Rátvay-Nagy Dániel: Egy budapesti és három vidéki reáliskola tanulóinak száma, anyanyelvi és vallási megoszlása 1867-1914

Kutatási cél és módszer

A tanulmányban négy reáliskola – a budapesti VIII. kerületi, a pozsonyi, soproni és székesfehérvári – tanulóinak létszámát, valamint nemzetiségi és vallási összetételét vizsgáltam meg a dualizmus korában.[1] Célom egyrészt, hogy igazoljam, a szakirodalom állításával szemben a dualizmuskori reáliskolák Magyarországon nagyobb népszerűségnek örvendtek az eddig feltételezettnél, másrészt pedig, hogy bemutassam, miért.

A vizsgált reáliskolák kiválasztását Beluszky Pál városhierarchiája alapján végeztem. Beluszky felfogása szerint a „városok hierarchikus rangját a városi alapfunkciók mennyisége és sokfélesége, az egyes településeken előforduló városi alapfunkciókat pedig a tágan értelmezett szolgáltatások hierarchiájának felsőbb szintjein elhelyezkedő szerepkörök, intézmények testesítik meg.”[2]A hierarchiát pedig a városi funkciók differenciáltsága, az ellátott feladatok szintje, és az ellátott szerepkör gyakorisága alapján hozta létre Beluszky.[3] Ennek a városhierarchiának megfelelően a vizsgált reáliskoláknak otthont adó városok közül Budapest helyezkedik el a hierarchia tetején. A fővárost követi, mint regionális székhely, Pozsony. Alul pedig, mint megyeszékhelyek, Sopron és Székesfehérvár található. [4]

Munkám legfontosabb elsődleges forrásait az iskolai értesítők adják, amelyek remek alapot szolgáltatnak a kutatáshoz, de vannak hátrányaik is. 1867-1914 között nem minden évkönyv áll rendelkezésre. A statisztikai kimutatások nem mindig azonos szempontok szerint történtek. Ez megnehezíti az adatok értelmezését.

Oktatás és reáliskolák a 19. században

A vizsgált korszak oktatáspolitikai szempontból igen érdekes. Az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után 1851-től létrejött neoabszolutizmus Janus-arcú rendszer volt, a megtorlásokkal együtt megindult a birodalom modernizálása is.[5] Az 1850-es évek oktatási politikáját is ez a kétarcúság jellemzi. A modernizálás a közoktatást is érintette, ami már indokolt volt, ugyanis 1848-ban Eötvös József és csapata megkezdték az oktatásügy átfogó reformját, de azt nem tudták befejezni. A reformok keresztül vitele és befejezése végső soron Leo Thun birodalmi oktatási miniszterhez köthető. A Thun-féle reform az oktatás alsó szintjétől a legmagasabbig egységbe szervezte a közoktatást és a főfelügyelet jogát az államnak adta át. Ennek ellenére az iskolák zöme az egyházak kezében maradt továbbra is. .[6]

A reform során rögzítették a tanmenetet és bevezették az érettségit, ami az egyetemi tanulmányokhoz elengedhetetlen volt.[7] A reáliskolát Thun[8] porosz-osztrák mintára hozta létre, kezdetben hatosztályos volt és nem adott érettségit.[9] Ennek az iskolatípusnak a célja a modern igények kielégítése volt.[10] A reáliskolákat városok állították, ahol[11] „latin és görög helyett modern nyelveket, vegytant és a gimnáziumi anyagnál több mennyiségtant tanítottak.”[12] A reáliskola 1875-ben vált nyolcosztályossá, így addig felsőoktatásba nem nyújtott belépést, de az érettségi nélkül elérhető főiskolákra igen. Így tehát a hatosztályos reáliskolákból tovább lehetett tanulni például a mezőgazdasági akadémiákon, a selmecbányai erdő- és bányamérnökképző főiskolán vagy a Ludovika tisztképző akadémián.[13]Az 1875. június 8-án kelt rendelet nem csak kibővítette a reáliskolákat két osztállyal, hanem a tantervet is átszervezte, hogy jobban illeszkedjen a nyolcosztályos formához. Az átszervezéssel együtt az érettségi vizsgát is bevezették a reáliskolákban.[14] Érettségi vizsgát a VIII. osztályt elvégző tanulónak kellett tennie. A reáliskolai érettségivel a diák főtanodákban tanulhatott tovább.[15] Továbbra is voltak azonban olyan reáliskolák, amelyek kevesebb mint nyolcosztályos szervezeti formában működtek. [16] Csak a 20. század második évtizedében lett minden középiskola főgimnázium vagy főreáliskola, azaz teljes nyolcosztályos iskola.[17]

Az 1883. évi XXX. törvénycikk az 1875-ös rendeletet gyakorlatilag törvénybe iktatta és megtoldotta. Többek között megszabta a reáliskolák és gimnáziumok tantárgyait, a heti maximális óraszámot, a maximális osztálylétszámot és szabályozta az érettségi menetét. Az egyik legfontosabb része a törvénynek az érettségihez kapcsolódik. [18] A reáliskolai érettségi nem volt egyenértékű a hagyományos gimnáziumi érettségivel. Ellenben volt rá mód, hogy különbözeti vizsgát tegyenek azok a reáliskolai tanulók, akik valamely olyan főiskolára jelentkeztek, amire alapesetben csak gimnáziumi érettségivel lehetett bekerülni. Ez egy kifejezetten pozitív fejlemény volt, ugyanis egészen idáig a reáliskolák tanulói csak úgy tudtak egyetemre menni, ha leteszik a teljes gimnáziumi érettségit. Salamin Leo, a soproni reáliskola igazgatója 1882-ben nyílt levélben számolt be arról, hogy milyen akadályokba ütköztek diákjai. Két tanulónak, annak ellenére hogy a törvényjavaslat már létezett, nem engedélyezték a különbözeti vizsga letételét, és a teljes gimnáziumi érettségit kellett letenniük annak érdekében, hogy orvosi és teológiai karokon tanulhassanak.[19] A középiskolai törvény által bevezetett különbözeti vizsga fogadtatása elég változó volt a reáliskolákban. A VIII. kerületi községi főreáliskola igazgatója örült annak, hogy a törvény szilárd alapokra helyezte a reáliskolákat, de aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a megadott óraszámok a felső osztályokban elégtelenek lesznek a megszabott tananyag megtanítására.[20] A soproni reáliskolában viszont kifejezetten örültek a törvénynek, ugyanis az ottani vezetőség már többször is kifejezte aggodalmát azon, hogy a reáliskolák nem egyenértékűek a gimnáziumokkal.[21]

A magyar középosztály inkább a hagyományos, humán képzést biztosító gimnáziumokat részesítette előnyben a reáliskolákkal szemben. „A divatos felfogások szerint a tisztességes mesterember nem úr, de úr az éhező hivatalnok, kolduló literátus, vagy per és munka nélküli ügyvéd” – írta Trefort Ágoston kultuszminiszter.[22] A klasszikus műveltség az elitkultúra részét képezte, így a gimnázium, ami ezt a klasszikus műveltséget volt hivatott átadni népszerűbb választás volt.[23] A világháború előtt a középoktatásban tanulók mindössze 16%-a tanult reáliskolában Magyarországon, míg Ausztriában ez az arány 30% volt.[24] Habár a gimnáziumokban jóval többen tanultak a reáliskolákban tanulók számának növekedése felülmúlta a gimnáziumokét.[25] Míg 1867 és 1913 között a humán képzést biztosító gimnáziumok száma 45-tel nőtt, addig a reáliskolák száma ugyanekkor mindössze 12-vel gyarapodott.[26]

Reáliskolák iránti igény és tanulói létszámok változása a budapesti VIII. kerületi reáliskolában

Pest szab. kir. város hatóságának 1870. évi október 12-i közgyűlése szükségesnek látta a reáltudományok iránti fokozódó érdeklődés és igény miatt, hogy több főreáltanodát, és alreáltanodát alapítsanak. Békey Imre tanácsos elnökletével létrehoztak egy bizottmányt melynek feladata egy állami főreáltanoda felállítása volt. A közgyűlés, mivel az igényeknek egy darab főreáltanoda nem tett volna eleget, utasította a bizottmányt, hogy egy második, vagy minden városrészben egy-egy alreáltanoda létesítésére javaslatot tegyen. A tanbizottmány javaslata a főreáltanoda mellett egy alreáltanoda létesítése volt.[27] A tény, hogy a reáliskolák iránti nagy tanulókedvről számoltak be a közgyűlésen az kifejezetten érdekes, mivel az elitkultúra részét a klasszikus műveltség képezte, így a gimnázium népszerűbb választás volt.[28]

Az 1870. évi pesti közgyűlés döntése alapján arra következtethetünk, hogy volt igény a reáliskolákra. Ennek oka feltehetőleg Pest kiemelkedő fejlettsége és sajátos társadalmi szerkezete volt. A reáliskola iránti igényt alátámasztja az, hogy a Pest Józsefvárosi Alreáltanoda rögtön maximum létszámmal indult. „A bejegyzett nyilvános tanulók száma 254, (…) az intézet korlátolt helyiségei többnek fölvételét lehetetlenné tették” számol be az iskola első tudósítványa.[29] Az intézet tehát teljesen ki volt használva, már az indulás évében. Három évvel az iskola indulását követően, 1874-ben az 1870. évi közgyűlés utasításainak megfelelően a józsefvárosi alreáltanodát átköltöztették a Bodzafa utcából a Zerge utcába, egy nagyobb épületbe. Így már egy új, negyedik osztállyal, alreáltanodából főreáltanodává vált.[30] A további években folyamatosan bővült az iskola új osztályokkal.[31][32] A költözés után a beíratott diákok száma az első évhez képest 83-mal, egy évre rá pedig több mint 100-zal növekedett. (1. táblázat) Az alapítási évben beiratkozókat viszonyítva az 5. tanévhez mintegy 68%-os növekedés figyelhető meg. A tanulók létszáma, egészen 1879-ig, 8 éven keresztül stabilan növekedett. (1. táblázat), átlagosan évi 10,35%-os növekedéssel. Ekkor viszont hirtelen elkezdett csökkenni a beiratkozó tanulók száma, de az 1886-1887-es tanév tudósítványa arról számol, be, hogy egy tanácsi rendelkezés végett osztályokat kellett bezárniuk. Az ebben az évben tapasztalható apadást egyértelműen ennek tudták be, az előző tanévhez képest 35 fővel kevesebbet tudtak felvenni. Az iskola hiába fordult a fővárosi tanácshoz, több osztály megnyitásának érdekében, nem engedélyezték [33] A Főreáliskola további években is maximum kapacitással működött. 1887-tól az évkönyvekben sorra olvasható, hogy a beiratkozásokat már az első nap be kellett szüntetni a túljelentkezések miatt.[34] Az 1890-1891-es tanév évkönyvében az alábbi olvasható: „Az első és negyedik osztályra ismét oly számosán jelentkeztek, hogy a fölvételt már a beírás első napján be kellett szüntetni és a negyedik osztályba a szabályszerű létszámon felül, csak a vallás- és közoktatási ministeriumból nyert szóbeli felhatalmazás utján lehetett utólagosan még öt tanulót fölvenni.”[35] A VIII. kerületi reáliskola évkönyvei alapján tehát elmondható, hogy igenis volt igény reáliskolára, olyan szinten, hogy az intézmény alapításától kezdve közel maximum kapacitáson működött, olykor túl is lépve azt minisztériumi engedéllyel.

A tanulók számának változása a pozsonyi reáliskolában

A Pozsony városi főreáltanoda 1871–72-es tanévi értesítvényében arról számoltak be, hogy: „Miután intézetünkön évről évre a tanulók száma szaporodik és különösen az alsóbb osztályok túltömve valának, ennélfogva alkalmasint jövő tanévben a felvételt szám tekintetében korlátolni kénytelenek leszünk.”[36]( 11. old. Pozsony 1872) Tehát az 1872-73-as tanévben korlátozniuk kellett a felvehető diákok számát a túljelentkezés miatt, hasonlóan a VIII. kerületi reáliskolához. Az ezt követő években viszont a diákság létszáma fokozatosan csökkent. (1. táblázat) Egyrészt a korlátozások miatt, másrészt viszont feltehetőleg az iskolai épület rossz állapota miatt is. Az 1895-ös évkönyv számolt be arról, hogy ekkoriban milyen állapotok uralkodtak az iskolában. Az iskola zsúfolt volt, rosszul megvilágított és a mellékhelyiségek szagát a teljes épületben lehetett érezni. A betegségek, járványok gyakoriak voltak. Habár történtek kísérletek egy új épületnek a megépítésére ezek nem valósultak meg, az iskola nem kapott erre támogatást. Az átmeneti megoldás az az volt, hogy egyes osztályokat átraktak az országházba, így gyakorlatilag két helyen zajlott a tanítás, de ez se bizonyult elegendőnek. Trefort Ágost miniszter 1875 májusában tett látogatása során ígéretet adott arra, hogy a teljes intézményt átköltöztetik az országházba, de ez végül nem valósult meg, és ez az átmeneti megoldás közel 20 évig fennmaradt. [37] A beiratkozók csökkenő tendenciája kitartott egészen az 1885/86-os tanévig, ott viszont megfordult és újra elkezdett nőni a tanulók létszáma (1. táblázat) valószínűsíthetően azért, mert az intézmény fenntartását 1886-ban átvette a magyar állam.[38] Tíz év alatt 62%-kal nőtt a tanulók száma. Ezt követően néhány évig minimális növekedést figyelhetünk meg, majd pedig a 20. század elején egy újabb csökkenő tendencia jelent meg. (1. táblázat)

A tanulók számának változása a soproni reáliskolában

A soproni főreáltanoda első három évkönyve ugyan nem állt rendelkezésemre, de a negyedik évi már igen. Az 1872-ben kiadott évkönyv szerencsére taglalta, hogy az azt megelőző években folyamatosan növekedett a tanulók száma, és ez igaz volt az 1871/72-es tanévre is. Az alsóbb osztályokba a beiratkozás olyan nagy számban történt, hogy párhuzamos osztályt kellett indítani. Az iskola vezetése az évkönyvben kifejtette annak igényét, hogy a felsőbb évfolyamokon is indítottak volna párhuzamos osztályt, ha erre lett volna tantermi és tanári kapacitás. Az iskola épülete, pontosabban a tanszobák elrendezése megnehezítette a rend fenntartását az iskolán belül. Az iskola vezetése a fenntartót, Sopron városát kérte fel, hogy ezen mihamarabb segítsen.[39] Az 1873-as évkönyv is hasonló képet fest. A tanulók száma tovább nőtt, az első osztályban párhuzamos osztályt is indítottak, de a második osztályban, ugyan szükséges lett volna, tanárhiány miatt nem tudtak indítani. Emiatt tantárgyi lemaradás következett be.[40] A következő évben a beiratkozó tanulók száma drasztikusan lecsökkent. Míg az 1872/73-as tanévre 292 tanuló iratkozott be, addig az 1873-74-es tanévre majdnem 25%-kal kevesebb, mindössze 252 tanuló iratkozott be. (1. táblázat) Az évkönyv erre nem ad okot, ellenben arról beszámolt, hogy az I. és II. osztályban, hasonlóan az előző évekhez, a mértani és szabad kézrajzi tárgyakat csoportokra kellett bontaniuk.[41] Tehát a közel 40 főnyi (1. táblázat) különbség valószínűsíthetőleg a felső osztályokból tevődött össze. A következő két évről nem elérhetőek az iskola évkönyvei. Az 1877-es évkönyv borítóján a következő olvasható: A soproni magy. kir. Állami főreál iskola II.- ik évi értesítője. Tehát az iskola 1876-ban már állami fenntartású lett. A következő évekről nincs adat, de az 1881-es tanévben jelentős apadás észlelhető az 1877-es adatokhoz képest. (1.táblázat)

Salamin Leo, a soproni reáliskola akkori igazgatója, nyílt levéllel fordult az oktatási miniszterhez. Levelében beszámolt arról, hogy az oktatáspolitika a reáliskoláknak kedvező rendeleteket, törvényeket hozott, azokat „fölemelte a modern civilisatio követelményeinek megfelelő magaslatra.”[42] De szóvá tette azt is, hogy ezek a törvények nem hozták meg a várt növekedést tanuló létszámokban, sőt évről évre apadást tapasztalnak, annak ellenére, hogy a hetvenes éveben népszerűnek mondhatóak voltak a reáliskolák. Erre az apadásra több okot is megfogalmazott levelében Salamin, de fontos, hogy kettéválasztotta az apadás természetét. Egyrészt a létszám csökkenése figyelhető meg az újonnan beiratkozó tanulók számában, másfelől nagy a kilépés aránya is. Az egyik oka az apadásnak, hogy az „alkotmányos korszak beálltával, az iparos-vállalatok, vasúti és egyéb építkezések arany korában, a legtöbb szülő azon volt, hogy fiát mielőbb pénzelő pályára terelje.”[43] Az 1875-ös rendelet előtt még csak hatosztályú reáliskolákban[44] logikusan hamarabb lehetett a tanulmányokat elvégezni, mint a nyolcosztályos gimnáziumban, így a diákok is hamarabb kerültek ki a munka világába. Ez a kezdeti láz előbb utóbb alábbhagyott, és drasztikus létszám csökkenés következett be a reáliskolában.

A beiratkozásokban mutatkozott apadás egy másik oka Salamin Leo szerint, hogy a reáliskoláknak rossz hírét keltették olyan kimutatások, amelyek szerint a gimnáziumi tanulók jobban teljesítettek a műegyetemeken. Az igazgató véleménye, hogy a kimutatás hibás eredményeket hozott, ugyanis nem vette figyelembe a műegyetemeken tanuló diákok bizonyítványát, illetve, mert a műegyetemek első évi tananyaga semmi újdonságot nem mutat a reáliskolákból jövő diákoknak, így azok elvesztik az érdeklődést a képzés iránt. A sajtó pedig olyan méretű lejárató kampányt intézett a reáliskolák ellen, hogy a szülők jó része azt hitte, az iskolatípus nem fog tovább működni a jövőben. A létszámcsökkenésnek a másik oka az apadás[45], annak „okát abban találjuk, hogy a reáliskola a különböző szakiskolákra alkalmasabb előképzést nyújt, mint a gymnasium; ezért gyakran megesik az, hogy az alsó osztályok végeztével a tanulók néha seregesen is lépnek át a gazdasági-, hadapródi-, kereskedelmi-, tanítóképző- vagy más szakiskolába.”[46] -írta Salamin Leo. Nem lehet tudni pontosan, hogy mennyire adhatunk igazat Salamin Leo szavainak, de az tény, hogy a reáliskolákban csak a tanulók fele ment felső tagozatba, és az 1908/9-10/11-es tanévek statisztikái alapján a reáliskolákból valóban nagyobb arányban tanultak tovább felső kereskedelmi és katonai iskolában, mint a gimnáziumokból.[47] Az 1883/84-es tanévtől kezdve a soproni reáliskola beiratkozási számai elkezdtek növekedni, és ez a növekedés némi ingadozással ugyan, de kitartott egészen az 1914/15-ös tanévig.(1. táblázat) Az 1893/94-es tanévben kiugróan nagy növekedés figyelhető meg. (1. táblázat) Nem véletlenül, ugyanis „a főreáliskola végre annyi várakozás után megnyerte mindazokat, melyeket évek óta kérelmezett”: jelentős, mintegy 9000 Ft-os, állami támogatást kapott az iskola. Ettől kezdve a teljes épület az iskoláé volt, és többek között bevezették a vizet, gázberendezést vásároltak, dísztermet és tornatermet hoztak létre.[48] Az iskola tehát modernizáltabb lett, és ez tükröződött a beiratkozó diákok létszámában.

