Kovács Viktória: Gondolatok a jog mögötti értékekről és szabályozásról

1. A jog, erkölcs és vallás normarendszerének kapcsolata

Az 1600-as évek végéig Európában a szokásjog volt az erkölcsi és etikai viselkedés fő mércéje, mielőtt a normarendszerek és a metafizikai szférák elkülönültek volna egymástól. Az egyházi kánonjog, mint az egyetlen írott és kodifikált jogrendszer, uralkodott a szekularizáció előtt, nemcsak az egyházi belügyeket szabályozta, hanem az emberek mindennapi viszonyait is. A felvilágosodás előtt a nyugati világban az Istennel való egység és kapcsolat átszőtt szinte minden közösségi és egyéni tevékenységet, hiszen a társadalmi összetartozást a felsőbb hatalomba vetett hit formálta. Az 1800-as évektől kezdve a jogpozitivista megközelítés térnyerésével, azaz a tudatos, papíron rögzített jogrendszer kialakulásával, nyilvánvalóvá vált ez az elkülönülés.

A vallás szerepe a privát szférára korlátozódott, működését tekintve a társadalom egy szegmense lett.[1] Magánügy. A szekularizáció elmélete alapján a vallás semmiképp nem működhet társadalmi rendező elvként. A társadalomkutatók szerint egyre jellemzőbbé válik az elvallástalanodás, a népegyházak a templomok kiürülését a modern tudományos-technológiai-gazdasági fejlődéssel magyarázzák.[2] Berger azonban azt mondja, hogy az elmélet a világ más tájain nem mutatkozik igaznak, inkább csak Európára jellemző a vallás ilyen fokú kiszorulása a társadalomból.[3] Ami biztosnak látszik, hogy az elmélettel ellentétben, nem csökkent az emberek spiritualitás iránti igénye. Ezt bizonyítja az új keresztény vallási mozgalmak növekvő számú megjelenése, valamint az iszlám, a keleti spiritualitás begyűrűzése a keresztény gyökerű Európába és Amerikába.

A jogi szabályozás célja a jól működő társadalom, társadalmi együttélés. A jogtudománnyal foglalkozók közül sokan a kelsen-i jogi gondolkodás alapján distanciával tekintenek az elvont értékekre és elvekre, veszélyesnek tartják a morális szempontok beemelését a jog koherens fogalmi és jogintézményi rendszerébe.

Az utóbbi időben egyre inkább elterjedt az a nézet, hogy az ún. black letter law által körvonalazott jogviszonyok nem mindig tükrözik teljes mértékben a valóságot, és sokszor csupán egy szűkített világképet festenek.[4] A jog, etika/erkölcs és vallás hármasa együttesen lefedik az emberi társadalmak működésének és együttélésének szabályozását. Ha külön-külön elemezzük ezeket a területeket, észrevehetjük, hogy vannak közös pontjaik és olyan területeik, amelyek teljesen eltérnek egymástól a szabályozás szempontjából. Később láthatjuk majd, hogy ezeknek a halmazoknak néhány érintkezési pontján ún. “szürke zónák” vannak, ahol a vallási jogok és szabályok érvényesek, de a jog még nem volt képes teljesen érvényt szerezni saját normarendszerének.

A társadalomkutatásokban egyre fontosabb téma a morál és különösen annak a vallással való összefüggése. Nem lehet tagadni, hogy a vallás és a vele összefüggő értékrend elvesztette intézményes társadalomformáló szerepét. Nincs általánosan elfogadott megállapodás arról, hogy mi számít jó és rossznak, vagy mi tekinthető elítélendőnek.[5] Minden egyes ember saját egyéni ítélőképessége alapján, saját kulturális háttere szerint hozza meg döntéseit, amelyek közül csupán néhányat korlátoznak a jog szankciói. Azonban felmerül a kérdés, hogy hogyan maradhat működőképes a társadalom, ha felborul a rend és a káosz eluralkodik. Émile Durkheim szerint, ha a normákban való egyetértés gyengül, nő a különböző társadalmi problémák, az anómiák gyakorisága. Ezért a vallásnak nagy jelentősége van a társadalmon belüli konszenzus és szolidaritás megteremtésében.[6]

Hogyan gondolkozzunk tehát a három normarendszert kitöltő valóságos viszonyokról, fogalmakról, értékekről, amelyek nyilvánvalóan nem zárhatók a jog fogalmi keretei közé? Mi az igazság? Mi a helyes? Mi a jó és rossz? Mi a bűn? Honnan ered az a normarendszer, amely nem csupán a külső szabályozó mechanizmusok miatt válik mértékadóvá a társadalomban, hanem – ahogyan kívánatos lenne – megegyezik az ember, mint a jog alanyának belső motivációjával?

Különös kihívást jelent annak értelmezése, hogy a vallás milyen szabályozó rendszert alkot, mivel eltérő kultúrákban más és más a hatalom és a transzcendens közötti viszony, és más és más elvek irányítják a különböző vallásos és nem vallásos társadalmakat. Minden vallás különböző mértékben, de meghatározó befolyással bír az egyes egyének normaértelmezésére és választására. Célszerű lenne egy olyan egységes normarendszer kialakítása, amelyben a három terület összehangoltan alkotja a társadalom alapnormáit. Ehhez meg kell értenünk a vallások működését, értelmeznünk kell az alapfogalmakat, és meg kell keresnünk a közös pontokat.

A jogalkotók számára is lényeges lenne, hogy részletesebben megismerjék ezeket a területeket, mivel a világ lakosságának nagy része vallásos hátterű: keresztények (2,4 milliárd), muszlimok (1,9 milliárd), hinduk (1,1 milliárd), buddhisták (506 millió), csak a legnépesebb vallásokat említve. Ezzel szemben a nyíltan ateisták/agnosztikusok száma csak 1,1 milliárd.[7] A kutatócsoport jelentős növekedést prognosztizál a vallásos emberek számában a következő tíz évben, főként az Európán kívüli területeken. Magyarországon a 2011-es népszámláláshoz képest a vallásos emberek száma csökkenő tendenciát mutatott 2022-ben, mindössze 43,8 % mondta magát valamely valláshoz tartozónak, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ennyien lennének vallásosak, mivel a megkérdezettek 40%-a nem válaszolt az erre vonatkozó kérdésre, nem vallásosnak pedig 16,1% jelölte magát.[8]

2. Vallás

Az emberiség története során a vallások és különböző kifejeződési formái válaszokat kínáltak az ember alapvető létkérdéseire: honnan jöttünk, miért vagyunk itt, és hova tartunk? A vallás olyan kérdésekre ad választ, amelyekre sem az etika, sem a jog nem képes teljes körű választ adni. A monoteista vallások például nemcsak az Isten és az ember közötti kapcsolatokat szabályozzák, hanem értelmezik az ember és a közösség viszonyát (pl. adakozás, szegények segítése), valamint az ember önmagához (self) való viszonyát is, sőt önreflexióra ösztönöznek. Röviden vizsgáljuk meg, hogy a vallásnak milyen a hatalomhoz való viszonya a különböző társadalmakban, és milyen eszközöket alkalmaznak – ha egyáltalán alkalmaznak – az etikai és erkölcsi alapértékek érvényesítése érdekében. Magyarország Alaptörvénye különös hangsúlyt fektet a keresztény kultúra védelmének fontosságára, valamint az intézményes együttműködésre a történelmi egyházakkal és azok társadalmi szerepvállalásával. Az Alaptörvény preambuluma kiemeli a Nemzeti Hitvallás fontosságát és a kereszténység nemzetegyesítő szerepét.

Az Európai Unió vallással kapcsolatos álláspontja megalakulása óta inkább ellentmondásosnak tekinthető. A vallás nem kapott kiemelt szerepet a dokumentumokban a Schumann-nyilatkozattól (1950) kezdve egészen a Maastrichti Szerződésig (1991). A Lisszaboni Szerződés (2007) az egyházak kifejezett kérésére rögzíti, hogy a vallási és egyházi kérdések kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartoznak,[9] az Európai Uniónak nincs hatásköre ezeken a területeken, bár elismeri az egyházak egyedi hozzájárulását az uniós szerveződéshez.

Az iszlám államokban a jog legitimitása vallási alapokon nyugszik, és a társadalmi normákra a törzsi, szokásjogi rendszer épül. A saría[10] szabályozza a társadalom jogi rendjét, míg az adminisztratív jogi szabályokat tartalmazó kanún alárendelt szerepet tölt be a jogforrási hierarchiában. Az iszlámban nincs hagyománya az állam és a vallás szétválasztásának, mivel a saría elsősorban a vallásos közösség tevékenységét szabályozza, nem pedig az államigazgatási vagy szervezési normákat.

A kelet-ázsiai társadalmakban, mint például Kínában és Japánban, a szokásokon és hagyományokon alapuló jogrendszert a konfucianizmus inspirálta. Kína esetében 1949 után a szovjet minta vált irányadóvá. A jog nem az istenektől ered, hanem az uralkodó által kinyilatkoztatott szabályok válnak normává. A kelet-ázsiai kultúrákban a joghoz való viszony általában negatív, inkább a személyes vagy közösségi megoldásokra törekszenek, mivel a jogot gyakran a büntetéseken keresztül tapasztalják meg. Japánban nagyrészt német minta alapján zajlott a jogrendszer kodifikációja az elmúlt században.[11]

Az elismert vallástörténész, Eliade szerint a vallás világát, vagyis a primer mítoszokat önmagukban kell vizsgálnunk, mivel ez a világ saját törvények szerint működik, és nem redukálható más tényezőkre. „A vallási jelenségeket csak úgy ismerhetjük meg, ha saját szintjükön vizsgáljuk őket, vagyis, ha vallási jelenségekként tanulmányozzuk őket.”[12]

Ha alaposan megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy a legtöbb vallásban az elsőség és a kizárólagosság elve van jelen, ami azt jelenti, hogy bár elfogadják más vallások létezését, nem ismerik el azok metafizikai valóságát. Ugyanakkor a vallásos közösség tagjai számára a saját hitrendszere része a személyes és társadalmi valóságnak, amelyben az egyén önmagát, múltját és élete célját helyezi el. A vallás mindig értékkötött paradigmák küzdelme lesz, amelyek folyamatos konfliktusban állnak egymással. Hogyan lehetséges a vallások békés együttélése egy ideális rendszerben?

