„Senki se gondolja, hogy igaz ember lehet tanulás nélkül.”
Johannes (Jan) Amos Comenius, a 17. századi gondolkodó, pedagógus és teológus meglepő módon rendkívül modern a 21. században. Bár a technológiai fejlődés, a társadalmi változások gyökeresen átalakították a világot, alapvető pedagógiai elvei és víziói ma is iránymutatásul szolgálnak, sőt egyes esetekben fontosabbak, mint valaha. Jelentősége több területen is megmutatkozik. Ilyen például az egyetemes és inkluzív oktatás, a szemléltetés, az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning), a gyakorlati tudás fontossága, a béke és a globális felelősségvállalás hangsúlyozása.
Volt sárospataki diákként kiemelten fontos számomra személye és munkássága. Szimbolikus jelentősége van minden sárospataki polgár, diák és oktatási intézmény számára. Az ő jelenléte és tevékenysége még ma is meghatározó a város szellemi életében. Történelmi örökséget, büszkeséget jelent minden sárospatakinak.
Comenius 1592. március 28-án született a korabeli Morvaország Nivnice nevű kis falujában. Szülei uradalmi cselédek voltak és a közeli Magyargázlóban telepedtek le. Édesapja elkötelezett híve és oszlopos tagja volt a cseh testvérek gyülekezetének. Szüleit korán elvesztette, egyik nagynénje nevelte-taníttatta a cseh testvérek támogatásával. Teológiai tanulmányokat a herborni akadémián és a heidelbergi egyetemen folytatott. Nagy hatást gyakorolt rá Alstedt, aki segített a fiatal Comenius enciklopédiájának összeállításában. Ezekben az években az angol materialista, empirista filozófia első jelentős képviselője, Francis Bacon is jelentősen befolyásolta munkásságát.
Egyre inkább kikristályosodott az a meggyőződése, hogy az összes emberi ismeretet a legegyszerűbb, legáltalánosabb alapfogalmakra kell visszavezetni. Emellett ki kell dolgozni az alapvető fogalmak egymáshoz való kapcsolódásának rendszerét. Ez a mindent átfogó tudomány lesz a „tudományok tudománya”, vagyis a pánszófia.
Az egyetemi évek után 1614-ben visszatért Prerovba, ahol pappá szentelték. Emellett tanított a város gimnáziumában. Feleségével, Magdalena Vizovskával Fulnek városába költözött, ahol a lelkészi teendők ellátása mellett iskolafelügyelő is volt. A harmincéves háború kitörése (1618) után súlyos sorscsapások érték: családját elvesztette, otthonát földúlták, menekülnie kellett. A fehérhegyi csatában 1620-ban vereséget szenvedett a csehek Habsburg-ellenes felkelése. A Habsburgok felszámolták Csehország önállóságát, a katolicizmust államvallássá tették, s kíméletlenül szétszórták a cseh testvérek közösségeit. Comenius üldözői elől a lengyelországi Leszno (németül Lissa) városába menekült, ahol tizenkét esztendőt tölthetett el viszonylag nyugodt körülmények között. Lelkészként tevékenykedett, tanított. Itt írta egyik legfontosabb művét, a Didactica magnát (Nagy oktatástan).
Az 1640-es években egy nagyszabású filozófiai, politikai és pedagógiai kérdéseket tárgyaló mű írásához kezdett De rerum humanarum emendatione (A világ égető problémáinak megoldása) címmel. A megoldás számára kettős: egyrészt a Habsburgok, a katolikus egyház uralmának megdöntése fegyveres harccal, másrészt egy új pedagógia létrehozása. A mű mottója: „A »mindentudás« majd hozzásegíti az embert ahhoz, hogy megtalálja helyét, boldogulását a világban.”
1641-ben Londonba, majd Svédországba hívták azzal a céllal, hogy működjön közre az oktatásügy reformjában. Utópisztikus elképzelései nem leltek termékeny talajra, de Svédországi tartózkodása alatt írta meg harmadik fontos könyvét, az Atriumot (jelentése: fogadóterem).
