Mati Márton: A Magyar Vöröskereszt Misszió szerepe a szibériai hadifoglyok hazaszállításában

image_pdfLetöltés PDF formátumban

A hadifogolykérdés az első világháború előtt

A XIX. század véres háborús eseményei egyre inkább ráébresztették a nagyhatalmak vezetőit, hogy ideje tisztázni, egy nemzetek közötti megegyezéssel szabályozni, a hadviselés jogi kereteit. A konfliktusok során a megsebesült, vagy hadifogságba esett katonák ügye számított a legrendezetlenebb területnek. A sebesültek irányába mutató első komolyabb humánus lépés nem nagyhatalmi szinten jelentkezett. A svájci Jean Henri Dunant[1] az 1859-es solferinói vérengzés hatására mozgalmat indított, amelynek köszönhetően 1880-ban megszületett a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága, mely szervezet az alapításától kezdve azzal a céllal működött, hogy a háborúkban megsebesült katonákat és civileket ápolja és támogassa.

A hadifoglyok jogi helyzetének rendezését elsősorban Oroszország uralkodója, II. Sándor karolta fel. A cár egy nemzetközi fórum összehívását szorgalmazta, ahol a hadviselés és azon belül a hadifogság kérdésének tisztázását szerette volna jogi keretek közé szorítani. A téma megvitatására, 1874-ben Brüsszelben 15 állam képviseletében összeült egy konferencia. A nemzetközi értekezlet azonban nem hozott átütő sikert, ennek hátterében sokan az országok közötti óriási bizalmatlanságot vélték. A megegyezés elmaradásának köszönhetően, az orosz uralkodó által is támogatott kérdésben nem történt jelentős előrelépés, a hadifogság nemzetközi jog által rögzített szabályozására nem kerülhetett sor 1874-ben. II. Sándor unokája, II. Miklós folytatta nagyapja elképzeléseit. A cár, 26 állam képviseletével 1899-ben Hágába hívott össze egy nemzetközi értekezletet. A konferencia végén a résztvevő államok nyilatkozatot írtak alá, amelynek köszönhetően megszületett a szárazföldi és tengeri hadviselés nemzetközi joggal szabályozott egyezménye.[2] Évekkel később 1906-ban Genfben megerősítették a hágai egyezményt, majd egy évvel később a holland királynő I. Vilma, ismételten Hágába hívott össze egy konferenciát, amelyre ezúttal több résztvevő érkezett, összesen 44 állam küldte el képviselőit a nemzetközi értekezletre. A tárgyalás legfőbb eredményének tekinthetjük, hogy a résztvevő országok igyekeztek nemzetközi jogi szinten is szabályozni a hadifogság kérdését. Az 1907-es egyezmény[3] mellékletének második fejezete foglalkozik a háború során hadifogságba esett katonák ügyével. A melléklet 16 cikken keresztül tárgyalja a hadifogsággal kapcsolatban felmerülhető problémákat. Olyan témakörök kerültek jogi szabályozások alá, mint például a fogva tartó felelősségének meghatározása, a hadifoglyok elszállásolásának kérdése, vagy éppen a kényszermunka meghatározása és annak alkalmazása a fogvatartottak körében. Az érintett fejezet utolsó cikke a 20. Ebben a cikkben fogalmazták meg a foglyok hazaszállításának kérdését, mely a következőképpen hangzott: „A béke megkötése után a hadifoglyokat a lehető legrövidebb idő alatt vissza kell bocsátani hazájukba.”[4] Sajnálatos, hogy a megállapodás szövegezői pont az egyik legfontosabb kérdést nem kellő mélységben gondolták végig. Az egyetlen mondatban megadott instrukció, több rendkívül fontos kérdésre sem tért ki. Például nem határozza meg, hogy a háborúban résztvevő felek közül melyik fél a felelős a hadifoglyok hazaszállításáért, továbbá arra sem tér ki a mondat, hogy kinek kell állnia a hazaszállítás során felmerülő költségeket. A felületes megfogalmazással súlyos problémákat okoztak az egyezmény írói. Az első világháború végén a győztes hatalmak gyakran visszaéltek a nem kellően megfogalmazott utasítással. A leggyakoribb visszaélések a foglyok szállítási költségével adódtak.[5]

Az Osztrák-Magyar Monarchia hadifogoly veszteségeiről

Az első világháború alatt a hadifogságba esettekről és a veszteségekről pontos adataink nincsenek. A mai napig nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy a háború során hány fő is eshetett hadifogságba az osztrák-magyar oldalon harcoló katonák közül. A téma kutatói már többször próbálták meghatározni a valós számot, azonban a források hiányossága miatt csak a becsléseket, vagy az eredeti számhoz közelítő adatot tudtak megadni. Az első, a témával foglalkozó magyar szerzők által szerkesztett nagyszabású munka, az 1931-ben megjelent Hadifogoly Magyarok Története[6] volt. A mű az osztrák származású dr. Gaston Bodart hadtörténész és statisztikus számításait vette alapul. A szakember szerint az első világháborúban a központi hatalmak oldaláról összesen 3.330.000 fő hadifogoly kerülhetett az antant és szövetségeseinek fogságába. Dr. Bodart továbbá azt állította, hogy a több mint 3 milliós számból, 1.673.000 fő az osztrák-magyar hadseregében szolgálatát teljesítő katona volt. Ha az említett számhoz hozzáadjuk azt a körülbelül 837.000 eltűntként számon tartott osztrák–magyar katonát, akkor több mint 2 és fél milliós számot kapunk.[7]

A második világháborút követően Józsa Antal kezdett ismételten az első világháborús hadifogság történetével foglalkozni. A témával foglalkozó terjedelmes munkájában[8] a szerző 2 millió fő körül állapítja meg a háború alatt fogságba esett osztrák – magyar hadifoglyok számát, azonban, ha ehhez a számhoz hozzáadjuk a még eltűntek létszámát, akkor majdnem a 3 millió főt megközelítő számot kapunk.[9] Alon Rachamimov izraeli történész, a keleti front hadifogolykérdésével foglalkozó könyve szerint körülbelül 2.770.000 osztrák–magyar katona eshetett az ellenséges szövetségesek fogságába. Rachamimov munkájában Hans Weiland és Leopold Kern szerkesztésben megjelent In Feindeshand: Die Gefangenschaft im Weltkriege in Einzeldarstellungen[10] című grandiózus munka számításait használja fel. Továbbá Rachamimov a két osztrák szerzőre hivatkozva megjegyzi, hogy az osztrák–magyar hadifoglyok többsége, mintegy 2 millió fő keleti, vagyis orosz táborokban volt fogságban.[11]

