Beküldve:

Kovácsné Molnár Anna: A gyermekvédelem kialakulása és kiterjesztése Magyarországon

Bevezetés

Kutatómunkám során a büntetőeljárás egyik különleges bánásmódot igénylő sértettjeiről, a gyermekekről írok, akiknek védelmében egyre globálisabban előtérbe kerültek a jogi szabályozások. Figyelembe véve a tizennyolc éven aluli gyermek, mint sértett sajátos jogi helyzetét, lehetőségeit a büntetőeljárás során, a magyar jogi szabályozást, annak uniós és nemzetközi hátterét, amely alapul szolgált a kodifikációs eljárásnak. Továbbá elemzem a Gyermekvédelmi törvény által, az Egyházjogi törvény és az Alaptörvény által biztosított gyermeki jogokat, ezzel is összehasonlítva a különböző jogi szabályozások által biztosított lehetőségeket a gyermekek számára. A gyermekbarát igazságszolgáltatást elemezve kitekintést teszek a nemzetközi gyermekvédelem irányába, amely hatással volt hazánk jogalkotására is.

A gyermekvédelem kialakulása Magyarországon

A gyermekek kiemelt szerepe, a róluk való gondoskodás, már Szent István korában is megfigyelhető, hiszen első királyunk is törvénykezett az özvegyek és az árvák védelméről.[1]

A középkorban, a magyar jogrend számára elsődlegesen a vagyonnal rendelkező árvák védelme szerepelt kiemelt helyen, és a szegény árvák nem kaptak szerepet. A kereszténység megerősödésével egyidőben, változott a helyzet. Az egyházak ösztönzésének köszönhetően, a közösségek elkezdtek segítséget nyújtani a szegény származású árvák részére is. Az egyház kiemelt szerepet játszott a segítségnyújtásban. Karitász programjával támogatta a szegényeket és elhagyatottakat, amelyet úgynevezett jótékonysági, emberbaráti támogatásként emlegettek. A papok segítői a diakónusok voltak. Rájuk hárult a feladat, hogy a szegények részére ajándékokat gyűjtsenek a hívőktől, amelyet később szétosztottak a rászorulók között. A rendszer, olyan szülők számára, akik valamely oknál fogva nem akarták vagy nem tudták megtartani gyermeküket, lehetőséget nyújtott arra, hogy a templom ajtajánál belülről elhelyezett márványmedencébe, helyezzék a nem kívánt kisdedet. Az így elhelyezett gyermeket, az istentiszteletet követően, a püspök megmutatta a hívőknek, akik magukhoz vehették és vállalhatták annak felnevelését. Amíg a katolikus egyházak a gyermek elkövetőkre kiszabott büntetéseket szabályozták, addig más egyházak a gyermekek gondozását igyekeztek szabályozni. Az egyházközösségek árvaházakat[2] és menhelyeket hoztak létre, ahol gondoskodni tudtak a rászorult gyermekekről. Mivel a keresztény hitűek elítélték a gyermekek kitevését és a gyermekgyilkosságot is, munkálkodásuk révén segítséget kívántak nyújtani a gyermekek megmentéséhez. Az európai keresztényeszme a gyermekek szeretetben való felnevelését hirdeti. A két évezredes múltra visszatekintő szemlélet, a nyugati civilizációra is nagy hatással volt és van jelenleg is. Szent István időszakában, Gellért, csanádi püspök, az országot járva, igyekezett összegyűjteni az árván maradt gyermekeket, és otthont teremtett nekik. A Szent István korában kialakult szegény-sorsú és árván maradt gyermekek védelme, európai szinten is kiemelkedő jelentőségűnek tekinthető, de lényegében a 18. századig kiemelkedő változás ez ügyben nem történt.[3]

A Szent Özséb megalapította a magyar pálos rendet, amelynek célja a betegek ápolása, továbbá az elhagyatott és árva gyermekek gondozása volt.[4]

Míg a középkori társadalomban az uralkodó Isten akaratából cselekedett, a kialakult új társadalomban, a magas méltóságú egyházi személyek azon munkálkodtak, hogy fenntartsák az uralkodók hatalmát. A korszakra az emberek vallásos nevelése volt a jellemző, amelynek köszönhetően, az oktatás középpontjában az erkölcsi nevelés állt. Ezen nevelés mellett a testiséget bűnös eszmének tartották. A gyermekek ártatlanságával ellentétes gyermeki romlottság jelen van a teológiai vitákban is.[5]

Az eltorzult gyermekszemléletnek köszönhetően, a gyermeket alapból rossznak vélték, és úgy gondolták, hogy ki kell űzni a gonoszságot a gyermekből.[6]

A gyermeki oktatás szigorú módszerei közé tartozott a testi fenyítés, amely az eredendő bűn szemléletének, illetőleg az ember származásának a kánonjogi szemlélete. Ez a jellegű oktatás az 1868. évi LIX. törvénycikk hatálybalépéséig, az egyházi bíróságok hatáskörébe tartozott. A kánonjog védte a házasság intézményét. Ezen oknál fogva megkülönböztette a házasságon kívül született gyermekeket, és kizárta őket az öröklésből, nem csupán a nemesi cím, de a vagyon tekintetében is.[7]

Magyarországon erre a korszakra az egyházi iskolai oktatás volt a jellemző, ahol idegen oktatók tartották az oktatást, akik a hittérítés mellett feudális termelést is tanítottak. Az oktatás jellemzően kolostorokban zajlott. Ebben az időszakban nem volt hazánkban jellemző az egyetemi oktatás. Ebből adódóan a tudásra vágyó fiatalok a nyugati egyetemeken folytathatták tanulmányaikat.[8]

A középkor végére, a reneszánsz korszak második felében, nőtt az árvaházak és szeretetházak száma. Míg az új árvaházakban többnyire árva és elhagyott gyermekek gondozása zajlott, addig az ispotályokban együtt voltak a betegek a gyermekekkel és a csavargókkal. Ezek az új intézmények a kolostorokhoz tartoztak. A 17. században, az árvaházakban a testi fenyítés volt a jellemző. A gyermekeket, akiket bűnösnek véltek, börtöncellákban helyezték el, ahol élelemként naponta egy alkalommal kaphattak kenyeret és vizet.[9]

A 17. századra jellemző gyermekkép, az újkorra átalakult. Az új nézet a felső társadalmi osztályokban alakult ki, amely szerint, a gyermekkor időszaka a krisztusi ártatlanságra vezethető vissza, ami a védtelenség és a kiszolgáltatottság időszaka. Ebben a korszakban került előtérbe a szülők felelőssége is.[10]

A 18. században, a hazai gyermekvédelem történelmében jelentős szerepet játszott Mária Terézia és fia, II. József oktatási nevelési intézkedése. A kitűzött cél egy olyan oktatási rendszer létrehozása volt, amely felett az uralkodó gyakorolja a felügyelet jogát. 1806-ban Budán kiadták a II. Ratio Educationist. A rendelkezésnek köszönhetően, a katolikus iskolák számára volt kötelező lett a nemzetek anyanyelvi iskolai tanítása, és ingyenessé vált az alsófokú iskolai oktatás.[11]

Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter 1848-ban beterjesztett a népoktatás kérdésével foglalkozott törvényjavaslatában. „A bécsi kormány egyebekben a népoktatást hazánkban is az egyházak belső ügyének tekintette. Az iskolák és osztályok számának szaporítását, a tanítók anyagi helyzetének javítását, az iskolaépületek bővítését, a helyi iskolafelügyelet az iskolatanácsos gondjaira bízta.”[12]

Hazánkban a gyermekvédelem a 19. század második felében kezdett kifinomulni, a gazdasági és társadalmi elvárásoknak köszönhetően. Mivel erre az időszakra az a szemlélet volt jellemző, hogy a lelenc gyermek teher a társadalom számára, olyan nevelésben részesítették ezen gyermekeket, amelynek köszönhetően munkaképes állampolgárrá válhattak.[13] Mivel megnövekedett a közápolásra szoruló[14] gyermekek száma és ezzel együtt az árvaházak száma is, szükségessé vált egy új intézmény létrehozása. Ebből adódóan, 1889-ben létrejött a Gyermekvédő Egyesület. Mérlegelve a kor nemzetközi hatásait és a hazai gyakorlati tapasztalatokat, 1898-ban megalkották első gyermekvédelmi törvényünket,[15]amelynek kitűzött célja az volt, hogy a hét éves kor alatti elhagyatottak részére az ápolási költségek fedezését megvalósítsa az Országos Betegellátási Alap révén. A törvényt viszont nem követte végrehajtási utasítás, ezért a kitűzött célt nem sikerült elérni. Az törvényünk, amely ténylegesen életbe lépett, a gyermekmenhelyek felállításáról szólt.[16] Ugyan megalkotására 1901-ben került sor, de csak 1903-ban jelent meg. Az elenyésző állami segítség miatt, a fejlesztések adományokból valósultak meg a karitásznak köszönhetően. Ebben nyújtott segítséget az 1906-ban megalakult Gyermekvédő Liga. A Ligának köszönhetően, állami és karitatív jellegű gyermekvédelem alakult ki, amely a közadakozás révén megerősödött.[17]

A 20. században a gyermekek védelme egyre inkább előtérbe került. Az újonnan létrejött nőegyesületek, szövetségek, gyermekvédő ligák tevékenyen is részt vettek a gyermekvédelemben. A Tanácsköztársaság lehetőséget nyújtott a törvénytelen gyermekek egyenjogúsítására, továbbá arra, hogy az elhagyott gyermekek nevelőszülőkhöz kerülhessenek. Az iskolagyámok és iskolaorvosok képzésével a gyermekbetegségek elterjedését kívánták visszaszorítani. Ebben az időben elkezdődött az egyházi iskolák államosítása. 1925-ben létrejött a Zöldkeresztes Mozgalom, amely meghatározta az alapját a gyermekek megsegítésének, a szociális munkának.[18]

Az 1944. évi V. törvénycikk a családbafogadásról és a tartásról való gondoskodás előmozdítása tárgyában, bevezette a családbafogadás intézményét, amelynek köszönhetően, a családbafogadott kiskorúról úgy tudott gondoskodni az új családja, hogy nem volt szükség örökbefogadásra. A gyámsági törvény néven ismert jogszabály 1945. után hatályát vesztette. Ezzel egyidőben, újra előtérbe került az egyházak gyermekvédelme, ami vissza-vezethető arra, hogy a háború révén megsokszorozódott az elárvult gyermekek száma. Sztehló Gábor evangélikus lelkész fáradhatatlan munkája révén, az árván maradt gyermekek számára harminc otthont teremtett. Az árván maradt gyermekek sorsát a 10.470/1945. (XI. 6.) ME rendelet igyekezett rendezni. Majd 1948-ban a 12.050/1948. számú kormányrendelet létrehozta az Állami Gyermekvédő Intézetet, amelyet 1963-ban Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetre változtattak. Az 1950-es éveket követően, több családjogi törvény is megalkotásra került.

A Gyermekek Jogairól szóló 1989-es New York-i Egyezmény hatására, – amelynek célja, hogy a hatósági beavatkozást, mindig előzze meg egy önkéntes ellátásra épülő gyermekvédelmi eljárás – létre jött az 1997. évi XXXI. törvény.

1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (Gyvt.)

A Parlament az 1997. április 22-ei ülésnapján közmegegyezéssel fogadta el a jogszabályt, mellyel új korszak kezdődött a gyermekvédelem terén.

Ugyan a törvény a gyermekjogokról szól, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szülőket sem, akik a gyermekek neveléséről gondoskodnak. Hiszen a gyermeknek családban kell felnőnie, ahol a szülők biztosítják számára a gyermeki jogokat, és az életkoruknak megfelelő erkölcsi, testi, szellemi fejlődést. Ezt a fejlődést kívánja biztosítani az egyház a gyermekek számára, az oktatást is az egyházi fenntartású intézményei révén.

A törvény célul tűzte ki a rászoruló gyermekek esélyegyenlőségének növelését. Ennek elősegítésére igyekszik megteremteni a körülményeket a gyermek testi, erkölcsi, érzelmi fejlődéshez, biztosítani a saját családjában való nevelkedésének jogát, különleges védelmet a bántalmazással és az elhanyagolással szemben, emberi méltósága tiszteletben tartását, a fogyatékos gyermek fokozott védelmét, továbbá vér szerinti családjának megismeréséhez való jogát. Ezen felül a szülővel való kapcsolattartás jogát, a szabad vélemény kinyilvánításához, és a panaszhoz való jogát, illetve elhelyezésének időszakos felülvizsgálatát.[19]

A Gyvt. rendelkezik a gyermekvédelem alapját képező pénzbeli és természetbeni, illetőleg a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról[20] a gyermekvédelmi szakellátásokról, mellyel a jogalkotó a gyermekbántalmazásokkal szembeni védelmet kívánja biztosítani, továbbá a gyámhatósági intézkedésekről. Ezen kívül kibővítette az átmeneti nevelésbe vett kiskorú örökbefogadásának lehetőségeit is.[21]

A törvényben meghatározott gyermekvédelmi szakszolgáltatást a Kormány egyházi fenntartóval kötött szerződés útján is biztosíthatja.[22] A Kormányrendelet által biztosított fenntartói feladatok ellátására az a bevett egyház, vagy annak belső egyházi jogi személye, továbbá az olyan nyilvántartásba vett egyház, bejegyzett egyház és azok belső egyházi jogi személye jogosult, amely a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 9/D. § (5) bekezdése, illetve 9/F. § (1) bekezdése szerinti, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi vagy szociális feladatok ellátására is kiterjedő megállapodással rendelkezik.[23]

A mai napig hatályban lévő jogszabály többszöri módosításon esett keresztül, ezzel is követve a nemzetközi elvárásokat a gyermekvédelem terén.

2011. évi CCVI. törvény által biztosított jogok

A jogszabályt az Országgyűlés a 2011. december 30.-i ülésnapján fogadta el, és 2011. december 31.-én hirdette ki. 2012. március 1. napján lépett hatályba. A 2011-ben benyújtott egyházügyi törvényjavaslat elsődleges célja az volt, hogy az 1990. évi IV. törvény által adott visszaélési lehetőségeket megszüntesse. A 2012-től hatályos szabályozás azonban nem felelt meg a hazai és a nemzetközi gyakorlatban elfogadott alkotmányos elvárásoknak. Emiatt az Alkotmánybíróság, a 164/2011. (XII. 20.) AB határozat határozatában megsemmisítette.

A mai napig is hatályos rendelkezés 2019. április 16 napján lépett hatályba, megalkotásával szemben alapvető elvárás volt az alkotmányos elvárásokhoz való igazodás, továbbá Alaptörvénnyel való összhang létrehozása.

A törvény preambuluma rendelkezik arról, hogy a magyarországi egyházak és vallási közösségek magas értékrendet teremtő közösségi tényezői a társadalomnak, amelyek hitéleti tevékenységük mellett, a gyermek- és ifjúságvédelem terén is fontos szerepet töltenek be hazánk életében.[24] A jogszabályi rendelkezés lehetővé teszi és el is várja a szülőktől és a gyámoktól, hogy a kiskorú gyermekük erkölcsi, vallási neveléséről gondoskodjanak, továbbá hogy eldöntsék, milyen vallás oktatásában részesüljön a gyermek. A gyermek- és ifjúságvédelmi intézményeknek lehetősséget kell teremteniük a gyermekek számára a lelkiismeret és vallásszabadság gyakorlására egyéni és közösségi szinten is, tekintettel arra, hogy az a gyermekek fejlődését szolgálja.[25] A szülőnek azon jogát, amely alapján megválaszthatja gyermeke neveltetését, az Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdése is biztosítja. Ezt a jogot kívánta biztosítani a jelen jogszabály is. A szülői jogokra enged következtetni a Gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény is.[26]

Az egyháznak joga van nevelési, oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményeket létesíteni, a gyermekek fejlődésének elősegítése céljából.[27]

2020. évi XXVIII. törvény az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről

Az egyházak gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepéről szóló törvény 2020. augusztus 1. napján lépett hatályba. A legújabb módosítása 2022. május 25. napjától hatályos.

