Gonda Zsolt: Az önvezető autók kapcsán felmerülő legfontosabb jogi kérdések

Az önvezető autók kapcsán felmerülő legfontosabb jogi kérdések

Az önvezető járművek bevezetése számottevő előnyökkel járhat majd, de számos új kockázatot is rejthet magában, nevezetesen a közúti közlekedésbiztonság, a polgári jogi felelősség és a biztosítás, a kiberbiztonság, a szellemitulajdon-jogok, az adatvédelem és az adathozzáférési kérdések, a műszaki infrastruktúra, a szabványosítás és a foglalkoztatás tekintetében.

Magyarországon egyelőre tesztpályákra (pl. Zalaegerszeg) korlátozódik az autonóm járművek működési lehetősége. A vezetést segítő rendszerek besimultak a jogi szabályozásba, holott ezek is az autonómiának bizonyos fokát jelentik. A magyar jogalkotó semmilyen szinten nincsen lemaradva. Fontos hogy a későbbi szabályok nagyon pontos elméleti előszítést követően szülessenek meg. A szabályozási kérdések szempontjából a jog az ipari fejlődést követi.

Az 1968. évi Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) alapján a járműnek vezetővel kell rendelkeznie, és a vezetőnek uralnia kell a járművet: „Minden vezető legyen mindenkor ura járművének, illetőleg tudja irányítani állatait.”Az irányadó szöveg szerint vezetőnek csak egy ember minősülhet. Az egyezmény nem rendelkezik arról, hogy a vezetőnek végig a járműben kell-e tartózkodnia, vagy esetleg távolról is irányíthatja azt. 2016. március 23-án az Egyezmény 8. és 39. cikkeit Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország és Olaszország javaslatára módosították. Ezek alapján a jármű irányítását befolyásoló technikai rendszereket akkor tekintik elfogadhatónak, ha azok megfelelnek az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága vonatkozó előírásainak, vagy pedig olyan rendszerekről van szó, amelyeket a jármű vezetője bármikor felülbírálhat. Ez azt jelenti, hogy a sofőr bármikor kikapcsolhatja azokat, vagy visszaveheti a kézi irányítást. A módosítás eredményeként gyakorlatilag egészen a magas szintű automatizáltság szintjéig – a négyes fokozatig –, azaz a teljesen autonóm irányítás előtti szakaszig engedélyezhetővé válnak az elfogadható rendszerekkel felszerelt járművek.

Az alábbi jogi témakörök vonatkozásában szükséges a szabályozás felülvizsgálata és szükségszerű módosítása:

    • A hibás termékekért való felelősség, gépjármű-felelősségbiztosítás. A polgári felelősség, a biztosítás, a regisztráció és a személyes adatok védelme – nem lesz elegendő vagy megfelelő, ha megjelennek a növekvő mértékű járműautomatizálásból, konnektivitásból és komplexitásból eredő új kockázatok. Tisztázni kell, baleset esetén kinek kell viselnie a teljesen önvezető gépjárművek által okozott károkat, indokolt-e a felelősség gyártókra történő áthárítása. A polgári jogi felelősségre vonatkozó szabályok megfelelő kiigazítása szükséges. Erre az amerikai jogi szabályozás négy, az európai megoldásokkal párhuzamos magyar pedig öt kategóriát alkotott. A legteljesebb autonómiával rendelkező gépjárműveknél az autó teljes mértékben kikerül az emberi kontroll alól. Ebben az esetben a közlekedési helyzettel együtt járó kárveszélyt telepíteni kell. Olyan új szabályokat kell alkotni, amelyek alapján megállapítható a felelősség és a kötelezettség, továbbá lépést kell tartani a mesterséges intelligencia fejlődésével. Az önvezető járművek által okozott károk esetére létrehozott, objektív felelősségen alapuló biztosítási keretrendszer létrehozása megfontolandó.
    • A hagyományos és önvezető gépjárművek növekvő vegyes forgalmának tendenciájával járó kockázatokat vizsgálni kell az időtálló kutatás-fejlesztés támogatása érdekében.
    • A járművek kibertámadásokkal szembeni védelmének szabályozása. A jog védelmet tud-e majd nyújtani például a terrorveszély ellen. A felelős autógyártónak a védekezést önmagában is fel kell vállalnia. Ugyanakkor az államoknak olyan szabályozást kell alkotnia, ami kötelezi a termék üzemeltetőjét, hogy ezeket a kockázatokat a lehető legkisebb mértékűre szorítsa vissza.
    • Az önálló járművek adatrögzítőkkel való felszerelése. Az önvezető mobilitás fontos kihívásokat jelent a személyes adatok és a magánélet védelmével kapcsolatban. A járművek által gyűjtött adatok védelmére és megosztására vonatkozó szabályokat, beleértve az olyan adatokat is, amelyek közvetve azonosítják a személyeket, valamint az adatokhoz való hozzáférést megfelelően szabályozni kell tiszteletben tartva ugyanakkor az (EU) 2016/679 európai parlamenti és a tanácsi rendelet előírásait. Meg kell vizsgálni, hogy a felhasználók nyomon tudják-e követni és ellenőrizni tudják-e, illetve hogyan tudják nyomon követni és ellenőrizni az adataikhoz való hozzáférést az általános adatvédelmi rendeletnek megfelelően.
    • A szellemi tulajdonjogok és a hozzá tartozó használati jogok az önvezető mobilitás céljából alkalmazott mesterséges intelligencia tekintetében (pl.: a mesterséges intelligencia által létrehozott kódokhoz, adatokhoz és találmányokhoz fűződő tulajdonosi és használati jogok). Mindezek felvetik a mesterséges intelligencia jogi elfogadásának kérdését is.
    • A rendszerek közötti átjárhatóság és az adathordozhatóság lehetővé tétele a bezártsági hatás elkerülése a tisztességes verseny és innováció előmozdítása érdekében. Meg kell határozni az önvezető autók közúti tesztelésének jogi kereteit.
    • Fontolóra kell venni a nemzetközi megállapodások módosítását a teljesen önvezető gépjárművek bevezetésének megkönnyítése érdekében.

Az automatizált jármű, így az önvezető autó is gépjármű, vagyis a kialakult bírói gyakorlat szerint a veszélyes üzem relációjában a Ptk. hatálya alá vonható. A veszélyes üzemi felelősség megállapíthatóságának feltétele, hogy keletkezzen valamilyen jogellenesen okozott kár, és ez a kár ok-okozati összefüggésben álljon a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel. Főszabály szerint a veszélyes üzemért az üzembentartó felel, mely szabály az üzembentartó definíciója tekintetében a kialakult bírói gyakorlat alapján értelmezhető marad az önvezető autók esetében is. A bírósági határozatokból és a Ptk. magyarázatából egyértelművé válik a kialakult joggyakorlat: „az üzembentartó az a személy, aki az üzemet fenntartja, tartósan üzemelteti, illetve aki a veszélyforrást ellenőrzi, felügyeli, irányítja”. Tekintettel erre, az önvezető autók viszonylatában meghatározható lehetne, hogy egy bekövetkezett kárért ki, kivel szemben és milyen mértékben viselje a felelősséget, ugyanakkor nehézséget jelent, hogy az önvezető autónak csak utasa van.

A veszélyes üzemet illetően szigorú joggyakorlat alakult ki: ha a jármű valamely alkatrésze hibásodik meg, az üzembentartó felelőssége megállapítható. Ennek magyarázata az, hogy a veszélyes üzem és a tevékenységi kör vonatkozásában a tevékenység veszélyes jellege áttevődik a kárt kiváltó végső okra. A hatályos szabályok alapján, ha a szoftver hibájából keletkezne kár sem specifikusabb a helyzet, mint a jármű alkatrészének meghibásodásakor, merthogy ebben az esetben is olyan ok idézné elő a kárt, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén belül esik. Kétségtelenül meg lehet közelíteni így is a problémát, de ebből világosan kiderül, hogy a veszélyes üzem jogintézményét eredendően alacsonyabb automatizáltsági fokú járműveket figyelembe véve alkották meg. Az önvezető autók működése megkívánja a magasabb automatizáltsági fokot, amely esetben figyelemmel a technológia komplexitására, a hibatípusok differenciálása lenne szükséges, úgy, hogy a veszélyes üzemen belül hardveres oldalon a jelenlegi jogelméleten és joggyakorlaton nem feltétlenül lenne szükséges változtatni, szoftveres tekintetben viszont egyértelműen a gyártók, illetve fejlesztők irányába kellene eltolni a felelősséget és a bizonyítási terhet. Ezzel párhuzamosan az osztott felelősség továbbra is alkalmazható maradna károsulti közrehatás esetén (a jármű közlekedésre alkalmas állapotban tartása változatlanul az üzembentartó kötelessége maradna). A jelenlegi jogi megoldások továbbgondolása szükséges ezekben a közel sem egyértelmű kérdésekben.

Bibliográfia

Európa legmenőbb tesztpályáján néztük meg az önvezető járművek jövőjét, https://qubit.hu/2019/12/13/europa-legmenobb-tesztpalyajan-neztuk-meg-az-onvezeto-kozlekedes-jovojet

1968. évi Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény

Önvezető autók – Mit mond az uniós jog?, https://juratus.elte.hu/onvezeto-autok-mit-mond-az-unios-jog/

Európai Parlament, vélemény a Jogi Bizottság részéről (16.10.2018) a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság részére az önvezető gépjárművekről az európai közlekedésben (2018/2089(INI)) http://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2018-0425_HU.html

„Úton az automatizált mobilitás felé: európai uniós stratégia a jövő mobilitásával kapcsolatban” című, 2018. május 17-i közleményét (COM(2018)0283) https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?qid=1578933542972&uri=CELEX:52018DC0283

dr. Udvary Sándor – Önvezető autók joga, https://www.jogiforum.hu/interju/170

Önvezető autók a közúti forgalomban, https://arsboni.hu/onvezeto-autok-a-kozuti-forgalomban/

Oláh Bence: Az autók vezetnek, vagy autót vezetnek? https://arsboni.hu/az-autok-vezetnek-vagy-autot-vezetnek/

Orbánné Szél Napsugár Ágnes: A tájékoztatási jog biztosításának lehetőségéről a kiskorúakat érintő házassági perekben – látványos egyedi gesztus vagy hathatós jogvédelem?

Bevezetés

Változó világunkban nemcsak a jogalkalmazók, az általuk alkalmazott jog, hanem a velük szembeni elvárások is változnak, épp úgy, ahogy változott az elmúlt 100 évben a gyermekek szerepe és részvétele a családjogi eljárásokban. Korábban a gyermekeket az életüket alapjaiban befolyásoló eljárásokban sokkal az eljárás tárgyának, mint aktív részesének tekintették és ekként is kezelték őket. Szerencsés esetben egyfajta tokenisztikus[1] megközelítés övezte őket, mely azt jelenti, hogy a jogszabályi rendelkezések által diktált kötelezettségként megkérdezték a véleményüket, azonban tényleges súlya és lényeges, a döntést alapjaiban befolyásoló következménye nem volt a nyilatkozatuknak. Ez a gyakorlat kezdett el megváltozni az elmúlt évtizedekben. A változást markánsan jelezi az, hogy korábban nem készülhetett volna el az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének a New York-i Egyezmény[2] 30.évfordulóján, míg az EU Alapjogi Kartájának 110. évfordulóján, azaz 2019-ben készült összegző tájékoztatása[3] a gyermekek eljárásjogi szerepét érintően. Az Ügynökség szerint az Unió területén minden évben megközelítőleg 2,5 millió gyermek vesz részt valamilyen őt érintő jogi eljárásban. A magas részvétel mellett megdöbbentőbb az az adat is, mely szerint az Alapjogi Ügynökség szerint ezen gyermekek kétharmada, azaz a gyermekek többsége, majdnem 1,6 millió kiskorú nem kap megfelelő tájékoztatást az őt érintő eljárás alatt. Ezt a többségi gyakorlatot azonban megtörik egyéni gesztusok. Az egyéni példák közül a legismertebbé egy gyermekhez intézett levél vált. Egy brit bíró a családjogi per során hozott ítéletét személyes hangvételű levélben közölte az eljárásban érintett gyermekkel. Ez a mérföldkőnek tekinthető levél, az azóta már a Brexit révén az Európai Unióból kilépett Nagy-Britanniában, tiszteletreméltó Peter Jackson bíró tollából született meg 2017. július 13. napján. [4] Az angol bíró a szülői felügyeleti jog megváltoztatása iránti perben a bizonyítási eljárás lefolytatását követően a döntését a Sam nevű tinédzserrel levél formájában ismertette, mely a gyermeket képviselő ügyvéd (solicitor) részére került kézbesítésre. A különleges tájékoztatás széles nyilvánosságot kapott, nyugodtan mondhatjuk, hogy felkapta mind a média, mind a szakmabeliek. A magyar jogirodalom palettájára Visontai- Szabó Katalin Családi jog folyóiratban megjelent cikke tette fel.[5] Vajon ez lenne a tájékoztatási jog gyakorlásának követendő útja vagy van más lehetőség is? Miként kezeli ezt a helyzetet, amennyiben rendezi egyáltalán a magyar szabályozás, és a bírói gyakorlat? Ezt szeretném e cikkben áttekinteni.

A tájékoztatási jog, a meghallgatáshoz való jog és a gyermekközpontú igazságszolgáltatás

A levél megszületéséig hosszú út vezetett. Mindennek az alapja a gyermekjogok fejlődésének XX.századi robbanásszerű fejlődése volt kezdve az Eglantyne Jebb által a Gyermekek Jogainak Deklarációja néven kidolgozott és később a Népszövetség közgyűlése által 1924.szeptember 24.napján elfogadott ún.Genfi Nyilatkozattal[6], mely öt pontban foglalta össze a gyermekeket megillető jogokat. Ezt követte a Genfi Nyilatkozat által is inspirált több mint 30 évvel ezelőtt 1989-ben megszületett a gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény, mely végleg szakított a gyermekek tokenisztikus megközelítésével és a gyermekeket sorsuk valós alakítójává, résztvevőjévé tette. E tekintetben két jogot tekinthetünk kardinálisnak. Az egyik a 12.cikk, mely a gyermek meghallgatáshoz fűződő jogát rögzíti, míg a másik az egyezmény 17.cikke, mely a tájékoztatáshoz való jogát deklarálja.

A New York-i egyezmény 12. cikke értelmében az egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni. Ebből a célból nevezetesen lehetőséget kell adni a gyermeknek arra, hogy bármely olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője, illetőleg arra alkalmas szerv útján, a hazai jogszabályokban foglalt eljárási szabályoknak megfelelően meghallgassák. A 17.cikk alapján az Egyezményben részes államok elismerik a tömegtájékoztatási eszközök feladatának fontosságát, és gondoskodnak arról, hogy a gyermek hozzájusson a különböző hazai és nemzetközi forrásokból származó tájékoztatáshoz és anyagokhoz, nevezetesen azokhoz, amelyek szociális, szellemi és erkölcsi jóléte előmozdítását, valamint fizikai és szellemi egészségét szolgálják. Ebből a célból a részes államok: a) előmozdítják azt, hogy a tömegtájékoztatási eszközök – a 29. cikk szellemének megfelelően – a gyermek számára szociális és kulturális szempontból hasznos tájékoztatást és anyagokat terjesszenek; b) előmozdítják a nemzetközi együttműködést a különféle hazai és nemzetközi, kulturális forrásokból származó ilyenfajta tájékoztatás és anyagok előállítása, cseréje és terjesztése érdekében; c) előmozdítják a gyermekkönyvek előállítását és terjesztését; d) előmozdítják, hogy a tömegtájékoztatási eszközök különösen vegyék figyelembe az őslakossághoz, illetőleg a kisebbségi csoportokhoz tartozó gyermek nyelvi szükségleteit; e) elősegítik a gyermek jólétére ártalmas információk és anyagok elleni védelmét megfelelően szolgáló irányelvek kidolgozását a 13. és a 18. cikk rendelkezéseinek figyelembevételével.

Mindkét jog, de különösen a gyermek meghallgatáshoz való egyéni joga[7] – mely egyúttal a négy alapelv egyike is – a gyermekközpontú igazságszolgáltatás alappillére. A másik három alapelv az élethez és fejlődéshez való jog, a diszkrimináció tilalma, továbbá a gyermek legfőbb érdeke.

A gyermekek eljárási jogainak rendszerét a gyermekközpontú (child-centered) igazságszolgáltatás fogalmát az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatása határozta meg. Az iránymutatás szerint:

A gyermekbarát igazságszolgáltatás egy olyan igazságszolgáltatási rendszert jelent, amely garantálja, tiszteletben tartja és hatékonyan érvényre juttatja valamennyi gyermeki jogot az elérhető legmagasabb színvonalon, az alábbiakban rögzített elvek szem előtt tartásával és a gyermek fejlettségének, érettségi fokának és az ügy körülményeinek figyelembevételével. Így a gyermekbarát igazságszolgáltatás e jellemzői, különösen az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés, a gyermek életkorának megfelelő, gyors, az emberi méltóságot tiszteletben tartó, a gyermeki jogokat elismerő és figyelembe vevő rendszer, amelyben érvényre jut a gyermek joga az eljárásban való részvételre, az eljárás megértésére, magán és családi életének tiszteletben tartására és a méltóságára.

Mint jelent ez a meghallgatáshoz való jog? Amennyiben röviden szeretnénk definiálni azt jelenti, hogy a gyermek szabadon, befolyásmentesen személyesen vagy képviselője útján elmondhatja az adott ügye kapcsán a véleményét, melynek, amennyiben az egyéb feltételek is fennállnak kellő súlyt kell tulajdonítani a döntéshozatal során. Fontos hangsúlyozni azt, hogy ez soha nem jelenthet kötelezettséget a gyermek számára, kizárólag lehetőség. A meghallgatáshoz való jog azonban kizárólag az érem egyik oldala, érvényesüléséhez/érvényesítéséhez elengedhetetlen a 17.cikk szerinti tájékoztatáshoz való jog. Hiszen a gyermek, akinek a véleménye, korára és érettségére tekintettel már perdöntő jelentőségű lehet, ahhoz is kellő érettséggel kell, hogy rendelkezzen, hogy adott esetben maga tudjon dönteni arról, hogy kíván-e élni a 12.cikk szerinti jogával, ehhez pedig elengedhetetlen az, hogy tudomással bírjon arról, hogy megilleti a meghallgatáshoz való jog. Az, hogy a gyermek rendelkezik-e ezzel az érettséggel mindig egyéni elbírálását igényel, esetfüggő, nem köthető kizárólag még a gyermek korához sem, jól látszik ez abból is, hogy maga az Egyezmény sem kívánt életkor szerinti limitet állítani a jog gyakorlása kapcsán.

A 12.cikk alapján el kell határolni a gyermek meghallgatáshoz való egyéni jogát az őt érintő jogi eljárásokban, illetve a gyermekeket mint csoportot megillető meghallgatáshoz való jogot. Egyértelmű az, hogy a polgári peres eljárásokban, a gyermekközpontú igazságszolgáltatás tekintetében az előbbi a releváns.

A meghallgatáshoz való jog gyakorlati alkalmazása tekintetében kikerülhetetlen dokumentum a 12.cikkhez fűzött Általános Kommentár.[8] Maga a Kommentár deklarálja azt a 25.pontban, hogy » a tájékoztatáshoz való jog létfontosságú előfeltétele annak, hogy a gyerek világos döntést tudjon hozni a 12.cikkben rögzített jogának gyakorlásáról. Tekintettel arra, hogy a gyermeknek tisztában kell lennie azzal, hogy milyen ügyben, milyen lehetőségei vannak, milyen lehetséges döntéseket hozhat, melyek milyen következményekkel járhatnak.« Természetesen a tájékoztatásnak a gyermek korához, képességeihez kell igazodnia, melyet a Kommentár 82. pontja is rögzít.

A gyermekek érdekeinek védelmének egyes megoldásai a nemzetközi gyakorlatban

Vizsgáljuk meg azt, hogy a tájékoztatási jog érvényesülésének milyen lehetséges esetei vannak az európai gyakorlatban. Először térjünk vissza Peter Jackson bíró levelére. Kétséget kizáróan az angol kezdeményezés úttörő, azonban mint azt Visontai-Szabó Katalin is említi, számos kérdést felvet. Meglátásom szerint az egyik ilyen az, hogy a levél újszerűsége elterelte a figyelmet egy lényeges körülményről. A szóban forgó gyermek jogi képviselővel járt el az eljárás során. Ami alapvetően más megvilágításba helyezi a levelet. Az esetek döntő többségében a gyermekek egyáltalán nem rendelkeznek saját képviselővel, aki az ő érdekükben jár el az eljárás során. Tekintettel arra, hogy a gyermek képviselővel rendelkezett így volt olyan független személy, aki számára el tudta magyarázni a bíróság ítéletét, amellett, hogy a teljes procedúra során képviselete az érdekét is. Ennek fényében a bírói kezdeményezés valóban csak látványos gesztus, azonban lehet olyan olvasata is a tájékoztatásnak, hogy az érintett kiskorú számára megnyugtatóbb lehet az, amikor maga a bíróság tagja szól kizárólag hozzá, és ezzel is azt hangsúlyozza, hogy a kiskorú az ügy teljes értékű résztvevője.

Tekintsünk el most attól, hogy az idézett esetben a gyermek rendelkezett jogi képviselettel. Amennyiben a gyermek törvényes képviselői között a gyermek tekintetében érdekellentét áll fenn és ekként nincs a gyermek érdekében eljáró független személy, felvetődik az a kérdés, vajon a gyermek érdekének védelmében egy levélben megmagyarázott bírói döntés elegendő, kielégítő mértékű lehet-e ? Helyettesítheti -e egy aktus a per során permanensen jelenlévő képviselő eljárását? És a legfontosabb kérdés: tiszteletreméltó Peter Jackson bíró levele vajon a magyar gyakorlatban megoldást jelenthetne-e? Vagy hazánkban is jobban szolgálná a gyermek érdekét az, amennyiben az őt érintő perekben egy független, kizárólag a kiskorú érdekét szem előtt tartó személy képviselné?

Vitathatatlan az, hogy a perben van egy független személy, akinek a hivatása, hogy a döntés során a gyermek mindenek felett álló érdekét vegye figyelembe: a bíró. Azonban a bíró az eljárásban betöltött szerepéből adódóan nem állhat ott a gyermek mellett a per során a tárgyalás előtt a folyosón, nem beszélgethet vele a tárgyalást követően arról, hogy mi történt, miért történt. A bíró az eljárás folyamatban léte alatt a gyermek kérdéseire is csak szűk körben válaszolhat, nem szembesítheti élesen a peres feleket sem azzal, hogy konfliktusuk, a másik fél verbális bántalmazása, a gyermek befolyásolása és egyoldalú perbe vonása az eljárás során milyen sérelmet okoz a gyermeknek, hiszen ezt a bírói magatartást a szülők már prejudikációnak, egyik vagy másik szülő melletti állásfoglalásnak is tekinthetik. Gyakorló szakemberként sokszor szerettem volna azt látni, hogy a gyermek mellett áll az egész eljárás során egy olyan személy, aki kizárólag csak őt képviseli, nem hagyja azt, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek kizárólag az egyik vagy a másik szülő interpretációjában vésődjenek be a lelkébe.

Vizsgáljunk meg a brit példa mellett egy másik lehetőséget, a spanyol gyakorlatot.[9]

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményéhez fűzött egyesített 5. és 6.jelentéséhez kapcsolódóan Mario Garcés Sanagustín Egészségügyi Szociális és Esélyegyenlőségi miniszter megállapította azt, hogy a spanyol társadalom 18%-a kiskorú.[10] A spanyol kormány már a harmadik Nemzeti Gyermek és Serdülő Terv megvalósítását kezdte meg 2018-ban. A jelentés alapján a spanyol jogrend volt az első, amely a gyermek mindenek felett való/ legfőbb érdekének védelmét[11] beemelte a jogrendbe. A kiskorúak eljárás során biztosítandó védelme mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás területén fókuszban van, a védelem egyik bástyája pedig a Ministerio Fiscal.

A fiscal, aki tulajdonképpen egyfajta polgári ügyész a törvényesség és a jog védte közérdek megóvása érdekében a büntető, a polgári, a szociális és a közigazgatási jog területén is eljár.

A fiscal egyik jogosítványa a házassági bontó vagy különválási peres eljárásban való részvétel. A spanyol Alkotmány 124. §. -ának (1) bekezdésével összhangban a spanyol polgári perrendtartás[12] 749. §. (2) bekezdése a fiscal részvételét ezekben a perekben akként szabályozza, hogy minden olyan házassági perben, amelyben kiskorú, fogyatékos vagy ismeretlen helyen tartózkodó fél van, a fiscal fellépése a teljes eljárás során kötelező. Látható, hogy a fiscal eljárására nemcsak a kiskorúakat érintő perek során kerül sor, hanem más érzékenyebb, kiemelt védelmet igénylő személyek és helyzetek esetén is.

Vajon a fiscal eljárásban történő fellépése egyúttal a kiskorú gyermek képviseletét is jelenti? A válasz talán egyértelműnek tűnik, azonban kibontva mégsem az. A perben fellépő a fiscal nem a gyermek képviseletét látja el, tehát nem a gyermek ügyvédje! Minden olyan házassági perben, amely kiskorú gyermeket érint, a fiscal a közérdek védelmében lép fel. Azonban értelemszerűen a közérdek védelme explicit módon magában foglalja a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembe vételét és érvényesítését, vagyis képviseletét.

A fiscalt a fellépés szükségességéről a bíróságnak kell értesítenie, a bíróság a fiscalt a tárgyalásra idézi. A fiscal jelenléte a meghallgatáson, valamint a bizonyítás során nem lehetőség, hanem kötelezettség. A kötelező megjelenés elmaradásának jogkövetkezményei tekintetében nem egységes maga a spanyol bírói gyakorlat sem. Az egyik álláspont[13] szerint a fiscal jelenlétének hiánya nem hatályon kívül helyezési ok, hiszen a kiskorú mindenek feletti érdekének védelme és figyelembevétele nem kizárólag a fiscal feladata, hanem a magyar gyakorlathoz hasonlóan a bíróságé is.[14] Ez az álláspont a fiscal szerepét kiüresíti, egyszerű adminisztratív elemmé redukálja. A fiscal azonban ennél jóval fontosabb szerepet tölt be a gyakorlatban, melyet az az ellentétes álláspont tükröz[15], amely szerint az adott határozat hatályon kívül való helyezéséhez vezet az, amennyiben a fiscal mint az eljárásban kötelezően részt vevő személy, ténylegesen nem vesz részt az eljárásban. [16]

A fiscal eljárása nem korlátozódik a ténybelileg és jogilag bonyolultabbnak tetsző a magyar gyakorlatban ún. feltárásos bontópereknek nevezett eljárásokra. Ugyanis a fiscal az egyező akaratnyilvánításos bontóperekben is részt vesz. Abban az esetben, amennyiben a felek a kiskorú vonatkozásában egyezséget kötöttek, a fiscal megvizsgálja, hogy a felek által megkötendő egyezség megfelel-e a kiskorú vagy fogyatékos gyermek érdekeinek, s erről véleményt nyilvánít. Ezzel a felek egyezsége kettős kontroll alatt áll, hiszen az eljáró bírót megelőzően már értékeli a gyermek szempontjából a felek egyezségét.

A fiscalt az eljárás során megilleti az a jog is, hogy pszichológus szakértői vélemény beszerzését indítványozza.

A fiscalt megilleti az a jogosultság, hogy az eljárás során mindvégig, még a kiskorú meghallgatása során is jelen legyen. Jogosultsága a tekintetben egyenlő a felekkel, hogy a kiskorú meghallgatását maga is indítványozhatja. Álláspontom szerint a fiscalhoz hasonló pozíciót betöltő, érdekvédelem ellátása mellett indítványozási joggal is bíró személy jelenleg nincs a magyar eljárás jogban.

A kiskorú gyermek meghallgatásának résztvevői köre hasonlóan a magyar gyakorlathoz meglehetősen korlátozott, azon sem a felek, sem jogi képviselőik nem vesznek részt. Azonban a bíró és a fiscal mellett jelen van egy bírósági titkár is, aki a gyermek meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet vezeti. A meghallgatás a tárgyalóteremben vagy külön iroda helyiségben történik ( a másodfokú tanács a gyermeket például a fiscal részére a bíróság épületében biztosított irodában is meghallgathatja), ahol a bíró hasonlóan a magyar gyakorlathoz talár nélkül, közvetlenül a gyermek mellé ülve, oldott légkört teremtve kérdezi ki a kiskorút. A meghallgatásról sem hangfelvétel, sem képfelvétel nem készül, a jegyzőkönyvet a bírósági titkár kézzel vezeti.

A fiscal a meghallgatás során a gyermekhez szabadon intézhet kérdéseket annak érdekében, hogy bizonyosságot szerezzen arról, hogy a gyermek valóban kötetlenül, befolyásmentesen fejezi ki a véleményét a személyes és családi terét érintő fennálló konfliktusról. Csak a személyes kapcsolat révén, közvetlenül a gyermekkel kapcsolatba lépve és kommunikálva kerülhet a fiscal abba a helyzetbe, hogy utána megalapozottan foglalhasson állást a gyermek legfőbb érdekének védelmében.[17] » A fiscalt ezekben az eljárásokban mindig a pártatlanság elve vezérli, a célja a törvényesség, a köz és társadalmi érdek védelme, amely abban a pozícióban testesül meg, amelyet az eljárás során elfoglal, feladata mindenkor kizárólag a kiskorú érdekének védelme.« [18] A fiscal-i gyakorlat szerint a gyermek nincs elzárva attól sem, hogy a fiscal-lal konzultáljon az eljárás során. Ahogy az sem idegen a gyakorlattól, hogy a gyermek számára a végső határozatot a fiscal értelmezi.

Látható, hogy ezekben a perekben a fiscal szerepe nem elhanyagolható, tulajdonképpen aktív részvétele és jelenléte nélkül még a közös akaraton alapuló bontóper sem folytatható le. Álláspontom szerint eljárásjogi pozíciója és részvétele nem szimbolikus, jelenléte a tárgyaláson garanciális jellege mellett aktív részvételt is jelent. Ugyanakkor nem kötelessége a gyermek tájékoztatása a jogairól, azonban nincs is elzárva ettől a lehetőségtől igény esetén.

Természetesen a fiscal intézményének is vannak kritikusai. Matteo Bueno ügyvéd nyilvános kritikával illeti a rendszert, az ő javaslata a kiskorú mindenek feletti érdekének védelmére az amerikai gyakorlat bevezetése lenne. [19] » Az észak-amerikai gyakorlat szerint családjogi perekben a kiskorú gyermeket gyám képviseli. A gyám mindig ügyvéd, ha több gyermekről van szó a perben, akkor mindegyiknek külön gyámja van. Nemcsak védi, hanem képviseli is a gyermekek érdekeit, ennek keretében beszél a gyermekkel, a szülőkkel, a tanárokkal, az orvosokkal és más személyekkel. Felvázolja azt a lehetőséget, amely megfelelhet a szülőknek, hogy a legjobb döntés születhessen a szülői felügyeleti jog gyakorlása, a gyermekek egészséges fejlődése és iskoláztatása szempontjából. «

A nemzetiközi kitekintés után vizsgáljuk meg a hatályos magyar szabályozást is a spanyol példa fényében.

A magyar szabályozás és gyakorlat: eseti gyám és ügygondnok

A kiskorú az őt érintő eljárásokban lehet peres fél (speciális esetben pl. apaság megállapítása, apaság vélelmének megdöntése iránti per, általános esetben szerepelhet jogutódként, lehet kötelmi vagy dologi tárgyú perek felperese vagy alperese egyaránt) lehet tanú, vagy egyéb érdekelt is. A kiskorú érdekében felléphet eseti gyám, illetve ügygondnok is.

Az anyagi jogi hátteret a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V.törvény (4:Ptk.) 163.§-a[20] teremti meg az eseti gyám kirendelésére. Szempontunkból kizárólag azok az esetek eshetnek vizsgálat alá, amelyeket a polgári perrendtartásról szóló 2016.évi XCCC.törvény (Pp. ) szabályoz. Az eljárásjogi törvény két helyen említi az eseti gyámot. Egyrészt a kiskorú tanú meghallgatásának szabályait rendező Pp.298.§-ának (4)bekezdése hivatkozik az eseti gyámra. Ez esetben a bíróság megkeresésére rendeli ki az eseti gyámot a gyámhatóság abban az esetben, amikor a kiskorú tanú és törvényes képviselője között ellentét van. A gyermek eljárásjogi pozíciójából adódóan – tanú- az eseti gyám eljárása és képviseleti joga nagyon szűk körű, kizárólag a meghallgatásra vonatkozik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eseti gyám rendszerint a tárgyalás előtt közvetlenül a bírósági folyosón találkozik először a gyermekkel, ott van lehetőség konzultációra. Majd a bírósági meghallgatás alatt képviseli a gyermek érdekét és óvja jogait, továbbá kérdéseket is intézhet a gyermekhez. A meghallgatás után szerepe véget ér, díját a gyámhatóság állapítja meg, melyet a bíróság számol el a perköltség keretében a pervesztes fél terhére.

Az eseti gyám bíróság előtti képviseletének a másik esete az, amikor származás megállapítási perekben az eljárás tárgyánál fogva -apaság megállapítása, apaság vélelmének megdöntése iránti perben – kerül sor törvényes képviselőként az eseti gyám kirendelésére a fél szerepében lévő kiskorú számára, amikor az anya a perben nem járhat el vagy nem kíván eljárni.[21] Ebben az esetben az eseti gyám végig kíséri a kiskorút a teljes eljáráson, képviseli, fellép az érdekében, azonban rendszerint a gyermek koránál[22] fogva teljesen kizárt az érdemi konzultáció lehetősége a kiskorúval. Ezen esetek egyikében sem tölt be az eseti gyám a fiscal-hoz hasonló feladatot.

A gyermek érdekeinek képviselete tekintetében az összehasonlítás szempontjából releváns másik kör a kiskorú részére a bíróság által rendelt ügygondnok eljárására vonatkozó szabályok összesége. Először meg kell említeni, de csak érintőlegesen a Pp.76.§-ának a) pontja szerinti ügygondnok rendelést, amikor a bíróság perbeli cselekvőképességgel nem rendelkező félnek rendel ügygondnokot abban az esetben, amennyiben nincs törvényes képviselője. A családjogi gyakorlatban marginálisan fordul elő ez az esetkör.

A másik lehetőség ügygondnok kirendelésére a Pp. Hetedik részében szabályozott Különleges eljárások közé sorolt XXXV.fejezetben található szülői felügyelettel kapcsolatos és kapcsolattartási perek szabályai között elhelyezett Pp.473.§-a. Ez a magyar eljárásjogi jogintézmény az, amely leginkább lehetőséget ad az ügygondnok fiscal szerepével való összehasonlításra. A már említett rendelkezés felhatalmazza a bíróságot, hogy amennyiben kiskorú egyéb érdekeltkénti meghallgatásáról dönt indokolt esetben egyúttal ügygondnok egyidejű kirendeléséről dönthet. A törvény alapján tehát ügygondnok kirendelése nem hivatalból kötelező, hanem a bíróság mérlegelésén alapul. Ez jelentős eltérés a fiscal pozíciójához képest, tekintettel arra, hogy a fiscal hivatalból, nem pedig bírói mérlegelés alapján vesz részt az eljárásban. Az ügygondnok kirendelése esetén a meghallgatás során a bíróság tájékoztatja a kiskorút az ügygondnok eljárásban betöltött szerepéről, jogairól és kötelezettségeiről, a jogszabály alapján tehát a kiskorú csak a meghallgatása során szerezhet tudomást arról, hogy mi a részére rendelt ügygondnok szerepe, szemben a Pp.443.§-ának (3) bekezdésében foglaltakkal amikor a gondnoksági perben az alperest az ügygondnok szerepéről a jogszabályi rendelkezés alapján köteles a bíróság tájékoztatni az idéző végzéssel. Természetesen a gyakorló bírák nincsenek elzárva a lehetőségtől, hogy a kirendeléssel egyidejűleg egy gyermekbarát nyelven megfogalmazott tájékoztatót küldjenek a kiskorú egyéb érdekelt részére. A meghallgatás során az ügygondnok szerepe erősen korlátozott, a tanács elnök mérlegelése alapján közvetlenül intézhet kérdést a gyermekhez, illetve kérdés feltevését indítványozhatja. Ezen túlmenően megilleti a jegyzőkönyv kiegészítésének indítványozásának joga. Szerepe a meghallgatás végén véget ér, díját a bíróság állapítja meg, mely a perköltség részeként osztja az egyéb perköltség sorsát, azaz a pervesztes köteles megtéríteni. A gyakorlatban az ügygondnok a tárgyalás előtt találkozik a gyermekkel már a bíróság épületében, a folyósón konzultálnak.

Röviden összegezve megállapítható az, hogy az ügygondnok részvétele az eljárásban bírói mérlegeléstől függ, főszabályszerűen csak egy tárgyalásra terjed ki, arra amikor a kiskorú meghallgatását foganatosítja a bíróság, a felek között egyeztetést nem folytat, a döntést a gyermeknek nem magyarázza meg, hiszen akkor rendszerint már nem is vesz részt a perben, a szakértői bizonyítás indítványozásának lehetősége mint jogosultság fel sem merülhet a vonatkozásában.

Mind az eseti gyám, mind az ügygondnok kapcsán megállapítható az, hogy a gyermek tájékoztatásában nem vesznek részt, szerepük marginális egy tárgyalásra kiterjedő, jogosultságuk kizárólag erre az egy alkalomra szólóan a képviselet és a kérdésfeltevés.

Azaz sem az ügygondnok, sem az eseti gyám nem veszi le a bíróság válláról a tájékoztatás terhét. A bíróság tájékoztatási joggal kapcsolatos szerepéről a magyar gyakorlatban is találunk jó példákat. Ilyen a központilag kidolgozott, gyermekbarát nyelven megfogalmazott életkor szerint differenciált idézők összessége, de ide sorolhatjuk a bíróság központi honlapján a gyermekek számára létrehozott „Válaszolunk kérdéseidre” létrehozott felületet.[23] De ilyen kezdeményezés Visontai Szabó Katalin által is hivatkozott a Fővárosi Törvényszéken született, hasonló jellegű, de a magyar viszonyokhoz jobban illeszkedő kezdeményezésre is, mely szerint a 14 évesnél idősebb gyermek számára a második tárgyalás előtt küldenek számára is érthető módon megfogalmazott levelet, melyben tájékoztatják a folyamatban lévő eljárásról az őt megillető jogokról, valamint arról, hogy joga van a véleményét személyesen szóban vagy levélben tudatni a bírósággal. Amennyiben a gyermek nem reagál a levélre úgy tekintik, hogy elfogadja szülei döntését. Álláspontom szerint ebben a kényes helyzetben a hallgatás beleegyezésként értékelése nem elfogadható, ellentmondani látszik a Ptk.4:181.§ (1) bekezdésében foglaltaknak, továbbá kérdéses az, hogy a levél ténylegesen eljut-e a gyermekhez, amennyiben igen, melyik szülő azaz törvényes képviselő interpretációjában. Ugyanakkor kétségtelen tény az, hogy ez a gyakorlat nem előzmény nélküli, mivel a korábbi törvényi rendelkezés gyakorlati továbbélését jelenti[24], mely szerint a gyermek akaratáról a szülőktől tájékozódhat a bíróság. A tájékoztatási jog alkalmazása mindenképpen szélesebb körben lenne elvárható, azonban álláspontom szerint nem vonhatja el a figyelmet arról a lényeges megoldandó kérdésről, hogy a gyermekek mindvégig az eljárás folyamán valós képviselethez jussanak.

