Beküldve:

Bödő Krisztián: A racionális birtokgazdálkodás vonásai néhány Fejér vármegyei birtokon a 19. század közepén a korabeli sajtó tükrében

Az ercsi uradalom fejlesztésének főbb vonásai

Joseph von Lilien báró (1753-1828) az 1790-es évek második felében vette át apósától,[1] Szapáry Miklóstól a 24 000 holdat kitevő, Fejér megyében fekvő ercsi uradalmat, ahol 1828-ban bekövetkező haláláig számos újítást és beruházást hajtott végre az okszerű birtokgazdálkodás jegyében, tevékenysége pedig a megyében fekvő uradalmak közül több számára is mintaként szolgált,[2] ahogy azt Korizmics László is írja:

„Fejérmegye gazdaságának e férfiu kétségtelenül jótékony szelleme volt, s eszközléseit habár néhány évig gyanus szemmel nézték is a tespedés emberei, az általuk kivivott eredményeknek később nem birtak többé ellent állni. Lilien – a gazdasági reformot szerencsésen meginditotta itt; s az – a mit ma Fejérben történni látunk, semmi más, mint az ő reformjának tovább tovább terjedése.”[3]

A 18. században javarészt birkás legelőkként hasznosuló kiterjedt pusztákkal tűzdelt uradalom rendezése (Guts-Ordnung) a báró első feladata volt, hiszen az önálló majorok kialakítása és az effektív termesztés megkövetelte a földesúri és úrbéres szántóföldek és legelők elkülönítését. 1815-ben összesen 148 telkes jobbágynak kellett megválnia régi földjétől, a korábbi 374 796 négyszögöl föld helyett 376 032 négyszögöl került kiosztásra.[4] A felmérések kapcsán készült jegyzőkönyvek arról is tájékoztatnak bennünket, hogy az elkülönítés nem volt teljeskörű, nem fedte le a teljes telkes jobbágyságot: „[…] akiknek az ujj tsere jobbágyi földben nem adódhatott, az régi jobbágyi földekben hagyatak meg.”[5] Az új jobbágyi földeket egy tagban hasították ki úgy, hogy azok közvetlenül az úrbéresek rétföldjei mellett helyezkedtek el.[6] Hogy a folyamat az egész uradalomra nézve végbement-e 1815-1816 között vagy korábban is történt-e hasonló részleges rendezés, kérdéses, mindenesetre 1823-ban, amikor a falut a Duna egy hatalmas áradása rázta meg és az úrbéres földek egy része is víz alá került, s így új földek kiosztása vált szükségessé, akkor Báro Lilien Ö Nagysága ezt oly feltétel mellett el is fogadta, hogy a tserének tsak azon esetben lehet helye, ha az eltserélendö jobbágy földek egy tagban, és nem meg szaggatva fognak az tsere alá vettetni.[7]

A képen szöveg, kézírás, vázlat, rajz látható Automatikusan generált leírás

1. kép Az ercsi uradalomban egy tagban kiadott úrbéres szántóföldek alaprajza[8]

A báró figyelmet fordított a legelőterületek szétválasztására is, elsősorban azért, hogy a falusi birkák ne keveredjenek az uradalom állatállományához tartozó birkákkal.[9] 1806-ban már három legelőterület volt kijelölve a falusi közösség számára (pascuum communae): az egyik a faluközponttól észak-nyugatra feküdt a battai határhoz közel, a másik a falutól dél-nyugatra, közvetlenül a belső szőlőskertek mellett, a harmadik pedig Ercsi központtól egészen délre, a Duna bal partjához közel volt kijelölve.[10] A rendezéssel kapcsolatban mindössze egyetlen panasz maradt fenn az úrbéres jobbágyoktól, de az már az Eötvösék birtokgazdálkodása idején, 1841-ben keletkezett.[11]

Az önálló majorok kialakításához a fenti rendezések elengedhetetlenek voltak. Az egyik major a faluközponthoz legközelebb fekvő Ercsi volt, ahol a többi gazdaságtól eltérő módon a berendezések és a gyártási folyamatok miatt kétszer annyi felvigyázó (obequitator, Trabant) őrizte a helyszínt, a további öt majorságot a báró az egykori téres puszták integrálásával alakította ki, időben nem egyszerre. 1806-ban – egy uradalmi térkép tanúsága szerint – már érdemi művelés alá került Felső-Besnyő, Agg-Szentpéter és Göböljárás, későbbi fejlesztés eredmény lett Rácz-Szentpéter puszta, illetve 1821-ben utoljára Alsó-Besnyő, amely addig Petrás András haszonbérlő kezében volt.[12]

A pusztagazdaságok (Prädial-Wirtschaft) külső részében 24 osztagon kiterjedt szántóföldi növénytermesztés folyt ugaroltatás mellett, hiszen az uradalom nem rendelkezett elegendő trágyával az ugar megszüntetéséhez. Itt döntően gabonaféléket termesztettek. A belső részen 16 osztagon intenzívebb gazdálkodás folyt: döntően takarmánynövényeket és ipari növényeket vetettek, ami egyrészt a gyártási folyamatok alapanyagát adta, másrészt pedig biztosította a növekvő számú, istállózott állatállomány takarmányellátását is. A pusztagazdaságok centrumában helyezkedett el – a téri központosításnak megfelelően – négyzetes szerkezetben a tisztilak, a magtár, a hajdúk és a kocsisok lakhelye, illetve a lóistálló. Ettől távolabb helyezkedett el a béresek lakrésze, az ököristálló és a szekérszín, míg a juhászok lakrésze és a juhakol szintén külön egységet alkotott.[13] A juhakol körül legelőteret is kialakítottak, hogy az időjárási viszontagságok miatt adott esetben ne kelljen messzire hajtani az állatokat.[14]

2. kép Az ercsi uradalomhoz tartozó Agg-Szentpéter puszta sematikus ábrája

Az ercsi uradalom növénykultúrája a 19. század első harmadában széles spektrumú volt. A báró személyes írásaiban az alábbiak fordulnak elő: ceriáliákból, gabonanemű növényekből búzát, árpát, kölest, zabot és kukoricát vetettek, takarmánynövényekből és a mesterséges legelőterületek kialakításához megjelent az angolperje, lóhere, lucerna, bükköny és részben a burgonya, amelyet a szeszgyártás alapanyagaként is hasznosítottak.[15] Gyártási folyamatoknak vetették alá a legkülönbözőbb olajat adó növényeket: napraforgó, káposzta, mák, repce, olajretek, len, fehér mustár és kender.[16] Megjelent továbbá a festő csülleng, a dohány, fűszernövények közül pedig az édeskömény, a kömény és az ánizs. Korizmics említést tesz még a festő buzérról és baltacimről is.[17]

A takarmánynövények és a legelők dúsítására megjelenő növények ugyan az extenzív fejlődés lehetőségét korlátozták, de az állatállomány bővítését csak így lehetett megvalósítani, ami pedig az uradalom trágyával ellátott szántóterületének kiterjesztését biztosította, tehát hosszú távon kifizetődő volt a szemesgabona-termesztés csökkentése. 1824-ben Ercsiben a juhászat 16 000,[18] öt udvarra elosztott, gyapjúeladásra szánt birkából állt egy-egy intézővel és nyolc cseléddel.[19] Saját igényeket kiszolgáló és eladásra szánt sertésekből öt gazdaságban 50-50 koca volt 200-200 kismalaccal, 50 tejelő szarvasmarha a tejgazdaságban (Schweizerei) volt, 40 darabot levágásra szántak.[20] Közvetlenül a tejgazdaság mellett működött egy 10 osztagból álló váltógazdaság is, amelyen – trágyázás mellett – döntően takarmánynövényeket termesztettek az istállózó állattartás biztosításához. Az uradalom igaerejét százas nagyságrendű ökör és bivaly adta: az ercsi majorban tizennégy négyfogatos ökörszekér és egy négyfogatos bivalyszekér, a további gazdaságokban összesen 42 ökörszekér volt. A 110 darabot számláló lóállományt igaerőként, saját használatra és eladásra szánták, az állomány nagyobb része (80 darab) Lilien saját ménese volt.[21]

3. kép A tejgazdaság mellett működő tízosztagú váltógazdaság működése

Gépesítés tekintetében szórványos adatokkal rendelkezünk. A különböző ekék, boronák, sorvetők és kultivátorok mellett a század elején – Korizmics szerint – cséplőgépet és hozzá tartozó tisztítógépet is beszerzett a báró, ezt azonban az ercsi jobbágyok felgyújtották, így a későbbiekben tartózkodott efféle masinák üzembe helyezésétől. Források nem tanúskodnak az incidensről, de nem elképzelhetetlen, hogy arról a cséplőmalomról lehetett szó, amely egy 1801-ben keletkezett híradás szerint valóban üzemelt az uradalomban.

„Ezen új eszköz a’ pajtában (csürben) áll, a’ mellyben annyi helyet se foglal, mint egy közép-szerű szénás szekér. […] Két ló két óráig forog itt a malomban, ’s mennél sebesebben forog az, annál jobban ki nyomtatja és szórja az életet az új machina. […] Ezzel az eszközzel minden, akár melly kurta nap alatt is, nyóltz forintot nyér a’ gondos gazda […]. Tudtomra már hét illyen malom van a’ Hazánkban, úgymint Gróf Batthyány, Báró Lilien, és a’ Zirczi Cistercitk jószágában, Ercsiben, Polgárdiban Fejér Vármegyében ’s a’ l. Hertzeg Battyányi Lajos is készíttet most egynehányat a’ jószágaiban.”[22]

Korizmics állításának némileg ellentmond, hogy cséplésre (nyomtatásra) használták még az uradalomban az ún. Carrere masinához hasonló, de annál effektívebb munkát végző gépet az 1810-es évek második felében. Andrew Meikle skót gépészmérnök tökéletesített eszköze,[23] amely az ercsi uradalomban is üzemelt, jóval magasabb magszámot ért el kevesebb munkaerő alkalmazása mellett. „Különben ez illy mesterséges nyomtató Masinát nagy tökéletességgel munkálkodni megláthatja kiki Ertsiben Budán alól Mélt. L. B. Lilien Urnál.”[24] Lilien kísérletező attitűdjére vall, hogy 1820-ban egy bizonyos Ugaczy-féle vetőgépet tesztelt birtokán.[25] Összesen negyven holdat jelölt ki a kísérletre, amiből hat holdba hat mérőnyi árpát vetett az új géppel, a fennmaradó 34 holdba a szokásos módon 51 mérőnyi árpát vetett. Amíg az új eljárással hat holdból 106 mérőnyit, a régi eljárással 34 holdból 474 mérőnyi árpát aratott, amelyből a tiszta hozam előbbiből 100, utóbbiból 423 mérő volt. Az új vetőgép alkalmazása tehát holdanként négy mérővel több árpahozamot biztosított.[26]

Az olaj gyártásához olajütő malmok beszerzésére volt szükség. Richard Bright utazási naplója szerint az 1810-es évek végén már több,[27] igaerővel ellátott olajmalom végezte a magvak hideg sajtolását. A napraforgómaghoz és a kendermaghoz külön hámozómalmot (Mahlmühle) kellett beszerezni egy külön ötödik igásló beállításával, amely automatikusan megtisztította a magot a héjától.[28] A gépek alkalmazását és az üzemeltetés azonban szakértelmet igényelt, e speciális feladatot nem lehetett kiadni robotkötelezettség teljesítésére. Feltűnő az ercsi község halotti anyakönyvi kivonatában, hogy két manualistát is feljegyzett a pap, az egyik állapotánál pedig az szerepel, hogy „faber in machina oleacea” (olajgépmester), külön érdemes megjegyezni, hogy ez a személy a Magyar Királyságnál jóval iparosodottabb Sziléziából érkezett.[29] Az olajgyártás sikerességét, a rentábilis beruházást bizonyítja az is, hogy az Eötvös család birtokgazdálkodása idején is fennmaradt az üzem.[30]

A mezőgazdasági termények üzemszerű feldolgozása a kapitalista jegyeket magán viselő nagybirtok jellemzője. Ercsiben az olajnövényekből hidegen préselt, többször átszűrt világításra és főzésre is alkalmas olajat állítottak elő, amelyet a báró részben a Lipótvárosban bérelt raktárában tárolt és onnan szállíttatta bécsi üzletekbe,[31] ezt tekinthetjük az a Lilien-uradalom fő specifikumának. Korizmics László szerint a báró az uradalom malmaiban megőrölt gabonát évekig szállíttatta liszt formájában, saját hajón Pestre,[32] ami az uradalom kedvező, Dunaparti elhelyezkedése révén és az ercsi anyakönyvekben feltűnő dnalis nauta (uradalmi hajós) tekintetében relevánsnak tűnik.[33] A takarmánynövények közül burgonyából a hat gazdaságban felállított pálinkaházakban szeszt főztek, de készített az uradalom egyéb likőröket, rózsaszappant és kölnivizet is.[34] Rövid életű volt a cukorüzem és a dohányfeldolgozás: az 1810-es években létesített cukorüzemben répából vonták ki a cukrot, de a költséges beruházást – feltehetőleg a piaci viszonyok korlátoltsága miatt – abba kellett hagyni.[35] A 24 holdon történő dohány termesztésére szakembereket (Tabak-Kultivaten) bérelt fel a báró, a feldolgozott dohány felét az uradalom saját használatra és eladásra tartotta fenn, míg másik felét a „dohánykertészeknek” adta ki fizetség gyanánt.[36]

Célkitűzéseink között szerepel, hogy az érintett uradalmak személyi apparátusáról, mint a haladás előmozdítóiról is szóljunk. Minthogy Ercsi esetén az uradalmi iratok megsemmisültek, illetve a tanult gazdatisztek szócsöveként is szolgáló szaklapok még állnak rendelkezésre a korszakból, csupán néhány adalékot áll módunkban rögzíteni. Ahhoz kétség sem fér, hogy Lilien nem volt abszentista bérlő, idejének jelentős részét Ercsiben töltötte, írásai világossá teszik, hogy az uradalom működési mechanizmusában, a vállalkozásokban, a gépek beszerzésében stb. oroszlánrészt vállalt magára, ahogy abban is, hogy a speciális tudást igénylő növények termesztésénél és feldolgozásánál (például: olaj, dohány) megfelelő szakembereket találjon, amely a korszakban önmagában is nehéz feladatnak bizonyult. Korizmics szerint alkalmazottait ügyesen választotta ki döntően a paraszti, tehát földművelésben jártas társadalomból, azokat jól megfizette. A tisztek fizetése azonban nem volt kirívóan magas, a járásban lévő egyes birtokokhoz képest a tiszttartó például kevesebbet is keresett Ercsiben, jóllehet pontos fizetései adatokkal csak 1816-ból rendelkezünk. Ugyanakkor az is világossá válik az alább következő táblázatból, hogy Érdhez, Bicskéhez, különösen Etyekhez képest összetettebb uradalmi apparátus működött Ercsiben.

1. táblázat Uradalmi tisztviselők fizetései a Bicskei járás egyes birtokain 1816-ban[37]

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy Lilien a koalíciós háborúk nyújtotta termékelhelyezési lehetőséget kihasználva, az integrált pusztákon folytatott kiterjedt szántóföldi növénytermesztés révén elegendő profithoz jutott, hogy ésszerű és takarékos fejlesztések mentén majorsági üzemeket létesítenek, ahol a feldolgozott mezőgazdasági termények piaci értékesítése nyilvánvalóan megkönnyítette a dekonjunktúra időszakának átvészelését. A takarmánynövények váltógazdálkodásban való megjelenésével a növekvő állatállomány istállózását biztosította. A Lilien-uradalom fejlesztésének és fejlettségének rövid áttekintésére azért volt szükség, hogy ezzel mintegy összefoglaljuk azokat a változásokat, amelyek 18. század végétől a 1828-ig érték a birtokot, hiszen e birtokgazdálkodásban megjelenő újítások, változások szolgáltak mintaként vagy bírtak mintaértékkel a környező uradalmak számára, ahogy arra Korizmics több helyen is utalt.

