„Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki. Bizonyára senki nincsen!”
Élete végéhez közeledve írta a mottóban olvasható sorokat Bethlen Gábor református erdélyi fejedelem. A „Tündérkert” első embere számára – mint a kor gondolkodó emberének általában – a hit létfontosságú kérdés volt, több tucatszor olvasta a Bibliát, sokat, nagyon sokat volt „négyszemközt Istennel”. Ez a csodálatos államférfi a legjobban abban hitt, hogy a Gondviselés szolgálattal bízta meg. Ritkán találkozunk olyan emberrel, akit az egyéni ambíciók helyett a közösségért érzett felelősség irányít. Bethlen Erdélyért dolgozott akkor is, amikor serege élén állt a csatatéren, de akkor is, amikor a gazdaság, a kultúra, vagy az oktatás fellendítéséért fáradozott.
A fejedelem mindezt a Habsburg Birodalom és a török Porta között egyensúlyozva tette, egy olyan időszakban, amikor Európa vallási megosztottsága (katolikus–protestáns) egyre súlyosabbá vált. Végső célja nem lehetett más, mint Erdély békéjének megőrzése és három részre szakadt szegény országunk egyesítése.
Embert próbáló időszak volt a 17. század Erdélyben. Bethlent és fivérét édesapja, majd édesanyja halála után nagybátyja, Lázár András székely hadfi nevelte. Lázár és a család katonai pályára szánta a Bethlenfivéreket, ezért korai szellemi oktatásukat állítólag háttérbe szorította a fegyverforgatás és a katonai tudnivalók elsajátítása. Valószínűleg a test edzésének túlhangsúlyozása ébresztette fel Bethlen Gáborban később a vágyat a műveltség és a tudás iránt. Felnőttként mindig keserűen emlegette, hogy gyermekkorában nem tanították meg jól a latin nyelvre.
Tizenhárom esztendősen Gyulafehérvárra, Báthory Zsigmond udvarába, a fejedelem apródjai közé került. Már fiatal fiúként a török ellen hadakozott és tapasztalatokat gyűjtött a pogány harcmodorról. Báthory Zsigmond kíséretének tagjaként Rudolf császárral is találkozott. Később támogatta Bocskai hadjáratát és feleségül vette az árva Károlyi Zsuzsannát. Mély szomorúságára gyermekeik nem érték meg a felnőttkort. A Báthory Gábor uralkodásában csalódott Bethlen és ragyogó diplomáciai érzékkel készítette elő saját fejedelemségét a török udvarnál. A Porta embereivel többször tárgyalt, és a török nyelv ismerete nélkül aligha érte volna el azt a török bizalmat, amely a fejedelmi trónra segítette.
Bethlen Gábor éppen krisztusi korban volt, amikor I. Ahmed szultántól megkapta a fejedelmi felhatalmazást és mellé az annak nyomatékot adó oszmán hadakat. Erdélybe már Szkender kanizsai pasa seregei kísérték be, miután a rendek „féltükben szabadon megválasztották” fejedelmükké. Cserébe visszaadta a töröknek a tizenöt éves háborúban felszabadított két vár egyikét, Lippát. Az összesen negyvenkét csatát vívott hős országát viszonylagos békében tarthatta és a szétzilált fejedelemséget tizenhat év alatt felvirágoztatta.
A 17. században a fejedelemség és a reformáció a magyarság megmaradását szolgálta. A reformáció Erdélyben magával hozta a magyar nyelvű istentiszteletet, a magyar nyelvű Bibliát, a könyvnyomtatást és a magyar nyelvű iskolarendszert. Ebben a korban reformátusnak lenni egyet jelentett azzal, hogy magyarnak lenni. Bethlen Gábor hazahívta a vándortudós, vándortanító, vándorprédikátor Szenczi Molnár Albertet, és református iskolát alapított Gyulafehérváron. Reformátussága mégsem gátolta abban, hogy megtűrje a szombatosokat, vagy támogassa a görögkeleti román egyházat. Példa nélküli toleranciát tanúsított a katolicizmussal szemben is, újra engedélyezte vallásgyakorlásukat és néhány iskolájukat. Közben az erdélyi értelmiség egy része a kolozsvári unitárius iskola köré szerveződött Csanaki Máté vezetésével.
