Emese Mezei: Analysis of the Hungarian Jewish forced labourers as Soviet POWs

Introduction[1]

In this study, I will present and analyse the data of more than 4,000 Hungarian Jewish forced labourers and their time as Soviet prisoners of war (POWs) from the available Hungarian and Soviet sources. Due to the research methodology used in the study, the paper examines the so far most comprehensive database about the Hungarian Jewish forced labourers in Soviet captivity. To better comprehend and reconstruct the circumstances of their capture and their conditions within the POW camps the study peripherally examines the letters, memoires and interviews of the survivors therefore providing a wider picture. In the context of this study, the term “Jew” refers to the people of Hungary categorized as such by the law in the given period. The term “Hungarian Jewish forced labourer” refers to Jewish forced labourers from Hungary, who were not necessarily of Hungarian ethnicity.

The aim of this study is to provide an insight about the Hungarian Jewish forced labourers who became Soviet prisoners of war. Due to the special research methodology presented in this paper, the results offer valuable contribution to the study of both Hungarian POWs and Hungarian forced labourers. Using a wide variety of resources, the study is hopefully able to give answers to some recurring questions regarding the Jewish POWs. The paper aims to highlight certain statistics and connections that might bring us closer to understand whether the Soviet Army had any “Jew saving” intentions or whether the situation of the Jews meant special treatment in any way, as often asked by Szabolcs Szita.[2]

The relevance of this project is the fact that none of the previous papers have utilized the accessible sources, examined the personnel of the Jewish labour battalions in captivity, location and date of their capture, the survival statistics, date of their arrival home, instead focused mostly on the circumstances of their capture and military history aspects of the question. The novelty of this present study is its usage of a wide range of not yet analysed sources, most importantly the personal files of Soviet prisoners (учётная карточка) and the files of those who died in captivity (учётное дело).

Neo-antisemitism in Hungary in the first half of the 20th century led to a series of restrictive laws regarding the rights of Jewish citizens. The first law regulating compulsory auxiliary military labour in Hungary was the Act of Defence implemented in 1939 and it declared that anyone between the ages of 14 and 70 regardless of gender must work according to their mental and physical capabilities.[3] This in itself did not contain any discriminative action. The final form of Jewish forced labour service was given by the executive order of article 1942:XIV. In accordance with this law, Jews were not allowed to participate in levente[4] training, pursue armed service roles, had to complete forced labour service training, were deprived of their previous military ranks and could only serve in labour battalions.[5] In the same year, they also added the mandatory wear of distinguishing yellow band for the Jewish labour battalions.

Following these measures, large number of military age Jewish forced labourers were sent to the Eastern front. According to the calculations of Péter Szabó, just at the Don 37,275 Jews served in labour battalions.[6] According to previous research about 90% of losses among Jewish forced labourers happened during the retreat on the Eastern front.[7] The mass capture of them also happened in that period. Up until autumn 1943, about 15,000 Jewish forced labourers have fallen into Soviet captivity.[8] The Hungarian Ministry of Defence approximates the number of Jews who became Soviet prisoners of war to be 20,000, the Hungarian Red Cross Researching and Corresponding Office to 20-25,000, while another source to 25,000 people.[9] Hungarian researchers estimate the number of Hungarian military personnel in Soviet captivity to be around 6-700,000 people.[10] The individuals were sent into GUPVI camps, which were the prison camps under the jurisdiction of the Main Department for the Affairs of POWs and Internees (Главное управление по делам военнопленных и интернированных, ГУПВИ).[11]

Research methodology and sources

The present study is mainly based on the registries containing 6,385 names of Jewish civilian and forced labourer POWs in János Botos’s volume.[12] One of these is a list of 1999 people who have fallen into Soviet captivity as Hungarian Jewish forced labourers. This list includes the name of the prisoner, date and place of birth, mother’s name, the date and place of capture. These names were taken from the list given to and published by the Yad Vashem institute by the Hungarian Ministry of Defence containing the casualty cards of 34,365 Jewish forced labourers from the Eastern front.[13] Botos selected the casualty cards of forced labourers categorized as POWs.[14] The other list is a mixture of 4,386 Jews whose status is not stated, so they could be either forced labourers or civilian victims. This registry contains the name of the prisoner, the place of captivity, the date of birth, town of residence, occupation, mother’s name, date of arrival, and age. This registry is mostly consistent with the list within the administrative papers of the Hungarian Embassy of Moscow.[15] The data registered in this list is mostly insufficient, in some cases lacking even the first names. The date of birth is rarely given or often registered incorrectly. The mother’s name is also scarcely included and the occupation is only relevant when compared with POW search forms.

To verify, sort and complement the database several other archival sources were used during the research. To compile the final database analysed in the study seven archives’ collections and databases were used including the Hungarian Military History Archive (HL), the Hungarian National Archive (MNL), the Yad Vashem, the Hungarian Holocaust Memorial Center (HDKE), the National Committee for Attending Deportees (DEGOB), the Hungarian Jewish Archive (MILEV), the Archive and Museum of the Autonomous Orthodox Israelite Congregation of Hungary (MAOIH).

The Hungarian Military History Archive’s “Military Heroes” (Katona Hőseink – KAHŐ) contains the casualty cards of Hungarian military personnel during World War II. The cards have the name, date of birth, mother’s maiden name, identification number, rank, main unit, the type of service unit, location and date of loss.[16]

The Hungarian National Archive operates the online database of four Soviet prisoner registries[17]. The POWs and internees transported through Záhony and Biharkeresztes were handed over to the Hungarian authorities in Debrecen. Here the Ministry of Public Health operated the POW Transfer Committee of Debrecen (Debreceni Hadifogoly Átvevő Bizottság – DHÁB1) from 1 July 1946 and registered the name, mother’s name, date of birth, and place of residence for all the prisoners arriving home.[18] The Hungarian Communist Party (which became Hungarian Workers’ Party in June 1948) ran the POW Department of the Hungarian Workers’ Party (MDP Hadifogoly Iroda – MDP HI) from 1945. This collection consists of two types of documents: the search forms filled by the relatives or associates of a prisoner, the certifications and other documentation attached to these forms, and the petitions submitted to the POW Department or the Association of Ex-POWs. The search forms contain the name, date and place of birth, mother’s name, place of residence, occupation, nationality, party association, date and location of drafting, the date and location of capture, and the current location.[19]

One of the databases is a registry given by the Russian National Military Archive to the Hungarian National Archive in 2019 consists of almost 682 thousand digital copies and translations of Hungarian prisoners’ personal files (учётная карточка). The files in the database called Hungarian Prisoners of Soviet Camps (Szovjet Táborok Magyar Foglyai – GUK) provides personal, military and prisoner data, however most of them are not detailed enough to help positively identify the POWs. Another difficulty in case of Jewish forced labourers is that all of them are marked as private (honvéd). Only one of the prisoners, György Káldor dr. (GUK number: 342687) has labour battalion (munkászászlóalj) registered as rank.[20]

The Voyennyye Memorial Society (Военные мемориалы) provided the other Soviet database, Soldiers in GULAG[21] (Katonák a Gulágon – GURH) in the 1990s and 2000s containing 66,277 files of soldiers and civilians who died in Soviet captivity (учётное дело).[22]

In addition to the digitalized databases several other available POW sources were incorporated. This includes the lists in the Hungarian National Archive’s foreign affairs collection prepared by the Israelite Congregation of Pest and the National Antifascist Association of Forced Labourers.[23] The Humanitarian collection of the Hungarian Military Archive contains the personal data forms of returned Jewish forced labourers and the drafts collected of those who died in captivity.[24] These lists, apart from the official reports and correspondence, were compiled from the information provided by those who have returned. At the POW Transfer Committee of Debrecen the associates of the Hungarian Red Cross have collected messages and information about the people who died or were still in Soviet captivity. The National Antifascist Association of Forced Labourers sent out questionnaires to the returned prisoners inquiring about those still in the camps.[25] The study also utilized contemporary press, which published lists of Jewish POWs in captivity and of those who have arrived home or died, such as the Hírek az elhurcoltakról (News About the Deported), Igaz Szó (True Word), Új Élet (New Life), Világosság (Clarity), Remény (Hope), and the Magyar Hadifogoly Híradó (Hungarian Prisoner-of-War Bulletin).

The usage of the online databases and archive documents poses a lot of difficulties. Most of the sources are incomplete or have incorrect data in them. This could be due to the errors during registration at both the Hungarian and Soviet authorities, errors in translation, the misspelling, mishearing or misremembering of certain information by soldiers and officials alike, the loss of documents during time, or the mistakes made during digitalization. These mistakes mean issues with personal data, the names of settlements and camps. Due to the errors and gaps sometimes it is very difficult or even impossible to positively identify certain individuals. A great example of this is János Quittner, whose surname in different sources is either Gutnerr (KAHŐ), Vitner (DHÁB1), or Kvitler (HL). During this research, a new, comprehensive database was created using all the available and above-mentioned sources in order to collect all available data of 4053 Hungarian Jewish forced labourers who became Soviet POWs. Due to the wide variety of sources, the data in the registries can be validated, supplemented and/or corrected. The validated data was then compiled into a database of 15 columns, containing the gender, name, source, registry numbers, name of father and mother, date and location of birth, place of residence, the location and date of capture, the status at the time of capture, the prisoner status, the places of captivity, survival, departure, arrival, and other additional information. This database was then examined and analysed quantitatively and qualitatively.

From the labour battalion to the POW camp according to the Hungarian and Soviet sources

The study examines the database composed using the several Hungarian and international sources mentioned above. The research collected, examined, cross-referenced and validated the data of almost 7,000 Jews who became Soviet prisoners. Due to the limits and defects of the sources available, and the fact that many civilians were taken into captivity, not all of them could be positively identified as Jewish forced labourers. The current databank contains the personal data and information about the Soviet captivity of 4,053 identified Jewish forced labourers from Hungary. This is the most comprehensive record containing the data from all available and so far processed Hungarian and Soviet sources.

The deficiencies of the sources make the identifying of prisoners difficult. The mother’s maiden name – which is only used in Hungarian sources – is not available in 12.5% of people in the database, and even in those cases the names are often misspelled several times. The father’s name, used by the Soviet sources is unknown in 87%. The date of birth, which can be found in most lists and databanks, is missing in 5.8%. The birthplace can not be found in 14% of the cases, partially due to the fact that some lists and the database of the POW Transfer Committee of Debrecen only provide the place of residence or the place the prisoners went from Debrecen to.

Almost 95% of the Jewish forced labours in Soviet captivity are between the ages 20–40, which is generally military age. However, some extreme cases can be found as well. The oldest person in the database was born in 1886, the date of his capture is unknown, but we can assume that he was between the ages 57-59. The youngest among the Jewish POWs was born in 1928, the date of capture is also unknown, we can only assume that he was around 15-17 at the time of becoming a Soviet POW.

They only handed in a few query sheets at the POW Department of the Hungarian Working People’s Party (MDPHI). This could be due to the fact that most of these forms were filled out by family members and friends who, especially in rural Hungary, possibly perished in the Holocaust. This theory is further supported by the fact that a great percentage, 70.2% of the available query sheets are related to people born or residing in Budapest, where the Jewish population had better chances of survival. The effectiveness of these queries is questionable as all Foreign Ministry sources point to the deficiencies of communication and information supply between the Hungarian and Soviet parties. It is none the less important to note that 77.7% of the people found in these forms did eventually come home. Regarding the scarcity of the queries, it can also be mentioned that many relatives went directly to the church representatives, the Ministry of Defence or the Foreign Ministry in search of their loved ones.

The majority of forced labourers are found in at least one Hungarian database or registry. The most commonly occurring database is the Hungarian Military History Archive’s “Military Heroes” (KAHŐ) as up until November 1944 all casualties were supposedly registered, including death, injury, disappearance, and captivity. The military personnel could only be marked as dead or captured if at least two of his comrades attested their fate. 57.5% of the identified forced labourers can be found in this database. The other very common Hungarian database is the POW Transfer Committee of Debrecen, which contains information regarding 21.5% of identified prisoners. The database contains the data of most prisoners who came home between 1945 and 1949. However, very few data can be found from the year 1949 and due to the changes in Hungarian politics after this date, the case of POWs became less significant, and there is almost no data about those who arrived between 1949 and 1953. Very few of the forced labourers can be found in the Soviet sources. It is also due to the fact that these records are not always filled out correctly, leaving much information, the names written incorrectly, using the wrong rank and title, featuring the father’s name, instead of the mother’s and often being off by one year at the date of birth. Only 8.4% of the identified Hungarian Jewish forced labourers can be found in the Soviet databases.

