Beküldve:

Kovács Viktória: Gondolatok a jog mögötti értékekről és szabályozásról

1. A jog, erkölcs és vallás normarendszerének kapcsolata

Az 1600-as évek végéig Európában a szokásjog volt az erkölcsi és etikai viselkedés fő mércéje, mielőtt a normarendszerek és a metafizikai szférák elkülönültek volna egymástól. Az egyházi kánonjog, mint az egyetlen írott és kodifikált jogrendszer, uralkodott a szekularizáció előtt, nemcsak az egyházi belügyeket szabályozta, hanem az emberek mindennapi viszonyait is. A felvilágosodás előtt a nyugati világban az Istennel való egység és kapcsolat átszőtt szinte minden közösségi és egyéni tevékenységet, hiszen a társadalmi összetartozást a felsőbb hatalomba vetett hit formálta. Az 1800-as évektől kezdve a jogpozitivista megközelítés térnyerésével, azaz a tudatos, papíron rögzített jogrendszer kialakulásával, nyilvánvalóvá vált ez az elkülönülés.

A vallás szerepe a privát szférára korlátozódott, működését tekintve a társadalom egy szegmense lett.[1] Magánügy. A szekularizáció elmélete alapján a vallás semmiképp nem működhet társadalmi rendező elvként. A társadalomkutatók szerint egyre jellemzőbbé válik az elvallástalanodás, a népegyházak a templomok kiürülését a modern tudományos-technológiai-gazdasági fejlődéssel magyarázzák.[2] Berger azonban azt mondja, hogy az elmélet a világ más tájain nem mutatkozik igaznak, inkább csak Európára jellemző a vallás ilyen fokú kiszorulása a társadalomból.[3] Ami biztosnak látszik, hogy az elmélettel ellentétben, nem csökkent az emberek spiritualitás iránti igénye. Ezt bizonyítja az új keresztény vallási mozgalmak növekvő számú megjelenése, valamint az iszlám, a keleti spiritualitás begyűrűzése a keresztény gyökerű Európába és Amerikába.

A jogi szabályozás célja a jól működő társadalom, társadalmi együttélés. A jogtudománnyal foglalkozók közül sokan a kelsen-i jogi gondolkodás alapján distanciával tekintenek az elvont értékekre és elvekre, veszélyesnek tartják a morális szempontok beemelését a jog koherens fogalmi és jogintézményi rendszerébe.

Az utóbbi időben egyre inkább elterjedt az a nézet, hogy az ún. black letter law által körvonalazott jogviszonyok nem mindig tükrözik teljes mértékben a valóságot, és sokszor csupán egy szűkített világképet festenek.[4] A jog, etika/erkölcs és vallás hármasa együttesen lefedik az emberi társadalmak működésének és együttélésének szabályozását. Ha külön-külön elemezzük ezeket a területeket, észrevehetjük, hogy vannak közös pontjaik és olyan területeik, amelyek teljesen eltérnek egymástól a szabályozás szempontjából. Később láthatjuk majd, hogy ezeknek a halmazoknak néhány érintkezési pontján ún. “szürke zónák” vannak, ahol a vallási jogok és szabályok érvényesek, de a jog még nem volt képes teljesen érvényt szerezni saját normarendszerének.

A társadalomkutatásokban egyre fontosabb téma a morál és különösen annak a vallással való összefüggése. Nem lehet tagadni, hogy a vallás és a vele összefüggő értékrend elvesztette intézményes társadalomformáló szerepét. Nincs általánosan elfogadott megállapodás arról, hogy mi számít jó és rossznak, vagy mi tekinthető elítélendőnek.[5] Minden egyes ember saját egyéni ítélőképessége alapján, saját kulturális háttere szerint hozza meg döntéseit, amelyek közül csupán néhányat korlátoznak a jog szankciói. Azonban felmerül a kérdés, hogy hogyan maradhat működőképes a társadalom, ha felborul a rend és a káosz eluralkodik. Émile Durkheim szerint, ha a normákban való egyetértés gyengül, nő a különböző társadalmi problémák, az anómiák gyakorisága. Ezért a vallásnak nagy jelentősége van a társadalmon belüli konszenzus és szolidaritás megteremtésében.[6]

Hogyan gondolkozzunk tehát a három normarendszert kitöltő valóságos viszonyokról, fogalmakról, értékekről, amelyek nyilvánvalóan nem zárhatók a jog fogalmi keretei közé? Mi az igazság? Mi a helyes? Mi a jó és rossz? Mi a bűn? Honnan ered az a normarendszer, amely nem csupán a külső szabályozó mechanizmusok miatt válik mértékadóvá a társadalomban, hanem – ahogyan kívánatos lenne – megegyezik az ember, mint a jog alanyának belső motivációjával?

Különös kihívást jelent annak értelmezése, hogy a vallás milyen szabályozó rendszert alkot, mivel eltérő kultúrákban más és más a hatalom és a transzcendens közötti viszony, és más és más elvek irányítják a különböző vallásos és nem vallásos társadalmakat. Minden vallás különböző mértékben, de meghatározó befolyással bír az egyes egyének normaértelmezésére és választására. Célszerű lenne egy olyan egységes normarendszer kialakítása, amelyben a három terület összehangoltan alkotja a társadalom alapnormáit. Ehhez meg kell értenünk a vallások működését, értelmeznünk kell az alapfogalmakat, és meg kell keresnünk a közös pontokat.

A jogalkotók számára is lényeges lenne, hogy részletesebben megismerjék ezeket a területeket, mivel a világ lakosságának nagy része vallásos hátterű: keresztények (2,4 milliárd), muszlimok (1,9 milliárd), hinduk (1,1 milliárd), buddhisták (506 millió), csak a legnépesebb vallásokat említve. Ezzel szemben a nyíltan ateisták/agnosztikusok száma csak 1,1 milliárd.[7] A kutatócsoport jelentős növekedést prognosztizál a vallásos emberek számában a következő tíz évben, főként az Európán kívüli területeken. Magyarországon a 2011-es népszámláláshoz képest a vallásos emberek száma csökkenő tendenciát mutatott 2022-ben, mindössze 43,8 % mondta magát valamely valláshoz tartozónak, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ennyien lennének vallásosak, mivel a megkérdezettek 40%-a nem válaszolt az erre vonatkozó kérdésre, nem vallásosnak pedig 16,1% jelölte magát.[8]

2. Vallás

Az emberiség története során a vallások és különböző kifejeződési formái válaszokat kínáltak az ember alapvető létkérdéseire: honnan jöttünk, miért vagyunk itt, és hova tartunk? A vallás olyan kérdésekre ad választ, amelyekre sem az etika, sem a jog nem képes teljes körű választ adni. A monoteista vallások például nemcsak az Isten és az ember közötti kapcsolatokat szabályozzák, hanem értelmezik az ember és a közösség viszonyát (pl. adakozás, szegények segítése), valamint az ember önmagához (self) való viszonyát is, sőt önreflexióra ösztönöznek. Röviden vizsgáljuk meg, hogy a vallásnak milyen a hatalomhoz való viszonya a különböző társadalmakban, és milyen eszközöket alkalmaznak – ha egyáltalán alkalmaznak – az etikai és erkölcsi alapértékek érvényesítése érdekében. Magyarország Alaptörvénye különös hangsúlyt fektet a keresztény kultúra védelmének fontosságára, valamint az intézményes együttműködésre a történelmi egyházakkal és azok társadalmi szerepvállalásával. Az Alaptörvény preambuluma kiemeli a Nemzeti Hitvallás fontosságát és a kereszténység nemzetegyesítő szerepét.

Az Európai Unió vallással kapcsolatos álláspontja megalakulása óta inkább ellentmondásosnak tekinthető. A vallás nem kapott kiemelt szerepet a dokumentumokban a Schumann-nyilatkozattól (1950) kezdve egészen a Maastrichti Szerződésig (1991). A Lisszaboni Szerződés (2007) az egyházak kifejezett kérésére rögzíti, hogy a vallási és egyházi kérdések kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartoznak,[9] az Európai Uniónak nincs hatásköre ezeken a területeken, bár elismeri az egyházak egyedi hozzájárulását az uniós szerveződéshez.

Az iszlám államokban a jog legitimitása vallási alapokon nyugszik, és a társadalmi normákra a törzsi, szokásjogi rendszer épül. A saría[10] szabályozza a társadalom jogi rendjét, míg az adminisztratív jogi szabályokat tartalmazó kanún alárendelt szerepet tölt be a jogforrási hierarchiában. Az iszlámban nincs hagyománya az állam és a vallás szétválasztásának, mivel a saría elsősorban a vallásos közösség tevékenységét szabályozza, nem pedig az államigazgatási vagy szervezési normákat.

A kelet-ázsiai társadalmakban, mint például Kínában és Japánban, a szokásokon és hagyományokon alapuló jogrendszert a konfucianizmus inspirálta. Kína esetében 1949 után a szovjet minta vált irányadóvá. A jog nem az istenektől ered, hanem az uralkodó által kinyilatkoztatott szabályok válnak normává. A kelet-ázsiai kultúrákban a joghoz való viszony általában negatív, inkább a személyes vagy közösségi megoldásokra törekszenek, mivel a jogot gyakran a büntetéseken keresztül tapasztalják meg. Japánban nagyrészt német minta alapján zajlott a jogrendszer kodifikációja az elmúlt században.[11]

Az elismert vallástörténész, Eliade szerint a vallás világát, vagyis a primer mítoszokat önmagukban kell vizsgálnunk, mivel ez a világ saját törvények szerint működik, és nem redukálható más tényezőkre. „A vallási jelenségeket csak úgy ismerhetjük meg, ha saját szintjükön vizsgáljuk őket, vagyis, ha vallási jelenségekként tanulmányozzuk őket.”[12]

Ha alaposan megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy a legtöbb vallásban az elsőség és a kizárólagosság elve van jelen, ami azt jelenti, hogy bár elfogadják más vallások létezését, nem ismerik el azok metafizikai valóságát. Ugyanakkor a vallásos közösség tagjai számára a saját hitrendszere része a személyes és társadalmi valóságnak, amelyben az egyén önmagát, múltját és élete célját helyezi el. A vallás mindig értékkötött paradigmák küzdelme lesz, amelyek folyamatos konfliktusban állnak egymással. Hogyan lehetséges a vallások békés együttélése egy ideális rendszerben?

