Lajos Edina: Gondolatok a közjog és magánjog tapasztalatainak egymásra gyakorolható hatásáról

Korábban igen kevés publikáció dolgozta fel,[1] hogy a közjogi választási rendszerek kutatásának tudományos eredményeit alig használják fel a magánjog, gazdasági jog tekintetében. Ugyanakkor fordítva is igaz. A magánjog (akár társasági jog) tapasztalatai igen hasznosak lennének a közjog számára. Gondolatfelvetésünk a választási jogra, a kisebbségvédelemre és a tagkizárásra, valamint a választottbíráskodásra irányul.

Az arányosnak, de nem listásnak besorolható rendszerek igen sok tekintetben zsinórmértéket jelenthetnek.[2] A hatékony működés és a biztosítékok ideális ötvözése fontos lehet a magánjogi jogalanyok tekintetében is. Leginkább a felügyelőbizottságok, munkavállalói részvételt megtestesítő tisztségek vonatkozásában. Külön körbe sorolhatók a „személyegyesülések” és „vagyonegyesülések”[3] ebben a vonatkozásban (is).[4] A vezető tisztségviselő (elnök, vezérigazgató stb.) – a közjogi rendszer vezetőihez hasonlatosan – a hatékonyság érdekében a többség akaratát kell, hogy maga mögött tudja.[5] A felügyelőbizottsághoz hasonló funkciót betöltő szervek viszont a közbizalom letéteményesi, minél nagyobb réteg támogatottságát kell, hogy élvezzék.[6] Vagyonegyesülés esetében a mondjuk 30%-os részvénypakettel járhatna 30 darab szavazólap, lehetővé téve a kumulatív szavazást.[7] A gazdasági társaságok, egyesületek aspektusából is fontos lehet, hogy a szavazási lehetőség minél ordinálisabb legyen.[8] Az ilyen jogi személyek vonatkozásában természetesen a tagok nem pártokba, legföljebb érdekcsoportokba tömörülnek.

A civiljogi szervezetek (társaságok) leginkább a blokkszavazást alkalmazzák. A magyar önkormányzati választásokon alkalmazott kislistás, új nevén egyéni listás rendszer (melyekhez képest csak fokozati különbség van a megszerezhető mandátumok számát tekintve) egy relatív többséginek besorolható modell. E blokkszavazásnak is nevezett modell lényege: a választónak annyi szavazata van, ahány mandátumot lehet szerezni a körzetben, a helyeket pedig relatív többségi sorrendben osztják ki. (Ez lényegében azt jelenti, hogy kis relatív többségű körzeteket összevonnak egy nagyobb relatív többségű körzetté.) A spanyolországi helyhatósági és japán választásokon korábban bevált a limited vote (korlátozott szavazás), rövidítve LV, sajátos, félarányosnak besorolható modellt jelent.[9] E módszer logikája, hogy a több egyéni jelöltre lehet szavazni, hasonlóan az ún. kislistás rendszerekhez, egy választópolgárnak viszont egy kerületben valamennyivel kevesebb szavazata van, mint ahány mandátumot a körzetben kiosztanak. (Például mondjuk egy körzetben 3 szavazat és 5 mandátum) Ez miért arányosabb, mint a többséginek számító kislistás modell? Az utóbbi rendszerben, ha egy érdekcsoport egyértelmű „túlerővel” rendelkezik az adott szavazók között, akkor általában az összes támogatója minden szavazatlehetőségét ezen csoport tagjainak adja. Így ezek a jelöltek (mondjuk 30 %-os támogatottsággal) mind megelőzik a többieket (akár 20-25%-kal rendelkezőket). Viszont a korlátozott szavazás rendszerében több mandátum kerül kiosztásra, mint ahány szavazatuk a „többségieknek” van, ezáltal a másik csoport jelöltjei, ha kevesebb szavazattal is, de képviseltetve lesznek. (Általában ilyen rendszerben a pártok annyi jelöltet indítanak, ahány szavazati lehetőség van, máskülönben egymástól vennék el a voksokat. Természetesen ez zsinórmérték lehetne egy jogi személyen belüli érdekcsoportok tekintetében is.)[10] Az SNTV-t (szintén korábbi Japánban) az LV egyik alkategóriájának tartják, ahol egy választónak csupán egy szavazati joga van egy többmandátumos körzetben. Tegyük hozzá, hogy a két modellt nem vonhatjuk egy tekintet alá, mert a többes szavazat, a szavazatmegosztás lehetősége miatt lényegi ismérve egy rendszernek, klasszifikációs szempontként élesen megkülönböztethetően az egyszavazatos rendszerektől. Úgy is fogalmazhatnánk jelképesen, hogy az 1 és a 2 között jóval nagyobb a különbség, mint a 2 és a 3 tekintetében. (Az SNTV igen kockázatos lehet a (főleg nagy) pártok számára, mivel támogatottságuk előzetes feltérképezésének igen alapos voltát előfeltételezi. Ugyanez igaz egy társaság tagjai vonatkozásában is. Ha támogatottságukhoz képest kevesebb jelöltet állítanak, akkor jó néhány rájuk leadott voks mintegy feleslegesnek bizonyul, nem hasznosulva mandátumként. A túl sok jelölt esetén pedig kiolthatják egymás esélyeit, egy „nevető harmadik” idegen győzelmét elősegítve. A csoport (párt) így a támogatottságánál kevesebb mandátumhoz juttatva.[11] Kiválóan alkalmazható lehet viszont ezen rendszer egyesületek elnöksége, választmánya létrehozására.

Az egyének közötti választás és az arányosság pozitívumait egyaránt hordozza a szavazatátruházó módszer, amelyet Írországban vezettek be, majd Máltán is átvették. A többmandátumos kerületekben az állampolgároknak rangsorba állítva annyi jelöltre kell voksolniuk, ahányan a körzetben mandátumot szerezhetnek.[12]

  1. A szavazás lezajlását követően határozzák meg az elosztás alapját jelentő Droop-kvótát.[13] Ezt úgy számítják ki, hogy a választókerületben leadott összes érvényes szavazatot elosztják a megszerezhető mandátumok száma plusz eggyel, majd az így kapott számhoz hozzáadnak egyet. Az a jelölt, akire az így kapott – elsődleges – szavazatok összege eléri a Droop-kvótát, mandátumot szereznek.
  2. Ha nem lehet ezen eljárás alapján az összes mandátumot kiosztani, újabb számítás következik. A már megválasztott képviselők szavazólapjait újra elosztják az azokon szereplő másodlagos szavazatok alapján, de csak egy arányszámmal megszorozva növelik meg a másodikként rangsorolt jelöltek szavazatszámát.
Ezen érték = a megválasztott képviselő szavazatainak száma – Droop-kvóta
 a megválasztott képviselő szavazatainak száma

Akinek az e számmal megnövelt szavazatmennyisége eléri a kvótát, mandátumot szerez.

  1. Ha így sem osztják ki az összes mandátumot, törlik a legkevesebb elsődleges voksot kapott jelölt szavazatait, s annak szavazólapjait a másodlagos preferenciák alapján elosztják a még be nem jutottak között. Akik így elérik a Droop-kvótát, bejutnak a parlamentbe.
  2. Ha nem sikerült a fentiek alapján betölteni az összes helyet, a 2. és 3. pont szerint megválasztottak szavazólapjait a másodlagos és harmadlagos preferenciák alapján osztják újra az előbbi módszer szerint. Akiknek ezzel az eljárással jön ki a Droop-kvóta, mandátumhoz jutnak.
  3. Ha esetleg még így is maradna kiosztatlan mandátum, az egész metódus folytatódik, amíg kell.

Az arányosság letéteményese, hogy a másodlagos/harmadlagos preferenciák is figyelembe veendők. Általában az előbbi rendszert egyértelműen arányosnak sorolják be.[14] Az arányosság lényege, hogy a képviseleti szerv összetétele minél inkább feleljen meg a választók összegzett akaratának. Ennek mérése azonban akkor lehetséges, ha egyértelműen meg tudjuk állapítani országosan összesítve a választók akaratát. (Illetve egy jogi személy szavazati jogú tagjainak akaratát.) Erre csak kategorikus szavazásnál van mód, hiszen ordinális voksolás esetében az elsődleges, másodlagos, harmadlagos preferenciák szerinti szavazatok egylényegűnek tekintése problémás.

További probléma, hogy arányos választási rendszer esetében az arányosságnak egy párt vonatkozásában kell fönnállnia – a szavazatátruházó modellben maga a párt semminemű kompenzációt sem kap jelöltjei után. „Arányosításon” azt szokták ennek kapcsán érteni, hogy a választópolgárok másodlagos (harmadlagos) preferenciáit is figyelembe veszik. Az arányosító tényező mondhatni a szavazói magatartás lehet, amennyiben egy bizonyos csoport által támogatott jelöltekre voksolnak.

Még fokozottabban láthatjuk ezt, ha belegondolunk, egy civiljogi szervezet esetében is alkalmazhatjuk a fenti választást. Itt még problémásabb annak mérése, hogy mennyire arányos az eredmény. Az azonban szinte bizonyos, hogy igazságos, reprezentatív és az adott társaság kisebbségét is képviselethez juttatja. Míg a polgári jogi értelemben vett jogi személyeknél szinte kivétel nélkül a kislistás (egyéni listás) választást alkalmazzák, amely mindig egy adott szűk érdekcsoport vezető szervezetbe való bejutását mozdítja elő. Kijelenthetjük, nem egyszerűen arányos rendszerről van szó, hanem egészen sajátlagos, a szavazók másodlagos preferenciáit is figyelembe vevő, összetett, súlyozott számítási módozatról.

Az előbbi elemzés után arra kell rátérnünk, hogy a gazdasági jog, magánjogi tanulságai pedig a közjog számára lennének érdekesek. Ezen kérdéskör további hazai kutatásokat érne meg.[15]

A gazdasági társaság tagja a társaságnak az érintett tag ellen indított keresete alapján bírósági határozattal a társaságból kizárható, ha a társaságban való maradása a társaság céljainak elérését nagymértékben veszélyeztetné. Kizárási per kétszemélyes társaságnál nem indítható. Nem zárható ki a társaságból a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényese, valamint az a tag, aki a legfőbb szerv ülésén a szavazatok legalább háromnegyedével rendelkezik. Kizárás esetén a tag tagsági jogviszonya megszűnik (Ptk. 3:107. §).

