Beküldve:

Kiss-Mikó Nikoletta: A Ráday család egyik legkiemelkedőbb alakja – Ráday I. Pál birtokszervezői tevékenysége a 18. században

Ráday Pál és a Rákóczi-szabadságharc

A Ráday Pál (1677-1733) történetét feldolgozó munkákat közelebbről megvizsgálva azonnal szembetűnő lehet számunkra, hogy a szakirodalom elsősorban a Rákóczi-szabadságharcban (1703-1711) betöltött szerepére, valamint a publicisztikai munkáira fokuszál,[1] míg a Rádayak családi vagyonát megalapozó birtokállományának létrejöttét, és annak irányítását csupán kevés publikáció igyekszik feltárni. Éppen ezért jelen tanulmány a Ráday-család egyik legjelentősebb tagjának a szabadságharcban való részvétele mellett birtokszervezői tevékenységét is igyekszik bemutatni, röviden kitérve az ún. „ludányi-ház” építésére.

Ráday I. Pál 1677. július 2-án látta meg a napvilágot.[2] Születési helye azonban bizonytalan; valószínűsíthetően a Nógrád vármegyei Alsó-Ludány vagy Losonc.[3] Szülei, Ráday II. Gáspár és Liberchey Rozina (1656-1703)[4] nagy gondot fordítottak fiuk neveltetésére: apja saját költségen fogadott mellé tanítókat,[5] és a legelitebb hazai evangélikus iskolákba íratta.[6] Ugyan – feltételezhetően a háborús viszonyok miatt – külföldi egyetemekre nem járatta, mindent megtett viszont annak érdekében, hogy fia magasabb tudományos képzést kapjon és több nyelven is megtanuljon.[7] Ennek köszönhetően Pál a magyar mellett irodalmi fokon írt latinul, jól beszélt németül és szlovákul, valamint értett franciául is.[8] Miután 1695-ben befejezte iskolai tanulmányait, széleskörű jogi, történelmi, irodalmi és teológiai ismeretekkel is rendelkezett.[9] Ráday elsőként a jogi-közgazdasági pályán helyezkedett el; Nógrád és Hont vármegye köztiszteletben álló nótáriusához, jegyzőjéhez – a későbbi apósához –, Kajali Pálhoz szegődött el joggyakornokként.[10] Nem sokkal később, 1697-ben azonban katonai gyakorlatra ment a nógrádi nagybirtokoshoz, kanizsai vicegenerálishoz, gróf Forgách Simonhoz (1669-1729). Két évet töltött a hadseregben, de mivel a katonáskodás különösebben nem vonzotta,[11] 1699-től visszatért a közigazgatáshoz, és Kajali utódjaként[12] Nógrád vármegye nótáriusa lett.[13]

Az 1700-as évek elejétől a vármegye főjegyzője mellett már egyre több ügyet intézett önállóan. Pál jogi tájékozottságát, fogalmazási készségét, valamint szerény, megnyerő egyéniségét már ekkor is elismerték kortársai, s ezek mindegyike hozzájárulhatott ahhoz, hogy érvényesülni tudjon pályáján. A vármegyei életben szerezte meg politikai jártasságát, közigazgatási tapasztalatait, emberismeretét, és itt nyilvánult meg kiváló tárgyalási képessége is. Ezekben az években ismerte meg részletesen Nógrád vármegye és az egész Felvidék gazdasági helyzetét, nemességének és parasztságának problémáit, a rendi alkotmány paragrafusait, valamint a nemzeti sérelmeket egyaránt. A Béccsel való tárgyalások alkalmával pedig lehetősége adódott jobban kiismerni a magyar ügyekben intézkedő központi szerveket is.[14]

Ráday Pál 1703-ban jegyezte el egykori főnökének, Kajali Pálnak lányát, Kajali Klárát (1690-1741),[15] akivel szinte azonnal házasságot kötöttek.[16] Klára fiatalsága és a Rákóczi-szabadságharc eseményei miatt azonban a lakodalmat csak 1705. január 13-16. között tartották meg Gács (ma: Halič, Szlovákia) várában.[17] Nem mellesleg ez volt az a hely is, ahová Ráday a nógrádi nemesség egy részével együtt korábban, a szabadságharc kitörésekor behúzódott az első kuruc csapatok elől. Ráday ugyanis – a legtöbb nógrádi nemeshez hasonlóan – félt a Rákóczi mellé állt parasztok megmozdulásaitól. Néhány hónappal később, 1703. októberében Gács vára mégis megnyitotta kapuját a kuruc seregek előtt.[18] Ráday Pál csatlakozásának körülményei a mai napig nem tisztázottak, az azonban bizonyos, hogy a fejedelem a fiatal Nógrád vármegyei jegyzőt maga mellé vette, és megtette intimus secretariusává.[19]

II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) a szabadságharc kezdetétől ugyanis olyan embert keresett, akinek műveltsége, látóköre és gondolatvilága egyaránt képes megérteni céljait és politikáját, íráskészsége segítségével pedig képes lehet országépítő munkájában is támogatni a fejedelmet. Választása azért eshetett tehát Rádayra, mivel neki is voltak személyes tapasztalatai Magyarország helyzetével kapcsolatban, ismeretei a történetéről, és elképzelései hazája felvirágoztatásáról.[20] Rákóczit az a tény is befolyásolhatta továbbá döntésében, hogy Pál ekkor 26 éves volt. A fejedelem Emlékirataiból ugyanis tudjuk, hogy a mindössze 27 éves Rákócziról mindenki úgy gondolta, hogy ügyeit a nála idősebb Bercsényi Miklós (1665-1725) intézte, és folyamatosan a gróf tanácsaira szorult.[21] Azzal pedig, hogy egy nála csupán egy évvel fiatalabb személyt tett meg legbelsőbb emberévé, feltételezhetően ezt az állítást igyekezett megcáfolni.[22]

A Rákóczi-szabadságharc előrehaladtával Ráday feladatköre is bővült: egyre több bizalmas bel- és külpolitikai ügy előkészítését és lebonyolítását bízta rá a fejedelem. Nem sokkal később ráadásul munkatársakat és beosztottakat is kapott. A mindennapi adminisztratív tevékenységekkel megbízott Fejedelmi-, 1704-től pedig az Udvari Kancellária mellett egyre inkább kezdett kiépülni egy új szerv: Ráday Pál vezetésével az országos jelentőségű, s bizalmas bel- és külpolitikai ügyeket egyaránt intéző hivatal, a titkos kancellária.[23] Kezdetben Pál feladata kimerült Rákóczi elgondolásainak formába öntésében, később azonban egyre nagyobb önállóságot kapott az iratok megfogalmazásában, és a szabadságharc ügyeinek intézésében egyaránt. Már 1705-től kezdve Ráday feladata volt a kuruc diplomáciai testület kézbentartása, valamint a külföldi követek ellátása is.[24] Részt vett továbbá a diplomáciai tárgyalásokon, sőt maga is járt követségben különböző országokban.[25]

Mindezen ügyek intézése miatt a fejedelem igen nagyra becsülte a titkos secretariusa működését, olyannyira, hogy Ráday Pált egyre több tisztségre nevezte ki. Bár az intimus secretariusságot a szabadságharc végéig megtartotta, 1707-től Pál látta el az Erdélyi Kancellária irányítását, 1709-től pedig ő került II. Rákóczi Ferenc Hadikancelláriájának élére is. Nem mellesleg Ráday már 1703-tól a bányavárosok főharmincadosa, 1707-től pedig a Nemesi Társaság auditora is volt. Ez utóbbi tisztsége különösen mutatja Rákóczi bizalmát: a nemesifjak nevelése ugyanis szívügye volt a fejedelemnek, nem bízta volna őket akárkire. II. Rákóczi Ferenc környezetében egyébként az évek alatt folyamatosan cserélődtek a vezető tisztségeket betöltő személyek, de Pál mindvégig meg tudta tartani pozícióját.[26]

Mindemellett Ráday Pál volt a fejedelem első számú diplomatája is, ő képviselte a fontosabb tárgyalásokon. 1704-ben és 1705-ben a svéd, a porosz és a lengyel király előtt bizonyíthatta tárgyalókészségét, diplomáciai rátermettségét és nyelvtudását egyaránt. 1707-ben a Bercsényi Miklós vezette, I. Péter (1682-1721) orosz cárhoz érkező küldöttségben Rákóczi személyi megbízottja volt. 1709-ben a törökországi Benderben XII. Károly (1697-1718) svéd királynak felajánlotta a fejedelem közvetítését a svédek és az oroszok között. II. Rákóczi Ferenc 1710-ben ismét a cárhoz küldte, később pedig a moldvai vajdával is folytatott tárgyalásokat.[27]

Az 1711-es év, azaz a szatmári béke előkészítésének, megkötésének és elfogadásának ideje volt Ráday életének és a Rákóczi szolgálatában töltött idejének legválságosabb szakasza.[28] A béke feltételeinek kialakításában Ráday Pálnak nem volt jelentős szerepe, Pálffy Jánossal (1664-1751) folytatott tárgyalásai során ugyanis csak részleteket tisztáztak. Az a tény azonban, hogy a fejedelem személyes megbízottjaként maga is tárgyalt Pálffyval, valamint, hogy a kuruc tábor teljes egyetértésben látta Károlyi Sándor (1669-1743) oldalán, végig azt a látszatot keltette, hogy Rákóczi egyetért a békekötéssel, és ez nagymértékben hozzájárulhatott a még ingadozó nemesek és a hadsereg állásfoglalásának kialakulásához is.[29] Így tehát Ráday I. Pálnak hatalmas szerepe volt abban, hogy a szatmári békekötéskor a kurucok egységesen fogadták el a béke feltételeit.[30]

A szatmári béke megkötése után Rádaynak megváltoztak az életviszonyai és a feladatai is. A fejedelem oldalán szerzett diplomáciai tapasztalatait ezután hazája és az evangélikus egyház javára igyekezett kamatoztatni; a Habsburg-katolicizmus hódításával szemben a protestáns egyházi és vallási érdekeket védelmezte.[31] Feltételezhetően ez is hozzájárult ahhoz, hogy az egyetemes főkurátori tisztre Ráday Pált választották meg. E tisztsége során az ő kezében összpontosult az egyházi élet minden szála: intézte a vallási sérelmek ügyeit, valamint az állami szervekkel és a katolikus egyház vezetőivel is ő tartotta a kapcsolatot egészen 1733. május 20-án bekövetkezett haláláig.[32]

Ráday Pál birtokszervezői tevékenysége

A Rádayak birtokviszonyait egy adott korszakban sem egyszerű pontosan rekonstruálni, mivel földtulajdonaik nagysága vételeknek, eladásoknak, zálogosításoknak és kiváltásoknak köszönhetően folyamatosan változott. A 17. század közepe óta vezetett birtokkimutatások azonban segítségünkre lehetnek a meghatározásban: mivel ezekből megtudhatjuk, hogy Ráday Pál édesapja, Ráday Gáspár apai örökségként kilenc Pest, Nógrád és Heves vármegyei helységben kapott nemesi-, jobbágy-, illetve puszta telkeket, szőlőket, irtványokat, kisebb részbirtokokat és házakat. Ezen kívül testvéreivel, Darvasné Ráday Ilonával és Ráday Andrással, valamint mostohaanyjával, Ráday Andrásné Libercsey Erzsébettel közösen örökölték a Duna-Tisza közén négy helységben és huszonegy, főként puszta faluban a családi birtokokat.[33]