Az Erasmus által képviselt békeeszmény, ahogyan azt Krisztus tanította: ez az, ami hozzájárulhat az európai nemzetek együttműködéséhez, írja Eliade. Erasmus eszméje azonban – a kölcsönös türelem és párbeszéd révén, amely a megértés és egy közös, karizmatikus forrás megtalálásának érdekében zajlik – újra fontossá válik a 20. század utolsó negyedének ökumenikus mozgalmában.[13] Egymás akaratlagos megismerése által közel kerülhet az eddig idegennek tartottak kultúrája, mások értékei, és több lehetőségünk van arra, hogy megértsük és elfogadjuk a másikat. Így például megismerhetővé válik a kereszténységből az agapé, azaz az isteni szeretet, amely a bajbajutott felebarát felé forduló cselekvő szeretet, ahogyan Pál apostol is megfogalmazza a testvériség gondolatát.[14] De a Korán alapján elfogadhatjuk azt is, hogy a népek különbözősége, a különböző társadalmak létezése Isten akaratából való, méghozzá azért, hogy ’megismerjük egymást’[15]

3. Értékek mai ütközetei

A jogpozitivizmus az értéksemlegességet hangsúlyozza a jogértelmezés során, vagyis azt állítja, hogy az érték maga a jog, amelyet a nép által felhatalmazott szuverén hoz létre és határoz meg. Ennek fényében elfogadjuk, hogy egy adott társadalom szuverénje által preferált saría is elfogadható normaszabályozó eszközként? Ha az igazság fogalmát az összes dimenzióban értelmezzük, akkor más válaszokra juthatunk, és a normatív értelmet szubjektív módon adják meg az ez alapján végrehajtott cselekedetek. Az igazság az lenne, amit a szuverén kinyilatkoztat és amiben a többségi társadalomban konszenzus alakul ki? A vallás területén ugyanígy az abszolút igazság fogalmára adott válasz az, hogy az igazság az, amit Isten kijelent. Érzékeljük, mekkora eltérések vannak az igazság fogalmának tartalmában a két különböző normarendszerben?

Napjainkban milliók számára ad elfogadható válaszokat, népszerű értelmezési keretet a világ működéséről, az emberiség eredetéről, etikai gondolkodásmódjáról és jövőjéről a Harari-féle metanarratíva,[16] amely a vallás adta válaszok mellett jelenik meg alternatívaként, teljességgel kizárva Isten létezését, csupán fikcióként értelmezve azt. Miért érdekes számunkra egy történész, író munkássága? Mert a McLuhan-i világfaluban[17] működő médiavállalatok, a véleményvezérek és az általuk széles nyilvánossághoz eljutó eszmék, gondolatok maguk is konstruálják a valóságot, így komoly befolyással bírnak a tömegekre. A kommunikációs szakembereken és egyes civil csoportokon, vállalatokon kívül kevesen mérik fel reálisan a médiában rejlő erőt a társadalom gondolkodásmódjának befolyásolására és ezen keresztül az egyes lobbicsoportok törekvéseit a bevett társadalmi normák megváltoztatására. Példaként kiemelhetjük akár az LMBTQ-jogok, vagy a nemváltoztató műtétek jogi kereteinek kiszélesedésére és társadalmi elfogadottságra, támogatottságra gyakorolt hatást, amelyek rövid idő alatt mentek át gyökeres változáson mind a közgondolkodás, mind a jog területén. A témák beemelése a média által a napi diskurzusba, valamint a politikusok, művészek, azaz véleményvezérek kiállása – ezen keresztül az ügy személyessé tétele – valóságossá teszik a hétköznapi, egyébként nem érintett emberek számára is az adott kérdést. Mi köze mindennek a jogi területhez? Hogyan válik egy-egy társadalmi szempontból keveseket érintő kérdés transzparenssé, majd a jogalkotás szempontjából is meghatározóvá? Úgy, hogy előzetes politikai kérdéssé kellett válnia, mert a politika mindig értékmotivált.

Vannak olyan vallási szempontból is igen kényes bioetikai kérdések, mint az abortusz, amely már reprodukciós alapjogi státuszt követel világszerte,[18] vagy az eutanázia, amely a halálról való döntés jogát a Transzcendenstől az ember kezébe helyezi át.

Nézzünk meg néhány olyan gyakorlatot, amelyek napjainkban a jog, etika, vallás határmezsgyéjén mozognak, és óriási dilemmát okoznak a társadalomban. Az említett kérdések közül néhány az elkövetkező években mindenképp kielégítő jogi megoldást is igényelnek.

Az iszlám valláshoz kapcsolódó szokásrendszer része a női nemi szervek megcsonkítása, amely nem csak az Európán kívüli társadalmakban van jelen, hanem a nyugati bevándorló közösségekben is bevett gyakorlat. Az áldozatok és emberjogi aktivisták kevés sikerrel próbálnak fellépni ez ellen a barbár gyakorlat ellen.[19] Mivel maguk az elkövetők is elsőként a vallási parancsoknak akarnak megfelelni, ezért nagyon kevés eset válik nyilvánossá és kevesen kerülnek bíróság elé.

A családon belüli erőszak értelmezése is egészen eltérő a különböző társadalmakban. Európa nyugati felén a bántalmazás legenyhébb formái is teljesen tiltottak, és ne menjünk messzebbre, Kelet-Európában ezt a gyakorlatot relatívan értelmezik – a szigorú törvényi szankciók ellenére természetes és társadalmilag elfogadott egy-egy „atyai pofon” elcsattanása. A nemek megváltoztatásának és megváltoztathatóságának kérdése is egy ilyen határterület. A jövőben a születéskor érvényben levő nem szerinti jogok és kötelezettségek lesznek meghatározóak (pl. nyugdíjazás, börtönbüntetés, sport) vagy később választott preferenciák? Ma már érzékelhetően érinti a társadalmat ennek a kérdésnek a problematikája. A vallás ebben a tekintetben egyértelmű és tudományosan is megalapozott: a biológiai nemünk nem megváltoztatható a genetikai mélységig.

4. A bűn fogalmának értelmezései

A jog a közösségi magatartás szabályozása érdekében szankciókat épített be a rendszerébe: bűn az, amit a törvény annak tart. A vallásokban ettől és egymástól is eltérő lehet a bűn fogalma, bár lehetnek a halmazoknak közös metszéspontjai. Közös pont az is, hogy a normarend megszegésének minden esetben vannak következményei.

Amikor erkölcsi kérdésekről gondolkodunk, mindig meg kell határoznunk, hogy melyik viszonyrendszerben fogjuk értelmezni az adott fogalmat. A morális fejlődés vizsgálata és a vallással kapcsolatos pszicho-szociális folyamatok fontos területei a pszichológiának, de míg Freud a vallást inkább problémaként közelíti meg, és az ember ősi félelmeire vezeti vissza,[20] addig Jung a vallás erejét, a személyiség individualizációját ragadja meg.[21] Érdekes megvizsgálni Kohlberg rendszerét is a morális fejlődés tekintetében. Szerinte léteznek univerzális, organikusan működő trendek a moralitás fejlődésében, ezért nem a vallás tartalma határozza meg az erkölcsi struktúrát, sokkal inkább kitölti azt.[22] Koncepciója szerint az igazságstruktúra fejlődési folyamata a megtorlástól való félelmen át, a társadalmi konszenzus által meghatározott erkölcsiség elfogadásáig tart. A folyamat végét a kölcsönös elfogadás jellemzi és a megvalósítandó cél a közösség jólétének maximalizálása.[23] A törvény akkor jó, ha olyan univerzális értékeken alapul, mint az emberi méltóság és az emberi jogok egyenlősége.[24]

A lelkiismeret egyetemessége bizonyítja, hogy a Teremtő által a „szívbe írt” törvények mindenütt működnek és a Biblia szerint azok alapján lesznek megítélve, akik nem találkoztak a kegyelmet hirdető Jézussal.[25] Tehát az emberben kódolva van az a rendszer, amit megfogalmaz a vallás és törvénybe foglal a jog. A lelkiismeret (etikai) és a vallás a jó és rossz viszonyát különböző irányból közelíti meg, míg a jog a jogos-jogtalan értékduál mentén gondolkodik. A jog, vallás, erkölcs által egy halmazba kerülő normák erősítik egymást.

A keresztény bűnértelmezéstől elválaszthatatlan a szabad akarat kérdése. Erasmus erről így ír: „Szabad választás alatt az emberi akarat azon képességét értjük, amely szerint egy ember foglalkozhat olyan dolgokkal, amelyek az örök üdvösséghez vezetnek, vagy elfordulhat azoktól.” Erasmus szerint az ember felelőssége csak ebben az esetben merülhet fel: „Ha az akarat nem szabad, a bűn nem róható föl (az embereknek), mert a bűn nem létezik, ha nem szándékos”. Ha az ember nem választhatna szabadon, Isten lenne felelős a gonosztettekért, éppúgy, mint a jókért, írja Eliade.[26]

5. Világkép – emberkép – értékek

Mit hoz a jövő: globális érték(telenség) avagy a vallási értékek újrafelfedezésének lehetünk majd tanúi? Az alapkérdés, vagyis mi motiválja az embert, hogy az erkölcsi, etikai normarendszert saját szabályként működtesse, elválaszthatatlan az egyén világszemléletétől. Ebből a szempontból a társadalmi és kulturális határok, a földrajzihoz hasonlóan befolyásoló tényezők. Fontos megjegyezni, hogy a három terület összehangolása nem jelenti bármelyik vallás egyeduralkodásának jogosultságát. Ahogyan a tanulmány elején is megfogalmazásra került, a három vizsgált terület szinergiája adja az „új” természetjog organikus mintázatát, megértése a közösségek valóságos magatartás szabályozó rendszerének megismerése által a társadalom stabilitását is eredményezi.

Bibliográfia

Berger, Peter L.: Vallás és európai integráció, 2000, 2004/12.

Császi Lajos: A média rítusai. A média neodurkheimi elmélete, Budapest, Osiris – MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, 2002.

Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története, Budapest, Osiris Kiadó, 2006.

Freud, Sigmund: Egy illúzió jövője, Budapest, Párbeszéd Kiadó, 1991.

Habermas, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban, Budapest, Gondolat, 1971.

Jung, Carl Gustav: Gondolatok a vallásról és a kereszténységről, Budapest, Kossuth Kiadó, 2000.

Kohlberg, Lawrence: A van-tól a kell-ig. Honnan ered a naturalista hiba és hogyan küzdhető le a morális fejlődés tanulmányozásával, in Kulcsár Zsuzsanna (szerk.): Morális fejlődés, empátia és altruizmus, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 1999.

Luhmann, Niklas: Law as a Social system, Oxford, Oxford University Press, 2004.

McLuhan, Marshall: A Gutenberg-galaxis: A tipográfiai ember létrejötte, Budapest, Trezor Kiadó, 2001.

