Gyakorló tanárként elengedhetetlen az önreflexió. A rám bízott tanulók – bár nem kérdezik – tekintetükkel, bizalmukkal és kérdéseikkel arra biztatnak, hogy folyamatosan figyeljem a világ változásait és jómagam is keressem a válaszokat a jelenkor kérdéseire. Loyolai Szent Ignác a tapasztalat útján való megismerés filozófiáján keresztül tanította az embert. Honnan a bölcsesség, honnan a megvilágosodás? Mi volt lelkiségének középpontjában, ami aztán közösségszervezésének alapjává is vált?
A tanár, a nevelő nem tudja kizárni a világhoz való viszonyulását, egy nevelő nem tudja kizárni saját identitását, és az azt formáló erőit, a világnézetét, hiszen őt magát is ezek a képességek formálták. A jezsuita nevelési reform kapcsán az a kérdés jutott eszembe, honnan érkezett a bölcsesség Ignác számára? Mi formálta őt, hogy létrehozzon egy nevelési koncepciót? Az ignáci és a mai modern teológiai világkép is azon az elven alapszik, hogy Isten hozza létre a világot annak minden törvényszerűségével. A komplex, az embertől függetlenül is tökéletesen működő világkép hozzájárul egy széleslátókörű emberkép felfedezéséhez, amely ember saját magát képes elhelyezni a világ térképén – nem csak fizikálisan, hanem mentálisan, és lelki értelemben is. Ennek megtapasztalása a felfedeztető magatartáshoz vezet, ami a tanulás egyik alappillére kell, hogy legyen. A szerzetesi lelkiség természetes velejárója az Istennel kialakított kapcsolódás. Ez a különleges szellemi kapcsolat magával hozza az Istenről és ezáltal – az Istenről alkotott kép segítségével – az emberről kialakított érzelmeket, attitűdöket. Mindez hogyan kapcsolódik a jezsuita nevelés alappilléreihez? Úgy, hogy a nevelő, tanító a test-lélek egységében szemléli a diákjait. A diák nem csak egy fizikailag, vagy biológiailag leírható test, létező, aki befogadja a megtanulandó anyagot, hanem lélek is, aki formálni képes a hallottakat, látottakat saját élettapasztalatain keresztül. Az egységes emberszemlélet lehetővé teszi, hogy az egész ember formálására irányuljon a nevelés minden aspektusa. Amikor a Szentírás első lapjain a teremtés könyvében a szent szerző azt írja, hogy „alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”, akkor nem csak azt fejezi ki, hogy Isten a Szentháromságban fejezi ki önmagát, hanem azt is, hogy megkapja az ember a teremtésben az isteni tulajdonságok két legfontosabb elemét, miszerint halhatatlanok vagyunk és van szabad akaratunk. Ezzel a szemlélettel az ignáci világkép is számol, hiszen ebben az értelemben a nevelési elveiben megjelenik, hogy a nevelő egész személyiséget figyelembe véve formál és azon dolgozik, hogy a személy, mint Istentől megteremtett egyedi létező, folyamatosan fejlődni tudjon. Az Istentől kapott szeretet felmutatása később egészséges önismerethez is vezethet. Ha ezen az úton haladunk tovább, azt is kifejezi az ignáci nevelési szándék, hogy felfedezze az ember a küldetését. Azt az isteni küldetést, ami által kibontakozva az egész személyiségét megmutatva mások boldogulására élhessen a világban.
