Széchenyi István Ágoston: Az emberi méltóság egyes vetületei

Az emberi méltóság védelme olyan új kihívásokkal néz szembe a 21. században – különösen a közösségi média térnyerésével –, amelyek gyökeresen átalakítják a klasszikus alapjogok értelmezését és alkalmazását. A technológia fejlődése példátlan lehetőségeket teremt az önkifejezésre és a kommunikációra, ugyanakkor újabb platformokat kínál az emberi méltóság megsértésére is.

Az emberi méltóság fogalma a történelem különböző korszakaiban más-más értelmezési módot nyert.[1] Mindazonáltal a gyűlöletbeszéd, a rágalmazás, a dezinformáció és a manipuláció mind olyan új eszközöket alkalmazó jelenségek, amelyekkel a jognak és a társadalomnak szembe kell néznie. Különösen aggasztó az álhírek és a deepfake technológia terjedése, amely alááshatja a közbizalmat és súlyosan károsíthatja az egyének méltóságát.

Az gondolhatja az olvasó, ezek a kihívások nem is annyira újkeletűek, mint amennyire én azt állítom. Vegyük példának az athéni demokráciát: a demagógok tevékenységének következményében a tudattalan tömeg gyakran indulatvezérelten és irracionálisan hozott döntéseket, tisztán érzelmi alapon.[2] A manipuláció már több ezer évre tekint vissza: ahogyan a demagógok a retorika eszközével manipulálták az athéni választókat[3] – gondolhatjuk –, úgy hasonló eszközökkel próbálják a 21. századi pártok megnyerni szavazóikat. Az emberi természet évezredek óta változatlan lényegében, hiszen ugyanazok az ösztönök, vágyak, „drive-ok” (hajtóerők) irányítják a mai embert, mint az ősembert.[4] Véleményem szerint azonban korántsem lehet egy kalap alá venni a kétezer évvel ezelőtti szónoklatokat a mai algoritmusokkal, amelyek a személyes adataink birtokában éppen olyan hírekkel, illetve olyan időpontban törekednek a meggyőzésünkre, amikor a legfogékonyabbak vagyunk rá. A személyes adatainkon túl rendelkezésükre áll a pszichológia, marketing, szociológia és egyéb kapcsolódó társadalomtudományok legfrissebb kutatási eredményei, ennek következtében a megtévesztés igazi mestereivé váltak a közösségi média platformok. Míg a demagógok nem tudhatták biztosra, kinél „működik” a retorikájuk, illetve nem tudták korlátlanul használni azt, addig a közösségi média pontosan tudja melyik társadalmi csoport „mire harap”, kinek milyen célzott híreket és hirdetéseket kell eljuttatni. Ez alapjaiba véve megváltoztatja az emberi méltósághoz és az abból levezethető személyiségi jogok védelméhez fűződő viszonyunkat.

Ami eddig az emberi méltóság megfelelő védelmét jelenthette – például sajtóhelyreigazítás iránti per vagy sérelemdíj formájában a polgári jogon keresztül, rágalmazás és gyűlöletbeszéd tiltásán keresztül a büntetőjogban –, az nem biztos, hogy elégséges védelem a közösségi média korában.

Bár az emberi méltóság mint alapvető emberi jog (és számos nemzeti alkotmányon keresztül mint alapjog) először csupán a II. világháborút követően került rögzítésre nemzetközi dokumentumokban és nemzetállamok alkotmányaiban, maga a fogalom különböző jelentéstartalommal gazdagodott az évszázadok során.[5]

Edgar Morin rávilágít, hogy az emberiség egységének gondolata viszonylag újkeletű. A történelem során – mind az ősi, mind a modern társadalmakban – az ember megítélése kettős volt.[6] Egyrészt bizonyos közösségek az idegeneket is embernek tekintették, osztozva velük a „faj természetes azonosságában”. Másrészt azonban párhuzamosan létezett egy másik nézet is, amely az emberi mivoltot kizárólag a saját csoport tagjaira korlátozta. Az idegeneket „másnak” bélyegezték (például isteneknek vagy barbároknak tartották őket).[7] Ez a kettősség jellemezte az ókori görögöket és a rómaiakat is, akik szembe állították magukat a barbárokkal, a rabszolgákat pedig nem tekintették teljes értékű emberi lényeknek.[8]

A konzervatív rómaiak szemében a dignitas – mint kiemelkedő érték – kezdetben az arisztokrácia privilégiuma volt, azoké a nemeseké, akik vagyonnal és hivatalokkal rendelkeztek.[9] A mai értelemben vett emberi méltóságot nyilván nem azonosíthatjuk teljes egészében a kezdeti római felfogásban jelenlévő dignitas-szal, hiszen mind a rómaiak, mind az ókori görögök természetesnek tartották a rabszolgatartást. Mégis több szerző szerint is a sztoikus filozófiában jelent meg először az emberi méltóság fogalma.[10]

Később a kereszténység járult hozzá jelentősen az emberi méltóság abszolút értékének elterjedéséhez. A keresztény gondolkodók nem az értelmet, hanem az istenképiséget tekintették a méltóság alapjának. Aquinói Szent Tamás szerint a személy méltósága biztosítja az ember transzcendenciáját a politikai közösséggel szemben. Az értelem önmagában nem mérce, de általa lehetővé válik az örök világterv megismerése. A természeti törvény (lex naturalis) az örök törvény (lex aeterna) lenyomata az emberi lélekben, amely által megkülönböztethető a jó a rossztól, ezért az emberi törvényeknek összhangban kell lenniük a természeti törvénnyel.[11]

A felvilágosodás morálfilozófusainak célja az volt, hogy az emberekben közös lényegi vonásokra építkezve határozzák meg az együttélés alapvető erkölcsi normáit. Kant az emberi méltóságot a morális autonómiára alapozta, és az erkölcsileg helyes cselekvéshez kötötte, mely összhangban van a kategorikus imperatívusszal, azaz minden ember méltóságát tiszteletben tartja. Az ember tehát maga alkotja meg az erkölcsi törvényt, amelyhez egyben kötve is van.[12] Az egyén szabadon alakíthatja saját erkölcsi értékrendjét, a közösség által elfogadott erkölcsi normák nem jelentenek számára korlátozást – ezt nevezzük kritikai morálnak.[13] Kant felfogásában tükröződik az újkori emberkép, mely elválasztja az embert a természettől: az erkölcsi cselekvőnek értelem által vezérelve kell cselekednie, ösztöneitől függetlenül.[14]

Bár az emberi méltóság eszméje évszázadokra nyúlik vissza, alkotmányos védelme a 20. században, a totalitárius diktatúrák tapasztalatai nyomán erősödött meg. Az ENSZ Alapokmánya és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kimondja az emberi méltóság és jogok egyetemességét, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya pedig az emberi jogok alapjának nevezi az ember veleszületett méltóságát.[15]

Ami a magyar alkotmányfejlődést illeti, először az 1946. évi I. tv. a köztársasági törvény preambuluma deklarálta a polgárok „természetes és elidegeníthetetlen jogait”.[16] Megjegyzendő, hogy bár felsorolta a törvény a legfontosabb emberi jogokat, a méltó emberi megélhetéshez való jogot is beleértve, intézményes védelmet nem biztosított számukra – így az emberi méltóság védelme gyakorlatilag érvényesíthetetlen maradt a rendszerváltásig, a jogsérelemmel sújtott polgárok lényegében jogorvoslat nélkül maradtak. Magyarország az 1950-es évektől a rendszerváltásig számos olyan nemzetközi szerződéshez csatlakozott, amelyek az élethez és az emberi méltósághoz való jogot deklarálták.[17] Ezek a ratifikációk azonban pusztán a szocialista rendszer látszatdemokratizmusát szolgálták. Bár papíron a magyar jogrend részévé váltak, a gyakorlatban nem érvényesülhettek, mivel a jogalkotás nem harmonizálta a hazai és a nemzetközi jogot, így azok ütközése esetén nem volt megoldás a konfliktus feloldására.[18]

Igazi változás az 1989-90-es alkotmányozás során történt: az 1989. évi XXXI. tv. 1 §-a kijelenti: „Magyarország: Köztársaság”, a törvény XII. fejezete pedig tételesen felsorolja az alapvető jogokat és kötelezettségeket. Az 54 § (1) bekezdése említi az emberi méltóságot a következőképp: „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”

Érdekes, hogy bár a nemzetközi dokumentumokban az emberi méltóság „központi értékként, a méltóság tisztelete pedig magasabb rendű elvként funkcionál”, a magyar alkotmány sajátos módon mégis alapjogként szabályozta az emberi méltósághoz való jogot.[19] Ebből természetesen nem következik, hogy az emberi méltóságnak ne lenne kiemelkedő szerepe az alapjogok között. Sólyom László a 23/1990. (X. 31.) alkotmánybírósági határozathoz fűzött párhuzamos indoklásában a következőket írta:

Az emberi méltósághoz való jog nem puszta erkölcsi értékdeklaráció. Az, hogy az emberi méltóság a jog előtt és felett létező érték, amely a maga teljességében a jog számára hozzáférhetetlen, nem zárja ki azt, hogy ezt az értéket a jogok forrásának tekintsük – mint a természetjogot követve számos nemzetközi egyezmény és alkotmány teszi –, vagy hogy a jog a méltóság tiszteletben tartását és védelmét előírja, avagy hogy egyes aspektusait valóságos joggá formálja.”

