Az egyetem az a környezet, amelyben minden tudás találkozik. Egyszerű, közhelyszerű állítás, és mégis ajtót nyit az emberiség fejlődésének univerzumára. Mert a tudás lehet egy felvillanás, egy impresszió, egy megfejthetetlen sugallat által megszülető innováció, és lehet egy folyamatosan épülő, alakuló, fejlődő képződmény. Emberek milliárdjainak életét befolyásolja, és létezésében leírja az emberiség történetét minden kacskaringós fordulatával. Írásom felvillanás egy olyan témában, mellyel könyvtári polcok garmadáit lehet megtölteni, több nem lehet. Rövid eszmefuttatás az egyetemek kora újkori történetével kapcsolatban.
Francisco de Vitoria, a salamancai egyetem kora újkori időszakának korszakos professzora szerint azok, akik tanítanak, tanulásból álló életükben semmilyen szünetet nem tarthatnak. Honnan jön a tudás iránti vágy és olthatatlan szenvedély? Miért jutottak egyházi emberek sorai arra a gondolatra, hogy lépésről lépésre meg kell változtatniuk a világról alkotott képünket? Hogy jutottunk az egyhelyiséges iskoláktól az olyan kora újkori könyvtárral, színházzal, kertekkel, különböző gyűjteményekkel rendelkező tudásközpontokhoz, mint például a Merton College? A válasz pedig az első állításomban van: a tudásra, fejlődésre szomjazó emberekben mindig ott volt a vágy, hogy létrehozzanak olyan mikro- és makrokörnyezetet, amelyben minden tudás találkozik. Ilyen olvasztótégely volt kezdetben a templom, aztán a katedrális és az universitas.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy ne értékeljük helyén elődeink munkáját. Világunk hajlamos elfelejteni, hogy mit köszönhetünk a monoteista vallásoknak és azoknak az egyházi embereknek, akik kisöpörték tudatunkból a mitikus lények rengetegét és szabad teret nyitottak a tudás előtt.
Amikor Gutenberg 1450 körül feltalálta a nyomtatást, majd, amikor nem sokkal később a 15. század végén megkezdődött a felfedezések kora, nem csak fizikális értelemben találta meg az emberiség az Újvilágot. Mi érkeztünk el a határhoz, bennünk jött létre az új korszak. Mint napjainkban, amikor a mesterséges intelligencia által diktált Újvilágot fedezzük fel, amikor átlépünk a digitalizált világegyetembe. Ha a kora újkorra gondolunk, egyszerre látunk szélsőséges időjárási körülményeket, fejlődő, gazdag kultúrájú városokat, virágzó, romantikus környezetet és romokat, hadak útjában lévő pusztuló településeket. A kontinens kettészakadt. Keletről az Oszmán Birodalom építi hatalmát, miközben Nyugat-Európa a fejlődés és erőgyűjtés korszakában van.
Az erőgyűjtés része a tudás központosítása, a szakértelem fejlesztése. Míg a 14–15. század fordulóján 33 egyetem működött, száz év múlva – 1500-ban – majd kétszer annyi: 65. Az egyetemek világának fejlődése párhuzamos utat mutat egyrészt a városok formálódásával, másrészt a vallás biztos helyzetével a társadalmon belül. Meghatározó a központi hely, a megközelíthetőség, a fizetőképes kereslet. Vannak természetesen kivételek, mint például London, ahol kiváló adottságai ellenére csak 1836-ban alapították meg az első egyetemet.
Bolognában – melyet az európai egyetemek „szülőanyjaként” tisztelnek – 1180-ban már doktori iskola működött. Oxfordban hét évvel később alapították meg Anglia első egyetemét. Érdekes adalék, hogy III. Béla (1172–1196) uralkodásának időszakában volt Veszprémben egy jogi szakra specializált studium generale. Ezt a tényt IV. László egy 1276-ban íródott okleveléből tudjuk, aki az iskolát a párizsi egyetemhez hasonlította. Sajnálatos, hogy 1276-ban Csák Péter megsemmisíttette ezt az iskolát.
Az egyetemek nagy százada a 13. század volt, de elterjedésüket a 14–15. század hozta el. Kezdetben az egyetemnek önálló oktatási és tudományos szerepe volt. Később – egy átmeneti időszakban: a 15–16. században – a humanisták kétségbe vonták jelentőségét, az uralkodók és előkelők pedig befolyásukat akarták érvényesíteni falain belül. Az egyetemre hatással volt az állam igénye, több uralkodó – például Párizsban – pedig szabályozni akarta szervezetét és az oktatott tananyagot.
