Beküldve:

Strifler Zoltánné: A befolyásolás és meggyőzés kommunikációpszichológiai vonatkozásai homiletikai kitekintéssel

Előszó helyett: kommunikációpszichológiai alapvetések

Kétségtelen, hogy az igehirdetés lényegét az Ige határozza meg, amelynek tekintélye és jelentősége független minden emberi tényezőtől. Istennek azonban kedves, hogy az „igehirdetés bolondsága által” (1Kor 1,21) szóljon az emberhez, ezáltal utat nyitva a teológia, különösképpen a homiletika számára a pszichológia és a kommunikációs törvényszerűségek, szabályok megismerése és elsajátítása előtt.[1]

A prédikátorra bízott evangélium az emberi lélekhez szól, annak megmentéséért. Figyelembe kell vennie többek között az emberi tudat alapfunkcióit (gondolkozás, érzelem, érzékelés, intuíció), a pszichikus tartalmak kapcsolatát a tudattal és a tudattalannal.[2] Számolnia kell a participáció és az individuáció kettősségében fejlődő lelki működések hatásaival is, a folyton jelenlévő belső szükségletekkel, amelyek a megbízható és tartós szeretetkapcsolatokra, a jó és a rossz közötti választás dilemmájára, az emberi élet értékének megtalálására, vagy épp az emberi élet alakulásának befolyásolására irányulnak.[3] A prédikátornak nem lehet figyelmen kívül hagynia a vallásfilozófiai meglátásokat sem, vagy azokat a külső tényezőket, hatásokat, amelyek befolyásoló jelleggel bírnak az emberi lélekre, mint például az adott kor, az egyén társadalmi, szociális közege, a környezet, a kultúra, társadalmi rendek, egyéb kívülről érkező formáló hatások, kísértések.[4]

Alapvetésként még leszögezhetjük, hogy a prédikáció mint verbális műfaj, szintén előhív pszichés hatásokat. Túl azon, hogy reagál a hallgató szükségleteire, hiányosságaira, a hirdetett Ige célja mégis az, hogy cselekménnyé váljon a hallgatók életében.[5] „Ható cselekmény” akar lenni, vagyis olyan aktus, ami a hallgatókat megtérésre, erkölcsi szabályok elfogadására, életük megjobbítására ösztönzi.[6] Itt kap ismét szerepet a pszichológia. Ugyanis „az ember aktivitásának egyetlen formáját[7] sem lehet a pszichológiai ismeretektől függetlennek gondolni, és ha a működést érteni, szabályozni, és fejlődést adekvátan követni kívánjuk, ezt pszichológiai részesedés nélkül nem tehetjük meg […]”[8].

Kommunikációpszichológiai alapok

A társas interakció pszichológiája

Ahhoz, hogy egy társas interakció sikeres legyen, szükséges pontosan észlelni, értelmezni és előjelezni a másik ember viselkedését, valamint jól kell kommunikálni a közlendő gondolatokat, érzéseket.[9] Ehhez számolni kell egyrészt az úgynevezett társadalmi determinizmussal[10], másrészt az egyén nézőpontjával. A társas interakciót nagyban befolyásolják az egyén neveltetési, intelligenciabéli adottságai, kommunikációs eszköztára, valamint az a speciális megközelítés, benyomás, ahogyan az egyén a társas kapcsolatokról vélekedik. Végül fontos továbbá a társas interakciók módszeres és gondos tanulmányozása is. Sokáig uralkodó nézet volt, miszerint az emberi természet határozza meg a társas kölcsönhatásokat. Úgy, mint a fájdalom elkerülésére és az öröm maximalizálására való törekvés (hedonizmus), vagy a jutalmazásban való öröm és a büntetéstől való félelem (behaviourizmus). A 19. század második felében hódító útjára indult szociálpszichológia olyan elméleteket tett a pszichológia tudományának asztalára, mint az individualisztikus megközelítés elmélete, amely egyből forradalmasította a társas interakciókról való vélekedést. A legutóbbi évtizedekben azonban a kognitív megközelítés vált dominánssá. A kognitívpszichológia-elméletek abból indulnak ki, hogy a társas viselkedést meg kell érteni, fel kell ismerni az információfeldolgozási stratégiákat és képessé kell válni az embernek mint társas cselekvőknek az észlelésére.[11]

A hatékony kommunikáció néhány fontosabb összetevője – kommunikációpszichológiai szempontok

A hatás növelése érdekében a kommunikátor – esetünkben a prédikátor – ki van téve annak a veszélynek, hogy „erővel” akarja meggyőzni hallgatóit. Isten Igéje is figyelmeztet: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Lelkemmel.” (Zak 4,6) Olyan eszközre van tehát szükség, ami nem lenyomni akarja az Igazságot a másik ember torkán, hanem ami szelíd szeretettel közeledik. A kommunikációkutatás ezt a „szelíd szeretetet” az empátiában találta meg. Az empátia kommunikációpszichológiai összefüggésben a következőt jelenti: „a személyiség olyan képessége, amelynek segítségével a másik emberrel való közvetlen kommunikációs kapcsolat során bele tudja élni magát a másik lelkiállapotába.”[12] Képes érezni és érteni olyan emóciókat, indítékokat és ambíciókat, amelyek direkt módon nem fejeződnek ki szavakban, és amelyek a társas szituációból nem következnek értelemszerűen.[13] Eszerint az empátia[14] értelmi és érzelmi összetevőkből áll, amely követni igyekszik, hogy mit és hogyan él át a kommunikációban résztvevő másik fél.[15]

