Beküldve:

Tamás Szintia: A lengyel–magyar gazdasági kapcsolatok a 20. század második felében, különös tekintettel az 1980-as évekre

Bevezetés

Kelet-Közép-Európán belül Lengyelország és Magyarország is igen fontos szerepet tölt be. A tanulmány középpontjában a lengyel–magyar gazdasági kapcsolatok tényezőinek bemutatása áll 1980 és 1990 között. A vizsgált két ország a közös történelmi múlt tekintetében mindig is túllépték a bilaterális kereteket, hogy a Kelet-Közép-Európa regionális dimenziójába emelkedjenek, valamint a közös identitás és integráció motorjává váljanak.

A régió 20. századi történelmét a kényszerű integráció, valamint a szabadságvágy kettősége jellemezte. A II. világháborút követően Lengyelország és Magyarország politikailag, gazdaságilag és katonailag is a Szovjetunió befolyása alá került, és egészen az 1989 és 1991 között lezajló rendszerváltásig a szovjet blokk szerves része volt. A szovjetek által életre hívott Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (a továbbiakban KGST) nagymértékben meghatározta a szocialista országok gazdasági kapcsolatait és annak növekedési tendenciáit. Lengyelország és Magyarország a kiváló földrajzi fekvésének, a közös történelmi múltnak, valamint a még kiaknázatlan kereskedelmi tényezőknek köszönhetően tovább folytatta az együttműködést a szovjet blokk keretein belül is. Erre kiváló példák egyrészről a folyamatos magasszintű találkozók megvalósulása,[1] másrészről pedig az 1958-ban létrehozott Lengyel–Magyar Állandó Gazdasági Együttműködési Bizottság, amely egészen a rendszerváltásig arra törekedett, hogy a két ország gazdasági együttműködését előmozdítsa, az állandóan előírt szállítási kötelezettségeket megtárgyalja, valamint a kitűzött célokat megvalósítsa.

E kapcsolatrendszer tehát nem csupán pragmatikus együttműködés volt, hanem a Kelet-Közép-Európa térségének ellenállási pontjaként és sorsközösségeként szolgált, amely meghatározta az utat a Visegrádi Együttműködés és a sikeres európai integráció felé. Jelen tanulmány célja ezen magas szintű találkozók és a Gazdasági Együttműködési Bizottság tevékenységének részletes ismertetése. Továbbá bemutatom, hogy hogyan vált a két nemzet gazdasági kapcsolata a kelet-közép-európai regionális kohézió alapjává.

A tanulmány hét részre oszlik. Az első részben bemutatom a kutatás módszertanát, a második részben pedig a lengyel–magyar kapcsolatok történelmi előzményeit. A kutatásom harmadik részében a II. világháború utáni lengyel–magyar gazdasági kapcsolatokat ismertetem, amelyen belül részletesen bemutatom a Lengyel–Magyar Állandó Gazdasági Együttműködési Bizottság tevékenységét, valamint a két ország között megvalósuló magasszintű találkozókat részletezem. Ezt követően röviden ismertetem, hogy hogyan zajlott le a rendszerváltás Lengyelországban és Magyarországon, majd a rendszerváltás utáni évek gazdasági kapcsolatait vizsgálom meg. Végül az Európai Unióhoz való csatlakozás közös útját mutatom be, majd pedig a tanulmány végén a lengyel–magyar gazdasági kapcsolatairól megfogalmazott következtetések zárnak.

Módszertan

Módszertani szempontból a tanulmány a történelmi institucionalizmus megközelítésére támaszkodik, mivel a vizsgált államok politikai és gazdasági helyzetét történeti kontextusban elemzem. Az institucionalista irányzatok két alappillére ismert a történeti beágyazottság és az intézményi struktúra vizsgálata. A történelmi institucionalizmus szerint a múltbeli folyamatok meghatározóak: az események időzítése, sorrendje és az útfüggőség (path dependency) alapvetően befolyásolja az intézmények alakulását, ezáltal formálva a társadalmi-gazdasági változásokat. Jelen elemzésben tágabb értelemben tekintem át az intézményeket: ideértve a politikai gazdaság szervezeti struktúráit és az állam gazdasági szerepvállalását is, például az állami vállalatok irányítását.[2] E módszertani keret alkalmazása teszi lehetővé a lengyel-magyar kapcsolatok dinamikájának mélyebb megértését.[3]

A lengyel–magyar kapcsolatok történelmi előzményei

A lengyel–magyar kapcsolatokban a történelmi előzmények meghatározó szerepet játszanak, ugyanis évszázadokon átívelő, bizalmi alapokon nyugvó szövetséget hoztak létre, amely a modern gazdasági és politikai együttműködés alapkövét jelenti. A kapcsolat kialakulásának legfontosabb mérföldkövei a következők voltak.

A lengyel–magyar kapcsolatok alapkövét első magyar királyunk Szent István tette le, akinek nővére, Judit, az első lengyel királyhoz, Bátor Boleszlóhoz ment férjhez. Ezt követően az Árpád-házi királyok és a Piastok további számos házassággal erősítették meg a két nemzet közötti kapcsolatot az uralkodói családon keresztül.[4]

1301-ben az Árpád-ház kihalását követően is tovább folytatódott a lengyel–magyar kapcsolatok ápolása. 1335 őszén I. Anjou Károly királytalálkozót hívott össze Visegrádra, amelyen III. Kázmér lengyel király, Luxemburgi János cseh király és fia, Károly morva őrgróf vettek részt. A konferencián számos külpolitikai kérdést vitattak meg, köztük a lengyel és a Német Lovagrend közötti vitás nézeteltéréseket is. A másik fontos terület a diplomáciai kapcsolatok megerősítése és az említett országok jogalkotásainak kölcsönös megismerése volt.[5]

Ezt követően a 16. században uralkodó Báthory István tíz évig tartó lengyel királysága nagymértékben hozzájárult a lengyel–magyar kapcsolatok megerősödéséhez, mind katonai, mind politikai értelemben egyaránt.[6] Báthory István az erdélyi fejedelmi székből emelkedett a hatalmas kiterjedésű Lengyel–Litván Unió trónjára. 1571-ben Erdély fejedelmévé választották, majd leszámolt a székelyek elégedetlenségével és később Valois Henrik távozása után 1576-ban Jagelló Anna férjeként királlyá választották. A többnemzetiségű, a Balti-tengertől a krími tatárokig nyúló birodalom élén Báthory István sikeresen vívott háborút Rettegett Iván Oroszországa ellen Livóniáért. Továbbá tervei között szerepelt egy törökellenes koalíció kialakítása, valamint Magyarország felszabadítása, azonban 1586-ban bekövetkező váratlan halála megakadályozta.[7]

A 17. században az Oszmán Birodalom meggyengült, ugyanis nem tudta megközelíteni a gazdasági, adminisztratív és katonai ágazat Nyugat- és Közép-Kelet-Európában zajló fejlődését. Ez kiváló alkalmat biztosított a Szent Liga megalakulására, amely a Habsburg Birodalom, a Lengyel-Litván Unió, a Velencei Köztársaság és a pápai állam között valósult meg, később Oroszország is csatlakozott. Ennek keretein belül a lengyel haderő kulcsszerepet játszott a törökök magyarországi kiűzésében.[8] A berendezkedő Habsburg-uralom elleni ellenállás és a Rákóczi szabadságharc idején Lengyelország menedéket és politikai hátországot biztosított a magyaroknak.[9]

A 18. század végére a dinasztikus kapcsolatokat Lengyelország felosztása és a nagyhatalmi átrendeződés visszaszorította, azonban a felvilágosodás eszméi, a francia forradalom hatása, valamint a szabadkőművesség terjedése új, szellemi alapú kapcsolatot alakított ki a két nemzet között.[10]

A 19. század során a lengyel–magyar kapcsolatok leginkább a közös szabadságvágy és a sorsközösség révén mélyültek el. Az 1830-as lengyel felkelést a magyar vármegyék politikai feliratokkal és jelentős gyűjtésekkel anyagilag is támogatták, a leverést követően pedig tömegesen fogadták be a menekülteket. Az 1848–49-es szabadságharc során a lengyelek tekintetében a saját légiót szervező Mieczysław Woronieckit fontos megemlíteni, mindezeken túl fegyverrel segítették a magyar ügyet. 1863-as januári felkelés idején számos magyar harcolt a lengyelek oldalán. A felkelések leverését követő emigrációs hullámok révén Magyarországon jelentős lengyel kolóniák és kulturális egyesületek jöttek létre.[11]

A 20. század elején magyar önkéntesek segítették Józef Piłsudski függetlenségi harcát. A két világháborút közötti időszakban a kapcsolatok a politikai szférán túl a gazdaság területére is kiterjedtek. Például kétoldalú kereskedelmi kamarát hoztak létre. A kereskedelmi kamarák fő céljai a két ország között fennálló gazdasági kapcsolatok szorosabbá tétele volt.[12]

A II. világháború utáni lengyel-magyar gazdasági kapcsolatok

A II. világháború után először Lengyelország létesített kereskedelmi kapcsolatot Magyarországgal, egy 1946 februárjában aláírt kiskereskedelmi egyezmény révén. Ebben az időszakban Lengyelország főként szenet és szódát szállított, cserébe pedig többek között gyógyszereket, bauxitot és bort kapott.[13]

1945 után mindkét ország a Szovjetunió érdekszférájába tartozott, ami korlátozta az önálló kapcsolatépítést, ugyanis minden tevékenység szovjet felügyelet alatt zajlott. 1949-ben létrehozták a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát, amely által rögzítették a kétoldalú kereskedelmi kereteket és a rubel alapú elszámolást. A kapcsolatokat nem valódi piaci igények, hanem a központilag meghatározott tervszámok és a „cserekereskedelem” jellemezte. Gyakori volt a tervek nem teljesítése, valamint a párhuzamos iparfejlesztés és az ebből adódó nyersanyaghiány.[14]

A gazdasági folyamatok koordinálására 1958-ban létrehozták a Lengyel–Magyar Állandó Gazdasági Együttműködési Bizottságot, amelynek feladatait a következőkben részletesen bemutatom.

A Lengyel–Magyar Állandó Gazdasági Együttműködési Bizottság

A Lengyel–Magyar Állandó Gazdasági Együttműködési Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) Lengyelország és Magyarország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére létrehozott szervezet volt. A Bizottság 1958-ban alakult meg és egészen a rendszerváltásig működött. A fő feladatai közé tartozott az állandóan előírt szállítási kötelezettségek megtárgyalása, a kitűzött gazdasági célok megvalósítása, valamint a tervek összehasonlítása.

Az 1980-as években a Bizottság szerepe felértékelődött, ugyanis a két ország ebben az időszakban újra szorosabbra kezdte fűzni a kapcsolatait, kezdetben az ellenzéki tényezőkön, majd a hivatalos állami csatornákon keresztül is. Mindezek mellett a Bizottság is segítette a két ország közötti kapcsolatok erősítését és tevékenységét. A Bizottság évről évre ülésezett, amelynek keretein belül folyamatosan megvitatta Lengyelország és Magyarország gazdasági együttműködésének lehetőségeit. A találkozókon a Minisztertanács elnökhelyettesei vezették a delegációkat, amely a kétoldalú kapcsolatok politikai fontosságát jelenti. A Bizottság segített áthidalni a szocialista tervgazdaság nehézségeit, mint a nyersanyaghiány vagy a párhuzamos iparfejlesztések okozta problémákat, egészen a rendszerváltásig.[15]

Az 1980 és 1990 közötti évek perspektívái

A következőkben a korábbiakban bemutatott Bizottság üléseit és az azokon meghatározott feladatokat részletesen ismertetem, valamint a vizsgált időszakban megvalósuló magasszintű találkozókat szemléltetem.

1983. szeptember 27–30. között Budapesten Marjai József és Roman Malinowski miniszterelnök-helyettesek találkoztak és megegyeztek a két ország közötti mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködés fő irányairól.[16]

A vizsgált országok vezetői Kádár János és Wojciech Jaruzelski találkoztak 1983. október 26–27. között Varsóban. A magyar párt- és kormányküldöttség tagjai voltak Havasi Ferenc, Sarlós István, Dr. Szűcs Mátyás és Garamvölgyi József. A lengyel tárgyalócsoport tagjai voltak továbbá: Roman Malinowski, a Lengyel Egyesült Néppárt elnöke, Edward Kowalczyk, a Demokrata Párt elnöke, miniszterelnök-helyettesek, Józef Czyrek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagja, Manfred Gorywoda, a Központi Bizottság titkára, Zenon Komender, Mieczysław Rakowski, Zbigniew Madej miniszterelnök-helyettesek és J. Zielinski budapesti nagykövet. Az októberi varsói találkozó a korszak egyik legfontosabb diplomáciai eseménye volt, ugyanis Kádár János első hivatalos látogatása Lengyelországban az 1980-as lengyel válság[17] és az 1981-es hadiállapot bevezetése óta. A találkozó elsődleges célja a politikai támogatás kinyilvánítása volt. A magyar vezető látogatása azt üzente a világnak és a lengyel társadalomnak, hogy elismeri és támogatja Jaruzelski tevékenységét a hadiállapot 1983. júliusi feloldása után. A megbeszéléseknek több szála is volt, azonban az egyik legkiemelkedőbb, hogy tárgyaltak a gazdasági kapcsolatokról is. Lengyelország ekkor súlyos gazdasági nehézségekkel küzdött, így a megbeszélések fókuszában a következők álltak: a kölcsönös áruforgalom növelése, különösen a lengyel szénszállítások stabilizálása, az ipari kooperáció fenntartása és fejlesztése, valamint a két ország közötti közvetlen vállalati kapcsolatok ösztönzése a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa merev keretein belül. A nemzetközi helyzetet tekintve a feszültség időszaka volt, ugyanis a találkozó idején a hidegháborús feszültség tetőzött. Kádár és Jaruzelski egy közös nyilatkozatot adott ki, amelyben elítélték a nyugati imperialista körök fegyverkezési politikáját, ugyanakkor hangsúlyozták a békés egymás mellett élés és a párbeszéd fontosságát. Az előbbiekben felsorolt magasszintű találkozók nemcsak a két ország közötti együttműködéseket segítették elő, hanem kiváló példát mutattak a kelet-közép-európai régióban.

A Bizottság 1984. január 31. és február 2. között találkozót tartott Budapesten, ahol a magyar delegációt Marjai József a Minisztertanács elnökhelyettese, a Bizottság elnöke, a lengyel delegációt Janusz Obodowski, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Bizottság társelnöke vezette. Az elnöki találkozón a következő napirendi pontokat tekintették át: a hosszú távú gazdasági együttműködés programjának kidolgozása; az egyes területeken folyó együttműködés közös feladatainak meghatározása a Bizottság 20. ülésszakának és más felsőbb szintű találkozók határozatai alapján; tájékoztató az 1983. évi árucsere-forgalmi jegyzőkönyv teljesítéséről, valamint az 1984. évi árucsere-forgalmi jegyzőkönyv előirányzatairól; az 1984. évre vonatkozó barter-megállapodások; tájékoztató az 1986-1990. évi tervkoordniáció helyzetéről; véleménycsere a két ország együttműködéséről a többi szocialista országgal.[18]

A Bizottság az 1984-es elnöki ülésén megbeszélte az együttműködés helyzetét, valamint a következő fontosabb kérdésekben állapodott meg: a lengyel–magyar gazdasági együttműködés további tartós fejlődését és az áruforgalom magas növekedési ütemének megtartását tűzte ki célul. A meghatározott együttműködési irányok a következők voltak: a gazdaságpolitika szorosabb összehangolása a tervkoordináció során; a gazdaságok kölcsönös komplementaritásának teljesebb kihasználása; a termelési kapcsolatok mértékének és gazdasági hatékonyságának növelése a szakositások és kooperációk alkalmazásával; a műszaki-tudományos eredmények integrálása a gazdasági együttműködésben; a két ország közötti gazdasági együttműködés mechanizmusának tökéletesítése; a tőkés országoktól való gazdasági függőség csökkentése. Az együttműködés sikeres előmenetelének érdekében a két ország képviselői elhatározták, hogy a tervezési, termelési és kereskedelmi tevékenységeket fokozni fogják a következő években. Továbbá elhatározták, hogy az együttműködés elveinek és feltételeinek közös kidolgozását fogják megvalósítani.[19]

A Bizottság 1984-es elnöki ülésén az idegenforgalmat is értékelték és elrendelték, hogy az illetékes szervek vizsgálják meg, hogy hogyan lehet Lengyelországban irányuló magyar turizmust növelni. Mindezeken túl a két ország közötti gazdasági együttműködési mechanizmusairól is értekeztek, különös tekintettel a vállalatai közötti termelési kooperációk és árucsere fejlesztésének gazdasági és pénzügyi feltételeinek megteremtéséről.[20]

Az 1983-as év, mint ahogy azt az első táblázatban is láthatjuk, a lengyel–magyar külkereskedelmi árucsere-forgalom dinamikájának pozitív folytatása volt. Az 1983. évre szóló árucsere-forgalmi jegyzőkönyv magyar exportban 362 millió rubelt, a lengyel exportban pedig 403 millió rubelt tett ki. Az 1982. évi tényleges forgalomhoz viszonyítva ez több mint 18%-os növekedést jelentett. Az árucsere-forgalom nagymértékű növekedéséhez hozzájárultak a két országban megkötött megállapodások, a különféle kompenzációk, valamint a kontingens feletti pótlólagos szállítások. Az 1984. évre szóló árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet a két ország külkereskedelmi minisztériumai ekkor már aláírták. A jegyzőkönyv a speciális szállításokkal együtt 922 millió rubel értékű áruforgalmat írt elő. A magyar exportra 423 millió rubelt, a lengyel exportra pedig 499 millió rubelt mondtak. Mivel a jegyzőkönyvet a két ország hamar aláírta, ezáltal nagyobb lehetőséget teremtettek meg a vállalatok közötti szerződéskötési munkálatok időben történő megvalósulására. Összességében a forgalom további dinamikus növekedését kívánták elérni, valamint 1984. évre több mint 1 milliárd rubel feletti árucsere-forgalmat valószínűsítettek.[21]

1. táblázat Lengyel-magyar árucsere-forgalom 1983-1984 között

Időszak / Kategória Magyar export (millió rubel) Lengyel export (millió rubel) Összesen (millió rubel)
1983 (jegyzőkönyv) 362 403 765
1984 (jegyzőkönyv/terv) 423 499 922
1984 (tényleges forgalom) 453,6 552,4 1006

A Bizottság az 1984. évi elnöki ülésén meghatározta az 1986 és 1990 évek közötti gazdasági együttműködés lehetséges irányait, különös figyelmet fordított a gyártásszakosítás és a termelési kooperáció további szélesítésére, a beruházások koordinálásának lehetőségeire, a termelőkapacitások hatékonyabb kihasználására, illetve a tőkés országokból származó import csökkentésére. Továbbá véleményt cseréltek arról, hogy a két ország hogyan haladjon tovább együtt a többi szocialista országgal. Mindkét ország érdekelt a kaucsuk, a kávé, a szója, a trópusi gyümölcsök és a tea beszerzésében. Ennek tekintetében Lengyelország és Magyarország is megpróbálták csökkenteni a tőkés országokból származó importot és tárgyalásokat kezdeményeztek délkelet-ázsiai országokkal, hogy az előbbiekben említett termékeket sikeresen beszerezhessék.[22]

Lengyelország és Magyarország egyre dinamikusabb együttműködésének köszönhetően 1985-ben Magyarországon létrejött a Lengyel Piackutató Központ, amelynek fő célja a szocialista országok és Lengyelország vállalatainak közötti kapcsolatok könnyebb kialakításának elősegítése volt. Az országok számára széleskörű lehetőség volt az együttműködésre, például az alapanyagok importjától kezdve a késztermékek exportján túl az ipari kooperáció létrehozására. Mindezek elősegítésére alakult meg a Lengyel Piackutató Központ.[23]

A Lengyel-Magyar Állandó Gazdasági Együttműködési Bizottság évről évre számos ülést tartott Lengyelországban és Magyarországon egyaránt azzal a céllal, hogy a két ország közötti együttműködéseket elősegítse. 1985. június 8-9. között Varsóban rendezték meg a két ülésszak közötti találkozót, amelyen a magyar küldöttséget Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, a lengyel küldöttséget Janusz Obodowski, a Minisztertanács elnökhelyettese vezette. A találkozó fő témái a következők voltak: az elmúlt évek határozatainak és megállapodásainak ellenőrzése, további határozatok megvalósításának egyeztetése, valamint a következő ülés előkészítése.[24]

Az 1985. évi két ülésszaki találkozón a Bizottság a következő területekről értekezett: gépipar, kohászat, autóbuszgyártási együttműködés, új típusú személygépkocsik gyártása, hajóipari együttműködés, elektronika, egyéb gépipari területek, kohászat, vegyipar, könnyűipar, bányászat, energetika, szolgáltatások és gazdaságirányítási rendszer. Az utóbbi új témákkal bővítették a belső piac irányításával, a műszaki fejlesztés ösztönzésével, valamint az anyagi-műszaki ellátás szervezetével. A közvetlen vállalati együttműködések fejlesztéséről is értekeztek, megbízták a két ország illetékes szerveit, Magyarországon az Országos Piackutató Intézetet, Lengyelországban a Lengyel Kereskedelmi Kamara Piackutató Központját, hogy dolgozzanak ki javaslatokat az együttműködés elősegítéséről.[25]

A találkozón az árucsere-forgalom alakulását is értékelték. Az 1984-es év pozitív folytatása volt a lengyel–magyar árucsere-forgalom további növelésének. A kölcsönös áruforgalom értéke 1984-ben 1006 millió rubelt tett ki, amelyből a magyar export 453,6 millió rubelt, a lengyel exporté 552,4 millió rubelt. Ez az 1983. évi forgalomhoz képest 6%-os növekedést jelentett és 9%-kal haladta meg a tervezetteket. Ezen adatokat a saját készítésű 1. táblázatban bemutatom. A forgalom nagy részét a gépek és a berendezések csoportjában érték el. A két ország képviselői megállapodtak abban, hogy további lehetőségekről tárgyalnak, annak érdekében, hogy mindkét ország forgalma folyamatosan bővülhessen.[26]

Ezt követő időszakban nem állnak rendelkezésre olyan levéltári források, amelyek az 1986 és 1990 közötti időszak Lengyel–Magyar Állandó Gazdasági Együttműködési Bizottság üléseit dokumentálnák. A magasszintű találkozók tekintetében azonban fontos megemlíteni Kádár János Lengyelországba tett látogatását, amely 1986. március 28-án valósult meg, valamint a Wojciech Jaruzelski 1987. december 2-án Magyarországon tett munkalátogatásáról.

1986-ban Kádár Jánost Szűrös Mátyás kísérte el. A Varsó melletti Otwockban egyeztettek a lengyel vezetővel, Wojciech Jaruzelskivel a következő pontokról: kölcsönös tájékoztatás az országaiknak belső helyzetéről, a kétoldalú kapcsolatok értékelése és a nemzetközi helyzet áttekintése. A tárgyalások egyik központi témája a gazdasági reform volt. A lengyel vezető hangsúlyozta, hogy a lengyel gazdasági reform kezd stabilizálódni, bár a bevezetésére válsághelyzetben került sor. Kádár János tájékoztatást adott a magyarországi gazdasági stagnálásról, amely a társadalomban növekvő türelmetlenséget és a jövőkép hiányát okozta. A megbeszélésen érintették a Lengyelország Nemzetközi Valutaalapba való belépésével kapcsolatos nehézségeket is. Bár az Egyesült Államok formálisan nem akadályozta a belépést, a háttérből igyekezett megnehezíteni a megállapodást.[27]

Összességében a találkozó azért volt kiemelten fontos, mert mindkét ország vezetése felismerte, hogy a hagyományos szocialista gazdaságirányítás válságba jutott és a túlélés érdekében elkerülhetetlen a reformok bevezetése és a tapasztalatok megosztása.

1987-ben Wojciech Jaruzelski budapesti látogatása is kiemelkedő volt. A fő célja a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése és a szocialista országokban zajló reformfolyamatok összehangolása volt. Az egyeztetések a nézetek teljes azonossága mellett zajlottak, valamint a vezetők elismeréssel szóltak egymás politikájáról.[28]

A lengyel vezető beszámolt arról, hogy Lengyelországban a politikai helyzet konszolidálódott és gazdasági reform megkezdődött. Kiemelte, hogy a reformok lényege az önállóság, az önfinanszírozás és a hatékonyság növelése, de elismerte, hogy a lakosság nehezen viseli az áremeléseket. A magyar vezető beszélt a magyar gazdaság nehézségeiről, a stagnálásról és a külső adósságállomány kezelésének fontosságáról. Kifejtette, hogy Magyarországnak is új úton kell elindulnia a hatékonyság növelése érdekében.[29]

A felek megállapították, hogy a lengyel–magyar árucsere-forgalom jól fejlődik, de a jövőben a puszta kereskedelmen túlmutató közvetlen vállalati együttműködésre és a közös beruházásokra van szükség, például az autóiparban és a mezőgazdasági gépgyártásban.[30]

A nemzetközi politika szempontjából fontos megemlíteni, hogy mindkét vezető teljes mértékben támogatta Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár új, rugalmasabb külpolitikai irányvonalát és a leszerelési törekvéseket. Egyetértettek abban, hogy a szocialista blokknak egységesen kell fellépnie a Nyugattal szemben, miközben javítani kell a gazdasági kapcsolatokat a tőkés országokkal is.

Összességében a találkozó azért volt fontos, mert egy olyan pillanatot rögzített, amikor Budapest és Varsó felismerte, hogy a régi gazdasági modell már nem tartható és a túlélés záloga a reformok bevezetése, valamint a két ország közötti szorosabb, gyakorlatiasabb együttműködés.

A rendszerváltás Lengyelországban és Magyarországon

Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején a szocialista rendszer összeomlása alapjaiban változtatta meg a lengyel–magyar kapcsolatokat. A rendszerváltás előtti évtizedben a két ország ellenzéki szinten felvette egymással a kapcsolatot. A Magyar Demokrata Fórum a legális kulturális ellenzékkel, a Fidesz pedig a lengyel radikális békemozgalmat vezető egyetemistákkal vette fel a kapcsolatot. Ezt követően megszülettek az első közös nyilatkozatok. A nyilatkozatok segítettek rögzíteni azokat az alapértékeket, amelyekben az eltérő hátterű csoportok egyetértettek, mint például a nemzeti szuverenitás visszaállítása, a többpártrendszerű demokrácia igénye, az emberi jogok tiszteletben tartása, valamint a szovjet csapatok kivonása.[31]

Magyarországon és Lengyelországban a rendszerváltás hasonlóan zajlott le. Lengyelországban 1989. február 6. és április 5. között rendezték meg a kerekasztal-tárgyalásokat, amely kompromisszumos megállapodással ért véget. A Szolidaritás elfogadta a félig szabad választások megrendezését. A lengyel tárgyalások kezdete ösztönzőleg hatott a magyar ellenzékiekre.[32]

Magyarországon 1989. március 22. és április 19. között került sor a kerekasztal-tárgyalásokra. Hazánkban az ellenzékieknek a lengyelekhez hasonlóan közösen kellett fellépnie az állampárttal szemben. A magyar demokratikus ellenzék támogatta a kerekasztal-beszélgetések létrejöttét, de a Lengyelországban megvalósuló kompromisszumot elutasította, tehát kitartott a teljesen szabad választások követelése mellett.[33]

Lengyelországban 1989. június 4-én bonyolították le az első „félszabad” választásokat, amelyen a Szolidaritás hatalmas győzelmet aratott. 1989. július 19-én a lengyel nemzetgyűlés Wojciech Jaruzelski tábornokot választotta meg államfővé. Magyarországon 1990. március 25-én rendezték meg az első szabad parlamenti választásokat. A magyar ellenzékiek a lengyel eseményeket szorosan figyelemmel kísérték és követték, így már a tárgyalásokon megegyeztek az államfő megválasztásának menetéről, amelyet csak a szabad választások után létrejövő parlament nevezhetett ki. Ennek köszönhetően választotta meg az új parlament Göncz Árpádot köztársasági elnökké. A rendszerváltást követően az első nem kommunista magyar miniszterelnök Antall József lett, akinek édesapja révén erősen jelen van a család karakterisztikájában a lengyelbarátság. Ugyanis id. Antall József a második világháború alatt a Belügyminisztériumban dolgozott, ahol a Magyarországra érkezett lengyel menekültek életét irányította.[34]

A rendszerváltást követően a lengyel–magyar kapcsolatok első alappillérének tekinthető Tadeusz Mazowiecki lengyel miniszterelnök 1990. június 8–9. között tett hivatalos látogatása Antall József miniszterelnöknél Budapesten. 1990. október 10-én Engelmayer Ákos, aki a Magyar Köztársaság rendszerváltás utáni első varsói nagykövete volt, átadta a megbízólevelét Wojciech Jaruzelski államfőnek. A diplomáciai protokollt figyelembe véve és a két nemzet között fennálló barátsági viszonyt tekintve, 1990. december 11–12. között Krzysztof Skubiszewski lengyel külügyminiszter látogatást tett Magyarországra.[35]

Összeségében az 1989–1991. évi rendszerváltással a Szovjetunió befolyása megszűnt Kelet-Közép-Európában, s ezzel egy új fejezet kezdődött, mind a lengyel–magyar kapcsolatokban, mind a két nemzet külpolitikai viszonyrendszerében egyaránt. Mindkét országban a demokratikus úton újonnan megválasztott elit került hatalomra, amelynek köszönhetően a közigazgatásban és a külügyi szolgálatban is személyi változások mentek végbe.

A rendszerváltás utáni gazdasági kapcsolatok alakulása

A rendszerváltást követő átmenet tekintetében mindkét országban a tervgazdaságról a piacgazdaságra való áttérés volt a prioritás. Az 1990-es évek elején a kölcsönös gazdasági érdekek a nyugati orientáció, az Európai Unió, valamint a NATO csatlakozás felé tolódott el.

1991-ben írták alá a Visegrádi Együttműködést, amelynek keretében a gazdasági együttműködés intézményesült, segítette a régiós kereskedelem fenntartását a KGST összeomlás után.[36]

Az 1992-ben létrejött Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás döntő szerepet játszott a vámok lebontásában és az áruforgalom élénkítésében a két ország között.[37]

Összességében egyrészről a korábban említett nyilatkozatokat emelhetjük ki, ugyanis nemzetközivé tették a szabadságvágyat és bebizonyították, hogy a közép-európai népek sorsa közös, így a szocializmusból való kivezető utat együtt kell megkeresni. Másrészről pedig a Visegrádi Együttműködés és a Közép-európai Szabadkereskedelmi megállapodás a kiemelhetőek, ugyanis ezek megalkotása lehetővé tette, hogy a két ország közötti kereskedelem szabad keretek között tovább folytatódhasson és a Nyugathoz, tehát az Európai Unióhoz, valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez mihamarabb csatlakozhassanak.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás közös útja

Magyarország euroatlanti integrációjának meghatározó mérföldköve az 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás volt. Ez a társulási szerződés megteremtette a kereskedelmi akadályok fokozatos leépítésének kereteit. A külföldi tőke beáramlásával a magyar állótőke jelentős része nemzetközi kézbe került, a hazai bérmunka pedig a nyugati cégek versenyképességét javította a termelési költségek csökkentésén keresztül.[38]

1996-ban a Bizottság részletes kérdőívet küldött a magyar kormánynak, amelyre adott válaszok alapján készült el az első hivatalos országvélemény. Ennek eredményeként 1997 júliusában az Európai Bizottság Magyarországot azon öt közép-kelet-európai állam közé sorolt, amelyek felkészültek a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Ezzel párhuzamosan az „Agenda 2000” dokumentum rögzítette az Unió belső reformjait, valamint a bővítés stratégiai céljait.[39]

A csatlakozási folyamat 1998 márciusában vette kezdetét a joganyagok összehasonlító vizsgálatával. A tárgyalások során Magyarország dinamikus fejlődést mutatott, amelyet az Európai Bizottság évente kiadott országjelentései is rendszeresen visszaigazoltak. A folyamat során minden egyes tárgyalási fejezetet alapos multilaterális és kétoldalú egyeztetés övezte.[40]

A tárgyalássorozat végül 2002 decemberében zárult le, az ünnepélyes aláírásra 2003. április 16-án, Athénban került sor. Ezzel az Európai Unió elismerte, hogy Magyarország teljesítette a koppenhágai kritériumokat. Hazánk végül 2004. május 1-jén vált az Európai Unió teljes jogú tagjává kilenc másik országgal együtt, bekapcsolódva az integráció politikai intézményrendszerébe, beleértve az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot.[41]

Lengyelország 1994-ben nyújtotta be a csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz. Az érdemi tárgyalásokra, valamint a csatlakozás feltételeire egészen 1998-ig várni kellett. A rendszerváltást követően az új lengyel kormány támogatta az Európai Unióhoz való csatlakozást. Az Európai Unió oldaláról azonban többen kételkedtek, ugyanis a keleti irányú bővítést sokan ellentétesnek ítélték a mélyítési stratégiával, illetve a negyvenmilliós lakosságú ország hatalmas paraszti réteggel, valamint alacsony egy főre jutó GDP-vel rendelkezett. Ennek megfelelően Lengyelország nehezebb és összetettebb feladatnak bizonyult, mint például a kilencmilliós, sokkal jobb adottságokkal rendelkező Svédország.[42]

A csatlakozási tárgyalások egyik mérföldköve az Európai Tanács 2002 októberében megrendezett brüsszeli rendkívüli ülése volt. Az ülés egyik fő eredménye, hogy megnevezték azt a tíz országot, amelyekkel a tárgyalásokat még abban az évben le lehet zárni, majd 2003-ban pedig aláírhatják a csatlakozási szerződést. A megnevezett tíz ország között szerepelt Lengyelország is. A következő mérföldkő az Európai Parlament 2003. április 9-ei ülése volt, ahol a tíz új állam csatlakozásáról szavaztak.[43]

2004. május 1-jén Lengyelország az Európai Unió teljes jogú tagjává vált. Ezáltal egyik legfontosabb külpolitikai célja megvalósult. Az Európai Unió 2004-es bővítése történelmi jelentőségű, hiszen egyszerre tíz ország csatlakozott az európai integrációs szervezethez.[44]

Összegzés

A tanulmányban a lengyel–magyar gazdasági és politikai együttműködés dinamikáját mutattam be a szocialista korszak utolsó évtizedében, különös tekintettel az intézményi háttérre és a rendszerváltás felé vezető folyamatokra.

A lengyel-magyar kapcsolatokban a történelmi előzmények meghatározó szerepet játszanak, ugyanis évszázadokon átívelő, bizalmi alapokon nyugvó szövetséget hoztak létre, amely a modern gazdasági és politikai együttműködés alapkövét jelenti.

A II. világháborút követően a két ország közötti kapcsolatok legfontosabb koordinációs szerve az 1958-ban létrehozott Lengyel-Magyar Állandó Gazdasági Együttműködési Bizottság volt. A Bizottság feladatai közé tartozott a szállítási kötelezettségek és a tervszámok egyeztetése, a KGST-n belüli merev keretek és a nyersanyaghiány okozta nehézségek áthidalása, valamint az ipari kooperációk, például az autóbuszgyártás ösztönzése.

Az 1980-as évek közepén a kapcsolatok intenzívebbé váltak, amelyet az árucsere-forgalom látványos növekedése is igazolt. 1983-ban a forgalom több mint 18%-kal nőtt az előző évhez képest. 1984-ben a tényleges forgalom meghaladta az 1 milliárd rubelt, ami 9%-kal szárnyalta túl a tervezett szintet. A két ország törekedett a nyugati import kiváltására és a közvetlen vállalati kapcsolatok erősítésére.

A vizsgált korszak meghatározó eseményei voltak a vezetői találkozók, különösen Kádár János 1983-as varsói látogatása, amely a lengyel hadiállapot feloldása utáni politikai támogatást szimbolizálta. Az 1986-os és 1987-es találkozók során a vezetők már nyíltan beszéltek a szocialista modell válságáról, a gazdasági stagnálásról és a reformok elkerülhetetlenségéről.

Az 1989-1991. évi rendszerváltással a Szovjetunió befolyása megszűnt Kelet-Közép-Európában, s ezzel egy új fejezet kezdődött, mind a lengyel-magyar kapcsolatokban, mind a két nemzet külpolitikai viszonyrendszerében egyaránt.

A rendszerváltás utáni évtizedekben a tervgazdaságból a piacgazdaságba való átmenet jelentette a legnagyobb kihívást mindkét ország számára. Mindezek mellett az 1991-ben létrejött Visegrádi Együttműködés és az 1992-ben aláírt Közép-európai Szabadkereskedelmi megállapodás segített fenntartani a kereskedelmi kapcsolatokat a KGST összeomlása után. A két ország közös prioritása a nyugati integráció lett.

Magyarország és Lengyelország európai uniós csatlakozási folyamata, bár eltérő belső adottságok mentén zajlott, a 2004-es történelmi jelentőségű bővítésen teljesedett ki. A bővítési hullám nemcsak a két ország stratégiai külpolitikai céljait valósította meg, hanem a tíz új tagállam egyidejű felvételével az európai integráció történetének egyik legjelentősebb mérföldkövévé is vált.

Összességében a tanulmányban arra világítottam rá, hogy a lengyel-magyar kapcsolatok a szocialista táboron belül is egyedi utat jártak be, ahol a történelmi barátság és a pragmatikus gazdasági érdekek segítettek megalapozni a rendszerváltás utáni sikeres regionális együttműködést.

Bibliográfia

Szakirodalom

Davies, Norman: Lengyelország története, Budapest, Osiris Kiadó, 2006.

Fehér Ferenc – Heller Ágnes: Jalta után. Kelet-Európa hosszú forradalma Jalta ellen. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1990.

Gerencsér Tibor – Grad, Marcin; Mitrovits Miklós: Magyar zászló a Visztula felett, Budapest, Országház Könyvkiadó, 2019.

Kőrösi István: A társulástól a tagságig. Magyarország útja az Európai Unióba, Heller Farkas Füzetek, VIII. évf., 2010, 24–37.

Mitrovits Miklós: Magyarok és lengyelek a 19. században, 2018.

Mitrovits Miklós: Lengyel, magyar „két jó barát”. A magyar–lengyel kapcsolatok dokumentumai 1957–1987, Budapest, Napvilág Kiadó, 2014.

Mitrovits Miklós: A szocializmus csapdájában. Politika, gazdaság, kultúra és sport a magyar-lengyel kapcsolatokban (1945–1990), Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2023,

Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat. A magyar–lengyel ellenzéki együttműködés 1976–1989, Budapest, 2020.

Mizsei Kálmán: Az 1980-as lengyel válság gazdasági okai, Medvetánc, I. évf., 1981/2–3.,

Nagy László: Az európai integráció politikai története, Szeged, Maxim Könyvkiadó, 2005.

Nyáry Pál, Dr. Báró: Magyar–lengyel barátság, Budapest, szerzői kiadás, 1838.

Oborni Teréz: Erdélyi országgyűlések a 16–17. században, Budapest, Országház Könyvkiadó, 2018.

Steinmo, Sven – Thelen Kathleen – Longstreth, Frank (eds.): Structuring politics. Historical institutionalism in comparative analysis, Cambridge, Cambridge University Press, 1992.

Szádeczky Lajos: Báthori István király titkos terve a Magyar Királyságot és Erdélyi Fejedelemséget illetőleg, 1882, Századok, XVI. évf (1882), 497–498.

Szvák Gyula: Magyar történelem, 21. századi Enciklopédia, Szekszárd, Pannonica Kiadó. 2003.

Tamás Szintia: A kamarák szerepe a lengyel-magyar gazdasági kapcsolatok fejlődésének történeti és jelenlegi folyamataira, Arsboni Jogi folyóirat, XIII. évf. 2025/2–3

Tamás Szintia: Lengyelország meghatározó befolyása Kelet-Közép-Európán belül, Multidiszciplináris kihívások, sokszínű válaszok, 2022/2, https://doi.org/10.33565/MKSV.2022.02.03

Levéltári források

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára – MNL OL,

XIX-H-1-c Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, Visszaminősített TÜK iratok, Magyar–lengyel együttműködés

Polish-Hungarian economic relations in the second half of the 20th century, with particular emphasis on the 1980s

Hivatkozások

  1. Mitrovits Miklós: Lengyel, magyar „két jó barát”. A magyar–lengyel kapcsolatok dokumentumai 1957–1987, Budapest, Napvilág Kiadó, 2014, 589–811. ↑
  2. Tamás Szintia: Lengyelország meghatározó befolyása Kelet-Közép-Európán belül, Multidiszciplináriskihívások, sokszínű válaszok – Gazdálkodás- és Szervezéstudományi folyóirat, 2022/2, 59–85.https://doi.org/10.33565/MKSV.2022.02.03 (Letöltés: 2026. április 13.). ↑
  3. Sven Steinmo – Kathleen Thelen – Frank Longstreth (eds.): Structuring politics. Historical institutionalism in comparative analysis, Cambridge, Cambridge University Press, 1992, 1–33. ↑
  4. Nyáry Pál: Magyar–lengyel barátság, Budapest, szerzői kiadás, 1938, 8. ↑
  5. Uo., 52. ↑
  6. Oborni Teréz: Erdélyi országgyűlések a 16–17. században, Budapest, Országház Könyvkiadó, 2018, 140–153. ↑
  7. Szádecky Lajos: Báthori István király titkos terve a Magyar Királyságot és Erdélyi Fejedelemséget illetőleg, 1882, Századok, XVI. évf. (1882) 497–498. ↑
  8. Szvák Gyula: Magyar történelem, 21. századi Enciklopédia, Szekszárd, Pannonica Kiadó. 2003, 123–133. ↑
  9. Uo, 145. ↑
  10. Szvák: Magyar történelem, 362. ↑
  11. Mitrovits Miklós: Magyarok és lengyelek a 19. században, 2018, 26–162. ↑
  12. Tamás Szintia: A kamarák szerepe a lengyel–magyar gazdasági kapcsolatok fejlődésének történeti és jelenlegi folyamataira, Arsboni Jogi folyóirat, XIII. évf. 2025/2–3. sz., 90–102. ↑
  13. Mitrovits Miklós: A szocializmus csapdájában. Politika, gazdaság, kultúra és sport a magyar–lengyel kapcsolatokban (1945–1990), Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2023, 60–61. ↑
  14. Mitrovits, A szocializmus csapdájában, 61. ↑
  15. MNL OL, XIX-H-1-C, 002014/1968, 27f/34d. ↑
  16. Mitrovits: Lengyel, magyar „két jó barát”, 729–735. ↑
  17. Mizsei Kálmán: Az 1980-as lengyel válság gazdasági okai. Medvetánc, I. évf. 1981/2–3., 131–170. ↑
  18. MNL OL, XIX-H-1-C, Magyar–lengyel együttműködés,1984, 34.t. ↑
  19. Uo. ↑
  20. Uo. ↑
  21. Uo. ↑
  22. Uo. ↑
  23. Uo. ↑
  24. MNL OL, XIX-H-1-C, Magyar-lengyel együttműködés,1985, 34.t. ↑
  25. Uo. ↑
  26. Uo. ↑
  27. Mitrovits: Lengyel, magyar „két jó barát”, 795–804. ↑
  28. Uo., 811–828. ↑
  29. Uo. ↑
  30. Uo. ↑
  31. Mitrovits, A szocializmus csapdájában, 481–504. ↑
  32. Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat, A magyar–lengyel ellenzéki együttműködés 1976–1989, Budapest, 2020, 253–254. ↑
  33. Mitrovits: Tiltott kapcsolat , 254. ↑
  34. Uo., 255–257. ↑
  35. Gerencsér Tibor – Marcin Grad – Mitrovits Miklós: Magyar zászló a Visztula felett, Budapest, Országház Könyvkiadó, 2019, 201. ↑
  36. Fehér Ferenc – Heller Ágnes: Jalta után. Kelet-Európa hosszú forradalma Jalta ellen, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1990, 257–296. ↑
  37. Uo., 296–306. ↑
  38. Kőrösi István: A társulástól a tagságig. Magyarország útja az Európai Unióba, Heller Farkas Füzetek, VIII. évf., 2010, 24–37. ↑
  39. Uo. ↑
  40. Uo. ↑
  41. Uo. ↑
  42. Norman Davies: Lengyelország története, Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 928–938. ↑
  43. Nagy László: Az európai integráció politikai története, Szeged, Maxim Könyvkiadó, 2005, 86–87. ↑
  44. Uo. ↑
Beküldve:

Emese Mezei: Analysis of the Hungarian Jewish forced labourers as Soviet POWs

Introduction[1]

In this study, I will present and analyse the data of more than 4,000 Hungarian Jewish forced labourers and their time as Soviet prisoners of war (POWs) from the available Hungarian and Soviet sources. Due to the research methodology used in the study, the paper examines the so far most comprehensive database about the Hungarian Jewish forced labourers in Soviet captivity. To better comprehend and reconstruct the circumstances of their capture and their conditions within the POW camps the study peripherally examines the letters, memoires and interviews of the survivors therefore providing a wider picture. In the context of this study, the term “Jew” refers to the people of Hungary categorized as such by the law in the given period. The term “Hungarian Jewish forced labourer” refers to Jewish forced labourers from Hungary, who were not necessarily of Hungarian ethnicity.

The aim of this study is to provide an insight about the Hungarian Jewish forced labourers who became Soviet prisoners of war. Due to the special research methodology presented in this paper, the results offer valuable contribution to the study of both Hungarian POWs and Hungarian forced labourers. Using a wide variety of resources, the study is hopefully able to give answers to some recurring questions regarding the Jewish POWs. The paper aims to highlight certain statistics and connections that might bring us closer to understand whether the Soviet Army had any “Jew saving” intentions or whether the situation of the Jews meant special treatment in any way, as often asked by Szabolcs Szita.[2]

The relevance of this project is the fact that none of the previous papers have utilized the accessible sources, examined the personnel of the Jewish labour battalions in captivity, location and date of their capture, the survival statistics, date of their arrival home, instead focused mostly on the circumstances of their capture and military history aspects of the question. The novelty of this present study is its usage of a wide range of not yet analysed sources, most importantly the personal files of Soviet prisoners (учётная карточка) and the files of those who died in captivity (учётное дело).

Neo-antisemitism in Hungary in the first half of the 20th century led to a series of restrictive laws regarding the rights of Jewish citizens. The first law regulating compulsory auxiliary military labour in Hungary was the Act of Defence implemented in 1939 and it declared that anyone between the ages of 14 and 70 regardless of gender must work according to their mental and physical capabilities.[3] This in itself did not contain any discriminative action. The final form of Jewish forced labour service was given by the executive order of article 1942:XIV. In accordance with this law, Jews were not allowed to participate in levente[4] training, pursue armed service roles, had to complete forced labour service training, were deprived of their previous military ranks and could only serve in labour battalions.[5] In the same year, they also added the mandatory wear of distinguishing yellow band for the Jewish labour battalions.

Following these measures, large number of military age Jewish forced labourers were sent to the Eastern front. According to the calculations of Péter Szabó, just at the Don 37,275 Jews served in labour battalions.[6] According to previous research about 90% of losses among Jewish forced labourers happened during the retreat on the Eastern front.[7] The mass capture of them also happened in that period. Up until autumn 1943, about 15,000 Jewish forced labourers have fallen into Soviet captivity.[8] The Hungarian Ministry of Defence approximates the number of Jews who became Soviet prisoners of war to be 20,000, the Hungarian Red Cross Researching and Corresponding Office to 20-25,000, while another source to 25,000 people.[9] Hungarian researchers estimate the number of Hungarian military personnel in Soviet captivity to be around 6-700,000 people.[10] The individuals were sent into GUPVI camps, which were the prison camps under the jurisdiction of the Main Department for the Affairs of POWs and Internees (Главное управление по делам военнопленных и интернированных, ГУПВИ).[11]

Research methodology and sources

The present study is mainly based on the registries containing 6,385 names of Jewish civilian and forced labourer POWs in János Botos’s volume.[12] One of these is a list of 1999 people who have fallen into Soviet captivity as Hungarian Jewish forced labourers. This list includes the name of the prisoner, date and place of birth, mother’s name, the date and place of capture. These names were taken from the list given to and published by the Yad Vashem institute by the Hungarian Ministry of Defence containing the casualty cards of 34,365 Jewish forced labourers from the Eastern front.[13] Botos selected the casualty cards of forced labourers categorized as POWs.[14] The other list is a mixture of 4,386 Jews whose status is not stated, so they could be either forced labourers or civilian victims. This registry contains the name of the prisoner, the place of captivity, the date of birth, town of residence, occupation, mother’s name, date of arrival, and age. This registry is mostly consistent with the list within the administrative papers of the Hungarian Embassy of Moscow.[15] The data registered in this list is mostly insufficient, in some cases lacking even the first names. The date of birth is rarely given or often registered incorrectly. The mother’s name is also scarcely included and the occupation is only relevant when compared with POW search forms.

To verify, sort and complement the database several other archival sources were used during the research. To compile the final database analysed in the study seven archives’ collections and databases were used including the Hungarian Military History Archive (HL), the Hungarian National Archive (MNL), the Yad Vashem, the Hungarian Holocaust Memorial Center (HDKE), the National Committee for Attending Deportees (DEGOB), the Hungarian Jewish Archive (MILEV), the Archive and Museum of the Autonomous Orthodox Israelite Congregation of Hungary (MAOIH).

The Hungarian Military History Archive’s “Military Heroes” (Katona Hőseink – KAHŐ) contains the casualty cards of Hungarian military personnel during World War II. The cards have the name, date of birth, mother’s maiden name, identification number, rank, main unit, the type of service unit, location and date of loss.[16]

The Hungarian National Archive operates the online database of four Soviet prisoner registries[17]. The POWs and internees transported through Záhony and Biharkeresztes were handed over to the Hungarian authorities in Debrecen. Here the Ministry of Public Health operated the POW Transfer Committee of Debrecen (Debreceni Hadifogoly Átvevő Bizottság – DHÁB1) from 1 July 1946 and registered the name, mother’s name, date of birth, and place of residence for all the prisoners arriving home.[18] The Hungarian Communist Party (which became Hungarian Workers’ Party in June 1948) ran the POW Department of the Hungarian Workers’ Party (MDP Hadifogoly Iroda – MDP HI) from 1945. This collection consists of two types of documents: the search forms filled by the relatives or associates of a prisoner, the certifications and other documentation attached to these forms, and the petitions submitted to the POW Department or the Association of Ex-POWs. The search forms contain the name, date and place of birth, mother’s name, place of residence, occupation, nationality, party association, date and location of drafting, the date and location of capture, and the current location.[19]

One of the databases is a registry given by the Russian National Military Archive to the Hungarian National Archive in 2019 consists of almost 682 thousand digital copies and translations of Hungarian prisoners’ personal files (учётная карточка). The files in the database called Hungarian Prisoners of Soviet Camps (Szovjet Táborok Magyar Foglyai – GUK) provides personal, military and prisoner data, however most of them are not detailed enough to help positively identify the POWs. Another difficulty in case of Jewish forced labourers is that all of them are marked as private (honvéd). Only one of the prisoners, György Káldor dr. (GUK number: 342687) has labour battalion (munkászászlóalj) registered as rank.[20]

The Voyennyye Memorial Society (Военные мемориалы) provided the other Soviet database, Soldiers in GULAG[21] (Katonák a Gulágon – GURH) in the 1990s and 2000s containing 66,277 files of soldiers and civilians who died in Soviet captivity (учётное дело).[22]

In addition to the digitalized databases several other available POW sources were incorporated. This includes the lists in the Hungarian National Archive’s foreign affairs collection prepared by the Israelite Congregation of Pest and the National Antifascist Association of Forced Labourers.[23] The Humanitarian collection of the Hungarian Military Archive contains the personal data forms of returned Jewish forced labourers and the drafts collected of those who died in captivity.[24] These lists, apart from the official reports and correspondence, were compiled from the information provided by those who have returned. At the POW Transfer Committee of Debrecen the associates of the Hungarian Red Cross have collected messages and information about the people who died or were still in Soviet captivity. The National Antifascist Association of Forced Labourers sent out questionnaires to the returned prisoners inquiring about those still in the camps.[25] The study also utilized contemporary press, which published lists of Jewish POWs in captivity and of those who have arrived home or died, such as the Hírek az elhurcoltakról (News About the Deported), Igaz Szó (True Word), Új Élet (New Life), Világosság (Clarity), Remény (Hope), and the Magyar Hadifogoly Híradó (Hungarian Prisoner-of-War Bulletin).

The usage of the online databases and archive documents poses a lot of difficulties. Most of the sources are incomplete or have incorrect data in them. This could be due to the errors during registration at both the Hungarian and Soviet authorities, errors in translation, the misspelling, mishearing or misremembering of certain information by soldiers and officials alike, the loss of documents during time, or the mistakes made during digitalization. These mistakes mean issues with personal data, the names of settlements and camps. Due to the errors and gaps sometimes it is very difficult or even impossible to positively identify certain individuals. A great example of this is János Quittner, whose surname in different sources is either Gutnerr (KAHŐ), Vitner (DHÁB1), or Kvitler (HL). During this research, a new, comprehensive database was created using all the available and above-mentioned sources in order to collect all available data of 4053 Hungarian Jewish forced labourers who became Soviet POWs. Due to the wide variety of sources, the data in the registries can be validated, supplemented and/or corrected. The validated data was then compiled into a database of 15 columns, containing the gender, name, source, registry numbers, name of father and mother, date and location of birth, place of residence, the location and date of capture, the status at the time of capture, the prisoner status, the places of captivity, survival, departure, arrival, and other additional information. This database was then examined and analysed quantitatively and qualitatively.

From the labour battalion to the POW camp according to the Hungarian and Soviet sources

The study examines the database composed using the several Hungarian and international sources mentioned above. The research collected, examined, cross-referenced and validated the data of almost 7,000 Jews who became Soviet prisoners. Due to the limits and defects of the sources available, and the fact that many civilians were taken into captivity, not all of them could be positively identified as Jewish forced labourers. The current databank contains the personal data and information about the Soviet captivity of 4,053 identified Jewish forced labourers from Hungary. This is the most comprehensive record containing the data from all available and so far processed Hungarian and Soviet sources.

The deficiencies of the sources make the identifying of prisoners difficult. The mother’s maiden name – which is only used in Hungarian sources – is not available in 12.5% of people in the database, and even in those cases the names are often misspelled several times. The father’s name, used by the Soviet sources is unknown in 87%. The date of birth, which can be found in most lists and databanks, is missing in 5.8%. The birthplace can not be found in 14% of the cases, partially due to the fact that some lists and the database of the POW Transfer Committee of Debrecen only provide the place of residence or the place the prisoners went from Debrecen to.

Almost 95% of the Jewish forced labours in Soviet captivity are between the ages 20–40, which is generally military age. However, some extreme cases can be found as well. The oldest person in the database was born in 1886, the date of his capture is unknown, but we can assume that he was between the ages 57-59. The youngest among the Jewish POWs was born in 1928, the date of capture is also unknown, we can only assume that he was around 15-17 at the time of becoming a Soviet POW.

They only handed in a few query sheets at the POW Department of the Hungarian Working People’s Party (MDPHI). This could be due to the fact that most of these forms were filled out by family members and friends who, especially in rural Hungary, possibly perished in the Holocaust. This theory is further supported by the fact that a great percentage, 70.2% of the available query sheets are related to people born or residing in Budapest, where the Jewish population had better chances of survival. The effectiveness of these queries is questionable as all Foreign Ministry sources point to the deficiencies of communication and information supply between the Hungarian and Soviet parties. It is none the less important to note that 77.7% of the people found in these forms did eventually come home. Regarding the scarcity of the queries, it can also be mentioned that many relatives went directly to the church representatives, the Ministry of Defence or the Foreign Ministry in search of their loved ones.

The majority of forced labourers are found in at least one Hungarian database or registry. The most commonly occurring database is the Hungarian Military History Archive’s “Military Heroes” (KAHŐ) as up until November 1944 all casualties were supposedly registered, including death, injury, disappearance, and captivity. The military personnel could only be marked as dead or captured if at least two of his comrades attested their fate. 57.5% of the identified forced labourers can be found in this database. The other very common Hungarian database is the POW Transfer Committee of Debrecen, which contains information regarding 21.5% of identified prisoners. The database contains the data of most prisoners who came home between 1945 and 1949. However, very few data can be found from the year 1949 and due to the changes in Hungarian politics after this date, the case of POWs became less significant, and there is almost no data about those who arrived between 1949 and 1953. Very few of the forced labourers can be found in the Soviet sources. It is also due to the fact that these records are not always filled out correctly, leaving much information, the names written incorrectly, using the wrong rank and title, featuring the father’s name, instead of the mother’s and often being off by one year at the date of birth. Only 8.4% of the identified Hungarian Jewish forced labourers can be found in the Soviet databases.

The research project was primarily based on the registries published by János Botos. In addition to these lists the study used the registries available at the Hungarian Military Archive, the National Archive of Hungary and the Yad Vashem Institute. The database was composed by comparing the data in these sources with the online available Soviet POW databases, therefore containing way more information than the previous sources. The Foreign Ministry’s list of the Hungarian Jewish forced labourers in Soviet POW camps shows a lot of resemblance to the ones published by Botos. In this registry, however, an additional 76 persons could be identified. 60 out of them can be found in at least one other source, but only 3 in Soviet databases.

Several different name registries are available in the Humanitarian documents of the Hungarian Military Archives regarding the Hungarian Jewish POWs. From the people included within the database 924 are mentioned in these lists. Among these people 502 can be found in other sources. Online available POW databases contain data about 458 of them, 126 in Soviet sources.

During the mobilization of the Hungarian Second Army 130 Jewish labour battalion was despatched in the front. The forced labourers made up 91% of all the military losses in 1943 with 23,308 people. Died 2,158, wounded 716, disappeared 18,843, captured 1,591.[26] According to the casualty records of the Military Heroes of the Second World War database, in the month of January 1943. 1579 forced labourers became POWs and 18,322 disappeared. It is once again important to note that at least two people had to attest that a person died or was captured, without that they were categorized as “disappeared”. Taking into account the contemporary military experience, about half of the people registered as “disappeared” fell into captivity. In this case during the Soviet offensive at the Don River, in the month of January 1943 approximately 10,740 Jewish forced labourers became Soviet prisoners of war.

According to the database created during the research, 50.4% of identified Jewish forced labourers could have fallen into Soviet captivity at the Don River. The casualty registries are often inaccurate and only have the month in which the loss occurred registered, not the exact date. Oftentimes, especially in the first few months of 1943, they provide a spectrum of two to four months in which the casualty happened, and in some instances, they only register the year. In 48.8% we have no record for place of capture, and within that 78.6% does not have an exact date of capture. In our database only 14% of Jewish forced labourers have accurate date of capture. According to the memoires, many of these people gave themselves up voluntarily or even escaped from their battalion to the Soviet forces.

The survival chances of them were still not great though. 90% of POWs who were captured at the Don died within the first year.[27] This rate was probably even higher in case of the Jewish forced labourers, who fought without proper clothing, equipment, and were severely malnourished, many times even abused or exhausted on purpose. After the capture, the POWs were usually locked into small rooms of old buildings or barns nearby. They kept them in these places sometimes for days with very little or no food and water. After being collected, the prisoners had to march to the train stations or in some cases to the camps.[28] During this period the prisoners received almost no food. Due to these conditions (on top of their already weakened body) the majority of prisoners died before they reached the POW camps and therefore no record was made of them. One of the Jewish POWs, Mose Grossberg also noted that 90% of new transports died within the first weeks due to hunger, typhus and other illnesses, and therefore were not registered at all.[29] According to our database, among the Jewish forced labourers who became Soviet POWs at the time of the Soviet offensive at the Don, 8.27% died, and 8.4% returned. For the majority of them, 77.5%, we do not have a confirmed fate; we can only assume that most of them died during the transport or at a POW camp before registration.

Previous studies made almost no mention of the Jewish forced labourers and their fate after the tragedy at the Don. We know very little of what happened to the forced labourers during the withdrawal and in later occurring battles. The casualty registries are only available until October 1944, therefore we have little information about those who were captured in the last months of the war. From February to December 1943, they registered 203 Jewish forced labourers as POWs and 3,195 as disappeared, accordingly we can calculate that about 1,800 forced labourers were potentially captured by the Soviet Army. In 1944, until October, 203 became prisoners and 1,231 disappeared, thus making the probable number of POWs 819 people. Since we have no casualty registries filled out from 1945 we can’t make assumptions on about the number of POWs, but based on the available sources, including the online databases, the validated database, memoires, and query forms, we can prove that many Jewish forced labourers were taken in 1945 as well. According to the validated database 29 people were verifiably captured in 1945, 651 in 1944, and 228 in 1943, following the withdrawal from the river Don. 24.7% of the identified Jewish forced labourers got captured after January 1943. About 23.3% we do not have reliable information for the date of capture. Taking into account the absence of casualty registries in the last few months, the deficiencies of the Soviet and Hungarian registrations, notably the lack of dates of capture in many cases, we must assume that this percentage was generally higher. The data provided by the validated database shows that among the Jewish forced labourers who were captured after February 1943, 46.8% returned, 10.5% died, and 42.7%’s fate is unknown.

From the 4,053 confirmed Jewish forced labourer POWs 928 verifiably died. However, only a small percentage of them, 23.9%, can be found in the Soldiers in GULAG database which contains the personal files of those who died in Soviet POW camps. This is mostly because many POWs died before registry, and according to the memoires in some camps, the prisoners were never registered at all.[30] In many cases, the death is confirmed based on the name lists brought home by the returning prisoners, however, the detail of these varies greatly from one to another. The lists often only contain name, place of residency, the place and date of death.

Based on the lists published in the Új Élet (New Life) weekly newspaper, less than 2,000 Jewish people returned from Soviet captivity.[31] According to the Hungarian reports, until August 1948 approximately 10,692 forced labourers returned from the Soviet POW camps, which contradicts the fact that only 3,998 forced labourers were registered by the Soviets.[32] From the validated Jewish forced labourers 1,216 people, 30% of them returned. Almost 51% of them returned in 1947, and 40.56% in 1948, while only close to 9% returned in 1946. According to the database of the POW Transfer Committee of Debrecen, 4,607 forced labourers returned, most of whom are presumably Jewish. Based on the information provided here, 512 returned in 1946, 2,019 in 1947, 2,073 in 1948, and only 4 in 1949. As previously stated, the Transfer Committee only has records of those who returned after 1 July 1946 and has insignificant information about those who returned in 1949, as presented. Not to mention, that POWs kept returning up until 1953. As a result, it is impossible to provide proper calculations about the yearly distribution of returns. We can only assume that most of them returned after 1945 and can draw the assumption that the number of returnees was highest in 1947–1948 in accordance with the general Hungarian POW statistics.[33]

Conclusions

This study examines Hungarian Jewish forced labourers who became Soviet prisoners of war (POWs) during and after the Second World War. It is primarily based on János Botos’s Magyar zsidók szovjet lágerekben, 1939–1956 and draws on registries from the Hungarian National Archives and the Hungarian Military History Archives. By cross-referencing these records with online archival databases, the research created the most comprehensive and validated database to date of Hungarian Jewish forced labourer POWs in Soviet camps.