Ráday Pál az 1700-as években kezdte átvenni apjától e birtokok igazgatását, melyek nagysága ekkorra közel a négy-ötszörösére növekedett; köszönhetően annak, hogy Libercsey Erzsébet, illetve Ráday András örökösök nélküli halálával az ő földtulajdonaik is Gáspárra szálltak. Pál birtokállománya így tehát ekkor körülbelül nyolcvan és százhúsz közötti lakott jobbágytelekből állt,[34] melyek Nógrád vármegyében összesen huszonegy településen – Halászi (ma: Ludányhalászi), Alsó-Ludány, Felső-Ludány, Herencsény, Galábocs, Kistugár (ma: Tugár), Apáti puszta (ma: Apátipuszta), Luciny (ma: Lucfalva), Kürt (ma: Erdőkürt), Zobor (ma: Zombor, Szlovákia), Fábiánfalva, Alsósztregova (ma: Dolná Strehová, Szlovákia), Kisfalu (ma: Losonckisfalu), Kislibercse (ma: Ľuboriečka, Szlovákia), Parócza, Tóthartyán, Panyidarócz (ma: Panické Dravce, Szlovákia), Szécsénykovácsi (ma: Kováčovce, Szlovákia), Losonc, Csécse, Bay puszta, Terbeléd (ma: Trebeľovce, Szlovákia) –, míg Pest vármegyében hat pusztán – Harka, Farkasd, Kisharta (ma: Harta), Cebe, Tete, Nyáregyháza – helyezkedtek el.[35] Ezekhez tartozott még nagyjából harminc pusztatelek, több mint hat „nemesülés”, negyven puszta-falu és falurész, és további tartozékok.[36] A Rákóczi-szabadságharc alatt ráadásul Ráday még tovább tudta növelni földjeinek számát, mivel a fejedelem birtokadományokkal is jutalmazta a szabadságharcban végzett munkáját.[37] 1704. november 24-én így kapta meg például Geletnek (ma: Hliník nad Hronom, Szlovákia) egy részét, Nagykálnát (ma: Kalná, Szlovákia) és Kürtöt (ma: Erdőkürt). 1707. október 4-én pedig Rákóczi végül Geletnek egészét is odaadományozta neki.[38]

Az így létrejött birtokállomány nagymértékben meghaladta a korszakban az egy-két sessioból származó jövedelemből gazdálkodó szegénynemesek földtulajdonainak nagyságát, azonban messze elmaradt a tíz-húsz vagy akár ennél is több egész faluval és majorságokkal rendelkező középbirtokos nemesség felső csoportjának birtokai száma mögött. A több részletben szerzett birtok értékét ráadásul jelentősen lecsökkentette, hogy nem egységesen, hanem felaprózva helyezkedett el.[39]

Ráday Pál földbirtokának északabbra fekvő, főként alföldszéli lakott területein az úrbéres szolgáltatás volt a gazdálkodás alapja. A jobbágyok a megtermelt gabonából kilencedet és tizedet fizetettek földesuruknak. Itt a földművelés az elmaradott, kétnyomásos váltórendszerrel folyt, amellyel azonban a rendelkezésre álló talajnak csak nagyon kevés részét tudták kihasználni. A szőlőhegyek nagy része ráadásul új telepítésűek, vagy csak telepítésre kijelöltek voltak, ezért ezek sem hoztak túl sok jövedelmet. A termő részek után viszont dézsmát és kilencedet adott az úrbéres közösség. Pálnak ezen a területen voltak nem-úrbéres, sajátkezelésű földjei is; a majorsági szántók és rétek egy jobbágytelek nagyságának körülbelül kétszerese voltak. Összefüggő, nagyobb majorgazdaság azonban nem volt a birtokokon. Ráday éppen ezért viszonylag kevéssé terhelte robottal jobbágyait, illetve a borkitermelési kötelezettségük sem volt jelentős ezekben az időkben.[40]

Ezzel szemben a délebbre fekvő, főleg Pest vármegyében található, a török uralom következtében letarolt és elnéptelenedett pusztákon még kezdetlegesebb volt a birtokhasznosítás. Ahol megtalálható volt valamiféle „falu-mag” – mint például Dunaharasztiban – oda Ráday Pál igyekezett úrbéreseket telepíteni, hogy benépesítse a falvakat, és jövedelmezőbbé tegye a gazdálkodást. A praediumok többségében azonban a steppei extenzív állattenyésztés volt a jellemző; s területüket sok esetben a szomszédos települések bérelték: a legelőket, kaszálókat szabadban teleltetett állataik számára, míg az erdőket épület- és tűzifa használatra, valamint makkoltatásra. Szántóművelés ezen a területen csak elvétve volt megfigyelhető.[41]

A leírtakból is egyértelműen látszik, hogy a Ráday birtokokon folyó gazdálkodás színvonalát – és egyben a jövedelmek mértékét – a 17. század végén kiújuló háborúk, és ezek következtében a porciózás jelentősen lecsökkentette. Pál, hogy az így kialakult pénzzavarait megfékezze, gyakran zálogba adott egy-egy területet.[42] Ez azonban nem oldotta meg teljesen a problémát, mivel a megmaradt birtokokon is egyre csökkentek az úrbéres jövedelmek; a jus armorum, a hadiadó és a porciózás ugyanis minden korábbinál nagyobb terhet rótt a jobbágyokra.[43]

Az 1700-as évek elejétől a família vagyoni súlypontja északra tevődött át. Feltételezhetően ez a tény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Ráday Pál a Nógrád vármegyei Alsó-Ludányt választotta az új birtokigazgatási központnak és családi fészeknek egyaránt.[44] Ezt a döntését befolyásolhatta továbbá az is, hogy a rendkívül jó minőségű földdel rendelkező község teljes egészében a birtokában volt, hogy a közelben helyezkedtek el a forgalmas vásárú mezővárosok, mint Szécsény, Losonc vagy Balassagyarmat, valamint, hogy e település mintegy hidat képzett a Rádayak Nógrád, Gömör, Hont és Pest vármegyében elterülő birtokai között.[45] 1700-ban ezért itt kezdte el kastélya építtetését is, melyről egy, az építkezés költségeit rögzítő füzetben a következőt írta: „Isten segedelméből kezdettem a ludányi kőház építéséhez, ki is boldogítsa végit szándékaimnak az ő bő irgalmú áldásából, lévén övé a dicsőség mennyen és a földön.”[46] E füzet utolsó bejegyzése 1702-ben íródott, amely után nem sokkal kuruc csapatok jelentek meg Nógrád vármegyében.[47]

A Rákóczi-szabadságharc idején Pál távolléte alatt apja, Ráday Gáspár volt az, aki intézte a birtok ügyeit. Az 1710. január 22-én lezajlott romhányi csata után Ráday Pál feleségével, Kajali Klárával a lengyelországi Przemyślbe menekült, ahová nem sokkal később Gáspár is követte fiát. A harcok befejeztével a család még 1711 augusztusában visszatért Alsó-Ludányba, hogy helyrehozzák a szabadságharc okozta pusztításokat. Nem sokkal ezután, 1713. október 1-jén itt, az akkor még egyszintes „ludányi házban” született meg Pál második gyermeke,[48] Ráday I. Gedeon.[49] A curiát két évvel később, 1715-ben egy emelettel kibővítették: elkészült ugyanis a „felső palotája”. A ház kertjében egyébként még 1706-ban Ráday építtetett egy kápolnát, melyről naplójában így írt: „építettem egy kő fél házat, oly végre, hogy az felső része kápolna gyanánt legyen az isteni tiszteletre, a mint is a szerint, lelki tanítóval tartásával magam is ususában lévén, örökötesse meg Isten maradékimat is benne”.[50]

1715. április 25-én Ráday Pál Alsó-Ludányban egyességet kötött testvérével, Tussay Györgyné Ráday Ilonával. E szerint Pál a zálogos Ráday-birtokok közül átengedte húgának a losonci, a kistugári, a zobri, a kislibercsei és a szécsénykovácsi részeket; a leányágat is illető örökségből pedig a paróczai, tóthartyáni, alsósztregovai, kisfalusi, panyidaróczi, puszta mályi, nyéki és herencsényi porciókat. Ilona cserébe lemondott Felső-Ludányban három házhelyről, Alsó-Ludányban és Halásziban lévő zálogos helyekről, a baglyasallyai részről, az Apáti pusztabeli földekről, a galábocsi fél házhelyről, valamint Ludányban és Halásziban a Libercsei családot illető házhelyekről. Ennek a megállapodásnak köszönhetően Alsó-Ludány irányítása teljes mértékben Ráday Pál kezébe került.[51]

IV/2/2. 1. térkép Ráday Pál birtokai az 1715-ös osztozkodást követően[52]

1. Kistugár 2. Parócza 3. Losonc 4. Fábiánfalva 5. Tóthartyán 6. Kislibercse 7. Kisfalu 8. Alsósztregova 9. Panyidaróc 10. Galábocs 11. Alsónyék 12. Zobor puszta 13. Kürt puszta 14. Pusztamályi 15. Szécsénykovácsi 16. Apáti puszta 17. Halászi 18. Alsó-Ludány 19. Felső-Ludány 20. Baglyasalja 21. Herencsény 22. Csécse 23. Apc 24. Bay puszta 25. Gyöngyösoroszi 26. Szücsi 27. Tarnaméra 28. Igar 29. Ráda 30. Leb 31. Nyáregyháza 32. Tete 33. Félegyháza 34. Györgye 35. Harka puszta 36. Devecser 37. Cebe 38. Vasad 39. Csév

Egy 1715-ben készült országos összeírásból megtudhatjuk, hogy az e birtok közigazgatási központjának számító Alsó-Ludány nagy része fekete földdel borított síkágon feküdt, területének egyharmada azonban hegyes, ahol agyagos volt a talaj. A községben összesen tíz jobbágy és három zsellér lakott családjával, akik hatvanhat pozsonyi mérős (1 pozsonyi mérő = 62,4984 liter) földön és tizenegy kaszás réten gazdálkodtak. Az összeírás szerint a szántóföldek ugyan termékenyek voltak, de az Ipoly időszakos áradásai kárt tettek a termésben. A földeken egy köböl (1 köböl = 64 liter) elvetett gabona (főként búza, rozs és zab) után öt-hat köböl termett, a réteken pedig jó minőségű szénát kaszáltak. A majorsági földek nagysága ezzel szemben százhatvan köbölre tehető. Szőlőhegyekkel nem rendelkeztek. Az uradalmi kenderföld nagyjából tizenkét köblös volt. Az uradalmi majorságban hat fejőstehenet, kilencvenkét nagyobb méretű sertést és hatvan süldőt tartottak, míg a méhesben húsz kaptár kapott helyet. Az alföldszéli településekkel ellentétben az alsó-ludányi birtokon háromnyomásos gazdálkodás folyt, melyből az egyiken búzát, a másikon tavaszi terményt és zöldséget termesztettek, míg a harmadikat, ami közel hatvan köblös volt, az őszi vetésnek tartották fenn.[53]

Az 1720-as években Ráday Pál a Kajali családnak köszönhetően még tovább növelte birtokai számát:[54] Hont vármegyében Ipolykeszi (ma, Kosihy nad Ipľom, Szlovákia), Nagycsalomja (ma: Veľká Čalomija, Szlovákia), Sirak (ma: Širákov. Szlovákia), Csehi, Pribely; Nógrád vármegyében Somosújfalu, Somoskő, Pusztaragyolcz, Monossza puszta, Ragyolcz, Tótújfalu, Cered, Hidegkút, Óbást, Ipolyvece; míg Pest-Solt vármegyében Pécel, Maglód, Gyömrő, Locsod praedium, Túzberek, Gomba, Dab (ma: Dömsöd), Apostag került a birtokába.[55] A família azonban nem csupán területekkel gazdagította a Rádayakat, hanem egy gondos gazdasszonnyal, Kajali Klárával is. Pál kiváló gazdasági érzékkel megáldott felesége ugyanis férje többszöri távolléte alatt maga tartotta szoros felügyelet alatt a családi gazdaságot, és feltételezhetően már a Przemyślből való hazaérkezés után segített Rádaynak kialakítani birtokaik gazdaságának új szerkezetét: ispánságokat hoztak létre. Ezek közül az elsők – ceredi, somosújfalusi és sőregi – valószínűsíthetően már 1711-1712 fordulóján létrejöttek, végleges struktúrájuk azonban csak az 1720-as években alakulhatott ki.[56]