A legendás alkotmánybíró különvéleményéből egyrészt az is kiderül, hogy a magyar alkotmánybíróság ténylegesen alapjogként kezeli az emberi méltóságot, ugyanakkor egyben „jog feletti érték” is, amelyet tekinthetünk a „a jogok forrásának”, tehát ez a magyar sajátosság nem megy szembe a nemzetközi egyezményekkel, amelyek első sorban az emberi méltóságot az alapjogok kiindulópontjaként szolgáló elvként kezelik.

Zakariás Kinga doktori értekezésében kiemeli, hogy a német Grundgesetz az emberi méltóságot nem jogként tételezi, így felmerülhet a kérdés, hogy „az pusztán alapelv, jogi norma (jogelv) vagy alapjog (szabály)”.[20] Én vitatkoznék az állításával, mert bár, ha szigorúan nyelvtanilag értelmezzük a Grundgesetz 1. cikkének (1) bekezdését („Die Würde des Menschen ist unantastbar. Sie zu achten und zu schützen ist Verpflichtung aller staatlichen Gewalt.”, magyarul: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Tisztelete és védelme minden állami hatalom kötelessége.”), akkor valóban nem derüli ki, alapjog vagy jogelv-e az emberi méltóság a német alkotmány alapján, ugyanakkor azzal, hogy az Alapjogok rész („Die Grundrechte”) 1. cikkében szerepel a bekezdés, majd az ezt követő cikkek a többi alapjogot sorolják fel, a rendszertani értelmezés egyértelmű állásfoglalást tesz amellett, hogy az emberi méltóság alapjog Németországban is.

Magyarország jelenleg is hatályos Alaptörvényében egyrészt kiemelt szerepet kap az emberi méltóság az által, hogy már a nemzeti hitvallásban is szerepel („Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság”), valamint a Szabadság és Felelősség rész II. cikkében az alkotmány elsőként említi az összes alapjog közül: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

Nagyon sajátos az emberi méltóság érvényesülése a választójogban és a vallásszabadság tekintetében. Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az emberi méltósághoz való – mint alapjog – érvényesülését az egész jogrendszer, ezáltal – szervezetileg – az alapjogvédelem komplex rendszere tudja csak garantálni.[21] Külön kutatást megér, hogy az emberi méltóság milyen kihívásokkal találkozik az online térben és milyen garanciák mentén lehetne biztosítani az alapjogok védelmét.[22] A médiában időként találkozunk olyan esettel, amikor egy személy emberi méltósága sérül az által, hogy megalázó, kiszolgáltatott helyzetét kihasználva a médiaszolgáltató öncélúan ábrázolja. Ez történ például a „Celeb vagyok, ments ki innen!” műsorban, amikor a műsorvezetők egy magyarul nem beszélő kolumbiai gyermekkorú fiún gúnyolódtak.[23] A műsorban az alábbihoz hasonló kijelentések hangzottak el: „Tudod, hogy ha mondjuk tíz éven keresztül fánkot fogsz zabálni, mint eddig, akkor 150 kiló leszel 16 éves korodra, ugye?”, illetve „Anyád megmondta, hogy én vagyok az apád?”.

A magyarul nem beszélő fiúnak a megalázó kérdésekre spanyolul igennel kellett válaszolnia. Nyilvánvalóan nem várható el, hogy a kolumbiai származású fiatalkorú (törvényes képviselője) személyiségi jogi pert indítson a médiaszolgáltató ellen (önrendelkezési jogával élve), valamint a társadalom számára értelemszerűen nem egy egészséges üzenet, ha a műsorok ilyen tartalmat üzenhetnek. A kiszolgáltatott helyzet egyértelműen öncélú volt, és az I. fokú bíróság elutasította a Méditanács határozatával szemben benyújtott keresetet.[24]

Bibliográfia

Andor György: Üzleti Gazdaságtan, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2017.

Barcsi Tamás: Az emberi méltóság filozófiája, Budapest, Typotex, 2013.

Böckenförde, Ernst-Wolfgang: Geschichte der Rechts- und Staatsphilisophie, Antike und Mittelalter, Tübingen, Mohr Siebeck, 2006.

Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art Könyvkiadó, 2018.

Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro publico bono, 2015/3.

Cservák Csaba: Modern technológiák az alkotmányjogban, külön tekintettel az alapjogvédelemre, in Homicskó Árpád Olivér (szerk.): Technológiai kihívások az egyes jogterületeken, Acta Caloliensia Conventorum Scientarium Iuridico-Politicarum XXV., Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2018.

Cservák Csaba: Nyelv és jog kapcsolata, különös tekintettel a bírói jogértelmezésre, Glossa Iuridica, I. évf., 2014/2.

Hoffmann Zsuzsanna: Az emberi méltóság kérdéséhez, Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXXII., 2014.

Koltay András: Az emberi méltóság védelmének újabb gyakorlata a médiaszabályozásban, Iustum Aequum Salutare, XIX. évf., 2023/4.

Lajos Edina: A jog és erkölcs összefüggésének alapjai, KRE-DIt, 2023/1.

Lajos Edina: Jogértelmezés és erkölcs, KRE-DIt, 2022/2.

Morin, Edgar: Az ember belső megkettőződöttsége, in Kamper, Dietmar – Wulf, Christoph (szerk.): Antropológia az ember halála után, Budapest, Jószöveg Műhely, 1998.

Tóth J. Zoltán: A demokrácia és a jogállamiság kapcsolata, Jogtudományi Közlöny, LXXIV. évf., 2019/7-8.

Zakariás Kinga: Az emberi méltósághoz való jog, Összehasonlító jogi elemzés a német és magyar alkotmánybírósági gyakorlat tükrében, doktori értekezés, Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, 2017.

Zakariás Kinga: Az emberi méltósághoz való jog, in Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, 2018, http://ijoten.hu/szocikk/az-emberi-meltosaghoz-valo-jog

Hivatkozások

  1. A klasszikus négy módszer a nyelvtani, a rendszertani, a logikai és a történeti volt. Ezt a „Bielefeldi kör” 12 kategóriává fejlesztette. A rendszertani jogértelmezés a 12 módszeres teljes verzió szerint leginkább a jogdogmatikai és a logikai, illőleg a jogszabály célja szerinti interpretációnak felel meg. A jogértelmezés módszereiről ld. Cservák Csaba: Nyelv és jog kapcsolata, különös tekintettel a bírói jogértelmezésre, Glossa Iuridica, I. évf., 2014/2, 31–55., Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art Könyvkiadó, 2018, 28–34., ill. Lajos Edina: Jogértelmezés és erkölcs, KRE-DIt, 2022/2, 1–6.
  2. Tóth J. Zoltán: A demokrácia és a jogállamiság kapcsolata, Jogtudományi Közlöny, LXXIV. évf., 2019/7-8, 302–317.
  3. Innen származik a mai napig használatos demagóg szavunk.
  4. A drive egy bizonyos viselkedésre késztető belső hajtóerő (pl.: hőszabályozási, éhségi, szomjúsági, szexuális, felfedező stb. drive-ok). A drive-elmélet szerint „a modern koponyákban kőkori elme lakik”. Ennek köszönhető például, hogy a kisgyerek ösztönösen fél a kígyóktól, pókoktól, de nem fél a konnektortól vagy autótól, noha utóbbiak sokkal veszélyesebbek rá nézve, hiszen az evolúció nem tartja a lépést az ember technológiai fejlődésével. Vannak drive-ok, amelyek velünk születnek, illetve vannak úgy nevezett másodlagos drive-ok, amelyeket tanulással sajátítunk el, ilyen tipikusan a pénz birtoklása iránti hajtóerő, amely bár másodlagos drive, de elsődleges drive-ok kielégítését szolgálja (mert a pénzzel élelmet, biztonságot stb.-t veszünk). A közösségi média is a belső hajtóerőink kielégítésére törekszik, ahogyan a marketing-pszichológia is ezt használja ki gyakran. Bővebben a témáról: Andor György: Üzleti Gazdaságtan, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2017.
  5. Zakariás Kinga: Az emberi méltósághoz való jog, in Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, 2018, http://ijoten.hu/szocikk/az-emberi-meltosaghoz-valo-jog
  6. Edgar Morin: Az ember belső megkettőződöttsége, in Dietmar Kamper – Christoph Wulf (szerk.): Antropológia az ember halála után, Budapest, Jószöveg Műhely, 1998, 15–27.
  7. Barcsi Tamás: Az emberi méltóság filozófiája, Budapest, Typotex, 2013, 9.
  8. Uo.
  9. Hoffmann Zsuzsanna: Az emberi méltóság kérdéséhez, Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXXII., 2014, 73–83.
  10. Hoffmann Zsuzsanna írásában Platónnak tulajdonítja az emberi méltóság első megfogalmazását, Zakariás Kinga munkájában Cicerónál jelent meg először egyetemes emberi egyenlőségként. Abban azonban egyetérthetünk, hogy már a rómaiaknál és görögöknél elkezdődött a gondolat kibontakozása, miszerint minden ember szabadnak és egyenlőnek születik.
  11. Zakariás: Az emberi méltósághoz való jog; Ernst-Wolfgang Böckenförde: Geschichte der Rechts- und Staatsphilisophie, Antike und Mittelalter, Tübingen, Mohr Siebeck, 2006, 174.
  12. Barcsi: Az emberi méltóság filozófiája 13.
  13. Lajos Edina: A jog és erkölcs összefüggésének alapjai, KRE-DIt, 2023/1.
  14. Barcsi: Az emberi méltóság filozófiája 13.
  15. Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozata már az 1. cikkében biztosítja az emberi méltóság védelmét: „Minden emberi lény szabadnak születik, és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.”, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya pedig a következőként fogalmaz a Preambulumban: „Az Egyezségokmány részes államai tekintetbe vették, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmányában meghirdetett elveknek megfelelően az emberi közösség valamennyi tagja veleszületett méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak az elismerése a szabadság, az igazságosság és a világbéke alapja, felismerték azt, hogy ezek a jogok az emberi lény veleszületett méltóságából erednek.”
  16. Zakariás Kinga: Az emberi méltósághoz való jog, Összehasonlító jogi elemzés a német és magyar alkotmánybírósági gyakorlat tükrében, doktori értekezés, Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, 2017, 25.
  17. Uo.
  18. Uo.
  19. Zakariás: Doktori értekezés 28.
  20. Uo. 24.
  21. Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro publico bono, 2015/3, 24–25.
  22. Vö. Cservák Csaba: Modern technológiák az alkotmányjogban, külön tekintettel az alapjogvédelemre, in Homicskó Árpád Olivér (szerk.): Technológiai kihívások az egyes jogterületeken, Acta Caloliensia Conventorum Scientarium Iuridico-Politicarum XXV., Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2018, 67–86.
  23. A Médiatanács a 22/2023. (I. 17.) médiatanácsi határozatában állapította meg az Smtv. 14 § (2) bekezdésének megsértését.Uo.
  24. További hasonló jogesetekről, ahol az emberi méltóság sérül a médiában, ír Koltay András: Az emberi méltóság védelmének újabb gyakorlata a médiaszabályozásban, Iustum Aequum Salutare, XIX. évf., 2023/4, 137–138.