Összegzés

A nemzetközi, illetve a hazai gyakorlatot áttekintve megállapítható az, hogy egyik megoldás sem hibátlan és teljeskörű, még a példaértékű spanyol fiscal rendszer is hordoz magában buktatókat. Az ítélet bírói levélben történő személyre szabott megmagyarázása annak ellenére, hogy kétség kívül úttörő gesztus, alapvetően idegen a magyar jogi hagyományoktól, emellett az Egyesült Királyságban is unikális kísérlet maradt, nem vált gyakorlattá, ezért egyértelmű az, hogy tájékoztatási jog gyakorlati megoldásának kérdésére nem ad megfelelő választ.

A megoldás a magyar és a spanyol rendszer ötvözésében keresendő, mely egyértelműen jogszabálymódosítást igényel. Természtesen ez egy hosszabb folyamat része, amelynek fontos szegmense az anyagi források rendezése is, mivel egyértelmű az, hogy a kiskorúak képviseletének költségét magukra a gyermekekre nem lehet hárítani. Azonban a kiskorúak tájékoztatási jogának jogszabályi kereteinek megalkotása a bíróság erre vonatkozó feladatának részletes, akár polgári perrendtartásbeli szabályozásával mindenképpen rövidtávon rendezést igénylő kérdésnek tekintendő.

Hivatkozások

  1. A tokenisztikus felfogás a gyermekek részére látszólagos szerepet és jogokat biztosít. Meghallgatják a gyermeket, azonban nem tulajdonítanak igazi súlyt a nyilatkozatának. A gyermek egyfajta „biodíszlet” szerepet tölt be. Roger A.Hart: Children’s Participation From tokenism to citizenship in: Innocenti esseys No.4. UNICEF 1992. 9. https://www.unicef-irc.org/publications/pdf/childrens_participation.pdf Letöltés: 2020. november 20.
  2. New York-i Egyezmény (UNCRC)https://www.ohchr.org/EN/ProfessionalInterest/Pages/CRC.aspx letöltés ideje: 2021. 03. 12.
  3. Child rights in the EU – Supporting you, Supporting them https://fra.europa.eu/sites/default/files/fra_uploads/fra-2019-child-rights-in-the-eu_en.pdf Letöltés ideje:2021.március 31.
  4. A letter to a young person http://www.bailii.org/ew/cases/EWFC/HCJ/2017/48.html letöltés időpontja 2019.május 3.
  5. Visontai Szabó Katalin: Hogy mondjam el, hogy Te is megértsd? Családi Jog XVI.évfolyam 2018., 1-8.
  6. Genfi Nyilatkozat http://www.un-documents.net/gdrc1924.htm letöltés ideje: 2021.április 18
  7. General Comment No.12 https://www2.ohchr.org/english/bodies/crc/docs/AdvanceVersions/CRC-C-GC-12.pdf (letöltés ideje: 2021.október 16.)
  8. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mentoromnak Senor José Antonia Baena Sierra bírónak (Palma de Mallorca ), továbbá Senor Nicolás Perez-Serrano prosecutor ( Palma de Mallorca) úrnak felbecsülhetetlen segítségükért és támogatásukért, nélkülük ez a betekintést nyújtó mű nem jöhetett volna létre.
  9. Committee on the Rights of the Child examines report of Spain https://www.ohchr.org/en/NewsEvents/Pages/DisplayNews.aspx?NewsID=22600&LangID=E letöltés ideje:2019.május 8.
  10. Lásd.UNCRC 3.cikk
  11. Ley 1/2000, de 7 de enero, de Enjuiciamiento Civil.(LEC= Pp.) https://www.boe.es/buscar/act.php?id=BOE-A-2000-323 letöltés ideje: 2019.május 8.)
  12. SAP de Cádiz de 12 de diciembre de 2013. A SAP magyar megfelelője: másodfokú határozat.
  13. Regina Mª de la Rúa Martín: Las particularidades de la prueba en los procesos de crisis matrimoniales. Especial atención al interés del menor. https://gredos.usal.es/bitstream/handle/10366/132623/TFM_RuaMartin_Particularidades.pdf;jsessionid=F43A10960974E337671D7405895CDB58?sequence=1 letöltés ideje: 2019.május 8. 4.
  14. SAP de Cádiz de 13 de febrero de 2003 másodfokú határozat
  15. Rúa Martin: Las particularidades 5.
  16. Coral Arangüena Fanego : La oralidad y sus consecuencias en la diligencia de exploración del menor en los procesoso matrimoniales In: Oralidad y escritura en un proceso civil eficiente Coloquio de la Asociación Internacional de Derecho Procesal, 2008 Universitat de Valencia Servei de Publicationis 155-164.
  17. Rúa Martin: Las particularidades 4.
  18. Felipe Fernando Mateo Bueno: El Ministerio Fiscal y el «Interés Superior del Menor», una extraña pareja https://www.mateobuenoabogado.com/el-ministerio-fiscal-y-el-interes-superior-del-menor-una-extrana-pareja/ letöltés 2019.május.
  19. A Ptk.4:163. §-a alapján(1) A szülő – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – nem képviselheti a gyermekét olyan ügyben, amelyben ő maga, házastársa, élettársa, egyenesági rokona vagy az ő törvényes képviselete alatt álló más személy a gyermekkel szemben ellenérdekű fél. A (2) bekezdés értelmében ha a gyermek ügyében a törvényes képviseletet gyakorló szülő törvény vagy a gyámhatóság rendelkezése, érdekellentét vagy más tényleges akadály miatt nem járhat el, a gyámhatóság a gyermeknek eseti gyámot rendel. A (3) bekezdés szerint eseti gyám kirendelését bármely érdekelt, bármely hatóság kérheti, és annak hivatalból is helye van. A szülő eseti gyám kirendelése céljából köteles a gyámhatóságnak késedelem nélkül bejelenteni, ha a (2) bekezdésben megjelölt okból az ügyben nem járhat el.(4) Az eseti gyám az ügyben olyan jogkörrel jár el, mint a gyám.
  20. Pp.466.§-a.
  21. Lásd Ptk.4:111.§-ának (1) bekezdése, mely szerint az apaság vélelmének megdöntése iránti pert a kiskorú gyermek és az anya a gyámhatóság hozzájárulásával a kiskorú gyermek hároméves koráig indíthatja meg.
  22. https://birosag.hu/gyermekkozpontu-igazsagszolgaltatas/fiataloknak-gyerekeknek/valaszolunk-kerdeseidre letöltés ideje:2021.október 16.
  23. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952.évi IV.törvény (Csjt.)74.§-ának utolsó mondata.

Péter Molnár: Comparison of the new Chinese Personal Data Protection Law (PIPL) with GDPR and CCPA

Foreword

Just a few years after its adoption, it is already clear that the Union’s data protection regulation has encouraged the world’s most dominant states to create their own legislation on the protection of personal data. The Californian Consumer Privacy Act can be considered the first major non-European data protection legislation. On August 20, 2021, the People’s Republic of China also finalized its own data protection law. In our study, we attempt to compare the main features of the three defining pieces of legislation. As there is not yet any experience with the practical application of Chinese law, we will strictly confine ourselves to analyzing the normative text.

Regulatory history

The emergence of the first generation of data protection regulations dates back to the 1970s and is essentially a legal response to the threats posed by technological advances.[1] The first major international documents appeared in the 1980s, thanks to the growing volume of cross-border data flows. Although the OECD’s Council’s Guidelines on Governing the Protection of Privacy and Cross-Border Flows of Personal Data[2], adopted in 1980, are not binding, they contain a number of important basic principles. The guidelines extended to all OECD member countries, including the countries of the European Community and the United States itself. This is mainly due to the fact that subsequent European and American regulations show so many similarities. Building an information society in Europe has become an important priority since the 1990s, as indicated, for example, by the Bangemann report[3] and subsequent strategy papers. Even in these times, the duality of European regulation can be seen. On the one hand, it must ensure the free flow of data, and on the other, the private sector must be protected.[4] The process culminated in the EU Data Protection Directive adopted in 1995, under which Member States successively promulgated their own national data protection laws.

At the end of 2010s, two important personal data protection laws became applicable. The new laws attempting to regulate the area of privacy and personal data potection have been adopted on both sides of the Atlantic Ocean and although they differ in many respects, their fundamentals are similar.[5] The Regulation (EU) 2016/679 of the European Parliament and of the Council of 27 April 2016 on the protection of natural persons with regard to the processing personal data and on the free movement of such data, and repealing Directive 95/46/EC (General Data Protection Regulation (hereinafter, GDPR) became applicable from 25 May 2018. The regulation is an evolution of an already existing EU directive[6], and was developed over a relatively long period of years. The legislation conatins 99 articles and 173 recitals. The California Consumer Privacy Act (hereinafter, CCPA), also known as AB 375, passed into California law on 28 June 2018 and became apllicable from 1 January, 2020. Compared to the GDPR, CCPA was hastily adopted and is much shorter than its European cousin.[7]

Before the adoption of the Personal Information Protection Law (hereinafter, PIPL), which had been approved by the 13th Standing Committee of the National People’s Congress  committee on 21 August 2021 the People’s Republic Of China’s (PRC) data protection law mostly viewed as being fragmentary, ineffective and difficult to understand.[8] Compared to the GDPR, the PIPL is relatively short with its 8 chapters and 73 articles, however, the effects of the European regulation can be felt in several respects.

In the next part of our paper, we attempt to compare the key features of GDPR, CCPA, and PIPL.

The territorial scope of the legislations

The GDPR and the CCPA both have an extraterritorial scope. The European regulation’s territorial scope is defined in its Article 3:

    1. This Regulation applies to the processing of personal data in the context of the activities of an establishment of a controller or a pro-cessor in the Union, regardless of whether the processing takes place in the Union or not.
    2. This Regulation applies to processing of personal data of data subjects who are in the Union by a controller or processor not established in the Union, where the processing activities are related to:
      (a) the offering of goods or services, irrespective of whether a payment of the data subject is required, to such data subjects in the Union; or
      (b) the monitoring of their behaviour as far as their behaviour takes place within the Union.3.
    3. This Regulation applies to the processing of personal data by a controller not established in the Union, but in a place where Member State law applies by virtue of public international law.

The territorial scope of the CCPA extends to any for-profit entity doing business in California, that meets at least one of the following three conditions: (1) has a gross revenue greater than $25 million, (2) annually buys, receives, sells, or shares the personal information of more than 50,000 consumers, households, or devices for commercial purposes. or (3) derives 50 percent or more of its annual revenues from selling consumers’ personal information. The question is which entities can be considered doing business in California. These entities are not defined in the CCPA, but the reference to California tax and company law indicates that a broad interpretation of the term should be assumed, [9] so that the CCPA should also apply to all foreign-based entities that meet the above conditions and pays taxes in California because of its activities.

The PIPL is also applicable to activities outside the mainland PRC that handle the personal information of natural persons within the territory of the PRC, in any of the following circumstances: (1) for the purpose of providing products or services to natural persons within the territory; (2) to analyze and assess the conduct of natural persons within the territory; (3) other situations provided for by law or administrative regulations.[10]

Based on the above provision, we can state that (similar to GDPR and CCPA) PIPL also has extraterritorial effect, but the effect is narrower than the GDPR’s.

Personal scope

With regard to personal scope, we can ask two main questions: who is protected and to who is regulated by the law imposes. The GDPR regulates every data controllers and data processors (natural persons, businesses, government agencies, etc.) and protects the natural persons (identified or identifiable persons to which personal data relates). The CCPA’s operates with the term of business-doing entities, while it protects the „consumers” (basically California residents). The PIPL basically protects the personal informations on natural persons, and regulates any handler of these informations (both organizations and individuals).

What kind of information is protected?

The GDPR uses the term of personal data. Personal data is any information relating to an identified or identifiable data subject. According to the CCPA personal information is every information that identifies, relates to, describes, is capable of being associated with, or may reasonably be linked, directly or indirectly, with a particular consumer or household. Both regulations defines specific categoires of personal data or information. According to the PIPL personal information is any type of information that identifies or can identify natural persons recorded electronically or by other means, but does not include anonymized information. The PIPL’s definition is closer the the GDPR.

The legal basises of processing

The GDPR mentions six equal legal basises as the requiments of rigtful data processing (consent of the data subject, contract, legal obligation, protection of vital interests, public interest and legitimate interest), while the CCPA doesn’t mention any. The latter regulation only provides for a posteriori mechanism, namely allowing customers to opt-out to the sale and disclosure of their personal information or to ask for erasure of the information.[11] The PIPL’s following the method of the GDPR as it’s mentions different legal basises. According to Article 13, personal information handlers can only handle personal information where one of the following circumstances is met: (1) the individual’s consent is obtained; (2) as necessary to conclude or perform on a contract to which the individual is a party, or as necessary for carrying out human resource management in accordance with lawfully formulated labor rules systems and lawfully concluded collective contracts; (3) as necessary for the performance of legally-prescribed duties or obligations; (4) as necessary to respond to public health incidents or to protect natural persons’ security in their lives, health, and property in an emergency; (5) handling personal information within a reasonable range in order to carry out acts such as news reporting and public opinion oversight in the public interest; (6) for a reasonable scope of handling of personal information that has been disclosed by the individual or otherwise already legally disclosed in accordance with this Law; (7) other situations provided by laws or administrative regulations.

Privacy notices

The GDPR devotes two complete articles to detail the content of the information to be provided to the data subject. The privacy notice must contian various informations: the identity and the contact details of the controller, the contact of the data protection officer, the purposes of the processing for which the personal data are intended as well as the legal basis for the processing, the recipients or categories of recipients of the personal data, etc.

According to CCPA businesses must inform consumers about the personal information categories collected, the intended use purposes for each category. Further notice is required to collect additional personal information categories. or use collected personal information.

Article 17 of the PIPL provides that before handling personal information, personal information handlers shall truthfully, accurately, and completely notify individuals of the following matters in a conspicuous fashion and in clear and understandable language: (1) the organizational or personal name of the personal information handlers; (2) the purposes of handling the personal information, the methods of handling, and the type of personal information handled, and period it will be stored; (3) the manner and procedures by which individuals are to exercise their rights under this Law; (4) other matters that laws and administrative regulations provide shall be announced.

The rights of the data subjects

The GDPR provides the following rights for the data subject: the right to acces, the right to data portability, the right to request erasure, the right to be forgotten, the right to reflectation, the right to restrict processing, the right to object to processing, and the right to object to automated decision-making.

In the CCPA we can’t find any rights that would be equivalent to the right of rectification and the right to object to processing.

The PIPL provides the data subjects the right to know and make decisions about the handling of their personal information, the right to limit or refuse the handling of their personal information by others, the right to access and reproduce their personal information from personal information handlers, the right to request correction, the right to request deletion, and the right to request that personal information processors explain their personal information processing rules.

The penalties

In 2018, the GDPR came as a surprise with its high fines. According to the regulation, the fines could reach 20 million euros, or four percent of the annual global revenue (whichever is the higher).

The CCPA defined the fines in 2 500 USD per violation or up to 7 500 USD per violation if it’s international.

The PIPL also uses more categories of fines. According to Article 66: Where personal information is handled in violation of this Law, or where the obligations for the protection of personal information provided for in this Law are not performed in handling personal information, the departments performing duties on personal information protection are to order corrections, give warnings, and confiscate unlawful gains; applications that illegally handle personal information are to be ordered to have their provision of services suspended or stopped, and a fine of up to 1,000,000 RMB is to be given; the directly responsible managers and other directly responsible personnel are to be given a fine of between 10,000 and 100,000 RMB (cca. 1 300-13 000 euros). Where the circumstances of the illegal activities provided for in the preceding paragraph are serious, the provincial level or higher departments performing personal information protection duties are to order corrections, confiscate unlawful gains, and give a concurrent fine of up to 50,000,000 RMB (cca. 6,5 million euros) or up to 5% of the preceding year’s business income, and may order that operation be suspended, suspend operations for rectification, or report to relevant regulatory departments for the cancellation of business permits or licenses; and a fine of between 100,000 and 1,000,000 RMB is to be given to the directly responsible managers and other directly responsible personnel, and a decision may be made to prohibit their serving as the board member, supervisor, senior management, or person in charge of personal information protection for an enterprise during a set period of time.

It can therefore be concluded that the PIPL allows for the imposition of fines higher than the CCPA, but still falls short of the fines indicated in the GDPR.

An overview

In this chapter we present a comparison chart for better for better clarity and applicability. The comparison is, of course, not exhaustive, it can be further developed. Nevertheless, it can serve as a good starting point for further research.

Criteria Legislation
GDPR CCPA PIPL
Territorial scope Data controllers and data

processors:

a) Established in the EU

that process personal

data in the context

of activities of the

EU establishment,

regardless of whether

the data processing

takes place within

the EU.

b) Not established in the

EU that process EU

data subjects’ personal

data in connection

with offering goods

or services in the EU,

or monitoring their

behavior (…)

Any for-profit entity doing business

in California and the entity meets at least one of the following:

a) Has a gross revenue greater than

$25 million.

b) Annually buys, receives, sells, or

shares the personal information

of more than 50,000 consumers,

households, or devices for

commercial purposes.

c) Derives 50 percent or more of

its annual revenues from selling

consumers’ personal information

The PIPL is applicable to activities outside the mainland PRC that handle the personal information of natural persons within the territory of the PRC, in any of the following circumstances:

a) for the purpose of providing products or services to natural persons within the territory;

b) to analyze and assess the conduct of natural persons within the territory;

c) other situations provided for by law or administrative regulations

Personal scope Protected: natural persons (identified or identifiable persons to which personal data relates)

Regulated: data controllers and data processors (natural persons, businesses, government agencies, etc.)

Protected: consumers (California residents)

Regulated: business-doing entities

Protected: natural persons

Regulated: handler of the informations (both organizations and individuals)

The protected informations Personal data (any information relating to an identified or identifiable data subject) Personal information (every information that identifies, relates to, describes, is capable of being associated with, or may reasonably be linked, directly or indirectly, with a particular consumer or household) Personal information (any type of information that identifies or can identify natural persons recorded electronically or by other means, but does not include anonymized information)
The legal basis of processing Six equal legal basis as the requiments of rigtful data processing (consent of the data subject, contract, legal obligation, protection of vital interests, public interest and legitimate interest) None Seven legal basis as the requiments of rigtful data processing (the individual’s consent is obtained; as necessary to conclude or perform on a contract to which the individual is a party, or as necessary for carrying out human resource management in accordance with lawfully formulated labor rules systems and lawfully concluded collective contracts; as necessary for the performance of legally-prescribed duties or obligations; as necessary to respond to public health incidents or to protect natural persons’ security in their lives, health, and property in an emergency; handling personal information within a reasonable range in order to carry out acts such as news reporting and public opinion oversight in the public interest; for a reasonable scope of handling of personal information that has been disclosed by the individual or otherwise already legally disclosed in accordance with this Law; other situations provided by laws or administrative regulations.
Privacy notices Information have to be provided to the data subject. The privacy notice must contian various informations: the identity and the contact details of the controller, the contact of the data protection officer, the purposes of the processing for which the personal data are intended as well as the legal basis for the processing, the recipients or categories of recipients of the personal data, etc. Businesses must inform consumers about the personal information categories collected, the intended use purposes for each category. Further notice is required to collect additional personal information categories. or use collected personal information. handlers shall truthfully, accurately, and completely notify individuals of the following matters in a conspicuous fashion and in clear and understandable language: the organizational or personal name of the personal information handlers; the purposes of handling the personal information, the methods of handling, and the type of personal information handled, and period it will be stored; the manner and procedures by which individuals are to exercise their rights under this Law; other matters that laws and administrative regulations provide shall be announced.
The rights of the data subjects GDPR provides the following rights for the data subject: the right to acces, the right to data portability, the right to request erasure, the right to be forgotten, the right to reflectation, the right to restrict processing, the right to object to processing, and the right to object to automated decision-making. All the rights mentioned in the GDPR, except the right of rectification and the right to object to processing. The right to know and make decisions about the handling of their personal information, the right to limit or refuse the handling of their personal information by others, the right to access and reproduce their personal information from personal information handlers, the right to request correction, the right to request deletion, and the right to request that personal information processors explain their personal information processing rules.
The penalties 20 million euros, or four percent of the annual global revenue (whichever is the higher) 2 500 USD per violation or up to 7 500 USD per violation if it’s international Three categories:

  1. 10, 000 – 100, 000 RMB
  2. up to 1 000 000 RMB
  3. up to 50 000 000 RMB

Conclusion

The PIPL reminds us of the GDPR and the CCPA in many respects, but the three legislations lots of specific elements. In extreme cases, we may also have to meet the criteria set by all three pieces of legislation for a single data processing activity.

In our short comparative study, we wanted to draw attention to the most important differences, thus helping practioners and researchers who need to consider all three regulations in their work.

Sources

Bangemann Report, Europe and the Global Information Society (1994). https://www.cyber-rights.org/documents/bangemann.htm (Downloaded: 25 October 2021).

Csáki-Hatalovics Gyula Balázs: eGovernment in the Past Few Years in Hungary. Acta Univ. Sapientiae, Legal Studies, 3, 1 (2014), 8-10.

DIRECTIVE 95/46/EC OF THE EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL of 24 October 1995 on the protection of individuals with regard to the processing of personal data and on the free movement of such data

Marini, Alice, Katefides, Alexis, Bates, Joel, Zanfir-Fortuna, Gabriela, Bae, Michelle, Gray, Stacey, Sen, Gargi: Comparing GDPR v. CCPA, Data Gudiance – Future of Privacy Forums 23. https://fpf.org/wp-content/uploads/2018/11/GDPR_CCPA_Comparison-Guide.pdf (Downloaded: 25 October 2021).

Geller, Anja: How Comprehensive Is Chinese Data Protection Law?A Systematisation of Chinese Data Protection Lawfrom a European Perspective, GRUR International, 0 (0), 2020, 1.

Heimes, Rita: Top 5 Operational Impacts of the CCPA: Part 1 — Determining if you’re a business collecting or selling consumers’ personal information, iapp The Privacy Advisor, July 23, 2018, https://iapp.org/news/a/top-five-operational-impacts-of-cacpa-part-1-determining-if-youre-a-business-collecting-or-selling-consumers-personal-information/ (Downloaded: 25 October 2021).

Mesarčík, Matúš: Apply or not to Apply? A Comaparative View on Territorial Application of CCPA and GDPR, Bratislava Law Review 2020. Vol.4. No. 2. 81.

OECD: Recommendation of the Council concerning Guidelines Governing the Protection of Privacy and Transborder Flows of Personal Data. https://legalinstruments.oecd.org/en/instruments/OECD-LEGAL-0188 (Downloaded: 25 October 2021).

Szőke Gergely László: Az adatvédelem szabályozásának történeti áttekintése, Infokommunikáció és Jog, 2013/3, 108-109.

Voss, W. Gregory: The CCPA and the GDPR Are Not the Same: Why You Should Understand Both, CPY Antitrust Chronicle January 2021, 3.

References

  1. Szőke Gergely László: Az adatvédelem szabályozásának történeti áttekintése, Infokommunikáció és Jog, 2013/3, 108-109.
  2. OECD: Recommendation of the Council concerning Guidelines Governing the Protection of Privacy and Transborder Flows of Personal Data. https://legalinstruments.oecd.org/en/instruments/OECD-LEGAL-0188 (Downloaded: 25 October 2021).
  3. Bangemann Report, Europe and the Global Information Society (1994). https://www.cyber-rights.org/documents/bangemann.htm (Downloaded: 25 October 2021).
  4. Csáki-Hatalovics Gyula Balázs: eGovernment in the Past Few Years in Hungary. Acta Univ. Sapientiae, Legal Studies, 3, 1 (2014), 8-10.
  5. Matúš Mesarčík: Apply or not to Apply? A Comaparative View on Territorial Application of CCPA and GDPR, Bratislava Law Review 2020. Vol.4. No. 2. 81.
  6. DIRECTIVE 95/46/EC OF THE EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL of 24 October 1995 on the protection of individuals with regard to the processing of personal data and on the free movement of such data
  7. W. Gregory Voss: The CCPA and the GDPR Are Not the Same: Why You Should Understand Both, CPY Antitrust Chronicle January 2021, 3.
  8. Anja Geller: How Comprehensive Is Chinese Data Protection Law?A Systematisation of Chinese Data Protection Lawfrom a European Perspective, GRUR International, 0 (0), 2020, 1.
  9. Rita Heimes: Top 5 Operational Impacts of the CCPA: Part 1 — Determining if you’re a business collecting or selling consumers’ personal information, iapp The Privacy Advisor, July 23, 2018, https://iapp.org/news/a/top-five-operational-impacts-of-cacpa-part-1-determining-if-youre-a-business-collecting-or-selling-consumers-personal-information/ (Downloaded: 25 October 2021).
  10. See PIPL, Article 3.
  11. Alice Marini at al.: Comparing GDPR v. CCPA, Data Gudiance – Future of Privacy Forums 23. https://fpf.org/wp-content/uploads/2018/11/GDPR_CCPA_Comparison-Guide.pdf (Downloaded: 25 October 2021).

Orbánné Szél Napsugár Ágnes: A Gyermek jogairól szóló New Yorki-i Egyezmény 12. cikkének hatása a gyermekközpontú igazságszolgáltatás kialakulására

Bevezetés

A gyermekek jogainak meghatározására már az I. világháborút követően volt törekvés. Ezen kezdeményezések közé sorolható az 1989-es a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezményt is inspiráló brit Eglantyne Jebb[1] által a Gyermekek Jogainak Deklarációja néven kidolgozott és később a Népszövetség közgyűlése által 1924.szeptember 24.napján elfogadott ún.Genfi Nyilatkozat.[2] A Deklaráció a gyermekek jogait katalógusszerűen, mindössze öt pontban foglalja össze. A gyermek véleménynyilvánításhoz való joga még nem jelenik meg, főként a gyermek jóllétére koncentrál a dokumentum. A Deklarációt Franciaországban olyan fontosnak tekintették, hogy elrendelték minden iskolában a kifüggesztését. A Genfi Nyilatkozat a maga nemében az adott korszakban és körülmények között úttörő és sikeres volt, azonban egy elkötelezett gyermekjogi harcost, az Deklaráció tartalma elégedettlenné tett. Amennyiben az ENSZ Gyermekjogi Egyezménynek szellemi atyját keressük nem feledkezhetünk el a lengyel származású Janusz Korczak-ról, akinek gyermekjogi felfogása talán a legnagyobb hatással volt a Gyermekjogi Egyezmény megalkotására. Döntő hatása nem véletlen, az egyezmény előkészítése során a lengyel küldöttek jelentős szerepet játszottak. Janusz Korczak rendhagyó módon nem jogász volt, hanem orvos és ahogy ő saját maga fogalmazott: » véletlenszerűen vált pedagógussá és szükségből pszichológussá«. Korát jóval megelőzően modern elveket vallott a gyermekek integritását illetően is, leszögezte, hogy joguk van a titkaikhoz, a saját tulajdontárgyaikhoz, saját pénztárcához és mindezeket tiszteletben kell tartani. A gyermekek egyenlőségét, szeretetét, tiszteletben tartását hirdette, elítélve a velük szemben alkalmazott atyáskodó magatartást.[3]

Haladó szellemiségét az mutatja legjobban, hogy kifejezetten csalódott volt a Genfi Nyilatkozat elfogadásakor, mivel valódi jogokat akart a gyermekeknek, nem pedig jótékonykodást, és a jelenben, nem a távoli jövőben.

A második Genfi Nyilatkozat 1959-ban az idők szavát követve már szélesebb körben [4] rendelkezik a gyermekjogokról, azonban a gyermek igazságszolgálatásban való részvételének lehetősége, nyilatkoztatása nem kerül megemlítésre.

A New York-i Egyezmény

A fenti előzményeket követően született meg az első globális[5] és kétségkívül a mai napig legnagyobb hatású nemzetközi dokumentum az ENSZ által 1989.november 20.napján elfogadott a gyermekek jogairól szóló egyezmény. Az egyezmény egyértelműen meghatározza a gyermek fogalmát, majd részletesen és nemcsak a jóléti jogokra kiterjedően meghatározza a gyermek jogait, továbbá a 12. cikkben megteremti a gyermekeket érintő bírósági eljárásokban – az igazságszolgáltatásban – való részvételi jog alapját is. » Az egyezmény mellett a fiatalkorúak igazságszolgáltatásban elfoglalt helyzetét rendezik az 1985-ben elfogadott Pekingi Szabályok, 1990-ben elfogadott Havannai Szabályok, a Rijádi Iránymutatások és a Tokiói szabályok. Összeségében e rendelkezések alkotják az ENSZ fiatalkorúak igazságszolgáltatására vonatkozó szabályrendszerének négy pillérét.«[6] Annak ellenére, hogy a fiatalkorúak igazságszolgáltatási eljárásokban elfoglalt helyzetének tisztázására irányulnak a szabályok, egyik sem definiálja azt, hogy a fiatalkorúak igazságszolgáltatása más, speciálisabb elvek mentén szerveződő és így egy egységes rendszert alkotó, fiatalkorúak érdekeit központban tartó igazságszolgáltatás. Az ENSZ rendelkezései tehát e szempontból megmaradtak egyes, főleg büntetőjogi érintettségű részterületeket rendező szabályozásoknak.

A 12. cikk, mint a bírósági eljárásokban való részvételi jog alapja

Az Egyezmény 12. cikke deklarálta azt, hogy:

1. az egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni. 2.Ebből a célból nevezetesen lehetőséget kell adni a gyermeknek arra, hogy bármely olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője, illetőleg arra alkalmas szerv útján, a hazai jogszabályokban foglalt eljárási szabályoknak megfelelően meghallgatását.

A Gyermekjogi Bizottság által [7] 2009.júniusában elfogadott 12.cikkhez fűzött 12.számú Általános Kommentár (a továbbiakban: Kommentár) leszögezi azt, hogy » a 12.cikk egyike a négy általános alapelvnek a Gyermekjogi Egyezmény alapelvei közül , 2.cikk a diszkrimináció tilalma,6.cikk jog az élethez és a fejlődéshez, valamint 3.cikk a gyermek legfőbb érdeke mellett«.

A Kommentár rámutat arra, hogy a 12.cikkben rögzített alapelv azért fontos, mivel nem kizárólag önálló jogként értelmezendő és alkalmazandó, hanem figyelembe kell venni az összes többi jog értelmezése és nemzeti jogba implementálása során.[8]

Amennyiben 12. cikket elemezzük jól átható az, hogy a cikk első pontja nem kizárólag az igazságszolgáltatási, közigazgatási eljárásokban biztosítja a gyermek meghallgatáshoz való jogát, hanem minden őt érintő kérdésben. A jog e tekintetben megilletheti gyermekek egy csoportját is, azonban az igazságszolgáltatás kapcsán kétségtelenül az egyes gyermeket az adott ügyben megillető részvételi jogról beszélhetünk.

Az igazságszolgáltatásban való részvételi jog alapja tehát adott, azonban nem elhanyagolható az sem, hogy a gyermekek milyen jogszabályi, személyi és tárgyi környezetben vesznek részt az eljárásban. E feltételeket rendezi, szabályozza a gyermekközpontú igazságszolgáltatás. Egyik feltétel sem elhanyagolható, a feltételek összességének a megléte a záloga a gyermek meghallgatása szempontjából is sikeres eljárásnak. Azt, hogy e feltételeknek mekkora jelentősége van alátámasztja az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által 2019-ben a New York-i Gyermekjogi Egyezmény 30. évfordulóján és az Alapjogi Karta 10. évfordulóján közzétett tájékoztatás. A lényegre törő ismertető szerint minden évben megközelítőleg 2,5 millió gyermek vesz részt valamilyen őt érintő jogi eljárásban. Az adatok alapján ezen gyermekek kétharmada nem kap megfelelő tájékoztatást az eljárás alatt. Ritkán ellenőrzik azt is, hogy a jogaikat, illetve magát az eljárást a gyermekek egyáltalán megértették-e. Az Ügynökség rámutatott arra is, hogy az eljárásban részt vevő jogászok magatartása az eljárások során nagyban befolyásolja a gyermekek biztonság és kényelemérzetét, így értelemszerűen a gyermekek szempontjából az egész eljárás eredményességét.

Szükséges mindenképpen hangsúlyozni, hogy a 12. cikk alapján a gyermek részvétele az eljárásban számára nem kötelezettség, hanem lehetőség.

A gyermekközpontú igazságszolgáltatás kialakulás az Európai Unió területén

A Gyermekjogi Egyezmény létrejöttét követően a kontinensek közül Európában kezdődött el legdinamikusabban a gyermeki jogok fejlődése.[9] 1996-ban került elfogadásra az Európa Tanács egyezménye, mely már rögzíti a gyermekek eljárásjogi jogosultságait is.[10] A 3. cikk a gyermek meghallgatáshoz való jogát összeköti a gyermek tájékoztatáshoz való jogával. A cikk kinyilvánítja, hogy a bírósági eljárásban a belső jog szerint ítélőképessége birtokában lévő gyermeknek minden szükséges információt meg kell kapnia, konzultálhat, kifejezheti nézeteit és tájékoztatni kell a vélemény-nyilvánításának lehetséges következményeiről, illetve minden más őt érintő lehetséges döntésről is. A jogalkalmazóknak ezeket a rendelkezéseket és iránymutatásokat a belső joggal összhangban kell alkalmaznia. Az egyezmény II. fejezet B. pontja a 6.- 9. cikkben rendelkezik a bíróságok szerepéről az eljárásokban. A 6. cikkben kifejezetten rögzíti, hogy meghatározott esetekben a bíróság meghallgatja a gyermeket, lehetőség szerint elkülönítve, személyesen, vagy képviselője útján, a gyermek megértésének megfelelő módon, kivéve ez alól azt az eset, amikor ez a gyermek a legfőbb érdekével ellentétes lenne. A bíróság engedi a gyermeket, hogy véleményt nyilvánítson és kinyilvánított véleménynek megfelelő súlyt tulajdonit. Láthatjuk, hogy a New York-i egyezmény 12. cikke úgymond visszatér, a gyermek jogait a bíróság oldaláról kötelezettségként megfogalmazva.

A 7. cikk a bíróság mielőbbi cselekvési kötelezettségét mondja ki, melynek része az is, hogy a bíróságnak tartózkodni kell minden szükségtelen késedelemtől. A 8. cikk a bíróság hivatalbóli cselekvési kötelezettségét szorgalmazza azokban az esetekben, amikor a belső jog szerint a gyermek jólétét komoly veszély fenyegeti. A 9. cikk arra kötelezi a bíróságot, hogy szükség esetén a gyermek részére képviselőt rendeljen. Ezen rendelkezések lényege egyértelműen visszaköszön a gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmában.

Az európai fejlődési folyamat egyik lényeges lépése az Európai Unió Nizzában 2000-ben kihirdetett Alapjogi Chartája volt.

Az Alapjogi Charta 24.cikkének (1) bekezdése szerint a gyermekeknek joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A gyermekek véleményüket szabadon kifejezhetik. Az őket érintő ügyekben véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni. A (2) bekezdés alapján hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie. A (3) bekezdés szerint minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn, kivéve, ha ez az érdekeivel ellentétes.

Látható az, hogy az Alapjogi Charta összhangban a New York-i Egyezménnyel rögzíti a gyermekek elidegeníthetetlen jogaként azt, hogy az őket érintő ügyekben – legyen az polgári, büntető, avagy közigazgatási eljárás – a véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe vegyék. Ugyanakkor az eljáró hatóságok oldaláról megjelenik a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételének kötelezettsége, éppúgy, mint a New York-i Egyezményben. A Charta 24.cikke részben tömöríti a New York-i Egyezmény alapelveit. Azonban még mindig nem találkoztunk a gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmával.

Az Alapjogi Chartára utal vissza a Bizottság 2006.július 4.napján kiadott „Az EU gyermekjogi stratégiája felé” című közleménye is.[11]A közlemény szerint a célok közé tartozik a gyermekek bevonása a döntéshozatali eljárásba, továbbá a gyermekek jogaival kapcsolatos tájékoztatási stratégia kidolgozása, mely lehetővé teszi azt, hogy a szülők és gyermekek jobban ismerjék ezeket a jogokat.

2007.december 10.napján fogadta el az Európai Unió Tanácsa a gyermekek jogainak előmozdítására és védelmére vonatkozó uniós iránymutatásokat.[12] A végrehajtás a gyermekjogok előmozdítását és védelmét célzó jogszabályi reform előmozdítása révén valósulna meg az iránymutatás szerint:

…. különösen a nemzeti jogszabályok meghozatalának és felülvizsgálatának ösztönzése és támogatása, a jogszabályoknak a gyermek jogok előmozdítására és védelmére vonatkozó nemzetközi szabályoknak és előírásoknak – különösen a gyermek jogairól szóló egyezménynek és az egyezmény fakultatív jegyzőkönyveinek – való megfelelése érdekében, továbbá a gyermek jogok megsértése elleni küzdelem és a jogsértéstől való elrettentés,…. a gyermek jogok megsértésének megelőzését célzó, jogszabályi, közigazgatási, igazságszolgáltatási és egyéb intézkedések meghozatala állami hatáskörben, valamint az említett jogsérelmek büntetlensége elleni küzdelem.

Hazánkban a 2007.évi CLVIII.törvénnyel került kihirdetésre a 2007. december 13. napján aláírt és 2009. december 1. napján hatályba lépett Lisszaboni szerződés. A szerződés 3.cikkének (3) bekezdése értelmében »az Unió küzd a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés ellen, és előmozdítja a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nők és férfiak közötti egyenlőséget, a nemzedékek közötti szolidaritást és a gyermekek jogainak védelmét. Az EU kifejezetten a legfontosabb céljai közé sorolja a gyermekek jogainak védelmét«.

Látható az, hogy az Európai Unió aktívan foglalkozott a gyermekek jogaival és ezen belül is a gyermekeket az igazságszolgáltatás során megillető jogokkal, azonban maga a gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalma amint arra Gyurkó Szilvia is rámutat[13] mégsem az EU gyermekjogi dokumentumainak egyikében jelent meg, a fogalmat az Európa Tanács egyik iránymutatása vezette be.

Az Iránymutatás nem előzmény nélküli.[14] Az európai igazságügy-miniszterek Lanzarote-ban 2007.október 25-26.napján tartott 28. konferenciájának két célja volt: a migráció és menekültügy, valamint a gyermekek igazságszolgáltatáshoz való hozzáférése, beleértve azon gyermekeket, akik konfliktusba kerülnek a törvénnyel. [15] A konferencián megvitatták a gyermekek igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésének lehetőségeit, valamint az igazságszolgáltatás gyermekbarát dimenzióját. A szókapcsolat tehát már megjelenik.