Kommunikációpszichológiai szempontból a sikeres kommunikációhoz elengedhetetlen továbbá a kommunikátor önmagával (belső kontextus) és a szituációval (szituatív kontextus) való összhangja. A kommunikátor identitásának megfelelő, azzal egyensúlyban lévő kommunikáció alapfeltétele a megértésnek és a hitelességnek[16]. A szituatív kontextus pedig azért jelentős, mert a kommunikáció nem lehet sikeres, ha nem az adott helyzetben és a helyzetnek megfelelően szólal meg a beszélő. Ehhez előzetes ismeretre van szükség, ugyanis minden egyes helyzet, amelyben kommunikálunk, rendelkezik valamifajta előtörténettel.[17] Különösen igaz ez egy gyülekezet életére, igehirdetéssel kapcsolatos korábbi tapasztalataira.

A befolyásolás és a meggyőzés célja

A befolyásolás különböző okokból és motivációkból ered. Céljai is más súlyozást kaphatnak attól függően, hogy a befolyásoló személy mit szeretne elérni. Általánosságban azonban igaz, hogy a befolyásolás elsődleges célja, hogy valamilyen reakciót váltson ki a célszemélyből. Ezt a reakciót előhívhatja egy szituáció, amiben felismerhetővé vált egy bizonyos norma.[18] Amikor egy szituáció által az adott norma aktivizálódik, életbe lép, érzelmi reakciót vált ki az egyénből, cselekvésre készteti vagy épp ellenkezőleg: megmakacsolja magát az ember és nem tesz semmit. Ez alapján láthatóvá válik, hogy a befolyásolási folyamatokra adható válasz három helyről érkezhet: 1. az ismeretekből (vagyis megismerésbeli válaszok adják a reakciót), 2. az érzelmi reakciókból, 3. a viselkedési reakciókból (cselekvési válaszok). Ezek egy szituáción belül egyszerre is megjelenhetnek, dilemmát okozhatnak, egymást erősíthetik vagy gyengíthetik. A szituáció jellegét sosem szabad lebecsülni, mert sok esetben az dönti el, hogy melyik típus lesz a domináns, ami végső soron a választ adja.

A befolyásolás további célja, hogy azt a válaszingert indítsa be a célszemélyben, amely a befolyásoló számára kedvező. Az inger megjelenését többféle válasz követheti, ahogyan ezt fentebb láttuk is, de hogy melyik fog reagálni, az a célszemély attitűdjétől függ. Az attitűd a befolyásolás pszichológiájának szempontjából összetett mentális konstrukciónak tekinthető, amely kapcsolatban áll meglévő ismeretekkel, véleményekkel, hiedelmekkel (kogníciókkal), érzelmi viszonyulásokkal (affekciókkal) viselkedési (konatív) mintákkal. Ezt figyelembe véve tehát a befolyásolás célja voltaképpen az, hogy változásra bírja valamely attitűdöt.[19]

Itt kell megemlíteni, hogy háromfajta úgynevezett befolyásolási reakciót különböztetünk meg:[20] a behódolást (1), ebben az esetben a viselkedésben észrevehető változást a jutalmazó és kényszerítő hatalom indítja el és fenntartható addig, míg ez a két tényező jelen van. Az azonosulást (2). Ebben az esetben fontos a személyes szimpátia és unszimpátia. Fő összetevője a vonzerő, amely addig képes fenntartani a kívánt viselkedésmódot, amíg a célszemély egy sokkal vonzóbbat, hitelesebbet nem talál. E kettő befolyásolási reakcióban nem beszélhetünk tényleges attitűdváltozásról. A harmadik a belsővé tétel (3), ami a hitelességen és a szakértelmen alapul. Ebben az esetben a hitelesség és megbízhatóság teszi elfogadhatóvá a befolyásoló vélekedését, gondolatát, üzenetét, ami által a célszemély képes saját értékrendszerébe azt beépíteni, és ezáltal ellenállóvá válik későbbi változásra irányuló ingerekkel szemben.[21] Ebben az esetben beszélhetünk attitűdváltozásról.

A befolyásoló kommunikátor – esetünkben a prédikátor – már értheti a belső működéseket, de a kérdésre még nincsen válasza: hogyan tudja előidézni a kívánt változást? Hogyan lehetséges az attitűdök megváltoztatása, a belsővé tétel? Ebben nyújt segítséget többek között a kognitívdisszonancia-elmélet, amely szerint „az ember alapvető beállítottsága az, hogy attitűdjeit stabilizálja, megismerései és attitűdjei között egyensúlyt tartson fönn”[22]. Kerülje az olyan helyzeteket és információkat, amelyek attitűdjével ellentétesek (disszonáns), mert ez mindenkor feszültséget, szorongást eredményez. Ebből következik, hogy ha változást akar előidézni a befolyásoló kommunikátor, akkor arra kell törekednie, hogy ezt a disszonanciát megteremtse, de úgy, hogy egyúttal felmutatja a disszonancia feloldásához szükséges lehetőséget.[23]

Azonban a meggyőző közléshez számolni kell még három tényezővel: a kommunikáció befogadójával, a kommunikáció forrásával, valamint a kommunikáció tartalmával. Ezek egymással való viszonya, önmagukban lévő tényezőinek összhangja mind-mind hatással vannak arra, hogy egy társas interakció – kommunikációs szempontból – sikeresnek legyen mondható.