A tag kizárása iránti kereset megindításához a társaság legfőbb szervének az összes tag legalább háromnegyedes szótöbbségével meghozott, a kizárás okát megjelölő határozata szükséges. Az érintett tag ebben a kérdésben nem szavazhat. Az előbbiek szerinti határozaton alapuló keresetet a legfőbb szerv határozatának meghozatalától számított tizenöt napos jogvesztő határidőn belül kell megindítani. A bíróság az érintett tag tagsági jogait – kérelemre – a bíróság jogerős döntéséig felfüggesztheti, ha a tagsági jogok gyakorlása a társaság súlyos érdeksérelmével járna. A felfüggesztés a tag nyereségre vonatkozó igényét nem érinti. A felfüggesztés ideje alatt keletkezett kötelezettség a felfüggesztés hatálya alatt álló tagot a tagok egymás közötti viszonyában akkor sem terheli, ha a társaság tartozásaiért harmadik személlyel szemben köteles helytállni. A tagsági jog felfüggesztésének időtartama alatt a létesítő okirat nem módosítható, más tag kizárása nem kezdeményezhető és nem hozható döntés a társaság átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról, valamint jogutód nélküli megszűnéséről (Ptk. 3:108. §).

Egyes megközelítések szerint a fentiekből a közjog számára is zsinórmérték származhat. A szabad mandátum egyértelmű pozitívuma, hogy az önálló személyiségek véleményének ad teret a „mindenható” pártok rendszerének hatalomkoncentrációjával szemben, amely még a kormány és a parlament között csak elviekben létező hatalommegosztást is megakadályozó, egy csomópontban összefutó hatalomkoncentrációval szemben. A képviselők a frakciótól a tekintetben függenek, hogy a parlamenti, bizottsági tisztségeket a képviselőcsoport juttatja nekik, míg a frakcióból való kizárás a jelenleg hátrányos, infrastrukturálisan (lásd frakcióközpontú apparátus és támogatás!) kellemetlen helyzetben lévő függetlenek közé sodorhatja őket. Tehát egy olyan modellt kellene kidolgozni, amely az előbbi problémákat, a képviselő „kézi vezérlését” és a frakció-párt közöttes ellentéteket egyetemleg kiküszöböli.[16]

De lege ferenda ez úgy képzelhető el, hogy a képviselőket a frakció önmaga nem zárhatná ki. A kizárást a párt kezdeményezhetné egy erre jogosult szervnél.[17] Ez lehetne a Nemzeti Választási Bizottság vagy a bíróság, esetleg egy második kamara vagy külön e célra fölállított testület. A kizárás indoka lehetne az, hogy a képviselő állásfoglalásával lényegesen eltért a párt választási programjától, vagy pedig a párt vezetésével szemben gyökeresen eltérő magatartást tanúsított. A fentieket a pártnak kellene bizonyítania. A képviselőnek joga lenne védekezését előadni, például, hogy nem az ő, hanem a párt tért el az eredeti irányvonaltól. A kizárás kimondása magában foglalná a mandátumtól való megfosztást is. (Esetleg a pártvezetőséggel szembehelyezkedő képviselő, akinek pártprogramtól való eltávolodása nem bizonyítható, megtarthatná mandátumát.)

Egy másik érdekes összetevő témánk szempontjából a magánjogi (társasági jogi) és közjogi szabályok összevetése a kisebbségvédelem tekintetében.[18]

A gazdasági társaság azon tagja vagy tagjai, akik együttesen a szavazati jogok legalább öt százalékával rendelkeznek, az ok és a cél megjelölésével bármikor kérhetik a társaság legfőbb szerve ülésének összehívását vagy a legfőbb szerv ülés tartása nélküli döntéshozatalát. Ha az ügyvezetés a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül nem intézkedik a legfőbb szerv ülésének a lehető legkorábbi időpontra történő összehívása érdekében, illetve nem kezdeményezi az ülés tartása nélküli döntéshozatalt, az ülést az indítványozók kérelmére a nyilvántartó bíróság hívja össze, vagy a nyilvántartó bíróság felhatalmazza az indítványozókat az ülés összehívására, illetve az ülés tartása nélküli döntéshozatal lebonyolítására. A várható költségeket az indítványozók kötelesek megelőlegezni. A gazdasági társaság legfőbb szerve a kisebbség kérelmére összehívott ülésen vagy az ülés tartása nélküli döntéshozatal során dönt arról, hogy a költségeket az indítványozók vagy a társaság viseli-e (Ptk. 3:103. §).

Amennyiben a társaság legfőbb szerve elvetette vagy nem bocsátotta határozathozatalra azt az indítványt, amely szerint az utolsó beszámolót, illetve az utolsó két évben az ügyvezetés tevékenységével kapcsolatos valamely gazdasági eseményt vagy kötelezettségvállalást ezzel külön megbízandó könyvvizsgáló vizsgálja meg, ezt a vizsgálatot a szavazati jogok legalább öt százalékával rendelkező tagnak vagy tagoknak a legfőbb szerv ülésétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül benyújtott kérelmére a nyilvántartó bíróság a társaság költségére köteles elrendelni és a könyvvizsgálót kijelölni. A kérelem teljesítését a nyilvántartó bíróság megtagadja, ha a kisebbségi jogokkal a kérelmet előterjesztő tagok visszaélnek. A vizsgálattal a társaság könyvvizsgálója nem bízható meg. A vizsgálat költségeit az indítványozók kötelesek előlegezni. A vizsgálat költségeit a társaság viseli, kivéve, ha az indítványozók a vizsgálatot nyilvánvalóan alaptalanul kezdeményezték (Ptk. 3:104. §).

Ha a társaság legfőbb szerve elvetette vagy nem bocsátotta határozathozatalra azt az indítványt, hogy a társaságnak valamely tag, vezető tisztségviselő, felügyelőbizottsági tag, továbbá a könyvvizsgáló ellen támasztható követelését érvényesítsék, a követelést a szavazati jogok öt százalékával rendelkező tagok a legfőbb szerv ülésétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül a társaság javára maguk is érvényesíthetik (Ptk. 3:105. §).

Semmis a létesítő okirat olyan rendelkezése, amely a jelen fejezet rendelkezéseitől a kisebbség hátrányára tér el (Ptk. 3:106. §).

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy míg a közjogi normák a kisebbségek adott testületbe való bekerülését segítik elő, addig a társasági jogi szabályok a már eleve létrejött kisebbségnek adnak jogokat a főszabály szerinti többségi döntéshozatal kiigazítására. Az azonban párhuzam, hogy az 5%-os küszöböt elért pártoknak a parlamentben biztosítani kell a jogot a frakcióalapításra.[19] A hatályos szabályok pedig a legtöbb eljárási jogosultságot a frakciókhoz kötik, a független képviselőknek mind a beszédidejük, mind a bizottságokban való részvételük korlátozott.[20] Megfontolandó lenne a társasági joghoz hasonlóan még több jogot biztosítani a legalább parlamenti 5%-kal rendelkezők képviselőknek, bár ez az érzékeny téma bizonyára sok vitát váltana ki.

Szintén etalonnak lehetne tekinteni néhány esetben a választottbíráskodás logikáját a közjogi bíráskodás tekintetében.[21] Például olyankor, ha a (túlzottan) bináris pólusú parlamenti erőviszonyok esetében egyes független tisztségek jelölésében nem tudnak a pártok megegyezni. Reális alternatívaként felmerülhetne ilyenkor, hogy a megválasztott független tagok jelölnék az elnököt.[22] Akár médiakuratóriumok, választási bizottságok esetében.

Bibliográfia

Boóc Ádám: A választottbíró megválasztása és kizárása a kereskedelmi választottbírósági eljárásban, Doktori értekezés, KRE, Budapest, 2008.

Cservák Csaba: A közjogi választási rendszerek tanulságai a tág értelemben vett civiljog tekintetében, in Homicskó Árpád Olivér – Szuchy Róbert (szerk.): Studia in honorem Péter Miskolczi-Bodnár 60, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2017.

Cservák Csaba: A parlamenti képviselők visszahívhatósága, Jogelméleti szemle, 2002/3.

Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art Könyvkiadó, 2018.

Cservák Csaba – Szabó Zsolt: Gondolatok a független képviselők helyzetéről de lege lata és de lege ferenda, Jogelméleti szemle, 2015/1.

Cservák Csaba: Unconventional Electoral Systems: And The Hungarian Solution, International Journal of Humanities and Social Science Invention, Vol. 6, Issue 2, 2017.

Cservák Csaba: Választási rendszerünk a jogösszehasonlítás és a reformlehetőségek tükrében, Jogelméleti szemle, 2001/3.

Fábián György – KOVÁCS László Imre: Voksok és mandátumok. Villányi úti könyvek, Budapest, 1998.

Lijphart, Arend: Választási rendszerek: típusok, formák, fejlődésvonalak, In Fábián György – Kovács László Imre: Választási rendszerek, Osiris – Láthatatlan Kollégium, Budapest, 1997.

Miskolczi-Bodnár Péter: Az új társasági törvény módosult kisebbségvédelmi szabályai, in Pusztahelyi Réka (szerk.): Miskolci konferenciák 2006-2007, A magánjogi kodifikáció eredményei, Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, Miskolc, 2008.

Pokol Béla: Középkori és újkori jogtudomány, Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2008.

Rae, Douglas W.: A választási rendszer változó elemei, in Fábián György – Kovács László Imre (szerk.): Választási rendszerek, Osiris – Láthatatlan Kollégium, Budapest, 1997.

Samu Mihály: Alkotmány, alkotmányosság, alkotmányozás, Korona Kiadó, Budapest, 1997.

Sándor István: Tanulmányok a társasági jog területéről, Patrocinium Kiadó, Budapest, 2015

Sárközy Tamás: A gazdasági jog és az új Polgári Törvénykönyv, Gazdaság és jog, XX. évf., 2012/3.

Szabó Imre: A választottbíráskodás hazai fejlődése és a polgári perrendtartás rekodifikációja, in Nagy Csongor István (szerk.): Liber Amicorum János Martonyi = Ünnepi kötet Martonyi János tiszteletére = Festschrift für János Martonyi = Mélanges en l’honneur du János Martonyi, HVG-ORAC, Budapest, 2014.

