Bécs 4. kerületében, a Favoritenstraße és a Mayerhofgasse kereszteződésében egy impozáns, barokk-klasszicista stílusú épület emelkedik elő a város betonrengetegéből, amely első ránézésre legfeljebb különleges kapubejárójával és a harmadik emelet felett található kétfejű sasos birodalmi címerével hívja fel magára a figyelmet. Legtöbbünk azonban néhány fénykép elkészítése után némán tovább halad, jó eséllyel a közelben található Belvedere kastély irányába. Pedig ha tudnánk, hogy lépteink nyomán egykor olyan ismert személyek jártak, mint Bethlen István gróf, Széchényi Ferenc, Puskás Tivadar, vagy éppenséggel XII. Alfonz spanyol király, talán hosszasabban is elidőznénk az épület előtt, lehetőséget adva arra, hogy a Theresianum élő történelemkönyvként visszarepítsen bennünket a 18. századba.
Az épületben ma bentlakásos iskola működik (óvoda, általános iskola és gimnázium), vagyis a Theresianum megőrizte egykor megálmodott szerepét és fő feladatát: az ország lakosságának magas szintű oktatását. Az osztrák jezsuiták és a bécsi császári udvar által 1746. február 24-én aláírt szerződése értelmében ugyanis létrejött egy akadémia, amelynek célja a nemesi ifjak műveltségének megalapozása mellett olyan gyakorlati ismeretek átadása volt, amelyeket az itt végzett hallgatók későbbi életük során saját országuk javára fordíthattak. Az újonnan megalakult intézmény néhány évvel később az ekkor regnáló Habsburg királynő, Mária Terézia nevét vette fel, aki 1749 végén a kincstári javak egy részét különítette el az épület működésének érdekében, cserébe pedig azt a feltételt szabta, hogy az akadémia az ő nevét viselje.
Azok, akik alaposabban ismerik Mária Terézia uralkodásának főbb eseményeit, nyilván egy cseppet sem lepődnek meg azon, hogy a királynő, aki a felvilágosult abszolutizmus szellemében kívánt kormányozni, s ennek érdekében az oktatás fejlesztését tűzte ki egyik céljának (gondoljunk csak a Magyarországon 1777-ben kiadott Ratio Educationis nevű rendeletére), az állami bevételek egy részét egy akadémia működésének finanszírozására fordította. Ám érdekes megállapítanunk, hogy míg a Ratio Educationis kiadását nem követte átütő erejű siker (ami részint a tanárok, részint az iskolaépületek, részint pedig a megfelelő minőségű tankönyvek hiányával magyarázható), addig a Theresianum működését efféle gondok nem akadályozták. Sőt, a Theresianum nem csupán egyedülálló oktatási tevékenységével tűnt ki, hanem azzal is, hogy itt összpontosultak mindazok a feltételek, amelyek a magyar oktatásból hiányoztak. S pontosan ez volt az az ok, ami miatt a Theresianum a bécsi oktatáspolitika egyik legismertebb alkotóműhelyévé vált. A következőkben röviden ismertetem, pontosan mik is voltak ezek a feltételek.
Közhelynek tűnhet a megállapítás, de egy oktatási intézmény sikerének elsődleges feltétele a megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező és azt átadni képes tanárok, professzorok, oktatók tevékenysége. A Theresianum pedig már megalapításától kezdve azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a bécsi kormányzat számára is hasznos tudással rendelkező, művelt embereket képezzen, ami csakis a tudományok legjelesebb képviselőinek segítségével történhetett. Az intézmény falain belül számos tudomány képviselve volt, kezdve a filozófiával és a történelemmel, a matematikán, fizikán és kémián át a közgazdaságtanig, a mezőgazdaságig vagy a mérnöki tudományokig. Emellett olyan tudományágak is megjelentek az egyetemi tanrendben, mint a heraldika, a numizmatika, a jogtudomány, a retorika, a művészettörténet vagy az esztétika. Ezeket a tantárgyakat a kor jeles és elismert professzorai tanították, akik nem csupán a régi ismeretekre hagyatkoztak, de sok esetben saját kutatásaik és újító gondolataik képezték a tananyag jelentős részét. A legtöbb professzor természetesen osztrák vagy német anyanyelvű volt, ám időről időre más nemzetek is képviseltették magukat, így a tanárok között találunk cseh, olasz, francia, vagy angol származásúakat is. Magyar származású oktatók szintén tanítottak az intézmény katedráján, így például Mitterpacher Lajos mezőgazdaságtant, Makó Pál fizikát és matematikát, Horváth Mihály pedig magyar nyelvet és irodalmat.