A Ráday-birtokokat összesen hét – a ceredi, a csalomjai, a hartai, a péceli, a ludányi, a somoskői és az ecsédi – ispánságra osztották fel. Az elsőhöz, vagyis a ceredi ispánsághoz a Nógrád és Gömör vármegyei területek – Cered, Hidegkút, Óbást, Vecseklő (ma: Večelkov, Szlovákia), Baratony puszta, Sőreg (ma: Šurice, Szlovákia), Gortva praedium, Tótújfalu, Gömör (ma: Gemer, Szlovákia); a csalomjaihoz a Hont vármegyei birtokok – Nagycsalomja, Kapasz puszta, Ipolykeszi, Sirak, Ipolyvece, Pribely, Csehi; a hartaihoz a Solt vármegyei Kisharta, Dunavecse, Dab, Apostag, Ölle-, Sülle-, Tetétlen-, Szentimre-, Fejéregyháza praedium; a péceli ispánságokhoz a Pest vármegyei Pécel, Maglód, Gyömrő, Gomba, Iklad, Túzberek, Farkasd, Tete, Locsod-, Leb-, Vány-, és Ráda-puszta; a ludányihoz a Nógrád vármegyei Alsó-Ludány, Felső-Ludány, Halászi, Pöstény (ma: Piešťany, Szlovákia), Apáti puszta, Galábocs, Lucin, Nagykeresztúr, Kiskeresztúr, Márkháza praedium, Herencsény; a somoskőihez a Nógrád és Gömör vármegyei földterületek – Somoskőalja, Somosújfalu, Vendégi puszta, Baglyasalja, Ragyolc, Pusztaragyolc, Monosza praedium, Kisbéna puszta – tartoztak, míg az ecsédi ispánság a Heves vármegyei Ecsédből és a Pest vármegyében lévő félegyházi portiókból állt.[57] Külön igazgatás alá tartozott ezenkívül a „Lossonczi Ház dolga, a’ hova való az Fabianfalussi és Terbeledi Portiok”, valamint a Pest vármegyei Csaba.[58]

IV/2/2. 2. térkép Az ispánságok elhelyezkedése[59]

A képen térkép látható Automatikusan generált leírás

A Ráday-birtokokon lévő ispánságok élén álló ispánok feladata az irányításuk alá tartozó területek gazdálkodásának felügyelete volt. Emellett ők jegyezték fel a bortermelő vidékeken a szőlőmunkák kiadásait, felügyelték a „korcsmából” származó bevételeket és a borok kiadását, számadást vezettek a bevételekről és kiadásokról, ők intézték a termények piacra kerülését és eladását, valamint a földesúr megbízásából ők fogadtak fel mesterembereket az építkezésekhez és a javításokhoz. Pál birtokain tehát egy alsószintű uradalmi igazgatás-adminisztrációs rendszer alakult ki.[60]

Ráday Pál az 1720-as évek elején visszavonult a közélettől, melynek egyik oka hosszú betegeskedése volt; tizennyolc évig szenvedett ugyanis köszvényben.[61] Bár az ő életében a családi központ végig Alsó-Ludány maradt, a település kitüntetett szerepe 1733. május 20-án bekövetkezett halálával háttérbe szorult. Fia, Gedeon ugyanis az anyai részről örökölt Pest vármegyei Pécelt választotta lakhelyéül. A Nógrád vármegyei község tehát elvesztette ugyan a családi fészek szerepét, de ezután is fontos helyet foglalt el a Ráday birtokok között.[62]

Egy új családifészek: az alsó-ludányi kastély építése

Ahogy azt már korábban is említettük, a Nógrád vármegyei Alsó-Ludány első virágkora Ráday I. Pál idejére tehető,[63] mivel Pál ebben a kis faluban kezdte el felépíteni 1700-ban kúriáját,[64] melyet egy naplóbejegyzésben is megörökített: „építettem 1700-ban az ludányi házat”.[65] Bár az építkezés megkezdésének pontos dátuma a kutatás jelen állása szerint nem ismert, az első időpont, amit Ráday füzetében felírt, a tizedik bejegyzésben található: 1700. április 26-án 15 rajnai forintot (1 rajnai forint = 120 dénár) fizetett a „Kőművesek[ne]k az ablakok faragásáért die 26 Aprilis”.[66] Ebből tehát arra lehet következtetni, hogy a munkálatok valamikor az adott év kora tavaszán kezdődhettek el. Nem maradt ránk semmiféle adat az építkezés befejezésének dátumáról sem. Pál füzetében az utolsó bejegyzés ugyanis 1702. augusztus 25-én kelt – amikor szintén a kőművesek bérét jegyezte le: „Az ajtó kő hozásáért szekeres[ne]k – 1 fl[orenus] Rh[enensis]”[67] – nem lehet biztosra venni, hogy ez megegyezne a munkálatok végével.[68]

Az építkezés összköltségét – beleszámítva a pénzbeli- és természetbeni kiadásokat is – Schneider Miklós történész 616 rajnai forint 12 dénárban határozta meg.[69] Ez a megállapítás azonban feltételezhetően téves, mivel Kovács Krisztián történész, a Nógrád Vármegyei Levéltár levéltárosa megvizsgálta a Ráday Levéltárban található levéltári anyagokat,[70] és mindössze 610 rajnai forint 118 dénárnyi kiadásra talált adatot, így mi is ezt tekintjük helyesnek. Utóbbi szerint Ráday Pál a legtöbbet a kőműves és kőfaragó munkálatokra költötte: 302 rajnai forint 48 dénárt, az ácsok 33 rajnai forint 50 dénárt, a helyi molnárok különféle famunkákért 15 rajnai forint 25 dénárt, a kovácsok szerszámkészítésért 2 rajnai forint 97 dénárt, a pesti lakosok kilenc ablak és négy ajtó elkészítéséért 72 rajnai forintot, míg a kövek szállításáért a szekeresek 19 rajnai forint 86 dénárt kaptak. Ezen felül számolnunk kell az anyagköltséggel, melyért összesen 99 rajnai forint 95 dénárt fizetett; a kastély építése során ugyanis tizenkilencezer zsindelyszöget, háromezer lécszöget, nyolcezer zsindelyt, száz szál deszkát és tizenháromezer téglát használtak fel a munkások.[71]

Az új családi fészek felépülése után azonban nemsokára ezt a térséget is elérték a Rákóczi-szabadságharc seregei, s ahogy azt már korábban is említettük, Ráday 1703-ban Gács várába vonult a csapatok elől.[72] Ugyan Pál a harcok alatt alig tartózkodott házában, Kazinczy Ferenc leírásából tudjuk, hogy az alsó-ludányi kúriának fontos szerep jutott a szécsényi országgyűlésen (1705. szeptember 12.-október 3.). A diéta ideje alatt ugyanis ülést tartott itt a fejedelem:[73]

„Még áll a ház, s régi alakjában áll, hol az első Gedeon 1713. október-sőjén született, s még bírja az asztalt, bár némely igazításokkal, melynél Rákóczy[!] Ferencz a szécsényi mezőn, 1705 szeptember és októberben tartott conventből ide átjövén, ülést tartott és ebédelt; s nekem kedves vala képzelnem, hogy e mellett üle az atyám nagyatyja is, András, akkor ungvári viceispán, s a conventnek egyik tagja.”[74]

Az 1700-as évek első felében több építkezés is folyt az alsó-ludányi telken: 1706-ban egy kápolna épült a kúria kertjében,[75] míg 1712-1715 között egy felső szinttel bővítették ki az addig egyszintes épületet.[76] Mivel a szabadságharc leverése utáni lengyelországi száműzetésből hazatérve Ráday már 1712-től visszatért a politikába, a felújítás munkálatait felsége felügyelte.[77]

A család a későbbiekben is nagy gondot fordított az immár kastéllyá kibővített ház és környezetének fejlesztésére. 1733. januárjában például egy pajta építéséről állapodtak meg az ecsédi ácsokkal. Az egyesség szerint a munkások a fafaragásért és zsindelyezésért készpénzben 125 rajnai forintot, míg természetben minden hónapban fejenként egy kila (1 kila = 62,08 liter) búzát, az egész munkára egy mázsa húst, a kásához és a húshoz sót, fél kila lencsét és borsót vagy kását, egy vendely (bödön) túrót, és négy akó sört kaptak. A megállapodás után négy hónappal, 1733. május 20-án, Ráday Pál Pécelen hunyt el.[78]

Pál halála után közel öt évvel, 1738. április 20-án egy hatalmas tűzvész pusztított Alsó-Ludányban, melyben a kastély is súlyosan megrongálódott. A történtekről Kajali Klára a következőket írta naplójában: „Ápr. 20 lőtt egész Ludánynak az én minden ottan levő épületeimmel edgyütt szörnyű égése. Mencse meg az Úr minden hiveit íly rettenetes tüzi veszélytül.”[79] A felújítási munkákat 1738. nyarán kezdték meg, amelyek költségeit – Pálhoz hasonlóan – Klára egy kis füzetben jegyezte fel. E füzetben az első pontos dátum 1738. július 11-e, amikor Straviczer, szécsényi kőművesnek fáradozásaiért 40 rajnai forintot fizettek ki. A helyreállítás nemmellesleg közel két és félszer annyiba került, mint az 1700-1702 között végbement építkezés, hiszen ekkor már egy jóval nagyobb épületet kellett helyreállítani.[80] A munkálatok egészen 1740-ig elhúzódtak.[81]

Egy évvel később, 1741. január 18-án, a család alsó-ludányi otthonában halt meg Kajali Klára.[82] Innentől kezdve a kastély elvesztette korábbi jelentőségét, mivel Ráday Gedeon nem a szülőházát, hanem a Pest vármegyei, s édesanyja hozományaként a Rádayakhoz került Pécelt választotta közigazgatási központjául.[83]

Összegzés

Ráday I. Pál tehát miután 1695-ben befejezte iskolai tanulmányait a jogi-közgazdasági pályán helyezkedett el: előbb joggyakornok, majd 1699-től Kajali Pál utódjaként Nógrád vármegye nótáriusa lett. Négy évvel később, 1703. októberében csatlakozott a Rákóczi-szabadságharchoz, II. Rákóczi Ferenc pedig maga mellé vette és megtette intimus secretariusává. A szabadságharc előrehaladtával Ráday feladatköre bővült: kezdetben csak Rákóczi elgondolásait valósította meg, később viszont már egyre nagyobb önállóságot kapott a harcok ügyeinek intézésében. Ebben nagy segítségére volt, hogy az ő vezetésével kezdett kiépülni egy országos jelentőségű, bizalmas bel- és külpolitikai ügyeket egyaránt intéző hivatal: a titkos kancellária is, amelynek működését a fejedelem nagyra becsülte. A szatmári béke megkötése, vagyis 1711 után azonban Ráday Pálnak mind az életviszonyai, mind a feladatai megváltoztak. A Rákóczi mellett szerzett diplomáciai tapasztalatait ezután Magyarország és az evangélikus egyház javára fordította, a Habsburg-katolicizmus hódításával szemben ugyanis a protestáns egyházi és vallási érdekeket védelmezte.