A meglátogatott birtokok

„Kirándulásom czélja ez uttal a derék Horhy-nak csillagmajori s jakabszállási gazdaságai voltak, […] Míg oda érnénk – ha az olvasónak is ugy tetszik, nézzük magunkat kissé körül.”[38] Korizmics fő úti célpontja a Horhy Mihály racionalizált pusztagazdaságai voltak, de az út során további birtokokról adott rövid jelentést: Martonvásár, Érd, Baracska és Ercsi. Írásában utalt még továbbá Pöttendre, Nyékre, Velencére és Szabolcsra is, de ezekről releváns ismertetőt nem jegyzett le. Röviden szólnunk kell ezen uradalmak elhelyezkedéséről, birtokosairól.

Martonvásár a Buda-Székesfehérvár útvonal mentén, Baracskától északkeletre terül el.[39] 1770 óta a Brunszvik család kezelésében és tulajdonában volt, korábban csak bérelték a területet a Beniczky családtól, de azok kihalása után a kincstár folytatott egyezkedés révén tulajdonjogot szereztek.[40] Brunszvik Antal 18. században jelentős tájalakítási programot hajtott végre a területen.[41] 1793-ban bekövetkezett halála utána Brunszvik Ferenc (1777-1849) vette át a birtokgazdálkodást, aki éveket töltött Angliában és Franciaországban a mezőgazdaság tanulmányozásával.[42] Szakértelmét jelzi, hogy már az 1820-as években Fejér vármegye legnagyobb juhászatával ő rendelkezett.[43] Károly János az alábbiakat írja Ferencről: Ferencz „1776-ban Pozsonyban született kiváló gazda, a ki Martonvásár praediumot, tehát kietlen pusztaságot különös szorgalommal és izléssel virágzó állapotba hozta, s kertje, tava és parkszerü erdősitésével paradicsommá varázsolta.”[44]

Érd Fejér vármegye északkeleti részén, az erősen süllyedt Pannon-tábla szélén terül el, a Mezőföld része. Tétény, Tárnok és Batta községek között fekszik. [45] A török kiűzése után a terület a Szapáry család zálogbirtoka volt, a tulajdonos pedig az Illésházy família, de 1828-as kihalásuk után Batthyány Fülöp kezére került ez érdi uradalom, az akkor készült vagyonösszeírás alapján fejlett majorsági gazdálkodás folyt, jelentős volt a juhtenyésztés.[46] Az érdi szántóföldi növénytermesztés és a gabonafélék dominanciáját jelzi, hogy egy 1822-ben a bicskei járásban Érd rendelkezett a legtöbb vízimalommal, szám szerint 23 darabbal.[47] 1848-ban Sina György megvásárolta az uradalmat, így Fejér megyében Ercsi mellett egy második kiterjedt gazdaságra is szert tett.[48]

A képen szöveg, térkép látható Automatikusan generált leírás

4. kép Érd (Hamzabég) a dunai vízimalmokkal (1850)[49]

Baracska a Váli-víz vízgyűjtő területén, Székesfehérvártól kelet-észak-keletre helyezkedik el, területe határos Ercsivel. A török kiűzése után évtizedeket felölelő pereskedés bontakozott ki az eredeti tulajdonos (Pálfy család) leányági örökösei, a zálogbirtokos Szapáry és további oldalági családok között, amelynek eredménye végül az lett, hogy Baracskapuszta közbirtokossággá vált,[50] a birtokos nemesek száma pedig a 19. század első harmadában is növekvő tendenciát mutatott, amely egyet jelentett a nemesi birtok aprózódásával, így a szinte paraszti sorsra jutó kisnemesek birtokfejlesztési lehetőségei beszűkültek, állandó pereskedéseik egymás ellen tovább nehezítette a baracskai közbirtokosság helyzetét.[51] Az egyes gazdaságokból iratanyag nem maradt fenn, jóllehet a vármegye közgyűlési irataiból az tűnik ki, hogy az 1810-es és 1820-as években a közbirtokos nemesek igyekeztek alakítani a tájat (folyószabályozás, útépítés), ami adott esetben az ercsi uradalommal konfliktushoz vagy közös fellépéshez vezetett.[52]

Jakabszállás és Csillagmajor puszták – Korizmics fő úticéljai – az Eszterházy család Fejér megyei birtokegyüttesének részét képezték Székesfehérvár és Adony között, a Velencei tótól délre terültek el, a sárosdi uradalomhoz tartozó puszták voltak, amelyeknek kezelését 1843-ban vette át Horhy Mihály haszonbérlőként (korábban jószágfelügyelő volt), s mindkét pusztát angol mintára alakította át.[53] Ahogy Fényes Elek jegyzi: Szép tanuságai a szorgalomnak Jakabszállása és Csillagmajor, hol a mocsáros térek, gazdag termő földekké varázsoltattak.[54]

A képen térkép látható Automatikusan generált leírás
5. kép Jakabszállás major a második katonai felméréshez készített térképen[55]

A vizitáció utolsó állomása, Ercsi a Duna jobb partján, Batta helység és Adony mezőváros között terült el, partmenti elhelyezkedése miatt a Duna – ötvenes években kibontakozó szabályozása előtt – gyakran sújtotta áradásaival a falut. A hatalmas, déli, dél-nyugati irányban elterülő pusztákkal bíró uradalom 1841-ig a Szapáry család tulajdonában volt, majd egy rövid időre a vásárosnaményi Eötvös családé, 1845-től pedig báró Sina Györgyé lett, aki a fejlett, rendezett gazdaságot további tőkebefektetések révén ismét prosperálóvá tette. Írásunk további részében e meglátogatott uradalmak gazdasági helyzetét kívánjuk megvilágítani a rendelkezésünkre álló sajtóforrások alapján.

Növénykultúra és állattenyésztés

Ahogy azt az ercsi uradalom 19. század eleji fejlődésénél láttuk, a szántóföldi növénytermesztésben a ceriáliák túlsúlya érvényesült. A hagyományos gabonanövények vetése mellett érdekes kísérletezések is zajlottak új növények meghonosítása érdekében Fejér megyében.[56] 1851-ben – Korizmics László indíttatására – a Magyar Gazdasági Egyesület angol gabona, hüvelyes és egyéb kerti veteménymagok kiosztása mellett döntött ügyelve arra, hogy az ország jelentős részébe jusson ezekből a mintamagokból. A gabonafélék közül az ercsi uradalomnak utaltak ki whittington és caucasian búzát, chewalier árpát és drummond zabot, míg Horhy Mihály gazdaságaiba kensingland és spaldings prolific búzát, chewalier árpát és szintén drummond zabot. A kísérlet fontosságát jelzi, hogy részletes utasítást adtak e gabonanövények műveléséhez, aratásához.[57]

Az angol magok kiosztása és a magyar mezőgazdasági növénykultúrába való illesztésének kísérlete mögött azt is látnunk kell, hogy például az angol drummond zab súlyra jóval többet hozott, mint bármely magyar versenytársa, élelmezési szempontból tehát nem volt mellékes ez az újító törekvés sem. 1851-ben rendezték meg az első országos terménykiállítást, ahol a legkülönbözőbb gazdaságok által beküldött zabot versenyeztették, az első helyen az ercsi uradalom végzett, közelítő értéket mutatva fel az angol zab minőségével és súlyával, a második helyen végző borostyánkői birtok (Vas megye) küldeménye több mint négy fonttal maradt el Sina Györgyétől, ami mögött a vetésforgó jobb alkalmazását feltételezhetjük, hiszen a zabot Magyarországon általában a vetésforgó utolsó helyére vetették, oda, ahol a föld tápértéke a legalacsonyabb volt. Árpa esetén Horhy Mihály jakabszállási gazdasága szerezte meg az első, Ercsi pedig a tekintélyes harmadik helyet.[58]

Az ercsi uradalom a későbbi években is jeleskedett a növénytermesztésben. 1857-ben általános gazdasági kiállítást tartottak, ahol gazdasági és műipari terményeket, termékeket egyaránt bírálás alá helyeztek. Másodrendű oklevelet az Ercsiből beküldött árpa és zab szerzett, de hasonló eredménnyel végzett a martonvásári búza is. Takarmánynövények közül az Ercsiből küldött bükköny, mezei komócsin és lucerna hozott sikert mellett.[59] A 129 kiosztott oklevélnek több mint 11 százaléka valamely Sina-birtokhoz kapcsolódott. Ha csak ezeket a gazdaságokat vesszük figyelembe, akkor több mint 53 százalékát az ercsi uradalom teszi ki, amely jól jelzi az uradalom szántóföldi növénytermesztésének fejlettségét, s feltételezi a korszerű eszközök alkalmazását.

Jelentőssé vált az olaj-és takarmánynövények termesztése is, így például a legjövedelmezőbb olajnövényé, a repcéé, amelynek feldolgozásában Ercsi úttörő volt a 1810-es években. Martonvásáron ősszel és tavasszal is vetettek repcét, 1837-ben például a nagy szélvihar és az egésznapos zápor okozott benne hatalmas károkat,[60] 1838-ban pedig Szakmáry Ágoston, Brunszvik Ferenc jószágainak felvigyázója értekezett hosszasan a martonvásári repcét sújtó bogárvészről.[61] A repce feldolgozása után keletkezett végterméket takarmányként is hasznosították (olajpogácsa), amellyel főként a sertéseket etették.

Takarmánynövények közül kiemelendő a burgonya és a bükköny,[62] amelyet sok esetben zabbal keverve mesterséges legelők kialakításához is használták, Martonvásáron pedig mind vetni való burgonyát és zabosbükköny-magot is értékesítettek,[63] Horhy Mihály jakabszállási gazdaságában is jelentős burgonyatermesztés folyt.[64] Baracskán, ahol a közbirtokosság végrehajtotta a tagosítást,[65] szintén termesztettek repcét eladásra,[66] de Korizmics szerint a takarmánynövények termesztése nem volt megfelelő arányú.[67] Ercsiben a 19. század közepén folytatódott a burgundi répa termesztése, amelyet ugyan takarmánynövényként hasznosítottak, de a korszakban cukorgyártás fő alapanyaga volt. A Gazdasági Lapokban 1851-ben jegyzik meg, hogy a sziléziai burgundi répa Ercsiben jó eredményekkel terem, sorművelés és megfelelő ültetés mellett.[68]

Állattenyésztésben a juhászat dominált az 1820-as évektől kezdve, amikor az osztrák piacok nyersanyagigénye megnőtt és a textilgyártás – a népességnövekedés miatt is – fokozottabbá vált.[69] Elsőként Martonvásárt kell kiemelnünk, ahol a racionális birtokgazdálkodás kialakítása elejétől fogva a juhtenyésztés fejlesztésével, kiterjesztésével, illetve a fajtanemesítésével állt összefüggésben. A martonvásári törzsből már az 1820-as és 1830-as évektől kezdve is kínáltak eladásra hágó kosokat, amelyeket gyakran országos kiállításokon mutattak be.[70] A nemesített juhok eladása hozzájárult az egyre terjedő juhtartás kifejlődéséhez, hiszen így eleve a több és minőségibb gyapjút adó állatok terjedtek el a magyarországi gazdák birtokain. Martonvásáron – Alsó-Tengelic és a Magyaróvári uradalom mellett – az istálló is korszerűsödött, az akol két részből állt, felső részén mintegy külön emeletet hoztak létre ajtókkal és a levegőmozgást biztosító lyukak vágásával, ahol a takarmányt, esetlegesen szerszámokat tartottak.[71]

Baracska esetén kevesebb információval rendelkezünk. 1845-ben 500 darab nemesített birkát értékesített Domonkos Imre táblabírótól,[72] Horhy Mihály jakabszállási jószágáról tudjuk, hogy rendes istállóztatás mellett ún. pepiniera nyájjal rendelkezett.[73] Sina család kezelésében lévő érdi és ercsi uradalom is jelentős juhtenyésztést folytatott. 1855-ban Párizsban rendeztek egyetemes kiállítást, amely többek között az ipar és a mezőgazdaság eredményeit, újításait volt hivatva bemutatni, de lehetőség volt vásárlásra is, ami nemzetgazdasági szempontból nem elhanyagolható új fajták és magok megjelenését eredményezték. Jól jelzi a hazai gazdaság előmozdításának igényét, hogy a Magyar Királyság területéről számos nagybirtokos is megjelent a rendezvényen, adott esetben saját terményét, állatát versenyeztetve. Bár az eredmények összeírása nem jegyzi, hogy mely gazdaságból került ki a díjazott állat, báró Sina György juhászata kosok és anyabirkák kategóriában is negyedik helyet ért el,[74] de feltehetőleg Érdből vagy Ercsiből származtak az állatok, mert a kiállítás után egy bizonyos Ockel gazdasági tanácsos Poroszországból a magyar juhtenyésztés megfigyelése céljából többek között Ercsibe és Érdbe is tervezett gazdasági vizitációt tenni.[75] Az érdi juhászat döntően Hunyady gróf simongáti nyájából való, de fajtanemesítés céljával Ürményből és Lichnovszky herceg juhászatából is hoztak be Érdbe. 1858-ban már merinói tenyészkosok eladását intézte az érdi tiszttartói uradalom.[76] 1859-ben egy bizottság hosszú vizsgálódása után 20 – tenyésztésre alkalmas – kost vette országos törzskönyvbe, s az egyikről az alábbi megjegyzést tette a bizottság:

„A két ellentétes alaknak e kosban való szerencsés összeolvadása, mely tökéletes benőttsége, sima, zárt, finom fürtözete s általános nemes typusa mellett már egyelőre nem mindennapi tenyészállatot sejditett, teljes harmóniában áll annak gyapja tulajdonáságval is. Gyapja ugyanis a finomság legmagasb fokán álló, s ily finomság egyéb jó tulajdonaival is u.m. jeles gyöngédség, ruganyosság, simaság és kellő szálhívséggel bíró.”[77]

A korszakban előtérbe került és nagyobb nyilvánosságot kapott a beteg, valamilyen kórságban szenvedő állatok gyógyítása is. A kergekór általános probléma volt a juhászatokban,[78] olykor az állomány több százalékát is elvihette, hatalmas károkat okozva ezzel a gazdáknak. Az 1850-es évek második felében többször cikkeztek egyes uradalmi tisztek a kerge juhok megmentésének módjáról, a trepanálásszerű műtéti eljárás az érdi uradalomban is sikeres volt.[79]

Gép-és eszközállomány

A racionális birtokgazdálkodás egyik alapfeltétele az eszközállomány fejlesztése, kezdve az egyszerű eszközöktől (eke, kapa stb.), az összetettebb mechanikus gépek (sorvető, cséplőgép stb.) beszerzéséig. A maghozam növelése és a profitorientált attitűd megkövetelte az eszközállomány javítását és a külföldi minták meghonosítását helyi gyártás vagy beszerzés útján. Utaltunk rá fentebb, hogy sorvetők és cséplőgépek ugyan megjelentek a 19. század első harmadában a Lilien-uradalomban, de ezek csupán a sporadikus példák közé tartoztak. A 1850-es években már szélesebb körben jelennek meg az efféle mechanikus eszközök, de minthogy az ország jelentős részén a tradicionális földművelési eljárásokat alkalmazták, a gépítés igénye kevéssé jelent meg, ráaásul a komplikáltabb gazdasági eszközök iránt általános idegenkedés is jellemezte a gazdákat. Vizsgáljuk meg a következőkben, hogy a Korizmics által meglátogatott gazdaságokban milyen fejlődésről és fejlesztésről tanúskodnak a korabeli lapok.

