Bevezetés

A XVII. század derekán, III. Ferdinánd király uralkodásának idején véget ért a harminc éves háború az 1648. október 24-én megkötött westfáliai, illetőleg osnabrucki békével. Ezekben
az időkben Magyarország három részre szakadt, melyeket az erdélyi fejedelem, az oszmán török birodalom, valamint az magyar király tartottak fennhatóságuk alatt. Emiatt belső küzdelmekre, összecsapásokra is bőven találunk példákat, különösen a végvárak részéről
a törökkel szemben. Ezekben az időkben megnőtt a lehetőség a katonai szolgálat során kiemelkedő tettek, vitézi cselekedetek végbevitelére és ennek folyományaként érdemek szerzésére. Ebben a korban emelkedett sok más család mellett a sajógalgóci Galgóczy család is a nemesek közé.

Dolgozatomban elsődlegesen Galgóczy Károly kutatásaira támaszkodtam. Először áttekintem, hogy mit is jelentett nemesnek lenni a XVII. század közepén, milyen műveltségi követelményekkel járt a minőség, majd foglalkozom a címeres levelekkel. Ezeket követően
a Galgóczy család történetét mutatom be, különös tekintettel a törzságakra, kiemelve azon családtagokat, akik jogi pályán mozogtak, ezen belül is a bírói hivatásrendek képviselőit, remélve, hogy ezzel hozzájárulhatok a szervezettörténet megismeréséhez ezen életrajzokon keresztül.[1]

 

1. Nemesi előjogok a XVII. század közepén

A feudalizmus korában a nemesség, a „nobilitas” tagjai képezték a kiváltságos uralkodó osztályt. Akik ezen rendhez tartoztak, különböző kedvezményeket, előjogokat kaptak. III. Ferdinánd idején ezeket a jogokat az 1638. évi I. törvénycikk 6.§-ban az igazságszolgáltatással összefüggésben határozták meg.[2] Ezen belül három forrást hivatkoztak meg, melyek közül egyedül Werbőczi Tripartituma (Hármaskönyve) bizonyult érdeminek.[3] Az Első Rész 9. Cím alatt a nemesség négy fő joga kerül megnevezésre.  Ennek értelmében a nobilitas tagjait nem lehetett letartóztatni, csak idézés útján voltak perbefoghatók. Kivételt képzett ez alól a tettenérés esete a Tripartitumban felsorolt esetekben, azonban, ha a rajtakapott nemesnek sikerült elmenekülnie üldözői elől, újra csak perbehívás, illetve idézés útján, rendes törvénykezési eljárást követően lehetett megbüntetni. Részben ebből fakad a következő előjog, melynek értelmében a nemesség képviselői senki más hatalma alatt nem állnak, mint a királynak –
„a törvényesen megkoronázott fejedelemnek” – hatalma alatt, azonban a Hármaskönyvben foglaltak alapján még ő sem ítélhet el senkit törvényes kihallgatás nélkül közülük.[4] A Werbőczi által harmadikként megjelölt jog magában foglalja az adómentességet, emellet a szabad rendelkezést törvényes jogaikkal és birtokaik határain belül fekvő minden jövedelemmel. Egyetlen kötelezettségként az ország védelmére vonatkozó hadi szolgálat teljesítését („katonáskodást”) jelöli meg. Az itt utolsóként felsorolt jog pedig nem más, mint a ius resistendi, az ellenálláshoz való jog, lehetőséget biztosít a nemességnek, hogy amennyiben
az uralkodó a nemesi jogok ellen tesz, úgy ellenálljanak neki, anélkül, hogy hűtlenné válnának.[5] A 7.§-ban Werbőczi felsorolja, hogy kire terjed ki a személyi hatály. Megnevezésre kerülnek ilyen módon a főpapok, bárók, mágnások és más előkelők.

 

2. A XVII. századi magyar nemesség műveltségtörténete

A XVII. századtól kezdve jellemző volt a nemesi családokra, hogy taníttatták gyermekeiket, legyen szó akár egy gazdag főnemesről, vagy akár egy szegényebb köznemesről. Tanultságukból fakadóan nem volt ritka, hogy katonai pályára mentek, azon belül is a tiszti karokat erősítették, illetve arra is gyakran találunk példát, hogy bírák, ispánok, jegyzők kerültek ki soraik közül[6]. A leggyakrabban jogi, illetve gazdasági tanulmányokat végeztek, de ismerniük kellett többek között nyelveket, emellett számos tudomány alapjait is. A latin nyelv tudása elengedhetetlen volt a kor kiművelt emberfője számára.

Megfigyelhető az is, hogy a kor nemesei általában külföldön folytattak tanulmányokat hosszabb-rövidebb ideig, többnyire valamelyik vallási felekezet fenntartásában álló „collegiumban”[7].

 

3. Az armálisok

A nemesség megszerzésére kétféle módon volt lehetőség. Eredeti és származékos módon. Eredeti módon a király birtok adományozásával, birtok nélküli nemesi levél átadásával vagy fiúvá fogadással tehetett valakit nemessé, származékos módon pedig beleszületni lehetett
a nemességbe. Az eredeti módon szerzett nemesség igazolására a király „armálist”, azaz nemeslevelet állított ki, annak bizonyítékául, hogy címzettje a legmagasabb rend tagjai közé vétetett.[8] Többnyire szép, festett széldíszű oklevelek voltak ezek az iratok, melyek esetenként elsőrendű művészek munkáját dicsérték. Ezeknek a dokumentumoknak a művészeti értéke
a XVII. században csökkenni kezdett, több okból.

Először is, mivel a legtöbbet foglalkoztatott művészek már nem magyar születésűek voltak;
a királyok és hazáik szülötteit részesítették előnyben.[9] Másodszor, mert a könyvnyomtatás XVI. századi megjelenése sok, korábban nagysikerű „kaligráfust” megfosztott munkájától, így egyre kevésbé kelendő szakmává vált ez. Harmadszor pedig a tömeges nemesítések miatt.[10] Erre a magyar történelemben először volt példa III. Ferdinánd uralkodása alatt, de nem utoljára.[11] Ezen belül is a legtermékenyebb az 1647 és 1656 közötti időszak volt, amikor még Ferdinándhoz képest is sok armális került kibocsátásra. A tömeges nemesítés egyik következménye volt amellett, hogy az armálisok „minőségi romlást szenvedtek el”, hogy gyakran az adományozott címeres levelek törzsszövege teljesen megegyezett, mindössze
a neveket és a címerleírást változtatták meg bennük, de arra is látni számos példát, hogy még azt sem. Mindezek ellenére vitathatatlanul és elidegeníthetetlenül teljesjogú nemesekké váltak mindazok, akik armálist kaptak a királytól, valamint azok leszármazottai, egészen az 1947. évi IV. törvény hatálybalépéséig.[12]

 

4. A sajógalgóci Galgóczy család története

A család története feltehetően 1495-ben kezdődik; ez a legkorábbi fennmaradt évszám, melyet egy 1869. március 15-én, Leleszen kelt, eredetet igazoló okirat kivonata tartalmaz[13]. Ebben
a család neve, mint „Galoch de Kis-Galoch” jelenik meg, amely arra enged következtetni, hogy a XV. századi képviselői a mai Gálocsy családdal lehettek rokonságban. Ezt az elméletet támasztaná alá az a tény is, hogy mindkét család Ung vármegyéből, azon belül is az ungvári járásból származik, valamint, hogy a törzsadományos a nemességre jellemző műveltségi és tanulmányi eredmények birtokában volt. Sajnos ez azonban tényleges bizonyíték híján puszta feltételezés marad. Fent említett iratban bizonyos György, Imre, valamint János, mint Miklós fiai igazolják nemességüket. Ez újabb kételyekre ad okot, hiszen címeres levelet a sajógalgóci Galgóczyak igazolhatóan legkorábban csak 1649-ben nyertek III. Ferdinánd királytól. Mindezekre tekintettel jelen írásomban ettől a legutóbbi évszámtól számítom a család nemességének történetét.

Ebből az időből három címeres levél van, amely a sajógalgóci Galgóczy család tagjait emeli
a nemesek soraiba, azonban a Liber Regiusok[14] között egyik sem lelhető fel[15]. Az első Pozsonyban kelt 1649. május 16-án, melynek címzettje Galgóczy Márton és felesége Fekethe Erzsébet, valamint mindkét nemen való örököseik. A második Bécsben kelt, címzettje elsősorban Galgóczy István. A harmadik szintén Pozsonyban kelt 1656. május 5-én és Orbán István, az ő fia Orbán István, valamint utóbbi feleségének Galgóczy Annának és az ő testvérének Galgóczy Mihálynak nevére szól.

1.1 Galgóczy István – A törzsadományos

Galgóczy István születéséről pontos adat nem maradt fenn, az azonban bizonyos, hogy felső tanulmányokat kezdett 1618-ban Sárospatakon, a helvét református főiskola tanulójaként. Ezekben az időkben a család tagjai a református hitelveket követték[16], a késő XIX. században azonban már sok katolikus volt közöttük. István 1622-ben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem első feleségének, Károlyi Zsuzsannának temetésén azon huszonkilenc tanuló egyike volt, akik külön erre az alkalomra készült, saját írású, latin nyelvű emlékverssel tisztelték meg az elhunytat.
Ez a tény, illetve, hogy közülük is hatodikként szólalhatott fel bizonyítja, hogy jó tanuló volt.[17] Tanulmányait 1623-ban végezte, majd a főiskola szabályainak megfelelően rektóriára[18] ment Sátoraljaújhelyre. Ennek végeztével Debrecenbe költözött, ahol 1663 és 1671 között esküdtbíró[19] volt. 1675-ben hunyt el.

1651. december 9-én címeres levelet nyert III. Ferdinánd királytól azon tetteiért „a melyeket ő először is magyar szent koronánk, azután felségünk iránt különböző helyi és időbeli viszonyok közt tanusitott és teljesített, és ezután is tanusitni s teljesitni ígérkezik”[20] A címer leírása, amely a nemeslevélen található arra enged következtetni, hogy ezek vitézi cselekedetek voltak
      a törökök ellen.[21] Az iratot III. Ferdinánd király mellett Ruthkay András titkár és Szelepchény (Szelepcsényi) György nyitrai püspök, későbbi királyi helytartó[22] hitelesítette aláírásával.
      A címeres levél által nemesítettek voltak továbbá bizonyos György, Márton, Mihály, János, Zsigmond, Péter, Pál, Judit és Katalin, szintén a Galgóczy családból, akik feltételezhetően István unokaöccsei és unokahúgai voltak. Ezt követően szinte azonnal hét törzságra oszlott
      a család a férfiak vonalain, akik közül György (munkácsi), Márton (ecsegi), Mihály (mádi, illetőleg nagytályai) és Pál (bilkei) utódairól maradtak fenn adatok.

 

1.2 Munkácsi Galgóczy György – Az első törzság

A törzsadományos melletti hét fiúgyermek legidősebbike, György 1627-ben kezdte tanulmányait Debrecenben, majd később a Rákóczi családdal együtt Munkácsra került; innen
a törzság neve. Kezdetben II. Rákóczi György nejének, Báthory Zsófia fejedelemasszonynak kertészeként dolgozott, aki szolgálataiért egy nemesi kúriát kapott, majd később, 1169-től Munkács város főbírója lett. 1695-ben hunyt el.

Unokája, akit Mihálynak neveztek II. Rákóczi Ferenc hadnagyainak egyike volt.[23] Részt vett 1703 és 1704 között a gróf Auersperg parancsnoksága alatt álló és német várőrséggel védett munkácsi vár bevételében, sőt Móricz István csapataival és sajátjaival a felső táborba is követte Rákóczyt.[24]

Egy másik unoka, akit szintén Györgynek hívtak ebben az időben ugyancsak Munkácson élt, és azzal nyert tiszteletet és megbecsülést a családnak, hogy a Rákóczi-szabadságharc leverését követően, mikor a vallási üldözések megindultak és a munkácsi reformátusoktól elvették templomukat, 1720-tól saját gabonás csűrét istentiszteleti helyként biztosította a közösség számára 18 éven keresztül.

1788-ban és 1805-ben Galgóczy Ferencné két részletben eladta a korábbi Galgóczy kúria telkeit a református egyháznak, ahová a templom, paplak és iskola is épült. Ez a templom még ma is ott áll, bár a második világháború után állami kézbe került és csak használatra kapta meg
a gyülekezet. Ezután nem maradt utód, aki közvetlenül vissza tudta volna vezetni őseit ehhez
a törzsághoz, sem Munkácson, sem máshol, így ez a családi vonal kihaltnak tekinttetik.

 

 

1.3 Ecsegi Galgóczy Márton – A második törzság

Galgóczy Márton Miskolcon lakott és a Borsod megyei Sajóecsegen, valamint Senyén voltak birtokai. Életének nagy részét háborúban töltötte. A füleki várőrség vitézeként szolgált a török ellen Wesselényi Ferenc főkapitánysága és Iványi Fekete László alkapitánysága alatt valamikor 1630 és 1650 között.[25] A Sajóvidéken, ahol, azokban az időkben a legtöbbször és legmagasabb mértékben kellett hadisarcot fizetni az egész országban magyar és török oldalra egyaránt. Ugyanekkor indult meg I. Rákóczi György forradalma is, ami további terheket rótt Borsod megyére; sok község el is pusztult errefelé.

Unokái, István és Márton szintén Rákóczi-vitézek voltak. Márton örökösödés útján megszerezte nagyapja birtokait. II. Rákóczi Ferenc hadseregében szolgált Szentpéteri Imre lovasezredes seregében, majd a szatmári béke megkötését követően Károlyi Sándor magyar királyi felkelő ezredében volt insurgens-hadnagy.[26]

István Rákóczi seregeivel Erdélybe vonult, ahol kialakult a család erdélyi ágazata. Huzamosabb időt töltött a határőrségnél Marosvásárhelyen. Magyarfrátai lakosként 1754-ben Medgyesen Kolozs megye előtt királyi kincstár felszólítására személyes nemessége mellett birtokos nemességét is igazolta, amelyről királyi táblai ítéleti igazolványt is kapott. Ezen, mint Galgótzi Stephanus de Galgótz rectius de Marusvásárhely szerepel a neve és később is ez a névváltozat került használatba. István leszármazottai Nagyajtára és Abuczára[27] költöztek, Mária Terézia alatt 1773-ban[28] és II. József alatt 1786-ban kaptak erről új igazolványt.

A családnak ezen törzságából származott Galgóczy Károly, mezőgazdász, közgazdász, statisztikus, történész, ügyvéd, gazdasági író, az Országos Magyar Iparegyesület, az Első Magyar Gőzhajótársaság és az Erdélyi Gazdasági Egyesület egyik megalapítója, az MTA tagja, aki az eddigi legátfogóbb műben foglalta össze a Galgóczy család történetét 1896-ban.

 

1.4 Mádi, illetőleg Nagytályai Galgóczy Mihály – A harmadik törzság

Galgóczy Mihály mádi lakos volt, de a család (Nagy)tályán gyökeredzett meg, s terjedt tovább előbb vissza Mádra, Szántóra, majd Tokaj-Hegyalja más vidékeire. Emellett az ecsegi törzságról is sokan költöztek Nagytályára. Ez a tény megnehezíti pontos családfa bemutatását.

Mihály három unokája közül István és Benedek Zamplénmegye előtt nemességet igazoló pert folytattak le 1724-től 1732-ig. István ivadékai Nagytályán éltek tovább, Benedekéi pedig Ung megyébe kerültek.

Benedek 1748-ban Szabolcs megyébe költözött, ahol igazolta nemességét. Innen 1760 körül került a család az Ung megyei (Ung)mogyorósra. Nemességüket Ungváron igazolták 1775-ben, amely igazolást Galgóczy Miklós, Benedek leszármazottja vett ki. Gyermekei 1794-ben újra igazolást kértek Ungváron, melynek ítélete a következőképp hangzik:
„Az 1794-ik esztendőnek Kis Asszony havának 25-ik napján Tekintetes Pálóczi Horváth Pál Első Vicze Ispánnak Előülése alatt Ungvár városában tartott közönséges Gyülés Jegyzökönyve

A 106 lapon: Nemes Galgóczy Miklós, András, György, és Mihály esedező levélre, a benyujtott Collateralis Inquisitiojok, az arra kirendeltetett Deputatio által Authentikáltatván, hogy arról az Esedezöknek a Testimoniális Levél kiadattasson elvégeztetett.

Ennélfogva ezen család tagjai az 1700-tól 1765-ik évig kimutatott Nemesi családok lajstromába beiktatva lévén, mint valóságos Nemesek nemesi szabadalmaikat máig is élvezik.”[29] 1799-ben Mihály Hajdúnánásra költözött vissza, ahol ismét nemességet igazoló levelet kért Ung megyétől.