A major achievement of the project was the identification and verification of more than 4,000 individuals. The resulting database consolidates all available information about these POWs and serves both as a valuable research tool and as a resource for descendants seeking information about relatives. It also supports local and religious community historical research.

The study combines quantitative and qualitative analysis of the database with the examination of narrative sources from eight national and international archives, including registries, correspondence, interviews, and memoirs. Its objectives were to deepen understanding of Hungarian Jewish forced labourers in Soviet captivity, contribute to research on Hungarian POWs and forced labourers, while providing sufficient answers to the questions posed by Szabolcs Szita.

Statistical analysis reveals important findings about the demographics and experiences of these prisoners. Most were between 20 and 40 years old, although some were as young as 15–17 or as old as 57–59. The research challenges earlier estimates that around 90% of Jewish forced labourer POWs were captured during the Soviet offensive at the Don River in early 1943. The database indicates that only 50.4% can be directly linked to captivity at the Don, while 24.7% were captured after January 1943. Accounting for gaps in the records, the study estimates that approximately 60% were captured at the Don.

Survival and return patterns closely resemble those of other Hungarian POWs. Around 90% of those captured in early 1943 died within the first year of captivity. Most survivors were generally released home in 1947–1948. Evidence from both statistical and narrative sources indicates that Jewish forced labourers did not receive special treatment from Soviet authorities. They were housed, fed, and employed under the same conditions as other prisoners, sometimes even under German supervision. While some individuals benefited from specialized skills that secured better work assignments, such opportunities were not unique to Jewish prisoners.

The findings suggest that Soviet authorities treated Jewish forced labourers primarily as ordinary POWs rather than as victims of Nazi persecution. Their high mortality rates, lengthy imprisonment, delayed return, and the capture of Jews even from German concentration camps all support this conclusion. The study also highlights the limitations of earlier research, which was constrained by incomplete source. Although significant progress has been made, further archival work remains necessary to fully understand this “double tragedy” experienced by Hungarian Jews under both fascist and Soviet systems.

Bibliography

Sources

Archival Sources

National Archives of Hungary (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, MNL OL)

    • XIX-J-1-j, 25
    • XIX-J-1-j-(1945-1964) -145
    • XIX-J-42-b-Moszkva-IV-343/1946-2

Hungarian Jewish Museum and Archive (Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, HJMA)

    • HJMA X-15-11-4
    • HJMA XIX-395
    • HJMA XX-F-121
    • HJMA XX-C-4-4
    • HJMA XV-XXXIII-5-c

Military History Archives (Hadtörténelmi Levéltár, HL)

    • VKF 437/1944. eln.
    • HM 7187-1947.eln.
    • HM Bée.cs.i. A/I/95.
    • VI. 37. „H” 3/1-5.

Yad Vashem Institute – The World Holocaust Remembrance Center

    • 3729889 – Memoirs of Gyorgy Ritter, born in 1903, regarding his experiences as a Hungarian Army soldier and in Soviet captivity
    • 3557453 – Testimony of Mose Grossberg, born in Mezonagymihaly, Hungary, 1909, regarding his experiences in a labor battalion in Ukraine and as a POW in the Soviet Union
    • 3545647 – Testimony of Zvi Ben-Shlomo regarding his experiences in Labor Battalion Number 108/58 as a Soviet POW
    • 9462495 – Letter written by Layosh Veynberger in the name of the Jewish forced laborers for the Hungarian Army who are imprisoned in the Soviet POW camp in Kharkov
    • 7313485 – List of Jews from Hungary who perished in Soviet POW camps in Ukraine, 11/1944-02/1945
    • 9560853 – Letters and postcards sent to Miklós Sonnenfeld from his parents in the Szombathely Ghetto, 1944, letters from Miklós Sonnenfeld to his brother Pál Sonnenfeld who was a POW in the Soviet Union, 1946-1947, and personal certificates

Holocaust Memorial Center (Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, HDKE)

    • 2013_198 – Jenei Sándor hagyatéka (Legacy of Jenei Sándor)

Records of the National Committee for Attending Deportees (Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság, DEGOB), http://degob.org/

Digital archival sources and databases

Military Heroes (Katona Hőseink, KAHŐ), https://iivh-katonahoseink.militaria.hu/

POW Transfer Committee of Debrecen (Debreceni Hadifogoly Átvevő Bizottság, DHÁB1), https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/a-szovjetuniobol-hazatert-hadifoglyok-nevjegyzeke-1946-1949/informacio

MDP POW Department (MDP Hadifogoly Iroda, MDPHI), https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/mdp-hadifogoly-iroda/informacio

Hungarian Prisoners of Soviet Camps (Szovjet táborok magyar foglyai, GUK), https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/szovjet-taborok-magyar-foglyai/informacio

Soldiers in GULAG (Katonák a Gulágon, GURH), https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/katonak-a-gulagon/informacio

Contemporary Press

Hírek az elhurcoltakról, vol. 1–5.

Igaz szó, vol. 4–6.

Magyar Hadifogoly Híradó, vol. 1–4.

Új Élet, vol. 1–2.

Világosság, vol. 1–4.

Published sources

Béri János, Csöbörből vödörbe: Munkaszolgálat és hadifogság, Mozgó Világ, 36. évf. (2010), 2. sz., 41–51.

Friedrich József: Egy munkaszolgálatos szovjet hadifogolytáborokban, in Randolph L. Braham (ed.): Túlélők visszaemlékezései, Budapest, Teljes Evangéliumi Diák- és Ifjúsági Szövetség Szent Pál Akadémia, 1996, 121–142.

Karsai Elek (szerk.): „Fegyvertelen álltak az aknamezőkön…”: Dokumentumok a munkaszolgálat történetéhez Magyarországon II., Budapest, A Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 1962.

Kis Gergő Barnabás – Szabó Péter: Munkaszolgálatosok a Donnál: „A 105/11. tábori munkásszázad igaz és valóságos története 1942 októberétől 1943 januárjáig”, Hadtörténelmi Közlemények, 117. évf. (2004), 3. sz., 887–926.

Lázár György (szerk.): Szekfű Gyula követ és a moszkvai magyar követség jelentései – (1946–1948), Budapest, Magyar Országos Levéltár, 1998.

L. Balogh Béni (szerk.): „Törvényes” megszállás. Szovjet csapatok Magyarországon 1944–1947, Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest, 2015.

Mezei Gábor: Hat év megpróbáltatás: Egy munkaszolgálatos naplója, Budapest, Belvárosi Könyvkiadó, 2000.

Örkény István: Egyperces levelek, Budapest, Helikon, 46–108.

Örkény István: Lágerek népe, Budapest Székesfővárosi Irodalmi és Művészeti Intézet, Budapest, 1947.

Szilágyi János György: Örvények fölé épülő harmónia I–II.: Interjúk, dokumentumok, levelek, Budapest, Gondolat, 2018.

Szita Szabolcs (szerk.): Iratok a kisegítő munkaszolgálat, a zsidóüldözés történetéhez 1–3., Budapest, Magyar Auschwitz Alapítvány – Holocaust Dokumentációs Központ, 2002.

Varga Éva Mária (szerk.): Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban: Dokumentumok (1941–1953), Moszkva–Budapest, ROSSZPEN – MKTTK, 2006.

Shaked, Dr. Gavriel Bar (szerk.): Nevek – שמות – Names: Names of Jewish Victims of Hungarian Labour Battalions II., Bnei-Brak, Fridman, 1992.

XIV. törvénycikk a honvédelemről szóló 1939: II. törvénycikk, valamint az 1914—1918. évi világháború tűzharcosai érdemeinek elismeréséről szóló 1938: IV. törvénycikk módosításáról és kiegészítéséről, in Az 1942. évi törvények gyűjteménye, Budapest, Magyar Királyi Belügyminisztérium, 1943, 73–74.

Literature

Bárány, George: Zsidó munkaszolgálatosok szovjet hadifogságban, Barátság, 1. évf. (1994), 1. sz, 29–33.

Bognár Zalán: Az elmaradt szovjet–magyar hadifogoly-egyezmény, Hadtörténelmi Közlemények, 113. évf. (2000), 4. sz., 861–886.

Bognár Zalán: 1 milliónál több vagy kevesebb? A második világháború időszakában szovjet (hadi)fogságba vetett magyar állampolgárok – katonák és civilek – létszáma, összetétele és embervesztesége a magyar és a szovjet források tükrében, in Bognár Zalán és Muskovics Andrea Anna (szerk.): GUPVI, GULÁG – Magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45–2019/20, Miskolc, Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, 2021, 30–63.

Botos János: Magyar zsidók szovjet lágerekben: 1939–1956, Budapest, Jakab és Komor tér 6. Egyesület, 2018.

Komoróczy Géza: A Zsidók története Magyarországon II., Pozsony, Kalligram, 2012.

Komoróczy Géza: Öt év munkaszolgálat és hadifogság, in Komoróczy Géza: Jogot, mert emberek vagyunk: zsidótörténeti tanulmányok, Budapest, Kalligram, 2023.

Komoróczy Géza: Szilágyi János György életútinterjúja elé, in Komoróczy Géza (szerk.): Örvények fölé épülő harmónia I., Budapest, Gondolat, 2018.

Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban: A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942–1943), Budapest, Kossuth, 2019.

Szita Szabolcs, Magyar zsidó túlélők szovjet fogságban in Krausz Tamás, Barta Tamás (szerk): Az antiszemitizmus történeti formái a cári birodalomban és a Szovjetunió területein, Budapest, Russica Pannonica, 2014, 179–196.

Szita Szabolcs: Magyar zsidók a szovjet fronton, Remény, 18. évf. (2015), 4. sz. https://remeny.sofar.hu/remeny/2015-4-szam/szita-szabolcs-magyar-zsidok-a-szovjet-fronton/

Szita Szabolcs: A munkaszolgálat Magyarországon 1939–1945, Hadtörténelmi Közlemények, 117. évf. (2004), 3. sz., 817–857.

Stark Tamás: Magyar zsidók szovjet hadifogságban, História, XVI. évf. (1994), 2. sz., 11–12.

Varga Éva Mária: Magyarok szovjet hadifogságban (1941–1956) az oroszországi levéltári források tükrében, Budapest, Russica Pannonicana, 2009.

EKÖP – Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal – Az NKFI Alapból megvalósuló program

A kutatás a Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program keretében valósult meg

References

  1. The research was carried out with the support of the Ministry of Culture and Innovation, National Research, Development and Innovation Fund, within the framework of the University Research Scholarship Program (EKÖP) – A kutatás a Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program keretében valósult meg. ↑
  2. Szita Szabolcs: Magyar zsidó túlélők szovjet fogságban, in Krausz Tamás, Barta Tamás (szerk.): Az antiszemitizmus történeti formái a cári birodalomban és a Szovjetunió területein, Budapest, Russica Pannonica, 2014, 179–196.; Szita Szabolcs: Magyar zsidók a szovjet fronton, Remény, 18. évf. (2015), 4. sz. https://remeny.sofar.hu/remeny/2015-4-szam/szita-szabolcs-magyar-zsidok-a-szovjet-fronton/ ↑
  3. A rendelet „A m. kir. minisztériumnak 5070/1939. M. E. számú rendelete a közérdekű munkaszolgálat tárgyában” címmel a Budapesti Közlöny 1939. május 17-i (111.) számában jelent meg. ↑
  4. Levente Associations was a paramilitary youth organization established in 1921 in order to circumvent the ban on military preparations imposed by the Treaty of Trianon. The Act of Defence declared that all boys between the ages 12–21 were required to join. ↑
  5. XIV. törvénycikk a honvédelemről szóló 1939: II. törvénycikk, valamint az 1914—1918. évi világháború tűzharcosai érdemeinek elismeréséről szóló 1938: IV. törvénycikk módosításáról és kiegészítéséről, in Az 1942. évi törvények gyűjteménye, Budapest, Magyar Királyi Belügyminisztérium, 1943, 73–74. ↑
  6. Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban: A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942–1943), Kossuth, 2019, 354. ↑
  7. HL VKF 437/1944. eln. ↑
  8. Stark Tamás: Magyar zsidók szovjet hadifogságban, História, XVI. évf. (1994), 2. sz., 11. ↑
  9. HL HM 7187-1947.eln.; XIX-J-1-j, IV-438.1. MVKTI 1516/Ku.i.-1947.; HL HM Bée.cs.i. A/I/95.; A fenti levéltári adatok alapján összegzi: Bognár Zalán: Az elmaradt szovjet-magyar hadifogoly-egyezmény, Hadtörténelmi Közlemények, 113. évf . (2000), 4. sz., 867. ↑
  10. Bognár Zalán, 1 milliónál több vagy kevesebb?: A második világháború időszakában szovjet (hadi)fogságba vetett magyar állampolgárok – katonák és civilek – létszáma, összetétele és embervesztesége a magyar és a szovjet források tükrében, in Gupvi, Gulag – Magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45–2019/20, Miskolc, Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága, 2021, 32. ↑
  11. GUPVI: On 19 September 1939, by order of the head of the NKVD (the Soviet People’s Commissariat for Internal Affairs), the Administration for Affairs of Prisoners of War (Upravlenie po delam voennoplennykh, Управление по делам военнопленных, UPV) was established. It was later expanded into the Administration for Affairs of Prisoners of War and Internees (Upravlenie po delam voennoplennykh i internirovannykh, Управление по делам военнопленных и интернированных, UPVI).From January 1945, when the number of military personnel and civilians held in camps under its authority exceeded one million, it was elevated to the same status as the GULAG (Glavnoe upravlenie lagereĭ, Главное управление лагерей). It thus became the Main Administration for Affairs of Prisoners of War and Internees (Glavnoe upravlenie po delam voennoplennykh i internirovannykh, Главное управление по делам военнопленных и интернированных, GUPVI) ↑
  12. Botos János: Magyar zsidók szovjet lágerekben: 1939–1956, Jakab és Komor tér 6. Egyesület, Budapest, 2018. ↑
  13. Dr. Gavriel Bar Shaked (szerk.): Nevek – שמות – Names: Munkaszázadok veszteségei a keleti magyar hadműveleti területeken. Names of Jewish victims of Hungarian labour bataillons 2, Bnei-Brak, Fridman, 1992. ↑
  14. The casualty card had four categories: lost, injured, died, and captured. A soldier could only be marked as captured if at least two of his comrades saw and confirmed it. In most cases even POWs were registered as lost, meaning their fate was unknown. ↑
  15. MNL OL HU-MNL-OL-XIX-J-42-b-Moszkva-IV-343/1946-2 ↑
  16. https://iivh-katonahoseink.militaria.hu/cms/iivh-altalanos-informaciok ↑
  17. The paper uses the abbreviations standardized by the International Association of GULAG/GUPVI Researchers. ↑
  18. https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/a-szovjetuniobol-hazatert-hadifoglyok-nevjegyzeke-1946-1949/​informacio ↑
  19. https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/mdp-hadifogoly-iroda/informacio ↑
  20. https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/szovjet-taborok-magyar-foglyai/informacio ↑
  21. The title is very misleading as not only soldiers, but several civilian victims are included in the database and most of them died in GUPVI, not GULAG camps. ↑
  22. https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/katonak-a-gulagon/informacio ↑
  23. MNL XIX-J-42-b-Moszkva-IV-343/1946-2 ↑
  24. HL-VI. 37. „H” 3/1-5. ↑
  25. HDKE 2013_198_47 – Jenei Sándor hagyatéka ↑
  26. Szita Szabolcs: A munkaszolgálat Magyarországon 1939–1945, Hadtörténelmi Közlemények, 117. évf. (2004), 3. sz., 834. ↑
  27. Varga Éva Mária: Magyarok szovjet hadifogságban (1941–1956) az oroszországi levéltáriforrások tükrében, Budapest, Russica Pannonicana, 2009, 142. ↑
  28. György János Szilágyi had to march 870 kms within 3-4 weeks from the POW collection camp of Kolomyya to the POW camp of Zaporizhzhia – Komoróczy Géza: Öt év munkaszolgálat és hadifogság, in Komoróczy Géza: Jogot, mert emberek vagyunk: zsidótörténeti tanulmányok, Budapest, Kalligram, 2023, 239; Szilágyi János György: Örvények fölé épülő harmónia I–II.: Interjúk, dokumentumok, levelek, Budapest, Gondolat, 2018, 98. ↑
  29. „A néhány hét alatt, amit itt töltöttünk a foglyok 90%-a meghalt az uj transzportokat is figyelembe véve. Az oroszok csak két hét elteltével vettek bennünket nyilvántartásba, akik addig lehaltak, azok nem is jöttek számba mint foglyok, nem is tudtak róluk. A hihetetlenül nagy méretü halálozás az éhség, kiütéses tifusz és más betegségek következtében állot be.” – Yad Vashem 3557453 – Testimony of Mose Grossberg, 6. ↑
  30. Idem. ↑
  31. Új Élet, based on lists published between 22 August 1946 and 7 July 1949. ↑
  32. MNL OL HU -XIX-J-1-j, 25. doboz, idézi: Botos János: Magyar zsidók szovjet lágerekben: 1939–1956. Jakab és Komor tér 6. Egyesület, Budapest, 2018, 24. ↑
  33. Based on the database of the POW Transfer Committee of Debrecen, 9,536 POWs returned in 1946, 59,522 in 1947, 83,037 in 1948, and only 101 in 1949. ↑
Beküldve:

Babucs Ádám Kristóf: Ludovikások feketén-fehéren

„A Ludovika név hirdesse a nemzethez való vonzalmunknak emlékezetét” – olvasható e felirat a budapesti Orczy-kert egyik viharos sorsú szobrán. „Ludovikás”. Egy jelző, amely 1989-ig megbélyegzésnek számított. Amennyiben egy idős úrra ezt mondták, mindenkinek a fejében egy „horthysta” szélsőjobboldali árny képe jelent meg, aki megbízhatatlan és a rendszer ellensége. A rendszerváltoztatás óta eltelt évtizedek alatt sem tisztázódott teljesen a köztudatban, hogy mit is jelent az a fogalom: „ludovikás”. Egy, a hazáját és a kormányzót hűen szolgáló tiszt vagy egy háborús bűnös?

A Magyar Királyi honvéd Ludovika Akadémia[1] volt a honvéd tisztikar döntő többségének alma matere 1872-től egészen a második világháború végéig. 73 év alatt több mint 10 853 akadémikus[2] tanult az intézmény falai között, az itt végzettek életük végéig ludovikások maradtak háborúban és békében egyaránt. 1918 előtt az Osztrák–Magyar Monarchia területén több tisztképző intézete működött a Magyar Királyság területén, így császári és királyi gyalogsági (Budapest, Pozsony, Kassa, Nagyszeben, Temesvár) hadapródiskolák, a honvédtisztképzés terén pedig a Ludovika mellett az 1898-ban létrehozott pécsi és nagyváradi gyalogsági hadapródiskola. A Nagy Háborút lezáró trianoni békediktátum rányomta bélyegét a magyar haderőre is. Létszámát 35 000 toborzott főben engedélyezte, ami belrend- és határvédelmi feladatra sem volt elegendő, nemhogy támadó hadműveletek indítására. Megszüntette a vezérkari tisztképzést, eltörölte a tartalékos tisztek kiképzését, és a hadsereg összlétszámának 1/20-át jelentő, 20 évi szolgálatot vállaló tisztikar (1750 fő) utánpótlását biztosíthatta a Ludovika Akadémia fegyverkezési egyenjogúságunk 1938-ban történt visszanyeréséig.

Nemes eszenyi Eszenyi László vezérkari százados (Ludovika Akadémia avatás:[3] 1934. augusztus 20., gyalogos) szavaival élve, a „trianoni nemzedék” tagjai, akik gyermekfejjel élték át az ország szétdarabolását, abban a hitben nevelkedtek, hogy ezt a bilincset le kell rázni. Ennek egyetlen lehetőségeként a hivatásos tiszti pályát látták, miszerint, ha alkalom nyílik a revízióra, ők ott legyenek, amint fegyveres úton van lehetőség visszavenni azokat a területeket, amiket elraboltak tőlünk.[4]

Az akadémiára való bekerülést komoly feltételekhez kötötték. Érettségizett, büntetlen és feddhetetlen előéletűnek kellett lenniük a jelentkezőknek. Miután a tiszti hivatás rendkívül magas társadalmi megbecsültséggel járt, szinte minden társadalmi rétegből jelentkeztek az akadémiára, a főnemességtől kezdve a katonacsaládokon át a szegényebb polgári származásúakig. A nagy túljelentkezést komoly fizikai és szellemi feladatokkal szűrték. Az 1931–1937 között felvettek tanulmányaik megkezdése előtt egy évi csapatszolgálatra kerültek karpaszományosként,[5] hogy katonai előképzettséget szerezzenek.[6] Ez 1939-ben oly módon változott, hogy a katonai reáliskolában végzettek mentesültek az előzetes csapatszolgálat alól. A csapatszolgálat lejárta után kezdődött meg a 3 éves, szellemi és testi nevelés, képzés. Minden percük be volt osztva az ébresztőtől a takarodóig, ezzel is törekedve arra, hogy hozzászokjanak a későbbi szolgálati idő alatt a rendszeres, pontos és kötelességtudóan elvégzendő munkához. Reggelente torna, ún. csuklózás. Egy nap 9 tanítási óra volt, majd a délutáni foglalkozások, „ismétlőfoglalkozás”, amely késő estig is eltarthatott. 1920-tól a háborús tapasztalatok alapján átlagosan 25-30 tantárgy képezte tanrendjüket, pl. szolgálati szabályzat, tüzérismeret, tereptan, jogismeret, nemzetiségi nyelv (szlovák, román, szerb), világi nyelv (német, olasz, francia). Ez is jól mutatja, milyen magasan képzett tisztek voltak. Más fegyvernemnek alapismereteit is tudniuk kellett. Elméleti oktatásban a katonai tárgyak mellett nagy szerepet kapott a kultúra is. Úgy vélték, egy tisztnek nemcsak jól képzettnek kellett lennie, hanem műveltnek is. Az akadémián virágzó kulturális élet folyt, évente jelent meg a Ludovikás Levente, amelyben az év eseményei mellett az „aksok”[7] megjelenthették írásaikat, verseiket és egyéb művészeti alkotásaikat. Sportéletük is magas szintű volt, a LASE[8] körében az akadémikusok több sportágban is élen jártak (pl. evezés, vívás, lovaglás, atlétika, futás és birkózás).

Egyenruha

Hétféle egyenruhát hordtak: dísz, kimenő, gyakorló, menet, házi, sport és munka/szerelő öltözet. Ez a rendkívül széles öltözködési skála szigorú szabályokhoz volt kötve. Az egyenruha az akadémia szellemiségét szimbolizálta, illetve a Ludovika elvégzését követően a tisztikar és a honvédség feddhetetlenségét. Öltözéküknek mindig kifogástalannak, gyűrődés nélkülinek kellett lennie. Az egyenruha szabása a tisztivel volt megegyező, de arany helyett sárga selyem zsinórdíszekkel, némi legénységi elemet tartalmazva. Tantermi oktatás során 26 M. állógalléros, majd 39 M. fekvőgalléros khaki posztózubbonyt, lovaglónadrágot és angol szabású, magaskérgű, fekete tiszti csizmát, Bocskai-sapkát, télen köpenyt és tiszti fekete szaloncsákót, nyáron nyersszínű zsávolyruházatot viseltek. 1931-től sötétkék, meggypiros zsinóros társasági zubbonyt, az ún. kistársasági atillát rendszeresítették számukra,[9] amelyhez piros oldalszegélyezésű tiszti szalonpantalló és fekete cúgos cipő járt.[10] Oldalfegyverük 95 majd 31 M. tisztesi szurony sárga selyem szuronybojttal, 61 M. gyalog- vagy 04 M. lovastiszti szablya volt sárga selyem kardbojttal, előírás szerint öltözéküket barna vagy fehér bőrkesztyű egészítette ki. A zubbonygalléron lévő buzérvörös parolijukon arany paszományok és gombok formájában tanulmányi eredményük is látható volt: „elégséges” – egy sáv, „közepes” – egy sáv egy gomb, „jó” – két sáv, jeles – két sáv és két gomb (Ezek közkeletű elnevezései az aksok körében: szimplás, sáv – gombos, duplás, gombos).[11] Az évfolyamot (1–3.) a bal vállszalagon aranysujtások jelezték.[12]

Avatás

Az akadémiai évek lezárását és egyben a honvédtiszti pálya kezdetét az augusztus 20-i avatás jelentette. Ez az Osztrák-Magyar Monarchia idejében minden év augusztus 18-án, a Legfelsőbb Hadúr, I. Ferenc József születésnapján volt, de 1920 után ezt a hagyományt az államalapítás ünnepére tették.[13] Az avatási napot is „elvágólagos” precizitással tervezték meg. Reggel 7 órakor a nagyteremben kihirdették kinevezéseiket. Megkapták okleveleiket[14] és a hármas szoborcsoporttal díszített arany pecsétgyűrűiket. Az évfolyamokból az első pár helyezett kiválaszthatta, hogy melyik alakulathoz kíván kerülni csapattiszti szolgálatra. Ezt követően istentisztelet a Ludovika kápolnában, majd a jutalmak kiosztása a fegyvernemek első helyezettjeinek. Az avatás nyilvános ünnepség volt, az ifjú hadnagyok családjai megtöltötték a Ludovika mögötti Nagyrétet. Megjelentek a katonai vezetők és 1920–1932 között a kormányzó, vitéz nagybányai Horthy Miklós is. Eközben a felavatandó hadnagyok fegyvernemenként felsorakoztak. Ezt követően az akadémia parancsnoka köszöntötte őket, s következett az eskü, majd az évfolyamelső kilépett a sorból, és szavaival hálát adott a tanárainak, akik legjobb tudásuk szerint oktatták őket, családjuknak, akik támogatták őket, majd minden évben e beszéd után az újdonsült hadnagyok ősi szokás szerint kardot rántottak és pengéiket összecsattogtatva kiáltották egy szívvel-lélekkel: „Legfelsőbb Hadurunkért, a Hazáért mindhalálig!” Csernavölgyi Antal páncélos főhadnagy (LA 1940 július 4., kerékpáros gyalogos) az alábbiakban emlékezett meg avatásukról: „Akik kardot rántottunk, őszintén hittünk ezekben az eszmékben. Készek voltunk hazánkért életünket is áldozni, ha a szükség úgy hozná. Ebben nem politikát, hanem szent kötelességet láttunk.”[15] A kardrántás után következett a kormányzó vagy az ő képviseletében megtartott beszéd. Az avatási ceremóniát az akadémikus századok felvonulása zárta. Pár hetes szabadság után bevonultak és kezdetét vette a csapattiszti életük.

Ludovikások a második világháborúban

Elviekben a Magyar Királyi Honvédség fő- és törzstiszti karának gerincét a ludovikások adták, de a háborús igénybevétel és veszteségek miatt a hivatásos tiszti állomány olyanokkal is bővült, akik nem végeztek Ludovikát, hanem tartalékos tisztként kérték hivatásos állományba vételüket.

A ludovikás tisztek a leghevesebb harcok közepette is megállták a helyüket, sokan életüket áldozták a hazáért. Ilyen kimagasló példa vitéz csíkszentmártoni Gergelyffy János páncélos főhadnagy[16] (LA 1939. január 15., II. főcsoport, műszaki),[17] aki a budapesti 52. páncélvadász-zászlóalj kötelékében a doni hídfőcsaták során 1942. augusztus 13-án – másutt 24-én[18]– Novo-Uszpenkánál kapott halálos fej- és váll-lövést. Vagy Létz József vezérkari százados[19] (LA 1935. augusztus 20., II. főcsoport, műszaki), aki a soproni 7. könnyűhadosztály vezérkari főnökeként teljesített szolgálatot 1943. január 19-éig, amikor az ilovszkojei repülőtérről indított kitöréskor esett el.[20] A harcokban, illetve az 1945 utáni politikai megtorlások időszakában – Rada Tibor páncélos hadnagy (LA 1944. augusztus 20., páncélos) kutatásai szerint – mintegy 799 ludovikás halt hősi vagy mártírhalált.[21]

A politikai és katonai vezetők Ludovikát végzett fiai is részt vettek a második világháborúban. Példának okáért vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök – szolgálaton kívüli gyalogsági tábornok – fiai, vitéz jákfai Gömbös Ernő (LA 1939. január 15., tüzér) tüzér százados és jákfai Gömbös Gyula huszár főhadnagy (LA 1939. augusztus 20., huszár), aki a hadműveleti területen felállított VII. sízászlóalj századparancsnokaként a magyar királyi 2. honvéd hadsereg doni visszavonulása során, 1943. január 15-én esett el.[22] Dr. nagykállói Kállay Miklós miniszterelnök (1942. március 9. – 1944. március 22. között) egyik fia, nagykállói Kállay András huszár főhadnagy (LA 1940. július 4., huszár),[23] vitéz lófő nagybaczoni Nagy Vilmos nyugállományú vezérezredes, honvédelmi miniszter (1942. szeptember 24. – 1943. június 12. között) fia, vitéz lófő nagybaczoni Nagy Béla III. (LA 1940. július 4., tüzér) tüzér főhadnagy volt. Nemes békei Koós Ottó nyugállományú tábornok fiai, nemes békei Koós Ottó gyalogos százados (LA 1938. augusztus 20., gyalogos) és nemes békei Koós Béla gyalogos hadnagy (LA 1942. június 18., gyalogos) a székesfehérvári magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezredben szolgált.

Közülük többen hősi halált haltak a harcokban. Az utóbbi, Koós hadnagy az avatása után alig pár hónappal, mint a székesfehérvári 3/2. puskásszázad parancsnokaként 1943. február 1-jén esett szovjet hadifogságba az Olim patak völgyében és bajtársi emlékezet szerint agyonlőtték.[24] A csendőrség és rendőrség felügyelője, vitéz Faragho Gábor altábornagy (1944. szeptember 27-től vezérezredes) fia, vitéz Faraghó István tüzér hadnagy (LA 1941. augusztus 20., tüzér) aki a kecskeméti 13. fogatolt tábori könnyű tüzérezred 6. ütegének parancsnokaként 1942. augusztus 23-án Korotojaknál halt hősi halált.[25] Suhay Imre nyugállományú altábornagy fia, Suhay Imre páncélos hadnagy (LA 1940. július 4., páncélos), az esztergom-tábori 30/4. harckocsiszázad szakaszparancsnoka, egy bajtársa kimentése közben kapott halálos szívlövést 1942. augusztus 12-én Kolbinónál. Vitéz nemes nagyselmeczi Mérey László nyugállományú altábornagy fia, vitéz nemes nagyselmeczi Mérey Zsolt páncélos hadnagy (LA 1943. augusztus 20., páncélos) 1944. április 17-én Nadvornánál a kecskeméti 3/I. harckocsizászlóalj szakaszparancsnokként esett el, amikor 40 M. közepes Turán harckocsiját kilőtték. Vitéz nemes kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy (1938–1943 között a Ludovika Akadémia parancsnoka, 1944. november 1-jétől vezérezredes) fia, vitéz nemes kisbarnaki Farkas Ferenc (Cini, ahogy az akadémián hívták) páncélos hadnagy (LA 1944. augusztus 20., páncélos) a budapesti 1. felderítő-zászlóalj kötelékében 1944. október 8-án a szentesi hídfőben – miután páncélosát a szovjetek kilőtték – közelharcban esett el.

Az 1938-tól megindult haderőfejlesztés az akadémiai képzés idejének csökkenését eredményezte, s 1941-től a tiszti veszteségek pótlása is szükségessé tette, hogy évente több tisztet bocsásson ki a Ludovika. Az akadémia történetében 1939-ben volt két ízben tisztavatás (1939. január 15., augusztus 20.), amely a háborús években általánossá vált (1942. június 18., december 6.; 1943. augusztus 20., december 6., valamint 1944. augusztus 20. és november 15.). Az utolsó hagyományos avatás – amely 1944. augusztus 20-án a kormányzó jelenlétében történt – a fokozott angolszász bombázótevékenység miatt nem a Ludovika mögötti Nagyréten, hanem a hűvösvölgyi Bolyai Műszaki Akadémia kertjében volt.

Hat nappal később a második világháború pokla elérte hazánk keleti határát. A magyarországi harcokban számos ludovikás tiszt is elesett, így a frissen avatott ’44-es évfolyamból elsőként Pósfay László gyalogos hadnagy, a budapesti magyar királyi „Mária Terézia” 1. honvéd gyalogezred egyik szakaszparancsnokaként, 1944. szeptember 15-én a Tordáért vívott harcokban.[26] A sors különös játéka, hogy az avatásuk díszvacsoráján rangelsőként a következő szavakkal zárta rövid pohárköszöntőjét: „Bajtársak, ürítsük poharainkat arra, aki elsőnek adja életét a hazáért.”[27] Az évfolyam hősi halottai közé sorolható még Párkányi Lajos légvédelmi tüzér hadnagy[28] és Ignáczy Dezső páncélos hadnagy[29] is. Párkányi tüzér hadnagy 1944. december 4-én – a tüzérek védőszentje, Szent Borbála napján – halt meg Igal községnél, ahol tisztázatlan körülmények között agyonlőtték, Ignáczy páncélos hadnagy pedig a sümegi 7. rohamtüzérosztály kötelékében a budai kitörés során esett el ismeretlen körülmények között.

A hadihelyzet romlásával 1944. november 1-jén a Ludovikát és a Horthy István Repülő Akadémiát Körmendre telepítették, a Ludovika tüzérosztályát Hajmáskérre, a Bolyait pedig Jánosházára. 1944. november 15-én a Batthyány-kastély parkjában, valamint Hajmáskéren került sor az utolsó tisztavatásra, amely jóval szerényebb keretek között zajlott, mint a korábbiak. Az akadémia 1945 januárjában a Német Birodalomba települt ki, a fegyvernemi alosztályok a hadapródiskolákkal együtt, valamint az akadémia múzeumi gyűjteményével. 1945. április 25-én 15 óra 35 perckor a bajorországi Schönthalban esett amerikai hadifogságba.[30] Az akadémia gyorsosztályának részei Dániában (1945. május 7.) estek angol, a Bólyai részei Passauban (1945. május 14.) és Csehországban (1945. május 24.) amerikai, a repülő akadémikusokból szervezett repülő alapkiképző zászlóalj pedig az Elba melletti Tangermündénél (1945. április 27.) amerikai hadifogságba.

Ezzel 73 esztendő után a Ludovika Akadémia megszűnt létezni. Budapest ostroma után a szovjetek és a lakosság fosztotta ki épületeit. Egy ideig a főépületben a Honvéd Kossuth Akadémia működött, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetem használta raktárként, illetve tanszékek is működtek ott. A fedeles lovarda épületében működött az Alfa Mozi, amely 1992-ben leégett. 1996-tól a Természettudományi Múzeum vette birtokba az épületegyüttest, 2011-től pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási tevékenységének ad otthont.

„Vae victis!” – Az új rendszer árnyékában

A Vörös Hadsereg árnyékában hazatért moszkovita kommunisták 1945-től igyekeztek magukhoz ragadni a hatalmat, s arra törekedtek, hogy mielőbb felszámolják Magyarország korábbi társadalmi berendezkedését, ezáltal a nemkívánatos úri osztály tagjaként a ludovikásokra sem várt fényes jövő. A hadifogságból hazatérőket szűrték, de olyanok is akadtak, akiket Szovjetunióban háborús bűntett vagy szabotázscselekmény vádjával fogtak perbe és 25 esztendei kényszermunkára ítélték, mert megszálló alakulatnál tevékenykedtek a második világháborúban. Például ilyen sorsra jutott nemes pusztarádóczi Basó József páncélos főhadnagy (LA 1941. augusztus 20., páncélos), nemes békei Koós Ottó gyalogos százados (LA 1938. augusztus 20., gyalogos), akik csak 1955 őszén térhettek haza.[31]

Sokan a nyugati hadifogságból nem tértek haza, nem akartak szovjet megszállás alatt élni és az emigrációt választották. A világ öt kontinensére vándoroltak ki, Amerikától Afrikán át egészen Ausztráliáig. Ott kellett új életet kezdeniük, mindent a nulláról. Múltjukat azonban nem feledték, megalakították a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét, a kis közösségekben megtartották a magyar ünnepeket, egykori bajtársaikkal tartották a kapcsolatot. Újságot is megjelentettek, amelyben élményeiket, fényképeiket és bajtársi híreket (halálozás, esküvő, bajtárs-keresés) osztottak meg. Ilyen volt például a Hadak Útján és a Magyar Szárnyak.

Akik nem emigráltak, rájuk nehéz évtizedek vártak és másodrendű állampolgárként kellett élniük hazájukban. Sokan közülük jelentkeztek az 1945 utáni Magyar Honvédségbe, de miután tudásukat és tapasztalatukat átadták az új tiszteknek, eltávolították őket a hadseregből, és nagy részüket[32] koholt vádak alapján perbe fogták. A szerencsésebbek börtönt kaptak, de akadt olyan, akit halálra ítéltek és kivégeztek. Ilyen sorsra jutott az 1941. augusztus 1-jén nyugállományba került Sólyom László tüzér százados (LA 1931. augusztus 20., tüzér; 1948. január 1-jétől altábornagy)[33] és az 1944 tavaszától nyugállományban lévő Révay Kálmán huszár százados (LA 1934. augusztus 20., huszár; 1948. augusztus 19-től vezérőrnagy) vagy Beleznay István vezérkari őrnagy (LA 1931. augusztus 20., híradó; 1947. június 1-jével vezérőrnagy).

Azok, akik a bírósági pereket elkerülték, a polgári életben próbáltak meg elhelyezkedni, habár ludovikás végzettségüket nem ismerték el főiskolai diplomának. A honvédség hivatásos tisztikarából az államháztartás egyensúlyának helyreállítása érdekében szükséges egyes rendelkezések tárgyában kiadott 5.000/1946. számú M.E. rendelet alapján távolították el őket, és B-listázásuk folytán éltek egy olyan politikai közegben, amely ellen egész fiatal korukban nevelték őket. Nem kaphattak tudásuknak és végzettségüknek megfelelő állást, amennyiben ludovikás múltjuk kiderült, elbocsátották őket. Csupán fizikai munkát, mint például Korsós József vezérkari százados (LA 1935. augusztus 20., gyalogos) úthengerező, vagy Perjés Géza gyalogos százados (LA 1939. január 15., gyalogos) hullaszállító és segédmunkás.[34]

Az 1956-os szabadságharc leverését követő megtorlás időszakában a ludovikás tisztek közül szinte mindenkit, beleértve az 1945 előtti tartalékos tiszteket is „osztályidegen”, „horthysta” vagy „ludovikás” minősítéssel megfosztották tiszti rendfokozatától. Az 1960-as évektől esti vagy levelező tagozaton végezhettek főiskolát vagy egyetemet, de fontosabb pozíciót nem tölthettek be.

1989 után

Az Európát kettéválasztó vasfüggöny megszűnése után az évtizedeken át tabunak számító második világháborús témákról is szabadabban beszélhettek emberek.[35] Hosszú évek után megszólalhattak az események résztvevői és szemtanúi, s elmondhatták szabadon, mi is történt valójában. 1992. augusztus 18-án került sor a ludovikás világtalálkozóra az akadémia épülete mögötti Nagyréten, ahová a világ minden tájáról érkeztek az egykori aksok. Közel 1300 egykori ludovikás volt ott (külföldről és belföldről egyaránt) széles skálán az avatási évek szerint. Az ünnepség fő momentuma volt a hármas szoborcsoport megkoszorúzása, amelyet akkor helyeztek vissza eredeti helyére (Több mint negyven éven keresztül egy honvédségi raktárban porosodtak, amíg vitéz Hajdu Lajos vezérkari százados (LA 1935. augusztus 20., gyalogos) meg nem találta és szorgalmazta azok helyreállítását).

A méltatlanul megalázott egykori tisztek nagy része, akik megélték a rendszerváltoztatást, rehabilitásban részesültek. Hosszadalmas eljárások során visszakapták régi rendfokozatukat és egyben elő is léptették őket. Ez egyfajta erkölcsi jóvátétel volt, de ez sem tudta kárpótolni a több évtizedes megbélyegzést, amit háborús részvételük és ludovikás múltjuk miatt kaptak. A rendszerváltoztatás óta eltelt 37 év alatt jócskán gyarapodott a második világháborús magyar hadtörténeti irodalom, így az akadémia történetével foglalkozó munkák is megjelentek, ám jóval kevesebb azon írások száma, amely az ott végzett tisztek életéről szólnak.

Az utolsó tisztavatás óta eltelt 81 év alatt sajnálatos módon az összes egykori ludovikás megtért a Legfelsőbb Égi Hadúr seregébe. Sokukról szinte semmilyen információt nem tudunk hivatalos dokumentumokból, mert azok nagy része megsemmisült, elkallódott. A családi emlékezetben is fakultan maradtak meg az emlékek, hiszen 1945 és 1989 között hallgatni kellett a Horthy-korszakról. A rendszerváltoztatásig sok, egykori ludovikás tiszt sírba vitte emlékeit, azonban korabeli naplókból, fényképekből és családi hagyatékokból értékes információkat kaphatunk meg, amelyekkel lassan helyére kerülnek a „mozaikdarabok”. Velük kapcsolatban nekem is van egy régi kedves emlékem. Édesapám 2010 tavaszán – ötéves koromban – vitt el az 1938-as ludovikás évfolyam egyik találkozójára a XII. kerületi Maros étterembe, ahol vitéz nemes békei Koós Ottó és Neszmélyi Endre gyalogos századosok játszottak velem.

Bízom benne, hogy e néhány katonasors bemutatása is megtestesíti mindazt, amit egykoron a ludovikás fogalmat jellemezte, vagyis a szigorú erkölcsi, testi és szellemi nevelésen átesett, hazájához és a kormányzóhoz haláláig hű katonát, akik a második világégésben erejükön felül, önfeláldozó módon állták meg a helyüket. E ludovikások a vesztes második világháború után sem tagadták elveiket, a megaláztatások ellenére is kitartottak esküjük mellett, bármilyen sors jutott számukra osztályrészül. Tetteik révén nekik is helyük van az ezeréves magyar vitézség aranykönyvében, így magam fontosnak tartom, hogy emlékük előtt adózva, felkutassam a kevésbé ismert ludovikások homályba veszett életútjait.

Bibliográfia

Babucs Zoltán: Egy „háborús bűnös” ludovikás sors a GULAG-on és a kádári Magyarországon, in: Belvedere Meridionale, XXXI. évf. (2019) 3. sz., 5–24.

Babucs Zoltán: Vezérkari sorsok. Adalékok a magyar királyi honvéd vezérkari testület működéséhez, in: Restás Attila – Varsányi Orsolya (szerk.): A Magyarságkutató Intézet évkönyve 2023, Budapest, Magyarságkutató Intézet, 2024, 57–108.

Babucs Zoltán – Szabó Péter: „Szent Istvánnal álljuk mindig a vártát.” A székesfehérvári magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred a második világháborúban, Budapest-Nagykovácsi, Puedlo Kiadó, 2009

Bene János – Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938–1945. I. Hivatásos huszártisztek, Negyedik, bővített kiadás. Nyíregyháza, Magyar Huszár Alapítvány, 2023.

Csernavölgyi Antal: Az aranycsillag rabjai, Dombóvár, Szerzői kiadás, 1994.

Eszenyi László: Trianoni nemzedék. Budapest, Magyar Világ, 1989.

Káplán György – Ráskay Pál (szerk.): A M. Kir. Honvéd „Ludovika” Akadémia 1941. augusztus 20-án felavatott évfolyamának emlékkönyve. Budapest, Mányoky István kiadása, 1991.

Legány Dezső, dr. vitéz: Emlékeim a doni harcokról… Budapest, Turfi Kiadó, 2002.

Pénzes János (szerk.): Emlékek útját járva 1942–1944, Melbourne, szerzői kiadása, 1990.

Rainer M. János: Századosok, Budapest, Osiris Kiadó, 2018.

Rada Tibor (szerk.): A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia és a testvérintézetek összefoglalt története I–II, Calgary–Budapest, Vitéz Bánkuty Géza – Gálos-Nyomdász Kft., 1998 és 2002.

Siposné Kecskeméthy Klára – B. Kalavszky Györgyi: A Ludovika. Budapest, Zrínyi Kiadó, 2013.

Tobak Tibor: Pumák földön-égen. Egy vadászrepülő kalandjai. Budapest, Háttér Lap- és Könyvkiadó Kft., 1989.

Tóth László: A Magyar Királyi Honvédség egyenruhái 1926–1945. Budapest, szerző kiadás, 2009.

Fényképfelvételek

A person and person standing together AI-generated content may be incorrect.

1. kép: vitéz csíkszentmártoni Gergelyffy János páncélos főhadnagy és felesége, Hittig Lívia. A fénykép a frontra indulás előtt készült, 1942. június 18-án. (Babucs Ádám gyűjteménye)

A képen kültéri, ég, ház, fa látható Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

2. kép: A soproni 7. könnyűhadosztály tisztikara. Kolbinó, 1942 szeptembere. Balról jobbra a második: Létz József vezérkari százados, a seregtest vezérkari főnöke. (Babucs Ádám gyűjteménye)

A képen Emberi arc, ruházat, személy, ember látható Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

3. kép: Létz József vezérkari százados portréja. Sopron, 1942. (Babucs Zoltán gyűjteménye)

A képen Emberi arc, személy, portré, ruházat látható Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

4. kép: nemes mezőmadarasi Madarassy Dezső gyalogos hadnagy (LA 1942. június 18.) – a képen még akadémikusként – 1944. július 26-án a Kárpátok előterében tűnt el, mint a debreceni „Bocskai István” 11. hajdúezred II. zászlóaljának egyik szakaszparancsnoka. (Babucs Ádám gyűjteménye)

A képen ruházat, Emberi arc, személy, portré látható Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

A képen Emberi arc, portré, ruházat, személy látható Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen. 5. kép: Ignáczy Dezső páncélos hadnagy – a felvételen még akadémikusként –, aki 1945. február 11-én tűnt el a budai várból való kitöréskor. Az 1944 augusztus 20-án avatott évfolyam 6. páncélos hősi halottja. (Babucs Ádám gyűjteménye)

6. Párkányi Lajos légvédelmi tüzér hadnagy. A felvétel még aks korában készült. (Babucs Ádám gyűjteménye)

A képen kültéri, ló, Gyeplő, kantár látható Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

7. Akadémikusok lovagló gyakorlaton az 1930-as években. (Babucs Ádám gyűjteménye)

A képen kültéri, személy, sport, Legénység látható Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

8. kép: A LASE evezős csapata a budai rakparton, balról jobbra a harmadik vitéz Darvas László gyalogos százados (LA 1932. augusztus 20.). (vitéz Darvas Antonietta családi gyűjteménye)

A képen ruházat, Emberi arc, személy, ember látható Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

9. kép: vitéz Tornyos Ödön gyalogos százados (LA 1939. január 15.) akadémikus jelöltként. Eger, 1935. (Babucs Ádám gyűjteménye)

A képen Emberi arc, portré, személy, ruházat látható Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

10. kép: Jó tanulmányi eredményt elérő ludovikás kistársasági atillás tablóképe az 1930-as évek második felében. (Babucs Ádám gyűjteménye)

Hivatkozások

  1. 1898-ig négy évfolyamos hadapródiskolaként működött, s ezen esztendőben emelték a három évfolyamos katonai akadémiák rangjára. ↑
  2. Siposné Kecskeméthy Klára – B. Kalavszky Györgyi: A Ludovika, Budapest, Zrínyi Kiadó, 2013, 150. ↑
  3. A továbbiakban: LA. ↑
  4. Eszenyi László: Trianoni nemzedék. Budapest, Magyar Világ, 1989, 7–8. ↑
  5. Karpaszományos: A Magyar Királyi Honvédségben az érettségivel rendelkező újoncok karpaszomány viselésére voltak jogosultak. A karpaszomány fegyvernem színű volt, közepén sárga csíkkal, amelyet íves formában (fordított V alakban) varrtak fel a zubbony- és köpenyujjakra. Az alapkiképzést követően a „karpokat” tartalékos tiszti iskolára vezényelték. ↑
  6. A csapatszolgálatra vezényelt akadémikus-jelöltek parolijukon arany rozettát viseltek. Lásd a 9. számú fényképet. ↑
  7. Az aks az akadémikus közkeletű rövidítése, amit 1908-tól használtak. ↑
  8. LASE = Ludovika Akadémia Sportegylet. ↑
  9. Lásd a 10. számú fényképet. ↑
  10. Tóth László: A Magyar Királyi Honvédség egyenruhái 1926–1945, Második kiadás, Budapest, szerzői kiadás, 2009, 25–27. ↑
  11. Siposné – Kalavszky: A Ludovika, 80. ↑
  12. Lásd a 4., 5., 6. számú fényképet. ↑
  13. Kivételt képezett az 1930-ban végzett évfolyam, amelyet I. Ferenc József születésének centenáriumán, 1930. augusztus 18-án avattak. ↑
  14. Az akadémia elvégzését igazoló oklevelet 1929. augusztus 20-án adták ki első ízben. Szokás volt, hogy az újdonsült hadnagyokat avatásuk alkalmával egyenruházattal is ellátták. ↑
  15. Csernavölgyi Antal: Az aranycsillag rabjai. Dombóvár, Szerzői kiadás, 1994, 67. ↑
  16. Lásd az 1. számú fényképet. ↑
  17. Az antant ellenőrzés megszűntekor, 1927-ben Pécsett állították fel a Zrínyi Miklós Közrendészeti Akadémiát, amelyet antant nyomásra 1931-ben beolvasztottak a Ludovikába. Ebből adódóan két főcsoportban folyt a képzés. A Ludovika I. (gyalogság, lovasság, tüzérség) az Orczy kertben, a Ludovika II. (műszaki, híradó, gépkocsizó, vonat, folyamőr, repülő) a Bocskai István Katonai Alreáliskola Hidegkúti úti épületegyüttesében. 1939. október 1-jén a Ludovika II. főcsoport felvette a Bolyai János Akadémia nevet, a repülőtisztek képzése pedig a kassai Horthy Miklós Repülő Akadémián folytatódott, amely a kormányzóhelyettes repülőhalála után vette fel Horthy István nevét. ↑
  18. Legány Dezső, dr. vitéz: Emlékeim a doni harcokról…, Budapest, Turfi Kiadó, 2002, 39. ↑
  19. Lásd a 2. és 3. számú fényképet. ↑
  20. Babucs Zoltán: Vezérkari sorsok. Adalékok a magyar királyi honvéd vezérkari testület működéséhez, in: Restás Attila – Varsányi Orsolya (szerk.): A Magyarságkutató Intézet évkönyve 2023, Budapest, Magyarságkutató Intézet, 2024, 78–79. ↑
  21. Rada Tibor (szerk.): A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia és a testvérintézetek története I–II, 2. kötet, Calgary–Budapest, Vitéz Bánkuty Géza – Gálos-Nyomdász Kft., 1998/ 2002, 428. ↑
  22. Bene János– Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938–1945. I. Hivatásos huszártisztek. Negyedik, bővített kiadás, Nyíregyháza, Magyar Huszár Alapítvány, 2023, I. 136–137. ↑
  23. Bene–Szabó: Huszár tisztikar: 169. ↑
  24. Babucs Zoltán – Szabó Péter: „Szent Istvánnal álljuk mindig a vártát.” A székesfehérvári magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred a második világháborúban, Budapest–Nagykovácsi, Puedlo Kiadó, 2009, 160. ↑
  25. Káplán György – Ráskay Pál (szerk.): A M. Kir. Honvéd „Ludovika” Akadémia 1941. augusztus 20-án felavatott évfolyamának emlékkönyve, Budapest, Mányoky István kiadása, 1991, 45. ↑
  26. Az elsők között… Emlékezés a három tisztképző akadémia rangelső hadnagyának hősi halálára. Magyar Katonaújság, 7. évf., 41. szám, 1944. október 7., 3. ↑
  27. Pénzes János (szerk.): Emlékek útját járva 1942–1944, Melbourne, szerzői kiadás, 1990. 157. ↑
  28. Lásd 6. számú fénykép. ↑
  29. Lásd 5. számú fénykép. ↑
  30. Rada: A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia, I. 553 ↑
  31. Babucs Zoltán: Egy „háborús bűnös” ludovikás sors a GULAG-on és a kádári Magyarországon, Belvedere Meridionale, XXXI. évf., 2019, 3. szám, 8-19. ↑
  32. Erre vonatkozóan pontos számadatot nem találtam. ↑
  33. A néphadseregen belüli tisztogatások során Ludovikát végzett tisztek döntő többségét elítélték koncepciós vádak alapján. Ilyen volt pl. 1950 nyarán a Sólyom-per vagy 1951 tavaszán a Puma-per. ↑
  34. Rainer M. János: Századosok, Budapest, Osiris Kiadó, 2018, 220. ↑
  35. Ugyan a szocializmus alatt is jelentek meg könyvek, mint például az 1933 és 1939 között az akadémián tanító Kádár Gyula vezérkari ezredes könyve, de sajnálaton módon a rendszernek megfelelő cenzúrával jelenhetett csak meg. ↑

 

Beküldve:

Tóth-Mihala Veronika: Kifeszítve. A kereszt, az élet fája egy református gyülekezet nagyheti hitgyakorlatában

Bevezetés

A Tisza partján, egy kanyarban van a temetkezési hely, ahol bele lehet szórni a hamvakat a Tiszába. Gyakran állok ott, tiszaparti lévén, és nézem a vizet, a partot. Mécsesek állnak a meder szélén, ide jönnek emlékezni, akik itt temetkeztek. Szeretteik hamvait elvitte a víz, de a meder alja mégis őrzi a nyomukat, az apró szemcsék között ott vannak azok a hamvak is, akikre emlékeznek a parton állók. A Tisza lassan folyik, sokkal lassabban, mint a Duna. Alig látni, merre tart.

A hagyomány, ami összeköt minket a forrásunkkal, a Szentírással, eleink megtapasztalásából, hitvallásából, bibliaértelmezéséből tört magának utat, mint egy folyó meder, és minket is visz magával. Nem a parton állunk, hogy ránézhetnénk a múlt emlékeire, és nézhetnénk, merre visz a víz, hanem a mederben vagyunk, benne a hagyományban. Most mi írjuk az egyházunk történetét, a mélyben ott lapul a múltunk minden szemcséje. Számomra úgy tűnik, hogy kanyarba érkeztünk. Nem látunk túl rajta. Nem minden kor ilyen, de ma sokan érezzük így, hogy nem látunk túl. Ezért keressük annyira a tekintetünkkel azt, hogy mi bújik elő a kanyaron túl. Keressük az egyházon kívül és belül a viszonyítási pontokat. Az egyházon kívül a társadalmi kérdések megválaszolásával, a művészetekkel párbeszédben, vagy a politikai változások hullámvasútján. Belső viszonyítási pontokat is igyekszünk kijelölni, megrajzoljuk egyházképünket, amihez vezetőket keresünk, gyülekezetépítési tanácsokkal látjuk el egymást, jogalkotásba fogunk, átalakítjuk a képzési rendszerünket.

Ennek a tanulmánynak a kereteit egy gyülekezeti tapasztalat határozza meg, annak a felismerése, hogy gyülekezetünkben (a Debrecen-Kossuth Utcai Református Egyházközségben, melyet a továbbiakban egyszerűen gyülekezetünkként említek majd) miként került a figyelmünk középpontjába a nagyhét és a húsvét megünneplése. Egyre több istentiszteleti alkalom jelent meg a nagyhéten az évek során, egyre nagyobb érdeklődés övezete közösségünkben a szent háromnap megünneplését. És ebben az esztendőben előbukkant az a kérdés, hogy valahol a liturgiában, a templomban, vagy a gyülekezeti teremben nem jelenhetne-e meg a kereszt. Nálunk nincs kereszt a tereinkben sehol. Legyen kereszt a nagypénteki istentiszteleten? Hol álljon? Milyen kereszt? Ez a kérdés rávilágított sok más eldöntetlen kérdésünkre. A kérdésre adott választ viszonyítási pontként éltük meg. A kereszt felállítása ébresztett rá arra, amikor a nagycsütörtöki istentiszteleten életfaként, azaz élő borostyánba és szúrós mahóniába fonva megjelent, hogy hiányzott. Tudom, hogy sok református gyülekezet tereiben megjelenik a kereszt. Nálunk nem volt jelen. Ennek a történetnek, átalakulásnak a felfejtése ez a tanulmány. Ez a gondolatsor elvezet oda, hogy egyházunk útvesztésnek is lehet valami köze ahhoz, hogy nem mindenhol áll középen a kereszt. A kereszt a szenvedő, kiszolgáltatott Krisztust jeleníti meg, a feltámadás a dicsőséges és győzedelmes Krisztust. Mindkettő Krisztus és mindkettő az egyházunk feje. Az nagyban alakítja az egyházképünket, hogy melyik a hangsúlyos. Van, hogy feledésbe merül, elhomályosodik Krisztus szenvedő arca, és váratlanul felbukkan, egy nagycsütörtökön tisztábban és érthetőbben. Azt feltétezem, hogy az az egyház, ami Krisztus szenvedését is tudja szemlélni, közelebb van a szenvedőkhöz, a kicsinyekhez. Krisztusképünk határozza meg egyházképünket.

Hol van a kereszt helye ma a református egyház hitgyakorlatában?

Vállaljuk-e azt, amit a kereszt jelent? Mit jelent a kereszt számunkra? Hol jelenik meg ez a jelentés? Az, hogy a nagypéntek ünneplése és a kereszt nincsen egyensúlyban a húsvét megélésével, vajon összefügg-e azzal, hogy milyen lett az egyházképünk? Vagy az egyházképünkből következik, hogy nem kerül a lelki és közösségi életünk középpontjába a kereszt?

A kereszt megjelenítésnek akadályai

Kulturális kontextus – a táboron kívül

Korunk nem tekinti az élet részének a szenvedést és a halált. A boldogság és boldogulás 21. századi európai fogalomrendszere, lélektani, társadalmi és politikai nyelvezete az erős, érvényesülő, egészséges növekedését támogatja, és hanyagolja a gyenge, lemaradó és nehézségekkel küzdőt, még ha alapdokumentumai az ellenkezőt rögzítik is. Nehezen tudunk mit kezdeni azzal a kijelentéssel, hogy az élet áldozat alapú, hogy lemondással jár, és van olyan szenvedés, és olyan seb, ami nem gyógyítható, hanem együtt kell élni vele. Önmagában Krisztus áldozatának, a helyettes áldozat teológiájának meggyengülése is részben abból fakad, hogy nem akarunk ránézni arra a Krisztusra, vagy másképpen szólva nem akarjuk azt a Krisztust látni, aki a táboron kívül szenvedett, mert nem szeretnénk meglátni azokat, akik ma ebben a helyzetben vannak.

Témánk, hogy valójában miért nem tudunk mit kezdeni az áldozattal, mint Krisztus áldozatával. Azért nem, mert nem akarunk szembenézni azzal a keresztény örökséggel, ami nem az áldozatok mellé áll, hanem az ítélkező szerepbe helyezkedve a keresztények elítélnek olyanokat, akik kiszolgáltatottak, a periférián élnek. Ezzel a keresztény magatartással nem akarunk szembenézni, azzal a farizeusi pozícióval, ami Jézust elítélte, és ma is elítéli a kicsinyeket, amint Jézus nevezte a kiszolgáltatott kisebbséget. Ez nehéz tükör.[1]

A halál és a betegség kezelésének intézményesülése egy olyan kortárs téma, amelynek hatósugarai felbecsülhetetlenül átalakították a poszt/metamodern ember világképét. A halálfélelem és a kínok kiábrázolásának tekinthető feszület szemlélése helyett marad az elfojtott szorongás, amely nagy krízisekké alakítja a természetes halál, és a gyógyítható betegség megjelenésének időszakait is a mai ember életében.

Sok keresztény van, aki bár térdet hajt Jézus Krisztus keresztje előtt, de a saját élete minden bánata ellen hadakozik és berzenkedik. Azt hiszi, hogy szereti Jézus Krisztus keresztjét, miközben a saját keresztjét gyűlöli. […] Aki tudja magáról, hogy a szenvedést és bánatot saját életében csak valami ellenségesnek és gonosznak képes látni, az ebből ismerheti fel, hogy még egyáltalán nem találta meg békéjét Istennel.[2]

Pedig a kereszt jelenlétében az ember naponként, vagy az egyházi év rendje szerint visszatérőn szó szerint szembe nézhet a maga kiszolgáltatottságával, és halandóságával. Ez a szembenézés tanít, lelket formál, beemeli azt, ami nehéz, és a lélek kínlódása Krisztus keresztjének láttán megtanítja az ember lelkét arra, hogy ez a kín a lélek egészséges életének része. Krisztussal tanulunk meg szenvedni, hogy elviseljük a szenvedést. Karl Rahner tanításáról írja Metz:

Sokféle teológiai tétele ugyanis végül mindig egyazon dologra fut ki: arra a megállapításra, hogy Isten megragadhatatlan és kisajátíthatatlan titok, amely Jézus Krisztusban megbocsátásként és szeretetként ígérte oda magát nekünk, és amelybe belépve, amely felé közeledve az ember igent mond önmagára, ha hittel, reménnyel és szeretettel elfogadja saját létének fájdalmas sötétségét.[3]

Történelmi kontextus – református kereszt

„A kereszt jelképének használata református körökben, mondhatni, tabunak számít, pedig hivatalosan nem tiltott, mégis kerüljük.”[4] Vannak olyan gyülekezetek, ahol a templomban, vagy a gyülekezeti házban a korpusz nélküli kereszt ma már fellelhető, vagy akár mindig is jelen volt, de számtalan helyen a felekezeti hovatartozás, a református identitás tartópillére a kereszt használatának kimondott vagy ki nem mondott tilalma. „Az, hogy a református templomtornyon, sírhant fölött, szószékkoronán és minden egyéb felületen a keresztyénség legjelentősebb jelképe helyett csillag, kakas, zászló, kehely, bárány vagy pelikán látható, talán csak a gyülekezet lelke mélyén megbúvó kollektív tudattalan archetípusaival magyarázható.”[5]

Először is a nagypéntek és a nagyhét megünneplése, valamint a kereszt megjelenése szoros összefüggésben, kölcsönhatásban van egymással. A nagypénteki istentiszteleten kerül a kereszt a középpontba, vagy fordítva: a kereszt középpontba állítása teszi lehetővé a nagypéntek megélését. A megfeszített valóságos jelenlétének titkát ott találjuk. Azon a helyen és abban az időben, ami a liturgikus idő és tér. „A mai liturgiatörténésznek az egyik legnehezebb feladata az, hogy megállapítsa, hogy egyes szertartások mit jelentettek azok számára, akik azokban résztvettek.”[6] A liturgiatörténet lépcsőin keresztül lépeget vissza Pap Ferenc Az egyházi év című kötete, egészen például Egeria naplójáig. Az 1884-ben megtalált zarándok napló egy negyedik századi jeruzsálemi út töredékekben fennmaradt beszámolója, egy „úrnő” elbeszélésében. Ezt a forrást, mint a nagyhét ünneplésének egyik legrégebbi és legrészletesebb forrását olvasgatva a jeruzsálemi liturgia nagyheti részében nagypénteken találjuk a kereszt előtti hódolás részletes leírását[7], amely rögzíti a hagyomány egy pillanatát. Amit ott olvasunk a liturgia menetét tekintve nagyon hasonló ahhoz, ahogyan ma a katolikus hagyományban a nagypénteki liturgia zajlik a kereszthódolat tekintetében. Sok apró változtatás mellett már 700 körül megjelenik a Lateráni bazilikából zarándoklók menetében a keresztet követve a Szent Kereszt bazilikába megérkezve a hódolat, leborulás, szent csók, s az is, hogy a püspök leveti lábbelijét.[8]

A kereszt használata a mi egyházunkban is a történelembe vettetett, elsősorban története van annak, hogy miért nem jelenik meg a liturgikus tereinkben a kereszt a legnagyobb természetességgel.