A találkozó eredményeként 47 tagállam igazságügy-miniszterei elfogadták azt a 2.számú szándéknyilatkozatot, melyben deklarálták: elkezdik az európai gyermekbarát igazságszolgáltatás irányelveinek az előkészítését. A gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmának vizsgálata szempontjából kiemelendő a szándéknyilatkozat 9.pontja, melyben kinyilvánították azt a meggyőződésüket, hogy » a gyermek részvétele, amennyiben szükséges az őt érintő bírósági eljárásokban, lényeges része a modern és igazságos bírósági rendszernek, amelyben a gyermekek nézeteit, szükségleteit, aggodalmait ténylegesen figyelembe veszik.«

A 10. pontban hangot adtak abban való bizonyosságuknak is, hogy »szükséges olyan rendelkezések meghozatala, amely csökkenti a bírósági eljárások negatív hatásait, illetve megvédi a gyermekeket attól, hogy a bírósági eljárásban sérelmet szenvedjenek el.«

A 12.pontban azt az álláspontjukat is hangoztatták, hogy »a bírósági eljárásokkal érintett gyermekek vonatkozásában a biztonságos és barátságos környezet, a speciálisan képzett személyek és a hatásos eljárások csökkentik a gyermekek sérüléseit és növelik az igazságszolgáltatás hatékonyságát. »

A 2007-ben útjára indított munka eredményeként az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2010.november 17.napján tartott ülésén fogadta el a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló Iránymutatást.[16]

Az Iránymutatás határozottan és egyértelműen foglalt állást a célja tekintetében: »A gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatás elfogadásával az Európa Tanács kimondottan azt kívánja elérni, hogy az igazságszolgáltatás mindig gyermekközpontú legyen…«

Az Iránymutatás a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezményhez hasonlóan fogalommeghatározással indít, melyet a II. pontja tartalmaz. A New York-i Egyezménnyel szemben azonban nem kizárólag a gyermek fogalmát rögzíti, hanem három alapvető fogalmat tisztáz. A gyermek fogalmát: minden 18 évesnél fiatalabb személy. E meghatározás összhangban van a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 1. cikkében foglalt fogalommal. A szülő fogalmát: a nemzeti jog szerint szülői felelősséggel bíró személy(ek). Amennyiben a szülő(k) nincs(enek) jelen vagy nem visel(nek) tovább szülői felelősséget, a szülő szerepét betöltheti gyám vagy kijelölt jogi képviselő.

Továbbá először fogalmazza meg a gyermekbarát igazságszolgáltatás definícióját:

olyan igazságszolgáltatási rendszer, amely az elérhető legmagasabb szinten biztosítja a gyermekek jogainak tiszteletben tartását és hatékony érvényesítését, figyelembe véve az alábbiakban felsorolt elveket, megfelelően tekintetbe véve a gyermek érettségét, értelmi szintjét és az ügy körülményeit. Olyan igazságszolgáltatás, amely hozzáférhető, az életkornak megfelelő, gyors, gondos, a gyermekek jogaihoz és szükségleteihez igazodó és azokra koncentrál, tiszteletben tartja a gyermekek jogait, beleértve a tisztességes eljáráshoz való jogot, az eljárásban való részvétel és az eljárás megértésének jogát, a magánélet, a családi élet, az integritás és a méltóság tiszteletben tartásához fűződő jogot.

Amennyiben megvizsgáljuk a fogalmat részleteiben, azt láthatjuk, hogy maga a definíció a gyermekbarát igazságszolgáltatás alapvető elveinek összesége, mely elvek mind a büntető, mind a polgári igazságszolgáltatásban az eljárás előtt, alatt és utána is hatnak.

Az Iránymutatást követően a fogalom széles körben elfogadottá vált, a terminológia megjelenik az EU gyermekjogi ütemtervében is, melyet [17] 2011. február 15-én hirdetett ki az Európai Bizottság. A gyermekjogok érvényesítésére vonatkozó uniós ütemterv szerint: » az igazságszolgáltatás gyermekbarát jellegének erősítése az egyik legfontosabb intézkedés az ütemterv keretén belül. Ez komoly gyakorlati jelentőséggel bíró terület, ahol az Unió a Szerződések alapján hatáskörrel rendelkezik arra, hogy uniós jogszabályok segítségével valóra váltsa a gyermekek jogait. « Gyurkó Szilvia az ütemterv lényegét akként összegezte, hogy: » az unió valódi hozzáadott értékének tekinti…a gyermekbarát igazságszolgáltatás ügyét. «[18]

Az ütemterv szerint:

a gyermekek sokféleképpen kerülhetnek kapcsolatba az igazságszolgáltatással, például, ha a szüleik elválnak vagy nem tudnak megegyezni a gyermek-elhelyezésről, amennyiben bűncselekményt követnek el vagy annak tanúivá, illetve áldozataivá válnak, vagy ha menedéket kérnek. Ha a gyermekek olyan igazságszolgáltatással kerülnek kapcsolatba, amely nem gyermekbarát, a jogaikat számos korlátozás vagy sérelem érheti. A gyermekek akadályokba ütközhetnek jogi képviseletük vagy bírósági meghallgatásuk tekintetében. Hasonlóképpen az is előfordulhat, hogy a gyermekek és képviselőik nem kapnak megfelelő tájékoztatást ahhoz, hogy élhessenek a jogaikkal, vagy megvédhessék érdekeiket a bírósági eljárás során. Felnőttként bánhatnak velük, anélkül, hogy minden esetben megadnák számukra a szükségleteiknek és sebezhetőségüknek megfelelő biztosítékokat, és megtörténhet, hogy a gyermekek nehezen tudják feldolgozni ezt a helyzetet. A gyermekek jogi érdekeinek magas szintű védelme szempontjából alapvető követelmény, hogy ténylegesen hozzáférjenek az igazságszolgáltatáshoz, és részt vegyenek a közigazgatási és a bírósági eljárásokban.

Az ütemterv a gyermekbarát igazságszolgáltatás fogalmának meghatározásakor az Iránymutatással szemben negatív megközelítést alkalmaz: »Ha a gyermekek olyan igazságszolgáltatással kerülnek kapcsolatba, amely nem gyermekbarát, a jogaikat számos korlátozás vagy sérelem érheti… A gyermekek akadályokba ütközhetnek … nem kapnak megfelelő tájékoztatás……felnőttként bánhatnak velük. Azaz a contrario értelmezve a meghatározást: gyermekbarát az az igazságszolgáltatás, amelyben a gyermekek jogait sérelem és korlátozás nem éri, megfelelő tájékoztatást kap, nem felnőttként bánnak velük. Az ütemterv az Irányelvhez hasonlóan az elveket összefoglalva határozza meg a gyermekbarát igazságszolgáltatás fogalmát. «

A gyermekközpontú igazságszolgáltatás szabályai a polgári perrendtartásban

Az Európai Bizottság az ütemterv részeként 2012.esztendőt a gyermekbarát igazságszolgáltatás évének nyilvánította Európában. Magától értetődik, hogy mint tagállam Magyarország is részt vett az ütemterv céljainak megvalósításában.

Az igazi átfogó reform azzal kezdődött, hogy a Kormány összhangban az EU Bizottság ütemtervével a 2012-es évet a Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás évének hirdette meg: ennek jegyében megindult a jogalkotás, továbbá ombudsman-i vizsgálatra is sor került.[19]

A jogalkotás során a child-friendly[20] igazságszolgáltatás hazai jogba való átültetése a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012.évi LXII.törvénnyel történt meg. Az eljárásjogi kódexeket módosító salátatörvényhez fűzött törvényi indokolás szerint: »Az utóbbi időben számos nemzetközi jogi dokumentum született, amely arra vonatkozóan ad iránymutatást az államok kormányainak, hogy hogyan tudnák gyermekbaráttá formálni igazságszolgáltatásukat. A törvény ezen cél eljárásjogi alapjainak megteremtését szolgálta. «[21]

A módosítással a polgári perrendtartásról szóló 1952.évi III.törvény különbséget tett a kiskorú, mint érdekelt és mint tanú meghallgatása/kihallgatása[22] között.

A módosítás a rPp.65/A. §-sal szabályozta a kiskorú, mint érdekelt meghallgatását a szülői felügyelettel, a gyermek harmadik személynél történő elhelyezésével vagy az elhelyezés megváltoztatásával kapcsolatos perben. Biztosította a bíróság részére a mérlegelési jogot a tekintetben, hogy indokolt esetben egyidejűleg a kiskorú részére ügygondnokot rendeljen, illetve a kiskorút a felek és a felek képviselői távollétében hallgassa meg. Egyúttal rendelkezik a kiskorú személy idézésének módjáról is.

A rPp.65/B. § -ának (1) bekezdése ennél is tovább ment: részletesen szabályozta, hogy a kiskorú meghallgatásának megfelelő légkörben, a gyermek számára érthető módon kell megtörténnie. Előírja azt is, hogy a meghallgatás kezdetén a kiskorútól – a korától és érettségétől függően – meg kell kérdezni a nevét, születési helyét, idejét, anyja nevét, lakóhelyét, majd tájékoztatni kell arról, hogy a meghallgatás során a valóságnak megfelelő előadásokat kell tenni és arról, hogy a nyilatkozattételt, illetve az egyes kérdésekre a válaszadást megtagadhatja. Ha a bíróság a kiskorú részére ügygondnokot rendelt, tájékoztatást ad a kiskorúnak az ügygondnok eljárásban betöltött szerepéről, jogairól, kötelezettségeiről. A tájékoztatásokat és figyelmeztetéseket a kiskorú korára és érettségére figyelemmel, számára érthető módon kell közölni.

A kiskorú meghallgatása során a hozzá közvetlenül vagy a felek és képviselőik távollétben a felek, képviselőik vagy a saját ügygondnoka által intézett kérdéseknek a gyermek védelme érdekében a tanács elnökének (egyes bíró) szűrőjén kell átmenniük. A meghallgatás végén, még a kiskorú jelenlétében a jegyzőkönyvbe vett vallomást fel kell olvasni vagy, ha a jegyzőkönyv hangfelvétel útján készül, azt a kiskorú jelenlétében kell hangszalagra rögzíteni. Ennek megtörténtét vagy mellőzését a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni. A felolvasáskor, illetve a rögzítéskor a kiskorú az általa elmondottakat kiigazíthatja vagy kiegészítheti. Ha a kiskorú meghallgatására a felek távollétében kerül sor, az elnök a felekkel ismerteti a meghallgatásról készült jegyzőkönyvet.

A polgári perrendtartásról szóló 2016.CXXX. törvény (a továbbiakban Pp.) azaz az új Pp. megtartotta a régi Pp. szerinti státusz bontást: a kiskorú vagy egyéb érdekelt vagy tanú[23] lehet az eljárásban, a meghallgatására vonatkozó szabályok tartalmilag megegyeznek a korábbi szabályozással, azonban a részletes meghallgatásra vonatkozó rendelkezések – a Pp.473.§-a – a XXXV. fejezetben a szülői felügyelettel kapcsolatos perek közös szabályainál kaptak helyet, a korábbival szemben, amikor a jogalkotó a Pp. felekre és más perbeli személyekre vonatkozó szabályok között helyezte el.[24]

Megítélésem szerint a magyar szabályozás megfelel a célkitűzésnek, azonban egy kiemelkedően fontos terület rendezése még elengedhetetlen lenne, mivel a gyermek tájékoztatáshoz való jogának érvényesítése nem kellően kimunkált a polgári perrendtartásban. Nem tudjuk, hogy a gyermek az őt érintő eljárásról, vélemény-nyilvánításának lehetőségéről, a személyét érintő határozatról mikor, milyen módon, kitől értesül, a szülői felügyeleti jog gyakorlására, kapcsolattartásra vonatkozó ítéletet számára kézbesíti-e valaki, illetve megmagyarázza-e valaki. Ezek a kérdések mielőbbi választ igényelnek, tekintettel arra, hogy a gyermekközpontú igazságszolgáltatás úgymond alfája és omegája a meghallgatáshoz való jog mellett, a gyermek tájékoztatáshoz való joga. Amennyiben ezzel a jogával nem tud élni a többi joga is, így a 12.cikkben rögzített meghallgatáshoz való joga is formálissá válik, kiüresedik, illetve szubjektív tényezőtől- az eljáró bíró személyétől- fog függeni. Amennyiben a gyermek nincs tisztában azzal, hogy joga van véleményét kinyilvánítani, adott esetben eleshet a perben való részvétel lehetőségétől. Ily módon álláspontja észrevétlen marad, ismét az eljárás tárgyává válik, annak aktív résztvevője helyett, mivel a döntés a feje felett születik. E körben lényeges kérdés lehet természetesen az, hogy a gyermek ítélőképessége birtokában van-e, ennek a kérdésnek a kifejtése azonban már meghaladja a tanulmány kereteit.

Zárszó

Az egyezmény 12. cikkének megvizsgálását, a gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmának létrejöttének áttekintését és a gyermekközpontú igazságszolgáltatás polgári perrendtartásban megtestesülő eljárási szabályainak áttekintését követően joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mi a 12. cikk jelentősége a polgári perrendtartásban?

Nyilvánvaló az, hogy a 12. cikk alapvető befolyással bírt a gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmának meghatározásában, annak egyik legfontosabb elemét képezi. Az, hogy több-e a gyermekközpontú igazságszolgáltatás mint a gyermek meghallgatásához fűződő joga és ennek biztosítására szolgáló technikai szabályok összessége, már egy külön tanulmány témája lenne. Hiszen a gyermek meghallgatása nélkül nem beszélhetünk gyermekközpontú igazságszolgáltatásról, sérülne a rendszer a leglényegesebb, pótolhatatlan eleme. Ez a központi elem, amely nélkül nem léteznének a gyermek meghallgatására vonatkozó eljárási szabályok, expressis verbis megjelenik-e a polgári perrendtartásban? Ha megvizsgáljuk a kiskorú meghallgatására vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket egyértelművé válik, hogy az eljárásjog nem mondja ki azt, hogy a gyermekeknek joguk van az őket érintő ügyekben a meghallgatáshoz, azonban részletekbe menően szabályozza e jogukat. Ezzel pedig implicit módon biztosítja a gyermekek meghallgatáshoz való jogát. Szükség lenne-e a jog kifejezett deklarálására? Rögzítésre kerülhetne ez a joguk az eljárási szabályok között? Vagy elegendő a jelenlegi szabályozás, amely akként fogalmaz, hogy „ha a bíróság a perben a kiskorú gyermek mint érdekelt meghallgatásáról dönt”, azaz a bíróság mérlegelési jogkörébe helyezi a gyermek meghallgatásának kérdését, mely mérlegelés már az anyagi jog alkalmazása felé tolja a kérdést. Vajon az anyagi jog a háttere a meghallgatási jognak? A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:171. § (4) bekezdése és 4:181. § (1)[25] bekezdése rendelkezik a gyermek, illetve az ítélőképessége birtokában lévő gyermek meghallgatásáról. Az utóbbi esetben a bíróság számára kötelezően előírt módon, mivel a Ptk.4:171. § (4) bekezdése kifejezetten tartalmazza azt, hogy indokolt esetben, vagy ha azt a gyermek maga kéri, meg kell hallgatni a gyermeket is. Azonban a gyermeknek honnan lenne tudomása arról, hogy kérheti a saját meghallgatását tekintettel arra, hogy a meghallgatási jogára és erről a jogról való kötelező tájékoztatásra vonatkozó kifejezett jogszabályi rendelkezés mint láthattuk sem az anyagi jogban, sem az eljárás jogban nincs. Megoldás lehet ennek a talán látszólagos hiánynak a kiküszöbölésére az ilyen jellegű perekben eljáró bírák képzése. Az ötlet nem elvetendő, annál is inkább, hiszen a 12. cikkhez fűzött Általános Kommentár 49. pontjának harmadik bekezdése a 12. cikk mibenlétéről és gyakorlati alkalmazásáról való képzés tartását írja elő azon szakemberek számára, akik ilyen ügyeket tárgyalnak. A jól képzett bírák pótolhatják a rendelkezés hiányát. Azt, hogy ez valóban így lesz-e, kizárólag a gyakorlat tudná megválaszolni. Azonban nem biztos, hogy a megoldást akár a jogszabály módosítása vagy a szakemberek képzése jelenti. Alternatíva lehet az ún.Kinderrechtswinkels (Gyermekjogok boltjának) bevezetése is. A Belgiumban már 1987 óta működő független „boltok” széleskörű, ingyenes tájékoztatást adnak az oda betérő gyermekek számára jogaikról, beleértve az igazságszolgáltatás kapcsán felmerülő eljárási jogaikat is.[26]

Hivatkozások

  1. Ki volt Eglantyne Jebb? https://www.savethechildren.org/us/about-us/why-save-the-children/eglantyne-jebb (Letöltés időpontja: 2020.december 4.)
  2. Genfi Deklaráció http://www.un-documents.net/gdrc1924.htm (Letöltés ideje: 2020.december 4.)
  3. Janusz Korczak :Child Right’s to Respect, Council of Europe 2009 https://rm.coe.int/janusz-korczak-the-child-s-right-to-respect/16807ba985 5.oldal (Letöltés ideje: 2020.december 04.)
  4. Második Genfi Nyilatkozat https://www.umpod.cz/fileadmin/user_upload/Pravni_predpisy_AJ/declaration_child1959.pdf (Letöltés:2020.december 07.)
  5. Az egyezményt az Egyesült Államok 1995-ben Bill Clinton elnöksége idején aláírta, azonban a mai napig nem ratifikálta, egy ideig Szomália és Dél-Szudán maradt ki hasonló módon a szerződésből.
  6. Faix Nikoletta: A gyermekbarát igazságszolgáltatás kialakulása és fejlődése a nemzetközi jogalkotásban Jogászvilág, 2016. https://jogaszvilag.hu/szakma/a-gyermekbarat-igazsagszolgaltatas-kialakulasa-es-fejlodese-a-nemzetkozi-jogalkotasban/ (letöltés: 2020. január16.)
  7. Nemzetközi szerv, amely azt ellenőrzi, hogy a kormányok miként ültetik át a nemzeti jogba a gyermekjogi egyezmény rendelkezéseit.
  8. General Comment No.12 https://www2.ohchr.org/english/bodies/crc/docs/AdvanceVersions/CRC-C-GC-12.pdf I/2.pont (letöltés dátuma: 2020.október 25.)
  9. Afrikában is született hasonló regionális dokumentum, mint Európában gondolok itt a Gyermekek jogairól és jólétéről szóló 1990-ben elfogadott és 1999-ben hatályba lépett kartára. Azonban az amerikai kontinens tekintetében például az 1948-ban elfogadott Bogotai Konvenció, mely az 1978-ban hatályba lépett Emberi Jogok Amerikai Egyezményének előképe, nem tartalmaz külön rendelkezést a gyermekek vonatkozásában és a gyermekeket érintően külön egyezmény sem született.
  10. European Convention on the Exercise of Children’s Rightshttps://rm.coe.int/CoERMPublicCommonSearchServices/DisplayDCTMContent?documentId=090000168007cdaf (letöltés dátuma: 2020.december 07.)
  11. Az Eu gyermekjogi stratégiája felé https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=LEGISSUM%3Ar12555 (letöltés dátuma: 2020.január 16.)
  12. https://register.consilium.europa.eu/doc/srv?l=HU&f=ST%2016031%202007%20INIT letöltés dátuma: 2020.01.16.
  13. Gyurkó Szilvia : Gyermekbarát igazságszolgáltatás 107-117.http://www.okri.hu/images/stories/KT/KT_49_2012/007_gyurko.pdf (letöltés dátuma: 2020.január 16.)
  14. Gyurkó: Gyermekbarát,111.
  15. A 2.számú szándéknyilatkozat https://rm.coe.int/1680694596 (letöltés dátuma: 2020.január 17.)
  16. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról Council of Europe / European Union 2012 https://rm.coe.int/CoERMPublicCommonSearchServices/DisplayDCTMContent?documentId=09000016806a4541 (letöltés dátuma: 2020.január 16.)
  17. Az EU gyermekjogi ütemterve Brüsszel, 2011.02.15. https://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2011:0060:FIN:hu:PDF (letöltés:2020.01.16.)
  18. Gyurkó: Gyermekbarát 108.
  19. Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2012.évi tevékenységéről, Alapvető jogok biztosának hivatala, Budapest 2013. http://www.ajbh.hu/documents/10180/129110/AJBH+Besz%C3%A1mol%C3%B3%202012/9215dc04-4031-451e-b79c-eff2e2e63925?version=1.1 111-139.( letöltés dátuma: 2020.január 16.)
  20. Az EU gyermekjogi ütemtervének 2.1.pont magyar fordítása a gyermekbarát kifejezést alkalmazza.
  21. A gyermekközpontú igazságszolgáltatás fogalmával egy külön tanulmányban foglalkoztam, azonban jelen tanulmány érthetősége miatt szükségét érzem annak, hogy rávilágítsak a gyermekbarát és gyermekközpontú fogalmak hazai használatára. Magyarországon a fogalmat a bírói kar értelmezte és módosította: az értelmezés során a gyermekbarát jelzőt felváltotta a gyermekközpontú jelző.Az Országos Bírósági Hivatal a Gyermek-központú Igazságszolgáltatás bírósági koncepciója című 2012-ben készült munkája szerint »a pártatlan ítélkezési tevékenységet ellátó bíróság nem lehet sem egy terhelt, sem egy sértett, de még egy tanú barátja sem életkorától és életállapotától függetlenül. Mindazonáltal a gyermekek egészséges fejlődése olyan prioritást jelent, ami a fokozott odafigyelést, és akár az eljárás többi résztvevői eljárási jogainak korlátozását is indokolhatja. A gyermekközpontú [child-focus] igazságszolgáltatás lényege ezen prioritások fel- és elismerése. «
  22. A kiskorú tanú védelmét a rPp.167/A.§-a biztosítja 167/A. §-a szabályozza, melynek (1) bekezdése szerint a tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorút csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték másként nem pótolható A (2) bekezdés szerint a kiskorú tanú kihallgatásánál a törvényes képviselője jelen lehet. A kihallgatáskor a figyelmeztetéseket és tájékoztatásokat a kiskorú tanú korára, érettségére figyelemmel, számára érthető módon kell közölni. A kihallgatásnak megfelelő légkörben, a kiskorú számára érthető módon kell megtörténnie A (3) bekezdés szerint a tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú kihallgatása esetén a hamis tanúzás következményeire való figyelmeztetést mellőzni kell, helyette az igazmondás követelményéről kell tájékoztatást adni a tanú korára és érettségére figyelemmel, számára érthető módon. A tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú tanú esetében a személyi adatainak zártan kezeléséről, valamint a vallomástétel megtagadásáról a nyilatkozatot a törvényes képviselője teszi meg, valamint a vallomástételre kötelező határozat elleni fellebbezési jogot a törvényes képviselő gyakorolja. A (4) bekezdés alapján, ha a kiskorú tanú és a törvényes képviselője között érdekellentét van, a bíróság megkeresésére a gyámhatóság által kirendelt eseti gyám gyakorolja a (2) és (3) bekezdésben meghatározott jogokat.
  23. A Pp. 298.§-ának (1) bekezdése szerint a tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorút csak akkor lehet tanúként meghallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték másként nem pótolható. (2) A kiskorú tanú meghallgatásánál a törvényes képviselője jelen lehet. A meghallgatáskor a figyelmeztetéseket és tájékoztatásokat a kiskorú tanú korára, érettségére figyelemmel, számára érthető módon kell közölni. A meghallgatásnak megfelelő légkörben, a kiskorú számára érthető módon kell megtörténnie. (3) A tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú meghallgatása esetén a hamis tanúzás következményeire történő figyelmeztetés helyett az igazmondás követelményéről kell tájékoztatást adni a tanú korára és érettségére figyelemmel, számára érthető módon. A tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú tanú esetén a személyi adatainak zártan kezeléséről, valamint a vallomástétel megtagadásáról a nyilatkozatot a törvényes képviselője teszi meg, valamint a vallomástételre kötelező határozat elleni fellebbezési jogot a törvényes képviselő gyakorolja. (4) Ha a kiskorú tanú és a törvényes képviselője között érdekellentét van, a bíróság megkeresésére a gyámhatóság által kirendelt eseti gyám gyakorolja a (2) és (3) bekezdésben meghatározott jogokat.
  24. A Pp.473. § [A kiskorú gyermek meghallgatása] (1) Ha a bíróság a perben a kiskorú gyermek mint érdekelt meghallgatásáról dönt, indokolt esetben egyidejűleg a kiskorú részére hivatalból ügygondnokot rendel. A bíróság a kiskorút a felek és a felek képviselői távollétében is meghallgathatja. (2)A bíróság a tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorút a törvényes képviselője útján idézi meg azzal a felhívással, hogy a megjelenéséről gondoskodjék. A tizennegyedik életévét betöltött kiskorú idézéséről akkor is külön értesíti a bíróság a törvényes képviselőt, ha őt is idézte a tárgyalásra (3) A kiskorú meghallgatásának megfelelő légkörben, a gyermek korára és érettségére figyelemmel, számára érthető módon kell megtörténnie. A meghallgatás kezdetén a kiskorútól meg kell kérdezni a nevét, születési helyét, idejét, anyja nevét, lakóhelyét, majd tájékoztatni kell arról, hogy a meghallgatás során a valóságnak megfelelő előadásokat kell tenni és arról, hogy a nyilatkozattételt, illetve az egyes kérdésekre a válaszadást megtagadhatja. Ha a bíróság a kiskorú részére ügygondnokot rendelt, a tájékoztatásnak az ügygondnok eljárásban betöltött szerepére, jogaira és kötelezettségeire is ki kell terjednie. (4) A kiskorút az elnök hallgatja meg. A felek a meghallgatást megelőzően indítványozhatnak kérdéseket akkor is, ha a kiskorú meghallgatására a felek távollétében kerül sor. Az ügygondnok a kiskorú meghallgatása során kérdéseket indítványozhat. Az elnök engedélyezheti, hogy az ügygondnok a kiskorúhoz közvetlenül is intézhessen kérdést. Az indítványozott vagy a kiskorúhoz közvetlenül intézett kérdések megengedhetősége felől az elnök határoz. (5) A meghallgatás végén, még a kiskorú jelenlétében az írásbeli jegyzőkönyvbe vett vallomást fel kell olvasni, vagy ha a jegyzőkönyv a jegyzőkönyvi tartalmat összefoglaló hangfelvétel útján készül, azt a kiskorú jelenlétében kell rögzíteni. Ennek megtörténtét vagy mellőzését a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni. A felolvasáskor, illetve a rögzítéskor a kiskorú az általa elmondottakat kiigazíthatja vagy kiegészítheti. A jegyzőkönyv – az elnök engedélyével – az ügygondnok, vagy ha a meghallgatás a felek jelenlétében történik, a felek észrevételei alapján is kiegészíthető és módosítható. Az ügygondnok, illetve a felek erre vonatkozó kérelmét – annak elutasítása esetén – a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni. (6) Ha a kiskorú meghallgatására a felek távollétében kerül sor, az elnök a felekkel ismerteti a meghallgatásról készült jegyzőkönyvet.
  25. A Ptk.4:171. § [A szülői felügyelet gyakorlásának rendezése és a gyermek harmadik személynél történő elhelyezése iránti per](1) A szülői felügyelet gyakorlásának rendezése, a felügyelet, az egyes felügyeleti jogok gyakorlásának megváltoztatása, a gyermek harmadik személynél történő elhelyezése és az elhelyezés megváltoztatása iránt a szülő és a gyámhatóság indíthat pert.(2) A pert – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a szülőnek a másik szülő ellen, a gyámhatóságnak mindkét szülő ellen meg kell indítania.(3) A harmadik személynél történt elhelyezés megváltoztatása iránti pert az ellen a személy ellen kell megindítani, akinél a gyermeket elhelyezték.(4) A bíróságnak az eljárása során – elháríthatatlan akadály esetét kivéve – mindkét szülőt meg kell hallgatnia. Indokolt esetben, vagy ha azt a gyermek maga kéri, közvetlenül vagy szakértő útján meg kell hallgatnia a gyermeket is. Ha a gyermek a tizennegyedik életévét betöltötte, szülői felügyeletére és elhelyezésére vonatkozó döntés egyetértésével hozható, kivéve, ha a gyermek választása a fejlődését veszélyezteti.A Ptk.4:181. § [A kapcsolattartás rendezése] (1) A kapcsolattartásról a házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti perben a szülők egyezséget köthetnek; egyezségük hiányában a kapcsolattartásról – kérelemre vagy a gyermek érdekében hivatalból – a bíróság dönt. Ha házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti per nincs folyamatban, a kapcsolattartásról a szülők megegyezésének hiányában a gyámhatóság dönt. A döntés előtt az érdekelteket és az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket meg kell hallgatni.
  26. Publication Child participation handbook for professionals https://rm.coe.int/publication-child-participation-handbook-for-professionals-final-eng/1680a069f439.( letöltés dátuma:2020.december 07.)

Ronga Adrienn: A Brexit közjogi és gazdasági hatásai az Egyesült Királyság tekintetében

A Brexit fogalma és eddigi folyamata

Mindenekelőtt szeretném tisztázni a Brexit szó fogalmát, illetve jelentését. A Brexit szó (vagy brexit) nemzetközi szinten használatos és elterjedt elnevezés, amely az Egyesült Királyság kilépését jelenti az Európai Unióból. Tulajdonképpen két angol szó összevonásából jött létre; a British és az exit angol kifejezésekből. Véleményem szerint ennél találóbb és frappánsabb megnevezést nem is alkothattak volna.

Ismeretes tény, hogy 2016. június 23-án Nagy-Britannia egy történelmi jelentőségűnek mondható népszavazáson úgy döntött, kilép az Európai Unióból. A döntés az euroszkeptikus körökben nagy örömöt váltott ki, az Európa-pártiak körében viszont nagy felzúdulást, riadalmat keltett a globális gazdaságban. Az uralkodó sajtóban olyan jóslatokhoz vezetett, melyek szerint a brit gazdaság össze fog omlani. Immáron bebizonyosodott, hogy e fenyegetések alaptalanok voltak. Álláspontom szerint a tanulmányok többsége abból a hipotézisből indul ki, hogy a kilépés megszavazása elsősorban nem gazdasági okokkal magyarázható, hanem a nemzeti szuverenitás megtartásának a szándékával, a nemzetállamokat felszámoló szupranacionális integráció elutasításával. A britek is, és Európa is megdöbbenéssel nyugtázta a referendum eredményét. Véleményem szerint maga David Cameron sem számított erre az eredményre. Az eredmény nyilvánossá válását követő lemondásakor könnyes szemmel, szentimentális módon vett búcsút a kormányfői széktől. De vajon valóban ezt szerették volna a britek? Számoltak döntésük minden hazai és európai következményével? Vajon, amikor behúzták azt a bizonyos X-et, tudatában voltak-e a döntésük jogi, politikai, gazdasági és társadalmi következményeinek? És végül, de nem utolsó sorban vajon az is átfutott-e a tudatukon, hogy döntésüknek Nagy-Britannián messze túlmutató hatásai lesznek, és az egyébként is többszintű válságtüneteket produkáló Unió jövőbeni sorsát és létezését is meghatározhatják? [1] Mindezen kérdésekre a választ csak a brit választók adhatják meg. Az azonban bizonyos, hogy a BREXIT-ről tartott népszavazás a brit lakosság egyedülálló megosztottságát eredményezte, több kevesebb ellentmondással. E megosztottság a generációk, a nemzeti törésvonalak és a vidék-London dimenziókban is tisztán kirajzolódott.[2]

A Brexit közjogi hatásai

A megállapodást szemlélve, illetve a nyilvánosságra hozott tanulmányok, sajtóanyagok alapján jól látható, hogy számos változást idézett elő a Brexit a közjog, illetve a magánjog területén is. Dolgozatomban a lényeges közjogi aktusokat vizsgálom és mutatom be a továbbiakban.

A parlamenti döntés előzménye, hogy az angliai Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a királyi előjog a külügyekre vonatkozik, az uniós tagság azonban a belső jogot érinti, amely a parlamenti törvényhozás „terepe”. A bíróság emellett megállapította, hogy az 50. cikk szerinti bejelentés visszavonhatatlan, és nem tehető valamely feltételtől függővé sem, így a bejelentés jelentősége igen nagy. Emellett az birt polgárok egyéni jogait is érinti, a kilépés egyéni jogok elvesztésével is járhat, e törvényben biztosított jogokat pedig jogállamban a törvények alá rendelt kormánynak tiszteletben kell tartania. Konkrétan a bíróság kijelentette, hogy a kormánynak nincs hatásköre („does not have power”) a kilépés az EUSZ. 50. cikk szerinti bejelentésére – a parlament szerepéről, hatásköréről azonban nem döntött, ezt a parlamenti szuverenitás elve miatt nem is tehette.[3]

A kormány bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen, így az utolsó szó jogán lezárta a vitát és ítéletet hozott a Legfelsőbb Bíróság, vagyis a Supreme Court of the United Kingdom. 2017. január 24-i, 98 oldalas döntésével megerősítette az első fokú döntést, mely szerint a kormánynak az EU-ból való kilépés bejelentéséhez kötelező kikérnie a parlament előzetes jóváhagyását. A bíróság kifejtette, hogy a 2015-ös EU-referendumról szóló törvény nem ad engedélyt a kormánynak a kilépési szándék törvényhozás nélküli bejelentésére.”[4]

Érvek és ellenérvek a parlament szerepéről

Az EUSZ 50. cikke szerint:

(1) Saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból.

(2) A kilépést elhatározó tagállam ezt a szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak. Az Európai Tanács által adott iránymutatások alapján az Unió tárgyalásokat folytat és megállapodást köt ezzel az állammal, amelyben az érintett államnak az Unióval való jövőbeli kapcsolataira tekintettel meghatározzák az illető állam kilépésének részletes szabályait. Ezt a megállapodást az Európai Unió működéséről szóló szerződés 218. cikke (3) bekezdésének megfelelően kell megtárgyalni. A megállapodást az Unió nevében a Tanács köti meg minősített többséggel eljárva, az Európai Parlament egyetértését követően.

(3) A kilépésről rendelkező megállapodás hatálybalépésének időpontjától, illetve ennek hiányában a (2) bekezdésben említett bejelentéstől számított két év elteltével a Szerződések az érintett államra többé nem alkalmazhatók, kivéve, ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz.

(4) A (2) és (3) bekezdés alkalmazásában az Európai Tanácsnak, illetve a Tanácsnak a kilépő tagállamot képviselő tagja az Európai Tanács, illetve a Tanács rá vonatkozó tanácskozásain és a rá vonatkozó határozatok meghozatalában nem vesz részt.

A minősített többséget az Európai Unió működéséről szóló szerződés 238. cikke (3) bekezdése b) pontjának megfelelően kell meghatározni.

(5) Amennyiben az az állam, amely kilépett az Unióból, később újra felvételét kéri, kérelmére a 49. cikkben megállapított eljárást kell alkalmazni.[5]

A cikk szövegét értelmezve megállapíthatjuk, hogy az Egyesült Királyságnak szuverén joga van úgy dönteni, hogy kilép az Európai Unióból. A megfelelő eljárás keretében, jogszerű lépéseket téve nem akadályozható meg a kilépés bekövetkezése, a nemzet a saját akaratát érvenyesíteni tudja.

Az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) – 2009-ben, a Lisszaboni Szerződés által meghozott, eddig sohasem alkalmazott – 50. cikke, amely a kilépés folyamatát az Unió és a kilépni kívánó tagállam közötti eljárásként szabályozza, nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a tagállam hogyan dönt a kilépésről, csupán utal a tagállamok „saját alkotmányos követelményeire”. A bejelentés után az EU e „követelményeknek” való megfelelést adottnak veszi majd, nem vizsgálva, hogy a szükséges belső jogi feltételek ténylegesen fennállnak-e vagy sem.

Az egyértelmű volt, hogy az 50. cikk szerinti bejelentést – pusztán jogilag nézve a kérdést – népszavazás nélkül is meg lehetne tenni. De abban már vita bontakozott ki, hogy a parlament nélkül is meg lehet-e tenni. Az biztos, hogy a parlament felelősségteljes részvétele nélkül nem zárható le a kilépés folyamata, de az nem volt egyértelmű, hogy a parlament melyik szakaszban kapcsolódjon be a döntéshozatalba.

Az angliai kormány jogi kérdésekben legfőbb tanácsadója, valamint egykori legfőbb ügyész (attorney general) tisztség betöltője, Dominic Grieve szerint okvetlenül, kétséget kizáróan szükséges egy parlamenti szavazás az 50. cikk szerinti bejelentés előtt. Ám ezt nem jogi érvekre alapozta, hanem az alkotmányos hagyományra, mivel az ország életét alapvetően meghatározó kérdésről van szó, szerinte így politikailag mindenképpen szükséges a parlament véleményének előzetes kikérése. Több neves alkotmányjogász is osztja ezt az álláspontot.[6]

Fontosnak tartom kiemelni az új miniszterelnök, Theresa May véleményét. Szerinte azok, akik szerint a bejelentésre a parlamentnek felhatalmazást kell adnia, „aláássák a demokráciát, és nem erősítik”, a Brexitet pedig „halasztás által próbálják ellehetetleníteni”.

További érv a parlament megkerülhetetlensége – és emiatt minél korábbi bevonásának szükségessége – mellett, hogy az EU-tagságból az Egyesült Királyság polgárainak alanyi jogai keletkeztek, ezeket a kormány nem hanyagolhatja a parlament jóváhagyása nélkül.[7]

Továbbá nem csekélyebb testület, mint az Európai Parlament, öt nappal a referendum után, sebtében elfogadott állásfoglalásában befejezett ténynek tekinti az Egyesült Királyság kilépés melletti „döntését”, figyelmen kívül hagyva, hogy a referendum nem kötelező erejű, és sürgetve az EUSZ 50. cikk szerinti bejelentést, amelyet, úgy tűnik, csupán technikai kérdésnek tekint.[8]

,,Mivel azonban a kilépésig eltelő időt mérő „óra” éppen az 50. cikk szerinti bejelentéssel indul, és a belső jogi eljárás szabályai nem egyértelműek, a bejelentés időzítésének jelentősége igen nagy, többek között az Egyesült Királyság és az EU jövőbeli kapcsolatát meghatározó tárgyalások kimenetelére nézve is. A bejelentés a referendum eredményétől függetlenül bármikor megtehető, nincs sem az EU-, sem a belső jogból levezethető határideje sem, sőt, akár el is maradhat a bejelentés, az Unió legfeljebb sürgetheti a bejelentést, de nem kényszerítheti ki.”[9]

Összegzésként elmondhatom, hogy véleményem szerint Szabó Zsolt alkotmányjogász lényegrelátó mondatai tükrözik leginkább a Brexit közjogi, alkotmányjogi vonatkozását az Egyesült Királyság vonatkozásában. Osztom az ő nézetét, miszerint a brit alkotmányos hagyomány szerint a parlament valóban mindent megtehet, és ez alól a nép akaratának figyelmen kívül hagyása sem lehet kivétel. Ez az eset azonban, ha jogilag nem is, de politikailag mindenképpen kizárt. A gentleman’s agreement része ugyanis, hogy a politikai ígéreteket be kell tartani, fenntartva ezzel is a kormány jóhírét. A jogi és politikai alkotmányosság összefonódása és a hagyomány alapján a jogi és politikai kötelem egyaránt íratlan szabályokon alapul.[10]

A közvetlen demokrácia intézménye tehát nehezen egyeztethető össze a parlament szuverenitásán, a képviseleti demokrácián alapuló angol alkotmányos felfogással. Ennek megfelelően a gyakorlatban nagyon kevés esetben kerül sor országos népszavazásra: az Egyesült Királyság történetében 2016-ig mindössze két ilyen szavazás történt. A jogintézmény ennek ellenére különös módon régtől fogva része az angol jog- és államelméleti gondolkodásnak.[11]

,,Az EU és az Egyesült Királyság intenzív tárgyalásokat folytatott annak érdekében, hogy megállapodjanak az Egyesült Királyság kilépésének feltételeiről, és jogbiztonságot teremtsenek arra az időre, amikor az uniós jog már nem lesz alkalmazandó az Egyesült Királyságra. E tárgyalások során az Európai Bizottság inkluzív folyamatot biztosítva mindvégig rendszeres megbeszéléseket folytatott a 27 uniós tagállammal, az Európai Parlamenttel és a nemzeti parlamentekkel. Uniós tanácsadó szervektől és érdekelt felektől kapott további információk segítségül szolgáltak az Európai Bizottság számára az információk összegyűjtésében a folyamat során. Végig példátlan átláthatóság volt biztosított, mivel az Európai Bizottság a tárgyalási dokumentumokat és minden egyéb releváns dokumentumot közzétett a honlapján.”[12]

Az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás

Három részre tagolható:

    1. szabadkereskedelmi megállapodás elmélyült egyműködéssel gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi és halászati kérdésekben;
    2. szoros partnerség a polgárok biztonsága érdekében;
    3. átfogó irányítási keret.

