páncéltörő ágyús század), gépkocsizó felderítő osztály (2 nehéz lovasszázad, 2 kerékpáros század, 1 gépkocsizó lovasszázad), 15. könnyű légvédelmi ágyús üteg (2 légvédelmi ágyús szakasz), híradószázad, utászszázad (3 utászszakasz), 315. tehergépkocsi-oszlop. A hozzáférhető adatok szerint a dandár 194 tisztből, 51 altisztből és 4 612 katonából állt. Fegyverzetét[2] 1 659 db pisztoly, 2 792 db puska, 166 db könnyű géppuska (ebből 10 db a páncégépkocsikba beépített), 113 db nehézgéppuska (ebből 86 db a harckocsikba beépített), 39 db vz. 34 és 37 páncéltörő ágyú, 8 db 20 mm-es vz. 36 légvédelmi gépágyú, 4 db 75 mm-es vz. 15 hegyi ágyú, 12 db 105 mm-es vz. 35 tábori ágyú, 24 db 100 mm-es vz. 30 tarack, 2 db 81 mm-es vz. 36 aknavető, 5 OA vz. 30 páncélgépkocsi, 43 harckocsi (27 LT–35,  9 LT–38, 7 LT–40 ), 422 tehergépkocsi, 10 egészségügyi gépkocsi, 4 tartálykocsi, 136 személygépkocsi, 89 motorkerékpár és 296 kerékpár alkotta.[3]­

A Szemjon Akimovics Tkacsenko vezérőrnagy vezette szovjet 44. hegyi lövészhadosztály a következő alakulatokból állt: parancsnokság és törzs, 4 hegyi lövészezred (mindegyik 9 századból állt), hegyi tüzérezred ( 3 vegyes, lövegekből és aknavetőkből álló tüzérosztály), páncéltörő tüzérosztály (3 tüzérüteg), utászzászlóalj, híradózászlóalj, lovasszázad. Tkacsenko vezérőrnagynak az ütközet előtt 7 500–8 000  fő bevetésére volt lehetősége Lipovec térségében. A hegyi lövészezredek katonái ismétlő és félautomata puskákkal, géppisztolyokkal, könnyű géppuskákkal és aknavetőkkel voltak felfegyverezve. A hegyi tüzérezred 12 db 76,2 mm-es vz. 38 hegyi ágyúval, 24 db 107 mm-es vz. 38 hegyi aknavetővel rendelkezett. A páncéltörő tüzérosztály fegyverzetét 12 db 45 mm-es vz. 37 páncéltörő ágyú alkotta. A lovasság könnyű géppuskákkal, karabélyokkal és szablyákkal volt felfegyverezve.[4]

Lipovec település Kijevtől délnyugatra, Vinnyicától 50 km-re keletre és Illincitől 20 km-re északnyugatra helyezkedik el. 1941-ben a kisváros lakosságának száma kb. 4 500–5 000 fő között mozgott.[5] A település a Szob folyó (a Déli-Bug folyó bal mellékfolyója) felső folyásának mindkét partján terül el. A jelenlévő katonák visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a Szob folyó nyáron alacsony vízállású volt, ugyanakkor megközelíthetetlen mocsarak vették körül. A településen a folyót szabályozták, híd vezetett át rajta. Lipovecen földszintes, egyszerű kertes házak voltak, de működött itt posta, kisebb élelmiszeripari cég[6] és traktorállomás is. Az utcák burkolatnélküliek és elhanyagoltak voltak. A kisvárost búza-, borsó- és burgonyaföldek, valamint kisebb erdőségek vették körül. Lipovectől 7 km-re nyugatra Szcsasztlivaja település található, innen 5–7 m széles, egyenes, de egyenetlen felületű út vezetett a kisvárosba. Az út mindkét oldalán széles gabona- és borsóföldek voltak. Lipovecet északnyugatról kisebb dombvidék határolja, amely az utat is átszeli, és ezáltal az út mindkét oldalán 1 km-re a településtől stratégiai fontosságú magaslatok vannak. Kb. félúton helyezkedik el Felixovka falu, Lipovectől délre pedig Kamionka község. Lipovectől 1,5 km-re keletre található a szintén stratégiai fontosságú, 275 m magasságú domb. Ezeket az előnyös pozíciókat a szovjet 44. hegyi lövészhadosztály katonái tartották magszállás alatt.[7]

Időközben a szovjet 44. hegyi lövészhadosztály ellenlökésre készült a német XXXXIX. hegyi hadtest ellen. A hadosztály jobbszárnyát a 141. lövészhadosztály fedezte Vahnovkánál, míg a balszárnyon a 72. hegyi lövészhadosztály helyezkedett el, amely szintén az ellenlökésre készült Obodnoje–Voronovica irányában. A 44. hegyi lövészhadosztály két százada a Lipovec–Szcsasztlivaja utat biztosította, egy század Felixovka településen helyezkedett el, egy másik század pedig a Felixovkától délkeletre lévő híd mögött volt beásva az ún. „rókalyukakban“. [8] Kamionka településen egy hegyi ágyús tüzérosztály foglalt állást, mivel innen jó kilátás volt Szcsasztlivaja településre. A hadosztály főerői természetesen Lipovecen helyezkedtek el, és Szcsasztlivaja irányába készültek a támadásra, ahol csupán a gyenge, nehézfegyverekkel nem rendelkező német 97. felderítő zászlóalj foglalt állást. A szovjet hadosztály a német zászlóalj szétverése után akár Vinnyica irányában is előtörhetett volna. Tkacsenko vezérőrnagy számításait megzavarta a szlovák Gyorsdandár támadása, amelynek létezéséről tudomása sem volt. A Szcsasztlivajáról érkező motorok zaja alapján a hadosztály parancsnoka meg volt győződve arról, hogy a településre egy német páncélos- vagy gépkocsizó hadosztály érkezett, ezért gyorsan elrendelte, hogy katonái védelemi harcokra készüljenek. Hagyta, hogy kiürítsék a Felixovkán lévő előretolt állást, és két hegyi lövészezreddel megszállta a Lipovectől nyugatra fekvő magaslatokat. Egy hegyi lövészezredet Kamionka településen helyezett el, a negyediket pedig tartalékként Lipovecen hagyta. A páncéltörő ágyúkat a településre vezető utakra irányította, a hadosztály tüzérségét pedig a Kamionkától 3 km-re délkeletre fekvő kis erdőben és a 275-ös magaslat alatt helyezte el. Ezzel egyidőben felderítőket küldött Szcsasztlivajára. A szlovák katonák fogságba is ejtettek egy szovjet felderítőkből álló csoportot. Sem Tkacsenko vezérőrnagy, sem pedig Pilfousek ezredes nem tudta, hogy milyen erőkkel állnak szemben.[9]A német 97. hadosztály felderítő osztályának hírei szerint Lipovec térségében az ellenség mindössze két gyalogezreddel rendelkezett.[10]

A német XXXXIX. hegyi hadtestet Vinnyica elfoglalása után két részre osztották. A hadtest balszárnyán a szlovák Gyorsdandár és a német 97. könnyű gyaloghadosztály, a jobbszárnyon a német 125. gyaloghadosztály, az 1. és a 4. hegyi hadosztályok helyezkedtek el, míg a 100. könnyű és a 295. gyaloghadosztályok mozgásban voltak a frontvonal irányába. A Gyorsdandár feladata a Szcsasztlivaja–Lipovec–Illinci irányban való előrenyomulás volt, a 97. könnyű gyaloghadosztály főerőinek pedig a Voronovica–Obodnoje–Illinci útvonalon kellett haladniuk. A jobbszárny feladata a Vinnyica–Voronovica–Nemirov térségének elfoglalása volt.[11] A frontvonal július 22-én a Nemirov–Felixovka–Vahnovka–Frontovka vonalon húzódott. A kiszögellés északi részén a szovjet 6. hadsereg foglalt állást, míg a déli részén a 12. hadsereg helyezkedett el. Ponyegyelin vezérőrnagy, a 12. hadsereg parancsnoka harcba vetette a 8. lövészhadtestet, amelynek alárendeltségébe tartozott a 44. hegyi lövészhadosztály is. A 13. lövészhadtest védelemben, a 24. gépesített hadtest pedig – harckocsik nélkül – Illinci és Oratov között tartalékban maradt. Erősítésként ide küldték a J. V. Novoszelszkij tábornok vezette 2. gépesített hadtestet (11. és 16. harckocsihadosztályok, 15. gépesített hadosztály), amely 168 páncélgépkocsival és 358 harckocsival (87 T–26, 215 BT, 46 T–34, 10 KV–1) rendelkezett. Ez a hadtest július 21-én a Lukasevka–Krasnopolka vonalon védelemre rendezkedett be.[12]

