KRE-DIt 2023/1 | Beküldve:

Lajos Edina: A Szent Korona és a legitimáció

A Szent Korona sokkal több, mint egy hatalmas vagyoni értéket megtestesítő tárgy. Annál is inkább, mert fizikai értelemben e csodálatos uralkodói dísz megalkotását bizonytalanság övezi. A korábbi felfogás szerint a II. Szilveszter pápától Szent Istvánnak (uralkodott 1000-1038) adományozott felső rész volt a ’corona latina’, az alsó rész pedig a valószínűleg I. Géza királynak (1074–1077) Dukász Mihály bizánci császár által küldött görög korona. A két összetevőt III. Béla király idején egyesíthették. Azonban a szakirodalomban sok egyéb eshetőség is megjelenik.[1]

A pápa által adományozott korona jelentősége két pilléren nyugszik. A fentieknek egyrészt az az üzenetük, hogy a magyar király megőrizte szuverenitását, kizárólag a római pápától függ és nem süllyedt (például) a német-római császár hűbéresévé. Továbbá az előbbi aktus velejárója, hogy a magyar király a korona által legitimálja hatalmát.[2]

Nemzetközi összevetésben (a közjogi szimbólum aspektusára) kijelenthetjük, hogy numizmatikai szempontból nem támokolható a koronának mint mással nem helyettesíthető uralkodói dísznek megléte a 10–11. századot megelőzően a világ országaiban. Irodalmi megközelítésben pedig kifejezetten úgy tűnik, hogy Szent István király Intelmeiben a korona szimbólumként kifejezetten határozottan megjelenik.[3] „Mégpedig egy olyan műben, ami közelmúltra visszatekintő, de legalábbis százharminc évnél nem régebbi előképekkel nem rendelkezett.” A meglehetősen régi előképek azonban olyan korszakban, nevezetesen a Karoling időkben születtek, amelyben – mint azt numizmatikai oldalról vizsgálva megállapítottuk – a korona távolról sem volt egyértelmű és határozott uralkodói és közjogi szimbólum.[4] Tekintetbe véve Szent Koronánknak a hazai közjogi hagyományokban kivívott hatalmas súlyát és jelentőségét, megalapozottan kimutatható, hogy a koronának mással nem helyettesíthető uralkodói szimbólumként való európai elterjedésében kiemelt szerepet játszhatott az egészen egyedi magyar koronatisztelet is.[5]

Nincs még a világon még egy olyan nemzet, amely ilyen szent ereklye iránti kegyelettel, sőt hódolattal viszonyulna koronájához. Tegyük hozzá, történelmünk során királyaink számos egyéb koronát készíttettek maguknak, ugyanis egyes szertartásokkhoz, protokolláris rendezvényekhez szükségük volt ún. házi koronára.[6] Még a temetéskor is koronát tettek a fejükre.[7] Ezen egészen elvont tisztelet kizárólag a Szent Koronára vonatkozott.[8] A Szent Korona-tan eszmeköre sok évszázados történelmi fejlődés során kristályosodott ki, periódusonként különböző vonásai domináltak, amelyeket először Werbőczy István a Hármaskönyvben összegzett és tett ezáltal a magyar közjog egyik alaptételévé.[9] A Hármaskönyvben történt meg a Szent Korona- tan és az organikus államszemlélet összekapcsolása. Az organikus állameszme egyházi eredetű. A Korintusiakhoz írt levél szellemében (Szent Pál tanítása szerint) az Egyház Krisztus misztikus teste, Krisztus pedig a test feje: „Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.”[10]

Nemzetközi relációban a Szent Korona a 14. századtól lett a magyar állam jelképe. Amikor Magyarország egy külföldi állammal nemzetközi szerződést kötött, akkor nem a király, hanem a magyar állam (mint közjogi személy) volt a szerződő fél. Konkrét példaként először Velencei köztársasággal 1381-ben kötött nemzetközi szerződés alanyává vált a Szent Korona.[11]

Nagy sajátos helyzetet teremtett, amikor 1401-ben a bárók fogságba vetették Zsigmond királyt. Ekkor nem a királyt, hanem a Szent Koronát tekintették az államhatalom letéteményesének, önmagukat pedig a korona képviselőinek.[12] Innentől kezdve úgy is fogalmazhatunk, hogy a korona már nem a királyé, hanem nemzeté lett.