1. Táblázat Beiratkozott tanulók száma a reáliskolákban, 1868-1914
Tanév Székesfehérvári Pozsonyi Soproni VIII. Ker
1869/70 81 n.a. n.a. n.a.
1870/71 117 458 n.a. n.a.
1871/72 n.a. 456 278 254
1872/73 267 414 292 263
1873/74 327 412 252 246
1874/75 n.a. n.a. n.a. 327
1875/76 n.a. n.a. n.a. 428
1876/77 n.a. 365 250 432
1877/78 194 302 n.a. 453
1878/79 179 326 n.a. 479
1879/80 n.a. 320 n.a. 450
1880/81 n.a n.a n.a. 446
1881/82 127 285 197 417
1882/83 174 287 192 386
1883/84 n.a. n.a. 210 459
1884/85 229 n.a. 227 526
1885/86 233 279 228 550
1886/87 247 297 222 515
1887/88 257 327 224 498
1888/89 295 321 213 495
1889/90 n.a n.a. 216 501
1890/91 n.a n.a. 219 499
1891/92 383 n.a. 232 565
1892/93 396 n.a. 234 569
1893/94 400 n.a. 282 610
1894/95 373 453 289 599
1895/96 337 452 280 627
1896/97 na 472 294 612
1897/98 na 462 283 606
1898/99 316 473 290 590
1899/1900 311 477 303 619
1900/01 285 520 307 609
1901/02 291 n.a. 296 621
1902/03 311 n.a. 274 605
1903/04 n.a. n.a. 291 609
1904/05 337 515 285 569
1905/06 374 494 275 559
1906/07 389 503 298 525
1907/08 416 469 312 526
1908/09 415 449 310 527
1909/10 n.a. 448 337 534
1910/11 476 441 333 552
1911/12 454 444 352 554
1912/13 454 n.a. 357 585
1913/14 n.a. 439 n.a. 610
1914/15 494 368 343 584

Forrás: A reáliskolák évkönyvei

 

A tanulói létszámok változása a székesfehérvári reáliskolában

A székesfehérvári reáliskolába jelentősen kevesebben iratkoztak be 1869-1872. között, (1. táblázat) mint a többi reáliskolába. Az 1868/69-es tanévben, ugyan a beiratkozó diákok számáról nincsen adat, 68 tanuló maradt az év végén. A 68 tanulóból 40 otthagyta az iskolát, ami rendkívül nagy arány, főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy ebben az évben még csak alreaáltanodaként működött az intézmény, azaz összesen három évfolyama volt. Ez a magas kilépési arány feltehetőleg annak tudható be, hogy az a hír járta, hogy az iskola meg fog szűnni. Ennek pont az ellenkezője volt az igaz. Már az 1868/69-es évkönyvben megemlítésre került, hogy a fenntartó, Székesfehérvár városa főreáltanodává szeretné alakítani az intézményt.[49] Ez hamar meg is történt, az 1871/72-es tanévben már elindították a negyedik osztályt.[50] Az 1.táblázat adatai alapján látható, hogy ezután ugrásszerűen megnövekedett a beiratkozott tanulók száma, az 1893/94-es tanévet követően viszont komoly zuhanás figyelhető meg. Néhány év leforgása alatt kb. negyedével csökkent a beiratkozók száma. (1. táblázat) Kuthy József, a székesfehérvári reáliskola akkori igazgatója, a csökkenés okát egy újonnan nyílt polgári iskolában látta, amely elszívta a tanulókat.[51] Továbbá, Kuthy úgy vélte, hogy az 1893/94-es tanévben az iskola elérte a maximális kapacitást mintegy 400 fővel.[52] Kutatásom során nem találtam olyan anyagot, ami miatt kétségbe kéne vonni Kuthy József gondolatait, ráadásul a tanulói létszámok rövid időn belül stabilizálódtak, ami szintén alátámasztja azt, hogy az újonnan megnyílt polgári iskola szívta el a tanulók egy részét. A következő kiemelkedő változás a létszámokat illetően az 1904/5-ös tanévtől jelentkezett. Jelentősen elkezdett növekedni a beiratkozott tanulók száma, és minimális ingadozással ez a növekedés kitartott az 1914/15-ös tanévig. (1. táblázat) Kelemen Béla, a reáliskola akkori igazgatójának is feltűnt a beiratkozók számában történő hullámzás, de indokot nem adott rá. Az intézmény ekkora létszámnál elérte a kapacitását annak ellenére, hogy új tantermeket is alakítottak ki.[53] Kutatásom során nem merült fel indok, ami megmagyarázta volna a beiratkozók számának növekedését, de kifejezetten érdekes, hogy a soproni reáliskola is hasonló növekvő tendenciát mutatott ebben az időszakban, míg a józsefvárosi és pozsonyi reáliskolák inkább csökkenő tendenciát mutatnak.

A tanulók nemzetiségi és anyanyelvi megoszlása

Az 1868-as nemzetiségi törvény kimondta, hogy a nem magyar állampolgárok alsó és középfokú oktatásban anyanyelvükön részesüljenek. A nemzetiségek ezen joga a dualizmus korában egyre kevésbé érvényesült. 1880-ban az iskolák 52,3%-ában a nem magyar tanulók anyanyelvükön tanulhattak, de ez az arány 1905-re 29,4%-ra csökkent. Továbbá 1905-ben a német diákok 40%-a, a magyarországi horvátok 35%-a és a szlovákok 30%-a olyan iskolákba járt, ahol anyanyelvüket még kisegítő nyelvként sem használhatták. Ezeknek a tanulóknak egy jó része gyakorlatilag kétnyelvű volt, magyarul még a szülői házban többé-kevésbé megtanultak.[54] 1880-tól kezdve a népszámlálások nem a nemzetiségi hovatartozást kérdezték, hanem az anyanyelvet, de fontos megjegyezni, hogy alatta nem azt a nyelvet értették, amit gyermekkorában a szülőktől tanult el, hanem amelyet magáénak vallott és legszívesebben beszélt. A dualizmus korában a zsidókat, mint vallási felekezetet tartották nyilván. Az izraelita vallású állampolgárok különböző nyelvet beszéltek. 1880-ban 57,5%-uk magyar, 35%-uk német, 3,4%-uk szlovák anyanyelvűnek vallotta magát. 1910-ben az izraelita vallásúak 76%-a már magyar anyanyelvű volt.[55]

A fentebb leírtak miatt nehéz pontos képet kapni a reáliskolák nemzetiségi[56] megoszlásáról. Hasonlóan a népszámlálásokhoz, a reáliskolák statisztikai kimutatásaiban az anyanyelvre vagy rosszabb esetben a beszélt nyelvre kérdeztek rá. A tanulók egy része legalább két nyelvet beszélt, ezért a statisztikai kimutatásokba, mint kétnyelvűek kerültek be, és nem lehet tudni pontosan melyik nyelv volt az anyanyelve, vagy milyen nemzetiséghez tartozott. Ugyanez a helyzet a zsidó diákokkal is, mivel a reáliskolák is vallásként tartották számon őket, nem lehet viszonyítani a létszámukat a nyelvi vagy nemzetiségi adatokhoz. Az előbb említett nehezítő tényezők, illetve a rendelkezésre álló forrásanyag nagysága miatt 10 évenként vizsgáltam meg az anyanyelvi és vallási viszonyokat. Ha az adott évben nem készült anyanyelvi statisztikai kimutatás, nem volt egyértelmű, hogy a kimutatás tárgya beszélt nyelv vagy anyanyelv volt, vagy nem állt rendelkezésre az iskolai évkönyv, akkor az eredeti évhez legközelebb álló felhasználható statisztikai kimutatást használtam.

A VIII. kerületi reáliskola nemzetiségi, anyanyelvi és vallási arányai

Az 1870-es évek első felében a józsefvárosi reáliskola tanulóinak statisztikai kimutatásaiban rákérdeztek a nemzetiségi hovatartozásra, ami meglepő eredményeket mutat. Mivel 1870-ben Budapest lakosságának mindössze 46%-a vallotta magát magyarnak,[57] kutatásom során azt vártam, hogy ez az arány tükröződni fog a reáliskola évkönyveiben is, de közel sem ez a helyzet.

2. táblázat. A VIII. kerületi reáliskola tanulóinak nemzetisége az 1870-es évek első felében
Tanév Összesen Magyar % Német % Szláv %
1870/71 254 234 92,13 17 6,69 2 0,79
1873/74 246 245 99,59 1 0,41 0 0,00
1875/76 428 413 96,50 10 2,34 5 1,17

Forrás: A VIII. kerületi reáliskola évkönyvei

A 2. táblázat adataiból látható, hogy a VIII. kerületi reáliskolát kimagasló arányban magyar nemzetiségű tanulók látogatták, minden tanévben több mint 90%-a a tanulóknak magyar volt. Az 1870/71-es tanévben még a diákok 6,69% német, de a következő években elhanyagolható az arányuk és számuk, ami azért meglepő, mert még a Budapestre jellemző elmagyarosodás ellenére is 1880-ban Budapest lakosságának egyharmada német anyanyelvűnek vallotta magát. Szintén aránytalanul kevesen jártak a reáliskolába a szlovákok közül, arányuk teljesen elhanyagolható, annak ellenére, hogy 1880-ban Budapest lakosságának 6,2%-a szlovák anyanyelvűnek vallotta magát. A magyarság akkor is aránytalanul nagy arányt tesz ki, ha figyelembe vesszük, hogy a pesti lakosság 60,5%-a magyar volt. [58] Valamivel sokszínűbb képet kapunk, ha a reáliskola felekezeti megoszlását vizsgáljuk meg ebben az időszakban. A római katolikus felekezet mellett jelentős arányban jártak zsidó vallású tanulók a reáliskolába, azt is fontos megjegyezni, hogy arányuk lassú, de biztos növekedést mutatott ezekben az években.

3. táblázat. A VIII. kerületi reáliskola tanulóinak vallási arányai az 1870-es évek első felében, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1870/71 74,41 6,30 3,15 16,14
1873/74 70,33 8,13 4,07 16,67
1875/76 66,82 7,01 5,84 18,69

Forrás: A VIII, kerületi reáliskola évkönyvei

Az 1875/76-os tanévtől a nemzetiséget nem kérdezték, így csak az anyanyelvi adatokat lehet elemezni. A 4. táblázat adataiból látható, hogy magyar anyanyelv továbbra is domináns volt, viszont összehasonlítva a 2. táblázat adataival, 1875 és 1885 között, ha elfogadjuk azt, hogy a magukat magyarnak vallók magyar anyanyelvűek is voltak, a magyar anyanyelvűek aránya csökkent. A szlovák anyanyelvű diákok rendkívül alacsony arányt tettek ki, sőt 1915-ben már egy se fejezte be a tanévet. A német anyanyelvű diákok aránya ugyan jelentős volt az 1885/86-os tanévben, de arányuk jelentősen lecsökkent az 1914/15-ös tanévre. (2. táblázat)

4. táblázat. A VIII. kerületi reáliskola tanulóinak anyanyelvi arányai, 1885-1914.
Tanév Összesen Magyar % Német % Szláv %
1885/86 474 414 87,34 58 12,24 1 0,21
1895/96 596 531 89,09 48 8,05 17 2,85
1905/1906 517 507 98,07 7 1,35% 1 0,19
1914/1915. 570 557 97,72 12 2,11 0 0,00

Forrás: A VIII. kerületi reáliskola évkönyvei

A vallási viszonyokban viszont jelentős változás történt 1875 és 1914 között. A római katolikusok aránya már az 1870-es évek elején is csökkenő tendenciát mutatott, ez a trend tovább folytatódott, és 40 év alatt arányuk mintegy 25 százalékponttal csökkent. A zsidóság aránya viszont ebben az időszakban egyre jobban emelkedett, és 1914/15-ös tanévben már abszolút többségben voltak. A budapesti zsidóság arányát figyelembe véve, a zsidóság jelentősen felülreprezentált volt az 1885/86-os tanévtől kezdve. Minimális változás figyelhető meg az evangélikus és református felekezetekhez tartozó tanulók arányában. Az evangélikus diákok aránya kb. 1,5 százalékponttal csökkent, ami nem egy kiemelkedő adat, de a reformátusok aránya az 1914/15-ös tanévben kb. 3 százalékponttal nagyobb volt, (5. táblázat) mint az 1870/71-es tanévben. (3. táblázat) Ez a különbség ugyan nem tűnik soknak, de a valóságban ez majdnem plusz 30 fő református diákot jelentett.

5. táblázat. A VIII. kerületi reáliskola vallási arányai, 1885-1914, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1885/86 60,76 6,12 3,59 29,32
1895/96 54,03 5,87 6,04 33,39
1905/06 49,71 6,58 4,84 37,72
1914/15 41,93 4,56 6,14 46,14

Forrás: A VIII. kerületi reáliskola évkönyvei.

A pozsonyi reáliskola anyanyelvi, nemzetiségi és vallási arányai

A VIII. kerületi reáliskolához hasonlóan, az 1870-es évek elején a pozsonyi reáliskola is készített kimutatást a tanulók nemzetiségi hovatartozásáról. Ellentétben a VIII kerületi reáliskolával, itt a magyarság nem alkotott többséget. Legnagyobb arányban német nemzetiségű tanulók jártak az iskolába, őket követik a magyarok. Szlávok aránya elhanyagolható. (6.táblázat)

6. táblázat. A pozsonyi reáliskola nemzetiségi arányai az 1870-es évek első felében
Tanév Összesen Magyar % Német % Szláv %
1870/71 458 203 44,32 223 48,69 32 6,99
1872/73 431 149 34,57 273 63,34 9 2,09
1873/74 412 158 38,35 247 59,95 7 1,70

Forrás: A reáliskola évkönyvei

A 7. táblázat adataiból látható, hogy a magyar anyanyelvűek aránya fokozatosan nőtt a reáliskolában az évtizedek alatt. Valószínűsíthető, hogy ez az 1880 utáni időszakra jellemző asszimiláció miatt következett be.[59] Ha a reáliskola adataira hagyatkozunk, az biztos, hogy az 1914/15-ös tanévre a magukat magyar anyanyelvűnek valló diákok abszolút többségben voltak már évtizedek óta. A magyar anyanyelvűek arányának növekedése mellett a német anyanyelvűek aránya csökkent jelentősen. 1886/87 és 1914/15 között több mint 30 százalékponttal csökkent az arányuk. (7. táblázat)

7. táblázat. A pozsonyi reáliskola anyanyelvi arányai, 1886-1914.
Tanév Összesen Magyar % Német % Szláv %
1886/87 279 107 38,35 161 57,71 11 3,94
1894/95 425 241 56,71 172 40,47 12 2,82
1904/05 470 288 61,28 161 34,26 21 4,47
1914/15 345 241 69,86 91 26,38 13 3,77

Forrás: A reáliskola évkönyvei

Fontos eredményeket hozott a pozsonyi reáliskolának a vallás szerinti megoszlásának vizsgálata. Az 1890-es népszámlálás adatai alapján Pozsony polgári lakosságának 74,5%-a katolikus, 14%-a evangélikus, 1%-a református, 10,3%-a pedig zsidó vallású volt.[60] A 8. táblázat adataiból viszont látható, hogy a katolikus és az evangélikus vallásúak alulreprezentáltak az iskolában. Az evangélikus vallásúak valamivel alacsonyabb aránya meglepő, mert a zsidósághoz hasonlóan nagy hangsúlyt fektettek az oktatásra.[61] Alulreprezentáltak voltak a katolikusok is, kb. 10 százalékponttal. A zsidóság aránya viszont a reáliskolában közel kétszerese volt a népszámlálásban kimutatott aránynál. A budapesti VIII. kerületi reáliskolával ellentétben azonban a zsidóság a pozsonyi reáliskolában nem ért el abszolút többséget. Ugyan vannak ingadozások arányaikban, de ezek nem nagyok. Inkább az mondható el, hogy a zsidóság aránya stagnált, sőt már-már csökkenő tendenciát mutatott. (8. táblázat)

8. táblázat. A pozsonyi reáliskola vallási arányai, 1872-1914, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1872/73 65,13 11,14 1,45 22,28
1882/83 68,99 9,41 0,70 20,91
1894/95 59,29 14,82 2,35 23,53
1904/05 68,72 10,43 1,28 19,57
1914/15 67,44 12,21 1,74 18,60

Forrás: A reáliskola évkönyvei

A soproni reáliskola anyanyelvi és vallási arányai

Hasonlóan a budapesti VIII. kerületi és pozsonyi reáliskolához, a soproni reáliskolában is kérdezték a nemzetiségi hovatartozást az 1870-es évek első felében. Ha rátekintünk a 9. táblázat adataira, szembetűnik, hogy az 1871/72-es tanévben milyen kevés, magát németnek valló tanuló járt az iskolába, mindössze egyötödét tették ki az iskola tanulóinak. 1890-ben Sopron polgári lakosságának csak egyharmada volt magyar anyanyelvű, legnagyobb arányban német anyanyelvűek lakták. Ők a polgári lakosságnak valamivel több mint 60%-át alkották.[62] Az 1885/86-os és az 1895/96-os tanévekben a tanulók nagyjából fele-fele arányban voltak német és magyar anyanyelvűek,[63]azonban az 1905/06-os tanévben már jóval nagyobb volt a magyar anyanyelvűek aránya[64]. Az 1913/14-es tanévre a tanulók majdnem kétharmada már magyar anyanyelvű volt.[65]

9. táblázat. A soproni reáliskola nemzetiségi arányai az 1870-es évek első felében
Tanév Összesen Magyar % Német %
1871/72 278 220 79,14 58 20,86
1872/73 292 178 60,96 114 39,04
1873/74 252 139 55,16 113 44,84

Forrás: A reáliskola évkönyvei

Az iskola vallási összetétele érdekes arányokat mutat. 1890-ben Sopron polgári népességének kb. 63% római katolikus, 30,5%-a evangélikus és 5,8% -a zsidó vallású volt. 1900-ra ezek az arányok többé-kevésbé változatlanok maradtak. A zsidóság aránya kb. 2%-kal növekedett a katolikusok és evangélikusok kárára.[66] A zsidóság már az 1871/72-es tanévben is felülreprezentált volt az iskolában, de az 1901/02-es tanévben mindössze 2% választotta el a zsidó vallásúakat, hogy abszolút többséget alkossanak. 1912-re azonban a zsidó vallásúak aránya egy 10%-os csökkenést mutat. A zsidóság arányának csökkenése következtében a római katolikusok és az elhanyagolható arányú reformátusoknál figyelhető meg növekedés. A tény, hogy az evangélikusok 10-15%-kal elmaradtak (10. táblázat) a város polgári népességében mutatott arányához képest,[67] érdekes, hiszen a zsidóság mellett ez a felekezet volt a leginkább túliskolázott.[68]

10. táblázat. A soproni reáliskola tanulóinak vallási arányai, 1871-1912, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1871/72. 62,23 20,86 1,80 15,11
1881/82 60,75 22,58 0,00 16,67
1891/92 53,05 20,66 0,94 25,35
1901/1902 42,65 15,77 0,72 40,86
1912/13 50,29 16,37 2,34 30,99

Forrás: A reáliskola évkönyvei

A székesfehérvári reáliskola anyanyelvi és vallási arányai

Ellentétben a másik három reáliskolával, a székesfehérvári reáliskola nem készített nemzetiségi kimutatást az 1870-es évek első felében. 1890-ben Székesfehérvár polgári népességének túlnyomó többsége, mintegy 96,7%-a magyar anyanyelvű volt, 1900-ra ez az arány nem igazán változott. [69]A székesfehérvári reáliskolának az évkönyvei is hasonló arányokról számoltak be. Évenként alig egy-két nem magyar anyanyelvű tanulójuk volt. Azonban az iskola vallási összetétele már sokkal érdekesebb.[70]

Az 1890-es népszámlálás adatai alapján a polgári népesség 80,3%-a katolikus volt, jelentős arányát tette ki még a népességnek a zsidóság mintegy 10%-kal, és a református vallásúak 7,7%-kal.[71] A 11. táblázat adataiból látható, hogy a zsidóság a Székesfehérvári reáliskolában is felülreprezentálta magát, 1881/82-ben abszolút többségben is voltak. Ugyanakkor ezt követően arányuk elkezdett fokozatosan csökkenni és 1911/12-es tanévben már a római katolikusok voltak többségben. A reformátusok a vizsgált tanévekben, ahogy a 11. táblázat adataiból is látható, eléggé változó arányát tették ki a reáliskola tanulóinak, emiatt nehéz következtetést levonni az adatokból. Az viszont tény, hogy felülreprezentálva voltak az 1891/92-es és az 1911/12-es tanévekben. Messzemenőbb következtetés levonásához viszont további kutatásra volna szükség azzal kapcsolatban, hogy miért fluktuált ilyen szélsőségesen a reformátusok aránya a székesfehérvári reáliskolában.