Az Erasmus által képviselt békeeszmény, ahogyan azt Krisztus tanította: ez az, ami hozzájárulhat az európai nemzetek együttműködéséhez, írja Eliade. Erasmus eszméje azonban – a kölcsönös türelem és párbeszéd révén, amely a megértés és egy közös, karizmatikus forrás megtalálásának érdekében zajlik – újra fontossá válik a 20. század utolsó negyedének ökumenikus mozgalmában.[13] Egymás akaratlagos megismerése által közel kerülhet az eddig idegennek tartottak kultúrája, mások értékei, és több lehetőségünk van arra, hogy megértsük és elfogadjuk a másikat. Így például megismerhetővé válik a kereszténységből az agapé, azaz az isteni szeretet, amely a bajbajutott felebarát felé forduló cselekvő szeretet, ahogyan Pál apostol is megfogalmazza a testvériség gondolatát.[14] De a Korán alapján elfogadhatjuk azt is, hogy a népek különbözősége, a különböző társadalmak létezése Isten akaratából való, méghozzá azért, hogy ’megismerjük egymást’[15]

3. Értékek mai ütközetei

A jogpozitivizmus az értéksemlegességet hangsúlyozza a jogértelmezés során, vagyis azt állítja, hogy az érték maga a jog, amelyet a nép által felhatalmazott szuverén hoz létre és határoz meg. Ennek fényében elfogadjuk, hogy egy adott társadalom szuverénje által preferált saría is elfogadható normaszabályozó eszközként? Ha az igazság fogalmát az összes dimenzióban értelmezzük, akkor más válaszokra juthatunk, és a normatív értelmet szubjektív módon adják meg az ez alapján végrehajtott cselekedetek. Az igazság az lenne, amit a szuverén kinyilatkoztat és amiben a többségi társadalomban konszenzus alakul ki? A vallás területén ugyanígy az abszolút igazság fogalmára adott válasz az, hogy az igazság az, amit Isten kijelent. Érzékeljük, mekkora eltérések vannak az igazság fogalmának tartalmában a két különböző normarendszerben?

Napjainkban milliók számára ad elfogadható válaszokat, népszerű értelmezési keretet a világ működéséről, az emberiség eredetéről, etikai gondolkodásmódjáról és jövőjéről a Harari-féle metanarratíva,[16] amely a vallás adta válaszok mellett jelenik meg alternatívaként, teljességgel kizárva Isten létezését, csupán fikcióként értelmezve azt. Miért érdekes számunkra egy történész, író munkássága? Mert a McLuhan-i világfaluban[17] működő médiavállalatok, a véleményvezérek és az általuk széles nyilvánossághoz eljutó eszmék, gondolatok maguk is konstruálják a valóságot, így komoly befolyással bírnak a tömegekre. A kommunikációs szakembereken és egyes civil csoportokon, vállalatokon kívül kevesen mérik fel reálisan a médiában rejlő erőt a társadalom gondolkodásmódjának befolyásolására és ezen keresztül az egyes lobbicsoportok törekvéseit a bevett társadalmi normák megváltoztatására. Példaként kiemelhetjük akár az LMBTQ-jogok, vagy a nemváltoztató műtétek jogi kereteinek kiszélesedésére és társadalmi elfogadottságra, támogatottságra gyakorolt hatást, amelyek rövid idő alatt mentek át gyökeres változáson mind a közgondolkodás, mind a jog területén. A témák beemelése a média által a napi diskurzusba, valamint a politikusok, művészek, azaz véleményvezérek kiállása – ezen keresztül az ügy személyessé tétele – valóságossá teszik a hétköznapi, egyébként nem érintett emberek számára is az adott kérdést. Mi köze mindennek a jogi területhez? Hogyan válik egy-egy társadalmi szempontból keveseket érintő kérdés transzparenssé, majd a jogalkotás szempontjából is meghatározóvá? Úgy, hogy előzetes politikai kérdéssé kellett válnia, mert a politika mindig értékmotivált.

Vannak olyan vallási szempontból is igen kényes bioetikai kérdések, mint az abortusz, amely már reprodukciós alapjogi státuszt követel világszerte,[18] vagy az eutanázia, amely a halálról való döntés jogát a Transzcendenstől az ember kezébe helyezi át.

Nézzünk meg néhány olyan gyakorlatot, amelyek napjainkban a jog, etika, vallás határmezsgyéjén mozognak, és óriási dilemmát okoznak a társadalomban. Az említett kérdések közül néhány az elkövetkező években mindenképp kielégítő jogi megoldást is igényelnek.

Az iszlám valláshoz kapcsolódó szokásrendszer része a női nemi szervek megcsonkítása, amely nem csak az Európán kívüli társadalmakban van jelen, hanem a nyugati bevándorló közösségekben is bevett gyakorlat. Az áldozatok és emberjogi aktivisták kevés sikerrel próbálnak fellépni ez ellen a barbár gyakorlat ellen.[19] Mivel maguk az elkövetők is elsőként a vallási parancsoknak akarnak megfelelni, ezért nagyon kevés eset válik nyilvánossá és kevesen kerülnek bíróság elé.

A családon belüli erőszak értelmezése is egészen eltérő a különböző társadalmakban. Európa nyugati felén a bántalmazás legenyhébb formái is teljesen tiltottak, és ne menjünk messzebbre, Kelet-Európában ezt a gyakorlatot relatívan értelmezik – a szigorú törvényi szankciók ellenére természetes és társadalmilag elfogadott egy-egy „atyai pofon” elcsattanása. A nemek megváltoztatásának és megváltoztathatóságának kérdése is egy ilyen határterület. A jövőben a születéskor érvényben levő nem szerinti jogok és kötelezettségek lesznek meghatározóak (pl. nyugdíjazás, börtönbüntetés, sport) vagy később választott preferenciák? Ma már érzékelhetően érinti a társadalmat ennek a kérdésnek a problematikája. A vallás ebben a tekintetben egyértelmű és tudományosan is megalapozott: a biológiai nemünk nem megváltoztatható a genetikai mélységig.

4. A bűn fogalmának értelmezései

A jog a közösségi magatartás szabályozása érdekében szankciókat épített be a rendszerébe: bűn az, amit a törvény annak tart. A vallásokban ettől és egymástól is eltérő lehet a bűn fogalma, bár lehetnek a halmazoknak közös metszéspontjai. Közös pont az is, hogy a normarend megszegésének minden esetben vannak következményei.

Amikor erkölcsi kérdésekről gondolkodunk, mindig meg kell határoznunk, hogy melyik viszonyrendszerben fogjuk értelmezni az adott fogalmat. A morális fejlődés vizsgálata és a vallással kapcsolatos pszicho-szociális folyamatok fontos területei a pszichológiának, de míg Freud a vallást inkább problémaként közelíti meg, és az ember ősi félelmeire vezeti vissza,[20] addig Jung a vallás erejét, a személyiség individualizációját ragadja meg.[21] Érdekes megvizsgálni Kohlberg rendszerét is a morális fejlődés tekintetében. Szerinte léteznek univerzális, organikusan működő trendek a moralitás fejlődésében, ezért nem a vallás tartalma határozza meg az erkölcsi struktúrát, sokkal inkább kitölti azt.[22] Koncepciója szerint az igazságstruktúra fejlődési folyamata a megtorlástól való félelmen át, a társadalmi konszenzus által meghatározott erkölcsiség elfogadásáig tart. A folyamat végét a kölcsönös elfogadás jellemzi és a megvalósítandó cél a közösség jólétének maximalizálása.[23] A törvény akkor jó, ha olyan univerzális értékeken alapul, mint az emberi méltóság és az emberi jogok egyenlősége.[24]

A lelkiismeret egyetemessége bizonyítja, hogy a Teremtő által a „szívbe írt” törvények mindenütt működnek és a Biblia szerint azok alapján lesznek megítélve, akik nem találkoztak a kegyelmet hirdető Jézussal.[25] Tehát az emberben kódolva van az a rendszer, amit megfogalmaz a vallás és törvénybe foglal a jog. A lelkiismeret (etikai) és a vallás a jó és rossz viszonyát különböző irányból közelíti meg, míg a jog a jogos-jogtalan értékduál mentén gondolkodik. A jog, vallás, erkölcs által egy halmazba kerülő normák erősítik egymást.

A keresztény bűnértelmezéstől elválaszthatatlan a szabad akarat kérdése. Erasmus erről így ír: „Szabad választás alatt az emberi akarat azon képességét értjük, amely szerint egy ember foglalkozhat olyan dolgokkal, amelyek az örök üdvösséghez vezetnek, vagy elfordulhat azoktól.” Erasmus szerint az ember felelőssége csak ebben az esetben merülhet fel: „Ha az akarat nem szabad, a bűn nem róható föl (az embereknek), mert a bűn nem létezik, ha nem szándékos”. Ha az ember nem választhatna szabadon, Isten lenne felelős a gonosztettekért, éppúgy, mint a jókért, írja Eliade.[26]

5. Világkép – emberkép – értékek

Mit hoz a jövő: globális érték(telenség) avagy a vallási értékek újrafelfedezésének lehetünk majd tanúi? Az alapkérdés, vagyis mi motiválja az embert, hogy az erkölcsi, etikai normarendszert saját szabályként működtesse, elválaszthatatlan az egyén világszemléletétől. Ebből a szempontból a társadalmi és kulturális határok, a földrajzihoz hasonlóan befolyásoló tényezők. Fontos megjegyezni, hogy a három terület összehangolása nem jelenti bármelyik vallás egyeduralkodásának jogosultságát. Ahogyan a tanulmány elején is megfogalmazásra került, a három vizsgált terület szinergiája adja az „új” természetjog organikus mintázatát, megértése a közösségek valóságos magatartás szabályozó rendszerének megismerése által a társadalom stabilitását is eredményezi.

Bibliográfia

Berger, Peter L.: Vallás és európai integráció, 2000, 2004/12.

Császi Lajos: A média rítusai. A média neodurkheimi elmélete, Budapest, Osiris – MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, 2002.

Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története, Budapest, Osiris Kiadó, 2006.

Freud, Sigmund: Egy illúzió jövője, Budapest, Párbeszéd Kiadó, 1991.

Habermas, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban, Budapest, Gondolat, 1971.

Jung, Carl Gustav: Gondolatok a vallásról és a kereszténységről, Budapest, Kossuth Kiadó, 2000.

Kohlberg, Lawrence: A van-tól a kell-ig. Honnan ered a naturalista hiba és hogyan küzdhető le a morális fejlődés tanulmányozásával, in Kulcsár Zsuzsanna (szerk.): Morális fejlődés, empátia és altruizmus, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 1999.

Luhmann, Niklas: Law as a Social system, Oxford, Oxford University Press, 2004.

McLuhan, Marshall: A Gutenberg-galaxis: A tipográfiai ember létrejötte, Budapest, Trezor Kiadó, 2001.

Samu Mihály: Hatalomelmélet, Budapest, Korona Kiadó, 2010, 57–59.

Tamás Csaba Gergely: Kelet-ázsiai jogrendszerek, 2017, https://ijoten.hu/szocikk/kelet-azsiai-jogrendszerek. (Letöltés: 2023. május 8.)

Tomka Miklós: A szekularizációról – pro és kontra, Lelkipásztor, 2002/8–9.

Egyéb források

A Biblia. Magyar Bibliatársulat, 2014.

A Korán. EPL Kiadó, 2021.

Body Politics. A primeron criminalization of sexuality and reproduction. Amnesty International. https://www.amnesty.org/download/Documents/POL4077632018ENGLISH.PDF. (Letöltés: 2023. augusztus 7.)

Minden negyedik női nemiszerv-csonkítást hivatásos egészségügyi dolgozó hajtja végre, UNICEF, https://unicef.hu/igy-segitunk/hireink/minden-negyedik-noi-nemiszerv-csonkitast-hivatasos-egeszsegugyi-dolgozo-hajtja-vegre. (Letöltés: 2023. szeptember 9.)

