Zsidai Réka: A locke-i és a rousseau-i nevelési elvek a gyakorlatban: Festetics László (1785–1846) neveltetése a felvilágosodás szellemében és a mai oktatást szabályozó dokumentumok tükrében

Bevezetés

Tanulmányunkban gróf Festetics László (1785–1846) neveltetésével foglalkozunk új aspektusból, ami a pedagógia és a művelődéstörténet határterületén helyezkedik el. Célunk az analógiák, ismétlődő mintázatok kimutatása a felvilágosodás és a mai modern kor között. Továbbá írásunk azt hivatott alátámasztani, hogy a legkorszerűbb nyugat-európai mintájú munkák tapasztalatainak adaptálása a helyi sajátosságoknak megfelelően mennyire komoly jelentőséggel bírnak filológiai szempontból.

A karrier kiépítésének több járható útja volt ismeretes az újkorban. Az elit esetében ez lehetetlen lett volna a megfelelő nevelés és neveltetés nélkül, ami más társadalmi csoportok karrierlehetőségéhez ugyan hozzájárult, de nem kizárólagosan. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a 18. század utolsó harmadára Közép-Kelet-Európába is eljutott a felvilágosodás eszmeáramlata.[1] A főúri réteg esetében erre az időszakra felértékelődött a tudás mint érték, ennélfogva a presztízs részét képezte úgy a nyelvek ismerete, mint a széles körű műveltség és az olvasottság.[2] Közben pedig kialakult a korszerű neveltetéssel kapcsolatos igény is.[3]

Már a 17. században Apáczai Csere János (1625–1659), az erdélyi protestáns iskolaügy előmozdítója kifejtette kolozsvári székfoglalójában véleményét az iskolák szükségességéről.[4] Rövid historiográfiai áttekintőnkben a 19–20. századi magyarországi neveléstudomány jeles pedagógusai közül csupán néhányukat emeljük ki. Fináczy Ernő (1860–1935) szerint a világnézetnek és a vallásosságnak is kiemelkedő szerepe van a nevelésben, ám annak célja egyértelműen a szabad akaratból történő, jóra irányuló cselekvés.[5] Weszely Ödön (1867–1935) a gyakorlati pedagógia híve volt, s a korszerű, haladó eszméket igyekezett átültetni a pedagógiába.[6] Habár ő is fontos szerepet szánt a kultúraközvetítésnek, ez a törekvés Prohászka Lajosnál (1897–1963) domborodik ki.[7] Felméri Lajos (1840–1894)[8] és Karácsony Sándor (1891–1952)[9] pedagógiai elveit a társas viszonyok, míg Schneller Istvánét (1847–1939) a szeretetelvűség határozta meg. Imre Sándor (1877–1945) a nemzetnevelés, a közösségi nevelés és a személyiségfejlesztés kölcsönhatására hívja fel a figyelmet szintetizáló munkájában.[10] Mindannyiuknál felfedezhető a locke-i, illetve a herbarti lenyomat, s annak továbbadása az adott kor viszonyaihoz igazítva.[11] A kortárs irodalmat tekintve pedig Pukánszky Béla (1954 –) pedagógiai és iskolatörténeti kutatásai érdemelnek említést.

A Habsburg-dinasztia szolgálatában álló, hivatalnoki pályán kiemelkedő, a Festetics család keszthelyi ágának egyik meghatározó személyisége, Festetics György (1755–1819) tanulmányait egy elitképző intézményben, a bécsi Collegium Theresianumban[12] végezte. Az ott tapasztaltakat, mentalitást, attitűdöt, tudást pedig a későbbiekben Keszthelyen kamatoztatta.[13] A keszthelyi gróf a rangból, társadalmi státusból adódóan, a korszak elvárásaihoz igazodva nagy figyelmet fordított fia, László gróf neveltetésére. Festetics György 1790-ben az európai műveltségű Péteri Takáts Józsefet szerződtette nevelőnek fia mellé, majd 1799-től Kultsár István került Festetics szolgálatába. Az ifjú gróf 1793-tól Bécsben tanult, így az apai utasítások és a nevelők részletgazdag beszámolói írásban történtek.[14] A dokumentumok ma a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában és az Országos Széchényi Könyvtárban lelhetők fel.

Magánnevelők

„A varázsige, melytől a kor minden társadalmi, erkölcsi és gazdasági probléma megoldását remélte, a »nevelés« volt.”[15] Egon Friedell állítására alapozva Pukánszky sem véletlenül nevezte a 18. századot a „pedagógia századának”, hiszen a felvilágosodás hívei hittek a nevelhetőségben.[16]

Festetics György a nevelőkkel szerződést kötött – ahogy az a korban szokás volt. 1791-ben a Péteri Takáts Józseffel kötött szerződés rögzíti a fizetés összegét a szolgálat idejére, melyet 300 forintban (továbbiakban: ft), míg a szolgálati idő lejárta utáni pensiót, azaz nyugdíjat 400 ft-ban határozta meg. Amennyiben nyugdíj mellett könyvtárosként dolgozna Festeticsnél, még szállásban és teljes ellátásban is részesülne. A szerződés arra az eshetőségre is kitér, ha a nevelő bontaná fel szerződést. Ebben az esetben éves szinten 100 ft juttatásban részesül, de ígéretet kell tennie, hogy keres maga helyett másik nevelőt. Ám az is bekövetkezhet, hogy a tanítványa halálozik el, így a körülményekre való tekintettel 200 ft fizetést kapna évente.[17]

Ugyanez a szerződéskötési aktus történt az új nevelő, Kultsár István esetében is. A keszthelyi gróf hat évre szerződtette, de elődjéhez képest nagyobb fizetséget kapott (kezdetben évi 600 ft-ot).[18] Később ez az összeg 100 ft-tal emelkedett, sőt, arra is ígéretet kapott, ha a hat esztendőt kitölti, az ígért semel pro sempel 6 000 ft mellé még 500 ft-ot kap. Ezt a Kultsár Istvány Praefectus Urra nézve, és a Fiam további Nevelését illető Jegyzések-ben rögzítették.[19]

A keszthelyi gróf hatalmas összegeket fordított fia neveltetésére, alkalmazott korrepetitort, s magántanároknak is fizetett. Stohl Róbert megállapítása szerint azonban nem értékelhető Takáts munkája, mivel nem végezte el megfelelően a rá bízott oktatási tevékenységet.[20] László neveltetése a családi tradíciót, mintát követve magánnevelővel valósult meg, aki elsősorban a John Locke-i (1632–1704) és a J. J. Rousseau-i (1712–1778) elveket plántálta a növendékbe, majd az alapok elsajátítása után került a bécsi Theresianumba. Locke embereszménye a gentleman, azaz művelt ember volt. A gentleman nevelésekor a következő célokat, pilléreket tartotta szem előtt, melyek egyébként Rousseaunál is megjelennek: 1. testi nevelés, 2. erkölcsi és vallásos nevelés, 3. értelmi nevelés.[21] Emellett a pedagógiai alapelvek forrásai a német filantropisták voltak, mint Joachim Heinrich Campe, Christiann Fürchtegott Gellert, Christian Gotthilf Salzmann, Rudolph Zacharias Becker, míg a magyar újdonságok közül többek között Szekér Joákim, Vályi András, illetve Fejér György, Pálóczi Horváth Ádám, Dugonics András, Verseghy Ferenc művei érdemelnek említést.[22]

Milyen a jó nevelő?

John Locke, az angolszász felvilágosodás előfutára úgy véli, hogy a jó nevelőnek pozitív jellemvonásokkal kell rendelkeznie. Annak érdekében, hogy a rá bízott tanítványát valaki helyesen, következetesen tudja irányítani és meg tudja óvni a rossztól, helyesen, józan ítélőképessége szerint tudja kezelni a különféle helyzeteket, magas intelligenciával kell rendelkeznie. Magától értetődik tehát, hogy a jó nevelő művelt ember, aki udvarias és még jó fellépése is van. Ehhez párosul az okosság, bölcsesség, gyengédség, lelkiismeretesség. Mindemellett Locke jó befektetésnek tarja a gyerekek neveltetésére fordított összeget, ami véleménye szerint később fog megtérülni.[23] „Oly művészet ez, amelyet sem tanítani, sem könyvből megtanulni nem lehet.”[24]

Adolf Knigge (1752–1796) német író illemtankönyvében (Érintkezés az emberekkel – Über den Umgang mit Menschen) fejti ki véleményét a tanítókról. Locke-hoz hasonlóan fontosnak tartja a külső megjelenést, ápoltságot, ám a kirívó, feltűnősködő magatartást és modort elutasítja.[25] Knigge is kifejezte megbecsülését, tiszteletét a nevelők irányába, magasztalta ezt a hivatást, melyről így írt: „Különös tiszteletet érdemelnek, kik magukat a nevelés fontos pályájára egész lélekkel rászánják.”[26]

Festetics László neveltetése

A locke-i elvek

Testi nevelés

A nevelés első alappillére a testi nevelés volt. Ide tartozott az úszás, a korcsolyázás, a futás, a távolugrás, a dobás, a hajítás, a különböző labdajátékok, a teke, a biliárd, valamint a lovaglás és a vívás. A korszakban az utóbbi kettő igen kedvelt időtöltésnek számított az arisztokrácia körében.[27] Ezek előnyeit Locke is megfogalmazta.

A lovaglás „egyike a legjobb testgyakorlatoknak, amelyeket a kényelemnek és fényűzésnek e helyein csak végezni lehet (…).” Hozzájárul a megfelelő testtartás kialakításához, ugyanakkor háború idején is rendkívül hasznos képességnek számít.[28] A vívás előnyeit és hátrányait is papírra vetette: „A vívást egészségi szempontból igen üdvös gyakorlatnak tartom, de az életre való tekintettel, veszedelmet rejt magában (…)”, mivel virtustól és a büszkeségtől vezérelt fiatalemberek könnyen elbízhatják magukat a kardforgatásban való jártasságban, ami tragédiához is vezethet.[29] Ezekkel szemben a biliárd Kibédi Mátyus István szerint „se az elmét, se a’ testet nem fárasztja.”[30]

Locke-nak egyébként az volt a tézise a szórakozásról, játékról, hogy az ember nem lehet tétlen: „Mert a szórakozás, ahogy mindenki maga tapasztalhatja, nem tétlenséget jelent, hanem a fáradt testnek megkönnyebbülését az által, hogy tevékenységünknek új irányt adunk.”[31] Festetics György instrukcióiban kihangsúlyozza a testi gyakorlás, különösen a lovaglás fontosságát, valamint a puhaság és a kényeztetés elkerülését.[32] A testi egészséget persze tudományos elméleti alapokra kell fektetni, ezért fiának antropológiát is szükséges volt tanulnia.[33]

Az egészséghez azonban nemcsak a testmozgás tartozik hozzá, hanem az egészséges táplálkozás is, hiszen a kettő balansza feltételezi egymást.[34] Az erre való törekvés Festetics László neveltetésben is tetten érhető, melyet a források alátámasztanak. A László nevelésére vonatkozó utasítás kimondja, hogy az italra nem szabad rászoktatni az ifjú grófot,[35] de Locke is elutasítja a bor és az erős ital fogyasztását, ám a sörfogyasztást engedélyezi.[36] Locke-nak a táplálkozásra vonatkozóan tanácsai közül néhányat emelünk ki. Szerinte mellőzendő az étkezésekből a hús és a cukor, de óvatos só- és fűszerhasználatra is int az egyszerűség jegyében.[37] Az elv tehát az ókori latin „Ép testben, ép lélek” közmondásra vezethető vissza.[38]

Locke úgy véli, hogy az emberi test mindent kibír, amihez csecsemőkortól kezdve hozzászoktattuk.[39] A szabad levegőn való tartózkodás fontosságára is felhívja a figyelmet annak érdekében, hogy testünk mindent elviseljen, hozzászokjon a hideghez, meleghez, esőhöz, napfényhez,[40] de a kényeztetés ellen is szól, ami Rousseau Emiljében is megtalálható.[41] A kényeztetés kulcskérdés László gróf neveltetését vizsgálva. Az apai szigor György részéről úgy véli, hogy az anyai kényeztetés aláásta a nevelő tekintélyét, amit fel is ró neki.[42] A túláradó anyai szeretet, Pestalozzi pedagógiájában (Lénárd és Gertrúd) fedezhető fel.[43] Spranger kultúrfilozófus szerint, ami megjelenik Pestalozzinál, az a saját gyermekkorára vezethető vissza, amikor féltéssé alakult át a szeretet.[44]

A leírtak alapján kimutathatók a gyökerek a Nemzeti Alaptanterv (NAT) pedagógiai céljai között (testi és lelki egészségre való nevelés). „Az egészséges életmódra nevelés hozzásegít az egészséges testi és lelki állapot örömteli megéléséhez. A pedagógusok ösztönözzék a tanulókat arra, hogy legyen igényük a helyes táplálkozásra, a mozgásra, a stresszkezelés módszereinek alkalmazására. (…) A pedagógusok motiválják és segítsék a tanulókat a káros függőségekhez vezető szokások kialakulásának megelőzésében.”[45]

Erkölcsös és vallásos nevelés

1793-ban Festetics György nevelési útmutatást készített fia számára, melyben kötelességtudó, erkölcsös ifjú nevelését tűzi ki célul az erényes és vallásos nevelés szellemében,[46] ahogy ez a NAT egyik nevelési célja is.[47] Az erényes élethez tartozik a becsületesség, tisztességesség, szilárdság, bátorság, erény (alapja Isten igaz fogalma), bölcsesség, műveltség, tudás, jószívűség, jóindulat, mértékletesség.[48]

Jegyezzük meg, hogy Takáts a locke-i nevelési területek közül az erkölcsire helyezte a hangsúlyt.[49] György a rousseau-i elvek alapján instrukcióiban mértékletességre inti fiát.[50] Azt is kihangsúlyozza, hogy kötelességtudó, erkölcsös ifjút kíván neveltetni fiából, akiben tudatosul, hogy emberi kötelességeivel Istennek, felebarátainak, s magának tartozik, „ebböl tehát az igaz Hit, Vallás a’ melly az örökös természetnek törvényeiből származik”.[51]

Jól gondolja Locke, hogy a jómodor példaadásból sajátítható el, nem pedig szabályokból, éppen ezért nagyon fontos a családi minta és a nevelő személye.[52] Pukánszky Béla is a személyes példaadást és a nevelő felelősségét emeli ki hatékony nevelési módszernek.[53] Ezekre visszavezetve érthető, hogy a NAT külön tárgyalja a családi életre nevelést: „A család kiemelkedő jelentőségű a gyerekek, fiatalok erkölcsi érzékének, szeretetkapcsolatainak, önismeretének, testi és lelki egészségének alakításában.”[54]

Értelmi nevelés

A neveltetés során a műveltség mellett kitüntetett figyelem társult a praktikus, vagyis a társadalmi érvényesüléshez szükséges ismeretekhez (utilitarizmus).[55] John Locke számos tevékenységet sorol ebbe a kategóriába, melyek László neveltetésében is megtalálhatók.[56] Locke próbálja vegyíteni Bacon empirizmusát és Descartes racionalizmusát, vagyis a tapasztalatelvűséget és az ésszerűséget.[57]

Az apai instrukciók leszögezik, hogy azokat a tudományokat kell fiával megszerettetni, melyek egy magyarországi birtokos mágnáshoz leginkább illenek. Ennek legfontosabb csoportját alkotják a jogi, pénzügyi, államigazgatási és birtokigazgatáshoz szükséges ismeretek.[58] Modern viszonyokhoz igazodva, de ugyanezek a célok fellelhetők a NAT-ban is (gazdasági és pénzügyi nevelés): „Cél, hogy a tanulók ismerjék fel saját felelősségüket az értékteremtő munka, a javakkal való ésszerű gazdálkodás, a pénz világa és a fogyasztás területén. Tudják mérlegelni döntéseik közvetlen és közvetett következményeit és kockázatát. Lássák világosan rövid és hosszú távú céljaik, valamint az erőforrások kapcsolatát, az egyéni és közösségi érdekek összefüggését, egymásrautaltságát.”[59]

Ide tartoznak még a segédtudományok, a logika, a történelem, a földrajz, a retorika, a számtan, a mértan, a helyesírás, az idegen nyelvek (német, latin, francia, olasz, tót vagy horvát, esetleg az angol), s természetesen a deák nyelv tökéletesítése.[60] Locke a görög nyelv ellen szólt, szerinte ugyanis nincs rá szükség, mivel nem tudóst akar nevelni, hanem úriembert.[61] A társasági élethez elengedhetetlen az esztétika, az etika, a diplomatika, a titkosírás és a tánc.[62] Locke úgy véli, a tánc készség, melynek elsajátításához táncmester szükséges. A tánctudás férfiasságot, önbizalmat, fellépést ad.[63] Kibédi is a tánc pozitív hatását emeli ki: „ez mind a’ testnek nehézsegit, mind az elmének unalmát egyszer ‘s mind tsudálatoson el-vészi, mellyet semmiféle más commotio mozgás véghez nem vihet.”[64] S végül a hadtudományok alapjairól (ballisztika, hajózás, katonai építészet) sem szabad megfeledkezni a korabeli hasznos ismeretek vonatkozásában.[65]

Locke valamilyen iparág megtanulását is fontosnak tartja, amit a „közjó” szolgálatába lehet állítani: „A gyermeknek tevékenységre való hajlandóságát mindig olyasvalamire kell terelni, aminek hasznát látja”.[66] Rousseau szerint azért fontos a mesterségek tanulása, hogy a tanítvány legyőzze a megvető előítéleteket.[67] Ilyen hasznos mesterségnek tartja Locke a festést, de kiemeli árnyoldalait is. Sok időt vesz el a hasznos tanulmányok rovására, ráadásul ülő foglalkozás s inkább az elmét, semmint a testet mozgatja meg.[68] Megemlíti még a kertészkedést és az asztalosságot, mely mesterségek megismerését maga Festetics György is elfogadta.[69]

Stohl és Kurucz rámutat, hogy a keszthelyi gróf az említett praktikus ismeretek elsajátításával egyértelműen a hivatali-udvari életet helyezte előtérbe,[70] értékrendet tükröz, amit a társadalmi állás megkövetelt. A jószágbirtokos és Pestalozzi pedagógiája alapján a hasznos polgártárs képét vetíti elénk.[71] Ezek lenyomatai szintén megjelennek a NAT-ban. Egyik a nemzeti öntudat és hazafias nevelés, mely a nemzeti, népi kultúra értékeinek, hagyományainak, a szülőföld megismerésének, megbecsülésének, védelmének, a közösséghez tartozáshoz, a hazaszeretet érzésének kialakításához való fontosságot hangsúlyozza.[72] Másfelől az állampolgárságra, demokráciára nevelés felhívja a figyelmet, hogy: „A demokratikus jogállam, a jog uralmára épülő közélet működésének alapja az állampolgári részvétel, amely erősíti a nemzeti öntudatot és kohéziót, összhangot teremt az egyéni célok és a közjó között. (…)” Ezt a cselekvő attitűdöt a törvénytisztelet, a tolerancia, az erőszakmentesség, illetve a méltányosság jellemzi. Az iskola pedig ezen állampolgári jogok és kötelezettségek megismerésére teremt alapot.[73] Végül pedig az önismeret és a társas kultúra fejlesztése mint nevelési cél érhető tetten a nevelésben.[74]

A rousseaui elvek

A forrásokból, Festetics György utasításaiból és a nevelési tervezetekből is kitűnik a „jól szabályozott szabadság” és a mértékletesség elve, ami Rousseau nevelési elvein alapszik.[75] Eszerint: „[Ne tanítsa más, csak tapasztalás!] Kipróbáltak már minden eszközt, csak egyet nem, éppen azt, amely egyedül vezethet célra: a jól szabályozott szabadságot. Ne ártsuk magunkat a gyermek nevelésébe, ha nem tudjuk őt egyedül a lehetséges és a lehetetlen törvényeivel odavezetni, ahová akarjuk. (…)”[76] György 1804-ben egy fiához írt instrukcióban jól példázza ezt az elvet, dilemmája pedig nem alaptalan: „Vallyon is mennyiben teszi magát Fiam Atyai kegyelmeimre érdemessé? Vallyon a szabadság hasznos é vagy káros néki? Vallyon meg Férjfiasodik é vagy még igen gyermekes?”[77]

Mindenekelőtt a társadalmi állásból adódóan kapcsolati háló kiépítésére törekedett, ami politikai, társadalmi, szellemi szempontból egyaránt meghatározó volt.[78] Előírta, hogy lovász nélkül nem lovagolhat, de azt is csak előre meghatározott időben és helyen teheti meg. Amennyiben illedelmes, takarékoskodás, alázatosság, becsületesség jellemzi, gyorsan tanul, nem él vissza a bizalommal, akkor Kultsár is több szabadságot adhat neki, vagyis többször hagyhatja magára. Megszabta továbbá a vizitációk rendjét, melyekről beszámolási kötelezettséggel tartozott. Részt vett a Királyi Tábla ülésein, ami a jurátusi pályára való felkészítést szolgálta. Az ifjú grófnak ígért balatonkeresztúri birtok menedzseléséhez pedig szintén fel kellett készülni, ami megkövetelte a józan ítélőképességet és az adminisztrációhoz szükséges ismeretek elsajátítását. Az útmutatás megszabta, hogy Széchényinél heti kétszer, más idegen méltóságoknál pedig havi kétszer ebédelhetett. A Pesti Színházat látogathatta, de kávézók, gyülekezőhelyek, játékhelyek felkeresése tilos volt. Végezetül nevelője megbüntethette, ha ellenállást tanúsított vagy hálátlanságot mutatott. Ebben az esetben retorzió következett: szabadsága megszűnik, a kurzust ismételnie kell, a balatonkeresztúri jószágot nem kapja meg, sem a házi rendtartást, a lovakat hazaküldeti, a cifrább libériák, fegyverek, bútorok a szeme előtt lesznek eladva, az ebből befolyt összeget a szegényebb diákok között osztják fel.[79]

A leírtak jól érzékelhetően a NAT-ban is kulcsszerepet elfoglaló pályaorientációra helyezik a hangsúlyt: „(…) olyan feltételeket, tevékenységeket kell biztosítania, amelyek révén a diákok kipróbálhatják képességeiket, elmélyülhetnek az érdeklődésüknek megfelelő területeken, megtalálhatják hivatásukat, kiválaszthatják a nekik megfelelő foglalkozást és pályát, valamint képessé válnak arra, hogy ehhez megtegyék a szükséges erőfeszítéseket.”[80]

Rousseau nevelési felfogásának a lényeges elemei is tetten érhetők Festetics László neveltetésében. A „jól szabályozott szabadság” mellett kardinális szempont a természetes büntetés elve, miszerint a büntetés a tett következménye (vagyis a tanítvány maga tapasztalja meg, mi a rossz).[81] Fontos, hogy a tevékenységből származzon az öröm, s olyat tanuljon, aminek érzi pillanatnyi előnyét, ezért a tanulási vágyat kell beleoltani.[82] Kritérium a tapasztalás útján történő tanulás[83] mindvégig szem előtt tartva, hogy Emil példájából kiindulva embert kívánt nevelni, aki megállja a helyét mindenütt a világban.[84]

Összegzés

Írásunkban tehát az analógiák, ismétlődő mintázatok és a kontinuitás szerepére hívtuk fel a figyelmet Festetics László nevelési példáján keresztül. Bebizonyítottuk, hogy a Nemzeti Alaptanterv célkitűzései teljes mértékben összhangban vannak Festetics László neveltetési elveivel.

Felelős, hazafias érzületű, önálló cselekvésre képes, megfelelő kapcsolatokkal és készségekkel, képességekkel rendelkező polgár nevelését tűzi célul az erkölcsi nevelésre alapozva.[85] Ez a tendencia érvényesül a NAT kulcskompetenciának tekintetében is (kommunikációs kompetenciák, azaz anyanyelvi és idegennyelvi, matematikai, gondolkodási, személyes és társas kapcsolati, munkavállalói, innováció és vállalkozói, kreativitás, valamint a tanulás kompetenciái). Magától értetődik, hogy esztétikai minőséget, egészségtudatosságot, belső motivációt feltételeznek.[86]

A NAT fejlesztési területei, nevelési céljai közül nyolc egyértelműen megtalálható László nevelési tervezeteiben, a neveltetésre vonatkozó instrukciókban. A maradék három (fenntarthatóság, környezettudatosság, médiatudatosságra való nevelés, tanulás tanítása) lenyomatai pedig a kor viszonyaihoz igazítva, közvetett formában mutathatók ki. Ezek a helyes életformán, kritikai beállítódáson és az érdeklődés felkeltésén alapszanak.[87]A téma hosszabb boncolgatást feltételez, ám erre terjedelmi megkötés miatt nem volt lehetőségünk.

Pragmatikus megközelítésből levonhatjuk az egyetemes tanulságot Rousseau megállapításából kiindulva: „Akkor kezdünk tanulni, amikor élni kezdünk. Nevelésünk velünk együtt kezdődik.”[88] Az ember személyes élettapasztalatokon keresztül nevelődik és nevel, ezért nem lényegtelen szempont a bikulturális szocializáció[89] milyensége.

Bibliográfia

Levéltári és kézirattári források

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára – Festetics család keszthelyi ágának levéltára

P 235 Gersei Pethő család – Memorabilia

P 246 Festetics László neveltetésére vonatkozó iratok

P 279 Directoratus

Országos Széchényi Könyvtár Kézirattár

Fol. Germ. 1476 ff. 107–114.

Nyomtatott források

Apáczai Csere János: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól, Gondolkodó magyarok, előszóval, jegyzetekkel ellátta Szigethy Gábor, Budapest, Neumann Kht., 2003. https://mek.oszk.hu/05000/05038/html/gmapaczai0002.html (Letöltés: 2021.04.10.)

Kibédi Mátyus István: Ó és Új Diaetetica az az: az életnek és egésségnek fenn-tartására és gyámolgatására, Istentől adattatott nevezetesebb természeti eszközöknek való elszámlálása, 6. köt., Pozsony, Landerer, 1793.

Knigge, Adolph: Az emberekkel való bánásmód I–II., ford. Nagy István, Budapest, Franklin-Társulat, 1887.

Locke, John: Gondolatok a nevelésről, Pedagógiai könyvtár 4., ford. Mutschenbacher Gyula, Budapest, Katholikus Középiskolai Tanáregyesület, 1914, 101, 103.

https://digitalia.lib.pte.hu/hu/pub/locke-john-gondolatok-a-nevelesrol-kkt-bp-1914-4664 (Letöltés: 2021.04.12.)

Mészáros István – Németh András – Pukánszky Béla (szerk.): Neveléstörténet szöveggyűjtemény, Budapest, Osiris, 2003.

Rousseau, J. J.: Emil vagy a nevelésről, ford. Győry János, Budapest, Tankönyvkiadó, 1957.

Stohl Róbert: Festetics László neveltetéséről, in Ujváry Gábor (főszerk.): Lymbus: magyarságtudományi forrásközlemények, Budapest, Magyar Országos Levéltár, Balassi Bálint Intézet, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Országos Széchényi Könyvtár, 2008, 211–233.

Szakirodalom

Cséby Géza: A keszthelyi Helikoni Ünnepségek rövid története 18171819-ig, in Szabolcs András (szerk.): Az ifjúság Helikoni Ünnepségei Keszthelyen, Nagykanizsa, Czupi, 1998, 926.

Fehér Katalin: A felvilágosodás pedagógiai eszméi és a főúri magánnevelés, Iskolakultúra, VI. évf., 1996/2, 85.

Felméri Lajos: A neveléstudomány kézikönyve, Budapest – Kolozsvár, Ajtai K. Albert Könyvnyomdája, 1890.

https://mtda.hu/books/felmeri_lajos_a_nevelestudomany_kezikonyve_Optimized.pdf (Letöltés: 2021.04.10.)

Fináczy Ernő: Elméleti pedagógia, s. a. rend. Nagy J. Béla – Prohászka Lajos, Budapest, OPKM, 1995.

Forray R. Katalin – Hegedűs T. András: Cigány gyermekek szocializációja, Budapest, Aula 1998.

Friedell, Egon: Az újkori kultúra története IV., Felvilágosodás és forradalom, ford. Vas István – Adamik Lajos, Budapest, Holnap, 1995.

H. Balázs Éva – Krász Lilla – Kurucz György (szerk.): Hétköznapi élet a Habsburgok korában, 17401815, Mindennapi történelem sorozat, Budapest, Corvina, 2007.

Hives-Varga Aranka: Inkluzív társadalom és nevelés. http://polc.ttk.pte.hu/tamop-4.1.2.b.2-13/1-2013-0014/94/4_tma_bikulturlis_szocializci.html (Letöltés: 2021.04.18.)

Ifj. Barta János: Arisztokraták Mária Terézia mezőgazdasági társaságaiban. in Bárány Attila – Orosz István – Papp Klára – Vinkler Bálint (szerk.): Műveltség és társadalmi szerepek: arisztokraták Magyarországon és Európában, Learning, Intellect and Social Roles: Aristocrats in Hungary and Europe, Speculum Historiae Debreceniense, A debreceni Egyetem Történelmi Intézete Kiadványai 18., Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2014, 431450.

Imre Sándor: Neveléstan, Bevezetés az iskolai nevelés munkájába, Budapest, OPKM, 1995.

Karácsony Sándor: A magyar világnézet: világnézeti nevelés, szerk. Heltai Miklós, Budapest, Széphalom Könyvműhely, cop., 2007.

Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Budapest, Akadémiai, 1980.

Kurucz György: A Festeticsek: Egy család változó korszakai, Rubicon, XXIV. évf., 2013/8, 2131.

Kurucz György: Kényszerhelyzet és vízió: Gróf Festetics György és a magyarországi agrárszakoktatás a 18–19. század fordulóján, in Bárány Attila – Orosz istván – Papp Klára – Vinkler Bálint (szerk.): Műveltség és társadalmi szerepek: arisztokraták Magyarországon és Európában, Learning, Intellect and Social Roles: Aristocrats in Hungary and Europe, Speculum Historiae Debreceniense, A debreceni Egyetem Történelmi Intézete Kiadványai 18., Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2014, 451463.

Kurucz György: Keszthely grófja, Gróf Festetics György, Budapest, Corvina, 2013.

Prohászka Lajos: Pedagógia, mint kultúrfilozófia, Budapest, Királyi Magyar Egyetemi nyomda, 1929. https://mtda.hu/books/prohaszka_lajos_pedagogia_mint_kulturfilozofia.pdf (Letöltés: 2021.04.10.)

Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996.

Stohl Róbert: Fragmenta Takatsiana: források és kiegészítések péteri és téti Takáts József (1767–1821) életrajzához, doktori értekezés, Szeged, SZTE BTK, 2009.

Online: http://doktori.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/1313/3/stohl-diss.pdf (Letöltés: 2021.04.10.)

Virág Irén: A magyar főrangúak nevelői a 19. század kezdetén, Zempléni Múzsa, VIII. évf., 2008/1, 20.

Virág Irén: Az arisztokrácia neveltetése Magyarországon 1790–1848, doktori értekezés, Debrecen, DE BTK, 2007.

https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/36326/ertekezes.pdf;jsessionid=BA4381EC487619CC2AE838E3058EA37D?sequence=5 (Letöltés: 2021.04.10.)

Virág Irén: Über die Privaterzieher des Hochadels in Ungarn zu Beginn des 19. Jahrhunderts, Germanistische Studien 6, Az Eszterházy Károly Főiskola tudományos közleményei, Tanulmányok a német nyelv és irodalom köréből, Eger, EKF Líceum, 2007, 229–241.

Weszely Ödön: Pedagógia, A neveléstudomány rendszere rövid összefoglalásban, Tudományos zsebkönyvtár, 171–172 a–b, Budapest, Révai, 1932. https://digitalia.lib.pte.hu/hu/pub/weszely-odon-pedagogia-a-nevelestudomany-rendszere-rovid-osszefoglalasban-revai-bp-1932-4341 (Letöltés: 2021.04.10.)