Új gazdasági és szociális partnerség az Egyesült Királysággal

A megállapodás nemcsak az áruk és szolgáltatások kereskedelmére terjed ki, hanem az EU számára fontos egyéb területek széles körére is, például a beruházásokra, a versenyre, az állami támogatásokra, az adózás átláthatóságára, a légi és közúti közlekedésre, az energiaügyre és a fenntarthatóságra, valamint a halászatra, az adatvédelemre és a szociális biztonsági rendszerek koordinációjára.Továbbá a megállapodás biztosítja a vám- és kvótamentességet minden olyan áru esetében, amely megfelel a vonatkozó származási szabályoknak. A törvény magában foglalja, hogy a közös kereskedelempolitikát az Unió külső tevékenységének elvei és célkitűzései által meghatározott keretek között kell folytatni.[13]

,,Mindkét fél szilárdan elkötelezte magát amellett, hogy – a magas szintű védelem fenntartása révén olyan területeken, mint a környezetvédelem, az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a szén-dioxid-árazás, a szociális és munkavállalói jogok, az adózás átláthatósága és az állami támogatások –, egyenlő versenyfeltételeket biztosít, amelyek hatékony, belföldi végrehajtással, kötelező erejű vitarendezési mechanizmussal és korrekciós intézkedések meghozatalának lehetőségével egészülnek ki mindkét fél számára.

Az EU és az Egyesült Királyság megállapodott az uniós és az Egyesült Királysághoz tartozó vizekben élő halállományokkal való közös gazdálkodás új keretéről. Az Egyesült Királyság tovább tudja majd bővíteni a brit halászati tevékenységeket, miközben sikerül fenntartani az európai halászközösségek tevékenységeit és megőrizni megélhetésüket, ugyanakkor megvédeni a természeti erőforrásokat.

A közlekedés tekintetében a megállapodás folyamatos és fenntartható légi, közúti, vasúti és tengeri összeköttetést biztosít, bár a piacra jutás elmarad az egységes piac által kínált lehetőségektől. A megállapodás rendelkezéseket tartalmaz annak biztosítására, hogy az EU és az Egyesült Királyság gazdasági szereplői közötti verseny egyenlő feltételek mellett valósuljon meg, hogy az utasok és a munkavállalók jogai, és a közlekedés biztonsága ne sérüljön.

Az energiaügyet illetően a megállapodás új kereskedelmi és összekapcsolási modellt kínál, amely garantálja a nyílt és tisztességes versenyt, ideértve a nyílt tengeri biztonsági előírásokat és a megújulóenergia-termelést is.

A szociális biztonsági rendszerek koordinációját illetően a megállapodás célja, hogy számos jogot biztosítson az uniós polgárok és az Egyesült Királyság állampolgárai számára. Ez azokra az uniós polgárokra vonatkozik, akik 2021. január 1-je után az Egyesült Királyságban dolgoznak, oda utaznak vagy oda költöznek, illetve az Egyesült Királyság azon állampolgáraira, akik 2021. január 1-je után az EU-ban dolgoznak, oda utaznak vagy oda költöznek.

Végezetül a megállapodás lehetővé teszi, hogy a 2021–2027 közötti időszakban az Egyesült Királyság továbbra is részt vegyen több kiemelt uniós programban (az Egyesült Királyság által az uniós költségvetéshez nyújtott pénzügyi hozzájárulás függvényében), például az Európai Horizont[14] programban. A Horizont Európa az Unió fő kutatás- és innovációfinanszírozási programja. Kulcsszerepe van az éghajlatváltozás kezelésében és az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérésében, továbbá javítja az EU versenyképességét és elősegíti a gazdasági növekedést, valamint megkönnyíti az együttműködést és növeli a kutatás és innováció szerepét az uniós szakpolitikák kidolgozása, támogatása és végrehajtása terén, egyúttal segít a globális kihívások kezelésében is. Támogatja a kiváló ismeretek és technológiák létrejöttét és jobb terjesztését.

Új partnerség polgáraink biztonsága érdekében

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás új keretet hoz létre a bűnüldözés, valamint a polgári és büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés számára. A megállapodás figyelembe veszi, hogy szoros együttműködésre van szükség a nemzeti rendőrségek és igazságügyi hatóságok között különösen a több országot érintő bűnözés és terrorizmus elleni küzdelem, és az ilyen bűncselekmények büntetőjogi üldözése terén.

Új műveleti képességeket épít ki, figyelembe véve, hogy az Egyesült Királyság a schengeni térségen kívüli, az Unióba nem tartozó államként nem rendelkezik majd azokkal az eszközökkel, mint korábban. A biztonsági együttműködés felfüggeszthető abban az esetben, ha az Egyesült Királyság megsérti az emberi jogok európai egyezményének folyamatos betartására és belföldi végrehajtására vonatkozó kötelezettségvállalását.

Horizontális megállapodás az irányításról

Annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb jogbiztonságot nyújtsuk a vállalkozásoknak, a fogyasztóknak és a polgároknak, az irányításról szóló külön fejezet egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz a kereskedelmi és együttműködési megállapodás működtetéséről és ellenőrzéséről. Létrehozza továbbá a Közös Partnerségi Tanácsot[15], amely biztosítja a megállapodás megfelelő alkalmazását és értelmezését, és amelynek keretében minden felmerülő kérdés megvitatásra kerül majd.

A vállalkozások, a fogyasztók és a magánszemélyek jogainak tiszteletben tartását kötelező érvényű jogérvényesítési és vitarendezési mechanizmusok fogják biztosítani. Ez azt jelenti, hogy az EU-ban és az Egyesült Királyságban a vállalkozások egyenlő feltételek mellett versenyeznek, és egyik fél sem használja ki szabályozási autonómiáját tisztességtelen támogatások nyújtására vagy a verseny torzítására. A megállapodás biztosítja annak lehetőségét, hogy a felek indokolt esetben helyreállítási, korrekciós, kompenzációs és védintézkedéseket hozzanak.

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás megsértése esetén mindkét fél ágazatokon átívelő megtorló intézkedéseket alkalmazhat. Ennek a rendelkezésnek a hatálya a gazdasági partnerség valamennyi területére kiterjed. Egyedi felfüggesztési záradékok alkalmazandók a bűnüldözés és az igazságügy terén folytatott együttműködésre abban az esetben, ha valamelyik fél megszegi kötelezettségeit.”[16]

A BREXIT GAZDASÁGI, KERESKEDELMI HATÁSAI AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGRA

A brit EU-tagság előnyei a Nagy Recesszió előtt

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az EU tagság hozzájárult az Egyesült Királyság gazdasági jólétéhez. A britek 1973 óta tagjai voltak az Európai Uniónak.

,,Az európai csatlakozás révén számottevő mértékben nőtt az egy főre jutó brit GDP. Különösképpen a termelékenység növekedése volt szembetűnő. Annak fő oka a megnövekedett termékpiaci verseny volt. A csökkenő kereskedelmi akadályok mérsékelték a hazai vállaltok piaci erejét. A vállalatok válaszként nagyobb beruházások révén, és más módokon növelték termelékenységüket.

Az EU-tagság előnyei az Egyesült Királyság esetében három fő hatásmechanizmus révén érvényesültek: a kereskedelem, a külföldi beruházás és a pénzügyi szektor területén. Az Európai Unióba irányuló brit kivitel, illetve az onnan származó behozatal fókusza alábecsüli a Brexit valódi költségeit.

Az Egyesült Királyság az EU-tagság révén jelentős előnyökre tett szert. Lentebb láthatóak a nyereséges hatásmechanizmusok és korrelációi:

    • a kereskedelem előnyös a brit növekedés tekintetében, különösképpen jelentős az iparágon belüli kereskedelem (intra industry trade), a teljes tényező-termelékenység (TFP) növekedésére;
    • lényeges a tagság és a közvetlen külföldi beruházások (FDI) közötti kölcsönhatás;
    • a pénzügyi szolgáltatások specializációjának előnyei az Egyesült Királyságban, nagymértékben az FDI-vel és a kereskedelemmel fennálló kölcsönhatástól függenek.[17]

Az Egyesült Királyság áfa-rendszere a Brexit után

,,Bár a Brexit után a brit cégeknek nem kell összesítő jelentést adni, ha uniós partnerrel folytatnak gazdasági tevékenységet. Mindenképpen változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy az összesítő jelentés csak termékügyletekre és háromszögügyletekre terjed ki, szolgáltatásra nem.

Összesítő jelentést többféle gyakorisággal lehet beadni az Egyesült Királyságban a Brexitet követően.

Szintén brit sajátosság, hogy az összesítő jelentést nem csak elektronikusan, hanem papír alapon is be lehet adni, azonban a határidő utóbbi esetben jóval rövidebb, mint aki elektronikusan ad be. Papír alapú beadás esetén 14 napon belül kell beadni az időszakot követően, míg elektronikus beadás esetén ugyanerre 21 nap áll rendelkezésre.”[18]

Ezen kívül különösen érdekes helyzetet teremtett az Egyesült Királyság távozásával, hogy a korábbi brit közösségi adószámok hirtelen érvénytelenekké váltak, holott a Királyságnak maradt olyan területe, amely az Uniós egységes piac része maradt. Erre a helyzetre az lett a megoldás, hogy az Észak-Írországban működő cégek kaptak egy technikai ’közösségi’ adószámot, amely ’XI’-vel kezdődik, amely már lekérdezhető a közös VIES-adatbázisban.

A kilépés annyiban változtatta meg az egész Intrastat bevallási rendszert, hogy az értékesítések tekintetében csak akkor kell Intrastat bevallást adni, ha az árut Észak-Írországban működő adóalany értékesíti uniós partnerének, és az értékesítés volumene meghaladta, vagy egy éven belül várhatóan meg fogja haladni a 250,000 fontos küszöbértéket. Ennek a szabálynak köszönhetően drasztikusan csökkent az értékesítésekről beadott bevallások száma.

Más szabályok vonatkoznak az Egyesült Királyságban a behozott árukra. Ennek az az oka, hogy bár 11 hónapos átmeneti időszak állt rendelkezésre a feleknek, hogy megállapodjanak az Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kereskedelmi kapcsolatainak rendezéséről, a megállapodás megkötése az utolsó pillanatra halasztódott. Mivel az Egyesült Királyságnak nem állt elegendő idő a rendelkezésére a teljes határellenőrzési rendszer felállítására, ezért a királyságba irányuló árumozgások tekintetében teljeskörűen fenntartotta az Intrastat bevallási kötelezettséget, ha az áruk értéke előző évben, vagy idén várhatóan meg fogja haladni az 1,500,000 fontos küszöbértéket. A behozott áruk tekintetében tehát a teljes Egyesült Királyság területére irányuló beszerzéseket jelenteni kell. Azonban ez a megközelítés csak 2021 végéig áll fenn, 2022 januárjától már nem kell Intrastat bevallást adni, csak abban az esetben, ha árumozgás Észak-Írország területéről, vagy területére irányul, a másik három tagállam (Skócia, Anglia, Wales) árumozgásai már nem fognak jelentésadási kötelezettség alá tartozni beszerzések tekintetében sem. Egyéb érdekességként fontosnak tartom megemlíteni, hogy Észak-Írországra vonatkozó árumozgásokról – jelen pillanatban – 2025 végéig kell Intrastat bevallást adni.[19]

Bankok és biztosító társaságok korábbi helyzete

A 2016. évet tekintve elmondható, hogy a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások 124,2 milliárd fonttal járultak hozzá az Egyesült Királyság gazdaságához, ami az Egyesült Királyság bruttó hozzáadott értékének 7,2 százaléka. London egymaga a fent említett összeg 51 százalékát adta 2015-ben. Több mint egymillió állás van a pénzügyi és biztosítási szektorban (a brit munkahelyek 3,1 százaléka), ami körülbelül 1997 óta azonos arányt mutat. Az Egyesült Királyság 2016-ban 60 milliárd font kereskedelmi többletet ért el a pénzügyi és biztosítási szektorba irányuló kereskedelemben. Ez az összeg a brit GDP 3 százaléka, ami szintén azonos szinten mozog tíz éve. 2015–16-ban a bankszektor egymagában 24,4 milliárd fonttal járult hozzá az Egyesült Királyság központi bevételeihez társasági adó, jövedelemadó, társadalombiztosítás és bankadó formájában. Több nagybank és biztosító helyezheti át székhelyét a kontinensre, ha a brexit-tárgyalások nem alakulnak kedvezően számukra. A kedvező kimenet az lenne ezeknek a cégeknek, ha megtarthatnák a hozzáférésüket az EU egységes piacához, és szolgáltatásaikkal elérhetnék a fogyasztókat ugyanolyan könnyen, mint amikor az Egyesült Királyság még tagállam volt, és az EU biztosította számukra a szabad szolgáltatás-áramlás jogát (passporting). Az átköltözés azonban jelentős költségekkel járhat a bankok és más cégek számára. Ehhez tevődik hozzá, hogy a szakemberek egy része várhatóan nem fog együtt költözni a céggel, ami munkaerő- és szakértelem-hiányt okozhat ezeknél a cégeknél. Az egységes piactól való esetleges elszakadás és a költöztetés költségeinek arányától függhet, hogy ezek a cégek melyik megoldást választják egy esetleges megállapodás nélküli brexit esetén.[20]

Ideiglenes szabályok vonatkoznak a megállapodásban a gazdasági és pénzügyi válság kezelésére, amelyeket fontosnak tartok nevesíteni, illetve kiemelni:

    • A Bizottság közleménye az állami támogatási szabályoknak a pénzügyi válsággal összefüggésben hozott bankmentő intézkedésekre való, 2013. augusztus 1. utáni alkalmazásáról
    • Bizottság közleménye az értékvesztett eszközök közösségi bankszektorban történő kezeléséről
    • A Bizottság közleménye a pénzügyi szektor életképességének helyreállítása és a jelenlegi válságban hozott szerkezetátalakítási intézkedések értékelése az állami támogatási szabályok alapján.[21]

Egyetemi hallgatók helyzete

Az oktatási szektort is érinti a bevándorlás kérdése, valamint a szakképzett munkaerő elvesztésének lehetősége. A hallgatók jogi helyzete és gazdasághoz való hozzájárulása vitatott kategória a bevándorláson belül. Nem minden forrás ért egyet abban, hogy az Egyesült Királyságban tanulók szorosan a bevándorlók kategóriájába tartoznak. Az érintett intézmények azért lobbiznak, hogy a külföldről érkező hallgatók ne számítsanak bevándorlónak. Ennek az az oka, hogy amennyiben a Brexit után a kormány szigorítja a bevándorlás feltételeit, és a hallgatók szintén bevándorlónak számítanak, akkor az intézmények igen jelentős bevételtől eshetnek el. A tanulmány kutatása, elemzése alapján a külföldi egyetemi hallgatók száma 2014–15-ben hozzávetőlegesen 437 000 volt, és a becslések szerint 25 milliárd fonttal járultak hozzá az Egyesült Királyság gazdaságához. A hallgatók kiadásaiból profitált a közlekedés (750 millió font), a kiskereskedelmi szektor (690 millió font), ami közvetve hozzájárult az adóbevételekhez is. A külföldi egyetemi hallgatók megközelítőleg 4,8 milliárd font tandíjat fizettek ki, amihez hozzájött még az albérletek, szállások bére is (13,5 milliárd font hozzávetőleg). A 437 000 hallgató az összhallgatói létszám 19 százaléka. A rendelkezésre álló adatok alapján körülbelül 125 000 hallgató érkezett az EU-ból, ami a teljes hallgatói létszám 5 százaléka csupán.[22]

Konklúzió

A közjogi aspektusból tekintve: A kilépéssel kapcsolatos aktuálpolitikai és gazdasági megfontolásokon túl a Brexit-referendum és a parlament szerepéről folytatott követő jogvita közjogi jelentősége igen nagy: a parlamenti szuverenitás újraértelmezése mellett a Brexit újranyithatja az Egyesült Királyság belső devolúciós folyamatait. Másfelől a Brexit a történeti alkotmányt is megváltoztathatja: van olyan nézet, amely egyenesen az íratlan alkotmány végét is számításba veszi, mivel az a korábbi, konvenciókon alapuló stabilitást a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság időszakában már nem tudja nyújtani.[23]

A különböző kutatások egyértelműen hosszú távú veszteségeket mutatnak be. A megnövekedett korlátozások csökkentik a kereskedelmet, a közvetlen külföldi beruházást, a munkakínálat növekedését eredményező migrációt, a beruházást és a termelékenységet. A becsült veszteségek széles sávja az Egyesült Királyság EU-val, illetve a világ többi részével lehetséges jövőbeni gazdasági kapcsolataira vonatkozó feltételezéseket tükrözi.[24]

Az EU számára a brexit egy nettó befizető tagállam elvesztését jelenti amellett, hogy az Egyesült Királyság az EU egyik legnagyobb kereskedelmi partnere és több tagállamnak az egyik legnagyobb exportfelvevő piaca volt. A brit munkaerőpiacon dolgozó állampolgárok munkalehetősége nemcsak Magyarország számára fontos, hanem az egész Európai Unió számára, hiszen számos tagállam állampolgárai dolgoznak az Egyesült Királyság területén. Egy erős gazdaság kiválása az EU számára erőcsökkenést jelent a világgazdaságban is, ami hatással lesz az EU gazdasági befolyásának erejére, valamint az euró árfolyamára is.[25]

Személyes véleményem szerint az Egyesült Királyság büszke nemzeti öntudatára alapozva- nem félve az esetleges káros következményektől – lépett ki az Európai Unióból. A történelem során sok tekintetben győztesnek bizonyult, ebből kifolyólag az egészséges, pozitív múltra való tekintettel határozta el, hogy kilép az EU-ból, bízva a jövőbeni ,,totális függetlenedés” elérésében.

Bibliográfia

Egedy Gergely: Brexit szuverenitás versus szupranacionalitás 2016.

Koller Boglárka, Halmai Péter, Bóka János: Válás,,angolosan” A BREXIT politikai, jogi és gazdasági agendái 2016.

Osztovits András: Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata 2011.

MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására 2017.

Szabó Zsolt: A parlament a Brexitben: cselekvő vagy szenvedő alany? 2016.

Halmai Péter – A Brexit lehetséges gazdasági hatásai 2018.

Molnár Péter: Az Egyesült Királyság áfa-rendszere a Brexit után 2021.

Vermaas-Ziegler Szilvia: A brexit lehetséges gazdasági hatásai az Egyesült Királyságra és Magyarország gazdaságára-The Possible Economic Effects of Brexit on the Economy of the United Kingdom and Hungary 2017.

Hivatkozások

  1. Polgári Szemle: Kategória: 2016. december – 12. évfolyam, 4-6. szám; Egedy Gergely: Brexit szuverenitás versus szupranacionalitás (https://polgariszemle.hu/archivum/136-2016-december-12-evfolyam-4-6-szam/nemzetkozi-kitekintes/863-brexit-szuverenitas-versus-szupranacionalitas), (2021. 11.01.)
  2. Koller Boglárka, Halmai Péter, Bóka János: Válás,,angolosan” A BREXIT politikai, jogi és gazdasági agendái -2016-évi 20.szám, 3.o.(https://www.google.com/url?q=https://www.uni-nke.hu/document/uni-nke-hu/2016_-evi-20_-szam.original.pdf&source=gmail&ust=1541766606038000&usg=AFQjCNEl9dMHtvCk7KbN9ND3iwRkxkPkJA)
  3. Vö.: Osztovits András: Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázataBudapest, Magyarország: CompLex Wolters Kluwer (2011)
  4. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.01.)
  5. Az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikk
  6. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.01.)
  7. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.09.)
  8. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.09.)
  9. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.09.)
  10. 2016/2.Lapszám-Parlamenti Szemle, Szabó Zsolt: A parlament a Brexitben: cselekvő vagy szenvedő alany? – 2. o., (https://parlamentiszemle.hu/wp-content/uploads/sites/12/2017/09/parlamentiszemle-20162-lapszam-2016-02-06cikk.pdf ) (2021.11.09.)
  11. 2016/2.Lapszám-Parlamenti Szemle, Szabó Zsolt: A parlament a Brexitben: cselekvő vagy szenvedő alany? 2. o., (https://parlamentiszemle.hu/wp-content/uploads/sites/12/2017/09/parlamentiszemle-20162-lapszam-2016-02-06cikk.pdf ) (2021.11.02.)
  12. Ld.: Kérdések és válaszok az Egyesült Királyság Európai Unióból való, 2020.január 31-én történő kilépésével kapcsolatban https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/QANDA_20_104 , (2021.11.03.)
  13. Ld.: Európai Unió működéséről szóló szerződés 207. cikk (1) bekezdése
  14. Ld.: https://ec.europa.eu/info/research-and-innovation/funding/funding-opportunities/funding-programmes-and-open-calls/horizon-europe_hu (2021.11.09.)
  15. Ld.: A kilépésről rendelkező megállapodás 152. cikk 1.pontja – Részvétel az Európai Fejlesztési Alapban
  16. ld.: https://ec.europa.eu/info/strategy/relations-non-eu-countries/relations-united-kingdom/eu-uk-trade-and-cooperation-agreement_hu#citizenssecurity
  17. Halmai Péter – A Brexit lehetséges gazdasági hatásai, (https://doksi.net/en/get.php?lid=28951), (2021.11.03.)
  18. Molnár Péter: Az Egyesült Királyság áfa-rendszere a Brexit után (https://ado.hu/ado/az-egyesult-kiralysag-afa-rendszere-a-brexit-utan-1-resz/)
  19. Molnár Péter: Az Egyesült Királyság áfa-rendszere a Brexit után, (https://ado.hu/ado/az-egyesult-kiralysag-afa-rendszere-a-brexit-utan-2-resz/)
  20. Vermaas-Ziegler Szilvia: A brexit lehetséges gazdasági hatásai az Egyesült Királyságra és Magyarország gazdaságára-The Possible Economic Effects of Brexit on the Economy of the United Kingdom and Hungary, E-2017/44., 12.o. (http://kki.hu/assets/upload/44_KKI-elemzes_GBR-HU_Vermaas-Ziegler_20171220.pdf), (2021.11.12)
  21. Ld.: MEGÁLLAPODÁS a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről (2019/C 384 I/01) JEGYZŐKÖNYV 5. MELLÉKLET Összeegyeztethetőségi szabályok 10. alpontja
  22. Vermaas-Ziegler Szilvia: A brexit lehetséges gazdasági hatásai az Egyesült Királyságra és Magyarország gazdaságára-The Possible Economic Effects of Brexit on the Economy of the United Kingdom and Hungary, E-2017/44., 12-13.o. (http://kki.hu/assets/upload/44_KKI-elemzes_GBR-HU_Vermaas-Ziegler_20171220.pdf), (2021.11.12)
  23. Szabó Zsolt: A parlament a Brexitben: cselekvő vagy szenvedő alany? 17.o https://parlamentiszemle.hu/wp-content/uploads/sites/12/2017/09/parlamentiszemle-20162-lapszam-2016-02-06cikk.pdf
  24. Halmai Péter: A Brexit lehetséges gazdasági hatásai-Gazdaságtani alapok, módszertani lehetőségek-The Possible Economic Effects of BrexitEconomic Foundations and Methodological Possibilities, 21. o., (https://netk.uni-nke.hu/document/netk-uni-nke-hu/1_Halmai_A_Brexit_lehetseges_gazdasagi_hatasai_Europai_Tukor_2018_2.pdf), (2021.11.12.)
  25. Vermaas-Ziegler Szilvia: A brexit lehetséges gazdasági hatásai az Egyesült Királyságra és Magyarország gazdaságára-The Possible Economic Effects of Brexit on the Economy of the United Kingdom and Hungary, E-2017/44., 20.o. (https://kki.hu/assets/upload/44_KKI-elemzes_GBR-HU_Vermaas-Ziegler_20171220.pdf), (2021. 11.12.)

Gonda Zsolt: Az Energiahatékonysági kötelezettségi rendszer (EKR)

Bevezetés

Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Ehat. Tv.), az energiahatékonyságról szóló törvény végrehajtásáról szóló 122/2015. (V. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ehat. Vhr.), az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tanúsítási Rendelet), az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet (a továbbiakban: TNM rendelet), valamint a motorhajtóanyagok minőségi követelményeiről szóló 17/2017. (V. 26.) NFM rendelet (a továbbiakban: NFM rendelet) jogharmonizációs célú módosítására került sor az alábbi uniós jogi aktusokra tekintettel:

    • EPBD recast: az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010/31/EU irányelv és az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelv módosításáról szóló 2018. május 30-i (EU) 2018/844 európai parlamenti és tanácsi irányelv.
    • EED recast: az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelv módosításáról szóló 2018. december 11-i (EU) 2018/2002 európai parlamenti és tanácsi irányelv.
    • Képesítési irányelv: a szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005. szeptember 7-i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.
    • Governance rendelet: az energiaunió és az éghajlat-politika irányításáról, valamint a 663/2009/EK és a 715/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 94/22/EK, a 98/70/EK, a 2009/31/EK a 2009/73/EK, a 2010/31/EU, a 2012/27/EU és a 2013/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2009/119/EK és az (EU) 2015/652 tanácsi irányelv módosításáról, továbbá az 525/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2018. december 11-i (EU) 2018/1999 európai parlamenti és tanácsi rendelet.
    • 2019/826 Bizottsági rendelet: a 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv VIII. és IX. mellékletének a hatékony fűtési és hűtési potenciál átfogó értékelésének tartalma tekintetében történő módosításáról szóló 2019. március 4-i (EU) 2019/826 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet.

Az EED módosított 7. cikk (1) bekezdésében rögzíti, hogy a tagállamok 2021. január 1-jétől 2030. december 31-ig minden évben az éves végsőenergia-fogyasztás 0,8%-ának megfelelő új halmozott végfelhasználási energiamegtakarítást érnek el a 2019. január 1-jét megelőző legutóbbi hároméves időszak átlagához mérve. Az EED 7. cikk (10) bekezdése értelmében az említett energiamegtakarítást a tagállamok a 7a. cikkben említett energiahatékonysági kötelezettségi rendszer létrehozása révén, és/vagy a 7b. cikkben említett alternatív szakpolitikai intézkedések meghozatala révén érik el. A tagállamok a kötelezettségi rendszert kombinálhatják az alternatív szakpolitikai intézkedésekkel.

Az EED módosított 7. cikk (1) bekezdés negyedik albekezdése mindemellett rögzíti, hogy a tagállamoknak a 2030 utáni tízéves időszakokban továbbra is el kell érniük az évenkénti 0,8%-nak megfelelő új energiamegtakarítást.

Magyarország a Nemzeti Energia- és Klímatervben célul tűzte ki, hogy végsőenergia-felhasználása 2030-ban ne haladja meg a 2005-ös 785 PJ értéket. Ehhez a 2021-től 2030 végéig tartó időszakban évi 0,8%-os energia-megtakarítást és – a teljes időszakot lefedő élettartamú szakpolitikai intézkedéseket feltételezve – évi 7 PJ új megtakarítás szükséges. A 2014-2020-as időszakban bevezetett energiahatékonysági programok és intézkedések évente mintegy 3-4 PJ végsőenergia-megtakarítást eredményeztek, így a 2021-től kezdődő időszakban a jelenlegi megtakarítások mintegy duplájára van szükség. Ezért 2021. január 1-jétől egy új szakpolitikai eszköz, az energiahatékonysági irányelv szerinti ún. energiahatékonysági kötelezettségi rendszer bevezetése kezdődött meg.

Az EKR kötelezettek köre és a kötelezettség mértéke

Az EKR kötelezettek köre az alábbi:

    • Villamosenergia-kereskedők
    • Villamosenergia egyetemes szolgáltatók
    • Földgázkereskedők
    • Földgáz egyetemes szolgáltatók
    • Közlekedési célú üzemanyagot végső felhasználók részére értékesítők

A kötelezetteknek, olyan programokat kell bevezetniük és olyan intézkedéseket kell végrehajtaniuk, amelyek a végfelhasználó oldalán igazolt energia-megtakarítást eredményeznek. A kötelezettségi rendszer kedvezményezettjei a hazai vállalati és lakossági végfogyasztók lesznek úgy, hogy a lakossági energia árak stabilitása továbbra is fennmarad.

A kötelezettség mértéke az alábbiak szerint alakul:

    • a) a 2021. évben az általa 2019-ben végső felhasználók részére Magyarországon értékesített, kötelezettség alá vont energiamennyiség 0,05%-ának,
    • b) a 2022. évben az általa 2020-ban végső felhasználók részére Magyarországon értékesített, kötelezettség alá vont energiamennyiség 0,1%-ának,
    • c) a 2023. évben az általa 2021-ben végső felhasználók részére Magyarországon értékesített, kötelezettség alá vont energiamennyiség 0,3%-ának,
    • d) a 2024-2027. években az egyes éveket megelőző második évben általa végső felhasználók részére Magyarországon értékesített, kötelezettség alá vont energiamennyiség 0,5%-ának,
    • e) a 2028. évben az általa 2026-ban végső felhasználók részére Magyarországon értékesített, kötelezettség alá vont energiamennyiség 0,35%-ának,
    • f) a 2029. évben az általa 2027-ben végső felhasználók részére Magyarországon értékesített, kötelezettség alá vont energiamennyiség 0,15%-ának,
    • g) a 2030. évben az általa 2028-ban végső felhasználók részére Magyarországon értékesített, kötelezettség alá vont energiamennyiség 0,05%-ának

megfelelő mértékű éves energia-megtakarítást köteles elérni a végső felhasználók körében.

Az Energiahatékonysági járulék

A kötelezettek a teljesítés alternatívájaként energiahatékonysági járulék megfizetését választhatják. A járulék bevételeit elsődlegesen a támogatandó háztartások energiahatékonyságának javítását célzó alternatív szakpolitikai intézkedések finanszírozására kell fordítani. A járulék összege kedvezőbb, mint a kötelezettség nemteljesítésének a bírsága, összesen 50.000 Ft/hiányzó GJ/év. A járulék és a kötelezettség főszabályszerű teljesítése kombinálható a kötelezettek részéről, erről a tárgyévet követő év január 31-ig kell nyilatkozniuk minden más tárgyévre vonatkozó kötelezettségükkel együtt. A járulék bevételeinek felhasználásáról az energiapolitikáért felelős miniszter gondoskodik. A bevételek elkülönítetten a nemzeti energiahatékonysági alapként is funkcionáló Energia- és klímapolitikai modernizációs rendszer elkülönített sorára kerülnének, melynek lehetőségét az EED 20. cikk (6) bekezdése biztosítja.

Kötelezettség teljesítésének ellenőrzése és a tárgyévben esedékes kötelezettség mértékének megállapítása

Az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer végrehajtására kijelölt hatóság a MEKH. A MEKH ellenőrzi az energia-megtakarítási és a járulékfizetési kötelezettség teljesítését. A kötelezettség nem teljesítése esetén a MEKH minden nem teljesített 1 GJ/év energia-megtakarítás után 70 000 forint bírságot szab ki. A bírságot az adott tárgyévi teljesítéssel kapcsolatban a MEKH akkor szabja ki, amikor a tárgyévet követő évek energia-megtakarításaiból történő tárgyévi beszámításra már nincs lehetőség vagy a kötelezett fél elmulasztotta az Ehat. 15/D. § (5) bekezdés szerinti nyilatkozatételi határidőt.

A kötelezett fél  meghatározott módon, adattartalommal és határidőben a MEKH számára megküldi az energia-megtakarítási kötelezettsége megállapításához szükséges adatokat.

    • A közlekedési célú üzemanyagot végső felhasználók részére értékesítő gazdálkodó szervezet minden év május 31-ig az előző évre vonatkozó értékesítési adatokról adatszolgáltatást teljesít.
    • A villamos energia kereskedelmi engedélyes az éves energia-megtakarítási kötelezettség megállapításához szükséges adatszolgáltatást a rendszeres adatszolgáltatások keretében minden év május 31-ig teljesíti.
    • A földgáz kereskedelmi engedélyes az éves energia-megtakarítási kötelezettség megállapításához szükséges adatszolgáltatást a rendszeres adatszolgáltatások keretében minden év május 31-ig teljesíti.

A MEKH az egyes kötelezett felek vonatkozásában határozatban állapítja meg a tárgyévben esedékes energia-megtakarítás mértékét a tárgyévet megelőző év november 30. napjáig.

Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését a MEKH ellenőrzi. Az adatszolgáltatási kötelezettség nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén a MEKH a Vet. vagy a Get. hatálya alá tartozó kötelezett féllel szemben a Vet. vagy a Get. szerinti jogkövetkezményeket alkalmazza, a közlekedési célú üzemanyagot végső felhasználók részére értékesítő kötelezett féllel szemben tízmillió forintig terjedő bírságot szab ki azzal, hogy az alkalmazott jogkövetkezmény nem mentesíti a kötelezett felet az energia-megtakarítási kötelezettsége alól.

A határidők az első évben (2021-ben) eltérőek voltak:

    • A közlekedési célú üzemanyagot végső felhasználók részére értékesítő gazdálkodó szervezet az adatszolgáltatását 2021. január 31-ig küldi meg
    • A villamos energia kereskedelmi engedélyes és a földgáz kereskedelmi engedélyes az adatszolgáltatását 2021. január 21-ig küldi meg,
    • A MEKH a 2021. évben esedékes energia-megtakarítás mértékéről 2021. március 31-ig hoz határozatot.

Az Energiahatékonyság-javító intézkedésből származó energia-megtakarítás megállapítása

Az energiahatékonyság-javító intézkedésekből vagy beruházásokból származó, energia-megtakarítási kötelezettségként elszámolni, vagy más kötelezettek számára átruházni kívánt energia-megtakarításokat a MEKH által névjegyzékbe vett – kötelezett félnek vagy kötelezett féllel egy vállalkozáscsoportba tartozó szervezetnek nem minősülő – energetikai auditáló szervezet hitelesíti. Hitelesítés nélküli energia-megtakarítás a MEKH-hez nem jelenthető be és a MEKH részéről nem számolható el energia-megtakarítási kötelezettség teljesítéseként.

A kötelezett felek, az energiahatékonyság-javító intézkedést vagy beruházást megvalósító, kötelezett félnek nem minősülő energiahatékonysági szolgáltatók, valamint egyéb harmadik személyek az egyes energiahatékonyság-javító intézkedésekből származó energia-megtakarítás mértékét alátámasztó energetikai audit útján igazolják az alábbi tartalommal:

a) az energiahatékonyság-javító intézkedés előtti kiinduló helyzet, vagy az energiahatékonysági beruházás végrehajtását megelőző műszaki állapot és az azt jellemző energiahatékonysági mutatók ismertetését,
b) az energiahatékonyság-javító intézkedés vagy beruházás részletes ismertetését,
c) épületszerkezetek esetében a rétegterv, a beépített anyagok termékjellemzőinek és vastagságának, valamint a lényeges műszaki megoldások részletes ismertetését,
d) gép, berendezés beszerzése vagy cseréje esetében a gép, berendezés megnevezését, típusát, teljesítményjellemzőjét, a várható üzemeltetési időszakot és élettartamot,
e) az építési-szerelési munka leírását, anyagjellemzőit, méretét vagy mennyiségét és a vonatkozó jogszabály, nemzeti szabvány vagy a szakma szabályai szerint az elért energia-megtakarítás számítását,
f) a beépített új berendezésre vonatkozó, az Európai Unióban vagy Magyarországon elfogadott vagy hatályos követelmény feltüntetését vagy ilyen követelmény hiányának egyértelmű megállapítását,
g) a megvalósított intézkedésre vonatkozó jogszabály, nemzeti szabvány, nemzetközi szabvány, műszaki irányelv, ágazati műszaki irányelv vagy egyéb műszaki dokumentum megjelölését, amelynek figyelembevételével az elért energia-megtakarítás számítható,
h) az energia-megtakarítás kiszámítási módszerének részletes ismertetését az energiahatékonysági irányelv értelmében előírt energia-megtakarítási kötelezettségek átültetéséről szóló, 2019. szeptember 25-i (EU) 2019/1658 bizottsági ajánlás figyelembevételével.

A kötelezett félnek gondoskodnia kell a saját maga által megvalósított, vagy számára átruházott energiahatékonyság-javító intézkedéssel kapcsolatos dokumentációnak a második kötelezettségi időszak végéig, de legalább az intézkedés vagy beruházás megvalósulásától számított 5 évig történő megőrzéséről.

Kötelezettség teljesítése és a teljesítés jelentése

A kötelezett fél az energia-megtakarítási kötelezettségét akár saját tevékenységi körében, akár tevékenységi körén kívül eső más szektorban végrehajtott energiahatékonysági beruházással vagy energiahatékonyság-javító intézkedéssel, valamint más kötelezett felek, kötelezett félnek nem minősülő energiahatékonysági szolgáltatók vagy egyéb harmadik személyek által megvalósított hitelesített energia-megtakarítással is teljesítheti.

A kötelezett felek dönthetnek úgy, hogy együttesen tesznek eleget az energia-megtakarítási kötelezettségüknek, amely esetben az energia-megtakarítási kötelezettségüket össze kell számítani. Ebben az esetben a kötelezett felek az energia-megtakarítási és valamennyi kapcsolódó kötelezettségük teljesítéséért – ideértve az adatszolgáltatási és bírságfizetési kötelezettségeket – egyetemlegesen felelnek.

A kötelezett fél az energia-megtakarítási kötelezettség teljesítéseként egy adott évre elszámolni kívánt hitelesített energia-megtakarítást a következő adattartalommal jelenti be:

a) a megvalósított energiahatékonysági intézkedés vagy beruházás megnevezése,
b) az energiahatékonysági intézkedés vagy beruházás megkezdésének időpontja,c) az energiahatékonysági intézkedés végrehajtásának vagy az energiahatékonysági beruházás helyszíne,
c) az energiahatékonysági intézkedés végrehajtásának, vagy épületet érintő beruházás esetén a beruházás tényleges és teljes körű használatba vételének, vagy egyéb beruházás esetében a beruházás üzembe helyezésének időpontja,
d) az energia-megtakarítás mértékét alátámasztó energetikai auditot készítő energetikai auditor vagy energetikai auditáló szervezet megnevezése, névjegyzéki jelölési száma és az energetikai audit száma,
e) az energia-megtakarítást hitelesítő energetikai auditáló szervezet megnevezése, névjegyzéki jelölési száma,
f) az energiahatékonysági intézkedéssel vagy beruházással elért összes éves megtakarítás mértéke (GJ),
h) az elszámolni kívánt energia-megtakarítás éves mértéke (GJ),
i) átruházott energia-megtakarítás esetén az átruházó megnevezése, adószáma, az átruházás időpontja és
j) az energia-megtakarítás valamely alternatív szakpolitikai intézkedéssel való kombinálása esetén az alternatív szakpolitikai intézkedés megjelölése, az igénybe vett vissza nem térítendő állami támogatás, adókedvezmény részaránya.

A MEKH a kötelezett felekre vonatkozó energiahatékonyság-javító intézkedéseket és energia-megtakarítási adatokat folyamatosan, visszakövethetően, a kötelezett felek számára hozzáférhető módon nyilvántartja.