Népszámlálási Adatbázis, https://nepszamlalas2022.ksh.hu/adatbazis/. (Letöltés: 2024. március 7.)

Religious Composition by Country, 2010–2050, https://www.pewforum.org/2015/04/02/religious-projection-table/2020/number/all/, (Letöltés: 2024. március 7.)

Hivatkozások

  1. Samu Mihály: Hatalomelmélet, Budapest, Korona Kiadó, 2010, 57–59, 161.
  2. „A modernizációs elméletek szerint a fejlődés útja a tárgyi (a dolgok természetét felfedő, azokhoz igazodó, értékfüggetlen) racionalitás kibontakozása, a társadalmi-kulturális differenciálódás, a pluralizálódás, a fokozódó mobilitás s mindezek nyomán az egységes társadalmi szabályozás gyengülése, illetve ennek megfelelően az egyéni választás és döntés szerepének megnövekedése, az individualizálódás. Ez a folyamat felszámolja a vallás össztársadalmi rendező és szabályozó szerepét. Nyitva hagyja ugyan annak a lehetőségét, hogy az egyén személyes életében vallásos maradjon, de ennek egyre kisebb a funkcionális jelentősége. Funkcionális haszon híján pedig az egyéni vallásosság is – állítólag – egyre kevesebbeket képes vonzani s elkorcsosul. Kimondhatatlanul is adódik a következtetés, hogy a társadalmi-technikai fejlődés automatikusan a vallás felszámolódásához vezet. Ezt az összefüggésrendszert fejezte ki a 19-20. századi társadalomtudományi gondolkodás a szekularizációs koncepcióval.” (Tomka Miklós: A szekularizációról – pro és kontra, Lelkipásztor, 2002/8–9, 283–287.)
  3. Peter L. Berger: Vallás és európai integráció, 2000, 2004/12, 13–18.
  4. Niklas Luhmann: Law as a Social system, Oxford, Oxford University Press, 2004, 76–141.
  5. Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban, Budapest, Gondolat, 1971, 53.
  6. Császi Lajos: A média rítusai. A média neodurkheimi elmélete, Budapest, Osiris – MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, 2002, 67.
  7. Religious Composition by Country, 2010–2050, https://www.pewforum.org/2015/04/02/religious-projection-table/2020/number/all/, (Letöltés: 2024. március 7.)
  8. Magyarországon a 2022-es népszámlálás során 4,2 millióan (43,4%) vallották magukat a keresztény valláshoz tartozónak, 0,4% valamilyen valláshoz tartozónak és 1,55 millió fő nem érzi magát egyetlen vallási közösséghez tartozónak sem. Ld. Népszámlálási Adatbázis, https://nepszamlalas2022.ksh.hu/adatbazis/. (Letöltés: 2024. március 7.)
  9. EUMSz. 17. cikk (1) Az Unió tiszteletben tartja és nem sérti az egyházak és vallási szervezetek vagy közösségek nemzeti jog szerinti jogállását a tagállamokban. (2) Az Unió ugyanígy tiszteletben tartja a világnézeti szervezetek nemzeti jog szerinti jogállását.
  10. Isten által adott törvények, normák összessége.
  11. Tamás Csaba Gergely: Kelet-ázsiai jogrendszerek, 2017, https://ijoten.hu/szocikk/kelet-azsiai-jogrendszerek. (Letöltés: 2023. május 8.)
  12. Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története, Budapest, Osiris Kiadó, 2006.
  13. Uo. 730–731.
  14. Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem. ApCsel 17, 26–27.
  15. A Korán. A szobák (Al-Hudzsurat) szúra, 13. EPL Kiadó, 2021.
  16. Yuval Harari zsidó származású történész magyarul megjelent könyvei: Sapiens – az emberiség rövid története (2015); Homo Deus – a holnap rövid története (2017); 21 lecke a 21. századra (2018).
  17. Marshall McLuhan: A Gutenberg-galaxis: A tipográfiai ember létrejötte, Budapest, Trezor Kiadó, 2001, 45.
  18. Body Politics. A primeron criminalization of sexuality and reproduction. Amnesty International. https://www.amnesty.org/download/Documents/POL4077632018ENGLISH.PDF. (Letöltés: 2023. augusztus 7.)
  19. Minden negyedik női nemiszerv-csonkítást hivatásos egészségügyi dolgozó hajtja végre, UNICEF, https://unicef.hu/igy-segitunk/hireink/minden-negyedik-noi-nemiszerv-csonkitast-hivatasos-egeszsegugyi-dolgozo-hajtja-vegre. (Letöltés: 2023. szeptember 9.)
  20. Sigmund Freud: Egy illúzió jövője, Budapest, Párbeszéd Kiadó, 1991, 20–26.
  21. Carl Gustav Jung: Gondolatok a vallásról és a kereszténységről, Budapest, Kossuth Kiadó, 2000, 24.
  22. Lawrence Kohlberg: A van-tól a kell-ig. Honnan ered a naturalista hiba és hogyan küzdhető le a morális fejlődés tanulmányozásával, in Kulcsár Zsuzsanna (szerk.): Morális fejlődés, empátia és altruizmus, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 1999, 148.
  23. Uo. 128–136.
  24. Uo. 138–146.
  25. Mert amikor a törvényt nem ismerő népek természetükből fakadóan cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmagukban hordozzák a törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete a szívükbe van írva, bizonysága ennek lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek titkait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által. Pál levele a Rómaiakhoz 2, 14–16.
  26. Eliade: Vallási hiedelmek, 731.

 

Rátvay-Nagy Dániel: Egy budapesti és három vidéki reáliskola tanulóinak száma, anyanyelvi és vallási megoszlása 1867-1914

Kutatási cél és módszer

A tanulmányban négy reáliskola – a budapesti VIII. kerületi, a pozsonyi, soproni és székesfehérvári – tanulóinak létszámát, valamint nemzetiségi és vallási összetételét vizsgáltam meg a dualizmus korában.[1] Célom egyrészt, hogy igazoljam, a szakirodalom állításával szemben a dualizmuskori reáliskolák Magyarországon nagyobb népszerűségnek örvendtek az eddig feltételezettnél, másrészt pedig, hogy bemutassam, miért.

A vizsgált reáliskolák kiválasztását Beluszky Pál városhierarchiája alapján végeztem. Beluszky felfogása szerint a „városok hierarchikus rangját a városi alapfunkciók mennyisége és sokfélesége, az egyes településeken előforduló városi alapfunkciókat pedig a tágan értelmezett szolgáltatások hierarchiájának felsőbb szintjein elhelyezkedő szerepkörök, intézmények testesítik meg.”[2]A hierarchiát pedig a városi funkciók differenciáltsága, az ellátott feladatok szintje, és az ellátott szerepkör gyakorisága alapján hozta létre Beluszky.[3] Ennek a városhierarchiának megfelelően a vizsgált reáliskoláknak otthont adó városok közül Budapest helyezkedik el a hierarchia tetején. A fővárost követi, mint regionális székhely, Pozsony. Alul pedig, mint megyeszékhelyek, Sopron és Székesfehérvár található. [4]

Munkám legfontosabb elsődleges forrásait az iskolai értesítők adják, amelyek remek alapot szolgáltatnak a kutatáshoz, de vannak hátrányaik is. 1867-1914 között nem minden évkönyv áll rendelkezésre. A statisztikai kimutatások nem mindig azonos szempontok szerint történtek. Ez megnehezíti az adatok értelmezését.

Oktatás és reáliskolák a 19. században

A vizsgált korszak oktatáspolitikai szempontból igen érdekes. Az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után 1851-től létrejött neoabszolutizmus Janus-arcú rendszer volt, a megtorlásokkal együtt megindult a birodalom modernizálása is.[5] Az 1850-es évek oktatási politikáját is ez a kétarcúság jellemzi. A modernizálás a közoktatást is érintette, ami már indokolt volt, ugyanis 1848-ban Eötvös József és csapata megkezdték az oktatásügy átfogó reformját, de azt nem tudták befejezni. A reformok keresztül vitele és befejezése végső soron Leo Thun birodalmi oktatási miniszterhez köthető. A Thun-féle reform az oktatás alsó szintjétől a legmagasabbig egységbe szervezte a közoktatást és a főfelügyelet jogát az államnak adta át. Ennek ellenére az iskolák zöme az egyházak kezében maradt továbbra is. .[6]

A reform során rögzítették a tanmenetet és bevezették az érettségit, ami az egyetemi tanulmányokhoz elengedhetetlen volt.[7] A reáliskolát Thun[8] porosz-osztrák mintára hozta létre, kezdetben hatosztályos volt és nem adott érettségit.[9] Ennek az iskolatípusnak a célja a modern igények kielégítése volt.[10] A reáliskolákat városok állították, ahol[11] „latin és görög helyett modern nyelveket, vegytant és a gimnáziumi anyagnál több mennyiségtant tanítottak.”[12] A reáliskola 1875-ben vált nyolcosztályossá, így addig felsőoktatásba nem nyújtott belépést, de az érettségi nélkül elérhető főiskolákra igen. Így tehát a hatosztályos reáliskolákból tovább lehetett tanulni például a mezőgazdasági akadémiákon, a selmecbányai erdő- és bányamérnökképző főiskolán vagy a Ludovika tisztképző akadémián.[13]Az 1875. június 8-án kelt rendelet nem csak kibővítette a reáliskolákat két osztállyal, hanem a tantervet is átszervezte, hogy jobban illeszkedjen a nyolcosztályos formához. Az átszervezéssel együtt az érettségi vizsgát is bevezették a reáliskolákban.[14] Érettségi vizsgát a VIII. osztályt elvégző tanulónak kellett tennie. A reáliskolai érettségivel a diák főtanodákban tanulhatott tovább.[15] Továbbra is voltak azonban olyan reáliskolák, amelyek kevesebb mint nyolcosztályos szervezeti formában működtek. [16] Csak a 20. század második évtizedében lett minden középiskola főgimnázium vagy főreáliskola, azaz teljes nyolcosztályos iskola.[17]

Az 1883. évi XXX. törvénycikk az 1875-ös rendeletet gyakorlatilag törvénybe iktatta és megtoldotta. Többek között megszabta a reáliskolák és gimnáziumok tantárgyait, a heti maximális óraszámot, a maximális osztálylétszámot és szabályozta az érettségi menetét. Az egyik legfontosabb része a törvénynek az érettségihez kapcsolódik. [18] A reáliskolai érettségi nem volt egyenértékű a hagyományos gimnáziumi érettségivel. Ellenben volt rá mód, hogy különbözeti vizsgát tegyenek azok a reáliskolai tanulók, akik valamely olyan főiskolára jelentkeztek, amire alapesetben csak gimnáziumi érettségivel lehetett bekerülni. Ez egy kifejezetten pozitív fejlemény volt, ugyanis egészen idáig a reáliskolák tanulói csak úgy tudtak egyetemre menni, ha leteszik a teljes gimnáziumi érettségit. Salamin Leo, a soproni reáliskola igazgatója 1882-ben nyílt levélben számolt be arról, hogy milyen akadályokba ütköztek diákjai. Két tanulónak, annak ellenére hogy a törvényjavaslat már létezett, nem engedélyezték a különbözeti vizsga letételét, és a teljes gimnáziumi érettségit kellett letenniük annak érdekében, hogy orvosi és teológiai karokon tanulhassanak.[19] A középiskolai törvény által bevezetett különbözeti vizsga fogadtatása elég változó volt a reáliskolákban. A VIII. kerületi községi főreáliskola igazgatója örült annak, hogy a törvény szilárd alapokra helyezte a reáliskolákat, de aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a megadott óraszámok a felső osztályokban elégtelenek lesznek a megszabott tananyag megtanítására.[20] A soproni reáliskolában viszont kifejezetten örültek a törvénynek, ugyanis az ottani vezetőség már többször is kifejezte aggodalmát azon, hogy a reáliskolák nem egyenértékűek a gimnáziumokkal.[21]