A Rákóczi-szabadságharcban betöltött szerepe mellett – gazdasági szempontból –kiemelkednek Ráday Pál birtokszervező tevékenységei is. Birtokai igazgatását az 1700-as évek elején vette át apjától, Ráday Gáspártól, melyek ekkor Nógrád és Pest vármegyében körülbelül nyolcvan és százhúsz közötti lakott jobbágytelekből, harminc pusztatelekből, több mint hat „nemesülésből”, negyven puszta-faluból és falurészről, illetve további tartozékokból álltak. Ráday ráadásul a Rákóczi-szabadságharc alatt még tovább növelte földjeinek számát, hiszen II. Rákóczi Ferenc birtokadományokkal is jutalmazta a szabadságharcban végzett munkáját. A több részletben szerzett birtok értékét azonban jelentősen lecsökkentette, hogy nem egységesen, hanem felaprózva helyezkedett el, melyeken a termelés is eltérő volt. Míg ugyanis az északabbra fekvő, lakott területeken – ahol az úrbéres szolgáltatás volt a gazdálkodás alapja – a földművelés kétnyomásos váltórendszerrel folyt, addig a délebbre fekvő pusztákon a steppei extenzív állattenyésztés volt a jellemző, szántóművelés csak elvétve volt itt megfigyelhető. Mindezekből arra következtethetünk, hogy Ráday I. Pál ezekben az időkben egy középnemes jövedelmével rendelkezhetett.

Az 1700-as évek elejétől nem mellesleg a Ráday család vagyoni súlypontja északra tevődött át, mely feltételezhetően nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy Ráday Pál a Nógrád vármegyei Alsó-Ludányt választotta az új birtokigazgatási központnak és családi fészeknek egyaránt. 1700 és 1702 között éppen ezért itt építette fel kúriáját is. E döntését valószínűsíthetően befolyásolta az is, hogy e település termőföldje jó minőségű volt, hogy a közelben olyan forgalmas vásárú mezővárosok helyezkedtek el, mint Szécsény, Losonc vagy Balassagyarmat, valamint, hogy e község mintegy hidat képzett a Rádayak Nógrád, Gömör, Hont és Pest vármegyében elterülő birtokai között. Ráday Pál feleségével, Kajali Klárával együtt tehát innen igyekezett igazgatni birtokügyeit. Kajali egyébként nem csupán a birtokigazgatásban, hanem birtokaik gazdaságának új szerkezetének alakításában is segített: hét ispánságot hoztak létre, amelyeknek az élén álló ispánok fő feladata az irányításuk alá tartozó területek gazdálkodásának felügyelete volt. Így tehát megállapíthatjuk, hogy Pál birtokain egy alsószintű uradalmi igazgatás-adminisztrációs rendszer alakult ki.

Bibliográfia

Levéltári források

A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára (=DRERL, Budapest)

A Ráday család levéltára 1204-1936. – DRERL C/64.

A Ráday család gazdasági iratai – DRERL C/64-2

DRERL C/64-2 35. doboz. 80. sz. irat

DRERL C/64-2a 6. kötet

DRERL C/64-2a 6a kötet

Ráday I. Pál (1677-1733) iratai – DRERL C/64-4

DRERL C/64-4c1 70. sz. irat

DRERL C/64-4c1 82. sz. irat

Feldolgozások

Balogh, István: Ráday Pál az 1712-15. évi országgyűlésen. (Adalékok a protestánsok helyzetéhez a szatmári béke után), in A Ráday Gyűjtemény Évkönyve III, Budapest, 1983, 55–73.

Beliczay, Angéla: Kajali Klára, Ráday Pál felesége, in Esze Tamás (szerk.): Ráday Pál Emlékkönyv 1677-1733 – Előadások és tanulmányok születésének 300. évfordulójára, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980, 157–196.

Benda Kálmán (szerk.): II. Rákóczi Ferenc emlékiratai, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1978.

Benda, Kálmán: Ráday Pál és a szatmári béke, in Esze Tamás (szerk.): Ráday Pál Emlékkönyv 1677-1733 – Előadások és tanulmányok születésének 300. évfordulójára. Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980, 43–54.

Benda, Kálmán (szerk): Ráday Pál iratai I. 1703-1706, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1955.

Benda, Kálmán (szerk): Ráday Pál iratai II. 1707-1708, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1961.

Benda, Kálmán (szerk.): Ráday Pál iratai 1709-1711, Budapest, Ráday Gyűjtemény, 2003. Benda, Kálmán: Ráday Pál politikai iratai, Levéltári Közlemények, XXV. évf., 1954, 141–151.

Esze, Tamás: A Mercurius-kérdés revíziója, Irodalomtörténeti Közlemények, 1953, 1-4. sz, 57–75.

Fabinyi, Tibor: Ráday Pál iskoláztatása, in Esze Tamás (szerk.): Ráday Pál Emlékkönyv 1677-1733 – Előadások és tanulmányok születésének 300. évfordulójára, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980, 261–280.

Fabinyi, Tibor: Ráday Pál tanulóévei, in Ráday-Pesthy Pál Frigyes (szerk.): Ráday Pál és a Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2005, 9–27.

Gárdonyi, Albert: Ráday Pál jogvitája a pestvárosi tanáccsal, Protestáns Szemle, 1927, XXXVI. Évf., 213–219.

Gorzó, Gellért: Ráday Pál imádságai, Irodalomtörténeti Közlemények, XXV. évf., 2. füz, 1915, 151–172.

Gorzó, Gellért: Ráday Pál virágénekei, Irodalomtörténeti Közlemények, XXV. évf., 3. füz, 1915, 300–311.

Gorzó, Gellért: Rádai Ráday Pál, Budapest, 1915.

Gyenis, Vilmos: Ráday Pál, az emlékíró, Irodalomtörténeti Közlemények, 1979, LXXXIII. évf., 3. sz, 245–263.

Kazinczy, Ferenc – B. Eötvös, József (szerk.): Kazinczy Ferenc utazásai, Budapest, Kiadja Ráth Mór, 1885.

Kovács, Krisztián: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, in Lator László Iván (szerk.): Sorsok és missziók a politikai változások tükrében, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem, L’Harmattan Kiadó, 2018, 9–30.

Kovács, Krisztián: „Elmúlhatatlan szükségünktől kénszeríttetvény…” 17-19. századi Nógrád vármegyei zálog és haszonbérszerződések a Rádayak levelestárából, in Kövér György – Pogány Ágnes – Weisz Boglárka (szerk.): Magyar Gazdaságtörténeti Évkönyv 2017-2018. Hitel – Bank – Piac, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Hajnal István Alapítvány, 2018, 113–133.

Kovács, Krisztián: „Még áll a ház, s régi alakjában áll…” – A Ráday család alsóludányi kastélya, in: Lengyel Ágnes – Czövek Judit (szerk.): „Madaradnak fogadj engem…” Tanulmányok Lengyel Ágnes tiszteletére, Balassagyarmat, 2021, 355–370.

Kovács, Krisztián: „Most Ludány veve által bennünket…” A Ráday család Alsó Ludányi históriája, in Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2012. A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve XXXVI. kötet, Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum, 2013, 121–139.

Kovács, Krisztián: Nógrád vármegye elveszett köznemesi famíliái – A Libercsey de Kislibercse család genealógiája, in Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2020. A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve XLIII. kötet, Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum, 2020, 45–64.

Kovács, Krisztián: Ráday Pál és a „somoskői jószág”, in Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2021. A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve XLIV. kötet, Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum, 2021, 25–44.

Köpeczi, Béla: Ráday Pál, a diplomata, in Ráday-Pesthy Pál Frigyes (szerk.): Ráday Pál és a Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2005, 29–34.

Ladányi, Sándor: Ráday Pál, az első református egyetemes főgondnok, Theológiai Szemle, XXI. új évf., 1-2. sz, 1978, 48–54.

Ladányi, Sándor: Ráday Pál, az egyházpolitikus, in Esze Tamás (szerk.): Ráday Pál Emlékkönyv 1677-1733 – Előadások és tanulmányok születésének 300. évfordulójára, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980, 105–111.

Ladányi, Sándor: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, in Tenke Sándor (szerk.): Egyháztörténeti Kiadványok – 2, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Egyháztörténeti Intézete, 1997.

Nagy, Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal, IX. kötet, Pest, Kiadja Ráth Mór, 1862.

Négyesy, László: Rádai Ráday Pál munkái, Budapest, Franklin Társulat, 1889.

Pálmány, Béla: Végvárak Nógrád vármegyében a török kiűzése és az újratelepítés korszakában (1663-1703), in Bagyinszky Istvánné – Szvircsek Ferenc (szerk.): A Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve XII., Salgótarján, 1986.

Pap, László: Ráday Pál egyházirodalmi munkássága, Református Egyház, V. évf., 19. sz, 17–22.

Ráday-Pesthy Pál Frigyes (szerk.): Ráday Pál és a Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2005.

Schneider, Miklós: Néhány adat a Nógrád megyei Ráday-birtokokról a XVII-XVIII. század fordulójáról, in Esze Tamás (szerk.): Ráday Pál Emlékkönyv 1677-1733 – Előadások és tanulmányok születésének 300. évfordulójára, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980, 393–407.