A szántóföldi növénytermesztés legfontosabb eszköze a szántáshoz alkalmazott eke volt, amelynek számtalan variánsa létezett az országban, de leggyakrabban egyvasú nehézekét használtak, amelyhez két ökör igaerejére volt szükség. Az érdi uradalomban – a cenki gazdaságból nyert minták alapján – Leidolf Antal lakatosmester eladásra is készített egyes, kettős és töltögető-kapáló ekéket gyártott műhelyében,[80] amelyek közül a kettős eke célszerűségét az érdi uradalomban próbaszántással vizsgálták meg, amelynek erdeménye jól mutatta, hogy madjnem feleannyi igáserő felhasználása kell ugyanakkora földterület szántásához, mint amekkora az egyes ekével, tehát a gazda számára felszabadult munka-és igarerőt egyéb művelésekre is hasznosítani tudja. A Gazdasági Lapokban közölt számítások szerint a gazdaság kettős ekével való felszerelése már egy év alatt megtérül.[81] Martonvásáron Rosen György uradalmi kovács is gyártott eladásra szánt kettős vasekéket, amelyek – bár minőségükben elmaradtak az angol ekéktől – hatékonyabbak voltak a favázra épült társaiknál.[82]

1859 júniusában országos érdeklődés mellett (társadalmi hovatartozástól függetlenül több mint 600 gazda jelent meg),[83] báró Sina Simon kezdeményezésére az ercsi uradalomban tartottak próbászántásokkal kísért ekeversenyt,[84] ahol minden egyes eke részére egy 6 öl széles és 30 öl hosszú táblát készíttetett elő Krieger Pál uradalmi felügyelő. A versenyre bocsájtott ekéket három osztályba rendezték áruk alapján, vizsgálták többek között a szükséges igaerőt, a szerkezeti szilárdságot, kezelhetőséget és a barázdák mélységét. Kovács Sándor ercsi uradalmi kovács ezüstérmet szerzett, további jó eredményeket ért el Vidacs István pesti gépgyáros.[85] A bemutatott ekéken kívül magtakarók, szecskavágok és egyéb eszközök is megjelentek Ercsiben, így a résztvevő közönségnek volt lehetősége az újszerű masinákat a gyakorlatban is látni.[86]

A cséplőgépek elterjedése lassabban haladt, amely a fentebb említett vállalkozói attitűd hiánya mellett a gép költséges beszerzésével és a paraszti-béres társadalom ellenszenvével is magyarázható.

„A nép rossz szemmel nézi e gépek terjedését s több eset fordult elő, hogy a működő gépekbe a vele bánók erős vas szeget, vasvillát, kaszadarabot, baltát s efféléket dobnak s akkép azok működését legalább egy időre megakasztják; sőt volt néhány eset, hogy a gép és asztagok fölgyújtattak. […] a nép […] a gépek használását nem gazdai józan számitásnak, hanem kajánságnak tulajdonítja.”[87]

Baracsákán egy bizonyos Dienes Gábor birtokos állíttatott fel gazdaságában cséplőgépet 1847-ben, amelyet Szijj Sámuel pesti gépész gyártott, és amely „szakadatlan működésben” naponta 30-35 pozsonyi mérő tiszta búzát csépelt ki.[88] Martonvásár hárommérföldes körzetében összesen – a Gazdasági Lapok szerint – 42 cséplőgép működött, amelynek mintegy fele Sina ercsi és érdi uradalmaiban volt üzembe helyezve,[89] négy különböző cséplőgépet pedig 1857-ben Martonvásáron hatékonyságvizsgálati céllal állítottak fel. A második táblázatból kitűnik, hogy hozam tekintetében – a költséget is figyelembe véve – Baratt, Exall és Andrewes gyárából származó angol gép a leghatékonyabb, ugyanakkor nem sokkal marad le a hazai gyártású cséplőgép sem, és ha figyelembe vesszük a beszállítási költséget,[90] a szerelés, az alkatrészek kérdését, akkor a magyar egyértelműen kifizetődőbb.

2. táblázat A martonvásári uradalomban tesztüzembe helyezett cséplőgépek jellemzői[91]

A gépek infstrukturális hátterének fejlődését mutatja, hogy már 1857-ben cikkeztek arról, hogy Weisz gépészmester Martonvásáron fiókgépgyárat és gépparkraktárt létesítenek, amely a környező gazdaságok számára – vásárlás, szerelés, alkatrészvásárlás esetén – hatalmas előny volt, hiszen így a Pestre való utazást megspórolhatták, és az sem mellékes, hogy a gépek kipróbálására – hasonlatosan az Ericsben rendezett gépbemutatóhoz – itt is lehetőség volt.[92]

Horhy Mihály jakabszállási és Csillagmajor gazdaságába az 1850-es évek elején három új cséplőgépet hozatott Angliából (egy lóerejű Hensman, két lóerejű Barret, négy lóerejű Hensman), a szemek tisztaságáért pedig Horhy egy ún. Hornsby-féle rostát is alkalmazott, amely a hengeres fogsorok révén megtisztította a gabonaszemet a pelyvától.[93] Szintén Angliából érkezett négy aratógép,[94] amelyek közül a Garett-féle géppel Horhy – a Gazdasági Egyesület meghívott tagjai előtt – 1600 holdon aratott árpát, zabot és repcét szemveszteség nélkül,[95] amely Korizmics László – aki éppen az angol gépek működése miatt kereste fel az említett gazdaságokat – elismerését is kiváltotta, külön kiemelte a gépekhez állított emberi munkaerő alkalmasságát.[96]

A magok vetésére a hagyományos megoldásokon kívül megjelent a sorvetés is, amely sorvetőgép beszerzését igényelte. Ezek általában nem egy, ha nem több növény vetéséhez is alkalmasak voltak. Jakabszálláson csak 1853-ban alkalmaztak – kísérleti jelleggel – sorvetőt, Ercsiben már Lilien József idején is megjelent, de nem vált általánossá. Az ercsi uradalomban – immár Sina földesurasága alatt – Krieger Pál tisztartó több géppel is kísérletezett, köztük egy bizonyos brüsszeli géppel, illetve a hazánkban jobban elterjedt Garrett-féle vetőgéppel,[97] amellyel naponta 10-12 holdat tudtak vetni – a hagyományos vetéssel ellentétben – jelentős magkímélés és magasabb hozam mellett.[98]


6. kép Cooke-Garrett-féle sorvetőgép[99]

Az újszerű – döntően külföldről importált vagy külföldi minta alapján hazánkban utángyártott – mechanikai eszközök nem utolsósorban azt a célt is szolgálták, hogy a jobbágyfelszabadítással megszűnő robotmunkát részben pótolják, hiszen a fentebb bemutatott gépek kevesebb emberi munkaerőt igényeltek, jóllehet beszerzési áruk messze meghaladta a bérmunkások díját, de hosszú távon kifizetődő volt. Hasonló megfontolás vezérelte az érdi uradalom tiszttartóját, Hajnik Jánost, amikor az Érden készült amerikai szénagyűjtő gerebélyét és a hozzá tartozó vontatót bemutatta a Magyar Gazdasági Egyesület közgyűlésén, hiszen az Érden végzett gyakorlat is bebebizonyította, hogy a két eszköz és a hozzá rendelt egy kézi munkaerő mintegy tizenöt munkást pótol,[100] ami gazdaságosság szempontjából nem elhanyagolható tényező, pláne, hogy Fejér vármegyében a szabad munkaerő csekélyszámba ment.

7. kép Amerikai szénagyűjtő gereblye[101]

Személyi apparátus

Írásunkban röviden ki kell térnünk a pozitív változásokban szerepet játszó, az előrehaladást támogató gazdákra, gazdatisztekre is. Utóbbiak sajátos átmeneti réteget képeztek a paraszti és a nemesi társadalom között, hiszen biztos jövedelemmel és bizonyos fokú iskolázottsággal rendelkeztek, jóllehet a rendi Magyarországon nem alakult ki egy egységes gazdasági tudásegyüttes, amivel a magánbirtokok gazdatisztjei rendelkeztek volna, ismereteiket szerény szakirodalomból és gyakorlati tapasztalataikból szerezték, egy részük megfordult a Georgikonban vagy a magyaróvári intézet falai között, de ez korántsem volt általános, hiszen egységes kiementeli vizsgarendszer 1848-ig nem volt gyakorlatban.[102]

Státuszuk erősítését és szakmai kompetenciájuk bővítését, tudásuk megosztását segítette elő a Magyar Gazdasági Egyesület, amely tagösszetételének kb. 35-40 százalékát adták az uradalmi apparátus officiális rétegéhez tartozó tisztek, illetve erdészek, akik az egyesület szócsöveként funkcionáló Gazdasági Lapok hasábjain gyakorta adták közre észrevételeiket.[103] Jól jelzi az egyesületi tagság fontosságát a Gazdasági Lapokban 1857. évi 50-51. számában közölt évdíjas tagokról szóló lajtsrom. Összesen 146 új egyesületi tagot jegyeztek be, amelyekből ha levonjuk a birtokgazdálkodáshoz szorosan nem köthető személyeket (pl.: lelkész, tanár), akkor 128 fővel kell számolnunk. Pest dominnciája mellett (31 százalék) Fejér is jelentős, a tagok közel 20 százaléka kötődött valamely Fejér vármegyei birtokhoz tulajdonosként vagy alkalmazottként, közülük is egyértelműen kiemelkedik a Sináék kezelésében álló Ercsi és Érd, hiszen e két gazdasághoz tartozik a kiszűrt tagok 60 százaléka. Emögött feltételeznünk kell – a tisztek személyes érdeklődése, érdekeltsége mellett – azt a földesúri programot, amely a birtokfejlesztéshez elengedhetetlennek tartotta alkalmazottainak jártasságát a mezőgazdaság kurrens témáiban, eredményeiben. Martonvásár a harmadik helyen áll.

3. táblázat Fejér vármegyéhez kötődő évdíjas tagok lajstroma (1857)[104]

A vizsgált gazdaságok közül publicisztikai írást a martonvásári uradalom inspektorához, Szakmáry Ágostonhoz köthetünk, aki a repce kórokozójáról számolt be részletesen a gazdaközönségnek, jóllehet a problémára nem javasolt megoldást, csupán a kórokozó tudományos igényű vizsgálatát és az ellenszer kidolgozásának fontosságát jelezte,[105] de a marhák tüdőbetegségéről (pacalaszály) szóló alapos, pontos latin terminusokat tartalmazó írásában már bevált kezelést javasol.[106] Rövidebb nyílt levelet fogalmazott meg az érdi uradalom tiszttartója, Hanik János mezőgazdasági eszközökről, köztük a kettős ekéről, illetve a vetőgép fontosságáról azzal a céllal, hogy az úrbéres munkaerő megszűnése miatt a munkaerőfelhasználás racionálizálására hívja fel a figyelmet, amely csak a gépállomány fejlesztésével érhető el.[107]

Krieger Pál, az ercsi uradalom tiszttartójától publicisztikai jellegű írást egyelőre nem találtunk, de személye annyiben mégis kiemelhető, hogy a fentebb említett 1857-es ekeverseny előkészítését és lebonyolítását ő koordinálta, maga végzett összehasonlító vetést sorvetőgéppel, nem egy esetben valamely országos szintű verseny bíráló bizottmányának tagjai között találjuk őt is.[108] A baracskai birtokosokról keveset tudunk. A fentebb említett Dienes Gábor kapcsán utaltunk a cséplőgép megjelenésére, felbukkan a lapokban továbbá Pázmándy Dénes, aki kitűnő gazda Kömlődön és Baracskán.[109] Talán Baracska változó szellemiségére utal, hogy a közbirtokosok 1846-ban rendezett táncmultaságának teljes bevételét az iparegyesületnek ajánlották fel.[110]

Horhy Mihály minden bizonnyal kiemelkedik az említett gazdák és gazdatisztek közül, életútjának fordulópontjait ismerjük. 1780-ban született, a bécsi Theresianumban tanult különös érdeklődést mutatva a természettudományok és a mezőgazdaságtan felé. 1826-ban az Eszterházy család összes gazdaságának kormányzójává vált, ekkor kezdte meg az okszerű gazdálkodás elvei alapján Csillagmajort és Jakabszállást átalakítani, amelyeket 1843-ban haszonbérlőként vett kezelésbe.[111] Angliába tett utazásai pedig kulcsfontosságú gépek megjelenését és magyarországi adaptációját tették lehetővé, amely talán legnagyobb érdeme közé tartozik, ahogy azt Tanárky Gyula megfogalmazta:

„Mióta a czélszerű gazdasági eszközök és gépek szükségessége mellett, leginkább megboldogult Horhy Mihály hazánfiának, néhány évvel ezelőtt tett felhivása folytán, az angol készitmények iránt a magyar gazdaközönség figyelme is felébredt: tagadhatatlan, hogy a nagy pontosságal készitett angol gépek s eszközök behozatala által, a gépek iránti bizalom és kedv erősödött, de hazai gépészetünk is sokat nyert.”[112]

Összegzés

Tanulmányukban Korizmics László 1853. évi utazásának főbb állomásai mentén, a korabeli lapok felhasználásával mutattuk be azokat a sokszor mozaikszerűen tetten érhető változásokat, amelyek a neoabszolutizmus korában a modernizáció jeleiként mutatkoztak meg. Nem kívánjuk figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy itt csupán néhány dunántúli gazdaságot vizsgáltunk meg, amelyek egyrészt már a reformkorban is a racionális birtokgazdálkodás jegyeit kezdték magukon viselni, másrészt pedig jóval kedvezőbb piaci, terményelhelyezési környezetben működtek, mint az ország egyéb részein fekvő birtokok.

A lilieni út, amely a 19. század első harmadában még fehér hollónak számított a megyében, a század közepére már – ha általánossá nem is – szélesebb körben bonatkozott ki. Bár Lilien József 1828-ban meghalt, vizsgálatunk pedig az 1840-es és 1850-es éveket érintette, talán nem véletlen, hogy éppen Fejér vármegyét nevezték a kis Bánátnak. Martonvásár és Baracska Ercsi szomszédságában terült el, Érd racionalizálása pedig nem lehetett független Ercsitől, hiszen Sina György (később Simon) lett mindkét gazdaság földbirtokosa. Horhy Mihály gazdasági érdeklődése, theresianumi oktatása, a külföldi minták meghonosítására tett erőfeszítései és attitűdjei hasonlatossá teszik bárónkkal.

Az itt felsorakoztatott, sajtórogánumokból kiemelt, növénytermesztéshez, juhászathoz és gépítéshez kapcsolódó példák mennyisége is alátámasztja, hogy Fejér a kapitalista átalakulás egyik meghatározó színtere volt, amelynek legalább annyira előzménye a lilieni hatás, a reformkori gyarapodás, mint amennyire a dualizmus kori prosperálása következhetett belőle.

Bibliográfia

Források

Felhasznált levéltári források

Magyar Nemzeti Levéltár – Fejér Vármegye Levéltár

HU-MNL-FML-IV.A. 73. – Acta Locorum (AL) Ercsi

HU-MNL-FML-IV.3.c – Fejér vármegye közgyűlésének iratai

HU-MNL-FML T 261 – Térképtár

Magyar Nemzeti Levéltár – Országos Levéltár

HU-MNL-OL S-101-N-109.

Felhasznált korabeli folyóiratok

Budapesti Hírlap, V. évf., 32. szám, 1857 február. 10.

Budapesti Hírlap, VI. évf., 242. szám, 1858. október 22.

Divatcsarnok, VII. évf., 23. szám, 1859. június 7.

Gazdasági Lapok, III. évf., 24. szám, 1857. június 11.

Gazdasági Lapok, III. évf., 25. szám, 1857. június 18.

Gazdasági Lapok, III. évf., 30. szám, 1851. július 27.

Gazdasági Lapok, III. évf., 47. szám, 1851. november 23.

Gazdasági Lapok, III. évf., 48. szám, 1851. november 30.

Gazdasági Lapok, III. évf., 51. szám, 1851. december 21.

Gazdasági Lapok, V. évf., 30. szám, 1853. július 24.

Gazdasági Lapok, VI. évf., 11. szám, 1854. február 9.

Gazdasági Lapok, VI. évf., 2. szám, 1854. január 12.

Gazdasági Lapok, VI. évf., 9. szám, 1854. március 2.

Gazdasági Lapok, VIII. évf., 12. szám, 1856 március 20.

Gazdasági Lapok, VIII. évf., 24. szám, 1856. június 12.

Gazdasági Lapok, VIII. évf., 39. szám, 1856. szeptember 25.

Gazdasági Lapok, VIII. évf., 51. szám, 1856. február 21.