The research project was primarily based on the registries published by János Botos. In addition to these lists the study used the registries available at the Hungarian Military Archive, the National Archive of Hungary and the Yad Vashem Institute. The database was composed by comparing the data in these sources with the online available Soviet POW databases, therefore containing way more information than the previous sources. The Foreign Ministry’s list of the Hungarian Jewish forced labourers in Soviet POW camps shows a lot of resemblance to the ones published by Botos. In this registry, however, an additional 76 persons could be identified. 60 out of them can be found in at least one other source, but only 3 in Soviet databases.

Several different name registries are available in the Humanitarian documents of the Hungarian Military Archives regarding the Hungarian Jewish POWs. From the people included within the database 924 are mentioned in these lists. Among these people 502 can be found in other sources. Online available POW databases contain data about 458 of them, 126 in Soviet sources.

During the mobilization of the Hungarian Second Army 130 Jewish labour battalion was despatched in the front. The forced labourers made up 91% of all the military losses in 1943 with 23,308 people. Died 2,158, wounded 716, disappeared 18,843, captured 1,591.[26] According to the casualty records of the Military Heroes of the Second World War database, in the month of January 1943. 1579 forced labourers became POWs and 18,322 disappeared. It is once again important to note that at least two people had to attest that a person died or was captured, without that they were categorized as “disappeared”. Taking into account the contemporary military experience, about half of the people registered as “disappeared” fell into captivity. In this case during the Soviet offensive at the Don River, in the month of January 1943 approximately 10,740 Jewish forced labourers became Soviet prisoners of war.

According to the database created during the research, 50.4% of identified Jewish forced labourers could have fallen into Soviet captivity at the Don River. The casualty registries are often inaccurate and only have the month in which the loss occurred registered, not the exact date. Oftentimes, especially in the first few months of 1943, they provide a spectrum of two to four months in which the casualty happened, and in some instances, they only register the year. In 48.8% we have no record for place of capture, and within that 78.6% does not have an exact date of capture. In our database only 14% of Jewish forced labourers have accurate date of capture. According to the memoires, many of these people gave themselves up voluntarily or even escaped from their battalion to the Soviet forces.

The survival chances of them were still not great though. 90% of POWs who were captured at the Don died within the first year.[27] This rate was probably even higher in case of the Jewish forced labourers, who fought without proper clothing, equipment, and were severely malnourished, many times even abused or exhausted on purpose. After the capture, the POWs were usually locked into small rooms of old buildings or barns nearby. They kept them in these places sometimes for days with very little or no food and water. After being collected, the prisoners had to march to the train stations or in some cases to the camps.[28] During this period the prisoners received almost no food. Due to these conditions (on top of their already weakened body) the majority of prisoners died before they reached the POW camps and therefore no record was made of them. One of the Jewish POWs, Mose Grossberg also noted that 90% of new transports died within the first weeks due to hunger, typhus and other illnesses, and therefore were not registered at all.[29] According to our database, among the Jewish forced labourers who became Soviet POWs at the time of the Soviet offensive at the Don, 8.27% died, and 8.4% returned. For the majority of them, 77.5%, we do not have a confirmed fate; we can only assume that most of them died during the transport or at a POW camp before registration.

Previous studies made almost no mention of the Jewish forced labourers and their fate after the tragedy at the Don. We know very little of what happened to the forced labourers during the withdrawal and in later occurring battles. The casualty registries are only available until October 1944, therefore we have little information about those who were captured in the last months of the war. From February to December 1943, they registered 203 Jewish forced labourers as POWs and 3,195 as disappeared, accordingly we can calculate that about 1,800 forced labourers were potentially captured by the Soviet Army. In 1944, until October, 203 became prisoners and 1,231 disappeared, thus making the probable number of POWs 819 people. Since we have no casualty registries filled out from 1945 we can’t make assumptions on about the number of POWs, but based on the available sources, including the online databases, the validated database, memoires, and query forms, we can prove that many Jewish forced labourers were taken in 1945 as well. According to the validated database 29 people were verifiably captured in 1945, 651 in 1944, and 228 in 1943, following the withdrawal from the river Don. 24.7% of the identified Jewish forced labourers got captured after January 1943. About 23.3% we do not have reliable information for the date of capture. Taking into account the absence of casualty registries in the last few months, the deficiencies of the Soviet and Hungarian registrations, notably the lack of dates of capture in many cases, we must assume that this percentage was generally higher. The data provided by the validated database shows that among the Jewish forced labourers who were captured after February 1943, 46.8% returned, 10.5% died, and 42.7%’s fate is unknown.

From the 4,053 confirmed Jewish forced labourer POWs 928 verifiably died. However, only a small percentage of them, 23.9%, can be found in the Soldiers in GULAG database which contains the personal files of those who died in Soviet POW camps. This is mostly because many POWs died before registry, and according to the memoires in some camps, the prisoners were never registered at all.[30] In many cases, the death is confirmed based on the name lists brought home by the returning prisoners, however, the detail of these varies greatly from one to another. The lists often only contain name, place of residency, the place and date of death.

Based on the lists published in the Új Élet (New Life) weekly newspaper, less than 2,000 Jewish people returned from Soviet captivity.[31] According to the Hungarian reports, until August 1948 approximately 10,692 forced labourers returned from the Soviet POW camps, which contradicts the fact that only 3,998 forced labourers were registered by the Soviets.[32] From the validated Jewish forced labourers 1,216 people, 30% of them returned. Almost 51% of them returned in 1947, and 40.56% in 1948, while only close to 9% returned in 1946. According to the database of the POW Transfer Committee of Debrecen, 4,607 forced labourers returned, most of whom are presumably Jewish. Based on the information provided here, 512 returned in 1946, 2,019 in 1947, 2,073 in 1948, and only 4 in 1949. As previously stated, the Transfer Committee only has records of those who returned after 1 July 1946 and has insignificant information about those who returned in 1949, as presented. Not to mention, that POWs kept returning up until 1953. As a result, it is impossible to provide proper calculations about the yearly distribution of returns. We can only assume that most of them returned after 1945 and can draw the assumption that the number of returnees was highest in 1947–1948 in accordance with the general Hungarian POW statistics.[33]

Conclusions

This study examines Hungarian Jewish forced labourers who became Soviet prisoners of war (POWs) during and after the Second World War. It is primarily based on János Botos’s Magyar zsidók szovjet lágerekben, 1939–1956 and draws on registries from the Hungarian National Archives and the Hungarian Military History Archives. By cross-referencing these records with online archival databases, the research created the most comprehensive and validated database to date of Hungarian Jewish forced labourer POWs in Soviet camps.

A major achievement of the project was the identification and verification of more than 4,000 individuals. The resulting database consolidates all available information about these POWs and serves both as a valuable research tool and as a resource for descendants seeking information about relatives. It also supports local and religious community historical research.

The study combines quantitative and qualitative analysis of the database with the examination of narrative sources from eight national and international archives, including registries, correspondence, interviews, and memoirs. Its objectives were to deepen understanding of Hungarian Jewish forced labourers in Soviet captivity, contribute to research on Hungarian POWs and forced labourers, while providing sufficient answers to the questions posed by Szabolcs Szita.

Statistical analysis reveals important findings about the demographics and experiences of these prisoners. Most were between 20 and 40 years old, although some were as young as 15–17 or as old as 57–59. The research challenges earlier estimates that around 90% of Jewish forced labourer POWs were captured during the Soviet offensive at the Don River in early 1943. The database indicates that only 50.4% can be directly linked to captivity at the Don, while 24.7% were captured after January 1943. Accounting for gaps in the records, the study estimates that approximately 60% were captured at the Don.

Survival and return patterns closely resemble those of other Hungarian POWs. Around 90% of those captured in early 1943 died within the first year of captivity. Most survivors were generally released home in 1947–1948. Evidence from both statistical and narrative sources indicates that Jewish forced labourers did not receive special treatment from Soviet authorities. They were housed, fed, and employed under the same conditions as other prisoners, sometimes even under German supervision. While some individuals benefited from specialized skills that secured better work assignments, such opportunities were not unique to Jewish prisoners.

The findings suggest that Soviet authorities treated Jewish forced labourers primarily as ordinary POWs rather than as victims of Nazi persecution. Their high mortality rates, lengthy imprisonment, delayed return, and the capture of Jews even from German concentration camps all support this conclusion. The study also highlights the limitations of earlier research, which was constrained by incomplete source. Although significant progress has been made, further archival work remains necessary to fully understand this “double tragedy” experienced by Hungarian Jews under both fascist and Soviet systems.

Bibliography

Sources

Archival Sources

National Archives of Hungary (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, MNL OL)

    • XIX-J-1-j, 25
    • XIX-J-1-j-(1945-1964) -145
    • XIX-J-42-b-Moszkva-IV-343/1946-2

Hungarian Jewish Museum and Archive (Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, HJMA)

    • HJMA X-15-11-4
    • HJMA XIX-395
    • HJMA XX-F-121
    • HJMA XX-C-4-4
    • HJMA XV-XXXIII-5-c

Military History Archives (Hadtörténelmi Levéltár, HL)

    • VKF 437/1944. eln.
    • HM 7187-1947.eln.
    • HM Bée.cs.i. A/I/95.
    • VI. 37. „H” 3/1-5.

Yad Vashem Institute – The World Holocaust Remembrance Center

    • 3729889 – Memoirs of Gyorgy Ritter, born in 1903, regarding his experiences as a Hungarian Army soldier and in Soviet captivity
    • 3557453 – Testimony of Mose Grossberg, born in Mezonagymihaly, Hungary, 1909, regarding his experiences in a labor battalion in Ukraine and as a POW in the Soviet Union
    • 3545647 – Testimony of Zvi Ben-Shlomo regarding his experiences in Labor Battalion Number 108/58 as a Soviet POW
    • 9462495 – Letter written by Layosh Veynberger in the name of the Jewish forced laborers for the Hungarian Army who are imprisoned in the Soviet POW camp in Kharkov
    • 7313485 – List of Jews from Hungary who perished in Soviet POW camps in Ukraine, 11/1944-02/1945
    • 9560853 – Letters and postcards sent to Miklós Sonnenfeld from his parents in the Szombathely Ghetto, 1944, letters from Miklós Sonnenfeld to his brother Pál Sonnenfeld who was a POW in the Soviet Union, 1946-1947, and personal certificates

Holocaust Memorial Center (Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, HDKE)

    • 2013_198 – Jenei Sándor hagyatéka (Legacy of Jenei Sándor)

Records of the National Committee for Attending Deportees (Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság, DEGOB), http://degob.org/

Digital archival sources and databases

Military Heroes (Katona Hőseink, KAHŐ), https://iivh-katonahoseink.militaria.hu/

POW Transfer Committee of Debrecen (Debreceni Hadifogoly Átvevő Bizottság, DHÁB1), https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/a-szovjetuniobol-hazatert-hadifoglyok-nevjegyzeke-1946-1949/informacio

MDP POW Department (MDP Hadifogoly Iroda, MDPHI), https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/mdp-hadifogoly-iroda/informacio

Hungarian Prisoners of Soviet Camps (Szovjet táborok magyar foglyai, GUK), https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/szovjet-taborok-magyar-foglyai/informacio

Soldiers in GULAG (Katonák a Gulágon, GURH), https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/katonak-a-gulagon/informacio

Contemporary Press

Hírek az elhurcoltakról, vol. 1–5.

Igaz szó, vol. 4–6.

Magyar Hadifogoly Híradó, vol. 1–4.

Új Élet, vol. 1–2.

Világosság, vol. 1–4.

Published sources

Béri János, Csöbörből vödörbe: Munkaszolgálat és hadifogság, Mozgó Világ, 36. évf. (2010), 2. sz., 41–51.

Friedrich József: Egy munkaszolgálatos szovjet hadifogolytáborokban, in Randolph L. Braham (ed.): Túlélők visszaemlékezései, Budapest, Teljes Evangéliumi Diák- és Ifjúsági Szövetség Szent Pál Akadémia, 1996, 121–142.

