Címke: Kálvin

Bevezető

Noha a predestinációnak egyáltalán már a mibenléte is nagy kérdés, jelen esetben most mégsem erre, hanem arra keressük a választ, hogy melyik történt előbb: a kiválasztás vagy a bűneset megengedése? A kálvinista értelemben vett predestinációt^[1] alapvetésnek fogadjuk el^[2], t.i. azt a nézetet, mely szerint Isten eleve elrendelt egy bizonyos számú embercsoportot, akik üdvözülnek, míg másokat meghagy a kárhozatban. Ez azért szükséges, mert az egész kérdés csak akkor áll fenn, ha elfogadjuk Isten eleve elrendelését. Amennyiben tagadnánk az eleve elrendelést, úgy fel sem merülhetne a probléma, hogy vajon Isten a bűneset megengedése előtt választott-e ki egyeseket, vagy azután.

Tanulmányom célja, hogy áttekintést adjak a szupra- és infralapszarianista nézetekről, bemutatva azok sajátosságait a hitvallások és a neves teológusok írásai alapján. Mivel magyarul a témában relatíve kevés írás jelent meg^[3], így munkámban nem törekszem arra, hogy az egyes nézeteket és azok érveit alaposan bemutassam, sokkal inkább az általánosságok szintjén való elemzésre törekszem.

Fogalommagyarázat

Elsősorban fontos, hogy megértsük, mi is maga a predestináció, hiszen a tárgyalt kérdéskör is csak a predestináció fényében érthető meg. Predestinációnak nevezzük azt a tanítást, mely szerint Isten, még azelőtt, hogy az egyén számára egyáltalán hirdetnék az evangéliumot és újjászületne, kiválasztotta azokat, akiket megigazít és fiaivá fogad.^[4] Isten döntése, hogy ki fog üdvözülni.^[5] Az egyén üdvössége tehát egyesegyedül Isten munkája, nincs hatással rá sem az ember döntése, sem „előre látott” cselekedetei. A predestináció kálvinista értelmezését tagadó egyik legjelentősebb protestáns nézetet arminianizmusnak nevezzük, amely az emberi felelősséget hangsúlyozva azt tanítja, hogy Isten azokat választotta ki, akikről tudta, hogy életük során meg fognak térni.^[6] Azaz, Isten azokat választotta ki, akik a Szentlélek munkája által elfogadják Krisztust, és kegyelméből megmaradnak a hitben. Ez viszont mindenki számára felkínált kegyelem, nem csupán egyesek számára. Érdekesség kedvéért megemlítendő még a molinista nézet is, amely azt vallja, hogy Isten minden lehetséges végkimenetelt előre tudva látta, hogy az emberek hogyan fognak dönteni, majd egy olyan világot teremtett, ahol ezek a döntések realizálódhatnak is.^[7] Mivel munkám elsősorban a szupra- és infralapszarianista nézetek általános bemutatására törekszik, ezért a következőkben sem az arminianista, sem a molinista nézet nem lesz tárgyalva.

Ennek fényében felmerül a kérdés, hogy mikor „történt” a kiválasztás? Vagy a bűneset megengedése előtt választotta ki Isten az embereket az üdvösségre, vagy először a bűneset megengedése történt meg és csak utána választotta ki Isten azokat, akik üdvözülni fognak. Azt a nézetet, amelyik azt vallja, hogy először történt a kiválasztás, csak utána a bűneset megengedése, szupralapszarianizmusnak nevezzük. Ezzel ellentétben, az infralapszarianizmus azt tanítja, hogy először történt a bűneset megengedése, ezután történt csak az üdvözülendők kiválasztása.