A Pázmány Péter esztergomi érsekkel folytatott legendás levelezésben az áll, hogy Bethlen Gábor száz aranyforinttal támogatta Káldi György katolikus bibliafordítását és -kiadását, valamint a Biblia román nyelvre fordítását. A levelezés arra is rávilágít, hogy az eltérő hit és meggyőződés nem feltétlenül akadály két politikus kapcsolatában, még a harmincéves háború korában sem. A fejedelem egyébként szorgalmas levélíró volt, bizalmas leveleit mindig sajátkezűleg írta.
Nemesi rangra emelte a helvét hitvallású prédikátorokat. A kálvinista prédikátorok és tanítók presztízsét növelte azzal, hogy 1629-ben, családjukkal együtt megnemesítette őket. Bethlen Gábor fejedelem igyekezett egy olyan református államot kiépíteni, amelyben a három rend, a székelyek, a magyarok és a szászok között megosztottság helyett egyetértés, a felekezeti ellenfelek között pedig béke van. Bethlen, és már elődei is felismerték, hogy Erdély és a magyarság helyzete esélytelen, ha egymás ellen fordulnak a különböző vallási felekezetek. A vallási tolerancia, amely Bethlen korában élt Erdélyben, a magyar történelem egyik kiemelkedő teljesítménye. Ebben az erdélyi világban sokféle nyelv kavargott, az erdélyi piacokon török, román, német, magyar szó is elhangzott. A tanácskozások, a diéták, a közéleti és a társadalmi érintkezés, valamint az oktatás fő nyelve a magyar volt. A hivatalokban azonban a latin volt az írásbeliség nyelve.
Bethlen Gábor egyik legfőbb politikai erénye, hogy nemcsak országot akart építeni, hanem értelmet is. Hiszen jól tudta azt, hogy „elvész a nép, amely tudomány nélkül van”. A fejedelem ezért úgy gyakorolta a kormányzást, hogy közben a szellemi életet is megerősítette. Törvényben biztosította a jobbágyok tanulási lehetőségét és rendeletben tiltotta meg a tanulni akaró fiatal jobbágyok iskoláztatásának akadályozását. A társadalmi felemelkedés mindenki számára járható útja Erdélyben a tanulás lett. A maga fejedelemsége előtti időszakban több fejedelmet is kiszolgáló, bécsi nagykövetként is működő Kemény János emlékirataiban több utalást is olvashatunk arról, hogy Bethlen nagy gondot fordított az udvari nemesifjak képzésére. Ezzel az volt a célja, hogy a politikai élet tagjai, az udvari tisztviselők műveltek és képzettek legyenek. A fejedelem gyakran javasolta környezetének, hogy olvassanak és tanuljanak.
Bethlen több levelében foglalkozott az erdélyi iskolahálózat minőségének javításával. Meg akarta teremteni azt a kisgimnáziumi, kollégiumi hálózatot, amely fel tudta készíteni az erdélyi fiatalokat a külföldi akadémiákon, egyetemeken való tanulásra.
A fejedelem egy akkor szinte még teljesen hiányzó értelmiség létrehozására törekedett, amelyre egy szakértői hivatalnokrendszer miatt is szüksége volt. Túllépve a személyes érdekein, a tanultságot és a művelődést pártolta. Érdemes megjegyezni, hogy maga is folyamatosan képezte magát, hadjáratain külön kocsiban szállíttatta a könyveit. Folyamatos levelezésben állt külföldi tudósokkal, többeket közülük Erdélybe hívott és folyamatosan tanult tőlük. Martin Opitz német költő 1622-ben jött Erdélybe, és nemcsak a gyulafehérvári gimnázium tanára lett, hanem magát a fejedelmet is tanította. A fejedelem Gyulafehérváron fényes udvart alakított ki, jelentős építkezésekkel. Palotájában, akárcsak Mátyás király, ő is művészeket és tudósokat gyűjtött maga köré.
Bethlen Gábor egy olyan szellemi áramlást indított el Erdélyből Nyugat-Európába és külföldről a fejedelemség irányába, amely nélkülözhetetlen szerepet töltött be a magyar oktatásügy fejlesztésében. Fokozatosan nőtt a külföldjáró erdélyi fiatalok, más néven peregrinusok száma. Az egyetemjárás jogát külön országgyűlési határozat is rögzítette. Úgy érzem nekem is jót tett volna, ha ilyen módon tanulok és sajátítok el nyelveket. A fejedelem uralkodása alatt évente 15-25 peregrinus járt valamelyik virágzó német protestáns kulturális központban, egyetemen, többek között Wittenbergben, Heidelbergben, Altdorfban, Hernbornban és Marburgban. A harmincéves háború után a magyar diákoknak pedig könnyebb volt eljutni a polgári fejlődésben élen járó Angliába és Hollandiába is.
