Bartha Bence: A tárgyalási szerkezet változásainak hatásai – témaindító

Bevezetés

Jelen írás témaindítóként szolgál doktori értekezésem írásához és kutatásom megkezdéséhez. Az doktori értekezésem címe „a tárgyalási szerkezet változásainak hatásai”, mely azt vizsgálja majd, hogy a magyar polgári perjogban az egyes tárgyalási szerkezetváltásoknak milyen előzményei, körülményei, valamint előnyei-hátrányai voltak, lettek. E cikkben két témakört kívánok megvizsgálni, felvillantani. Az első, hogy milyen tárgyalási rendszereket ismer a tudomány és ezekkel milyen mértékben foglalkozott, foglalkozik a jogirodalom. Valamint, hogy a – téma aktualitását adó – Pp. kapcsán hogyan alakult ez a „tudományos érdeklődés”. Elöljáróban annyi elmondható, hogy a legfrissebb kodifikáció idején rendkívüli mértékben megélénkült az osztott szerkezetre és az azt körülvevő jogintézményekre vetődő figyelem.

Az írás második felében – a témaindítóhoz mért terjedelemben és alapossággal – bemutatom tárgyalási rendszerek kategorizálásának nehézségeit. Ennek alátámasztására megvizsgálom a legutóbbi három hazai perrend tárgyalási rendszerét. Itt a fókuszt arra helyezem, hogy mennyire nehéz egy perrendet besorolni az egyes tudományos kategóriákba. Megvizsgálom azt, hogy a jogalkotó milyen változásokat hozott a régebbi perrendekbe, valamint hogyan alakította ki a Pp. rendszerét, ezzel hogyan mozdította el a vegyes rendszerű tárgyalási szerkezet felé az éppen hatályos kódexeket.

Tárgyalási rendszerek, a perszerkezet

A tárgyalás, mint a polgári per központi eleme, az eljárás egyik – ha nem a leghangsúlyosabb – szakasza. Éppen ezért a perjogi tudomány is kiemelet figyelmet fordít erre a területre, de ez nem a szerkezeti kérdések vitatását érinti. Különösen akkor érezhető ez a figyelem, amikor egy kodifikáció során felvetődik a tárgyalási szerkezet megváltoztatása. Majd a felvetődés¹ után realitássá válik, és évekkel később tételes joggá érik ez a váltás.

A jogirodalom két fő tárgyalási rendszert különböztet meg, ezek az egységes és az osztott szerkezet. Valamint e két rendszer vegyülése folyamán létrejött vegyes „öszvér” megoldást is ismeri. E szerkezeti kérdésnek (de még inkább a részletszabályaiknak) sokkal nagyobb a jelentőségük, mint amennyit az egyes egyetemi tankönyvek² említenek. Hasonló megállapítás tehető az 52’-es Pp. hatálya alatt született és megjelentetett kommentárokkal kapcsolatban is.³

Több tankönyvben és kommentárban a szerzők rögzítik a tényt, hogy létezik az egységes szerkezet melynek jellemzője, hogy a tárgyalást egy egységes folyamnak tekinti.⁴ Ugyanakkor természetesen e tárgyalás több határnapból is állhat. Szabó Imre szavaival élve „mű értelemben csak egy tárgyalásról beszélhetünk, amelyben azonban több határnapon való „ülést” is jelenthet.⁵ Az említett könyvek természetesen szólnak az osztott szerkezetről is, melynek fő ismertetőjeként a percezúrát és a perfelvételi/állítási és az érdemi/bizonyítási szak időbeli és feladatbéli elkülönülését említik.⁶ Valamint, megtalálható a vegyes rendszer sommás leírása is, mely szerint e rendszer ötvözi a tartalmi szétválasztás előnyeit, ugyanakkor még (ha a körülmények engedik) aznap megtartható mindkét tárgyalási szak, így az időbeli elkülönítés hátrányával nem jár.⁷

A kommentárok esetében, meglátásom szerint ennek a rövidségnek az oka, hogy e művek elsősorban a gyakorlat számára készülnek, a napi jogalkalmazói munka elősegítésére. Ennek következtében nem célja, hogy bemutassa a tudományos álláspontokat. Minél inkább törekszik az éppen hatályos jogszabályszöveg értelmezését megkönnyíteni. Valamint – és talán ez a legkézenfekvőbb magyarázat – amíg nincsen reális lehetősége egy kodifikációnak vagy a tárgyalási szerkezet megváltoztatásának, addig ez egy nyugvó kérdés.

