1944-re Szentes lakói számára is kéznyújtásnyi távolságba került a háború és a pusztítás. A 2. Ukrán Front közeledtével a magyar királyi Honvédség alakulatai és a polgári lakosság elkezdték fokozatosan kiépíteni a város védelmét. Elsőként az épületek alagsoraiban és pincéiben alakítottak ki óvóhelyeket és kiterjesztették a légoltalmi rendszert. ’44 nyarától munkaszolgálatos alakulatok jelentek meg a településen, feladatuk az alföldi város védhetőbbé tétele volt. Az ide vezényelt egységeknek egy sáncokból és harckocsiakadályokból álló védvonalat kellett kiépíteniük, amihez a helyi férfi lakosság egy részét is több alkalommal kirendelték a védőállások kiépítésére. Létrejött a Szentes akkori határaitól 1 km-re lévő, patkó alakú védműrendszer, melynek mindkét vége a Tiszára támaszkodott. Emellett kiépítettek egy második védvonalat is, a vasúti híd hídfőjénél.
Az 1944-ben beindult „amerikai szezon” során Szentes légterében egyre intenzívebben érzékeltek ellenséges repülőkötelékeket, azonban a várost nem érte légitámadás, mert nem rendelkezett jelentős hadiiparral. Ennek ellenére a Szentest Csongráddal összekötő tiszai vasúti híd védelmére légvédelmi ütegeket állítottak fel a folyó két partján, ami jelentős szerepet játszott a későbbi harcok során. Ezen kívül a városba repülő egységek is érkeztek: Debrecen-Nyulasi Haderőn Kívüli Kiképzőkeret teljes állományával a Debrecent ért jelentős légicsapások hatására a szentesi reptérre települt át. Június 17-én pedig három Messerschmitt Me 323 Gigant hatmotoros szállító repülőgépet és vadászkíséretüket is Szentesre vezényelték. Ezek hadianyagot és katonai felszerelést szállítottak, illetve sebesülteket hoztak a 2/601-es számú német hadikórházba, ami a kisajátított szentesi középiskolákban üzemelt.[1] Ez idő tájt egykori alma materemben, a Bartha János Mezőgazdasági Szakiskolában harctéri sebesüléseiből lábadozott mások mellett a későbbi Nobel-díjas író, Heinrich Böll[2] is.
A 2. Ukrán Front közeledésének hatására a polgármesteri hivatal elrendelte a polgári lakosságnál fellelhető üstházak és főzőüstök lefoglalását a katonaság részére, illetve az állatállomány áthajtását a Tisza jobb partjára. Azonban ennél nagyobb felkészülést nem rendeltek el a városi közigazgatási szervek, illetve a polgári lakosságot sem evakuálták. Szeptember 25-én dr. Molnár Imre,[3] a középtiszai hadműveleti terület kormánybiztosa a rendelkezés szigorát demonstrálandó, megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba a hivatalukat elhagyó tisztségviselőkkel szemben. Ezt az elgondolást Molnár annyiban enyhítette, hogy nem akadályozzák, de nem is támogatják a lakosság menekülését. A polgármester és a tisztségviselők többsége elhagyta Szentest és a harcok kezdete előtt a városi pénztárat is elszállították.