A család ezen ágából a Zemplén megyében maradtak közül sok (református) pap és papné, az Ung megyét megjártak közül pedig sok gazdatiszt került ki. A Kodolányi Antal által szerkesztett „Magyar gazdák évkönyve” 1879-ből a következő Galgóczyakat említi: „Galgóczy Dániel gróf Andrássy Gyula kasznárja Töke-Terebesen Zemplén megyében, János ennek fia, ugyancsak gróf Andrássy Gyulánál urod. írnok Tisza- Dobon, Szabolcs megyében, István pedig urod. kulcsár gróf Degenfeld Imrénél Nyir-Baktán.”[30]

A család ezen ágáról való utolsó ismert ember, aki igazolhatóan használta a „Nemes” előnevet Galgóczy Jenő, villamosvasúti tisztviselő volt. 1894-ben született Tiszalúcon.
Egyéves önkéntesként vonult be 1914-ben a császári és királyi 34. gyalogezredhez Kassára, majd a tiszti vizsga elvégeztével 1915-ben az orosz hadszíntérre. Június végén felmentést kapott, de 1916. május 1-jén újra bevonult és az orosz fronton szolgált, ahonnan „gránátnyomással” kórházba szállították. Zászlósként kiképzőnek helyezék át a császári és királyi 5. gyalogezredhez, ahonnan később visszakerült a 34-esekhez, immár az olasz hadszíntérre az 59. hegyidandárhoz. 1918-ban gázmérgezés miatt kórházba került. Szolgálatát a lublini kormányzóbíróságnál folytatta rajparancsnokként. Kassán szerelt le. A 34-esek tartalékos tisztikarának egyetlen nemesi előnevű tagja volt. A hadszíntereken nyújtott szolgálataiért Károly-csapatkereszttel és Bronz Vitézségi Éremmel tüntették ki.[31]

 

1.5 Bilkei Galgóczy Pál – A hetedik törzság

Galgóczy Pál, a közös adományos fivérek közül a legfiatalabb volt. Szintén a Rákócziak révén, valamint házasság útján került Bereg megyébe. 1688-ban Bereg megye helyettes szolgabírája, majd 1689-tól rendes esküdtbírája lett. A szabadságharc kitörésekor 1703-ban azonnal csatlakozott II. Rákóczi Ferenc hadaihoz két sógorával, Ilosvay Bálinttal és Imrével. Huszt várában kezdte meg szolgálatát Dolhay György – aki felesége révén szintén rokona volt – főkapitánysága és várparancsnoksága alatt. Fiai közül István 1719 és 1722 között, Gábor
1722-ben rendes esküdtje volt Bereg megyének.

István dédunokája, Pál 1837-ben végezte tanulmányait, amikor Bereg megyében rendes esküdtként kezdte meg pályáját. 1841-ben megyei aljegyzővé és táblabíróvá nevezték ki,
1845-ben megyei pénztárnok, 1848-ban pedig törvényszéki bíróvá választották.
A szabadságharc idején az önkéntes seregek szervezésére a kászonyi járásba küldték bizottsági tagként, majd a munkácsi takarékpénztár elnöki tisztségét látta el huzamosabb ideig. „1886-ban Bereg megyének 8-dik virilista bizottsági tagjakép Íratott össze. 1889-ben elsőkép irta alá
a munkácsi képviselő választó kerületben a védtörvény- javaslatnak a magyar nyelvet sértő
25-dik §-a ellen elhatározott tiltakozást.”[32] Pál feleség és utód nélkül halálozott el.

A közös adományos Galgóczy Pál dédunokáján, Imrén keresztül haladt tovább a vérvonal, aki „igen képzett, takarékos, gondos, és ennek következtében tekintélyes, előkelő, vagyonos emberré lett”.[33] Fiai közül József és István jogi tanulmányokat végeztek, de míg egyikük ügyvédként birtokjogi ügyek rendezésével foglalkozott, másikuk a gazdaságban bizonyult apjuk jobbkezének. József később Szatmár megye erős táblabírája lett, a hozzá intézett leveleket állítólag a „főtáblabíró”-nak címezték.[34]

István fia, Sándor Szatmár megye utolsó másod alispánja, majd ezen cím beszüntetését követően a vármegye krassói, majd kétízben csengeri választókerületének megválasztott országgyűlési képviselője volt. Ő szintén jogot végzett 1844-ben, kezdetben a sárospataki, majd az eperjesi kollégiumban. 1845-ben tiszteletbeli megyei aljegyzői címmel tüntette ki a megye alispánja. 1846-ban megyei alszolgabírónak választották meg. 1847-ben István főherceg, Magyarország (utolsó) nádorának kiséretére összeválogatott bandérium tagja volt.[35]
1848. novemberében Katona Miklós ezredes vezetése alatt a porcsalmai nemzetőrszázad századosaként részt vett az első erdélyi hadjáratban, ahonnan a november 24-én Karl von Urban csapataitól elszenvedett súlyos vereséggel záródó dési ütközetet követően tért vissza és folytatta szolgabírói hivatalát 1851-ig, mikor a kormányrendeletek és intézkedések miatt kénytelen volt leköszönni hivatalából. 1860. december 13-án Szatmár megye főszolgabírájává, valamint
a szatmári református egyházmegye rendes tanácsbírájává választották. 1867-ben közfelkiáltással nádorispánná, ezzel együtt 1871. végéig a Szatmáron székelő megyei törvényszék elnökévé választották meg. Mindezek mellett 1869 őszén a megyei népszámlálási bizottság elnöke is volt, amely munkakörben olyan rendszerességet és pontosságot tanúsított, hogy a király a Vaskoronarend III. osztályú jelvényével tüntette ki. 1872-ben, az alispánsága beszüntetését követően[36] nem is vállalt többé megyei hivatalt. A közbizalom és a közszeretet okán, amely feléje irányul azonban még abban az évben a krassói kerület országgyűlési képviselőjének választotta meg[37], majd ezt követő két választási szakaszon keresztül a csengeri választókerület országgyűlési képviselője volt. 1884-ben, képviselőségének harmadik szakaszának közepén agyvérzést kapott, amelybe belehalt.

A család ezen törzsága még jóval népesebb és kiterjedtebb volt a XIX. század végéig, ezért okkal merem feltételezni, hogy ma is élnek Galgóczyak szép számmal erről az ágról. Sajnos ezt azonban alátámasztani nem áll módomban.

 

Összegzés

Izgalmas megfigyelni azt, hogy mennyit változott a nemesség egy olyan, a történelem szempontjából rövidnek mondható időszak alatt, mint a harmincéves háború. Ugyan a nemesi jogok nem csorbultak, de a cím maga egyfajta értékvesztésen ment keresztül, melynek ékes példái az armálisok leegyszerűsödései, sablonszerűvé válásai, valamint a tömeges nemesítések a Habsburg királyok idején. Mindazzal együtt, hogy érthető, hogy a kor miért hozta magával ezt a jelenséget, talán mégis érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon valóban helyes volt-e
a nemesség sorainak ilyen kissé elhamarkodottnak tűnő feltöltése. Azt gondolom, hogy
a sajógalgóci Galgóczy család példája azt mutatja, hogy igen.

A dolgozatban áttekinthettük a család nemességének történetét a törzsadományos Glagóczy Istvántól kezdve a fennmaradt négy törzságon keresztül az általuk hagyott örökségig. Mintázatként megfigyelhető, hogy mikor a magyar nemzet zivataros eseményeit élte, készek voltak fegyvert ragadni az értékeikért; Istenért, hazáért, embertársért. Elég csak
a Rákóczi-szabadsághar(ok)ra, vagy az 1848-as eseményekre gondolnunk. Azonban mikor nyugalmas idők uralták az országot, ők akkor sem voltak restek a nép szolgálatában műveltségüknek és képességeiknek megfelelően. Ez a jelenség szerencsére nem volt egyedülálló a korban, bár nézőpontbeli különbség azért megfigyelhető a nyugati, többnyire katolikus, és a keleti, többnyire református eredetű családok között.[38]

A Galgóczyak öröksége mindenesetre bár nem látványos, de a mai napig kézzel fogható. Büszke vagyok rá, hogy a leszármazottjuk lehetek.

 

 

Források

Szakirodalom

1. A cs. és kir. 34. magyar gyalogezred története 1734-1918. Budapest, 1937, Pátria ny.
2. Balogh Judit: A felsőbíráskodás megszervezése Debrecenben. Jogtörténeti szemle 19. évf: 1-2 szám, 2017
3. Béli Gábor: A vármegyei nemesi bíráskodás szervezete 1723-ig. Jogtörténeti szemle 19. évf: 1-2 szám, 2017
4. Frankl Vilmos: A nádori és országbírói hivatal eredete és hatáskörének történeti kifejlődése. Pest, 1863, kiadja Pfeifer Ferdinánd
5. Gábor Gyula: A régi magyar igazságszolgáltatás. Jogtudományi Közlöny, 1927. 20. sz
6. Galgóczy Károly: A Sajó-galgóczi Galgóczy család négy ága, a Pókai Szikszay, Telegdi Csanády és Nagyfalusi Bajza család ismertetése, nemzedékrendekkel. Budapest, 1896, „Pátria” Irodalmi Vállalat Részvénytársaság Könyvnyomdája
7. Hajnik Imre: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és a vegyes házbeli királyok alatt. Budapest, 1899, Magyar Tudományos Akadémia
8. Hajnik Imre: A Királyi Könyvek a vegyes házakbeli királyok korszakában. Budapest, 1879, Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-Hivatal
9. Mezey Barna: A nemesi képviselettől a polgári képviseletig. A képviselet és a képviselői jogállás tartalmának megváltozása 1848/49-ben. In: A képviselők jogállása [I. rész]. Budapest, 1996, Országgyűlés Hivatala
10. Mezey Barna (szerk): Magyar alkotmánytörténet. Budapest, 2003, Osiris kiadó
11. Mezey Barna: Werbőczi István. In: Rácz Árpád (szerk.): Nagy képes millenniumi arcképcsarnok – 100 portré a magyar történelemből. Budapest, 1999, Rubicon Ház Bt.
12. Lehoczky Tivadar: Munkács város uj monografiája. Munkács, 1907, Grünstein Mór kiadása
13. Seres István: Források Thököly Imre udvartartásának és udvari katonaságának történetéhez, 1685-1686. In: Hadtörténeti közlemények 129. évf: 2. szám, 2016
14. Stipta István: Bírósági szervezettörténet a hazai jogtörténet-tudomány tükrében. Jogtörténeti szemle 19. évf: 1-2 szám, 2017
15. Varjú Elemér: Egy díszes armális a XVII. századból. Magyar Iparművészet V. évfolyam 5. szám, 1902
16. Gróf Zichy István: Adatok a XVII. századi magyar nemesség műveltségtörténetéhez. In: Művelődéstörténet, filozófia Emlékkönyv Berzeviczy Albert, a MT Akadémia elnökének tiszteleti taggá választásának harmincadik évfordulója alkalmából. Budapest, 1934

Internetes források

https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torvenyei

1. Tipartitum – Hármaskönyv (1514)
2. évi I. törvénycikk
3. évi LXXIII. törvénycikk
4. évi XXX. törvénycikk
5. évi IV. törvény

http://mek.oszk.hu

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkája

 

Primer források

1. Extractus e Protocollo Intorductoriarum et Statutoriarum originalium pro nobili familia Galoch de Kis-Galoch vi Comitatu de Ungh. Magántulajdon a Galgóczy család tulajdonában; korábbi őrzőhelye: Lelesz (Szlovákia)
2. Ungmegye kebelében Kerész és Mogyorós községeiben lakozó Galgóczy család Nemesi bizonyítványa 1794-ik évről – másolat. Magántulajdon a Galgóczy család tulajdonában; korábbi őrzőhelye: Ungvár (Ukrajna)

 

 

[1] Lásd még: Stipta István: Bírósági szervezettörténet a hazai jogtörténet-tudomány tükrében. In: Jogtörténeti szemle 19. évf: 1-2 szám, 2017, 2-10. oldal

[2] „Hivatkozás alá kerülnek: … a nemesi előjogokra nézve a Hármaskönyv I. része 9-ik czime, továbbá Ferdinánd királynak az 1546-ik évi 30-ik czikkelye; valamint a bécsi békekötés 11. czikkelye.”

[3] Érdemes megjegyezni, hogy a III. Ferdinánd király törvényének szövege „sem törvénytelen itéleteket, sem törvénybe ütköző végrehajtásokat meg nem enged”, ezek után hivatkozási alapként megjelöli Werbőczi István Hármaskönyvét, ezáltal gyakorlatilag törvénynek titulálva azt. Tudjuk azonban, hogy ez a mű soha nem emelkedett törvényi erőre, mégis akként utalnak rá. Erre a jelenségre hívta föl a figyelmet Mezey Barna is. [Mezey Barna: Werbőczi István. In: Rácz Árpád (szerk.): Nagy képes millenniumi arcképcsarnok – 100 portré a magyar történelemből. Budapest, Rubicon Ház Bt., 1999, 56–59. oldal

[4] „… az egész ország nemesei (a mint előbb említve van) senki másnak hatalma alatt nem állanak, mint
a törvényesen megkoronázott fejedelmeknek; sőt fejedelmünk maga is, rendes hatalmánál fogva, bárkinek puszta panaszára és gonosz besugására, közülők senkit, a törvény útján kivül és kihallgatása nélkül, sem személyében, sem vagyonában meg nem háboríthat.”

[5] Ezt a jogot még II. András király tette lehetővé a nemesi rendnek az 1222. évi Aranybulla XXXI. cikkelyében: ” Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké.” Erről a jogról mondtak le a rendek az 1687-es pozsonyi országgyűlésen.

[6] Erre utal Gábor Gyula is Dr. Vinkler János A magyar igazságszolgáltatási szervezet és polgári peres eljárás
a mohácsi vésztől 1848-ig című munkáját elemző cikkében: „Az ítélőmester megidézi a feleket és azután az illető vármegyebeli előkelő nemes urak, esküdtek és egyéb jogban jártas személyek tartják a bíróságot”

[7] Galgóczy Károly (1896): A Sajó-galgóczi Galgóczy család négy ága, a Pókai Szikszay, Telegdi Csanády és Nagyfalusi Bajza család ismertetése, nemzedékrendekkel. „Pátria” Irodalmi Vállalat Részvénytársaság Könyvnyomdája, Budapest, 122. oldal

[8] Lásd: Mezey Barna (szerk): Magyar alkotmánytörténet. Budapest, 2003, Osiris kiadó 242. oldal

[9] Varjú Elemér, 1902: Egy díszes armális a XVII. századból. In: Magyar Iparművészet V. évfolyam 5. szám 229-231. oldal

[10] Galgóczy i. m. 19. oldal

[11] „Több korszak van az ország történelmében, a melyben tömeges nemesítésekkel találkozunk. A török kiűzetése után I. Leopold alatt különösen sok az indigenatus. II. József alatt a bánsági kamarai uradalmaknak elárvereltetésével kapcsolt mixta donatiók idéztek elő tömeges nemesítéseket. Ily különös alkalmaktól eltekintve azonban az mondható, sőt valamint a liberregiusok, azonkép a mostanában nyilvánosságra hozott érseki, püspöki, káptalani és conventi hiteles levéltárak névsoraival még bizonyítható is, hogy egy-egv magyar király alatt alig adatott ki annyi ármalis, mint épen III. Ferdinánd alatt, és ezeknek is legnagyobb részök az 1647-től 1656-ig terjedő időközre esik, mely idő alatt, a békekötéseken kiviil, elsőbb IV. Ferdinándnak, később I. Leopoldnak még attyok életében magyar királyokká megkoronáztatások is szaporította az ármalis osztogatások alkalmát.” Galgóczy i. m. 19. oldal

[12] „1. § (1) A magyar nemesi és főnemesi rang (herceg, őrgróf, gróf, báró, nemes, primor, lófő) megszűnik. A külföldi államfők által adományozott nemesi és főnemesi rangot jelző címek viselésére adott engedélyek, illetőleg az ilyen engedélyek jellegével bíró törvényi rendelkezések hatályukat vesztik.”

[13] Lásd: 1. sz. melléklet

[14] Hajnik Imre: A Királyi Könyvek a vegyes házakbeli királyok korszakában. Budapest, 1879, Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó-Hivatal

[15] Galgóczy Károly kutatásának eredménye. Azonban talált egy negyedik címeres levelet 1687-ből, amely véleménye szerint szintén a sajógalgóci Galgóczy család tagjának biztosít nemesi jogokat. Ezt I. Lipót király adományozta Galgóczy alias Végh Mihály részére. Lásd: Galgóczy i. m. 16. oldal

[16] Galgóczy Márton például 1632 és 1652 között az acsai helvét református anyaegyház papja volt.”

[17] Érdekesség, hogy ugyanebből az évből, általa kéziratként maradt fenn az egyik legrégebbi ismert magyar nyelvű szakácskönyv, melyet Herman Ottó is felhasznált és kiemelt 1887-ben megjelent „Magyar halászat könyve” című munkájához, mint olyan művet, amiben 30 magyar halfajta van megnevezve.

[18] Egy nagyobb egyházi városban található egyetemre ment tanítani. Ennek általában magas költségvonzata volt és az, hogy a Sárospataktól nem túl távoli Sátoraljaújhelyre ment arra enged következtetni, hogy szüleinek szerény vagyona volt.

[19] Balogh Judit rámutat, hogy ezeket az esküdtbíróságokat a törvényszékek mellett szervezték meg, így a Debreceni királyi Törvényszék mellett, ahol a törzsadományos esküdtbíró volt.