Homiletikai meglátások

A prédikációs esemény kétségkívül társas interakció, amelyben a prédikátor és a hallgatók, a gyülekezet kapcsolatba kerül egymással. Amikor a homiletikában a prédikáció gyülekezetszerűségéről gondolkozunk, akkor tulajdonképpen a társas interakciók esetével foglalkozunk. A prédikátor hozzáállása a gyülekezethez önmagán keresztül (belső kontextus), valódi helyzetüknek a megismerése (szituatív kontextus), az objektivitás vagy más szóval a kellő távolság megtartása és a tapintat (empátia) alkalmazása[24] megfelelnek azoknak a kommunikációpszichológiai tényezőknek, amelyek a társas interakcióban feltétlenül szükségesek, és amelyek a hatékony kommunikáció alapjai. Az empátia, amely olyan nagyon hangsúlyos a sikeres kommunikáció szempontjából, nem elhanyagolandó tényező a prédikátori szolgálatból sem, hiszen ezáltal tud a prédikátor kapcsolatot teremteni a hallgatóival. Ahogy Németh Dávid fogalmazza: „Az empátiás megértés és az elfogadó attitűd nem jelent igazolást mindenféle gondolkodásmód és életvitel számára, hanem ráhangolódást arra a lelkiállapotra, amiben a hallgatók éppen vannak.”[25] Csakis empátiával lehet ráhangolódni, közeledni azokhoz a sokféle és gyakran a prédikátor értékrendjétől, saját tapasztalataitól eltérő attitűdökhöz, amelyekben végső soron a változást elindítani hivatott az Ige és a Szentlélek. Nincs reménytelen eset. Nincs megváltozhatatlan attitűd. Nincs változhatatlan norma. Csak ezzel a hittel és reménységgel állhat ki a gyülekezet elé a prédikátor, aki maga is tudja, hogy a saját attitűdje, cselekvési és viselkedési mintázatai – ha nem is teljes egészében, de – megváltoznak az Ige hatására.

Zárszó

Jézus azért jött, hogy „meggyőzze a világot” (Jn 16,33 Károli), vagyis átformálja és belső meggyőződéssé tegye a mindenkori ember számára, hogy Isten szereti őt, bűnbocsánatot és örök életet készített el neki. Adjon bátorságot az Ő példája ezeknek az ismereteknek a befogadására, felelős használatára.

Bibliai idézetek

Károli (Károli G. fordítása) Szent Biblia. Azaz Istennek Ó és Új Testamentomában

foglaltatott egész Szent Írás. Budapest, Magyar Biblia Tanács, 1989.

RÚF (Revideált új ford.) Biblia. Budapest, Kálvin Kiadó, 2010.

Felhasznált Irodalom

Barth, Karl: Homiletika, a prédikáció anyaga és előkészítése, Pápa, Kontaktprint Nyomda, 2021.

Czeglédy Sándor: A homiletika vázlata, Pápa–Debrecen, Kontaktprint Nyomda, 2021.

Dürselen, Paul R.: Homiletik und Psychologie, Berlin, Reuther & Reichard, 1897.

Fodor L. – Kriskó E.: A hatékony kommunikáció alapjai, Budapest, Noran Libro, 2014.

Forgács József: A társas érintkezés pszichológiája, Budapest, Kairosz Kiadó, 2019.

Gyökössy Endre: Magunkról magunknak, Budapest, Szent Gellért Kiadó, 1992–1996.

Literáty Zoltán: Homiletika és retorika, Budapest L’Harmattan, 2020.

Németh Dávid: A prédikáció kommunikációlélektani vonatkozásai, in Fekete Károly – Literáty Zoltán –Steinbach József (szerk.): Igehirdetők kézikönyve, Budapest, Kálvin Kiadó 2021.

Schultz von Thun, Friedemann: Kommunikációs stílusok, differenciáló kommunikációpszichológia, Budapest, Háttér Kiadó, 2019.

Schultz von Thun, Friedemann: Hiteles és helyzethez illő kommunikáció. Személy, szituáció és a belső csapat, Budapest, Háttér Kiadó, 2018.

Szegedi Márton: A lelkiismeret, Személyiség-lélektani konstrukció kialakulása, működése, in Horváth-Szabó Katalin (szerk.): Lélekvilág, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 1998.

Zentai István: Meggyőzéstechnika és kritikai gondolkozás a mindennapi gyakorlatban, Budapest, Medicina Könyvkiadó, 2006.

Zentai István: A meggyőzés útja, a mindennapi élet meggyőzéspszichológiája, Budapest–Vác, Typotex, 1998.