A kötelezett fél a tárgyévet követő március 31-ig nyilatkozik arról, hogy a számára az adott évre előírt kötelezettség teljesítésén felüli energia-megtakarításból mennyit kíván a korábbi évekre visszamenőlegesen elszámolni.

A 2021. és a 2022. évekre vonatkozó energia-megtakarítási kötelezettség teljesítésénél a tárgyévet követő évekből az energia-megtakarítási kötelezettség feletti energia-megtakarítás visszamenőlegesen nem számítható be.

Ha a kötelezett fél az adott évre számára előírt energia-megtakarítási kötelezettséget nem éri el, a tárgyévet követő március 31-ig nyilatkozik, hogy kötelezettségét részben vagy egészben energiahatékonysági járulék megfizetésével teljesíti-e, vagy a következő két év egyikében fogja azt teljesíteni a megfelelő csökkentés figyelembevételével.

Az Energiahatékonyság-javító intézkedések ellenőrzése

A kötelezett felek által bejelentett energia-megtakarítás alapját képező egyes energiahatékonyság-javító intézkedések reprezentatív módon kiválasztott, statisztikailag jelentős részét a MEKH ellenőrzi. A statisztikailag jelentős hányadot a MEKH éves ellenőrzési tervben határozza meg. Ha a MEKH az ellenőrzés során megállapítja, hogy a bejelentett energia-megtakarítás, vagy annak egy része nem megfelelően került megállapításra, azt érvényteleníti, és a hitelesítő szervezetre az érvénytelenítéssel érintett 1 GJ energia-megtakarításonként 10 000 Ft mértékű bírságot szab ki. Az érvénytelenített energia-megtakarítás a kötelezettség teljesítése során nem számolható el.

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről

 

  1. Az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, mint befogadhatósági feltétel vagylagossága

Az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés feltételét, mint az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának feltételét a 2011-ben elfogadott Abtv. honosította meg a magyar jogrendszerben, mellyel a jogalkotó – az indokolás szerint – a német jogi megoldást kívánta követni.[1]

A mintát szolgáltató német alkotmánybíróságról szóló törvény (a továbbiakban: BVerfGG) 93a. §-a szerint:

(1) Die Verfassungsbeschwerde bedarf der Annahme zur Entscheidung.

(2) Sie ist zur Entscheidung anzunehmen,

  1. a) soweit ihr grundsätzliche verfassungsrechtliche Bedeutung zukommt,
  2. b) wenn es zur Durchsetzung der in § 90 Abs. 1 genannten Rechte angezeigt ist; dies kann auch der Fall sein, wenn dem Beschwerdeführer durch die Versagung der Entscheidung zur Sache ein besonders schwerer Nachteil entsteht.

Láthatjuk tehát, hogy a mintaadó német jogban a befogadhatóságnak két feltétele van, melyek közül a BVerfGG 93a. § (2) bekezdés a) pontja szerinti jelenti a témánk szempontjából vizsgálandó alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés feltételét.

Az eddigi tapasztalatok alapján a német alkotmánybíróság éppen ezen BVerfGG 93a. § (2) bekezdés a) pontja szerinti feltételre alapozva utasítja vissza. Ennek is „köszönhető”, hogy a német alkotmánybíróság működésének első negyvenöt évében az alkotmányjogi panaszok mindössze 2,73 százalékát bírálta el érdemben.[2] A német alkotmánybíróság szabadon értelmezi az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés feltételét[3] és ezen feltétel „segítségével” utasít vissza sok alkotmányjogi panaszt, mely vita tárgyát képezi a német szakirodalomban[4], különös tekintettel arra, hogy az alkotmányjogi panaszt visszautasító döntést a német alkotmánybíróság nem köteles indokolni és az ilyen döntések mintegy háromnegyedéhez fűznek indokolást.[5]

A hatályos magyar jogban a befogadhatóság feltételeit szabályozó Abtv. 29. § szerint: „az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.”

Véleményünk szerint a fenti jogszabályi definícióban, amely a befogadhatóság feltételeit határozza meg, lényeges kiemelnünk a vagylagos kapcsolatot a befogadhatóság feltételeit illetően. Az Alkotmánybíróság tehát vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadhatja be az alkotmányjogi panaszt. Amennyiben elfogadjuk az alkotmányjogi panaszok elutasításának érvelését, miszerint nem tartalmaz alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést az indítvány, a vagylagos jogszabályi rendelkezés alapján még mindig felmerül a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatának lehetősége. A fentiek végső soron azt a kérdést vetik fel, hogy az Abtv. 29. § szerinti befogadhatósági feltételek konjunktív, avagy diszjunktív feltételek-e.

Az Alkotmánybíróság a két törvényi feltételt nem választotta élesen szét a befogadási gyakorlat kialakítása során, mivel a két kritérium a legtöbb esetben nem válik el egymástól, sőt egyes vélemények szerint nem is lehet szétválasztani a kettőt.[6] Fontos hangsúlyoznunk ugyanakkor, hogy az Alkotmánybíróság több Abtv. 27. § szerinti alkotmányjogi panasz-eljárásban kimondta, hogy az Abtv. textuális értelmezésének[7] megfelelően vagylagos, diszjunktív feltételként tekinti az Abtv. 29. §-ban megfogalmazott két befogadási feltételt.[8]

A 3/2013. (II.14.) AB határozatban az Alkotmánybíróság egyértelműen állást foglalt amellett, hogy az Abtv. 29. §-ban megfogalmazott két befogadási feltétel vagylagos. A jelen bekezdésben hivatkozott Alkotmánybírósági határozat szerint „Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Bár e két követelmény vagylagos, jelen ügy befogadását mindkét szempont alátámasztja.”[9]

A 7/2013. (III.1.) AB határozat szintén egyértelműen állást foglalt amellett, hogy az Abtv. 29. §-ban megfogalmazott két befogadási feltétel vagylagos. A jelen bekezdésben hivatkozott Alkotmánybírósági határozat szerint „Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az alkotmányjogi panasz a következők szerint megfelel az Abtv. 29. §-ában foglalt mindkét, vagylagos természetű feltételnek.”[10]

A fentiekhez hasonló gyakorlatot követett a 8/2013. (III.1.) AB határozat, mely ugyancsak egyértelműen állást foglalt amellett, hogy az Abtv. 29. §-ban megfogalmazott két befogadási feltétel vagylagos. A jelen bekezdésben hivatkozott Alkotmánybírósági határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Bár e két befogadhatósági követelmény alternatív jellegű, a jelen alkotmányjogi panasz mindkét feltételt teljesíti.”[11]

 

  1. Az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdések köre az Alkotmánybíróság gyakorlatában

A befogadás feltételek egymáshoz való viszonyának vizsgálatát követően, immáron kifejezetten az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés kategóriáját vizsgálva arra is kerestük a választ, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata mit tart az alkotmányjog panasz befogadása során alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy mint azt Tóth J. Zoltán kutatása is egyértelműen tükrözi, az Abtv. 29. § szerinti befogadhatósági feltételek kiemelkedő fontossággal rendelkeznek, tekintettel arra, hogy a Tóth J. Zoltán által vizsgált 2012-2013-as időszakban a meghozott 197 visszautasító végzés 83,8 %-ában az Abtv. 29. § jelentette a visszautasítás indokát.[12]

 

2.1 A jogorvoslathoz való jog a gyülekezési jogban, mint alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés

A fentebb már hivatkozott 3/2013. (II.14.) AB határozat amellett, hogy a befogadási feltételek vagylagosságában is állást foglalt, az alkotmányjogi jelentőségű kérdés körében is hasznos megállapítást tett.

Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló tényállásban az indítványozó az akkor hatályban lévő gyülekezési törvény (a továbbiakban: Gytv.) előírásainak megfelelően gyülekezést jelentett be az illetékes rendőrkapitányságon. Az illetékes rendőrkapitányság végzésében hatáskörének hiányát állapította meg tekintettel arra, hogy az önkormányzat egy korábban kelt közterület-használati megállapodásban ugyanazon önkormányzat Főpolgármesteri Hivatalának használatába adta a kérdéses gyülekezés helyszínét. A rendőrség álláspontja szerint közterület-használati engedély folytán a megjelölt terület elvesztette “a Gytv. 15. § a) pontja értelmében vett közterületi jellegét”, tehát a szóban forgó területre bejelentett rendezvény nem tartozik a Gytv. hatálya alá, és a rendőrség nem rendelkezik hatáskörrel a rendezvény elbírálására. Az indítványozó ezután a Gytv. 9. § (1) bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszékhez fordult, és kérte az első rendőrségi végzés hatályon kívül helyezését, tekintettel arra, hogy az az ügy érdemében hozott olyan döntésnek minősül, amely a rendezvény megtiltásával azonos hatályú, s a végzés alaptörvény-ellenes módon korlátozza a békés gyülekezéshez való jogot. Az illetékes Törvényszék megállapította, hogy a rendőrség a bejelentést nem vizsgálta érdemben, és nem is döntött érdemben a rendezvény megtiltásáról. Az első bírósági végzés szerint a rendőrség a rendezvényre vonatkozó bejelentést azért utasította el, mert azt állapította meg, hogy a kérdésben nincs hatásköre. A bíróság ezért arra a következtetésre jutott, hogy neki sincs lehetősége a kérdés érdemi elbírálására, ezért a végzésben a Gytv. 8. § (3) bekezdése alapján – a Ket. rendelkezéseit figyelembe véve – hatáskörének hiányát állapította meg, és az ügyet fellebbezésként áttette az Országos Rendőr-főkapitánysághoz (a továbbiakban: ORFK), amely  a hatáskör hiányát megállapító első rendőrségi végzést másodfokú közigazgatási határozatában helybenhagyta. Ezt követően az ORFK másodfokú közigazgatási határozatát bíróság előtt megtámadta az indítványozó, melynek eredményeként a rendőrségi határozatokat hatályon kívül helyezte és új eljárásra utasította az elsőfokon eljárt rendőri szervet. Az indítványozó az első és a második bírósági ítélet ellen is kezdeményezett alkotmányjogi panasz eljárást, kiemelte, hogy álláspontja szerint az első bírósági döntés, mely hatáskörének hiányát állapította meg, szintén az ügy érdemében hozott döntésnek számít.

Az ügyben a befogadhatóság vizsgálata során az Alkotmánybíróság akként foglalt állást, hogy „az alkotmányjogi probléma vizsgálata az egyedi ügyön túlmutató jelentőségű, hiszen az Alkotmánybíróság érdemi határozata a jövőre nézve megfogalmazhatja azokat a szempontokat, amelyeket figyelembe véve a gyülekezési ügyben eljáró jogalkalmazók ilyen és hasonló jogvitákban kellőképpen mérlegelni tudnak. Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárás során megválaszolandó alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek elsősorban azt tekinti, hogy összhangban áll-e az Alaptörvénnyel a Gytv. 9. § (1) bekezdésének az az értelmezése, amely kizárólag a gyülekezést formálisan megtiltó rendőrségi döntés esetében biztosít érdemi bírói felülvizsgálatot.”[13]

Az Alkotmánybíróság a határozat rendelkező részében megállapította, hogy a bíróság végzése sérti az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdésében biztosított békés gyülekezéshez való jogot, ezért a bírósági végzést megsemmisítette. Emellett az Alkotmánybíróság a határozat rendelkező részében megállapította, hogy „az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 9. §-a szerinti bírói felülvizsgálatnak van helye a rendőrségnek a rendezvény bejelentéséről hozott, hatáskör hiányát megállapító határozatával szemben. A bíróság a hatáskör hiányát megállapító rendőrhatósági határozat jogszerűségét és megalapozottságát érdemben vizsgálja”.[14]

 

2.2 A bírói döntés indokolása és a tisztességes eljáráshoz való jog, mint alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés

A fentebb már hivatkozott 7/2013. (III.1.) AB határozat amellett, hogy a befogadási feltételek vagylagosságában is állást foglalt, az alkotmányjogi jelentőségű kérdés körében is hasznos megállapítást tett.

Az alkotmányjogi panasz alapjául egy adóügyi eljárás szolgált, melyben az indítványozóval szemben az adóhatóság úgynevezett vagyongyarapodási vizsgálatot folytatott több adóévre vonatkozóan. Az adóhatóság álláspontja szerint az indítványozó jövedelme nem állt arányban a vizsgált időszakban felmerült kiadásaival, ezért az adó alapját becslési módszer alkalmazásával valószínűsítette, mely alapján több millió forint adókülönbözetet tárt fel, valamint ehhez igazodó adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot állapított meg. Az indítványozó az ügyben eljáró adóhatóság eljárásának törvényességét támadva kezdeményezte a másodfokú adóhatóság határozatának bírói felülvizsgálatát. Az indítványozó keresetében kifogásolta, hogy az adóhatóság nem bizonyította a becslés törvényben előírt feltételeinek fennállását. Az indítványozó a keresetben azt is sérelmezte, hogy az adóhatóság olyan becslési módszert választott, amely nem alkalmas a valós adó alapjának valószínűsítésére, és ezért nem felel meg a vonatkozó jogszabályban foglaltaknak. Az indítványozó álláspontja szerint a jogszabályi rendelkezéseknek csak a pénzforgalmi szemléletű vagyonmérleg felelhet meg, azonban a konkrét ügyben készpénzforgalmi szemléletű vagyonmérleget alkalmazott, amely sem a becslés feltételei fennállásának bizonyítására, sem a becslési módszerre vonatkozó törvényi előírásnak nem felel meg. Az indítványozó keresetét a bíróság elutasította. Az indítványozó a bíróság ítéletével szemben alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, melyben a tisztességes eljárás követelményének sérelmére hivatkozással elsődlegesen azt adta elő, hogy a törvényszék a kereseti kérelmének egyes részeit érdemben nem bírálta el, vagyis a kereseti kérelmének elutasítását megalapozó indokok bírói előadása a törvényszék határozatának indokolásából elmaradtak. Az indítványozó álláspontja szerint a kereseti kérelem kifejezett kételyeket fogalmazott meg az eljárásban alkalmazott vagyonmérleg törvényességével összefüggésben, azonban a kifogásolt bírósági ítélet mégis külön indokolás nélkül elfogadta az alkalmazott vagyonmérleg típusát, és a vagyonmérleg törvényessége vonatkozásában nem foglalt állást. Az indítványozó ezzel összefüggésben előadta, hogy a törvényszék indokolásának hiánya az Alaptörvény 28. cikkében előírtakkal azért ellentétes, mert a törvényszék nem az Alaptörvényben megfogalmazott követelményeknek megfelelően vizsgálta meg a kereseti kérelmet.

Az ügyben a befogadhatóság vizsgálata során az Alkotmánybíróság akként foglalt állást, hogy „az alkotmányjogi probléma az egyedi ügyön túlmutató jelentőségű, ugyanis az Alkotmánybíróság az egyedi bírósági döntések indokolási kötelezettségének minimális, az eljárás tisztességéhez tartozó követelményeit eddig nem vizsgálta. Így az Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben hozott érdemi határozata meghatározza azokat a tisztességes eljárás alaptörvényi szabályának védelmi körébe tartozó minimális követelményeket, amelyeket a bíróságoknak az ügy elbírálása során feltétlenül szükséges érvényesíteniük. Az Alkotmánybíróság alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként értékelte a bírói döntések indokolásának alkotmányossági mércéjeként szolgáló, a tisztességes eljárásban rejlő, minimális követelményrendszer kidolgozását.”[15] Az Alkotmánybíróság részben elutasította, részben visszautasította az alkotmányjogi panaszt.

 

2.3 Alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés a büntetőeljárásban

A fentebb már hivatkozott 8/2013. (III.1.) AB határozat amellett, hogy a befogadási feltételek vagylagosságában is állást foglalt, az alkotmányjogi jelentőségű kérdés körében is hasznos megállapítást tett.

Az alkotmányjogi panasz alapjául egy büntetőeljárás szolgált, amelyben az indítványozóval szemben az ügyészség folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat. Az elsőfokú bíróság az indítványozót a vádirati minősítéssel egyezően súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettében bűnösnek mondta ki. A megállapított tényállás szerint az indítványozó részére a sértett rendszeres munkalehetőséget biztosított. Az indítványozó később a sértettet, annak családi együttélését, házasságát és egzisztenciáját veszélyeztető, folyamatos fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy heti rendszerességgel adjon át számára százezer forint nagyságrendű összegeket készpénzben. Az indítványozó azért, hogy a fenyegetések komolyságát alátámassza azt is közölte a sértettel, hogy fegyvert tart magánál és utalt arra, hogy a követelt pénz megszerzéséért bármire képes. a sértett mindösszesen huszonkét millió forintot adott át az indítványozónak a fenyegetés hatására. A másodfokú bíróság megállapított tényállást túlnyomó részben megalapozottnak találta, ezért újabb bizonyítást már nem vett fel. Ugyanakkor mind az ügyészi, mind a védelmi fellebbezések egyaránt kifogásolták, hogy a nyomozást folytató rendőrség az indítványozó első terhelti kihallgatásának tervezett időpontjáról, valamint az indítványozó fogva tartásának helyéről elmulasztotta értesíteni az indítványozó részére kirendelt védőt. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy a nyomozó hatóság értesítette-e a kirendelt védőt az indítványozó első terhelti kihallgatásának pontos időpontjáról. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a terhelti kihallgatás tervezett időpontjáról való védi értesítés elmaradása nem jelentette a védekezéshez való jog lényeges korlátozását. A másodfokú bíróság szerint az úgynevezett “Miranda formulaként” ismert figyelmeztetés elmulasztása eredményezi a vallomás bizonyítékok köréből történő kirekesztést, a kirendelt védő értesítésének elmaradása a terhelti kihallgatás tervezett helyéről és időpontjáról nem. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az indítványozó a törvényi figyelmeztetéseket követően, a védelemhez fűződő jogosítványai ismeretében, önként döntött úgy, hogy vallomást tesz, ezért a törvényszéki ítélet azt állapította meg, hogy a védelemhez fűződő jogok nem sérültek olyan fokban, amely a szóban forgó vallomás bizonyítékként történő értékelésének kizárását megalapozná. A másodfokú bíróság jogerős ítélete tehát azt rögzítette, hogy kirendelt védő a terhelti kihallgatás tervezett helyéről és időpontjáról történő értesítésének elmaradása nem olyan súlyú eljárási jogkorlátozás, amely akár az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, akár a szóban forgó terhelti vallomásnak a bizonyítékok köréből történő kirekesztését indokolná. Az indítványozó a törvényszék ítéletével szemben „valódi alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, melyben kérte a törvényszéki ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.

Az ügyben a befogadhatóság vizsgálata során az Alkotmánybíróság akként foglalt állást, hogy „figyelemmel volt arra is, hogy a bűnügyi nyomozások során számos alkalommal fordul elő, hogy az éjjeli órákban bűnügyi őrizetbe vett és kihallgatott terhelt részére a kirendelt védőt a nyomozó hatóság telefax útján, úgy értesíti, hogy a védő nyilvánvalóan csak a következő munkanap reggeli óráiban, már a terhelti kihallgatás foganatosítását követően értesül az eljárási cselekményről. Az ilyen jellegű nyomozó hatósági mulasztások elszaporodottsága miatt a jelen alkotmányjogi panaszhoz szorosan kapcsolódó kérdést az Alkotmánybíróság alapvető alkotmányjogi jelentőségűnek értékelte. Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárás során megválaszolandó alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek elsősorban azt tekinti, hogy összhangban áll-e az Alaptörvénnyel, ha a nyomozást folytató hatóság nem teremti meg annak lehetőségét, hogy a büntetőeljárásban kirendelt védő az eljárási törvényben foglalt jogait ténylegesen gyakorolhassa.”[16] Az Alkotmánybíróság a határozat rendelkező részében az alkotmányjogi panaszt elutasította, ugyanakkor megállapította, hogy „az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 48. § (1) bekezdésének alkalmazásakor a terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelti kihallgatás helyéről és időpontjáról igazolható módon, olyan időben értesítsék, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelti kihallgatáson részt venni. Ilyen értesítés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítékként nem értékelhető.”[17]

 

2.4 Alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés és a bizonyítás a bírósági eljárásban

Az Alkotmánybíróság a 3268/2012. (X. 4.) AB végzésében az alapvető alkotmányjogi kérdéshez kapcsolódóan fontos megállapításokat tett a bíróságok által folytatott bizonyítási eljárás, a bírói mérlegelés és valódi alkotmányjogi panasz viszonyát illetően.

A konkrét ügyben előterjesztett indítvány arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság a rendes bíróság büntetés-végrehajtással összefüggésben indított kártalanítási-kártérítési ügyben hozott ítéleteinek alaptörvény-ellenességét állapítsa meg és semmisítse meg azokat.

Az indítványozó többek között az Alaptörvény a törvény előtti egyenlőséget biztosító XV. cikk (1) bekezdésének, valamint XXIV. cikk (1) bekezdéses szerinti tisztességes eljáráshoz való jogának sérelmére hivatkozott, mely álláspontja szerint a konkrét ügyben azzal valósult meg, hogy elvonták tőle azt a jogot, hogy a “szemben álló felek egyenrangúságát és egyenlőségét biztosítsák”, illetve meg sem hallgatták az ügyben eljáró büntetőbírákat a polgári kártalanítási-kártérítési eljárásban.

Az ügyben a befogadhatóság vizsgálata során az Alkotmánybíróság akként foglalt állást, hogy „Az indítványozó szerint az Alaptörvénynek a törvény előtti egyenlőséget biztosít ó XV. cikk (1) bekezdésének a valamint a tisztességes eljáráshoz való jogának [XXIV. cikk (1) bekezdésének] a sérelme az ügyében azzal valósult meg, hogy elvonták attól a jogától, hogy a “szemben álló fel ek egyenrangúságát és egyenlőségét biztosítsák”, illetve az ügyben eljáró büntetőbírákat a polgári kártérítési eljárásban meg sem hallgatták. Az indítványozó felvetése nem értékelhető alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként, hiszen önmagában attól, hogy egy bizonyítási indítványt a bíróság mérlegelési jogkörében nem teljesít, még nem válik az egész eljárás tisztességtelenné és ezáltal alaptörvény-ellenessé. Ennek a kérdésnek a vizsgálata csak szélső esetben lehet az alkotmánybírósági eljárás tárgya, ellenkező esetben ugyanis a rendes bírósági eljárásokban részt vevő valamennyi fél – akivel szemben a bíróság valamit nem (vagy nem a kérelme szerint) teljesített – a bírósági határozat alkotmányossági szempontból történő felülvizsgálatnak álcázott, valójában azonban a rendes bírósági határozatot felülbírálni kívánó indítvánnyal fordulhatna az Alkotmánybírósághoz. Ezzel viszont az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna.”[18] Az Alkotmánybíróság visszautasította az alkotmányjogi panaszt.

 

2.5 Alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés és a szabad bizonyítás elve az adóigazgatási eljárásban

Az Alkotmánybíróság a 3090/2019. (V. 7.) AB határozat az alapvető alkotmányjogi kérdéshez kapcsolódóan némileg a kirajzolódó gyakorlattól eltérően a szabad bizonyítás elvének adóigazgatási eljárásban történő sérelmének lehetőségét tekintette alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek.

Az ügy alapjául egy személyi jövedelemadóval kapcsolatos adóigazgatási eljárás állt, amelyben az indítványozó többek között az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésébe foglalt „tisztességes eljáráshoz való jogának sérelmét” vetette fel, melyet arra alapozott, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog elválaszthatatlan részét képezi a szabad bizonyítás elve, mely alapelv főszabályként érvényesül többek között az adójogban is. Mindezekkel szemben ugyanakkor az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben, amely során az adóhatóság a személyi jövedelemadó mértékének megállapítása vonatkozásában kalkulált költségekről foglalt állást, az indítványozó által kifogásolt jogszabályi rendelkezések és ennek köszönhetően az adóhatósági döntés az egyes felhasználható és felhasznált bizonyítékoknak előre meghatározott értéket tulajdonítanak, valamint azokkal szemben formai követelményeket támasztanak. Mindez erőteljesen korlátozza a személyi jövedelemadó mértékének megállapítása során figyelembe vehető költségek bizonyításának lehetőségét, mely szabad bizonyítás alapelvét korlátozó rendelkezések csak a szükségesség és arányosság mércéjének megfelelő módon történő alkalmazásával tekinthetőek alkotmányosnak. Az indítványozó álláspontja szerint, habár ezen korlátozás a szükségesség mércéjének – a közteherviselés alkotmányos követelményének figyelembe vételével – megfelelhet, az arányosság követelményének nem tesz eleget, tekintettel arra, hogy  a fenti cél eléréséhez nem a legenyhébb eszközt alkalmazta a jogalkotó. Ugyanis az igénybe vehető bizonyítási eszközt túl szűken határozta meg, továbbá túl is terjeszkedett azon, mivel túlzó az olyan szabályozás, amely a beruházás teljes költségére vonatkozóan korlátozza (kizárja) a bizonyítás lehetőségét. Ezzel összefüggésben utal az adóeljárásokban széleskörűen alkalmazott becslésre, továbbá a szakértői vélemény igénybevételének jelen eljárásban történő szükségtelen kizárására csakúgy, mint a tíz éves távra vonatkozó iratmegőrzési kötelezettségre, amely álláspontja szerint szintén nem áll arányban a korlátozás céljával.

Az ügyben a befogadhatóság vizsgálata során az Alkotmánybíróság akként foglalt állást, hogy „A testület alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként értékelte az indítvány azon felvetését, mely szerint sérül az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog azáltal, hogy az adójogra is vonatkozó szabad bizonyítási rendszerrel szemben az Szja. tv kifogásolt rendelkezései a bizonyítékokkal szemben formai követelményeket támasztanak, illetve meghatározott bizonyítékokat kizárnak a bizonyítási eljárásból.”[19] Az Alkotmánybíróság visszautasította az alkotmányjogi panaszt.

 

2.6 Alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés és a munkáltató tájékoztatási kötelezettsége, valamint a bírósági döntések indokolási kötelezettsége

Az Alkotmánybíróság a 3094/2019. (V. 7.) AB végzés az alapvető alkotmányjogi kérdéshez kapcsolódóan többszörösen is állást foglalt. Egyrészt a konkrét ügyben az indítványozó által kifogásolt próbaidőhöz kapcsolódó munkavállalót megillető tájékoztatási kötelezettség, másrészt pedig a bírósági döntések indokolásával, annak minőségével, részletességével kapcsolatos kifogások körében is tett megállapításokat az Alkotmánybíróság.

A konkrét ügy alapjául szolgáló tényállás szerint az indítványozó határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszonyban állt az alperessel gyámhivatali ügyintéző munkakörben. Az indítványozó kinevezésében próbaidő nem került feltüntetésre. Az alperes munkáltató az indítványozó jogviszonyát, a kinevezés után nagyságrendileg két hónppal, a próbaidő alatt azonnali hatállyal megszüntette. Az indítványozó az intézkedés jogszerűségét vitatva előbb panasszal fordult a Kormánytisztviselői Döntőbizottsághoz, majd – tekintettel arra, hogy a Kormánytisztviselői Döntőbizottság a panaszt az irányadó 60 napon belül nem bírálta el – keresetet terjesztett elő az illetékes bíróságon. Az indítványozó többek között annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy az alperes a jogviszonyát jogellenesen szüntette meg. A az elsőfokú bíróság helyt adott a keresetnek, amit a másodfokú bíróság részben helyben hagyott. Az indítványozó felülvizsgálati eljárást kezdeményezett a Kúriánál, amely az indítványozó felülvizsgálati kérelmében foglaltakkal egyezően megállapította, hogy önmagában a próbaidőről való rendelkezés hiánya nem eredményezi a kormánytisztviselői jogviszony érvénytelenségét. A Kúria álláspontja szerint a kormányzati szolgálati jogviszony létesítésekor legalább három, de legfeljebb hat hónapig terjedő próbaidőt kell kikötni, melyből az következik, hogy kormányzati szolgálati jogviszonyt jogszerűen csak akként létesíthettek volna a felek, ha legalább három hónap próbaidőt állapítottak volna meg, ennek mértékét pedig megállapodásuk alapján legfeljebb hat hónapra emelhették volna. A  Kúria szerint tehát a  három hónapos próbaidő a törvény kötelező rendelkezéséből adódóan a feleknek az ebben történő külön megállapodása és a  kinevezésben történő rögzítése hiányában is a  jogviszony elemévé válik és a  kinevezést követő három hónapban mindkét fél jogosult a jogviszonyt azonnali hatállyal a próbaidő alatt megszüntetni. A Kúria végzése nyomán a  másodfokú bíróság az alperes, azaz a korábbi munkáltató fellebbezésének megalapozottságát megállapítva az elsőfokú ítélet fellebbezett részét megváltoztatta, a jogviszony megszüntetése jogellenességének megállapítására vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést mellőzte, az alperest terhelő marasztalás összegét leszállította, végül a keresetet ezt meghaladóan – a Kúria végzésében foglaltak alapulvételével – elutasította.

Az ügyben a befogadhatóság vizsgálata során az Alkotmánybíróság akként foglalt állást, hogy „Az indítványozónak az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdése vonatkozásában előadott indokolásával össze­függésben az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg. Az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdés első mondata szerint mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállal­kozáshoz. A 20/2013. (VII. 19.) AB határozat szerint „[v]alamely foglalkozás megválasztásának a joga akkor teljes, ha magában foglalja a foglalkozás gyakorlásának lehetőségét is. A foglalkozás szabad gyakorlása – bele­értve annak kezdetét és fenntartását egyaránt – a törvényhozás által kijelölt keretek között lehetséges” (Indokolás [30]). Az Alkotmánybíróság szerint a foglalkozás gyakorlásának jogszabályi korlátai szakmai és célszerűségi szempontból indokoltak, alapjogi problémát határesetekben okoznak [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 121]. Az Alkotmánybíróság szerint a másodfokú bíróság az indítványozót foglalkozása szabad meg­választásától és gyakorlásától nem tiltotta el, azt nem tette lehetetlenné. A bírósági eljárás tárgya pusztán annak megítélése volt, hogy a jogviszony megszüntetésére a próbaidő kifejezett kikötésének hiányában jogellenesen került-e sor vagy sem; az indítványozó a próbaidő kikötésének szükségességét maga sem vitatta, továbbá a jog­viszonyba való visszahelyezését egyébként maga sem kérte keresetében. Ennek megfelelően az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést az indítvány nem vet fel, és ugyanígy nem merül fel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételye sem.”[20]

Emellett további témánk szempontjából fontos, a bírósági döntések indokolásával kapcsolatos megállapítást tett az Alkotmánybíróság, amikor az alábbi megállapításokat tette „Az, hogy az indítványozó a döntés indokolásával nem ért egyet, a bíróság érveit megalapozatlannak, elégtelen­nek tartja, szakjogi, törvényességi kérdés, amely önmagában nem vet fel alkotmányossági problémát, alapvető alkotmányjogi kérdést. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság nem látta indokoltnak a támadott döntés végrehaj­tásának az Abtv. 61. § (1) bekezdése alapján történő felfüggesztése kezdeményezését sem.”[21] Az Alkotmánybíróság visszautasította az alkotmányjogi panaszt.

 

2.7 Alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés és a fegyveregyenlőség elve

Az Alkotmánybíróság a 3096/2019. (V. 7.) AB végzésében az alapvető alkotmányjogi kérdéssel összefüggésben egy lényeges, az alkotmányjogi panasz indítványokban sokszor hivatkozott eljárásjogi alapelvvel, a fegyveregyenlőség elvével foglalkozott behatóan, továbbá az előzekben tárgyalt döntéshez hasonlóan a bírósági döntések indokolásával, annak minőségével, részletességével kapcsolatos kifogások körében is tett megállapításokat az Alkotmánybíróság.

A konkrét ügy alapjául szolgáló tényállás szerint az indítványozó számára kölcsönt nyújtó hitelintézet az irányadó jogszabály szerinti elszámolást készített. Az indítványozó az elszámolás – álláspontja szerint – hibás volta miatt felülvizsgálati eljárás kezdeményezett és a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) fordult. A PBT a kérelmet elutasította. Ezt követően az indítványozó a bírósághoz fordult, amely szintén elutasította a kérelmet. Az indítványozó sérelmezte, hogy a bíróság nem közölte vele a hitelintézet által a perben tett nyilatkozatot, így arra válaszolni sem tudott.
Az indítványozó álláspontja szerint a bíróság a hitelintézet beadványának részére történő kézbesítésének elmulasztásával és az arra való nyilatkozattétel biztosításának elmulasztásával megsértette az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát.

Az ügyben a befogadhatóság vizsgálata során az Alkotmánybíróság akként foglalt állást, hogy „Önmagában az a tény, hogy az indítványozó nem ért egyet a bíróságok döntésével és azok indokolásával, mert a bíróság az indítványozó által helyesnek tartottól eltérő bizonyíték-értékelés alapján megállapított tényállásra alapította döntését, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének az alátámasztására, nem veti fel a támadott bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, és nem alapoz meg alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem.”[22]

„Az első feltételt – az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés fennállását – illetően a következőkre szükséges felhívni a figyelmet.

Az Alkotmánybíróságnak egyrészt részletesen kimunkált és következetesen alkalmazott gyakorlata van a fegy­verek egyenlőségéhez való jog mint a tisztességes eljárás garanciális részjogosítványa tartalmát érintően {lásd például: 3357/2017. (XII. 22.) AB határozat, Indokolás, lásd legutóbb például: 3244/2018. (VII. 11.) AB határozat, [30]–[33]; 3357/2017. (XII. 22.) AB határozat, Indokolás [60]–[61]}.

Másrészt a 3064/2019. (III. 29.) AB határozat esetében a panasz befogadására kifejezetten azért került sor, mert az Alkotmánybíróság tisztázni kívánta, hogy sérti-e a fegyverek egyenlőségének követelményét az, ha a köz­igazgatási nemperes eljárásban a jogerős döntés meghozatala előtt a kérelmezőnek nincs lehetősége reagálni a kérelmezett nyilatkozatára/ellenkérelmére. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „a fegyverek egyenlő­ségéből fakadóan a résztvevő felek számára a bíróság előtti eljárásban biztosítani kell annak lehetőségét, hogy megismerhessék az összes felhozott bizonyítékot és előterjesztett iratot és azokra észrevételt is tehessenek” (Indokolás [20]). Rámutatott azonban arra is, hogy „az alaptörvény-ellenesség megállapíthatósága szempontjá­ból a kézbesíteni elmulasztott irat tartalmának is jelentősége van. Attól ugyanis, hogy a kézbesítés elmaradása formálisan esetleg kimerítheti egy szakági eljárási szabály megsértését, még nem biztos, hogy ez szükségkép­pen magával vonja a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmének megállapíthatóságát és ezáltal a bíró­ság döntésének megsemmisítését is” (Indokolás [21]). A kézbesítés „elmaradása az alaptörvény-ellenesség szempontjából csak akkor bírna jelentőséggel, ha emiatt egy újabb szempontokat felvető ellenkérelemre nem tudna reagálni a felperes/kérelmező” (Indokolás [25]).

Mindez azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság korábban hasonló ügyben már vizsgálta a fegyveregyenlőség követelményének alkotmányos tartalmát, és jelen ügy ehhez képest nem vet fel olyan új, alapvető alkotmány­jogi jelentőségű kérdést, amely a panasz befogadását és érdemi elbírálását indokolná.”[23] Az Alkotmánybíróság visszautasította az alkotmányjogi panaszt.

 

2.8 Tapasztalatok az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdések körét illetően

Áttekintve az irányadó alkotmánybírósági gyakorlatot az alapvető alkotmányjogi kérdések körét illetően, egyező következtetésekre juthatunk Tóth J. Zoltánnal[24] a tekintetben, hogy inkább egyfajta negatív definícióval lehet meghatározni az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdések körét, azaz inkább azt lehet tipikusan nyomon követni, hogy az alkotmánybírósági gyakorlat mely jellemző és jól körülhatárolható esetköröket nem tart alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában kirajzolódik néhány olyan tipikus esetkör, melyet az Alkotmánybíróság következetesen nem tekint alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek. Tipikusan ilyen a bizonyítási eszközök kiválasztásával, mellőzésével; a tényállás megállapításával; vagy az egyes jogszabályok kiválasztásával illetve értelmezésével összefüggésben felvetett észrevételek. A veszélyhelyzet[25] időszakában a tendenciák alapvetően nem változtak meg, az Alkotmánybíróság – rövid szünetet követően – főszabály szerint elektronikus távközlési eszközzel működött tovább. A kijárási tilalmak miatt virtuális világba bezárt emberek körében az interneten elkövetett jogsértések sokasodtak – ez újabb feladatokat ad a testületnek.[26]

[1] Ld.: Kelemen Katalin: Van még pálya. A magyar Alkotmánybíróság hatásköreiben bekövetkező változásokról. In.: Fundamentum 2011. 4. sz. 91.o:

[2] Uo.

[3] Ld.: Arató Balázs: Alkotmányjogi panasz a német jogrendben, különös tekintettel a befogadhatóság kérdésére, In: Anon (szerk.) Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II., HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 502-515.

[4] Ld.: Arató Balázs – Cservák Csaba: A német alapjogvédelem és alkotmánybíráskodás rendszeréről in.: Jogelméleti Szemle. 2020/2. letölthető online: http://jesz.ajk.elte.hu/2020_2.pdf

[5] Kommers Donald: The Constitutional Jurisprudence of the Federal Republic of Germany, Durham, Duke University Press, 1997, 19–20. o.

[6] Ld.: Bitskey Botond – Török Bernát (szerk.): Az Alkotmányjogi panasz kézikönyve, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2015, 159. 205. p.

[7] A jogértelmezés egyes módszereiről, különösen a nyelvtani (textualista) értelmezésről, jelentőségéről részletesebben ld.: Cservák Csaba: Jog és nyelv kapcsolata, különös tekintettel a bírói jogértelmezésre, In.: Glossa iuridica, 2014/2. szám 31-33 p.; Pokol Béla: A jog szövegrétegének határai a jogértelmezésben, In.: Jogtudományi Közlöny, 2013/3. szám, különösen 128-129. p.; Pokol Béla: Jogelmélet, Századvég, Budapest 2005.

[8] Ld.: 3/2013. (II.14.) AB határozat, Indokolás [30]; 7/2013. (III.1.) AB határozat, Indokolás [19]; 8/2013. (III.1.) AB határozat, Indokolás [19]

[9] 3/2013. (II.14.) AB határozat Indokolás [30]

[10] 7/2013. (III.1.) AB határozat, Indokolás [19]

[11] 8/2013. (III.1.) AB határozat, Indokolás [19]

[12] Ld.: Tóth J. Zoltán: A “valódi” alkotmányjogi panasz használatba vétele: az Abtv. 27. §-a szerinti panasz első két éve az Alkotmánybíróság gyakorlatában In.: Jogtudományi Közlöny 2014/5. szám, 231. p.

[13] Ld.: 3/2013. (II.14.) AB határozat Indokolás [33]

[14] Ld.: 3/2013. (II.14.) AB határozat rendelkező rész

[15] 7/2013. (III.1.) AB határozat, Indokolás [21]

[16] 8/2013. (III.1.) AB határozat, Indokolás [21]

[17] 8/2013. (III.1.) AB határozat rendelkező rész

[18] Ld.: 3268/2012. (X. 4.) AB végzés Indokolűs [27] – [28]

[19] Ld.: 3090/2019. (V. 7.) AB határozat Indokolás [16]

[20] 3094/2019. (V. 7.) AB végzés Indokolás [19]

[21] 3094/2019. (V. 7.) AB végzés Indokolás [24]

[22] 3095/2019. (V. 7.) AB végzés Indokolás [13]

[23] 3096/2019. (V. 7.) AB végzés Indokolás [9] – [12]

[24] Ld.: Tóth J. Zoltán: A “valódi” alkotmányjogi panasz használatba vétele: az Abtv. 27. §-a szerinti panasz első két éve az Alkotmánybíróság gyakorlatában In.: Jogtudományi Közlöny 2014/5. szám, 231. p.