Hivatkozások

  1. Kurucz György: Kényszerhelyzet és vízió: Gróf Festetics György és a magyarországi agrárszakoktatás a 18–19. század fordulóján, in Bárány Attila – Orosz István – Papp Klára – Vinkler Bálint (szerk.): Műveltség és társadalmi szerepek: arisztokraták Magyarországon és Európában, Learning, Intellect and Social Roles: Aristocrats in Hungary and Europe, Speculum Historiae Debreceniense, A debreceni Egyetem Történelmi Intézete Kiadványai 18., Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2014, 451463.
  2. H. Balázs Éva – Krász Lilla – Kurucz György (szerk.): Hétköznapi élet a Habsburgok korában, 17401815, Mindennapi történelem sorozat, Budapest, Corvina, 2007, 106107. A témához lásd még: Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Budapest, Akadémiai, 1980; Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996; Mészáros István – Németh András – Pukánszky Béla (szerk.): Neveléstörténet szöveggyűjtemény, Budapest, Osiris, 2003; Fehér: A felvilágosodás, 85–93; Virág Irén: A magyar főrangúak nevelői a 19. század kezdetén, Zempléni Múzsa, VIII. évf., 2008/1, 20; Virág Irén: Über die Privaterzieher des Hochadels in Ungarn zu Beginn des 19. Jahrhunderts, Germanistische Studien 6, Az Eszterházy Károly Főiskola tudományos közleményei, Tanulmányok a német nyelv és irodalom köréből, Eger, EKF Líceum, 2007, 233–235; Virág Irén: Az arisztokrácia neveltetése Magyarországon 1790–1848, doktori értekezés, Debrecen, DE BTK, 2007.https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/36326/ertekezes.pdf;jsessionid=BA4381EC487619CC2AE838E3058EA37D?sequence=5 (Letöltés: 2021.04.10.)
  3. Fehér Katalin: A felvilágosodás pedagógiai eszméi és a főúri magánnevelés, Iskolakultúra, VI. évf., 1996/2, 85.
  4. Apáczai Csere János: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól, Gondolkodó magyarok, előszóval, jegyzetekkel ellátta Szigethy Gábor, Budapest, Neumann Kht., 2003. https://mek.oszk.hu/05000/05038/html/gmapaczai0002.html (Letöltés: 2021.04.10.)
  5. Fináczy Ernő: Elméleti pedagógia, s. a. rend. Nagy J. Béla – Prohászka Lajos, Budapest, OPKM, 1995.
  6. Weszely Ödön: Pedagógia, A neveléstudomány rendszere rövid összefoglalásban, Tudományos zsebkönyvtár 171–172 a–b, Budapest, Révai, 1932. https://digitalia.lib.pte.hu/hu/pub/weszely-odon-pedagogia-a-nevelestudomany-rendszere-rovid-osszefoglalasban-revai-bp-1932-4341 (Letöltés: 2021.04.10.)
  7. Prohászka Lajos: Pedagógia, mint kultúrfilozófia, Budapest, Királyi Magyar Egyetemi nyomda, 1929. https://mtda.hu/books/prohaszka_lajos_pedagogia_mint_kulturfilozofia.pdf (Letöltés: 2021.04.10.)
  8.  Felméri Lajos: A neveléstudomány kézikönyve, Budapest – Kolozsvár, Ajtai K. Albert Könyvnyomdája, 1890. https://mtda.hu/books/felmeri_lajos_a_nevelestudomany_kezikonyve_Optimized.pdf (Letöltés: 2021.04.10.)
  9. Karácsony Sándor: A magyar világnézet: világnézeti nevelés, szerk. Heltai Miklós, Budapest, Széphalom Könyvműhely, cop., 2007.
  10. Imre Sándor: Neveléstan, Bevezetés az iskolai nevelés munkájába, Budapest, OPKM, 1995.
  11. Pukánszky – Németh: Neveléstörténet, 444–484. Terjedelmi korlátok miatt az említett szerzőknek a témánkhoz kapcsolódó legjelentősebbnek vélt munkáját emeltük ki.
  12. Ehhez lásd: Ifj. Barta János: Arisztokraták Mária Terézia mezőgazdasági társaságaiban. in Bárány Attila – Orosz István – Papp Klára – Vinkler Bálint (szerk.): Műveltség és társadalmi szerepek: arisztokraták Magyarországon és Európában, Learning, Intellect and Social Roles: Aristocrats in Hungary and Europe, Speculum Historiae Debreceniense, A debreceni Egyetem Történelmi Intézete Kiadványai 18., Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2014, 431450.
  13. Kurucz György: A Festeticsek: Egy család változó korszakai, Rubicon, XXIV. évf., 2013/8, 2527; Cséby Géza: A keszthelyi Helikoni Ünnepségek rövid története 18171819-ig, in Szabolcs András (szerk.): Az ifjúság Helikoni Ünnepségei Keszthelyen, Nagykanizsa, Czupi, 1998, 1115. Adalékként: Kurucz György: Keszthely grófja, Gróf Festetics György, Budapest, Corvina, 2013, 7680.
  14. Stohl Róbert: Fragmenta Takatsiana: források és kiegészítések péteri és téti Takáts József (1767–1821) életrajzához, doktori értekezés, Szeged, SZTE BTK, 2009, 20, 25. http://doktori.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/1313/3/stohl-diss.pdf (Letöltés: 2021.04.10.); Stohl Róbert: Festetics László neveltetéséről, in Ujváry Gábor (főszerk.): Lymbus: magyarságtudományi forrásközlemények, Budapest, Magyar Országos Levéltár, Balassi Bálint Intézet, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Országos Széchényi Könyvtár, 2008, 212.
  15. Egon Friedell: Az újkori kultúra története IV., Felvilágosodás és forradalom, ford. Vas István – Adamik Lajos, Budapest, Holnap, 1995, 76.
  16. Pukánszky – Németh: Neveléstörténet, 236, 265.
  17. Stohl: Fragmenta,18, 21; Kurucz: Keszthely, 181–182; Virág: Az arisztokrácia, 93–94; Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltára (OL) Festetics Levéltár (Lt) Directorátusi Ügyiratok 1798 P 279 14. doboz (d.) folio (f.) 1–2; MNL OL Festetics Lt Festetics László neveltetésére vonatkozó iratok 1791 P 246 5. d. 9. tétel ff. 1–1 verso (v).
  18. MNL OL Festetics Lt Festetics László neveltetésére vonatkozó iratok P 246 5. d. 9. tétel ff. 5–6. Lásd még: Uo. ff. 7–7v; ff. 9–9v.
  19. MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1803 P 279 35. d. f. 482.
  20. Stohl: Fragmenta, 55.
  21. Kurucz: Keszthely, 181–182; Stohl: Fragmenta, 22, 24, 26; Fehér: A felvilágosodás, 88; Pukánszky – Németh: Neveléstörténet, 226–232; Vö. Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Kézirattár Fol. Germ. 1476 ff. 107–114; Stohl: Festetics, 214–225.
  22. Kurucz: Keszthely, 181–182; Stohl: Fragmenta, 21–22; Stohl: Festetics, 213.
  23. John Locke: Gondolatok a nevelésről, Pedagógiai könyvtár 4., ford. Mutschenbacher Gyula, Budapest, Katholikus Középiskolai Tanáregyesület, 1914, 101, 103. https://digitalia.lib.pte.hu/hu/pub/locke-john-gondolatok-a-nevelesrol-kkt-bp-1914-4664 (Letöltés: 2021.04.12.)
  24. Locke: Gondolatok, 103.
  25. Adolph Knigge: Az emberekkel való bánásmód II., ford. Nagy István, Budapest, Franklin-Társulat, 1887, 58.
  26. Knigge: Az emberekkel II., 57. „Ha sikerült egy kitűnő tanítót szerezned gyermekeid mellé, akkor nem elég hogy tisztelettel, és nyájassággal tüntesd ki őt, hanem szükséges, hogy alkalma legyen nevelési rendszerét, minden ellent mondás és nehézségek nélkül keresztül vinni. Azon pillanattól kezdve, midőn a gyermekek nevelését átvette, az atyai jogoknak jelentékeny része, az ő kezeibe kell hogy letéve legyen.” Uo. 57.
  27. Stohl: Fragmenta, 22; Stohl: Festetics, 212.
  28. Locke: Gondolatok, 206.
  29. Locke: Gondolatok, 207.
  30. Kibédi Mátyus István: Ó és Új Diaetetica az az: az életnek és egésségnek fenn-tartására és gyámolgatására, Istentől adattatott nevezetesebb természeti eszközöknek való elszámlálása, 6. köt., Pozsony, Landerer, 1793, 127. „Az Biliárd igen tsinos és minden erőlködés nélkül mind a’ testet, mind az elmét sokkal szebben újjító játék. Mert ebben karjait a’ gollyóbisnak kényes tsapdosása, derekát a gyenge hajladozás, lábait a’ tábla körül való tsendes járkálás szemét, a’ gollyóbis útjának előre téjendö le-rajzolása, elméjét annak a’ meg-tsapás után bizonyos regulák szerint való rendes futása kedvesen gyakorolják és gyönyörködtetik.” Uo. 120.
  31. Locke: Gondolatok, 210–211.
  32. MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1799 P 279 16. d. f. 2; Kurucz: Keszthely, 184.
  33. MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1803 P 279 35. d. f. 482v.
  34. Stohl: Fragmenta, 22. Rousseau ide sorolja a fürdőzés fontosságát is a tisztaság, egészség, elővigyázatosság érdekében. Rousseau: Emil, 35, 41.
  35. MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1799 P 279 16. d. f. 2v.
  36. Locke: Gondolatok, 51–52.
  37. Locke: Gondolatok, 49.
  38. Pukánszky – Németh: Neveléstörténet, 48.
  39. Locke: Gondolatok, 42–43.
  40. Locke: Gondolatok, 46–47.
  41. Locke: Gondolatok, 59–61; J. J. Rousseau: Emil vagy a nevelésről, ford. Győry János, Budapest, Tankönyvkiadó, 1957, 24, 73. „Aki nem ura hajlamainak, aki nem tud ellenállani a pillanatnyi öröm vagy fájdalom ösztökélésének, hogy megtegye, amit a józan ész sugall neki: abban nincs meg az erénynek és jóakaratnak az alapja és félő, hogy sohasem lesz belőle jóravaló ember.” Locke: Gondolatok, 67; Pukánszky – Németh: Neveléstörténet, 248; Mészáros – Németh – Pukánszky: Neveléstörténet, 115, 121–122.
  42. MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1801 24. d. ff. 553–554v; Kurucz: Keszthely, 185. László gróf neveltetésére fordított kiadásaihoz, tanulmányútjaihoz, a szülők eltérő nevelési elveihez s viszonyukhoz bővebben lásd: Uo. 181–193.
  43. Pukánszky – Németh: Neveléstörténet, 271.
  44. Pukánszky – Németh: Neveléstörténet, 266.
  45. 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról (NAT) – I.1.1. Fejlesztési területek – nevelési célok: A testi és lelki egészségre nevelés. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200110.kor (Letöltés: 2021.04.13.)
  46. MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1793 P 279 2. d ff. 1/a–1/av; Stohl: Fragmenta, 23; Stohl: Festetics, 213. Teleki László is írt nevelési tervezetet, melyben szintén a locke-i hármas felosztás található meg a hasznosság jegyében. Fehér Katalin azonban rávilágít, hogy „Míg Locke az értelmi ne­velést az erkölcsi nevelés eszközének tekinti, Teleki helyesen ismerte fel, hogy a kettő egymással összefüggő, de mégis önálló területe a nevelésnek.” Fehér: A felvilágosodás, 86.
  47. „A köznevelés alapvető célja a tanulók erkölcsi érzékének fejlesztése, a cselekedeteikért és azok következményeiért viselt felelősségtudatuk elmélyítése, igazságérzetük kibontakoztatása, közösségi beilleszkedésük elősegítése, az önálló gondolkodásra és a majdani önálló, felelős életvitelre történő felkészülésük segítése. Az erkölcsi nevelés legyen életszerű (…).” NAT – I.1.1. Fejlesztési területek – nevelési célok: Az erkölcsi nevelés. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200110.kor (Letöltés: 2021.04.13.)
  48. Locke: Gondolatok, 123–124,128–129,148–149, 151; Stohl: Festetics, 212.
  49. Stohl: Fragmenta, 55.
  50. MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1801 24. d. f. 554; Rousseau: Emil, 72. Locke-i értelemben „Aki nem ura hajlamainak, aki nem tud ellenállani a pillanatnyi öröm vagy fájdalom ösztökélésének, hogy megtegye, amit a józan ész sugall neki: abban nincs meg az erénynek és jóakaratnak az alapja és félő, hogy sohasem lesz belőle jóravaló ember (…).” Locke: Gondolatok, 67
  51. MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1793 P279 2. d. f. 1/a-1/av
  52. Locke: Gondolatok, 78.
  53. Pukánszky – Németh: Neveléstörténet, 229.
  54. NAT – I.1.1. Fejlesztési területek – nevelési célok: A családi életre nevelés. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200110.kor (Letöltés: 2021.04.13.)
  55. Stohl: Fragmenta, 24; Fehér: A felvilágosodás, 85.
  56. Locke: Gondolatok, 167–168, 168–169, 170–172, 187–193, 197–198.
  57. Pukánszky – Németh: Neveléstörténet, 230–231.
  58. MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1799 P 279 16. d. ff. 1–2; Stohl: Fragmenta, 24; Stohl: Festetics, 213.
  59. NAT – I.1.1. Fejlesztési területek – nevelési célok: Gazdasági és pénzügyi nevelés.https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200110.kor (Letöltés: 2021.04.13.)
  60. MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1799 P 279 16. d. ff. 1–2; Kurucz: Keszthely, 184; Stohl: Fragmenta, 23–24; Stohl: Festetics, 213.
  61. Locke: Gondolatok, 201.
  62. Stohl: Fragmenta, 24, 30.
  63. Locke: Gondolatok, 79, 204–205.
  64. Kibédi: Ó és Új, 6. köt. 80–81.
  65. Stohl: Fragmenta, 24.
  66. Locke: Gondolatok, 208.
  67. Rousseau: Emil, 214.
  68. Locke: Gondolatok, 208–209.„Azt a sok haszontalan és veszedelmes időtöltést (pastimes) csupán a rang és gazdagság gőgje és hiúsága hozta divatba; ez hitette el az emberekkel azt, hogy valamely hasznos kézügyesség elsajátítása és gyakorlása nem gentlemanhez méltó szórakozás. Ez az oka annak, hogy a kártyának, kockának, ivásnak oly nagy a becsülete ezen a világon. És igen sokan nem azért fecsérlik reá üres óráikat, mintha valami nagy örömük telnék benne, hanem azért, mivel az általános szokás úgy hozza magával s mivel nem tudnak nemesebb foglalkozást, amellyel szabad idejüket tölthetnék. Nem tudják elviselni az üres időnek reájuk nehezedő holt súlyát, sem a teljes semmittevéssel járó kényelmetlen érzést.” Locke: Gondolatok, 211.
  69. Stohl: Fragmenta, 22, 24; Kurucz: Keszthely, 182.
  70. Stohl: Fragmenta, 24; Stohl: Festetics, 213.
  71. Kurucz: Keszthely, 184; Stohl: Fragmenta, 55; Stohl: Festetics, 228–230; OSZK Fol. Germ. 1476 ff. 212–214. „(…) szive, értelme és teste a’ természetnek több ajándékival úgy ki miveltessék, hogy maga Kötelességének mint ember, azonkivül pediglen a’ Polgári Társaságnak mint Polgár-társ, és Joszág birtokos tenni tudjon, és akarjon…” MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1793 P 279 2. d. ff. 1/a–1/av; Pukánszky – Németh: Neveléstörténet, 265–266.
  72. „Európa a magyarság tágabb hazája, ezért a magyarságtudatot megőrizve ismerjék meg történelmét, sokszínű kultúráját.” NAT – I.1.1. Fejlesztési területek – nevelési célok: Nemzeti öntudat, hazafias nevelés. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200110.kor (Letöltés: 2021.04.13.)
  73. NAT – I.1.1. Fejlesztési területek – nevelési célok: Állampolgárságra, demokráciára nevelés.https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200110.kor (Letöltés: 2021.04.13.)
  74. „Az önismeret – mint a személyes tapasztalatok és a megszerzett ismeretek tudatosításán alapuló, fejlődő és fejleszthető képesség – a társas kapcsolati kultúra alapja. Elő kell segíteni a tanuló kedvező szellemi fejlődését, készségeinek optimális alakulását, tudásának és kompetenciáinak kifejezésre jutását, s valamennyi tudásterület megfelelő kiművelését. Hozzá kell segíteni, hogy képessé váljék érzelmeinek hiteles kifejezésére, a mások helyzetébe történő beleélés képességének az empátiának a fejlődésére, valamint a kölcsönös elfogadásra. (…) A megalapozott önismeret hozzájárul a kulturált egyéni és közösségi élethez, mások megértéséhez és tiszteletéhez, a szeretetteljes emberi kapcsolatok kialakításához.” NAT – I.1.1. Fejlesztési területek – nevelési célok: Önismeret és társas kultúra fejlesztése. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200110.kor (Letöltés: 2021.04.13.)
  75. Rousseau: Emil, 72. „Az Ijfú Grófot különössen nyájas, jó kedvü, és különössen barátságát keresö bészédekkel néha, annak idejében pedig, a’ hol el bizza magát, mérséklett authoritással, és hideg vérrel öszve következett keménységgel tartsa” MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1801 P 279 24. d. f. 554. Noha megjegyzi Rousseau, hogy „a legfőbb jó nem a tekintély, hanem a szabadság. Az igazán szabad ember csak azt akarja, amire képes, és azt teszi, ami neki tetszik.” Rousseau: Emil, 69.
  76. Mészáros – Németh – Pukánszky: Neveléstörténet, 122.
  77. MNL OL Festetics Lt Gersei Pethő család Memorabilia 1804 P 235 120. d. f. 217.
  78. Kurucz: Keszthely, 185.
  79. MNL OL Festetics Lt Gersei Pethő család Memorabilia 1804 P 235 120. d. ff. 213–218.
  80. NAT – I.1.1. Fejlesztési területek – nevelési célok: Pályaorientáció.https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200110.kor (Letöltés: 2021.04.13.)
  81. Rousseau: Emil, 69, 71, 91.
  82. Rousseau: Emil, 112.
  83. Rousseau: Emil, 80, 177; Mészáros – Németh – Pukánszky: Neveléstörténet, 122.
  84. Pukánszky – Németh: Neveléstörténet, 243; Rousseau: Emil, 17.
  85. NAT – I.1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI.https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200110.kor (Letöltés: 2021.04.13.)
  86. NAT – II.1. A KULCSKOMPETENCIÁK. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200110.kor (Letöltés: 2021.04.13.)
  87. NAT – I.1.1. Fejlesztési területek – nevelési célok: Fenntartóhatóság, környezettudatosság., Médiatudatosságra nevelés., A tanulás tanítása. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200110.kor (Letöltés: 2021.04.13.)
  88. Rousseau: Emil, 17.
  89. Híves-Varga Aranka: Inkluzív társadalom és nevelés. http://polc.ttk.pte.hu/tamop-4.1.2.b.2-13/1-2013-0014/94/4_tma_bikulturlis_szocializci.html (Letöltés: 2021.04.18.); Forray R. Katalin – Hegedűs T. András: Cigány gyermekek szocializációja, Budapest, Aula 1998, 391.

 

Pap István: A Magyar-Olasz Bank Részvénytársaság születése – 1920

Előszó

A tanulmány célja, hogy bemutassa a Horthy-korszak egyik legnagyobb bankja létrehozásának körülményeit a levéltári források tükrében, a korabeli pénzügyi és gazdasági környezetbe ágyazva. A tanulmány röviden kitér a bank alapítójára, Camillo Castiglionira is, aki a bank alapításakor Európa egyik, ha nem a leggazdagabb embere volt. A bank egy súlyos történelmi helyzetben, Trianon előszobájában született. De mindez mintha a születéskor nem érződne…

Gazdasági és pénzügyi helyzetkép

Az első világháború két szembenálló csoportosulás tagjaként érte Magyarországot és Olaszországot. Míg ezen utóbbi a győztes nagyhatalmak között volt, addig Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia részeként a vesztes oldalon maradt. A közös hadsereg főparancsnokság megbízottai Padova mellett, olasz tábornokok előtt írták alá a fegyverszüneti megállapodást. 1918 őszén olyan olasz kormány alakult és olyan politikai fordulatot vett, amelynek célja Olaszország nagyhatalmi státusának tényleges megteremtését tűzte ki célul. Vittorio Orlando miniszterelnököt vezető katonai személyek is támogatták e cél elérésében. Fiume kapcsán Olaszország adriai és balkáni befolyását kívánta erősíteni, amelyet az egész Duna-medencére kívánt kiterjeszteni, így Magyarországra is, szemben a térség francia befolyásával. Ezen törekvéseit azonban a nagyhatalmak nem támogatták, a francia és olasz rivalizálás nem tett jót a térség stabilitásának. A nagyok közül leginkább Olaszországnak lett volna szüksége valamilyen külpolitikai sikerre, ami nem volt könnyű, mert ebből a csoportból ő volt a legszegényebb, tele belső feszültségekkel. Ezek ellentételezésére kellett volna a külső siker a külpolitika terén. Evégett keresett erősebb partnereket a Duna-medencében. Jugoszlávia kapcsán az volt Olaszország érdeke, hogy az új államot gyengítse, a francia befolyást visszaszorítsa. 1918 végén Fiume még Magyarország része volt formálisan, nem lehetett tudni, lesz-e beleszólása a magyar kormánynak a kikötő sorsába. A teljesen legyőzött Magyarország számára minden olyan lépés, ami az elszigeteltségéből elmozdíthatta, fontos volt, így egy győztes nagyhatalom támogatása nagyjelentőségű volt. Olaszország érdeklődésére a magyar kormány kedvezően reagált, puhatolódzó tárgyalások kezdődtek Fülep Lajos kormánymegbízott személyén keresztül. A vele tárgyaló Francesco Saverio Graziolo tábornok volt, aki készségesnek mutatkozott, hogy a magyar kormánnyal tárgyaljanak, de elképzelésében az is szerepelt, hogy az akkor Magyarország területén lévő francia csapatok mellé olasz hadtest is érkezzen. Azonban erre végül nem került sor. 1919 elején Bécsben folytatódtak a tárgyalások. Március 21-ike után a francia és angol megbízottak elhagyták Budapestet, ezt a lehetőséget igyekeztek kihasználni az olaszok. Borghese herceg igyekezett a két ország kapcsolatában közreműködni, egy idő után csak mint magánember. A Kormányzótanács diplomáciai missziója Budapestre küldését kérte a békekonferenciától, amit az olasz delegáció támogatott. A magyar jegyzéket Borghese juttatta el a békekonferenciához. Május 12-én érkezett Budapestre Guido Romanelli, hogy átvegye az olasz misszió vezetését, ettől kezdve megélénkültek a kétoldalú kapcsolatok. Még titkos fegyverszállítmányra is sor került, papíron élelmiszereknek álcázva. A Tanácsköztársaság bukása utáni kormányzat inkább az angolszász vonalban látott külpolitikai lehetőséget. A Tanácsköztársaság megdöntése után rövid ideig ismét megnőtt Romanelli missziójának szerepe, mivel a tábornoki bizottság megérkezéséig küldöttsége képviselte a szövetségeseket. Romanelli közvetített az első napokban Budapest és Párizs között, Borghese szorgalmazta a szociáldemokrata vezetők és a Bethlen-csoport együttműködését közös kormányalakításra, az olasz misszió pedig többször közbelépett a román megszállás idején letartóztatott politikusok kiszabadítása érdekében, s jelenlétük, magatartásuk ebben az időben más tekintetben is hasznosnak bizonyult. Olaszország ekkor nem zárkózott volna el attól, hogy Romániával együttműködve vegyen részt a magyarországi helyzet „tisztázásában”, kiszorítva innen a franciákat. A későbbiekben a párizsi békerendszerrel elégedetlen magyar és olasz kormány bőségesen talált alapot és indokot a szorosabb együttműködés kiépítéséhez, az olasz expanzív törekvésekben ismét jelentős helyet kapott Magyarország. De a ’30-as években Mussolini Olaszországa e térségben újból nála erősebb hatalomba, Hitler Németországába ütközött.[1] Ilyen politikai körülmények között került sor a Magyar-Olasz Bank Részvénytársaság létrehozására, ami Olaszország érdekeinek érvényesülését segíthette a térségben. A megalakult bank igazgatósági értékelésében már az első, még nem teljes üzleti évben, 1920-ban az ország gazdasági életét bemutató helyzetjelentés állt.[2] Meglepetéssel fogadták a bank iránti bizalmat. A háború hosszadalmas volt és az azt követő forradalmi mozgalmak utóhatásai hamar lecsendesedtek. Így arra a megállapításra jutottak, hogy Magyarország a belső rend és nyugalom tekintetében Európa legrendezettebb országai közé volt számítható. A jelentés szerint az ország legfőbb termelési ága, a mezőgazdaság, teljesen aktív volt, a földet mindenhol megművelték. A hazai ipar azonban súlyosan küzdött a nyersanyag-hiánnyal és a tüzelőanyag hiányával, illetve a világközi termelési válság okozta kihívásokkal. Legtöbbet azonban az ország kereskedelme szenvedte, a Nyugat és Kelet közötti kereskedelem súlypontját „szinte mesterségesen tolták el Budapesttől” – olvasható a jelentésben. Az állam pénzügyi helyzetéről azt írták, hogy az utóbbi időben javulást mutatott, ebben kiemelkedett a pénzügyminiszter[3] zsenialitása és bátorsága. A korona értékállóságának visszaszerzését is fontosnak tekintették a nemzetközi bizalom szempontjából, amelyet a külföld is elismert. Azonban mindezt nehezítette, hogy a korona stabilitására tett intézkedések egybeestek a nemzetközi termelési válság kezdetével.

Bankalapítás

A Magyar-Olasz Bankot egy szindikátus alapította meg 1920. április 19-én.[4] Ebben Camillo Castiglioni[5] bankár – aki 1879-ben született Triesztben, a helyi zsidó közösség rabbijának fiaként – a bécsi Allgemeine Depositenbank[6] elnöke játszotta a vezető szerepet. Castiglioni 12 éves korában már folyékonyan beszélt németül, olaszul, szlovénul és franciául. Az 1920-as évekre Európa egyik leggazdagabb embere lett, kiváló üzleti és politikai kapcsolatokkal. Castiglioni mellett Európa egyik legnagyobb és legtekintélyesebb pénzintézete, a Banca Commerciale Italiana[7] és egy hozzá közelálló pénzcsoport is részese volt a bank megalapításának. A bank megalakulásakor magába olvasztotta a Magyar Fakereskedők Hitelintézete Részvénytársaságot[8] és a Magyar Országos Bank Részvénytársaságot.[9] Ezen utóbbi pénzintézet Budapest Terézvárosi Takarékpénztár Rt. néven 1893-ban alakult. Kezdő alaptőkéje 2,5 millió forint volt, mely 1910-ben 5 millió, 1917-ben 40 millió, majd ugyanazon évben 50 millió koronára emelkedett. A bankügyletek mellett 1895-ben a zálogkölcsön üzletágat is bevezette. Budapesten a Király utcában, a József és Károly körúton, a Ferenciek terén és az Üllői úton zálogházakat nyitott. 1917-ben beolvasztotta a Központi Kereskedelmi és Iparbank Rt-ot és a bécsi Allgemeine Depositenbank A.G. érdekkörébe került. Nevét 1917. október 12-én Magyar Országos Bank Rt-re változtatta.

A Magyar-Olasz Bank Rt. jelentős anyagi erővel kezdte meg működését. Alaptőkéje, a tartalékalappal együtt, 493 millió korona[10] volt, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank[11] 315 millió és a Magyar Általános Hitelbank[12] 325 millió korona tőkeállományával szemben. A bank több ízben emelte alaptőkéjét, utoljára az 1928. március 12-iki rendkívüli közgyűlés határozott el tőkeemelést, mikor az alaptőkét 10,8 millió pengőről 20 millió pengőre[13] emelte fel.

Az alakuló közgyűlés[14]

A Magyar Olasz Bank Rt. megalakításakor, 1920. április 19-én, déli 12 órakor, Budapesten, a Nádor utca 16.[15] szám alatt a Magyar Agrár- és Járadékbank Részvénytársaság[16] üléstermében megtartott alakuló közgyűlésen a következő részvényjegyzők voltak jelen:

    1. Banca Commerciale Italiana 112.500 db részvénnyel[17]
    2. Societa Italiana di Credito Commerciale 45.000 db részvénnyel[18]
    3. Camillo Castiglioni 212.500 db részvénnyel
    4. Allgemeine Depositenbank 197.500 db részvénnyel[19]
    5. Adler Roberto 500 db részvénnyel
    6. dr. Éber Antal 500 db részvénnyel
    7. Fónagy Aladár 500 db részvénnyel
    8. dr. Goldfinger Oszkár 500 db részvénnyel
    9. Neumann Gábor 500 db részvénnyel
    10. Magyar Fakereskedők Hitelintézete Rt. 720.000 db részvénnyel[20]
    11. Magyar Országos Bank Rt. 210.000 db részvénnyel.[21]

Azaz 11 részvényjegyző 1.500.000 jegyzett részvénnyel. Ebből 568.000 részvény volt közvetlen módon külföldi (olasz és osztrák) kézben.

A jelenlevő részvényesek közfelkiáltással Camillo Castiglionit választották meg elnöknek, aki levezette az alakuló ülést, amelynek a napirendi pontjai a következők voltak:

    1. Határozathozatal az alaptőke 114 millió koronát tévő részének kellő aláírás és befizetés által történt biztosításáról
    2. Határozathozatal az alapítókkal való megállapodások létesítése tárgyában
    3. Határozathozatal a Magyar Fakereskedők Hitelintézete Részvénytársasággal és a Magyar Országos Bank Részvénytársasággal való egyesülés tárgyában
    4. Az alapszabályok megállapítása
    5. Határozathozatal a társaság megalakulása tárgyában
    6. A társaság igazgatóságának kinevezése és a felügyelőbizottság megválasztása
    7. Határozathozatal az alapítóknak a kereskedelmi törvény[22] 152. §-ában foglalt felelősség alól való feloldása tárgyában

A közgyűlés meghatározó fórum egy bank életében. A Magyar-Olasz Bank alapszabályai szerint rendes közgyűlést évente kellett tartani, az összehívás módja, a mindenkori „Budapesti Közlöny” című hivatalos lapban való egyszeri meghirdetés révén vált jogilag érvényessé, melynek 14 nappal meg kellett előznie a közgyűlés időpontját. Azon részvényeseknek, akik szavazati jogukkal élni akartak a közgyűlésen, 8 nappal a közgyűlés előtt részvényeiket le kellett tenni a nyilvános hirdetményben kijelölt letéti helyek egyikén. 25 darab részvény birtoklása ért egy szavazatot. A közgyűlés csak arról tanácskozott, ami a meghirdetett napirendben meg volt jelölve. A közgyűlés akkor volt határozatképes, ha a megjelent részvényesek a kibocsátott részvényeknek legalább huszadrészét képviselték. A közgyűlés általános szótöbbséggel határozott. A közgyűlés hatáskörébe tartoztak az igazgatóság által elkészített üzleti év jelentése, az igazgatóság számadásai az osztalékra vonatkozó indítvánnyal együtt, a felügyelőbizottság jelentései, az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjainak felmentése és megválasztása, minden alapszabály módosítás, más társasággal vagy vállalattal való egyesülés, alaptőke leszállítás vagy felemelés. Minden közgyűlésről jegyzőkönyv készült, amelyet be kellett nyújtani a törvényszéknek.[23]

A részvénytársaság alapítói az első üzleti év tartamára a társaság igazgatóságának tagjai közé alábbi személyeket nevezték ki:[24] Camillo Castiglioni (elnök), Commendatore Giuseppe Toeplitz,[25] Fónagy Aladár[26] és báró Madarassy-Beck Gyula[27] (alelnökök). Igazgatósági tagok: Roberto Adler, a Societa Italiana di Credito Commerciale igazgatója, Commendatore[28] Mino Gianzana,[29] a Banca Commerciale Italiana központi igazgatója. Egyedi Lajos,[30] gróf Enrico di San Martino Valperga[31] szenátor, a Banca Commerciale Italiana végrehajtó-bizottsági tagja. Dr. Éber Antal[32] vezérigazgató, dr. Goldfinger Oszkár[33] és Grosz Béla a Foresta[34] igazgatósági tagjai, Goldstein Pál az Allgemeine Depositenbank vezérigazgatója, Gualino Riccardo[35] nagyiparos. Báró Kürthy Lajos,[36] Matlekovits Sándor,[37] dr. Nagy Ferenc[38] titkos tanácsosok, Neumann Gábor az Allgemeine Depositenbank igazgatója, Stein Ármin és báró Szterényi József[39] titkos tanácsos, Mariano Petronio a Societa Italiana di Credito Commerciale igazgatója, Deutsch Frigyes és dr. Hilb Jenő.

A bank alapszabálya alapján az igazgatóság a társaság elöljárósága volt, tagjainak száma 10-30 fő között lehetett. Ezen személyeket az első üzleti év tartamára az alapítók nevezték ki, azontúl pedig a közgyűlés választotta meg. A megválasztott igazgatósági tagok megbízatása 5 évre terjedt. Igazgatósági tagokká nem részvényeseket is megválaszthattak. Az igazgatóság az évenkénti ülésen 1 elnököt és 1-3 alelnököt választott maguk közül. Továbbá ugyancsak maguk közül 3-8 tagot küldhetett ki végrehajtó bizottságként külön hatáskörrel, szerződéssel, amelyért külön díjazás járt.[40]

A felügyelőbizottság: 3-11 fő közötti létszámmal működhetett, az alakuló közgyűlésen 1 üzleti évre, azután 3 üzleti évre választották meg a tagjait. Első ülésén elnököt és alelnököt választottak. Tagjai évenkénti tiszteletdíjban részesültek, amit a közgyűlés állapított meg.[41] A bank első felügyelőbizottságának a tagjai: Barta Ödön[42] elnök, Eördögh Virgil,[43] dr. Feleki Béla[44], pándi Horváth Zsigmond, lovag Jakobovits Rudolf, Lord Adolf és Carlo Conte Parravicini a Banca Commerciale Italiana igazgatói, Szántó Frigyes, Antonio de Toma mérnök és Mészáros István pápai prelátus voltak.

A Magyar-Olasz Bank Rt. általános tevékenysége (1920-1948)

A bank üzleti tevékenysége váltók, csekkek és közraktári jegyek leszámítolására, záloglevelek, értékpapírok vételére és eladására, pénzbetétek elfogadására, jelzálogkölcsönök folyósítására, záloglevelek kibocsátására, mező- és erdőgazdasági birtokok adásvételére, mező- és erdőgazdasági, ipari, kereskedelmi és közlekedési vállalatok alapítására és hiteligényeik kielégítésére terjedt ki. Működésének első éveiben jelentős érdekeltségei voltak. Az alapítás évében olyan, a dualizmus korában országosan ismert és elismert ipari vállalatok, mint a Hazai Fatermelő Rt,[45] amely cég igazgatósági elnöke dr. Éber Antal volt, a Neuschloss-Lichtig Repülőgépgyár és Faipar Rt,[46] a Schlick-Nicholson Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt.[47] és a Magyar Belhajózási Rt.[48] részvénytöbbségét is megszerezte. 1921-ben más pénzintézetekkel közösen, szindikátusban megvásárolta a Magyaróvári Ipartelepek Rt.[49] részvényeit. Árverésen értékes abbáziai és lovranai szállodák kerültek a tulajdonába Horvátországban.

A Magyar-Olasz Bank Rt. 1920. június 14-én rendkívüli közgyűlést[50] tartott két okból.[51] Egyrészt, hogy az alaptőkét felemeljék az eddigi 300 millió koronáról 350 millió koronára, másrészt módosítani kívántak az alapszabályok néhány pontján. Az ülés végén az igazgatóság tagjai közé választották gróf Alfredo Dentice di Frasso-t[52] és Giberto Borromeo herceget.[53]

A bank tiszta nyeresége 38.197.894 korona és 60 fillér volt, ami az alaptőke 9,16%-os kamatozásának felelt meg. Az alaptőke az üzletévnek (1920) mindössze kétharmadában dolgozott, ez jó eredménynek számított. Camillo Castiglioni igazgatósági jutaléka 1920-ban 102.422,40 korona; végrehajtó-bizottsági jutaléka: 183.981,30 korona volt.

Az igazgatósági jutalék fejenkénti összege 51.211,20 korona volt (kivéve Deutsch Frigyest, az övé 34.140,80 korona és a néhai Mariano Petronio jutaléka 29.875,28 korona), a végrehajtó-bizottság tagjainak[54] jutaléka 91.990,64 koronát tett ki.

Az igazgatóság jelentésében a bank az érdekeltségébe tartozó vállalatokról is jelentést tett. A Schlick-Nicholson Gép-, Waggon-, és Hajógyár Részvénytársaság alaptőkéjét felemelték 22-ről 37 millió koronára. A bécsi Union Bankkal[55] részt vettek a Magyar Motor és Gépgyár Részvénytársaság Szombathely[56] alaptőkéjének 550.000 koronáról 5 millió koronára való felemelésében. A bank részesedést vállalt a Rothmüller S. Fém- és Bádogárú Gyár Részvénytársaságban[57] és a Herkules Művek Részvénytársaságban is.[58] Továbbá részt vett egy szindikátusban, amely megszerezte a „Klotild” Első Magyar Vegyipari Részvénytársaság[59] részvénytöbbségét, a Dr. Pápay-féle Oltóanyag- és Szérumintézetnél[60] pedig az alaptőke emelésben vett részt. A Magyar Belhajózási Rt. többségi részvényét – a Banca Commerciale Italiana és a Lloyd Triestino bevonásával – is megszerezte. 10 millió korona alaptőkével megalakította a Bibó Kálmán Gabonakereskedelmi Részvénytársaságot[61] és megalapította a Kunz Textilkereskedelmi Részvénytársaságot.[62] Szegeden két részvénytársaságot is alapított a bank, az egyik a Hűtőház és- Élelmiszerszállító Rt,[63] a másik a Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt.[64] Az Angol-Magyar Bankkal együtt pedig részt vett a Fiumei Cserzőanyag Gyár alaptőkéjének megemelésében. Az Angol-Magyar Bank Baross Gábor kezdeményezésére 1890-ben alakult, Magyar Kereskedelmi Rt. néven. A vállalatot a tengerentúli- és a balkáni országokkal való kereskedelem szolgálatába kívánták állítani.[65]

1926. január 1-jén magába olvasztotta a Magyar Agrár- és Járadékbankot, s ezzel tekintélyes ipari érdekeltségek és jól jövedelmező helyiérdekű vasúti vállalatok tulajdonosa lett. A Magyar Agrár- és Járadékbank eredetileg 1895. június 1-én az ország mezőgazdasági és közlekedési érdekeinek előmozdítása, mezőgazdasági személyi hitelek megkönnyítése, szövetkezetek alakításának elősegítése és a filoxéra által elpusztult szőlőterületek felújításához szükséges kölcsönök biztosítása céljából alakult. Az eredeti alaptőke 24 millió korona volt. Az igazgatóság 1895. június 20-án létrehozta az Országos Mezőgazdasági Hitelegyletet, mely a bank anyagi eszközeiből, olcsó kamat mellett, hosszú lejáratra hiteleket nyújtott, főként az eladósodott nagybirtokosoknak. A bank 1897-től kezdve egyre nagyobb mértékben kapcsolódott be helyiérdekű vasutak építésének finanszírozásába is. Ugyanakkor vidéki pénzintézetek affiliálásával megkezdte üzleti hálózatának kiszélesítését. Üzletágainak fejlesztése végett 1898-tól kezdve járadékjegyeket, kamatozó kötvényeket és zálogleveleket bocsátott ki. 1904-ben több pénzintézettel együtt megalapította a Magyar Telepítő és Parcellázó Bank Rt-t, mely a parcellázási üzlet visszaesése miatt 1917. február 24-én az intézetbe beolvadt. A bank a szőlőkölcsönök folyósításának befejeztével tenyészállatok vételárának előlegezését vezette be. Üzletágai állandóan fejlődtek. Az első világháború kitörésekor 8 vidéki affiliált pénzintézettel, több ipari érdekeltséggel rendelkezett, vasúti osztálya pedig 25 helyiérdekű vasút ügykezelését látta el.

Az 1929-1930. évben bekövetkezett gazdasági válság döntő fordulatot idézett elő a Magyar-Olasz Bank Rt. pénzügyi politikájában. Az iparfinanszírozási területről fokozatosan visszavonult és működését csak a szorosan vett banküzletekre korlátozta. Vállalati érdekeltségein néhány év leforgása alatt túladott. Értéken alul eladta abbáziai szállodáit és 700 holdas kecskeméti szőlőgazdaságát. Visszalépett a Magyaróvári Ipartelepek Rt., a Magyar Mezőgazdasági Vegyipari Rt. és a Magyar Belhajózási Rt. finanszírozásától is. Felszámolta a Mohácsi Selyemipari Részvénytársaságot. Helyiérdekű vasúti vállalatait 1932. január 1-én a magyar állam megváltotta. A tranzakció rendkívül előnyös volt a bank szempontjából. A MÁV kötelezte magát, hogy a hat helyiérdekű vasúti vállalatért 66 éven át havi 28.300 pengő járadékot fizet. A Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia területére került és korábban az Agrárbank tulajdonában volt helyiérdekű vasutak elsőbbségi részvényeit pedig sikerült az utódállamoknak eladni. Az érdekeltségek közül a harmincas évek végén már csak a Magyar Királyi Selyemfonodák Haszonbérlete Rt. maradt a bank tulajdonában. A bank vagyonmérlege a gazdasági válság alatt megközelítette a 36 millió dollárt.[66] A gazdasági válság, majd a kötött devizagazdálkodás és a külföldi fizetési forgalom nehézségei alig gátolták a bank külföldi üzleti tevékenységét. A II. világháború éveiben az intézet üzleti eredményei még kedvezőbben alakultak. Ennek ellenére osztalékot 1939-től kezdve nem fizetett. A II. világháború után a bank működése elé sok akadály gördült. Az olasz funkcionáriusok elmenekültek az országból. Az igazgatóság létszáma három főre csökkent. A bank kizárólag a látra szóló betétek kihelyezhető részének hozamából tartotta fenn magát. 1947 tavaszán már alkalmazottait sem tudta fizetni, jelentős illetmény- és köztartozás hátralékai voltak. Üzletkörét, létjogosultságát elvesztette. Az ideiglenes igazgatóság kérésére ezért a pénzügyminisztérium 1948 januárjában a bank felszámolását rendelte el.