11. Táblázat. A székesfehérvári reáliskola vallási arányai, 1870-1911, százalék
Tanév Katolikus Evangélikus Református Zsidó
1870/71 68,47 4,50 0,90 25,23
1881/82 36,52 1,74 0,87 60,87
1891/92 39,00 1,67 9,19 49,58
1901/02 42,03 0,72 5,80 48,55
1911/12 44,34 1,89 10,14 43,40

Forrás: A reáliskola évkönyvei

Összegzés

A négy reáliskola közül háromban a beiratkozó tanulók száma növekedett, ha szigorúan a vizsgált időszakot vesszük alapul, de ez a növekedés nem egyenletes, hanem hullámzó. (1. táblázat) Nehéz a tanulói létszámok változásának az okát meghatározni. Az iskolák nem egy légüres térben helyezkedtek el, hanem népes városokban és sok különböző tényező befolyásolhatta a tanulói létszámokat. A pozsonyi iskolában borzasztó körülmények uralkodtak, a székesfehérvári iskola vonzáskörzetében nyílt egy másik iskola és emiatt csökkent a beiratkozók száma[72]. A soproni reáliskolában, amint jelentős állami támogatást kapott, megugrott a beiratkozók száma.[73] A VIII. kerületi reáliskola olyan téren egyedi a vizsgált reáliskolák között, hogy egy-két év kivételével mindig maximális létszámmal működött, továbbá a csökkenő tendenciák közel se tartottak annyi ideig, mint a többi iskolában (1. grafikon) A grafikonon látható csökkenő tendenciák egy része pedig a létszámkorlátozásoknak köszönhető.[74]

1. Grafikon. A tanulói létszám változása a négy reáliskolában, 1868-1914

Kutatásom során arra jutottam, hogy kapcsolat lehet a VKM rendeletei, törvényei és a tanulói létszámok változása között. Az 1875. június 8-án kiadott miniszteri rendelet a hat- osztályos reálgimnáziumokból érettségit kiadó nyolcosztályos középfokú intézményeket alakított ki.[75] Összevetve a grafikon adataival látható, hogy a vizsgált reáliskolákban a VIII. kerületi reáliskola kivételével, a rendelet kiadását követően megindult egy csökkenő tendencia. A VIII. kerületi reáliskola feltehetőleg azért képez kivételt, mert nem volt ekkor a maximum kapacitásának a közelében, és akkora igény volt a reáliskolára, hogy az ellensúlyozta az 1875-ös rendeletnek a következményeit. Ennek az igénynek az oka valószínűleg a főváros rohamos fejlődése és sajátos társadalmi szerkezete.[76] Visszatérve Salamin Leo gondolataihoz, valamint elemezve és összevetve a három másik iskola adatait, valószínűnek tűnik, hogy az 1870-es évek elején azért figyelhető meg egy ugrás a tanulói létszámokban, mert a kiegyezést követően sok szülő azt akarta, hogy gyereke minél előbb munkába álljon, erre pedig a hatosztályos reáliskolák kitűnő lehetőséget adtak. Az 1875-ös rendeletet követően viszont ezek a szülők inkább más iskolatípusba íratták gyermekeiket.[77] Hasonló változás figyelhető meg (1. grafikon) az 1883-as középiskolai törvény kiadása után, de a létszámokban a korábbi rendelettel ellentétben, általános növekedés figyelhető meg. (1. grafikon)

Mi okozhatja azt, hogy az 1883-as törvény ellenkező hatást ért el, mint az 1875-ös rendelet? Bár nagyon sok átfedés van a rendelet és törvény között, az 1883-as középiskolai törvény meghatározta az óraszámot, és lehetővé tette a latin és görög nyelvi különbözeti vizsga letételét, így a reáliskolai tanulók is tudtak egyetemekre jelentkezni.[78] A soproni reáliskolában úgy gondolták, hogy a létszám növekedést a törvény okozta: „(…) a reáliskolák életét biztosító középiskolai törvénybe helyezett bizalom folytán a tanulók száma tetemesen emelkedett…”[79] Ugyanilyen tetemes növekedés figyelhető meg a VIII. kerületi reáliskolában és kiemelkedően fontos, hogy a törvényt megelőző években a VIII. kerületi reáliskolába beiratkozó tanulók száma csökkenő tendenciát, mintegy 20%-os zuhanást produkált. A törvény kiadását követően azonban hamar növekedésnek indult a beiratkozók száma. (1. grafikon)

A tanulók nemzetiségét, anyanyelvét illetően a szakirodalom jelenlegi álláspontjának megfelelően, a magyarság, a magyar anyanyelvet beszélők jelentősen nagyobb arányban tanultak a reáliskolákban.[80] A vizsgált négy reáliskolából háromban a magyar anyanyelvűek nagyobb arányban voltak jelen, mint amire a települések összetételéből következtetni lehetett. Ami viszont meglepő, hogy a német anyanyelvűek alulreprezentáltak voltak a VIII. kerületi, a pozsonyi és a soproni reáliskolákban. A teljes magyarországi középfokú oktatást nézve, a magyarok mellett a németek voltak egyedül felülreprezentálva, de úgy tűnik, hogy a vizsgálat tárgyát képező reáliskolák nem voltak népszerűek köreikben[81]. Vallási tekintetben az evangélikusok maradtak el leginkább a várt eredményektől, a soproni és pozsonyi reáliskolákban is alulreprezentáltak voltak annak ellenére, hogy az egyik legjobban iskolázott vallási felekezetről lehet beszélni. A másik vallási csoport, akik nagy hangsúlyt fektettek az oktatásra, a zsidóság[82] viszont a várt kutatási eredményeket hozták. Az összes reáliskolában felülreprezentáltak, miközben a soproni és pozsonyi iskolákban ez nem öltött akkora mértéket, mint a józsefvárosi és székesfehérvári iskolákban. A zsidóság aránya éppen abban a két iskolában volt alacsonyabb, ahol nagy arányban tanultak a nem magyar anyanyelvűek, elsősorban németek. Nagy arányuk árnyalja a magyar anyanyelvű tanulók arányait. 1880-ban a zsidók kb. 57%-a magyar anyanyelvűnek vallotta magát. [83]

További kutatás tárgyát képezheti a reáliskolák beiratkozott tanulóinak számának összehasonlítása az 1875-ös rendelettel és az 1883-as törvényhez viszonyítva. Hasonlóképpen érdekes lenne és kutatásra érdemes a tanulók társadalmi hátterének és annak változásának vizsgálata, mivel a reáliskolák évkönyveinek többségeiben a tanuló társadalmi hátteréről is készült kimutatás. Fontos lenne a kutatást kiterjeszteni más városokban működő reáliskolákra is, elsősorban az ország keleti felében működő intézményeket lenne érdemes megvizsgálni.

Bibliográfia

Források

1883. évi XXX. törvénycikk a középiskolákról és azok tanárainak képesitéséről, Wolters Kluwer, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=88300030.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fkeyword%3D1883 26. §,

Antolik Károly (szerk.): A pozsonyi M. Kir. állami főreáliskola harminczhatodik értesítője, Pozsony, 1895. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Pozsony_28323_28362_1894/?pg=2&layout=s (Letöltve: 2021. április 27)

Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi községi főreáltanoda hatodik tudósítványa, Budapest, 1877. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B707_1876/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk): A Budapest fővárosi községi főreáltanoda ötödik tudósítványa, Budapest, 1876. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B706_1875/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola huszadik tudósítványa, Budapest, 1891. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B721_1890/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhatodik tudósítványa, Budapest, 1887. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B717_1886/?pg=0&layout=s

Felsmann József(szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhetedik tudósítványa, Budapest, 1888. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B718_1887/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenkilencedik tudósítványa, Budapest 1890. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B720_1889/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizennyolcadik tudósítványa, Budapest, 1889. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B719_1888/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk) A Budapest Főváros VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenharmadik tudósítványa, Budapest, 1884. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B714_1883/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk.):A Pest-józsefvárosi nyilvános alreáltanoda első tudósítványa, Pest 1872. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B714_1883/?pg=0&layout=s

Felsmann József (szerk): Budapest Fővárosi VIII. kerületi községi főreáltanoda negyedik tudósítványa, Budapest, 1875. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_B702_8kerForeal_B705_1874/?pg=0&layout=s

Kelemen Béla (szerk.): A székesfehérvári m. kir. állami főreáliskola évi értesítője az 1907–1908. tanévről, Székesfehérvár, 1908 https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35861_1907/?pg=0&layout=s (Letöltve: 2021. április 27)

Kuthy József (szerk.): A székesfehérvári magyar királyi állami főreáliskola évi értesítője az 1895–96-ik tanévről., Székesfehérvár, 1896. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35849_1895/?pg=0&layout=s

Magyar kir. központi statisztikai hivatal: Magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása: A népesség általános leírása községenkint., 1902. http://konyvtar.ksh.hu/inc/kb_statisztika/Manda/MSK/MSK_001.pdf (Letöltve: 2021. április 27)

Magyarországi rendeletek tára, Budapest, Vodianer F. 1875. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_RT_1875/?pg=0&layout=s (Letöltve: 2021. április 27)

Salamin Leo (szerk.): A soproni magy. kir. állami főreáliskola XXI-ik évi értesítője, Sopron, 1896. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31561_1895/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, Sopron, 1882. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31547_1881/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 9-ik évi értesítője, Sopron, 1884. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31549_1883/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): A soprony magyar kir. állami főreáliskola 11. évi értesítője, Sopron, 1886. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31551_1885/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): A soprony magyar kir. állami főreáliskola 19-ik évi értesítője, Sopron, 1894. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31559_1893/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának hatodik évi értesítője. Sopron, 1874 https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31539_1873/?pg=0&layout=s

Salamin Leo (szerk.): Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának ötödik évi értesítője. Sopron, 1873, https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31538_1872/?pg=0&layout=s

szn.: A soproni magy. Kir. állami főreáliskola harmickilencedik értesítője, Sopron, 1914. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31579_1913/?pg=0&layout=s

szn.: A székesférvári városi önálló alreáltanoda XVI. évkönyve, Székesfehérvár, 1870. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35823_1869/?pg=0&layout=s

szn.: A székesférvári városi önálló alreáltanoda XVII. évkönyve, Székesfehérvár, 1871. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35824_1870/?pg=0&layout=s

szn.: Pozsony szab. Kir. városa vallásegyüttes főreáltanodájának tizenötödik értesítvénye, Pozsony, 1872. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Pozsony_28323_28341_1871/?pg=0&layout=s

szn.: Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának negyedik évi-értesítvénye, Sopron, 1872. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Szekesfehervar_35808_AllamiYblGimnazium_35824_1870/?pg=0&layout=s

Wallner Ignác: A soproni magy. Kir. állami főreáliskola harmicegyedik értesítője, Sopron 1906. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Sopron_31534_31571_1905/?pg=0&layout=s

Szakirodalom

Bárczi Géza–Országh László (szerk.): A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémia, https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/r-46B74/realiskola-4755D/

Beluszky Pál – Győri Róbert: „A város láz, a nyugtalanság, a munka és a fejlődés” Magyarország városhálózata a 20. század elején, Korall, 11-12. szám, 2003 május, 199–238.

Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza, Budapest– Pécs, Dialóg Campus, 1999.

Karády Viktor: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945), Budapest, Replika kör, 1997.

Katus László: A modern Magyarország születése: Magyarország története 1711-1914, Pécs, Kronosz, 2012.

Katus László: A nemzetiségi kérdés és Horvátország története in Kovács Endre (szerk.): Magyarország története, 1. köt., Budapest, Akadémia, 1979.

Kocsis Károly: A népesség változó etnikai arculata a mai Szlovákia területén. http://www.mtafki.hu/konyvtar/kiadv/etnika/ethnicMAP/002_session_h.html

Mészáros István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája, 996-1948: általánosan képző középiskolák, Budapest, Akadémia, 1988.

Mészáros István: Magyar iskolatípusok, 996–1990, Budapest, Országos pedagógia könyvtár és múzeum, 1995.

Nagy Mariann: Magyarország oktatásügye, in Beluszky Pál (szerk.): Magyarország történeti földrajza II., Budapest–Pécs, 2008, 123–145.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2010

Szabad György: Az önkényuralom kora (1849–1867), in Kovács Endre (szerk.): Magyarország története 1848–1890, 1. köt., Budapest, Akadémia, 1979.

Sasfi Csaba: Reprodukció és mobilitás: A középfokú oktatás társadalmi funkciói a dualizmusban, Korall, 15. évf., 56. szám, 2014, 96–117.

Hivatkozások

  1. A tanulmány készült az azonos című szakdolgozatom alapján melynek témavezetője Nagy Mariann volt.
  2. Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza, Budapest–Pécs, Dialóg Campus, 1999, 154.
  3. Uo. 154.
  4. Beluszky Pál – Győri Róbert: „A város láz, a nyugtalanság, a munka és a fejlődés” Magyarország városhálózata a 20. század elején, Korall, 11-12. szám, 2003 május, 213.
  5. Katus László: A modern Magyarország születése: Magyarország története 1711-1914, Pécs, Kronosz, 2012, 278– 280.
  6. Szabad György: Az önkényuralom kora (1849–1867), in Kovács Endre (szerk.): Magyarország története 1848–1890, 1. köt., Budapest, Akadémia, 1979, 467-469.
  7. Szabad: Az önkényuralom kora, 467–469; Mészáros István: Magyar iskolatípusok, 996–1990, Budapest, Országos pedagógia könyvtár és múzeum, 1995, 50. 
  8. Sasfi Csaba: Reprodukció és mobilitás: A középfokú oktatás társadalmi funkciói a dualizmusban, Korall, 15. évf., 56. szám, 2014, 101. 
  9. Karády Viktor: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945), Budapest, Replika kör, 1997, 169–170.
  10. Katus: A modern Magyarország születése, 520.
  11. Szabad: Az önkényuralom kora, 468.
  12. Bárczi Géza – Országh László (szerk.): A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémia, https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/r-46B74/realiskola-4755D/ (Letöltés: 2021. április 25)
  13. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon (1867-1945), 170.
  14. Magyarországi rendeletek tára, Budapest, Vodianer F. 1875, 155.
  15. Uo. 173.
  16. Sasfi: Reprodukció és mobilitás: A középfokú oktatás társadalmi funkciói a dualizmusban 100.
  17. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek, 169.
  18. Mészáros István: Középszintű iskoláink kronológiája és topográfiája, 996-1948: általánosan képző középiskolák, Budapest, Akadémia, 1988, 96.
  19. Salamin Leo (szerk): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, Sopron, 1882, 7.
  20. Felsmann József (szerk) A Budapest Főváros VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenharmadik tudósítványa, Budapest, 1884, 45.
  21. Salamin (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, 1–7.
  22. Idézi Nagy Mariann: Magyarország oktatásügye, in Beluszky Pál (szerk.): Magyarország történeti földrajza II., Budapest–Pécs, 2008, 127.
  23. Sasfi: Reprodukció és mobilitás, 97.
  24. Katus: A modern Magyarország születése, 521.
  25. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2010, 43.
  26. Nagy: Magyarország oktatásügye, 129.
  27. Felsmann József (szerk.): A Pest-józsefvárosi nyilvános alreáltanoda első tudósítványa, Pest, 1872, 16.
  28. Sasfi: Reprodukció és mobilitás, 98.
  29. Felsmann (szerk.) A Pest-józsefvárosi nyilvános alreáltanoda első tudósítványa, 20.
  30. Felsmann József (szerk): A Budapest Fővárosi VIII. kerületi községi főreáltanoda negyedik tudósítványa, Budapest, 1875, 1–3, 13.
  31. Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi községi főreáltanoda ötödik tudósítványa, Budapest, 1876, 15.
  32. Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi községi főreáltanoda hatodik tudósítványa, Budapest, 1877, 13.
  33. Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhatodik tudósítványa, Budapest, 1887, 36.
  34. Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhetedik tudósítványa, Budapest, 1888, 36; Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizennyolcadik tudósítványa, Budapest, 1889, 59; Felsmann József (szerk.): Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenkilencedik tudósítványa, Budapest, 1890, 10.
  35. Felsmann József (szerk.): A Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola huszadik tudósítványa, Budapest, 1891, 12.
  36. Szn.: Pozsony szab. Kir. városa vallásegyüttes főreáltanodájának tizenötödik értesítvénye, 1872, 11.
  37. Antolik Károly (szerk.): A pozsonyi M. Kir. állami főreáliskola harminczhatodik értesítője, Pozsony, 1895, 70–75.
  38. Uo. 89.
  39. Szn.: Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának negyedik évi-értesítvénye, Sopron, 1872, 5–6.
  40. Salamin Leo (szerk.): Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának ötödik évi értesítője. Sopron, 1873, 38.
  41. Salamin Leo (szerk.): Szab. Kir. Sopron város hitfelekezeti jelleg nélküli főreál-tanodájának hatodik évi értesítője, Sopron, 1874, 2–3.
  42. Salamin (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, 4.
  43. Uo. 5.
  44. Mészáros: Magyar iskolatípusok, 50.
  45. Salamin (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, 5–6.
  46. Uo. 5–6.
  47. Sasfi: Reproduckió és mobilitás, 101.
  48. Salamin Leo (szerk.): A soprony magyar kir. állami főreáliskola 19-ik évi értesítője, Sopron, 1894, 23.
  49. Szn.: A székesfehérvári városi önálló alreáltanoda XVI. évkönyve, Székesfehérvár, 1870, 13.
  50. Szn.: A székesfehérvári városi önálló alreáltanoda XVII. évkönyve, Székesfehérvár, 1871, 0.
  51. Kuthy József (szerk.): A székesfehérvári magyar királyi állami főreáliskola évi értesítője az 1895–96-ik tanévről, Székesfehérvár, 1896, 73.
  52. Kuthy József (szerk.): A székesfehérvári magyar királyi állami főreáliskola évi értesítője az 1893–94-ik tanévről, Székesfehérvár, 1894, 48.
  53. Kelemen Béla (szerk.): A székesfehérvári m. kir. állami főreáliskola évi értesítője az 1907–1908. tanévről, Székesfehérvár, 1908, 33.
  54. Katus: A modern Magyarország születése, 571.
  55. Uo. 397–399.
  56. A reáliskolai értesítők a 1870-es évek második feléig tartalmazták a tanulók nemzetiségi arányait. Utána viszont egyöntetűen az anyanyelvi vagy beszélt nyelvi arányokról készült kimutatás.
  57. Beluszky: Magyarország településföldrajza, 163.
  58. Katus: A modern Magyarország születése, 412.
  59. Kocsis Károly: A Népesség változó etnikai arculata a mai Szlovákia területén, http://www.mtafki.hu/konyvtar/kiadv/etnika/ethnicMAP/002_session_h.html 14. bekezdés. (Letöltés: 2021. október 29.)
  60. 1900. évi népszámlálás, 26.
  61. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek, 16.
  62. 1900. évi népszámlálás 22.
  63. Salamin Leo (szerk.): A soprony magyar kir. állami főreáliskola 11. évi értesítője, Sopron, 1886; Salamin Leo (szerk.): A soproni magy. kir. állami főreáliskola XXI-ik évi értesítője, Sopron, 1896, 55.
  64. Wallner Ignác (szerk.): A soproni magy. Kir. állami főreáliskola harmicegyedik értesítője, Sopron 1906, 78.
  65. Szn.: A soproni magy. Kir. állami főreáliskola harmickilencedik értesítője, Sopron, 1914, 95.
  66. 1900. évi népszámlálás, 26.
  67. 1900. évi népszámlálás, 26.
  68. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek 16.
  69. 1900. évi népszámlálás, 22.
  70. Székesfehérvári reáliskola évkönyvei 1867-1915.
  71. 1900. évi népszámlálás, 26.
  72. Antolik: Pozsonyi reáliskola harmiczhatodik értesítője, 70–75.
  73. Salamin: A soprony magyar kir. állami főreáliskola 19-ik évi értesítője, 23.
  74. Felsmann: Budapest fővárosi VIII. kerületi községi nyilvános főreáliskola tizenhatodik tudósítványa, 36.
  75. Mészáros: Magyar iskolatípusok, 50.
  76. Beluszky: Magyarország településföldrajza, 160–161, 163.
  77. Salamin: A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 7-ik évi értesítője, 5–7.
  78. 1883. évi XXX. törvénycikk a középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről.
  79. Salamin Leo (szerk.): A sopronyi magyar kir. állami főreáliskola 9-ik évi értesítője, Sopron, 1884, 42.
  80. Katus: A nemzetiségi kérdés és Horvátország története, 1342.
  81. Katus: A nemzetiségi kérdés és Horvátország története, 1342.
  82. Karády: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek, 16.
  83. Katus: A modern Magyarország születése, 399.