Miközben a magyar reformátusság istentiszteletein és szimbólumrendszerében sincs előtérben a keresztábrázolás, azért azt sem mondhatjuk, hogy egyáltalán nincs jelen, vagy valamilyen tiltó rendelkezés lenne érvényben ellene. A kereszt illusztratív-szimbolikus használatára sok példát találunk. A kereszt jele egyházunk címerében kétszer is szerepel. A címerben lévő bárány (Agnus Dei) által tartott zászlón is kereszt van, és a zászló rúdja is keresztet formáz. Ugyancsak zászlós bárány díszíti Méliusz Juhász Péter 1563-ban kiadott Magyar Prédikációk című kötetét. Tizenhetedik századi magyar református egyháztörténetünk ellenreformációs korszaka sok olyan negatív élményt hozott, amely a római katolikus szertartáshoz kötődött. A gályarab prédikátorok történetét megörökítő Kocsi Csergő Bálint Kősziklán épült ház ostroma című naplója és Otrokócsi Fóris Ferenc Furor Bestiae című emlékirata megörökítette, hogy nem egyszer kényszerítették misére, áldozásra, térdhajtásra, keresztvetésre és a kereszt megcsókolására a prédikátorokat. A gyászévtized meghurcoltatásai rávetültek a kereszt szimbólumára.[9]

A fájdalmas emlékek úgy szövődnek, hogy nemzeti és felekezeti színezetű ellenállásunk történelmünkben újra meg újra visszatérő fonatai máig előbukkannak a gyülekezeti hitélet legváratlanabb pillanataiban is. Néhány éve esett meg egy bibliaórán, hogy egy református lelkészi családban felnőtt negyven év körüli nő azt kérte számon rajtam, hogy az egyik online tartalmunkban, videónkon a falon miért látható nálunk egy virágba borult kereszt. A kérdését annyival tudta indokolni, hogy ez nem református. Később megbeszéltük, hogy honnan is eredhet ez az elhatárolódás. „A gályarabságra ítélt protestáns lelkészeket útközben ütlegelések közepette kényszerítették az oltári szentség és a kereszt processziója előtti térdhajlásra. A kereszt szimbóluma ebben az esetben sem a Krisztus váltságának, hanem sokkal inkább a Habsburg önkénynek és az akkori római egyház kérlelhetetlenségének jelképe lett a református vallású hívők szemében.”[10]

A katolikus hagyománytól való elkülönbözés mélyen áthatja az önazonosságunkat, még ha kísérletet is teszünk arra, hogy a kétezer éves hagyomány távlatában tekintsünk saját történetünkre: még Pap 2016-ban megjelent kötete is több helyen biztatja a református olvasót, hogy éljen a hagyomány színesebb és gazdagabb változataival, és ne úgy határozza meg magát, mintha hite nem lenne egyetemes. „Úgy vélem, hogy nem leszünk »katolikusok« – mivel azok vagyunk már – de sem római katolikusok, ha nagycsütörtök estéjén Krisztus szenvedésének kezdetére a naphoz kapcsolódó ősi zsoltárok, liturgikus szövegek, biblikus olvasmányok alkalmazásával és úrvacsorai közösséggel emlékezünk.”[11]

Teológiai kontextus – szimbólumok vagy bálványok

A szimbólumok használata és a bálványimádás közti különbségtétel az egyházi gyakorlat mindennapi tevékenysége. Használhatunk-e az istentiszteleten gyertyákat, illatokat, valamint képeket? Hol van a szent térben megjelenő, a hit elmélyülését segítő tárgyaknak a kánonja, mit használhatunk és mit nem. Vagy minden csak viszonyulás, a tárgyhoz, szimbólumhoz való lelki megközelítés kérdése? Ha nem imádjuk, csak illusztrációként tekintünk a passióban megjelenő képre, akkor megférnek egymás mellett – mondjuk egy diasoron – az ikonok és a kortárs ábrázolások? De hol van az imádat, a szemlélés és a szemléltetés határa?

Az Isten igéjének meghallásából származik a hit, szögezi le a hitvallásunk: „Ugyanez a Pál, gyönyörű gondolatbeli emelkedés után erre a következtetésre jut: Tehát a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. (Róm 10,17)”[12] Ugyancsak ez a hitvallásunk a bálványokról, vagyis Istennek, Krisztusnak, és a szenteknek képeiről szóló fejezetben olyannyira a Lélek belső tanítására helyezi a hangsúlyt, hogy messzemenőkig tiltja a szemlélést, mint olyat, ugyan a keresztre nem tér ki, de a fül és a szem érzékelését szigorú rangsorba állítja, és a hódolat gesztusait a képek és szobrok tisztelete előtt Isten valódi kijelentésének megvetéseként értelmezi. Sőt, messze túlmutat mindezen a Krisztus testté lételének hasznáról szóló szakasz, amely azt állítja: „Mert bár Krisztus emberi természetet öltött magára, mindazáltal ezt nem azért cselekedte, hogy szobrászoknak és festőknek szolgáljon minta gyanánt. Tagadta Ő, hogy a törvénynek és a prófétáknak eltörlése végett jött alá, (Mt 5,17) a törvényben és a próféták írásaiban pedig tiltva vannak a képek. (2Móz 20,4; 3Móz 19,4; 5Móz 4,15; Ézs 44,9) Tagadta, hogy testi jelenléte használna valamit az egyháznak; megígérte, hogy Lelkével mindenkor velünk lesz. (Jn 16,17)”[13] A kereszt jelenlétének így tehát mi is a haszna, ha a hit hallásból van, és még maga a Megváltó is csak azért jött el testben, hogy végül Lélekben jelen lehessen? „Végül Ravasz Lászlónak arra az állítására utalunk, miszerint a református istentisztelet uralkodó vonása a szellemiség. Ezt igazolja a teljes Szentírás, ahogy Jézus tanítása is: »Az Isten lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.« (Jn 4,24) Ennek következménye pedig az, hogy a kereszt teljesen átszellemiesült.”[14]

A reformáció egyházai egy hatalmas kultúraváltás szakaszában a képeket és szobrokat csodáló, de az anyanyelvi prédikációkat nélkülöző egyház után nagy lendülettel fordultak át a hangzó ige felé. Ma is egy átalakulóban lévő világ vesz körül minket. Akkor a guttenbergi fordulat az olvasás, írás felé, ma a digitális forradalom a vizualitás felé fordította kortárs figyelmünket. Vajon a virtuális élmény által rabul ejtett figyelmünk számára nem tűnik-e elérhetetlennek a tanítás hallható változata, mint a léböjt a soha még csak húsböjtöt sem próbálónak? „Korunk mindent élményekben mérő gondolkodása és az élménytársadalomban élő emberek nem tudnak mit kezdeni az istentisztelettel. A más nyelv, stílus, mentalitás, gondolkodási sík és forma leheltelenné teszi az istentisztelet fogyaszthatóságát.”[15]

Erőfeszítéseket tehetünk arra, hogy a tizenhat év alatti fiataljainkat törvények erejével elzárjuk a közösségi médiától, de emellett olyan életközösségeket és kapcsolatokat kellene kínálnunk nekik, ahol a valóság íze és vonzása vetélkedik a mesterséges valóság tereivel. Ehhez a megélt és kiérlelt keresztény életvitel szolgálhatna alternatívaként, amely kereszt alapú. „A kereszt nem tárgyként, hanem életprogramként vált jelentőssé. A kereszt nem kőbe, fába, fémbe, hanem az emberi szívbe lett metszve, aminek lelki súlya kettős értelemmel bír.”[16]

Amellett a kérdés mellett, hogy az ige az embert csupán hallás révén hívhatja meg a hitre, itt feszül egy másik teológiai kérdéskör is. A theologia crucis és a theologia gloriae ellentéte, melyről Luther így ír a Heidelbergi disputációban:

19. tétel
Nem az nevezhető méltán teológusnak, aki Isten láthatatlan dolgait az ő teremtett műveiben felfogva szemléli.
20. tétel
Hanem az nevezhető méltán teológusnak, aki Istennek látható műveit, azaz a „hátát” a szenvedésekben és a keresztben szemlélve fogja fel.
21. tétel
A dicsőség teológusa a rosszat jónak, a jót rossznak mondja, a kereszt teológusa azt mondja, ami a valóság.
22. tétel
Az a bölcsesség, amely Isten láthatatlan dolgait az Ő teremtett műveiből következtetések segítségével próbálja meglátni teljesen felfuvalkodottá tesz, megvakít és megkeményít.
23. tétel
A törvény is csak Isten haragját munkálja: megöl, elátkoz, vádol, elítél, mindenkit kárhoztat, aki nincsen Krisztusban.
24. tétel
Mégsem maga a bölcsesség a rossz és nem a törvény kerülendő, hanem a kereszt teológiája nélküli ember az, aki a legjobb dolgokkal is a legrosszabbul visszaél.

A kereszt, mint korpusz nélküli kereszt –, azaz nem a Krisztus halálának pillanatához rögzített kereszt – egyetemes egyházi szimbólum, összeköti nem csupán az egyházakat, hanem összeköti az eget a földdel, a szenvedést a megváltással, és a halált az élettel. Olyan ősi erővel teszi ezt, ami elérhetetlen mélységeket és magasságokat mozgat meg a történelmi időben és azon kívül, a szellemi, lelki, de még a testi egészség és épség egyéni és közösségi tereit is átjárva.

A nagypéntek megünneplésének nehézségei

Kulturális kontextus

Az ünnep helye a naptárban meghatározza megünneplésének módját. Magyarországon a nagypéntek csupán 2017 óta munkaszüneti nap[17], ám így sokak értelmezésében egy négynapos pihenőnap, hosszú hétvége áll rendelkezésére a pihenni vágyóknak, a családoknak.

A református egyház fő ünnepe a nagypéntek – mondjuk, mégis döbbenten emlékszem vissza arra a tíz évvel ezelőtti állapotra, amikor még nem vezettük be a délutáni passiót, és a munkanapon tíz órakor kezdődő istentiszteleten néhány tucatnyian vettünk részt. „Magyar protestáns gyakorlatban a legnagyobb ünnepnek számít (a nagypéntek). Ez természetesen egyoldalú megközelítés. Ha legnagyobb ünnepről akarunk beszélni, akkor inkább a szent három napot kellene egy ünnepnek neveznünk.”[18] Ma sem ezt mutatja a gyülekezeti életünk gyakorlata, már szinte egy évtizeddel azután, hogy legalábbis munka alóli szabadság tekintetében lehetőségünk nyílt a nagypéntek méltó megünneplésére. Körültekintve hazai református egyházunk gyülekezeteinek ünnepi istentiszteleti rendjeiben, látható, hogy még most is akad olyan közösség, ahol nagypénteken nincs istentisztelet, csak valamilyen más összejövetel, koncert.

A nagypéntek, mint ünnepnap, mint a Krisztus-központú egyházunk főünnepe nem kínál könnyű kapcsolódást a ma emberének, hiszen ünnep alatt legkevésbé érti azt, amit a nagypénteken át kell élnie a templomba megérkező embernek. Mit ünnepeljünk azon, hogy Krisztust látjuk megcsúfolva, megkötözve, szenvedve, vérezve, majd kifeszítve – kérdezik ma sokan. És még akkor arról szót sem ejtettünk, hogy a bűneink elhordozásának terhét vállaló Megváltó arra emlékezetet minket, hogy bűnösök vagyunk. Akad olyan szószék ma, talán nem is egy, ahonnan nem hangzik el a bűn kifejezés egy évben egyszer sem. Természetesen olyan szószék pedig bőven található a magyar református egyház soraiban, ahol a prédikáció a híveknek azon lelki szokásait élteti, amely a szégyenérzettel megküzdeni nem tudó emberben bűntudatot kelt, és így csatornázza be a lelket romboló, lelkiismeretet rabul ejtő szégyent. Így nem az kerül az Isten színe előtti megállásba, ami valóban nehéz, ami teherré vált, hanem szinte azt üzeni, hogy együtt kell élned vele, hogy szégyelled magad, sőt, nem is vizsgálod meg magad eléggé, ha nem ébred benned bűntudat. A bűn valódiságát, és az ember bűnös, azaz hajlandóságaiból, átöröklött mintáiból származó bűnösségét nem szétválasztó büntetésorientált prédikáció nem nyújt valódi megkönnyebbülést, nem teszi vonzóvá a bűnről szóló beszédet, csak azok számára, akik lelki és érzelmi életüket a jutalmazás és büntetés labirintusában élik.

A lamentációban gyönyörű példát találunk arra, ahogyan az ünnepben az ősi és az éppen zajló fájdalmak összeérnek, és a bűnök bocsánata, a feloldozás egyszerre érkezik meg a bűn felismerésével: „A Siralmakkal ismét úgy vagyunk, mint a liturgiában oly sokszor: tudunk történelmi, teológiai, liturgikus-szimbolikai magyarázatokat adni a lamentációk használatára, de az ember tudatában és érzelmeiben ezek már egyetlen egzisztenciális élménnyé sűrűsödve vannak jelen. Felszívják magukba a történeti, teológiai, szimbolikus értelmezést, s egyszerűen hozzá tartoznak a naphoz.”[19] A lamentációban nem válik szét Jeruzsálem siratása, Jézus siratása, önmagunk veszteségeinek megélése:

Ezért sír a próféta, sír, mint Jeruzsálem fölött az egyetlen valódi Próféta, Jézus, és sír a prófétai Egyház is. Siratja a bűnbeesett emberiséget, siratja a bűnnek a világ végéig tartó hatalmát, siratja, hogy az Egyház, bár szent, maga sem ment ettől a bűntől. De siratja azt is, akire az Úr ráhelyezte mindezt a bűnt. Szeretetből tette, de nekünk éreznünk kell a teljes súlyát annak, hogy Ádám bűne és minden azóta elkövetett bűn ránehezedik arra, akit az Atya Bűnné tett értünk![20]

Amint látjuk Krisztust a bűn súlya alatt, egyszerre éljük át a bűnök, bűneink súlyát, és azt is, hogy Jézus az egyetlen, aki ezt a terhet elbírja, ő az egyetlen, aki nem roppan össze alatta. És ezzel mi is megmaradunk.

Történelmi tehertétel

A nagypénteki istentisztelet középpontjában sokáig a passióének eléneklése állt, amely egy szerepekre bontott, az átélést segítő a jelenlétre építő hagyomány volt. Bárdos Kornél, Harcok a passió éneklése körül Magyarországon című tanulmányában részletesen bemutatja azt az 1705-ben kezdődő hivatalos küzdelmet, amely a lamentációt és a passiójátékot kívánja betiltani határozatok segítségével a református egyházban, de a gyülekezetek ellenállásába ütközik közel egy évszázadon át:

Az evangélikusoknál csak a század vége felé lesz ez probléma. 1783-as kelttel találtunk egy liturgikus reformtervezetet, „Schema Liturgicum”-ot, melyek többek között már a lamentáció és a passió megszüntetését is javasolja. Hogy a passiót ne énekeljék többé színházias módon gyerekek közreműködésével, mint ez szokás sok egyházban. Ám a lelkész az oltár előtt mégis olvassa fel ezt, s a figyelem és áhítat megőrzése céljából közbeékelve énekeljenek gyülekezeti énekeket. A színházias és nevetséges lamentációk éneklését, melyek még sokfelé élnek, ez alkalommal szüntessék meg, és inkább az egész gyülekezet énekeljen helyettük a szenvedésről szóló (böjti) jámbor énekeket.”[21]

A tanulmány azonban említi, hogy még a 20. század elején is található adat arra, hogy a passiót énekelni szerették volna: „Désen 1921-ben szűnt meg a passió éneklése. Vásárhelyi Sándor kántor 1916-ban beadvánnyal fordult az espereshez. Ebben kéri, hogy mentsék fel a passió éneklése alól. »Ezen ósdi katolikus szokással nem tudok megbarátkozni, még ha a dallama nem volna olyan égbekiáltó rossz és csúnya is.«”[22]

A színházias mód, a gyermekek kara, a közösségi élmény, mint ósdi katolikus szokás, nehezen merült a feledés homályába, de végül elmerült. Feledésbe merült vele az a tapasztalat is, hogy mi vagyunk azok, akik körülálljuk Krisztus keresztjét, mi megyünk vele a fájdalmak útján, gyermekeinkkel együtt.

A hit gyakorlásának kulcsa, hogy velünk és fiainkkal történik itt és most mindaz, ami megíratott: rólunk szól, velünk történik mindaz, ami ott és akkor történik, amikor a nagyhét és húsvét eseményeit megünnepeljük. „Rendkívül érzékletes és mély összefüggésekre mutat rá a nagycsütörtöki misekánon vagyis szereztetési ige apró betoldása, amely Krisztus nagycsütörtöki cselekedetére, az úrvacsora alapítására és szereztetésére évente egyszer, csak ezen a napon hangzik fel: hoc est hodie (ami ma van, azaz ma), »ki a mi és minden ember üdvéért való szenvedése előtti napon, azaz ma, vette a kenyeret.«”[23] Ez a ma az istentisztelet jelene, az istentisztelet ideje. „Az időből valójában csak a jelen tapasztalható meg. A jelen pillanat egy kicsiny pont, amelyen keresztül a múlt a jövőbe fordul át. […] Ezért olyan fontos a kairosz, hiszen az idő hosszú folyamatát az ember a vissza nem térő apró pillanatban ragadhatja meg.”[24]

A gyülekezeti tapasztalat

Gyülekezetünk hitgyakorlatából hozom azokat a tapasztalatokat és kérdéseket, amelyek ennek a tanulmánynak az alapját képezik. Gyülekezetünk a református közösségek hitéletének ünnep és hétköznapjai között az elmúlt két évtizedben egyre fokozódó figyelemmel és áhítattal vesz részt a húsvéti ünnepkör nagyheti és húsvéti alkalmain. Ennek az ébredésnek –, amely az év legszentebb napjaivá tette a szent háromnapot – gyülekezetünkben évekre nyúlik vissza a története. Fokozatosan, évről-évre vezettünk be újabb és újabb istentiszteleteket a meglévő nagypéntek tíz órás és a húsvét vasárnapi és hétfői istentiszteletek mellett. Először a húsvét hajnal, majd a passió nagypénteken este, aztán a nagycsütörtöki utolsó vacsora, majd a nagypénteki tízórai homília, aztán a nagyszombati virrasztás, végül a nagypéntek hajnali tanítványok szétszéledése. Egészen 2026 húsvétjáig öntudatlanul, a hagyomány nyomába ösztönösen eredve építgettük, mélyítettük az ünnepet. Pap Ferenc Az egyházi év című kötetét olvasva, annak vonatkozó szakaszait megfontolva alakítottuk a helyi hagyományt.

Ez évben ezen az úton egy mérföldkőhöz érkeztünk, a sokszor emlegetett, de soha meg nem jelenített kereszt állításának kövéhez. Életfaként jelent meg a nagycsütörtök esti istentiszteleten a kisember nagyságú kereszt, amelyet élő borostyán és mahónia font körbe szúrós leveleivel. A kereszt előtt mindenki ösztönösen megállt, először a gyülekezeti terem falánál, majd a templomban, ahol az úrasztala mögötti emelvény egyik gerendájánál állt.

Évek óta többen és többen jöttek az ünnepre, akadtak tucatnyian, akik lelki gyakorlatként mind a nyolc istentiszteletet végigjárták nagycsütörtöktől húsvétig. Lelki eszmélésünk abban is megnyilvánult, hogy a fiatalok között is egyre elterjedt, mennyire kiemelkedik szívükben a húsvét ünnepe, még a karácsonynál is jobban szeretik a húsvétot. Mégis épp most, ebben az évben döbbentem rá, hogy meder nélküli patak tört itt magának utat, ami már elvesztette eredetét, legalábbis mi nem tudjuk, honnan is ered. Most döbbentem rá, hogy a három nagypénteki istentiszteletre feleannyian jönnek, mint a húsvétvasárnapi kettőre. Hogy sántít az ünnepünk. Mélység nélkül nincs magasság. Úgy éreztem, most értek csak meg valamit abból az évek óta íródó homíliából, amit évről-évre javítgatok, és amelynek egyik része épp így hangzik:

Jézus felemeltetése a keresztre feszítésének pillanata. Nagypénteken az egyházi év legmagasabb hegycsúcsára jutunk fel. Jézus titokzatos jelenlétében a Golgota hegyéről tekinthetünk rá életünk titokzatos vonulataira: arra, hogy honnét hová tart az életünk. Mindent, ami van, mindenkit, aki létezik, minden eseményt, ami eddig megtörtént és ami még nem történt meg, innét láthatunk helyes arányaiban és valóságában. Jézus ugyanis pontosan középen van az ég és föld között. Felülről, Isten oldaláról nézve az emberiség tökéletes hódolatát mutatja be, alulról, a mi szemszögünkből nézve pedig Isten végtelen irgalmát hozza el, és osztja szét nekünk. A Szentháromnap történetében vissza-visszatérő motívum, hogy egyszerre fájdalmas és szép. Olyan, mint ez az élő kereszt, az élet fája. Felemelő és maga alá temet.

A húsvét nagyhét, nagypéntek megélése nélkül gyökerét vesztett fa. Meghalás nélkül nincs feltámadás. Miként lehetne a tanításunkban, amelyet hűen lekövet az istentiszteleti gyakorlatunk, tudatosítani, amit Pál mond: „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” (1Kor 2,2) „Nagypéntek és húsvét elválaszthatatlanok egymástól. Az egyház a liturgiában húsvétra figyel akkor, amikor nagypénteket ünnepli, és nagypénteket nem felejti látóteréből, amikor a húsvéti örömhírt hirdeti.”[25] Mekkora baj, hogy nem ünnepeljük a nagypénteket? Mekkora baj, hogy megtorpantam, amikor maga a kereszt jött szóba, és annak a történelmi nehézsége, hogy se a kereszt, se a nagypéntek nincs a helyén gyülekezetünk hitgyakorlatában?

Magát a dilemmát, hogy mi tartozik a református hagyományaink hiteles megéléséhez, mindennaposnak élem meg. De annyira élesen, intenzíven sosem ért el ez a zavar, mint a kereszt állításának a pillanatában.

A kereszt zavarba ejt, nem helyezhető el sehová. A kereszt a helyén áll, és nekünk kell hozzá rendeződnünk. Ez történt velünk is. Évek alatt többször végigmentünk az úton, lépésről lépésre megjártuk az utat Jézus utolsó vacsorájától a feltámadás hajnaláig. Búcsúztunk, átéltük a kínokat, a veszteséget, leszálltunk a mélybe, majd a hajnal hasadtával előjöttünk a sötétből. Így érkeztünk meg a kereszthez, amely mindig is ott állt, csak mi nem tartottunk ott az utunkon, hogy elérjük.

Tudom, hogy sok gyülekezetben áll a kereszt és ott vannak körülötte. De ahol ez így jelenvalóság, ott is mindig meg kell tenni ezt az utat. Mi most értettük meg, most reflektáltunk ennek a belső útnak a természetére.

Gyülekezeti reflexiók

„Most magunkra, vagy Jézusra gondoljunk?” – hangzott el a kérdés abban a csoportban, ahol gyülekezeti tagokkal beszélgettünk a szent háromnapról, élményeikről, megélésükről. Egy asszociációs sorral kezdődött a beszélgetés. Megkérdeztem őket, hogy mi jut eszükbe az utolsó vacsoráról, a keresztről, a pokoljárásról, és a hajnali ébredésről[26]. Ekkor tette fel az egyik gyülekezeti tag ezt a nagyon fontos kérdést. Épp ez a lényeg, hogy egyszerre gondoljunk magunkra és Jézusra. Jézus utolsó vacsorájára gondoljunk, vagy arra, amikor búcsúztunk a haldokló szüleinktől? Jézus megcsúfolására gondoljunk vagy arra, amikor kitaláltunk valakinek egy jól hangzó gúnynevet? Jézus magányára gondoljunk, vagy arra, hogy mi is egyedül vagyunk az élet nagy kérdéseiben? Jézus Atyjára vagy a Miatyánkra? „Szent fő köszöntelek” – te zúzott, véres, szenvedő – kit látunk Krisztus arcában? Arimátiai Józsefek, Magdalai Máriák, katonák és tanítványok, kik ők, és kikké válunk az ő jelenlétükben mi?

Ezekre a kérdésekre nemcsak szóban, hanem írásos formában is a reflektálhattak gyülekezetünk tagjai. A tanulmányban függelékként csatolt és az alábbiakban elemzett szövegek tőlük érkeztek be kérésemre. Azt kértem tőlük a húsvét utáni napokban, hogy reflektáljanak a nagyhét és a húsvét ünnepére. Kilencvenöt üzenetet küldtem ki a húsvét utáni pénteken az alábbi szöveggel: „Kedves Testvérek! Szeretnék segítséget kérni tőletek a doktori dolgozatomhoz, aminek a témája a nagyhét és a húsvét üzenete lesz. Kérlek benneteket, hogy küldjétek el személyes reflexióitokat arról/azokról az istentisztelet(ek)ről, amelyen részt vettetek az ünnepben, ha van kedvetek. A személyes megéléseitek megosztását kérem tőletek. Aki hozzájárul, hogy a nevét is megjelentessem az esetleges publikációban, dolgozatban, kérem, jelezze. Reflexióitokat a gyülekezeti e-mailcímre várom.”

Összesen tizenhárom válasz érkezett. A bibliaórákon viszont sorra szóba jöttek a tapasztalatok, megélések. Majd a „hetvenes nők” csoportjában (akik gyakorlatilag a kutatásom fókuszcsoportjaként is funkcionáltak) készítettem egy felmérést. Ott hangzottak el a felvezető kérdések, amelyekre hivatkoztam, és ott született meg a további kilenc visszajelzés. Nagyon hasznosnak tartom a visszajelzés lehetőségének a kiépítését a gyülekezeti kommunikációban.

A gyülekezeti tagok írásos reflexióiból jól látszik, hogy megérinti őket az ünnep szentsége, a napszakok váltakozása, a rendkívüli idő, amely az istentisztelet időpontját és magát a kiemelt időt egyszerre jelenti: „Éppen csak pirkadt az égbolt, amikor húsvétvasárnap hajnalán, elindultunk a templomba. Még aludt a város, így nagy csend volt az utakon. A templomban szintén körbe ölelt ez a csend, aminek úgy éreztem, hogy most nagyobb súlya van. Aztán elkezdődött az istentisztelet, és elindultunk egy úton, ami olyan volt, akár egy zarándokút. Melyen haladva megérintett a sötétség és világosság, a szomorúság és öröm, a félelem, az aggodalom és bizalom, remény, a szeretet és gonoszság, bűn.”

A hajnali istentisztelet elmaradhatatlan része ma már a gyülekezeti tagság lelki életének: „Hajnali derengés és csönd. Fázunk. Csak egy kis fény vetül az úrasztalán lévő kehelyre és a kenyérre. Az asztalon egy tálcán a tanítványokat jelképező gyertyák elaludva állnak. Mintha titokban, félve is meg reménykedve is, a feltámadás ígéretében bízva is, meg nem is gyülekeznénk – ezt érezteti velünk a csönd és a félhomály. Jó újra élni a csak miránk, kossuth-utcai gyülekezetre érvényes húsvétihajnali istentiszteleti rendet. Ez köt bennünket össze. A padokban az ifi az átvirrasztott hosszú éjszaka után félig-meddig alszik még.” Önazonosságunkat ide kötjük. Mi vagyunk azok, akik így szoktuk – ez a hagyomány élővé válásának a kulcsa. „Tudjuk, hogy az igazi haladás a régi valódi értékeket is magába olvasztja.”[27] Amit a szent háromnapról megtapasztaltunk, az valódi kincs, és tanulnivaló rendtartás.

A közösség megélésének, a részesedés fokozásának kiemelt alkalmai ezek az istentiszteletek:

„Az istentisztelet sokkal testközelibb, közvetlenebb élményt adott az emberi, otthonos környezetben. De egy meghitt vacsorához ez jobban is illett.”

„Már az is különleges hangulatot teremtett, hogy nem egyetlen ember olvasta fel a történetet, hanem többen közösen.”

„Nagyhéten, amikor a körbe felolvasós alkalom volt, és nekem is »osztottál lapot«, nagyon jó volt a szememmel is követni, nem csak hallgatni az igei részeket. Én jobban megértem, érzem a nekem szóló üzeneteket, jobban elgondolkodtat egy-két szó, mondat olvasva, és nem csak hallgatva. Így volt most is oly tisztán láttam magam előtt egyes jeleneteket, és oly mély nyomot hagyott bennem a fájdalom, a mindent beborító félelem, a közeg hangulata. Összességében szomorúságot, belső fájdalmat generált bennem.”

A szimbólumok és a szépség segíti a megérkezést, ott maradást, a kitartó figyelmet:

A nagycsütörtöki istentisztelet minden érzékszervünkön keresztül hatott és testileg-lelkileg készített az előttünk álló napok lelki útjára:

Folyamatosan vetített festmények kísérték a szertartás minden mozzanatát.

Az utolsó vacsora témájában született képeket nézve (ha jól emlékszem) egy izlandi férfikar éneke segített a lelki elcsöndesedésben.

További, a nagycsütörtökhöz és a templomi szertartásokhoz tartozó szimbólumok is jelen voltak: Tamás palástja, az úrvacsorai jegyek, az úrvacsorai gyülekezeti énekek, amiket orgonakíséret nélkül énekeltünk és a legtisztább jelkép, Krisztus keresztje örökzöld borostyánból és valamilyen sárga virágból fonva. Ez volt a legtitkosabb, legsokatmondóbb jelkép. Keresztet formázó életfa.

A gyülekezeti teremben az úrasztala és a zongora teteje is telistele volt tavaszi friss virágokkal. Ezek emlékeztettek a virágvasárnap örömére.

És az is jól hallatszik, hogy gyülekezeti tagjaink életük menetét hozzá kapcsolják ehhez a meneteléshez, velük is történik, ami ott történik, életük eseményeit értelmezik, sőt élik újra Jézus utolsó napjainak óráiban, perceiben.

„Ezáltal a passió nemcsak egy elbeszélt történetté vált, hanem élővé, szinte kézzelfoghatóvá: mintha minden megszólaló egy-egy részét hordozta volna annak a szenvedésnek és szeretetnek, amely Jézus Krisztus történetében megjelenik.”

Végigkísérni Jézus sorsát, vagy inkább útját nagycsütörtöktől húsvétig nagyon bensőséges és tanulságos. Az események bejárása tömény, szinte túl tömény s egyszersmind rendkívül intenzív. Az események leírása az evangéliumi igékkel, majd a prófétai és zsoltárokbeli „ellenigékkel”, valamint az énekek különös egységet alkotnak, nagyon érdekes és izgalmas áthallásokkal. A gyertyák eloltása-meggyújtása a látványban is vezet minket. A végén kiderül, hogy nem mi kísértük Jézust, hanem Jézus kísért végig bennünket, lefelé egészen a kereszthalálig, ahol a legközelebb van hozzánk, hiszen vállalta a sorsunkat, de halálával legyőzte azt, s felfelé a felfoghatatlan feltámadásba. A kettő elválaszthatatlanul összetartozik, mint egy érem két oldala, egyik sincs a másik nélkül.

„Nagycsütörtökön, amikor Júdás árulása történt, az jutott eszembe, hogy N.N. is elárult engem, elárulta a szerelmünket. Júdás elárulta, akit szeretett. Jézus tudta, hogy el fogják árulni. Én is tudtam, hogy nem mond igazat. Hagytam. Azt hittem megváltozik, meg akartam menteni. Később tudtam meg a lelkipásztoromtól, hogy Júdás is öngyilkos lett. Nem tudott megbirkózni tettével. Jézus nem tudta megmenteni, hiszen önmaga sem akarta ezt. Péter is megtagadta Jézust, viszont bocsánatot kért és megbocsájtást nyert.”

Minden egyben

Az a csodálatos az életfában, hogy egyszerre szép és fájdalmas. Ez az egyszerre én és ő, ez az egyszerre ott és itt, akkor is most maga a jelenvalóság, jelenlét. Ez a kereszt.

Álljon itt összefoglalásként gyülekezetünk gondnokának a beszámolója, szent háromnapos naplója:

Kr.u. 2026., április 2., csütörtök, 18:00 óra, Jeruzsálemtől több mint 2000 kilométerre (légvonalban) É-ÉK-re

Úrvacsorás istentisztelet.

A gyülekezeti házban gyűltünk össze, az utolsó vacsorára emlékezni. Nekik ez volt az utolsó vacsorájuk vele. Nekünk ez lassan a kétezredik ilyen. Lekapcsoltuk a villanyt a fejünkben. Kerestük az ablakot a szívünkben. Tőle kértük, nyissa ki, hogy fény legyen.

Mi lenne, ha itt enne most mivelünk? Hogy nézne ki? Hogy beszélne? Hova ül?

Ahogy tenne úgy kellene minekünk.

Kr.u. 2026., április 2., péntek, 6:00 óra, ugyanott

A tanítványok szétszéledése.

Hajnalnak éreztük, pedig már reggel volt. Mondta, hogy ez lesz, de mi nem hittük el. Nem hittük el, pedig már régen megtörtént. Azt gondoltuk: vele vagyunk, megcsináljuk, ott leszünk. – Nem voltunk. Azt gondoltuk, ez mások miatt történt vele. – Pedig valójában miattam. Mi széledtünk szét.

A mi gyertyáink aludtak ki. Pedig Ő gyújtott korábban mécsest a mi szívünkben. Kicsi szellő elég, hogy már ne égjen.

A mi gyertyáink aludtak ki. Mi fogadkoztunk, hogy követjük. Mi tagadtuk meg. Sírni is mi akarunk emiatt.

Sírunk, amikor örülnünk kellene, és örülünk, amikor sírnunk kellene.

Ő tudta, hogy mi nem leszünk ott. Tudta, hogy egyedül lesz.

Kr.u. 2026., április 2., péntek, 18:00 óra, ugyanott

Passió.

Mi féltünk engedni neki. Mi akartuk továbbra is uralni magunkat. Uralni a helyzetet. Őt ítéltük el, nem magunkat. Mi mostuk kezeinket.

Elaludt az utolsó gyertya is. Elaludt A Gyertya.

Sötétség van. A fény elhagyta világunkat. Világunk magára maradt. Isten nélkül. A bűneivel. Nincs már remény, hogy eljöjjön az ő országa. Pedig eddig azt láttuk, hogy ő megtette, amit Isten kért, hogy ő bátor volt és erős. De mégsem az, mert megölték. Meghalt.

[Nekünk könnyű, mert mi tudtuk, hogy hogyan fog folytatódni. Mi tudtuk, hogy hol járt akkor, és mi történt, mert elmondta utána. De ők akkor, ott nem tudták. Csak azt látták, hogy minden odalett. Milyen lehet az, amikor minden odalesz? De jó, hogy ezt a néhány napot nem nekünk kellett akkor, ott átélni.

Vagy de rossz? Jó lett volna a helyükben lenni?]

Volt ereje hagyni, hogy megöljék. Volt hite hagyni, hogy megöljék. Volt bátorsága meghalni.

Volt bátorsága a pokolba menni. Pedig a pokol az maga a pokol lehet. (Elképzelni sem tudjuk.) Bement oda, ott is győzött, visszajött.

Amit értünk tett, szavakkal el tudjuk mondani. De el sem tudjuk képzelni. Szívvel át tudjuk érezni, ha ő segít.

Ő segít.

Mert nem halt meg.

Sírunk, amikor örülnünk kellene, és örülünk, amikor sírnunk kellene.

Kr.u. 2026., április 2., péntek kb. 19:00 órától vasárnap 6:00 óráig, ugyanott

Vajon mi történik most?

Örülnünk kellene vagy sírnunk? Ezt sem tudjuk…

Kr.u. 2026., április 4., vasárnap 6:00 óra, ugyanott

Harmadnap.

Az Úr feltámadt!

Meggyújtotta mécsesünket szívünkben. Ő vigyáz rá, el ne fújják, hadd égjen! Az a jó, ha mi is égünk legbelül. Ami bennünk a miénk az kiürül.

Vele még a napvilág is más színű.

Kr.u. 2026., április 4., vasárnap 10:00 óra, ugyanott

Úrvacsorás istentisztelet.

Álmos vagyok, elaludnék, úgy érzem. Szívem ég a Jézus Krisztus fényében.

Kr.u. 2026., április 5., hétfő 10:00 óra, ugyanott

Ünnepi istentisztelet.

Az Úr Jézus mindig él, mert feltámadt. Vele élni, benne lenni csodálat.

Az a kő, amely ott áll Jeruzsálemben a Szentsír templom Katholikon részében a világ közepét jelöli. A Golgota a világ közepe Krisztus kereszthalála óta. Ezt a tapasztalatot éljük át, amikor istentiszteleten átjár minket Isten jelenléte, hogy ott vagyunk a világ közepében, vagyis annál a forrásnál, amiből az életünk táplálkozik. „A húsvéti misztérium tehát a szó szoros értelmében keresztény életünk legbelső magja, hitünk legmélyebb forrása. Egyedül és kizárólagosan ezt a misztériumot ünnepeljük minden vasárnapon, minden hétköznapon, pontosabban azoknak a misztériumoknak az összességét, melyeket ez magában foglal. Jézus Krisztus húsvétja ugyanis Isten minden irántunk tett csodáinak összessége, és egyben az ember istentiszteletének tökéletes megvalósulása, a földi lét értelmének egyedülálló felragyogtatása.”

Irodalomjegyzék

Baldovin, John F.: A Note on the Liturgical Processions in the Menologion of Basil II, in Stefano Parenti (ed.): Studies in Honor of Robert Taft, [s.l.], [k.n.], 1993, 25.

Bárdos Kornél: Harcok a passió éneklése körül Magyarországon, Theológiai Szemle, XIV. évf., 1971/9–10, 296–303.

Barsi Balázs – DOBSZAY László: Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe, Budapest, Márton Áron Kiadó, 2001.

Békési Sándor: A kereszt szimbóluma és a magyar reformátusok, reformatus.hu, 2020. április 10. https://www.reformatus.hu/egyhazunk/hirek/kereszt-szimboluma-es-magyar-reformatusok/

Bonhoeffer, Dietrich: Jöjj velem: Elmélkedések az év minden napjára, Budapest, Harmat, 2022.

Egeria Útinaplója: Szentföldi zarándoklat a IV. századból, Budapest, Jel Kiadó, 2023. (Ókeresztény örökségünk)

Hafenscher Károly: Liturgika: A keresztény istentisztelet protestáns megközelítésben, ökumenikus szellemben, Budapest, Luther Kiadó, 2010.

Hegedűs Márk: Kereszt-kérdés, avagy reformátusságunk és a kereszt jelképe, reformatus.hu, 2012. április 3. https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/kereszt-kerdes-avagy-reformatussagunk-es-a-kereszt-jelkepe/

II. Helvét Hitvallás.

Metz, Johann Baptist: In memoriam Karl Rahner (1904–1984), Mérleg Online, 2024. április 20. https://www.merleg.org/in-memoriam-karl-rahner-1904-1984/

Pap Ferenc: Az egyházi év, Budapest, KRE–L’Harmattan, 2016.

Williams, Rowan: Resurrection: Interpreting the Easter Gospel, London, Darton, Longman and Todd, 2002.

Függelék

1.

A húsvéti passió felolvasása számomra mélyen felemelő és egyben megrendítő élmény volt. Már az is különleges hangulatot teremtett, hogy nem egyetlen ember olvasta fel a történetet, hanem többen közösen. Ezáltal a passió nemcsak egy elbeszélt történetté vált, hanem élővé, szinte kézzelfoghatóvá: mintha minden megszólaló egy-egy részét hordozta volna annak a szenvedésnek és szeretetnek, amely Jézus Krisztus történetében megjelenik.

A felolvasás közben látható képek tovább mélyítették az élményt. Segítettek abban, hogy ne csak halljam, hanem lássam is az eseményeket: a szenvedést, az árulást, a fájdalmat és a csendes elfogadást. Ezek a vizuális elemek még közelebb hozták a történetet, és lehetővé tették, hogy jobban átérezzem annak súlyát és jelentőségét.

Különösen megható volt, hogy minden egyes stáció között énekek hangzottak fel. Az énekek nemcsak megszakították a történet folyamatát, hanem időt adtak az elcsendesedésre és az elmélyülésre. Olyan pillanatok voltak ezek, amikor a hallottakat belsőleg is feldolgozhattam, és közelebb kerülhettem annak lelki üzenetéhez.

A gyertyák egyenkénti eloltása szimbolikus és rendkívül erőteljes elem volt. Ahogy a fény lassan eltűnt, egyre inkább érezhetővé vált a közelgő sötétség, a „legsötétebb óra”, amikor Jézus Krisztus értünk kereszthalált hal. Ez a fokozatos sötétedés nemcsak a történetet kísérte, hanem belsőleg is megérintett: ráébresztett az áldozat nagyságára és arra a szeretetre, amely mindezt áthatja.

A passió felolvasása nem csupán egy vallási esemény volt számomra, hanem mély lelki tapasztalat. Felemelő érzés volt átélni, mert egyszerre szólt a fájdalomról és a reményről, az elmúlásról és az újjászületés ígéretéről. Ez az élmény emlékeztetett arra, hogy a sötétség után mindig eljön a világosság.

Ötvenes nő

2.

A húsvéti istentiszteleti alkalom személyes megélését szeretném megosztani veled.

Éppen csak pirkadt az égbolt, amikor húsvétvasárnap hajnalán, elindultunk a templomba. Még aludt a város, így nagy csend volt az utakon. A templomban szintén körbe ölelt ez a csend, aminek úgy éreztem, hogy most nagyobb súlya van.

Aztán, elkezdődött az istentisztelet, és elindultunk egy úton, ami olyan volt, akár egy zarándokút. Melyen haladva megérintett a sötétség és világosság, a szomorúság és öröm, a félelem, aggodalom és bizalom, remény, a szeretet és gonoszság, bűn. Az idei húsvét áldása számomra, hogy megéreztem, a karácsony mellett, a húsvét is a szeretet ünnepe. Bekopogtatott Isten a szívem ajtaján a tékozló fiú példázatán keresztül. A húsvét az újrakezdés, a megbocsátás és az örök élet reményét hordozza. Köszönöm, hogy segítettetek mindezt átélni.

Ötvenes nő

3.

Nagyon jó, hogy újra gondolatban visszaemlékezem a húsvéti ünnepnapokra, lelkemben átélt érzésekre, felismerésekre. Lányom családja a két drága kiskorú unokámmal velünk volt az ünnepnapokon, és mikor elbeszéltem a két és féléves unokámnak a húsvéti történetet, legalább tízszer kérte, hogy újra és újra meséljem el. Nekünk felnőtteknek is jó, ha újra és újra rágondolunk, visszaemlékezünk a nagyhét eseményeire. Az első mozzanat, ami átjárta a lelkemet amikor Betániában a leprás Simon házában, Mária drága nárdusolajat öntött az Úr Jézusra és hajával törölgette a lábát. Micsoda hatalmas megbocsátást, szeretetet élt át és kapott az Úrtól, hogy egy éves munka árából vásárolt olajjal fejezte ki Jézus iránti imádatát. Ilyen szeretetet csak az Úr ajándékozhat ebben az anyagias világban.

Nagycsütörtökön szemem elé tárultak az utolsó vacsora eseményei: az alázatos Mester példát ad a saját magukat nagyra tartó tanítványoknak amikor egyenként megmossa a lábukat. Azon az estén is előre felkészíti őket, hogy mi fog vele történni, de mintha meg sem hallanák. Oly sokszor mi sem vagyunk nyitottak Isten megszólító szavára. Milyen jó, hogy évről évre, vasárnapról vasárnapra, napról napra hallhatjuk, olvashatjuk Isten szavát, üzenetét, mert Jézus szeret, és nem mond le rólunk.

Nagycsütörtökön a gyülekezeti teremben vett úrvacsora, amit Jézus szerzett nekünk is a páskavacsora alkalmával, emlékeztet mit tett értünk az Úr Jézus, hogy feláldozta magát születésétől kezdve, messiási munkáján át, a kereszthalála és feltámadása által az üdvösségünkért, örök életünkért.

A nagycsütörtöki számos esemény, Péter fogadkozása, Júdás árulása, a gecsemáné-kerti események, Jézus elfogatása a tanítványok szétszéledése, Péter tagadása, az Úr Jézus megcsúfolása, keresztre feszítése szívet tépő megrendítő történések megérintettek. Velünk is megtörténtek vagy megtörténhetnek mikor a szívünket szakította szét életünk valamelyik krízishelyzete. De milyen jó tudni, hogy bennünket az Úr Jézus nem hagyott magunkra, nem kellett, nem kell egyedül megszenvednünk a nehézségeket, mert ő velünk van. Ez a húsvét megerősített abban, hogy Jézus él és velem van, és mindig emlékeztet, mint az emmausi tanítványokat, hogy ne csüggedjek, ne féljek, mert ő a világ Ura! Nagy hálával tartozunk, hogy az Úr Jézus mennybemenetele után elküldte a Szentlelket, aki megerősít és eszünkbe juttatja tanításait, tetteit. „Mint aranyalma ezüsttányéron olyan a helyén kapott (mondott) ige!”

Hatvanas nő

4.

Két alkalmon tudtam részt venni a nagyheti és húsvéti gyülekezeti alkalmaink közül.

Nagyhét, nagycsütörtök esti úrvacsorás istentisztelet

Nagycsütörtökön este 18:00-tól a gyülekezeti teremben többgenerációs úrvacsorás istentisztelet volt. A gyülekezeti terem földszinti helyiségei zsúfolásig teltek, a pincében az ifi vigyázott a kisgyermekes családok gyerekeire, ezáltal a szülők is részt tudtak venni az istentiszteleten (ameddig a gyerekek nem sírtak utánuk).

Az alkalom komplex élmény volt. Teljesen kifáradva a hároméves unokámmal töltött órák után azzal a szándékkal érkeztem a gyülekezeti terembe, hogy a gyereket csak átadom a szüleinek, majd hazamegyek kipihenni magam. Ám Veronika feloldotta bennem a játszótéri piszkos ruhám, a zilált lelkiállapotom miatt érzett menekülési vágyat, és egy varázsszót mondott, ami által ott maradtam, és lassan át tudtam magam adni az alkalom mélységének: “MEGÉRKEZTÉL”. Igen. Akárhogy is, de megérkeztem egy helyre, ahol elindulhattam Krisztus követésére, az elárultatás estéjétől a feltámadás hajnaláig.

Az istentisztelet sokkal testközelibb, közvetlenebb élményt adott az emberi, otthonos környezetben. De egy meghitt vacsorához ez jobban is illett. Az egész alkalomra jellemző volt az emberi és a szent vegyülése: a Bajdázó dalával indítottuk az istentiszteletet. Van egy versszaka, ami számomra az egész nagyhét és a húsvét üzenetét összefoglalta, nagyon erősen hatott rám:

Megszületni a világra gyönyörű,
Benne lenni a világban gyönyörű,
De kiszületni a világból az a szép,
Elhagyni a csónakot a tengerért!

A szertartás követte a templomban megszokott hagyományos istentiszteletek rendjét (ének, bűnvallomás, feloldozás, ima, prédikáció, úrvacsora). Tartalmában mégsem volt ugyanolyan, mint amilyen a templomban szokott lenni. Itt is keveredett az emberi világ az isteni szent magaslatokkal. Ezért érezhettem annyira közel magamhoz az eseményt. A prédikációban Tamás és Veronika felváltva szólaltak meg: Tamás a Szentírás szövegét olvasta, míg Veronika lelki reflexióként saját gondolatokat és szépirodalmi szövegeket, verseket szólaltatott meg. Az ima szolgálatát gyülekezeti tagok végezték. Kurgyis András imája ütött leginkább szíven, aki a mindannyiunkban rejtőző halálfélelmet szólaltatta meg könyörgésében. Az úrvacsora olyan volt és mégis más, mint ami a templomban szokott lenni. Tamás palástot öltött, a kenyér a megszokottól eltérően lepénykenyér volt. Amikor az úrvacsora szereztetési igéjét mondva Tamás felemelte a kovásztalan lepénykenyeret, és megtörte, az jutott eszembe, hogy ez pont így történhetett akkor is.

Veronika elmondása szerint az úrvacsora több szakaszban zajlott, szinte folyamatos volt. Miután a felnőtt gyülekezet magához vette a kenyeret és a bort, az ifjúság és a fiatal szülők következtek.

A nagycsütörtöki istentisztelet minden érzékszervünkön keresztül hatott és testileg-lelkileg készített az előttünk álló napok lelki útjára:

Folyamatosan vetített festmények kísérték a szertartás minden mozzanatát.

Az utolsó vacsora témájában született képeket nézve (ha jól emlékszem) egy izlandi férfikar éneke segített a lelki elcsöndesedésben.

További, a nagycsütörtökhöz és a templomi szertartásokhoz tartozó szimbólumok is jelen voltak: Tamás palástja, az úrvacsorai jegyek, az úrvacsorai gyülekezeti énekek, amiket orgonakíséret nélkül énekeltünk és a legtisztább jelkép, Krisztus keresztje örökzöld borostyánból és valamilyen sárga virágból fonva. Ez volt a legtitkosabb, legsokatmondóbb jelkép. Keresztet formázó életfa.

A gyülekezeti teremben az úrasztala és a zongora teteje is telistele volt tavaszi friss virágokkal. Ezek emlékeztettek a virágvasárnap örömére.

Növények, illatok, ízek, képek, tárgyak, hangok, gondolatok, emberek sűrűn egymás mellett – ilyen volt a nagycsütörtök.

Húsvét vasárnapja, hajnali istentisztelet

Reggel hatkor kezdődött a templomban a Krisztus feltámadását ünneplő úrvacsorás istentisztelet.

Hajnali derengés és csönd. Fázunk. Csak egy kis fény vetül az úrasztalán lévő kehelyre és a kenyérre. Az asztalon, egy tálcán a tanítványokat jelképező gyertyák elaludva állnak. Mintha titokban félve is meg reménykedve is, a feltámadás ígéretében bízva is meg nem is gyülekeznénk – ezt érezteti velünk a csönd és a félhomály.

Jó újraélni a csak miránk, kossuth-utcai gyülekezetre érvényes húsvéti hajnali istentiszteleti rendet. Ez köt bennünket össze. A padokban az ifi az átvirrasztott hosszú éjszaka után félig- meddig alszik még. Jó, hogy Veráék nem “bevonulnak”, hanem már az úrasztalánál állva várnak bennünket. Ők már biztosan tudják a jó hírt. Csönd, hosszú várakozás. A bejárattal szemben kivetítve a páskabárány összekötözött lábakkal fekszik. Alatta az életfa.

A szertartás ismét rendhagyó – eközben rendes is. Tamás az evangéliumot olvassa, amire Vera válaszol. Aztán ének. Hagyományosan a húsvéti református énekek szólnak. Nincs orgona, csak emberi hang. Szakaszonként éneklünk, közben Gergely meggyújtja egyesével a gyertyákat. Nő a fény – a tanítványok ébredeznek.

Végül úrvacsorázunk – egészen úgy, ahogy mindig is szoktunk. Csak közben felkel a nap.

Ötvenes nő

5.

Én a vasárnapi hajnal 6 órás Istentiszteleten voltam. Számomra nagyon meghitt volt. Jó érzéssel töltött el, hogy a családommal együtt tudtunk elmenni.  A vasárnapi istentiszteletek is lelkileg feltöltenek, de a húsvéti istentisztelet nagyobb hatással van rám.

Ötvenes nő

6.

Nagycsütörtökön, amikor Júdás árulása történt, az jutott eszembe, hogy N.N. is elárult engem, elárulta a szerelmünket. Júdás elárulta, akit szeretett. Jézus tudta, hogy el fogják árulni. Én is tudtam, hogy nem mond igazat. Hagytam. Azt hittem megváltozik, meg akartam menteni. Később tudtam meg a lelkipásztoromtól, hogy Júdás is öngyilkos lett. Nem tudott megbirkózni tettével. Jézus nem tudta megmenteni, hiszen önmaga sem akarta ezt. Péter is megtagadta Jézust, viszont bocsánatot kért és megbocsájtást nyert.

Nagypéntek: Jézus magánya. Átélte, amit sokan átélünk. A magányos órák, napok. Aztán megtanuljuk, hogy segítsünk magunkon és Isten is megsegít. Csípjük nyakon magunkat és tegyünk a magány ellen, mert nehéz percek ezek. Jézus tudja milyen nehéz.

Kimentem a magányos N.N. sírjához először. Tényleg meghalt – ez volt az első gondolatom. Sajnálom, hogy szembe mentél a Jóisten akaratával, és ha szenvedéssel is, de nem élted tovább az életet. Sajnos ő nem tudta elviselni a sorsát.

Jézus Pilátus előtt. Pilátus jó ember volt, a zsidókra hallgatott, amikor Jézust elítélte. Hányszor hallgatunk másokra? Vajon én is másokra hallgattam, amikor N.N.-tól őszinteséget kértem. Nem, a belső értékrendem nem engedte tovább a hazugságot, a sunyiságot, a nem tiszta kommunikációt. Nem akartam, hogy a gyerekeim ezt lássák. Túl sokáig hagytam magam, megint. Az én valóságom ezt már nem bírta el. Itt eszembe jutott az a mondat, amit Veronika íratott le velem: „Ne együnk meg olyat, ami nem ízlik.”

Szombat a gyász ideje. Ahogy idősödünk egyre több a gyász az életünkben. Egyesek természetes, mások, mint most én is nehezített gyászt élnek át.

Vasárnap, bebizonyosodott, hogy az élet győz a halál fölött. Ezért érdemes úgy élnünk, hogy mindig a lehető legjobb emberként cselekedjünk. Tudom, és kértem is N.N.-tól, hogy tegyen így. Ő azt mondta csak mellettem tud jó ember lenni. Legyen ez az én életcélom. Az én feladatom a gyerekeimből helyes értékrenddel bíró, felnőtt embereket nevelni. N.N. nem tudta az életet választani. Még minden nap itt van az árnyék a szívemen. De a kő nem marad örökké a sír előtt. Most már meg kell látnom a valóságot. Az élet ajándék.

Negyvenes nő

7.

A húsvéti ünnepkörben szinte minden alkalmon részt vettem.

Csütörtök este az utolsó vacsorás úrvacsorán, ami nagyon meghitt volt, de ugyanakkor volt benne valami szomorúság is, hiszen olyan volt, mint egy búcsúzás. Még hihetetlen mindenkinek, de valahol mélyen tudják, hogy tényleg bekövetkezik.

Pénteken hajnalban, a templom csendjében, ahol csak a gyertyák égnek, orgona sincs, a tanítványok szétszéledésén nagyon békés és szép.

Pénteken délelőtt és este már sokkal megterhelőbb lelkileg.

Délelőtt Krisztus, Pilatus előtt áll és várja az ítéletet. Várja az ítéletet egy olyan embertől, aki nem tartja őt bűnösnek. Azt gondolom, hogy Pilátus is nehéz helyzetben van, hiszen van ott olyan elítélt is, aki tényleg bűnös. Jézus jó ember, de a sorsa el van rendelve. Meg kell váltania az embereket a bűneiktől. Az Úr így rendelte. Ott áll Pilátus előtt, és biztos hogy fél. Tudja, hogy mi vár rá, hiszen az Atyja megmondta neki. Tudja, hogy mikor, és hogy hogyan fog meghalni. Mindegy, hogy nem bűnös, mindegy hogy jó ember,  és ez igazságtalan. Emberi ésszel fel nem fogható, engem nagyon megterhel lelkileg. Az, hogy végignézik azok, akik szeretik, nagyon szomorú, és hogy az anyukája is, az egyenesen fájdalmas.

Szombaton este a teremtés története és az éneklés kicsit feledteti, de a vasárnap hajnali úrvacsorás istentisztelet a templom csendjében nagyon szép.

Negyvenes nő

8.

Ahogy kérted megírom, ami bennem felötlött érzés, kétely, emlék AZ ünnepről.

Nagyhéten, amikor a körbe felolvasós alkalom volt, és nekem is „osztottál lapot”, nagyon jó volt a szememmel is követni, nem csak hallgatni az igei részeket. Én jobban megértem, érzem a nekem szóló üzeneteket, jobban elgondolkodtat egy-két szó, mondat olvasva és nem csak hallgatva. Így volt most is. Oly tisztán láttam magam előtt egyes jeleneteket, és oly mély nyomot hagyott bennem a fájdalom a mindent beborító félelem a közeg hangulata. Összességében szomorúságot, belső fájdalmat generált bennem.

Előző este még nem döntöttem el, hogy akarok e menni a vasárnap hajnali istentiszteletre, csak vacilláltam, magam sem tudtam mi jó most nekem (bár ezzel sokszor vagyok így).

Aztán a reggeli félhomályban megszólalt egy harang – és biztos voltam benne, na akkor ezt lekéstem – akkor ez most eldőlt! Az óra 5:50-et mutatott. Szóval az Úristen döntött és nem én! Valami csodás érzés, bizonyosság volt ez a számomra! Oly gyorsan nem is tudom mikor készültem el és értem be a templomi félhomályba a  „minden úgy van, ahogy az lenni szokott” FELTÁMADT! megnyugtató nyugalmába.

Erre volt szükségem az olykor egyszerű, de mégis káoszosnak tűnő ünneplésembe!

Köszönöm, hogy leírhattam és most újra átélhettem az ÖRÖMÖT!

Hatvanas nő

9.

Kr.u. 2026., április 2., csütörtök, 18:00 óra, Jeruzsálemtől több mint 2000 kilométerre (légvonalban) É-ÉK-re

Úrvacsorás istentisztelet.

A gyülekezeti házban gyűltünk össze, az utolsó vacsorára emlékezni. Nekik ez volt az utolsó vacsorájuk vele. Nekünk ez lassan a kétezredik ilyen. Lekapcsoltuk a villanyt a fejünkben. Kerestük az ablakot a szívünkben. Tőle kértük, nyissa ki, hogy fény legyen.

Mi lenne, ha itt enne most mivelünk? Hogy nézne ki? Hogy beszélne? Hova ül?

Ahogy tenne úgy kellene minekünk.

Kr.u. 2026., április 2., péntek, 6:00 óra, ugyanott

A tanítványok szétszéledése.

Hajnalnak éreztük, pedig már reggel volt. Mondta, hogy ez lesz, de mi nem hittük el. Nem hittük el, pedig már régen megtörtént. Azt gondoltuk: vele vagyunk, megcsináljuk, ott leszünk. – Nem voltunk. Azt gondoltuk, ez mások miatt történt vele. – Pedig valójában miattam. Mi széledtünk szét.

A mi gyertyáink aludtak ki. Pedig Ő gyújtott korábban mécsest a mi szívünkben. Kicsi szellő elég, hogy már ne égjen.

A mi gyertyáink aludtak ki. Mi fogadkoztunk, hogy követjük. Mi tagadtuk meg. Sírni is mi akarunk emiatt.

Sírunk, amikor örülnünk kellene, és örülünk, amikor sírnunk kellene.

Ő tudta, hogy mi nem leszünk ott. Tudta, hogy egyedül lesz.

Kr.u. 2026., április 2., péntek, 18:00 óra, ugyanott

Passió.

Mi féltünk engedni neki. Mi akartuk továbbra is uralni magunkat. Uralni a helyzetet. Őt ítéltük el, nem magunkat. Mi mostuk kezeinket.

Elaludt az utolsó gyertya is. Elaludt A Gyertya.

Sötétség van. A fény elhagyta világunkat. Világunk magára maradt. Isten nélkül. A bűneivel. Nincs már remény, hogy eljöjjön az ő országa. Pedig eddig azt láttuk, hogy ő megtette, amit Isten kért, hogy ő bátor volt és erős. De mégsem az, mert megölték. Meghalt.

[Nekünk könnyű, mert mi tudtuk, hogy hogyan fog folytatódni. Mi tudtuk, hogy hol járt akkor, és mi történt, mert elmondta utána. De ők akkor, ott nem tudták. Csak azt látták, hogy minden odalett. Milyen lehet az, amikor minden odalesz? De jó, hogy ezt a néhány napot nem nekünk kellett akkor, ott átélni.

Vagy de rossz? Jó lett volna a helyükben lenni?]

Volt ereje hagyni, hogy megöljék. Volt hite hagyni, hogy megöljék. Volt bátorsága meghalni.

Volt bátorsága a pokolba menni. Pedig a pokol az maga a pokol lehet. (Elképzelni sem tudjuk.) Bement oda, ott is győzött, visszajött.

Amit értünk tett, szavakkal el tudjuk mondani. De el sem tudjuk képzelni. Szívvel át tudjuk érezni, ha ő segít.

Ő segít.

Mert nem halt meg.

Sírunk, amikor örülnünk kellene, és örülünk, amikor sírnunk kellene.

Kr.u. 2026., április 2., péntek kb. 19:00 órától vasárnap 6:00 óráig, ugyanott

Vajon mi történik most?

Örülnünk kellene vagy sírnunk? Ezt sem tudjuk…

Kr.u. 2026., április 4., vasárnap 6:00 óra, ugyanott

Harmadnap.

Az Úr feltámadt!

Meggyújtotta mécsesünket szívünkben. Ő vigyáz rá, el ne fújják, hadd égjen! Az a jó, ha mi is égünk legbelül. Ami bennünk a miénk az kiürül.

Vele még a napvilág is más színű.

Kr.u. 2026., április 4., vasárnap 10:00 óra, ugyanott

Úrvacsorás istentisztelet.

Álmos vagyok, elaludnék, úgy érzem. Szívem ég a Jézus Krisztus fényében.

Kr.u. 2026., április 5., hétfő 10:00 óra, ugyanott

Ünnepi istentisztelet.

Az Úr Jézus mindig él, mert feltámadt. Vele élni, benne lenni csodálat.

Negyvenes férfi

10.

Nagypéntek-húsvét: Végigkísérni Jézus sorsát, vagy inkább útját nagycsütörtöktől húsvétig nagyon bensőséges és tanulságos. Az események bejárása tömény, szinte túl tömény s egyszersmind rendkívül intenzív. Az események leírása az evangéliumi igékkel, majd a prófétai és zsoltárokbeli „ellenigékkel”, valamint az énekek különös egységet alkotnak, nagyon érdekes és izgalmas áthallásokkal. A gyertyák eloltása-meggyújtása a látványban is vezet minket. A végén kiderül, hogy nem mi kísértük Jézust, hanem Jézus kísért végig bennünket, lefelé egészen a kereszthalálig, ahol a legközelebb van hozzánk, hiszen vállalta a sorsunkat, de halálával legyőzte azt, s felfelé a felfoghatatlan feltámadásba. A kettő elválaszthatatlanul összetartozik, mint egy érem két oldala, egyik sincs a másik nélkül. Nem vonhatom ki magam a konklúzió alól, jaj mindez miattam (is) történt. Az intenzívséget talán a sok-sok éneklés adja. A végén eljutunk a fénybe, ami így különösen „vakító”, s visszaemel a mába, az ünnepbe! Így lehet áldott a húsvétunk!