[25] Simicskó István: Veszélyhelyzet van, KRE-DIT: A KRE-DOK ONLINE TUDOMÁNYOS, FOLYÓIRATA 2020: 1 Paper: Jogtudományi tanulmányok 2 , 8 p. (2020), 8 p

[26] Vö.  Simicskó István: A világjárvány és a hibrid hadviselés egyes összefüggései az álhíresztelések terjedésének tükrében, ACTA HUMANA: HUNGARIAN CENTRE FOR HUMAN RIGHTS PUBLICATIONS 8 : 2,. 31-42, (2020)

Lukácsi Dániel Csaba: Hatalommegosztás és közhatalmi egyensúly

  1. Állam és hatásosság

 

Az állam és vele összefüggésben a társadalom működése tekintetében szükséges annak meghatározása, hogy milyen struktúrában valósul meg a közhatalom gyakorlása. Az egyes államok ezt tipikusan alkotmányos szinten, megfelelő alkotmányos garanciák által biztosított jogi szabályok révén határozzák meg. Azon túl, hogy e szabályok alapvetően meghatározzák az állam jellegét (így különösen kormányformáját), előrevetítik annak működési hatásosságát is.

A hatásosság egy olyan komplex társadalmi intézmény esetén, mint az állam (unitas multiplex), nehezen mérhető, hiszen az államtól várt különféle „kibocsátások” céljukat tekintve gyakran egymás ellen hatnak, megszámlálhatatlan egyedi tényezőtől függnek[1], ráadásul kvantitatív módon meg sem határozhatóak minden esetben. Mindezek ellenére elvi szinten mégis létrehozhatóak olyan módszerek, amelyek elősegítik, hogy az állam megfelelő hatásossággal – azaz „hibahatáron” belül – működjön. E módszerek alkalmazásának elsődleges célja az, hogy az állam működése a társadalom számára elfogadott maradjon, azaz végső soron az állam, mint sui generis politikai, jogi és szociális tulajdonságokat egyesítő entitás megfelelő autoritással[2] rendelkezzen.

A részletekbe bele nem menve az állam legáltalánosabb céljai három fő dimenzióban értelmezhetőek meglátásom szerint: (1) politikai, (2) jogi és (3) társadalmi.

Az állam létének fő célja politikai értelemben két fogalom köré koncentrálódik: az „egység” és az „integráció”[3]. Samu Mihály a hatalom meghatározása kapcsán úgy fogalmazott, hogy annak rendeltetése „az egység biztosítása”, tehát a társadalmi integráció.[4] A cél ebben az értelemben nem más, mint a népességét egyetlen politikai nemzetté[5]kovácsolni.

Társadalmi értelemben az állam célok kétirányúak: egyrészt fel kell építeni, majd működtetni egy a hatékonyság elvének[6] is megfelelő állami intézményrendszert, amely képes az állami feladatok, közszolgáltatások hatékony teljesítésére.[7]

A jog szintjén a következő fő elvárás fogalmazható meg: az állam nevében végrehajtott emberi cselekedetek, az azok terjedelmét meghatározó aktusok maguk, és az aktusokat kibocsátó jogalanyok felhatalmazásai jogszerűek legyenek, valamint, hogy az emberek tényleges magatartása elfogadható mértékben megfeleljen az „állami rend tartalmának”.[8]

 

 

  1. Közhatalom

 

A szakirodalomban a „közhatalom” az „államhatalom” szinonimájaként jelenik meg, mégpedig tipikusan abban a kontextusban, amikor is annak „magánhatalommal” való különbözőségét kívánják hangsúlyozni[9]. Takács Péter az államhatalom kapcsán a következőképpen fogalmaz: „Az államhatalom az állami feladatok teljesítésére vonatkozó képesség, vagyis célhoz kötött és sajátos módon korlátozható (sok esetben ténylegesen is korlátozott) általános felhatalmazottság.”[10]

A fenti meghatározás feltételezi[11], hogy az „államhatalom-közhatalom” birtokosa főhatalommal rendelkezik, tevékenységét pedig legitim kényszer birtokában végzi.

A fent körvonalazott szakirodalmi fogalomhasználat azonban nem vesz figyelembe számos társadalompolitikai jelenséget, amelyek döntő befolyással lehetnek az állam döntéshozatali mechanizmusára. Ilyen jelenségek lehetnek – a legjelentősebbeket kiemelve – a gazdasági szereplők lobbi tevékenységei, a civil szféra érdekérvényesítő tevékenységei, vagy a média befolyásoló szerepe.[12] E jelenségek azonban oly módon szólnak bele az állami döntéshozatali folyamatokba, azaz az államhatalmi gépezet működésébe, hogy formálisan nem részei az állam intézményrendszerének, s mint ilyenek nem részei az állami főhatalomnak, nem rendelkeznek állami legitim kényszer-eszközökkel, tehát nem tárgyalhatóak az „államhatalom” fogalmi körében.

E nem elhanyagolható társadalompolitikai jelenségek okán fontos lenne a „közhatalom” fogalmának bizonyos szintű elválasztása az „államhatalom” fogalmától oly módon, hogy a „közhatalom” az „államhatalom” fogalmi körén túl vegye figyelembe az államon kívüli társadalompolitikai tényezőket is. Az elhatárolás alapja pedig az állami szintű közérdekű döntéshozatalban való közvetlen vagy közvetett részvétel lehetne. Eszerint a „közhatalom” részese lenne minden olyan természetes- vagy jogi személy, aki befolyásolási képességgel rendelkezik az állami szintű közérdekű döntéshozatal tekintetében, azaz tartalmát tekintve politikai hatalommal[13] rendelkezik. A „közhatalom gyakorlása” pedig annak az alkotmányos rendjét jelentené, amelyben meghatározottak és – a demokratikus társadalmi részvétel igényeinek is megfelelően – elosztottak az általános döntéshozataltól a konkrét végrehajtásig terjedő állami szintű feladatok. E megoldás nem függetlenítené egymástól a „közhatalom” és az „államhatalom” fogalmait, ugyanakkor dogmatikailag tisztább helyzetet teremtene az államon kívüli társadalompolitikai szereplők tekintetében.[14]

 

 

III. Közhatalom-gyakorlás, hatásos állam

 

Az állam hatásosságának talán legproblematikusabb kérdésköre annak politológiai dimenziója: nevezetesen egy olyan állam létrehozása, amely képes népességét egységes politikai nemzetté integrálni. E dimenzió – a modern alkotmányosság keretei között – megköveteli ugyanis a közhatalom gyakorlásának egyensúlyát, nevezetesen azt, hogy az állam működése morálisan és materiálisan is a népesség egészének közös ügye legyen. Ez tehát egy kölcsönösségi viszonyt feltételez az állam és népessége között: az állam működése, valamint az e mögött rejlő motivációk és célok a népesség által determináltak és – ezzel is összefüggésben – általánosságban véve elfogadottak. Ez az állapot egyaránt megköveteli, hogy az állami szintű döntéshozatal megfelelően legitim legyen, ugyanakkor ne kerüljön veszélybe a kormányzóképesség.

Mindezek alapján levonható a következtetés: a hatásos állam, kiegyensúlyozottan korlátozott állam. Természetesen a hatásosságnak egészen új aspektusai merülnek fel a veszélyhelyzet problémái közepette.[15]

 

 

  1. Korlátozott hatalom

 

A politikai hatalom aspektusából kiindulva számos hatalom verseng az érdekérvényesítés során, és ezek a hatalmak eltérő és folyamatosan változó erőviszonyok között léteznek. A modern állam egyik oldalról e hatalmi versengés intézményesített környezete[16], amely egyben biztosítani hivatott, hogy egyik politikai hatalom se kerüljön túlzottan erőfölényes helyzetbe[17], másik oldalról pedig maga is az egyik, mégpedig a legerősebb politikai hatalom, amelynek azonban valamennyi releváns politikai hatalom valamilyen formában a részese. A modern állam tehát már önmagában valamiféle közhatalmi egyensúly megteremtését kell, hogy célozza. Ez végső soron minden politikai hatalom érdeke, hiszen amennyire célja a politikai hatalomnak, hogy érdekeit maradéktalanul érvényesítse, ezzel összefüggésben az is érdeke, hogy léte ne kerüljön veszélybe egy esetleges túlzottan egyoldalú politikai erőfölény révén.

A hatalomkorlátozásnak erős morális alapjára Bibó István is rávilágított, amikor akadémiai székfoglalójában a hatalomkoncentráció demoralizáló hatásáról, zsarnoki természetéről értekezett[18].

A modern államok tekintetében legjelentősebb hatalomkorlátozási elvek az alábbiak:

  1. a demokratizmus,
  2. a jogállamiság, valamint
  3. a hatalommegosztás.

 

V.1. Demokrácia elv

 

A francia forradalom mögött álló szellemi tőke jelentős változásokat hozott a XVIII-XIX. század fordulóján. Ennek az időszaknak kétségtelenül az egyik legjelentősebb államelméleti eredménye Jean-Jacques Rousseau népszuverenitás eszméje[19], amelynek központi gondolata, hogy a főhatalmat az uralkodó helyett a népnek kell gyakorolnia[20]. E gondolat jelentőségét az a kiinduló tézis adja, hogy egy adott társadalomban minden ember morális[21] és jogi[22]értelemben egyenlő, ennek eredményeként a társadalomban nem létezhetnek urak és alattvalók, nem létezhet a nép fölött álló szuverén, a közhatalmat egységesen a nép birtokolja és – társadalmi szerződés alapján – gyakorolja.

A forradalmat követő káosz és vérengzés azonban hamar megmutatta, hogy a tiszta népuralom ugyanúgy torkollhat zsarnokságba, mint egyetlen despota uralma. James Madison, az Amerikai Egyesült Államok 4. elnöke, az egyik ún. Alapító Atya az 1787-ben megalkotott amerikai alkotmány védelmében írt egyik értekezésében kifejezetten a többség elnyomása miatti veszély okán érvel a köztársaság általuk elképzelt modellje mellett a tiszta demokrácia ellenében.[23]

A demokrácia elv alapvetően tehát nem a nép közvetlen uralmát jelenti, hanem zsinórmérték a legitimáció, a közérdekűség, a részvétel és az átláthatóság tekintetében.

A rousseau-i népszuverenitás eszméje ma egyaránt jelenti a hatalomgyakorlás néptől származó alkotmányos felhatalmazottságát és bizonyos fokú társadalmi elfogadottságát, valamint azt, hogy minden állami hatalomnak[24]visszavezethetőnek kell lennie a népre (demokratikus legitimáció).[25] Minél jelentősebb hatalomról van szó, a néppel való kapcsolat annál erősebb kell hogy legyen. Ennek megfelelően a legfőbb döntéshozó szervek tipikusan közvetlenül nyerik hatalmukat a néptől választások útján. Parlamentáris rendszerek esetén[26] minden más állami hatalom közvetett módon a legfőbb döntéshozó szerven keresztül nyeri el hatalmát, míg félprezidenciális[27], vagy prezidenciális[28]rendszerek esetén a végrehajtó hatalom egyes részei is rendelkeznek közvetlen demokratikus legitimációval.

A demokratikus legitimáció egyenes következménye a többségi akarat dominanciája. Ahogy fentebb utaltam rá, a korlátok nélküli többségi akarat is könnyedén lehet zsarnoki, így a demokrácia elvének szükségképpen tartalmaznia kell valamilyen formában a kisebbségi akarat védelmét, illetve becsatornázását az állami döntéshozatali, valamint ellenőrzési folyamatokba. Ennek megfelelően számos megoldás alakult ki a kisebbségi érdekek védelmében. A teljesség igénye nélkül ide tartoznak a törvényhozó, valamint végrehajtó hatalmak meghatározott időközönkénti újra választása,[29] vagy éppen megkettőzése,[30] a választási rendszerek arányosítása,[31] a végrehajtó hatalom politikai felelőssége,[32] vagy akár az olyan főleg a parlamenti jog körébe tartozó megoldások, mint az ellenzék részvétele a parlamenti bizottságok munkájában, és így tovább. Az alapvető cél a többség és kisebbség alapvetően együttműködő partneri viszonya,[33]amelyhez a jog adta lehetőségeken túl, megfelelően fejlett politikai kultúra is szükséges.

A demokrácia elv következő fontos eleme, hogy az állam minden aktusának a közérdeket kell szolgálnia. Lőrincz Lajos a közigazgatás működése kapcsán foglalja össze közérdekűség tartalmát. A közérdek fogalma a többségi érdek és a kisebbségi érdekek megfelelő harmonizálásának eredménye, amely térben és időben is relatív, más szavakkal „a számban, időben és térben eltérő érdekek szintézise”.[34] Magából a fogalomból látszik, hogy a közérdek egzakt módon nem meghatározható, hiszen adott kérdésben számos területi érdek, szinte megszámlálhatatlan részérdek feszülhet egymásnak, nem beszélve arról, hogy az adott időben széleskörű támogatást élvező döntés, később teljesen elveszítheti támogatottságát. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a népakarat adott esetben ellenkezhet saját objektív szükségleteivel (pl. oltásellenesség jelensége). Az államnak alapvetően a legitimitása forrását jelentő népesség artikulált érdekeit szem előtt tartva kell működnie, ugyanakkor nem elvitatható jogi és morális felelőssége van a népesség objektív szükségleteinek kielégítése tekintetében is, hiszen biztosítania kell a társadalmi rendet, amelynek a részelemei többek között a társadalmi együttélés legfontosabb szabályainak meghatározása, a színvonalas közoktatás biztosítása, a közegészség fenntartása, a társadalmi egyenlőtlenségek elharapózása elleni küzdelem, és így tovább.

A rousseau-i népszuverenitás eszme további fontos hozománya, hogy a modern állam működtetése nem egy kiváltságos társadalmi réteg előjoga, hanem abban bárki részt vehet. Ez a rézvételi lehetőség az adott állami hatalom minőségétől, a betölteni kívánt pozíciótól függően alapulhat a polgár kiemelkedő politikai kvalitásain és ambícióin,[35]vagy – az állam által megszervezett, mindenki számára egyaránt elérhető közoktatás hozományaként – szakmai felkészültségén. Mindehhez szorosan kapcsolódik, hogy a társadalmat érintő legfontosabb döntések meghozatalában, illetve az állam működésében államon kívüli szereplők, azaz államon kívüli politikai hatalmak is szerepet játszhatnak (ún. részvételi demokrácia).[36]

 

V.2. Jogállamiság

 

Horváth Barna Jogszociológia című művében a hatalom és jog viszonyát tárgyaló szakaszban amellett foglal állást, hogy a jog a legfőbb társadalmi hatalom előfeltétele,[37] és egyben annak korlátja.[38] A szubjektív hatalmi helyzetek[39] egyre kiterjedtebb társadalmi hatalommá történő objektiválódása mindinkább bonyolultabb és szerteágazóbb társadalmi normák létét igényli,[40] azonban a fokozatosan átfogóbbá váló társadalmi hatalom az ezzel párhuzamosan differenciálódó jog révén veszít „erejéből”, „feloldódik” a jog szupremáciájában.[41] Ezen absztrakt rendező elv ugyanakkor csak abban az esetben igaz, amennyiben materiális értelemben fogjuk fel a jog fogalmát.

Azt az állapotot, ahol a legfőbb társadalmi hatalom már a jog uralma alatt áll, Horváth Barna polyarchiának nevezte el.[42] A jogirodalom a jog, a törvények uralmának állapotát a jogállam, jogállamiság elve alatt tárgyalja. Többen megpróbálták meghatározni a jogállamiság fogalmát, ez azonban nem sikerült, ugyanakkor a fogalomhasználat szokásos jellegét tekintve erre talán nincs is szükség. A jogállamiság általában a zsarnokság, az önkény, a totális állam ellentét párja. E kontextusban a joguralom nem egyszerűen a hatalom megszelídítésének vagy az állami gazdaságirányítás kizárásának a technikája, hanem olyan intézmény-, elv- és szabályrendszer, amely meg kívánja őrizni a magántársadalom és a magánember autonómiáját.[43]

A jogállamiság elve alapvetően három fejlődési ív mentén kialakult koncepciók szerint mutatható be:

  1. a német nyelvterületen az ún. Rechtsstaat (jogállam),
  2. az angolszász világban kialakult ún. rule of law (a jog uralma), valamint
  3. a francia etat de droit.[44]

 

Az angolszász rule of law doktrína biztosítja elvi szinten a common law érvényesülését azáltal, hogy a hagyományon alapuló jogelveket, jogtételeket, a materiális jogot a formális jog, ezzel együtt pedig a mindenkori politika fölé helyezi. E koncepcióban a formálisan elfogadott törvényt a common law esetjoga igazolja, amely tehát csak a common law szűrőjén átjutva válhat ténylegesen joggá.[45] E felfogásban jog „a társadalom igazságos szabálya, amely a szabadságot határozza meg, s az jogos, ami igazságos”.[46] Az „igazságos” fogalma jelen esetben egyaránt jelenti magát a materiális jogot, azaz a hagyomány útján évszázadok alatt a legmagasabb fokú objektivációt elért magatartásszabályok összességét, valamint e jog azon elvét, amely szerint a materiális jog mindenkire egyaránt irányadó és kötelező.

Dicey szerint a rule of law doktrínája hármas jelentéssel bír: (1) a common law elsődlegessége kizárja a kormány részéről megnyilvánuló önkényt; (2) a rule of law a törvény előtti egyenlőségen keresztül kizárja annak lehetőségét, hogy bárkit kivegyenek a rendes bíróságok illetékessége alól; (3) a rule of law annak kifejezését is szolgálja, hogy az alkotmányjog szabályai nem forrásai, hanem következményei a bíróságok által meghatározott és elismert egyéni jogoknak.[47]

A rule of law doktrínájának és a common law felsőbbségének elismerése sok évszázados fejlődési folyamat eredménye. Már Edward Coke 1610-ben a Bonham ügyben hozott ítéletében kimondta, hogy bizonyos esetekben a common law-val ellentétes törvény érvénytelen.[48]

A fentiekkel merőben más alapokon nyugvó koncepció a német modell, amely elsősorban az ún. Polizeistaat(rendőrállam) ellenében született meg a XIX. század első felében. A német jogirodalom alapvetően két oldalról közelítette meg a jogállam fogalmát: ún. formális, valamint materiális értelemben.[49]

Friedrich Julius Stahl formális értelemben vett jogállam-koncepciójának alapja, hogy egy norma kötelező ereje – tartalmától függetlenül – kizárólag létrejöttének formalizált szabályosságában rejlik, ezzel összefüggésben pedig szigorú jogforrási hierarchiába illeszkedik. Ennek megfelelően az állam sem törvényes alap nélkül, sem pedig a törvény ellenében (contra legem) nem avatkozhat be a magánszférába.[50] E tisztán formalizált felfogást azonban már a XIX. században, majd pedig különösen a két világháború között számos kritika érte, legkésőbb a II. világháború után pedig mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy e felfogás önmagában nem tartható.[51] Szükséges, hogy a jog bírjon erkölcsi, morális alapokkal: a jog, mint az emberi együttélés általános elrendezése tekintetében döntő szerepe van az „igazságosság” (Gerechtigkeit) terminusának. Erre alapozva fogalmazta meg Gustav Radbruch formuláját, amely szerint, ha már a törvény és az igazságosság között elviselhetetlen mértékű az ellentmondás, akkor a törvénynek meg kell hátrálnia az igazságosság előtt.[52] Amíg a formális értelemben vett jogállam – bár nélkülözhetetlen biztosítékokat tartalmaz – önmagában csak korlátozottan véd a hatalom esetleges önkényével szemben, addig a materiális jogállam azon értékeket és ezek intézményes garanciáit is magában foglalja, amelyek az emberek alapvető érdekeinek valóban hatékony megóvására képesek.[53]

Robert von Mohl máig ható materiális jogállam-koncepciójának kiinduló pontja, hogy a főhatalommal rendelkező állam léte szükségszerű, célja pedig a társadalmi rend fenntartása, amelyhez a legfontosabb eszköz a jog. A jog azonban nem csak az állam eszköze, hanem az egyén döntési és cselekvési szabadságának biztosítéka is.[54] Mohl szerint az állam résztvevőinek sajátos jogai a jogállamban (1) a törvény előtti egyenlőség, (2) a meg nem tiltott életcélok felé törekvés, (3) a közügyekben való egyenlő szintű részvétel lehetőségének biztosítása, (4) a személyes szabadság, (5) a gondolatok közlésének szabadsága, (6) a mások jogait tiszteletben tartó vallásszabadság, (7) a helyváltoztatás joga, valamint (8) az egyesülés szabadsága.[55]

A fentiekhez képest is más módon közelítette meg a jogállam fogalmát a francia konstitucionalizmus tanából kinövő etat de droi.[56] E koncepcióban a jogállam fogalma összefonódik az alkotmányosság fogalmával, amelynek egyik legfontosabb összetevője a hatalommegosztás tana. E koncepciónak megfelelően jogállam az, amelyben az elválasztott és kiegyensúlyozott klasszikus államhatalmak alkotmányosan, azaz a jog által megszabott hatáskörükön belül jogszerűen működnek. Fontos tényezője az etat de droi felfogásnak – szemben a rule of law doktrína Dicey által összefoglalt koncepciójával – a rendes bíróságoktól elkülönülő közigazgatási bíráskodás.[57]

A három jogállam koncepció tartalmát és eltéréseit elemezve Varga Zs. András a következőképpen fogalmazott: „Radikális egyszerűsítéssel talán azt lehet kijelenteni, hogy a francia válasz az intézményi megoldást (hatalommegosztás), az angol a független jogalkalmazó bíróságok előtti elvileg korlátlan vitathatóságot, míg a német a szubsztantív szabadságjogok érvényesítését látja nélkülözhetetlennek.”[58]

 

V.3. Hatalommegosztás

 

A hatalommegosztás– bár bizonyos elemei már az antik filozófiából sem ismeretlenek – a felvilágosodás korának eszméje, amely mára a modern állam alapvető rendező elve lett, amely szorosan kapcsolódik a demokrácia és a jogállamiság elvéhez, és amely így a demokratikus jogállamok egyik kiemelt attribútuma. A klasszikus hatalommegosztás teoretikusasainak (Locke, Montesquieu, Madison, Tocqueville, Constant) művei alapján egészen jól kivehetőek azok a fő kontúrok, amelyek kiemelik klasszikus hatalommegosztás tanának lényegét. A hatalommegosztás célja minden esetben a szabadság biztosítása az állami önkénnyel, zsarnoksággal szemben,[59] és mint ilyen szorosan kapcsolódik a demokratizmushoz. Fő eszköze a klasszikus államhatalmak funkcionális elválasztása. E rendszerben ugyanakkor nem pusztán a fő állami funkciók és hatáskörök elválasztásáról van szó: olyan plurális politikai rendszert kell kialakítani, ahol nem válhat dominánssá egyetlen politikai érdek sem. Ennek megfelelően a fő állami funkciók elválasztása kiegészül a törvényhozó hatalom megosztásával, a fő államhatalmak egymást korlátozó és fékező konkuráló hatásköreinek kialakításával[60], az államhatalmi pozíciók temporális megosztásával, az államhatalom bizonyos fokú területi megosztásával, valamint az államhatalmakat korlátok közé szorító ellenőrző hatalmak szükségével (lényegében alkotmánybíráskodó bírói hatalom, vagy éppen constanti királyi hatalom). Ahhoz pedig, hogy mindez ne csupán valamiféle utópisztikus elképzelés maradjon szükséges, hogy a hatalommegosztás az állam működésének törvényes rendjében ténylegesen is érvényesüljön, kikényszeríthető legyen.[61]

A hatalommegosztás komplex fogalom tehát, amely magában foglalja a hatalmak elválasztását, az állami feladatok hatalmak közötti megosztását, valamint a hatalmak egyensúlyi helyzetének kialakítását. Ilyen értelemben a hatalommegosztás annak az eszménye, hogy miként lehet az államhatalmak alkotmányos és törvényes elrendezésével kizárni a zsarnokságot,[62] biztosítani az állami önkénytől mentes szabadságot.[63]

A hatalommegosztás elve tovább bontható jogi, valamint politológiai szinten[64], ahol előbbi a közvetlenül az államhatalom gyakorlásának alkotmányos szinten lefektetett jogi feltételrendszerét, míg az utóbbi a valódi, de folyamatosan változó politikai hatalmak közhatalomhoz és egymáshoz való viszonyát jelenti. A két szintet komplexen[65], együtt érdemes szemlélni, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a politikai viszonyok kiüresíthetik a jog szintjén kialakított hatalommegosztást[66], vagy éppen újabb, a jog szintjén nem létező hatalmi tényezőket hozhatnak létre[67].

 

V.3.1. A hatalommegosztás statikája: funkcionális hatalommegosztás (separation of powers), vertikális hatalommegosztás (distribution of powers)

 

Az antik gondolkodók – pl. Platón, Arisztotelész, Polübiosz vagy éppen Cicero – ránk maradt munkáiból látható, hogy már az ókorban megjelent az igény a hatalomgyakorlás természetének feltárására, a legfontosabb hatalmi funkciók valamiféle körülírására.[68] A hatalommegosztás elvének klasszikusai tudatosan építettek az antik műveltségre[69], így nem véletlen az sem, hogy Montesquieu hatalmi triásza – ti. törvényhozás, végrehajtás és igazságszolgáltatás – teljesen megfeleltethető Arisztotelész funkcionális felosztásával[70].

Az ún. funkcionális hatalommegosztás kiindulópontja az államhatalmi funkciók szervezeti elválasztásán, hatáskörök megfelelő, egyensúlyi helyzetet teremtő megosztásán alapuló mérsékelt államhatalom-gyakorlás. E megoldás lényege egyrészt, hogy az egyes államhatalmi tényezők meghatározott – eltérő feladatokat és működési struktúrát igénylő – államhatalmi funkciók mentén csoportosulnak, másrészt az egyes államhatalmi tényezők önkényesen nem gyakorolhatnak más államhatalmi tényezőkhöz tartozó feladatokat, hatásköröket.

A felvilágosodás óta végbement fejlődés következtében az addig alapvetően passzív állam a társadalmi-gazdasági élet egyre aktívabb szereplője lett, amelynek következtében a hagyományos imperatív-normatív állami eszközök már kevésnek bizonyultak a kibővült állami funkciók ellátására[71]. Ilyen új funkciók a teljesség igénye nélkül: társadalombiztosítás, egészségügyi ellátórendszer, szociális rendszer, közoktatási rendszer, tömegközlekedési hálózat, gazdaságszervezés-versenyszabályozás, és így tovább. Ennek megfelelően a modern államoknak ki kellett építeniük a hatékonyság elvének megfelelő bürokratikus intézményrendszerüket, a közigazgatást. A szolgáltató közigazgatás kiépülésével a mindennapi állami feladatvégrehajtás többé-kevésbé automatikussá vált („adminstrative state”), amellyel összefüggésben a végrehajtás, azaz a társadalom szervezése és irányítása, ketté vált politikai- és adminisztratív végrehajtásra.[72] A politikai végrehajtás – kormányformától függő mértékben – részt vesz a politikai döntéshozatalban, szerepe leginkább a tervezés, legitimációteremtés és integráció fogalmakkal írható le, míg az adminisztratív végrehajtás nem része a politikai döntéshozatalnak szerepe leginkább a másodlagos integráció és az igazgatás maga.[73] Látható, hogy az arisztotelészi végrehajtás letéteményese lényegében a közigazgatás lett. A közigazgatás azonban nem csupán végrehajt; a politikai döntések racionalitása mindig korlátozott, hiszen véges nagyságú erőforrásokra építve, adott valóság körülményei között kell érvényesülniük: a politikai cselekvés lehetőségeit a közigazgatási cselekvés lehetőségei határozzák meg. Mindez fokozottan érvényesül, ha figyelembe vesszük, hogy a politikai döntések előkészítője is, alapvetően, maga a közigazgatás lett. Ez kölcsönös függőséget teremt, ahol mindkét fél létérdeke a kooperáció. Világos tendencia azonban – ahogy arra Sári János is felhívta a figyelmet –, hogy a közigazgatás létező és nélkülözhetetlen feladatainak gyakorlása lépésről-lépésre szűkíti a politikai cselekvés mozgásterét; még a teljesen lojális közigazgatás is korlátozza a politikai döntéshozatalt.[74]

E tendenciával párhuzamosan – először az Egyesült Államokban, majd fokozatosan Európában is – megjelentek olyan közigazgatási szervek, állami ügynökségek, amelyeket különböző okoknál fogva kivontak a politikai végrehajtó hatalom irányítása alól.[75] E bizonyos fokú függetlenséggel, autonómiával rendelkező szervek kevésbé alávetettek a politikai szempontoknak, hangsúlyosabban képviselhetik belső szempontrendszerükből származó érdekeiket. Különösen igaz ez olyan szervek, állami ügynökségek esetén, amelyek jogalkotó hatáskörökkel is rendelkeznek.[76]

A bírói hatalom a klasszikus hatalommegosztás rendszerében is fontos szereppel bírt (különösen annak többi hatalomtól való függetlensége vonatkozásában), igazi jelentőségét azonban az adminisztratív végrehajtás térnyerésével nyerte el. A közigazgatást meghatározó, a hatékonyság elvéből fakadó célorientáltság szükségessé tette, hogy a bírói hatalmat meghatározó jogszerűség ne csupán a bűnelkövetőkkel szembeni eljárásokban vagy a magánszemélyek egymás közötti jogvitájában érvényesüljön. E szükség életre hívta a végrehajtási aktusok bírósági felülvizsgálatát, azaz a közigazgatási bíráskodást, amely arra lett hivatott, hogy az adminisztratív végrehajtást a jogszerűség keretei közé kényszerítse.[77] Az ítélkezési funkció bővülésével a klasszikus hatalommegosztás rendszerében kiemelt függetlenségi igény is markánsabb lett.

A hatalommegosztás elvének törzsét kétségtelenül annak funkcionális megközelítése adja, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az államhatalom gyakorlása vertikálisan, azaz területi alapon is megosztható. E vertikális hatalommegosztásnak alapvetően három aspektusa különíthető el: a szövetségi állam tagállamainak, az ún. regionális államok autonóm területeinek alkotmányjogi helyzete és a helyi-területi önkormányzatoknak. E tanulmányban nem térünk ki részletesen arra, hogy a globalizmus[78] korában az államok közötti hatalommegosztás, illetőleg a nemzetek feletti szuverenitás kérdése is felmerülhet.

A szövetség államok jellemzője, hogy az állami autoritás nem központi szinten koncentrálódik, hanem megoszlik a tagállamok között, amelyek így egyrészt alkotmányos szinten rögzített és bírói kontrollal biztosított[79] szervezeti és hatásköri önállósággal bírnak[80], másrészt részesei – tipikusan a szövetségi elven szervezett kétkamarás parlamentek révén – a szövetségi szintű döntéshozatalnak. Bár a szövetségi szerkezetet nem lehet pusztán az alkotmányos intézményekkel megrajzolni[81], annyi talán mégis elmondható, hogy egy jól kiépített szövetségi rendszer képes lehet egyensúlyi helyzetet teremteni az összállami és tagállami érdekek között.

Sajátos a regionális, azaz a decentralizált unitárius államok helyzete. Az ilyen módon szervezett államokban erős autonómiával rendelkező területek találhatóak, amelyek helyzete hasonló a szövetségi tagállamok helyzetéhez, nagyfokú függetlenséggel rendelkeznek a központi kormányzattal szemben.[82] Meglehetősen nehéz lenne pontosan meghatározni, hogy – az adott állam saját önmeghatározásán túl – mi az a lényeges különbség, amely a regionális államot megkülönbözteti a szövetségi államtól, ennek fejtegetése túlfeszítené e fejezet témáját.

Az önkormányzatiság nem tartozik a klasszikus hatalommegosztás elvéhez, azzal éppen ellentétes, hiszen annak történelmi gyökerei az uralkodó által osztott kiváltságokhoz köthetőek, továbbá nem kötődött hozzá alkotmányjogi értelemben olyan szervezeti és hatásköri autonómia, amely ne a szuverén uralkodó döntésétől függött volna.[83] Ahogy arra utaltam, Constant „municipális” hatalma sem hozott e területen érdemi változást, és bár mégis valahol továbblépett a klasszikus értelemben vett funkcionális hatalommegosztás intézményi elrendezésén, az önkormányzatiság nem válhatott önálló hatalmi tényezővé. Ugyanakkor Sári János utal bizonyos pluralista megközelítésekre, ahol a társadalmi-, gazdasági-, intézményi mozzanatok az önkormányzatok révén egyfajta „közösségi hatalomban” („community power”) egyesülnek, a központi hatalmat befolyásoló, ellensúlyozó tényezővé válnak.[84]

 

V.3.2. A hatalommegosztás dinamikája: politikai értelemben vett hatalommegosztás

 

Már a felvilágosodás gondolkodói az adott történelmi helyzet szerinti társadalmi háttérrel együtt szemlélve alkották meg elméleteiket, tudatosan számoltak a kor politikai összetételével, az egyes hatalmak közötti viszonyokat ennek megfelelően osztották meg;[85] valóságos társadalmi csoportok, rendek politikai érdekei és törekvései húzódtak meg az új hatalmi struktúrák mögött.[86] A felvilágosodás és polgárosodás korától, különösen a népszuverenitás eszméjének elterjedésétől egyre inkább általánossá vált, hogy a közhatalom gyakorlása az egész társadalom ügye. Ebből következően a közhatalom gyakorlása fokozatosan transzparenssé és nyitottá vált. A törvényhozás több évszázados fejlődési folyamat révén a népképviseleti elv terjedésével egyre inkább a társadalmat, ezzel együtt pedig az egyes politikai érdekeket reprezentáló fórum lett. E fejlődési folyamat egyik hozománya a politikai párt, mint társadalmi intézmény, amelynek XXI. századig lezajló fejlődésének eredménye az ún. kartellpártok, vagy más kifejezéssel hivatalos politikusok pártjainak elterjedése lett. E pártok jellemzően elszakadtak az egyes társadalmi csoportoktól, céljuk pedig a minél nagyobb szavazóbázis kiépítése lett.[87] Ahogy arra Takács Albert is rámutatott, a modern tömegpártok monopolizálták a politikai akaratképzést, a parlamentek pedig egyre inkább de facto pártképviseleti intézménnyé váltak.[88] Különösen parlamentáris rendszerek esetén mindez a pártok politikai hatalommegosztásához, a kormányzótöbbséget alkotó párt(ok) és az ellenzékben lévő párt(ok) versengő szembenállásához vezetett.[89] Politikai értelemben az ellenzék a mindenkori kormányzótöbbség féke és ellensúlya,[90] amely – mint valamiféle „minősített kisebbség” – ilyenformában sajátos hatalommegosztási tényező.[91]

A fenti folyamat pedig magával hozta az egyéb érdekegyesületek, érdek-képviseleti csoportok elterjedését, megerősödését is.[92] A párképviselet „fogyatékosságai kezdtek határozott és állandósult formát ölteni”, mindez pedig legitimációs válságot eredményezett. A kezdetben illegális formában kibontakozó jelenség elismert érdekérvényesítési forma lett. Bár a civil érdekérvényesítő formák kialakulása a pártokéval lényegében azonos okokra vezethető vissza, jelentős különbségek vázolhatóak fel: míg a pártok összetett érdekek mentén – egyensúlyozva a különféle részérdekek között – a hatalom megszerzésére, megtartására törekednek, „s éppen ez teszi tevékenységüket sui generis politikai cselekvéssé”, addig a civil érdekcsoportok célja nem a hatalom megszerzése (legfeljebb az államhatalom számukra megfelelő irányú befolyásolására), hanem bizonyos körülhatárolható partikuláris érdekek érvényesítése.[93]

Ha e jelenséghez hozzávesszük az elmúlt évszázadok rohamos gazdasági, valamint információtechnológiai fejlődés eredményeként kialakuló komoly befolyással bíró hatalmi gócokat, látható, hogy az egyes társadalmakban számos az államon kívüli politikai hatalom igényel beleszólást az állami döntéshozatali folyamatokba. E politikai hatalmak azonban nem részesei az állami intézményrendszernek, nincs mögöttük állami legitim kényszer, így a funkcionális hatalommegosztás körében nem tárgyalhatóak.[94]

Visszatérő vita tárgya hazánkban is, hogy az államon kívüli politikai hatalmak milyen módon vegyenek részt az állam döntéshozatali mechanizmusában.[95]

 

 

  1. Közhatalmi egyensúly

 

Ahogy utaltam rá, az állam hatásossága összetett és számos egyedi tényező által befolyásolt fogalom, így nem írható le a tökéletesen működő állam univerzális receptje, de számos a jog- és államtudomány által kimunkált elv és módszer áll a mindenkori alkotmányozók kezében egy megfelelően kiegyensúlyozott mérsékelt állam kialakításához. A világ azonban az államok tekintetében sem statikus, hanem rendkívül bonyolult, folyamatosan változó körülmények összessége, amelyhez az államoknak – és egyidejűleg az állami hatásosság módszereinek – alkalmazkodniuk kell, ehhez pedig igénylik a tudomány támogatását.

[1] Adott társadalom összetétele, gazdaság állapota, fejlődési irányai, népesség műveltségi, vagyoni helyzete, politikához és államhoz való hozzáállása, és így tovább.

[2] Az autoritás fogalma nagyrészt a tekintély, a hatalom, ill. a jogszerű hatalom fogalmaival írható le. Ld. Takács Péter (et al.): Államelmélet, Fejezetek és előadások az állam általános elmélete köréből. Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 2015, 245-249.

[3] A politikai egység megteremtésének két nézőpontját jeleneti meg Carl Schmidt és Rudolf Smend munkássága. Schmidt a konfliktus (barát-ellenség), míg Rudolf Smend a konszenzus oldaláról közelítette meg a társadalmi integrációt. Ld. Takács Péter (2015) i.m. 163-173.

[4] Samu Mihály: Hatalomelmélet, különös tekintettel az államra. Korona Kiadó, Budapest, 2000, 46.

[5] Politikai nemzet: Jogi értelemben alapvetően az állampolgárok összessége, amely az állampolgári jogviszonyon alapul. Az állampolgárság természetével kapcsolatban ld. Bruhács János: Nemzetközi Jog II. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2011, 153-158.

[6] Hatásosságról beszélhetünk közgazdasági értelemben, és mondhatjuk, hogy egy állam akkor hatékony, ha az elérni kívánt cél és az ahhoz szükséges ráfordítás megfelelő arányban van, azaz beáll a költségvetési egyensúly. A hatékonyság elvéről ld. Lőrincz Lajos: A hatékony állam. Magyar Közigazgatás, 2005/8. szám, 449-453.

[7] A közigazgatás hatékonyságáról ld. pl. Lőrincz Lajos: A közigazgatás alapintézményei. HVGORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2010, 80-84.

[8] Kelsen, Hans: Az államelmélet alapvonalai. (ford. Moór Gyula) Bíbor Kiadó, Miskolc, 1997, 31.

[9] Ld. Takács Péter (2015) i.m. 261.; Visegrády Antal: Államtan. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2004. 50.; Szilágyi Péter: Jogi Alaptan.ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2011, 192.

[10] Takács Péter (2015) i.m. 261.; vö. Kelsen i.m. 34, 45-54.

[11] Ld. Takács Péter (2015) i.m. 260-270.

[12] Vö. Simicskó István: A világjárvány és a hibrid hadviselés egyes összefüggései az álhíresztelések terjedésének tükrében. Acta Humana, 2020/2. szám, különösen 40.