1. 1. „Szupralapszarianizmus logikai sorrendje:
      1. Isten elrendelte a választottak eleve elrendelését az életre, Krisztussal, mint az ő fejükkel, és a kárhozottak eleve elrendelését az igazságos kárhozatra, mindezt Isten dicsőségére.
      2. Isten elrendelte a világ megteremtését a predestináció végrehajtásának érdekében
      3. Isten elrendelte a bűneset megengedését, mint a predestináció végrehajtásának eszközét
      4. Isten elrendelte, hogy elküldi Krisztust és a Lelket, hogy megmentse azokat, akiket Isten szabadon kiválasztott
   2. Infralapszarianizmus logikai sorrendje:
      1. Isten elrendelte a világ megteremtését, hogy ezáltal megdicsőítse önmagát
      2. Isten elrendelte az ember bűnbeesésének megengedését
      3. Isten elrendelte néhány elbukott egyén kiválasztását kegyelem által Krisztusban az üdvösségre, és mások elvettetését az ő igazságos kárhozatukra
      4. Isten elrendelte, hogy elküldi Krisztust és a Lelket, hogy megmentse azokat, akiket Isten szabadon kiválasztott.”^[8]

A szupralapszarianizmus tehát vallja, hogy Isten a kiválasztottak és elveszettek sorsáról döntött először, csak utána döntötte el a bűneset megengedését, míg az infralapszarianizmus nézőpontja szerint Isten csak az emberiség bűnesetének megengedése után választotta ki azokat, akiket meg akar menteni. Fontos tisztázni, hogy egyik sorrend sem tényleges időbeliséget feltételez, hanem mindkettő logikai sorrendet állít fel.^[9] Azaz, a kérdés nem arról szól, hogy Isten a teremtés után „időben” hogyan döntött, hanem még a teremtés előtt, „tervezés” szintjén mi volt Isten szándéka.

Amiben mindkét nézet egyetért^[10]:

1. 1. „Isten nem szerzője a bűnnek (A szupra ugyanúgy egyetért ebben, ahogyan az infra)
   2. A Szentírás, nem pedig a filozófia az egyedüli forrásunk az isteni kiválasztásról való tudásunknak (A szupra ugyanúgy egyetért ebben, ahogyan az infra)
   3. Az ember bukása és büntetése nem pusztán Isten előre tudásának tárgya, hanem az ő elhatározásának és eleve elrendelésének tárgya (az infra ugyanúgy egyetért ebben, ahogyan a szupra)
   4. Hogy a hit nem a kiválasztás oka, és a bűn nem a kárhozat oka. (az infra ugyanúgy egyetért ebben, ahogyan a szupra).”

Az eltérés tehát pusztán a logikai sorrendben van: vagy a bűneset megengedése volt előbb, utána pedig a predestináció (infralapszarianizmus), vagy a predestináció volt előbb, és utána a bűneset megengedése (szupralapszarianizmus).

Áttekintés

A téma megértéséhez nem szükséges a predestináció tanításának mélyebb, dogmatörténeti áttekintése, már csak azért sem, mert a tárgyalt témakör elsősorban a reformáció és az utána következő időszakhoz kapcsolódik, emiatt a korábbi teológusokat nem nevezhetjük szigorú értelembe véve szupra- vagy infralapszariánusoknak (jóllehet munkásságuk alapján utólagosan be lehetne őket sorolni az előbbi vagy utóbbi kategóriába). Az infralapszarianizmus elsősorban a hitvallási iratokhoz kötődik, míg feltételezhetően Béza volt az, aki először megfogalmazta a szupralapszarianista tanítást.^[11]

Augustinust viszont mégis fontosnak tartottam kiemelni, hiszen az ő munkásságára építenek a református hitvallások is, következtetésképpen az ő nézeteiben gyökeredzik elsődlegesen az infralapszariánus nézet, míg a szupralapszariánus sokkal inkább Kálvint tekinti mérvadónak, bár megemlítendő, hogy Kálvint magát nem lehet egyértelműen egyik oldalra sem besorolni. Tekintsük át röviden – amennyire a téma megértéséhez szükséges, – mi Augustinus és Kálvin elképzelése a predestinációról.