Hatvanas férfi

11.

„Közelebb éreztem a lelkemet Istenhez. Nem kényszerből, csak önálló jelenléttel, jelen lenni együtt, de mégis magunkban vele. A gondviselő Istennel. Aki ott van a mindennapokban, de a rohanásban sokszor fel sem ismerjük. A lelkemet érhettem utol nagypénteken. Mert a lélek a szív tükre. Történhet veszteség, öröm, harc, a szívemben ott legbelül érzem, hogy repes vagy elnehezül. A lélek terhe dolgozott bennem. Isten Lelke szólított meg. Tisztán és félreérthetetlenül mosott át, friss fuvallatként lendített tovább. Velem voltak azok is, akik már fizikailag nem lehetnek jelen mellettem. Gondolatban mindannyian együtt. Közelebb Istenben magunkhoz és egymáshoz. Összhangban lenni a Mindenhatóval, fájdalomban és feltámadásban.

Tisztábban lélegzett a lelkem.

Köszönöm!

Ötvenes nő

12.

Nagyhét és a húsvét üzenete – személyes reflexió, személyes megéléseim

Fiatal nőként jártam az utamat, törekedtem a jóra, az életfeladataim helyes elvégzésére, megélésére. Eleinte nem is tudtam, hogy mi, de valami hiányzott az életemből. Ma már tudom, hogy minden, ami gyermekkoromtól velem történt, minden találkozás, minden emberi kapcsolat, az Isten kísérő szeretete egy irányba vitt! Arra késztetett, hogy felfedezzem a családi ősök vallását. Reformátusok, s evangélikus hitben élők voltak – igaz tetteikkel, példáikkal mutatták meg, hogyan kell élni. Aztán rájöttem, hogy ők azért követhető példák, mert szívükben ott gyökerezett az Istenben való hit. Sosem hirdették transzparensekkel, hogy ők hívők; igen, néha mindez, mint a búvó patak, a felszín alatt csörgedezett. S így bár nem hitben nőttem fel, mégis édesanyám és édesapám voltak az elsők, valamint több tanárom, mentorom, akik biztattak istenkeresésemben, s rámutattak arra, hogy felnőttként kezdjek el templomba járni, tanulmányozzam a Bibliát. Azóta is ezt teszem; hagyom, hogy hasson rám az ige – a Szentlélek erejével.

Két évtizeddel ezelőtt nagy törés történt az életemben, s akkor megéreztem a saját bőrömön, hogy a bibliai történetek nem csak történetek a régmúltból, hanem minden, ami akkor történt, történik ma is. Isten mindent átkaroló szeretete engem is megigazgat, s a szelíd Jézus lehajol hozzám és karjaiba vesz, úgy visz utamon, amikor nekem jártányi erőm sincs, és segít felállni. Megerősít, tanít, figyelmeztet, okít.

Folyamatos tanulás ez az út – sok kérdés vetődik fel bennem, hogy miként cselekedjek a mindennapokban. Nagyon fontos számomra a családom. Egyensúlyt szeretnék. Ők elfogadják az érzéseimet, a hitemet – de még nem jutottak el arra a pontra, hogy felismerjék az istenhit szerepét az életben. Imáimban kérem a Szentlelket, mutasson nekik is utat, mert úgy érzem, hogy erre én kevés vagyok, s hiszem, hogy Istennek semmi sem lehetetlen.

Április 3., 6 óra, nagypéntek hajnal, a tanítványok szétszéledése

Megéléseim:

Senki sem jár az utcán.

Az én családom is otthon alszik még.

Nekem dolgom van. Nagypénteki istentiszteletre megyek. Ez fontos, ott kell lennem.

***

Még friss és hideg a hajnal – a biciklivel ahogyan tekerek, rácsodálkozom a világra, milyen gyönyörű. A madarak köszöntik a reggelt – válaszolgatnak egymásnak! Új nap van ma!

Nagypéntek. Nehéz hírt hordoz ez a nap.

A templomban félhomály – hagyom, hogy hasson rám az érzés. A csend, a padsorok, a hajnali fények. Még égnek az úrasztalán a gyertyák. De jó, hogy többen itt vagyunk!

„Istenem, látod, itt vagyok! Mesélj nekem a Fiadról! Mondd, mi történt vele. Mondd, hogyan történt!”

Az énekszó halkan lebeg a levegőben, s a gyertyák egyenként mind elalszanak…

Hát így volt. De nehéz…

***

Kifelé menet a templomból mégis öröm bujkál a szívemben – ezzel nem lett vége! Mert úgy lesz, ahogyan megígérte: „harmadnapra”

De jó, hogy mi tudjuk, hamarosan egy hatalmas-csodálatos hírt hoznak majd az asszonyok!

Április 5., 6 óra, húsvétvasárnap hajnal, úrvacsorás istentisztelet, igehirdető: Tóth-Mihala Veronika

Hajnalban újra biciklire ülök és megyek: de jó, de jó, de jó! „Felvirradt áldott szép napunk!”

Sokan vagyunk, szárnyalnak az énekek. Néha azért összeszorul a torkom. Milyen hosszú az út idáig. „Hálás vagyok Neked, Istenem, hogy ezt a napot megadtad nekem, hogy itt lehetek. Leteszem eléd bűneimet, gyarlóságomat, emberi esendőségemet. Vezess tovább utamon, és kérlek, hogy viseld gondját a családomnak.”

Hatvanas nő

13.

Lali és én a nagypénteki hajnali istentiszteleten vettünk részt. Nagyon megható volt, a díszítés, a gyertyák, a felolvasás, minden. Hidegrázós volt.

Nekem eszembe jutott a kétévvel ezelőtti családi nyári tábor, a láthatatlan színház élménye, ahol Péter történetét játszották el. Soha életemben nem volt olyan szívszorító érzésem, mint akkor, tényleg úgy éreztem, hogy elárultam Jézust, aki utána megbocsátott nekem mindenért. Ez a megbocsátás felemelő érzés volt. A hajnali istentiszteleten visszajött ez az érzés, könnycsepp is kijött a szememből. Éreztem a jelenlétét, mintha megérintené a vállamat. Miután hazamentünk az alábbi posztot osztottam meg a közösségi oldalamon: „Nagypéntek csendje arra hív, hogy megálljunk egy pillanatra, és letegyük mindazt, amit régóta hordozunk. A fáradtságot, a kimondatlan szavakat, a terheket, amelyek néha túl nehézzé válnak.”

Nem kell mindent egyedül vinni. Jézus Krisztus története arra emlékeztet, hogy a szeretet képes hordozni azt is, amit mi már nem bírunk. És hogy van hely, ahol letehetjük a súlyainkat. Ez a nap a csendé, az elengedésé, a bizalomé. A csendes felismerésé, hogy nem vagyunk egyedül.

Talán ma elég ennyi: egy pillanatnyi megállás, egy mélyebb lélegzet, és az, hogy engedjük: ami nehéz, egy kicsit könnyebb legyen.

Negyvenes nő

14.

Nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat: vetítések Jézus útjáról, istentisztelet menete, több testvér bevonása, közös éneklés, felolvasás. Az úrvacsorában közösségben lenni a testvérekkel és Istennel. Hálát ébresztett bennem Isten áldozata, irántam való szeretete. Megéreztem a Szentlélek szeretetét. Az élő kereszt csodálattal töltött el. Nagycsütörtökön a gyülekezeti teremben családias a hangulat. A résztvevők ilyenkor közelebb kerülnek egymáshoz. Megfogalmazhatatlan lelki állapotba kerültem, kizáródott a külvilág.

Hetvenes nő

15.

Egyszer voltam hajnali nagypénteki istentiszteleten pár éve. Nagyon szép élmény volt a reggeli frissesség. Ahogyan nap betűzött a templomba, az ünnepélyes hangulat, a sok ünneplő ember látványa. A nagypénteki istentisztelet mindig egyszerre szomorít el és meghat, mégis felemel. A gyertyák nagyon szép szimbólumok, látványosak és ünnepélyesek. A közös éneklés a szívem mélyéig hatol, sokszor hullik a könnyem az ilyen ünnepi alkalmakon. A húsvéti történet különböző nézőpontokból való megközelítése több alkalomra visszatekintve mindig újjá és érdekessé teszi a már jól ismert eseménysort. Összefolynak a húsvétok, főleg a nagyon szép, átgondolt, felemelő prédikációk élménye jut eszembe, amikor az ember új reményekkel telve jön ki a templomból. Az ünnep attól lesz igazán ünnep a számomra, amikor a húsvéti istentisztelet élményét átélhetem. A szertartás felemelő mivolta sokat hozzátesz az ünnep megéléséhez. Amikor ez nincs, az előzőekre emlékezem, a gyermekkoriakra is.

Hetvenes nő

16.

Nagypénteki passió, ami nagy élmény volt számomra, és nagy a hatása rám. Húsvétvasárnap vártam az istentiszteletet és az úrvacsorát, ezek az események nagyon fontosak számomra, utána úgy érzem magam, hogy megkönnyebbülök. Mindig eszembe jut Jézus feltámadása, valamint a családi összejövetelek, az édesanyám által készített húsvéti ebédek. Nagyobb koromban már én is vehettem úrvacsorát a szüleimmel együtt, és ez nagy élmény volt. Úgy éreztem, hogy az megerősített engem a református egyházhoz való tartozásomban. Sok esetben még a gyerekek nevelésében is segített, mivel a hetvenes nyolcvanas években nem volt könnyű a vallásgyakorlás a felnőtteknek. Nálunk a távolabbi hozzátartozók is gyakorolták a vallást, ezért a családunk nagyon összetartó volt.

Hetvenes nő

17.

Nagycsütörtök: átéltem Jézus misztikus utolsó vacsoráját. Nagyon megérintett Júdás árulása. Hogy tehetett ilyet?

Nagypéntek: a délelőtt 10 órai istentiszteletet szinte minden évben tragédiaként éltem meg. Csodálatosak voltak az igei magyarázatok, átéreztük Jézus megváltó cselekvését. Értünk, emberekért hozott áldozata, még ha tudta is mit vár el tőle az Atya, őt is mélységesen megviselte.

Húsvétra – harmadnapra – feltámadt, a megváltásunk Isten dicsőségére megtörtént. Így mi is megváltottként tudunk az úrasztalához járulni az újjászületés reményében! Új parancsolatot adott, hogy szeressük egymást, ahogy ő szeretett, és szeret bennünket. Immár kezdődhet az ünneplés, családban, kis és nagy közösségekben. Sokat köszönhetünk szüleink, nagyszüleink hitben történő nevelésüknek.

Hetvenes nő

18.

Húsvét vasárnap: nagy létszámú gyülekezet, délelőtti istentisztelet, szeretet, tisztelet, hit, várakozás, csodálatosan virágba borult úrasztal, énekkar zengő éneke, ablakon beszűrődő napfény, úrvacsora, megnyugvás, öröm, együtt a családdal.

Hetvenes nő

19.

Húsvét első napja a templomban: nagyon vártam ezt a napot, a húsvét első napját! Vasárnap délelőtt eljutottam az úrvacsorás istentiszteletre, nagyon vártam, hogy együtt örüljünk a feltámadott Úr Jézus Krisztussal. A sok szenvedés, megaláztatás után ismét boldognak gondolni, lelki szemeimmel látni is Jézus Krisztust! A legnagyobb csoda számomra ez az ünnep, a húsvét ünnepe, amikor a mi megváltó Urunk értem is szenvedett, életét adta, hogy számomra is az örök élet reménységét helyezze a szívemre, lelkemre. Ha majd egykoron én is a lábainál leszek, a földi életem után, remélem, hogy bebocsátást nyerek az örök életre, ahol találkozhatom az én drága szeretteimmel. Adja nekem a mindenható Isten, hogy így legyen.

Hetvenes nő

20.

Az idén két alkalmon voltam a húsvéti alkalmak közül. Nagycsütörtök: legkedvesebb napom, családias, hangulatos, az istentisztelet minden eleme a szívemig hatolt. Varázslatos volt az úrvacsora lepénykenyérrel. Nagyon tetszettek a kivetített énekek, sajnos nem ismerem őket. A vetített diák is nagyon jók voltak, csodálatos festmények, szobrok. Nagyon meghatottak a lábmosás témájú képek. Veronika és Tamás dialógusa, Simon gitárjátéka, a presbiterek imái, a falra kifeszített kereszt, életfa, az aláfestő zene mind fokozták a jó közérzetemet, voltam lent és fent. És nem utolsó sorban a rengeteg virág, gyertya.

Húsvét első napján a hajnali istentiszteleten voltam, csoda volt ez is. Orgonaszó nélkül, sötétben, csak mindig egy-egy gyertya égett, illetve egyel több. Nagyon jó volt magamba nézni, gondolkozni, csodálkozni.

Hetvenes nő

21.

Vasárnap hajnali istentisztelet: a sötétben érkezünk a templomunkba, és világosban lépünk ki az ajtón. A félhomály, a gyertyák fénye, az igeolvasás, a festmények hangulata és az együtt éneklés minden alkalommal más-más érzést vált ki belőlem. Jézus szenvedésének csak egész kicsi töredékét vagyok képes átérezni, azzal együtt, hogy értem is tette, amit én soha nem fogok megérdemelni. A hajnali istentisztelet emelkedettsége minden alkalommal magával ragad, ezt az érzést egész évben, mindennél jobban várom.

Hetvenes nő

22.

Legnagyobb élmény a húsvétvasárnapi úrvacsoraosztás. Amikor a legkedvesebb énekem kerül sorra, akkor a kántor is abbahagyja az orgonálást, és felveszi az úrvacsorát. A gyülekezet acapella énekli: „Aki értem megnyíltál…” és megkapom Tamástól a kenyeret egy kedves mosoly kíséretében. Olyankor fojtogatja a torkom a sírás a meghatottságtól. Az istentiszteleti alkalmakkor hallott zeneszámok is különleges ajándékoknak számítanak, nem szólván a szószéken hallott, lélekhez szóló prédikációkról. A Jóisten ajándéka, hogy még részem lehet ilyesmiben, főleg, hogy fiam társaságában kaphattam ezeket az ajándékokat. Az egész húsvéti ünnepkör egységesen jelenik meg nagyon gyenge lábakon álló emlékezetemben. Szeretem a formabontó megoldásokat, amikor lelki vezetőink (szinte családtagjaink) a megszokottól eltérően részesítenek bennünket lelki élményekben: párbeszédes előadásmód a szószéken. Milyen jó, hogy magas szintű zenei kultúra is hangot kap gyülekezetünkben. Nem győzök csodálkozni az energiabőségen.

Nyolcvanas nő

Hivatkozások

  1. Uo. ↑
  2. Dietrich Bonhoeffer: Jöjj velem: Elmélkedések minden napra, Budapest, Harmat. ↑
  3. Johann Baptist Metz: In memoriam Karl Rahner (1904–1984), Mérleg Online, 2024, https://www.merleg.org/in-memoriam-karl-rahner-1904-1984/ (Letöltés: 2026. május 20.) ↑
  4. Hegedűs Márk: Kereszt-kérdés, avagy reformátusságunk és a kereszt jelképe, reformatus.hu, 2012, https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/kereszt-kerdes-avagy-reformatussagunk-es-a-kereszt-jelkepe/ (Letöltés: 2026. május 20.) ↑
  5. Békési Sándor: A kereszt szimbóluma és a magyar reformátusok, reformatus.hu, 2020. április 10. https://www.reformatus.hu/egyhazunk/hirek/kereszt-szimboluma-es-magyar-reformatusok/ (Letöltés: 2026. május 20.) ↑
  6. John F. Baldovin: A Note on the Liturgical Processions in the Menologion of Basil II, in Stefano Parenti (ed.): Studies in Honor of Robert Taft, [s.l.], [k.n.], 1993, 25.Taft (ed: Parenti, S) n.a. 1993, 25. in: Somodine Dissz ↑
  7. „A püspöknek egy széket tesznek a Golgotán a Kereszt mögé, ami most ott áll, a püspök leül a székre, egy leterített asztalt tesznek elé. A diakónusok az asztal körül állnak, és előhozzák azt az aranyozott ezüst ládikát, amiben a kereszt szent fája van, felnyitják és felmutatják, az asztalra helyezik a kereszt fáját és a feliratot. […] Így tehát az egész nép elhalad egyesével; mindnyájan meghajolva először a homlokukkal, majd a szemükkel érintik a keresztet és a feliratot…” Egeria Útinaplója: Szentföldi zarándoklat a IV. századból, Budapest, Jel Kiadó, 2023. (Ókeresztény örökségünk), 143. ↑
  8. Békési: A kereszt szimbóluma. ↑
  9. Hegedűs: Kereszt-kérdés. ↑
  10. Pap Ferenc: Az egyházi év, Budapest, KRE–L’Harmattan, 2016, 218. ↑
  11. Uo., 219. ↑
  12. II. Helvét Hitvallás, I. rész 4. fejezet. ↑
  13. Uo., II. rész 1. fejezet. ↑
  14. Békési: A kereszt szimbóluma. ↑
  15. Hafenscher Károly: Liturgika: A keresztény istentisztelet protestáns megközelítésben, ökumenikus szellemben, Budapest, Luther Kiadó, 2010, 298. ↑
  16. Békési: A kereszt szimbóluma. ↑
  17. Az ipari forradalomig az egyházi ünnepnapok határozták meg a szabadnapokat. Majd a 19. századtól az ipari forradalommal a vasárnap mellett szükségessé vált bizonyos munkaszüneti napok kijelölése, és a munkaidő korlátozása. Ezzel jelennek meg a munkaszüneti napok. A 20. században a nagypéntek nem vált munkaszüneti nappá, de ez csupán a városi, iparosodott réteget érintette. A kommunista rezsim alatt az ünnepek, így az egyházi ünnepek is jelentősen átalakultak, megmaradtak egyes ünnepnapok, de azok jelentése elvesztette egyházi jellegét. Ettől ma is szenvedünk. Amikor 2017-ben a nagypéntek Orbán Viktor kezdeményezésére munkaszüneti nap lett, Balog Zoltán miniszter a miniszterelnöki bejelentéshez hozzáfűzte: „a kormány annyit tud tenni, nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánítja. Az, hogy ebből ünnepnap is legyen, az egyház dolga.” Pap: Az egyházi év, 225. ↑
  18. Hafenscher: Liturgika, 358. ↑
  19. Barsi Balázs – Dobszay László: Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe, Budapest, Márton Áron Kiadó, 2001. ↑
  20. Uo. ↑
  21. Bárdos Kornél: Harcok a passió éneklése körül Magyarországon, Theológiai Szemle, XIV. évf., 1971/9–10, 302. ↑
  22. Uo., 300. ↑
  23. Pap: Az egyházi év, 217. ↑
  24. Hafenscher: Liturgika, 303. ↑
  25. Uo., 358. ↑
  26. 1. Utolsó vacsora: legkedvesebb, legmeghatóbb, várt nap, hangulata van, Jézus Krisztus, aggodalom, meghatódottság, közösségben, együttlét, Júdás, kenyér2. Kereszt: Jézus, jelkép, bűnbocsánat, keresztünk hordozása, keresztre feszítés, viselés, megváltás, gyötrelem, teher, életfa, gyönyörű kereszt a fazekasműhelyben3. Pokoljárás (nagy fejtörést okozott!): hullámsír, nem tudjuk, Isten megfejthetetlen titok, csöndes szomorúság, gyötrelem, keresés, kutatás, félelem, kíváncsiság, várakozás, pokolra kell annak menni4. Hajnali ébredés: megbizonyosodás, a kő el van hengerítve, örök élet, meglepetés, feltámadás, csoda, csodálat, angyalok, nap, eszmélet, misztérium ↑
  27. Bárdos: Harcok a passió éneklése körül, 303. ↑
Beküldve:

Máté Márkus: Did Sándor Joó Have Points?

From its title, the article examines whether Sándor Joó’s preaching employed structured ‘points’. It thus addresses the practice of structuring sermons into points—specifically the so-called ‘three-point’ sermon—through an examination of the sermon material of a significant Hungarian preacher.

The practice of “three-point preaching” is perhaps more characteristic of Reformed sermons than of the preaching traditions of other denominations. It represents a traditionally Reformed homiletical method (which we might describe as ’Puritan’ or ’good Reformed’ in everyday speech). This approach deserves recognition, since it is undoubtedly better to listen week by week to a sermon structured in three points than to one without any. Yet, when listening to theology students and pastors, one often gets the impression that the preacher has prayed over the text until three messages were simply “squeezed out” of it. These messages, however, frequently relate only loosely to one another; it remains unclear what the central message is or why three points are necessary at all. Consequently, the sermon may appear fragmented. In such cases, the listener often feels that one strong point would have been more effective than three: “Less is sometimes more.” Three points are better than none, yet one point may be more powerful than three.

Even from this brief introduction, it is already clear that my aim is to examine the relationship between intention and consistency—or inconsistency—in the practice of three-point preaching. The clearer the preacher’s intention, the more consistent the sermon will be; the less clear the intention, the more inconsistent the sermon tends to become. Does this imply that three-point preaching is inherently flawed or a homiletical error? Not at all. It is, however, necessary to clarify what we mean by “three points.”

First: three-point preaching does not simply mean that a sermon has an introduction, body, and conclusion. It may be argued that virtually every Reformed pastor satisfies this rhetorical minimum. Rather, speaking in three points means that the main body of the sermon is divided into three principal sections—three theses.

In ancient rhetoric, we do not encounter any guidelines prescribing that the main body of a speech must have three parts. Nonetheless, the number three has carried significance from the beginning. In Rhetoric, Aristotle identifies three sources of persuasion: logos, pathos, and ethos.[1] Logos concerns the logical structure and truthfulness of the speech; pathos encompasses the emotions elicited in the listener; and ethos refers to the speaker’s integrity in delivering the speech—without which persuasion is incomplete, even if logically correct and emotionally engaging. From this tripartite division, it becomes clear that the speaker must engage the listener’s intellect and emotions, and—by implication—the will. Cicero puts this even more succinctly: the goal of speech is docere, delectare, movere—to teach, to delight, to move.[2] The speaker aims to impact the listener’s mind, emotions, and will alike. Quintilian adopts this same triad from Cicero.[3] It is evident from this basic introduction that ancient rhetoric never sought to generate three distinct messages in a speech. On the contrary, a speech is most powerful when it conveys a single message—yet that message must resonate on all three levels: intellect, emotions, and will.

Thus, three-point preaching should not be dismissed. The misconception lies in thinking that three points must equate to three messages. Instead, three-point preaching should signify that the preacher has a single message, which can be communicated in three ways: appealing to the intellect, the emotions, and the will. This, of course, does not preclude a sermon from containing three messages—it can.

When considering Sándor Joó, it is worth noting his successor in Pasarét, Kálmán Cseri, who delivered several sermons—primarily from the New Testament, mostly Pauline texts—in which three distinct messages appear as three points. Even if these points have little substantive connection, he unites them through a creative a semi-thematic, or formally unifying framework. Simultaneously, he also delivered sermons in which one message was divided into three parts. For example, in his 1997 sermon Saints–Servants–Soldiers, explaining the Letter to the Ephesians, he states: since God has raised you from spiritual death to life, be 1) Saints, 2) Servants, 3) Soldiers.[4] The first point discusses what it means to be holy, the second what it means to be a servant, and so on. Yet the sermon is not ultimately about defining biblical roles; rather, it conveys that the believer raised from spiritual death is on a developmental journey. The key question is: where are you, dear listener? Though seemingly divided into three “subjects,” the sermon presents a single clear question.

Thus, delivering three messages in one sermon—three quasi-independent sermonic units—is permissible, but this demands considerable creativity; without clear intention, inconsistency may easily result.

If there is a preacher in Hungarian homiletical history who consistently formulated one, clear message in nearly every sermon—sometimes in three ways—it is Sándor Joó. He is credited with the saying: If you want to shoot a wild duck with a shotgun, do not fire into the middle of the flock; aim at one. This mindset is reflected in his sermons: he always sought to deliver a specific message. In an early sermon (August 27, 1938), he noted that questions often arise in pastoral counseling, which he later addressed in sermons, based on the principle that what is one person’s question may be the question of many. As Kálmán Cseri observed: “In this way, many of his sermons became collective pastoral counseling.”[5] This perspective required precisely this approach: one clear question, one clear answer.

This principle can be demonstrated in nearly any of his sermons. Here, I illustrate it with three sermons selected according to a principle but randomly: the first sermon after New Bread in 1965, 1960, and 1955. Let us examine how the principle of a single message is realized.

I. Sermon

The first sermon was delivered on August 29, 1965, with the title: The Foundation of Life.[6] The text of the sermon: Matthew 5:24–27, The House Built on the Rock. The sermon begins with the statement that Jesus does not say that storms may perhaps come in life, but speaks of it as a fact: storms will come, when the rain pours down, the floods rise, and the winds rage. In other words, storms and sufferings in life are inevitable. At first, almost imperceptibly, the preacher begins to engage the emotions of the audience. He mentions the various storms and sufferings of life, showing how much they can tear apart human existence. The listeners begin to connect emotionally with the theme, although no concrete message has yet been spoken.

Then he broadens the image of the storm to a universal and existential level when he says that even if there is someone who has not been struck by truly great storms in life, one great storm will inevitably overtake everyone: death. And then it will truly be revealed on what foundation one has built their life. With this, the first third of the sermon—which also forms its affective dimension—comes to a close, and the second third begins, in which he presents to the listeners the cognitive connection that whatever foundation one builds their life upon in this world, it may collapse. Here too, he reinforces the affective link with concrete examples: many thought real estate was an unshakable foundation—then came the war; many based their lives on love—then came a great disappointment; others on health—then a wrong step getting off the tram was enough. This is the second third of the sermon, at the end of which the listener almost asks the question themselves: what then is the foundation that can withstand the storms, upon which one may build their life? And the preacher declares that it is the Word of God that is eternal—but not in the sense that one has a secure foundation in life if the Word of God is merely occasionally a part of it, but only if one hears it and acts upon it. Here, the sermon reaches its goal, and the volitional dimension awakens, since the listener now personally desires to understand God’s personal message for them and to build their life upon it by putting it into practice—so that their house may not suffer “great ruin” when the storm strikes.

The message of the sermon is clear: whoever acts upon God’s personal message to them will not see their life collapse in the storms. The preacher does not announce the message in advance, but it unfolds gradually in three very clear stages: the first is affective, the second cognitive, and the third moves in the volitional dimension. The sermon is not static but dynamic: from storms it leads to the storm-proof life. Within it, the principle of one message, threefold engagement is perfectly traceable.

II. Sermon

The second sermon was delivered on August 21, 1960, with the title also in possessive form: The Power of Sin.[7] The text of the sermon: Mark 5:1–19, The Story of the Gerasene Demoniac. The sermon begins by addressing the thought that the possession seen in this Gerasene man might be considered merely a myth of a world two thousand years ago, something no longer existing in the age of modern medicine, but this is not true. The same power that possessed that man two thousand years ago still exists today and still holds human lives under its dominion: the power of sin. With this, the development of the sermon begins, explaining the characteristics of this power. Interestingly, the ontology of sin is presented in a threefold structure.

Sin is greater than man. First, he explains the difference between fault and sin, showing that sin is not merely a “moral stumble,” but rather an opening of a door to a power over which man has no control: the power of sin. He cites the relevant Pauline text from the Letter to the Romans: “I do not do the good I want, but the evil I do not want is what I keep on doing.”

Then he draws attention to the fact that this man was bound with chains, and yet he broke them. This means the power of sin cannot be chained, cannot be controlled. There is nothing external that can restrain the power of sin over man. Here too, the preacher gives some examples.

Finally, he highlights that the demonic spirit destroyed an entire herd of pigs. This shows that the power of sin can destroy even a herd of pigs—in other words, it is destructive.

All three subpoints appeal both to reason and to emotion. The cognitive connections are clear, yet each one is given affective force through individual examples. Surprisingly, these points are short, not over-explained: he only elaborates until the listeners grasp the nature of sin. But at this moment, the sermon shifts direction, turning back from the power of sin to Jesus. The destruction of the herd of pigs not only demonstrates how destructive the power of sin is, but also how important a single lost human soul is to Jesus. The destruction of the pigs speaks of Jesus’ love, and the man’s deliverance speaks of Jesus’ power. The single, awe-inspiring message of the sermon unfolds in its final paragraph: as much as the power of sin is greater than man, so much greater is Jesus’ power over sin. In the end, whoever has felt the truth of this sermon almost spontaneously surrenders to its closing appeal: “fall down before this Jesus…”
The message of the sermon ultimately conveys the idea of two powers: the power of sin and the power of Jesus. Without didactically announcing this to the listeners in advance, the preacher simply presents before their eyes the power of sin through this story, and then presents before their eyes “the stronger one.” We must also note how precisely the three subpoints about the power of sin follow the dynamics of the text itself (1. the possessed man, 2. the chains, 3. the pigs). One message, grasped in multiple ways.

III. Sermon

The third sermon was delivered on September 11, 1955, with the title: I Was Blind… Now I See![8] The text of the sermon: John 9:1–38, The Healing of the Man Born Blind. The sermon refers back to the previous Sundays, to how, in a previous sermon, the congregation already saw through the story of Zacchaeus that in an encounter with Jesus, a person’s life is renewed. Here, he announces in advance that this story is also about the same thing: a man meets Jesus, and his whole life is renewed, for he, once blind, now sees. It is the dimension of this renewal that he now wishes to unfold in this sermon. Surprisingly, he begins by noting that this story is usually interpreted spiritually: as when someone’s eyes are opened in a spiritual sense, moving from spiritual blindness to sight, recognizing their own sin and God’s love revealed to them in Jesus. But he immediately indicates that he does not wish to show this otherwise true, spiritual meaning to the congregation now. Instead, he wishes to draw attention to how radically this man’s life was changed: he was blind, and now he sees. What an enormous change it must have been in the life of a man born blind when he began to see! What a “wonder-filled amazement” it must have been at the created world.

From this point on, this practically determines the theme and structure of the sermon. The first section shows how blind we are to the wonder of the created world and of life itself. The second section shows that whoever meets Jesus begins again to marvel at the world. In a creative and biblical way, he brings in the example of children: children still know how to marvel at everything, how to wonder at the world—adults do not. But whoever is born of God becomes a child again in the spiritual sense, learning again to marvel at the world. Such a person’s sight is changed. They marvel at the created world, and through the created world at its Creator. They also begin to be characterized by a creative vision, like that of Jesus. Where others see only a sinner, such a person can see what another may become and will become. This he calls creative vision. Interestingly, the sermon does not end with a strong imperative, but rather inspires, opening our eyes to this childlike, God-given vision, asking only in conclusion that the listener yield to it if something of it has stirred in their soul.

The message of the sermon is again clear and singular: whoever meets Jesus has their eyes opened to the wonder of life and the world. This sermon is less characterized by distinct structuring or by separable cognitive and affective sections. Rather, it resembles a dynamically flowing river, beginning with human blindness and moving toward childlike sight.

From the above sermons—selected at random—we can see that Sándor Joó sought each Sunday to deliver only one message, but he did so in creative ways. Sometimes with a threefold structure (The Foundation of Life), sometimes with a twofold structure (The Power of Sin), and sometimes in a flowing form (I Was Blind… Now I See!).

Finally, almost every sermon of Sándor Joó ends with a brief but all-encompassing reference to the life, teachings, crucifixion, and resurrection of Jesus. Accordingly, at the conclusion of this analysis of Joó Sándor, it is worth recalling that in Jesus’ own sermons, too, the principle of one message—if necessary, expressed in many ways—is perfectly traceable. The Beatitudes do not so much present eight separate important messages as they present one, expressed in eight ways: blessed is the one whose connection with the kingdom of God is unbroken, even if for this reason their connection with the world is broken. In the same way, Jesus’ interpretation of the Law is not a detailed commentary on the Torah, but one single message told in many ways: if you think you are righteous because you have not committed certain sins outwardly, you are not. Likewise, Jesus’ parables, as parables, typically point toward one clear focal point.
All this does not present an entirely new thesis in homiletics, but rather a timely reminder and a novel exploration through the preaching of an ethos such as Sándor Joó.

Bibliography

Aristotle: Rhetoric, in Jonathan Barnes (ed.): The Complete Works of Aristotle, trans. W. Rhys Roberts, Princeton, Princeton University Press, 1984.

Cicero: De Oratore, trans. E.W. Sutton and H. Rackham, Cambridge, MA: Harvard University Press, 1942.

Cseri Kálmán: Száz éve született dr. Joó Sándor (1910–1970), in Kálvin Kalendárium 2010, Budapest, Kálvin Kiadó, 2009, 80.

Cseri Kálmán: Szentek–szolgák–katonák, https://cserikalman.hu/predikacio/51207366.

Joó Sándor: A hegyi beszéd, Budapest, Ajtony Artúr, 2006, 159–163.

Joó Sándor: Jézus követése, Budapest, Ajtony Artúr, 1996, 114–117.

Joó Sándor: Megragadott a Krisztus, Budapest, Ajtony Artúr, 1999, 142–146.

Quintilian: Institutio Oratoria, trans. H.E. Butler, Cambridge, MA: Harvard University Press, 1921.

References

  1. Aristotle: Rhetoric, in Jonathan Barnes (ed.): The Complete Works of Aristotle, trans. W. Rhys Roberts, Princeton, Princeton University Press, 1984, 1356a–1356b. ↑
  2. Cicero: De Oratore, trans. E.W. Sutton and H. Rackham, Cambridge, MA: Harvard University Press, 1942, III.25–27. ↑
  3. Quintilian: Institutio Oratoria, trans. H.E. Butler, Cambridge, MA: Harvard University Press, 1921, VI.2.1–3. ↑
  4. Source: https://cserikalman.hu/predikacio/51207366; Date: 08.26.2025. ↑
  5. Cseri Kálmán: Száz éve született dr. Joó Sándor (1910–1970), in Kálvin Kalendárium 2010, Budapest, Kálvin Kiadó, 2009, 80. ↑
  6. Joó Sándor: A hegyi beszéd, Budapest, Ajtony Artúr, 2006, 159–163. ↑
  7. Joó Sándor: Jézus követése, Budapest, Ajtony Artúr, 1996, 114–117. ↑
  8. Joó Sándor: Megragadott a Krisztus, Budapest, Ajtony Artúr, 1999, 142–146. ↑

 

Beküldve:

Bakó Péter és Jendrics Olivér: Adalékok Balázs Mór életrajzához (1849−1897) I.

Bevezetés

Verőczei Balázs Mór 1849-ben Kohn Mózes néven látott napvilágot egy zsidó terménykereskedő gyermekeként. A budapesti villamosvasúti közlekedés közmegbecsülésben álló atyjaként – emellett magyar nemesként, valamint a főváros VII. kerületi képviselőjeként – 1897-ben mindössze 48 évesen hunyt el.

Az 1885-ös országos kiállítás során a főváros vezetése kezdeményezte a Podmaniczky, valamint a Stáczió utcai[1] lóvasútvonal megépítését.[2] Ezen felbuzdulva jelentkezett lóvasút helyett gőzüzemű vasútvonalra vonatkozó terveivel Balázs Mór a fővárosi vezetésnél. Terveit az 1886-ban publikált „Budapest gőzmozdonyu közúti vaspálya (gőz-tramway) hálózata” című munkájában mutatta be. A nyugat-európai városokban megjelenő, a gőzmeghajtásút felváltó villamos vasút megjelenésének hatására azonban Balázs Mór az új technológia magyarországi meghonosítását tűzte ki maga elé célul, és erre a vállalkozására a Siemens és Halske cégekben sikerült partnereket találnia. Az együttműködésből kifolyólag 1887-ben elindult az első budapesti villamos a Nyugati pályaudvar és a Király utca között. Ezt követően több vonal épült ki, és Budapest Európa első olyan városává vált, amely belvárosi villamoshálózattal rendelkezett, amivel számos külföldi szakembert vonzott a villamosközlekedés megismerése és tanulmányozása céljából. A pesti Duna parton fekvő, a Boráros tértől, az Eskü térig[3] haladó villamos vonal[4] tervei szintén Balázs Mór nevéhez kapcsolódnak.

Balázs Mór minden eredménye ellenére közel egy évszázadon át feledésbe merült, melynek oka nem a felejtés, sokkal inkább a 20. század szélsőséges zsidó- majd arisztokrataellenes közhangulata lehet. Ezeket az okokat részletesen jelen tanulmányunkban egyelőre nem tárgyaljuk, mivel kutatásunk célja elsősorban Balázs Mór személyiségének, életrajzának eddig ismeretlen vagy/és nyilvánosságra nem hozott részleteinek feltárása.

Tanulmányunkban kettő, az általunk már feldolgozott források alapján jól körül határolható témát kísérlünk meg kifejteni. Egyrészt a családi hátterének feltárására vállalkozunk, különös tekintettel a nevelő apa családi vonatkozásaira. A tanulmány második fele pedig a nemesi cím elnyerésének körülményeit, valamint a nemesi címer elfogadtatásának folyamatát mutatja be.

Szakirodalom és források

Balázs Mór munkásságáról három tudományos publikáció született: egy Merczi Miklós[5] és kettő Zsigmond Gábor[6] tollából. Merczi Miklós tanulmánya kizárólag a közlekedésfejlesztésben vállalt szerepét tárgyalja újságcikkek, illetve a nemesi oklevél szövegrészlete segítségével. Zsigmond Gábor már az életrajzzal is foglalkozott levéltári források, lexikon- és újságcikkek alapján.

Zsigmond Gábor és Merczi Miklós írásaikban kimerítően tárgyalják, hogy hogyan született meg a kontinens első földalatti vasútja Budapesten. A vonalat az Andrássy út alá tervezte Balázs Mór, mivel a felszínen haladó villamosok ötletét a városvezetés visszautasította esztétikai okokra hivatkozva (a felsővezetékek rontották volna a sugárút képét). A beruházást az általa vezetett részvénytársaság, a Budapesti Földalatti Villamos Közúti Vasút Rt.[7] végezte el a Siemens és Halske céggel, valamint – az addig Balázs Mór konkurenciáját képező – Jellinek Henrik[8] vezette Budapesti Közúti Vaspálya-Társasággal közösen. 1896-ban adták át a földalattit, amely az 1863-as londoni (gőzüzemű) után a második, emellett pedig a világon az első villamos üzeműnek tervezett ilyen vasút volt, és hamarosan Európa-szerte híressé vált. Balázs Mór emellett 1897-ben beadta a Kereskedelemügyi Minisztériumhoz Budapest metróhálózatának első terveit is, amelyek többé-kevésbé megfelelnek a mai 2-es és 4-es metró vonalainak.

A családtörténethez felhasznált – és egyben eddig feltáratlan forrásokat – Lózsy Tamás, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkatársa segítségével értük el a Magyar Családkutató Egyesület[9] és a FamilySearch[10] oldalain. Előbbin a születési és halálozási anyakönyvek fénymásolt oldalképei találhatóak, utóbbin pedig gyászjelentések. Balázs Mór (Mor Cohn-ként) és Deutsch Malvin (a forrásban Malvina) házassági anyakönyvét digitális átiratban a JewishGen[11] oldal adatbázisában találtuk meg.

A családtörténeti fejezet másik fontos forráscsoportja a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyűjteményében fellelhető címjegyzékek: A Budapesti Czím-és Lakásjegyzék az 1880–1901-es, a Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn az 1832–1844-es, a Pesther und Ofner Wegweiser Kalender az 1837–1854-es, a Pest Szabad Királyi város házjegyzéke az 1848-as, a Pester Lloyd-Kalender az 1859–1868-as, az Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen az 1867–1881-es évekre vonatkozóan. Ezek több kritikát igényelnek, mert szerkesztési elvük változó, és a puszta információmennyiség miatt olykor ellentmondásokat vagy egyenesen hibákat tartalmaznak. Az általános kritikához Faragó Éva összefoglalója ad támpontot,[12] míg az eltéréseket az azonos címjegyzékek évfolyamainak összevetése könnyedén megmagyarázza.[13]

Az 1820–1869 között készült zsidóösszeírások, melyeket eredetileg a zsidók és az általuk felkértek a türelmi adó beszedése céljából állítottak össze, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében találhatóak. Az 1825,[14] 1826,[15] 1827,[16] 1832-es[17] összeírások héber nyelven készültek, nyelvi akadályok miatt egyelőre ezeket a dolgozatunkban nem dolgozzuk föl. Németül állították össze az 1820,[18] 1833,[19] 1836,[20] 1838,[21] 1840,[22] 1846,[23] 1857,[24] 1869-os[25] összeírásokat. míg az 1844-est[26] magyarul. Az 1853-as összeírásnak csak a mutatója[27] maradt fenn.

A nemesítéssel kapcsolatban a Főpolgármesteri Hivatal és a Belügyminisztérium Balázs Mór címertervezetének ügyében váltott négy levelét[28] és a Király Személye Körüli Minisztérium Levéltárának Királyi Könyveinek 69. és 70. kötetét[29] használtuk fel. Utóbbiak a nemesítés tényét, a nemesi oklevél szövegét és az adományozott címer kicsinyített mását közlik és a MNL Országos Levéltár forrásai.

Történelmi áttekintés

Balázs Mór édesapja, valamint nevelőapjának apja különböző társadalmi hátterű zsidó kereskedők, akik a 19. század hajnalán költöztek Pestre. Az alábbiakban összefoglaljuk azon tényezőket és folyamatokat, amelyek kontextust nyújtanak az egyéni történetek megértéséhez.

A Habsburg Birodalomban a zsidók letelepülését, üzleti tevékenységük és életmódjuk gyakorlását számos rendelkezéssel szabályozták a 18. században, melyekkel népességmozgásokat is előidéztek. VI. Károly német-római császár[30] 1726-ban csak az elsőszülött zsidó fiúk számára engedélyezte a házasodást és a családalapítást. Ezt az engedélyt a fiúk apjuk halálával örökölték, feltéve, hogy betöltötték a 24. életévüket. Aki a tilalmat megszegte, megvesszőztették és kitiltották az örökös tartományok területéről. Ez a rendelkezés főleg Morvaországot érintette és Maximilian Ulrich von Kaunitz (1679–1746) kormányzó végrehajtásában itt érvényesült leginkább, ami már az első években több, mint ezer zsidó Magyar Királyságba vándorlását eredményezte.[31]

Mária Terézia 1747-től rendszeressé tette a türelmi adó beszedését, amelyet az örökös tartományokban a Magyar Királyság területeihez képest sokkal magasabb értékben szabott meg, emellett tömegeket utasított ki Morvaországból,[32] ahonnan így ismételten tömegesen költöztek a Magyar Királyság területére. Az országban az új adónem mégis indokolttá tette a zsidóság helyben hagyását, hiszen nagy bevételt jelentett ez a Kamarának: 1846-ig, az adó megszüntetéséig összesen 6,5 millió forintot szedtek be a magyarországi zsidóságtól.[33] Komoróczy Géza számításai szerint a magyar jobbágyok adójának átlagosan majdhogynem háromszorosát fizette egy zsidó minden adóterhével együtt a 18. század közepén.[34] A türelmi adó listáit a zsidók maguk állították össze, az adót egy összegben fizették be, beszedését a megyei apparátus segítségével vitték véghez.[35] Ez a beszedési mód eredményezte a részletes forrásbázist jelentő zsidóösszeírások létrejöttét, azonban 1820−1833 közötti években azt héberül vezették, így tanulmányunk ez időszakot a nyelvismeret hiányában nem dolgozza fel.

II. József 1783. március 31-ei rendelete átfogóan szabályozta a zsidóság jogait, és lehetővé tette, hogy bizonyos összegért cserébe Pesten is letelepedjenek. A felvilágosult rendelkezések szimbolikus példája, hogy míg Mária Terézia kötelezővé tette a férfiak számára a szakállviselést a megkülönböztetés jeléül, addig az említett józsefi rendelet éppen annak betiltását is tartalmazta.[36] 1787-ben II. József kötelezővé tette a zsidóknak a német nevek felvételét, a rendelet értelmében 120 férfi és 37 női keresztnév közül választhattak. Ez a rendelet is a többségi társadalomba való beillesztést célozta, hiszen a hagyományos héber nevek döntően nem követték a már kialakult európai keresztnév-vezetéknév mintát, így azok szembetűnően a többségtől idegennek hatottak.[37]

„A mai főváros területén az újkorban Óbudán épült ki először annak rendje-módja szerint a zsidó község.” – írja Komoróczy Géza Kohn Herman, Balázs Mór apjának születési helyéről. Az eredetileg zsámbéki központú Zichy-birtokhoz tartozott e helység, mely kiváltképpen gr. Zichy Péterné keze alatt fejlődött.[38] A zsidóság itt többek közt zsinagógával, zsidóbíróval, tanítóval, kórházzal, kocsmárossal, Hevra Kadisa egyesülettel rendelkezett, és gettóba tömörülés nélkül, a település bármely területén élhetett.[39] Zsámbék és Óbuda végső soron Pest vonzáskörébe tartozott a kereskedelmi élet szempontjából: a város négy országos vásárt tartott évente, melyekre az ország egész területéről érkeztek árusok. Aki tehette, Pestre igyekezett költözni, mely költözést II. József említett rendelete megkönnyítette, majd ehhez a vándorlási kedvhez hozzájárult a Napóleon ellen vívott háborúk gazdasági konjunktúrája is, aminek hatása a pesti piacon is érzékelhető volt.[40]

A félévszázados felvilágosult abszolutizmus tehát ellentmondásos fejleményeket hozott a magyarországi, kiváltképpen a pest-budai zsidóság számára. A felvilágosodás eszméje a kereszténység teológiai alapú zsidóellenességét nem toleranciával, hanem racionalizmussal váltotta fel, azaz a zsidóságnak a hitéhez való ragaszkodását elavultnak tartotta.[41] E kor végén született tehát Balázs Mór apjának generációja.

A Pesti Izraelita Hitközség a 18−19. század fordulóján jött létre, ami nagymértékben köszönhető II. József 1783-as fent említett rendeletnek. Pest szabad királyi város rendelkezése szerint az izraeliták tűrt- (toleriert) és tartózkodó (commorirt) státuszban bérelhettek lakást Pesten, és csakis az akkori külvárosban, Terézvárosban. A magisztrátus a keresztény kereskedők érdekét úgy próbálta védeni, hogy a zsidók számára a kereskedést kizárólag nagyban, zárt ajtók mögött, cégtábla és kirakat nélkül engedélyezték. A két jogállás (tűrt és tartózkodó) között a fő különbséget eleinte az jelentette, hogy a tartózkodó zsidóknak időről időre hosszabbítaniuk kellett státuszukat, míg a tűrtek gyerekeikre is hagyhatták azt.[42]

A pesti zsidó közösség megszervezésének feladata először 3, majd 7 kóservendéglősre hárult, akiket a város reprezentatív embereknek tartott, hiszen ők napi kapcsolatban álltak a község tagjaival, és tevékenységük anyagilag is előkelő helyre emelte őket köztük. Ők lettek a zsidóság elöljárói.

Az 1790-es évek kisebb függetlenedési harcot jelentett Pestnek Óbudától, mivel Mosé Münz, az óbudai rabbi meg akarta tartani befolyását Pest felett, hiszen eleddig ő és hitközségének Tóra-könyvei szolgálták a pesti imaházakat. 1799-ben végül megválasztották Pest első önálló rabbiját, Wahrmann Israelt (1755−1826), aki élete végéig a pesti hitközség érdekében munkálkodott. Alapszabályt alkotott, melyben az elöljáróságot kibővítette hét választmányi taggal, melyet 1816-ig a tűrt státuszúak ötévente választottak maguk közül. Temetőnek való területet vásárolt, kórházat (1805) és iskolát (1814) építtetett.[43]

A 19. század elején Pesten működő zsidó kereskedők 39%-a született vagy nőtt fel Pesten, arányuk az 1830-as évekre 31%-ra csökkent, ez is mutatja, hogy akik addig például Óbudán voltak kénytelenek lakni, de a vásárok idején Pesten kereskedhettek, immár be is költöztek a városba.[44]

A család, melybe Balázs Mór született

Balázs Mór családtörténetét az édesapjáról és a nevelőapja hozzátartozóiról általunk talált adatok alapján rekonstruáljuk, illetve pontosításokat közlünk az újonnan talált, korábban említett források alapján magáról Balázs Mórról is Zsigmond Gábor eredményeihez képest.

Balázs Mór születési idejét és helyét eddig még nem sikerült minden kétséget kizáróan meghatározni a lexikon-és újságcikkekben fellelhető ellentmondásos adatok miatt.[45] Zsigmond Gábor 2018-as tanulmányában az 1849. április 5-i dátum mellett foglalt állást, mert a közlekedési szakember mauzóleumában[46] található emléktáblán ez a dátum olvasható, szemben a névmagyarosítási iratán szereplő 1849. április 6-i dátummal, melyet Zsigmond elírásnak tartott.[47] 2024-ben ugyanezt állította.[48] Balázs Mór születési anyakönyvének ismeretében mi az április 6-i dátumot tartjuk hitelesnek. A bejegyzésből megtudhatjuk: „Kohn Mozes alias Moritz” Pesten, az Országút 565. szám[49] alatt látott napvilágot 1849. április 6-án.[50] Móricként szólíthatták, erre nem csak a névváltoztatás utáni keresztneve utal, hanem aláírása is.[51] Szintén Kohn Móric néven vásárolt két helyet a Dohány utcai zsinagógában.[52] Mi a kutatásunk során nem találtunk olyan dokumentumot az anyakönyvön kívül, ami Mózesként említi, ami azonban megmagyarázza azokat az eseteket, amikor Mózesként szerepel.[53]

Balázs Mór családi mauzóleuma, Budapest, Kozma utcai izraelita temető
1. kép: Balázs Mór családi mauzóleuma, Budapest, Kozma utcai izraelita temető, Fotó: Jendrics Olivér, 2024.
Sírkő Balázs Mór mauzóleumában, Budapest, Kozma utcai izraelita temető, Születési dátumaként itt 1849. április 5. szerepel. Fotó: Jendrics Olivér, 2024.
2. kép: Sírkő Balázs Mór mauzóleumában, Budapest, Kozma utcai izraelita temető, Születési dátumaként itt 1849. április 5. szerepel. Fotó: Jendrics Olivér, 2024.
3. kép: Balázs Mór egykori állandó helye a Dohány utcai zsinagógában. Fotó: Bakó Péter, 2024.
4. kép: Rálátás a zsinagóga tóraszekrényére Balázs Mór helyéről. Fotó: Bakó Péter, 2024.
4. kép: Rálátás a zsinagóga tóraszekrényére Balázs Mór helyéről. Fotó: Bakó Péter, 2024.

Születési anyakönyvében érdekes részlet, hogy tanúként a „főrábiner úr” volt megjelölve, azaz a Pesti Izraelita Hitközség korabeli reformer főrabbija, Schwab Löw Arszlán (1794−1857). A Pesti Hitközségben élesek voltak az ellentétek a reformer és konzervatív (a majdani neológ és ortodox) irányzatokat követők között már akkor is, amikor Schwab hivatalba lépett (1836). A két tábor külön tartotta az istentiszteleteket. A negyvenes évek az egyre szakadozó közösség számára a Dohány utcai Zsinagóga tervezéséről szólt, melyet a neológok új istentiszteleti helyének szántak. A tervezésben Schwab prominens szerepet vállalt. 1850-ben az építkezési tervekről egyeztető bizottság tagja volt, de már nem élhette meg a zsinagóga megnyitását.[54] 1849. május 27-én, bő másfél hónappal a kis Móric születése után, Schwab a szószékről üdvözölte a Habsburg-ház trónfosztását, ami miatt a 35 napos vizsgálati fogságon túl 6 hetet töltött az Újépületben.[55] Schwab a hangját határozottan felemelő rabbi volt, akiről tudni lehetett, hogy milyen felekezeti és politikai beállítottsággal rendelkezik. Kohn Móric apja, Herman[56] mégis engedte, hogy fiának anyakönyvi bejegyzéséhez tanúskodjon, pedig bárki mást felkérhetett volna tanúnak. Ebből arra következtetünk, hogy Herman a neológ irányzathoz tartozott, viszont nem ismerünk olyan forrást, amely az aláírás körülményeit, Schwab jelentőségét Kohn Herman számára tovább árnyalná. Az édesapát az összes általunk felhasznált zsidóösszeírás (az 1844-es magyar nyelvű is)[57] és címjegyzék Hermanként említi kisebb helyesírási eltérésekkel, Árminként csak Balázs Mór névmagyarosítási dokumentumán és halotti anyakönyvében szerepel, így a továbbiakban is Hermanként fogunk rá hivatkozni.

Kohn Herman 1778-ban született Óbudán.[58] Felmenői közül egyedül édesanyját, az 1752-ben vagy 1758-ban Óbudán született Miriamot vagy Máriát[59] ismerjük, de az ő leánykori nevét nem. Herman az 1790-es években ismeretlen körülmények között költözött az épülő pesti közösségbe, ahol az 1802. június 16-án kelt 2836. számú magisztrátusi rendelet szerint tűrt státuszt kapott.[60] 1816-ban a hitközség közgyűlése új alapszabályokat fogadott el, melyek átformálták volna az elöljáróságot és annak választási rendjét. A város kapitánysága ezt a fejleményt formai okokra hivatkozva elutasította, és az előző szabályzat szerinti választást kényszerített ki. Ennek következtében 1817. augusztus 17-ével Kohn Herman is az elöljáróság tagja lett. Ez a testület november 20-án lemondott a közösség nyomására, mely nem fogadta el az oktrojált választást.[61]

Következő forrásunk 1820-ban szól Kohn Hermanról, aki Rozália nevű hitvesével,[62] özvegy anyjával, és 14 éves gyerekével terménykereskedőként élt Terézvárosban, a Rumbach-féle házban, a 415-ös házszám alatt.[63] 1833-ban az Ország út 527-ben lakott a család, és egy Dávid nevű 13 éves fiút neveltek gyámgyermekként.[64] 1836-ban az Országút 565-be költöztek, és Dávidot már nem említi a jegyzék, azonban gyámlányként szerepel Balázs Mór leendő anyja, a Verpeléten született kilenc éves Luria Roza (1827−1889).[65] 1838-ban a háromfős háztartásnak 200 konvenciós forintot kellett fizetnie türelmi adó gyanánt.[66]

Az 1840-es években címjegyzékek is említik Kohn Hermant, mint terménykereskedőt, üzlete az Ország út 572. alatt működött, nem messze lakásuktól.[67] Háztartásában egy-egy szakácsnőt és cselédet tartott, hasonlóan a korább említett évekhez. Feleségét 1844 és 1846 között vesztette el, ennek jele, hogy az utóbbi évben gyámlánya, Roza már hitveseként szerepel, és ketten laktak a lakásban egy cselédlánnyal és egy szakácsnővel.[68] 1849-ben a 71 éves Kohn Herman még biztosan megélte fia, a későbbi Balázs Mór születését, felesége, Luria Roza pedig 21 éves lehetett. Más gyermek születéséről nem tudunk, ahogy nem tudunk Kohn Herman gyászjelentéséről vagy halotti anyakönyvéről sem. 1849 és 1851 közt hunyt el, a fiatalon megözvegyült Luria Rozát pedig 1851. július 7-én Blass Zsigmond (1820 k.−1901)[69] terménykereskedő vette feleségül.[70]

1. térkép: Kohn Herman lakhelyei mai térképen korabeli címekkel. 1833–1846. Térképrészlet: Google Maps (2025)
1. térkép: Kohn Herman lakhelyei mai térképen korabeli címekkel. 1833–1846. Térképrészlet: Google Maps (2025)

A család, amelyben Balázs Mór felnőtt

Balázs Mór nevelőapja Blass Zsigmond volt, akinek apja, Móric (1791 k.−1863)[71] Kohn Hermanhoz hasonlóan első generációs Pestre költözött kereskedő[72] volt. Bonyhádon született, azon a településen, amelynek a zsidó hitközsége már a 18. század közepétől Tolna vármegye legnagyobb hitközségévé fejlődött.[73] A régió zsidósága Tolna vármegyében koncentrálódott, mivel Baranya vármegye nem engedte őket letelepedni.[74] A megye hitközségeinek lélekszáma mégis látványosan ingadozott,[75] ami megmagyarázható a vállalkozók és kereskedők mozgalmas életmódjával, a regionális és országos centrumokba vándorlással.

Blass Móric 1816 körül házasodott össze Kann Rozália óbudai származású özveggyel (1783 k.−1865).[76] Gyermekeik Budán születtek, a család 1830-ban költözött Pestre, tartózkodó státuszban. Blass Móric három évvel Pestre költözése után családjával 1833-ban már az Országút 648. alatt lakott. Volt egy Fülöp nevű fiuk is, akiről nem található adat az összeírások javarészében, viszont ahogy alább írjuk, Zsigmonddal közösen vállalkozott. Móric pesti működéséről 1835-ből származik az első címjegyzéki feljegyzés, de az 1843−45 közötti időszakban nem találunk róla ezekben említést.[77] Az összeírások szerint 1838-ban ugyanannyi, 200 konvenciós forint türelmi adót fizetett, mint Kohn Herman, holott háromszor annyi fő élt a háztartásban.[78]1844-ben már az Országút 647. alatt lakott családjával, ahonnan 1853-ban költöztek el előbb a Három Király utcába,[79] 1857-ben pedig a Váci utcába.[80] 1863 április 14-15. éjjelén Kohn Herman álmában elhunyt. Gyászjelentéséből tudjuk, hogy tagja volt számos egyletnek, például elnöke volt a Pesti Kereskedelmi Betegsegélyező Egyletnek, választmányi tagja a Pest-Budai Hangászegyleti Zenedének, amely zenei középiskolát üzemeltetett.[81] Jótékony tevékenységét egy akkoriban közismert vak zsidó emlékére írt füzetével[82] is alátámaszthatjuk. A korszakról szóló szakirodalomban még feldolgozatlan mind az ő, mind az általa igazgatott kereskedelmi egylet tevékenysége, ám az előbbiekből egyértelmű, hogy karitatív kezdeményezéseivel tevékeny szerepet vállalt a társadalomban. Állandó hellyel rendelkezett a Dohány utcai zsinagógában.[83] Szervezői és jótékonysági munkásságát érdemes volna külön tanulmányban feldolgozni, mivel annak ellenére, hogy mennyire beágyazott volt a társadalomban, egyetlen történeti munka sem említi meg.

2. térkép: Blass Móric lakhelyei mai térképen korabeli címekkel. 1833–1857. Térképrészlet: Google Maps (2025)
2. térkép: Blass Móric lakhelyei mai térképen korabeli címekkel. 1833–1857. Térképrészlet: Google Maps (2025)

Móric fia, Blass Zsigmond (Balázs Mór nevelőapja) testvérével, Fülöppel eleinte méteráruval kereskedett Blass Móritz fiai néven.[84] Az apjuk halálát követő évben Zsigmond már testvére nélkül, Blass Móritz fiaként működött.[85] 1865-től az Első Magyar Iparbank[86] likvidáló (azaz felszámolási) bizottmányának tagja lett.[87] Ebben az évben csődeljárás alá került a vállalkozása,[88] amit 1870-ben töröltek, helyére viszont saját nevén új céget jegyeztetett be.[89] A nyolcvanas években magánzóként és haszonbérlőként, a kilencvenes években magánzóként, háztulajdonosként és terménykereskedőként ismerhették. A címjegyzékek szerint 1880–1892-ig az V. Sas utca 29-ben élt, 1885–86-ban és 1888-ban viszont feltűnt az V. Korona utca 34. alatt is. 1894-ben költözött át az VII. Erzsébet körút 28 alá, majd 1-1 évfolyamban a József körút 3., a Wesselényi utca 28. és 36. alatt jelölik lakhelyét. 1900-ban a Klotild utca 22-be költözött és ott is hunyt el. [90]

3. térkép: Blass Zsigmond lakhelyei mai térképen korabeli címekkel. 1880–1901. Térképrészlet: Google Maps (2025)
3. térkép: Blass Zsigmond lakhelyei mai térképen korabeli címekkel. 1880–1901. Térképrészlet: Google Maps (2025)

 

Feltűnhet a mai szemnek a gyakori költözés. Gyáni Gábor 1998-as hipotézise szerint a „századfordulón a középosztály körében intenzív lakásmobilitás valószínűsíthető”. Makroszinten a kérdés nem vizsgálható, manuálisan a mobilitás vizsgálata a címjegyzékek információmennyisége miatt lehetetlen, így az összehasonlítások érdekében az összes rendelkezésre álló címjegyzék adatbázisba foglalása lenne célszerű. Gyáni azt is előrevetítette, hogy lakáscsere ugyanazon bérházakban is megvalósulhatott, tehát teljes képet még egy ilyen kutatómunka sem feltétlenül adhat a lakásmobilitásról.[91]

Budapesten belül a zsidóság elsősorban Terézvárosban és Lipótvárosban koncentrálódott,[92] mert a 19. század elején itt telepedhettek csak le. Ez igaz volt Kohn Herman és Blass Móric lakhelyeire, akik Terézvárosban éltek. A vizsgált időszak elejétől (1833) egészen az 1840-es évek végéig az Országúton laktak, Kohn Herman utolsó lakhelye itt volt. Blass Móric későbbi ismert lakhelyei haláláig (1863) ötszáz méter távolságon belül helyezkedtek el, az úton tovább nyugatra. Blass Zsigmond lakhelyei közt több erzsébetvárosi címet is megtalálunk már, ám a legtöbb ideig ő is Lipótvárosban lakott. 1880–1892-ig a Sas utcában, majd utolsó két évében a Klotild utcában (1900–1901).

Blass Zsigmond úgy tűnik, többféle kereskedelmi és vállalkozói formát űzött, mint apja, és forrásaink szerint apjától eltérően ő nem volt tagja egyleteknek. Mindezek után megállapíthatjuk, hogy Balázs Mór egy jómódú, neológhitű, a „nagypapa” révén erős szociális érzékenységgel is áthatott családban nevelkedett fel.[93] Nevelőapjával pozitív viszonyt ápolt, mely érezhető Blass Zsigmond végrendeletéből is: „Balázs Móric mostohafiam a kit 1 éves korától fogva felneveltem, minden tekintetben és mindenkor magát irányomban mint édes atya iránt a leggyengédebben viselte, őt édes gyermekemnek tekintem (…)”[94]

A nemesi cím megszerzése

A dualizmus kori zsidó nemesítések történetét három nagyobb időszakra lehet bontani.[95] Az első ilyen időszak az 1867-es és az azt követő néhány év, amikor a kiegyezés és az emancipáció hatására megnőtt a zsidók nemesi rangra emelésének a száma. A második nagyobb periódus az 1882 és 1887 közé eső éveket fedi le. Ekkor a politikai antiszemitizmus erősödésére adott kormányzati válaszként értékelhetjük a kiemelkedő, zsidó származású egyének jelentős számú nemesítését. A harmadik szakaszt pedig az 1895 és 1897 közötti évek jelölik, amikor a millenniumi ünnepségsorozat adott lehetőséget arra, hogy az uralkodó az arra érdemes zsidó polgárokat nemesi címmel jutalmazza. Mindegyik időszakot figyelembe véve a hatalom fő motivációja az volt, hogy a nemesítés intézményén keresztül nyerjék meg a polgárság gazdasági elitjét politikájuk támogatására.[96] Ezt jól szemlélteti az is, hogy az 1880-as évektől kezdve a választási években mindig több tehetősebb zsidó polgár kapott nemesi címet a kormányzat politikájának támogatásáért cserébe.[97] Erre példaként szolgálhat a Krausz család esete, akik 1892-ben nyerték el a nemesi címet, amiért cserébe a következő választáson, 1894-ben a család egyik fiú gyermeke a Szabadelvű Párt jelöltjeként indult el az országos választásokon.[98] Az asszimilációban jelentős szerepet játszó zsidóság ugyanakkor nagy mértékben javította a magyar nyelvűek számarányát a soknemzetiségű országban, ennek az aránynak a javítását a korszakban az egyik legfontosabb feladatának tekintette a magyar politikai vezetés. 1880-ban a 638.000 izraelita vallású közül 367 ezer fő (57,5%) vallotta magát magyar nemzetiségűnek, 1910-ben 927.000 zsidóból már 705 ezren (76%) voltak magyar anyanyelvűek.[99] Ebből következtethetünk arra, hogy a zsidók számára vonzó alternatívát jelentett a magyarsághoz való csatlakozás a korszak folyamán.