Érdekes adalék, hogy a Pp. elfogadott szövegéhez tartozó kommentárok⁸ már – szemben a fentebb tárgyalt tankönyvekkel és az 52’-es Pp. kommentárokkal – igen terjedelmesen foglalkoznak magával az osztott szerkezettel. Igyekeznek az osztott szerkezetet mintegy mindenre választ adó megoldást feltűntetni szemben az egységes szerkezettel. Az új jogintézmények megértését és tárgyalását, helyes alkalmazásának mikéntjét kínálják. Rámutatnak az új jogintézmények értelmére és összevetik őket az 52’-es Pp. rendelkezéseivel

A kérdés aktualitása

A fentebb említett „nyugvó pont” billent ki a helyéről 2013-ban, amikor is kormányhatározat született a polgári perrendtartás újra kodifikálásáról.⁹ Ekkor újra előkerültek a tárgyalási rendszerekkel kapcsolatos tudományos nézetek. A kezdetektől nem volt kérdéses, hogy az 52’-es Pp. által alkalmazott rendszer helyett egy osztott rendszert kell bevezetni. Jól példázza ezt, hogy a kodifikáció során kiadott két nagyobb lélegzetvételű mű az „Egy új polgári perrendtartás alapjai”¹⁰ és a „Szakértői Javaslat”¹¹ szerzői is végig ezen álláspont mellett érveltek.¹² Emellett számos megtartott konferencia, előadás és megjelent írás mind, mind ezt a nézetet támasztotta alá. Ebben a kérdésben tehát konszenzus uralkodott és uralkodik a szakmában, hogy a kodifikációs célok elérésére az osztott szerkezet a megoldás. Olyannyira, hogy a jogalkotó az osztott szerkezet bevezetésére és „körülbástyázására” építette fel a kodifikációs folyamatot, ez volt az egyik alaptézis. Az osztott perszerkezet lényegében az a tengely volt, amire felépítette a jogalkotó a perjogi részletszabályokat.¹³

Azonban azon a ponton, hogy hogyan is nézzen ki ez az osztott rendszer – és milyen elemekkel és hogyan egészítsék ki – különböző álláspontok alakultak ki.¹⁴ Ez a fejlemény is jól mutatja, hogy önmagában a tárgyalási rendszer megváltoztatása nem oldja meg a peres eljárások minden gondját, önmagában nem elegendő és nem képes a perhatékonyság érvényesítésére.¹⁵ Ebben a 2013 óta tartó folyamatban (mind a mai napig) a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb figyelem hárul az elsőfokú eljárásra és a tárgyalásra. A vita és az érvek felsorakoztatása azonban ismét nem a szerkezeti kérdések körül forog, hanem a részletek körül. Ezek alapján a „nyugvó pont” végső soron a kibillenést követően áthelyeződött a másik térfélre és ott is maradt. Igazán terjedelmes irodalma az osztott szerkezetet kiegészítő, támogató, segítő jogintézményeknek lett. Ezek az intézmények, amelyeket a jogalkotó „felhelyezett a vázra”, hogy tovább erősítse az osztott rendszer előnyeit. Kezdve az alapelvek újrafogalmazásával, a keresetlevél szabályainak jelentős módosításával, az írásbeli előkészítés megerősítésével, a keresetváltoztatás újraszabályozásával, egészen a percezúra pontos formáján és tartalmán át az anyagi pervezetés mikéntjéig. Amely fontos újításokra jelen írás keretei között röviden – egy példán keresztül − kívánok kitérni, ám mindegyik egy fontos adalék a kodifikációs célokban megfogalmazott rendszerszintű hatékonyságnövelés elérése érdekében. Ezekre összefoglalóan azt lehet mondani, hogy a jogalkotó újraszabályozta az elsőfokú eljárást.¹⁶