Pap István: Camillo Castiglioni és a Magyar-Olasz Bank első három üzletéve

A bankalapító: Camillo Castiglioni (1879-1957) élete

Camillo Castiglioni életéről magyar nyelvű szakirodalom nem található, életének főbb mozzanatait két német és egy olasz nyelven megjelent kötet alapján mutatom be a tanulmányban.[1] A levéltári források sajnos nem engednek bepillantást a napi döntéshozatali mechanizmusba, abba, hogy személyesen Castiglioninak mennyiben köszönhetők a Magyar-Olasz Bank első három üzleti éveinek folyamatai.

A kezdetek

Camillo Castiglioni 1879. október 22-én született Triesztben, zsidó családban, később felnőttként áttért az evangélikus hitre. Édesapja, Vittorio Castiglioni[2] a trieszti zsidó közösség rabbija volt. A fiatal Castiglioni tizenkét évesen nemcsak olaszul és németül, hanem szlovénül és franciául is folyékonyan beszélt, aminek minden előnyét élvezte a későbbiekben. Már fiatalon lehetőséget kapott arra, hogy a bécsi székhelyű Osztrák-Amerikai Gumiművek Részvénytársaságot[3] (továbbiakban: OAG) Konstantinápolyban képviselje. A cég különféle gumiáruk gyártásával foglalkozott. Irányítása alatt felvirágzott az OAG. 1905-ben Bécsben átvette a cég export részlegének irányítását. 1907 kora nyarán a vállalat igazgatója lett.

A felívelő pályán

1901-ben a Viktor Silberer[4] és Franz Hinterstoisser[5] által alapított Osztrák Repülőklubhoz[6] csatlakozott. Itt találkozott először a császári család tagjaival és a katonaság vezetőinek képviselőivel, mindenekelőtt Salvator Leopold főherceggel,[7] aki a repülés szerelmese volt.

1909. április 23-án alapították meg a Wiener Bankverein[8] tevékeny részvételével a Motor-Luftfahrzeug Gesellschaft m.b.H-t[9] (továbbiakban: MLG) repülőgépek gyártására[10] és ennek vezetését Castiglionira bízták. A vállalat megszerezte az eddigi legfejlettebb hőlégballon- technológiát (Julliot-Lebaudy System)[11]. A ballonok tartószerkezetének gumiborítását az OAG építette, a motort a bécsújhelyi székhelyű Austro-Daimler[12] cég biztosította. Castiglioni munkájában nagy segítője volt Ignaz Etrich,[13] aki itt fejlesztette ki a híres Taube[14] (azaz galamb) nevű repülőgépet, amely a maga korában világelsőnek számított.

Castiglioni 1912. szeptember 6-án kizárólagos szerződést kötött Ludwig Lohnerrel,[15] amely szerint a Lohner-művek felépítik az MLG-től megrendelt összes repülőgép-sorozatot.

A háború nyertese

Castiglioni 1912. november 6-án, Budapesten alapított egy másik légiközlekedési vállalatot Magyar Repülőgyár Részvénytársaság[16] (Ungarische Flugzeugwerke AG.) néven, röviden: az UFAG-ot, amiben Weiss Manfréd és a Ganz Művek is részt vettek. Camillo Castiglioninak az osztrák Daimlerrel, az MLG-vel, Lohnerrel, valamint az Igo Etrich-hel és az acélgyártóval, Karl von Skodával[17] folytatott együttműködésének köszönhetően, szinte az összes háborús szempontból fontos termelési szektorban volt érdekeltsége, befolyása. Castiglioni élvezte a császár, Ferenc József megbecsülését is.

1914 júniusának eseményét Ernst Heinkel[18] saját maga így meséli el arról a napról, amit a Hotel Adlon Hotelben élt át:

A 401. lakásban egy fekete, fehér kesztyűs szolga várt rám. Megkért, hogy foglaljak helyet egy szalonban később ajtót nyitott egy szobába, amelyben többek között egy nagy íróasztal is állt. Mögötte egy meglehetősen alacsony férfi, széles vállal, ápolt eleganciával, nyakkendőjén fekete gyönggyel. A szokatlan dolog a feje és az arca volt…. A szemek élesen és áthatóan néztek rám. Camillo Castiglioni állt velem szemben, és ezt mondta: örülök, hogy eljött. Folyékonyan beszélt németül, enyhe déli akcentussal. De határozott varázsa volt a hangjának.”… Mr. Heinkel, szeretném felvenni. Milyen feltételeket szab meg? Amikor a megszólított személy nem válaszolt, Castiglioni folytatta: Mr. Heinkel. Nem akarok hosszú monológot tartani. Két repülőgépgyárat alapítottam Ausztriában és Magyarországon. De hiányzik a konstruktőr-igazgató. Pontosan tájékozódtam Önről. Ön az az ember, akire szükségem van. Évi 100 000 koronával felveszem….„Castiglioni kissé meglepetten nézett rám, amikor nem hallotta meg azonnal az „igent”. A meglepetése még nagyobb volt, amikor kissé levegő után kapkodva mondtam: Nem hagyhatom el a Brandenburgi Repülőgyárat (Brandenburgische Flugzeugwerke) anélkül, hogy ez az üzem összeomlana. A cég esetében minden attól a repülőgéptől függ, amelyen most dolgozom. Castiglioni némán nézett rám néhány másodpercig. Aztán rágyújtott egy cigarettára, és sejtelmesen azt mondta: Mr. Heinkel, sajnálom. De nyolc napon belül ismét hall felőlem. [19]

Egy héttel később Gottfried Krügel, a Brandenburgische Flugzeugwerke fő részvényese eladta Castiglioninak a pakketjét. Másnap Heinkelnek a Hotel Adlonban ezt mondta Castiglioni: „Mivel magát nem tudtam felvenni, az egész gyárat meg kellett vennem. Ez sok aranymárkámba került. Remélem, hogy megérte.”[20] Az élet igazolta, hogy Castiglioni jó vásárt csinált. A mérnök bevált.

Castiglioni 1915. június 7-én megszerezte a hamburgi Hansa Repülőgépgyárat, annak érdekében, hogy egyesítse a Brandenburgische Flugzeugwerke-vel.

A háború végére, 1918-ban már a légierő összes repülőgépének több mint hetven százaléka és az összes osztrák haditengerészeti repülőgép kilencvenöt százaléka Heinkel tervezőirodájából származott.

A BMW

1915-ben Castiglioni érdeklődése az 1913 októberében alapított Rapp Motorenwerke GmbH[21] felé fordult. A behozatali tilalom megelőzése érdekében Castiglioni és Max Wiedmann, a Rapp Motoren igazgatója megállapodnak abban, hogy licensz alapján építenek Münchenben Austro-Daimler motorokat.

1917 márciusában részesedést szerzett egy müncheni fegyvergyárban, a Bayerische Flugzeugwerke-ben (BFW)[22] a Bécsi Albatros Werken[23] keresztül. 1917 májusában az Albatros műveket átnevezték és átalakították, így Phönix Flugzeugwerke AG lett. Castiglioni mellett részvényes lett Lobkowitz August herceg ezredes[24] és Leopold Salvator főherceg is. 1917-ben az Allgemeine Depositenbank ügyvezető igazgatójaként, Castiglioni vette át a bank irányítását, és megszerezte a részvények többségét is.

1917 őszén mindenekelőtt a polgári repülés jövőjében hitt, azonban hagyatkozva kiváló megérzéseire, elkezdett megválni légitársaságaitól és azok részvényeitől. Heinkel erről később így írt: „Mint később kiderült, ismét ragyogóan tájékozódott. Németországnak és Ausztriának megtiltják a repülőgépek gyártását.”[25]

1918. augusztus 13-án a Bayerische-Motor Werke GmbH (Kft) neve BMW AG (Rt.) lett. Az alaptőke tizenkétmillió birodalmi márkára történő emelésével megpecsételődött a BMW későbbi vezérigazgatójának, Max Wiedmannak a sorsa. Az új tulajdonosok 1/3 részen Fritz Neumeyer,[26] a Zündapp alapítója, 1/3 részen Castiglioni, a Depositenbank elnöke, a fennmaradó 1/3 részen a Nationalbank,[27] a Bayerische Vereinsbank,[28] a Bayerische Handelsbank[29] és a Bayerische Hypotheken- und Wechselbank[30] osztozott. Franz Josef Popp volt az egyetlen igazgatósági tag, aki maradhatott posztján, mert őt Castiglioni ajánlotta.

1918 végére Castiglioni lett a BMW fő részvényese. 1919. február 1-jén a BMW újból megkezdte működését mintegy háromszázötven fővel és addigi egyetlen ügyfelük, a hadsereg nélkül. Castiglioni a polgári repülésben gondolkodott, később feladta ezt a tervet és a zsenijét mutatja az is, hogy a gyár motorkerékpárok gyártásába kezdett, ezzel indult útnak a világ meghódítására. 1922-ben Castiglioni elhagyja a céget, de az kijelenthető, hogy nélküle ez a márka ma aligha létezhetne.

Az „inflációkirály”

1919-ben olasz állampolgár lett, és amikor visszatért Bécsbe, a „győztes hatalom” polgáraként szinte korlátlan vállalkozói szabadsággal rendelkezett. Így fűződhet nevéhez a modernkori gazdaságtörténet egyik legragyogóbb karrierje, nem véletlenül kapta az „inflációkirály” jelzőt. Hitelképességét növelte – az Allgemeine Depositenbank elnöki pozíciója mellett – az 1918 óta Giuseppe Toeplitz[31] milánói bankárral és az általa vezetett Banca Commerciale-val[32] fenntartott jó kapcsolata is. Komoly pénzügyi okok szóltak akkoriban amellett, hogy érdekeltségeit olasz tőkében helyezze el. A háború befejezése után Olaszország valutája stabilabbnak bizonyult az osztrák koronához és a német márkához képest.

1919 végén Castiglioni „megérkezett a csúcsra”. Igazi párvenű lett, megvásárolta azt a szalonkocsit, amit korábban Ferenc József császár használt utazásai során. Castiglioni ezen túl úgy utazott, ahogy eddig csak uralkodók tették. Giuseppe Toeplitz fia, Ludovico, a Bankár című könyvében leírja:

Kicsi, jelentéktelen ember, kevésbé reprezentatív alak gömbölyded formával. Mint egy tojás…. Csak a szemeinek volt élénk ragyogása, a sápadt arcához kellett is…irónikus volt így. Castiglioni nem mutatta ki azt a hatalmas ravaszságot és akaratot, amely benne rejtőzött. Amikor megfogalmazott egy mondatot, olyan volt, mintha szó szerint németre fordítaná, tipikusan trieszti akcentussal. Ő igazi gazember volt, sőt inkább olyan volt, mint egy vérszívó, aki készen áll arra, hogy a kellő pillanatban megragadja a zsákmányt.[33]

Toeplitz fiának sorai már Castiglioni bukása után 15 évvel íródtak, ezért a leírás magában hordozhatja a bukás ízét. 1920-tól kezdődően jelentkeztek nála vesebajának első tünetei, így nem volt ritka, hogy emiatt meg kellett szakítania egy-egy utazást vagy testületi ülést.

A romló inflációtól, a gyenge államháztartástól és az elnyomott társadalmi sérelmektől gyengélkedő Ausztria korlátlan játszótérként funkcionált az olyan pénzügyi zsonglőrök számára, amilyen Castiglioni volt. Ausztriában a bankalapításhoz csak egy egyszerű cégbejegyzésre volt szükség, a kibocsátó „szindikátusok” javát szolgáló tőkeemeléseket egyetlen törvény sem korlátozta, nem beszélve a tényleges banki ellenőrzésről. Új iparágak jöttek létre, hogy pótolják a monarchia megbomlása által létrehozott piaci réseket.[34]

Castiglioni befektetésre érdemesnek találta Magyarországot, hiszen korábban repülőgépgyárat (UFAG) is alapított, illetve több cégen keresztül rálátással bírt a magyar piaci helyzetre és viszonyokra. Ezen tapasztalatok alapján tette meg a következő nagy üzleti lépését, amellyel a Magyar-Olasz Bankot életbe hívta 1920. április 19-én egy szindikátussal. A bank a bécsi Allgemeine Depositenbankból,[35] Európa egyik legnagyobb és legtekintélyesebb pénzintézetéből, a Banca Commerciale Italianából[36] és egy hozzá közelálló pénzcsoportból állt. A bank megalakulásakor magába olvasztotta a Magyar Fakereskedők Hitelintézete Részvénytársaságot[37] és a Magyar Országos Bank Részvénytársaságot.[38]

1924-ben az Allgemeine Depositenbank összeomlását követően sikkasztás gyanúja miatt nyomozást indítottak Castiglioni ellen, sőt elfogatóparancsot is adtak ki ellene. Castiglioni Milánóból hazafelé néhány megállóval a végállomás előtt leszállt a vonatról és sofőrjével a bíróságra hajtatott. Lefizette az óvadékot és szabadon távozhatott. Később jogerősen felmentették a vádak alól.

1925-ben Benito Mussolini kérésének megfelelően Camillo Castiglioni részt vett az USA-val folytatott tárgyalásokon az olasz önkormányzatoknak nyújtott újabb nagy hitel kapcsán, ami azt jelentette, hogy a „Commendatore” híre hazájában még mindig sértetlen volt.

1933-tól Németországban már nem volt hely Castiglioni számára. 1935-ben árverezésre bocsátották a Grundlsee-i villát, annak minden értékével együtt.

1938 szeptemberétől a hitleri Németországhoz való közeledés az olasz jogszabályokban is megmutatkozott. A „Proveddimenti nei confronti degli ebrei starnieri”[39] szerint – amelyet a Nürnbergi faji törvény mentén fogadtak el, – minden külföldi zsidó hat hónapon belül kénytelen volt elhagyni Olaszországot. Azokat a zsidókat, akiket 1919. január 1. után honosítottak, megfosztották olasz állampolgárságuktól. Eközben Castiglioni továbbra is Milánóban élt.

1939-ben Castiglioni Attilio Tamaro[40] segítségével igyekezett Svájcban új üzletbe, a nyersolaj feldolgozásába belefogni. 1943-ban azonban Svájcból is mennie kellett, miközben Tamaro nagykövetet is visszarendelték hazájába.

A selyemharisnyás barát

1943-ban San Marino enklávéját, amelyet Olaszország vett körül, láthatóan nem érintette a háború nehéz időszaka. Különösen a Titano hegy nyugati lejtőjén található kolostorok élete volt nyugodt. San Marinóban nem a járőröző katonaság határozza meg a városképet, hanem a lakosokkal beszélgető barátok. Egyikük, Alfio testvér szokásává vált, hogy késő délután sétákat tegyen a Convento di San Francescótól[41] a kanyargós utcákon át a néhány kilométerre lévő Borgo Maggiore-ba. A legtöbb San Marino-i ismerte az idős szerzetest, aki egy kissé testes volt. Időnként megállt, hogy egyik-másik emberrel csevegjen a mindennapi dolgokról, majd folytatta útját. Szokatlan viselet volt a selyemharisnyája. „Alfio barát” emellett ezüstgombos sétabottal járt. „Il Frate dalle calze di seta”, azaz a selyemharisnyás barát, így nevezték egymás közt az emberek. Ő volt Camillo Castiglioni, álruhában, így élte túl a vérzivataros, zsidóüldöző esztendőket.[42] Camillo Castiglioni 1957. december 18-án Rómában hunyt el.

A Magyar-Olasz Bank Rt. első üzleti éve (1920)

1920 márciusában a Monarchia utódállamai között utolsóként elkülönítette pénzrendszerét, amelyet felülbélyegzéssel végeztek el. A pénzkibocsátás kezdődő felgyorsulásával, a korona árfolyama 1920 végére ismét a februári jegyzés alá esett.[43] Az infláció megfékezésének érdekében Korányi Frigyes és Hegedűs Loránt pénzügyminiszterek igyekeztek hathatós gazdasági lépéseket tenni, ami egy időre alábbhagyott, de megállítani nem tudták. A bank éves eredményeinek kimutatásakor is látni fogjuk ezt a számok nagyléptékű változásaiban.

A bank életében meghatározó az igazgatóság szerepe,[44] amely minden évben átfogó jelentést készített. Az első ilyen jelentés 1921. május 23-án született, amelyben megelégedéssel állapította meg a bank vezetése, hogy „a végzetes világháború szerencsétlen befejezése után a Magyar-Olasz Bank Rt. volt az első olyan hiteléleti alakulat, amelyben a külföldi tőke nagyobb arányban részt vett”.[45] Ez azt is jelentette, hogy a külföld bizalma a sok súlyos csapást követően feléledt Magyarország iránt. Európa egyik legnagyobb és legtekintélyesebb pénzintézete, a Banca Commerciale Italiana volt az, amely a bank alapításában tetemes tőkével vett részt. „A hosszas háború szerencsétlen befejezésének és az azt követő forradalmi mozgalmaknak zavaró utóhatásai mindinkább lecsendesedtek és mindama rettenetes nélkülözések dacára, amelyeket a vesztett háború a magyar társadalomra rákényszerített, a belső rend konszolidációja mindinkább erőteljes léptekkel haladt előre és ma megállapíthatjuk, hogy belső rend és nyugalom tekintetében Magyarország Európa legrendezettebb országai közé számítható.”[46] Az igazgatósági jelentés megállapította, hogy legtöbbet a kereskedelmi ágazat szenvedett az utóbbi esztendők válságos eseményei folytán és amelyek „a Nyugat és Kelet közötti kereskedelem súlypontját szinte mesterségesen tolták el Budapestről”.[47]

1920. július 19-én a bank átadta a Ferenciek tere 4. szám alatti kézizálogkölcsön üzletét, ahol az állami zálogház – kereskedelmi miniszteri engedéllyel – 1921. december 5-én felvételi helyet nyitott.[48]A Magyar-Olasz Bank Rt. a kezdés évében 5 vidéki városban is fiókot nyitott: Szegeden, Szombathelyen, Miskolcon, Sátoraljaújhelyen és Hódmezővásárhelyen. Budapesten, 7 helyen voltak fiókjai (Andrássy út, Belvárosi, József-körút, Károly-körút, Népszínház utca, Király utca, Thököly út). Új fiókok nyitása mellett több vidéki pénzintézet is a bank érdekeltségi körébe került. Többek között az Enyingi Takarékpénztár[49] és a Sárospataki Takarékpénztár Részvénytársaság,[50] amelyek estében a régi pénzintézetek részvényeiből vettek át tételeket és ezáltal, ezeket az intézeteket érdekkörünkbe vonták. Több a bank jogelődjével régebb óta szövetséges viszonyban álló vidéki intézet közül az 1920-as üzletévben a Szabolcsi Agrártakarékpénztár Részvénytársaság[51] Nyíregyháza, alaptőkéjét 1,5 millió koronáról 3 millióra, a Kisvárdai Takarékpénztár[52] ugyancsak 1,5 millió koronáról 3 millió koronára emelte fel.