A törvény összhangban az Alaptörvényi rendelkezésekkel hangsúlyozza, hogy Magyarország méltányolja az egyházak által vállalt és teljesített szociális és gyermekvédelmi feladatok elvégzését, és munkájuk elősegítése érdekében fontosnak tartja, hogy az egyházakkal való kapcsolattartás erősebbé váljon, ezáltal is megfelelve az Alaptörvény VII. cikke szerinti együttműködési elvárásnak, amely a bentlakásos szociális és gyermekvédelmi intézményekben élők gondoskodását teszi lehetővé. Emellett az Alaptörvény XVI. cikke alapján biztosítja a gyermeki jogok védelmét és XIX. cikke alapján igyekszik a rászorulók szociális biztonságát megteremteni.[28]

A Kormány az Alaptörvényben deklarált állami kötelezettségeket nem átruházni kívánja az egyházra, hanem hatékonyabb feladatellátás biztosítását kívánja elérni, az egyház közreműködésével.[29]

Továbbá az a kormányzati cél, amely megerősíti az egyházak szerepét a gyermekvédelemben, egyúttal egy magasabb színvonalú szociális gondoskodás átvállalását is eredményezi az egyház részéről, amely hosszú távon garanciát nyújt a gyermekvédelem terén.[30]

Magyarország Alaptörvénye

Magyarország Alaptörvénye 2011. április 25. napján lépett hatályba. Többszöri módosítást követően, a jelenlegi változata, amely a kilencedik módosítás, 2023. január 1. napjától hatályos.

Alaptörvényünk a magyar jogrend alapja, amely egy közös értékrendet teremtve, a megszületett gyermekeket és az eljövendő nemzedékek érdekeit védi. Kifejezve a nemzeti akaratot, a gyermekek érdekeit szolgáló alapokat teremt ahhoz, hogy a jövő nemzedéke erős közösséggé tudjon válni. Az Alaptörvény L cikk (1) bekezdése, a Nemzeti Hitvallással egységben meghatározza, hogy a felnövekvő generáció részére méltóságos életet kell biztosítani, amely alapja összefügg a családi élettel. Hiszen a gyermek születésének és neveltetésének alapfeltétele, hogy az anya nő, az apa pedig férfi.

Az Alaptörvény XV. cikk (5) pontja garanciát biztosít arra, hogy hazánk megteremti a családok, gyermekek, nők, idősek és a fogyatékkal élők jogszabályi védelmét, amely biztosítja a gyermekek számára a szükséges testi, szellemi, erkölcsi fejlődést azáltal, hogy a szülőnek lehetővé teszi a gyermeknevelés megválasztásának jogát. Továbbá kötelezi a szülőket a gyermekekről való gondoskodásról, amely annak oktatását is magában foglalja. A nagykorúvá vált gyermekek számára előírja, hogy gondoskodjanak szüleikről úgy, ahogyan azt ők is tették neveltetésük során.

XVI. cikk (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi, erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ezen rendelkezéssel az államra olyan feladat hárul, amely kötelezi a megfelelő jogszabályi környezet és intézményrendszer létrehozását és fenntartását, amelyek garanciát nyújtanak a gyermek születésétől kezdve, önazonosságának megőrzésére és megvédésére. A rendelkezés megalkotásának hátterében állt, a nyugati világ azon felfogása, amely modern ideológiai folyamatok révén, veszélyezteti a gyermekek egészséges testi, lelki fejlődéshez való jogát. Ennek a visszásságnak elkerülésére garantálja a rendelkezés, a született gyermek nemének önazonossághoz való jogát, amelyet az államnak mindenáron védenie kell. Az emberi méltóság részét képezi a gyermek születési nemének önazonosságához való joga, amelynek részét képezi, hogy a testi-lelki integritását sértő szellemi vagy biológiai beavatkozások ellen is védelemben részesüljön. A javaslat biztosítja a gyermek számára a keresztény kultúra szerinti neveltetését, ezzel is hozzásegítve a felnövekvő generációt, identitásának, szuverenitásának megőrzéséhez.[31]

A XVII. cikk tiltja a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődését veszélyeztető, foglalkoztatását. Ezen rendelkezésekkel is elővetítve, hogy a társadalom alapja a gyermek, és annak védelme testi, szellemi, lelki fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű hazánk számára. Továbbá biztosítani kívánja a fiatalok és szüleik számára a megélhetést nyújtó munkahelyek védelmét, ezzel is megteremtve a családi biztonság alapját.

Gyermekvédelem a 2017. évi XC törvény által

A Ptk. szerint minden ember cselekvőképes, amennyiben cselekvőképességét jogszabály, vagy bíróság nem korlátozza. Ebből adódóan, a cselekvőképes személyek maguk tehetnek jognyilatkozatot. A jogszabály arról is rendelkezik, hogy a 18 éven aluli gyermeket kiskorúnak kell tekinteni, (ez alól kivétel, aki házasságkötés révén nagykorúvá vált). A tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorút a jogalkotó cselekvőképtelennek tekinti. Ez alapján, nincs lehetősége jognyilatkozat tételére, és önállóan nem köthet szerződést sem. Amennyiben mégis jognyilatkozatot tesz, úgy azt semmisnek kell tekinteni. Az a 14 éven felüli kiskorú, aki nem cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképesnek tekintendő. Ezen kiskorú jognyilatkozata érvényes, amennyiben törvényes képviselője ahhoz hozzájárult.[32]

A büntetőeljárási jog megkülönbözteti a sértett jogképességét és cselekvőképességét. Míg a jogképesség arra utal, hogy a sértettnek milyen jogai lehetnek, és milyen kötelezettségek terhelik, addig a cselekvőképesség a sértett büntetőeljárásba történő bevonásának feltételeiről rendelkezik. A sértett és a magánvádló is felléphet személyesen, de jogait képviselője révén is érvényesítheti. A cselekvőképes és korlátozottan cselekvőképes személyek között a különbség, hogy a cselekvőképességében korlátozott személy magánindítványát törvényes képviselője is előterjesztheti. Amennyiben a sértett cselekvőképtelen, úgy helyette kizárólag a törvényes képviselő járhat el. Ilyen esetekben a gyámhatóság is eljárhat. A törvényes képviselő eljárását indokolhatja a 14 éven aluli cselekvőképtelen gyermek érdekeinek képviselete. Ebbe a körbe tartozik a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személy is.[33]

A gyermekek jogai a gazdaság fejlődésével, a kultúra változásával, a technológiai vívmányok előrehaladásával és a társadalmi elvárásokkal együtt folyamatosan fejlődtek és a mai napig fejlődnek. A sértett gyermek jogainak vizsgálatát a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC törvény (a továbbiakban: IV. Be.) hatálya alatt teszem, amelyet az Országgyűlés 2017. június 13. napján fogadott el, és a Köztársasági Elnök 2017. június 26. napján hirdetett ki. A jogszabály 2018. július 01. napján lépett hatályba. Egyik kiemelkedő jelentősége, hogy a bűncselekmények sértettjeinek védelmére összpontosít, amelyet preambulumában is megjelenít.

További védelmet jelentenek az Uniós szabályozások, amelyek a gyermekek érdekeit szem előtt tartva hozzák meg jogszabályi rendelkezéseiket. Tekintettel arra, hogy a gyermek a jövő „palántája” és nélkülük elképzelhetetlen az emberiség túlélése, az Unió és a tagállamok is igyekeznek olyan szemléletet formálni, amely egy ideologizált világot teremthet a gyermekek védelme érdekében. Ennek köszönhetően került a tagállamok jogszabályi rendelkezéseivel implementálásra a sértetti jogok előtérbe helyezése, köztük a gyermekeké, akik különleges bánásmódot igényelnek a büntetőeljárásban.

A IV. Be. XIV. fejezete rendelkezik a különleges bánásmódot igénylő személyekkel szembeni eljárási szabályokról. Az érintett személy életkora alapján különleges elbánásban részesül az eljárás során. Annak megállapítása, hogy az érintett személy jogosult-e különleges elbánásra, a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság részéről, az érintett személlyel történő kapcsolatba lépéstől történhet hivatalból és az érintett indítványára is. Az eljáró hatóság a különleges bánásmódot igénylő személlyel szemben, annak védelme érdekében, a körülményeknek megfelelő intézkedést alkalmaz. A különleges bánásmód megállapításáról nem szükséges határozatot hozni. A jogszabály rendelkezése alapján, a 18. életévét be nem töltött személy különleges bánásmódot igénylő személynek minősül.[34]

A gyermek szó használata arra vezethető vissza, hogy már ezt a kifejezést használta a Gyermek jogairól szóló Egyezmény[35], az Európa Tanács Lanzarote egyezménye[36], az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása[37], továbbá az Európai Unió áldozatvédelmi irányelve[38] is, amely szabályozások gyermekként említik a 18. életévét be nem töltött személyt.

Tekintettel arra, hogy a gyermek lelkét ért sérelmek mély nyomot hagynak egész életük során, komoly kihívást jelent a mai kor számára, hogy olyan védelmi rendszert építsen ki a sértett gyermekek védelme érdekében, amely testi, lelki fejlődésében megkönnyíti és elősegíti a felnőtté válás folyamatát. Megfigyelhető, hogy nagyon sok gyermek válik nemcsak elkövetővé, de áldozattá is világunkban, és ezzel a büntetőeljárásban résztvevő felekké is.[39] Ezt figyelembe véve, egy modern társadalomban kiemelt szerepet kell kapnia a gyermeki jogok betartásának. Erre épül nemcsak uniós, de nemzetközi viszonylatban is, a gyermekközpontú jogalkotás és jogalkalmazás kialakítása. Mivel a gyermeket ért sérelmek hatással vannak egész életük során, – gondolok itt akár egy bántalmazás miatt lefolytatott büntetőeljárásra – nagyon fontos, hogy a büntetőeljárás minden szakaszában tájékoztassuk a gyermeket, hogy mi fog vele történni, és minek, mi lehet a következménye. Éreztetni kell a gyermekkel, hogy az ő személye mennyire fontos, hogy ne érezze magát megaláztatva az eljárás folyamán. Az emberséges, megértő bánásmód, elősegíti a gyermek közreműködését az eljárás során, mind a vallomástételét, mind az egyéb közreműködését illetően, amelyek a gyermekben egyébként is mély nyomot hagynak.[40]

Gyermekbarát vagy gyermekközpontú jogalkotás?

Az Unió jogalkotásai közül, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása olyan gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósítását várja el a tagállamoktól, amely tiszteletben tartja a gyermekek jogait, miközben figyelembe veszi annak érettségi, értelmi szintjét és az adott ügy körülményeit. A gyermek szempontjából az igazságszolgáltatás gyors, életkorának megfelelő, a gyermek jogainak, szükségleteinek figyelembevételével, a tisztességes eljárás szabályait betartva, a magánélet és a családi élet, a méltóság tiszteletben tartásával zajlik.

ENSZ dokumentumok a gyermekközpontú igazságszolgáltatás kifejezést alkalmazzák. Az 1989. évi ENSZ Gyermekjogi Egyezményt, amelyet 10 éves előkészítő munkát követően, 1989. november 20. napján fogadott el az ENSZ Közgyűlése, az Országgyűlés az 1991. évi LXIV. törvény útján hirdette ki. A Magyar Köztársaság megerősítő okiratának letétbe helyezése 1991. október 7-én történt meg, az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál, New Yorkban. Az Egyezmény azon jogok minimumát fogalmazza meg, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára, így a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban való részvételét biztosító jogokat. Az Európa Tanács 2010 novemberében elfogadott „Gyermekbarát Igazságszolgáltatásról szóló Iránymutatása”[41] a gyermek jogainak hatósági eljárásban való védelmét rögzíti, figyelembe véve a nemzetközi dokumentumok gyermekek érdekében tett intézkedéseit. Az Európa Tanács célként tűzte ki a tagállamok közötti egységes eljárás érdekében, az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban, hogy a személyek igazságszolgáltatáshoz és tisztességes tárgyaláshoz való jogát a gyermekek vonatkozásában is érvényesítsék, figyelembe véve a gyermek saját nézeteit és azok kialakítására való képességét.[42]

Az Országos Bírósági Hivatal (továbbiakban: OBH) 5/2012. (VII. 18.) számú OBH Elnöki ajánlás 2.3. pontja alapján létrehozott munkacsoportja, gyermekbarát igazságszolgáltatásról rendelkezik, amely alapján, a polgári és a büntetőügyek tekintetében is, a gyermek érdekeinek szem előtt tartásával, az életkorának megfelelő bánásmódot kell biztosítani. Továbbá elvárásnak tekinti, hogy a bírák megfelelő képzéssel rendelkezzenek, a kiskorúakat érintő ügyek speciális, komplex, bíráskodása érdekében.[43]

A hazai jogalkotásban, az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (Ajbt) 1. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy az alapvető jogok biztosa tevékenysége során – különösen hivatalból indított eljárások lefolytatásával- megkülönböztetett figyelmet fordít a) a gyermekek jogainak védelmére. Az alapvető jogok biztosa 2012. évi projektmunkájában – igazodva az Európai Unió gyermekjogi elképzeléseihez, valamint a Gyermekjogi Ombudsmanok Európai Hálózata és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azonos témájú programjához – a gyermekbarát igazságszolgáltatást helyezte előtérbe.