Karsai Elek (szerk.): „Fegyvertelen álltak az aknamezőkön…”: Dokumentumok a munkaszolgálat történetéhez Magyarországon II., Budapest, A Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 1962.

Kis Gergő Barnabás – Szabó Péter: Munkaszolgálatosok a Donnál: „A 105/11. tábori munkásszázad igaz és valóságos története 1942 októberétől 1943 januárjáig”, Hadtörténelmi Közlemények, 117. évf. (2004), 3. sz., 887–926.

Lázár György (szerk.): Szekfű Gyula követ és a moszkvai magyar követség jelentései – (1946–1948), Budapest, Magyar Országos Levéltár, 1998.

L. Balogh Béni (szerk.): „Törvényes” megszállás. Szovjet csapatok Magyarországon 1944–1947, Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, 2015.

Mezei Gábor: Hat év megpróbáltatás: Egy munkaszolgálatos naplója, Budapest, Belvárosi Könyvkiadó, 2000.

Örkény István: Egyperces levelek, Budapest, Helikon, 46–108.

Örkény István: Lágerek népe, Budapest Székesfővárosi Irodalmi és Művészeti Intézet, Budapest, 1947.

Szilágyi János György: Örvények fölé épülő harmónia I–II.: Interjúk, dokumentumok, levelek, Budapest, Gondolat, 2018.

Szita Szabolcs (szerk.): Iratok a kisegítő munkaszolgálat, a zsidóüldözés történetéhez 1–3., Budapest, Magyar Auschwitz Alapítvány – Holocaust Dokumentációs Központ, 2002.

Varga Éva Mária (szerk.): Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban: Dokumentumok (1941–1953), Moszkva–Budapest, ROSSZPEN – MKTTK, 2006.

Shaked, Dr. Gavriel Bar (szerk.): Nevek – שמות – Names: Names of Jewish Victims of Hungarian Labour Battalions II., Bnei-Brak, Fridman, 1992.

XIV. törvénycikk a honvédelemről szóló 1939: II. törvénycikk, valamint az 1914—1918. évi világháború tűzharcosai érdemeinek elismeréséről szóló 1938: IV. törvénycikk módosításáról és kiegészítéséről, in Az 1942. évi törvények gyűjteménye, Budapest, Magyar Királyi Belügyminisztérium, 1943, 73–74.

Literature

Bárány, George: Zsidó munkaszolgálatosok szovjet hadifogságban, Barátság, 1. évf. (1994), 1. sz, 29–33.

Bognár Zalán: Az elmaradt szovjet–magyar hadifogoly-egyezmény, Hadtörténelmi Közlemények, 113. évf. (2000), 4. sz., 861–886.

Bognár Zalán: 1 milliónál több vagy kevesebb? A második világháború időszakában szovjet (hadi)fogságba vetett magyar állampolgárok – katonák és civilek – létszáma, összetétele és embervesztesége a magyar és a szovjet források tükrében, in Bognár Zalán és Muskovics Andrea Anna (szerk.): GUPVI, GULÁG – Magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45–2019/20, Miskolc, Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, 2021, 30–63.

Botos János: Magyar zsidók szovjet lágerekben: 1939–1956, Budapest, Jakab és Komor tér 6. Egyesület, 2018.

Komoróczy Géza: A Zsidók története Magyarországon II., Pozsony, Kalligram, 2012.

Komoróczy Géza: Öt év munkaszolgálat és hadifogság, in Komoróczy Géza: Jogot, mert emberek vagyunk: zsidótörténeti tanulmányok, Budapest, Kalligram, 2023.

Komoróczy Géza: Szilágyi János György életútinterjúja elé, in Komoróczy Géza (szerk.): Örvények fölé épülő harmónia I., Budapest, Gondolat, 2018.

Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban: A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942–1943), Budapest, Kossuth, 2019.

Szita Szabolcs, Magyar zsidó túlélők szovjet fogságban in Krausz Tamás, Barta Tamás (szerk): Az antiszemitizmus történeti formái a cári birodalomban és a Szovjetunió területein, Budapest, Russica Pannonica, 2014, 179–196.

Szita Szabolcs: Magyar zsidók a szovjet fronton, Remény, 18. évf. (2015), 4. sz. https://remeny.sofar.hu/remeny/2015-4-szam/szita-szabolcs-magyar-zsidok-a-szovjet-fronton/

Szita Szabolcs: A munkaszolgálat Magyarországon 1939–1945, Hadtörténelmi Közlemények, 117. évf. (2004), 3. sz., 817–857.

Stark Tamás: Magyar zsidók szovjet hadifogságban, História, XVI. évf. (1994), 2. sz., 11–12.

Varga Éva Mária: Magyarok szovjet hadifogságban (1941–1956) az oroszországi levéltári források tükrében, Budapest, Russica Pannonicana, 2009.

EKÖP – Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal – Az NKFI Alapból megvalósuló program

A kutatás a Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program keretében valósult meg

References

  1. The research was carried out with the support of the Ministry of Culture and Innovation, National Research, Development and Innovation Fund, within the framework of the University Research Scholarship Program (EKÖP) – A kutatás a Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program keretében valósult meg. ↑
  2. Szita Szabolcs: Magyar zsidó túlélők szovjet fogságban, in Krausz Tamás, Barta Tamás (szerk.): Az antiszemitizmus történeti formái a cári birodalomban és a Szovjetunió területein, Budapest, Russica Pannonica, 2014, 179–196.; Szita Szabolcs: Magyar zsidók a szovjet fronton, Remény, 18. évf. (2015), 4. sz. https://remeny.sofar.hu/remeny/2015-4-szam/szita-szabolcs-magyar-zsidok-a-szovjet-fronton/ ↑
  3. A rendelet „A m. kir. minisztériumnak 5070/1939. M. E. számú rendelete a közérdekű munkaszolgálat tárgyában” címmel a Budapesti Közlöny 1939. május 17-i (111.) számában jelent meg. ↑
  4. Levente Associations was a paramilitary youth organization established in 1921 in order to circumvent the ban on military preparations imposed by the Treaty of Trianon. The Act of Defence declared that all boys between the ages 12–21 were required to join. ↑
  5. XIV. törvénycikk a honvédelemről szóló 1939: II. törvénycikk, valamint az 1914—1918. évi világháború tűzharcosai érdemeinek elismeréséről szóló 1938: IV. törvénycikk módosításáról és kiegészítéséről, in Az 1942. évi törvények gyűjteménye, Budapest, Magyar Királyi Belügyminisztérium, 1943, 73–74. ↑
  6. Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban: A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942–1943), Kossuth, 2019, 354. ↑
  7. HL VKF 437/1944. eln. ↑
  8. Stark Tamás: Magyar zsidók szovjet hadifogságban, História, XVI. évf. (1994), 2. sz., 11. ↑
  9. HL HM 7187-1947.eln.; XIX-J-1-j, IV-438.1. MVKTI 1516/Ku.i.-1947.; HL HM Bée.cs.i. A/I/95.; A fenti levéltári adatok alapján összegzi: Bognár Zalán: Az elmaradt szovjet-magyar hadifogoly-egyezmény, Hadtörténelmi Közlemények, 113. évf . (2000), 4. sz., 867. ↑
  10. Bognár Zalán, 1 milliónál több vagy kevesebb?: A második világháború időszakában szovjet (hadi)fogságba vetett magyar állampolgárok – katonák és civilek – létszáma, összetétele és embervesztesége a magyar és a szovjet források tükrében, in Gupvi, Gulag – Magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45–2019/20, Miskolc, Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, 2021, 32. ↑
  11. GUPVI: On 19 September 1939, by order of the head of the NKVD (the Soviet People’s Commissariat for Internal Affairs), the Administration for Affairs of Prisoners of War (Upravlenie po delam voennoplennykh, Управление по делам военнопленных, UPV) was established. It was later expanded into the Administration for Affairs of Prisoners of War and Internees (Upravlenie po delam voennoplennykh i internirovannykh, Управление по делам военнопленных и интернированных, UPVI).From January 1945, when the number of military personnel and civilians held in camps under its authority exceeded one million, it was elevated to the same status as the GULAG (Glavnoe upravlenie lagereĭ, Главное управление лагерей). It thus became the Main Administration for Affairs of Prisoners of War and Internees (Glavnoe upravlenie po delam voennoplennykh i internirovannykh, Главное управление по делам военнопленных и интернированных, GUPVI) ↑
  12. Botos János: Magyar zsidók szovjet lágerekben: 1939–1956, Jakab és Komor tér 6. Egyesület, Budapest, 2018. ↑
  13. Dr. Gavriel Bar Shaked (szerk.): Nevek – שמות – Names: Munkaszázadok veszteségei a keleti magyar hadműveleti területeken. Names of Jewish victims of Hungarian labour bataillons 2, Bnei-Brak, Fridman, 1992. ↑
  14. The casualty card had four categories: lost, injured, died, and captured. A soldier could only be marked as captured if at least two of his comrades saw and confirmed it. In most cases even POWs were registered as lost, meaning their fate was unknown. ↑
  15. MNL OL HU-MNL-OL-XIX-J-42-b-Moszkva-IV-343/1946-2 ↑
  16. https://iivh-katonahoseink.militaria.hu/cms/iivh-altalanos-informaciok ↑
  17. The paper uses the abbreviations standardized by the International Association of GULAG/GUPVI Researchers. ↑
  18. https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/a-szovjetuniobol-hazatert-hadifoglyok-nevjegyzeke-1946-1949/​informacio ↑
  19. https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/mdp-hadifogoly-iroda/informacio ↑
  20. https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/szovjet-taborok-magyar-foglyai/informacio ↑
  21. The title is very misleading as not only soldiers, but several civilian victims are included in the database and most of them died in GUPVI, not GULAG camps. ↑
  22. https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/katonak-a-gulagon/informacio ↑
  23. MNL XIX-J-42-b-Moszkva-IV-343/1946-2 ↑
  24. HL-VI. 37. „H” 3/1-5. ↑
  25. HDKE 2013_198_47 – Jenei Sándor hagyatéka ↑
  26. Szita Szabolcs: A munkaszolgálat Magyarországon 1939–1945, Hadtörténelmi Közlemények, 117. évf. (2004), 3. sz., 834. ↑
  27. Varga Éva Mária: Magyarok szovjet hadifogságban (1941–1956) az oroszországi levéltáriforrások tükrében, Budapest, Russica Pannonicana, 2009, 142. ↑
  28. György János Szilágyi had to march 870 kms within 3-4 weeks from the POW collection camp of Kolomyya to the POW camp of Zaporizhzhia – Komoróczy Géza: Öt év munkaszolgálat és hadifogság, in Komoróczy Géza: Jogot, mert emberek vagyunk: zsidótörténeti tanulmányok, Budapest, Kalligram, 2023, 239; Szilágyi János György: Örvények fölé épülő harmónia I–II.: Interjúk, dokumentumok, levelek, Budapest, Gondolat, 2018, 98. ↑
  29. „A néhány hét alatt, amit itt töltöttünk a foglyok 90%-a meghalt az uj transzportokat is figyelembe véve. Az oroszok csak két hét elteltével vettek bennünket nyilvántartásba, akik addig lehaltak, azok nem is jöttek számba mint foglyok, nem is tudtak róluk. A hihetetlenül nagy méretü halálozás az éhség, kiütéses tifusz és más betegségek következtében állot be.” – Yad Vashem 3557453 – Testimony of Mose Grossberg, 6. ↑
  30. Idem. ↑
  31. Új Élet, based on lists published between 22 August 1946 and 7 July 1949. ↑
  32. MNL OL HU -XIX-J-1-j, 25. doboz, idézi: Botos János: Magyar zsidók szovjet lágerekben: 1939–1956. Jakab és Komor tér 6. Egyesület, Budapest, 2018, 24. ↑
  33. Based on the database of the POW Transfer Committee of Debrecen, 9,536 POWs returned in 1946, 59,522 in 1947, 83,037 in 1948, and only 101 in 1949. ↑

Rátvay-Nagy Dániel: Egy budapesti és három vidéki reáliskola tanulóinak száma, anyanyelvi és vallási megoszlása 1867-1914

Kutatási cél és módszer

A tanulmányban négy reáliskola – a budapesti VIII. kerületi, a pozsonyi, soproni és székesfehérvári – tanulóinak létszámát, valamint nemzetiségi és vallási összetételét vizsgáltam meg a dualizmus korában.[1] Célom egyrészt, hogy igazoljam, a szakirodalom állításával szemben a dualizmuskori reáliskolák Magyarországon nagyobb népszerűségnek örvendtek az eddig feltételezettnél, másrészt pedig, hogy bemutassam, miért.