Az olasz piaccal való élénk üzleti összeköttetés végett a bank előbb Milánóban a Banca Commerciale Italiana helyiségeiben képviselőséget létesített, amely azután Banca Ungaro-Italiana – Italia céggel önálló részvénytársasággá alakult és máris számba vehető tényezőjévé vált az olasz-magyar gazdasági összeköttetés mélyítésének.

A bank részesedést vállalt a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium által kibocsátott 420 millió korona összegű kincstári váltók leszámítolásában[53], valamint Budapest székesfőváros által kibocsátott 200 millió korona összegű kölcsönkötvények átvételére és értékesítésére alakult szindikátusban, nemkülönben a főváros tűzifa szükségletének beszerzése céljából a fővárosi pénzintézetek által engedélyezett 20.000.000 korona folyószámlahitel nyújtásában.

A bank érdekkörébe továbbra is tartoztak vállalatok, mint a Hazai Fatermelő Részvénytársaság[54] amely a fennállott termelési és szállítási nehézségek dacára igen jó üzleteredménnyel zárta az 1920-as üzletévet, amelyben lényegesen kiterjedt üzletmenetének szükségletéhez képest alaptőkéjét 17,5 millió koronáról 30 millió koronára emelte fel a bank. A Neuschlosz-Lichtig Repülőgépgyár és Faipari Részvénytársaság[55] albertfalvai telepét nagyszabású beruházásokkal kibővítette és üzemét új iparcikkek gyártására is kiterjesztette. Alaptőkéjét 26 millió koronáról 50 millió koronára emelte fel, melyben az Allgemeine Depositenbankkal és más üzletbarátokkal együtt megfelelő mértékben vettek részt.

1920. szeptember 29-én született döntés arról, hogy a bank belép a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületébe (TÉBE) illetve döntöttek arról is, hogy az Agrárbanknak átengedte a volt Magyar Országos Bank tulajdonában lévő vasúti részvényeket, cserébe az Agrárbank átengedte az affiliált pénzintézeteknél lévő részvényérdekeltségeit.[56]

A bank tiszta nyeresége 38.197.894 korona és 60 fillért tett ki, amely az alaptőke 9.16%-os kamatozásának felelt meg. A tiszta nyereség felhasználása tekintetében az igazgatóság néhány lényeges javaslatot terjesztett elő, amelyet a közgyűlés is támogatott. Többek között tartalékalapot képeztek közel 3,5 millió korona értékben, 2 millió koronát az intézetbe beolvadt Magyar Országos Bank részvénytársaság alkalmazottai nyugdíjalapjának javadalmazására. Jutott 500.000 korona a dr. Elek Sándor alap számára is.

A bank életében meghatározó szerep jutott dr. Elek Sándornak, aki mint a Magyar Agrár- és Járadékbank részvénytársaság ügyvezető igazgatója fejtett ki a bank életében rendkívüli tevékenységet. 1920. július 10-én egyesített igazgatósági ülést tartott a Magyar Agrár- és Járadékbank[57] és a Magyar Olasz Bank Rt[58] az eset kapcsán és itt határozták el a dr. Elek Sándor alap létrehozását is.[59] Dr. Elek Sándor munkája fektette le első alapjait a három intézet ügymenete egységesítésének és ezzel a munkájával felejthetetlen emléket állított a bank történetében. Emlékét úgy vélték megőrizni, hogy a nevére az intézet segélyre szoruló alkalmazottai számára segélyalapot létesítettek, és amelyre vonatkozólag a fentiekben nyereség felosztási javaslatra tettek előterjesztést.

A Magyar-Olasz Bank Rt. második üzleti éve (1921)

Magyarország gazdasági helyzetében nem következett be számottevő javulás 1921-ben, bár a mezőgazdasági termelés zavartalanul folyt és az ipar, valamint a kereskedelem is teljes megfeszítéssel igyekezett megmaradt pozícióját kiépíteni. A gazdasági élet hazai képe inkább kedvezőtlen, mint kedvező jelenségeket mutatott. A kereskedelmi mérleg erősen passzív volt, az államháztartás jelentékeny deficitje és a magyar korona árfolyamának kedvezőtlen állása azt bizonyították, hogy a békeszerződés Magyarországra rótt terheit közgazdasági életünk nem bírta el.

A magyar korona árfolyamának folytonos ingadozása hovatovább kockázatos játékká tette a komoly alapokon megindított gazdasági tevékenységet is, viszont a pénzértékének csökkenése folytán előálló pénzhiány mindinkább megbénította az ipari és kereskedelmi tevékenységet. A Közgazdasági Szemle erről így írt:

… Amennyiben valutánk nem változik, 1922. évben az árszínvonal további nagyarányú emelkedésére lehetünk felkészülve, annál is inkább, minthogy számos cikk árában más árak emelkedésének áthárítása még nem érvényesült teljesen. Ezen kívül a felemelt forgalmi adó, a lakbér és a vasúti tarifa előrelátható emelése kétségtelenül igen nagymértékben hozzá fognak járulni a közszükségleti cikkek árszínvonalának emelkedéséhez. Viszont, ha valutánk árfolyama javul, megsemmisítheti mindezen körülmények áremelő hatását…[60]

Ugyanezt fogalmazta meg Alföldi Antal is: „Az 1921-es esztendő a koronának minden eddigi ingadozásánál nagyobb fel és lefelé való hullámzását hozta magával.[61] 1921-ben a betétkönyvre és folyószámlára a banknál elhelyezett összegek az 1920-hoz képest számottevő emelkedést mutattak, amennyiben az 1920. évi mérlegben e címen 660.540.624,89 koronát tüntettek fel, míg az aktuális üzletévi mérlegben végösszeg gyanánt ez már egy milliárd és 127.108.007,42 korona volt. A fővárosi fiókok számát a Teréz-körúton megnyitott fiókkal szaporította a bank. De a fővárosi terjeszkedésen kívül futotta a vidéki intézetek alaptőke emelésére is, sőt új fiókot is létesítettek. A vidéki affiliált intézetek közül 1921-ben alaptőkét emelt a Gyöngyösi Bank Részvénytársaságban[62] 1.200.000 koronáról 2.400.000 koronára és a Szolnoki Mezőgazdasági Takarékpénztár Részvénytársaságban[63] 1.200.000 koronáról 3 millió koronára. A pénzintézeti Központ engedélyével Nyíregyházán fiókot állított fel a bank. A Szabolcsi Agrár Takarékpénztár Részvénytársasággal folytatott tárgyalások eredményeképpen nevezett intézet 1921 év decemberében tartott közgyűlésén elhatározta a bankba való beolvadását.

Saját fiókhálózatának bővítése mellett újabb érdekeltségeket is szerzett a portfóliójába a bank, melyek közül néhányat megemlítünk. Egy szindikátusban összeállt a Magyar Általános Hitelbank, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület és a Magyar-Olasz Bank egyenlő arányban részesedve, ezzel megszerezve az Első Magyar Általános Biztosító Társaság[64] részvényeinek jelentékeny mennyiségét. Továbbá a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal és a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bankkal társulva, az állam magyaróvári gyártelepének hasznosítása céljából 20 millió korona alaptőkével megalapították a Magyaróvári Ipartelepek Részvénytársaságot,[65] és 10 millió korona alaptőkével a Magyar Lőporgyárüzemi Részvénytársaságot,[66] amely utóbbinak az új állami lőporgyár megépítése lett a feladata. A pályaudvari vendéglátásban is meglátva a nagy üzleti lehetőséget, többekkel együtt megalapították a Délvasúti Fürdőforgalmi és Kereskedelmi Részvénytársaságot,[67] 4.500.000 korona alaptőkével. Ennek a társaságnak az volt a feladata, hogy a Délvasút magyar vonalain fekvő pályaudvari vendéglőket fejlessze, azok bérbevételét növelje. Külföldre is kitekintett a bank azzal, hogy részese volt a „Polonia” Naphta Részvénytársaság[68] megalapításának. Ezen társaság célja lett a lengyelországi Drohobycz környékén szerzett petróleumterületek feltárása és kibányászása.

Az Országos Szeszértékesítő Részvénytársaság[69] számára, amely társaság a magyarországi szesztermelés értékesítését végezte, a vezető pénzintézetek 300 millió folyóhitelt engedélyeztek, amelyben 10%-kal részesedést vállalt a Magyar-Olasz Bank Rt.

Érdekességként érdemes megemlíteni azt a 30 korona folyószámlahitelt, amelyet Dr. Germanus Gyula[70] tanárnak (Budapest) engedélyezett a bank, és amelynek fedezetéül Germanus Ferenc bőrnagykereskedő kézfizető kezessége szolgált.[71]

1921. május 23-i igazgatósági ülésen báró Szterényi József méltatta dr. Éber Antal munkáját, amivel hozzájárult a fúzió során előállt adminisztratív nehézségek leküzdésében és tisztázta a zavaros helyzetet, ami a Magyar Fakereskedők Hitelintézete meg nem felelő ügyvitele és hiányos könyvelése következtében előállt.[72]

1921-ben a bank 43.620.284,94 korona tiszta nyereséget ért el, ami az előző évről előhozott 2.878.105,14 korona figyelembevétele nélkül az alaptőke évi 11,64%-os (1920-ban 9,16%) kamatoztatásának felelt meg. A tisztviselők és alkalmazottak illetményei az 1920-as 23.702.906,38 koronával szemben 38.305.756,68 koronára, a költségek és adók is a 25.548.459,03 koronával szemben pedig 47.397.687,35 koronára emelkedtek. A tiszta nyereség felhasználásánál az igazgatóság kiemelten kezelte a részvényeseknek járó osztalékot, amely 17 korona volt részvényenként, továbbá a tartalékalapra fordított összeget (1.1 millió koronát) és a maguk jutalékát (2,3 millió koronát). Minden üzleti évben, úgy ebben is, a levonások után fennmaradt összeget új számlára vezették át.

A bank igazgatósága karitatív tevékenységet is végzett azzal, hogy minden évben különféle egyesületeket, társulatokat, jogi személyeket támogatott. 1921-ben többek között a Budapesti Körletparancsnokságot 1000 koronával, a hadifoglyok hangversenyét 2000 koronával, a budapesti rendőrség hangversenyét 1000 koronával, gyermeknyaraltatási hozzájárulást 1000 koronával és végül a Rózsafüzér Jótékony Egyletet 2000 koronával pártfogolta.[73]

A Magyar-Olasz Bank Rt. harmadik üzleti éve (1922)

A bank szerint a gazdasági élet 1922-ben[74] sem javult, a belpolitikai helyzetben viszont lényeges konszolidáció következett be. „A kormány a valutaspekuláció megszüntetésére irányuló erélyes és hatályos intézkedései az ősz folyamán a magyar korona viszonylagos stabilizálásához vezettek, később azonban a reparációk (jel: javítás, igazítás – PI) kérdésének újabb előtérbe állítása és a német márka zuhanása sajnálatos módon hatottak ki a magyar korona értékelésére is és ezzel újból felidézték a valutaromlással járó összes közgazdasági és pénzügyi bajokat.”[75]

„A koronakínálat és a féktelen valuta a devizavásárlás megakadályozására 1922. augusztus 16-án újjáalakul a Devizaközpont. Ennek működését a Hazai Bank évi jelentése következő képen jellemzi: ez a rendszabály annyiban kétségkívül meghozta a kívánt eredményt, hogy a korona további esésének átmenetileg nem csak elejét vette, hanem árfolyamának viszonylagos állandósítását is lehetővé tette.”[76] A Hazai Bank jelentéséből az is kiolvasható volt, hogy a hazai pénzintézetek a normális időktől eltérően az adott körülmények között nem voltak képesek az ország hitelszükségleteit kielégíteni. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank éves jelentése sem derülátó.

A tartozások a háború folyamán a kormányok intézkedései következtében jelentékeny mértékben felügyeltek és rendezésük a korona értékcsökkenése folytán, melyet a békeszerződésnek a tartozások visszafizetésére vonatkozó szigorú intézkedései egyáltalán nem vesznek tekintetbe, ma aránytalanul megterhelik a pénzintézeteket és ezek között kivált azokat, amelyek a háború előtt érdemeket szereztek maguknak a hazai közgazdaság körül akkor, amikor a külföldi tőkének Magyarország iránti érdeklődését felkelteni tudták. De bármily rengeteg, alig elviselhető áldozatokkal jár is ezeknek a tartozásoknak a kifizetése, végleges rendezésük elkerülhetetlennek mutatkozik, mert csak így teremthető egészséges alap az intézetek továbbműködésére.[77]

A betéti könyvekre és folyószámlára elhelyezett összegek az előző évi 1.127.108.007,42 koronával szemben 2.272.066.709,40 koronára emelkedtek. A hitelezők számlája pedig, melyen a megelőző évi mérlegben 644.222.520,72 koronát mutattak ki, 1.947.214.424,18 koronára szaporodott fel, úgyhogy a bank által kezelt idegen tőkék összege az 1921. évi mérlegben kimutatott 1.800.000.000 koronával szemben mintegy 4.200.000.000 koronára rúgott. A váltótárca állomány az előző évei 338.991.098,40 koronával szemben 776.439.807,50 koronára emelkedett. Az értékpapírokra adott előlegek, – melyek nyújtásánál a legnagyobb óvatossággal jártak el, – az 1921. évi 382.489.316,57 koronával szemben 659.007.491,39 koronát tettek ki, adósok címén pedig a bankkal szemben támasztott mindinkább növekvő hiteligények folytán az előző évi 919.015.248,09 koronával szemben 2.237.594.054,98 koronát mutattak ki.

A vidéki üzleti életbe történő minél erősebb bekapcsolódás céljából a bank összeköttetéseinek hálózatát kiterjesztette azzal, hogy részt vett a Makói Közgazdasági Bank Részvénytársaság[78] (15 millió korona alaptőkével alakult) és a Paksi Közgazdasági Bank Részvénytársaság[79] (z 5 millió korona alaptőkével létesített) alapításában, egyúttal érdekkörébe vonta a Karcagi Népbank Részvénytársaságot.[80]

A vállalati szektorban is folytatta terjeszkedését azzal, hogy egy befektetői csoporttal közösen megalapították 50.000.000 korona részvénytőkével a Mohácsi Selyemipar Részvénytársaságot.[81] Az új vállalat, mely egy teljesen modern felszereléssel rendelkező selyemszövödét rendezett be, úgy vélték, tetemes mértékben járulhat majd hozzá a selyemszövet import csökkentéséhez és kedvező hatással lehet a hazai selyemtenyésztés további fejlődésére.[82] Részt vettek a 10.000.000 korona alaptőkével megalakult „Selecta” Magtermelő Részvénytársaság[83] alapításában, mely vetőmagvak nemesítését tűzte ki céljául. A vállalat nagyarányú termelést és exportot bonyolít le nemesített magvakban és üzleti kilátásai igen kedvezőek voltak. Részvényvásárlással részese lett a Magyar Keményítőipar Részvénytársaság[84]üzleti életének, amely vállalat Erzsébetfalván modern gyártelepet épített és üzemét kedvező feltételek között kezdte meg. A keményítőt az élelmiszeripari használta, ételek sűrítésére, ipari szőlőcukor előállítására, amelyet tovább használtak fel alkohol gyártására. Sokoldalú élelmiszeripari alapanyag, amely a növekvő igények miatt mutatkozott jó befektetésnek.

A bank érdekkörébe tartozó vállaltok is fejlődtek 1922-ben, többek között a Hazai Fatermelő Részvénytársaság is, amelynek 1922-ik üzletéve igen kedvezően alakult és állandó fejlődése arra késztette, hogy alaptőkéjét 40 millió koronáról 48 millió koronára emelje fel. A Schlick-Nicholson Gép-, Waggon- és Hajógyár Részvénytársaság[85] üzletmenete a vállalat állandó fejlődésének megfelelően a lefolyt évben is kedvező képet mutatott, nagy volumenű rendelésekkel volt ellátva, a személyzet számára a foglalkoztatás hiánytalanul volt biztosítva. A Magyar Motor- és Gépgyár Részvénytársaság gyártmányai a bel- és külföldi piacokon igen jó hírnévnek örvendett. A vállalat, amely az elmúlt évben alaptőkéjét 5 millió koronáról 10 millió koronára emelte fel, eredményes tevékenységet fejtett ki. A Stadler Mihály Sodronyszövet- Fonat- és Vasárugyár Részvénytársaság,[86] valamint a Rothmüller S. Fém- és Bádogárugyár Részvénytársaság a lefolyt évben is élénk és eredményes működést fejtettek ki. Utóbb említett társaság részvénytőkéjét az év folyamán 16 millió koronáról 24 millió koronára emelte fel. A Neuschlosz-Lichtig Repülőgépgyár és Faipar Részvénytársaság, amelynek gyártmányai fokozódó kedveltségnek örvendtek, alaptőkéjét az előző évben 85 millió koronáról 127.500.000 koronára emelte fel. A Szegedvárosi Nyomda és Könyvkiadó Részvénytársaság üzleti tevékenysége a várakozásoknak mindenképpen megfelelt.

A bank 1922-ben 94.8 millió korona tiszta nyereséget könyvelhetett el, ami az alaptőke évi 26.02%-os (1921-ben 11.64%-os) kamatozásának felelt meg. A nyereség felhasználásnál az igazgatóság döntése alapján a bank részvényenként 35 koronát fizetett osztalék fejében. A tartalékalapra 3.6 millió korona az igazgatóság jutalékára 7.3 millió korona lett fordítva. A nyugdíjalap 5 millió koronát kapott.

Az 1922. április 19-i igazgatósági ülésen került elő a nyugdíj-ügy. Az intézet alkalmazottainak 1922-ig nem volt nyugdíjintézete. A bankba beolvadt Magyar Fakereskedők Hitelintézete Rt. és a Magyar Országos Bank Rt. intézetein belül fennállott már egy-egy nyugdíjintézet, amelynek vagyonát a Magyar-Olasz Bank Rt. kezelte. A Magyar Agrár- és Járadékbank alkalmazottainak is volt már nyugdíjintézete, így megérett arra az idő, hogy egységesen kezeljék valamennyit. Úgy döntöttek, hogy a Magyar Agrár-és Járadékbank meglevő nyugdíjintézet a megfelelő alapszabály módosítás után felveszi a Magyar-Olasz Bank Rt. nyugdíjjogosult alkalmazottait tagjai közé, ezzel együtt pedig átveszi a Magyar Fakereskedők Hitelintézete és a Magyar Országos Bank nyugdíjintézeteinek a Magyar-Olasz Bank Rt-nál kezelt vagyonát. Az így egységesült intézet neve „A Magyar Olasz Bank Részvénytársaság és a Magyar Agrár-és Járadékbank Részvénytársaság alkalmazottainak nyugdíjintézete” lett. Ehhez még szükséges volt a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium hozzájárulása, amely szervekkel a bank folyamatosan egyeztetett.[87]

1922. május 15-én került sor a II. rendes közgyűlésre,[88] amelyen 72 részvényes volt jelen személyesen vagy képviselet útján. A felügyelőbizottság tiszteletdíját 150.000 koronában állapította meg a közgyűlés, a felosztás tekintetében saját maguk döntöttek.

Összegzés

A Magyar-Olasz Bank az első három üzletévben folyamatosan fejlődött, mind több ipari és egyéb vállalatban szerzett befolyást a részvényeken keresztül. Castiglioni és üzlettársai jó érzékkel fektettek be az 1920 utáni ún. csonka Magyarországba. A bank az ismeretlenségből emelkedett fel 1920-tól Magyarország meghatározó pénzintézetei közé olyannyira, hogy ha valaki az 1920-as években Budapest utcáin meghallotta a bank nevét az olyan jelenségnek számított, mintha manapság valaki a Raiffeisen Bankot emlegetné, hiszen mindkét bank a maga korának 5-6. legnagyobb bankja volt a mérlegfőösszeg alapján.