[20] „attentis et consideratis fidelitate et fidelium servitiorum meritis, fidelis nostri, Stephani Galgóczy, quae ipse Sacrae primum Regni nostri Hungariae, et deinde Majestati nostrae pro locorum et temporum varietate” szövegből fordította Galgóczy Károly

[21] „Égszínkék fennálló hadi paizs, melynek talapzatát zöldelő mező foglalja el s azon egészen pánczélba öltözött, ifjú alakzatu hadi férfiu, fehér lovon ülve, fejére különböző strucz-tollakkal ékesített sisakját feltéve, balkezében csak imént levágott török fejet tartva, jobjában pedig kivont görbe kardot erősen villogtatva, és a paizs jobb oldala felé fordulva látszik. A paizson rostélyos, vagyis nyitott hadi sisak fekszik, királyi koronával ékesítve, melynek közepéből másik, különben az elsőhöz mindenben hasonló hadi férfiu emelkedik fel. A sisak tetején, vagyis csúcsán pedig jobbról égszínkék és halványsárga, balról veres és fehér, egészen a paizs aljáig csinosan leomló és magát
a paizst díszesen ékesítő szalagok vagyis foszlányok, a mint mindez a czimeres levél elején, vagyis fejezetében
a czimerfestő keze és művészete által tulajdon és megfelelő színeiben lefestve és a nézők szemei elé állítva szemlélhető.” – Galgóczy Károly fordítása

[22] Frankl Vilmos: A nádori és országbírói hivatal eredete és hatáskörének történeti kifejlődése. Pest, 1863, kiadja Pfeifer Ferdinánd

[23] Apja valószínűleg az a Galgóczi (Galgóczy) István, aki Thököly Imre udvari katonaságához és akinek seregéről Munkácson készült kimutatás: Galgóczi István gyalogseregének 1687. szeptember 1-jén készült kimutatása.
MNL OL G 5. Thököly-szabh. lt. (V.) fol. 55–56. Lásd: Seres István: Források Thököly Imre udvartartásának és udvari katonaságának történetéhez, 1685-1686. In: Hadtörténeti közlemények 129. évf: 2. szám, 2016 459. oldal

[24] „Lehoczky Tivadar, Bereg megye Monographiája I. k. 213, 111. k. 440—446 1. és Bereg megye levéltára,
a selejtezéstől megmentett iratok közt 1669 sorsz.” – Galgóczy Károly kutatása

[25] Galgóczy i. m. 47. oldal

[26] „Országos levéltár, kincst. oszt. Urbaria et cons. eccl. et secui, bonorum elenc. 1. 143—144 1. fasc. 6, nro 87. — Borsod megye levéltára sub G. 1707 év, Species XVIII. fasc. XV. fr. 1028. Szentpétery Imre, Borsod megye alispánjának és érdektársainak, Sallay István és érdektársai, köztök Galgóczy Márton ellen 1707 aug. 31-én Ecsegh községben, Senye puszta iránt, II. Rákóczy Ferencz fejedelem mandátumával kezdett proportionalis-di- visionális pere. Boldogult apám és nagyanyám közleményei.” – Galgóczy Károly

[27] Ennek a városnak mai nevét nem sikerült földerítenem.

[28] „A marosvásárhelyi kir. tábla levéltára 177b márt. 1-ről 844 sz. — Királyi táblai Ítélet hiteles másolati kiadmánya 1776 dec. 9-ről, most Nagy Aitán még élő (1887) öreg Galgóczy István kezében. — Országos levéltár erdélyi osztálya, productionális perek jegyzőkönyve, Kolos megye 1771 év ext. 13 sz. és 8868 kir. leir. 102 sz. 1786 jun. 19, — végre: a cancelláriai levéltár 53 m. királyi könyv 483 lap, nro 6640/ex. 1786” – Galgóczy Károly

[29] Ungmegye kebelében Kerész és Mogyorós községeiben lakozó Galgóczy család Nemesi bizonyítványa 1794-ik évről – Galgóczy Károly gyűjtése – 2. sz. melléklet

[30] Galgóczy i. m. 112. oldal

[31] A cs. és kir. 34. magyar gyalogezred története 1734-1918. Budapest, Pátria ny., 1937. 367. oldal

[32] Galgóczy i. m. 116. oldal

[33] Galgóczy i. m. 121. oldal

[34] Galgóczy u. o.

[35] „Azt beszélték akkorrol, kivált a nők róla, hogy legszebb férfias tekintetű, legdaliásabb termetű lovag volt a bandériumban; pedig a megye legszebb ifjú fér- fiait válogatták ebbe össze. A főherczeg is háromszor tüntette ki ez alkalommal.” – Galgóczy Károly

[36] „1872-ben a közigazgatási országos uj szervezkedés folytán, országosan beszüntettetvén a másodalispáni hivatal, — nemcsak azért, mert ő az átalános politikai téren, az akkor még Tisza Kálmán és Giczy Kálmán vezérlete alatt állott ellenzéki párthoz tartozott, hanem azért is, mert akkor már a megyében pártkülönbség nélkül oly átalános népszerűséggel és közkedveltséggel birt, hogy ha candidaltatik, megválasztatása bizonyos volt, tehát ebből az okból a főispán által kihagyatott az alispáni candidatiobol. Így lett ö e rendszer változásból Szathmár megyének utolsó másodalispánja.” – Galgóczy Károly

[37] Mezey Barna: Nemesi képviselettől a polgári képviseletig (A képviselet és a képviselői jogállás tartalmának

megváltozása 1848/49-ben) (In: A képviselők jogállása 1. rész, 241-255. oldal)

[38] Erre a kijelentésre elsősorban gróf Zichy István „Adatok a XVII. századi magyar nemesség műveltségtörténetéhez” című munkája, valamint Galgóczy Károly ismert műve alapján jutottam, akik hasonló családi helyzetben voltak, de míg a Zichyk dunántúli katolikus, addig a Galgóczyak tiszántúli református családok voltak.

Bevezetés

Magyarország Alaptörvénye XV. cikk szerint: „(1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes. (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja. (3) A nők és a férfiak egyenjogúak. (4) Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti. (5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.”[1]

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 1. § szerint: „Az egyenlő bánásmód követelménye alapján Magyarország területén tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben e törvény rendelkezései szerint azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell eljárni.”[2]

A hátrányos megkülönböztetés, azaz a diszkrimináció tilalma, az egész jogrendszert átható alkotmányos alapelv, melynek fejlődése komoly utat tett meg az elmúlt harminc évben, a köztársasági Magyarországon. Jelen írás a hátrányos megkülönböztetés tilalma kapcsán, egy viszonylag keveset kutatott, publikált és egész speciális jogintézményt, az átsugárzó diszkriminációt kívánja röviden bemutatni, elsősorban a Független Rendészeti Panasztestület[3] 280/2017. (XII.14.) számú állásfoglalásán[4] keresztül.

 

A Független Rendészeti Panasztestület 280/2017. (XII.14.) számú állásfoglalásában vizsgált ügy történeti tényállása, az előterjesztett panasz

A konkrét ügyben előterjesztett panasz szerint 2017. február 28-án délelőtt a BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitányság két járőre megjelent a panaszos lakásán. A kiérkező rendőrök előadták, hogy névtelen bejelentés történt miszerint, az ingatlanban három menekült tartózkodik (két férfi és egy nő). A névtelen bejelentés alapján kezdeményezett rendőri intézkedést a járőrök azzal indokolták, hogy ellenőrizniük kell a menekültek személyazonosságát és iratait.

A panaszos az intézkedő rendőröknek előadta, hogy a lakásában valóban lakik egy hivatalosan elismert líbiai menekült, azonban ez a személy az intézkedés időpontjában nem tartózkodik a lakásban, tekintettel arra, hogy a munkahelyén van.

A rendőrök ezt követően távoztak, azonban ugyanezen a napon, az esti órákban újfent megjelentek a panaszos lakásán. Ekkor a menekült férfi már a lakásban tartózkodott, aki igazoltattak is. A menekült férfivel tartózkodott ekkor párja is, aki a panaszos magyar állampolgárságú lánya. A hölgyet a rendőrök szintén igazoltatták. A panaszos ugyanakkor ezen rendőri intézkedés idején nem tartózkodott az ingatlanban, tehát vele szemben nem intézkedtek a rendőrök.

A rendőrök az intézkedés alá vont személyek – így a menekült férfinek is – iratait rendben találták, azonban az intézkedés során ragaszkodtak ahhoz, hogy a panaszos lánya mutassa meg az ingatlanhoz tartozó pincét és padlást is. A helyiségek megtekintése után a rendőrök távoztak a helyszínről.

A panaszos jogi képviselője előadta, hogy a rendőri intézkedés közvetlen alanyai a panaszos lánya és az ingatlanban szívességi lakáshasználóként élő menekült voltak, de az Egyenlő Bánásmód Hatóság Tanácsadó Testületének az egyéb helyzet meghatározásáról szóló, 288/2/2010. (IV. 9.) TT. sz. állásfoglalása alapján a panaszos „átsugárzó diszkrimináció” (azaz) alanya volt.

A jogi képviselő véleménye szerint a panaszosnak el kellett szenvednie az indokolatlan rendőri intézkedéseket – a nála lakó menekült igazoltatását és ingatlana átvizsgálását – az Ebktv. 8. §-a szerinti egyéb helyzete, azaz a nála lakó menekült státusza miatt.

A jogi képviselő álláspontja szerint sem a panaszos, sem a nála élő elismert menekült nem tanúsított olyan magatartást, amely hatósági intézkedést indokolt volna: velük szemben sem bűncselekmény, sem szabálysértés gyanúja nem merült fel, továbbá a menekült tartózkodásának jogszerűtlenségére nem utalt semmilyen körülmény. Mindezek alapján pedig mind a menekült személy Rtv. 29. §-a szerinti igazoltatása, mind pedig az ingatlan „átvizsgálása” indokolatlan volt.

A jogi képviselő meglátása szerint az igazoltatás és az ingatlan „átvizsgálása” csak azért történt, mert a panaszos – a tulajdonhoz való jogát gyakorolva – a saját ingatlanába befogadta egy segítségre szoruló embertársát, aki történetesen egy elismert menekült és amennyiben a befogadott személy magyar állampolgár lett volna, fel sem merülne a rendőri intézkedés foganatosításának szükségessége.

A jogi képviselő álláspontja szerint a panaszos ingatlanában végrehajtott igazoltatás, az átsugárzó diszkrimináció” folytán – annak ellenére, hogy a panaszos a sérelmezett igazoltatáskor nem tartózkodott a lakásban, tehát őt nem vonták rendőri intézkedés alá – sértette a panaszos emberi méltósághoz való jogát.

 

Az átsugárzó diszkrimináció fogalma, gyakorlati alkalmazása az alapjogvédelem intézményrendszerében

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Tanácsadó Testületének az egyéb helyzet meghatározásáról szóló, 288/2/2010. (IV. 9.) TT. sz. állásfoglalásában[5] meghatározta „átsugárzó diszkrimináció” (discrimination through association) fogalmát, az Ebktv. 8. § t) pontjának értelmezése során – mely az egyéb tulajdonság alapján történő közvetlen hátrányos megkülönböztetésről rendelkezik – amely azt jelenti, hogy amennyiben az eljárást indító fél a diszkriminációt egy védett tulajdonsággal (eredeti védett tulajdonság) rendelkező személlyel való közvetlen rokoni, baráti kapcsolata okán osztozva a joghátrányban, a védelmet nem az egyéb helyzet, hanem az eredeti védett tulajdonság alapján igényelheti.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Tanácsadó Testület állásfoglalásában, az „átsugárzó diszkrimináció” kapcsán több korábbi ügyre hivatkozott, melyek közül az egyik, az Európai Bíróság C-303/06 számú, S. Coleman kontra Attridge Law és Steve Law ítélet[6] volt. A konkrét ügyben a fogyatékossággal nyilvánvalóan nem rendelkező anya, gyermeke fogyatékossága miatt szenvedetett hátrányt a munkahelyén, és az Európai Bíróság az anya esetében is megállapíthatónak találta a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést.

A másik Egyenlő Bánásmód Hatóság Tanácsadó Testület által hivatkozott ügy a Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.20.323/2006/6. számú ítélete volt, amelyben a bíróság hátrányos megkülönböztetést állapított meg, annak kapcsán, hogy egy roma származású társaság nem roma származású, ún. tesztelők kíséretében próbált meg bejutni egy szórakozóhelyre, ahol a romáktól megtagadták a belépést törzsvendég-kártya hiányában, míg a nem roma származásúak bejutottak törzsvendég-kártya nélkül is.

A fentiek mellett, az EBH, a 2012. évi beszámolójában[7] az „átsugárzó diszkrimináció”, mint hipotetikus összehasonlítható csoport szemléltetése kapcsán az alábbi jogesetet hozta példának.

A kérelmező szerint az egyik községi önkormányzat polgármestere vele szemben átsugárzó védett tulajdonságával – édesapja politikai vagy más véleményével – összefüggésben, hátrányos megkülönböztetést alkalmazott azzal, hogy az önkormányzatnál a meglévő létszámhiány enyhítésére – bár erre lehetősége volt – nem írt ki gyakornoki pályázatot, megakadályozva ezzel kérelmező önkormányzatnál történő esetleges elhelyezkedését. A hatóság elfogadta kérelmező védett tulajdonságát, mivel a kérelemből megállapítható volt, hogy az önkormányzat működése, döntéshozatala során rendszeresen adódtak olyan helyzetek, amikor kérelmező édesapja az önkormányzat megválasztott képviselőjeként és alpolgármestereként, a település érdekében, a polgármester szándékaitól eltérő, annak érdekeit nem szolgáló javaslatokat tett, melynek következtében konfliktusok jöttek létre az alpolgármester és a polgármester között. […] A hatóság eljárás alá vont kimentését (nincs összehasonlítható csoport, a hivatal nem küzd létszámhiánnyal) nem fogadta el. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján – így különösen a képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve, a képviselő-testület tagjainak nyilatkozata, az eljárás alá vont minisztériumnak írt kérelme, az eljárás alá vont egymásnak ellentmondó nyilatkozatai a túlmunkáról, illetve arról, hogy nem volt tudomása kérelmező azon szándékáról, hogy a hivatalban kívánt dolgozni – megállapította, hogy eljárás alá vont megsértette az egyenlő bánásmód követelményét kérelmező átsugárzó védett tulajdonságával (édesapja más véleményével) összefüggésben, és közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott, amikor a gyakornoki pályázatot nem írta ki.

Szintén az EBH, a 2012. évi beszámolójában, a nemzetközi kapcsolatok fejezetben szerepel, hogy 2012 márciusában Londonban tartott továbbképzés témája az átsugárzó diszkrimináció volt, mely fogalmat az európai uniós jogba a már fentebb említett Coleman-ügy vezette be (C–303/06). A bíróság az ügyben kijelentette, hogy az irányelv olyan értelmezése, amely annak alkalmazhatóságát az olyan személyekre korlátozza, akik saját maguk fogyatékosak, ezen irányelv hatékony érvényesülését jelentősen gátolná, és csökkentené az általa biztosítani kívánt védelmet. Ennek alapján a munkavállalóval szemben abból adódó kedvezőtlenebb bánásmód, hogy ô fogyatékos gyermekének elsődleges gondviselője, a sérelmet szenvedett fél gyermekének fogyatékosságára tekintettel sérti a közvetlen hátrányos megkülönböztetés tilalmát, annak ellenére, hogy a sérelmezett fél maga nem fogyatékos, azaz közvetlenül nem rendelkezik az uniós jog által megkövetelt úgynevezett védett tulajdonsággal.

Az EBH 2012. február havi hírlevelében az „átsugárzó diszkriminációt” illetően azon ügyet emelte ki, amely során egy kisgyermekes anya munkaviszonyát próbaideje alatt indokolás nélkül azért szüntették meg, mert a gyermek vasárnap történt megbetegedése miatt az anya hétfő délelőtt bejelentette, hogy nem tud munkába menni. Az EBH álláspontja szerint az „ügy különlegessége volt, hogy itt nem a hatósághoz forduló kérelmező rendelkezett védett tulajdonsággal, hanem gyermeke, akinek a betegsége miatt a panaszos táppénzre kényszerült, majd ennek következményeként megszüntették a munkaviszonyát.

Átsugárzó diszkrimináció alapján állapította meg az EBH a kérelmező közvetlen hátrányos megkülönböztetését az EBH/71/2012. számú ügyben[8], melyben a kérelmezőt álláspontja szerint a település polgármestere hátrányosan megkülönböztette azzal, hogy a létszámhiány enyhítésére – bár lehetősége volt – nem írt ki gyakornoki pályázatot és megakadályozta ezzel kérelmező esetleges elhelyezkedését az önkormányzatnál. A konkrét ügyben az átsugárzó diszkrimináció akként merült fel, hogy a kérelmező édesapja, mint önkormányzati képviselő és alpolgármester politikai konfliktusban állt a polgármesterrel, és a kérelmezőt az apja polgármesterétől eltérő politikai meggyőződése miatt érte hátrányos megkülönböztetés, azaz a kérelmezőre, az apja védett tulajdonsága – politikai meggyőződése – sugárzott át.