Miközben gyulafehérvári udvarát Bethlen politikai és művelődési központtá fejlesztette, megalapította 1622-ben a református főiskolát. Az oktatás pártolása a fejedelem számára nem társadalmi fényűzés volt, hanem államépítési stratégia. A fejedelem több esetben személyesen is vállalta a peregrinusok támogatását és figyelemmel kísérte sorsuk alakulását. Saját rokonainak fiait szintén külföldi iskolákba küldte, hogy mintát adjon ezzel az előkelő családoknak. A diákokat levélben igyekezett tanácsokkal ellátni. Az arra méltó fiatalokat a püspökök, udvari papok, vagy a középszintű oktatás tanárai választották ki. Mindez arról tanúskodik, hogy a fejedelem a tudományt tartópillérnek szánta. Diplomatái és peregrinusai révén széles körű európai kapcsolatokat igyekezett kiépíteni. Kereste az ismeretséget a protestáns szellemi-tudományos élet kiemelkedő képviselőivel. Befogadta a külföldről jött értelmiségieket. Hiszen már Platón is azt tanácsolta a szülőknek, hogy a gyermeket ne az apa státusa, hanem saját képességei alapján adja valamilyen pályára.
Bethlen elképzelése egy olyan oktatási intézményrendszer megteremtése volt, amelynek csúcsán egy európai rangú és színvonalú tudományegyetem áll, törvényekkel, szabályzattal, több fakultással, könyvtárral, nyomdával, kollégiumi bentlakással. Mindez versenyképes lehetett volna más európai egyetemi központokkal. A különböző felekezetekhez tartozó diákok itt találkozhattak, vitatkozhattak, tanulhattak. Az egyetem a békés egymás mellett élést szolgálhatta volna.
Bethlen Nagyszombatban, majd Kassán tervezte egy protestáns egyetem felállítását. Az volt az elképzelése, hogy az intézet rektorának Szenczi Molnár Albertet, a több nyugat-európai egyetemet megjárt tudós polihisztort hívja meg, a lutheránus vezetésű kassai városi tanács azonban ellenkezett. A nagyszombati, majd a kassai sikertelen egyetemalapítási kísérletek után a fejedelem visszatért eredeti koncepciójához, Erdélyben kell kiépíteni egy nemzetközi kálvinista szellemiségű művelődési központot.
Először Kolozsvárott jelölték ki az akadémia helyét, az elpusztult Báthory-egyetem telkén, végül mégis a fejedelmi székvárosba került, Gyulafehérvárra. A Collegium Academicum épülete 1629-ben még nem készült el teljesen, de működése már megkezdődött. A fejedelem jelentős adományokkal és ösztöndíjakkal alapozta meg anyagilag is az intézmény működését. Végrendeletében több falu és város jövedelmét hagyta az iskolára, pontosan öt falu, több részbirtok, tokaji szőlőbirtokok, Enyed város 200 forintos évi dézsmája, Debrecen évi 2 000 forintos taksája, 20 000 forint készpénz, és 6 000 forint készpénz az építkezésekre jelentett egyfajta garanciát arra, hogy az akadémia a következő években is tovább működhessen. A pénzt az épületek fenntartására, a tanárok fizetésére, és a szegény diákok eltartására fordították.
Az akadémia teológiai, filozófiai és jogi tanszékekkel indult. Az országépítő munkához jól képzett, tudós munkatársakra volt Bethlennek szüksége. A Sziléziából meghívott első professzor, Martin Opitz, illetve a vele együtt érkező Jakab Kopisch és Frigyes Pauli hamarosan távoztak Erdélyből, így a gyulafehérvári kollégium 1629-re tanár nélkül maradt. Természetesen Bethlen nem adta fel, újabb neves professzorokat hívott a városba. Ekkor érkezett Erdélybe a megszűnt hernborni egyetemről Johannes Alsted, Johannes Bisterfeld és Ludwig Piscator. De tanítottak itt híres hazai professzorok is: Keresztúri Pál, Gelei Katona István és Csulai György. Bethlen a tanult embereket szövetségesének tekintette országépítő terveiben. Bizalmasai közé tartozott Alvinci Péter református lelkész, egyházi és politikai író, aki két Habsburg-ellenes, a rendi ellenállás alapjául szolgáló röpiratában foglalta össze a rendek sérelmeit, és a magyarság minden bajáért a katolikus egyházat tette felelőssé.