Ebből adódóan, a kiemelt ombudsmani vizsgálatok előtérbe helyezték a gyermekbarát igazságszolgáltatásra való tekintettel, a nemzetközi kötelezettségvállalások betartását, a mediáció és a konfliktuskezelési eszközök gyermekközpontúságának betartását, amelyek gyorsító hatással lehetnek a hatósági eljárásokra, az áldozatvédelem fontossága mellett. A hagyományos ombudsmani lehetőségeivel a biztos azon tudomására jutott visszaéléseket vizsgálja, amelyek a gyermekek alkotmányos jogait érintik. Azok orvoslására általános és egyedi intézkedéseket is kezdeményezhet. A nyilvánosságot, mint jogvédelmi eszközt használva, a gyermeki jogok védelméért harcol. Az ombudsman ajánlása alapján, a Belügyminisztérium a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Legfőbb Ügyészség, továbbá az ORFK és a biztos munkatársainak részvételével 2012 szeptemberében egyeztető tárgyalást tartottak, ahol elsődleges feladatként a gyermek fogalmának tisztázása merült fel. Lux Ágnes a Gyermekjogi Projekt vezetőjeként akként nyilatkozott, hogy a gyermekvédelemnek nem csupán az igazságszolgáltatás intézményrendszerének keretein belül szükséges érvényesülnie, hanem minden eljárásban, amelynek szereplője a gyermek.[44]

Gyermekvédelem az ENSZ munkásságában

A nemzetközi jogi normák folyamatos figyelmet érdemeltek a gyermekvédelem alakulása során. Az ENSZ már 1924-ben erőfeszítéseket tett a gyermekek bántalmazása, kizsákmányolása ellen, és megalkotta a Gyermekek Chartáját, amely Genfi Nyilatkozat elnevezéssel került a köztudatba. A Genfi Nyilatkozat biztosította a gyermekek számára az alapvető jogokat, de a Népszövetség feloszlásával 1946-ban elvesztette jogi alapját. 1948-ban az ENSZ Közgyűlése egy újabb rendelkezést fogadott el a gyermekvédelem érdekében, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Majd 1959-ben, több éves előkészítő munka után, új szabályozás került elfogadásra, amely ugyan nem bírt kötelező erővel, de megfogalmazta a névhez, az állampolgársághoz továbbá az ingyenes alapfokú oktatáshoz való jogot, és kiszélesítette a gyermeki jogokat. A magas számú csecsemőhalandóság, az alacsony szintű egészségügyi ellátás, a gyermekek bántalmazásáról, kihasználásáról továbbá a fegyveres konfliktusok miatt menekültté vagy áldozattá vált gyermekekről szóló beszámolók arra ösztönözték az ENSZ tagjait, hogy meg kell alkotni egy olyan jogi erővel bíró szabályozást, amely kötelező az ENSZ minden tagja számára. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága felállított egy munkacsoportot, amelyben a világ összes régiója képviseltette magát. Így kezdődtek meg a Gyermekjogi Egyezmény előmunkálatai 1979-ben, a Gyermekek Nemzetközi Évében. 1989-ben az ENSZ egyhangú döntéssel fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt. 1990-ben megrendezésre került New Yorkban egy csúcstalálkozó, amely a „Nemzetközi Csúcstalálkozó a Gyermekekért” címet kapta. Ennek köszönhetően 1990 végére már 57 állam ratifikálta a Gyermekjogi Egyezményt, köztük Magyarország is, és 1995-re célul tűzték ki az egyetemes elfogadást. A kitűzött célt, a világ három országának kivételével, 2014-re sikerült elérni.[45]

A Gyermekjogi Egyezmény biztosítja a gyermekek azon alapvető létszükségleteit, amelyek az egészséges testi, lelki fejlődésükhöz szükségesek (9. és 10. cikkek), így a megfelelő táplálék (26. cikk) és egészségügyi ellátás (24. cikk) és az alapvető oktatáshoz (28. cikk) való jogot is. Ezen felül biztosítja a gyermekek biztonságának védelmét, a bántalmazással szembeni védelmet, továbbá az elhanyagolás és a kizsákmányolás elleni védelmet (19. cikk). Ezalatt kell érteni a menekült gyermekek speciális védelmét, a háborús konfliktusokban való részvétel tilalmát, a szexuális kizsákmányolás tilalmát (34. cikk), illetőleg a gyermekmunka tilalmát (35. és 36. cikkek). Azok az államok, akik az Egyezmény alkalmazása mellett döntöttek, biztosítják az ítélőképessége birtokában lévő gyermek részére, hogy az őt érintő kérdésekben szabad vélemény nyilvánítása legyen értelmi fejlettségét figyelembe véve (13. cikk). Továbbá lehetőséget kell biztosítani a gyermek számára, hogy olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője útján, meghallgassák (13. és 14. cikkek).

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról[46]

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának Iránymutatása elfogadására 2010. november 17. napján került sor, a miniszterek képviselők 1098. ülésén. Maud de Boer Buquicchio, az Európa Tanács főtitkár helyettese, az alábbiakban foglalta össze a gyermekbarát igazságszolgáltatás lényegét: Az Európa Tanács célja a gyermekbarát igazságszolgáltatás elfogadásával, hogy olyan igazságszolgáltatást érjen el az Európai Unió területén, amely attól függetlenül gyermekközpontú, hogy mit tett a gyermek, vagy milyen származású a gyermek. Ezalatt egy olyan baráti igazságszolgáltatást ért, amely odafigyel a gyermekekre, ha kell, figyelmezteti őket, a gyermekek mellett áll, és segíti őket a megoldásban. Mindig elérhető a gyermekek számára, megadja a kellő tiszteletet, gondoskodik, annak védelméről, megfontolja véleményét, és garantálja a tiszteletteljes, szakszerű eljárást.

Függetlenül attól, hogy a tizennyolc éven aluli gyermek áldozat, tanú, vagy elkövető, figyelembe veszi annak életkorát, értelmi fejlettségét, igyekszik csökkenteni a gyermeket ért szenvedések, fájdalmak terhét, és védelmet nyújtani az igazságszolgáltatás során elszenvedett viktimizációval szemben. Lényege, hogy a megfelelő szakértelem biztosításával elnyerje az eljárásban szereplők bizalmát, amely előre mozdítja az igazságszolgáltatást.

Az Iránymutatás kiemelt célja, hogy a nemzeti és helyi politikai döntéshozók számára támaszt nyújtson a gyermekbarát igazságszolgáltatási rendszer létrehozásában.

Zéró tolerancia a gyermekvédelemben

2024. február 26. napján, Orbán Viktor miniszterelnök, napirend előtti felszólalásában, zéró toleranciát hirdetett a gyermekvédelem terét illetően, amely az ENSZ Gyermekvédelmi Egyezményének 19. cikke szerinti zéró tolerancia az erőszakkal szemben. Tette ezt egy olyan incidenst követően, amelynek következtében a köztársasági elnök asszony kegyelmet adott egy pedofil bűncselekmény elkövetőjének, azon meggyőződés okán, hogy a kegyelmet kérő ártatlan volt. Mint miniszterelnök úr elmondta, a gyermeknek abszolút, teljes körű védelmet kell biztosítani és szó sem lehet arról, hogy olyan személy, aki a gyermekek ellen bűncselekményt követ el, kegyelmet kaphasson. Ezen okból fontosnak tartotta a törvények áttekintését és az Alapszabály módosítását is. Indítványozta az ügy kapcsán a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek átvilágítását, hiszen létfontosságú, hogy a gyermekek nevelésével megbízott személy minden tekintetben alkalmas legyen a megbízott feladat ellátására.[47]

Elért eredmények a gyermekvédelem terén

Szent István koráig visszavezethető hazánkban a gyermekvédelem valamilyen formában. A kezdeti időszakban többnyire az egyházi gondoskodás révén fellelhetők a gyermekvédelem eszközei, és azok is leginkább az árván maradt, vagy kivetett gyermekek otthonteremtésére korlátozódtak, később már a gyermek nevelésében, oktatásában is láthatóak a törekvések, amelyek eleinte drasztikus majd egyre humánusabb formát öltöttek. A változó gazdasági és politikai helyzet, továbbá a kor előrehaladtával, a gyermeki védelmet igénylő megmozdulások elkezdtek kibontakozni, majd robbanásszerűen kiszélesedett a gyermekvédelem köre, nemzetközi, uniós és hazai téren egyaránt. A hazai szabályozások igyekeztek követni és beépíteni a joggyakorlatba a gyermekek védelmét szolgáló uniós és nemzetközi elvárásokat, így nagyobb teret engedve a gyermeki jogoknak, és a gyermekvédelemnek.

Bár az egyházi gondoskodás, amely eleinte nagyobb szerepet játszott a gyermekvédelemben, kissé háttérbe szorult az állami törvényhozások mellett, a 21. századra visszanyerte teljes jogú képviseletét a gyermekek nevelését és oktatását illetően.

A megváltozott, gyermekközpontúvá és gyermekbaráttá vált személetnek köszönhetően, a gyermekvédelmet előtérbe helyezték a büntetőeljárás során is, amely kiemelkedő jelentőségű, előremutató változás a hazai jogszabályozásban.

Úgy gondolom, hogy ez a gyermekközpontúvá vált jogi szabályozás szükségszerű volt jelen gazdasági és politikai helyzetünkben, hiszen a család jövője a gyermek, és ha a gyermeket olyan körülmények között neveljük, védjük, amely testi, szellemi, értelmi fejlődését segíti, az a társadalom fejlődésének is előrehaladását szolgálja. Nézőpontom szerint, a gyermek az emberiség jövője is, és amilyenné formáljuk, amilyen impulzusokat erősítünk benne, olyanná válik a társadalom. Tehát a gyermekek fejlődése és védelme érdekében mindent meg kell tennünk, hogy olyan értékeket teremthessünk általuk, amelyek előremutató irányban képesek hatással lenni hazánk társadalmi, gazdasági és politikai fejlődésére egyaránt.

Bibliográfia

Barzó Tímea: A magyar családjog múltja, jelene és jövője 2. Rész: A gyermekvédelem fejlődésének rövid történeti bemutatása és az európai családjog jövője, Családi Jog, 2006/2.

Bereczki Sándor – Komlósi Sándor-Nagy János: Neveléstörténet, Budapest, Tankönyvkiadó, 1988.

Czirják Attila: A gyermekvédelem története, Az 1997. évi gyermekvédelmi törvény megszületéséhez vezető út, 2008, http://rubeus.hu/wp-content/uploads/2013/09/22987_czirjakattila_gyvtortenete_ujabb.pdf (Letöltés 2023. november 20.)

Felkai László-Zibolen Endre: A magyar nevelés története, Budapest, Felsőoktatási Koordinációs Iroda, 1993.

Kratochwill Ferenc: A sértett jogi helyzete a magyar büntető eljárási jogban, A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 9, Budapest, ELTE, 1990.

Lux Ágnes: A gyermekek jogainak védelme, in Kovács Zsolt (szerk.): Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2012. évi tevékenységéről, Budapest, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, 2013.

Magyari Irma – Vári Vince: A különleges bánásmód a büntető eljárásban, fókuszban a gyermekkor, Magyar rendészet, 2020/4.

Mátyás Szabolcs: Magyarország általános bűnözésföldrajzi helyzete, Hadtudományi Szemle, 2017/4.

Mészáros István: A katolikus iskola ezeréves története Magyarországon, Budapest, Szent István Társulat, 2000.

Pukánszky Béla: Neveléstörténet II, Szeged, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, 1992.

Szabolcs Éva: Fejezetek a gyermekkép történeti alakulásából, Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Neveléstudományi Tanszék, Pro Educatione Gebtis Hungariae Alapítvány, 1995.

Veczkó József: Gyermekvédelem Pszichológiai és pedagógiai nézőpontból, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007.

Veczkó József: Gyermek- és ifjúságvédelem Család- és gyermekérdekek, Gyula, APC-Stúdió, 2002.

Egyéb források

A gyermeki jogok története, UNICEF, https://unicef.hu/gyermekjogok/a-gyermekjogok-tortenete (Letöltés: 2024. március 20.)

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról – és annak magyarázata. Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, 2012, https://rm.coe.int/16806a4541 (Letöltés 2024. március 20.)

Az Országos Bírósági Hivatal Elnökének 274/2014. (VI. 27.) OBHE számú határozata „Gyermekbarát Igazságszolgáltatás Munkacsoport” működéséről, a Bjt. 29. § (2) bekezdése alapján bíró kijelöléséről

Orbán Viktor napirend előtti felszólalása, 2024. február 26., https://miniszterelnok.hu/orban-viktor-napirend-elotti-felszolalasa-2024-02-26/ (Letöltés 2024. március 20.)

Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve 24. Fejezet az özvegyekről és árvákról

Hivatkozások

  1. Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve 24. Fejezet az özvegyekről és árvákról ↑
  2. Az első árvaházat Dateo püspök létesítette Milánóban, 785-ben ↑
  3. Veczkó József: Gyermekvédelem Pszichológiai és pedagógiai nézőpontból, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007, 22–26. ↑
  4. Veczkó József: Gyermek- és ifjúságvédelem Család- és gyermekérdekek, Gyula, APC-Stúdió, 2002, 39. ↑
  5. Szabolcs Éva: Fejezetek a gyermekkép történeti alakulásából, Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Neveléstudományi Tanszék, Pro Educatione Gebtis Hungariae Alapítvány, 1995, 6–10. ↑
  6. Bereczki Sándor – Komlósi Sándor-Nagy János: Neveléstörténet, Budapest, Tankönyvkiadó, 1988, 24. ↑
  7. Veczkó: Gyermekvédelem, 24. ↑
  8. Mészáros István: A katolikus iskola ezeréves története Magyarországon, Budapest, Szent István Társulat, 2000, 81. ↑
  9. Veczkó: Gyermek- és ifjúságvédelem, 40. ↑
  10. Pukánszky Béla: Neveléstörténet II, Szeged, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, 1992, 4. ↑
  11. Mészáros: A katolikus iskola, 161–164. ↑
  12. Felkai László – Zibolen Endre: A magyar nevelés története, Budapest, Felsőoktatási Koordinációs Iroda, 1993. 16. ↑
  13. Veczkó: Gyermek- és ifjúságvédelem 41. ↑
  14. Az elhagyott, veszélyeztetett gyermekeket nevezték így ↑
  15. 1898. évi XXI. törvénycikk a nyilvános betegápolás költségeinek fedezéséről ↑
  16. 1901. évi VIII. törvénycikk az állami gyermekmenhelyekről ↑
  17. Veczkó: Gyermek- és ifjúságvédelem 43. ↑
  18. Czirják Attila: A gyermekvédelem története, Az 1997. évi gyermekvédelmi törvény megszületéséhez vezető út, 2008, 11, http://rubeus.hu/wp-content/uploads/2013/09/22987_czirjakattila_gyvtortenete_ujabb.pdf (Letöltés 2023. november 20.) ↑
  19. Gyvt. 6. § ↑
  20. Gyvt. 18. § ↑
  21. Barzó Tímea: A magyar családjog múltja, jelene és jövője 2. Rész: A gyermekvédelem fejlődésének rövid történeti bemutatása és az európai családjog jövője, Családi Jog, 2006/2, 1–10. ↑
  22. Gyvt. 97. § ↑
  23. Gyvt. 5. § b) ↑
  24. T/5315. számú törvényjavaslat indokolással – A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról ↑
  25. 2011. évi CCVI. törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról 2.-3. § (a továbbiakban: 2011. évi CCVI. tv.) ↑
  26. 1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről ↑
  27. 2011. évi CCVI. tv. 12. § ↑
  28. 2020. évi XXVIII. törvény az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről; preambulum ↑
  29. Végső előterjesztői indokolás az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről szóló 2020. évi XXVIII. törvényhez ↑
  30. T/9933. számú törvényjavaslat indokolással – az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről ↑
  31. Végső előterjesztői indokolás Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosításához ↑
  32. Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:8-2:13. § ↑
  33. Kratochwill Ferenc: A sértett jogi helyzete a magyar büntető eljárási jogban, A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 9, Budapest, ELTE, 1990, 33–36. ↑
  34. 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról 81-82. § ↑
  35. 44/25 határozat, Convention on the Rights of the Children (CRC) 1989. november 20. New York; kihirdette az 1991. évi LXIV. törvény 1991. november 22. napján. ↑
  36. A gyermekek védelméről a szexuális kizsákmányolás és a szexuális bántalmazás ellen (2007. október 25.); kihirdette 2015. évi XCII. törvény 2015. július 2. napján. ↑
  37. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról, 2010. november 17. ↑
  38. Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve, 2012. október 25. ↑
  39. Mátyás Szabolcs: Magyarország általános bűnözésföldrajzi helyzete, Hadtudományi Szemle, 2017/4, 497–505. ↑
  40. Magyari Irma – Vári Vince: A különleges bánásmód a büntető eljárásban, fókuszban a gyermekkor, Magyar rendészet, 2020/4, 17–18. ↑
  41. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról – és annak magyarázata. Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, 2012, https://rm.coe.int/16806a4541 (Letöltés 2024. március 20.) ↑
  42. Uo. ↑
  43. Az Országos Bírósági Hivatal Elnökének 274/2014. (VI. 27.) OBHE számú határozata „Gyermekbarát Igazságszolgáltatás Munkacsoport” működéséről, a Bjt. 29. § (2) bekezdése alapján bíró kijelöléséről ↑
  44. Lux Ágnes: A gyermekek jogainak védelme, in Kovács Zsolt (szerk.): Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2012. évi tevékenységéről, Budapest, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, 2013, 111-117. ↑
  45. A gyermeki jogok története, UNICEF, https://unicef.hu/gyermekjogok/a-gyermekjogok-tortenete (Letöltés: 2024. március 20.) ↑
  46. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról – és annak magyarázata. Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, 2012, https://rm.coe.int/16806a4541 (Letöltés 2024. március 20.) ↑
  47. Orbán Viktor napirend előtti felszólalása, 2024. február 26., https://miniszterelnok.hu/orban-viktor-napirend-elotti-felszolalasa-2024-02-26/ (Letöltés 2024. március 20.) ↑

 

Beküldve:

Pétsy Zsolt Balázs: Jelentés a szocialista országok egyházügyi hivatalai képviselőinek konzultatív tanácskozásáról (1986)

Jelen forrásközlés célja a címben szereplő levéltári dokumentum forrásalapon történő szöveges ismertetése, valamint a forrás történelmi jelentőségének bemutatása tudományos kutatási szempontból.