Szuchy Róbert: A gazdasági társaságok társadalmi felelősségvállalása, in Szalma József (szerk.): A Magyar Tudomány Napja a Délvidéken, Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, Újvidék, 2014.

Hivatkozások

  1. Cservák Csaba: A közjogi választási rendszerek tanulságai a tág értelemben vett civiljog tekintetében, in Homicskó Árpád OlivérSzuchy Róbert (szerk.): Studia in honorem Péter Miskolczi-Bodnár 60, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2017.
  2. A sajátos választási rendszerekről ld. még Cservák Csaba: Unconventional Electoral Systems: And The Hungarian Solution, International Journal of Humanities and Social Science Invention, Vol. 6, Issue 2, 2017, 21–29.
  3. A jogi személyek e két típusáról ld. Pokol Béla: Középkori és újkori jogtudomány, Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2008, 165.
  4. Utóbbiakhoz ld. Sárközy Tamás: A gazdasági jog és az új Polgári Törvénykönyv, Gazdaság és jog, XX. évf., 2012/3, 3–7.
  5. A többségi választási rendszer tanuláságai a figyelembe veendőek álláspontom szerint, ugyanis a magánjogban sem szerencsés megoldás, ha a jogi személy vezetése csak relatív többséget tudhat maga mögött. E szempontból érdekes lehet az Ausztráliában elterjedt alternatív választási rendszer, amelynél szintén rangsorolni kell a jelölteket. Ha az elsődleges szavazatok alapján nincs abszolút győztes, az így utolsó jelölt szavazólapjain lévő másodlagos preferenciákat hozzáadják a többiek szavazatszámához, aztán ha kell, a harmadlagosakat is, s így tovább, amíg valaki el nem ér a voksok 50%-a fölötti eredményt. (Elsőre hasonlónak tűnhet e módszer az alább részletezendő szavazatátruházó rendszerekre, a legfőbb különbség talán, hogy itt fel sem merülhet arányosság, ugyanis csupán egyvalaki juthat mandátumhoz.
  6. Vö. Szuchy Róbert: A gazdasági társaságok társadalmi felelősségvállalása, in Szalma József (szerk.): A Magyar Tudomány Napja a Délvidéken, Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, Újvidék, 2014, 287–304.
  7. A magyar önkormányzati választásokon alkalmazott kislistás, új nevén egyéni listás rendszer (melyekhez képest csak fokozati különbség van a megszerezhető mandátumok számát tekintve) egy relatív többséginek besorolható rendszer. E szakirodalom által blokkszavazásnak is nevezett modell lényege: a választónak annyi szavazata van, ahány mandátumot lehet szerezni a körzetben, a helyeket pedig relatív többségi sorrendben osztják ki. A blokkszavazás „alkategóriája”, kumulatív egyéni rendszer annyiban különbözik a kislistástól, hogy a választópolgár akár az összes szavazatát kumulálhatja egyetlen jelöltre.
  8. A kategorikus szavazásnál a választópolgárnak ellentmondás-mentesen („köntörfalazás nélkül”) ki kell mondania, kifejezetten melyik jelöltet választja; voksait nem oszthatja meg jelöltek között, nem eszközölhet a sorrendiségen változtatásokat. Határozottan állást kell foglalnia. Az ordinális voksolásnál a szavazó ezzel szemben jobban válogathat, sorrendiséget állíthat fel, illetőleg aszerint szavazhat, kit szeret jobban, kit kevésbé, kit még kevésbé. Nem kell kifejezetten egy párt (jelölt) mellett letennie a garast.
  9. Arend Lijphart: Választási rendszerek: típusok, formák, fejlődésvonalak, In Fábián György – Kovács László Imre: Választási rendszerek, Osiris – Láthatatlan Kollégium, Budapest, 1997, 69–85.
  10. Az említett LV-módszer például kiváló eszköz a munkavállalói részvétel megvalósítására, mert ennek segítségével nem csupán egyetlen érdekcsoport juttathatja be támogatóit. A munkavállalói participációról ld. Sándor István: Tanulmányok a társasági jog területéről, Patrocinium Kiadó, Budapest, 2015, 133.
  11. Fábián György – Kovács László Imre: Voksok és mandátumok. Villányi úti könyvek, Budapest, 1998, 44.
  12. Ld. Cservák Csaba: Választási rendszerünk a jogösszehasonlítás és a reformlehetőségek tükrében, Jogelméleti szemle, 2001/3.
  13. Néhányan ezt keverik a Hagenbach-Bischoff-kvótával. A különbség egyrészt az, hogy utóbbinál a hányados egész részét vették figyelembe, és nem kerekítették fel, illetve adtak hozzá egyet, ha egész szám jött ki, mint Írországban. (Ez sok szavazatnál természetesen nagyon kis különbséget jelent a két kvóta között.) Másrészt a Hagenbach-Bischoff-formula nem csak kvótaként, hanem egész mandátumelosztó formulaként is ismeretes, mint a hazai rendszerben. Ilyenkor két mandátumelosztó szakasz létezik; a másodikban a még ki nem osztott mandátumokat legmagasabb átlag módszerrel rendelik az egyes pártokhoz. (Nálunk utóbbihoz hasonló a rendszer, de nem az egyszintű rendszer második elosztó köreként, hanem a kétszintű rendszer második szintjén alkalmazzák a D’Hondt-módszert. Tehát árnyalatnyi különbség itt is van.) A fogalmak elhatárolásáról ld. Fábián–Kovács: Voksok és mandátumok, 37–38.
  14. Ld. Douglas W. Rae: A választási rendszer változó elemei, in Fábián György – Kovács László Imre (szerk.): Választási rendszerek, Osiris – Láthatatlan Kollégium, Budapest, 1997, 63.
  15. Ilyennek tekinthetjük például a közjogi értelemben vett kisebbség védelmét. Ezen aspektus civiljogi megközelítéséről ld. Miskolczi-Bodnár Péter: Az új társasági törvény módosult kisebbségvédelmi szabályai, in Pusztahelyi Réka (szerk.): Miskolci konferenciák 2006-2007, A magánjogi kodifikáció eredményei, Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, Miskolc, 2008, 39–72.Hasonlóan megfontolandó lenne néhány esetben a választottbíráskodás logikája. Például olyankor, ha két pólusú parlamenti erőviszonyok esetében egyes független tisztségek jelölésében nem tudnak a pártok megegyezni. (Nem lenne ördögtől való ilyenkor, ha a megválasztott független tagok jelölnék az elnököt. Akár médiakuratóriumok, választási bizottságok esetében.) Utóbbihoz ld. Boóc Ádám: A választottbíró megválasztása és kizárása a kereskedelmi választottbírósági eljárásban, Doktori értekezés, KRE, Budapest, 2008, különösen 422–431., ill. Szabó Imre: A választottbíráskodás hazai fejlődése és a polgári perrendtartás rekodifikációja, in Nagy Csongor István (szerk.): Liber Amicorum János Martonyi = Ünnepi kötet Martonyi János tiszteletére = Festschrift für János Martonyi = Mélanges en l’honneur du János Martonyi, HVG-ORAC, Budapest, 2014, 118–127.
  16. Cservák Csaba: A parlamenti képviselők visszahívhatósága, Jogelméleti szemle, 2002/3.
  17. Ld. még ehhez Samu Mihály: Alkotmány, alkotmányosság, alkotmányozás, Korona Kiadó, Budapest, 1997, 190.
  18. Ilyennek tekinthetjük például a közjogi értelemben vett kisebbség védelmét. A kérdéskör civiljogi megközelítéséről ld. Miskolczi-Bodnár: Az új társasági törvény, 39–72.
  19. Ld. 27/1998. (IV. 15.) AB határozat
  20. A független képviselők hátrányosabb helyzete különösen az alábbi tekintetben manifesztálódik: az Alaptörvényben biztosított jogosítványok (kérdés, interpelláció) nem teljes érvényesülése, a házszabályi rendelkezésekben biztosított egyéb képviselői jogok csorbítása, illetve a csak frakciókon keresztül gyakorolható „közvetett” képviselői jogosultságok, így különösképpen a közjogi tisztségekre való jelölési jog elérhetetlensége. Ld. Cservák Csaba – Szabó Zsolt: Gondolatok a független képviselők helyzetéről de lege lata és de lege ferenda, Jogelméleti szemle, 2015/1, 13.
  21. Utóbbihoz ld. Boóc: A választottbíró megválasztása és kizárása, 422–431., ill. Szabó Imre: A választottbíráskodás, 2014, 118–127.
  22. A klasszikus a mindent befolyásoló „bináris kódtól” (jobboldal/baloldal) való eltérésként értékelhetjük a sajátos, kissé a választottbíráskodásra emlékeztető megoldást Bosznia-Hercegovinában. Az alkotmánybíróság 9 tagjából 3-at az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnöke nevez ki. További kitétel, hogy e tagok nem lehetnek sem az adott állam, sem a szomszédos országok állampolgárai. Ld. Cservák Csaba: Az alapjogokat érvényesítő intézményrendszer, Debrecen, Lícium-Art Könyvkiadó, 2018, 106.