Samu Mihály: Hatalomelmélet, Budapest, Korona Kiadó, 2010, 57–59.

Tamás Csaba Gergely: Kelet-ázsiai jogrendszerek, 2017, https://ijoten.hu/szocikk/kelet-azsiai-jogrendszerek. (Letöltés: 2023. május 8.)

Tomka Miklós: A szekularizációról – pro és kontra, Lelkipásztor, 2002/8–9.

Egyéb források

A Biblia. Magyar Bibliatársulat, 2014.

A Korán. EPL Kiadó, 2021.

Body Politics. A primeron criminalization of sexuality and reproduction. Amnesty International. https://www.amnesty.org/download/Documents/POL4077632018ENGLISH.PDF. (Letöltés: 2023. augusztus 7.)

Minden negyedik női nemiszerv-csonkítást hivatásos egészségügyi dolgozó hajtja végre, UNICEF, https://unicef.hu/igy-segitunk/hireink/minden-negyedik-noi-nemiszerv-csonkitast-hivatasos-egeszsegugyi-dolgozo-hajtja-vegre. (Letöltés: 2023. szeptember 9.)

Népszámlálási Adatbázis, https://nepszamlalas2022.ksh.hu/adatbazis/. (Letöltés: 2024. március 7.)

Religious Composition by Country, 2010–2050, https://www.pewforum.org/2015/04/02/religious-projection-table/2020/number/all/, (Letöltés: 2024. március 7.)

Hivatkozások

  1. Samu Mihály: Hatalomelmélet, Budapest, Korona Kiadó, 2010, 57–59, 161. ↑
  2. „A modernizációs elméletek szerint a fejlődés útja a tárgyi (a dolgok természetét felfedő, azokhoz igazodó, értékfüggetlen) racionalitás kibontakozása, a társadalmi-kulturális differenciálódás, a pluralizálódás, a fokozódó mobilitás s mindezek nyomán az egységes társadalmi szabályozás gyengülése, illetve ennek megfelelően az egyéni választás és döntés szerepének megnövekedése, az individualizálódás. Ez a folyamat felszámolja a vallás össztársadalmi rendező és szabályozó szerepét. Nyitva hagyja ugyan annak a lehetőségét, hogy az egyén személyes életében vallásos maradjon, de ennek egyre kisebb a funkcionális jelentősége. Funkcionális haszon híján pedig az egyéni vallásosság is – állítólag – egyre kevesebbeket képes vonzani s elkorcsosul. Kimondhatatlanul is adódik a következtetés, hogy a társadalmi-technikai fejlődés automatikusan a vallás felszámolódásához vezet. Ezt az összefüggésrendszert fejezte ki a 19-20. századi társadalomtudományi gondolkodás a szekularizációs koncepcióval.” (Tomka Miklós: A szekularizációról – pro és kontra, Lelkipásztor, 2002/8–9, 283–287.) ↑
  3. Peter L. Berger: Vallás és európai integráció, 2000, 2004/12, 13–18. ↑
  4. Niklas Luhmann: Law as a Social system, Oxford, Oxford University Press, 2004, 76–141. ↑
  5. Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban, Budapest, Gondolat, 1971, 53. ↑
  6. Császi Lajos: A média rítusai. A média neodurkheimi elmélete, Budapest, Osiris – MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, 2002, 67. ↑
  7. Religious Composition by Country, 2010–2050, https://www.pewforum.org/2015/04/02/religious-projection-table/2020/number/all/, (Letöltés: 2024. március 7.) ↑
  8. Magyarországon a 2022-es népszámlálás során 4,2 millióan (43,4%) vallották magukat a keresztény valláshoz tartozónak, 0,4% valamilyen valláshoz tartozónak és 1,55 millió fő nem érzi magát egyetlen vallási közösséghez tartozónak sem. Ld. Népszámlálási Adatbázis, https://nepszamlalas2022.ksh.hu/adatbazis/. (Letöltés: 2024. március 7.) ↑
  9. EUMSz. 17. cikk (1) Az Unió tiszteletben tartja és nem sérti az egyházak és vallási szervezetek vagy közösségek nemzeti jog szerinti jogállását a tagállamokban. (2) Az Unió ugyanígy tiszteletben tartja a világnézeti szervezetek nemzeti jog szerinti jogállását. ↑
  10. Isten által adott törvények, normák összessége. ↑
  11. Tamás Csaba Gergely: Kelet-ázsiai jogrendszerek, 2017, https://ijoten.hu/szocikk/kelet-azsiai-jogrendszerek. (Letöltés: 2023. május 8.) ↑
  12. Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története, Budapest, Osiris Kiadó, 2006. ↑
  13. Uo. 730–731. ↑
  14. Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem. ApCsel 17, 26–27. ↑
  15. A Korán. A szobák (Al-Hudzsurat) szúra, 13. EPL Kiadó, 2021. ↑
  16. Yuval Harari zsidó származású történész magyarul megjelent könyvei: Sapiens – az emberiség rövid története (2015); Homo Deus – a holnap rövid története (2017); 21 lecke a 21. századra (2018). ↑
  17. Marshall McLuhan: A Gutenberg-galaxis: A tipográfiai ember létrejötte, Budapest, Trezor Kiadó, 2001, 45. ↑
  18. Body Politics. A primeron criminalization of sexuality and reproduction. Amnesty International. https://www.amnesty.org/download/Documents/POL4077632018ENGLISH.PDF. (Letöltés: 2023. augusztus 7.) ↑
  19. Minden negyedik női nemiszerv-csonkítást hivatásos egészségügyi dolgozó hajtja végre, UNICEF, https://unicef.hu/igy-segitunk/hireink/minden-negyedik-noi-nemiszerv-csonkitast-hivatasos-egeszsegugyi-dolgozo-hajtja-vegre. (Letöltés: 2023. szeptember 9.) ↑
  20. Sigmund Freud: Egy illúzió jövője, Budapest, Párbeszéd Kiadó, 1991, 20–26. ↑
  21. Carl Gustav Jung: Gondolatok a vallásról és a kereszténységről, Budapest, Kossuth Kiadó, 2000, 24. ↑
  22. Lawrence Kohlberg: A van-tól a kell-ig. Honnan ered a naturalista hiba és hogyan küzdhető le a morális fejlődés tanulmányozásával, in Kulcsár Zsuzsanna (szerk.): Morális fejlődés, empátia és altruizmus, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 1999, 148. ↑
  23. Uo. 128–136. ↑
  24. Uo. 138–146. ↑
  25. Mert amikor a törvényt nem ismerő népek természetükből fakadóan cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmagukban hordozzák a törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete a szívükbe van írva, bizonysága ennek lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek titkait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által. Pál levele a Rómaiakhoz 2, 14–16. ↑
  26. Eliade: Vallási hiedelmek, 731. ↑

 

Beküldve:

Lajos Edina: A jog és erkölcs összefüggésének alapjai

Az erkölcsöt és a jogot hagyományosan két különböző, önálló szabályrendszernek tekinthetjük, amelyek esetében mindegyiknek megvan a maga eltérő funkciója, eszközrendszere. A célok azonban nem állnak távol egymástól, így a két normarendszer szorosan kapcsolódik egymáshoz.[1] A jog és erkölcs kapcsolatát ad absurdum csak egyes diktatúrákban kérdőjelezték meg.[2]

A jog egyrészt olyan magatartások tanúsítását várja el, amelyek az erkölcs értékrendje szerint is követendők, másrészt az olyan viselkedést tiltja, amelyet nem tekintünk etikusnak. A két normarendszer tartalma azonos tendenciát mutat.

Mind az erkölcsi, mind a jogi szabályok között találunk olyanokat, amelyek a társadalom egészére – valamennyi vagy közel valamennyi tagjára – vonatkoznak, és olyan normákat is, amelyek egy szűkebb csoport magatartását hivatottak befolyásolni. E közös vonáson túl azonban azt állapíthatjuk meg, hogy a jogi normák jellemzően az általánosításnak magasabb fokán állnak, hatókörük (jogi nyelven személyi hatályuk) szélesebb.[3]

A morál az egyes ember magatartása felé a legszélesebb társadalmi közössége által vallott és elvárt helyességi mércéket jelenti.

Számtalan magatartási normát követünk, melyek konkrét részleteit udvariassági és illembeli szempontok is formálták, de ezek mellett a közösségünk egyéni viselkedésektől általánosan elvárt helyességi mércéi (a becsületesség, a segítőkészség stb.) is rajta hagyták lenyomatukat. A morál így nyomokban minden közösségi normában és normakövetésben benne van egy bizonyos fokig.[4]

A jog erkölcshöz közelítésének fontos eleme volt például, amikor Trócsányi László igazságügyi miniszterként előterjesztette, hogy erkölcsi bizonyítványra legyen szükség a polgármesterséghez.[5]

A szakirodalomban a morál- és erkölcselméletek tekintetében két ellentétes pólus kezdett kikristályosodni. Egyikben (Hegelhez, Jheringhez, Nicolai Hartmannhoz köthetjük leginkább), amely mai formáját a közösségelvű morálelméletekben nyerte el (Mclntyre, Michael Sandel, Charles Taylor) „a társadalmi közösség szellemi képződményeinek szintjén önálló erkölcsi/morális szabály- és értékrendszer létezik, melyet a mindenkori új generációk tagjai csak szocializálnak, belsővé tesznek, és ezután az ehhez való igazodást belülről a lelkiismeret, kívülről a közösségi helytelenítés szankcionálja”[6]. Ezt hívjuk gyakran közerkölcsnek.

A másik nagy megközelítés a felvilágosodás individualista szellemében fogant (Kant), mai hirdetője főképp Habermas. Ezen felfogás a morált az egyes ember tudatos döntéséhez köti, és „eltekint a társadalomban létező és az egyént kívülről kötő morális/erkölcsi szabályok lététől”.[7] A morális/erkölcsi értékek rendszerének tudatos individuális alakítása elé semminemű korlátot nem állít a már kvázi eleve létező közösségi erkölcs. Ezt nevezzük kritikai morálnak.[8]

Kálvin János nézetei szerint az ember életében kétféle kormányzat létezik. Az egyik a ’belső emberben székel’, a másik a polgári intézményeket és a ’külső erkölcsi jogrendet’ érinti.[9] Megállapíthatjuk tehát, hogy a református kiindulópont szerint a jog és erkölcs rendkívül szoros összefüggést mutat. A hagyományos erkölcs ’belső erkölcs’, míg a jognak ’külső’ morális jellege van. A Biblia is összekapcsolja a két normát, többek között a királyokat arra szólítja fel, hogy tegyenek ítéletet és igazságot. Utóbbin érthetjük az ártatlanok gondját viselni, felkarolni, megvédeni, megbosszulni és megszabadítani. Ítéletet tenni pedig azt jelenti: szembeszállni a gazemberekkel, megakadályozni erőszakoskodásukat, megbüntetni vétkeiket.[10] Mai jogtudományi terminológiával az első az állam tevőleges magatartásának szabályozása (tehát a 21. században már jogi jelleget is ölt ezen elvárás), míg utóbbi a tág értelemben vett büntetőjog területéhez tartozik. A jóléti jogállamban[11] a gondoskodás morális elvárásból már jogilag előírttá vált, témánk szempontjából leginkább az alkotmányjoghoz, közigazgatási joghoz, és áttételesen (pl. a fogyasztóvédelem révén) a polgári joghoz tartozik.