Az itt bemutatott, egy egységet képező négy eredeti dokumentum az MSZMP Központi Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztálya (továbbiakban: Agit. Prop.) 1986-os iratai között található meg a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában (MNL OL)[1]. A forrás a következő dokumentumokból áll: egy eredetileg 14 számozott példányban, magyar nyelven készült, 11 oldalból álló emlékeztető egy példánya, egy 5 számozott példányban készült egyoldalas összefoglaló jelentés egy példánya, valamint két rövid kísérőlevél, melyeket Miklós Imre[2], az Állami Egyházügyi Hivatal[3] (továbbiakban: ÁEH) elnöke küldött Simó Endrének,[4] az Agit. Prop. Osztály munkatársának, illetve Lakatos Ernőnek,[5] az Agit. Prop. Osztály vezetőjének, csatolva az említett emlékeztetőt és a jelentést.

A szocialista országok különböző állami koordináló (hol gyámkodó) szervezeteket hoztak létre az egyházak felügyeletére. Magyarországon ezt a funkciót az Állami Egyházügyi Hivatal töltötte be. A magyar, a csehszlovák, a lengyel, az NDK, a szovjet, a vietnami és a kubai egyházügyi hivatal képviselői 1986 januárjában Budapesten folytattak tanácskozást. Ezt a konzultatív találkozót a bemutatott jelentés szerint az egyházügyi hivatalok vezetőinek egy korábbi, 1984. évi prágai megbeszélésén a magyar ÁEH kezdeményezte a Vatikán szocialista országokkal kapcsolatos politikájának elemzése és a gyakorlati lépésekre vonatkozó javaslatok kidolgozása céljából.

Az említett országokból érkezett delegációk ezen az egyeztetésen emlékeztetőt fogadtak el a szocialista egyházügyi hivatalok vezetőinek 1986. márciusában Budapesten sorra kerülő tanácskozására, mely tartalmazta valamennyi fél javaslatait. Az emlékeztető alapján az ÁEH 1986. február 5-i dátummal egy összefoglaló jelentést készített, és a két dokumentumot együtt megküldte közvetlenül az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztálya részére. A jelentést az Agit. Prop. Osztály láttamozta.

Az 1986-os évből vagy az 1980-as évekből a témához kapcsolódó további dokumentumot az iratanyagok között – az ÁEH vagy az MSZMP levéltári iratai között – a kutatások során nem találtam. További kutatást végzek ugyanakkor a tárgykörhöz kapcsolódó források fellelhetőségére vonatkozóan. Amennyiben további, például más irathoz kapcsolva fellelhetők kiegészítő információk, úgy azok további forrásközlést alapoznak meg.

Fontos a fentiekkel kapcsolatban megemlíteni azt a hazai körülményt is, hogy 1964-ben Magyarország és a Szentszék megállapodást írt alá, melynek lényege, hogy annak alapján a Vatikán beleegyezett, hogy csak olyan katolikus püspököket nevez ki Magyarországra, akiket a magyar állam nem kifogásol.[6] Az ÁEH 1963 és 1988 között rendszeresen folytatott a Vatikánnal tárgyalásokat Budapesten, illetve Rómában. A megbeszéléseken szóba kerültek egyházi vezetői (püspöki és érseki) kinevezések is. Az 1986-os és 1987-es tárgyalásokról készült beszámolók, jelentések szintén az MNL OL Agit. Prop. Osztálytól származó dokumentumaiban találhatóak meg.

A forrásközlésben szereplő iratok jelentősége, hogy azokon keresztül bepillantást nyerhetünk abba, hogy milyen formában folytak az egyeztetések szocialista egyházügyi szervezetek között, valamint, hogy az ÁEH vezetője hogyan adott tájékoztatást az Agit. Prop. Osztálynak a konkrét ügyekben. Ki kell emelni továbbá a megbeszélés azon következtetését, mely szerint a vatikáni politika eddiginél elmélyültebb, differenciáltabb elemzésére van szükség, valamint a gyakorlati-politikai tennivalók sokoldalú egyeztetésére.

A szocialista pártállami vezetés úgy tekintette, hogy a hivatalos katolikus egyházi hierarchia mellett létezik és működik egy párhuzamos, illegális hierarchia is, amelyet a Vatikán irányít.[7] Ez az elgondolás mindvégig meghatározta a gyakorlatban a szocialista állam egyházakhoz való viszonyát.[8]

Bár a pártállam a vallás kérdését hivatalosan magánügynek tekintette, és ez így jelent meg az állami propagandában is, ugyanakkor az egyházak és a vallásosság elleni küzdelem folyamatosan jelen volt a hatalomgyakorlásában. Az állampárti vezetés teret akart adni az ateizmusnak és a materializmusnak.[9] Ennek egyik eszköze a párt és állami propaganda, másik az ÁEH gyakorlatban kifejtett tevékenysége, illetve az állambiztonsági szervek ügynöki tevékenysége[10] volt. Jelen forrásközlés célja, hogy bemutassa, hogyan jelentett az ÁEH a pártállami propaganda állami irányítói felé, annak érdekében, hogy teljesítse ideológiai küldését.

A találkozón az egyházügyi hivatalok konkrét javaslatokat is megfogalmaztak az együttműködés továbbfejlesztésének fő irányaival és a gyakorlati teendőkkel kapcsolatban. Az emlékeztető – ahogyan azt a jelentés, a kísérőlevél is tartalmazza – valamennyi fél javaslatát magában foglalja. A részt vevő országok sorát – talán nem meglepő módon – a Szovjetunió álláspontjának és az általa megfogalmazott irányvonalnak ismertetése nyitja meg a forrás szövegében.

A szovjet fél által előadott központi irányvonalban meghatározott szempontok, elvárásként, elérendő célkitűzésként is értelmezhetőek, ezek valamennyi további hozzászólásban megismétlődnek, visszaköszönnek. Elvi kijelentésként olvashatjuk, hogy az 1978-ban a pápai trónra lépett II. János Pál által követett politika annak lényegét tekintve maga is reakciós, és az imperializmus érdekeit szolgálja.

Elsődleges – a szocialista pártállamok által régóta megfogalmazott – cél, hogy le kell leplezni a Vatikán politikájának reakciós lényegét, valamint segíteni kell a katolikusok tömegeinek bevonását az évtizedes távlatokra visszatekintő ún. békeharcba. Továbbá a katolikus egyházban belső ellenzéket kell kialakítani, amelyen keresztül ellenhatást kell gyakorolni a reakciós – azaz a „haladó” erők visszaszorítására és az elavult rendszer és intézmények visszaállítására törekvő[11] – elemekre, magára a pápára és végső soron a vatikáni egyházpolitikára is. Az egyházi szereplők megosztása – emellett az egyházi személyek felosztása reakciós és haladó személyekre, csoportokra – magának a békemozgalmaknak[12] is mögöttes ideológiája, annak konkrét mozgatóeleme. Mindezek mellett pedig a különböző nemzetközi egyházi szervezetekben minden lehetőséget meg kell ragadni, és fel kell használni a vatikáni politika bírálatára.

Határozott fellépés szükséges a harmadik világban is, ellensúlyozni szükséges a Vatikán reakciósnak minősített politikáját a felszabadítási teológia[13] képviselőivel való tevékenység aktivizálásával. Ez utóbbi a kereszténység társadalomformáló szerepét kívánja az elnyomás alatt élő társadalmi elemek minél szélesebb körben történő felszabadítására felhasználni.

A fentiek elérésére módszertani célokat és elvárásokat fogalmaztak meg, melyek elsősorban az egyházpolitikai információk rendszeres cseréjét, további delegációcseréket, a tapasztalatok átadását, a békepárti, haladó egyházi erőkkel való kapcsolatok erősítését jelentették.

A békeharc központi eleme az atomfegyverek leszerelése köré csoportosul a szocialista egyházi hivatalok álláspontjában. Az emlékeztető utal maga is a genfi találkozóra, Gorbacsov és Reagan személyesen az előző évben, 1985-ben találkozott először.[14] A leszerelési tárgyalások az 1980-as évek közepén a világpolitikában napi szinten jelenlévő téma és kérdés volt, gyakorlati előrelépések megvalósulása kísérte azokat az évtized során.

A többi szocialista ország esetében érdemes egy-egy történelmi aspektust kiemelni. Lengyelország álláspontja – a fentiekkel összhangban – az, hogy fel kell lépni a Vatikán szocialista országok belügyeibe való beavatkozása ellen. A lengyel pártállami vezetés az egyházi reakciós elemek beavatkozását látta a lengyelországi belpolitikai események akkori alakulása mögött.[15]

Magyarország a megkötött vatikáni megállapodással, illetve a rendszeres tárgyalások okán szerzett tapasztalatokat a Vatikánnal fennálló kétoldalú kapcsolatok terén. A magyar álláspont szerint a Vatikánnal folyó kétoldalú tárgyalások során (a szocialista egyházügyi hivatal és a Vatikán viszonylatában) határozott fellépés szükséges az egyházi állam olyan állásfoglalásaival szemben, amelyek a szocialista, általában pedig a haladó rendszerek ellen irányulnak.

A Csehszlovák Szocialista Köztársaság rövid, lényegre törő véleménye az volt, hogy javaslataik azonosak a már mások által előterjesztett javaslatokkal, egyúttal kifejezték az egyetértésüket, a közös munka jövőbeni folytatásának hangsúlyozása mellett.

Az irat titkos minősítését már feloldották.[16] Tekintettel arra, hogy a forrás szöveg (és nem képek) formájában jelenik meg, így annak közléshez az MNL OL engedélye nem szükséges.

Tudományos szempontból az irat tartalmának jelentősége az alábbiakban foglalható össze:

      1. maga az Agit. Prop. Osztály részére történő jelentéstétel ténye,
      2. a jelentés alapját képező emlékeztető ideológiai és gyakorlati tartalma,
      3. a szocialista egyházügyi szervezetek, hivatalok találkozójának, szervezett tanácskozása,
      4. ezen hivatalok közötti szoros együttműködés és koordináció, és annak fentiekben ismertetett fókuszpontjai.

Fentieket alapul véve például további vizsgálat tárgya lehet, hogy az egyes országok milyen egyedi jellemzőkkel bírnak, mikben tértek el egymástól, mikben mutattak hasonlóságot, illetve az egyedi jellemzők milyen eltérő szervezeti megoldásokat alapoztak meg az egyes volt szocialista országokban.

Összefoglalva, további kutatások alapját képezhetik az alább közölt dokumentumok, a posztszovjet országok, valamint a kelet-közép-európai volt szocialista országok közötti kapcsolatok vonatkozásában, és kifejezetten az egyházakkal szembeni fellépés módszertanának alaposabb és közelebbi vizsgálatára. Érdemes továbbá kiterjeszteni a kutatást – a szélesebb körű, kettőnél több ország részvételével zajló megbeszélések mellett – a kétoldalú találkozókra vonatkozóan is.

1. Az Állami Egyházügyi Hivatal jelentése a szocialista országok egyházügyi hivatalai képviselőinek konzultatív tanácskozásáról

Ag/183

ÁLLAMI EGYHÁZÜGYI HIVATAL

Szigorúan titkos!

0025/1-4/1986.

Készült: 5 példányban (1 lap)

2. sz. példány

Melléklet: 1 db (11 lap)

Jelentés

a szocialista országok egyházügyi hivatalai képviselőinek konzultatív tanácskozásáról

A csehszlovák, a kubai, a lengyel, az NDK-beli, a szovjet, a vietnami és a magyar egyházügyi hivatal képviselői[17] 1986. január 28–29-én Budapesten tanácskoztak. A konzultatív találkozót az egyházügyi hivatalok vezetőinek 1984. évi prágai megbeszélésén[18] hivatalunk kezdeményezte a Vatikán szocialista országokkal kapcsolatos politikájának elemzése és a gyakorlati lépésekre vonatkozó javaslatok kidolgozása céljából.

A tanácskozáson résztvevők nagy hangsúllyal fogalmazták meg, hogy az eddiginél rendszeresebb együttműködésre, a vatikáni politika elmélyültebb, differenciáltabb elemzésére és gyakorlati-politikai tennivalóink sokoldalú egyeztetésére van szükség. Javaslatokat tettek együttműködésünk továbbfejlesztésének fő irányaira és a gyakorlati teendőkre.

A delegációk a szocialista országok egyházügyi hivatalai vezetőinek 1986. márciusában Budapesten sorra kerülő tanácskozására valamennyi érintett fél javaslatait tartalmazó mellékelt emlékeztetőt fogadták el.

Budapest, 1986. február 5.

Miklós Imre

2. Kísérőlevél az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztályának az Állami Egyházügyi Hivatal által küldött Emlékeztetőhöz[19]

Ag/182

ÁLLAMI EGYHÁZÜGYI HIVATAL

ELNÖK

Szigorúan titkos!

0025/1-3/1986.

1 db melléklet

Simó Endre elvtársnak,

MSZMP KB Agit. Prop. Osztály

Budapest

Kedves Simó Elvtárs!

Mellékelten küldöm a szocialista országok egyházügyi hivatalai képviselőinek budapesti tanácskozásáról készült Emlékeztetőt.

Budapest, 1986. február 5.

Elvtársi üdvözlettel:

Miklós Imre

3. Az Állami Egyházügyi Hivatal által készített emlékeztető a szocialista országok egyházügyi hivatalai képviselőinek találkozójáról (címlap és tartalmi oldalak)

Ag/182

ÁLLAMI EGYHÁZÜGYI HIVATAL

Szigorúan titkos! 0025/1-3/1986.

Készült: 14 példányban (11 lap)

10. sz. példány

Emlékeztető

a szocialista országok egyházügyi hivatalai képviselőinek találkozójáról

Budapest, 1986. jan. 28–29.

Emlékeztető

a szocialista országok egyházügyi hivatalai képviselőinek konzultatív találkozójáról

A tanácskozásra Budapesten, 1986. január 28–29-én, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió, a Vietnami Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság egyházügyi hivatalai képviselőinek[20] részvételével került sor.

A megbeszélések során az említett szocialista országok képviselői áttekintették a Vatikán politikájának fő vonásait. A közös helyzetértékelés alapján a konzultatív találkozón az egyes küldöttségek a szocialista országok egyházügyi hivatalai vezetőinek 1986. márciusában Budapesten sorra kerülő tanácskozására az alábbi ajánlásokat tették:

SZOVJETUNIÓ

1. Elméleti igényességgel, kellő differenciáltsággal leplezzük le a Vatikán politikájának reakciós lényegét, a marxizmussal és a létező szocializmussal szembeni ellenségességét. Állandóan hangsúlyozzuk, különösen a harmadik világ országainak szánt kiadványokban, hogy a jelenlegi pápa, II. János Pál[21] által az összes probléma „keresztényi” megoldására alkalmasnak tartott út lényegét tekintve reakciós és objektíve az imperializmus érdekeit szolgálja.