Az alperesi írásbeli ellenkérelem

Szemléltetésül egy jogintézményt emelek ki, amelyek alapvetően nem a tárgyalási szerkezet szorosan vett járulékos eleme, ám nagyban befolyásolja annak sikerességét. Ez pedig az írásbeli ellenkérelem meg vagy meg nem követelése az alperestől a tárgyalást megelőzően. A Pp.-ben kötelező a tárgyalást megelőző írásbeli ellenkérelem. Ennek bevezetésével – szemben az 52’-es Pp. 139. §¹⁷ rendelkezéseivel – az alperes nem szóban az elsőtárgyaláson adja elő az ellenkérelmét és egyéb nyilatkozatait.¹⁸ Ezzel elkerülhető az első tárgyalás elhalasztása pusztán arra hivatkozással, hogy a felperest váratlanul érte az alperesi előadás. A Pp. ezzel kívánja biztosítani, hogy az „alperes az eljárás mielőbbi szakaszában részletesen nyilatkozzon, hogy a keresetet mennyiben és milyen okból vitatja.”¹⁹

Ezzel szemben az 52’-es Pp. korai szövege meg sem követelte az alperestől majd egy módosítást követően eshetőlegessé tette az írásbeli ellenkérelmet. Ez a módosítás az 1999. évi CX. törvény, a VIII. Pp. novella, mely beiktatta a törvénybe a 126. § (3) bekezdését. E szerint az alperest „arra is figyelmeztetni kell, hogy a kereseti kérelemre legkésőbb a tárgyaláson vagy a bíróság által megjelölt határidőn belül nyilatkoznia kell, s elő kell adnia a védekezésének alapjául szolgáló tényeket és ezek bizonyítékait, az ügyre vonatkozó okiratait pedig be is kell mutatnia.” Továbbá a (4) bekezdést, mely szerint „─ ha az ügy körülményei indokolják, ─ a bíróság az alperest az első tárgyalásra szóló idézéssel egyidejűleg felhívhatja, hogy már korábban írásban nyilatkozzon.”²⁰ „Ennek hiányában azonban az alperes szabadon [dönthetett] arról, hogy a védekezését az első tárgyaláson, vagy azt megelőzően adja-e elő.”²¹– írja Czoboly. Vagyis a „szabályozás egyik hiányossága az volt, hogy a bíróság az első tárgyalást megelőzően csak felhívhatta az alperest arra, hogy nyilatkozatait határidőre tegye meg”²² de nem kötelezte.

A tárgyalási rendszerek kategorizálásának nehézségei

A tárgyalási rendszerek kategorizálásának kérdése azonban − a fentebb említett sommás kategorizálásnál − sokkal bonyolultabb és árnyaltabb. Ez a kérdés azonban nincs a perjogi tudomány fókuszában. Mondhatni ahány perrend létezik, annyi féle tárgyalási rendszerrel lehet találkozni. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy „tiszta” formájában a két véglet − a teljességgel egységes rendszer és a végletekig mereven tagolt osztott rendszer – nem jelenthet megoldást a gyakorlatban felmerülő kérdések nagy tömegére. Az egyes rendszerek előnyei és hátrányai kódolva vannak beléjük, ami az egyiknek az előnye az a másiknak a hátránya. Ahogy egy rendszernek nem lehet az a célja, hogy hagyja szétcsúszni a jogvita ténybeli és jogi kereteit, az sem lehet a célja, hogy fontos vitapontokat rekesszen ki a perből egy túl korán vagy rosszul, szigorúan alkalmazott cezúrával.²³ Az osztott rendszer ellen felhozott leggyakoribb érv, hogy két megjelenésre kötelezi a feleket ezzel húzva el a pert. Az egységes szerkezet ezzel szemben elvben megteremti az egy tárgyaláson való elintézés lehetőségét. Azonban ha több határnapra is sor kerül, előfordulhat, hogy nem rögzülnek kellő időben a jogvita ténybeli és jogi kereteit.

További fontos kérdés, hogy a tárgyaláson tisztázandó (alaki-anyagi) kérdések összekeveredését a jogalkotó engedi-e vagy az elkülönítését irányozza elő. Röviden, jogvita ténybeli és jogi kereteinek meghatározása, az alaki és anyagi kérdések elkülönítése, a cezúra léte vagy nemléte és egyéb itt nem említett kérdések²⁴ mind egy irányba kell, hogy mutassanak, ez pedig nem más, mint a hatékonyság.