Még nehezebb feladat annak a megállapítása, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia kötelékében szolgáló hadifogságba esett katonák közül pontosan hány magyar származású lehetett. A hadifoglyok számával kapcsolatban vannak ugyan próbálkozások és elképzelések, azonban ennek a pontos meghatározása mára már szinte teljességgel lehetetlen.[12] Jelen tanulmányunkban szereplő, a Szibéria távol-keleti régiójában lévő hadifogolytáborokban raboskodó magyar foglyok létszáma a fent említett számok töredékét sem tették ki. Az orosz, majd a bolsevik hatalom elleni intervenció következtében 1918-tól amerikai, illetve japán felügyelet alá került táborokban a magyar származású hadifoglyok létszáma 10.000–15.000 fő körül lehetett. Ez a szám természetesen állandóan változott. Köszönhetően az orosz polgárháborúnak, nyugatról folyamatosan újabb és újabb hadifogoly szállítmányok érkeztek a térségbe, ezzel túlzsúfolttá téve az oroszországi tengermelléki táborokat. Ugyanakkor a szám, az 1919 második felétől fokozatosan beinduló hazaszállításoknak köszönhetően folyamatosan csökkent. Dell’Adami Géza, a Magyar Vöröskeresztes Misszió vezetője és egyben a kelet-szibériai hazaszállítás fő koordinátora szerint, az irányítása alatt működő misszió körülbelül 8.000 magyar volt hadifoglyot szállított haza 1920 októbere és 1921 szeptembere között. Ezen felül az utódállamok által hazaszállított magyar nemzetiségű hadifoglyok száma Dell’Adami szerint 5.000 fő körül lehetett. Ezen állítások ismeretében a Szibéria távol-keleti részéről összesen és hivatalosan körülbelül 13.000 magyart szállítottak haza évekkel az első világháború befejezése után.[13]

Előkészületek a kelet-szibériai hadifoglyok hazaszállításához és a Magyar Vöröskereszt Misszió megalapítása

A Nagy háborút követően Magyarországon rendkívül kiszámíthatatlan korszak köszöntött be. A vesztes háború, a Tanácsköztársaság időszaka, illetve a megszállás, komolyan megtépázta a magyar állam kincstárát és közigazgatását. A proletárdiktatúra bukását és a román megszállást követően egyre fokozódott az új kormányra nehezedő társadalmi nyomás, melynek egyik gyújtópontjában a hadifoglyok hazaszállításának ügye állt.

Nyugatról, akadozva ugyan, de már 1918 végén megindultak a hazaszállítások. Azonban keleten, főleg a polgárháborús helyzetnek köszönhetően, sokkal összetettebb volt a helyzet. Az oroszok a központi hatalmakkal kötött különbéke alkalmával[14] kölcsönös fogolycseréről egyeztek meg. Egyes becslések szerint a megállapodást követően Oroszország nyugati részéről 1918. október végéig mintegy 6–700.000 osztrák–magyar hadifoglyot szállítottak haza.[15]

Az orosz polgárháború eszkalálódása és szibériai irányba történő kitolódása nagyban megnehezítette a keleti hadifogságba esettek hazaszállítását. Ugyan Koppenhágában, 1920. május 29-én[16] született egy új megállapodás Szovjet-Oroszország és Magyarország között a hadifoglyok kicseréléséről, azonban a keleten uralkodó háborús helyzetnek és a politikai destabilizációnak köszönhetően a hadifoglyok hazaszállításának megszervezése komoly akadályokba ütközött. Az orosz fogságba esettek közül voltak olyanok, akik inkább hazaszöktek, minthogy megvárják a hivatalos szállítás megkezdését. A legkilátástalanabb helyzetben a Szibéria távol-keleti részén fogvatartottak voltak.[17] A bolsevik és a fehér seregek közötti összecsapások, illetve a transzszibériai vasút vonalán történő harcok teljes mértékben elvágták az ott raboskodókat Európától. A háborúból adódó kiszámíthatatlan állapotnak köszönhetően a szárazföldön történő hazaszállításra, illetve egyéni hazaszökések megszervezésére szinte semmiféle lehetőség sem adódott. A hadifoglyok amúgy is kilátástalan helyzetén tovább rontott a Monarchia kapitulációja és nemzetállamokra történő szétesése. Az egységes külügyi képviselettel rendelkező Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása hihetetlenül nagy károkat okozott a hazaszállítással kapcsolatos tárgyalások menetében. A Monarchiából leválasztott, önálló külügyi tapasztalattal nem rendelkező és csekély diplomáciai értékkel bíró Magyarország magára maradt.

A párizsi békekonferencia 1920. március 13-án[18] értesítette Magyarország kormányát, hogy engedélyezi egy magyar küldöttség Szibériába utazását, azzal a céllal, hogy megkezdje az ott ragadt több mint 10 ezer magyar hadifogoly hazaszállításához az előkészületeket. A Honvédelmi Minisztériumban működő Hadifogoly Osztály vezetője Kirchner Sándor ezredes kapta a feladatot, hogy a Magyar Vöröskereszt védnöksége alatt működő missziót megszervezze, és a térségbe küldje. A mentőakció vezetésére a Hadifogoly Osztálynál 36-an is jelentkeztek, végül az ezredes a misszió élére a szibériai hadifogságot is megjárt Tarczali Dell’Adami Géza századost nevezte ki.[19]

Dell'Adami kép

1. kép Tarczali Dell’Adami Géza fényképe a Megváltás Szibériából című könyvéből

Dell’Adami Géza százados háború alatti tevékenységéről nem sok adattal rendelkezünk. Amit biztosan tudunk, hogy még a háború elején eshetett hadifogságba. Több hadifogolytáborban is járhatott, azonban 1916-ban a berezovkai hadifogolytáborban letartóztatták. Állítólag megtámadta a tábort őrző kegyetlenkedő kozákokat, akik folyamatosan kínozták és sanyargatták a tehetetlen hadifoglyokat. Az egyszemélyes támadás végül tömegverekedésbe torkollott, aminek következtében lázadás vádjával egy orosz polgári börtönbe szállították Dell’Adami Gézát.[20] Valamikor az 1917-es év végén feltételezhetően ebből a börtönből szökhetett meg és tért haza Magyarországra.[21] Nem sokkal hazaérkezése után a Magyar Vöröskereszt berni kirendeltségére küldték, ahol a magyar hadifoglyok hazaszállításának koordinálásáért felelt. Kirchner ezredes választása valószínűleg azért eshetett Dell’Adami Gézára, mert mint egykori hadifogoly nagy tapasztalattal rendelkezhetett a szibériai állapotokról. Természetesen az is a százados kinevezése mellett szólhatott, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt tisztviselőivel is igen jó viszonyt alakított ki a berni tartózkodása alatt. A Magyar Vöröskereszt Misszió második tagjának a szintén szibériai hadifogságot megjárt dr. Kovács István orvos őrnagyot jelölték ki, aki feladatul a hadifoglyok egészségügyi ellenőrzését kapta.