A vizsgált reáliskolák kiválasztását Beluszky Pál városhierarchiája alapján végeztem. Beluszky felfogása szerint a „városok hierarchikus rangját a városi alapfunkciók mennyisége és sokfélesége, az egyes településeken előforduló városi alapfunkciókat pedig a tágan értelmezett szolgáltatások hierarchiájának felsőbb szintjein elhelyezkedő szerepkörök, intézmények testesítik meg.”[2]A hierarchiát pedig a városi funkciók differenciáltsága, az ellátott feladatok szintje, és az ellátott szerepkör gyakorisága alapján hozta létre Beluszky.[3] Ennek a városhierarchiának megfelelően a vizsgált reáliskoláknak otthont adó városok közül Budapest helyezkedik el a hierarchia tetején. A fővárost követi, mint regionális székhely, Pozsony. Alul pedig, mint megyeszékhelyek, Sopron és Székesfehérvár található. [4]

Munkám legfontosabb elsődleges forrásait az iskolai értesítők adják, amelyek remek alapot szolgáltatnak a kutatáshoz, de vannak hátrányaik is. 1867-1914 között nem minden évkönyv áll rendelkezésre. A statisztikai kimutatások nem mindig azonos szempontok szerint történtek. Ez megnehezíti az adatok értelmezését.

Oktatás és reáliskolák a 19. században

A vizsgált korszak oktatáspolitikai szempontból igen érdekes. Az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után 1851-től létrejött neoabszolutizmus Janus-arcú rendszer volt, a megtorlásokkal együtt megindult a birodalom modernizálása is.[5] Az 1850-es évek oktatási politikáját is ez a kétarcúság jellemzi. A modernizálás a közoktatást is érintette, ami már indokolt volt, ugyanis 1848-ban Eötvös József és csapata megkezdték az oktatásügy átfogó reformját, de azt nem tudták befejezni. A reformok keresztül vitele és befejezése végső soron Leo Thun birodalmi oktatási miniszterhez köthető. A Thun-féle reform az oktatás alsó szintjétől a legmagasabbig egységbe szervezte a közoktatást és a főfelügyelet jogát az államnak adta át. Ennek ellenére az iskolák zöme az egyházak kezében maradt továbbra is. .[6]

A reform során rögzítették a tanmenetet és bevezették az érettségit, ami az egyetemi tanulmányokhoz elengedhetetlen volt.[7] A reáliskolát Thun[8] porosz-osztrák mintára hozta létre, kezdetben hatosztályos volt és nem adott érettségit.[9] Ennek az iskolatípusnak a célja a modern igények kielégítése volt.[10] A reáliskolákat városok állították, ahol[11] „latin és görög helyett modern nyelveket, vegytant és a gimnáziumi anyagnál több mennyiségtant tanítottak.”[12] A reáliskola 1875-ben vált nyolcosztályossá, így addig felsőoktatásba nem nyújtott belépést, de az érettségi nélkül elérhető főiskolákra igen. Így tehát a hatosztályos reáliskolákból tovább lehetett tanulni például a mezőgazdasági akadémiákon, a selmecbányai erdő- és bányamérnökképző főiskolán vagy a Ludovika tisztképző akadémián.[13]Az 1875. június 8-án kelt rendelet nem csak kibővítette a reáliskolákat két osztállyal, hanem a tantervet is átszervezte, hogy jobban illeszkedjen a nyolcosztályos formához. Az átszervezéssel együtt az érettségi vizsgát is bevezették a reáliskolákban.[14] Érettségi vizsgát a VIII. osztályt elvégző tanulónak kellett tennie. A reáliskolai érettségivel a diák főtanodákban tanulhatott tovább.[15] Továbbra is voltak azonban olyan reáliskolák, amelyek kevesebb mint nyolcosztályos szervezeti formában működtek. [16] Csak a 20. század második évtizedében lett minden középiskola főgimnázium vagy főreáliskola, azaz teljes nyolcosztályos iskola.[17]

Az 1883. évi XXX. törvénycikk az 1875-ös rendeletet gyakorlatilag törvénybe iktatta és megtoldotta. Többek között megszabta a reáliskolák és gimnáziumok tantárgyait, a heti maximális óraszámot, a maximális osztálylétszámot és szabályozta az érettségi menetét. Az egyik legfontosabb része a törvénynek az érettségihez kapcsolódik. [18] A reáliskolai érettségi nem volt egyenértékű a hagyományos gimnáziumi érettségivel. Ellenben volt rá mód, hogy különbözeti vizsgát tegyenek azok a reáliskolai tanulók, akik valamely olyan főiskolára jelentkeztek, amire alapesetben csak gimnáziumi érettségivel lehetett bekerülni. Ez egy kifejezetten pozitív fejlemény volt, ugyanis egészen idáig a reáliskolák tanulói csak úgy tudtak egyetemre menni, ha leteszik a teljes gimnáziumi érettségit. Salamin Leo, a soproni reáliskola igazgatója 1882-ben nyílt levélben számolt be arról, hogy milyen akadályokba ütköztek diákjai. Két tanulónak, annak ellenére hogy a törvényjavaslat már létezett, nem engedélyezték a különbözeti vizsga letételét, és a teljes gimnáziumi érettségit kellett letenniük annak érdekében, hogy orvosi és teológiai karokon tanulhassanak.[19] A középiskolai törvény által bevezetett különbözeti vizsga fogadtatása elég változó volt a reáliskolákban. A VIII. kerületi községi főreáliskola igazgatója örült annak, hogy a törvény szilárd alapokra helyezte a reáliskolákat, de aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a megadott óraszámok a felső osztályokban elégtelenek lesznek a megszabott tananyag megtanítására.[20] A soproni reáliskolában viszont kifejezetten örültek a törvénynek, ugyanis az ottani vezetőség már többször is kifejezte aggodalmát azon, hogy a reáliskolák nem egyenértékűek a gimnáziumokkal.[21]

A magyar középosztály inkább a hagyományos, humán képzést biztosító gimnáziumokat részesítette előnyben a reáliskolákkal szemben. „A divatos felfogások szerint a tisztességes mesterember nem úr, de úr az éhező hivatalnok, kolduló literátus, vagy per és munka nélküli ügyvéd” – írta Trefort Ágoston kultuszminiszter.[22] A klasszikus műveltség az elitkultúra részét képezte, így a gimnázium, ami ezt a klasszikus műveltséget volt hivatott átadni népszerűbb választás volt.[23] A világháború előtt a középoktatásban tanulók mindössze 16%-a tanult reáliskolában Magyarországon, míg Ausztriában ez az arány 30% volt.[24] Habár a gimnáziumokban jóval többen tanultak a reáliskolákban tanulók számának növekedése felülmúlta a gimnáziumokét.[25] Míg 1867 és 1913 között a humán képzést biztosító gimnáziumok száma 45-tel nőtt, addig a reáliskolák száma ugyanekkor mindössze 12-vel gyarapodott.[26]

Reáliskolák iránti igény és tanulói létszámok változása a budapesti VIII. kerületi reáliskolában

Pest szab. kir. város hatóságának 1870. évi október 12-i közgyűlése szükségesnek látta a reáltudományok iránti fokozódó érdeklődés és igény miatt, hogy több főreáltanodát, és alreáltanodát alapítsanak. Békey Imre tanácsos elnökletével létrehoztak egy bizottmányt melynek feladata egy állami főreáltanoda felállítása volt. A közgyűlés, mivel az igényeknek egy darab főreáltanoda nem tett volna eleget, utasította a bizottmányt, hogy egy második, vagy minden városrészben egy-egy alreáltanoda létesítésére javaslatot tegyen. A tanbizottmány javaslata a főreáltanoda mellett egy alreáltanoda létesítése volt.[27] A tény, hogy a reáliskolák iránti nagy tanulókedvről számoltak be a közgyűlésen az kifejezetten érdekes, mivel az elitkultúra részét a klasszikus műveltség képezte, így a gimnázium népszerűbb választás volt.[28]

Az 1870. évi pesti közgyűlés döntése alapján arra következtethetünk, hogy volt igény a reáliskolákra. Ennek oka feltehetőleg Pest kiemelkedő fejlettsége és sajátos társadalmi szerkezete volt. A reáliskola iránti igényt alátámasztja az, hogy a Pest Józsefvárosi Alreáltanoda rögtön maximum létszámmal indult. „A bejegyzett nyilvános tanulók száma 254, (…) az intézet korlátolt helyiségei többnek fölvételét lehetetlenné tették” számol be az iskola első tudósítványa.[29] Az intézet tehát teljesen ki volt használva, már az indulás évében. Három évvel az iskola indulását követően, 1874-ben az 1870. évi közgyűlés utasításainak megfelelően a józsefvárosi alreáltanodát átköltöztették a Bodzafa utcából a Zerge utcába, egy nagyobb épületbe. Így már egy új, negyedik osztállyal, alreáltanodából főreáltanodává vált.[30] A további években folyamatosan bővült az iskola új osztályokkal.[31][32] A költözés után a beíratott diákok száma az első évhez képest 83-mal, egy évre rá pedig több mint 100-zal növekedett. (1. táblázat) Az alapítási évben beiratkozókat viszonyítva az 5. tanévhez mintegy 68%-os növekedés figyelhető meg. A tanulók létszáma, egészen 1879-ig, 8 éven keresztül stabilan növekedett. (1. táblázat), átlagosan évi 10,35%-os növekedéssel. Ekkor viszont hirtelen elkezdett csökkenni a beiratkozó tanulók száma, de az 1886-1887-es tanév tudósítványa arról számol, be, hogy egy tanácsi rendelkezés végett osztályokat kellett bezárniuk. Az ebben az évben tapasztalható apadást egyértelműen ennek tudták be, az előző tanévhez képest 35 fővel kevesebbet tudtak felvenni. Az iskola hiába fordult a fővárosi tanácshoz, több osztály megnyitásának érdekében, nem engedélyezték [33] A Főreáliskola további években is maximum kapacitással működött. 1887-tól az évkönyvekben sorra olvasható, hogy a beiratkozásokat már az első nap be kellett szüntetni a túljelentkezések miatt.[34] Az 1890-1891-es tanév évkönyvében az alábbi olvasható: „Az első és negyedik osztályra ismét oly számosán jelentkeztek, hogy a fölvételt már a beírás első napján be kellett szüntetni és a negyedik osztályba a szabályszerű létszámon felül, csak a vallás- és közoktatási ministeriumból nyert szóbeli felhatalmazás utján lehetett utólagosan még öt tanulót fölvenni.”[35] A VIII. kerületi reáliskola évkönyvei alapján tehát elmondható, hogy igenis volt igény reáliskolára, olyan szinten, hogy az intézmény alapításától kezdve közel maximum kapacitáson működött, olykor túl is lépve azt minisztériumi engedéllyel.