Elvi síkon létezhet erkölcstelen, de jogszerű, illetőleg erkölcsös, de jogtalan cselekedet is. Előbbire tipikus példa a véleménynyilvánítás szabadságába eső, de indokolatlanul bántó, sértő közlés. A jogilag nem garantálható vagy bizonyítható vagy ígéretek be nem tartása érdemelhet még ehelyütt említést. Utóbbi lehet egyes társadalmi csoportok morális megítélése szerint az adókikerülés. Egyértelműbb példa egy gyengébb személy fizikai megvédése, amely esetben ad absurdum a bíróság nem veszi figyelembe a jogos védelmet, és szankciót szab ki.

Ha a jogalkotást és a jogalkalmazást egy komplex folyamatnak tartjuk, a jog és erkölcs összefüggése kapcsán az alábbi distinkciókat alapozhatjuk meg.

Ha a jogalkotás és a jogalkalmazás terén is együtt jár a jog és erkölcs, akkor nem merül fel jogi aggály. Ugyanígy a másik véglet esetében. Amennyiben a jogalkotás és a jogalkalmazás is erkölcstelen, akkor viszont megállapíthatjuk, hogy szinte orvosolhatatlan jogi problémával szembesülünk. Egy nem kellően átgondolt (de nem feltétlenül alkotmányellenes) jogszabály merev, betű szerinti értelmezése összességében

Bonyolultabb a kérdés, ha a jogalkotás erkölcsileg adott esetben nem kifogásolható, viszont a jogalkalmazás során morális aggályok vetődnek fel. Ezen alternatíva szerint az vizsgálandó, hogy vajon az erkölcsi hiba jogi (vagy különösen alapjogi) hibának is tekinthető-e egyúttal. A jogszerűtlenségnek számító aggályt a jogorvoslati rendszer a fellebbezés és felülvizsgálat révén tudja megoldani. Mi a válasz a problémára, ha a legfelsőbb bírói szinten (is) morálisan aggályos a jogalkalmazás? Ennek kiküszöbölésének intézménye az alkotmánybíráskodás és leginkább a valódi alkotmányjogi panasz.

Szintén mélyebb tudományos elemzést igényel, ha a jogalkotás tekintetében nem jár együtt a jog(szerűség) és az erkölcs. Meg tudja-e oldani ezen problémát a jogalkalmazás? Ez azért összetett kérdés, mert a kontinentális jogban nem megengedett a contra legem jogalkalmazás. (Utóbbi esetben orvosolhatók az ilyen aggályok, de tegyük hozzá, a contra legem bírói döntések hosszú távon erodálják a jogbiztonságot.) Kicsi a mozgástér, ahol a rendkívül bölcs igazságszolgáltatás (illetőleg egyéb eseti döntések) keze nincs annyira megkötve a tételes jogszabályok által, hogy jogszerűtlenséget is jelentő erkölcstelenség miatt hibás normákat joghátrányt nem okozva alkalmazza. Ennek elősegítésére rendelkezésre áll a jogértelmezés 12 módszere, terjedelmét tekintve pedig a szűkítő vagy kiterjesztő interpretáció. És ehelyütt is megemlítendő, hogy az alkotmányjogi panasz sokszor ’utolsó mentsvár’ lehet. (Azért is, mert van átjárhatóság a bírói döntéssel szembeni és a jogszabály alkalmazásával szembeni alkotmányjogi panasz között, vagyis a 2011. évi CLI. törvény 26. § és 27. § tekintetében.)

Elkülöníthetünk formai és tartalmi erkölcstelenséget a jogalkotásnál. Előbbin azt érthetjük, hogy valamilyen erkölcstelen szándéktól vezérelve eljárási hiba lép fel a jogalkotás menetében. Az ilyen hibát természetszerűleg a jogalkalmazás nem tudja orvosolni. Hozzátehetjük, rendkívül speciális esetben az alkotmányjogi panasz ilyenkor is segíthet, mert az akár formai okból alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazását is megtilthatja, egyedi ügyre kiható visszamenőleges hatállyal is. Ha pedig az ellenkezője lenne sérelmes az érintett félnek, a taláros testület a formai okból megsemmisített jogszabály érvénytelenségének beálltát meghatározott (jövőbeli) időponthoz is kötheti. Így a formailag aggályos jogszabály, ha tartalmában nem alapjogsértő, kiválthatja még a kívánt joghatást.

(A jogalkalmazás formai hibája szintén valamilyen morálisan aggályos eljárási hiba. Ez lényegében a bírói függetlenség és pártatlanság sérelme, és a tisztességes eljáráshoz való jog oldaláról támadható a sérelmet szenvedett személy részéről.

Szintén disztingválni lehet a ’véletlenül erkölcstelen’, vagyis valamilyen jogalkotási, törvényelőkészítési mulasztás miatt morális hibában szenvedő jogszabályok, illetőleg a szándékosan valakinek előnyt vagy hátrányt ’okozni kívánó’ normák között. Természetesen alapjogi oldalról szemlélve mindkét kategória aggályos, de a szándékos erkölcstelenség még nagyobb justizmord.

Figyelemre méltó, hogy morális aspektusból a formailag jogszerű, de tartalmában alapjogsértő aktusokról szoktunk értekezni. Megfigyelhető azonban egy új tendencia a közbeszédben, és ennek alátámasztására a szakzsargonban. Ez pedig a ’formailag alapjogvédő’ de tartalmában erkölcstelen esetek köre. (Ilyenkor tehát a ’jog belseje’ felől haladunk aggályos módon a politika világa felé.)[12] Ehelyütt említhető meg a Böckenförde-paradoxonnak nevezett jelenség is, amely értelmében a modern, demokratikus jogállam működésében nem garantáltak azon feltételeket, amelyek pedig magát a demokratikus jogállam létrejöttét lehetővé tették.[13]

Bibliográfia

Böckenförde, Ernst-Wolfgang: Staat, Gesellschaft, Freiheit, Frankfurt A. M., Suhrkamp Verlag, 1976.

Jakab Éva: Gondolatok Pólay Elemér korai tanulmányaihoz: a nemzeti szocializmus és a római jog, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, X. évf., 2020/2.

Kálvin János: Institutio – a keresztyén vallás rendszere II., Budapest, A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2014

Miskolczi-Bodnár Péter: Az erkölcs és a jog szoros kapcsolata, Polgári Szemle, XI. évf., 2015/4-6.

Schanda Balázs: Stabilitás és bizonytalanság a magyar állami egyházjogban. Húsz évvel az 1990. évi IV. törvény után, Jogtudományi Közlöny, LXV. évf., 2010/1.

Pokol Béla: Jog és morál, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, I. évf., 2011/2.

Pokol Béla: Morálelméleti tézisek: összefoglalás, Jogelméleti Szemle, 2010/1.

Varga Zs. András: A közigazgatás és a közigazgatási jog alkotmányos alapjai, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017.

Egyéb források

Balog Zoltán előadása a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány közös konferenciáján, 2018. december 7.

Óriási ötlete támadt Trócsányi miniszter úrnak, Magyar Nemzet, 2016. szeptember 2. https://magyarnemzet.hu/belfold-archivum/2016/09/oriasi-otlete-tamadt-trocsanyi-miniszter-urnak

Hivatkozások

  1. Ld. Miskolczi-Bodnár Péter: Az erkölcs és a jog szoros kapcsolata, Polgári Szemle, XI. évf., 2015/4-6, 27–33. ↑
  2. Ld. Jakab Éva: Gondolatok Pólay Elemér korai tanulmányaihoz: a nemzeti szocializmus és a római jog, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, X. évf., 2020/2, 127. ↑
  3. Ld. Miskolczi-Bodnár: Az erkölcs és a jog, 28. ↑
  4. Pokol Béla: Morálelméleti tézisek: összefoglalás, Jogelméleti Szemle, 2010/1, 1. ↑
  5. Ld. Óriási ötlete támadt Trócsányi miniszter úrnak, Magyar Nemzet, 2016. szeptember 2. https://magyarnemzet.hu/belfold-archivum/2016/09/oriasi-otlete-tamadt-trocsanyi-miniszter-urnak ↑
  6. Pokol Béla: Jog és morál, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, I. évf., 2011/2, 109–155, 109. ↑
  7. Uo. ↑
  8. Figyelemre méltó, hogy vallási közösségek hitelveire használja még a jogdogmatika a ’valláserkölcs’ kifejezést is. Vö. Schanda Balázs: Stabilitás és bizonytalanság a magyar állami egyházjogban. Húsz évvel az 1990. évi IV. törvény után, Jogtudományi Közlöny, LXV. évf., 2010/1, 3–12. ↑
  9. Kálvin János: Institutio – a keresztyén vallás rendszere II., Budapest, A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 2014, 509. ↑
  10. Kálvin: Institutio, 518. ↑
  11. Vö. Varga Zs. András: A közigazgatás és a közigazgatási jog alkotmányos alapjai, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017, 38. ↑
  12. Balog Zoltán Püspök Úr, a Református Zsinat lelkészi elnöke hívta fel rendkívüli lényeglátással a figyelmet, hogy „harmadik, sőt, „negyedik, ötödik generációs emberi jogokra” hivatkozva próbálnak meg önös érdekből erkölcsileg lejáratni egyes személyeket, akár egyházakat, és megbontani azt a konszenzust, ami a klasszikus emberi jogok tekintetében eddig vitathatatlanul fennállt.Ld. Balog Zoltán előadása a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány közös konferenciáján, 2018. december 7. ↑
  13. Ld. Böckenförde, Ernst-Wolfgang: Staat, Gesellschaft, Freiheit, Frankfurt A. M., Suhrkamp Verlag, 1976. ↑

 

Beküldve:

Cservák Csaba: Az Alkotmánybíróság igazságszolgáltatási szerepéről

E tanulmány gondolatai egy átfogó problémafelvetésnek, ha úgy tetszik, vitaindítónak tekinthetők. Nem kívánunk abban a rendkívüli fontosságú kérdésben verdiktet mondani, miszerint bíróság-e az Alkotmánybíróság. (Csak röviden utalunk rá: egyes vonatkozásaiban komoly érvek szólnak amellett, hogy igen.) Ennek megválaszolása helyett egy még összetettebb problémát villantunk fel. Igazságszolgáltatás-e az Alkotmánybíráskodás? Egy kétismeretlenes helyett tehát kvázi egy háromismeretlenes egyenlet képe sejlik fel. Mindezek megvilágításhoz először az igazságszolgáltatás és a bíróság (illetőleg bíráskodás) fogalmát kell röviden górcső alá vennünk.