Az óriási feladat lebonyolításához a Hadifogoly Osztály munkatársai számításai szerint legalább 3 millió amerikai dollárt[22] kellett előteremteni. Mivel a háborút követően a magyar állam a hazaszállítási feladatokra és a Magyar Vöröskereszt Misszió működésére nem volt képes ekkora összeget elkülöníteni, más megoldást kellett találnia Dell’Adamiéknak. A csőd szélén álló Magyarország kölcsönre sem számíthatott. Nem volt olyan állam a háború után, amely egy vesztes, a végletekig eladósodott országnak hitelt biztosított volna. Végül a mentőakcióban résztvevőknek az az elképzelése támadt, hogy nemzetközi jótékonysági gyűjtések során próbálják előteremteni a hazaszállításhoz szükséges összeget.[23] Az ötlet valószínűleg onnan származhatott, hogy Magyarországra is eljutott a híre annak, hogy az Amerikai Egyesült Államokban több amerikai–magyar lap a háború alatt és azt követően is, kiemelten foglalkozott a szibériai fogságban szenvedők helyzetével. Az amerikai újsághírek szerint az Egyesült Államokban élő magyarok több alkalommal is bizonyították a magyarságot érintő esetekben a segítő szándékukat.

Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja az 1919. augusztus 23-ai számában,[24] arról számolt be, hogy a Youngstowni Magyar Egyletek és Egyházak Nagybizottsága még augusztus 9-én, több, az összmagyarságot érintő határozatot fogadtatott el a youngstowni magyar diaszpóra legfőbb képviselőivel. A határozatok között olvashatunk egy felhívást is, mely arra kéri az amerikai magyarokat, hogy a szibériai hadifogságban szenvedő honfitársaik megsegítése céljából az Egyesült Államokban élő magyarok nagygyűlését hívják össze. Az említett rész így hangzott: „… Kimondja továbbá, hogy okvetlenül szükségesnek tartja a Szibériában sínylődő magyar foglyok megsegítését, valamint az odahaza szenvedők megsegítését. Ezen okból szükségesnek látja egy országos értekezlet megtartását, melynek egybehívását ajánlja az Amerikai Magyar Szövetségnek avval a kérelemmel, hogy hacsak lehetséges, úgy az értekezlet helyéül Youngs- town-t válassza ki.”[25]

Elképzelhető, hogy az amerikai hírekről és akciókról a Hadifogoly Osztály munkatársai is értesültek. Ha ez így történt, akkor azt is feltételezhetjük, hogy Kirchner ezredes és Dell’Adami Géza ezen ismeret alapján döntött úgy, hogy a Magyar Vöröskereszt Misszió az amerikai segélyező akciókat felhasználva az Egyesült Államokon keresztül utazva jusson el Vlagyivosztokba. A terveik szerint a szibériai hadifoglyok számára adománygyűjtő kampányt szerveznek az amerikai–magyar és izraelita közösségekkel, illetve segélyszervezetekkel együtt, mely gyűjtéstől azt remélték, hogy a hazaszállítás jelentős részét fogja fedezni.[26]

Az amerikai gyűjtőakció

A hazaszállítással megbízott mentőmisszió szervezéséről még az Amerikában élő magyar diaszpóra is értesült. Az Amerikai Magyar Hírlap 1920. április 8.-ai száma arról írt, hogy a szibériai hadifoglyok megsegítésére Magyar Vöröskereszt Missziót hoztak létre és 2-3 héten belül Amerikába indul, hogy az országon keresztül utazva Vlagyivosztokba jusson.[27] Az újságcikk tudósításával ellentétben Dell’Adamiék már korábban, április első hetében útnak tudtak indulni. Amint a misszió tagjai megkapták az utazáshoz szükséges hivatalos okmányokat a Külügyminisztériumtól és beszerezték a munkájukat támogató ajánlóleveleket Ulysses Grant-Smithtől,[28] a Magyarországon állomásozó amerikai követtől, elhagyták Budapestet.

A misszió 1920. április 14.-én a franciaországi Cherbourgból hajózott ki, majd egy héttel később, április 22-én érkezett meg New York kikötőjébe, ahol az Amerikai Magyar Segélyegyesület[29] elnöke, Barna Bertalan fogadta őket.[30] Az elnök kitörő örömmel köszöntötte a misszió tagjait és közölte velük, hogy másnap, 23-án éppen New Yorkban tartanak egy gyűlést, amelyen a Szibériában raboskodó hadifoglyok megsegítéséről fognak tárgyalni amerikai segélyszervezetek. Az Egyesült Államokban hónapok óta több, az amerikai magyarsághoz köthető szervezet és újság foglalkozott a Szibériában rekedt hadifoglyok reménytelen helyzetével. Ezek az egyesületek és sajtóorgánumok már a múltban is több alkalommal szerveztek gyűjtéseket, önkéntes adakozásokat az óhazát érintő ügyekben.[31] Barna Bertalan, az Amerikai Magyar Segélyegyesület elnöke május közepéig legalább 300 ezer dollár összegyűjtését ígérte a Magyar Vöröskereszt Missziónak.[32]

Dell’Adami Géza visszaemlékezésében arról számolt be, hogy az amerikai magyarság milyen egységesen, szinte egy emberként összefogva állt ki a hazaszállítás ügye mellett[33]. Azonban a misszióvezető állításával és tapasztalatával ellentétben, kissé árnyaltabb helyzet bontakozik ki, ha a korabeli magyar tulajdonú folyóiratokba is beleolvasunk .[34] Az Amerikai Magyar Hírlap április 29-ei száma nyíltan kritizálja a magyar diaszpóra körében legolvasottabb lapok, a Szabadság és a Népszava szerkesztőségét, felróván nekik, hogy ezek a lapok csak most, hogy a misszió tagjai ténylegesen az országban vannak hajlandóak a szibériai rabságban szenvedők sorsával foglalkozni.[35] Az ilyen és ehhez hasonló írásoktól eltekintve, Dell’Adami visszaemlékezéséből és a gyűjtésben, támogatásban résztvevő szervezetek tevékeny munkájából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy dacára a kisebb nézeteltéréseknek, Amerika magyarjai össze tudtak fogni egy közös ügy érdekében.

A hazaszállítással kapcsolatos első gyűlés, amin a misszió tagjai is részt tudtak venni, az érkezésük másnapján volt esedékes. Ezen az alkalmon három kimagasló pénzbeli előjegyzés is született. Az Amerikai Vöröskereszt Egylet 250.000 dollár, az Amerikai Magyarok Segélyegyesülete 300.000 dollár, az Izraelita Segélyegyesület[36] pedig 250.000 dollár összegyűjtését ígérte a szibériai hadifoglyok megsegítésére.[37] A pénzbeli jegyzések mellett a résztvevők megalapították az Amerikai Hazatelepítő Bizottságot,[38] mely szervezet legfőbb feladata a gyűjtések során befolyt pénzösszeg kezelésén felül, a szibériai fogságban szenvedő osztrák, magyar és galíciai hadifoglyok hazaszállításához szükséges hajók bérlése volt. A Bizottságnak később igen komoly támasza lett a Magyar Vöröskereszt Misszió, a vlagyivosztoki működésük során.