A magyar középosztály inkább a hagyományos, humán képzést biztosító gimnáziumokat részesítette előnyben a reáliskolákkal szemben. „A divatos felfogások szerint a tisztességes mesterember nem úr, de úr az éhező hivatalnok, kolduló literátus, vagy per és munka nélküli ügyvéd” – írta Trefort Ágoston kultuszminiszter.[22] A klasszikus műveltség az elitkultúra részét képezte, így a gimnázium, ami ezt a klasszikus műveltséget volt hivatott átadni népszerűbb választás volt.[23] A világháború előtt a középoktatásban tanulók mindössze 16%-a tanult reáliskolában Magyarországon, míg Ausztriában ez az arány 30% volt.[24] Habár a gimnáziumokban jóval többen tanultak a reáliskolákban tanulók számának növekedése felülmúlta a gimnáziumokét.[25] Míg 1867 és 1913 között a humán képzést biztosító gimnáziumok száma 45-tel nőtt, addig a reáliskolák száma ugyanekkor mindössze 12-vel gyarapodott.[26]

Reáliskolák iránti igény és tanulói létszámok változása a budapesti VIII. kerületi reáliskolában

Pest szab. kir. város hatóságának 1870. évi október 12-i közgyűlése szükségesnek látta a reáltudományok iránti fokozódó érdeklődés és igény miatt, hogy több főreáltanodát, és alreáltanodát alapítsanak. Békey Imre tanácsos elnökletével létrehoztak egy bizottmányt melynek feladata egy állami főreáltanoda felállítása volt. A közgyűlés, mivel az igényeknek egy darab főreáltanoda nem tett volna eleget, utasította a bizottmányt, hogy egy második, vagy minden városrészben egy-egy alreáltanoda létesítésére javaslatot tegyen. A tanbizottmány javaslata a főreáltanoda mellett egy alreáltanoda létesítése volt.[27] A tény, hogy a reáliskolák iránti nagy tanulókedvről számoltak be a közgyűlésen az kifejezetten érdekes, mivel az elitkultúra részét a klasszikus műveltség képezte, így a gimnázium népszerűbb választás volt.[28]

Az 1870. évi pesti közgyűlés döntése alapján arra következtethetünk, hogy volt igény a reáliskolákra. Ennek oka feltehetőleg Pest kiemelkedő fejlettsége és sajátos társadalmi szerkezete volt. A reáliskola iránti igényt alátámasztja az, hogy a Pest Józsefvárosi Alreáltanoda rögtön maximum létszámmal indult. „A bejegyzett nyilvános tanulók száma 254, (…) az intézet korlátolt helyiségei többnek fölvételét lehetetlenné tették” számol be az iskola első tudósítványa.[29] Az intézet tehát teljesen ki volt használva, már az indulás évében. Három évvel az iskola indulását követően, 1874-ben az 1870. évi közgyűlés utasításainak megfelelően a józsefvárosi alreáltanodát átköltöztették a Bodzafa utcából a Zerge utcába, egy nagyobb épületbe. Így már egy új, negyedik osztállyal, alreáltanodából főreáltanodává vált.[30] A további években folyamatosan bővült az iskola új osztályokkal.[31][32] A költözés után a beíratott diákok száma az első évhez képest 83-mal, egy évre rá pedig több mint 100-zal növekedett. (1. táblázat) Az alapítási évben beiratkozókat viszonyítva az 5. tanévhez mintegy 68%-os növekedés figyelhető meg. A tanulók létszáma, egészen 1879-ig, 8 éven keresztül stabilan növekedett. (1. táblázat), átlagosan évi 10,35%-os növekedéssel. Ekkor viszont hirtelen elkezdett csökkenni a beiratkozó tanulók száma, de az 1886-1887-es tanév tudósítványa arról számol, be, hogy egy tanácsi rendelkezés végett osztályokat kellett bezárniuk. Az ebben az évben tapasztalható apadást egyértelműen ennek tudták be, az előző tanévhez képest 35 fővel kevesebbet tudtak felvenni. Az iskola hiába fordult a fővárosi tanácshoz, több osztály megnyitásának érdekében, nem engedélyezték [33] A Főreáliskola további években is maximum kapacitással működött. 1887-tól az évkönyvekben sorra olvasható, hogy a beiratkozásokat már az első nap be kellett szüntetni a túljelentkezések miatt.[34] Az 1890-1891-es tanév évkönyvében az alábbi olvasható: „Az első és negyedik osztályra ismét oly számosán jelentkeztek, hogy a fölvételt már a beírás első napján be kellett szüntetni és a negyedik osztályba a szabályszerű létszámon felül, csak a vallás- és közoktatási ministeriumból nyert szóbeli felhatalmazás utján lehetett utólagosan még öt tanulót fölvenni.”[35] A VIII. kerületi reáliskola évkönyvei alapján tehát elmondható, hogy igenis volt igény reáliskolára, olyan szinten, hogy az intézmény alapításától kezdve közel maximum kapacitáson működött, olykor túl is lépve azt minisztériumi engedéllyel.

A tanulók számának változása a pozsonyi reáliskolában

A Pozsony városi főreáltanoda 1871–72-es tanévi értesítvényében arról számoltak be, hogy: „Miután intézetünkön évről évre a tanulók száma szaporodik és különösen az alsóbb osztályok túltömve valának, ennélfogva alkalmasint jövő tanévben a felvételt szám tekintetében korlátolni kénytelenek leszünk.”[36]( 11. old. Pozsony 1872) Tehát az 1872-73-as tanévben korlátozniuk kellett a felvehető diákok számát a túljelentkezés miatt, hasonlóan a VIII. kerületi reáliskolához. Az ezt követő években viszont a diákság létszáma fokozatosan csökkent. (1. táblázat) Egyrészt a korlátozások miatt, másrészt viszont feltehetőleg az iskolai épület rossz állapota miatt is. Az 1895-ös évkönyv számolt be arról, hogy ekkoriban milyen állapotok uralkodtak az iskolában. Az iskola zsúfolt volt, rosszul megvilágított és a mellékhelyiségek szagát a teljes épületben lehetett érezni. A betegségek, járványok gyakoriak voltak. Habár történtek kísérletek egy új épületnek a megépítésére ezek nem valósultak meg, az iskola nem kapott erre támogatást. Az átmeneti megoldás az az volt, hogy egyes osztályokat átraktak az országházba, így gyakorlatilag két helyen zajlott a tanítás, de ez se bizonyult elegendőnek. Trefort Ágost miniszter 1875 májusában tett látogatása során ígéretet adott arra, hogy a teljes intézményt átköltöztetik az országházba, de ez végül nem valósult meg, és ez az átmeneti megoldás közel 20 évig fennmaradt. [37] A beiratkozók csökkenő tendenciája kitartott egészen az 1885/86-os tanévig, ott viszont megfordult és újra elkezdett nőni a tanulók létszáma (1. táblázat) valószínűsíthetően azért, mert az intézmény fenntartását 1886-ban átvette a magyar állam.[38] Tíz év alatt 62%-kal nőtt a tanulók száma. Ezt követően néhány évig minimális növekedést figyelhetünk meg, majd pedig a 20. század elején egy újabb csökkenő tendencia jelent meg. (1. táblázat)

A tanulók számának változása a soproni reáliskolában

A soproni főreáltanoda első három évkönyve ugyan nem állt rendelkezésemre, de a negyedik évi már igen. Az 1872-ben kiadott évkönyv szerencsére taglalta, hogy az azt megelőző években folyamatosan növekedett a tanulók száma, és ez igaz volt az 1871/72-es tanévre is. Az alsóbb osztályokba a beiratkozás olyan nagy számban történt, hogy párhuzamos osztályt kellett indítani. Az iskola vezetése az évkönyvben kifejtette annak igényét, hogy a felsőbb évfolyamokon is indítottak volna párhuzamos osztályt, ha erre lett volna tantermi és tanári kapacitás. Az iskola épülete, pontosabban a tanszobák elrendezése megnehezítette a rend fenntartását az iskolán belül. Az iskola vezetése a fenntartót, Sopron városát kérte fel, hogy ezen mihamarabb segítsen.[39] Az 1873-as évkönyv is hasonló képet fest. A tanulók száma tovább nőtt, az első osztályban párhuzamos osztályt is indítottak, de a második osztályban, ugyan szükséges lett volna, tanárhiány miatt nem tudtak indítani. Emiatt tantárgyi lemaradás következett be.[40] A következő évben a beiratkozó tanulók száma drasztikusan lecsökkent. Míg az 1872/73-as tanévre 292 tanuló iratkozott be, addig az 1873-74-es tanévre majdnem 25%-kal kevesebb, mindössze 252 tanuló iratkozott be. (1. táblázat) Az évkönyv erre nem ad okot, ellenben arról beszámolt, hogy az I. és II. osztályban, hasonlóan az előző évekhez, a mértani és szabad kézrajzi tárgyakat csoportokra kellett bontaniuk.[41] Tehát a közel 40 főnyi (1. táblázat) különbség valószínűsíthetőleg a felső osztályokból tevődött össze. A következő két évről nem elérhetőek az iskola évkönyvei. Az 1877-es évkönyv borítóján a következő olvasható: A soproni magy. kir. Állami főreál iskola II.- ik évi értesítője. Tehát az iskola 1876-ban már állami fenntartású lett. A következő évekről nincs adat, de az 1881-es tanévben jelentős apadás észlelhető az 1877-es adatokhoz képest. (1.táblázat)

Salamin Leo, a soproni reáliskola akkori igazgatója, nyílt levéllel fordult az oktatási miniszterhez. Levelében beszámolt arról, hogy az oktatáspolitika a reáliskoláknak kedvező rendeleteket, törvényeket hozott, azokat „fölemelte a modern civilisatio követelményeinek megfelelő magaslatra.”[42] De szóvá tette azt is, hogy ezek a törvények nem hozták meg a várt növekedést tanuló létszámokban, sőt évről évre apadást tapasztalnak, annak ellenére, hogy a hetvenes éveben népszerűnek mondhatóak voltak a reáliskolák. Erre az apadásra több okot is megfogalmazott levelében Salamin, de fontos, hogy kettéválasztotta az apadás természetét. Egyrészt a létszám csökkenése figyelhető meg az újonnan beiratkozó tanulók számában, másfelől nagy a kilépés aránya is. Az egyik oka az apadásnak, hogy az „alkotmányos korszak beálltával, az iparos-vállalatok, vasúti és egyéb építkezések arany korában, a legtöbb szülő azon volt, hogy fiát mielőbb pénzelő pályára terelje.”[43] Az 1875-ös rendelet előtt még csak hatosztályú reáliskolákban[44] logikusan hamarabb lehetett a tanulmányokat elvégezni, mint a nyolcosztályos gimnáziumban, így a diákok is hamarabb kerültek ki a munka világába. Ez a kezdeti láz előbb utóbb alábbhagyott, és drasztikus létszám csökkenés következett be a reáliskolában.

