Előszó:

 

A resztoratív igazságszolgáltatás a 20. század második felében terjedt el, először az Amerikai Egyesül Államokban. Ennek elsősorban kriminálpolitikai okai voltak, a kialakítói és támogatói a hagyományos büntetőpolitika eredménytelenségére szerettek volna reflektálni. Az 50-es évekre ugyanis nyilvánvalóvá váltak a hagyományos, megtorlásra épülő büntetőpolitikai paradigma árnyoldalai: kialakultak olyan területek, ahol a bűnözés mértéke lényegesen meghaladta az átlagos szintet, a visszaesés az elítéltek körében pedig hatalmas méreteket öltött. Ezért megjelentek a büntetőpolitika új, az eddigiekhez képest más aspektusból kiinduló elméleti is. Ezek közé tartoztak a rehabilitációs elméletek, amelyek nem a bűncselekményt, hanem az elkövetőt állították az eljárás középpontjába és célul tűzték ki, hogy az elítéltek a büntetésük végrehajtását követően ne kövessenek el új bűncselekményt. Ekkoriban váltak gyakoribbakká a szabadságvesztéssel nem járó szankciók és az utógondozási célú eljárások is.

A 70-es évekre azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez a technika sem hozta az elvárt eredményeket. Az eljárási költségek emelkedése mellett a bűnözés csökkenése minimális volt, és ebből kifolyólag a közbiztonság helyzete sem sokat javult, sőt, a közvélemény a korábbi büntetőpolitika visszaállítása mellett állt. Ennek a folyamatnak igen fontos eleme volt Robert Martinson tanulmánya, amelyben 231 darab 1945 és 1967 között rehabilitációs programot vizsgált és a végső konklúziója az volt, hogy ezek döntő nem járt észrevehető eredménnyel a visszaesések tekintetében.[1] További kritikája volt, hogy amíg a hagyományos igazságszolgáltatás kudarca esetén a felelősség kérdése relatíve egyértelmű volt, addig ez a rendszert „elmaszatolta” a határt a szakmai és a politikai felelősség között.[2] Ebben az időszakban alakul ki egy – Nagy Ferenc szavaival élve – kriminálpolitikai űr, amely abból adódott, hogy a bűnözési ráta drasztikus emelkedése sok fejlett nyugati országban jelentősen diszkreditálta a reszocializációs optimizmust.[3] A szakma azonban – a közvélemény ellenére – sem kívánt visszatérni a hagyományos büntető igazságszolgáltatáshoz. Ebben a hagyományos büntető paradigma irányába visszaforduló hangulatban jelentek meg a resztoratív gondolatok a 70-es években, mint egy alternatíva a reszocializációs törekvések és a hagyományos büntetőpolitika mellett. A kezdeti sikereket követően a 80-as években a helyreállító igazságszolgáltatás egész Európában elterjedt, az ezredfordulót követően pedig már nemzetközi kötelezettség is terhelte a legtöbb országot egyes módszere – kiváltképpen a mediáció alkalmazására. Jelen tanulmányomban azt vizsgálom, hogy milyen elméleti indokai voltak a resztoratív igazságszolgáltatás megjelenésének, ezek mennyire valósultak meg a gyakorlatban, valamint milyen hátrányai jelentek meg az eljárásnak.

 

A resztoratív igazságszolgáltatás fogalma, fajtái

 

A resztoratív igazságszolgáltatás definíciója nem egyértelmű. A helyreállító igazságszolgáltatásnak sokféle értelmezése van, ezek nem korlátozódnak a büntetőjogra, a fogalom a szó szoros értelmében nem is jogi kategória.[4]

Nem egyértelmű a definíció a tekintetben, hogy milyen tágan értelmezzük az igazságszolgáltatást. E téren két álláspont képviselteti magát. A purista felfogás szerint hollisztikusan kell megközelíteni az igazságszolgáltatás kérdését. Ez alapján az igazságszolgáltatási rendszeren belül egy ideális állapot, amely egyformán fókuszál az elkövetőkre, áldozatokra és a közösségére egyaránt.  [5] A maximalista álláspont ezzel szemben jóval tágabban értelmezi, álláspontjuk szerint minden olyan eljárás helyreállító, amely a bűncselekménnyel okozott kár reparálásával kíván igazságot szolgáltatni, függetlenül attól, hogy az elkövető bekapcsolódik-e.[6] De az egyes szakvélemények alapján eltérő vélemények alakultak ki a helyreállító igazságszolgáltatás tekintetében.

Amiben a definíciók egységesek, hogy a középpontjában a sértett és az elkövető közötti konfliktus áll, amelyet, ha sikerül feloldani, azzal mindkét fél jól jár: a sértett megszabadul a viktimizációs következményektől, jóvátételt kap, és megválaszolásra kerülnek a kérdései, az elkövető megszabadul az őt ért lelki tehertől, a társadalom könnyebben visszafogadja, mentesül a fájdalommal járó szankciók és a stigmatizáció alól.

Tony Marshall a helyreállító igazságszolgáltatást egy olyan eljárásként értelmezi, amely során a bűncselekményben érintett valamennyi fél együttesen dönt arról, hogy miként kezelik a bűncselekmény hatásait, és annak jövőbeni következményeit.[7] Howard Zehr is hasonló alapokra helyezi definícióját Álláspontja szerint a helyreállító igazságszolgáltatás egy olyan eljárás, amely lehetőség szerint minden olyan személy bevonásával történik, aki érintett abban, hogy az adott bűncselekmény eredő károkat, igényeket, kötelezettségeket együttesen azonosítsák és kezeljék azok rendezése és mielőbbi kezelése érdekében.[8]

Schweighardt Zsanett szerint a helyreállító igazságszolgáltatásnak meghatározott, elvitathatatlan értékei vannak, amelyeket szem előtt kell tartani. Ezek az értékek az alábbiak:

 

• Inklúzió (az érdekeltek bevonása)
• Demokrácia
• Felelősség
• Reparáció
• Biztonság
• Gyógyítás
• Reintegráció[9]

 

A helyreállító igazságszolgáltatás céljait Carrie Menkel-Meadow a resztoratív igazságszolgáltatás „4R-je”-ként határozza meg: kijavítás (repair), helyreállítás (restore), kibékítés (reconcile) és reintegráció (reintegration).[10]

 

 

A retributív és a resztoratív igazságszolgáltatás viszonya:

 

A két rendszer egymáshoz való viszonya egy állandó dilemma. Howard Zehr a lényegi különbséget abban látja, hogy amíg a hagyományos igazságszolgáltatás felfogása szerint a bűncselekmény a jogrend és az állam megsértése, addig a helyreállító igazságszolgáltatás szerint emberek és kötelezettségek megsértése, amely maga is újabb kötelezettségeket keletkeztet.[11]  Az elméleti különbségeknél ugyanakkor nagyobb dilemmát jelent a gyakorlati alkalmazás kérdése. Egyes nézetek szerint a két rendszer egymás mellett párhuzamosan működik, nem zavarják egymást. Más nézőpont szerint viszont nem szerencsés a kettőt párhuzamosan alkalmazni, mert a hagyományos igazságszolgáltatás rendszere akár le is rombolhatja mindazt, amit a resztoratív igazságszolgáltatás elért.[12] (Ebből eredő probléma kerekedett például Indonéziában, ahol az ún. musyawarah intézménye – amely egy a resztoratív módszerekkel nagy hasonlóságot mutató, kibékülésre apelláló konfliktuskezelési eljárás – hatékonyságát jelentősen rontotta, hogy az eljárást követően az állami büntető igazságszolgáltatás a továbbiakban is érvényesülhetett.)[13] És vannak a legdrasztikusabb nézetek, amelyek szerint a resztoratív igazságszolgáltatásnak egyenesen fel kell váltania a retributív igazságszolgáltatást.

Ez utóbbi mondjuk a gyakorlatban sehol sem valósult, és mára már szinte biztossá vált, hogy erre a jövőben sem fog sor kerülni. Az azonban a mai napig egy nyitott kérdés, hogy melyek azok a bűncselekmények, amelyeknél a resztoratív igazságszolgáltatás a hatékonyabb, és melyek, ahol a hagyományos módszerek vezetnek eredményre (ha egyáltalán ez eldönthető a bűncselekmény alapján).

 

 

Érvek a resztoratív igazságszolgáltatás mellett:

 

A közösségi részvétel erényei és a stigmatizáció elkerülése

 

A resztoratív módszer támogatói elsősorban szociológiai és kriminálpszichológiai célokkal támasztotják alá az álláspontjukat. Ezek egyike, hogy a közösség is szerves részévé válik a folyamatnak. Ahogyan Nils Christie norvég pszichológus, fogalmazza meg, a formális büntető igazságszolgáltatás elvette a konfliktust a közösségektől, ezzel magakadályozta, hogy saját magának állítsa helyre a bűncselekmény elkövetésével kibillentett egyensúlyt.[14] Márpedig a közösségi szankcióknak a jövőre nézve is lehet pozitív hozadéka. A közösség ugyanis maga is érintett lehet a bűncselekmény elkövetésében, hasonlóképpen az áldozatért is felelősséget vállalnak.[15] Amennyiben az elkövető és a sértett közötti konfliktust sikerül tisztázni és rendezni, és a közösség maga is részt vesz a szankció kiszabásában és végrehajtásában, akkor sokkal nagyobb az esélye, hogy az elkövetőt a közössége visszafogadja, így mentesül a stigmatizáció, a kollektív elutasítás alól és ezáltal ismételten a társadalom hasznos tagjává válik, nem fog újabb bűncselekményt elkövetni. Bárd Petra szavaival élve, a resztoratív igazságszolgáltatás a cselekményt ítéli el, nem az embert, aki elkövette azt.[16]

A hagyományos igazságszolgáltatás ezzel szemben stigmatizál, hiszen a jogalkalmazót kizárólag a bűncselekmény foglalkoztatja, a tényállás rekonstruálása folyamán kirekeszt minden más mozzanatot, nem érdekli sem a vádlott, sem a sértett személyes motívuma. [17] Ennek pedig egyenes következménye, hogy a bűnözői megítélést nem vagy csak nagyon nehezen tudja a jövőben lemosni magáról. További problémát jelent, hogy – pszichológiai kutatások eredményei alapján – a kívülről kiszabott retorzió helytelen tett miatt érzett bűntudat átélését is megakadályozza, illetve az esetleges felelősségvállalás, valamint jóvátételi szándék is szertefoszlik, hiszen a büntetés lehetőséget biztosít arra, hogy egyszerűen letudjuk a viselkedésünk következményeit.[18] Ha viszont az elkövetőnek szembe kell néznie a közösséggel, akkor ez a folyamat megkerülhetetlenné válik. Így a külső szankcionálás nem csak a mások általi megítélésre, hanem magának az elkövetőnek a jellemére is negatív hatással lehet.

 

A reintegratív szégyen hatékonyabb, mint a hatósági rosszallás

 

John Braithwaite szerint nem mindegy, hogy ki az a személy, aki ezt a rosszallást kifejezi: a büntetőeljárásban részt vevő személyek, vagy az elkövetőnek a közössége. Utóbbi ugyanis, a közösségen belüli viszonyok miatt más hatást ér, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy az elkövető valóban megbánja a tettét. Braithwaite elméletében ezt nevezte reintegratív szégyennek, amit azzal magyarázott, hogy a közvetlen közösségének a rosszallása valóban bűntudathoz vezethet.[19]Ennek pedig sokkal nagyobb visszatartó ereje is van, márcsak azért is, mert az alkalmazhatósághoz az elkövetőnek vállalnia kell a tettéért a felelősséget és el kell ismernie az áldozat felé a bűncselekmény káros következményeit. [20] Ha ez a lépés megtörténik, már nagyobb az esély a speciálprevenciós célok elérésére. A hatóság rosszallásának kifejezése azonban ritkán jelent megbánást, sőt, rendszerint csak dacot vált ki az elkövetőből, sőt, a büntetés végrehajtása alatt egyre inkább áldozatszerepben fogja érezni magát, ami haragot, ellenérzéseket, valamint lázadást szül benne.[21] Hasonló véleményen van Kerezsi Klára is, aki szerint a hagyományos büntetőeljárás a tényeket ugyan felszínre hozza, viszont a tettünk következményeivel való szembesülés és a megbánás nem feltétlenül kerül előtérbe. A helyreállító igazságszolgáltatás során azonban a szem­besülés, a megbánás a központi fogalom, ennek elérése nélkül nem lehet eredményes a fo­lyamat.[22]

 

A bosszúállás, mint cél megszűnése

 

A sérelmet szenvedő felet az életben gyakorta a bosszúállás hajtja: mindenáron megtorolni az őt ért sérelmet. A megtorlás azonban nem állítja helyre a sérelmeket, általánosságban kijelenthető, hogy a bosszú legtöbbször újabb bosszút szül.

A helyreállító igazságszolgáltatás ezzel ellentétben valóban a problémára igyekszik reagálni és annak megoldását tartja szem előtt. Ez pedig mindkét fél számára előnyösebb megoldás, főleg annak tükrében, hogy bár a büntető igazságszolgáltatás során általában a sértetti traumáról beszélnek, de az elkövető tette is gyakran egy korábbi traumára adott válasz.[23] A büntetés ilyenkor nem oldja meg a problémákat, csupán mélyíti a már amúgy is meglévőket.

Ez a probléma sajnos társadalmi szinten is megjelenik. Kis és Kovács szavaival élve „egyre szaporodnak azok a — sérelmekre adott — túlzó válaszreakciók, melyek képtelenül túlfeszítik a társadalmi elfogadhatósági, érthetőségi kereteket: gondoljunk csak a társaikat sértődöttség okán kínzó gyerekekre vagy a közösségükbe nem integrálódott, sérült énképű fiatalokra, akik ámokfutással, mások életére törve torolják meg sérelmeiket, élik át egy röpke pillanat erejéig hatalmukat.”[24] Az ilyen típusú konfliktushelyzetekben a megtorló jellegű szankcionálás csak növeli a dühöt és a kirekesztettség érzetét, amely hosszú távon egy olyan mély konfliktushelyzetté alakulhat, amelynek az eredetéig nem lehet visszaenni, és amely feloldása kilátástalanná válik.

 

Múlt helyett a jövő

 

 

A hagyományos igazságszolgáltatás elsődlegesen a múltra koncentrál: megismerni azt a múltbéli esetet, ahol a jogalkalmazó nem volt jelen. A jogszabály pedig a tények feltárásához segítséget nyújt azáltal, hogy a Btk. meghatározza azokat az emberi magatartásoknak az általános jellemzőit, amelyek ellen a büntetőjogi védelem indokolt.[25] A büntetés céljai között ugyan szerepel, hogy az elkövető a jövőben ne kövessen el újabb bűncselekményt, ugyanakkor a büntetés kiszabása a múltra tekintettel történik, abban a reményben, hogy az elkövetőt a büntetés a jövőben visszatartja újabb bűncselekmények elkövetésétől.

A helyreállítás felismeri, hogy a cél a kapcsolatok restaurálása, és nem egyszerűen a bűnösség kimondása.[26] Ugyan foglalkozik a múlttal, de mélyebben, a felek közötti konfliktus alapjait próbálja kideríteni és erre szeretne reagálni. Nem a tényekre koncentrál, hanem az okokra, az eljárás alapelve a konfliktusban részt vevők kölcsönös elismerése, valamint a konfliktusok önálló megoldásának képessége[27] A fő kérdés nem a „mi történt”, hanem, hogy „minek kellett volna történnie”?[28] Úgy tekint a bűncselekményre, mint amely lehetőséget teremt arra, hogy a közösség tag­jainak segítségével oldódjanak meg a konfliktusok, és közösen dolgozzák ki a megegyezés formáit.[29] Ez a szemlélet nagyban segítséget nyújthat az eredményes problémamegoldásban.

 

Fájdalommal járó szankciók mellőzése

 

Mint ahogy azt már említettem, a hagyományos igazságszolgáltatás célja valamiféle fájdalom okozása, amely a jövőben elrettenti az elkövetőt a további bűncselekmények elkövetésétől. Ugyanakkor a resztoratív igazságszolgáltatás képviselői azon az állásponton helyezkednek el, hogy a büntetés önmagában nem képes a korábbi viselkedést megváltoztatni (esetenként a fájdalom miatti bosszúvágy akár még újabb bűncselekmények elkövetésére is motiválhat), és nemcsak az elkövetőre, hanem a közösségi harmóniára is rossz hatással van. [30]

A resztoratív igazságszolgáltatás ezzel szemben nem a fájdalomra épít, hanem a megbékélésre és a nyugalom létrejöttére törekszik, ennek az egyik legfontosabb mozzanata a helyreállítás. E mellett az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az elkövető szintén része a döntéshozatali folyamatának, ami a hozzáállásán is javíthat.[31]

E tekintetben megjegyzendő, hogy ennek az erénynek a megítélése ambivalensebb, mint az előzőekben felsoroltaké. Ennek két komolyabb oka van. Az egyik, hogy éppen a fájdalomra épülő büntetőjog az, ami a preventív célokat elősegíti. Ha az elkövető megúszhatja súlyos következmények nélkül a bűncselekmény a bűncselekményt, az rossz üzenetet hordoz számára is. A gyakorlatban resztoratív igazságszolgáltatással foglalkozók ugyanakkor nem osztják ezt a nézetet. Álláspontjuk szerint egy resztoratív eljárás során nagyon sokszor „mélyebbre hatóan érvényesül a személy megrázkódtatása, mintha pusztán csak a társadalom szigora lépne fel vele szemben.”[32] Ugyanis egy ilyen eljárás sokkal mélyebben belemegy az ügy részleteire, az elkövető motivációjába és a bűncselekménnyel okozott sérelembe, mint egy hagyományos büntetőeljárás (ahol általában meg is tagadhatja a vallomástételt az elkövető). Ez pedig sokkal jobban elősegíti a megbánást és a prevenciót.

 

Sértetti igények előtérbe kerülése

 

A fájdalom okozásának ki nem mondott célja a megtorlás és a bosszúállás. Ezzel kapcsolatban gyakran elhangzó érv, hogy ez a bosszúállás a sértettek érdeke. Valójában azonban ez sokkal inkább a hangos közvélemény (ami rendszerint nem is a többség, csak egy aktív kisebbség) igénye, nem pedig a társadalomé általában és főleg nem a sértetté. Gönczöl Katalin szerint az állampolgárok többsége előnybe részesíti a joghátrány csökkentését a bebörtönzéssel szemben.[33]

A múlt század büntetőeljárásaira jellemző volt (különösen a szocialista országokban), hogy a bűncselekményt az állam, illetőleg jogrend elleni sérelemként tekintették, a sértettet pedig elsősorban bizonyítéknak tekintették, amely nemhogy segítette volna számára a bűncselekmény feldolgozását, de gyakran fokozta a traumát. A 19. században már igyekeztek nemzetközi szinten is változtatni ezen a tendencián. Az áldozatok büntetőeljárásbeli helyzetéről szóló kerethatározat is leírja, hogy „Fontos, hogy az áldozat szükségleteit integrált és struktúrált keretek között figyelembe vegyék és kezeljék, ennélfogva a részrehajló és inkoherens megoldásokat, amik másodlagos viktimizációhoz vezetnek, elkerüljék[34]”.

Az áldozat célja csak a legritkább esetben az, hogy az elkövetőt megbüntessék, a saját sérelmeinek helyreállítása sokkal fontosabb. A hagyományos büntetőeljárásban azonban erre sokszor nem kerül sor. Noha a bíróságnak joga van elbírálni a sértettek polgári jogi igényeit, vagy akár állami kártérítésre is sor kerülhet, mindkettőnek megvannak a maga negatívumai. A másod- és harmadlagos viktimizációs következményekre ugyanis egyik sem reagál megfelelően, ráadásul pszichológiai vizsgálatok támasztják alá, hogy a bíróság által kiszabott, kényszerrel befizetett vagy végrehajtott jóvátétel lényegesen kisebb mértékben segít a konfliktushelyzetek feloldásában, mint egy önkéntes teljesítés[35], még akkor is, ha utóbbi nem teljes jóvátétel.

A resztoratív igazságszolgáltatás azonban megoldja ezeket a problémákat. Ezek az eljárások ugyanis – bár céljuk ugyanúgy a kompenzáció – a bűncselekménnyel előállt sérelem jóvátételére vállalkoznak, így nem pusztán funkcióként, hanem egyfajta felelősségvállalási formaként jelennek meg.[36] Ráadásul ebben az esetben a sértett az általa elszenvedett nem vagyoni, illetve érzelmi károk miatt is jóvátételhez juthat. Ez azért lényeges, mert ezeket egy polgári per keretein belül is nagyon nehéz bebizonyítani és végigvinni.

Visszatérve a viktimizáció következményeihez, ezek egy része (pl. a jövőbeni áldozattá válástól való félelem, az állandó bizonytalanság, hogy miért éppen ő lett az áldozat) anyagi úton nem is megoldható, hanem elsősorban párbeszéd útján kezelhető. A helyreállító igazságszolgáltatás keretében a sértett hallhatja az elkövető bocsánatkérését, a magyarázatát és kialakulhat benne a gondolat, hogy az elkövető sem egy szörnyeteg, hanem egy ember, saját problémákkal, élettel és nehézségekkel. Olyan kérdésekre kaphat ezáltal választ – miért történt meg az, ami megtörtént, és mi történt azóta[37] – amelyeket egy nyomozó hatóság nem tesz fel, mert bizonyítási szempontból nem releváns.  Ennek jelentősége abban is rejlik, hogy – amint azt pszichológiai kutatások is alátámasztják – a sértetti megbocsátást nagyban befolyásolja, hogy a sértett fél milyen mértékben képes a sértő fél iránti empátiát, együttérzést átérezni.[38]

Ebből és az elkövető számára kedvező jogkövetkezményből következik az a szituáció, amit a szakirodalom win-win szituációnak nevez[39], vagyis, hogy az eljárás végén mind az elkövető, mind az áldozat pozitívan értékeli az eljárást, és elégedett a végkifejlettel. Ez bírósági ítéleteknél, ahol az eljárásnak rendszerint van egy győztese és egy vesztese, szinte sosem valósul meg (büntetőügyekben ez a win-lost szituáció nem annyira egyértelmű, mint a polgári eljárások során, de ezekben az esetekben is ritka, hogy mind az elkövető, mind az áldozat elégedett lenne a meghozott ítélettel).

Az elégedettséget konkrét adatok is alátámasztják. Amerikai felmérések alapján a mediációval szembeni elégedettség lényegesen nagyobb, mint a hagyományos igazságszolgáltatással szemben rendszerint a résztvevők több mint 80%-a magára nézve méltányosnak tartja az eljárást.[40] Ennek legfontosabb okai a mediárookról kialakult pozitív vélemény, a tisztességes eljárás és a megállapodás, valamint az elkövetővel való találkozás lehetősége.[41]

 

Egyéni megoldások

 

A hagyományos büntetőeljárás kritikusai szerint az eljárás irracionális, antidemokratikus, a formális egyenlőségelméleten alapuló jogállamiság és eljárási garanciarendszer nem veszi figyelembe a társadalmi egyenlőtlenségeket.[42] Herke Csongor a mediáció előnyének tekinti, hogy „egy rugalmas, széles körű, problémamegoldó, kiegészítő vagy választásos módszer a hagyományos büntetőeljáráshoz képest.” [43] Ez a kijelentés a komplett helyreállító igazságszolgáltatásra kiterjeszthető. A resztoratív technikák révén olyan jóvátételi formák is születhetnek, amikre a bíróságon nincs lehetőség. Elvégre, mikor állna az egy ítéletben, hogy egy olyan esetben, amikor egy férfi elrabol egy nőtől egy táskát, és ezzel egyidejűleg könnyű testi sértést okoz neki, az lenne a bíróság ítélete, hogy javítsa meg a férfi a nő házát, amelynek homlokzatáról omlik a vakolat?[44] Vagy egy közlekedési bűncselekményben a bíróság ítélete mikor volt az, hogy az elkövető szállítsa a munkahelyére és vissza a sértettet, amíg az fel nem épül? A resztoratív igazságszolgáltatás azonban jóval rugalmasabb, mint egy bírósági ítélet, a jóvátétel bármilyen formája lehetséges, nincsenek a felek jogalkotó által meghatározott keretek közé szorítva, így a jóvátétel is hatékonyabb és ritkábban merül fel, hogy az elkövető nem képes a jóvátételre.

Az egyéniesítés egy másik erénye, hogy igazságosabb helyzeteket hoz létre, mint a hagyományos büntetés-kiszabás. Gönczöl Katalin szerint problémát jelent, hogy a tettarányos büntetés nem azonos mértékben sújtja a különböző elítélteket[45], hiszen akár egy szabadságvesztés büntetés, akár egy pénzbüntetés az egyén életkorából, vagyoni helyzetéből, egészségügyi állapotából, meg általában a jelleméből adódóan különböző mértékben érinti a személyeket. A jogalkotó és a jogalkalmazó persze próbálja ezeket a különbségeket kompenzálni, de az a fajta differenciálás, amit a helyreállító igazságszolgáltatás lehetővé tesz, sosem fog megvalósulni.

E tekintetben ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a resztoratív igazságszolgáltatás európai terjedésével ezek az egyéni megoldások mintha csökkentek volna. Egy 2003-as finn felmérésben a vizsgált esetekben minden alkalommal anyagi jóvátételre került sor[46], és a magyarországi mediációk többségében is ez a jóvátételi mód a leggyakoribb. Ez azért is probléma, mert felelősségvállalás és reszocializáció szempontjából egy munkával járó kompenzáció hatásai sokkal pozitívabbak[47], így viszont inkább a gyorsaságon lesz a hangsúly. De ettől még az egyéni megoldások lehetősége sokkal nagyobb mértékben adott, mint a retributív igazságszolgáltatás során.

 

Praktikus előnyök

 

Szekeres Diána szerint a mediáció, mint a resztoratív technikák egyik legegyszerűbb és leggyakrabban alkalmazott módszere mind temporális, mind materiális előnyökkel jár. [48] Előbbi az eljárás idejében jelenik meg, ugyanis a közvetítői eljárásoknak rendszerint néhány hónapban meghatározott lefolyási határideje van, amely szinte minden esetben alacsonyabb, mint a bírósági eljárásoké. A materiális előnyök pedig leginkább az eljárási költségekben jelennek meg, amely kedvezőbb, mint egy bíróági eljárás, ezenkívül a jogi képviselői díjak megszűnésével vagy csökkentésével jár. A kedvezőbb költségek pedig nem csak az egyszeri eljárás költségei keresendők. Számos kutatás igazolta, hogy a legtöbb konferencia, illetőleg körmodellt alkalmazó project összességében lényegesen alacsonyabb költséggel járt volna, mint a hagyományos igazságszolgáltatási és büntetés-végrehajtási rendszer alkalmazása, különösen, ha a visszaesési adatokat is figyelemmel vesszük.

 

Igazságszolgáltatás tehermentesítése

 

Elsődleges szempontnak nem tekinthető, de mégis nagyon nagy jelentőségű, hogy a kisebb súlyú bűncselekményeknél az ügyészség és a bíróság ügyterhe is jelentős mértékbe csökken. Ez utóbbi nem csupán a büntetőügyeket, hanem a polgári kártérítési perek számát is jelentős mértékben csökkenti. Ugyanakkor az ügy mégsem kerül ki az igazságszolgáltatás keretei közül, nem válik önkényessé, hiszen az eljárás hitelesítése továbbra is az igazságszolgáltatási szervek feladata.[49]Ez a fajta ésszerű kompromisszum pedig egyértelműen a hatóságok érdekét szolgálja.

 

 

Ellenérvek a resztoratív igazságszolgáltatással szemben:

 

A fogalmi elhelyezés problémái

 

Mint ahogy már korábban említettem, resztoratív igazságszolgáltatás fogalma nem egyértelmű, számos koncepció alakult ki arról, hogy mi is a helyreállító igazságszolgáltatás lényege. És ezek az eltérő koncepciók nemcsak a jogelméletben, hanem a gyakorlatban is megjelennek (elég csak megnézni az amerikai eljárási formák és az európai resztoratív intézmények közötti eltéréseket).

Susan Sharpe szerint nem véletlen, hogy ennyi különböző definíció és értelmezés alakult ki, ugyanis a resztoratív mozgalom karizmatikus képviselői nem hajlandóak definíciókkal körülhatárolni ezt az állandóan bővülő jelenséget, hiszen ezzel gyakorlatilag kizárják az újításokat és a helyi szükségeltekkel szembeni érzékenységet.[50] Ez a sajátosan rugalmas értelmezés ugyanakkor a jogbiztonság rovására is mehet, főleg a büntetőjogban, ahol a zárt és precíz dogmatika és logikus, tiszta fogalomrendszer nélkülözhetetlen kritérium.

Fenti problémakör másik következménye lehet a helyreállító igazságszolgáltatás nem megfelelő értelmezése. Schweighardt Zsanett ezzel kapcsolatban 3 lehetséges kockázati tényezőt fel:

• Eltérés a lényegtől, az eredetitől eltérő érdekében történő alkalmazás,
• marginalizálódás (csak bagatel ügyekben használják),
• túl individualizált alkalmazás, társadalmi problémák figyelmen kívül hagyása, állandósítása[51]

Ha ezek a problémák megjelennek, akkor a helyreállító igazságszolgáltatás nem az alapvető céljait, hanem más, formális célokat fog megvalósítani. Így ez a nem kellőképpen precíz dogmatika a hatékony működésének rovására mehet.

 

Az önkéntesség dilemmája

 

A resztoratív igazságszolgáltatás a jellegéből adódóan egy önkéntes eljárás, amely a felek egybehangzó akaratán alapul. Ez azonban számos dilemmát felvet. Az egyik ilyen kérdés: önkéntesnek tekinthető-e az elkövető részvétele, ha a súlyosabb büntetések elkerülése céljából egyezik bele az eljárásba?[52] Formálisan ugyan igen, hiszen a beleegyezését kétségkívül megadja, de a gyakorlatban egy olyan körülmény befolyásolja az elkövetőt, amely nélkül könnyen lehet, hogy másfajta döntésre jutott volna. Tehát miközben a resztoratív igazságszolgáltatás voltaképpen az emberi jogok érvényesülésére törekszik, e tekintetben egy eléggé hangsúlyos emberi jogot, konkrétan az ember önrendelkezési jogát korlátozza, még ha csak kis részben is.

Az önkéntesség dilemmájának a gyakorlati jelentősége azonban még ennél is nagyobb. Hiszen ha az elkövető azt a döntést hozza, hogy nem vesz részt az eljárásban, akkor a resztoratív technikák már alkalmazhatatlanná válnak. Ugyanez a helyzet akkor, ha a sértett az, aki úgy dönt, hogy ebben nem akar részt venni.

Természetesen az nem lehet megoldás, hogy az alapjogok korlátozására kerüljön sor a resztoratív igazságszolgáltatás előtérbe kerülése céljából. Ahogy Kerezsi Klára mondja, a hagyományos igazságszolgáltatás 200 éves garanciarendszere olyan érték, amilyet semmilyen cél érdekében nem szabad eliminálni.[53] Ezesetben pedig a hagyományos büntetőjognak óhatatlanul is előtérbe kell, hogy kerüljön, különben a bűncselekmény következmények nélkül marad. Fentiekből következően a resztoratív igazságszolgáltatás sosem lesz képes arra, hogy teljes körűen a hagyományos büntető igazságszolgáltatás helyébe lépjen, hiszen azokban az esetekkel is foglalkozni kell, amikor a helyreállító igazságszolgáltatás nem alkalmazható[54].

 

A hagyományos büntetőeljárás céljai és létjogosultsága

 

Fentiekhez kapcsolódik, hogy a hagyományos büntetési célok jóval kiterjedtebbek, mint a resztoratív igazságszolgáltatásé. Az Ultima Ratio elvéből következően a büntetőjog csak azokba a jogviszonyokba szólhat bele, amiket más jogágak szankciórendszerei már nem képesek szabályozni. Viszont éppen ebből adódóan szükséges hogy a büntetőjog hátrányt okozzon az elkövetőknek, mivel csak így tudja ellátni az eredeti funkcióját.[55] A büntetésekre azért is szükség van, mert csak így lehet helyreállítani a társadalmi jogrendet. Alan Peyrefitte, volt francia igazságügyi miniszter szavaival élve, „Büntetésre tehát szükség van, mert az a társadalom, amely már nem hisz a büntetések jelentőségében, a szabadság értékében sem hisz”.[56]

Tartalmilag hasonló, de kissé más aspektusból megközelített gondolatmenet a generálprevenció szemszöge. A büntetések célja ugyanis nem csak az, hogy az elkövető, hanem, hogy más se kövessen el bűncselekményt. Annak ugyanis, hogy önmagában a helyreállítással elkerülhető a büntetőjogi hátrány előidézése, nincs elrettentő hatása a szélesebb értelemben vett társadalom felé, ez a fajta üzenet nem segíti elő a bűnözés csökkentését, sőt, a törvények erejébe vetett hitet is gyengítheti. Ahogy Szabó András is fogalmazott: „Nem a büntetés hatásossága, célbeteljesítő alkalmassága és egyöntetűsége a büntetés kiszabás alapja, hanem az az elv, hogy bűn büntetlenül nem maradhat, illetve, hogy a bűn büntetést érdemel”[57] A resztoratív szemlélet ezt az elvet – még ha nem is rossz szándékkal – de kétségkívül relativizálja.

 

Az érzelmek láthatatlansága

 

Arról már eset szó, hogy a resztoratív igazságszolgáltatás alapja a felelősség felvállalása és a megbánás. Ugyanakkor ez az, amiről teljes körűen sosem lehet megbizonyosodni. Számtalan esetben merül fel ugyanis a kérdés, hogy lehet-e hinni a megbánásnak. Igaz-e a bűnbocsánat kívánása, valóban szégyent érez-e az elkövető a helyreállító igazságszolgáltatás különféle eljárásaiban, és így tovább.[58] Különösen releváns ez a kérdés, ha a hagyományos igazságszolgáltatás és a resztoratív igazságszolgáltatás egyszerre van jelen a jogrendszerben, ugyanis itt meg nehéz megkülönböztetni a szívből jövő és a büntetéstől való félelem miatt jelen lévő „felelősségvállalást”. A képet viszont árnyalja, hogy a prevenciós és a sértetti szempontok utóbbi esetben is érvényesülnek, így az eljárás céljai részben ezesetben is megvalósulnak. E dilemma tekintetében sincs egyetértés a szakmán belül. Néhányan arra az álláspontra helyezkednek, hogy a helyreállító eredmény az eljárástól függetlenül elegendő a helyreállító igazságszolgáltatás megvalósulásához, míg mások úgy gondolják, hogy a megfelelő eljárás nélkül nem lehetséges a megfelelő kimenet elérése sem.[59]

Ritkábban előforduló, de létező jelenség, hogy a terhelt – különösen társadalmi egyenlőtlenség vagy a nem megfelelő tájékoztatás miatt – olyan bűncselekményt is beismer, amit nem is követett el[60], mondván, egyszerűbb így lezárni az ügyet, vagy fél, hogyha a sértetti oldal „bebizonyítja” a bűncselekmény elkövetését, az még súlyosabb következménnyel fog járni. Ezek az esetek szinte kiszűrhetetlenek, hiszen az igazság csupán a részt vevők tudatában jelenik meg. Így legfeljebb a resztoratív eljárások következményeinek kellő differenciálásával előzhetőek meg.

 

Az áldozatsegítés más módszerei

 

Az tény, hogy a hagyományos igazságszolgáltatás középpontjában nem az áldozat áll, de ez még nem jelenti azt, hogy alkalmatlan az áldozati károk kompenzálására, főleg annak tükrében, hogy az önkéntes jóvátétel igen jelentős enyhítő körülménynek számít a bíró gyakorlatban, akkor is, ha történetesen ehhez semmilyen resztoratív eljárás nem társul.

Nem teljes körű az egyetértés a tekintetben sem, hogy a resztoratív igazságszolgáltatás gyorsabb eredménnyel zárul-e áldozati jóvátétel szempontjából, mint a hagyományos büntetőeljárás. A mediáció során törekednek az eljárás gyors lefolytatására, azonban más, a közösség részvételét is célzó eljárási formák alkalmazása akár egy büntetőeljárás időtartalmát is meghaladhatja (főleg, mert vannak olyan bírósági eljárási formák is, amelyek során az ügy gyors lezárását tekintik fő szempontnak). Így viszont a resztoratív technikák akár céljuk ellenére késleltethetik is a sértetti kompenzációt.

 

Következetlen következmények

 

Már a resztoratív igazságszolgáltatás kezdeti kritikái között is megjelent, hogy fontos alapelvek sérülhetnek, köztük az egyenlőség és az arányosság elve is.[61] Ahogy azt korábban említettem, óriási előnye a helyreállító igazságszolgáltatásnak, hogy nem csak az anyagilag mérhető károkra, hanem a nem vagyoni eredetű sérelmekre is talál megoldást. Ugyanakkor ez az előny könnyen visszájára is fordulhat, éppen abból adódóan, hogy ezek mértékét nehéz meghatározni. Hiszen lehetséges, hogy nagyjából hasonló sérelmet elszenvedő személyek egészen különböző összegben vagy módon kérnek jóvátételt, így hasonló sérelmek okozásának egymástól teljesen eltérő jogkövetkezményei lehetnek. Ez pedig gyengíti mind a tettarányosságra is épülő büntető igazságszolgáltatás alapelveit, mind az emberek igazságérzetébe vetett hitét.

Ehhez kapcsolódó másik probléma, hogy, ha nem is rendszeresen, de előfordulhat, hogy a sértettek a bizonytalan helyzetet kihasználva káron szerzéssel próbálkoznak, vagyis az eljárás során az elszenvedett sérelemnél lényegesen nagyobb kompenzációt próbálnak szerezni. Mindezt azzal, hogyha az elkövető nem teljesíti a követeléseit, akkor majd a bíróságon érvényesíti őket.[62] Minthogy a felek megállapodásába külső szerv nem szólhat bele, ezért ezekben az esetekben a jogalkalmazó nem tud mit tenni. Ha pedig emiatt hiúsul meg az eljárás, az lehet, hogy épp az elkövető számára fog negatív következményekkel járni.

 

Elnyomás lehetősége, társadalmi különbségek fokozása

 

Elsősorban a mediáció kapcsán jelenik meg ez a kritika. Noha a jóvátétel módszerei széleskörűek, a kialakult gyakorlat azért azt mutatja, hogy elsősorban az anyagi jellegű jóvátétel a jellemző. Ebből kifolyólag pedig sokan azzal érvelnek, hogy a közvetítői eljárás tulajdonképpen nem egyéb, mint egy alternatíva arra, hogy a tehetős személyek pénzzel a törvények fölé kerüljenek. A mellett, hogy magam részéről nem osztom ezt a nézetet (ezeket a technikákat a jogalkotó jóval szigorúbb keretek között szabályozza annál, hogy ezt visszaélésszerűen lehessen alkalmazni), azt el kell ismerni, hogy a mediátor semlegessége és közvetítői szerepe közel sem jelent olyan mértékű kontrollt az igazság és a részt vevők felett, mint a bírói tevékenység. Az eljárásbeli és a dologi szabályozás hiánya miatt a mediációban torzul az államilag fizetett döntéshozók (mediátorok) megítélése, illetve hatalma, ezért felnagyíthatja az erőviszonyok egyenlőtlenségeit, és utat nyithat az erősebb fél általi erőszak és manipuláció előtt. [63] Ez különösképpen családon belüli, főleg erőszakos konfliktusok esetén felmerülő probléma, ahol az alternatív megoldások nem megfelelő alkalmazása – a jogalkotó akaratán kívül – egy elnyomó státusz fenntartását segíthetik elő. Fentiek miatt Bárd Petra nem is javasolja a resztoratív eljárás alkalmazását, ha a felek között egyenlőtlenség van.[64]

 

A közvélemény

 

A resztoratív igazságszolgáltatás alkalmazása a téren is egyre nehezebb, hogy a közösség fogalma egyre inkább átértékelődik, a közösségi integráció kevésbé van jelen a társadalomban, az egyéni autonómia és adatvédelem szerepe viszont egyre erősebb.[65] Ezzel párhuzamosan viszont – az információs társadalom kialakulása révén – egy új álláspontot kifejező tömeg jelenik meg. Ez a közvélemény, amelynek tagjai a bűncselekménnyel ugyan nem érintettek, de a rendelkezésre álló információból kialakítják a maguk értékítéletét.

A korábbi állítás, mely szerint minél elégedettebb valaki a büntetőeljárás következményeivel, annál inkább válik jogszabály-követővé, nem csak a sértett, hanem a közvélemény szempontjából is vizsgálható. E tekintetben ugyanakkor úgy tűnik, a közvélemény mást vár el a büntetőeljárástól, mint a sértett. Kerezsi Klára korábbi felmérései szerint a lakosság jelentős része enyhének tartja a magyar büntető jogi gyakorlatot[66], és ha az ember megfigyeli a közösségi médiát, és a bűnügyi hírekről alkotott véleményt, egyértelmű, hogy a társadalmi elvárás a szigorú büntetőpolitika érvényesítése, ebben látják a prevenció érvényesülését.

Noha vannak olyan kutatások, amelyek vitatják, hogy a társadalom ennyire „bosszúszomjas” lenne, de a tény ettől még tény marad: a mai világban sok helyen – köztük Magyarországon is – előállt egyfajta társadalmi rendetlenség, amelyben egyre nyilvánvalóbbá válik az állam gyengesége a sza­bályok betartatására, így a jog és a szabályok tiszteletének hiánya áthatja a mindennapokat. Ez konfliktushelyzeteket alakít ki az egyes társadalmi, életkori, szomszédsági és foglal­kozási csoportok között, amire (vagy aminek ürügyén) az önjelölt rendcsinálók csoportja is gyorsan megszerveződik.[67]Amennyiben a lakosság ellenérzéssel van a resztoratív igazságszolgáltatással kapcsolatban, akkor széleskörű alkalmazásának akár jogkövetés szempontjából is lehetnek káros következményei.

Ehhez persze rögtön hozzá kell tenni, hogy a közvélemény kiszolgálása sosem lehet a büntetés célja, és ennek súlyos társadalmi következményei lennének: Ahogy John Braithwaite fogalmaz: „ez csak a bosszúvágyat erősíti. Ígérj szigorúbb börtönbüntetéseket, és felháborodást váltasz ki, hogy az ördögöket nem akasztják fel. Akaszd fel őket, és megkapod a politikai kritikát, hogy nem lógnak elegen. Akaszd fel őket mind, és azért ítélnek majd el politikailag, mert nem olajban főnek, és nincsenek felnégyelve”[68]

Ugyanakkor az sem szerencsés, ha a közvélemény elégedetlensége szül további konfliktusokat. A közvélemény formázása és a resztoratív módszer elfogadtatása tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak, viszont sajnos be kell látni, hogy ahogy egy jogi rendszerváltás is lényegesen gyorsabb folyamat egy társadalmi rendszerváltásnál, úgy egy jogi reformot is sokkal gyorsabban lehet végigvinni, mint egy új módszer elfogadtatását a társadalommal.