 

Lajos Edina: A Szent Korona és a legitimáció

A Szent Korona sokkal több, mint egy hatalmas vagyoni értéket megtestesítő tárgy. Annál is inkább, mert fizikai értelemben e csodálatos uralkodói dísz megalkotását bizonytalanság övezi. A korábbi felfogás szerint a II. Szilveszter pápától Szent Istvánnak (uralkodott 1000-1038) adományozott felső rész volt a ’corona latina’, az alsó rész pedig a valószínűleg I. Géza királynak (1074–1077) Dukász Mihály bizánci császár által küldött görög korona. A két összetevőt III. Béla király idején egyesíthették. Azonban a szakirodalomban sok egyéb eshetőség is megjelenik.[1]

A pápa által adományozott korona jelentősége két pilléren nyugszik. A fentieknek egyrészt az az üzenetük, hogy a magyar király megőrizte szuverenitását, kizárólag a római pápától függ és nem süllyedt (például) a német-római császár hűbéresévé. Továbbá az előbbi aktus velejárója, hogy a magyar király a korona által legitimálja hatalmát.[2]

Nemzetközi összevetésben (a közjogi szimbólum aspektusára) kijelenthetjük, hogy numizmatikai szempontból nem támokolható a koronának mint mással nem helyettesíthető uralkodói dísznek megléte a 10–11. századot megelőzően a világ országaiban. Irodalmi megközelítésben pedig kifejezetten úgy tűnik, hogy Szent István király Intelmeiben a korona szimbólumként kifejezetten határozottan megjelenik.[3] „Mégpedig egy olyan műben, ami közelmúltra visszatekintő, de legalábbis százharminc évnél nem régebbi előképekkel nem rendelkezett.” A meglehetősen régi előképek azonban olyan korszakban, nevezetesen a Karoling időkben születtek, amelyben – mint azt numizmatikai oldalról vizsgálva megállapítottuk – a korona távolról sem volt egyértelmű és határozott uralkodói és közjogi szimbólum.[4] Tekintetbe véve Szent Koronánknak a hazai közjogi hagyományokban kivívott hatalmas súlyát és jelentőségét, megalapozottan kimutatható, hogy a koronának mással nem helyettesíthető uralkodói szimbólumként való európai elterjedésében kiemelt szerepet játszhatott az egészen egyedi magyar koronatisztelet is.[5]

Nincs még a világon még egy olyan nemzet, amely ilyen szent ereklye iránti kegyelettel, sőt hódolattal viszonyulna koronájához. Tegyük hozzá, történelmünk során királyaink számos egyéb koronát készíttettek maguknak, ugyanis egyes szertartásokkhoz, protokolláris rendezvényekhez szükségük volt ún. házi koronára.[6] Még a temetéskor is koronát tettek a fejükre.[7] Ezen egészen elvont tisztelet kizárólag a Szent Koronára vonatkozott.[8] A Szent Korona-tan eszmeköre sok évszázados történelmi fejlődés során kristályosodott ki, periódusonként különböző vonásai domináltak, amelyeket először Werbőczy István a Hármaskönyvben összegzett és tett ezáltal a magyar közjog egyik alaptételévé.[9] A Hármaskönyvben történt meg a Szent Korona- tan és az organikus államszemlélet összekapcsolása. Az organikus állameszme egyházi eredetű. A Korintusiakhoz írt levél szellemében (Szent Pál tanítása szerint) az Egyház Krisztus misztikus teste, Krisztus pedig a test feje: „Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.”[10]

Nemzetközi relációban a Szent Korona a 14. századtól lett a magyar állam jelképe. Amikor Magyarország egy külföldi állammal nemzetközi szerződést kötött, akkor nem a király, hanem a magyar állam (mint közjogi személy) volt a szerződő fél. Konkrét példaként először Velencei köztársasággal 1381-ben kötött nemzetközi szerződés alanyává vált a Szent Korona.[11]

Nagy sajátos helyzetet teremtett, amikor 1401-ben a bárók fogságba vetették Zsigmond királyt. Ekkor nem a királyt, hanem a Szent Koronát tekintették az államhatalom letéteményesének, önmagukat pedig a korona képviselőinek.[12] Innentől kezdve úgy is fogalmazhatunk, hogy a korona már nem a királyé, hanem nemzeté lett.

Nagyon sajátos fejlődési stádiumra figyelhetünk fel az 1462. évi II. törvénycikk révén. Ezáltal a jog a korona (és nem csupán a király) ellen támadókkal szemben is büntetőjogi védelmet adott, konkrétan azáltal, hogy azt hűtlenségnek minősítette és a legsúlyosabb büntetéssel szankcionálta.[13]

A fentiekből látható, hogy a 15. században a Szent Korona lényegében már az államiságot testesítette meg. Okleveleink folyton a Szent Korona joghatósága alatt álló területekről, a Szent Korona országairól, a Szent Korona iránti hűségről, a Szent Korona jogairól (különösen a háramlási jogról), a Szent Korona élén álló királyról és a Szent Korona alattvalóiról beszéltek. Innentől kezdve Szent Korona egyértelműen az állam közjogi jogi személye, a szuverén magyar államhatalom jelképe.[14]

A mohácsi tragikus csatvesztést követően (1526) hazánk három részre szakadt. (Általában ezt Buda török kézre kerüléséhez, vagyis 1541-hez kötik.) Ekkortól a Szent Korona az ország és a nemzet egységének a jelképévé vált. A Szent Korona-tan megőrző erejévé vált a magyar államiságnak, az ország újra egyesülésére irányuló törekvéseknek még akár a Habsburg házi királyokkal szemben is.[15]

Figyelemre méltó, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613–1629) megszerezte a Szent Koronát. A magyar rendek 1620. augusztus 25-én királlyá választották. A választott királyi címet elfogadta, de nem koronáztatta meg magát, annak ellenére, hogy fizikailag még birtokában volt a Szent Korona.[16]

Vegyünk górcső alá két olyan nem kívánt történelmi helyzetet, amelyek esetében a Szent Korona távol volt hazánktól, és ez legitimációs problémát okozott.

(1) A korona II. József uralkodása alatti elvitele a bécsi kincstárba (1784–1790) talán a legeklatánsabb problémára világít rá. A ’kalapos király’ ugyanis szándékosan szállította el hazánk földjéről a magyar államiság jelképét, és helyezkedett szembe ezáltal a magyar történeti alkotmánnyal. Ő volt az egyetlen királyunk, aki tudatosan nem koronáztatta meg magát magyar uralkodóvá. Magyarországot a felvilágosult abszolutizmus szellemében kormányzott birodalmának egyik tartományaként uralta, és nem akarta koronázási eskü révén sem elkötelezni magát. A koronázási ékszereket szinte múzeumi emléktárggyá degradálta.[17] Úgy tudnánk ezt az esetet minősíteni, hogy az elszállítás nem a legitimációs válság következménye volt – hanem maga az elszállítás okozta tudatosan a legitimációs válságot. Annak is komoly jelentősége van, hogy 1790-ben már Pozsony helyett Budára szállították és helyezték el tartósan.

(2) A ’Horthy-korszaknak’ is nevezett király nélküli királyság periódusában nemhogy nem csökkent a Szent Korona elhelyezésének jelentősége, hanem még szinte növekedett is. Már a középkor óta fontos tézis volt, miszerint nem a király uralkodik, hanem a korona. Az államforma és az elnevezés Magyar Királyság maradt; a királyi méltóság betöltetlenségére tekintettel a kormányzó látta el az államfői teendőket. A Szent Koronát tehát a Budai Várban őrizték, fennmaradt a több évszázados előzményekkel működő koronaőrség is. A háborús végveszély idején, Horthy Miklós kényszerű lemondása és a nyilas hatalomátvétel (1944. október 15.) után ideig Veszprémbe menekítették a koronázási ékszereket, majd szűk két hétre Szálasi Ferenc eskütételére visszaszállították Budára. Ebből az alábbiakra figyelhetünk fel. Egyrészt a Budai Várnak a jelképes jelentősége elvitathatatlan. Másrészt még a történeti jogfolytonosság megtörésében, a szuverenitást sárba tipró német megszállásban is kollaboráló „nemzetvezető” is kifejezetten a Szent Koronára akart felesküdni, ekkora felmérhetetlen jelentősége volt az államiságunkat megtestesítő királyi ékszernek! A szovjet csapatok közeledtével természetesen a nyilas kormányzat nyugat felé szállította a koronát (Velem, Kőszeg), majd 1945. március 27/28-án léptek vele az akkor német megszállás alatt álló osztrák területre. Ezután rövid utat követően (Mariazell, Attersee) Mattsee mellett elásták az államhatalom tárgyiasult letéteményesét. A kiásást követően (Augsburgba szállítás) a Szent Korona amerikai kézbe került. Átmenetileg Frankfurtban, a Német Nemzeti Bankban őrizték, majd az amerikai csapatok európai főhadiszállásán, Friedbergben. 1953-ban szállították hajón az USA-ba (New York).

Óriási jelentősége volt annak, hogy 1978. január 5-én elnöki különgéppel Budapestre érkezett a Szent Korona, majd január 6-án hivatalosan átadták az Országház épületében. Az USA kormányzata hangsúlyozottan nem a pártállami vezetésnek, hanem a magyar népnek akarta visszaadni nemzeti szimbólumunkat. Jóllehet az MSZMP uralta népköztársaságban az állami hatalomgyakorlás szempontjából nem volt jelentősége a koronának, mégis nemzeti szuverenitás korlátozását fokozta, hogy szent ereklyénk nem volt az államhatáron belül. Az átadó ünnepségen az amerikaiakkal született paktum jegyében Kádár János nem vehetett részt. A kommunisták a koronát szándékosan nem akarták a nemzeti szuverenitás letéteményeseként kezelni, ezért avítt történelmi emléktárgyként a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el.[18]

Bibliográfia

Bartoniek Emma: Corona és regnum. Századok, LXVIII. évf., 1934/7–8.

Benda Kálmán – Fügedi Erik: A magyar korona regénye, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1984.

Bertényi Iván: A Magyar Szent Korona, Budapest, Kossuth Kiadó, 1996

Eckhart Ferenc: A szentkorona- eszme története, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1941.

Glant Tibor: A Szent Korona a tengerentúlon és az utolsó hazatérés (1944–1978), in. Pállfy Géza (szerk.): A Szent Korona hazatér, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet, 2018.

Holub József: A magyar alkotmánytörténelem vázlata, I. kötet, Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., 1944.

Horváth Attila: A Szentkorona Tan története, in Arató Balázs (szerk.): Jogalkotási tükör, Budapest, Patrocinium Kiadó, 2018.

Komáromy András: A Szent Korona és Bethlen Gábor, Századok, XXXII. évf., 1898/10

Pállffy Géza: A Szent Korona Bethlen Gábor erdélyi fejedelem birtokában. (1619–1622). Egy korona – itineárium összeállításának lehetőségéről, in Szijjártó M. István (szerk.): A történelem mint hivatás. A Benda – emlékkonferencia előadásai. 2013. november 27., Budapest, Balassi Kiadó, Ráday Gyűjtemény, 2015.

Soós István: Koronánk a bécsi kincstárban (1784–1790), in Pállfy Géza (szerk.): A Szent Korona hazatér, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet, 2018.

Szalma József – Cservák Csaba: A Történelmi/Történeti Alkotmány és értelmezési kérdései az új magyar Alaptörvény fényében, Létünk, XLVII. évf., 2017/2.