A beiratkozásokban mutatkozott apadás egy másik oka Salamin Leo szerint, hogy a reáliskoláknak rossz hírét keltették olyan kimutatások, amelyek szerint a gimnáziumi tanulók jobban teljesítettek a műegyetemeken. Az igazgató véleménye, hogy a kimutatás hibás eredményeket hozott, ugyanis nem vette figyelembe a műegyetemeken tanuló diákok bizonyítványát, illetve, mert a műegyetemek első évi tananyaga semmi újdonságot nem mutat a reáliskolákból jövő diákoknak, így azok elvesztik az érdeklődést a képzés iránt. A sajtó pedig olyan méretű lejárató kampányt intézett a reáliskolák ellen, hogy a szülők jó része azt hitte, az iskolatípus nem fog tovább működni a jövőben. A létszámcsökkenésnek a másik oka az apadás[45], annak „okát abban találjuk, hogy a reáliskola a különböző szakiskolákra alkalmasabb előképzést nyújt, mint a gymnasium; ezért gyakran megesik az, hogy az alsó osztályok végeztével a tanulók néha seregesen is lépnek át a gazdasági-, hadapródi-, kereskedelmi-, tanítóképző- vagy más szakiskolába.”[46] -írta Salamin Leo. Nem lehet tudni pontosan, hogy mennyire adhatunk igazat Salamin Leo szavainak, de az tény, hogy a reáliskolákban csak a tanulók fele ment felső tagozatba, és az 1908/9-10/11-es tanévek statisztikái alapján a reáliskolákból valóban nagyobb arányban tanultak tovább felső kereskedelmi és katonai iskolában, mint a gimnáziumokból.[47] Az 1883/84-es tanévtől kezdve a soproni reáliskola beiratkozási számai elkezdtek növekedni, és ez a növekedés némi ingadozással ugyan, de kitartott egészen az 1914/15-ös tanévig.(1. táblázat) Az 1893/94-es tanévben kiugróan nagy növekedés figyelhető meg. (1. táblázat) Nem véletlenül, ugyanis „a főreáliskola végre annyi várakozás után megnyerte mindazokat, melyeket évek óta kérelmezett”: jelentős, mintegy 9000 Ft-os, állami támogatást kapott az iskola. Ettől kezdve a teljes épület az iskoláé volt, és többek között bevezették a vizet, gázberendezést vásároltak, dísztermet és tornatermet hoztak létre.[48] Az iskola tehát modernizáltabb lett, és ez tükröződött a beiratkozó diákok létszámában.

1. Táblázat Beiratkozott tanulók száma a reáliskolákban, 1868-1914
Tanév Székesfehérvári Pozsonyi Soproni VIII. Ker
1869/70 81 n.a. n.a. n.a.
1870/71 117 458 n.a. n.a.
1871/72 n.a. 456 278 254
1872/73 267 414 292 263
1873/74 327 412 252 246
1874/75 n.a. n.a. n.a. 327
1875/76 n.a. n.a. n.a. 428
1876/77 n.a. 365 250 432
1877/78 194 302 n.a. 453
1878/79 179 326 n.a. 479
1879/80 n.a. 320 n.a. 450
1880/81 n.a n.a n.a. 446
1881/82 127 285 197 417
1882/83 174 287 192 386
1883/84 n.a. n.a. 210 459
1884/85 229 n.a. 227 526
1885/86 233 279 228 550
1886/87 247 297 222 515
1887/88 257 327 224 498
1888/89 295 321 213 495
1889/90 n.a n.a. 216 501
1890/91 n.a n.a. 219 499
1891/92 383 n.a. 232 565
1892/93 396 n.a. 234 569
1893/94 400 n.a. 282 610
1894/95 373 453 289 599
1895/96 337 452 280 627
1896/97 na 472 294 612
1897/98 na 462 283 606
1898/99 316 473 290 590
1899/1900 311 477 303 619
1900/01 285 520 307 609
1901/02 291 n.a. 296 621
1902/03 311 n.a. 274 605
1903/04 n.a. n.a. 291 609
1904/05 337 515 285 569
1905/06 374 494 275 559
1906/07 389 503 298 525
1907/08 416 469 312 526
1908/09 415 449 310 527
1909/10 n.a. 448 337 534
1910/11 476 441 333 552
1911/12 454 444 352 554
1912/13 454 n.a. 357 585
1913/14 n.a. 439 n.a. 610
1914/15 494 368 343 584

Forrás: A reáliskolák évkönyvei

 

A tanulói létszámok változása a székesfehérvári reáliskolában

A székesfehérvári reáliskolába jelentősen kevesebben iratkoztak be 1869-1872. között, (1. táblázat) mint a többi reáliskolába. Az 1868/69-es tanévben, ugyan a beiratkozó diákok számáról nincsen adat, 68 tanuló maradt az év végén. A 68 tanulóból 40 otthagyta az iskolát, ami rendkívül nagy arány, főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy ebben az évben még csak alreaáltanodaként működött az intézmény, azaz összesen három évfolyama volt. Ez a magas kilépési arány feltehetőleg annak tudható be, hogy az a hír járta, hogy az iskola meg fog szűnni. Ennek pont az ellenkezője volt az igaz. Már az 1868/69-es évkönyvben megemlítésre került, hogy a fenntartó, Székesfehérvár városa főreáltanodává szeretné alakítani az intézményt.[49] Ez hamar meg is történt, az 1871/72-es tanévben már elindították a negyedik osztályt.[50] Az 1.táblázat adatai alapján látható, hogy ezután ugrásszerűen megnövekedett a beiratkozott tanulók száma, az 1893/94-es tanévet követően viszont komoly zuhanás figyelhető meg. Néhány év leforgása alatt kb. negyedével csökkent a beiratkozók száma. (1. táblázat) Kuthy József, a székesfehérvári reáliskola akkori igazgatója, a csökkenés okát egy újonnan nyílt polgári iskolában látta, amely elszívta a tanulókat.[51] Továbbá, Kuthy úgy vélte, hogy az 1893/94-es tanévben az iskola elérte a maximális kapacitást mintegy 400 fővel.[52] Kutatásom során nem találtam olyan anyagot, ami miatt kétségbe kéne vonni Kuthy József gondolatait, ráadásul a tanulói létszámok rövid időn belül stabilizálódtak, ami szintén alátámasztja azt, hogy az újonnan megnyílt polgári iskola szívta el a tanulók egy részét. A következő kiemelkedő változás a létszámokat illetően az 1904/5-ös tanévtől jelentkezett. Jelentősen elkezdett növekedni a beiratkozott tanulók száma, és minimális ingadozással ez a növekedés kitartott az 1914/15-ös tanévig. (1. táblázat) Kelemen Béla, a reáliskola akkori igazgatójának is feltűnt a beiratkozók számában történő hullámzás, de indokot nem adott rá. Az intézmény ekkora létszámnál elérte a kapacitását annak ellenére, hogy új tantermeket is alakítottak ki.[53] Kutatásom során nem merült fel indok, ami megmagyarázta volna a beiratkozók számának növekedését, de kifejezetten érdekes, hogy a soproni reáliskola is hasonló növekvő tendenciát mutatott ebben az időszakban, míg a józsefvárosi és pozsonyi reáliskolák inkább csökkenő tendenciát mutatnak.

A tanulók nemzetiségi és anyanyelvi megoszlása

Az 1868-as nemzetiségi törvény kimondta, hogy a nem magyar állampolgárok alsó és középfokú oktatásban anyanyelvükön részesüljenek. A nemzetiségek ezen joga a dualizmus korában egyre kevésbé érvényesült. 1880-ban az iskolák 52,3%-ában a nem magyar tanulók anyanyelvükön tanulhattak, de ez az arány 1905-re 29,4%-ra csökkent. Továbbá 1905-ben a német diákok 40%-a, a magyarországi horvátok 35%-a és a szlovákok 30%-a olyan iskolákba járt, ahol anyanyelvüket még kisegítő nyelvként sem használhatták. Ezeknek a tanulóknak egy jó része gyakorlatilag kétnyelvű volt, magyarul még a szülői házban többé-kevésbé megtanultak.[54] 1880-tól kezdve a népszámlálások nem a nemzetiségi hovatartozást kérdezték, hanem az anyanyelvet, de fontos megjegyezni, hogy alatta nem azt a nyelvet értették, amit gyermekkorában a szülőktől tanult el, hanem amelyet magáénak vallott és legszívesebben beszélt. A dualizmus korában a zsidókat, mint vallási felekezetet tartották nyilván. Az izraelita vallású állampolgárok különböző nyelvet beszéltek. 1880-ban 57,5%-uk magyar, 35%-uk német, 3,4%-uk szlovák anyanyelvűnek vallotta magát. 1910-ben az izraelita vallásúak 76%-a már magyar anyanyelvű volt.[55]

A fentebb leírtak miatt nehéz pontos képet kapni a reáliskolák nemzetiségi[56] megoszlásáról. Hasonlóan a népszámlálásokhoz, a reáliskolák statisztikai kimutatásaiban az anyanyelvre vagy rosszabb esetben a beszélt nyelvre kérdeztek rá. A tanulók egy része legalább két nyelvet beszélt, ezért a statisztikai kimutatásokba, mint kétnyelvűek kerültek be, és nem lehet tudni pontosan melyik nyelv volt az anyanyelve, vagy milyen nemzetiséghez tartozott. Ugyanez a helyzet a zsidó diákokkal is, mivel a reáliskolák is vallásként tartották számon őket, nem lehet viszonyítani a létszámukat a nyelvi vagy nemzetiségi adatokhoz. Az előbb említett nehezítő tényezők, illetve a rendelkezésre álló forrásanyag nagysága miatt 10 évenként vizsgáltam meg az anyanyelvi és vallási viszonyokat. Ha az adott évben nem készült anyanyelvi statisztikai kimutatás, nem volt egyértelmű, hogy a kimutatás tárgya beszélt nyelv vagy anyanyelv volt, vagy nem állt rendelkezésre az iskolai évkönyv, akkor az eredeti évhez legközelebb álló felhasználható statisztikai kimutatást használtam.

A VIII. kerületi reáliskola nemzetiségi, anyanyelvi és vallási arányai

Az 1870-es évek első felében a józsefvárosi reáliskola tanulóinak statisztikai kimutatásaiban rákérdeztek a nemzetiségi hovatartozásra, ami meglepő eredményeket mutat. Mivel 1870-ben Budapest lakosságának mindössze 46%-a vallotta magát magyarnak,[57] kutatásom során azt vártam, hogy ez az arány tükröződni fog a reáliskola évkönyveiben is, de közel sem ez a helyzet.