Gazdasági Lapok, IX. évf., 12. szám, 1857. március 19.

Gazdasági Lapok, IX. évf., 24-25. szám, 1857. június 11-18.

Gazdasági Lapok, IX. évf., 50. szám, 1857. december 10.

Gazdasági Lapok, X. évf., 3. szám, 1858. január 21.

Gazdasági Lapok, X. évf., 15. szám, 1858. április 15.

Gazdasági Lapok, XI. évf., 19. szám, 1859. május 12.

Gazdasági Lapok, XI. évf., 23. szám, 1859. június 9.

Gazdasági Lapok, XI. Évf., 24. szám., 1859., június 16.

Hazai s’ Külföldi Tudósítások, XV. Évf., 2. félév, 24. szám 1821., szeptember 22.

Hasznos Mulatságok, I. évf., 7. szám, 1817. (Dátum nélkül.)

Hasznos Mulatságok, XXII. évf., II. félév, 26. szám, 1838. szeptember 29.

Hetilap, III. évf., 203. szám, 1847. december 10.

Honművész, VII. évf., 30. szám, 1839. április 14.

Jelenkor, XV. évf., 15. szám, 1834. február 19.

Jelenkor, IV. évf., 21. szám, 1835. március 14.

Kalauz, I. évf., 17. szám, 1857. október 24.

Kémlő a gazdaság, ipar és kereskedésben, II. évf., 40. szám, 1837. május 20.

Kémlő a gazdaság, ipar és kereskedésben, II. évf., 41. szám, 1837. május 24.

Magyar Hírmondó, 20. évf., 41. szám, 1801. május 22.

Nemzeti Kalendáriom, XLIV. évf., 1858. (Dátum nélkül.)

Ökonomische Neuigkeiten und Verhandlungen, XII. évf., 87. szám, 1822. (Dátum nélkül.)

Ökonomische Neuigkeiten und Verhandlungen, XIII. évf., 45. szám, 1823. (Dátum nélkül.)

Pesti Hírlap, V. évf., 484. szám, 1845., június 12.

Pesti Hírlap, V. évf., 517. szám, 1845. augusztus 8.

Pesti Hírlap, VI. évf., 670. szám, 1846. május 7.

Pesti Napló, III. évf., 721. szám, 1852. augusztus 4.

Pesti Napló, VIII. évf., 2210. szám, 1857. május 29.

Pesti Napló, VIII. évf., 2237. szám, 1857. július 3.

Pesti Napló, X. évf., 2669. szám, 1859. január 4.

Tudományos Gyűjtemény, VI. évf., 11. szám, 1822. (Dátum nélkül.)

Vasárnapi Újság, V. évf., 221. szám, 1838. július 15.

Vasárnapi Újság, I. évf., 1. szám, 1854. március 5.

Vasárnapi Újság, VI. évf., 14. szám, 1859. április 3.

Felhasznált szakirodalom

Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon, in Wellmann Imre (szerk.): Mezőgazdasági tanulmányok 2., Budapest, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 1965.

Fényes Elek: Magyarország leírása 2., Pest, Nyomtatott Beimelnél, 1847.

Galgóczy Károly: Magyarország, a Szerbvajdaság s Temesi bánság mezőgazdasági statistikája, Pest, 1855.

Hendrikson, Kenneth E. (ed.): The Encyclopedia of the Industrial Revolution in World History (3. kiadás), Lanham (Maryland), Rowman&Littlefield, 2014.

Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete I., Pécs, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, Pécs, 1992.

Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete, Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2010.

Károly János: Fejér vármegye története 4., Székesfejérvár, 1901.

Katus László: A modern Magyarország születése, Pécs, Kronosz, 2012.

Korizmics László – Benkő Dániel – Morócz István: Mezei gazdaság könyve, 1. köt. Stephens Henry The Book of the Farm című munkája nyomán, Pest, Nyomtatott Herz Jánosnál, 1855.

Környei Elek.: Beethoven Martonvásáron, Székesfehérvár, István Király Múzeum, 1958.

Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790-1848, Budapest, Teleki Pál Tudományos Intézet, 1948.

Prechtl, Johann Joseph: Jahrbücher des Kaiserlichen Königlichen polytechnischen Institutes in Wien, Bécs, 1824.

Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815. Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970, Veszprém.

Ujabb kori ismeretek tára – Tudományok és politikai társas élet encyclopédiája, 6. köt. Pest, Paxton-Zürcih, Heckanest Gusztáv kiadása, 1855.

Felhasznált tanulmányok

Bödő Krisztián: „Róna határja tágas és igen termékeny” – Besnyő, az ercsi uradalom egyik pusztája, in KRE-DIt, V. évf., 2022/2, online elérhetőség: http://epa.niif.hu/03500/03515/00011/pdf/EPA03515_kre-dit_2022_02_14.pdf

Joseph, Lilien: Ueber die Cultur der Oelgewächse auf der Herrschaft Ercsi in Ungarn. Verhandlungen der k.k. Landwirtschafts-Gesselschaft in Wien III, Bécs, 1824, 142–148.

Záborszky Miklós: Érd, in Farkas Gábor (szerk.): Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16., Székesfehérvár, Fejér Megyei Levéltár, 1985, 187–247.

Degré Alajos: Baracska, in Farkas Gábor (szerk.): Fejér Megyei Történeti Évkönyv 14., Székesfehérvár, Fejér Megyei Levéltár, 1980, 71–123.

Vári András: Az agrárértelmiég helyzete a 19. században, Szociológiai Szemle, XII. évf., 2022/2, 59–76.