Visszatérve a reformer Francisco de Vitoriához, előadásai annyira népszerűek voltak, hogy mai kifejezéssel élve, ha ő beszélt, „a csilláron is lógtak”. Még V. Károly spanyol király is meglátogatta egyik kurzusát. Vitoria – a spanyol oktatás újító apostola –, annyira tisztelt személy hazájában, hogy napjainkban Madridban egy, a neve által fémjelzett egyetem működik. Salamanca egyeteme abban az időben – a 16. század első felében járunk – Párizséval vetekedett. Mindkettő körülbelül ötezer hallgatóval büszkélkedhetett, akik elsősorban jogi és teológiai tanulmányokat folytattak.
Amikor az egyetemi oktatás evolúciójáról beszélünk és fókuszunk a kora újkori átalakulás, kivételes csomópontból vizsgálhatjuk az ide vezető utat és a 16–17. századot formáló jelenségeket. Mi szükséges a változáshoz? Fogékonyság, változó megközelítés intellektuális és erkölcsi értelemben és mindenekelőtt a makrokörnyezetből leképezhető, a társadalom minden rétegén átszűrődő változások. Mindez adott volt ebben a hosszú és termékeny időszakban.
Vitoria egyik újítása volt, hogy bevezette a diktálást, a tudás rögzítésének akkor egészen eredeti formáját. Célja volt a precizitás fejlesztése, ezért óráinak első felében diktált, második felében pedig a szövegértelmezésre fordította a figyelmet. Korszerűsége abban állt, hogy több területen szakított a hagyományokkal. Petrus Lombardus Szentenciái helyett Szt. Tamás Summáját használta tankönyvként teológiaóráin, amivel egy fontos üzenetet adott át, ez pedig az a tanári függetlenség, amit az értelem diktál. Átalakította a nagyelőadásokat, a relectiókat, szokatlan módon fejből rögtönzött. Ezzel személyessé, élővé formálta a tanítás közegét, jobban fenn tudta tartani a figyelmet, megújítva a középkorra jellemző moralitást.
Az Újvilág felfedezése, a gyarmatosítás hatott a társadalmi, politikai és szellemi életre. Az új valóság új embereszményeket teremtett, és ez igényelte a jelenségek magyarázatát. Az emberek a papoktól, a tudós emberektől várták a magyarázatot, hogy jobban értsék a változásokat, és hogy tudjanak alkalmazkodni a változóban lévő világrendhez. Az egyetemnek már nemcsak az volt a feladata, hogy kísérleteket fogadjon be, új elméleteket fogalmazzon meg, rendszerezzen és oktasson, hanem új hivatásokra kellett felkészítenie hallgatóit.
Mielőtt elemezném a strukturális változások mélyét, Francisco de Vitoria optimista antropológiájáról ejtenék még szót. Unikális az a program, amit hirdetett, ami annyira korszerű, hogy számunkra is van relevanciája. A társadalmi együttélést úgy fogalmazta meg, mint együttműködést, ahogy a testrészek dolgoznak együtt a szervezetért. Hangsúlyozta, hogy társai és nem ellenfelei vagyunk egymásnak. Önmagunkban, a tökéletesedés célja nélkül, társaság és család nélkül sebezhetők vagyunk, hajlamosak az igazságtalanságra és az erőszakra. Forradalmi gondolatok egy korból, amely háborúk és forradalmak felé vezette az emberiséget.
Határozottan állíthatjuk, hogy a 10–15. századot átölelő skolasztika vívmánya az első jelentős lépés a modern tudomány felé. Az a gyújtópont, amelyben a hit mellett megjelent az értelem és a logika. A 13. század végén Párizsban két skolasztikus döntött le falakat az új szemléletek előtt. Siger de Brabant a kettős igazságot hirdette, ami a filozófiát, mint tudományt a teológia mellé emelte. Ugyanezt fogalmazta meg Aquinói Szent Tamás azzal a megjegyzéssel, hogy minden szembefordulás az értelem rossz használatából fakad.
A kora újkor kettőssége a szűk kör számára elérhető magas szintű oktatás és a jelentős analfabetizmus. Az írásbeliség gyenge volt, de a nyomtatás, a reformáció és ellenreformáció robbanásszerű változást hozott ezen a területen is. Az átalakuló világ az egyetemek képzési rendszerén is átszűrődött. Megnőtt az igény a hasznos tudásra, ezáltal jogászokra, hivatalnokokra és jól képzett gazdasági szakemberekre. A 15. század végéig Itália az egyetemi műveltség központja. Olyan, világi ügyekben tájékozott szakértőkre van szükség, akik otthonosan mozognak az egyházi és világi diplomácia terén, akik kiváló szónokok és képesek segíteni közösségük fejlődését.
