Salvador Neto Luis: Bevándorlásügy az Európai Unióban

Bevezetés

A migrációs folyamat kiindulópontja a civilizáció megjelenésével egyidős. A migráció koronként változó intenzitással a történelem kezdete óta korunk meghatározó tényezője, egyike azoknak a globális világ központi kérdéseinek, amelyek a nemzetközi politikai életet foglalkoztatják. Napjainkban a bevándorlás jelenti az egyik legfontosabb témát az európai közbeszédben. „Salvador Neto Luis: Bevándorlásügy az Európai Unióban” bővebben

Mórocz Bora: A Krisztusban való élet: a Rómaiakhoz írott levél 6,1-11.22-23 igeverseinek exegézise

Bevezetés

Kutatási témámból kiindulva – amely az Isten Igéje által kijelentett, az örökélet reménységének tükrében vizsgált emberi élet – Pál1 Római leveléből kikerestem azokat az igerészeket, amelyekben a ζωὴ (élet) szó szerepelt.2 „Mórocz Bora: A Krisztusban való élet: a Rómaiakhoz írott levél 6,1-11.22-23 igeverseinek exegézise” bővebben

Birher Nándor – Zámbó Károly József: A szakértői jog, és demokratikusan megvalósítandó jog megkülönböztetése Arno Anzenbacher normarendjének értelmezésében

Bevezetés

Napjainkban a technikai fejlődés olyan ütemben halad előre, amit korábban alig lehetett elképzelni. Ezzel együtt egyre összetettebbé vált az a megismerési folyamat, amellyel az ember képet alkothat a saját koráról. Megjelent egyrészt egy virtuális világ, amely a jövőt előrevételezve szinte rabul ejti az embereket,1 másrészt ezzel együtt jelentkezett egy sajátos jelenség: a valóság és a szimuláció keveredése.2 „Birher Nándor – Zámbó Károly József: A szakértői jog, és demokratikusan megvalósítandó jog megkülönböztetése Arno Anzenbacher normarendjének értelmezésében” bővebben

Bartha Bence: A tárgyalási szerkezet változásainak hatásai – témaindító

Bevezetés

Jelen írás témaindítóként szolgál doktori értekezésem írásához és kutatásom megkezdéséhez. Az doktori értekezésem címe „a tárgyalási szerkezet változásainak hatásai”, mely azt vizsgálja majd, hogy a magyar polgári perjogban az egyes tárgyalási szerkezetváltásoknak milyen előzményei, körülményei, valamint előnyei-hátrányai voltak, lettek. E cikkben két témakört kívánok megvizsgálni, felvillantani. Az első, hogy milyen tárgyalási rendszereket ismer a tudomány és ezekkel milyen mértékben foglalkozott, foglalkozik a jogirodalom. Valamint, hogy a – téma aktualitását adó – Pp. kapcsán hogyan alakult ez a „tudományos érdeklődés”. Elöljáróban annyi elmondható, hogy a legfrissebb kodifikáció idején rendkívüli mértékben megélénkült az osztott szerkezetre és az azt körülvevő jogintézményekre vetődő figyelem.

„Bartha Bence: A tárgyalási szerkezet változásainak hatásai – témaindító” bővebben

Garai Renáta: A fátyol túloldalán: szeretet vagy kilátástalanság?

Bevezetés

Megmagyarázhatatlan ragaszkodás a nyilvánvalóan rosszhoz, a folyamatos megalázás és bántalmazás eltűrése, a sértettek szégyenérzete és belebetegedése, míg elkövetői oldalról mindezek kihasználása, a másik legyűrése, alázása, ezzel egyidejűleg pedig a külvilág felé legjobb arcuk mutatása. Egy társnak, egy szülőnek sem lehet bármit. „Annyira szeretlek, nem tudok nélküled élni!” – mondja a vádlott, majd megüti, megrugdalja a társát vagy a gyermekeit. De miféle szeretet ez? A ragaszkodás ily módon való kifejezése elég jól titkolja a szeretetet, a bűncselekmények alapvető jellemzője mégis ez.

„Garai Renáta: A fátyol túloldalán: szeretet vagy kilátástalanság?” bővebben