Hivatkozások

  1. Lásd: Gorzó Gellért: Ráday Pál imádságai, Irodalomtörténeti Közlemények, 25. évf., 2. füz., 1915, 151–172.; Gorzó Gellért: Ráday Pál virágénekei, Irodalomtörténeti Közlemények, 25. évf., 3. füz., 1915, 300–311.; Gorzó Gellért: Rádai Ráday Pál, Budapest, 1915.; Benda Kálmán (szerk.): Ráday Pál iratai I. 1703-1706, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1955.; Benda Kálmán (szerk.): Ráday Pál iratai II. 1707-1708, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1961.; Benda Kálmán (szerk.): Ráday Pál iratai 1709-1711, Budapest, Ráday Gyűjtemény, 2003.; Benda Kálmán: Ráday Pál politikai iratai, Levéltári Közlemények, 25. évf., 1954, 141–151.; Pap László: Ráday Pál egyházirodalmi munkássága, Református Egyház, V. évf., 19. sz, 17–22.; Ladányi Sándor: Ráday Pál, az első református egyetemes főgondnok, Theológiai Szemle, 21. új évf., 1-2. sz, 48–54.; Gyenis Vilmos: Ráday Pál, az emlékíró, Irodalomtörténeti Közlemények, 1979, 83. évf, 3. sz, 245–263.; Balogh István: Ráday Pál az 1712-15. évi országgyűlésen. (Adalékok a protestánsok helyzetéhez a szatmári béke után), in A Ráday Gyűjtemény Évkönyve III, Budapest, 1983, 55–73.; Esze Tamás: A Mercurius-kérdés revíziója, Irodalomtörténeti Közlemények, 1953, 1-4. sz, 57–75.; Ráday-Pesthy Pál Frigyes (szerk.): Ráday Pál és a Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2005. ↑
  2. Négyesy László: Rádai Ráday Pál munkái, Budapest, Franklin Társulat, 1889, 15. ↑
  3. Önéletrajzában Ráday Pál ugyan születési idejét pontosan megadta, a születési helyét azonban egyáltalán nem jelölte meg. Éppen ezért a Ráday I. Pál életét feldolgozó munkák bizonytalanok ezzel kapcsolatban, és több helymegjelölés is előfordul. Bár egyik életrajzírója, Ambrus Mór Pest vármegyét is felvetette, mivel Pál apja, Gáspár Pest vármegye alispánja volt, mégis Nógrád vármegye valószínűbbnek látszik, hiszen itt huzamosabb ideig volt hivatalnok: 1665-ben szolgabírája, 1669-1670-ben táblabírája, 1673-ban pedig alispánja is volt. (Ladányi Sándor: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, in Tenke Sándor (szerk.): Egyháztörténeti Kiadványok – 2, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Egyháztörténeti Intézete, 1997, 13.; Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái, 15.) ↑
  4. Kovács Krisztián: Nógrád vármegye elveszett köznemesi famíliái – A Libercsey de Kislibercse család genealógiája, in Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2020 – A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve XLIII. kötet. Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum, 2020, 53. ↑
  5. Fontos megjegyezni, hogy ezeknek a tanítóknak a többsége – legalábbis, akik a felső tagozattól fogva tanították – evangélikus vallású volt. Ráday Pál szüleinek ezen döntéséhez nagymértékben hozzájárulhatott az a tény, miszerint Pál négy nagyszülője közül három is lutheránus vallású volt; valamint feltételezhetően szintén befolyásolta őket, hogy a török kiűzése miatti társadalmi, politikai, és hadi helyzet nem tette lehetővé a református iskola felső tagozatának működését. (Fabinyi Tibor: Ráday Pál iskoláztatása, in Esze Tamás (szerk.): Ráday Pál Emlékkönyv 1677-1733 – Előadások és tanulmányok születésének 300. évfordulójára, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980, 261–279.) ↑
  6. Fabinyi Tibor: Ráday Pál tanulóévei, in Ráday-Pesthy Pál Frigyes (szerk.): Ráday Pál és a Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2005, 9. ↑
  7. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 11. ↑
  8. Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 14. ↑
  9. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 11. ↑
  10. Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 15. ↑
  11. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 12. ↑
  12. Beliczay Angéla: Kajali Klára, Ráday Pál felesége, in Esze Tamás (szerk.): Ráday Pál Emlékkönyv 1677-1733 – Előadások és tanulmányok születésének 300. évfordulójára, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980, 160. ↑
  13. Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 16. ↑
  14. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 12. ↑
  15. Ugyan Pál a 17-18. század fordulóján két „szép kisasszonynak” is udvarolt, azonban ezek egyike sem bizonyult komolynak. Kajali Klára nem sokkal később, 1702-ben eladó sorba került, mellyel Ráday érdeklődését is felkeltette, olyannyira, hogy meg is akarta kérni a kezét. A kor szokásának megfelelően viszont ezt a feladatot nem ő, hanem egy előkelő ember, Csemiczky Gáspár, Nógrád vármegye alispánja hajtotta végre. A lány apja, Kajali Pál el is fogadta az ajánlatot, mivel anyagi szempontból a Ráday família megfelelő választás volt. Bár a lánykérést Klára is elfogadta, a házasságot még túl korainak és veszélyesnek tartotta, hiszen ekkor még csak tizenkét éves volt. (Vö.: DRERL C/64-4c1 70. sz. irat; DRERL C/64-4c1 82. sz. irat; Beliczay: Kajali Klára, Ráday Pál felesége, 160–161.) ↑
  16. Az esküvő pontos dátumát illetően megoszlanak a vélemények: Kazinczy Ferenc ugyanis 1703-ban csak az eljegyzésről – „gyűrűváltásról” –, míg a házasságkötésről csak 1705-ben ír. Ezzel megegyezik Sárkány Dávid írása is, mely szerint 1703-ban „kezet adott, gyűrűt váltott, jegybeli ajándékot cserélt Klárával”, s csak két évvel később, 1705-ben tartották meg a menyegzőjüket. Ezzel szemben Ráday Pál önéletrajzában az 1703-as eljegyzésről a következőt olvashatjuk: „kivel is azonnal megesküdtem.” A lakodalom időbeni eltolásának oka feltételezhetően az ifjú feleség életkora volt, aki 1703-ban még csak 13 éves volt. (Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái, 21–22.) ↑
  17. Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. IX. kötet., Pest, Kiadja Ráth Mór, 1862, 551.; Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái, 21.; Benda (szerk.): Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 39. ↑
  18. A Gács várában történt eseményekről részletesebben lásd. Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 17-33.; Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái, 23–24. ↑
  19. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 12–13. ↑
  20. Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 22. ↑
  21. Vö. Benda Kálmán (szerk.): II. Rákóczi Ferenc emlékiratai, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1978. ↑
  22. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 15. ↑
  23. Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 24–25. ↑
  24. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 16–19. ↑
  25. Köpeczi Béla: Ráday Pál, a diplomata, in Ráday-Pesthy Pál Frigyes (szerk.): Ráday Pál és a Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2005, 30. ↑
  26. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 20. ↑
  27. Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 26. ↑
  28. Uo., 28. ↑
  29. Ráday Pál a Rákóczi-szabadságharcban betöltött szerepéről részletesebben lásd. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 13–23.; Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 24–33. ↑
  30. Benda Kálmán: Ráday Pál és a szatmári béke, in Esze Tamás (szerk.): Ráday Pál Emlékkönyv 1677-1733 – Előadások és tanulmányok születésének 300. évfordulójára, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980, 54. ↑
  31. Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 37. ↑
  32. Ladányi Sándor: Ráday Pál, az egyházpolitikus, in Esze Tamás (szerk.): Ráday Pál Emlékkönyv 1677-1733 – Előadások és tanulmányok születésének 300. évfordulójára, Budapest, Református Zsinati Iroda, 1980, 106, 108, 111. ↑
  33. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 6. ↑
  34. Uo., 6. ↑
  35. Kovács Krisztián: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, in Lator László Iván (szerk.): Sorsok és missziók a politikai változások tükrében, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem-L’Harmattan Kiadó, 2018, 13. ↑
  36. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 6. ↑
  37. Benda: Ráday Pál iratai II. 1707-1708, 11. ↑
  38. Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 27. ↑
  39. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 6–7.; Beliczay: Kajali Klára, Ráday Pál felesége, 171. ↑
  40. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 7. ↑
  41. Uo., 7. ↑
  42. Ilyen terület volt például a Losonc melletti Fábiánfalva puszta, Cered, Herencsény, Csécse, Terbeléd és Becske. (Kovács Krisztián: „Elmúlhatatlan szükségünktől kénszeríttetvény…” 17-19. századi Nógrád vármegyei zálog és haszonbérszerződések a Rádayak levelestárából, in Kövér György – Pogány Ágnes – Weisz Boglárka (szerk.): Magyar Gazdaságtörténeti Évkönyv 2017-2018. Hitel – Bank – Piac, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Hajnal István Alapítvány, 2018, 113.) ↑
  43. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 8. ↑
  44. Kovács: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, 13. ↑
  45. Kovács Krisztián: „Még áll a ház, s régi alakjában áll…” – A Ráday család alsóludányi kastélya, in Lengyel Ágnes – Czövek Judit (szerk.): „Madaradnak fogadj engem…” Tanulmányok Lengyel Ágnes tiszteletére, Balassagyarmat, 2021, 357. ↑
  46. DRERL C/64-2 35. doboz. 80. sz. irat. ↑
  47. Kovács: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, 13. ↑
  48. Ráday Pál első gyermeke, Ráday Klára volt, aki 1711. decemberében, alig öt hónaposan halt meg. (Beliczay: Kajali Klára, Ráday Pál felesége, 170.) ↑
  49. Kovács Krisztián: „Most Ludány veve által bennünket…” A Ráday család Alsó Ludányi históriája, in Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2012. A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve, XXXVI. kötet. Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum, 2013, 132–133. ↑
  50. DRERL C/64-2a 6. kötet ↑
  51. Kovács: „Most Ludány veve által bennünket…” A Ráday család Alsó Ludányi históriája, 133. ↑
  52. Kovács: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, 16. ↑
  53. Schneider Miklós: Néhány adat a Nógrád megyei Ráday-birtokokról a XVII-XVIII. század fordulójáról, in Esze Tamás (szerk.): Ráday Pál Emlékkönyv 1677-1733 – Előadások és tanulmányok születésének 300. évfordulójára, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1980, 396. ↑
  54. Ráday Pál a Kajaliak révén rendelkezett egy pesti kőházzal is. Az ezzel kapcsolatos, Pest városával folytatott jogvitákat lásd. Gárdonyi Albert: Ráday Pál jogvitája a pestvárosi tanáccsal, Protestáns Szemle, 1927, 213–219. ↑
  55. DRERL C/64-2a 6a kötet. ↑
  56. Kovács: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, 15–17. ↑
  57. Kovács Krisztián: Ráday Pál és a „somoskői jószág”, in Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2021. A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve XLIV. kötet. Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum, 2021, 32.; Kovács: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, 17–18. ↑
  58. DRERL C/64-2a 6a kötet. ↑
  59. Kovács: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, 17. ↑
  60. Kovács: Ráday Pál és a „somoskői jószág”, 34–37.; Kovács: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, 17. ↑
  61. Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái, 35. ↑
  62. Kovács: „Most Ludány veve által bennünket…” A Ráday család Alsó Ludányi históriája, 134. ↑
  63. Kovács: „Még áll a ház, s régi alakjában áll…” – A Ráday család alsóludányi kastélya, 357. ↑
  64. Ez a tény olvasható a Pál által, 1650-ben, Ráday I. Andrásnak a családi birtokokról készített lajstromában: „A Curian építettem kő házat, hozzá kezdvén in A[nn]o 1700, engedgyen Isten csendes lakást benne, Szent nevénekdicsőségére”. (DRERL C/64-2a 6. kötet); A már korábban is említett füzetben, melyben Pál az építkezéssel kapcsolatos munkálatok kiadásait vezette, szintén megtalálható egy ehhez kapcsolatos bejegyzés: „A[nn]o 1700 Isten segedelméből kezdettem a ludányi kőház építéséhez, ki is boldogítsa végit szándékaimnak az ő bő irgalmú áldásából, lévén övé a dicsőség mennyen és a földön.” (DRERL C/64-2 35. doboz. 80. sz. irat). ↑
  65. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 38. ↑
  66. DRERL C/64-2 35. doboz. 80. sz. irat. ↑
  67. Uo. DRERL C/64-2 35. doboz. 80. sz. irat. ↑
  68. Kovács: „Még áll a ház, s régi alakjában áll…” – A Ráday család alsóludányi kastélya, 358. ↑
  69. Schneider: Néhány adat a Nógrád megyei Ráday-birtokokról a XVII-XVIII. század fordulójáról, 397. ↑
  70. Vö.: DRERL C/64-2 35. doboz. 80. sz. irat. ↑
  71. Kovács: „Még áll a ház, s régi alakjában áll…” – A Ráday család alsóludányi kastélya, 358–359. ↑
  72. Pálmány Béla: Végvárak Nógrád vármegyében a török kiűzése és az újratelepítés korszakában (1663-1703), in Bagyinszky Istvánné – Szvircsek Ferenc (szerk.): A Nógrád megyei Múzeumok Évkönyve XII, Salgótarján, 1986, 54–55.; Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 17–33.; Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái, 23–24. ↑
  73. Kovács: „Most Ludány veve által bennünket…” A Ráday család Alsó Ludányi históriája, 132. ↑
  74. Kazinczy Ferenc – B. Eötvös József: Kazinczy Ferenc utazásai, Budapest, Kiadja Ráth Mór, 1885, 59–60. ↑
  75. DRERL C/64-2a 6a kötet. ↑
  76. Benda: Ráday Pál iratai I. 1703-1706, 42. ↑
  77. Kovács: „Még áll a ház, s régi alakjában áll…” – A Ráday család alsóludányi kastélya, 360. ↑
  78. Uo., 360. ↑
  79. Beliczay: Kajali Klára, Ráday Pál felesége, 183. ↑
  80. Kovács: „Még áll a ház, s régi alakjában áll…” – A Ráday család alsóludányi kastélya, 361. ↑
  81. Kovács: „Most Ludány veve által bennünket…” – A Ráday család Alsó Ludányi históriája, 134. ↑
  82. Beliczay: Kajali Klára, Ráday Pál felesége, 184. ↑
  83. Kovács: „Még áll a ház, s régi alakjában áll…” – A Ráday család alsóludányi kastélya, 363. ↑