Szmodis Jenő: A korona mint közjogi szimbólum, különös tekintettel a Szent Korona ősiségére, Jogelméleti szemle, 2022/2.

Teleszky, Kees: Az ismeretlen korona. Jelentések, szimbólumok és nemzeti identitás, Pannonhalma, Bencés Kiadó, 2009.

Tóth Gergely: Szent István, Szent Korona, államalapítás a protestáns történetírásban, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatócsoport Történettudományi Intézet, 2016.

Hivatkozások

  1. Vö. Bertényi Iván: A Magyar Szent Korona, Budapest, Kossuth Kiadó, 1996.; Benda Kálmán – Fügedi Erik: A magyar korona regénye, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1984.; Bartoniek Emma: Corona és regnum. Századok, LXVIII. évf., 1934/7–8, 314–331.
  2. A korona jelképezte, hogy viselője Isten kiválasztottja, helytartója (vicarius Dei) a kereszténységhez csatlakozó uralkodó, akinek kötelessége az egyházat megvédelmezni, a jog uralmát fenntartani, a békét védelmezni, igazságot szolgáltatni és a gyengéket oltalmazni. Horváth Attila: A Szentkorona Tan története, in Arató Balázs (szerk.): Jogalkotási tükör, Budapest, Patrocinium Kiadó, 2018, 2.
  3. Erre vezethető vissza azon közjogi felfogás, miszerint nem a király uralkodik, hanem a korona. Ld. Szalma József – Cservák Csaba: A Történelmi/Történeti Alkotmány és értelmezési kérdései az új magyar Alaptörvény fényében, Létünk, XLVII. évf., 2017/2, 12.
  4. Szmodis Jenő: A korona mint közjogi szimbólum, különös tekintettel a Szent Korona ősiségére, Jogelméleti szemle, 2022/2, 121–122.
  5. Uo.
  6. Horváth: A Szentkorona Tan, 2–3.
  7. Uo.
  8. Bertényi: Szent Korona, 8.
  9. Holub József: A magyar alkotmánytörténelem vázlata, I. kötet, Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., 1944, 247.
  10. Vö. Eckhart Ferenc: A szentkorona- eszme története, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1941, 176.
  11. A torinói békeszerződés szerint Velence lemondott Dalmáciáról és az végleg „a magyar királysághoz és a magyar koronához tartozik”. A dalmáciai városok pedig 1388-ban ’Magyarország Szent Koronája’ iránti hűségünket fejezték ki. Ld. Horváth: A Szentkorona Tan
  12. A Szent Korona nevében hozott döntéseiket tartalmazó okleveleket az alábbi köriratú pecséttel pecsételték le: SIGILLUM SACRE REGNI HUNGARAE (Magyarország Szent Koronájának pecsétje). Az ország koronája kifejezés ettől kezdve vált általánossá. Ld. Horváth: A Szentkorona Tan, 7.
  13. Horváth: A Szentkorona Tan, 8.
  14. Uo.
  15. Horváth: A Szentkorona Tan; Teleszky, Kees: Az ismeretlen korona. Jelentések, szimbólumok és nemzeti identitás, Pannonhalma, Bencés Kiadó, 2009, 83.
  16. Pállffy Géza: A Szent Korona Bethlen Gábor erdélyi fejedelem birtokában. (1619–1622). Egy korona – itineárium összeállításának lehetőségéről, in Szijjártó M. István (szerk.): A történelem mint hivatás. A Benda – emlékkonferencia előadásai. 2013. november 27., Budapest, Balassi Kiadó, Ráday Gyűjtemény, 2015, 75.; Tóth Gergely: Szent István, Szent Korona, államalapítás a protestáns történetírásban, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatócsoport Történettudományi Intézet, 2016, 47.; Komáromy András: A Szent Korona és Bethlen Gábor, Századok, XXXII. évf., 1898/10, 876–883.
  17. Soós István: Koronánk a bécsi kincstárban (1784–1790), in Pállfy Géza (szerk.): A Szent Korona hazatér, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet, 2018, 395.
  18. Vö. Glant Tibor: A Szent Korona a tengerentúlon és az utolsó hazatérés (1944–1978), in. Pállfy Géza (szerk.): A Szent Korona hazatér, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet, 2018, 563–605.

 

Ronga Adrienn: A Brexit közjogi és gazdasági hatásai az Egyesült Királyság tekintetében

A Brexit fogalma és eddigi folyamata

Mindenekelőtt szeretném tisztázni a Brexit szó fogalmát, illetve jelentését. A Brexit szó (vagy brexit) nemzetközi szinten használatos és elterjedt elnevezés, amely az Egyesült Királyság kilépését jelenti az Európai Unióból. Tulajdonképpen két angol szó összevonásából jött létre; a British és az exit angol kifejezésekből. Véleményem szerint ennél találóbb és frappánsabb megnevezést nem is alkothattak volna.

Ismeretes tény, hogy 2016. június 23-án Nagy-Britannia egy történelmi jelentőségűnek mondható népszavazáson úgy döntött, kilép az Európai Unióból. A döntés az euroszkeptikus körökben nagy örömöt váltott ki, az Európa-pártiak körében viszont nagy felzúdulást, riadalmat keltett a globális gazdaságban. Az uralkodó sajtóban olyan jóslatokhoz vezetett, melyek szerint a brit gazdaság össze fog omlani. Immáron bebizonyosodott, hogy e fenyegetések alaptalanok voltak. Álláspontom szerint a tanulmányok többsége abból a hipotézisből indul ki, hogy a kilépés megszavazása elsősorban nem gazdasági okokkal magyarázható, hanem a nemzeti szuverenitás megtartásának a szándékával, a nemzetállamokat felszámoló szupranacionális integráció elutasításával. A britek is, és Európa is megdöbbenéssel nyugtázta a referendum eredményét. Véleményem szerint maga David Cameron sem számított erre az eredményre. Az eredmény nyilvánossá válását követő lemondásakor könnyes szemmel, szentimentális módon vett búcsút a kormányfői széktől. De vajon valóban ezt szerették volna a britek? Számoltak döntésük minden hazai és európai következményével? Vajon, amikor behúzták azt a bizonyos X-et, tudatában voltak-e a döntésük jogi, politikai, gazdasági és társadalmi következményeinek? És végül, de nem utolsó sorban vajon az is átfutott-e a tudatukon, hogy döntésüknek Nagy-Britannián messze túlmutató hatásai lesznek, és az egyébként is többszintű válságtüneteket produkáló Unió jövőbeni sorsát és létezését is meghatározhatják? [1] Mindezen kérdésekre a választ csak a brit választók adhatják meg. Az azonban bizonyos, hogy a BREXIT-ről tartott népszavazás a brit lakosság egyedülálló megosztottságát eredményezte, több kevesebb ellentmondással. E megosztottság a generációk, a nemzeti törésvonalak és a vidék-London dimenziókban is tisztán kirajzolódott.[2]

A Brexit közjogi hatásai

A megállapodást szemlélve, illetve a nyilvánosságra hozott tanulmányok, sajtóanyagok alapján jól látható, hogy számos változást idézett elő a Brexit a közjog, illetve a magánjog területén is. Dolgozatomban a lényeges közjogi aktusokat vizsgálom és mutatom be a továbbiakban.

A parlamenti döntés előzménye, hogy az angliai Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a királyi előjog a külügyekre vonatkozik, az uniós tagság azonban a belső jogot érinti, amely a parlamenti törvényhozás „terepe”. A bíróság emellett megállapította, hogy az 50. cikk szerinti bejelentés visszavonhatatlan, és nem tehető valamely feltételtől függővé sem, így a bejelentés jelentősége igen nagy. Emellett az birt polgárok egyéni jogait is érinti, a kilépés egyéni jogok elvesztésével is járhat, e törvényben biztosított jogokat pedig jogállamban a törvények alá rendelt kormánynak tiszteletben kell tartania. Konkrétan a bíróság kijelentette, hogy a kormánynak nincs hatásköre („does not have power”) a kilépés az EUSZ. 50. cikk szerinti bejelentésére – a parlament szerepéről, hatásköréről azonban nem döntött, ezt a parlamenti szuverenitás elve miatt nem is tehette.[3]

A kormány bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen, így az utolsó szó jogán lezárta a vitát és ítéletet hozott a Legfelsőbb Bíróság, vagyis a Supreme Court of the United Kingdom. 2017. január 24-i, 98 oldalas döntésével megerősítette az első fokú döntést, mely szerint a kormánynak az EU-ból való kilépés bejelentéséhez kötelező kikérnie a parlament előzetes jóváhagyását. A bíróság kifejtette, hogy a 2015-ös EU-referendumról szóló törvény nem ad engedélyt a kormánynak a kilépési szándék törvényhozás nélküli bejelentésére.”[4]

Érvek és ellenérvek a parlament szerepéről

Az EUSZ 50. cikke szerint:

(1) Saját alkotmányos követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy határozhat, hogy kilép az Unióból.

(2) A kilépést elhatározó tagállam ezt a szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak. Az Európai Tanács által adott iránymutatások alapján az Unió tárgyalásokat folytat és megállapodást köt ezzel az állammal, amelyben az érintett államnak az Unióval való jövőbeli kapcsolataira tekintettel meghatározzák az illető állam kilépésének részletes szabályait. Ezt a megállapodást az Európai Unió működéséről szóló szerződés 218. cikke (3) bekezdésének megfelelően kell megtárgyalni. A megállapodást az Unió nevében a Tanács köti meg minősített többséggel eljárva, az Európai Parlament egyetértését követően.

(3) A kilépésről rendelkező megállapodás hatálybalépésének időpontjától, illetve ennek hiányában a (2) bekezdésben említett bejelentéstől számított két év elteltével a Szerződések az érintett államra többé nem alkalmazhatók, kivéve, ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz.

(4) A (2) és (3) bekezdés alkalmazásában az Európai Tanácsnak, illetve a Tanácsnak a kilépő tagállamot képviselő tagja az Európai Tanács, illetve a Tanács rá vonatkozó tanácskozásain és a rá vonatkozó határozatok meghozatalában nem vesz részt.

A minősített többséget az Európai Unió működéséről szóló szerződés 238. cikke (3) bekezdése b) pontjának megfelelően kell meghatározni.