Egyes megközelítések szerint az igazságszolgáltatás a bíróságok által kifejtett tevékenység. A kérdés ellenkező szemléletű olvasata szerint azon szervek minősülnek bíróságnak, amelyek igazságszolgáltatási tevékenységet végeznek. A fentiekből az legalábbis egyértelmű, hogy a bíráskodás és az igazságszolgáltatás között „majdnem egyenlőségjel” állapítható meg. Az Alaptörvény értelmében.[1] bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el.

A „megsértett jogrend helyreállításának monopoljoga az igazságszolgáltatást illeti meg”.[2] Rá kell mutatnunk, létezik a kvázi igazságszolgáltatásnak is nevezhető funkció, ide sorolhatjuk elsősorban a közigazgatás igazságszolgáltató (jogvitát eldöntő) tevékenységét. Egy alkotmányos államban (jogállamban) azonban alapkövetelmény, hogy ezen eljárásokban született döntésekkel szemben bírói jogorvoslat vehető igénybe. Meg kell említenünk természetesen, hogy egyesek szerint a bíróságoknak nem céljuk az anyagi igazság kiderítése (tehát nem is „igazságszolgáltató” a fő csapásirányuk), csak jogszolgáltatást végeznek. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a Római Egyezményt elfogadó részes államok nem arra vállaltak kötelezettséget, hogy a materiálisan igazságos döntéseket hozzák meg bíróságaik.[3] A jog és erkölcs elválaszthatatlan egységét alkotó, úgy is fogalmazhatnánk, keresztény jogszemlélet nem tud maradéktalanul ezzel azonosulni.[4] Az sem elhanyagolható szempont, hogy még mindig igazságügyi miniszternek, nem pedig „jogügyi miniszternek” hívják a szakmánkat érintő kérdésekben hatáskörrel rendelkező kormánytagot. Az igazságszolgáltatás fogalmában egyes szerzők szerint benne foglaltatik, hogy a jogszolgáltatáson felül egyéb, jogon túli, mintegy emberi szempontokat is magában foglal.[5] Ez egyrészt erény, de a jogbiztonságot sértő „contra legem” döntések miatt a kontinentális jogrendszerekben, illetőleg a centralizált alkotmánybíráskodási modellt követő országokban elkerülendő.

A jogállam[6] fogalmát tetszés szerint értelmezik bizonyos gondolkodók.[7] Erre reflektálva e sorok írójának is legyen szabad egy jogállami rekvizítummal előállnia. A jogállami jogszolgáltatás nem tekintheti irrelevánsnak az igazság(szolgáltatás) aspektusait.

Hogyan ítéltük meg korábban az Alkotmánybíróság tevékenységét a bíróságokhoz képest? Voltaképp jogalkalmazó tevékenységet végez a „taláros testület”; csak nem a tényállást és a jogszabályt veti össze, hanem a jogszabályt az alkotmánnyal. „A bíróságok a törvényhozás és a végrehajtás egymáshoz való viszonyának alakulásában nem játszanak szerepet”,[8] a kormányzati rendszerek egészének működése szempontjából tehát nem szokás az igazságszolgáltatást elemezni. A bíróságok nem vesznek részt az életviszonyok tartós alakításában, míg az alkotmánybíróságok esetlegesen nagyobb döntési szabadsága, a jogszabályok teljes, általános érvényű megsemmisítésének lehetősége a politika határmezsgyéjére sodorhatják ezen szervtípust. „Az európai típusú Alkotmánybíróság politikai szerv, mely a törvényhozó és végrehajtó hatalomhoz hasonlóan részt vesz a politika alakításában. Ez a részvétele azonban több szempontból korlátozott.”[9]

Az AB funkcióinak bővülése az egyedi bírói határozatok alkotmányossági felülvizsgálata kapcsán, új helyzetet teremt az igazságszolgáltatás résztvevői számára. Az AB ilyen irányú tevékenységéből kifolyólag – ha csak részben is – eltolódik az igazságszolgáltató hatalmi ág felé.[10]

A valódi, német mintájú[11] (vagyis a konkrét bírói döntéssel szemben igénybe vehető) alkotmányjogi panasz intézményesítése, valamint ezzel párhuzamosan az utólagos absztrakt normakontroll tekintetében a popularis actio jelentős szűkítése ugyanis azt eredményezte, hogy a taláros testület határozatai „a bírói hatalmi ág szűrőjén keresztül, illetve annak közreműködésével hatnak a jogrendszerre és a jogalkalmazás valamennyi résztvevőjére”.[12] Ezzel álláspontom szerint számottevően megváltozott a magyarországi jogérvényesítés alkotmányos karaktere.[13] Korábban csak akkor volt mód alkotmányjogi panasz benyújtására, ha maga az eljárásban alkalmazott jogszabály volt alkotmányellenes. Az alkotmányozó abból indult ki, hogy az alkotmánynak ellentmondó törvényt az AB, a jogszerűtlenül értelmezett jogszabály alapján hozott „hibás” ítéletet végső fokon az ország legfelsőbb bírói fóruma semmisíti meg. Ezáltal azonban a jogvédelem „légüres terébe” kerülhettek egyes személyek. Ugyanis a jogilag nem kellően átgondolt, esetleg joghézagot tartalmazó (de nem alkotmányellenes!) jogszabály merev, betű szerinti (de nem törvénytelen) alkalmazása összességében óriási fokú alapjogsértést is eredményezhet, jóllehet a két lépcsős folyamat egyik fele sem tekinthető önmagában hibásnak.

A klasszikus bíráskodási szerep megítélése tekintetében az az elsődleges kérdés, hogy az Alkotmánybíróság mi alapján ügyeket fogad be konkrét ügyeket. Az elmúlt években viszonylag konzekvens gyakorlatnak tűnik, hogy a testület nem fogadja be: a) a felhasznált bizonyítási eszközök kiválasztását vagy mellőzését, b) a tényállás megállapítását, c) a bizonyítékok bíróság általi értékelését, d) az alkalmazandó jogszabályok kiválasztását vitató beadványokat.[14] Az első három kategória egyértelműnek tűnik: ezek kifejezetten „ténybírósági” kérdések, a klasszikus kontradiktórius igazságszolgáltatáshoz tartoznak. (A rágalmazással, becsületsértéssel kapcsolatos ügyekben viszont sokszor kényszerül a testület ténykérdésekben dönteni.)[15]

(Figyelemre méltó, hogy arra kevésbé találunk zsinórmértékeket, hogy a testület milyen jellegű ügyeket fogad be garantáltan.) A fentiek alapján tehát rendszerint a jogértelmezési kérdéseket sem tekinti az Alkotmánybíróság maga által befogadhatónak.[16] A testület gyakorlata folyamatosan fejlődött és formálódott az elmúlt években. Különösen ezért is érdemel figyelmet az egyik viszonylag újabb, témánkat érintő döntés, a 3056/2017. (III. 20.) AB végzés. Ezen ügy indokolásában markánsan megjelenik, hogy a bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak.

Varga Zs. András viszont komoly érveket hoz fel az alkotmányjogi panasz jogorvoslati jellegéről.

Eszerint:

    1. elsődleges alapjogvédő állami intézménynek a rendes bíróságokat tekinti;
    2. az alkotmányjogi panasz jogorvoslat, még ha rendkívül sajátos is;
    3. az alkotmányjogi panasz benyújtójának alanyi joga van ahhoz, hogy ügyében az Alkotmánybíróság határozzon;
    4. az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvényen alapuló joga van ahhoz, hogy az alkotmányellenes bírósági ítéletet megsemmisítse;
    5. a jogsérelemnek ezért az Alkotmánybíróság eljárása folytán kell orvosolhatónak lennie, különben a panasz a jogorvoslati jellegét veszítené el, ami lényegi elem, mert ez különbözteti meg az utólagos normakontrolltól.

Tegyük hozzá, az Alkotmánybíróság csak megsemmisíthet bírói döntéseket, ilyenkor az ügy jellegétől függően esetleg alsóbb szinten meg kell ismételni az eljárás releváns szakaszát. A testület tehát nem jegyeztet be tulajdonjogot, nem minősíti a terheltet bűnösnek és nem ítéli szabadságvesztésre. A rendes bíróságok szerepe tehát úgymond nem enyészik el.[17]

A jogorvoslati jelleg egyben jelenti az igazságszolgáltatási jelleget, tudniillik az Alkotmánybíróság elé kerülő jogeset „első fok” nem lehet. Talán egészen egyedi esetként az állambíráskodási funkciót lehet említeni, ami a magyar jogban a köztársasági elnök speciális felelősségre vonását jelenti.

E sorok írója is – miképpen a Kúria fentebb idézett elnöke is – úgy ítéli meg, hogy egyes speciális rálátást igénylő alkotmányjogi panaszok esetében indokolt lehet az indítványozó személyes meghallgatása is az alkotmányjogi panaszra vonatkozó eljárásban.

A legalapvetőbb erkölcsi normák leginkább az alkotmányos alapjogok révén abszorbeálódnak a jogba.[18] A taláros testület a tételes jogot az alkotmányosság és az alapjogok (így közvetve az erkölcs) alapján semmisíti meg. Ez a tevékenység – a fentebb említettek szerint – akkor lesz kvázi bíráskodási, ha az AB konkrét ügyben jár el, ez pedig leginkább a valódi alkotmányjogi panasz esetében áll fenn. Ilyenkor a testület bírói döntést semmisíthet meg, és arra is van hatásköre, hogy ne semmisítsen meg egyedi ügyben egy aggályos jogszabályt, hanem kizárja a konkrét ügyre vonatkozó alkalmazhatóságát. Tehát az Alkotmánybíróság contra legem dönthet a tételes joggal szemben, kvázi az erkölcsi normákhoz hasonló absztraktságú alkotmányos alapjogok mentén.