Balázs Mór nemességét a harmadik időszakban, 1896-ban szerezte. Az összes nemesítésnek egyébként mintegy ötödét kapták a gazdasági életben fontos szerepet játszó, elsősorban városi, azon belül is budapesti zsidók.[100] Budapesten belül a zsidóság elsősorban Terézvárosban és Lipótvárosban koncentrálódott.[101] A millennium évében összesen tizenegy, az ünnepségekkel kapcsolatosan négy zsidó származású személyt is nemesi címmel jutalmazott az uralkodó.[102] Érdekesség, hogy az 1896-os év is választási év volt és három család hasonlóképpen a már említett Krausz családhoz a választásokon támogatták a kormányt, amely minden bizonnyal hozzájárulhatott a nemesi címük elnyeréséhez.[103]

Balázs Mór a nemességét a millenniumi kiállításra elkészült Kisföldalatti megépítése és a város villamos közlekedésének kialakításában vállalt munkájának jutalmaként nyerte el, az oklevél 1896. június 6-ai keltezésű.[104] 1848 után a nemesi cím elsősorban presztízs kérdése volt, mivel a titulus már nem járt hivatalos kiváltságokkal.[105] A Balázshoz hasonló polgári rétegek magatartását egészen a századfordulóig a nemességhez való közeledés jellemezte, amit elsősorban a reprezentációban fedezhetünk fel.[106] Ezt a habitust azonban a századforduló után felváltotta egy jellemzően polgári mentalitás, ami szakított az elődök nemességet imitáló életvitelével.[107] Ez a jelenség ellentétes a nyugat-európai trendekkel, ahol a polgárságra nem volt jellemző a nemesség feltétel nélküli utánzása. Ezért is érdemes feltenni a kérdést, hogy a 19. század végén miért volt fontos egy zsidó ember számára a nemesi cím elnyerése Magyarországon? A válasz erre a már előbb említett presztízs, valamint a közösséghez, a magyar nemzethez való tartozás bizonyítása kifelé, a közösség felé, és befelé, az egyén identitásának erősítése. Nem elhanyagolható az a tényező sem, hogy a nemesi cím segítségével meg tudták erősíteni a társadalmi hierarchiában betöltött helyüket.[108] Balázs Mór esetében pedig fontos megjegyezni, hogy a nemesi címet tekinthetjük szakmai karrierje megkoronázásának, ami nem volt szokatlan a korszak nemességet elnyert zsidó személyei között.[109] A nemesi oklevél a zsidók számára sok lehetőséget nyitott meg a korban rendkívül fontos Kaszinó tagságtól az országgyűlés Felsőházában való politizálás lehetőségéig.[110] Érdemes megjegyezni azt a körülményt is, hogy a dualizmus korában nemesített zsidók körében túlnyomó többségben voltak a neológ irányzat hívei az ortodoxokkal szemben.[111] William McCagg monográfiájában kiemeli, hogy az 1887 és 1896 közötti időszakban a 29 nemességet kapott zsidó családból 23 volt tagja a Pesti Neológ Hitközségnek.[112] Ez abból fakad, hogy a neológ irányzat hívei inkább törekedtek arra, hogy beolvadjanak a magyarság soraiba, ezen beolvadás legékesebb bizonyítéka pedig egy nemesi oklevél lehetett. Balázs azon zsidó nemesek közé tartozott, akik nem tértek át más vallásra a nemesi cím megszerzése érdekében. Az első ilyen személy Schossberger Simon Vilmos volt, aki magyar nemesi címet kapott 1863-ban úgy, hogy zsidó vallású volt a nemesítése idején.[113]

Balázs Mór nemesítésének a hírét ezekkel a szavakkal adta hírül az Egyenlőség újság az 1896. június 12-i számában: „[…]aki hazája fővárosának olyan fényes közúti közlekedést adott, amilyen egyetlen világvárosnak sincs, méltán érdemelte meg a nemességet”. A nemesség elnyerése után egy, a reprezentáció szempontjából fontos feladat még Balázs előtt állt. Ez pedig a családi címer elkészítése és a hivatalos szervekkel való elfogadtatása volt. Erre vonatkozó törekvései kezdetben nehézségekbe ütköztek, melyek az 1896 októberétől egészen 1897 januárjáig tartó levélváltásokból ismerhetők meg. Balázs Mór és a Belügyminisztérium között lefolytatott levelezésben a budapesti főpolgármester, Ráth Károly[114] is fellépett közvetítőként. Az említett levélváltások oka az volt, hogy a Balázs által előzetesen a Belügyminisztérium számára elküldött címertervezet többrendben nem felelt meg a heraldika szabályainak. Ezt a tényt a belügyminisztérium államtitkára levélben erősítette meg, és a hibák javítására javaslatokat is tett.[115] Ezt a levelet nem közvetlenül Balázs Mórnak címezte a Belügyminisztérium államtitkára, hanem Ráth Károlynak, a főváros főpolgármesterének, azzal a kéréssel, hogy a levelet továbbítsa a címer megrendelőjének. A válasz csak két hónappal később, decemberben érkezett Balázs részéről, amelyhez csatolta a javítások alapján átdolgozott címertervezetet, azonban ezt nem látta el szabályos aláírásával.[116] Az aláírás hiányának pótlása után a Belügyminisztérium elfogadta a módosított címertervezetet, és Balázst a Király Személye Körüli Minisztériumhoz irányította a nemesi oklevél kiállításának ügyében.[117]

Maga a címer[118] egyedülálló a korábbi időszak nemesi címerei között, különleges elemei miatt. A következő címerábrákat találhatjuk meg a címertervezetben: „…vasúti alagut…”, „…három czikázó villámsugár…”, „…egy- a paizs alsó széléig futó sínpár…” valamint „…fehérszárnyas vaskerék [emelkedik ki,] jobbról és balról három-három czikázó arany villámsugárral.[119]” Ezek a motívumok meglehetősen szokatlanok voltak a korszak címerrajzaiban, ugyanakkor kiválóan rámutattak Balázs Mór villamos vasúti közlekedésben elért eredményeire. A heraldikai szabálytalanságok a címerábrákból fakadtak, mivel a modern, polgári világ motívumait csak nehézségek árán lehetett a heraldika, középkorban kialakult, meglehetősen merev szabályrendszerével kompatibilissé tenni. Tanulmányunk erre a kérdéskörre nem terjed ki, azonban a jövőbeni kutatások tárgyát képezheti akár Balázs Mórnak, akár a korszakban nemességet szerzett polgári családok címereinek részletes heraldikai megközelítésű vizsgálata.

Címerpajzs, benne alagútba futó sínpár három villámsugárral
5. kép: Balázs Mór nemesi címere a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban. Ernst Krahl rajza, 1897.

Fontos és érdekes kérdés, hogy a nemességet szerzett zsidó családok életstílusa és életmódja milyen mértékben és irányban módosul a nemesi cím elnyerése után. Vannak példák arra, hogy az adott személy jelentős mértékben változtat életmódján, azonban többen is megtartották azokat a polgári életstílussal járó magatartási mintákat, amelyek életük szerves része volt a nemesítés előtt.[120] Balázs Mór esetében sajnos ennek a körülménynek a vizsgálatára nincs lehetőségünk, mivel alig egy évvel a nemesítése után, 1897. augusztus 1-én elhunyt.[121]

Összegzés

Kutatásunk célkitűzése az volt, hogy általunk lényegesnek tartott kérdésekben kiegészítsük Balázs Mór életrajzát. Először is a születési és a halálozási körülményeit sikerült pontosítanunk az eredeti anyakönyvek felhasználásával. Erre azért volt szükség, mert Zsigmond Gábor a 2018-as, illetve a 2024-es tanulmányában nem dolgozta fel, nem közölte ezeket az elsődleges forrásokat, és mindkét esetben olyan dátumot (1849. április 5.) adott meg születési dátumként, melynek ezek ellentmondanak.[122] A halálozási időpontját, melyet Zsigmond megadott, az anyakönyvek, valamint a hagyatéki ügy is megerősítik, így összességében kimondhatjuk: Balázs Mór 1849. április 6-án született Pesten, és 1897. augusztus 1-én hunyt el Remagenben.

Családi hátteréről megállapítottuk, hogy a Blass-családban neveltetése a neológia, a vállalkozás és a jótékonyság jegyében telhetett. A minták, melyeket nevelőapja, Blass Zsigmond és az ő apja, Blass Móric nyújtott, hasonlítanak arra a vállalkozói mentalitásra, magatartásra, jótékonyságra melyet Balázs Mór életében képviselt. Megtudtuk azt is, hogy mind nevelőapja, mind édesapja első generációs Pestre költözött kereskedők voltak a nem pesti zsidóság két prominens zsidó közösségéből, Óbudáról és Bonyhádról, és betagozódtak a fővárosi társadalmi életbe. A címjegyzékek és a zsidóösszeírások egymást kiegészítő módon adnak képet Pest-Buda, illetve Budapest népességéről, és lehetőséget arra, hogy akár a későbbiekben a rokonok sorsát is követhessük, mind az életkörülményeikre, mind a foglalkozásukra való tekintettel.

A nemesi cím megszerzésével kapcsolatos levelezés feldolgozását mi kíséreltük meg először, és ebből kiderült, hogy milyen nehézségekkel nézett szembe egy újnemes a cím elnyerése és a címerterv elfogadtatása közötti időszakban a dualizmus korában. A források lehetővé teszik egy, a dualizmus címereit érintő heraldikai kutatás megkezdését, hiszen tájékozódhatunk belőle arról, hogy a Belügyminisztérium a hagyományos heraldikai szempontok szerint közelítette meg az új címereket is.

Balázs Mór életének további mozaikkockáit is tervezzük megvizsgálni, mint például iskoláit, tanulmányi útjait, kapcsolati hálóját és hagyatéki ügyét, melyek lehetővé teszik majd Balázs Mór életrajzának megírását.

Forrásjegyzék

Családkutató oldalakon elérhető anyakönyvek és gyászjelentések

BaM. sz. ak. = Balázs Mór születési anyakönyve. https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3QS7-L9PH-Q9Q9-F?cat=292437 (letöltve: 2024. május 23.)

BaM. h. ak. Balázs Mór halotti anyakönyve. https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HY-6GRQ-HWM?i=125 (letöltve: 2024. május 23.)

BlaM gyj. I. = Blass Móric gyászjelentése I. https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HT-6PDQ-52P?i=251&wc=M6W2-HMS%3A101520801%2C105897501&cc=1542666 (Letöltve: 2024. június 29.)

BlaZs LR h. ak. = Blass Zsigmond és Luria Roza házassági anyakönyve https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HT-6R7Q-Q1X?i=10&cat=292437 (Letöltve: 2024. május 23.)

BlaZs gyj. = Blass Zsigmond gyászjelentése. https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HT-DY29-B7V?i=87 (Letöltve: 2024. május 23.)

BLaZs h. ak. = Blass Zsigmond halotti anyakönyve https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HT-DY29-B7V?i=87 (Letöltve: 2024. május 23.)

LR h. ak. = Blass Zsigmondné Luria Roza halotti anyakönyve. https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9Q97-YSZS-TG?i=74&cat=292437 (Letöltve: 2024. május 23.)

BaM DM h. ak. = Mor Cohn és Malvina Deutsch házassági anyakönyve a JewishGen adatbázisban. Diaszáma: LDS 642975, Vol. 31, 78-01 (Linkkel nem elérhető, csak kulcsszavas kereséssel a „Hungarian Marriages” -re szűkítve a találatokat) https://www.jewishgen.org/ (Letölve: 2025. április 8.)

Címjegyzékek

Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen 1875.

Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1880–1881.

Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1882.

Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1883–1884.

Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1885–1886.

Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1888.

Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1890.

Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1891–1892.

Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1894.

Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1896–1897.

Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1898.

Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1899.

Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1900–1901.

Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1901–1902.

Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1902–1903.

Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn, 1835.

Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn, 1836.

Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn, 1837.

Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn, 1839.

Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn, 1840.

Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn, 1842.

Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1863.

Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1859.

Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1860.

Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1861.

Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1862.

Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1864.

Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1865.

Pester Lloyd-Kalender für das Jahr 1867.

Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1838.

Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1839.

Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1840.

Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1842.

Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1845.

Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1846.

Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1846.

Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1847.

Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1849.

Pesther und Ofner Wegweiser Kalender, 1851.

Pesther und Ofner Wegweiser Kalender 1852.

Levéltári források

Budapest Főváros Levéltára

HU BFL IV. 1402. b 1897. 15. Balázs Mór címertervének módosítására vonatkozó iratok.

HU BFL IV. 1402. b 1896. 1194. Ua.

HU BFL IV. 1402. b 1896. 1487 Ua.

HU BFL IV. 1402. b 1896. 1607 Ua.

HU BFL VII. 11.c. 1908. Ö 402. 79/1897. Balázs Mór hagyatéki ügye

HU BFL VII. 173a. 1890 1307 Blasz Zsigmond végrendelete

Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

HU HJA I-3-2. Dohány utcai zsinagóga ülésnyilvántartásai, 1854–1950,

HU HJMA I-1-08 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1833

HU HJMA I-1-09 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1836

HU HJMA I-1-10 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1838

HU HJMA I-1-11 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1840

HU HJMA I-1-13 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1844

HU HJMA I-1-15 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1846

HU HJMA I-1-01 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1820

HU HJMA I-1-16 Pesti zsidó hitközösség összeírása 1853, mutató

HU HJMA II-2-1-02 Pesti zsidók összeírása 1857

HU HJMA II-2-1-03 Pesti zsidók összeírása 1857

HU HJMA II-2-1-04 Pesti zsidók összeírása 1857

HU HJMA II-2-1-12 Pesti zsidók összeírása 796–1058-ig, 1869,

Folyóiratok

Budapesti Közlöny, 1870. december 13., 67817. számú cégbejegyzés

Egyenlőség, 1896. június 12.

Pester Lloyd, 1865. március 25.

Pesti Hírlap, 1897. november 5.

Politikai Ujdonságok, 4. évf., 14. szám, 1858. április 8.

Politikai Ujdonságok, 11. évf., 18. szám, 1865. május 3.

Sürgöny, 1864. június 2.

Sürgöny, 1866. január 24.

Törvények

1848. évi IX. törvénycikk az urbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézma és pénzbeli fizetések megszüntetéséről, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=84800009.TV

Felhasznált irodalom

Bácskai Vera: A pesti zsidóság a 19. század első felében, in Uő: Városok és polgárok Magyarországon I. kötet, Budapest, Budapest főváros levéltára, 2007. 345–354.

Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai. Nagykereskedők a reformkori Pesten, Budapest, Magvető, 1989.

Faragó Éva: Budapesti cím- és lakásjegyzékek, in Uő: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1988–1989–1990. Budapest, 1994. 38–41.

Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526–1945, Budapest, Századvég, 1992.

Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (11870–1940), Budapest, Új Mandátum, 1998.

Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon, Budapest, Osiris, 2001.

Horváth J., András: Ráth Károly, in Feisztl Ferenc (szerk.): A főváros élén: Budapest főpolgármesterei és polgármesterei, 1873–1950, Budapest, Napvilág, 2008. 29-35.

Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke – Toronyi Zsuzsanna (szerk.): A magyar zsidóság képes története, Budapest, Vince, 2014.

Kálmán Kálmán: A Dohány utcai Zsinagóga és orgonája építése, felújítása (1854–1996), in A Dohány utcai Zsinagóga 150 éve. Tudományos konferencia a Dohány utcai Zsinagógáról 2010. május 2–3. Budapest, Lancz Kft, 2010. 64–108.

Katus László: A Modern Magyarország születése. Magyarország története 1711–1914, Pécs, Kronosz, 2021.

Kirschenheuter Ferenc: Régi könyv egy pesti vakról, Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 32. évf., 1930/3–4, 91.

Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I, Pozsony, Kalligram, 2012.

Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon II, Pozsony, Kalligram, 2012.

McCagg, William O.: A főbb vitapontok. Fontos-e a zsidó nemesség? in Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában, Fejlődés-Tanulmányok. Regionális Sorozat 3, Budapest, ELTE ÁJK Tudományos Szocializmus Tanszék, 1985, 373–384.

McCagg, William O.: A sikerhez vezető út. A nagy válság 1910–1918 in Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában, Fejlődés-Tanulmányok. Regionális Sorozat 3, Budapest, ELTE ÁJK Tudományos Szocializmus Tanszék, 1985, 385–453.

McCagg, William O.: Zsidóság a Habsburg Birodalomban 1670–1918, Budapest, Cserépfalvi, 1992.

Merczi Miklós: Balázs Mór tevékenysége a budapesti közlekedésben, A Közlekedési Múzeum Évkönyve, 1994. 131–140.

Nagy Iván: Magyarország családai, Czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal, 12. kötet. Pest, Ráth Mór, 1865.

Prepuk Anikó: Befejezetlen emancipáció, Budapest, HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2024.

Újvári Péter (szerk.): Magyar Zsidó Lexikon, Budapest, 1929.

Zsigmond Gábor: 175 éve született Balázs Mór, Honismeret, LII. évf., 2024/2, 19–26.

Zsigmond Gábor: Balázs Mór élete és munkássága, Közlekedés- és technikatörténeti szemle, I. évf., 2018, 63–83.

Hivatkozások

  1. A Podmaniczky utca ma ugyanazt a nevet viseli, a Stáczió utca pedig a mai Baross utca. ↑
  2. Zsigmond Gábor: Balázs Mór élete és munkássága, Közlekedés- és technikatörténeti szemle, I. évf., 2018, 69. ↑
  3. Mai Március 15. tér. ↑
  4. Pesti Hírlap, 19. évf., 306. szám, 1897. november 5., 7. ↑
  5. Merczi Miklós: Balázs Mór tevékenysége a budapesti közlekedésben, Közlekedési Múzeum Évkönyve, 1994, 131–140. ↑
  6. Zsigmond: Balázs Mór, 63–83.; Zsigmond Gábor: 175 éve született Balázs Mór, Honismeret, LII., 2024/2,19–26. ↑
  7. A részvénytársaság később úgy, mint maga a földalatti felvette Ferenc József nevét vö. Zsigmond: 175 éve, 22. ↑
  8. Budapesti Közúti Vaspálya-Társaság (BKVT) igazgatója 1883–1911 között. ↑
  9. https://macse.hu/society/kezdolap.php (Utolsó letöltés ideje: 2025.01.14.) ↑
  10. https://www.familysearch.org/ (Utolsó letöltés ideje: 2025.01.14.) ↑
  11. https://www.jewishgen.org/ (Utolsó letöltés ideje: 2025.01.14.) ↑
  12. Faragó Éva: Budapesti cím- és lakásjegyzékek, in Uő: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár évkönyve 1988–1989–1990, Budapest, 1994, 38–41. ↑
  13. lásd:90. lábjegyzet. ↑
  14. HJMA I-1-02. ↑
  15. Uo., 03. ↑
  16. Uo., 05. ↑
  17. Uo., 07. ↑
  18. Uo., 01. ↑
  19. Uo., 08. ↑
  20. Uo., 09. ↑
  21. Uo., 10. ↑
  22. Uo., 11. ↑
  23. Uo., 15. ↑
  24. Uo., II-2-1-02; 03; 04; 06. ↑
  25. Uo., 08; 09; 10; 11; 12; 13. ↑
  26. Uo., I-1-13 ↑
  27. Uo., 16 ↑
  28. Uo., IV. 1402. b. ↑
  29. MNL OL K19 69. 873.; HU MNL OL K19 70 63–67. ↑
  30. Aki III. Károly néven uralkodott magyar királyként. ↑
  31. Emellett a Morvaországi zsidók lélekszámát a törvény 1849-es visszavonásáig azonos szinten tartotta. Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 600. ↑
  32. Uo., 778−779. ↑
  33. Uo., 1097. A zsidók adóztatásának és a rendelkezések eltérése a Magyar Királyságban a rendi dualizmussal függ össze: a nemesség a megajánlási jogát érezte megsértve, ezért évekig ellenállt az új teher bevezetésének. Uo., 777. ↑
  34. Uo., 783. ↑
  35. Prepuk Anikó: Befejezetlen emancipáció, Budapest, HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2024, 81.; Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 780. Anyagi helyzet szerinti arányos teherelosztásról: Uo., 781. ↑
  36. Komoróczy: A zsidók, 1.köt., 784. ↑
  37. Uo., 784−785. ↑
  38. Zichy Péter (1674−1726) második feleségét, Bercsényi Zsuzsannát 1708-ban vette nőül, az özvegy 1745-ben bekövetkezett haláláig volt a Zichy-birtokok elkötelezett fejlesztője, Óbudáról vezetve uradalmát. Nagy Iván: Magyarország családai. Czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 12. köt., Pest, Ráth Mór, 1865, 385.; Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 636−638.↑
  39. Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 638. A Hevra Kadisa egy községfejlettségi szint felett mindenütt megjelent; temetkezési és általános segélyezési egyletként működött. Chevra Kadisa. Újvári Péter (szerk.): Magyar Zsidó Lexikon, Budapest, 1929, 838. ↑
  40. Prepuk: Befejezetlen, 78. ↑
  41. Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 791, 796. ↑
  42. Uo., 827−828. A zsidó összeírások megjegyzik azt is, hogy az adott családfő veje, vagy fia-e valamely tűrt vagy tartózkodó személynek. Például: HJMA I–1–11. ↑
  43. Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 828−829, 949−950.; Pesti Izraelita Hitközség. Újvári: Magyar Zsidó, 701. ↑
  44. A beköltözők között legnagyobb arányban a Dunántúlról és a Felvidék Nyugati részéről érkeztek. Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai. Nagykereskedők a reformkori Pesten, Budapest, Magvető, 1989, 20−21. ↑
  45. Zsigmond: Balázs Mór, 67. ↑
  46. Kozma utcai sírkert. 2018-ban újították fel dédunokája, dr. Balázs Károly kezdeményezésére Uo. 80. Lásd: 1−2. képmelléklet ↑
  47. Uo., 67. ↑
  48. Zsigmond: 175 éve, 19. ↑
  49. Budapest (1867–72) Pest kataszteri térképsorozata az 1872–1920 közötti változások utólagos jelölésével című térkép alapján a mai Múzeum körút 23–25. szám alatti épület.↑
  50. Az anyakönyvben 1882-ben rögzítették a névmagyarosítást a rendeletre hivatkozva, 1897. június 28-án pedig azt, hogy 1896-ban nemességet kapott verőczei előnévvel.↑
  51. Zsigmond: 175 éve, 20. ↑
  52. A zsinagógában Moritz Kohn néven vásárolt két ülőhelyet. Az ülésnyilvántartási jegyzékben a névváltoztatása is bejegyzésre került. A megvásárolt hely ártól függően szólhatott örök időkre vagy húsz évre, és lehetett első vagy második osztályú. Balázs Mór örök időkre szóló első osztályú helyeket vásárolt, egyet magának (MS BN 48 SN 6 L), egyet pedig feleségének (2G BN136 SN11 R) valószínűleg az 1874-es házasságkötésük után és bizonnyal az 1882-es névváltoztatása előtt. Lásd: 3–4. képmelléklet. Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest, Dohány utcai zsinagóga ülésnyilvántartásai, 1854–1950, HJA I–3–2. (Továbbiakban: Ülésjegyzék) „MS” feliratú kötet 406., és „2G” feliratú kötet 1277.; Zsigmond: Balázs Mór, 67.; BaM DM h. ak. ↑
  53. Zsigmond: 175 éve, 19. Jelen esetben a névmagyarosítási dokumentumról van szó. ↑
  54. Kálmán Kálmán: A Dohány utcai Zsinagóga és orgonája építése, felújítása (1854–1996), A Dohány utcai Zsinagóga 150 éve, Tudományos konferencia a Dohány utcai Zsinagógáról 2010. május 2–3., 2010, 64. ↑
  55. Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon 2. köt., Pozsony, Kalligram, 2012, 19. ↑
  56. Zsigmond: Balázs Mór, 67. ↑
  57. HJMA I-1-13 141. ↑
  58. A rendelkezésre álló korra vagy születésre vonatkozó adatok többségében (5:2-hez arányban) 1778-as születésűnek vallotta magát, egyedül az 1820-as összeírásban vallotta magát 1780-as születésűnek, és Komoróczy is ezt az adatot közli, bár nem hivatkozza egyértelműen forrását. Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 952.↑
  59. Az 1820-as összeírásban Miriam Kohn anyaként szerepel fia háztartásában, jelölik óbudai születését és 60 éves korát. 1833-ban Kohn Herman háztartását követően egy egyfős háztartást találunk Kohn Mária vezetésével, aki tűrt státuszát fia által nyerte, óbudai származású és 81 évesnek jegyezték fel. HJMA I-1-08 99.; Uo. 01 218. ↑
  60. HJMA I-1-08 99. ↑
  61. Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 952. ↑
  62. Rozália 1784 körül született Győrben, leánykori nevét nem ismerjük. HJMA I–1–01 218. ↑
  63. Uo. ↑
  64. HJMA I-1-08 99. ↑
  65. HJMA I-1-09 127.; Nevét írják még Lorian, Lorje és Luria írásmóddal is. Cukorbetegséggel küzdött, melyet Balázs Mór megörökölt. LR h. ak.; Balázs Mór cukorbetegségéről lásd: 121. lábjegyzet. Verpeléten 1886-ban tudjuk, hogy jesiva is működött, tehát feltételezhetően korábban is nagyobb zsidó közösség élt ott. Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 182. ↑
  66. HJMA I-1-10 490. számú család ↑
  67. A mai Múzeum körút 9. szám alatt. Budapest (1867–72) Pest kataszteri térképsorozata az 1872–1920 közötti változások utólagos jelölésével. Pesther und Ofner Wegweiser Kalender (Továbbiakban Pesther und Ofner) 1845. 159.; 1846. 160.; Der Pesther Stadt- und Landbothe für das Königreich Ungarn (Továbbiakban Pesther Stadt) 1839. 82.; 1840. 84.; 1842. 84. ↑
  68. HJMA I-1-15 132. ↑
  69. BlaZs h. ak. ↑
  70. Az esküvőt háznál tartották, tanúként a vőlegény apja és a menyasszony nevelőapja volt megjelölve. BlaZs LR h. ak. ↑
  71. BlaM gyj. I. Ekkor élő testvérei: Zsigmond és János. ↑
  72. Pesther Stadt 1835., 83. ↑
  73. Komoróczy: A zsidók, 1. köt., 622. ↑
  74. Uo., 630. ↑
  75. Példaként a bonyhádi és a paksi zsidóság lélekszáma egymás mellé állítva néhány egymást követő évben: 1775: 411−254. 1776: 351−216. 1777: 509−313. 1779: 382−336. Uo. 622−623.↑
  76. Pester Lloyd 1865. március 25. 1565. sz. hirdetés. Látjuk, ezen adatok szerint Blass Móric fiatalabb volt feleségénél. Halálakor élő gyermekei: Bing János, Bing Áron, Bing Sámuel, Bing Miksa. Férje halálakor Ármin nevű testvére élt még. BlaM gyj. I., ↑
  77. Pesther Stadtban 1835−37-ig szerepel, azután egyaltalán nem. A Pesther und Ofner 1838-tól 1852-ig minden évben, kivétel 1843 és 1845 években, az 1844-es évi jegyzék pedig nem maradt fenn. Az 1843–1845 közti időszakban a fennmaradt címjegyzékek egybehangzóan nem említik. Pesther Stadt 1835. 83.; 1836. 83.; 1837. 83.; Pesther und Ofner 1838. 113.; 1839. 130.; 1840. 152.; 1842. 158.; 1846. 158.; 1847. 162.; 1849. 113.; 1851. 85.; 1852. 71.↑
  78. HJMA I-1-10 157. számú család, oldalszám nincs. ↑
  79. A mai Király utca ekkoriban a bécsi kongresszus tiszteletére viselte a Három Király nevet. Ez a lakcím kutatásunk alapján a pesti és óbudai zsidóság életében egyaránt kiemelt jelentőségű Orczy-házat jelölheti vö. Bácskai Vera: A pesti zsidóság a 19. század első felében, in Uő.: Városok és polgárok Magyarországon, Budapest, Budapest Főváros Levéltára, 2007, 349. ↑
  80. HJMA II-2-1-04 479. ↑
  81. 1861-től a betegsegélyezésért felelős igazgatóság tagja a Pest-Budai Kereskedelmi Betegsegélyező és Nyugdíjegyletben (B. P. fordítása). Gyászjelentésében a neve alatt felsorolják foglalkozását és tagságait: „k. priv. Grosshändlers, Director des Pester kaufmänn Vereines für Krankenpflege, Ausschussmitglied des Unterstützungvereines für isr. Geschäftsleute, des israeliten Handwerkverienes, des Pest-Ofner Conservatoriums, Beirath der Pesther isr. kultusgemeinde”. Az egylet, melynek igazgatója lett. 1848-ban egy címjegyzékben feltűnik hasonló névvariánssal. Pester Lloyd-Kalender für das Jahr (Továbbiakban: Pester Lloyd-Kalender) 1861. 57.; BlaM gyj. I., Pest Szabad Királyi város házjegyzéke 1848. 71.; Politikai Ujdonságok, 1858. április 8., 14. szám, 162. ↑
  82. Kirschenheuter Ferenc: Régi könyv egy pesti vakról, Siketnémák és Vakok Oktatásügye, 32. évf., 1930/3–4, szám 91. Kirschenheuter egy 1858-as, harmadik kiadású könyvet ismertetett, melyet Blass Móric írt és adott közre. Bár a címben könyvként hivatkozott rá, még füzetnek is vékonynak találta e munkát. A kutatásaink során az összeírásokban és a címjegyzékekben más Blass Móric nevű pesti személyt nem találtunk, így feltételezzük, hogy a tanulmányunkban bemutatott Blass Móric azonos e füzetnek a kiadójával és szerzőjével. A könyv bibliográfiai adatai a cikk közlésében: „Blind Ore’s Wirken und froher Blick in seine Zukunft. Beschrieben und herausgegeben von Moritz Blass. 3-te Auflage, Pest, 1858. Druck von Johann Herz.“ ↑
  83. Ülésjegyzék „SS” feliratú kötet 504. ↑
  84. Pester Lloyd-Kalender, 1859. 50.; 1860. 43.; 1861. 51.; 1862. 41.; 1863. 42.; 1864. 43.; 1865. 43.; 1867. 43. ↑
  85. Sürgöny, 1864. június 2. 24318. számú cégbejegyzés. ↑
  86. „budapesti pénzintézet, mely 1864. alakult 400000 frt alaptőkével, felosztva 2000 darab 200 frttal befizetett részvényre.” Első Magyar Iparbank. A Pallas Nagy Lexikona. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/e-e-7C62/elso-magyar-iparbank-8454/ (utolsó elérés: 2025. április 8.) ↑
  87. Politikai Ujdonságok, 1865. május 3. 18. szám 211. ↑
  88. Sürgöny, 1866. január 24. 71355. számú cégbejegyzés.↑
  89. Budapesti Közlöny, 1870. december 13. 67817. számú cégbejegyzés. ↑
  90. Hol Blasz, Hol Blass helyesírással. A hiteles összekötő információ a személyek azonosságára a megadott címek azonossága, követhetősége (V. kerület Sas utca 29. hitelesíti ezt még az is, hogy ebben a lakásban hunyt el felesége 1889-ben.). Az 1882-es és az 1883−84, illetve az 1885−86 évekre vonatkozó kiadásokban Blass Zsigmond magánzóként a Sas utcai címén, haszonbérlőként pedig a V. Korona utca 34. címén szerepel párhuzamosan. 1888-ban csak a Korona utcai címen haszonbérlőkent, 1890-ben pedig csak a Sas utcai címen szerepel, és már nem magánzóként, hanem haszonbérlőként. 1894-ben átköltözött a VII. Erzsébet körút 28. alá, ahol magánzóként jelölik, ám a kötet cégjegyzékénél terménykereskedőként szerepel. Végső lakhelyére 1900-ban költözik, az V. Klotild u. 22-be, ahol 1901. november 24-én májrákban hunyt el. 1716/c számú telekkönyvi betét alatt a Lőportár dűlőben (1896-tól: Fóthi út) rendelkezett egy telekkel. BlaZs h. ak., LR h. ak., BCzL 1880−81. 27.; 1882. 347.; 1883−84. 353.; 1885−86. 391.; 1890. 242, 462.; 1891−1892. 259, 462.; 1894. 128., 266, 432, 477.; 1896−97. 68, 291, 488, 563.; 1898. 80, 699, 1899. 72, 739.; 1900−1901. 78, 813.;1901−1902. 82, 844. ↑
  91. Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (1870–1940), Budapest, Új Mandátum, 1998, 123–126. ↑
  92. Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon, Budapest, Osiris, 2001, 79. ↑
  93. Balázs Mór közügyekkel kapcsolatos tevékenységével kapcsolatban lásd: Zsigmond: Balázs Mór, 73−75. ↑
  94. HU BFL VII. 173a. 1890 1307dx ↑
  95. Gonda László: A zsidóság Magyarországon 1526–1945, Budapest, Századvég, 1992, 164. ↑
  96. Uo. 164. ↑
  97. Ez lehetett pénzbeli támogatás, kampányfinanszírozás vagy esetleg a család valamely tagja kormánypárti képviselőként indult az adott választáson. Lásd: McCagg, William O: A sikerhez vezető út, in Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában, Fejlődés-Tanulmányok. Regionális sorozat 3, Budapest, ELTE ÁJK Tudományos Szocializmus Tanszék, 1985, 392. ↑
  98. Uo. 391. ↑
  99. Katus László: A modern Magyarország születése: Magyarország története 1711–1914, Pécs, Kronosz, 2021, 444. ↑
  100. Jalsovszky Katalin−Tomsics Emőke−Toronyi Zsuzsanna (szerk.): A magyar zsidóság képes története, Budapest, Vince, 2014, 130. ↑
  101. Gyurgyák: A zsidókérdés, 79. ↑
  102. McCagg tanulmányában négy nevet említ név szerint a millenniumi nemesítések kapcsán: „Balázs, Bródy, Frigyessi, Kőrösy”, Bródy Zsigmond: Neues Pester Journal tulajdonosa és főszerkesztője, érdemei elismeréseként a király a főrendiház tagjává nevezte ki; Frigyessi Adolf: ráczalmási előnévvel kapott nemességet, Adria Biztosító Társaság vezérigazgatója; Kőrösy József: Fővárosi Statisztikai Hivatal első igazgatója, az Egyenlőség újság 1896. június 12-i száma így adta hírül a nemesítés tényét: „[…]világhírű tudós, akit tekintélynek ismer a világ minden akadémiája. Az ő nemességéhez nem is kellett előnév.” McCagg: A sikerhez, 393, 443. ↑
  103. Uo., 570, 393. ↑
  104. HU MNL OL K19 70 63. ↑
  105. 1848. évi IX. törvénycikk az urbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézma és pénzbeli fizetések megszüntetéséről, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=84800009.TV (Letöltés: 2025. november 29.). ↑
  106. Katus: A modern Magyarország, 567. ↑
  107. Uo. 570. ↑
  108. Komoróczy: A zsidók, 2. köt., 199. ↑
  109. McCagg, William O: A főbb vitapontok Fontos-e a zsidó nemesség?, In: Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában. Fejlődés-Tanulmányok Regionális sorozat 3, Budapest, ELTE ÁJK Tudományos Szocializmus Tanszék, 1985, 405. ↑
  110. Uo. 377. ↑
  111. Komoróczy: A zsidók, 2. köt., 200. ↑
  112. McCagg, William O: Zsidóság a Habsburg Birodalomban 1670–1918, Budapest, Cserépfalvi, 1992, 146. ↑
  113. McCagg: A sikerhez, 395. ↑
  114. Budapest első főpolgármestere 1873–1897-ig, haláláig töltötte be a pozíciót vö. Horváth J. András: Ráth Károly, In.: Feisztl Ferenc (szerk.): A főváros élén: Budapest főpolgármesterei és polgármesterei, 1873–1950, Budapest, Napvilág, 2008, ↑
  115. BFL IV 1402. b 1896, 1194. ↑
  116. Uo. 1607 ↑
  117. BFL IV 1402. b 1897 0015 ↑
  118. Lásd: 5. képmelléklet ↑
  119. BFL IV 1402. b 1896 1194 ↑
  120. McCagg: A főbb vitapontok, 379. ↑
  121. 1897. szeptember 2-án dr. Morzsányi Károlyi ügyvéd jelentette be az anyakönyvvezetőnél, hogy Balázs Mór 1897. augusztus 1-én d.e. ¼ 9 órakor cukorbetegségben hunyt el. A hagyatéki ügy első bekezdésében olvashatjuk: „(…) Remagen községben (:Németország:) 1897. évi augusztus hó 1. napján írásbeli végrendelet hagyás mellett elhalt verőczei Balázs Mór (…).” Balázs Mór halotti anyakönyve; HU BFL VII. 11.c. 1908. Ö 402. 79/1897. 18. o. A hagyatéki ügy részletes bemutatására egy következő tanulmányban kerül sor. ↑
  122. Vö.: Zsigmond: Balázs Mór, 67., Zsigmond: 175 éve, 19. ↑

 

Beküldve:

Nánássy Kincső: Kvázi különleges jogrendek normatív keretei Magyarországon

Bevezetés[1]

Az alkotmányos államokban előállhatnak helyzetek, melyek kezelése „normál” jogrendi keretek között nem lehetséges.[2] A különleges jogrend bevezetése csak végső eszköz lehet, ezért „küszöb alatti fenyegetések”[3] esetén a „kvázi különleges jogrend” alkalmazandó.

A magyar jogrendszer több jogszabályt ismer, melyek alkotmány alatti, „kvázi” különleges jogrendi esetköröket szabályoznak. Közös jellemzőjük, hogy mindegyik súlyos, az állam vagy a társadalom működését, a közbiztonságot, az ellátásbiztonságot, az emberek élet- és vagyonbiztonságát fenyegető rendkívüli eseményekre vonatkoznak és különböző ágazatokat érintenek. Mindegyik esetben szükség van az állami szervek összehangolt intézkedéseire a veszélyek elhárítása és kezelése érdekében.

Hogy elegendőek-e a normál jogrendi eszközök, azt a válság mértéke határozza meg. Az állami működést tekintve a válsághelyzet egy működési zavar vagy annak közvetlen veszélye, melyben még nem indokolt a különleges jogrend kihirdetése, viszont egyes szakmai szervek, igazgatási rendszerek általánostól eltérő aktívabb beavatkozására van szükség, a lehető leghamarabb lehetővé téve a normál működésre való visszatérést.[4]

1. ábra: A válságkezelés szintjei[5]

A magyar jogrendszer tizenkettő[6] különleges jogrend alatti válságkezelési típust ismer, melyek három szabályozási szintre oszthatók:

    1. Összehangolt védelmi tevékenység (2021. évi XCIII. törvény – továbbiakban: Vbö.), EU/NATO válságkezelésben való közreműködés (Vbö.)
    2. Honvédelmi válsághelyzet (2021. évi CXL. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről – továbbiakban: Hvt.), Kiterjedt káresemény (2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról – továbbiakban: Kat.)
    3. Ágazati válsághelyzetek.

A Vbö. (sarkalatos törvény) új szintre emelte a védelmi és biztonsági igazgatás szabályozását, mintegy „esernyő jogszabályként” összefogva a „küszöb alatti fenyegetések” kezelését. Olyan komplex, összkormányzati szemléletű törvény, mely egységesen, minden ágazat számára meghatározó keretszabályként alkalmazandó. Rugalmas szabályozási rendszere lehetőséget ad a 21. század új kihívásainak kezelésére egyidejűleg biztosítva a jogállami garanciákat.[7] Hatálya kiterjed a katasztrófavédelem, a rendőrség, a nemzetbiztonság, a honvédelem és a NATO-védelmi rendszerhez kapcsolódó magyar szabályozások által lefedett válsághelyzetekre is.[8]

A Hvt. alapján „a honvédelmi válsághelyzet olyan összehangolt védelmi tevékenység, amelyet a Kormány a honvédelemért felelős miniszter javaslatára a Hvt.-ben meghatározott célból rendelhet el.”[9] Honvédelmi válsághelyzet idején a Vbö.-ben meghatározottak mellett a Hvt. alapján további kilenc intézkedést vezethet be a Kormány.[10] A Kat. alapján a kiterjedt káresemény egy olyan védelmi és biztonsági esemény, amelynek kezelése a katasztrófavédelem vezetésével az élet- és vagyonbiztonság megóvása érdekében azonnali, összehangolt beavatkozást igényel.[11] A katasztrófavédelmi szervek előzetesen jóváhagyott veszélyelhárítási terv alapján, szükség esetén a Magyar Honvédség bevonásával intézkedhetnek.[12]

A harmadik szinten nyolc ágazati szabály rögzít válságszituációkat. A következő ágazati válsághelyzeteket különböztethetjük meg:

    • Kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzet (2013. évi XXIII. törvény a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről – továbbiakban: Kt.)
    • Földgázellátási válsághelyzet (2008. évi XL. törvény a földgázellátásról – továbbiakban: Get.)
    • Villamosenergia-ellátási válsághelyzet (2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról – továbbiakban: Vet.)
    • Nukleáris veszélyhelyzet (1996. évi CXVI. törvény az atomenergiáról – továbbiakban: Atv.)
    • Pénzügyi közvetítőrendszerben fennálló általános válsághelyzet (2013. évi CXXXIX. törvény a Magyar Nemzeti Bankról – továbbiakban: MNBtv.)
    • Rendkívüli élelmiszerlánc-esemény (2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és a hatósági felügyeletéről – továbbiakban: Éltv.)
    • Egészségügyi válsághelyzet – járványügyi készültség (1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről – továbbiakban: Eütv.)
    • Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet (2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról – továbbiakban: Mjtv.)

Ezen szabályozási tárgykörök közül nem mindegyik szerepel sarkalatos törvényben,[13] azonban lehetővé teszik olyan kormányzati cselekvések megvalósítását, melyek alapján pl. a személyek szabad mozgása, az intézmények látogatása korlátozhatók, az oktatás területén kiegészítő szabályok alkalmazhatók. Rendeletek útján olyan további intézkedések meghozatalára van lehetőség, melyek alapjog korlátozás nélkül szabályozzák a szükséges kapcsolódó intézkedéseket a nemzeti ellenállóképesség növelése érdekében, ha az ágazati szabályozás a válság kezeléséhez nem elegendő.[14]

Összehangolt védelmi tevékenység, EU/NATO válságkezelésben közreműködés

A Vbö. jelentős újítása az összehangolt védelmi tevékenység. A Kormány súlyos vagy elhúzódó védelmi és biztonsági esemény esetén rendelet útján vezetheti be, ha több védelmi és biztonsági szervezet együttműködése szükséges. A Kormány dönt a szükséges állami szervek együttműködéséről, ideiglenesen egyedi hatásköri szabályokat is megállapíthat. Köteles tájékoztatni a köztársasági elnököt és az Országgyűlés illetékes bizottságát elrendeléséről, meghosszabbításáról, okairól és a tervezett főbb döntésekről, melyekről a nemzetbiztonsági érdekeket figyelembe véve a lakosságot is azonnal tájékoztatni kell.[15] Szükséges mértékben három hónapra korlátozások, biztonsági intézkedések vezethetők be és a Honvédség közreműködése is elrendelhető.[16] A törvény általános felhatalmazást ad a Kormánynak az összehangolt védelmi tevékenység bevezetésére.

A Vbö. által felsorakoztatott keretszabályok arra szolgálnak, hogy a kormányzati beavatkozást igénylő békeidőszaki válsághelyzetek során az ország védelmét szolgáló erők összehangolt működése biztosított legyen.[17] Garanciális jelentősége van a célhoz kötöttségnek, a szükséges mértékű alkalmazhatóság kizárólagosságának és az alapjogkorlátozás tilalmának. Ezek mellett bizonyos intézkedésekkel szemben jogorvoslati jogosultság is biztosított.[18]

Válsághelyzet esetén a Nemzeti Intézkedési Rendszeren keresztül a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban állami szervek által foganatosítandó intézkedések vezethetők be. A Nemzeti Intézkedési Rendszer alkalmazása a NATO kezdeményezésére, a Kormány rendelete szerint sajátos nemzeti érdekből vagy nemzetközi, illetve nemzeti gyakorlatok során stb. vezethető be, az állami szervek pedig e szerint hajtják végre a felkészülési, együttműködési, tájékoztatási és végrehajtási feladatokat, melyeket a védelmi és biztonsági igazgatás központi szerve koordinál. Jogkorlátozás csak a szükséges mértékben a lakosság tájékoztatásával lehetséges.[19] Az EU válságkezeléséhez kapcsolódó, nemzeti hatáskörbe tartozó döntések előkészítése, meghozatala, és végrehajtása során a tagállamok saját nemzeti jogukat alkalmazzák.[20] A szükséges infrastruktúra kialakítása és működtetése a Kormány feladata.[21] A védelmi és biztonsági érdekek érvényesítéséért egyes szervek működése és ügyfélfogadása korlátozható.[22]

A szabályozás a Kormány cselekvési szabadságát megnöveli. Erre szükség lehet, mikor az ágazati szabályozás már nem elegendő, növelve az ország ellenállóképességét, rugalmassá téve az összehangolt kormányzati cselekvési lehetőségeket (okulva a Covid–19 járvány kapcsán felmerült szabályozási nehézségekből is).[23]

Középszintű válságkezelés

Honvédelmi válsághelyzet

A védelmi feladatok hatékony ellátásához békeidőben is szükség van olyan rendelkezésekre, melyek lehetővé teszik a műveletek előkészítését különleges jogrend kihirdetése nélkül.[24] A változó biztonsági környezet a védelmi szabályozások átgondolását igényli. Magyarország rugalmasabb szabályozást igyekszik bevezetni, amely a Kormány számára békeidőben is felhatalmazást ad a válsághelyzetek gyors kezelésére és az eszkaláció megelőzésére a NATO-szövetségi kötelezettségekkel összhangban.[25]

„A honvédelmi válsághelyzet olyan összehangolt védelmi tevékenység, amelyet a Kormány a honvédelemért felelős miniszter javaslatára hirdethet ki” az ország biztonságát fenyegető, katonai kezelést is igénylő válsághelyzet kialakulása esetén (pl.: szomszédos országban kialakuló katonai válság, külső fegyveres támadás fenyegetése, illetve a NATO- és az EU- kötelezettségek teljesítése).[26] A Kormány a Vbö. rendelkezésein túl fokozott készenlétet írhat elő a honvédelmi szervezetek számára, növelheti a kiberbiztonsági és hírszerzési műveletek intenzitását, szabályozhatja a rádióspektrum használatát, és katonai irányítást vezethet be a légtérben. Ezeken felül intézkedhet a közszolgálati műsorszórók kötelező tájékoztatása, a stratégiai készletezés, valamint egyes közintézmények és közforgalmú helyek megközelítésének korlátozása vagy kizárása kapcsán is. A közigazgatás, a honvédelmi igazgatás, a Honvédség, a közreműködő szervek működése szempontjából fontos beosztások és munkakörök feltöltését, túlmunka végzését, állampolgárokat is érintő riasztási fokozatok alkalmazását, valamint a Honvédség és a rendőrség felkészített erőinek összehangolt fellépését is elrendelheti a.[27] Válsághelyzet nem rendelhető el, valamint az elrendelt honvédelmi válsághelyzetet meg kell szüntetni, ha hadiállapotot vagy szükségállapotot hirdettek ki.[28]

Kiterjedt káresemény

A katasztrófavédelem célja a természeti és civilizációs eredetű katasztrófák elleni átfogó védekezés, amely magában foglalja a megelőzést, az elhárítást és a helyreállítást. Az elmúlt évtizedek során a katasztrófavédelmi rendszer folyamatosan bővült.[29] „A katasztrófavédelem nemzeti ügy”, egységes irányítása az állam feladata.[30] A védekezés különböző állami, katonai, civil gazdálkodó szervezetek részvételével, és a katasztrófát okozó együttműködésével történik.[31]

A kiterjedt káresemény „olyan védelmi és biztonsági esemény, melynek kezelése során elengedhetetlen az élet- és vagyonbiztonság megóvása érdekében a katasztrófavédelem, mint elsődleges beavatkozó irányításával az eseménykezelésben érintett szervezetek azonnali, összehangolt reagálása a védelmi és biztonsági igazgatás központi szervének koordinációs tevékenysége megkezdéséig.”[32]

A kormány feladata többek között a védekezés megszervezése, a felelős szervek feladatainak meghatározása, nemzetközi együttműködések megkötése, az oktatás és kutatás összehangolása, valamint a szükséges költségvetés biztosítása.[33] A katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter irányítja a hivatásos szerveket, kinevezési és munkáltatói jogokat gyakorol, biztosítja az irányítása alá tartozó szervezetek tekintetében a Vbö. által meghatározott feladatok végrehajtását és számos feladata mellett gondoskodik a veszélyelhárítási tervek jóváhagyásáról is.[34]

Kiterjedt káresemény esetén az előzetesen kidolgozott, a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által jóváhagyott veszélyelhárítási terv követendő, mely alapján a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve vezetője azonnal intézkedik az emberi élet, a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak, a kritikus infrastruktúrák védelme, a lakosság ellátásának biztosítása, valamint a katasztrófa következményeinek lehető legkisebbre csökkentése érdekében. Ha a megfelelő végrehajtáshoz szükséges, a Magyar Honvédség is igénybe vehető.[35]

Ágazati válsághelyzetek

Kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzet

A kőolaj kiemelkedő jelentőségű fosszilis tüzelőanyag. A kereslet-kínálat földrajzi adottságok szerint alakul, így egyes államok importra szorulnak, és az ellátás biztonságának megteremtésére is törekedniük kell. A Nemzetközi Energiaügynökség (továbbiakban: IEA) ajánlásait és a Nyugat-Európai gyakorlatot figyelembe véve megszületett a behozott kőolaj- és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 1993. évi XLIX. törvény, amely alapján a kőolaj és kőolajtermék importőrök kötelesek voltak biztonsági készleteket létrehozni, kezelésére pedig megalakult a Kőolaj és Kőolajtermék Készletező Szövetség[36] (ma: Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség – továbbiakban: MSZKSZ), mely független szervezet, működésének felügyeletét az energiapolitikáért felelős miniszter látja el. [37]

A 2006/67/EK irányelv alapján a tagállamok 90 átlagos napi belföldi fogyasztásnak megfelelő készletet kötelesek képezni,[38] erről Magyarországon az MSZKSZ gondoskodik és dönt a biztonsági kőolajkészlet kitárolásáról, különleges kőolajkészlet képzéséről, kormányközi megállapodás esetén az EU más tagállamának[39] területén is tárolhat.[40] A tagállamok havi rendszerességgel bejelentési kötelezettséggel tartoznak a Bizottság felé a biztonsági készleteket illetően.[41]

Kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzet, „amikor a behozatal belföldi fogyasztáshoz mért csökkenése eléri a 7%-ot, és a belföldi felhasználási igény csak a biztonsági kőolajkészlet terhére elégíthető ki, továbbá, amikor az Európai Unió vagy az IEA válsághelyzeti intézkedéseket rendel el, így különösen a készletek felszabadítására irányuló nemzetközi döntést hoz” (hazai árak alakulása nem indukálhat kőolaj- és kőolajtermék-ellátási válsághelyzetet).[42]

Az ellátás-fogyasztás egyensúlyának felbomlása esetén, ha a felhasználási igények a beszerzés lehetőségeit meghaladják, a miniszter rendeletében, fogyasztást korlátozó intézkedések, és a biztonsági kőolajkészlet felhasználásának elrendelésére jogosult. Meghatározhatja a felhasználás célját, ütemét, és elsőbbségi hozzáférést engedélyezhet az ország működését biztosító felhasználók számára, továbbá fogyasztást korlátozó rendelkezéseket vezethet be, melyek elsődlegesen a forgalmazókra vonatkoznak és nem érik el a különleges jogrendi időszakban bevezethető korlátozások szintjét. A miniszteri rendelet egy normál jogrendi felhatalmazás keretében biztosít lehetőséget a gazdasági folyamatok befolyásolására, a további romlás megakadályozása érdekében.[43]

Földgázellátási válsághelyzet

A gázellátás zavara súlyos károkat okozhat a gazdaságban.[44] Az EU 2017/1938 rendelete a Bizottság, a tagállamok és az általuk kijelölt földgázpiaci vállalkozások hatáskörrel rendelkező hatóságai felelősségévé teszi a gázellátás biztosítását. Meghatározza a megelőző intézkedések és egyedi gázellátási zavarok esetén felmerülő feladatköröket. Ha a piac nem képes biztosítani a gáz iránti szükségleteket, szolidaritási intézkedések és rendkívüli intézkedések is bevezethetők.[45] A gázellátás biztonságát érintő intézkedések összehangolásának megkönnyítése érdekében gázkoordinációs csoport jön létre.[46]

A rendelet 11. cikke három válságszintet különböztet meg:

    1. Korai előrejelzési szint: konkrét, mérvadó és megbízható információk alapján olyan eseményre kerülhet sor, amely valószínűsíthetően jelentős mértékben rontani fogja a gázellátást, és amely valószínűsíthetően a riasztási szint vagy a veszélyhelyzeti szint aktiválását fogja eredményezni.
    2. Riasztási szint: gázellátási zavarra vagy rendkívül magas gázkeresletre kerül sor, melynek eredményeként jelentős mértékben romlik a gázellátás, de a piac még képes a zavar kezelésére vagy a kereslet kielégítésére anélkül, hogy nem piaci alapú intézkedésekhez kellene folyamodni.
    3. Vészhelyzeti szint: rendkívül magas gázkereslet, jelentős gázellátási zavar vagy a gázellátás egyéb jelentős mértékű romlása esetén, ha minden idevágó piaci alapú intézkedést végrehajtottak, de a gázkínálat nem képes kielégíteni a fennmaradó gázkeresletet, ezért további, nem piaci alapú intézkedéseket kell hozni, hogy a gázellátási előírásokkal[47] összhangban biztosítható legyen a gázellátás a védett felhasználók számára.”[48]

A Get. a rendelet felosztását követi.[49] Az első két szint elrendelésére a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (továbbiakban: MEKH) elnöke, az utolsó legsúlyosabb esetben pedig az energia politikáért felelős miniszter jogosult.[50] A földgáz biztonsági készletezéséről szóló törvény alapján az MSZKSZ köteles a miniszter által meghatározott biztonsági készlet létrehozására és fenntartására,[51] továbbá felsorolja azon felhasználókat, melyek ellátása a biztonsági készletből történik.[52]

Földgázellátási válsághelyzet esetén az eljáró hatóság a miniszter, kivéve a rendeletben meghatározott esetköröket, melyekben a MEKH elnöke jár el. A MEKH készíti el a rendeletben előírt feltöltési ütemterv tervezetet, melyet az Európai Bizottsághoz kell benyújtani,[53] felügyeli az előírások betartását, jogkövetkezményeket alkalmaz, figyeli az ellátásbiztonságot.[54]

Válsághelyzet bekövetkezésekor a biztonsági földgázkészlet kitárolása a miniszter által elrendelt módon történik. [55] A legjelentősebb korlátozások bevezetésére a Kormány és a miniszter jogosult. „Vészhelyzeti szint kihirdetésekor a szállítási rendszerirányító elrendelheti földgázvételezés indokolt mértékű korlátozását” (a sorrendet és mértékét a MEKH hagyja jóvá),[56] melynek részletes szabályait kormányrendelet tartalmazza.[57]A vészhelyzeti szint fennállásáig a Kormány rendeletben szabályozhatja a munkanapok, munkaszüneti napok és a munkavégzés rendjét. Korlátozhatja a magánhelyiségek és közintézmények nyitvatartási idejét, maximalizálhatja a fűtési hőmérsékletet a magánhelyiségek, közintézmények, irodaházak, és a költségvetési intézmények vonatkozásában. Csökkentheti a földgázfelhasználást és korlátozhatja a Magyarország területén termelt vagy tárolt földgáz kiszállítást. Miniszteri rendeletben felhasználói szerződések függeszthetők fel, rendszerüzemeltetői, -használói jogok és kötelezettségek szabályozhatók és árplafon is elrendelhető. A válsághelyzeti szintekhez kapcsolódó szabályokat, és a MEKH által működtetett válsághelyzeti monitoringrendszer működését a MEKH elnöke rendeletében szabályozza.[58]

Villamosenergia-ellátási válsághelyzet

A villamosenergia-ellátás hosszútávú szünetelése a modern társadalom és gazdaság működésében beláthatatlan következményekkel járhat. Az EU 2019/941 rendelete a villamosenergia-ágazati kockázatokra való felkészülésről rendelkezik. Ezen válságok következményei nemzeti határokon átívelő problémákat okozhatnak, bizonyos környezeti hatások egész régiókat fenyegethetnek,[59] így a megelőzésben és a megfelelő kezelésben kiemelkedően fontos az együttműködés a tagállamok között.[60]

A villamosenergia-ellátási válság, „a tagállamok által meghatározott, kockázati készültségi tervekben ismertetett fennálló vagy fenyegető helyzet, amely jelentős villamosenergia-hiánnyal jár, vagy amelyben a villamosenergiát nem lehet eljuttatni a fogyasztókhoz.”[61] A tagállamoknak nemzeti illetékes hatóságokat kell kijelölniük, melyek a villamosenergia-ellátás biztonságáért felelnek és együttműködnek más tagállamok illetékes hatóságaival.[62]

A szabályozás különbséget tesz korai figyelmeztetés és villamosenergia-ellátási válság között. Korai figyelmeztetés: konkrét, komoly, megbízható információ áll rendelkezésre arról, hogy villamosenergia-ellátási válsághelyzet következhet be valamely tagállamban. Ilyenkor az adott tagállam illetékes hatósága indokolatlan késedelem nélkül köteles korai figyelmeztetést kiadni és a részletekről tájékoztatni a Bizottságot, az egyazon régióban levő, és a közvetlenül összekapcsolt tagállamok illetékes hatóságait. Villamosenergia-ellátási válság: az illetékes hatóság a rendszer-üzemeltetővel konzultálva köteles bejelenteni a válságot és haladéktalanul tájékoztatni az adott régió érintett országainak hatóságait, a közvetlenül összekapcsolt tagállamokat és az Európai Bizottságot. A tájékoztatás tartalmazza a válság okait, a helyzet enyhítésére tett lépéseket, és szükség esetén a nemzetközi segítségkérést is.[63]

A magyar szabályozás is két szintet különböztet meg. A villamosenergia-rendszer jelentős zavara enyhébb, a villamosenergia-ellátási válsághelyzetet el nem érő üzemi hiba, amely a villamos energia termelését, termelési készségét, átvitelét, elosztását, szolgáltatását vagy felhasználását jelentősen korlátozza vagy megszünteti, ill. a rendszer üzembiztonságát, szabályozhatóságát, együttműködő képességét súlyosan veszélyezteti. Ilyenkor a rendszerhasználóknak kötelességük követni az átviteli rendszerirányító és az elosztó hálózat utasításait.[64] Az átviteli rendszerirányítónak fel kell kérnie az engedélyeseket a termelés és az import növelésére, továbbá utasításadási és tájékoztatási kötelezettséggel rendelkeznek. Az utasításoknak diszkriminációmentesnek kell lenniük, és csak a szükséges mértékig terhelhetik a rendszerhasználókat. A kikapcsolási intézkedések legfeljebb hat óráig[65] alkalmazhatók.[66] Az utasítások jogszerűségét, indokoltságát a MEKH ellenőrzi.[67]

Villamosenergia-ellátási válsághelyzet:[68] a különleges jogrendet el nem érő mértékű válság, mely a személyeket, vagyontárgyaikat, a természetet, a környezetet, a felhasználók jelentős részének ellátását közvetlenül veszélyezteti.[69] Az átviteli rendszerirányító köteles azonnal értesíteni a kialakult helyzet részleteiről minisztert és a MEKH elnökét. Az információkat a miniszter továbbítja a Kormánynak, amely szükség esetén tájékoztatja az Európai Bizottságot és más tagállamokat. Fennállásáig a Kormány rendelet útján felfüggesztheti a felhasználók ellátására kötött szerződéseket, korlátozhatja az ellátást, valamint megállapíthatja valamennyi kapcsolódó termék és szolgáltatás legmagasabb árát, a MEKH által kiadott engedélyek alapján jogokat és kötelezettségeket határozhat meg.[70]

Egészségügyi válsághelyzet

A lakosság egészségi állapotának megőrzése és az egészségügy megfelelő működését támogató jogi keret kialakítása az állam alapvető feladata.[71]

Az Egészségügyi Világszervezet (továbbiakban: WHO) által kialakított szabályrendszer, azaz Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok (továbbiakban: NERSZ) hivatott a közegészségügyi-járványügyi kockázatok minimalizálására, és az egészségügyi reagálás összehangolására.[72] Az intézkedések végrehajtásáért a részes országokban kijelölt hatóságok felelnek. Kötelesek minden, a területükön előforduló, nemzetközi jelentőségű közegészségügyi szükséghelyzetet jelentő, váratlan közegészségügyi eseményt bejelenteni a WHO-nak.[73] A részes államok kötelesek egymással együttműködni.[74]

A hazai szabályozásban az egészségügyi válsághelyzet egy összehangolt védelmi tevékenység, melyet a Kormány az országos tiszti főorvos javaslatára, a miniszter előterjesztése alapján rendelhet el, ha a NERSZ szerinti nemzetközi horderejű járványügyi szükséghelyzet kihirdetése szükséges, valamint olyan rendkívüli váratlan események bekövetkezésekor, melyek a polgárok életét, testi épségét, egészségét vagy az egészségügyi ellátórendszer működését veszélyeztetik, károsítják. Bármely olyan körülmény kialakulása esetén is, ahol a lakosság egészségügyi ellátása az adott gyógyintézeti ellátási területen súlyosan és közvetlenül akadályozott, és az érintett lakosság ellátását más gyógyintézet csak aránytalan nehézségek árán tudná biztosítani. Elrendelése járványügyi készültségnek minősül (főszabály: a Vbö. alkalmazandó),[75] melyet az országos tisztifőorvos kísér figyelemmel, ha kell javaslatot tesz az egészségügyért felelős miniszternek a válsághelyzet visszavonására, aki azonnal továbbítja a Kormánynak, amely soron kívül dönt. A válsághelyzetet elrendelő kormányrendelet hat hónapig van érvényben, meghosszabbítására a Kormány jogosult, amelyről köteles beszámolni az Országgyűlés egészségügyi állandó bizottságának.[76]

A járványügyi védekezés jogi kerete Magyarországon több rétegű (Eütv., egészségügyi válsághelyzet, veszélyhelyzet kormányzati intézkedései). Az Eütv. 6. címében lefektetett szabályok biztosítják az egészségügyi hatóságok számára a járványok kezeléséhez szükséges eszközöket, rögzítik az egyének személyes szabadságához való jogának garanciáit, megteremtve a járványügyi intézkedések jogszerű alapjait.