Mivel a térségben a németek nem rendelkeztek kellő számú bevethető repülőgéppel, ezért a német 17. hadsereg főparancsnoksága a LIPA szlovák parancsnokság egyetértésével július 20-án parancsot adott a 12. repülőszázadnak, hogy hajtson végre mélységi támadást az ellenséges erők ellen. A támadóformációt három 3 repülőgépből és egy 2 repülőgépből álló raj alkotta. A repülőgépek 19 óra 34 perckor kezdték meg a felszállást. A 150–200 m magasságban repülő gépek elérték Vinnyica légterét, majd déli irányba fordulva 10–20 m-es magasságból tüzet nyitottak a Vinnyica–Nemirov útszakaszon visszavonuló szovjet hadoszlop ellen. Az első támadás meglepetésként érte a szovjet erőket, de a második és harmadik támadás során légvédelmi géppuskatűz fogadta a szlovák Avia B–534 típusú vadászgépeket. Legsúlyosabban Vladimír Kačka[13] őrnagy parancsnoki repülőgépe sérült meg. Találat érte az alsószárnyat, a gép törzsét, a motorháztetőt, a pilótafülkét stb. További 3 repülőgép is kisebb mértékű károsodást szenvedett.[14] A visszavonuló szovjet csapatokat sikerült szétszórni. A szlovák légierő vadászpilótáinak ez a tette elismerést és dicséretet váltott ki Carl-Heinrich von Stülpnagel tábornoknál is.[15]

A Gyorsdandár feladata az volt, hogy vegye üldözőbe az ellenséget a Lipovec–Illinci– Granov útvonalon, míg a német 97. könnyű hadosztálynak követnie kellett a szlovák alakulatot egészen Illinciig. Az élen a felderítő osztálynak kellett haladnia, amelynek egy harckocsi-, egy gyalog- és egy pancéltörő ágyús szakaszból kellett állnia. Az elővédnek 4 óra 15 peckor kellett indulnia, és megerősítenie a híreket a Szcsasztlivajától keletre lévő patak elfoglalásáról. A feladata elsősorban az volt, hogy hatalmukba kerítsék a még meglévő hidat, majd nyomuljanak előre Felixovkán keresztül Lipovecra, ahol a németek felderítése szerint egy ellenséges megfigyelőhely is volt  a templomtoronyban. Az elővéd mögött Jozef Vogl[16] őrnagy 11/I. tüzérosztályának kellett haladnia, hogy tüzérségi támogatást nyújtson.[17]

  1. július 22-én 4 óra 30 perckor[18] a Gyorsdandár felderítő osztálya Pavol Duchnovský[19] százados vezetése alatt kezdte meg az előrenyomulást. Nemsokára elérték Felixovka települést, ahol nem találkoztak ellenséggel, mivel a szovjet alakulatok már korábban elhagyták azt. A felderítő osztály folytatta az előrenyomulást a patak felett elhelyezkedő kőhíd irányába. Ez a patak Kamionkától északra ömlik bele a Szob folyóba. Lipovectől kb. 3 km távolságban a felderítő osztályt az út mindkét oldalán a „rókalyukakba“ beásott szovjet katonák tüze fogadta. Duchnovský alakulatának meg kellett állnia, és hátrálnia kellett. Pilfousek ezredes a hírek hallatán parancsot adott az elővédnek és törzsének, hogy 5 órakor kezdjék meg az előrenyomulást. Az elővéd, Tibor Dualský[20] őrnagy parancsnoksága alatt eleget tett a parancsnak. Az élen a 2. lovas felderítő osztály 3 OA vz. 30 páncélgépkocsija haladt Ľudovít Demčák főhadnagy vezetése alatt közösen egy kerékpáros szakasszal. Mögöttük a gépkocsizó felderítő osztály, a 3. harckocsiszázad két Lt–35 könnyű harckocsikból álló szakasza Ján Jarembák főhadnagy parancsnoksága alatt, két kerékpáros szakasz és a 12 db vz. 30 tarackkal felfegyverzett 11/I. tüzérosztály haladt előre. A hadoszlop több mint 1 km hosszú volt.[21]Pilfousek ezredes nem számolt azzal, hogy a szovjet alakulatok ellen szüksége lesz az egész dandár bevetésére.[22]

Három km hosszú út után elsőként a 11/3. üteg létesített lőállást az út mellett, és azonnal tüzet nyitott, hogy támogassa a harcban lévő felderítő osztályt. A legközelebbi domb mögött a 11/2. üteg is tüzelőállást foglalt el, de a sűrű köd miatt nem tudott azonnal bevatkozni a harcokba. A szlovák hadoszlop haladt előre. A köd eloszlása után a látási viszonyok egyre javultak, s ezt kihasználva a szovjet tüzérség tüzet nyitott a szlovák katonákra. A gyalogosok kiugráltak a gépjárművekből, és igyekeztek az út mentén lévő árokban fedezéket keresni. Akik megpróbáltak a közeli búzaföldön elrejtőzni, aknamezőre tévedtek. A tehergépkocsik, amelyek letértek az útról a mezőre, a levegőbe repültek. A szovjetek ugyanis a védelmi állásaik előtt elaknásították az út szélét, hogy az ellenség minél közelebb kerüljön a tüzelőállásaikhoz, és onnan ne tudjon elmenekülni. A többi gépjármű gyorsan megfordult, és elrejtőzőtt a közeli domb mögött. Ez a helyzet pánikot idézett elő, és némelyek fejetlenül, fegyvereiket elhajigálva  menekülni kezdtek, ezért a tisztek a levegőbe lőttek. Jozef Belko közlegény így emlékezett vissza az eseményekre:

 

Fejünk felett el kezdtek süvíteni a tüzérségi gránátok és aknák, és esőként szóródtak az egész hadoszlopra. Megnyílt előttünk a pokol. A gépkocsivezetők [gépjárműikkel] az árkokon keresztül szóródtak szét a mezőn, de ott az egyik gépkocsi a másik után a levegőbe repült. Minden el volt aknásítva, csupán az utat hagyták aknamentesen, hogy az ellenség minél közelebb kerüljön tüzelőállásaikhoz. A tüzérségi gránátok és aknák zaja minden oldalról hallatszódott. Nem lehetett hova elrejtőzni, csak az út melleti kis árokba. Leírhatatlan pánik keletkezett. A fiúk eldobálták fegyvereiket, és menekültek visszafelé, ahogy a lábuk bírta. A visszaút viszont tüzérségi tűz által volt eltorlaszolva.[23]

 

Július Nosko[24] őrnagy, a dandár törzsfőnöke a menekülők előtt a földre köpött, és leszidta őket, hogy nem szégyellik magukat, amiért meghátrálnak a bolsevikok elől! Később a pánikot sikerült megszüntetni. A katonákat kisebb csoportokra osztották, akik folytatták az előrenyomulást. A kerékpáros század katonái (1. lovas felderítő osztály) megérkeztek a szovjet tőzelőállások előtt lévő hadoszlophoz. A kerékpáros század két raja parancsot kapott, hogy foglalja el az úttól 400 m-re lévő kis erdőt. Az egyik rajt Šebo őrvezető, a másikat Ján Takáč közlegény vezette. Mialatt Takáč raja a kis erdőhöz közeledett, addigra a Šebo őrvezető vezette raj megtisztította azt, és fogságba ejtett egy egész szovjet szakaszt, s ezáltal biztosította a Lipovecra vezető utat oldal irányból. Reggel 6 óráig a felderítő osztály magára hagyatva folytatta a harcot, míg végül a 11/I. tüzérosztály által támogatott elővéd is bekapcsolódott a harcokba. 7 óra körül Szcsasztlivajáról útnak indult a 3. harckocsiszázad LT–35  könnyű harckocsikkal felfegyverzett két szakasza Jarembák főhadnagy vezetése alatt. A harckocsik azonban nem tudták támogatni a gyalogság előrenyomulását, mert az utat az ellenség erős tüzérségi tűz alatt tartotta, valamint az út körüli aknamezők és a mocsaras  terep is gátolta az előrenyomulást, ezért elhaladtak a 11/2. tüzérüteg mellett a patak hosszában húzódó hullámos, lankás terepen Kamionka irányába, majd tüzet nyitottak a harkocsiágyúkból. A szovjet tüzérség tüzet nyitott rájuk, ezért változtatniuk kellett helyzetüket. A11/I. tüzérosztály tarackjai is tüzet zúdítottak nemcsak a szovjet gyalogság állásaira, hanem Kamionka településre is, ahol több helyen tűz ütött ki.[25]

A gépkocsizó felderítő osztály kerékpáros századai rajokban haladtak előre Lipovecra.  A felkelő nap sugarai gyengítették az előrenyomuló szlovák katonák látását, ez pedig kedvezett a jól álcázott szovjet védőknek, így azok erejét nem lehetett felmérni. A támadókat a szovjet tüzérség tüze fogadta, akik azonnal rajokba szerveződtek, és fedezet nélkül haladtak az út mindkét oldalán elhelyezkedő borsóföldeken keresztül a domb irányába. A búzatáblák szélén a fedezékben lévő szovjetek tüzet nyitottak a közeledő szlovák katonákra. Nehéz helyzetbe került az 1. lovas felderítő osztály kerékpáros százada, akiket a gyalogság és az aknavetők tüze a földhöz szegezett. Az ellenséges tűz ellenére csekély veszteségeket szenvedtek. Mivel a támadok ereje nem volt elég az ellenség felszámolására, ezért a harckocsik támogatását is kérték. 8 Lt–35 harckocsi azonnal a segítségükre sietett. A szovjet védők a harckocsik láttán beszüntették a tüzet, hogy ne árulják el rejtekhelyeiket. A harckocsik keresztül haladtak a „rókalyukakon“, a kerékpáros század katonái pedig utánuk. A szovjetek ismét tüzet zúdítottak a támadókra, ezért a harckocsik megfordultak, és hátulról nyitottak tüzet, amit a szlovák katonák az előrenyomulásra használtak ki. A harckocsiknak meg kellett semmisíteniük a „rókalyukakat“ támogató, a második vonalban elhelyezkedő géppuskafészkeket. A gyalogságnak rendkívül nagy segítséget nyújtott harckocsijukkal Jozef Gavalier tizedes, Michal Mišík és Eugen Šumichrast közlegények. A harcokban életét vesztette  az 1. lovas felderítő osztály 1. kerékpáros szakaszának parancsnoka František Dubecký hadnagy. Alakulatának legénysége kedvelt parancsnokának elvesztése miatt gránátokkal ölte meg a „rókalyukakban“ fedezékben lévő szovjet katonákat. Néhány szovjet katona menekülni próbált, de a harckocsik és a gyalogság tüze megállította őket. A szovjetek második védelmi vonala a néhány megsemmisített géppuskafészek ellenére is kitartott. A harcokba a tüzérség a közelharc miatt nem tudott beavatkozni.[26]