A Vörös Hadsereg 1944. október 6–7 körül már Szentes előterében harcolt a magyar és német alakulatokkal. Október 6-a éjjelén a 2. Ukrán Front 5. légi hadseregének két repülőgépe bombatámadást hajtott végre Szentes ellen. A célpontot a vasútállomás és a motorgarázs képezte, ekként próbálva megbénítani a városi közlekedést, azonban a támadás kudarcba fulladt, mert a repülők elvétették a célt és „csak” a közeli lakóházakban okoztak károkat. A Szentes körül létesített védműrendszerben nemes tomkaházi és folkusfalvi Tomka Emil[4] alezredes és Idrányi Ferenc[5] alezredes vezetése alatt a magyar királyi 2. „Árpád fejedelem” huszárezred I. és II. huszárosztálya, illetve a 21. és 24. honvéd gyalogezred részei foglaltak állást. A magyar védelmi állásokat október 8-án reggel érték el a több irányból támadó szovjet csapatok. Az első lövéseket a berekháti vasútállomás térségében, a diósadi Bodó Tihamér[6] százados parancsnoksága alatt álló 2. huszárezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús század páncéltörő ágyúi adták le. Az összecsapások során a 2. huszárezred, a 21. és 24. gyalogezred számos harckocsit sikeresen megsemmisített, azonban a folyamatos szovjet támadások hatására elvesztették páncéltörő lövegeiket. Tomka Emil naplójából tudjuk, hogy a fegyverzet elvesztését követően azt a parancsot kapták, hogy utcai harccal vonuljanak vissza. Mindennek következtében bár jelentős veszteségekkel, de a szovjet haderő a nap folyamán sikeresen áttörte a védgyűrűt.
A visszavonulás gyors és kaotikus volt. A szervezetlen menekülést Tomka Emil naplójának alábbi sora írja le a legszemléletesebben: „Az északról előretörő ellenség lövedékei és aknaszilánkjai jégeső módjára pattogtak az aszfalton és a háztetőkön és mindez azt eredményezte, hogy a küzdők legnagyobb része ész nélkül futott a vezetéklovak után a Tisza-part felé.” Ennek ellenére a parancsnak eleget téve a magyar csapatok több, kisebb ütközetbe bonyolódtak a szovjet katonákkal, így lassítva a Vörös Hadsereg előre nyomulást és időt nyerve Szentes katonai kiürítésére.
Délután 13–14 óra körül a szovjet páncélosékek megközelítették a szűkebb hídfőt. A harckocsik sikeresen megleptek a szentesi felsőrét térségében egy, a vasúti híd irányába visszavonuló magyar konvojt. Ennek következtében itt, a hídtól 1 km-re egy 12 órás közvetlen tűzharc alakult ki, melynek során többek között Vszevolod Filippovics Golubkov[7] főhadnagy és Nyikolaj Jakimovics Kondratyevics[8] hadnagy kiérdemelték a Szovjetunió legrangosabb elismerését, a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Eközben a hídfőtől északra is jelentősebb összecsapások bontakoztak ki. Ennek során halt hősi halált vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc[9] altábornagy fia, ifj. vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc[10] páncélos hadnagy is. Farkas hadnagy harckocsija harcképtelenné válását követően szolgálati pisztolyával és néhány gránáttal rontott rá a támadó szovjet harckocsikra és az azt kísérő gyalogságra, egérutat biztosítva beosztottjainak. Az ifjú hadnagy testét egy szemtanú a saját tanyája udvarán temette el, ahonnan később a szentesi Kálvária temetőbe helyezték át.
A szorongatott hídfőállásba több ponton is betörtek a szovjetek, azonban vitéz nemes alsótorjai Vastagh György[11] ezredes lélekjelenlétének köszönhetően egy sikeres ellentámadás során sikerült kivetni a szovjeteket a magyar állásokból. Vastagh ezredes bátor helytállása okán több száz magyar katona tudott még visszavonulni a Tisza jobb partjára. Azonban e hőstett az ezredes utolsó katonai vállalkozása volt, ugyanis a visszavonulást követően a csongrádi oldalon egy aknagránát szilánkjaitól elszenvedett súlyos sérülései következtében másnap a kecskeméti hadikórházban elhunyt. Kiemelkedő tettével post mortem kiérdemelte az egyik legrangosabb katonai kitüntetést, az 1942-ben alapított Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet. Tettével Vastagh ezredes nem csak a magyar hadtörténetbe, hanem Szentes történelmébe is örökre beírta nevét. Tiszteletére magánadományból 2002-ben a Tiszai vasúti-híd szentesi oldalán emléktáblát avattak. Emellett Szentes város önkormányzata 2019-ben egy Vastagh György mellszobrot állított a Hősök Erdejében.