A new yorki gyűlést követően a misszió tagjai számos rendezvényen, segélyező esten és gyűjtésen vettek részt.[39] Amíg Dell’Adamiék az Államokban tartózkodtak, addig a helyi magyar nyelvű újságok folyamatosan közöltek minden olyan eseményt, amely valamilyen módon a szibériai hadifoglyok megmentéséért tevékenykedő Magyar Vöröskereszt Misszióhoz kötődött. Egyik alkalommal dr. Kovács István homesteadi[40] látogatásáról a következőképpen számolt be az Amerikai Magyar Reformátusok május 15-ei száma:

… Este 8 órakor a Carnegie könyvtár dísztermében meglehetős szép számú közönség gyűlt össze, hogy meghallgassa a Veres Kereszt egyleti küldöttek előadását. Akik eljöttek, azoknak lekéből bizonyára soha nem fog kitörlődni annak az eleven és megható eladásnak emléke, a melyet Dr. Kovács István, Sztankayné úrnő és a többi kiváló szónokok tartottak. Az estélyt Mrs. Hetey zongorajátéka nyitotta meg, majd a Homesteadi M. Dalárda szép éneke után Ranky Bertalan mutatta be elsőnek Dr. Kovács Istvánt, ki közel egy óráig tartott folyékony és lebilincselő előadásban rajzolta meg a szibériai fogoly magyarok nyomorúságos helyzetét. Utána Sztankayné úrnő adta át a magyarországi anyák hálás köszönetét az amerikai magyarok részére azon adományokért, miket innen az éhező gyermekek táplálására juttatott magyarságunk … A lelkes dalárdisták vállalkoztak a szereteti adományok összeszedésére, mely adományok összege 162 dollár volt. A homesteadi magyarság részéről ez csak kezdete a nemes és áldott czélra való adomány nyújtásnak, mert hisszük, hogy városunkban MINDEN magyar ember meg fogja hozni azt az áldozatot, mit tőle a magyar testvéri segítő szeretet szent érzése megkíván. Mint értesülünk, a Homesteadi I. M. önképzőkör Női osztálya egymaga 200 dollárt adományozott az irgalmasság és hazafias ügy nemes czéljára.[41]

Mint az idézett részből is kiderül, a hadifoglyok ügye ténylegesen téma volt és foglalkoztatta az amerikai magyar közösségeket. Dell’Adamiék amerikai körútját nem csak a magyar diaszpóra prominens folyóiratai, úgymint a Népszava vagy a Szabadság követte, hanem helyi, kevésbé olvasott lapok is beszámoltak szinte minden fontosabb eseményről. Gyakran invitálták a helyi lapok a magyar lakosságot a misszió előadásaira, ezzel is kifejezve az ügy fontosságát.

C:\Users\Márton\AppData\Local\Microsoft\Windows\INetCache\Content.Word\Amerikai Magyar Hírlap május 13.-ai száma dr. Kovács.jpg

2. kép: Dr. Kovács István fényképe a youngstowni előadásról szóló cikkben, az Amerikai Magyar Hírlap 1920. május 13-ai számában

A misszió, nagyjából egy hónapos kampányútja végén, 1920. május 24-én, Seattle kikötőjéből a Katori Maru gőzös fedélzetén hagyta el az Amerikai Egyesült Államokat.[42] Dell’Adamiék következő úti célja Tokió volt, ahol a japán kormánnyal[43] és segélyszervezetekkel szándékoztak a szibériai helyzetről tárgyalni. A misszió nagy meglepetésére mind a japán minisztériumok,[44] mind pedig a Japán Vöröskereszt szívélyesen fogadta látogatásukat. Dell’Adamiéknak még a Japán Vöröskereszt Egylet két vezetőjével, Isiguró algróffal és Hirojama alelnökkel is sikerült személyesen egyeztetniük. Mindkét japán tisztviselő ígéretet tett az eddig támogatások folytatására, illetve a magyar küldöttségnek ajánlólevelet is biztosított a vlagyivosztoki vöröskereszt japán kirendeltségéhez.[45] A rövid, de annál sikeresebb japáni tartózkodást követően, június 15-én, egy Curugából[46] induló hajóval hagyták el a szigetországot, hogy három nap múlva megérkezzenek küldetésük színterére, Vlagyivosztokba.

Helyszíni előkészületek

A magyar hadifoglyok érdekeit a Magyar Vöröskereszt Misszió megérkezéséig a vlagyivosztoki dán konzul, Möller Holst[47] képviselte. Gyakori volt, hogy a dánok mellett a térségben szolgálatot teljesítő svéd diplomaták is közreműködtek, segítettek a szerencsétlen körülmények között élőknek. A támogatás Dell’Adamiék megérkezését követően sem maradt abba, a skandinávok továbbra is tartották a kapcsolatot a hadifoglyokkal és önfeláldozóan segítették a magyar misszió munkatársait is. A Magyar Vöröskeresztes Misszió az érkezése előtt sürgönyt küldött Vlagyivosztokba, amelyben tudatták a magyar hadifoglyokkal, hogy várhatóan június közepére érkeznek Oroszország tengermelléki régiójába.[48] A táviratot követően a dán konzul és a hadifoglyok támogatásával működő, Magyar Hazaszállító Iroda nevében, június 6-án, Saáry Jenő főhadnagy a következő üzenetet juttatta el a térség magyarlakta táboraiba:

Amerikából jött sürgönyi értesítés szerint az összes hadifoglyok tengeren való hazaszállítása a nyár folyamán biztosítva van. E célra öt nagy amerikai transzporthajó áll a június hóban Kelet-Szibériába érkező magyar és osztrák vörös-keresztes bizottságok rendelkezésére! Vlagyivosztokban egy a hazaszállítást előkészítő központi iroda létesült, mely minden innen elérhető és hazautazni vágyó hadifoglyot regisztrál. Mozogjon tehát mindenki, aki csak szerét ejtheti, kelet felé! A nyikolszk-usszrijski hadifogolytábor a szállítmányok behajózásáig mindenkit felvesz! Kérjük ezen értesítés széltében-hosszában való gyors terjesztését! Saáry Jenő fhdgy. A Magyar Hazaszállító Iroda vezetője.[49]

Aki csak a levelet olvasta, izgatottan várta a küldöttséget. A foglyokat leginkább az érdekelte, hogy a misszió tagjai milyen hírekkel érkeznek szülőhazájukból, és természetesen az, hogy mikor hagyhatják el végre Szibériát. A lelkesedés és izgatottság sorait fedezhetjük fel az egyik hadifogoly, Martin Ferenc visszaemlékezésében is. Az esemény híréről ő ekképpen fogalmazott:

Június 1-jén végre az első hivatalos hírt kapjuk hazaszállításunkra vonatkozólag. A távirat szerint a magyar bizottság e hó közepén ideérkezik; hazaszállításunk július-augusztus hó folyamán biztos. Az öröm óriási. Igaz, hogy a pesszimisták ezt is lerontják: ők még most is fogadást ajánlanak, hogy ebben az évben nem megyünk. Januárban ugyan én is erre fogadtam, csakhogy akkor tényleg kilátástalan volt a helyzetünk; a fogadás különben is csak egy jen volt.[50]