A tanulók számának változása a pozsonyi reáliskolában

A Pozsony városi főreáltanoda 1871–72-es tanévi értesítvényében arról számoltak be, hogy: „Miután intézetünkön évről évre a tanulók száma szaporodik és különösen az alsóbb osztályok túltömve valának, ennélfogva alkalmasint jövő tanévben a felvételt szám tekintetében korlátolni kénytelenek leszünk.”[36]( 11. old. Pozsony 1872) Tehát az 1872-73-as tanévben korlátozniuk kellett a felvehető diákok számát a túljelentkezés miatt, hasonlóan a VIII. kerületi reáliskolához. Az ezt követő években viszont a diákság létszáma fokozatosan csökkent. (1. táblázat) Egyrészt a korlátozások miatt, másrészt viszont feltehetőleg az iskolai épület rossz állapota miatt is. Az 1895-ös évkönyv számolt be arról, hogy ekkoriban milyen állapotok uralkodtak az iskolában. Az iskola zsúfolt volt, rosszul megvilágított és a mellékhelyiségek szagát a teljes épületben lehetett érezni. A betegségek, járványok gyakoriak voltak. Habár történtek kísérletek egy új épületnek a megépítésére ezek nem valósultak meg, az iskola nem kapott erre támogatást. Az átmeneti megoldás az az volt, hogy egyes osztályokat átraktak az országházba, így gyakorlatilag két helyen zajlott a tanítás, de ez se bizonyult elegendőnek. Trefort Ágost miniszter 1875 májusában tett látogatása során ígéretet adott arra, hogy a teljes intézményt átköltöztetik az országházba, de ez végül nem valósult meg, és ez az átmeneti megoldás közel 20 évig fennmaradt. [37] A beiratkozók csökkenő tendenciája kitartott egészen az 1885/86-os tanévig, ott viszont megfordult és újra elkezdett nőni a tanulók létszáma (1. táblázat) valószínűsíthetően azért, mert az intézmény fenntartását 1886-ban átvette a magyar állam.[38] Tíz év alatt 62%-kal nőtt a tanulók száma. Ezt követően néhány évig minimális növekedést figyelhetünk meg, majd pedig a 20. század elején egy újabb csökkenő tendencia jelent meg. (1. táblázat)

A tanulók számának változása a soproni reáliskolában

A soproni főreáltanoda első három évkönyve ugyan nem állt rendelkezésemre, de a negyedik évi már igen. Az 1872-ben kiadott évkönyv szerencsére taglalta, hogy az azt megelőző években folyamatosan növekedett a tanulók száma, és ez igaz volt az 1871/72-es tanévre is. Az alsóbb osztályokba a beiratkozás olyan nagy számban történt, hogy párhuzamos osztályt kellett indítani. Az iskola vezetése az évkönyvben kifejtette annak igényét, hogy a felsőbb évfolyamokon is indítottak volna párhuzamos osztályt, ha erre lett volna tantermi és tanári kapacitás. Az iskola épülete, pontosabban a tanszobák elrendezése megnehezítette a rend fenntartását az iskolán belül. Az iskola vezetése a fenntartót, Sopron városát kérte fel, hogy ezen mihamarabb segítsen.[39] Az 1873-as évkönyv is hasonló képet fest. A tanulók száma tovább nőtt, az első osztályban párhuzamos osztályt is indítottak, de a második osztályban, ugyan szükséges lett volna, tanárhiány miatt nem tudtak indítani. Emiatt tantárgyi lemaradás következett be.[40] A következő évben a beiratkozó tanulók száma drasztikusan lecsökkent. Míg az 1872/73-as tanévre 292 tanuló iratkozott be, addig az 1873-74-es tanévre majdnem 25%-kal kevesebb, mindössze 252 tanuló iratkozott be. (1. táblázat) Az évkönyv erre nem ad okot, ellenben arról beszámolt, hogy az I. és II. osztályban, hasonlóan az előző évekhez, a mértani és szabad kézrajzi tárgyakat csoportokra kellett bontaniuk.[41] Tehát a közel 40 főnyi (1. táblázat) különbség valószínűsíthetőleg a felső osztályokból tevődött össze. A következő két évről nem elérhetőek az iskola évkönyvei. Az 1877-es évkönyv borítóján a következő olvasható: A soproni magy. kir. Állami főreál iskola II.- ik évi értesítője. Tehát az iskola 1876-ban már állami fenntartású lett. A következő évekről nincs adat, de az 1881-es tanévben jelentős apadás észlelhető az 1877-es adatokhoz képest. (1.táblázat)

Salamin Leo, a soproni reáliskola akkori igazgatója, nyílt levéllel fordult az oktatási miniszterhez. Levelében beszámolt arról, hogy az oktatáspolitika a reáliskoláknak kedvező rendeleteket, törvényeket hozott, azokat „fölemelte a modern civilisatio követelményeinek megfelelő magaslatra.”[42] De szóvá tette azt is, hogy ezek a törvények nem hozták meg a várt növekedést tanuló létszámokban, sőt évről évre apadást tapasztalnak, annak ellenére, hogy a hetvenes éveben népszerűnek mondhatóak voltak a reáliskolák. Erre az apadásra több okot is megfogalmazott levelében Salamin, de fontos, hogy kettéválasztotta az apadás természetét. Egyrészt a létszám csökkenése figyelhető meg az újonnan beiratkozó tanulók számában, másfelől nagy a kilépés aránya is. Az egyik oka az apadásnak, hogy az „alkotmányos korszak beálltával, az iparos-vállalatok, vasúti és egyéb építkezések arany korában, a legtöbb szülő azon volt, hogy fiát mielőbb pénzelő pályára terelje.”[43] Az 1875-ös rendelet előtt még csak hatosztályú reáliskolákban[44] logikusan hamarabb lehetett a tanulmányokat elvégezni, mint a nyolcosztályos gimnáziumban, így a diákok is hamarabb kerültek ki a munka világába. Ez a kezdeti láz előbb utóbb alábbhagyott, és drasztikus létszám csökkenés következett be a reáliskolában.

A beiratkozásokban mutatkozott apadás egy másik oka Salamin Leo szerint, hogy a reáliskoláknak rossz hírét keltették olyan kimutatások, amelyek szerint a gimnáziumi tanulók jobban teljesítettek a műegyetemeken. Az igazgató véleménye, hogy a kimutatás hibás eredményeket hozott, ugyanis nem vette figyelembe a műegyetemeken tanuló diákok bizonyítványát, illetve, mert a műegyetemek első évi tananyaga semmi újdonságot nem mutat a reáliskolákból jövő diákoknak, így azok elvesztik az érdeklődést a képzés iránt. A sajtó pedig olyan méretű lejárató kampányt intézett a reáliskolák ellen, hogy a szülők jó része azt hitte, az iskolatípus nem fog tovább működni a jövőben. A létszámcsökkenésnek a másik oka az apadás[45], annak „okát abban találjuk, hogy a reáliskola a különböző szakiskolákra alkalmasabb előképzést nyújt, mint a gymnasium; ezért gyakran megesik az, hogy az alsó osztályok végeztével a tanulók néha seregesen is lépnek át a gazdasági-, hadapródi-, kereskedelmi-, tanítóképző- vagy más szakiskolába.”[46] -írta Salamin Leo. Nem lehet tudni pontosan, hogy mennyire adhatunk igazat Salamin Leo szavainak, de az tény, hogy a reáliskolákban csak a tanulók fele ment felső tagozatba, és az 1908/9-10/11-es tanévek statisztikái alapján a reáliskolákból valóban nagyobb arányban tanultak tovább felső kereskedelmi és katonai iskolában, mint a gimnáziumokból.[47] Az 1883/84-es tanévtől kezdve a soproni reáliskola beiratkozási számai elkezdtek növekedni, és ez a növekedés némi ingadozással ugyan, de kitartott egészen az 1914/15-ös tanévig.(1. táblázat) Az 1893/94-es tanévben kiugróan nagy növekedés figyelhető meg. (1. táblázat) Nem véletlenül, ugyanis „a főreáliskola végre annyi várakozás után megnyerte mindazokat, melyeket évek óta kérelmezett”: jelentős, mintegy 9000 Ft-os, állami támogatást kapott az iskola. Ettől kezdve a teljes épület az iskoláé volt, és többek között bevezették a vizet, gázberendezést vásároltak, dísztermet és tornatermet hoztak létre.[48] Az iskola tehát modernizáltabb lett, és ez tükröződött a beiratkozó diákok létszámában.

1. Táblázat Beiratkozott tanulók száma a reáliskolákban, 1868-1914
Tanév Székesfehérvári Pozsonyi Soproni VIII. Ker
1869/70 81 n.a. n.a. n.a.
1870/71 117 458 n.a. n.a.
1871/72 n.a. 456 278 254
1872/73 267 414 292 263
1873/74 327 412 252 246
1874/75 n.a. n.a. n.a. 327
1875/76 n.a. n.a. n.a. 428
1876/77 n.a. 365 250 432
1877/78 194 302 n.a. 453
1878/79 179 326 n.a. 479
1879/80 n.a. 320 n.a. 450
1880/81 n.a n.a n.a. 446
1881/82 127 285 197 417
1882/83 174 287 192 386
1883/84 n.a. n.a. 210 459
1884/85 229 n.a. 227 526
1885/86 233 279 228 550
1886/87 247 297 222 515
1887/88 257 327 224 498
1888/89 295 321 213 495
1889/90 n.a n.a. 216 501
1890/91 n.a n.a. 219 499
1891/92 383 n.a. 232 565
1892/93 396 n.a. 234 569
1893/94 400 n.a. 282 610
1894/95 373 453 289 599
1895/96 337 452 280 627
1896/97 na 472 294 612
1897/98 na 462 283 606
1898/99 316 473 290 590
1899/1900 311 477 303 619
1900/01 285 520 307 609
1901/02 291 n.a. 296 621
1902/03 311 n.a. 274 605
1903/04 n.a. n.a. 291 609
1904/05 337 515 285 569
1905/06 374 494 275 559
1906/07 389 503 298 525
1907/08 416 469 312 526
1908/09 415 449 310 527
1909/10 n.a. 448 337 534
1910/11 476 441 333 552
1911/12 454 444 352 554
1912/13 454 n.a. 357 585
1913/14 n.a. 439 n.a. 610
1914/15 494 368 343 584

Forrás: A reáliskolák évkönyvei

 

A tanulói létszámok változása a székesfehérvári reáliskolában

A székesfehérvári reáliskolába jelentősen kevesebben iratkoztak be 1869-1872. között, (1. táblázat) mint a többi reáliskolába. Az 1868/69-es tanévben, ugyan a beiratkozó diákok számáról nincsen adat, 68 tanuló maradt az év végén. A 68 tanulóból 40 otthagyta az iskolát, ami rendkívül nagy arány, főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy ebben az évben még csak alreaáltanodaként működött az intézmény, azaz összesen három évfolyama volt. Ez a magas kilépési arány feltehetőleg annak tudható be, hogy az a hír járta, hogy az iskola meg fog szűnni. Ennek pont az ellenkezője volt az igaz. Már az 1868/69-es évkönyvben megemlítésre került, hogy a fenntartó, Székesfehérvár városa főreáltanodává szeretné alakítani az intézményt.[49] Ez hamar meg is történt, az 1871/72-es tanévben már elindították a negyedik osztályt.[50] Az 1.táblázat adatai alapján látható, hogy ezután ugrásszerűen megnövekedett a beiratkozott tanulók száma, az 1893/94-es tanévet követően viszont komoly zuhanás figyelhető meg. Néhány év leforgása alatt kb. negyedével csökkent a beiratkozók száma. (1. táblázat) Kuthy József, a székesfehérvári reáliskola akkori igazgatója, a csökkenés okát egy újonnan nyílt polgári iskolában látta, amely elszívta a tanulókat.[51] Továbbá, Kuthy úgy vélte, hogy az 1893/94-es tanévben az iskola elérte a maximális kapacitást mintegy 400 fővel.[52] Kutatásom során nem találtam olyan anyagot, ami miatt kétségbe kéne vonni Kuthy József gondolatait, ráadásul a tanulói létszámok rövid időn belül stabilizálódtak, ami szintén alátámasztja azt, hogy az újonnan megnyílt polgári iskola szívta el a tanulók egy részét. A következő kiemelkedő változás a létszámokat illetően az 1904/5-ös tanévtől jelentkezett. Jelentősen elkezdett növekedni a beiratkozott tanulók száma, és minimális ingadozással ez a növekedés kitartott az 1914/15-ös tanévig. (1. táblázat) Kelemen Béla, a reáliskola akkori igazgatójának is feltűnt a beiratkozók számában történő hullámzás, de indokot nem adott rá. Az intézmény ekkora létszámnál elérte a kapacitását annak ellenére, hogy új tantermeket is alakítottak ki.[53] Kutatásom során nem merült fel indok, ami megmagyarázta volna a beiratkozók számának növekedését, de kifejezetten érdekes, hogy a soproni reáliskola is hasonló növekvő tendenciát mutatott ebben az időszakban, míg a józsefvárosi és pozsonyi reáliskolák inkább csökkenő tendenciát mutatnak.