[13] A politikai hatalom fogalmához ld. Bihari Mihály: Politológia, A politika és a modern állam, Pártok és ideológiák. Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest, 2013, 277.

[14] A továbbiakban a „közhatalom”, valamint az „államhatalom” fogalmakat a fent leírtaknak megfelelő tartalommal alkalmazom.

[15]  Ld.  Simicskó István: Veszélyhelyzet van, KRE-DIT: A KRE-DOK ONLINE TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA 2020 : 1 Paper: Jogtudományi tanulmányok 2., (2020), 8.

[16] Leginkább a demokratikus legitimációval rendelkező népképviseleti törvényhozó szerveken keresztül.

[17]Egy köztársaságban nagyon fontos, hogy a társadalmat ne csupán a vezetők zsarnoksága ellen oltalmazzák, hanem hogy a társadalom egyik részének is védelmet nyújtsanak a másik rész igazságtalan eljárásával szemben. […] Ha a többséget valamilyen közös érdek egyesíti, akkor a kisebbség jogai nem lesznek biztonságban.” Madison, James, in. Hamilton, Alexander (et al.): A föderalista, Értekezések az amerikai alkotmányról.(ford. Balabán Péter) Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998, 383.

[18] Bibó István: Az államhatalmak elválasztása egykor és most. In Válogatott tanulmányok. Második kötet, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986, 371.

[19] Ld. Rousseau, Jean-Jacques: Társadalmi szerződés vagy a politikai jogtudomány alapelvei. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest-Kolozsvár, 2001, I. Könyv, VI-VII. fejezet

[20] Takács Péter (2015) i.m. 297.

[21] Ld. Rousseau i.m., I. Könyv, IV. fejezet

[22] Ld. Rousseau i.m., I. Könyv, VI. fejezet

[23] „Vagy meg kell akadályozni, hogy egy többségben lévő csoportban egyidejűleg egyazon szenvedély vagy érdek váljék uralkodóvá, vagy pedig azt kell lehetetlenné tenni, hogy a többség, amelyben együtt jelentkezik az ilyen indulat vagy érdek, létszámánál és helyi körülményeinél fogva elnyomó praktikákat tudjon összehangolni és véghez vinni.” Madison, James, in Hamilton i.m., 96.

[24] Az állami hatalom az államhatalomból a hatalommegosztás révén részesülő hatalom.

[25] A legitimáció mibenléte az államtudományok egyik alapvető kérdésköre, amely egy többdimenziós, komplex, dinamikusan változó jelenség. Ld. erről pl. Boda Zsolt: Legitimitás, bizalom, együttműködés. Kollektív cselekvés a politikában. Argumentum, MTA TKPI, Budapest, 2013. 67-96. o.

[26] Pl. Egyesült Királyság, Magyarország, Németország, Ausztria, stb.

[27] Mintaállama Franciaország.

[28] Pl. Amerikai Egyesült Államok, Brazília, Törökország, stb.

[29] Előfordulhat a törvényhozás tagjainak eltérő időközönkénti, ún. rotációs rendszerben történő választása; klasszikus mintapélda az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa.

[30] A kétkamarás parlamentek, valamint a félprezidenciális rendszerek esete.

[31] Az arányos (proporcionális) választási rendszerek célja a törvényhozás összetételének a társadalom politikai összetételéhez történő igazítása, ezáltal annak legitimitásának erősítése, szemben a többségi választási rendszerrel (ahol a „győztes mindent visz”), ahol a cél a társadalom többségének támogatását bíró politikai erő hatékony és gyors döntéshozatali képességének biztosítása. Mivel a teljesen arányos választási rendszerek egy erősen megosztott társadalomban ellehetetleníthetik a legfőbb döntéshozatalt, a többségi rendszerek pedig a kisebbségi érdekek döntéshozatalból való kizárásához vezetnek, az államtudomány a vegyes választási rendszerek kialakítása felé fordult, annak érdekében, hogy a legitimitás és a hatékonyság egyensúlyi helyzetét megteremtsék.

[32] Tipikusan a parlamentáris rendszerek esetén.

[33] Trócsányi László és Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az alkotmányjogba, Az Alaptörvény és Magyarország Alkotmányos intézményei.HVGORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2015, 72.

[34] Lőrincz Lajos (2010) i.m. 78.

[35] Ehhez a legfontosabb alkotmányjogi eszköz az általános és egyenlő választójog.

[36] Trócsányi Lászó: Az alkotmányozás dilemmái, Alkotmányos identitás és európai integráció. HVGORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014, 24.

[37] Horváth Barna: Jogszociológia, A jog társadalom- és történelemelméletének problémái. Osiris Kiadó, Budapest, 1995, 269.

[38] Horváth i.m., 272.

[39] Horváth i.m., 262.

[40] Horváth i.m., 263.

[41] Horváth i.m., 265.

[42] Horváth i.m., 264-267.

[43] Takács Péter (szerk.): Joguralom és jogállam, Antológia a Rule of Law és a Rechtsstaat irodalmának köréből. Budapest, 1995, 12-13.

[44] Földi András: Összehasonlító jogtörténet. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2014, 181.

[45] Takács Albert: A hatalommegosztás elve az alkotmányos értékek rendszerében. Pro Publico Bono, I. Különszám, 2011/25.

[46] Tamás András: A jogállam közigazgatásának „fejlődése”: Közigazgatásból magánüzlet. Istum, Aequum, Salutare, 2009/3. szám, 60.

[47] Dicey, Alber Venn: A jog uralma. In Takács Péter (szerk.): Joguralom és jogállam. Antológia a Rule of Law és a Rechtsstaat irodalmának köréből. Budapest, 1995, 28-29.

[48] Ld. bővebben Kovács Virág: Egy jogász, aki nyomot hagyott. Edward Coke a rule of law-ról, a bírói függetlenségről és a parlamenti szabadságjogokról. In Chronowski Nóra [et al.] (szerk.): A szabadságszerető embernek. Liber Amicorum, István Kukorelli. Gondolat Kiadó, Budapest, 2017, 270.

[49] Földi András (2014) i.m. 182.

[50] Uo.

[51] Tóth J. Zoltán: A jogállamiság tartalma. Jogtudományi Közlöny, 2019/5. szám, 199.

[52] Gyenge Zoltán: A jogállamiság erkölcsi alapjai – legalitás versus moralitás. In Tanulmánykötet „Jog, erkölcs, etika” konferencia. Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiája. Igazságügyi Minisztérium, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2017, 23.

[53] Tóth J. Zoltán (2019) i.m. 212.

[54] Varga Zs. András: Eszményből bálvány? A joguralom dogmatikája. Századvég Kiadó, Budapest, 2015, 56.

[55] Mohl, Robert von: Jogállam. In Takács Péter (szerk.): Joguralom és jogállam. Antológia a Rule of Law és a Rechtsstaat irodalmának köréből. Budapest, 1995, 34-36.

[56] Varga Zs. András (2015) i.m. 43.

[57] Varga Zs. András: A jogállam-paradigma intézményesülése. In Csink Lóránt és Schanda Balázs (szerk.): Összehasonlító módszer az alkotmányjogban. Pázmány Press, Budapest, 2017, 86.

[58] Uo. 91.

[59] Bibó István (1986) i.m. 378.; Sári János: A hatalommegosztás történelmi dimenziói és mai értelme, avagy az alkotmányos rendszerek belső logikája. Osiris Kiadó, Budapest, 1995, i.m. 10.

[60] Ahogy arra hivatkozni szokás: „checks and balances” elv. A szakirodalomban egyaránt találkozhatunk a „fékek és egyensúlyok”, valamint a „fékek és ellensúlyok” fordításokkal. Álláspontom szerint e körben mindkét kifejezés elfogadható, ugyanakkor számomra az „egyensúlyok” jobban kifejezi a rendszer célját, azaz a kiegyensúlyozott hatalomgyakorlás igényét. Vö. Cservák Csaba: A hatalmi ágak megosztásának XXI. századi kérdései az Alaptörvényt követően. ProFutoro, 2015/2. szám, 2015, 26., Varga Zs. András (2015) i.m. 9., Csink Lóránt: Hatalmi ágak elválasztása. In Csink Lóránt (et al.) (szerk.): A magyar közjog alapintézményei. Pázmány Press, Budapest, 2020, 422. Az Egyesült Államok alkotmányával kialakított rendszer – ahogy arra Sári János rávilágított – nem titkolt célja volt, hogy az államhatalmi szerveket függetlenítse a társadalmi-, illetve politikai változásoktól, mentesítve így az intézményeket a politikai radikalizációtól. [Ld. SÁRI (1995) i.m. 42-46.]

[61] Elsősorban nem az elvet magát – főleg nem annak tartalmát – kell normatív rögzíteni, deklarálni, hanem olyan rendszert kell kiépíteni, amelyben azáltal érvényesül a hatalommegosztás, hogy a törvényes rend nem engedi az egyoldalú politikai dominanciát és ahol az államhatalmak a normatív rögzített funkcióik és hatásköreik közé kényszerülnek. Vö. Sári János (1995) i.m. 9-12.; Takács Albert: A hatalommegosztás elvének alkotmányelméleti értelmezése. In Mezey Barna (szerk.): Hatalommegosztás és jogállamiság. Osiris Kiadó, Budapest, 1998, 99-103. Takács Albert a következőképpen fogalmazott: „A hatalommegosztás elvének nincs más normativitása, mint amit az alkotmány kompetenciája teljesen kifejez.”[Takács Albert (1998) i.m. 101.]

[62] Kavanagh, Alieen: The Constituional Separation of Powers. In Dyzenhaus, David – Thorburn, Malcolm (edit): Constitutional Law. Oxford University Press, Oxford, 2016, 221.

[63] Barber, N. W.: The Principles of Constitutionalism. Oxford University Press, Oxford, 2018, 52.

[64] Cservák Csaba (2015) i.m. 28.

[65] Csink Lóránt azt a felfogást, ahol a közhatalom gyakorlásának szerkezetét az alkotmányjog klasszikus szféráján kívüli jelenségek figyelembevételével együtt vizsgálják, ún. komplex hatalommegosztásnak nevezi. ld. Csink Lóránt (2020) i.m. 414-415.

[66] Takács Albert a hatalommegosztás elvének normativitását vizsgálva hívta fel a figyelmet az új „principátusok” veszélyére. Takács Albert (1998) i.m. 130.

[67] Cservák Csaba (2015) i.m. 28.

[68] Ld. Sári János (1995) i.m. 17-21.; Takács Albert (2011) i.m.; Csink (2020) i.m. 400.

[69] Takács Albert ugyanakkor azon az állásponton van, hogy a „történeti analógiák ilyenfajta keresése azonban éppen a gyakorlati jelentőséget lúgozza ki a hatalommegosztás alkotmányos követelményéből, nem is beszélve a történelmietlenségükből fakadó elméleti problémákról”. Itt felhívja a figyelmet, hogy az antik világ a „hatalommegosztás különböző elveiben és alanyainak megkülönböztetésében a politikai erény megvalósulásának módját és kiteljesedésének biztosítékát látták”, míg a felvilágosodással kidolgozott modernt hatalommegosztás a „mérsékelt” államhatalom kiépítését célozza. Takács Albert (2011) i.m., 20.

[70] Arisztotelész: Politika. Gondolat Kiadó, Budapest, 1984, 200.

[71] Sári (1995) i.m. 151.

[72] Takács Albert (1998) i.m. 113.; Sári János: Elméleti megfontolások a kormány alkotmányos helyzetének szabályozásához. In Tóth Károly (szerk.): Emlékkönyv dr. Szentpéteri István egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára. József Attila Tudományegyetem ÁJK, Szeged, 1996, 541.

[73] Takács Albert (1998) i.m. 113.

[74] Ld. erről részletesen Takács Albert (1998) i.m. V. rész, 113-122.

[75] Lőrincz Lajos (2010) i.m.

[76] Hazánkban ilyenek az önálló szabályozó szervek, valamint a – szervezeti formáját tekintve is speciális – Magyar Nemzeti Bank, de ilyen pl. a jogirodalomban is sokszor hivatkozott Federal Trade Commission az Egyesült Államokban.

[77] Ld. Uo. 127-129.

[78] Ld. ehhez  Simicskó István: A globalizáció társadalmi kihívásai, Jogelméleti szemle, 21 : 4,  (2020), 112-116.

[79] Sári János (1995) i.m. 242.

[80] Trócsányi-Schanda i.m., 96.

[81] Ld. Sári János (1995) i.m., XIV. fejezet 2. pont

[82] Pl. Spanyolország, Olaszország, Egyesült Királyság. Ld. pl. Téglási András (szerk.): Az állam szervezete. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018, 29.

[83] Sári János (1995) i.m. 235.

[84] Ld. Uo. XIV. fejezet 1. pont

[85] Uo. 33. 40.

[86] Takács Albert (1998) i.m. 95.

[87] Pokol Béla: Politikaelmélet. Századvég Kiadó, Budapest, 2006, 104.

[88] Ld. Takács Albert (1998) i.m. 106-108.

[89] Uo. 109.

[90] Ld. Kukorelli István: Az alkotmányozás évtizede. Korona Kiadó, Budapest, 1995, 137. o.; Bihari Mihály: (2013) i.m. 406. o.; Cservák Csaba: A népakarattól az állami döntésig. Dialóg Campus, Budapest, 2018, 96. o.

[91] Smuk Péter: Az Országgyűlés hatáskörgyakorlása az Alaptörvény hatalommegosztási rendszerében. Iustum Aequum Salutare, 2016/4. szám, 81. o.

[92] Ld. Pokol Béla (2006) i.m. VII. fejezet

[93] Ld. Takács Albert (1998) i.m. 123-126.

[94] Cservák Csaba felvetette, hogy érdemes lenne a „hatalmi ág” és „az uralmi ág”, esetleg a „de iure” és a „de facto” hatalmi ág fogalmának elhatárolása attól függően, hogy az adott politikai hatalom részesedik-e az államhatalomból, azaz mögötte áll-e az állami legitim kényszer eszköze [Cservák Csaba (2015) i.m. 32.]. A „közhatalom” és az „államhatalom” fent leírt elhatárolása szintén azt a célt szolgálja, hogy a közhatalom gyakorlása dinamikájában is vizsgálható legyen.

[95] Elegendő-e, ha az államon kívüli politikai tényezők kívülről befolyásolják az államot (pl. Tölgyessy Péter: Országgyűlés és választójog. InKilényi Géza (szerk.): Alkotmányjogi Füzetek, Parlament és választás. Építésgazdasági és Szervezési Intézet, Pécs, 1989, 26-29.), vagy szükséges-e társadalmi érdekegyeztetések, vagy akár egy korporáció elvén is alapuló második országgyűlési kamara révén (pl. Salamon László: Az egykamarás és kétkamarás parlament kérdése az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság munkájának fényében. In Téglási András (szerk.): Szükség van-e a kétkamarás parlamentre az új Alkotmányban? Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága, Budapest, 2011. 77.) formálisan is az állami döntéshozatal részévé tenni őket.

Holló Róbert: A „vadállati jogok” újszerű megközelítésben

  1. Bevezetés és tudománynépszerűsítés

A kutatási témám az alapjogvédelemhez és annak biztosításának intézményes formáihoz kapcsolódik, méghozzá országokat és kultúrákat összehasonlító módon. Mivel nekem vannak családi és egyéb tanulmányi kötődéseim az Egyesült Államokban, azon belül is a világ egyik neves egyeteméhez, jogi képzést folytató intézményéhez, így beszámolóm témájául egy olyan új jogterület-kezdeményt, és azok élharcosainak a bemutatását választottam, amelynek és akiknek az az egyetem adott először helyet intézményes szinten.

Ez a terület ma még nem tartozik a klasszikusan bevett jogágak közé, sőt viták vannak abból, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága., A tény, hogy a Harvard Law School helyet adott neki, mindenképp indikátor abban a tekintetben, hogy anélkül, hogy egy pillantást sem vetnénk rá, nem lehet mellette elmenni. Ha mégsem tud megerősödni, akkor is mindenképp egy érdekes foltja lesz a jogvédelemnek, a környezetvédelemnek, ha pedig követőkre és támogatókra talál, és kodifikálásra kerül, akkor elmondható, hogy a kezdetektől figyelemmel kisértük az új jogág megszületését!

Írásom célja a tudománynépszerűsítés, aminek két elemi előfeltétele van: „a kifejtett álláspont, közvetített információ tartalmi helytállósága, illetve annak érthetősége.”[1], szükséges meghatározni, hogy van-e helytállósága és elérhetősége a népszerűsítendő területnek. Az elérhetőségre már utaltam, amikor az azt befogadó intézményt említettem, de emellett számos cikk, publikáció, vitaanyag szól a területről, valamint konferenciák is rendszeresen szerveződnek a témában.

Jonathan Lovvorn, a Harvard Law School oktatója szerint a bolygó és lakosságának az éghajlati katasztrófától való megmentése a világ élőlényeinek egyik legsebezhetőbb populációjával, az állatokkal, vadállatokkal kezdődik.

Szerint szinte nincs a világnak olyan pontja, ahol az élőlények ne lennének kitéve valamilyen környezeti-, gazdasági-, vagy politikai helyzetből fakadó veszélynek. Lovvorn, a a harvardi oktatói munkája mellett még a Humane Society of the United States[2]-nek (az Egyesült Államok állatvédelmi és állatjóléti szervezete) a peres ügyekkel foglalkozó divíziójának a vezetője és alelnöke.

A környezetpusztítás és az azt eredményező éghajlatváltozás tekintetében azt láthatjuk, hogy azokban az országokban ölt hatalmas méretet a vadon élő állatok kihasználása és veszélyeztetése, megsemmisítése, ahol az emberi közösségek és kultúrák kizsákmányolása, veszélyeztetése vagy megsemmisítése érhető tette. Sokat tanulhatunk saját, emberi társadalmi és jogi problémáinkról, ha párhuzamban vizsgáljuk azt a vadon élő állatokkal kapcsolatos jogi problémákkal.

 

  1. Forradalmi gondolatok és jogi alapkérdések

Mindannyian ismerjük a jogképesség és jogalanyiság fogalmát, amit jelenleg csak az emberre, vagyis egy humanoid jellegű élőlényre vonatkoztatva tudunk értelmezni.[3] Viszont a biológusok már régóta állítják, hogy az ember nem más, mint egy állatfaj a sokmillió közül, ami képes volt városokat építeni, és meglehetős sikerrel átalakítania a környezetét.

Manapság a nem-humanoid élőlényeket jogi dolgoknak tekintik szinte minden államilag működtetett jogrendszerven és joghatóság alatt, egyszerűbben szólva: vagyonként kezelik őket. Nincs joguk, kizárólag a jogok tárgyaként szolgálhatnak. Például, egy tengeri akváriumnak joga van az orcájának birtoklására, fogva tartására és nyereségszerzés céljából olyan dolgokra való kényszerítésére, ami egy humanoid esetében elképzelhetetlen módon és égbekiáltóan jogellenes volna.

Mivel az állatoknak nincs joguk és személyiségük, rendkívül nehéz az érdekeik bíróságon történő előmozdítása.[4]Általában az érdekeik bírósági előmozdításának egyetlen módja közvetett érvek mentén történhet, vagyis a humanoid érdekeket meghivatkoznak az eset alapjául szolgáló természetre. Egy különösen obszcén, de amúgy valós példát hozva, az állatjóléti törvények érvényesítése érdekében az állatvédőknek gyakran azt be kell mutatniuk, hogy valamely humanoid felperesnek „esztétikai érdeke”, – pl. egy afrikai szafari túra esetén- az, hogy az állatok boldognak és egészségesek látszanak, igazolja a bírósági döntést, hogy az állatok vadászatát, kihasználását, a velük szemben tanúsított kegyetlen magatartást orvosolni és betiltani kell.

Más szavakkal: a jelenlegi jogi keretek között az állat érdeke, hogy élőhelyéről ne szakítsák ki, ne tarták fogva, ne kényszerítsék bizonyos magatartásokra, vagy szimplán ne kínozzák meg, nem mindig elégséges indok ahhoz, hogy az állam, vagy a hatóság ennek megakadályozására hivatalból lépjen.

Az a tény, hogy az állatok alapvető érdekeit tipikusan csak ezek a közvetett és törékeny érvek védik, azt jelenti, hogy az érdekeiket általában nem védik. A vadállatok védelmében érdekében indított pereket sok esetben olyan, az állatok tekintetében irreleváns érvek alapján nyerik meg vagy veszítik el, mint például az, hogy a perbe fogott humanoidnak okoz-e anyagi vesztséget a tevékenység abbahagyása, vagy a pert kezdeményező felperesnek milyen érzelmi megrázkódtatást okozott amikor látta a cirkuszi állatot előadás közben.

Az állatok jogáért harcolók szerint az uralkodó jogrendszerek katasztrofálisak a nem-humanoid élőlények számára.

Létezik a fajizmus („Speciesism”) irányzata, ami szerint helytelen, ha azonos érdekek jogosságát az alapján különböztetjük meg, hogy az érdekek igénylői milyen fajhoz tartoznak.[5] Persze ez a fajizmus nagyon könnyen vitatható, mert a bánásmódbeli különbségeknek racionálisan meghatározott és morálisan releváns karakterisztikákhoz kell(ene) kapcsolódnia, de ha egy humanoidnak alkotmányos alapjoga a magánélethez való jog, hogy lakhelyén ne zaklassák, akkor egy nem-humanoid esetében ez miért nem gyakorolható?

A vadállatokkal foglalkozó jogteoretikusok véleménye[6] az, hogy a humanoid társadalomnak a vadállatokkal szembeni jogi kötelezettségeinek a következőknek kell lenniük: (1) a lehető legnagyobb mértékig háborítatlanul hagyni őket, és (2) jogvédelemmel látni el őket ennek megsértése esetén. Ez azt jelentené, hogy ha a vadállatokat valamilyen jogalanyisággal ruháznánk fel, annak a célja a (1) fogva tartás, kínzás és nem élelemszerzési célból való vadászatuk tilalma, és (2) a fogságban tartott állatok z állatkertekből, akváriumokból, laboratóriumokból stb. áthelyezése ideiglenes menedékhelyekre (sanctuaries), ahol életük hátralévő részében élhetnének, vagy (3) ha szabadon engedhetőek, akkor visszatérhetnének a vadonba.

  1. Ellenérvek és ellentmondások

A legnyilvánvalóbb ellentmondás a szuverenitással összefüggő kérdés. Az ember, mint jogalany és jogképes személy rendelkezik szuverenitással, vagyis szuverén abban a tekintetben, hogy kizárhatja a magánéletéből a zavaró tényezőket: becsukja a kaput, bezárja az ajtót, és rendőrséghez fordulhat, ha az otthonába valaki tolvajlás céljából behatol. Ha a vadállaltokat felruháznánk valamiféle jogalanyisággal, akkor a szarvasok ugyanolyan szuverenitásra alapozott követeléssel rendelkeznének a farkasokkal szemben, amikor azok behatolnak a területükre, mint amikor azt az emberek teszik. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez nem járható út. A javasolt út, az egyfajta humanoidok és nem-humanoidok közötti áldichotómia elfogadása, amely a világot a „mi” (humanoid) és „ők” (nem-humanoid) részre osztja fel.[7] Persze ennek a megközelítésnek az alapvető problémája az, hogy ismét elfogadja tükrözi a fajtisztaságra alapuló gondolkodást és elkülönítést. Nem világos, hogy a szuverenitásnak van-e értelme egy ilyen közösség szempontjából.

 

  1. Konklúzió

Annak a gondolatnak, hogy a vadállatok és az emberek mind egy-egy egyesített közösség részét képezik akár még alapja is lehet, de ez pont úgy egyértelműsíti az emberek és az összes többi állat közötti szétválasztás káros fogalmát, mint eddig bármikor az emberiség történelme folyamán attól a ponttól kezdve, amikor valahol a homo erectus és homo sapiens között a „homo” elkezdett magára úgy gondolni, mint a többi teremtménytől különálló, magasabb szintű élőlényre.

Természetesen a természetben számos példa van az együttműködésre és a szimbiózisra a két csoport között, de éppen annyi versengő, parazita és valamelyik fél számára halálos példa is említhető.

Lehet, hogy az egész jogi teórián való gondolkodásnak annyi értelme van csak, hogy milliomodszor is felismerjük, hogy olyan közösséget alkotunk, amely háborúban áll egymással és önmagával, de ugyanakkor egymás és önmaga segítségre is szorul.

Noha ezek a jogok a közeli jövőben biztos, hogy nem kerülnek megadásra, de ezeket valamilyen módon még pozitív jog nélkül is garantálni igazán emberi cselekedet lenne. Rövid távon a vadvilággal, a vadállatokkal kapcsolatban óvatosan kell cselekednünk, és erőforrásokat kell fordítanunk a vadon élő állatok óriási szenvedéseinek csökkentésére szolgáló módszerek kutatására, hogy egy nap elkezdhessünk az olyan nagyszabású változtatásokat, amelyek közvetlenül megbízhatóan és átfogóan javítják a vadon élő állatok életét, közvetetten pedig a miénket is. Ebben, mi humanoidok tudunk cselekedni, tehát érdemes gondolkodni!

[1] Rixer Ádám: A közigazgatási jogtudomány, mint népszerű tudomány

[2] https://www.humanesociety.org/ (letöltés ideje: 2021.11.05.)

[3] Kymlicka, W., & Donaldson, S. (2011). Zoopolis: A Political Theory of Animal Rights. Oxford University Press Oxford.

[4] Még akkor is, ha sokan a családhoz tartozó „rokonnak” tartják őket. Vö. Simicskó István: A családhoz tartozó (Canis Lupus Familiaris) : Gondolatok a kutyáról, Budapest, Magyarország : Magyar Mercurius (2020)

[5] Jay Shooster: Justice for All: Including Animal Rights in Social Justice Activism

[6] Project, T. B. (n.d.). The Bridge: Critical Theory: Critique of Rights. Retrieved June 30, 2017, from https://cyber.harvard.edu/bridge/CriticalTheory/rights.htm (letöltés ideje: 2021.11.05.)

[7] The argument from species overlap – Animal Ethics. (n.d.). Retrieved June 30, 2017, from http://www.animal-ethics.org/argument-species-overlap/ (letöltés ideje: 2021.11.05.)

Rimaszécsi János: A bírósághoz fordulás joga, mint alkotmányos alapjog

  1. A bírósághoz fordulás alkotmányos alapjog meghatározása

Magyarország Alaptörvénye XXVIII. cikkének (1) bekezdése alapján „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el”.

A hivatkozott bekezdésből levezethető, hogy a bírósághoz fordulás Alaptörvényből eredő alapjognak több fogalmi összetevője is van. Megjelenik egyrészről: a vádemelés, mint az állami büntetőhatalom érvényesítése, valamint ezen felül; a „per”, amelyben a jogok és kötelezettségek elbírálása; törvény által felállított független és pártatlan bíróság útján történik; tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül.

Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a 2012 előtt meghozott vonatkozó alkotmánybírósági határozatokat hatályon kívül helyezték, de felhasználásukat az Alkotmánybíróság megerősítette, tehát azok továbbra is sorvezetőként szolgálnak a jogalkalmazás számára.

Az AB a 2/2017. (II. 10.) AB határozatában a következőképpen foglalta össze a tisztességes eljáráshoz való jog lényegéről kialakított álláspontját: a „tisztességes eljárás (fair trial) olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek a figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95.]. A tisztességes eljáráshoz való jog olyan abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 266.]. A tisztességes eljáráshoz való jog több garanciális szabályból áll. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványai különösen: a bírósághoz fordulás joga, a tárgyalás igazságossága, a tárgyalás nyilvánosságának és a bírói döntés nyilvános kihirdetésének a követelménye, a törvény által létrehozott bíróság, a bírói függetlenség és a pártatlanság kívánalma, továbbá az észszerű határidőn belüli elbírálás követelménye. A szabály de facto nem állapítja meg, de az Alkotmánybíróság értelmezése szerint része a tisztességes eljárásnak az is, hogy az eljárásban biztosítva legyen a fegyverek egyenlősége {22/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [49]}” (Indokolás [45]–[53]).

Mindebből az következik, hogy ha az alaptörvényi fogalom bármelyik rész-eleme is hiányzik, a bírósághoz fordulás joga alapvetően sérül.

Fontos kiemelni, hogy az Alaptörvény a bírósághoz fordulás jogának fogalmi tartalmi elemeit nemzetközi emberi jogi szerződések tartalmából kiindulva határozza meg[1]. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikke is a „tisztességes” eljárás követelményét fogalmazza meg, figyelemmel az ésszerű időn belül történő elbírálás követelményére.

„A cikk alapján tehát az igazságosság helyett a tisztességes eljárás követelménye érvényesül, amely az Alkotmánybíróság álláspontja szerint olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes.” [6/1998. (III. 11.) AB határozat]

 

„A tisztességes eljárásnak az egyezmény- és alkotmányszövegekben nem nevesített, de általánosan és nem vitatottan elismert eleme a fegyverek egyenlősége, amely a büntetőeljárásban azt biztosítja, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson. A fegyverek egyenlősége nem minden esetben jelenti a vád és a védelem jogosítványainak teljes azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen.

 

A fegyverek egyenlőségének egyik feltétele (és a nemzetközi szervek esetjogában is leginkább kimunkált területe) a felek mindegyikének személyes jelenléte az eljárási cselekmények során, illetve egyes eljárási szereplők (például szakértők) megtartása semleges pozícióban. A másik feltétel, hogy az ügyben releváns adatokat a vád, illetve a terhelt és a védő ugyanolyan teljességben és mélységben ismerhessék meg. Itt érintkezik a fair trial elve a védelemhez való jog hatékonyságának és a védelemre való felkészülés kellő idejének és eszközeinek követelményével.” [6/1998. (III. 11.) AB határozat]

 

A bírósághoz fordulás jogának objektív közjogi oldala a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységének monopóliuma. Ezen monopólium alól természetesen a választottbírósági eljárás alá történő önkéntes alávetés sem teremt kivételt, hiszen törvényben meghatározott esetekben az állami bíróság a választottbíróság ítéletét is megsemmisítheti.[2] A bírósághoz fordulás jogának alanyi és intézményi oldalát az Alkotmánybíróság is tárgyalta, amikor a jegyző quasi-bíráskodási jogkörének alkotmányosságát vizsgálta, mind az igazságszolgáltatás kizárólag bíróságok útján, mind a bírósághoz fordulás joga tekintetében. [71/2002. (XII. 17.) AB határozat].

Fontos azonban kiemelni, hogy a bírósághoz fordulás joga nem tekinthető korlátozhatatlan alapjognak, hiszen mind az aktív, mind pedig a passzív perbeli legitimáció tárgyában számos eljárásjogi akadályt szabályozhatnak a törvények Az Alkotmánybíróság is rámutatott, hogy csak formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási normák betartásával működnek alkotmányosan a jogintézmények. A formalizált eljárás körébe tartoznak például a jogorvoslat szabályai vagy a jogerő intézménye, hiszen az alaki és anyagi jogerőként való pontos meghatározottsága a jogállamiság részeként alkotmányos követelmény. [9/1992. (I. 30.) AB határozat].

A bírósághoz fordulás joga azonban magában foglalja azt a lehetőséget is, hogy a személy ne forduljon bírósághoz. Bírósághoz fordulásra kötelezni senkit sem lehet. Ezt a kérdéskört vizsgálta az Alkotmánybíróság és megállapította, hogy „a tisztességes eljáráshoz fűződő jog a jogvitában érdekelt fél alkotmányos joga arra, hogy ügyét bíróság elé vigye – hasonlóan a többi szabadságjoghoz -, magában foglalja ugyanis annak szabadságát, hogy e jogával ne éljen.” [9/1992. (I. 30.) AB határozat]

 

Az Alkotmánybíróság töretlen joggyakorlata értelmében a bírósághoz fordulás alkotmányos alapjoga a közigazgatási tárgyú perekre is alkalmazható és alkalmazandó.  [39/1997. (VII. 1.) AB határozat].

 

Szintén a tisztességes eljárás követelménye a tárgyalás nyilvánosságának biztosítása is, amely csak törvényben meghatározott esetekben korlátozható. Az eljáró bíróság az ítéletet akkor is nyilvánosan köteles kihirdetni, ha a tárgyalásról a nyilvánosságot kizárta [58/1995. (IX. 15.) AB határozat].

 

A nyilvánosság kérdésköréhez kapcsolódik a különböző médiumok tárgyaláson történő jelenléte és felvétel készítési jogosultsága is. Fontos, hogy ezen jogosultság azonban sem a Pp.-ben, sem pedig a Be.-ben nem korlátlan, ugyanis a felvétel készítésének joga valamennyi esetben előzetes bírói engedélyhez kötött.

Szintén nemzetközi szerződések tartalmazzák a jogorvoslathoz való jogot is, amelynek értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti[3].

A jogorvoslathoz való jog értelmezése kapcsán az Alkotmánybíróság számos határozatában kifejezésre jutatta, hogy a jogorvoslathoz való jog csak akkor érvényesül teljes egészében és maradéktalanul, ha a fellebbviteli fórumnak érdemi jogosítványai vannak az alapeljárás vizsgálatára és az abban meghozott döntés módosítására.

 

Szintén a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben fejtette ki az Alkotmánybíróság, hogy „A jogorvoslathoz való jog az Alkotmánybíróság értelmezésében az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. Ugyanakkor az ilyen felülvizsgálatot nem biztosító jogorvoslat nem feltétlenül alkotmányellenes a nem érdemi, nem ügydöntő határozatok esetén.” [5/1992. (I. 23.) AB határozat]

A jogorvoslathoz való jog az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában is felmerül: „A jogorvoslathoz való jog azonban egyfelől nem azonos a bírósághoz fordulás jogával, másrészt nem jelent korlátozhatatlan jogot. Ekként ez alapján az állam nem köteles fellebbviteli bíróságok felállítására” [Emberi Jogok Európai Bírósága, Delcour-ügy].

 

„A jog az állami, hatósági döntések esetében biztosítja a jogorvoslatot és nem terjed ki a nem hatósági jellegűekre, mint a munkáltatói, tulajdonosi vagy más döntésekre.” [22/1995. (III. 31.) AB határozat]

 

A 2012 utáni döntések köréből kiemelendő a 3150/2017. (VI. 14.) és a 33/2017. (XII.6.) AB határozatok.Az Alkotmánybíróság a 3150/2017. (VI. 14.) AB határozatában állást foglalt a jogorvoslathoz való jog és a bírósághoz fordulás jogának egymáshoz való viszonyával kapcsolatban is.

E határozatában megállapította, hogy „a jogorvoslathoz való jog nem azonos a bírósághoz fordulás jogával. Ez önmagában nézve kétségtelen, az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogorvoslathoz való jog nem jelenti szükségképpen a bírósághoz fordulás jogának biztosítását, azaz nem feltétlenül kell biztosítani a bírói utat. […] A jogorvoslat szükségképpeni eleme ugyanis annak hatékonysága, ez következik az Alkotmánybíróság több évtizedes – az Alaptörvény változatlan szabályozására tekintettel továbbra is irányadó – gyakorlatából és a nemzetközi egyezmények (különös tekintettel az Emberi Jogok Európai Egyezménye 13. cikkére) által felállított követelményekből egyaránt (Indokolás [14])[4].

A legfrissebb vonatkozó döntések közül kiemelendő a 24/2018. (XII. 28.) AB határozat, amely rámutatott arra, hogy „Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének értelmezése során számos, a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog tartalmát kitöltő ún. részjogosítványt nevesített már. Ezek különösen: a bírósághoz fordulás joga, a tárgyalás igazságossága (ami nem garantálja a döntés igazságosságát), a tárgyalás nyilvánosságának és a bírói döntés nyilvános kihirdetésének a követelménye, a törvény által létrehozott bíróság, a bírói függetlenség és pártatlanság követelménye, továbbá az észszerű időn belüli elbírálás. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a tisztességes bírósági eljárás része az is, hogy az eljárásban biztosítva legyen a fegyverek egyenlősége {lásd: 22/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [49]}. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint amíg az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz fűződő jog abszolút, azaz korlátozhatatlan, addig az egyes részjogosultságok más alapjogok vagy alaptörvényi értékek viszonylatában a szükségesség/arányosság kritériumrendszerében érvényesülnek {3223/2018. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [27]}, azaz azok korlátozása adott esetben lehetséges [17].

A tisztességes bírósági eljáráshoz való jog részét képező bírósághoz fordulás joga nem egyszerűen azt jelenti, hogy valaki kérelemmel fordulhat a bírósághoz, és ezzel megindíthatja a bírósági eljárást, ha valamely joga vagy kötelezettsége vitássá válik, hanem hogy a jogvitát a bíróság érdemben bírálja el, és arról érdemben, végrehajtható határozatával, végérvényesen döntsön {3124/2015. (VII. 9.) AB határozat, Indokolás [35]}. A 36/2014. (XII. 18.) AB határozat ezzel összefüggésben visszautalt az 59/1993. (XI. 29.) AB határozatra is, miszerint „[a] bírósághoz való fordulás alapvető joga nemcsak a beadványok előterjesztésének jogára szorítkozik, hanem a bírósági eljárásban a fél pozícióját biztosítja a személyeknek. A személyek alanyai, alakítói és nem tárgyai, »elszenvedői« a bírósági eljárásnak. Alkotmányban biztosított joguk van arra, hogy a bíróság az eljárásba vitt jogaikat és kötelességeiket elbírálja (s ne csak az ezeket tartalmazó beadványról mondjon véleményt), és arra is, hogy lehetőséget kapjanak a bírósági döntés alapjául szolgáló tényállással és jogi kérdésekkel kapcsolatban nyilatkozataik megtételére.” {36/2014. (XII. 18.) AB határozat, Indokolás [92]} [18]. A bírósághoz fordulás jogából következően tehát a bíróságok a kereseti kérelem valamennyi elemének érdemi megvizsgálására (a kereseti kérelem kimerítésére) kötelesek. A kereseti kérelem kimerítésének kötelezettsége azt a követelményt támasztja a bírói döntéssel szemben, hogy a bíróságok érdemi vizsgálat eredményeként az ítélet rendelkező részében rendelkezzenek a kereset, illetőleg viszontkereset valamennyi eleméről [19].

 

 

1.1. A vád:

A vád törvényessége a korábbi, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 2. § (2) bekezdése alapján akkor volt megállapítható, ha, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.

A jelenleg hatályos, a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 422. § (1) bekezdése a következők szerint határozza meg a vádirat törvényes elemeit: a) a vádlott azonosításra alkalmas megjelölése, b) a vád tárgyává tett cselekmény pontos leírása, c) a vád tárgyává tett cselekménynek a Btk. szerinti minősítése, d) az ügyészségnek a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására, vagy a kóros elmeállapota miatt nem büntethető terhelt felmentésére vonatkozó indítványa.

 

Látható tehát, hogy a ténylegesen elvárt tartalmi elemekben nincs novum, a vád egészének törvényesnek minősítése helyett a vádirat törvény által elvárt tartalmi elemeiről beszélhetünk. A Be. 25. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy az állami büntetőhatalom érvényesítője az ügyész, ugyanakkor a törvényes kellékek vonatkozásában kiemelendő, hogy a Be. 793. § (1) bekezdése alapján a pótmagánvádló vádindítványának szintén a vádiratra vonatkozó törvényes tartalmi elemeket kell magában foglalnia.