Bibliográfia

Források

MNL OL Z 76 1. csomó 1. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920-1924, 1920.

MNL OL Z 76 1. csomó 1. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920-1924, 1921. január 28.

MNL OL Z 76 1. csomó 1. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920-1924, 1921. március 23.

MNL OL Z 76 1. csomó 1. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920-1924, 1921. szeptember 28.

MNL OL Z 76 1. csomó 1. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920-1924, 1922.

MNL OL Z 76 12. csomó 7. tétel Igazgatóság üzleti jelentései 1920-1941, 1920.

MNL OL Z 76 12. csomó 7. tétel Igazgatóság üzleti jelentései 1920-1941, 1922.

Szakirodalom

Alföldi Antal: A budapesti pénzintézetek története napjainkig, Budapest, Tébe kiadóvállalata, 1928.

Ember Ildikó: Tiepolo, Budapest, Corvina, 1972.

Jenei Károly: Kisebb takarékpénztári és bankfondok Repertórium Levéltári Leltárak 56., Budapest, Magyar Országos Levéltár, 1972.

Kormos Alfréd (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1917-1918, 1. kötet, Bankok és takarékpénztárak, 1918.

Kormos Alfréd (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass, 1. kötet 1917-1918 Faipari részvénytársaságok, Budapest, 1918.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass (1922-1923), 1. kötet, Közlekedési vállalatok, Budapest, 1923.

Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1922-1923, 1. kötet Különféle részvénytársaságok, Budapest, 1923.

Kormos Gyula: (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass, 1. kötet 1922-1923 Iparvállalatok, Budapest, 1923.

Molinari, Maurizio: Ebrei in Italia: un problema di identitá (1870–1938), Giuntina, 1991.

Rossi, Gianni Scipione: Lo squalo e le leggi razziali: Via spericolata di Camillo Castiglioni, Rubettino, 2017.

Schlüter, Reinhard: Der Haifisch, Aufstieg und Fall des Camillo Castiglioni, Wien Paul Zsolnay Verlag, 2020.

Stiefel, Dieter: Camillo Castiglioni oder Die Metaphysik der Haifische, Wien Köln Weimar, Böhlau Verlag, 2012.

Tomka Béla: A magyarországi pénzintézetek rövid története (1836-1947), Budapest, Gondolat, 1996.

Interneten elérhető irodalom

A Monarchia hadiipara, http://monarchiahadiipar.hupont.hu/18/repulogep-gyarak

A Pallas Nagylexikona, https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/sz-183B4/torok-birodalom-19FAF/

Allgemeine Depositenbank, Wien Geschichte Wiki, https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Allgemeine_Depositenbank

Austro Daimler, https://www.austrodaimler.com/en/austro-daimler/

Austro-Hungarian Army, http://www.austro-hungarian-army.co.uk/go.htm

Banca Commerciale Italiana, Intesa Sanpaolo, https://group.intesasanpaolo.com/it/chi-siamo/storia/banca-commerciale-italiana

Bayerische Hypotheken-und Wechsel Bank, in Wikipedia, https://de.wikipedia.org/wiki/Bayerische_Hypotheken-_und_Wechsel-Bank

Bayerische Vereinsbank, in: Wikipedia, https://de.wikipedia.org/wiki/Bayerische_Vereinsbank

Burhop, Carsten: Die Kreditbanken in der Gründerzeit, Franz Steiner Verlag, 2004.

Compass 1911, Band III, Teil 1, Finanzielles Jahrbuch, Österreich, Österreich-Ungarn,18.

Dálnoki-Kováts Jenő: Árszínvonal, munkabér és életszínvonal 1921-ben, Közgazdasági Szemle, XLVI. évf. 1922/1-3, 73. http://real-j.mtak.hu/5809/1/KozgazdasagiSzemle_1922.pdf

Der Beginn des Flugzeugbaus in Österreich, in: Der erste Weltkrieg, https://ww1.habsburger.net/de/kapitel/der-beginn-des-flugzeugbaus-osterreich

Deutsche Biographie, https://www.deutsche-biographie.de/sfz121907.html

Deutsche Pfandbriefbank, in Wikipedia, https://de.wikipedia.org/wiki/Deutsche_Pfandbriefbank

Ernst Heinrich Heinkel, in Britannica, https://www.britannica.com/biography/Ernst-Heinrich-Heinkel

Fascismo, in Treccani, https://www.treccani.it/enciclopedia/fascismo/

Ferdinand von Lobkowitz in A Pallas Nagy Lexikona, 11. köt., Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1895. https://adt.arcanum.com/hu/view/PallasLexikon_11/?query=lobkowitz%20herceg&pg=605&layout=s,

Fritz Neumeyer AG, in Werkbahn, http://www.werkbahn.de/eisenbahn/lokbau/neumeyer.htm

Grace’s Guide to British Industrial History, https://www.gracesguide.co.uk/Igo_Etrich

Hans-Christian Dietrich, in: Deutsche Biographie, https://daten.digitale-sammlungen.de/0001/bsb00016319/images/index.html?id=00016319&groesser=&fip=193.174.98.30&no=&seite=711

Hilbrand, Rainer: Die Geschichte der Villa Castiglioni, in Ausseer Regionalfernsehen, https://www.arf.at/2020/08/28/die-geschichte-der-villa-castiglioni-in-grundlsee/

Iphigenie Augusta Buchmann in: Find a grave, https://www.findagrave.com/memorial/10713433/iphigenie-castiglioni

Josef Böhm, in Das Bundesarchiv, https://www.bundesarchiv.de/aktenreichskanzlei/1919-1933/0000/adr/adrag/kap1_2/para2_204.html

Julliot Lebaudy, in Gazdasági Mérnök, XXXIII. évf., 42. szám, 1909. október 17., 3. https://adt.arcanum.com/hu/view/GazdasagiMernok_33_1909/?pg=332&layout=s

Lázár Károly: A magyar selyemipar története http://www.lazarky.hu/08pub/111_2012_02-03_pdf/95_Selyemipar.pdf

Ludwig Lohner in Wikipedia, https://de.wikipedia.org/wiki/Ludwig_Lohner

Magyar Általános Hitelbank in Kislexikon, http://www.kislexikon.hu/magyar_altalanos_hitelbank.html

Markenlexikon https://www.brandslex.de/markenlexikon/cover/s/markenlexikon-semperit

Messerschmitt, in: Wikipedia, https://en.wikipedia.org/wiki/Messerschmitt

Osztrák-Magyar Bank in Kislexikon, http://www.kislexikon.hu/osztrak-magyar_bank.html

Österreichisches Biographisches Lexikon, https://www.biographien.ac.at/oebl_1/137.pdf

Pogány Ágnes: A magyarországi közkölcsönök története az első világháború kitörésétől a pénzügyi stabilizációig. https://core.ac.uk/download/pdf/33183068.pdf in: Történelmi Szemle, 2002. (44. évfolyam)

Rapp Illa, in: BMW Group, https://bmw-grouparchives.com/research/detail/index.xhtml?id=3867408

Szentnémedy Ferenc: A repülés, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1933. https://mek.oszk.hu/01300/01343/01343.htm

Toeplitz, Giuseppe, in Archivi D’Impresa, http://www.imprese.san.beniculturali.it/web/imprese/protagonisti/scheda-protagonista?p_p_id=56_INSTANCE_6uZ0&articleId=35909&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&groupId=18701&viewMode=normal

Vittorio Castiglioni, in: Geni, https://www.geni.com/people/Vittorio-Castiglioni/6000000027066448539

Wien Geschichte Wiki, https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/%C3%96sterreichischer_Aero-Club

Hivatkozások

  1. Rossi, Gianni Scipione: Lo squalo e le leggi razziali: Via spericolata di Camillo Castiglioni, Rubettino, 2017.,Schlüter, Reinhard: Der Haifisch, Aufstieg und Fall des Camillo Castiglioni, Wien Paul Zsolnay Verlag, 2020., Stiefel, Dieter: Camillo Castiglioni oder Die Metaphysik der Haifische, Wien Köln Weimar, Böhlau Verlag, 2012.
  2. Vittorio Castiglioni (1840–1911) rabbi, tanár https://www.geni.com/people/Vittorio-Castiglioni/6000000027066448539 (Letöltés: 2021. május 05.)
  3. Österreichisch-Amerikanische Gummiwerke AG. 1896-ban Ausztriában alapított gumigyár, amely ma a Semperit nevet viseli. https://www.brandslex.de/markenlexikon/cover/s/markenlexikon-semperit (Letöltés: 2021. április 08.)
  4. Viktor Silberer (1846–1924) osztrák újságíró, repülőúttörő és politikus https://www.deutsche-biographie.de/sfz121907.html (Letöltés: 2021. március 23.)
  5. Franz Hinterstoisser (1863–1933) osztrák katonatiszt https://www.biographien.ac.at/oebl_2/325.pdf (Letöltés: 2021. március 23.)
  6. Österreichischer Aero-Club https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/%C3%96sterreichischer_Aero-Club (Letöltés: 2021. május 05.)
  7. Habsburg-Toscanai Lipót Szalvátor főherceg (1863–1931) a Császári és Királyi hadsereg vezérezredese, a tüzérségi fegyvernem főfelügyelője http://www.austro-hungarian-army.co.uk/go.htm (Letöltés: 2021. március 23.)
  8. Wiener Bankverein in Carsten Burhop: Die Kreditbanken in der Gründerzeit, Franz Steiner Verlag, 2004.
  9. Motor-Luftfahrzeug Gesellschaft (Motor-Repülőgép Társaság)https://dehu.xcv.wiki/wiki/Oesterreichische_Flugzeugfabrik_AG (Letöltés: 2021. március 23.)
  10. A cégben részvényes volt az Osztrák-Amerikai Gumiművek Rt., az Angol-Osztrák Bank, a Budapest Ganz és Társa Danubius Villamossági- Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. és Weiss Manfréd nagyiparos.
  11. Julliot-Lebaudy mérnök volt, aki olyan léghajót szerkesztett, amelynek a ballonját rúdszerkezet feszítette és erre függesztették fel a csónakot motorral.: Bresztovszky Béla: Jegyzetek a repülés történetéből, Gazdasági Mérnök, XXXIII. évf., 42. szám, 1909. október 17., 3. https://adt.arcanum.com/hu/view/GazdasagiMernok_33_1909/?pg=332&layout=s (Letöltés: 2021. március 23.)
  12. Austro-Daimler: osztrák autógyár https://www.austrodaimler.com/en/austro-daimler/ (Letöltés: 2021. március 23.)
  13. Igo Etrich (1879–1967) osztrák repülőúttörő és tervező https://www.gracesguide.co.uk/Igo_Etrich (Letöltés: 2021. március 23.)
  14. Etrich Taube egy korabeli repülőgéptípus in Szentnémedy Ferenc: A repülés, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1933. https://mek.oszk.hu/01300/01343/01343.htm (Letöltés: 2021. március 23.)
  15. Ludwig Lohner (1858-1925) repülőgép tervező https://de.wikipedia.org/wiki/Ludwig_Lohner (Letöltés: 2021. március 23.)
  16. Magyar Repülőgépgyár Részvénytársaság (UFAG) 1912-ben alapított magyar repülőgépgyár http://monarchiahadiipar.hupont.hu/18/repulogep-gyarak (Letöltés: 2021. március 23.)
  17. Karl Freiherr von Skoda (1878–1929) a Pilsen-i Skoda-Művek vezérigazgatója. https://www.deutsche-biographie.de/sfz122360.html (Letöltés: 2021. március 23.)
  18. Ernst Heinkel (1888–1958) német repülőgép tervező https://www.britannica.com/biography/Ernst-Heinrich-Heinkel (Letöltés: 2021. március 23.)
  19. Reinhard Schlüter: Der Haifisch, Aufstieg und Fall des Camillo Castiglioni, Wien, Paul Zsolnay Verlag, 2020, 66.
  20. Schlüter: Der Haifisch, Aufstieg und Fall des Camillo Castiglioni, 67.
  21. Rapp Motorgyár 1913-ban alapított müncheni gyár. https://bmw-grouparchives.com/research/detail/index.xhtml?id=3867408 (Letöltés: 2021. március 23.)
  22. https://en.wikipedia.org/wiki/Messerschmitt (Letöltés: 2021. március 23.)
  23. Albatros repülőgépgyár: https://ww1.habsburger.net/de/kapitel/der-beginn-des-flugzeugbaus-osterreich (letöltés: 2021. március 23.)
  24. Ferdinand von Lobkowitz (1850–1926) cseh-osztrák politikus, A Pallas Nagy Lexikona, 11. köt., Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1895, 602. https://adt.arcanum.com/hu/view/PallasLexikon_11/?query=lobkowitz%20herceg&pg=605&layout=s(Letöltés: 2021. március 23.)
  25. Schlüter: Der Haifisch, Aufstieg und Fall des Camillo Castiglioni, 88.
  26. Fritz Ludwig Neumeyer (1875–1935) német nagyvállalkozó http://www.werkbahn.de/eisenbahn/lokbau/neumeyer.htm (Letöltés: 2021. március 23.)
  27. Osztrák Nemzeti Bank 1816-ban alapított bank http://www.kislexikon.hu/osztrak-magyar_bank.html (Letöltés: 2021. március 23.)
  28. Bayerische Vereinsbank 1896-ben alapított bajor bank https://de.wikipedia.org/wiki/Bayerische_Vereinsbank (letöltés: 2021. március 23.)
  29. Deutsche Pfandbriefbank 1869-ben alapított müncheni bank https://de.wikipedia.org/wiki/Deutsche_Pfandbriefbank (Letöltés: 2021. március 23.)
  30. Bayerische Hypotheken- und Wechsel Bank 1835-ben alapított bajor bank https://de.wikipedia.org/wiki/Bayerische_Hypotheken-_und_Wechsel-Bank (Letöltés: 2021. március 23.)
  31. Giuseppe Toeplitz (1866–1938) lengyel-zsidó származású olasz bankár http://www.imprese.san.beniculturali.it/web/imprese/protagonisti/scheda-protagonista?p_p_id=56_INSTANCE_6uZ0&articleId=35909&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&groupId=18701&viewMode=normal (Letöltés: 2021. március 23.)
  32. Banca Commerciale Italiana 1894-ben Milanóban alapított bank https://group.intesasanpaolo.com/it/chi-siamo/storia/banca-commerciale-italiana (Letöltés: 2021. március 23.)
  33. Stiefel, Dieter: Camillo Castiglioni oder Die Metaphysik der Haifische, Wien Köln Weimar, Böhlau Verlag, 2012, 15.
  34. Vö: Schlüter: Der Haifisch, Aufstieg und Fall des Camillo Castiglioni, 112–173.
  35. Allgemeine Depositenbank 1871-ban alakult meg Bécsben és 1925-ben csődbe ment https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Allgemeine_Depositenbank (Letöltés: 2021. április 07.)
  36. Banca Commerciale Italiana (magyarul: Olasz Kereskedelmi Bank) 1894-ben jött létre Milánóban, ma Intesa Sanpaolo néven ismert https://group.intesasanpaolo.com/it/chi-siamo/storia/banca-commerciale-italiana#/banca_e_societa/ita_comit_profilo_storico.jsp (Letöltés: 2021. április 07.)
  37. Magyar Fakereskedők Hitelintézete Rt. (1905) Magyar Pénzügyi Compass 1918, 48.
  38. Budapest Terézvárosi Takarékpénztár Rt. néven 1893-ban alakult. Kezdő alaptőkéje 2,5 millió forint, mely 1910-ben 5 korona, 1917-ben 40 millió, majd ugyanazon évben 50 millió koronára emelkedett. 1917-ben beolvasztotta a Központi Kereskedelmi és Iparbank Rt.-ot s a bécsi Allgemeine Depositenbank A.G. érdekkörébe került. Nevét 1917. október 12-én Magyar Országos Bank Rt.-ra változtatta.
  39. Intézkedések külföldi zsidók ellen.
  40. Attilio Tamaro (1884–1956) olasz történész, diplomata, 1935–1943 között Bernben Olaszország nagykövete.
  41. Convento di San Francesco apátja ekkor Padre Alfredo Ceasari volt, számtalan zsidó bújtatója, Castiglioni is neki köszönhette életét. Ebbéli vállalkozásában bizonyosan segítette barátja, Attilio Tamaro is.
  42. Vö: Rossi, Gianni Scipione: Lo squalo e le leggi razziali: Via spericolata di Camillo Castiglioni, Rubettino, 2017, 191-198.
  43. Tomka Béla: A magyarországi pénzintézetek rövid története (1836-1947), Budapest, Gondolat, 1996. 71.
  44. Az igazgatóság tagjai: Camillo Castiglioni (elnök). Alelnökök: Giuseppe Toeplitz és báró Madarassy-Beck Gyula dr.. Tagok: Adler Róbert, Giberti Borromeo herceg, Alfredo Dentice di Frassó dróf, Egyedi Lajos, Éber Antal dr., Mino Gianzana, Riccardo Gualino, Goldstein Pál, Gross Béla, fajkürthi és kolthai Kürthy Lajos báró, Matlekovits Sándor dr., Enrico San Martino di Valperga gróf, Neumann Gábor, Nagy Ferenc dr., Stein Ármin, Szterényi József báró.
  45. MNL OL Z 76 12. csomó 7. tétel Igazgatóság üzleti jelentései 1920-1941, 1920.
  46. MNL OL Z 76 12. csomó 7. tétel Igazgatóság üzleti jelentései 1920-1941, 1920.
  47. MNL OL Z 76 12. csomó 7. tétel Igazgatóság üzleti jelentései 1920-1941, 1920.
  48. Botos János: A Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. és jogelődjei története (1773-1993.), Budapest BÁV Rt., 1993, 28.
  49. Enyingi Takarékpénztár (1872) Fiók: Szilasbalhás. Alapítása Tamási-i Hitel­bank Rt. in Kormos Alfréd (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1917-1918, Budapest, 1918, 230.
  50. Sárospataki Takarékpénztár Rt. (1868) Fiók: Vencsellő. Alaptőke: 450,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1917-1918, 849.
  51. Szabolcsi Agrár-takarékpénztár Rt. (1892) Előbb Nyíregyházai Gazdasági és Kereskedelmi Hitelintézet Rt. Érdekközösségben a Magyar Agrár- és Járadékbankkal. Fiók: Rakamaz. Alaptőke: 1.500,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1917-1918, 721.
  52. Kisvárdai Takarékpénztár (1869) Érdekközösségben a Magyar Agrár- és Járadékbankkal. Alaptőke: 1.500,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1917-1918, 453.
  53. ld: Pogány Ágnes: A magyarországi közkölcsönök története az első világháború kitörésétől a pénzügyi stabilizációig. https://core.ac.uk/download/pdf/33183068.pdf in: Történelmi Szemle, 2002. (44. évfolyam) (Letöltés: 2021. július 21.)
  54. Hazai Fatermelő Rt. (1915) Perczel Mór utca 2. Alaptőke: 10.000.000 K. in Kormos Alfréd (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet, szerkesztette: Kormos Alfréd, 1917-1918, Budapest, 1918, 264.
  55. Neuschlosz-Lichtig Repülőgépgyár és Faipari Részvénytársaság https://faipar.hu/hirek/par-perc/8190/az-albertfalvai-faipari-gyar-toertenete (Letöltés: 2021. július 21.)
  56. MNL OL Z 76 1. csomó 1. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920-1924, 1920.
  57. Jelen voltak: Barta Ödön, Enyedy Béni, dr. Éber Antal, báró Kürthy Lajos, Lányi Mór és dr. Matlekovits Sándor.
  58. Jelen voltak: dr. Éber Antal, dr. Hilb Jenő, báró Kürthy Lajos, dr. Matlekovits Sándor, Stein Ármin.
  59. MNL OL Z 76 1. csomó 1. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920-1924, 1920.
  60. Dálnoki-Kováts Jenő: Árszínvonal, munkabér és életszínvonal 1921-ben, Közgazdasági Szemle, XLVI. évf. 1922/1-3, 73. http://real-j.mtak.hu/5809/1/KozgazdasagiSzemle_1922.pdf (Letöltés:2021. július 22.)
  61. Alföldi Antal: A Budapesti Pénzintézetek története napjainkig, Budapest, TÉBE Kiadóvállalata, 1928, 117.
  62. Gyöngyösi Bank Rt. (1888) Fiókok: Jászárokszállás, Jászfényszaru. Alaptőke: 340,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1917-1918, 302.
  63. Szolnoki Mezőgazdasági Takarékpénztár Rt. (1889) A Magyar Agrár- és Járadékbank affiliációja. Fiókok: Dévaványa, Tiszaföldvár, Tiszaroff. Alaptőke: 1.200,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1917-1918, 984.
  64. Első Magyar Általános Biztosító Társaság (1857) IV., Vigadó-tér 1. Alaptőke: 8.000,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet, 1917-1918, 114.
  65. Magyaróvári Ipartelepek Rt. (1922) IV. Vámház u. 4. Alaptőke: 20.000,000 K. in Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet, 1922-1923, Budapest, 1923, 816.
  66. Magyar Lőporgyár Üzemi Rt. (1921) IX. Kálvin-tér 7. Alaptőke: 100.000,000 K. in Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet, 1922-1923, Budapest, 1924, 887.
  67. Délvasúti Fürdőforgalmi és Kereskedelmi Rt. (1921) VIII. Erzsébet-krt. 41. Alaptőke: 4.500,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet, 1922-1923, 402.
  68. Polonia Naphta Rt. (1921) V. Akadémia u. 5. A MOB érdekeltsége. Alaptőke: 20.000,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet, 1922-1923, 462.
  69. Országos Szeszértékesítő Rt. (1921) IV. Váci-u. 12. Alaptőke: 12.000,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 1. kötet, 1922-1923, 721.
  70. Germanus Gyula dr. (1884-1979) orientalista, arab nyelvészeti író, irodalmár, történész, országgyűlési képviselő.
  71. MNL OL Z 76 1. csomó 1. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920-1924, 1921. január 28.
  72. MNL OL Z 76 1. csomó 1. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920-1924, 1921. március 23.
  73. MNL OL Z 76 1. csomó 1. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920-1924, 1921. szeptember 28.
  74. A bank vezetése: Az igazgatóság tagjai: Camillo Castiglioni (elnök), alelnökök: Giuseppe Toeplitz és báró Madarassy-Beck Gyula dr.. Tagok: Adler Róbert, Giberti Borromeo herceg, Alfredo Dentice di Frassó dróf, Egyedi Lajos, Éber Antal dr., Fuchs Leó, Mino Gianzana, Riccardo Gualino, Halmi Miklós dr., Matlekovits Sándor dr., Enrico San Martino di Valperga gróf, Neumann Gábor, Nagy Ferenc dr., Stein Ármin, Szterényi József báró.
  75. MNL OL Z 76 12. csomó 7. tétel Igazgatóság üzleti jelentései 1920-1941, 1922.
  76. Alföldi Antal: A Budapesti Pénzintézetek története napjainkig, Budapest, TÉBE Kiadóvállalata, 1928. 124.
  77. Uo. 127.
  78. Magyar-Olasz Bank Rt. (Bpest) makói fiókja. (1922) Alakult a Makói Közgazdasági Bank Rt.-ból, amelyet 1922 dec.-ben magába olvasztott.in Kormos Gyula (szerk.): Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1923-1924, Budapest, 1924, 338.
  79. Paksi Közgazdasági Bank Rt. (1922) MOB alapítása. Alaptőke: 40.000,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1923-1924, 445.
  80. Karcagi Népbank Rt. (1889) MOB érdekeltsége. Alaptőke: 100.000,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1923-1924, 273.
  81. Mohácsi Selyemipar Rt. (1922). A MOB alapítása. Alaptőke: 80.000,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1923-1924, 763.
  82. Lázár Károly: A magyar selyemipar története http://www.lazarky.hu/08pub/111_2012_02-03_pdf/95_Selyemipar.pdf (Letöltés: 2021. július 26.)
  83. Selecta Magtermelő Rt. (1922) Alaptőke 100.000,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1923-1924, 626.
  84. Magyar Keményitőipar Rt. (1916) A MOB érdekeltsége. Alaptőke: 30.000,000 K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1923-1924, 886.
  85. A cégnek kiemelkedő szerepe volt a hazai folyószabályozások technikai eszközeinek (szivattyúk) gyártásában, lásd: http://www.evizig.hu/Vizeink/Vizeink_2015_december.pdf (Letöltés: 2021. október 10.), http://ativizig.hu/sajtoszoba/vizpart/vizpart_200812.pdf (Letöltés: 2021. október 10.)
  86. Stadler Mihály Sodrony-, Szövetfonat- és Vasárugyár Rt. (1872) A MOB és az Union bank (Bécs) érdekeltsége. Alaptőke: 40.000,000K. in Kormos: Magyar Pénzügyi Compass 2. kötet, 1923-1924, 850.
  87. MNL OL Z 76 1. csomó 1. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920-1924, 1922. A nyugdíjintézet szabályzatát az igazgatósági ülés jegyzőkönyve után csatolták
  88. A közgyűlésen megjelent vagy képviselt nagyobb részvényesek (név/részvények száma): Allgemeine Depositenbank/99.745, Ferdinánd Barabás/10.000, Camillo Castiglioni/344.036, Fuchs Leó/100.000, Magyar Agrár- és Járadékbank/16.801, Ludovico Mazotti Biancinelli/47.666, Szász Ernő/20.000 MOL Z 75 2. csomó 1. tétel 2. rendes közgyűlés 1922. május 15.