Felhasznált folyóiratok

Fejér Megyei Hírlap, 1989, XLV. évf. 153-178. szám

Hivatkozások

  1. Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790-1848, Teleki Pál Tudományos Intézet, Budapest, 1948, 50. ↑
  2. Alcsút, Martonvásár ↑
  3. Korizmics László: Kirándulás Fejérmegyébe, Gazdasági Lapok, V. évf., 30. szám, 1853. július 24., 351. ↑
  4. HU-MNL-FML-IV.A. 73. Acta Locorum (AL) Ercsi, p. 163-166. ↑
  5. HU-MNL-FML-IV.A. 73. Acta Locorum (AL) Ercsi, p. 161. ↑
  6. „[…] az cserében adott ujj jobbágyi szánto földek pedig az Ertsi Helységben feljül, a jobbágyoknak Rétföldjeik mellett egy tagban vannak.” HU-MNL-FML-IV.A. 73. Acta Locorum (AL) Ercsi, p. 172. ↑
  7. Az Ertsi orszag utrol szollo Jelentés. HU-MNL-FML-IV.3.c 1823. 3. 115. számú irat. ↑
  8. HU-MNL-FML-IV.73. Acta Locorum (AL) Ercsi, p. 171. A tervrajzot és a földek kimérést Csapó Benjámin készítette. ↑
  9. Emanuel Frhr. v. Bartenstein: Reisebemerkungen über einige merkwürdige Landwirthschaften in Ungarn In: Christian Karl André (szerk.): Ökonomische Neuigkeiten und Verhandlungen, XIII. évf., 45. szám, 1823., 45. szám, 358. Fontos megjegyezni, hogy bár Bartenstein írásáról van szó, az ercsi uradalom működéséről szóló melléklet Lilien báró közlésében került a folyóiratba. ↑
  10. Mappa Geometrica Reprasentans superficiem et Reparatitionem Oeconom Terrenorum i: Dominio Ercsi propiorum tam ipsius Possionis Ercsi, 1806. HU-MNL-FML T 261. ↑
  11. Az a legelő „az soha közös nem vólt, mert az Uraságunk marhája soha a mienkre nem ment legalabb a M. Baro Lilien Uraságunk azon tselédjet aki amienkre hajtott, azonnal megvágatta.” HU-MNL-FML-IV.A. 73. Acta Locorum (AL) Ercsi, p. 194. ↑
  12. Bödő Krisztián: „Róna határja tágas és igen termékeny” – Besnyő, az ercsi uradalom egyik pusztája, in KRE-DIt, V. évf., 2022/2, online elérhetőség: http://epa.niif.hu/03500/03515/00011/pdf/EPA03515_kre-dit_2022_02_14.pdf (Letöltés: 2023. március. 23.) ↑
  13. Korizmics László – Benkő Dániel – Morócz István: Mezei gazdaság könyve, 1. köt., Stephens Henry The Book of the Farm című munkája nyomán, Pest, Nyomtatott Herz Jánosnál, 1855, 374. ↑
  14. Uo., 375. ↑
  15. Lilien: Reisebemerkungen über einige merkwürdige Landwirthschaften, 356–359. ↑
  16. Korizmics–Benkő–Morócz: Mezei gazdaság könyve, 438. ↑
  17. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 351. A festő buzér évelő növény, amelynek gyökere vörös festékanyagot tartalmaz, annak kiszárítása és porrá őrlése után festéket készítettek belőle, amely textilek színezésére volt alkalmas. Korizmics szerint a báró egyenes Prágába szállíttatta a feldolgozott festő buzért. ↑
  18. Lilien megjegyzi, hogy a juhállományt további 2000 darabbal kívánja növelni. A napóleoni háborúk utáni gabona-dekonjunktúrát gyapjúkonjunktúra követte, az örökös tartományok manufaktúrái egyre fokozottabban igényelték a magyar nyersanyagot. (Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete I., Pécs, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1992, 40–41.) Korizmics szerint a báró Nagy-Britanniából hívott az ercsi uradalomba gyapjúfeldolgozáshoz értő szakembert, s a gyapjút is egyenesen londoni piacokon értékesíttette egy ideig. Sajnos az angol szakemberről nem maradt fenn máshol érdemi említés, az ercsire vonatkozó anyakönyvi kivonatok egyikében sem szerepel. A gyapjú távoli piacokon való közvetlen értékesítését források hiányában nem lehet alátámasztani. Amennyiben azt feltételezzük, hogy megvalósult, Lilien roppant kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezhetett. ↑
  19. Hágó kosokat is értékesített az uradalom, jóllehet fajtájukat nem határozták meg, csupán annyit, hogy „különössen megnemesített” kosokról van szó. Hazai s’ Külföldi Tudósítások, XV. évf., 24. szám, 1821. (oldalszám nélkül) ↑
  20. A schweizer tehenek közül szintén szánt eladásra az uradalom. Hazai s’ Külföldi, 2. félév, 24. szám, 1821 (oldalszám nélkül). ↑
  21. Mérei Gyula – Korizmics László nyomán – az alábbi állatállományról ír: 600-700 darab igás-és tejelőmarha, 16-17 000 juh, 200-250 darab igás-és ménesló, 700-800 darab sertés. Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790-1848, Teleki Pál Tudományos Intézet, Budapest, 1948, 50. ↑
  22. Magyar Hírmondó, XX. évf., 41. szám, 1801., május 22., 683–684. ↑
  23. Andrew Meike (1719-1811) skót mérnök, malommester és feltaláló volt, aki fiatalkorában hosszabb ideig Hollandiában tanult. A 18. század végén Nagy Britanniában zajló mezőgazdasági forradalom egyik úttörő találmánya volt az 1780-as évek második felében kifejlesztett cséplőgépe (threshing machine), ami az ágazat termelékenységének jelentős javulását eredményezte. Kenneth E. Hendrikson (szerk.): The Encyclopedia of the Industrial Revolution in World History (3. kiadás), Lanham (Maryland), Rowman&Littlefield, 2014, 619. ↑
  24. Hasznos Mulatságok, I. évf., 7. szám, 1817, 54–56. ↑
  25. A gépesítés kezdeti példáihoz ld.: Barbarits Lajos: A vetés gépesítésének kezdetei és elterjedése Magyarországon, in Mezőgazdasági tanulmányok 2., Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, 1965, 57–93. ↑
  26. Ökonomische Neuigkeiten und Verhandlungen, XII. Évf., 87. szám., 1822, november., 698. ↑
  27. Richard Bright angol orvos és geológus, aki a napóleoni háborúk alatt, a bécsi kongresszus idején tett hosszabb utazást Magyarországon. Bővebben ld.: Szerecz Imre (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815. Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970, Veszprém. ↑
  28. Lilien Joseph: Ueber die Cultur der Oelgewächse auf der Herrschaft Ercsi in Ungarn, Verhandlungen der k.k. Landwirtschafts-Gesselschaft in Wien III, Bécs, 1824, 146. ↑
  29. Ercsi község római katolikus halotti anyakönyvi kivonatok 1818. május 11-én kelt bejegyzése, pag. 71. Hozzáférés: https://www.familysearch.org/ark:/6190,3/3:1:3Q9M-CSYD-N3LV-K?cat=258821 (Letöltés: 2023. április 17.) ↑
  30. A budai asszony-egyesület jótékonykodási céljaira gyűjtött 1833. évi adományfelajánlások között találjuk báró Eötvös Ignác feleségének, Lilien Annának adományát is, ami éppen két hordó olaj, ami jelzi, feltehetőleg saját fogyasztásnál jóval több olajjal rendelkeztek. Jelenkor, III. évf., 15. szám, 1834., február 19., 113-114. ↑
  31. Az olaj exportjáról több korabeli hirdetéssel is rendelkezünk. Bécsben és a Grazban egyaránt értékesítették az ercsi majorság olajait, kis és nagy kiszerelésben lehetett vásárolni lámpaolajat és főzésre alkalmas repce-és napraforgóolajat. ↑
  32. Ercsi kiemelkedő helyet szerzett magának malmok terén a bicskei járásban, egy 1822-ből származó összeírás szerint elsőosztályú vízimalomból 13 állt a falu partszakaszán, ezt csupán Érd mezőváros előzte meg 23 darabbal, szárazmalmot nem jegyeztek fel. ↑
  33. Mindez abból a szempontból is fontos tényező, hogy Lilien – a lisztexport esetében – nem közvetítő kereskedők révén végzett áruszállítást és értékesítést. ↑
  34. Johann Joseph Prechtl: Jahrbücher des Kaiserlichen Königlichen polytechnischen Institutes in Wien, Bécs, 1824, 148. ↑
  35. J*** (ismeretlen szerző): Krumpér és Czúkor termesztése, és a’ Selyem tenyésztés eredetének nyomdoka Magyar Országban, in Thaisz András (szerk.): Tudományos Gyűjtemény, 1822, 6. évf., 11. szám, 81. ↑
  36. Lilien: Reisebemerkungen über einige merkwürdige Landwirthschaften, 358. ↑
  37. Közgyűlési iratok,1816. Fasc. 6. N. 44 ½. Rögtön hozzá kell tennünk a fenti táblázathoz, hogy az 1816-os összeírás a tisztikar, a birtokirányításban résztvevő apparátus főbb alkalmazottait vette lajtsromba, hiszen egy-egy nagybirtok irányítása ennél nagyobb számú uradalmi alkalmazottat követelt meg, jóllehet például a kocsis (auriga) vagy éppen a vadász (venator) készpénzbeli fizetés nélkül, robotkötelezettségként is teljesíthetett efféle feladatokat. ↑
  38. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 351. ↑
  39. Károly János: Fejér vármegye története 4., Székesfejérvár, 1901, 369. ↑
  40. Lencsés Ferenc: Martonvásár története, in István Király Múzeum Közleményei: B sorozat 26., Székesfehérvár, 1964, 14. ↑
  41. Ide tartozott a vízszabályozás, gátak és árkok kiépítése, mocsarak lecsapolása stb., amelyek a szántóművelés extenzív fejlesztését biztosították. Fejlesztései közül érdemes még megjegyezni Martonvásár mezővárosi rangra való emelését, amely lehetővé tette a piactartást, így lokális szinten Martonvásár piackörzetnek számított. Uo., 14., 17. ↑
  42. Környei Elek.: Beethoven Martonvásáron, István Király Múzeum, Székesfehérvár, 1958, 15. ↑
  43. Lencsés Ferenc: Martonvásár, in Fejér Megyei Történeti Évkönyv, 21. köt., Székesfehérvár, 1990, 62. Martonvásár kb. az ercsi uradalom területének a felét tette ki (kb. 12-14000 hold), annak számottevő részét foglalta el a reprezentációs céllal épített kastély és a hozzá tartozó kastélypark. A koalíciós háborúkat követő időszakban, 1820-as évektől a gyapjú iránti kereslet megnövekedett, így racionális lépés volt a gabonanövények extenzív termesztése helyett a juhászatra fektetni a hangsúlyt. ↑
  44. Károly: Fejér vármegye története, 376. ↑
  45. Károly: Fejér vármegye története, 111. ↑
  46. Záborszky Miklós: Érd, in Farkas Gábor (szerk.): Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. Székesfehérvár, Fejér Megyei Levéltár, 1985, 204. ↑
  47. 1774-ben csak 9 vízimalom volt. Záborszky: Érd, 207. ↑
  48. Uo., 212. ↑
  49. MNL-OL S-101-N-109. ↑
  50. Degré Alajos: Baracska, in Fejér Megyei Történeti Évkönyv, 14. köt., Székesfehérvár, 1980, 75–79. ↑
  51. Uo., 81., 84. ↑
  52. Nádas-tó szabályozása példaként forrással ↑
  53. Fejér Megyei Hírlap, XLV. évf., 177. szám, 1989. július 29., 8. ↑
  54. Fényes Elek: Magyarország leírása, 2.kötet, Nyomtatott Beimelnél, Pest, 1847, 37. ↑
  55. Noha a második katonai felmérés 1869-ben készült a Magyar Királyságról, Jakabszállás puszta angol mintát követő elrendezése jól kivehető. Jakabszállás major elérhető az alábbi rákereséssel: https://maps.arcanum.com/hu/map/secondsurvey-hungary/?layers=5&bbox=2071959.9983265228%2C5944782.2856983%2C2079422.1632128633%2C5947295.153003175 (Letöltés: 2023. március 12.) ↑
  56. A gabonanövények értékesítése a napóleoni háborúkat követő dekonjunkturális időszak után az 1850-es évektől ismét fellendült, nem utolsósorban a belső vámhatár megszűnése, illetve a gabona világpiaci árának növekedése miatt. Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2010, 176. ↑
  57. Gazdasági Lapok, III. évf., 51. szám, 1851. december 21., 1198–1200. Nyilvánvalóan az sem lehet véletlen, hogy Fejér vármegyéből éppen Ercsi, illetve Jakabszállás és Csillagmajor szerepel a listában. ↑
  58. Gazdasági Lapok, III. évf., 47. szám, 1851. november 23., 1100. ↑
  59. Gazdasági Lapok, IX. évf., 24–25. szám, 1857. június 11–18., 316–317. Érdemes megjegyezni, hogy a Sina család kezelésében lévő gazdaságok közül nemcsak Ercsi szerzett kitűnő eredményeket, de a szentmiklósi (finomított cukor), lőrinczi (rozs), apczi (rozs), kisoroszi (búza), sashalmi (rozs), kartali (rozs), simongáti (rozs), csányi (rozs) gazdaságokból beküldött termények (és termékek) is okleveles elismerést kaptak. ↑
  60. Kémlő a gazdaság, ipar és kereskedésben, II. évf., 40. szám, 1837. május 20., 318. ↑
  61. Vasárnapi Újság, V. évf., 221. szám, 1838. július 15., 242–246. ↑
  62. A burgonya a korszakban a szeszkészítés alapanyagául szolgált. Lilien báró minden önálló majorban pálinkaházat állított fel, és a szeszgyártás az Eötvös és Sina időszakban tovább működött. Ezt jelzi, hogy a fentebb említett általános gazdasági kiállításon az ercsi uradalom kozmátlanított szesze pozitív bírálatot kapott, a sört azonban – rossz tárolása miatt – nem bírálták. Gazdasági Lapok, IX. évf., 24–25. szám, 1857. június 11–18., 319. ↑
  63. Jelenkor, IV. évf., 21. szám, 1835. március 14. Értesítő (oldalszám nélkül). ↑
  64. Gazdasági Lapok, III. évf., 48. szám, 1851. november 30., 1124. ↑
  65. A tagosítás mellett a baracskai közbirtokosság komoly figyelmet fordított az utak kiépítésére, illetve gátak építésére, hiszen a Váli-völgyben fekvő Baracska (és Szentivány is) ki volt téve a völgyből lezúduló áradásoknak. Honművész, VII. évf., 30. szám, 1839. április 14., 239–240.; Pesti Napló, X. évf., 2669. szám, 1859. január 4. ↑
  66. Pesti Hírlap, VI. évf., 773. szám, 1846. november 5., 304. ↑
  67. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 352. ↑
  68. Gazdasági Lapok, III. évf., 48. szám, 1851. november 30., 1124. ↑
  69. A juhtenyésztés Mária Terézia uralkodásától kezdve lendült fel. Az udvar elősegítette a finomabb gyapjút adó merinói faj elterjedését. (Katus László: A modern Magyarország születése, Pécs, Kronosz, 2012, 71.) Később további külföldi fajokkal bővült a magyar állomány. Spanyolországból leoneserek, Szászországból az eseurial és electoral fajból került Magyarországra a legtöbb, amellyel a fajtaváltás sikeresen végbement akkorra, amikor a magyar juhászat az 1820-as években az ún. második stádiumba, az elszaporítás időszakába lépett, kihasználva a gyapjúkonjunktúra lehetőségeit. Budapesti Hírlap, V. évf., 32. szám, 1857. február 10. (oldalszám nélkül). ↑
  70. Kémlő a gazdaság, ipar és kereskedésben, II. évf., 41. szám, 1837. május 24., 328.; Galgóczy Károly: Magyarország, a Szerbvajdaság s Temesi bánság mezőgazdasági statistikája. Pest, 1855, 342.) Az értékesítés az 1840-es és 50-es években is folytatódott. 1845-ben például 1100 birkát értékesítettek, köztük 400 tenyésztésre alkalmas anyabirkát, 1858-ban pedig 725 nemesített anyabirkát bocsájtottak árverés alá Martonvásáron. Budapesti Hírlap, VI. évf., 242. szám, 1858. október 22. (oldalszám nélkül); Pesti Hírlap, V. évf., 484.szám, 1845 június 12., 387. ↑
  71. Gazdasági Lapok, X. évf., 3.szám, 1858. január 21., 35. ↑
  72. Pesti Hírlap, V. évf., 517. szám, 1845. augusztus 8., 94. ↑
  73. Budapesti Hírlap, V. évf., 32. szám, 1857. február 10., (oldalszám nélkül). ↑
  74. Kosok esetén az első helyet herceg Eszterházy Pál nyerte el. Gazdasági Lapok 1856., 8. évf., 24. szám, 303–304. ↑
  75. Gazdasági Lapok, IX. évf., 12. szám, 1857. március 19., 162. ↑
  76. Gazdasági Lapok, X. évf., 15.szám, 1858. április 15., 124. ↑
  77. Gazdasági Lapok, XI. évf., 19. szám, 1859. május 12., 290. ↑
  78. A kergekórban szenvedő állatnak a fertőzés az agy valamelyik oldalát támadta meg, ahol hólyag képződött. ↑
  79. Gazdasági Lapok, X. évf., 15. szám, 1858. április 15., 217. ↑
  80. Gazdasági Lapok, VI. évf., 11. szám, 1854. február 9., 140. ↑
  81. Gazdasági Lapok, VI. évf., 2. szám, 1854. január 12., 14. ↑
  82. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 351–352. ↑
  83. Divatcsarnok, VII. évf., 23. szám, 1859. június 7., 657–658. ↑
  84. Az Ercsiben rendezett verseny a Nemzeti Színház mögött fekvő régi füvészkertben tartott mezőgazdasági gépkiállítás kihelyezett eseménye volt, de szintén ehhez kapcsolódott a gróf Károlyi Lajos Tótmegyeren fekvő gazdaságába kihelyezett cséplő-és rostagépek versenye. Vasárnapi Újság, VI. évf., 14. szám, 1859. április 3., 166. ↑
  85. Gazdasági Lapok, XI. évf., 23. szám, 1859. június 9., 363. ↑
  86. Számos további lap beszámolt a programról, döntően nem az ekék fontossága miatt, sokkal inkább az esemény társadalmi oldalát emelték ki, hiszen több száz arisztokrata, köznemes és parasztgazda gyűlt össze, akik a lakoma alatti hosszas eszmecserék révén hasznos gazdasági ismeretekkel térhettek haza. Nem is véletlen az sem, hogy nem győzik Sina Simon hazafias érdemeit hangsúlyozni a lapok, aki nemcsak mintagazdaságát ajánlotta fel a célra, de egyúttal a Pestről Ercsiig közlekedő gőzhajó költségét is ő térítette meg. Érdekes párhuzam hangzik el a Magyar Gazdasági Egyesület június 6-án tartott közgyűlésén: […] mert Ercsiben az áldozatra mindenkor kész hazafi br. Sina Simon szivességéből felajánlott versenytéren, a haza minden részéből s a földbirtokos osztály minden rétegéből számosan sereglett össze: mi azt bizonyítja, hogy e földet, mely a miénk, hol „élnünk, halnunk kell”, jól akarjuk mivelni. Mondjunk köszönetet a nagy birtokosnak, ki nekünk alkalmat s tért nyujtott. Én pedig – folytatá alelnök úr – azzal fejezem be előadásomat, hogy ha lesz hazánknak minél több oly érzésü fia, ki Kazinczy halhatatlan költőnk szerint gf. Festetics György példájára: „csak azért örült a nagy birtok nagy hasznának, hogy abból sokat nyujthasson a hazának.” Gazdasági Lapok, XI. évf., 24. szám, 1859. június 16., 370. ↑
  87. Gazdasági Lapok, VIII. évf., 51.szám, 1856. február 21., 650. ↑
  88. Hetilap, III. évf., 203. szám, 1847. december 10., 1592. ↑
  89. Uo., 650. ↑
  90. Korizmics éppen Horhy gépeit megtekintve említi meg, hogy az aratógép Angliából Magyarországra való szállítása 230 pengőforint, tehát jóval meghaladja a magyar gyártmány költségét. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 352. ↑
  91. A negyedik üzembe helyezett – szintén Weisz és Ungar gépészek által gyártott – cséplőgépről eltérő adatokat közöl, így az nem szerepel a táblázatban. Kalauz, I. évf., 17. szám, 1857. október 24., 268–269. ↑
  92. Pesti Napló, VIII. évf., 2210. szám, 1857. május 29. (oldalszám nélkül); Gazdasági Lapok, IX. évf., 19. szám, 1857. május 7., 251. ↑
  93. Nemzeti Kalendáriom, XLIV. évf., 1858. (oldalszám nélkül). ↑
  94. Ezek közül a New Yorkban készült, angol közvetítéssel érkező Hussey-féle aratógép az ercsi uradalomban is működött. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 352. ↑
  95. Pesti Napló, III. évf., 721. szám, 1852. augusztus 4., (oldalszám nélkül). ↑
  96. Ügy dolgoztak biz a mi becsületes magyar béreseink az angol és amerikai vendéggel, mintha azzal egy faluból származtak volna. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 352. ↑
  97. A Garett-féle vetőgépről és típusairól bővebben ld.: Barbarits: A vetés gépesítésének kezdetei, 95–101. ↑
  98. Gazdasági Lapok, VI. évf., 9. szám, 1854. március 2., 110. ↑
  99. Uo., 109. ↑
  100. Gazdasági Lapok, III. évf., 25. szám, 1851. június 22., 576. ↑
  101. Gazdasági Lapok, III. évf., 25. szám, 1851. június 15., 558. ↑
  102. Vári András: Az agrárértelmiég helyzete a 19. században, Szociológiai Szemle, XII. évf., 2022/2, 65. ↑
  103. Uo., 67. ↑
  104. Gazdasági Lapok, IX. évf., 50. szám, 1857. december 10., 661–662.; Gazdasági Lapok, IX. évf., 51. szám, 1857. december 17., 673. ↑
  105. Vasárnapi Újság, V. évf., 221. szám, 1838. július 15., 244–246. ↑
  106. Hasznos Mulatságok, XXII. évf., II. félév., 26. szám, 1838. szeptember 29., 201–206. ↑
  107. Gazdasági Lapok, III. évf., 30. szám, 1851., július 27., 695–696. ↑
  108. Pesti Napló, VIII. évf., 2237. szám, 1857. július 3. (oldalszám nélkül) ↑
  109. Ujabb kori ismeretek tára – Tudományok és politikai társas élet encyclopédiája, 6. köt., Pest, Paxton-Zürcih, Heckanest Gusztáv kiadása, 1855, 1–3. Pázmándy gazdaságáról keveset tudunk. Politikai pályafutását befejezve visszavonultan élt, birtokait igazgatta. Az 1850-es években több hirdetmény is jelent meg, amelyekben állatállományából értékesített, kiemelhetjük a schweitzer bikákat és teheneket, amelyek mutatják a birtokán végbement fajtaváltást. Vasárnapi Újság, I. évf., 1. szám, 1854. március 5., 8. ↑
  110. Pesti Hírlap, VI. évf., 670. szám, 1846. május 7., 311. ↑
  111. Gazdasági Lapok, VIII. évf., 39. szám, 1856. szeptember 25., 489–490. ↑
  112. Gazdasági Lapok, VIII. évf., 12. szám, 1856. március 20., 135. ↑
Beküldve:

Bödő Krisztián: „Róna határja tágas és igen termékeny” – Besnyő, az ercsi uradalom egyik pusztája

Háttér

A Fejér vármegyében elterülő Szapáry-birtokot, az ercsi uradalmat a hagyomány szerint 1795-ben vette kezelésbe Joseph von Lilien báró,[1] aki a Theresianumban elsajátított mezőgazdasági ismeretei és vállalkozói attitűdjei révén mintagazdasággá fejlesztette a 24 000 holdat kitevő majorságot.[2] A sikert jól mutatja, hogy már a 19. század publicisztikai írásai sem mulasztották el magasztalni a Magyar Királyságban kivételesnek számító invenciózus vállalkozást.[3]

A múlt század utolsó tizedében történt, hogy báró Lilien, a nagy mezőgazda, e megyének legszebb uradalmát, Ercsit […] haszonbérbe vevé, s messzenéző tekintetével e megye gazdasági jobb jövendőjének alapjait lerakta. Mind az, mi e megyében jelenleg fenn áll, e férfiu eszközléseire vihető vissza, s meg lehet ma is még téres legelők foglalnák el a szép rónaságok legnagyobb részét.[4]

A fenti idézetből is kitűnik, hogy az ercsi uradalom fejlesztése – a rossz forrásadottságok ellenére – releváns téma, már csak azért is, mert e birtokracionalizáció nem állt meg a kiterjedt puszták határainál, hanem hatást gyakorolt a környező uradalmakra is, különösen igaz ez a Brunszvik Ferenc kezelése alatt álló martonvásári, illetve a József nádor birtokolta alcsúti jószágokra.[5]

Lilien fejlesztései és céljai végső soron a neves mezőgazdász, Albrecht Thaer elveit tükrözik, melynek lényege, hogy az agrártermelésben is érvényesüljön a tőkés szemlélet, a profitorientáltság, s hogy a birtokos a megfelelő személyi apparátussal és anyagi ráfordítással nyereséget termelő mezőgazdasági üzemet hozzon létre.[6] A földesúri és az úrbéres földek tagosítása, a legelők elkülönítése az ambiciózus báró legfontosabb feladatai közé tartozott, hiszen ezek tették lehetővé az önálló majorok létrehozását, amelyek egyaránt magukon viselték az extenzív és az intenzív gazdálkodás formáit, előbbit elsősorban azért, mert a napóleoni háborúk konjunkturális hatásai a gabonafélék kiterjedt művelését ösztönözték, ugyanakkor éppen az ebből származó bevétel biztosította a nagyobb tőke-és munkaigényű belterjes talajgazdálkodás kibontakozását.[7] Az önálló majorok kialakítása nem történt és nem is történhetett egy időben, mivel a kiépítés, az eszközök beszerzése, a földek előkészítése komoly anyagi ráfordítást igényelt Fejér vármegyében is, ahol „a múlt század végén még csak legelőkkel, gulyákkal s juhnyájakkal találkozhattunk. E béres pusztákat ez időben birkások birták haszonbérben, s a földesurak gazdaágaikkal mit sem törődtek.”[8] A 18. században, amelyre az idézet utal, szintén ilyen birkás puszta volt az ercsi uradalomhoz tartozó Besnyő is,[9] amelynek 18-19. századi történetét, gazdasági szerepében bekövetkező változásait e tanulmány kívánja röviden nyomon követni.[10]