2. táblázat. A VIII. kerületi reáliskola tanulóinak nemzetisége az 1870-es évek első felében
Tanév Összesen Magyar % Német % Szláv %
1870/71 254 234 92,13 17 6,69 2 0,79
1873/74 246 245 99,59 1 0,41 0 0,00
1875/76 428 413 96,50 10 2,34 5 1,17

Forrás: A VIII. kerületi reáliskola évkönyvei

A 2. táblázat adataiból látható, hogy a VIII. kerületi reáliskolát kimagasló arányban magyar nemzetiségű tanulók látogatták, minden tanévben több mint 90%-a a tanulóknak magyar volt. Az 1870/71-es tanévben még a diákok 6,69% német, de a következő években elhanyagolható az arányuk és számuk, ami azért meglepő, mert még a Budapestre jellemző elmagyarosodás ellenére is 1880-ban Budapest lakosságának egyharmada német anyanyelvűnek vallotta magát. Szintén aránytalanul kevesen jártak a reáliskolába a szlovákok közül, arányuk teljesen elhanyagolható, annak ellenére, hogy 1880-ban Budapest lakosságának 6,2%-a szlovák anyanyelvűnek vallotta magát. A magyarság akkor is aránytalanul nagy arányt tesz ki, ha figyelembe vesszük, hogy a pesti lakosság 60,5%-a magyar volt. [58] Valamivel sokszínűbb képet kapunk, ha a reáliskola felekezeti megoszlását vizsgáljuk meg ebben az időszakban. A római katolikus felekezet mellett jelentős arányban jártak zsidó vallású tanulók a reáliskolába, azt is fontos megjegyezni, hogy arányuk lassú, de biztos növekedést mutatott ezekben az években.

3. táblázat. A VIII. kerületi reáliskola tanulóinak vallási arányai az 1870-es évek első felében, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1870/71 74,41 6,30 3,15 16,14
1873/74 70,33 8,13 4,07 16,67
1875/76 66,82 7,01 5,84 18,69

Forrás: A VIII, kerületi reáliskola évkönyvei

Az 1875/76-os tanévtől a nemzetiséget nem kérdezték, így csak az anyanyelvi adatokat lehet elemezni. A 4. táblázat adataiból látható, hogy magyar anyanyelv továbbra is domináns volt, viszont összehasonlítva a 2. táblázat adataival, 1875 és 1885 között, ha elfogadjuk azt, hogy a magukat magyarnak vallók magyar anyanyelvűek is voltak, a magyar anyanyelvűek aránya csökkent. A szlovák anyanyelvű diákok rendkívül alacsony arányt tettek ki, sőt 1915-ben már egy se fejezte be a tanévet. A német anyanyelvű diákok aránya ugyan jelentős volt az 1885/86-os tanévben, de arányuk jelentősen lecsökkent az 1914/15-ös tanévre. (2. táblázat)

4. táblázat. A VIII. kerületi reáliskola tanulóinak anyanyelvi arányai, 1885-1914.
Tanév Összesen Magyar % Német % Szláv %
1885/86 474 414 87,34 58 12,24 1 0,21
1895/96 596 531 89,09 48 8,05 17 2,85
1905/1906 517 507 98,07 7 1,35% 1 0,19
1914/1915. 570 557 97,72 12 2,11 0 0,00

Forrás: A VIII. kerületi reáliskola évkönyvei

A vallási viszonyokban viszont jelentős változás történt 1875 és 1914 között. A római katolikusok aránya már az 1870-es évek elején is csökkenő tendenciát mutatott, ez a trend tovább folytatódott, és 40 év alatt arányuk mintegy 25 százalékponttal csökkent. A zsidóság aránya viszont ebben az időszakban egyre jobban emelkedett, és 1914/15-ös tanévben már abszolút többségben voltak. A budapesti zsidóság arányát figyelembe véve, a zsidóság jelentősen felülreprezentált volt az 1885/86-os tanévtől kezdve. Minimális változás figyelhető meg az evangélikus és református felekezetekhez tartozó tanulók arányában. Az evangélikus diákok aránya kb. 1,5 százalékponttal csökkent, ami nem egy kiemelkedő adat, de a reformátusok aránya az 1914/15-ös tanévben kb. 3 százalékponttal nagyobb volt, (5. táblázat) mint az 1870/71-es tanévben. (3. táblázat) Ez a különbség ugyan nem tűnik soknak, de a valóságban ez majdnem plusz 30 fő református diákot jelentett.

5. táblázat. A VIII. kerületi reáliskola vallási arányai, 1885-1914, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1885/86 60,76 6,12 3,59 29,32
1895/96 54,03 5,87 6,04 33,39
1905/06 49,71 6,58 4,84 37,72
1914/15 41,93 4,56 6,14 46,14

Forrás: A VIII. kerületi reáliskola évkönyvei.

A pozsonyi reáliskola anyanyelvi, nemzetiségi és vallási arányai

A VIII. kerületi reáliskolához hasonlóan, az 1870-es évek elején a pozsonyi reáliskola is készített kimutatást a tanulók nemzetiségi hovatartozásáról. Ellentétben a VIII kerületi reáliskolával, itt a magyarság nem alkotott többséget. Legnagyobb arányban német nemzetiségű tanulók jártak az iskolába, őket követik a magyarok. Szlávok aránya elhanyagolható. (6.táblázat)

6. táblázat. A pozsonyi reáliskola nemzetiségi arányai az 1870-es évek első felében
Tanév Összesen Magyar % Német % Szláv %
1870/71 458 203 44,32 223 48,69 32 6,99
1872/73 431 149 34,57 273 63,34 9 2,09
1873/74 412 158 38,35 247 59,95 7 1,70

Forrás: A reáliskola évkönyvei

A 7. táblázat adataiból látható, hogy a magyar anyanyelvűek aránya fokozatosan nőtt a reáliskolában az évtizedek alatt. Valószínűsíthető, hogy ez az 1880 utáni időszakra jellemző asszimiláció miatt következett be.[59] Ha a reáliskola adataira hagyatkozunk, az biztos, hogy az 1914/15-ös tanévre a magukat magyar anyanyelvűnek valló diákok abszolút többségben voltak már évtizedek óta. A magyar anyanyelvűek arányának növekedése mellett a német anyanyelvűek aránya csökkent jelentősen. 1886/87 és 1914/15 között több mint 30 százalékponttal csökkent az arányuk. (7. táblázat)

7. táblázat. A pozsonyi reáliskola anyanyelvi arányai, 1886-1914.
Tanév Összesen Magyar % Német % Szláv %
1886/87 279 107 38,35 161 57,71 11 3,94
1894/95 425 241 56,71 172 40,47 12 2,82
1904/05 470 288 61,28 161 34,26 21 4,47
1914/15 345 241 69,86 91 26,38 13 3,77

Forrás: A reáliskola évkönyvei

Fontos eredményeket hozott a pozsonyi reáliskolának a vallás szerinti megoszlásának vizsgálata. Az 1890-es népszámlálás adatai alapján Pozsony polgári lakosságának 74,5%-a katolikus, 14%-a evangélikus, 1%-a református, 10,3%-a pedig zsidó vallású volt.[60] A 8. táblázat adataiból viszont látható, hogy a katolikus és az evangélikus vallásúak alulreprezentáltak az iskolában. Az evangélikus vallásúak valamivel alacsonyabb aránya meglepő, mert a zsidósághoz hasonlóan nagy hangsúlyt fektettek az oktatásra.[61] Alulreprezentáltak voltak a katolikusok is, kb. 10 százalékponttal. A zsidóság aránya viszont a reáliskolában közel kétszerese volt a népszámlálásban kimutatott aránynál. A budapesti VIII. kerületi reáliskolával ellentétben azonban a zsidóság a pozsonyi reáliskolában nem ért el abszolút többséget. Ugyan vannak ingadozások arányaikban, de ezek nem nagyok. Inkább az mondható el, hogy a zsidóság aránya stagnált, sőt már-már csökkenő tendenciát mutatott. (8. táblázat)

8. táblázat. A pozsonyi reáliskola vallási arányai, 1872-1914, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1872/73 65,13 11,14 1,45 22,28
1882/83 68,99 9,41 0,70 20,91
1894/95 59,29 14,82 2,35 23,53
1904/05 68,72 10,43 1,28 19,57
1914/15 67,44 12,21 1,74 18,60

Forrás: A reáliskola évkönyvei

A soproni reáliskola anyanyelvi és vallási arányai

Hasonlóan a budapesti VIII. kerületi és pozsonyi reáliskolához, a soproni reáliskolában is kérdezték a nemzetiségi hovatartozást az 1870-es évek első felében. Ha rátekintünk a 9. táblázat adataira, szembetűnik, hogy az 1871/72-es tanévben milyen kevés, magát németnek valló tanuló járt az iskolába, mindössze egyötödét tették ki az iskola tanulóinak. 1890-ben Sopron polgári lakosságának csak egyharmada volt magyar anyanyelvű, legnagyobb arányban német anyanyelvűek lakták. Ők a polgári lakosságnak valamivel több mint 60%-át alkották.[62] Az 1885/86-os és az 1895/96-os tanévekben a tanulók nagyjából fele-fele arányban voltak német és magyar anyanyelvűek,[63]azonban az 1905/06-os tanévben már jóval nagyobb volt a magyar anyanyelvűek aránya[64]. Az 1913/14-es tanévre a tanulók majdnem kétharmada már magyar anyanyelvű volt.[65]

9. táblázat. A soproni reáliskola nemzetiségi arányai az 1870-es évek első felében
Tanév Összesen Magyar % Német %
1871/72 278 220 79,14 58 20,86
1872/73 292 178 60,96 114 39,04
1873/74 252 139 55,16 113 44,84

Forrás: A reáliskola évkönyvei

Az iskola vallási összetétele érdekes arányokat mutat. 1890-ben Sopron polgári népességének kb. 63% római katolikus, 30,5%-a evangélikus és 5,8% -a zsidó vallású volt. 1900-ra ezek az arányok többé-kevésbé változatlanok maradtak. A zsidóság aránya kb. 2%-kal növekedett a katolikusok és evangélikusok kárára.[66] A zsidóság már az 1871/72-es tanévben is felülreprezentált volt az iskolában, de az 1901/02-es tanévben mindössze 2% választotta el a zsidó vallásúakat, hogy abszolút többséget alkossanak. 1912-re azonban a zsidó vallásúak aránya egy 10%-os csökkenést mutat. A zsidóság arányának csökkenése következtében a római katolikusok és az elhanyagolható arányú reformátusoknál figyelhető meg növekedés. A tény, hogy az evangélikusok 10-15%-kal elmaradtak (10. táblázat) a város polgári népességében mutatott arányához képest,[67] érdekes, hiszen a zsidóság mellett ez a felekezet volt a leginkább túliskolázott.[68]