Pap István: A Központi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaságnak a budapesti bérházak és lakásépítésekben játszott finanszírozási szerepe (1908–1911)

A Központi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság

A bank 1905. március 30-án 1 millió korona alaptőkével alakult, 162 részvényessel. Közülük többen ismert személyek, akik sok színt vittek a bank életébe. Dr. Beck Marcell[1] országgyűlési képviselő és bankár, báró Feilitzsch Artúr,[2] aki a Fejérváry kormányban[3] váltotta György Endrét[4] a földművelésügyi miniszteri székben 1905. október 18-tól egészen 1906. április 8-ig, a kormány lemondásáig. Vagy olyan kiváló bankár, mint Kramer Miksa,[5] aki a Pesti Chevra Kadisa[6] elnöke volt, vagy mint erényi Ullmann Gyula,[7] aki korának kiváló műépítésze volt, többek között a jelenlegi Szabadság tér 12. szám alatt található Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének épületének tervezője Kármán Géza Aladárral[8] együtt. Bankszerű tevékenysége mellett új üzletágakat, elsősorban ipari és kereskedelmi vállalkozások finanszírozását vezetette be. 1906 tavaszán a bank alaptőkéjét 2 millió koronára emelték fel. A bank többek között tevékenyen vett részt Budapest bérházépítéseinek finanszírozásában, amely jelen tanulmányunk fő témája. Külön osztályt szervezett a köztisztviselői kölcsönök folyósítására. Áruosztálya import üzleteket bonyolított le. 1917. december 11-én beolvadt a bank a Magyar Országos Bank Részvénytársaságba.[9] A Központi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság[10] székhelye Budapest, működési köre a magyar szent korona országaira terjedt ki. A társaság fő célja a Magyarország területén üzlettel bíró, illetőleg ipart űző kereskedők és iparosok hiteligényeinek kielégítése és egyéb érdekeik hathatós képviselete volt. Ennek érdekében a társaság a szakmánként szervezett kereskedők és iparosok részvételével szakosztályokat alakított, hogy az illető szakmához tartozó kereskedők és iparosok érdekeit minden irányban képviselje és szolgálja.

Tanulmányunk arra igyekszik rámutatni, hogy a Központi Kereskedelmi és Iparbank igazgatósági ülésein mely bérházak építéséhez benyújtott hitelek kerültek engedélyezésre. Az adott korszakban tapasztalható lakáséhség csillapításához ugyanis a bank támogatása is hozzájárult ahhoz, hogy ez az állapot megváltozzon. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint a korabeli Budapest minden kerületében – a IV. kerület kivételével – voltak ingatlanfejlesztései érdekeltségeik. A lakás és bérházépítések 19. századi lendülete után a 20. század első évtizedében 1900 és 1910 között kevés lakás épült. A századforduló idején vége a konjunktúrának, a lakásépítés mennyisége hirtelen csökkent, 1903-ban 1387 lakással elérte a mélypontot, az 1900–1909 években átlagosan nem érte el az évi 2700-at sem. 1910-ben a lakások iránti kereslet növekedett, a lakásépítés mennyisége két éven keresztül ismét megközelíti az évi 10.000 lakást.[11]

A kiegyezés utáni magyar kormányok igyekeztek jelentős anyagi áldozattal Budapestet igazi európai nagyvárossá, egyfajta kulturális és gazdasági központtá fejleszteni. 1870-ben létrehozták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát,[12] melynek a mindenkori miniszterelnök volt az elnöke. 1873-ban megnyitásra került a Sugárút, ma Andrássy út. 1896-ra elkészült a Nagykörút, a Hősök tere és a Városliget. Megépültek a rakpartok is a Duna mindkét oldalán. Budapest lakosságának kétharmada a nagyarányú bevándorlás következtében, nem helybéli születésű volt 1910-ben.[13] A Központi Kereskedelmi és Iparbank iratanyagaiban is csak 1908-ban találunk először utalást bérlakásépítés finanszírozására. A kiegyezés és a századforduló között a lakásépítés a főváros népességnövekedésével, a nagyarányú bontások ellenére is lépést tudott tartani. 1869-ben 280.349 lakos összesen 52.583 lakásban lakott, tehát az egy lakásra jutó lakosok száma 5,3 fő. 1890-ben a lakások száma 100.949-re, a lakosoké 491.938-ra emelkedik, ez lakásonként 4,67 lakosnak felel meg. Még kedvezőbb a helyzet 1900-ban. Ekkor 182.214 bérleményben 733.358 személy – lakásonként kereken 4 fő – lakott.[14]

Budapesti városfejlesztési tervek

„Budapest általános beosztási és rendezési tervére” a nemzetközi tervpályázatot a Közmunkatanács 1871 márciusában írta ki, határideje 1871. november 1-e volt. 10 pályamű érkezett rá, melyeket november 12-től 26-ig a Tudományos Akadémia nagytermében nyilvánosan kiállítottak. A bíráló bizottság december 3-án hozta meg döntését: a 20.000 aranyfrankos első díjat Lechner Lajos[15], a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium főmérnöke nyerte el „Veritas” jeligéjű pályatervével, a 10.000 frankos második díjat Feszl Frigyes és társai, az 5000 frankos harmadik díjat Klein és Frasner londoni tervezők kapták.[16] Lechner általános átépítést csak a Várban és a Gellérthegynél tartott szükségesnek. Kisebb átépítést a Lipótvárosban – az egyetlen rendezési tervvel bíró kerületben – javasolt, ahol az Újépület területét parcellázni kívánta, „hogy a Lipótváros a Nagykörútig tudjon terjeszkedni”. A városnak ez időben rendezetlenebb és leginkább átépítésre szoruló területein: a VI., VII., VIII., IX. kerületben vagy Óbudán Lechner nem látott jelentősebb városrendezési, átépítési feladatokat. Pályázó társai azonban – Hild régi tervéhez hasonlóan – a Duna-parton széles sétányokat javasoltak.[17] Budapest népessége folyamatosan növekedett, nagyarányú volt a bevándorlás és az ipari és egyéb munkahelyek szívó hatása miatt is egyre nagyobb szükség volt új lakásokra. Budapest lakossága 1869-ben 270 ezer, 1880-ban 371 ezer, 1900-ban 733 ezer, 1910-ben pedig 880 ezer volt.[18]

A lakásépítés mennyiségét tükrözte az épületállomány változása is. 1869-ben Budapesten 9351 lakóépületet tartottak nyilván, 1900-ban 16.254, 1920-ban 20.020 a budapesti lakóépületek száma. Az egy épületre jutó lakosok száma 1869 és 1900 között 29,1-ről 46,5-re emelkedik, ez az arányszám 1921-ig nem változik. Ez azt mutatja, hogy a századfordulóig a lakóépületek átlagos nagysága erősen emelkedett, főként bérházak épültek. 1869-ben az épületállománynak több mint háromnegyed része földszintes, az 1–4 emeletes házak száma mindössze 2108. 1900-ra a helyzet alapvetően megváltozott, a földszintes házak száma csak 1926-tal, az 1–4 emeleteseké 4949-vel bővült és az egész épületmennyiségnek már csaknem felét tette ki. Európa kevés országának fővárosában volt olyan erős a gazdasági szektor koncentrációja, mint Budapestnek. Nagy-Budapest fejlődött az ország legnagyobb ipari régiójává, itt dolgozott az ország ipari munkaerejének egy-ötöde, a gyári munkások több mint egynegyede. Budapest volt a kiépülő vasúthálózat központja, a fő vonalak minden irányba sugárszerűen innen indultak tovább. Budapest kiépülése folyamatos volt, közigazgatási, kormányzati és pénzügyi központja is lett az országnak. Mindez magával vonta azt a helyzetet, hogy lakáshiány alakult ki. Az erősödő polgári középosztály számára bérlakások, a szegényebb munkásrétegek lehetőségeire szabott kislakásos telepek, illetve végleges és ideiglenes, szállítható rendszerű barakkiskolák felépítése szerepelt a városfejlesztés koncepciójában. Az ágybérletet – mely közegészségügyileg veszélyes volt – népszállók építésével kívánták visszaszorítani.

A bérházak építése, ami jobbára inkább Budapestre volt jellemző, az 1870-es évektől komoly fordulatot vett, ebbe kapcsolódott bele a bank is a finanszírozásaival az 1905-ös megalakulása után. A középosztály lakásideálja a 100–150 négyzetméteres, háromszobás lakás volt. Funkcionalitás tekintetében a háló-ebédlő-szalon modellt követték. A felső középosztálynál még cselédszoba is volt a gyerekszobán kívül. A munkásság életkörülményei ennél szerényebbek voltak, itt az alaptípus a szoba-konyha volt. A fővárosban és a vidéki városokban ezek inkább bérlemények voltak, mint öröklakások. Ezek a bérlakás-típusok vidéken földszinti, Budapesten azonban a századfordulótól kezdve egyre inkább két-három vagy több emeletes és soklakásos bérkaszárnyákban voltak a jellemzők. Ezekben a bérkaszárnyákban leggyakoribb volt a szoba-konyhás (ritkán két szobás) lakástípus. A munkáslakások méretben és komfortban is eltértek a polgári lakások típusaitól. Fürdőszoba elvétve akadt bennük, az is inkább a ritkább, kétszobás kivitelhez tartozott. A lakásokban wc is csak nagyon ritkán fordult elő, többnyire a folyosók végén közösen használták.[19]

„A modern nagyvárosi tömegház szélesebb körű elterjedése a századforduló éveire esik.”[20] A korabeli, kevert lakóközösségű budapesti bérpalotákban megtalálhatóak voltak a munkásság képviselői is. Ezek a bérházak a középpolgárságnak adtak otthonokat, de a bérpaloták felső emeletein és hátsó udvari lakásokban a szerény jövedelmű kispolgárok is lakáshoz juthattak, még ha az csupán egy szobából és konyhából állt.[21] Az alacsonyabb bérfekvésű és komfortfokozatú, régi építésű bérkaszárnyák helyett olyan blokkházak épültek, amelyek modernebbek, többemeletesek és soklakásosak voltak. A Nagykörút volt a választóvonal, az attól beljebb emelt épületek többnyire inkább bérpaloták, az attól kifelé inkább proletár-bérkaszárnyák épültek egyre nagyobb számban.[22] A polgári lakosság négyötöde a pesti oldalon lakott, a köztisztviselők és a belőlük kikerült nyugdíjasok majdnem harmada budai lakos volt. A városközpontnak erős vonzereje volt, de a polgári származásúak közül nagyjából a negyedük munkás külvárosokba, Angyalföldre vagy Kőbányára és Óbudára szorult. Az V., VI., VII. és VIII. kerületben élt a kereskedelemmel foglalkozó lakosság kétharmada.[23]

A gyáripar rohamos fejlődése és a boldogulást keresők megállíthatatlan serege azonban nem csak munkaerőt adott a gyáraknak, de problémát is a városnak. Nem volt elég lakás. A századforduló irodalma számos alkalommal megörökítette ezt a jelenséget ágyrajárókkal, nappali és éjszakai ágyakat kiadó kispénzű lakástulajdonosokkal, szobakonyhás lakásokba zsúfolt matracokkal. Az ilyesfajta szállásokat aligha lehetett otthonnak nevezi. Változtatni kellett, így végül a legnagyobb érintett, az állam és a főváros kezdett ezernyi munkáslakás építésébe többek között 1908-ban Budapest és Kispest között a senki földjén. A végrehajtás a pénzügyminisztérium és közvetlenül az akkori pénzügyminiszter, Wekerle Sándor kezében volt.[24] A lakásépítésekben egymásra talált a kormány és a főváros vezetése. Az 1908-ban hozott törvények alapján hamarosan megindultak a városi és az állami kis- és munkáslakás-építkezések. Az 1908. évi XXIX. tc. az állami költségen történő munkáslakás-építkezésekről szólt, az 1908. XLVIII. tc. alapján pedig a fővárosi költségen építendő kislakások nyertek állandó adómentességet. Azt a fővárosi közgyűlési határozatot, amely a főváros fejlesztéséről szóló törvény alapján 1909 elején született meg, Bárczy István polgármester terjesztett elő s így a köztudatba is Bárczy-féle kislakás építkezés néven került be. A határozatban több évre szóló lakáspolitikai programról volt szó, amely 1910-ben indult be, és szükséglakások, népotthonok, népszállók, kislakások, bérlakások, iskolák és óvodák építését, valamint fontos célként a fővárosi alkalmazottak részére is döntöttek lakásépítésekről. 1910-re kellett a tervezett építkezések programjait kidolgozni, majd következett az építkezések végrehajtása.

A program főbb pontjaiban szó esett egyrészt a bérházakban elhelyezett állami hivatalok, intézetek áttelepítéséről, másrészt olcsó állami kölcsönök igénybevétele állami és fővárosi alkalmazottak lakásviszonyainak javítására. Emellett az építésügyi szabályzat módosítása is szükségessé vált illetve javítani kellett a közlekedési viszonyokon. Végül szükség volt egy rendszeres lakás- és telekpolitikára. A fővárosi közgyűlés elfogadta a programot és felállították a lakáshivatalt, amelynek az lett a feladata, hogy a lakásokat nyilván tartsa, közvetítse és a lakásügyi kérdések felett gyakoroljon felügyeletet. Bárczy István a hatósági lakásépítkezések hároméves programját éves ciklusokra lebontva ismertette. Ennek megfelelően a három ciklus alatt 8000 lakás felépítésnek tervét tűzte ki célul, ebből 3 000 úgynevezett kislakást, 1-600 tisztviselő-lakást, 500 bérlakást, 2-200 személy részére népszállót, 60 szükségbarakkot, 400 barakk-termet és 90 iskolát tervezett. Az építkezések kivitelezése és a program megvalósítása dr. Wildner Ödön helyettes főjegyző és Kabdebó Gyula főmérnök vezetésével indult. 6120 kislakás épült fel az első világháború kezdetéig, ezek is három kategóriában; 1) többemeletes kislakásos bérházak, 2) tisztviselői bérlakások, 3) kislakásos telepek. 1910-ben adták át az első ciklusban felépült 1.279 kislakást, továbbá ugyanezen ciklusban még felépült egy 400 lakost befogadó népszálló, illetve egy 100 lakosra tervezett népotthon. 1911. augusztus 1-ig, a második ciklusban hat bérházban összesen 440 lakás és öt kislakásos telepen 878 lakás épült fel. Az építkezés harmadik ciklusában pedig hat kislakásos telepen 886 lakás és hat bérházban 589 lakás. Az 1908-ban meginduló fővárosi lakásprogram a munkáslakások építésén kívül még azt is eredményezte, hogy tisztviselők és általában a kisfizetésű rétegek számára is könnyebbé tette – ha nem is túlzott mértékben – a fővárosban való megtelepedést. Bárczy István a városi hatóság ilyen irányú szándékára kitért abban a memorandumában is, amelyet a miniszterelnökhöz intézett az általános drágaság enyhítésének tárgyában, annak felhívása nyomán.