A humanizmus – a studia humanitatis – a reneszánsz eszméken, az ókori nyelveken, grammatikán, költészettanon és retorikán keresztül hatott az egyetemek átalakítására. Andreas Hess 1473-ban alapította meg nyomdáját Budán. Voltak füzetkék pár forintért, de az igazán komoly könyvek, mint például Calepinus tíznyelvű szótára, igazi luxuscikk volt – fél ökör ára. Egyre több könyvre volt szükség. Térképekre, útinaplókra, szakkönyvekre, szórakoztató irodalomra és vallási jellegű művekre, kiadványokra, Bibliákra.
A reformáció beteljesítette azt, amit a korábbi eretnek mozgalmak célként tűztek ki, hogy erősödjön a hitéletben és a könyvkiadásban is az anyanyelviség. A 16. század első felében a spanyol Alcalá egyetemén grammatikát, poétikát és retorikát oktató tanár, Elio Antonio de Nebrija (1442–1522) kiadta a történelem első többnyelvű Bibliáját, a hatkötetes Biblia Poliglota Complutensét. A reformáció a világtörténelem és a kultúra irányát is alapjaiban változtatta meg. Egy új hitélmény, az individualista látásmód és az olcsóbb egyház kívánalma hozott új kihívásokat. A diákok vándorlásának iránya is megváltozott Párizs, Németország és Hollandia egyetemei felé. A katolikus és protestáns iskolaügy versengése jót tett az egyetemek hálózatának. Fejlődtek az iskolák, emelkedett a színvonal, az iskolák versengtek a jobb oktatókért és a diákokért. A magas szint célja az egyetemek fenntartásáról, hírnevéről és jövőjéről szólt. Az egyetemekre újabb feladatok vártak, a világ a specializáció újabb szintjére lépett. Korszerű tudásra volt igény, olyanokra, mint a hadászat, a nyelvtudás, a múzeumok, levéltárak létesítése-fenntartása, az anatómia, a kertészet stb.
Rotterdami Erasmus (1469–1536) németalföldi szellemi vezető is kiállt az új, modern eszmék mellett. Vitoria kortársa hasonló szellemiséget képviselt, mint spanyol kollégája. A békés, erőszakmentes megoldást az egyházon belül, a tudományok művelésének és az elméleti tudatosság szellemiségét. Erasmus nagy hatást gyakorolt az egyetemi oktatás fejlesztésére. Az Újszövetség kritikus fordítása mellett neveléselméleti munkát is készített A balgaság dicsérete címmel. Módszertani újítása, hogy a lényegkiemelés új módozatát használva Adagio című művében a közmondások (rövid, lényeget kiemelő kijelentések) kiemelésével oktatott.
A változás szórakoztató tudástartalmakat is létrehozott. A francia humanista Francois Rabelais (1493–1553), akinek sok más mellett az „Evés közben jön meg az étvágy” örök érvényű bölcsességet köszönhetjük, orvostudományi értekezést írt a nevetés hasznosságáról.
A 16. század második felében az oktatás központi eleme az előadás és a vita volt. Ennek egyik meghatározó képviselője volt Loyolai Ignác, aki 1551-ben hozta létre a jezsuita oktatás iskola modelljeként a Római Kollégiumot, amit kimagasló színvonala, szervezettsége miatt Montaigne csak a „nagy emberek iskolájaként” aposztrofált. A 17. század újabb egyetemalapítási hullámot és újabb változásokat hozott. Amit leginkább kiemelésre fontosnak tartok, az az angol Merton College-ban mintává vált college-rendszer. A mai szemmel is korszerű egyetemi közösség építése, új tárgyak, melyek már a modern oktatási tartalmakat idézik: természettudományok, geometria, asztronómia, történettudomány, biológia, zeneelmélet, arabisztika. Bethlen Miklóst (1642–1716), Erdély egyik főurát, kancellárt oxfordi professzorok látták vendégül Párizsban, közben álmélkodva csodálta a hatalmas várost: „…akadémiát, bibliotékát, király házát, nagy királyi ispotályokat… csudával néztem, a városnak rettenetes nagy voltába csak belébámultam, de Párizst esztendeig sem győzné az ember kitanulni, amint Londinumot is.”
A kora újkor utolsó szakasza az egyetemek fejlődésében azt hozta, amit korábban is – minden korszakában. Törekvést, hogy a tantervekben megjelenjenek az új tudástartalmak, s hogy a kor elvárásainak megfelelően fejlődjön a képzés infrastruktúrája és intézményhálója. Az egyetem követhette a párizsi modellt (internátusok), bolognai modellt (kevésbé szabályozott), és vegyes modellt (jezsuita kollégiumok), lehetett uralkodók által alapított lovagi akadémia, vagy nemesek számára kialakított internátus, a fő cél nem változott: az egyetemi szintű oktatás legyen az a hely, melyben minden tudás találkozik.