Dell’Adamiék 1920. június 18-án[51] érkeztek meg Vlagyivosztok kikötőjébe, majd miután a városban berendezték a misszió irodáját, hozzáfogtak és felkeresték a magyarok által is lakott táborokat. Vlagyivosztok környezetében három táborról tudjuk, hogy magyarokat is tartottak a foglyok között. A legközelebbi ilyen fogolytábor,[52] a kikötőváros közelében, mondhatni a külvárosban épült, amely a misszió látogatásakor már japán[53] felügyelet alatt állt. A másik két tábor a Vlagyivosztoktól 100 kilométerre található Nyikolszk-Usszurijszk városa mellett állt. A két tábor közül az egyik az oroszok, míg a másik, a vlagyivosztokihoz hasonlóan a japánok igazgatása alatt állt.[54]

A misszió tagjai június 26-án utaztak Nyikolszk-Usszurijszkba, ahol a hadifogolytábor magyarjai nagy ünnepség keretében fogadták a kiszabadításukra érkező vöröskereszteseket. Az egyik hadifogoly, Mati Vendel a családjának küldött levelében így emlékezik vissza az eseményre:

…Nagyon nehezen vártuk őket, végre itt vannak! Fogadtuk őket a tölünk telhető legünepíesebben. Diadalkaput állítottunk fel részükre, ahol levett kalappal könyes szemekel haladtak keresztül amint a piros-fehér-zöld lobogónkat meglátták, csak annyit mondtak itt még élnek magyarok. Aztán Egekig harsogó éljenel üdvözöltük őket. Eztán elmondták jövetelük célját amerikai útjukat és gyüjtésük eredményét, Drága hazánk szomorú sorsát, amit fuldokló zokogással végig halgattunk. És aztán… együttesen zenekarunk kiséretével énekeltük az Áld meg Isten a Magyart!!![55]

A felemelő pillanatról Dell’Adami Géza is megemlékezett, ő így jegyezte le a történteket a misszió munkásságáról szóló könyvében:

Virágos díszkapuval fogadtak minket. Három magyar zászló közül ragyogott ránk az ››Isten hozott‹!‹‹ Amerre utunk vitt, virágok szerte. A kocsik begördültek a tábor udvarára. Önkénytelenül levettük a kalapunkat. Megváltóik gyanánt fogadtak bennünket, kik csak halvány reménysugárral jöttünk. A felelősség súlya hatványozottan nehezedett rám. És mégis – ez volt életem legmagasztosabb pillanata.

Ötezren lehettek, akik itt körülöveztek bennünket. Magyarország minden részéből, népünknek minden rétegéből valók. Megannyi láncszeme egy szilárd egységnek!

A tiszamenti, kárpátalji, vagy erdélyi földmíves mellett ott állt a hivatásos tiszt, a tanár, a bíró, hivatalnok, ügyvéd, kereskedő. Valamennyi a saját gondjaival, múltjával, életfölfogásával, egyéniségével…

…Megnyugtattuk őket. Meg fogjuk menteni, akit csak elér a kezünk. Kibontottuk előttük az amerikai magyarok ajándékát a piros-fehér-zöld selyemlobogót. ››Nem, nem soha!‹‹ – csillogott feléjük a három aranyszó.

Megindító volt a pillanat! A faji öntudat és büszkeség, melyet beragyogott a magyarság igaz ügyének varázshatalma, tömör egységbe kovácsolt minden lelket, mely dacolt nyomorral gyalázattal, megaláztatással! S midőn felhangzott az ››Isten áldd meg a magyart!‹‹ és mi födetlen fővel álltunk a szibériai nehéz felhők alatt, csonka hazára, értünk aggódó, értünk imádkozó szeretteinkre gondolva, könny gyűlt szemekbe.[56]

A Magyar Vöröskereszt Misszió tagjainak látványa és az ünnepi hangulat lelket öntött a több éve raboskodókba, végre saját szemükkel láthattak, hogy megérkeztek az övéik és idővel haza fogják őket juttatni. Mint a könyvből idézett szövegrészből kiderül, Dell’Adamiék is átérezték a helyzet súlyosságát. Az eseményt követően, amint csak lehetett nekiláttak nehéz feladatuknak, mindenáron hajót kellett szerezniük az elcsigázott magyar hadifoglyok elszállításához. A hazaszállítás szervezése mellett a Magyar Vöröskereszt Missziónak számtalan egyéb feladata is adódott. Többek között ellenőrizte a fogolytáborok ellátottságát, fenntartotta a kapcsolatot az intervenciós csapatok parancsnokságaival, folytonos egyeztetésben állt a helyi kormányzatok képviselőivel. Ráadásul arra is volt példa, hogy az egészségügyi szerek beszerzésénél játszott közvetítő szerepet a táborok parancsnokságai és segélyszervezetek között.

Rengeteg Dell’Adami által gépelt irat[57] tanúskodik arról, hogy a százados milyen emberfeletti munkát végzett. Minden nap több kérvényt, sürgönyt és parancsot írt. Természetesen nem elhanyagolható segítőinek erőfeszítése sem, az iroda négy alkalmazottja minden esetben a misszióvezető rendelkezésére állt. Dr. Kovács István orvos őrnagy felügyelte a tábori kórházak rendes működését és ellátottságát, Varga Béla zászlós intézte a misszió kiadásait és egyéb pénzügyeit. A misszió főtolmácsa, dr. Lehóczky István bonyolította az idegenekkel, főleg az oroszokkal való tárgyalásokat. Végül, de nem utolsósorban, Saáry Jenő főhadnagy felelt az egyik legfontosabb tábor, Nyikolszk-Usszurijszkért. Továbbá a misszió vezetője szintén az agilis főhadnagyot bízta meg a majdani hazautazással kapcsolatos helyi adminisztratív és szervezési feladatokkal is.

A Saáry Jenő által, még június 6-ai dátummal keltezett, a Magyar Vöröskereszt Misszió érkezését hirdető felhívás nem ért el látható eredményt. Meglehetősen kevés hadifogoly jelentkezett a gyülekező helyként kijelölt Nyikolszk-Usszurijszk táborában. Ennek egyik oka az lehetett, hogy számos magyar hadifogoly a bolsevik csapatok ellenőrzése alatt álló táborokból elmenekült és a környező erdőkbe vette be magát, majd távol minden településtől, remeteként bujkált a vadonban.[58] Továbbá azok a hadifoglyok sem értesülhettek az üzenetről, akik a kommunisták táboraiban sínylődtek. A vörös gárdisták gondosan ügyeltek arra, hogy fogva tartottjaik ne értesüljenek a Magyar Vöröskereszt vlagyivosztoki missziójának ténykedéséről. Ennek tükrében Dell’Adamiéknak döntést kellett hozniuk: ha a hadifoglyok nem jelentkeznek a felhívásra, akkor a missziónak kell értük menni és kiszabadítani annyi magyar katonát a bolsevikok által ellenőrzött táborokból, amennyit csak lehetőségük engedi.

A Magyar Vöröskeresztes Misszió megbízásából három hadifogolymentő expedíciót szerveztek a bolsevikok által ellenőrzött területekre. A feladatra a hadifoglyok közül önkéntesek jelentkeztek, akiknek a misszió még a menleveleket is beszerezte a térséget ellenőrző hadseregektől.