Augustinus szerint az egész emberiség az eredendő bűn állapotában van, emiatt az emberiség massa peccati. Az eredendő bűn folytán mindenkinek el kéne kárhoznia, azonban Isten egyeseket mégis kiválaszt arra, hogy megmeneküljenek.^[12] Az elbukott emberben nincs erő ahhoz, hogy a jót cselekedje, csakis bűnt képes cselekedni, hacsak Isten kegyelméből meg nem szabadítja ebből az állapotból.^[13] Augustinus azonban még nem válaszol arra a kérdésre, hogy a teremtés előtt volt-e bármiféle logikai sorrend, hiszen az ordo decreti az ő korában nem is volt kérdés. Vallomásaiban elmélkedik arról, hogy vajon a teremtés megtörténte előtt „csinált-e” bármit is Isten, azonban arra jut, hogy a kérdésre nem lehet válaszolni,^[14] valamint Isten időkön felül áll, emiatt „örök időkről” sem lehet beszélni.^[15]

Kálvin ezzel szemben tanítja, hogy Isten egyeseket üdvösségre, másokat pedig örök kárhozatra rendelt.^[16] Az Institutio III.23.1.-ben Kálvin azok ellen érvel, akik vallják a predestinációt anélkül, hogy az elvettetést is vallanák. Azt írja, hogy Isten minden ember sorsáról egyénileg döntött, és akiket mellőz, azokat egyenesen el is veti. A III.23.6.-ban újfent megerősíti, hogy vannak olyanok, akik már születésük előtt a biztos halálra vannak szánva, hogy ezáltal is Isten neve megdicsőíttessék.

Láthatjuk tehát, hogy az infralapszariánus nézet sokkal inkább Augustinus nézeteiből fakad, amint azt a reformáció korabeli hitvallások is átvették, míg a szupralapszariánus sokkal inkább Kálvin nézetéből Béza írásai alapján. Ha ugyanis azt valljuk, hogy van egy elkárhozott tömeg, amelyből Isten némelyeket kiemel, akkor úgy logikus, hogy először a bűneset megengedése történt meg, csak utána a kiválasztás, ahogy az infralapszariánus nézet vallja. Ha azonban Isten egyeseket eleve elrendelt az üdvösségre, másokat pedig az örök kárhozatra rendelt, akkor a logika azt diktálja, hogy a kiválasztás történjen először, csak utána a bűneset megengedése. Az a tény is erősíti ezt a nézetet, hogy a szupralapszarianisták vallják, hogy Isten egyeseket egyenesen a kárhozatra teremtett, míg az infralapszarianisták amellett érvelnek, hogy Isten pusztán meghagyta ezeket az embereket a kárhozottak tömegében.^[17]

Hitvallások

Az infralapszarianizmus mellett szól maga a tény, hogy a református hitvallások is ezt a nézetet vallják.^[18] A történelem során a kálvinista teológusok többsége is inkább az infralapszarianista nézetet vallotta, míg a szupralapszarianista egy sokkal kisebb, pár teológus által vallott nézet volt csak, nem pedig általános.

A predestináció tanítása mellett állást foglaló (szemben a remonstránsokkal) dordrechti kánonok több helyen is erőteljesen az infralapszariánus nézetet erősíti meg. Rögtön az első rész I. cikkelye tanítja, hogy az egész emberiség Ádám bűne miatt kárhozat alá került:

„Miután minden ember vétkezett Ádámban, s az átok és az örök halál ítélete alá került, Isten senkivel sem lenne igazságtalan, ha meg akarná hagyni az egész emberi fajt a bűnben és az átok alatt, és el akarná ítélni őket a bűneik alapján.”

A VII. cikkely, ami a kiválasztás lényegét taglalja, a következőt írja:

„A világ megalapítása előtt puszta kegyelemből, az Ő szabad jótetszésének megfelelően kiválasztott Krisztusban az üdvösségre bizonyos határozott számú embert az emberi fajból, akik a saját hibájukból estek ki az eredendő ártatlanságukból a bűnbe és a romlásba.”