Loyolai Szent Ignác egyik fontos jelszava volt világnézeti koncepciójában a szabadság. Az Istentől kapott szabad akarati szabadságnak kell megteremteni azt az utat, és életértéket, amelynek átadása a valódi nevelés forrása és oka. A valódi szabadság útja nem más, mint a jó és rossz közül a jónak a kiválasztása, valamint belső, lelki munkával irányított szelektálása, értelmezése annak, ami éppen szabaddá teszi vagy gátolja az Istentől kapott szabad akaratot. Ignác emberképének megértéséhez Jézus személyén keresztül vezet az út. Krisztus földi életének állomásai, emberi mivoltának megnyilatkozásai segítik a nevelés kulcsszavainak megtalálását. A szeretet Isten és embertársak felé olyan jézusi parancs, amely befolyásolja a tanítói lelkületet és a tanítványokhoz való kapcsolódást is. A ránk bízottak nevelése lelki feladat és élmény is. Ahogyan egymáshoz kapcsolódik az Atya és a Fiú a Szentháromságban, úgy a tanító és tanítvány közötti lelki harmóniának a középpontjában kell megvalósulnia. Világosan kirajzolódik előttünk az a felelősségtudat, hogy tevékeny szeretet által tevékeny életre készítsük fel tanítványainkat. A tevékeny élet mibenléte a megszerzett tudás alkalmazásán túl az erényes értékek megélésében is szerepet kap. Az erénytan megalkotója Aquinói Szent Tamás, a Summa Theologiae második részében részletesen kifejti tanítását az erényes élet formáiról. Szent Tamás szerint az erény olyan belső hajlam – amely kellő előkészítést követel –, amely könnyedén és kreatív módon tud helyesen dönteni az élet hozta szituációkban. Ilyen formán összekapcsolódik Szent Ignác és Szent Tamás tanítása. A tevékeny életnek meg kell ezeken kívül mutatkoznia az embertárs iránti jóindulatnak és törődésnek. A krisztusi parancs: „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” feltételezi és megkívánja az embertársak felé történőtevékeny odafordulást. A közösségi élet a tevékeny szeretet legjobb kifejezési lehetősége.
Az ignáci lelkiség hangsúlyozza a „magis”, vagyis a „több” jelenlétét. Teljes odaadást jelent ez Krisztushoz, és ezáltal a munkához, a tudományokhoz, a neveléshez. Ennek a tökéletességre való törekvésnek kell megmutatkoznia egy nevelőnél is. Minden nap megújulva igyekezni jobbá válni és jobbá, többé szeretni a ránk bízottakat. Komfortzónából való kilépés ez, mely igazán formálja az ember lelki világát, ezáltal Isten-kapcsolatát, és formálja az ember-ember kapcsolódásainak alakítását.
Szent Ignác, miután közösséget gyűjtött maga köré, megmutatta másoknak a megismert isteni igazságot és azon fáradozott, hogy azt továbbadja. Ezt a közösséghez tartozást az iskolán belüli jelenlét szorgalmazza. Nem csak a diákság felé mutatott tevékeny szeretetet kell gyakorolni a nevelőnek, hanem a társai felé, a kollégái felé kell fordulnia, akik szintén tevékenyen tudnak segíteni a hivatásgyakorlásban. A személyes jelenlét, a közösség felé irányuló tenni akarás a nevelés fontos részévé válik, ahogyan Ignác fogalmazott: „Barátok lettek Krisztusban mások szolgálatára.” A közösség megtartó ereje segít a mindennapok küzdelmeiben és segít az új módszerek kipróbálásában, új lehetőségek felmutatásában. A közösségben való neveléstudat hálózatként tud működni.
Írásom elején az önreflexió fontosságáról írtam, és ezzel is szeretném befejezni munkámat. Az önmegvalósítás nagyon divatos szó korunkban. Azonban ennek megélése nem lehet öncélú. A megszerzett bölcsesség és tudás átadása nem az egyoldalú önmegvalósítást kell szolgálja hanem a közösség, és a társadalom előbbre jutását. Ahhoz, hogy mindig a legjobb döntést hozzuk, szintén érdemes Ignác által felvázolt lelkiállapotok közül a harmadikat fontolóra venni, az igazság szenvedélyes kutatását, amit az új megoldások felé irányuló a nyíltság jellemez. Önmegvalósítás helyett önfeláldozás legyen a tanár jelszava. Az önfeláldozás nem csupán szenvedés, hanem öröm útján felfedezett tevékeny szeretet, vagyis folyamatosan megújulni vágyó igazságkeresés. Szabadság és biztos tudás, erény és lelki magabiztosság, szeretet és odafigyelés, fizikai és lelki jelenlét. Egy jó nevelő példakép és biztos pont szeretne lenni a tanítványok számára. A jezsuita nevelés ignáci alappillérei számomra ezt nyújtják, ezt tanítják. Magamat minél jobbá tenni, hogy én is másokat jobbá tehessek, vagy inkább jobbá szerethessek. Nem más ez, mint tevékeny szeretet önmagam irányába is. Megtart és formál. Megtartja hitemet, hivatásomat, emberi méltóságomat és új utakat keres, új tudásbázisokat, új lehetőségeket, hogy jobbá váljak általa. A Szent Ignác-i világkép és a jezsuita nevelési öntudat közös pontjainak megismerése segítség lehet egy érettebb önreflexióhoz a tanári hivatásban.