Északi irányba Károly Gusztáv és Nagy János zászlósok indultak, az ő céljuk a Habarovszk és Nikolajevszk környéki táborok feltérképezése volt. A két zászlós küldetése sikerrel járt, 151 hadifoglyot hoztak magukkal Nikolajevszkből és 11-et Kamcsatkából.[59] Nyugatra Krisztinkovics Pál zászlóst küldték, akit a Blagovjescsenszk és Harbin melletti táborok átkutatásával bízott meg Dell’Adami Géza. Amint a zászlós a bolsevikok által ellenőrzött területre ért, a helyi erők felszólították, hogy 24 órán belül hagyja el a területüket, mert ha nem teszi, kémkedés vádja miatt kivégzik. Így Krisztinkovics Pál küldetése nem járt teljes sikerrel, azonban amikor az elzárt magyar hadifoglyok megtudták, hogy a zászlós milyen céllal próbálta felkeresni táboraikat, a fenyegetések ellenére 112-en megszöktek és szerencsésen eljutottak Nyikolszk-Usszurijszkba.[60] A Transzszibériai vasútvonal mentén Fein Jenő hadnagy és segítői próbáltak hadifoglyokat felkutatni. A Csita és Verhnyeugyinszk környéki táborokból körülbelül 400 magyar hadifoglyot szabadítottak ki. Burjátföldtől nyugatabbra azonban nem tudtak Fein hadnagyék tovább jutni, ugyanis a térségben komoly harcok folytak a bolsevik és a fehér erők között. A véres összecsapásoknak köszönhetően a belső-szibériai[61] hadifogolytáborokban raboskodó magyaroknak a hazautazással egészen 1921 januárjáig várniuk kellett, ugyanis csak ekkorra nyugodott meg a térség olyan mértékben, hogy nyugati irányba is megindulhatott a vasúton történő szállítás.[62] Az expedícióknak és ténykedéseiknek hírére, 1920 ősz végére, tél elejére több mint 5.000 magyar hadifoglyot sikerült különböző bolsevikok által felügyelt táborokból kimenteni.

A nyugatról érkező hadifoglyok között voltak olyanok, akik rettegtek a japánoktól, ugyanis sokan közülük kényszersorozás következtében a Vörös Hadsereg oldalán, fegyverrel küzdöttek az intervenciós csapatok ellen. Ezek a hadifoglyok attól tartottak, hogy a japánok rajtuk fogják megtorolni halott bajtársaik életét. Szerencséjükre, a feltételezett retorzió elmaradt. Azonban voltak a nyugatról érkező hadifoglyok között olyanok is, akik korábban önként álltak a vörösök oldalára és vállalták a bolsevik propaganda terjesztését. Az egyik ilyen eset Sós Imre zászlós és társához köthető. A két hadifogoly 1920 szeptemberében érkezett a nyikolszk-usszurijszki táborba, és nem sokkal elhelyezésük után hozzáláttak a foglyok izgatásához. Végül a két agitátort a táborparancsnokság őrizetbe vette, majd Dell’Adamihoz kísérte kihallgatásra. Kiderült, hogy mindketten a Blagovescsenszk melletti, vörösök által felügyelt táborból érkeztek azzal a feladattal, hogy a kommunista eszmét terjesszenek a magyar hadifoglyok körében.[63] Sós zászlóson kívül szép számmal akadtak még nyugatról érkezett hadifoglyok, akiket a kommunista eszmék megérintettek. Ezeket a foglyokat, miután a nyikolszk-usszurijszki táborba megérkeztek, a YMCA.[64] vette kezelésbe. A keresztény segélyszervezet oktató, nevelő munkával sokukat le tudta beszélni a bolsevista nézetek terjesztéséről.

3_kep_Krisztinkovics Pál_engedély

3. kép: Krisztinkovics Pál zászlós engedélye – HM HIM 1390. Magyar Vöröskereszt Missziója, Vlagyivosztok 1920-1921 A Vlagyivosztoki Magyar Vöröskereszt Misszió különböző szibériai táborokba küldött meghatalmazottjainak megbízó levelei 1920.

A nyugatról folyamatosan érkező hadifogoly-szállítmányok meglehetősen zsúfolttá tették a nyikolszk-usszurijszki tábort. A fogolytábor lakossága egyre csak növekedett és evvel párhuzamosan növekedett a tábori ellátással és élettel járó gondok mértéke. Mivel kezdett egyre átláthatatlanabbá válni a helyzet, ráadásul egyes táborokban a túlzsúfoltság miatt szinte nyomorogtak a hadifoglyok, az Amerikai Vöröskereszt szibériai megbízottja, Lievy őrnagy, azzal a céllal, hogy a szervezés egy kézben összpontosuljon, létrehozta az Amerikai Hazatelepítő Bizottság vlagyivosztoki kirendeltségét.[65] A Bizottságban különböző, a mentésben résztvevő segélyszervezetek[66] is helyet kaptak. A vlagyivosztoki kirendeltség leginkább azzal a céllal jött létre, hogy megkönnyítse és felgyorsítsa a kapcsolattartást a new yorki székhelyű Amerikai Hazatelepítő Bizottsággal.

Augusztusra a magyaroknak ígért hajók nem érkeztek meg, ami egyre elégedetlenebbé és elkeseredettebbé tette a hadifoglyokat. Néhányan közülük nem bírták idegileg a további megpróbáltatásokat, annyira felőrlődtek, hogy öngyilkosságot követtek el. Sok fogoly egyszerűen nem tudta elviselni, hogy míg a német, osztrák, vagy csehszlovák foglyoknak folyton biztosítva voltak a hazaszállító transzporthajók, addig a magyarok az egyedüliek, akik még mindig hajó nélkül várakoztak a Vlagyivosztokhoz közeli gyűjtőtáborokban. A hazaszállítás helyzetét tovább rontotta, hogy a misszió pénze egyre csak fogyott. A hadifoglyok megnövekedett száma sokkal több többletköltséget, kiadást jelentett Dell’Adamiéknak, mint ahogy számoltak vele. Kezdett világossá válni, hogy az a körülbelül 1 millió amerikai dollár, ami az Amerikai Hazatelepítő Bizottsághoz befolyt, nem lesz elegendő nemhogy a hazaszállításhoz, de még a hadifoglyok ellátásához sem.[67]

A hazaszállításról

A magyar hadifoglyok számára az első szállítóhajót 1920 nyarának elején, a Nemzetközi Vöröskereszt megbízottjának, dr. Georges Montandonnak sikerült lefoglalnia. Ez a hajó a Sunko Maru volt, amelynek fedélzetén összesen 606 magyar hagyhatta el Szovjet-Oroszországot. Akik nem jutottak fel a Sunko Marura, azok egészen Dell’Adamiék érkezéséig magukra hagytatva búslakodtak barakkjaikban. A Magyar Vöröskereszt Misszió megjelenése és az amerikai segélyszervezetek által megígért hajók rövid ideig ugyan, de új reménnyel töltötték el a megtört hadifoglyokat. Azonban a hajók augusztusi elmaradása ismét pesszimista fátyollal terítette be több magyar hadifogoly meggyötört lelkét. A Sunko Marut követően csak néhány száz, leginkább beteg hadifogoly szabadulhatott a kelet-szibériai táborokból. Augusztusban és szeptemberben az Amerikai Bizottság közbenjárásának köszönhetően, 419 beteg, vagy idős hadifogolynak tudtak biztosítani helyet a más nemzetek által rendelt hajókra. Az említett két hónapban, a legtöbben a President Grant és a Heffron gőzösökön hagyták el Vlagyivosztokot.[68]