 

Alkalmazhatóság hiánya egyes bűncselekményeknél

 

A resztoratív igazságszolgáltatás alapja, hogy az elkövető a sértett és a közössége ellen elkövetett jogkövetkezményt helyreállítja. De mi van abban az esetben, ha az adott cselekménynek nincs sértettje és közösségi sérelem sem áll fenn?

Az egyik kategóriája ezeknek a bűncselekményeknek azok a tényállások, ahol a sértett fogalma nehezen értelmezhető. A legtöbb gazdasági bűncselekmény (pl. adócsalás, pénzmosás) sértettje közvetlenül az állam, nem lehet konkrét személyt megnevezni, de hasonló szituáció áll fenn a környezeti bűncselekmények esetén (itt még kivitelezhető lenne a közösségi jóvátétel, ha viszonylag szűk körben valósul meg, de globális környezetszennyezés esetén nem).  Fenti anomália a korrupciós bűncselekményeknél is felmerül, hiszen ott a hangsúly azon van, hogy minden érintett jól jár a bűncselekmény elkövetése révén, a cselekmény mégiscsak súlyosan sérti a jogrendet. A másik kategória azoknak a bűncselekményeknek a köre, ahol fogalmi akadálya ugyan nem volna a resztoratív technikák alkalmazásának, gyakorlatban azonban mégsem biztos, hogy célszerű az alkalmazásuk, különösen nem a hagyományos büntető igazságszolgáltatás helyett. Noha vannak olyan kutatók, akik – Tóth Mihály szavaival élve – a „sértettel való kiegyezés lehetőségét büntetési tételtől és bűncselekménytípustól függetlenül valamennyi szóba jöhető bűncselekményre kiterjesztenék, a szabadságvesztést kivételes büntetésként, skandináv mintára generálisan félszabad intézményekben hajtatnák végre”[69], az általános felfogás szerint a kiugróan súlyos bűncselekményeknél (állam elleni bűncselekmények, tipikusan szervezett bűnözés keretein belül elkövetett bűncselekmények, emberölések) ez a módszer egész egyszerűen nem vezethet eredményre.

 

Konklúzió

 

Fentiek alapján látszik, hogy a resztoratív igazságszolgáltatásnak számos erénye van a hagyományos büntetőeljárás alkalmazásával szemben, ezzel párhuzamosan ugyanakkor újabb problémák jelennek meg, amelyek esetekben akár meg is haladhatják azt az előnyt, amit helyreállító technikák eredendően nyújtanak. Így a korábbi kijelentés, miszerint a resztoratív igazságszolgáltatás teljes körűen nem képes felváltani a hagyományos igazságszolgáltatást, ebben a kontextusban is megállja a helyét. Egyet lehet érteni Kerezsi Klára véleményével, aki szerint napjainkban inkább az a felfogás érvényesül hogy a helyreállító igazságszolgáltatás megközelítése és eszközrendszere katalizátorként működhet a büntető igazságszolgáltatási rendszerek reformfolyamataiban.[70] Howard Zehr szerint is hiba a resztoratív igazságszolgáltatást egy olyan csodaszernek tekinteni, ami a büntető igazságszolgáltatás helyébe léphet.[71] Tony Marshall is hasonló állásponton van, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy mindezen hibák ellenére, ha a resztoratív igazságszolgáltatás egyes esetekben az áldozatok igényei és az igazságszolgáltatási rendszer javítása szempontjából előnyökkel jár, akkor nincs okunk megkérdőjelezni azt.[72] Ezt a nézetet erősíti Tóth Mihály is, aki szerint nem lehet igazságot tenni a két eljárási típus között, hanem be kell látni, hogy egyes társadalmi csoportok különböző büntetőjogi eszközök révén kezelhetők.[73]

A kérdés már csak az, mely szempontok alapján lehet eldönteni, hogy mikor melyik rendszer lesz a hatékonyabb? Hiszen az elkövetett bűncselekmény, az elkövető társadalmi elhelyezkedése, az elkövető tulajdonságai, a sértett tulajdonságai, és az adott ország társadalmi berendezkedése egyaránt befolyásolhatja ezt a kérdést. Éppen ezért általános válasz nem is adható rá. Az egyes országoknak maguknak kell megtalálnia azt a kört, amikor a resztoratív igazságszolgáltatás hatékonyan alkalmazható, és olyan felkészültséget és támogatást biztosítani a jogalkalmazó szervek részére, hogy ezt egyedileg is hatékonyan tudják megítélni!

 

Felhasznált irodalom:

 

• Barabás A. Tünde: Börtön helyett egyezség? – mediációs és más alternatív szankció Európában. KJK KERSZÖV., jogi és üzleti kiadó Budapest, 2004.
• Bárd Petra: Helyreállító igazságszolgáltatás. In Kerezsi Klára – Borbíró Andrea szerk.: A krimi­nálpolitika és a társadalmi bűnmegelőzés kézikönyve I. Budapest, Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, 2009.
• Böhm, Bernard: Methoden der Mediation III.: Der Einsatz von Fragetechniken in der Mediation. In: AKV Európai Szemle 2017/1.
• Braithwaite, John: Principles of Restorative Justice In: Hirsch, Andrew – Julian V. Roberts – Anthony
• Bottoms – Roach, Kemt – Schiff, Mara: Restorative Justice and Criminal Justice: Competing or Reconcilable Paradigms? Oxford, Hart Publishing, 2003.
• Elonheimo, Henrik : Restorative Justice Theory and the Finnish Mediation Practices. In NSfK’s Research Seminar Proceedings Book “Crime and Crime Control in an Integrating Europe”. 3rd Annual Conference of the European Society of Criminology. 27–30 August 2003, Helsinki. Link az irodalomjegyzékben, letöltés dátuma: 2020.04.30.
• Fathurokhman, Ferry: The necessity of restorative justice on juvenile delinquency in Indonesia, lessons learned from the Raju and AAL cases. In: Procedia Environmental Sciences 17. (2013)
• Ferenczi Andrea : A mediáció narratívái – Problémamegoldók-e a mediáció résztvevői? In: Új Pedagógiai Szemle, 2012 (62. évfolyam), 7-8. szám
• Gönczöl Katalin: Munkanélküliség, bűnözés, büntetőpolitika a fejlett polgári demokráciában. In: Főiskolai Figyelő Plusz, 1994/3.
• Görgényi Ilona: Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó KFT, Budapest, 2006.
• Herke Csongor: Mediáció, Helyreállító Igazságszolgáltatás és büntetőpolitika. In: Belügyi Szemle, 2003. (51. évfolyam) 11-12. sz.
• Ivány borbála: Magyarországi kezdeményezések, jó gyakorlatok az iskolai erőszak megelőzésében. In: Új Pedagógiai Szemle 2008 (58. évfolyam) 6. szám.
• Kerezsi Klára (2006): A közvélemény és a szakemberek a helyreállító igazságszolgáltatásról. In Tamási Erzsébet szerk.: A helyreállító igazságszolgáltatás lehetőségei a bűnözés kezelésében. Budapest, Budapesti Szociális Forrásközpont, Link: https://docplayer.hu/9052594-Tanulmanyok-dr-kerezsi-klara-a-kozvelemeny-es-a-szakemberek-a-helyreallito-igazsagszolgaltatasrol.html, letöltés dátuma: 2020.04.24.
• Kerezsi Klára: A párbeszéd hatalma, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.
• Kerezsi Klára: Konfliktus és helyreállítás. In: Kriminológiai Kölzemények 49., OKRI, 2010
• Kerezsi Klára: Kontroll vagy támogatás: az alternatív szankciók dilemmája, Komplex Kiadó, Budapest, 2006.
• Kis Médea – Kovács Judit: A bosszú pszichológiai összetevői. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 2010 évf. 2. sz. 129–150. Link: http://real.mtak.hu/58270/1/mental.11.2010.2.3.pdf, letöltés dátuma: 2020.04.24.
• Kiss Anna: A resztoratív igazságszolgáltatás esélyei a XXI. század hajnalán. Link: https://www.okri.hu/images/stories/pdf_files/ka_phdfejezet.pdf, letöltés dátuma: 2019.03.14.
• Kiss Anna: A sértett szerepe a büntetőeljárásban, OKRI, Budapest, 2018.
• Kovács Éva: Mediáció büntetőügyekben. In: Ügyvédek lapja 2009 (4. évfolyam), 4. szám
• Marshall, Tony: Restorative Justice: An Overview. London, Home Office Research Development and Statistics Directorate, 1999.
• Menkel-Meadow, Carrie: Restorative Justice: What Is It and Does It Work? In: The Annual Review of Law and Social Science, 2007
• Nagy Ferenc: A jóvátétel, mint a konfliktusfeloldó büntető igazságszolgáltatás egyik formája. In: Jogtudományi Közlöny, 1993. (48. évfolyam), 3. szám.
• Papp Gábor – Kovács Judit – Pántya József – Kiss Nóra: Mikor vezet megbocsátáshoz a jóvátétel? Magyar pszichológiai szemle, 2013. (68. köt.) 2. sz.
• Raduly Zsuzsanna: Miben különbözik az eredményes mediáció a polgári jogi igény teljesítésétől? In: Jogtudományi Közlöny, 2013. (68. évfolyam) 7-8. sz.
• Safferling Christoph: Die Rolle des Opfers im Strafverfahren – Paradigmenwechsel im nationalen und internationalen Recht? In: Zeitschrift für die gesamte Strafrechtswissenschaft; 2010 Apr.
• Sharpe, Susan: How Large Should the Restorative Justice tent be? In: In, Howard Zehr and Barb Toews, eds., Critical Issues in Restorative Justice. Monsey, New York and Cullompton, Devon, UK: Criminal Justice Press and Willan Publishing.
• Schweighardt Zsanett: Kritikai kérdések a helyreállító igazságszolgáltatás elméletével összefüggésben. In: Magyar Jog, 2009. (56. évfolyam) 6. sz.
• Szekeres Diána: A mediáció, mint lehetséges alternatív vitamegoldási irány, 1. rész. In: Multidiszciplináris kihívások, sokszínű válaszok, 2015/2.
• Szőnyi Lídia: Megtorlás vagy jóvátétel? In: Képmás, 2016. 5. sz.
• Tóth Mihály: Hol az igazság mostanában? In: Hack Péter – Horváth Georgina –Király Eszter (szerk.): Kodifikációs kölcsönhatások –Tanulmányok Király Tibor tiszteletére, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2016.
• Umbreit, Mark S. – Vos, Bety – Coates, Robert B – Lightfoot Elisabeth: Restorative Justice in The Twentyfirst Century: A social movement full of opportunities and pitfalls. Marquette law review, 2005
• Zehr, Howard – Gohar, Ali: The little book of restorative justice. Published by Good Books, Intercourse, Pennsylvania, USA, 2003.

[1] Kerezsi Klára: Kontroll vagy támogatás: az alternatív szankciók dilemmája, Komplex Kiadó, Budapest, 2006, 75. o.

[2] Kerezsi Klára: A párbeszéd hatalma, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018, 51. o.

[3] Nagy Ferenc: A jóvátétel, mint a konfliktusfeloldó büntető igazságszolgáltatás egyik formája. In: Jogtudományi Közlöny, 1993. (48. évfolyam), 3. szám, 89. o.

[4] Ivány borbála: Magyarországi kezdeményezések, jó gyakorlatok az iskolai erőszak megelőzésében. In: Új Pedagógiai Szemle 2008 (58. évfolyam) 6. szám, 207. o.

[5] Dr. Schweighardt Zsanett: Kritikai kérdések a helyreállító igazságszolgáltatás elméletével összefüggésben. In: Magyar Jog, 2009. (56. évfolyam) 6. sz. 365. o.

[6] Schweighardt, 2009, 365. o.

[7] Marshall, Tony: Restorative Justice: An Overview. London, Home Office Research Development and Statistics Directorate, 1999. 5. o.

[8] Zehr, Howard – Gohar, Ali: The little book of restorative justice. Published by Good Books, Intercourse, Pennsylvania, USA, 2003, 40. o.

[9] Schweighardt 2009: 365. o.

[10] Menkel-Meadow, Carrie: Restorative Justice: What Is It and Does It Work? In:  The Annual Review of Law and Social Science, 2007, 162. o.

[11] Zehr – Gohar, 2003, 19. o.

[12] Marshall, 1999, 8. o.

[13] Fathurokhman, Ferry: The necessity of restorative justice on juvenile delinquency in Indonesia, lessons learned from the Raju and AAL cases. In: Procedia Environmental Sciences 17. ( 2013 ) 973. o.

[14]Kerezsi Klára: Konfliktus és helyreállítás. In: Kriminológiai Kölzemények 49., OKRI, 2010, 18. o.

[15] Zehr-Gohar, 2003, 16. o.

[16] Bárd Petra: Helyreállító igazságszolgáltatás. In Kerezsi Klára – Borbíró Andrea szerk.: A krimi­nálpolitika és a társadalmi bűnmegelőzés kézikönyve I. Budapest, Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, 2009, 200. o.

[17] Dr. Kiss Anna: A sértett szerepe a büntetőeljárásban, OKRI, Budapest, 2018, 79. o.

[18] Szőnyi Lídia: Megtorlás vagy jóvátétel? In: Képmás, 2016. 5. sz. 48. old.

[19] Braithwaite, John: Principles of Restorative Justice, 10. o. In: Hirsch, Andrew – Julian V. Roberts – Anthony

Bottoms – Kent Roach – Mara Schiff: Restorative Justice and Criminal Justice: Competing or Reconcilable

Paradigms? Oxford, Hart Publishing, 2003.

[20] Görgényi Ilona: Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó KFT, Budapest, 2006. 167. o.

[21] Szőnyi, 2016. 48. o.

[22] Kerezsi, 2018, 46. o.

[23] Zehr-Gohar, 2003, 30. o.

[24] Kis Médea – Kovács Judit: A bosszú pszichológiai összetevői. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 2010. 11. évf. 2. sz. 129–150. Link: http://real.mtak.hu/58270/1/mental.11.2010.2.3.pdf, letöltés dátuma: 2020.04.24.

[25] Kiss, 2018, 78. o.

[26] Kerezsi, 2018, 79. o.

[27] Böhm, Bernhard: Methoden der Mediation III.: Der Einsatz von Fragetechniken in der Mediation. In: AKV Európai Szemle 2017/1. 112. o.

[28] Kiss, 2018, 79. o.

[29] Kerezsi, 2018, 87. o.

[30] Kiss, 2018, 80. o.

[31] Elonheimo, Henrik: Restorative Justice Theory and the Finnish Mediation Practices. In NSfK’s Research Seminar Proceedings Book “Crime and Crime Control in an Integrating Europe”. 3rd Annual Conference of the European Society of Criminology. 27–30 August 2003, Helsinki. 4. o. Link az irodalomjegyzékben, letöltés dátuma: 2020.04.30.

[32] Dr. Kovács Éva: Mediáció büntetőügyekben. In: Ügyvédek lapja 2009 (4. évfolyam), 4. szám, 10. oldal.

[33] Gönczöl Katalin: Munkanélküliség, bűnözés, büntetőpolitika a fejlett polgári demokráciában. In: Főiskolai Figyelő Plusz, 1994/3., 199. o.

[34] Safferling, Christoph:: Die Rolle des Opfers im Strafverfahren – Paradigmenwechsel im nationalen und internationalen Recht? In: Zeitschrift für die gesamte Strafrechtswissenschaft; 2010 Apr. 91. o.

[35] Papp Gábor – Kovács Judit – Pántya József – Kiss Nóra: Mikor vezet megbocsátáshoz a jóvátétel? Magyar pszichológiai szemle, 2013. (68. köt.) 2. sz. 281. old.

[36] Raduly Zsuzsanna: Miben különbözik az eredményes mediáció a polgári jogi igény teljesítésétől? In: Jogtudományi Közlöny, 2013. (68. évfolyam) 7-8. sz., 387. oldal.

[37] Zehr-Gohar, 2003, 13. o.

[38] Kis – Kovács, 2010.

[39] Szekeres Diána: A mediáció, mint lehetséges alternatív vitamegoldási irány, 1. rész. In: Multidiszciplináris kihívások, sokszínű válaszok, 2015/2., 90. o.

[40] Umbreit, Mark S. – Vos, Bety – Coates, Robert B – Lightfoot Elisabeth: Restorative Justice in The Twentyfirst Century: A social movement full of opportunities and pitfalls. Marquette law review, 2005, 278. o.

[41] Umbreit – Vos – Coates – Lightfoot, 2005, 274. o.

[42] Bárd, 2009, 192. o.

[43] Herke Csongor: Mediáció, Helyreállító Igazságszolgáltatás és büntetőpolitika. In: Belügyi Szemle, 2003. (51. évfolyam) 11-12. sz., 53. o.

[44] Barabás A. Tünde: Börtön helyett egyezség? – mediációs és más alternatív szankció Európában. KJK KERSZÖV., jogi és üzleti kiadó Budapest, 2004. 141. oldal

[45] Gönczöl, 1994, 321. o.

[46] Elonheimo, 2003, 5. o.

[47] Elonheimo, 2003, 5. o.

[48] Szekeres, 2015, 90. o.

[49] Kiss, 2018, 100. o.

[50] Sharpe, Susan: How Large Should the Restorative Justice tent be? In: In, Howard Zehr and Barb Toews, eds., Critical Issues in Restorative Justice. Monsey, New York and Cullompton, Devon, UK: Criminal Justice Press and Willan Publishing. 21. o.

[51] Schweighardt, 2009, 361. o.

[52] Kiss, 2018, 88. o.

[53] Kerezsi, 2018, 70. o.

[54] Marshall, 1999, 8. o.

[55] dr. Kiss Anna: A resztoratív igazságszolgáltatás esélyei a XXI. század hajnalán. 6. o. Link: https://www.okri.hu/images/stories/pdf_files/ka_phdfejezet.pdf, letöltés dátuma: 2019.03.14.

[56] Kiss, 2018, 82. o.

[57] Ld. Dr. Szabó András Alkotmánybíró párhuzamos indoklását a határozat a halálbüntetés alkotmányellenességéről szóló 23/1990. (X. 31.) AB határozatban: https://dojcsakdalma.files.wordpress.com/2016/10/23-1990-_-x-_31-_ab_hatarozat.pdf letöltés dátuma: 2019.03.11.

[58] Kerezsi, 2018, 73. o.

[59] Kerezsi, 2018, 95. o.

[60] Bárd, 2009, 206. o.

[61] Marshall, 1999, 8. o.

[62] Elonheimo, 2003, 6. o.

[63] Ferenczi Andrea: A mediáció narratívái – Problémamegoldók-e a mediáció résztvevői? In: Új Pedagógiai Szemle, 2012 (62. évfolyam), 7-8. szám, 123. o.

[64] Bárd, 2009, 205. o.

[65] Marshall, 1999 8. o.

[66] Kerezsi Klára: A közvélemény és a szakemberek a helyreállító igazságszolgáltatásról. In Tamási Erzsébet szerk.: A helyreállító igazságszolgáltatás lehetőségei a bűnözés kezelésében. Budapest, Budapesti Szociális Forrásközpont, 2006, 16. o. Link: https://docplayer.hu/9052594-Tanulmanyok-dr-kerezsi-klara-a-kozvelemeny-es-a-szakemberek-a-helyreallito-igazsagszolgaltatasrol.html, letöltés dátuma: 2020.04.24.

[67] Kerezsi, 2018, 148. o.

[68] Bárd, 2009, 192. o.

[69] Tóth Mihály: Hol az igazság mostanában? In: Hack Péter – Horváth Georgina –Király Eszter (szerk.): Kodifikációs kölcsönhatások –Tanulmányok Király Tibor tiszteletére, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2016, 20. o.

[70] Kerezsi, 2018, 103. o.

[71] Zehr-Gohar, 2003, 9. o.

[72] Marshall, 1999, 8. o.

[73] Tóth, 2016, 21. o.

A reintegráció tevékenységkörének vizsgálata során megkerülhetetlen szegmens a munkáltatás. Tanulmányom első fejezetében a teljesség igénye nélkül[1] emelek ki olyan hangzatos idézeteket, melyek alaptézisemet támasztják alá (mely szerint a fogvatartotti munkáltatás a reintegráció legfontosabb alappillére, mely végigkíséri a büntetés-végrehajtás fejlődéstörténetét), illetve erősítik meg.

A további fejezetekben bemutatom a büntetés-végrehajtás időszaka alatt végbemenő fogvatartotti foglalkoztatás reintegrációs szerepét, hatályos szabályzását, illetve képet adok a jelenlegi munkáltatási kategóriákról, statisztikai adatokról.

 

1. A foglalkoztatás reintegrációs szerepének eszmei háttere

Mi sem bizonyítja jobban a fogvatartotti foglalkoztatás reintegrációs szerepét, mint az, hogy ennek igénye és jelentőségének kihangsúlyozása végigkíséri a hazai büntetés-végrehajtási szakirodalmat.

Tóth Lőrinc már 1888-ban az alábbi idézettel a figyelmet arra, hogy a bűntettet nem elegendő szankcionálni, a hosszútávú változáshoz elengedhetetlen az elítéltek nevelése, erkölcsi javítása.

 

,,Nem egyedül a bűntett büntetése, hanem a bűnös nevelése és erkölcsi javítása az újkori büntető intézetek feladata, s a társadalom védelmének valódi, helyes szempontjából, a büntető törvényhozás alapját, nem mint egykor, a megtorlás rendszerében, hanem oly rendszerben kell keresni, melynek alapgondolata a bűntettesek javítása, s mintegy ujjáteremtése. A szerencsétlen ember, ki bűnt követ el, legtöbbször tudatlanságának, annak idején meg nem fékezett rossz ösztöneinek, — a nyomorúlt, inséges körülményeknek, melyek közt növekedett, a mai napig meg nem fékezett alkoholizmusnak, s a szülőktől örökölt és nevelés által meg nem javított gonosz hajlamoknak áldozata. Olykor egyátalán tudatával se bir erkölcsi elaljasodásának, bűnei undokságának, s ily esetekben a felelősség súlya félelmes alakban tűnik fel a felette itélő lelkiismeretes büntető biró előtt. A törvény feladatának tehát, minden jól szervezett államban, annak kell lenni, hogy az elsülyedt embert lehetőleg kiemelje ez állapotból; megmentse s visszaadja a társadalomnak, hogy ne váljon azzal szemközt engesztelhetetlen ellenséggé, s ne lázadjon fel újra, első kinálkozó alkalommal, a közrend ellen.”^[2]

 

Mindenképp szükségesnek tartom kiemelni, hogy a jelenleg hatályos büntetés-végrehajtási Kódex osztozik Tóth Lőrinc eszméivel és ezt a javító, nevelő célkitűzést tartja szem előtt.

 

Szintén 1888-ban már azon tény is megfogalmazódott, hogy a munka az erkölcsi nevelés fő eszköze, annak alkalmazása elengedhetetlen a büntetés-végrehajtásban. Balogh Jenő[3] az alábbi kijelentéseket tette.

 

„(…)S ezért nem bírom én megérteni, hogy a modern büntetési rendszereknek folytonos ócsárlói, az elítéltek dédelgetéséről panaszkodók nem látják át, vagy inkább nem akarják átlátni .azt, hogy a kikényszerített tisztaság, a szoros rendhez és folytonos munkára szorítás, a letartóztatott ténykedésének, időtöltésének éjjel-nappal szigorú ellenőrzése, az erkölcstelen és elvadító társalgások és érintkezések gondos megakadályozása ezerszefrte elrettentőbb, félelmesebb büntetés a gonosztevők állandó osztályára nézve a régi állapotoknál és hogy a jelenlegi rendszer, az elitéltek munkaerejének kihasználása által, egyúttal összehasonlíthatlanúl előnyösebb az államra is”.^[4]

„Ennek az erkölcsi nevelésnek fő eszköze a munka és az elítélttel való okszerű elbánás: annak erkölcsi, lelki tanítása; nélkülözhetlen előfeltétele pedig valamely egyöntetű alapra fektetett büntetési rendszer végrehajtása”^[5]

 

A büntetés-végrehajtás jogirodalmának megkerülhetetlen nagyja, Finkey Ferenc is többször foglalkozott a rabmunka témakörével.  Büntetéstani Problémák című 1933-as művében megerősíti, hogy a rabmunka létjogosultsága vitán felüli, tekintettel arra, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek történeti háttere is azt a tényt erősíti meg, mely szerint a börtönbüntetés a kényszermunka jogintézményéből ered.[6] Művében bemutatja a rabmunka három fő rendszerét[7], melyek megegyeznek a mai, hatályos Bv. Kódexünkben szereplő foglalkoztatási kategóriákkal. Részletesen taglalja a munkabér, mint jutalom reintegrációs szerepét, amely szintén jellemző napjaink szabályozására.

Figyelemre méltó, hogy már 1933-ban szempont volt az emberi jogok védelme, különösen az emberi méltósághoz való jog megjelenése a rabmunka kapcsán, melyről a következő idézet tökéletes tanúbizonyságot tesz.

 

„A mai büntetőjog nem veszi el a szabadságvesztésre elítélttől az emberi jogait, nem tekinti

őt jognélküli rabszolgának, hanem egy állami kényszerintézkedés alá helyezett embertársunknak, akiből azonban a társadalomnak az eddiginél helyesebb viselkedésű munkás tagját akar kinevelni. Ebből a helyes kiindulási pontból és a rabnevelés gondolatából pedig

az folyik, hogy az elítéltet a szabad emberhez méltó módon kell foglalkoztatni s a munka szeretetére és a kitartó szorgalmas munkás életre kell szoktatni.”[8]

 

1. Reintegrációs nevelés jelene

A fogvatartottak reintegrációjában gyökeres változást jelent a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: új Bv. kódex) hatályba lépése, hiszen a magyar büntetés-végrehajtás megreformálása már elengedhetetlenné vált. Az új Bv. Kódex igyekszik megfelelni az uniós elvárásoknak.

Ruzsonyi Péter a nemzetközi joghoz történő igazodás kapcsán megfogalmazta^[9], hogy az európai uniós jogfejlődésből, haladásból való kimaradás hosszú távon nem célszerű; azonban a változás eredménye nem lehet a nemzeti büntetés-végrehajtás eddigi értékeinek feledésbe merülése valamint a hagyományok feladása.

Az új Kódex alapvető célként jelöli a büntetés céljának megvalósítását és a preambulumában^[10] rögzíti, hogy a szabályzás összhangban áll a nemzetközi jogi és európai uniós kötelezettségeink figyelembe vételével.

A törvény javító-nevelő felfogásának fényében célkitűzéseként^[11] szerepel a társadalomba történő beilleszkedés, illetve visszailleszkedés, azaz a reintegráció.

Ruzsonyi megfogalmazása szerint^[12] >>„a reintegráció olyan ernyőfogalom, amely tartalmában – a különböző szakterületek tevékenységkörének megfelelően – jelentős különbségeket jelenít meg, ugyanakkor lényegi jellemzője, a kiszorult vagy marginalizálódott egyén közösségbe történő visszakerülésének elősegítése, minden esetben dominánsan érvényesül.”<<

 

A reintegráció legfőbb eszköze a büntetés-végrehajtás időtartama alatt zajló nevelési folyamat. Módos Tamás szerint a büntetés-végrehajtási nevelés >>„a rendelkezésre álló időn belül olyan célirányos személyiségfejlesztés vagy – korrekció, amely megalapozza a társadalmilag elvárt szükségletek kialakulását, valamint a nevelési hiányosságok pótlása révén segíti a normakövető magatartást, a társadalmi megfelelést”^[13]<<.

A Bv. kódex hatálybalépésével a több mint fél évszázados nevelés fogalom alakult át, melynek eredménye képen új fogalmi rendszerben kezdett el gondolkodni a jogalkotó. A nevelést felváltó új fogalom, azaz a reintegráció konkretizálta a fogvatartással kapcsolatban álló speciális szakismeret, azaz, hogy a büntetés-végrehajtás alaptevékenysége a fogvatartás alapját képező kezelésre és biztonsági tevékenységre irányul.^[14]

 

Kiemelendő, hogy a nevelés nem egy egyszeri cselekmény, hanem egy folytatólagos tevékenységsorozat, amelynek égisze alatt, a képzésen és az oktatáson túl, sor kerül a fogvatartott befogadására[15], az önképzés és foglakoztatás garantálására, szabadidős és rehabilitációs programok megteremtésére, illetve a társadalmi és családi kapcsolatok gondozásának elősegítésére^[16].

Ezen állítást erősíti a Kódex rendelkezése, amely részletesen taglalja a reintegrációs tevékenységeket az alábbi módon.

 

,,Az elítéltek társadalmi beilleszkedését elősegítő reintegrációs tevékenységet a végrehajtásért felelős szerv – önállóan vagy más szervezetekkel együttműködve – az elítéltek munkáltatása, munkaterápiás foglalkoztatása, továbbá általános iskolai, illetve középfokú iskolai oktatása, felsőfokú tanulmányok végzése, szakképzése, szakmai gyakorlat megszerzése, valamint egyéb reintegrációs programok által biztosítja. A végrehajtásért felelős szerv a reintegrációs tevékenységet az elítélt személyéhez igazodó szakmai módszerekkel végzi.”[17]

 

• A munkáltatás jogszabályi háttere

A nevelés kimagaslóan hangsúlyos részterülete a foglakoztatás. A jelenleg hatályos 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet 2. § 3. pontja rögzíti, hogy a foglalkoztatás fogalmába a munkáltatáson túl, a munkáltatási-, oktatási-, szakképzési-, terápiás foglalkoztatási- és egyéb reintegrációs programok összessége is beletartozik.

 

A Bv. Kódex ,,Az elítéltek reintegrációja” fejezet cím alatt a 164.[18] szakaszában megerősíti a szakképzés, betanított-munkás képzés reintegrációs jelentőségét, továbbá az (5) bekezdésben rögzíti, hogy >>„a bv. intézet lehetőségei szerint biztosítani kell az elítélt számára a rendszeres munkavégzés feltételeit”<<.

A Büntetés-végrehajtás hivatalos honlapján az alábbiak szerint emeli ki a Szervezet a foglalkoztatás reintegrációs szerepét.

 

„A reintegráció, vagyis a fogvatartottak társadalomba történő visszavezetése és a fogvatartotti foglalkoztatás kéz a kézben járnak: a munkáltatás, az oktatás, a jóvátételi programokban való részvétel és a társadalmi felelősségvállalás erősítése mind azt segíti, hogy a fogvatartottak újra megtalálják a jó irányt, visszanyerjék reményüket és méltóságukat, ezzel csökkentsük a visszaesésük esélyét.”[19]

 

A büntetés-végrehajtás során zajló munkáltatás fogalmát a Bv. kódex értelmező rendelkezéseinek 13. pontja[20]tartalmazza.

A jogszabályból egyértelműen kitűnik, hogy az elítéltnek munkavégzési kötelezettsége van[21]. Fontos kiemelni – amit a törvény is megtesz -, hogy a büntetés-végrehajtás időtartama alatt végzett munka merőben eltér a ,,kinti életben” vállalható munkaviszonytól.

Az alapvető eltérések közül kiemelendő többek közt, hogy míg a szabad életben a munkaviszony célja a létfenntartás megteremtése, addig a büntetés-végrehajtás falai között ez az állam által biztosított minden elítélt számára[22]munkavállalástól függetlenül.
Eltérés továbbá, hogy a rácsokon kívül mindenki szabadon választja meg a munkaviszonyát, azonban a büntetés-végrehajtás során a Bv. Kódex 119.[23] szakasza alapján korlátozódik az elítéltek munkához és foglalkozása szabad megválasztásához való joga és a vállalkozáshoz való joga egyaránt.

 

A fogvatartottakat a büntetés-végrehajtási intézet vagy az e célra alapított gazdálkodó szervezet foglalkoztatja, illetve más gazdálkodó szervezetnél is végezhetnek munkát bv. szerv szerződés keretén belül – amennyiben az elítélt írásban hozzájárul –[24]. A hozzájárulás szükségességét az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról szóló 2011. évi CL. törvény írja elő, amely az ILO Egyezmény 2. cikkével áll összhangban. Az ILO Egyezmény[25] szerint ,>>,a kényszer- vagy kötelező munka kifejezés vonatkozik minden olyan munkára vagy szolgálatra, amit valamilyen büntetés terhe alatt valakitől követeltek, és amire a munkára kötelezett személy nem szabad akaratából vállalkozott.” << A 2. cikk 2. pontjának c bekezdése rögzíti, hogy a kényszer- vagy kötelező munka kifejezés nem vonatkozik ,,>>bármilyen munkára vagy szolgálatra, amit bírói ítélet alapján követelnek valakitől, feltéve, hogy a munkát vagy szolgálatot a hatóságok felügyelete és ellenőrzése alatt kell végezni, és hogy a munkára kötelezett személyt nem bocsátják magánszemélyek, vállalatok vagy egyesületek rendelkezésére.” <<Pontosan az idézett rendelkezés miatt szükséges a külső gazdasági társaság által történő foglalkoztatáshoz az elítélt hozzájárulása, hiszen ilyenkor egyes jogosítványok[26] a munkáltatót illetik meg, nem pedig a büntetés-végrehajtás szervezetét.

A munka szabad megválasztásán túl, az elítélteknek nincs joguk az éves szabadságukhoz[27], valamint nem rendelkezhetnek szabadon keresetük egészével[28] ellenben az Mt. által szabályozott munkavállalókkal.

Alapvető különbség továbbá a kereset megnevezése és jellege is[29]. A fogvatartottak munkadíjat kapnak, a ,,kinti életben” a munkavállalók pedig munkabért. Ez abból a tényből fakad, hogy a rácsokon kívül munkaviszonyban állnak a munkavállalók, a büntetés-végrehajtás falain belül pedig büntetés-végrehajtási jogviszonyban. Ez egy olyan sajátos jogviszony, melynek keretében az elítéltek jövedelmükből nem fizetnek bizonyos adókat és járulékot, csupán a nyugdíjjal azonos módon adóznak az érvényes jogszabályok szerint.
A fogvatartottakon túl, az elítélteket foglalkoztatók[30] sem fizetnek az elítéltek után társadalombiztosítási járulékot, illetve az egyéb költségek[31] alól is mentesülnek, ezzel is azt igyekszik szorgalmazni a jogalkotó, hogy minél több rab integrálódjon a foglalkoztatás valamely szegmensébe.

 

A büntetés-végrehajtás alatt lezajló  nevelési tevékenység körébe tartozik az Bv. kódex nóvumaként bevezetett munkaterápiás foglalkoztatás^[32]. Fogalmát az Értelmező rendelkezésekben rögzítik, ahol maga a törvényszöveg is kiemeli, hogy az új jogintézmény a reintegráció szerves része.[33] A munkáltatás ezen módjának jelentősége, hogy a törvényi szabályzásban meghatározott, munkáltatásra alkalmatlan elítélteket szervezetten, a büntetés-végrehajtás keretei között foglalkoztatja, ebből kifolyólag a reintegrációjukat közel azonos szintre emeli, mint a munkaképes fogvatartottaké, hiszen a munkaterápiás foglalkoztatás[34] által őket is felkészíti a büntetés-végrehajtási intézet a  későbbi társadalomba történő visszailleszkedésre.

 

1. A büntetés-végrehajtási foglalkoztatás jelene

A büntetés-végrehajtásban végbemenő foglalkoztatásról a Büntetés-végrehajtás hivatalos honlapján „Központi és Belső Ellátás”[35] hivatkozási cím ad összefoglaló képet a Szervezet. Beszámolnak arról a tényről, hogy hazánkban, a törvény szövegével összhangban minden egyes büntetés-végrehajtási intézetben foglalkoztatják a fogvatartottakat valamely módon[36].

Az első foglalkoztatási kategória az úgynevezett költségvetési munkáltatás, melynek keretében az elítéltek a büntetés-végrehajtási intézetek fenntartásával kapcsolatos munkálatokban vesznek részt. A költségvetési munkáltatás kapcsán rögzítendő, hogy a Bv. Kódex kötelezi a fogvatartottakat, hogy a fogva tartó büntetés-végrehajtási intézet tisztántartását, karbantartását és ellátását szolgáló munkában díjazás nélkül részt vegyenek, ennek részletszabályait a 135.[37]szakasz tartalmazza. Az intézet-fenntartási munkáltatás során a fogvatartottakat igyekeznek a szakmájuknak megfelelő területen foglalkoztatni, kivéve abban az esetben, ha a bíróság ezen tevékenység végzésétől jogerősen eltiltotta őket. Ilyen munkaterületek például a karbantartási munkálatokért felelős különböző műhelyek, a részleg és épülettakarítók, udvaros, raktár- és gépjárműtelep segédmunkás, de a költségvetési munkáltatás körébe tartoznak a fogvatartotti konyhák, az étel- és csomagosztók, valamint a fodrász is. A költségvetési munkáltatás eredménye képen a büntetés-végrehajtási intézetek csak elenyésző százalékban szorulnak külső vállalkozók igénybevételére a fenntartása kapcsán, mellyel a kormányzati kiadási kerül csökkentésre. A jogalkotó végső célja az intézetek teljes önfenntartásának elérése, illetve a fogvatartás során felmerülő igények belső termelésből történő ellátása[38].

 

A második foglalkoztatási kategória a büntetés-végrehajtási gazdasági társaságoknál történő munkavégzés. Ebben az esetben az elítéltek a gazdasági társaságok profiljainak megfelelő  termelési tevékenységben vesznek részt[39].

Jelenleg tizenkét gazdasági társaság van jelen a büntetés-végrehajtásban, ezek közül négy mezőgazdasági jellegű, nyolc pedig ipari gazdasági tevékenységet végez[40].

A bv. gazdasági társaságoknál történő foglalkoztatás kapcsán fontos kiemelni egy rájuk jellemző speciális kettősséget, ami az állami és a verseny szféra találkozásából adódik[41]. A bv. kft.-k társasági formájukból kifolyólag főként profitorientált vállalkozások, azonban a vállalkozási tevékenységüket úgy kell abszolválniuk, hogy a fogvatartotti munkáltatás valamint a jogalkotói célkitűzés, azaz  a teljes körű foglalkoztatás elérése ne sérüljön. Ez az elvárás azért okoz különös nehézséget a társaságok számára, mert munkáltatási kötelezettségük áll fenn a fogvatartottakkal szemben, azonban bevételeik nem a költségvetésből származnak, hanem az áruforgalmukból. Sajnálatos módon ez hatalmas hátrányba helyezi a cégeket a külső piacon, hiszen annak érdekében, hogy az elítéltek munkáltatásának eleget tegyenek, a termelésben nagy élőmunka igényű folyamatokat alkalmaznak a gépesítéssel szemben, míg a  ,,külsős” vállalatok sokkal fejlettebb technológiával rendelkeznek. A jogalkotó a kettősség feloldása céljábó létrehozott egy speciális piacot – úgynevezett belső és a központi ellátó rendszert -, melynek keretében a Belügyminisztérium alá tartozó szerveket kötelezik arra, hogy a büntetés-végrehajtás által létrehozott termékeket vásárolják meg. Ez a döntés esélyt biztosított a bv. társaságok megerősödésére, melynek eredménye képpen olyan fejlesztéseket és beruházásokat hajtottak végre, melyek már nélkülözhetetlenné váltak a minőségi termékek előállításához.

Az elmúlt években a központi ellátásnak köszönhetően fokozatosan nőtt a Bv. Kft-k szerepvállalása, folyamatosan vizsgálják az újonnan megjelenő területek igényeit, keresik a fogvatartotti munkahelyek bővítésének lehetőségét és törekednek arra, hogy szervesen hozzájáruljanak a teljes foglalkoztatáshoz.

 

Bár a jogalkotó célkitűzése egyértelmű, mely szerint elvárás a fogvatartottak teljeskörű foglalkoztatása, azonban ez a legtöbb intézménynek komoly szervezési feladatot jelent. Ahogyan azt Budai Gábor[42] is kifejti >>,,a törvényeben előírt munkavégzéshez való jog érvényesülésének objektív és szubjektív akadályai egyaránt vannak” [43]<<. Az objektív nehézségek közül lényeges a fogvatartotti állomány létszámához (amire az intézményi túltelítettség vitathatatlanul jellemző) igazodó megfelelő munkalehetőség hiánya, illetve a legnagyobb probléma nem más, mint a külsős vállalkozások és intézmények megrendeléseinek csökkenése.  Ezen csökkenés oka, hogy a magánvállalkozások ódzkodnak a büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott munkaerő alkalmazásától, annak ellenére, hogy (ahogyan azt korábban kifejtettem) az állam költségcsökkentéssel igyekszik szorgalmazni ezt.

 

A szubjektív akadályok[44] is szorosan kapcsolódik a büntetés-végrehajtás keretén belüli foglalkoztatás harmadik kategóriájához, azaz a külső gazdálkodó szervezet által történő foglalkoztatáshoz (a bv. intézet és külső vállalkozás szerződése alapján).

A fogvatartottak munkáltatási esélyeit a szakképesítés növeli[45], azonban a jelenlegi börtön populáció jelentős része iskolázatlan, tehát csak segédmunkásként, esetleg mezőgazdasági idénymunkásként alkalmazható[46]. A külső gazdálkodó szervezet által történő foglalkoztatás lehetőségét tovább csökkenti az elítéltek egészségi állapota, mely messze az átlagnépeség alatti, így ezen fogvatartottak vagy csak könnyű fizikai munkát képesek elvégezni, vagy csak munkaterápiás foglalkoztatás keretében alkalmazhatóak, amely biztosítása külön kihívást jelent a büntetés-végrehajtás számára[47].

 

A büntetés-végrehajtáson belül munkáltatást érintő felsorolt nehézségek ellenére a Belügyminiszteri elvárás szerint a 2017. év végéig a fogvatartottak teljes körű foglalkoztatása megtörtént. A felmerülő problémák orvoslása céljából, a büntetés-végrehajtási intézetek és a gazdasági társasok szoros együttműködéssel igyekeznek bővíteni a foglalkoztatás lehetőségeit sorozatos új tevékenységek megkezdésével, munkahelyteremtéssel, külső gazdálkodó szervezetekkel történő szerződéskötéssel, illetve a reintegráció szerves részeként fennálló szakképzési programmal[48].

Az alábbi táblázatból[49] jól látszik (a foglalkoztatás csoportosításán túl), hogy a munkáltatásban részvevő elítéltek száma folyamatosan növekszik. Az említett 2017-es teljes fogvatartotti foglalkoztatás 2018-ban továbbra is fennállt, tehát a büntetés-végrehajtási intézményeknek sikerült fenntartani az elért eredményeket.

 

1. Zárógondolatok

Álláspontom szerint, jelen tanulmányom alátámasztja, hogy az elítéltek reintegrációjának, legfontosabb eleme és eszköze a munkáltatás.