 

Beküldve:

Kiss-Mikó Nikoletta: Várjobbágyságtól a köznemességig: A Rádayak eredettörténete

Bevezetés

A rádai Ráday család nevétől a magyar irodalom, a magyar műveltség fejlődése,[1] valamint a Dunamelléki Református Egyházkerület kulturális Gyűjteménye egyaránt elválaszthatatlan. Ahogy a Széchenyi famíliáét a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia, ugyanúgy jelképezi a magyarországi protestantizmus történetében a Rádayakét a családi értékből később nemzetivé vált Gyűjteményük.[2] A 18. században mind a magyar politikai, mind a kulturális életben meghatározó szerepet betöltő, előbb köznemesi, majd az arisztokrácia soraiba bekerülő Ráday család eredete azonban bizonytalan.[3] Éppen ezért igen kevés mű dolgozza fel e família származásának történetét. A 18–19. század fordulóján megjelent nagy genealógiai írások mindegyike „mitikus ősöket” rendelt a Rádayak gyökereihez.[4] A 20. század végén kiadott munkák viszont már tényekre alapozva kutatták a család származását.[5] Jelen értekezésben ezekre az újabb kutatásokra hagyatkozva vizsgáljuk meg a Ráday család őseinek történetét, illetve, hogy a família egyes tagjainak a birtokviszonyai a különböző korszakokban miként változtak földrajzilag, s mennyiségileg egyaránt. Igyekszünk továbbá bemutatni református gyökereiket, családi kapcsolataikat, s hogy ezek miként befolyásolták birtokszerző tevékenységüket.

A família hagyományait bizonyító adatokat, valamint dokumentumokat a 18. század második felében Ráday I. Gedeon gyűjtötte össze, s alkotta meg segítségükkel családja eredetének vázlatát.[6] Ezeket az iratokat használta fel Kazinczy Ferenc A Rádayak című műve megírásakor,[7] s később ezt vették alapul a családtörténeti munkák is.[8] Eszerint a Ráday család a Ratold (vagy Rátold/Rátót)[9] nemzetségből (genus Ratold) származott. A 11. század végén, Könyves Kálmán uralkodásának idején a Nápolyi Királyság Apulia tartományának Caserta városából (ma: Caserta, Olaszország) érkezett ugyanis Ratold és Olivér a Magyar Királyság területére, ahol megalapították az idővel több ágra oszlott Ratold nemzetséget. Egy 1348. évi, Dobos helység beiktatásáról szóló oklevél[10] szerint ebből a nemzetségből származott Rádai I. Balázs, akinek fia, Jakab 1348-ban élt.[11]

Ezt, a családi hagyományokra épülő megállapítást Wertner Mór és Karácsonyi János, a 19. század neves nemzetségkutatói, bár némi fenntartással, de elfogadta,[12] Négyesy László azonban elutasította.[13] Vajay Szabolcs sem ért egyet a Rádayak Ratold nemből való eredetével, feltételezése szerint a család ősei a középkori Pest vármegye várjobbágyai közül emelkedtek az Aranybullának köszönhetően létrejött új társadalomba. Családfájuk ezért vélhetően az 1222-ben bekövetkezett reformban gyökerezik, annak ellenére, hogy első említésük csak III. András uralkodásának idejéről, egy 1295/96-ból származó oklevélben található. Ebben szerepel Benedictus et Gregorius filii Rada, akik feltételezhetően 1260 táján éltek. Ugyanebben az okmányban olvasható – a rokonsági fok megjelölése nélkül –, Thomas comes de Rada senex és Brictius de Rada, ami azt bizonyítja, hogy a családnak ekkor már több felnőtt férfi tagja volt.[14]

Vajay szerint továbbá a család központja a hódoltság idején elpusztult, Pest vármegyei Ráda települése volt, Alsónémedi és Bugyi mai határában. Emlékét a Rádapuszta és a Rádai szőlő helyrajzi megjelölések máig őrzik. Az egykori község valószínűsíthetően alapítójáról kapta a nevét, aki hogyha feltételezzük, hogy egy 1222 körül élt várjobbágy volt, akkor nagyapja lehetett a 1295/96-ban említett Benedek és Gergely apjának. Az ő utódaikat azonban három-négy nemzedéken túl már nem lehet követni, mivel a török hódoltság alatt az okiratok jelentős része megsemmisült. Éppen ezért nem kapcsolható hozzájuk a szintén 1290 körül élt Blasius de Rada sem, akiről azonban feltételezhető, hogy szintén az 1222-ben köznemesség soraiba emelkedő Ráda várjobbágy utóda.[15]

IV. 1. kép A Vajay Szabolcs által közzétett Ráda 13. századi leszármazottait bemutató tábla[16]

Kezdetben a Rádai család a 14. század közepére egységesülő köznemesség alsó rétegébe, az egy faluval (vagy falurésszel) rendelkező kisnemességhez tartozott. Ám társadalmi presztízsük már ekkor megmutatkozott, Ráda fia Benedek fia István 1322-ben ugyanis Pest vármegyében ugyanis a megyei járások élén álló szolgabírói tisztséget viselt. Mivel azonban korábban itt a királyi szervienseké volt a vezető szerep, feltételezhető, hogy István egy olyan várjobbágy volt, akit a szerviensek közé emeltek, s akit az uralkodó ezzel egyidőben birtokával együtt – Rádával, vagy a földdel, melyen a falu később létrejött – felmentett szolgálatai alól.[17]

István 1341-ben örökösök nélkül, kegyvesztetten halt meg. Rádai birtokrészeit ezért I. Károly Kuluz fia, Kuluz mester udvari ifjúnak adományozta.[18] István kegyvesztésének körülményeiről semmit sem tudnunk meg az 1341. május 6-án kelt oklevélből, annyi azonban bizonyos, hogy a Rádayak ősi birtokának egy része így kikerült a família kezéből. A proskripció csak Istvánra vonatkozott, az 1350–1360-as évekből származó okiratokban előforduló családtagok szinte kivétel nélkül mind homo regiusok voltak, akik főként nemesség igazolások, valamint birtokba iktatások során működtek közre. Közéjük tartozott az a Rádai Balázs fia Jakab is – nem mellesleg Rádai I. Balázst tartotta számon a Ráday család az első ismert őseként –, akit az oklevelek először 1368-ban említenek. Bár Nagy Iván, s nyomán a többi genealógiai, illetve Rádayakkal foglalkozó mű Jakab első megjelenését egy 1348-ban keletkezett oklevélhez köti, ez a családi levéltárban nem lelhető fel.[19] Az elérhető források közül csak egy húsz évvel későbbi, 1368-as okiratban szerepel a neve, mint homo regius.[20] Az mindenesetre tény, hogy a Ráday család őseinek első képviselőjét, a 14. század első felében élt Balázst források hiányában lehetetlen közvetlenül a korábban ismertetett Ráda várjobbágy utódaihoz kapcsolni.[21]

A Rádayak rádai birtokállományáról a rendelkezésünkre álló korai források csak nagyon keveset árulnak el. Mivel nem rendelkezünk pontos adatokkal Ráda várjobbágy leszármazottjait illetően, így nem tudjuk meghatározni azt sem, hogy a 14. század közepén élt István kegyvesztettsége miatt mekkora földterület került ki a Rádai család István ágának kezéből. 1399-ből ismerünk egy Rádai Pál fia Jakab fia János lányát, Erzsébetet, akinek rádai örökölt birtokrészéről találunk információkat okiratokban, ő azonban teljes bizonyossággal nem kapcsolható össze a szintén a 13. század második felében élt Rádával.[22] 1399-ben ugyanis Rádai Erzsébet 12 márkáért (48 aranyforintért) zálogba adta Herbordhazai Miklós fiának, Jánosnak a rádai plébánia hetedrészét, egy jobbágytelket, melyen saját maga lakik, valamint egy elhagyatott jobbágy sessiot, egy ekényi földet (~ 120–150 hold), negyven kaszás rétet (~20–40 hold) és ötven királyi mérték hossznyi földet.[23] Az oklevél hátoldalán található 17. századi feljegyzés („Zalogos lewel az Radaiake uolt attiank fia ezek az radaiak nekünk.”) azonban bizonyítja, hogy ez az ág rokonságban állt a korábban már említett Rádai Jakabbal.[24]

IV. 2 kép A Kovács Krisztián által közzétett, 13–15. századi Rádai-ágakat bemutató tábla[25]

A fellelhető forrásokkal Rádai Mihályt és fiát, Damjánt sem tudjuk egyértelműen a fentebb említett Ráda leszármazottjaihoz kötni. Egy 1426-ban kelt oklevél szerint ugyanis egy Rádai Damján fiaival, Jánossal és Benedekkel rádai nemesi telkét, tizennégy királyi öl hossznyi földdel és minden tartozékával a Wanon élő Széki Bálintnak és fiainak elzálogosította negyven évre 100 aranyforintért cserébe.[26] 1430-ban továbbá a Rádán lévő curiájukat és fele birtokukat is zálogba adták ötven évre negyven aranyforintért Szentfalvai Lászlónak és rokonainak.[27] Ezt később Damján rokona, Rádai Balázs és gyermekei, Gergely és Mihály vették zálogba, s adták bérbe 1479-ben. Ezután, valószínűsíthetően az így szerzett pénzből, Erdélybe költöztek, s ezzel megalapították a família erdélyi ágát.[28]

A ránk maradt dokumentumokból arra következtethetünk, hogy a 15. század végéig a Rádai család csak a rádai birtok felett rendelkezett, melyből azonban a különféle zálogosítások, illetve eladományozások miatt egyre nagyobb rész kerülhetett ki az irányításuk alól. Annyi bizonyos, hogy a 15. század második felében Rádai Balázs ága lett a família kezében megmaradt rádai birtokrész legfőbb – ha nem kizárólagos – tulajdonosa, amelynek egy részét később ideiglenesen elzálogosították.[29]

Egyelőre nem ismerünk olyan iratot, amelyből részletesebben megismerhetnénk a Rádayak birtokügyeit a 15–16. század fordulóján. A 17. század első felében élt Rádai I. András iratai között ugyan megtalálható egy jegyzet, amely 16. századi adatokat rögzít, ez azonban csupán a Rádai Bálint által Martonvásári Marton Jánosnak és fiainak 1522-ben eladott jószágokról szól.[30] Így tehát a 16. század elején a következők voltak a Rádai család birtokában: Solt vármegyében Kápolna, Csalka (ma: Csóka puszta), Jánoshalma, Daj possessio, Virágosberek, Galya, Katol (ma: Kátó puszta), Vidatelek és Boltelke; Pest vármegyében Délegyháza és Peresrét.[31] Valószínűsíthető, hogy a zálogösszegeket a família egyes tagjai további birtokok vásárlására fordították. A család a birtokügyleteinek, valamint kiváló házassági stratégiájának köszönhetően a 16. századra a kisnemesség soraiból fokozatosan a köznemesség felsőbb rétegébe emelkedett.[32]

IV. 1. térkép A Ráday család birtokai a 16. században[33]

A Ráday család 16. századi birtokainak ismert (körrel jelzett), valamint feltételezett (négyszöggel jelzett) elhelyezkedése (Balla Antal által készített 1811-es térképrészlet).