A X. cikkely, ami a predestináció alapjául Isten jótetszését határozza meg, így fogalmaz:

„…bizonyos konkrét személyek örökbe fogadását jelenti a bűnösök közös tömegéből a saját tulajdonaként.”

Az elvetettekről szóló XV. cikkely a következőt írja:

„[Isten]…meghagyja őket abban a közös nyomorúságban, amelyben a saját hibájukból önmagukat taszították bele.”

Mindez erőteljesen azt a nézetet fogadja el, amit Augustinus határozott meg, nevezetesen, hogy az önhibájából kárhozat alá rekedt emberiségből néhányakat Isten kiválaszt arra, hogy mégis üdvözüljenek, hiszen e nélkül az egész emberiség elkárhozna. Az infralapszarianista nézet leginkább a VII. cikkelyben olvasható a legtisztábban, ahol a kánonok azt a logikai sorrendet állítják fel, hogy Isten Krisztusban kiválasztott némelyeket a bűnből és romlottságból.

Megemlítendő még a Belga Hitvallás XVI. cikkelye, ami szintén ugyanezt tanítja:

„Hisszük, hogy miután Ádám összes leszármazottja így belezuhant a végromlásba és pusztulásba az első ember bűnének következtében, Isten kimutatta, milyen Ő valójában: könyörületes és igazságos. Könyörületes, mert kivonja és megmenti ebből a pusztulásból mindazokat, akiket örök és változhatatlan tanácsvégzésében kiválasztott és elkülönített Jézus Krisztusban, a mi Urunkban az Ő tiszta jósága által, tekintet nélkül a cselekedeteikre. S igazságos, mert másokat meghagy a pusztulásukban és bukásukban, amibe önmagukat taszították.”

Hasonló mondható el a II. Helvét Hitvallásról is, amely a X. cikkelyében pusztán a szentek kiválasztásáról beszél, az elvetettekről nem, tehát feltételezhetjük, hogy ebben szintén az ágostoni nézet kerül kifejtésre.

Bár a hitvallások az infralapszarianista nézet mellett foglalnak állást, a reformátorok nem ítélték el a szupralapszarianista nézetet, és nem gondolták, hogy az ellentétes volna a reformátori hittel.^[19] Turretin azt írja, hogy mindkét nézet egyenlő mértékben ellenzi a pelagianizmus és szemi-pelagianizmus halálos tévedéseit.^[20] Nagyobb volumenű vitákról így nem is tudunk a történelemben, amik kifejezetten a két nézet között zajlottak volna. Általánosságban elmondható, hogy mindkét nézet képviselői elismerik a másikat legitimnek.

E nézetek lényege

A két nézet lényegét leginkább Richard Sibbes határozza meg a következőképpen:

„Néhányan azt állítják, hogy az ember eleve elrendelésekor bűnös és nyomorúságos állapotban van Isten előtt, míg mások szerint Isten az első elrendelésben az embert az említett tényezőktől függetlenül, mint egy változékony teremtményt tekinti, aki képes boldogságra vagy nyomorúságra, és alkalmas arra, hogy Isten, aki saját maga ura, bármilyen természetfeletti cél érdekében rendelkezzen vele.”^[21]

A két nézet között jelentős különbségek tehát nincsenek, ahogyan azt láthattuk az legelején Bavinck összefoglalójából, valamint abból a tényből, hogy mindkét nézet elismeri azt, hogy Isten minden egyes ember sorsát meghatározza isteni szuverenitása által, és hogy megbünteti a bűnt igazsága által.^[22]

A szupralapszarianizmus lényegét legjobban Herman Hoeksema foglalja össze^[23]:

1. 1. „Isten saját örök dicsőségét akarja kinyilatkoztatni szövetségének létrehozásában.
   2. E cél megvalósítása érdekében a Fiú Krisztussá, a láthatatlan Isten képmásává, minden teremtmény elsőszülöttjévé válik, hogy benne, mint a halottak közül elsőszülöttben lakjék Isten egész teljessége.
   3. Erre a Krisztusra és az ő egész teljességének kinyilatkoztatására van elrendelve az egyház és az összes választott. Isten rendelésében nem Krisztus van az egyháznak szánva, hanem az egyház Krisztusnak. Az egyház az ő teste, és azt a célt szolgálja, hogy kinyilatkoztassa a benne lévő teljességet, amelyet Krisztusban találunk.
   4. Azért van meghatározva, hogy megvalósuljon Krisztus egyháza és ezzel Krisztus dicsősége, hogy az elvetetteket a harag edényeként határozzák meg. Az elvettetés szolgálja a kiválasztás célját, mint a pelyva a búza érlelését. Ez összhangban van az Írás helyes gondolatával, amint az Ézsaiás 43,3-4-ben szó szerint kifejezésre jut: „Mert én, az Úr vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. Mivel drágának tartalak és becsesnek, és mivel szeretlek, embereket adok helyetted, életedért cserébe nemzeteket.”
   5. Végül, Isten tanácsában minden más dolog a mennyben és a földön eszközként van rendelve mind a kiválasztás, mind az elvetés, és így Krisztus és az ő egyháza dicsőségének megvalósításához. Mivel Isten rendelése szerint minden dolog így van elgondolva, ezért minden dolognak együtt kell működnie azok javára, akik szeretik Istent, azok javára, akik az ő szándéka szerint hívattak el. Ennek fényében megérthetjük, amikor az Írás azt tanítja, hogy „minden a tietek; akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek. Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.” (1Kor 3,21-23)”

Ebből tehát az következik, hogy a szupralapszarianista nézetet vallók elsősorban Isten nagyobb dicsőségét akarják kihangsúlyozni azáltal, hogy a teljes teremtés Istenre nézve történt és minden az Ő dicsőségét szolgálja, beleértve az üdvösségre teremtett embereket és a kárhozatra teremtett embereket is. Az infralapszariánus logika sokkal inkább az, hogy egyfelől kegyetlenség volna feltételezni, hogy Isten egy semleges, potenciális embertömeget kétfelé oszt, másfelől viszont logikátlan lenne, hogy nemlétező tömegek tárgyai legyenek a kiválasztásnak.^[24]

Összefoglalás

Összefoglalásként tehát elmondható, hogy míg a szupralapszarianizmus azt tartja logikusabbnak, hogy először „történt” a predestináció, csak utána a bűneset megengedése, addig az infralapszarianizmus épp a fordítottját. Fontos kihangsúlyozni, hogy mindkét nézet logikai sorrendekről beszél, azaz, az Isten elméjében lévő tervezési sorrendet próbálja meg meghatározni. Nem arról van szó tehát, hogy konkrétan a világ teremtése után mi történt, hanem arról, hogy a világ teremtése előtt Isten hogyan tervezhette meg az üdvösség rendjét.

A kérdéskör tehát mindenképpen érdekes és érdemes róla gondolkodni, azonban fontos hangsúlyozni, hogy mivel a Szentírás nem ad a kérdésben egyértelmű választ, így végeredményben eldönteni sem lehet, hogy a két nézet közül melyik „biblikusabb.” Mindkettő mellett születtek érvek, azonban komoly viták, szakadások nem történtek a téma kapcsán, már csak azért sem, mert mindkettő elfogadja egymást legitimnek. A téma sokkal inkább filozófiai és logikai jellegű, és ahogyan a témával foglalkozó teológusok is megállapították, pusztán logikára nem lehet alapozni a teológiánkat. Végeredményben tehát az, hogy az ember melyik nézet mellett teszi le a voksát, nem befolyásol különösebben sok mindent, már csak amiatt sem, mert a téma a teológián belül is eléggé periférikus. Nem túl sokan foglalkoztak vele, akik pedig igen, szintén nem túl részletesen.

Felhasznált irodalom

A Második Helvét Hitvallás, Budapest, Kálvin Kiadó, 2017.

Augustinus, Aurelius: Vallomások, ford. Városi István, Szeged, Lazi Könyvkiadó, 2022.