Hivatkozások

  1. Németh Dávid: A prédikáció kommunikációlélektani vonatkozásai in Fekete Károly – Literáty Zoltán –Steinbach József (szerk.): Homiletika kézikönyve, Budapest, Kálvin Kiadó, 2021, 93. ↑
  2. Gyökössy Endre: Magunkról magunknak, Budapest, Szent Gellért Kiadó, 1992–1996, 8. ↑
  3. Vö.: Németh Dávid: Az igehirdetés antropológiai alapjai in Fekete Károly – Literáty Zoltán –Steinbach József (szerk.): Igehirdetők kézikönyve, Budapest, Kálvin Kiadó, 2021, 90–91. ↑
  4. Dürselen, Paul R.: Homiletik und Psychologie, Berlin, Reuther & Reichard, 1897, 5–6. ↑
  5. Literáty Zoltán: Homiletika és retorika, Budapest L’Harmattan, 2020, 136. ↑
  6. Czeglédy Sándor: A homiletika vázlata, Pápa–Debrecen, Kontaktprint Nyomda, 2021, 91. ↑
  7. Így a megtérésre vágyakozást, az élet megjobbítására való törekvést sem. ↑
  8. Szegedi Márton: A lelkiismeret, személyiség-lélektani konstrukció kialakulása, működése, in Horváth-Szabó Katalin (szerk.): Lélekvilág, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 1998, 75. ↑
  9. Forgács József: A társas érintkezés pszichológiája, Budapest, Kairosz Kiadó, 2019, 13. ↑
  10. Ami azt jelenti, hogy a társadalmi rendszer és annak normái meghatározzák az egyén viselkedését. ↑
  11. Forgács: A társas érintkezés pszichológiája, 26–28. ↑
  12. Fodor László – Kriskó Edina: A hatékony kommunikáció alapjai, Budapest, Noran Libro, 2014, 190. ↑
  13. Uo., 190. ↑
  14. Az empátiakutatásban Carl Rogers alkotott maradandót. Véleménye szerint az empátia olyan érzékenység, amely észleli a másikban zajló jelentésváltozásokat, „ráérez” arra, aminek a másik nincsen tudatában. Rogers szerint az empátia képessége fejleszthető. Nem egy állapot, inkább folyamat jellegű és egyfajta bizalmas együttlétet feltételez. vö. Carl Rogers: Valakivé válni, a személyiség születése, Budapest, Edge Kft. 2023. ↑
  15. Schultz von Thun, Friedemann: Kommunikációs stílusok, differenciáló kommunikációpszichológia, Budapest, Háttér Kiadó, 2019, 269. ↑
  16. Egyes kutatási eredmények arról számolnak be, hogy aki hitelesen kommunikálja „önmagát”, annak nagyobb esélye van arra, hogy a kívánt célt elérje hallgatóinál. De ez már felveti a szimpátia kérdését is. ↑
  17. Schultz von Thun, Friedemann: Hiteles és helyzethez illő kommunikáció. Személy, szituáció és a belső csapat, Budapest, Háttér Kiadó, 2018, 13–19. ↑
  18. Például: ha a norma az, hogy a nálunk idősebbeken segítünk, akkor ha meglátunk egy idős hölgyet a buszon állni, ez a norma működésbe lép. ↑
  19. Zentai: A meggyőzés útja, 19–20. ↑
  20. Fodor–Kriskó: A hatékony kommunikáció alapjai, 230. ↑
  21. Uo., 230–231. ↑
  22. Zentai István: Meggyőzéstechnika és kritikai gondolkodás a mindennapi gyakorlatban, Budapest, Medicina Kiadó, 2006, 140–141. ↑
  23. Uo., 142. ↑
  24. Vö. Karl Barth: Homiletika, a prédikáció anyaga és előkészítése, Pápa, Kontaktprint Nyomda, 2021, 57. ↑
  25. Németh Dávid: A prédikáció kommunikáció-lélektani vonatkozásai, in Fekete Károly – Literáty Zoltán –Steinbach József (szerk.): Igehirdetők kézikönyve, 2021, 98. ↑

 

Beküldve:

Stifler Zoltánné: „Semper Refromanda” a digitális kor keretei között német és magyar nyelvterületeken

Bevezetés

A téma aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint a 2019-ben megjelent koronavírus és annak hatása az egyházak, a gyülekezetek és a közösségek életére. A járvány kihívást jelent az egyház fő tevékenységeit illetően; az istentiszteleti alkalmak, a szentségek kiszolgáltatása és egyéb diakóniai tevékenységek eddig nem ismert formáira kellett szinte egyik napról a másikra nyitottá és naprakésszé válni.[1] A legfontosabb változást az istentiszteletek digitális formákra való átállása hozta el.[2] Az európai egyházak mellett a magyarországi református közösségek is hamar megértették, hogy a templom látogatásától független a prédikálás alkalma. Ez azonban számos, addig nem ismert, vagy csak nem használt kommunikációs eszközök és médiumok bevonását jelentette.[3] „A prédikálás mindig is médiumok által jutott el a hallgatókhoz, illetve a tömegekhez.”[4] Az élő beszéd, a levél, majd a 16. századtól kezdve a könyvnyomtatás, a 20. század elejétől pedig felgyorsult tempóban hódított teret magának a médiumok különböző formája: a gramofon, a rádió, a televízió, és az internet.[5] Nem újkeletű tehát, hogy az egyház használja és használnia is kell a médiumokat.