Később a szlovák katonák segítségére sietett a 2. harckocsiszakasz két LT–35  páncélosa, az alakulat parancsnokhelyettesének, Cyril Kubinec tizedes-jelöltnek (aspiráns) a vezetése alatt. A Kamionka előtti állásaikat elhagyó szlovák harckocsik a közelben lévő dombon keresztül az országúton haladtak előre a szovjet gyalogsági fegyverek tüze közepette, majd áttörték az országúttól nyugatra lévő ellenséges védelmi állásokat. Ennek köszönhetően a szlovák gyalogságnak sikerült 10 óráig elfoglalni a szovjet védelmi vonal egy részét Lipovec előtt. A gépkocsizo felderítő osztály harcoló katonáinak támogatást nyújtott szintén két LT–35 Jozef Majerský tizedes és Kriváň őrvezető vezetésével. A harckocsik Kamionka előtt Lipovec felé vették az irányt, és oldalirányból közeledtek a szovjet védelmi állások felé. Megsemmisítettek négy géppuskafészket, viszont nem vették észre a „rókalyukakat“, ezért később megfordultak, és megtámadták azokat. Majerský páncélosa a gabonaföldön az egyik ilyen „rókalyuk“ elé került, amelyet 6–7 fő védelmezett. Az ellenség kézigránátokkal támadta a harckocsit, de azok nem okoztak kárt benne. Az LT–35 ágyúja végül megsemmisítette az ellenséget. A harckocsik támogatását a gyalogság is sikeresen használta ki. Ján Golian tizedes raja oldalirányból megtámadta a szovjet védőket, akik gyorsan visszavonultak. Golian rajának sikerült ellenséges géppuskákat zsákmányolniuk. A szlovák páncélosok a szovjet védelem áttörése után egyre közeledtek Lipovec felé, de a településre nem sikerült betörniük. Nagyjából ebben az időben kapcsolódott be a harcokba a szlovák tüzérség is. Az elővéd tüzérségi támogatását az Ondrej Šeban százados vezette 11/ II. tüzérosztály kezdte meg. A harcokba bekapcsolódott a 11/I. tüzérosztály is. Az alakulat első vonalba küldött megfigyelőjének, Juraj Sokol hadnagynak a feladata az volt, hogy pontosabb koordinátákat adjon meg az osztály tüzéreinek. Sokol hadnagynak és a lovas felderítő osztály hat katonájának sikerült 40 szovjet katonát fogságba ejteni. Emil Krokavec[27]százados, a páncéltörő ágyús zászlóalj parancsnoka és legénysége foglyul ejtett további 40 ellenséges katonát. Mivel a páncéltörő ágyús szakaszok együtt nyomultak előre a gyalogsággal, ezért nagyon sebezhetőek is voltak. A kezelőszemélyzetnek fel kellett vinniük az ágyúkat a dombra, szembe kellett állítaniuk a védők tüzelő gyalogsági fegyvereivel,  és elsősorban meg kellett semmisíteniük a géppuskafészkeket. A legnagyobb veszélyt a szovjet aknavetők tüze jelentette számukra. Ján Pelech őrmester szakaszának legénységéből ketten életüket vesztették, többen pedig megsebesültek, valamint két páncéltörő ágyú is károsodást szenvedett. Az elővéd ennek ellenére azonban 10 óra körül áttörte az ellenségnek a kis híd mögött elhelyezkedő első védelmi vonalát, viszont nem sikerült megszerezniük a Lipovec előtt elterülő dombokat. Az elővédnek csupán az úton lévő  kis hidat sikerült biztosítania, és az első elesett katonákon kívül jelentős volt a sebesültek száma is. A sebesültek azonnali gyógyítását és ellátását  MUDr. Štefan Velgos szakaszvezető-jelölt vezetésével végezték, majd Szcsasztlivaja településre szállították őket. A legsúlyosabb sebesülteket a vinnyicai német tábori kórházba szállították. Pilfousek ezredes a harcokat a Szcsasztlivaja–Lipovec úthoz közeli gödörből kísérte figyelemmel. Megfigyelőhelyét a szovjet tüzérek felfedezték, és azonnal tüzet zúdítottak rá. A Gyorsdandár parancsnokának nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenség még nem demoralizálódott, és komoly tűzerővel rendelkezik, ezáltal tudomásul kellett vennie, hogy Lipovec elfoglalására a teljes dandárt be kell vetnie.[28]

10 óra 15 perckor Pilfousek parancsot adott a támadásra az elővéd déli szárnyán Lipovec és Kamionka térségében, amelynek támogatását gyakorlatilag a dandár összes harckocsija adta. A támadás célja természetesen Lipovec elfoglalása volt. Karol Hrabec[29] őrnagy gépkocsizó gyalogos csoportja kezdte meg e felfejlődést a kijelölt szakaszon. A Štefan Vančo főhadnagy vezette 2. harckocsiszázad az úttól északra lévő magaslat irányába, a Ján Jarembák főhadnagy irányította 3. harckocsiszázad pedig az úttól délre fekvő domb irányába nyomult előre, ahol szélmalom is volt. A támadást a dandár teljes tüzérségének kellett támogatnia. A 11/I. tüzérosztály ütegeit közelebb helyezték, hogy a délelőtt folyamán elfoglalt területen elhelyezkedő felderítő osztály és az elővéd támadását támogatni tudják, valamint  az Ondrej Šeban százados vezette 11/II. tüzérosztály és a Ján Frtús[30] százados vezette 11/III. tüzérosztály ütegei pedig tüzelőállásokat létesítettek Vogl őrnagy 11/I. tüzérosztályától nem messze. Az egyes alakulatok kevesebb, mint egy óra alatt elfoglalták kiindulási pozícióikat, de nem kaptak parancsot a támadásra. A katonák több, mint két órát vártak a támadás megkezdéséig,[31] amely fokozta a bennük lévő feszültséget, és egyre idegesebbé váltak. Pilfousek ezredesnek fenntartásai voltak az ellenség erejét illetően, ezért segítséget kért a szomszédos német hadosztályoktól, sőt lehetséges az is, hogy kapcsolatba lépett Ludwig Kübler vezérőrnaggyal, a hadtestparancsnokkal is, és a támadás elodázását kérte az erősítés megérkezéséig. Mivel azonban időközben a német 24. gyaloghadosztályt Vahnovka előtt megállították, a 97. könnyű gyaloghadosztály pedig Vojtovánál erős ellenállásba ütközött, ezek a hadosztályok nem tudtak segítséget nyújtani. Kübler túlértékelte a Gyorsdandár erejét, és így adott parancsot a szlovák alakulatnak a támadásra tekintet nélkül arra, hogy az ellenség milyen erőkkel rendelkezik. Nyilvánvalóan azt feltételezte, hogy egy harckocsikkal felfegyverzett dandárnak nem okoz gondot egy szovjet hegyi lövészhadosztály védelmének leküzdése.[32]

Tkacsenko vezérőrnagy, a szovjet 44. hegyi lövészhadosztály parancsnoka kihasználta a kapott időt. A 275-ös magaslatról kiváló rálátás volt Kamionka községre és a szlovák Gyorsdandár elhelyezkedésére, valamint mozgásásra. Tkacsenko gyorsan felismerte, hogy az ellenség nem rendelkezik számbeli fölénnyel, viszont nagy tűzerővel, ezért úgy döntött, hogy csapdát állít. A Lipovecra vezető út melletti magaslatokat és Kamionka települést csupán gyenge, „feláldozható“ alakulatokkal szállta meg, és nem feltételezte, hogy megállítják a Gyorsdandár támadását. A hadosztály fő erejét Lipovec nyugati szélére összpontosította, a tartalékokat (nyilvánvalóan egy teljes hegyi lövész ezredet) rejtett állásokba helyezte el Kamionkától délre. Feltételezte, hogy az ellenséget becsalja a településre, ahol a harckocsik már nem tudnak érvényesülni, utcai harcokban kimeríti őket, majd ellenlökést indít a hadosztály főerőinek és a tartalékoknak a bevetésével, ami visszavetné az ellenséget.[33]