 

Lajos Edina: Les médiateurs dans le monde

Mon étude porte sur la relation entre la protection de l’ombudsman et la moralité. Ma méthodologie est principalement le droit constitutionnel comparé.

Traditionnellement, la moralité et la loi peuvent être considérées comme deux ensembles de règles distincts et séparés, chacun ayant ses propres fonctions et outils différents. Cependant, les objectifs ne sont pas très éloignés, de sorte que les deux ensembles de normes sont étroitement liés.[1] Le rapport entre le droit et la morale ad absurdum n’a été mis en cause que dans certaines dictatures.[2] C’est à travers les droits fondamentaux que sont absorbées les catégories morales les plus fondamentales, c’est-à-dire fusionnées dans la loi, ou nous pourrions dire que les droits de l’homme deviennent des droits constitutionnels fondamentaux à partir du moment où ils sont incorporés dans la constitution d’un pays particulier. L’organisation de la protection des droits fondamentaux joue donc un rôle extrêmement important dans l’application de la morale.

Le bureau a été installé pour la première fois au début des années 1700 en Suède, bien que des fonctions étatiques similaires aient déjà existé auparavant.[3] Les organisations internationales qui défendent les droits de l’homme appellent régulièrement leurs États membres à créer de tels bureaux. Le Conseil de l’Europe et son manuel traitant des exigences administratives abordent le sujet, le Conseil ayant émis une recommandation officielle visant à créer des médiateurs.[4] Une résolution du Conseil de 2003 explicitement axée sur les médiateurs a souligné l’importance de ces fonctionnaires indépendants pour protéger les droits de l’homme et l’État de droit.[5]

Si vous faites le tour du monde, –vous voyez des ombudsmans à une tête et à multiples têtes. En fait, le fait que le médiateur soit unipolitique signifie que le bureau est dirigé par un seul chef, qu’il peut y avoir des adjoints au médiateur, mais c’est le chef qui rend le verdict sur les questions importantes. Un médiateur à multiples têtes, en revanche, implique que certains droits fondamentaux ont des défenseurs séparés et distincts qui sont libres de décider des questions relevant de leur propre compétence. La comparaison juridique internationale reconnaît les médiateurs d’entreprise, où l’un ou l’autre médiateur n’a pas de pouvoir indépendant d’agir, mais ne peut agir et décider que par une décision majoritaire de l’entreprise. Prenez la Grèce ou l’Autriche, par exemple.

Il est d’une importance capitale que les médiateurs soient armés de recommandations et de publicité. Il ne peut pas prendre de décisions qui peuvent être appliquées par l’autorité – c’est la définition conceptuelle du médiateur. Dans la littérature académique en droit constitutionnel, l’ombudsman a longtemps constitué une catégorie largement acceptée. Les personnes qui occupent ce poste se voient attribuer un large éventail de titres dans le monde entier. En Hongrie, il s’agit du commissaire aux droits fondamentaux, et en Ukraine, du commissaire aux droits de l’homme du Parlement. Ils sont nommés Haut-Commissaire aux droits de l’homme en Fédération de Russie et en Azerbaïdjan, tandis que l’Espagne, la Tchéquie et la Slovaquie utilisent « Défenseur du peuple » ou «Défenseur public des droits ». En Albanie et en Croatie, c’est l’avocat du peuple, et en Macédoine, le procureur du peuple. Le Portugal qualifie ce poste de « prestataire de justice ». La France, la Belgique et le Luxembourg l’appellent Mediator.[6]

Le bureau a été installé pour la première fois au début des années 1700 en Suède, bien que des fonctions étatiques similaires aient déjà existé auparavant.[7] Les organisations internationales qui défendent les droits de l’homme (entre autres) appellent régulièrement leurs États membres à créer de tels bureaux. Le médiateur est l’un des principaux organes du système global de protection complexe des droits fondamentaux.[8]

La littérature académique reste assez brève, sur la catégorisation des médiateurs. Gabriele Kucsko-Stadlmayer distingue trois grands types en fonction du sujet et des règles de surveillance, ainsi que de leur champ d’attribution.

    • le modèle de base ou classique
    • Le modèle des droits de l’homme
    • Le modèle de l’État de droit

Dans le premier cas, les pouvoirs « non contraignants », tels que les recommandations, sont typiques du contrôle des organisations administratives. La deuxième catégorie comporte un éventail plus large de droits, tandis que la troisième se concentre spécifiquement sur les droits de l’homme.[9]

De l’avis de l’auteur, un répertoire international aussi coloré de puissances est assez difficile à condenser en seulement trois catégories. Les frontières entre eux seraient difficiles à définir et de nombreux catégories supplémentaires pourraient apparaître.[10]

Il est intéressant de noter que l’ombudsman traditionnel n’était autrefois qu’un contrepoids aux méfaits et aux iniquités de l’administration publique.[11] De nos jours – du moins dans l’esprit de l’opinion publique hongroise – il est le gardien des droits fondamentaux et constitutionnels. L’étude approfondie de la littérature académique pertinente n’a fait que renforcer la conviction de l’auteur que non seulement il n’y a pas de contradiction ici, mais que ces deux approches sont fortement liées, puisque les actes administratifs violant les droits fondamentaux sont automatiquement illégaux et constituent presque certainement une violation des droits de l’homme.[12]

Il existe de nombreuses théories nuancées autour de ce sujet. L’objet des procédures du Commissaire aux droits fondamentaux – doté d’un ensemble général de pouvoirs – est toujours une contravention (une violation d’une législation ou un danger de violation) liée aux droits fondamentaux. Les erreurs administratives, c’est-à-dire les actes fautifs ou les décisions de l’administration publique qui ne violent pas ces droits, ne justifient pas une procédure de médiation. Les « infractions constitutionnelles » ne sont pas synonymes de «mauvaise administration », d’autant plus qu’en Hongrie, il n’incombe pas au commissaire de surveiller le bon fonctionnement de l’administration publique. Malgré cela, il a souvent été fait référence au droit fondamental des citoyens à la sécurité juridique et à des procédures équitables, justifiant de telles interventions du médiateur dans des questions administratives qui n’étaient pas de nature strictement constitutionnelle.[13] Encore une fois, cela ne fait que projeter l’apparence d’une contradiction, puisque le droit humain à une procédure équitable ressemble sans aucun doute à la fonction originelle des tout premiers médiateurs, à savoir détecter et combattre les erreurs administratives.[14] Le dilemme pourrait être résolu en permettant à l’ombudsman d’agir uniquement dans les cas où l’infraction violerait non seulement les normes professionnelles, mais aussi les normes juridiques et les droits fondamentaux du demandeur. Si l’erreur n’a pas de conséquence pour l’individu, alors un recours dans le cadre interne de l’administration publique devrait suffire ; qu’il soit adressé à l’autorité supérieure hiérarchique de l’acteur, à l’Office de contrôle de l’État, à la Cour des comptes ou, en dernier recours, à un procureur. Si la liberté personnelle du demandeur est violée, mais d’une manière qui ne peut être attribuée qu’à la violation d’une seule norme juridique, les commissaires pourraient toujours utiliser leur arsenal de « droit souple » et demander la modification de la législation actuelle afin d’éliminer les vides juridiques.[15]