A posztmodern ember és a médiumok hatása az egyházi szolgálatokra

Már egy 2008-as publikációjában Dr. Fodorné Nagy Sarolta többek között arról beszélt, hogy a posztmodern korban az internet nevelő funkcióval bír. Kitért arra, hogy a posztmodern ember kapcsolatai virtuálisak, látszólagosak. A televízió és az internet helyettesítik a mély, bensőséges emberközi kapcsolatokat, miközben azt a benyomást keltik, hogy az ember részese az őt körülvevő világnak. Mindezek a kommunikációs eszközök (paradox módon) teljesen megbénítják az emberi kommunikációt. A posztmodern ember mindig siet, nem részesedik igazán a másik ember életében, és bár magát mindenben informáltnak és naprakésznek tartja, leginkább jellemző rá, hogy elmagányosodott és gyakran depresszióval küzd. Fogyasztói társadalmában tökéletesen megvalósítja a „fogyasztói embertípust”, hiszen erre neveli a média, a korszellem és a közvetlen környezete is.[6] A posztmodern korban egyre elfogadottabbá válik az a gondolkozásmód, amely szerint nincs objektív igazság. Minden relativizálódik, minden viszonylagossá válik. Ennek következménye többek között az is, hogy olyan alapvető értékek kérdőjeleződtek meg és kerültek a társadalmi együttélés perifériájára, amelyek minden hitvallásos meggyőződés nélkül is eleddig az emberi élet kereteit adták. Megjelent az úgynevezett „bricolage-” vagy „patchwork” vallásosság, amely teret biztosít arra, hogy ki-ki maga állítsa össze saját spiritualitását.[7] Gerhard Schultze német szociológus a posztmodern kor társadalmát élmény-társadalomként jellemzi. Ezzel utal arra a jelenségre, hogy a posztmodern ember az életnek értelmét az élmények milyenségében, intenzitásában értékeli. Ez vezeti oda, hogy mindig új élményforrás után nézzen, ezért úgynevezett élményhajsza veszi kezdetét.[8] „Az élmény-társadalom korában rendkívül fontos megállapítás, hogy a valóság igazi, és igazán gyönyörködtető észlelése az, amikor a túlnanit vesszük észre az itt és most-ban. Az egyháznak azon kell munkálkodnia, hogy a posztmodern embert ráébressze, hogy az élmény nem cél, hanem a cél felé tartás kísérőjelensége. Aki a cél felé halad, az él át szép élményeket. A hívő ember nem az élményeket, hanem Istent keresi, és közben rátalál a világban, és a saját lelkében is az Isten keze munkájára. Ez tölti el gyönyörűséggel.[9]” – mondja Németh Dávid egyetemi oktató, ezzel rámutatva arra, hogy az egyház munkája, szolgálata sosem lehet élmény-evangéliumhirdetés. S hogy ne azzá váljon, nagyon fontos jól és helyesen élni a médiumok adta a lehetőségekkel.

Lovas András Marwa J. Dawn munkájára hivatkozva megállapítja, hogy három fontos szempontot kell figyelembe venni és átgondolni az igehirdetés és a médiumok összefüggésében. Először arra megállapításra jut, hogy a nehezen fogyasztható tartalmak, vagy amelyek nem elementáris hatással bírnak, gyakorta egyáltalán nem ragadják meg az ember figyelmét. Másodszor a közvetített üzenet és a jobb esetben befogadott információ konkrét és tetten érthető változást idéz elő a hallgató, néző életében. Harmadszor arról beszél, hogy a televízió és az internet is a kapcsolatok minőségi romlásához vezet.[10] Erre a fontos tényre hívja fel a figyelmet összegzésében Dr. Fodorné Nagy Sarolta is, amikor kritikai vizsgálat alá vonja a „virtuális létezés” jelenséget. Bár tisztában van a jelenkori egyház az egyén kiszolgáltatott helyzetével (a televízió és az internet által a posztmodern ember a mesterségesen készített helyzetekben él, azok szerint gondolkozik, a médiumok célpontja stb.), fontos hogy ő maga is lássa saját helyzetét: csak úgy, mint az egyén, az egyház is ki van téve ugyanezen hatásoknak. Kiemelendő a média jótékony hatása, de ugyanilyen fontos beszélni a káros hatásáról is. Ma már nem kérdés, hogy az egyházi életet mennyiben megkönnyítik a technikai forradalom eredményei.[11] Azonban „a média által gerjesztett agressziók, sztárvonzás, a képernyőfüggőség okozta testi deformitások, mentális szegényedés, beszédkultúra hanyatlása mind jelentkezik korunk egyháztagságában, így gyermekeinkben is.”- írja Fodorné Nagy Sarolta.[12]

A megújuló egyházak és a médiumok

Az északnyugat-svájci egyetem eredményei

2019. július 4-i tartotta a „Think-Thank” névre keresztelt eseménysorozatát az Északnyugat-svájci Egyetem, amely a svájci református egyház előtt álló digitális kor kihívásaival, lehetőségeivel és fontos kérdéseivel foglalkozott. A következő kérdések kerültek megvitatásra: Meg kell-e újulnia az egyháznak, és ha igen hogyan? Milyen kihívásokkal kell szembenézni és ezek hogyan győzhetők le? Milyen konkrét megoldási javaslatok és ajánlások vannak? Milyen nagy hatása, befolyása van a digitális kornak a gyülekezetre vagy a gyülekezeti közösségre?