A nevelés keretében végzett tevékenységsorozat és a foglalkoztatás, felkészíti a fogvatartottakat a büntetés-végrehajtás időszakát követő szabadulásra, és a társadalomba történő visszailleszkedésre. Ezzel szemben a fogvatartottak tétlenségre kényszerítése depresszió, agresszivitás és fásultság kialakulását eredményezheti^[50], mely jellemvonások csökkentik a sikeres reintegráció esélyét.

A munkavégzés a „szabad” társadalomban mindennapi rutin része, az önfenntartás és a létbiztonság megteremtésének alapvető eszköze. Tekintettel arra, hogy az elítéltek nagy százaléka büntetés-végrehajtásuk megkezdése előtt nem rendelkezett rendszeres, stabil munkaviszonnyal[51], így elengedhetetlen, hogy a nevelési tevékenység során a szükséges munkamorál átadása, a munka kultúra és értékteremtés vágyának kialakítása megtörténjen, hiszem csak így kaphatnak valódi esélyt a fogvatartottak arra, hogy szabadulásukat követően a társadalom hasznos tagjaivá váljanak, ne pedig visszaeső bűnelkövetővé.

1. Forrásjegyzék

• 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet
• A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény Az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról szóló 2011. évi CL. törvény
• ILO Egyezmény
• Börtönstatisztikai szemle, 2019/1. szám
• Balogh Jenő: Börtönügy viszonyaink reformjához, Budapest, Franklin-társulat könyvnyomdája1888., 11.o. http://mtdaportal.extra.hu/books/balogh_jeno_bortonugyi_viszonyaink_reformjahoz_opt.pdf letöltve: 2020.05.02.
• Budai Gábor: Fogvatartottak képzése és foglalkoztatása a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, Börtönügyi Szemle 2017/1. szám 5-20.o.
• Budai István: Az elítéltek költségvetési foglalkoztatása, Börtönügyi Szemle 2009/2 13-16.o.
• Farsang Tamás: Munkáltatás a Büntetés-végrehajtási Szervezet gazdasági társaságainál, Börtönügyi Szemle 2019/4., 29-45.o.
• Finkey Ferenc: Büntetéstani Problémák, Budapest, Sylvester Irodalmi és Nyomadi Rt., 1933.146.o. http://mek.oszk.hu/13700/13704/13704.pdf letöltve 2020.05.02.
• Forgács Judit.: Változó nyomvonalon. Börtönügyi Kaleidoszkóp Ünnepi Kötet Dr. Lőrincz József 70. Születésnapja tiszteletére, Börtönügyi tanulmányok 1. A Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsa Kiadványai, (Szerk): Deák Ferenc és dr. Pallo József, Budapest, 2014, 100.o.
• Lőrincz József – NAGY Ferenc: Börtönügy Magyarországon, Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság, Budapest, 1997, 261.o
• Sereg András: Rabok munkában (Jogi fórum, 2018.03. 6.)
• Módos Tamás: Büntetés-végrehajtási nevelés. Rejtjel Kiadó, Budapest, 1998, 9. o.
• Forgács J.: Változó nyomvonalon. Börtönügyi Kaleidoszkóp Ünnepi Kötet Dr. Lőrincz József 70. Születésnapja tiszteletére, Börtönügyi tanulmányok 1. A Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsa Kiadványai, (Szerk): Deák Ferenc és dr. Pallo József, Budapest, 2014, 100.o.
• Lajtár István.: Büntetés-végrehajtási jog. Patrocinium Kiadó, Budapest 2011, 226. o.
• Ruzsonyi Péter: Kriminálpedagógia és az új Bv. Kódex. Börtönügyi Kaleidoszkóp Ünnepi Kötet Dr. Lőrincz József 70. Születésnapja tiszteletére, Börtönügyi tanulmányok 1. A Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsa Kiadványai, (Szerk): Deák Ferenc és dr. Pallo József, Budapest, 2014, 188.o.
• Tóth Lőrincz: Fegyházi tanulmányok. A rabmunka – Könyvajánló az Összefogás Börtönügyért Egyesülettől (1888) https://www.jogiforum.hu/hirek/34938 letöltve: 2020. 05.02.

 

 

• Függelék

Állampusztai Kft.	Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet	szántóföldi növénytermesztés, és állattenyésztés, baromfivágóhíd, tésztagyár, biogazdálkodás
Annamajori Kft.	Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet	növénytermesztés, tehenészet, sertés, racka-juh tenyészet, napos csibe nevelés, méhészet, pékség, sütőüzem és ipari fagyasztó
Nagyfa-Alföld Kft.	Szegedi Fegyház és Börtön	mezőgazdasági, állattenyésztési, valamint egyéb ipari bérmunkáltatási tevékenység (húsfeldolgozás, valamint a faipari, fémipari és elektronikai munkálatok ellátása)
Pálhalmai Agrospeciál Kft.	Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet (mosodáiban: kőbányai, Venyige utcai börtön lakóit is foglalkoztatják)	elektromos áram termelés, éttermi hulladék ártalmatlanítás, műtrágya  helyettesítés, földművelés és állattenyésztés, mosodák üzemeltetése
Adorján-Tex Kft.	Kalocsai Fegyház és Börtön, és a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön	a fegyveres és rendvédelmi szervek egyenruházattal történő ellátása, munkaruha gyártása, ágynemű, lakástextília, síktextília előállítása, valamint egészségügyi textíliák gyártása
A BUFA Kft.	Budapesti Fegyház és Börtönben	széles körű ipari termelő és kereskedelmi tevékenység, valamint a Kft. lehetőséget biztosít különböző bérmunkák elvégzésére is
A Duna-Mix Kft.	Váci Fegyház és Börtön	nyomtatványgyártás és egyéb nyomdai és könyvkötészeti tevékenység, további üzemekben pedig a varroda és gépi hímzés, fémtechnológiai gyártás.
Ipoly Cipőgyár Kft.	Balassagyarmati Fegyház és Börtön	munkavédelmi lábbelik gyártása,  készítenek munkavédelmi kesztyűt, bőrdíszműves termékeket is
Duna Papír Kft.	Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete és a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet	alaptevékenysége higiéniai papírtermékek gyártása és forgalmazása, szolgáltatásaik terén az irodai, irattári papírok megsemmisítésével, bérmunkával és higiénia szaktanácsadással is szolgálnak
NOSTRA Kft.	Márianosztrai Fegyház és Börtön	elsődlegesen fafeldolgozás, profiljuk további eleme a bérmunka szolgáltatás, amely során 2006 óta papír zsebkendő és egészségügyi papír, 2015 óta pedig az ideiglenes biztonsági határzárhoz szükséges dróthengerek gyártása
Sopronkőhidai Kft	Sopronkőhidai Fegyház és Börtön	fémmegmunkálás és a mosodai tevékenység, a zárkafelszerelések és különböző ruházati termékek gyártása
A Bv. Holding Kft.	a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak egyenruházattal történő ellátása, melynek érdekében a cég székhelyén megnyitotta a modern, minden igényt kielégítő egyenruházati boltját, jelenleg pedig folyik a webáruházuk fejlesztése. vállalatcsoport tagjainak termékpalettája rendkívül sokrétű, ezek között kiemelendőek a következő termékek és szolgáltatások: nyomdaipari termékek és irodaszerek, iratmegsemmisítés, háztartási higiéniai papírtermékek és tisztítószerek, textíliák, ruházati termékek (munka-, védő- és egyenruházati termékcsaládok), kórházi textíliák, lábbelik, bőrtermékek, irodabútorok, mezőgazdasági termékek, gabona és ipari növények, tejtermelés, feldolgozott húsipari termékek és egyéb élelmiszerek, faipari termékek és mosodai szolgáltatás.

 

[1] Az elítéltek foglalkoztatásának történeti hátterét nem kívánom bemutatni, hiszen a téma mélysége és szakirodalmának mennyisége miatt, az önálló tanulmányt érdemelne. Ebből kifolyólag a történeti háttér fejezetének hiánya szándékos.

[2] Tóth Lőrincz: Fegyházi tanulmányok. A rabmunka – Könyvajánló az Összefogás Börtönügyért Egyesülettől (1888) https://www.jogiforum.hu/hirek/34938 letöltve: 2020. 05.02.

[3] Magyarország igazságügyi-minisztere 1913-1917 között, jogász, politiks

[4] Dr. Balogh Jenő: Börtönügy viszonyaink reformjához, Budapest, Franklin-társulat könyvnyomdája1888., 11.o.

http://mtdaportal.extra.hu/books/balogh_jeno_bortonugyi_viszonyaink_reformjahoz_opt.pdf letöltve: 2020.05.02.

[5] u.o. 12.o.

[6] Finkey Ferenc: Büntetéstani Problémák, Budapest, Sylvester Irodalmi és Nyomadi Rt., 1933.146.o.

http://mek.oszk.hu/13700/13704/13704.pdf letöltve 2020.05.02.

[7] a bérleti, a vállalkozói és a saját állami kezelés vagy házi üzem rendszer

[8] uo. 156.o

[9] Ruzsonyi Péter: Kriminálpedagógia és az új Bv. Kódex. Börtönügyi Kaleidoszkóp Ünnepi Kötet Dr. Lőrincz József 70. Születésnapja tiszteletére, Börtönügyi tanulmányok 1. A Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsa Kiadványai, (Szerk): Deák Ferenc és dr. Pallo József, Budapest, 2014, 188.o. – továbbiakban Ruzsonyi P. (a) 2014

[10] Bv. kódex preambuluma: „Az Országgyűlés az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak védelme, kiemelten az elítéltek és az egyéb jogcímen fogvatartottak emberi méltóságának a tiszteletben tartása érdekében, a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmának és az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülése céljából, Magyarország nemzetközi jogi és európai uniós kötelezettségeinek figyelembevételével, az állam kizárólagos büntető hatalmának a végrehajtáson keresztül történő érvényesítése céljából, szem előtt tartva azt a társadalmi elvárást, hogy az elítéltek teljes körű foglalkoztatása által az önfenntartó büntetés-végrehajtás megvalósíthatóvá váljon, a következő törvényt alkotja.

[11] 83. § (1) A szabadságvesztés végrehajtásának célja az ítéletben meghatározott joghátrány érvényesítése, valamint a végrehajtás alatti reintegrációs tevékenység eredményeként annak elősegítése, hogy az elítélt szabadulása után a társadalomba sikeresen visszailleszkedjen és a társadalom jogkövető tagjává váljon.

[12] Ruzsonyi Péter im. 181.o.

[13] Módos Tamás: Büntetés-végrehajtási nevelés. Rejtjel Kiadó, Budapest, 1998, 9. o.

[14] Forgács Judit.: Változó nyomvonalon. Börtönügyi Kaleidoszkóp Ünnepi Kötet Dr. Lőrincz József 70. Születésnapja tiszteletére, Börtönügyi tanulmányok 1. A Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsa Kiadványai, (Szerk): Deák Ferenc és dr. Pallo József, Budapest, 2014, 100.o.

[15] azaz jellemének feltérképezésre

[16] Lajtár István.: Büntetés-végrehajtási jog. Patrocinium Kiadó, Budapest 2011, 226. o.

[17] Bv. Kódex  83.§ (3)

[18] 164. § (1) A reintegrációs tevékenység keretében törekedni kell arra, hogy az elítélt bűncselekményének társadalomra veszélyességét felismerje, annak következményeit lehetőség szerint enyhítse. Az elítéltet – büntetésének tartamához képest – betanított-munkás képzésben, szakmunkásképzésben, vagy a bv. intézet lehetősége szerint, a büntetés-végrehajtási szempontokra is figyelemmel, szakképzésben kell részesíteni, valamint – ha a bv. intézet parancsnoka engedélyezi – támogatható, hogy a felsőfokú tanulmányokat megkezdje vagy folytassa.

[19] https://bv.gov.hu/hu/foglalkoztatas

[20] Bv. Kódex 3.§ 13. pont: munkáltatás: a reintegrációs tevékenység azon formája, amikor az elítéltek vagy a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy és a szabálysértési elzárásra kötelezett elkövető munkavégzése szervezetten, rendszeresen, haszon- vagy bevételszerzési céllal, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) által szabályozott munkaviszonytól eltérő, jogszabályban meghatározott feltételekkel és díjazás ellenében történik, az így létrejövő munkáltatási jogviszony alanyai munkáltatóként a bv. intézet, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdasági társaság vagy a bv. szerv szerződése és az elítéltek vagy a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy és a szabálysértési elzárásra kötelezett elkövető hozzájárulása alapján más gazdálkodó szervezet, valamint munkavégzőként – a reintegrációs őrizetben lévő elítélt kivételével – az elítélt, a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy vagy a szabálysértési elzárásra kötelezett elkövető”.

[21] 133. § (1) Az elítélt jogszabályban meghatározott kötelezettségeit a szabadságvesztés végrehajtása alapvetően nem érinti.

(2) Az elítélt köteles – különösen –

1. c) a számára kijelölt munkát elvégezni,

[22] A Kódex kötelezi az elítélteket, hogy munkadíjukból hozzájáruljanak tartásuk költségeihez (Bv. Kódex 134.§), azon elítéltek akik pedig nem vesznek részt a foglalkoztatásban a részükre folyósított bármely rendszeres pénzellátásból, vagy szabadon felhasználható letéti pénzükből kötelesek a hozzájárulás megfizetésére.

[23] 119§ A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt

1. a) munkához és foglalkozása szabad megválasztásához való joga és a vállalkozáshoz való joga,

[24] Sereg András: Rabok munkában (Jogi fórum, 2018.03. 6.) / https://www.jogiforum.hu/hirek/38961 letöltve: 2020. április 10.

[25] https://2010-2014.kormany.hu/download/a/89/01000/29E.pdf letöltve: 2020. április 19.

[26] mint például a munka szervezése, ellenőrzése

[27] Bv. Kódex 119.§ k)

[28] Bv. Kódex 133 és 134. §

[29] Sereg András: Rabok munkában (Jogi fórum, 2018.03. 6.) / https://www.jogiforum.hu/hirek/38961 letöltve: 2020. április 10.

[30] munkáltató társaságok, a büntetés-végrehajtási intézetek, vagy olyan más gazdálkodó szervezet, mely a bv. szervvel szerződésben állnak

[31] például munkaadói járulék

[32] melyről az új Bv kódex 3.§ 14. pontja és a 270. §-a rendelkezik.

[33] 3.§ 14.* munkaterápiás foglalkoztatás: a reintegrációs tevékenység azon formája, amikor elsősorban a kényszergyógykezelt, az előzetes kényszergyógykezelt és a gyógyító-reintegráló csoportba helyezett, valamint a megváltozott munkaképességű vagy egyébként az egészségi állapota miatt a munkáltatásban részt venni nem képes elítélt foglalkoztatása szervezetten, rendszeresen, e törvényben meghatározott feltételekkel és térítési díj ellenében, büntetés-végrehajtási jogviszony keretében történik,

[34] Ezen tevékenységhez tartozik pl. a dosszié hajtogatás, válogatási tevékenység, boríték készítés.

[35] https://bv.gov.hu/hu/kozponti-es-belso-ellatas letöltés: 2020. április 10.

[36] az ún. költségvetési munkáltatásban, vagy a büntetés-végrehajtás termelő Kft.-inél, vagy szerződés alapján külső gazdasági társaságoknál

[37] 135. § (1) Az elítélt köteles a fogva tartó bv. intézet tisztántartását, karbantartását és ellátását szolgáló munkában díjazás nélkül részt venni.

(2) A tisztántartást, karbantartást és ellátást szolgáló munkában csak olyan elítélt vehet részt, aki egyébként munkáltatásra is alkalmas. A munkaköri alkalmasság megállapításáig az elítélt nem vehet részt a munkavégzésben.

(3) A tisztántartást, karbantartást és ellátást szolgáló munkavégzés ideje a napi négy órát, havonta összesen a huszonnégy órát nem haladhatja meg. A bv. intézet orvosa (a továbbiakban: bv. orvos) a munkavégzés idejét az elítélt egészségi és fizikai állapotára vagy életkorára tekintettel csökkentheti.

(4) A tisztántartást, karbantartást és ellátást szolgáló munkavégzés idejére az elítéltet szükség szerint el kell látni munkaruhával és lábbelivel, szakmai oktatásban kell részesíteni, balesetét a munkabalesetre vonatkozó jogszabály szerint kell elbírálni.

(5) A tisztántartást, karbantartást és ellátást szolgáló munkavégzés időpontjait és tartamát a bv. intézet a fogvatartotti nyilvántartásban rögzíti.

[38] Farsang Tamás: Munkáltatás a Büntetés-végrehajtási Szervezet gazdasági társaságainál, Börtönügyi Szemle 2019/4., 29-45.o.

https://bv.gov.hu/sites/default/files/B%C3%B6rt%C3%B6n%C3%BCgyi%20Szemle%202019%204.pdf letöltve: 2020. április 18.

[39] https://bv.gov.hu/hu/kozponti-es-belso-ellatas letöltés: 2020. április 10.

[40] Tanulmányom VII. Fejezetében egy általam készített táblázat keretében részletesen bemutatom a Kft-ket a BVOP hivatalos honlapján megtalálható információk és az idézett Farkas Tamás cikk alapján

[41] Farsang Tamás im.

[42] Budai Gábor: Fogvatartottak képzése és foglalkoztatása a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, Börtönügyi Szemle 2017/1. szám 5-20.o.

https://bv.gov.hu/sites/default/files/B%C3%B6rt%C3%B6n%C3%BCgyi%20Szemle%202017%201.pdf letöltve 2020. 05. 03.

[43] Erre megoldás lehet a fentiekben kialakított speciális belső piac létrehozása és a bv. társaságok fejlesztése, beruházások eszközölése, melyek növelik a munkáltatási kapacitást

[44] aluliskolázottság, rossz egészségügyi állapot

[45] erre hosszútávú megoldást jelenthet, hogy a reintegráció szerves része az oktatás és a szakképzés

[46] ezeket az elítélteket egy bérmunkát igénybe vevő külsős cég biztosan nem választaná

[47] Budai István: Az elítéltek költségvetési foglalkoztatása, Börtönügyi Szemle 2009/2 13-16.o.

[48] Farkas Tamás im.

[49] Börtönstatisztikai szemle, 2019/1. szám

https://bv.gov.hu/sites/default/files/BvOP/Kiadvanyok/Bortonstatisztikai_Szemle_0910.pdf letöltve 2020. május 2.

[50] Lőrincz József – Nagy Ferenc: Börtönügy Magyarországon, Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság, Budapest, 1997, 261.o.

[51] a fogvatartottak magas százalékára jellemző a megélhetési bűnözés

A Harvard Law programja, ami távolabbra mutat, mint a jelenlegi állatvédelem

 

1. Bevezetés és tudománynépszerűsítés

A bemutatni szándékozott terület ma még nem tartozik a klasszikusan bevett jogágak közé, sőt viták vannak abból, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága, de maga a tény, hogy a Harvard Law School helyet adott neki, mindenképp indikátor abban a tekintetben, hogy anélkül, hogy egy pillantást sem vetnénk rá, nem lehet mellette elmenni. Ha mégsem tud megerősödni, akkor is mindenképp egy érdekes foltja lesz a jogvédelemnek, a környezetvédelemnek, ha pedig követőkre és támogatókra talál, és kodifikálásra kerül, akkor elmondható, hogy a kezdetektől figyelemmel kisértük az új jogág megszületését!

Ahogy Rixer Ádám is írja az egyik tanulmányában „[…] az eredményes és hiteles tudománynépszerűsítésnek van két elemi előfeltétele: a kifejtett álláspont, közvetített információ tartalmi helytállósága, illetve annak érthetősége.”[1], szükséges meghatározni, hogy van-e helytállósága és elérhetősége a népszerűsítendő területnek. Az elérhetőségre már utaltam, amikor az azt befogadó intézményt említettem, de emellett számos cikk, publikáció, vitaanyag szól a területről, valamint konferenciák is rendszeresen szerveződnek a témában.

A tartalmi kifejtésre és bemutatásra pedig az alábbi sorokba kerül sor!

1. Bevezetés

Jonathan Lovvorn, a Harvard Law School oktatója szerint a bolygó és lakosságának az éghajlati katasztrófától való megmentése a világ élőlényeinek egyik legsebezhetőbb populációjával, az állatokkal, vadállatokkal kezdődik.

Szerint szinte nincs a világnak olyan pontja, ahol az élőlények ne lennének kitéve valamilyen környezeti-, gazdasági-, vagy politikai helyzetből fakadó veszélynek. Lovvorn, a a harvardi oktatói munkája mellett még a Humane Society of the United States[2]-nek (az Egyesült Államok állatvédelmi és állatjóléti szervezete) a peres ügyekkel foglalkozó divíziójának a vezetője és alelnöke.

A környezetpusztítás és az azt eredményező éghajlatváltozás tekintetében azt láthatjuk, hogy azokban az országokban ölt hatalmas méretet a vadon élő állatok kihasználása és veszélyeztetése, megsemmisítése, ahol az emberi közösségek és kultúrák kizsákmányolása, veszélyeztetése vagy megsemmisítése érhető tette. Sokat tanulhatunk saját, emberi társadalmi és jogi problémáinkról, ha párhuzamban vizsgáljuk azt a vadon élő állatokkal kapcsolatos jogi problémákkal.

 

2. Forradalmi gondolatok és jogi alapkérdések

Mindannyian ismerjük a jogképesség és jogalanyiság fogalmát, amit jelenleg csak az emberre, vagyis egy humanoid jellegű élőlényre vonatkoztatva tudunk értelmezni.[3] Viszont a biológusok már régóta állítják, hogy az ember nem más, mint egy állatfaj a sokmillió közül, ami képes volt városokat építeni, és meglehetős sikerrel átalakítania a környezetét.

Manapság a nem-humanoid élőlényeket jogi dolgoknak tekintik szinte minden államilag működtetett jogrendszerven és joghatóság alatt, egyszerűbben szólva: vagyonként kezelik őket. Nincs joguk, kizárólag a jogok tárgyaként szolgálhatnak. Például, egy tengeri akváriumnak joga van az orcájának birtoklására, fogva tartására és nyereségszerzés céljából olyan dolgokra való kényszerítésére, ami egy humanoid esetében elképzelhetetlen módon és égbekiáltóan jogellenes volna.

Mivel az állatoknak nincs joguk és személyiségük, rendkívül nehéz az érdekeik bíróságon történő előmozdítása. Általában az érdekeik bírósági előmozdításának egyetlen módja közvetett érvek mentén történhet, vagyis a humanoid érdekeket meghivatkoznak az eset alapjául szolgáló természetre. Egy különösen obszcén, de amúgy valós példát hozva, az állatjóléti törvények érvényesítése érdekében az állatvédőknek gyakran azt be kell mutatniuk, hogy valamely humanoid felperesnek „esztétikai érdeke”, – pl. egy afrikai szafari túra esetén- az, hogy az állatok boldognak és egészségesek látszanak, igazolja a bírósági döntést, hogy az állatok vadászatát, kihasználását, a velük szemben tanúsított kegyetlen magatartást orvosolni és betiltani kell.

Más szavakkal: a jelenlegi jogi keretek között az állat érdeke, hogy élőhelyéről ne szakítsák ki, ne tarták fogva, ne kényszerítsék bizonyos magatartásokra, vagy szimplán ne kínozzák meg, nem mindig elégséges indok ahhoz, hogy az állam, vagy a hatóság ennek megakadályozására hivatalból lépjen.

Az a tény, hogy az állatok alapvető érdekeit tipikusan csak ezek a közvetett és törékeny érvek védik, azt jelenti, hogy az érdekeiket általában nem védik. A vadállatok védelmében érdekében indított pereket sok esetben olyan, az állatok tekintetében irreleváns érvek alapján nyerik meg vagy veszítik el, mint például az, hogy a perbe fogott humanoidnak okoz-e anyagi vesztséget a tevékenység abbahagyása, vagy a pert kezdeményező felperesnek milyen érzelmi megrázkódtatást okozott amikor látta a cirkuszi állatot előadás közben.

Az állatok jogáért harcolók szerint az uralkodó jogrendszerek katasztrofálisak a nem-humanoid élőlények számára.

Létezik a fajizmus („Speciesism”) irányzata, ami szerint helytelen, ha azonos érdekek jogosságát az alapján különböztetjük meg, hogy az érdekek igénylői milyen fajhoz tartoznak.[4] Persze ez a fajizmus nagyon könnyen vitatható, mert a bánásmódbeli különbségeknek racionálisan meghatározott és morálisan releváns karakterisztikákhoz kell(ene) kapcsolódnia, de ha egy humanoidnak alkotmányos alapjoga a magánélethez való jog, hogy lakhelyén ne zaklassák, akkor egy nem-humanoid esetében ez miért nem gyakorolható?

A vadállatokkal foglalkozó jogteoretikusok véleménye[5] az, hogy a humanoid társadalomnak a vadállatokkal szembeni jogi kötelezettségeinek a következőknek kell lenniük: (1) a lehető legnagyobb mértékig háborítatlanul hagyni őket, és (2) jogvédelemmel látni el őket ennek megsértése esetén. Ez azt jelentené, hogy ha a vadállatokat valamilyen jogalanyisággal ruháznánk fel, annak a célja a (1) fogva tartás, kínzás és nem élelemszerzési célból való vadászatuk tilalma, és (2) a fogságban tartott állatok z állatkertekből, akváriumokból, laboratóriumokból stb. áthelyezése ideiglenes menedékhelyekre (sanctuaries), ahol életük hátralévő részében élhetnének, vagy (3) ha szabadon engedhetőek, akkor visszatérhetnének a vadonba.

3. Ellenérvek és ellentmondások

A legnyilvánvalóbb ellentmondás a szuverenitással összefüggő kérdés. Az ember, mint jogalany és jogképes személy rendelkezik szuverenitással, vagyis szuverén abban a tekintetben, hogy kizárhatja a magánéletéből a zavaró tényezőket: becsukja a kaput, bezárja az ajtót, és rendőrséghez fordulhat, ha az otthonába valaki tolvajlás céljából behatol. Ha a vadállaltokat felruháznánk valamiféle jogalanyisággal, akkor a szarvasok ugyanolyan szuverenitásra alapozott követeléssel rendelkeznének a farkasokkal szemben, amikor azok behatolnak a területükre, mint amikor azt az emberek teszik. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez nem járható út. A javasolt út, az egyfajta humanoidok és nem-humanoidok közötti áldichotómia elfogadása, amely a világot a „mi” (humanoid) és „ők” (nem-humanoid) részre osztja fel.[6] Persze ennek a megközelítésnek az alapvető problémája az, hogy ismét elfogadja tükrözi a fajtisztaságra alapuló gondolkodást és elkülönítést. Nem világos, hogy a szuverenitásnak van-e értelme egy ilyen közösség szempontjából.

4. Konklúzió

Annak a gondolatnak, hogy a vadállatok és az emberek mind egy-egy egyesített közösség részét képezik akár még alapja is lehet, de ez pont úgy egyértelműsíti az emberek és az összes többi állat közötti szétválasztás káros fogalmát, mint eddig bármikor az emberiség történelme folyamán attól a ponttól kezdve, amikor valahol a homo erectus és homo sapiens között a „homo” elkezdett magára úgy gondolni, mint a többi teremtménytől különálló, magasabb szintű élőlényre.

Természetesen a természetben számos példa van az együttműködésre és a szimbiózisra a két csoport között, de éppen annyi versengő, parazita és valamelyik fél számára halálos példa is említhető.

Lehet, hogy az egész jogi teórián való gondolkodásnak annyi értelme van csak, hogy milliomodszor is felismerjük, hogy olyan közösséget alkotunk, amely háborúban áll egymással és önmagával, de ugyanakkor egymás és önmaga segítségre is szorul.

Noha ezek a jogok a közeli jövőben biztos, hogy nem kerülnek megadásra, de ezeket valamilyen módon még pozitív jog nélkül is garantálni igazán emberi cselekedet lenne. Rövid távon a vadvilággal, a vadállatokkal kapcsolatban óvatosan kell cselekednünk, és erőforrásokat kell fordítanunk a vadon élő állatok óriási szenvedéseinek csökkentésére szolgáló módszerek kutatására, hogy egy nap elkezdhessünk az olyan nagyszabású változtatásokat, amelyek közvetlenül megbízhatóan és átfogóan javítják a vadon élő állatok életét, közvetetten pedig a miénket is.

Ebben, mi humanoidok tudunk cselekedni, tehát érdemes gondolkodni!

[1] Rixer Ádám: A közigazgatási jogtudomány, mint népszerű tudomány

[2] https://www.humanesociety.org/

[3] Kymlicka, W., & Donaldson, S. (2011). Zoopolis: A Political Theory of Animal Rights. Oxford University Press Oxford.

[4] Jay Shooster: Justice for All: Including Animal Rights in Social Justice Activism

[5] Project, T. B. (n.d.). The Bridge: Critical Theory: Critique of Rights. Retrieved June 30, 2017, from https://cyber.harvard.edu/bridge/CriticalTheory/rights.htm

[6] The argument from species overlap – Animal Ethics. (n.d.). Retrieved June 30, 2017, from http://www.animal-ethics.org/argument-species-overlap/

„A kereslet és a kínálat törvénye akkor is érvényes, ha a szóban forgó árucikk az emberi élet.”

Loretta Napoleoni

 

Bevezetés

A számítógép olyan találmány, amely alapjaiban változtatta meg élet- és munkakörülményeinket, szokásainkat, egész gondolkodásunkat.[1]

Az internet és más információs rendszerek utóbbi évekbeli erőteljes fejlődése lehetővé tette országhatárokat átívelően az információk, a termékek és a szolgáltatások gyors áramlását.[2] Mindemellett viszont az Internet megteremtette a bűncselekmények egyértelmű joghatóság nélküli virtuális világban történő elkövetését is.[3]

A közösségi háló kényelmes eszköze lehet a kölcsönös kapcsolat megteremtésére, véleménynyilvánításra és csoportok kialakítására, de néha nyitott ajtót jelentenek a különféle típusú ragadozók számára is.[4] Megfigyelhetőek olyan újfajta bűncselekmények felbukkanása, amelyeket az internettel, vagy információs rendszerek – mint eszközök – felhasználásával követnek el. Ezen bűncselekmények folyamatosan fejlődnek, és a jogalkotás, valamint az operatív bűnüldözés nehezen tud lépést tartani velük.[5]

Mind az emberkereskedelem, mind a terrorizmus kapcsán egyre nagyobb teret kap az internethasználat.[6]

 

Internetes bűnözés

A XX. század második felének a számítógépek fejlődésében megnyilvánuló hatása a bűnözés területén is megmutatkozik. Az internet-használat elterjedése a bűnözés új formáinak megjelenésével járt együtt. Az internet lényegesen megkönnyíti a bűnelkövetők dolgát mind az anonimitás, mind az elkövetési helyének szabad megválasztásának tekintetében.[7]

Az internet térhódításával az emberi közösségek számára kitárult a világ, bárki számára hozzáférhetővé váltak eddig ismeretlen, vagy nehezen hozzáférhető információk, felgyorsult a kommunikáció és az online üzenetváltások.[8]

A kibertér és a különböző informatikai eszközök kiváló lehetőséget kínálnak a szervezett bűnözés fejlődéséhez, mert ezek segítségével a szervezett bűnözői csoportok nemcsak az egymás közötti kommunikációt képesek egyszerűbben megoldani, hanem a korábban említett névtelenségük megőrzését is könnyebben tudják biztosítani.[9]

A bűnözés – internetnek köszönhetően kifejlődött – új ága sokkal védtelenebbé teszi az embereket, gazdálkodó szervezeteket. Gyermekek, személyes adatok, üzleti, szolgálati és államtitkok kerülnek veszélybe, a láthatatlan bűnözők gyanútlan embereket használnak ki, hatalmas méretű csalásokat hajtanak végre, amivel akár nemzetek gazdaságát is romba dönthetik.[10]

A csúcstechnológiai bűnözést – ami elsősorban a számítógépes kriminalitást jelenti –, valamint a technika fejlődésének más vívmányait kihasználó elkövetéseket Korinek László két csoportba osztja. Az első csoportba olyan büntetendő magatartások tartoznak, amelyek korábban is léteztek, de a kapcsolattartási és más lehetőségek a korábbiaknál jobban elősegítik azok terjedését, így akár nagyságrendileg is növelve társadalmi veszélyességüket. Mindenekelőtt ilyenek a szervezett bűnözés hagyományos ’üzletágai’ (kábítószer-kereskedés, emberkereskedelem stb.). Másrészt viszont megjelennek olyan új kriminális megnyilvánulások is, amelyek a technika új és fejlődő eszköztára hiányában nem léteznének, mint például a mások rendszerébe való behatolás különböző célok érdekében.[11]

Parti Katalin a  számítógépes  bűnözés  jelenségét  a védendő jogi tárgy vonatkozásban az alábbiak szerint csoportosítja;

– a tisztességes verseny, a gazdasági folyamatok átláthatósága, kiszámíthatósága elleni bűncselekmények (pl.: csalás)

– egyéni tulajdon elleni bűncselekmények (pl.: ebben az esetben a bűncselekmény tárgya a számítógép)

– személyiségi jogok megsértése

– a közerkölcs megsértése (pl.: gyermekpornográfia)

– a személyes adatok biztonsága, a nemzetbiztonság elleni bűncselekmények (pl.: rendszerkárosító programok terjesztése);

– a közegészség elleni cselekmények (illegális, egészségkárosító áruk forgalmazása, például kábítószer, narkotikumok)

– a szerzői jogok megsértése

– az emberi jogok semmibevétele (embercsempészet, emberkereskedelem).[12]

 

Az internet és az emberkereskedelem, mint szervezett bűnözés

Az Internet, a mobil kommunikáció és a globális közlekedési infrastruktúra folyamatos bővítése megkönnyíti és támogatja a nemzetközi szervezett bűnözői hálózatok és a földrajzi határok nélküli csoportok létrehozását, valamint működését. Az interneten számos tiltott webtartomány található, ennek eredményeként a digitális média nagyobb mértékű felhasználásával növekszenek a különféle típusú bűncselekmények, mint például az emberkereskedelem. Mivel a tiltott webtartományok olyan értékes információkat tartalmaznak, mint az életkor, tartózkodási helyek, szolgáltatások ára és ezek feladásának dátuma, az információkinyerés és az adatelemzés együtt felhasználható a szervezett bűncselekmények, például az emberkereskedelem elleni küzdelem kapcsán is.[13]

Az emberkereskedők különféle módokon használhatják fel a technológiát saját illegális céljaik elérésére. Az internet korszakot megelőzően az emberkereskedők rá voltak kényszerítve, hogy ’föld alatti’ hálózatokon keresztül érjék el a fogyasztókat. Most, az internet anonimitása vagy a deep web használatának köszönhetően, mind az emberkereskedők, mind a fogyasztók online üzleti tevékenységet folytathatnak, minimális kockázatot vállalva az azonosításuk tekintetében. Ennek eredménye a megnövekedett kereslet és kínálat az emberkereskedelem területén.[14] „A kereslet és a kínálat törvénye akkor is érvényes, ha a szóban forgó árucikk az emberi élet.” – írta Loretta Napoleoni.[15] Azon személyek, akik attól tartanak, hogy beazonosítják őket, és esetlegesen büntetőeljárás alá vonják őket, most hozzáférhetnek az információkhoz, és névtelenül kapcsolatot létesíthetnek saját otthonukból a biztonságuk érdekében.[16]

Az internetes technológiák és a digitális hálózatok példátlan lehetőséget biztosítanak a felhasználók számára, hogy hatalmas távolságokat átívelően azonnal kapcsolatba léphessenek az emberekkel és a nagy közönséggel. Az ilyen technológiai képességek és megfizethetőség lehetővé teszi az emberkereskedők számára, hogy földrajzi határokon átnyúlóan nagyobb számú áldozatot használhassanak ki.[17]

Egyre jobban megkönnyíti a kibertér használata a szervezett bűnözést. A számítógépes kereskedelem – az emberek, kábítószerek, fegyverek vagy illegális áruk szállítása elektronikus eszközök kapcsán – gyorsan növekszik. Az illegális kábítószer- és fegyverkereskedelem évente 36 milliárd dollárt meghaladó profitot is eredményezhet, és az emberkereskedelem világszerte akár 27 millió rabszolgát és 4 millió áldozatot követelhet.[18]

Miután az emberkereskedőket már nem kötik a földrajzi korlátok, az internet használatával képesek kibővíteni tevékenységi köreiket. Az online apróhirdetések optimális hirdetési eszközt jelentenek, amely földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül képes nagy közönség elérésére.^[19]

 

Az emberkereskedelem áldozatainak toborzása

Mehdi Khosrow-Pour szerint az emberkereskedelem folyamata a technológia/ az internet tükrében a következők szerint alakulhat:

• Online chat/Dark web felhasználásával
• Toborzás/ Kereskedés az áldozatokkal való személyes találkozás révén
• az emberkereskedelem általában a következő eszközökkel valósul meg; erőszakkal, fenyegetéssel csalással, kábítószerek felhasználásával.[20]

Az emberkereskedelem elkövetői különféle módszerekkel próbálnak áldozatokat toborozni, mely során teljesen vagy részlegesen félrevezetik, kényszerítik őket. A szexuális kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem kapcsán számos alkalommal bárokban, kávéházakban, diszkókban és más nyilvános szórakozóhelyeken tesznek vonzó ajánlatot a kiszemelt lányoknak, nőknek. Az emberkereskedelem valamennyi formája esetén gyakori, hogy a családtagok vagy a barátok révén próbálják megközelíteni a potenciális áldozatot, máskor pedig hirdetések útján: munkát (háztartásvezető, pincérnő, fotómodell), tanulási lehetőséget ajánlva, az írott vagy elektronikus sajtó útján, illetve az internet révén. Továbbá ügynökségeken keresztül is próbálnak áldozatokat bevonni, elsősorban munkaközvetítő, házasságközvetítő vagy utazási ügynökségek révén, azonban az áldozatok elérésének legdurvább eszköze az emberrablás.[21]

A közösség az internetet egyfajta kommunikációs csatornaként használja, amely hozzáférést biztosít mind a termékhez, mind pedig a közösség többi tagjához. A tagok részt vesznek nyílt fórumokon információkeresés céljából, valamint hogy megoszthassák tevékenységeiket a közösség többi tagjával. Az internet kommunikációs platformként történő használata archívumot hoz létre az információcseréről.[22]

Az internet anonimitást biztosít a felhasználók számára. Az emberkereskedelemben résztvevő felhasználók diszkrétebbnek érzik a tiltott tevékenységben való részvételüket online, mint offline. Ez a hamis biztonságérzet teret teremt ennek a jelenségnek a virágzására.[23] Annak ellenére, hogy az emberkereskedelem a virtuális környezet felé tolódik el, egyre inkább láthatóbbá válik.[24] Az anonimitás kapcsán Edward Snowden akként fogalmazott, hogy „Aki még sosem próbálta úgy csinálni, mintha az élete múlna rajta, az nemigen képes felfogni, mennyire nehéz anonimnak maradni a neten.”

A kiberbűnöző szervezetek folyamatosan egyensúlyba hozzák a biztonsági kockázatot az operatív szükségességgel, hogy kapcsolatba lépjenek a piac azon keresleti oldalával, akik hajlandók fizetni termékeikért / szolgáltatásaikért.[25]

2015-re az emberkereskedelem áldozatainak számos esetben volt internet-hozzáférése, és sokan aktívan részt is vettek a közösségi médiában, ami először tette lehetővé a munkaerő vagy szervek vásárlóinak és eladóinak a közvetlen tranzakció lehetőségét közvetítő nélkül. Ez drasztikusan megváltoztatta a két iparág dinamikáját; megváltoztatta a kockázati profilt és csökkentette azoknak az emberkereskedőknek a belépési akadályait, akik kisebb online kereskedést kívánnak folytatni. 2015-től a régi és az új kereskedőrendszerek párhuzamosan működnek, a tendencia folytatódik, a feltörekvő, kisebb online kereskedelem felé tolódik el.[26]

Az emberkereskedelem fizikai elemeinek vonatkozásában természetesen nem releváns az internet, nem beszélhetünk a személyeknek az interneten történő szállításáról, vagy éppen átvételéről, de a bűncselekmény első elemének tekintetében, nevezetesen a toborzást illetően elmondhatjuk, hogy ezt az internet használatával könnyedén el lehet érni.[27]

 

Emberkereskedelem áldozatainak hirdetése

Az emberkereskedelem áldozatait gyakran hirdetik internetes felületen, mind munkavégzés, mind szexuális kizsákmányolás, mind pedig az emberi test tiltott felhasználása céljából.

Az internet mind a keresleti, mind a kínálati oldalnak könnyebbséget nyújt. A keresleti oldal könnyebben, gyorsabban rátalálhat a kívánt személyre, nem utolsó sorban pedig a lehetőségek széles köréből válogathat. A kínálati oldal képviselői pedig az internetnek köszönhetően könnyebben találhatnak ’vevőt’.

Az emberkereskedők számos eszközt használnak fel reklámozás céljából. Ilyenek lehetnek többek között az internetes hirdetések, hirdetőtáblák, az eszkorttal és masszázsszolgáltatásokkal (EMS) kapcsolatos közösségi média. [28]

Az internet és az online apróhirdetések használata megváltoztatta az emberkereskedelem környezetét. A tevékenységek a túlnyomórészt fizikai környezetből egyre inkább virtuális környezetbe kerültek át, az emberkereskedelem alatt álló személyeket gyakran mind online felületen, mind az utcán hirdetik. [29]

A kínálat oldalának kapcsán elmondható, hogy az emberkereskedők az interneten keresztül terméket nyújtanak. ^[30] A prostitúcióra szánt különböző fórumok ügyfelei az internetet és a közösségi médiát is felhasználják tapasztalataik és ajánlataik összehasonlítására.[31]

Online apróhirdetéseket használnak többek között a nők és / vagy gyermekek szexuális kizsákmányolás céljából történő értékesítésének reklámozására. A virtuális vörös fényű kerületek alacsony kockázatot biztosítanak a vásárlók számára az eladókkal való kapcsolattartás tekintetében.[32]

 

Az emberkereskedelem különböző formáinak megvalósulása az interneten

Az emberi test tiltott felhasználása céljából elkövetett emberkereskedelem

Az emberi test tiltott felhasználása céljából elkövetett emberkereskedelem kapcsán fontos szerepet játszik az internet mind az áldozatok toborzása terén, mind pedig az áldozatok szerveivel történő kereskedelem lebonyolítása kapcsán (internetes reklám, kapcsolatfelvétel a keresleti oldallal).

Az emberkereskedelem ezen formájában általában gazdagabb régiókban jelentkezik a kereslet, még az áldozatok főként szegényebb régiókból kerülnek ki.