Les fonctions évoquées ci-dessus sont encore compliquées par le fait qu’en plus de leur tâche de protéger les droits fondamentaux, certains considèrent également les médiateurs comme les gardiens à vocation générale de la Constitution elle-même,[16] tandis que d’autres nient fermement cette position.[17]

Un dénominateur commun à tous les bureaux désignés comme médiateurs est le contrôle de l’administration publique dans son sens le plus large. Leurs principaux instruments sont des recommandations, ce qui signifie qu’ils n’emploient que des « lois non contraignantes » qui ne peuvent pas être appliquées. Cette « aiblesse » est compensée par leur autorité, leurs connaissances professionnelles approfondies et leur grande marge de manœuvre. Cela signifie que les médiateurs peuvent parfois mettre de côté le texte rigide de la loi et faire des ouvertures vers le monde du droit de lege ferenda et du droit idéal. Ils peuvent examiner beaucoup de choses, mais ils ne sont souvent pas mandatés pour le faire, ce qui leur donne encore plus de marge de manœuvre pour évaluation.

L’indépendance peut être considérée comme un autre trait commun des commissaires aux droits fondamentaux, qui englobe à la fois l’autonomie organisationnelle (y compris, de préférence, l’immunité contre la révocation) et un processus électoral par le parlement, bien que des alternatives à ce dernier puissent certainement être trouvées dans la pratique. L’Union européenne a également choisi de créer un tel bureau. Nous analyserons ci-dessous les systèmes d’un certain nombre de médiateurs particulièrement influents.

L’adoption de la Charte des droits fondamentaux a renforcé la position du Médiateur européen, puisque la Charte contient un article spécifiquement consacré au Médiateur. Dans le même temps, le médiateur, par sa pratique, contribue à la mise en œuvre dans la vie quotidienne des dispositions de la Charte et à leur développement. La consolidation et le développement des dispositions de la Charte par le Médiateur européen se sont poursuivis particulièrement rapidement depuis que la Charte des droits fondamentaux a reçu le statut d’acte contraignant.[18] En raison du fait que le droit à une „bonne administration”[19] contenu dans la Charte des droits fondamentaux est devenu l’un des droits fondamentaux de l’homme dans l’UE depuis que la Charte est devenue juridiquement contraignante, la compétence du Médiateur européen a acquis un nouveau contenu substantiel et factuel (fonctionnel), élargissant sa capacité à influencer positivement l’administration de l’UE dans le domaine de la gouvernance et du respect des droits fondamentaux.[20]

En conclusion, il faut souligner qu’un médiateur aux pouvoirs excessifs renforce la „juristocratie” au détriment du respect du droit et de la souveraineté populaire.[21]

Bibliographie

Avtonomov, Alexei: Activités du Médiateur européen au titre de la Charte des droits fondamentaux: Promouvoir une bonne administration par le respect des droits de l’homme, Moscou, Institut de droit international et d’économie Nommé d’après Alexander Griboyedov, 2021.

Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro publico bono, 2015/3.

Jakab Éva: Gondolatok Pólay Elemér korai tanulmányaihoz – a nemzeti szocializmus és a római jog, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, Vol. 10., 2020/2.

Kucsko-Stadlmayer, Gabriele: Európai ombudsman-intézmények, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010.

Miskolczi-Bodnár Péter: Az erkölcs és a jog szoros kapcsolata, Polgári Szemle, Vol. 11., 2015/4-6.

Pokol Béla: A jurisztokratikus állam, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017.

Pokol Béla: Autentikus jogelmélet, Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2010.

Somody, Bernadette: A húszéves országgyűlési biztosi intézmény: ki nem használt lehetőség, Új Magyar Közigazgatás, Vol. 2., 2009/10-11.

Somody Bernadette: Hol húzódnak az ombudsman alapjog-értelmezésének határai? Jogtudományi Közlöny, Vol. 59., 2004/10.

Somody Bernadette: Ombudsmanok a magyar alkotmányos rendszerben, in Harmaty Attila (éd.): Jogi tanulmányok, Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001.

Varga Zs. András: Ombudsmanok Magyarországon, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2004.

Références

  1. Péter, Miskolczi-Bodnár: Az erkölcs és a jog szoros kapcsolata, Polgári Szemle, Vol. 11., 2015/4-6, 27–33.
  2. Éva, Jakab: Gondolatok Pólay Elemér korai tanulmányaihoz – a nemzeti szocializmus és a római jog, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, Vol. 10., 2020/2, 127.
  3. András, Varga Zs.: Ombudsmanok Magyarországon, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2004, 14. Planche à billets
  4. Varga: Ombudsmanok Magyarországon 30–31.
  5. Gabriele Kucsko-Stadlmayer: Európai ombudsman-intézmények, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010, 29.
  6. Ibid. 27.
  7. Varga: Ombudsmanok Magyarországon 14.
  8. Csaba, Cservák: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro publico bono, 2015/3 24–25.
  9. Kucsko-Stadlmayer: Európai ombudsman-intézmények 96–101.L’auteur fait également allusion à la dichotomie entre « classique » et « hybride » adoptée par Linda Reif, qui est encore plus restrictive et difficile à différencier. Dans le cadre de son système, l’actuelle médiatrice hongroise relèverait principalement du modèle de classification des droits de l’homme. Il est très intéressant de noter qu’en Israël, les tâches du médiateur sont effectivement exercées par le bureau d’audit de l’État.
  10. Un instrument de différenciation pourrait être de savoir si le médiateur possède ou non des pouvoirs concernant les droits de l’homme en question – et si oui, ces droits sont-ils dominants dans le champ d’autorité du commissaire ? L’introduction d’un « recours constitutionnel pour violation des droits de l’homme » pourrait bien constituer un pouvoir supplémentaire pour les médiateurs organisés sous l’égide du modèle des droits de l’homme. Le système hongrois, par exemple, n’en fait pas strictement partie.
  11. Varga: Ombudsmanok Magyarországon 32.
  12. Selon certains, le droit à une administration publique équitable est un droit fondamental en soi. « Les critiques à l’encontre du bureau de l’ombudsman ont noté que les commissaires ont souvent établi la violation d’un « droit à la sécurité juridique » comme une violation d’un droit constitutionnel. Citant le paragraphe 1 de l’article 2 de la Loi fondamentale de la Hongrie, les médiateurs ont interprété les décisions illégales et erronées de l’administration publique comme une violation de la sécurité juridique et les ont élevées au rang de violations constitutionnelles. Et pourtant, ils ne pouvaient pas se référer à un droit fondamental classique dans tous les cas de cette manière. Voir : Bernadette, Somody: Hol húzódnak az ombudsman alapjog-értelmezésének határai? Jogtudományi Közlöny, Vol. 59., 2004/10, 327.
  13. Bernadette, Somody: A húszéves országgyűlési biztosi intézmény: ki nem használt lehetőség, Új Magyar Közigazgatás, Vol. 2., 2009/10-11, 10.
  14. Voir: Somody: Az ombudsman alapjog-értelmezésének határai 328.
  15. En d’autres termes, lorsqu’il s’agit « seulement » des libertés du demandeur qui sont violées, mais sans être obligé de prendre des mesures de la part du demandeur, le commissaire peut intervenir. Sur la différenciation plus poussée de ces deux catégories, voir: Béla, Pokol: Autentikus jogelmélet, Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2010, 188–196.
  16. Bernadette, Somody: Ombudsmanok a magyar alkotmányos rendszerben, in Attila, Harmaty (éd.): Jogi tanulmányok, Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2001.L’auteur laisse entendre que – du moins le premier – commissaire général a franchi la ligne du gardien des droits fondamentaux individuels à celle de la Constitution elle-même.
  17. Varga: Ombudsmanok Magyarországon 176.Cela a également à voir avec l’idée de l’auteur selon laquelle le médiateur n’est pas un superviseur général; En règle générale, le commissaire n’agit qu’à la suite des plaintes des citoyens. Voir. Varga: Ombudsmanok Magyarországon 81.Et pourtant, lorsqu’il s’agit des candidats, certaines dispositions de la Constitution sont désormais pratiquement tombées sous le même regard que les droits constitutionnels.
  18. Alexei Avtonomov: Activités du Médiateur européen au titre de la Charte des droits fondamentaux: Promouvoir une bonne administration par le respect des droits de l’homme, Moscou, Institut de droit international et d’économie Nommé d’après Alexander Griboyedov, 2021, 1–2.
  19. István Bibó débat avec V. Szontagh et Z. Magyary in. Attila NURAY: Egyensúly, 2020., 25-29.
  20. Ibid.
  21. Il a beaucoup écrit sur la juristocratie Béla, Pokol: A jurisztokratikus állam, Budapest, Dialóg Campus Kiadó, 2017, 161.