2. Közös erőfeszítéssel, minden lehetséges módon segítsük a katolikusok széles tömegeinek bevonását a békeharcba. Ebben feltehetően nagy lehetőségek és perspektívák nyílnak meg azzal összefüggésben, hogy a testvéri államok helyeslik és támogatják a szovjet állam békeszerető kezdeményezéseit, a genfi csúcsértekezlet[22] eredményeit, különösen azokat a leszerelési javaslatokat, amelyeket M. Sz. Gorbacsov[23] elvtársnak, az SzKP[24] KB[25] főtitkárának ismeretes nyilatkozata tartalmaz.

3. Miután számos katolikus püspök és pap elégedetlen a Vatikán jelenlegi vezetőjének bel- és külpolitikájával, használjuk ki ezt a körülményt egy aktív, belső ellenzék kialakítására, hogy ellenhatást gyakoroljunk a pápa olyan intézkedéseivel szemben, amelyek ellentétesek elődeinek – XIII. János és VI. Pál – politikájával:

4. Szélesebben használjuk ki lehetőségeinket a nemzetközi egyházi szervezetekben (EVT,[26] KBK,[27] BK,[28] EEK,[29] stb.) arra, hogy bíráljuk a Vatikán politikájának negatív vonásait – különösen a nemzeti felszabadítási mozgalmakkal, valamint a szociális problémákkal kapcsolatban.

Aktivizálnunk kell tevékenységünket a felszabadítási teológia képviselőivel, hogy ellensúlyozzuk a Vatikán reakciós politikáját Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országaiban.

5. A Vatikán képviselőivel folytatandó kétoldalú tárgyalásokon határozottan lépjünk fel azok ellen az akciók ellen, amelyek objektíve a szocialista országok és a haladó mozgalmak, szervezetek ellen irányulnak. Tegyük rendszeressé – diplomáciai és egyéb csatornákon keresztül – az egyházpolitikai információk cseréjét.

6. Szélesíteni kell a kapcsolatokat a katolikus egyház reálpolitikai, a béke ügye mellett fellépni kész erőivel, egyes személyek és küldöttségek meghívása útján. Ezen személyek és delegációk látogatásának befejeztével kívánatosnak tartjuk tájékoztató jelleggel – az információk cseréjét.

7. A szocialista országok egyházai közötti kapcsolatok további fejlesztése érdekében készek vagyunk megvitatni azt a javaslatot, mely szerint további egyházi delegáció-cseréket bonyolítsunk le.

8. Szükségesnek tartjuk a differenciált, gyors válaszadást az olyan vatikáni propaganda kampányok ellen, amelyek a katolikus papok haladó szervezeteinek, valamint egyes szocialista országok egyházainak diszkreditálására irányulnak.

Ennek érdekében célszerűnek látjuk a rendszeres tapasztalatcserét a propaganda anyagok, folyóiratok, napilapok cikkeinek, könyveknek, rádió- és TV-nyilatkozatoknak, filmeknek, videokazettáknak kölcsönös megismertetését. Megítélésünk szerint szükséges lenne közös álláspontunk kialakítása a lelkiismereti szabadság kérdésében.

9. Aktívan fel kell használnunk a Vatikán ellen a protestáns egyházak és más felekezetek pozícióit.

KUBAI KÖZTÁRSASÁG

1. Differenciált politikával hozzá kell járulni az egyházon belüli ellentétek elmélyítéséhez, magunk köré kell tömöríteni és támogatnunk kell a legjobb álláspontok képviselőit a konzervatív és imperialistabarát elemekkel szemben.

2. Hatást kell gyakorolni annak érdekében, hogy az intézményes egyház pozitív és határozott álláspontot foglaljon el a jelenlegi nemzetközi helyzet alapvető problémáival kapcsolatban. (A béke, a leszerelés, az apartheid, az új gazdasági világrend problémái.)

3. Támogatni kell az egyházon belüli haladó áramlatokat – mint például a felszabadítás teológiáját – a keresztények részvételét a forradalmi és népi folyamatokban. Hasznos lenne, ha a felszabadítási teológia képviselői ellátogatnának a szocialista országokba, hogy közvetlenül megismerjék országaink életét. Támogatnunk kell őket nézeteik terjesztésében és a szocialista országokból egyházi képviselők latin-amerikai látogatása lenne kívánatos a fenti célok érdekében.

4. Konkrét intézkedéseket kell kidolgozni annak érdekében, hogy gyengítsük az egyház legreakciósabb képviselőinek befolyását, az általuk irányított szervezetek (CELAM[30], Opus Dei[31], Áldozás és Szabadság Neokatekumen mozgalom[32], Vallás és Demokrácia Intézet[33]) tevékenységét.

5. Bővíteni kell a kapcsolatokat és befolyásunkat az Egyházak Világtanácsában, valamint más nemzetközi, illetve regionális keresztény intézményekben, amelyek a nemzetközi politikai és vallási életben pozitív álláspontot képviselnek, megakadályozva ezzel a Vatikánnak azt a szándékát, hogy hatást gyakoroljon ezekre az intézményekre.

6. Szükségesnek tartjuk a rendszeres információ- és dokumentumcserét, ami lehetővé teszi az egyház politikájának és belső helyzetének teljesebb áttekintését.

7. Hatékonyabb együttműködésre van szükség a konkrét, közös akciók kidolgozásában azokkal az országokkal, amelyekre a Vatikán politikája irányul.

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG

1. A Vatikán szocialista országokkal kapcsolatos aktív, differenciált politikai vonalvezetésére rugalmas, kezdeményező, összehangolt és offenzív politikai, diplomáciai ellenlépésekkel kell válaszolnunk, amelyekben a közvetlen és közvetett akciók egyaránt megfelelő súllyal és arányban kapnak helyet.

2. A Vatikán politikai törekvéseinek és belső ellentéteinek feltárása érdekében gondos elemzőmunka, az érintett szocialista országok operatívabb koordinációja – rendszeres időközönként konzultatív találkozók összehívása – szükséges.

A szocialista országok egyházügyi hivatalai vezetőinek tanácskozásain – a közös helyzetértékelés tapasztalatai alapján – folyamatosan egyeztessük vatikáni politikánk fő irányait.

3. A Vatikánnal folyó kétoldalú tárgyalások során kezdeményezően és határozottan lépjünk fel olyan vatikáni állásfoglalásokkal szemben (a Hittani Kongregáció instrukciója a felszabadítás teológiájával kapcsolatban, a papok politikai, közéleti tevékenységtől való eltiltása, stb.) amelyek alapvetően a szocialista országok és más haladó rendszerek ellen irányulnak.

4. Az egyes nemzeti katolikus egyházakban meglévő politikai szövetségeseink bevonásával törekedjünk sokirányú, pozitív hatást gyakorolni az egyházi világközpontban működő progresszív, a reálpolitika mellett elkötelezett erőkre, amelyek készek a dialógus folytatására és a szocialista országokkal fennálló kapcsolatok rendszerében az értékek megőrzésére és továbbvitelére.

5. További erőfeszítést igényel a szocialista országokban működő katolikus egyházak közötti kapcsolatok fejlesztése, a pozitív kölcsönhatások megerősítése, egymás és a belső viszonyok jobb megismerését előmozdító találkozások kezdeményezése. A szocializmus vonzerejét elsősorban a szocialista állam és az egyházak politikai érdekeinknek megfelelő együttműködésének, a hívő emberek társadalmi megbecsülésének sokoldalú fejlesztésével az egyházpolitikai viszonyok területén is fokozni kell.

6. Szükségesnek látjuk a politikailag haladó, nyugat-európai és harmadik világbeli egyházi irányzatok képviselőivel a kapcsolatok felvételét és kiszélesítését, valamint – egyeztetett terv alapján – közös akciók szervezését.

A harmadik világban tevékenykedő progresszív egyházi irányzatok közvetett támogatásának egyik gyakorlati módszere lehet a felszabadítási teológia kiemelkedő személyiségei (E. Cardenal[34], F. Cardenal[35], L. Boff[36], G. Gutiérrez[37] és mások) – a Vatikán újkonzervatív erőivel[38] polemizáló – műveinek a szocialista országok könyvkiadói részéről történő megjelentetése.

7. A szocialista országok katolikus egyházainak vezetői az eddigieknél aktívabban vegyenek részt a különböző nemzetközi konferenciákon és egyházi fórumokon; hallassák szavukat olyan jelentős, mindenkit érintő kérdésekben, mint a világbéke megőrzése, a leszerelés és a háborús konfliktusok elhárítása.

Mind tartalmi, mind szervezeti vonatkozásban szükségesnek látjuk az Európai Katolikusok Berlini Konferenciája[39] tevékenységének a megváltozott egyházpolitikai helyzetnek megfelelő megújítását.

8. Fejlesztenünk, szélesítenünk kell a szocialista országok együttműködését a marxista valláselméleti tevékenység, valamint az egyházpolitikai propagandamunka területén. A propagandamunkában a marxista–keresztény dialógusra, politikai együttműködésre való készségünk és nyitottságunk hangsúlyozása mellett határozottan és következetesen, ugyanakkor differenciáltan, elméleti igényességgel szükséges bírálnunk a Vatikán politikai vonalvezetésének szocialista-ellenes, retrográd vonásait.

Ennek megfelelően összehangolt, gyors reagálásra, differenciált fellépésre van szükség az egyes szocialista országok egyházpolitikai helyzetét, egyházait érintő, a valóságot nélkülöző, manipulált politikai propaganda kampányokkal szemben. Fejlesztenünk kell a nyugati világ felé irányuló propagandamunkánkat, egyházpolitikai viszonyaink hiteles bemutatása érdekében.

NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG

1. A vatikáni politika differenciált, sokoldalú elemzése érdekében a szocialista országok között az eddigieknél hatékonyabb munkamegosztást kell kialakítani.

Pl: szükséges lenne, ha a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága Vallásügyi Osztálya megvizsgálná a vatikáni politika és a felszabadítási teológia viszonyát, valamint az egyházak helyzetét az Amerikai Egyesült Államokban.

Az NDK Egyházügyi Államtitkársága tanulmányozza a Német Szövetségi Köztársaság katolikus püspöki karának befolyását a vatikáni politika alakulására.

2. Konkrét tématervben szükséges megvizsgálnunk a Vatikán állásfoglalását az alábbi kérdésekben: a béke, a társadalmi haladás, az emberi jogok kérdése, Európa jövőjének ügye, az ENSZ és a Vatikán viszonya, az antikommunista egyházi intézmények tevékenysége.

LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁG

1. A Vatikán és a szocialista országok közötti együttműködés – módszereit és intenzitását tekintve – az adott ország és a Vatikán kapcsolatától függően különbözik egymástól, ezért céljaink elérése érdekében szükségesnek tartjuk egyházpolitikai tevékenységünk egyeztetését.

2. Ennek megfelelően támogatnunk kell a Vatikánban azokat az erőket, amelyek a kelet–nyugati kapcsolatok fejlődését elősegítik, különös tekintettel a világbéke megvédését szolgáló kezdeményezésekre, valamint a leszerelést és az enyhülést támogató erőkre.

Fel kell lépnünk a Vatikán azon irányzatai ellen, amelyek a konzervatív, integrista vonalat erősítik, különös tekintettel a felszabaditás teológiáját ellenzőkre, valamint azokra, akik hátráltatják a katolikusok és marxisták együttműködését a világbéke megvédése és a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében.

Fel kell lépnünk a Vatikánnak a marxizmus–leninizmus és a szocialista országok elleni támadásaival, országaink belügyeibe való beavatkozási kísérleteivel szemben. Nem szabad megengednünk, hogy a Vatikán szembeállítsa egymással az egyes szocialista országokat.

3. Fel kell ismernünk és ki kell használnunk a Vatikán általános érdekei és a katolikus egyház partikuláris érdekeltségei ellentétét az egyes szocialista országokban.

4. A szocialista közösség országaiban fejlesztenünk kell a haladó katolikusok és a felszabadítási teológia képviselői közötti kapcsolatokat. Ennek érdekében szükségesnek tartjuk delegációk cseréjét, valamint a progresszív, a kommunistákkal együttműködésre kész egyházi erők álláspontjának megismertetését. Ezzel összefüggésben kezdeményezzük a felszabadítási teológia képviselői műveinek kiadását.

5. Mélyrehatóan elemezzük a Vatikán politikájának alakulását, folytassunk rendszeres tapasztalatcserét egyházpolitikánk fő irányainak összehangolása érdekében.

6. A katolikus egyház politikájának sokoldalú, komplex vizsgálata céljából szélesebb körben szükséges bevonni a tudományos ateizmus és a valláselmélet kérdéseivel foglalkozó kutatóintézeteket, valamint erősíteni kell az ezen intézmények között meglévő munkakapcsolatokat.

Távlati terveink sorába megfontolásra ajánljuk egy nemzetközi kutatóintézet létrehozását, amely az egyes vallásokat, valamint a vallások társadalom-politikai hatását tanulmányozná.

VIETNAMI SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG

1. Fokozni kell erőfeszítéseinket, hogy megállítsuk és visszavessük a Vatikán reakciós törekvéseit, csökkentsük tekintélyét, befolyását. Magasabb színvonalra szükséges emelni a szocialista országok katolikusainak haladó mozgalmait.

Ezen az elvi alapon kell orientálnunk országaink katolikus egyházait a szocialista társadalmi rendszer támogatására, a béke védelmére, a nemzeti felszabaditásért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért folytatott küzdelem érdekében.

2. A szocialista országok egyházügyi hivatalainak rendszeres koordinációja szükséges a Vatikán stratégiai és taktikai terveinek, belső ellentmondásainak feltárásához. Ezzel összefüggésben tanulmányozni kell a katolikus tömegek álláspontjának alakulását a világ országaiban. Folyamatosan ki kell cserélni információinkat, hogy alaposan elemezhessük a Vatikán politikáját, és kimunkáljuk egyházpolitikai tevékenységünk sokoldalú összehangolását.

3. Növelni kell a hívők és a haladó papok politikai felkészültségét. Országépítő céljaink érdekében hatékonyan működjünk együtt az egyházi szervezetekkel és mozgalmakkal. Mozgósítsuk a vallásos embereket a szocializmus építésében és a világ békéjéért folyó harcban való aktív részvételre.

4. Az eddigieknél hatékonyabban kell felhasználnunk az információs eszközöket a II. Vatikáni Zsinat tanításának és II. János Pál pápa politikájának az elemzésére, a Vatikán reakciós erőinek az Egyesült Államokkal való szövetsége leleplezésére. A szocialista országok püspöki karaira befolyást kell gyakorolnunk annak érdekében, hogy ne válhassanak a Vatikán reakciós köreinek eszközeivé. Leplezzük le a Vatikán ilyen irányú törekvéseit, elsősorban a hívő tömegek és a papság körében.

5. Folytassuk szilárd, elvi alapokon nyugvó marxista–leninista egyházpolitikánkat, mozgósítsuk a hívő tömegeket a szocializmus építéséből fakadó feladatok végrehajtására. Erősítsük szövetségünket a politikailag haladó lelkészekkel, egyházi személyiségekkel.