Megemlítendő, hogy a hídfőcsatában más magyar katonák is hősiesen helytálltak, az 1. honvéd gépvontatású tüzérosztályban szolgálatot teljesítő Bakondy Imre[12] törzsőrmester a hídfő kiürítésekor végrehajtott kimagasló teljesítményért a magyar királyi Honvédség 32. tagjaként, a Magyar Arany Vitézségi Érmet vehette át. Vastagh ezredessel ellentétben Bakondy túlélte a második világháborút, és bár a háború végén szovjet hadifogságba esett, de 1948-ban sikeresen hazatért. Az 1942-es hídfőcsaták során a II. és III. urivi ütközetben, illetve a szentesi harcokban is derekasan helytállt Bakondy 1981-ben hunyt el.
Az október 8-ról 9-re hajló estén számos bátor vállalkozásnak köszönhetően az ekkorra már a szovjet tüzérség által bemért és folyamatos tűz alatt tartott vasúti hídon a hadianyag és a magyar alakulatok zöme sikeresen átjutott a Tisza jobb partjára. Az egyre jobban szorongatott szentesi hídfő feladása után a hidat a magyar csapatok felrobbantották. Az ezt követő napokban a harcok a csongrádi hídfőben és Csongrád térségében folytatódtak, melynek során a súlyos harcok alkalmával a város többször is gazdát cserélt. A csongrádi hídfőben halt hősi halált számos derék szentesi huszárral együtt a 203. légvédelmi osztály parancsnoka, Dánielfy Tibor[13] alezredes is, aki az utolsó töltényig tartotta állását. Az alezredes emléke előtt adózva 2023 óta a Magyar Honvédség győri légvédelmi alakulata az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred nevet viseli.
A front gyors áthaladása és a városban csak elszórtan előforduló ellenállás miatt Szentes kiemelkedő veszteségek és károk nélkül került szovjet fennhatóság alá. A megszálló erők gyorsan megkezdték a város közigazgatásának és életének újraindítását. Október 10-én a szovjet városparancsnok dr. Négyesi Imrét[14] nevezte ki Szentes polgármesterévé. Négyesi 1919-től az 1936-os lemondásáig már betöltötte a pozíciót, ennek értelmében egy gyakorlott vezetőt kapott a település. A szovjet parancsnokság 1. számú parancsa értelmében a hivatalok és a vállalatok megkezdték működésüket, illetve megnyíltak a kórházak és az iskolák is. A Vörös Hadsereg hamarosan jelezte ellátási igényeit, melynek során október 16-án a Szentesen berendezkedett szovjet katonai parancsnokság átadta a szükségleteinek listáját a polgármesteri hivatalnak.
Hivatkozások
- A Horváth Mihály Gimnáziumban és a Magyar Királyi Téli Gazdasági Iskola és Szaktanácsadó Állomásban (ma Alföldi ASzC Bartha János Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola) rendezkedett be a német hadikórház. Emellett a Római Katolikus Elemi Népiskolában (ma Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda) rendezkedett be a Magyar Királyi 558. Hadikórház. ↑
- Heinrich Böll (Köln, 1917. december 21. – Langenbroich, 1985. július 16.) Nobel-díjas német író. 1939-ben behívták a Wehrmachtba. Franciaországban, Romániában, Magyarországon és a Szovjetunióban szolgált, többször meg is sebesült. ↑
- Személyéről életrajzi adatot nem leltünk fel. ↑
- Nemes tomkaházi és folkusfalvi Tomka Emil (Budapest, 1903. január 2. – Göd, 1977. január 23.). Kiss Ernő aradi vértanú honvédtábornok unokája. 1925. augusztus 20-án avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián. 1941-től Szabadkán a magyar királyi 2. Árpád fejedelem huszárezredben anyagi tiszt, majd Szentesen a 2/I. huszárosztály nehézfegyver századparancsnoka. A 2/I. huszárosztály nehézfegyver századparancsnokként vonult el a szovjet hadműveleti területre 1944. június 11-én, s a fronton vette át a 2/I. huszárosztály parancsnokságát. 1944. július 1-én léptették elő alezredessé. ↑