Ebből a rövid összefoglalásból is látszik, hogy az egyes rendszerek választásával más és más hatások jönnek elő, kerülnek előtérbe pozitív, avagy negatív mintaként. Mindezen (itt röviden felvetett) aggályok kiküszöbölésére a jogalkotó az egyes perrendek megalkotása során a két végpont közül elmozdul középre, a vegyes rendszer felé. Olyan megoldásokat alkalmaz a perrendbe, amelytől még megőrzi fő karakterét és egyszeri ránézésre ide vagy oda kategorizálható, azonban egy mélyebb vizsgálat során megállapítható, hogy jelentős elmozdulások történtek a vegyes rendszer felé. Ez a lépés minden jogalkotótól elvárt, hiszen a „kigondolt” rendszer választása esetén annak hátrányait meg kell próbálni minél inkább minimalizálni.

A következőkben röviden áttekintem a legutóbbi három hatályos perrendünket és az általuk alkalmazott tárgyalási rendszereket. Röviden azt vizsgálom, hogy az általuk alkalmazott rendszerek milyen elmozdulásokat mutattak- mutatnak a vegyes rendszer felé.

1911. évi I. törvénycikk

A magyar perjogi történelmet felelevenítve az Rpp. a kezdetekben tisztán osztott rendszert alkalmazott a törvényszék előtti eljárásban. Főszabályként harminc napos tárgyalási időközt rendelt el a perfelvétel és az érdemi tárgyalás között. Ugyanakkor ez közös kérelemre rövidíthető volt.²⁵ A járásbírósági eljárásban ezt a merev eljárási szabályt azzal oldotta fel, hogy lehetővé tette az érdemi tárgyalási szak azonnali megtartását.²⁶ A törvényszéki eljárás merev cezúráját az 1930. évi XXXIV. törvénycikk a törvénykezés egyszerűsítéséről olyan módon oldotta fel, hogy a korábban idézett 142. § azzal egészítette ki, hogy „a törvényszéki eljárásban a keresetlevélre hozott idéző végzésben figyelmeztetni kell a feleket, hogy a perfelvételi határnapon esetleg az érdemleges tárgyalás megtartásának is helye lesz.”²⁷ Ezzel a lépéssel a jogalkotó a vegyes rendszer irányába mozdította el a törvényszék előtti eljárást is.²⁸ Itt tehát a jogalkotó – felismerve azt, hogy az egy tárgyalási határnapon való elintézés lehetetlen – kiküszöbölte az osztott szerkezet egyik legnagyobb hátrányát. Ugyanakkor megtartotta a perfelvétel és az érdemi tárgyalás tartalmi kettéosztottságát és időben is megosztott maradt,azonban ez lerövidült 30 napról akár néhány percre.

1952. évi III. törvény

Az 52’-es Pp., – amely a plószi hagyományokból nőtt ki, ám azt jelentősen megrövidítette és a kezdetektől fogva szerkezeti önellentmondásokat tartalmazott, valamint magán viselte a szocialista szemlélet jegyeit²⁹ – egységes rendszere sem volt tisztán egységes. Már a hatálybalépéskori szövegben benne volt az, hogy ha az alperesi alaki védekezés a per megszüntetésére irányul, akkor a bíróság mindenekelőtt erről határoz.³⁰ Ez a „rejtett cezúra” azt mutatja, hogy az egységes rendszerben benne maradt egy olyan elem, amely azt célozza, hogy a per során tisztázandó alaki és anyagi kérdések elkülönítetten legyenek tárgyalva. A tárgyalás elhalasztása azonban nem volt szükségképpeni, így akár megvalósulhatott az egy határnapon történő elintézés kívánalma is. Ezáltal mondhatni, hogy az 52’-es Pp. „egységes-osztott” tárgyalási rendszert valósít meg, mert a tárgyalás elhalasztására ugyan lehetőség volt, de az nem volt szükségszerű, azonban a perfelvétel körébe tartozó kérdések tárgyalása megelőzte az érdemi kérdések tárgyalását.³¹ Had idézzem még ezen álláspont bizonyítására az egyik kommentárban megjelent sorokat. Kiss Daisy az 52’-es Pp.-ről írja, hogy – „a magyar tárgyalási rendszerben percezúra (permetszés) – főszabály szerint – nincs. Az esetleges folytatólagosság (több tárgyalási napra kitűzés) ellenére is egységesnek tekintendő tárgyalás belső tagozódása a vegyes rendszer elemeit hordozza.³²