Az már I. Rákóczi György fejedelemre várt volna, hogy orvostudományi kar szervezésével és az itteni doktori fokozatok nemzetközi elfogadtatásával a valódi universitas rangját szerezze meg az akadémiának. Erre azonban már nem került sor. A gyulafehérvári akadémia megmaradt a Bethlen Gábor által szervezett keretekben. Apáczai Csere Jánosnak az akadémiát egyetemmé alakító terve 1658-ban realitását vesztette. A török hadak betörése miatt ugyanis a fejedelmi udvar és az akadémia is súlyos károkat szenvedett és az intézmény lényegében megszűnt Gyulafehérváron.
Az oktatás fejlesztésének szándéka azonban tovább élt. 1662-ben I. Apafi Mihály fejedelem rendeletére az akadémiát áthelyezték Bethlen Gábor Kollégium néven Nagyenyedre, ahol máig működik.
Bethlen Gábor fejedelem hatalmas erőfeszítéseket tett könyvtárának fenntartására és bővítésére is, hiszen könyvek és könyvtár nélkül nem lehet érdemi oktatást, kutatást végezni. A gyulafehérvári könyvtárról a kortársak nagy elismeréssel szóltak. Állománya akár a 20 000 példányt is elérhette. A könyvtárfejlesztést szolgálta a gyulafehérvári nyomda alapítása is, és a már működő debreceni, brassói nyomdák támogatása. Ezekben a nyomdákban a hitvitázó iratok, prédikációgyűjtemények, tankönyvek és bibliai könyvek magyarázatai mellett az államigazgatást segítő kiadványok is megjelentek. Nemcsak magyar, de német, latin, szlovák, sőt román nyelven.
A cseh és magyar rendek kérésére Bethlen Gábor természetesen bekapcsolódott a harmincéves háborúba. A szultán feltétlen hívének tekintette, és engedélyezte hadjáratát. A fejedelem gyorsan meghódította a Felvidéket, mert a várak magyar őrsége csatlakozott hozzá. A magyar rendek királyukká választották, Bethlen azonban tisztában volt azzal, hogy nem egyesítheti Erdélyt és a királyi Magyarországot, mert ezt sem a törökök, sem a Habsburgok nem engedték volna. A nagyhatalmak célja a status quo fenntartása volt. A csehek fehérhegyi vereségét (1621) követően Bethlen békét kötött a Habsburgokkal Nikolsburgban és lemondott a magyar királyi címről. Cserébe megerősítették a bécsi békét (1606), és Erdély megszerzett hét kelet-magyarországi vármegyét (Partium). Bethlen győzelmei megnövelték személyének is a súlyát az európai politikában. A fejedelem oktatáspolitikája Erdély általános pallérozódását, Európával való kapcsolattartás és a világi tanult réteg számának a gyarapodását eredményezte. A peregrinatio intézménye, amelyet Bethlen mindvégig támogatott, nélkülözhetetlen szerepet és feladatot töltött be a magyar oktatásügyben, hiszen a peregrinusok a hazai és nyugat-európai protestáns intézmények között összekötő „köldökzsinór”-szerepet töltöttek be. A bethleni politika eredménye az is, hogy a 17. század elején a tanulók között megnőtt a jobbágyok aránya. „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” – vallotta a fejdelem. Bethlen Gábor korának történetét is megíratta. A Heidelbergben tanult Bojthi Gáspár De rebus gestis magni Gabriellis Bethlen (A nagy Bethlen Gábor viselt dolgai) című írásában tett eleget a fejedelem kívánságának. Iktári Bethlen Gábor felismerte, hogy ha magas színvonalra emeli Erdély műveltségét, azzal megerősíti európai hatalmi pozícióit és a fejedelemség kulturális szerepét is.
Ez a nagyszerű államférfi átlátta, hogy Erdély és a királyi Magyarország érdekeit csak a gondosan képzett, kiművelt emberek tudják megfelelően érvényesíteni. Ha az országegyesítést nem is tudta megvalósítani, szellemi öröksége követendő példát jelentett a későbbi erdélyi protestáns iskolák számára, amelyek szellemiségéből táplálkozva igazi tehetségeket neveltek ki magukból. A nemzetközileg is elismert bethleni életmű emléke most is él az erdélyi magyarság körében.