A Ráday család fentebb említett felmenőinek házastársairól, s így házasodási szokásaikról viszonylag kevés forrás maradt ránk. Ezekből azonban megtudhatjuk, hogy a 15. század második felétől a 16. század közepéig inkább keleti irányba, utána pedig észak felé terjeszkedtek.[34] Az első feleség, akit név szerint is ismerünk, a 15. század második felében élt Rádai Balázs fiának, Gergelynek neje, Inárcsi Farkas Ilona,[35] tehát a Rádával szomszédos Inárcs faluból származott. Ilona őseit, akik szintén a várjobbágyok alsó rétegéhez tartoztak, V. István – ekkor még iunior rexként – 1263-ban a „tisztes jobbágyok” közé emelte, 1275-ben pedig IV. Lászlótól nemeslevelet, s Inárcsra vonatkozóan adománylevelet kaptak.[36] Az Inárcsiakat egyébként szintén illették időnként a rádai előnévvel,[37] amiből arra következtethetünk, hogy ők is rendelkeztek rádai birtokokkal. Így tehát a két család közvetlen kapcsolatban állhatott egymással már a nevezett frigy előtt is.[38]

Rádai Gergely fiának, Bálintnak házassága szintén a család kapcsolatainak bővülését mutatja. Az ő felesége, az Inárcs keleti szomszédságában található Csévről (ma: Csévharaszt) származó Csévi Balázs lánya, Margit volt.[39] Balázs neve ugyan 1467-től több oklevélben is olvasható, családjáról azonban semmilyen más adattal nem szolgálnak ezek az okiratok.[40] Feltételezhető viszont, hogy ők is várjobbágyokból lett kisnemesi család voltak. Velük ellentétben a 16. század közepén élt Rádai Bálint fia, István már a szomszédos településről választott magának feleséget, hiszen neje Újszászi Lőrinc lánya, Ilona volt, akinek első ismert őse egy 1400-as évek elején élt jász szálláskapitány volt. Ők Újszászon, illetve a szomszédos Szarvas faluban rendelkeztek birtokokkal.[41]

Mindenképpen említést kell tennünk Rádai Bálint másik fiáról,[42] Mátéról is, aki II. Lajos uralkodása alatt Dévény, míg I. Ferdinánd uralkodása alatt Babócsa várkapitánya volt,[43] s aki utóbb alországbíró is lett.[44] Máténak vitézsége, s egyéb érdemei miatt[45] 1552. április 4-én I. Ferdinánd címerbővítési jogot adományozott. Az ősi Ráday címerhez – hasított pajzson vörös mezőben, zöld alapon egy balra fordult ágaskodó egyszarvú mellső lábaiban liliomot tart – hozzákapcsoltak egy új részt, melyen kék mezőben, zöld alapon egy hársfa törzse látható, amelynek egyetlen még zöldellő ágán egy felrepülni készülő ezüst galamb ül csőrében egy ágat tartva,[46] fölötte a jobb sarokban egy negyedhold, míg a bal sarokban egy csillag látható. Az egyesített címer alatt e hexameteres felirat található: „Prisca haec Rgáda tenet” – az egyszarvú alatt, „nova dat rex arma fideli” – a hársfa alatt.[47] Feltételezhetően az így létrejövő új címer szolgáltatta a bizonyítékot, amely miatt a Rádayak családi hagyománya a Ratold nemzetségtől származtatta magát.

Arról nem maradt fent pontos adat, hogy a Rádayak mikor hagyták el az oszmán hódítás miatt ősi birtokukat. Az 1546-os, első török összeírásban Ráda nem szerepel. Ebből arra következtethetünk, hogy már ekkor teljesen elhagyott volt. Ráda preadium először 1559-ben került be a török defterek nyilvántartásába, s a következőt írták róla: „elhagyott és senki birtokában nem lévén”. Ezzel magyarázható, hogy a fentebb említett Rádai István fia, I. Gáspár, az oszmánok elől északra húzódva, Heves vármegyében telepedett le. Itt ismerkedhetett meg későbbi feleségével, Bay Ignác lányával, Klárával.[48]

Ez a házasság nagy mértékben befolyásolta a Ráday család birtokainak földrajzi elhelyezkedését is. A Bay Klárával kötött frigynek köszönhetően ugyanis a nógrádi, Ipoly menti területekre is kiterjesztették befolyásukat.[49] Ez a térség egészen a 18. század közepéig meghatározó jelentőségű volt a família számára, bár a nógrádi birtokokból származó javakat I. Gáspár már nem élvezhette sokáig, mivel 1596-ban „néhai”-ként említik a források. Utódai nem mellékesen Heves vármegyéből Nógrádba helyezték át a székhelyüket.[50]

1596-ban I. Rudolf Ráday I. Gáspár fiainak, Istvánnak, Jánosnak, I. Andrásnak és Sándornak adományozta a ludányi ősi birtokrész egészét, az ottani, valamint a szomszédos halászi nemesi curiával, illetve Luczin (ma: Lucfalva) deserta possessio felével együtt.[51] Közülük I. András volt az, aki a Ráday nevet tovább vitte, s megteremtette a családi vagyon alapját azzal, hogy újabb területeket csatolt a már meglévő birtokállományhoz.[52] A Rádayak korabeli társadalmi megbecsülését mutatja egyébként, hogy Ráday I. András többször viselt megyei – leginkább alispáni és esküdt ülnöki – tisztségeket.[53]

A Ráday család gazdasági létalapját biztosító birtokállományt főként a Nógrád, valamint Pest-Pilis-Solt vármegyei földterületekből tevődött össze, melyek közül sok térség generációkon keresztül a família tulajdonában volt. Sok 17. században szerzett birtoktest irányítását még a 19. században is kezükben tartották. András birtokszerzéseiről viszonylag sok korabeli forrással rendelkezünk, így könnyen rekonstruálni tudjuk birtokait.[54] 1616-ban, az apai örökség mellett a kezében tartotta a Pest vármegyei Félegyháza, Iklad, Györgye (ma: Tápiógyörgye), Szele (ma: Tápiószele) praediumokat. 1626-ban megszerezte továbbá a Nógrád vármegyei Csécse és a Heves vármegyei Apc, Nagyréde, Csány, Méra (ma: Tarnaméra) possessiókat és Fogacs praediumot. 1627-ben birtokában volt – a már említetteken túl – a Pest vármegyei Ráda, Csév (ma: Csévharaszt), Vasad, Nyáregyháza, Tete (ma: Tetepuszta), Leb, valamint a Solt megyei Karnicza, Szentdemeter, Berencske, Cebe, és Harka praediumok, 1628-ban kapott egy lakott jobbágytelket Szurdokpüspökiben, valamint Galábocs (ma: Glabušovce, Szlovákia) egyik birtokosa lett, az 1630–1640-es években pedig Gömör és Hont vármegyei területeket is szerzett.[55]

I. András 1655-ös halála után, az első feleségétől, Madách Zsófiától született gyerekei, II. András, II. Gáspár és Ilona, illetve második neje, Libercsey Erzsébet lettek az örökösei. 1656. február 7-én, a szécsényi praesidiumban került sor a hagyaték elosztására. Az osztálylevélből megtudhatjuk, hogy a Rádayak birtokállománya a 17. század közepén észak-déli kiterjedést mutatott, s elsősorban Nógrád és Heves vármegyéknek az Ipoly és a Zagyva folyók menti, valamint Pest-Pilis-Solt vármegyei területeken húzódott.[56] 1662-ben Ráday II. András is elhunyt, így az ő örökségéül szolgáló birtokrészek két testvére kezébe kerültek.[57]

IV. 2. térkép Ráday birtokok a 17. század közepén[58]

A képen térkép látható Automatikusan generált leírás

1. Zólyom 2. Alsónyék 3. Csehi 4. Galábocs 5. [Ipoly]Vece 6. Szécsény 7. Halászi 8. Alsóludány 9. Felsőludány 10. Herencsény 11. Lucin 12. Csécse 13. Szurdokpüspöki 14. Apc 15. Nagyréde 16. Bay puszta 17. Iklad 18. Básztil/Vasztil 19. Szent László 20. Sár/Szaár 21. Alsó-, Felső Tabajd 22. Fogacs puszta 23. Ráda 24. Leb 25. Farkasd 26. Tete 27. [Tápió]Györgye 28. [Új]Hartyán 29. Csév 30. Nyáregyháza 31. Félegyháza 32. [Duna]Haraszti 33. Baracs 34. Kisharta 35. Harka 36. Vasad

Ráday I. András másik fia, II. Gáspár apjához hasonlóan politikai és katonai nevelést egyaránt kapott. Kapcsolatainak köszönhetően viszonylag fiatalon nagy tekintélyre tett szert, hiszen Nógrád vármegye nemessége a IV. Ferdinándot koronázó országgyűlésre őt küldte követül.[59] Emellett rövidebb időre többször is vállalt ugyan alispáni és megyei pénztárnoki címet is, mégis leginkább birtokai gazdálkodásával foglalkozott.[60] Libercsey Mihály lányával, Rozinával kötött házasságából született az a Ráday I. Pál,[61] aki később neves magyar költő, híres diplomata, II. Rákóczi Ferenc titkára, s a Kancellária igazgatója volt.[62]

Néhány mondatban még mindenképpen érdemes kitérnünk arra, hogy bár a família a református egyház számára meghatározó jelentőségű volt a 18. századtól, protestáns gyökereiről szinte semmit nem tudunk. Ugyanis sem írásos formában, sem a családi hagyományból nem maradt fenn még közvetett forrás sem. Ha azonban megvizsgáljuk I. István utódainak párválasztásait, megfigyelhetjük, hogy a 17. századtól kezdve kivétel nélkül mind evangélikus felekezethez tartozó, köznemesi családokból származó nőket vettek feleségül. A Rádayak Nógrád vármegyei megjelenésük után a megye jelentősebb famíliáival igyekeztek kapcsolatba kerülni. Itt még a 17. század elején is evangélikus vallású volt a nemesség egésze, így – az ekkor egyébként már – református Rádayak feleségei továbbra is lutheránus vallásúak voltak. Megfigyelhető tehát, hogy a család házasodási stratégiája a birtokstruktúra változása mellett, a família vallásos irányultságát is jelentősen meghatározta.[63]

Bibliográfia

Levéltári Források

A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára (=DERL, Budapest)

A Ráday család levéltára 1204-1936. DERL C/64.

DERL C/64-2c 62/12 – „Ráday Jozsag Pesth és Solth vár[me]gyékben a kikeresésre”.

Feldolgozások

Bakács István: Iratok Pest megye történetéhez. Oklevélregeszták, 1002–1437. (Pest Megye Multjából 5.), Budapest, Pest Megyei Levéltár, 1982.

Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002–1599-ig, Budapest, A Vallás- és Közoktatási Minisztérium támogatásával kiadja a Szerző, 1938.

Benda Kálmán (szerk.): Ráday Pál iratai I. 1703–1706, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1955.

Benkó Imre: Az Inárcsi Farkas család története, Nagykőrös, 1903.

Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok I. 1589–1660, (Pest Megyei Levéltári Füzetek 27.), Budapest, Pest Megyei Levéltár, 1998.

Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, 3. kötet. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1897.

Csapó Csaba: Életrajz és mentalitás: Ráday Gedeon elfelejtett élete, Aetas. XVII. évf. 2002/2–3., 55–83.

Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig, 3/1. kötet. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1901.

Kazinczy Ferenc: A Rádayak. Felső Magyar-Országi Minerva 3. 1827/6. 1225–1233.

Kempelen Béla: Magyar nemes családok. 9. kötet. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1915.

Kovács Krisztián: „Most Ludány veve által bennünket…” A Ráday család Alsó Ludányi históriája. in Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2012. A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve XXXVI., Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum, 2013, 121–139.

Kovács Krisztián: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), in Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve XL. – Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére, Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum 2017, 36–55.

Kovács Krisztián: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, in Lator László (szerk.): Sorsok és missziók a politikai változások tükrében, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem, 2018, 9–30.

Ladányi Sándor: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Egyháztörténeti Intézete. 1997.

Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. IX. kötet, Pest, Kiadja Ráth Mór, 1862.

Négyesy László: Rádai Ráday Pál munkái, Budapest, Franklin Társulat, 1889.

Rácz Viktor: Adatok a rádai Rádai[!] család történetéhez, Genealógiai Füzetek, I. évf., 1903/1. 23–24.

Szabó András Péter (összeáll.): A szécsényi seregszék jegyzőkönyve (1651–1661) Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 59. Salgótarján, Nógrád Megyei Levéltár, 2010.

Vajay Szabolcs: A könyvtáradományozó Ráday Gedeon, Levéltári Közlemények LXIII. évf., 1992/1–2. 193–213.

Wertner Mór, dr.: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig II. I-Z., Temesvár, 1892.

Hivatkozások

  1. Négyesy László: Rádai Ráday Pál munkái, Budapest, Franklin Társulat, 1889, 7. ↑
  2. Vajay Szabolcs: A könyvtáradományozó Ráday Gedeon. Levéltári Közlemények LXIII. évf., 1992/1–2, 193. ↑
  3. Ladányi Sándor: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Egyháztörténeti Intézete, 1997, 11. ↑
  4. Vö. Kempelen Béla: Magyar nemes családok. 9. kötet. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata. 1915, 18–19.; Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal, 9. köt., Pest, Kiadja Ráth Mór, 1862, 548–554.; Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái; Rácz Viktor: Adatok a rádai Rádai[!] család történetéhez. Genealógiai Füzetek, I. évf., 1903/1, 23–24.; Wertner Mór, dr.: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig II. I-Z. Temesvár, 1892, 303–304. ↑
  5. Kovács Krisztián: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13-17. század), in Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve XL. – Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére, Salótarján, Dornyay Béla Múzeum, 2017, 36. ↑
  6. Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 11. ↑
  7. Vö. Kazinczy Ferenc: A Rádayak. Felső Magyar-Országi Minerva 3. 1827/6, 1225–1233. ↑
  8. Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 11. ↑
  9. A nemzetség neve több változatban is fennmaradt. Vö. Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig, 3/1. köt., Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1901, 20.; Kempelen: Magyar nemes családok, 9. köt., 18.; Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13-17. század), 37.; Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 11.; Nagy: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal, 9. köt., 548.; Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái, 7.; Wertner: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig II. I-Z, 303. ↑
  10. A családi hagyomány szerint először egy 1348-as, Dobos helység iktatásáról szóló oklevélben szerepelt a Ráday név. Két személy is meg van benne nevezve, Jacobus, és fia, Blasius de Rada, s itt van hozzátéve: de genere Ratoldi. Ezt az adatot vette alapul az a hagyomány, amely a Rádayakat a Rátold nemzetséghez kapcsolja. A 12. századtól e nemzetség nem mellékesen az egyike volt a Magyar Királyság kiemelkedő nemzetségeinek. Két Rátoldot emeltek ki belőle, az egyik a családalapító, akit Turóci János és Kézai Simon is megemlített műveikben: Post hos intrant Oliverius et Retoldus tempore regis Kolomanni, de regno Apulorum, de Caserta ortum habentes; a másik Rátold, a 12. század végén Fejérkőnek és Bárkánynak (ma: Nagybárkány) földesura, s III. Béla hadvezére volt. (Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái, 8.) ↑
  11. Nagy: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal, 9. köt., 548–549. ↑
  12. Vö. Karácsonyi: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig, 3/1. köt., 20.; Wertner: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig II. I-Z, 303.; Vajay: A könyvtáradományozó Ráday Gedeon, 195. ↑
  13. Az egyik ok, amiért megkérdőjelezi a Rádayak Ratold nemzetségből való származását, hogy bár e nemről aránylag sok oklevél maradt fenn, egyáltalán nem említik meg bennük őket. A másik ok, hogy szerinte a kérdéses eredet nem állja ki a heraldika próbáját, vagyis, a família címere nem illik bele a többi, Ratold nemzetséghez tartozó családok címerének sorába. E nemzetség címere, mely a bécsi képes krónikában is szerepel, vörös mezőben egy arany hársfalevél, amely megtalálható a nemzetség családjainak címerében. Az Ilsvai (vagy Jolsvai) családé egy koronás falevél. A Kazaiak címere, melyet a báró Radvánszky Béla birtokában lévő, 1380-ból származó pecsétről ismerünk –, szintén a Ratold nemzetségből származó családok közös címere, vagyis egy hárslevél. A Lorántffyak címere egy gyökér nélküli törzsből kihajtó kétágú hárslevél. A Pásztói família 1395-ös címerében ugyancsak egy hársfalevelet találunk. Ettől az egyhangú heraldikai hagyománytól viszont a Rádayak korai címere eltér, azon ugyanis vörös udvarban zöld pázsiton befele fordulva fehér egyszarvú ágaskodik, mellső lábaival liliomágat tartva. A későbbi, 1552. utáni címer tartalmazza a hársmotívumot, ez azonban nem öröklött, csupán kapott dísz, s az eredeti címerben nyoma sincs. Négyesy tehát úgy véli, hogy a családi címer egyértelműen cáfolja a Rádayak Ratold nemzetséggel való rokonságát. A „de genere” kifejezés ráadásul egy olyan korszakból származó oklevélben található, amikor egyébként is nagy divat volt hangzatos ősökig levezetni a családfákat. (Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái, 8–10.) ↑
  14. Vajay: A könyvtáradományozó Ráday Gedeon, 195. ↑
  15. Uo., 195–196. ↑
  16. Uo., 196. ↑
  17. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 37–38. ↑
  18. Bakács István: Iratok Pest megye történetéhez. Oklevélregeszták, 1002–1437. (Pest Megye Multjából 5.), Budapest, Pest Megyei Levéltár, 1982.; Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002–1599-ig, Budapest, A Vallás- és Közoktatási Minisztérium támogatásával kiadja a Szerző, 1938, 50. (265. sz.) ↑
  19. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 38. ↑
  20. Az oklevél Bessenyei Tamás fia, Egyed, Dobos-i Lőrinc fiától, Mihálytól vásárolt, Pest vármegyei Wayn birtokba való beiktatásáról szól. (Bakács: Iratok Pest megye történetéhez. Oklevélregeszták, 1002–1437, 237. (838. sz.); ld. még Bártfai Szabó: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002–1599-ig, 82. (390. sz.) ↑
  21. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 38. ↑
  22. Uo., 38–39. ↑
  23. Bakács: Iratok Pest megye történetéhez. Oklevélregeszták, 1002–1437, 311. (1132. sz.) ↑
  24. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 39. ↑
  25. Uo., 39. ↑
  26. Bakács: Iratok Pest megye történetéhez. Oklevélregeszták, 1002–1437, 389–390. (1453. sz.) ↑
  27. Uo., 402. (1507. sz.) ↑
  28. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 39–40. ↑
  29. Uo., 40–41. ↑
  30. DERL C/64-2c 62/12 – „Ráday Jozsag Pesth és Solth vár[me]gyékben a kikeresésre”. ↑
  31. Kápolna: Kiskunlacházától keletre fekvő vidéken lehetett. (Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, III. köt., Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1897, 334.) Csalka: egykor Fejér vármegyében lévő puszta, szintén Kiskunlacháza mellett feküdt. (Csánki: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, III. köt., 333.) Jánoshalma: Kápolnához tartozott. (Csánki: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, III. köt., 333.) Daj possessio: Lacházától északra terült el. (Csánki: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, III. köt., 324.) Virágosberek: azonosítatlan. Galya: Gálya puszta Lacháza mellett feküdt. (Csánki: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, III. köt., 329.) Katol: Kápolnához tartozott. (Csánki: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, III. köt., 334.) Vidatelek: Kápoltnához tartozó puszta volt Fejér vármegyében. (Csánki: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, III. köt., 357.) Boltelke: azonosítatlan. ↑
  32. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 41. ↑
  33. Uo., 41. ↑
  34. Uo., 42. ↑
  35. Rácz: Adatok a rádai Rádai[!] család történetéhez, 23. ↑
  36. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 42. ↑
  37. Benkó Imre: Az Inárcsi Farkas család története. Nagykőrös, 1903. 4. ↑
  38. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 42. ↑
  39. Vajay: A könyvtáradományozó Ráday Gedeon, 197. ↑
  40. Bártfai Szabó: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002–1599-ig, 247. (942. sz.); (961. sz.); (1047. sz.). ↑
  41. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 42–43. ↑
  42. Vajay: A könyvtáradományozó Ráday Gedeon, 197. ↑
  43. Csapó Csaba: Életrajz és mentalitás: Ráday Gedeon elfelejtett élete, Aetas. XVII. évf., 2002/2–3, 56. ↑
  44. Nagy: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal, 9. köt., 549. ↑
  45. A források eltérnek abban, hogy pontosan mi miatt adományozta I. Ferdinánd Rádai Máténak a címerbővítést. Kármán András szerint I. Szülejmán bécsi ostroma miatt, Intze István, Ráday Eszter halotti szónoka szerint Babócsa védelméért és más érdemei jutalmául kapta. (Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái, 10–11.) ↑
  46. Wertner: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig II. I-Z, 303. ↑
  47. Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái, 11. ↑
  48. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 45. ↑
  49. Kovács Krisztián: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, in Lator László (szerk.): Sorsok és missziók a politikai változások tükrében. Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem, 2018, 10–11. ↑
  50. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 45–46. ↑
  51. Kovács Krisztián: „Most Ludány veve által bennünket…” A Ráday család Alsó Ludányi históriája, in Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2012. A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve XXXVI., Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum, 2013, 127. ↑
  52. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 46. ↑
  53. Vö. Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok I. 1589–1660, Pest Megyei Levéltári Füzetek 27., Budapest, Pest Megyei Levéltár, 1998.; Szabó András Péter (összeáll.): A szécsényi seregszék jegyzőkönyve (1656–1661) Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 59., Salgótarján, Nógrádi Megyei Levéltár, 2010, 385. ↑
  54. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 48. ↑
  55. Kovács: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, 11. ↑
  56. Uo., 11–12. ↑
  57. Kovács: „Most Ludány veve által bennünket…” A Ráday család Alsó Ludányi históriája, 130. ↑
  58. Kovács: A politikán és az irodalmon túl – A Ráday-család birtokigazgatása I. Pál és I. Gedeon idején, 12. ↑
  59. Ladányi: Ráday Pál vallásügyi tevékenysége a szatmári béke után, 12. ↑
  60. Benda Kálmán (szerk.): Ráday Pál iratai I. 1703–1706, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1955, 5. ↑
  61. Vajay: A könyvtáradományozó Ráday Gedeon, 200. ↑
  62. Négyesy: Rádai Ráday Pál munkái, 12. ↑
  63. Kovács: A felemelkedés útján – Birtokszerzés, házassági stratégia és reformáció a Ráday család korai történetében (13–17. század), 43; 47. ↑