A bank napi működése

A Magyar-Olasz Bank szervezete a részvénytársaságoknál általánosan ismert formákat mutatta. Legfőbb irányító szerve a közgyűlés, igazgatóság és felügyelőbizottság volt. Az üzleti ügyeket a vezérigazgató irányítása mellett az egyes osztályok intézték. A bank alapítása évében, 1920-ban a következő osztályok működtek: 1/ Titkárság, 2/ Hitel-, 3/ Jelzálog-, 4/ Ipar-, 5/ Áru-, 6/ Földbirtok-, 7/ Külföldi osztály, 8/ Központi könyvelés. A Magyar Agrár és Járadékbank beolvadása után, 1926-ban, a megnövekedett feladatok ellátására újabb osztályokat kellett szervezni. Az ügyviteli szervezet ekkor a következő tagolódást mutatta; 1/ Titkárság, 2/ Személyzeti-, 3/ Adminisztrációs-, 4/ Hitel-, 5/ Jelzálog-, 6/ Váltó-, 7/ Értékpapír-, 8/ Ipari-, 9/ Biztosítási-, 10/ Vasúti-, 11/ Földbirtok-, 12/ Külföldi osztály, 13/ Fiókfelügyelőség, 14/ Központi könyvelés, 15/ Jogi osztály. A bank iratkezelését ügyrendi utasítások szabályozták. A napi postát a titkárság vette át és osztotta szét, valamint itt végezték a beérkezett levelek központi iktatását is. Kivételt képeztek a bírósági végzések, megkeresések, fizetési meghagyások és letiltási rendelvények, melyeket a titkárság, iktatás nélkül, a jogi osztályhoz továbbított. Az iktatáskor minden beérkezett iratra feljegyezték az érkezés idejét és az iktatószámot. Az iratot vagy maga a titkárság intézte el, vagy az illetékes ügyosztályhoz továbbította. Irattári számmal maguk az osztályok látták el irataikat, az irattári szám alatt pedig az illető ügyre vonatkozó és különböző időpontokban beérkező valamennyi iratot, az intézkedések fogalmazványaival együtt, egyesítették. Az irattári szám állandó volt, nem változott évenként. Volt azonban olyan osztály is, mely iratait nem az irattári számok rendjében, hanem tárgyi csoportosításban kezelte és őrizte. Az irattári szám előtt az egyes osztályok megkülönböztetésül betűjelzést is használtak. Az iratok elhelyezése nem az osztályokon, hanem központi irattárban történt. A kimenő levelekről és könyvelési feladásokról az expedíció minden nap másolatokat készített, melyeket az irattárban a megfelelő iratsorozat dossziéjában helyeztek el. Az irattárért az adminisztrációs osztály vezetője, a “capo contabile” volt felelős. Az irattárból csak az ő engedélyével lehetett kivételes esetekben iratokat, vagy egyes dossziékat kikölcsönözni. Az iratok használata és jegyzetelése általában csak az irattár helyiségében volt megengedve. Az ügyvitelben ritkábban használt iratanyagot külön irattári helyiségben tárolták. A bank iratanyaga, a kényszerfelszámolás megtörténte után, ömlesztett állapotban került a Pénzintézeti Központtól levéltári kezelésbe. Ez a körülmény megnehezítette annak megállapítását, hogy a szakszerűtlenül végrehajtott selejtezés milyen mérvű pusztítást okozott az iratanyagban. Az iratok rendezése után is csak részben sikerült képet kapni a károsodás nagyságáról. Szerencsés körülménynek mondható, hogy a közgyűlés és igazgatóság iratai szinte hiánytalanul megmaradtak. Nagyobb kár csak a titkársági okmánytár anyagát érte.

Bankfiókok

A Magyar-Olasz Bank Részvénytársaság már a megalakulásától fogva arra törekedett, hogy lehetőleg minél több helyen jelen legyen Magyarország területén. Először Budapest forgalmas és előkelő helyein nyitott fiókokat, az Andrássy, a Váci és Thököly úton, a Népszínház és a Király utcában illetve a József és Károly körúton,[67] később pedig a Kecskeméti utcában, a Horthy Miklós körtéren, a Szent István körúton és a Ráday utcában is.[68] A bank már 1920-ban is törekedett arra, hogy Budapesten kívül vidéken is nyisson fiókokat. Így lett Szegeden, Szombathelyen, Miskolcon, Hódmezővásárhelyen és Sátoraljaújhelyen is bankfiók. A későbbiek folyamán tovább bővítette vidéki érdekeltségeit: Nyíregyháza (1922), Makó (1923), Orosháza (1925), Békéscsaba (1925) Körmend (1926) Hatvan (1928) Kolozsvár (1940), Nagyvárad (1940).

Az olasz piaccal való élénkebb üzlet lebonyolításában nagy szerepet játszott a Banca Commerciale Italiana helyiségében létesített képviseletet, amely a Banca Ungaro-Italiana-Italia céggel önálló részvénytársasággá alakult.

A bank alapszabálya szerint a társaság célja „a magyar királyság pénzügyi, mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi érdekeinek előmozdítása olasz tőkének is bevonása által és ennek érdekében a magyar királyság és Olaszország között a pénzügyi és kereskedelmi vonatkozások megkönnyítése és fejlesztése volt.”[69]

A bankalapító, Camillo Castiglioni (1879-1957)[70]

Camillo Castiglioni – a pénzügyi zsonglőr, ahogyan kortársai nevezték – 1879-ben született, Triesztben. Édesapja Vittorio Castiglioni tanár és a trieszti zsidó közösség rabbija volt. Camillo Castiglioni tizenkét évesen nemcsak olaszul és németül, hanem szlovénül és franciául is folyékonyan beszélt, állandóan a számok bűvöletében élt. Már fiatalon Konstantinápolyban dolgozott, az Osztrák-Amerikai Gumiművek Részvénytársaság[71] képviselőjeként, munkája elismeréseként pedig II. Abdul-Hamid oszmán szultán[72] magas rangú oszmán állami kitüntetés adományozott neki. Castiglioni első felesége Alaide Vitali volt, akivel 1905-ben házasodtak össze, zsidó szertartás szerint, majd megszületett gyermekük, aki az Arturo[73] nevet kapja. 1907-ben, 27 évesen, a 780 alkalmazottat foglalkoztató Osztrák-Amerikai Gumiművek Rt. igazgatója lett, Miután csatlakozott az Osztrák Repülőklubhoz,[74] egyre magasabb civil és katonai körökben forgott, többek között megismerkedett Habsburg-Toscanai Lipót Szalvátor főherceggel,[75] aki a repülés nagy szerelmese volt, komoly politikai befolyással. 1909-ben a Repülőgép-motorgyártó Részvénytársaság[76] – melyben részvényes volt az Osztrák-Amerikai Gumiművek Rt. is – vezetésével bízták meg, repülőgépek gyártására. Ezzel a lépéssel még ismertebb lett, nevét már az uralkodó, Ferenc József is ismerte. 1912-ben tért át evangélikus hitre (ez a korban nem volt szokatlan lépés), melyet a felesége nem nézett jó szemmel, így elváltak. Még ugyanebben az évben, többedmagával, Budapesten is megalapított egy repülőgépgyárat (Ungarische Flugzeugwerke AG, röviden UFAG néven). Camillo Castiglioninak az osztrák Daimlerrel,[77] az MLG-vel, Ludwig Lohnerrel,[78] valamint egy osztrák pilóta és repülőgép-tervezővel, Igo Etrich-kel[79] és a nagy acélgyárossal, Karl von Skodával[80] folytatott együttműködésének köszönhetően, szinte az összes – háborús szempontból fontos termelési – szektorban volt érdekeltsége, befolyása.

A nagy háború jó üzlet volt Castiglioninak, a sok katonai megrendelésnek köszönhetően az általa tulajdonolt gyáraknak bőven volt bevételük. Castiglioni érdeklődése 1915-ben egy másik, Ausztria-Magyarországon kívül található társaságra összpontosult, az 1913 októberében alapított Rapp Motorgyár[81] felé, és ebben az esetben a legtöbb korábbi felvásárlással ellentétben, Castiglioni kezdetben ügyfélként kereste meg a müncheni céget, majd annak kizárólagos képviselője lett az Osztrák-Magyar Monarchia területén. 1916-ban az akkor 37 éves Castiglioni, szemet vetett egy gyönyörű színésznőre, Iphigenie Augusta Buchmannra,[82] aki akkor 21 éves volt és a szerelemből házasság lett.[83]

1918 júliusában, négy hónappal a háború vége előtt, a család, korábbi szerényebb bécsi lakása után, a város legelegánsabb utcájába, az Albert Salomon Anselm Freiherrn von Rotschild[84] által építtetett palotába, a Prinz Eugen Straße 20–22. számba költözött. Az 1919-es év elejére Castiglioni átvette a korábbi Rapp Motorenből időközben BMW márkanévre keresztelt gyár összes részvényét, és így a BMW egyedüli tulajdonosa lett. Ezért ismerik jól Castiglioni nevét a nyugati világban. A pályája csúcsán, 1919. augusztus 29-én, az akkor egyik legnagyobb osztrák bank, az Allgemeine Depositenbank elnöke lett. Gazdagságában pártfogolta a művészetet, többek között a Bécsi Josefstadti Színházat,[85] ahol Max Reinhardt[86] a híres színész-rendező is dolgozott. 1919-ben felvette az olasz állampolgárságot. 1920-ban megvásárolta a Grundlstein villát[87] a festői Grundlsee-ben,[88] ahol a családjával élt, és innen ingázott Berlin-Bécs és Grundlsee között. 1920. április 19-én részt vett a Magyar-Olasz Bank Rt. megalapításában. 1924. május 24-én Castiglioni megkapta az olasz állam legmagasabb kitüntetését[89] Benito Mussolinitől. Innentől azonban a pályaíve elindult lejtmenetbe. Az 1924. évi Depositenbank összeomlása miatt, a hatóságok elfogatóparancsot adtak ki Castiglioni és 2 társa (Neumann Gábor és Goldstein Pál) ellen, akik soha többet nem tértek vissza Bécsbe, míg Castiglioni ez idő alatt Milánóban tárgyalt a pénzügyi megoldásról a Banca Commerciale Italiana-val, a legnagyobb partnerbankkal. A visszaúton előbb szállt le a vonatról (sokak fájdalmára, mert várták az érkezését a pályaudvaron, hogy lefotózhassák) és sofőrjével egyenesen a bíróságra hajtott, ahol kifizetette az óvadékot, így szabadon távozhatott. Később jogerősen felmentették, mert az összeomláskor jogilag már nem volt részesedése a bankban. Az 1920-as évek végén a BMW-ből is egyre inkább kiszorult, mert mint „külföldi”, már egyre kevésbé volt kívánatos személy. A ’30-as években a családja (felesége és két lánya) Amerikába ment és ott is maradt, a Grundlsee-i villa pedig árverésre került. Ausztria megszállása utána a bécsi palotáját, árjázással, elvették tőle. 1938 novemberétől már Olaszországban sem maradhatott, Svájcba települt át. Megmaradt politikai kapcsolataival jól sáfárkodott, petróleum üzletbe vágott bele. Régi barátja, Attilio Tamaro,[90] Olaszország svájci nagykövete segítette. 1943-ban Svájcból is mennie kellett. A ’20-as években még Európa leggazdagabb embere, Camillo Castiglioni menekülni kényszerült és Fráter Alfio néven húzta meg magát 1943 és 1945 között, San Marino ferences kolostorában. „Il Frate dalle calze di seta” – azaz, a selyemharisnyás barát, a helyiek így emlegették. A háború után Jugoszlávia vezetőjének, Titónak[91] segít amerikai kölcsönhöz jutni. 1957-ben, Rómában, tüdőgyulladásban halt meg, névtelenül, csendesen.[92]

Zárszó

A trianoni békediktátum által meggyötört ország gazdasági, pénzügyi életének újjáélesztésében kiemelkedő szerepet töltött be a Magyar-Olasz Bank Rt. Alapítójának zsenialitását, pénzügyi előrelátását mutatja, hogy egy bank általában nem fektet be oda, ahonnan nem remél hasznot, ám ő minden, borúsnak tűnő külső körülmény ellenére az akkori Budapesten egy olyan bankot alapított, amely alapításától kezdve a felszámolásáig, a korabeli Magyarország első 10 legrangosabb pénzintézete közé tartozott. A háborúnál sokkal nagyobb üzlet az újjáépítés, amelyben Castiglioni és az általa képviselt olasz és osztrák pénzügyi csoport a saját érdekei mellett hozzájárult ahhoz, hogy egy tőkeszegénységgel küzdő, a háborúban vesztes ország lakossága hitelhez juthasson, ezáltal teremtve meg azon feltételeket, amelyben az ország újra nagyot léphetett előre a gazdasági megerősödés, felemelkedés útján.

Bibliográfia

1875. évi XXXVII. törvénycikk, kereskedelmi törvény, in Netjogtár, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=87500037.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D29

A Benczúr ház – és építtetőinek – története, in Benczúr Ház, https://web.archive.org/web/20180420172215/http://benczurhaz.hu/949-H%C3%A1zt%C3%B6rt%C3%A9net

Airplane Engine Encyclopedia: An Alphabetically Arranged Compilation Of All Available Data On The World’s Airplane Engines, Dayton, O., Otterbein Press, 1921. https://archive.org/details/AirplaneEngineEncyclopedia/page/n417/mode/2up?q=rapp+motorenwerke

Allgemeine Depositenbank, in Wien Geschichte Wiki, https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Allgemeine_Depositenbank

A Pallas Nagy Lexikona, https://mek.oszk.hu/00000/00060/html/

A Stern-palota, in urbface, http://urbface.com/budapest/a-stern-palota

Austro Daimler, https://www.austrodaimler.com/en/austro-daimler/

Banca Commerciale Italiana, in Intesa Sanpaolo, https://group.intesasanpaolo.com/it/chi-siamo/storia/banca-commerciale-italiana#/banca_e_societa/ita_comit_profilo_storico.jsp

Banca Commerciale Italiana – BCI, in Sistema Informativo Unificato per le Soprintendenze Archivistiche, https://siusa.archivi.beniculturali.it/cgi-bin/siusa/pagina.pl?TipoPag=comparc&Chiave=415479

Bárány Lászlóné (főszerkesztő): Magyar Nagylexikon, VIII. (Ff–Gyep), Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1999.

Borromeo Arese Giberto, in Senato della Repubblica, https://notes9.senato.it/Web/senregno.NSF/d7aba38662bfb3b8c125785e003c4334/39d6b5160d1622934125646f00593d93?OpenDocument

Iphigenie Augusta Castiglioni, in Geni, https://www.geni.com/people/Iphigenie-Castiglioni/6000000027067060408

Colonel Generals of the Austro-Hungarian Army 1914–1918, in austro-hungarian-army, http://www.austro-hungarian-army.co.uk/go.htm

Das Theater in der Josefstadt – Legendäre Geschichten und unvergessene Stars. Theater in der Josefstadt und Kammerspiele, (Hrsg.: Herbert Föttinger – Christiane Huemer–Strobele), Brandstätter Verlag, Wien, 2013.

Dentice Alfredo, in Senato della Repubblica, https://notes9.senato.it/Web/senregno.NSF/d7aba38662bfb3b8c125785e003c4334/8bd834d8538904964125646f005b08d7?OpenDocument

Ego Etrich, in Grace’s Guide to British Industrial History, https://www.gracesguide.co.uk/Igo_Etrich

Fónagy Aladár, in Kieselbach Galéria és Aukciósház, https://www.kieselbach.hu/mugyujto/fonagy-aladar

Gemeinde Grundlsee, https://www.grundlsee.at/

Riccardo Gualino, in Museo Torino, https://www.museotorino.it/view/s/d509e3b775364a4daa0ba93c01f06f1c

Herceg Gyula – Juhász Zsuzsanna (szerk.): Akadémiai Olasz – Magyar Szótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000.

hilbrand, Rainer: Die Geschichte der Villa Castiglioni in Grundlee, in Ausseer Regionalfernsehen, https://www.arf.at/2020/08/28/die-geschichte-der-villa-castiglioni-in-grundlsee/

Jenei Károly: Kisebb takarékpénztári és bankfondok: Repertórium (Levéltári leltárak 56.), Magyar Országos Levéltár, Budapest, 1972. https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_LevLelt_56/?pg=127&layout=s

Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar életrajzi lexikon, https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html

Kormos Alfréd (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass, 1. kötet 1917–1918, Bankok és takarékpénztárak, Budapest, 1918. 48.

Kormos Alfréd (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass, 1. kötet (1917–1918) Faipari részvénytársaságok, Budapest, 1918. 264.

Kormos Alfréd (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass, 1. kötet (1917–1918) Faipari részvénytársaságok, Budapest, 1918. 273.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922-1923) Faipari részvénytársaságok, Budapest, 1923. 322.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass, 1. kötet (1922–1923) Élelmiszer-, hús-, jég-, konzerv- és állatkereskedelmi részvénytársaságok, Budapest, 1923. 239.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass, 1. kötet (1922–1923) Iparvállalatok, Budapest, 1923. 728.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass, 1. kötet (1922–1923) Iparvállalatok, Budapest, 1923. 698.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass, 1. kötet (1922–1923) Iparvállalatok, Budapest, 1923. 727.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass, 1. kötet (1922–1923) Iparvállalatok, Budapest, 1923. 756.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922–1923) Kereskedelmi és ipari részvénytársaságok, Budapest, 1923. 398.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass, 1. kötet (1922–1923) Közlekedési vállalatok, Budapest, 1923. 487.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922–1923) Különféle részvénytársaságok, Budapest, 1923. 816.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922–1923) Textil- és kézműáru-részvénytársaságok, Budapest, 1923. 648.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922–1923) Vegyipari részvénytársaságok, Budapest, 1923. 768.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet (1922–1923) Szeged, Budapest, 1923. 1340.

Kürthy fajkürthi és koltai Lajos báró, in Geni, https://web.archive.org/web/20180608122926/https://www.geni.com/people/bar%C3%B3-Lajos-K%C3%BCrthy-fajk%C3%BCrthi-%C3%A9s-koltai/6000000030652763459

L. Nagy Zsuzsa: Az olasz érdekek és Magyarország 1918–1919-ben, in Történelmi Szemle, 1965 (8. évfolyam) Tanulmányok, Közlemények, 256–273.

Magyar Általános Hitelbank, in Kislexikon, http://www.kislexikon.hu/magyar_altalanos_hitelbank.html

Markó László (főszerk.): Új magyar életrajzi lexikon, IV. (L–Ő)., Budapest, Magyar Könyvklub. 2002.

Nemzeti Újság, 95. szám, (1920.04.20.) https://adtplus.arcanum.hu/en/view/NemzetiUjsag_1920_04/?pg=165&layout=s

Ordine della Corona d’Italia, in: Ministero della Difesa, http://www.carabinieri.it/arma/curiosita/non-tutti-sanno-che/o/ordine-della-corona-d’italia

Österreichische Aero Club, https://aeroclub.at/de/sportverband/praesidium-vorstand

Österreichisches Biographisches Lexikon, https://www.biographien.ac.at/oebl_12/327.pdf

Perényi József – Arató Endre: Jugoszlávia története, Tankönyvkiadó, Budapest, 1981. 

Max Reinhardt, in imdb, https://www.imdb.com/name/nm0718121/

San Martino Valperga, Enrico, conte di Maglione, in Treccani, https://www.treccani.it/enciclopedia/san-martino-valperga-enrico-conte-di-maglione_(Dizionario-Biografico)

Schlüter, Reinhard: Der Haifisch, Aufstieg und Fall des Camillo Castiglioni, Paul Zsolnay Verlag, Wien, 2020. Semperit, in Markenlexikon, https://www.brandslex.de/markenlexikon/cover/s/markenlexikon-semperit

Straka, Franz: Ära Lohner. Von der Kutsche bis zur Motorisierung, in Strassenbahn – Europa.at, http://www.strassenbahn-europa.at/strassenba_02.htm

Tamaro, Attilio in Treccani, https://www.treccani.it/enciclopedia/attilio-tamaro_(Dizionario-Biografico)

Jósef Leopold Toeplitz, in Wikipedia, https://it.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3sef_Leopold_Toeplitz

The Rothschild Archive, https://www.rothschildarchive.org/genealogy/

Újvári Péter (szerk.): Magyar Zsidó Lexikon, Budapest, 1929, https://mek.oszk.hu/04000/04093/html/

Unionbank, in Wien Geschichte Wiki, https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Unionbank

Levéltári anyagok

MNL OL Z 75 1. csomó 1. tétel Alakuló közgyűlés 1920. április 19.

MNL OL Z 75. 1. csomó 1. tétel, Az igazgatóság jelentése

MNL OL Z 75 1. csomó 1. tétel 1. Rendkívüli közgyűlés 1920. június 14.

Hivatkozások

  1. L. Nagy Zsuzsa: Az olasz érdekek és Magyarország 1918–1919-ben, in Történelmi Szemle, 1965 (8. évfolyam) Tanulmányok, Közlemények, 256–273.
  2. vö: MNL OL Z 75. 1. csomó 1. tétel, Az igazgatóság jelentése
  3. Korányi Frigyes báróról (1869-1935) lehet szó, aki 1919. szeptember 12. és 1920. december 16. között volt pénzügyminiszter vagy Hegedűs Lórántról (1872-1943) (1920. december 16. és 1921. szeptember 27. között töltötte be ezt a posztot. Ugyanis az idézett igazgatósági jelentés 1921. május 23-ai keltezésű.
  4. Jenei Károly: Kisebb takarékpénztári és bankfondok: Repertórium (Levéltári leltárak 56., Budapest 1972. https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_LevLelt_56/?pg=127&layout=s (Letöltés: 2021.04.07.)
  5. A BMW márka is neki köszönhette sikereit, mert a repülőgép-hajtóműveken kívül motorkerékpárok, később pedig személygépkocsik gyártásába is belefogott. Camillo Castiglioniról külön fejezetben emlékezünk meg.
  6. Allgemeine Depositenbank 1871-ban alakult meg Bécsben és 1925-ben csődbe ment https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Allgemeine_Depositenbank (Letöltés: 2021.04.07.)
  7. Banca Commerciale Italiana (magyarul: Olasz Kereskedelmi Bank) 1894-ben jött létre Milánóban, ma Intesa Sanpaolo néven ismert https://group.intesasanpaolo.com/it/chi-siamo/storia/banca-commerciale-italiana#/banca_e_societa/ita_comit_profilo_storico.jsp (Letöltés: 2021.04.07.)
  8. Magyar Fakereskedők Hitelintézete Rt. (1905) Kormos Alfréd (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet 1917-1918, Bankok és takarékpénztárak, Budapest, 1918, 48.
  9. A bankszerű üzletágakat lebonyolító osztályok mellett 1918-ban árú-, építőanyag-, fém- és géposztályt állított fel. A bécsi Allgemeine Depositenbankkal együtt részt vett a fiumei villamos művek alapításában. 1920. április 19-én beolvadt a Magyar-Olasz Bank Rt-be.
  10. 2020-ban ez nagyjából 7 milliárd 493 millió forintnak felet volna meg https://artortenet.hu/magyar-penzertekindex-arak-es-devizak-alapjan-1754-tol/ (letöltés: 2021.04.07.)
  11. Pesti Magyar Kereskedelmi és Hitelbank: Magyarország első, mai értelemben vett bankja volt,1840-ben jött létre http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/081/pc008148.html (Letöltés: 2021.04.07.)
  12. Magyar Általános Hitelbank: 1867-ben alakult http://www.kislexikon.hu/magyar_altalanos_hitelbank.html (Letöltés: 2021.04.07.)
  13. 1928-beli egy pengő értéke 2020-ban 799 forintnak felet meg https://artortenet.hu/magyar-penzertekindex-arak-es-devizak-alapjan-1754-tol/ (Letöltés: 2021.04.07.)
  14. vö. MNL OL Z 75 1. csomó 1. tétel Alakuló közgyűlés 1920. április 19.
  15. ma az OTP Bank Részvénytársaság egyik székháza
  16. 1920-ban a Magyar-Olasz Bankkal érdekközösséget létesített. Üzleti tevékenységét ettől kezdve az emissziós üzletágra összpontosította, folyó banküzleteit pedig fokozatosan a Magyar-Olasz Banknak engedte át. Csak vasúti osztályát és áruosztályát tartotta meg. A két bank ügyvezetését 1920. június 14-e óta 1925. december végéig dr. Éber Antal vezérigazgató irányította. A Magyar Agrár- és Járadékbank Rt. 1926. január 1-én beolvadt a Magyar-Olasz Bank Rt-be. Ipari és közlekedési vállalatainak iratanyagát a Magyar-Olasz Bank Rt. vette át. Jenei Károly: Kisebb takarékpénztári és bankfondok: Repertórium (Levéltári leltárak 56., Budapest 1972.) Z 69-71
  17. képviselte: Camillo Castiglioni és Roberto Adler
  18. képviselte: Camillo Castiglioni és Roberto Adler
  19. képviselte: Neumann Gábor
  20. képviselte: Fónagy Aladár és dr. Glaser Samu
  21. képviselte: Egyedy Lajos és Neumann Gábor
  22. 1875. évi XXXVII. törvénycikk, kereskedelmi törvényhttps://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=87500037.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D29 (Letöltés: 2021.04.07.)
  23. vö. MNL OL Z 75 1. csomó 1. tétel Alakuló közgyűlés 1920. április 19. (Alapszabály: 10-18§-ok)
  24. A Nemzeti Újság 95. számában megjelent hirdetés szerint, kisebb elírásokkal (1920.04.20-i szám) https://adtplus.arcanum.hu/en/view/NemzetiUjsag_1920_04/?pg=165&layout=s (Letöltés: 2021.04.07.)
  25. Giuseppe Toeplitz (1866-1938) olasz bankár. Lengyel zsidó család sarja a korabeli Európa pénzügyi életének kiemelkedő alakja, a korszak meghatározó pénzintézetének a Banca Commerciale Italiana elnöke, https://it.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3sef_Leopold_Toeplitz (letöltve: 2021.04.07.)
  26. Fónagy Aladár (1878-1965) faipari vállalkozó, már huszonévesen „fakirály” lett, a hazai fakitermelésből, fakereskedésből és a fafeldolgozó iparból gazdagodott meg. https://www.kieselbach.hu/mugyujto/fonagy-aladar (Letöltés: 2021.04.07.)
  27. báró Madarassy-Beck Gyula (1873-1939) bankár, A Magyar Agrár- és Járadékbankban töltött be különféle vezető tisztségeket, 1910 és 1918 között országgyűlési képviselő. https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/m-76AF9/madarassy-beck-gyula-baro-76B12/ (Letöltés: 2021.04.07.)
  28. Commendatore: tiszteletbeli megszólítás, annak jár, aki az olasz koronarend tiszti keresztjének birtokosa Herczeg Gyula – Juhász Zsuzsanna (szerk.): Akadémiai Olasz – Magyar Szótár, Akadémiai Kiadó, 2000, 194.
  29. Mino Gianzanahttps://siusa.archivi.beniculturali.it/cgi-bin/siusa/pagina.pl?TipoPag=comparc&Chiave=415479 (Letöltés: 2021.04.07.)
  30. Egyedi Lajos (eredetileg Stern, 18??-1927) vállalkozó http://urbface.com/budapest/a-stern-palota (Letöltés: 2021. 04. 07.) illetve https://web.archive.org/web/20180420172215/http://benczurhaz.hu/949-H%C3%A1zt%C3%B6rt%C3%A9net (Letöltés: 2021.04.07.)
  31. Enrico di San Martino Valperga (1863-1947) olasz ügyvéd, politikus, a zenei kultúra kiemelt pártfogója.https://www.treccani.it/enciclopedia/san-martino-valperga-enrico-conte-di-maglione_(Dizionario-Biografico)(Letöltés: 2021.04.07.)
  32. dr. Éber Antal (született: Ellenberger, 1872-1950) ügyvéd, politikus, bankár, országgyűlési képviselő. https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03609/03613.htm (Letöltés: 2021.03.07.)
  33. dr. Goldfinger Oszkár, faipari vállalatok igazgatóságaiban forgott a neve
  34. Magyar Foresta Erdő-és Faipari Részvénytársaság (1920) Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet 1922-1923, Budapest, 1923. 322. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarPenzugyiCompass_1922-923_1/?pg=367&layout=s&query=Foresta (Letöltés: 2021.03.07.) A későbbiekben minden részvénytársaságot Rt. rövidítéssel jelölök a lábjegyzetben.
  35. Riccardo Gualino (1879-1964) olasz kereskedő, finanszírozó, nagyiparos, filmproducer és művészetpártfogó. https://www.museotorino.it/view/s/d509e3b775364a4daa0ba93c01f06f1c (Letöltés: 2021.04.07.)
  36. Fajkürthi és kolthai báró Kürthy Lajos (1852-1921) földbirtokos, felvidéki főispán és kijelölt miniszterhttps://web.archive.org/web/20180608122926/https://www.geni.com/people/bar%C3%B3-Lajos-K%C3%BCrthy-fajk%C3%BCrthi-%C3%A9s-koltai/6000000030652763459 (Letöltés: 2021.04.07.)
  37. Matlekovits Sándor (1842-1925) jogász, politikus, egyetemi tanár, az MTA tagja, országgyűlési képviselő https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/m-76AF9/matlekovits-sandor-76CCE/ (Letöltés: 2021.04.07.)
  38. Verseghi dr. Nagy Ferenc (1852-1928) egyetemi tanár, államtitkár, a Magyar Jogászegylet Elnöke, országgyűlési képviselő, Markó László (főszerk.): Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Budapest, Magyar Könyvklub. 2002. 933–934.
  39. báró Szterényi (született Stern) József (1861-1941) politikus, kereskedelemügyi miniszter, Magyarország népszövetségi főmegbízottja http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/szocikk/14934.htm (Letöltés: 2021.04.07.)
  40. vö. MNL OL Z 75 1. csomó 1. tétel Alakuló közgyűlés 1920. április 19. (Alapszabály: 19-24§-ok)
  41. vö. MNL OL Z 75 1. csomó 1. tétel Alakuló közgyűlés 1920. április 19. (Alapszabály: 27-32§-ok)
  42. Barta Ödön (született Friedman, 1852-1925) jogász, országgyűlési képviselő http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0100.html (Letöltés: 2021.04.07.)
  43. lászlófalvi Eördögh Virgil (1855-1936) magyar királyi kúriai bíró, törvényszéki elnök
  44. dr. Feleki Béla (született Füchsl, 1862-1923) jogász, a Pesti Izraeli Hitközség Elnöke https://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0278.html (Letöltés: 2021.04.07.)
  45. Hazai Fatermelő Rt. (1915) Perczel Mór utca 2. Kormos Alfréd (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1917-1918) Faipari részvénytársaságok, Budapest, 1918, 264.
  46. Neuschlosz és Lichtig Faipar Rt. (1908) Előbbi cége Neuschloss Ödön és Marcell és Lichtig Szentlőrinci Parkettgyár Rt. — V., Sziget u. 38. Szentlőrinci Parkettgyár Rt. és a Lichtig és Spitz cég fúziójából. 1914-ben fuzionált a Neuschlosz Ödön és Marcell cég budapesti parkett gyárával. Kormos Alfréd (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1917-1918) Faipari részvénytársaságok, Budapest, 1918, 273.
  47. Schlick-Nicholson Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. (1869) A Nicholson Gépgyár és a Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár fúziójából keletkezett 1912-ben. A MOB és EMIpbk érdekeltsége. Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922-1923) Iparvállalatok, Budapest, 1923, 728.
  48. Magyar Belhajózási Rt. (1892) V. Rudolf-rakpart 4. A MOB érdekeltsége. Érdekeltségei a Szobi Kőbánya Rt., a Navigazione Generale Italiana (Genua), Societa di Navigazione a Vapore del Lloyd Triestino (Triest) tengerhajózási vállalatok és a Badische Assecuranzges. (Mannheim) képviselete. Az igazgatóság elnöke: Kenéz Béla, Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922-1923) Közlekedési vállalatok, Budapest, 1923, 487.
  49. Magyaróvári Ipartelepek Rt. (1922) IV. Vámház u. 4. Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922-1923) Különféle részvénytársaságok, Budapest, 1923, 816.
  50. MNL OL Z 75 1. csomó 1. tétel 1. Rendkívüli közgyűlés 1920. június 14.
  51. A közgyűlésen jelen voltak: dr. Éber Antal, Goldfinger Oszkár, Neumann Gábor, dr. Elek Sándor, báró Kürthy Lajos, Lányi Mór, dr. Nagy Ferenc, Salamon Andor, dr. Matlekovits Sándor, dr. Hilb Jenő
  52. Alfredo Dentice di Frasso gróf (1873-1940) az olasz haditengerészet admirálisa, vállalkozó, politikus. Repülőgép balesetben vesztette életét.https://notes9.senato.it/Web/senregno.NSF/d7aba38662bfb3b8c125785e003c4334/8bd834d8538904964125646f005b08d7?OpenDocument (Letöltés: 2021.04.07.)
  53. Giberto Borromeo herceg (1859-1941) olasz nemes, üzletember, politikushttps://notes9.senato.it/Web/senregno.NSF/d7aba38662bfb3b8c125785e003c4334/39d6b5160d1622934125646f00593d93?OpenDocument (Letöltés: 2021.04.07.)
  54. Tagok: (Camillo Castiglioni), Fónagy Aladár, dr. báró Madarassy-Beck Gyula, Adler Róbert, Neumann Gábor, dr. Éber Antal, dr. Goldfinger Oszkár, Paul Goldstein.
  55. Union Bank 1871-ben alapított bécsi bank https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Unionbank (Letöltés: 2021.04.07.)
  56. Magyar Motor és Gépgyár Részvénytársaság, Szombathely, Bárány Lászlóné (főszerk.): Magyar Nagylexikon VIII. (Ff–Gyep). Budapest, 1999. 469.
  57. Rothmüller S. Fém- és Bádogárú Gyár Részvénytársaság (1918) VI. Váci u. 141. Présművek, bádogdobozok, konzervdobozok, tartályok, bádog tömegcikkek gyártása A MOB és az Allgemeine Depositenbank (Bécs) érdekeltsége. Az igazgatóság elnöke: Castiglioni Camillo. Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922-1923) Iparvállalatok, 1923. 727.
  58. Herkules-művek Rt. (1889) VI. Figyelő u. 14. Előbbi cége 1917-ig. Langfelder V. Gépgyári Rt. A MOB érdekeltsége. Az igazgatóság elnöke: Neumann Gábor (Bécs). Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922-1923) Iparvállalatok, 1923. 698.
  59. Klotild Első Magyar Vegyipar Rt (1889) V. Deák Ferenc u. 18. Az igazgatóság elnöke: Castiglioni Camillo. Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922-1923) Iparvállalatok, Budapest, 1923, 756.
  60. Dr. Pápay-féle Oltóanyag és Szérumintézet Rt. (1918) VI. Teréz krt. 31. Az igazgatóság elnöke: Lestyánsky Sándor. Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922-1923) Vegyipari részvénytársaságok, Budapest, 1923, 768.
  61. Bibó Kálmán Gabonakereskedelmi Rt. (1920) V. Szabadság tér 14. Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922-1923) Kereskedelmi és ipari részvénytársaságok, 1923, 398.
  62. Kunz Textilkereskedelmi Rt. (1920) V. Deák Ferenc u. 10. A MOB alapítása. Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922-1923) Textil- és kézműáru-részvénytársaságok, Budapest, 1923, 648.
  63. Hűtőház és Élelmiszerszállító Rt. (Szeged) bpesti irodája. (1920) VII. Király u. 57. A MOB alapítása. Az igazgatóság elnöke: dr. Karátson Antal. Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet (1922-1923) Élelmiszer-, hús-, jég-, konzerv- és állatkereskedelmi részvénytársaságok, Budapest, 1923, 239.
  64. Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt. (1920) Budapest V. Rudolf rakpart 4. A MOB alapítása. Az igazgatóság elnöke: Somogyi Szilveszter polgm. Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet (1922-1923) Szeged, Budapest, 1923, 1340.
  65. A múlt század kilencvenes éveiben a tengerentúli kereskedelmi forgalmat Trieszten keresztül bonyolították le. Baross Gábor a Magyarország szempontjából hátrányos trieszti kikötő helyett, Fiumét igyekezett Magyarország export- és importkereskedelmének központjává kiépíteni. A terv végrehajtásában a Magyar Kereskedelmi Rt-nek fontos szerepet szánt, a vállalat pedig a nemzetközi áruforgalom lebonyolításában rövidesen vezető szerepet is vívott ki magának. A balkáni államokban sűrű fiók- és affiliációs hálózatot épített ki. Üzletköre fokozatosan bővült és a nemzetközi relációk megteremtése mellett, magyar vállalatok alapításával és finanszírozásával is foglalkozott. A vállalat a bankszerű üzletágak bevezetése után, 1910-ben, cégnevét Magyar Bank és Kereskedelmi Rt-re, majd 1920-ban, angol tőkeérdekeltség bekapcsolódása után, Angol-Magyar Bank Rt-re változtatta. A második világháború kezdetén ismét visszavette korábbi cégnevét, 1945-ben pedig újra Angol-Magyar Bank Rt. lett a cég neve, melyet államosításáig meg is tartott. Az intézet székháza (Budapest, V. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út 32.) az ostrom alatt kiégett. Jenei Károly: Kisebb takarékpénztári és bankfondok: Repertórium (Levéltári leltárak 56., Budapest, 1972) 61.
  66. 1932-ben 1 dollár 2020-ban 19,06 dollár értéknek felelt meg, azaz a 36 millió dollár mai értéken 686.160.000 dollár. https://artortenet.hu/usa-dollar-ar-es-ertekindexe-1774-tol/ (Letöltés: 2021.04.07.)
  67. VI. Andrássy út 5., IV. Váci út 27., VIII. József körút 2., IV. Károly körút 14., VIII. Népszínház utca 31., VII. Király utca 57., VII. Thököly út 26.
  68. IV. kerület, Kecskeméti utca 14., XI. kerület, Horthy Miklós körtér 7., (ma: Móricz Zsigmond körtér) V. kerület, Szent István körút 4., IX. kerület, Ráday utca 8.
  69. MNL OL Z 75 1. csomó 1. tétel Alakuló közgyűlés 1920. április 19. (Alapszabály)
  70. vö: Reinhard Schlüter: Der Haifisch, Aufstieg und Fall des Camillo Castiglioni, Paul Zsolnay Verlag, Wien, 2020.
  71. Österreichisch-Amerikanischen Gummiwerke AG: Osztrák-Amerikai Gumiművek Részvénytársasághttps://www.brandslex.de/markenlexikon/cover/s/markenlexikon-semperit (Letöltés: 2021. 04. 08.)
  72. II. Abdul Hamid oszmán uralkodó (1842-1918, szultán: 1876-1909)https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/sz-183B4/torok-birodalom-19FAF/ (Letöltés: 2021. 03. 23.)
  73. Camillo Castiglioni bátyja Arturo után nevezeték el a gyermeket. Arturo Castiglioni (1874-1953) kiemelkedő orvosi pályát futott be az Egyesült Államokban.
  74. Österreichische Aero Club: https://aeroclub.at/de/sportverband/praesidium-vorstand (Letöltés: 2021. 04. 08.)
  75. Habsburg-Toscanai Lipót Szalvátor főherceg (1863-1931) tüzértiszt, a Császári és Királyi Hadsereg vezérezredese, http://www.austro-hungarian-army.co.uk/go.htm (Letöltés: 2021. 03. 23.)
  76. Repülőgép-Motorgyártó Rt.: Motor-Luftfahrzeug Gesellschaft (MLG): Wernfried Haberfellner, Walter Schroeder: Wiener-Neustädter Flugzeugwerke: Entstehung, Aufbau und Niedergang eines Flugzeugwerkes, Graz 1999. A gyárat 1909-ben alapították Camillo Castiglioni vezetésével az Osztrák-Amerikai Gumiművek és az Austro-Daimler leányvállalataként, amely katonai légballonokat és motorokat gyártott. Komoly megrendelést kapott az osztrák-magyar hadsereg repülőgépeinek szállítására.
  77. Austro-Daimler AG.: 1899-ben Eduard Bierenz és Eduard Fischer alapította Wiener-Neustadtban (Ausztria) működő székhellyel és eredetileg a németországi Daimler ausztriai fiókcégeként Daimler modelleket gyártott volna, de az ausztriai tulajdonosok a másolás helyett saját autót szerettek volna készíteni. A cég munkájában egy időre segítőként Ferdinand Porsche, valamint a magyar származású Barényi Béla is részt vett. Az Austro-Daimler többszöri cégátalakítás, tulajdonváltás után végül 1936-ban szűnt meg. https://www.austrodaimler.com/en/austro-daimler/ (Letöltés: 2021.04.09.)
  78. Ludwig Lohner (1858-1925) az Osztrák Magyar Monarchia első kocsi és repülőgépgyártója: http://www.strassenbahn-europa.at/strassenba_02.htm (Letöltés: 2021. 04. 09.)
  79. Igo Etrich (1879-1967): osztrák pilóta és repülőgép-tervező, a Galamb (Taube) nevű repülőgép konstruktőrehttps://www.gracesguide.co.uk/Igo_Etrich (Letöltés: 2021.04.09.)
  80. Karl von Skoda (1878-1929): cseh gyáros, a pilseni Skoda művek létrehozója és igazgatója https://www.biographien.ac.at/oebl_12/327.pdf (Letöltés: 2021.04.09.)
  81. Rapp Motorenwerke GmbH: 1913-ban Münchenben alapított repülőgép-motor gyárhttps://archive.org/details/AirplaneEngineEncyclopedia/page/n417/mode/2up?q=rapp+motorenwerke(Letöltés: 2021. 04. 09.)
  82. Iphigenie Augusta Buchmann (1895-1963): Castiglioni színésznő felesége, aki később Hollywoodban nagy karriert futott be https://www.geni.com/people/Iphigenie-Castiglioni/6000000027067060408 (Letöltés: 2021.04.09.)
  83. Két lányuk született: Lívia és Jolanda
  84. Albert Salomon Anselm Freiherrn von Rotschild (1844-1911) bankár https://www.rothschildarchive.org/genealogy/ (Letöltés: 2021.03.23.)
  85. Theater in der Josefstadt: 1788-ban alapított ma is működő magánszínház Bécs VIII. kerületében, Herbert Föttinger, Christiane Huemer-Strobele – Theater in der Josefstadt und Kammerspiele (Hrsg.): Das Theater in der Josefstadt – Legendäre Geschichten und unvergessene Stars, Brandstätter Verlag, Wien 2013.
  86. Max Reinhardt (született: Maximiliam Goldmann, 1873-1943) osztrák-amerikai színész, rendező https://www.imdb.com/name/nm0718121/ (Letöltés: 2021.04.09.)
  87. Grundlstein villa: https://www.arf.at/2020/08/28/die-geschichte-der-villa-castiglioni-in-grundlsee/ (Letöltés: 2021.03.24.)
  88. Grundlsee: osztrák község Stájerországban, festői környezetben fekszik, https://www.grundlsee.at/ (Letöltés: 2021.04.09.)
  89. a La gran Croce dell’Ordine della Corona d’Italia http://www.carabinieri.it/arma/curiosita/non-tutti-sanno-che/o/ordine-della-corona-d’italia (Letöltés: 2021. 03. 24.)
  90. Attilio Tamaro (1884-1956) trieszti születésű olasz diplomata https://www.treccani.it/enciclopedia/attilio-tamaro_(Dizionario-Biografico) (Letöltés: 2021. 04. 09.)
  91. Josip Broz Tito (1892-1980) jugoszláv politikus, államfő. Perényi József – Arató Endre: Jugoszlávia története, Budapest, Tankönyvkiadó, 1981.
  92. Sírja a Verano temetőben található.