A szervkereskedők, és így egyben a szervkereskedelmet célzó emberkereskedők a leendő áldozataikat jellemzően az interneten keresztül, esetlegesen személyesen választják ki. A kapcsolatfelvétel ezt követően beszervezett személyek (pl.: szervkivételen már átesett emberek, külföldi ’ügynökök’) segítségével történik.[33]

A szervek eltávolításával kapcsolatos beleegyezési és kizsákmányolási kérdéseket bonyolítja az a tény, hogy az áldozatok gyakran hozzájárulnak szerveik eltávolításához, sőt akár magas juttatást is kaphatnak értük.  Előfordul, hogy egyesek súlyos anyagi gondjaik miatt önként ajánlják fel szerveiket az interneten, de sokukat a szervkereskedők elrabolnak, vagy megtévesztenek a szervekért cserébe járó magas haszon érdekében.[34] Néhány emberrablási eset is úgy kezdődik, hogy az elkövető kapcsolatba lép a potenciális áldozattal valamelyik közösségi oldalon, mint például a facebook, vagy a MySpace.[35]

 

Munkaerő kizsákmányolást célzó emberkereskedelem

Az emberkereskedők jellemzően nem használják az internetet a munkaerő-kereskedelem előmozdítása végett, valószínűsíthetően az emberkereskedelem ezen formáját jellemző körülmények miatt.^[36] Azonban ez nem jelenti azt, hogy a munkaerő kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem kizárólag offline jelenség lenne.

A kutatások szerint az áldozatokat gyakran elszegényedett régiókból toborozzák, így általában a munkalehetőségek szájról szájra terjednek. A nincstelen áldozatok a toborzást követően a technológiához való hozzáférés nélkül elszigeteltek lehetnek, így kizsákmányolásukra mások számára nehezebben derülhet fény.[37]

Az emberkereskedelemmel kapcsolatos online kommunikáció példáinak hiánya az emberkereskedők által közvetített üzenetek természetéből fakadhat, nevezetesen a foglalkoztatási lehetőségekből és a méltányos bérek ígéretéből. A szexkereskedőkkel ellentétben – akik hirdetésük szövegezésében ha burkoltan is, de jelzik a rendelkezésre álló szolgáltatások jellegét (például alkalmazzák a ’fiatal’ kifejezést) – a munkaerő-kereskedők megtévesztésre támaszkodnak, és hamis ígéreteket tesznek. A munkaerő-kereskedelem rendszerének egyedülálló tulajdonságai miatt különösen nehéz az internetes eszközök és technológiák nyomon követése manapság.[38]

 

Szexuális célú kizsákmányolás

Az új kommunikációs és információs technológiák globális forradalmat hoztak létre a kommunikáció, az információkhoz való hozzáférés és a médiaszolgáltatás területén. Ezek az új kommunikációs és információs technológiák megkönnyítik a nők és lányok szexuális kizsákmányolását helyi, nemzeti és transznacionális szinten.[39]

Annak ellenére, hogy az online szexuális kereskedelem könnyebben nyomon követhető, mint a munkaerő-kereskedelem, eseteinek meghatározása önmagában is bonyolult. Különösen az emberkereskedelem áldozatainak hirdetése és a szexuális munkavállalók közötti különbségtétel okozhat nehézséget (amely nem tartozik az emberkereskedelem fogalma alá).[40]

A nők és a gyermekek szexuális kizsákmányolása globális emberi jogi válság, amelyet az új technológiák használata tovább fokoz. Ezek a technológiák lehetővé teszik a szexuális ragadozók számára, hogy hatékonyan és névtelenül károsítsák, vagy zsákmányolják ki a nőket és gyermekeket. A megfizethetőség és a globális kommunikációs technológiákhoz való hozzáférés lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy ezeket a tevékenységeket otthon, magánéletükben végezzék.[41]

Az új kommunikációs és információs technológiák használata a nők és a gyermekek szexuális kizsákmányolására világszerte válságot okoz a nők és gyermekek státusza, jogai és méltósága szempontjából. A kerítők, az emberkereskedők és a pornográfia-használók, valamint a prostitúcióban részt vevő nők és gyermekek új technológiákat alkalmaznak a visszaélés és a nők és gyermekek kizsákmányolásának elősegítése érdekében.[42]

A technikai újítások lehetővé teszik az emberek számára, hogy egyszerűen vásároljanak, értékesítsenek és cseréljenek a nők és gyermekek szexuális kizsákmányolására szolgáló képek és videók millióit.[43]

Az új kommunikációs és információs technológiák használata a nők és a gyermekek szexuális kizsákmányolása terén továbbra is növekszik az internet felhasználók növekvő számának köszönhetően.[44]

A legális tevékenységekhez hasonlóan az internet a gyermekekkel szembeni szexuális zaklatásban is egyre növekvő tendenciát mutat a digitális média szerepének növekedésével. Az eszkort és a masszázs szolgáltatások (EMS) – amelyek melegágyként szolgálnak a prostitúcióhoz és más szexuális tevékenységekhez – reklámozzák az emberkereskedelem alatt álló lányok és nők elérhetőségét az online minősített webhelyeken – mint például a Craigslist – és a közösségi médiában (például MySpace, Facebook, Twitter segítségével). A létesítmények és azok – mind legális mind illegális – szolgáltatásai az interneten többek között felülvizsgálat tárgyát képezhetik. Különösen az ügyfelek osztják meg véleményeiket, saját tapasztalataikat a szolgáltatásokkal kapcsolatban online hirdetőtáblák segítségével, valamint a szociális médián (beleértve mind a privát, mind a nyilvános fórumokat).[45]

Noha a reklámok gyakran nem a valóságnak megfelelően adják meg az áldozatok életkorát, bizonyos kulcsszavak jelzésként szolgálhatnak azoknak a vásárlóknak, akik a kiskorúakkal szembeni szexuális kizsákmányolás iránt támasztanak igényt. Annak ellenére, hogy a jelek és a kifejezések gyakran változnak, a kiskorú szexuális szolgáltatásainak reklámozása a vásárlók számára lehetővé teszi a hirdetés valós tartalmának felismerését a különféle online apróhirdetések között.[46]

A szexuális szolgáltatások reklámozása mellett az emberkereskedők az internetet a potenciális áldozatokkal való kapcsolattartáshoz is használják.[47] A média típusainak, a média formátumok és az alkalmazások növekedése diverzifikálja azokat az eszközöket, amelyek révén a szexuális ragadozók elérhetik áldozataikat.[48] A szexuális célú kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem számos formában valósulhat meg, ilyenek lehet többek között a weboldalak, chatszobák, valamint az élő videó.

A weboldalakat különféle módon használják fel a nők és gyermekek szexuális kizsákmányolásának elősegítése végett. Ezek bizonyulnak a legnépszerűbb helyszíneknek a pornográfia online terjesztésére. A szexuális szektorban működő nagyvállalatok kifinomult weboldalakkal rendelkeznek, előfizetési díjakkal, amelyek évente jelentős összegeket generálnak.[49]

A valós idejű szinkron kommunikáció vagy az interneten zajló ’chat’ népszerű kommunikációs eszköz. Több mint 100 000 chatszoba érhető el a felhasználók számára világszerte. Ezeknek a formátumoknak és a felhasználók által létrehozott ’szobák’ némelyike nyilvános, mások privát jellegűek, jelszavakat igényelnek, megint mások pedig egy-egy meghatározott kommunikációhoz vannak csupán felhasználva. Nem archiválja vagy tárolja az üzeneteket, és nem tárolja a naplófájlokat sem, ahogyan ezt az e-mailek és az internetes hozzáférések teszik.[50]

Mark Latonero szerint azokban az esetekben, amelyekben a szexkereskedők az internetet használják, megjelennek bizonyos minták:

(1) Az online minősített weboldalakon az áldozatok hirdetését teszik közzé,

(2) a közösségi oldalak az áldozatok toborzására szolgálnak,

(3) a nyomozás kezdhető egy olyan képpel, amelyen egy kiskorúnak vélhető lány szerepel egy online apróhirdetésben,

(4) számos áldozatot szökevényként azonosítanak.[51]

Évente több millió nő, és gyermek esik hazájának határain belül vagy kívül szexuális kizsákmányolás – kényszerített prostitúciós tevékenység – céljából emberkereskedők áldozatául világszerte. Az emberkereskedelem, valamint az ahhoz kapcsolódó prostitúciós bűncselekmények az egyik legnagyobb bevételi forrását jelentik szervezett bűnözői körök számára. A szexuális kizsákmányolást célzó emberkereskedelem szorosan összefügg a prostitúciós tevékenységgel. Az áldozatokat magántulajdonként, árucikként kezelik, korlátozva, vagy egyenesen megfosztva alapvető emberi jogaiktól. A magyar nők, gyermekek rendszeresen válnak szexuális kizsákmányolás és emberkereskedelem áldozatává, mind az ország határain belül, mind pedig külföldön.[52]

 

Online tudatosság Magyarországon

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) az Országos Rendőr-főkapitánysággal partnerségben a Belső Biztonsági Alap és a Belügyminisztérium finanszírozásában megvalósuló a BBA-5.4.4.-16-2016-0001 azonosítószámú – Tudj róla! – Kampány az emberkereskedelem visszaszorítása keretében végzett kutatás eredményeként megállapítható, hogy a nagymintás kutatás online tudatosságot érintő kérdéseire adott válaszok vegyes visszajelzéseket mutatnak. Bizonyos kérdésekben a magyarországi lakosok tudatos és elővigyázatos online aktivitásról nyilatkoztak, azonban meglepő óvatlanság is kirajzolódott. Manapság egyre meghatározóbb az interneten munkát keresők száma, éppen ezért a kutatás is kitért az internetes álláskeresés kérdésére, mely szerint a megkérdezettek 60-70%-a valószínűsíti azt, hogy szükség esetén az interneten nézne körül, ha új munkahelyet/állást kellene keresnie. Különösen az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők böngésznek konkrét tervek hiányában úgy, hogy meg-megnézik az álláshirdetéseket, állásportálokat is, így elvben gyakrabban is találkozhatnak csalárd, megtévesztéssel bíró hirdetésekkel.[53]

A szituatív jellegű kérdésekre adott válaszok alapján elmondható, hogy az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők az átlagosnál valamivel ’hiszékenyebbek’, könnyebben megvezethetők. A megkérdezettek kb. 40%-a teljes nyugalomban jelentkezne olyan álláshirdetésre is, ahol a hirdetésből nem derülne ki a hirdető cég neve, ugyanekkora arány nem zárkózna el az olyan álláslehetőségektől sem, ahol több tízezer forintos foglalót kérnének még az állás betöltése előtt, illetve nem keltene aggodalmat bennük egy olyan hirdetés, amelyben külföldi munkavállalást úgy propagálnának, hogy az állás betöltésének nem feltétele az idegen nyelv tudása.[54]

A nem megfelelő online tudatosság magában hordozza azt a veszélyt, hogy a megtévesztett ’munkavállaló’ könnyen kizsákmányoló helyzetben találja magát, emberkereskedelem áldozatává válik. Megtévesztő álláshirdetés mögöttes célzata lehet akár az emberi test tiltott felhasználása, a szexuális kizsákmányolás különféle formái, valamint a munkacélú kizsákmányolás is.

 

Összegezés

Az internet és más információs rendszerek erőteljes fejlődésen mentek át az utóbbi években, ami lehetővé teszi az információk, a termékek és a szolgáltatások gyors áramlását országhatárokat átívelően.[55] Másrészről viszont az Internet megteremtette a bűncselekmények egyértelmű joghatóság nélküli virtuális világban történő elkövetését is.[56]

Az Internet, a mobil kommunikáció és a globális közlekedési infrastruktúra folyamatos bővítése megkönnyíti és támogatja a nemzetközi szervezett bűnözői hálózatok létrehozását, valamint működését.[57]

Az internetnek köszönhetően a bűnözés új ága jelent meg, sokkal védtelenebbé téve az embereket, gazdálkodó szervezeteket. Gyermekek, személyes adatok, üzleti, szolgálati és államtitkok kerülnek veszélybe, a láthatatlan bűnözők gyanútlan embereket használnak ki.[58]

A számítógépes kereskedelem – az emberek, kábítószerek, fegyverek vagy illegális áruk szállítása elektronikus eszközök kapcsán – gyors ütemben növekszik. Az illegális kábítószer- és fegyverkereskedelem akár 36 milliárd dollár profitot is eredményezhet évente, és az emberkereskedelem világszerte akár 27 millió rabszolgát és 4 millió áldozatot követelhet.[59]

Az emberkereskedelem áldozatainak 2015-re számos esetben volt internet-hozzáférése, és sokan aktívan részt is vettek a közösségi médiában. Ez elsőként tette lehetővé a munkaerő vagy szervek vásárlóinak és eladóinak a közvetlen tranzakció lehetőségét közvetítő nélkül. Ennek következtében drasztikusan megváltozott a két iparág dinamikáját, megváltoztatta a kockázati profilt és csökkentette azoknak az emberkereskedőknek a belépési akadályait, akik kisebb online kereskedést kívánnak lefolytatni. 2015-től a régi és az új kereskedőrendszerek párhuzamos működése figyelhető meg, a tendencia folytatódik, a feltörekvő, kisebb online kereskedelem felé tolódik el.[60]

Az emberkereskedelem fizikai elemeinek vonatkozásában nem releváns az internet használata, hiszen nem beszélhetünk a személyeknek az interneten történő szállításáról, átvételéről, de a bűncselekmény első elemének tekintetében, nevezetesen a toborzást illetően elmondhatjuk, hogy ezt az internet használatával könnyedén el lehet érni.[61]

Az emberkereskedelem áldozatait gyakran hirdetik internetes felületen, mind munkavégzés, mind szexuális kizsákmányolás, mind pedig az emberi test tiltott felhasználása céljából.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) az Országos Rendőr-főkapitánysággal partnerségben a Belső Biztonsági Alap és a Belügyminisztérium finanszírozásában megvalósuló a BBA-5.4.4.-16-2016-0001 azonosítószámú – Tudj róla! – Kampány az emberkereskedelem visszaszorítása keretében végzett kutatás eredményeként megállapítható, hogy az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők az átlagosnál valamivel ’hiszékenyebbek’, könnyebben megvezethetők. A megkérdezettek kb. 40%-a teljes nyugalomban jelentkezne olyan álláshirdetésre is, ahol a hirdetésből nem derülne ki a hirdető cég neve, ugyanekkora arány nem zárkózna el az olyan álláslehetőségektől sem, ahol több tízezer forintos foglalót kérnének még az állás betöltése előtt, illetve nem keltene aggodalmat bennük egy olyan hirdetés, amelyben a külföldi állás betöltésének nem feltétele az idegen nyelv tudása.[62]

 

 

 

 

FELHASZNÁLT IRODALOM:

• Campbell Fraser: An analysis of the emerging role of social media in human trafficking. Examples from labour and human organ trading, in n.: International Journal of Development Issues,   Bingley, Emerald Group Publishing, 2016, 98 – 112.
• Danah Boyd – Heather Casteel – Mitali Thakor – Rane Johnson: Human Trafficking and Technology: A Framework for Understanding the Role of Technology in the Commercial Exploitation of Children in the U.S, Microsoft Research, 2011, https://www.microsoft.com/en-us/research/wp-content/uploads/2016/02/en-us-collaboration-focus-education-htframework 2011.pdf  (Letöltés: 2020. június 7.) 10.
• Danilo Burbano – Myriam Hernandez-Alvarez: Identifying human trafficking patterns online, in ed. n.: IEEE Second Ecuador Technical Chapters Meeting (ETCM), Salinas, Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) 2017, 1-6.
• Donna M. Hughes: The Use of New Communications and Information Technologies for Sexual Exploitation of Women and Children, Hasting’s Women Law Journal, XIII. vol., 2002/1, 129-148.
• Gál István László: A terrorcselekmény és a hozzá kapcsolódó bűncselekmények hatályos szabályozása Magyarország Új Büntető Törvénykönyvében, (T)error&elhárítás II. évf., 2013/1, 21.,
• Gyaraki Réka: A kiberbűncselekmények megjelenése és helyzete napjainkban – Különös tekintettel a szervezett bűnözéssel kapcsolatos kérdésekre, in Mezei Kitti (szerk.): A bűnügyi tudományok és az informatika, Pécs, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar; MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, 2019, 83-103.
• Hao Wang – Congxing Cai – Andrew Philpot – Mark Latonero – Eduard Hovy – Donald Metzler: Data Integration from Open Internet Sources to Combat Sex Trafficking of Minors, Proceedings of the 13th Annual International Conference on Digital Government Research, 2012, https://dl.acm.org/doi/pdf/10.1145/2307729.2307769 (Letöltés: 2020. június 7.), 246 252.
• https://thb.kormany.hu/download/4/f0/20000/T%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3%20az%20emberkereskedelem%20jellemz%C5%91ir%C5%91l.pdf (Letöltés: 2020.április 04.)
• https://www.unodc.org/documents/human-trafficking/Toolkit-files/08-58296_tool_9-19.pdf (Letöltés: 2019. október 29.) 531-537.
• Internet Crime Forum IRC sub-group: Chat Wise, Street Wise – children and Internet chat services Internet Crime Forum IRC sub-group, London, 2001, 43.
• Judge Herbert B. Dixon Jr.: Human Trafficking and the Internet (and Other Technologies, Too), in ed. n: The Judges’ Journal, LII évf., 2013/1, 36-39.
• Korinek László: A technika fejlődése és a bűnözés, in Borbíró Andrea – Inzelt Éva – Kerezsi Klára – Lévay Miklós – Podoletz Léna (szerk.): A büntető hatalom korlátainak megtartása: A büntetés mint végső eszköz – Tanulmányok Gönczöl Katalin tiszteletére,Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2014. 290.
• Kovács István: Az emberkereskedelem, valamint az ahhoz szorosan kapcsolódó prostitúciós bűncselekmények áldozatai jogainak érvényesülése, illetve azok meghiúsulása, csorbulása hazánkban, Műszaki Katonai Közlöny, XXIV. évf. 2014/1, 2013-230.
• Loretta Napoleoni: Emberkereskedők – Hogyan tették a dzsihádisták és az Iszlám Állam milliárdos üzletté az emberrablást és az embercsempészetet, Budapest, HVG Könyvek kiadó, 2017, 320.
• Mark Latonero: Human Trafficking Online: The Role of Social Networking Sites and Online Classifieds, Southern California, University of Southern California, 2011, https://technologyandtrafficking.usc.edu/files/2011/09/HumanTrafficking_FINAL.pdf (Letöltés: 2020. június 07.) 56. o.
• Michelle Ibanez – Daniel D. Suthers: Detecting covert sex trafficking networks in virtual markets, in ed. n.: IEEE/ACM International Conference on Advances in Social Networks Analysis and Mining (ASONAM), San Francisco, Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE), 2016, 876-879.
• Michelle Ibanez – Daniel D. Suthers: Detection of Domestic Human Trafficking Indicators and Movement Trends Using Content Available on Open Internet Sources, in n.: 47th Hawaii International Conference on System Sciences, Waikoloa, Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE), 2014, 1556-1565.
• Mihalkó Viktória – Nagy Beáta – Szabó Mónika: Az emberiség tragédiája, Budapest, Conint-Print Kft., 2017, 71. oldal
• Myriam Hernández-Álvarez, Detection of Possible Human Trafficking in Twitter, in ed. n.: International Conference on Information Systems and Software Technologies (ICI2ST), Quito (Ecuador), Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) 2019, 187-191.
• Nagy Melánia: Radikalizáció az online felületen, in Miskolczi Bodnár Péter (szerk.): Jog és Állam, XII. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója (22. szám), Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2018. 273-284.,
• Nagy Zoltán András: A virtuális világból a valóságba, in Hautzinger Zoltán – Gaál Gyula (szerk.): Tanulmányok Biztonsági Kockázatok – Rendészeti Válaszok  című tudományos konferenciáról (XV. kötet), Pécs,  Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja, 2014. 135-140.,
• Nagy Zoltán András: Informatikai bűncselekmények, Magyar tudomány, XLVIII. évf. 2001/8, 946-957.
• Nemzetközi Migrációs Szervezet: Az emberkereskedelemmel kapcsolatos online tudatosságról szóló jelentés BBA-5.4.4.-16-2016-0001 Tudj róla! – Kampány az emberkereskedelem visszaszorítása érdekébe, Nemzetközi Migrációs Szervezet, Budapest, 2018, 37.
• Olivia Swee Leng Tan – Rossanne Gale Vergara – Raphael C.W. Phan – Shereen Khan -Nasreen Khan: Human Trafficking and Cyber Law sin Malaysia, in Mehdi Khosrow-Pour D.B.A. (ed.): Encyclopedia of Criminal Activities and the Deep Web, Hershely, IGI Global, 2020, 518-532.
• Parti Katalin: A számítógépes bűnözés és az internet, Kriminológiai tanulmányok, XXXX. évf. 2003, 179-204.
• Ramona Mihaela Moldovan: Human trafficking cyberspace, in ed. n.: Curentul Juridic, Marosvásárhely, Petru Maior University, Faculty of Economics Law and Administrative Sciences and Pro Iure Foundation 2011, 7.
• Serbakov Márton Tibor A terroristák internethasználata. Büntetőjogi Szemle, VII. évf., 2018/2, 85-93.,
• Szegediné Lengyel Piroska: Számítógépes bűnözés avagy fiatalok a cyber-térben, Hadmárnök V. évf. 2010/2, 366-379.
• Tóth Dávid: A terrorizmus típusai és a kiberterrorizmus, in Rab Virág (szerk.): XII. Országos Grastyán Konferencia előadásai, Pécs, PTE Grastyán Endre Szakkollégium, 2014, 286-296.
• Wingyan Chung – Elizabeth Mustaine – Dajun Zeng: Criminal intelligence surveillance and monitoring on social media: Cases of cyber-trafficking, in ed. n.: 2017 IEEE International Conference on Intelligence and Security Informatics (ISI), Beijing, Institute of Electrical and Electronics Engineers Inc., 2017, 191-193.

 

AFFILIÁCIÓ

• név: dr. Ripszám Dóra
• beosztás: PhD hallgató
• intézmény: PTE ÁJK Büntetőjogi Tanszék
• ímélcím: ripszam.dora@pte.hu

[1] Nagy Zoltán András: Informatikai bűncselekmények, Magyar tudomány, XLVIII. évf. 2001/8, 946-957.

[2] Szegediné Lengyel Piroska: Számítógépes bűnözés avagy fiatalok a cyber-térben, Hadmárnök V. évf. 2010/2, 366-379.

[3] Danilo Burbano – Myriam  Hernandez-Alvarez: Identifying human trafficking patterns online, in ed. n.: IEEE Second Ecuador Technical Chapters Meeting (ETCM), Salinas, Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) 2017, 1-6.

[4] Myriam Hernández-Álvarez, Detection of Possible Human Trafficking in Twitter, in ed. n.:  International Conference on Information Systems and Software Technologies (ICI2ST), Quito (Ecuador), Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) 2019, 187-191.

[5] Szegediné: Számítógépes bűnözés, 366-379.

[6] Lásd: Gál István László: A terrorcselekmény és a hozzá kapcsolódó bűncselekmények hatályos szabályozása Magyarország Új Büntető Törvénykönyvében, (T)error&elhárítás II. évf., 2013/1, 21., Nagy Melánia: Radikalizáció az online felületen, in Miskolczi Bodnár Péter (szerk.): Jog és Állam, XII. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója (22. szám), Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2018. 273-284., Nagy Zoltán András: A virtuális világból a valóságba, in Hautzinger Zoltán – Gaál Gyula (szerk.):         Tanulmányok Biztonsági Kockázatok – Rendészeti Válaszok  című tudományos konferenciáról (XV. kötet), Pécs,  Magyar Hadtudományi Társaság Határőr Szakosztály Pécsi Szakcsoportja, 2014. 135-140., Serbakov Márton Tibor A terroristák internethasználata. Büntetőjogi Szemle, VII. évf., 2018/2,  85-93., Tóth Dávid: A terrorizmus típusai és a kiberterrorizmus, in Rab Virág (szerk.): XII. Országos Grastyán Konferencia előadásai, Pécs, PTE Grastyán Endre Szakkollégium, 2014, 286-296.

[7] Parti Katalin: A számítógépes bűnözés és az internet, Kriminológiai tanulmányok, XXXX. évf. 2003, 179-204.

[8] SZEGEDINÉ Lengyel Piroska: Számítógépes bűnözés avagy fiatalok a cyber-térben, Hadmárnök V. évf. 2010/2, 366-379.

[9] Gyaraki Réka: A kiberbűncselekmények megjelenése és helyzete napjainkban – Különös tekintettel a szervezett bűnözéssel kapcsolatos kérdésekre, in Mezei Kitti (szerk.): A bűnügyi tudományok és az informatika, Pécs, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar; MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, 2019, 83-103.

[10] SZEGEDINÉ Lengyel Piroska: Számítógépes bűnözés avagy fiatalok a cyber-térben, Hadmárnök V. évf. 2010/2, 366-379.

[11] Korinek László: A technika fejlődése és a bűnözés, in Borbíró Andrea – Inzelt Éva – Kerezsi Klára – Lévay Miklós – Podoletz Léna (szerk.): A büntető hatalom korlátainak megtartása: A büntetés mint végső eszköz – Tanulmányok Gönczöl Katalin tiszteletére,Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2014. 290.

[12] Parti: A számítógépes bűnözés, 179-204.

[13] Burbano –Hernandez-Alvarez: Identifying human trafficking, 1-6.

[14]Olivia Swee Leng Tan – Rossanne Gale Vergara – Raphael C.W. Phan – Shereen Khan -Nasreen Khan: Human Trafficking and Cyber Law sin Malaysia, in  Mehdi Khosrow-Pour D.B.A. (ed.): Encyclopedia of Criminal Activities and the Deep Web, Hershely, IGI Global, 2020, 518-532.

[15] Loretta Napoleoni: Emberkereskedők – Hogyan tették a dzsihádisták és az Iszlám Állam milliárdos üzletté az emberrablást és az embercsempészetet, Budapest, HVG Könyvek kiadó, 2017, 320.

[16] Tan – Vergara – Phan – Khan – Khan: Human Trafficking, 518-532.

[17] Mark Latonero: Human Trafficking Online: The Role of Social Networking Sites and Online Classifieds, Southern California, University of Southern California, 2011, https://technologyandtrafficking.usc.edu/files/2011/09/HumanTrafficking_FINAL.pdf (Letöltés: 2020. június 07.) 56. o.

[18] Wingyan Chung – Elizabeth Mustaine –  Dajun Zeng: Criminal intelligence surveillance and monitoring on social media: Cases of cyber-trafficking, in ed. n.: 2017 IEEE International Conference on Intelligence and Security Informatics (ISI), Beijing, Institute of Electrical and Electronics Engineers Inc., 2017, 191-193.

[19] Michelle Ibanez – Daniel D. Suthers: Detection of Domestic Human Trafficking Indicators and Movement Trends Using Content Available on Open Internet Sources, in  ed. n.: 47th Hawaii International Conference on System Sciences, Waikoloa, Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE), 2014, 1556-1565.

[20] TAN , Olivia Swee Leng – VERGARA,  Rossanne Gale – PHAN,  Raphael C.W. – KHAN,  Shereen – KHAN,  Nasreen: Human Trafficking and Cyber Law sin Malaysia, in  Mehdi Khosrow-Pour D.B.A. (ed.): Encyclopedia of Criminal Activities and the Deep Web, Hershely, IGI Global, 2020, 518-532.

[21]https://thb.kormany.hu/download/4/f0/20000/T%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3%20az%20emberkereskedelem%20jellemz%C5%91ir%C5%91l.pdf (Letöltés: 2020.április 04.)

[22]Ibanez – Suthers: Detection of Domestic Human Trafficking, 1556-1565.

[23] Uo.

[24] Danah Boyd –  Heather Casteel – Mitali Thakor – Rane Johnson: Human Trafficking and Technology: A Framework for Understanding the Role of Technology in the Commercial Exploitation of Children in the U.S, Microsoft Research, 2011, https://www.microsoft.com/en-us/research/wp-content/uploads/2016/02/en-us-collaboration-focus-education-htframework 2011.pdf  (Letöltés: 2020. június 7.) 10.

[25] Michelle Ibanez – Daniel D. Suthers: Detecting covert sex trafficking networks in virtual markets, in ed. n.: IEEE/ACM International Conference on Advances in Social Networks Analysis and Mining (ASONAM), San Francisco, Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE), 2016, 876-879.

[26] Campbell Fraser: An analysis of the emerging role of social media in human trafficking. Examples from labour and human organ trading, in  ed. n.: International Journal of Development Issues,   Bingley, Emerald Group Publishing, 2016, 98 – 112.

[27] Ramona Mihaela Moldovan: Human trafficking cyberspace, in ed. n.: Curentul Juridic,  Marosvásárhely, Petru Maior University, Faculty of Economics Law and Administrative Sciences and Pro Iure Foundation 2011, 7.

[28] Hao Wang – Congxing Cai – Andrew Philpot – Mark Latonero – Eduard Hovy – Donald Metzler: Data Integration from Open Internet Sources to Combat Sex Trafficking of Minors, Proceedings of the 13th Annual International Conference on Digital Government Research, 2012, https://dl.acm.org/doi/pdf/10.1145/2307729.2307769 (Letöltés: 2020. június 7.), 246 252.

[29] IBANEZ, Michelle – SUTHERS, Daniel D.: Detection of Domestic Human Trafficking Indicators and Movement Trends Using Content Available on Open Internet Sources, in  ed. n.: 47th Hawaii International Conference on System Sciences, Waikoloa, Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE), 2014, 1556-1565.

[30] Uo.

[31] Wang – Cai – Philpot – Latonero – Hovy – Metzler: Data Integration, 246–252.

[32] IBANEZ, Michelle – SUTHERS, Daniel D.: Detection of Domestic Human Trafficking Indicators and Movement Trends Using Content Available on Open Internet Sources, in  ed. n.: 47th Hawaii International Conference on System Sciences, Waikoloa, Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE), 2014, 1556-1565.

[33]  Mihalkó Viktória – Nagy Beáta – Szabó Mónika: Az emberiség tragédiája, Budapest, Conint-Print Kft., 2017, 71. oldal

[34] https://www.unodc.org/documents/human-trafficking/Toolkit-files/08-58296_tool_9-19.pdf (Letöltés: 2019. október 29.) 531-537.

[35] Judge Herbert B. Dixon Jr.: Human Trafficking and the Internet (and Other Technologies, Too), in ed. n: The Judges’ Journal, LII évf.,  2013/1, 36-39.

[36] Latonero: Human Trafficking Online, 56. o.

[37] Uo.

[38] Uo.

[39] Donna M. Hughes: The Use of New Communications and Information Technologies for Sexual Exploitation of Women and Children, Hasting’s Women Law Journal, XIII. vol., 2002/1, 129-148.

[40] LATONERO, Mark: Human Trafficking Online: The Role of Social Networking Sites and Online Classifieds, Southern California, University of Southern California, 2011, https://technologyandtrafficking.usc.edu/files/2011/09/HumanTrafficking_FINAL.pdf (Letöltés: 2020. június 07.) 56. o.

[41] Hughes: The Use of New Communications, 129-148.

[42] Uo.

[43] Uo.

[44] Uo.

[45] WANG,  Hao – CAI, Congxing – PHILPOT, Andrew – LATONERO, Mark – HOVY, Eduard – METZLER, Donald: Data Integration from Open Internet Sources to Combat Sex Trafficking of Minors, Proceedings of the 13th Annual International Conference on Digital Government Research, 2012, https://dl.acm.org/doi/pdf/10.1145/2307729.2307769 (Letöltés: 2020. június 7.), 246–252.

[46] LATONERO, Mark: Human Trafficking Online: The Role of Social Networking Sites and Online Classifieds, Southern California, University of Southern California, 2011, https://technologyandtrafficking.usc.edu/files/2011/09/HumanTrafficking_FINAL.pdf (Letöltés: 2020. június 07.) 56. o.

[47] Uo.

[48] HUGHES,  Donna M.: The Use of New Communications and Information Technologies for Sexual Exploitation of Women and Children, Hasting’s Women Law Journal, XIII. vol., 2002/1, 129-148.

[49] Uo.

[50] Internet Crime Forum IRC sub-group: Chat Wise, Street Wise – children and Internet chat services  Internet Crime Forum IRC sub-group, London, 2001, 43.

[51] LATONERO, Mark: Human Trafficking Online: The Role of Social Networking Sites and Online Classifieds, Southern California, University of Southern California, 2011, https://technologyandtrafficking.usc.edu/files/2011/09/HumanTrafficking_FINAL.pdf (Letöltés: 2020. június 07.) 56. o.

[52] Kovács István: Az emberkereskedelem, valamint az ahhoz szorosan kapcsolódó prostitúciós bűncselekmények áldozatai jogainak érvényesülése, illetve azok meghiúsulása, csorbulása hazánkban, Műszaki Katonai Közlöny, XXIV. évf. 2014/1, 2013-230.

[53] Nemzetközi Migrációs Szervezet: Az emberkereskedelemmel kapcsolatos online tudatosságról szóló jelentés BBA-5.4.4.-16-2016-0001 Tudj róla! – Kampány az emberkereskedelem visszaszorítása érdekébe, Nemzetközi Migrációs Szervezet, Budapest, 2018, 37.

[54] Nemzetközi Migrációs Szervezet: Tudj róla!, 37.

[55] SZEGEDINÉ Lengyel Piroska: Számítógépes bűnözés avagy fiatalok a cyber-térben, Hadmárnök V. évf. 2010/2, 366-379.

[56] BURBANO, Danilo – HERNANDEZ-ALVAREZ,  Myriam  : Identifying human trafficking patterns online, in ed. n.: IEEE Second Ecuador Technical Chapters Meeting (ETCM), Salinas, Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) 2017, 1-6.

[57] BURBANO, Danilo – HERNANDEZ-ALVAREZ,  Myriam  : Identifying human trafficking patterns online, in ed. n.: IEEE Second Ecuador Technical Chapters Meeting (ETCM), Salinas, Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) 2017, 1-6.

[58] SZEGEDINÉ Lengyel Piroska: Számítógépes bűnözés avagy fiatalok a cyber-térben, Hadmárnök V. évf. 2010/2, 366-379.

[59] Chung – Mustaine –  Zeng: Criminal intelligence surveillance, 191-193.

[60] Fraser: An analysis, 98 – 112.

[61] Moldovan: Human trafficking cyberspace 7.

[62] Nemzetközi Migrációs Szervezet: Az emberkereskedelemmel kapcsolatos online tudatosságról szóló jelentés BBA-5.4.4.-16-2016-0001 Tudj róla! – Kampány az emberkereskedelem visszaszorítása érdekébe, Nemzetközi Migrációs Szervezet, Budapest, 2018, 37.

Hazánkban, az alkalmazott választási rendszer alapjait – az Alaptörvény és a választási eljárásról szóló normaszöveg mellett – az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szabályozza, amelyet a Parlament 2011. december 23-án fogadott el. Ez a törvény nagy mértékben alakította át a választási rendszerünket.[1] Az új választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. számú törvény az eddig alkalmazott megoldások meghagyása mellett döntött, van amit átalakított illetve új lehetőségeket is bevezetett.

Azok az állampolgárok, akik belföldön vannak, de a szavazás napján nem a lakóhelyükön tartózkodnak, már 1989 óta (sőt valójában ezt megelőzően is) igazolással részt tudtak venni a választásokon. 2014 óta él az átjelentkezésintézménye, a mozgáskorlátozottak számára pedig mozgó urna, mint alternatíva került alkalmazásra, az állampolgárok érdekeit figyelembe véve.

2004-ig nem tudtak szavazni, – így élni a választási jogukkal – azok az állampolgárok, akik a szavazás napján külföldön tartózkodtak: ezt a tézist, a 2002. évi LXI. törvény helyezte hatályon kívül (2004. május 1-jei dátummal). A jogalkotó akkor a helyzet megoldására a külképviseleteken történő szavazás intézményét választotta. Magyarország új Alaptörvényének bevezetésével, egy újabb követelmény került előtérbe, ez pedig nem más, mint a határon túli magyarok választójoga. Ez a jog már egy biztosított jog, az új választási eljárási törvény szerint, postai szavazás útján élhetnek vele a külföldön élő magyarok.

„Az alkotmányos rendszerváltás óta a politikai-szakmai viták kereszttüzében állt a tartósan külföldön élő magyar állampolgárok választójogának kérdése.”[2] A kialakult jelenség megoldása egyre égetőbb feladattá vált, azonban a téma kapcsán egyre nagyobb megosztottság volt megfigyelhető. Az ellenzők csoportja kizárólag azt tartotta szem előtt, hogy a külföldön élő állampolgárok nem tudják teljesíteni állampolgári kötelezettségüket, ezért nem tartják jogosnak, hogy épp olyan politikai beleszólást engednek nekik, mint az ország területén élőknek. Véleményük szerint, azok a személyek, akik lakóhellyel nem rendelkeznek, megbontják azt a főszabályt, amely szabályozza a lakóhely szerinti szavazókörben történő szavazást. Ebből következik, hogy sérülhet a közvetlenség elve, távolabb kerül egymástól a szuverenitás alanya és képviselője. A legnagyobb félelmet mégis az jelentette, hogy az ország területén kívül élő állampolgár döntéseit szabadabban, és nem csak politikai érdekek alapján hozhatja.

A választójog kiterjesztését pártolók csoportja viszont pont az ellenkező aspektusból látta az ügyet. A morális és politikai akaratokon túl már szakmai szempontból is megoldhatónak tartották. Álláspontjuk szerint csak azokra a fő kérdésekre kell megtalálni a választ, hogy kik azok, akik élhetnek választójogukkal, ha élhetnek milyen módon tudják akaratukat érvényre juttatni, s ha mindez tisztázódik, nincs ok arra, hogy ne szavazhassanak a honfitársak. Több megoldási lehetőség is született arra a kérdésre, hogy mihez kössék a választójog feltételét. Felmerült az útlevél továbbfejlesztésének gondolata, a Magyarországhoz való kötődés, amit nyilatkozat formájában a magyar állampolgárságot valló egyéneknek rögzíteniük is kellene.[3]

Az 1990. évi XVI. törvénnyel létrehozott és az 1990. évi LXIII. törvénnyel megerősített alkotmányos „kényszermegoldást” az 1994-es alkotmánymódosítás során ratifikálták. Ugyanis az 1994. évi LXI. törvény újra fogalmazza az alkotmány választójogra vonatkozó 70.§-át, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a Magyar Köztársaság területén élő, nagykorú magyar állampolgárok aktív választójogának változatlanul feltétele a választás napján, az ország területén tartózkodás.

A bemutatott helyzet javítására csak évekkel később került sor, a 2002-es alkotmánymódosító törvény kapcsán, amely —az ország területén tartózkodás, mint feltétel elhagyásával— 2004. május 1-jei hatállyal az országgyűlési és az európai parlamenti választások tekintetében lehetővé tette a külföldön történő szavazást is.[4] ( Az önkormányzati választásokon továbbra is az aktív választójog feltétele maradt a választás napján Magyar Köztársaság területén tartózkodás.) A szavazás speciális eljárási szabályok szerint a Magyar Köztársaság nagykövetségein és főkonzulátusain történik.

 

1. Előkészületek, tárgyalások és viták, avagy hogyan is szavazzon a magyar állampolgár külföldön

 

2002 őszén vette kezdetét az a négy párti egyeztetés sorozat, mely a külképviseleti választások lebonyolításáról szóló kérdésköröket tárgyalta. A tárgyalások alatt határozták meg azt, hogy ki szavazhat külképviseleten, s ekkor kerültek be a külképviseleti választások főbb fogalmi elemei a köztudatba.

Az akkori belügyminiszter 2003. 06. 17.-én a Parlamentben beszélt arról (a T/4146 számú törvényjavaslat expozéjában), hogy milyen megoldások születhetnek a külképviseleti választások tekintetében.

Három lehetséges modell közül lehetett választani, ez a három modell, pedig a levélben történő szavazás, az elektronikus[5] úton történő szavazás, és a hagyományos manuális szavazás volt. Beszédéből megtudhattuk, hogy: a négypárti egyeztetések alkalmával az ellenzék egyértelműen a levélben szavazás bevezetése ellenében foglalt állást, garanciális aggályokra hivatkozva. A kormány a külképviseleteken történő elektronikus szavazási mód kidolgozására tett javaslatot.  Véleménye szerint Magyarországnak törekednie kell arra, hogy az alkotmányos és technikai követelményeknek való megfelelés mellett az uniós tagsággal járó kihívásoknak is eleget tegyen. Hazánkban a választások lebonyolításának informatikai támogatása és az okmányirodai rendszer nemzetközileg elismert. Az elektronikus szavazás bevezetésével az ország újra a világ élvonalába kerülhet a választási igazgatás terén.”[6]

Számos érv, és ellenérv hangzott el a tárgyalásokon, amikből következtetni lehet arra, hogy a modell kiválasztása és a döntés nem annak tükrében következett be, hogy minél újabb és minél korszerűbb, hosszú távú megoldás lásson napvilágot, hanem egyértelműen a bizalmi tényezők köré éleződött ki. Kovács László Imre szemszögéből: „A döntések ugyanis nem annak alapján születtek, hogy mely megoldások lennének a legkorszerűbbek, hosszú távon is alkalmazhatóak, költségtakarékosak és egyben kölcsönösen elfogadható garanciákat tartalmazóak olyan politikai pártok számára, amelyek minimális bizalommal viseltetnek egymást iránt. E vitában a fő motívum a maximális bizalmatlanság volt. […] Ennek következményeit nem lehet nem észrevenni a törvényjavaslat vitája során is.”[7]

A módosító törvényjavaslat elfogadása után tehát a pártok azt a döntést hozták, hogy a hagyományos, manuális úton történő szavazással tudjanak az erre jogosultak választani a külképviseleteken.  A végeredmény tehát úgy nézett ki, hogy a 2003. évi CXIII. törvény 20. §-a egy új fejezetet illeszt a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvénybe Az Európai Parlament tagjainak választása címmel.

A jogszabály tartalmazta azokat az előírásokat, melyeket a külképviseleteken alkalmazni kell. Megállapította a 3 tagú szavazatszámláló bizottságot és a plusz egy póttagot, továbbá, hogy a fentiek milyen feltételekkel kerültek megválasztásra. Lényege, hogy a listát állító pártok az Országos Választási Bizottságnak (a továbbiakban: OVB) javaslatokat tesznek e bizottságok tagjaira, minden külképviseletre egy fő személyében. Közülük az OVB sorsolással választja ki a külképviseletenkénti négy személyt, majd azt is, hogy közülük ki lesz a póttag. A külképviseleten működő szavazatszámláló bizottság választott tagjainak és póttagjainak utazásáról és szállásáról az Országos Választási Iroda és a külképviselet gondoskodik, az utazás feltételeinek megteremtése (érvényes úti okmány, vízum, szükség esetén védőoltás beszerzése) azonban a bizottság tagjának kötelessége.[8]

Úgy gondolom, ebben az időszakban hazánknak lehetősége lett volna a kitörésre, az elektronikus szavazás bevezetése kapcsán. Bármely elektronikus modell használatával olyan mértékű előrehaladást produkálhattunk volna a választási szisztematikát érintően, aminek tárgyalását a szomszédos országaink csak manapság tűzik napirendre.[9]

 

1. A külképviseleti névjegyzék kialakulása

 

Azért, hogy a hazájuktól távollévő, szavazásra jogosult magyar állampolgárok számát pontosan meg lehessen határozni, létrehozták a külképviseleti névjegyzéket. Ennek segítségével kiszűrhetővé vált a kétszer szavazás is.