A támadás végül 12 óra 30 perckor vette kezdetét erős tüzérségi előkészítéssel. A szlovák alakulatok Felixovka és a Felixovkától délre elterülő Sztrulinka települések között helyezkedtek el nagyjából 2 km szélességben. A támadás célja, vagyis Lipovec–Kamionka térségének elfoglalása körülbelül 6 km szélességű terület volt. A támadó alakzat balszárnyát a gépkocsizó felderítő csoport alkotta, amelynek feladata az úttól északra lévő magaslat elfoglalása volt, majd további előrenyomulás Lipovec északi szélébe. Középen a gépkocsizó gyalogos csoport nagy része nyomult előre, hogy hatalmába kerítse az úttól délre fekvő magaslatot a szélmalommal, valamint, hogy behatoljon Lipovecra, és biztosítsa a települést déli irányból. A jobbszárnyon előrenyomuló gépkocsizó gyalogos csoport maradékának feladata Kamionka település birtokba vétele volt. A balszárnyat és a középen haladó alakulatokat támogatta a harckocsik többsége, 3 páncélgépkocsi, a páncéltörő ágyúk, 2 nehéz géppuskás szakasz és az utászszázad. Utóbbi feladata a Szob folyón való átkelés segítése volt. Kamionka irányában kellett támadnia a 3. harckocsiszázad egy részének, egy gyalogszázadnak és egy nehéz géppuskás szakasznak. Pilfousek ezredes az előrenyomulást a tüzérség tüzelőállásai mögött kb. 3 km-re kialakított új parancsnoki álláspontjáról szemlélte.[34]

A tüzérségi előkészítés után a gyalogos alakulatok támadásba lendültek, és oszlopokban nyomultak előre. Az egyes rajok között 50 m volt a távolság. Amikor a Gyorsdandár főerői a borsóföldek előtt elterülő patakhoz értek, a szovjet lövegek és aknavetők tüzet nyitottak rájuk. A gyalogság ennek ellenére folytatta az előrenyomulást, és elérték a Lipovec előtti dombokat. A szovjet katonák puskáikból és géppuskáikból is tüzelni kezdtek. A szlovák katonák néhány „rókalyukat“ már maguk mögött hagytak, amelyekből a szovjet védők támadásba lendültek, és zavart keltettek a Gyorsdandár katonáinak körében. A szlovák gyalogság kicsit meghátrált, de a harcokba bekapcsolódtak a szlovák harckocsik és a tüzérség is. A szovjetek ezután visszavonultak a „rókalyukakba“, a szlovák páncélosok és a gyalogság azonnal megtámadta őket. Az ellenséges katonák többször is alattomos eszközökhöz folyamodtak az ellenség megállítása érdekében. Egy esetben az egyik szovjet katona jelzésként kidugta a kezét fehér zsebkendőt lobogtatva az egyik ilyen „rókalyukból”, hogy megadja magát. Miután kimászott, feje fölé tette a kezét, a jobb kezében a fehér zsebkendővel. Amikor pedig a szlovák katonák kb. 10 lépésnyire értek hozzá, a zsebkendővel eltakart kézigránátot az ellenség közé hajította, majd visszaugrott a gödörbe. A gránát súlyosan megsebesítette Karol Janoštiak hadnagyot, és könnyebben további két közlegényt is. Válaszul az egyik szlovák géppuska kezelője a lövészgödör összes védőjét lekaszabolta. Janoštiak hadnagyot azonnal Szcsasztlivajára szállították, de még aznap belehalt sérüléseibe. A szovjet katonák többször igénybe vették a tiltott dum-dum golyó használatát is, amelyek különösen súlyos sebesüléseket tudtak okozni. A szlovák katonákat ez nagyon feldühítette, ezért egyre keményebben léptek fel ők is az ellenséggel szemben. Kézigránátokkal, valamint a harckocsik fegyvereinek bevetése mellett olykor a lánctalpak segítségét is igénybe vették, hogy elhallgattassák az ellenséget. Némely harckocsi legénysége a géppuskatüzet túlélő szovjet védők ellenállását pisztolyokkal és kézigránátokkal törték meg. Ezekben a rövid ideig tartó ádáz harcokban vesztette életét Ján Moravčík hadnagy, a 2. gyalogszázad 3. szakaszának parancsnoka. Helyét Anton Martinovič szakaszvezető vette át. A szlovák Gyorsdandár katonáinak sikerült mindkét magaslatot hatalmukba keríteni, ezért a dandár főerői azonnal megkezdték az előrenyomulást Lipovecra, amely teljes mértékben eleget tett Tkacsenko vezérőrnagy elképzeléseinek, tervének.[35]

A Lipovec előtti magaslatokon harcoló szovjet katonák többsége elesett, és csupán egy részük került fogságba. Mikuláš Mikolaj hadnagy gyalogszakaszának egy raja 17 szovjet foglyot ejtett, míg Rudolf Bartek közlegénynek köszönhetően egy másik raj további 12 főt. A gépkocsizó felderítő osztály a 2. harckocsiszázad segítségével több szovjet foglyot ejtett. Több szlovák katona is életét vesztette, vagy megsebesült. Időközben a Gyorsdandár főerői folytatták előrenyomulásukat Lipovecra. A Szcsasztlivaja településről induló tehergépkocsioszlopok a muníciót és a páncéltörő ágyúk egy részét szállították a harcoló alakulatoknak. 13 óra körül a tehergépkocsi-oszlop eleje elérte az út melletti magaslatokat, ugyanakkor a vége Szcsasztlivaja mögött helyezkedett el kb. 1 km-re. A szovjet tüzérség tüzet nyitott rájuk. Először az első, utána az utolsó gépjárműre, majd a többire. A gyalogosok és az utászok kiugráltak a gépjárművekből, előkészítették a géppuskákat és a kézigránátokat, majd az út hosszában az árok bal szélén kúszva közeledtek Lipovec felé. Néhány tehergépkocsi vezetője teljes gázt adott, hogy átmenjen a szovjet tűzfüggönyön keresztül, miután azonban az első gépkocsi telitalálatot kapott, inkább visszafordultak. Belko emlékiratában a következőképpen írja le az eseményeket: »Sok helyen égett a búzatábla. A katonák igyekeztek a tüzet eloltani, de nagyon nehezen sikerült nekik, mert a búza száraz volt, és a tűz gyorsan terjedt minden oldalon. Körülbelül este  hat óra lehetett, amikor sikerült eloltani.«[36]A szlovák tarackok és ágyúk próbát tettek a szovjet tüzérség elhallgattatására, ezért tüzet nyitottak a Kamionkától délkeletre lévő kis erdőre. A szovjet tüzérség válaszul lőni kezdte a szlovák tüzérségi állásokat. Először tüzet nyitottak a 11/I. tüzérosztály gépjárműveire, ezért azok visszahúzódtak kb. 1km-re Szcsasztlivajáig. A 11/III. tüzérosztály ütegeinek többször meg kellett változtatniuk pozícióikat. A tüzérosztály egyik ütege közvetlenül tűz alá került. Egy szovjet tüzérségi gránát az egyik szlovák ágyú előtt csapódott be, amely megemelte és kilökte pozíciójából A szovjet ütegek ezzel szemben a Lipovectől keletre lévő 275-ös magaslat alatt helyezkedtek el, ezért kezdetben nem vették észre őket. Helyzetüket Jozef Schmidt hadnagy, a 11/I. tüzérosztály híradószakaszának parancsnoka fedezte fel, aki azonnal informálta Vogl őrnagyot, az osztály parancsnokát. A 11/I. tüzérosztály ütegei tüzet nyitottak a 275-ös magaslat alatt elhelyezkedő szovjet ütegekre. A nagyjából egy óraig tartó tűzharc után a 11. tüzérezred ütegeit Felixovka mellől a Lipovec előtt elterülő, már elfoglalt magaslatokra helyezték át.[37] A szlovák dandár támadó alakulatai lassan elérték Lipovecet és Kamionkát. A szovjet lövegek, aknavetők és géppuskák tüze szétszórta és összekeverte az egyes alakulatokat. Az egyes századok kisebb csoportokra, jobb esetben szakaszokra estek szét, és a terep egyenetlenségét kihasználva törtek előre. A gyalogságot támogatták a páncélgépkocsik, a harckocsik és a páncéltörő ágyúk, amelyek  elsősorban az ellenséges géppuskafészkeket tették ártalmatlanná. A támadó alakulatok állandó ellenséges tüzérségi tűz alatt álltak, mivel a helyzetét változtató 11. tüzérezred nem volt képes megsemmisíteni a szovjet ütegeket. A támadók közül sokan megsebesültek. Az egészségügyi katonák közül elsősorban Juraj Cimbora őrvezető-jelölt tűnt ki, aki a tüzérségi- és géppuskatűzben meggyógyította Alexander Ižo főhadnagyot és további négy katonát. Néhány harckocsi is megkárosodott, amelyeket a tábori műhely szerelői a harctéren igyekeztek megjavítani. A 2. harckocsiszázad 2. szakaszának parancsnoka, Pavol Chlebuš hadnagy LT–35 páncélosával a Lipovectől kb. 1 km-re lévő patakhoz érkezett. A harckocsi tornyából kitekintett, hogy körülnézzen. Abban a pillanatban találat érte a tornyot az egyik aknavetőből, Chlebuš hadnagy életét vesztette, a legénység két tagja pánikba esve elhagyta a harckocsit, amelyet később a szovjetek megsemmisítettek.[38]

