A szocialista pártállam által megtervezett és útjára indított, majd a párt által a háttérből mozgatott papi békemozgalom a központilag helyesnek vélt politikai-hatalmi célok megvalósítására volt valójában hivatott. Elnevezése és nyilvánosan hangoztatott céljai alapján egy ilyen mozgalmat a kívülálló – ideológiai szempontból – akár „haladónak” is gondolhatott volna. Számos tanulmány született a békepapokról és rendszerváltást megelőzően betöltött szerepükről. Elsődlegesen arra az aspektusra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a szocialista államhatalom ideológiai célok mentén kívánta szolgálatába állítani békepapokat, kifejezetten az általa „klerikális reakciós elemekként” meghatározott személyek elleni küzdelme során. A nyomásgyakorló és befolyásoló pártérdekek inspirálták a papi békemozgalom hatalomgyakorlók általi létrejöttét, melyeket a pártállam a saját érvrendszere szempontjából ideológiailag alátámasztott. A békemozgalmat és a papok békemozgalmi létét és szerepét kifejezetten a kommunista párt tervezte meg és alakította Magyarországon saját hatalmi céljaira, hűen követve ezzel is a párt ideológiai irányvonalát és az erre vonatkozó kommunista modellt.
Induljunk ki ebből az igen mesterségesen hangzó szóösszetételéből – békepapok – érzékelhető, hogy a békemozgalomban részt vevő papok feladata – küldetése – nyilvánvaló volt a pártállami ideológia szempontjából. Ők voltak azok, akik a párt által hangozatott békeharc mellett kellett, hogy kiálljanak a szocialista béketábort támogatva, egy háborúmentes, ideális világ képét követve, melyet csak a szocialista demokráciák képesek biztosítani az imperialista hatalmakkal szemben, széles társadalmi tömegeket megmozgatva és egyúttal saját „pártjukra” állítva. Nézzük meg továbbá, hogy honnan eredeztethető a mozgalom egyházi vonatkozásban. A szocialista-kommunista diktatúra 1950-ben hozta létre a Katolikus Papok Országos Békebizottságát Magyarországon, a nemzetközi békemozgalmakat alapul véve, kifejezetten tehát szovjet mintára, saját hatalmi céljai, valamint a pártérdekek által vezérelve. Az országos, valamint területi szinten kibontakozó egyházi békemozgalmak valamint az azok tevékenységét megyénként szervező békebizottságok esetében az alapul szolgáló szovjet minta lényege tévedhetetlenül egyértelmű volt: a mögöttes cél a társadalom „nem haladó”, illetve „reakciós”, vallásos elemeinek visszaszorítása, az egyházi vezetők kommunista diktatúrával való együttműködésének kikényszerítése, az egyházak belső hierarchikus struktúrájának megtörése, bomlasztása.
A legfontosabb strukturális változás a papi békemozgalom életében az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódik, melynek leverését követően kis idővel már újra is indították a párt részéről a mozgalmat, a Hazafias Népfront, mint ernyőszervezet keretei között. A nemzetközi, illetve a hazai békemozgalmakban nemcsak katolikusok, hanem más keresztény egyházak is részt vettek. A Katolikus Egyházhoz ugyanakkor egy újonnan létrejött szervezet, az Opus Pacis volt a közvetlen kapcsolódás, melyet a pártvezetés nyomására hozott létre a magyar katolikus püspöki kar, annak érdekében, hogy a testület támogassa az Országos Béketanács békegondolatát a papság és a hívek körében.
A pártállam ideológiai, marxista alapon nyugvó elgondolása az volt, hogy a hívő embereket politikailag a pártállam felé lehet terelni, továbbá, hogy az egyházi szervezetekben pártállami kontrollt lehessen gyakorolni. Az állami intézkedések lényege egyszerűen megfogalmazható: ki kell kényszeríteni a párt kontrollját az egyházi szereplők felett. A marxizmus és kereszténység viszonyáról Lukács György, a nemzetközileg is ismert filozófus, marxista gondolkodó 1970-ben így vélekedett: „Ma, amikor a vallás válsága a vallásos emberek többségét érinti, érzékenyebbé válnak a marxizmus iránt, és közreműködésüket a politikai-társadalmi életben egyáltalán nem tartom jelentéktelennek.” Ahogyan Lukács György megállapítja, az egyház és társadalom viszonya a történelem különböző korszakaiban az alkalmazkodások sorát mutatja, az általa dialógusnak nevezett kapcsolat jellegét szemléletesen, jól érzékelteti egy másik idézete: „Ha pedig az egyház olykor a marxisták álláspontját támogatja, nem látom okát, miért ne támogatnák a marxisták az egyházat.”