6. Erősítenünk kell a papság és a hívő tömegek körében a különböző demokratikus törekvéseket, mozgalmakat, a harmadik világ, és elsősorban Latin-Amerika országaiban. Ösztönözzük akcióikat a Vatikán konzervatív törekvéseivel szemben. Ennek megfelelően sokoldalúan támogassuk a felszabadítási teológia és a népi egyház képviselőit, a nicaraguai forradalmi folyamat mellett elkötelezett katolikus népi tömegeket. Használjuk fel a Vatikánnal folytatandó politikánk alakításánál a világegyházban fellelhető irányzatok közötti ellentmondásokat.

7. Bővítenünk és fejlesztenünk kell a szocialista országok katolikus szervezeteinek, mozgalmainak nemzetközi befolyását. Szélesíteni kell kapcsolataikat, javítani szükséges a közös akciók összehangolásának feltételeit.

CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG

1. Miután a csehszlovák javaslatok azonosak a szocialista országok képviselői által előterjesztett ajánlásokkal, szeretnénk kifejezésre juttatni egyetértésünket. Javasoljuk, hogy közös munkánkat folytassuk a jövőben is. Az elfogadott intézkedéseket rendszeresen értékeljük és beszéljük meg az egyes szocialista országokat érintő feladatokat. Folyamatosan egészítsük ki ismereteinket és vonjuk le a szükséges következtetéseket egyházpolitikai munkánk továbbfejlesztése érdekében.

Budapest, 1986. január 29.

4. Kísérőlevél az Állami Egyházügyi Hivatal által Lakatos Ernőnek, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága vezetője számára a szocialista országok egyházügyi hivatalainak budapesti konzultatív találkozójáról készült jelentéshez és emlékeztetőhöz[40]

Ag/183

ÁLLAMI EGYHÁZÜGYI HIVATAL

ELNÖK

Szigorúan titkos!

0025/1-4/1986.

Melléklet: 12 lap

Lakatos Ernő elvtársnak,

az MSZMP KB Agit. Prop. Osztály vezetője

Kedves Lakatos Elvtárs!

A szocialista országok állami egyházügyi hivatalai képviselőinek Budapesten 1986. január 28–29-én tartott konzultatív tanácskozásáról szóló jelentésünket a delegációk által elfogadott emlékeztetővel együtt csatoltan előterjesztem.

Budapest, 1986. február 5.

Elvtársi üdvözlettel:

Miklós Imre

Bibliográfia

Levéltári forrás

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, MNL Magyar Nemzeti Levéltár (1000-2100) OL Országos Levéltár (1000-21. sz.); Az 1945 utáni munkáspártok és szakszervezetek iratai (1945-2004); Magyar Szocialista Munkáspárt (1945-2004); M-KS 288 MSZMP Központi Szervei (1945-2004); M-KS 288-22 Agitációs és Propaganda Osztály (Társadalompolitikai Osztály) (1957-1989); 1986 Az Agitációs és Propaganda Osztály 1986. évi iratai. (1986); 22. ő. e. Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala, egyéb minisztériumok, valamint az Állami Egyházügyi Hivatal anyagai (1986).

Felhasznált irodalom

Bárczi Géza – Országh László (szerk.): Reakció (szócikk), A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémiai Kiadó, 1959–1962, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/r-46B74/reakcio-47536/.

Fejérdy András: Szentszéki stratégiák a püspöki székek betöltésére, Történelmi Szemle, 55. évf. 2013/2, 303.

Gál Máté: A katolikus egyház és a hitgyakorlás korlátozása Heves megyében az 1950-es években, valamint a korai Kádár-korszak idején (1950-1962), doktori (PhD) értekezés, Eger, 2021.

Jávor Miklós: Egyházpolitika, ateista propaganda és békemozgalom a Kádár-rendszer korai éveiben (1957–1964), doktori értekezés, PPKE, 2020, https://real-phd.mtak.hu/1031/3/
Javor_Miklos_disszertacio.pdf.

Miklós Imre: Az egyházak Magyarországon, Képes Újság, 15. évf. 1974/51. 6.

Mitrovits Miklós: Gdańskban kezdődött a lengyel rendszerváltás, Múlt-kor történelmi portál, 2009. február 6.,

https://mult-kor.hu/20090206_gdanskban_kezdodott_a_lengyel_rendszervaltas_.

Rajki Zoltán: Az állam és az egyház kapcsolatának jellemző vonásai a Kádár korszakban, Egyháztörténelmi Szemle III. évf., 2002/2. 74–86.

Soós Viktor Attila: Az Állami Egyházügyi Hivatal archontológiája – Az ÁEH szervezeti felépítése, nemzetközi kapcsolatai és dolgozóinak hivatali pályaképe, Doktori disszertáció, 2014. https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/40125.

Soós Viktor Attila: Állami Egyházügyi Hivatal, Tudástár, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2016, https://neb.hu/hu/allami-egyhazugyi-hivatal.

Nagy Gergely: A genfi csúcstalálkozó sikertelenségének sikere, 30 éve szabadon, 2021. https://www.30eveszabadon.hu/a-genfi-csucstalalkozo-sikertelensegenek-sikere.

Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei, IV. kötet 1981–1989, Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2001, 390., 443., https://mnl.gov.hu/docstore/2502.

Ratzinger, Joseph: Instruction on Certain Aspects of the Theology of Liberation, 1984 augusztus 6., (angolul) https://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/
rc_con_cfaith_doc_19840806_theology-liberation_en.html.

Roberts, Sam: Fernando Cardenal, Nicaraguan Priest Who Defied Pope, Dies at 82, The New York Times, 2016. február 23. https://www.nytimes.com/2016/02/24/world/americas/fernando-cardenal-nicaraguan-priest-who-defied-pope-dies-at-82.html.

Sinkó Ferenc: Az európai országok katolikusainak berlini békekonferenciája, Vigilia, 1968/7, 483–484.

Tischler János: Az MSZMP és a lengyelországi válság, 1980–1981, ArchívNet – XX. századi történeti források, 2. évf. (2002/1),

https://www.archivnet.hu/politika/az_mszmp_es_a_lengyelorszagi_valsag_19801981.html.

A Belügyminisztérium III/I. Csoportfőnökség Ügyrendje, https://www.abtl.hu/sites/default/
files/forrasok/ugyrend_1.pdf.

Borghesi’s ‘Catholic Discordance’ revisits neoconservatism in the church, National Catholic Reporter, 2022. március 28., https://www.ncronline.org/opinion/ncr-voices/borghesis-catholic-discordance-revisits-neoconservatism-church.

Ernesto Cardenal, Britannica, https://www.britannica.com/biography/Ernesto-Cardenal.

Az Európai Egyházak Konferenciája, Evangélikus Élet, 2004/18,

https://zope.lutheran.hu/ujsagok/evelet/archivum/2004/18/62.

Fragment Manifestu Polskiego Komitetu Wyzwolenia Narodowego z 22 lipca 1944 roku, https://warszawa.ipn.gov.pl/download/88/52321/zRoDlA.pdf.

Magyar Katolikus Lexikon, https://lexikon.katolikus.hu/.

Ul. PKWN, Nazwy do zmiany, Dekomunizacja przestrzeni publicznej, Instytut Pamięci Narodowej (IPN), https://ipn.gov.pl/pl/upamietnianie/dekomunizacja/zmiany-nazw-ulic/nazwy-ulic/nazwy-do-zmiany/38480,ul-PKWN.html.

Ustanowienie Narodowego Święta Odrodzenia Polski, Dziennik Ustaw, 1945.32.194, https://www.prawo.pl/akty/dz-u-1945-32-194,16778751.html.

Hivatkozások

  1. A dokumentum a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található meg, az alábbi struktúra szerint: MNL Magyar Nemzeti Levéltár (1000-2100) OL Országos Levéltár (1000-21. sz.); Az 1945 utáni munkáspártok és szakszervezetek iratai (1945-2004); Magyar Szocialista Munkáspárt (1945-2004); M-KS 288 MSZMP Központi Szervei (1945-2004); M-KS 288-22 Agitációs és Propaganda Osztály (Társadalompolitikai Osztály); (1957-1989); 1986 Az Agitációs és Propaganda Osztály 1986. évi iratai. (1986); 22. ő. e. Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala, egyéb minisztériumok, valamint az Állami Egyházügyi Hivatal anyagai (1986). ↑
  2. Miklós Imre (1927–2003) az ÁEH elnöke (1971–1989). Forrás: Soós Viktor Attila: Állami Egyházügyi Hivatal, Nemzeti Emlékezet Bizottsága Tudástár, 2016, https://neb.hu/hu/allami-egyhazugyi-hivatal (Letöltés: 2024. április 19.), https://neb.hu/asset/phpPa1z7j.pdf (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  3. Lásd: Soós Viktor Attila: Állami Egyházügyi Hivatal, Tudástár, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2016, https://neb.hu/hu/allami-egyhazugyi-hivatal (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  4. Simó Endre neve előfordul személyi javaslatok között a következő levéltári segédletben: Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei, IV. kötet 1981–1989, Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2001, 390.,443., https://mnl.gov.hu/docstore/2502 (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  5. Lakatos Ernő (1930–2018) kommunista politikus, újságíró, diplomata, az Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) Agitációs és Propaganda Osztály (APO) vezetője (1982–1988). Párt-Állam-Párt, A pártállam állampárti funkcionáriusainak adatbázisa, 1948–1989 Magyar Nemzeti Levéltár – Nemzeti Emlékezet Bizottsága, https://www.paap.hu/ords/f?p=2013:3:::NO:3:P3_PERSON_ID:87571 (Letöltés: 2024. április 19.), MÚOSZ: Elhunyt Lakatos Ernő, 2018, https://muosz.hu/2018/12/22/elhunyt-lakatos-erno/ (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  6. Az 1964-es magyar–szentszéki megállapodás 1. számú, bizalmas mellékletében rögzítették azt az eljárásrendet, amely formailag nem sértette a pápai kinevezési jogot, a gyakorlatban viszont a Szentszék vagy a püspöki kar által felterjesztett, és a kormánnyal előzetesen egyeztetett listából választott jelöltet, vagy közvetlen tárgyalások vagy a püspöki kar elnökén keresztül előzetesen megbizonyosodott arról, hogy a kormánynak nincsen kifogása a kinevezés ellen. Fejérdy András: Szentszéki stratégiák a püspöki székek betöltésére, Történelmi Szemle, 55. évf. 2013/2, 303. ↑
  7. Soós Viktor Attila: Az Állami Egyházügyi Hivatal archontológiája – Az ÁEH szervezeti felépítése, nemzetközi kapcsolatai és dolgozóinak hivatali pályaképe, Doktori disszertáció, 2014, 158. https://edit.elte.hu/xmlui/
    handle/10831/40125     (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  8. Ezt a hozzáállást jól jellemzi az alábbi nyilatkozat is: „Az egyházak haladó erőivel kialakult együttműködés nem jelenti azt, hogy feladtuk volna az egyházakban még meglevő reakciós erők elleni harcot. Nem működünk együtt azokkal, akik ellenségei népünknek, a békének. A szocialista állam ellen elkövetett bűncselekményért, a törvények megsértéséért, legyen az elkövető hívő vagy nem hívő, a felelősséget mindenkinek vállalni kell.” Miklós Imre: Az egyházak Magyarországon, Képes Újság, 15. évf., 1974/51, 6. ↑
  9. Rajki Zoltán: Az állam és az egyház kapcsolatának jellemző vonásai a Kádár korszakban, Egyháztörténelmi Szemle, III. évf., 2002/2, 74–86. ↑
  10. A Belügyminisztérium III/I. Csoportfőnökség Ügyrendje szerint szervezetileg a BM III/I. Csoportfőnöksége, III/I-4. Osztálya volt az illetékes (lásd: „Vatikán és a cionista szervezetek elleni hírszerzés, papi emigráció”) A Belügyminisztérium III/I. Csoportfőnökség Ügyrendjehttps://www.abtl.hu/sites/default/files/forrasok/ugyrend_1.pdf (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  11. Bárczi Géza – Országh László (szerk.): Reakció (szócikk), A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémiai Kiadó, 1959–1962, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/r-46B74/reakcio-47536/ (Letöltés: 2024. június 2.) ↑
  12. A szocialista pártállamok által megtervezett és útjára indított, majd a párt által a háttérből mozgatott papi békemozgalom a központilag helyesnek vélt politikai-hatalmi célok megvalósítására volt valójában hivatott. A békemozgalmat és a benne tevékenykedő papok (békepapok) békemozgalmi létét és szerepét kifejezetten a kommunista párt tervezte meg és alakította saját hatalmi céljaira, a mozgalom Magyarországon 1950 és 1989 között működött. A papi békemozgalom, illetve a „békeharc” mögöttes célja valójában a társadalom úgymond nem haladó, illetve reakciós vallásos elemeinek visszaszorítása, az egyházi vezetők kommunista diktatúrával való együttműködésének kikényszerítése, végső soron pedig az egyházak belső hierarchikus struktúrájának megtörése, bomlasztása volt. Békemozgalom (szócikk), Magyar Katolikus Lexikon, Szent István Társulat, https://lexikon.katolikus.hu/B/békemozgalom.html, (Letöltés: 2024. április 19.), további irodalom például: Gál Máté: A katolikus egyház és a hitgyakorlás korlátozása Heves megyében az 1950-es években, valamint a korai Kádár-korszak idején (1950-1962), doktori (PhD) disszertáció, Eger, 2021, 140–141, 267–268, (Letöltés: 2024. április 19.). ↑
  13. Lásd: Cselényi István Gábor: Fölszabadítás teológiája (szócikk), Magyar Katolikus Lexikon, Szent István Társulat, https://lexikon.katolikus.hu/F/fölszabadítás teológiája.html (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  14. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti viszony feszült volt különösen a Szovjetunió 1979-ben kezdődött afganisztáni inváziója óta. Bár Ronald Reagan amerikai elnök 1981-es hivatalba lépésétől kezdve kereste a kapcsolatot a szovjet vezetéssel, a két nagyhatalom közötti legmagasabb szintű személyes találkozóra csak azután kerülhetett sor, hogy 1985-ben Mihail Gorbacsov lett a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára. A két vezető 1985. november 19-én találkozott Genfben, és bár maga a találkozó különösebb eredmények nélkül zárult, a személyes találkozás megnyitotta az utat a további párbeszéd előtt. Nagy Gergely: A genfi csúcstalálkozó sikertelenségének sikere, 30 éve szabadon, 2021. https://www.30eveszabadon.hu/a-genfi-csucstalalkozo-sikertelensegenek-sikere (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  15. Lengyelországban 1981. december 13-án a pártállam hadiállapotot vezetett be a politikai hatalom megtartása, illetve a hatalom megerősítése érdekében, az összetett társadalmi ellenállási folyamatok megállítása céljából. A folyamatosan és drasztikusan romló gazdasági helyzet és az következtében kialakuló sztrájkok nyomán a lengyel kommunista vezetés engedélyezte a kommunista pártól független szakszervezeti mozgalmak alapítását. Ennek nyomán regionális alapon szerveződött meg a Szolidaritás mozgalom („Szolidaritás” Független Önigazgató Szakszervezetek). A mozgalomhoz ellenzéki csoportok, sőt párttagok is csatlakoztak, továbbá a mozgalom lényegében a lengyel katolikus egyház és a lengyel származású II. János Pál támogatását is magáénak tudhatta. A hadiállapot idején 1982-ben a Szolidaritást a lengyel pártállami vezetés betiltotta, 1983. július 22-én feloldotta a hadiállapotot. Egészen a rendszerváltásig számos jogkorlátozás érvényesült, de a Szolidaritás betiltása ellenére nem szűnt meg létezni, a lengyel szocialista pártállami rendszer megszűnéséhez vezető társadalmi, illetve nemzetközi folyamatokat már nem lehetett megállítani. Mitrovits Miklós: Gdańskban kezdődött a lengyel rendszerváltás, Múlt-kor történelmi portál, 2009. február 6.,https://mult-kor.hu/20090206_gdanskban_kezdodott_a_lengyel_rendszervaltas_ (Letöltés: 2024. április 19.), Tischler János: Az MSZMP és a lengyelországi válság, 1980–1981, ArchívNet – XX. századi történeti források, 2. évf. (2002/1), https://www.archivnet.hu/politika/az_mszmp_es_a_lengyelorszagi_valsag_19801981.html, (Letöltés: 2024. április 19.)Július 22-e, Lengyelország Újjászületésének napja hivatalos ünnep volt 1989-ig, a szovjet vezetés által támogatott ideiglenes kormány, a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság 1944-es július 22-i megalakulására emlékezve. Ul. PKWN, Nazwy do zmiany, Dekomunizacja przestrzeni publicznej, Instytut Pamięci Narodowej (IPN), https://ipn.gov.pl/pl/upamietnianie/dekomunizacja/zmiany-nazw-ulic/nazwy-ulic/nazwy-do-zmiany/38480,ul-PKWN.html (Letöltés: 2024. április 24.), Ustanowienie Narodowego Święta Odrodzenia Polski, Dziennik Ustaw, 1945.32.194, https://www.prawo.pl/akty/dz-u-1945-32-194,16778751.html (Letöltés: 2024. április 24.), Fragment Manifestu Polskiego Komitetu Wyzwolenia Narodowegoz 22 lipca 1944 roku, https://warszawa.ipn.gov.pl/download/88/52321/zRoDlA.pdf (Letöltés: 2024. április 24.) ↑
  16. A titkos minősítés az iraton szereplő rájegyzés szerint 1999. május 5-én került megszüntetésre. ↑
  17. A forrás nem tartalmazza név szerint a tárgyaló küldöttségek tagjait, az Állami Egyházügyi Hivatal az Agitációs és Propaganda Osztálynak az elfogadott emlékeztető átiratát küldte csak meg, aláírások nélkül. A nevek az itt fellelt iratok között másik dokumentumban sem szerepelnek. ↑
  18. Az említett 1984-es találkozóról sajnos nem találtam iratot a levéltárban. Az 1986-os évből további irat nem került csatolásra, illetve keresővel sem leltem fel olyan egységet, mely ehhez kapcsolódna. Az 1984-es évről szintén nem találtam iratot, ugyanakkor amennyiben más potenciális címzettek iratai között a későbbiekben – esetleg más irathoz kapcsolva – előkerül további dokumentum, az további forrásközlést alapozhat meg. ↑
  19. Kézzel rájegyezve: „Lakatos et. Tájékoztatásul [olvashatatlan] II. 6.” Más írással: „Láttam. Köszönettel visszaküldöm. L.” ↑
  20. A képviselők felsorolása név szerint nem szerepel a dokumentumban. Bővebben lásd a 20. lábjegyzetnél. ↑
  21. II. János Pál (1920–2005), római katolikus pápa (1978–2005), János Pál, II, Magyar Katolikus Lexikon, https://lexikon.katolikus.hu/J/János Pál, II..html (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  22. Nagy Gergely: A genfi csúcstalálkozó sikertelenségének sikere, 30 éve szabadon, 2021. https://www.30eveszabadon.hu/a-genfi-csucstalalkozo-sikertelensegenek-sikere (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  23. Mihail Szergejevics Gorbacsov (1931–2022), a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára 1985–1990 ↑
  24. A Szovjetunió Kommunista Pártja ↑
  25. Központi Bizottság ↑
  26. Egyházak Világtanácsa. Lásd: https://lexikon.katolikus.hu/E/Egyházak Világtanácsa.html (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  27. Keresztyén Békekonferencia. Bővebben: Jávor Miklós: Egyházpolitika, ateista propaganda és békemozgaloma Kádár-rendszer korai éveiben (1957–1964), doktori értekezés, PPKE, 2020, https://real-phd.mtak.hu/
    1031/3/Javor_Miklos_disszertacio.pdf     (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  28. Európai Katolikusok Berlini Konferenciája. Bővebben: Sinkó Ferenc: Az európai országok katolikusainak berlini békekonferenciája, Vigilia, 1968/7, 483–484. ↑
  29. Európai Egyházak Konferenciája, Evangélikus Élet, 2004/18. https://zope.lutheran.hu/ujsagok/evelet/archivum/
    2004/18/62     (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  30. Consejo Episcopal Latinoamericano, Latin-amerikai Püspöki Tanács, 1955-ben, XII. Pius pápa által alapított szervezet https://celam.org (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  31. „Isten Műve”, Josemaría Escrivá de Balaguer (szent József Mária) 1928-ban alapította Spanyolországban. Célja a mindennapi munka folyamán megvalósítani az életszentséget és az apostolkodásra szóló általános hivatást. 1950-ben XII. Pius pápa hivatalosan is jóváhagyta. Opus Dei (szócikk), Magyar Katolikus Lexikon, https://lexikon.katolikus.hu/O/Opus Dei.html (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  32. Comunione e Liberazione, https://clonline.org (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  33. El instituto sobre la religión y la democracia. ↑
  34. Ernesto Cardenal (1925–2020) nicaraguai katolikus pap, költő, politikus, a felszabadítási teológia képviselője. Részt vett az 1979-es nicaraguai sandinista felkelésben, és a későbbi sandinista kormányban kulturális miniszterként. II. János Pál pápa eltiltotta a szentségek végzésétől aktív politikai szerepvállalása miatt, amit 2019-ben Ferenc pápa oldott fel. Ernesto Cardenal, Britannica, https://www.britannica.com/biography/Ernesto-Cardenal (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  35. Fernando Cardenal (1934–2016) nicaraguai jezsuita pap, a felszabadítási teológia képviselője, Ernesto Cardenal öccse. 1984–1990 oktatási miniszter a sandinista kormányban. II. János Pál pápa 1984-ben felfüggesztette a papi hivatásból, miután nem volt hajlandó kilépni a kormányból, és kizárták a jezsuita rendből. Roberts, Sam: Fernando Cardenal, Nicaraguan Priest Who Defied Pope, Dies at 82, The New York Times, 2016. február 23. https://www.nytimes.com/2016/02/24/world/americas/fernando-cardenal-nicaraguan-priest-who-defied-pope-dies-at-82.html (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  36. Leonardo Boff a fölszabadítás teológiája nevű teológiai irányzat legismertebb képviselője, lásd: Cselényi István Gábor: Fölszabadítás teológiája, Magyar Katolikus Lexikon, https://lexikon.katolikus.hu/F/fölszabadítás teológiája.html (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  37. Gustavo Gutiérrez a felszabadítás teológiájának képviselőjeként kifejtette, hogy a fölszabadítást és a fejlődést az „ember síkján”, személyes síkon kell végrehajtani. Uo. ↑
  38. A Vatikán álláspontja a felszabadítás teológiájáról olvasható például a következő dokumentumban angolul: Ratzinger, Joseph: Instruction on Certain Aspects of the Theology of Liberation, 1984 augusztus 6., https://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/rc_con_cfaith_doc_19840806_theology-liberation_en.html (Letöltés: 2024. április 19.) Ennek egyik fő megállapítása, hogy az egyháznak nem szabad megfeledkeznie a nélkülözőkről, azonban a felszabadítás teológiája nem kellően kritikus módon használja a marxista gondolkodás különböző irányzataiból kölcsönzött fogalmakat, és egyes álláspontjai összeegyeztethetetlenek az emberiség keresztény látásmódjával.Massimo Borghesi, a Perugiai Egyetem erkölcsfilozófiai professzora megállapítása szerint az 1970-es évek katolikus-marxista messianizmusát a 80-as években felváltotta a neokonzervatív mozgalom, melyet a következő cikk idéz: Borghesi’s ‘Catholic Discordance’ revisits neoconservatism in the church, National Catholic Reporter, 2022. március 28. https://www.ncronline.org/opinion/ncr-voices/borghesis-catholic-discordance-revisits-neoconservatism-church (Letöltés: 2024. április 19.) ↑
  39. Bővebben: Sinkó: Az európai országok katolikusainak berlini békekonferenciája. ↑
  40. Kézírással rájegyezve a dokumentumra: „Lássa Boros et.” Más tollal és kézírással: „L. Boros” ↑