(5) Amennyiben az az állam, amely kilépett az Unióból, később újra felvételét kéri, kérelmére a 49. cikkben megállapított eljárást kell alkalmazni.[5]

A cikk szövegét értelmezve megállapíthatjuk, hogy az Egyesült Királyságnak szuverén joga van úgy dönteni, hogy kilép az Európai Unióból. A megfelelő eljárás keretében, jogszerű lépéseket téve nem akadályozható meg a kilépés bekövetkezése, a nemzet a saját akaratát érvenyesíteni tudja.

Az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) – 2009-ben, a Lisszaboni Szerződés által meghozott, eddig sohasem alkalmazott – 50. cikke, amely a kilépés folyamatát az Unió és a kilépni kívánó tagállam közötti eljárásként szabályozza, nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a tagállam hogyan dönt a kilépésről, csupán utal a tagállamok „saját alkotmányos követelményeire”. A bejelentés után az EU e „követelményeknek” való megfelelést adottnak veszi majd, nem vizsgálva, hogy a szükséges belső jogi feltételek ténylegesen fennállnak-e vagy sem.

Az egyértelmű volt, hogy az 50. cikk szerinti bejelentést – pusztán jogilag nézve a kérdést – népszavazás nélkül is meg lehetne tenni. De abban már vita bontakozott ki, hogy a parlament nélkül is meg lehet-e tenni. Az biztos, hogy a parlament felelősségteljes részvétele nélkül nem zárható le a kilépés folyamata, de az nem volt egyértelmű, hogy a parlament melyik szakaszban kapcsolódjon be a döntéshozatalba.

Az angliai kormány jogi kérdésekben legfőbb tanácsadója, valamint egykori legfőbb ügyész (attorney general) tisztség betöltője, Dominic Grieve szerint okvetlenül, kétséget kizáróan szükséges egy parlamenti szavazás az 50. cikk szerinti bejelentés előtt. Ám ezt nem jogi érvekre alapozta, hanem az alkotmányos hagyományra, mivel az ország életét alapvetően meghatározó kérdésről van szó, szerinte így politikailag mindenképpen szükséges a parlament véleményének előzetes kikérése. Több neves alkotmányjogász is osztja ezt az álláspontot.[6]

Fontosnak tartom kiemelni az új miniszterelnök, Theresa May véleményét. Szerinte azok, akik szerint a bejelentésre a parlamentnek felhatalmazást kell adnia, „aláássák a demokráciát, és nem erősítik”, a Brexitet pedig „halasztás által próbálják ellehetetleníteni”.

További érv a parlament megkerülhetetlensége – és emiatt minél korábbi bevonásának szükségessége – mellett, hogy az EU-tagságból az Egyesült Királyság polgárainak alanyi jogai keletkeztek, ezeket a kormány nem hanyagolhatja a parlament jóváhagyása nélkül.[7]

Továbbá nem csekélyebb testület, mint az Európai Parlament, öt nappal a referendum után, sebtében elfogadott állásfoglalásában befejezett ténynek tekinti az Egyesült Királyság kilépés melletti „döntését”, figyelmen kívül hagyva, hogy a referendum nem kötelező erejű, és sürgetve az EUSZ 50. cikk szerinti bejelentést, amelyet, úgy tűnik, csupán technikai kérdésnek tekint.[8]

,,Mivel azonban a kilépésig eltelő időt mérő „óra” éppen az 50. cikk szerinti bejelentéssel indul, és a belső jogi eljárás szabályai nem egyértelműek, a bejelentés időzítésének jelentősége igen nagy, többek között az Egyesült Királyság és az EU jövőbeli kapcsolatát meghatározó tárgyalások kimenetelére nézve is. A bejelentés a referendum eredményétől függetlenül bármikor megtehető, nincs sem az EU-, sem a belső jogból levezethető határideje sem, sőt, akár el is maradhat a bejelentés, az Unió legfeljebb sürgetheti a bejelentést, de nem kényszerítheti ki.”[9]

Összegzésként elmondhatom, hogy véleményem szerint Szabó Zsolt alkotmányjogász lényegrelátó mondatai tükrözik leginkább a Brexit közjogi, alkotmányjogi vonatkozását az Egyesült Királyság vonatkozásában. Osztom az ő nézetét, miszerint a brit alkotmányos hagyomány szerint a parlament valóban mindent megtehet, és ez alól a nép akaratának figyelmen kívül hagyása sem lehet kivétel. Ez az eset azonban, ha jogilag nem is, de politikailag mindenképpen kizárt. A gentleman’s agreement része ugyanis, hogy a politikai ígéreteket be kell tartani, fenntartva ezzel is a kormány jóhírét. A jogi és politikai alkotmányosság összefonódása és a hagyomány alapján a jogi és politikai kötelem egyaránt íratlan szabályokon alapul.[10]

A közvetlen demokrácia intézménye tehát nehezen egyeztethető össze a parlament szuverenitásán, a képviseleti demokrácián alapuló angol alkotmányos felfogással. Ennek megfelelően a gyakorlatban nagyon kevés esetben kerül sor országos népszavazásra: az Egyesült Királyság történetében 2016-ig mindössze két ilyen szavazás történt. A jogintézmény ennek ellenére különös módon régtől fogva része az angol jog- és államelméleti gondolkodásnak.[11]

,,Az EU és az Egyesült Királyság intenzív tárgyalásokat folytatott annak érdekében, hogy megállapodjanak az Egyesült Királyság kilépésének feltételeiről, és jogbiztonságot teremtsenek arra az időre, amikor az uniós jog már nem lesz alkalmazandó az Egyesült Királyságra. E tárgyalások során az Európai Bizottság inkluzív folyamatot biztosítva mindvégig rendszeres megbeszéléseket folytatott a 27 uniós tagállammal, az Európai Parlamenttel és a nemzeti parlamentekkel. Uniós tanácsadó szervektől és érdekelt felektől kapott további információk segítségül szolgáltak az Európai Bizottság számára az információk összegyűjtésében a folyamat során. Végig példátlan átláthatóság volt biztosított, mivel az Európai Bizottság a tárgyalási dokumentumokat és minden egyéb releváns dokumentumot közzétett a honlapján.”[12]

Az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás

Három részre tagolható:

    1. szabadkereskedelmi megállapodás elmélyült egyműködéssel gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi és halászati kérdésekben;
    2. szoros partnerség a polgárok biztonsága érdekében;
    3. átfogó irányítási keret.

Új gazdasági és szociális partnerség az Egyesült Királysággal

A megállapodás nemcsak az áruk és szolgáltatások kereskedelmére terjed ki, hanem az EU számára fontos egyéb területek széles körére is, például a beruházásokra, a versenyre, az állami támogatásokra, az adózás átláthatóságára, a légi és közúti közlekedésre, az energiaügyre és a fenntarthatóságra, valamint a halászatra, az adatvédelemre és a szociális biztonsági rendszerek koordinációjára.Továbbá a megállapodás biztosítja a vám- és kvótamentességet minden olyan áru esetében, amely megfelel a vonatkozó származási szabályoknak. A törvény magában foglalja, hogy a közös kereskedelempolitikát az Unió külső tevékenységének elvei és célkitűzései által meghatározott keretek között kell folytatni.[13]

,,Mindkét fél szilárdan elkötelezte magát amellett, hogy – a magas szintű védelem fenntartása révén olyan területeken, mint a környezetvédelem, az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a szén-dioxid-árazás, a szociális és munkavállalói jogok, az adózás átláthatósága és az állami támogatások –, egyenlő versenyfeltételeket biztosít, amelyek hatékony, belföldi végrehajtással, kötelező erejű vitarendezési mechanizmussal és korrekciós intézkedések meghozatalának lehetőségével egészülnek ki mindkét fél számára.

Az EU és az Egyesült Királyság megállapodott az uniós és az Egyesült Királysághoz tartozó vizekben élő halállományokkal való közös gazdálkodás új keretéről. Az Egyesült Királyság tovább tudja majd bővíteni a brit halászati tevékenységeket, miközben sikerül fenntartani az európai halászközösségek tevékenységeit és megőrizni megélhetésüket, ugyanakkor megvédeni a természeti erőforrásokat.

A közlekedés tekintetében a megállapodás folyamatos és fenntartható légi, közúti, vasúti és tengeri összeköttetést biztosít, bár a piacra jutás elmarad az egységes piac által kínált lehetőségektől. A megállapodás rendelkezéseket tartalmaz annak biztosítására, hogy az EU és az Egyesült Királyság gazdasági szereplői közötti verseny egyenlő feltételek mellett valósuljon meg, hogy az utasok és a munkavállalók jogai, és a közlekedés biztonsága ne sérüljön.

Az energiaügyet illetően a megállapodás új kereskedelmi és összekapcsolási modellt kínál, amely garantálja a nyílt és tisztességes versenyt, ideértve a nyílt tengeri biztonsági előírásokat és a megújulóenergia-termelést is.

A szociális biztonsági rendszerek koordinációját illetően a megállapodás célja, hogy számos jogot biztosítson az uniós polgárok és az Egyesült Királyság állampolgárai számára. Ez azokra az uniós polgárokra vonatkozik, akik 2021. január 1-je után az Egyesült Királyságban dolgoznak, oda utaznak vagy oda költöznek, illetve az Egyesült Királyság azon állampolgáraira, akik 2021. január 1-je után az EU-ban dolgoznak, oda utaznak vagy oda költöznek.

Végezetül a megállapodás lehetővé teszi, hogy a 2021–2027 közötti időszakban az Egyesült Királyság továbbra is részt vegyen több kiemelt uniós programban (az Egyesült Királyság által az uniós költségvetéshez nyújtott pénzügyi hozzájárulás függvényében), például az Európai Horizont[14] programban. A Horizont Európa az Unió fő kutatás- és innovációfinanszírozási programja. Kulcsszerepe van az éghajlatváltozás kezelésében és az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérésében, továbbá javítja az EU versenyképességét és elősegíti a gazdasági növekedést, valamint megkönnyíti az együttműködést és növeli a kutatás és innováció szerepét az uniós szakpolitikák kidolgozása, támogatása és végrehajtása terén, egyúttal segít a globális kihívások kezelésében is. Támogatja a kiváló ismeretek és technológiák létrejöttét és jobb terjesztését.