Amennyiben ad absurdum nem tekintjük azonos értelmű fogalomnak a bíráskodást és az igazságszolgáltatást, megállapíthatjuk, hogy az Alkotmánybíróság egyes megítélések szerint bíróság, de még talán ennél is védhetőbb, hogy igazságszolgáltatást végző testület. Sőt, még úgy is értelmezhetjük, hogy ha az igazságszolgáltatás nem egyenlő a jogszolgáltatással, az Alkotmánybíróság még inkább igazságszolgáltatást végez, mint a hagyományos bíróságok.[19]

Bibliográfia

Arató Balázs: Alkotmányjogi panasz a német jogrendben, különös tekintettel a befogadhatóság kérdésére, in Anon (szerk.) Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II. : Alkotmánybírósági panasz –hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019.

Bárd Károly: Emberi jogok és büntető igazságszolgáltatás Európában. A tisztességes eljárás büntető ügyekben – emberijog-dogmatikai értekezés, Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 2007.

Elek Balázs: A jogerő a büntetőeljárásban, Debrecen, DE ÁJK, 2012.

Erdei Árpád: Mi az igazság? in Erdei Árpád (szerk.): A büntető ítélet igazságtartalma, Budapest, Magyar Közlöny Lapés Könyvkiadó, 2010.

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIt, 2020/2.

Juhász Imre: Az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok kapcsolata, különös tekintettel a polgári bíróságokra, in Zakariás Kinga (szerk.) Az alkotmánybírósági törvény kommentárja, Budapest, Pázmány Press, 2022.

Juhász Imre: Az Alkotmányjogi panasz eljárásjogi vetületének néhány aspektusa, in Varga István (szerk.): Codificatio processualis civilis: Studia in Honorem Németh János II., Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2013.

Korinek László: Kriminológia I., Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2010.

Lajos Edina: Jog és erkölcs a választási jogban, (megjelenés alatt), sine loco

Orbán Balázs – Palkó Attila: A jogállami univerzum tágulásáról és ennek veszélyeiről, Kommentár, 2019/2.

Orbán Balázs: A magyar alkotmányosság karaktere, in Orbán Balázs – Szalai Zoltán(szerk.): Ezer éve Európa közepén: A magyar állam karaktere, Budapest, Mathias Corvinus Collegium – Tihanyi Alapítvány, 2019.

Orbán Endre: A bírói döntések ellen benyújtott alkotmányjogi panaszok tapasztalatai, Pázmány Law Working Papers, 2016/20.

Paczolay Péter: Alkotmánybíráskodás – alkotmányértelmezés, Budapest, Rejtjel Politológiai Könyvek, 2003.

Papp László: Különbíróságok szerepe és rendeltetése a modern igazságszolgáltatási rendszerekben, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, 2017/1.

Rimaszécsi János: A hatalmi ágak megosztásának XXI. századi kérdései különös tekintettel az igazságszolgáltatásra, Doktori értekezés, Budapest, KRE ÁJK, 2021.

Sári János: A hatalommegosztás, Budapest, Osiris, 2000.

Stumpf István: Alkotmányos hatalomgyakorlás és alkotmányos identitás, Budapest, Gondolat Kiadó, 2020.

Sulyok Márton: Átes(t)ünk a „law” túloldalára? – a jogállamisági kérdés margójára, A Mathias Corvinus Collegium tudásbázisa, 2020. október 28., https://corvinak.hu/vilag/2020/10/28/ates-t-unk-a-law-tuloldalara-a-jogallamisagi-kerdes-margojara

Sulyok Márton: Compromise(d)? – Perspectives of Rule of Law in the European Union, Central European Journal of Comparative Law, 2021/1.

Tóth J. Zoltán: A „valódi” alkotmányjogi panasz használatba vétele: az Abtv. 27. §-a szerinti panasz első két éve az Alkotmánybíróság gyakorlatában, Jogtudományi közlöny, LXIX. évf., 2014/5.

Török Bernát: A szólásszabadság hatóköre és az általa nyújtott védelem, Magyar Jog, LXII. évf., 2015/7-8.

Varga Csaba: Jogállamiság – viták közegében, Budapest, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2022.

Varga Zs. András: Eszményből bálvány? – A joguralom dogmatikája, Budapest, Századvég Kiadó, 2015.

Hivatkozások

  1. Ld. Magyarország Alaptörvénye, 25. cikk ↑
  2. Ld. Papp László: Különbíróságok szerepe és rendeltetése a modern igazságszolgáltatási rendszerekben, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, 2017/1, 69. ↑
  3. Bárd Károly: Emberi jogok és büntető igazságszolgáltatás Európában. A tisztességes eljárás büntető ügyekben – emberijog-dogmatikai értekezés, Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 2007, 69–75.; ill. Elek Balázs: A jogerő a büntetőeljárásban, Debrecen, DE ÁJK, 2012, 35. ↑
  4. Vö. Erdei Árpád: Mi az igazság? in Erdei Árpád (szerk.): A büntető ítélet igazságtartalma, Budapest, Magyar Közlöny Lapés Könyvkiadó, 2010, 9–22. ↑
  5. Korinek szerint a bíróságok tevékenységében sem kizárólag a jogszerűség érvényesül, ennek részben oka a bírák személyisége, illetőleg a döntések meghozatalát befolyásoló egyéb tényezők.Ld. Korinek László: Kriminológia I., Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2010, 652. ↑
  6. A jelentős történeti fejlődésen keresztülment fogalmat egyes döntéshozók kvázi „szabad kártyaként” alkalmazzák. Vö. Varga Zs. András: Eszményből bálvány? – A joguralom dogmatikája, Budapest, Századvég Kiadó, 2015, 228.; ill. Orbán Balázs – Palkó Attila: A jogállami univerzum tágulásáról és ennek veszélyeiről, Kommentár, 2019/2, 31–40.; ill. Sulyok Márton: Átes(t)ünk a „law” túloldalára? – a jogállamisági kérdés margójára, A Mathias Corvinus Collegium tudásbázisa, 2020. október 28., https://corvinak.hu/vilag/2020/10/28/ates-t-unk-a-law-tuloldalara-a-jogallamisagi-kerdes-margojara; Sulyok Márton: Compromise(d)? – Perspectives of Rule of Law in the European Union, Central European Journal of Comparative Law, 2021/1, 1–21. ↑
  7. Varga Csaba: Jogállamiság – viták közegében, Budapest, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2022, különösen 19–34. ↑
  8. Sári János: A hatalommegosztás, Budapest, Osiris, 2000, 237. ↑
  9. Ld. Paczolay Péter: Alkotmánybíráskodás – alkotmányértelmezés, Budapest, Rejtjel Politológiai Könyvek, 2003, 24. A szerző utal arra is, az európai típusú alkotmánybíróság politikai erőtérbe való sodródását elımozdítja, hogy minden eljárásjogilag megfelelően elé utalt kérdésben érdemi választ kell adnia, nem utasíthat el valamilyen indítványt a political question doctrine amerikai elvéhez hasonlóan, hogy az politikai és nem jogi kérdés. ↑
  10. Rimaszécsi János: A hatalmi ágak megosztásának XXI. századi kérdései különös tekintettel az igazságszolgáltatásra, Doktori értekezés, Budapest, KRE ÁJK, 2021, 30. ↑
  11. Vö. Arató Balázs: Alkotmányjogi panasz a német jogrendben, különös tekintettel a befogadhatóság kérdésére, in Anon (szerk.) Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II. : Alkotmánybírósági panasz –hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019, 502–515., ill. Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIt, 2020/2, 1–35. ↑
  12. Stumpf István: Alkotmányos hatalomgyakorlás és alkotmányos identitás, Budapest, Gondolat Kiadó, 2020, 127. ↑
  13. Vö. Orbán Balázs: A magyar alkotmányosság karaktere, in Orbán Balázs – Szalai Zoltán(szerk.): Ezer éve Európa közepén: A magyar állam karaktere, Budapest, Mathias Corvinus Collegium – Tihanyi Alapítvány, 2019, 311–327. ↑
  14. Tóth J. Zoltán: A „valódi” alkotmányjogi panasz használatba vétele: az Abtv. 27. §-a szerinti panasz első két éve az Alkotmánybíróság gyakorlatában, Jogtudományi közlöny, LXIX. évf., 2014/5, 231. ↑
  15. A „ténybíráskodás” megjelenéséről az Alkotmánybíróság gyakorlatában ld. Orbán Endre: A bírói döntések ellen benyújtott alkotmányjogi panaszok tapasztalatai, Pázmány Law Working Papers, 2016/20, 21–24.; E kérdéskör összefügg a szólásszabadság mint alapjog hatókörével is. Ami ebbe nem fér bele, az nem alkotmánybírósági hatáskör. Ld. Török Bernát: A szólásszabadság hatóköre és az általa nyújtott védelem, Magyar Jog, LXII. évf., 2015/7-8; Amennyiben az alkotmánybírósági határozatok indokolásának egésze kötelezőnek tekintjük (ld. majd alább) a rendes bíróságokra nézvést, az természetszerűleg növeli a testület ténybírósági jellegét. ↑
  16. Például az alábbi, nagyrészt visszautasított ügyekben volt utalás jogértelmezési kérdésekre. 3056/2017. (III. 20.) AB végzés, 3050/2017. (III. 20.) AB végzés, 3040/2017. (III. 7.) AB végzés, 3074/2016. (IV. 18.) AB határozat, 9/2016. (IV. 6.) AB határozat. ↑
  17. Vö. Juhász Imre: Az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok kapcsolata, különös tekintettel a polgári bíróságokra, in Zakariás Kinga (szerk.) Az alkotmánybírósági törvény kommentárja, Budapest, Pázmány Press, 2022, 59–77.; ill. Juhász Imre: Az Alkotmányjogi panasz eljárásjogi vetületének néhány aspektusa, in Varga István (szerk.): Codificatio processualis civilis: Studia in Honorem Németh János II., Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2013, 119–132. ↑
  18. Lajos Edina: Jog és erkölcs a választási jogban, (megjelenés alatt), sine loco, 1. ↑
  19. Természetesen ide nem értve a ténybírósági jelleget; a fentiek csak a jogkérdésekre vonatkoznak. Az Alkotmánybíróság kötve van a rendes bíróságok által megállapított tényálláshoz. (De ez sem 100%-os elhatárolási ismérv, többek között a Kúria sem bírálja felül főszabály szerint az alsóbb fokú bíróságok döntéseit.) ↑

 

Beküldve:

Lajos Edina: Jogértelmezés és erkölcs

Először is tisztázandó, miért szükséges értelmezni a jogot. Főképp azért, mert eleve a szövegeket interpretálni kell, a jog pedig nyelvi egységekben manifesztálódik. Másrészt mivel a megfogalmazott jog absztrakt, a jogalkalmazás során a törvényi tényállást össze kell egyeztetni a történeti tényállással, ez pedig szintén jogértelmezést igényel.