 

Madácsy Tamás: A Magyar Demokrata Fórum Zala megyei szervezeteinek megjelenése a helyi nyilvánosságban, 1988-1989

Bevezetés

Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezeteinek korai történetét Zala megyében. A témában 2016-2018 között végzett oral history kutatásunk[1] eredményeként közre kívánok adni részleteket a társadalmi szervezet helyi alapítóinak visszaemlékezéseiből, a megalakulásuk közvetlen előzményeire, valamint a megyében végzett közéleti tevékenységük főbb eseményeire vonatkozóan. Vizsgálatom időkerete az 1988 szeptemberével kezdődő, a rendszerváltozás szempontjából bel- és külpolitikailag egyaránt páratlanul mozgalmas esztendő. A Zala megyei társadalmi és politikai események, valamint a helyi MSZMP vezetés részéről az MDF szervezet megjelenésére adott reakciók vizsgálatakor fontos forrásnak tekintettem a Zalai Hírlapot,[2] ezért elemeztem a napilapban az 1988. szeptember 3-át, a II. lakiteleki találkozót követően megjelent híradásokat. A megyei pártlap beszámolt az MDF fórumairól és találkozóiról, a vitákról és közzétette a szervezet nyílt leveleit. A szellemi-politikai mozgalom rohamosan növekvő országos támogatottságának arányában – 1988. szeptember végére a szervezet tagságának létszáma meghaladta a 2000 főt, november közepére pedig 6200 taggal és 380 kisebb szervezettel, illetve csoporttal rendelkeztek[3] – emelkedett az MDF-fel foglalkozó híradások száma is. Miként az a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum munkatársaként végzett vidék kutatásunk során az egyik oral history interjúból kiderült, az MDF megyei rendezvényeiről szóló tudósításokat a zalaegerszegi helyi szervezet elnökségi tagja írta a napilapba, névtelenül.[4] A beszélgetések során az MDF zalai szervezeteinek alapító tagjai értékes információkkal, személyes vonatkozású emlékekkel szolgáltak, amik meggyőződésem szerint a rendszerváltás kutatásában kiegészítik a levéltári forrásanyagot. A visszaemlékezők egyöntetűen egy kivételesen inspiráló és fokozatosan szabaddá váló időszakként idézték fel az 1988 őszétől kezdődő időszakot, azonban köztudott, hogy ekkor még nem ingott meg az egypártrendszer évtizedek alatt kiépített, szilárd struktúrája. Teljes kapacitással működött az Állambiztonsági Szolgálatok gépezete, nagy számban készültek a napi operatív jelentések – a Fórum összejöveteleiről is. Az alternatív szervezetekben – ahogy a korszakban az ellenzéki mozgalmakat nevezték – és különösen az azok közül is elsőként színre lépő, nagyrészt vidéki bázissal szerveződő MDF-ben való exponált szerepvállalás emiatt valós, elsősorban egzisztenciális veszélyekkel járt. A helyi hatalom részéről a retorziók skálája a nagykanizsai Munkásőrség parancsnokának szájából elhangzó fenyegetéstől az állásvesztésig terjedt. Előbbi incidens Nagykanizsán történt, elszenvedője Czotterné Ivády Zsuzsa volt. Kutatásunk során a megszólalók számos hasonló esetről számoltak be, az ország különböző megyéiből.

Választásom azért esett a délnyugat dunántúli megyére, mert a Zalában létrejött MDF szervezetek korai története több szempontból is hasznos adalékokkal szolgálhat a rendszerváltozás kutatásakor. A megyében legelőször Keszthelyen alakult helyi MDF szervezet, azonban ennek pontos dátuma nem ismert, de bizonyosan 1988. októberének második hetében, valószínűleg október 8-án, szombaton kerülhetett rá sor. A megyében másodikként a nagykanizsai helyi MDF szervezet alakult meg 1988. október 22-én, végül a megyeszékhelyen, 1988. november 23-án.[5] A szervezők beszámoltak arról, hogy igen szoros kapcsolatot tartottak egymással, amit megkönnyített, hogy a három zalai város egymástól egyaránt mintegy egy órányi autóútra, 50 km-re található. Keszthely, de az egész megye szervezeti aktivitásához is nagyban hozzájárult, hogy az MDF egyik lakiteleki alapítója és elnökségi tagja, Csengey Dénes[6] a Balaton parti városban élt. Az író a szellemi mozgalom, majd párt[7] egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja volt: az MDF 1989. március 11-12-én megrendezett I. Országos Gyűlésén a küldöttek őrá adták le a legtöbb szavazatot a 15 fős elnökség megválasztásakor.[8] A zalaegerszegi MDF szervezet egyik legnagyobb politikai sikere, hogy 1989. március végén – a FIDESZ helyi szervezetével közösen – nyílt levélben szólították fel lemondásra Varga Gyula országgyűlési képviselőt.[9] Céljukat két hónap alatt elérték, majd az ellenzéki szervezetek közös jelöltje, Dr. Marx Gyula[10] (MDF) háziorvos meg is nyerte az időközi országgyűlési választást a megyeszékhelyen, 1989. szeptember 16-án.

Az MSZMP országos értekezlete

Az előzményekhez tartozik, hogy a magyar közéletben jelentős változásokat eredményezett az állampárt vezetésében az 1988. május 20-22 között megtartott Magyar Szocialista Munkáspárt Országos Értekezlete. A küldöttek Kádár János főtitkárt leváltották tisztségéből, és a számára újonnan létrehozott, pártelnöki posztra nevezték ki. A főtitkári széket Grósz Károly foglalta el, akinek az új rendpárti tömörülése kiszorította a hatalomból Kádár János elkötelezett támogatóit. A radikális reformerek két vezetője Pozsgay Imre és Nyers Rezső viszont bekerült a vezetésbe.[11] A pártértekezleten elhangzott beszédében az MSZMP új főtitkára kijelentette: „A legsürgősebb feladat: meg kell szilárdítani a hatalmat […] A mai egypártrendszer népi törekvések egyértelmű kifejeződése, történelmileg kialakult eredménye […] Meggyőződésem, hogy egypárt kell, helyesebben egy párt kell.”[12]

Grósszal ellentétben a demokratizálódás és a reformok iránt jóval nagyobb nyitottság érződött Pozsgay Imre szavaiban, aki beszédében történelmi feladatról beszélt, mely alkalmával eldől: „…összetörjük-e magunkat saját korlátainkon, vagy mi törjük össze saját korlátainkat…” Az 1988 nyarától állam miniszteri posztot betöltő, és az MDF vezetőivel jó viszonyt ápoló Pozsgay Imre ezekkel a szavakkal zárta beszédét: „…az egész néppel folytatott, ködösítés nélküli párbeszédre van szükség, melyet az autonóm szervezetekbe tagolt társadalom folytat a hatalommal.”[13] A tanácskozás küldöttei a kétnapos ülés végén állásfoglalást[14] fogadtak el a párt feladatairól, a politikai intézményrendszer fejlesztéséről. A dokumentumban nemzeti sorskérdésként szerepel a társadalmi rendszer korszerűsítése, továbbá célként határozza meg, hogy a „magyarországi viszonyoknak megfelelő, szocialista megoldásokat találjanak a fejlődés új problémáira.”[15]

Az állásfoglalás 3. pontja foglalkozik a társadalmi szervezetekkel:

Növekedjen a társadalmi szervezetek, mozgalmak önállósága. Töltsenek be nagyobb szerepet a politikai és állami döntésekben, a törvények és más jogszabályok előkészítésében, megvitatásában, megtartásuk ellenőrzésében, a politikai kultúra fejlesztésében a demokratikus közösségi élet intézményes, öntevékeny formáinak megteremtésében. A tagságukat érintő legfontosabb kérdésekben dolgozzanak ki önálló megoldási javaslatokat.[16]

A határozat mindezzel együtt leszögezte a párt vezető szerepét, és kitartott az egypártrendszer mellett, ami lehetetlenné tette az időszerű intézményi reformok végrehajtását.[17]

A II. lakiteleki találkozó

1988. szeptember 3-án került sor a II. lakiteleki találkozóra, mely tanácskozás zárásaként az alapítók elfogadták a szervezet Alapítólevelét és ideiglenes Alapszabályát. Ez utóbbi az MDF (elsődleges) céljaként a demokratikus Magyarország megteremtésének elősegítését deklarálta. A dokumentumokban szellemi-politikai mozgalomként és független társadalmi szervezetként definiálták a MDF-et, leszögezték, hogy a szervezet működése során tiszteletben tartja a fennálló alkotmányos rendet. Az MDF tevékenysége részeként tagságot toboroz, „…helyi szervezeteket létrehozását segíti elő a társadalom minden rétegébe […] helyi és országos ügyekben, nemzetközi kérdésekben elősegíti alternatív javaslatok kimunkálását, megvitatásukra nyilvánosságot teremt.”[18]

A szervezet immár deklaráltan a tagjai sorába hívja mindazokat, akik az Alapító Levélben foglaltakkal egyetértenek.

Mindazokat, akik az ország és a magyarság válságos helyzetében átérzik és magukra vállalják azt a felelősséget, amit a népközösség ezeregyszáz éves európai múltja és megrendült jövője ró ránk. Mindazokat, akik cselekvően kívánnak tevékenykedni a demokratikus szabadságjogok általános kiterjesztése, a politikai közélet valódi demokratizálódása, a korszerű gazdaság és életmód, a szociális biztonság megteremtése ügyében. Mindazokat, akiknek létfontosságú megmaradásunk és nemzeti megújhodásunk nagy ügye.[19]

A fenti célokkal való egyetértést – egy MDF-tag ajánlását követően – az aspiráns a belépési nyilatkozat aláírásával fogadta el, majd az Elnökség – később a Tagfelvételi Bizottság –jóváhagyását követően válhatott a szervezet tagjává. A tagfelvételi lehetőség szélesre tárta a kaput a mozgalom iránt érdeklődők előtt.

A szervezetté alakulás visszhangja az országos sajtóorgánumokban

Az előző évi, 1987. szeptember 27-én megrendezett I. lakiteleki találkozót övező (el)hallgatáshoz képest jóval nagyobb nyilvánosságot kapott az MDF szervezetté alakulása. Két nappal az eseményt követően a főbb, országos napilapok mindegyike részletesen beszámolt a szellemi mozgalom létrejöttéről. Szeptember 5-én a Magyar Nemzet, lapszerkesztési szempontból igen fontos helyen, a harmadik oldalon közölt összefoglalót a találkozóról. A lap munkatársának a helyszínen készült beszámolója felidézte, hogy az új szervezet tagjai: „…a politika irányítóival, képviselőivel a függetlenség és az egyenjogúság alapján kívánnak tárgyalni, nehogy a mélyülő válság a társadalom szétszakadásához, nemzeti tehetetlenséghez vezessen.” A beszámolóban az ideiglenes Alapszabály idézve közreadják, hogy „…az MDF fontosnak tartja a többpártrendszer kialakulását, ám jelen körülmények között nem kívánnak párttá szerveződni…” A tudósító kiemelte továbbá, hogy „…máris megalakultak az első helyi szervezetek: Lakiteleken, Kiskunmajsán, Miskolcon, Szegeden és Csepelen felelős szervezők irányítják a csoportok munkáját…” [20] Sajtótörténeti érdekesség, hogy a találkozóval egyidőben, a 168 óra rádióműsorban élőben elhangzó tudósítását meghallgatta a stúdióban vendégként tartózkodó ifj. Marosán György kormányszóvivő. Mester Ákos főszerkesztő kérdésre, hogy miként vélekedik az MDF létrejöttéről így reagált: „…Elvileg abban, hogy állampolgárok csoportja új mozgalom megalakítását szervezi, semmi meglepő nincs és aggodalomra sem ad okot. Az elmúlt években százával alakultak különböző öntevékeny közösségek […] A párt politikájával, s a kormány tevékenysége szempontjából kifejezetten örvendetes […] A kormány, azt hiszem, hogy segíti és ösztönzi ezeknek a megalakulását.”[21]

A Magyar Demokrata Fórum megjelenése a Zalai megyei nyilvánosságban

A Magyar Demokrata Fórum szervezetté alakulásáról szóló Magyar Távirati Iroda összefoglalót a Zalai Hírlap az országos napilapokkal egy időben közölte[22]. Két nappal később pedig, ugyancsak egy MTI-től átvett közleményből, arról értesülhettek a napilap olvasói, hogy „az MSZMP Politikai Bizottságának ülésén nem volt szó a Magyar Demokrata Fórum megalakulásáról.”[23] Szeptemberben – gyorsan érzékelve a szervezet iránti óriási érdeklődést – a kormányzat kommunikációjában megfigyelhető tendencia, hogy igyekeznek az MDF Alapító Levelében megfogalmazott célokat az MSZMP vezetésének saját, az állampárt megújításának céljaival egybevágónak beállítani. Teszik ezt részben a pártértekezlet feljebb idézett állásfoglalásának szellemében.[24] Egyrészt meg kívánták nyugtatni a közvélemény rendszerrel szimpatizáló részét az új mozgalmakkal kapcsolatban; másrészt saját hasznára kanalizálni a társadalmi szervezet (fiatal) szimpatizánsainak energiáját és törekvéseit.[25] Példa erre a KISZ Központi Bizottságának Egyetemi és Főiskolai Tanácsa által jegyzett „Nyílt levél a Magyar Demokrata Fórumhoz és az Új Márciusi Fronthoz” című közleménye példázza ezt. Nem csupán üzenete miatt, de a tény miatt is, hogy elsőként jelent meg – az MTI nyomán – szeptember 22-én a Zalai Hírlapban: „A Magyar Demokrata Fórum és az Új Márciusi Front[26] megalakulásával és működésével hozzájárulhat a magyarországi szocializmus általunk is igényelt és sürgetett radikális és átfogó reformjához. A programjaikban megfogalmazott társadalmi célok bíztató alapot jelenthetnek a szervezeteink közötti párbeszédre; a közös célok megvalósítása érdekében együttműködésünket ajánljuk. Együttműködésünk a kritikai szolidaritásra épül.”

Korszerű, politizáló pártot teremtünk” címmel jelent meg az MTI nyomán a zalai pártlapban szeptember 28-án Lukács János[27] beszéde, melyben vázolja a KB aktuális viszonyulását az új szervezetekhez:

Úgy véljük, hogy a közelmúlt politikai, eseményei közül néhány figyelmet érdemel mostani ülésünkön. Ilyen kérdésnek tartjuk a Magyar Demokrata Fórum szervezetté nyilvánításának az alapítók általi bejelentését […] A Központi Bizottság a pártszervezetek és tagjaik, az állami szervekben, a társadalmi szervezetekben dolgozó kommunisták magatartásához a következő kiindulási alapot kívánja nyújtani:
A Központi Bizottság támogatja, hogy az állampolgárok az Alkotmány és a törvények keretei között élhessenek politikai jogaikkal, beleértve a gyülekezéshez és az egyesüléshez való jogot. Egyúttal hangsúlyozza, hogy pártunk viszonyát az egyes szervezetekhez a szavak, a politikai deklarációk mellett elsősorban a tettek, a cselekedetek határozzák majd meg.[28]

Lukács beszédének végén nem is túl burkoltan fenyegeti meg azokat, akik radikálisabb hangot ütnek meg: „Figyelmünket ugyanakkor nem kerülheti el, hogy a különböző mozgalmakon belül munkálnak olyan erők is, akik a párbeszéd meghiúsítására, a feszültség élezésére törekednek. Egyelőre ez az irányzat hallatja elsősorban a hangját a Fiatal Demokraták Szövetségében. Az MSZMP a maga részéről elutasítja az agresszív fellépést, támogatja a kormányt, az állami szerveket a törvényesség védelmében tett erőfeszítéseiben.”

Keszthely – az első Zala megyei MDF helyi szervezet létrejötte

Az első szervezet megalakulásának híréről Karvalits Ferenctől[29], az MSZMP Zala megyei bizottságának első titkárától értesülhettek az olvasók a napilap 1988. október 17-én megjelent számában „Tudósítás az MSZMP Zala Megyei Bizottságának nyilvános üléséről” címmel. Az első titkár nyitó előadásában – hivatkozva a májusi pártértekezlet fent idézett állásfoglalásának vonatkozó részére – a már jelzett kommunikációs irányt követi, ugyanakkor nem mulasztja el, hogy az új mozgalmakban rejlő „veszélyekre”, és azok visszaszorításának fontosságára is felhívja a figyelmet: „A pártértekezlet állásfoglalásával összhangban szabadabb, nyitottabb, demokratikusabb közélet van kialakulóban. Ez nem szándékainktól eltérő – mégis ezek is az aggodalom, a zavar és az értetlenség forrásai […] Természetesen nem kerülheti el a Központi Bizottság vezetésének figyelmét, hogy ezekben megjelentek reális veszélyek, anarchikus, rossz irányba mutató jelenségek, manipulációs törekvések. Párttagságunk is úgy ítéli meg, hogy politikai munkával, a törvények eszközeivel vissza kell ezeket szorítani.”

A megyei első titkár beszélt a keszthelyi MDF szervezet alapításáról is:

Nekünk az említett jelenségekkel, mint a közeli jövő feladataival kell foglalkozni, mert ma a valóságban szervezett, nyilvános formában az elmúlt napokig a megyében még nem voltak jelen. E héten jött létre a Magyar Demokrata Fórum keszthelyi csoportja. Mindnyájunknak fel kell készülni – a párt szervezetének, tagjainak – a ma megjelent és a jövőben minden bizonnyal állandósuló többoldalú politikai élet kezelésére, az ebben való eligazodásra, adott esetben a politikai harcra is.

A nyilvános ülésen részt vevő Szűrös Mátyás[30] is reagált felszólalásában a keszthelyi MDF szervezet megalakulására:

Kétségtelen, hogy Magyarországon ma…van jobboldali mozgolódás is. Az úgynevezett alternatív szerveződés is egy olyan jelenség, amely új, és sok tekintetben érthetetlen a párttagok számára, mások számára is. Holott arról van szó, ha Keszthelyen Magyar Demokrata Fórum csoport jön létre, szellemileg fel kell venni a versenyt. Érvekkel, felkészültséggel és politikai tapasztalatokkal. Ez az eljárás módja. Ha képesek leszünk demokratikus módszerekkel, komolyan politikai pártként viselkedni, akkor nekünk nyert ügyünk van.

Karvalits beszéde október 15-én, szombaton hangzott el a nyilvános ülésen, annak leirata pedig, amelyben jelzi a keszthelyi MDF szervezet megalakulását, október 17-én jelent meg a Zalai Hírlapban. Mivel a helyi szervezet létrejöttének dátuma nem ismert, de vélhetően hétvégére esett, ezért október 8 és 15 között történhetett meg. Ha a pontos dátumot nem is, az esemény menetét az említett vidékkutatásból ismerjük. Dr. Horváth Róbert, keszthelyi fogorvos, az MDF alapító tagja, így emlékezett vissza a helyi szervezet megalakulására:

A szamizdat lapokból szereztem tudomást az MDF-ről, valamint előbb olvastam Csengey Dénesről, minthogy ismertem volna. 1988 vége felé már a hivatalos sajtóban is jelentek meg rövid hírek a mozgalomról. Ki volt plakátolva, hogy októberben lesz egy MDF gyűlés Keszthelyen, a meghívott előadó Lengyel László vagy Király Zoltán volt.[31] A Korona nevű helyen, egy jó 100 főt befogadó étteremben tartották meg, ami tele volt emberekkel. Hagyományos értelemen vett fórum volt, az előadó beszélt, majd lehetett tőle kérdezni. A vége felé volt egy bejelentés, hogy Keszthelyen megalakult az MDF és lehet hozzájuk csatlakozni. Az első alapító tagok száma 10-12 lehetett. A meglevő tagoknál kellett jelentkezni, az ő ajánlásukkal vették fel az embert. Mivel ismertem közülük kettőt, odamentem és mondtam, hogy szeretnék jelentkezni. Egy hét múlva már volt egy taggyűlés, és ott szavazott a tagság, hogy felvegyék, vagy ne az új jelentkezőt. Hozzáteszem, ritkán volt olyan, hogy nem vettünk fel valakit.[32]

A Nagykanizsai MDF Szervezet létrejötte

1988. október 24-én a Zalai Hírlap utolsó oldalán rövid híradás jelent meg MDF csoport Nagykanizsán címmel, a következő tömör hírrel: „Szombaton Nagykanizsán 17 taggal megalakult a Magyar Demokrata Fórum helyi csoportja. A megalakulás tényéről, a tagok aláírásával levélben tájékoztatták Mózes Pált, Nagykanizsa Város Tanácsának elnökét.”

Czotterné Ivády Zsuzsanna, nagykanizsai üzemmérnök így idézte fel az előzményeket:

Az első lakiteleki találkozóról a Magyar Nemzetből értesültem, a Pozsgay-interjúból. Aztán rá egy évre, 1988 őszén, a második lakiteleki találkozót követően mentünk el Lezsák Sándorhoz hárman Nagykanizsáról: Schmidt Istvánnal és Marosi Attilával, valamint Kolozsvári Előddel, aki Zalaegerszegről csatlakozott hozzánk. Megbízást kaptunk Lezsák Sándortól, hogy alapítsunk MDF szervezetet lakóhelyünkön. Egy hónapon belül teljes inkognitóban egy húsz fős társaságot szerveztünk meg és megalakultunk.[33]

Marosi Attila, nagykanizsai pedagógus elmondta, hogy szavaztak arról is, hogy az alapító okiratba a demokratikus szocializmus, vagy csak a demokrácia igénylése kerüljön be. „Végül a többség az előbbi mellett tette le voksát, ezt írták alá tizenheten.”

Czotterné Ivády Zsuzsanna a vele készült interjúban kitért arra is, hogy 1988 novemberében már a megyei szervezetet is megalakították Nagykanizsán.

Egészen sokáig volt itt a Zala megyei MDF központ, ameddig el nem határozták, hogy megyei központ csak megyeszékhelyen lehet. Közben minden héten felautóztam Pestre, és ha most visszagondolok, nem is tudom, hogy miből éltünk, mivel az első adandó alkalommal kirúgtak az állásomból a Népfronttól[34]. Viszont ezt megelőzően, még a szervezet tagjaként – és párttagként – két alkalommal is biztattam a Népfront összejöveteleken a tagokat, hogy váltsanak rendszert. Ezt sokan nehezen viselték, köztük Békési László, nagykanizsai munkásőr parancsnok, aki egyszer – vélhetően ittasan – felhívott és azt üvöltötte a telefonba, hogy »A főtéren foglak lelőni, mint egy kutyát, te szemét náci. «Éppen abban az időben került új párttitkár Nagykanizsára, egy jó képességű tanárember, Szabó József személyében, akinek elmeséltem ezt a fenyegetést. Végül ő tette helyre a munkásőr parancsnokot.[35]

Marosi Attila a nagykanizsai szervezet alapítója felidézi, hogy Békési László őt is megfenyegette: „Egy alkalommal felhívott a munkahelyemen, és közölte, hogy nekünk van géppisztolyunk és még tudunk lőni. Történetesen ezt a fenyegetést követő napokban gyulladt ki a városi pártbizottsággal szemben lévő házunk pincéje, és a nagy tűzben teljesen ki is égett. Az idős lakókat a felső emeletekről kellett kimentenünk a fojtó, fekete füstben. Persze a tűz keletkezésének okára soha nem derült fény…”[36]

Visszaemlékezésében közli, hogy ez idő tájt hívta fel többek figyelmét is a városban arra, hogy éjszakánként a saját szemével látta a lakása ablakából, ahogy hordták ki a pártbizottság épületéből az iratokat – hol taxikkal, de egy ízben még egy IFA teherautó platóját is telepakolták, hogy azután Nagykanizsa pályaudvarán egy kazánban eltüzeljék a papírokat: „A lakásom egyébként összejöveteleknek is helyszínéül szolgált, beszélgetéseket, kisebb kiállításokat rendeztünk benne. Többször is észleltük, hogy az eseményeket, valamint az éjszaka távozó vendégeket egy, a szemközti udvarban parkoló, kék színű civil Zsiguliból figyelték meg a belügyi szervek munkatársai. Nekünk gyanús volt, hogy besúgó lehetett a taxisofőr is, aki ilyen alkalmakkor a rendelésre kiérkezett a lakásomhoz.”[37]

Fontos adalékokkal szolgál a vele készült interjúban Marosi Attila a helyi MDF tagság társadalmi összetételét illetően, aminek körvonalazásra más forrás nem áll rendelkezésünkre.

Városunkban több olajvállalat, sörgyár, bútorgyár, téglagyárak, az üveggyár, és a Tungsram gyára is működött akkoriban, melyek középvezetői közül sokan csatlakoztak az MDF-hez, főként annak mozgalmi időszakában. A gyárak, üzemek vezetői jellemzően MSZMP tagok voltak és maradtak, de a műszaki értelmiségiek köréből érkeztek hozzánk, köztük több olajmérnök, de a helyi víz és áramszolgáltatók mérnökei közül is. De villanyszerelők, műszerészek, mechatronikusok és a gyártósorok mellett dolgozó munkások is látogatták a demokrata fórum rendezvényeit, nem beszélve a vasutasokról, mozdonyvezetőkről, akik később a VDDSZ-hez kerültek.[38] Helyi különlegességnek tekinthető, hogy az üzemek szakszervezeteiben dolgozók is bekapcsolódtak a mozgalomba, és ennek köszönhetően a kanizsai MDF hamar kapcsolatot talált a munkástanácsokkal. A vállalatoknál és a tanácsnál dolgozó népművelők, „kultúrosok”, népzenészek és néptáncosok is jöttek hozzánk. Az üzemekhez hasonló tendencia volt megfigyelhető az iskolák oktatóival kapcsolatban; a vezető tanárok csatlakoztak hozzánk, de az iskolaigazgatók például nem. Számos orvos érkezett a városi kórházból, ami elég nagy létszámmal működött a megyei jogú városokban, akik aztán a párttá alakulásunkat követően jórészt ugyan nem váltak taggá, de a holdudvarban megmaradtak, és támogatták az MDF-et. Összességében tehát nem mondható el, hogy nálunk csak a Csoóri Sándor, Illyés Gyula szellemi köréhez kötődő humán értelmiségiek aktiválták volna magukat. Nagykanizsa kereskedelmi központ is volt, ezért számos vásározó, vas- és zöldség-gyümölcs kereskedő élt a városban. Ők, éppúgy, mint a személyfuvarozók és általában a szolgáltatásban dolgozók – optikusok, borbélyok, kocsma és étterem tulajdonos vállalkozók – nagy számban támogattak bennünket. Érdekes módon hozzánk, és nem a később megalakuló SZDSZ-hez csatlakoztak. Sőt, annak létrejötte után sem pártoltak el tőlünk, és az MDF-be, mint pártba is beléptek.[39]

A Zalaegerszegi MDF Szervezet létrejötte

Hasonlóan a nagykanizsai alakuláshoz, a megyeszékhelyen létrejövő MDF szervezetről szóló rövidhír is a Zalai Hírlap utolsó oldalán kapott helyet, a lap november 24-i számában, MDF-szervezet Zalaegerszegen címmel. „Tegnap este a megyeszékhelyi Városi Művelődési Központban – húsz alapító taggal – megalakult a Magyar Demokrata Fórum zalaegerszegi szervezete.” A mérnök végzettségű Zsuppány Gyula így emlékezett vissza az alapítást közvetlenül megelőző időszakra: „Feltűnt, hogy néhány kollégám délutánonként elmegy valahova. Egyszer meg is kérdeztem tőlük, hogy hová járkálnak. Mondták, hogy a Móriczba járnak össze – ami régen mozi volt – beszélgetni olyan dolgokról is, amikről eddig nem nagyon volt szokás, legalábbis nyíltan nem. Én is csatlakoztam hozzájuk. Ez volt az a kezdeti kör, amely aztán a helyi MDF magját alkotta.”[40]

A zalaegerszegi alapítók egy másik tagja, a műszerész végzettségű Hegedűs Ferenc úgy véli, hogy az 1988. november 23-i megalakulásukat követően azért csatlakoztak hozzájuk az érdeklődők, mert úgy gondolták, hogy ez egy antikommunista szervezet.

Azt akarták, hogy szűnjön meg az a rendszer, ami volt […] Jöttek Zalalövőről, Zalaszentmihályról, környező településekről is […] A tagok között viszonylag kevés volt az értelmiségi. Összességében azt hittem, hogy ezrével fognak jönni, de a legnagyobb taglétszámunk is csak 100 fölött volt…” Úgy véli, hogy kevesen voltak, akik hajlandóak mutatkoztak tenni és kockáztatni a változásért: „Sokan nem vállalták a kockázatot, mert még volt mitől félni és viszonylagos jólét volt. Voltak nagyhangúak, hőbörgők, akiknek minden kevés volt, de mi csillapítottuk őket. Akkor még úgy gondolkodtam, hogy mindent csak finoman lépésről lépésre, ez volt fentről is az utasítás…[41]

Szakál István, pedagógus az alapítást követően egy évtizedig volt az MDF Zalaegerszegi Szervezetének elnökségi tagja: „Tagságunk létszáma 100-150 fő volt, melynek magját kezdetben a helyi értelmiség alkotta. Idővel némileg módosult az összetétel, és az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők kerültek többségbe.”

Úgy érzékelte, hogy kezdettől fogva megfigyelték őket: „Gyanítottuk, hogy ennek kiegészítéseként küldtek be az utcáról ittas embereket az irodánkba, hogy provokáljanak, igyekezzenek zavart kelteni. De sikeresen leszereltük őket. A tagfelvétel során mindvégig kitartottam nézetem mellett, hogy MSZMP párttagokat ne vegyünk fel, az ilyen háttérrel rendelkező jelentkezőket soha nem támogattam.”[42]

Az interjúalany felidézi azt is, hogy a napilap szerkesztősége konstruktívan viszonyult az MDF helyi eseményeiről szóló hírek közléséhez:

Elnökségi tagként feladatom volt, hogy kapcsolatot tartsunk a város tanácsi vezetésével és a helyi sajtóval, valamint az MDF országos központjával. Az MSZMP Zala Megyei Végrehajtó Bizottságának lapja a Zalai Hírlap volt. Az MDF megyei rendezvényeiről én írtam – név nélkül – tudósításokat a lapba, melyeket közlését ők nem hátráltatták. Egy esetben azonban, amikor egy Pacsán megrendezett fórumunkról szóló tudósításom végére odaírtam, hogy szívesen tartunk MDF bemutatkozó előadást bármelyik megyei településen, ha meghívnak bennünket. Ezt az üzenetet csak a harmadik vagy negyedik jelzésmre voltak hajlandóak közölni a Zalai Hírlapban.[43]

Az MDF szervezetek növekvő támogatottságának köszönhetően, egyre nagyobb mértékben részesültek a megyei pártlap biztosította nyilvánosságból is. Ennek tanúsága, hogy 1988. november végén, amikor már a megyei szervezetek programalkotó gyűlését rendezték meg Nagykanizsán, a Zalai Hírlap – első alkalommal a címoldalon – közölt részletes beszámolót, MDF Megyegyűlés Nagykanizsán címmel. A beszámolóból megtudhatták az olvasók, hogy a nagykanizsai MÁV Kodály Zoltán Művelődési Házban mintegy másfélszázan – tagok és érdeklődők – vettek részt, akik az elmúlt hetekben Keszthelyen, Nagykanizsán és Zalaegerszegen megalakult helyi csoportokat képviselték.