A helyszín

Az ercsi uradalom Ercsi község központtal Fejér vármegyében, a legkevesebb települést magában foglaló Bicskei járásban helyezkedett el Batta község és Adony mezőváros között, két postastációra Buda városától a Duna jobb partján. Keletről a Duna partszakasza, észak-nyugatról a Baracskai közbirtokosság és Ráckeresztúr, nyugatról a Velencei közbirtokosság határolta. A termékeny táj nagy változatosságot mutat, hiszen löszös táblák, völgyközi platók és hordalékkúpfelszínek is megtalálhatók benne, a folyóvíz miatt pedig magaspartok is jellemzik.[11] A víz elválaszthatatlan volt a lakosság életétől, de nemcsak a Duna, hanem egyéb vizek is befolyással voltak az uradalom életére, így például a Gerecsében eredő Váli-víz, amely Baracskán keresztül az ercsi uradalom területén áthaladva a nádas tavat táplálva, Iváncsa pusztánál torkollik a Dunába.[12]

Az úthálózat a 18. században és a 19. század első harmadában sem volt megfelelő, hiszen a földutak egy-egy nagyobb esőzés vagy éppen a Duna kiáradása miatt könnyen járhatatlanná váltak. Az első katonai felmérés során, 1782-1785 között készített országleírás szerint a vármegye székhelyére, Székesfehérvárra Ercsiből földúton keresztül lehetett eljutni, az Adonyba vezető út pedig esőzés és áradás esetén járhatatlan volt, így az arra tartóknak a dombokon keresztül kerülőúton kellett megközelítenie a mezővárost.[13] A vármegyében 1799-ben tizenkilenc fontosabb posta-, kereskedelmi és összekötő utat írtak össze, amelyből Ercsit a postaút Tétény és Dunaföldvár közötti szakasza érintette,[14] amelynek legmostohább része éppen Érd és Ercsi között húzódott és az érdiek, (százhalom)battaiak, ercsiek gyakori karbantartási munkálatai ellenére sem állta ki a természet erőpróbáit.[15]

Az uradalomhoz számos puszta tartozott a 19. században: Göböljárás,[16] Rácz-Szent Péter és Agg-Szent Péter, illetve a legdélebben, Adonytól északra fekvő Alsó-és Felső-Besnyő,[17] amelyek közvetlen kapcsolatát a Dunával Iváncsa puszta zárta el kelet felől. A terület ugyan vízhiányos, hiszen egyetlen jelentősebb folyó sem halad a földeken keresztül, a csekély talajvíz pedig a Váli-völgy felé szivárog, de a löszös mezőségi talaj és a tagolatlan felszín miatt megfelelő időjárási viszontagságok mellett kiterjedt szántóföldi növénytermesztésre igen alkalmasak e puszták.[18]

Besnyő a 18. század első felében

Az Ercsi falut is birtokló Dombay család kihalása után elhagyatott pusztaként szállt a koronára Besnyő, amely aztán Ercsivel együtt Szapáry Péter kezére került III. Ferdinánd birtokadományozása révén 1650-ben,[19] azonban tényleges hatalomváltás nem történt, hiszen ekkor a terület még török fennhatóság alatt állt, az elenyésző rác lakosságot pedig a roppant megterhelő kettős adóztatás sújtotta.[20] A budai kamarai számvevőség a 17. század végén a falvak bevétele kapcsán készített egy összeírást, amely Desnyő (Besnyő) területét 26 egész-és 14 féltelekre becsüli, legelőjét pedig 600 birka legeltetésére tartotta alkalmasnak.[21] Lakosságszámra vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre a török kiűzését, illetve a Rákóczi szabadságharcot követő időszakokból sem,[22] azonban Besnyőnek nem sikerült falu rangjára emelkednie, a 18-19. században mindvégig jogok és privilégiumok nélküli pusztaként szerepel az összeírásokban.[23]

A terület pontos elhelyezkedése és neve a 17. század végén és a 18. század első felében nem egyértelmű, azonban az 1750-es években lefolytatott határvizsgálatok során keletkezett tanúkihallgatások írásos iratanyaga éppen erre vonatkozóan nyújt támpontokat. A falu eredeti neve a török időkben Széplak volt, de az Ercsi Uraság meg tiltotta volna, ne hívattassék Széplaknak, hanem Besnyőnek, mert aki Széplaknak hívja, fogja a nyelvét elmeczeti az Groff eő nagysága.[24] A kettős adóztatás réme mellett az állandó háborúk, a forspont és a Duna áradásai miatt a lakosság elhagyta az akkor még közvetlen vízparti kapcsolattal bíró falut és nyugati irányba vándorolt tovább, ahogy azt több tanú is egyhangúlag idézte fel az 1757-es tanúkihallgatás alkalmával:

[a]z öregektűl hallotta, hogy a mult török háboruban elsőben Besnyői falu volt a Duna mellett, hol most a Besnyői vendég fogado vagyon, és onnét a török és katona járás külletett Besnyeieknek ki az hegyre menni, s a kettős halomnak egyikéhez, melly föl részrűl vagyon szállottak, és ott meg telepedtek. Ezen kettős halomnak lévő helyrül ismét túlabb mentek, hol az Ercsieknek a mostani szallásaik vagynak, azon okbul, hogy az Török és a katonaság az forspontozás miatt az utat arra csinálta [értsd követték őket – kiemelés tőlem B.K.].[25]

A széplakiak (vagy besnyőiek) az iváncsai, szabolcsi, nyéki pusztákkal közrefogott területen vándoroltak, de a megpróbáltatások elől nem tudtak elmenekülni, amely nyilvánvalóan hozzájárult ahhoz, hogy a 18. század elejére a katolikus rác lakossággal bíró település elnéptelenedett, templom és reprezentációs épület nem állt itt, gazdasági épületei közül elhagyatott borozót, mészárszéket és egy malmot jegyeztek fel, amelynek rendes vize nem volt.[26]

A Szapáryak hiába bírták Besnyőt a 17. század közepétől, tényleges befolyást, gazdaságra vonatkozó elképzeléseket a török kiűzéséig érvényesíteni sem tudtak volna, ráadásul a Fejér vármegyében lévő jószágok mind távol estek a família központjától, a mai Szlovénia területén található Muraszombattól.[27] Gazdasági kontextusban kulcsfontosságú forrásunk egy 1733. évi uradalmi összeírás, amely az ercsi jószág bevételeit tartalmazza. Ebben a lajstromban szerepel Besnyő puszta is, amelyet a baracskai Szűcs család 50 forintért bérelt birkás legelőként. Korizmics László[28] a Mezei gazdaság könyve című munkájában utal arra, hogy 1736-ból, 1737-ből és 1738-ból is látott eredeti számadást, amelyet Szapáry Péter számára készített az uradalom tiszttartója, Vucskics Miklós. E számadások szerint a besnyői puszta árendája ezekben az években is 50 forintot tett ki,[29] amely jól jelzi a föld értéktelenségét, hiszen, ha figyelembe vesszük, hogy kb. 5000-6000 hold nagyságú területről van szó, akkor az holdanként kevesebb mint egy forint bevételt jelent az uradalomnak.[30]

Szűcs Péter és Szűcs Pál a 18. század elején Komárom vármegyéből érkeztek Fejér vármegyébe, a család központja Baracskában volt, de a „bevált” kisnemesi vagyongyarapítási stratégiát alkalmazva további földeket vettek haszonbérbe a környező uradalmakban (Baracska mellett még Iváncsa, Jégháza, Besnyő),[31] s azokon göbölyös (marhás) és birkás gazdákként tevékenykedtek,[32] a terület intenzív szántóművelésére ilyen keretek között természetesen nem került sor. Minthogy a földesúr és Szűcs Péter között köttetett szerződés nem maradt fenn egyik család iratai között sem, így a bérbeadás további elemeit nem ismerjük.[33]

bevétel neme bevétel összege
A közösség adója 100 forint
A sörfőző ház haszonbérlete 20 forint
A bolt haszonbérlete 5 forint
Rácz-Szent Péteri puszta legelőként való árendálása 40 forint
A közösség árendája 27 forint 50 krajcár
Besnyői puszta legelőként való árendálása 50 forint
összesen 242 forint 50 krajcár

1. táblázat Az ercsi uradalom bevételei 1733-ban[34]

Besnyő a 18. század második felében

Szapáry Péter a hatalmas kiterjedésű legelőterületet 1773-ban több egységre (plaga) osztotta Petrás Márton,[35] Petrás Pál,[36] Loninger Mihály,[37] Redl Pál[38] és Szűcs Pál[39] között, s az uradalom számukra ugyanolyan mintát követő szerződést (contractus) írt. Minden területi egységet a szokásos módon tizenkét évre bocsájtotta haszonbérbe a földesúr, s ezt a tizenkét évet csupán „a jószomszédi harmónia” megszegése esetén rövidítette meg azzal, hogy más kezére juttatta a földet. A családi iratanyagokban megőrzött rövid szerződések nem térnek ki a fizetési kötelezettségekre, csupán meghatározza, hogy évente két részletben kell az összeget az ercsi uradalom kasszájába befizetni,[40] jóllehet a Szűcs Pállal kötött szerződésnek további egy példánya is fennmaradt, amely szerint a terület éves haszonbérleti díja 1230 forint, valószínűleg a többi bérlemény esetén is hasonló összegről lehetett szó. Az egyes egységek birkás legelőként való alkalmazása mellett megjelent a nyomásos gazdálkodás is, amit kifejezetten a földesúr kötött ki a szerződésben.[41]

1. kép A besnyői puszta egy részén évtizedekig gazdálkodó baracskai Szűcs család genealógiája[42]

A prédiumból 1773-ban szintén részt kapó Petrás család birtokgazdálkodásáról pontosabb képet kapunk egy 1784-ből származó inventáriumból, amelyben a „vén bolond” Petrás Pál ingó és ingatlan vagyonát írták össze. Intenzív gazdálkodásra és birtokszervezésre utalnak az alacsony költségigénnyel felépített, sárból (vályogból) készült épületek, úgy mint – a kétszobás lakóházat nem számítva – a sütőház, az állatállomány tartását szolgáló különböző istállók és a kétszobás, kéménnyel ellátott birkás ház, illetve a szerszámok és betakarított javak tárolására szolgáló pincék és padlások. A szántóföldi növénytermesztést nemcsak az egyszerű gépek és szerszámok, de a tárolókban felhalmozott gabonanövények (búza, rozs, árpa, kukorica stb.)[43] és a szérűskerteken lévő kazalok is igazolják.[44]

Petrás Pál ingó és ingatlan javai, 1784
pince kilenc darab különféle edény
ház három ruhás láda, három almárium, három szék, rézóra, két asztal, tálak és evőeszközök
lisztes kamra három hombár, hét hordó, tányérok és edények
padlás különféle élelmiszerek
kukoricapadlás mezőgazdasági eszközökhöz való kerekek, rosta, csutkás kukorica, árpa, zab
faragóműhely fúrók, vésők, fogók, fejszék, szerszám-és épületfa
udvar deszkák, talicska, hat vasabroncsos hordó, két faabroncsos hordó, két csöbör, kapa, ásó, lapát, fejsze, ölfa
granárium liszt, korpa, bükköny, tiszta búza, rozsos búza, rozs, árpa, két gereblye
szérűskertek három szénaboglya, moharkazal, zabosztag, rozsosztag, búzaosztag, három árpaszalma kazal, négy búzaszalma kazal
épületek sárból épített kétszobás ház, egy kiskamra, egy nagykamra, sütőház, birkás ház két szobával, rozzant kocsmaház pincével, cselédkunyhók, sárból épített granárium két padlással, száz ökörnek való istálló, négy lóra való sárból épített istálló, egy istálló deszkapadlással, tej-és zöldségtartó kamra padlás nélkül, pince, faragóház, baromfiól, disznóól
állatállomány 2785 juh, 96 jármos ökör, 152 gulyás marha, 7 kocsis ló, 50 sertés,
szerszámok, eszközök 8 szekér, 18 eke, 4 kocsi, egy vasborona, 5 szántóvas, egy szénametsző vas

2. táblázat Petrás Pál inventáriumának kivonata

A terület sokat őrzött meg „eredeti” állattartó profiljából is, amelyre az elterülő füves puszta kifejezetten alkalmas volt. Legnagyobb számban juhokat tartottak, azon belül a kosok (1775 db), ürük (631 db) és az egyéves bárányok (329 darab) adták az állomány gerincét. Ezeknek gyapja számottevő bevételt hozhatott. A marhaállomány 248 darabból állt, amelynek közel 39%-át földműves munkákra használták fel jármos ökörként, míg a fennmaradó gulyás marhák közül fiatal borjú vagy üsző 46%-ot tett ki, míg az idősebb üszők 31%-ot. A fejős tehenek csupán az állomány 8%-át tették ki, így komolyabb tejgazdaságról nem lehetett szó. A sertések száma 50 darab volt, drága fenntartásuk miatt a lovakból volt a legkevesebb, hat darab a kocsisoknak rendelve.[45]

2. kép A Petrás család nemességvizsgálatához készült genealógia[46]

A 1773-ban bérleményi viszonyba került családok nemesi iratai között csak a Petrás családnál jelenik meg Besnyő, a Szűcs, a Redl és a Loninger család iratanyaga sem tartalmaz arra vonatkozó adalékokat, hogy a 1780-as évektől bármilyen kontextusban (gazdasági, jogi, alkalmazotti) is kapcsolódnának Besnyőhöz. A 18. század végén, II. József által elrendelt első katonai felméréshez készített térképen már Alsó-Besnyő és Felső-Besnyő van feltüntetve, de mivel falu rangjára egyik sem emelkedett, így az országleírás csupán Ercsihez tartozó prédiumként tartja azokat számon. [47] Feltételezhetjük, hogy mindkét területen a Petrás család vált és maradt is érdekelt. Petrás Pál fentebb részletezett vagyona és a hozzá készült testamentum körül kibontakozó jogi viták során egyes dokumentumok keltezésénél 1785-ben már Felső-Besnyő szerepel,[48] míg egy 1813-re dalált dokumentum azt jegyzi meg, hogy Petrás András immár negyven éve vezeti az alsó-besnyői gazdaságot.[49] A hatalmas puszta kettéválásához a családi indíttatások mellett nyilvánvalóan az 1773-as évhez köthető, szerződésekben rögzített területi felosztások is hozzájárultak.

A képen térkép látható Automatikusan generált leírás

3. kép Az ercsi uradalom déli része az első katonai felmérés során készült térképen

Besnyő a 19. század első harmadában

A fentebb említett Petrás András 1811 április 6-án kötött új bérleti szerződést gróf Szapáry Jánossal: „[…] a nevezett Alsó-Besnyő puszta, amit sok éve árendás címén tartottam, 1803 óta azonban már kezesként bírom, amely igazgatásom alatt fáradhatatlan szorgalmam révén gyarapszik […]”.[50] A megújított, tíz évre szóló haszonbérlemény éves díja 12 000 forint volt, de a szerződés kitér arra is, hogy Petrás András az elmúlt években 87 246 forint értékben végzett fejlesztéseket,[51] de a konkrét invesztíciókat nem jegyezték le, ahogy elveszett az 1813-ban megírt testamentumhoz rendelt ingó és ingatlan vagyonok lajstroma is.[52]

Lilien báró érkezése Ercsibe nem jelentette rögtön az összes puszta egyidejű haszonvételezését, hiszen egyrészt meg kellett várni az érvényben lévő szerződések lejártát, másrészt pedig az okszerű gazdálkodás kialakítása csupán fokozatosan volt megvalósítható.[53] Arról, hogy Lilien mikor vette kézbe Felső-Besnyőt, nincs pontos tudomásunk, de utoljára 1798-ban szerepel az anyakönyvi kivonatokban egy bizonyos Grosi Gáborhoz kapcsolva, akinek állapotához a pap azt jegyezte fel, hogy „Dni Arendatoris Főlső-Besnyőnsis”[54] volt. Alsó-Besnyő ennél pontosabban határolható be. Petrás András neve utoljára 1821-ben szerepel a nemesi összeírásokban, Lilien pedig egy 1823-ban publikált írásában utal arra, hogy: „[e]gy ötödik gazdaság 2700 holdat tesz ki. Abból kifolyólag, hogy ez korábban bérbe volt adva és én személy szerint elsőként csak két éve vettem a saját kezelésembe Ez a gazdaság egészen eddig nem kerülhetett ez én elgondolásom szerinti művelésre.” [55] Ezzel egybevág az is, hogy Szapáry János tíz évre adta bérbe Petrásnak a pusztát, ezt követően a báró vette át.