A 2020-as módosítások nyomán a válsághelyzet kihirdetésének feltételei kibővültek, így nemcsak nemzetközi járványügyi veszély esetén, hanem egyéb járványveszélyekre is kiterjednek. A válsághelyzet elrendelése megnövelt jogosítványokat ad a Kormánynak a közegészségügyi veszélyhelyzetek kezeléséhez (saját hatáskörében hozhat döntéseket az egészségügyi államigazgatási szerv helyett). Az Operatív Törzs létrehozása is a módosítások eredménye, amely átvette az országos tisztifőorvos döntési hatásköreit.

Az egészségügyi válsághelyzeti ellátás rendelkezései az egész országra automatikusan alkalmazhatók válsághelyzet hivatalos kihirdetése nélkül – tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet esetén is, ugyanis közegészségügyi okokra hivatkozva az egészségügyi válsághelyzeti szabályok érvényesülnek[77] [magyarázat: különleges jogrend kihirdetése esetén automatikusan rendelkezésre állnak a többletjogosítványok, így „felesleges” lehet annak külön kihirdetése (a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 80/A. § cb) pont)].

A lehetséges intézkedések listája a járványhullámok alatti kormányrendeletek előírásainak utólagos beépülésével meglehetősen ad hoc módon bővült.[78] A járványügyi védekezés kapcsán kiemelendő, hogy a 2020. évi márciusi különleges jogrendet kormányrendelet hirdette ki, túlterjeszkedve az Alaptörvényen. A koronavírus második hulláma során is veszélyhelyzetet hirdettek ki, a taxatív alaptörvényi rendelkezést példálózó felsorolássá alakítva „semlegesítették” az alaptörvény-ellenes állapotot.[79]

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet

Az Európai Unió Tanácsa 2024. május 14-én elfogadta az Unió migrációs és menekültügyi paktumát, mellyel átalakította (alakítja) az uniós menekültügyi és migrációs rendszert. Az EU 2024/1359 számú rendeletének célja az Unió felkészültségének és rezilienciájának megteremtése, a koordináció a kapacitástámogatás és a finanszírozás könnyítése.[80] A szolidaritási mechanizmus révén (felelősség méltányos megosztása, erőfeszítések egyensúlya) támogatja a válsághelyzetben lévő tagállamokat,[81] melyek indokolt esetben a Tanács jóváhagyásával bizonyos szabályoktól eltérhetnek[82] és fokozott szolidaritást kérhetnek más tagállamoktól.[83] Az orosz-ukrán háború nyomán Magyarországnak szomszédos országként helyt kell állnia, és alkalmasnak kell lennie a menekültek befogadására, a nemzetközi egyezmények alapján kötelező ellátások nyújtására, és a belbiztonság megtartására.[84]

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet: a Magyarországra érkező menedékkérők száma, ill. a tranzitzónában tartózkodók száma meghaladja a jogszabályban előírt mértéket, valamint. egyéb olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény, amely Magyarország határvédelmét, magyarországi település közbiztonságát, közrendjét, és a közegészségügyet közvetlenül veszélyezteti. Elrendelését az országos rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetője kezdeményezi, és a miniszter javaslatára a Kormány, az ország egész, ill. meghatározott területére elrendelheti (hasonló úton visszavonhatja, melyről soron kívül dönt). A kormányrendelet legfeljebb hat hónapig maradhat hatályban, de a Kormány meghosszabbíthatja.[85] Válsághelyzet esetén az egészségügyi államigazgatási szerv haladéktalanul megvizsgálja, hogy a járványügyi intézkedések elrendelésének jogszabályi feltételei fennállnak-e.[86]

Az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonosi joggyakorlásában vagy vagyonkezelésében, a többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban álló ingó és ingatlan vagyontárgyak, a válsághelyzet kezelésében részt vevő szerv által ideiglenesen, legfeljebb hat hónapig, kisajátíthatók (A dolgot használó harmadik személy tűrni köteles, a vagyonkezelő kifogással élhet).[87] A kártalanítás összegét az állam viseli.[88] A tömeges bevándorlás kezeléséhez szükséges létesítmények telepítéséhez, üzemeltetéséhez szükséges hatósági eljárásokat mellőzik.[89] A bevándorlási kérelmekkel kapcsolatos adminisztratív feladatokban a Magyar Honvédség és a rendőrség is részt vehet.[90]

A válság fokozódása esetén különleges jogrend bevezetése sem kizárható, azonban a kihirdetés alapja a migrációs nyomás belbiztonsági, közegészségügyi következményei lesznek, így a különleges jogrenddel közvetlen kapcsolatba ez a válsághelyzet nem hozható.[91]

A tömeges bevándorlás a 2015-ös migrációs hullám nyomán kapott válsághelyzeti szabályozást, annak ellenére, hogy annak alakulásáról a szakirodalom folyamatos elemzésekkel és előrejelzésekkel is szolgált. Az újítás azonban szükséges volt, ugyanis a tömeges bevándorlás okozta válság nem lehetett különleges jogrend kihirdetésének eredője.[92] Mészáros Gábor szerint a tömeges bevándorlásnak rendkívüli intézkedések nélkül bevezethető különleges helyzetnek kellene lennie, mellőzve például a rendőrség jogköreinek kiterjesztését, a hadsereg békeidőben történő mozgósításának lehetőségét.[93] Más forrás a válságkezelést tekintve, jó megoldásnak tartja meghatározott keretek között, hogy a döntéshozó mérlegelheti bizonyos szituációk válságnak minősítését, például a törvény 80/A. § (1) bek. cb) pontjának utolsó fordulata kapcsán a „különösen” kifejezést, mely lehetővé teszi egyéb releváns körülmények figyelembe vételét.[94]

Nukleáris veszélyhelyzet

A II. világháborút követően az atomenergia békés célú hasznosítása előtérbe került. A csernobili és a fukusimai erőművek katasztrófája rávilágított, hogy a kockázatok minimalizálására és azok összehangolására világszinten törekedni kell.[95] Az Atomsorompó-szerződés és az Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentős szerepet játszanak a nukleáris biztonság és a veszélyhelyzetek kezelésében. Az Európai Unió jogforrásai között kiemelt helyet foglalnak el a nukleáris energiával kapcsolatos szabályozások.[96]

Magyarországon az atomenergia biztonságos és békés célú alkalmazásának ellenőrzését elsősorban az Országos Atomenergia Hivatal (továbbiakban: OAH) végzi, amely szervezet független és közvetlenül az Országgyűlés felügyelete alatt áll (rendeletalkotási joggal rendelkezik és végzi a nukleáris létesítmények, hulladéktárolók biztonsági és sugárvédelmi felügyeletét). Engedélyezési, ellenőrzési, veszélyhelyzeti elemző tevékenysége mellett fontos feladata a közvélemény pontos tájékoztatása.[97]

A nukleáris veszélyhelyzet rendkívüli esemény következtében előálló állapot, mely során a következmények elhárítása, enyhítése érdekében intézkedésekre van vagy lehet szükség.[98] Rendkívüli eseménynél[99] az atomenergia alkalmazójának azonnal intézkednie kell.[100] Üzemzavar vagy veszélyhelyzet bekövetkezésekor az ügyeletes felelős vezető meghatározott hatósági engedély nélkül is elrendelheti a szükséges beavatkozásokat.[101] A rendkívüli események megszüntetéséért, kivizsgálásáért és megelőzéséért elsősorban az atomenergia alkalmazója felel és köteles Nukleárisbaleset-elhárítási Intézkedési Tervet készíteni, biztosítani a szükséges személyi, tárgyi, szervezeti és a külső segítségnyújtás feltételeit az illetékes hatóságokkal.[102] Az atomenergia alkalmazójának minden rendkívüli eseményt azonnal jelentenie kell az illetékes hatóságoknak (polgármester, egészségügyi és katonai szervek, rendőrség, atomenergia-felügyelet, környezetvédelmi hatóságok, élelmiszerlánc-felügyelet stb.).[103]

Az atomenergia-felügyelet határozza meg a jelentési kötelezettség részleteit. Minden hatóság köteles értesíteni a többi illetékes szervet, ha rendkívüli eseményről szerez tudomást.[104] Veszélyhelyzet esetén a jelentéstételi kötelezettséget az Intézkedési Terv szabályozza.[105] Az egészségügyi és katonai egészségügyi hatóságok a radioaktív szennyeződés terjedésének megakadályozása, megelőzése érdekében egészségügyi megfigyelés alá helyezhetik azt, aki közvetlenül szennyezi a környezetét. Az érintetteket biztonságba helyezhetik, a szennyezett területek, épületek, tárgyak tisztítását rendelhetik el, korlátozhatják vagy megtilthatják azok használatát és forgalmazását. A szennyezett tárgyak megsemmisítése, állatok kényszervágása is elrendelhető, a szennyezett épületek, létesítmények átalakítása vagy lebontása is előírható.[106]

A nukleáris veszélyhelyzet fogalma az Atv.-ben és annak végrehajtási rendeletében eltérő megfogalmazással szerepel, tág fogalomkört meghatározva, lehetővé téve, hogy az Intézkedési Terv által bevezethető intézkedések (alkalmazásukhoz kormányzati szintű intézkedés nem szükséges), súlyosabb esetben a katasztrófavédelmi törvény szerinti katasztrófaveszély, legsúlyosabb estben az Alaptörvény szerinti veszélyhelyzet legyen bevezethető. Tehát szabályozás leginkább generálklauzulákkal leírt felhatalmazáson alapul.[107]

Pénzügyi közvetítőrendszerben fennálló általános válsághelyzet

A gazdasági és pénzügyi válságok mély társadalmi problémák okozói lehetnek. A korábbi válságok nyomán jelentős jogalkotási hullám indult meg, különösen a pénzügyi rendszer stabilitásának helyreállítására és fenntartására irányuló szabályozások kidolgozása érdekében. A pénzügyi stabilitás kiemelt jelentőséggel bír, tekintve, hogy ez közhatalmi beavatkozások alapja is lehet.[108]

Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban: MNB) elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása,[109] valamint meghatározza és megvalósítja a monetáris politikát.[110] Szervei és tagjai feladataik ellátásában függetlenek.[111] Az MNB elnöke írásbeli és szóbeli beszámolási kötelezettséggel tartozik az Országgyűlés felé.[112]

Az MNB alapvető feladatai mellett, a pénzügyi közvetítőrendszer egészének stabilitására vonatkozó makroprudenciális politika kialakításáról is gondoskodik. Elősegíti a rendszerszintű kockázatok kialakulásának megelőzését, a kialakult rendszerszintű kockázatok csökkentését vagy megszüntetését. Hitelpiaci zavar esetén a hitelezés ösztönzésével, túlzott hitelkiáramlás esetén annak visszafogásával járul hozzá a közvetítőrendszer gazdaságfinanszírozó funkciójának kiegyensúlyozott megvalósulásához.[113]

Abban az esetben, ha a hitelkiáramlás gazdasági egyensúlyeltolódást okoz, az MNB elnöke rendeletekkel szabályozhatja az ingatlan- és gépjárműhitelek maximális hitelfedezeti arányait, a jövedelemarányos tőkerészlet mértékét, valamint a kockázati súlyokat és minimális veszteségrátákat az ingatlanfedezetű hitelek terén.[114] A rendszerszintű likviditási kockázatok csökkentése érdekében szabályozhatja a hitelintézetek eszközei és forrásai közötti lejárati és denominációs összhangot, valamint a minimális likviditási követelményeket.[115] Az MNB rendkívüli hitelt nyújthat, ha egy hitelintézet működése veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását. Sürgős esetben legfeljebb három hónapra az Országos Betétbiztosítási Alapnak, vagy a Befektető-védelmi Alapnak rendkívüli támogatás is nyújtható.[116] A rendszerszintű kockázatok kezelésére irányuló intézkedések az MNB fő célkitűzéseit és az EKB rendszerében betöltött szerepét nem veszélyeztethetik.[117]

Ez a válsághelyzet és a különleges jogrend találkozása abban az esetben lehet releváns, ha a válság olyan méreteket ölt, amely veszélyezteti az ország gazdasági, társadalmi és politikai stabilitását. Különleges jogrend idején az azt kiváltó körülmények okozta következmények enyhítéséhez szükséges mértékben, vagy a nemzetgazdaság tartós és jelentős visszaesése esetén, a nemzetgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges mértékben fogadható el olyan központi költségvetésről szóló törvény, amelynek eredményeképpen az államadósság meghaladja a teljes hazai össztermék felét, ill. ezt követően is elfogadható olyan költségvetés, amely az államadósság teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkenését nem tartalmazza.[118]

Rendkívüli élelmiszerlánc-esemény

A különböző járványok, háborúk leginkább az élelmiszerhiányban éreztetik hatásukat. Az uniós agrárpolitika kialakulása is annak a felismerésnek köszönhető, hogy a második világháború utáni élelmiszerhiány kezelésére a piac-politika és a mezőgazdaság átalakítására volt szükség. A Közös Agrárpolitika célkitűzéseit az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 39. cikke rögzíti.

A magyar szabályozás szerint az emberek biztonságos élelmiszerrel történő ellátásához a teljes élelmiszerlánc egységes és folyamatos hatósági felügyelete szükséges, a szabályozásnak pedig az EU szabályaival összhangban kell lennie.[119] Rendkívüli élelmiszerlánc-esemény a lakosság széles körét érintő, az emberek életét, egészségét veszélyeztető élelmiszerbiztonsági jogsértés, a nagy nemzetgazdasági kárral fenyegető vagy közegészségügyileg veszélyes állatbetegségek, a növényi károsítók okozta járvány, valamint a gazdasági haszonállat-állomány széles körét érintő, az állatok egészségét veszélyeztető takarmánybiztonsági jogsértés megállapítása vagy gyanúja annak kizárásáig.[120]

A Kormány az élelmiszerlánc-felügyelet legfőbb letéteményese. Ezen felelőssége körében a költségvetési törvényben a rendkívüli élelmiszerlánc-esemény elhárításának és a vizsgálatok fedezetére célelőirányzatot biztosít,[121] kijelöli a felügyeleti szervet továbbá meghatározza jogállását, feladatkörét és eljárásrendjének részleteit.[122] Az élelmiszerlánc-felügyelet és az azzal összefüggő állami feladatok ellátásában az agrárpolitikáért felelős miniszter, az élelmiszerfelügyelettel kapcsolatos vizsgálatot végző állami laboratórium, az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv, valamint az országos főállatorvos vesz részt.[123] Rendkívüli élelmiszerlánc-esemény esetén a miniszter tájékoztatja a lakosságot a veszély elhárítása érdekében szükséges információkról.[124] A közleményt és az országos tisztifőorvos rendkívüli élelmiszerlánc-eseményre vonatkozó határozatát a miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában, honlapján, és a nemzeti hírügynökségen keresztül kell közzétenni.[125] A miniszter kezdeményezheti a térítés ellenében történő közcélú munkavégzés, a létesítmény, a szállító-, növényvédő és más eszközök, valamint anyagok igénybevételének, továbbá a rendvédelmi szervek, a NAV közreműködésének elrendelését és meghatározza az állattartó létesítmények közötti védőtávolságot.[126]

Az Országos Járványvédelmi Központ rendkívüli esemény esetén azonnal tájékoztatja az országos főállatorvost, [127] aki járványveszély vagy rendkívüli élelmiszerlánc-esemény esetén közvetlenül rendelkezhet szolgáltató állatorvos közcélú igénybevételéről.[128] A szolgáltató állatorvos az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv által (a Magyar Állatorvosi Kamarával kötött megállapodása szerint) közcélú munkavégzésre díj ellenében igénybe vehető, és ennek köteles eleget tenni. Természetes személy megállapodás szerint közcélú munkavégzésre, díjfizetés és költségtérítés ellenében vehető igénybe.[129]

A nagy gazdasági kárral fenyegető, illetve nemzetközi kereskedelmet akadályozó fertőző állatbetegség kitörésekor a miniszter megtilthatja az élőállat, az állati eredetű termék és élelmiszer, a takarmány, továbbá a járványos állatbetegség terjesztésére alkalmas egyéb áru Magyarországról történő kiszállítását, behozatalát, illetve a betegség terjedésének megállításához, valamint a betegség felszámolásához szükséges állat-járványügyi intézkedéseket foganatosíthat.[130] Amennyiben az a fertőző állatbetegség leküzdéséhez szükséges, a rendőrség közreműködik a járványveszély elhárításában.[131]

Következtetések és záró gondolatok

A kvázi különleges jogrendi szabályok létjogosultsága abban rejlik, hogy különböző válsághelyzetek bekövetkezése esetén különleges jogrend bevezetése nélkül, normál jogrendi keretek között adódik lehetőség azok kezelésére. Ez a lényege egyben célja ennek a szabályozási szintnek. Szükségtelen és talán – a demokratikus, hatalommegosztáson alapuló állami működés tekintetében – kifejezetten káros hatása is lehet, ha nem a megfelelő szintű szabályok kerülnek alkalmazásra. Végső soron a végrehajtó hatalom kaphat többletjogosítványokat, melyek leginkább a jogalkotó tevékenységben öltenek testet.[132] Mindez szükséges lehet, mégis veszélyes a hatalmi ágak közötti egyensúlyeltolódás miatt. A különleges jogrend és az alatta elhelyezkedő szinteken bevezethető szabályozás arra hivatott, hogy az ország fennhatósága alatt élő polgárok életét lényegesen befolyásoló negatív tényezők minél hamarabb megszüntethetők legyenek a normál jogrendi kormányzásra való visszatérés érdekében.

A magyar különleges jogrendi szabályozás az elmúlt évtizedek eseményeiből okulva jelentős változásokon ment keresztül. A gazdasági világválság, a tömeges bevándorlás, a Covid 19 járvány, a „kiújult” orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása mind olyan események voltak, melyek számos ország tekintetében próbára tették a válságkezelési rendszerek működőképességét.

Az Alaptörvény a kilencedik módosítása előtt különös részletességgel határozta meg a lehetséges különleges jogrendi helyzeteket. Általános igazság, hogy a részletes szabályozás rugalmatlansága miatt nehezítheti annak hatékonyságát.[133] Ez a felismerés vezetett el a hat különleges jogrendi esetkör háromra csökkentéséhez. Az újtípusú fenyegetések megfelelő kezelése is mind a rugalmas és hatékony szabályozás mellett szólnak. A kilencedik módosítás alapozta meg, hogy a védelmi és biztonsági szabályozási reform révén, a Kormány kezébe helyeződjön a kivételes jogalkotói hatáskör. Ennek legszembetűnőbb eredménye a kormányrendeletek számának emelkedése.[134]

A magyar jogrendszer válságkezelése tekintetében a legfelső szinten az Alaptörvényben nevesített három különleges jogrend áll, alatta a védelmi-biztonsági és katasztrófavédelmi tárgykörök, végül az „ágazati” válsághelyzeti típusok. A szintek közötti hierarchikus különbségtétel alapja a válsághelyzetek súlyosságban, a különleges jogrendhez való közelségükben gyökerezik. Alulról szemlélve a helyzetek súlyosságával arányosan a normál jogrendben elfogadható korlátozások egyre általánosabbá válnak.

A súlyosabb, több ágazatot érintő válságok, a hosszan tartó fenyegetések folyamatos irányítást, erőforrásokat, stratégiai döntéshozatalt és komplex együttműködést igényelnek. Ezek már előhívhatják speciális törvények és rendeletek alkalmazását, amelyek biztosítják az állami szervek fokozottabb koordinációját, a szükséges mozgásteret (normál jogrendi keretek között). Itt is szerepet kapnak az ágazati szabályozások, de a problémák kiterjedtségére, elhúzódására, társadalmi hatására tekintettel komolyabb korlátozások is eszközölhetők, és a különleges jogrendi szabályozás előkészítése is lehetséges. Az állami, ágazati és helyi szervek közötti koordinációt a Kormány irányítja, szükség esetén a honvédség, a rendvédelmi szervek, ill. a nemzetközi szövetségi rendszerek (EU, NATO) bevonásával. Enyhébb, lokális, rövid ideig tartó, ágazatokhoz fűződő problémák esetén, ahol az intézkedések célzottak és gyorsan végrehajthatók, a társadalom működésének fenntartására a normál jogrend keretein belül általános, ágazati szabályokban meghatározott eszközökkel lehetőség van a válsághelyzetek kezelésére. Különösebb beavatkozásra, komolyabb alapjogkorlátozásra ekkor még nincs szükség.

A dolgozat elején szereplő piramis ábrát alapul véve az összehangolt védelmi tevékenység és az EU/NATO válságkezelésben közreműködés szabályozási rendszere átfogóbb és rugalmasabb, így elkülönítendő a honvédelmi válsághelyzet és a kiterjedt káreseménytől. Ennek oka, hogy az összehangolt védelmi tevékenység egyszerre több területet érint és a Kormány irányításával több szervezet koordinálását biztosítja. A honvédelmi válsághelyzet és a kiterjedt káresemény szűkebb, célzottabb esetköröket fednek le és jogi keretük is specifikusabb. Honvédelmi válsághelyzet katonai fenyegetések esetén, a Honvédség és a honvédelmi szervezetek bevonásával alkalmazható. A kiterjedt káresemény esetében az élet és vagyonbiztonság megóvása érdekében a védelmi és biztonsági esemény a katasztrófa védelem irányításával és az érintett szervezetek közreműködésével zajlik, amíg a védelmi és biztonsági igazgatás központi szerve meg nem kezdi koordinációs tevékenységét. Az ágazati szabályok pedig egy-egy szektor problémáit célozzák meg, így elég lehet az egyes ágazatok veszélyelhárítási szabályait követni. Súlyosbodás esetén kerülhet felsőbb szintekre a probléma kezelése. Az ágazati szabályok tekintetében megfigyelhető, hogy javarészt Uniós irányelvek implementálása során kerültek a magyar jogrendszerbe. Ennek oka, hogy az ágazati válságok, veszélyek nem korlátozódnak egy ország határain belülre. Az EU válságkezelési irányelvei útján előírja a tagállamok közötti együttműködést, a szolidaritási mechanizmusok révén a biztonsági készletek és erőforrások közös használatát.

A kvázi különleges jogrendi szabályozás keretein belül a Kormánynak jelentős szerepe van, amit a jogállamiság megőrzése érdekében ellensúlyozni kell. Az egyik ilyen garancia az alkotmányos kontroll, az Alkotmánybíróság, melynek működését különleges jogrend ideje alatt sem lehet korlátozni. Végső soron az Alkotmánybíróság vizsgálja az intézkedések alkotmányosságát, a jogkorlátozás szükségességét és arányosságát. Ezen felül az EU Bizottsága ellenőrzi a tagállami szabályozások és intézkedések megfelelőségét. Eltérések észlelése esetén kötelezettségszegési eljárást is kezdeményezhet, ami további biztosíték a hatalom kibillenése ellen. Harmadrészt a Kormány a válságkezelő intézkedések bevezetésével egyidejűleg köteles a lakosságot és az Országgyűlést tájékoztatni, ez a transzparencia biztosítéka is. Az Országgyűlés is ellensúlyt képezhet a Kormánnyal szemben. Az ágazati szabályozások uniós irányelvi alapjai előírják a tagállamok közötti koordinációt és együttműködést, mely hozzájárul a szabályok következetes alkalmazásához és ellenőrzéséhez is. A szabályozás rugalmassága lehetőséget biztosít a gyors kormányzati reakciókra, a jogállami intézmények pedig a megfelelő egyensúly fenntartására.

A különleges helyzetekre való hivatkozással történő jogkorlátozások indokoltsága bizonyos esetekben kérdésessé válhat, azonban sok esetben nehéz a megfelelő szintű intézkedés megválasztása. A hatékonyság érdekében létrehozott általánosabb szabályok mindig magukban hordozzák a válsághelyzetek visszaélésszerű alkalmazásának veszélyét.[135] Ezért szükséges megteremteni a megfelelő jogi keretet.[136]

A politikában és a közéletben hevesebb reakciókat, kiemeltebb figyelmet a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet bevezetésétől kezdődően kapott a kvázi különleges jogrend, ellenben fontos hangsúlyozni, hogy a kvázi különleges jogrend a magyar jogrendszerben nem 2015-től kezdődően jelent meg először. Különleges jogrend nélküli válságkezelési lehetőségekkel már előtte is találkozhattunk: Kőolaj- és kőolajtermék-ellátási, földgázellátási és egészségügyi válsághelyzet, valamint nukleáris veszélyhelyzet bekövetkezésekor a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek katasztrófavédelmi feladatokba való bevonása ekkor már biztosított volt.[137]

Felmerülhet a kérdés, hogy az egyes kvázi különleges jogrendi esetek kihirdethetőek-e egymással párhuzamosan, működhet-e kettő vagy több válságkezelési mechanizmus egymás mellett. Életszerű lehet, hogy egy már bekövetkezett válsághelyzet kezelésével egyidőben egy vagy több másik is kialakul. Ezek kihatással is lehetnek egymásra, ilyenkor azonban már nem ágazati szinten, hanem a Vbö. szabályozási rendszerét kell alkalmazni. Míg nincsenek kihatással egymásra a párhuzamosan jelen levő helyzetek, addig mindegyikre a maga szabályozási mechanizmusa lesz iránydó. Más kérdés, hogy az egyes kvázi különleges jogrendek bevezetése esetén milyen jellegű koordinációs nehézségekkel kell majd szembe néznie a válságkezelésben részt vevő ágazati és állami apparátusnak. Minél több szerv érintett egy válsághelyzet kezelésében, annál nagyobb hangsúlyt kap az intézkedések összehangolása. Adott esetben kormányrendelet útján ideiglenes hatásköri szabályok is megállapíthatók, azonban az esetleges hatásköri összeütközés ilyen ad hoc jellegű kezelése következetlenségekhez vezethet.

Ahogyan már többször említésre került a szabályozás tekintetében probléma a szabályozás túlrészletezettsége a nehéz áttekinthetősége. A legfőbb fejlesztési irány a szabályozási keret egységesebbé és átláthatóbbá tétele, a koherencia megteremtése kellene legyen. A különböző ágazati szabályok, például a katasztrófavédelem, az egészségügy vagy a honvédelem és az összehangolt védelmi tevékenység közötti kapcsolódási pontokat tisztázni szükséges, hogy a párhuzamos szabályozások ne vezessenek ellentmondásokhoz vagy a hatékonyság csökkenéséhez. A Vbö. tulajdonképpen jelzi a jogalkotó egységesítési szándékát, azonban az alsóbb szinteken elhelyezkedő ágazati szabályok tekintetében is nagyon fontos lenne azok tisztázása, egyszerűsítése.

A jogi eszközök nem tudják lekövetni a világ változásait. Számos olyan esemény következett be az elmúlt időszakban, melyek alkalmazkodásra kényszerítették szabályainkat. Folyamatosan változó világunkban tehát a múlt tapasztalatai alapján olyan szabályok megalkotására van szükség, amelyek rövid és hosszú távon is kielégítő eredményeket mutatnak. A különböző módosítások során ügyelni kell az előre nem látható problémák felmerülésének kockázatára, hogy a jelenünkben megalkotott törvények a jövő nemzedékek számára is megfelelő legyen. A jogalkotó felől a felismerés és az első lépések már megtörténtek egy egységesebb, átláthatóbb szabályozás felé.

Bibliográfia

Farkas Ádám: A védelem és biztonság-szavatolás szabályozásának alapkérdései Magyarországon. Budapest, Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság, 2022.

Fazekas Marianna – F. Rozsnyai Krisztina: Válság és közigazgatás, in Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti Értekezések – Válság és jog. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2023.

Gellérné Lukács Éva – Mészáros Árpád: A menekültek és menedékesek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének lényegi elemei Magyarországon – az ukrán válság fényében, Munkajog, 9. évf., 2022/2.

Homicskó Árpád Olivér: Betegjogok, különösen az egészségügyi ellátáshoz való jog érvényesülése járványhelyzet idején, Glossa Iuridica, VIII. évf., Vírus és Etika – Különszám, 2021.

Jakab András – Till Szabolcs: A különleges jogrend, in Trócsányi László – Schanda Balázs – Csink Lóránt (szerk.): Bevezetés az Alkotmányjogba, Budapest, HVG-ORAC, 2020.

Kádár Pál – Hoffman István: A különleges jogrend és a válságkezelés közigazgatási jogi kihívásai: a „kvázi különleges jogrendek” helye és szerepe a magyar közigazgatásban, Közjogi Szemle, XIV. évf., 2021/3.

Kádár Pál: A védelmi-biztonsági szabályozás reformjának egyes kérdései az Alaptörvényen túl, Védelmi-Biztonsági Szabályozási és Kormányzástani Műhelytanulmányok, 2021/11.

Kappel Gergely – Simon Soma: A Covid–19-cel kapcsolatos járványügyi eljárások egyes jogi kérdései – különös tekintettel a Házi Karantén Rendszerre, Közjogi Szemle, XIV. évf., 2021/1.

Mészáros Gábor: A „militáns demokrácia” esete a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel. Állam- és Jogtudomány, LX. évf., 2019/4.

Móré Sándor – Szilvásy György Péter: A különleges jogrend, valamint a biztonság- és védelempolitika megújult stratégiai és normatív keretei Magyarországon, Jog–Állam–Politika, XVI. évf., 2024/2.

Sándor Móré – György Péter Szilvásy: The special legal order and the renewed strategies and normative framework of security and defence policies in Hungary, AARMS, 23. Volume, Number 3. (2024)

Ungvári Álmos: A különleges jogrendi szabályozás átalakítása, Alkotmánybírósági Szemle, 2022/1.

Hivatkozások

  1. A tanulmány a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának támogatásával, „A különleges és kvázi különleges jogrendi szabályozás Magyarországon” című kutatási projekt keretében készült. ↑
  2. A különleges jogrend normatív kereteit lásd például: Móré Sándor – Szilvásy György Péter: A különleges jogrend, valamint a biztonság- és védelempolitika megújult stratégiai és normatív keretei Magyarországon. Jog–Állam–Politika, 2024/2, 15–47; Sándor Móré – György Péter Szilvásy: The special legal order and the renewed strategies and normative framework of security and defence policies in Hungary, AARMS, 23. Volume, 3. Number (2024), 5–19. ↑
  3. Kádár Pál – Hoffman István: A különleges jogrend és a válságkezelés közigazgatási jogi kihívásai: a „kvázi különleges jogrendek” helye és szerepe a magyar közigazgatásban, Közjogi Szemle, XIV. évf., 2021/3, 1. ↑
  4. Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 1–2. ↑
  5. Fazekas Marianna – F. Rozsnyai Krisztina: Válság és közigazgatás, in Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti Értekezések – Válság és jog. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2023, 41. ↑
  6. Ha a Vbö.-ben szereplő összehangolt védelmi tevékenységet és az EU/NATO válságkezelésben való közreműködést egy kategóriának tekintjük, tizenegy válságkezelési típust különböztethetünk meg. ↑
  7. Kádár Pál: A védelmi-biztonsági szabályozás reformjának egyes kérdései az Alaptörvényen túl. Védelmi-Biztonsági Szabályozási és Kormányzástani Műhelytanulmányok, 2021/11, 6–7. ↑
  8. Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 43. ↑
  9. 2021. évi CXL. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről 107. § (1) bek. ↑
  10. Hvt. 107. § (4) bek. Bevezethető további intézkedések pl.: a honvédelem készültségének fokozása, túlmunka végzése. ↑
  11. Kat. 3. § 11. pont. ↑
  12. Kat. 43. § (1)–(2) bek. ↑
  13. Sarkalatos rendelkezéseket tartalmazó törvények: Vbö., Hvt., Kat., Atv., Mjtv., MNBtv. ↑
  14. Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 46. ↑
  15. Vbö. 74. §. ↑
  16. Vbö. 76. § (1), (4)–(5) bek. ↑
  17. Ungvári Álmos: A különleges jogrendi szabályozás átalakítása, Alkotmánybírósági Szemle, 2022/1, 30. ↑
  18. T/16221. számú törvényjavaslat a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról, Részletes indokolás 74–76. §. ↑
  19. Vbö. 77. § (1)–(3) bek. ↑
  20. Vbö. 77. § (7) bek. ↑
  21. Vbö. 78. § (4) bek. ↑
  22. Vbö. 78. § (2) bek. ↑
  23. Ungvári Álmos: A különleges jogrendi szabályozás átalakítása. Alkotmánybírósági Szemle, 2022/1, 30. ↑
  24. Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”. 6. ↑
  25. 2021. évi CXL. törvény indokolás a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvényhez 107. §. ↑
  26. Hvt. 107. § (1)–(2) bek. ↑
  27. Hvt. 107. § (4) bek. ↑
  28. Hvt. 107. § (3) bek. ↑
  29. T/3499. számú törvényjavaslat a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról, 72. https://www.parlament.hu/irom39/03499/03499.pdf (Letöltés: 2025. november 3.) ↑
  30. Kat. 1. §. ↑
  31. Kat. 2. § (1) bek. ↑
  32. Kat. 3. § 11. pont. ↑
  33. Kat. 5. §. ↑
  34. Kat. 8. §. ↑
  35. Kat. 43. §. ↑
  36. Az energiahordozók tárolásáról. https://www.husa.hu/biztonsagi-keszletek/ (Letöltés: 2025. november 3.) ↑
  37. Bemutatkozás. https://www.husa.hu/bevezeto/ (Letöltés: 2025. november 3.) ↑
  38. Az Európai Parlament és a Tanács 2006. július 24-i 2006/67/EK irányelve a tagállamok minimális kőolaj- és/vagy kőolajtermék-készletezési kötelezettségéről 1. cikk (1) bek. ↑
  39. Más tagállam hasonló szervezete is tárolhat készleteket Magyarországon területén. ↑
  40. Kt. 8. §. ↑
  41. Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 2. ↑
  42. Kt. 1. § 5. pont. ↑
  43. Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 2. ↑
  44. Uo. ↑
  45. Az Európai Parlament és a Tanács 2017. október 25-i 2017/1938 rendelete a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről és a 994/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről, 1. cikk. ↑
  46. 2017/1938 rendelet 4. cikk. ↑
  47. 2017/1938 rendelet 6. cikk. ↑
  48. 2017/1938 rendelet 11. cikk (1) bek. ↑
  49. Get. 3. § 24a. pont. ↑
  50. Get. 97. § (1)–(2) bek. ↑
  51. 2006. évi XXVI. törvény a földgáz biztonsági készletezéséről 3. § (1) bek. ↑
  52. Fbkt. 3. § (4)–(5); 3/A. §. ↑
  53. Get. 96. § (1)–(2c) bek. ↑
  54. https://www.mekh.hu/foldgaz (Letöltés: 2025. november 4.) ↑
  55. Get. 27/A. § (4) bek. ↑
  56. Get. 98/A. § (1)–(2) bek. ↑
  57. Get. 98/A. § (10) bek. ↑
  58. Get. 98/D. §. ↑
  59. Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/941 rendelete a villamosenergia-ágazati kockázatokra való felkészülésről és a 2005/89/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (2) bek. ↑
  60. 2019/941 rendelet (3) bek. ↑
  61. 2019/941 rendelet 2. cikk 9. pont. ↑
  62. 2019/941 rendelet 3. cikk. (1) bek. ↑
  63. 2019/941 rendelet 14. cikk (1)–(2) bek. ↑
  64. Vet. 138. § (1)–(2) bek. ↑
  65. 280/2016. (IX. 21.) Kormány rendelet a villamosenergia-rendszer jelentős zavara és a villamosenergia-ellátási válsághelyzet esetén szükséges intézkedésekről 17. §. ↑
  66. Ennél hosszabb zavar esetén a Rendkívüli Kikapcsolási Rendszer szabályai lépnek érvénybe [280/2016. (IX. 21.) Korm. rendelet 17. § (3) bek.]. ↑
  67. 280/2016. (IX. 21.) Korm. rendelet 18. § (3) bek. ↑
  68. A válsághelyzeti szintet megelőzően beszélhetünk még a válsághelyzet veszélyéről, melyet két fokozatban állapíthatunk meg: az I. és II. fokozatban a rendszerirányító tájékoztatja a MEKH elnökét és a minisztert, a II. fokozat esetén előkészíti az Rendkívüli Kikapcsolási Rendszer alkalmazását, ami alapján csökkenthető a felhasználói termelés, valamint meghatározhatók a szükséges kikapcsolási szintek [280/2016. (IX. 21.) Korm. rendelet 19–20. §]. ↑
  69. Vet. 139. § (1) bek. ↑
  70. Kádár – Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 3. ↑
  71. Homicskó Árpád Olivér: Betegjogok, különösen az egészségügyi ellátáshoz való jog érvényesülése járványhelyzet idején. Glossa Iuridica, VIII. évf., Vírus és Etika – Különszám, 2021, 97. ↑
  72. 2009. évi XCI. törvény az Egészségügyi Világszervezet Rendszabályainak kihirdetéséről 2. cikk. ↑
  73. Uo. 4. és 6. cikk. 1. pont. ↑
  74. Uo. 44. cikk. ↑
  75. Eütv. 228. § (1)–(2) bek. ↑
  76. Eütv. 228. § (2a)–(2c) bek. ↑
  77. Kappel Gergely – Simon Soma: A Covid–19-cel kapcsolatos járványügyi eljárások egyes jogi kérdései – különös tekintettel a Házi Karantén Rendszerre, Közjogi Szemle, XIV. évf., 2021/1, 59–62. ↑
  78. Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 50. ↑
  79. Kappel–Simon: A Covid–19-cel kapcsolatos, 59–62. ↑
  80. Az Európai Parlament és a Tanács 2024. május 14-i 2024/1359 rendelete a migrációs és menekültügyi válsághelyzetek és vis maior helyzetek kezeléséről és az (EU) 2021/1147 rendelet módosításáról (5) bek. ↑
  81. 2024/1359 rendelet (7) bek. ↑
  82. Pl. a határon folytatott eljárásra vonatkozó határidőktől. ↑
  83. A Tanács elfogadta az EU migrációs és menekültügyi paktumát. https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2024/05/14/the-council-adopts-the-eu-s-pact-on-migration-and-asylum/ (Letöltés: 2025. november 5.) ↑
  84. Gellérné Lukács Éva – Mészáros Árpád: A menekültek és menedékesek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének lényegi elemei Magyarországon – az ukrán válság fényében, Munkajog, 9. évf., 2022/2, 1. ↑
  85. Mjtv. 80/A. §. ↑
  86. Mjtv. 80/F. §. ↑
  87. Mjtv. 80/B. § (1)–(3) bek. ↑
  88. Mjtv. 80/C. § (1) bek. ↑
  89. Mjtv. 80/D. § (1) bek. ↑
  90. Mjtv. 80/G. §. ↑
  91. Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 5. ↑
  92. Nem fegyveres támadás, nem cél az államhatalom erőszakos megdöntése, az erőszakos magatartás eshetőleges. ↑
  93. Mészáros Gábor: A „militáns demokrácia” esete a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel, Állam és Jogtudomány, 2019/4, 53. ↑
  94. Kádár–Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 5. ↑
  95. Atv. preambulum. ↑
  96. Európai uniós jogszabályok. https://www.haea.hu/web/v3/OAHPortal.nsf/web?openagent&menu=04&submenu=4_10 (Letöltés: 2025. december 14.) ↑
  97. Bemutatkozás. https://www.haea.hu/web/v3/oahportal.nsf/web?openagent&menu=01&submenu=1_0 (Letöltés: 2025. november 5.) ↑
  98. Atv. 2. § 21. pont. ↑
  99. „[…] olyan esemény, amely a biztonságot kedvezőtlenül befolyásolhatja, és az emberek nem tervezett sugárterhelését, valamint a környezetbe radioaktív anyagok nem tervezett kibocsátását eredményei vagy eredményezheti.” (Atv. 2. § 20. pont). ↑
  100. Atv. 42. § (1) bek. ↑
  101. Atv. 42. § (2) bek. ↑
  102. Atv. 43. §. ↑
  103. Atv. 45. § (1) bek. ↑
  104. Atv. 45. §. ↑
  105. Atv. 46. §. ↑
  106. Atv. 47. §. ↑
  107. Kádár – Hoffman: A „kvázi különleges jogrendek”, 5–6. ↑
  108. Kálmán János: A pénzügyi stabilitás fogalma, Miskolci Jogi Szemle, 2021/3, 272–273. ↑
  109. MNBtv. 3. § (1) bek. ↑
  110. MNBtv. 4. § (1) bek. ↑
  111. MNBtv. 1. § (2) bek. ↑
  112. MNBtv. 2. §. ↑
  113. MNBtv. 4. § (7) bek. ↑
  114. MNBtv. 32. §. ↑
  115. MNBtv. 34. §. ↑
  116. MNBtv. 36–37. §. ↑
  117. MNBtv. 38. §. ↑
  118. Magyarország Alaptörvénye 36. cikk (4)–(6) bek. ↑
  119. Éltv. preambulum. ↑
  120. Éltv. Melléklet, 54. pont. ↑
  121. Éltv. 24. § d) pont. ↑
  122. Éltv. 76. § (1) bek. a) pont. ↑
  123. Éltv. 27. § (1) bek. ↑
  124. Éltv. 71. § (1) bek. ↑
  125. Éltv. 42. § (4) bek. ↑
  126. Éltv. 28. § c), m) pont. ↑
  127. Éltv. 38/E. § (2) bek. h) pont. ↑
  128. Éltv. 29. § l) pont. ↑
  129. Éltv. 53. § (3) bek. ↑
  130. Éltv. 42. § (4) bek. ↑
  131. Éltv. 52. § (4) bek. ↑
  132. Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 48. ↑
  133. Jakab András – Till Szabolcs: A különleges jogrend, in Trócsányi László – Schanda Balázs – Csink Lóránt (szerk.): Bevezetés az Alkotmányjogba, Budapest, HVG-ORAC, 2020, 437–438. ↑
  134. Fazekas – F. Rozsnyai: Válság és közigazgatás, 48. ↑
  135. Mészáros Gábor: A „militáns demokrácia” esete a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel, Állam- és Jogtudomány, LX. évf., 2019/4, 47. ↑
  136. Uo. 48. ↑
  137. Farkas Ádám: A védelem és biztonság-szavatolás szabályozásának alapkérdései Magyarországon, Budapest, Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság, 2022, 192–193. ↑

 

Beküldve:

Romhányi Orsolya: Megfestett életút Delftben

Mindenekelőtt szükségesnek tartom kifejteni, milyen körülmények engedték a 17. századi Európában, hogy egy polgári származású egyénből elismert festőművész legyen. Vermeer életútja nem volt egyedi, tehát tevékenysége idején a Németalföld gazdaságilag erős, ami lehetővé tette volna a társadalmi mobilizációt. Erre a legjobb példa Rembrandt Harmenszoon van Rijn, aki egy egyszerű pék gyermeke volt, azonban zsenialitását hamar felfedezték, és hirtelen nagy vagyonra tett szert. A mai napig is a holland „aranykor” az ő nevével van fémjelezve, amely a mai holland állam születésével kapcsolható össze.

Az első mérföldkő a fiatal Köztársaság létrejöttében, ami mind társadalmi, mind politikai vonatkozásban meghatározó, az 1579-ben aláírt Utrechti Unió. Ez volt az első politikai megállapodás, amelynek pontjai szerint nem katonai úton léptek fel a regnáló spanyolokkal szemben. Társadalmi vonatkozásban Észak és Dél ketté válását eredményezte, ami különböző népkaraktert implikált.[1] A vallási nézeteik is különváltak, míg Északon inkább protestáns többség lakott, addig Délen inkább a katolikus nézetet osztották.[2] A vallási helyzet átalakulása nemcsak vallási identitást adott a holland közösség számára, hanem jelentős társadalmi és kulturális hatásokkal is járt. 1651-ben államvallása vált a protestantizmus.

A katolikus egyháztól eltérően, a református felekezet már nem patronálta a művészeket,[3] mivel a kálvinista egyház falait már nem kellett díszíteni, egyszerűség és letisztultság jellemezte azokat. A templom falairól az otthonokba helyeződött át az artisztika.[4] Ez lett a 17. századi Hollandia színvonalas kultúrájának egyik előfeltétele: nem volt már fényűző katolikus egyház, nem kellett díszíteni a templomokat és hatalmas összegeket fordítani a katolikus templomépítészetre. A holland festészetben a szekuláris témák kerültek előtérbe: a tájképek, csendéletek és portrék. E műfajok fejlődése a mindennapi élet ábrázolására koncentrált; a vallásos megrendelések csökkenésével szent képekre már nem volt igény, ezért a művészek új, társadalmi és szellemi diskurzust teremtettek.

A spanyol uralom alól való függetlenedésük után új, erős államformát – azaz Köztársaságot – kellett kialakítani, mivel 1648-ig nem volt nemzetközileg elismerve Hollandia. Így a polgárosodott, szabadságra vágyó németalföldi társadalom sokkal jobban ragaszkodott az újonnan kialakuló katolikusnál kötetlenebb református felekezethez.

Az egyesült tartományokat, azaz Hollandiát, hét provinciának – Holland, Zeeland, Utrecht, Gelderland, Friesland, Overijssel, Groningen – laza szövetsége alkotja, melynek politikai alapját már említett Utrechti Unió fektette le, ami megteremtette a fiatal állam területi alapjait, valamint törvényeit is.[5] Az új egység Holland tartomány után kapta a nevét, mert ez volt gazdaságilag és politikailag a legerősebb. Holland tartományba tartozott Hága is, ahol a Generalitét felállították, majd ott üléseztek.[6] A Staten General, azaz össz-tartományi gyűlés fűzte össze a tartományokat, minden tartománynak egyenértékű szavazata volt, azonban egyiknek sem volt jogosítványa a gazdasági élet irányításához. Így egyszerre centralizáció és decentralizáció is jellemezte Hollandiát. Ugyanis a szuverenitásuk a tartományok kezében összpontosult, önálló egyetem, saját művészeti irányzat, tehát nincs egy egységes séma arra vonatkozóan, hogy milyen is pontosan a holland barokk, a stílust és a technikát a festőiskolában tanultak alapján sajátították el. Azonban összességében elmondható, hogy a holland festészet távol marad a politikai tartalmaktól, üzenetektől, a holland művészet a népé, a természeté.[7] Vermeer és a legtöbb holland zsánerfestő nem fest hitbéli kérdéseket,[8] e téren a realisták előfutárjai.[9] Ettől a stílustól volt kirívó a holland képzőművészet, a katolikus barokk festészetben nem tudta volna felülmúlni az évezredes francia kultúrát, ebből a szempontból nem is illik bele a barokk kultúrába.[10]

Maga az állam viszont centralizált, a helytartó tölti be az uralkodói szerepet, a törvénykezés, illetve az igazgatás az össz-tartományi gyűléssel összhangban történik. Ez a rendszer a középkori városok kiváltságaira épül, amit a céhrendszer tart egyben, azonban a kereskedelemben lévő szereplők kapitalista gazdaságpolitikai elve is egyre hangsúlyosabbá válik a kereskedelemben. Az előbbinek a gyakorlati oka, hogy nincs egy kiválasztott tartomány, ahol lenne központ, főváros, azaz nincs centruma Hollandiának.[11] Modern értelemben kialakul a köztársaság, ami még mindig számos középkori alappal rendelkezett a 17. században.[12]

Miután részletesen feltártuk a Holland Köztársaság létrejöttét mind vallási, mind politika szemszögből, világossá válik, miként nyer különös jelentőséget, sőt kivételes hangsúlyt a polgári réteg szerepe, amely nem csupán a társadalom gazdasági éltető erejét jelképezi, hanem a köztársaság mozgatórugója is lesz. Továbbá a korabeli viszonyok is kedvezőek voltak a megerősödő polgárság számára, mivel a nyolcvanéves háború után a nemesek elszegényedtek, elvesztették politikai és gazdasági befolyásukat. A polgári réteg a legfejlődőképesebb, mivel a városi környeztet adta gazdasági lehetőségek – infrastruktúra, kereskedelmi kapcsolatok, művészeti és tudományos központok – lehetővé tették, hogy a polgárok mentesülhessenek bizonyos politikai, gazdasági terhek alól, amelyek Európában továbbra is jelen voltak.[13]

Johannes Vermeer is a polgári közeghez tartozott. Életéről viszonylag csekély forrásanyag áll rendelkezésre, azonban családtagjai tevékenységeiről, életútjukról több minden feltárható, ez segít értelmezni Vermeer életrajzi adatok hiányossága által okozott bizonytalanságokat. Ezeket az ismert adatokat szeretném megszólaltatni a híres városábrázolásán.

Johannes Vermeer van Delft: Delft látképe
1. kép: Johannes Vermeer van Delft: Delft látképe.[14]
Ha ránézünk a Delft látképe című festményre, akkor láthatjuk a Vermeer saját védjegyeként is ismeretes kék és sárga szín kombinációját, melyekkel a hideg-meleg kontrasztot kívánta bemutatni. Többi képéhez viszonyítva ezt nagyobb vászonra festette meg, 98,5 cm magas és 117,5 cm széles.[15] Világosbarna alapra festett, azaz a világos részeket kiemelte, és a sötéteket intenzívebbé tette. Ez egy rétegező festészeti stílusra jellemző, ami a fényárnyék finom játékára épül. Maga a festék típusa is erre utal, mivel fedőfesték. Az eddigi kutatások szerint nem maradt fent a mester egyetlen vázlata sem, ez arra enged következtetni, hogy egymásra kente a rétegeket, ily módon építkezve a vásznon. Ez egy modern művészeti gondolkodásmódot tükröz, és az akkori alkotásoknak a legmagasabb szintje, hogy „csak” az elméjében létezik a kép és annak változatai, a csoda csak a textilen mutatkozik meg a kívülállóknak.

Delft látképe egy szokványos festménynek látszik, azonban nagyon sok apró érdekes részletet lehet megfigyelni rajta. Ez tipikus vermeeri bújtatás. Távolabbról szemlélve az alkotást egy szép, harmonikus, intim, valóban gyönyörű festményt látunk, tele kreatív, modern újításokkal, amit jobban megnézve rengeteg apró részletben figyelhetünk meg. A házak tetején egyfajta érdes textúrát lehet felfedezni, mivel a realisztikus hatás érdekében homokot kevert a festékbe, és úgy kente fel a vászonra.[16]

Felfedezhetők még ezek mellett tűhegynyi fehér pontok. A kis fehér pontok miatt gondolták azt, hogy használhatta a camera obscurát,[17] mivel ezeket szabad szemmel nem láthatta. A fehér kis pöttyök a reflex színek törvényének felelnek meg, tehát már akkor megérezte milyen optikai korrekciók szükségesek a nagyobb összhang eléréséhez.[18] Vermeer különösen jól látta a különböző színeket, és ezeket jól tudta alkalmazni. Bizonyos tanulmányok úgy vélik, hogy camera obscura segítségével alkotott, azonban e tanulmánynak nem célja ezt megállapítani. Azt azonban megjegyezhetjük, hogy ha tényleg használta és látta a rövidüléseket, akkor is vászonra kellett vinnie, ami szintén profizmusra vall, valamint, ha valóban használta a camera obscurát, akkor igazából kijelenthetjük, hogy élt a modern eszközökkel, vagyis rugalmas volt az eszközhasználatban, ami szintén csak a mester kvalitásait bizonyítja.

A kép értelmezését kifejtve négy részre oszthatjuk a festményt: téma, előtér, középtér és háttér. A témamegjelölést a címben értelmezhetjük. Delft látképe, egyes nézetek szerint „épület festészet”, azonban nem az egész várost és annak épületeit festi meg, csak annak egy részét, ezért az egy városábrázolás.[19] Hangulatában realista, azonban bizonyos szempontból idealista festmény, mivel valójában nem így nézett ki az utca, de valós, létező házakat, templomokat festett meg, mint például a rotterdami kapu és az Újtemplom (Niuwa Kerk).

Vermeer: Delft látképe részlete. Az Újtemplom
2. kép. Képkivágás: Újtemplom

 

Az Újtemplom szorosan kapcsolódik a festő életéhez és szülővárosához. Itt temették el Orániai Vilmost (1559–1584 között Oránia hercege), a spanyolok elleni szabadságharc hősét, akit II. Fülöp megöletett – síremléke pedig a holland nemzeti identitás egyik szimbólumává vált, amely Vermeer korában is a függetlenedett Hollandia büszkeségét fejezte ki. Samuel Pepys 1660-as delfti látogatásakor naplójában is megemlékezett erről az emlékműről.[20] Ugyanebben a templomban keresztelték meg Johannes Vermeert 1632. október 31-én református szertartás szerint, ahol a Johannes nevet kapta. Édesapja, aki korábban „Van der Meer”[21] néven szerepelt, 1625-től már a Vermeer nevet használta – ezt az Újtemplom jegyzőkönyve is rögzíti, amikor az apja Delftben fogadót nyitott.

Az élete további szakaszát is végigkísérve Vermeer e templom közeli pápista negyedben (Papenhoek)[22] lévő Oude Laugendijk-i házba költözött be 1660-as években feleségével és anyósával.[23] 1653 áprilisban[24] házasodott össze a nála négy évvel idősebb, katolikus Catharina Bolnessal, aki anyai ágon tekintélyes goudai család sarja volt. Eleinte Catharina anyja, Maria Thins ellenezte a házasságot és csak később Vermeer barátja, Leonaert Bramer[25] közbenjárásával sikerült elérni, hogy engedélyezze a fiatalok egybekelését. Valószínűleg a vallási ellentét volt az ok, ami miatt nem adta egyből áldását. Nincs tényleges adat, hogy Vermeer áttért volna a katolikus hitre, azonban az ifjú pár hirtelen átköltözését (és velük együtt az anyósnak is) a város a katolikus negyedébe, kényszerűnek tekinthetjük, azonban ez vallási toleranciára is enged következtetni.[26] A 17. századi Hollandiában szokatlannak számított, ha valamelyik fél rokona odaköltözik, mivel általánosságban a nukleáris családmodell volt a jellemző együttélési forma.[27] Valószínűleg financiális okok miatt maradt velük anyósa, ami azért fontos, mert ez a döntés biztosította Vermeer számára, hogy hódolhasson szenvedélyének. Maria Thins hatalmas vagyonnal rendelkezett, miután elvált férjétől, a téglagyár-tulajdonos Reynier Bolnestól, valamint 1661-ben meghalt nővérétől is nagy vagyont örökölt.[28]

A 17. századi Köztársaságban a legjellemzőbb az egyenlő partnerség[29] a házasságban, ami annak volt köszönhető, hogy a kereskedő férfiak elfoglaltsága miatt, a nők látták el és tartották el az „otthon maradt” családtagokat. A nők „csendben uralkodtak” otthonjaikban. Ez abban is megnyilvánult, hogy ha egy nő megözvegyült, akkor mint férfival egyenlő fél, ő maga örökölhette a férje után maradt vagyont. Ezzel szemben például Franciaországban az első szülött fiú örökölt mindent.

A 16. századtól[30] a nőknek lehetőségük volt a válásra, sőt a gyermeket az anyához ítélték és a férjnek tartásdíjat is kellett fizetni gyermekei után, valamint volt asszonyának az ellátását is biztosítania kellett.[31] Vermeer festményein megjelenő nőábrázolások nemcsak a festő számára voltak fontosak, hanem egy korrajzot is adnak a holland társadalom nőképéről. Ez annak is volt köszönhető, hogy női rokonokkal volt körülvéve. A személyes kötődését az ábrázolásain is megjeleníti és ezeket festészeti technikákkal kiemeli a számára fontos objektumokat.

Delft látképén az Újtemplom tornyát láthatjuk hangsúlyosabbnak a két torony közül. A kompozícióban a házak teteje horizontálisan félbe vágja a festményt. A felső részben már csak az eget és a bodros felhőket láthatjuk, a felhők eresztik át a napfényt, ami megvilágítja a házak tetejét. Ha követjük a napfényt, láthatjuk, hogy a templom tornyára irányul a fény. Egy-egy vizuális elem sokat elárulhat a festő életéről, szemléletmódjáról, stílusáról és művészi szándékáról.

Visszatérve az festmény további elemzéséhez, az előterében láthatunk egy kompnak használt hajót, és embereket, akik beszélgetnek. Valószínűleg várják, hogy valaki átvigye őket a túlpartra. A festményen ábrázolt hajók a Schie folyón pihennek.[32] Ez a folyó körül öleli Delft városát, valamint mesterséges csatornákkal vezették be a városba a vizet, mely csatornahálózatnak egy része látható a festményen is.

Vermeer: Delft látképe részlete. Halászhajók.
3. kép. Képkivágás: Halászhajók

 

Habár nem tudjuk pontosan mikor kezdett el alkotni Vermeer, de feltehetőleg 1650-es évektől kezdte el az utókor számára is ismert festmények megalkotását. Az egész Köztársaságban hatalmas művészeti termelés zajlott 1650-ig bezárólag 2-2,5 millió festmény született.[33] Kees Kaldenbach kutatásai szerint 1660-as évekre lehet tenni Delft látképének a megfestését, erre két szempontot is hoz – fontos megjegyezni, hogy az egész festményt több évig festhette, a kérdésfeltevés egy-egy részlet festés kezdetét keresi – az egyik megfigyelés, a fentebb említett Újtemplom tornyában hiányzik a harang, amit ennek az évnek a tavaszán restauráltak, ezáltal Vermeer hitelesen harang nélkül ábrázolta.[34] További datálási támpontot nyújtanak a festményen ábrázolt hajók. A vízi járművek javítás alatt állnak, a bal oldalinak még az árbóca is hiányzik. Kaldenbach észrevételeivel még pontosabban meg tudjuk állítani mikor kezdhette a hajók megfestését. Valószínűleg június 1. előtt, mivel, akkor kezdődik meg törvényesen a halászati szezon.[35]

Az öbölben ábrázolt halászhajóknak több szempontból is jelentőségük van. Összefüggésben állnak a 17. századi holland gazdasági és társadalmi fejlődéssel. A halászhajók valószínűleg heringhalászatra utalnak.[36] Ez kapcsolatban áll a 14. században kezdődött globális lehűléssel, a kis jégkorszaknak nevezett jelenséggel.[37] Az Északi-tenger vize is lehűlt, ami a heringek délebbre húzódását eredményezte. Következményeként a heringhalászat központja a hagyományosan Norvégiához kötődő helyszínekről egyre inkább a holland partvidékre helyeződött át, ami a gazdasági élet mindennapi részévé vált. A hajókat a festmény oldalán láthatjuk, ami a képen már nem kapott központi szerepet, mivel már mindennapos látványnak bizonyult. A heringhalászat főleg Rotterdam környékén vált dominánssá, míg Delft halászai inkább bálnavadászatban voltak érdekeltek, elsősorban Enkhuizen kikötőjénél.[38]

A bálnavadászat[39] és a heringhalászat egyaránt olyan iparágak kialakulását eredményezték, amelyek új technológiai fejlesztéseket igényeltek, mint például a bálnavadászatra alkalmas hajóépítés, valamint a halak konzerválását és sózását végző manufaktúrák megjelenését.[40] Újdonságnak számított, hogy már a halászhajón besózásra kerültek a halak, ily módon tovább tartotta a hús a frissességét.[41] Másik előnye, hogy így nem voltak annyira leterhelve a halfeldolgozó üzemek.[42] A hal volt a legolcsóbb táplálékforrás, mindig volt rá kereslet.[43] A só miatt új piacok váltak szükségessé, a terület fő partnere Portugália lett.[44] A só mindig és minden korban meghatározó volt, az 1700-as években a Nápolyi Királyságban volt rá példa, hogy sóval fizettek a mezőgazdaságban élőknek.[45] Ízesebb, kulinárisabb tartósítási megoldás a sós vajjal való pácolás. 15. században a Flamandok vajfelhasználása még egyedülállónak számított. Főleg kolostorokban volt népszerű a szigorú böjt miatt.[46] A megnövekedett vajfogyasztás technológiai újítást kényszerített ki: a mezőgazdaságban a legeltető állattartást felváltotta a takarmányozó gazdálkodás.[47]

Nem csak a művészetben, hanem a mezőgazdaságban is jelentős változások történtek a 17. században.[48] Ezt a hirtelen demográfiai ugrás eredményezte.[49] Európában elsőként Angliában és Németalföldön jött létre a tőkés árutermelés[50] a mezőgazdaságban, Németalföldön ez a posztó, Angliában a gyapjúipar volt.

A város és a vidék között nagyon szoros kapcsolat állt fent. A vidék látta el a várost élelmiszerrel, egy mezőgazdaságban foglalkoztatott személy három másik ember számára tudott élelmiszert termelni.[51] A holland társadalom élelmiszer ellátása a magas mezőgazdasági fejlettség ellenére, sem volt képes teljesmértékben ellátni élelmiszerrel lakosságát, mindig behozatalra szorult. Egész Európa azonban a holland mintákat vette például, a saját mezőgazdaságának a fejlesztése során.[52] Ettől függetlenül fennmaradt az országnak feudális jellege, mivel sok polgár a számára biztos üzletbe kezdett, azaz a tőkéjét inkább a földbe fektetette.[53] Európában először itt alakult ki a modern urbanizáció.[54] A mezőgazdasági szakosodás és ipari fejlődés következtében egyre több munkáskézre volt szükség a kézművesiparban, ami a középkor óta jellemezte Németalföldet.[55]

A holland társadalom gazdasági kreativitása abban is megnyilvánult, hogy sikeresen kihasználta a természetes erőforrásokat és azokat előnyére fordította. A tenger, ami a holland gazdaság alapját képezte, ugyanakkor számos kihívást is jelentett. Hollandia és Zeeland tartományok jelentős része a tengerszint alatt helyezkedik el. Ennek következményeként a téli hónapokban – novembertől februárig – gyakoriak voltak a belvizek, melyek kezelésére gátak és lecsapoló rendszerek építése vált szükségessé.[56] 1640-re már a legtöbb tó lecsapolásra került, helyüket csatornák váltották fel, ami új területek hasznosítását tette lehetővé. A lecsapolási folyamatot segítették a malmok működtette szivattyús rendszerek, melyek alapvető szerepet játszottak a víz eltávolításában és a területek szárazon tartásában. A szélmalom 17. századra már merev alapon álló, forgó testű torony formájúvá vált, így az eddigi 2–8 lóerőt az újítások 6–14 lóerőre emelték.[57] Ez a technológiai újítás tette lehetővé a földterületek gazdasági célú kihasználását, és hozzájárult a holland mezőgazdaság és ipar fejlődéséhez.