A kialakult jogszabályok értelmében, a 2010-es külképviseleti választásokon az vehetett részt, aki: nagykorú, a Magyar Köztársaságban bejelentett lakóhellyel rendelkező, a magyarországi lakóhelye szerinti választói névjegyzéken szereplő magyar állampolgár, aki a szavazás időpontjában külföldön tartózkodik. Ezen túlmenően a külképviseleten való szavazás feltétele volt, hogy a magyarországi lakóhely szerinti helyi választási iroda vezetője (a település jegyzője) a választópolgárt – kérésére – a külképviseleti névjegyzékre felvegye. Tudnunk kell, hogy a választójogosultságot az érvényes magyar útlevél, személyi igazolvány, magyarországi ingatlantulajdon, illetőleg a bejelentett (ideiglenes) tartózkodási hely önmagában nem alapozta meg, annak Alkotmány szerinti feltétele volt, hogy olyan lakóhelye legyen Magyarországon, ahol életvitelszerűen tartózkodik.

 

III. Hogyan lett a külképviseleti névjegyzék a probléma forrása?

 

Hazánkban a kérelmezés módja az igazolással történő szavazáshoz hasonló módon, személyesen, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással rendelkező meghatalmazott útján, vagy ajánlott levélben történhetett.[10]

Mivel a külképviseleti névjegyzékbe való felvételt, a szavazás napját megelőző 23. napig lehetett kérni, ajánlott levél esetében a levélnek szintén eddig az időpontig kellett megérkeznie, a határidő jogvesztő.[11] Ez a korai időpont azért volt szükséges, mert az első fordulóban a külképviseleti szavazást a magyarországi szavazás napja előtti 7. napon történt. Tehát már a második forduló előtt 37. nappal tudnia kell a választópolgárnak, hogy külföldön fog-e tartózkodni abban az időpontban, amikor a magyarországi választások zajlanak.

A határidők feladata az lett, hogy ne engedjék sérülni az alkotmányos alapjogaink közé tartozó, titkosság alapelvét. Az Alkotmánybíróság már 2004-ben vizsgálni kezdte a külképviseleti választás szabályait a titkosság alapelvének szempontjából. A vizsgálat tárgya a külföldön történő szavazás módjának szabályozása volt. A 32/2004. (IX. 14.) Alkotmánybírósági határozat a külképviseleti szavazás speciális jellegéből indult ki: az, hogy egy-egy külképviseleten csak kisszámú, akár csupán egyetlen választópolgár adja le a szavazatát, lehetőséget ad arra, hogy a szavazatszámláló bizottság a szavazatszámlálás során rekonstruálja a voksok tartalmát, megállapítsa, hogy a választópolgár milyen szavazatot adott le. Az ilyen rendkívüli körülmények közötti szavazás titkosságának biztosítása fokozott garanciákat igényel, amelyeket viszont a választási eljárási szabályok nem tartalmaznak. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a külképviseleteken leadott szavazatok tartalmának felvázolhatósága, a titkosság garanciarendszerének hiányossága következtében alkotmányellenes helyzet keletkezett. Az ezt követően született szabályok értelmében a szavazást a külképviseleti választási irodák bonyolították le, azonban a titkosság alapelvének érvényesülése érdekében a szavazatszámlálás nem ott, hanem Magyarországon történt. Az országgyűlési választáson a szavazólapot tartalmazó borítékok – felbontás nélkül – a kijelölt szavazókörben összekeverésre kerültek az ott leadott szavazatokkal. Az európai parlamenti választáson és az országos népszavazáson az OVB csak a külképviseletekről érkező összes szavazási irat megérkezését és ellenőrzését követően bontotta ki a szavazólapot tartalmazó borítékokat, s számlálta meg a szavazatokat.[12] Ez az egyik oka annak, hogy nem lehetett a magyarországi választásokkal egyidejűleg megtartani a választásokat, 2010-ben.

A másik ok: a 2005. évi LXXXI. törvény indokolása szerint „a két forduló közötti két hét nem elegendő a külképviseleti szavazás lebonyolítására”. A korai időpontot indokolták a külképviseleti szavazatok hazaszállításának időigényességével is.[13]

Bizonyos vélemények szerint azért volt a külképviseleti szavazás első fordulója egy héttel a magyarországi választások előtt, mert így az első forduló napjára Magyarországra érkezhettek a külföldön leadott szavazólapok, és volt idő az esetleges jogorvoslatok elbírálására is. A második fordulót pedig csak jogerősen lezárt első fordulós eredmények ismeretében lehetett megtartani.[14]

A kérdéskör latolgatása közben meg kell említeni egy újabb fontos elemet, a külképviseleten leadott szavazatok számolásának módját. Ez alapvetően kétféle módon történhet: az otthon leadott szavazatokkal együtt vagy azoktól teljesen elkülönítve. Peter J. Spiro szerint ez az úgynevezett asszimilált, illetve az egyedi, speciális képviseleti modell.[15]

 

1. A változások, újítások, avagy az Alaptörvénytől a választási reformokig

 

Magyarország Alaptörvényét az Országgyűlés a 2011. április 18-i ülésnapján fogadta el. Az új Alaptörvény XXIII. cikkében, a Szabadság és felelősség részben garantálja a választójogot, ami így hangzik:

„(1) Minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen.”

Ez a mondat egyöntetűen leírja, hogy a választójognak (is) az Alaptörvény az elsődleges normatív alapja.[16]Egyértelműen kifejezi, hogy kik azok, akik aktív és passzív szavazójoggal rendelkeznek.

Az e szakaszban található választójogi szabályok nem mást foglalnak magukban, mint a népszuverenitás elvének, valamint a demokrácia követelményének megvalósulási formáit.

A fenti gondolatokból egyértelműen következtethetünk arra, hogy a nép közvetett hatalomgyakorlásának, vagyis az aktív választójognak a korlátozása, ami az alaptörvény B) cikkben említett demokrácia és népszuverenitás elveinek a korlátozását is jelenti. A demokrácia elvét követő politikai rendszerek kötelező tartalmi eleme és egyben elengedhetetlen feltétele, a stabil, jól működő: azaz jogszerűen és kiszámítható módon működő választási rendszer.[17]

Az Alaptörvény szövegének nyomán végighaladva érkezünk meg a (4) bekezdéshez, amely rögzíti, hogy „Sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot további feltételekhez kötheti.”

Ennek ellenére az (5) bekezdésben megjelenik, egy, az alapjog gyakorlására vonatkozó rendelkezés is. (A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának alkalmával, a szavazás jogát az állampolgárok számára lakóhelyhez vagy bejelentett tartózkodási helyhez köti. A többi alapjogi kérdésről már nem rendelkezik, azt sarkalatos törvényre hagyja.[18]

A választási alapelvek két helyen jelennek meg az Alaptörvényben, ez pedig Az Állam 2. cikk (1)[19] és a 35. cikk (1)[20] bekezdésében.

Érdekességként szeretném megjegyezni, hogy az új Alaptörvény egyáltalán nem említi a választási rendszer működését és a választójog gyakorlásáról sem rendelkezik. Az uniós államok közül csak két ország, Németország és Románia alkotmánya nem említi a választási rendszert és a parlament létszámát, a magyar mellett. Ez egy úgynevezett hallgatás, amely az alkotmányi szintről törvényi szintre utalja a választással kapcsolatos információkat.

Találunk azonban a szövegezésben, néhány eljárásjogi rendelkezést, így például utalást a választások időpontjára, valamint a köztársasági elnök hatáskörébe tartozó választások összehívására való kötelezettséget.[21]

A korábbi, az 1989-es alkotmány szövegezése szerint a választójog Magyarországon általános és egyenlő, a szavazás pedig titkos és közvetlen. Az Alaptörvény hatálybalépésével az alapelvekben nem történt változás, azonban a választástípusok felsorolása eltérést mutat. A választási alapelvek tekintetében viszont több formai változást hozott, mint tartalmit.

„A visszahívhatóság megszűntetésével és a szűkebb értelemben vett választójogra vonatkozó szabályoknak az alapvető jogokról szóló fejezetbe történő áthelyezésével már 1989-ben foghíjassá vált Választási alapelvek című fejezet megtartása helyett az Alaptörvényben az alapelvek a képviseleti szervek létrehozásáról szóló rendelkezések közé kerültek.”[22]

Újdonságnak számít, hogy bekerült egy ötödik alapelv is az Alaptörvény szövegébe, ami nem más, mint a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választási alapelv, melyről a 71.§ rendelkezik.

Láthatjuk tehát, hogy az Alkotmányhoz képest az Alaptörvény a választási alapelveket szigorúan ketté bontja:

– kizárólag magára a választójogra alkalmazható az általánosság és egyenlőség.

– a szavazásra pedig a közvetlenség és titkosság használható.

A különbségtételnek azért van jelentősége, mert a választójog felsorolt alapelveit, tehát az általánosságot és az egyenlőséget, a választási eljárások valamennyi szakaszára alkalmazni kell, a jelöltállítástól kezdődően, a tényleges szavazáson át, egészen a mandátum létrejöttéig.

A szavazás alapelveit, nevezetesen a közvetlenséget és a titkosságot pedig kizárólag csak a szavazási eljáráshoz kapcsolódóan használjuk, kiterjeszteni más esetekre nem lehet.[23]

 

1. A magyar választási rendszer megreformálásának kezdetei

 

A 2010. évi választásokat követően Magyarországon megkezdődött a közjogi berendezkedés teljes körű átalakítása, melynek keretében az Alaptörvény elfogadását követően sor került a választási anyagi és eljárási jog újra szabályozására. A 2011. évi CCIII. törvény az országgyűlési képviselők választásáról (Vjt.2.) lett az új szabályozás alapja. A magyar választási rendszer jelentősen átalakult, azonban megtartotta vegyes jellegét. Az egyik legfőbb változás alapján az Országgyűlés létszáma 386 főről 199 főre csökkent. A 2010-ig működő választási rendszerben a 386 mandátum közül 176-ot (az összes hely 46% százalékát) lehetett egyéni választókerületekben megszerezni, az új választási rendszerben a 199 parlamenti hely közül 106-ért folyik közvetlen küzdelem (ez az összes parlamenti hely 53 százaléka).

Mindez új választókerületi beosztással is járt, ami lehetőséget adott a szavazókörzetek politikai érdekű újra rajzolásának (gerrymandering). A korábban érvényben lévő érvényességi küszöb intézményét is eltörölték (ennek nem lett végül jelentősége a 2014-es választások tekintetében, mert mindenhol 50 százalék felett volt a részvétel és a 2018-as választások alkalmával is).

Az Alaptörvény kiterjesztette a választójogot a Magyarország határain kívül élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárokra, sor került az országgyűlési egyéni választókerületek arányos kialakítására. A korábbi választási rendszerhez képest újítás a területi listák megszüntetése, így országgyűlési képviselői mandátum megszerzése már csak országos listán és országgyűlési egyéni választókerületben lehetséges.

Az új választási eljárásról szóló törvény értelmében, létrejött, a Nemzeti Választási Iroda (NVI), amely a végrehajtó hatalomtól független, autonóm államigazgatási szerv, feladatkörében nem utasítható. Ez egyben újdonság is, hiszen az NVI számára ennek értelmében feladatot csak törvény vagy törvényi felhatalmazása alapján kiadott jogszabály írhat elő. Költségvetése az Országgyűlés költségvetési fejezetén belül önálló címet képez. A Nemzeti Választási Iroda elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki.[24]

Az új választási rendszer bevezette a győzteskompenzációs rendszert: ez az egyéni választókerületekhez köthető, az innen érkező győztes töredékszavazatokat jelenti. Ennek értelmében az egyéni mandátumot szerző jelölt töredékszavazatként az országos listára „visz” minden olyan szavazatot, amennyivel többet szerzett, mint a második helyen végző jelölt.

A korábbi választási rendszer csak a vesztes töredékszavazatokat ismerte: azaz a vesztes jelöltekre leadott voksok kerültek az országos listára, ahol egy arányosító formula segítéségével lett belőlük mandátum. A győzteskompenzáció tehát az egyéni választókerületekben eleve győztes pártot az országos listás mandátumkiosztásnál is segíti: erősítve ezzel a magyar választási rendszer többségi elemét. A győzteskompenzáció a legerősebb, legtöbb körzetet nyerő pártot segíti, ráadásul minél megosztottabb ellenzékkel áll szemben, annál jobban, hiszen minden, nem a második helyen végző pártra leadott voks közvetetten őt erősíti.

Újdonságként említhető, hogy míg a kettős állampolgárságról szóló törvény 2010-es meghozatalakor még nem beszélhettünk a külhoniak szavazati jogáról, az új választási rendszer elfogadásakor úgy döntött a Parlament, hogy a határon túli magyarok regisztráció után levélben, az országos listákra (tehát egyéni körzetekben nem) szavazhatnak.[25]

A Vjt.2. már nem csak az eredmény megállapításakor, de a jelöltek elindulásához is új szabályokat vezetett be. A korábbi választási rendszerben egy-egy egyéni választókörzetben az induláshoz 750 ajánlószelvényt kellett összegyűjteniük a pártoknak, és minden állampolgár egyetlen jelöltet ajánlhatott. Ehhez képest 2014-ben, az átrajzolt és megnövelt, egyéni választókerületekben (176 helyett 106 választókerület lett) kevesebb, 500 aláírást elegendő volt összegyűjteni. Ráadásul változás, hogy egy állampolgár több indulót is ajánlhatott. A választáson emellett a legalább 27 egyéni jelöltet indítani tudó pártok igen komoly állami támogatásban részesültek. Az indulási rendszer egyértelmű könnyítése miatt, valamint az előbb említett anyagi ösztönző együtt ahhoz vezetett, hogy rekordszámú, köztük nem valós párt is elindult a választásokon.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény értelmében az ország határain kívül élők választójóga nem teljes, nem ugyan az, mint a Magyarország határain belül élőknek: nem teljes, mert nem két szavazattal rendelkeznek, mint az itt élők, hanem csak egy voks illeti meg őket, így csak pártlistára tudnak szavazni, egyéni választókerületi jelöltre nem. Jakab András alkotmánytervezetében kifejti, hogy ha egy ország úgy dönt, hogy szavazati jogot ad az ország határain kívül élőknek, akkor véleménye szerint, annak, azonos súlyúnak és tartamúnak kellene, hogy legyen, mint az országon belül élő állampolgároknak.[26] Érvelésének fő mondani valója, hogy szerinte ez a helyzet sérti a választójog egyenlőségének elvét. „ Ha azt állítjuk, hogy a választójog egyenlőségével ellentétes, hogy a külföldön élő választópolgárok szavazatának a száma fele annyi, mint a belföldi szavazóké, akkor ebből kényszerszerűen következik, hogy szintén sérti az egyenlőség alapelvét minden olyan rendszer, ahol a külföldön élők szavazatának súlya kevesebb, mint a fele a belföldi szavazók szavazat súlyával.”[27]

Felmerülhet a kérdés ezek után, hogy létezhet-e olyan választási rendszer, amely a választójog egyenlősége alapelvének megfelel? A válasz természetese, igen. Több modell is megfelel ennek a követelménynek. Ilyen például a tisztán arányos választási rendszer, ahol a külföldi szavazatok összeadódnak a belföldiekkel, és a mandátumokat kizárólag országos listáról adják ki. Említhetjük még a külhoni szavazók számarányának megfelelő számú mandátum biztosítása is, úgy, hogy a névjegyzékbe előre regisztrált választópolgárok számának ismeretében, külföldön is egyéni választókerületeket alakítanának ki. ( Ezt a rendszert figyelhetjük meg az olaszországi választásokon.) Nem utolsó sorban a megoldások tárházát erősíti, az a több külföldi ország által már használt, és alkalmazott modell, amely szerint a külföldön élő állampolgárokat, valamely belföldi választókerültbe csatolják.[28]

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a választási eljárásról szóló törvény (Ve.2.) az új rendszerben is biztosítja a külképviseleteken történő szavazást. Az eredeti szövegezésben a külföldön tartózkodó magyarországi lakóhellyel rendelkező és nem rendelkező állampolgároknak is megengedte a levélben történő szavazást. A Ve.2. 2013. évi LXXXIX. törvénymódosítás következményeként, a levélben történő szavazás lehetőségét, már csak a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgároknak engedi meg. A témánk szempontjából érdekelt külképviseleteken, tehát továbbra is csak azok szavazhatnak, akik magyarországi lakóhellyel rendelkező, külföldön tartózkodó magyar állampolgárok.

A külképviseleten 2018-ban a választópolgár a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, valamint a pártlistás vagy – nemzetiségiként regisztrált választópolgár esetében – nemzetiségi listás szavazólapon szavazhatott.[29]

A 2018-as választások alkalmával rekord mennyiségű választópolgár jelentkezett a külképviseleti névjegyzékbe: összesen 58.310 fő regisztrált, ebből 51.854-en hozzá is járultak az urnákhoz. Ez az adat a névjegyzékbe vett személyek 88,90 százalékát jelentette. 6.456-an döntöttek úgy, hogy mégsem élnek szavazati jogukkal, a felvétel ellenére, ami végül „csak” 11,10 százalékot mutat a meg nem jelentek között. Míg 2014-ben 97 külképviseleten, addig 2018-ban a honfitársaknak 118 külképviseleten volt lehetőségük szavazni, és az NVI adatai alapján 51.854 választópolgár élt is a lehetőséggel.[30]

A kettős szavazás kizárásának módja ugyan úgy zajlott, mint eddig: amikor valakit felvettek a külképviseleti névjegyzékbe, egyidejűleg feltüntették a lakcíme szerinti szavazókör névjegyzékében is, azt, hogy a választópolgár a külképviseleti névjegyzékben szerepel, így biztosítható volt, hogy ne szavazhasson a külképviseleten és Magyarországon is. A külképviseleteken leadott szavazatokat tartalmazó urnákat továbbra is utaztatták, Magyarországra szállítást követően a voksokat “bekeverték” a szavazópolgár választókerületében az egyik szavazókör szavazatai közé. A szavazás és a névjegyzékbe vétel az eddigiekhez hasonlóan történt: a Nemzeti Választási Iroda honlapján és a magyarorszag.hu-n pontos tájékoztatást kaphatott minden érdeklődő a szavazás menetéről.

A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárnak regisztrálnia nem kellett, részére a Nemzeti Választási Iroda 2018. februárjában megküldte a választási értesítőt. Amennyiben a választópolgár a szavazás napján külföldön tartózkodott, személyesen, online vagy postai úton a helyi választási irodánál kérvényezhette a külképviseleti névjegyzékbe való felvételét a szavazást megelőző nyolcadik napig. Amennyiben a választási iroda a választópolgárt a külképviseleti névjegyzékbe felvette, a választópolgár a szavazás napján (az amerikai kontinensen a szavazás napját megelőző napon) személyesen, a kérvényben megjelölt külképviseleten szavazhatott.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár csak abban az esetben szavazhatott, ha előzetesen online vagy postai úton kérelmezte felvételét a választói névjegyzékbe a Nemzeti Választási Irodánál. Erre a választásokat megelőző 15. napig volt lehetősége. Amennyiben a választási iroda a választópolgárt a névjegyzékben regisztrálta, a levélben szavazás szavazólapjának elkészültét követően haladéktalanul megküldte a szavazási levélcsomagot a választópolgár számára. A választópolgár szavazatát a levélcsomaghoz mellékelt válaszborítékban adhatta le. A borítékot

• a Nemzeti Választási Irodába juttathatott el úgy, hogy a szavazást megelőző napon 24 óráig megérkezzen
• a magyarországi szavazást megelőző tizenöt napon belül minden munkanapon 9 és 16 óra között, valamint a külképviseleti szavazás ideje alatt leadhatott bármely külképviseleti választási irodába
• a magyarországi szavazásra rendelkezésre álló időszakban eljuttathatta bármely országgyűlési egyéni választókerületi választási irodába.

A választójog érvényesítése alapvető kritérium a modern társadalmak mindegyikében, de a gyakorlatban ez a megvalósítás nem is olyan egyszerű ügy. A külhoni szavazás megoldása egyre nagyobb jelentőséghez jut a globalizáció és a migráció következményeként. Úgy látom, a gyakorlati nehézségek még mindig megoldásra várnak, a számos biztonsági és bizalmi tényező kiiktatása egyelőre lehetetlen feladatnak tűnik.[31] Az elektronikus rendszerek választójogi alkalmazása még várat magára, de a technika fejlődésével eljön az az idő, amikor akadálymentesen, minden eszközzel azon lehetünk, hogy érvényesítsük jogainkat és éljünk állampolgári kötelezettségünkkel, a szavazással, akár külföldön is.[32]

[1] Az új választási rendszer megmaradt a vegyes modell kategóriájában. Két szavazatot lehet leadni, egyéni jelöltre és országos listára. Az egyéni körzetek relatív többségivé váltak, a szavazás egyfordulós. Az új törvény a listák szempontjából egyszintű rendszert vezetett be. Megszűnt ugyanis a megyei szint, és immár csupán országos listák léteznek. Országos lista pártlistaként vagy nemzetiségi listaként állítható. Ehelyütt is emeljük ki: az országos listás mandátumok elosztása nem csupán az országos listára leadott szavazatok alapján történik, hanem hozzászámítják az egyéniből származó töredékszavazatokat. Ez is kuriózumnak számít nemzetközi összevetésben. Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább huszonhét egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.

A közös jelölés szabályai úgyszólván megegyeznek a korábbiakkal, a szövegezés lett kristálytisztább. Két vagy több párt közös jelöltet is állíthat. Egy személy csak egy egyéni választókerületben fogadhat el jelölést. Két vagy több párt közös egyéni választókerületi jelöltek alapján – ugyanazon pártok részvételével – közös pártlistát állíthat. Egy párt csak egy – önálló vagy közös – pártlista állításában vehet részt.

Nagyon sok vitát váltott a nemzetiségek kedvezményes mandátumhoz juttatása. A nehézséget az okozta, hogy mind a 13 nemzetiség kedvezményes mandátumhoz juttatása – főleg a 200 fős parlamenthez képest – aránytalan súlyt képzett volna a kormány/ellenzék bináris kódra pártalapú rendszerben. Ld Cservák Csaba: Választási rendszerek – és az új magyar megoldás. In Rixer Ádám (szerk.): Állam és közösség : Válogatott közjogi tanulmányok, Magyarország Alaptörvénye tiszteletére. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2012. 289-305. o. A magyar választási rendszer fejlődéstörténetéhez nemzetközi összevetésben ld. Cservák Csaba: A Historical Overview of the Emergence of Certain Electoral Systems, 50-57. o. In JOURNAL ON EUROPEAN HISTORY OF LAW, 2017/2. sz., 50-57.

[2] Somogyvári István: Alkotmányozás Magyarországon, 1994-1996, 45-46. o. In Társadalmi Szemle 1996/10. sz. 10-50. o.

[3] Kukorelli István: A magyar választási rendszer 1989-1998. In Dezső Márta – Kukorelli István (szerk.): Választástudományi Tanulmányok, Országos Választási Iroda, Budapest, 1999. 39. o.

[4] 2002. évi LXI. alkotmánymódosító törvény

[5] Az elektronikus szavazás tág kategóriájába azon szavazási módszerek tartoznak, amelyek során infokommunikációs eszköz kerül alkalmazásra. E tárgykörben megkülönböztethető az elektronikus szavazógéppel támogatott szavazás, valamint az elektronikus távszavazás. Előbbi esetben történik, hogy a hagyományos szavazási metódus alkalmazását segítik elő valamilyen infokommunikációs eszközzel. Felmerülhet off-line megoldás, ahol a választópolgár a szavazatát egy ún. önmagában álló, hálózatba be nem kötött eszközön adja le, valamint on-line megoldásról, amikor a szavazógép valamilyen hálózathoz köttetik. Ilyen megoldásnak tekinthetjük például a Németországban tesztelt elektronikus toll alkalmazását a szavazófülkében. A hagyományos szavazásoknak az infokommunikációs eszközökkel történő támogatása azonban a választópolgár számára jelentős könnyítést nem jelent. Az az elektronikus távszavazás (ez az elektronikus szavazás máki köre tehát) már a választópolgár tekintetében is lényeges újításokat hordozhat magában. Ezen esetben olyan infokommunikációs technológiát alkalmaznak, amely során a választópolgár már nem kényszerül előre meghatározott helyszínen leadni a voksát. Ez rendkívül lényeges különbség! Ebben az esetben olyan általános technológiák szolgálnak alapul, mint az interaktív televízió, telefon, SMS-szolgáltatások, illetve az internet. Ld. Cservák Csaba: Modern technológiák az alkotmányjogban, különös tekintettel az alapjogvédelemre. In Homicskó Árpád Olivér (szerk.): Technológiai kihívások az egyes jogterületeken. Patrocinium, Budapest, 2018. 82-83. o.

[6] Dr. Lamperth Mónika (MSZP), 2003. 06. 17. 80. ülésnap, 67. felszólalás.

[7] Kovács László Imre: Az Európai Parlament tagjai megválasztásának magyar rendszere, 52. o. In Politikatudományi Szemle, 2005/2. sz. 21-58. o.

[8] Uo. 55. o.

[9] Ld. még ehhez Cserny Ákos – Nemeslaki András: Az e-szavazás lehetőségei és korlátai Magyarországon. In Cserny Ákos (szerk.): Választási dilemmák, Tanulmányok az új választási eljárási törvény nóvumai és első megmérettetése tárgyában. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2015. 249-253. o.

[10] Berta Zsolt: Segédlet a külképviseleti választási irodák részére a 2006. évi országgyűlési képviselők választásán, 14. o. In Választási Füzetek, 2006/136. sz. 1-35. o.

[11] 1997. évi C. törvény, 89/B. §

[12] Ez a megoldás tovább terhelte az OVB-t, mely státusza joghézagok következtében nagyon sok aggályt rejtett magában. A független testület semminemű infrastruktúrával nem rendelkezett, önálló székhelye sem volt. A vonatkozó törvények nem biztosították a szerv önálló költségvetését. Nem volt egyértelmű a választási bizottságok és irodák közötti viszonyrendszer sem, jóllehet az irodák látták el a bizottságok titkársági feladatait. A delegált tagoknak nem járt tiszteletdíj, pedig általában „neutrális” szakmai ügyekben kellett eljárniuk és a határozatképességet is gyakran ők biztosították. Ld. Cservák Csaba: Közjogi rendszerünk mostohagyermekei: a választási bizottságok. Jogelméleti Szemle. 2009/2. sz.

[13] A 2009. évi CXXVIII. törvény hatályon kívül helyezte a 2005. évi LXXXI. törvényt.

[14] Hallók Tamás: Külképviseleti szavazás az országgyűlési választásokon, 204. o. In Sectio Juridica et Politica, 2006/1. sz. 199-218. o.

[15] Ld. Spiro, Peter J.: Perfecting Political Diaspora, p. 101-125. 81 New York University Law Review 207 (2006)

[16] Bodnár Eszter: A választójog alapjogi tartalma és korlátai. HVGORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014. 70. o.

[17] Uo. 35. o.

[18] Uo. 71. o.

[19] Alaptörvény 2. cikk (1) Az országgyűlési képviselőket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson, sarkalatos törvényben meghatározott módon választják.

[20] Alaptörvény 35. cikk (1) A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson, sarkalatos törvényben meghatározott módon választják.

[21] Bodnár: i.m. 71. o.

[22] Uo. 100. o.

[23] Uo. 100. o.

[24] Tehát az új jogszabály némileg pontosította a korábbi bizonytalan jogállást és hathatósabban garantálja az NVI és NVB függetlenségét. A választási szervek reformjáról ld. Cservák Csaba: A választási szervek szabályozása, különös tekintettel a Nemzeti Választási Bizottságra. In Cserny Ákos (szerk.): Választási dilemmák: Tanulmányok az új választási eljárási törvény nóvumai és első megmérettetése tárgyában. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2015. 11-34. o.

[25] Ld. erről pl. Gulyás Dávid– Juhász László – Lukácsi Dániel Csaba: Az új választójogi szabályozás – egy választást követően, 43. o. In Jogelméleti Szemle, 2015/1. sz. 30-46. o.

[26] Jakab András: A 2011. évi … törvény A Magyar Köztársaság Alkotmánya, Magántervezet szakmai álláspont kialakítása céljából. 2011. január 10. k. n., 3. o.

[27] Bodnár: i.m. 112. o.

[28] Bodnár: i.m.112-113. o.

[29] A nemzetiségek parlamenti képviseletéről és annak problémáiról ld. Farkas György Tamás: Nemzetiségek parlamenti képviselete nemzetközi kitekintésben. In. Farkas György Tamás – Rimaszécsi János (szerk.): Alapjogok – Alkotmány – Alaptörvény, DOSZ-kiadvány, Delakft, Debrecen, 2019. 28-41. o.

[30] http://www.valasztas.hu/kulkepviseleti-reszveteli-adatok (2018. augusztus 8.)

[31] Többek között újragondolásra szorulnak a választási kampány külföldön folytatott cselekményei, a médiában való véleménynyilvánítástól kezdve olyan technikai kérdésekig, mint a plakátolás. Ld. ezekhez Tóth J. Zoltán: A véleménynyilvánítási szabadság érvényesülése és érvényesítése a választási eljárásokban, 1-18. o. In Jogtudományi közlöny, 2016/1. sz. 1-18. o., és Cservák Csaba: A véleménynyilvánítás szabadságjoga a média (szem)üvegén keresztül, In Jogelméleti Szemle, 2010/1. sz., illetve Téglási András: A választási plakát mint kampányeszköz elhelyezésével kapcsolatos alkotmányossági problémák a 2014. évi választások során. In Cserny Ákos (szerk.): Választási Dilemmák, Tanulmányok az új választási eljárási törvény nóvumai és első megmérettetése tárgyában. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2015. 130-150. o.

[32] Fel lehetne használni a kérdéskörben tanulságként az elektronikus közbeszerzés tapasztalatait. Vö.. erről Arató Balázs: Elektronikus megoldások a közbeszerzésben. Magyar Közbeszerzési Társaság, Budapest, 2008. különösen 5-9. o., valamint Boros Anita: Elektronikus ügyintézés és szolgáltatás. In Lőrincz Lajos (szerk): Közigazgatási eljárásjog. HVGORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2005. 573-600. o.

1. Bevezetés

 

Köztudott, hogy a magyar alapjogvédelem rendszerére a német jog mindig is hatást gyakorolt, ugyanis a német alkotmánybíróság nem csupán a tevékenysége és kialakított doktrínái, hanem szervezetrendszere, hatásköre szempontjából is példaadó más alkotmánybíróságok számára, így a magyar Alkotmánybíróság számára is.[1]

Következetesen kijelenthető, hogy mind a magyar és mind a német szabályozási környezet hasonló dogmatikával rendelkezik. Ebből adódóan  jelen tanulmányban a hazai alapjogvédelmi rendszer specifikus sajátosságai kerülnek vizsgálódásaim középpontjába– párhuzamot vonva a német területek attribútumaival.

A magyar jogalkotás sajátossága, hogy a német magánjogtudomány és a Bürgerliches Gesetzbuch (BGB) komoly nyomott hagyott rajta.[2] Ennek megfelelően mielőtt a magyar alapjogvédelmi rendszerre rátérnék, röviden és velősen ismertetném a német rendszer sajátosságait, melyet korábbi tanulmányaimban bővebben is megtalálhatóak.[3]

 

 

1. A német alapjogvédelem hatásai

 

Az európai centralizált alkotmánybíráskodás elvi megalapozása és gyakorlati kezdetei Hans Kelsenig  és az 1920-ban létrehozott osztrák alkotmánybíróságig nyúlnak vissza, mai meghatározó modellje azonban az 1951-ben a Német Szövetségi Alkotmánybíróság lett. A német alkotmánybíróság újdonsága az volt, hogy egyesítette a normakontrollt az alapjogok egyéni védelmével, amire az alkotmányjogi panasz intézménye szolgált.[4]

A történelem során a német jogi fejlődés hagyományosan példaként szolgált a magyar jog előtt. A magyar kodifikátorok előszeretettel vették át a német jogtudósok által kidolgozott, és alkalmazott elméleti konstrukciókat, alapvető elveket és értéktartalmakat, továbbá szabályozási strukturákat.

A jelenleg irányadó német jogelméleti meghatározás szerint – mely szakított a korábbi, túlzottan szűkítő értelemmel – a német alkotmányjogi panasz olyan rendkívüli jogorvoslat, amely a panaszos alapjogaiba történt közhatalmi beavatkozás elhárítására szolgál. Ebből adódóan az alkotmányjogi panasz nem egyfajta meghosszabbítása a rendes jogorvoslati rendszernek, tehát nem az feladata, hogy kikerülhetővé tegye a rendes jogorvoslati eszközök igénybevételét, hanem azokon kívül helyezkedik el, egy másik térben.^[5]

Alapvető kérdés, hogy közvetlenül alkalmazhatók-e az alapjogok? Németországban is komoly viták folytak a tekintetben, hogy az alapjogokat lehetőség van-e közvetlenül alkalmazni, vagy csupán a jogalkotást kötik? Amennyiben lehetőség lenne erre, további kérdésként merül fel, hogy milyen konstellációban lennének alkalmazandók, amely azt jelenti, hogy „kik” és „mik” között érvényesülnek. Ennek megfelelően az „alapjogokat az állammal szembeni biztosítékoknak felfogó álláspont” szerint az alapjogokat abban az esetben tekinthetjük közvetlenül alkalmazandónak, ha a magánszemély az állammal áll jogviszonyban. Konstatálható az a tény, hogy a német joggyakorlatban kialakult az alapjogok „Drittwirkungja” vagyis egyéni jogviszonyokra való kihatása. Ez mit is jelent? Ezen irányzat függvényében bármelyik magánszemély felsorolhatná például a Ptk-t, és adott helyzetben egy szerződés vitájánál is közvetlenül az adott ország alkotmányára hivatkozhatna. [6] Ugyanakkor vannak olyan álláspontok amelyek alapján az alapjogok magánfelek közötti érvényesülését legfeljebb csak akkor lehetne megengedni, ha az egyik fél – mint jogi személy – állami tulajdonban van, illetőleg közfeladatot lát el, közigazgatási hatásköröket gyakorol.[7] Természetesen vannak az előző álláspontnál jóval enyhébb álláspontok miszerint az alapvető jogok csak a törvényi helyek nyitottságánál veendők figyelembe, vagyis a meglévő tételes jogszabályokat ezek fényében kell értelmezni. Köztudott, hogy a jognak 12 értelmezési módszere ismeretes,^[8] amelyek közül az alapjogok mentén való értelmezés csak egy, és nem szoríthatja ki a másikat.

Az alkotmányjogi panasz a német jogban is a rendkívüli jogorvoslat eszköze. Jogi természetének főbb elemeit az alkotmánybíróság gyakorlata kristályosította ki. Kezdettől fogva szempont volt, hogy az alkotmánybíróság ne váljon működésképtelenné a tömegesen rá zúduló alkotmányjogi panaszok miatt, ezért az alkotmányjogi panasz elfogadhatósága feltételrendszerének kidolgozását sokkal inkább az „elbotlási elv”, mintsem a hatékonysági elv alkalmazása jellemezte.[9]

Hasonlóan a magyar jogrendhez a német jogrendben is lehetőség van a bírósági határozatok alkotmányossági felülvizsgálatára.

A német jog kimondja, hogy a bírói jogalkalmazás, a bírói jog kötve van az alapjogokhoz.^[10] Az alapjogok a jogalkalmazást közvetlenül kötelezik. A német Alaptörvény elsődlegességét megfogalmazó egyik szabály az, hogy a bíró a törvénynek és jognak alárendelten működik „Vorrang der Verfassung”.^[11]

Az alkotmányjogi panasz rendkívüli jellege akként ragadható meg, hogy alkotmányjogi panasznak kizárólag akkor van helye, ha az alapjogi sérelem más eszközzel nem volt, nem lett volna elhárítható.

A szubszidiaritás elvéből adódóan az alkotmányjogi panasz rendkívüli jellege akként ragadható meg, hogy alkotmányjogi panasznak kizárólag akkor van helye, ha az alapjogi sérelem más eszközzel nem volt, nem lett volna elhárítható. A rendes bíróságoknak is törekedniük kell az alkotmányos alapjogok megóvására ítélkezési tevékenységük során, így – a jogbiztonság elvével összhangban – csupán kivételesen lehet helye a rendes bíróság jogerős ítéletének alkotmánybíróság előtti megtámadásának, másrészt pedig az alkotmánybíróság akkor tudja betölteni rendeltetetését, ha nem zúdulnak rá tömegesen alkotmányjogi panaszok.[12]

Érdekes kérdést vet fel a jogi képviselet kérdésköre. Minden jogrendben vannak olyan eljárástípusok ahol kötelező a jogi képviselő szerepvállalása, az ilyen ügyletek javarészt ellenjegyzéshez kötött ügyletnek minősülnek. Kérdéses, hogy az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos eljárásban kell-e jogi képviselő vagy sem. Magam azt az álláspontot képviselem, hogy szükséges lenne kötelezővé tenni a jogi képviselő részvételét az eljárás során, hiszen ezzel is tehermentesíteni lehetne az alkotmánybíróságot azáltal, hogy jogi képviselők által „lektorált” beadványok már átestek egy előzetes szakmai szűrőn. Németországban az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos eljárásban a jogi képviselet az alkotmányjogi panasz benyújtásakor nem kötelező, ha azonban szóbeli tárgyalásra kerül sor, akkor a panaszosnak képviselővel kell rendelkeznie. A képviselőt írásban és kifejezetten az Alkotmánybíróság előtti eljárásra kell meghatalmazni. A törvény értelmében képviseletet láthat el az ügyvéd, valamint az olyan jogászprofesszor, aki rendelkezik a bírói tisztség betöltéséhez szükséges képesítéssel, és aki állami vagy államilag elismert felsőoktatási intézmény alkalmazottja az Európai Unió bármely tagállamában, Svájcban vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodásban részes bármely államban. Más személy képviselőkénti közreműködését az alkotmánybíróság esetileg és csak abban az esetben hagyja jóvá, ha ezt a folyamatban lévő ügy természete indokolja.[13]

 

 

III. A német alkotmányjogi panaszok befogadási követelményrendszere

 

A német jogrendben irányadó szabályként elsődlegesen a német alaptörvény (Grundgesetz –GG), eljárásjogi szempontból pedig az alkotmánybírósági törvény (Bundesverfassungsgerichtsgesetz –BverfGG) az irányadó.

Az alkotmányjogi panaszok elfogadhatósági feltételrendszerének kidolgozását illetően fő szempont volt, hogy az AB ne váljon működésképtelenné, ennélfogva a befogadási rendszerre sokkal inkább az „elbotlási elv”, mintsem a hatékonysági elv jellemző.^[14]

A német alkotmányjogi panaszt írásban kell benyújtani és indokolni. A panasznak tartalmazni kell a panasz tárgyának pontos megjelölését. A német alkotmányjogi panasz tárgya sokrétű. A panasz tárgya lehet bírósági ítélet^[15], továbbá közigazgatási határozat is.^[16] És ha több aktus is kibocsátásra került, akkor mindegyik megtámadható alkotmányjogi panasz útján.^[17]

Előterjesztésének határideje egy hónap; nincs lehetőség a panasz előterjesztésére nyitva álló határidő bíróság általi meghosszabbítására. Azonban ha a panaszos a határidőt rajta kívül álló ok miatt nem tudja tartani, az akadály megszűnésétől számított 2 héten belül igazolási kérelem egyidejű benyújtása mellett lehetősége nyílik a panasz benyújtására. Az eljáráshoz – ahogy az az előzőekben is kifejtésre került – nem kötelező jogi képviselőt igénybe venni.^[18]

Fontos tényezővel bír az ügyfélképesség a német „Beschwerdefähigkeit” kifejezés, melyet, ha magyarra fordítunk, azt jelenti, hogy panaszképesség. Alkotmányjogi panaszt az nyújthat be, akinek az alapjogai sérültek, valamint alapjogi jogképességgel rendelkezik. ^[19]

A német szakirodalom két alapvető fogalmat kategorizál. Egyrészt beszélhetünk az ún. Bechwerdeberechtigung-ról, amely azt jelenti, hogy a panaszost alapvető jogok illetik meg, ezzel szemben beszélhetünk az ún. Beschwerdebefungis-ról, ami azt jelenti, hogy fennáll-e annak a lehetősége, hogy valamely konkrét alapjog sérült-e a panaszos esetében.^[20]Ha a panasz megfelel a befogadás feltételeinek, akkor az AB azt kezdi el vizsgálni, hogy a panasz benyújtója 1) maga; 2) jelenben; 3) és közvetlenül tekinthető-e az alapjogi sérelem elszenvedőjének.

Érdekes kérdés a „jelenben” kifejezés. Fontos a jelenbeliség követelménye, ennek alapján az alkotmányjogi panasznak akkor van helye, ha az alapjogi jogsérelmet megvalósító közhatalmi aktus a panasz benyújtásakor még érezteti káros, jogsértő hatását, vagyis ez a hatás még nem múlt el, és nem is csupán a jövőben fog érvényesülni. Az alkotmánybíróság általában abból indul ki, hogy az ítéletnek a panaszosra gyakorolt hatása jelenbeli beavatkozásnak minősül a panaszos jogi szférájába, vagyis ez a követelmény teljesül. A panaszos érintettségének már vagy még fenn kell állnia, és nem valamikor a jövőben. Teljesül például a jelenbeliség követelménye, ha a panaszos az alkotmányjogi panasz benyújtásakor többé nem korrigálható döntésekre kényszerül.