 

Lajos Edina: Az emberi jogok védelmezése vagy a közigazgatás visszásságainak orvoslása?

Honnan ered ez a sajátos, címben szereplő tisztség? Hogyan került be a magyar közjogi rendszerbe? A szakirodalom részben a parlamenti ellenőrzés szervei közé sorolja.[1] Az intézmény gyökerei az 1700-as évek elejének Svédországáig vezetnek bennünket.[2] Az ombudsman fogalmi körébe tartozó tisztségviselőket nemzetközi összevetésben sokféle névvel illetik. Magyarország mellett Lengyelországban állampolgári jogok biztosának, Ukrajnában országgyűlési biztosnak nevezik. Oroszországban, Azerbajdzsánban emberi jogok biztosának. Horvátországban és Albániában nép szószólójának titulálják. Szlovákiában, Csehországban és Spanyolországban népi jogvédőnek hívják. Belgiumban, Luxemburgban és Franciaországban mediátornak. Portugáliában pedig jogvédőnek. Macedóniában népi ügyésznek.[3] A név természetesen segít a jogösszehasonlításban[4]; utal a tisztség fő funkcióira. Figyelemre méltó, hogy az ombudsman klasszikusan a közigazgatás visszaéléseinek, méltánytalanságainak ellensúlyozására hivatott tisztségviselő volt.[5] Emellet nemzetközi szinten mára elterjedt jelentése szerint az emberi jogok védelmezője.[6]

Mennyire lehet a konszenzust teremteni a két tézis között? Álláspontunk szerint e két megközelítés között nemhogy nem áll fenn ellentmondás, de a fogalmak kölcsönösen előfeltételezik is egymást. Az alapjogokat megsértő közigazgatás ugyanis biztos, hogy méltánytalan. A jogszerűtlen végrehajtás pedig eleve eredményezi az alapjogok csorbítását.[7]

Az ombudsmanok eszköze az ajánlás, tehát „saft law”-t alkalmaznak, ami nem kikényszeríthető. Ez a „gyengéjük”, mozgásterük alapja viszont a szakmai tekintély. Ide tartozik, hogy az ombudsman a sztrikt, betű szerinti tételes jogból áttévedhet a „de lege ferenda”, az ideális jog világába.[8]

Az alapvető jogok biztosa (és a helyettesek) a hatályos jogunkban

A rendszerváltozást követően megszilárdult kormányzati rendszerben[9] hazánkban az állampolgári jogok országgyűlési biztosa töltötte be az általános ombudsmani funkciót. Két egyenrangú, szintén miniszteri besorolású különbiztos működött: a kisebbségi biztos és az adatvédelmi biztos.[10] Az új rendszer egyfejűvé tette a struktúrát. Az alapvető jogok biztosa az általános ombudsman, akinek két helyettese van. Az egyik a jövő nemzedékek jogaiért, a másik a nemzetiségek jogaiért felel.

Az alapvető jogok biztosa tevékenysége során – különösen hivatalból indított eljárások lefolytatásával – megkülönböztetett figyelmet fordít[11]

    1. a gyermekek jogainak,
    2. az Alaptörvény P) cikkében[12] meghatározott értékeknek (a továbbiakban: a jövő nemzedékek érdekei),
    3. az Alaptörvény XXIX. cikkében[13] meghatározott jogoknak (a továbbiakban: a Magyarországon élő nemzetiségek jogai), valamint
    4. a leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportok jogainak

a védelmére.

Az alapvető jogok biztosa tevékenysége során – különösen hivatalból indított eljárások lefolytatásával – megkülönböztetett figyelmet fordít a 2007. évi XCII. törvénnyel kihirdetett, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény végrehajtásának segítésére, védelmére és ellenőrzésére. Az ombudsman áttekinti és elemzi az alapvető jogok magyarországi helyzetét, és az alapvető jogokkal összefüggő, Magyarországon történt jogsértésekről statisztikai kimutatást készít. Az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését ellenőrző közigazgatási szerv, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, az oktatási jogok biztosa, valamint a pénzügyi jogok biztosa az alapvető jogok biztosának megkeresése alapján a statisztikai kimutatáshoz személyes adatokat nem tartalmazó összesített adatokat szolgáltat.

Az alapvető jogok biztosa az új törvény alapján kiemelt feladatot kap; a popularis actio megszűnése után különösen fontos, hogy a jogszabályok Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatát kérheti az Alkotmánybíróságnál. Az ombudsman közreműködik a feladat- és hatáskörét érintő nemzetközi szerződések alapján készülő nemzeti jelentések előkészítésében, figyelemmel kíséri és értékeli e szerződések magyar joghatóság alá tartozó érvényesülését.

Az alapvető jogok biztosa tevékenysége során együttműködik azon szervezetekkel, amelyek célja az alapvető jogok védelmének előmozdítása.

Az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese figyelemmel kíséri a jövő nemzedékek érdekeinek érvényesülését, és

    1. rendszeresen tájékoztatja az alapvető jogok biztosát a jövő nemzedékek érdekeinek érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatairól,
    2. felhívja az alapvető jogok biztosának figyelmét a természetes személyek nagyobb csoportját érintő jogsértés veszélyére,
    3. az alapvető jogok biztosának hivatalbóli eljárás megindítását javasolhatja,
    4. közreműködik az alapvető jogok biztosának vizsgálatában,
    5. javasolhatja, hogy az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybírósághoz forduljon.

Az alapvető jogok biztosának a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettese figyelemmel kíséri a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak érvényesülését, és

    1. rendszeresen tájékoztatja az alapvető jogok biztosát a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatairól,
    2. felhívja az alapvető jogok biztosának figyelmét a természetes személyek nagyobb csoportját érintő jogsértés veszélyére,
    3. az alapvető jogok biztosának hivatalból történő eljárás megindítását javasolhatja,
    4. közreműködik az alapvető jogok biztosának vizsgálatában,
    5. javasolhatja, hogy az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybírósághoz forduljon.

Ha az alapvető jogok biztosának a helyettese saját speciális feladatkörében, tehát jövő nemzedékeket érintő vagy nemzetiségi ügyben meghatározott feladatkörében tesz javaslatot arra, hogy az alapvető jogok biztosa hivatalból járjon el vagy forduljon az Alkotmánybírósághoz, az alapvető jogok biztosa köteles ennek megfelelően eljárni, vagy az elutasítás indokairól éves beszámolójában az Országgyűlést tájékoztatni.

Az Országgyűlés az alapvető jogok biztosának a javaslatára választja meg az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesét, valamint az alapvető jogok biztosának a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettesét. Az alapvető jogok biztosának helyettese felett – a megbízatás létrejöttének és megszüntetésének kivételével – a munkáltatói jogokat az alapvető jogok biztosa gyakorolja.

A parlament az alapvető jogok biztosát azok közül a kiemelkedő tudású elméleti vagy legalább tízévi szakmai gyakorlattal[14] rendelkező jogászok közül választja meg az összes képviselő legalább kétharmadának voksával, akik harmincötödik életévüket betöltötték, és az alapvető jogokat érintő eljárások lefolytatásában, felügyeletében vagy tudományos elméletében jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek. Hangsúlyozzuk, hogy a jelölés joga az államfőé; legföljebb szokásjogi norma, hogy egyeztetnie kell a jogvédő szervezetekkel és (hatékonysági szempontból) a frakciók vezetőivel.

Tegyük hozzá, hogy a magyar szabályozás feltételei nemzetközi összevetésben is igen szigorúak, de ez dicséretes. [15]

A helyettesekre hasonló szabály vonatkozik. A parlament az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesét azok közül a harmincötödik életévüket betöltött jogászok közül választja meg, akik kiemelkedő elméleti tudással vagy legalább tízéves szakmai gyakorlattal rendelkeznek, és a jövő nemzedékek érdekeit érintő eljárások lefolytatásában, felügyeletében vagy tudományos elméletében jelentős tapasztalatokkal bírnak. Az Országgyűlés az alapvető jogok biztosának a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettesét azok közül a harmincötödik életévüket betöltött jogászok közül választja meg, akik kiemelkedő elméleti tudással vagy legalább tízéves szakmai gyakorlattal rendelkeznek, és a Magyarországon élő nemzetiségek jogait érintő eljárások lefolytatásában, felügyeletében vagy tudományos elméletében jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek.