Időközben a szlovák alakulatok folytatták előrenyomulásukat a szovjet, elsősorban kirgiz, tatár nemzetiségű és más ázsiai védőkkel szemben. A védők alattomos viselkedése miatt a szlovák katonák olyan parancsot kaptak, hogy legyenek kímeletlenek az ellenséggel. 15 órakor megtisztították a védőktől a Lipovec és a Kamionka előtti ellenséges „rókalyukakat“, majd az élen haladó szlovák katonák elérték a Szob folyót. Az itt fogságba ejtett szovjet hadnagytól megtudták, hogy az ellenség a térségben négy hegyi lövészezreddel és három tüzérosztállyal rendelkezik. Emellett már Dualský őrnagy gépkocsizó felderítő csoportja és Duchnovský százados felderítő osztálya betört Lipovec északi szélébe, míg a gépkocsizó gyalogos csoport alakulatai pedig a település kőzépső és déli részébe. Az élen haladt a 3 OA vz. 30 páncélgépkocsi Demčák főhadnagy parancsnoksága alatt, és a Vančo főhadnagy vezette 2. harckocsiszázad. A páncélgépkocsik és a páncélosok nagy segítséget nyújtottak a kerékpáros és gyalogos alakulatoknak a géppuskafészkek kiiktatásában. A településre vezető úton és a településen is mind a főutakon, mind pedig az egyes házakban jól álcázott páncéltörő lövegek voltak elhelyezve. Vančo főhadnagy LT–40 harckocsija találatot kapott, és a 2. harckocsiszázad parancsnoka súlyosan megsérült a lábán. A páncélos vezetőjének, Jozef Cícer őrvezetőnek köszönhetően sikerült a harckocsit a nehéz terep ellenére is a kiindulási pozíciójáig visszavezetnie. A harckocsi javíthatatlan károsodást szenvedett. A vinnyicai német tábori kórházba szállított Vančo főhadnagy 1941. augusztus 12-én belehalt sérüléseibe. A kemény utcai harcok tovább folytatódtak. 14 órakor Lipovec északi szélén a gyalogság folyón való átkelésének megsegítésére harcba vetették a Rudolf Ivanič hadnagy vezette utászszázadot. Elsőként az Anton Hirner[39] hadnagy vezette 2. utászszakasz haladt előre heves ellenséges tüzérségi tűz közepette. Az egyes rajok azonban az ellenséges tűzben szétszóródtak, és a szakasz elveszítette egységét. Ez sorsdöntővé vált a parancsnok Hirner hadnagy, Rudolf Daubner tizedes, Fabian Hlubík és Gašparík közlegények szamára, akik elkülönültek a 2. szakasz többi katonájától. Hirner hadnagy emlékiratában így írt a történtekről:

 

A rajok húsz méteres közönként törtek előre egymás után. Ötven méteres futás után, tüzérségi és aknavető lövedékek felvillanó sorozata fogadott minket. Egy tüzérségi gránát nem messze tőlünk telibe talált egy gyalogsági gépjárművet, amelyekben német tisztek voltak…A szovjet fegyverek olyan tűzfüggönyt alakítottak ki, hogy nem lehetett gondolni sem a faluba való eljutásra, sem a visszatérésre…Villanás, légnyomás löket, por és piszok. Feltápászkodtam. A légnyomás leterít a földre. Pár másodperc múlva a tüzérségi gránát által keletkező tölcsérbe vetem magam. Mellettem szétlőtt szlovák gépkocsi és harckocsi áll…Csak el [innen]! Lábaim alatt vér és darabokra szakadt emberi testek. A lövedékek zúgása közepette a szlovák fiúk hangjai hallatszódnak. Anyjukat és feleségüket, a legközelebbieket hívják. Kiáltás, átható nyöszörgés és kétségbeesett segítségkiáltás harsog…“[40]

 

Kb. 8 óra 30 perc után a szovjetek tüzet nyitottak rájuk a visszavonulás során. A szlovák katonák az utolsó pillanatig viszonozták a tüzet, amely hiábavaló volt, mert fogságba kerültek.[41] A 2. utászszakaszt nem sokkal később követte a Rudolf Reždovič hadnagy vezette 1. utászszakasz és a František Dananaj hadnagy irányította 3. utászszakasz. Az 1. szakasz katonái tehergépkocsikon haladtak előre a kis hídhoz, a posta épületének irányában, körülöttük megsemmisített szlovák harckocsik és gépkocsik helyezkedtek el. A szovjet katonák közvetlen közel engedték őket magukhoz, majd tüzet nyitottak a páncéltörő ágyúkból és géppuskákból. Először a szakaszparancsnok, Reždovič hadnagy gépjárműve kapot találatot, a hadnagy súlyos sérüléseket szenvedett, és Hirner hadnagy elsősegélynyújtása ellenére is életét vesztette. Hirner hadnagy a következőképpen emlékezett vissza a történtekre:

 

A szovjetek a közvetlen közelükbe engedték őket, majd heves tüzet zúdítottak rájuk. Az egyik gépkocsi megáll. Látom, ahogy kinyitják a kabin ajtaját, és a találatot kapott Rudko Reždovič hadnagy kiesik belőle az árokba. Elsősegély: kiszakítani egy lecet a kerítésből, és segítségével Rudkot áthúzni a magas gazba. Amikor szétgomboltam a zubbonyát és az ingjét, még lélegzett. Lövés érte a mellkasát és a medencéjét. Az ölemben halt meg.[42]

 

A 3. utászszakasz katonái a Lipovecra vezető út bal szélén haladtak előre, míg a tehergépkocsik visszatértek. Az utászok tűzharc közepette érték el a település bal szélét, hogy csatlakozzanak a gépkocsizó felderítő osztály katonáihoz. Dananaj hadnagy szakaszával elérte a Kamionka patak partját, ahol egy elhagyott, lőszerrel és kézigránátokkal megrakott szovjet lovaskocsit találtak, amely segítségével sikerült átkelniük a patakon.[43]

Időközben Lipovec északi, bal szélén Karol Varga főhadnagy gyalogszázada kemény harcokat folytatott a „rókalyukakban“ megbújó ellenséggel szemben. A szovjet tüzérség is lőni kezdte a szlovák katonák által elfoglalt területet, ezért az egyes szakaszok kis csoportokra estek szét, és így folytatták tovább a harcot minden egyes házért. Mivel az egységet nem lehetett a körülmények miatt helyreállítani, ezért a század parancsnoka elrendelte, hogy a szakaszok az erősítés megérkezéséig a település szélén összpontosuljanak. Lipovec középső részén a gyalogságot a harckocsikon és páncélgépkocsikon kívül az 5. páncéltörő ágyús század és egy nehéz géppuskás szakasz is támogatta. A géppuskás szakaszok is rajokra estek szét. Az egyenként négy nehéz géppuskával felfegyverzett szakaszok átgázoltak a megsemmisített híd közelében, amikor parancsot kaptak Duchnovský századostól a visszatérésre, hogy biztosítják Lipovec szélét. Ez viszont nem minden szétszóródott géppuskás rajnak sikerült.[44]  A harcokban megsebesült Sedliak őrvezető a posta épületétől útnak indult rajával a meghatározott helyre. Vele tartottak Turoci tizedes, Lorko őrvezető, Jozef Strakota és František Kuchár közlegények. Útközben az ellenség kézigránátokkal támadt rájuk, de géppuskájukkal a kb. 200 m-re lévő ellenséges katonákat ártalmatlanná tették. Ezután sikerült a hátulról érkező ellenséges támadást visszaverni, sőt megsemmisítettek egy géppuskát is. Miután a lőszer elfogyott, ismét visszatértek a posta épületéhez, ahol tüzérségi tűz zúdult rájuk, és az egyik utászhadnagy életét vesztette. Itt találkoztak Vojtech Vančo hadnaggyal, aki arra törekedett, hogy kivezesse őket a településről. A házak között nyomát vesztették, és kijutottak az útra, ahol ellenséges géppuskatűzbe kerültek. Poliak és Sedliak őrvezetők megsebesültek, a többiek pedig fogságba estek.[45] Ovečka őrvezető 4. rajának a heves géppuskatűz elől kellett visszavonulnia. A raj a harcok közepette szétesett. A a raj katonái 1 óra 29 perckor kezdték meg a visszavonulást, közösen az utász és kerékpáros alakulatok katonáival együtt. A géppuska heveder-kezelője Jozef Ťaptík közlegény és Lorko őrvezető a település előtt szovjet katonák egy csoportjába ütköztek, ezért visszahúzódtak előlük, és türelmesen kitartottak egészen reggelig. Látták, hogy a szovjetek az egész települést körülzárták, ezért a helyükön maradtak egészen július 24-ig, a német katonák megérkezéséig.[46] Július Sekáč közlegény a visszavonulás során az ellenséges géppuskatűz elől a burgonyaföldön rejtőzött el. A szovjetek távozása után visszahúzódott Lipovecre, ahol ismét ellenséges katonákat pillantott meg, ezért a közeli bokrokban talált menedéket. Az előrenyomuló német katonák leltek rá, akiknek megmutatta merre található a szovjet megfigyelőállás. Ekkor sikerült találkoznia Lorko őrvezetővel és Ťaptík közlegénnyel is.[47]