A vesztfáliai béke (1648) után Comenius reményei szertefoszlottak: a Habsburgok nemzetközi tekintélye megtört ugyan, de abszolutista hatalmuk nem csökkent. A protestánsokra és katolikusokra kimondott vallásszabadság pedig nem vonatkozott a cseh testvérek közösségére. Lesznóban kapta meg Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony hívó levelét, amelyben kérte, hogy jöjjön Sárospatakra, vegyen részt a kollégium újjászervezésében. Comenius elfogadta a meghívást, remélve, hogy elérheti kettős célját: rábeszélheti Lorántffy Zsuzsanna fiait, a leendő fejedelmeket, Rákóczi Zsigmondot és Rákóczi Györgyöt a Habsburgok elleni összefogásra; másrészt a gyakorlatban is kipróbálhatja az eljövendő új világ pánszófikus iskoláját.
Sárospatakon hét osztályos pánszófista iskolát akart szervezni, melyből három nyelvi osztály valósult meg. Életének leggazdagabb ideje volt a Patakon töltött négy év 1650 és 1654 között. Itt írta meg legfontosabb pedagógiai műveit: az Orbis sensualium pictust, a Schola Ludust és a De cultura ingeniorum oratiót. Az iskolai tananyagot a neveléssel, a nevelést a műveltséggel szerves egységben látta. Szorgalmazta, hogy a lélek és a test gondozása, a tudomány és a hit követelményeinek kielégítése harmonikusan érvényesüljön az ifjúság nevelésében.
Comenius munkásságának lényege a pánszófikus gondolat: a tudományok teljességének megismerése, a világ összefüggéseinek feltárása. Pedagógiai elképzeléseit és tervezett iskolarendszerét a Didactica Magna (Nagy Oktatástan) című munkájában fogalmazta meg. Újszerű didaktikai-módszertani alapelveket dolgozott ki, melyek a következők voltak: szemléletesség, tudatosság, rendszeresség, következetesség, valamint a tananyag koncentrikus elrendezése.
A szemléletesség elvét – noha őelőtte már többen hangoztatták annak fontosságát – Comenius dolgozta ki először részletesen. Bacon nyomdokain halad, amikor a konkrét tapasztalatszerzés fontosságát hangsúlyozza: „Szükséges, hogy a megismerés mindig az érzékszervekből induljon ki (semmi sincs ugyanis az értelemben, ami nem volt meg előbb az érzékekben). Mi más ez, mint az, hogy a tanítás ne a dolgok szóbeli elbeszélésével vegye kezdetét, hanem a reális megfigyeléssel? És végül, miután megmutattuk a dolgot, jöhet a bővebb magyarázat.” – Az ily módon szerzett konkrét tapasztalatokat követi az általánosítás, a fogalomalkotás. Comenius az öncélú verbalizmust, a meddő szóismeretet tartalmas tudással kívánta felváltani. A tudatosság elve a tekintélyelvűség elleni határozott állásfoglalást jelenti. Ne a tudós szerzők legyenek a tudás valódiságának bizonyítékai, hanem az érzékszervek és az elemző értelem. A mechanikus, megértés nélküli tanulás helyébe a megértett-megemésztett ismeretek tudatos elsajátítását állítja.
Következő elve a rendszeresség. Fontos, hogy a tanítási anyag szerkezeti felépítése logikus legyen, s hogy átadása során „…az előzmény készítse elő az utána következők útját”. Az ismereteknek szervesen egymásra kell épülniük.
Ehhez szorosan kapcsolódik a következetesség elve. Comenius a tanulók életkorát is figyelembe veszi, amikor megszabja, hogy a tanár a tanítás anyagát milyen mélységben, milyen részletesen oktassa. Az életkori sajátosságokon túl az értelmi fejlődés menetét is szem előtt tartja. Kerülni kell minden következetlenséget, kapkodást, hiszen „…a természet sem rohan hanyatt-homlok, hanem lassan halad előre”. Az elvek sorában végül a tananyag koncentrikus bővítésének elve kiemelkedően fontos tényező a comeniusi didaktika rendszerében. A koncentrikus tananyag-elrendezés elve – a lineáristól eltérően – azt jelenti, hogy az iskola minden fokán mindent tanítani kell, fokozatosan bővülő terjedelemben. Az ismeretek így egységes rendszert alkothatnak már a kezdeti fokon is. Erre a rendszerre épülhet a következő osztályokban tanított koncentrikusan bővülő, fokozatosan gazdagodó ismeretanyag. Ezeknek az elveknek a gyakorlati alkalmazásához Comenius további szabályokat fektet le: a tanításban haladjunk az egyszerűtől az összetett, a konkréttól az elvont, a tényektől a következtetések, a könnyűtől a nehéz, a közelitől a távoli felé.