Az Ajbtv. igen szigorú kvázi visszamenőleges összeférhetetlenségi szabályokat is alkalmaz.[16] Nem lehet az alapvető jogok biztosa vagy helyettese az, aki a választásra irányuló javaslat megtételének időpontját megelőző négy évben országgyűlési képviselő, európai parlamenti képviselő, köztársasági elnök, a Kormány tagja, államtitkár, önkormányzati képviselő, polgármester, alpolgármester, nemzetiségi önkormányzat tagja, jegyző, a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagja, a rendvédelmi szervek és rendvédelmi feladatot ellátó szervek hivatásos állományú tagja, párt tisztségviselője vagy alkalmazottja volt. A parlamenti képviselőség visszamenőleges összeférhetetlenné nyilvánítása ezen összefüggésben (mivel az ombudsman az Országgyűlést nem felügyeli) érdekesnek tűnhet, de a parlamentarizmus logikájából, vagyis a kormányzat parlamenti felelősségéből egyenesen következik a tilalom.

A köztársasági elnök az alapvető jogok biztosának a személyére az alapvető jogok biztosa megbízatási idejének a lejártát megelőző kilencven napon belül, de legkésőbb a megbízatási idő lejártát megelőző negyvenötödik napon tesz javaslatot.

Ha az alapvető jogok biztosának a megbízatása az Ajbtv. 16. § (1) bekezdés b)–g) pontjában[17] meghatározott okból szűnt meg, a köztársasági elnök a megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül tesz javaslatot az alapvető jogok biztosának a személyére.

Amennyiben a javasolt személyt az Országgyűlés nem választja meg, az államfő legkésőbb harminc napon belül új javaslatot tesz. Az alapvető jogok biztosának javasolt személyt az parlament – az ombudsman feladatkörét érintően – hatáskörrel rendelkező bizottsága meghallgatja. A biztos egy alkalommal újraválasztható.

Az alapvető jogok biztosa a helyettesének a személyére a helyettes megbízatási idejének a lejártát megelőző kilencven napon belül, de legkésőbb a megbízatási idő lejártát megelőző negyvenötödik napon tesz javaslatot.

Ha az alapvető jogok biztosa helyettesének a megbízatása az Ajbtv. 17. § (1) bekezdés b)–g) pontjában[18] meghatározott okból szűnt meg, az alapvető jogok biztosa a megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül tesz javaslatot az alapvető jogok biztosa helyettesének a személyére.

Ha az alapvető jogok biztosa helyettesének javasolt személyt az Országgyűlés nem választja meg, az alapvető jogok biztosa legkésőbb harminc napon belül új javaslatot tesz. Az alapvető jogok biztosa a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettesének személyére vonatkozó javaslatának megtétele előtt köteles kikérni az országos nemzetiségi önkormányzatok véleményét.

Az alapvető jogok biztosa helyettesének javasolt személyt az Országgyűlésnek a helyettes feladatkörét érintően hatáskörrel rendelkező bizottsága meghallgatja. Az alapvető jogok biztosának helyettese egyszer újraválasztható.

Eljárási szabályok

Az ombudsmanhoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint

    1. közigazgatási szerv,
    2. helyi önkormányzat,
    3. nemzetiségi önkormányzat,
    4. kötelező tagság alapján működő köztestület,
    5. a Magyar Honvédség,
    6. rendvédelmi szerv,
    7. közigazgatási jogkörben eljáró egyéb szerv e jogkörében,
    8. nyomozó hatóság vagy az ügyészség nyomozást végző szerve,
    9. közjegyző,
    10. törvényszéki végrehajtó,
    11. önálló bírósági végrehajtó vagy
    12. közszolgáltatást végző szerv

(leegyszerűsítve: hatóság) tevékenysége vagy mulasztása a beadványt tevő személy alapvető jogát sérti vagy annak közvetlen veszélyével jár (összefoglaló elnevezéssel: visszásság), feltéve, hogy a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslati lehetőségeket – ide nem értve a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát – már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az új. Ajbtv. a korábbival szemben a fentiek szerint – ha igen lakonikusan is – de legalább definiálja a jogirodalomban és a tételes jogban korábban nem elterjedt visszásság fogalmát, az előző vonatkozó jogszabályban még ez sem szerepelt.

Korábban csupán – normatív támpont hiányában – maga az ombudsmani gyakorlat volt kénytelen értelmezni a fogalmat[19]. Nyelvtani értelemben a visszásságon helytelen, rendellenes, kellemetlen helyzetet érthetünk[20]. A terminus technicus kifejezi azt, hogy a biztos nem pusztán a szűk értelemben vett jogsértések esetén járhat el, hanem kimutathat olyan jogi hibákat is, amelyeket a jogalkalmazó szervek az írott jog aspektusából nem tartanának törvényellenesnek, ad absurdum még az Alkotmánybíróság sem ítélné alaptörvény-ellenesnek, de az érintett szerveknek célszerű lehet a vonatkozó normát átgondolniuk, vagy esetleg gyakorlatukon változtatniuk.[21]

Közszolgáltatást végző szerv – függetlenül attól, hogy milyen szervezeti formában működik –

    1. az állami vagy önkormányzati feladatot ellátó, illetve e feladat ellátásában közreműködő szerv,
    2. a közüzemi szolgáltató,
    3. az egyetemes szolgáltató,
    4. az állami vagy európai uniós támogatás nyújtásában vagy közvetítésében közreműködő szervezet,
    5. a jogszabályban közszolgáltatásként megjelölt tevékenységet végző szervezet, valamint
    6. a jogszabályban előírt, kötelezően igénybeveendő szolgáltatást nyújtó szervezet.

A közszolgáltatást végző szerv kizárólag e tevékenységével összefüggésben vizsgálható.

Nemzetközi összevetésben egyre inkább jellemzővé válik, hogy az ombudsmanok nem csupán a szó legszűkebb értelmében vett közigazgatást vizsgálhatják. A biztos vizsgálata sok helyen kiterjeszthető nem csak közigazgatási funkciót, hanem „közfeladatot” ellátó, „közszolgáltatást végző” magánszervezetekre is[22].

Az alapvető jogok biztosa nem vizsgálhatja

    1. az Országgyűlés,
    2. a köztársasági elnök,
    3. az Alkotmánybíróság,
    4. az Állami Számvevőszék,
    5. a bíróság, valamint
    6. az ügyészség nyomozást végző szerve kivételével az ügyészség

tevékenységét.

A hatalommegosztás eszméjéből és az igazságszolgáltatás függetlenségének elvéből fakadóan az ombudsmanok az igazságszolgáltatásnak maximum az adminisztratív tevékenységét vizsgálhatják[23]. Az igazságszolgáltatás függetlenségének elvével még összhangban van a cseh ombudsman és az osztrák ombudsmani testület vonatkozó mozgástere: ők a bíróságok adminisztratív tevékenységét vizsgálhatják[24].

Az ombudsman intézkedései

Ha az alapvető jogok biztosa a lefolytatott vizsgálat alapján arra a megállapításra jut, hogy az alapvető jogokkal kapcsolatos visszásság fennáll, annak orvoslására (a vizsgált hatóság egyidejű tájékoztatása mellett) ajánlást tehet a vizsgált hatóság felügyeleti szervénél[25]. Ez a lehetőség mintegy az ombudsman fogalmi ismérve.[26] Nemzetközi összevetésben a kikényszeríthető határozathozatali hatáskörrel szemben kifejezetten az ajánlás tekinthető az intézmény általános eszközének. A felügyeleti szerv az ajánlás tekintetében kialakított érdemi állásfoglalásáról, illetve a megtett intézkedésről az ajánlás kézhezvételétől számított harminc napon belül értesíti az alapvető jogok biztosát.

Ha a felügyeleti szerv az ajánlásban foglaltakkal nem értett egyet, az erre vonatkozó közlés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül az alapvető jogok biztosa tájékoztatja a felügyeleti szervet az ajánlás fenntartásáról, módosításáról vagy visszavonásáról. Amennyiben az alapvető jogok biztosa az ajánlást módosítja, azt a megteendő intézkedések szempontjából új ajánlásnak kell tekinteni. Amennyiben a vizsgált hatóságnak nincs felügyeleti szerve, az alapvető jogok biztosa a vizsgált hatóság számára tesz ajánlást.[27]

Ha a rendelkezésre álló adatok szerint az alapvető jogokkal kapcsolatos visszásságot a vizsgált hatóság saját hatáskörben meg tudja szüntetni, az alapvető jogok biztosa kezdeményezheti a vizsgált hatóság vezetőjénél a visszásság orvoslását. Az ilyen kezdeményezés rövid úton – távbeszélőn, szóban vagy elektronikus levélben – is történhet, ez esetben a kezdeményezés időpontját, módját és lényegét az ügyiraton kell rögzíteni. A vizsgált hatóság a kezdeményezés tekintetében kialakított érdemi állásfoglalásáról, illetve a megtett intézkedésről a kezdeményezés kézhezvételétől számított harminc napon belül, környezetet károsító tevékenység esetén haladéktalanul tájékoztatja az alapvető jogok biztosát.

Amennyiben a vizsgált hatóság a kezdeményezéssel nem ért egyet, – az Ajbtv. 31. § (4) bekezdésében[28] meghatározott hatóság kivételével – a kezdeményezés kézhezvételétől számított harminc napon belül köteles azt véleményével ellátva felügyeleti szervéhez felterjeszteni. A felügyeleti szerv a felterjesztés kézhezvételétől számított harminc napon belül köteles állásfoglalásáról, illetve a megtett intézkedésről az alapvető jogok biztosát értesíteni.