Az MDF Alapítólevélének felolvasását követően Csengey Dénes, az MDF elnökségi tagja beszélt az ez idő tájt az MDF vezetésében is viták tárgyát képező párttá alakulás kérdéséről, amit a tudósítás ekként foglalt össze:

Szólt többek között a manapság a közéleti emberek, politikusok beszédeiben elhangzó koalíciós hatalomgyakorlás esélyeiről is. Kifejtette, hogy az MDF e pillanatban nem kíván párttá alakulni […] Ennek okaként elmondta, hogy a párttá válást manapság szinte misztikus várakozás övezi, ám kérdés, hogy például az MDF mit csinálna másképpen, ha párt lenne. Visszatérve a már említett koalíciós jellegre megjegyezte, hogy az csak a többpártrendszer alapjain állva jöhet létre.[44]

A Zalában létrejött helyi MDF csoportok képviselői beszámoltak eddigi tevékenységükről, majd programot fogadtak el a résztvevők, mely kifejezi, hogy részt kívánnak venni a megye társadalmi életének szervezésében, a helyi társadalom demokratikus közvéleményének alakításában és képviseletében. Elfogadják az együttműködést valamennyi erre hajlandó szervezettel. A cikk összegzi az MDF szervezetek által a gyűlésen meghatározott célokat is:

Igénylik az elmúlt 43 év gazdasági, politikai, társadalmi folyamatainak előítéletmentes elemzését. Feladatot látnak abban, hogy – a számukra adandó felelős információnyújtás mellett – részt vállaljanak a lakosságot érintő ellentmondások és feszültségek feltárásában, megoldási javaslatok kidolgozásában. Mindezekhez az eszközöket – a vita eredményeként – többek között abban látják, hogy jelölteket állítanak a tanácstagi és az országos választásokon – ezzel összefüggésben támogatják az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását –, valamint szorgalmazzák, hogy új érdekegyeztető fórumokat kell életre hívni.[45]

Kifejezték, hogy meg kívánják teremteni a megyei MDF-szervezetek közötti információcserét, és a nyilvánosság előtti megjelenést. A szervezeti fejlődést jelzi, hogy az ülés befejező részében 11 tagú – területi elvre szervezett – megyei koordinációs bizottságot hívtak életre.

1989. január 7-én a megyei lapban híradás jelent meg Zalaegerszegi tanácsi és MDF-vezetők találkozója címmel. Az MDF közéleti szerepének – fentiekben jelzett – törekvésével összhangban került sor a megyeszékhely tanácsi vezetőinek és a Magyar Demokrata Fórum öttagú, ideiglenes zalaegerszegi vezetőségének találkozójára a tanácsháza városi bizottsági termében. Fontos adalék, hogy a megbeszélés a városi tanács kezdeményezésére jött létre.

Dr. Kustos Lajos[46] tanácselnök rövid tájékoztatóját követően eszmecsere alakult ki az együttműködés, együttgondolkodás lehetséges területeiről, formáiról – mindenekelőtt várospolitikai kérdésekről. Az MDF helyi képviselői elmondták: szeretnének aktívan, és nem elsősorban az oppozíció nézőpontjából bekapcsolódni a város közéletébe. Ennek előmozdításához a város vezetői megküldik a tanácsülések anyagát a demokraták vezetőségének.

1989. január végén első ízben szerepel a megyei napilap címlapján egy MDF rendezvényről szóló összefoglaló: A magyar oktatás és iskola ügye az MDF Zalaegerszegi Szervezetének tanácskozásán. A tudósítás beszámol arról, hogy január 21-én került sor a megyeszékhelyen került sor a Fórum zalaegerszegi szervezetének rendezvényére, melyen meghívottként Beke Kata író – tanár és Csengey Dénes író, az MDF Ideiglenes Elnökségének tagja vett részt.

Témaként a mai magyar iskolát és oktatást jelölték meg a szervezők, s ennek megfelelően a csaknem 150 érdeklődő nagy része pedagógus, illetve értelmiségi volt.
A vita azonban túlmutatott a meghirdetett témán, s ezt indokolta többek között az MSZMP és az MDF között pénteken lezajlott párbeszéd is. Csengey Dénes a közeljövő feladataként emelte ki »az erkölcsében és önbizalmában megrendült nemzet kiegyenesedését«. S ehhez szerintük kulcs a nevelés és ennek intézményes tere, az iskola.[47]

Az első, újra szabadon ünnepelt március 15-i nemzeti ünnep országos eufóriáját és sikeres, önálló helyi ellenzéki szereplését némileg beárnyékolhatta, hogy a helyi ügyekben és a nyilvánosságban is egyre nagyobb befolyással rendelkező zalai MDF szervezetek tagjait – a korábbiakban már példaként idézett – burkolt és kevésbé burkolt fenyegetések sora érhette. Ez arra sarkallta őket, hogy 1989. április elején a Zalai Hírlap hasábjain nyílt levelet intézzenek az MSZMP tagságához. Kitértek arra, hogy aggodalommal töltik el őket azok az agresszív megnyilatkozások, amikhez hasonlókkal a mindennapokban találkozhatnak.

Neves, vagy kevésbé közismert közéleti személyiségek, vagy mozgalmak elleni fenyegetőzésekről van szó, amelyeket éppúgy hiba lenne túlértékelni, mint tudomást se venni róluk. A fehérterrorral való ijesztgetést komolyan vevő – fegyverrel is rendelkező – manipulált személyek hisztériás megnyilvánulásai dühödt indulatok lángra lobbantására alkalmasak, és kiszámíthatatlan következményekkel járhatnak […] Miközben a független szervezetek folyamatosan és nyomatékosan deklarálják, hogy a politikai változásra kizárólag és csakis alkotmányos keretek között kerülhet sor és az erőszak minden formáját elutasítjuk, néhányan a kölcsönös félelem élesztgetésével saját kiváltságaik megőrzésén fáradoznak.[48]

Kérik ezért az „MSZMP józan gondolkodású, higgadt tagjait, mindazokat, akik az ország megmentését minden egyéb cél fölé helyezik”, hogy határoljuk el magukat a szélsőséges hangoktól és személyektől.

„…a kritikusan szóvá tett pártmunkámról pár szavas véleményt leírjak…” – a zalaegerszegi MSZMP képviselőjének lemondatása

A tanulmányomban vizsgált időszak végéhez közeledve a zalaegerszegi, de a megyei MDF helyi szervezetek legfőbb közéleti fegyvertényét szeretném bemutatni – folytatva a pártlapban a helyi ellenzékről megjelent közlések elemzését. Az alternatív szervezetek tagjai ugyanis a kevéssel feljebb illusztrált inzultusok dacára is maguknál tartották a kezdeményezést, és 1989. március végén megkezdték Varga Gyula, MSZMP-s országgyűlési képviselő lemondásához és az időközi országgyűlési választások fölényes megnyeréséhez vezető kampányukat. Talán nem túlzás a kampány terminus használata, ugyanis a zalaegerszegi ellenzéki szervezetek, maguk mögött tudva a helyi közvélemény jelentős részének támogatását, egy érvekkel kellően felvértezett, politikai akciósor eredményeként országos sikert értek el. Első lépésében az MDF és a FIDESZ zalaegerszegi szervezete nevében, Balogh József és Pázmándi László aláírásával jegyzett, nyílt levelet adtak közre, lemondásra szólítva fel az országgyűlési képviselőt.[49] A két írásmű nyelvezetében rejlő, korszakos különbségek miatt indokolt azokat hosszabb terjedelemben idézni.

 

Képviselő Úr!

Beosztása, funkciói következtében Ön hosszú évek óta aktív részese megyénk közéletének és mint országgyűlési képviselő, az ország sorsának alakítója is […] hogyan sáfárkodott eddig lehetőségeivel, hatalmával? Hogyan képviselte szűkebb választókerülete érdekeit és mit tett azért, hogy az ország ne juthasson a jelenlegi mélypontra? […] Kérjük, tartson önvizsgálatot, számoltassa el magát! Céljait vesse össze a végeredménnyel és vonja le belőle a megfelelő konzekvenciákat!

Az ön által is képviselt ideológiai merevség, évtizedek alatt rögzült munka- és vitastílus, ma már saját pártja reformtörekvéseinek is gátja. Következetessége tiszteletre méltó, megújulásra való képtelensége elszomorító.

Az Országgyűlésen tanúsított magatartása, indulatos, oktalan kirohanása éppúgy, mint az érdektelenséget tükröző kedélyeskedése, sértő választóira és az egész megyére. Sajtónak adott nyilatkozatai kínosak és nélkülöznek minden tárgyszerűséget.

Figyelembe véve a fentieket, ragadja meg a történelmi pillanatot, amelyben az ország haladó erői a nemzet megmentésén fáradoznak és tegyen egy olyan gesztust, amellyel végre kivívhatja választói elismerését! Mondjon le önként képviselői mandátumáról![50]

A bátor hangvételű levélre, melyet 1989. március 29-én Zalaegerszegen kelteztek, csak április 19-én érkezett meg a képviselő válasza, aki külföldi tartózkodására hivatkozott. A Zalai Hírlap ezt megvárva, egymás mellett közölte a két levelet. A Varga Gyula válaszlevelében megnyilvánuló mentegetőzés kínos, az évtizedes panelek és a szövegből kiérezhető doktriner érvelés pedig idejétmúlt.

Tisztelt Balogh József és Pázmándi László!

[…] Igazuk van abban, hogy hosszú idő óta közéleti ember vagyok. A közéletiségnek pedig mindig elkötelezetten és legjobb tudásomnak megfelelően igyekeztem megfelelni.
Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy hazánk társadalma ezekben a hetekben -hónapokban mélyreható változásokon megy át, életünket a gyökeres reformok és elképzelések jellemzik […] cseppet sem kíméletes ajánlatukkal szemben kijelentem, hogy az országos méretű és nemzetközi kihatású megújulásunkat szerény képességemmel a jövőben is szolgálni szeretném. […] Minden mai gondot, problémát és a hosszan tartó teljesítményhiányt reálisan figyelembe véve, kérem, vegyenek azért annyi fáradságot, hogy például: gondolatban számolják szűkebb pátriánk, Zalaegerszeg és környéke fejlődésének fontosabb megnyilvánulásait, amit mondjuk a városépítészetben, lakásügyben, infrastruktúrában, környezetvédelmi kérdésekben, kulturális feltételekben stb. a közösség létrehozott, s amelyeknek az utóbbi három évtizedben politikai funkciómmal és közéleti szerepeimmel mégiscsak személyes részese voltam.
Ugyanakkor, a hibásnak bizonyult döntésekért felelősnek érzem magam. […] Ami képviselői mandátumomat illeti, azt az adott időszakban érvényes választójogi törvény alapján, kettős jelöléssel és titkos szavazással nyertem el, ugyanis a választókerületben választóktól többségi bizalmat kaptam. Ebből az is következik, hogy képviselőségemet nem egyes személyek, szervezetek, hanem csakis választók többsége vonhatja kétségbe.
A szóvátett országgyűlési gesztusaim és retorikai megnyilvánulásaim egyszerűen személyes jellegűek, de ezek a magyar Parlamentben, egyáltalán a közéletben már nemcsak megtűrtek, hanem szerencsére elfogadottak is, mindez része a sokat emlegetett pluralizmusnak. Felszólalásaim tartalma nyilvánvalóan vitatható, de hát önöknek, azt hiszem ez nem rendhagyó jelenség.

Végül, engedjék meg, hogy a kritikusan szóvátett pártmunkámról pár szavas véleményt leírjak. Röviden, ennek megítélése kizárólag arra a pártszervezetre, illetve arra a pártszervre tartozik, amelyben dolgozom, vagy amelynek tagjává választottak. Gondolom, saját szervezeteik szuverenitását a hasonló beavatkozásoktól a jövőben Önök szintén védik majd.

Zalaegerszeg, 1989. április 19.

Varga Gyula[51]

Mivel a képviselő ragaszkodott mandátumához, május 1-jén az MDF zalaegerszegi csoportja aláírásgyűjtést indított Varga Gyula lemondatásáért. A Zalai Hírlap megszólaltatta a feleket. Marx Mária – a leendő MDF-es parlamenti képviselő hitvese – a Fórum helyi csoportjának képviseletében úgy nyilatkozott, hogy a levélváltást követően állampolgárok kezdeményezték náluk, hogy kezdjenek aláírásgyűjtésbe. „Felhívtuk az érintettek figyelmét arra, hogy csak a Zala megyei 2-es számú országgyűlési választókerületbe tartozók írjanak alá, és csak olyan íveket, amelynek fejlécén egyértelműen szerepel, hogy milyen célt szolgálnak. A visszahíváshoz 3200 körüli aláírásra van szükség. Mi legalább ötezer választópolgár egyetértését szeretnénk megkapni.”[52]

A lap megkeresésére Varga Gyula közölte, hogy nem kíván hozzá tenni a nyílt levelében már elmondottakhoz, és csak annyival egészítette ki a korábbiakat, hogy: „…döntsék el választókörzetem állampolgárai, mi lesz a továbbiakban…”[53]

Az aláírásgyűjtés sikerének köszönhetően az országgyűlési képviselő még május folyamán önként lemondott mandátumáról. A Fórum helyi szervezete a Zalai Hírlapban köszönte meg a támogatók részvételét:

Üdvözöljük Varga Gyula elhatározását, hogy önként lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik aláírásukkal és szervező munkájukkal támogatták kezdeményezésünket. A megtelt ívekre ugyan már nincs szükség, de azokat megőrizzük irattárunkban. Bízunk benne, hogy a megüresedett képviselői helyre egy szabad, demokratikus választáson fogjuk az arra méltó személyt megválasztani.

A Magyar Demokrata Fórum Zalaegerszegi Szervezete Elnöksége nevében: Heves István és dr. Várszegi József.[54]

Ezt követően találkozóra került sor a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a Magyar Demokrata Fórum zalaegerszegi szervezetének vezetői között. A szervezet politikai befolyásának növekedését jelzi, hogy az eszmecsere során az MDF zalaegerszegi elnökségi tagjai azt ajánlották Szabó Jánosnak, a HNF megyei titkárának, mint pótképviselőnek, hogy ne lépjen a mandátumáról lemondott Varga Gyula helyébe. [55] A megbeszélésen a Fórum tagjai kiemelték, hogy „…a mostani választójogi törvény alapján –, amelynek felülvizsgálata most zajlik – nem tartják teljesen legitimnek a képviselői mandátum átvállalását. Javasolták, hogy Szabó János — a népfront önálló jelöltjeként — egy kiírandó időközi képviselő választáson induljon, s »mérettesse meg magát«”.[56]

A pótképviselő nem is vette át Varga megüresedett mandátumát, ezért időköz választás kiírására került sor, melynek dátumát az MNK Elnöki Tanácsa szeptember 13-ára tűzte ki. A helyi ellenzék közös jelöltje – az MDF, a Fidesz és az SZDSZ támogatásával – Dr. Marx Gyula lett, aki helyi ellenzéki összefogás jelentőségét méltatta augusztus 11-én, a megyeszékhelyen, az MDF sajtótájékoztatóján.[57] Az ellenzéki szervezetek helyi összefogását különösen fontosnak tartották, miként arról egy augusztus végi híradásból is értesülhetünk, MDF megyei egyeztető gyűlés Zalaegerszegen[58] címmel: „Az SZDSZ és az MDF helyi kapcsolatát elemezve a jelenlévők rámutattak: nem szükséges átvenni a Budapesten dúló és nagyrészt személyi ellentétekre visszavezethető szembenállást, helyi viszonylatban legyen együttműködés az ellenzékiek között, természetesen az ideológiai önállóság megtartásával.” A cikkben egyebek mellett azt is közölték, hogy az „…MDF e pillanatban 17 ezer 800 tagot számlál, s őket 258 vidéki szervezet tömöríti…”[59]

A zalaegerszegi ellenzéki szervezetek összefogása jegyében nem sokkal korábban közösen szólították fel a kormányt, hogy nyilatkozatban ítélje el az 1968-as prágai katonai beavatkozást.[60] Érdemes röviden ehelyütt idézni az MDF elnökségi tagjának visszaemlékezését a megyeszékhelyen megvalósuló ellenzéki összefogásról.

Nálunk csak igen sokára, csak 1989 közepére alakultak meg a többi rendszerváltó pártok szervezetei, már azzal is viccelődtünk, hogy nekünk kell megalapítani helyben az SZDSZ-t. Beszélgettem Magyar Bálinttal[61] és Solt Ottiliával[62], lehoztuk őket a városba és találtunk nekik pártirodának alkalmas helyiséget is. Jellemzően a mi tagságunkból is sokan csatlakoztak később megalakult pártokhoz, pedig volt, hogy 180 fős tagsága volt a helyi MDF-nek.[63]

Augusztusban a korábbiakhoz képest is megélénkült a megyeszékhely politikai közélete. Az ellenzéki jelölttel szemben a helyi baloldali erők – a HNF megyei és városi elnöksége, az MSZMP Zala megyei bizottsága, a zalaegerszegi városi pártszervezet reformköre és a Zalaegerszegi Ifjúsági Társulása – választási szövetséget alakítottak, a Népért – a Nemzetért néven, és Győrffy István újságírót, a Zalai Hírlap főszerkesztő-helyettesét jelölték a mandátumra.[64] Harmadikként Dr. Schein István, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt jelöltje indult a választáson. A Dr. Marx Gyulát támogató szervezetek –
a Zalaegerszegi Demokratikus Ellenzéki Választási Koalíció – 1989. szeptember 12-ére választási nagygyűlést rendezett a Dísz téren. Az eseményen Roszik Gábor, gödöllői országgyűlési képviselő, Csurka István, Magyar Bálint és Rajk László, valamint Orbán Viktor támogatta volna szónoklatával a jelöltet, de Magyar Bálint és Rajk László autója lerobbant, Csurka István pedig korábban jelezte távollétét, ezért nem vettek részt a rendezvényen. Roszik Gábor beszédében „a demokrácia arculcsapásának nevezte, hogy az MSZMP megyei lapjának főmunkatársa indult a választáson.” A Fidesz részéről Orbán Viktor pedig a „fegyveres rohamcsapat” a Munkásőrség felszámolását sürgette.[65]

Horn Gyula[66], külügyminiszter főszónoklatával másnap, szeptember 13-án tartották választási nagygyűlésüket a Dísz téren a Győrffy Istvánt támogató erők, melyről a pártlap részletesen, hosszan idézve a beszédeket számolt be.[67] Az igen mozgalmas választási kampány ellenére a közvélemény-kutatások adatai szerint Zalaegerszeg északi részén és a hozzá tartozó 33 szomszédos község – a Zala megyei 2. számú választókerület – szavazóinak harmada csak a választás előtti napon döntötte el, kire adja voksát.[68] Azonban az akkor népszerűsége csúcsán lévő, ex-kommunista neo-szocialista külügyminiszter személyes korteskedése sem segített. Magas, 65,3%-os részvétel mellett Dr. Marx Gyula fölényesen nyert (59.12%), Győrffy István (31.75%), Dr. Schein István (8,39%) a közel 20 ezer leadott érvényes szavazat összeszámolása után:[69] „Dr. Marx Gyula is szót kért, s bevezetőül megköszönte a bizalmat, majd így folytatta: — Tudom, hogy nagy teher hárul rám, ránk, azaz mindnyájunkra. Én minden jó ügyet képviselni szeretnék, pártállásra való tekintet nélkül. Köszönöm barátaim segítségét, s egy mondat erejéig a családom kitartását is, hogy ezt a választási harcot végig csinálhattam.”[70]

Hegedűs Ferenc, a zalaegerszegi MDF szervezet egyik vezetője, visszaemlékezésében tömören, mégis igen plasztikusan összegezte a fórum helyi választási sikerét, és a mögötte meghúzódó személyes vonatkozásokat.

Az első sikeres és nagy megmozdulás a Varga Gyula megyei első titkár és országgyűlési képviselő megbuktatása volt. Könnyen ment, mert az MSZMP-n belül sem volt népszerű, hiszen a vállalatnál, ahol akkor dolgoztam, a párttitkár is gyűjtötte az aláírást ellene. Az 1989-ben megtartott időközi választáson indultak a szocdemek, meg az MSZP, de fölényesen megnyertük azt a választást. Erről a Szabad Európa Rádiót én tudósítottam innen, Zalaegerszegről. Este visszahallgattam, amit telefonon kérdeztek tőlem a választási kampánnyal kapcsolatban. Nagyon büszke voltam rá, hogy én beszélek a Szabad Európában, hiszen gyerekkorom óta a nagyapámnál más rádió nem szólt.[71]

Tanulmányomban törekedtem a helyi sajtó megjelenéseiben illusztrálni, hogy az 1988 őszén még szinte agyonhallgatott szellemi mozgalom követői és képviselői, a Zala megyei szervezetek alapítói miként jutnak el oda, hogy tizenkét hónappal később saját jelöltjüket küldjék az utolsó állampárti országgyűlésbe. A rendszerváltáskori megyei politikatörténetet számos hasznos adalékkal egészítik ki a visszaemlékező résztvevőkkel felvett beszélgetések. 30 év megfelelő távlatot biztosít ahhoz, hogy az események szereplői levonják a szükséges konzekvenciákat, és más forrásokban nem megtalálható, személyes aspektusból adják közre rendszerváltás vidéki történetét.

Bibliográfia

Felhasznált irodalom

BALÓ György – LIPOVECZ Iván (szerk.): Tények Könyve, 1988./2

BIHARI Mihály: Magyar politika 1944-2004. Budapest, Osiris, 2005.

MARSCHAL Adrienn: Az MDF és a rendszerváltás tematikus kronológiája. A szellemi előzményektől 1990-ig. – RETÖRKI könyvek 24. Lakitelek, Antológia, 2017.

RIBA András László – SZEKÉR Nóra (szerk.): Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből 1987-1989. Válogatás a Lakiteleki Rendszerváltó Archívumból – RETÖRKI könyvek 27. Lakitelek, 2017.

RIPP Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon. Napvilág, Budapest, 2006.

SIMON János: Hét választás Magyarországon. Országgyűlési választások kézikönyve 1989-2014. CEPoliti Kiadó, 2016.

SZEREDI Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja – RETÖRKI könyvek 35. Lakitelek, 2018.

SZEREDI Pál (szerk.): A cselekvés fél éve. 1988 ősze – 1989 tavasza – RETÖRKI Lakitelek, 2019.

Források

AGÓCS Sándor, MEDVIGY Endre (szerk.): Lakitelek, 1987. A magyarság esélyei. A tanácskozás hiteles jegyzőkönyve. Lakitelek-Budapest, Antológia-Püski, 1991.
ANTALL József: Modell és valóság. Budapest, Athenaeum Nyomda és Kiadó Rt., 1993. 1. köt.
BÁBA Iván: Békés átmenet. Adalékok a kialkudott rendszerváltoztatáshoz. Budapest, Demokratikus Átalakulásért Intézet, 2007.

BERECZ János: Az én rendszerváltásom. Budapest, Okina Bt., 2005.
BIHARI Mihály: Demokratikus út a szabadsághoz. Tanulmányok. Budapest, Gondolat, 1990.
BÍRÓ Zoltán: Itthon érlelt rendszerváltás. = História. 24. évf. 2002. 2. sz. 16-17.

BÍRÓ Zoltán: Elhervadt forradalom. Szerk. Szigeti Tóth János. Budapest, Püski, 1993.

Janus-arcú rendszerváltozás. Tanulmányok. Összeáll. Schmidt Mária és Tóth Gy. László. Budapest, Kairosz, 1998.

BOROSS Imre: Visszaemlékezés a változó világra. Szerk. és a jegyzeteket kész. Szécsi Árpád. Budapest, Gondolat, 2007.

BOZÓKI András: Politikai pluralizmus Magyarországon, 1987-2002. Budapest, Századvég, 2003.
CSENGEY Dénes: Mezítlábas szabadság. Esszék, beszédek, 1984-1989. Budapest, Püski, 1990.

DEBRECZENI József: A miniszterelnök. Antall József és a rendszerváltozás. Budapest, Osiris, 2003.

FRICZ Tamás: Pártrendszerek. Nyugat-Európa, Közép-Európa, Magyarország. Budapest, Századvég, 2001.

HANKISS Elemér: Kelet-európai alternatívák. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1989.

HORVÁTH Béla: Levettük a vörös csillagot… Rendszerváltás “belülnézetből“. Budapest, Papirusz Book, 2008.

KOPÁTSY Sándor: Levél a magyar reformerekhez. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1989.

POKOL Béla: Politikai reform és modernizáció. Budapest, Magvető, 1989. (Gyorsuló idő.)

POZSGAY Imre: 1989. Politikus-pálya a pártállamban és a rendszerváltásban. Budapest, Püski, 1993.

RAINER M. János: Rendszerváltás és a közelmúlt. Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben. A kötet tanulmányai előadásként elhangzottak az I. Országos Jelenkortörténeti Konferencián. Debrecen, 1994. szeptember 1-3. Szerk. Valuch Tibor. Közrem. Püski Levente. Budapest, Osiris-1956-os Intézet, 1995.

RICHTER Anna: Ellenzéki Kerekasztal. Portrévázlatok. Budapest, Ötlet, 1990.
ROMSICS Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás. Budapest, Rubicon-könyvek, 2003.
SALAMON Konrád: Rendszerváltoztató újratemetés, 1989. június 16. Budapest, Kairosz, 2003.

TÖLGYESSY Péter: Elégedetlenségek egyensúlya. Válogatott írások. Budapest, Helikon, 1999. (Helikon Universitas. Politológia.)

Hivatkozások

  1. A helyi szervezők visszaemlékezései az MDF vidéki szervezetének megalakulásáról. Juhász-Pintér Pál és Madácsy Tamás által készített vidékkutatás, 2016-2018. A kutatás kép- és hanganyaga megtalálható a RETÖRKI Archívum Oral History gyűjteményében.
  2. A Magyar Szocialista Munkáspárt Zala Megyei Bizottságának lapja (1956-1989).
  3. Marschal Adrienn: Az MDF és a rendszerváltás tematikus kronológiája. A szellemi előzményektől 1990-ig. – RETÖRKI könyvek 24. Lakitelek, Antológia, 2017. 60.
  4. RETÖRKI Archívum OH.3-024 Szakál István-interjú (Letöltés: 2016.10.05.)
  5. Marschal: Az MDF kronológiája, 73.
  6. Csengey Dénes (Szekszárd, 1953 – Budapest, 1991.) író, politikus. 1972-ben a hajózási szakközépiskolát végezte el. Ezután volt autószerelő, gépkocsirakodó, biztosítási ügynök, segédmunkás, képesítés nélküli tanító, üzemi népművelő. 1983-ban végzett a Debreceni Egyetem magyar–történelem szakán. 1978-tól publikált. 1983-tól szabadfoglalkozású író. A Fiatal Írók József Attila körének titkára lett. 1984-ben családjával Keszthelyre költözött. Egy évvel később részt vett a magyar politikai ellenzék monori találkozóján, majd 1987-ben a lakiteleki találkozót követően a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja. 1988–1991 között a Hitel szerkesztőségének munkatársa, 1990-től a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője volt.
  7. Az MDF elnökségének és választmányának együttes ülésén 1989. június 24-én született döntés arról, hogy politikai párttá alakulnak.
  8. Csengey Dénes 637, Für Lajos 633, Lezsák Sándor 631, Csoóri Sándor 613, Bíró 519, Furmann Imre 510, Csurka István 486 szavazatot kapott. In: DEBRECENI József: A Miniszterelnök. Osiris, Budapest, 1998. 47.
  9. Varga Gyula (Surd, 1925.11.18. – Zalaegerszeg, 2016.02.16.) Az MSZMP Zala Megyei Bizottságának első titkára 1962.02.08 – 1985.03.03. https://www.paap.hu/ords/f?p=2013:3:::NO:3:P3_PERSON_ID:47994 (Letöltés: 2021.06.01.)
  10. Marx Gyula (Püspöknádasd (1930. július 5 – ) orvos. 1956. január 23-án az Államvédelmi Hatóság koholt vádak alapján letartóztatta, fél évig vizsgálati fogságban volt, majd szabadon bocsátották. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc idején a nagykanizsai kórház munkástanácsa és a Dunántúli Nemzeti Tanács tagja, emiatt sebészi pályafutását nem folytathatta. 1957-től Zalaegerszegen körzeti orvos volt, 1977-ben lett üzem-egészségügyi rendelőintézeti főorvos. 1988. októberben lett a Magyar Demokrata Fórum zalaegerszegi szervezetének alapító tagja.  1989. szeptember 16-án a Zala megye 2. számú egyéni választókerületben, időközi országgyűlési választáson az MDF, az SZDSZ és a FIDESZ közös jelöltjeként képviselővé választották meg. 1990-ben és 1994-ben az MDF országgyűlési képviselő-jelöltje volt. 1991. május 13-án pártja őt jelölte az MDF Zala megyei területi listájáról képviselőnek. Az MDNP tagja 1996-tól és 1998-ban országgyűlési képviselő-jelöltje volt.
  11. Bihari Mihály: Magyar politika 1944-2004. Budapest, Osiris, 2005. 339.
  12. Az MSZMP Országos Pártértekezlet összefoglalója. 1988. május 20-22. https://www.youtube.com/watch?v=fA8P7fW1DR0&t=149s (Letöltés: 2021.05.27.)
  13. Uo.
  14. A Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletének állásfoglalása a párt feladatairól, a politikai intézményrendszer fejlesztéséről. Népszabadság 1988. május 23.
  15. A Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletének állásfoglalása a párt feladatairól, a politikai intézményrendszer fejlesztéséről. Népszabadság 1988. május 23.
  16. Uo.
  17. Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon. Napvilág, Budapest, 2006. 136.
  18. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-án elfogadott ideiglenes Alapszabálya In: Riba András László – Szekér Nóra (szerk.) Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből 1987-1989. Válogatás a Lakiteleki Rendszerváltó Archívumból – RETÖRKI könyvek 27. Lakitelek, 2017. 104.
  19. Uo. 108.
  20. Magyar Nemzet, 1988. szeptember 5.
  21. Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja – RETÖRKI könyvek 35. Lakitelek, 2018. 112.
  22. Zalai Hírlap, 1988. szeptember 5.
  23. Zalai Hírlap, 1988. szeptember 7.
  24. Grósz Károly, az MSZMP főtitkára is erre utal három hónappal később, 1988. karácsonyán, a párt központi lapjában megjelent interjújában: „…A pártértekezlet a szellemi életben is jelentős mozgásokat erősített fel. A magyar értelmiség döntő többsége – híven legjobb hagyományaihoz – nagy felelősségérzettel, igényes kritikával foglalkozik társadalmunk sorskérdéseivel…” Népszabadság, 1988. 12. 24. 1. 3. Jelentős elmozdulásnak tűnik ez a pár héttel korábban, 1988. november 29-én az állampárt budapesti aktíva ülésén elhangzott „fehérterroros” beszédhez képest.
  25. „…A kommunisták tehát ebben a tekintetben jól érezhetik magukat, mert alkalmuk nyílik kapcsolatteremtő, politizáló felkészültségük bizonyítására, felfrissítésére…” Uo.
  26. „Az Új Márciusi Front az 1937-es, a népi írók által kezdeményezett Márciusi Front gondolatvilágát próbálta visszaidézni, ám tagjainak összetétele nem predesztinálta e szervezetet „névrokona” akkori politikai szerepe betöltésére. Az ÚMF alapítói között többségében párttagok voltak, például a reformerként ismert Nyers Rezső, aki ekkor már ismét az MSZMP PB tagja, a polgári elveket valló közgazdászok (Tardos Márton, Lengyel László), illetve a közéletből az előző hónapokban megismert szereplők, mint Király Zoltán vagy Baló György. A nemzeti vonalat egyedül talán Vitányi Iván képviselhette volna, bár ő is inkább – nemzeti kötődése ellenére – a liberális eszmerendszerben látta a megoldást.” In: Szeredi Pál (szerk.): A cselekvés fél éve. 1988 ősze – 1989 tavasza – RETÖRKI Lakitelek, 2019. 208.
  27. Lukács János az MSZMP Központi Bizottság titkára, a 1988. júliusától a Káderpolitikai Bizottság vezetője.
  28. Zalai Hírlap, 1989.09.28.
  29. Karvalits Ferenc (Zalaszentmihály, 1941. 05. 14 -) Az MSZMP Zala megyei Bizottságának első titkára 1985.03.03 – 1989.07.29, az MSZMP KB tagja 1987 – 1989.10.06.
  30. Szűrös Mátyás (Püspökladány1933szeptember 11. – ) magyar politikus, diplomata, az MSZMP vezető politikusa, a KB titkára (1983.07.06 – 1989.03.29), az Országgyűlés elnöke, a Magyar Köztársaság ideiglenes köztársasági elnöke.
  31. Vélhetően Lengyel László lehetett a vendég, mert Király Zoltán 1989. január 26-án járt Keszthelyen, miként arról a Zalai Hírlap is beszámolt másnap: „MDF rendezvény. Tegnap Keszthelyen a Korona Étteremben tartotta soros rendezvényét a Magyar Demokrata Fórum keszthelyi csoportja. Ezúttal Király Zoltán Csongrád megyei országgyűlési képviselővel beszélgettek a parlamenti munkáról, s a választásokkal kapcsolatos kérdésekről.” Zalai Hírlap, 1989.01.27.
  32. RETÖRKI Archívum OH.3-023 Dr. Horváth Róbert (Letöltés: 2016.01.05.)
  33. A RETÖRKI által Nagykanizsán szervezett szakmai kerekasztal-beszélgetés (Letöltés: 2016.10.06).
  34. A Hazafias Népfront sajátos társadalmi szervezet volt, ami 1954 és 1990 között működött, és azzal a deklarált céllal hozták létre, hogy “a magyar társadalom valamennyi osztályának, rétegének összefogását” valósítsa meg. Nyilvántartott tagsággal nem rendelkező, tömegmozgalomként működő szervezet volt. „Feladatait választott testületek, tisztségviselők és aktivisták közreműködésével oldja meg. A becslések szerint az országban mintegy 4600 népfrontbizottság működik, több mint 81 000 választott taggal…A Hazafias Népfront központi lapja a Magyar Nemzet, példányszáma 130-150 000.” IN: Baló György – Lipovecz Iván (Szerk.) Tények Könyve, 1988./2
  35. A RETÖRKI által Nagykanizsán szervezett szakmai kerekasztal-beszélgetés (Letöltés: 2016.10.06).
  36. Uo.
  37. A RETÖRKI által Nagykanizsán szervezett szakmai kerekasztal-beszélgetés (Letöltés: 2016.10.06).
  38. 1989. szeptember 30-án ötvennyolc taggal alakult meg Budapesten a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete.
  39. A RETÖRKI által Nagykanizsán szervezett szakmai kerekasztal-beszélgetés (Letöltés: 2016.10.06).
  40. RETÖRKI Archívum OH.3-039 Zsuppány Gyula (Letöltés: 2016.11.18.)
  41. RETÖRKI Archívum OH.3-018 Hegedűs Ferenc-interjú (Letöltés: 2016.09.13.)
  42. RETÖRKI Archívum OH.3-024 Szakál István-interjú (Letöltés: 2016.10.05.)
  43. Uo.
  44. Zalai Hírlap, 1988. november 28.
  45. Uo.
  46. Kustos Lajos (Kemenesmagasi, 1929. március 14. – Zalaegerszeg2009. november 24.) Zalaegerszeg Városi Tanácsának elnöke 1967 és 1990 között.
  47. Zalai Hírlap, 1989. január 23.
  48. Zalai Hírlap, 1989.04.06.
  49. Magyarországon 1988 és 1990 között hat településen rendeztek időközi parlamenti választásokat. A helyi MDF kezdeményezésére 1988. őszén Gödöllőn Cservenka Ferencné országgyűlési képviselőt hasonlóképpen kérték fel beszámolóra munkájáról. Semmitmondó válaszát követően decemberben az MDF tagja, Roszik Gábor az MSZMP-t és a szocializmus bíráló nyílt levelet jelentett meg a Gödöllői Mindenes című helyi újságban. Az ezt követően indult aláírásgyűjtés hatására, amit a település szavazóinak 10%-a napok alatt aláírt – Cservenkáné lemondott. Az 1989. július 22-én tartott időközi választáson – 59.2 %-os részvétel mellett (!) – az ellenzékiek jelöltje, Roszik Gábor a leadott szavazatok közel 70%-ával toronymagasan nyert. Körösfői László az MSZMP jelöltje 29.9%-át kapta. Hasonló aláírásgyűjtéssel mondatták le a település lakói képviselőjüket, Korom Mihályt Kiskunfélegyházán is. A jelölőgyűléseket követően, melyet a helyi lakosság jelentős aktivitása kísért, időközi választásokat rendeztek 1989. július 22-én és augusztus 5-én – a már említett Gödöllőn és Kiskunfélegyházán kívül – Kecskeméten és Szegeden is. Szeptember 16-án Zalaegerszegen, majd 1990. január 13-án a főváros V. kerületében. Az időközi választásokon – Kiskunfélegyháza kivételével – mindenhol az ellenzéki szervezetek jelöltje szerzett parlamenti mandátumot. Marschal Adrienn: A független szervezetek megjelenése az Országgyűlésben Az 1989-es időközi választások a sajtó tükrében c. tanulmány alapján. IN: Szeredi (szerk.): A cselekvés fél éve, 120-142.
  50. Zalai Hírlap, 1989. április 6.
  51. Zalai Hírlap, 1989. április 6.
  52. Zalai Hírlap, 1989.05.06
  53. Uo.
  54. Zalai Hírlap, 1989.05.19.
  55. Zalai Hírlap, 1989.06.09.
  56. Zalai Hírlap, 1989.06.09.
  57. ÁBTL 2.7.1. NOIJ III/III 177/1-1989 1989. 09. 11.
  58. Zalai Hírlap, 1989.08.31.
  59. Uo.
  60. Zalai Hírlap, 1989.08.10.
  61. Magyar Bálint (Budapest, 1952. november 15. –) szociológus, politikus, volt oktatási miniszter, az SZDSZ alapító tagja.
  62. Solt Ottília (Budapest, 1944. január 7. – Budapest, 1997. február 1.) szociológus, politikus, az SZDSZ alapító tagja.
  63. A RETÖRKI által Nagykanizsán szervezett szakmai kerekasztal-beszélgetés (2016.10.06.) Czotterné Ivády Zsuzsanna közlése.
  64. Marschal: A független szervezetek, 135.
  65. Zalai Hírlap, 1989.09.13.
  66. Horn Gyula (Budapest, 1932. július 5. – Budapest, 2013. június 19.) politikus, közgazdász. A Magyar Népköztársaság utolsó külügyminisztere, 1994 és 1998 között a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.
  67. Zalai Hírlap, 1989.09.14.
  68. Simon János: Hét választás Magyarországon. Országgyűlési választások kézikönyve 1989-2014. CEPoliti Kiadó, 2016. 29.
  69. Zalai Hírlap, 1989.09.18.
  70. Zalai Hírlap, 1989.09.18.
  71. RETÖRKI Archívum OH.3-018 Hegedűs Ferenc-interjú (Letöltés: 2016.09.13.)