Új partnerség polgáraink biztonsága érdekében

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás új keretet hoz létre a bűnüldözés, valamint a polgári és büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés számára. A megállapodás figyelembe veszi, hogy szoros együttműködésre van szükség a nemzeti rendőrségek és igazságügyi hatóságok között különösen a több országot érintő bűnözés és terrorizmus elleni küzdelem, és az ilyen bűncselekmények büntetőjogi üldözése terén.

Új műveleti képességeket épít ki, figyelembe véve, hogy az Egyesült Királyság a schengeni térségen kívüli, az Unióba nem tartozó államként nem rendelkezik majd azokkal az eszközökkel, mint korábban. A biztonsági együttműködés felfüggeszthető abban az esetben, ha az Egyesült Királyság megsérti az emberi jogok európai egyezményének folyamatos betartására és belföldi végrehajtására vonatkozó kötelezettségvállalását.

Horizontális megállapodás az irányításról

Annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb jogbiztonságot nyújtsuk a vállalkozásoknak, a fogyasztóknak és a polgároknak, az irányításról szóló külön fejezet egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz a kereskedelmi és együttműködési megállapodás működtetéséről és ellenőrzéséről. Létrehozza továbbá a Közös Partnerségi Tanácsot[15], amely biztosítja a megállapodás megfelelő alkalmazását és értelmezését, és amelynek keretében minden felmerülő kérdés megvitatásra kerül majd.

A vállalkozások, a fogyasztók és a magánszemélyek jogainak tiszteletben tartását kötelező érvényű jogérvényesítési és vitarendezési mechanizmusok fogják biztosítani. Ez azt jelenti, hogy az EU-ban és az Egyesült Királyságban a vállalkozások egyenlő feltételek mellett versenyeznek, és egyik fél sem használja ki szabályozási autonómiáját tisztességtelen támogatások nyújtására vagy a verseny torzítására. A megállapodás biztosítja annak lehetőségét, hogy a felek indokolt esetben helyreállítási, korrekciós, kompenzációs és védintézkedéseket hozzanak.

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás megsértése esetén mindkét fél ágazatokon átívelő megtorló intézkedéseket alkalmazhat. Ennek a rendelkezésnek a hatálya a gazdasági partnerség valamennyi területére kiterjed. Egyedi felfüggesztési záradékok alkalmazandók a bűnüldözés és az igazságügy terén folytatott együttműködésre abban az esetben, ha valamelyik fél megszegi kötelezettségeit.”[16]

A BREXIT GAZDASÁGI, KERESKEDELMI HATÁSAI AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGRA

A brit EU-tagság előnyei a Nagy Recesszió előtt

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az EU tagság hozzájárult az Egyesült Királyság gazdasági jólétéhez. A britek 1973 óta tagjai voltak az Európai Uniónak.

,,Az európai csatlakozás révén számottevő mértékben nőtt az egy főre jutó brit GDP. Különösképpen a termelékenység növekedése volt szembetűnő. Annak fő oka a megnövekedett termékpiaci verseny volt. A csökkenő kereskedelmi akadályok mérsékelték a hazai vállaltok piaci erejét. A vállalatok válaszként nagyobb beruházások révén, és más módokon növelték termelékenységüket.

Az EU-tagság előnyei az Egyesült Királyság esetében három fő hatásmechanizmus révén érvényesültek: a kereskedelem, a külföldi beruházás és a pénzügyi szektor területén. Az Európai Unióba irányuló brit kivitel, illetve az onnan származó behozatal fókusza alábecsüli a Brexit valódi költségeit.

Az Egyesült Királyság az EU-tagság révén jelentős előnyökre tett szert. Lentebb láthatóak a nyereséges hatásmechanizmusok és korrelációi:

    • a kereskedelem előnyös a brit növekedés tekintetében, különösképpen jelentős az iparágon belüli kereskedelem (intra industry trade), a teljes tényező-termelékenység (TFP) növekedésére;
    • lényeges a tagság és a közvetlen külföldi beruházások (FDI) közötti kölcsönhatás;
    • a pénzügyi szolgáltatások specializációjának előnyei az Egyesült Királyságban, nagymértékben az FDI-vel és a kereskedelemmel fennálló kölcsönhatástól függenek.[17]

Az Egyesült Királyság áfa-rendszere a Brexit után

,,Bár a Brexit után a brit cégeknek nem kell összesítő jelentést adni, ha uniós partnerrel folytatnak gazdasági tevékenységet. Mindenképpen változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy az összesítő jelentés csak termékügyletekre és háromszögügyletekre terjed ki, szolgáltatásra nem.

Összesítő jelentést többféle gyakorisággal lehet beadni az Egyesült Királyságban a Brexitet követően.

Szintén brit sajátosság, hogy az összesítő jelentést nem csak elektronikusan, hanem papír alapon is be lehet adni, azonban a határidő utóbbi esetben jóval rövidebb, mint aki elektronikusan ad be. Papír alapú beadás esetén 14 napon belül kell beadni az időszakot követően, míg elektronikus beadás esetén ugyanerre 21 nap áll rendelkezésre.”[18]

Ezen kívül különösen érdekes helyzetet teremtett az Egyesült Királyság távozásával, hogy a korábbi brit közösségi adószámok hirtelen érvénytelenekké váltak, holott a Királyságnak maradt olyan területe, amely az Uniós egységes piac része maradt. Erre a helyzetre az lett a megoldás, hogy az Észak-Írországban működő cégek kaptak egy technikai ’közösségi’ adószámot, amely ’XI’-vel kezdődik, amely már lekérdezhető a közös VIES-adatbázisban.

A kilépés annyiban változtatta meg az egész Intrastat bevallási rendszert, hogy az értékesítések tekintetében csak akkor kell Intrastat bevallást adni, ha az árut Észak-Írországban működő adóalany értékesíti uniós partnerének, és az értékesítés volumene meghaladta, vagy egy éven belül várhatóan meg fogja haladni a 250,000 fontos küszöbértéket. Ennek a szabálynak köszönhetően drasztikusan csökkent az értékesítésekről beadott bevallások száma.

Más szabályok vonatkoznak az Egyesült Királyságban a behozott árukra. Ennek az az oka, hogy bár 11 hónapos átmeneti időszak állt rendelkezésre a feleknek, hogy megállapodjanak az Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kereskedelmi kapcsolatainak rendezéséről, a megállapodás megkötése az utolsó pillanatra halasztódott. Mivel az Egyesült Királyságnak nem állt elegendő idő a rendelkezésére a teljes határellenőrzési rendszer felállítására, ezért a királyságba irányuló árumozgások tekintetében teljeskörűen fenntartotta az Intrastat bevallási kötelezettséget, ha az áruk értéke előző évben, vagy idén várhatóan meg fogja haladni az 1,500,000 fontos küszöbértéket. A behozott áruk tekintetében tehát a teljes Egyesült Királyság területére irányuló beszerzéseket jelenteni kell. Azonban ez a megközelítés csak 2021 végéig áll fenn, 2022 januárjától már nem kell Intrastat bevallást adni, csak abban az esetben, ha árumozgás Észak-Írország területéről, vagy területére irányul, a másik három tagállam (Skócia, Anglia, Wales) árumozgásai már nem fognak jelentésadási kötelezettség alá tartozni beszerzések tekintetében sem. Egyéb érdekességként fontosnak tartom megemlíteni, hogy Észak-Írországra vonatkozó árumozgásokról – jelen pillanatban – 2025 végéig kell Intrastat bevallást adni.[19]

Bankok és biztosító társaságok korábbi helyzete

A 2016. évet tekintve elmondható, hogy a pénzügyi és biztosítási szolgáltatások 124,2 milliárd fonttal járultak hozzá az Egyesült Királyság gazdaságához, ami az Egyesült Királyság bruttó hozzáadott értékének 7,2 százaléka. London egymaga a fent említett összeg 51 százalékát adta 2015-ben. Több mint egymillió állás van a pénzügyi és biztosítási szektorban (a brit munkahelyek 3,1 százaléka), ami körülbelül 1997 óta azonos arányt mutat. Az Egyesült Királyság 2016-ban 60 milliárd font kereskedelmi többletet ért el a pénzügyi és biztosítási szektorba irányuló kereskedelemben. Ez az összeg a brit GDP 3 százaléka, ami szintén azonos szinten mozog tíz éve. 2015–16-ban a bankszektor egymagában 24,4 milliárd fonttal járult hozzá az Egyesült Királyság központi bevételeihez társasági adó, jövedelemadó, társadalombiztosítás és bankadó formájában. Több nagybank és biztosító helyezheti át székhelyét a kontinensre, ha a brexit-tárgyalások nem alakulnak kedvezően számukra. A kedvező kimenet az lenne ezeknek a cégeknek, ha megtarthatnák a hozzáférésüket az EU egységes piacához, és szolgáltatásaikkal elérhetnék a fogyasztókat ugyanolyan könnyen, mint amikor az Egyesült Királyság még tagállam volt, és az EU biztosította számukra a szabad szolgáltatás-áramlás jogát (passporting). Az átköltözés azonban jelentős költségekkel járhat a bankok és más cégek számára. Ehhez tevődik hozzá, hogy a szakemberek egy része várhatóan nem fog együtt költözni a céggel, ami munkaerő- és szakértelem-hiányt okozhat ezeknél a cégeknél. Az egységes piactól való esetleges elszakadás és a költöztetés költségeinek arányától függhet, hogy ezek a cégek melyik megoldást választják egy esetleges megállapodás nélküli brexit esetén.[20]

Ideiglenes szabályok vonatkoznak a megállapodásban a gazdasági és pénzügyi válság kezelésére, amelyeket fontosnak tartok nevesíteni, illetve kiemelni:

    • A Bizottság közleménye az állami támogatási szabályoknak a pénzügyi válsággal összefüggésben hozott bankmentő intézkedésekre való, 2013. augusztus 1. utáni alkalmazásáról
    • Bizottság közleménye az értékvesztett eszközök közösségi bankszektorban történő kezeléséről
    • A Bizottság közleménye a pénzügyi szektor életképességének helyreállítása és a jelenlegi válságban hozott szerkezetátalakítási intézkedések értékelése az állami támogatási szabályok alapján.[21]