Megemlítendő még az „átsugárzó diszkrimináció” vonatkozásában az EBH/366/2014. számú ügy[9], amelyben egy oktatási intézményt marasztalt el az EBH „átsugárzó diszkrimináció” okán, azért mert egy diákot az őt nevelő azonos nemű pár szexuális hovatartozása miatt nem vettek fel az iskolába. A határozat rendelkező része szerint, „Az eljárás alá vont megsértette az egyenlő bánásmód követelményét kérelmezővel szemben, amikor 2013. augusztus 28-án arról tájékoztatta törvényes képviselőjét, hogy nem nyert felvételt az eljárás alá vont intézménybe az édesanyja szexuális irányultságára és arra tekintettel, hogy azonos nemű élettársával közösen nevelik kérelmezőt. Az eljárás alá vont ezzel a magatartásával kérelmezővel szemben a törvényes képviselő szexuális irányultságával okozati összefüggésben közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott.” Az EBH fenti döntésének indokolásában mintegy másodlagosan hivatkozott az „átsugárzó diszkriminációra”, azzal összefüggésben, hogy a kiskorú diákot érte hátrányos megkülönböztetés, az őt nevelő védett tulajdonsággal rendelkező személyek okán.

 

A Független Rendészeti Panasztestület megállapításai a konkrét ügy kapcsán

 

A Testület eljárásjogi érvei  

A Testület a panaszos jogi képviselőjének érvelésével kapcsolatban mindenek előtt határozottan leszögezte, hogy nem az Ebktv. hanem az Rtv. vonatkozó rendelkezései alapján jár el. Mindezek alapján sem az Ebktv-nak sem az EBH egyéb belső normáinak nincs joghatása a Testület előtti panaszeljárás eljárásjogi kérdéseire.

A panaszos jogi képviselője által hivatkozott állásfoglalás az Ebktv. egy konkrét rendelkezését, a 8. § t) pontját, a közvetlen hátrányos megkülönböztetés egyik esetkörét – az egyéb helyzeten alapuló közvetlen diszkriminációt – értelmezte. A Testület egyértelművé tette, hogy az előtte folyó eljárásban, a rendőri intézkedés érdemi vizsgálata során, melyben az Rtv. rendelkezései alapján az arra jogosult terjeszt elő panaszt, felmerülhet, hogy a Testület érdemi vizsgálata alá vonja a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, s ennek során figyelembe vegye az Ebktv. rendelkezéseit, azonban a panaszos konkrét rendőri intézkedéssel szembeni panaszhoz fűződő eljárási jogosultságát, s a Testület ezen alapuló érdemi vizsgálatának jogalapját ebben az esetben sem az Ebktv., hanem az Rtv. keletkezteti.

Az Rtv. rendelkezései egyértelműen meghatározzák, hogy a Testület előtti panaszeljárás kérelemre induló eljárás (hivatalból a Testület nem járhat el) és az tehet panaszt, akinek a rendőri intézkedés alapvető jogát sértette. Az Rtv. alapján lehetőség van arra, hogy a panaszos képviselje az intézkedésben érintett más személyeket a panaszeljárásban, de kizárólag az érintettek meghatalmazása alapján.

Az Rtv. tehát egyértelmű kereteket biztosít a panasz előterjesztésére vonatkozó eljárásjogi feltételek vonatkozásában, mely törvényi rendelkezések egyértelműen kizárják a panaszos jogi képviselője által hivatkozott „átsugárzó diszkrimináció” alkalmazhatóságát. A Testület előtt a rendőri intézkedéssel szembeni panasz vonatkozásában csak annak a személynek és csak annyiban van eljárási jogosultsága, amennyiben a rendőri intézkedés őt érintette.

A Testület gyakorlata határozottan elutasította a panaszos jogi képviselője által hivatkozott lényegében a közvetett érintettségen alapuló panaszok érdemi vizsgálatát. Így döntött például a Testület a 23/2017. (II. 16.) számú állásfoglalásában, amelyben a panaszos, a nagykorú, cselekvőképes fiával szemben történt rendőri eljárást sérelmezte. A Testület a hivatkozott ügyben akként foglalt állást, hogy „önmagában az a tény, hogy a rendőrök a fiával szemben intézkedtek, és ennek ténye, módja felzaklatta a panaszost, nem jelenti egyúttal azt, hogy a panaszos ezen rendőri fellépésnek érintettje lett volna. Mivel tehát a panasz előterjesztője nem volt az intézkedés szempontjából érintett személynek tekinthető, és képviseleti jogát sem igazolta, az Rtv. 92. §-a értelmében a Testület panaszeljárásának kezdeményezésére sem volt jogosult. Erre figyelemmel a Testület a panaszos által sérelmezett intézkedések jogszerűségének alapjogi vizsgálatát hatáskör hiányában – mivel a panaszbeadványt nem az arra jogosult terjesztette elő – nem végezhette el.”

A Testület az Országgyűlésnek benyújtott 2014-2016. közötti tapasztalatait összegző hároméves beszámolójában is akként foglalt állást, hogy „az Rtv. azon személyek számára biztosít lehetőséget a Testületnél panasz előterjesztésére, akiknek a rendőri intézkedés alapvető jogát sértette. Az Rtv. tehát nem szűkíti a panaszosi kört azokra, akikkel szemben a rendőri intézkedés lezajlik, hanem az alapjogi sérelem „gyanúját” követeli meg a panaszosi minőség megállapításához. A Testület gyakorlata szerint ahhoz, hogy valamely jogellenes cselekményt bejelentő és ennek nyomán a rendőrség intézkedését vagy intézkedése elmulasztását sérelmező személy alapjogának érintettsége olyan fokban legyen megállapítható, amely a Testülethez fordulását megfelelően megalapozza, az szükséges, hogy a kérdéses jogsértés valamilyen módon személyében érintse a panaszost még akkor is, ha annak nem a panaszos a közvetlen elszenvedője.”

A Testület az eljárási jogosultság vizsgálata során tehát kizárólag azt vizsgálja, hogy a sérelmezett rendőri intézkedés érintette-e a panaszos alapvető jogát, ha igen milyen alapvető jogát. Érdemi vizsgálatát csakis azon intézkedésekkel kapcsolatban és annyiban folytatja le a Testület, amennyiben a rendőri intézkedés a panaszos alapvető jogát érintette.

Mindezek alapján a panaszos jogi képviselője által előterjesztett panasznak csak azon része vonható vizsgálat alá, amely a panaszos alapvető jogát érintette. Mivel a lakás, ahol rendőrök intézkedtek, a panaszos tulajdona, a Testület álláspontja szerint a panaszos jogát, jogos érdekét csak annyiban érintette az intézkedés, hogy az ő tulajdonában álló lakásba léptek be a rendőrök, ami alapján az otthon tiszteletben tartásához illetve tulajdonhoz fűződő alapvető jog érintettsége merült fel.

 

A Testület érdemi megállapításai az átsugárzó diszkrimináció fogalmának értelmezése során

Az eljárásjogi érvek mellett, a Testület[10] álláspontja szerint a panaszos jogi képviselője az ügyben az általa hivatkozott „átsugárzó diszkrimináció” fogalom téves értelmezésével jutott arra a megalapozatlan következtetésre, hogy a panaszosnak automatikusan eljárási jogosultsága lehet másokkal, azaz a lányával és a külföldi személlyel szembeni rendőri intézkedés vonatkozásában, amelynek egyébként a panaszos személy szerint nem volt érintettje.

A fentebb áttekintett jogesetek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy az „átsugárzó diszkrimináció” alanya, egy védett tulajdonsággal nem rendelkező személy, aki a sérelmes ügy közvetlen résztvevője, elszenvedője annak okán, hogy bizonyos értelemben egy védett tulajdonságú személyhez kapcsolódik, és az ő védett tulajdonságára tekintettel részesül hátrányos megkülönböztetésben az „átsugárzó diszkrimináció” alanya.

A konkrét, jelen írásban vizsgált ügyben azonban a panaszos – ahogy azt a panaszos jogi képviselője is leírta panaszbeadványában – nem volt közvetlen érintettje a sérelmes rendőri intézkedésnek, vele szemben ugyanis a rendőrök nem intézkedtek, jogilag releváns kapcsolata a történeti tényállással csupán annyi, hogy az ő általa is lakott és tulajdonában álló ingatlanban történt az intézkedés, így a panaszost hátrányos megkülönböztetés sem érte, legfeljebb csak a panaszos lányát és a külföldi személyt érhette diszkrimináció.

A Testület leszögezte tehát, hogy az „átsugárzó diszkrimináció” nem arra nyit lehetőséget, hogy a panaszos lányát és a külföldi állampolgárt ért rendőri intézkedés esetén pusztán a rokoni, baráti viszony alapján más, harmadik személy, azaz a panaszos eljárhasson – bármiféle eljárási jogosultság, meghatalmazás nélkül – az ő esetleges diszkriminációjuk ügyében, hanem arra szolgál, hogy ha egy személyt hátrányos megkülönböztetés ér a hozzá kapcsolható védett tulajdonságú személy okán, a ténylegesen sérelmet szenvedett személy a saját diszkriminációja ügyében eljárhasson annak ellenére hogy konkrétan ő nem rendelkezik védett tulajdonsággal.

A Testület az állásfoglalásban megjegyezte, hogy a panaszos jogi képviselője által helytelenül értelmezett „átsugárzó diszkrimináció” fogalom a Testület szerint túlságosan absztrakt, közvetett és alkalmazása súlyos aggályokat vetett volna fel. Mindezek alapján ugyanis az egyenlő bánásmód követelményét illetően sérelmet szenvedett személy meghatalmazása, hozzájárulása nélkül, önálló igényérvényesítési lehetőséget biztosított volna olyan harmadik személy részére, akit egyrészt a konkrét ügyben nem szenvedett semmiféle sérelmet, másrészt nem is rendelkezik az adott ügyben releváns védett tulajdonsággal.

Amennyiben a Testület az átsugárzó diszkrimináció fogalmának ezen helytelen értelmezésésnek helyt adott volna, egyfajta kvázi actio popularist, teremtett volna mely alapján harmadik személy, más ügyében, annak beleegyezése, hozzájárulása nélkül a közvetlen jogosulttól függetlenül eljárhatott volna, anélkül, hogy az eljárást kezdeményező harmadik személy érintett lett volna a sérelmezett ügyben. A Testület véleménye szerint ez nem áll összhangban a privátautonómiához illetve az önrendelkezéshez való alapvető joggal valamint sérti a jogbiztonság elvét is.

A fentebb kifejtettek alapján a Testület hatáskörének hiányát állapította meg a panaszos lányával, illetve az ott tartózkodó személlyel szemben foganatosított rendőri intézkedés vonatkozásában, mivel ezen személyek nem terjesztettek elő panaszt, illetve nem adtak meghatalmazást más személy részére. A Testület érdemi eljárása körében mindössze azt vizsgálhatta az előterjesztett panasz alapján, hogy a rendőrség megfelelő jogalappal kezdeményezett-e intézkedést a konkrét ügyben és ennek következtében a panaszos lakásában történő rendőri tartózkodás sértette-e a panaszosnak az otthon tiszteletben tartásához, illetve tulajdonhoz fűződő alapvető jogát.

 

[1] Magyarország Alaptörvénye XV. cikk

[2] Ebktv. 1. §

[3] A Független Rendészeti Panasztestület jogállásáról ld. részletesen: Lukácsi Dániel Csaba: Az Országgyűlés ellenőrző szervei in KRE-DIT online tudományos folyóirat 2019/1. szám ld.: http://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/lukacsi-daniel-csaba-az-orszaggyules-ellenorzo-szervei/ (2019.12.11.)

[4] Letölthető: https://www.repate.hu/index.php?option=com_content&view=panasztestulet&layout=blog&id=44&Itemid=218&lang=hu&limitstart=10 (2019.12.11.)

[5] Letölthető: https://www.egyenlobanasmod.hu/hu/jogszabaly/tanacsado-testulet-28822010-iv9-tt-sz-allasfoglalasa-az-egyeb-helyzet-meghatarozasaval (2019.12.11)

[6] Ld.: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/ALL/?uri=CELEX%3A62006CJ0303 (2019.12.11)

és https://kuria-birosag.hu/hu/eu/c-30306-sz-ugy (2019.12.11)

[7] Ld. EBH, a 2012. évi beszámoló 11. o. letölthető: https://www.egyenlobanasmod.hu/sites/default/files/tajekoztatok/2012beszamolo.pdf(2019.12.11)

[8] Letölthető: https://www.egyenlobanasmod.hu/hu/jogeset/ebh712012 (2019.12.11.)

[9] Letölthető:https://www.egyenlobanasmod.hu/index.php/hu/jogeset/ebh3662014 (2019.12.11.)

[10] A testület alapjogvédelmi intézményrendszerben betöltött alkotmányos pozíciójáról ld. részletesen: Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon in Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás 2015/3. szám ld.: https://folyoiratok.uni-nke.hu/nyomtatasban-megjeleno-egyetemi-folyoiratok/pro-publico-bono-magyar-kozigazgatas/archivum/20153 (2019.12.11.)

1        Bevezetés

Jelen tanulmány felépítését és az 1911. évi I. törvénycikk (továbbiakban: Tc.) tárgyalási szerkezetének feldolgozását három szempontrendszer határozta meg. Egyrészt maga a Tc. rendszertani, szerkezeti felépítése, másrészt Magyary Géza, valamint Plósz Sándor tudományos rendszerezései, gondolatai. Magyary Géza 1989-ban megjelent A magyar polgári peres eljárás alaptanai című munkájában négy külön kérdésre osztja a rendes szerketű pert. Első a per elhárítása körüli eljárás, a pergátló kifogások elintézése.^[1] Második a peralapítást előkészítő cselekmények, melyek az idézési kérelem, az idézés és a bíróság felhívása a kereset előterjesztésére.^[2] Harmadik a peralapító cselekmények, melyek a kereset, a bíróság parancsa az alperes felé, illetve a perbebocsátkozás.^[3] Végül a negyedik elem a pert lebonyolító cselekmények, az érdemleges tárgyalás szaka.^[4]  Később 1913-ban megjelent Magyar Polgári Per című (tan)könyvében a tudományos feldolgozás rendszerén annyit módosít, hogy két nagy címet különböztet meg, a „per elhárítása körüli eljárást”^[5]valamint a „per érdemében való eljárás az elsőfokú bíróságok előtt” címeket. A másodikat tovább differenciálja peralapítás előkészítése, peralapítás, és a per lebonyolítása alcímekre.^[6]

Plósz Sándor tudományos feldolgozása a peren, mint jogviszonyon alapul, ennek tartamából vezeti le a rendszert. Egyetemi előadásaiból Vass Károly által összeállított és 1906-ban kiadott Magyar polgári törvénykezési jog című műben kifejti, a perjog tudományos vizsgálata során, az első kérdés a perelőfeltételek vizsgálata, mely főleg a felek, a bíróság és az alkalmas pertárgy. Itt a vizsgálat tárgya, hogy mely tények, sajátosságok szükségesek per létrejöttéhez és melyek azok, amelyek akadályozzák azt, vagyis mik a per előfeltételei, majd a peralapító cselekmények, amelyek a pert létrehozzák, meglapítják, végül amelyek által a per lefolyik. [7]

A Tc. rendszertana ezeket a dogmatikai tagolásokat nem tartalmazza. Egységesen a harmadik az „Eljárás az elsőfolyamodásu biróságok előtt” elnevezésű címben tárgyalja a bemutatni kívánt szabályokat. A Tc. felépítése az időbeli linearitáson alapul, kivételt képez ez alól a keresetlevél és a kereset részbeni együttes szabályozása.

E három szempont figyelembevételével és vegyítésével, nézetünk szerint három külön egységre osztható a Tc. elsőfokú eljárásra vonatkozó szabályanyaga. Elsőként a peralapítást előkészítő cselekmények, így a keresetlevél, az idézés és a felhívás a kereset előterjesztésére. Másodikként a peralapító cselekmények, így kereset, az alpereshez intézett parancs, és a perbebocsátkozás, vagyis a tulajdonképpeni perfelvétel. Harmadikként a per lefolyása, az érdemleges tárgyalás. A három önálló, de mégis szervesen összekapcsolódó kérdéskör vizsgálata közül jelen tanulmány a peralapítás vizsgálatát végzi el. A kifejtettek mindvégig az elsőfokú törvényszék előtti eljárásra vonatkozó szabályanyagot tárgyalják. A járásbírósági eljárásra vonatkozó eltérő szabályok tárgyalását a tanulmány nem teszi meg. Fontos megjegyezni továbbá, hogy az egyes perbeli cselekményekhez kapcsolódhatnak mind magánjogi, mind perjogi hatályok. Jelen tanulmány ezek közül a perjogi hatályokat vizsgálja.