 

 

1. Az alkotmánybíráskodás kapcsolata a jogalkotással és jogalkalmazással

 

Ennél a témánál említhető meg az alapjogvédelem összetett jellege. Alkotmányjogi dogmatikai értelemben az alapjogvédelem kétféle lehet: kollektív és egyéni. A kollektív alapjogvédelem eszköze a normakontroll, vagyis a jogszabályok alkotmányosságának ellenőrzése.[21]

A normakontroll két további kategóriára bontható. Beszélhetünk egyrészt absztrakt, másrészt konkrét normakontrollról. A két normakontroll viszonya eléggé összetett. A konkrét normakontroll természetjogi megközelítésű és elsődleges funkciója az alapjogok védelme. Az absztrakt normakontroll pedig – az eredeti kelseni elgondolás szerint – pozitivista szemléletben az alkotmány védelmére helyezi a hangsúlyt.^[22]

Az absztrakt normakontroll abban különbözik a konkrét normakontrolltól, hogy míg az absztrakt estén – az arra jogosult indítványára – az Alkotmánybíróság konkrét ügytől és eljárástól függetlenül, általános jelleggel vizsgálja egy norma Alaptörvénnyel való összhangját, addig a konkrét normakontroll esetében létezik egy alapügy (alapeljárás), amelyben egy adott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alkotmányellenessége felmerül.^[23] További különbségként megemlíthető, hogy a konkrét normakontroll döntően az egyéni érdek, az absztrakt normakontroll pedig a közérdek érvényesítésére szolgál.^[24] Az absztrakt kifejezés is alapvetően arra utal, hogy nincs egyedi ügy, tehát az indítvány formálisan az absztrakt közérdeket szolgálja, hogy a jogrend koherens maradjon, elemei megfeleljenek az alkotmánynak.^[25]

Az absztrakt normakontroll további két altípusra bontható: lehet előzetes, illetve utólagos. Az előzetes absztrakt normakontroll a magyar alkotmánybírósági joggyakorlat szerint kivételes eljárásnak minősül és elsősorban formai szempontok alapján vizsgálódik.^[26] Utólagos absztrakt normakontrollra – a nevéből is adódóan – a jogszabály kihirdetése után van lehetőség. Szerepe jelentős, hiszen az alkotmányvédő tevékenység egyik kiemelkedő eszköze.  A törvényhozó hatalommal szemben nyújt egyfajta garanciát. Akinek azonban jogi érdeke fűződik az alkotmányellenesség megállapításához, annak továbbra is közvetlen indítványozási joga van: ennek eszköze a konkrét normakontroll.  A konkrét normakontrollnak három fajtája van: a) „régi”, normakontrollal egybekötött alkotmányjogi panasz, b) közvetlen vagy kivételes alkotmányjogi panasz és c) a bírói kezdeményezés egyedi normakontroll eljárás iránt.^[27]

 

 

1. Az alkotmányjogi panasz általános megítélése

 

Ahogy hatályba lépett az Alaptörvény úgy a hazai jogorvoslati rendszer is teljesen átalakult. Megnövekedett az alkotmányjogi panasz eszközének tárháza, amelyből adódóan a bírósági ítélkezés is kontroll alá került.[28]

Megszűnt az actio popularis intézménye, ennek az lett a következménye, hogy a közérdekvédelmi hatáskörökről áthelyeződött az ügyek többségének sarokpontja az egyéni alapjogvédelemre. Az Alkotmánybírósághoz beérkező beadványok hangsúlyai egyre jobban eltolódtak. Az utólagos normakontrollt kérő indítványok száma jelentősen csökkent, míg az alkotmányjogi panaszok száma egyre csak nőtt.[29]

Teljesen átalakult az alkotmányjogi panasz intézménye. Újra lett gondolva ez a jogintézmény. Korábban csak szűk körben volt lehetőség a kérelmező számára, hogy igénybe vegye az alkotmánybírósági kontrollt. Az új szabályozás ehhez képest opciókat vezetett be. Két új panasztípus kapott hangsúlyt (a „közvetlen” és a valódi elnevezéssel illetett alkotmányjogi panaszok). Ezen panaszok megjelenése kiszélesítette az alkotmányjogi panaszok igénybevételének lehetőségét. Több esetkörben is alkalmazhatóvá vált.[30] Több alapjogsérelemre is eszközként szolgált az alkotmányjogi panasz.

Az eddig elhangzottak alapján elmondható, hogy az alkotmányjogi panasz az az intézményesített út, amely a bíróságokat és alkotmánybíróságakat is össze tudja kapcsolni, ugyanis lehetővé teszi valamennyi bírói döntés felülvizsgálatát és megsemmisítését. A bíróságok és az alkotmánybíróságok közötti viszonyt több tényező határozza meg: egyrészt a kérdés alapvetően abban rejlik, hogy kié a végső szó, ami alkotmánybírósági aktivizmushoz és az eljárási (befogadási) szabályok megengedéséhez is vezethet, valamint az ügyteherrel járó egyedi nehézségek.[31]

Az Alkotmánybíróság jellegadó hatásköre az elmúlt időszakban tehát az érintettséghez kötött alkotmányjogi panasz lett, amelynek típusai kibővültek. Az absztrakt normakontroll visszaszorulásának oka azzal magyarázható, hogy megszűnt az utólagos normakontroll actio popularis jellege, így az Alaptörvény által arra feljogosított személyi kör elvi meggyőződésén múlik, hogy kezdeményezik-e az Alkotmánybíróság ilyen típusú eljárását.[32]

A jogintézmény „elsődleges célja az egyéni, szubjektív jogvédelem: a ténylegesen jogsérelmet okozó alaptörvény-ellenes jogszabály által okozott jogsérelem orvoslása. Ehhez kapcsolódik a jogszabály felülvizsgálatára irányuló alkotmányjogi panaszok esetén másodlagos célként a későbbiekben előforduló hasonló jogsértések megelőzése és ennek révén egyben az alkotmányos jogrend objektív védelme.”[33]

Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 26. §-a jogszabályok (normatív panasz), a 27. §-a bírói döntések elleni alkotmányjogi panaszok (egyedi panasz) befogadási kritériumait tartalmazza. Az első esetben a norma alkotmányosságát, míg az utóbbiban a norma értelmezésének alkotmányosságát vitathatja az indítványozó. A támadott aktus típusa mellett fontos elkülönítési ismertetőjegy, hogy korábban megvalósult-e bírósági eljárás. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése (közvetett normatív panasz), illetve az Abtv. 27.  §.-a szerinti panasszal akkor lehet élni, ha korábban volt bírósági eljárás, míg az Abtv. 26. § (2) bekezdés szerinti panasszal (közvetlen normatív panasz) akkor, ha nem volt és nem is lehetett volna bírósági eljárás.[34]

 

 

1. Az alkotmányjogi panasz fogalma és funkciói

 

Az európai centralizált alkotmánybíráskodás elvi megalapozása és gyakorlati kezdetei Hans Kelsenig  és az 1920-ban létrehozott osztrák alkotmánybíróságig nyúlnak vissza, mai meghatározó modellje azonban az 1951-ben a Német Szövetségi Alkotmánybíróság lett. A német alkotmánybíróság újdonsága az volt, hogy egyesítette a normakontrollt az alapjogok egyéni védelmével, amire az alkotmányjogi panasz intézménye szolgált.^[35]

Az alkotmánybíráskodás eszmetörténetének egyik legismertebb alakja az osztrák Hans Kelsen. A Kelsen nevéhez fűződő „joglépcső” – vagy alapnorma-elmélet végkövetkeztetése, hogy egy alapnormával (ti. az alkotmánnyal) ellentétes norma érvényességét mindaddig vélelmezni kell, amíg azt egy erre a célra külön létrehozott szerv (ti. az alkotmánybíróság) ki nem mondja.[36]

Kelsen fogalmazta meg az osztrák alkotmány alkotmánybíráskodásra vonatkozó rendelkezéseit és 1920 és 1929 között maga is a Verfassungsgerichtshof (a továbbiakban: VfGH) tagja volt.[37]

A nemzetközileg is elfogadott általános álláspont szerint az alkotmányjogi panasz az alkotmánybírósági alapjogvédelem legfontosabb eszköze, hiszen ez a legkönnyebben hozzáférhető az állampolgárok részéről. Az alapjogok hagyományosan az emberek jogai az állammal szemben, ennek megfelelően az alapjogok állam általi megsértése áll az alapjogi dogmatika középpontjában.^[38]

Az alapjogok védelmének egyik sajátos, az eseti jogalkalmazói döntésekhez kapcsolódó eszközeként tekintenek rá.^[39] A jogalkalmazás alkotmányos kontrolljának ismerik el.^[40] Az alkotmányjogi panasz mind a jogirodalomban, mind a gyakorlatban az alkotmányos jogok (elsődlegesen az alapjogok) védelméhez fűződő jogintézményként jelenik meg.^[41]

Az alapjogoknak az a funkciója, hogy védje a saját tárgyi védelmi körébe tartozó magatartásokat. A védelem az alkotmányjogi panasz révén tud megvalósulni.^[42] Az alkotmányjogi panasz egy olyan intézmény, amely világszerte elterjedt az alkotmánybíráskodást meghonosító országok körében. E jogintézmény előfordulása Európában a leggyakoribb.^[43] Alkotmányjogi panasz alatt alapvetően az alapjogaiban sérelmet szenvedett egyén vagy szervezet által benyújtott – az alkotmánybíróság eljárásának megindítására szolgáló – eszközt értjük, amely valamely egyedi vagy normatív állami aktus ellen irányul, és adott esetben az aktus alkotmányellenességének megállapításhoz, valamint a benyújtó egyéni jogsérelmének orvoslásához vezethet. A panasz tárgya valamilyen állami cselekmény vagy mulasztás lehet, a törvényhozó, végrehajtó vagy igazságszolgáltatási hatalmi ágba tartozó szerv egyedi vagy normatív aktusa ellen.^[44]

 

 

VII. Az alkotmányjogi panasz hazai ismertetése

 

A magyar alkotmánybíráskodás az 1989-es rendszerváltással kezdődött meg. Az Alkotmánybíróság létrehozásáról 1989-ben hozott határozatott az Országgyűlés. Még abban az évben megválasztotta első öt tagját, és a testület 1990. január 2-án meg is kezdte működését. Ezzel egyidejűleg jelent meg Magyarországon az alkotmányjogi panasz. Ennek a panasznak elég szűk volt az alkalmazási köre, kizárólag abban az esetben volt lehetőség a benyújtására, ha az indítványozó ügyében alkotmányellenes jogszabályt alkalmaztak.^[45] Ebből adódóan a régi szabályozás csak a tételes jog alkotmányossági felülvizsgálatra adott lehetőséget, azonban példaként felhozható egy kivételes eset a 2012-es év előtt, amikor az Alkotmánybíróság élt a valódi alkotmányjogi panasz lehetőségével. Az 57/1991. (XI.8) AB határozat meghozatalakor élt ezzel a lehetőséggel, az úgynevezett Jánosi-ügyben.^[46] Alkotmánytörténeti szempontból fontos kifejteni a híres Jánosi-ügyet, amikor is az Alkotmánybíróság a 20 éves gyakorlata során megpróbált kitörni az alkotmányos rend absztrakt őrének szerepéből azzal, hogy megsemmisítette az indítványozó által kifogásolt bírósági ítéleteket, erre irányuló hatáskör hiányában.^[47]

Az eljárásjogi szabályok megalkotása egyúttal meghatározta az Alkotmánybíróság későbbi gyakorlatát: a testület a felülvizsgálat korlátozott jellegét ismerte el, a bírói jogértelmezést nem tekintette a panaszeljárás tárgyának. Ezzel az alkotmányjogi panasz utólagos normakontroll funkciója vált hangsúlyossá.^[48] Az Alaptörvény hatálybalépését követően jelentős változások következtek be. 2012-ben megjelent egy új intézmény, a valódi alkotmányjogi panasz. Magyarország 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvénye megteremtette a bírói döntések Alaptörvénnyel való összhangja vizsgálatának és megsemmisítésének lehetőségét. Az alkotmányjogi panasz „valódisága” abban áll, hogy az Alkotmánybíróság hatáskörrel rendelkezik az alapjogot sértő egyedi jogalkalmazói aktusok alkotmányossági felülvizsgálatára és megsemmisítésére is.^[49]

Az európai alkotmánybíráskodás fejlődéstörténete alapján megkockáztatható az a kijelentés, hogy a modern kori alkotmánybíróság akkor tekinthető teljes értékűnek, ha felülvizsgálatának hatósugara a jogalkotás teljessége mellett kiterjed a jogalkalmazásra is.^[50] Az alapjogvédelmi rendszer megfelelő működéséhez elengedhetetlenek azok az alapjogvédelmet ellátó intézmények, melyekhez az alapjogaiban sértett személyek bizalommal fordulhatnak. Az alapjogvédelmi rendszer intézményi oldala két komponensből tevődik össze. Egyrészt közjogi alapjogvédelmet ellátó intézményrendszerekkel, másrészt a magánszférában tevékenykedő civil és érdekvédelmi szervezetek összességével jellemezhető.^[51]

 

 

VII. Összegzés

 

Jelen tanulmány célja az volt, hogy elsődlegesen a magyar, de a német alkotmányjogi panasz alapjogvédelmi rendszerben betöltött szerepét bemutassa. Ahogy arról is szó esett a tanulmányban, Magyarország Alaptörvényének hatálybalépésével a hazai jogorvoslati rendszer alapjaiban alakult át. Az Alaptörvény hatálybalépése előtt az alkotmányjogi panasznak csak korlátozott típusai léteztek, de a 2012-es év alapjaiban változtatta meg az alkotmányjogi panasz alapjogvédelmi megítélését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[1] Csink Lóránt – Fröhlich Johanna: Mire lehet alkotmányjogi panaszt alapítani?  MTA Law Working Papers 2017/25.

[2] HAMZA Gábor: Az európai magánjog fejlődése, Nemzeti tankönyvkiadó, Budapest, 2002, 157-162

[3] lásd bővebben: Ouk Varinic: Az alkotmányjogi panasz érvényesülése a német és hazai jogrendben.

In: Miskolczi_Bodnár Péter (szerk.): Jog és Állam 24. szám, XIV. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója, Patrocinium Kiadó, Budapest, 2019. 303-313.; Ouk Varinic: Az alapjogvédelem eszköze. A magyar, német és a spanyol jogrend összehasonlító elemzése. In: Jogelméleti Szemle 2020/1. szám http://jesz.ajk.elte.hu/2020_1.pdf [letöltve: 2020.08.07.]

[4] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon, Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 227-228.

 

[5]Arató Balázs: Alkotmányjogi panasz a német jogrendben, különös tekintettel a befogadhatóság kérdésére. In: Alkotmányjogi panasz – a hatáskörrel kapcsolatos kérdések tanulmánykötet. Budapest, 2019. 502-516.

[6] Arató Balázs – Cservák Csaba: A német alapjogvédelem és az alkotmánybíráskodás rendszeréről. In: Jogelméleti Szemle 2020/2. szám 3-15. http://jesz.ajk.elte.hu/2020_2.pdf [letöltve: 2020.08.07.]

[7] Cservák Csaba és Arató Balázs ezen álláspontot képviselik

[8] Tóth J. Zoltán: A pozitív jogi normák bírói értelmezésének módszertana. In: Jogtudományi Közlöny, 2012/3. szám 105. Hivatkozik rá: Arató Balázs – Cservák Csaba: A német alapjogvédelem és az alkotmánybíráskodás rendszeréről. Jogelméleti Szemle 2020/2. szám http://jesz.ajk.elte.hu/2020_2.pdf [letöltve: 2020.08.06.]

[9] Arató Balázs – Cservák Csaba: A német alapjogvédelem és az alkotmánybíráskodás rendszeréről. In: Jogelméleti Szemle 2020/2. szám 3-15. http://jesz.ajk.elte.hu/2020_2.pdf [letöltve: 2020.08.07.]

[10] „(3) Die nachfolgenden Grundrechte binden Gesetzgebung, vollziehende Gewalt und Rechtsprechung als unmittelbar geltendes Recht.”

[11] Rainer Wahl: Der Vorrang der Verfassung und die Selbständigkeit des Gesetzesrechts, NJW 1984, 401 és skk

[12] Arató Balázs – Cservák Csaba: A német alapjogvédelem és az alkotmánybíráskodás rendszeréről. In: Jogelméleti Szemle 2020/2. szám 3-15. http://jesz.ajk.elte.hu/2020_2.pdf [letöltve: 2020.08.07.]

[13] Arató – Cservák i.m 3-15. http://jesz.ajk.elte.hu/2020_2.pdf [letöltve: 2020.08.07.]

[14] Ld. Pokol Béla: Generális bíráskodás versus specializált bírósági rendszer – Az alkotmánybíráskodás egy dilemmájáról, Jogelméleti szemle 2014/2. sz., 2.

[15] Tilk Péter: Az Alkotmánybíróság hatásköre és működése. PTE ÁJK, Pécs 2005. 199.

[16] Halmai: i.m. 46.

[17] Vincze Attila – Csuhány Péter – Sonnevend Pál – Jakab András: Az Alkotmánybíróság. In: Az Alkotmány kommentárja I. Századvég Kiadó, Budapest 2009. 1143.

[18] Gesetz über das Bundesverfassungsgericht 93.§

[19] Bodo Pieroth: Artikel 93. In: Jarass, Hans D.- Pieroth, Bodo: Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland. C.H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, München, 2000. Rn. 38.

[20] Dr. Sönke E. Schulz; Lorenz von Stein-Institut für Verwaltungswissenschaften; in: Lösungsskizze der Verfassungsbeschwerde 4.

[21] Tóth J. Zoltán: Jogalkotás, jogalkalmazás és alkotmánybíráskodás – az igazságosság érvényesülése és érvényesíthetősége a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában. In: Balla Péter (szerk.): Etikus közgazdasági gondolkodás és versenyképesség. Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest, 2016. 200.

[22] Csink Lóránt: Mozaikok a hatalommegosztáshoz. Budapest, Pázmány Press, 2014. 111.

[23] Tóth (2016) i.m. 200.

[24] Fruzsina GÁRDOS–OROSZ: The Hungarian Constitutional Court in Transition – from Actio Popularis to Constitutional Complaint. Acta Iuridica, 2012/4. 306.

[25] Csink i.m. 111.

[26] 22/1996. (VI.25.) AB határozat

[27] 2011. évi CLI. tv. 25.§ és 26. § (1) (2) bekezdés

[28] Sulyok Tamás – Szakály Zsuzsa: Az alkotmányjogi panasz jogorvoslati jellegének bővülése. In: Balogh Elemér (szerk.): Számadás az Alaptörvényről. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2016. 359.

[29] G. Karácsony Gergely: A közvetlen alkotmányjogi panasz a magyar jogrendszerben. In: dr. Gábor Zsolt (szerk.): Alkotmányjogi panasz – a hatáskörrel kapcsolatos kérdések. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2019. 188

[30] G. Karácsony i.m. 188.

[31] Vincze Attila – Herbert Küpper: Összefoglaló és tanulságok. In: dr. Gábor Zsolt (szerk.): Alkotmányjogi panasz – a hatáskörrel kapcsolatos kérdések. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2019. 84.

[32] Orbán Endre: A bírói döntések ellen benyújtott alkotmányjogi panaszok tapasztalatai. Pázmány Law Working Papers, 2016/20. 8.

[33] Bragyova András: Az alkotmányjogi panasz fogalma. In: Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére, 2008. 70.

[34] Bodnár Eszter – Szalbot Balázs: A konkrét utólagos normakontroll és az alkotmányjogi panaszeljárások összefüggései. In: dr. Gábor Zsolt (szerk.): Alkotmányjogi panasz – a hatáskörrel kapcsolatos kérdések. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2019. 161-162.

[35] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon, Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 227-228.

[36] lásd bővebben:  Chronowski Nóra: Az alkotmánybíráskodás (JURA, 7. évf. 2. szám)

[37] Sulyok Tamás: Az osztrák Verfassungsgerichtshof és a magyar Alkotmánybíróság utólagos normakontrollt érintő hatáskörei. Alkotmánybírósági szemle 2011/1. szám. Forrás: Jogkódex

[38] PEINE, Franz-Joseph: § 57 Das Grundrechtseingriff. In: MERTEN, Detlef – PAPIER, Hans-Jürgen (szerk.): Handbuch der Grundrechte in Deutschland und Europa. III. Heidelberg: C. F. Müller, 2009, 89.

[39] A teljesség kedvéért itt utalni kell arra, hogy alkotmányjogi panasszal általában a közhatalom, így az igazságszolgáltatás, a közigazgatás és a törvényhozás aktusai támadhatók [lásd: Alkotmánytan 446, Az Alkotmány kommentárja (szerk: Jakab András) I. kötet, Századvég Kiadó, Budapest, 2009 (a továbbiakban: Az Alkotmány kommentárja), 1143. o.]. A törvényhozás aktusai a jogalanyok vonatkozásában ugyanakkor tipikusan az eseti jogalkalmazás eredményeként válnak kikényszeríthetővé. Ezért a törvényhozás aktusainak alkotmányjogi panasszal történő támadása rendszerint az azt realizáló igazságszolgáltatás és közigazgatás aktusai alapján történhet meg.

[40] Schmidt Péter: Az Alkotmánybíróság és a központi államszervezet. In: Alkotmánybíráskodás. Unió Kiadó, Budapest, 1993 (a továbbiakban: Schmidt), 191. o.; Halmai Gábor: Az alkotmányjogi panasz – jelen és jövendő? Bírák Lapja 1994/3–4. sz. (a továbbiakban: Halmai), 46. o.

[41] Rácz Attila: Az alkotmányos jogok védelme és az alkotmányjogi panasz. Acta Humana 1992. No 8., 32. o.; Tilk Péter: Az alkotmányjogi panasz, mint a bíróságok és az alkotmánybíróság eljárásának kapcsolódási pontja. Bírák Lapja 2002/2. sz. (a továbbiakban: Tilk), 59. o., Alkotmánytan (szerk.: Kukorelli István), Osiris Kiadó, Budapest, 2007 (a továbbiakban: Alkotmánytan), 459. o., Bragyova 71; 65/1992. (XII. 17.) AB határozat (ABH 1992, 289, 291.)

[42] GRAF VON KIELMANSEGG, Sebastian: Grundfälle zu den allgemeinen Grundrechtslehren. JuS 2009/1. 20.

[43] Tóth Judit – Legény Krisztián (szerk.): Összehasonlító alkotmányjog. Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest 2006. 271.

[44] Bodnár Eszter: Az alkotmányjogi panasz – intézménytörténet és nemzetközi kitekintés In: Bitskey Botond – Török Bernát (szerk.): Az alkotmányjogi panasz kézikönyve. Budapest, HVG – ORAC, 2015. 19.

[45] Alkotmányjogi panasz – hogyan jutsz el a lépcső tetejére?   http://arsboni.reblog.hu/alkotmanyjogi-panasz–hogyan-jutsz-el-a-lepcso-tetejere[2020.05.20]

[46] 57/ 1991. (IX.8) AB határozat

[47] Zakariás Kinga: A bírósági határozatok ellen irányuló alkotmányjogi panasz a Német Szövetségi Alkotmánybíróság Esra határozatok tükrében. https://alkotmanybirosag.hu/uploads/2017/05/absz_2011_2.pdf (2020.05.20)

[48] Darák Péter: Az Alkotmánybíróság és a Kúria kapcsolata a valódi alkotmányjogi panaszok tükrében. In: Vokó György (szerk.): Tanulmányok Polt Péter 60. születésnapja tiszteletére. Budapest, HVG-ORAC, 2015. 240-241.

[49] Köblös Adél: Milyen jogvédelmet nyújt az alkotmányjogi panasz? In: Alkotmánybírósági Szemle, 2010/1. szám

[50] Herbert Bethge: Die Masteriellen Verfassungsstreitigkeit zwischen Verfassungsgerichtsbarkeit und Fachgerichtsbarkeit. In: Wolfgang Roth – Peter Baumeister – Josef Ruthig (szerk.): Staat, Verwaltung und Rechtsschutz. Festschrift für Wolf – Rüdiger Schenke zum 70. Geburtstag. Berlin, Dunckler & Humblot, 2011. 69.

[51] Naszladi Georgina: Alkotmányjogi panasz a magyar alapjogvédelem rendszerében (Doktori értekezés) Pécs 2016. chrome-extension://oemmndcbldboiebfnladdacbdfmadadm/https://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/14545/naszladi-georgina-phd-2016.pdf?sequence=1&isAllowed=y (2020.06.10)

1. Bevezetés

A kártérítési jog elsőrendű célja a megbomlott károsulti élethelyzet lehető legteljesebb helyreállítása. A jog a kártérítés eszközrendszerével kívánja elősegíteni azt, hogy mindazon károk tekintetében, amelyek a károkozó felelősségének körében belül keletkeztek, olyan helyzet jöhessen létre, mintha a károkozás meg se történt volna. Figyelemmel kell azonban arra lenni, hogy a kártérítési kötelezettsége nem terjedhet túl azon a káron, amelynek bekövetkezéséért felelős. A teljes kártérítés elve és a káronszerzés tilalma egységesen jelölik ki azt a határvonalat, amelyre a károsult kárigényét eredménnyel alapíthatja.

Különösen így van ez azon költségek körében, amelyet a károsult, vagy rá tekintettel más személy a károsodásra adott válaszként, a bekövetkező hátrányok kiküszöbölése érdekében használ fel. Tanulmányomban azt kívánom bemutatni, milyen különös jegyei vannak a hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségeknek. Felvázolom, milyen típusú költségek és milyen mértékben jöhetnek számításba a károkozóval szembeni igényérvényesítés során, ehhez pedig milyen bizonyítási teljesítményt vár el a bírósági gyakorlat. Tanulmányomban általános megállapításokat teszek ezekre a kárfajtákra, kiemelve azonban az egyes jogcímek érvényesítése során alkalmazott egyedi mérlegelési szempontokat is.

2. Kártípusok a polgári jogban

A kárként érvényesíthető egyes jogcímek egzakt felsorolására a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) nem vállalkozik, dogmatikájában azonban klasszikus hármas felosztást követi, így kárnak tekinti a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést, az elmaradt vagyoni előnyt, valamint a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségeket.

A harmadik csoportban megjelölt károkat szükséges, vagy indokolt költségként is szokás megjelölni, jellegüket tekintve több vonatkozásban is elütnek a másik két csoportba tartozó jogcímektől. Míg az első két csoportban lévő károk egy többé-kevésbé objektív körülményt írnak le, minden esetben egy a felektől függetlenül kialakult állapotot tükröznek. A vagyoni értékcsökkenés a károsodás következében, akár anélkül beáll, hogy a károsodásról, illetve a károkozó magatartásáról tudomást szerezne. Az elmaradt vagyoni előny pedig a kárbehatásnak a károsult személyére való visszahatásából ered, mely ellen legfeljebb – a külön értékelés alá eső – rendkívüli erőfeszítéssel járó munkateljesítményével tud a károsult tenni.

Ezzel szemben az indokolt költségek felmerüléséhez egy többletelem kapcsolódik. A kiküszöböléshez szükséges költségek minden esetben a károkozásra adott választ tükrözik. A károsultnak, vagy rá tekintettel hozzátartozójának a személyes döntését, mellyel a kárát csökkenteni vagy megszűntetni kívánja. A károsulti oldal a saját reakciójával kíván olyan helyzetet teremteni, mintha a károkozás meg se történt volna. A reakció a megbomlott állapot helyreállítására irányul. Ilyen értelemben a költség felmerülése közvetlenül a károsult döntésének következménye. A döntés szükségessége viszont nem merült volna fel, ha a károsultat nem éri károsodás. Nagyfokú mérlegelési lehetőség nyílik a bíróság számára, hogy megítélje, egyáltalán milyen típusú költségek, milyen mértékben és időtartamban alkalmasak arra, hogy a felperesi igény ne ütközzön bele a káronszerzés tilalmába.

3. A szükséges költségek jellemzői

A Ptk. lényegében nem változtatott a szükséges költségek korábbi szabályozásán, mindössze a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez (a továbbiakban: r. Ptk.) képest pontosította annak megfogalmazását azzal, hogy a károsultat ért vagyoni hátrányok csökkentése kitételt elhagyja, amiként a költségek elnevezés mellől a nem vagyoni kártérítésre utaló kárpótlás szó is elmarad.[1] Véleményem szerint azonban ez a nyelvtani egyszerűséget szolgálja, hiszen a kiküszöbölés szó fogalmába a csökkentés is beleértendő.[2] A károkozó felelősségének terjedelmére nem hoz változást a nem vagyoni kárra vonatkozó hivatkozás elhagyása sem, hiszen a Ptk. 2:53 §-ában foglalt utaló szabály alapján, »aki személyiségi jogainak megsértéséből eredően kárt szenved, a jogellenesen okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti a jogsértőtől kárának megtérítését. «

Változást hozhat azonban a Ptk. 6:522. § (2) c) pontja szerinti károk értékelése a sérelemdíj bevezetésével. Amíg korábban ennek keretében voltak érvényesíthetők a nem vagyoni hátrány folytán felmerült többletköltségek, úgy ezek részben már a sérelemdíj összegébe épülnek be. Tipikusan ilyenek azok a költségek, amelyek a korábbi életvitel beszűkülésének más előnyökkel való kompenzálása során merültek fel. A r. Ptk. szerint elbírált esetekben gyakoriak az ún. kulturális többletköltségek érvényesítése, melyek során a bíróság azt a helyzetet értékeli, hogy a súlyosan egészségkárosodott személy korábbi szabadidős lehetőségei beszűkültek, gyakorta munkát sem tud végezni, a lakásába való bezártsága pedig pszichés nyomás alá helyezi, mely csak tetézi az amúgy is megélt betegségtudatot. A kulturális (művelődési) többletköltségek érvényesítésében egyelőre új gyakorlatról még nem beszélhetünk.

A vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek érvényesítésének nemcsak az szab gátat, hogy a károsult a költségeket a károsodása kiküszöbölésére vegye igénybe, hanem az is, hogy bizonyítsa, hogy a költség felmerülése a kiküszöböléshez szükséges volt. A Ptk. nem írja elő, hogy a károsult az őt ért hátrányt milyen módon és mértékben küszöbölheti ki, ez az egyéni autonómia elvéből is következik. Azt azonban egyértelművé teszi, hogy a károkozó a felelőssége körébe tartozó károsodások közül csak azokért és csak olyan mértékben köteles helytállni, amennyire a költség felmerülése szükséges volt. A temetési költségek körében a gyászoló családtag nincs attól elzárva, hogy az elhunytnak a szokásosnál, illetve közösségileg elvártnál drágább síremléket állítson. Az azonban a Legfelsőbb Bíróság BH 1985.312 számon közzétett döntése óta töretlenül érvényesül, hogy a károkozó a temetési költségek körében felmerülő sírkőállítás költségeit csak a helyben szokásos, átlagos kivitelű sírkő költségéig köteles viselni. Ami ezen a mércén túl van, kívül esik a kártérítési felelősségen. A mérce meghatározása során a bíróság mérlegelése kiemelt jelentőségű, amiként az is, hogy a felperes ne csak a költségek összegszerű felmerülését és a károkozó felelősségi körébe tartozó károsodással való okozati kapcsolatát, hanem annak szükségességét, célszerűségét és ésszerűségét is bizonyítsa.[3] A három értékmérőn túl még szerepe van a mértéktartás elvének is, hiszen a károsult kárenyhítési kötelezettség terheli, így a károsult magatartása nem irányulhat arra, hogy a károsodásával jól járjon, ez a káronszerzés tilalmába is ütközik. Választott költekezésének ezért mértéktartónak, a kár lehetséges kompenzálásával arányban állónak, a lehetséges alternatívák közül a célhoz kötött ésszerű megoldást szolgálónak kell lennie.

A költségek szükségességének vizsgálata gyakori a sérüléseket, megbetegedést enyhíteni, megszűntetni hivatott magán-egészségügyi beavatkozások megítélése körében. A beteget a Ptk. 6:525. §-ában foglalt kárenyhítési kötelezettsége alapján a jog arra kívánja rászorítani, hogy gyógyulásához lehetőség szerint elsősorban a társadalombiztosítás által lehetővé tett, külön térítés nélküli beavatkozásokat vegye igénybe. Azonban a károkozó teljes reparációra köteles, így azokban az esetekben, ahol a társadalombiztosítás keretében megvalósuló közgyógyellátáshoz képest magasabb színvonalú, biztonságosabb vagy épp gyorsabb megoldást kínáló magánegészségügyi megoldások állnak rendelkezésre, orvosi többletköltség címén akár ezen költségek is érvényesíthetők lehetnek. Ugyanis » ha a közgyógyellátás bármely okból nem nyújt megfelelő alternatívát a magán egészségügyi ellátáshoz képest, akkor nem haladja meg az elvárható magatartás kereteit az egészségügyi ellátásra szoruló károsult részéről a költségesebb magánellátás igénybevétele.« (A Kúria Pfv.III.21.276/2017./4., valamint a Pfv.20032/2017/4. számú ítéletei)

Vizsgálat tárgya lehet az is, hogy a Magyarországon nem engedélyezett, azonban külföldön jogsértés nélkül igénybe vehető beavatkozások a kártérítés keretébe esnek-e: »A károsultnak az általa viselendő kárkövetkezmények minél magasabb színvonalon és minél rövidebb időn belüli csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez fűződő érdeke, valamint a károkozónak az ezzel felmerülő költségek minimalizálásához fűződő érdeke között az ésszerű egyensúly« figyelembevétele szükséges, a Kúria vélemény ez a módja annak, hogy állást lehessen foglalni, mi sorolható a megtérítendő károk körébe.(A Kúria Pfv.III.21.276/2017./4., valamint a Pfv.20032/2017/4. számú ítéletei)

A bíróság azonban csak az olyan orvosi beavatkozások költségeit állapíthatja meg, amelyek orvosilag indokolhatók. A magán-egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban is irányadó, hogy nem az eredményességi faktor a döntő. A bíróságnak nem azt kell értékelnie, hogy a beavatkozás elérte-e a kívánt eredményt, hanem azt, hogy a beteg egészségkárosodására az állapotának javítását célzó beavatkozás célszerűségi és ésszerűségi szempontok figyelembevételével is alkalmas-e.[4]

4. A szükséges költségek lehetséges köre

A szükséges költségek köre előre nem meghatározható, minden esetben az ügy összes lényegi körülményei, valamint a felek által elvégzett bizonyítási cselekmények alapján dönthető el, milyen jogcímen, milyen mértékben érvényesíthető. A bírósági gyakorlatban vannak olyan kárfajták, melyek a Ptk. külön nevesítése nélkül is egységes megjelöléssel bírnak (pl. közlekedési többletköltség, háztartási kisegítő költsége), azonban a kártérítési igény elbírálása nem függ az igény pontos megnevezésétől, hanem annak tartalmát kell értékelni. Azért is, hiszen a felek a lehető legkülönbözőbb megjelölésekkel érvényesíthetik költségeiket. Erre példa az élelemfeljavítási költségek, melyekre a bírósági gyakorlatban még az élelem-kiegészítési, táplálékfeljavítási, valamint élelmiszer-többletköltség jogcímeket is megtalálhatjuk.

4.1 Elhatárolási kérdések

Fontos azonban annak vizsgálata, hogy az egyes igények között van-e átfedés, hiszen a káronszerzés tilalmából az is követelményként jelenik meg, hogy ugyanazt a költséget a felperes ne érvényesíthesse kétszeres jogcím alatt. Ilyen elválasztás a figyelmességi csomag, valamint az élelemfeljavítási költségek elválasztása.[5]

A Fővárosi Ítélőtábla több döntésében, így a Pf.20519/2019/4. számú ítéletében foglalt érvelésével foglalkozott a segítségre szoruló károsulttal szembeni időráfordítások elszámolásával kapcsolatban.  Az ítélet szerint »nincs szó arról, hogy az ápolás-gondozás többletköltsége, a háztartási kisegítés, illetőleg a jövedelemveszteség címén előterjesztett vagyoni kárigények akár csak részben is átfedésben lennének, ezek ugyanis egymástól eltérő ténybeli alapon nyugvó igények.«  Az Ítélőtábla a Kúria Pfv. III. 20.953/2014/6. számú ítéletében foglaltakat fejti ki azzal, hogy az ápolási-gondozási járadék ahhoz az időhöz kapcsolódik, amely a konkrét esetben a károkozás folytán sérült gyermek többletgondozásával merül fel, a háztartási kisegítő többletköltsége abban merül fel, mivel a háztartási munkák mértéke is magasabb a beteg gyermek nevelésével kapcsolatban, ehhez képest az otthoni többletmunka okán kieső jövedelemszerző tevékenységét szintén a károkozással összefüggésben nem tudja gyakorolni, ezért a kieső időre nézve elmaradt vagyoni előny jogcímén jövedelempótló járadékra is jogosult. Itt ki kell emelni, hogy a munkavégzésen alapuló járadékigények (ápolási-gondozási, háztartási kisegítő, mezőgazdasági kisegítő) kiszámítása során ugyan figyelembe lehet venni a minimálbért, illetve a vállalkozások árlistáit is – a bírósági gyakorlat szerint méltányolt 75%-os mértékig -, azonban az értékelés nem vezethet odáig, hogy ezeket a többletköltségeket munkabérnek tekintsük. A Kúria BH 2017.12.403. számú ítélete szerint a károsultnak járó költség a hozzátartozónak nem a jövedelme, hanem a károkozó helyett a reparáció körébe tartozó tevékenység elvégzéséért járó ellentételezés, amely természete szerint nem más, mint a károsultnak járó költség. Szükségtelen annak vizsgálata is, hogy az adott feladatot, így különösen ápolást, illetve gondozást elvégző személynek van-e szakmai végzettsége, jogosultsága, hiszen kártérítési szempontból csak annak van jelentősége, hogy ezeket a munkákat ténylegesen elvégezték-e.

Ugyanígy a károkozó felelőssége körébe esik, amennyiben a szülőre a gyermeke egészségkárosodása folytán többletteher hárul. A munkát ugyanúgy szülői minőségben végzi, más szülői tevékenységétől a mindennapokban élesen elválaszthatatlanul, azonban olyan feladatokról van szó, amelyek a károkozás folytán nem merültek volna fel: »A gyermekről való gondoskodás alkotmányos kötelezettsége nem érinti a kifejtett munka vagyoni értékének felmérhetőségét« – állapította meg a Kúria a Pfv.III.21.276/2017/4. számú ítéletében kiemelve azt is, amennyiben nem így lenne, akkor azzal a károkozó ok nélkül mentesülne felelőssége alól.

A Ptk. hármas kárfelosztásának egyes csoportjai között is lehet átfedés. Ilyen eset lehet, amikor a felperes erőmegfeszítés jogcímén kíván költségpótló járadékot érvényesíteni. A Kúria több ítéletében, így az Pfv.III.20.801/2018/8. számon közzétett határozatában is megerősítette, hogy amennyiben a károsult a kialakult egészségkárosodása ellenére rendkívüli munkateljesítményére tekintettel az erőmegfeszítés jogcímén külön járadékigénnyel nem léphet fel. Ezt a különleges munkavégzés körében számolható el, figyelemmel a Ptk. 6:528. § (6) bekezdésében foglaltakra is.

A balesetet követően végtagját vesztő károsult nem a vagyonában beállt értékcsökkenésként, hanem indokolt költségként érvényesítheti a beszerzett művégtag költségét. Ennek indoka, hogy az elvesztett végtag a károsultnak nem tulajdontárgya, így értelmezhetetlenek az értékcsökkenés során figyelembe veendő szempontok is, például a vagyontárgy újonnan való beszerzésének értéke. A művégtag beszerzése ehhez képest a baleset okán beállt hátrány kiküszöbölésére tett kísérlet, mely teljes mértékben bizonyosan nem pótolhatja az elvesztett testrészt, azonban a funkcióvesztést legalább részben enyhíteni képes. Más a helyzet abban az esetben, ha a károsodás a már meglévő művégtagot éri. Ebben az esetben már a művégtag javítása, pótlása a vagyonban beállt értékcsökkenés körében vizsgálandó.

4.2 A harmadik személy által vállalt költségek

Költségként nemcsak a károsult által harmadik személy (pl. hivatásos ápoló) számára ténylegesen kifizetett pénzösszeg jelentkezhetnek, hanem általánosságban minden olyan többletmunka értéke, mely pénzben kifejezhető. Ilyen a szülők által saját károsodott gyermekük ápolására, gondozására, segítésére tett olyan többlettevékenysége, mely a károkozás hiányában szükségtelen lenne. Ez a többletráfordítás személyes ellátás mellett és pénz kifizetése hiányában is vagyoni értékkel bír, így a kártérítési felelősség összegszerűségének megállapítása során költségként érvényesíthető. Töretlennek tekinthető a bírói gyakorlat, mely szerint a károkozó nem gazdagodhat azáltal, hogy az ápolást-gondozást hozzátartozó végzi.[6] A kártérítés szemszögéből annak van jelentősége, milyen fajta és mértékű vagyoni megterhelés merült fel annak kapcsán, hogy a károsodás bekövetkezett. Annak formája azonban a károkozó kárfelelősségét nem csökkenti, akkor sem, ha a kiküszöböléshez szükséges segítséget a kárkötelmen kívül eső családtag vagy barát szívességből, ingyenesen vállalja magára. A Kúria álláspontja szerint ugyanis a családtag ingyenes vagyoni, illetve tevőleges segítségnyújtása nem a károkozó kárviselés alóli részleges vagy teljes mentesítését szolgálja, hanem a káresemény következményeinek viseléséhez szívességi alapon nyújtott támasz. De a kárt ettől még a károkozónak kell megtérítenie, hiszen amennyiben a károkozó »vonakodása miatt nem tesz eleget nyomban a károsodás bekövetkezésekor a kártérítési kötelezettségének, késedelme őt akkor sem mentesíti e kötelezettsége teljesítése alól, ha azt vele jogviszonyban nem álló személyek a károsult számára ingyenesen megelőlegezték.«  (A Kúria Pfv.III.22.383/2016/5.számú ítélete) A Ptk. 6:532. §-a szerint a kártérítés a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékessé válik, így a károkozónak már a harmadik személy segítségnyújtását megelőzően kötelezettsége keletkezik arra, hogy a kárt megtérítse. Ilyen értelemben a harmadik személy mintegy megelőlegezi azt, de a károkozó kötelezettségén nem változtat: »A harmadik személyek által a károsultnak nyújtott segítség kívül áll a károkozó kárfelelősségének a beállásán és annak mértékén is, nincs jelentősége a kárkötelemben. «[7]Amennyiben pedig nem ezt az álláspontot tenné magáévá a bírósági gyakorlat, úgy a kötelezett – a károkozásán túl egy további jogellenes magatartása által – a késedelmének köszönhetően mentesülne a kötelezettsége alól.

Nincs szerepe a felperesek jövedelmi viszonyainak vizsgálatának sem. A károkozó kártérítési felelősségét nem érinti az, hogy a károsultak a keresetté tett igényükben foglalt összeget előzetesen képesek voltak-e saját maguk előteremteni és megelőlegezni. Szükséges azonban annak károsulti bizonyítása, hogy a felmerült költségek valamilyen forrásból ténylegesen kielégítésre kerültek. A károsult anyagi helyzetének vizsgálata csak akkor kerülhet sor, ha alapos a kétség azt illetően, hogy az érvényesített költségek ténylegesen felmerültek-e, tehát ha a körülményekből arra lehet következtetni, hogy ezek a költségek fiktívek. (Kúria Pfv.III.22.383/2016/5.számú ítélet)

A károsult saját maga által megelőlegezett költséget jelent, amennyiben a károsodás folytán csak saját többletmunkájával tudja ellátni a feladatot. A Kúria Pfv.III.20.897/2014/3. számú ítéletében is megjelenő gyakorlat szerint a károsult erre a többletidőtartamra is követelhet járadékot. Ilyen követelések esetén egyértelműbb, ha a felperes többlethumánerő-ráfordítás jogcímet használja. Összege azonban ugyanolyan elvek szerint alakul, mintha a háztartási kisegítői munkát hozzátartozója vagy más harmadik személy végezné.