Lilien az uradalomba integrálta a pusztákat, önálló majorokká alakítva azokat. Alsó-és Felső-Besnyőt is három különálló „zónára” osztotta. A külső zónában huszonnégy osztagból álló váltógazdálkodást folytattak, egy-egy osztag kb. 80 holdat tett ki és itt döntően gabonaféléket termesztettek (árpa, zab, búza, kukorica), de az ugar nem szűnt meg, hiszen az uradalom nem lett volna képes ekkora területet trágyával ellátni, így egy osztag három évig birkalegelőként funkcionált. Ez a külső rész az egész pusztagazdaság (Prädial-Wirtschaft) 70%-át tette ki.[56] A középső zónába eső földeket tizenhat osztagra osztotta fel a báró, mindegyik osztag kb. 12 holdat tett ki, ami a teljes majorgazdaság 7%-át jelentette, de ez jóval intenzívebb művelés alatt állt, mint a külső egység, hiszen az uradalom fokozatosan növekvő állatállománya révén az osztagok egy részét el tudták látni trágyával. Éppen a trágyázás biztosítása miatt szükségszerű volt a takarmánynövények termesztése, ami döntően ebben a „belső zónában” valósult meg: lucerna, bükköny, burgundi répa, török kukorica és burgonya (frühe Erdäpfel, gemeine Erdäpfel).[57]

1. ábra Lilien reformjainak egyszerűsített ábrája

A belső majorban is érvényesült a téri központosítás elve. Bár az uradalom területén több, az úrbéres legelőktől elkülönített földesúri legelő (pascuum dominalis) is működött, az egyes pusztamajorok belső területén is alakítottak ki legelőket, hogy rosszabb idő esetén az akolhoz közel is lehetőség legyen a legeltetésre.[58] Az itt felállított épületek alacsony költségvetéssel vályogból, a tetőszerkezet tűzvédelmi szempontból roppant veszélyes nádból készült, de Lilien ezeket egymástól akkora távolságra helyeztette el, hogy a tűz ne terjedjen át egyik gazdasági épületről a másikra. A tisztilakkal szemben állt a magtár (granárium), egyik oldalról a hajdúk és a kocsisok lakhelye, másik oldalról a lóistálló állt, ezzel mintegy tökéletes négyzetes elrendezés jött létre. Ettől távolabb volt a béresek lakrésze, az ököristálló és a szekérszín, a juhászok lakrésze és a juhakol szintén külön egységet alkottak.[59] Bár az épületek leírása az ercsi uradalomban évekig szolgáló Korizmics Lászlótól származik, érdemes megjegyezni, hogy a második katonai felmérés során készített térképen jól kivehetőek a lilieni rendezés alapjai.[60]

4. kép Felső-Besnyő belmajora a második katonai felmérés során készített térképen

A besnyői puszták integrálása magával vonta az uradalmi alkalmazottak megjelenését is. A „fehérgalléros” hivatali (officialis) tisztektől élesen elváltak a gazdaságirányítás gyakorlati ellátói és a mezőgazdasági-üzemi egységek őrzői, felügyelői. Feladatukat és számukat illetően a báró pontos adatokat közöl. A majorrá fejlesztett pusztákon, így Felső-és Alsó-Besnyőn is egy-egy kasznár dolgozott.[61] Alájuk tartoztak az ispánok (spanus), akik gyakran a parasztok közül kerültek ki, amelyet elsősorban a mezőgazdasági életben, munkában szerzett tapasztalatok indokoltak, hiszen a gazdasági munkálatokat közvetlenül ők irányították,[62] az uradalom pedig részletes útmutatót, szabályokat fogalmazott meg, így például azt is, hogy a pusztabéli ispánok: „[a]z ökrös szekereknek kenése az Uradalom Teremesztményéből készitett Kalamászal való éles megparantsoltatott.”[63] A pusztagazdaságokban a kiterjedt, extenzív növénytermesztés miatt három-három ispán dolgozott.[64]

A gazdaságirányítás alatt helyezkedtek el a rendészeti feladatot ellátó szolgák, akiknek változatos elnevezései között szerepel az anyakönyvekben hajdo, obequitator (kerülő), satrapa, custos campi, custos agror, csősz. A leggyakrabban a hajdo vagy hajdonis szerepel. Minthogy az ercsi major fundus instructus tekintetében a leginkább felszerelt, így ott négy, míg a külső gazdaságokban két-két kerülő vigyázta a rendet, illetve hajtotta munkára a jobbágyokat.[65] Egy-egy ilyen művelés alá vont praedium kiterjedése megközelítette a 2700-3000 holdat, így felmerül a kérdés, hogy elegendő-e mindösszesen két rendészeti személyt alkalmazni, hiszen racionálisnak tűnhet, hogy minél nagyobb a major, annál több felvigyázót rendel ki az uraság. De ez nem itt állja meg a helyét minden esetben, hiszen azokban az uradalmakban, ahol a tagosítás végbement, ott kevesebb konfliktusra került sor a jobbágyokkal, akik gyakran nem tartották be a kijelölt határokat.[66]

Összegzés

A tanulmány célja az volt, hogy kísérletet tegyen egy forráshiányos puszta történetének és funkcióváltásainak felvázolására. Míg Besnyő a 18. század elején a török háborúk hatása miatt egy elnéptelendett terület volt, addig a század második felében a földesúr, Szapáry Péter gazdasági céljainak megfelelve birkás legelőként hasznosult kisnemesi családok kezén, a század végére pedig egyértelműen kimutatható, hogy a Petrás família birtokgazdálkodása alatt egyszerű gazdasági épületek és mezőgazdasági eszközök invesztálása mellett a puszta túllépett a legelőként való hasznosuláson és kezdetét vette a szántóföldi növénytermesztés. A 19. század első harmadában pedig a teljes uradalom egyedüli haszonbérlőjévé váló Joseph von Lilien báró az okszerű gazdálkodás elvei mentén önálló majorokká fejlesztette Felső-és Alsó-Besnyőt, mely fejlesztések a későbbi évtizedekben is kimutathatóak.

Bibliográfia

Felhasznált szakirodalom

Claude André Donatello – Cseh Géza – Pozsonyi József: A muraszombati, szécsiszigeti és szapári Szapáry család története, Debrecen, Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Tiszántúli Történész Társaság, 2007.

Dvorzsák János (szerk.): Magyarország helységnévtára 1., Budapest, Havi Füzetek, 1885.

Eperjessy Kálmán: Fejér megye katonai leírása II. József korában, in, Farkas Gábor (szerk.): Fejér Megyei Történeti Évkönyv A Fejér megyei Levéltár Évkönyve, 11., Székesfehérvár, 1977, 119-160.

Fényes Elek: Magyarország, ’s a’ hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben, Pest, Trattner-Károlyi Könyvnyomó-Intézete, 1841-1844.

Hetényi István: Besnyő, in, Farkas Gábor (szerk.): Fejér megyei történeti évkönyv A Fejér Megyei Levéltár Évkönyve 14., Székesfehérvár, Fejér Megyei Levéltár, 1980, 151-168.

Hetényi István: Ercsi, in, Farkas Gábor (szerk.): Fejér Megyei Történeti Évkönyv A Fejér Megyei Levéltár Évkönyve 16., Székesfehérvár, Fejér Megyei Levéltár, 1985, 69-128.

Kállay István: A magyarországi birtokkormányzat 1711-1848, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980.

Károly János: Fejér vármegye története 1. Székesfehérvár, 1896.

Katus László: A modern Magyarország születése. Pécs, Kronosz, 2012.

Korizmics László – Benkő Dániel – Morócz István: Mezei gazdaság könyve. I. kötet. Stephens Henry The Book of the Farm című munkája nyomán, Pest, Nyomtatott Herz Jánosnál, 1855.

Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790-1848, Budapest, Teleki Pál Tudományos Intézet, 1948.

Orosz István: Albrecht Thaer és a „racionális” mezőgazdaság, in, Orosz István-Tokody Gyula (szerk.): Egyetemes történeti tanulmányok 12., Debrecen, 1978, 139-155.

Ráth Károly: A Győr vármegyei hódoltságról. In: Magyar Történelmi Tár, 1. sorozat 7. kötet, Pest, A Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottmánya, 1860.

Schneider Miklós: Fejérmegyei nemes családok, Székesfehérvár, Csitáry G. Jenő könyvnyomdája, 1935.

Török János: Alcsúth gazdasági tekintetben, Buda, A Magyar Királyi Egyetem, 1841.

Vályi András: Magyar országnak leírása 1., Buda, 1796.

Felhasznált folyóiratok

André, Christian Karl (szerk.): Ökonomische Neuigkeiten und Verhandlungen. 45. szám, 1823. 349-359.

Demeter Zsófia: Emlékezés Korizmics Lászlóra, Honismeret, 25. évf., 2001/5, 40-42.

Korizmics László: Kirándulás Fejérmegyébe, Gazdasági Lapok, V.évf., 30. szám, 1853. július 24., 351-353.

Kökényesi Zsolt: „A nemesi erények műhelye” A Collégium Theresianum mint lovagi akadémia, Hadtörténelmi Közlemények, 126. évf., 2013/1, 134-148.

Kökényesi Zsolt: A tudomány és a nyilvánosság kapcsolata egy nemesi akadémia példáján. A bécsi Theresianum reprezentációja a 18. században, Világtörténet, 34. évf., 2012/1-2, 35–68.