Az augusztusi és szeptemberi válságos időszakot követően, végül az Amerikai Hazatelepítő Bizottsággal együttesen sikerült az első magyar hadifogoly-szállítmányt útnak indítani. A Scharnhorst gőzös, október 5-én 2.200 fővel [69] a fedélzetén indult el Trieszt kikötőjébe. Az első kimondottan magyar szállítmány után 20 nappal indult a Mainam, amelyet fedélzetén 1.765[70] magyarral a második nagy szállítmányként jegyeztek. 1920 októberétől fogva Dell’Adamiéknak még öthajónyi hadifoglyot, körülbelül 3.700 főt sikerült hazaszállítaniuk. A hajók bérlésénél, a foglyok szállításnál és a behajózásnál rendszeresen adódtak konfliktusok, amelyek közül a „feketén” utazó hadifoglyok jelentették a legnagyobb feszültséget. Martin Ferenc a Mainam gőzössel indult haza október 25-én, az ő behajózásukkor is sok bonyodalmat okoztak a hajókra illegálisan feljutó potyautasok. Martin Ferenc egykori hadifogoly így emlékszik vissza az eseményre: „A beszállítás körül nagy rendetlenség uralkodott, mert kb. ötven jogosult utas lemaradt, míg több mint száz jogosulatlan, ún. fekete utas előbb furakodott fel. A bizottság csak kétezer utast olvasott le, s az úton derült ki, hogy ötvenhattal még több is van.”[71]

Októbertől kezdve megindult a folyamatos hazaszállítás. Ennek köszönhetően a táborokban lévő férőhelyek sorra szabadultak fel, ezzel helyet biztosítva a nyugatról érkező további hadifogoly-szállítmányok részére. A Magyar Vöröskeresztes Misszió végül 1921. szeptember 9-én hagyta el Vlagyivosztokot a Crook hajó fedélzetén.[72] Ezen a régi gőzösön utazott a misszió vezetőségének többsége és még körülbelül 600 egyéb nemzetiségű volt hadifogoly. A Magyar Vöröskeresztes Misszió 15, embert próbáló hónap után befejezte áldozatos munkáját, amellyel mintegy 8 ezer magyar hadifoglyot mentett meg Szibéria legkeletibb részéről. A 2 hónapnyi hajóút után, november 9-én, az utolsó, magyarokat is szállító transzporthajó is megérkezett Trieszt kikötőjébe.

Dell’Adami Géza, feladata elvégzése után kormányzói dicséretben részesült. A Magyar Vöröskereszt Misszió történetéről és munkájáról Saáry Jenővel közösen 1925-ben könyvet jelentetett meg, „Megváltás Szibériából” címmel. Katonai és önzetlen teljesítményéért Dell’Adami Gézát 1934-ben a Magyar érdemrend tiszti keresztjével[73] tüntették ki.

BIBLIOGRÁFIA

BAJA Benedek – PILCH Jenő – LUKINICH Imre – ZILAHY Lajos (szerk.): Hadifogoly magyarok története, 1-2. kötet, Budapest, Athenaeum, 1931.

BONHARDT Attila: A magyar hadifoglyok hazaszállítása Kelet-Szibériából 1919-1921, in: Hadtörténelmi közlemények, XCVIII. évf. 1985/3.

JÓZSA Antal: Háború, hadifogság, forradalom; Magyar internacionalista hadifoglyok az 1917-es cári oroszországi forradalmakban, Budapest, Akadémia Kiadó, 1970.

MARTIN Kornél: Martin Ferenc tartalékos hadnagy első világháborús feljegyzései, Harctér és orosz hadifogság, in: Hadtörténelmi Közlemények, CXIV. évf. 2001/1.

RACHAMIMIV, Alon: POWS and the Great war, Captivity on the Eastern Front; Legacy of the Great War, New York, Berg, 2002.

TARCZALI DELL’ADAMI Géza: Megváltás Szibériából, Budapest, Stephaneum, 1925.