Nehéz helyzetben volt a település déli, jobb szélén harcoló, Keller főhadnagy vezette gyalogszázad is. Az első házak elfoglalása után erősebb ellenállásba ütköztek. Egyes szovjet katonák az ellenség megtévesztése céljából szlovák katonai köpenyt és sisakot viseltek. Mikuláš Mikolaj hadnagy gyalogszakasza eljutott a településtől délkeletre lévő szövetkezethez, de a szovjet túlerő elől a kukoricaföldön keresztül vissza kellett vonulnia a századához. A visszavonulás során Mikolaj hadnagy életét vesztette. A település egy részét elfoglaló szlovák alakulatok erős szovjet nyomás alatt álltak, de a harckocsik, páncélgépkocsik, páncéltörő ágyúk és a nehézgéppuskák támogatásának segítségével sikerült ellenállniuk, és előreküzdeniük magukat a traktorállomásig és a posta épületéig.[48]

15 óra körül Kamionkára betörtek Jarembák főhadnagy 3. harckocsiszázadának páncélosai. Miloslav Klobušiak harckocsijának az intenzív harcok miatt kifogyóban volt a lőszere és az  üzemanyaga. Hasonlóan rossz helyzetbe kerültek a Lipovecen harcoló harckocsik is, ezért Jozef Dobrotka[49] őrnagy, a harckocsizászlóalj parancsnoka 16 óra körül elrendelte, hogy a páncélosok Felixovkától 1 km-re délre gyülekezzenek, ahol majd feltöltik őket. Pilfousek ezredesnek, a dandár parancsnokának utasítása értelmében azonban a harckocsiknak Szcsasztlivajára kellett vonulniuk. A településen csupán Cyril Kubinec tizedes-jelölt egy LT–35 harckocsija és Demčák főhadnagy három OA vz. 30 páncélgépkocsija maradt. Kubinec tizedes a harckocsi ágyújával ártalmatlanná tette a településen lévő szovjet támaszpontokat. A Kamionkáról visszatérő páncélosok nehézségekbe ütköztek a falu környéki mocsaras, puha talajú terep miatt. Két LT–35 harckocsi az iszapba süllyedt, mialatt Szcsasztlivajára igyekeztek. Matrtaj tizedes-jelölt páncélosa telitalálatot kapott az egyik szovjet tüzérségi lövegből miután a legénység elhagyta a harckocsit. Jozef Majerský tizedes LT–35 páncélosának még a településen kifogyott az üzemanyaga, ezért a kezelőszemélyzet elhasználta a megmaradt lőszert, és kénytelen volt elhagyni a harckocsit, majd gyalog folytatták útjukat a kb. 1 m széles mocsáron keresztül Szcsasztlivaja irányába. A harckocsik kivonása rossz döntésnek bizonyult, mert a szlovák gyalogság a legkritikusabb pillanatban támogatás nélkül maradt. A szlovák harckocsizók által hátra hagyott két harckocsit a szovjetek az éjszaka folyamán megsemmisítették. A szlovák páncélosok távozásával egyidőben a község közelébe érkezett Koloman Novotný főhadnagy géppuskás szakasza, amely a gabonaföldön keresztül egy kis dombig jutott, ahonnan jó kilátás nyílt Kamionkára. A kis dombon két géppuskát helyeztek el, hogy azok fedezzék a többiek előrenyomulását. A szovjet aknavetők tüzet nyitottak rájuk, amelynek hatására Novotný főhadnagy súlyosan megsebesült Štefan Lihan közlegény pedig életét vesztette. Novotnýt elszállították, a szakasz vezetését pedig Vojtko tizedes vette át. A Szcsasztlivajára vonuló szlovák harckocsik láttán az új szakaszparancsnok egyfajta jelzésként megkezdte a visszavonulást. A félreértés gyorsan tisztázódott, és a géppuskás szakasz mögött megindult Kamionkára a František Keller főhadnagy vezette gyalogszázad is. A patak medrében előrenyomulva a géppuskás szakasz a gyalogosokkal közösen a község előtt lévő dombra jutott fel, ahonnan a faluba mély árok vezetett. A géppuskás szakasz az árokban előrehaladva a falu széléig jutott előre, ahol az egyik kertben egy fedezéket fedeztek fel, amelyben egy férfi, egy nő, egy kisfiú, valamint egy szovjet katona rejtőzött el. Mivel a katona nem adta  meg magát, ezért lelőtték. A géppuskás szakasz mind a négy vz. 24 nehéz géppuskájával egy beásott szovjet tüzérütegre támadott, ezért az ellenség gyorsan megváltoztatta tüzelőállását. A géppuskás szakasz és a gyalogság az aknavetőtűz közepette e falu központjába ért. A házak fedezékében tüzet nyitottak a szovjet katonákra, akik előjöttek a házakból, és megtámadták a maroknyi szlovák katonát. A harcokban megsebesült Vojtko tizedes is. Keller főhadnagy a heves ellenséges tűz ellenére is visszavonulást rendelt el. Némelyeknek a szovjet katonák útját állták, némelyek elestek, Ján Klesniak közlegény pedig fogságba esett. A géppuskás rajok parancsnokai is a visszavonulás mellett döntöttek. A géppuskás szakaszt a szovjetek már csaknem körülzárták azalatt, míg azok a gyalogság visszavonulását fedezték. A szovjet lövegek, aknavetők és gyalogsági fegyverek tüzében három rajnak sikerült a közeli domboldalra visszahúzódniuk. Brndiar őrvezető raja fedezte őket, akiket a szovjetek körülzártak. František Harvančík közlegény, a géppuska kezelője életét vesztette, Brndiar őrvezető megsebesült, így a géppuskánál csupán Jozef Beňo, Ján Mitrus és Jozef Oceľ közlegények maradtak, akik folytatták a tüzelést, amíg tudták, majd később fogságba estek. A szovjet katonák elvették fegyvereiket, gázálarcaikat, és egyéb eszközeiket. A harckocsik támogatása nélkül a szovjet gyalogság fölényének és a tüzérségi támogatásnak köszönhetően a szlovák katonákat gyorsan kiszorították Kamionkáról. Keller főhadnagy százada, amely már csupán két szakaszból állt, a falu szélén kb. háromnegyed órán keresztül kitartott, majd a szovjet túlerő elől a kiindulási állásaiba vonult vissza. Pilfousek ezredes torz jelentésekből kifolyólag a traktorállomás és a lipoveci posta elfoglalása után úgy gondolta, hogy a települést elfoglalták. 17 órakor parancsot adott kötelékek megszervezésére, és a már elfoglalt terület biztosítására. A parancs értelmében a Hrabec őrnagy vezette gépkocsizó gyalogos csoportnak biztosítania kellett a 275. magaslatot,[50] Lipovecet keletről, északkeletről és az északról Lipovecra vezető útvonal bejáratát. Belko így írt a helyzetről: »Amikor Hrabec őrnagynak vacsorát vittem, hallottam, miként mondta szárnysegédjének, hogy az előkészített támadásnak sikerülnie kell. Előttem azonban abbahagyta a beszédjét. Éjszaka mindenütt csend volt, csak itt-ott hangzott fel lövésdörej az egyik és a másik oldalról.«[51]  A gépkocsizó felderítő osztály és az utászszázad feladata Lipovec délnyugati irányú kijáratainak biztosítása volt. A 11. tüzérezrednek az elfoglalt területeket kellett biztosítania a várostól nyugatra elfoglalt magaslatokról. A harckocsizászlóaljnak Szcsasztlivaján kellett összpontosulnia. A Szcsasztlivajára tartó szlovák harckocsik látványa pánikot keltett a gyalogos alakulatoknál, ugyanis azt hitték, hogy szovjet páncélosok támadták meg őket. Az 5. páncéltörő ágyús század tüzérei, akik korábban tévedésből tüzet nyitottak a német gépkocsikra, most a hír hallatán tüzelőállást vettek fel. Időben megtudták, hogy szlovák harckocsikról van szó. A szlovák harckocsizók megálltak és beszélgetni kezdtek velük, amikor lövések dörtültek el, és a harckocsikon állók közül némelyek életüket vesztették. A tüzérek fedezékbe vonultak, és rájöttek, hogy az ellenség a körülöttük lévő borsóföldek szélén jól álcázott „rókalyukakból“ nyitott tüzet. A tüzérek megtámadták és fogságba ejtették a 12 szovjet katonát, akiknek megmutatták az általuk megölt szlovák katonák holttesteit. Leopold Ďuran főhadnagy, az 5. páncéltörő ágyús század parancsnoka a foglyokat sorba állította, és dühében  lelőtte őket.[52]

Pilfousek ezredes úgy vélte, hogy az ellenséget legyőzték, akik délkeleti irányban Illinci felé vonulnak vissza, ezért utasította Hrabec őrnagyot, hogy alakulatával biztosítja a Lipovectől keletre lévő 275. magaslatot. A harckocsizászlóalj, két páncélgépkocsi[53]és a 15. könnyű légvédelmi gépágyús üteg Szcsasztlivaján összpontosultak. A dandár parancsnoka a kapott információknak ismét nem adott hitelt, és nem vette a fáradtságot, hogy a Lipovecen harcoló alakulatok prancsnokaitól szerezzen tájékoztatást. Hirner hadnagy, a 2. utászszakasz parancsnoka a Szob folyó bal partján lévő házakban ellenséges géppuskafészkeket és páncéltörő ágyúkat, azok mögött pedig különféle fegyverekkel felszerelt szovjet katonákat vélt felfedezni. A látvány nyilvánvalóvá tette számára, hogy az ellenség támadásra készül. Időközben Pilfousek ezredes pedig jelentette Kübler vezérőrnagynak, hogy az ellenség vonul vissza a településről. Kübler Pilfousek jelentése alapján 17 óra 20 perckor parancsot adott, hogy a Gyorsdandár elfoglalta Lipovecet, ezért nyomuljon előre Illinci irányába.[54]

A szlovák Gyorsdandár alakulataira nehéz megpróbáltatás várt, ugyanis a szovjet 44. hegyi lövészhadosztály ellenlökést indított. Ha nem tudják feltartóztatni a támadókat, akkor az ellenség tovább nyomulhat előre Szcsasztlivaja irányában, amely komoly veszélyt jelentett volna.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bibliográfia:

 

Belko, Jozef: Zápisník z Východného frontu, Bratislava, Vydavateľstvo politickej literatúry, 1965.