 

ÚJKOR – ÚJ KOR? abstracts

Cultural history

Gábor Ambrózy: The Hungarian Political Literature at the End of the 1780s and Its Aspects of Infrastructure Development

The political pamphlet literature at the end of the 18th century written mainly by the antijosephinist Hungarian conservative nobility can be regarded as a relatively undiscovered area of our historical research, even though the last months of the rule of Joseph II, (Holy Roman Emperor 1765-1790, ruler of the Habsburg Monarchy 1780-1790) got into a turmoil considering its unity and stability. Joseph II’s program was to create an economically integrated and strong Habsburg monarchy with centralized state administration; however, by the time of his death the empire had been showing the signs of disintegration. These pieces of writing, pamphlets, commercial drafts, memoirs of the inner members of the state administration offer a significant insight into this turbulent period. This study is to highlight some of these documents especially the political pamphlets of the primate, József Batthyány, and those of his brother Tivadar Batthyány.

Keywords: Josephinism, The Batthyány family, Church policy, constitutionalism, History of transportation

Réka Zsidai: Principles of John Locke and J. J. Rousseau in practice. The upbringing of László Festetics (1785– 1846) in the spirit of the Enlightenment and in the light of the documents governing today’s education

At the turn of the 18th and 19th centuries, one of the defining figures of the Hungarian Enlightenment was Count György Festetics. Due to his rank and social status, the Count of Keszthely paid close attention to the upbringing of his son, Count László, in line with the expectations of the period. György Festetics hired the highly educated József Péteri Takáts in 1790 then István Kultsár in 1799 as his son’s tutor.

Count László’s upbringing was primarily determined by the principles of J. J. Rousseau and John Locke. These laws governing modern teaching, such as the National Core Curriculum and the Pedagogical Programme, have clear roots. The sources confirm that at the heart of László’s upbringing was the preparation for a life in office and court, which was for the service of the common good.

In my study, I present the basic principles of contemporary education, such as moral, intellectual and physical education in the light of the National Core Curriculum in force.

Keywords: László Festetics, enlightenment, education, pedagogy, John Locke, J. J. Rousseau, educator, commonwealth, National Core Curriculum, Pedagogical Programme, teacher competence, instructions

Institutional history and administration

Dénes Lőrinczy: Additions to the Public Security of Sepsiszentgyörgy (1877–1913)

The modernization of the counties in 1876 determined the administrative division of Székely settlements until the end of World War I. The new county seat became Sfântu Gheorghe. In the Austro-Hungarian period, the local government maintained its own police authority from private budget, which had the direct responsibility of sustaining personal and financial security of the town. However, over the years the number and the capability of the crew turned out to be insufficient, therefore local authorities decided to hire the crew of the Hungarian Royal Gendarmerie.

According to the register of the Gendarmerie, the department from Sfântu Gheorghe belonged to dictrict I’s second wing’s first section, with a total number of 8 serving gendarmes.  They were explicitly responsible for the neighbouring villages and territories.

The local government of Sfântu Gheorghe continously tried to develop the town’s gendarmerie department despite lacking financial resources. These desperate attempts to stabilize public security were suspended by the outbreak of the First World War.

Keywords: public safety, local government, local police, matter of public safety in Saint George, Hungarian gendarmerie

István Pap: The birth of a bank

Born in Trieste in 1879, Camillo Castiglioni is one of the most influential persons in European industrial and banking history. At the beginning of the 20th century he took part in the establishing and financing of a number of major companies. His key achievement is still the construction of aircraft factories, including MLG and Ufag, and his role in the launch of the BMW machine factory and the foundation of its economic success. He set up several banks, and his financial talents did not leave him during the years of World War I and the Great Depression. He was one of Europe’s most important financial professionals and business owners until fascism came to power. Because of his Jewish ancestry, he eventually had to hide and survived World War II as a disguised monk.

In 1920 with the fusion of the Incorporated Credit Institution of the Hungarian Timber-Merchants and the Hungarian National Bank, and with the participation of the Banca Commerciale Italiana and the Allgemeine Depositenbank, Camillo Castiglioni established the Hungarian-Italian Bank, which was one of the most important banks of the Horthy-era. During the Great Depression the balance-sheet of the bank approached 36 million dollars. The Great Depression, followed by  the fixed currency exchange rates and the difficulties of the foreign payment transactions barely inhibited the foreign business of the bank. After World War II it was liquidated without any successor.

Keywords: Camillo Castiglioni, Hungarian-Italian Bank, World War I, History of banking, industrial companies, Great Depression

Military history

Norbert Keserű: Gábor Egressy as government commissioner in 1848 – 1849 Hungarian revolution and war of independence

Gábor Egressy was an important person of the Hungarian Reform Age. He was one of the most known actors, he made Shakespeare plays known in Hungary. He was a good friend to Sándor Petőfi, the most famous poet in Hungary. Egressy joined the Hungarian revolution in 1848 and he fought in the War of independence. In the further reading section there are not many pieces of information about his activity, my aim is to collect the information in my dissertation. Egressy was a government commissioner at the end of 1848 – in this study I write about this period using the further reading and the archives’ sources. His main tasks were to organise the home guard’s equipment, food and to persuade the City of Szeged to exhibit recruiters. Some of the studies show Egressy incompetent, but considering the difficulty of the function and the historical background, he did what he could and the government appreciated his work – later he was a captain general of a ”guerrilla” army in Borsod County.

Keywords: Government commissioner, National Defense Commission, National guard, Southern Serbian uprising, Guerilla (warfare)

Márton Mati: The role of the Hungarian Red Cross Mission in the Siberian pows’ repatriation

More than 1.5 million Austro-Hungarian prisoners of war were held in captivity by the Entente forces during the First World War. Most of these prisoners were kept in rural Russia, mainly in the deserted Siberia. The majority of these soldiers were still held in captivity after the capitulation of the Dual Monarchy in 1918. After the devastation of the war, the abandoned  Hungary did not have the power and the resources to repatriate some of these soldiers, especially those, who were kept in the Far-Eastern region of Russia.

This study explores how Hungary tried to repatriate thousands of Hungarian POWs back to their homeland jointly with the International Committee of the Red Cross and other Hungarian-related American civil associations.

This mission was a success despite difficulties, such as money shortage, civil war between various Russian factions, and the ignorance of the Entente Powers. Captain Geza Dell’Adami, who led the Hungarian Red Cross Mission, managed to rescue more than 13000 POWs from the easternmost part of Siberia.

Keywords: captivity, the Eastern Front and the Far East, First world war, International Committee of the Red Cross, Hungarian prisoners of war

Róbert Vendriczki: A Spy Game in Vietnam – The Hungarian mission in Vietnam in the light of archival sources of the Pax residency

In 1954, the Geneva Accords established the Democratic Republic of Vietnam (DRV) and the Republic of Vietnam (RV), but the convention did not bring peace and the war continued. The treaty to end the Vietnam War was signed in Paris on 27 January 1973. This agreement guaranteed the establishment of the International Commission of Control and Supervision (ICCS), in which Hungary also served between 1973-75. The Hungarian mission served in three shifts in South Vietnam, within the framework of which the Pax residency was also established. In addition to its duties at the ICCS, as defined by the Paris Convention, the residency also had to perform additional operational and information tasks. Along with the Hungarian military Intelligence Service, they supported Moscow, North Vietnam, and the Provisional Revolutionary Government of South Vietnam (PRG). In 1974, an outstanding result was achieved in the field of »dark« information acquisition, and thus the work of the residency became more valuable for the communist side. Hungarian intelligence activity continued until the fall of Saigon, on April 30, 1975. During the siege, the Hungarian contingent was withdrawn with American assistance and left the country on May 8.

Keywords: Democratic Republic of Vietnam, Republic of Vietnam, International Commission of Control and Supervision, Provisional Revolutionary Government of South Vietnam, Pax residency, Paris Convention, Moscow, Saigon, Intelligence collecting, Hungarian Mission

Social history

Gergő Segesdi: The republican issue in the Hungarian public discourse between 1918 and 1928

The ideas of republic and republicanism do not belong to the major strata of Hungarian history. Still, the question can be asked how, after such a controversial attempt as the 1918 Károlyi-republic, the idea appeared in an atmosphere the legitimacy of which was mostly based on the rejection of the revolutionary system. Was it apparent during the era known as the Horthy-regime? The short answer is, yes. In the beginning of the 1920s many in political public life spoke out for the republic. First of all, we have to mention the republican movement of György Nagy, which had been a proponent of the republic even pre-WW1. Next, we ought to look at the social democrats, whose attitude towards the question was seriously regulated by the so-called Bethlen-Peyer Pact. Finally, we need to mention those outside of these two groups, who still voiced their support to the idea of the republic. The three groups listed have common ideas concerning the structure of the republic, as its realisation must be peaceful and legal. Another commonality is the fact that they were targeted by the authorities, some more than others.

Keywords: Horthy-era, republic, republicanism, left-wing politics

Eszter Juhász: An “Impossible” Catholic Church in the heart of the Capital – Years of the Formation, 1945-1952

Following World War II the Hungarian Catholic Church had to face many challenges: not only the shock following the defeat, but also the appearance of the danger of communism, represented by the Soviet Union. In 1947 cardinal József Mindszenty, archbishop of Esztergom reorganized the system of the decanal districts, in order to better serve the congregation living there. The newly organized vicarages were given new leaders; the Church of Saint Rita was placed under the leadership of dr. János Galambos. Galambos asked for and received Saint Rita (who was known to be the patron of “impossible matters”) as the patron saint of the parish. On the 1st of April 1946 with the appointment of Cardinal Mindszenty the new vicarage was formed and was endowed with full parish authority given by the chief pastor. People were just pouring into this “odd little church” – that initially had no shape or form of a church – seeking the patronage of Saint Rita. Therefore the pastor introduced an official form of reverence; the Saint Rita Thursdays with Mass, Sermon and Litany. János Galambos kept up and evolved the young community with a firm hand, which soon caught the attention of the authorities. In September of 1952 he was transferred to another parish. In the ’50s, an enormous number of priests served here for longer or shorter periods, either officially or not.

Immediately upon founding, various bodies of religious life began to function, and spiritual life began. The caritas and the soup-kitchen were constantly operating, they visited the sick and the poor in the neighborhood. But the political events of the upcoming years limited the operation of these bodies.

Meanwhile the biggest task was to build a proper church. A tire repair shop, a soda water plant and a shed with crumbling walls – these were the bases and components that eventually came together as a church that was finally consecrated as a chapel in the fall of 1947 by Cardinal Mindszenty. The cult of Saint Rita began within the walls of this church and still enjoys unbroken popularity throughout the country and even beyond borders. The essay attempts to present the formation of this unique, non-church-like church, its priesthood, and most importantly the Catholic community and the spiritual life that still surrounds it today.

Keywords: Saint Rita, Hungarian Catholic Church, communism, Church policy, Rákosi-era

Tamás Madácsy: The appearance of the Hungarian Democratic Forum’s Zala County organisations in the local public sphere in 1988-1989

In my thesis, I attempted to illustrate through local press publications how the followers and representatives of an intellectual movement named Hungarian Democratic Forum – later the founders of its Zala County organisations -, who were almost silenced in the autumn of 1988, reached the point where twelve months later they were able to send their own candidate to the last state party parliament. After becoming a party in 1989, the Hungarian Democratic Forum (Magyar Demokrata Fórum – MDF) won the first free parliamentary elections a year later.

Our two years of oral history research on this topic covered the whole of rural Hungary and resulted in the recording of audio and visual material from 60 conversations. The history of politics in the county during the years of the system transition is supplemented by a number of useful contributions from oral history interviews with participants who recall the events. The three decades that have passed provide enough of a distance for the participants of the events to draw the necessary conclusions and share the history of the political changes in the countryside from a personal viewpoint, complemented with details not found in other sources.

Keywords: system change (Political Transition), social movement, Hungarian Democratic Forum, Lakitelek Meeting, local publicity

Ambrózy Gábor: Az antijozefinista Batthyányak – Batthyány József és Batthyány Tivadar röpiratai az 1780-as évek politikai irodalmának tükrében

II. József (1780–1790) 1781. június 11-én kelt cenzúrarendelete alapvonásaiban változtatta meg az évtized politikai diskurzusát, tágabb teret engedve a kritikai hangoknak, még ha azok rendszere működésére irányultak is. Jelen dolgozat a jozefinus-rendszert támadó iratok három aspektusát igyekszik kiemelni: az egyházpolitikára, az alkotmányos rend visszaállítására és a gazdaságfejlesztésre összpontosító kritikák egy-egy szeletét mutatja be a történetírásunk által méltánytalanul mellőzött szerzők röpiratainak, javaslatainak vizsgálatával, különös figyelmet szentelve Batthyány József (1727–1799) hercegprímás és testvéröccse, Batthyány Tivadar (1729–1812) kamarai, majd kancelláriai tanácsos, vállalkozó röpiratainak.[1] A fókuszba helyezett szerzőkön túl csak érintőlegesen foglalkozunk a korszak közigazgatásában prominens szerepet betöltő hivatalnokok által döntéselőkészítés céljából, illetve belső használatra készült elaborátumok, feljegyzések bemutatásával. Az 1790-es uralkodóváltás idején a köznyilvánosság különböző fórumain megszólalók névsora hosszú, azonban Batthyány József hercegprímás környezetében formálódni látszott egy nemesi konzervatív csoportosulás, akik a már-már forradalmi hangulatba kerülő köznemességgel szemben a megfontolt reformok mellett foglaltak állást. Széchényi Ferenc (1754–1820) a kiábrándult jozefinista, volt királyi biztos, valamint Forgách Miklós (1731–1795) a nyíltan antijozefinista és posztjáról lemondatott Nyitra megyei főispán azonosíthatóan egy a prímással kapcsolatot ápoló, szűkebb körnek tekinthető. Ehhez a közvéleményt formálni képes körhöz kapcsolódott javaslataival Hajnóczy József (1750–1795) a később kivégzett jakobinus ügyvéd, akit az 1780-as évek folyamán Széchényi és Forgách titkáraként alkalmazott, valamint Szapáry János (1757–1815) fiumei kormányzó és családi, baráti kapcsolatai révén, Batthyány Tivadar.[2]

A politikai irodalom közegei

A cenzúrarendelet kiadást követően a közbeszédben, még ha szűk mederben is, de szabadabb út nyílt a kormányzat működést érintő kritikai hangoknak, mint jellemző volt ez Mária Terézia (1740–1780), II. Lipót (1792–1792) és I. Ferenc (1792–1835) uralkodása idején.[3] Azonban ekkortól nem a mai értelemben vett polgári szólásszabadság korszaka érkezett el, csupán egy állami érdekeket előtérbe helyező, a vallási kérdéseket és a rendi berendezkedést szabadabban vitató légkör vált uralkodóvá. Azon túl, hogy a központi kormányzat politikai hasznot remélt a felvilágosodás egyház és arisztokrácia ellenes eszméinek a közbeszédbe való kontrolált becsatornázásából és e két rendi formáció politikai befolyásának erodálása volt a fő szempont a rendelet kiadásával, az intézkedés deklarált célkitűzései közt volt a nyomtatásban megjelent anyagok egységes szemléletű revíziója is, hiszen a birodalom országai között eddig jelentős eltérés mutatkozott a cenzorok szigorúságát illetően. Továbbá a felvilágosodás eszméivel egybehangzóan az irodalom műveltségemelő aspektusait kívánta érvényre juttatni.[4]

Történeti irodalmunkban több eltérő értékeléssel találkozhatunk a cenzúrarendelet szabadelvűségét illetően. H. Balázs Éva a „legszebb eredménynek” tartja, Ballagi Géza „József érdemkoronájának legfényesebb gyöngyeként” aposztrofálja és a rendszer liberalizmusát emeli ki, amely olykor saját maga ellen fordul. Kókay György a jozefinus rendszer sajtószabadsági viszonyait béklyószerűnek tekinti a nemzetközi viszonyokhoz képest, főként, ami a nyolcvanas évek második felét illeti.[5] Kosáry Domokos a korszak felvilágosult abszolutisztikus vonásait kiemelve egyfajta óvatosságra és differenciált megközelítésre int a rendelet értékelésekor, hiszen látható, hogy a nyolcvanas évek politikai köznyilvánossága valóban lökésszerű lendületet kapott, melyre a későbbi évek közviszonyait érintő viták épültek.[6] Itt kezdtek el formát ölteni a főbb közpolitikai törésvonalak, ekkortól számíthatjuk a tudományos jellegű közjogi irodalom megszületését, sőt a nemzetgazdasági irodalom is kibontakozóban van.[7] Megjelentek az időszaki sajtó első lapjai, 1780-ban indult el Pozsonyban a Magyar Hírmondó, 1786-ban a megjelent a Magyar Kurír első száma, 1788-ban pedig kijött az első Magyar Mercurius is. Ezeket immár magyar nyelven lehetett olvasni, és az eddigi referáló stílustól eltérően egyre inkább a saját álláspontot kialakító írások láttak napvilágot bennük. Új fordítások készültek, valamelyest fellendült a nyomdászat és az anyanyelvű irodalom, továbbá a cenzúra és sajtórendelet élénkítő hatással volt általánosan véve az irodalomra. Bécsben szintén egyre több időszaki sajtótermék, röplap látott napvilágot, és úgy elszaporodtak a 10 krajcárért kapható, a lehető legváltozatosabb témákkal foglalkozó füzetméretű irományok, hogy azokat felülbélyegzéssel meg kellett adóztatni.[8] Ugyanakkor, ahogy azt bevezetőnk elején kiemeltünk, fontos látni azt a viszonylagosságot, ami 1780-as évek nyilvánosságát jellemzi, az 1780-as évtized szinte beékelődik a korábbi egyházi ellenőrzésű cenzúra és a későbbi, I. Ferenc idején egyre merevebb állami ellenőrzés alatt tevékenykedő könyvvizsgáló-főbizottság (Bücher-Zensur-Hauptkommision) időszaka közé.

Fontos eleme volt a józsefi rendeletnek a 3. pont, amely kimondta: „A kritikák, ha azok nem gyalázkodások, érjenek azok bárkit is az uralkodótól a legalsókig – kiváltképp, ha azon a szerző neve nyomtatásban szerepel, amivel a mű valódiságáért jótáll – nem tilthatók be, mert minden igazságszerető emberben örömöt kell, hogy keltsen, ha az igazság ezen a módon eljut hozzá.[9] Ez a hangütés természetesen serkentette a kritikus hangvételű iratok megjelenését, melyek egyrészt II. József vallásügyi intézkedéseit vették célba, mint például Batthyány József Unterthänige Vorstellung címen kiadott röpirata.

Batthyány József hercegprímás politikai szerepei az 1780-as években: az Unterthänige Vorstellung… című röpirat

Batthyány József, Magyarország hercegprímása, 1778-tól bíboros, a józsefi egyházpolitika egyik fő kritikusa volt.[10] Lévén, hogy apja volt az utolsó nemzeti nádor, akinek halála után e rendi méltóság betöltetlenül maradt, a hercegprímás lett közjogi értelemben a legbefolyásosabb magyar főrend.[11] Batthyány József a pápának és az uralkodónak is hűséggel tartozó főpap és főnemes volt, továbbá az egyik legnagyobb birtokokkomplexummal rendelkező magyar mágnáscsalád tagja. Az adott politikai körülmények között számos esetben került olyan helyzetbe, hogy a hivatalából és társadalmi rangjából fakadó ellentéteket összhangba kellett hoznia. Nem csupán II. József vallásügyi rendeletei, de a bevezetni tervezett földadó is olyan rendelkezés volt, mely érdekeivel szemben állt.[12] A vallásügyi rendeletek megjelenését követően a katolikus egyházért kiálló, az uralkodó intézkedéseinek ellenszegülő főpap kerekedett felül benne: az 1782-ben Unterthänige Vorstellung… címen kiadott, számos nyelvre lefordított röpirata II. József egyházpolitikáját kritizálta.[13] Batthyány röpiratának címzettje az uralkodó, azonban, mint minden ilyen irat a köznyilvánosságnak szólt, és célja a szélesebb katolikus érzelmű közvélemény figyelmének felhívása a császár visszás rendeleteire. A 62 oldalas, kisméretű füzet 1782-ben jelent meg; valamikor VI. Piusz (1775–1799) fordított Canossa-járása és a Bulla in Coena és a Bulla unigenitus pápai bullákról szóló józsefi rendeletek kiadását követően. A Bulla in Coenával, a pápának fenntartott egyházi kiközösítések jegyzékével foglalkozó józsefi rendelet kimondta, hogy meg kell semmisíteni minden érseki dekrétumot, intelmet és rendszabályt, melyek indexre kerültek ideértve az említett bullát is.[14] Az Unigenitusra vonatkozólag, mely pápai dekrétum elsősorban a janzenizmus hittételei ellen született, s melyre úgyszintén tiltást mondtak ki, még a betiltás tényéről szóló vitákra, sőt Cornelius Jansen (1585–1638) teológus nevének leírására is prohibíció vonatkozott.[15]

A Batthyány-féle röpirat szövegében keverednek az eddig fennálló állam-egyház viszonyt szabályozó egyházjogi passzusok bibliai idézetekkel, és hosszas okfejtéssekkel, melyek a spirituális és világi lét egymásrautaltságát, valamint az állami szféra és az egyház paritását hangsúlyozzak. A mű érvelése retorikailag jól felépített, világos, stílusa határozott, de mértéktartó, és minthogy Batthyány e műve publikálása előtt levélben kikérte püspökeinek véleményét, az iratot tekinthetjük a püspöki kar hivatalos álláspontjának.[16] A röpirat bizonyára sok példányban keringett a korszakban, erre utal az is, hogy ma is több példány elérhető honi közgyűjteményekben.[17] 1782-ben német és latin nyelven jelent meg, de tudomásunk szerint létezik korabeli, olasz, francia, angol fordítása.[18] Magával a szöveggel Ballagi Géza, foglalkozott egy rövid ismertetés erejéig 1888-as, politikai irodalmunkkal foglalkozó művében.[19]

Az Unterthänige Vorstellung… alapállítása, hogy az uralkodó megsértve számos korábbi törvényt túllépet azokon a törvényi kereteken, melyek az egyház és az állam hatalmi paritását biztosították. Az irat élesen kritizálja a szerzetesrendek külföldi kapcsolattartására és azok feloszlatására vonatkozó reskripciót. Batthyány az előterjesztés bevezetőjében kifejti, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva nem hirdette ki eddig II. József vallásügyi rendeleteit, és nem fogja ezt megtenni később sem.[20] Kitér a rendeletek sérelmesnek tartott pontjaira: a szerzetesrendek külföldi kapcsolatainak betiltására, azok világi püspökségek alá való betagolására és a külföldi rendfőnöknek (generalis) való engedelmesség megtagadására. Vádolja a kormányzatban ülő tanácsosokat, hogy félrevezetik az uralkodót, azt állítva, hogy az idejüket csupán az istentiszteletnek szentelő rendek nem szolgálják a közjót, és hozzáteszi, hogy e szerzetesrendek reguláinak, életformájának és hitéleti gyakorlatainak reformja nem az uralkodó, hanem az apátok, a rendfőnökök és a zsinat dolga.[21]

További sarkalatos pont a tetszvényjog ügye (placetum regium), hiszen az uralkodó rendeletben nyilvánította ki azon jogát, hogy a számára nem tetsző pápai bullákat tilos kihirdetni.[22] Batthyány kifogása, hogy a rendelkezés nem veszi figyelembe az egyház és az állam közötti paritás elvét. Álláspontja szerint, ha feltesszük, hogy az egyházi hatalom is valódi hatalom, amelyet egyetlen katolikus sem vitathat, akkor ahhoz korlátlan törvényhozási jog is kapcsolódik, mely törvényeket minden katolikus embernek be kell tartania. A lelki életet befolyásoló rendelkezések uralkodói jóváhagyását csak olyan esetben lehet szükségesnek tekinteni, amikor a rendelet teljesíthetősége kizárólag a királyi hatalom által történhet meg. Egyéb esetekben a világi hatalom nem avatkozhat be az egyházi törvényhozásba.[23] Lévén, hogy a prímás az egyházjog kiemelkedő tudósa volt, tisztában volt azokkal a törvényhelyekkel, melyek garanciákat nyújtottak az egyház – jelen esetben a katolikus egyház – intézményeinek védelmében.[24] Hiába hivatkozott azonban Szent Ambrusra, aki szerint a „jó császár nem az egyház fölött, hanem az egyházban van”, és hiába citálta Szent László, I. Mátyás és a Tridenti zsinat rendelkezéseit a szerzetesrendek védelmében, szavai nem értek célt.[25]

Batthyány bíboros előterjesztésében védelmébe veszi a Unigenitus és a nagycsütörtöki bullákat (bulla in Coena Domini), melyeket a józsefi cenzúra eltiltott.[26] Az előbbi védelmében, mely a hitben való tévelygés ellen – főként a janzenizmus és quesnelizmus térnyerése elleni küzdelemben – 1713-ban látott napvilágot, kijelenti: „Mennyire igaz tehát az államismereti (Staatskener) alapelv, miszerint egy állam nem létezhet nyugodt alkotmányban, hacsak a népet nem egyesíti egy bizonyos vallás; a közösség állapota annál boldogabb, minél homogénebb a vallása.”[27] A másik pápai rendelkezés, a nagycsütörtöki bulla (bulla in Coena Domini) a pápai hatalom, az egyházi kiváltságok összefoglalója és kiközösítés feltételeit fekteti le. Ennek a bullának a II. pontja azokat a szakadárokat fenyegeti kiközösítéssel, akik a Római Szentszéktől megtagadják az engedelmességet, a IX. pont pedig az egyházi jövedelmek lefoglalását bünteti ekképp.[28] Batthyány felhívja az uralkodó figyelmét, hogy nem tud egyházi rendeleteket eltörölni, és hogy mivel a nagycsütörtöki bullát XIV. Kelemen (1769–1774) 1770 óta nem hirdeti ki, ezért magyarországi egyházmegyékben sem szokás ezt a rendeletet azóta felemlegetni.[29] Mindenesetre, ha az uralkodó tetszvényjogát elismerjük, akkor a Rómában kelt rendeletek közül éppen ez az utóbbi az, amelyik ellen az uralkodónak fel kellett lépnie, a saját felügyeleti joga megőrzése szempontjából.

II. József persze nem volt hajlandó a kritizált leiratok szövegén és szellemén változtatni. Az Államtanács elé olyan tartalmú javaslat került, melyben az áll, hogy közölni kell a prímással, hogy a 1781. március 30-ai leirattól eltérni nem lehet, és azt az egyházmegyékben ki kell hirdetni. A külföldi kapcsolattartást illetően az apátok rendeletileg megkapják azokat a jogokat, amelyekkel eddig a külföldi rendfőnökök voltak felruházva; a rendtartományokban pedig a prímás – főpapi jogánál és nem pápai kinevezésénél (legatus natus) fogva – dönt a kérdéses ügyekről, melyekről beszámolási kötelezettséggel tartozik a kormányzat irányába.[30] A császár határozatában lefekteti, hogy nem óhajtotta senki lelkiismereti szabadságát megsérteni, viszont az ő jogara alá tartozó földeken a kiadott rendeleteket be kell tartani, ezért ragaszkodik a rendelet mielőbbi kihirdetéséhez, s akinek ez nem tetszik, annak jogában áll külföldre távozni. A kapcsolattartást a külföldi rendfőnökökkel és a pénzkivitelt pedig a legszigorúbban megtiltja.[31] Egy a prímásnak írott magánlevélben éppen egy ilyen, a hatóságok által lefülelt pénzkiviteli próbálkozásról számol be neki testvére:

Beszélik azt is, hogy a határnál lefoglaltak néhány hordót, tele dukátokkal és souveraine-ekkel,[32] de felül ezek el voltak takarva kovakővel. Egy futárral értesítették a császárt. Meglepő, hogy ez olyan pénz, amit az apácák akartak átmenekíteni Szilézia felé, ahol ezek a szerzetesrendek még továbbra is teljes egészükben megmaradtak. Ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy egy kamalduli nem volt elégedett azzal a 40 krajcárral, amelyet a császár naponta ad minden egyes személynek, s a császár kijelentette, hogy Maurbachban[33] amúgy is csak borotválkozni kell, máskülönben (ha nem tetszik a rendelet) távozzanak olyan vidékre, ahol eleget kapnak ahhoz, hogy ellássák a szerzeteseiket. Ezek is így tettek (az elfogott apácák), és ekkor találták meg azt a pár hordót.[34]

Batthyány prímás folyamodványával nem ért célt, sikeres volt azonban a tervbe vett újabb plébániák és lekészségek szervezését illetően. Ezek az új alapítások és a papi létszám gyarapítása nagyban volt köszönhető a fent kárhoztatott egyházügyi rendeletnek, mely a szerzetesrendek feloszlatását, azok vagyonelemeinek állami felügyeletű alapokba történő csatornázását írta elő. Batthyány 1799-ben bekövetkezett halálakor a plébániák száma elérte a 400-at, a papság létszáma a 800 főt, a kezdeti 350 plébániával és 442 fős papsággal szemben.[35]

A prímás 1782-ben beült a Helytartótanács szervezeti keretei közt felálló Egyházügyi Bizottságba, hogy ellensúlyozza az állami részvételt és befolyást, ami az egyház ügyeit illeti. „Remélem – írta a császár – az önként jelentkező prímás rendelkezéseimnek nem fog ellenszegülni.” A prímás nem volt képes az újonnan létrehozott végrehajtói típusú állami szervnek az államtanácsból diktált leiratokkal történő hivatali ügymenetébe döntő módon beavatkozni. Ennek a bizottságnak az udvari egyházügyi bizottsághoz hasonlóan véleményező funkciója volt, mégis Batthyány Józsefnek a bizottság elnökeként alkalma nyílt arra, hogy az egyház érdekeiért fellépjen.[36]

II. Lipót ante portas: az új országgyűlés előtt

A prímás politikai aktivitása II. József rendeleteinek visszavonását, majd röviddel ezután bekövetkezett halálát követően újra fellángolt. A magyar rendek egyes képviselői benne láttak valamiféle támaszt, olyan auktort, akin keresztül érdekeiket érvényesíthetik, sérelmeiket artikulálhatják az új uralkodó, II. Lipót felé. A prímás a közelgő országgyűlés előtt maga köré gyűjtötte azokat a véleményformáló személyiségeket, akik kiábrándultak a jozefinizmus abszolutista fordulata miatt: a már említett Széchényi Ferencet és Forgách Miklóst, valamint Illésházy Jánost (†1800), a Hétszemélyes Tábla[37] személynökét, Sztáray Mihály (1749–1798) szabolcsi főispánt, a közismerten Habsburg-ellenes hangadót, illetve a vele közeli rokonságban álló Eszterházy Ferenc (1758–1815) mosoni főispánt, kamarást.[38] Az alakuló országgyűlés előtt tájékozódni szeretett volna milyen meghatározó vélekedések uralják a közbeszéd színtereit. Az 1790–1791-es országgyűlés egyik nagy kérdése az volt, hogy a hagyomány talaján maradva, a régi jogokból építi-e újjá az együttélés alapszabályait az összeülni készülő diéta vagy a franciaországi hatásokra reagálva, az általános emberi jogok válnak mérvadó iránnyá. A császár halála után egyre-másra láttak napvilágot az eltérő hangnemben megírt tervezetek és röpiratok, melyek a jövő kormányzatát, az új országgyűlés feladatait, és vele együtt Magyarország berendezkedésének alkotmányos, parlamenti jóváhagyással történő átalakítását célozták. Maga az „alkotmány” kifejezés is ez idő tájt kezd olyan jelentéstartalommal feltöltődni, amely az egész ország berendezkedését, törvénykezésének szellemét meghatározza.[39]

A radikálisabb, a nemesi konzervativizmustól távolodó gondolatkör repertoárját használja a Széchényi és Forgách mellett titkári poszton alkalmazott Hajnóczy József alkotmányátalakítási tervezete, a Gedanken eines ungarischen Patrioten über einige zum Landtag gehörige Gegenstände címmel ellátott kézirat, melyet 1790. március 5-én vetett papírra.[40] Ez a tervezet inkább nevezhető progresszívnek – főként, ami a parasztkérdést illeti –, ha összevetjük egykori munkadója, Széchényi Ferenc megfontolt reformokat tartalmazó alkotmányátalakítási tervezetével. Annyira azonban mégsem radikális, mint a Marczali Henrik által Balogh Péternek (1748–1818), a Hétszemélyes Tábla egyik bírájának tulajdonított röpirat, mely a koronázás elmaradása miatt a Habsburg-ház legitimitását kérdőjelezi meg.[41] Hajnóczy többek között kifejti, miért káros, hogy csak nemes viselhet hivatalt, és hogy nem nemeseket idézés nélkül lefoghatnak. Javasolja, hogy a magyar katonai parancsnokság váljék függetlenné a bécsi hadparancsnokságtól és limitálják a katonai szolgálat idejét. A vallási ügyekben kifejti, hogy nem vallási türelemre, hanem felekezeti egyenlőségre van szükség (a törvényhozásban is), illetve a feloszlatott rendek lefoglalt javainak a többi felekezet közti egyenlő szétosztását is felveti.[42] A legjelentősebb reformpontja a parasztok terheinek könnyítése, a jobbágy és a földbirtokos közti úrbéres viszony átalakítása, ami olvasatában átfogó előnyökkel járna a nemzetgazdaságra nézve is. Meglátása szerint a kilenced és a tized rontja a közerkölcsöt, mert a fizető felet a megtermelt javak eltagadására, a beszedőt pedig gyanúra és erőszakoskodásra sarkallja. Ezt kiváltandó, fel kell becsülni az úrbéres tíz évnyi jövedelmét, valamint a háza és telke együttes értékét, melyre a birtokos és az úrbéres szerződést kötnek a megye előtt. Az úrbéresből szerződő fél lesz, aki, ha adóságát megfizette, házával, birtokával szabadon rendelkezik és megszűnik felette a földbirtokos hatósága egyszer és mindenkorra.[43]

Mérsékeltebb hangot üt meg Széchényi Ferenc Unpartheysche Gedanken címet viselő alkotmányrendezési terve. Széchényi feltehetőleg ismerte Hajnóczy iratát, mert a Hajnóczy-féle irat Széchényi Unpartheysche Gedanken kézzel írott memoranduma mellett maradt ránk.[44] Széchényi Ferenc az 1780-as évek derekán, felismerve II. József a közállapotokra káros abszolutisztikus hatalomgyakorlását – egészségi okokra hivatkozva – visszaadta több vármegyére is érvényes adminisztrátori megbízását, majd a császár halálát követően ismét szerepet vállalt az új diéta előkészületeinél, ekkor keletkezett ez a kézirat. 1790 februárjában mutatta meg alkotmánytervezetét több a Magyar Kancellárián dolgozó tanácsosnak és Batthyány prímásnak, aki kézírásával széljegyzetelte is – az inkább szűk körben forgó – kéziratot.[45]

Széchényi tervezetének pontjai Edmund Burke Reflections on the Revolution in France című politikai pamfletjére rímelnek, bár a Széchényi-féle szöveg hamarabb látott napvilágot, így a Burke-féle szöveget a magyar konzervatív gondolkodó nem ismerhette. Széchényi óva inti a felizgatott állapotban levő magyar rendeket az elhamarkodott alkotmánymódosításoktól, a régi alkotmány francia típusú átalakításától és az eddigi szerződések felrúgásától. A királyt a régi alkotmány szerint meg kell koronázni, és elég, ha azt biztosítjuk, írja, amit ész és méltányosság mellett elvárhatunk, visszatérve a Mária Terézia kori állapothoz. Megfontolt reformokat kell hozni, melyeket hozzáértő bizottságok előmunkálataival kell kidolgozni. Ily módon a protestánsokat biztosítani kell afelől, hogy a klérus felmenti őket minden stóla alól, hogy ne keressék külföldi pártfogóikat. A köznemesség és a főnemesek jogegyenlősége is kívánatos, melynek következtében a mágnás magyar feleséget választ, gyermekeit magyar szellemben neveli. A paraszt sorsán könnyíteni kell oly módon, hogy a nemesség átvállalja a hadiadót részben vagy egészében, melynek következtében a katonaság a nemességhez fog húzni, nem a paraszthoz. Ugyanakkor a nemzeti haderő felállításának nem látja lehetőségét.[46]