Miképpen érvényesül az erkölcs az egyedi döntési szinteken az állampolgárok (és más személyek) tekintetében? Természetszerűleg főképp akkor, ha az arra hivatott szervek által megalkotott jogszabályok megfelelnek a legalapvetőbb erkölcsi követelményeknek. A népszuverenitást megtestesítő parlament ugyanis kvázi a társdalomban uralkodó közerkölcsöt hordozza. Amennyiben a megalkotott jogszabályok az alapjogokat (és így az abba abszorbeálódó erkölcsi elvárásokat) nem tükrözik, akkor nyitva áll azokkal szemben a normakontroll lehetősége. Ez e sorok írója későbbi külön publikációjának lesz tárgya. Azt is megállapíthatjuk, hogy a veszélyhelyzet problémái egyedi helyzetekre vetítve sok erkölcstelenséget eredményezhettek volna, ha a jogalkotó nem reagál rugalmasan számos kérdéskörre.[1]

Hogyan érvényesül az erkölcs az előbbi szempontok szerint – vélelmezhetően – helytálló jogszabályok alkalmazása vonatkozásában?

A legnagyobb kérdés, hogy a jogszabályi helyek közötti nyitottság, a jogalkalmazói mozgástér kitöltése tekintetében melyik interpretációs megoldást választjuk. A jogelméletben, illetve ennek nyomán a joggyakorlatban egy klasszikus négyes jogalkalmazási módszertan alakult ki, melyet sokáig a jogi oktatásban szinte evidenciának tartottak. E négy interpretációs technika: a nyelvtani, logikai, rendszertani és a történeti.[2]

Az ún. Bielefeldi-kör nyomán Magyarországon Pokol Béla teljesítette ki az addig oktatott négy helyett a jog értelmezésnek 12 módszerét, amelyet aztán Cservák Csaba és Tóth J. Zoltán[3] vitt tovább a hazai szakirodalomban.

1. Jogértelmezés a normában használt kifejezések hétköznapi jelentése alapján. Tehát a szavak, szintagmák átlagos állampolgár számára valószínűleg irányadó jelentéséből indul ki ezen metódus.[4] Már itt kiemelhetjük, hogy ennek kapcsán merülhet fel konkrét esetekben legtöbbször az erkölcsi normák megsértése.

2. Interpretáció a jogi szövegben használt kifejezések esetleges speciális-technikai jelentése szerint. Ez egy adott szakma gyakorlásával összefüggésben felmerülő jelentése alapján értelmezi a nyelvi elemeket, amit egy témában érintett szakember számára jelenthetnek.

3. A kontextuális nyelvtani típus a szövegösszefüggés egésze (az adott jogszabály) alapján értelmezi a nyelvi elemeket. (Vagy az összességében irányadó jogszabályok egészébe illesztve értelmez, de ez már átvezet bennünket a következő kategóriába.)

4. A doktrinális-jogdogmatikai, jogirodalmi értelmezés. Ez a metódus a jogtudomány eredményeiből, a jog ellentmondás-mentes rendszeréből indul ki, ahol elvileg minden kifejezés pontos helye megvan, az adott jogterületre különösen jellemző belső összefüggések alapján. (Tehát ez a módszer a kontextuális interpretációt bővíti, ugyanis nem az adott szövegben elfoglalt rendeltetésből, hanem mintegy az összes jogi szövegből, a jog egészének rendszeréből indul ki.) A jogdogmatika több évszázados szerves fejlődése miatt megállapítható, hogy e módszerbe is áttételesen beépülhetnek a (keresztény) erkölcsi szempontok. A római jogi gyökerű magánjogi dogmatika fejlődésére ugyanis az is ráhatást gyakorolt, amikor a Római Birodalomban a kereszténység államvallás lett.

5. A joglogikai maximák, jogelvek mentén történő értelmezés. Ezen típus a formállogika elvei alapján von le következtetéseket. Ezek az antik gyökerű magvas gondolatok szintén magukban hordoznak erkölcsi alapú vezérelveket. (Például argumentum ad absurdum, argumentum a minore ad maius / a maiore ad minus, stb.)

6. A (bírói) precedenseken alapuló értelmezés. A módszer a (szokásjogilag vagy írott jogi értelemben) kötelező bírói gyakorlat eredményeiből indul ki. Az angolszáz igazságszolgáltatás jogalkotó precedensei helyett a kontinentális rendszer jogértelmező precedenseket használ.

7. Az analógia révén történő értelmezés. Amennyiben egy kérdés rendezésére – deklaráltan – nincs irányadó jogi norma, akkor egy hasonló történeti tényállásra vonatkozó törvényi tényállást kell alapul venni. (Ez a büntetőjog tekintetében tilalmazott.) Ennek erkölcsi megalapozása, hogy hasonló helyzeteket hasonlóan kell eldönteni, mert más hozzáállás diszkriminációt eredményezne, ami a legnagyobb erkölcstelenségek egyike.

8. A jogági alapelvek mentén való jogértelmezés. A megoldást az adott jogág saját, belső összefüggés-rendszerét tükröző jogelvei alapján vezeti le az értelmező. (Ide tartozhat az általános jogelvek szerinti értelemzés is, de az már álláspontom szerint némileg átvezet a jogdogmatikai típusba.)

9. A (meghatározható) jogalkotó vélelmezhető akarata szerinti interpretáció. A konkrét jogszabályt megalkotó intézmény (pl. a magyar Országgyűlés az adott törvényhozás során) által valóban elérni kívánt célt, egy adott társadalmi probléma megoldására adott válaszát alapul véve vezeti le a lehetséges értelmet.

10. A jogszabály elvont célja szerinti értelmezés. Ez nem az adott jogalkotó akaratából indul ki, hanem abból, hogy vajon egy ilyen jogszabállyal egy ideális jogrendszerben mit akarhattak helyes esetben elérni.[5]

11. Az alkotmány (és az alapjogok) fényében való értelmezés. Abból indul ki, hogy az adott jogszabálynak milyen értelemzése teljesítené ki legjobban az alapjogok érvényesülését és garantálását.[6] Ez már nagyon közel áll az erkölcsi jellegű jogértelmezéshez.

12. Témánk aspektusából a legfontosabb: A jog mögötti etikai elvek alapján való interpretáció. Az adott társadalomban általánosan elterjedt morális szabályokat, az irányadó közerkölcs szerinti felfogást alapul véve értelmezi a kérdéses normát.[7]

Kijelenthetjük, hogy a kontinentális – és így a magyar – jogalkalmazásban a kifejezetten erkölcsi jellegű jogalkalmazásnak nincs kultúrája. Főképp nem annak, hogy ezt (mármint az etikai interpretációt) a bíróságok még kifejezetten deklarálnák is. Inkább az az elképzelhető, hogy – legföljebb – az erkölcsi jellegű jogértelmezést az alkotmányt (és a benne foglalt alapjogokat) zsinórmértéknek tekintő interpretációba olvasztva használják a jogalkalmazó szervek.

Az alkotmányos alapjogok szerinti értelmezés csak az egyik módszer, de segítségünkre lehet a megfelelő interpretációban. Amennyiben minden metódus ugyanazon eredményre vezet, akkor egyértelmű az eredmény. Ám ha kétség merül fel, akkor ki kell választani adott esetre nézvést a helyes módszert. Álláspontom szerint a 12-ből a jogszabály célja szerinti kategória lehet a perdöntő, amely, ha konklúziója találkozik az alapjogi és erkölcsi módszerrel, segíthet felülbírálni a szó szerinti nyelvtani metódust. Ez akkor elfogadható, ha legalább a szövegkontextus lehetővé teszi a kompromisszumos eredményt. (További, mindezidáig egzakt módon megválaszolatlan elméleti kérdés lehet, hogy vajon az alaptörvény-ellenességet jelent-e, ha egy jogszabálynak több különböző helyes értelmezése létezik. Vagy ez már önmagában olyan fokú jogbizonytalanság, hogy sérti az alkotmányosságot és így az alapjogokat?)

Ahogy azt már jeleztem az új Alaptörvény 28. cikke már meghatároz egyfajta kívánt sorrendet az interpretáció módszerei tekintetében: a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik.

Az Alaptörvény módosított 28. cikke a következők szerint rendelkezik. A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Látjuk tehát, hogy a kiindulópont a szöveg, de a jogszabály célja szerinti és az alkotmány fényében való interpretációt emeli ki még az Alaptörvény. (Viszont némileg keveredik a jogszabály célja és a jogalkotó szándéka szerinti módszer, mert a preambulum és az indokolás a konkrét jogalkotó szándékára utal – ellenben a 28. cikk szövegével, amely a „jogszabály célja” kifejezést használja.) Megjelenik a jog mögötti etikai értelmezési szempont is.

Ki kell emelnünk, hogy a jogszabályok gyakran visszautalnak erkölcsi szabályokra, jogilag kötelezővé téve az erkölcsös magatartást, vagy megtiltva az erkölcstelenséget. Előfordul, hogy (negatív) jogkövetkezményt fűznek az erkölcstelen magatartáshoz.[8] Semmis az a szerződés, amely nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik.[9] Ki lehet tagadni az öröklésből azon személyt, aki erkölcstelen életmódot folytat.[10] A „jó erkölcsbe ütközik” és az „erkölcstelen” fogalmakkal a jogalkotó kifejezetten etikai normarendszert illeszt be a jogba, „anélkül hogy megismételné, pontosan rögzítené azokat a szabályokat, amelyek kiváltják a jogkövetkezményt (a szerződés semmisségét, kikényszeríthetetlenné válását, illetve a remélt törvényes örökrésztől való megfosztást)”. Az erkölcsre utalás révén elkerülhetők bizonyos ismétlések, másrészt nagyobb mozgásteret adnak a jogalkalmazónak. A bíró a tényállás olyan elemeit is tekintetbe tudja venni, amelyekre a jogalkotó ad absurdum nem gondolt.[11]