Nagyon sajátos fejlődési stádiumra figyelhetünk fel az 1462. évi II. törvénycikk révén. Ezáltal a jog a korona (és nem csupán a király) ellen támadókkal szemben is büntetőjogi védelmet adott, konkrétan azáltal, hogy azt hűtlenségnek minősítette és a legsúlyosabb büntetéssel szankcionálta.[13]

A fentiekből látható, hogy a 15. században a Szent Korona lényegében már az államiságot testesítette meg. Okleveleink folyton a Szent Korona joghatósága alatt álló területekről, a Szent Korona országairól, a Szent Korona iránti hűségről, a Szent Korona jogairól (különösen a háramlási jogról), a Szent Korona élén álló királyról és a Szent Korona alattvalóiról beszéltek. Innentől kezdve Szent Korona egyértelműen az állam közjogi jogi személye, a szuverén magyar államhatalom jelképe.[14]

A mohácsi tragikus csatvesztést követően (1526) hazánk három részre szakadt. (Általában ezt Buda török kézre kerüléséhez, vagyis 1541-hez kötik.) Ekkortól a Szent Korona az ország és a nemzet egységének a jelképévé vált. A Szent Korona-tan megőrző erejévé vált a magyar államiságnak, az ország újra egyesülésére irányuló törekvéseknek még akár a Habsburg házi királyokkal szemben is.[15]

Figyelemre méltó, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613–1629) megszerezte a Szent Koronát. A magyar rendek 1620. augusztus 25-én királlyá választották. A választott királyi címet elfogadta, de nem koronáztatta meg magát, annak ellenére, hogy fizikailag még birtokában volt a Szent Korona.[16]

Vegyünk górcső alá két olyan nem kívánt történelmi helyzetet, amelyek esetében a Szent Korona távol volt hazánktól, és ez legitimációs problémát okozott.

(1) A korona II. József uralkodása alatti elvitele a bécsi kincstárba (1784–1790) talán a legeklatánsabb problémára világít rá. A ’kalapos király’ ugyanis szándékosan szállította el hazánk földjéről a magyar államiság jelképét, és helyezkedett szembe ezáltal a magyar történeti alkotmánnyal. Ő volt az egyetlen királyunk, aki tudatosan nem koronáztatta meg magát magyar uralkodóvá. Magyarországot a felvilágosult abszolutizmus szellemében kormányzott birodalmának egyik tartományaként uralta, és nem akarta koronázási eskü révén sem elkötelezni magát. A koronázási ékszereket szinte múzeumi emléktárggyá degradálta.[17] Úgy tudnánk ezt az esetet minősíteni, hogy az elszállítás nem a legitimációs válság következménye volt – hanem maga az elszállítás okozta tudatosan a legitimációs válságot. Annak is komoly jelentősége van, hogy 1790-ben már Pozsony helyett Budára szállították és helyezték el tartósan.