 

1.2. A per:

 

Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezése egyaránt vonatkozik a polgári és a közigazgatási tárgyú perekre is. Már itt fontos azt a distinkciót megtennünk, hogy míg a polgári per alapvetően a tárgyi jog által biztosított alanyi jognak egy igényérvényesítési formája, addig a közigazgatási per egy jogorvoslati forma, amelyet a közigazgatási hatóság már jogerős döntésével szemben lehet igénybe venni[5].

 

A polgári per definíció szerinti meghatározása nem más, mint a peres felek jogvitájának eldöntésére irányuló közhatalmi tevékenység. Fontos kiemelni, hogy az igazságszolgáltatás tevékenysége tágabb a jogviták eldöntésénél, hiszen számos olyan ügytípus is a bíróságok hatáskörébe tartozik, amelyek nélkülözik a jogvitát. Ilyenként említhetjük a különböző regisztrációs eljárásokat, köztük a cégek bejegyzését, valamint a civil szervezetek nyilvántartását, ahol elsődlegesen a nyilvántartási jogkör jelenik meg, de ezek közé az esetek közé sorolhatjuk a csődeljárásokat, valamint a felszámolási eljárásokat, ahol a hitelezői érdekek védelme, azok markáns megjelenése dominál.

 

Fontos megjegyezni, hogy a választottbírósági eljárásról szóló 2017. évi XL. törvény a választottbíróság eljárására a „per” kifejezést nem használja, amiből egyértelműen azt a következtetést lehet levonni, hogy a per kizárólag az állami igazságszolgáltatás, mint hatalmi ág keretei között képzelhető el. A „per” kifejezést használja ellenben a törvény pl. a választottbírósági ítéletek érvénytelenítésére (47. §) vonatkozó eljáráshoz kapcsolódóan, amelyben már állami bíróság mond(hat)ja ki, hogy a választottbíróság ítélete valamilyen okból érvénytelennek tekintendő.

 

Szintén elkülönítetten kell kezelnünk a közigazgatási per fogalmát, amely a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 5. § (1) bekezdése alapján a közigazgatási jogvita elbírálásának színtere. Tekintettel azonban arra, hogy a közigazgatási jogvitában részt vevő fél egyrészről az állampolgár, másrészről pedig a jogerős megtámadott döntést hozó hatóság, a közigazgatási per nem más, mint egyfajta jogorvoslat, amelyet az állampolgár az általa sérelmezett hatósági döntéssel szemben vehet igénybe.

 

Az új Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) hatályba lépésével a bírósági igényérvényesítés lehetőségei is konkrétabb szabályozást nyertek. Egyrészről a professzionális pervitel jegyében a szabályozás alapja az, hogy a peres fél jogi képviselő segítségét veszi igénybe a jogainak érvényesítéséhez. Ennek jegyében külön helyen kerültek szabályozva a jogi képviselő nélkül eljáró felekre vonatkozó eljárásjogi szabályok[6].

 

A Pp. 170. §-a részletesen szabályozza a bíróságra benyújtandó keresetlevél kötelező tartalmi elemeit[7]. A jogi képviselő nélkül eljáró fél azonban több kötelező tartalmi elem kifejtése alól kvázi „felmentést” kap[8] annak érdekében, hogy a jogi ismeretanyag hiányosságai ne jelenthessék a bírósághoz fordulás jog érvényesülésének akadályozását. Ez jelentős nóvum és ügyfélbarát előrelépést jelent a korábbi szabályozáshoz képest, amely egységesen szabályozta a keresetlevél kötelező tartalmi elemeit[9].

 

Szintén a bírósághoz fordulás jog érvényesülését segíti elő a jogi képviselő nélkül eljáró felek oldaláról a kötelező formanyomtatványok használatának megkövetelése is[10]. Az OBH elnöke által rendszeresített formanyomtatványok[11]a formalizmus előtérbe helyezésével segítik elő a jogvita kereteinek gyors és pontos meghatározását a pergazdaságosság elve alapján.

 

Fontos azonban megjegyezni, hogy a jogkereső állampolgár törvényben meghatározott[12] nyilatkozatait szóban is előadhatja a bíróság ügyfélsegítő irodáján, ahol azt a szolgálatot teljesítő igazságügyi alkalmazott a rendszeresített formanyomtatványon köteles rögzíteni. Ez a rendelkezés egyrészről összhangban van a szóbeliség elvéből fakadó követelményekkel, másrészt pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a formalizmus túlzott érvényesülése ne akadályozza a bírósági jogérvényesítést.

 

1.3. A törvény által felállított, független bíróság követelménye

 

A törvény által felállított bíróság követelményének érvényesüléséhez tartozik, hogy a különböző ügyszakokra vonatkozó eljárásjogi törvények részletesen meghatározzák, hogy az adott bírósági szinten egyesbíróként, vagy ítélkező tanácsként jár-e el a bíróság. Szintén ide kapcsolódik a bíróság ügyelosztási, valamint a szignálási rendje is, amelyek meghatározzák, hogy az adott bíró milyen ügyeket kap, ugyanakkor ez egyúttal már a független és pártatlan bíróság egyik legfontosabb garanciájának is tekinthető.

 

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény meghatározza, hogy mely személyi kör felel meg arra, hogy bírói pályázatot nyújtson be. A személyi követelmények közé tartozik többek közt, hogy a cselekvőképes magyar állampolgár pályázó a harmincadik életévét betöltse, büntetlen előéletű legyen, jogi szakvizsgával rendelkezzen és legalább egy év időtartamig dolgozzon a pályázatot megelőzőn jogi szakvizsgához kötött munkakörben.

 

Ezen és számos egyéb követelmény meglétét is vizsgálja az adott törvényszék bírói tanácsa a pályázatok rangsorolásánál. A bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati rangsor kialakítása során adható pontszámokról szóló 7/2011. (III.4.) KIM rendelet részletesen meghatározza, hogy az adott bírói pályázat elbírálása során az egyes szakmai tevékenységekre és azok munkáltató általi minősítésére, a joggyakorlati időre, valamint egyéb szakmai többlettevékenységre milyen pontokat lehet adni.

 

Mindezekből az látható tehát, hogy a törvény által felállított bíróság alkotmányos követelményéhez hozzátartozik a bíró személyének szakmai kiválasztásától, a bírósági ügyrendnek megfelelő szignáláson keresztül, egészen az eljárási jogok által meghatározott összetételig, valamennyi olyan szabályozás maradéktalan érvényesülésének követelménye, amely a bíró személyét az adott állampolgár ügyével összekapcsolja.

 

A független bíróság követelménye megközelíthető egyrészről szubjektív, másrészről pedig objektív oldalról is. A bírák kiválasztására vonatkozó törvényi rendelkezések is természetesen egyúttal a bírák függetlenségének letéteményesei. Az eljárási törvények tartalmazzák mind azokat az objektív, mind pedig szubjektív kizáró okokat, amelyek fennállása esetén a bíró az adott ügyben vagy az érdekeltségére, vagy pedig az elfogultságára tekintettel nem járhat el.

A függetlenséghez az objektív oldalról hozzátartozik a mindennemű befolyástól, érdektől való mentesség, a szubjektív oldalról pedig szimpátia, vagy ellenszenv kizárása.

 

Az Emberi Jogok Európai Bírósága számos határozatában foglalkozott a bíróságok függetlenségére vonatkozó alkotmányos követelmények kibontásával. „A pártatlan bíróság vizsgálatakor a Bíróság objektív és szubjektív tesztet alkalmaz. Utóbbi azt jelenti, hogy az eljáró bíró személyes meggyőződését, hozzáállását vizsgálják, az objektív teszt esetében pedig az elfogultság látszatának kiküszöbölésére is alkalmas, tényleges garanciákat kérnek számon. A „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” elv megvalósulásáról van itt szó.”[13]

Ezeket a szempontokat vette figyelembe a Bíróság a Piersack kontra Belgium-ügyben is (8692/79, 1984. október 26.), ahol a kérelmező azért tett panaszt, mert az ügyében eljáró bíróság elnöke az eljárás korábbi szakaszában ügyészként járt el. A Bíróság szerint, ha egy ügyész ugyanabban az ügyben, az eljárás későbbi szakaszában bíróként vesz részt, joggal merül fel kétely a nyilvánosságban a bíróság pártatlanságát illetően.

A Fey kontra Ausztria- (14396/88, 1993.) ügyben is kimondta a Bíróság, hogy az ítélethozó testület akkor tekinthető pártatlannak, ha mind az objektív, mind a szubjektív tesztnek megfelel: vagyis a szubjektív teszt értelmében az adott ügyben a bíróság egyik tagja sem rendelkezhet előítéletekkel és nem lehet elfogult, az objektív teszt pedig a fentebb leírtaknak megfelelően a látszatra helyezi a hangsúlyt. „Lényegében azt a követelményt támasztja az eljáró bíróságokkal szemben, hogy azok feleljenek meg a pártatlanság látszatának. Utóbbi tekintetében például elbukik az állam, ha a végrehajtó hatalom beavatkozik a bíróság előtt folyamatban lévő ügybe annak érdekében, hogy annak kimenetelét befolyásolja”[14].

1.4. A tisztességes és nyilvános tárgyalás

Magyarország Alaptörvénye 25. cikkének I. bekezdése alapján a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el. Évtizedekre visszanyúló vita tárgyát képezi a jogászok körében az igazságszolgáltatás és a jogszolgáltatás fogalmának elhatárolása. E sorok írójának határozott álláspontja szerint azzal, hogy az Alaptörvény kifejezetten, expressis verbis módon rögzíti a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységét ezen vita a tételes jog szintjén eldőlt.

Továbbra is jogfilozófiai kérdésként merül azonban fel, hogy mit tekinthetünk igazságnak (anyagai és eljárási igazság elhatárolása), hiszen az adott ügyben eljáró bíró csak közvetett módon tud tájékozódni az adott tényállásokról, mivel ő maga nem volt jelen az adott eseményeknél, a pontos igazságot természetszerűleg nem is tudhatja. A választ meglátásom szerint büntető eljárásokban és személyállapoti perekben a tényállás felderítésének hivatalbóli kötelezettsége[15], klasszikus polgári esetekben pedig a felek tényállítás bizonyítási kötelezettsége jelenti[16]. Ezekből a szabályokból az következik, hogy a bíróság a jogszabályok helyes alkalmazása során úgy jár el, hogy az általa felderített, vagy a felek által bizonyított tényállás alá „szubszumálja” a vonatkozó jogszabályokat, nem pedig fordítva.

Ez pedig nem jelent mást, mint az anyagi igazság jogi megítélését, tehát a bíróság feladata minden esetben az anyagi, tényállási igazság felderítése és megítélése. Természetesen nem garantálható, hogy a bizonyítási eljárás során a teljes valóság minden szeletére fény derül, de ez jelenti az elsődleges, alaptörvényi célt, amelynek szolgálatában állnak az eljárási igazság/tisztességes eljárás eszközei. A tisztességes eljáráshoz való jog alkotmányjogi olvasatban mindezek alapján tehát nem jelent mást, mint az anyagi igazság felderítésének érdekében az eljárásjogi eszközök törvényes használatát.

 

Az Alaptörvényben szövegszerűen is megjelenített[17] hatalommegosztás elvéből következik, hogy az igazságszolgáltatási tevékenységet kizárólag a bíróságok végezhetnek. Egyes közigazgatási hatósági eljárásokban – amelyek tevékenysége klasszikusan a végrehajtó hatalmi ághoz kapcsolódik – szintén megjelennek az igazságszolgáltatás tevékenységének bizonyos elemei, mint például a tényállás megállapításának kötelezettsége, jogok és kötelezettsége megállapítása stb., ezért ezek a hatóságok quasi igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el. Ami ténylegesen elhatárolja ezen tevékenységeket az igazságszolgáltatástól, az nem más, mint az Alaptörvény garanciáinak a rendszere – köztük a jogorvoslathoz való jog – amelyek értelmében „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti”[18].

 

Ebből adódóan sem a törvényhozó, sem a végrehajtó hatalom nem gyakorolhat igazságszolgáltatási hatalmat. A korábbi kommunista Alkotmány akként fejezte ki, hogy felsorolta, hogy mely szervek az igazságszolgáltató szervek[19]. A jelenleg hatályos Alaptörvény az igazságszolgáltatás kizárólagos letéteményeseként a bíróságo(ka)t jelöli meg.

Az Alaptörvény 2018. június 29. napjától hatályos 7. módosítása értelmében bíróság a rendes és a közigazgatási bíróság, amelyek közül az Alaptörvény kizárólag a Kúriát és a Közigazgatási Felsőbíróságot nevezi meg (valamint az Alkotmánybíróságot).

 

Az Alaptörvény szerint az igazságszolgáltatás tehát elsősorban az alábbiakat jelenti: jogalkalmazási tevékenység végzése, polgári jogviták elbírálása[20];joghátrány alkalmazása, azaz büntetőügyekben történő döntés és a bűncselekmények elkövetőinek megbüntetése[21]; a közigazgatási határozatok törvényességéről[22]; a helyi önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközésének vizsgálatát, másrészt a jogalkotási kötelezettség elmulasztásának megállapítását[23].

 

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) szóhasználatában is megjelenik az Alkotmánybíróság [1481/B/1992.] döntésében is megjelenő elv, amely szerint az igazságszolgáltatási tevékenység a jogviták puszta elbírálásán túlmutat, annál szélesebb tevékenységet fog át. A Bszi. megfogalmazása szerint[24] Magyarországon a bíróságok igazságszolgáltatási és más törvény által meghatározott tevékenységet látnak el. Az Alkotmánybíróság a fentebb hivatkozott határozatában rámutatott, hogy az alkotmányi szabályozás nem zárja ki, hogy a bíróságok a bírói útra tartozó ügyekben a konkrét eljárásokon kívül, akár az eljárás megindítása előtt vagy után az alapvető jogok érvényre juttatását elősegítő tevékenységet végezzenek. Ez a tevékenységi kör az Alaptörvény hatálybalépésével sem változott.

 

1.5. Az ésszerű határidő:

 

Az ésszerű időn belül történő elbírálás követelménye ahhoz az igényhez kapcsolódik, hogy a jogi reparáció a lehető leghamarabb megtörténjen. Minél később történik meg ugyanis a jogellenes helyzet megszüntetése, vagy a kártérítés, annál kevésbé lesz hatékony jogkeresés. Az „ésszerű idő” mindazonáltal nem határozható meg konkrét időtartamként.

A pertartam természetesen függ a peres felek (vagy vádlottak) számától, a perbe vitt anyagi jogtól, az esetleges keresethalmazatoktól és egyéb bizonyítási kérdésektől is.  Az ésszerű időn belül történő igazságszolgáltatás követelménye nemzetközi szerződéseken alapul. Az Emberi Jogok Európai Egyezségokmánya [25] 6. cikkének 1. pontja alapján „mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.” Szintén tartalmazza ezen követelményt a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya[26] is, amelynek 9. cikkének 3. pontja értelmében „Azt, akit bűncselekmény vádjával vettek őrizetbe, vagy tartóztattak le, a legrövidebb időn belül bíró, vagy a törvény értelmében bírói hatáskört gyakorló más hatósági személy elé kell állítani; az ilyen személynek joga van arra, hogy ügyében ésszerű határidőn belül tárgyalást tartsanak, vagy szabadlábra helyezzék őt. Az általános szabály ne legyen az, hogy az ítélethozatalra váró személyt őrizetben kell tartani, azonban a szabadlábra helyezést függővé lehet tenni olyan biztosítékoktól, amelyek szavatolják, hogy az érintett személy a tárgyaláson, a bírósági eljárás bármely más szakában, illetőleg adott esetben az ítélet végrehajtása céljából megjelenik.”

 

A nemzetközi jogi kötelezettségekből fakadó alkotmányos alapjog alapján a polgári perrendtartás külön kifogási (quasi jogorvoslati) lehetőséget biztosít az eljárások elhúzódásának esetére. A Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 157-158. §-ai részletesen meghatározzák, hogy az eljárás elhúzódása elleni kifogást mely esetekben lehet előterjeszteni és a bíróság azt miképp köteles elbírálni[27].

 

 

  1. Az Alkotmánybírósághoz való fordulás joga, mint a bírósághoz való fordulás alapjog része

 

Az Alaptörvény hatálybalépésével az Alkotmánybíróság a korábbi jogkörein túlmenően az egyedi bírósági döntések alkotmányossági felülvizsgálatára is hatáskörrel rendelkezik[28]. Ez a gyakorlatban álláspontom szerint egy újfajta jogorvoslati fórum megjelenését jelenti, habár az Alkotmánybíróság több határozatában is kifejezésre juttatta, hogy az alkotmányossági felülvizsgálat nem egyfajta negyedfokként funkcionál[29], tekintettel arra, hogy a kúriai felülvizsgálattal az ügy jogági megítélése véget ér és az Alkotmánybíróság kizárólag a bírói döntés alkotmányosságát vizsgálja felül.

Az alkotmányjogi panasz jogintézménye alapvetően a német alapjogvédelmi rendszer mintájára került átültetésre a magyar jogrendbe[30]. Ez nem pusztán az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó eljárásjogi szabályok eltérő értelmezésében, hanem az alapjogoknak a jogági szinten történő hangsúlyosabbá válása kapcsán is megjelenik.

A német alapjogvédelmi rendszerben „az alkotmányjogi panasz a kezdeti (később tovább árnyalt) meghatározás szerint a polgár állammal szembeni jogvédelmének specifikus eszköze. Elviekben mindenki számára adott, akinek a közhatalom – az államot, mint egységet megtestesítő valamely közhatalmi szerv – abba a „szférájába” hatolt, amelyet az állammal szemben az alapjogok biztosítanak”[31].

Az ágazati bíróság az ügy kapcsán előtte alapul fekvő jogszabályt az Alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően kell, értelmeznie.[32] Az Alaptörvénynek a bíróságok általi közvetlen alkalmazása, értelmezése kiemelten fontos helyzetbe hozza az Alkotmánybíróságot, különös tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróságnak kizárólagos joga van az Alaptörvény értelmezésére. Ahhoz, hogy a bíróságok a működésük során vizsgálhassák egy-egy ágazati törvény Alaptörvény konformitását, elengedhetetlenül szükséges az Alaptörvény normáinak egységes és széleskörű értelmezése.

Ez lényegében közvetett, másodlagos Alaptörvény-értelmezést jelent, amely értelmezés vonatkozásában ugyanakkor nem ad iránymutatást a hivatkozott cikk. Az értelmezés módszere az Alkotmánybíróságról szóló törvényből vezethető le.

Tekintettel arra, hogy az Alaptörvény értelmezése az Alkotmánybíróság jogköre és az egyes alapjogok tartalmának meghatározására az Alkotmánybíróság jogosult, a jogági bíróság jogértelmezése kizárólag a vonatkozó alkotmánybírósági határozatokon alapulhat, vagyis a bíróság nem kezdhet önállóan, autonóm Alaptörvény-értelmezésbe. Mindezek alapján a gyakorlati értelmezés minden bizonnyal az AB korábbi határozatai, állásfoglalásai és értelmezései alapján fog történni. Ennek okán az AB – ha csak ilyen szűk értelemben is – a mindennapi jogalkalmazás egységességéhez is hozzájárul[33], hasonlóan a Kúria tevékenységéhez.[34]. Mindebből az következik, hogy az ágazati bíróság a döntésének meghozatalakor egyfajta alkotmányossági tesztet kell, hogy lefolytasson[35].

Ez a közvetett jogértelmezés furcsa helyzetbe hozhatja az elsőfokú bíróságot. Optimális esetben a jogági alapjog-értelmezés összhangban van a vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlattal, tekintettel arra, hogy az alapjogok tartalmának a meghatározása az Alkotmánybíróság feladata[36].

Amint az már említésre került a valódi alkotmányjogi panasz bevezetése új helyzetet teremtett a Kúria és az Alkotmánybíróság viszonyában is. Amennyiben a Kúria egy jogszabály kapcsán az alsófokú bíróságokra nézve kötelező érvényű jogegységi határozatot hoz, úgy a szabályozás értelmezésénél az Alaptörvény 28. cikke értelmében figyelemmel kell lennie az Alaptörvény rendelkezéseire is, vagyis a jogszabályt alkotmányos tartalommal tölti meg. Ha a Kúria egy elvi döntésben, vagy jogegységi határozatban értelmezi egy ágazati törvény rendelkezéseit az Alaptörvény rendelkezéseinek tükrében és a témához kapcsolódóan már korábban meghozásra került egy alkotmánybírósági határozat, vagy alkotmányossági mérce, akkor ezen döntések a jogforrási hierarchián belül hogyan viszonyulnak egymáshoz, melyik van feljebb és az ágazati első fokú bíróságnak a döntését melyik határozat elvi tartalmára kellene alapítania?[37]

Ugyanakkor abban az esetben, ha a Kúria jogegységi döntése – amely lényegében egy jogszabálynak a kötelező érvényű értelmezése – eltér egy vonatkozó alkotmánybírósági határozattól, úgy az alsóbb fokú bíróság jogalkalmazási bizonytalansággal találhatja szemben magát.

Nem egyértelmű ugyanis, hogy egy ilyen helyzetben melyik értelmezést kell követnie a bíróságnak. Amennyiben ugyanis a jogegységi döntést hagyja figyelmen kívül a bíróság, az abszolút hatályon kívül helyezési okot jelent, amennyiben viszont az alkotmánybírósági határozatot negligálja, úgy az Alkotmánybíróság semmisítheti meg a határozatát egy esetleges alkotmányjogi panasz következményeképp. Nem számolva jelen helyzetben azzal az esettel, hogyha a jogegységi döntés Alaptörvény-ellenességét a bíróság az eljárás folyamán észleli, mert akkor megvan a lehetősége arra, hogy az eljárás felfüggesztése mellett a jogegységi döntés megsemmisítésének érdekében bírói kezdeményezést terjesszen elő az Alkotmánybíróságon. Ugyanakkor megállapítható, hogy a jelen – hiányosan szabályozott – helyzet egyaránt magában foglalja a negatív és pozitív hatásköri összeütközések lehetőségét is.

A gyakorlat azt mutatja, hogy az alkotmánybírósági felülvizsgálat lehetőségével az alkotmánybírósági határozatok a kúriai döntések felé kerülhetnek, ez azonban sértené az Alaptörvénynek azon rendelkezését, miszerint a Kúria őrködik az országos jogegység felett[38]. Az Alaptörvény-értelmezés az alkotmányozó hatalomhoz, az eseti bírói döntések az igazságszolgáltató hatalomhoz, a negatív jogalkotás[39] pedig a törvényhozó hatalmi ág felé tolja el az Alkotmánybíróságot.

Ebben az értelemben tehát az alkotmánybírósági felülvizsgálat mégis egyfajta negyedfokként értelmezhető, hiszen az ágazati bírósági döntések alaptörvény konformitását felülvizsgálja. Ez ráadásul egy kúriai döntés kapcsán a rendkívüli jogorvoslat rendkívüli jogorvoslatának tekinthető.

Az Alkotmánybírósághoz fordulás joga más államok alkotmányos berendezkedésében is megjelenik. Cipruson a Legfelsőbb Alkotmánybíróság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a végrehajtó vagy közigazgatási hatáskörrel felruházott szervek, hatóságok vagy személyek alkotmányellenes határozatai és más cselekményei miatt beadott panaszok tárgyában.

Ilyen esetben a Legfelsőbb Alkotmánybírósághoz fordulhat az, akinek a törvényes érdekét a határozat vagy más cselekmény visszafordíthatatlanul és közvetlenül sértette, akár magánszemélyként, akár valamelyik közösség tagjaként. A Legfelsőbb Alkotmánybírósághoz fordulás joga a határozat kihirdetésétől, más cselekmény esetén, ha kihirdetés nem történt, a tudomásszerzéstől számított hetvenöt napon belül gyakorolható[40].

 

Fentiekből levonható az a következtetés, hogy az Alaptörvénynek az Alkotmánybíróság jogköreit bővítő rendelkezései közvetett módon a bírósághoz fordulás alapjogra is hatással vannak, ugyanis olyan igazságszolgáltatási tevékenységhez köthető tevékenység jelent meg az Alkotmánybíróság mindennapi gyakorlatában, amely hatással van a jogági bíróságok mindennapi gyakorlatára is.

 

  1. Összegzés

A tanulmány célja annak bemutatása, hogy a bírósághoz fordulás alkotmányos alapjog teljes körű érvényesülése milyen alkotmányos és jogági követelmények egyidejű teljesülése mellett biztosított. Az Alaptörvényben meghatározott fogalom elemzése után levonható az a következtetés, hogy a bírósághoz fordulás joga egy olyan alkotmányos anyajog, amely magában foglalja a jogági jogoknak és kötelezettségeknek a törvény által felállított, független és pártatlan bíróságok általi elismerését és megkövetelését, amely bíróság egy tisztességes eljárás keretében, vagyis a fegyverek egyenlőségének elve alapján nyilvános tárgyaláson és ésszerű határidőn belül hozza meg határozatát. Bármelyik alkotmányos követelmény meghiúsulása közvetett módon a bírósághoz fordulás alkotmányos alapjogának sérelmét jelenti, mivel a jogérvényesítés végső soron nem történik meg maradéktalanul.

A hivatkozott alkotmánybírósági határozatokból látható, hogy a 2012 előtti és azt követő alapjogi gyakorlatban nincs különbség a bírósághoz fordulás alapjog tartalmának a megítélésében, így a korábban meghozott határozatokat továbbra is figyelembe kell vennie a jogági bíróságoknak.

A jogági eljárásjogi törvények vonatkozásában kiemelendő és üdvözlendő, hogy mind a Kp., mind pedig az új Pp. esetében bővült és konkretizálódott az igényérvényesítési lehetőségek köre. Míg a Kp. lehetővé teszi, hogy a jogkereső állampolgár szélesebb körben citálja bíróság elé az államot, addig az új Pp. a professzionális pervitelt elhatárolja a jogi képviselő nélkül eljáró felekre vonatkozó eljárásjogi szabályoktól, elősegítve ezzel a jogban járatlan laikus felek személyesen történő jogérvényesítési lehetőségeit is.

A jogi képviselő nélkül eljáró felekre irányadó papír alapú nyomtatványok bevezetése alapvetően üdvözlendő, azonban figyelemmel a nyomtatványok terjedelmére és bonyolultságára, indokolt lenne őket rövidíteni és több pertárgytípusra is konkretizálni. Ez a hiánypótlási felhívások csökkentésén keresztül hozzájárulhatna a pergazdaságosság és perkoncentráció elveinek még magasabb szinten történő érvényesüléséhez. Különösen igaz ez a veszélyhelyzet[41] idején, amikor a korlátozások miatt még nehezebb volt egyes állampolgárok számára a jogérvényesítés, illetőleg a bíróságok – a kezdetekkor beállt ítélkezési szünetet követően – működésüket jelentős részben a személyes megjelenést nem igénylő eszközök útján folytatták. Ráadásul az interneten  ezen időszak alatt terjedő álhírek[42] miatt a peres felek sokszor dezinformációhoz jutottak.

Az Alkotmánybíróság jogköreiben megjelenő igazságszolgáltatási tevékenység az igazságszolgáltató hatalmi ág felé tolja el az Alkotmánybíróságot, ezért a bírósághoz fordulás jogának értelmezésekor figyelemmel kell lenni az alapjogi jogérvényesítés lehetőségeire is. Ez az újfajta helyzet a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bírósághoz fordulás joga egyúttal az Alkotmánybírósághoz fordulás jogát is jelenti, amely alátámasztja azon álláspontokat[43], miszerint az Alkotmánybíróság is bíróság.

További kutatások tárgyát jelentheti, hogy amennyiben az Alkotmánybíróságot bíróságnak tekintjük, akkor az Alaptörvényben meghatározott, a bírósághoz fordulás jogára vonatkozó követelmények miképp illeszthetőek az alkotmányjogi panaszokhoz kapcsolódó eljárásokra.

 

[1] Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikk

[2] A választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény 47. § (1) A választottbírósági ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. A választottbírósági ítélet rendes bírói úton csak a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt indított perben vizsgálható felül. (2) A választottbírósági ítélet a másik fél ellen előterjesztett kereset alapján a 7. § (2) bekezdésében meghatározott bíróság által és csak abban az esetben érvényteleníthető, ha a) az érvénytelenítés iránt indított per felperese bizonyítja, hogy aa) a választottbírósági szerződést kötő felek egyikének nem volt jogképessége vagy cselekvőképessége; vagy a választottbírósági szerződés annak a jognak a szabályai szerint, amelynek alávetették, ilyen alávetés hiányában pedig a magyar jog szerint nem érvényes; vagy ab) a fél a választottbíró kijelöléséről, illetve a választottbírósági tanács eljárásáról nem volt szabályosan értesítve, vagy egyébként nem volt képes az ügyét előterjeszteni; vagy ac) a választottbírósági ítélet a választottbíráskodásnak való alávetésben figyelembe nem vett, vagy azon kívül eső vitára terjed ki, illetve az ilyen alávetés terjedelmén túli döntést tartalmaz, azzal, hogy amennyiben az alá- és alá nem vetett ügyek egymástól elválaszthatók, a választottbírósági ítélet érvénytelenítése csak az alávetésen kívüli részben hozott döntés tekintetében kérhető; vagy

  1. ad) a választottbírósági tanács összetétele vagy a választottbírósági eljárás nem felelt meg a felek megállapodásának – kivéve, ha a megállapodás ellentétes e törvény kötelezően alkalmazandó szabályával -, vagy ilyen megállapodás hiányában nem felelt meg e törvény rendelkezéseinek; vagy b) a bíróság úgy ítéli meg, hogy ba) a vita tárgya a magyar jog szerint választottbírósági útra nem tartozhat, vagy bb) a választottbírósági ítélet a magyar közrendbe ütközik.

 

[3] Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdés

[4] 33/2017. (XII. 6.) AB határozat [114]

[5] Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 113. § (1) bekezdésének a)-b) pontjai alapján kérelemre induló jogorvoslati eljárás a közigazgatási per és a jogorvoslati eljárás.

[6] Pp. XV. fejezet „Eltérő rendelkezések járásbíróság hatáskörébe tartozó perben jogi képviselő nélkül eljáró félre”

[7] Pp. 170. § (1) A keresetlevél bevezető részében fel kell tüntetni: a) az eljáró bíróság megnevezését, b) a felek nevét, perbeli állását, a felperes azonosító adatait, az alperes ismert azonosító adatait, de legalább lakóhelyét vagy székhelyét, és c) a felperes jogi képviselőjének nevét, székhelyét, telefonszámát, elektronikus levélcímét, több jogi képviselő esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt jogi képviselő nevét. (2) A keresetlevél érdemi részében fel kell tüntetni: a) a bíróság ítéleti rendelkezésére irányuló határozott kereseti kérelmet, b) az érvényesíteni kívánt jogot a jogalap megjelölése útján, c) az érvényesíteni kívánt jogot és a kereseti kérelmet megalapozó tényeket, d) az érvényesíteni kívánt jog, a tényállítás és a kereseti kérelem közötti összefüggés levezetésére vonatkozó jogi érvelést, és e) a tényállításokat alátámasztó és rendelkezésre álló bizonyítékokat, bizonyítási indítványokat az e törvényben meghatározott módon. (3) A keresetlevél záró részében fel kell tüntetni: a) a per tárgyának az értékét, valamint a meghatározásakor figyelembe vett tényeket és jogszabályhelyet, b) a bíróság hatáskörét és illetékességét – ha az ügyben külföldi elem van, a joghatóságát is – megalapozó tényeket és jogszabályhelyet, c) a megfizetett illeték összegét és megfizetési módját, vagy az eljárási illeték megfizetésének hiányában a költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelmet, illetve jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés esetén ennek alapjául szolgáló tényeket és jogszabályhelyet, d) a nem természetes személy fél perbeli jogképességét, a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy és a meghatalmazott perbeli képviseleti jogát megalapozó tényeket és jogszabályhelyet, és e) a záró részben feltüntetett tényeket alátámasztó bizonyítékokat.

[8] Pp. 247. § (1) A félnek a keresetlevélben, viszontkereset-levélben, beszámítást tartalmazó iratban, illetve az írásbeli ellenkérelemben az e törvény szerint kötelező tartalmi elemek közül nem kell feltüntetni a jogalapot, a jogi érvelést és jogszabályhelyet.(2) A félnek az érvényesíteni kívánt jogot, illetve az anyagi jogi kifogást úgy kell megjelölni, hogy a jogalap beazonosítható legyen.

[9] A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 121. § (1) bekezdés

[10] Pp. 246. § 246. § [Beadványok benyújtása] (1) A félnek jogszabályban meghatározott, erre rendszeresített nyomtatványon kell előterjesztenie a) a keresetlevelet, b) a viszontkereset-levelet, valamint a beszámítást tartalmazó iratot, és c) az írásbeli ellenkérelmet.

[11] https://birosag.hu/eljarasok-nyomtatvanyai/polgari-papir-alapu-nyomtatvanyok (letöltve:2018.12.31.)

[12] Pp. 246. § (2) A felperes a keresetet a lakóhelye, székhelye, munkahelye szerinti vagy a perre illetékes járásbíróságon, a bíróság elnöke által jogszabályban foglaltak szerint erre a célra meghatározott ügyfélfogadási időben szóban is előadhatja, melyet a bíróság az erre rendszeresített nyomtatványon rögzít. Ha a keresetet nem a perre illetékes bíróság rögzítette, azt – a kereset előadása időpontjának feltüntetésével – az illetékes bírósághoz haladéktalanul megküldi. A keresetlevél beadása időpontjának a kereset szóbeli előadásának időpontját kell tekintetni. (3) A fél a viszontkeresetet, a beszámítást és az ellenkérelmet tartalmazó nyilatkozatot a perben eljáró bíróságon a (2) bekezdésben meghatározott módon szóban is előadhatja, melyet a bíróság az arra rendszeresített nyomtatványon rögzít.

[13] Kiss Anna: A független és pártatlan bírósághoz való jog. 2016. május 10., jogászvilág.hu. elérhetőség: https://jogaszvilag.hu/vilagjogasz/a-fuggetlen-es-partatlan-birosaghoz-valo-jog/ letöltve: 2018. december 12-én.

[14] U.o.

[15] Pp. 434. § (1) „A bíróság az általa szükségesnek talált bizonyítást hivatalból is elrendelheti.”

[16] A Pp. szerinti bizonyítási érdek és bizonyítási teher elhatárolása.

[17]Érdekesség, hogy a Magyarország Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (ún. átmeneti alkotmány) nem tartalmazta szövegszerűen a hatalommegosztás elvét, azt az alkotmánybíróság a jogállamiság követelményéből kiindulva bontotta ki a 31/1990 (XII.18) AB határozatban: „Ugyanakkor az  Alkotmánybíróság elvi jelentőséggel mutat rá: az AB  tv. 1 §-ának g) pontja értelmezésénél is messzemenően figyelembe kell  venni a  hatalmi ágak  megosztásának elvét, amely a  magyar államszervezet  legfontosabb  szervezeti  ésműködési alapelve.

[18] Magyarország Alaptörvénye XXVIII. cikk (7) bekezdés

[19] A Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 36. § (1) bekezdése alapján „A Magyar Népköztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága, a felsőbíróságok, a megyei bíróságok és a járásbíróságok gyakorolják.

[20] Magyarország Alaptörvény 28. cikk

[21] U.o. XXVIII. cikk (2) bekezdés

[22] U.o. záró és vegyes rendelkezések 27. b) pont

[23] U.o. 27. c) és d) pont

[24] Bszi. 1. §

[25] Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt Egyezmény

[26] 1976. évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányáról

[27] Pp. 157. § (1) bekezdés alapján a fél az ügyben eljáró bíróság előtt kifogást nyújthat be, ha

  1. a) törvény a bíróság részére az eljárás lefolytatására, eljárási cselekmény elvégzésére vagy valamely határozat meghozatalára határidőt állapított meg, azonban az eredménytelenül telt el,
  2. b) a bíróság eljárási cselekmény elvégzésére határidőt tűzött, amely eredménytelenül telt el, és a bíróság a mulasztóval szemben nem alkalmazta e törvény által lehetővé tett intézkedéseket,
  3. c) a bíróság az adott eljárási cselekményt az annak elvégzésére elegendő észszerű időtartamon belül nem végezte el vagy annak elvégzéséről nem rendelkezett.

Vö: Cservák Csaba: Az alapjogi réteg érvényesülése és intézményrendszere (Habilitációs tézisek), 2016 Budapest, KRE ÁJK, 6. oldal

[29] Alkotmánybírósági felülvizsgálat fő szabálya, hogy a rendes jogorvoslati jogosultságokat ki kell merítenie a kérelmezőnek, illetve a sérelmezett bírói ítéletnek konkrét alapjogi jogsértést kell megvalósítania. Fontosnak tartanám az Alkotmánybíróság működése és a jogbiztonság garantálása szempontjából, hogy az AB ne mint kvázi semmítőszékként működjön, hanem egyfajta tanácsadó, konzultatív testületként. Ezzel egyrészről garantálni lehetne az igazságszolgáltatásnak, mint hatalmi ágnak a függetlenségét, másrészt pedig elő lehetne segíteni az egységes alapjog értelmezést.

[30] Cservák Csaba: Kormányzati és választási rendszer (avagy demokratikus hatalomgyakorlás komplex rendszere nemzetközi kitekintésben) PhD disszetráció,189. oldal. Letöltve: http://doktori.bibl.u-szeged.hu/880/

[31] Arató Balázs: Alkotmányjogi panasz a német jogrendben, különös tekintettel a befogadhatóság kérdésére; in: A be nem fogadott alkotmányjogi panaszok; szerk.: Cservák Csaba, kézirat

[32] Alaptörvény 28. cikk

[33] Fontosnak tartanám az Alkotmánybíróság működése és a jogbiztonság garantálása szempontjából, hogy az AB ne mint kvázi semmítőszékként működjön, hanem egyfajta tanácsadó, konzultatív testületként. Ezzel egyrészről garantálni lehetne az igazságszolgáltatásnak, mint hatalmi ágnak a függetlenségét, másrészt pedig elő lehetne segíteni az egységes alapjog értelmezést.

[34]  Rimaszécsi János: Az Alkotmánybíróság, mint hatalmi ág a XXI. században, In: Cservák, Csaba; Horváth, Attila (szerk.)Az adekvát alapjogvédelem, Budapest, Magyarország : Porta Historica, (2017), pp. 215-220.

[35]  Rimaszécsi János: A hatalmi ágak megosztásának XXI. századi problematikája, In: Cservák Csaba; Horváth, Attila (szerk.)Adekvát alapjogvédelem, Porta Historica, (2017) pp. 209-214.

[36] Cservák Csaba: Az alapjogi réteg érvényesülése és intézményrendszere (Habilitációs tézisek), 2016 Budapest, KRE ÁJK, 17. oldal

[37] Rimaszécsi János: Az Alkotmánybíróság, mint hatalmi ág a jogági alapjogvédelem rendszerében,  In: Cservák, Csaba; Horváth, Attila (szerk.)Adekvát alapjogvédelem, Porta Historica, (2017) pp. 221-230. ,

[38] Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés

[39] u.o. 24. cikk (3) bekezdés

[40] Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Lícium-Art kiadó, 2018. pp.270.

[41]Lásd. Simicskó István: Veszélyhelyzet van, KRE-DIT: A KRE-DOK ONLINE TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA 2020 : 1 Paper: Jogtudományi tanulmányok 2., (2020), 8.

[42]  Simicskó István: A világjárvány és a hibrid hadviselés egyes összefüggései az álhíresztelések terjedésének tükrében, ACTA HUMANA: HUNGARIAN CENTRE FOR HUMAN RIGHTS PUBLICATIONS 8 : 2,. 31-42, (2020)

[43] lásd: Varga Zs. András: Eszményből bálvány- a joguralom dogmatikája, Századvég Kiadó, 2015.