A keresethez kapcsolódóan külön kell szólni a mulasztási ítéletről. Bár a Tc. önállóan külön fejezetben tárgyalja, a peralapítás során kiemelt jelentősége van a perfelvételi tárgyalás elmulasztására vonatkozó rendelkezéseknek. Továbbá a kereset cím alatt kerül elhelyezésre a perelhárítás körüli eljárás, vagyis a pergátló kifogások és azok elintézésének kérdése. Ennek indoka, hogy a Tc. linearitását követve ezek vizsgálata a kereset előterjesztését követően történik a perben. Önálló fejezetcímet nem kap, mert ezáltal megtörné a fentebb ismertetett dogmatikai beosztást. Ezt követően tárgyaljuk a parancsot az alpereshez nyilatkozásra, valamint a peralapítás utolsó cselekményét a perbebocsátkozást. Végül a perbebocsátkozás két – véleményünk szerint – legfontosabb perjogi hatását, a keresettől, illetve a pertől való elállás és a keresetváltoztatás szabályainak a perbebocsátkozással összefüggő kérdéseit vizsgáljuk.

2        A kereset (129. § 3. bekezdés)

A kereset a felperes indokolt kérelme a bírósághoz, az iránt, hogy a felek cselekvését egy bizonyos magánjogi viszony tekintetében határozza meg.^[8] A kereset kezdeményezi a peralapítást.^[9] A Tc. Plósz Sándor által kidolgozott rendszere elkülönítette a keresetlevelet és a keresetet. Az idézőlevelet, mint iratot – mellyel az eljárás megindul – a Tc. keresetlevélnek nevezi, mert ez a fogalom egyezik a korábbi perrendtartásban bevett és elfogadott megnevezéssel.^[10]Tartalmát tekintve azonban pusztán előkészítő irat, ennek bizonyítéka, hogy a felperes az abban előadottakhoz a szóbeli tárgyaláson nincs.^[11] Ugyanis a szóbeliség elvén nyugvó perben szerkezetileg a szóbeli tárgyalásra tartozik a kereset előadása, enélkül a tárgyalás csonka, irány nélküli vitatkozás lenne.^[12] Nem áll ezzel ellentétben az, hogy az idézőlevél magában foglalja a keresetet, mely csak előzetes tájékoztatás.^[13] A keresetlevél nem azonos a keresettel, ugyanis a szóbeliség elvének következtében kereset csak az lehet, amit a felperes a perfelvételi tárgyaláson szóban előad, vagy amire élőszóval utal.^[14] Az idézőlevél – a fentebb kifejtettek szerint – magában foglalta a keresetet, de előkészítő irat jellege miatt ahhoz a felperes a szóbeli tárgyaláson nem volt kötve, ezáltal a peralapítás első és irányadó cselekménye a kereset.^[15]

2.1       A kereset előadása

„A perfelvételi határnapon felperes az idéző levélből vagy egy külön iratból (mert az idéző levélben közölt keresethez nincs kötve) felolvassa keresetét, melynek lényeges tartalmát az érvényesíteni kívánt jog és a kérelem előadása képezi.”^[16] A kereset a perfelvételi határnapon előkészítés nélkül is előadható.^[17] Előadása e kettősség (korábban azt az idézőlevélben előkészített vagy nem) miatt kétféleképpen történhet. Elsőként a felperes kijelenti, hogy az idézőlevélben foglaltakhoz ragaszkodik és azt fenntartja, egyéb keresetet nem kíván előterjeszteni. Ekkor elengedő a ragaszkodás, fenntartás kijelentése, ha a bíróság nem rendeli el a kereset ismertetését (178. §). A kereset előadása ekkor a fenntartási nyilatkozatból áll. ^[18] E rendelkezés a szóbeliség elvével ellentétben megengedte, hogy a felperes irat tartalmára hivatkozzon. Pap József szerint ez helytelen, a kereset előadásának mindig szóbelinek kellene lennie, az arra való hivatkozás, hogy a bíróság ismeri a keresetet nem fogadható el.^[19]  Második megoldás, ha felperes el akar térni az idézőlevélben közöltektől, ekkor szóban előadja keresetét és azt köteles a tárgyalási jegyzőkönyvhöz mellékelni írásban.^[20] Ez azt jelenti, hogy a felperes az idézési kérelmében foglaltaktól teljesen eltérő, új, „előkészítetlen” keresetet is előadhat. A kereset szóbeli előadása nélkül azonban nem lehet az ügyet érdemben tárgyalni és eldönteni, ez következik a keresetlevél előkészítő irat jellegéből,^[21] a keresetlevél alapján nincs érdemleges eljárás.^[22] Az előadás vagy arra való hivatkozás által válik keresetté az, ami a keresetlevélben közölve volt.^[23]

2.2       A kereset tartalma

Nem szükséges a kereset indokolása, elegendő annak előadása, az alperessel való szóbeli közlése, indokolása már érdemi (tartalmi) kérdés, mely az érdemi tárgyalásra tartozik.^[24]  Ezen előadás során a Tc. szerint az érvényesítendő jogot kell előadni és az ehhez kapcsolódó határozott kérelmet, valamint a tényeket, amelyből a keresetét a felperes származtatja és az alapjául szolgáló bizonyítékokat (129. § 3. pont). Nem kell azonban pontos jogszabályi helyet megjelölni vagy konkrét paragrafust, elegendő ha a kereset egész tartalmából megállapítható.^[25]  Fövenyessy Lajos szerint a kereset tényállításból, jogállításból és kérelemből áll. A tényállítás a jogalapító tények és a bizonyítékok, a jogállítás a jogszabálynak a felhívása, amelyre támaszkodik, a kérelem pedig szabatos előadása annak, amit akarunk.^[26]

A Gaár Vilmos kommentárja szerint a keresetlevél lényeges kelléke a jog megjelölése, melyet a felperes érvényesíteni akar. Nem szükséges a tényeket megjelölni és a bizonyítékokat sem szükséges csatolni. A jogot nem kell pontos jogszabályhelyként megjelölni, elegendő, ha a kereset egész tartalmából kitűnik.^[27] A miniszteri indokolás ugyanezen az állásponton van. A pontos jogszabályhely „nyomasztó formalizmust” idéz elő a perben. A jogállítás a kereset egész tartalmából ki kell, hogy tűnjön, mert ez határozza meg azon eljárási kereteket, melyen belül a bíróságnak döntenie kell. Illetve a jog megváltoztatása az alperes perbebocsátkozása után már nem lehetséges, azonban e jog alátámasztására új tények, bizonyítékok szabadon felhozhatók.^[28]

Magyary Géza szerint a jogállítás és a felhozandó tények nem állnak egymással konjunktív viszonyban, elegendő ha a felperes általában jelöli meg a jogot, de azt mely tényekből származtatja már azt nem kell kifejtenie. Igaz ez fordítva is, ha a felperes csak a tényeket közli, ám jogállítást kifejezetten nem tesz, a kérelem alkalmas az idézés kibocsátására. Utóbbi esetben a felperes már a szóbeli tárgyalást is valamelyest előkészíti, ezért ekkor jár el helyesebben.^[29]

Plósz Sándor eredeti gondolata szerint:

 

a jogot individualizálni kell, mert csak egy meghatározott jog lehet a pernek tárgya, csak e felől lehet ítéletet hozni és csak e felől emelkedhetik az ítélet jogerőre. Ha a jog nincs individualizálva, a pernek nincsen tárgya és célja és az létre sem jöhet. Ellenben nem szükséges a keresetet substantiálni, azaz nem szükséges a jogot tényalapjára felbontani és igazolni. Ez az érdemleges tárgyalásra tartozik. Ha ott a jog igazolása szükséges és elő nem adatik, a felperest keresetével elutasítják, de érdemben utasítják el.^[30]

 

Az individualizáció lényege, hogy a felperes annyit adjon elő a keresetben, amennyi szükséges ahhoz, hogy a benne érvényesített jog minden más jogtól megkülönböztethető legyen. Ezzel ellentétben (vagyis inkább ezzel párhuzamosan) a szubsztanciálás elve szerint a keresetben minden tényt részletesen elő kell adni.^[31] Magyary Géza szerint helyes az individualizálás elvének alkalmazása, azonban azt a Tc. „túlhajtja, mikor még ezt sem tartja szükségesnek s megelégszik egyszerűen a jog műnevi megjelölésével.”^[32] Földes István szerint a felperes vagylagosan választhatja a jog alakszerű megjelölését vagy az erre utaló tényállás előadását. Ez utóbbi esetben elengedő annyit előadnia, amiből kiderül, hogy milyen jogot kíván érvényesíteni. Elengedő a jog individualizációja, nem szükséges a tényállás kimerítő előadásával szubsztanciálni azt.^[33]

2.3       A mulasztási ítélet (440. §)

A Tc. a mulasztást önállóan a XVIII. fejezetben tárgyalja, azon belül is külön szabályozza az alperes perfelvétel körüli mulasztását és annak esetleges szankcióját a mulasztási ítéletet. A pert, mint lineáris eljárási cselekmények láncolatát vizsgálva a mulasztási ítélet az eljárásban a kereset előterjesztését követően alkalmazható. A mulasztási ítélettel, másnéven makacssági ítélettel a mulasztó alperessel szemben szankcióként a felperes nem vitatott jogát ítélettel állapítja meg a bíróság.^[34] Makacssági ítélet csak a perfelvételi szakban hozható az alperes ellen.^[35] Ha a perfelvételi határnapot a felperes mulasztja el az alperes kérheti költségeinek a megtérítését, valamint az idézés feloldását.^[36] A felperes mulasztása esetén nem hozható ítélet, mert nincs kereset. A keresetet a Tc. szerint a felperes a perfelvételi tárgyaláson terjeszti elő, amennyiben nem jelenik meg úgy csak idézés volt, ezért ennek feloldását kérheti az alperes.^[37] A felperesnek a kereset előterjesztése megengedett és nem kötelességszerű perbeli cselekménye. Az alperes perbebocsátkozása ellenben kötelességszerű magatartás. „Ebből azonban az is következik, hogy a felperes ellen, midőn ez a peralapitás első cselekményét, a keresetet mulasztja el előterjeszteni, nem alkalmazhatók ugyanolyan természetű következmények, mint az alperes ellen, midőn ez a peralapitás befejező cselekményét, a perbe bocsátkozást mulasztja el. Mert senki ellen nem lehet kényszert gyakorolni amiatt, hogy jogát nem érvényesiti.”^[38] A felperes mulasztásának további tárgyalásától eltekintünk, az alperes mulasztását fejtjük ki.

Ha a perfelvételi határnapot az alperes mulasztja el, őt a felperes kérelmére, a kereseti kérelemhez képest, ítélettel el kell marasztalni (440. §). Ugyanígy értékelendő, ha az alperes megjelenik, ám nem kíván perbe bocsátkozni és ellenkérelmet nem terjeszt elő.^[39] Azzal, hogy az alperes perbebocsátkozása is peralapító cselekmény előáll az a helyzet, hogy ha ezt megtagadja, ezzel meghiúsíthatja a per létrejöttét és a felperes elesik az igényétől. E mulasztás szankcionálására két lehetséges álláspont létezik. Egyik, szerint a felperes csak akkor lesz pernyertes, ha bizonyítja a keresetében foglaltakat. A másik, ha a bíróság a felperes kereseti állításait valónak fogadja el és e szerint ítél.^[40] A Tc. a második álláspontot fogadja el. A bíróságnak tehát ez esetben nem kell vizsgálnia a kereseti jog és tényelőadásokat, hanem azokhoz képest kell ítéletet hoznia, de ez nem jelenti azt, hogy a bíróság „a kérelemnek vakon helyt ad.”^[41] A bíróság végzéssel megtagadja a mulasztás következményeinek a kimondását ha hivatalból figyelembe veendő pergátló körülmény miatt az eljárás megszüntetésének esete forog fenn; a megjelent fél a hivatalból figyelembe veendő körülmények tekintetében a szükséges bizonyítékokat nem adja elő;  ha a perfelvételi határnapon előadott kereset a meg nem jelent alperessel még nem volt közölve, illetve, ha a kereseti kérelem a közölt kereset tartalma szerint nincs megalapítva. (443. §)

2.4       A pergátló kifogások (180. §)

A pergátló kifogás szintén nem peralapító cselekmények, hanem az alperes perelhárító, alaki kifogásai vagy hivatalból figyelembe veendő körülmények. Tárgyalásuk a per szerkezetének vizsgálatakor elengedhetetlen. Időbelileg a kereset előadását követően van helye a perfelvétel során, ezért a kereset cím alatt helyeztük el. A pergátló körülmények vizsgálata a plószi rendszerben egy önálló perszakot kapott, a perfelvételt. Ha e rendszert mega akarjuk érteni, és vizsgálni, akkor szükséges a pergátló körülményekre kitérni. Ahhoz, hogy a per, mint jogviszony létrejöhessen, szükségesek annak a törvényi előfeltételei.^[42]

Magyary szerint a per létrejöttét két oldalról gátolhatják meg bizonyos tények, körülmények, egyrészt azok léte (perfüggőség), másrészt azok hiánya (hatáskör, illetékesség). Ezeket a körülményeket nevezi a Tc. pergátló kifogásnak. Magyary Géza szerint azonban ezek valójában helyes elnevezés szerint pergátló körülmények. E megfogalmazás jobban fejezi ki azt, hogy nemcsak azok a perakadályok tárgyalandók, melyek az alperes kifogása folytán hoz fel, hanem a hivatalból vizsgálandók is.^[43]A Tc. 180. § taxatív felsorolja pergátló kifogásokat, melyek a következők:

 

1.) hogy a kereset érvényesitése egyáltalában nem tartozik a polgári perutra, vagy hogy külön eljárásnak van fenntartva; 2. hogy törvény szerint a polgári pert más hatósági eljárásnak kell megelőznie; 3. hogy a per nem tartozik a biróság hatáskörébe, vagy hogy a biróság nem illetékes; 4. hogy az ügyben választott biróságnak kell eljárni; 5. a perfüggőség kifogása (147. §); 6. hogy a felek valamelyikének nincs perképessége, illetőleg hogy törvényes képviselője mellőzve van vagy nincsen igazolva; 7. hogy a felperes a megelőző eljárásnak a 186. és a 439. § alapján megállapitott költségét a törvény értelmében meg nem téritette; 8. hogy a felperes a perköltségre nézve biztositékot nem adott (124-128. §).

 

A pergátló kifogásokat Fabinyi Tihamár két csoportra bontja. A három legalapvetőbb feltétel az alkalmas pertárgy, a hatáskör és illetékesség, valamint a perképes felek [180. § 1., 2., 3., 6.], a perelőfeltételek, a továbbiak nevezetesen a választottbírósági szerződés léte, perfüggőség, megelőző eljárás költségének megtérítése, valamint perköltségbiztosíték hiánya pedig perakadály.^[44] Gaár Vilmos felsorolásában a per létrejöttének feltételei közé tartozik a felek perképessége, perbeli cselekvőképessége vagy törvényes képviseletük, a hatáskör és illetékesség, a perfüggőség hiánya, ügyvédi képviselet (ha szükséges), illetve a Tc.-ben írt egyéb feltételek.^[45]

2.4.1      A pergátló kifogások tárgyalása és eldöntése (181-182. §)

E körülményeket a bíróság hivatalból megvizsgálja, még az idézés kibocsátása előtt.^[46] Ha a bíróság nem észlelt ilyet kibocsátja az idézést, majd a perfelvételi tárgyaláson az alperes az ellenkérelmének előterjesztését megelőzően hivatkozhat e körülményekre. Ezen alperesi cselekmény a pergátló kifogás, mely a „voltaképen egy vagy több perelőfeltétel hiányának a perfelvételi határnapon az alperesi perbebocsátkozás előtt való érvényesítése.”^[47] Pap József definíciója szerint a pergátló kifogás egy olyan kifogás melynek célja azt kimutatni, hogy a per létrejöttének előfeltételei nem állnak fenn, így perről nem lehet szó, nem történhet meg az alperesi perbebocsátkozás. A pergátló kifogások a kereseti jogot, a vitás jogviszonyt nem érintik.^[48] A pergátló körülmények tárgyalása a perakadályok fennállásának, a perelőfeltételek hiányának, illetve a per keletkezését gátló tények létének a kiderítéséből áll, e vizsgálatnak és az ezekre vonatkozó bizonyításnak nincs kihatása a per érdemére.^[49] A perfelvételi tárgyaláson az alperes a felperes által előadott keresetre elsőként előadja esetleges pergátló kifogásait.^[50] Tóth Károly szerint az alperes perjogi védekezése a pergátló kifogások előterjesztése.^[51]

A pergátló kifogások nyomban, az ügy érdemétől elkülönítve tárgyalandók és ítélettel döntendők el (181. §). Az alperes együttesen köteles felhozni a kereset előterjesztése után, de még ellenkérelmének elterjesztését megelőzően. Magyary Géza szerint e rendelkezés két kiegészítést igényel. Egyrészt a perakadály tárgyalható folytatólagos (perfelvételi) tárgyaláson, ekkor a bíróság egyúttal erre a határnapra kitűzheti az érdemleges tárgyalást is. Másrészt a per érdemével együtt tárgyalandók, ha a bíróság a per bármely szakában figyelembe veendő pergátló körülményt észlel a perbebocsátkozás után.^[52] A perbebocsátkozás után két esetben van lehetőség ezek előterjesztésére, egyrészt ha olyan akadályra vonatkozik, melyet a bíróságnak hivatalból is a per egésze során figyelembe kell vennie, másrészt ha az alperes a kifogás utólagos előterjesztésekor valószínűsíti, hogy a kifogást korábban önhibáján kívül nem érvényesíthette.^[53] A pergátló körülmények fennállásának következménye az 1.) – 5.) pontokban megjelölt esetekben a per megszűntetése, egyéb esetekben hiánypótlás (kiegészítés) elrendelése.^[54] A kiegészítéssel orvosolható hiányok a felperes által a megelőző eljárás költségeinek a megtérítése, a perköltségbiztosíték letétele, a perbeli cselekvőképesség hiánya és az ügyvédi képviselet hiánya.^[55]

A bíróság a törvényszéki eljárásban önálló ítélettel – a felperesi ügyvédi maghatalmazás kivételével, melyet végzéssel mond ki – bírálja el a perakadályokat.^[56] Az ítéleti határozati forma következménye, hogy önálló fellebbezésnek és felülvizsgálatnak van helye ellene. Pap József szerint a pergátló kifogások elintézését követően a fellebbvitelt amennyiben lehet korlátozni kell. A pergátló kifogásoknak helyt adó és ezáltal eljárást megszüntető döntésnél engedne fellebbvitelt.^[57] Az ítélettel való eldöntést a plószi érvelés szerint egyrészt a kérdés fontossága indokolja, valamint, hogy a pergátló kifogások eldöntése során is tényállást kell megállapítani, akárcsak a per érdemében hozott ítéletnél.^[58] Másodsorban a praktikum az ami az ítélet mellett szól. Ha végzés formájában születne ez a határozat, akkor a végzés elleni fellebbezés szabályanyagát kellene számos kivétellel kiegészíteni. Továbbá azzal előállna az a helyzet, hogy egy olyan határozat kerülne a perrendbe, mely ítélet jellegével bír, csak a neve végzés.^[59] Földes István szerint a pergátló kifogások eldöntése nem jelent az ügy érdemében való döntést, ezért a bíróságnak tulajdonképpen végzéssel kellene eldöntenie azokat, de a Tc. a döntés nagy jelentőségére tekintettel úgy rendelkezik, hogy mégis ítélettel kell eldönteni.^[60] A Tc. szerint a törvényszéki eljárásban a bíróság az ellenfél kérelmére a pergátló kifogások elvetése esetén az ítélet jogerőre emlékezésére tekintet nélkül folytatja az eljárását (181. § 3. bek.).