Bavinck, Herman: Reformed Dogmatics, Grand Rapids, Baker Publishing Group, 2011.

Beeke, Joel R. – Smalley, Paul M.: Reformed Systematic Theology, Vol. 1, Wheaton, Crossway, 2019.

Dodaro, Robert – Lawless, George: Augustine and his Critics, London, Routledge, 2000.

Grudem, Wayne: Systematic Theology, an introduction to Biblical Doctrine, London, Inter-Varsity Press, 2020.

Hoeksema, Herman: Reformed Dogmatics, Vol. 1., Jenison, Reformed Free Publishing Association, 1985.

Jenkins, Eric L.: Free to Say No?, Free will and Augustine’s Evolving Doctrines of Grace and Election, Cambridge, James Clarke & Co, 2013.

Kálvin János: A keresztyén vallás rendszere, Budapest, Kálvin Kiadó, 2014.

Steinmetz, David C.: Reformers in the Wings: From Geiler von Kaysersberg to Theodore Beza, New York, Oxford, 2001.

Turretin, Francis: Institutes of Elenctic Theology, Vol. 1., ford. George Musgrave Giger, Phillipsburg, Presbyterian and Reformed Publishing Company, 1997.

Online források

Bavinck, Herman: Supralapsarianism and Infralapsarianism, http://www.the-highway.com/Bavinck_predestination2.html

Belga Hitvallás, https://www.refkossuthter.hu/sites/default/files/fajlok/belga_hitvallas.pdf

Dordrechti Kánonok, http://kalvinistaapologetika.hu/wp-content/uploads/2017/07/A-dordti-kánonok.pdf