A papi békemozgalom hazánkban a szocialista blokk országai közül talán a leghosszabb ideig tudott működni és érvényesülni, időben távolodva az ötvenes évektől a „békepapság” súlya és szerepe a mögöttes ideológiai és hatalmi célok azonossága mellett – a társadalmi, politikai változásokkal kölcsönhatásban, illetve azok hatására is – fokozatosan csökkent. A többi, volt szocialista ország közül példaként említhetnénk még Csehszlovákiát (ahol először jött létre ilyen mozgalom), vagy Lengyelországot, ahol ugyancsak létezett és működött hosszabb-rövidebb ideig hasonló szerveződés, utóbbi esetben az ottani „békepapokat” például „hazafias papoknak” nevezték. Egyáltalán nem elhanyagolható körülmény, hogy a pártállamok egyházakkal szembeni harcának nyilvános eszköze az ideológia – és annak megjelenése a sajtóorgánumokban és a médiákban, – titkos eszköze pedig a belügyi és állambiztonsági szervek fellépése volt. Egy, a politikai nyomozó szerv által ügynökként foglalkoztatott pap jelentéseiben a legtanulságosabb az a vélemény, melyet egyik paptársa elmondása alapján jegyzett fel, e szerint lényegében aki nem jár békegyűlésre, vagy nagyon rendes ember, vagy besúgó.
Az egyházak feletti pártállami kontroll további fontos eszköze volt egy külön erre a célra létrehozott szakigazgatási intézmény. Magyarországon ez volt az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH), mely 1951 és 1989 között működött. Az ÁEH preferálta a békepapok különböző posztokra történő kinevezését az egyházmegyei vezetésbe. A pártállam a békepapokon keresztül szerette volna elérni az alsópapság és a főpapság szembeállítását. A kinevezésekkel kapcsolatosan is – nemcsak a békepapok tevékenységével összefüggésben – folyamatosan kapott jelentéseket, jellemrajzokat a területi pártszervektől, referenseitől, a tanácsoktól egyaránt. Folyamatosan információkat szolgáltatott a területi, illetve központi pártszervek részére (az MSZMP KB mellett működő Agitációs és Propaganda Osztálynak is), illetve a Külügyminisztériumon keresztül a külképviseletek felé is. Területi koordinációs értekezletekre is sor került (rendszeres jelleggel), ahol egészen járási, illetve városi szinten kerültek meghatározásra a konkrét feladatok, köztük a békepapokkal, papi békemozgalommal kapcsolatos központi elvárások is. Fontos volt a területi szervezettség és lefedettség, mivel a hívőkkel és a papokkal az államhatalom elgondolása szerint – mely levéltári forrásokkal is alátámasztható – foglalkozni kell helyben is, ott ahol élnek.
A társadalmi befolyásolás egyik záloga az írott, nyomtatott sajtó volt, hiszen nyomtatott formában is volt mód a képviselt eszmék és gondolatok terjesztésének az egyházak társadalmi szerepével kapcsolatosan. A Budapesten megjelenő „A Kereszt” a békepapi mozgalom hivatalos szócsövének szerepét töltötte be. A lapot a Vatikán 1956-ban indexre tette, így kénytelenek voltak megszüntetni, és egy, a püspkökkari cenzor által ellenőrzött új lapot alapítani, ez volt a „Katolikus Szó”. A „Katolikus Szó” békepapokkal kapcsolatos társadalmi üzenetei közül álljon itt néhány: az államot nem szabad támadni (1956); a békepapok vigyázzanak paptársaik magatartására (1958); a békepapok nem törekednek a hierarchikus posztok elfoglalására; a keresztény ember nyugodtan és bátran állhat a szocializmus építésének ügye mellé! (1959); az állam és az egyház közötti jó viszony jelentős tényezője a papi békemozgalom, a békemozgalom nem szovjet szervezkedés, a katolikus egyház is békét akar (1961). Hasonló cikkek más egyházak lapjaiban is megjelentek: a Reformátusok Lapja 1959-ben beszámol Vető Lajosnak az Országos Béketanács Református és Evangélikus Egyházi Bizottságai közös gyűlésén elmondott beszédéről: „A békéért az egyházi emberek együtt dolgozhatnak a más világnézetet követő kommunistákkal is. […] A háborúk a tőkés társadalmi rend lényegéből következnek, viszont a szocializmus lényegéhez tartozik a béke.” Ezek az üzenetek burkoltan magukban hordoznak egy mögöttes tartalmat, érzékelhetővé teszik a látszat mögötti valóságot is.
