Bél Mátyás (1684–1749) korának kiemelkedő tudósa és egyházi személyisége volt, evangélikus lelkész, történetíró, geográfus és tanár is egyszemélyben, aki iskoláiban megreformálta az oktatást. Magyarországon kezdte meg tanulmányait, Besztercebányán több kiemelkedő tanára volt, akik meghatározóak voltak életpályáján. 1704 és 1707 között Halléban tanult orvostudományt, teológiát és államtudományt. Itt ismerkedett meg August Hermann Francke pedagógiájával. Francke a személyiségközpontú oktatásban hitt, célja a jövőbeli diplomaták és politikusok elméleti és gyakorlati nevelése volt. Ezek mellett nagyban hatott Bél Mátyás életére és munkásságára Christoph Cellarius is, aki a vallás- és egyháztörténeti fókuszú tananyag helyett a politikai eseménytörténetet helyezte előtérbe.
Bél Mátyás 1708-ban tért haza Magyarországra. 1709 és 1713 között Besztercebányán tanított. Ekkor fordította magyarra a bázeli teológus, Johann Anastasius Freylinghausen népszerű evangélikus hittankönyvét. 1713-ban ő lett az iskola rektora, s azonnal hozzálátott, hogy a németeknél látott és tapasztalt minta szerint átalakítsa a líceum működését. Lelkesen fogott hozzá a líceum teljes oktatási rendszere átalakításának. A görög és héber nyelvet is visszahozta az oktatásba, Cellarius elvei szerint tanította a latint, megszilárdította az iskolai fegyelmet, a felső osztályokban pedig olyan új tantárgyakat vezetett be, mint a történelem, földrajz, teológia, filológia, bölcseleti tanulmányok. Munkájának és eredményének hamar híre ment.
1714-től Bél Mátyás lett a pozsonyi líceum rektora, ami jelentős változást hozott nemcsak a pozsonyi, de a magyar oktatásban is. Saját bevallása szerint, amikor elkezdte a munkát Pozsonyban, alig volt az intézményben diák, de hamarosan százak értekeztek. Ő maga képezte ki a tanárokat, tankönyveket írt, tanrendet, tananyagot és tanítási módszereket dolgozott ki. Minden tanár munkáját ellenőrizte, az oktatási folyamatokról jegyzőkönyvet készített.
Újdonság volt, hogy rendszeressé vált a történelemtanítás, azaz önálló tárgyként egész tanévben oktatták. Meghatározta a felső két évfolyam tanulmányi rendjét, mely szerint előbb a hagyományos történelmet tanulták a diákok, majd a Halléban tanultakat alkalmazva, inkább államismeretet oktatott, melynek során a 17. század történetét fejtette ki részletesen. Szorgalmazta, hogy a diákok minél több újságot olvassanak. A korszak történetírói mindinkább az események racionális összefüggésére fektettek súlyt, és ehhez igazodott az iskolák történettanítása is. Bél Mátyás intézményében a német iskolákhoz zárkózott fel a történelemoktatás.
Kiemelt szerepet kapott tanrendjében a hazai történelem mellett a földrajz is, a két tárgyat egyben tanította. Úgy vélte, egy tudatos állampolgárnak illik ismernie környezetének, hazájának a múltját, kiemelkedő történelmi személyeit, valamint legalább országon belül illik tájékozódnia. Oktatási víziójában kiemelt cél volt, hogy a diákok megismerkedjenek a magyarországi körülményekkel.
Családját és tanítványait is bevonta saját kutatásaiba. Diákjai kaptak tőle egy kérdőívet, melyben a lakóhelyüket illetően kellett kitölteniük, ily módon bél Mátyás arról azokról az országrészekről is földrajzi, történeti, etnográfiai adatokhoz jutott, amelyeket nem volt lehetősége személyesen felkeresni. Ezek az információk segítették Notitia Hungariae novae historico-geographica című művének megírását. Az oktatás minőségének javítása érdekében összefoglaló tananyagot készített a diákoknak, amely a lényeges információkat tartalmazta. Pozsonyban Heinrich Zopf és Christoph Cellarius munkáit is beemelte a tankönyvek sorába az 1720-as években. Zopf tankönyvei a tudás elsajátítását illetően módszertanilag újszerűek voltak, mert az azokban megfogalmazott kérdésekre is válaszolni kellett, illetve vizsgakérdéseket is tartalmaztak. Bél Mátyás új tanítási módszerének híre ment a protestáns iskolákban, sorra vették át módszerét azt evangélikus oktatási intézmények.
A tanórák meneténél fontos volt, hogy a pedagógus röviden elmondja, miről fog beszélni azon a tanórán, hogy ezzel is irányítsa a tanulók figyelmét, gondolatát az óra témája felé. Az emlékezet támogatását a kronológia és az ok-okozati összefüggések feltárása szolgálta, a földrajz, a táblázatok és térképek pedig a szemléltetés eszközei voltak.
Bél igazi hazafi volt, úgy gondolta, hogy a magyar nyelvet művelni kell, szerinte az alapműveltség része, hogy valaki magyarul tudjon. A latin iskolában is bevezették a magyar nyelv tanítását, és ezek között is az első Bél Mátyás pozsonyi líceuma volt. Azért volt erre szükség, mert sok szláv és német tanuló volt a diákok között, akik nem ismerték a magyar nyelvet. Azonban azt is ki kell emelni, hogy a modern nyelvek oktatását is magas szinten oktatták Pozsonyban.
Már 1713-ban a magyar nyelv- és irodalomtörténet ötletét vázolta fel, mert úgy vélte, hogy hiányosságok vannak e témakörök kutatásával kapcsolatban. Igyekezett német folyóiratokban népszerűsíteni a magyar nyelvet, majd német nyelvtant írt magyarajkúaknak. 1725-re pedig németeknek írt magyar nyelvtant. Latin nyelvtankönyvet is összeállított. Bél elsőként rendszerezte hazánkban a nyelvtani szabályokat táblázatba. A mindennapi életből vett példákat, hogy azokkal szemléltesse a nyelvtani szabályokat. Úgy vélte, a vallás oktatásánál az érzelmekre kell elsődlegesen hatni. Bél Mátyás kezdeményezésére 1721 tavaszától indult útjára a Nova Posoniensia című hetilap, amelynek célja az oktatás támogatása és segítése volt.
Bél Mátyás örökségét Tomka-Szászky János vitte tovább Pozsonyban, aki nemcsak megtartotta a színvonalat, hanem elődjénél is hangsúlyosabbá tette a magyar történelem oktatását. Bél Notitiájából tankönyvet is készített, ezzel biztosítva is szellemiségének továbbélését.
Bél Mátyás küldetést érzett hazája megismertetésére és elősegítette az itt élő népek közös kulturális felemelkedését is. Magát szlovák anyanyelvűnek, magyar nemzetűnek és német műveltségűnek tartotta. Felvetette egy hazai tudóstársaság alapításának gondolatát is. Eredményei hozzájárultak nem csak a földrajz, a helytörténet, a néprajz, az agrártörténet, az egyháztörténet, az irodalomtörténet, a nyelvtudomány, a tudományszervezés, hanem a nevelés-, a pedagógia-, a sajtótörténet és államismeret kutatásához, műveléséhez is.