- Idrányi Ferenc (Hernádszentandrás, 1902. júl. 2. – Budapest, 1958. október 14.). Országos bajnok párbajtőröző, vívómester. 1924-ben avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián, 1929-ben végezte el a Honvéd Sportoktatói tanfolyamot. 1944. január 1-től alezredes. 1944. augusztus 1-től a 2/II. huszárosztály parancsnoka. 1944. október 8-án megsebesült. 1945-ben amerikai hadifogságba esett. ↑
- Diósadi Bodó Tihamér, (Feketetó, 1913. júl. 29. – Willmington, 1982. ápr. 1.). 1935. augusztus 20-án avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián. 1942. március 1-től százados. 1943. november 1-től a 2. huszárezred ezredközvetlen páncéltörő ágyús század parancsnoka. ↑
- Vszevolod Filippovics Golubkov (Kijev, 1925. január 26. – n.h. 2002. január 29.). 1943 februárjában sorozták be a Vörös Hadseregbe. 1944 októberétől a 2. Ukrán Front 53. hadseregének 14. harckocsi hadtestének 1438. önjáró tüzérezredének egyik önjáró tüzéregység parancsnoka. A szentesi harcokban súlyosan megsebesült. 1945-ben adományozták részére a Szovjetunió Hőse kitüntetést, valamint a Lenin-rendet. ↑
- Nyikolaj Jakimovics Kondratyevics (Poltavka, 1919. március 3. – Usszurijszk, 2002. február 12.). 1939 októberében sorozták be a Vörös Hadseregbe. 1943-ban elvégezte a szaratovi harckocsizó iskolát. A szentesi harcokban súlyosan megsebesült. A háború után Usszurijszkben tanárként dolgozott. ↑
- Vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc, (Kismarton, 1892. május 27. – Arnstorf, 1980. április 14.). 1938. október 1. és 1943. augusztus 1. között a Ludovika Akadémia parancsnoka. 1943. február 1-től altábornagy (3. rangszám). 1943. augusztus 21-től a magyar királyi VI. honvéd hadtest parancsnoka. 1944. július 26. és 1944. augusztus 1. között a magyar királyi 1. honvéd hadsereg megbízott parancsnoka. ↑
- Ifj. vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc, (Budapest, 1924. december 5. – Szentes, 1944. október 8.). 1942 és 1944 között a Ludovika Akadémia hallgatója. 1944. augusztus 20-án avatták hadnaggyá. A szentesi harcokban hősi halált halt. Sírja a szentesi Kálvária temetőben van. ↑
- Vastagh György, vitéz nemes alsótorjai (Szabadka, 1896. március 23. – Kecskemét, 1944. október 10.). 1942. november 15-étől az 1. gépkocsizó lövészezred parancsnoka. 1943. május 1-jétől ezredes. 1944. október 9-én a csongrádi hídfőben súlyosan megsebesült, majd a Kecskeméti kórházban hősi halált halt. 1944. november 24-én post mortem a legmagasabb kitüntetést, a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet adományozták számára. ↑
- Bakondy Imre (Marosillye, 1912. május 06. – Örkény, 1981. október 10.). 1933-ban vonult be a magyar királyi Honvédséghez. A szovjet harctéren szolgált, ahol II. és III. urivi ütközetben okirati dicsérő elismerésben részesült. A szentesi harcokban az 1. honvéd gépvontatású tüzérosztály kötelékében vett részt. A háború végén szovjet hadifogságba esett. ↑
- Dániellfy Tibor (n. h. 1900. február 27. – Csongrád, 1944. október 9.). 1921. augusztus 20-án avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián. 1942-től alezredes. ↑
- Dr. Négyesi Imre, (Szentes, 1876. december 3. – Szentes, 1945. december 15.) 1919-től 17 éven át 1936-os lemondásáig Szentes polgármestere, ezután nyugállományba vonult. A szovjet városparancsnokság nevezte ki újból polgármesterré. ↑