A békepapok létezése és tevékenysége a hivatalos egyházi szervezetet is olyan helyzetbe hozta, hogy – mint ebben az esetben is – ki kellett alakítania saját álláspontját, illetőleg hivatalos viszonyát a papi békemozgalomhoz és annak különböző szereplőihez. Például egyes egyházi személyeket, akik a mozgalommal kapcsolatosan politikai szerepet vállaltak, az egyházi vezetés büntetéssel sújtott: 1958-ban több személyt kiközösített parlamenti tevékenységük és a békemozgalomban vállalt szerepük miatt. A büntető rendelkezést 1971-ben a Szentszék megszüntette. Külön kutatási irány lehet, ha kifejezetten az egyházak szemszögéből vizsgáljuk meg a békepapok politikai tevékenységét. A békepapok szerepe a szocialista pártállamban így összegezhető: részvétele az egyházi reakció elleni harcban, politikai befolyásoló tevékenység kifejtése kiemelten az egyházi vezetők irányában, illetve a politikai befolyásolási mérték növelése.
Az ÁEH betöltötte a neki szánt állami funkciókat, így például az állam megkötötte egyezményeit az egyházi szereplőkkel, hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. 1964-ben Magyarország és a Szentszék megállapodást írt alá, melynek lényege, hogy annak alapján a Vatikán beleegyezett, hogy csak olyan püspököket nevez ki Magyarországra, akiket a magyar állam nem kifogásol.
1989. májusában az esztergomi érsek, Paskai László még tárgyalást folytatott az Országos Béketanáccsal a békemozgalom esetleges megújításáról. Paskai végül 1989. november 20-án hivatalosan megszüntette a katolikus papi békemozgalmat (felmentette az Opus Pacis igazgatóját, valamint az OBKB főtitkárát). A rendszerváltás előestéjén azonban a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény előkészítésének időszaka és ténye megalapozta az ÁEH megszűnését is, majd általában a korszakhoz köthető békepapok tevékenységének végét is elhozta, végül a papi békemozgalom elhalt Magyarországon, a békepapok tevékenysége nem lesz összeegyeztethető az új szabályozással.
A pártállam politikai-hatalmi és az ezek mögött álló ideológiai céljai mentén a békepapokat kifejezetten a „klerikális reakciós elemekként” meghatározott egyházi személyekkel és hívőkkel szemben folytatott harcában saját érdekei mentén állította szolgálatába. A politikai-hatalmi érdekek jól körvonalazhatóan megjelennek a papi békemozgalom mögöttes ideológiájában, mely tartalmilag valójában így az egyházakkal szembeni harcra irányuló párttörekvéssel azonosítható.
Nemcsak az államhatalmi-pártállami érdekek oldaláról történő – gyakorlati szempontú – megközelítés az egyedüli vizsgálódási lehetőség a békepapok történelmi szerepével kapcsolatosan, a tárgykör vizsgálatának fókuszát érdemes – akár önállóan – az ideológiai-filozófiai fókuszú megközelítéssel meghatározni. A papi békemozgalom államhatalom által irányított tevékenysége és a nyilvánosságban megjelent hivatalos békecélkitűzések közötti különbségek a levéltári iratokban szövegszerűen is kézzelfoghatóvá válnak. A békemozgalom országos szervezetrendszerének, valamint a megyei békebizottságok helyi szinten kifejtett működésének részletesebb vizsgálatának kifejezetten része, fontos aspektusa lehet a békepapok társadalomra és hívőkre gyakorolt hatásának közvetlen kutatása (akár például a szövetkezeti, gazdasági folyamatok alakulása, vagy akár a papok, a hívők, illetve a hitoktatásban résztvevők számának változásai a szocialista korszakban). Ennek során az említett ideológiai hátteret és ellentmondást szintén indokolt figyelembe venni.
Bibliográfia
Felhasznált irodalom
Dr. Diós István – dr. Viczián János (szerk.) Magyar Katolikus Lexikon (online változat), Budapest, 2013, https://lexikon.katolikus.hu/.
Fejérdy András: Szentszéki stratégiák a püspöki székek betöltésére, Történelmi Szemle, 55. évf. 2013/2
Gergely Jenő: Egyházak, in A Dunánál – Magyarok A 20. Században (1918–2000) Encyclopaedia Humana Hungarica 09., teljes kötet: https://mek.oszk.hu/01900/01906/html/; fejezet: https://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index5.html.