Azt, hogy a Theresianum professzorai koruk és szakterületük kiváló képviselői voltak, mi sem bizonyítja jobban, hogy sokan közülük nem csupán oktattak, de saját tankönyvet is írtak. A tudományos igény kielégítésén felül ennek az is oka volt, hogy maga Mária Terézia tette kötelezővé számukra, hogy előadásaikat írott formában is publikálják a nyilvánosság számára. S mivel ezeket a tankönyveket túlnyomórészt német nyelven írták, az egyetemi tananyag bővítése mellett ezek a könyvek hozzájárultak a német nyelv felvirágzásához és a korábban használt latin nyelv háttérbe szorításához, ami a felvilágosodás időszakában természetesen a nemzeti egység, a nacionalizmus kialakulását segítette. Ezt a célt szolgálta mindemellett egy másik tényező is, a drámaelőadások bevezetése az intézményben. Ezeket a színházi előadásokat eleinte latin nyelven játszották, ám a 18. század második felében előtérbe kerültek a német nyelvű darabok. A színjátszást tanító tanárok közül többen is saját darabokat írtak majd vittek színpadra, hozzájárulva ezzel a Theresianum kulturális életének fellendüléséhez. Hozzá kell tennünk azonban, hogy ezek a darabok elsődlegesen a fennálló rendszert, így II. József vagy II. Lipót császárt dicsőítették, vagyis a politikai elfogultságot, mint tényezőt sem hagyhatjuk figyelmen kívül.
A professzorok mellett a sikeres oktatás másik szükséges előfeltétele volt a korszak viszonyaihoz képest legmodernebb oktatási központ létrehozása. Mint korábban említettem, az iskola helyi tantervében egyaránt megtalálható volt a kémia, a fizika, a mezőgazdaság vagy a mérnöki tudományok. Elsődlegesen az ezen tantárgyakban való jobb elmélyülést segítették elő az intézményben alapított szertárak, laborok, illetve a botanikus kert. A hallgatók így az elméleti ismeretek elsajátítását követően vagy azzal párhuzamosan gyakorlati ismeretekre is szert tehettek. A Theresianum egyik rektorához, Cronsteinhez köthető az az intézkedés, hogy a főépülethez egy másik szárnyat építettek, ahol a különböző tudományos és szakmai gyűjtemények kaptak helyet. A professzorok és a diákok itt kaptak lehetőséget kémiai kísérletek lebonyolítására, valamint arra, hogy például mezőgazdasági gépekkel ismerkedjenek, vagy a botanikus kertben növényismeretet szerezzenek, de a Theresianum heraldikai és numizmatikai gyűjteménnyel is büszkélkedhetett a század végén. Mindezek együttesen hozzájárultak ahhoz, hogy az intézmény a Mária Terézia által megálmodott szellemben képezze ki az osztrák állami apparátus újabb generációját, akik műveltségükkel, szakmai ismereteikkel és kulturáltságukkal maguk is építően járultak hozzá az állam működéséhez.
Végezetül fontos kiemelnünk egy harmadik szempontot is, ez pedig a Theresianum iránti megnövekedett polgári érdeklődés, illetve a nyilvánosság folyamatos erősödése. A kor egyik kulturális lapja, a Realzeitung rendszeresen beszámolt a Theresianumban zajló vizsgákról, a vizsgázó hallgatók személyéről, és azokról a témakörökről, amelyek a vizsgán megjelentek. Természetesen mindez kiegészült az intézményben oktató professzorok tudományos eredményeivel, illetve az általuk kiadott tankönyvekről szóló beszámolókkal. Mindez azt jelentette, hogy a bécsi polgári körök részéről nagyfokú kíváncsiság övezte a Theresianum működését, s ha sokan nem is nyertek felvételt az intézménybe, az újság hasábjain keresztül ők is megismerkedhettek a kor tudományos kérdéseivel, illetve a rájuk adott válaszokkal. Ez önmagában is jelzi, hogy a polgárosodás és a műveltség iránti igény mennyivel korábban megjelent Bécsben, mint például Magyarországon.
E rövid jellemzést követően térjünk vissza egy kicsit az 1777. évi Ratio Educationis rendeletre! Talán nem szakszerű összehasonlítani az oktatási rendeletet és a Theresianumot, lévén, hogy előbbi a kötelező elemi oktatással, utóbbi pedig a privilegizált arisztokrata gyermekek tanításával foglalkozott, annyiban mégis érdemes néhány szót ejteni róla, hogy Mária Terézia mennyivel nagyobb gondot fordított a bécsi oktatásügy fejlesztésére. Mint korábban írtam, a Ratio Educationis sikerét számos gyakorlati tényező akadályozta: a minőségi tankönyvek, illetve a megfelelő szakemberek, professzorok hiánya; a nemesség-polgárság részéről a megfelelő anyagi és szellemi jellegű támogatás hiánya; valamint fia, II. József rendeleteinek szigora. Ha ez utóbbitól el is tekintünk, egyértelműen kitűnik, hogy mindaz, ami a magyar oktatásból hiányzott, a Theresianum esetében megtalálható volt.
Habár ez az értékelés leegyszerűsített, talán mégis megállapítható, hogy Mária Terézia, a két ország királynője talán tudat alatt mégiscsak választott közülük, és a felvilágosodás korában azt a birodalmat kívánta a polgári fejlődés és a művelődés útján egyengetni, amelyik közelebb állt a szívéhez.