Westminsteri hitvallás, https://www.reformatus.net/westminsteri-hitvallas

Hivatkozások

1. Kálvin definíciója a predestinációt illetően a következő: „Eleve elrendelésnek nevezzük Isten döntését, amellyel önmagában elhatározta, mit akar, hogy történjen minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremtett mindenkit, egyeseket eleve örök életre, másokat pedig örök kárhozatra rendelt el. Mivel tehát mindenkit a két cél valamelyikére teremtett, azért mondjuk, hogy eleve elrendelt életre vagy halálra.” Lásd: Institutio III.21.5. ↑
2. Noha a későbbiekben megkülönböztetek Augustinusra és Kálvinra alapozott predestinációt, mindkét nézet a „kálvinista predestinációtan” fogalomkörébe esik. ↑
3. Kivételt képez pl.: László Emőke: Kiválasztás Krisztusban: az arminiánus vita teológiai háttere, KRE–L’Harmattan, Budapest, 2022. ↑
4. Wayne Grudem: Systematic Theology, an introduction to Biblical Doctrine, London, Inter-Varsity Press, 2020, 817. ↑
5. vö. II. Helvét Hitvallás X.1., Westminsteri Hitvallás III.3. ↑
6. Joel R. Beeke – Paul M. Smalley: Reformed Systematic Theology, Vol. 1, Wheaton, Crossway, 2019, 1025. ↑
7. Grudem: Systematic Theology, 456. ↑
8. „1. a decree determining the purpose of all things, namely, the revelation of God’s virtues; specifically, the revelation of his mercy in the salvation of a definite number of possible men; and the revelation of his justice in the perdition of another definite number of possible men2. a decree to create the men thus elected and reprobated.3. a decree to permit them to fall.4. a decree to provide a Mediator for the elect and through him to justify them, and to condemn the reprobate”The logical order according to infra:
   1. a decree to create man in holiness and blessedness.
   2. a decree to permit man to fall.
   3. a decree to elect some out of this fallen multitude and to leave others in their misery.
   4. a decree to bring about the salvation of the elect through Christ.”Herman Bavinck: Supralapsarianism and Infralapsarianism, http://www.the-highway.com/Bavinck_predestination2.html (Letöltés: 2023. március 10.); Herman Hoeksema: Reformed Dogmatics, Vol. 1., Jenison, Reformed Free Publishing Association, 1985, 206; Beeke–Smalley: Reformed Systematic Theology, Vol. 1, 1026–1027. ↑
9. Beeke–Smalley: Reformed Systematic Theology, 1028. ↑
10. Both agree:(a) That God is not the Author of sin (supra as well as infra).(b) That Scripture (not philosophy) is the only source of our knowledge of God’s decree (supra as well as infra).(c) That man’s fall and punishment is not merely the object of God’s foreknowledge but of his decree and foreordination (infra as well as supra).
    (d) That faith is not the cause of the decree of election, neither sin the cause of the decree of reprobation (infra as well as supra).Bavinck: Supralapsarianism and Infralapsarianism. ↑
11. Beeke–Smalley: Reformed Systematic Theology, 1025; David C. Steinmetz: Reformers in the Wings: From Geiler von Kaysersberg to Theodore Beza, New York, Oxford, 2001, 119. ↑
12. James Wetzel: Snares of Truth: Augustine on free will and predestination, in Robert Dodaro–George Lawless (ed.): Augustine and his Critics, London, Routledge, 2000, 128. ↑
13. Eric L. Jenkins: Free to Say No?, Free will and Augustine’s Evolving Doctrines of Grace and Election, Cambridge, James Clarke & Co, 2013, 69. ↑
14. Aurelius Augustinus: Vallomások, ford. Városi István, Szeged, Lazi Könyvkiadó, 2022, 291–294. ↑
15. Augustinus: Vallomások, 311. ↑
16. Institutio, III.21.5. ↑
17. Hoeksema: Reformed Dogmatics, 164. ↑
18. vö. Hoeksema: Reformed Dogmatics, 163. ↑
19. Hoeksema: Reformed dogmatics, 164.; Herman Bavinck: Reformed Dogmatics, Grand Rapids, Baker Publishing Group, 2011, 251. ↑
20. Francis Turretin: Institutes of Elenctic Theology, Vol. 1., ford. George Musgrave Giger, Phillipsburg, Presbyterian and Reformed Publishing Company, 1997, 4.9.4. ↑
21. Richard Sibbes: Introduction to Bayne[s], Ephesians, 3., in Beeke–Smalley (ed.): Reformed Systematic Theology, Vol. 1., 1028. ↑
22. vö. Uo. ↑
23. 1. God wants to reveal his own eternal glory in the establisment of his covenant.2. For the realization of this purpose, the Son becomes the Christ, the image of the invisible God, the firstborn of every creature, that in him as the first begotten of the dead all the fullness of God might dwell.3. For that Christ and the revelation of all his fullness, the church is decreed, and all the elect. In the decree of God, Christ is not designed for the church, but the church for Christ. The church is his body and serves the purpose of revealing the fullness there is in him.4. For the purpose of realizing this church of Christ and, therefore, the glory of Christ, the reprobate are determined as vessels of wrath. Reprobation serves the purpose of election as the chaff serves the ripening of the wheat. This is in harmony with the current thought of scripture. We find it expressed literally in Isaiah 43:3-4: „For I am the LORD thy God, the Holy one of Israel, thy Saviour: I gave Egypt for thy ransom, Ethiopia and Seba for thee. Since thou wast precious in my sight, thou hast been honourable, and I have loved thee: therefore will I give men for thee, and people for thy life.”5. Finally, in the counsel of God, all other things in heaven and on earth are designed as means to the realization of both election and reprobation and, therefore, of the glory of Christ and his church. Because in the decree of God all things are conceived in this manner, all things must work together for good to them that love God, to them that are the called according to his purpose. In this light we can also understand scripture when it teaches that „all things are yours; Whether Paul, or Apollos, or Cephas, or the world, or life, or death, or things present, or things to come, all are yours; and ye are Christ’s; and Christ is God’s” (1 Cor. 3:21-23). Hoeksema: Reformed dogmatics, 166. ↑
24. vö. Turretin: Institutes of Elenctic Theology, 9.9. ↑