(2) A ’Horthy-korszaknak’ is nevezett király nélküli királyság periódusában nemhogy nem csökkent a Szent Korona elhelyezésének jelentősége, hanem még szinte növekedett is. Már a középkor óta fontos tézis volt, miszerint nem a király uralkodik, hanem a korona. Az államforma és az elnevezés Magyar Királyság maradt; a királyi méltóság betöltetlenségére tekintettel a kormányzó látta el az államfői teendőket. A Szent Koronát tehát a Budai Várban őrizték, fennmaradt a több évszázados előzményekkel működő koronaőrség is. A háborús végveszély idején, Horthy Miklós kényszerű lemondása és a nyilas hatalomátvétel (1944. október 15.) után ideig Veszprémbe menekítették a koronázási ékszereket, majd szűk két hétre Szálasi Ferenc eskütételére visszaszállították Budára. Ebből az alábbiakra figyelhetünk fel. Egyrészt a Budai Várnak a jelképes jelentősége elvitathatatlan. Másrészt még a történeti jogfolytonosság megtörésében, a szuverenitást sárba tipró német megszállásban is kollaboráló „nemzetvezető” is kifejezetten a Szent Koronára akart felesküdni, ekkora felmérhetetlen jelentősége volt az államiságunkat megtestesítő királyi ékszernek! A szovjet csapatok közeledtével természetesen a nyilas kormányzat nyugat felé szállította a koronát (Velem, Kőszeg), majd 1945. március 27/28-án léptek vele az akkor német megszállás alatt álló osztrák területre. Ezután rövid utat követően (Mariazell, Attersee) Mattsee mellett elásták az államhatalom tárgyiasult letéteményesét. A kiásást követően (Augsburgba szállítás) a Szent Korona amerikai kézbe került. Átmenetileg Frankfurtban, a Német Nemzeti Bankban őrizték, majd az amerikai csapatok európai főhadiszállásán, Friedbergben. 1953-ban szállították hajón az USA-ba (New York).

Óriási jelentősége volt annak, hogy 1978. január 5-én elnöki különgéppel Budapestre érkezett a Szent Korona, majd január 6-án hivatalosan átadták az Országház épületében. Az USA kormányzata hangsúlyozottan nem a pártállami vezetésnek, hanem a magyar népnek akarta visszaadni nemzeti szimbólumunkat. Jóllehet az MSZMP uralta népköztársaságban az állami hatalomgyakorlás szempontjából nem volt jelentősége a koronának, mégis nemzeti szuverenitás korlátozását fokozta, hogy szent ereklyénk nem volt az államhatáron belül. Az átadó ünnepségen az amerikaiakkal született paktum jegyében Kádár János nem vehetett részt. A kommunisták a koronát szándékosan nem akarták a nemzeti szuverenitás letéteményeseként kezelni, ezért avítt történelmi emléktárgyként a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el.[18]

Bibliográfia

Bartoniek Emma: Corona és regnum. Századok, LXVIII. évf., 1934/7–8.

Benda Kálmán – Fügedi Erik: A magyar korona regénye, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1984.

Bertényi Iván: A Magyar Szent Korona, Budapest, Kossuth Kiadó, 1996

Eckhart Ferenc: A szentkorona- eszme története, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1941.

Glant Tibor: A Szent Korona a tengerentúlon és az utolsó hazatérés (1944–1978), in. Pállfy Géza (szerk.): A Szent Korona hazatér, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet, 2018.

Holub József: A magyar alkotmánytörténelem vázlata, I. kötet, Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., 1944.

Horváth Attila: A Szentkorona Tan története, in Arató Balázs (szerk.): Jogalkotási tükör, Budapest, Patrocinium Kiadó, 2018.

Komáromy András: A Szent Korona és Bethlen Gábor, Századok, XXXII. évf., 1898/10

Pállffy Géza: A Szent Korona Bethlen Gábor erdélyi fejedelem birtokában. (1619–1622). Egy korona – itineárium összeállításának lehetőségéről, in Szijjártó M. István (szerk.): A történelem mint hivatás. A Benda – emlékkonferencia előadásai. 2013. november 27., Budapest, Balassi Kiadó, Ráday Gyűjtemény, 2015.

Soós István: Koronánk a bécsi kincstárban (1784–1790), in Pállfy Géza (szerk.): A Szent Korona hazatér, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet, 2018.

Szalma József – Cservák Csaba: A Történelmi/Történeti Alkotmány és értelmezési kérdései az új magyar Alaptörvény fényében, Létünk, XLVII. évf., 2017/2.

Szmodis Jenő: A korona mint közjogi szimbólum, különös tekintettel a Szent Korona ősiségére, Jogelméleti szemle, 2022/2.

Teleszky, Kees: Az ismeretlen korona. Jelentések, szimbólumok és nemzeti identitás, Pannonhalma, Bencés Kiadó, 2009.