Beküldve:

Stifler Zoltánné: „Semper Refromanda” a digitális kor keretei között német és magyar nyelvterületeken

Bevezetés

A téma aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint a 2019-ben megjelent koronavírus és annak hatása az egyházak, a gyülekezetek és a közösségek életére. A járvány kihívást jelent az egyház fő tevékenységeit illetően; az istentiszteleti alkalmak, a szentségek kiszolgáltatása és egyéb diakóniai tevékenységek eddig nem ismert formáira kellett szinte egyik napról a másikra nyitottá és naprakésszé válni.[1] A legfontosabb változást az istentiszteletek digitális formákra való átállása hozta el.[2] Az európai egyházak mellett a magyarországi református közösségek is hamar megértették, hogy a templom látogatásától független a prédikálás alkalma. Ez azonban számos, addig nem ismert, vagy csak nem használt kommunikációs eszközök és médiumok bevonását jelentette.[3] „A prédikálás mindig is médiumok által jutott el a hallgatókhoz, illetve a tömegekhez.”[4] Az élő beszéd, a levél, majd a 16. századtól kezdve a könyvnyomtatás, a 20. század elejétől pedig felgyorsult tempóban hódított teret magának a médiumok különböző formája: a gramofon, a rádió, a televízió, és az internet.[5] Nem újkeletű tehát, hogy az egyház használja és használnia is kell a médiumokat.

A posztmodern ember és a médiumok hatása az egyházi szolgálatokra

Már egy 2008-as publikációjában Dr. Fodorné Nagy Sarolta többek között arról beszélt, hogy a posztmodern korban az internet nevelő funkcióval bír. Kitért arra, hogy a posztmodern ember kapcsolatai virtuálisak, látszólagosak. A televízió és az internet helyettesítik a mély, bensőséges emberközi kapcsolatokat, miközben azt a benyomást keltik, hogy az ember részese az őt körülvevő világnak. Mindezek a kommunikációs eszközök (paradox módon) teljesen megbénítják az emberi kommunikációt. A posztmodern ember mindig siet, nem részesedik igazán a másik ember életében, és bár magát mindenben informáltnak és naprakésznek tartja, leginkább jellemző rá, hogy elmagányosodott és gyakran depresszióval küzd. Fogyasztói társadalmában tökéletesen megvalósítja a „fogyasztói embertípust”, hiszen erre neveli a média, a korszellem és a közvetlen környezete is.[6] A posztmodern korban egyre elfogadottabbá válik az a gondolkozásmód, amely szerint nincs objektív igazság. Minden relativizálódik, minden viszonylagossá válik. Ennek következménye többek között az is, hogy olyan alapvető értékek kérdőjeleződtek meg és kerültek a társadalmi együttélés perifériájára, amelyek minden hitvallásos meggyőződés nélkül is eleddig az emberi élet kereteit adták. Megjelent az úgynevezett „bricolage-” vagy „patchwork” vallásosság, amely teret biztosít arra, hogy ki-ki maga állítsa össze saját spiritualitását.[7] Gerhard Schultze német szociológus a posztmodern kor társadalmát élmény-társadalomként jellemzi. Ezzel utal arra a jelenségre, hogy a posztmodern ember az életnek értelmét az élmények milyenségében, intenzitásában értékeli. Ez vezeti oda, hogy mindig új élményforrás után nézzen, ezért úgynevezett élményhajsza veszi kezdetét.[8] „Az élmény-társadalom korában rendkívül fontos megállapítás, hogy a valóság igazi, és igazán gyönyörködtető észlelése az, amikor a túlnanit vesszük észre az itt és most-ban. Az egyháznak azon kell munkálkodnia, hogy a posztmodern embert ráébressze, hogy az élmény nem cél, hanem a cél felé tartás kísérőjelensége. Aki a cél felé halad, az él át szép élményeket. A hívő ember nem az élményeket, hanem Istent keresi, és közben rátalál a világban, és a saját lelkében is az Isten keze munkájára. Ez tölti el gyönyörűséggel.[9]” – mondja Németh Dávid egyetemi oktató, ezzel rámutatva arra, hogy az egyház munkája, szolgálata sosem lehet élmény-evangéliumhirdetés. S hogy ne azzá váljon, nagyon fontos jól és helyesen élni a médiumok adta a lehetőségekkel.

Lovas András Marwa J. Dawn munkájára hivatkozva megállapítja, hogy három fontos szempontot kell figyelembe venni és átgondolni az igehirdetés és a médiumok összefüggésében. Először arra megállapításra jut, hogy a nehezen fogyasztható tartalmak, vagy amelyek nem elementáris hatással bírnak, gyakorta egyáltalán nem ragadják meg az ember figyelmét. Másodszor a közvetített üzenet és a jobb esetben befogadott információ konkrét és tetten érthető változást idéz elő a hallgató, néző életében. Harmadszor arról beszél, hogy a televízió és az internet is a kapcsolatok minőségi romlásához vezet.[10] Erre a fontos tényre hívja fel a figyelmet összegzésében Dr. Fodorné Nagy Sarolta is, amikor kritikai vizsgálat alá vonja a „virtuális létezés” jelenséget. Bár tisztában van a jelenkori egyház az egyén kiszolgáltatott helyzetével (a televízió és az internet által a posztmodern ember a mesterségesen készített helyzetekben él, azok szerint gondolkozik, a médiumok célpontja stb.), fontos hogy ő maga is lássa saját helyzetét: csak úgy, mint az egyén, az egyház is ki van téve ugyanezen hatásoknak. Kiemelendő a média jótékony hatása, de ugyanilyen fontos beszélni a káros hatásáról is. Ma már nem kérdés, hogy az egyházi életet mennyiben megkönnyítik a technikai forradalom eredményei.[11] Azonban „a média által gerjesztett agressziók, sztárvonzás, a képernyőfüggőség okozta testi deformitások, mentális szegényedés, beszédkultúra hanyatlása mind jelentkezik korunk egyháztagságában, így gyermekeinkben is.”- írja Fodorné Nagy Sarolta.[12]

A megújuló egyházak és a médiumok

Az északnyugat-svájci egyetem eredményei

2019. július 4-i tartotta a „Think-Thank” névre keresztelt eseménysorozatát az Északnyugat-svájci Egyetem, amely a svájci református egyház előtt álló digitális kor kihívásaival, lehetőségeivel és fontos kérdéseivel foglalkozott. A következő kérdések kerültek megvitatásra: Meg kell-e újulnia az egyháznak, és ha igen hogyan? Milyen kihívásokkal kell szembenézni és ezek hogyan győzhetők le? Milyen konkrét megoldási javaslatok és ajánlások vannak? Milyen nagy hatása, befolyása van a digitális kornak a gyülekezetre vagy a gyülekezeti közösségre?