A téma megvitatása azzal a megállapítással kezdődött, hogy a svájci református egyház létszámában évről-évre folyamatos csökkenés mérhető. Ahhoz, hogy ez a folyamat lassuljon (a gazdaság nyelvén megfogalmazva) piacképessé és versenyképessé[13] kell válnia. Stephan Hagenow és Alex Kurz lelkészek úgy vélik, hogy a református egyháznak folyamatosan meg kell újulnia, de az egyház marketingje és „transzformálása” kihívás elé állítja. A legnagyobb megmérettetést az jelenti, hogy a református egyháznak meg kell őriznie az értékeit úgy, hogy közben halad a korral. Meg kell mozdulni az emberek felé és ez a digitális világba való belépést is jelenti. Azonban hangsúlyozza Kurz, hogy a református egyház erőssége az „analóg” kapcsolatokban, a találkozásokban van, és a digitális felületek pusztán alternatívát jelenthetnek.[14] Elvi és gyakorlati okok is meghúzódnak annak hátterében, hogy a svájci református egyház nem, vagy még nem volt képes teljesen alkalmazkodni a digitális kor adta lehetőségekhez. Elvi oka többek között az, hogy Isten és az evangélium, így pedig maga az egyház nem válhat árucikké. Míg a neokarizmatikus kisegyházak sokkal agresszívabban mennek előre ezeken a területeken, hiszen megértették (sőt használják), hogy miként működik a „piac”, addig a református egyház próbál a népegyházi keretek között megmaradni. A gyakorlati okok között pedig leginkább a szakértelemhiány áll. Ez egyrészt az erőforrásokat (alkalmazottakat, informatikai infrastruktúrát), másrészt a „know-how”-t (a szükséges tudást) jelenti. A digitalizálás ma nem kérdés a lelkészképzésben. A fiatal teológusok, lelkészek, akik elindulnak ebben a szolgálatban inkább „rendszerstabilizátorok”, semmint újítók.[15] Fontosnak tűnik megtalálni a módját annak, hogy hogyan lehet hűnek maradni a református egyház hagyományához és egyben bekapcsolódni a jelenkor vérkeringésébe. Megvalósítandó cél tehát a személyes, „analóg” jelenléten alapú közösségorientált egyházi élet, de digitális folyamatokkal és kommunikációs csatornákkal a háttérben.[16]

A katolikus egyház lépései

Andreas Büsch a mainzi katolikus egyetem oktatója 2011-es publikációjában azt a megállapítást teszi, hogy a szociális média, mint kommunikációs felület használandó az egyházak számára.[17] E kijelentés mögött nem csak XVI. Benedek 2010-es nyilatkozata áll, amelyben a digitális világ adta lehetőségek megragadására bátorítja egyházát[18], hanem az úgynevezett Web.2.0-ra való átállás is.[19] Micaci Christian újságíró, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség referense és médiafelelőse a „Vallásos kommunikáció a közösségi médiában” című publikációjában nagyon pontosan adja elénk, hogy mit is jelent ez:

„A Web 1.0-ról áttértünk a Web 2.0-ra, más szóval az egyéni tartalomalkotásról a közösségi tartalomalkotásra. Ennek a második alkotási formának fő jellemzője a felhasználó által létrehozott tartalom (user generated content). Az egyén annál inkább érzi magáénak a médiatartalmat, minél nagyobb szinten kap rá lehetőséget, hogy részt vegyen a megalkotásában és terjesztésében. A szociális jelenlét elmélet (social presence theory) szerint a médiaeszközök társadalmi hatásának szintjei abban különböznek egymástól, hogy mennyi emberi érzéket tudnak egyszerre megcélozni és igénybe venni. Ugyanakkor az eszköz társadalmi hatásszintje függ az intimitástól (személyes vagy tömegkommunikáció) és a közvetlenségtől (azonnali vagy időzített kommunikáció, más szóval szinkron vagy aszinkron). Egyértelművé válik, hogy egy eszköznek a társadalmi hatásszintje egyenes arányban van a társadalmi jelenlét szintjével. Ez az elmélet is alátámasztja és megerősíti a társadalmi média hatékonyságát.”[20]

Micaci abban látja egyháza lehetőségét, hogy ragaszkodjon és alkalmazkodjon azokhoz a médiafogyasztási modellekhez, amelyeket a társadalom és saját hívei körében tapasztal.[21] Bognár Bulcsú szociológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense a tömegmédia hármas dimenziójáról és annak hatásáról ír. Megfogalmazza, hogy tömegmédia mindhárom dimenziója (tárgyi, idő, társadalmi) erősen szelekciós hatással bírnak, éppen ezért nem kedveznek a vallási tartalmú információk megjelenítésének. Az Evangélium egyedi, egyszeri és általános érvényességű, változatlan üzenete áll a középpontban, vagyis olyan információ, amely a tömegmédia szelekciós folyamatában nem rendelkezik hírértékkel.[22]

A tömegmédia működési elvei tehát kétségtelenül szűk keretet adnak az egyházi kommunikáció sikerességének a média rendszerén belül. Mindezek a jellemzők azonban egyáltalán nem zárják ki, hogy az egyházi kommunikáció a megfogalmazott üzenetet az emberekhez eljuttathassa. Sőt, a tömegmédia sajátos racionalitása olyan jegyekkel rendelkezik, amelyek áttételesen változatlanul komoly lehetőséget kínálnak a vallási üzenet számára a modernitás alapvetően megváltozott viszonyai között is.

– mondja Bognár.

A Magyarországi Református Egyház és a médiumok

Ahogy a fenti példák is mutatják, ma már nem kérdés, hogy az egyháznak feladata a médiaplatformok lehetőségeivel való élés. A kérdés ott válik nehézzé, hogy hogyan tudja ezt úgy megtenni, hogy közben nem sérül az az üzenet, amelyet kommunikálni, megosztani kíván. A református közösségek, ahogy a svájci példa is mutatja, küzdenek ezzel. Talán az első és egyben legnehezebb feladat az, hogy saját kereteinken kell túllépni. „A »reformáció egyházának « nevezzük magunkat, vagyis az átalakulás és az újjászerveződés egyházának, úgy tűnik azonban, hogy semmitől nem tartunk annyira, mint hogy az egyházunk átalakuljon és újjászerveződjön. […] Megdöbbentően konzervatív egyházzá váltunk, ami a külső formákat illeti.”[23] – mondja Douglass.