A vizsgált szerv felügyeleti szervének, illetve az ombudsmannak a további eljárására az Ajbtv. 31. § (1)–(3) bekezdésében[29] foglaltak megfelelően irányadóak azzal, hogy az alapvető jogok biztosa arról értesíti a felügyeleti szervet, hogy a kezdeményezést változatlan vagy módosított formában ajánlásként tartja-e fenn.

Az ombudsman a környezet állapotával összefüggő közigazgatási döntés bírósági felülvizsgálata során a perben beavatkozóként részt vehet. (Az egyfejű rendszerhez híven figyelemre méltó, hogy nem a „zöldügyi helyettes”, hanem maga az általános biztos vehet részt a peres eljárásban.)

Az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybíróságról szóló törvényben meghatározottak szerint az Alkotmánybírósághoz fordulhat utólagos normakontrollt indítványozva. Mivel e tárgykörben megszűnt a popularis actio, így a biztos kiemelt alkotmányvédelmi szerephez jut, mert ő válik közvetítővé az állampolgári panaszok és az Alkotmánybíróság között[30].

Az alapvető jogok biztosa a feltárt alapvető joggal összefüggő visszásság orvoslása végett a legfőbb ügyész útján kezdeményezheti az ügyész fellépését. Az ügyész a fellépés kezdeményezésével kapcsolatos álláspontjáról, esetleges intézkedéséről hatvan napon belül értesíti az alapvető jogok biztosát. Amennyiben az alapvető jogok biztosa vizsgálata során alapvető joggal összefüggő visszásságot nem állapít meg, de jogszabálysértésre utaló körülményt észlel, a beadványt a legfőbb ügyész útján megküldheti az illetékes ügyésznek.

Ha az alapvető jogok biztosa vizsgálata során bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját észleli, büntetőeljárást kezdeményez az annak megindítására jogosult szervnél. Ha az alapvető jogok biztosa vizsgálata során szabálysértés vagy fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúját észleli, szabálysértési, illetve fegyelmi eljárást kezdeményez a szabálysértési, illetve a fegyelmi eljárás lefolytatására jogosult szervnél.

De lege ferenda elképzelhető lenne még néhány hatáskör, például, hogy a megújult polgári peres szabályokba[31] illesztve szakhatósági véleményként vehessék figyelembe az ombudsmani ajánlásokat.

Biztosak lehetünk abban, hogy a veszélyhelyzetet[32] követően számos közigazgatási eljárás fog – indokoltan vagy indokolatlanul – az ombudsmannál landolni.

Felhasznált irodalom

Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art, 2018.

Cservák Csaba: Az alapvető jogok biztosa nemzetközi összevetésben, Polgári szemle, XIII. évf., 2017/4-6.

Cservák Csaba: Az ombudsmantól az alkotmánybíróságig – az alapvető jogok védelmének rendszere, Debrecen, Licium-Art, 2013.

Cservák Csaba: Milyen a magyar kormányzati rendszer? – A kormányforma fejlődése és problémái?, Jogelméleti szemle, 2001/4.

Jakab Éva: Jogtörténet és jogösszehasonlítás, in Nagy Csongor István (szerk.): Liber Amicorum János Martonyi – Ünnepi kötet Martonyi János tiszteletére – Festschrift für János Martonyi – Mélanges en l’honneur du János Martonyi, HVG-ORAC, Budapest, 2014.

Juhász Imre: A polgári perrendtartás elmúlt tíz évi egyes reformjairól, Jogalkotási tükör, Budapest, Patrocinium, 2018.

Juhász Imre: Reformok a polgári perrendtartás korszerűsítése érdekében 2010-2018 között, KRE-DIt 2020/1.

Juhász Zoltán: Az igazságszolgáltatás és az ombudsmani jogvédelem viszonya, in Hajas Barnabás–Szabó Máté (szerk.): Az ombudsmani intézmények újraszabályozása a 21. században Magyarországon és Európában, Budapest, Országgyűlés Hivatala, 2012.

Kucsko-Stadlmayer, Gabriele: Európai ombudsman-intézmények, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010.

Lukácsi Dániel Csaba: Az Országgyűlés ellenőrző szervei, KRE-DIt, 2019/1.

Simicskó István: A világjárvány és a hibrid hadviselés egyes összefüggései az álhíresztelések terjedésének tükrében, Acta Humana, VIII. évf., 2020/2.

Simicskó István: Veszélyhelyzet van, KRE-DIt, 2020/1.

Sólyom László: Az ombudsman „alapjog értelmezése” és „normakontrollja”, Fundamentum, V. évf., 2001/2.

Somody Bernadette: Hol húzódnak az ombudsman alapjog-értelmezésének határai?, Jogtudományi közlöny, LIX. évf., 2004/10.

Stumpf István: A járvány hatása az alkotmányos hatalomgyakorlásra, in Körösényi András (et al.) (szerk.): Vírusba oltott politika : Világjárvány és politikatudomány, Budapest. Napvilág Kiadó, 2020.

Stumpf István: Állam és alkotmányosság a járvány hálójában, in Pongrácz Alex (szerk.): Ünnepi tanulmányok a 65 éves Cs. Kiss Lajos tiszteletére. Ut vocatio scientia, Budapest, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2021.

Sziklay Júlia: Hatalommegosztás és ombudsmani intézmények az európai jogállami kultúrában, in Hajas Barnabás – Szabó Máté (szerk.): Az ombudsmani intézmények újraszabályozása a 21. században Magyarországon és Európában, Budapest, Országgyűlés Hivatala, 2012.

Trócsányi László: A különleges jogrend elméleti kérdései, in Nagy Zoltán – Horváth Attila: A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021.

Varga Zs. András: Ombudsmanok Magyarországon, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2004.