A téma megvitatása azzal a megállapítással kezdődött, hogy a svájci református egyház létszámában évről-évre folyamatos csökkenés mérhető. Ahhoz, hogy ez a folyamat lassuljon (a gazdaság nyelvén megfogalmazva) piacképessé és versenyképessé[13] kell válnia. Stephan Hagenow és Alex Kurz lelkészek úgy vélik, hogy a református egyháznak folyamatosan meg kell újulnia, de az egyház marketingje és „transzformálása” kihívás elé állítja. A legnagyobb megmérettetést az jelenti, hogy a református egyháznak meg kell őriznie az értékeit úgy, hogy közben halad a korral. Meg kell mozdulni az emberek felé és ez a digitális világba való belépést is jelenti. Azonban hangsúlyozza Kurz, hogy a református egyház erőssége az „analóg” kapcsolatokban, a találkozásokban van, és a digitális felületek pusztán alternatívát jelenthetnek.[14] Elvi és gyakorlati okok is meghúzódnak annak hátterében, hogy a svájci református egyház nem, vagy még nem volt képes teljesen alkalmazkodni a digitális kor adta lehetőségekhez. Elvi oka többek között az, hogy Isten és az evangélium, így pedig maga az egyház nem válhat árucikké. Míg a neokarizmatikus kisegyházak sokkal agresszívabban mennek előre ezeken a területeken, hiszen megértették (sőt használják), hogy miként működik a „piac”, addig a református egyház próbál a népegyházi keretek között megmaradni. A gyakorlati okok között pedig leginkább a szakértelemhiány áll. Ez egyrészt az erőforrásokat (alkalmazottakat, informatikai infrastruktúrát), másrészt a „know-how”-t (a szükséges tudást) jelenti. A digitalizálás ma nem kérdés a lelkészképzésben. A fiatal teológusok, lelkészek, akik elindulnak ebben a szolgálatban inkább „rendszerstabilizátorok”, semmint újítók.[15] Fontosnak tűnik megtalálni a módját annak, hogy hogyan lehet hűnek maradni a református egyház hagyományához és egyben bekapcsolódni a jelenkor vérkeringésébe. Megvalósítandó cél tehát a személyes, „analóg” jelenléten alapú közösségorientált egyházi élet, de digitális folyamatokkal és kommunikációs csatornákkal a háttérben.[16]

A katolikus egyház lépései

Andreas Büsch a mainzi katolikus egyetem oktatója 2011-es publikációjában azt a megállapítást teszi, hogy a szociális média, mint kommunikációs felület használandó az egyházak számára.[17] E kijelentés mögött nem csak XVI. Benedek 2010-es nyilatkozata áll, amelyben a digitális világ adta lehetőségek megragadására bátorítja egyházát[18], hanem az úgynevezett Web.2.0-ra való átállás is.[19] Micaci Christian újságíró, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség referense és médiafelelőse a „Vallásos kommunikáció a közösségi médiában” című publikációjában nagyon pontosan adja elénk, hogy mit is jelent ez:

„A Web 1.0-ról áttértünk a Web 2.0-ra, más szóval az egyéni tartalomalkotásról a közösségi tartalomalkotásra. Ennek a második alkotási formának fő jellemzője a felhasználó által létrehozott tartalom (user generated content). Az egyén annál inkább érzi magáénak a médiatartalmat, minél nagyobb szinten kap rá lehetőséget, hogy részt vegyen a megalkotásában és terjesztésében. A szociális jelenlét elmélet (social presence theory) szerint a médiaeszközök társadalmi hatásának szintjei abban különböznek egymástól, hogy mennyi emberi érzéket tudnak egyszerre megcélozni és igénybe venni. Ugyanakkor az eszköz társadalmi hatásszintje függ az intimitástól (személyes vagy tömegkommunikáció) és a közvetlenségtől (azonnali vagy időzített kommunikáció, más szóval szinkron vagy aszinkron). Egyértelművé válik, hogy egy eszköznek a társadalmi hatásszintje egyenes arányban van a társadalmi jelenlét szintjével. Ez az elmélet is alátámasztja és megerősíti a társadalmi média hatékonyságát.”[20]

Micaci abban látja egyháza lehetőségét, hogy ragaszkodjon és alkalmazkodjon azokhoz a médiafogyasztási modellekhez, amelyeket a társadalom és saját hívei körében tapasztal.[21] Bognár Bulcsú szociológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense a tömegmédia hármas dimenziójáról és annak hatásáról ír. Megfogalmazza, hogy tömegmédia mindhárom dimenziója (tárgyi, idő, társadalmi) erősen szelekciós hatással bírnak, éppen ezért nem kedveznek a vallási tartalmú információk megjelenítésének. Az Evangélium egyedi, egyszeri és általános érvényességű, változatlan üzenete áll a középpontban, vagyis olyan információ, amely a tömegmédia szelekciós folyamatában nem rendelkezik hírértékkel.[22]

A tömegmédia működési elvei tehát kétségtelenül szűk keretet adnak az egyházi kommunikáció sikerességének a média rendszerén belül. Mindezek a jellemzők azonban egyáltalán nem zárják ki, hogy az egyházi kommunikáció a megfogalmazott üzenetet az emberekhez eljuttathassa. Sőt, a tömegmédia sajátos racionalitása olyan jegyekkel rendelkezik, amelyek áttételesen változatlanul komoly lehetőséget kínálnak a vallási üzenet számára a modernitás alapvetően megváltozott viszonyai között is.

– mondja Bognár.

A Magyarországi Református Egyház és a médiumok

Ahogy a fenti példák is mutatják, ma már nem kérdés, hogy az egyháznak feladata a médiaplatformok lehetőségeivel való élés. A kérdés ott válik nehézzé, hogy hogyan tudja ezt úgy megtenni, hogy közben nem sérül az az üzenet, amelyet kommunikálni, megosztani kíván. A református közösségek, ahogy a svájci példa is mutatja, küzdenek ezzel. Talán az első és egyben legnehezebb feladat az, hogy saját kereteinken kell túllépni. „A »reformáció egyházának « nevezzük magunkat, vagyis az átalakulás és az újjászerveződés egyházának, úgy tűnik azonban, hogy semmitől nem tartunk annyira, mint hogy az egyházunk átalakuljon és újjászerveződjön. […] Megdöbbentően konzervatív egyházzá váltunk, ami a külső formákat illeti.”[23] – mondja Douglass.

A Magyarországi Református Egyház egyházi törvényében a következőket fogalmazza meg:

Az egyház tájékoztatási szolgálatának feladata Isten igei üzenetének közvetítése, hiteles tájékoztatás hitünk tartalmáról, egyházunk életéről és szolgálatáról. Feladata a református egyházon belüli kapcsolattartás, az információhoz jutás és az információadás biztosítása, továbbá, hogy egyházunkon kívülre is eljuttassa a református egyház véleményét a világban történő eseményekről, eszmékről, társadalmi folyamatokról.[24]

Vitán felül áll tehát, hogy az egyház élni kíván a lehetőségekkel.

Napjainkban a média szerepe kiemelkedő. Az egyház is ráébredt arra, hogy ez a leghatékonyabb terület számára, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Az egyház életéről, eseményeiről a legtöbb ember a médiumok közvetítése által tájékozódik. A kompetens tájékoztatás ezért az egyház feladata. A médiumok uralta világban csak a médiumokban való jelenlét által lehet ezt megtenni. Az élő közvetítések a médiumplatformok által sok kérdést hoznak magukkal: mennyiben vész el a valódi átélése az istentiszteleti alkalomnak, ha egy képernyő előtt ülve vagyunk részesei az istentiszteletnek? Az biztosnak mondható, hogy az intimitás sérül. Felmerül az a kérdés is, hogy mennyire válik „előadásszagúvá” egy kamerával rögzített istentisztelet. Nem lesz színésszé a szolgálattevő, és a gyülekezet? És nem lesz színházzá (vagy ahogyan Szabó Lajos fogalmazza stúdióvá) a templom? A képernyőn átadott üzenet akkor válik „sikeressé”, ha a prédikáció, a hallott Ige életélménnyé válik, befolyásoló hatással lesz a hallgató életében. Megvalósulhat-e ez? [25]

Hatalmas kiterjedésű lett az egyházak belső és külső kommunikációja. Ma már nem lehet kérdés, hogy a média a legszélesebb rétegeket éri el az evangélium közvetítésével és az egyházi híradásnak is a leghatékonyabb és egyben leggyorsabb eszköze. A kommunikációs formák fejlesztése nem elhanyagolható mellékkérdés, hanem döntő az egyház élete szempontjából. A médiumok szakszerű megismerése is alapvető feladat, de a velük való élés szabályainak teológiai vizsgálata ma már nem kerülhető meg.[26]

Összegzés

A fenti megállapításokat figyelembe véve látható, hogy talán sosem volt annyira fontos, mint napjainkban, hogy egyre többet, egyre mélyebben foglalkozzunk az egyház és a médiumok kapcsolatával, a médiumok nyújtotta kommunikációs lehetőségekkel komoly, teológiai és egyben kritikai vizsgálatok alá vonva. A legszebb feladat, amit Krisztus egyháza kapott, hogy hirdetheti az örömhírt, az evangéliumot, de ezt oly módon kell tennie, hogy annak szentsége, „gyöngy” volta ne értéktelenedjen el. Akár svájci testvéregyházunkra gondolunk, akár a katolikus egyház törekvéseit figyeljük meg, vagy a Magyarországi Református Egyház álláspontját vizsgáljuk, láthatjuk, hogy egyértelmű bizalom még mindig nincsen a médiumok használhatóságát illetően. Ennek oka (egyre inkább ez világlik ki), hogy nincsen megfelelő erőforrása az egyháznak ahhoz, hogy ezeket a felületeket úgy tudja használni, hogy az átadni kívánt üzenet ne sérüljön. Érezhető tehát, hogy a közeljövőben a lelkész-, hitoktató-, vagy gyülekezeti munkatárs képzéseken ezekre is kell lehetőséget biztosítani. A már szolgálatban lévők esetében pedig továbbképzések formájában lehetőséget kell biztosítani arra, hogy tanulhassanak, képezhessék magukat. Szükséges, fontos élnünk és használnunk a médiaplatformokat, de felelősséggel, szakértelemmel, és Szentlélek bölcsességével.

Bibliográfia

Irodalom

Douglass, Klaus: Az új reformáció. Ford. Szabó Csaba. Budapest: Kálvin Kiadó, 2002

Elek, Noémi: A Tiszántúli Református Egyház társadalmi kommunikációja a 21. század elején – szakdolgozat, Debreceni Egyetem BTK, Debrecen, 2019.

Literáty, Zoltán: Prédikáció az online térben, in Igehirdetők kézikönyve, szerk. Fekete K. Steinbach J. Literáty Z. Budapest, Kálvin Kiadó 2021.

Lovas, András: AZ életmód és életforma in: Igehirdetők kézikönyve, szerk. Fekete K. Steinbach J. Literáty Z. Budapest, Kálvin Kiadó 2021.

Németh, Dávid.: Pasztorálantropológia I. Budapes, L’Harmattan, 2012.

Szabó, Lajos: Alapozó ismeretek a gyakorlati teológiában. Budapest: Luther Kiadó, 2004.

Internetes források

Bognár, Bulcsú: Vallás, egyház és a média kapcsolata, in Vigilia 78.évfolyam, 2008. online: https://vigilia.hu/pdfs/Vigilia_2008_09_facsimile.pdf#page=15

Büsch, Andreas: Das Soziale Netz…in Communicatio Sozialis (2011) online: https://www.researchgate.net/publication/313283055

Fodorné, Nagy Sarolta: Igehirdetés a posztmodern korban – szószéken és katedrán in:Szolgatárs 18.évf. 3.sz.. 2008.

online: http://www.epa.hu/03500/03556/00013/pdf/EPA03556_szolgatars_2008_03_020-026.pdf

Micaci, Cristian: Vallásos kommunikáció a közösségi médiában, 2014. online: https://keresztenyszo.verbumkiado.ro/archivum/2014/majus/3.html

Monjencs, Ingrid: GEKE focus, „Egyházak együtt a járványban” – protestáns nézőpontok, 2021. online: https://reformatus.hu/documents/1013/HU_GEKE_focus_29_FIN.pdf

Marc K. Peter, Corin Kraft, Thomas Josi: Die reformierte Kirche im digitalen Zeitalter 2019, in Fachhochschule Nordwestsweitz online: https://digitale-transformation-artikel.ch/wp-content/uploads/2020/07/FHNW-Think-Tank-2019-09-Kirchentransformation.pdf

Hivatkozások

  1. Ingrid Monjencs: Geke focus, „Egyházak együtt a járványban” – protestáns nézőpontok, 2021, 8. (https://reformatus.hu/documents/1013/HU_GEKE_focus_29_FIN.pdf utolsó letöltés 2022.02.23.) ↑
  2. Uo.12. ↑
  3. Literáty Zoltán: Prédikáció az online térben, in Fekete K. Steinbach J. Literáty Z (szerk.): Igehirdetők kézikönyve Budapest, Kálvin Kiadó 2021, 539-540. ↑
  4. Uo.541. ↑
  5. Ua. ↑
  6. Fodorné Nagy Sarolta: Igehirdetés a posztmodern korban – szószéken és katedrán in:Szolgatárs 18.évf. 3.sz.. 2008. (http://www.epa.hu/03500/03556/00013/pdf/EPA03556_szolgatars_2008_03_020-026.pdf utolsó letöltés: 2022. 01. 22.20-22.) ↑
  7. Lovas András: Az életmód és életforma változásának kihívásai, in Fekete K. Steinbach J. Literáty Z (szerk.): Igehirdetők kézikönyve Budapest, Kálvin Kiadó 2021, 557-559. ↑
  8. Németh Dávid: Pasztorálantropológia I. Budapes, L’Harmattan, 2012, 134-135. ↑
  9. Uo.138. ↑
  10. Lovasi: Az életmód és életforma, 558-559. ↑
  11. Fodorné Nagy: Igehirdetés a posztmodern korban 26. ↑
  12. Ua. ↑
  13. versenyképes: ezt arra érti, hogy a kisebb, karizmatikus egyházak (lásd pünkösdi egyház) mennyivel könnyebben tud alkalmazkodni a digitalizált világhoz ↑
  14. Marc K. Peter, Corin Kraft, Thomas Josi: Die reformierte Kirche im digitalen Zeitalter in Fachhochschule Nordwestschweitz 2019, 2-3. ( https://digitale-transformation-artikel.ch/wp-content/uploads/2020/07/FHNW-Think-Tank-2019-09-Kirchentransformation.pdf utolsó letöltés: 2022.02.23.) ↑
  15. Uo.6. ↑
  16. Uo.7. ↑
  17. Andreas Büsch: Das Soziale Netz als Kommunikationsplaform in Communicatio Sozialis 2011, 5. (https://www.researchgate.net/publication/313283055 utolsó letöltés: 2022.02.23.) ↑
  18. a magyar fordítás itt olvasható: https://regi.katolikus.hu/cikk.php?h=1485 ↑
  19. Andreas Büsch: Das Soziale Netz 5-6. ↑
  20. Micaci Cristian: Vallásos kommunikáció (https://keresztenyszo.verbumkiado.ro/archivum/2014/majus/3.html utolsó letöltés: 2022. 02. 23.) ↑
  21. Ua. ↑
  22. Bognár Bulcsú: Vallás, egyház és a média kapcsolata, in Vigilia 78.évf. 2008/9 658-660. (https://vigilia.hu/pdfs/Vigilia_2008_09_facsimile.pdf#page=15 utolsó letöltés: 2022.02.23.) ↑
  23. Klaus Douglass: Az új reformáció. Ford. Szabó Csaba. Budapest: Kálvin Kiadó 2002, 62.o. ↑
  24. 2005. ÉVI III. TÖRVÉNY A Magyarországi Református Egyház tájékoztatási szolgálatáról 1 §. (http://regi.reformatus.hu/data/documents/2014/03/12/2005_evi_III_tv_TAJEKOZTATAS.pdf utolsó letöltés:2022. 02. 23.) ↑
  25. Elek Noémi: A Tiszántúli Református egyház társadalmi kommunikációja a 21. század elején, kézirat 2019, 9. ↑
  26. Szabó Lajos: Alapozó ismeretek a gyakorlati teológiában, Budapest Luther Kiadó (2004.) 22. ↑