Felhasznált levéltári források

Magyar Nemzeti Levéltár Fejér megyei levéltára

HU-MNL-FML-IV.A. 73. – Acta Locorum (AL) Ercsi

HU-MNL-FML-IV.A. 73. – Acta Locorum (AL) Besnyő

HU-MNL-FML-IV.A. 73. – Acta Locorum (AL) Iváncsa

HU-MNL-FML-IV.3.c – Fejér vármegye közgyűlésének iratai

HU-MNL-FML-IV.72.c – Fejér vármegye nemességének iratai

HU-MNL-FML-XII. 18. – A Petrás család iratai

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Leváltára

MOL Militärische Beschreibung von Hungarn, Coll. XIII. Sect. 21-24

MNL OL A, Magyar kancelláriai levéltár

MNL OL E, Magyar kincstári leváltárak

Bécsi Állami Leváltár

AT-OeStA/FHKA AHK HF Ungarn VUG 42A – Konskriptionen

Hivatkozások

  1. A szakirodalomban egyöntetűen 1795 szerepel arra vonatkozóan, hogy mikor vette át a birtokot Lilien apósától, Szapáry Péter gróftól. Ez az évszám Korizmics László révén került a köztudatba, aki fiatal korában kasznárként dolgozott az uradalomban. 1855-ben többedmagával adta ki a Mezei Gazdaság könyve című könyvet, amelyben kulcsfontosságú információt közöl az uradalom jellemzőiről, s köztük szerepel az 1795-ös évszám is. Ezt az évszámot nem áll módunkban forrásokkal igazolni, azonban elvetni sincs okunk. Lilien már az 1780-as évek végén levelezett apósával az uradalom fejlesztéséről, az 1790-es évek második felében pedig a keresztelési anyakönyvi kivonatok igazolják, hogy Lilien báró családja adott esetben keresztszülőséget vállalt a helyi elöljárók gyermekeinél. ↑
  2. Lilien 1760-tól 1771-ig élt és tanult a bécsi császári és királyi Theresianumban (Collegium Theresianum), ahol nemcsak a nemesi erények és különböző stúdiumok elsajátítását várták el tőle, hanem a felvilágosult abszolutizmus jegyében azt is, hogy az állam számára hasznossá váljon, az elitnek azon tagjává, aki a haza (Vaterland) előmozdítására törekszik. Kökényesi Zsolt: „A nemesi erények műhelye” A Collégium Theresianum mint lovagi akadémia, Hadtörténelmi Közlemények, 126. évf., 2013/1, 135–137. Az intézet falai között az 1760-as évektől kezdett kibontakozni a mezőgazdaságtan (Landwirtschaftslehre), amelynek sikerességét szolgálta az ehhez létrehozott gazdasági-botanikus kert is. Feltételezhetjük, hogy ez a tudományág hatott bárónk későbbi tevékenységére. Kökényesi Zsolt: A tudomány és a nyilvánosság kapcsolata egy nemesi akadémia példáján. A bécsi Theresianum reprezentációja a 18. században, Világtörténet, 34. évf., 2012/1-2, 46–47. ↑
  3. Az ercsi uradalom legbővebb ismertetését ld.: Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon, Budapest, Teleki Pál Tudományos Intézet, 1948, 50–53. ↑
  4. Korizmics László: Kirándulás Fejérmegyébe, Gazdasági Lapok, V.évf., 30. szám, 1853. július 24., 351. ↑
  5. Károly János: Fejér vármegye története 1., Székesfehérvár, 1896, 521. ↑
  6. Orosz István: Albrecht Thaer és a „racionális” mezőgazdaság, in, Orosz István-Tokody Gyula (szerk.): Egyetemes történeti tanulmányok 12., Debrecen, 1978, 144. ↑
  7. Katus László: A modern Magyarország születése, Pécs, Kronosz, 2012, 142-146. ↑
  8. Korizmics: Kirándulás Fejérmegyébe, 351. ↑
  9. A Magyar Királyságban több Besnyő, illetve Besenyő nevű falu és puszta is volt a 18-19. században. Ezeket részletesen ld.: Vályi András: Magyar országnak leírása 1. Buda, 1796, 196-197. A tanulmány címében szereplő Besnyő alatt itt Felső és Alsó Besnyő pusztákat értjük, amelyek csupán részei a mai Besnyő településnek. Hetényi István: Besnyő, in, Farkas Gábor (szerk.): Fejér megyei történeti évkönyv A Fejér Megyei Levéltár Évkönyve 14., Székesfehérvár, Fejér Megyei Levéltár, 1980, 151, 161. ↑
  10. Fényes Elek címben megjelölt idézete Felső-Besnyőre vonatkozik. Fényes Elek: Magyarország, ’s a’ hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben, Pest, Trattner-Károlyi Könyvnyomó-Intézete, 1841-1844, 101. ↑
  11. Hetényi István: Ercsi, in, Farkas Gábor (szerk.): Fejér Megyei Történeti Évkönyv A Fejér Megyei Levéltár Évkönyve 16., Székesfehérvár, Fejér Megyei Levéltár, 1985, 69. ↑
  12. Károly János: Fejér vármegye története 1., Székesfehérvár, 1896, 19. ↑
  13. MOL Militärische Beschreibung von Hungarn, Coll. XIII. Sect. 21-24. Az országleírásról részletesen ld.: Eperjessy Kálmán: Fejér megye katonai leírása II. József korában, in, Farkas Gábor (szerk.): Fejér Megyei Történeti Évkönyv A Fejér megyei Levéltár Évkönyve, 11., Székesfehérvár, 1977, 121–162. ↑
  14. HU-MNL-FML-IV.3.c 1799. feb. 16-án folyt. közgyűlés, 16. számú irat ↑
  15. Például 1822-ben, amikor a hóolvadás tette járhatatlanná a Budára vezető postautat, amely azért is volt hátrány, mert az ercsi jobbágyok egyik bevételi lehetősége volt, hogy a kenyeret vittek fel Budára. HU-MNL-FML-IV.3.c. 1822. júl. 8-én folyt. közgyűlés, 122. számú irat. A 1830-as évek végén a központi hatalom is felismerte, hogy a paraszti rétegek nem terhelhetők a megyei utak karbantartásával, így bizonyos távolságonként útigazgatók kirendelésére született javaslat. HU-MNL-FML-IV.3.c 1838. máj. 25-én folyt. közgyűlés, 799. számú irat. ↑
  16. Fejér vármegyében az alcsúti uradalomhoz is tartozott egy szintén Göböljárás nevű puszta. Dvorzsák János (szerk.): Magyarország helységnévtára 1., Budapest, Havi Füzetek, 1885, 175. ↑
  17. A puszták teljes megyei összeírását ld.: HU-MNL-FML-IV.3.c 1841. okt. 23-án folyt. közgyűlés, 4242. számú irat. Létezett az uradalomban egy Kisbesnyő nevet viselő puszta is, azonban itt nem folytattak földművelést, hanem a közösség legelőjétől szigorúan elkülönített urasági legelő (pascuum dominalis) volt, amelyen egy 1814. évi vízrajzi térkép alapján ’L’ alakú birkaakol is létesült. ld.: S12 – Div. XIII. – No.429. ↑
  18. Hetényi: Besnyő, 152. ↑
  19. OL. Kancelláriai Lt. A. 35. Conceptus exped. 1650. n. 241. ↑
  20. A keresztény földesúrnak egy karmazsin színű vörös bőrből varrt csizmát kellett fizetniük, a töröknek pedig fejpénz kellett fizetniük. Besnyő pozícióját jól jelzi, hogy Ercsi falunak jóval magasabb adókötelezettsége volt mindkét fél felé, hiszen Szapáry Péternek cenzust is fizettek, illetve a házak száma alapján és a termények után is készpénzben kellett fizetniük a törököknek. MNL OL E 156 -a. – Fasc.060. – No.059. 8-9. 1651-ben például törökkel való összecsapás kapcsán a Szapáry testvérek az ercsi és a rácz-szent-péteri jobbágyaik marháját hajtották el, válaszul arra, hogy a lakosok nem szolgáltatták be az adót. Ráth Károly: A Győr vármegyei hódoltságról, in, Toldy Ferenc (szerk.): Magyar Történelmi Tár 1. sorozat 7. kötet, Pest, A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottmánya, 1860, 82. ↑
  21. HU MNL OL E 156 – a. – Fasc. 066. – No. 030. 6. ↑
  22. 1699-es datálással készült egy udvari konskripció, amely a Duna menti településeket térképezte fel. Ebben az összeírásban Besnyő faluként szerepel, lakosokat azonban – Ercsivel ellentétben – nem vesz lajstromba, így feltehetőleg az összeírás idején (18. század első évei, évtizedei) elnéptelenedett területről beszélhetünk. Az összeírás készítője feljegyezte, hogy a török időszakban 140 ház állt itt. AT-OeStA/FHKA AHK HF Ungarn VUG 42A-1. Fasz. 3. Nr. 65. p. 31. ↑
  23. Hetényi: Besnyő, 154. ↑
  24. HU-MNL-FML-IV.73. Acta Locorum (AL) Besnyő p. 12. ↑
  25. Hasonló álláspontot képviselt a második tanút is: „[…] hogy elsőben a Duna mellett, hol a mostani Besnyői fogadó vagyon, az után kettős Halomnél az Hegyen, a kettős Halomnak egyikénél melly föl szélrűl vagyon harmadszor pedig killebb, hol most az Ercsi Lakosoknak szállásaik vagynak, volt az Besnyői Falu, és azt ez utóbit kis Besnyőnek, a kettős Halomnél levőt pedig Nagy Besnyőnek hívták […]” HU-MNL-FML-IV.73. Acta Locorum (AL) Besnyő, p. 5–6. 1758-ban újabb tanúkihallgatást folytattak le Besnyő kapcsán, mert a Tőtősi família Széplak helyét kereste. Összesen öt tanút hallgattak ki három kérdésről: Ahol most az ercsi lakosok besnyői szállásaik vannak, az a területi Besnyő vagy Széplak? Volt-e ott a magyar katonaságnak kvártélya? Állt-e templom, ahol most ercsi lakosok besnyői szállásai vannak? Az öt tanúból egyik sem igazolta, hogy ahol az ercsi lakosok besnyői szállásai vannak, azt valaha is Széplaknak nevezték volna. Ötből mind az öt tanú azt vallotta, hogy a szállásterületek helyén régen falu volt („Új-Besnyő”), de egyik szerint sem állt ott templom, hanem a katolikus rácok temploma az ún. „Régi Besnyőnél” volt, a kettős halomnál. HU-MNL-FML-IV.73. Acta Locorum (AL) Iváncsa, p. 60–64. ↑
  26. AT-OeStA/FHKA AHK HF Ungarn VUG 42A-1. Fasz. 3. Nr. 65. p. 31–32. ↑
  27. A Szapáry család muraszombati kastélyáról részletesen ld.: Claude André Donatello – Cseh Géza – Pozsonyi József: A muraszombati, szécsiszigeti és szapári Szapáry család története, Debrecen, Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Tiszántúli Történész Társaság, 2007, 43–48. ↑
  28. Korizmics László kapcsán ld.: Demeter Zsófia: Emlékezés Korizmics Lászlóra, Honismeret, 25. évf., 2001/5, 40. ↑
  29. Korizmics László – Benkő Dániel – Morócz István: Mezei gazdaság könyve. I. kötet. Stephens Henry The Book of the Farm című munkája nyomán, Pest, Nyomtatott Herz Jánosnál, 1855, 349. ↑
  30. Uo., 349. ↑
  31. HU-MNL-FML-IV.72.c 43. doboz 6. számú irat ↑
  32. HU-MNL-FML-IV.72.c 43. doboz 99. számú irat ↑
  33. Feltehetőleg a szerződésben tizenkét éves periódusban határozták meg a bérbeadást. ↑
  34. A táblázat nem tartalmazza a terményadókat. Készült az 1733. évi összeírás alapján HU-MNL-FML-IV.A. 73. Acta Locorum (AL) Ercsi, p. 17. ↑
  35. HU-MNL-FML-IV.72.c 42. doboz 20. számú irat ↑
  36. HU-MNL-FML-IV.72.c 42. doboz 21. számú irat ↑
  37. HU-MNL-FML-IV.72.c 42. doboz 22. számú irat ↑
  38. HU-MNL-FML-IV.72.c 42. doboz 23. számú irat ↑
  39. HU-MNL-FML-IV.72.c 42. doboz 24. számú irat. A szerződéskötés után két évvel, 1775-ben Szűcs Pál meghalt és egy évekig elhúzódó vita vette kezdetét Szűcs Pál fia, Szűcs László és Szűcs Pál húgának férje, Pázmándy János között arról, hogy kit illet a bérleti jog, az ügy kivizsgálását Mária Terézia 1777-ben rendelte el. HU-MNL-FML-IV.72.c 43. doboz 16. számú irat. Végül Szűcs Pál fia, László maradt a besnyői gazdaságban, noha a Pázmándy Jánost támogató ercsi tiszttartó nem riadt károkozástól: „[…] Blondok vattok, miert szolgállyátok a Szűcs Lászlót, mert ezután a többi Marhátokat is el hajtom, és mind az Uratokat, mind magatokat Koldussá teszlek.” HU-MNL-FML-IV.A. 73. Acta Locorum (AL) Besnyő, p. 42. ↑
  40. „Sz. Mihály napján az másik felit pediglen jövő Sz. György napján Ercsi Cassámban bé fizetni, és azt jelentett Terminusokon hallasztás nélkül meg adni köteleztessék […]” HU-MNL-FML-IV.72.c 42. doboz 20. számú irat ↑
  41. „[…] Ercsi jószágomban jelesűl penig annak Határi mellett valo Sz. Peteri és Besnyői Pusztaim egy darab marha járó plágát, mely tudni illik Baracskai Határ felűl Loninger Mihály és Iváncsa felűl Petrás Mártony Porciojának advicináltatik és azok kőzött […] adtam és engedtem arendába […] Szűcs Pál Uramnak […] Ezerket szász harmincs rhénus forintokért […].” HU-MNL-FML-IV.A. 73. Acta Locorum (AL) Besnyő, p. 29. ↑
  42. HU-MNL-FML-IV.72.c. 43. doboz, 99. számú irat ↑
  43. Összesen 5650 pozsonyi mérő gabonát tároltak ekkor a padlásokon. ↑
  44. Bár a pincékben tároltak bort is, szőlőtermesztést nem folytattak Besnyőn, erre nem utalnak az eszközök sem, ellenben a Petrások Tordason is árendáltak területet, ahol szőlőművelést folytattak. „Egy régi Préss-ház dűllő félben rongos tetőre, melyben egy régi gyalog préss vagyon helyeztetve, ugyegy uj Préssház mint egy 10 öles hoszára, négy öles pedig szélességire nézve […] alatt kettős Pincze, mint egy tizen nyolc öles hosszú, kétt őles pedig szilességű […].” HU-MNL-FML-IV.72.c. 35. doboz, 31-34. számú iratok ↑
  45. HU-MNL-FML-IV.72.c. 35. doboz, 34-35. számú iratok ↑
  46. HU-MNL-FML-IV.72.c. 35. doboz, 100. számú irat. Petrás János címeres nemeslevelét 1760-ban hirdették ki, fiai (János, András és Márton) nemességvitató pere 1785-ben ért véget számukra kedvező ítélettel. Schneider Miklós: Fejérmegyei nemes családok, Székesfehérvár, Csitáry G. Jenő könyvnyomdája, 1935, 172. ↑
  47. Az első katonai felmérés digitalizált térképanyaga megtalálható a www.mapire.eu weboldalon; „Fölsö Besenyű és Also Besenyű” puszták jól láthatók a Duna vonalától keletre az alábbi rákereséssel: https://maps.arcanum.com/hu/map/firstsurvey-hungary/?layers=147&bbox=2074618.558457768%2C5964577.30957929%2C2110830.60060787%2C5976988.772047097 (Letöltés: 2022. augusztus 17.) Ha figyelembe vesszük Petrás Pál ingatlan javait és a térképen feltüntetett épületek számát, akkor valószínűbbnek tűnik, hogy Felső-Besnyőn vagy legalábbis Felső-Besnyő központtal vezette birtokát. ↑
  48. HU-MNL-FML-IV.72.c. 35. doboz, 110. számú irat ↑
  49. HU-MNL-FML-XII. 18., 2. számú irat ↑
  50. „[…] in dicto Praedio Alsó-Besnyő quod pluribus Annis Arenda titulo tenueram, inde vero ab Anno 1803 titulo Pignoris possederam, per me proaccendente indefessa industria mea procuratam esse […].” HU-MNL-FML-XII. 18., 2. számú irat ↑
  51. HU-MNL-FML-XII. 18., 2. számú irat ↑
  52. A testamentum alapján a pusztát Petrás András fia, a birtokkezelésben jártas, helyi viszonyokat jól ismerő Petrás Márton kapta árendába négy évre annak fejében, hogy édesapját idős kora miatt ellátja. Ez a szerződés nem befolyásolta a Szapáryval kötött szerződést. „Ne hogy azon arendatitius Contractus, mellyet N. M. Gróf Szapáry János Ő Excellentiájával Besnyői puszta eránt kötöttem, ezen változás által valamiben megsértődjék, akarom ugyan, hogy ezen megjedzett esztendők alatt tőlem ajánlott mód szerint Haszonvévője légyen Besnyői Pusztának Márton fiam, mellyre is magamat lekötelezem, jussomnak azonban főm-tartására minden támadható ellenvetésekben engemet Márton fiam az Pusztának régi mód szerint való arendatitius birtokosának vallani, és tartani köteles légyen, mint Magam, mint Maga, ’s mint többi Gyermekem bátorságára.” HU-MNL-FML-XII. 18., 1. számú irat. Petrás András végül még 1821-ben is Alsó-Besnyő árendátoraként szerepel a nemesi összeírásokban, Márton fiával kötött további szerződések nem maradtak fenn, így feltehetőleg csupán ebben a négy évben gazdálkodott Petrás Márton. ↑
  53. Érdemes itt röviden utalni József nádor alcsúti mintagazdaságára, amely a szakirodalom szerint Lilien tanácsai alapján kezdett fejlődni. Az alcsúti uradalom hat, egymástól elkülönült és önmagában működő majorságból állt, de ezek a gazdaságok több év leforgása alatt váltak ténylegesen működőképessé. József nádor már 1819-ben megkapja a birtokot, de az acsai majort csak 1825-ben kezdik fejleszteni, míg az utolsót, a hatodik gazdaságot (bányavölgyi major) pedig 1836-ban állítják fel. E példa is jól mutatja, hogy a fejlesztéseket rövidtávon nem lehetett megvalósítani. Török János: Alcsúth gazdasági tekintetben, Buda, A Magyar Királyi Egyetem, 1841, 20–22. ↑
  54. Az ercsi római katolikus plébánia keresztelési anyakönyvi kivonata, 1792-1824, pag. 84. 1798. 10. 18., www.familysearch.org (Letöltés: 2022. október 29.) ↑
  55. „Eine fünfte Wirthschaft enthält 2700 Joch. Da diese Wirthschaft früher verpachtet war, und ich selbe erst seit zwei Jahren in eigene Administration genommen habe, konnte diese Wirthschaft bis jezt noch nicht nach meinem Sinne eingetheilt werden.” Emanuel Frhr. v. Bartenstein: Reisebemerkungen über einige merkwürdige Landwirthschaften in Ungarn In: Christian Karl André (szerk.): Ökonomische Neuigkeiten und Verhandlungen, 45. szám, 1823, 357. Fontos megjegyezni, hogy bár Bartenstein írásáról van szó, az ercsi uradalom működéséről szóló melléklet Lilien báró közlésében került a folyóiratba. ↑
  56. Bartenstein: Reisebemerkungen über einige merkwürdige Landwirthschaften in Ungarn, 356. ↑
  57. Uo., 357. Egy racionalizált birtok földesurának célja az volt, hogy minél magasabb hozamot érjen el a szemterméses gabonanövényekből, hiszen annak eladása a birtok egyik fő bevételi forrása volt, a napóleoni háborúk idején pedig az elsődleges. Nagyobb hozamot viszont csak akkor tudott elérni, ha növelte a takarmánynövények termesztését, ezzel pedig az állatállományt, ami lehetővé tette a szélesebb körű trágyázást, ami a föld humuszhiányát pótolta. Az ún. holsteini rendszernek éppen az lényege, hogy a szemes növények rovására történjen a takarmánynövények termesztése, de ez komoly anyagi ráfordítást és a gazdaság ideiglenes veszteségességét is jelenti. Török: Alcsúth gazdasági tekintetben, 24. ↑
  58. Korizmics–Benkő–Morócz: Mezei gazdaság könyve, 375. ↑
  59. Uo., 374. ↑
  60. A második katonai felmérés digitalizált térképanyaga megtalálható a www.mapire.eu weboldalon; Felső-Besnyő belmajorában elrendezett épületek jól láthatóak az alábbi rákereséssel: https://maps.arcanum.com/hu/map/secondsurvey-hungary/?layers=5&bbox=2085612.9753307684%2C5972427.57301931%2C2093156.3545596616%2C5975155.419466238 (Letöltés: 2022. október 30.) ↑
  61. Bartenstein: Reisebemerkungen über einige merkwürdige Landwirthschaften in Ungarn, 358. ↑
  62. Kállay István: A magyarországi birtokkormányzat 1711-1848, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980, 121. ↑
  63. Közgyűlési iratok HU-MNL-FML-IV.3.c 1823. 3. 182. ↑
  64. Bartenstein: Reisebemerkungen über einige merkwürdige Landwirthschaften in Ungarn, 358. ↑
  65. Kállay: A magyarországi birtokkormányzat 1711-1848, 126. ↑
  66. Kállay: A magyarországi birtokkormányzat 1711-1848, 123-124. ↑