A tanulók nemzetiségi és anyanyelvi megoszlása

Az 1868-as nemzetiségi törvény kimondta, hogy a nem magyar állampolgárok alsó és középfokú oktatásban anyanyelvükön részesüljenek. A nemzetiségek ezen joga a dualizmus korában egyre kevésbé érvényesült. 1880-ban az iskolák 52,3%-ában a nem magyar tanulók anyanyelvükön tanulhattak, de ez az arány 1905-re 29,4%-ra csökkent. Továbbá 1905-ben a német diákok 40%-a, a magyarországi horvátok 35%-a és a szlovákok 30%-a olyan iskolákba járt, ahol anyanyelvüket még kisegítő nyelvként sem használhatták. Ezeknek a tanulóknak egy jó része gyakorlatilag kétnyelvű volt, magyarul még a szülői házban többé-kevésbé megtanultak.[54] 1880-tól kezdve a népszámlálások nem a nemzetiségi hovatartozást kérdezték, hanem az anyanyelvet, de fontos megjegyezni, hogy alatta nem azt a nyelvet értették, amit gyermekkorában a szülőktől tanult el, hanem amelyet magáénak vallott és legszívesebben beszélt. A dualizmus korában a zsidókat, mint vallási felekezetet tartották nyilván. Az izraelita vallású állampolgárok különböző nyelvet beszéltek. 1880-ban 57,5%-uk magyar, 35%-uk német, 3,4%-uk szlovák anyanyelvűnek vallotta magát. 1910-ben az izraelita vallásúak 76%-a már magyar anyanyelvű volt.[55]

A fentebb leírtak miatt nehéz pontos képet kapni a reáliskolák nemzetiségi[56] megoszlásáról. Hasonlóan a népszámlálásokhoz, a reáliskolák statisztikai kimutatásaiban az anyanyelvre vagy rosszabb esetben a beszélt nyelvre kérdeztek rá. A tanulók egy része legalább két nyelvet beszélt, ezért a statisztikai kimutatásokba, mint kétnyelvűek kerültek be, és nem lehet tudni pontosan melyik nyelv volt az anyanyelve, vagy milyen nemzetiséghez tartozott. Ugyanez a helyzet a zsidó diákokkal is, mivel a reáliskolák is vallásként tartották számon őket, nem lehet viszonyítani a létszámukat a nyelvi vagy nemzetiségi adatokhoz. Az előbb említett nehezítő tényezők, illetve a rendelkezésre álló forrásanyag nagysága miatt 10 évenként vizsgáltam meg az anyanyelvi és vallási viszonyokat. Ha az adott évben nem készült anyanyelvi statisztikai kimutatás, nem volt egyértelmű, hogy a kimutatás tárgya beszélt nyelv vagy anyanyelv volt, vagy nem állt rendelkezésre az iskolai évkönyv, akkor az eredeti évhez legközelebb álló felhasználható statisztikai kimutatást használtam.

A VIII. kerületi reáliskola nemzetiségi, anyanyelvi és vallási arányai

Az 1870-es évek első felében a józsefvárosi reáliskola tanulóinak statisztikai kimutatásaiban rákérdeztek a nemzetiségi hovatartozásra, ami meglepő eredményeket mutat. Mivel 1870-ben Budapest lakosságának mindössze 46%-a vallotta magát magyarnak,[57] kutatásom során azt vártam, hogy ez az arány tükröződni fog a reáliskola évkönyveiben is, de közel sem ez a helyzet.

2. táblázat. A VIII. kerületi reáliskola tanulóinak nemzetisége az 1870-es évek első felében
Tanév Összesen Magyar % Német % Szláv %
1870/71 254 234 92,13 17 6,69 2 0,79
1873/74 246 245 99,59 1 0,41 0 0,00
1875/76 428 413 96,50 10 2,34 5 1,17

Forrás: A VIII. kerületi reáliskola évkönyvei

A 2. táblázat adataiból látható, hogy a VIII. kerületi reáliskolát kimagasló arányban magyar nemzetiségű tanulók látogatták, minden tanévben több mint 90%-a a tanulóknak magyar volt. Az 1870/71-es tanévben még a diákok 6,69% német, de a következő években elhanyagolható az arányuk és számuk, ami azért meglepő, mert még a Budapestre jellemző elmagyarosodás ellenére is 1880-ban Budapest lakosságának egyharmada német anyanyelvűnek vallotta magát. Szintén aránytalanul kevesen jártak a reáliskolába a szlovákok közül, arányuk teljesen elhanyagolható, annak ellenére, hogy 1880-ban Budapest lakosságának 6,2%-a szlovák anyanyelvűnek vallotta magát. A magyarság akkor is aránytalanul nagy arányt tesz ki, ha figyelembe vesszük, hogy a pesti lakosság 60,5%-a magyar volt. [58] Valamivel sokszínűbb képet kapunk, ha a reáliskola felekezeti megoszlását vizsgáljuk meg ebben az időszakban. A római katolikus felekezet mellett jelentős arányban jártak zsidó vallású tanulók a reáliskolába, azt is fontos megjegyezni, hogy arányuk lassú, de biztos növekedést mutatott ezekben az években.

3. táblázat. A VIII. kerületi reáliskola tanulóinak vallási arányai az 1870-es évek első felében, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1870/71 74,41 6,30 3,15 16,14
1873/74 70,33 8,13 4,07 16,67
1875/76 66,82 7,01 5,84 18,69

Forrás: A VIII, kerületi reáliskola évkönyvei

Az 1875/76-os tanévtől a nemzetiséget nem kérdezték, így csak az anyanyelvi adatokat lehet elemezni. A 4. táblázat adataiból látható, hogy magyar anyanyelv továbbra is domináns volt, viszont összehasonlítva a 2. táblázat adataival, 1875 és 1885 között, ha elfogadjuk azt, hogy a magukat magyarnak vallók magyar anyanyelvűek is voltak, a magyar anyanyelvűek aránya csökkent. A szlovák anyanyelvű diákok rendkívül alacsony arányt tettek ki, sőt 1915-ben már egy se fejezte be a tanévet. A német anyanyelvű diákok aránya ugyan jelentős volt az 1885/86-os tanévben, de arányuk jelentősen lecsökkent az 1914/15-ös tanévre. (2. táblázat)

4. táblázat. A VIII. kerületi reáliskola tanulóinak anyanyelvi arányai, 1885-1914.
Tanév Összesen Magyar % Német % Szláv %
1885/86 474 414 87,34 58 12,24 1 0,21
1895/96 596 531 89,09 48 8,05 17 2,85
1905/1906 517 507 98,07 7 1,35% 1 0,19
1914/1915. 570 557 97,72 12 2,11 0 0,00

Forrás: A VIII. kerületi reáliskola évkönyvei

A vallási viszonyokban viszont jelentős változás történt 1875 és 1914 között. A római katolikusok aránya már az 1870-es évek elején is csökkenő tendenciát mutatott, ez a trend tovább folytatódott, és 40 év alatt arányuk mintegy 25 százalékponttal csökkent. A zsidóság aránya viszont ebben az időszakban egyre jobban emelkedett, és 1914/15-ös tanévben már abszolút többségben voltak. A budapesti zsidóság arányát figyelembe véve, a zsidóság jelentősen felülreprezentált volt az 1885/86-os tanévtől kezdve. Minimális változás figyelhető meg az evangélikus és református felekezetekhez tartozó tanulók arányában. Az evangélikus diákok aránya kb. 1,5 százalékponttal csökkent, ami nem egy kiemelkedő adat, de a reformátusok aránya az 1914/15-ös tanévben kb. 3 százalékponttal nagyobb volt, (5. táblázat) mint az 1870/71-es tanévben. (3. táblázat) Ez a különbség ugyan nem tűnik soknak, de a valóságban ez majdnem plusz 30 fő református diákot jelentett.

5. táblázat. A VIII. kerületi reáliskola vallási arányai, 1885-1914, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1885/86 60,76 6,12 3,59 29,32
1895/96 54,03 5,87 6,04 33,39
1905/06 49,71 6,58 4,84 37,72
1914/15 41,93 4,56 6,14 46,14

Forrás: A VIII. kerületi reáliskola évkönyvei.

A pozsonyi reáliskola anyanyelvi, nemzetiségi és vallási arányai

A VIII. kerületi reáliskolához hasonlóan, az 1870-es évek elején a pozsonyi reáliskola is készített kimutatást a tanulók nemzetiségi hovatartozásáról. Ellentétben a VIII kerületi reáliskolával, itt a magyarság nem alkotott többséget. Legnagyobb arányban német nemzetiségű tanulók jártak az iskolába, őket követik a magyarok. Szlávok aránya elhanyagolható. (6.táblázat)

6. táblázat. A pozsonyi reáliskola nemzetiségi arányai az 1870-es évek első felében
Tanév Összesen Magyar % Német % Szláv %
1870/71 458 203 44,32 223 48,69 32 6,99
1872/73 431 149 34,57 273 63,34 9 2,09
1873/74 412 158 38,35 247 59,95 7 1,70

Forrás: A reáliskola évkönyvei

A 7. táblázat adataiból látható, hogy a magyar anyanyelvűek aránya fokozatosan nőtt a reáliskolában az évtizedek alatt. Valószínűsíthető, hogy ez az 1880 utáni időszakra jellemző asszimiláció miatt következett be.[59] Ha a reáliskola adataira hagyatkozunk, az biztos, hogy az 1914/15-ös tanévre a magukat magyar anyanyelvűnek valló diákok abszolút többségben voltak már évtizedek óta. A magyar anyanyelvűek arányának növekedése mellett a német anyanyelvűek aránya csökkent jelentősen. 1886/87 és 1914/15 között több mint 30 százalékponttal csökkent az arányuk. (7. táblázat)

7. táblázat. A pozsonyi reáliskola anyanyelvi arányai, 1886-1914.
Tanév Összesen Magyar % Német % Szláv %
1886/87 279 107 38,35 161 57,71 11 3,94
1894/95 425 241 56,71 172 40,47 12 2,82
1904/05 470 288 61,28 161 34,26 21 4,47
1914/15 345 241 69,86 91 26,38 13 3,77

Forrás: A reáliskola évkönyvei

Fontos eredményeket hozott a pozsonyi reáliskolának a vallás szerinti megoszlásának vizsgálata. Az 1890-es népszámlálás adatai alapján Pozsony polgári lakosságának 74,5%-a katolikus, 14%-a evangélikus, 1%-a református, 10,3%-a pedig zsidó vallású volt.[60] A 8. táblázat adataiból viszont látható, hogy a katolikus és az evangélikus vallásúak alulreprezentáltak az iskolában. Az evangélikus vallásúak valamivel alacsonyabb aránya meglepő, mert a zsidósághoz hasonlóan nagy hangsúlyt fektettek az oktatásra.[61] Alulreprezentáltak voltak a katolikusok is, kb. 10 százalékponttal. A zsidóság aránya viszont a reáliskolában közel kétszerese volt a népszámlálásban kimutatott aránynál. A budapesti VIII. kerületi reáliskolával ellentétben azonban a zsidóság a pozsonyi reáliskolában nem ért el abszolút többséget. Ugyan vannak ingadozások arányaikban, de ezek nem nagyok. Inkább az mondható el, hogy a zsidóság aránya stagnált, sőt már-már csökkenő tendenciát mutatott. (8. táblázat)

8. táblázat. A pozsonyi reáliskola vallási arányai, 1872-1914, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1872/73 65,13 11,14 1,45 22,28
1882/83 68,99 9,41 0,70 20,91
1894/95 59,29 14,82 2,35 23,53
1904/05 68,72 10,43 1,28 19,57
1914/15 67,44 12,21 1,74 18,60

Forrás: A reáliskola évkönyvei

A soproni reáliskola anyanyelvi és vallási arányai

Hasonlóan a budapesti VIII. kerületi és pozsonyi reáliskolához, a soproni reáliskolában is kérdezték a nemzetiségi hovatartozást az 1870-es évek első felében. Ha rátekintünk a 9. táblázat adataira, szembetűnik, hogy az 1871/72-es tanévben milyen kevés, magát németnek valló tanuló járt az iskolába, mindössze egyötödét tették ki az iskola tanulóinak. 1890-ben Sopron polgári lakosságának csak egyharmada volt magyar anyanyelvű, legnagyobb arányban német anyanyelvűek lakták. Ők a polgári lakosságnak valamivel több mint 60%-át alkották.[62] Az 1885/86-os és az 1895/96-os tanévekben a tanulók nagyjából fele-fele arányban voltak német és magyar anyanyelvűek,[63]azonban az 1905/06-os tanévben már jóval nagyobb volt a magyar anyanyelvűek aránya[64]. Az 1913/14-es tanévre a tanulók majdnem kétharmada már magyar anyanyelvű volt.[65]