Bystrický, Jozef: Ťazenie slovenskej armády na východnom fronte v roku 1941, Vojenská história, 2, 1998, č. 2, 39–61.

Cséfalvay, František et al.: Vojenské osobnosti dejín Slovenska 1939–1945, Bratislava, Vojenský historický ústav, 2013.

Hirner, Anton: Boje za frontom, Bratislava, Pravda, 1981.

Klubert, Tomáš: Boj pri Lipovci, Vojenská história, 7, 2003, č. 2, 15–35.

Mičianik, Pavel: Slovenská armáda v ťažení proti Sovietskemu zväzu (1941–1944) I., Banská Bystrica, 2007.

Rajninec, Juraj: Slovenské letectvo 1939–1944 1., Bratislava, Ministerstvo obrany SR, 1997.

Vojenský historický archív, Bratislava (VHA), Fond: 55

 

 

 

[1] Rudolf Pilfousek (1899–1980) szlovák vezérkari ezredes. Német nemzetiségűként kiválóan beszélte a német nyelvet. A Gyorscsoport, majd a Gyorsdandár parancsnoka volt. 1941 augusztusában visszatért Szlovákiába. 1942 augusztusától 1943 augusztusáig a Biztosító hadosztály parancsnokaként működött. 1944 augusztusában belépett a Waffen-SS-be, majd november végén a szlovákiai német nemzetiségűeket felsorakoztató SS-Heimatschutz parancsnokává nevezték ki. A frontvonal közeledtével elhagyta Szlovákiát. Életének további szakasza ismeretlen. František Cséfalvay et al.: Vojenské osobnosti dejín Slovenska 1939–1945, Bratislava, Vojenský historický ústav, 2013, 197–198.

[2] Mičianik adatai szerint néhány fegyver darabszáma nem egyezik Klubert adataival. Ezek a következők: 1 666 db pisztoly, 2 815 db puska, 5 MTH lánctalpas traktor, 445 tehergépkocsi, 137 személygépkocsi és 90 motorkerékpár. A géppuskák darabszáma megegyezik, csak Mičianik a páncélgépkocsikba és a harckocsikba beépített géppuskákat nem számolja be. Pavel Mičianik: Slovenská armáda v ťažení proti sovietskemu zväzu (1941–1944 ) I., Banská Bystrica, 2007, 101.

[3] Tomáš Klubert: Boj pri Lipovci, Vojenská história, 7, 2003, č. 2, 19.

[4] Uo., 19-20.

[5] Klubert az egyetlen, 1959-ből származó, 5 900 lélekszámot meghatározó adatból következtetett. Figyelembe vette a második világháború alatti emberveszteséget, és a lakosság számának későbbi növekedését. Uo., 20.

[6] Napraforgóból készült étolajat gyártottak itt. Uo., 20.

[7] Mičianik: Slovenská armáda, 101.

[8] Az ún. „rókalyukak” U alakban kiásott gödrök voltak, amelyekben általában két katona tartózkodott. Lipovec közelében azonban akár 5-6 katonát elrejtő „rókalyukak” is voltak. Klubert: Boj, 21.

[9] Mičianik: Slovenská armáda, 101–102.

[10] Jozef Bystrický: Ťazenie slovenskej armády na východnom fronte v roku 1941, Vojenská história, 2, 1998, č. 2, 44.

[11] Mičianik: Slovenská armáda, 102.

[12] Uo., 102.

[13] Vladimír Kačka (1908–2005) szlovák repülő őrnagy. 1940. október 1-jén a II. repülőosztály parancsnoka lett. 1941. június 22-től a „Boreša” repülőszázad kötelékében teljesített frontszolgálatot, amely alatt részt vett a légi harcokban. 1941. július 1-jén az ellenséggel szemben tanúsított tevékenysége miatt őrnaggyá léptették elő. 1942 augusztusában a Pöstyéni repülőtér parancsnoka lett. 1942-ben abszolválta a Bf 109 vadászgépen végzett kiképzést Dániában. Visszatérése után a vadászpilóták kiképzésének vezetője volt. 1943 októberében a II. repülőosztály, majd később a műszaki repülőosztály parancsnokaként működött. 1944-ben a szlovák Nemzetvédelmi Minisztérium személyi részlegének vezetője volt. A háború után vizsgálati fogságban tartották, majd a csehszlovák haderőnél teljesített aktív szolgálatot. 1948-ban tartalékba helyezték. 1991-ben rehabilitálták. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 112.

[14] Juraj Rajninec: Slovenské letectvo 1939–1944 1., Bratislava, Ministerstvo obrany SR, 1997, 117-118.

[15] VHA (Vojenský historický archív, Bratislava), 55-57-4, Veliteľstvo Armády, Číslo: 1512. Dôv. I. oddel. 1941, Armádny rozkaz č. 5, SV. 1. augusta 1941.

[16] Jozef Vogl (1900–1990) szlovák tüzérőrnagy. 1941 júniusától a 11/III. tüzérosztály parancsnoka volt, majd rövid ideig a 11. tüzérezred parancsnoki tisztét is betöltötte. 1942-ben alezredessé léptették elő. 1943-ban a Gyorshadosztály hadrendjébe tartozó 11. tüzérezred parancsnoka lett ismét, de még ez év novemberében visszatért Szlovákiába. A szlovák nemzeti felkelés kitörése után a Kriváň nevezetű partizánbrigád parancsnoka lett. 1945-ben ezredessé léptették elő. 1955-ben letartóztatták, és 1956-ban 12 év szabadságvesztésre ítélték. 1964-ben feltételesen szabadlábra helyezték. 1990-ben bekövetkezett halála után rehabilitálták, és vezérőrnaggyá léptették elő. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 263–264.

[17] Mičianik: Slovenská armáda, 103.

[18] A támadás negyedórával később indult, mint ahogy Pilfousek ezredes elrendelte.

[19] Pavol Duchnovský (1902– ?) szlovák lovassági százados. 1941 nyarán a 2. lovas felderítő osztály kerékpáros századának parancsnoka volt. 1942 júliusától a szlovák Nemzetvédelmi Minisztériumban tevékenykedett. 1943. január 1-jén őrnaggyá léptették elő. 1944 szeptemberében nyugdíjazták. 1945 márciusában átállt a partizánokhoz. Később a 20. gyalogezred egyik zászlóaljának parancsnoka lett Nagymihályon (Michalovce), majd egy év múlva már a 32. gyalogezred műszaki századának parancsnokaként működött Kassán. Összekötő tisztként is tevékenykedett. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 56.

[20] Juraj Tibor Dualský (1903-?) százados. A 2. lovas felderítő osztály parancsnoka volt egészen 1944. február 1-ig. Részt vett a Minsk, Borisov és a Rosztov környéki harcokban is. 1943 januárja és novembere között a Biztosító hadosztály alárendeltségében irányította a motorizált felderítő osztályt. 1944 februárjában saját kérésére katonai kórházba került. 1945 májusától a csehszlovák haderőnél szolgált alezredesi rangban. 1948-ban nyugállományba helyezték. Uo., 55–56.

[21] Mičianik: Slovenská armáda, 104.

[22] Klubert: Boj, 23.

[23] Jozef Belko: Zápisník z Východného frontu, Bratislava, Vydavateľstvo politickej literatúry, 1965, 21.

[24] Július Nosko (1907–1986) szlovák lovassági őrnagy. 1941. július 8-tól a Gyorsdandár törzsfőnöke volt. 1942 tavaszán két hónapot töltött el a német 6. hadseregnél Harkov térségében, ahol jelentős tapasztalatokat szerzett. Szlovákiába való visszatérése után a szárazföldi erők parancsnokságán tevékenykedett. 1943 áprilisában a Biztosító hadosztályhoz került, augusztus 1-jén pedig a hadosztályból átszervezett 2. gyaloghadosztály törzsfőnöke lett. 1943 októberében visszatért Szlovákiába. Együttműködött az illegálisan működő ellenállókkal. A szlovák nemzeti felkelés után az 1. csehszlovák hadsereg törzsfőnöke volt. 1944 októberében vezérkari ezredessé léptették elő. 1946-ban a 2. gyaloghadosztály parancsnoka lett Besztercebányán. Még ebben az évben dandártábornokká nevezték ki. 1953-ban tartalékba helyezték. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 182.