Az 52’-es Pp. egységes tárgyalási rendszerében a kulcs-időpont, amíg az elsőfokú eljárásban főszabályként a felek megtehették egyes eljárási cselekményeiket az az „ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztése” volt.³³ Azonban ezt az egységes folyamot a jogalkotó igyekezett megtörni. „Lehetővé tették a bíróságnak, hogy a késlekedő fél nyilatkozata bevárása nélkül is eldöntse az ügyet [52’es Pp. 141. § (2)³⁴ és (6)³⁵].”³⁶ Ugyanígy lehetősége lett a bíróságnak, hogy a nyilvánvalóan a per elhúzását célzó viszontkeresetet érdemi vizsgálat nélkül elutasítsa.³⁷ Ezek az utólagosan bevezetett rendelkezések az egységes szerkezeten belül igyekeztek a jogvita ténybeli és jogi kereteit minél előbb rögzíteni, azonban éles cezúra hiányában nem jártak sikerrel. De mindenképpen jelzik a jogalkotói törekvést az egységes rendszer hibájának kiküszöbölésére, illetve azt, hogy egy egységesnek mondott rendszer is tartalmazhat vagy tartalmaz korlátozásokat a felek előadásaira nézve.

2016. évi CXXX. törvény

A Pp. ismét – hivatkozva a magyar perjogi hagyományokat, ám továbbfejlesztve azt – az osztott rendszert vezeti be.³⁸ A Pp. fejezet címei egyértelműen rögzítik a perfelvételi és érdemi tárgyalási szakok elválasztását. Valamint a normaszövegből kiolvasható a cezúra intézménye is, ez a 194. § (1) bekezdés mely a perfelvétel lezárásáról szól. A Pp. által ma alkalmazott rendszer az ún. „főtárgyalási modell”, melynek lényege, hogy egy alapos előkészítést követően lehetőleg egyetlen koncentrált tárgyalást tartsanak.³⁹ A hangsúly itt a perfelvételi szakra helyeződik.

Ez a megoldás mintegy ellenhatás kiváltására született. Az 52’-es Pp. által az egész elsőfokú eljárás során megengedett tényelőadások, keresetmódosítások, bizonyítékcsatolások kiküszöbölésére.⁴⁰ Az osztott szerkezettel és annak elemeként megjelenő cezúrával, a perfelvételt lezáró végzéssel kíván ennek a gyakorlatnak véget vetni a jogalkotó. Ezzel megteremti a peranyag koncentrált felvételének és rögzítésének a kötelezettséget. Ezt a Pp. normaszövege is kifejezésre juttatja. A 183. §⁴¹ meghatározza a perfelvétel tartalmát mely mondat lényege, hogy a felek és a bíróság rögzítik a jogvita kereteit. Az érdemi tárgyaláson –a 214. §⁴² szerint – a bíróság a perfelvétel során meghatározott keretek között lefolytatja a bizonyítást és eldönti a pert. A két tárgyalási szak tartalmi elkülönülése élesen kitűnik a jogszabály szövegből. Mindkét szak esetén egy-egy definíciót ad. Ez mutatja azt, hogy ezek az újonnan bevezetett fogalmak pontos értelmezését a jogalkotó egyértelműen igyekezett szabályozni, nem hagyta a jogalkalmazóra ezek tartalommal való megtöltését. Ezek a fogalmi meghatározások is jól példázzák, hogy a jogalkotó kiemelet figyelmet fordított arra, hogy az eljárásjogilag eltérő jellegű cselekményeket egymástól elkülönítse, ne engedje azok keveredését, ezzel küszöbölje ki a dekoncentrációt és az időveszteséget.⁴³ A Pp.-ben a tartalmi és funkcionális elkülönülés egyértelmű, ez a normaszövegből is igen erősen kitűnik. Az osztott szerkezet e jegyét a Pp. egyértelműen magán hordozza.