Hivatkozások

  1. A források egy része Jean Henri Dunant, más részük Jean-Henry Dunant vagy Jean Henry Dunantként hivatkozik a Vöröskereszt alapítójára.
  2. Az első hágai egyezményen még csak érintőlegesen tárgyaltak a hadifogság ügyéről, azonban a konferencia elindított egy folyamatot, aminek következtében évekkel később írásba foglalták a hadifogságot érintő kérdéseket is.
  3. A második Hágai egyezményt 1913. évi XLIII. törvénycikként fogadta el az OrszággyűlésEzer év törvényei: https://web.archive.org/web/20170606182344/https://1000ev.hu/index.php?a=3&param=7239(Letöltés: 2021. április 24.)
  4. Baja Benedek – Pilch Jenő – Lukinich Imre – Zilahy Lajos (szerk.): Hadifogoly magyarok története, 1. köt, Budapest, Athenaeum, 1931. 45.
  5. A győztes hatalmak gyakran a vesztesekkel fizettették meg nem csak a saját fogságba esett honfitársaik hazaszállításának, hanem a vesztes államok hadifoglyainak hazaszállításának költségeit is.
  6. Baja Benedek – Pilch Jenő – Lukinich Imre – Zilahy Lajos (szerk.): Hadifogoly magyarok története, 1-2. köt, Budapest, Athenaeum, 1931.
  7. Fontos megjegyeznünk, hogy az eltűntek közül sajnos nem mindenki került hadifogságba.
  8. Józsa Antal: Háború, hadifogság, forradalom; Magyar internacionalista hadifoglyok az 1917-es cári oroszországi forradalmakban, Budapest, Akadémia Kiadó, 1970.
  9. Uo. 92 – 96.
  10. Hans Weiland – Leopold Kern (szerk.): In Feindeshand; Die Gefangenschaft im Weltkriege in Einzeldarstellungen, Bécs, 1931.
  11. Alon Rachamimov: POWS and the Great war, Captivity on the Eastern Front; Legacy of the Great War, New York, Berg, 2002, 31.
  12. Egyes számítások szerint csupán az orosz hadifogságba esett magyar nemzetiségű hadifoglyok száma 500.000 és 600.000 fő körülre tehető.
  13. Tarczali Dell’Adami Géza: Megváltás Szibériából, Budapest, Stephaneum, 1925, 178-179.
  14. 1918. március 3-án aláírt breszt-litovszki béke
  15. Baja et al. (szerk.): Hadifogoly magyarok története, 2. köt., 553.
  16. Honvédelmi Minisztérium (továbbiakban: HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum (továbbiakban HIM) 1369. Magyar hadifogoly fogadó bizottság, Stettin szn/1920
  17. Miután Magyarország kormánya értesült a hadifoglyok körében uralkodó nyomorról, a Békekonferencia külön engedélyével a Nemzetközi Vöröskereszt térségbe kiküldött képviselőjének, dr. Montandonnak összesen 280.000 svájci frankot, 10.000 amerikai dollárt és 600.000 orosz rubelt utaltatott át a hadifoglyok támogatására. (Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 26-27.)
  18. Bonhardt Attila: A magyar hadifoglyok hazaszállítása Kelet-Szibériából 1919-1921, Hadtörténelmi közlemények, XCVIII. évf. 1985/3. 580.
  19. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 31.
  20. Baja et al. (szerk.): Hadifogoly magyarok története, 2. köt., 145.
  21. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 28.
  22. Uo. 32.
  23. Uo: 28.
  24. Segítsünk Szülőhazánkon! Youngstowni derék magyarok, Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, XX. évf. 34. szám, 1919.augusztus 23. https://library.hungaricana.hu/hu/view/AmerikaiMagyarReformatusokLapja_USAHUN_1919/?pg=319&layout=s&query=szib%C3%A9ria (Letöltés: 2021. április 14.)
  25. uo https://library.hungaricana.hu/hu/view/AmerikaiMagyarReformatusokLapja_USAHUN_1919/?pg=319&layout=s&query=szib%C3%A9ria (Letöltés: 2021. április 14.)
  26. Bonhardt: A magyar hadifoglyok hazaszállítása Kelet-Szibériából 1919-1921, 580.
  27. Szibériai hadifoglyaink hazaszállítása, Amerikai Magyar Hírlap, XI. évf., 15. szám, 1920. április 8. https://chroniclingamerica.loc.gov/lccn/sn88078388/1920-04-08/ed-1/seq-1/ (Letöltés: 2021. április 20.)
  28. „1919. december 4-én Ulysses Grant-Smith-t nevezték ki az Egyesült Államok magyarországi megbízottjának azzal a céllal, hogy jelentést tegyen a politikai fejleményekről, valamint elősegítse a kereskedelmet.” https://washington.mfa.gov.hu/page/fontos-datumok (Letöltés: 2021. április 27.)
  29. American Relief Comittee fogr Hungarian Sufferers
  30. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 44.
  31. Uo 44. Dell’Adami arról ír, hogy az Amerikai Magyar Segélyegyesület a közelmúltban 500.000 dolláros segélyt gyűjtött nyomorgó magyar gyermekeknek
  32. Uo. 44.
  33. Uo. 48.
  34. Munkánkban csak az online elérhető, digitalizált hírlapokat tudtuk átnézni. Azonban ebből a pár cikkből is kiderül, hogy korántsem volt olyan egységes az amerikai magyarság, mint ahogy Dell’Adami Géza visszaemlékezésében bemutatja. A teljesebb kép érdekében, további kutatások szükségeltetnek az Amerikai Egyesült Államokban működő magyar diaszpórához köthető folyóiratok körében.
  35. A szibériai hadifoglyokért, Amerikai Magyar Hírlap, XI. évf., 18. szám, 1920. április 29.https://chroniclingamerica.loc.gov/lccn/sn88078388/1920-04-29/ed-1/seq-1/ (Letöltés: 2021. április 20.)
  36. A támogatók angol megnevezése: American Red Cross, American Relief Committee for Hungarian Sufferers, Joint Distribution Committee for Jewish War Sufferers.
  37. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 45.
  38. American Repatration Committee
  39. A misszió több olyan amerikai városban is járt, ahol jelentős magyar kisebbség élt. Így előadást tartottak többek között Pittsburghben, Clevelandben, Detroitban és New York több kerületében is.
  40. Homestead egykor Pennsylvania államában lévő önálló település volt. Napjainkban Pittsburgh elővárosát képző városrész.
  41. Szibériai fogoly testvéreinkért, Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, XXI. évf., 20. szám, 1920.05.15. https://library.hungaricana.hu/hu/view/AmerikaiMagyarReformatusokLapja_USAHUN_1920/?pg=287&layout=s&query=Szib%C3%A9ria (Letöltés: 2021. április 18.)
  42. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 51.
  43. Erre azért volt szükség, mert Vlagyivosztok és a környékén lévő táborok japán megszállás alatt álltak.
  44. Dell’Adamiék egyeztetést folytattak a Külügy- és Hadügyminisztérium illetékeseivel is.
  45. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 55.
  46. 敦賀 (Tsuruga): Japán kikötőváros 500 km-re Tokiótól nyugatra.
  47. A szibériai fogoly magyarok köszönete és kérelme, Amerikai Magyar Hírlap, XI. évf., 16. szám, 1920. április 15. https://chroniclingamerica.loc.gov/lccn/sn88078388/1920-04-15/ed-1/seq-1/ (Letöltés: 2021. április 20.)
  48. Bonhardt: A magyar hadifoglyok hazaszállítása Kelet-Szibériából 1919-1921, 585.
  49. HM HIM 1390 Magyar Vöröskereszt Missziója, Vlagyivosztok 1920-1921 1/920
  50. Martin Kornél: Martin Ferenc tartalékos hadnagy első világháborús feljegyzései, Harctér és orosz hadifogság, in: Hadtörténelmi Közlemények, CXIV. évf. 2001/1. 180.
  51. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 58.
  52. A hadifogolytábor neve Pervaja-Rjecska volt.
  53. A térséget egy időben, majdnem a Bajkál-tóig japán és amerikai intervenciós csapatok tartották megszállva, akik a polgárháborúban harcoló fehérek támogatására érkeztek 1918 augusztusában.
  54. Bonhardt: A magyar hadifoglyok hazaszállítása Kelet-Szibériából 1919-1921, 583-584.
  55. Levél Mati Vendel hagyatékából. A levél keltezése 1920. augusztus 12.
  56. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 67 – 68.
  57. A Hadtörténeti Levéltárban található Magyar Vöröskereszt Misszióhoz tartozó 3 doboz, főleg Dell’Adami Géza által írt leveleket, dokumentumokat tartalmazza.
  58. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 99.
  59. Uo. 103.
  60. Uo. 104.
  61. A leginkább érintett táborok: Irkutszk, Krasznojarszk, Acsinszk, Omszk
  62. Dell’Adami Géza: Megváltás Szibériából, 163.
  63. HM HIM 1390 Magyar Vöröskereszt Missziója, Vlagyivosztok 1920-1921 540/920
  64. Young Men’s Christian Association, magyar fordításban Fiatalok Keresztény Egyesülete.
  65. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 117.
  66. Az Amerikai Magyarok Segélyegyesülete és a Young Men’s Christian Association is képviselőket küldött a vlagyivosztoki Bizottságba.
  67. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 206.
  68. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 178.
  69. Az utasok közül 2200-ból 1963 magyar hadifogoly volt.
  70. Összesen 1838 fő utazott a hajón. Ebből 25 osztrák, 60 galíciai és 165 cseh volt. Bonhardt 599.
  71. Martin: Martin Ferenc tartalékos hadnagy első világháborús feljegyzései, Harctér és orosz hadifogság, 184.
  72. Dell’Adami: Megváltás Szibériából, 251.
  73. Magyarország tiszti cím és névtára 1941.