A festmény tehát nemcsak művészeti, hanem gazdaságtörténeti szempontból is értékes forrást jelent, mely tükrözi a 17. századi holland társadalom életmódját, valamint az ipari és mérnöki újítások hatását a gazdasági fejlődésre.

A hajók nemcsak a halászatban, hanem a nemzetközi kereskedelemben is kulcsfontosságú eszközök voltak, mivel a Köztársaság függetlensége és tengeri világhatalmi státusza ezen kereskedelmi hálózaton alapult.[58] Tengeri nagyhatalmi szerepének kialakulását több tényező együttes hatása tette lehetővé, melyek közül az egyik legfontosabb a kereskedelmi útvonalak átrendeződése volt. A Földközi-tenger helyett az Atlanti-óceán térsége vált a kereskedelmi kapcsolatok központjává, mivel az újonnan felfedezett kontinens és azok piacai mellett Európa határain túlra is kiterjedtek a kereskedelmi érdekeltségei.[59]

Magának Vermeernek is közvetlen köze volt a kereskedéshez, gyermekei által. Mint magáról Vermeer életéről adatok hiányában nem sok tényt ismerünk, ám gyerekeiről még kevesebbet tudunk. Annyi bizonyos, hogy 15 gyermeke volt. Pestis miatt sajnos, csak 11 élte meg a felnőttkort, négy gyereke megházasodott, akik nem, matrózok lettek és kereskedtek.[60]

Hollandia közvetítő szerepe miatt a Köztársaságnak érdekében állt, hogy a keleti és nyugati régiók között ne alakuljanak ki alternatív kereskedelmi kapcsolatok, mivel ez veszélyeztette volna vezető tengeri szerepének megőrzését. Ezt elősegítette, hogy a Hanza Szövetség kereskedelmi útvonalai fokozatosan megszűntek.[61] A 17. század végére már mindenkinek szüksége volt a hollandok közvetítésre,[62] így Hollandia kereskedelmi központ lett, azaz a bankhálózat központot is szükséges volt szerte ágazóan kiépítenie,[63] mivel kereskedni csak pénzzel lehet.[64] A bankhálózat lehetővé tette, hogy a kereskedők áruikat bebiztosítsák, így nem volt veszteséges út.

17. századra két kereskedelmi társaság alakult ki, amelyek fenntartották a kereskedők szabadságát. Nem csak egyéni szabadságról van szó, hanem a teljesítmény szabadságáról is,[65] azaz a kereskedők rugalmasan alkalmazkodhatnak a piac változásához, és ők alakíthatták versenyképessé tevékenységüket. A Kelet-Indiai Társaság 1602-ben alakult meg, melynek holland rövidítése a V.O.C.[66] Ez a kereskedelem intézményesedését jelentette, a szervezetet a részvénytársasági vállalkozás elődjének lehet nevezni.[67] Adminisztrálták és irányították a kereskedelmet, vagyis városokra lebontva meg kellett szervezni, strukturálni és irányítani a kereskedelem rendszerét. Ezen felügyelet mellett meg tudták adóztatni a behozott árut. A V.O.C. megjelenése után, aki nem lépett be, nem hozhatott be árut Ázsiából.[68] 1638-ban már csak a Holland Kelet-indiai Társaság kereskedhetett Japánnal.[69]

A másik szervezet a Nyugat-indiai Társaság, a W.I.C,[70] amit 1621-ben alapítottak a V.O.C. mintájára. Főleg nyugati érdekeltségeik végett vált szükségessé, legnagyobb tervük Portugáliától elhódítani Braziliát, melyet 1624 és 1654 között sikerült kereskedelmi felügyelet alá vonni.[71] 1624-ben megalapították New Amsterdamot, de a város 1664-ben angol kézre került, így New York lett a neve II. Károly (1660–1685, Anglia királya) testvére után. A holland kereskedelemnek egészen az angol flottaépítésig, 1660-ig[72] nincs konkurenciája.[73] A Köztársaság a világkereskedelem telephelye, így elkerülhetetlen más kultúrával való találkozás, ez a művészetben is megfigyelhető.[74]

A városfejlődés szorosan összefüggött a vízi útvonalakkal, amelyek gyors, biztonságos szállítást biztosítottak. A gazdasági fellendülés hatására a 17. század közepére a városok legtöbb utcája rendezett, kövezett utcákkal és téglaházzal rendelkezett. Ezt Sir William Temple[75] 1673-ban megjelenő könyvében írta le.[76] – Téglából épült házakat látunk a festményen is, ezek különösen hasznosak, mivel nem égnek könnyen, valamint a tégla könnyű építőanyag, ezáltal több ablakot lehet a házba beépíteni. Másik tényező, ami elősegíti az ablakok általánossá tételét, hogy olcsóbb lett maga az ablakgyártás, mivel az üveghengerről áttértek az üveglemezekre, vagyis gyorsabb és olcsóbb lett a gyártás, olcsóbb lett ablakhoz jutni. Így mindig friss és üde levegő járta át az otthonokat, ami segített elérni a patyolattiszta érzetet.

A festményen jól megfigyelhető, hogy a középtérben magas, keskeny arányú épületek jelennek meg, amelyek a korabeli holland városépítészet jellegzetes formavilágát tükrözik. A lakásínség enyhítésére pillanatnyi megoldást nyújtott, hogy elkezdtek felfelé építkezni, ezt is lehetővé tette a tégla, mint építőanyag. A magasabb épületek az árvízveszélyre is megoldást nyújtottak, csökkent az árvíz rombolta lakásbelsők száma.[77] A házakat sokszor kátránnyal vonták be, mert a sós pára nem kímélte az építőanyagokat.[78] A holland polgári ház általában 2-3 emeletes volt, de ennél magasabbak is előfordultak. A magasabb épületek építése a társadalmi státusz és gazdasági jólét szimbóluma is volt. A vertikális építkezés nemcsak az építési technológiák és anyagok fejlődését tükrözte, hanem az egyén vagy család társadalmi rangját is kifejezte.

A fentebb említett kereskedelemmel együtt nem csak a portékákat cserélgették, hanem a művészeti stílusokat, technikákat beépítettek a holland mindennapokba. Amit főleg a lakásbelsőkön lehet észrevenni, azaz, hogy az eddig egzotikusnak vélt tárgyak már az enteriőrökben is fellelhetők. Ilyen például, a török szőnyeg, amit az idő tájt még túl drágának tartottak ahhoz, hogy a földre tegyék, ezért az asztalon láthatjuk ezeket.[79] Ezt ugyan erről a festményről nem tudjuk közvetlenül leolvasni, azonban Vermeer enteriőr képein felismerhető ez a fajta anyag az asztalon, például Levelet olvasó lány az ablaknál; Alvó lány; A Kerítőnő című alkotásain.[80] Az utóbbi festményen láthatunk az asztalon egy kerámiát, amin szintén fellelhető az ázsiai hatás. A kínai porcelán nagyon híres és kelendő termék volt a korban, azonban a kínai belviszály miatt csökkent a behozatali mennyiség, ám az igény nem szűnt meg, ezért hollandok próbálták utánozni. A fajansz nem tud olyan fehérre kiégni, mint a porcelán — nincs benne annyi kaolin —, ezért fehér ónzománccal vonták be, és úgy adták tovább az ebből készült tárgyakat. Ezt tekinthetjük a kínai porcelán „hamisításának” is, azonban a nagy kereslet a porcelán iránt szükségessé tette ezt a fajta megoldást. Az említett festményeken megjelenő kerámiák, annyira hasonlítottak a kínaihoz, hogy nem lehet megállapítani, hogy azok eredetik-e, vagy holland hamisítványok. Néhány delfti műhely még égetés előtt festette ki az agyagot, ami nagy ügyességet követelt, mivel nem lehetett javítani, hiszen a porszerű festék azonnal nedvességet kíván, így a másodperc töredéke alatt odatapadt az agyagra – ezt hívják porcelántechnikának.[81]

A fajanszkészítők, üvegfújók, festők, nyomdászok, könyvkötők, hímzők, műkereskedők, szobrászok mind egy céhbe tartoztak, a Szent Lukács céhhez.[82] Erre a művészi csoportosulásra, azért volt szükség, mert az egyház már nem patronálta a képzőművészeket, ezért a delfti kézművesek céhet alapítottak és ezen a céhen keresztül folytathatták tevekénységüket.[83] Vermeer 1653. december 29-én lépett be, ekkor 22 éves volt.[84] Kétszer is volt a Szent Lukács céh főcéhmestere, először 1662/63-ban, második alkalommal pedig 1670/71-ben.[85] Sok művésszel találkozott, műkereskedéssel is foglalkozott – akárcsak apja, aki szintén ehhez a céhhez tartozott –, azonban magát mindig festőnek tartotta, valamint a Szent Lukács céhben is akként tartották számon.[86] A céhet 1611-ben alapították Delft-ben, a névválasztás nem véletlen, az apokrif iratok szerint egyszer Szent Lukács lefestette Szűz Máriát, Jézus anyját.[87] Szent Lukács nem csak a céhük nevét adta, hanem a védőszentjüké is vált. A körülbelül 24 000 fős lakosságú Delftben 36 festő tartozott – de ezek csak a festőmesterek száma, rajtuk kívül legények és inasok is dolgoztak – a Szent Lukács céhbe.[88] Tehát nagy volt a művészeti igény, a város fejlettségére, lakosainak vagyoni helyzetére rávilágít, hogy milyen nagy számú művészt tudott eltartani, foglalkoztatni.

Az ’50-es évek után Delft városának gazdasági bázisa eltűnőben volt, miután elvesztette az elsősorban sörfőzésből fakadó hatalmas bevételét és ezután posztójáról és kerámiáiról vált újra nevezetessé. Sok esetben egyébként a régi sörfőzés helyén alakítottak ki új fazekasműhelyeket.[89]

Vermeer: Delft látképe részlete. Öregtemplom
4. kép. Képkivágás: Öregtemplom

A kompozíció bal oldalán jól kivehető a gótikus stílusban épült Öregtemplom tornya (Oude Kerk). A művész megörökítette azt az épületet, amely később 1675 december 16-án bekövetkezett halála után végső nyughelyéül szolgál.[90] Vermeer halála előtt három évvel 1672-ben tört ki a francia–holland háború, ami holland gazdaság összeomlását vonta maga után, ami Vermeer életére is nagy hatást gyakorolt, nem csak anyagilag került a csőd szélére, de a munkássága is megtorpant. A francia előretörés megakadályozásához tengeri gátakat nyitottak meg, így Vermeer birtokát is elárasztotta a víz.[91] A váratlan pénzügyi összeomlásba és az adósságba belebetegedett, így nem sokkal a háború kitörése után meghalt.

Vermeer halála után a képek többsége egyik patrónusához Jacobs Dissiushoz került.[92] Halála után Gerard Houet műkereskedő 1696-ban Amszterdamban 21 Vermeer festményt árverezett el, a Gyöngyöt mérő nő, mely az 1. számot viselte, 150 guldenért kelt el,[93] Delft látkpe a 31-es számot kapta, ez a festmény 200 guldenért került új tulajdonosához.[94] Tehát közvetlen a festő halála után nagy elismertségnek örvendtek a képei.[95] Napjainkban ez a festmény Hágában a Mauritius Múzeumban található. A festményt 2012-ben restaurálták.

Vermeer halálával párhuzamosan a „holland aranykor” is hanyatlani kezdett. A 18. században beköszöntött új művészeti és új tudományos irányzatokkal nem tudta felvenni a versenyt. A francia abszolutisztikus hatalmat kiszolgáló barokk, a rokokó válik népszerűvé, amivel a holland „realista barokk” nem tud azonosulni, majd az ezt felváltó klasszicizmus is távol állt a holland művészettől. Hollandia esetében egy önkéntes feladásról lehet beszélni, hiszen nem következett be gazdasági vagy társadalmi válság, mégis a perifériára szorultak. Az új európai hatalmi átrendeződésnek az előzménye azonban az is, hogy Hollandia kereskedelmi hatalma stagnálni kezdett, az angol flotta megerősödésével az angolok ugyanis nem csak kiegyenlítették a lemaradásukat a tengeri kereskedelemben, hanem átvették tengerek feletti irányítást is. Ezáltal Hollandia gazdasági ereje is hanyatlott.

A 19. század közepén Thoré-Bürger francia műkritikus 20 évet szentelt Vermeer kutatásnak, ő az, aki újra felfedezi Vermeert és halhatatlanná teszi alkotásait. Thoré hatására művészetileg festményeit a francia impresszionisták tanulmányozták. A tejet öntő lány festményén is felismerhető a pointilista technika, ez a fajta színfoltokkal festő irányzat az impresszionistáknak kedvelt technikája. Amennyiben ebből a szempontból vizsgáljuk, úgy kijelenthetjük, hogy az impresszionisták nem csupán megmentették a holland aranykor egy szeletét, hanem azt művészeti eszközeikkel egyúttal fel is használták. E helyzet elégtételnek is tűnhet, ha figyelembe vesszük, hogy elsősorban éppen a francia hatások voltak azok, amelyek a Holland Köztársaság gazdaságának romlását eredményezték, s az egyre fokozódó francia behatás végül is a holland aranykor végét eredményezte. A történelem e frappáns iróniája, amely a gazdasági és politikai végét jelentette a hollandok dicső korszakának, hogy ugyanazon nép művészeti irányzata, – az impresszionizmus pontosan a holland örökségből merített, hogy új formában és jelentésrétegekben elevenítse meg azt.

Felhasznált irodalom

Bailey, Anthony: Vermeer. Delft látképe, ford. Borbás Mária, Budapest, Helikon Kiadó, 2005.

Braudel, Fernand: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus. XV–XVIII. század. A mindennapi élet struktúrái, ford. Pődör László, Budapest, Gondolat Kiadó, 1985.

Brook, Timothy: Vermeer kalapja. A tizenhetedik század és a globalizáció hajnala, ford. Jutai Péter, Budapest, Európa Kiadó, 2009.

Clark, Kenneth: Nézeteim a civilizációról, ford. Végh János, Budapest, Gondolat Kiadó, 1985.

Diedericks, H. A.: Nyugat-európai gazdaság-és társadalomtörténet. A rurális társadalomtól a gondoskodó államig, ford. Kocsor Dóra, Budapest, Osiris Kiadó, 1995.

Essential Vermeer: https://www.essentialvermeer.com/index.html

Fogarassy Miklós: Vermeer: a festőművészet, Budapest, Corvina Kiadó, 1987.

Gyáni Gábor: Budapest – Túl jón és rosszon. Nagyvárosi múlt, mint tapasztalat, Budapest, Napvilág Kiadó, 2008.

Hajnal István: Új-kor, in Hóman Bálint – Szekfű Gyula – Kerényi Károly: Egyetemes Történelem (III. kötet) Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1935.

Hoffmann Tamás: Európai Parasztok. Az étel és az ital, Budapest, Osiris Kiadó, 2001.

Horkay-Hörcher Ferenc: Erő és gyöngédség, in Képzőművészeti és vallásfilozófiai esszék, Budapest, MMA Kiadó, 2023.

Horváth Csaba: Történelem mindenkinek: A koraújkor és a polgári forradalmak kora, Pécs, Prezident BT, 1994.

Huizinga, Johan: Hollandia kultúrája a tizenhetedik században, ford. Gera Judit, Budapest, Osiris Kiadó, 2001.

Israel, Jonathan I.: The Dutch Republic. Its Rise, Greatness and Fall: 1477–1806, Oxford, Clarendon Press, 1995.

Katona Imre: A magyar kerámia és porcelán, Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1978.

Kossmann-Putto, J. A.: Észak- és Dél-Németalföld története, ford. Gera Judit, Stichting Ons Erfdeel vzw Alapítvány kiadása, 1998.

Mauritshuis Museum: https://www.mauritshuis.nl/en/our-collection/artworks/92-view-of-delft

Prak, Maarten: Hollandia aranykora. A köztársaság talánya, ford. Balogh Tamás, Budapest, Osiris Kiadó, 2004.

Rech, Adelheid: Carillon History, Essential Vermeer. https://www.essentialvermeer.com/music/carillon/carillon_a.html

Rech, Adelheid: Vermeer’s Delft: Oude Langendijk, Essential Vermeer. https://www.essentialvermeer.com/delft/delft_today/oude_langendijck.html

Rech, Adelheid: Vermeer’s Delft: The Oude and Nieuwe Kerk, Essential Vermeer https://www.essentialvermeer.com/delft/delft_today/oude_and_nieuwe.html

Rérat, Alain: Vermeer, ford. Havas Lujza, Budapest, Corvina Kiadó, 1994.

S. Nagy Katalin: A lakáskultúra története, Budapest, Balassi Kiadó, 2003.

Pepys, Samuel naplója. Válogatta, Szobotka Tibor, ford. Ruttkay Kálmán, Budapest, Gondolat Kiadó, 1961.

Schmal Dániel: Kezdet nélküli kezdet. Descartes és a kartezianizmus problémái, Budapest, Gondolat Kiadó, 2012.

Schneider Norber: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, Budapest, Vince Kiadó, 2004.

Wittmann Tibor: Németalföld aranykora, Budapest, Gondolat Kiadó, 1965.

Zumthor, Paul: Hollandia hétköznapjai Rembrandt korában, ford. Gyáros Erzsébet. Budapest, Gondolat Kiadó, 1985.

Hivatkozások

  1. Huizinga, Johan: Hollandia kultúrája a tizenhetedik században, ford. Gera Judit, Budapest, Osiris Kiadó, 2001, 32. Délen királypártiak többsége figyelhető meg azaz főleg katolikusok lakták, festészetben Rubens munkássága emelhető ki, festményein domináns élénk színek figyelhető meg, főleg piros, valamint lendületes, eseménydús jeleneteket festett meg. ↑
  2. Délen főleg katolikusok maradtak – ezt Észak is elfogadta, csupán városonként egy templomot kellett átadni a protestánsoknak. Israel, Jonathan I.: The Dutch Republic. Its Rise, Greatness and Fall: 1477–1806, Oxford, Clarendon Press, 1995, 515–518. ↑
  3. Bailey, Anthony: Vermeer. Delft látképe, ford. Borbás Mária, Budapest, Helikon Kiadó, 2005, 51. ↑
  4. Fogarassy Miklós: Vermeer: a festőművészet, Budapest, Corvina Kiadó, 1987, 20. ↑
  5. Huizinga: Hollandia kultúrája, 13. ↑
  6. Kossmann-Putto, J. A.: Észak- és Dél-Németalföld története, ford. Gera Judit, Stichting Ons Erfdeel vzw Alapítvány kiadása, 1998, 27. ↑
  7. Hajnal István: Új-kor, in Hóman Bálint – Szekfű Gyula – Kerényi Károly: Egyetemes Történelem, III. kötet, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1935, 394. ↑
  8. Kivéve Rembrandt, például: A tékozló fiú hazatérése, Ábrahám áldozata ↑
  9. Huizinga: Hollandia kultúrája, 96. ↑
  10. Uo., 114. ↑
  11. Uo., 30. ↑
  12. A városoknak ugyanúgy kiváltságaik vannak, mint a középkorban, valamint ugyanúgy rendi társadalom jellemző, ami három rétegre tagolható. Imádkozók, harcosok, dolgozók. ↑
  13. Polgár szabadságának az okai: anyagi szabadság, fejedelmek és földesurak nélküli szabadság. Braudel, Fernand: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus. XV–XVIII. század. A mindennapi élet struktúrái, ford. Pődör László, Budapest, Gondolat Kiadó, 1985, 517. ↑
  14. Mauritshuis, Hága. https://www.mauritshuis.nl/en/our-collection/artworks/92-view-of-delft (2025.11.10) ↑
  15. View of Delft. https://www.essentialvermeer.com/catalogue/view_of_delft.html ↑
  16. Bailey: Vermeer. Delft látképe, 117. ↑
  17. Camera Obscura: „sötét kamra”, ez egy sötét doboz, amibe egy kis nyíláson fény szűrődik be, és ezzel a segítséggel tükrözi a külvilág képét. Fényképezőgép elődjének tartják. Kepler 1604-es elméletét követte Descartes, azaz szem optikai modellezését vette alapul, 1637-ben megjelent optikai művében, a Diportrique-ben a camera obscurát hasonlítja a szem működéséhez. Ez azért kiemelkedő, mivel egy természetbeni mechanizmust, az emberiség megalkotott mesterségesen. Azaz a természettudomány gyakorlatban is tudta helyesen reprezentálni kutatásait. Schmal Dániel: Kezdet nélküli kezdet. Descartes és a kartezianizmus problémái, Budapest, Gondolat Kiadó, 2012, 120. ↑
  18. A korszakban kezdtek el igazán írni, ismertetni a perspektíva lényegét és filozófiai tartalmát.Néhány példa, ami a korszakban jelent meg:Hans Vredeman de Vries: Perspectiva, id est celeberrima ars. 1604-ben jelent meg először, akár kézikönyvnek is használható, mivel gyakorlatiasan van megfogalmazva a perspektíva szerkesztése. Hasonló a felépítése, mint a Leon Battista Alberti által írt De picturának (1435)Henrik Houdius: Insitutio artis perpectivae. 1622-ben jelent meg majd később hollandul is (1640 Gondige Onderrichtinge in de Optica oft Perspective Konst). Horkay-Hörcher Ferenc: Erő és gyöngédség, in Képzőművészeti és vallásfilozófiai esszék, Budapest, MMA Kiadó, 2023, 166. ↑
  19. Gyáni Gábor: Budapest – Túl jón és rosszon. Nagyvárosi múlt, mint tapasztalat, Budapest, Napvilág Kiadó, 2008, 178. ↑
  20. Pepys, Samuel naplója, válogatta, Szobotka Tibor, ford. Ruttkay Kálmán, Budapest, Gondolat Kiadó, 1961, 26. ↑
  21. A „Van der Meer” Vermeerre való összevonására több teória is van, amelyekre a szakirodalom is eltérő értelmezéseket kínál. Az alak akár nyelvi egyszerűsítés eredménye lehet, mivel a név jelentése („a tenger/tó mellől való”) földrajzi eredetre utal. Más értelmezések szerint a változás az apa becenevével („Vos”, azaz „Róka”) hozható összefüggésbe, amely később alakult át a „Vermeer” formává; a becenév hitelességét erősíti, hogy fogadóját is „A Repülő Róka” néven működtette. Emellett a név módosítását gyakorlati megfontolások is indokolhatták, tekintettel Vermeer anyai nagyapjának, Balthasar Claesz Gerritsnek bűnügyi múltjára és menekülésére, ami a család társadalmi megítélése szempontjából kedvezőtlen volt. Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 7. ↑
  22. Adelheid Rech: Vermeer’s Delft: Oude Langendijk, Essential Vermeer. https://www.essentialvermeer.com/delft/delft_today/oude_langendijck.html (Letöltés: 2025. október 26.) ↑
  23. Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 8. ↑
  24. 1650. április 5. és 20. is fellelhető a szakirodalmakban. Rérat: Vermeer, 9. 5-ét ír, a Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 8. 20-ára teszi a házasságkötés dátumát. ↑
  25. Vermeer kortársa, holland barokk festő, maga Bramer is katolikus volt. ↑
  26. További katolikus hithez való közelségére utalhat A Festészet allegóriája című képe is, melyen bújtatottan katolikus jelképeket festett meg. Ha jobban megnézzük a festmény felső részét, akkor láthatjuk, hogy a csillár tartóeleme a Habsburgok címerén lévő kétfejű sast ábrázolja. Ez valószínűleg különleges festménynek számíthatott, mivel ez a család tulajdonában volt mindaddig, amíg Vermeer élt. Ettől függetlenül nem lehet bizonyítani, a Habsburg uralkodó házhoz való kötődését, illetve katolikus hitét, mivel semmilyen keresztlevél, vagy uralkodóhoz köthető más festmény nem maradt fenn. Bailey: Vermeer. Delft látképe, 137. ↑
  27. Diedericks, H. A.: Nyugat-európai gazdaság-és társadalomtörténet. A rurális társadalomtól a gondoskodó államig, ford. Kocsor Dóra, Budapest, Osiris Kiadó, 1995, 53. ↑
  28. Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 9. ↑
  29. A partnerség kihatással volt, a szabad párválasztásra, valamint a házassági szokásokra is, általában a nők 20-as éveik közepén, férfiak 20-as évek végén házasodtak. Diedericks: Nyugat-európai gazdaság-és társadalomtörténet, 55. ↑
  30. 1580-as igazsági rendelet (Politieke Ordonnantie) adott lehetőséget a válásra. Diedericks: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet, 55. ↑
  31. Uo. ↑
  32. Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 15. ↑
  33. Israel: The Dutch Republic, 555. ↑
  34. Adelheid Rech: Carillon History, Essential Vermeer. https://www.essentialvermeer.com/music/carillon/carillon_a.html (Letöltés: 2025. október 25.) ↑
  35. View of Delft, Essential Vermeer, An empty bell tower. https://www.essentialvermeer.com/catalogue/view_of_delft.html (Letöltés: 2025. október 25.) ↑
  36. Brook, Timothy: Vermeer kalapja a tizenhetedik század és a globalizáció hajnala, ford. Jutai Péter, Budapest, Európa Kiadó, 2009, 24. ↑
  37. Braudel: Anyagi kultúra, 42. A lehűlésre utaló jelek A tejet öntő nő című festményen is látható, erre utal a háttérben megbúvó lábmelegítő. ↑
  38. Wittmann Tibor: Németalföld aranykora, Budapest, Gondolat Kiadó, 1965, 142. ↑
  39. 1614-ben alakult meg a Bálnavadászati Társaság. Wittmann: Németalföld aranykora, 142. ↑
  40. Wittmann: Németalföld aranykora, 142. ↑
  41. Hoffmann Tamás: Európai parasztok. Az étel és az ital, Budapest, Osiris Kiadó, 2001, 128. ↑
  42. Prak, Maarten: Hollandia aranykora. A köztársaság talánya, ford. Balogh Tamás, Budapest, Osiris Kiadó, 2004, 94. ↑
  43. Hoffmann: Európai parasztok, 128. ↑
  44. Uo. ↑
  45. Braudel: Anyagi kultúra, 474. ↑
  46. Elterjedt a vajaskenyér fogyasztás, ez egy egyszerű, olcsó megoldás, ami a 17. századi Hollandiában kedvelt volt. Hoffmann: Európai parasztok, 142. ↑
  47. Uo., 144. ↑
  48. A konyhában megjelenik a főzőolaj, répából készült üdítő, valamint kultúrtörténetileg az első nagy lépés, a sajtérlelés. Az érlelés miatt keményebb sajtok jelennek meg, amik tartósabbak, így sikerül kiküszöbölni az élelmiszeripar legnagyobb problémáját, azaz, hogy romlandó. Hoffmann: Európai Parasztok- Az étel és az ital, 193. ↑
  49. 1600-as évek elején 1,5 millió, 1650-re 2 millió, azonban ezek csak becslések, mivel népszámlálásokat csak a 18. században végeztek. Diedericks: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet, 33. ↑
  50. Később néhány manufaktúra is átveszi, mint például, hajógyártás, üveg és gyémántcsiszolás. Vermeert elbűvölték az üvegből készült gömbölyű fülbevalók. Valószínűleg azért, mert a gyémánt és üvegcsiszolásban ekkora alakult ki egy finomcsiszolási technika, ami már formát is tud csiszolni. Horváth Csaba: Történelem mindenkinek: A koraújkor és a polgári forradalmak kora, Pécs, Prezident BT, 1994. 28. ↑
  51. Hoffmann: Európai parasztok, 263. ↑
  52. A modernizáció után is az 1700-as években a holland társadalom 70%-a mezőgazdaságból élt. Diedericks: Nyugat-európai, 64. ↑
  53. Diedericks: Nyugat-európai, 122. ↑
  54. Hajnal: Új-kor, 349. ↑
  55. Diedericks: Nyugat-európai, 94. ↑
  56. Wittmann: Németalföld aranykora, 143. ↑
  57. Uo., 144. ↑
  58. Uo., 150. ↑
  59. Uo. ↑
  60. Brook: Vermeer kalapja a tizenhetedik század és a globalizáció hajnala, 26. ↑
  61. Wittmann: Németalföld aranykora, 150. ↑
  62. Hajnal: Új-kor, 349. ↑
  63. 1609-ben alapul meg az Amszterdami bank. Hajnal: Új-kor, 350. ↑
  64. Clark, Kenneth: Nézeteim a civilizációról, ford. Végh János, Budapest, Gondolat Kiadó, 1985, 215. ↑
  65. Hajnal: Új-kor, 349. ↑
  66. Vereenigde Oostindische Compagnie ↑
  67. Brook: Vermeer kalapja a tizenhetedik század és a globalizáció hajnala, 28. ↑
  68. Uo. ↑
  69. 1638-ban dőlt el, hogy a portugálok, vagy a hollandokat engedik be a kikötőkbe, a portugálok erőszakos térítő szándékaik miatt vesztettek. Hajnal: Új-kor, 350. ↑
  70. Nyugat-indiai Társaság (West-Indische Compagnie) ↑
  71. Hajnal: Új-kor, 455. ↑
  72. Ekkor a királyi flotta és a parlamenti flotta összeolvadása egy modern Királyi Haditengerészet létrejötte. ↑
  73. Huizinga: Hollandia kultúrája, 27. ↑
  74. Israel: The Dutch Republic, 563. ↑
  75. II. Károly alatt angol diplomata, hollandbarát külpolitikát preferált, valamint közbenjárt III. Orániai Vilmos és II. Mária házasságához. ↑
  76. S. Nagy Katalin: A lakáskultúra története, Budapest, Balassi Kiadó, 2003, 151. ↑
  77. Uo. ↑
  78. Zumthor, Paul: Hollandia hétköznapjai Rembrandt korában, ford. Gyáros Erzsébet, Budapest, Gondolat Kiadó, 1985, 20. ↑
  79. Brook: Vermeer kalapja, 78. ↑
  80. Ezekből a képekből azt a következtetést vontam le, hogy a 17. században használat szőnyeg nem volt olyan tömött, súlyos, mint a napjainkban, mivel ez sokkal redősebben omlik le az asztalról, vagyis muszáj vékonyabb anyagúnak lennie, hogy tudjon hajolni. ↑
  81. Katona Imre: A magyar kerámia és porcelán, Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1978, 63. ↑
  82. A legtöbb mesterségnek volt céhe, ez is a középkori városfelépítésre utal. Külön volt az orvosoknak, külön a posztóval kereskedőnek stb. ↑
  83. Bailey: Vermeer. Delft látképe, 51. ↑
  84. Uo., 22. ↑
  85. Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 8. ↑
  86. Uo., 9. ↑
  87. Fogarassy: Vermeer: a festőművészet, 23. ↑
  88. Prak: Hollandia aranykora, 213. ↑
  89. Bailey: Vermeer. Delft látképe, 172. ↑
  90. Adelheid Rech: Vermeer’s Delft: The Oude and Nieuwe Kerk, Essential Vermeerhttps://www.essentialvermeer.com/delft/delft_today/oude_and_nieuwe.html (Letöltés: 2025. október 27.) ↑
  91. Igazából anyósa, Maria Thins tulajdonában lévő Schoonhovenben bérbe adott földje került víz alá. Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 13. ↑
  92. 1682-ben összeírt leltára szerint 12 Vermeer-képet birtokolt Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 10–13. ↑
  93. Ma Washingtonban található. ↑
  94. Jan Steen ezért az összegért 3 festményt árult. Schneider: Vermeer. 1632–1675. A festői életmű, 10–13. ↑
  95. Breckhout Vermeert élete vége felé látogatta meg 1669-ben ezt írta róla „Egy Vermeer nevű ünnepelt festőt látogattam meg, aki megmutatta nekem a művészete néhány példáját” Horkay-Hörcher: Erő és gyöngédség, 118. ↑

 

Beküldve:

Fodor Fruzsina: A szükségességi-arányossági teszt alkalmazása különleges jogrend esetén

Bevezetés[1]

A Covid–19 világjárvány végett kihirdetett veszélyhelyzettel hazánk megismerkedett egy olyan jogintézménnyel, mely korábban mindössze elméleti szinten létezett. Ezen jogintézmény az egész ország területét átfogó, tartós különleges jogrend. Újszerű helyzet révén különböző nehézséggel találta magát szemben mind az átlagember, mind a jogalkotó, jogalkalmazó szervek. Ezen helyzetek nehézsége abban rejlett, hogy korábbi tapasztalat híján, menet közben kellett gyakorlatot alakítani számos tárgykörben.

Egy ilyen témakörrel foglalkozik jelen írás is; az alapjogkorlátozások jogszerűségének különleges jogrendi vizsgálatával, mely jelenleg, csakúgy mint általános jogrend idején, az Alkotmánybíróság által elvégzett szükségességi-arányossági teszt alkalmazásával történik. Kérdésként merül fel azonban az, hogy olyan időszakban, melyben gyökeresen borul fel a jogalkotás folyamata, szükségszerűen megemelkedik a jogszabály alapú alapjogkorlátozások száma, vajon megfelelő eszköznek bizonyul egy általános jogrendben kialakult teszt? Veszít-e hatékonyságából az átlagostól eltérő körülmények szülte jogszabályok vizsgálata során a szükségességi-arányossági teszt?

Dolgozatomban ezen kérdésre keresem a választ, melyhez olyan alkotmányjogi panaszokat vizsgálok, melyekben az indítványozók különleges jogrendi jogszabályok Alaptörvény-ellenességét kérik megállapítani az Alkotmánybíróságtól.

Különleges jogrend „gyorstalpaló”

Elengedhetetlen a kérdések megválaszolásához a különleges jogrend intézményének ismerete. Mi változik ideje alatt, továbbá, hogy miért merül fel egyáltalán azon kérdés, hogy a különleges jogrendi jogkörben alkotott jogszabályok vizsgálatakor eltérő a szükségességi-arányossági teszt hatékonysága.

A különleges jogrend Alaptörvény biztosította megoldás az ország számára különféle rendkívüli helyzet bekövetkeztének idejére. Számos esemény idézheti elő, lehet külső eredetű veszély, belső, az állami hatalmat fenyegető törekvés, vagy akár a társadalomtól teljesen független ipari vagy természeti történés. Idején változások figyelhetők meg a jogalkotás, a jogforrási hierarchia, az államigazgatás, valamint az állampolgárok Alaptörvényben foglalt jogainak biztosítottsága tekintetében. Egyes alapjogok békeidőszaktól eltérő mértékben korlátozhatóvá, esetleg felfüggeszthetővé válnak, emellett megjelenhetnek ideiglenes, új alkotmányos kötelezettségek is. Éppen ezen drasztikus velejárói miatt, fontos hangsúlyozni, hogy ultima ratio[2] jelleggel bíró jogintézmény, mely alapvető célja a normál alkotmányos működés mihamarabbi visszaállítása.

Jelenlegi rendszeréhez hosszú út vezetett. Tudjuk, hogy már a 19. században felismerték, szükséges bizonyos szabályozás az országot érintő rendkívüli helyzetekre. A legkorábbi írásos forrás az 1848-as forradalom utánra datálható, a Deák Ferenc nevéhez fűződő „Vésztörvény lázadás esetére”, melyben ostromállapot néven került megfogalmazásra az akkor még egyetlen különleges jogrendre alapul szolgáló körülmény. 1849-ben a képviselőház elfogadta a tervezeteket, így először a magyar történelem során írásban született szabályozás rendkívüli jogrendre.[3] Az Olmützi Alkotmány szintén tartalmazott rendelkezéseket arról, hogy a császár jogosult átmeneti szabályokat hozni abban az esetben, ha a jogalkotás rendes menete akadályoztatott, azonban a döntés sürgető.[4] Később a „boldog békeidők” alatt születik meg egy, már átfogóbb szabályozást tartalmazó jogszabály, az 1912. évi LXIII. törvénycikk,[5] mely a háborúra való felkészülést, valamint a háborús helyzetet nevezte meg a különleges jogrend lehetséges kiváltó okainak. Ekkor már megjelenik az időbeli korlát, illetve a normál jogrendtől eltérő alapjogi korlátozások.

Az elkövetkező időszakot a két világháború okozta felfordulás jellemezte, kormány kormányt váltott, mely a jogalkotás szempontjából is felfordulást okozott. Ezért a különleges jogrend fejlődése során a következő nagyobb lépcsőfok csak a Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény[6] hatályba lépésével jön el. Ezzel, először a történelem során, már valódi alkotmányos alapokra helyezték a különleges jogrendet. Vonatkozó részei azonban, érezhetően hiányosak voltak, szétszórtan lehetett egy-egy államszervre vonatkozó fejezet sorai között megtalálni a kapcsolódó rendelkezéseket. Ennek ellenére is kijelenthető, hogy nagy előrelépés történt a különleges jogrend szabályozásának fejlődésében.

Ezt követően a rendszerváltozás jelentősen átformálta az ország rendjét. Az alkotmány-felülvizsgálat gyorsan lezajlott, mely magában foglalta a különleges jogrend szabályaira vonatkozó rendelkezések revízióját is. Az alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvénnyel, 1989. október 23-án megváltoztak a különleges jogrendre vonatkozó rendelkezések. Ekkortól három kategóriát különböztettek meg, a hadiállapotot, a rendkívüli állapotot, és a szükségállapotot.[7] Az alkotmányos szabályozáson kívül, alsóbb rendű jogszabályok is tartalmaztak fontos rendelkezéseket a különleges jogrend tekintetében. Az 1976-os Honvédelmi törvény a rendszerváltást követően még évekig hatályban maradt, majd az 1993. évi CX. törvény váltotta le, ezt követően pedig a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény lépett az előzők helyébe. Az alapokat deklaráló Alkotmányon kívül, ezek a törvények is lényeges tartalmat hordoztak a kivételes hatalom gyakorlatáról.

Ekkorra megfigyelhetővé vált egy negatív tendencia, ugyanis a különleges jogrendet érintő rendelkezések egyre hosszabbá, és komplikáltabbá váltak, mely számos veszélyt hordozott magában. Kiváltképpen azért, mivel egy olyan jogintézményről beszélünk, melynek lényege, hogy ha szükség van rá, gyors és hatékony intézkedéseket hozhassanak az általa felhatalmazott szervek. Azzal, hogy a részletszabályok túlszaporodtak, fennállt a veszélye, hogy a hatalom birtokosa a hatékonyság szem előtt tartása helyett kénytelen lett volna túl sok figyelmet szentelni a formai követelményeknek.[8] Itt kiegészítést tennék, idővel az alkotmányos szabályozás tekintetében az eddig említett hármas felosztás, 1993-ban a váratlan támadással,[9] 2004-ben pedig a megelőző védelmi helyzettel[10] egészült ki.

A következő „fejezet” az Alaptörvény beiktatásával vette kezdetét. Szemben a korábban hatályos Alkotmánnyal,[11] melyben a különleges időszakot szabályozó rendelkezések szétszórtan helyezkedtek el, az Alaptörvény már külön fejezetet szentel a különleges jogrendnek.[12]

Magyarország Alaptörvénye[13] kezdetben kategóriarendszer tekintetében nem hozott gyökeres változásokat, a korábbiaktól való eltérés inkább formai és szerkezeti újítások terén érzékelhető. Megjelent azonban néhány fontos többletgarancia, mint például az Alkotmánybíróság működésének felfüggesztésének tilalma. Másrészről viszont jóval szűkebben kerültek meghatározásra azon alapvető jogok, melyek különleges jogrend idején sem korlátozhatók. A különleges jogrendi kategóriák 2016-ban tovább bővültek a terrorveszélyhelyzettel. Így Magyarországon egy rendkívül részletes, hatféle alkategóriára osztható különleges jogrendi szabályozás jött létre, mellyel országunk kiemelkedett a sokszor csak egy-két altípust megkülönböztető európai szabályozások közül.

Ez a részletesség első pillantásra pozitívnak tűnik, azonban számos hátulütőt is rejthet magában. Habár az állam érezheti úgy, hogy azzal nyújt nagyobb biztonságot állampolgárainak és alkotmányos rendjének, ha minél részletesebb szabályokat alkot a különleges esetekre, addig a (túl)részletezéssel egyidőben megjelenhet a stabilitás hiánya.[14] A különleges jogrend esetében a kiváltó okul szolgáló jelenségek folyamatosan változnak, újak jelennek meg. Ezáltal ha túlzottan konkretizálva vannak az egyes kategóriák, azzal folyamatos módosításokra, bővítésekre kényszerül a jogalkotó. Így sérül a stabilitás, a kiszámíthatóság, amiből pedig az következik, hogy csökken a védelem a visszaélésekkel szemben.[15] Következtetésképpen, a szabályozás megalkotása során ideálisabb olyan kategóriákat kialakítani, amik rugalmasabban értelmezhetők. Mindez megfelelő kontroll mellett, ugyanis a visszaélésekkel szemben a túlságosan szabadon értelmezhető rendszer sem tudna megfelelő védelmet nyújtani.

2023. július 1-én, az Alaptörvény kilencedik módosításával gyökeresen változott meg a különleges jogrend rendszere. A korábbi hat kategória helyett, immár csak hármat különböztet meg az Alaptörvény. A változtatás célja volt a korszerűsítés, egy fokozottan alkalmazkodó, és hatékony rendszer kialakítása, mely egyben átlátható.[16] A reform kimeneteléből látható, hogy az említett túlszabályozottságból fakadó problémákat a jogalkotó felismerte, és rugalmasabb, egyértelműbb normákat alkotott. Ezzel egyidőben a garanciák és a korlátok, mellyel a visszaélésektől védik az államot, nem enyhültek.

A kategóriarendszeren túl egyéb változásokat léptettek hatályba mind a hatalommegosztás, mind az időbeliség terén. Nagymértékben nő a Kormány szerepe különleges jogrend idején, ezáltal a rá háruló felelősség is. A 2011-es szabályrendszerben még előfordult, hogy a Honvédelmi Tanács, vagy a Köztársasági Elnök koordinálja a különleges jogrend fő intézkedéseit. Azonban 2023-tól, minden esetben a Kormány az a szerv, mely különleges jogrendi rendeletalkotásra jogosult.[17] Garanciális jellegű kötelezettségként van előírva az Országgyűlés, valamint az Alkotmánybíróság folyamatos működése. Az átláthatóságot biztosítja a Kormány tájékoztatási kötelezettsége, illetve az, hogy ha az Országgyűlés hatályon kívül helyezi a Kormány valamely különleges jogrend idején alkotott rendeletét, azonos tartalommal az újra nem alkotható, csak ha azt jelentős változások indokolják.[18]

A kilencedik módosítást nem sokkal követte a tizedik is, amely csakugyan változtatott a kategóriarendszeren. Kibővítésre került a veszélyhelyzet kategóriája, ugyanis „A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető súlyos esemény” szövegrész helyett az „A Kormány szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető súlyos esemény” szöveggel került megfogalmazásra.[19] Jelenleg a különleges jogrendnek ezen típusa van kihirdetve Magyarországon.[20]

A szükségességi-arányossági teszt általában

Ahhoz, hogy reflektálni tudjunk arra a kérdésre, mennyire képes a szükségességi-arányossági teszt ellátni az alapjogok védelmének feladatát, elengedhetetlen megvizsgálni annak természetét, felhasználási módját és részeit, először tekintet nélkül a különleges jogrendre. Továbbá ki kell térnünk az alapjogok korlátozhatóságára, valamint korlátozásuk módjára. Fontos kiemelni, hogy magában a tény, miszerint létezik egy alapjogi katalógus, nem jelent garanciát azok biztosítottságára. Azonban a megfelelő korlátozási szabályok már annál inkább jelentenek stabil biztosítékot az alapjogok érvényesüléséhez.

A korlátozási szabályok alapján az alapjogok két nagy csoportba sorolhatók, abszolút érvényű és a korlátozható alapjogokról beszélhetünk. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát[21] ratifikáló államok elfogadják a benne foglaltakat, valamint az Egyezmény követelményei szerint járnak el.[22] A PPJNE rendelkezik általánosan a korlátozások lehetőségéről, azonban kiemeli azokat a jogokat is, melyektől nem lehet eltérni.[23] Az egyezmény értelmében az élethez való jog abszolútnak tekintendő, attól senkit sem lehet megfosztani.[24] Örökérvényű a tilalom, hogy senkit sem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, vagy megalázó bánásnak és büntetésnek alávetni.[25] A rabszolgaság tilalma is örökérvényű, körülményektől függetlenül.[26] Ide sorolható még a büntetőjog egyik alapelve, a terhesebb visszaható hatály tilalma is. Az imént említett abszolút tilalmak csakúgy mint az abszolút jogok, nem mérlegelhetők, és minden esetben teljes terjedelmükben kell érvényesülniük. Igaz, nem az Egységokmány deklarálja, de hazánkban korlátozhatatlan büntetőjogi garancia az ártatlanság vélelme, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog is.[27] Szintén nem korlátozható az általános és minden embertől megfoszthatatlan jogképesség,[28] valamint végül, de nem utolsó sorban, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága.[29]

Az imént felsorolt jogokon és garanciákon kívül minden alapvető jog korlátozható szigorú feltételek mellett. Az Alaptörvény a következőt mondja ki: „alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog „lényeges” tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható”.[30] Ezen rendelkezésre alapítva került implementálásra a szükségességi-arányossági teszt, mely az „alapértelmezett” teszt az alapjogkorlátozások jogszerűségének vizsgálatára. Ezen felül a tulajdonjogot a közérdekűségi-indokoltsági, a diszkrimináció tilalmát pedig az összehasonlíthatósági-indokoltsági próbával vizsgálják. Jogforrási szempontból követelményként jelenik meg, hogy főszabály szerint alapjog csak törvényi szinten korlátozható. Ez alól kivételt képeznek a különleges jogrendi rendeletek.[31]

A szükségességi-arányossági teszt lépései

Az arányossági elv elméleti és módszertani gyökerei a második világháborút követően kezdtek megszilárdulni,[32] és mint elv, idővel általános követelménnyé nőtte ki magát. Napjainkra már az Európai Unió Alapjogi Chartája is kritériumként kezeli, értelmében legitim korlátozásnak különösen indokoltnak kell lennie, illetve az Unió által elismert célt, vagy mások jogainak védelmét kell szolgálnia.[33]

A Magyar Alkotmánybíróság által használt, német gyakorlatból fejlődött szükségességi-arányossági teszt az alábbi „szintekből” épül fel: első körben annak a megállapítására kerül sor, hogy valóban egy legitim, azaz alkotmányosan igazolható célt szolgál a korlátozás. A második szinten azt vizsgálják, hogy szigorítás feltétlenül szükségesek-e az elérni kívánt célhoz, valamint a legenyhébb választható eszközzel élt-e a jogalkotó. Végül az arányosság elve mentén azt állapítják meg, hogy a jogsérelem melyet a korlátozás okoz, arányos-e, tehát nem túlzott, ahhoz a célhoz képest, aminek eléréséhez korlátozásra kerül sor.[34]

A teszt első lépéseként egy alkotmányosan igazolható, legitim céllal kell rendelkeznie az alapjogkorlátozást okozó jogszabálynak. Legitim olyan cél lehet, mely elérése nem ütközik nemzetközi szerződésbe, nem Alaptörvényellenes, avagy a jogszabályi hierarchiában felette álló jogszabállyal sem ellentétes. Alapjogkorlátozással járó jogalkotói célnak kellően jelentősnek, avagy sürgős intézkedést igénylőnek kell lennie egy nagyfokú jogkorlátozás legitimálásához.

Ha a legitim cél, kikényszerítő erő elismerésre került, a teszt további lépéseinek elvégzése következik. A szükségesség követelménye két pont teljesülésével állapítható meg; elkerülhetetlen-e alapjogkorlátozás a cél eléréséhez, valamint a korlátozás szükséges mértékének feltétele.

Az előbbi alapja, hogy az intézkedés csak akkor tekinthető jogszerűnek, ha a cél más módon, azaz alapjogkorlátozás nélkül nem érhető el. Ha erről megbizonyosodott a tesztelő, annak vizsgálata következik, hogy a konkrét alapjogkorlátozás megfelelő eszköznek bizonyul-e a cél elérésére. Abban az esetben ha a korlátozás alkalmas olyan hatás kiváltására, mely elősegíti a legitim cél megvalósulását, a szükségességi teszt következő szempontjának vizsgálatával folytatódik az eljárás.[35] Ez pedig az intézkedés szükséges mértéke. Már megállapításra került a legitim cél, mely eléréséhez korlátozás is kell, a kérdéses alapjogkorlátozás is alkalmas a cél elérésére, azonban feltétlenül alkalmazni is kell? Feltétlenül szükséges az adott alapjogba belenyúlni, vagy más, esetleg kevesebb korlátozással járó megoldás is ki tudná fejteni az elvárt hatást? Habár a gyakorlat nem teljesen konzisztens a legkisebb választható eszköz követelményének betagolásával, álláspontom szerint itt a legmegalapozottabb említeni. A legkisebb választható eszköz a szükségesség egy olyan részeként jelenhet meg, mellyel az imént feltett kérdésekre nyerhet választ a teszt alkalmazója. Ennél a lépésnél elméleti szinten feltételezzük, hogy több lehetséges alapjogkorlátozással járó intézkedéssel érhető el a jogalkotói cél. Ezen intézkedések között vannak súlyosabb és kevésbé súlyos érdeksérelemmel járó opciók. A legkisebb választható eszköz követelménye biztosítja, hogy csak azon intézkedés feleljen meg a szükségességi-arányossági tesztnek meg az elképzelhető korlátozások közül a legenyhébb jogalkotói beavatkozással jár a jogalanyok hátrányára. Azzal pedig ha teljesül a legenyhébb választható eszköz kritériuma, a szükségesség is biztos. Ha a létező megoldások közül a legkevesebb jogkorlátozással járót választja a jogalkotó egy olyan cél elérésére, melyhez valamilyen korlátozás elengedhetetlen, akkor az minden bizonnyal szükséges.[36]

A következő lépcsőfok az arányosság elvének való megfelelés eldöntése. Amikor az arányosság kérdése merül fel, valójában arról a kifejtett hatásról beszélünk, amit az érintettek érzékelhetnek az alapjogkorlátozásból. A teszt ezen része tekinthető a legérzékenyebbnek, részben azért mert itt már valóban érzékelhető megszorításokról döntenek, másrészt a mérlegelés, az adott bíró szubjektív véleménye arról, hogy mi tekinthető arányos szigorításnak itt a leghangsúlyosabb.[37] Ennél a lépésnél egyszerre a leginkább kiélezett a mérlegelés kérdése, itt szövődhet bele a politika legfeltűnésmentesebben, és valójában itt a legfontosabb a helyes egyensúly megtalálása is.[38]

Az arányossági követelmény egyes álláspontok szerint további két szintre osztható fel, melyet kettős arányossági követelménynek nevezünk. Eszerint, amikor az arányosság vizsgálatára kerül sor, az első lépés a legenyhébb eszköz választásának kritériuma. Ha feltételezzük, hogy ennek vizsgálatára az arányossági teszten belül kerül sor, akkor mint a kettős arányossági követelmény részeként vizsgálják, hogy más hipotetikusan szintén alkalmas jogkorlátozó intézkedések közül az éppen kérdéses lesz-e az, mely eléri a szükséges mértéket, de a legkisebb súlyú jogkorlátozást jelenti.[39] A második szint annak vizsgálata, hogy a jogkorlátozás súlya milyennek bizonyul a céllal összevetve mely végett a szigorításhoz folyamodnak. A jogkorlátozási cél és az alapjogsérelem függvényében azt kell kapjuk, hogy a „cél fontossága meghaladja a jogkorlátozással okozott hátrányt.”[40] Az arányosság vizsgálatánál fontos mélyrehatóan analizálni a jogalkotói célt, azt hogy teljesülésének elmaradása milyen hatásokat képes kiváltani, mekkora hátránnyal járhat a társadalom szempontjából. Fel kell mérni a korlátozás okozta hátrányokat különféle időtávlatokban, különböző csoportokra, esetekre mérten. A kettő arányait tekintve, arra az eredményre kell jutnia a teszt alkalmazójának, hogy a korlátozással járó hátrányok kevésbé súlyosak, mint a legitim cél elmaradásának következményei.[41]

Az Alkotmánybíróság tevékenységének vizsgálata különleges jogrendi jogszabályokra vonatkozóan

Magyarország mai értelemben vett formájában összesen két jogalapon került különleges jogrend kihirdetésre. Az első a Covid–19 járvány okozta egészségügyi veszélyhelyzetre, a második pedig az Ukrajnában fennálló háborús helyzetre alapítva, egymást közvetlenül követve. Ezen állapot végett 2020-tól egészen 2025-ig különleges jogrendi jogalkotás jellemezte hazánkat, és jellemzi jelenleg is. Napjainkra már jelentős mennyiségű jogszabály, különböző gyakorlatok állnak rendelkezésünkre a különleges jogrend intézményének mélyrehatóbb vizsgálatához. Jelen tanulmányban a különleges jogrend egy szegmensét kívánom feltárni, melyhez az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi tevékenységét veszem alapul.

A következtetéseimet primer forrásokra alapozom, olyan alkotmánybírósági döntésekre, melyekben különleges jogrendi hatáskörben alkotott jogszabályokat kérnek megvizsgálni az indítványozók, alkotmányjogi panasz keretében. Azon rendeletek ellen benyújtott panaszokat vettem górcső alá, melyekben egyrészt a koronavírus okozta veszélyhelyzet leküzdése érdekében alkotott jogszabályokat, másrészt a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus hatásainak enyhítése végett alkotott jogszabályokat támadnak az indítványozók. Kutatásom során 78 darab alkotmánybírósági döntést vizsgáltam meg. Az első döntés 2020. június 11-én kelt,[42] az utolsó általam vizsgált döntés pedig 2025. szeptember 2-án.[43] Az első és utolsó döntés között jelentős idő telt el, így a két időpont közt meghozott döntésekkel nyomon követhető a teszt használatának fejlődése, egészen a kezdetektől láthatjuk hogyan formált a testület gyakorlatot egy olyan helyzetre, mely teljesen eltért a korábbiaktól.

A vizsgálat alá vont döntésekből 18 darab határozat, és 43 végzés. Ebből az arányból hamar leszűrhető azon következtetés, hogy a panaszeljárások túlnyomó többségében teljes vizsgálatot nem futtatott le az Alkotmánybíróság. A döntések kimenetelét tekintve, 17 darab elutasító döntés született, melyek során érdemi vizsgálat folyt le, azonban a testület nem adott helyt az indítványozó kérelmének. Visszautasító döntésből 24, megszüntető döntésből 21 született, mely párosból egy kérelem egyes részét visszautasította, más részére nézve pedig megszüntette az eljárást az Alkotmánybíróság. A vizsgált időintervallum alatt egy alkalommal jogszabályi rendelkezést,[44] egy alkalommal pedig egy jogszabályt semmisített meg a testület.[45]

A megszüntető és visszautasító végzések magas arányban találhatóak meg a különleges jogrendi rendeleteket támadó alkotmánybírósági panaszok között. Ilyen döntést számos okból kifolyólag hozhat a testület, köztük eljárási hiányosságok, mint határidő elmulasztása, stb., lehet. Több alkalommal hivatkozott a bíróság arra az indokra, miszerint azért szüntette meg az adott eljárást, mert a panaszra okot adó körülmény már nem áll fenn. Az alkotmányjogi panasz hatékony jogorvoslati mivoltát számos tanulmány dolgozta már fel,[46] a panaszeljárás különleges jogrendi hatékonysága pedig további vizsgálódásoknak ad alapot a jövőben.

A tanulmány fő kérdésére, azaz a szükségességi-arányossági teszt különleges jogrendi alkalmazására a vizsgálat alapjául vett döntések 14 olyan darabja ad választ, melyben az Alkotmánybíróság lefolytatta a tesztet. Ezek elemzése során különféle módosításokat véltem felfedezni annak alapvető lépéseiben, melyek az idő előrehaladtával, a jogalap megváltozásával tovább változtak. Ezeket bemutatása következik, kronológiai sorrendben;

„Célszerűségi kérdés”

„Elsődlegesen célszerűségi kérdés annak megítélése, hogy milyen intézkedések szükségesek a koronavírus-járvány leküzdéséhez. Ezeknek felülvizsgálatára az Alkotmánybíróságnak sem hatásköre, sem eszköztára nincsen.”[47] Az már korábban leszögezésre került, hogy a különleges jogrend jelenlegi szabályozása szerint az Alkotmánybíróság működésének biztosítása alapvető garanciális szerepet tölt be a rendkívüli időszakok során is. A testület főbb feladatai változatlanok maradnak: az Alaptörvény érvényesülésének védelme, normakontroll végzése, valamint az alapjogok védelmében eljárni mint rendkívüli jogorvoslati fórum. Ennek ellenére, az első panaszok megjelenésekor több alkalommal indokolta a fent idézettekkel a testület döntését a szükségességi-arányossági teszt használata során. Na de pontosan mit is takarhat ez a kijelentés? Elsőnek elemezzük azon tényt, miszerint az Alkotmánybíróságnak sem eszköztára, sem hatásköre nincsen különleges jogrendi intézkedések célszerűségének/szükségességének megítéléséhez. Különleges jogrend idején a Kormány felhatalmazást nyer gyors és jelentős alapjogi korlátozásokkal járó intézkedések meghozatalára. Azonban nincsen olyan jogszabály mely azt mondaná ki, hogy az Alkotmánybíróság különleges jogrend idején nem járhat el szokásos hatáskörében, tehát nem használhatja a szükségességi-arányossági teszt azon lépését, mellyel egy intézkedés szükségességét, vagy akár célszerűségét vizsgálhatja a legitim cél elérésére. Eszköztára jogszabályi alapon pedig csakugyan nem tér el az általános jogrenditől. Feltehetően azonban az újszerű helyzet jelentkezése miatt, joggyakorlat híján, nem tudott mihez nyúlni a testület, annak ellenére, hogy egyebekben semmilyen jogszabályi tiltás nem létezett arra nézve, hogy különleges jogrend alatt ugyanazt a tesztet, ugyanolyan lépésekkel használja bíróság.

Általános jogrendben is jelentkeznek olyan leküzdendő helyzetek, melyeket a jogalkotó csak alapjogkorlátozással képes megoldani. Különleges jogrendben hatványozott mennyiségben jelennek meg ilyen szituációk. Általános jogrendben az Alkotmánybíróságnak van hatásköre és eszköztára ezen korlátozások teljes körű alkotmányossági vizsgálatára, annak megállapítására, hogy szükségesnek tekinthető-e egy adott rendelkezés. Különleges jogrendben azonban az alapjogkorlátozás célszerűségének vizsgálatára sem került sor, mely már önmagában egy enyhített szűrést jelent a szükségességhez képest.

Szükségesség helyett alkalmasság?

A témánk alapjául szolgáló teszt szükségességet vizsgáló része sokféleképpen alakult a különleges jogrendi jogszabályok ellen indítványozott alkotmányjogi panaszok vizsgálata során. Kezdetben célszerűségi kérdéssé módosult, majd az idő előrehaladtával alkalmasság lett belőle. Ugyanis a kezdeti, korábban ismeretlen helyzet okozta nehézségeken túllendülve a testület saját különleges jogrendi tevékenységéből merítve megalkotott egy módosított szükségességi-arányossági tesztet, melyet a vírus okozta veszélyhelyzet ideje alatti gyakorlatra alapított. A teszt lépései a következőkre módosulnak: nulladik lépésként marad az adott alapjogba történő beavatkozás vizsgálata, majd a legitim cél igazolása, annak megállapítása, hogy a legitim cél elérésére alkalmas-e a korlátozás, illetve, hogy a jogalkotó időnként meggyőződött-e a szabályozás fenntartásának indokoltságáról.[48] Lépésről lépésre vizsgálva a következőket állapíthatjuk meg:

A szükségességi-arányossági teszt első lépése, a legitim cél kérdése, különleges jogrend idején is változatlanul igazolandó. Alapvetően is fontos feltétel a jogalkotóra nézve, hogy különleges jogrendi jogkörben csak olyan jogszabályt hozhat meg, mely annak kiváltó okául szolgáló helyzet leküzdését segíti. Ennek teljesülését az Alkotmánybíróság is vizsgálja abban az esetben, ha egy jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának kérdésessége merül fel. Az általános jogrendhez képest ezen a lépésen annyit módosított a testület, hogy a legitim célt nem pusztán az általánosságban vett kritériumok kell, hogy jellemezzék, hanem szükséges az is, hogy a veszélyhelyzetet kiváltó körülmények leküzdését, következményeinek enyhítését kell szolgálniuk.

Második lépésként az alkalmasság megállapítására kerül sor. Általános jogrendben ezen ponton történik a szükségesség vizsgálata, mely az Alkotmánybíróság gyakorlata és döntési alapján módosult különleges jogrendi jogszabályok esetében. Még ha elsőre apró változtatásnak tűnhet a módosítás, ha mélyrehatóan vizsgáljuk rájövünk, nem elenyésző a különbség a két változat között. A szükségességi-arányossági teszt szükségesség kritériuma miszerint, alapjogkorlátozás mindössze akkor lehet legitim, ha a célt, melyet szolgál a restrikció, nem lehet alapjogkorlátozás nélkül elérni. Tehát valamilyen mértékű korlátozás szükséges. Ezzel szemben az alkalmassági kritérium esetében, ha a legitim cél próbáját kiállta az adott rendelkezés, mindössze annak vizsgálatára kerül sor, hogy az éppen vizsgált korlátozás alkalmas-e a cél elérésére. Az alkalmas szó szinonimái olyan szavak, mint a megfelelő, potenciális. A szükséges szó szinonimái között pedig olyan szavakat találunk, mint az elengedhetetlen, nélkülözhetetlen, muszáj. Érzékelhető a különbség a két kifejezés súlya között. A két fogalom közötti különbséget, egy a témánktól teljesen eltérő, fiktív szituációval szemléltetem. Tegyük fel, hogy egy óvodás csoportban sok gyermek fertőződött meg fejtetűvel. Az óvodai dolgozók és a szülők először alkalmas megoldásokat keresnek, és arra jutnak, hogy ha minden kisgyermek haját kopaszra vágják, megszűnik a kellemetlen jelenség. Azonban egyes szülők úgy vélik ez nem elengedhetetlen a helyzet leküzdéséhez, de a gyermeket hajának fejtetűirtó samponnal történő kezelése minden bizonnyal szükséges ahhoz, hogy megoldódjon az óvodai krízis. Tehát kimondhatjuk azt, hogy jelentősen tágabb a megoldások tára az alkalmas kategóriában, mint a szükségesben.

minden ami szükséges, az alkalmas, de nem minden ami alkalmas
1. ábra. „minden ami szükséges, az alkalmas, de nem minden ami alkalmas szükséges” (a szerző saját ábrája)

Általános jogrendben tehát egy sokkal szigorúbb szűrőnek kell, megfelelnie az alapjogkorlátozásnak, mint különleges jogrend idején.