Más a helyzet azonban az időbeli elkülönítéssel. A perfelvételt lezáró végzést követően a bíróság alaki pervezető tevékenysége körében ─ az ügy körülményeihez igazodóan ─ dönt a tárgyalás további menetéről abban az esetben, ha szükséges az érdemi tárgyalás. A Pp. rugalmas eljárási kereteket igyekszik teremteni, hogy a pert minél inkább az ügy körülményeihez igazodóan lehessen lefolytatni. Így több lehetőség kínálkozik a per folytatására. Ennek keretében lehetőség van arra, hogy bíróság az érdemi tárgyalást nyomban megtartsa, vagy kitűzze az érdemi tárgyalás határnapját. Ezzel a jogalkotó a vegyes tárgyalási rendszer irányába mozdítja el a perrendet. Ez a jogalkotói megoldás alkalmas arra, hogy egyes ügyekben megteremtse az egy határnapon történő elintézést.

Összegzés

Az bevezetést követő két fejezetben azt kívántam megvilágítani, hogy a tárgyalás és ezen keresztül a per szerkezete mennyire fontos ugyanakkor mégis egyes aspektusai milyen keveset tárgyaltak. A Pp. születése előtt, mintegy eldöntött kérdésként tekintett rá a tudomány és nem látta realitását a váltásnak, ezért nem firtatta az osztott szerkezetet. Amint 2013-ban megfogalmazódnak a kodifikációs célok, azonosításra kerültek az 52’-es Pp. problematikái egyértelműnek mutatkozott a tárgyalási szerkezet váltás. Ekkor a fentebb említett „nyugvó pont” átkerült a másik oldalra. A szerkezeti viták tehát lezárultak. Előkerültek azonban az osztott szerkezet által életre hívott jogintézmények körüli tudományos nézetek. Ez a folyamat beillik egyfajta közvetett „hatásnak”, amely a tárgyalási szerkezet változásával jár. A hatás itt nem tételes jogi értelemben kell értelmezni, hanem, mint az a mögött meghúzódó dogmatikai jogréteg megmozdulását, avagy átrendeződését.

E keretek között szemléltetésként egy a tárgyalási szerkezethez érintőlegesen kapcsolódó jogintézmény, az írásbeli előkészítés szabályaira is röviden kitértem, mind az 52’-es Pp, mind a Pp.-re utalva. Ezzel az volt a célom, hogy látható legyen, hogy egyrészt nem csak magán a tárgyalási szerkezeten múlik egy perrend sikere. Valamint, hogy milyen fontos szerepük van tárgyalás rendszerét körülvevő egyes jogintézményeknek és milyen hatásuk lehet a tárgyalásra.

A negyedik fejezetben arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy az egyes hazai perrendekben alkalmazott tárgyalási szerkezeteket megvizsgálva hogyan is lehetne kategorizálni azokat. A napi joggyakorlat számára nem fontos az egyes rendszerek elnevezése vagy kategorizálása. A gyakorlat számára a polgári peres eljárásokban az egyes jogintézmények mikénti alkalmazása jelenti a feladatot. A tudomány számára azonban fontos, hogy igyekezzen egzakt kategóriákat felállítani és válaszokat adni. Mint az fentebb – röviden – látható volt az egyes tárgyalási szerkezeteknek megvannak a jellemzőik, ezekből adódóan az előnyök és hátrányok⁴⁴ is kirajzolódnak. A nyíltan jelentkező hátrányokkal a jogalkotónak számolnia kell. Fel kell azt mérnie, hogy az előirányzott célokba belefér-e. Amennyiben nem, úgy elmozdulás fog történni középre, a vegyes rendszer felé. Ez látható volt az Rpp. és a Pp. esetén is, amikoris az időbeli éles elkülönítést feloldotta mindkét perrend. Az 52’es- Pp. esetén pedig a „rejtett cezúra” intézménye illetve a felek előadásainak idő és módbeli korlátozása jelentett valamifajta középre mozdulást.

Felvetődik azonban a kérdés, hogy attól, mert az egyes perrendek egy-egy elemükben a vegyes rendszer felé mutatnak rögtön kategorizálhatók-e a vegyes rendszerek közé vagy megőrzik eredeti karakterüket, de egyes jegyeik a vegyes rendszer irányába mutatnak.