A Magyarországi Református Egyház egyházi törvényében a következőket fogalmazza meg:

Az egyház tájékoztatási szolgálatának feladata Isten igei üzenetének közvetítése, hiteles tájékoztatás hitünk tartalmáról, egyházunk életéről és szolgálatáról. Feladata a református egyházon belüli kapcsolattartás, az információhoz jutás és az információadás biztosítása, továbbá, hogy egyházunkon kívülre is eljuttassa a református egyház véleményét a világban történő eseményekről, eszmékről, társadalmi folyamatokról.[24]

Vitán felül áll tehát, hogy az egyház élni kíván a lehetőségekkel.

Napjainkban a média szerepe kiemelkedő. Az egyház is ráébredt arra, hogy ez a leghatékonyabb terület számára, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Az egyház életéről, eseményeiről a legtöbb ember a médiumok közvetítése által tájékozódik. A kompetens tájékoztatás ezért az egyház feladata. A médiumok uralta világban csak a médiumokban való jelenlét által lehet ezt megtenni. Az élő közvetítések a médiumplatformok által sok kérdést hoznak magukkal: mennyiben vész el a valódi átélése az istentiszteleti alkalomnak, ha egy képernyő előtt ülve vagyunk részesei az istentiszteletnek? Az biztosnak mondható, hogy az intimitás sérül. Felmerül az a kérdés is, hogy mennyire válik „előadásszagúvá” egy kamerával rögzített istentisztelet. Nem lesz színésszé a szolgálattevő, és a gyülekezet? És nem lesz színházzá (vagy ahogyan Szabó Lajos fogalmazza stúdióvá) a templom? A képernyőn átadott üzenet akkor válik „sikeressé”, ha a prédikáció, a hallott Ige életélménnyé válik, befolyásoló hatással lesz a hallgató életében. Megvalósulhat-e ez? [25]

Hatalmas kiterjedésű lett az egyházak belső és külső kommunikációja. Ma már nem lehet kérdés, hogy a média a legszélesebb rétegeket éri el az evangélium közvetítésével és az egyházi híradásnak is a leghatékonyabb és egyben leggyorsabb eszköze. A kommunikációs formák fejlesztése nem elhanyagolható mellékkérdés, hanem döntő az egyház élete szempontjából. A médiumok szakszerű megismerése is alapvető feladat, de a velük való élés szabályainak teológiai vizsgálata ma már nem kerülhető meg.[26]

Összegzés

A fenti megállapításokat figyelembe véve látható, hogy talán sosem volt annyira fontos, mint napjainkban, hogy egyre többet, egyre mélyebben foglalkozzunk az egyház és a médiumok kapcsolatával, a médiumok nyújtotta kommunikációs lehetőségekkel komoly, teológiai és egyben kritikai vizsgálatok alá vonva. A legszebb feladat, amit Krisztus egyháza kapott, hogy hirdetheti az örömhírt, az evangéliumot, de ezt oly módon kell tennie, hogy annak szentsége, „gyöngy” volta ne értéktelenedjen el. Akár svájci testvéregyházunkra gondolunk, akár a katolikus egyház törekvéseit figyeljük meg, vagy a Magyarországi Református Egyház álláspontját vizsgáljuk, láthatjuk, hogy egyértelmű bizalom még mindig nincsen a médiumok használhatóságát illetően. Ennek oka (egyre inkább ez világlik ki), hogy nincsen megfelelő erőforrása az egyháznak ahhoz, hogy ezeket a felületeket úgy tudja használni, hogy az átadni kívánt üzenet ne sérüljön. Érezhető tehát, hogy a közeljövőben a lelkész-, hitoktató-, vagy gyülekezeti munkatárs képzéseken ezekre is kell lehetőséget biztosítani. A már szolgálatban lévők esetében pedig továbbképzések formájában lehetőséget kell biztosítani arra, hogy tanulhassanak, képezhessék magukat. Szükséges, fontos élnünk és használnunk a médiaplatformokat, de felelősséggel, szakértelemmel, és Szentlélek bölcsességével.

Bibliográfia

Irodalom

Douglass, Klaus: Az új reformáció. Ford. Szabó Csaba. Budapest: Kálvin Kiadó, 2002

Elek, Noémi: A Tiszántúli Református Egyház társadalmi kommunikációja a 21. század elején – szakdolgozat, Debreceni Egyetem BTK, Debrecen, 2019.

Literáty, Zoltán: Prédikáció az online térben, in Igehirdetők kézikönyve, szerk. Fekete K. Steinbach J. Literáty Z. Budapest, Kálvin Kiadó 2021.

Lovas, András: AZ életmód és életforma in: Igehirdetők kézikönyve, szerk. Fekete K. Steinbach J. Literáty Z. Budapest, Kálvin Kiadó 2021.

Németh, Dávid.: Pasztorálantropológia I. Budapes, L’Harmattan, 2012.

Szabó, Lajos: Alapozó ismeretek a gyakorlati teológiában. Budapest: Luther Kiadó, 2004.