Egyetemi hallgatók helyzete

Az oktatási szektort is érinti a bevándorlás kérdése, valamint a szakképzett munkaerő elvesztésének lehetősége. A hallgatók jogi helyzete és gazdasághoz való hozzájárulása vitatott kategória a bevándorláson belül. Nem minden forrás ért egyet abban, hogy az Egyesült Királyságban tanulók szorosan a bevándorlók kategóriájába tartoznak. Az érintett intézmények azért lobbiznak, hogy a külföldről érkező hallgatók ne számítsanak bevándorlónak. Ennek az az oka, hogy amennyiben a Brexit után a kormány szigorítja a bevándorlás feltételeit, és a hallgatók szintén bevándorlónak számítanak, akkor az intézmények igen jelentős bevételtől eshetnek el. A tanulmány kutatása, elemzése alapján a külföldi egyetemi hallgatók száma 2014–15-ben hozzávetőlegesen 437 000 volt, és a becslések szerint 25 milliárd fonttal járultak hozzá az Egyesült Királyság gazdaságához. A hallgatók kiadásaiból profitált a közlekedés (750 millió font), a kiskereskedelmi szektor (690 millió font), ami közvetve hozzájárult az adóbevételekhez is. A külföldi egyetemi hallgatók megközelítőleg 4,8 milliárd font tandíjat fizettek ki, amihez hozzájött még az albérletek, szállások bére is (13,5 milliárd font hozzávetőleg). A 437 000 hallgató az összhallgatói létszám 19 százaléka. A rendelkezésre álló adatok alapján körülbelül 125 000 hallgató érkezett az EU-ból, ami a teljes hallgatói létszám 5 százaléka csupán.[22]

Konklúzió

A közjogi aspektusból tekintve: A kilépéssel kapcsolatos aktuálpolitikai és gazdasági megfontolásokon túl a Brexit-referendum és a parlament szerepéről folytatott követő jogvita közjogi jelentősége igen nagy: a parlamenti szuverenitás újraértelmezése mellett a Brexit újranyithatja az Egyesült Királyság belső devolúciós folyamatait. Másfelől a Brexit a történeti alkotmányt is megváltoztathatja: van olyan nézet, amely egyenesen az íratlan alkotmány végét is számításba veszi, mivel az a korábbi, konvenciókon alapuló stabilitást a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság időszakában már nem tudja nyújtani.[23]

A különböző kutatások egyértelműen hosszú távú veszteségeket mutatnak be. A megnövekedett korlátozások csökkentik a kereskedelmet, a közvetlen külföldi beruházást, a munkakínálat növekedését eredményező migrációt, a beruházást és a termelékenységet. A becsült veszteségek széles sávja az Egyesült Királyság EU-val, illetve a világ többi részével lehetséges jövőbeni gazdasági kapcsolataira vonatkozó feltételezéseket tükrözi.[24]

Az EU számára a brexit egy nettó befizető tagállam elvesztését jelenti amellett, hogy az Egyesült Királyság az EU egyik legnagyobb kereskedelmi partnere és több tagállamnak az egyik legnagyobb exportfelvevő piaca volt. A brit munkaerőpiacon dolgozó állampolgárok munkalehetősége nemcsak Magyarország számára fontos, hanem az egész Európai Unió számára, hiszen számos tagállam állampolgárai dolgoznak az Egyesült Királyság területén. Egy erős gazdaság kiválása az EU számára erőcsökkenést jelent a világgazdaságban is, ami hatással lesz az EU gazdasági befolyásának erejére, valamint az euró árfolyamára is.[25]

Személyes véleményem szerint az Egyesült Királyság büszke nemzeti öntudatára alapozva- nem félve az esetleges káros következményektől – lépett ki az Európai Unióból. A történelem során sok tekintetben győztesnek bizonyult, ebből kifolyólag az egészséges, pozitív múltra való tekintettel határozta el, hogy kilép az EU-ból, bízva a jövőbeni ,,totális függetlenedés” elérésében.

Bibliográfia

Egedy Gergely: Brexit szuverenitás versus szupranacionalitás 2016.

Koller Boglárka, Halmai Péter, Bóka János: Válás,,angolosan” A BREXIT politikai, jogi és gazdasági agendái 2016.

Osztovits András: Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata 2011.

MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására 2017.

Szabó Zsolt: A parlament a Brexitben: cselekvő vagy szenvedő alany? 2016.

Halmai Péter – A Brexit lehetséges gazdasági hatásai 2018.

Molnár Péter: Az Egyesült Királyság áfa-rendszere a Brexit után 2021.

Vermaas-Ziegler Szilvia: A brexit lehetséges gazdasági hatásai az Egyesült Királyságra és Magyarország gazdaságára-The Possible Economic Effects of Brexit on the Economy of the United Kingdom and Hungary 2017.

Hivatkozások

  1. Polgári Szemle: Kategória: 2016. december – 12. évfolyam, 4-6. szám; Egedy Gergely: Brexit szuverenitás versus szupranacionalitás (https://polgariszemle.hu/archivum/136-2016-december-12-evfolyam-4-6-szam/nemzetkozi-kitekintes/863-brexit-szuverenitas-versus-szupranacionalitas), (2021. 11.01.)
  2. Koller Boglárka, Halmai Péter, Bóka János: Válás,,angolosan” A BREXIT politikai, jogi és gazdasági agendái -2016-évi 20.szám, 3.o.(https://www.google.com/url?q=https://www.uni-nke.hu/document/uni-nke-hu/2016_-evi-20_-szam.original.pdf&source=gmail&ust=1541766606038000&usg=AFQjCNEl9dMHtvCk7KbN9ND3iwRkxkPkJA)
  3. Vö.: Osztovits András: Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázataBudapest, Magyarország: CompLex Wolters Kluwer (2011)
  4. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.01.)
  5. Az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikk
  6. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.01.)
  7. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.09.)
  8. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.09.)
  9. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont-Jogtudományi Intézet: A brit parlament megadta az engedélyt a kormánynak a Brexit hivatalos elindítására, (https://jog.tk.mta.hu/blog/2017/03/brit-parlament-engedely-brexit-elinditasa) (2021.11.09.)
  10. 2016/2.Lapszám-Parlamenti Szemle, Szabó Zsolt: A parlament a Brexitben: cselekvő vagy szenvedő alany? – 2. o., (https://parlamentiszemle.hu/wp-content/uploads/sites/12/2017/09/parlamentiszemle-20162-lapszam-2016-02-06cikk.pdf ) (2021.11.09.)
  11. 2016/2.Lapszám-Parlamenti Szemle, Szabó Zsolt: A parlament a Brexitben: cselekvő vagy szenvedő alany? 2. o., (https://parlamentiszemle.hu/wp-content/uploads/sites/12/2017/09/parlamentiszemle-20162-lapszam-2016-02-06cikk.pdf ) (2021.11.02.)
  12. Ld.: Kérdések és válaszok az Egyesült Királyság Európai Unióból való, 2020.január 31-én történő kilépésével kapcsolatban https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/QANDA_20_104 , (2021.11.03.)
  13. Ld.: Európai Unió működéséről szóló szerződés 207. cikk (1) bekezdése
  14. Ld.: https://ec.europa.eu/info/research-and-innovation/funding/funding-opportunities/funding-programmes-and-open-calls/horizon-europe_hu (2021.11.09.)
  15. Ld.: A kilépésről rendelkező megállapodás 152. cikk 1.pontja – Részvétel az Európai Fejlesztési Alapban
  16. ld.: https://ec.europa.eu/info/strategy/relations-non-eu-countries/relations-united-kingdom/eu-uk-trade-and-cooperation-agreement_hu#citizenssecurity
  17. Halmai Péter – A Brexit lehetséges gazdasági hatásai, (https://doksi.net/en/get.php?lid=28951), (2021.11.03.)
  18. Molnár Péter: Az Egyesült Királyság áfa-rendszere a Brexit után (https://ado.hu/ado/az-egyesult-kiralysag-afa-rendszere-a-brexit-utan-1-resz/)
  19. Molnár Péter: Az Egyesült Királyság áfa-rendszere a Brexit után, (https://ado.hu/ado/az-egyesult-kiralysag-afa-rendszere-a-brexit-utan-2-resz/)
  20. Vermaas-Ziegler Szilvia: A brexit lehetséges gazdasági hatásai az Egyesült Királyságra és Magyarország gazdaságára-The Possible Economic Effects of Brexit on the Economy of the United Kingdom and Hungary, E-2017/44., 12.o. (http://kki.hu/assets/upload/44_KKI-elemzes_GBR-HU_Vermaas-Ziegler_20171220.pdf), (2021.11.12)
  21. Ld.: MEGÁLLAPODÁS a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről (2019/C 384 I/01) JEGYZŐKÖNYV 5. MELLÉKLET Összeegyeztethetőségi szabályok 10. alpontja
  22. Vermaas-Ziegler Szilvia: A brexit lehetséges gazdasági hatásai az Egyesült Királyságra és Magyarország gazdaságára-The Possible Economic Effects of Brexit on the Economy of the United Kingdom and Hungary, E-2017/44., 12-13.o. (http://kki.hu/assets/upload/44_KKI-elemzes_GBR-HU_Vermaas-Ziegler_20171220.pdf), (2021.11.12)
  23. Szabó Zsolt: A parlament a Brexitben: cselekvő vagy szenvedő alany? 17.o https://parlamentiszemle.hu/wp-content/uploads/sites/12/2017/09/parlamentiszemle-20162-lapszam-2016-02-06cikk.pdf
  24. Halmai Péter: A Brexit lehetséges gazdasági hatásai-Gazdaságtani alapok, módszertani lehetőségek-The Possible Economic Effects of BrexitEconomic Foundations and Methodological Possibilities, 21. o., (https://netk.uni-nke.hu/document/netk-uni-nke-hu/1_Halmai_A_Brexit_lehetseges_gazdasagi_hatasai_Europai_Tukor_2018_2.pdf), (2021.11.12.)
  25. Vermaas-Ziegler Szilvia: A brexit lehetséges gazdasági hatásai az Egyesült Királyságra és Magyarország gazdaságára-The Possible Economic Effects of Brexit on the Economy of the United Kingdom and Hungary, E-2017/44., 20.o. (https://kki.hu/assets/upload/44_KKI-elemzes_GBR-HU_Vermaas-Ziegler_20171220.pdf), (2021. 11.12.)