9. táblázat. A soproni reáliskola nemzetiségi arányai az 1870-es évek első felében
Tanév Összesen Magyar % Német %
1871/72 278 220 79,14 58 20,86
1872/73 292 178 60,96 114 39,04
1873/74 252 139 55,16 113 44,84

Forrás: A reáliskola évkönyvei

Az iskola vallási összetétele érdekes arányokat mutat. 1890-ben Sopron polgári népességének kb. 63% római katolikus, 30,5%-a evangélikus és 5,8% -a zsidó vallású volt. 1900-ra ezek az arányok többé-kevésbé változatlanok maradtak. A zsidóság aránya kb. 2%-kal növekedett a katolikusok és evangélikusok kárára.[66] A zsidóság már az 1871/72-es tanévben is felülreprezentált volt az iskolában, de az 1901/02-es tanévben mindössze 2% választotta el a zsidó vallásúakat, hogy abszolút többséget alkossanak. 1912-re azonban a zsidó vallásúak aránya egy 10%-os csökkenést mutat. A zsidóság arányának csökkenése következtében a római katolikusok és az elhanyagolható arányú reformátusoknál figyelhető meg növekedés. A tény, hogy az evangélikusok 10-15%-kal elmaradtak (10. táblázat) a város polgári népességében mutatott arányához képest,[67] érdekes, hiszen a zsidóság mellett ez a felekezet volt a leginkább túliskolázott.[68]

10. táblázat. A soproni reáliskola tanulóinak vallási arányai, 1871-1912, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1871/72. 62,23 20,86 1,80 15,11
1881/82 60,75 22,58 0,00 16,67
1891/92 53,05 20,66 0,94 25,35
1901/1902 42,65 15,77 0,72 40,86
1912/13 50,29 16,37 2,34 30,99

Forrás: A reáliskola évkönyvei

A székesfehérvári reáliskola anyanyelvi és vallási arányai

Ellentétben a másik három reáliskolával, a székesfehérvári reáliskola nem készített nemzetiségi kimutatást az 1870-es évek első felében. 1890-ben Székesfehérvár polgári népességének túlnyomó többsége, mintegy 96,7%-a magyar anyanyelvű volt, 1900-ra ez az arány nem igazán változott. [69]A székesfehérvári reáliskolának az évkönyvei is hasonló arányokról számoltak be. Évenként alig egy-két nem magyar anyanyelvű tanulójuk volt. Azonban az iskola vallási összetétele már sokkal érdekesebb.[70]

Az 1890-es népszámlálás adatai alapján a polgári népesség 80,3%-a katolikus volt, jelentős arányát tette ki még a népességnek a zsidóság mintegy 10%-kal, és a református vallásúak 7,7%-kal.[71] A 11. táblázat adataiból látható, hogy a zsidóság a Székesfehérvári reáliskolában is felülreprezentálta magát, 1881/82-ben abszolút többségben is voltak. Ugyanakkor ezt követően arányuk elkezdett fokozatosan csökkenni és 1911/12-es tanévben már a római katolikusok voltak többségben. A reformátusok a vizsgált tanévekben, ahogy a 11. táblázat adataiból is látható, eléggé változó arányát tették ki a reáliskola tanulóinak, emiatt nehéz következtetést levonni az adatokból. Az viszont tény, hogy felülreprezentálva voltak az 1891/92-es és az 1911/12-es tanévekben. Messzemenőbb következtetés levonásához viszont további kutatásra volna szükség azzal kapcsolatban, hogy miért fluktuált ilyen szélsőségesen a reformátusok aránya a székesfehérvári reáliskolában.

11. Táblázat. A székesfehérvári reáliskola vallási arányai, 1870-1911, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1870/71 68,47 4,50 0,90 25,23
1881/82 36,52 1,74 0,87 60,87
1891/92 39,00 1,67 9,19 49,58
1901/02 42,03 0,72 5,80 48,55
1911/12 44,34 1,89 10,14 43,40

Forrás: A reáliskola évkönyvei

Összegzés

A négy reáliskola közül háromban a beiratkozó tanulók száma növekedett, ha szigorúan a vizsgált időszakot vesszük alapul, de ez a növekedés nem egyenletes, hanem hullámzó. (1. táblázat) Nehéz a tanulói létszámok változásának az okát meghatározni. Az iskolák nem egy légüres térben helyezkedtek el, hanem népes városokban és sok különböző tényező befolyásolhatta a tanulói létszámokat. A pozsonyi iskolában borzasztó körülmények uralkodtak, a székesfehérvári iskola vonzáskörzetében nyílt egy másik iskola és emiatt csökkent a beiratkozók száma[72]. A soproni reáliskolában, amint jelentős állami támogatást kapott, megugrott a beiratkozók száma.[73] A VIII. kerületi reáliskola olyan téren egyedi a vizsgált reáliskolák között, hogy egy-két év kivételével mindig maximális létszámmal működött, továbbá a csökkenő tendenciák közel se tartottak annyi ideig, mint a többi iskolában (1. grafikon) A grafikonon látható csökkenő tendenciák egy része pedig a létszámkorlátozásoknak köszönhető.[74]

1. Grafikon. A tanulói létszám változása a négy reáliskolában, 1868-1914

Kutatásom során arra jutottam, hogy kapcsolat lehet a VKM rendeletei, törvényei és a tanulói létszámok változása között. Az 1875. június 8-án kiadott miniszteri rendelet a hat- osztályos reálgimnáziumokból érettségit kiadó nyolcosztályos középfokú intézményeket alakított ki.[75] Összevetve a grafikon adataival látható, hogy a vizsgált reáliskolákban a VIII. kerületi reáliskola kivételével, a rendelet kiadását követően megindult egy csökkenő tendencia. A VIII. kerületi reáliskola feltehetőleg azért képez kivételt, mert nem volt ekkor a maximum kapacitásának a közelében, és akkora igény volt a reáliskolára, hogy az ellensúlyozta az 1875-ös rendeletnek a következményeit. Ennek az igénynek az oka valószínűleg a főváros rohamos fejlődése és sajátos társadalmi szerkezete.[76] Visszatérve Salamin Leo gondolataihoz, valamint elemezve és összevetve a három másik iskola adatait, valószínűnek tűnik, hogy az 1870-es évek elején azért figyelhető meg egy ugrás a tanulói létszámokban, mert a kiegyezést követően sok szülő azt akarta, hogy gyereke minél előbb munkába álljon, erre pedig a hatosztályos reáliskolák kitűnő lehetőséget adtak. Az 1875-ös rendeletet követően viszont ezek a szülők inkább más iskolatípusba íratták gyermekeiket.[77] Hasonló változás figyelhető meg (1. grafikon) az 1883-as középiskolai törvény kiadása után, de a létszámokban a korábbi rendelettel ellentétben, általános növekedés figyelhető meg. (1. grafikon)

Mi okozhatja azt, hogy az 1883-as törvény ellenkező hatást ért el, mint az 1875-ös rendelet? Bár nagyon sok átfedés van a rendelet és törvény között, az 1883-as középiskolai törvény meghatározta az óraszámot, és lehetővé tette a latin és görög nyelvi különbözeti vizsga letételét, így a reáliskolai tanulók is tudtak egyetemekre jelentkezni.[78] A soproni reáliskolában úgy gondolták, hogy a létszám növekedést a törvény okozta: „(…) a reáliskolák életét biztosító középiskolai törvénybe helyezett bizalom folytán a tanulók száma tetemesen emelkedett…”[79] Ugyanilyen tetemes növekedés figyelhető meg a VIII. kerületi reáliskolában és kiemelkedően fontos, hogy a törvényt megelőző években a VIII. kerületi reáliskolába beiratkozó tanulók száma csökkenő tendenciát, mintegy 20%-os zuhanást produkált. A törvény kiadását követően azonban hamar növekedésnek indult a beiratkozók száma. (1. grafikon)

A tanulók nemzetiségét, anyanyelvét illetően a szakirodalom jelenlegi álláspontjának megfelelően, a magyarság, a magyar anyanyelvet beszélők jelentősen nagyobb arányban tanultak a reáliskolákban.[80] A vizsgált négy reáliskolából háromban a magyar anyanyelvűek nagyobb arányban voltak jelen, mint amire a települések összetételéből következtetni lehetett. Ami viszont meglepő, hogy a német anyanyelvűek alulreprezentáltak voltak a VIII. kerületi, a pozsonyi és a soproni reáliskolákban. A teljes magyarországi középfokú oktatást nézve, a magyarok mellett a németek voltak egyedül felülreprezentálva, de úgy tűnik, hogy a vizsgálat tárgyát képező reáliskolák nem voltak népszerűek köreikben[81]. Vallási tekintetben az evangélikusok maradtak el leginkább a várt eredményektől, a soproni és pozsonyi reáliskolákban is alulreprezentáltak voltak annak ellenére, hogy az egyik legjobban iskolázott vallási felekezetről lehet beszélni. A másik vallási csoport, akik nagy hangsúlyt fektettek az oktatásra, a zsidóság[82] viszont a várt kutatási eredményeket hozták. Az összes reáliskolában felülreprezentáltak, miközben a soproni és pozsonyi iskolákban ez nem öltött akkora mértéket, mint a józsefvárosi és székesfehérvári iskolákban. A zsidóság aránya éppen abban a két iskolában volt alacsonyabb, ahol nagy arányban tanultak a nem magyar anyanyelvűek, elsősorban németek. Nagy arányuk árnyalja a magyar anyanyelvű tanulók arányait. 1880-ban a zsidók kb. 57%-a magyar anyanyelvűnek vallotta magát. [83]

További kutatás tárgyát képezheti a reáliskolák beiratkozott tanulóinak számának összehasonlítása az 1875-ös rendelettel és az 1883-as törvényhez viszonyítva. Hasonlóképpen érdekes lenne és kutatásra érdemes a tanulók társadalmi hátterének és annak változásának vizsgálata, mivel a reáliskolák évkönyveinek többségeiben a tanuló társadalmi hátteréről is készült kimutatás. Fontos lenne a kutatást kiterjeszteni más városokban működő reáliskolákra is, elsősorban az ország keleti felében működő intézményeket lenne érdemes megvizsgálni.

Bibliográfia

Források

1883. évi XXX. törvénycikk a középiskolákról és azok tanárainak képesitéséről, Wolters Kluwer, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=88300030.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fkeyword%3D1883 26. §,

Antolik Károly (szerk.): A pozsonyi M. Kir. állami főreáliskola harminczhatodik értesítője, Pozsony, 1895. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Pozsony_28323_28362_1894/?pg=2&layout=s (Letöltve: 2021. április 27)

Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi községi főreáltanoda hatodik tudósítványa, Budapest, 1877. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B707_1876/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk): A Budapest fővárosi községi főreáltanoda ötödik tudósítványa, Budapest, 1876. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B706_1875/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola huszadik tudósítványa, Budapest, 1891. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B721_1890/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhatodik tudósítványa, Budapest, 1887. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B717_1886/?pg=0&layout=s

Felsmann József(szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhetedik tudósítványa, Budapest, 1888. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B718_1887/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenkilencedik tudósítványa, Budapest 1890. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B720_1889/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizennyolcadik tudósítványa, Budapest, 1889. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B719_1888/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk) A Budapest Főváros VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenharmadik tudósítványa, Budapest, 1884. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B714_1883/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.):A Pest-józsefvárosi nyilvános alreáltanoda első tudósítványa, Pest 1872. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B714_1883/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk): Budapest Fővárosi VIII. kerületi községi főreáltanoda negyedik tudósítványa, Budapest, 1875. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B705_1874/?pg=0&layout=s

Kelemen Béla (szerk.): A székesfehérvári m. kir. állami főreáliskola évi értesítője az 1907–1908. tanévről, Székesfehérvár, 1908 https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35861_1907/?pg=0&layout=s (Letöltve: 2021. április 27)

Kuthy József (szerk.): A székesfehérvári magyar királyi állami főreáliskola évi értesítője az 1895–96-ik tanévről., Székesfehérvár, 1896. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35849_1895/?pg=0&layout=s