Internetes források

Bognár, Bulcsú: Vallás, egyház és a média kapcsolata, in Vigilia 78.évfolyam, 2008. online: https://vigilia.hu/pdfs/Vigilia_2008_09_facsimile.pdf#page=15

Büsch, Andreas: Das Soziale Netz…in Communicatio Sozialis (2011) online: https://www.researchgate.net/publication/313283055

Fodorné, Nagy Sarolta: Igehirdetés a posztmodern korban – szószéken és katedrán in:Szolgatárs 18.évf. 3.sz.. 2008.

online: http://www.epa.hu/03500/03556/00013/pdf/EPA03556_szolgatars_2008_03_020-026.pdf

Micaci, Cristian: Vallásos kommunikáció a közösségi médiában, 2014. online: https://keresztenyszo.verbumkiado.ro/archivum/2014/majus/3.html

Monjencs, Ingrid: GEKE focus, „Egyházak együtt a járványban” – protestáns nézőpontok, 2021. online: https://reformatus.hu/documents/1013/HU_GEKE_focus_29_FIN.pdf

Marc K. Peter, Corin Kraft, Thomas Josi: Die reformierte Kirche im digitalen Zeitalter 2019, in Fachhochschule Nordwestsweitz online: https://digitale-transformation-artikel.ch/wp-content/uploads/2020/07/FHNW-Think-Tank-2019-09-Kirchentransformation.pdf

Hivatkozások

  1. Ingrid Monjencs: Geke focus, „Egyházak együtt a járványban” – protestáns nézőpontok, 2021, 8. (https://reformatus.hu/documents/1013/HU_GEKE_focus_29_FIN.pdf utolsó letöltés 2022.02.23.) ↑
  2. Uo.12. ↑
  3. Literáty Zoltán: Prédikáció az online térben, in Fekete K. Steinbach J. Literáty Z (szerk.): Igehirdetők kézikönyve Budapest, Kálvin Kiadó 2021, 539-540. ↑
  4. Uo.541. ↑
  5. Ua. ↑
  6. Fodorné Nagy Sarolta: Igehirdetés a posztmodern korban – szószéken és katedrán in:Szolgatárs 18.évf. 3.sz.. 2008. (http://www.epa.hu/03500/03556/00013/pdf/EPA03556_szolgatars_2008_03_020-026.pdf utolsó letöltés: 2022. 01. 22.20-22.) ↑
  7. Lovas András: Az életmód és életforma változásának kihívásai, in Fekete K. Steinbach J. Literáty Z (szerk.): Igehirdetők kézikönyve Budapest, Kálvin Kiadó 2021, 557-559. ↑
  8. Németh Dávid: Pasztorálantropológia I. Budapes, L’Harmattan, 2012, 134-135. ↑
  9. Uo.138. ↑
  10. Lovasi: Az életmód és életforma, 558-559. ↑
  11. Fodorné Nagy: Igehirdetés a posztmodern korban 26. ↑
  12. Ua. ↑
  13. versenyképes: ezt arra érti, hogy a kisebb, karizmatikus egyházak (lásd pünkösdi egyház) mennyivel könnyebben tud alkalmazkodni a digitalizált világhoz ↑
  14. Marc K. Peter, Corin Kraft, Thomas Josi: Die reformierte Kirche im digitalen Zeitalter in Fachhochschule Nordwestschweitz 2019, 2-3. ( https://digitale-transformation-artikel.ch/wp-content/uploads/2020/07/FHNW-Think-Tank-2019-09-Kirchentransformation.pdf utolsó letöltés: 2022.02.23.) ↑
  15. Uo.6. ↑
  16. Uo.7. ↑
  17. Andreas Büsch: Das Soziale Netz als Kommunikationsplaform in Communicatio Sozialis 2011, 5. (https://www.researchgate.net/publication/313283055 utolsó letöltés: 2022.02.23.) ↑
  18. a magyar fordítás itt olvasható: https://regi.katolikus.hu/cikk.php?h=1485 ↑
  19. Andreas Büsch: Das Soziale Netz 5-6. ↑
  20. Micaci Cristian: Vallásos kommunikáció (https://keresztenyszo.verbumkiado.ro/archivum/2014/majus/3.html utolsó letöltés: 2022. 02. 23.) ↑
  21. Ua. ↑
  22. Bognár Bulcsú: Vallás, egyház és a média kapcsolata, in Vigilia 78.évf. 2008/9 658-660. (https://vigilia.hu/pdfs/Vigilia_2008_09_facsimile.pdf#page=15 utolsó letöltés: 2022.02.23.) ↑
  23. Klaus Douglass: Az új reformáció. Ford. Szabó Csaba. Budapest: Kálvin Kiadó 2002, 62.o. ↑
  24. 2005. ÉVI III. TÖRVÉNY A Magyarországi Református Egyház tájékoztatási szolgálatáról 1 §. (http://regi.reformatus.hu/data/documents/2014/03/12/2005_evi_III_tv_TAJEKOZTATAS.pdf utolsó letöltés:2022. 02. 23.) ↑
  25. Elek Noémi: A Tiszántúli Református egyház társadalmi kommunikációja a 21. század elején, kézirat 2019, 9. ↑
  26. Szabó Lajos: Alapozó ismeretek a gyakorlati teológiában, Budapest Luther Kiadó (2004.) 22. ↑