10. táblázat. A soproni reáliskola tanulóinak vallási arányai, 1871-1912, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1871/72. 62,23 20,86 1,80 15,11
1881/82 60,75 22,58 0,00 16,67
1891/92 53,05 20,66 0,94 25,35
1901/1902 42,65 15,77 0,72 40,86
1912/13 50,29 16,37 2,34 30,99

Forrás: A reáliskola évkönyvei

A székesfehérvári reáliskola anyanyelvi és vallási arányai

Ellentétben a másik három reáliskolával, a székesfehérvári reáliskola nem készített nemzetiségi kimutatást az 1870-es évek első felében. 1890-ben Székesfehérvár polgári népességének túlnyomó többsége, mintegy 96,7%-a magyar anyanyelvű volt, 1900-ra ez az arány nem igazán változott. [69]A székesfehérvári reáliskolának az évkönyvei is hasonló arányokról számoltak be. Évenként alig egy-két nem magyar anyanyelvű tanulójuk volt. Azonban az iskola vallási összetétele már sokkal érdekesebb.[70]

Az 1890-es népszámlálás adatai alapján a polgári népesség 80,3%-a katolikus volt, jelentős arányát tette ki még a népességnek a zsidóság mintegy 10%-kal, és a református vallásúak 7,7%-kal.[71] A 11. táblázat adataiból látható, hogy a zsidóság a Székesfehérvári reáliskolában is felülreprezentálta magát, 1881/82-ben abszolút többségben is voltak. Ugyanakkor ezt követően arányuk elkezdett fokozatosan csökkenni és 1911/12-es tanévben már a római katolikusok voltak többségben. A reformátusok a vizsgált tanévekben, ahogy a 11. táblázat adataiból is látható, eléggé változó arányát tették ki a reáliskola tanulóinak, emiatt nehéz következtetést levonni az adatokból. Az viszont tény, hogy felülreprezentálva voltak az 1891/92-es és az 1911/12-es tanévekben. Messzemenőbb következtetés levonásához viszont további kutatásra volna szükség azzal kapcsolatban, hogy miért fluktuált ilyen szélsőségesen a reformátusok aránya a székesfehérvári reáliskolában.

11. Táblázat. A székesfehérvári reáliskola vallási arányai, 1870-1911, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1870/71 68,47 4,50 0,90 25,23
1881/82 36,52 1,74 0,87 60,87
1891/92 39,00 1,67 9,19 49,58
1901/02 42,03 0,72 5,80 48,55
1911/12 44,34 1,89 10,14 43,40

Forrás: A reáliskola évkönyvei

Összegzés

A négy reáliskola közül háromban a beiratkozó tanulók száma növekedett, ha szigorúan a vizsgált időszakot vesszük alapul, de ez a növekedés nem egyenletes, hanem hullámzó. (1. táblázat) Nehéz a tanulói létszámok változásának az okát meghatározni. Az iskolák nem egy légüres térben helyezkedtek el, hanem népes városokban és sok különböző tényező befolyásolhatta a tanulói létszámokat. A pozsonyi iskolában borzasztó körülmények uralkodtak, a székesfehérvári iskola vonzáskörzetében nyílt egy másik iskola és emiatt csökkent a beiratkozók száma[72]. A soproni reáliskolában, amint jelentős állami támogatást kapott, megugrott a beiratkozók száma.[73] A VIII. kerületi reáliskola olyan téren egyedi a vizsgált reáliskolák között, hogy egy-két év kivételével mindig maximális létszámmal működött, továbbá a csökkenő tendenciák közel se tartottak annyi ideig, mint a többi iskolában (1. grafikon) A grafikonon látható csökkenő tendenciák egy része pedig a létszámkorlátozásoknak köszönhető.[74]

1. Grafikon. A tanulói létszám változása a négy reáliskolában, 1868-1914

Kutatásom során arra jutottam, hogy kapcsolat lehet a VKM rendeletei, törvényei és a tanulói létszámok változása között. Az 1875. június 8-án kiadott miniszteri rendelet a hat- osztályos reálgimnáziumokból érettségit kiadó nyolcosztályos középfokú intézményeket alakított ki.[75] Összevetve a grafikon adataival látható, hogy a vizsgált reáliskolákban a VIII. kerületi reáliskola kivételével, a rendelet kiadását követően megindult egy csökkenő tendencia. A VIII. kerületi reáliskola feltehetőleg azért képez kivételt, mert nem volt ekkor a maximum kapacitásának a közelében, és akkora igény volt a reáliskolára, hogy az ellensúlyozta az 1875-ös rendeletnek a következményeit. Ennek az igénynek az oka valószínűleg a főváros rohamos fejlődése és sajátos társadalmi szerkezete.[76] Visszatérve Salamin Leo gondolataihoz, valamint elemezve és összevetve a három másik iskola adatait, valószínűnek tűnik, hogy az 1870-es évek elején azért figyelhető meg egy ugrás a tanulói létszámokban, mert a kiegyezést követően sok szülő azt akarta, hogy gyereke minél előbb munkába álljon, erre pedig a hatosztályos reáliskolák kitűnő lehetőséget adtak. Az 1875-ös rendeletet követően viszont ezek a szülők inkább más iskolatípusba íratták gyermekeiket.[77] Hasonló változás figyelhető meg (1. grafikon) az 1883-as középiskolai törvény kiadása után, de a létszámokban a korábbi rendelettel ellentétben, általános növekedés figyelhető meg. (1. grafikon)

Mi okozhatja azt, hogy az 1883-as törvény ellenkező hatást ért el, mint az 1875-ös rendelet? Bár nagyon sok átfedés van a rendelet és törvény között, az 1883-as középiskolai törvény meghatározta az óraszámot, és lehetővé tette a latin és görög nyelvi különbözeti vizsga letételét, így a reáliskolai tanulók is tudtak egyetemekre jelentkezni.[78] A soproni reáliskolában úgy gondolták, hogy a létszám növekedést a törvény okozta: „(…) a reáliskolák életét biztosító középiskolai törvénybe helyezett bizalom folytán a tanulók száma tetemesen emelkedett…”[79] Ugyanilyen tetemes növekedés figyelhető meg a VIII. kerületi reáliskolában és kiemelkedően fontos, hogy a törvényt megelőző években a VIII. kerületi reáliskolába beiratkozó tanulók száma csökkenő tendenciát, mintegy 20%-os zuhanást produkált. A törvény kiadását követően azonban hamar növekedésnek indult a beiratkozók száma. (1. grafikon)

A tanulók nemzetiségét, anyanyelvét illetően a szakirodalom jelenlegi álláspontjának megfelelően, a magyarság, a magyar anyanyelvet beszélők jelentősen nagyobb arányban tanultak a reáliskolákban.[80] A vizsgált négy reáliskolából háromban a magyar anyanyelvűek nagyobb arányban voltak jelen, mint amire a települések összetételéből következtetni lehetett. Ami viszont meglepő, hogy a német anyanyelvűek alulreprezentáltak voltak a VIII. kerületi, a pozsonyi és a soproni reáliskolákban. A teljes magyarországi középfokú oktatást nézve, a magyarok mellett a németek voltak egyedül felülreprezentálva, de úgy tűnik, hogy a vizsgálat tárgyát képező reáliskolák nem voltak népszerűek köreikben[81]. Vallási tekintetben az evangélikusok maradtak el leginkább a várt eredményektől, a soproni és pozsonyi reáliskolákban is alulreprezentáltak voltak annak ellenére, hogy az egyik legjobban iskolázott vallási felekezetről lehet beszélni. A másik vallási csoport, akik nagy hangsúlyt fektettek az oktatásra, a zsidóság[82] viszont a várt kutatási eredményeket hozták. Az összes reáliskolában felülreprezentáltak, miközben a soproni és pozsonyi iskolákban ez nem öltött akkora mértéket, mint a józsefvárosi és székesfehérvári iskolákban. A zsidóság aránya éppen abban a két iskolában volt alacsonyabb, ahol nagy arányban tanultak a nem magyar anyanyelvűek, elsősorban németek. Nagy arányuk árnyalja a magyar anyanyelvű tanulók arányait. 1880-ban a zsidók kb. 57%-a magyar anyanyelvűnek vallotta magát. [83]

További kutatás tárgyát képezheti a reáliskolák beiratkozott tanulóinak számának összehasonlítása az 1875-ös rendelettel és az 1883-as törvényhez viszonyítva. Hasonlóképpen érdekes lenne és kutatásra érdemes a tanulók társadalmi hátterének és annak változásának vizsgálata, mivel a reáliskolák évkönyveinek többségeiben a tanuló társadalmi hátteréről is készült kimutatás. Fontos lenne a kutatást kiterjeszteni más városokban működő reáliskolákra is, elsősorban az ország keleti felében működő intézményeket lenne érdemes megvizsgálni.

Bibliográfia

Források

1883. évi XXX. törvénycikk a középiskolákról és azok tanárainak képesitéséről, Wolters Kluwer, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=88300030.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fkeyword%3D1883 26. §,

Antolik Károly (szerk.): A pozsonyi M. Kir. állami főreáliskola harminczhatodik értesítője, Pozsony, 1895. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Pozsony_28323_28362_1894/?pg=2&layout=s (Letöltve: 2021. április 27)

Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi községi főreáltanoda hatodik tudósítványa, Budapest, 1877. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B707_1876/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk): A Budapest fővárosi községi főreáltanoda ötödik tudósítványa, Budapest, 1876. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B706_1875/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola huszadik tudósítványa, Budapest, 1891. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B721_1890/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhatodik tudósítványa, Budapest, 1887. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B717_1886/?pg=0&layout=s

Felsmann József(szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhetedik tudósítványa, Budapest, 1888. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B718_1887/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenkilencedik tudósítványa, Budapest 1890. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B720_1889/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizennyolcadik tudósítványa, Budapest, 1889. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B719_1888/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk) A Budapest Főváros VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenharmadik tudósítványa, Budapest, 1884. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B714_1883/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.):A Pest-józsefvárosi nyilvános alreáltanoda első tudósítványa, Pest 1872. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B714_1883/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk): Budapest Fővárosi VIII. kerületi községi főreáltanoda negyedik tudósítványa, Budapest, 1875. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B705_1874/?pg=0&layout=s

Kelemen Béla (szerk.): A székesfehérvári m. kir. állami főreáliskola évi értesítője az 1907–1908. tanévről, Székesfehérvár, 1908 https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35861_1907/?pg=0&layout=s (Letöltve: 2021. április 27)

Kuthy József (szerk.): A székesfehérvári magyar királyi állami főreáliskola évi értesítője az 1895–96-ik tanévről., Székesfehérvár, 1896. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35849_1895/?pg=0&layout=s

Magyar kir. központi statisztikai hivatal: Magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása: A népesség általános leírása községenkint., 1902. http://konyvtar.ksh.hu/inc/kb_statisztika/Manda/MSK/MSK_001.pdf (Letöltve: 2021. április 27)

Magyarországi rendeletek tára, Budapest, Vodianer F. 1875. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_RT_1875/?pg=0&layout=s (Letöltve: 2021. április 27)