Lehetséges-e erkölcsi alapon contra legem jogalkalmazást végrehajtani? Úgy is kérdezhetnénk, lehetséges-e közvetlenül alkalmazni az alapjogokat? (Mert a kontinentális jogrendszerben teljességgel kizárt, hogy erkölcsi normákat szubszumáljunk alkalmazandó jogként.[12]) E vonatkozásban is különböztetnünk kell az alapjogok közvetlen alkalmazása, illetve az Alaptörvény közvetlen alkalmazása között. Utóbbi valójában magában foglal egyéb alkotmányos elveket és értékeket. Továbbá tételes, egzakt normákat is. Példának okáért említhetjük a köztársasági elnök megválasztásának szabályait, amelyeket csak az Alaptörvény tartalmaz. Az Alaptörvény közvetlen alkalmazhatóságának általános tilalma esetén ad absurdum nem is választhatnánk államfőt.[13]

Kijelenthetjük, hogy a magyar (mint kontinentális) jogrendszerben nem lenne szerencsés megengedni, hogy a bírák,[14] hovatovább az állampolgárok félretolhassák a nekik nem tetsző jogszabályt, ha az szerintük sérti az Alaptörvényt, amennyiben van az esetre alkalmazható tételes jogszabály. (Ilyenkor mód nyílik a bírói eljárás felfüggesztésére.) Azonban e mondatban is benne volt egy kiskapu: mi van, ha nem létezik ilyen norma. A textualista, túlzottan szöveghez tapadó jogértelmezést követő bíráknak ugyanis sokszor célszerűbb, ha konkrét esetre való szubszumálhatóságot imitálnak, ahelyett, hogy belátnák: az adott kérdést egész pontosan nem rendezi tételes jogszabály.[15]

Az alapjogok rendkívüli fontosságát senki nem vonhatja kétségbe. Azok nélkül nem képzelhető el alkotmányos jogállam[16] és demokratikus berendezkedés. A probléma a kizárólag alapjogokra fókuszáló szemlélettel van, mert azok túlságosan absztraktak, átmoralizáltak és átpolitizáltak. Rendkívül nagy a nyitottság a megfogalmazásukban, igen szubjektív értelmezési lehetőségekre nyitnak módot. Éppen ezért, mint fentebb említettük, a gyakorlatban gondot okozhat alapjogi síkon félretolni konkrét, tételes jogszabályokat. (Főképp akkor problematikus ez, ha egyéni érdek vagy politikai befolyás vezérli a szubjektivitást.)

A valódi alkotmányjogi panasz az a jogintézmény, amely lehetőséget teremt a jogalkotás és a jogalkalmazás összetett folyamatából fakadó, erkölcstelenséget is jelentő alapjogsértés kiküszöbölésére.[17]

Bibliográfia

Arató Balázs: Alkotmányjogi panasz a német jogrendben, különös tekintettel a befogadhatóság kérdésére, in Anon (szerk.) Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II. : Alkotmánybírósági panasz –hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019.

Arató Balázs – Cservák Csaba: A német alapjogvédelem és alkotmánybíráskodás rendszeréről, Jogelméleti Szemle 2020/2.

Bíró György – Lenkovics Barnabás: Magyar polgári jog – Általános tanok. Miskolc, Novotni Kiadó, 1997.

Cservák Csaba: A jogértelmezés és az alkotmányértelmezés egyes módszerei, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, VI. évf., 2016/2.

Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art, 2018.

Cservák Csaba: Az alapjogok (és az Alaptörvény) érvényesüléséről, alkalmazhatóságáról, Jogelméleti szemle, 2017/3.

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIT, Jogtudományi Különszám, 2021.

Juhász Imre: Alapjogok és polgári perrendtartás: A Pp. szabályainak vizsgálata az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Menyhárd Attila – Varga István (szerk.): 350 éves az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara : a jubileumi év konferenciasorozatának tanulmányai, Budapest ELTE Eötvös Kiadó, 2018.

Juhász Imre: Az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok kapcsolata, különös tekintettel a polgári bíróságokra, in Zakariás Kinga (szerk.): Az alkotmánybírósági törvény kommentárja, Budapest, Pázmány Press, 2022.

Miskolczi-Bodnár Péter: Az erkölcs és a jog szoros kapcsolata, Polgári Szemle, XI. évf., 2015/4-6.

Orbán Balázs – Palkó Attila: A jogállami univerzum tágulásáról és ennek veszélyeiről, Kommentár, 2019/2.

Pokol Béla: Jogelmélet, Budapest, Századvég Kiadó, 2005.

Pongrácz Alex (szerk.): Ünnepi tanulmányok a 65 éves Cs. Kiss Lajos tiszteletére. Ut vocatio scientia, Budapest, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2021.

Sári János: A rendes bíróságok alapjogi bíráskodása, Jogtudományi Közlöny, LXI. évf., 2006/1.

Simicskó István: Veszélyhelyzet van, KRE-DIT, 2020/1.

Sulyok Márton: Átes(t)ünk a „law” túloldalára? – a jogállamisági kérdés margójára, A Mathias Corvinus Collegium tudásbázisa, 2020. október 28., https://corvinak.hu/vilag/2020/10/28/ates-t-unk-a-law-tuloldalara-a-jogallamisagi-kerdes-margojara

Tóth J. Zoltán: Jogértelmezési módszerek a bírói gyakorlatban, Jogelméleti Szemle, 2009/4.

Varga Zs. András: Eszményből bálvány? – A joguralom dogmatikája, Budapest, Századvég Kiadó, 2015.

Hivatkozások

  1. Vö. Simicskó István: Veszélyhelyzet van, KRE-DIT, 2020/1, 8.; ill. Stumpf István: Állam és alkotmányosság a járvány hálójában, in Pongrácz Alex (szerk.): Ünnepi tanulmányok a 65 éves Cs. Kiss Lajos tiszteletére. Ut vocatio scientia, Budapest, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2021, 435–452. ↑
  2. Bíró György – Lenkovics Barnabás: Magyar polgári jog – Általános tanok. Miskolc, Novotni Kiadó, 1997, 142. ↑
  3. Tóth J. Zoltán: Jogértelmezési módszerek a bírói gyakorlatban, Jogelméleti Szemle, 2009/4. ↑
  4. A továbbiakban ld. Cservák Csaba: A jogértelmezés és az alkotmányértelmezés egyes módszerei, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, VI. évf., 2016/2, 57–59. ↑
  5. Ez a felfogás közel áll az érdekkutató jogtudományhoz. Eszerint minden jogszabállyal valamilyen társadalmi érdekkonfliktust akarnak megoldani, ez a cél vezérli a megalkotását. A jogalkalmazás során meg kell találni, hogy a jogalkotó vajon kinek az érdekeit kívánta védeni, ideális esetben milyen célt akarhatott megvalósítani. Ld. Pokol Béla: Jogelmélet, Budapest, Századvég Kiadó, 2005, 296–299. ↑
  6. Uo. ↑
  7. Az USA-ban egy elterjed és neves eset volt a Holy Trinity-ügy. Az Egyesült Államokban szigorú büntetés (akár szabadságvesztés) sújtotta a munkavállalási engedély nélkül dolgozókat. Egy kisegyház pedig így foglalkoztatott lelkészeket, akik köztiszteletre méltó karitatív munkát végeztek. A Legfelsőbb Bíróság viszont a lelkészek magasrendű értékeire hivatkozva kifejezetten erkölcsi döntést hozott contra legem. Ld. Pokol: Jogelmélet, 182. ↑
  8. Ld. Miskolczi-Bodnár Péter: Az erkölcs és a jog szoros kapcsolata, Polgári Szemle, XI. évf., 2015/4-6, 27–33. ↑
  9. Ld. Ptk. 6:97. §-a. ↑
  10. Ptk. 7:78. § (1) bekezdés e) pont ↑
  11. Ld. Miskolczi-Bodnár: Az erkölcs és a jog, 29–31. A devizahitel-szerződések kapcsán lefolytatott perekben az ítéletek például a jó erkölcs fogalmát értelmezték az új típusú, hosszú távra szóló és e körülményekből fakadóan fokozott kockázattal járó ügyletek esetén. ↑
  12. Mint ahogy az USA-ban (ritkán) előfordul. ld. uo. ↑
  13. Ld. erről még Cservák Csaba: Az alapjogok (és az Alaptörvény) érvényesüléséről, alkalmazhatóságáról, Jogelméleti szemle, 2017/3, 15–25. ↑
  14. Sári János éles különbséget lát úgy általában a bírák és a (korábbi nevén) Legfelsőbb Bíróság alapjogi bíráskodás között, különösen a jogegységi határozatok lehetősége miatt. Példát is említ, amikor az LB a tételes jogi kizáró rendelkezések félretolásával jogorvoslati lehetőséget nyitott meg egyes államigazgatási ügyekbe. (Tegyük hozzá, hogy a Kúria jogegységesítő hatáskörének bővülése tovább erősíti ezen tendenciát.) Ld.: Sári János: A rendes bíróságok alapjogi bíráskodása, Jogtudományi Közlöny, LXI. évf., 2006/1, 7. ↑
  15. Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art, 2018. ↑
  16. Ez annak ellenére igaz, hogy egyes szerzők, közéleti gondolkodók tetszés szerint, hektikusan belemagyarázhatják saját szubjektív álláspontjukat a jogállam képlékeny fogalmába. Vö. Varga Zs. András: Eszményből bálvány? – A joguralom dogmatikája, Budapest, Századvég Kiadó, 2015, 228.; ill. Orbán Balázs – Palkó Attila: A jogállami univerzum tágulásáról és ennek veszélyeiről, Kommentár, 2019/2, 31–40.; ill. Sulyok Márton: Átes(t)ünk a „law” túloldalára? – a jogállamisági kérdés margójára, A Mathias Corvinus Collegium tudásbázisa, 2020. október 28., https://corvinak.hu/vilag/2020/10/28/ates-t-unk-a-law-tuloldalara-a-jogallamisagi-kerdes-margojara ↑
  17. Vö. Juhász Imre: Az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok kapcsolata, különös tekintettel a polgári bíróságokra, in Zakariás Kinga (szerk.): Az alkotmánybírósági törvény kommentárja, Budapest, Pázmány Press, 2022, 59–77.; Juhász Imre: Alapjogok és polgári perrendtartás: A Pp. szabályainak vizsgálata az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Menyhárd Attila – Varga István (szerk.): 350 éves az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara : a jubileumi év konferenciasorozatának tanulmányai, Budapest ELTE Eötvös Kiadó, 2018, 146–157.; Arató Balázs: Alkotmányjogi panasz a német jogrendben, különös tekintettel a befogadhatóság kérdésére, in Anon (szerk.) Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II. : Alkotmánybírósági panasz –hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019, 502–515.; ill. Arató Balázs – Cservák Csaba: A német alapjogvédelem és alkotmánybíráskodás rendszeréről, Jogelméleti Szemle 2020/2, 3–14.; valamint Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, Jogtudományi Különszám, 2021. ↑