3        A parancs az alpereshez nyilatkozásra

Magyary Géza szerint a második esetleges peralapító cselekmény a bíróság alpereshez intézett parancs a keresetre való nyilatkozás iránt. E cselekmény esetlegessége abban áll, hogy az alperes rendszerint felszólítás nélkül, maga nyilatkozik a keresetre. ^[61] A parancs fontosságát Magyary Géza abban látja, hogy az esetleges mulasztás következményei csak akkor mondhatók ki, az ellenfél tényállitására vagy okiratára teendő nyilatkozat csak akkor tekinthető elmulasztottnak, ha a felet a nyilatkozat megtételére az elnök vagy a bíróság valamelyik tagja felszólította (225. §). E rendelkezés irányadó a keresetre való nyilatkozásra is.^[62] Az alperes a parancs ellenére sem lesz köteles perbe bocsátkozni, de akkor ennek vállalnia kell perjogi következményeit.

4        A perbebocsátkozás (185. §)

A perbebocsátkozás az alperes nyilatkozata a kereset tényalapjára és ennek jogi hatásaira, melyben az alperes beismer, tagad, vagy csak a tényalap jogi hatásait tagadja.^[63] A kereset, mint a felperesi jogállítás és az alperes perbebocsátkozása mint ezen állított jog tagadása együttesen hozzák létre a pert, ez a felek közti vitapont, a kontradikció, mely a litis contestatio.^[64] Tóth Károly szerint e két irat hozza létre a felek közti kontradikciót, a peres eljárás alapját. Amíg a pergátló kifogás előterjesztése a perjogi védekezés, addig az alperesi (érdemi) ellenkérelem a magánjogi védekezés, a perfelvétel.^[65] A magánjogi kérdések eldöntése az érdemi tárgyalásra tartozik, azonban az alperes ellenkérelme konstatálja azt, hogy a felek között van magánjogi vita, melyet az érdemi tárgyaláson kell eldönteni. Az érdemleges jelző Tóth Károly szerint arra vonatkozik, hogy ez az alperesi eljárási cselekmény a perben a felperes által érvényesítendő magánjogra vonatkozik.^[66]

4.1       A perbebocsátkozás előadása és indokolása

„Amint felperes keresetét csak a jog megnevezésével és a kereseti kérelem előterjesztésével tartozik előadni és az indokolás mellőzendő, úgy alperes is ellenkérelmét indokolás nélkül tartozik előterjeszteni.^[67] „Ép úgy, mint a felperes a keresetet iratba foglalva köteles becsatolni, az alperes is írásban a jegyzőkönyvhöz mellékelni köteles ellenkérelmét. A peralapítás fontossága ezt az alakiságot megköveteli.”^[68] Az alperes ellenkérelme a felperes keresetére adott válasz, ehhez mérten annak tartalmi és alaki ellenpárja. Ezért, ahogy a keresetet is szóban kell előterjeszteni, de írásban a tárgyalási jegyzőkönyvhöz kell mellékelni, így az ellenkérelmet is szóban kell előterjeszteni, majd a tárgyalási jegyzőkönyvhöz mellékelni. Ezen forma elmulasztása esetén az ellenkérelem nem vehető figyelembe. Az elismerésre nem vonatkozik ez az alakiság (185. §).^[69]

Az alperesnek a perbe bocsátkozáshoz elegendő a fentebb kifejtett cselekményeket megtennie, azokat nem kell indokolnia és részletesen kifejtenie. Ellenkérelmének indokai már érdemi kérdések volnának. Ezért azok már a per érdemének kérdésköréhez tartoznak, amely a perfelvétel keretein túlmenne. A perfelvétel az alperes perbe bocsátkozása által elérte a célját, a bíróság ezt követően kitűzi az érdemi tárgyalás határnapját.^[70]

Alföldy Ede 1920-ban írt cikkében megfogalmazott véleménye szerint az ellenkérelem írásba foglalása üres formaság, és szükségtelen formalizmust okoz. Az írásbeli ellenkérelmek jelentős része nem egyéb mint sablon, mely a kereset elutasítására irányul.^[71] Vitatja az ellenkérelem felolvasásának szükségességét is, szerinte az egyszerű ellenkérelmet felolvasni szintén csak formalitás, a bonyolultabb esetén pedig elengedő lenne írásban előterjeszteni azt.^[72]Megjegyzendő, hogy a szóbeliség elvével nem egyeztethető össze ez az érvelés. A perrend logikájából és szabályozásából egyértelműen kitűnik, hogy milyen körülmények között lehet az iratok tartalmára hivatkozni. Az érvelésben foglalt nézetet azzal lehetne teljessé tenni, ha egy kiegészítő szabály megengedné az alperesnek, hogy ellenkérelmét csak írásban terjessze elő és az így is a peranyag részévé válhatna, illetve ha – ahogy a kereset előadásánál – itt is megengedné a Tc. az iratra való hivatkozást. Pap József nagy előnyként tekint arra a rendelkezésre, mely szerint a perbebocsátkozásnak kifejezettnek, kétséget kizárónak kell lennie.^[73] Ezzel szemben Oberschall Adolf szerint az érdemleges ellenkérelem előterjesztése szükségtelen formalizmus és még kevésbe szükséges, hogy azt az alperes írásból olvassa fel.^[74]

4.2       A perbebocsátkozás perjogi hatásai

Az alperes ellenkérelme a cezúra, permetszés, mely különválasztja a perfelvételi és az érdemleges tárgyalást. Célja, hogy a tárgyalás kezdetén meg legyen állapítva, hogy a felek között mi képezi a vitát, mely keretek között kell a bíróságnak döntenie.^[75] Magyary Géza szerint a cezúra lényege, hogy ezzel a peralapítás be van fejezve, azaz véglegesen meg van állapítva, mi képezi az elbírálás tárgyát.^[76] A cezúrának kiemelt szerepe van a per szerkezetének megteremtésében. „Ha a törvény a felekre bízza, hogy mit kérjenek és minő tények alapján és hogy a kérelmekre miként nyilatkozzanak: akkor meg kell határozni azt az időpontot is a meddig ezt tenniök szabad, illetve kell, mert máskülönben az elbírálás anyaga véglegesen soha sem volna megállapítva, a mi magát az elbírálást is lehetetlenné tenné.”^[77] Domján Lajos megállapítása szerint az alperesi ellenkérelem képezi a zárkövét az első (perfelvételi) szaknak, mintegy kifejezve azt, hogy a peralapítás végbement.^[78] Földes István szerint a perfelvételi cezúra célja, hogy perek „megrostáltassanak” és csak azokban történjen előkészítés, amely nem fejeződött be a perfelvételi határnapon.^[79]

Az alperes perbebocsátkozásához, mint peralapító cselekményhez a per szerkezetének szempontjából is fontos perjogi hatások kapcsolódnak, melyek a következők: lezárul a perfelvétel, véglegesen megállapításra kerül, hogy a felek között mi képezi az elbírálás tárgyát^[80]; megnyílik az érdemi tárgyalás előkészítése, a per a következő létszakába kerül; a felperes csak az alperes hozzájárulásával módosíthatja a keresetét; a keresetváltoztatás tilalma mellett érvényesül az is, hogy innentől a felperes csupán az alperes beleegyezésével, egyoldalúan nem állhat el a pertől^[81]; az alperes ettől kezdve (a két fentebb részletezett kivételtől eltekintve) nem hozhat fel pergátló kifogásokat; az alperest az igazmondás kötelezettsége terheli; az alperes viszontkeresetet indíthat a felperes ellen ugyanazon bíróság előtt^[82]; a felperes köteles nyilatkozni az alperes nyilatkozataira; a határnap elmulasztásához más következményeket fűz a Tc.^[83]

A következőkben a perbebocsátkozás véleményünk szerint két legfontosabb – keresettől, illetve a pertől való elállás és a keresetváltoztatásra gyakorolt – hatását vizsgáljuk. Ezeket összefoglalóan Magyary Géza akként írja le, hogy a felperes köteles a peralapítás után a perben megmaradni, mely megmaradás vonatkozik egyrészt arra, hogy a felperes keresetét egyoldalúan nem vonhatja vissza, tehát a pertől nem állhat el, másrészt keresetét nem változtathatja meg, azaz nem bír jogi hatállyal az egyoldalú nyilatkozata.^[84]

4.2.1      A keresettől, illetve a pertől való elállás (186-187. §)^[85]

Alapvető különbség van aközött, hogy a felperes a keresetétől a per melyik stádiumában áll el, illetve ez az alperes jelenlétében vagy távollétében történik. Az időpontra az alperes perbebocsátkozása az irányadó. A felperes az alperes perbebocsátkozása előtt szabadon, azt követően azonban csak az alperes beleegyezésével állhat el keresetétől. Ezekhez más és más joghatályok kapcsolódnak.^[86] Az alperes jelenlétére vonatkozóan, pedig az a kérdés, hogy a meg nem jelent alperessel hogyan lesz közölve az elállás, illetve ehhez milyen további következmények fűződnek. A gyakorlatban előforduló esetek mindegyikét a jogalkotó nem szabályozta. Természetes, hogy nem tartalmaz minden eshetőségre rendelkezést a perrend, mert akkor túl részletező lenne a jogszabály és akkor sem lehetne számba venni a felmerülő variációkat.^[87] A következőkben a legtipikusabb eseteket írjuk le, illetve az azokkal kapcsolatban felhozott érveket, megoldásokat mutatjuk be. A 186. §-ban szabályozott esetek az alperes perbebocsátkozása előtti időre esnek, ezért a perrend erre az elállásra a keresettől való elállás terminológiát használja. Az alperes perbebocsátkozásával a peralapítás befejeződik, ezért az ezt követő elállásra a pertől való elállás a helyes terminológia, melyet a Tc. is követ. A perrend alapgondolata, hogy a perbebocsátkozás után a felperes már nem egyedüli ura a pernek, ezért teszi függővé az elállás hatályosságát az alperes beleegyezésétől.^[88]

Az alperes perbebocsátkozása előtt tehát a felperes szabadon elállhat keresetétől, mely a perfelvételi határnapon szóban, azon kívül pedig írásban közlendő az alperessel (186. §).  Az elállás következménye, hogy a keresetlevél benyújtásához fűzött perjogi hatályok elenyésznek.^[89] További következmény, hogy az alperes nem köteles tűrni a felperes ezen cselekményét. Számára megnyílik a lehetőség, hogy egyrészt kérje a felmerült költségeinek a megtérítését, másodrészt a felperes újabb perindításakor a perbebocsátkozást mindaddig megtagadja, amíg a felperes az előző eljárás költségeit nem térítette meg, harmadrészt joga nyílik arra, hogy a felperes által perbe vitt jog fenn nem állása iránt keresetet indítson.^[90]

Az alperes perbebocsátkozása előtti elállására időbelileg több eshetőség képzelhető el, melyhez szintén más és más perjogi következmények fűződnek. Ezeket időrendi sorrendben tárgyalva az első, ha a felperes a keresetétől a bírósághoz történő benyújtás után, de annak elintézése és alperessel való közlése előtt áll el. Ennek következménye, mivel az alperes nem is értesült a perindítási szándékról, illetve neki semmilyen költsége nem merült fel és nem élhet a 186. § adta jogaival, az eljárás megszüntetése.^[91] Második eshetőség, ha a keresetlevél alperessel történt közlését követően, de még a perfelvételi tárgyalás előtt áll el. Ekkor, az alperes kérheti az eljárással kapcsolatban felmerült költségeinek a megtérítését (pl: peres képviselethez kapcsolódó ügyvédi díj, okiratbeszerzés). A felperes ekkor ugyan elállhat a keresetétől az alperes beleegyezése nélkül, de a perfelvételi határnapot csak az alperes beleegyezésével lehet hatályon kívül helyezni, ennek indoka a költségmegtérítés iránti igény előterjeszthetősége.^[92] Antal József szerint, ha az elállás a perfelvételi tárgyalás előtt, de annak kitűzése után történik, akkor az alperest erről értesíteni kell azzal a felhívással, hogy amennyiben a határnapig nem nyilatkozik az elállásba beleegyezik és egyéb jogot nem kíván gyakorolni.^[93] Harmadik, ha a perfelvételi tárgyaláson, de még az alperes perbebocsátkozása előtt szóban jelenti be az elállását a felperes. Ekkor, ha az alperes nem kíván élni a 186. § adta jogaival az eljárást végzéssel meg kell szűntetni, ha azonban megállapítási keresetet támaszt a felperessel szemben a jog fenn nem állásának megállapítása érdekében, akkor az ügy tovább tárgyalandó majd eldöntendő.^[94]

A perfelvételi tárgyaláson az alperes meg nem jelenése esetére több javaslatot dolgozott ki a tudomány, arra hogy az alperessel miként legyen közölve az elállás, illetve jogai ne sérüljenek, hogyan hidalhatók át a perrend által nyitottan hagyott kérdések. Borsos Endre szerint ha az alperes nem jelent meg a perfelvételi határnapon, akkor az eljárás szünetel. Ennek indoka, hogy csak ebben az esetben nem sérülnek az alperes jogai, vagyis élhet a fentebb leírt eszközök valamelyikével. Ekkor a Tc. 446. §-át hívná életre, mely szerint a felperes olyannak tekintendő, mint aki az ügy tárgyalását nem kívánja, az alperes pedig nem jelent meg, ezért a per szünetel. Gutfreund Sámuel szerint azonban a perrend fogalmazásából az olvasható ki, hogy az írásban (perfelvételi határnapon kívül megtett) előadott elállást közölni kell az alperessel, a szóban előadott elállást nem, valamint mivel az alperes hozzájárulásától nem függ az elállás hatályossága, így ha az alperes a perfelvételi határnapot elmulasztja a per akkor is megszüntetendő.^[95] Azzal, hogy az alperes nem jelenik meg azt kockáztatja, hogy a vele közölt kereset vonatkozásában a bíróság őt marasztalhatja, valamint – indoka szerint – ekkor az alperes annak is tudatában van, hogy a felperes a keresetétől el is állhat. Ezzel a magatartással vélelmezhető, hogy egyébként az elállást nem vitatja, és a 186. § adta jogaival nem kíván élni.^[96] Az alperesre ez a megoldás azért sem hátrányos, mert a felperes által perbe hívott jog fenn nem álltának megállapítása érdekében az alperesnek jogában áll önálló keresetet, külön pert is indítani, nem csak e perben érvényesítheti e jogát. A szünetelésre helyezkedő álláspontot továbbá azzal az indokkal is támadja, hogy az elállás bejelentésével a perindítás jogi hatályai ipso iure megszűnnek. ^[97] Borsos Endre viszontválaszában elismeri azt, hogy ha az alperes nem jelenik meg, akkor úgy tekintendő, hogy a keresetet nem vitatja. Ez a vélelem azonban azon alapszik, hogy a kereset vele közölve lett, ellenben az elállás ameddig nem lett közölve az alperessel, addig nem vélelmezhető ugyanez.^[98]