5. A kártérítési összeg szabad felhasználása

A kártérítési jog reparációs célja fikció, hiszen a károkozást teljes mértékben sosem lehet meg nem történté tenni. Még azon kivételes alkalmakkor, amikor lehetőség nyílna a kár természetbeni megtérítésére, akkor sincs lehetőség arra, hogy a károsult számára kieső időt egzakt módon kompenzálni lehessen. A kártérítés mindig jogcímhez kötött, a bíróság csak az olyan kereset alapján tud érdemben eljárni, amelyben a felperes kárát és annak összegét pontosan megjelölte. Annak vizsgálata azonban, hogy a kártérítés összegét a károsult a későbbiekben arra a célra használja-e fel, amire neki a bíróság megítélte, kívül esik a vizsgálódási körünkön. Egy példával élve nincs szükség annak ellenőrzésére, hogy a károsult a gyógyszerköltség címén megítélt kártérítés valóban a keresetében megjelölt gyógyszerekre költi-e, és ezeket a gyógyszereket az előírt módon és mennyiségben beveszi-e. A Kúria Pfv.III.21.975/2016/5.számú ítélete alapján »ha az egészségében károsodott személy az egészségi állapota javításáról vagy szinten tartásáról egyéb céljai érdekében lemond, ez kizárólag az ő egyéni életvezetési döntései közé tartozó kérdés, és nem szolgálhat a károkozó mentesülésére.«  A Kúria álláspontja szerint a gyógyszerköltség indokoltságának bizonyításához elegendő volt, hogy szakértő megállapította a gyógyszerek használatának szükségességét, összegszerűségére pedig a csatolt gyógyszertári igazolás elegendő bizonyítékul szolgált.

6. A szükséges költségek bizonyításának egyes kérdései

A szükséges költségek iránti igények elbírálása során mindig az adott ügy bizonyítással felölelt körülményeinek értékelésével tud a bíróság mérlegelési jogkörével megfelelő módon élni,[8] figyelemmel arra is, hogy a többen a kevesebb elve szerint a nagyobb előnnyel járó dolog vagy szolgáltatás bizonyosan jobban képes helyreállítani a megbomlott élethelyzetet, így egy tengerparti nyaraló megvásárlása is bizonyosan enyhít a károsodással elszenvedett fájdalmakon. Volt olyan vélemény a magyar jogirodalomban, mely szerint az is indokolt lehet, ha valaki egy külföldi körutazással kívánja feledtetni fájdalmait.[9] Azonban az eljáró bíróságoknak mérlegelnie kell azt is, hogy a felmerülő költség indokolt, ésszerű, illetve arányos volt-e.[10] A bírói mérlegelés körében pedig szükségszerűen megjelenik az objektív értékítélet (pl. fekete gyászruha viselésének közösségi illendőségi elvárása) mellett a szubjektív viszonyok (pl. esztétikai célú plasztikai műtét, illetőleg tartós súlyvesztés miatt a ruhatár lecserélése) értékelése.[11] A szükséges költségek körének meghatározása során mutatkozik meg leginkább, hogy az eljáró bíró nem függetlenítheti magát sem a társadalom értékítéletétől, sem pedig az egyén belső érzelemvilágától.[12]

Nem hagyható figyelmen kívül a sérelem súlya sem.[13] A harmadik csoportba tartozó költségek esetén jelenik meg legkonkrétabban a teljes kártérítés elvének fikciója, s nyílik lehetőség a bírói mérlegelésre. Az eljáró bíróságok számára a felek által előterjesztett bizonyítékok (tanúvallomások, számlák, árajánlatok illetve a szakértő véleménye) alapján nem is az a kulcskérdés, hogy ezek a károk felmerültek-e illetőleg mi az a mérték, ami a kár teljes kompenzációját eredményezi. Természetesen ezek hiányában az eljáró bíróság nem fogja helybenhagyni a kereseti kérelmet. Még a Ptk. 6:531. §-ában foglalt általános kártérítés szabályai szerint sem, hiszen ez a rendelkezés nem a lehetséges bizonyítás elmaradásának kimentésére szolgál jogalapként. Általános kártérítés alkalmazására egészen addig nem kerülhet sor, míg nem válik »nyilvánvalóvá«,[14] hogy a kár mértéke nem állapítható meg bizonyítás útján. A kulcskérdést mindinkább az jelenti, a bíróság milyen mértékben tartja szükségesnek (indokoltnak) a ténylegesen felmerült költségeket, mennyiben ismeri el, hogy a ténylegesen a károkozással kapcsolatban megjelenő költségeket a károsult helyett a károkozónak kell viselnie. Annak kockázatát azonban, hogy a kiküszöböléshez felhasznált ilyen költségek megtérülnek-e (pl. a gyógytorna javít-e a beteg állapotán, az egészségjavító műtét sikeres lesz-e), nem lehet a károsultra terhelni, így a károkozó érdemben nem hivatkozhat arra, hogy egyes költségeket ugyan felhasználtak, azok azonban eredménytelennek bizonyultak. A hétköznapokban jelenlévő utólagos racionalizációt a költségek szükségességének vizsgálata során is kerülni kell, a kárt akkor is meg kell téríteni, ha utóbb nem váltotta be a hozzá fűzött célokat. Figyelemmel lehet azonban a bíróság arra is, hogy a kártérítési igény kellően mértéktartó-e ahhoz, hogy ne hárítson indokolatlan tehertételt az alperesre. (A Kúria Pfv.III.20.894/2016/3.számú ítélete)

Különösen az egészségkárosodással kapcsolatos perek során van jelentősége a szakértői bizonyításnak, hiszen szakértő tud arról megnyugtató véleményt formálni, hogy a károsult állapota szükségessé teszi-e számára ápoló, kisegítő, kísérő vagy egyéb személy segítségét, s ha igen, akkor milyen értékű segítség körében, napi hány órában. Szakértő tud nyilatkozni arról is, hogy a károsult állapota végleges-e, hátránya állandónak tekinthető-e, vagy csak egy meghatározott időtartamban áll fenn. Szakértő segítségével bizonyíthatja a felperes, hogy közlekedése a korábbiakhoz képest nehezebben megoldható, gépkocsi, vagy lakás vásárlása indokolt-e az állapota alapján. A bizonyítás lezárását követően azonban a bizonyítékok mérlegelése az eljáró bíróság feladata, aki a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 263. § (1) bekezdésének keretei alapján szabadon állapíthatja meg a tényállást. A Legfelsőbb Bíróság a BH2000. 208., valamint a BH2003. 343. számon közzétett határozataiban is megerősítette azonban, hogy bár a bíróság döntésében eltérhet a szakértő véleményétől, azonban csak az eljárás során feltárt, minden kétséget kizáróan tényekkel szemben.

7. Összegzés

Tanulmányomban a vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségek érvényesítésének általános kérdéseit taglaltam. Bemutattam, hogy a szükséges költségek mindig a károsodásra adott károsulti reakciót tükröznek. Ezek a költségek gyakran harmadik személy által megelőlegezetten merülnek fel, ami azonban nem mentesítheti a károkozót kártérítési felelőssége alól. A bíróságnak mérlegelése során figyelemmel kell lennie a kárként érvényesített igények indokoltságára, célszerűségére és ésszerűségére, azonban a károkozó felelősségét eredményességi faktor nem befolyásolhatja, amiként az sem, hogy ezeknek a költségeknek a megelőlegezésére a károsult képes volt-e.

 

[1] Fézer Tamás: Kártérítési jog, Budapest, Complex, 2009, 129.

[2] Fuglisznky Ádám: Kártérítési jog, Új magánjog sorozat 7.,Budapest,  HVG-ORAC, 2015, 740.

[3] Uo. 740.

[4] A Kúria Pfv.III.21.832/2016/4.számú ítélete

[5] Lásd bővebben a szerzőtől: A figyelmességi csomag, mint költség érvényesíthetőségének kérdései a kártérítési jogban MED ET JUR X. évfolyam, 2019/4. 19-25.

[6] A Kúria Pfv.III.22.383/2016/5., Pfv.III.20.032/2017/4., Pfv.III.20.836/2017/6., Pfv.III.21.276/2017/4. számú ítéletei.

[7] A Kúria Pfv.III.22.383/2016/5.számú ítélete.

[8] »Az anyagi igazság szolgálata nem képzelhető el a bírónak adott megfelelő szabadság nélkül« – hangsúlyozta marton Géza a bírói jogértelmezés fontosságát. In. Marton Géza: A polgári jogi felelősség, Budapest, Triorg, 1993, 112.

[9] Eörsi Gyula: A polgári jogi kártérítési felelősség kézikönyve, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1962, 90. p.

[10] Fuglinszky im. 741. p.

[11] De ilyen, egyéni helyzettől függő többletköltség az is, hogy az inkontinenciát szenvedő károsult naponta akár többször is kénytelen tiszta ruhát felvenni, ruháit gyakrabban kell mosni, hamarabb elhasználódnak.

[12] »A kártérítési jogot nem lehet önmagában szemlélni, az folyamatos kölcsönhatásban áll a társadalom értékfelfogásával« –  Fuglinszky im. 61. p.

[13] Fuglinszky 745. p.

[14] Lábady Tamás: A deliktuális felelősség fontosabb változásai, in: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.) Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz 3. köt. Budapest, Complex, 2014, 2262. p.

Bevezető

Az elmúlt évtizedekben a nemzetközi szinten működő ítélkezési fórumok számának növekedése volt megfigyelhető.[1]Az Állandó Nemzetközi Bíróságot megelőzően, a nemzetközi jogviták eldöntése egy ad hoc, kifejezetten az adott vitával foglalkozó testület létrehozásával került sor.[2] 1899-ben felállításra került az Állandó Nemzetközi Bíróság, amely fordulópontot jelentett: annak felismerését, hogy szükséges egy állandó testület működése.[3] Az Állandó Nemzetközi Bíróság utódjaként jött létre a napjainkban is működő Nemzetközi Bíróság.[4] Közös ezekben az ítélkező fórumokban, hogy mindegyik előtt megfordult már valamilyen, a környezetet vagy természetes erőforrás megőrzéséhez kapcsolódó jogvita. Minden esetben nő a lehetőség arra, hogy a nemzetközi ítélkezési gyakorlat részt vegyen a nemzetközi környezetvédelmi jog fejlesztésében, méghozzá a jogi érvelés és értelmezési technikák alkalmazásával.[5] Ahogyan Wolfgang Friedmann megfogalmazta, az ítélkezés minden egyes bírósági döntéssel – legyen az kapcsolatos akár meghatározott jogi rendelkezés vagy precedens értelmezésével, illetve egy de novo ügy eldöntésével – kétségtelenül hozzájárul a jog fejlődéséhez.^[6]

Az elmúlt években a papírgyár ügy és a Costa Rica és Nicaragua között felmerült vitás ügyek a legfrissebbek a nemzetközi környezetvédelmi környezetvédelmi joggal összefüggő esetek között. Az említett egymással hasonlóságot mutatnak: mindegyikben felmerültek kérdések a környezeti károk megelőzésével és az elvárható gondos magatartással kapcsolatban. Az alábbiakban ezen ügyek hátterének bemutatására, az ítéletek ismertetésére, végül jelentőségük és a nemzetközi környezetvédelmi jogra gyakorolt hatásuk vizsgálatára kerül sor.

A papírgyár ügy

Az ügy háttere

Az Argentína és Uruguay között kialakult vitában a Nemzetközi Bíróság 2010-ben hozott ítéletet. A jogvita háttérben a két állam közötti határt képző Urugay-folyón történő két papírgyár építése állt.[7] A jogvita gyökerét az első gyár építése képezte (ENCE), amelyre Uruguay 2005-ben adott engedélyt. A gyár a határfolyó bal partján, Fray Bentos város közelében kapott helyet, szemben a folyó túlpartján elhelyezkedő Gualeguaychu argentín régióval. Gualeguaychu régióban azonban a projekt tiltakozást váltott ki: az argentínaiak több, Uruguay-t és Argentínát összekötő hidat és utat elkezdtek blokkolni, hogy megakadályozzák a turisták Uruguayba való látogatását.^[8] A tiltakozás oka az volt, hogy az érintettek féltek a papírgyár szennyezése által okozott károktól.^[9] 2006-ban az argentín nyomás győzedelmeskedni látszott, így 2006-ban a projekt elhalasztásra került, majd a gyár megépítésének szándékától való elállásra került sor. ^[10] A dolog azonban nem maradt ennyiben, tekintve, hogy Uruguay engedélyt adott egy második papírgyár megépítésére (Orion) is, amely a tervezett első gyár létrehozására eredetileg kijelölt helytől néhány kilométerre került megépítésre. A gyár 2007-ben meg is kezdte működését.[11]

A helyzet rendezése érdekében a két állam tárgyalásokba kezdett az Uruguay-folyó Adminisztratív Bizottságán (CARU)[12] keresztül. A tárgyalások sikertelenségét követően Argentína 2006-ban keresetet nyújtott be a Nemzetközi Bírósághoz,[13] amelynek jogalapját a két állam között létrejött, az Uruguay folyó használatáról szóló 1975. évi Statútum (továbbiakban Statútum) 60. cikke képezte. A rendelkezés szerint a tárgyalások útján nem rendezhető viták a Nemzetköz Bíróság elé terjeszthetőek.

 

A felek kérelme

Argentína arra hivatkozott, hogy az Uruguay-folyón történő papírgyárak engedélyezése és megépítése sérti az 1975. évi Statútumot.[14] Argentína a papírgyár tevékenységét illetve működését veszélyesnek találta a folyó vizének minőségére és annak környezetére nézve.[15] Ennek megfelelően keresetében kérte a Bíróságtól annak megállapítását, hogy a papírgyárak építésére és üzembehelyezésére adott engedélyezéssel Uruguay megsértette a Statútumból eredő kötelezettségeit, ezzel felélesztve a nemzetközi felelősséget.[16] Utóbbi következményeiként kérte, a i) tevékenység megszüntetésének elrendelését (cessatio); ii) a nemzetközileg jogellenes cselekményeket megelőző állapotok helyreállítását, azaz in integrum restitutio-t, iii) kártérítést és iv) megfelelő garanciát arra, hogy Uruguay a jövőben tartózkodik a Statútum alkalmazásának megakadályozásától, különös tekintettel a szerződés konzultációra vonatkozó rendelkezéseire.

Ezzel ellentétben Uruguay kérte a Bíróságtól Argentína követeléseinek elutasítását, továbbá annak megállapítását, hogy Uruguay az 1975. évi Statútumban lefektetett rendelkezéseknek megfelelően járt el, így a papírgyár folytathatja működését.[17]

 

Ideiglenes intézkedések

A kereset benyújtásával egyidejűleg Argentína ideiglenes intézkedések elrendelését is kérte a Bíróságtól. Kérelme ketté bonható: egyrészről kérte a Bíróságot, hogy Uruguay függessze fel a papírgyárak építési engedélyeit, és tegyen meg minden szükséges intézkedést azért, hogy biztosítsa, hogy az építési munkálatok nem folytatódnak. Másrészről kérte, hogy kötelezze Uruguay-t a jóhiszemű együttműködésre, és tartózkodjon minden olyan magatartástól, amely a jogvita további elmérgesedéséhez vezet.[18] A Bíróság többször is hangsúlyozta, hogy csak abban az esetben kerülhet sor ideiglenes intézkedés elrendelésére, ha a vita tárgyát képező jogokat helyrehozhatatlan sérelem megelőzésének sürgős szüksége indokolja.[19] Ennek megfelelően vizsgálva Argentína kérelmét, végül azt teljes egészében elutasította, azon az alapon, hogy a gyár kellően biztonságos és a kár, amelyet Uruguay okozhat se nem azonnali fenyegetés, se nem helyrehozhatatlan.[20]

 

Ítélet

A Nemzetközi Bíróság 2010 április 20-án hozott ítéletet, melyben Uruguay elmarasztalására került sor a Statútum által lefektetett (7-12. cikk) eljárási kötelezettségeinek megsértése következtében.[21] Érdemi kötelezettségszegés nem került megállapításra,[22] a különböző környezeti károk bekövetkezését a Bíróság nem találta bizonyítottnak. Ennek eredményeképp Argentína követelései, azaz a cessatio, az in integrum restitutio és a kártérítési igény mind elutasításra került.[23] A Bíróság az eljárási kötelezettségek megszegésének megállapítását elegendő elégtételnek minősítette.[24] Az eljárási kötelezettségek, amelyeket Uruguay megsértett a következők voltak: egyrészről elmulasztotta értesíteni a CARU-t még az papírgyárak engedélyezést megelőzően,[25] egyúttal nem értesítette Argentínát – tehát nem felelt meg notifikációs kötelezettségének, különösen a környezeti hatásvizsgálat tekintetében[26] – továbbá nem teljesítette tárgyalási kötelezettségét[27], azaz Uruguay nem tartotta tiszteletben az együttműködési kötelezettségét sem.[28]

 

Coscta Rica és Nicaragua ügyek

Az ügyek előzményei

Mielőtt még az ítélet részletes tárgyalásába kezdenénk, érdemes kitérni a két állam között felmerülő korábbi nézeteltérésre, ami a két állam határát képező Costa Rica San Juan folyón való hajózási jogával volt kapcsolatos.^[29][30]A San Juan folyó a Nicaragua tóból ered, útja a Karib-tengerbe vezet, azonban mielőtt elérné azt, két ágra szakad. A felső, északi ág a San Juan folyó (a vitás rész) míg a déli a Coloardo folyó, amely teljes egészében Costa Rica területén fekszik.^[31] A két ország között a határvonal és a San Juan folyó helyzetének rendezése érdekében létrejött egy nemzetközi szerződés (Treaty of Limits) 1858-ban. A szerződésben a határt a San Juan folyó jobb partja (Costa Ricához eső part) mentén húzták meg, azonban a folyó feletti területi szuverenitás Nicaraguát illeti azzal, hogy Costa Rica a folyón kereskedelmi célú szabad hajózási joggal rendelkezik.^[32] Az 1980-as évektől kezdve, azonban egyre több nézeteltérésre került sor az előbb említett hajózási joggal kapcsolatban. 2005-ben végül Costa Rica a Nemzetközi Bírósághoz fordult a vita feloldása érdekében. Az ügyben a Nemzetközi Bíróság 2009-ben hozott ítéletet, melyben deklarálta Costa Rica szabad hajózáshoz való jogát a folyón, valamint megállapításra került Nicaraguának a folyón történő hajózás szabályozási jogának terjedelme. A két állam közötti nézeteltérések azonban ezzel nem értek véget: 2010-ben ismét a Nemzetközi Bírósághoz fordultak, melynek központi eleme megint a San Juan folyó vált.

 

Az ügyek háttere

2010-ben Nicaragua csatornázási munkába kezdett a San Juan folyón a hajózás javítása érdekében, azonban átlépve határt azok Costa Rica területére is kiterjedtek, mi több, Nicaragua katonai erőt is küldött a területre. Costa Rica sérelmesnek találta a helyzetet, hangsúlyozta, hogy Nicaragua tulajdonképpen megszállta területének egy részét, ott csatornázási munkálatokba kezdett, amellyel súlyos környezeti károkat okoztak a természetvédelmi oltalom alatt álló[33] területen.^[34] Costa Rica így ugyanebben az évben eljárást indított Nicaragua ellen (Costa Rica v. Nicaragua, határátlépési ügy). Azonban mindeközben maga is építési munkába kezdett: egy utat kívánt létrehozni a két állam határát képző San Juan folyó mentén. Egy évvel később Nicaragua eljárást indított Costa Rica ellen (Nicaragua v. Costa Rica, útépítési ügy) arra hivatkozva, hogy az útépítés jelentős határon átterjedő környezeti károkat okozott területén.^[35] Tekintettel az ügyek közös földrajzi és történeti összefüggéseire, 2013-ban a Nemzetközi Bíróság elrendelte a két ügy egy eljárásban történő lefolytatását.

 

A felek kérelme

Costa Rica c. Nicaragua, a határátlépés ügy

Costa Rica a Bíróságtól kérte a jogsértés tényének és ezzel együtt kártérítés megállapítását tekintettel arra, hogy Nicaragua megsértette szuverenitását és területi integritás tiszteletben tartását, a szabad hajózáshoz való jogát a San Juan folyón, a károkozás tilalmát, a Ramsari Egyezmény rendelkezéseit, valamint környezetvédelmi kötelezettségeit.^[36] Ezzel szemben Nicaragua kérte Costa Rica követeléseinek elutasítását, és hogy a Bíróság a vitás terület felett állapítsa meg szuverenitását, mivel a két állam között hatályban lévő szerződés alapján az Nicaraguához tartozik. ^[37]

 

Nicaragua c. Costa Rica, az útépítés ügy

Nicaragua kérte a Bíróságtól, hogy állapítsa meg Costa Rica jogsértését: megsértette Nicaragua területi szuverenitását, károkat okozott Nicaragua területén, a nemzetközi környezetvédelmi jogból folyó kötelezettségeinek megsértését. Kérte, hogy a Bíróság kötelezze Costa Rica-t minden építési tevékenység beszüntetését és megfelelő környezeti hatásvizsgálat bemutatását. Jogkövetkezményként kártérítést, és az eredeti állapot helyreállításának megállapítását kérte.[38] Costa Rica Nicaragua követeléseinek elutasítását kért.[39]

 

Ideiglenes intézkedések

Costa Rica féltette, hogy Nicaragua csatornázási tevékenysége a Colorado folyó folyására negatív hatással lehet, amely így a vizes területeire is veszélyt jelenthet. Ez a félelem egy ideiglenes intézkedés iránti kérelem formájában nyert megfogalmazást, amelyben kérte a Bíróságot, hogy kötelezze Nicaraguát a munkálatok felfüggesztésére. Ennek a kérésnek a Bíróság eleget téve 2011. március 8-án ideiglenes intézkedéseket rendelt el. Az első pontban elrendelte, hogy a feleknek távol kell tartaniuk a vitában érintett területektől katonai erőiket, rendőrséget, civileket stb. A második pontban felhatalmazta Costa Ricát, hogy a helyrehozhatatlan környezeti károk megelőzése érdekében szakembereket küldjön a helyszínre. Az utolsó pontokban pedig kéri a feleket, hogy ne súlyosbítsák a helyzetet, és a továbbiakban tájékoztassák a Bíróságot a rendelkezések betartásáról.[40] Ahogyan azt Raisz Anikó megjegyzi, az ideiglenes intézkedésben foglaltak a környezet megóvásának érdekeit helyezte előre.[41]

Az ideiglenes intézkedés meghozatalát követő hónapban Nicaragura máris megszegte azt: a vitás területen tüntetők várták és inzultálták a Ramsari Egyezmény Titkársága által a helyszínre küldött szakembereket.[42] Az intézkedés megsértése nem maradt szótlanul. Costa Rica a helyzet megváltozására tekintettel kért a Bíróságtól, hogy állapítson meg további intézkedéseket, míg Nicaragua, szintén erre hivatkozva kérte a Bíróságtól, hogy engedélyezze számára is személyi állomány küldését a területre.[43] A Bíróság bár elismerte a körülmények megváltozását, azonban azokat nem találta olyan jellegűnek, hogy módosítsa az ideiglenes rendelkezést. A dolog azonban nem állt meg itt: Nicaragua az ideiglenes rendelkezések meghozatalát követően további két csatorna kialakításába kezdett, mi több, a vitatott területre fegyveres erőket küldött.[44] Minthogy az ideiglenes rendelkezések kötelező erővel bírnak, így azok megszegéséért a Bíróság megállapította Nicaragua felelősségé.

 

Ítélet

A Nemzetközi Bíróság 2015 december 16-án hirdetett ítéletet. A határátlépés ügyben elsőként a szuverenitás kérdésében hozott döntést. E szerint a vitatott terület Costa Rica fennhatósága alá tartozik, amiből következik, hogy Nicaragua tevékenységei, vagyis a katonai jelenlét és a már említett csatornák kialakítása sértették Costa Rica területi szuverenitását. A szuverenitás kérdésében a Bíróság megállapított Nicaragua felelősségét, egyúttal az okozott kár megtérítésére kötelezte Nicaraguát. ^[45]  

A nemzetközi környezetvédelmi jogot érintő kérdéseket – hasonlóan a papírgyár ügyhöz – ketté bontva eljárási és érdemi kötelezettségekre vizsgálta. Az eljárási kötelezettségek (ide sorolva a környezeti hatásvizsgálatot, a notifikációs és konzultációs kötelezettséget) kapcsán megállapította, hogy Nicaragua egyetlen eljárási kötelezettséget sem sértett meg.[46] Az a határon átterjedő károkozással kapcsolatos érdemi kötelezettségek vonatkozásában szintén erre a végeredményre jutott: a bizonyítékok alapján nem történt környezeti károkozás.[47] Ami a hajózási jogot illeti, a Bíróság megállapította Nicaragua jogsértését.[48]

Az útépítés ügy eljárási természetű kötelezettségekkel kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy Costa Rica nem tett eleget a környezeti hatásvizsgálat lefolytatásának követelményének.[49] Ami az érdemi kötelezettségeket illeti, nevezetesen a határon átterjedő károkozás tilalmának szokásjogi szabályának megsértését, a Bíróság a következőt állapította meg: nem találta bizonyítottnak, hogy az útépítés jelentős határon átterjedő környezeti károkat okozott volna Nicaragua számára.[50] Jogkövetkezményként a Bíróság úgy látta, hogy elegendő elégtételnek minősül, hogy megállapította Costa Rica környezeti hatásvizsgálatának kötelezettségének megsértését.[51]

A Costa Rica javára fizetendő kártérítés mértékét külön ítéletben került megállapításra, kihirdetésére 2018. február 2-án került sor. Ebben összesen 378,890.59 US$ kártérítés fizetésére kötelezte Nicaraguát.^[52]

 

4.      Nemzetközi környezetvédelmi joggal kapcsolatos kérdések

Eljárási és érdemi kötelezettségek megkülönböztetése

A papírgyár ügyben hozott ítéletben a Bíróság a kötelezettségeket eljárási és érdemi kötelezettségekre bontva vizsgálta. Ennek indoka elsősorban a Statútum felépítéséből adódott, mivel az önálló részben állapítja meg az eljárási kötelezettségeket, azonban öt évvel később ezt a felosztást követte a Costa Rica és Nicaragua ügyekben hozott ítélet is. Kérdésként merülhet fel, hogy vajon a két fajta kötelezettség egymástól való elválasztása helyes-e, nem-e összetett kötelezettségről van-e szó.[53] A Bíróság papírgyár ügyben adott magyarázta szerint a két fajta kötelezettség kiegészíti egymást, ezzel együttesen lehetővé teszik a környezetet érintő kockázatok illetve károk megelőzését.[54] Ez azonban nem jelenti azt, hogy az eljárási kötelezettségek megsértése az anyagi kötelezettségek megsértéséhez vezet, és ugyanúgy, az a következtetés sem vonható le, hogy az eljárási kötelezettségeknek való megfeleléssel az állam megfelelt az érdemi kötelezettségeinek is. Tehát az a tény, hogy az állam megfelelt az érdemi kötelezettségeinek, nem jelenti azt, hogy kimentést nyer az eljárási kötelezettségeinek teljesítése alól.[55] A Bíróság érvelése szerint, tehát nincs akadálya annak az, hogy a felek külön vállalják akár az egyik, akár a másik megsértéséért a felelősséget. Az eljárási és érdemi kötelezettségekre nem az elválaszthatatlanság, hanem inkább azok keveredése és összefonódása jellemző.[56]

 

Elvárható gondosság és a megelőzés

A papírgyár ügyben hozott ítéletben foglaltak szerint, az állam köteles megtenni mindent, hogy elkerülje azokat a tevékenységeket a területén, vagy joghatósága alatt lévő bármely területen, amelyek jelentős környezeti károkat okoznak egy másik állam területén.[57]A Bíróság a megelőzést, mint szokásjogi szabályt összeköti az elvárható gondossággal, és kimondja, hogy az minden államtól megkövetelt.[58] Ez visszavezethető a Korfu-szoros ügyben hozott ítéletre, ami mára már a környezettel kapcsolatos nemzetközi jog corpusa,^[59] mely szerint „egyetlen állam sem használhatja területét más állam jogainak rovására.”^[60]

Itt megjelenik a károkozás tilalma, a környezeti károk megelőzésének kötelezettsége valamint az elvárható gondos magatartás egymással való szoros kapcsolata. Az elvárható gondosság pontosan nem definiálható, tartalmának meghatározása mindig az adott eset összes körülményétől függ.^[61] A jogirodalomban a következő megfogalmazásokkal találkozhatunk: Birnie és Boyle szerint úgy határozható meg, mint az a magatartás, amely egy „jó kormányzástól” elvárható. Ez olyan jogszabályokat és közigazgatási ellenőrzést jelent, amely képes megóvni a környezetet.^[62]  Kiss és Shelton megfogalmazása szerint a megelőzés megkívánja minden államtól, hogy elvárható gondossággal járjon el, amely a következőket foglalja magában: az ésszerű, a jóhiszeműség és tisztességnek megfelelő magatartást valamint az állam joghatósága vagy ellenőrzése alá eső köz és magán tevékenységek szabályozását, amelyek ártalmat jelenthetnek a környezetre.^[63]

A Costa Rica Nicaragua ügyekben a Bíróság továbbfejlesztette a papírgyár ügyben hozott ítéletet. Az elvárható gondosság által megkövetelt eljárási kötelezettségeket három elkülönült, de egymást követő kötelezettségre bontotta.[64] Az első kötelezettség eredményétől függ a második kötelezettség, a harmadik pedig a másodikétól. Első lépésként az államnak mielőtt valamilyen, a környezetre nézve negatív hatást magában hordozó tevékenység megvalósításába kezdene, meg kell győződnie arról, hogy fennáll-e a határon átterjedő jelentős károkozás kockázata.[65] Második lépésként, ha az állam informálódásának eredményéül kockázatokat fedez fel, úgy köteles lefolytatni környezeti hatásvizsgálatot.[66]Harmadszorra, ha a környezeti hatásvizsgálat eredménye szerint fennáll a jelentős határon átterjedő károkozás kockázata, akkor a tevékenységet tervező államnak feléled a notifikációs és konzultációs kötelezettsége, vagyis a jóhiszeműséget szem előtt tartva értesítenie és konzultálnia kell a feltételezhetően érintett állammal.[67] Szinte azonnal szembetűnik, hogy míg a környezeti hatásvizsgálatot a papírgyár ügyben a Bíróság az érdemi kötelezettségeknél helyezte el, addig a Costa Rica Nicaragua ügyekben született ítéletben az az eljárási természetű kötelezettségek között kapott helyett. Ennek oka, hogy az alapvetően eljárási jellegű környezeti hatásvizsgálat a papírgyár ügyben jogalapot képző Statútumban az érdemi kötelezettségek részben lelhető fel.[68] Mindazonáltal a Bíróság a kötelezettség eljárási jellegét erősítette, amikor kimondta, hogy azt még a tevékenység megkezdése előtt kell lefolytatni, és nem utána. Ezt az eljárási természetet jutatta kifejezésre a Costa Rica és Nicaragua ügyekben született ítélet is.

 

Környezeti hatásvizsgálat

A környezeti hatásvizsgálat úgy határozható meg, mint egy vizsgálati eljárás, amelynek feladata a tervezett projektek, tervek és tevékenységek környezetre gyakorolt hatásainak elemzése.^[69] Ennek szűk értelemben véve célja, hogy a tervezett tevékenység társadalomra, gazdaságra és környezetre gyakorolt hatásait, illetve kockázatait összegezze, még mielőtt bármilyen döntés születne a tevékenységgel vagy projekttel kapcsolatban.^[70] Tág értelemben véve, célja a környezeti károk megelőzése, valamint a fenntartható fejlődés. A határokon átterjedő hatások előzetes felmérésének kötelezettsége szerződésekből és a szokásból ered.^[71] A papírgyár ügy egyik nóvuma, hogy elsőként deklarálta a határokon átterjedő környezeti hatásvizsgálatot, mint a nemzetközi jog általános követelményét.[72] Az ítélet szerint az általános nemzetközi jog megköveteli a környezeti hatásvizsgálat lefolytatását, ha fennáll annak kockázata, hogy az ipari tevékenység jelentős határon átterjedő következményekkel jár. Ennek alkalmazási körét a Costa Rica és Nicaragua ügyekben hozott ítélet tágítja, és kimondja, hogy ez nemcsak az ipari, hanem minden tevékenységre általánosságban vonatkozik, amelynek jelentős, határon átterjedő negatív hatása lehet. A környezeti hatásvizsgálat lefolytatásának kötelezettsége így már nem csak pusztán szerződéses kötelezettség.[73]

Mindkét fent tárgyalt ügyből tisztán következik, hogy az elvárható gondosság, a megelőzés és a környezeti hatásvizsgálat között szoros kapcsolat áll fenn: a Bíróság a papírgyár ügyben megjegyezte, hogy az elvárható gondosság, a megelőzés és az elővigyázatosság nem teljesül, ha a projektet tervező fél elmulasztja lefolytatni a környezeti hatásvizsgálatot.[74] Tehát az államnak meg kell bizonyosodnia arról, hogy fenn áll-e a jelentős, határon átterjedő károkozás kockázata, még mielőtt a tevékenység megvalósításába kezdene. A Nemzetközi Bíróság ítéletei egyértelműen meghatározzák azt is, hogy mikor kell lefolytatni a hatásvizsgálatot, és az milyen, további kötelezettségek teljesítését vonja maga után. Egy kérdés azonban nyitva marad: mit kell tartalmaznia a környezeti hatásvizsgálatnak? Erre pontos választ sem a papírgyár ítélete sem a Costa Rica és Nicaragua ügyekben született ítélete nem ad. Utóbbi előtt megadatott a lehetőség, hogy ezt tisztázza a Bíróság, azonban helyette egy másik utat választva, visszautalt a papírgyár ügyre, amely ennek a kérdésnek a megoldását az államok feladatkörébe utalja. Iránymutatásként hozzáteszi, hogy a hatásvizsgálat tartalmának meghatározása mindig az adott eset összes körülményeinek figyelembevételével kell történnie, akár a hazai jogszabályozásban, akár az engedélyezési eljárásban, tekintettel a tevékenység nagyságára, természetére, környezetre gyakorolt hatására és az elvárható gondosság követelményére.^[75] Boyle szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy a környezeti hatásvizsgálat tartalmának meghatározása egyedül az állam mérlegelésén múlna.^[76] Álláspontja szerint a nemzetköz jog megkövetel egy minimumot, amit ha a nemzeti jog nem biztosít, úgy az az állam kötelezettségszegését vonja maga után. Ez a minimum olvasható ki a Nemzetközi Jogi Bizottság a veszélyes tevékenységből származó határokon átterjedő károk megelőzéséről szóló 2001-es tervezetéből (Draft Articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities).[77] E szerint a hatástanulmánynak tartalmazni kell legalább: a személyekre, tulajdonra és a környezetre gyakorolt hatások.[78]

 

Jelentős határon átterjedő kár és kockázata

A jelentős, határon átterjedő kár kockázatának megállapítása, mint küszöb, kulcsfontosságú. A Riói Nyilatkozat 17. elve[79] szerint „környezeti hatástanulmányokat kell készíteni az olyan javasolt tevékenységekre nézve, amelyeknek nagy valószínűséggel jelentős mértékű káros hatása lesz a környezetre.” A Nemzetközi Jogi Bizottság 2001-es megelőzési tervezetének 7. cikke csupán „lehetséges határon átterjedő kárt” említ. A jelentős határon átterjedő kárhoz kötődik a környezeti hatásvizsgálat lefolytatásának, a notifikációs és konzultációs kötelezettség is. Ha fennáll a jelentős határon átterjedő károkozás kockázata, úgy erről értesíteni kell a feltehetően érintett államot. A küszöb, amit el kell érnie a lehetséges kárnak, az a „jelentős”. De honnan tudjuk megállapítani, hogy pontosan milyen mértékű az a kár, ami ebbe a kategóriába esik? Erre nézve a nemzetközi jogban jelenleg nincs egy általánosan elfogadott definíció. Iránymutatással szolgálhat a 2001-es megelőzési tervezet, amely szerint a jelentős határon átterjedő kár kockázata: egy baleset bekövetkezésének a valószínűsége és káros hatásának együttes hatása.^[80] Kísérletet tesz a „jelentős” meghatározására is: valami, ami több a kimutathatónál, de nem éri el a komoly vagy lényeges szintet.^[81] Ha ezt kicsit közelebbről megvizsgáljuk, újabb kérdésekkel találjuk szembe magunkat: mi a komoly, vagy lényeges szint? Mi az a kár, ami átlépve a küszöböt, maga után vonja a további kötelezettségek teljesítését?  Hol húzódik a határ? Hogyan határozható meg, hogy fennáll-e a jelentős határon átterjedő károkozás kockázata? A Costa Rica és Nicaragua ügyekben a Bíróság egy előzetes tanulmány elkészítését javasolt, mint a megállapítás egyik módját,[82] azonban anélkül, hogy pontosan leírta volna, hogy az mivel jár.[83] Ehhez annyit tett hozzá, hogy annak érdemes kitérnie a projekt kiterjedésére és arra a környezetre, amelyben azt megvalósítani kívánják.[84]

További kérdés, hogy a jelentős, határon átterjedő kár kockázatának meghatározásának megítélése az állam perspektívájából vagy egy objektív szereplő (pl. a Bíróság) által meghatározott empírikus, tudományos kritériumok szerint történik?[85] A válasz nem egyértelmű, amit mutat a Costa Rica és Nicaragua ügy is, melyben a Bíróság változatos módszert alkalmazott: míg Nicaragua kockázati tanulmánya esetében nem végzett részletekbe menő vizsgálatot, addig Costa Rica esetében széleskörűen vizsgálta a tudományos alapjait az ugyanolyan jellegű tanulmánynak.[86]

 

Összegzés

Mindkét ítéletben a nemzetközi környezetvédelmi jogot érintő olyan kérdések szerepeltek, mint például a környezeti hatásvizsgálat, az értesítési és konzultációs kötelezettség, amelyek a megelőzés elvével és az elvárható gondos magatartással szoros kapcsolatban állnak. A megelőzés minden komoly környezeti politikában kiemelkedő jelentőségű, mivel a környezeti károk gyakran irreverzibilisek. Az elsődleges kérdések között már nem csak a károkozás utáni állapot visszaállítása szerepel.^[87] Mind a Costa Rica és Nicaragua ügyek, mind a papírgyár ügy felhívta a figyelmet erre.

A vizsgált ítéletek további jellemzője, hogy a kötelezettségeket felosztva, eljárási és érdemi kötelezettségekre vizsgálta a Bíróság. Ezzel kapcsolatban megállapította, hogy egymással összefüggő kötelezettségekről van szó, azonban ez nem zárja ki, hogy az államok feleljenek akár az egyik, akár a másik megsértéséért.

A nemzetközi környezetvédelmi jogra nézve, a papírgyár ügyben hozott ítélet kiemelkedő eredményként tarthatjuk számon a környezeti hatásvizsgálat, mint az általános nemzetközi jog követelményének deklarálását. Ezzel a kötelezettség nemzetközi jogi státuszának megerősítésére került sor. A környezeti hatásvizsgálat lefolytatásának kötelezettségét a Bíróság tovább fejlesztve a Costa Rica és Nicaragua ügyekben, kimondta, hogy nemcsak az ipari tevékenységekre nézve, hanem általánosságban vonatkozik minden projektre, amelynek jelentős, határon átterjedő negatív hatása lehet. A hatástanulmány elkészítésének időpontjára nézve, a prevenciós és az elvárható gondosság követelményének megfelelően, azt a tevékenység megkezdését megelőzően szükséges elvégezni. Itt a kötelezettségek láncolata figyelhető meg: amennyiben fennáll a határon átterjedő károkozás kockázata, úgy az érintett állammal szemben notifikációs és konzultációs kötelezettségét kell teljesítenie a projektet megvalósítani szándékozó államnak.

Mindemellett azonban vannak kérdések, amelyekre a válasz még homályos, mint például a jelentős határon átterjedő környezeti kár fogalma, megállapításának módja, vagy a környezeti hatásvizsgálat pontos tartalmának meghatározása.

 

 

 

Források

Birnie, Patricia W.  – Boyle, Alan E.: International Law and the Environment, Calerndon Press, Oxford,1992

Boyle, Alan: Developments in International Law of EIA and their Relation to the Espoo Convention, 2011 http://www.unece.org/fileadmin/DAM/env/eia/documents/mop5/Seminar_Boyle.pdf (letöltve: 2020.06.14.)

Bruhács János: Argentína és Uruguay vitája: a Nemzetközi Bíróság 2010. évi ítélete az Uruguay folyó menti papírgyár ügyben, JURA 2012/2

Cogan, Jacob Katz: Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua); Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica), The American Journal of International Law Vol. 110, No. 2, 2016

Desierto, Diane: Evidence but not Empiricism? Environmental Impact Assessments at the International Court of Justice in Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica), 2016 https://www.ejiltalk.org/evidence-but-not-empiricism-environmental-impact-assessments-at-the-international-court-of-justice-in-certain-activities-carried-out-by-nicaragua-in-the-border-area-costa-rica-v-nicaragua-and-con/ (letöltve: 2020.06.15.)

Dupuy, Pierre Marie – Vinuales, Jorge E.: International Environmental Law, Cambridge University Press, 2016

Friedmann, Wolfgang: General Course in Public International Law, Recueil Des Cours, 1969, 127. sz.

Gillespie, Alexander: Environmental Impact Assessments in International Law, Review of European Community and International Environmental Law 17.évf. 2.sz. 2008

Harrison, James: Reflections on the Role of International Courts and Tribunals in the Settlement of Environmental Disputes and the Development of International Environmental Law, Journal of Environmental Law Vol. 25, No. 3, 2013, Special Issue : ‘Environmental Law: Looking Backwards, Looking Forwards

Harrison, James: Significant International Environmental Law Cases, Journal of Environmental Law, Vol. 18. No. 3, 2006

Kazhdan, Daniel: Precautionary Pulp: “Pulp Mills” and the Evolving Dispute between International Tribunals over the Reach of the Precautionary Principle, Ecology Law Quarterly, Vol. 38, No. 2, 2011

Kecskés Gábor: A Nemzetközi Bíróság ítélkezési gyakorlata környezet tárgyú ügyekben, Állam – és Jogtudomány, LVI. évfolyam, 2015, 3. szám

Kiss, Alexander – Shelton, Dinah: International Environmental Law, Second Edition, Transnational Publishers, INC, Ardsley, New York, 2000

Lang, Chris: ENCE Cancels Pulp Mills in Uruguay,PULP INC. Oct. 2, 2006 https://pulpinc.wordpress.com/2006/10/02/ence-cancels-pulp-mill-in-uruguay/ (2020.06.08.)

Mackenzie, Ruth – Romano, Cesare P. R – Shany, Yuval – Sands, Philippe: Manual on International Courts and Tribunals, Oxford University Press, 2010

Miles A., Cameron, Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua)/Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) (I.C.J.) International Legal Materials, Vol. 55, No. 3, 2016

Raisz Anikó: Nemzetközi környezetvédelmi kérdések a Nemzetközi Bíróság előtt napjainkban, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, 2011, Tomus XXIX/1

Sands, Philippe, The Principles of Environmental Law, Second Edition, Cambridge University Press, 2003

Study Group on Due Diligence in International Law (2014), 76 INT’L L. ASS’N REP. CONF.