Hivatkozások

  1. Ld. Lukácsi Dániel Csaba: Az Országgyűlés ellenőrző szervei, KRE-DIt, 2019/1.
  2. Varga Zs. András: Ombudsmanok Magyarországon, Budapest, Rejtjel Kiadó, 2004, 14.
  3. Gabriele Kucsko-Stadlmayer: Európai ombudsman-intézmények, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2010, 27.
  4. Továbbá a tisztség történeti kialakulásának elemzése is segít a jogösszehasonlításban és az ombudsman adekvát státuszának kialakításában. Vö. Jakab Éva: Jogtörténet és jogösszehasonlítás, in Nagy Csongor István (szerk.): Liber Amicorum János Martonyi – Ünnepi kötet Martonyi János tiszteletére – Festschrift für János Martonyi – Mélanges en l’honneur du János Martonyi, HVG-ORAC, Budapest, 2014.
  5. Varga: Ombudsmanok Magyarországon, 32.
  6. Ld. Cservák Csaba: Az ombudsmantól az alkotmánybíróságig – az alapvető jogok védelmének rendszere, Debrecen, Licium-Art, 2013, 29–31.
  7. „Az általános hatáskörű országgyűlési biztos eljárásának tárgya az alapvető jogokkal összefüggő visszásság. A visszásságnak (jogsérelemnek vagy a jogsérelem közvetlen veszélyének) tehát mindig valamely alapvető joggal kapcsolatban kell fennállnia. A közigazgatás jogszabálysértő vagy hibás működése, az úgynevezett közigazgatási hiba önmagában nem alapozza meg az ombudsmani kezdeményezést, ajánlást. Az „alkotmányos visszásság” kategóriája nem a „maladministration” szó magyar fordítása, nem a közigazgatási hiba magyar jogszabályi megfelelője. Nem is kell annak lennie, hiszen a magyar országgyűlési biztos funkciója nem a közigazgatás tevékenységének ellenőrzésére irányul. Ezt azonban a hazai országgyűlési biztosi gyakorlat nem vállalta fel a jogbiztonsághoz és tisztességes eljáráshoz való jog – ombudsman által alkotott – fogalmán keresztül igyekezett igazolni a közigazgatási hibáknak, a közigazgatás törvényes és tisztességes működésének a vizsgálatát.” Ennek talán csak látszatra mond ellent, miszerint „…nem vitatható, sőt inkább megerősíthető, hogy a tisztességes eljárás fogalmi definíciója részben hasonlóságot mutat a hagyományos ombudsmani hatáskörbe tartozó közigazgatási hiba fogalmával” Somody Bernadette idézi a biztosi beszámolót (1999., 39.), Somody Bernadette: Hol húzódnak az ombudsman alapjog-értelmezésének határai?, Jogtudományi közlöny, LIX. évf., 2004/10, 328.
  8. Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art, 2018, 56–59.
  9. Vö. Cservák Csaba: Milyen a magyar kormányzati rendszer? – A kormányforma fejlődése és problémái? Jogelméleti szemle, 2001/4.
  10. Ld. 1993. évi LIX. törvény
  11. Cservák: Az ombudsmantól az alkotmánybíróságig, 35–38.
  12. Alaptörvény P. cikk A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.(2) A termőföld és az erdők tulajdonjogának megszerzése, valamint hasznosítása (1) bekezdés szerinti célok eléréséhez szükséges korlátait és feltételeit, valamint az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre és a családi gazdaságokra, továbbá más mezőgazdasági üzemekre vonatkozó szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.
  13. Alaptörvény XXIX. cikk(1) A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez. A Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz.(2) A Magyarországon élő nemzetiségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre.(3) A Magyarországon élő nemzetiségek jogaira vonatkozó részletes szabályokat, a nemzetiségeket és a nemzetiségként való elismerés feltételeit, valamint a helyi és országos nemzetiségi önkormányzatok megválasztásának szabályait sarkalatos törvény határozza meg. Sarkalatos törvény a nemzetiségként való elismerést meghatározott idejű honossághoz és meghatározott számú, magát az adott nemzetiséghez tartozónak valló személy kezdeményezéséhez kötheti.
  14. Egyes megközelítések szerint ezen szabályok – különösen az Alkotmánybíróság később említendő szabályozásához képest – dicséretesek, ugyanis a vonatkozó szakmai gyakorlatot kifejezetten az alkotmányos alapjogok tekintetében várják el. Például egy kiváló agrárjogász professzor nem biztos, hogy az alkotmányjog tekintetében is releváns tudással rendelkezik… Alkotmánybíró viszont lehet egy 45. életévet betöltött szakember, bármilyen jogterületen is tevékenykedik. (Tegyük hozzá, az Alkotmánybíróság az egyes szakjogágak normáit veti össze az Alaptörvénnyel, így az előbbiek terén is fontos a kiemelkedő szakértelem. A 15 alkotmánybíró tudása úgymond összeadódik. Az általános ombudsman azonban leginkább alapjogi összefüggésekkel foglalkozik, így nála tényleg még inkább fontos az ilyen szabályozás. Ld. Cservák: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, 67.
  15. A – jogszabályi alapot nélkülöző – gyakorlat Svédországban az, hogy az ombudsmanok szinte mindig korábbi magas beosztású bírák. Lengyelországban kifejezetten „kiemelkedő jogi tudás” a jelölési feltétel, míg Romániában ezzel párhuzamosan a miénket is jóval meghaladó 18 év gyakorlatot várnak el az ombudsmantól. Sziklay Júlia: Hatalommegosztás és ombudsmani intézmények az európai jogállami kultúrában, in Hajas Barnabás – Szabó Máté (szerk.): Az ombudsmani intézmények újraszabályozása a 21. században Magyarországon és Európában, Budapest, Országgyűlés Hivatala, 2012, 19.
  16. Cservák: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, 68.
  17. Ajbtv. 16. § (1) Az alapvető jogok biztosának a megbízatása megszűnik b) a halálával, c) a lemondásával, d) ha a megválasztásához szükséges feltételek már nem állnak fenn, e) az összeférhetetlenség kimondásával, f) a felmentésével vagy g) a tisztségtől való megfosztással.
  18. Ajbtv. 17. § (1) Az alapvető jogok biztosa helyettesének megbízatása megszűnik b) a halálával, c) a lemondásával, d) ha a megválasztásához szükséges feltételek már nem állnak fenn, e) az összeférhetetlenség kimondásával, f) a felmentésével vagy g) a tisztségtől való megfosztással.
  19. Sólyom László: Az ombudsman „alapjog értelmezése” és „normakontrollja”, Fundamentum, V. évf., 2001/2, 14.; A volt államfő utal arra is, hogy ez az értelmezés alkalmanként és ombudsmanonként (így az adatvédelmi és az általános biztos viszonylatában) változó lehetett.
  20. Varga: Ombudsmanok Magyarországon, 77.; A szerző – mint az ombudsman hivatalának korábbi vezetője – nyilván a gyakorlatban is alkalmazta ezen értelmezést. Utal arra, hogy az Alkotmány eredeti szövege az „alkotmányos jogokat érintő eljárásokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat” utalta az ombudsman hatáskörébe, míg a vonatkozó miniszteri indokolás utalt arra, hogy ezeken nem csak államigazgatási eljárásokat érthetünk.
  21. Vö. Cservák: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, 96–98.
  22. A gyakorlat szerint közömbös, hogy magánszektorban tevékenykedő közszolgáltató (kórház, szociális intézmény, víziközmű) a vizsgált szervezet, vagy pedig az állami infrastruktúra része (posta, telekommunikációs cég, elektromos hálózat, vasút). Van, ahol az állam meghatározó tulajdonosi részesedéséhez vagy befolyásához kötik a vizsgálódási lehetőség megnyitását. (Görögország, Svédország, Izrael, Málta, Portugália) Az is előfordul, hogy egymással sajátos alá-fölérendeltségi viszonyban lévő magánszemélyek kapcsolatrendszerének emberi jogi relációit is vizsgálhatja a biztos. (Pl.: Portugália) Görögországban magánjogi jogalanyok gyermekjogokat érintő aktusait lehet górcső alá venni. Ld. Kucsko-Stadlmayer: Európai ombudsman-intézmények, 51–52.
  23. Ez alól látványos kivétel a svéd, finn és lengyel modell. Előbbi kettőben arra is van mód, hogy a biztos érdemben beavatkozzon a bírósági eljárásba, tájékoztatást kérjen a bírótól és végső soron befolyásolja a döntést! E jogkörökkel azonban – a betű szerinti törvényi felhatalmazás ellenére – természetesen viszonylag visszafogottan élnek, leginkább eljárási mulasztások esetében. Szlovéniában a biztos eljárási késedelem és nyilvánvaló hatásköri visszaélés esetén avatkozhat be a bírósági szakaszban lévő ügyekbe. Szlovákiában a bíróság „elvi hibája” esetére a törvény biztosítja az ombudsman jogát a beavatkozásra, ezen megfogalmazás azonban – a gyakorlat alapján is – igen képlékeny. Kucsko-Stadlmayer: Európai ombudsman-intézmények, 55–56.
  24. Juhász Zoltán: Az igazságszolgáltatás és az ombudsmani jogvédelem viszonya, in Hajas Barnabás–Szabó Máté (szerk.): Az ombudsmani intézmények újraszabályozása a 21. században Magyarországon és Európában, Budapest, Országgyűlés Hivatala, 2012, 34–35.
  25. Cservák: Az ombudsmantól az alkotmánybíróságig, 66-67.
  26. Ld. Cservák Csaba: Az alapvető jogok biztosa nemzetközi összevetésben, Polgári szemle, XIII. évf., 2017/4-6, 259–275.
  27. Uo.
  28. Ajbtv. 31. § (4) Ha a vizsgált hatóságnak nincs felügyeleti szerve, az alapvető jogok biztosa a vizsgált hatóság számára tesz ajánlást.
  29. Ajbtv. 31. § (1) Ha az alapvető jogok biztosa a lefolytatott vizsgálat alapján arra a megállapításra jut, hogy az alapvető jogokkal kapcsolatos visszásság fennáll, annak orvoslására – a vizsgált hatóság egyidejű tájékoztatása mellett – ajánlást tehet a vizsgált hatóság felügyeleti szervének. A felügyeleti szerv az ajánlás tekintetében kialakított érdemi állásfoglalásáról, illetve a megtett intézkedésről az ajánlás kézhezvételétől számított harminc napon belül értesíti az alapvető jogok biztosát.(2) Ha a felügyeleti szerv az ajánlásban foglaltakkal nem értett egyet, az erre vonatkozó közlés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül az alapvető jogok biztosa tájékoztatja a felügyeleti szervet az ajánlás fenntartásáról, módosításáról vagy visszavonásáról.(3) Ha az alapvető jogok biztosa az ajánlást módosítja, azt a megteendő intézkedések szempontjából új ajánlásnak kell tekinteni.
  30. Cservák: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, 95.
  31. Vö. Juhász Imre: Reformok a polgári perrendtartás korszerűsítése érdekében 2010-2018 között, KRE-DIt 2020/1,valamint Juhász Imre: A polgári perrendtartás elmúlt tíz évi egyes reformjairól, Jogalkotási tükör, Budapest, Patrocinium, 2018.
  32. Ld. Ehhez Simicskó István: Veszélyhelyzet van, KRE-DIt, 2020/1; vö. Simicskó István: A világjárvány és a hibrid hadviselés egyes összefüggései az álhíresztelések terjedésének tükrében, Acta Humana, VIII. évf., 2020/2, 31–42.; Stumpf István: Állam és alkotmányosság a járvány hálójában, in Pongrácz Alex (szerk.): Ünnepi tanulmányok a 65 éves Cs. Kiss Lajos tiszteletére. Ut vocatio scientia, Budapest, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2021, 435–452.; ill. Stumpf István: A járvány hatása az alkotmányos hatalomgyakorlásra, in Körösényi András (et al.) (szerk.): Vírusba oltott politika : Világjárvány és politikatudomány, Budapest. Napvilág Kiadó, 2020, 73–88., továbbá Trócsányi László: A különleges jogrend elméleti kérdései, in Nagy Zoltán – Horváth Attila: A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021, 26–36.