Hegyi Béla: Lukács György nézetei, Vigilia, XXXV. évf., 1970/6, 401. https://vigilia.hu/pdfs/Vigilia_1970_06_facsimile.pdf – page=43.
Kálmán Péter Peregrin OFM: „A Magyar Katolikus Egyház helyzete a kádári egyházpolitika első éveiben a teológiai összefüggések tükrében”, doktori (PhD) értekezés, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, 2014, https://real-phd.mtak.hu/123/.
Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, 1994, online változat: https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html.
Maruyama Keiichi: Lukács György bibliográfiája, Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány, https://www.lana.info.hu/lukacs-gyorgy/lukacs-gyorgy-bibliografia/.
Mackiewicz, Józef: A Vatikán a vörös csillag árnyékában – Vita Sarmatica 11., Attraktor Kiadó, Máriabesnyő, 2012
Pál József: Békepapok, Egyházfórum, 1995
Rapali Vivien Regina: Harc a „klerikális reakció” ellen in Házi Balázs – Jónás Róbert – Nagymihály Zoltán – Rapali Vivien – Strausz Péter (szerk.): Ma demokráciát, holnap szocializmust. A diktatúra kiépülése és működése, 1944-1956, Budapest, Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, 2022, 237–240
Rigó Róbert: Pártállami „szociográfia” a hatvanas évek vallási életéről, Forrás, LIV. évf. 2022/2.
Soós Viktor Attila: Az Állami Egyházügyi Hivatal archontológiája – Az ÁEH szervezeti felépítése, nemzetközi kapcsolatai és dolgozóinak hivatali pályaképe, Doktori (PhD) értekezés, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 2014. https://doktori.btk.elte.hu/hist/soosviktorattila/diss.pdf.
Sulák Péter Sándor: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré…” A békepapi mozgalom létrejötte, szervezete és szerepe a Magyar Népköztársaság egyházpolitikájában (1950-1956), ujkor.hu, 2022,
https://ujkor.hu/content/adjatok-meg-a-csaszarnak-ami-a-csaszare-a-bekepapi-mozgalom-letrejotte-szervezete-es-szerepe-a-magyar-nepkoztarsasag-egyhazpolitikajaban-1950-1956.
Szabó Csaba: A Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai a hatvanas években a legújabb kutatások tükrében, Előadások a Szent István Társulatnál XXV. – Haza a magasban 25., Szent István Társulat, Budapest, 2006.
A Katolikus Papok Országos Békebizottságának megalakítása, Múlt-kor történelmi portál, 2004. augusztus 3., https://mult-kor.hu/cikk.php?id=6372.
Lukács György, Tudástár, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, https://neb.hu/asset/phpJcokTj.pdf.
Levéltári források
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
ÁBTL 3.1.2. M-21795, „Kárpáthy Zoltán” fn. Ügynök
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
HU-MNL-OL M-KS 276-65, Rákosi Mátyás titkári iratai
HU-MNL-OL XIX-A-21-c, Adattár
Vera and Donald Blinken Open Society Archives
at Central European University, Budapest, Hungary
HU OSA 300-40-1:208/6 – 210/3, Records of Radio Free Europe/Radio Liberty Research Institute, Hungarian Unit, Subject Files, Egyház: Békepapok
Hivatkozott jogszabályok
1989. évi 14. törvényerejű rendelet
1990. évi IV. törvény a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról.
További irodalom
Gál Máté: A katolikus egyház és a hitgyakorlás korlátozása Heves megyében (1950-1962), Kronosz Kiadó, 2023, 178–278
Horváth Gergely Krisztián: Szovjetizálás és ellenállás a Veszprémi egyházmegyében, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, 2018., 173–177
Köpeczi Bócz Edit: Az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenysége, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004, 58–100
Jávor Miklós: Egyházpolitika, ateista propaganda és békemozgalom a Kádár-rendszer korai éveiben (1957–1964): Eszmetörténeti értekezés, Doktori (PhD) értekezés, Budapest, 2020, https://real-phd.mtak.hu/1031/, 68–125.
Kelemen Dávid: Egyházüldözés, hitélet és vallásgyakorlat a győri egyházmegyében, Papp Kálmán egyházkormányzása alatt (1946–1966), Doktori (PhD) értekezés, Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 2021, https://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/24033/kelemen-david-phd-2021.pdf.
Rigó Róbert: Lelkészek a mezőgazdaság szocialista átszervezésének időszakában in Kiss Réka – Lányi Gábor (szerk.) Hagyomány, identitás, történelem 2019, 2. kötet, Budapest, 2020, 165-199.
Hivatkozások