Áttérve a perbebocsátkozás utáni felperesi pertől való elállásra, e körben közös pont, hogy az elálláshoz szükséges az alperes beleegyezése.^[99] Ennek megadásával az elállás hatályossá válik, az eljárás megszűnik. A beleegyezés hiányában a felperesi elállás a tárgyalás elmulasztásának tekintendő (187. § 2. bek.). Ekkor, ha a felperes nem folytatja a pert, akkor rá a mulasztás következményei állnak be, ha az alperes nem kívánja a per folytatását, akkor az eljárás szünetel. A meg nem engedett elállás nem vehető figyelembe (hatálytalan), így a bíróság az ügy állása szerint annak érdemében ítélettel köteles határozni. ^[100] Ha a felperes az elállással összefüggésben megtagadja a további tényállításokat és nem kívánja a bizonyítás lefolytatását, nem ajánl fel bizonyítékot, akkor a bíróság elutasítja a keresetet. Borsos Endre szerint azonban, ha a bizonyítási eljárás közepén vagy lefolytatása után áll el a felperes, előfordulhat az, hogy az elállás ellenére a bíróság keresetének helyt adhat.^[101] Ugyanis ekkor a hatálytalan elállás (beleegyezés nélküli), mint mulasztás nem menti fel a bíróságot a bizonyítás eredményének mérlegelésétől.^[102] Gutreund Sámuel ellenvéleménye szerint azonban a perrend és a miniszteri indokolásból teljességgel más olvasható ki. Érvelésének alapja a perrend 394. §-a, mely szerint a marasztalás a kérelmen túl nem terjeszkedhet. Ennek eredményeként teljességgel kizárt, hogy a bíróság a felperes kérelmétől történt elállás után marasztaló ítéletet hozzon. Az, hogy beleegyezés hiányában nem vehető figyelembe az elállás nem azt jelenti, hogy a bíróság marasztaló ítéletet hozhat, hanem azt, hogy a bíróság az elállást nem végzéssel mondja ki hanem érdemben, ítélettel utasítja el a keresetet, aminek a következménye, hogy a felperes ugyanazon jog iránt újabb keresetet nem indíthat.^[103] A tárgyalás elmulasztásának jogkövetkezménye, hogy az összes perbeli cselekményelmulasztottnak tekintendő, így sem az eddigi, nem további cselekmények nem vehetők figyelembe.^[104]

Borsos Endre a felhozott 394. § rendelkezéseit és a marasztalási kérelemmel kapcsolatos előbb bemutatott álláspontot viszontválaszában azzal cáfolja, hogy a beleegyezés nélküli elállás a perrend szerint hatálytalan, figyelembe nem vehető, amiből „a contrario következik, hogy a kereseti kérelmet fennállónak kell tekinteni, tehát épen a [Tc.] 394. §-a alapján kell afelett határozni.”^[105] Antal József szintén erre az álláspontra helyezkedik és azt állítja, hogy ami nincs (beleegyezés nélküli elállás ilyennek tekintendő), annak nem lehet perjogi hatása és ha az alperes jelen van és folytatni kívánja a tárgyalást, akkor érdemi döntést kell hozni.^[106]

Ha az alperes nem jelent meg az érdemi tárgyaláson az azt eredményezi, hogy nem tud a tárgyaláson beleegyezni vagy a beleegyezést megtagadni. Borsos Endre szerint ekkor az eljárás szünetel. A felperes ugyanis az elállással kifejezte, hogy nem kívánja az eljárást folytatni, az alperes azonban arra nem tudott reagálni, vagyis a pert nem lehet megszüntetni.^[107]Gutfreund Sámuel szerint viszont az alperes meg nem jelenése az elálláshoz való hozzájárulást jelenti, nézete szerint ezt a vélelmet lehet felállítani, ezért a per semmiképp nem szünetelhet.^[108] Borsos Endre viszontválaszában továbbra is kitart a szünetelés mellett, és a felhozott vélelmet tagadja, melynek szerinte nincs törvényes alapja. A vélelem felállítása oda vezetne, hogy megfosztaná az alperest a 186. §-ban biztosított jogaitól.^[109] A cikkírók érveit Antal József bírálja, szerinte mindkét álláspont a meg nem jelenés szankcionálását keresi, és erre állít fel fikciókat. Míg Borsos Endre a szünetelésben látja a megoldást, addig Gutfreud Sámuel a megszüntetésben.^[110] Antal József szerint azonban nem lehet elfogadni egyik álláspontot sem. A helyes megoldás az, hogy a meg nem jelent alperest írásban értesíteni kell az elálló nyilatkozatról és felhívást intézni hozzá, hogy reagálni tudjon.^[111]

4.2.2      A keresetváltoztatás (188. §)

A 188. § rendelkezése szerint a felperes keresetét az alperes perbebocsátkozását követően nem változtathatja meg, előtte azonban bármikor jogában áll megváltoztatnia azt.^[112] A változtatás következményeit vizsgálva eltérő következmények fűződnek ahhoz, hogy az alperes megjelent-e a perfelvételi tárgyaláson. Amennyiben igen, úgy kérheti a tárgyalás elhalasztását (179. §), illetve a halasztás költségeinek a megtérítését (431. §). Amennyiben nem, úgy a megváltoztatott keresetet közölni kell az alperessel, ezért a mulasztás következményei vele szemben nem mondhatók ki, illetve a szükségtelen költségek viselése szintén a felperesre hárul.^[113]

Borsos Endre fontos dogmatikai ellentmondásra hívja fel a figyelmet. A keresetlevélben (idézőlevél) közölt kereset csak akkor tekinthető keresetnek, ha azt a felperes a perfelvételi tárgyaláson előadta, illetve ha ahhoz ragaszkodott. Ezért, ha a felperes a keresetlevéltől eltérő keresetet ad elő nem tekinthető keresetváltoztatásnak, mert tulajdonképpen nem is volt kereset. Keresetváltoztatásról csak a perfelvételi tárgyaláson előadott keresetet követően lehet beszélni, mely az érdemleges ellenkérelmet megelőzően szabadon, azt követően pedig az alperes beleegyezésével változtatható meg.^[114]

A keresetváltoztatás fogalmát a Tc. nem határozza meg, csupán némi negatív felsorolást, körülírást tartalmaz, hogy mik nem tekinthetők keresetváltoztatásnak.^[115] Gaár Vilmos szerint a keresetváltoztatás a Tc. hatálya alatt a keresettel érvényesített jog megváltoztatását jelenti.^[116] Lényege, hogy ebben az esetben új, más kereset áll elő. Borsos Endre szerint ahhoz, hogy más, az eredetitől eltérő kereset jöjjön létre a kereset lényeges kellékeit kell megváltoztatni, melyek szerinte – figyelembe véve a Tc. 129. §-át – a jogállítás, a határozott kérelem, és a tényállítások, melyeket a felperesnek legkésőbb a perfelvételi tárgyaláson elő kell terjesztenie.^[117] Magyary Géza szerint a keresetváltoztatás a pertől való minősített elállás, ekkor ugyanis a felperes az eredeti keresetét visszavonja, és helyébe mást tesz.^[118]

A keresetnek bizonyos módosításai azonban nem tekinthetők keresetváltoztatásnak, melyből következik, hogy a keresetmódosítás és változtatás eltérő fogalmak, amelyekhez eltérő következmények fűződnek.^[119] A módosításokat (mely megengedett és nem tekinthető keresetváltoztatásnak) a Tc. 188. § 1.-6. pontja sorolja fel, közös jellemzőjük, hogy a kereset azonosságát nem módosítják, nem áll elő új, más kereset.^[120] Ezek közül az 1. pont foglalkozik a kereseti tényekre vonatkozó módosítással. Az érvényesített jog a kereset alapjául szolgáló tényekből fakad, így e tények megváltoztatása, felcserélése keresetváltoztatás, ám ha az új tények azonos jogot támasztanak alá, az nem tekinthető keresetváltoztatásnak. Új tények tehát felhozhatók, pontosíthatók, ha azok nem eredményezik a jog megváltoztatását.^[121] „Természetes következménye ez a pont annak, hogy a perrendtartás az eshetőségi elvet – általánosságban – nem fogadja el. Ha a kifogások és a replikák a tárgyalás egész folyamában előadhatók, akkor a kereseti tények előadását sem lehet precludálni, feltéve, hogy azok nem vonják maguk után a kereseti jog megváltoztatását.”^[122]

5        Záró gondolatok

A tanulmány a Tc. elsőfokú eljárásának perfelvételi szakát mutatta be a bevezetőben kifejtett dogmatikai felosztást alapul véve három főbb címen keresztül. A plószi perszerkezet sajátossága, hogy a keresetlevelet és a keresetet különválasztotta és a kereset előadását a perfelvételi tárgyalás keretébe helyezte el. Ezzel előáll az a helyzet, hogy a keresetlevélben foglalt kereset csak előzetes tájékoztatásul szolgál, ahhoz a felperes nincs kötve. A perfelvétel tárgyalás kezdetén a felperes előadja keresetét, ez az első peralapító cselekmény. A per linearitását figyelembe véve ezt követően kerül sor az esetleges mulasztási eljárásra és a pergátló kifogások elintézésére, melyek szabályait a per szerkezetének bemutatásához szükséges mértékben a tanulmány ismertette. A következő eshetőleges peralapító cselekmény a Magyary Géza által hangsúlyozott bírói parancs az alpereshez a keresetre való nyilatkozás iránt. Ez a felhívás az esetleges mulasztás jogkövetkezményeinek alkalmazhatósága miatt szükséges, az alperes önkéntes nyilatkozása esetén azonban elhagyható. A harmadik és egyben utolsó peralapító cselekmény az alperesi érdemi perbebocsátkozása, mely lezárja a perfelvételt és tulajdonképpen létrehozza a pert. A perbebocsátkozás szolgál perfelvételi és az érdemleges tárgyalás közti cezúraként, a per szempontjából is jelentős hatások fűződnek hozzá, melyeket fentebb felsoroltunk, majd ezek közül kettőt ki is fejtettünk. Az elállás és a keresetváltoztatás szabályozásának ilyen részletes kifejtését – véleményünk szerint – az indokolta, hogy a peres eljárás lefolyása szempontjából a jogvita ténybeli és jogi kereteinek rögzítése az egyik kulcskérdés. A plószi perszerkezet és cezúra e két jogintézményre jelentős hatást gyakorol. A cezúra az ami tulajdonképpen – bár mint láttuk a ténybeli oldalt nem teljes mértékben – rögzíti a per anyagát. Összefoglalóan elmondható, hogy a perbebocsátkozás előtt a felperes az ura az eljárásnak az alperes beleegyezése nélkül szabadon elállhat vagy módosíthatja keresetét, utána azonban már az alperes beleegyezése köti.

 

Kulcsszavak

perfelvétel, peralapítás, Plósz Pp., perbebocsátkozás

 

Felhasznált irodalom

Alföldy Ede: A polgári perrendtartás egyszerűsítése. Jogtudományi Közlöny, 1920. 14. sz. [1.r.] 107-108.

Antal József: Elállás a pertől és a keresettől. Jogtudományi Közlöny, 1915. 29. sz. 323-325.

Borsos Endre: A keresettől való elállás szabályozása az új polgári perrendtartásban. Jogtudományi Közlöny 1915. 10. sz. 121-123.

Borsos Endre: A keresetváltoztatás lényege és következményei. Jogtudományi Közlöny, 1917, 15. sz. 139-142.

Borsos Endre: Megjegyzések a pertől való elállásra. Jogtudományi Közlöny, 1915. 19. sz. 231-233.

Domján Lajos: A magyar polgári perrendtartás törvényjavaslatának birálata. Perfelvétel és előkészítés A jog, 1906, 27. sz. [7.r.] 205-206.

Fabinyi Tihamér: Polgári perrendtartás törvénye és joggyakorlata, 1. köt., Budapest, 1931. Grill Károly Könyvkiadóvállalata

Földes István – Fehérváry Jenő: A magyar polgári perrendtartás kézikönyve, 2. kiad, Budapest, 1946, Grill Károly könyvkiadóvállalata

Fövenyessy Lajos: A szóbeli tárgyalás az uj polgári perrendtartás szerint. Jogtudományi Közlöny. 1913. 19. sz. 164-166.

Gaár Vilmos: A magyar polgári perrendtartás magyarázata (1911. évi I. t.-cz.). Budapest, 1911, Athenaeum

Gutfreund Sámuel: Elállás a keresettől. Jogtudományi Közlöny, 1915. 13. sz. 159-160.

Magyary Géza – Nizsalovszky Endre: Magyar polgári perjog, 3. kiad, Budapest, 1939, Franklin Társulat

Magyary Géza: A magyar polgári peres eljárás alaptanai. Budapest, 1898, Franklin Társulat.

Magyary Géza: A perfelvétel körüli mulasztás következményei. Jogtudományi Közlöny, 1899. 46. sz. [1. r.]  329-330.

Magyary Géza: A perfelvétel körüli mulasztás következményei. Jogtudományi Közlöny, 1899. 47. sz. [2. r.]  337-338.

Magyary Géza: Magyar Polgári Perjog. 1. kiad. 1913, Budapest, Franklin Társulat.

Magyary Géza: Polgári Perjog. 2. kiad., 1924, Budapest, Franklin Társulat.

Oberschall Adolf: Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat előadói tervezetéhez. Ügyvédek Lapja,  13. évf. 53. sz. [4. r.] 2-4.

Pap József: A magyar polgári perrendtartás előadói tervezetének egyes részeiről. In: Magyar Jogászegyleti Értekezések, 12. köt. 3. füz., 1895, Budapest, Franklin Társulat. 115-149.

Pap József: A Plósz-féle Polgári perrendtartás tervezetéhez, perjogi tanulmány. Budapest, 1899, Eggenberger

Papp József: Az uj polgári perrendtartásról. Jogállam, 1907. 8. sz. 625-640.

Plósz Sándor: A keresetjogról. In: Plósz Sándor Összegyűjtött dolgozatai, Budapest, 1927, Magyar Tudományos Akadémia. 3-55.

Plósz Sándor: A magyar polgári perrendtartás törvényjavaslatának indokolása. Budapest, 1902, Grill Károly CS. és KIR. Udvari Könyvkereskedése.

Plósz Sándor: A polgári per szerkezete az uj perrendtartásban. In: Plósz Sándor Összegyűjtött dolgozatai, Budapest, 1927, Magyar Tudományos Akadémia. 118-138.

Plósz Sándor: A polgári peres eljárás reformja. In: Magyar Jogászegyleti Értekezések. 15. sz. 1883, Budapest, Franklin Társulat. 1-14.

Plósz Sándor: A polgári peres eljárás reformja. In: Plósz Sándor Összegyűjtött dolgozatai, Budapest, 1927, Magyar Tudományos Akadémia. 105-117.

Sándor.

Térfi Gyula: Az uj polgári perrendtartás. Budapest, 1911, Grill Károly Könyvkiadóvállalata.

Tóth Károly: Polgári törvénykezési jog alapismeretek. 2. kiad. Debrecen, 1923, Hegedüs és Sándor

Vass Károly (szerk.): Magyar polgári törvénykezési jog, dr. Plósz Sándor egyetemi ny. r. tanár előadásai után. 1906, Budapest, Szent-István-Társulat

[1] Magyary Géza: A magyar polgári peres eljárás alaptanai. 1898, Budapest, Franklin Társulat. 129-147.

[2] Uo. 148-154.

[3] Uo. 154-180.

[4] Uo. 181-150.

[5] Magyary Géza: Magyar Polgári Perjog. 1. kiad. 1913, Budapest, Franklin Társulat. 447-465.

[6] Uo. 465-515.

[7] Vass Károly (szerk.): Magyar polgári törvénykezési jog, dr. Plósz Sándor egyetemi ny. r. tanár előadásai után. 1906, Budapest, Szent-István-Társulat. 60-61.

[8] Magyary: A magyar polgári peres eljárás alaptanai. 154.

[9] Plósz Sándor: A keresetjogról. In: Plósz Sándor Összegyűjtött dolgozatai. Budapest, 1927, Magyar Tudományos Akadémia. 29.

[10] Plósz Sándor: A magyar polgári perrendtartás törvényjavaslatának indokolása. Budapest, 1902, Grill Károly CS. és KIR. Udvari Könyvkereskedése 177.

[11] Uo. 42.

[12] Térfi Gyula: Az uj polgári perrendtartás. Budapest, 1911, Grill Károly Könyvkiadóvállalata. 228.

[13] Plósz: A magyar polgári perrendtartás törvényjavaslatának indokolása. 177.

[14] Földes István – Fehérváry Jenő: A magyar polgári perrendtartás kézikönyve, 2. kiad, Budapest, 1946, Grill Károly könyvkiadóvállalata 92-93.

[15] Plósz Sándor: A polgári per szerkezete az uj perrendtartásban. In: Plósz Sándor Összegyűjtött dolgozatai, Budapest, 1927, Magyar Tudományos Akadémia 119.