Magyar kir. központi statisztikai hivatal: Magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása: A népesség általános leírása községenkint., 1902. http://konyvtar.ksh.hu/inc/kb_statisztika/Manda/MSK/MSK_001.pdf (Letöltve: 2021. április 27)

Magyarországi rendeletek tára, Budapest, Vodianer F. 1875. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_RT_1875/?pg=0&layout=s (Letöltve: 2021. április 27)

Salamin Leo (szerk.): A soproni magy. kir. állami főreáliskola XXI-ik évi értesítője, Sopron, 1896. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31561_1895/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, Sopron, 1882. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31547_1881/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 9-ik évi értesítője, Sopron, 1884. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31549_1883/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): A soprony magyar kir. állami főreáliskola 11. évi értesítője, Sopron, 1886. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31551_1885/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): A soprony magyar kir. állami főreáliskola 19-ik évi értesítője, Sopron, 1894. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31559_1893/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának hatodik évi értesítője. Sopron, 1874 https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31539_1873/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának ötödik évi értesítője. Sopron, 1873, https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31538_1872/?pg=0&layout=s

szn.: A soproni magy. Kir. állami főreáliskola harmickilencedik értesítője, Sopron, 1914. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31579_1913/?pg=0&layout=s

szn.: A székesférvári városi önálló alreáltanoda XVI. évkönyve, Székesfehérvár, 1870. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35823_1869/?pg=0&layout=s

szn.: A székesférvári városi önálló alreáltanoda XVII. évkönyve, Székesfehérvár, 1871. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35824_1870/?pg=0&layout=s

szn.: Pozsony szab. Kir. városa vallásegyüttes főreáltanodájának tizenötödik értesítvénye, Pozsony, 1872. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Pozsony_28323_28341_1871/?pg=0&layout=s

szn.: Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának negyedik évi-értesítvénye, Sopron, 1872. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35824_1870/?pg=0&layout=s

Wallner Ignác: A soproni magy. Kir. állami főreáliskola harmicegyedik értesítője, Sopron 1906. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31571_1905/?pg=0&layout=s

Szakirodalom

Bárczi Géza–Országh László (szerk.): A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémia, https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/r-46B74/realiskola-4755D/

Beluszky Pál – Győri Róbert: „A város láz, a nyugtalanság, a munka és a fejlődés” Magyarország városhálózata a 20. század elején, Korall, 11-12. szám, 2003 május, 199–238.

Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza, Budapest– Pécs, Dialóg Campus, 1999.

Karády Viktor: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945), Budapest, Replika kör, 1997.

Katus László: A modern Magyarország születése: Magyarország története 1711-1914, Pécs, Kronosz, 2012.

Katus László: A nemzetiségi kérdés és Horvátország története in Kovács Endre (szerk.): Magyarország története, 1. köt., Budapest, Akadémia, 1979.

Kocsis Károly: A népesség változó etnikai arculata a mai Szlovákia területén. http://www.mtafki.hu/konyvtar/kiadv/etnika/ethnicMAP/002_session_h.html

Mészáros István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája, 996-1948: általánosan képző középiskolák, Budapest, Akadémia, 1988.

Mészáros István: Magyar iskolatípusok, 996–1990, Budapest, Országos pedagógia könyvtár és múzeum, 1995.

Nagy Mariann: Magyarország oktatásügye, in Beluszky Pál (szerk.): Magyarország történeti földrajza II., Budapest–Pécs, 2008, 123–145.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2010

Szabad György: Az önkényuralom kora (1849–1867), in Kovács Endre (szerk.): Magyarország története 1848–1890, 1. köt., Budapest, Akadémia, 1979.

Sasfi Csaba: Reprodukció és mobilitás: A középfokú oktatás társadalmi funkciói a dualizmusban, Korall, 15. évf., 56. szám, 2014, 96–117.

Hivatkozások

  1. A tanulmány készült az azonos című szakdolgozatom alapján melynek témavezetője Nagy Mariann volt. ↑
  2. Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza, Budapest–Pécs, Dialóg Campus, 1999, 154. ↑
  3. Uo. 154. ↑
  4. Beluszky Pál – Győri Róbert: „A város láz, a nyugtalanság, a munka és a fejlődés” Magyarország városhálózata a 20. század elején, Korall, 11-12. szám, 2003 május, 213. ↑
  5. Katus László: A modern Magyarország születése: Magyarország története 1711-1914, Pécs, Kronosz, 2012, 278– 280. ↑
  6. Szabad György: Az önkényuralom kora (1849–1867), in Kovács Endre (szerk.): Magyarország története 1848–1890, 1. köt., Budapest, Akadémia, 1979, 467-469. ↑
  7. Szabad: Az önkényuralom kora, 467–469; Mészáros István: Magyar iskolatípusok, 996–1990, Budapest, Országos pedagógia könyvtár és múzeum, 1995, 50. ↑
  8. Sasfi Csaba: Reprodukció és mobilitás: A középfokú oktatás társadalmi funkciói a dualizmusban, Korall, 15. évf., 56. szám, 2014, 101.  ↑
  9. Karády Viktor: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945), Budapest, Replika kör, 1997, 169–170. ↑
  10. Katus: A modern Magyarország születése, 520. ↑
  11. Szabad: Az önkényuralom kora, 468. ↑
  12. Bárczi Géza – Országh László (szerk.): A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémia, https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/r-46B74/realiskola-4755D/ (Letöltés: 2021. április 25) ↑
  13. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945), 170. ↑
  14. Magyarországi rendeletek tára, Budapest, Vodianer F. 1875, 155. ↑
  15. Uo. 173. ↑
  16. Sasfi: Reprodukció és mobilitás: A középfokú oktatás társadalmi funkciói a dualizmusban 100. ↑
  17. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek, 169. ↑
  18. Mészáros István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája, 996-1948: általánosan képző középiskolák, Budapest, Akadémia, 1988, 96. ↑
  19. Salamin Leo (szerk): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, Sopron, 1882, 7. ↑
  20. Felsmann József (szerk) A Budapest Főváros VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenharmadik tudósítványa, Budapest, 1884, 45. ↑
  21. Salamin (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, 1–7. ↑
  22. Idézi Nagy Mariann: Magyarország oktatásügye, in Beluszky Pál (szerk.): Magyarország történeti földrajza II., Budapest–Pécs, 2008, 127. ↑
  23. Sasfi: Reprodukció és mobilitás, 97. ↑
  24. Katus: A modern Magyarország születése, 521. ↑
  25. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2010, 43. ↑
  26. Nagy: Magyarország oktatásügye, 129. ↑
  27. Felsmann József (szerk.): A Pest-józsefvárosi nyilvános alreáltanoda első tudósítványa, Pest, 1872, 16. ↑
  28. Sasfi: Reprodukció és mobilitás, 98. ↑
  29. Felsmann (szerk.) A Pest-józsefvárosi nyilvános alreáltanoda első tudósítványa, 20. ↑
  30. Felsmann József (szerk): A Budapest Fővárosi VIII. kerületi községi főreáltanoda negyedik tudósítványa, Budapest, 1875, 1–3, 13. ↑
  31. Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi községi főreáltanoda ötödik tudósítványa, Budapest, 1876, 15. ↑
  32. Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi községi főreáltanoda hatodik tudósítványa, Budapest, 1877, 13. ↑
  33. Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhatodik tudósítványa, Budapest, 1887, 36. ↑
  34. Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhetedik tudósítványa, Budapest, 1888, 36; Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizennyolcadik tudósítványa, Budapest, 1889, 59; Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenkilencedik tudósítványa, Budapest, 1890, 10. ↑
  35. Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola huszadik tudósítványa, Budapest, 1891, 12. ↑
  36. Szn.: Pozsony szab. Kir. városa vallásegyüttes főreáltanodájának tizenötödik értesítvénye, 1872, 11. ↑
  37. Antolik Károly (szerk.): A pozsonyi M. Kir. állami főreáliskola harminczhatodik értesítője, Pozsony, 1895, 70–75. ↑
  38. Uo. 89. ↑
  39. Szn.: Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának negyedik évi-értesítvénye, Sopron, 1872, 5–6. ↑
  40. Salamin Leo (szerk.): Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának ötödik évi értesítője. Sopron, 1873, 38. ↑
  41. Salamin Leo (szerk.): Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának hatodik évi értesítője, Sopron, 1874, 2–3. ↑
  42. Salamin (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, 4. ↑
  43. Uo. 5. ↑
  44. Mészáros: Magyar iskolatípusok, 50. ↑
  45. Salamin (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, 5–6. ↑
  46. Uo. 5–6. ↑
  47. Sasfi: Reproduckió és mobilitás, 101. ↑
  48. Salamin Leo (szerk.): A soprony magyar kir. állami főreáliskola 19-ik évi értesítője, Sopron, 1894, 23. ↑
  49. Szn.: A székesfehérvári városi önálló alreáltanoda XVI. évkönyve, Székesfehérvár, 1870, 13. ↑
  50. Szn.: A székesfehérvári városi önálló alreáltanoda XVII. évkönyve, Székesfehérvár, 1871, 0. ↑
  51. Kuthy József (szerk.): A székesfehérvári magyar királyi állami főreáliskola évi értesítője az 1895–96-ik tanévről, Székesfehérvár, 1896, 73. ↑
  52. Kuthy József (szerk.): A székesfehérvári magyar királyi állami főreáliskola évi értesítője az 1893–94-ik tanévről, Székesfehérvár, 1894, 48. ↑
  53. Kelemen Béla (szerk.): A székesfehérvári m. kir. állami főreáliskola évi értesítője az 1907–1908. tanévről, Székesfehérvár, 1908, 33. ↑
  54. Katus: A modern Magyarország születése, 571. ↑
  55. Uo. 397–399. ↑
  56. A reáliskolai értesítők a 1870-es évek második feléig tartalmazták a tanulók nemzetiségi arányait. Utána viszont egyöntetűen az anyanyelvi vagy beszélt nyelvi arányokról készült kimutatás. ↑
  57. Beluszky: Magyarország településföldrajza, 163. ↑
  58. Katus: A modern Magyarország születése, 412. ↑
  59. Kocsis Károly: A Népesség változó etnikai arculata a mai Szlovákia területén, http://www.mtafki.hu/konyvtar/kiadv/etnika/ethnicMAP/002_session_h.html 14. bekezdés. (Letöltés: 2021. október 29.) ↑
  60. 1900. évi népszámlálás, 26. ↑
  61. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek, 16. ↑
  62. 1900. évi népszámlálás 22. ↑
  63. Salamin Leo (szerk.): A soprony magyar kir. állami főreáliskola 11. évi értesítője, Sopron, 1886; Salamin Leo (szerk.): A soproni magy. kir. állami főreáliskola XXI-ik évi értesítője, Sopron, 1896, 55. ↑
  64. Wallner Ignác (szerk.): A soproni magy. Kir. állami főreáliskola harmicegyedik értesítője, Sopron 1906, 78. ↑
  65. Szn.: A soproni magy. Kir. állami főreáliskola harmickilencedik értesítője, Sopron, 1914, 95. ↑
  66. 1900. évi népszámlálás, 26. ↑
  67. 1900. évi népszámlálás, 26. ↑
  68. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek 16. ↑
  69. 1900. évi népszámlálás, 22. ↑
  70. Székesfehérvári reáliskola évkönyvei 1867-1915. ↑
  71. 1900. évi népszámlálás, 26. ↑
  72. Antolik: Pozsonyi reáliskola harmiczhatodik értesítője, 70–75. ↑
  73. Salamin: A soprony magyar kir. állami főreáliskola 19-ik évi értesítője, 23. ↑
  74. Felsmann: Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhatodik tudósítványa, 36. ↑
  75. Mészáros: Magyar iskolatípusok, 50. ↑
  76. Beluszky: Magyarország településföldrajza, 160–161, 163. ↑
  77. Salamin: A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, 5–7. ↑
  78. 1883. évi XXX. törvénycikk a középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről. ↑
  79. Salamin Leo (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 9-ik évi értesítője, Sopron, 1884, 42. ↑
  80. Katus: A nemzetiségi kérdés és Horvátország története, 1342. ↑
  81. Katus: A nemzetiségi kérdés és Horvátország története, 1342. ↑
  82. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek, 16. ↑
  83. Katus: A modern Magyarország születése, 399. ↑