Comenius látásmódjában a tudás nem hatalom (miként azt Bacon vélte), hanem az ember fegyverletétele Isten színe előtt; nem a gőg, hanem a bölcsesség eszköze, a dolgok értelmének és összefüggésének őszinte belátása. Bacon mindig sikeres homo politicusával Comenius a homo pansophicust állította szembe: csak az tud igazán foglalkozni a világ dolgaival, aki megtagadta a világot, azaz képes annak a földtől való távolságának megszerzésére, mely Isten munkatársa számára a dolgok megfelelő áttekintéséhez szükséges. Pedagógiájának központja ugyanis nem a gyermek, hanem Isten, akihez el akarja vezetni a gyermeket. Pedagógiájának alapmeggyőződése: „Si Christum scis, satis es, si cetera nescis”. (Ha Krisztust ismered, elég, ha mást nem is ismersz.)
Comenius alapvető hatást gyakorolt a modern pedagógiára azáltal, hogy egységes, tudatosan felépített oktatási rendszert alkotott, amely a nevelést és oktatást a korábbi meghaladó módon rendszerezte és humanizálta. Több művében kifejtette az iskolarendszer jobbítására vonatkozó elképzeléseit. A Nagy Oktatástanban négylépcsős iskolarendszert vázol fel, amelynek minden fokozata hat esztendeig tartó nevelést, képzést ölel fel: a kisgyermekkor iskolája az anyai öl, a gyermekkor iskolája a tudományos játék, a népiskola, a serdülőkor iskolája a latin iskola, gimnázium, és az ifjúkor iskolája az akadémia és külföld. Elsőként foglalkozott részletesen az iskolarendszer szervezésével, az osztály- és tanórarendszer kidolgozásával és megalapozta az anyanyelvi oktatást, valamint a nyelvoktatás modern módszereit.
Az iskolába való felvétel ősszel történjék, a tanév tavasszal érjen véget. A tanító – a korábbi egyéni foglalkozás helyett – egyszerre végezzen együttes munkát az egész osztállyal egyórás foglalkozásokra bontva a tanítás folyamatát.
Elképzelései között néha túlzásokra is bukkanhatunk. Ilyen például az osztály létszámára vonatkozó nézete. Szerinte egy tanító – segédtanítók közreműködésével – egyidejűleg mintegy háromszáz gyereket is taníthat: „Nem csupán lehetségesnek tartom azt, hogy egyetlen tanító néhány száz tanuló élén álljon, hanem határozottan állítom, hogy ennek így is kell lennie, mivel ez a tanítónak és a tanulóknak is messzemenően a legalkalmasabb.”
Ugyanígy a túlzott pedagógiai optimizmus jele az oktatási módszer abszolutizálása. Szerinte ugyanis az igazán alkalmas módszeregyüttes segítségével valamennyi embernek megtanítható „minden”, vagyis mindenki elsajátíthatja a pánszófia egyetemes tudományát. Bevezette a didaktikai és módszertani alapelveket, kiemelte a tapasztalati tanulás fontosságát, és az oktatásnak szerinte nemcsak az ismeretek átadására, hanem az értelmi, erkölcsi és gyakorlati nevelésre is kell összpontosítania. Comenius új látásmódot hozott az oktatásban, amikor elutasította a puszta tekintélyt, helyette a módszerességet, a tanulók közreműködését és a játszva tanulást állította a középpontba. Az általa megalkotott pedagógia a korábbi hagyományos, szigorúan tekintélyelvű oktatási módszerekről áttért a tudományosabb, módszeresebb oktatásra, amely nagyban járult hozzá a későbbi felvilágosodás és modern neveléstudomány kibontakozásához. Hatása több évszázadon átívelően érezhető az oktatás elméletében és gyakorlatában, így joggal tekinthetjük a modern pedagógia egyik úttörőjének. Művei nemcsak történeti dokumentumok, hanem ma is élő inspirációk az oktatás fejlesztéséhez. Comenius olyan pedagógiai örökséget hagyott ránk, amelynek középpontjában az ember áll – az ember, mint megismerő, alkotó, fejlődni képes lény. Ebben rejlik programjának időtállósága és ma is ható ereje.