UNEP: United Nations Environment Programme, Latin America and the Caribbean, Geo Yearbook, 2007

Riói Nyilatkozat a Környezetről és a Fejlődésről 1992

A Nemzetközi Jogi Bizottság a veszélyes tevékenységből származó határokon átterjedő károk megelőzéséről szóló 2001-es tervezete kommentárral

United Nations, Treaty Series (UNTS), Vol. 1295, No. I-21425.

International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay(Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006,

International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006

Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Dispute Regarding navigational and Related Rights (Costa Rica v. Nicaragua) Judgment of 13 July 2009

International Court of Justice, Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders, The Corfu Channel Case, Judgment of April 9th 1949

Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) Compensation Owed by the Republic of Nicaragua to the Republic of Costa Rica 2 February 201841

Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Request of Modification of the Order of 8 March 2011 Indicating Provisional Measures Order of 16 July 2013

International Court of Justice, Report of Judgments, Advisory Opinions and Orders, Legality of the Threat or Use of Nuclear Weapons, Advisory Opinion of 8 July 1996

 

[1] Példák: Állandó Nemzetközi Bíróság, Nemzetközi Bíróság, Nemzetközi Büntetőbíróság, Tengerjogi Törvényszék, Emberi Jogok Európai Bírósága stb.

[2] Mackenzie, Ruth – Romano, Cesare P. R – Shany, Yuval – Sands, Philippe: Manual on International Courts and Tribunals, Oxford University Press, 2010, xi.

[3] Uo. xi.

[4] Uo. ix.

[5] Harrison, James: Reflections on the Role of International Courts and Tribunals in the Settlement of Environmental Disputes and the Development of International Environmental Law, Journal of Environmental Law Vol. 25, No. 3, 2013, Special Issue : ‘Environmental Law: Looking Backwards, Looking Forwards, 502.

[6] Friedmann, Wolfgang: General Course in Public International Law, Recueil Des Cours, 1969, 127. sz., 162.

[7] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 1-2.

[8] Kazhdan, Daniel: Precautionary Pulp: “Pulp Mills” and the Evolving Dispute between International Tribunals over the Reach of the Precautionary Principle, Ecology Law Quarterly, Vol. 38, No. 2, 2011, 543.

[9] Bruhács János: Argentína és Uruguay vitája: a Nemzetközi Bíróság 2010. évi ítélete az Uruguay folyó menti papírgyár ügyben, JURA 2012/2., 40.

[10] UNEP, United Nations Environment Programme: Latin America and the Caribbean, Geo Yearbook, 2007, 24., lásd még: Lang, Chris: ENCE Cancels Pulp Mills in Uruguay,PULP INC. Oct. 2, 2006 https://pulpinc.wordpress.com/2006/10/02/ence-cancels-pulp-mill-in-uruguay/ (2020.06.08.)

[11] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 4.

[12] Uruguay folyó használatáról szóló 1975. évi Statútum által felállított bizottság. A szerződés értelmében, ha valamelyik fél olyan projektbe kezd, amely jelentős kárt okozhat a környezetben, arról a félnek tájékoztatnia kell a Bizottságot. Ha a Bizottság megállapítása szerint fennáll a jelentős károkozás veszélye, arról értesítenie kell a projektet tervező államnak a másik felet.

[13] Ennek jogalapját az 1975. Statútum joghatósági záradéka biztosította.

[14] Az Uruguay folyó használatáról szóló szerződést 1975-ben írta alá Uruguay és Argentína, hatályba lépett 1976-ban. United Nations, Treaty Series (UNTS), Vol. 1295, No. I-21425, p. 340.

[15] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 1-2.

[16] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 2-3.

[17] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 3.

[18] Harrison, James: Significant International Environmental Law Cases, Journal of Environmental Law, Vol. 18. No. 3, 2006,  507.

[19] Uo. 507.

[20] Kazhdan, 544.

[21] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 282.§ 1. pont

[22] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 282.§ 2. pont

[23] Bruhács, 2012, 41.

[24] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 282.§ 1. pont

[25] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 106.§

[26] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 120-122.§

[27] A felek között nem került sor a Statútumnak megfelelően módon tárgyalásokra. Bár létrejöttek megállapodások a felek között, és egy technikai csoport is felállításra került (GTAN), ezt a Bíróság nem tekintette kielégítőnek. International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 128.§ és 141.§

[28] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 149.§

[29]2009-ben hozott ítéletében a Nemzetközi Bíróság megállapította, hogy Nicaragua megsértette Costa Ricának a San Juan folyón történő szabad hajózáshoz való jogát. Bővebben lásd: Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Dispute Regarding navigational and Related Rights (Costa Rica v. Nicaragua) Judgment of 13 July 2009

[30] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Dispute Regarding navigational and Related Rights (Costa Rica v. Nicaragua) Judgment of 13 July 60-63., 156.§

[31] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Dispute Regarding navigational and Related Rights (Costa Rica v. Nicaragua) Judgment of 13 July ,17., 15.§

[32] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Dispute Regarding navigational and Related Rights (Costa Rica v. Nicaragua) Judgment of 13 July , 20., 19.§

[33] A terület a Barra del Colorado Nemzeti Park része

[34] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 696., 66.§

[35] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 33., 62-64.§

[36] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 681. 48.§

[37] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 682. 48.§

[38] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 686. 51.§

[39] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 689., 51.§

[40] Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) Request for the Indication of Provisional Measures Order of 8 March 2011, 27. 86.§

[41] Raisz Anikó: Nemzetközi környezetvédelmi kérdések a Nemzetközi Bíróság előtt napjainkban, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, 2011, Tomus XXIX/1. 284.

[42] Uo. 284.

[43] Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Request of Modification of the Order of 8 March 2011 Indicating Provisional Measures Order of 16 July 2013, 5., 3. §.és 11., 26. §.

[44] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 713., 125. §.

[45] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 703., 92. §.

[46] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 703., 120. §.

[47] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 710., 113-120. §.

[48] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 714., 130-136. §.

[49] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 717., 146-162. §.

[50] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 737., 217. §.

[51] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 740., 224-228. §.

[52] Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) Compensation Owed by the Republic of Nicaragua to the Republic of Costa Rica 2 February 201841., 155.

[53] Bruhács, 42.

[54] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 5-6.

[55] International Court of Justice, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay), Summary of the Order of 13 July 2006, 5-6.

[56] Bruhács 42.

[57] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 46. 104.§

[58] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay Judgment of 13 July 2006, 45. 101§

[59] International Court of Justice, Report of Judgments, Advisory Opinions and Orders, Legality of the Threat or Use of Nuclear Weapons, Advisory Opinion of 8 July 1996, 242. 29§

[60] International Court of Justice, Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders, The Corfu Channel Case, Judgment of April 9th 1949, 22.

[61] Study Group on Due Diligence in International Law (2014), 76 INT’L L. ASS’N REP. CONF. 947, 949.

[62] Birnie, Patricia W.  – Boyle, Alan E.: International Law and the Environment, Calerndon Press, 1992, Oxford,

92-93.

[63] Kiss, Alexander – Shelton, Dinah: International Environmental Law, Second Edition, Transnational Publishers, 2000, INC, Ardsley, New York, 264.

[64] Cogan, Jacob Katz, Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua); Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica), The American Journal of International Law Vol. 110, No. 2, 2016, 323.

[65] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 706., 104. §.

[66] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 706., 104. §.

[67] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 706., 104. §.

[68] Bruhács, 42.

[69] Ced nanda, George (Rock) Pring,  Martinus Nijhoff Publishers, Leiden Boston, 2013, 65

[70] Gillespie, Alexander Environmental Impact Assessments in International Law, Review of European Community and International Environmental Law 17.évf. 2.sz. 2008. 221.

[71] Dupuy, Pierre Marie – Vinuales, Jorge E.: International Environmental Law, Cambridge University Press, 2016, 69.

[72] International Court of Justice, Reports of Judgments Advisory Opinions and Orders, Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay) Judgment of 13 July 2006, 83. 204.§

[73] Kecskés Gábor, A Nemzetközi Bíróság ítélkezési gyakorlata környezet tárgyú ügyekben, Állam – és Jogtudomány, LVI. évfolyam, 2015, 3. szám, 71.

[74] Kecskés, 2015, 71.

[75] International Court of Justice Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Case Concerning Pulp Mills on the River Uruguay (Argentina v. Uruguay) Judgment of 20 April 2010, 83., 205 p.

[76] Boyle, Alan: Developments in International Law of EIA and their Relation to the Espoo Convention, 2011,  http://www.unece.org/fileadmin/DAM/env/eia/documents/mop5/Seminar_Boyle.pdf (letöltve: 2020.06.14.)

[77] A Nemzetközi Jogi Bizottság a veszélyes tevékenységből származó határokon átterjedő károk megelőzéséről szóló 2001-es tervezete kommentárral, 152. 2. cikkhez tartozó kommentár

[78] Boyle, 4.

[79] Riói Nyilatkozat a Környezetről és a Fejlődésről 1992

[80] Nemzetközi Jogi Bizottság a veszélyes tevékenységből származó határokon átterjedő károk megelőzéséről szóló 2001-es tervezete kommentárral, 152., 2. cikkhez tartozó 2. kommentár

[81] Nemzetközi Jogi Bizottság a veszélyes tevékenységből származó határokon átterjedő károk megelőzéséről szóló 2001-es tervezete kommentárral, 152., 2. cikkhez tartozó 4. kommentár

[82] Reports of Judgments, Advisory Opinions and Orders Certain Activities Carried out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) Judgment of 16 December 2015, 720., 154.§

[83] Desierto, Diane: Evidence but not Empiricism? Environmental Impact Assessments at the International Court of Justice in Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua) and Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica), 2016 https://www.ejiltalk.org/evidence-but-not-empiricism-environmental-impact-assessments-at-the-international-court-of-justice-in-certain-activities-carried-out-by-nicaragua-in-the-border-area-costa-rica-v-nicaragua-and-con/ (letöltve: 2020.06.15.)

[84] Uo.

[85] Miles A., Cameron: Certain Activities Carried Out by Nicaragua in the Border Area (Costa Rica v. Nicaragua)/Construction of a Road in Costa Rica Along the San Juan River (Nicaragua v. Costa Rica) (I.C.J.) International Legal Materials, Vol. 55, No. 3, 2016, 419.

[86] Uo. 419.

[87] Sands, Philippe: The Principles of Environmental Law, Second Edition, Cambridge University Press, 2003, 246-249.

1. Introduction

The migration process started with civilization, therefore the history of mankind is strongly linked to that of the migration of the peoples. The waves of migration resulted in population mixing or, sometimes, in a completely changed general public. The study aims first of all to present and analyze the challenges of the African migration, focusing on the migration situation in the Sub-Saharan region. The main reasons of the African migration are: development gap in social, economic and political structures, deep poverty, civil war and economic inequalities.

African society was formed by several waves of migration processes. In the last decades migration has become one of the most important political-legal issues in Africa. Although the African Union’s Refugee Convention of 1969 is still valid in the refugee context, this document does not apply efficiently. Due to the lack of legislation the migration issue has come to the front in Africa as well.

 

The continent, particularly the Sub-Saharan region, has come to a crossroads, and is therefore facing challenges and opportunities regarding the migration question. Consequently, we need effective practical handling. One possible solution is continuous border control, the other the effectiveness of migrational diplomacy. In some African countries we have to pay intensive attention to conflicts regarding human rights violation, the balking of  corruption, the illegal migration and to the refugee waves. Population growth also represents considerable challenges for the continent, since there is a considerable gap between the number of working-age population and the number of new jobs. Overcrowded regions force people to look for new destinations offering acceptable quality of life. In the last few months the pandemic caused by coronavirus (Covid-19) resulted, among other things, in distracting the international community’s attention from the fact that they must urgently solve their African migration problems.

 

2.     The situation of the African migration

 

In Antiquity the African slave trade was a forced form of migration, not based on a free will, through which the Mediterranean regions were overwhelmed with African slaves. From the 16th century onwards this particular form of migration could be seen not only in the Eastern, but also in the Western regions, so that by the 18th century the yearly slave trade reached the order of magnitude of one hundred thousand. Slaves were transported by force to the American continent above all, not to Europe, still, we cannot disregard the number of those few tens of thousands of slaves, who were brought to Europe. In aristocratic circles it became current to employ slaves as manservant or carter, some of them even succeeded in gaining excellent reputation.[1] Migration can be pigeonholed in several ways, but the easyest and most basic way is to differentiate between legal and illegal migration. Other typologies also exist, like regulated and unregulated migration. Recent times are characterized by forced migration, due to poverty, natural catastrophes, violation of human rights and increased armed conflicts.

Considering that migration we now face is unprecedented in its scope, the 21st century could be called the era of mass migration. In different historical times the number of African immigrants has not changed at the same space. Around 2010 the number of immigrants was appr. 214 million, which is outstanding, considering that around the millennium at least 40 million fewer persons were registered by the ONU. [2] By 2050, the ONU is expecting – as compared to the data of 2010 – twice as many immigrants, who, on the one part, will migrate from one developed country to another developed country, on the other hand, from one of the developing countries to another developing country. Europe only precedes Asia by a few percents, but Latin-America and Oceania show a considerable backlog. [3]

Immigrants prefer countries with a higher income. Those with higher education degrees choose the developed countries, so both Ghana or Kenya belong to those countries, whose inhabitants moved to developed countries. The „syphoning-off” capacity of education also plays a vital role, therefore many students who obtained a degree abroad, remain in that specific country, where they had studied. The money they send home keeps being considerable, it amounted to more than 300 bio USD by 2010.[4] Migration has become an issue of public interest[5], since the immigrants can send money to their countries of origin, trying to help their families. Regarding money transfers home we can observe continuous changes between the different regions, the Sub-Saharan countries have in the meantime replaced the North-African regions, but the Sub-Saharan countries still receive fewer contributions. For the mother country the departed labour means a considerable loss and a painfully redressable social and economic problem, insofar as we speak of a small number of skilled labour, and migration syphons-off intellectual and human capacities.

Nowadays we can say that Angola, Ivory Coast, Nigeria, Ghana, Gabon, Libya, Kenya and the South African Republic are becoming migration destinations in their own right[6], in fact, behind the migration in the Sub-Saharan region lies an aggregation of intracontinental processes. [7] Africa is characterized by a quick demographic growth, and the jobs cannot follow suite of this growth, therefore migration is so to say predestined for the African population. Decreasing armed conflicts could result in a reduced number of migrants within the continent. While in 1990 there were 5 million refugees living in Africa, by 2010 this decreased to appr. 2,2 million, who were mostly refugees fleeing from the catasthophes of war or civil war in the Congo Democratic Republic, Sudan or Tschad. However, we cannot disregard all those who live as refugees in their own country.  The United Nations High Commissioner for Refugees (UNHCR) is active for the international legal protection of refugees and for a sustainable solution to the refugee problems, taking into account the 1951 Refugee Convention, including the 1967 Additional Protocol and the OAU Convention of 1969 Governing the Specific Aspects of Refugee Problems in Africa. Refugees mean a real burden for the receiving State. At the same time, violence against immigrants as well as civil wars have changed the country’s approach to date, regarding the reception of immigrants. With regard to the future, the inclusion of immigrants is an issue not to be neglected and presents serious challenges to the African countries.[8] Eastern and South Africa have long been outstanding destinations for Asian immigrants, arriving there as temporary workers or long-term residents.[9] Africa’s relations with China are reflected in the number of African migrants to China as well, considering that the Chinese Government announced several scholarships throughout Africa. Moreover, at own cost, students have access to Chinese diplomatic studies. It is worth mentioning India’s centuries old contacts to Africa, since Indo-African relations are greatly linked to Indian migration towards Africa.

At the beginning of 2011 an estimated 2,5 million migrant workers worked in Libya, appr. 1,5 million illegally.[10]According to International Organization for Migration, in Libya, with 6 million inhabitants, there was a considerable number of foreigners originating from Sub-Saharan Africa (main issueing countries: Erithrea, Somalia, Niger, Tschad, Mali, Nigeria, Gambia, Ghana).[11]

Due to its demographic reasons, Libya has been dependent on foreign workers ever since the seventies. Nevertheless, it is only after the 1990s that the number of Black-African immigrants started to increase in Libya: the war between Libya and Tschad ended in 1987, in 1994 they signed an agreement on the free movement of their citizens between the two countries, the Tuaregs’ rebellions in Mali and Niger (1995 and 1996) ended, all these factors have contributed to a safer transfer through the Sahara.[12] The most important incentive for immigration: Kaddafi announced panafricanism, and he often openly encouraged the Sub-Saharan countries’ inhabitants that he would welcome them „as brothers” to work in in Libya.[13] We could conclude that migration within Africa facilitates reduced unemployment and it is also evident that circular migration – that is continuous return to the issueing country – promotes regional cooperation and multidirectional movement of highly qualified workforce.[14]

Analyzing the root causes of migration we need to mention the escape caused by natural catastrophes – draught, epidemics[15], floods, which have been striking Africa for decades. According to forecasts the global warming will affect the countries of Africa more intensively, and this, coupled with the exceptional demographic growth, will result in the exhaustion of the water reserves, therefore it is evident that the changes would generate population flows. The rivers’ reduced water flow, the contamination of the water and the water abstraction will cause natural catastrophes at unexpected places, where this had never happened before. Escape caused by natural catastrophes will therefore result in an increased number of ecological refugees.[16]

It is evident that demographic growth in Africa does not show parellels with the increased number of jobs, which, according to forecasts, will also lead to emigration. The serious difficulty of migration also affects qualified professionals, who, in the hope of better living conditions and higher salaries, will move to developing countries. The receiving countries need these workers. The migration of professionals, of doctors and engineers in the first place, means a serious problem for the continent, and this economic development has to be rectified with economic counter measures.

 

Economic growth can be observed in the Sub-Saharan regions, clearly affecting Angola, Ethiopia, Botswana, Nigeria and the South African Republic. In recent years, due to a developed economy and relative stability, South Africa was characterized by a great deal of immigration. As opposed to the migration departing from Africa, we have to pay attention to the migration within the continent and to the migration into Africa.[17] International migration within the African regions has been increasing considerably since 2000 onwards, but the most important growth was registered in the number of those departing outside of the continent. In 2015 9 million immigrants of African origin were living in Europa, 4 million in Asia and 2 million in North-America.  On the contrary, Africa only became home to 2,3 million immigrants of Asian and European origin.[18]

Africa has essential, so called migration channels, resulting mostly from its geographic position, as well as from its historical traditions.  The biggest migration channels can be found between the North-African countries, e.g. from Algeria, Morocco and Tunisia in the direction of France, Spain and Italy. Additionally, a considerable migration channel is linked to the Gulf States, e.g. from Egypt to the United Arab Emirates or Saudi Arabia.[19] It is of major importance, that the second biggest migration channel in Africa is between Burkina Faso and the Ivory Coast. These channels offer a snapshot of the migration process, essential populations of foreign origin were born through them in the countries of destination.[20] In 2016 South Sudan had the greatest number of refugees in the Northern Region, originating from Uganda and Ethiopia. As a result of the long lasting conflicts, the second biggest refugee group was that from Somalia, as well as from Sudan, the Congo Democratic Republic, Erithrea and the Central African Republic. The North Africans’ migration towards Europe and the Gulf-States is a relevant factor of the region’s migration dynamics, taking into account that North-African migration keeps focusing on countries outside the continent. While migration from Morocco, Algeria or Tunisia has historical causes (Europe’s geographic proximity, as well as earlier job-recruiting agreements),[21] then in the North-Eastern countries (Egyypt and Sudan) workers exclusively look for temporary jobs. The main lever to boost North-African migration is the enormous difference regarding income and unemployment between the country of origin and the country of destination. As a result, in 2016 appr. 10,6 million North-Africans lived in Europe and appr. 3 million in the Gulf-States. For the immigrants the North-African micro region mostly serves as transit route, but it is noteworthy that in 2015 Libya had the highest number of international immigrants, amounting to more than 770.000, and in Sudan lived a considerable number of people of foreign origin also, born in South Sudan, Erithrea, Ethiopia and Tchad and arrived from there. While we had considered Morocco to be traditionally a country of emigration, nowadays it has become more and more a country of destination, including its immigrants from other African countries, who spend an indefinite duration in Morocco until they find their way to Europe. The main triggering cause of North-African migration are the often violent conflicts in the micro regions. At the end of 2016 the majority of the refugees from Sudan found a home in the neighboring Tschad and South Sudan, while Sudan remains an important country of immigration, having received at the same time more than 400.000 refugees from South Sudan.[22] A further triggering cause for North-African migration is the fluctuating security and political situation in Libya, which, in turn, also greatly contributes to the increased number of refugees and asylum seekers.

The great majority of the Western- and Central African immigrants move within the micro regions, thanks to the visa exemption between certain States, which is extremely important from the labour mobility’s point of view. In spite of the agreements on free movement illegal migration still exists between the Western- and Central African states, considering that in the case of immigrants with destination to Europe through the Mediterranean Nigeria is an important transit country, and even on the territories which guarantee free movement, human trafficking accross the borders is not rare either. Moreover, several Western-African countries have a very porous structure, lacking security measures, which favors illegal movements accross borders. The climatic changes of the region influence living conditions, and, despite all agricultural growth, the region keeps being characterized by food insecurity. Complex and interrelated ambiental changes, like draught and floods, as well as climatic changes, all contribute to mobility across borders and within the country – between villages and the city.

 

In the South-African micro region – similarly to the Eastern-African countries – illegal migration is vastly spread. Myriad immigrants originate from Ethiopia and Somalia, who mostly arrive to the Southernmost territories of Africa through trafficking. During the transport many of them travel under inhuman conditions and often experience blackmail and physical violence before they arrive to the country of destination, but many of them, lose their life in the rough travel circumstances. However repulsive the cause for forced migration  may be, according to Endre Sík (1992) in the sociological sense there is no substantive difference between  escape and forced migration. In both cases the decisive factor is the external duress, there is nearly no time to prepare the migration, not to mention that the immigrant has to spend money to lessen the impact of the crisis.[23] Moreover, individual and collective decisions behind the migration and physical and intellectual constraints form a complicated system, and we very rarely encounter „purely” voluntary or forced migration.[24]

 

• Sub-Saharan migration

 

The demographic growth of the global South represents a daily challenge for the continent’s municipalities and inhabitants. Despite marked modernization and urbanisation the continent keeps having rural character, the demographic growth of the region’s big cities is not due to the number of immigrants, but to the numerical growth of the original urban population.[25] The quicker information exchange and traffic, which goes hand in hand with globalization, drives an increasing number of people away from rural areas. According to forecasts myriads of people will leave their homes in the next ten years, in view of a restart in the cities, but this will not necessarily mean a higher standard of living, considering that in certain African municipal areas the population lives in illegal accommodations. The informal settlements lack basic services which would lead to mass health issues.[26] Difficulties linked with demographic growth and climate change, like desertification, have caused serious problems regarding the soil productivity of the continent. Taking into account that the food reduction per capita to date has been outstanding, the food crisis will lead to mass emigration. Besides the variable weather, the soil erosion and other environmental problems the State’s vulnerability is very high also, which would lead to the fall of the States and further migration.

One or two, seemingly insoluble ethnical issues; inflexible governmental employment policy, unable to handle unemployment in the case of skilled workforce; the loss of real income or the depreciaton of the value of the currency, all these can be triggering causes. Other factors also play a role in the willingness to migrate, like the possibility to reach higher income and standard of living, which motivate the skilled workforce. It is important to identify the correlations between migration and development, which have become more propounced between the Northern and Southern States, due to brain drain.[27] Should it be commonly agreed that immigrants bring along to the receiving country their energies, experiences and determination to succeed, a so called win win situation, beneficial for both parties, could be reached.[28]

Considering the challenges generated by migration, cooperation between Africa and Europe was decided in July 2006, during the ministerial conference of the European Union’s Member States in Rabat. At the conference it was agreed that the aging Europe needed a certain amount of migration. The agreement was rafitied in November 2006 at the meeting in Syrte, Libya, where the African and European foreign ministers and government players adopted a declaration[29] on the application of comprehensive joint effort and shared responsibility regarding the migration issue. The discussion was continued in June 2007 in Madrid, with the emphasis put on setting up a network covering all countries. This was followed in December 2007 by the EU-Africa Summit in Lisbon, which, upon recommendation of the European Commission, focused on migration-supporting enlargements as well as the stoppage of the emigration of skilled workforce. The conference’s most important message on the part of Europe was the support of the African demands.

A particular feature of the area is that there is mainly internal migration, caused mostly by refugees or immigrants seeking employment. The successive crises as well as the West-African political and economic recessions have given a new direction to these migration movements, but for the Africans the migration keeps being directed towards Europe and North America. Due to the migration, the attractivity of certain new States, e.g. the South African Republic, has increased, but the continent’s ever-increasing ethnic conflicts, the demographic growth and the incalculable political situation are all further shaping the directions of migration. Apart from all these internal factors let us not forget that globalization and regional integration efforts are also at work at the African migration processes.[30]

 

2.1.2.     Factors of the African migration

 

Globally, African population is characterized by a low degree of migration despite the fact that there is a considerable demographic growth on the continent every year, and appropriate quality of life is not even assured for the workers with low level qualification. Because of its underdevelopment, the continent is less attractive to foreign manpower, and its skilled citizens are seduced by Europe and North America. The African continent is one of the richest areas on Earth, but it still is one of the poorest regions. In Africa the qualification and employment level is low, people are undernourished and receive a lower salary for their work. Another cause for the underdevelopment of the continent is the high public debt, which eats up the bigger part of the already low national income. Moreover, the increasing number of people is further producing the population susceptible to migration. The South-African region is only slightly affected by migration, a low number of the immigrants here have refugee status. Different conflict situations, wars, civil wars are decisive factors of the migrations within Africa. Poverty also leads to ethnical conflicts, as well as bad economic situation, at whose heart often lies the varying ethnic mix. Nearly half of the conflicts of the last fifty years, which triggered off refugee waves, broke out in Africa, further deteriorating the continent’s prospects.

 

Assessing the triggering causes, we need to speak of the environmental criteria, as main factors in influencing migration processes. The unreliability of precipitation makes agricultural production difficult, desertification and lack of precipitation has lead to reduced food production. Stagnating development renders the chances of survival and rise of African people more difficult.[31] In the last years African students come to Hungary to study within the Stipendium Hungaricum scholarship program[32] (Angolans, Namibians, Nigerians, Egyptians, Ghanaians, South-Africans, etc). In Hungary, the legally residing African immigrants mostly succeeded in integrating adequately, this is also supported by the fact that some of them are in charge of civil organizations, as well as act as a bridge between their homeland and their chosen country. Arrival with the aim to study is a determining field of migration as a whole, therefore cooperation in the field of education is of outstanding importance between Africa and Hungary.

Migration also has an economic aspect, when individuals set off in the hope of better living conditions. There still exists a deep gap between the developing countries and the West, which is the most important governing factor of migration. In the hope of a high living standard Europe and North-America keep being a highly attractive destination for our fellow African citizens, who often flee from hunger or in order to avoid armed conflicts.

 

3.         Management of legal and illegal migration

 

In times of crises (that is, when our everyday life and our routine are being turned upside down), both legal and political theory become more radical as well, that is why those also have to rethink themselves and their theories.[33] Conflicts burden everyday life and the situation becomes more difficult by day for Africans. In the last years the continuous armed conflicts have put the African issue once more to the centre of international attention. Unfortunately, the refugee crisis keeps going on currently. Always more Africans strive to leave their place of living and enter into Europe, and the most important destination are the member States of the European Union. Although many people target Europe, most of them still migrate within Africa.[34] The area of destination outside Europe is North-America, the Gulf-States and Asia.[35 ] Despite the fact that many of them set off illegally, the decisive majority of them has the necessary travel documents, visa, passport and try to make their successful life in the country of destination. A considerable difficulty is that instead of the adequately skilled workers the country of destination wishes for, in many cases it is unskilled immigrants who arrive. This is not a positive process, considering that in most cases they are unable to adapt to the required social norms of the receiving State. It is a major influencing factor in the decision of the migrants, who are forced to leave their homeland and later settle among several different ethnical groups, that after their hardships and challenges along their migration route, once they arrive to the country of destination, they would find support from fellow Africans already living there.[36 ]

To note that the great majority of the African migrants arriving to Europe have the necessary travel, residence, exit or transit permissions (visa), first of all those workers who arrive to the continent as circular immigrants, e.g. for a temporary job.[37] For the legal immigrants the Central-East-European area still helds great attraction, but, due to the imposed strict border controls here, Asian countries have become more favorable destinations for them, so an immigrant can travel at less cost to e.g. China and get a visa.

Regarding the migration-related tasks, we also have to take into account the African answers. All over Africa, regional cooperation is of outstanding importance, as well as the cooperation of the continent as a whole. The most important aim of regional cooperation is to retain the knowledge, highly skilled workers and experience indispensable for development within the own framework.[38] In the 1960s the European education system was opened before Africans. Myriads of young students arrived to Europe with study scholarships and, after the 1980s many of them emigrated to the United States and the Near East, as well as to other rich and developing countries. The majority of African countries cannot participate in the global competition, therefore they seek regional integration as a solution to adequately use their resources and to retain knowhow in that region.[39] It could be a long term solution for Africa that it is on this continent that we find the most communities which encourage regional integration, find free movement of persons feasible and support legal migration in their own regions. This idea is similar to that laid down by the European Economic and Social Committee[40], which focuses on the legalisation of migration.

A factor linked to the handling of migration and supporting integration is its regulation, so that it should be required for long term residents to have adequate language knowledge. Furthermore, it is essential that immigrant workers get equal treatment at the job market to those of the receiving State. The clarity of the conditions of employment and work, social care or tax allowances can guarantee protection to the immigrants. For a highly qualified professional a job ambiance with more favorable working conditions can held more attaction.[41] Regarding legal migration we can state in general that several essential agreements of partnership and stability have to be made between the given State and areas, which have to include the development of trade and political relations. As first, thanks to the Barcelona Declaration in 1995, an economic, political and social cooperation was established in a spirit of partnership with the Mediterranean States. After the Barcelona process the Mediterranean Union was established, which was further developed by a partnership agreement with Algeria, Egypt, Morocco and Tunisia.[42]

Concerning legal migration, on the one hand it is very important to support the constant migration channels between Europe and the North-African countries, as well as to create networks between the different institutions, in order to facilitate job creation and provide for employment opportunities. On the other hand, in the African countries it is substantial to streghthen cooperation between regional offices and the Interpol National Central Bureaus, and the further development of the communication networks between the European Union and the African countries.[43] The African migration trend of the last years has changed.

Partnership relations have been existing between Europe and Africa for a long time, which were further consolidated by the Valletta Summit between November 11-12, 2015, by establishing the European Union Emergency Trust Fund for Africa, in order to find the triggering causes of instability and handle migration more effectively. At the Valletta Summit the European and African heads of State and Government have met in an effort to strengthen cooperation and address the current challenges, but also the opportunities of migration.[44] The main aims of the adopted action plan were improvements to enhance cooperation on legal migration and mobility, an improved cooperation on return, readmission and reintegration, to reinforce the protection of migrants and asylum seekers, as well as more effective fight against the human trade and trafficking related to illegal migration.[45] Tacking into account the national characteristics, the main fields of the action plan are in harmony with the countries’ sovereignty and national laws, at the same time considerable EU funds are available for the cooperation with Africa. It is urgent to strenghthen diplomatic support, which would enable a quick solution to the most burning African crises. In the interest of security and the fight against terror threats it is indispensable to stabilize State resources and to continue the efforts of the local population. [46] The European Union Emergency Trust Fund for Africa[47], established at the Valletta Summit, has mapped out several action plans to reduce migration, improve the immigrants’ living conditions and manage the causes of irregular migration.

The regional migration program is designed to promote adequate migration husbandry and support the fight against human trafficking, with the aim to ensure the immigrants’ rights and protect them against exploitation, violence and abuse. The program’s general objective is to ease migration. This could be realized by improved border management, fight against criminal networks, but first of all by supporting a comprehensive administration, further by preventing human rights’ abuse and respecting the rule of law. Moreover, security, increased national resources in jurisdiction, fight against illegal migration, human trade and immigrant trafficking can be realized through regional cooperation.

 

4. Conclusions

 

African migration is not new, everyday life of African people includes migration within the continent and between Africa and Europe. Africa alone can manage the migration-related challenges with more difficulty, it is only possible to solve migration problems through cooperation with another continent. At the background of this direction towards Europe we can find historical reasons, first of all the colonial system’s heritage, the consequence of which is the emergence of diasporas. As a consequence of the migration crisis in 2015 it was often said that the Africans would invade Europe. This assumption, however, was wrong. Concerning migration processes it is worth to follow the migration within the continent, and also the intensification of the migration between Africa and China.

 

Migration pressure, so as we are experiencing it nowadays, will become always more permanent towards Europe, considering that, due to the rapid demographic growth, the number of the working-age population is increasing beyond measure in Africa, while in Europe it decreases prominently. At the same time forced migration can be further interpreted with regard to the triggering factor’s impact on the individual and the dominance of force. Nevertheless, the final lesson is that migration cannot be turned back nor can the process of migration be stopped. In the light of the above we can conclude that Europe can be a model for Africa regarding development programs with the aim that young African people should not emigrate.

 

The most important thing for Africa is to retain its skilled workers in future and to promote the return to the African continent. All this, of course, is only possible, if Africa also becomes an attractive continent for qualified physicians, scientists, engineers and for all those who emigrated. Therefore, all developments and investments which enlarge the capacities of educational institutions are needed for Africa to become more competitive in the decades to come. For historical and economic reasons, the cooperation between Africa and Europe on migration field is indispensable.

 

 

 

 

[1] Búr Gábor – Tarrósy István: Az afrikai vándorlás hátteréről és jellemzőiről, In: Tarrósy István – Glied Viktor – Keserű Dávid (szerk.): Új népvándorlás, Migráció a 21. században Afrika és Európa között, 2011, Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 99-100.

[2] UNITED NATIONS (2011): Sixty-fifth General Assembly Informal Thematic Debate AM & PM Meetings, 19 May 2011. www.un.org/News/Press/docs/2011/ga11080.doc.htm (2020.06.10.)

 

[3] Delgado Wise, Raúl: A Critical Overview of Migration and Development: The Latin American Challenge, 2014. Vol. 40. 643–663. https://www.researchgate.net/publication/270691862_A_Critical_Overview_of_Migration_and_Development_The_Latin_American_Challenge(2020.06.10.)

 

[4] UNITED NATIONS (2011): Sixty-fifth General Assembly Informal Thematic Debate AM & PM Meetings, 19 May 2011. Elérhető: www.un.org/News/Press/docs/2011/ga11080.doc.htm (2020.06.10.)

 

[5] Marsai Viktor: A migrációs diskurzus margójára – Afrika mint kibocsátó régió, Nemzet és Biztonság 2016/4. szám, 100.

 

[6] Castles, Stephen. – De Haas, Hein. – Miller, Mark J.: The Age of Migration. International Population Movements in the Modern World. 5th edition. Palgrave Macmillan, 2014, London, 142.

 

[7] Tarrósy István: Afrikaiak a világban, afrikaiak Magyarországon – Elhanyagolt diaszpóra? Modern Geográfia, 2017./4, 5.

 

[8] Flahaux, Marie-Laurence – De Haas, Hein: „African migration: trends, patterns, drivers”. Comparative Migration Studies. 2016, Vol. 4, No. 1, 1-25.

 

[9] Rogaly, Ben: Spaces of work and everyday life: labour geographies and the agency of unorganised temporary migrant workers. Geography Compass 2009, 1749–1771

 

[10] UNHCR (2011): Update on the humanitarian situation in Libya and the neighbouring countries, http://www.unhcr.org/4d7788729.html (2020.06.10.)

 

[11] Seymour, Richard: Libya’s spectacular revolution has been disgraced by racism, 2011, The Guardian, 30 August 2011, http://www.theguardian.com/commentisfree/2011/aug/30/libya-spectacularrevolution-disgraced-racism(2020.06.13.)

 

[12] Migration Policy Centre (2013): Libya, The Demographic-Economic Framework of Migration, The Legal Framework of Migration, The Socio-Political Framework of Migration, http://www.migrationpolicycentre.eu/docs/migration_profiles/Libya.pdf (2020.06.13.)

 

[13] Biedermann Zsuzsánna (2016): A szubszaharai Afrikából Európába irányuló migráció kiváltó okai. Műhelytanulmányok 113. MTA KRTK Világgazdasági Intézet, Budapest. 2016. 16. http://mek.oszk.hu/16000/16000/16000.pdf (2020.06.13.)

 

[14] Pries, Ludger: Circular Migration as (New) Strategy in Migration Policy? Lessons from Historical and Sociological Migration Research. In: Nadler, Robert–Kovács, Zoltán–Glorius, Birgit–Lang, Thilo (ed.): Return Migration and Regional Development in Europe. Mobility Against the Stream. New Geographies of Europe. Palgrave Macmillan, 2016, 25–54.

 

[15] Wilkinson, Annie – Leach, Melissa: „Briefing: Ebola – Myths, Realities, and Structural Violence”. African Affairs, 2014Vol. 114, No. 454, 136-148.

 

[16] Búr –Tarrósy i.m. 106.

 

[17] Tarrósy i.m. 232.

 

[18] Laufer Balázs: Az észak-afrikai migráció és politikai kételyek Európában, In: Tarrósy István – Glied Viktor – Keserű Dávid (szerk.): Új népvándorlás, Migráció a 21. században Afrika és Európa között, 2011, Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 154.

 

[19] De Haas, Hein: Euro-Mediterranean migration futures. The cases of Morocco, Egypt and Turkey. In: Bommes, Michael–Fassmann, Heinz– Sievers, Wiebke (eds.): Migration from the Middle East and North Africa to Europe. Past Development, Current Status and Future Potentials. 2014, Amsterdam University Press, 33-36.

 

[20] IOM- Word Migration Report 2018, http://publications.iom.int/system/files/pdf/wmr_2018_en.pdf (2020.06.13.)

 

[21] De Haas i.m. 29–32.

 

[22] IOM- Word Migration Report 2018, http://publications.iom.int/system/files/pdf/wmr_2018_en.pdf (2020.06.13.)

 

[23] Sík Endre: A társadalmi előnyök rekonverziója a menekülés során. Szociológiai Szemle, 1992/1. 63.

 

[24] Hautzinger Zoltán – Hegedüs Judit – Klenner Zoltán: A migráció elmélete. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar. 2014, Budapest: Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt., 13-17.

 

[25] Hatton, Timothy J. – Williamson, Jeffrey G.(2005): Global migration and the world economy. Two centuries of policy and performances. The MIT Press, Cambridge, Massachusetts, 18-24.

 

[26] Adepoju, Aderanti: Regional Organizations and Intra‐Regional Migration in Sub‐ Saharan Africa: Challenges and Prospects. International Migration, 2001, vol. 39, no. 6.

 

[27] Portes, Alejandro: Migration and Development: A Conceptual Review of the Evidence. In: Castles, Stephen–Deglado Wise, Raúl (eds.): Migration and Development: Perspectives from the South. International Organization for Migration(IOM), 2008, 17–42.

 

[28] De Haas, Hein: Turning the tide? Why development will not stop migration. Development and Change, 2007, vol. 38, no. 5, 6.

 

[29] The Joint Africa-EU Declaration on Migration and Developement, 2006.  https://au.int/sites/default/files/pages/32899-file-4._the_joint_africa_eu_declaration_on-migration_and_development_2006.pdf (2020.06.13.)

 

[30] Urbán Ferenc: Az afrikai kontinens migrációs sajátosságai, In: Tarrósy István – Glied Viktor – Keserű Dávid szerk.: Új népvándorlás, Migráció a 21. században Afrika és Európa között, 2011, Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 115-118.

 

[31] De Haas i.m. 7.

 

[32] 285/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet a Stipendium Hungaricumról

 

[33] Ádám Rixer: The refugee issue in sciences and arts in contemporary Hungary, April. 2016. Vol. 6, No.6 ISSN 2307-227X International Journal of Research In Social Sciences, http://www.ijsk.org/wp-content/uploads/2015/12/2-REFUGEE-ISSUE.pdf. (2020.06.13.)

 

[34] Urbán i.m. 115-118.

 

[35] Flahaux – De haas i.m. 1-25.

 

[36] Tarrósy i.m. 5-6.

 

[37] Pries, Ludger: Circular Migration as (New) Strategy in Migration Policy? Lessons from Historical and Sociological Migration Research. In: Nadler, Robert–Kovács, Zoltán–Glorius, Birgit–Lang, Thilo (ed.): Return Migration and Regional Development in Europe. Mobility Against the Stream. New Geographies of Europe. Palgrave Macmillan, 2016, 38.

 

[38] Portes, Alejandro (2008): Migration and Development: A Conceptual Review of the Evidence. In: Castles, Stephen–Deglado Wise, Raul (eds.): Migration and Development: Perspectives from the South. International Organization for Migration (IOM), 23.

 

[39] Búr – Tarrósy i.m. 111.

 

[40] Ld. EESC opinion, COM (2010) 379 final – 2010/0210 (COD). www.eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2011:218:0097:0100:EN:PDF (2020.06.13.)

 

[41] Mohay Ágoston: A nemzetközi népességmozgás jogi szabályozásának lehetőségei – A legális migráció Európai Uniós szabályozásának példája, In: Tarrósy István – Glied Viktor – Keserű Dávid szerk.: Új népvándorlás, Migráció a 21. században Afrika és Európa között, 2011, Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 207-213.

 

[42] Gyeney Laura: Legális bevándorlás az Európai Unióba, különös tekintettel a családi élet tiszteletben tartásának jogára. Doktori értekezés, 2011, Budapest, 148-150. https://jak.ppke.hu/uploads/articles/12332/file/Gyeney%20Laura%20Phd.pdf (2020.06.13.)

 

[43] Valletta Summit, 11-12 November 2015 – Action Plan, http://www.consilium.europa.eu/media/21839/action_plan_en.pdf (2020.06.13.)

 

[44] A migrációval foglalkozó vallettai csúcstalálkozó, 2015.11.11-12.: http://www.consilium.europa.eu/hu/meetings/international-summit/2015/11/11-12/, (2020.06.13.)

 

[45] A migrációval foglalkozó vallettai csúcstalálkozó, http://www.consilium.europa.eu/hu/meetings/international-summit/2015/11/11-12/ (2020.06.13.)

 

[46] Valletta Summit, 11-12 November 2015 – Action Plan, http://www.consilium.europa.eu/media/21839/action_plan_en.pdf (2020.06.13.)

 

[47] EU Emergency Trust Fund for Africa https://ec.europa.eu/europeaid/sites/devco/files/eu-emergency-trust-fund-africa_en.pdf (2020.06.13.)