Integráció és kereskedelempolitika

A vallási és az államjogi vitákon túl a gazdaságpolitikai kérdések voltak azok, melyek egyfajta izzásban tartották az árutermelésbe bekapcsolódó magyar földbirtokosok, bányatulajdonosok, manufaktúraüzemeltetők és a kereskedelempolitikai szempontból kulcspozíciókat betöltő tanácsosok egy körét. Az uralkodóváltás körüli turbulenciában megszülető gazdaságpolitikai reformtervek becstornázására és az 1790–1791-es országgyűlés munkájának támogatására létrehozták a Forgách Miklós[47] elnöklete alatt működő Kereskedelmi Bizottságot. Forgách több szálon kötődött a prímáshoz, akivel minden bizonnyal annak nagyszombati tanulmányainak idején ismerkedtek meg. E Kereskedelmi Bizottság működése során láttak napvilágot az első, egységes és összefüggő elméleti igényű gazdaságpolitikai eszmefuttatások.[48] Megemlítendő itt Podmaniczky József (1756–1823) harmincadvámmal és általában a méltányosabb vámrendszerrel kapcsolatos munkája,[49] és Almásy Pál (1749–1821) exportlehetőségekkel kapcsoltos művei[50] mellett a korszak gazdaságpolitikai ismeretéhez nélkülözhetetlennek nevezhető Skerlecz Miklós (1729–1799) Descriptio…[51] és Projectum legum[52] munkái. Ezek ötvözik a kameralista, merkantilista, fiziokrata iskola és a szabad kereskedelem eszméit hirdető tanokat, ugyanakkor túllépnek a korszakra jellemző statisztikai leírásokon, és például Skerlecz pénzforgalommal kapcsolatos kitételei mutatják, hogy szerzőjük a kor európai tudományosságának színvonalán állt.[53] E munkákban kezdett megfogalmazódni egy olyan gazdasági program, melynek fő tétele, hogy mivel Magyarország elsősorban mezőgazdasági ország, ehhez kapcsolódóan kell az ipart és a kereskedelmet fejleszteni. A gazdasági elmaradottságból való kilábaláshoz utak, hajózható folyók és csatornák kellenek, fejleszteni kell a tengeri kikötőket és a távolsági kereskedelmet. Az olcsón, exportra eladott nyersanyag drága iparcikként való megvásárlása elszegényíti az országot, így minden eszközzel segíteni kell a hazai nyersanyagot felhasználni képes üzemeket, fabrikákat, korlátozni szükséges a monopóliumokat, és szorgalmazták, hogy a vámrendszerben a reciprocitás elve érvényesüljön, csökkentve azt a kialakult aszimmetriát, mely az egyes árucikkek vámmegállapításánál az örökös tartományokat hozta kedvező helyzetbe.[54] Fontos megjegyeznünk, hogy Magyarország saját kereskedelempolitikáját nem határozhatta meg akarata szerint, és ennek az – udvar álláspontja szerint összbirodalmi érdekeket előtérbe állító, magyar olvasatban hátrányosan korlátozó – vám-, ipar-, és kereskedelempolitikának megszülettek a korszakban a lenyomatai. Maguk a korabeli szerzők: Berzeviczy Gergely, Batthyány Tivadar is gyarmati helyzetként írják le Magyarország viszonyát.[55]

A birodalom központi gazdasági kormányzatának 1746-os, majd 1762-es és 1782-es átalakítása mind fontos állomásai voltak a központosított gazdaságpolitika kialakításának. Az utóbbi, az 1782-es reform során a Vereinigte Hofstelle felállításával II. József egy integratív gazdaságpolitikai kormányszervet hozott létre. Ebben a meghatározó gazdaságpolitikai és pénzügyigazgatási irányokat megszabó döntéshozók: Rudolf Chotek (1708–1787) a Vereinigte Hofstelle vezetője, Karl Friedriech Anton Hatzfeld (1718–1793), az Udvari Kereskedelmi Tanács elnöke (Hof-Commercien-Rat), Leopold Kolowrat-Krakowsky (1727–1809), az Udvari Kamara és a Miniszteri Bankbizottság elnöke (Hofkammer, Ministerial-Banco-Deputation), mellett Ludwig Zinzendorf (1739–1813), az Udvari Számvevőség vezetője (Hofrechenkammer) lettek. A Wenzel Anton Kaunitz[56] (1711–1794) államkancellár vigyázó felügyelete alatt működő Államtanács (Stattsrat) pedig a gazdaság-, kereskedelem- és közlekedéspolitikát közpolitikai szempontból felügyelő tanácsadói szervként meghatározó fontosságú volt a 18. századvégi Magyar Királyság gazdaságpolitikai lehetőségeit tekintve, úgy, hogy 1785-ig, Izdenczy József (1733–1811) kinevezéséig magyar származású tanácsosa nem volt ennek a végrehajtói szervnek.[57] Kaunitz és az itt felsorolt államférfiak elsősorban a császár birodalmi integrációs politikáját szolgálták, mely gazdaságpolitika programjának homlokterében az örökös tartományok iparfejlesztése állt. Ehhez az alapot a Magyarországról kedvező vámfeltételek mellett importált nyersanyagok: többek közt réz, kén, salétrom, hamuzsír, illetve agrártermékek széles vertikumának behozatala szolgált. Kaunitznak egy korábbi, 1761-es államtanácsi vótuma kifejezi a fő törésvonalakat, mely birodalom két nagy alkotó eleme, az örökös tartományok és Magyarország közt húzódtak, és hosszú távon – a józsefi adminisztrációt idejét is ideértve – meghatározták az osztrák gazdaságpolitika irányait:

Ha a nagy és áldott Magyar Királyság helyes alkotmányt kaphatna, a dicsőséges uralkodóház hatalma megkettőződnék s a bölcs kormányzás a legszebb gyümölcsöket nevelhetné. Magyarország tehát igen nagy figyelmet érdemel és ugyanolyan anyai gondoskodást, mint a többi örökös tartomány. Csakhogy alkotmánya sajnálatos módon még olyan, hogy a király és az ország jóléte egymást kizárják. Ugyanis, ami az ország terményeinek értékesítése, gyárak létesítése, a gazdasági élet fellendítése érdekében történne, az nem az adófizető jobbágynak, hanem annak a nemességnek hozna hasznot, amely az állam terheitől teljesen mentesített.[58]

A magyarországi nemesek – és tegyük hozzá az egyházi birtokok – adómentességének kritikája itt is kiviláglik. A közteherviselés visszautasításának jogi alapja az 1741-es 8. tc. volt, mely megerősítette a korábbi 1715-ös és 1723-as adómentességet garantáló kitételeket.[59] A magyar rendek vonakodása és a rendi kiváltságokra való hivatkozása a kormányzat számára remek hivatkozási alap lett az 1754–55-ös, 1766-os és az 1775-ös vámrendeletek érvénybe léptetésére. Ezek a magyar kereskedelemre korlátozó jellegűek voltak, és időről-időre termékspecifikusan is változtak, annak megfelelőn, hogy a központi gazdaságpolitikai érdekek mit kívántak.[60] A józsefi gazdasági integrációs politika kulcsa a korlátozó jellegű vámkorlátok és a fiskalitási jog feloldásának, az inszurrekciós rendszer reformjának, valamint az ipar- és közlekedésfejlesztés lehetőségének ígérete volt, melynek fejében a rendeknek le kellett volna mondaniuk adómentességükről. A nemesi birtokra is kivetendő földalapú adóbevétel lett volna az ellentételezése az örökös tartományok gazdaságát érő negatív hatásoknak, melyek az olcsóbb magyar termékek megjelenésével a Lajtán túli területeket érintették volna.[61] A császár tájékoztatta erről Pálffy Károlyt (1735–1816) Magyarország és Erdély akkori udvari alkancellárját egy 1785. december végén kelt levelében:

Az összes illetéket, amelyeket a harmincadhivatalokon Magyarország minden német örökös tartományokba szállított terméke után szednek, megszüntetnék, és szárazon és vízen a tenger felé teljesen szabad forgalmat engedélyeznének. (…) Továbbá gyárak alapítását, amelyek most az örökös tartományokban meglehetősen gyarapodnak, Magyarországon eddig nemhogy nem támogatták, hanem gátolták, holott a jövőben ott is elterjedhetnének és a megélhetéshez és a külföldi pénz beáramlásához végtelen sokkal hozzájárulhatnának, mert a nyersanyagok legnagyobb részben az országban vannak és a munkaerő is sokkal olcsóbb, mint a német örökös tartományokban, mivel az életszükségleti cikkek kevésbé drágák.[62]

E tervezet első lépéseként mindenféle, rendekkel történt egyeztetés nélkül megkezdődtek a kataszteri felmérések, ami után a tervek szerint a „méltányos és szükséges” adókivetés megállapítása e felmérések alapján a rendekkel való egyetértésben születne meg. Az uralkodó a tervezet véghezvitelében, a rendek támogatásának megszerzésében kérte Pálffy alkancellár közreműködését, azzal a figyelemreméltó kitétellel, miszerint e tervezet eredményességétől fog függeni, hogy Magyarország az örökös tartományokkal azonos megítélésben fog-e részesülni, vagy gazdaságilag alárendelt, gyarmati sorban marad végképp:

E döntéstől fog függeni, hogy Magyarországot az örökös tartományokkal való viszonyában egyenlő módon kezeljék-e, vagy ellenkezőleg pusztán gyarmatnak kell-e tekinteni, amelyből az ipari termelés további emelkedésének lehető megnehezítése és az országban elhelyezett katonaság olcsóbb ellátásához szükséges cikkek alacsony árának megtartása útján a lehető legnagyobb hasznot húzzák ki, anélkül, hogy csak gondolni lehetne némely összegek visszafolyatására.[63]

Az adminisztratív korlátozások mellett az infrastrukturális elmaradottság jelentette a legjelentősebb fékező erőt a magyar kereskedelmi törekvések tekintetében. Minthogy a megtermelt agrártermékek, ömlesztett áruként elsősorban folyóvizeinken tudtak volna rendeltetési helyükre, távolabbi piackörzetekbe eljutni a folyóvizek hajózhatóvá tétele jelentett volna a megoldást több kereskedelempolitikai röpirat szerzője szerint. Történtek lassú kezdeményezések a belföldi vízi forgalom élénkítésére a Magyar Királyság folyóvizein, de ezek nem bizonyultak elégségesnek egyrészt a technológiai háttér másrészt az adminisztratív és végrehajtói apparátus hiánya miatt.[64] A központi kormányszervek – elősegítendő a belvízi terményszállítást Bécs felé és új külkereskedelmi lehetőségeket keresve az Adriai- és a Fekete-tenger felé – támogatták a Duna és mellékfolyóinak hajózhatóvá tételét. 1751-ben rendeletet adott ki Mária Terézia a folyókra telepített hajómalmok eltávolításáról és egyéb hajózást akadályozó akadályok felszámolásáról.[65] Az 1764–65-ös dekrétum 19. törvénycikke a Garam folyó hajózhatóvá tételéről rendelkezett, majd az 1770-es hajózási rendelet kibocsátásával igyekeztek további lépéseket tenni a vízi közlekedés szabályozására és előmozdítására.[66] Ez utóbbi szabályozta a hajózás biztonságát, a hajóvezetők részére jelentési kötelezettséget írt elő minden hajózást akadályozó tényezőről. A kikötők kotrása és rendben tartása a partmenti városok, uradalmak feladata lett, naplózni kellett azok forgalmát. A hajóvontató utak fenntartása szintén a város, illetve az arra a területre illetékes birtokos felelőssége lett, s ezeket a partmenti utakat folyamatosan karban kellett tartani, hiszen a bokrok benőhették, az árvizek gyakorta megrongálták. A vontatóutak mellett a hajóvontató lovak számára patkolási lehetőség kialakítása is az ő feladatukká vált. 1770-es évektől felmérték, milyen akadályok nehezítik a vízi áruszállítást a Dunán, és kezdeti lépések történtek a vízügyi szakigazgatás kiépüléséhez.[67] Mindezen kezdeti lépések azonban nem bizonyultak elégségesnek, és azok a nagyívű csatornaépítési munkák, melyek jellemezték Európa nyugati régióit és Poroszországot elmaradtak.

Az 1780-as évektől, a cenzúrarendeletet követő időszakban megszaporodnak azok az írásos dokumentumok, nem ritkán kritikus élű röpiratok, kereskedelmi beszámolók, jelentések (vízrajzi) térképek, melyek a közlekedés – kiemelten a hajózóutak – reformjából igyekeznek levezetni a kereskedelem és gazdasági élet élénkítését. Ezeknek a dokumentumoknak egy része a bécsi udvar megrendelésére készült felmérés jellegű jelentés: hajózási beszámolók, vízhasználati és haszonvételi szokásokat felmérő és a folyókat, vízi útvonalként értelmező beszámolók, javaslattételek a hajózás fejlesztésére, a vontatóutak rendbetételére.[68] Másik tematikus csoport a gazdasági lehetőségek jobb kihasználására és a piackörzetek szélesítésére tett útibeszámolók csoportja, melyeket szintén az udvar rendelt meg vagy az irat az udvari tanácsosok – elsősorban a már említett Hof-Commerzien-Rat számára – beadványként készültek. Ilyen volt például: Joseph Weinbrenner, osztrák vállalkozó írása a (Patriotisch gemeynter Vorschlag, 1781), amely helyteleníti a Magyarországra nehezedő vámrendszert, ami szerinte az egész birodalomra nézve káros és felszólal a magyar alkotmány védelmében.[69] Ide sorolható Nikolaus Ernst Kleeman (1736–1801) mosoni kereskedő és pénzügyi tisztviselő útleírása is, ami egy hosszabb, 1768–1770-ig tartó utazásról készült beszámoló, mely a Dunán és a Fekete-tengeren át a Krímig tartó hajózásról szól. Nem véletlen, hogy ezen az úton szerzett tapasztalatairól és magyar belvizeken folyó kereskedelmi hajózás problémáiról szóló műve most, 1783-ban találnak visszhangra és kerülnek kiadásra (Briefe über die Schiffahrt und Handlung in Ungarn, 1783). Tematikailag idetartozónak tekinthetjük Szinyei Merse József földbirtokosnak, Sáros és Ung vármegyék táblabírájának, memorandumait szintén (Observationes commerciales pro superioribus regni partibus, 1784) és (Media impopulandi Tokajinum et Szolnokinum, ac in celeberrima Emporia evehendi, regulandi item navigationem per fluvium Tibiscum … elaborata, 1785), melyek a felvidék kereskedelmi problémáival és a Szolnok-környéki területek benépesítésével, illetve a Tisza, Tokaj és Zimony közti vízrendezési munkálataival foglalkoztak.[70] Ezen írások közül több is kapcsolódott valamilyen formában az 1779-ben a Magyar Királysághoz csatolt tengerparti kikötőhöz, Fiuméhez. Ilyen Johan Baptist Nayss fiumei kereskedő útijelentése, melyet Kosáry Domokos egyik 1962-es forrásközlésében feldolgozott. Szapáry János: Der unthätige Reichtum Hungarns… címen íródott indítványa, valamint Batthyány Tivadar: Widerlegung című röpiratának idevágó passzusai kevéssé feldolgozott, illetve „leporolásra érdemes” forrásszövegek, melyek e korszaknak a gazdasági viszonyaira fényt vetnek.[71]

Szapáry János: Der unthätige Reichtum Hungarns…

Annak ellenére, hogy Szapáry János, fiumei kormányzó és szerémi főispán nem volt képzett gazdaságpolitikai szakember 1784-ben született, Der unthätige Reichtum Hungarns… címen kiadott indítványára érdemes kitérnünk, hiszen számos ponton rokonítható a Batthyány Tivadar által írottakkal. Szapáry fiumei kormányzóként pontosan észlelte azokat a külkereskedelemet érintő problémákat, melyre Batthyány Tivadar oly élesen reagál, és tagja volt a Forgách Miklós vezette, 1790–1791-ben felállított kereskedelmi bizottságnak. Gazdaságpolitikai indítványa alapvetően egy leíró statisztikai (Staatskunde) jellegű mű; szerzője benne sorra veszi Magyarország tájegységeit, és azok kihasználatlan gazdasági lehetőségeiről ír, melyeket kiegészít gazdaságfejlesztési javaslataival. Ilyen például egy, a rendek, városok és egyházi személyek által összeadott pénzalap felállításának terve, mely alap célja az infrastruktúrafejlesztés és kereskedelemélénkítés, továbbá logisztikai szempontból kulcsfontosságú helyeken történő lerakatok építése, de legfőképp hajózóutak rendbetételét, azok további fejlesztését javasolja. Ezen a ponton Szapáry munkája rokonítható Batthyány Tivadar röpiratával, mely szintén a gazdasági elmaradottságból való kilábalás első számú megoldásának a belvízi hajózó utak fejlesztését és a fiumei kikötő versenyképessé tételét látta.[72] A pénzügyi alap gondolatát ekképp tárja az olvasó elé:

(…) Mivel Magyarországon a törvényhozáshoz a rendek is szükségesek, sorsfordítónak találom, hogy a rendek, akik főpapságból, fő- és köznemességből állnak, és ezekhez jönnek még a szabad királyi városok, melynek mindegyike egy nemesember számba megy, az ország felemelkedéséhez hozzájáruljanak; és pedig oly módon, hogy minden egyes káptalan a püspökkel együtt, s az egyházmegyében található világi apátságok egyenként 25.000 forintot, a szerzetesi apátságok 10.000 forintot, minden egyes megyében a fő- és köznemesség 20.000 forintot, minden királyi város 10.000 forintot, s az országbeli egész kereskedői osztály 100.000 forintot fizessen be, amiből egy alapot képeznénk 2.380.000 forint tőkével.[73]

E tőkét a már meglévő társaságok, üzemek, hajózási- és biztosítási társulatok, illetve bankok részvényeibe kellene fektetni, melyekből 15% hozam mellett évenként 357.000 forint jövedelem származhatna. Ebből 300.000 forintot az első években kizárólag folyók hajózhatóvá tételére, csatornázásra és utak építésére kellene fordítani; 57.000 forintot pedig megbízható kereskedőknek, kellene kiadni hatévi kamatnélküli kölcsönre, a kereskedés ösztönzésére, gyáralapításra, vagy valamely feltaláló jutalmazására. Hat év elteltével azonban, 4% kamatra kellene e tőkét náluk hagyni, és a kamatokat évenként a tőkéhez csatolni, hogy annak gyarapodása által az országos szükségletek szintén ebből az országos pénztárból legyenek fedezve. Ily módon mintegy tíz év alatt minden szükséges folyó hajózhatóvá tehető lenne, minden mocsaras terület kiszárítható lenne, a rossz utak helyre lehetne állítani, a népességszám nőne, gyárak és manufaktúrák emelkednének, a passzív kereskedés aktívvá válna és az ország gazdag és boldog volna. (…)[74]

(…) Minden adakozó neve s az adományozott összeg, megyéjében följegyeztessék, hogy tőkéjét visszakövetelhesse, ha más célra fordítanák, vagy rosszul kezelnék, vagy semmi látszat nem volna. Ahhoz, hogy az ország lehetőleg biztosítva legyen ez utóbbi eset ellen, a rendek kérelemmel járuljanak az uralkodóhoz egy alkalmas kereskedelmi elnök végett, aki a helytartóságnál rangban mindjárt a tárnokmester után következne, és két más helytartósági tanácsossal vizsgálja meg, a kereskedelem, útépítés és hajózásra vonatkozó javaslatokat, melyek a megyék vagy városok részéről kerülnek fölterjesztésre, és a helytartóság beleegyezésével hajtassa végre. A befolyó pénzekről bevételi és kiadási számadásait évenként az ország ítélete alá kellene terjesztenie (…)[75]

Batthyány Tivadar és Szapáry János minden bizonnyal ismerték egymás tevékenységét, még ha eddig személyes viszonyra utaló írásos dokumentummal nem találkoztunk is, hiszen Szapáry 1788-tól Fiume kormányzója volt, és Batthyány sok szálon kötődött az 1779-ben magyarrá vált kikötőhöz. Valóságos belső tanácsosként és az 1767-ben felállított Horvát Helytartótanács, a Consilium croaticum tagjaként fontos szerepet játszott Fiume magyar koronához történő csatolásában. Egy, a csatolás idejében keletkezett levélben Batthyány Tivadart Fiume patrónusának nevezi a városi tanács, és közbenjárását kéri az udvarnál, hogy Fiume elkerülje Friuli vagy Krajna befolyását, és Magyarországhoz csatoltasson.[76] Ezen kívül Batthyány maga is tevékenyen részt vett a Duna–Száva–Kulpa víziút Kulpát érintő szakaszának hajózhatóvá tételében, egyik birtoka Grobnik határos Fiumével, tartott fenn házat a kikötővárosban és a Városi Tanácsban állandó széke volt.[77] Számos fennmaradt vízrajzi térképen láthatóak a munkálatok, melyeket elvégeztek vagy terveztek elvégezni, és levelezésében szintén felbukkannak a Kulpán végzett vízépítési munkákról szóló beszámolók.[78] Hasonlóság továbbá Batthyány és Szapáry röpirataiban, hogy mindketten a szabadkereskedelmet tartják a haladás irányának, de a kereskedelem valódi fejlettségét nemcsak a vámrendszer átalakításával szükséges elérni, hanem infrastruktúrafejlesztéssel, raktárkapacitás növeléssel. Nézeteik szerint a szállítási költségeket oly mértékben kell csökkenteni, hogy a piackörzeteket tágítani lehessen, és szükséges megteremteni a kereskedelmi lehetőségek folyamatosságát, s azt időre vonatkozó és lokális megszorításoktól minél jobban függetlené kell tenni, és ehhez mindketten a Kulpa folyó hajózhatóvá tételét propagálják Bródig (ma Brod na Kupi, Horvátország.), mely terület Batthyány Tivadar birtoka volt 1766 óta.[79]

Batthyány Tivadar: Widerlegung…

Batthyány Tivadar az utolsó nemzeti nádor, Batthyány Lajos harmadik fiaként – eltérően testvéreitől, akik katonai és egyházi pályát választottak maguknak – a civil életnek: a hivatali tevekénységnek és a gazdálkodásnak szentelte életét. Főrendi nemes létére atipikusnak mondható, hogy első sorban birtokaihoz kapcsolódó és szerteágazó (bányászati, fémipari, textilipari) vállalkozásaival, és kereskedelmi tevékenysége mellett hajóépítéssel foglalkozott. Az 1790-es évek közepén Bucentaurus névre keresztelt, szabadalmaztatott önjáró hajója tette ismertté nevét, de több vitorlás hajót is építtetett, melyeket később eladott a Willeshoven kereskedelmi társaságnak.[80] A II. József halálát követő néhány hónap felfokozott közhangulata őt is politikai állásfoglalásra, egy röpirat kiadatására sarkallta. A 120 oldalas, német nyelven íródott kis alakú könyvecske 1790-ben jelent meg szerző nélkül.

A közjogi és kereskedelempolitikai témákat egyaránt boncolgató röpirat hevesen bírálja – olykor nem tartózkodva a személyeskedő megjegyzésektől sem – II. József Magyarországgal kapcsolatos politikáját. A mű célja, hogy az új uralkodót, II. Lipótot meggyőzze elődje téves politikai nézeteiről és előadja azokat gravameneket, amelyek a magyar rendeket alkotmányos jogaiban érték. Felsorolja azokat az általa elhibázottnak tartott kereskedelempolitikai és infrastruktúra-fejlesztési lépéseket, illetve azok hiányát, melyek II. József uralkodását jellemezték. Ehhez egy eddig ismeretlen szerző, II. József politikáját támogató iratának tételes cáfolatát adja, olyan formán, hogy közli az eredeti szöveget, majd eltérő tipográfiával, egy vagy több bekezdésben kifejti saját, ellentétes álláspontját. A Widerlegung szerző megnevezése nélkül, pontosabban fogalmazva az ajánlás szövege alatt a G. T. B. monogrammal jelent meg, miképpen az eredeti, a jozefinista intézkedések dicséretét harsogó röpirat szerzője is anonimitást választotta, csupán annyit közölve személyéről, hogy ő egy „magyar nemes”.[81]

Batthyány röpiratának alapállítása, hogy II. József despota volt, és mindent vissza kell állítani a Mária Terézia idején bevett állapotokra, ideértve az adórendszert, az államközi szerződéseket és minden intézményi berendezkedést. Annak, hogy a feudális jogrend, még mindig fennáll Magyarországon, az oka az I. Lipót uralkodása alatti nagyarányú és nagy területi léptékű – Győrtől Zimonyig terjedő – földosztogatás volt, mely földeket hűbéri típusú adomány helyett pénzért kellett volna újra kiosztani, feloldva ezzel a feudális jogrend kötelmeit ezekre a földekre. A kormányzatnak nem is állt volna jogában megadóztatni ezeket a földeket, mert az inszurrekció terheinek viselésével az adott földbirtokosok azokat már megváltották. Az inszurrekció intézményét a korszak „puskaporos és taktikai megfontolásokra építő hadviselése idején” eleve elavultnak és károsnak tartja, melyről az elkövetkező országgyűlésnek kell törvénnyel rendelkezni.

Ezek után kitér a jobbágyterhek megválthatóságára, mely mind a birtokosnak, mind a parasztnak javára válna.[82] Megfontolt reformokat javasol, és nem oktrojált – nézőpontja szerint voltaképpen tolvajlással felérő, országgyűlésen meg nem vitatott – rendeletekkel kell ezt a kérdést megoldani: [83]

„A jozefinista nemes”:

És hogy ő a feudális rendszert gyökerestől kitépte országunkból, azzal – bizony Isten! – királya volt és védelmezője a nemesnek és a népnek. A feudális rendszer teljes egészében mentesíti a nemest mindenfajta adótól, mégpedig úgy, hogy sem telekadót, sem belföldi vámot, sem útdíjat nem fizet, de átkos módon az ellenkezőjét rója a szegény jobbágyra, akinek fedeznie kell az állam minden szükségletét, művelnie kell a nemesember földjeit, a saját telkén termeltekből tetemes részt le kell adnia, fizetnie kell az útdíjat és vámokat, tehát az állam minden terhét nyakát meggörbítve kell hordoznia! – Mit tartotok az állam rendjéről Magyarországon? – Egy olyan rendszerről, ami azokat a testvéreiteket, akik értetek dolgoznak, művelik a földet, az igavonó állatnál is kevesebbre méltatja? – Mit gondoltok egy rendszerről, amely minden, legalább valamennyire jó embert dühre ingerel? Amelyik csak elnyomásra támaszkodik, amelynek semmi köze az emberi joghoz, a jóhoz? Mit tartotok erről a rendszerről? – És ez a ti rendszeretek!”

Batthyány Tivadar:

(…) Egy monarchiában létezhetnek többé vagy kevésbé szabad emberek, anélkül, hogy ezt egy elviselhetetlen elnyomásnak kellene neveznünk. Mert nem szabadabb-e egy nagykereskedő, mint egy magyar nemes? Mert vajon van-e a széles nagyvilágban akár egyetlen uralkodó is abban a helyzetben, hogy egy ilyen kereskedőnek a világban szerteszét guruló pénzét megadóztathatná? Nem mentes-e az ilyen minden útadótól, amit pedig ő maga szorgosan az árura terhel, és a belföldi kereskedővel fizetteti meg? Nem mentes-e ő minden telekadótól, minthogy semmilyen árut vagy tárgyat nem vásárol másként, mint a szokásosan megállapított fizetési kötelezettség és a felmerülő adók lerovásával. Igaz ugyan, hogy egy uralkodónak végül is módjában lenne ezektől a kereskedőktől is önkényesen, per fas et nefas[84] bármilyen összeget lehúzni, azonban, ha az államnak ezeket a hasznos tagjait kisemmizné, hamarosan ő maga kolduskirállyá válna, országa pedig az éltető, frissítő és jól irányított iparkodás híján, hamarosan elbágyadva minden erő nélkül maradna.

A feudális jogokról ismételgetett, teljességgel megengedhetetlen kijelentéseiddel kapcsolatban elmondottakhoz egyébként még a következőt tehetem hozzá: már I. Lipót király ideje előtt, a régi királyok is másként bántak a birtokukba jutott földdel, mint ahogy az eredetileg, a magyarországi honfoglaláskor szokásba jött; vagyis nem tisztán háborús érdemek fejében, hűbérként adták oda, hanem pénzért is, vagy más nagy, az államnak tett szolgálatok fejében, és pedig tették ezt a királyok az egész nemzet által elismert királyi jog alapján. Ki írhat elő egy nemzetnek egy másik törvényt és más szabályokat, mint maga a nemzet, királyával egyetértésben. Nevezetesen az a nemzet, akié a föld, és az mondhatja meg és mondhatta meg, hogy milyen törvényeket akar. Ebből ezért az következik, hogy egyáltalán nemcsak a régi feudális jogok, hanem az uralkodóval – vagy, ami ugyanazt jelenti – az állammal kötött adásvételi szerződések és nyilvánvalóan a nemzet által jóváhagyott alkotmány is igazolták a földbirtokosokat, hogy adómentesen, amint az az adománylevelekben és az ország törvényeiben áll, juthassanak birtokokhoz és ekképp birtokolják azokat. A jobbágyot, hogy fizetség és bármiféle megelőző szolgálat nélkül legyen birtoka és földje, az általad gondoltakkal ellentétben nem annyira törvény, hanem saját szüksége akadályozza. Ezért az, hogy bármiféle fizetség nélkül birtokolja ezt vagy azt a tulajdont – a földesúr számára végzett munka fejében – nem lehetséges (…)

Semmiképpen nem állhat meg tehát az a tudatlanságon alapuló kijelentésed sem, amely szerint jogtalan a jobbágy és a földesúr között a föld haszonélvezetét illetően kötött, kölcsönösen jogosnak ítélt, vagy az elődeiktől örökölt, urbárium néven ismeretes megállapodás, amelyet a földesúr éppen úgy nem hághat át, mint a jobbágy, és amelyre a minden évben szokásos urbariális vizsgálatok felügyelnek.[85]

Az emberi élethez nélkülözhetetlen alapvető javak: az étel, a ruha és a ház – fejtegeti más helyen Batthyány, és minden más efölött a sors és a Mindenható ajándéka, az igazi boldogság pedig a megelégedésben áll. A gazdagoknak valóban több jut, viszont a gazdagságnak is vannak veszélyei. A nemesek pályái az előző kormányzatban a hadi, egyházi, és jogi pályára korlátozódtak, pedig a gazdasági és kereskedelmi életben lennének az igazi lehetőségek és ez tenné erőssé az államot. A magyar nemes az állami ügyektől mellőzve van, és gyakorlatilag el van nyomva, csak másképp, így nem csoda, hogy egyesek fölösleges dologra költik a pénzt.

Vitapartnere emberi jogokról szóló beszédét egy tanulatlan ember szócséplésének tartja, aki, mint egy fantaszta, a Bécsben divatos témákat szajkózza. Az emberi egyenlőség kezdeti nullpontjára nem lehet visszatérni szerinte, a mostani társadalmi rend a természetes fejlődés során alakult át az emberi természetnek megfelelően hierarchiává. A földesurak sem lopták birtokaikat, hanem pénzért, vagy ami még fontosabb, az állam szolgálatáért kapták azt, és a gazdasági körülmények következtében előálló munkaerő szűkössége miatt alakult ki a jobbágyok bizonyos kötése. Az uralkodó mások szerzett jogait és tulajdonait osztogatta volna oly nagylelkűen.[86]

Ezek után a jozefinista „magyar nemes” áttér a császár felvilágosult, a gondolati és vallásszabadságot érintő rendeleteinek védelmére, melyet annyit támadtak a rendek. Batthyány válaszában katolikus főpapi testvére, József érveit láthatjuk viszont. Hozzá teszi továbbá, hogy gondolatszabadsága bárkinek van, azt nem kell adni, minthogy az mindenkinek a sajátja. A mindenféle őrült gondolatok szabadsága, akár a legszentebb dolgokról, szabadosság, nem más. A zsarnokilag kikényszerített „vallásszabadság” fenyegeti az uralkodó vallást, ráadásul az egyességen alapuló jog helyett az egyéb vallásokat is kiteszi az önkénynek.[87]A „magyar nemes”, aki József pártját fogja egy másik helyen, azzal vádolja a magyarokat, hogy ki akarják használni a József halála utáni hatalmi vákuumot és tisztességtelen eszközökkel rendet bontani:

 

„A jozefinista nemes”:

Egy nemzet, amelynek igaz ügye van, aligha kormánya meggyöngülésének alkalmas pillanatát várja. Kétlem, hogy igényeit ilyen időben teljes erejével kellene érvényesítenie. Ha pusztán ellenfele mezítelenségét akarja saját javára kihasználni, ez lehet nagyon előnyös, de aligha nevezhetnénk tisztességesnek. Az igaz okosság és lelki nagyság nemesebb eszközökkel szolgálja önmagát.

Batthyány Tivadar:

Öcsém uram! Ön bizonyára alig látta át, hogy mi az, ami itt történt. Mert ha látta volna, tudhatná, hogy mi a legkevésbé vártuk József gyengeségének idejét, mert már önkénye kezdetétől a legelkeseredettebb ellenvetéseket helyezték szembe vele a vármegyék részéről, amelyeket ő egyszerűen félretolt és „ad acta” helyezett, és amelyekre csak akkor volt hajlandó egyáltalán rápillantani, amikor már vesztett erejéből, de amikorra már alattvalóit kétségbeesésbe is kergette. Ez vajon a mi bűnünk vagy az övé? (…)

„A jozefinista nemes”:

Vajon József – aki határaitok védelmében lelte halálát – olyan nagy igazságtalanságot követett el veletek szemben, hogy így kell vele szemben elégtételt vennetek?[88]

Batthyány Tivadar:

Isten akarta! Bár inkább maradt volna József otthon, államügyei központjában, dicsőséges elődjeinek példájához hasonlóan, és engedte volna a vezénylést azoknak, akiket a nép kívánsága állított posztjára: akkor nem vesztette volna el egészsége mellett a hadi dicsőséget sem. És nem tette volna ki emberek millióit azon rettenetes eshetőségnek, hogy akár a saját, akár a koronaherceg személye a nagyvezír fogságába essen. Hogyan legyünk mindezekért az önfejű tévelygésekért hálásak?[89]

Igazán elemében akkor van Batthyány, amikor II. József gazdaságpolitikáját érinti vitapartnere. Nézete szerint Magyarország tud magának építeni saját forrásból manufaktúrákat, amiket ott kellene felállítani, ahol istenadta lehetőség van rá, a nyersanyag nem utazna, hanem annak kitermeléséhez, illetve előállításához közel kerülne piacra kész termékként. Azonban az ostoba osztrák miniszterek úgy tekintenek az országra, mint Anglia a gyarmatokra. Az osztrák termelés drága, mert nincs olcsó munkaerő, és sokat kell költeni a nyersanyagok szállításra, és minél többet költenek rá, annál drágább, a nyersanyagokat pedig kiviszik az országból ellehetetlenítve a honi ipart. Fiume fejlesztésére kellene koncentrálni, és félretenni a rosszul értelmezett versenyt Trieszttel, ahol most is sokszor csak pangó forgalom fogadja hajósokat, a nem elegendő rakodó áru miatt. Ha azonban a két kikötő együttes áruválasztékából rakodhatnának, a kikötői várakozás is csökkenthetne. Trieszt helyzete olyan, mintha a palota lenne a kapuért, és nem fordítva.[90] Ehelyett a víziutak fejlesztésével Fiumét kellene előnyöseb helyzetbe hozni, akár külföldi tőkét felhasználva, ha már az udvar nem áldoz erre a célra, és nem előlegezi meg ezeket a beruházásokat, hogy a magyar termékek elérhessenek távolabbi piacokat. Ehhez a Kulpa folyó hajózhatóvá tételét szorgalmazza Bródig (ma Horvátország, Brod na Kupi), ahonnan a kikötő már közel van.[91]

(…) Kaptunk útbérlők rossz alkalmazásával, rosszul felhasznált robot által készült rossz utakat és rossz hidakat, míg a Kulpa folyó sokkal fontosabb vízi útjának szabályozásához szükséges állami pénz sajnos egy új, jóllehet nem haszontalan, de sokkal kevésbé szükséges zenggi út építésére lett felhasználva. El is keresztelték azt – ahogy a Karolina-út[92] is alapítója emlékezetére viseli nevét – József útnak,[93] habár sehol sem találni egyetlen József-csatornát sem, pedig az sokkal jobban hangzana minden külföldi fül számára (…)[94]

Folytatva a teherforgalomban és kereskedelemben tapasztalható, a Kulpa-menti vidékekre vonatkozó anomáliák felsorolását, a Widerlegung sorai egybecsengenek Szapáry fentebb idézet röpiratának egyes passzusaival. Mindkét szöveg leírja, hogy a parasztok még a szomszéd megyébe sem tudták elszállítani és eladni árujukat, ráadásul, ha mégis erre adnák a fejüket még az útdíjak is sújtják őket. Batthyány szerint ezentúl a deperdita is jelentősen megkárosítja őket és hadi élelmezésben tapasztalható visszaélésekről is beszámol. A hadiraktárban levő élelmiszert olcsón vásárolták fel a kereskedők, amit aztán dupla áron adtak el újra.[95] Emellett, ha még lennének is megfelelő útjaink, a kiviteli korlátozások és az egyes cikkekre kivetett vámok gúzsba kötik a Magyarországról külföldre irányuló kereskedelmet.[96]

A jövő felé tekintve és az új, elődénél igazságosabb királyban és annak pártatlan tanácsadóiban bízva fejezi be – a korszak többi pamfletjével összehasonlítva kimondottan terjedelmes – röpiratát, ekképpen összegezve véleményét II. József rendszeréről és az azt védelmébe vevő „magyar nemesről”:

(…) Mit használt volna nekünk, ha a többi német örökös tartománnyal ugyanazon zsarnoki és egyformán elnyomó berendezkedésben lettünk volna még szorosabban összekapcsolva? Azon kívül, hogy a segítséget az ismeretes régi közmondásban találhattuk volna: Solatium est miseris socios habuisse dolorum”, ami nevezetesen azt akarja jelenteni: „Mégis vigasztaló egy kicsit, ha az ember nem teljesen egyedüli a szerencsétlenségben”. Ezt a vigaszt egyébként te is bírod, ugyanis nem egyedüliként vagy ostoba széles e világon. (…)[97]

(…) Minthogy mi ócska könyvecskédben kevés igazságot, de annál több képtelenséget találtunk, azért nagyon sajnáljuk, hogy ezt, a te jónak gondolt, de nagyon rosszul sikerült, bizonyára pártatlannak szánt művedet nem tudjuk érvényesnek elfogadni. És hogy mi a régi alkotmányunk már előtted régen gyanított hibáit, és ezek lehetséges és szükséges átalakításának módját jelenlegi igazságos királyunkkal [ti. II. Lipóttal] és az őt feltehetően körülvevő igazságos tanácsadókkal, fogjuk egyenként megvizsgálni.[98]

Összegzés

Az itt bemutatott, II. József halálát követő időszak számos olyan röpiratot produkált, melyek rávilágítanak azokra a közpolitikai problémákra és vitákra, amelyek meghatározták a jozefinista rendszert és tarthatatlanságának okait. A főnemesség itt kiemelt tagjai a nemesi konzervativizmus programjával léptek fel az új országgyűlés előestéjén, ami régi törvényeik és alkotmányos berendezkedésük restaurációját sürgette. Törésvonalak mutatkoztak ugyanakkor a nemesi konzervatívok, úgymint Széchényi Ferenc vagy a Batthyányak és más főnemesek óvatos, megfontolt reformokat véghez vinni szándékozó politikája és a köznemesség radikálisabb, a francia forradalom eszméivel szimpatizáló érvrendszere között. Mindkét nemesi csoportosulásban közös volt azonban a félreállítottságában és semmibevettségében fortyogó ember tenni akarása.