 

[25] Mičianik: Slovenská armáda, 104–105.

[26] Uo., 107.

[27] Emil Krokavec (1911–?) szlovák százados. A páncéltörő ágyús zászlóalj parancsnokaként részt vett a lipoveci ütközetben. 1941 októberétől a II. páncéltörő ágyús zászlóalj parancsnokává nevezték ki. 1942-ben a harckocsizászlóalj 5. századához, majd 1943-ban a II. zászlóalj törzsszázadához osztották be. 1945 után rendőrtisztként tevékenykedett. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 138.

[28] Mičianik: Slovenská armáda, 107–108.

[29] Karol Hrabec (1901–?) szlovák őrnagy. A Gyorscsoport gépkocsizó gyalogzászlóaljának és a Gyorsdandár gépkocsizó gyalogos csoportjának parancsnoka volt. 1941. augusztus 20-tól a Biztosító hadosztály 102. gyalogezredének parancsnokaként működött. 1941. július 1-jén alezredessé nevezték ki. 1944 után kórházi és házi kezelést is kapott. 1949-ben egészségügyi okok miatt nyugállományba helyezték. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 93.

[30] Ján Frtús (1909-?) szlovák őrnagy. 1941-ben 11. tüzérezred egyik osztályának parancsnoka volt. 1941 augusztusában visszatért Szlovákiába. 1944-ben részt vett a szlovák nemzeti felkelésben, és partizánként is tevékenykedett. 1946-ben már a csehszlovák haderőnél szolgálva alezredesi rangot ért el. 1948-ban nyugállományba helyezték. Uo., 69.

[31] A parancs szerint a támadásnak 10 óra 15 perckor kellett volna kezdődnie, ennek ellenére az csupán 135 perccel később, 12 óra 30 perckor vette kezdetét. Klubert: Boj, 25.

[32] Mičianik: Slovenská armáda, 108–109.

[33] Uo., 109.

[34] Uo., 110.

[35] Uo., 110–112.

[36] Belko: Zápisník, 22.

[37] Mičianik: Slovenská armáda, 113.

[38] Uo., 113 – 114.

[39] Anton Hirner (1915–1992) szlovák hadnagy. 1941 nyarán egy utászszakasz parancsnoka volt. A lipoveci ütközet során esett fogságba. Két éves hadifogság után 1944-ben híradós és rádiótávírós kurzust végzett, hamis iratokkal és nevének megváltoztatásával (Hipík) légi úton Moszkvából Kijevbe, majd onnan Rovnora szállították. Felvette a kapcsolatot az ellenállókkal. 1944 novemberétől Nyugat-Szlovákiában tevékenykedett. Több mint 200 rádiogramot küldött át a Szovjetunóba. 1946-ban századossá léptették elő. A háború után sokféle tevékenységet folytatott a gyárban végzett munkától, egészen a Tátrai Nemzeti Park igazgatásáig. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 87.

[40] Anton Hirner: Boje za frontom, Bratislava, Pravda, 1981, 21–22.

[41] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Topas, Protokol spísaný s des. Daubnerom Rudolfom, SV. 26. júla 1941.

[42] Hirner: Boje, 23–24.

[43] Mičianik: Slovenská armáda, 114–116.

[44] Uo., 117.

[45] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Protokol spísaný so strel. Strakota Jozefom, SV. 26. júla 1941.

[46] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Protokol spísaný so strel. Ťaptíkom Jozefom, SV. 26 júla 1941.

[47] VHA, 55, 55-36-1, Veliteľstvo Adolf, Protokol spísaný so strel. Sekáčom Júliusom, SV. 26 júla 1941.

[48] Mičianik: Slovenská armáda, 118.

[49] Jozef Dobrotka (1908–1994) szlovák őrnagy. A Gyorscsoport és a Gyorsdandár harckocsizászlóaljának parancsnoka volt. 1941. július 1-jén az alakulat őrnagyává nevezték ki. 1944 nyarán a kelet-szlovákiai haderő harckocsiezredének parancsnoka volt, augusztus 31-én csatlakozott a „Čapajev” partizánkötelékhez. A németek letartóztatták és néhány hetet fogságban töltött. A háború után visszahívták az aktív szolgálatból. A későbbiekben alacsonyabb parancsnoki beosztásban működött. Életének további szakasza ismeretlen. Cséfalvay: Vojenské osobnosti, 50-51.

[50] Erről a magaslatról jól belátható és ellenőrizhető a Krisztinovka–Kazatyin  vasútvonal. Klubert: Boj, 28.

[51] Belko: Zápisník, 22.

[52] Mičianik: Slovenská armáda, 118–120.

[53] A harmadik, kisebb károsodást szenvedett OA vz. 30 páncélgépkocsi, Karol Lerchner őrvezető parancsnoksága alatt, később érkezett meg Szcsasztlivajára. Uo., 121.

[54] Uo., 120–121.

Cservenka Ferdinánd: A szlovák gyorsdandár harci tevékenysége 1941. július 7-től 21-ig

A szlovák Gyorscsoport harci bevetéseit és tevékenységét figyelembe véve, valamint a katonák harci tapasztalatait értékelve a szlovák hadvezetés úgy döntött, hogy a Gyorscsoportot további alakulatokkal erősíti meg, és megszervezi a Gyorsdandárt. 1941. július 5-én a 4. számú hadműveleti parancs értelmében a Gyorscsoportot a 11. tüzérezreddel, az 1. hadosztály alárendeltségébe tartozó 1. lovas felderítő osztály gépkocsizó alakulataival és a kerékpáros századdal erősíti meg, amelyeket Szambor településre küldtek. “Cservenka Ferdinánd: A szlovák gyorsdandár harci tevékenysége 1941. július 7-től 21-ig” bővebben

Zsidai Réka: Udvari élet és presztízs: Adalékok Festetics György udvartartásához

A századfordulóra nemcsak a naptár szerint, de a Festetics család, illetve Keszthely történetében is új időszak köszöntött be. Ez a folyamat pedig voltaképpen Festetics Györgynek (1755-1819) a cs. k. hadseregből történt 1791-es kvietálásával indult meg, noha a 18. század végén szembe kellett néznie apjától, Páltól (1722-1782) megörökölt adósságaival is.[1] “Zsidai Réka: Udvari élet és presztízs: Adalékok Festetics György udvartartásához” bővebben

Zsidai Réka: Batthyány Lajos nádor (recenzió)

Móricz Péter (szerk.): Batthyány Lajos nádor. Körmend, Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár, 2017. pp. 208.

A Batthyány család története évszázadokon át összefonódott Magyarország és Körmend történetével. Az ország és városunk számos kiemelkedő személyisége származik e főúri famíliából. «Az egyetlen család mely nádort, miniszterelnököt, bíboros hercegprímást és szentet adott a hazának.»” – írja Bebes István, Körmend város polgármestere köszöntő szövegének első soraiban (p. 7.). E rövid bevezető előrevetíti, hogy egy impozáns múlttal rendelkező történelmi család kultúra- és identitásformáló hatásáról nem feledkezhetünk meg. “Zsidai Réka: Batthyány Lajos nádor (recenzió)” bővebben

Balogh Atilla: Adalékok a Keresztes-Fischer Ferenc vezette Belügyminisztérium rendészeti politikájához (1931-1932) – Gyülekezési, egyesületi, sajtórendészeti ügyek; állambiztonság, állami ellenőrzések, fejlesztések a közbiztonsági szerveknél

                                                „Dolgozni, rendet teremteni és takarékoskodni akarok”[1]

Bevezetés

E tanulmány jelentős részben hiánypótlónak minősül, hiszen Keresztes-Fischer Ferenc[2] belügyminiszter, s tárcájának 1931-től 1932-ig tartó rendészeti[3] politikáját eddig részletesen nem vették górcső alá.[4] Ezen hiány pótlása vezérelte a szerzőt.[5] E tanulmány bemutatja, s elemzi a közbiztonsági rendészeti terület[6] egyes „ágait”[7] (gyülekezési ügyek; egyesületi ügyek; sajtórendészet). A következő oldalak a fegyverek, lőszerek, robbanószerek állami ellenőrzésével is foglalkozik, hiszen ezen terület is szorosan kapcsolódik az államrendészethez. Továbbá ezen írás a közbiztonsági szervekkel kapcsolatos fejlesztéseket is tárgyalja, mert az említettek a közbiztonsági rendészet hatékony működésének alapfeltételeit jelentik. Az alábbi oldalak a kormányellenes erők (a kommunisták, a szociáldemokraták, a kisgazdák, a szélsőjobboldal) elleni belügyminiszteri „harcot” kiemelt fontossággal kezelik. A tanulmány arra keresi a választ, hogy a Belügyminisztérium milyen eszközökkel próbálta a közbiztonságot megőrizni, illetve a politikai ellenfeleket „visszaszorítani” a nagy gazdúasági világválság ezen időszakában. “Balogh Atilla: Adalékok a Keresztes-Fischer Ferenc vezette Belügyminisztérium rendészeti politikájához (1931-1932) – Gyülekezési, egyesületi, sajtórendészeti ügyek; állambiztonság, állami ellenőrzések, fejlesztések a közbiztonsági szerveknél” bővebben