Salamin Leo (szerk.): A soproni magy. kir. állami főreáliskola XXI-ik évi értesítője, Sopron, 1896. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31561_1895/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, Sopron, 1882. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31547_1881/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 9-ik évi értesítője, Sopron, 1884. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31549_1883/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): A soprony magyar kir. állami főreáliskola 11. évi értesítője, Sopron, 1886. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31551_1885/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): A soprony magyar kir. állami főreáliskola 19-ik évi értesítője, Sopron, 1894. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31559_1893/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának hatodik évi értesítője. Sopron, 1874 https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31539_1873/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának ötödik évi értesítője. Sopron, 1873, https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31538_1872/?pg=0&layout=s

szn.: A soproni magy. Kir. állami főreáliskola harmickilencedik értesítője, Sopron, 1914. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31579_1913/?pg=0&layout=s

szn.: A székesférvári városi önálló alreáltanoda XVI. évkönyve, Székesfehérvár, 1870. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35823_1869/?pg=0&layout=s

szn.: A székesférvári városi önálló alreáltanoda XVII. évkönyve, Székesfehérvár, 1871. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35824_1870/?pg=0&layout=s

szn.: Pozsony szab. Kir. városa vallásegyüttes főreáltanodájának tizenötödik értesítvénye, Pozsony, 1872. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Pozsony_28323_28341_1871/?pg=0&layout=s

szn.: Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának negyedik évi-értesítvénye, Sopron, 1872. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35824_1870/?pg=0&layout=s

Wallner Ignác: A soproni magy. Kir. állami főreáliskola harmicegyedik értesítője, Sopron 1906. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31571_1905/?pg=0&layout=s

Szakirodalom

Bárczi Géza–Országh László (szerk.): A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémia, https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/r-46B74/realiskola-4755D/

Beluszky Pál – Győri Róbert: „A város láz, a nyugtalanság, a munka és a fejlődés” Magyarország városhálózata a 20. század elején, Korall, 11-12. szám, 2003 május, 199–238.

Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza, Budapest– Pécs, Dialóg Campus, 1999.

Karády Viktor: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945), Budapest, Replika kör, 1997.

Katus László: A modern Magyarország születése: Magyarország története 1711-1914, Pécs, Kronosz, 2012.

Katus László: A nemzetiségi kérdés és Horvátország története in Kovács Endre (szerk.): Magyarország története, 1. köt., Budapest, Akadémia, 1979.

Kocsis Károly: A népesség változó etnikai arculata a mai Szlovákia területén. http://www.mtafki.hu/konyvtar/kiadv/etnika/ethnicMAP/002_session_h.html

Mészáros István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája, 996-1948: általánosan képző középiskolák, Budapest, Akadémia, 1988.

Mészáros István: Magyar iskolatípusok, 996–1990, Budapest, Országos pedagógia könyvtár és múzeum, 1995.

Nagy Mariann: Magyarország oktatásügye, in Beluszky Pál (szerk.): Magyarország történeti földrajza II., Budapest–Pécs, 2008, 123–145.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2010

Szabad György: Az önkényuralom kora (1849–1867), in Kovács Endre (szerk.): Magyarország története 1848–1890, 1. köt., Budapest, Akadémia, 1979.

Sasfi Csaba: Reprodukció és mobilitás: A középfokú oktatás társadalmi funkciói a dualizmusban, Korall, 15. évf., 56. szám, 2014, 96–117.

Hivatkozások

  1. A tanulmány készült az azonos című szakdolgozatom alapján melynek témavezetője Nagy Mariann volt.
  2. Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza, Budapest–Pécs, Dialóg Campus, 1999, 154.
  3. Uo. 154.
  4. Beluszky Pál – Győri Róbert: „A város láz, a nyugtalanság, a munka és a fejlődés” Magyarország városhálózata a 20. század elején, Korall, 11-12. szám, 2003 május, 213.
  5. Katus László: A modern Magyarország születése: Magyarország története 1711-1914, Pécs, Kronosz, 2012, 278– 280.
  6. Szabad György: Az önkényuralom kora (1849–1867), in Kovács Endre (szerk.): Magyarország története 1848–1890, 1. köt., Budapest, Akadémia, 1979, 467-469.
  7. Szabad: Az önkényuralom kora, 467–469; Mészáros István: Magyar iskolatípusok, 996–1990, Budapest, Országos pedagógia könyvtár és múzeum, 1995, 50. 
  8. Sasfi Csaba: Reprodukció és mobilitás: A középfokú oktatás társadalmi funkciói a dualizmusban, Korall, 15. évf., 56. szám, 2014, 101. 
  9. Karády Viktor: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945), Budapest, Replika kör, 1997, 169–170.
  10. Katus: A modern Magyarország születése, 520.
  11. Szabad: Az önkényuralom kora, 468.
  12. Bárczi Géza – Országh László (szerk.): A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémia, https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/r-46B74/realiskola-4755D/ (Letöltés: 2021. április 25)
  13. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945), 170.
  14. Magyarországi rendeletek tára, Budapest, Vodianer F. 1875, 155.
  15. Uo. 173.
  16. Sasfi: Reprodukció és mobilitás: A középfokú oktatás társadalmi funkciói a dualizmusban 100.
  17. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek, 169.
  18. Mészáros István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája, 996-1948: általánosan képző középiskolák, Budapest, Akadémia, 1988, 96.
  19. Salamin Leo (szerk): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, Sopron, 1882, 7.
  20. Felsmann József (szerk) A Budapest Főváros VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenharmadik tudósítványa, Budapest, 1884, 45.
  21. Salamin (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, 1–7.
  22. Idézi Nagy Mariann: Magyarország oktatásügye, in Beluszky Pál (szerk.): Magyarország történeti földrajza II., Budapest–Pécs, 2008, 127.
  23. Sasfi: Reprodukció és mobilitás, 97.
  24. Katus: A modern Magyarország születése, 521.
  25. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2010, 43.
  26. Nagy: Magyarország oktatásügye, 129.
  27. Felsmann József (szerk.): A Pest-józsefvárosi nyilvános alreáltanoda első tudósítványa, Pest, 1872, 16.
  28. Sasfi: Reprodukció és mobilitás, 98.
  29. Felsmann (szerk.) A Pest-józsefvárosi nyilvános alreáltanoda első tudósítványa, 20.
  30. Felsmann József (szerk): A Budapest Fővárosi VIII. kerületi községi főreáltanoda negyedik tudósítványa, Budapest, 1875, 1–3, 13.
  31. Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi községi főreáltanoda ötödik tudósítványa, Budapest, 1876, 15.
  32. Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi községi főreáltanoda hatodik tudósítványa, Budapest, 1877, 13.
  33. Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhatodik tudósítványa, Budapest, 1887, 36.
  34. Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhetedik tudósítványa, Budapest, 1888, 36; Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizennyolcadik tudósítványa, Budapest, 1889, 59; Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenkilencedik tudósítványa, Budapest, 1890, 10.
  35. Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola huszadik tudósítványa, Budapest, 1891, 12.
  36. Szn.: Pozsony szab. Kir. városa vallásegyüttes főreáltanodájának tizenötödik értesítvénye, 1872, 11.
  37. Antolik Károly (szerk.): A pozsonyi M. Kir. állami főreáliskola harminczhatodik értesítője, Pozsony, 1895, 70–75.
  38. Uo. 89.
  39. Szn.: Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának negyedik évi-értesítvénye, Sopron, 1872, 5–6.
  40. Salamin Leo (szerk.): Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának ötödik évi értesítője. Sopron, 1873, 38.
  41. Salamin Leo (szerk.): Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának hatodik évi értesítője, Sopron, 1874, 2–3.
  42. Salamin (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, 4.
  43. Uo. 5.
  44. Mészáros: Magyar iskolatípusok, 50.
  45. Salamin (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, 5–6.
  46. Uo. 5–6.
  47. Sasfi: Reproduckió és mobilitás, 101.
  48. Salamin Leo (szerk.): A soprony magyar kir. állami főreáliskola 19-ik évi értesítője, Sopron, 1894, 23.
  49. Szn.: A székesfehérvári városi önálló alreáltanoda XVI. évkönyve, Székesfehérvár, 1870, 13.
  50. Szn.: A székesfehérvári városi önálló alreáltanoda XVII. évkönyve, Székesfehérvár, 1871, 0.
  51. Kuthy József (szerk.): A székesfehérvári magyar királyi állami főreáliskola évi értesítője az 1895–96-ik tanévről, Székesfehérvár, 1896, 73.
  52. Kuthy József (szerk.): A székesfehérvári magyar királyi állami főreáliskola évi értesítője az 1893–94-ik tanévről, Székesfehérvár, 1894, 48.
  53. Kelemen Béla (szerk.): A székesfehérvári m. kir. állami főreáliskola évi értesítője az 1907–1908. tanévről, Székesfehérvár, 1908, 33.
  54. Katus: A modern Magyarország születése, 571.
  55. Uo. 397–399.
  56. A reáliskolai értesítők a 1870-es évek második feléig tartalmazták a tanulók nemzetiségi arányait. Utána viszont egyöntetűen az anyanyelvi vagy beszélt nyelvi arányokról készült kimutatás.
  57. Beluszky: Magyarország településföldrajza, 163.
  58. Katus: A modern Magyarország születése, 412.
  59. Kocsis Károly: A Népesség változó etnikai arculata a mai Szlovákia területén, http://www.mtafki.hu/konyvtar/kiadv/etnika/ethnicMAP/002_session_h.html 14. bekezdés. (Letöltés: 2021. október 29.)
  60. 1900. évi népszámlálás, 26.
  61. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek, 16.
  62. 1900. évi népszámlálás 22.
  63. Salamin Leo (szerk.): A soprony magyar kir. állami főreáliskola 11. évi értesítője, Sopron, 1886; Salamin Leo (szerk.): A soproni magy. kir. állami főreáliskola XXI-ik évi értesítője, Sopron, 1896, 55.
  64. Wallner Ignác (szerk.): A soproni magy. Kir. állami főreáliskola harmicegyedik értesítője, Sopron 1906, 78.
  65. Szn.: A soproni magy. Kir. állami főreáliskola harmickilencedik értesítője, Sopron, 1914, 95.
  66. 1900. évi népszámlálás, 26.
  67. 1900. évi népszámlálás, 26.
  68. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek 16.
  69. 1900. évi népszámlálás, 22.
  70. Székesfehérvári reáliskola évkönyvei 1867-1915.
  71. 1900. évi népszámlálás, 26.
  72. Antolik: Pozsonyi reáliskola harmiczhatodik értesítője, 70–75.
  73. Salamin: A soprony magyar kir. állami főreáliskola 19-ik évi értesítője, 23.
  74. Felsmann: Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhatodik tudósítványa, 36.
  75. Mészáros: Magyar iskolatípusok, 50.
  76. Beluszky: Magyarország településföldrajza, 160–161, 163.
  77. Salamin: A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, 5–7.
  78. 1883. évi XXX. törvénycikk a középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről.
  79. Salamin Leo (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 9-ik évi értesítője, Sopron, 1884, 42.
  80. Katus: A nemzetiségi kérdés és Horvátország története, 1342.
  81. Katus: A nemzetiségi kérdés és Horvátország története, 1342.
  82. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek, 16.
  83. Katus: A modern Magyarország születése, 399.