A nemesi konzervativizmus képviselői annak ellenére, hogy elutasították II. József önkényes és kapkodó intézkedéseit, maguk is tisztában voltak azzal, hogy egyes törvények és berögzült társadalmi képletek gúzsba kötik nemcsak a jobbágyot, hanem magát a földbirtokost is és gátjai gazdasági elmaradottságból való kilábalásnak. Az inszurrekció elavult intézményének megváltoztatása, a rendi adómentesség kérdése, az átláthatatlan perrendtartás és öröklési rend, ami a kibontakozó közhitelezés gyakorlatát is veszélyeztette, valamint a kereskedelmi lehetőségek infrastrukturális és törvényi beszűkítése olyan, a földbirtokosokat érintő problémák voltak, amelyekre nem adott kielégítő választ II. József rendszere. A parasztot érintő katonai beszállásolás és a deperdita terhének megoldása, de főképp a még mindig feudális alapokon álló úrbéri viszony rendezése is elbukott. Többen az itt közölt szerzők közül, mint Batthyány Tivadar is, az adminisztratív korlátozások lebontását, az elmaradottságból való kilábalást akadályozó törvények konszenzusos, országgyűlés által megvitatott reformját várták, valamint a kulcsfontosságú döntések meghozatalánál a magyar érdeket figyelembe vevő tanácsadók szerephez jutását remélték. Hiú reménynek bizonyult a várakozás, II. Lipót két esztendeig tartó uralkodása a felületi sebek orvoslására volt csak elegendő, az utána következő I. Ferenc uralkodásához köthető évtizedekben pedig rendezettlenül maradtak ezek a problémák.

Bibliográfia

Levéltári, kézirattári források lelőhelyei

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, A – Magyar Kancelláriai Levéltár

MNL OL P 1313, P1314, – Batthyány család körmendi levéltár, Törzslevéltár, Missiles

MNL OL S – Helytartótanácsi térképtár, Családi fondokból kiemelt térképek

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Kézirattár

Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye

Egykorú nyomtatott és kiadott források

Almásy Pál: Considerationes super Statu Commerciali Regni Hungariae tam relate ad industriam internem, quam et commercium externum, Vom Handel des Königreich Ungern, Staats-Anzeigen, Vol. XVIII. No. 69. Göttingen, 1793, 16–35.

Batthyány József: Unterthänige Vorstellung des Cardinals Batthyan, Primas von Hungarn an den Kaiser Joseph II. in Betreff die kirchlich, politischen Verordnungen über die Ordensgemeinden und andere Gegenstände, Rom, 1782, MTAK Magyar Pol.O.148.

Batthyány Tivadar: Widerlegung des falsch genannten unpartheiishen Worts an die Bürger von Ungarn zur Beherzigung vor des Krönung ihres Königs, hely nélkül, 1790. MTAK Magyar Tört.O.586.

Kleeeman, Nikolaus Ernst: Briefe über die Schiffahrt und Handlung in Ungarn, Sklavonien, und Kroatien, Geschreiben auf einer Reise in diesen Landern im Jahr 1773, Prag, Wolfgang Gerle, 1783.

Kropatschek, Josef: Handbuch aller unter der Regierung des Kaisers Joseph II für die k.k. Erbländer ergangenen Verordnungen und Gesetze … vom Jahre 1780 bis 1784, 3. Abteilung, 1. Band, Wien, J. G. Moesle, 1785–1790.

Kropatschek, Josef: Kropatschek, Josef: Sammlung aller k.k. Verordnungen und Gesetze vom Jahre 1740. bis 1780. … zu dem Handbuche aller unter der Regierung des Kaisers Joseph des II. für die k. k. Erbländer ergangenen Verordnungen und Gesetze in einer chronologischen Ordnung, Band 6, Wien, J. G. Mössle. 1786–87.

Podmaniczky József: Principia Vettigalis Tricesimalis…pro Deputatione commerciali elaborata, Pozsony, 1826.

Szapáry János: Der unthätige Reichtum Hungarns wie zu gebrauchen. Mit einer kurzen historisch-phisikalischen Beschreibung der Oesterreichischen und Hungarischen Seeküste, Nürnberg, 1784.

Walcher, Joseph: Relation über die erste Bereisung im Jahr 1773 und Vorschläge für das 1774 durch die Navigation Direction, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Kézirattár, 201/1965.

Walcher, Joseph: Relation über die Donauarbeiten in den Jahren 1775 vorgenomenen und 1776 vorzunehmenden Wasserarbeiten auf der Donau durch die Navigations Direction, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Kézirattár, 249/1965.

Weinbrenner, Joseph: Patriotisch gemeinter Vorschlag, wie dem gehemmten Ausfuhr-Handel aus den Hungarischen und Deutschen Provinzen des Hauses Oestreich aufgeholfen werden könnten. Wien, 1781.

Szerző nélkül: Ein unpartheiisches Wort! an die Bürger von Ungarn zur Beherzigubg der Krönung ihres König. Von einem ungarischen Edelmann, Frankfurt–Leipzig, 1790.

Feldolgozások

H. Balázs Éva: Magyarország története 1526–1790, Budapest, Tankönyvkiadó Vállalat, 1962.

H. Balázs Éva: Négy portré (Mária Terézia, Kaunitz, Zinzendorf, Sonnenfels) Történelmi Szemle, 29. évfolyam, 1986, 3–4 szám, 553–568.

H. Balázs Éva: Bécs és Pest-Buda a régi századvégen 1765-1800, Budapest, Magvető, 1987.

Bahlcke, Joachim: Ungarischer Episkopat und österreichische Monarchie, von einer Partnerschaft zur Konfrontation (1686-1790), Stuttgart, Franz Steiner Verlag, 2005.

Ballagi Géza: A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig, Budapest, Dialóg Campus, 2016, az 1888-as kiadás reprint változata.

Beke Margit: Mozaikok Batthyány József németújvári gróf, esztergomi érsek életéből, Teológia, LIV. évfolyam, 2020. 1–2. szám, 1-11.

Bekker Zsuzsa (szerk.): A magyar közgazdasági gondolkozás, Budapest, Aula Kiadó, 2002.

Benda Kálmán: Magyar jakobinusok emlékiratai, I. kötet, I. rész, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1957.

Berzeviczy Gergely: De comercio et industria Hungariae, Lőcse, 1797, Magyar fordításban: Gaál Jenő: Berzeviczy Gergely élete és művei, Budapest, Politzer Zsigmond és fia, 1902.

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Fiume és a magyar-horvát tengerpart, Budapest, Apollo Kiadás, 1897.

Dickson, P.M.G.: Finance and Government under Maria Theresia 1740-1780: Volume I–II, Oxford 1987.

Dóka Klára: A vízügyi szakigazgatás kezdetei 1772–1788, Levéltári Közlemények, 1977–1978, 81–100.

Dörnyei Sándor, Szávuly Mária: Régi magyar könyvtár III, XVIII. század Magyarországi szerzők külföldön nem magyar nyelven megjelent nyomtatványai 1761–1800, 2. kötet, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2007.

Eckhart Ferenc: A bécsi udvar gazdaságpolitikája Mária Terézia korában, Budapest, Budavári Tudományos Társaság, 1922.

Eckhart Ferenc: A bécsi udvar gazdaságpolitikája Magyarországon 1780–1815, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1958.

Ember Győző: A helytartótanács egyházügyi bizottságának kialakulása, Regnum –Egyháztörténeti évkönyv 5, 1942–1943, Budapest, Magyar Katolikus Történetírók Munkaközössége, 1943, 229-252.

Ember Győző: Der österreichische Staatsrat und die ungarische Verfassung 1761–1768, Erste Mitteilung, Acta Historica Academiae Scientiarium Hungariae 6. kötet, 1959/1–2, 105–153.

Fest Aladár: Fiume Magyarországhoz való kapcsolásának előzményeiről és hatásairól, Századok, 50. évfolyam, 1916/4–5, 250

Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története, Budapest, Országos Vízügyi Hivatal, 1973.

Kaposi Zoltán: Anglia közlekedési rendszerének átalakulása (1750–1850), Közlekedéstudományi Szemle, 48. évfolyam, 1998/5, 191–199.

Kautz Gyula: A nemzetgazdasági eszmék története Magyarországon. Budapest, 1868, 1911, Reprint kiadás, Budapest Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1987.

Klingenstein, Grete: Der Aufstiege des Hauses Kaunitz, Göttingen, Vandenhoeck and Ruprecht, 1975.

Kókay György: A magyar hírlap- és folyóiratirodalom kezdetei, 1780–1795, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1970.

Kosáry Domokos: Egy gazdasági utazás a II. József-kori Magyarországon, Agrártörténeti Szemle, 4. évfolyam, 1962, 208–233.

Kosáry Domokos: A művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980.

Kosáry Domokos: A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet és a korabeli gazdasági törekvések Magyarországon 1790-1848, (Vázlat), Világtörténet, 1. szám, 1985, 39–42.

Marczali Henrik: Magyarország története II. József korában, 2. kötet, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Hivatala, 1884.

Marczali Henrik: Alkotmánytervezetek 1790-ből, Budapesti Szemle, 125. kötet, 1906/349–351. szám, 393–422.

Marczali Henrik: Az 1790–91. országgyűlés, I. kötet, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1907.

Márkus Dezső (szerk.): 1740–1835. évi törvényczikkek, Magyar Törvénytár 1000–1895, Corpus Juris Hungarici, Millenniumi emlékkiadás 7, Budapest, Franklin Társulat, 1901.

Meszlényi Antal: A magyar hercegprímások arcképsorozata, Budapest, Szent István Társulat, 1970.

Petrovic, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-medencében a merkantilizmus korában, Beograd–Novi Sad, Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia Történeti Intézet, 1982.

Skerlecz Miklós: Descriptio physico-politicae situationis Regi Hungariae relate ad Commercium… Pozsony 1802. Magyar fordításban: Berényi Pál: Skerlecz Miklós báró művei, Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1914, 61–115.

Skerlecz Miklós: Projectum legum motivatum in objecto economiae publicae et commercii perferendarum… Pozsony 1826. Magyar fordításban: Berényi Pál: Skerlecz Miklós báró művei, Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1914, 116–557.

Szabó, Franz A. J.: Kaunitz and Enlightened Absolutism 1753-1780, Cambridge, Cambridge University Press, 1994.

Szapáry János: Magyarország meddő gazdaságának hogy lehetne hasznát venni: az osztrák és magyar tengerpart történelmi és természeti rövid rajzával, ford. Székely József, Budapest, Fanda Nyomda, 1878.

Szántay Antal: A Habsburg Monarchia és pénzügyei a 18. században, Századok, 152. évfolyam, 2018/5, 1095–1127.

Vida Beáta: A karthauzi rend története a középkori Magyar Királyság területén (doktori értekezés), Szeged, 2017.

Hivatkozások

  1. Batthyány József: Unterthänige Vorstellung des Cardinals Batthyan, Primas von Hungarn an den Kaiser Joseph II. in Betreff die kirchlich, politischen Verordnungen über die Ordensgemeinden und andere Gegenstände, Rom 1782. MTAK Magyar Pol.O.148. és Batthyány Tivadar: Widerlegung des falsch genannten unpartheiishen Worts an die Bürger von Ungarn zur Beherzigung vor des Krönung ihres Königs, kiadási hely nélkül, 1790. MTAK Magyar Tört.O.586.
  2. A megadott évszámok a szóban forgó személy születési és halálozási dátumait jelölik, uralkodók esetén az uralkodásuk, pápák esetén pontifikátusuk idejét jelzik.
  3. Az ide tartozó rendeleteket 1781–1783 között különféle nyomtatott sajtótermékekre és a bevezetés területi illetékességére az országrészekre vonatkozóan lásd: Josef Kropatschek: Handbuch aller unter der Regierung des Kaisers Joseph II für die k.k. Erbländer ergangenen Verordnungen und Gesetze … vom Jahre 1780 bis 1784, 3. Abteilung, 1. Band, Wien, J. G. Moesle 1785–1790, 517–550. https://alex.onb.ac.at/tab_hvb.htm (Letöltés: 2021. június 7.)
  4. Kropatschek: Handbuch aller unter der Regierung, 517.
  5. H. Balázs Éva: Magyarország története 1526–1790, Budapest, Tankönyvkiadó Vállalat, 1962, 562; Ballagi Géza: A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig, Budapest, Dialóg Campus, 2016, az 1888-as kiadás reprint változata, 105; Kókay György: A magyar hírlap és folyóiratirodalom kezdetei, 1780–1795, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1970, 45.
  6. Kosáry Domokos: A művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980, 524–529.
  7. Ballagi: A politikai irodalom, 517, Marczali Henrik: Alkotmánytervezetek 1790-ből, Budapesti Szemle, 125. kötet, 1906, 349–351. szám, 395–396.
  8. A szerzőiket „tízkrajcáros íróknak” nevezték, akiknek a tábora cipészinasoktól a legkülönfélébb polgári foglalkozású mesterekig terjedt. Ballagi: A politikai irodalom, 134.
  9. Kritiken es nur seine Schmachschriften sind, sie mögen nun treffen, wen sie wollen, vom Landesfürsten an bis Untersten, sollen, besonders wenn der Verfasser seinen (sic) Name dazu drucken läßt und sich also für Wahrheit der Sache dadurch als Bürge darstellt, nicht verborten werden, da es jedem Wahrheitliebenden eine Freude sein muß, wenn ihm selbe auch in diesem Wege zukommt. Kropatshek: Handbuch, 518–519.
  10. Egy 1779-ben kelt neki címzett levélben az alábbi címzés olvasható: A Son Altesse Eminenetissime Monsieur Joseph de Batthyán Cardinal du Sacré Collège, Prince du Saint Empire, Primas d’Hongrie, Arch-Evêque de Gran, Chevalier de l’Ordre de St. Etienne grand Croix, Conseiller d’Etat Intime Actuel de leur M.M. II. & Roy Apostolique. MNL OL P 1314 Nr. 66.657. Batthyány Tivadar levele Batthyány Józsefnek, Kisbér 1779. augusztus 27.
  11. Részletes életrajzhoz lásd: Meszlényi Antal: A magyar hercegprímások arcképsorozata, Budapest, Szent István Társulat, 1970, Polster, Gert: Von Soldaten, Präelaten, und Magnaten, Diplomaarbeit, Wien, 1998, 64–102, Beke Margit: Mozaikok Batthyány József németújvári gróf, esztergomi érsek életéből, Teológia, LIV. évfolyam, 2020. 1–2. szám, 1–11.
  12. Testvére, Tivadar, aki az Udvari Kancellárián töltött be tanácsosi pozíciót, egy 1783-ban kelt levelében figyelmezteti az általános adózást érintő rendeletek előkészületeiről. MNL OL P 1314 Nr. 66.666. Batthyány Tivadar Batthyány Józsefnek, Bécs, 1783. december 11.
  13. Batthyány: Unterthänige Vorstellung 3–4.
  14. Auch alle erzbischöfliche Decreta, Monita, und Regulae, welche den Index prohibitorum vorgesetzt sind, und auf die Bulla in coena Domini beziehen, sollen vertilgt werden. (1782. március 11.) Kropatschek: Handbuch aller unter der Regierung, 546.
  15. Es wird allenthalben auf das schärfeste verboten uber die Kondemnazion der Bulla unigenitus pro & contra zu disputieren und die theologischen Schuller sollen blos den begriff und den nothingen Unterricht davon erhalten. (1782. április 18). Uo. 509.
  16. Marczali: Magyarország története II. József korában, 2. kötet, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Hivatala, 1884, 62.
  17. A röpirat többek között megtalálható: az OSZK Törzsgyűjteményében, az MTA Könyvtárának M.Pol.O.1481, M.Tört.O.693, Misc.O.28.(8.), Polit.O.198, jelzet alatt. A MTAK online könyvtári katalógusa egy helyen tévesen Batthyány Ignácnak tulajdonítja a szerzőséget.
  18. Bahlcke, Joachim: Ungarischer Episkopat und österreichische Monarchie, von einer Partnerschaft zur Konfrontation (1686-1790), Stuttgart, Franz Steiner Verlag 2005, 327.
  19. Ballagi: A politikai irodalom, 139–142.
  20. Batthyány: Unterthänige Vorstellung, 3–4.
  21. Batthyány: Unterthänige Vorstellung, 20–21.
  22. E tekintetben II. József nem volt úttörő: már anyja is erélyesen fellépett a pápai székkel szemben és hathatósan érvényesítette tetszvényjogát. Mária Terézia megkövetelte, hogy az excommunicatiókat jelentsék be neki, és 1779-ben eltiltott minden egyházi büntetést, ha azt állami szerv nem hagyja jóvá. Marczali: Magyarország története, 55.
  23. Batthyány: Unterthänige Vorstellung, 24–25.
  24. 1750-ben tette le az egyházjogi vizsgáit, ezután pedig további tanulmányokat folytatott a Nagyszombaton a Seminarium Rubrorumban. MNL OL P 1314 Nr. 59.892 Batthyány József levele Batthyány (III.) Ádámhoz, Rohonc, 1750. október 03., Beke: Mozaikok, 1.
  25. Szent László Király Dekrétomainak Első Könyve, 21. fejezet; Mátyás (Decretum maius) 1486. évi 12. törvénycikk; Tridenti zsinat 25. ülés 22. határozat. Batthyány: Unterthänige Vorstellung, 22–23.
  26. Kropatschek: Handbuch, 545–546.
  27. Batthyány: Unterthänige Vorstellung, 41–42.
  28. Pollák János (szerk.): Egyetemes Magyar Enciklopédia 6, Pest, Szent István Társulat, 1868, 450–451.
  29. Batthyány: Unterthänige Vorstellung, 56–57.
  30. Marczali: Magyarország története, 71.
  31. Uo. 71.
  32. itt pénzérmét értünk alatta
  33. Fordítás franciából. Valószínűleg keveri a két rendet, a karthauzi rend tagjai teljes egészében kopaszra borotválták fejüket. Mauerbachban, Felső-Ausztriában, kartauzi monostor állt 1312 óta. Lásd erre: Vida Beáta: A karthauzi rend története a középkori Magyar Királyság területén. Doktori értekezés, Szeged, 2017, 31. http://doktori.bibl.u-szeged.hu/id/eprint/4017/1/Vida_Bea_PhD_vegleges.pdf (Letöltés: 2021. augusztus 12.)
  34. MNL OL, P 1314 Nr. 66.666. Batthyány Tivadar levele Batthyány Józsefhez, Bécs, 1783. december 11.
  35. Meszlényi: A magyar hercegprímások, 129.
  36. Ember Győző: A helytartótanács egyházügyi bizottságának kialakulása, Regnum Egyháztörténeti évkönyv 5. 1942-1943, Budapest, Magyar Katolikus Történetírók Munkaközössége, 1943, 250–251.
  37. A Királyi Kúria a 18. században két részből állt: a Királyi Ítélőtáblából (röviden Királyi Tábla), és a Hétszemélyes Táblából, amely fellebbviteli bírósági szervként funkcionált.
  38. Beszámol erről unokaöccsének is: J’en a fait rapport mes amis au chancellier et referendaire, que traite les objects de la diete. De concert avec eux je vous envoie le projet de la reponse a donner avec le reflecoitns que j’ai assemblees icy. Il faut toucher de tenir une congregation particuliere apres le sujets protestants partie de la deputation a la quelle tous partagez les objets de l’instruction pour la diete. (szöveghű átirat) MNL OL P 1314 Nr. 60.208. Batthyány József levele unokaöccsének Batthyány (II.) Lajos hercegnek hely nélkül. A megbeszélés személyi összetételét Marczali Henrik adja meg: Az 1790–91. országgyűlés, I. kötet, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1907, 68.
  39. Marczali: Alkotmánytervezetek, 397.
  40. Hajnóczy József: Forgách Miklós, majd Széchényi Ferenc titkára, 1786-tól Szerém megye alispánja. Az iratot teljes egészében közli: Benda Kálmán: Magyar jakobinusok emlékiratai, I. kötet, I. rész, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1957, 46–60.
  41. A Balogh-féle röpiratban az uralkodóház szorongattatott helyzetének kihasználására buzdít a szerző, engedmények kikényszerítésére, az uralkodási vonal megszakadását is felemlíti. Marczali: Az 1790–91. országgyűlés, 100.
  42. Keine Toleranz, sondern vollig gleiche Rechte einer Religionsparthey wie der andern sollen Statt haben; keine Stola, wie es ohne diess 1647 legaliter festgesetzt worden, an eine andere Religionsgeistlichkeit bezahlt werden. Hajnóczy József: in Benda: A magyar jakobinusok, 55.
  43. Zehend und Neuntel sind der Oeconomie schadlich, und da sie Anlass zu einer Menge von Betrugereyen geben, verschlimmern sie den moralischen Character des Gebers und Nehmers. Hajnóczy József, in Benda: A magyar jakobinusok, 57.
  44. Benda: A magyar jakobinusok, 50.
  45. Széchényi Ferenc: Unpartheysche Gedanken über den 1790 abzuhalten den Landtag, feldolgozta: Marczali: Az 1790–91. országgyűlés, 84–85.
  46. Marczali: Alkotmánytervezetek, 400–401.
  47. Forgách Miklós (1731–1795), Nyitra megye főispánja, 1784 októberében a megyei tisztikarral együtt ellenszegült II. József összeírási rendeletének. Az uralkodó ezért fölmentette öt tisztségéből, s a megye élére adminisztrátort nevezett ki. II. József alatt a rendi ellenzék egyik vezére, maga is hagyott hátra röpiratot, „Patriotische Vorstellung an den Monarchen”, melyben tiltakozik az önkényuralom ellen. Batthyány Tivadar, valamint testvére a hercegprímás Batthyány József számos esetben vendégeskedett a Forgách-család birtokán. A lentebb vázlatosan bemutatott Batthyány Tivadar által szövegezett Widerlegung c. művét Forgách feleségének, Pinelli bárónőnek ajánlja. MNL OL P 1314. Nr. 59.927. Batthyány József levele Batthyány Tivadarnak, Nagyszombat, dátum nélkül, de feltehetően 1751-1752 körül.
  48. A korszak gazdasági irodalmára vonatkozó fontosabb szakirodalom a teljesség igénye nélkül: Kautz Gyula: A nemzetgazdasági eszmék története Magyarországon. Budapest, 1868, 1911, Reprint kiadás, Budapest Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1987; Eckhart Ferenc: A bécsi udvar gazdaságpolitikája Mária Terézia korában, Budapest, Budavári Tudományos Társaság, 1922; Uő: A bécsi udvar gazdaságpolitikája Magyarországon 1780–1815, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1958; Bekker Zsuzsa (szerk.): A magyar közgazdasági gondolkozás, Budapest, Aula Kiadó, 2002.
  49. Podmaniczky József: Principia Vettigalis Tricesimalis…pro Deputatione commerciali elaborata, Pozsony, 1826. Érintőleges bemutatása: Kosáry Domokos: A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet és a korabeli gazdasági törekvések Magyarországon 1790–1848, Világtörténet, 1. szám, 1985. 40.
  50. Almásy Pál: Considerationes super Statu Commerciali Regni Hungariae tam relate ad industriam internem, quam et commercium externum, Vom Handel des Königreich Ungern, Staats-Anzeigen, Vol. XVIII, No. 69, Göttingen, 1793, 16–35. http://ds.ub.uni-bielefeld.de/viewer/image/1944381_018/574/ (Letöltés 2021.augusztus 19.)
  51. Skerlecz Miklós: Descriptio physico-politicae situationis Regi Hungariae relate ad Commercium… Pozsony 1802, Magyar fordításban: Berényi Pál: Skerlecz Miklós báró művei, Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1914, 61–115.
  52. Skerlecz Miklós: Projectum legum motivatum in objecto economiae publicae et commercii perferendarum… Pozsony 1826, Magyar fordításban: Berényi Pál: Skerlecz Miklós báró művei, Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1914, 116–557.
  53. A Descriptio pénzforgalommal foglalkozó fejezetében leírtak, miszerint az országban a pénz be- és kiáramlása hosszú távon kiegyenlíti egymást, huszonöt évvel előzték meg David Ricardo tanait. Kautz: A nemzetgazdasági eszmék, 169.
  54. Skerlecz Miklós: Projectum legum, 398, Batthyány Tivadar: Widerlegung, 74.
  55. Batthyány Tivadar: Widerlegung, 26.
  56. Wenzel Anton Eusebius von Kaunitz-Rietberg osztrák kancellár, diplomata. Részletes életrajz: Grete Klingenstein: Der Aufstiege des Hauses Kaunitz, Göttingen, Vandenhoeck and Ruprecht, 1975; H. Balázs Éva: Négy portré (Mária Terézia, Kaunitz, Zinzendorf, Sonnenfels) Történelmi Szemle, 29. évfolyam, 1986/3–4, 556–561; Franz A. J. Szabó: Kaunitz and Enlightened Absolutism 1753–1780, Cambridge, Cambridge University Press, 1994.
  57. A változó és a gazdasági körülményekhez igazodó központi pénzügyigazgatási rendszerhez a teljesség igénye nélkül lásd: Dickson, P. M. G.: Finance and Government under Maria Theresia 1740-–1780: Volume I–II, Oxford 1987, 212–256; Szántay Antal: A Habsburg Monarchia és pénzügyei a 18. században, Századok, 152. évfolyam, 2018, 5, 1106–1110.
  58. H. Balázs Éva: Bécs és Pest-Buda a régi századvégen 1765–1800, Budapest, Magvető, 1987, 67–68. Az eredeti német tanácsülési jegyzőkönyvet közli: Ember Győző: Der österreichische Staatsrat und die ungarische Verfassung 1761–1768, Erste Mitteilung, Acta Historica Academiae Scientiarium Hungariae 6. kötet, 1959/1–2, 135.
  59. Márkus Dezső (szerk.): 1740–1835. évi törvényczikkek, Magyar Törvénytár 1000–1895, Corpus Juris Hungarici, Millenniumi emlékkiadás 7, Budapest, Franklin Társulat, 1901, 25.
  60. Skerlecz: Projectum legum, 356–401.
  61. Eckhart: A bécsi, 1958, 48.
  62. II. József levele Pálffy kancellárhoz, 1785. december 30. Idézi: Eckhart: A bécsi, 1958, 49.
  63. Uo. 50.
  64. Lásd erre bővebben: Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története, Budapest, Országos Vízügyi Hivatal, 1973, 46–84., Petrovic, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-medencében a merkantilizmus korában, Beograd–Novi Sad, Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia Történeti Intézet, 1982, 21–81.
  65. Mária Terézia 1751.évi dekrétuma 14. cikkely, in Márkus (szerk.): Magyar Törvénytár, 81.
  66. Kropatschek, Josef: Sammlung aller k.k. Verordnungen und Gesetze vom Jahre 1740. bis 1780. … zu dem Handbuche aller unter der Regierung des Kaisers Joseph des II. für die k. k. Erbländer ergangenen Verordnungen und Gesetze in einer chronologischen Ordnung. Band 6, Wien, J. G. Mössle, 1786-87, 118, 120, 142, 145, 149–151. http://digital.onb.ac.at/OnbViewer/viewer.faces?doc=ABO_%2BZ220374400 (Letöltés: 2021. augusztus 06.)
  67. Dóka Klára: A vízügyi szakigazgatás kezdetei 1772–1788, Levéltári Közlemények, 1977–1978, 81–100.
  68. Joseph Walcher: Relation über die erste Bereisung im Jahr 1773 und Vorschläge für das 1774 durch die Navigation Direction. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Kézirattár 201/1965, ill. Joseph Walcher: Relation über die Donauarbeiten in den Jahren 1775 vorgenomenen und 1776 vorzunehmenden Wasserarbeiten auf der Donau durch die Navigations Direction, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Kézirattár 249/1965.
  69. Teljes címmel: Weinbrenner Joseph.: Patriotisch gemeinter Vorschlag, wie dem gehemmten Ausfuhr-Handel aus den Hungarischen und Deutschen Provinzen des Hauses Oestreich aufgeholfen werden könnten. Wien, 1781., második kiadása: 1792.
  70. Kleeeman, Nikolaus Ernst: Briefe über die Schiffahrt und Handlung in Ungarn, Sklavonien, und Kroatien, Geschreiben auf einer Reise in diesen Landern im Jahr 1773, Prag, Wolfgang Gerle 1783. Szinyei Merse József: Observationes commerciales pro superioribus regni partibus, anno 1784. pro communicatione quorundam amicorum, & aliorum rerum commercialium cupidorum scripto appositae…, hely nélkül, 1785. OSZK 833.345., és Media impopulandi Tokajinum, et Szolnokinum, ac in celeberrima emporia evehendi, regulandi item navigationem per fluvium Tibiscum a Tokajino versus Szolnokinum, Zemlinum usque, hely nélkül, 1785.
  71. Kosáry Domokos: Egy gazdasági utazás a II. József korabeli Magyarországon, Agrártörténeti Szemle, 4. évfolyam, 1962, 1–2. szám, 216–217.
  72. Szapáry János: Der unthätige Reichtum Hungarns wie zu gebrauchen. Mit einer kurzen historisch-phisikalischen Beschreibung der Oesterreichischen und Hungarischen Seeküste, Nürnberg, 1784.
  73. Uo. 7–8. A magyar szöveg saját fordítás németből az 1878-as Székely József féle fordítás egybevetésével. Székely József: Magyarország meddő gazdaságának hogy lehetne hasznát venni: az osztrák és magyar tengerpart történelmi és természeti rövid rajzával, Budapest, Fanda Nyomda, 1878.
  74. Uo. 9.
  75. Uo. 9–10.
  76. Keltezés nélküli fogalmazvány. Fiume város levéltára 1776. évi tanácsjegyzőkönyvek. (Protocolli capitanal.) Idézi Fest Aladár: Fiume Magyarországhoz való kapcsolásának előzményeiről és hatásairól, Századok, 50. évf., 1916/4–5. 250.
  77. Levél a Kulpa szabályozás nehézségeiről: MNL OL P 1314 Nr. 66.628. Batthyány Tivadar levele Batthyány Józsefnek, Ozály, 1774. április 5. „Egyúttal a Nagyméltóságod iránt való megkülönböztetett tiszteletünk örök tanújele gyanánt végzésileg kimondottuk, hogy valahányszor Excellentiád tanácsüléseinket becses jelenlétével díszíteni méltóztatnék, tiszteletére külön szék álljon készen azon asztal mellett, a hol az azidő szerint való királyi helytartó s a kormányzó bírák foglalnak helyet.” Lásd: Fest: Fiume. 253.
  78. MNL OL S 12 – Div. XVI. No. 23:13. Vízrajzi térképvázlat
  79. Batthyány: Widerlegung 82., Szapáry: Der unthätige 71.
  80. MNL OL P 1313 Majoratus 62. d. 28. 114. Hajóépítési szabadalomlevél a Magyar Királyság területére, 1793. június 17.
  81. Az eredeti mű, amire válaszul született a Batthyány-féle szöveg szerzősége nem megállapított ezideáig, feltételezhetően egy bértollnok, vagy valamilyen fogalmazó lehetett Izdenczy József államtanácsos köreiből. Az eredeti cím: Ein unpartheiisches Wort! an die Bürger von Ungarn zur Beherzigubg der Krönung ihres König. Von einem ungarischen Edelmann, Frankfurt–Leipzig 1790 o. Dr. 30p. – 8° Lásd: Dörnyei Sándor, Szávuly Mária: Régi magyar könyvtár III, XVIII. század. Magyarországi szerzők külföldön nem magyar nyelven megjelent nyomtatványai 1761–1800, 2. kötet, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2007, 368.
  82. Batthyány: Widerlegung, 6–10.
  83. A Widerlegung idézeteinél az eredeti műhöz hasonlóan eltérő tipográfiát alkalmaztam: félkövérrel a jozefinista „magyar nemes” szövege, alap beállítású, de sűrűbb sortávval szedett TNR 12 Batthyány cáfolata. A Widerlegung bevezetőjében maga Batthyány is kiemeli: „Nagybetűkkel van írva a szégyenletes, felháborító könyv szövege. Kisbetűkkel írtam meg ennek alapos cáfolatát.”
  84. Igazságosan és igazságtalanul.
  85. Batthyány: Widerlegung, 44–47.
  86. Uo. 48–52.
  87. Uo. 33–34.
  88. II. József az 1788 és 1790 közti, sokat kritizált török háborúban személyesen is részt vett, itt betegedett meg, és ennek következtében halt meg.
  89. Batthyány: Widerlegung, 19–20.
  90. Uo. 29–31.
  91. Uo. 81.
  92. Via Carolina, Károly-út – Károlyvárostól (Batthyány ozályi birtokának közeléből) a Karsztokon keresztül vezetett. III. Károly kezdte az építését 1726-ban, de csak Mária Terézia alatt fejezték be 1771-ben. 126 km hosszú volt és a lehető legrövidebb kocsiutat hozták létre a Kulpa-völgy és Fiume közt, ennek következtében számos nehezen járható szakasza volt, sok kaptatóval és meredek lejtővel, melyeket később a 19. században az útvonal áthelyezésével korrigáltak. 18. századi változatnak a fő hibája, hogy a növekvő forgalmat nem tudta kiszolgálni, mert ez az út túl meredek volt forspontos szekereknek, 160 és 250 ezrelékes emelkedőkről számol be Borovszky Samu. Emiatt csak kétlovas szekerek, csupán 6 mázsa terheléssel használhatták, és e kocsikat lejtőn folyamatosan fékezni kellett. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Fiume és a magyar-horvát tengerpart, Budapest, Apollo Kiadás, 1897, 293–294.
  93. Via Josephina – Zágráb Zengg ösvényút nyomán megépített út. 1774-ben kezdték építeni és József életében még elkészült. Borovszky: Magyarország, 294.
  94. Batthyány: Widerlegung, 104–105.
  95. A deperdita az a különbözet, amely a termények piaci ára és a katonaság által megszabott vásárlási ár között fennállott. A parasztnak szabott áron kellett eladnia a terményét a katonaságnak, mely által sokszor megkárosították. Más kérdés, hogy sokszor ez volt az egyetlen mód, hogy feleslegétől megszabaduljon.
  96. Uo. 73–81.
  97. Uo. 101–102.
  98. Uo. 118.

 

Újkor – Új Kor? történelemtudományi különszám

Újkor – Új Kor?

Kontinuitás és periódusok, ismétlődő történelmi mintázatok és egyedi fordulópontok a társadalom-, gazdaság- és hadtörténelem szemszögéből

Széchenyi István Hitel című munkájában megfogalmazta a következő gondolatokat: „Az ész erő, s így az ész boldogság. […] A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma: […] Nem termékeny lapány, hegyek, ásványok, éghajlat sat. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja.” A KRE-DIt szerkesztősége Széchenyi intelmeit megfogadva hiszi és vallja, hogy munkájával kötelessége a nemzet boldogulását szolgálni, folyóiratát ennek szellemében szerkeszti.

Tartalom

A kötet szerkesztői

Juhász Eszter
Segesdi Gergő

Angol nyelvi lektor

Nádasdy Vilma