Tóth Gergely: Szent István, Szent Korona, államalapítás a protestáns történetírásban, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatócsoport Történettudományi Intézet, 2016.

Hivatkozások

  1. Vö. Bertényi Iván: A Magyar Szent Korona, Budapest, Kossuth Kiadó, 1996.; Benda Kálmán – Fügedi Erik: A magyar korona regénye, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1984.; Bartoniek Emma: Corona és regnum. Századok, LXVIII. évf., 1934/7–8, 314–331. ↑
  2. A korona jelképezte, hogy viselője Isten kiválasztottja, helytartója (vicarius Dei) a kereszténységhez csatlakozó uralkodó, akinek kötelessége az egyházat megvédelmezni, a jog uralmát fenntartani, a békét védelmezni, igazságot szolgáltatni és a gyengéket oltalmazni. Horváth Attila: A Szentkorona Tan története, in Arató Balázs (szerk.): Jogalkotási tükör, Budapest, Patrocinium Kiadó, 2018, 2. ↑
  3. Erre vezethető vissza azon közjogi felfogás, miszerint nem a király uralkodik, hanem a korona. Ld. Szalma József – Cservák Csaba: A Történelmi/Történeti Alkotmány és értelmezési kérdései az új magyar Alaptörvény fényében, Létünk, XLVII. évf., 2017/2, 12. ↑
  4. Szmodis Jenő: A korona mint közjogi szimbólum, különös tekintettel a Szent Korona ősiségére, Jogelméleti szemle, 2022/2, 121–122. ↑
  5. Uo. ↑
  6. Horváth: A Szentkorona Tan, 2–3. ↑
  7. Uo. ↑
  8. Bertényi: Szent Korona, 8. ↑
  9. Holub József: A magyar alkotmánytörténelem vázlata, I. kötet, Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., 1944, 247. ↑
  10. Vö. Eckhart Ferenc: A szentkorona- eszme története, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1941, 176. ↑
  11. A torinói békeszerződés szerint Velence lemondott Dalmáciáról és az végleg „a magyar királysághoz és a magyar koronához tartozik”. A dalmáciai városok pedig 1388-ban ’Magyarország Szent Koronája’ iránti hűségünket fejezték ki. Ld. Horváth: A Szentkorona Tan ↑
  12. A Szent Korona nevében hozott döntéseiket tartalmazó okleveleket az alábbi köriratú pecséttel pecsételték le: SIGILLUM SACRE REGNI HUNGARAE (Magyarország Szent Koronájának pecsétje). Az ország koronája kifejezés ettől kezdve vált általánossá. Ld. Horváth: A Szentkorona Tan, 7. ↑
  13. Horváth: A Szentkorona Tan, 8. ↑
  14. Uo. ↑
  15. Horváth: A Szentkorona Tan; Teleszky, Kees: Az ismeretlen korona. Jelentések, szimbólumok és nemzeti identitás, Pannonhalma, Bencés Kiadó, 2009, 83. ↑
  16. Pállffy Géza: A Szent Korona Bethlen Gábor erdélyi fejedelem birtokában. (1619–1622). Egy korona – itineárium összeállításának lehetőségéről, in Szijjártó M. István (szerk.): A történelem mint hivatás. A Benda – emlékkonferencia előadásai. 2013. november 27., Budapest, Balassi Kiadó, Ráday Gyűjtemény, 2015, 75.; Tóth Gergely: Szent István, Szent Korona, államalapítás a protestáns történetírásban, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatócsoport Történettudományi Intézet, 2016, 47.; Komáromy András: A Szent Korona és Bethlen Gábor, Századok, XXXII. évf., 1898/10, 876–883. ↑
  17. Soós István: Koronánk a bécsi kincstárban (1784–1790), in Pállfy Géza (szerk.): A Szent Korona hazatér, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet, 2018, 395. ↑
  18. Vö. Glant Tibor: A Szent Korona a tengerentúlon és az utolsó hazatérés (1944–1978), in. Pállfy Géza (szerk.): A Szent Korona hazatér, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet, 2018, 563–605. ↑