A teszt arányossági követelménye helyett harmadik lépésként egy, a különleges jogrendi jogszabályok esetén megjelenő kritérium teljesülését ellenőrzi a testület. Különleges jogrendi jogszabályok esetén Alaptörvényben foglalt követelmény volt annak időnkénti felülvizsgálata, hogy egy szabályozást indokolt-e fenntartani. Az Alaptörvény tizenegyedik módosításáig alapvetően 15 napra került hatályba a különleges jogrendi rendelkezés, a hatály meghosszabbítása az Országgyűlés felhatalmazásával történhetett.[49] Tudjuk, hogy alapvetően az arányosság kérdéséről döntenek a teszt harmadik lépéseként. Ebben az esetben az arányosság, azaz hogy a legitim cél elérésének fontossága felülmúlja-e a korlátozással járó sérelmet, csakúgy nem kap hangsúlyt, mint a szükségesség kritériuma. Az alapvetően három fő lépésből álló tesztnek mindössze egyikét vizsgálta különleges jogrend idején az Alkotmánybíróság. Az első lépés, a legitim cél kérdését górcső alá vette rendkívüli időszakban is, mint általános jogrendben. A többi lépés, a szükségesség, a legkisebb választható eszköz, valamint az arányosság lépése ebben az esetben nem történt meg.

Miután az Alaptörvény tizenegyedik módosítása hatályba lépett, valamint az Alkotmánybíróság is tovább finomította a tesztet, az alábbi változat került megalkotásra: a korábbiakkal egyezően vizsgálják, hogy az adott alapjogba történt-e beavatkozás, a beavatkozásnak volt-e legitim célja, az alapjogkorlátozás alkalmas-e a legitim cél elérésére, majd negyedik lépésként azt, hogy az alapjogkorlátozással okozott hátrányok meghaladják-e a legitim cél eléréséből fakadó előnyöket.[50] Jelentős változás a korábbiakhoz mérten, hogy a teszt ezen változatában már megjelent az arányosság kérdése. Ezzel sokkal közelebb került azon változatához, melyet általános jogrendben alkalmaznak. A szükségesség követelménye ebben az esetben továbbra is alkalmasság követelménye marad, a legkisebb választható eszköz vizsgálata pedig járulékos lépésként nem került elemzésre.

Új jogalap, új teszt?

Jelenleg három fő kategóriára osztható a különleges jogrend kihirdetésére alapul szolgálható események katalógusa. Ezen három fő kategória nem taxatív felsorolást tartalmaz, hanem eseményeket fog össze annak érdekében, hogy a jogintézmény rugalmassága megmaradjon. A különleges jogrend jelenlegi szabályozása a különböző globális kihívásokra kíván reagálni, azonban a jogintézmény sokszínűsége miatt nehéz átlátható jogi keretet teremteni eseteire.[51]

A jogalkotó reakciójából is kikövetkeztethető, nem lesz kétszer teljesen ugyanazon jogalapon kihirdetve különleges jogrend. Ezt alátámasztja a két jogalapból származó gyakorlat is, a koronavírus okozta járvány, valamint a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus helyzete. A korábbiakban szemléltetett különleges jogrend idejére formált tesztet nem tekinti állandó gyakorlatnak a jövőre nézve az Alkotmánybíróság. A jogalap megváltozása után döntésében az alábbiak szerint nyilatkozott a testület: az „új veszélyhelyzeti indikáció, »a szomszédos államban zajló fegyveres konfliktus« nem volt ismert, így nem is dolgozhatott ki az Alkotmánybíróság olyan alapjogkorlátozási tesztet, ami figyelembe vehette volna a veszélyhelyzet új – jelen ügyben releváns – típusa által jelentett sajátosságokat is.”[52] Mivel bizonnyal minden helyzetnek különféle „adott helyzetben releváns” jellemzői lesznek, így a teszt alkalmazása során vélhetően hasonló nehézségekbe ütközhet a jövőben is az Alkotmánybíróság. Ez egy ördögi körbe terelheti bele az adott időpont bíráit, ugyanis egy állandó érvényűnek tekintett teszt nélkül még korábbi gyakorlat ellenére sem lesz egy biztos módszer az alapjogkorlátozással járó jogszabályok különleges jogrendi vizsgálatára.

Nemzetközi kitekintés

Az a helyzet, hogy egy adott ország alkotmánybírósága a normál időszakra „tervezett”, abban kialakult vizsgálatra alkalmas tesztet használja különleges jogrend idején is, nem egyedi. A szükségességi-arányossági teszt alkalmazásra került különleges jogrend idején például Németországban is, mely egyébként a teszt bölcsőjének tekinthető. Németországot azért tartom jó összehasonlítási alapnak, mivel a magyar Alkotmánybíróság a német példájára alakította ki szervezetét, kezdetben kimondottan nagy befolyással volt annak tevékenységére, saját joggyakorlat híján. Ausztria más miatt lesz fontos vizsgálatom során: területén nem volt különleges jogrend kihirdetve, azonban a Koronavírus-helyzet leküzdését ott sem tudták jelentősebb alapjog korlátozás nélkül megoldani. Az osztrák Alkotmánybíróság is használja a szükségességi-arányossági tesztet alapjogkorlátozás legitimitásának a megállapítására, így ennek az országnak a vizsgálata azért hasznos, mivel összehasonlítást nyerünk egy olyan helyzettel, mely hasonló jogokat korlátoz, de azt normál jogrendben teszi. Következtetések levonására azért is alkalmasak az említett országok, mivel mind hazánkban, mind Németországban illetve Ausztriában az alapvető jogok biztosítva vannak, ugyanis ezen államok ratifikálták a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát.[53] Az összehasonlítást olyan alkotmánybírósági határozatokra alapozom, melyek a kötelező oltást az adott országban elrendelő jogszabályok elleni indítványokat bírálják el. Azért emellett döntöttem, ugyanis függetlenül a jogrendtől, az említett országok mindegyikében született a Covid–19 elleni oltást bizonyos személyköröknek kötelezővé tevő jogszabály.

A német gyakorlat

Elsőként Németország esetét vizsgálom, ahol hazánkhoz hasonlóan különleges jogrend került kihirdetésre a Covid–19 vírus miatt, Nemzeti jelentőségű járványhelyzet[54] megnevezéssel. A német szabályozásról elmondható, hogy nagyon hasonlít a magyar oltáspolitikára, az oltáskötelezettség elsősorban az egészségügyben, illetve a szociális szférában dolgozókra vonatkozott.[55] Hasonlóság még, hogy számos alkotmányjogi panasz érkezett a német Alkotmánybíróság felé, azonban csakúgy mint a magyar arányok esetében, kevés panasz jutott el az érdemi bírálatig. Értelemszerűen vizsgálatomat olyan döntésre alapozom, melyben az érdemi bírálat során a szükségességi-arányossági teszt lépéseit is levezették.[56] A döntés során a testi integritásba való beavatkozás legalitását vizsgálták, annak okán, hogy a fent említett munkakörökben dolgozó munkavállalók csak akkor folytathatták munkájukat a továbbiakban, ha határidőn belül igazolták a koronavírus elleni védettségüket, vagy a víruson átesés miatt, vagy a vakcina felvétele útján. A német jogalkotó azt is kimondta, hogy preferálják az oltás nyújtotta védelmet. A teszt során az első lépés a legitim cél vizsgálata volt, mely egyértelműen igazoltnak látszott a német Alkotmánybíróság számára. Itt is megjelenik az a jelenség, mely a magyar vizsgálat közben szembetűnő volt, miszerint az alkotmánybírói felülvizsgálat mélysége csökken a különleges helyzet alatt.[57] A következőkben megállapításra került, hogy a kötelező védettségigazolás/oltás megfelelő eszköznek bizonyul a cél elérésére.[58] A szükségesség kritériumának is megfelelt a szabályozás,[59] majd az arányosság mércéjét tekintve kimondták, hogy igen invazívnak tekinthető az alapjogba beavatkozás,[60] ugyanis halálos kimenetele is lehet az oltásnak, ennek ellenére megfelel a követelményeknek.[61] Maradhat tehát a jogszabály. Annyiban eltért a német Alkotmánybíróság alkalmazása, hogy a teszt hagyományos lépésein kivétel nélkül végig haladtak, a mérlegelés szigorúsága volt, ami csökkent.

Az osztrák gyakorlat

Ausztria esete, ahogy már említettem, eltér a német és a magyar példától. Nem volt kihirdetve különleges jogrend, a szükséges intézkedéseket az osztrák kormány rendes jogalkotói hatáskörében hozta meg. Az egészségügyi miniszter szerepe a jelentősen nőtt a vírusfertőzés leküzdése során, a szükséges szabályok megalkotásához kibővített hatáskörrel rendelkezett.[62] Ami pedig az oltások szabályozását illeti, az egész felnőtt lakosságnak kötelező jelleggel kellett felvennie, munkakörtől függetlenül. Ezzel Ausztria lett az első olyan ország, ahol általános, kötelező koronavírus elleni oltást vezettek be, mely alól csak az orvosi ellenjavallat igazolása, és nők esetében a terhesség jelentett kivételt.[63] Tovább árnyalja a képet a tény, hogy ha nem tesz eleget egy kötelezett az oltásnak, bírságot von maga után a mulasztás. A jogszabály bevezetése után az egészségügyi miniszter folyamatos jelleggel kellett, hogy felülvizsgálja, szükséges-e a szigorú intézkedés a cél eléréséhez, mely a „nyájimmunitás” volt. A felülvizsgálat során úgy döntöttek, hogy nem szükséges egy ilyen drasztikus beavatkozás, így egy hónappal a hatálybalépését követően, hatályon kívül helyezték a jogszabály egyes kritikus rendelkezéseit. Gyakorlatilag a rövid időtartam alatt az alkotmánybírósághoz időben be sem érkezett indítvány, de utólag így is formált véleményt az Osztrák Alkotmánybíróság. Érdekes helyzet ez, mivel egy olyan jogszabály legitimitását véleményezték melyről rövid időn belül kiderült, hogy túlzott beavatkozást jelent az egyének jogaiba, illetve a hatékonysága is megkérdőjelezhető. A szükségességi-arányossági teszt alkalmazása során a testület megállapította, hogy a cél, azaz a nyájimmunitás, legitim volt. Szükséges is volt a szabályozás, ugyanis az egyéb védekezési lehetőségeknél sokkal hatékonyabbnak vélték. A legkisebb választható eszköz / arányosság kérdéskörében azonban felmerült, hogy egy olyan szabályozás is elegendő védelmet nyújthatna, ami csak bizonyos munkakörökben teszi az oltást kötelezővé, mellyel jelentősen csökkenne az önrendelkezési jogba történő állami beavatkozás. Azonban, mivel a jogszabály az oltást mindenki számára kötelezővé tevő, illetve annak elmulasztását bírsággal büntetni rendelő része már nem volt hatályban, az osztrák Alkotmánybíróság határozata inkább mint egy vélemény vagy kiegészítés szolgált utólagos mivolta miatt.[64]

A magyar szabályozás

Végül, de nem utolsó sorban a magyar szabályozás szemügyre vétele következik, az oltáspolitikát illetőleg. Hazánkban rendeletben[65] határozták meg a kötelező oltás által érintettek körét. Kezdetben az egészségügyi dolgozókat érintette, majd kiterjesztették az állami és önkormányzati intézményeknél dolgozó munkavállalók körére. Mindkettő rendeletet számos indítványban támadták. Ezekben jellemzően hivatkoztak az emberi méltóság, testi és lelki egészséghez való jog, önrendelkezési jog, hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére. Ugyanis a kötelező oltás felvételének elmulasztása, abban az esetben is, ha orvosi ellenjavallat áll fenn, súlyos következményeket vont maga után. Először a munkáltató fizetés, vagy illetmény nélküli szabadságot rendel el. Ha pedig a fizetés nélküli szabadság elrendelésétől számítva eltelt egy év, felmondással vagy felmentéssel szüntetheti meg a munkavállaló jogviszonyát. Különösen hátrányos ez azokra a dolgozókra, akiket a felmondási tilalom is érintett,[66] ugyanis számukra nem maradt meg az az opció sem, hogy saját maguk felmondjanak, és képzettségüktől eltérő munkát vállaljanak. A 3128/2022. (IV.1.) AB határozatban számos indítványt egyesítve vizsgálta a kérdést az Alkotmánybíróság. Az üggyel kapcsolatban lefolytatta a testület a szükségességi-arányossági tesztet az önrendelkezési jog tekintetében. A folyamat során megállapításra került a az adott alapjogba történő beavatkozás, mint a nulladik lépcsőfoka a tesztnek, majd a legitim cél is megalapozottnak bizonyult, mely az állampolgárok egészségének és életének védelme volt.[67] A szükségességi/alkalmassági szűrőn is átment a szabályozás, ugyanis az átoltottság minden szektorban fontosnak minősül, de az állami dolgozók körében még inkább megvalósulhat a cél.[68] Az arányosság esetén felmerült, hogy nem csak magát a szabályozást, hanem annak szankcióját kell vizsgálni. Itt érvként szolgált azt, hogy de facto nem kötelező az oltás, ugyanis azt az állam erőszakkal nem adatja be, fennáll a választási lehetőség. Összességében a szabályozás kiállta a próbát, és a számos körülmény figyelembevételével megállapításra került, hogy az alapjogsérelem és az elérni kívánt cél fontossága arányban állnak egymással.[69]

Itt azonban véleményem szerint nem fektettek elég hangsúlyt azokra a dolgozókra, akiket a felmondási tilalom és a kötelező oltás is érintett, beleértve azon munkavállalókat, akiknek orvosilag ellenjavallott volt az oltás beadatása. Ugyanis az ő esetükben gyakorlatilag vagy az oltás következményeinek vállalása, vagy a fizetetlen szabadság, tehát jövedelmük teljes kiesése álltak fenn mint alternatívák. Ez pedig súlyos egzisztenciális krízist okozhatott adott esetekben nem csak a dolgozónak, hanem anyagilag tőlük függő hozzátartozóiknak is. Általános jogrend idején feltételezhető, hogy aligha ment volna át a szükségesség/legkisebb választható eszköz mércéjén ezen rendelkezés. Jó például szolgál ez arra, hogy az alkalmasság köre jelentősen több korlátozást enged át a teszt szűrőjén, mint a szükségesség. A tesztet egyéb alapjogokra vonatkozóan is lefolytatták, de a különleges jogrendre módosított szükségességi-arányossági teszt alapján minden, az indítványokban sérelmezett alapjogokkal kapcsolatban megfelelt a szabályozás az alkotmányos kritériumoknak, így az indítványt/indítványokat elutasította az Alkotmánybíróság.

A rövid ismertetés után levont következtetéseim a következők; a német és a magyar helyzet minden tekintetben hasonló, gyakorlatilag a rendes jogrendben használt tesztet alkalmazza a két Alkotmánybíróság azzal az eltéréssel, hogy tekintettel a különleges jogrendre kevésbé „szigorúak” az alapjogkorlátozások bírálata során, különösen a szükségességi mérce tekintetében. Mind a két oltásszabályozás esetén mély beavatkozás történt az alapjogokba legitim cél eléréséhez. Azonban egy ilyen komoly beavatkozást normál jogrendben sokkal nagyobb előkészület, és mérlegelés övezne. Gyakorlatilag a teszt tényleges alkalmazása mindössze a legitim cél megállapításáig terjedt, és a további (szükségesség, legenyhébb választható eszköz, arányosság) szinteken egyre enyhébb szűrésre került sor.

Az osztrák helyzet azonban más megvilágításból fontos számunkra. Ausztriában nem került kihirdetésre különleges jogrend, így a hatalmi ágak kishíján a megszokott módon ellenőrizték egymást. Ennek során észlelték a túlzott mértékű beavatkozást, és hatályon kívül helyezték a szabályozás leginvazívabb rendelkezéseit. Itt gyakorlatilag az Alkotmánybíróság már csak utólagos munkát végzett. Tekintettel arra, hogy nem volt eltérés a normál jogrendtől, feltételezhető, hogy maga az Alkotmánybíróság is szigorúbban alkalmazta volna a tesztet mint Németország vagy hazánk esetében.

Konklúzió

A vizsgálódásom során kérdéseimre, hogy megfelelő eszköznek bizonyul-e, illetve veszít-e hatékonyságából a szükségességi-arányossági teszt különleges jogrend idején, választ kaptam.

Azzal, hogy megismertem a teszt különböző változatait, a különleges jogrend ideje alatti kvázi „evolúcióját”, élesebb kép alakult ki alkalmazásáról is. Álláspontom szerint, a szükségességi-arányossági teszt jelentősen veszít hatékonyságából különleges jogrend idején. Mint láthattuk, a fejlődése során voltak olyan időszakok, melyben a teszt mindössze egy lépését vizsgálta az Alkotmánybíróság, egyéb lépései pedig vagy jelentősen enyhültek, vagy teljes mértékben mellőzésre kerültek. Miután sikeresen kialakult a teszteknek egy már-már effektívnek tűnő változata, a folyamat újra megakadt a megváltozott jogalap miatt. Azon tény, miszerint a szükségességi-arányossági kritériumokról elnevezett tesztnek sem a szükségességi, sem az arányossági kritériumának teljesülése sem került vizsgálatra, mindenképpen megalapozza azt az állítást, hogy nem hatékony különleges jogrend idején alkalmazása. Hatékonyság híján pedig, nem minősülhet megfelelő eszköznek sem.

Véleményem szerint ez egy olyan joghézag, mely aggályokat vethet fel az alapjogok biztosítottsága szempontjából. Igaz, hogy különleges jogrend idején jogszabály alapján az általános jogrendtől eltérő mértékben korlátozhatók az alapjogok, ugyanakkor a jogalanyok alapvető jogainak biztosítottsága semmilyen jogintézmény hatására sem szabad, hogy védelem nélkül maradjon. Ebből kifolyólag gondolom úgy, hogy szükséges egy olyan megoldás kidolgozása, mely egy állandó érvényű eszközként szolgál különleges jogrend idejére. Történhet ez akár a szükségességi-arányossági teszt egy rögzített módosításával, melyet kellő rugalmassággal, de következetesen használ az Alkotmánybíróság, avagy az általános jogrenditől teljesen eltérő, különleges jogrendre formált megoldás kidolgozásával.

Bibliográfia

Felhasznált szakirodalom

Alexy, Robert: Constitutional Rights, Balancing, and Rationality, Ratio Juris, Vol. 16 No. 2 June 2003, 131–140.

Blutman László: Az alapjogi teszt a nyelv fogságában, Jogtudományi Közlöny, LXVII. évf., 2012/4, 145–146.

Csink Lóránt: Mikor legyen a jogrend különleges? Iustum Aequum Salutare, XIII. évf., 2017/4. 7–16.

Domaniczky Endre: A különleges jogrend magyar szabályozásának történeti fejlődése (a kezdetektől 2011-ig), in Nagy Zoltán–Horváth Attila (szerk.): A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021, 78–121. https://doi.org/10.47079/2021.nzha.kulon.4_4

Erdős Csaba: Gondolatok a különleges jogrendi alapjogkorlátozás alkotmánybírósági gyakorlatáról, Jog-Állam-Politika, 2. Különszám, 2022.

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, 2021. Jogtudományi Különszám, 1–16.

Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIt, III. évf., 2020/2, 1–35.

Farkas György Tamás: Az utólagos normakontroll valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságára gyakorolt hatása, avagy az alapvető alkotmányjogi kérdés követelménye mint speciális ítélt dolog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Gábor Zsolt (szerk.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019, 558–567.

Gárdos-Orosz Fruzsina: Az alapjogok korlátozása, in Jakab András – Könczöl Miklós – Menyhárd Attila – Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter, Jakab András, 2020.03.31, http://ijoten.hu/szocikk/az-alapjogok-korlatozasa.

Horváth Attila: A különleges jogrend fejlődése Magyarországon a kilencedik Alaptörvény-módosítás tükrében, in Nagy Zoltán–Horváth Attila (szerk.): A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021, 122–148. https://doi.org/10.47079/2021.nzha.kulon.4_5

Jeszenszki Péter László: A különleges jogrend történetisége a 19. század második felétől 1988-ig, KRE-DIt, VI. évf., 2023/1. https://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/jeszenszki-peter-laszlo-a-kulonleges-jogrend-tortenetisege-a-19-szazad-masodik-feletol-1989-ig/

Kádár Pál: Sarkalatos átalakulások – A kétharmados/sarkalatos törvények változásai a honvédelem területén 2010–2014, MTA Law Working Papers, 2014/36, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 2014. https://real.mtak.hu/120191/

Móré Sándor – Szilvásy György Péter: A különleges jogrend, valamint a biztonság- és védelempolitika megújult stratégiai és normatív keretei Magyarországon, Jog–Állam–Politika, 2024/2, 15–47. https://doi.org/10.58528/JAP.2024.16-2.15

Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Az alapjogi teszt újrafogalmazása, Jogtudományi Közlöny, LXIX. évf., 2014/1, 23–34.

Ságvári Ádám: Különleges jogrend a francia jogban. Az állandósult kivételesség, Iustum Aequum Salutare, XIII. évf., 2017/4, 179–188.

Smuk Péter: A válság alkotmányjoga – az alkotmányjog válsága?, in Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti Értekezések 2023. Válság és Jog, Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2023, 135–159. https://jogaszegylet.hu/tudastar/jogaszegyleti-ertekezesek/valsag-es-jog-2023/smuk-peter-a-valsag-alkotmanyjoga-az-alkotmanyjog-valsaga/

Szabó Zsolt: Tansegédlet az alkotmányjogi záróvizsgához, 7. átdolgozott kiadás, Budapest, Patrocinium, 2019.

Till Szabolcs: Különleges jogrend, in Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter, Jakab András, 2018. július 8. https://ijoten.hu/szocikk/kulonleges-jogrend

Trócsányi László – Schanda Balázs – Csink Lóránt (szerk.), Bevezetés az alkotmányjogba, Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei, nyolcadik, átdolgozott kiadás, Budapest, ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., 2021. őszi kiadás.

Zakariás Kinga (szerk.): Az alkotmánybírósági törvény kommentárja, Budapest, Pázmány Press, 2022.

Internetes források

UN Treaty Body Database https://tbinternet.ohchr.org/_layouts/15/TreatyBodyExternal/Treaty.aspx?Treaty=CCPR&Lang=en

Venice Commission – Observatory on emergency situations https://www.venice.coe.int/files/EmergencyPowersObservatory/AUT-E.htm

Felhasznált magyar jogforrások

Magyarország Alaptörvénye

1912. LXIII. törvénycikk

1920. évi VI. törvénycikk a háború esetére szóló kivételes hatalom idejének meghosszabbításáról

1939. évi II. törvénycikk a honvédelemről

1949. évi XX. törvény

1960. évi IV. törvény a honvédelemről

424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról

2011. évi CLI. törvény az Alkotmánybíróságról

599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről, 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről

A veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes belügyi és közigazgatási tárgyú szabályokról, valamint a veszélyhelyzettel összefüggő egyes intézkedésekről szóló 570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény

Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása

20/1990. (X.4.) AB határozat

3/2015. (II.2.) AB határozat

3254/2021. (VI. 11.) AB végzés

3004/2024.(I. 12.) AB határozat

3296/2022. (VI. 24.) AB határozat

8/2021. (III. 2.) AB határozat

3078/2024. (III. 1.) AB határozat

27/2021. (XI. 5.) AB határozat

3128/2022. (IV. 1.) AB határozat

3359/2021. (VII. 28.) AB végzés

3323/2024. (VII. 29.) AB határozat

9/2024. (IV. 30.) AB határozat

Felhasznált külföldi jogforrások

1976. évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről

1993. évi XXXI. törvény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről

Az Európai Unió Alapjogi Chartája

Gesetz zur Verhütung und Bekämpfung von Infektionskrankheiten beim Menschen (Infektionsschutzgesetz – IfSG) § 5 Epidemische Lage von nationaler Tragweite

Gesetz zur Stärkung der Impfprävention gegen COVID-19 und zur Änderung weiterer Vorschriften im Zusammenhang mit der COVID-19-Pandemie

BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21

Bundesgesetz über die Pflicht zur Impfung gegen COVID-19

VFGH, G 37/2022-22, V 173/2022-11

Hivatkozások

  1. A tanulmány a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának támogatásával, „A különleges és kvázi különleges jogrendi szabályozás Magyarországon” című kutatási projekt keretében készült. ↑
  2. végső érv vagy utolsó eszköz ↑
  3. Jeszenszki Péter László: A különleges jogrend történetisége a 19. század második felétől 1989-ig, KRE-DIt, VI. évf., 2023/1, https://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/jeszenszki-peter-laszlo-a-kulonleges-jogrend-tortenetisege-a-19-szazad-masodik-feletol-1989-ig/ (Letöltés: 2025. december 12.) ↑
  4. Uo. ↑
  5. Domaniczky Endre: A különleges jogrend magyar szabályozásának történeti fejlődése (a kezdetektől 2011-ig), in Nagy Zoltán–Horváth Attila (szerk.): A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021, 83. ↑
  6. 1949. évi XX. törvény ↑
  7. 1949. évi XX. törvény, 19/A–19/D §. ↑
  8. Domaniczky: A különleges jogrend, 108–109. ↑
  9. 1949. évi XX. törvény, 19/E §. ↑
  10. 1949. évi XX. törvény, 19.§ (3) n. ↑
  11. 1949. évi XX. törvény. ↑
  12. Magyarország Alaptörvénye 48–56.cikk. ↑
  13. Magyarország Alaptörvénye. ↑
  14. Csink Lóránt: Mikor legyen a jogrend különleges? Iustum Aequum Salutare, XIII. évf, 2017/4, 12. ↑
  15. Uo., 15. ↑
  16. Horváth Attila: A különleges jogrend fejlődése Magyarországon a kilencedik Alaptörvény-módosítás tükrében, in Nagy–Horváth: A különleges jogrend és nemzeti szabályozási modelljei, 122–148. ↑
  17. Magyarország Alaptörvénye, 53. cikk. ↑
  18. Horváth: A különleges jogrend fejlődése Magyarországon a kilencedik Alaptörvény-módosítás tükrében. ↑
  19. Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása (2022. május 24.), 3. cikk ↑
  20. 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról ↑
  21. továbbiakban: PPJNE. ↑
  22. Az egyezményt Magyarország is ratifikálta. ↑
  23. 1976. évi 8. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről, 4. Cikk. ↑
  24. PPJNE, 6. Cikk. ↑
  25. PPJNE, 7. Cikk. ↑
  26. PPJNE, 8. Cikk. ↑
  27. PPJNE, 15. Cikk. ↑
  28. PPJNE, 16. Cikk. ↑
  29. PPJNE, 18. Cikk. ↑
  30. Szabó Zsolt: Tansegédlet az alkotmányjogi záróvizsgához, 7. átdolgozott kiadás, Budapest, Patrocinium, 2019, 168. ↑
  31. Alaptörvény, 53.cikk (1). ↑
  32. Gárdos-Orosz Fruzsina: Az alapjogok korlátozása, in Jakab András – Könczöl Miklós – Menyhárd Attila – Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia, Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter, Jakab András, 2020. március 31., 8. bek., http://ijoten.hu/szocikk/az-alapjogok-korlatozasa. (Letöltés: 2025. december 13.) ↑
  33. Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 52. cikk. ↑
  34. Gárdos-Orosz: Az alapjogok korlátozása, 43. bek. ↑
  35. Blutman László: Az alapjogi teszt a nyelv fogságában, Jogtudományi Közlöny, 67. évf., 2012/4, 147–148. (III., V.) ↑
  36. Uo., 148 (V). ↑
  37. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Az alapjogi teszt újrafogalmazása, Jogtudományi Közlöny, LXIX. évf., 2014/1, 34. (V.) ↑
  38. Robert Alexy: Constitutional Rights, Balancing, and Rationality, Ratio Juris, Vol. 16, No. 2 June 2003. ↑
  39. Blutman: Az alapjogi teszt a nyelv fogságában, 153–154 (VI.). ↑
  40. Pozsár-Szentmiklósy: Az alapjogi teszt újrafogalmazása, 31 (IV.). ↑
  41. Blutman: Az alapjogi teszt a nyelv fogságában, 149–151 (IV.). ↑
  42. 3234/2020. (VII. 1.) AB határozat. ↑
  43. 3276/2025. (IX. 19.) AB végzés. ↑
  44. 3323/2024. (VII. 29.) AB határozat. ↑
  45. 9/2024. (IV. 30.) AB határozat. ↑
  46. Lásd az alkotmányjogi panasz jogintézményéről részletesen: Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panaszok befogadása központi problémaköréről, KRE-DIt, 2021. Jogtudományi Különszám, 1–16.; Farkas György Tamás: Az alkotmányjogi panasz befogadhatósága, különös tekintettel az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésre, KRE-DIt, III. évf., 2020/2, 1–35.; illetve Farkas György Tamás: Az utólagos normakontroll valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságára gyakorolt hatása, avagy az alapvető alkotmányjogi kérdés követelménye mint speciális ítélt dolog az Alkotmánybíróság gyakorlatában, in Gábor Zsolt (szerk.): Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II.: Alkotmánybírósági panasz – hatáskörrel kapcsolatos kérdések, Budapest, HVG-ORAC, 2019, 558–567. ↑
  47. 3359/2021. (VII. 28.) AB végzés {16}. ↑
  48. 3004/2024. (I. 12.) AB határozat {52}. ↑
  49. Alaptörvény 2022. november 1-ig hatályos rendelkezései, 53. cikk (3). ↑
  50. 3140/2024. (V.3.) AB határozat {19}. ↑
  51. Móré Sándor – Szilvásy György Péter: A különleges jogrend, valamint a biztonság- és védelempolitika megújult stratégiai és normatív keretei Magyarországon, Jog–Állam–Politika, 2024/2, 15. ↑
  52. 3004/2024. (I. 12.) AB határozat {55}. ↑
  53. UN Treaty Body Database https://tbinternet.ohchr.org/_layouts/15/TreatyBodyExternal/Treaty.aspx?Treaty=CCPR&Lang=en ↑
  54. Gesetz zur Verhütung und Bekämpfung von Infektionskrankheiten beim Menschen (Infektionsschutzgesetz – IfSG) § 5 Epidemische Lage von nationaler Tragweite. ↑
  55. Gesetz zur Stärkung der Impfprävention gegen COVID-19 und zur Änderung weiterer Vorschriften im Zusammenhang mit der COVID-19-Pandemie. ↑
  56. BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21. ↑
  57. BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {149}. ↑
  58. BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {166}. ↑
  59. BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {187}. ↑
  60. BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {208}. ↑
  61. BVerfG, Order of the First Senate of 27 April 2022 – 1 BvR 2649/21 {202}. ↑
  62. https://www.venice.coe.int/files/EmergencyPowersObservatory/AUT-E.htm, 9. ↑
  63. Bundesgesetz über die Pflicht zur Impfung gegen COVID-19. ↑
  64. VFGH, G 37/2022-22, V 173/2022-11. ↑
  65. 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről, 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről. ↑
  66. a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó egyes belügyi és közigazgatási tárgyú szabályokról, valamint a veszélyhelyzettel összefüggő egyes intézkedésekről szóló 570/2020. (XII. 9.) Korm. rendelet 2. §-át, illetve a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 61. § (3) bekezdés b) pont. ↑
  67. 3128/2022. (IV.1.) AB határozat {126}. ↑
  68. 3128/2022. (IV.1.) AB határozat {130–131}. ↑
  69. 3128/2022. (IV.1.) AB határozat {145}. ↑
Beküldve:

Faragó Gábor: Das nervige Festhalten am Buchstaben des Gesetzes – Die Polemik über die pragmatische Sanktion im Jahre 1848

Der vorliegende Artikel beschäftigt sich mit einem „Nebenkriegsschauplatz“ des österreich-ungarischen Konflikts 1848, mit der Auslegung der pragmatischen Sanktion. Der Gegenstand des Artikels ist nicht das Staatsrecht, sondern die Instrumentalisierung der Auslegung für politische Zwecke und die Beeinflussung der Öffentlichkeit mit ihrer Hilfe. Die Quellen vermitteln den Eindruck, dass die gegenüberstehenden Parteien ihre sehr greifbaren machtpolitischen Interessen auch durch die Anerkennung der formellen Rechtsmäßigkeit ihrer Politik zu untermauern bemüht waren. Die Auslegung der pragmatischen Sanktion versprach die ultimative Antwort auf eine der wichtigsten Fragen der österreichisch-ungarischen Beziehungen: kann es eine von Wien unabhängige ungarische Regierung geben oder nicht? Der Verfasser untersuchte im ersten Abschnitt einer längeren Forschung die deutschsprachige Presse der Monarchie: in welchem Kontext taucht diese Frage auf und wie ändert sich ihre Interpretation im Laufe des Konfliktes zwischen März und September 1848?

Es mag alles mit einer etwas freien Übersetzung angefangen haben. Am 13. März wurde in Wien die berühmte Rede von Lajos Kossuth an die versammelten Bürger vorgelesen, die er am 3. März in Preßburg im ungarischen Reichstag hielt. Vor allem die darin formulierte Forderung nach einer Verfassung für die gesamte Monarchie durfte zur Entfaltung der Wiener Revolution bedeutend beigetragen haben. Was der begeisterten Hörerschaft natürlich nicht auffallen konnte: eigentlich forderte Kossuth 10 Tage früher in Preßburg gar keine Verfassung für die gesamte Monarchie. Er wies „nur“ darauf hin, dass sich der Monarch in all seinen Herrschaftsverhältnissen (in der deutschen Übersetzung: Regierungsverhältnissen) – also in all seinen Ländern – mit konstitutionellen Institutionen umgeben solle. Und weil Ungarn selbst bereits eine Verfassung hatte, konnte sich dieser Wunsch nur auf die nichtungarischen Länder der Monarchie beziehen. Von einer Verfassung für die gesamten Monarchie war keine Rede, nur in der abgekürzten deutschen Fassung. Und gerade von dem Anführer der liberalen ungarischen Opposition musste die Idee einer solchen sowieso unvorstellbar klingen.

Am turbulenten 13. März fiel das nicht auf, und auch die Tragweite der anderen genannten Forderung, die nach einem verantwortlichen ungarischen Ministerium, erkannte man erst in Wochen „nach der Verbrüderung aller Nationen unter Österreichs Szepter.“[1]

Monate später, Ende Juli schrieb der Jurist Dr. Karl Eugen Schindler in der Wiener Zeitung: „Ungarn war schon vor den Märztagen ein konstitutionelles Reich, kein Wunder, wenn unsere Presse und unsere Lehrstühle uns über Ungarns Verfassung und seinen staatsrechtlichen Verband früher im Dunklen ließen.”[2] Im Bezug auf den kroatisch-ungarischen Konflikt im Spätsommer bemängelte Schindler, dass man zu selten auf den „staatsrechtlichen Ursprung zurückgeht, dass man zwar von einem Bruche der pragmatischen Sanktion seitens Ungarns … hört, Wortlaut und wesentlichen Gehalt dieser Sanktion aber nur äußerst selten berufen und erörtert findet.“

Die Untersuchung der deutschsprachigen Presse, als Teil des vorliegenden Forschungsprojekts bestätigt durch zahlreiche Beispiele die oben zitierte Meinung. Es wurde oft auf die pragmatische Sanktion Bezug genommen aber nur selten setzte man sich mit ihr inhaltlich auseinander. Die Auslegung entwickelte sich immer mehr zu einer Glaubensfrage.

Allerdings hätte es den Anstoß zur Klärung der Frage schon im März geben können. Aber den allerersten Satz Kossuths „Freiheitsrede“, [3] in dem er „sämtliche Verhältnisse, die in Folge der pragmatischen Sanktion zwischen uns und dem Kaiserreich Österreich bestehen“ erwähnte, löschte der Übersetzer im deutschen Text.[4]

Die Vorgeschichte

In der deutschsprachigen Publizistik – wie übrigens auch im ungarischen – wurde die pragmatische Sanktion meistens als eine nach Belieben einsetzbare Trumpfkarte benutzt. Wir finden aber einige, wenn auch nicht zahlreiche Beispiele für theoretisch-prinzipielle Interpretationsversuche. Diese waren auch nicht unbedingt unparteiisch oder objektiv, aber sie stellten wenigstens eine Diskussionsgrundlage dar.

Die Bezugnahme auf die pragmatische Sanktion war von März an ein fast unverzichtbares Element der königlichen Handschreiben Ferdinands. Am 17. März wies er auf die Berücksichtigung der pragmatischen Sanktion bei der Feststellung des Wirkungskreises eines zukünftigen verantwortlichen ungarischen Ministeriums hin.[5] Da dieses Handschreiben die vorige Nacht mündlich vereinbarte Ernennung von Lajos Batthyány zum Ministerpräsidenten nicht enthielt, schieb es Palatin Stephan praktisch zur Seite und er sicherte die ausdrückliche Zustimmung des Königs in einer persönlichen Audienz. Ende März, als sich der Konflikt des Wiener Hofes und des sich formierenden ungarischen Ministeriums um den Wirkungskreis letzteren zuspitzte, griff der König erneut zum Hinweis auf die pragmatische Sanktion. Das Reskript am 31. März[6] (u. a. über die Verwendung der Militär außerhalb der Reichsgrenzen) und das Kabinettschreiben vom 7. April[7] (Forderung an Ungarn, ungefähr ein Viertel der Staatsschulden zu übernehmen) sprachen von einem durch die pragmatische Sanktion geheiligten Gesamtband der Monarchie bzw. von den durch sie festgelegten Grundbeziehungen zwischen den Ländern. Was diese sind und wie genau sie sich aus der pragmatischen Sanktion ableiten lassen, blieb dabei unklar; nur aus dem Inhalt der Forderungen konnte man auf die mögliche Auslegung rückschließen.

Die Ungarn lehnten die Übernahme der Schulden ab. Die deutschsprachige Preßburger Zeitung z. B. stützte sich dabei auch auf die pragmatische Sanktion (sie bestätige, dass Ungarn nach seinen eigenen Gesetzen verwaltet wird, infolgedessen keine Staatsschulden ohne die Zustimmung des Reichstags übernehmen muss). Eine nachvollziehbare inhaltliche Ableitung fehlte hier auch. Es erschien aber zusätzlich noch das Argument, dass die Staatsschulden durch den Schutz der Integrität der verbundenen Länder entstanden, deswegen müssen sie im Sinne der pragmatischen Sanktion nicht von Ungarn getragen werden.[8]

Die Union Siebenbürgens mit Ungarn war das nächste viel diskutierte Thema des Frühsommers. Auch hier bezog man sich oft auf die pragmatische Sanktion, die Lage war insofern noch etwas komplizierter, als Siebenbürgen seine „eigene“ pragmatische Sanktion aus dem Jahr 1722 hatte. Der Wortlaut ließ mehr Raum für die Auslegung, dass sich das autonome Siebenbürgen mit allen übrigen Ländern Kaisers Karl VI. vereinigte.

Interpretationsversuche

Zu der Gruppe der Quellen, in denen auch der Inhalt der pragmatischen Sanktion tiefer erläutert wird, zählt eine unionskritische Flugschrift, die Anfang Mai auch im Siebenbürgischen Wochenblatt erschien.[9] Sie nannte die pragmatische Sanktion einen „für alle Zeiten unwandelbaren Grundvertrag vom Jahr 1722, durch den sich Ungarn unter dem Haus Habsburg, mit den übrigen Reichen und Provinzen in einen unauflösbarem Verband und ewige Union und gegenseitige Verteidigung (mutua et reciproca defensio) vereinigte. Interessant erscheint schon die Datierung, denn im Falle Ungarns bezieht man sich meistens auf die Gesetzesartikel 1723. Entweder war hier der tatsächliche Akt des „Vertragsabschlusses” gemeint, als König Karl III. 1722 die Entwürfe der ersten beiden Artikel von den ungarischen Ständen feierlich entgegennahm, die dann im Jahr 1723 inartikuliert wurden, oder um eine einfache Verwechslung mit der Annahme der pragmatischen Sanktion im Reichstag Siebenbürgens 1722. Das Beispiel zeigt, wie die Unbestimmtheit an sich, über welchen Urkunden man eigentlich redet, den öffentlichen Austausch erschweren durfte. Abgesehen davon finden wir im zitierten Text vier wesentliche Elemente: den Verweis auf das gemeinsame Herrscherhaus, die Bezeichnung Grundvertrag der Reichen und Provinzen, die Unauflösbarkeit und Ewigkeit des Verbandes und die gegenseitige Verteidigung. Bis auf die gemeinsame Dynastie gab es zu allen Punkten wesentliche Meinungsunterschiede in den nächsten Monaten. Was aber vielmehr bemerkenswert ist, dass gerade die Einigkeit der Regierung hier nicht aus dem Gesetz abgeleitet wird, wobei die Flugschrift selbst vor allem die Trennung dieser am heftigsten kritisierte.

Ab dem Sommer 1848 finden wir dann mehrere Beiträge, die den Originaltext der ungarischen Gesetzesartikel I. und II. aus dem Jahre 1723 interpretieren, um die Untrennbarkeit der Regierung zu beweisen. Dadurch sollte die theoretische Grundlage zur Rückholung des Kriegs- und Finanzwesens nach Wien geliefert und die darauf abzielende Bestrebungen des österreichischen Ministeriums im Auge der Öffentlichkeit legitimiert werden.

Im Journal des Österreichischen Lloyd standen am 19. Juli auf der Titelseite ganze Paragraphen in Lateinisch, im Mittelpunkt der auch später viel zitierte § 7. des Gesetzesartikels II. 1723. „Denn wie immer man »indivisibiliter ac invicem et insimul regendum et gubernandum« auslegen mag, die ministerielle Lostrennung Ungarns von Österreich ist das gerade Gegenstück von der ungeteilten und gemeinschaftlicher Verwaltung beider Reiche, und »gubernare« heißt doch verwalten.“[10] Die unverbindliche Formulierung lässt ahnen, dass der Verfasser selber nicht ganz von der Richtigkeit seiner Auslegung überzeugt war, sie aber dem aktuellen politischen Zweck unterordnete. Dieser Zweck war die Legitimität des ungarischen Ministeriums in Frage zu stellen, welches sich weigerte, zur Unterstützung der Armee Radetzkys weitere Truppen nach Norditalien zu senden.

Die willkürliche Interpretation der Gesetzesstelle taucht fast unverändert in dem oben zitierten Artikel von Karl Eugen Schindler: „Ungarn soll samt seinen Nebenländern indivisibiliter ac inseparabiliter, invicem at insimul ac una mit Österreich regiert und guberniert (regendam et gubernandam) werden.“[11] Der Autor führt aus, dass die Lostrennung Ungarns nicht nur durch das eigene Ministerium, sondern auch dadurch zum Ausdruck kommt, dass „der König von Ungarn an seinem eigenen Hoflager durch einen ungarischen Gesandten [wohl Pál Esterházy gemeint – G.F.] beim Kaiser von Österreich, das heißt bei sich selbst, bei derselben physischen Person vertreten ist.“ Deswegen könne im Sinne der pragmatischen Sanktion von keiner indivisibiliter etc. Verwaltung beider Länder gar keine Rede sein. Schindler fügt noch zu, dass die pragmatische Sanktion 1723 dazu bestimmt war, „eine innige Verkettung-Verschmelzung“ der beiderseitigen Interessen zu bewirken. Das ist ein klares Beispiel für die Tendenz, dass die Publizistik zwar auf das Gesetz stützend, aber daraus direkt nicht ableitbar Annahmen zum eigentlichen unterliegenden Sinn des Gesetzes kreiert, die sich später durch Wiederholungen und Übernahmen anderer Organe zum allgemein akzeptierten Inhalt des Gesetzes entwickeln, mit dem die öffentliche Meinung gesteuert bzw. beruhigt werden kann.

Die andere wesentliche Aussage von Schindler ist die Ungültigkeit der ministeriellen Lostrennung Ungarns. In diesem Zusammenhang nennt er den 17. März sogar die Auflösung der pragmatischen Sanktion. Dabei stützt er sich auf ihre Auslegung als internationaler Völkervertrag, den der Kaiser nach der Verfassungsproklamation vom 15. März nicht ohne die Zustimmung des österreichischen Reichstages auflösen konnte. „Wir Österreichische Völker haben daher immer noch das volle Recht, jene ministerielle Lostrennung Ungarns von Rechtswegen als eine Nullität zu erklären.“ Von hier aus ist der Geist der berühmten Staatsschrift des österreichischen Ministeriums Ende August nur noch ein Schritt entfernt. „Wir hoffen, dass dem Versehen unserer damaligen Gewaltträger gegenwertig eine genaue Beachtung konstitutioneller Grundsätze auf dem Fuße folge, … dass unsere gegenwärtige Minister das Resultat der Verhandlungen mit Ungarn… der Genehmigung des Österreichischen Reichstages unterziehen werden.“

Die Spaltung ging aber noch nicht soweit, dass die Wiener Zeitung die Antwort (ohne Unterschrift) auf Schindlers Artikel am 19. August nicht veröffentlicht hätte.[12] In dieser standen die Gesetzesartikel I. und II. 1723 für den „des Lateins nicht fundigen Leser“ in vollem Umfang auf Deutsch übersetzt. Der Autor widerlegte die Völkervertrag-Theorie durch den Vorbehalt des Wahlrechts Ungarns nach dem Erlöschen der Dynastie – denn daraus folge, dass für Ungarn und die Erbstaaten in diesem Fall kein weiterer Verbund vorgesehen war. Die unteilbare Regierung wird durch eine Analyse des § 7. Ges. II. – teilweise auf das lateinische Original zurückgreifend – widerlegt: regendam und gubernandam beziehen sich auf „coronam“ (im Sinne des Reiches), also die Stände übertragen dem König und seinen Nachfolgern die Krone Ungarns „zu regieren und gubernieren“ (in seinem Werk von 1865 erläuterte dann Ferenc Deák ausführlich, wie die Worte indivisibiliter und inseparabiliter sich auf das Wort possidendis beziehen, d. h. die Unteilbarkeit und Unzertrennlichkeit sich auf den Besitz, nicht die Regierung der Länder beziehen).

Es ist schwer zu beurteilen, ob dieses Antwortschreiben die Gegenseite zumindest zum Nachdenken brachte, für Sympathien sorgte es kaum. Einer der abschließenden Gedanken darüber, warum Österreich gegen die Bestätigung der Unabhängigkeit der ungarischen Regierung in den Gesetzen 1790 nicht protestierte, lautete: „… und zwar aus dem einfachen Grunde, weil man damals die pragmatische Sanktion in Österreich besser verstand als gegenwärtig, und sich die Mühe nahm selbe ganz und vollständig zu lesen.“

Ironischerweise erschien im Journal des Österreichischer Lloyd am gleichen Tag ein Artikel,[13] der sich auf den – vermeintlich falsch verstandenen – § 7. Art. II. 1723 bezog. Der Artikel kritisierte Kossuth und spielte in seiner Rhetorik stark darauf an, dass Ungarn Österreich im März verleitete (angebliche Phrase von Kossuth: „Jetzt gibt es kein Österreich, kein Ungarn mehr, wir sind alle Österreicher“) und gleichzeitig das hundertjährige Band der pragmatischen Sanktion in Stücken riss. Der Autor sprach seine Unterstützung für eine Art föderatives System mit einem kaiserstaatlichen Reichstag und gemeinsamer Kriegs- und Finanzverwaltung, wodurch die Worte der pragmatischen Sanktion „indivisibiliter … gubernandum“ über die ungeteilte und ungetrennte Regierung und Verwaltung zur Wahrheit gemacht worden wären. Seiner Meinung nach hätte Österreich im Frühjahr schon sehen müssen, dass die pragmatische Sanktion kein rein dynastischer, sondern ein internationaler Völkervertrag sei. Die Lostrennung Ungarns war dadurch ermöglicht, dass die Österreicher sich im März noch dermaßen schlecht im internationalen Recht auskannten.

Die Staatsschrift

Die wenig später, am 27. August vom Ministerium verfasste Staatsschrift[14] gilt als die offizielle Auslegung der pragmatischen Sanktion aus österreichischer Sicht. Im Vergleich mit den Publikationen Juli-August brachte sie wenig Neues in die Debatte ein, der Hauptteil selbst enthielt eher allgemeine Aussagen darüber, dass durch die pragmatische Sanktion eine Länderverbindung begründet war und man seitdem nur über eine Monarchie spreche. Der Ausdruck des Gesetzes soll nachdem deutlich gewesen sein: Einheit in der obersten Staatsleitung, im Gesamtfinanzwesen, in der Führung des Heeres. Die eigentliche staatsrechtliche Begründung wurde in einem Anhang zusammengefasst.[15] In diesem wurden Stellen aus der Einleitung des ung. Gesetzbuches 1723 zitiert und der Ausdruck untrennbar verbunden herausgehoben. Die Paragraphen 4-7 des Art. II. 1723 werden im umstrittenen Sinne der unteilbaren und untrennbaren Regierung interpretiert. Der Rest der Staatsschrift ist die Anwendung der so festgelegten Prinzipien an die einzelnen Forderungen der Wiener Regierung, eine systematische Widerlegung der ungarischen Gegenargumente fehlt. In dem letzten Satz nimmt man gleichzeitig auf den Wortlaut, Sinn und Zweck der pragmatischen Sanktion Bezug; wobei der Wortlaut weiterhin problematisch erschien, Sinn und Zweck dementsprechend nicht frei von der willkürlichen Auslegung sein konnte.

Zu diesem Zeitpunkt war die Möglichkeit eines ehrlichen prinzipiellen Ausgleichs auf staatsrechtlicher Grundlage wahrscheinlich sowieso schon längst verpasst. Das allerhöchste Handschreiben Ferdinands,[16] mit dem er die Staatsschrift an Palatin Stephan weiterleitete, versuchte die ganze Problematik unter den Teppich zu kehren. Denn die pragmatische Sanktion konnte Ende August alles andere als ein – wie im Handschreiben steht – „von allen Seiten unbestritten angesehenen Stützpunkt“ bezeichnet werden.

Im österreichischen Reichstag wurde die Staatsschrift am 19. September von Justizminister Bach vorgelesen. Der Linke Ludwig von Löhner bezeichnete sie in der Sitzung als ein „stümperhaftes, unlogisches, unpräzises Machwerk,“[17] in dem das Ministerium keine Geschichte der pragmatischen Sanktion gab, die nicht so bekannt sei, wie man es voraussetze. Die Linken und Radikalen, die mit den Ungarn sympathisierten und die Ungarn-Politik des Wessenberg-Ministeriums scharf kritisierten, wiesen die pragmatische Sanktion als Grundlage überhaupt immer lauter ab. Sie nannten sie in der Debatte über den Empfang der ungarischen Reichstagsdeputation ein „vergilbtes Pergament“, was man ihnen von der anderen Seite später gerne entgegenhielt. Am 19. September, bei einem Fackelzug vor der Unterkunft der ungarischen Deputation soll Karl Tausenau, einer der späteren Anführer der Oktoberrevolution, in seiner Rede die pragmatische Sanktion symbolisch zerrissen haben (womit er sich von der Zeitschrift Humorist den Titel „k.k. privilegierter Pragmatische-Sanktion-Zerreißer“ verdiente).[18]

Als Gegenreaktion erschienen „Treueschwuren“ an dieses vergilbte Pergament, am weitesten ging die Wiener Zeitung in ihrem Leitartikel am 22. September. „Wir stehen auf dem Boden der pragmatischen Sanktion“, welche die „vollendete, für einseitig unlöslich erklärte Föderation der österreichischen, sie ist der schärfste, präziseste, unverkennbarste Ausdruck der Monarchie selbst.“[19] Dem Artikel nach werde das Gericht der Volkstämme Ungarns Recht über das magyarische Separatismus sprechen und liefere „den unleugbaren Beweis, dass der großartige Gesellschaftsvertrag der Bestandteile Österreichs fortdauernd besteht.“ Entsprechend wird wohl der Grundgedanke der pragmatischen Sanktion in die zukünftige Verfassungsurkunde des „neuen, verjüngten“ Österreichs übergehen, jetzt ist „das alte, vergilbte Pergament allerdings noch der Grundstein des Staatsgebäudes.“

Diese Zeilen geben ein klares Zeichen an die Öffentlichkeit, dass man sich von dem alten Gesetz trotz all seiner Präzision verabschiedet und nur noch einen, der aktuell gewünschten Auslegung entsprechenden, abstrakten Grundgedanken der pragmatischen Sanktion in der neuen Verfassung behält. Damit soll dann auch die lastige staatsrechtliche Diskussion mit den Ungarn für beendet erklärt werden.

Geist oder Buchstabe?

Die gemäßigt liberale Presse schrieb in ihrem Leitartikel am 22. September: „Wir wollen und können uns in keine Diskussion über Wortlaut und Geist der pragmatischen Sanktion einlassen – allein wir glauben nicht zu irren, wenn wir die darin ausgedrückte Vereinbarkeit mit der Gesamtheit durch die Bestrebungen der Ungarn und die Beschlüsse des ungarischen Reichstages nicht gefördert glauben.“[20]

Am gleichen Tag warf das Journal des Österreichischen Lloyd der magyarisch-patriotischen Partei vor, sich auf den Buchstaben der pragmatischen Sanktion festzuklammern und dadurch die Auflösung der Monarchie zu motivieren. Dieser historische Boden werde aber gerade von den Freunden der Ungarn, den Unterstützern der Deutschen Einheit unterminiert, also von denen, die die Auflösung der Monarchie aus einer anderen Richtung bewirken.[21] Daraus lässt sich auslesen, dass der „Buchstabe des Gesetzes“ zwar als Grundlage der ungarischen Selbständigkeit dienen kann, aber daran festzuhalten nicht mit den vermeintlichen wahren Interessen der Völker Österreichs übereinstimmt.

Am 23. wurde der Lloyd noch deutlicher: „die Ungarn klammern sich an den Buchstaben der pragmatischen Sanktion und vergessen, dass die Revolution … auch diesen toten Buchstaben [weglöschte] und nur dem Geiste desselben die Geltung gelassen hat.“[22] „Zu seiner Zeit“ sprach die pragmatische Sanktion den Grundsatz des gemeinsamen Staatsoberhauptes aus, nach dem März 1848 brauche es aber auch einen gemeinsamen konstitutionellen Reichstag, so sei die Auslegung im Geiste der Zeit. Abschließend erklärte der Artikel eine getrennte Armee, getrennte Finanz- und Kriegsministerien für eine praktische Unmöglichkeit.

Der demokratisch orientierte Wanderer war anderer Meinung und schrieb (Unterschrift Karl Müller), dass man die pragmatische Sanktion, „auf welche sich die Kamarilladiplomatie so sehr stützt,“ nur nachzuschlagen braucht, um sich von der legislativen und administrativen Unabhängigkeit Ungarns überzeugen zu können.

Am Tag vor der Schlacht von Pákozd, dem Anfang des Krieges zwischen den beiden Reichshälften erschien in der Wiener Zeitung die Antwort[23] auf die „herb formulierte Entgegnung eines Ungars“, auf den oben zitierten Aufsatz vom 19. August. Zwar trägt der Artikel erneut den Titel „Die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn, seinen Nebenländern und Österreich“, trotzdem ist er keine Fortsetzung der Diskussion, sondern ein bitterer Ausbruch gegen die Politik Kossuths. Der Verfasser geht punktuell die staatsrechtlichen Fragen ein, er reflektiert aber inhaltlich kaum an die Argumente seines Gegners, sondern stützt sich auf „de facto“ Auffassungen und auf Annahmen zu den Absichten Ungarns 1723.

Beim aktuellen Stand der vorliegenden Forschung kann diese Antwort als symbolischer Endpunkt jenes Zeitabschnittes betrachtet werden, in dem der Anspruch überhaupt vorhanden war, einen Austausch über den staatsrechtlichen Kern der Interessenkonflikte zu führen. Sowohl die Geduld, als auch die neuen Argumente fehlten, es wurde entweder aneinander vorbeigeredet, oder gar die Notwendigkeit des Dialogs in Frage gestellt. Über das Recht zur Auslegung der pragmatischen Sanktion – und natürlich zur Entscheidung über die Zukunft der Völker der Monarchie – wurde nicht mehr auf dem Papier, sondern auf den Schlachtfeldern entschieden. Als Zwischenfazit der laufenden Forschung haben die Gedanken von Ernst Viktor Zenker über die Wiener Journalistik auch für den hier erörterten Gegenstand Geltung:

Die politischen Fragen, welche auf den Verband Österreichs … mit Ungarn Bezug hatten, verschlossen sich eigentlich dem journalistischen Können jener Zeit; die öffentliche Meinung hatte … noch nicht den klaren Begriff jener Beziehungen, denn hätte sie ihn besessen, so wären ja diese Beziehungen schon damals geregelt und geordnet worden. … der nackte Opportunismus in Bezug auf die Stellungnahme zur ungarischen Frage, kann ja nach der politischen Parteistellung verschieden beurteilt werden; der Historiker wird die Unbeholfenheit der Wiener Journalistik auf diesem, wie auf manchem anderen Felde nicht beschönigen.[24]

Quellen und Fachliteratur

1847–1848 Országgyűlési irományok, Pozsony, 1848, 84.

1848–1849 Országgyűlési irományok, Budapest, 1848–1849, Nr. 64, 193.

Abschrift über das zwischen Ungarn und den übrigen Ländern Österreichs bestehende Band der Einigung. 1848–1849 Országgyűlési irományok, Budapest, 1848–1849, Nr. 66, 199.

Antwort auf die in der Beilage zu Nr. 209 dieser Blätter erschienenen Artikel die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn und seinen Nabenländern und Österreich (o. V.) Wiener Zeitung, Nr. 227, 19. August 1848, 1.

Barta István (Hg.): Kossuth Lajos összes munkái XI., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1951, 619.

Die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn, seinen Nebenländern und Österreich (o. V.) Wiener Zeitung, Nr. 261, 28. September 1848, 11.

Die Presse, Nr. 75, 22. September 1848, 1.

Eine Stimme aus der Wüste über Österrreich – bittet in Wien um Gehör (o. V.) Journal des Österreichischen Lloyd, XIII. Jg. 19. August 1848, 2.

Journal des Österreichischen Lloyd, Jg. XIII, 22. September 1848, 3.

Journal des Österreichischen Lloyd, Jg. XIII, 23. September 1848, 3.

Journal des Österreichischen Lloyd, Jg. XIII., 19. Juli 1848, 1.

Leipziger Zeitung, Nr. 268, 24. September 1848, 2.

Manẞ, J. B. (Hg.): Freiheits-Rede des dermaligen ungarischen Ministers Kossuth Layos, siegreichen Vorkämpfers für Volksrechte. Dt. vorgetragen von dem Juristen Putz aus Tyrol, am 13. März 1848., o. J.

Preßburger Zeitung, Nr. 51. 21. April 1848, 1.

Rabbi Tausenau, der Pechfackel-Cicero, k. k. privilegierter Pragmatische-Sanktion-Zerreißer (o. V.) Der Humorist, Jg. XII, 24. Spetember 1848, 4.

Schindler, Karl Eugen: Die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn, seinen Nebenländern und Österreich, Wiener Zeitung, Nr. 209., 30. Juli 1848, 7.

Ungarns Lage und die pragmatische Sanktion (o. V.). Wiener Zeitung, Nr. 163., 22. September 1848, 1.

Ungarns und Siebenbürgens Stellung zur Gesamtmonarchie (o. V.). Siebenbürger Wochenblatt, Nr. 19, 8. Mai 1848, 14.

Wiener Zeitung, Nr. 107, 16. April 1848, 1.

Wiener Zeitung, Nr. 77, 17. März 1848, 1.

Wiener Zeitung, Nr. 95, 4. April 1848, 8.

Zenker, Ernst Viktor: Geschichte der Journalistik in Österreich, Wien, K. k. Hof- und Staatsdruckerei, 1900, 41.

Zusammenfassung der Gesetze, welche das durch die pragmatische Sanction bekräftigte Band der Einigung mit den übrigen Österreichischen Ländern betreffen. 1848–1849 Országgyűlési irományok, Budapest, 1848–1849, Nr. 65, 195.

Ressourcen

  1. Wiener Zeitung, Nr. 77, 17. März 1848, 1. ↑
  2. Dr. Karl Eugen Schindler: Die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn, seinen Nebenländern und Österreich, Wiener Zeitung, Nr. 209, 30. Juli 1848, 7. ↑
  3. „T[ekintetes] R! Már midőn ez országgyűlés elején a válaszfeliratot inditványozám, kötelességemnek éreztem hazánk állapotának taglalatába bocsátkozni, ugy saját belügyeink, mint azon viszonyok tekintetében, mellyek a pragamatica sanctio következtében köztünk és az Austriai Császári birodalom közt fenforognak.” Barta István (Hg.): Kossuth Lajos összes munkái XI., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1951, 619. ↑
  4. J. B. Manß (hg.): Freiheits-Rede des dermaligen ungarischen Ministers Kossuth Layos, siegreichen Vorkämpfers für Volksrechte. Dt. vorgetragen von dem Juristen Putz aus Tyrol, am 13. März 1848. O. J. ↑
  5. 1847-1848 Országgyűlési irományok, Pozsony, 1848, 84. ↑
  6. Wiener Zeitung, Nr. 95, 4. April 1848, 8. ↑
  7. Wiener Zeitung, Nr. 107, 16. April 1848, 1. ↑
  8. Preßburger Zeitung, Nr. 51, 21. April 1848, 1. ↑
  9. Ungarns und Siebenbürgens Stellung zur Gesamtmonarchie (o. V.). Siebenbürger Wochenblatt, Nr. 19, 8. Mai 1848, 14. ↑
  10. Journal des Österreichischen Lloyd, Jg. XIII, 19. Juli 1848, 1. ↑
  11. Dr. Karl Eugen Schindler: Die pragmatische Sanktion ↑
  12. Antwort auf die in der Beilage zu Nr. 209 dieser Blätter erschienenen Artikel die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn und seinen Nabenländern und Österreich (o. V.) Wiener Zeitung, Nr. 227, 19. August 1848, 1. ↑
  13. Eine Stimme aus der Wüste über Österrreich – bittet in Wien um Gehör (o. V.) Journal des Österreichischen Lloyd, Jg. XIII, 19. August 1848, 2. ↑
  14. Abschrift über das zwischen Ungarn und den übrigen Ländern Österreichs bestehende Band der Einigung. 1848–1849 Országgyűlési irományok, Budapest, 1848–1849, Nr. 66, 199. ↑
  15. Zusammenfassung der Gesetze, welche das durch die pragmatische Sanction bekräftigte Band der Einigung mit den übrigen Österreichischen Ländern betreffen. 1848–1849 Országgyűlési irományok, Budapest, 1848-1849, Nr. 65, 195. ↑
  16. 1848-1849 Országgyűlési irományok, Budapest, 1848–1849, Nr. 64, 193. ↑
  17. Leipziger Zeitung, Nr. 268, 24. September 1848, 2. ↑
  18. Rabbi Tausenau, der Pechfackel-Cicero, k. k. privilegierter Pragmatische-Sanktion-Zerreißer (o. V.) Der Humorist, Jg. XII, 24. September 1848, 4. ↑
  19. Ungarns Lage und die pragmatische Sanktion. Wiener Zeitung, Nr. 163, 22. September 1848, 1. ↑
  20. Die Presse, Nr. 75, 22. September 1848, 1. ↑
  21. Journal des Österreichischen Lloyd, Jg. XIII, 22. September 1848, 3. ↑
  22. Journal des Österreichischen Lloyd, Jg. XIII, 23. September 1848, 3. ↑
  23. Die pragmatische Sanktion zwischen Ungarn, seinen Nebenländern und Österreich (o. V.) Wiener Zeitung, Nr. 261, 28. September 1848, 11. ↑
  24. Ernst Viktor Zenker: Geschichte der Journalistik in Österreich, Wien, K. k. Hof- und Staatsdruckerei, 1900, 41. ↑