[16] Plósz Sándor: A polgári peres eljárás reformja. In: Plósz Sándor Összegyűjtött dolgozatai. Budapest, 1927, Magyar Tudományos Akadémia. 114.

[17] Plósz: A polgári per szerkezete… 121.

[18] Magyary Géza – Nizsalovszky Endre:  Magyar polgári perjog, 3. kiad, Budapest, 1939, Franklin Társulat, 352.

[19] Pap József: A magyar polgári perrendtartás előadói tervezetének egyes részeiről. In: Magyar Jogászegyleti Értekezések, 12. köt. 3. füz., 1895, Budapest, Franklin Társulat 125.

[20] Magyary Géza: Polgári Perjog. 2. kiad., 1924, Budapest, Franklin Társulat 357.

[21] Uo. 351.

[22] Uo. 359.

[23] Földes – Fehérváry: A magyar polgári perrendtartás kézikönyve. 117.

[24] Gaár Vilmos: A magyar polgári perrendtartás magyarázata (1911. évi I. t.-cz.). Budapest, 1911, Athenaeum

152.

[25] Plósz: A polgári per szerkezete… 132.

[26] Fövenyessy Lajos: A szóbeli tárgyalás az uj polgári perrendtartás szerint. Jogtudományi Közlöny. 1913. 19. sz. 164.

[27] Gaár: A magyar polgári perrendtartás… 111.

[28] Térfi: Az uj polgári perrendtartás. 229.

[29] Magyary: Polgári Perjog. 2. kiad. 348.

[30] Plósz: A polgári per szerkezete… 132.

[31] Magyary-Nizsalovszky: Polgári Perjog. 3. kiad. 351.

[32] Uo. 351.

[33] Földes – Fehérváry: A magyar polgári perrendtartás kézikönyve. 96.

[34] Plósz: A polgári per szerkezete… 128.

[35] Plósz: A magyar polgári perrendtartás törvényjavaslatának indokolása. 42.

[36] Plósz: Uo. 42.

[37] Plósz: Uo. 42.

[38] Magyary Géza: A perfelvétel körüli mulasztás következményei. Jogtudományi Közlöny, 1899. 46. sz. [1. r.]  329-330.

[39] (Kúria, P. VII. 2336/1932. – Gr. XXVII, 1067) Vö: Magyary-Nizsalovszky: Polgári Perjog. 3. kiad. 509.

[40] Magyary: A perfelvétel körüli mulasztás…[1. r.]  329.

[41] Plósz: A magyar polgári perrendtartás törvényjavaslatának indokolása… 43-44.

[42] Gaár: A magyar polgári perrendtartás… 110.

[43] Magyary-Nizsalovszky: Polgári Perjog. 3. kiad. 336.

[44] Fabinyi Tihamér: Polgári perrendtartás törvénye és joggyakorlata, 1. köt., Budapest, 1931. Grill Károly Könyvkiadóvállalata 307.

[45] Gaár: A magyar polgári perrendtartás… 110-151.

[46] Uo. 154.

[47] Uo. 154.

[48] Pap József: A Plósz-féle Polgári perrendtartás tervezetéhez, perjogi tanulmány. Budapest, 1899, Eggenberger

84.

[49] Magyary-Nizsalovszky: Polgári Perjog. 3. kiad. 337.

[50] Plósz: A polgári peres eljárás reformja. 114.

[51] Tóth Károly: Polgári törvénykezési jog alapismeretek. 2. kiad. Debrecen, 1923, Hegedüs és  Sándor 497.

[52] Magyary-Nizsalovszky: Polgári Perjog. 3. kiad. 337.

[53] Gaár: A magyar polgári perrendtartás… 155.

[54] Uo. 159.

[55] Magyary-Nizsalovszky: Polgári Perjog. 3. kiad. 338.

[56] Magyary: Polgári Perjog. 2. kiad. 339.

[57] Pap: A Plósz-féle Polgári perrendtartás… 91.

[58] Térfi: Az uj polgári perrendtartás 283.

[59] Uo. 283.

[60] Földes – Fehérváry: A magyar polgári perrendtartás kézikönyve. 119

[61] Magyary – Nizsalovszky: Magyar polgári perjog, 3. kiad. 366.

[62] Uo. 366.

[63] Magyary: A magyar polgári peres eljárás alaptanai. 171.

[64] Plósz: A keresetjogról. 29.

[65] Uo. 499-500.

[66] Uo. 499.

[67] Gaár: A magyar polgári perrendtartás… 160-161.

[68] Plósz: A magyar polgári perrendtartás törvényjavaslatának indokolása. 210.

[69] Magyary: Polgári Perjog. 2. kiad. 377.

[70] Gaár: A magyar polgári perrendtartás… 153.

[71] Alföldy Ede: A polgári perrendtartás egyszerűsítése. Jogtudományi Közlöny, 1920. 14. sz. [1.r.] 108.

[72] Uo. 108.

[73] Pap: A Plósz-féle Polgári perrendtartás… 78.

[74] Oberschall Adolf: Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat előadói tervezetéhez. Ügyvédek Lapja,  13. évf. 53. sz. [4. rész] 3.

[75] Gaár: A magyar polgári perrendtartás…. 162.

[76] Magyary: A magyar polgári peres eljárás alaptanai. 175.

[77] ZUo, 175.

[78] Domján Lajos: A magyar polgári perrendtartás törvényjavaslatának birálata. Perfelvétel és előkészítés A jog, 1906, 27. sz. [7.r.] 205.

[79] Földes – Fehérváry: A magyar polgári perrendtartás kézikönyve. 114.

[80] Magyary: Polgári Perjog. 2. kiad. 378.

[81] Magyary: Polgári Perjog. 2. kiad. 378.

[82] Magyary: Polgári Perjog. 2. kiad. 382.

[83] Földes – Fehérváry: A magyar polgári perrendtartás kézikönyve. 122.

[84] Magyary-Nizsalovszky: Polgári Perjog. 3. kiad. 371.

[85] E paragrafusok gyakorlati, elméleti értelmezéséről a Jogtudományi Közlöny hasábjain éles vita támadt Borsos Endre (törvényszéki bíró) és Gutfreund Sámuel (ügyvéd) között, mely álláspontokat Antal József egészítette ki és világított meg új szemszögből. A szerzők által felhozott érvek mentén mutatjuk be e paragrafusokat és azok lehetséges értelmezéseit.

[86] Borsos Endre: A keresettől való elállás szabályozása az új polgári perrendtartásban. Jogtudományi Közlöny 1915. 10. sz. 122.

[87] Antal József: Elállás a pertől és a keresettől. Jogtudományi Közlöny, 1915. 29. sz. 324.

[88] Borsos Endre: Megjegyzések a pertől való elállásra. Jogtudományi Közlöny, 1915. 19. sz. 232.

[89] Borsos: A keresettől való… 122.

[90] Uo. 122.

[91] Uo. 123.

[92] Földes – Fehérváry: A magyar polgári perrendtartás kézikönyve. 124.

[93] Antal: Elállás a pertől… 324.

[94] Uo. 324.

[95] Gutfreund Sámuel: Elállás a keresettől. Jogtudományi Közlöny, 1915. 13. sz. 159.

[96] Uo. 159.

[97] Uo. 159.

[98] Borsos: Megjegyzések… 232.

[99] Borsos: A keresettől való… 123.

[100] Térfi: Az uj polgári perrendtartás. 288.

[101] Borsos: A keresettől való… 123.

[102] Uo. 123.

[103] Gutfreund: Elállás… 160.

[104] Uo. 160.

[105] Borsos: Megjegyzések… 232.

[106] Antal: Elállás a pertől… 324.

[107] Borsos: A keresettől való… 123.

[108] Gutfreund: Elállás… 160.

[109] Borsos: Megjegyzések… 232.

[110] Antal: Elállás a pertől… 324.

[111] Uo. 324.

[112] Borsos Endre: A keresetváltoztatás lényege és következményei. Jogtudományi Közlöny, 1917, 15. sz. 141.

[113] Uo. 141.

[114] Uo. 141.

[115] Földes – Fehérváry: A magyar polgári perrendtartás kézikönyve. 125.

[116] Gaár: A magyar polgári perrendtartás… 163.

[117] Borsos: A keresetváltoztatás lényege… 139.

[118] Magyary-Nizsalovszky: Polgári Perjog. 3. kiad. 372.

[119] Borsos Endre: A keresetváltoztatás lényege… 139.

[120] Uo. 139.

[121] Gaár: A magyar polgári perrendtartás… 164.

[122] Térfi: Az uj polgári perrendtartás.  290.

A gyermeki jogok 1989-es New-York-i Egyezménnyel történő globális deklarálását követő több évtizedes fejlődés eredményeként Európában 2011-ben megszületett az EU gyermekjogi ütemterve[2], mely a jogokat rendszerbe foglalta és megalkotta a gyermekbarát (child-friendly), jelenleg hazánkban inkább gyermekközpontúnak nevezett igazságszolgáltatás fogalmát. A magyar jogba e jogok kiteljesedését és érvényesítését szolgáló intézményeket a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012.évi LXII.törvény iktatta be.

E jogok fontosságát és a joggyakorlatban való jelentőségét mutatja az, hogy nem sokkal a fenti törvényi szintű szabályozás megjelenését követően 2015-ben egyedülálló könyv született Filó Erika és Katonáné Pehr Erika tollából “Gyermeki jogok, szülői felelősség és gyermekvédelem” címmel a Hvg-Orac kiadó gondozásában.[3] A kötet bemutatja a gyermekek jogait, azok védelmét, magát a gyermekvédelmi rendszert. A szülői felügyelet tartalmát, szünetelését és megszüntetését, a kapcsolattartást, az örökbefogadást, valamint a gyámságot is feldolgozza. Ezen túlmenően az olvasó elé tárja a gyermekvédelmi ellátások és intézkedések rendszerét, valamint a gyámügyi igazgatás szervezetét és feladatait, továbbá a főbb eljárási szabályokat. Átfogó, enciklopédiaszerű áttekintést ad.

Ezzel szemben jelen recenzió tárgyát képező kötet a gyermeki jogok igazságszolgáltatásban, azon belül is kizárólag a civilisztika körébe tartozó családjogi jogvitákban történő érvényesülését vizsgálja.

A kötetet Nagy Márta írta. Szívesen olvastam volna egy pár mondatos bemutatást a szerzőről, más fellelhető műveiről. Mivel ez elmaradt, így csak vélelmezni tudom azt, hogy a szerző megegyezik Gyengéné dr. Nagy Mártával, akitől számos értékes családjogi, illetve bírósági mediációval foglalkozó cikket volt módom elolvasni.[4]

A könyv öt részét előszó és következtetések foglalja keretbe. Az első rész a gyermek érdeke mint alapvető elv megjelenése a szülői felügyeleti jog közös gyakorlása során címet viseli. Az I. rész megmutatja a gyermek legfőbb érdeke mint alapelvnek az értelmezését a nemzetközi egyezményeken keresztül, valamint az új Ptk.-n belül.  A szerző ebben a fejezetben nem kerül el olyan vitatott témát sem mint a kiskorú gyermekek váltott elhelyezése, mely családjogász körökben általában két ellentétes táborra osztja a kollégákat. A szerző a II. fejezetet teljes egészében a gyermekközpontú igazságszolgáltatásnak és ezen belül a gyermek meghallgatásának szentelni. Rámutat arra, hogy „a gyermek önálló alanyként, önálló jogok hordozójaként kizárólag az utóbbi harminc esztendőben lépett a jog színpadára és a szabad véleménynyilvánításhoz való jog, valamint a gyermek meghallgatása alapelv érvényesülése biztosítják számára, hogy véleményét az őt érintő kérdésekben kellő súllyal figyelembe vegyék”. A gyermek meghallgatás neuralgikus pontját sem kerüli el, így a fejezeten belül külön címet kapott a kiskorú ítélőképességének vizsgálata, érintve a nemzetközi és a magyar szabályozást is. Az író felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy a jövőre nézve nem lesz tartható az Alkotmánybíróság 1143/B/1998. határozata, mely kimondta, hogy ” nem jelenti a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való alapjogának aránytalan korlátozását, ha az elhelyezésére (szülői felügyeleti jogok gyakorlására) vonatkozó jogvitában nem hallgatja meg minden esetben a kiskorút.” Ezt a megállapítást azonban árnyalja álláspontom szerint az EUB- 491/10 PPU. Zarraga kontra Pelz ügy, melynek kapcsán dr. Osztrovits András megállapította, hogy “a gyermek visszavitele körében előírt személyes meghallgatás szabálya nem”kőbe vésett” az eljáró bíró mérlegelhet úgy, hogy éppen a gyermek érdekében eltekint attól. ….. az EUB vonatkozó részletes indokolása alapján okszerűen arra lehet következtetni, miszerint a gyermek meghallgatásától való – bírói mérlegelésen alapuló – eltekintés minden, a Rendelet hatálya alá tartozó eljárásban lehetséges intézkedés.”[5]

Nagy Márta rámutat a gyermekközpontú igazságszolgáltatás eredményessé tételének eszközeire is, így arra, hogy érdemes lenne a bírák pszichológiai ismereteit bővíteni, és azt sem hallgatja el, hogy milyen fontos szerepet játszik a kiskorú meghallgatása során az, amennyiben a bíró magas érzelmi intelligenciával rendelkezik. Kitér arra is, hogy előfordulhat másodlagos viktimizáció, melynek körébe tartoznak a szükségtelen számban ismételt meghallgatások, a gyermek tájékoztatáshoz és véleménynyilvánításhoz fűződő jogainak figyelmen kívül hagyása vagy megtagadása.

A kötet leghosszabb része a III.fejezet, mely a gyermek jogainak védelme a határokon átnyúló és jogellenes gyermekelviteli ügyekben címet viseli. Megvizsgálja a szerző mindkét oldalt: így a jogellenesen Magyarországra hozott gyermekek vissza vitelével és a Magyarországról jogellenesen külföldre vitt gyermekek vissza hozatalával kapcsolatos eljárások szabályozását, gyakorlatát, problémáit. Ebben a fejezetben kap helyt az ilyen tárgyú soron kívüli ügyekben fontos szerepet játszó bíróságok közötti közvetlen kommunikációt biztosító szabályozás bővebb kifejtése, továbbá a nemzetközi jogellenes gyermekelviteli adatbázis ( INCADAT ) bemutatása. A szerző részletesen több uniós tagállam és Svájc tekintetében ismerteti a mediáció lehetőségeit a jogellenes gyermekelviteli ügyekben, kitérve a mediáció hazai alkalmazásának körére is.

A IV. fejezet az általam mint családjogi bíró által családjogi jogvitákban messzemenőkig támogatott bírósági mediáció hátterét térképezi fel a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló 2008/52/EK  irányelv, valamint a hazai gyakorlat alapján.

A kötet záró, V. fejezete, a gyermeki jogok védelmével kapcsolatos nemzetközi bírósági gyakorlat tendenciái mutatja be, kiemelve, hogy a két bíróság: „a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága és a Luxemburg székhellyel működő Európai Unió Bírósága joggyakorlata közötti kapcsolódási pont az emberi jogvédelem érvényesülése a gyermeki jogok védelme mentén.” E körben Nagy Márta részletesen bemutat és elemez több jogesetet is. Ezen túlmenően felhívja a figyelmet a sajnos még kevéssé ismert és még kevésbé felismert szülői elidegenítés szindrómára (PAS). A PAS felismerését joggyakorlatban már előfordult példákon keresztül segíti.

A szerző a Következtetésekben kijelöli a jövőre nézve az irányvonalat: “az európai jogharmonizációs folyamat részeként a jövő feladatai közé tartozik hazánkban, hogy a jogalkalmazók a társszakmák képviselőivel kidolgozzák a gyermekek a peres, illetve a közvetítői eljárásokban való részvételének részletszabályait, a gyermekbarát igazságszolgáltatás európai koncepciójának alapulvételével, a gyermek legfőbb érdeke minél hatékonyabb érvényesülése érdekében.”

A kötetet részletes és alapos irodalomjegyzék zárja külön bontva a papír alapú, az internetes forrásokat, a nemzetközi, valamint a hazai jogforrásokat, illetve az EJEB, az EUB és a hazai bírósági gyakorlatot.

Megítélésem szerint a kötet igazi hézagpótló mű, melyhez konzultációs céllal minden családjogász nyugodtan fordulhat a határokon átívelő ügyekben is. Emellett kiváló  arra a célra is, hogy a mediációtól idegenkedőket meggyőzze annak erősségeiről és eredményességéről.

 

[1]Szél Napsugár Ágnes KRE-ÁJK Doktori Iskola III.éves hallgatója

[2]https://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2011:0060:FIN:hu:PDF

[3]Filó Erika, Katonáné Pehr Erika: Gyermeki jogok, szülői felelősség és gyermekvédelem Budapest,  Hvg-Orac Lap -és Könyvkiadó Kft.2015.

[4]Gyengéné dr.Nagy Márta: Arany középút?-váltott elhelyezés tapasztalatai Franciaországban Családi Jog Iv.évf.2.szám 2006.június.33-39.oldal

[5]Dr.Osztovits András: A szülői felelősséggel kapcsolatban hozott külföldi határozat végrehajtásának megtagadása in :Családi Jog 2012.1.szám 227.oldal