Az 1908. évi XXIX. tv az adott korszakban – mondhatni – a legnagyobb jelentőségű és a legnagyobb horderejű intézkedés volt. Az intézkedés önmagában nem tudta ugyan megoldani a főváros égető lakásproblémáit, de a megelőző időszakhoz képest, illetve az 1945-tel bezáródó következő periódust is figyelembe véve igen nagyszabásúnak volt mondható. A törvény felhatalmazta a pénzügyminisztert olyan telkek vásárlására, melyek munkáslakások építésére alkalmasak (Kispesten és a V. kerületi Óhegyen) maximálisan 8 koronás vételáron. Továbbá megbízta a munkáslakások felépítésével. Ehhez 12 millió korona hitelt biztosított a minisztérium. A felépült lakásokról való döntési jog a pénzügyminisztert illette meg azzal a megszorítással, hogy lehetőség szerint elsősorban munkásoknak, azok közül is állami üzemek munkásainak, esetleg alkalmazottainak utalja ki. A törvény azt is leszögezte, hogy a felépülő házak az államkincstár tulajdonát fogják majd képezni, s ezen az alapon mentesülnek mindennemű adó alól, legyen az állami, törvényhatósági vagy községi adó. Az 1908. évi XXIX. tv. alapján került felépítésre a Kispesti Állami Munkáslakótelep, az ún. Wekerle-telep.

A törvény kimondottan pozitívan értékelhető önmagában és terveiben együtt. A munkások számára kívánt ugyanis lakást biztosítani és lényegesen alacsonyabb áron, mint a fővárosban. A fentiekhez hasonló különféle telepek építésére sok helyen került sor a fővárosban.[25]

Az intézkedések hatására 1909 és 1912 között három ciklusban, a főváros tulajdonában lévő üres telkeken felépült 25 bérház, 19 lakástelep, összesen 6000 új lakás. Mai szemmel nézve a kislakásos telepek komfort nélküli lakásai egyfajta elmaradottságot tükröznek, hiszen fürdőszoba csak a belvárosi bérházak háromszobás lakásaiban volt. A világos, száraz, kiskertes lakrészek a szegényebb tisztviselő– és munkáscsaládok számára jelentettek felemelkedést. A Wekerle-kormány elengedte az állami házadót az új lakásokra az önköltség megtérüléséig, így a piaci áraknál 25–30%-kal olcsóbban tudták bérbe adni őket, ezért a kiadásra meghirdetett lakásokat már a felépülésük előtt 8–10-szeresen túljegyezték a jelentkezők. Az egyik belvárosi bérház lakbéreit például úgy tudták jóval az átlag alatt tartani, hogy a szobák a Magyarországon szokásosnál kisebb méretűek lettek. Bevált a hagyományos négyméteres belmagasság csökkentése is, ez lehetővé tette, hogy a drága belvárosi telkeken növeljék az emeletek, így a lakások számát.[26] A Bárczi-féle program egy pontja kapcsán a pénzügyi és gazdasági bizottmány arra az álláspontra helyezkedett, hogy „nem támogatja a fővárosi munkatársak számára tervezett bérházak megépítését, hiszen társadalmi szempontból nem lenne szerencsés a tisztviselők egy bérházcsoportba tömörítése. Az eredeti tervezetből viszont teljesen kimaradt a bérlakások építése, hiszen a szakemberek azt a piac feladatának tekintették.”[27]

A Központi Kereskedelmi és Iparbank igazgatósági ülésének jegyzőkönyvei számos olyan piaci alapú és kifejezetten bérlakásépítésről szóló hitelügyletet tartalmaznak, amelyekből a pontos helyszín nem minden esetben beazonosítható, de bérházakra vonatkoznak. A bérházépítés nem volt kockázatmentes sem a bank, sem a beruházó számára. A sok összetevős egyenlet nem mindig mutatott pozitív mérleget. A megépített bérházban maradhattak kiadatlan lakások és üzlethelyiségek, az adóemelések és a nem fizető lakók is nehézséget jelentettek. Sokszor előfordult, hogy a kiszámított bérszinten nem tudták kiadni a lakásokat, ilyenkor a bérből kellett engedni. A századfordulón a helyzet még a Statisztikai Hivatal álláspontja szerint is „válságos” lett: nehézségekbe ütközött a bérházak „benépesítése”. Különösen érzékenyen érintette ez azokat a befektetőket, akik egyik bérházukra felvett kölcsönből fizették másik háztulajdonuk jelzálogkölcsönét. Fizetésképtelenség is előfordult.[28] A kivitelezők oldaláról a tisztességtelenül fellépő és nehezen fizető spekulációs építtetők jelentettek veszélyt. A vállalkozó-iparos három részletben kapta meg az építési költséget. A beruházó, aki a harmadik részletet általában újabb befektetésre kívánta felhasználni, bizonyos építési munkákat kifogásolva visszatartotta a pénzt, ezért a kivitelező gyakran évekig tartó pereskedésre kényszerült, hogy megkapja a neki járó összeget. A bonyodalmakat az okozta, hogy a per végére egyes építtetők adósságokat terheltek valamelyik családtagjuknak átjátszott ingatlanukra, így a vállalkozó nemigen tudta behajtani követelését.[29]

„A munkáslakások a kertvárosra emlékeztető munkáskolóniákon, mint az állami Wekerle-telepen, a MÁV-lakótelepeken vagy egyes községi kislakásos telepeken, a szoba-konyhán vagy két szoba konyhán és vízöblítéses wc-n kívül kamrával, padlással, tornáccal, udvarral és kerttel egészültek ki. Fürdőszobát azonban ezekben sem találunk, az a vizsgált korszakban továbbra is a polgári, helyesebben középosztályi privilégiumnak számít.”[30]

Budapesti tisztviselőtelepek

A legismertebb tisztviselőtelep, a Józsefvárosi

A tisztviselőtelepek története nem volt új keletű. 1886. év tavaszán a Házépítő tisztviselők egyesülete számára a főváros átengedte az Orczy-kert mögötti területet házak építésére. A hazai városok történetében páratlanul állt ez eset, hogy egy belterjes fejlődésében is rohamosan haladó főváros külterületén, mely eddig emberemlékezet óta előbb marhavásár, utóbb legelő és katonai gyakorlótér volt: alig egy év alatt egy, a modern igényeknek megfelelő népes városrész épüljön ízléses, csinos, szolid házakkal, csinos kertekkel, vízvezetékkel, csatornákkal, gázvilágítással és boulevardszerű fasoros utakkal ellátva és hozzá pontos sűrű lóvasúti közlekedéssel. Kedvező körülmény volt ezek megvalósulására az, hogy a főváros maga is kezébe vette akkortájt a lakásügy rendezését, s programjába felvette a családi házak építését. Erre nem csak a telekfelosztások könnyítése miatt volt szükség. A rendkívüli telekeladási és adómentességi kedvezményekkel az volt a célja, hogy javítson a kaszárnyaszerű, telített bérházak közegészségügyi állapotán is. Az 1886. év tavaszán Rózsa Péter – akkor már fővárosi tanácsnok – lett az egyesület elnöke és vette át Devecis Ferenc mérnökkel és az új választmánnyal az egyesület ügyeinek igazgatását, s rövid idő alatt sikerült a Pesti Magyar Kereskedelmi Banktól[31] építési kölcsönhöz jutni. Az egyesület ölenként 50 krajcárért kapta a telkeket a fővárostól, de a telkeknek és utcáknak kellő lejtését, a vízvezetéket az utcán is, az utcai csatornák építését, az utcák burkolását, a világítást, fasorok ültetését az egyesületnek a saját költségén kellett elkészíttetni.[32] November 1-én már 70 házban laktak vagy állt közel a befejezéshez. A vízvezeték 1886 tavaszán, az egyengetés és csatornázás az év nyarán, az utak építése 1887 nyarán, illetve a gázvilágítás is ekkor készült el az ültetett fasorokkal együtt. E házak közül 52-öt Bobula János[33] épített.

Az Óbudai Gázgyár tisztviselő telepe

A gázgyárhoz szorosan kapcsolódtak, annak építésével egyidejűleg zajlottak egy szociális szempontokat is figyelembe vevő munkás- és tisztitelep építési munkálatai. A gázgyár szakembereinek otthont adó kolónia gyakorlatilag két elkülönülő lakótelepet jelentett: az ún. „belső” vagy tisztviselőtelepet a gyár vezetőinek és a magas beosztású műszaki szakembereknek építették, míg az ún. „külső” vagy munkástelepen az alacsonyabb beosztásban dolgozó munkások kaptak lakásokat. A két telep ennek megfelelően egészen eltérő volt – a lakások beosztásától a tervező személyén át nagy különbségeket találunk. Az üzemi épületektől délre található belső telep tervezője Reich Kálmán volt, míg a munkástelep Balogh Lóránt tervei szerint épült meg. Annyi bizonyos, hogy a dolgozók számára kialakított lakótelep gyakorlatilag „város a városban”, egy kis faluként működött, ahol minden helyben adott volt. Budapest peremvidékének számított ekkor a telep, ahol volt posta, rendőrőrs, orvosi rendelő, patika, trafik, óvoda, alsósoknak iskola, bolt, pékség, hentes, fodrász, borbély, de még cipészműhely is – egyszóval minden egy helyben volt, ami csak kellhet (1913-ban csak egy része állt mindezeknek). Az elméletileg egységes lakótelep tehát korántsem volt szerves egység: maga a gyárépület és a vasúti sínek is elválasztották a belső és a külső telepet, valamint a lakások színvonala is igencsak távol állt egymástól. A belső telepen amellett, hogy nagyobb alapterületűek voltak a lakások, a komfort és az felhasznált építőanyagok minősége is különbözött. Igaz ugyan, hogy a munkástelepen is minden lakásban volt vízvezeték, angol WC, világítás (eredetileg gázzal, majd a 30-as évektől villannyal) és gáztűzhely, külön fürdőszobája azonban csak három lakásnak volt, a többiek közös zuhanyzókban tisztálkodhattak. Ezzel szemben a tisztviselőtelepen minden lakás alapfelszereltségéhez tartozott a fürdőszoba is. A burkolóanyagok különbségeit is meg kell említeni: a külső telep szobái hajópadlósak, betonlappal burkolt konyhák, míg a belső telepen a szobákban parketta, a konyhában pedig kőpadló volt. De mindezek ellenére a munkástelep is nagyon szép, rendezett terület volt, a kertekre például mindkét helyen nagy figyelmet fordítottak – ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a parkban kertész és utcaseprő is dolgozott. Az Óbudai gázgyár lakótelep gyakorlatilag egyfajta „mintatelep” volt, amit a főváros költségeket nem sajnálva építtetett, szépített, tartott fenn.[34]

Reichl Kálmán[35], akit 1912-ben kértek fel (valószínűleg a főváros vezetőségével ápolt jó kapcsolata nyomán) a gázgyári lakótelep tisztviselő telepe terveinek elkészítésére. Reichl kilenc lakóépületet helyez el a terület egy keskeny sávján belül, ennek során a Duna, illetve a vasút felőli oldalán váltogatva tervezte a házakat. A belső telepnek is nevezett tisztviselőtelep kertektől övezett kilenc villájában 17 lakás épült fel, amelyek a következők voltak:

egy földszintes ház, 422 négyzetméter alapterületű, 5 szobás, a gyárvezető részére. Két egyemeletes ház, emeletenként kb. 290 négyzetméteres, mely két-két négyszobás lakásra oszlott. Két egyemeletes ház, emeletenként kb. 250 négyzetméteres, mely két-két háromszobás lakásra oszlott. Két földszintes ház, egyenként kb. 350 négyzetméteres, benne két-két háromszobás lakás. Végül két földszintes ház, egyenként kb. 300 négyzetméteres, benne két-két kétszobás lakás.

Ebben a felépítésben a vezető 422 m2-es villája jelenti a középpontot, hierarchikusan minél messzebb van ettől, annál kisebb beosztású a lakója. Ez az alárendeltség a szobák számában és a lakás alapterületében is kifejezésre jutott. Természetesen kényelemben a kisebb lakásban lakóknak sem volt hiánya, hiszen mindegyik épületben saját fürdőszoba, WC, mosókonyha is volt.[36]

A virányosdűlői tisztviselőtelep

A bank igazgatósági üléseinek jegyzőkönyveiben 1905–1907 között nem említették a bérházak, illetve egyéb lakáscélú épületek finanszírozásának kérdéskörét. Az ülések jegyzőkönyveiben 1908–1917 között érhető tetten a bank finanszírozó szerepe. Először az 1908. június 17-én megtartott igazgatósági ülés[37] jegyzőkönyvében olvasható, hogy Székely Dezső budapesti építési vállalkozó elvállalta özv. Tóth Gézánétól a VI. Kiss János utca[38] 7. sz. alatti bérház felépítését 107.000 koronáért. Ehhez Székely Dezsőnek 30.000 korona hitelt engedélyeztek özv. Tóth Gézáné kezessége mellett.”[39] Még ugyanebben az évben megítéltek 50.000 korona hitelt Székely Dezső építésznek Spiegel Irén Átlós úti[40] házának valamint 22.000 korona hitelt Csimár Károlynak, Singer Rezső Kruspér utcai[41] házának megépítéséhez.

Egy tisztviselőtelep[42] ötlete, mint megvalósítandó terv 1909 januárjában került elő a bank igazgatósági ülésén. Oly módon képzelték el a telep létesítését, hogy a szükséges tőke egy részét (nagyjából a 40–50%-ot) a bank által létrehozandó Jelzálogkölcsön Intézet adta volna. A másik részét pedig törlesztéses tisztviselői kölcsön formájában nyújtotta volna az építtetőknek, mert ezen eljárást engedélyezte az akkori ún. új végrehajtási törvény[43]. Mindezek miatt alakult meg a „Virányosdűlői Tisztviselő Lakház Építő Szövetkezet” cég, amely a Virányosdűlőben[44] körülbelül 23.000 négyszögölnyi területet szerzett meg családi házak építése céljából.[45] A 160.000 koronányi vételárat a bank hitelezte a szövetkezetnek, mely összeg a házak építésével kapcsolatban térült vissza. A bank arra az eshetőségre is gondolt, amennyiben a fenti kétféle kölcsön az építésre nem lenne elegendő, még egy megfelelő folyószámlahitelt is nyújtott volna, melynek összege a telek árát nem haladhatta volna meg. A telep létesítése a tisztviselői törlesztéses kölcsönök kihelyezését lényegesen megkönnyítette és ezzel a banknak megfelelő nyereséget is biztosított.[46]

A Hegyvidéken az 1910-es években elindult egyfajta telepszerű beépítésekkel történő „kertvárosias” karakter kialakítása. A családi házakat a Virányosdűlői Tisztviselő Lakóházépítő Szövetkezet építtette a Dániel utca, Kiss Áron utca és a Zirzen Janka utca által határolt területen.[47] Az együttes legtöbb házát Jakab Árpád, egy kassai építész-dinasztia leszármazottja tervezte. A földszintes házak homlokzatképzésére jellemző a visszafogott, szerény szecessziós jellegű díszítések használata, a szépen kialakított kovácsoltvas kerítések, kapuk, melyek egyedi jelleget adtak az épületeknek.[48]

Végezetül érdemes idézni a Központi Kereskedelmi és Iparbank Alapszabályából, melyből egyértelműen kiderül, hogy a bank megfelelt mindannak a követelménynek, ami miatt létrejött. Finanszírozói tevékenységével előmozdította Budapest lakáséhségének csökkentését, és ennek révén, fejlődését:

A társaság fő célját a Magyarország területén üzlettel bíró, illetőleg ipart űző kereskedők és iparosok hiteligényeinek kielégítésére és egyéb érdekeinek hathatós képviselete képezi. Ezen fő céljának megvalósítására a társaság a szakmánként szervezett kereskedők és iparosok részvételével szakosztályokat alakít, melynek hivatása abban áll, hogy az illető szakmához tartozó kereskedők és iparosok érdekeit minden irányban képviselje és szolgálja.[49]

Összegzés

A Központi Kereskedelmi és Iparbank a korszak más bankjaival együtt kivette részét Budapest fejlődéséből azzal, hogy lakás- és bérházépítéseket finanszírozott. Ezzel járult hozzá ahhoz, hogy a budapesti lakásszükségletek csökkenjenek.

Bibliográfia

Levéltári források

MNL OL Z 73 1. csomó 1. tétel, Közgyűlési jegyzőkönyvek 1905. év (részvényesek jegyzéke).

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1908. év.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év, 1909. április 5-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év, 1909. május 3-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év, 1909. július 12-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év, 1909. október 4-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év, 1909. december 6-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. január 24-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. március 21-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. május 9-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. június 27-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. július 25-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. szeptember 26-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. október 27-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. december 20-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1911. év, 1911. február 15-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1911. év, 1911. május 1-i ülés.

MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1911. év, 1911. június 13-i ülés.

Szakirodalom

Beöthy Mária: Jakab Árpád, a Virányosi tisztviselőtelep tervezője, in: Hegyvidék, 2014. február 25. https://varosvedo.hu/wp-content/uploads/beothy/2014.02.25.Jakab-5.pdf

Bobula János, in: Wikipédia, https://hu.wikipedia.org/wiki/Bobula_J%C3%A1nos_(%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9sz,_1844%E2%80%931903)

Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzat: Településképi arculati kézikönyv, http://utor.bp12ker.hu/minerva/bp12ker/rendelettar/pdf/TAK.pdf

Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (IV.30) önkormányzati rendelete helyi (kerületi) jelentőségű építészeti értékek védetté nyilvánításáról, Hegyvidék, https://www.hegyvidek.hu/download.php?docID=52947

Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1913 (25. évfolyam), Budapest, Franklin-Társulat, 1913 https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_25_1913/?pg=2109&layout=s&query=Salz%20D%C3%A1vid%20Visegr%C3%A1di%20utca

Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig, Budapest, Osiris, 2006.

Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. Társadalmi térhasználat Budapesten, 1870–1940, Budapest, Új Mandátum, 1999.

Jenei Károly: Kisebb takarékpénztári és bankfondok: Repertórium (Levéltári leltárak 56.), Budapest, Magyar Országos Levéltár, 1972. https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_LevLelt_56/?pg=119&layout=s

Katus László: A modern Magyarország születése, Magyarország története 1711-1914, Pécs, Kronosz, 2012.

Kenyeres Ágnes (Főszerk.): Magyar életrajzi lexikon javított, átdolgozott kiadás, https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/

Körmöczi Katalin: A fővárosi lakáshelyzet és a „Wekerle” állami munkáslakótelep (1908–1945), in Fülep Ferenc (főszerk.): Folia Historica 8, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 1980. https://library.hungaricana.hu/hu/view/FoliaHistorica_08/?query=B%C3%A9rlak%C3%A1sok%201910&pg=141&layout=s

Körner Zsuzsa: A budapesti bérházépítés aranykora, Ingatlanfejlesztői Kerekasztal, Budapest, Egyesület, 2015. http://www.urbanisztika.bme.hu/segedlet/kiadvany/IFK-2015-A-budapesti-berhazepites-aranykora.pdf

Net.jogtár, https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=90800041.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D36

Óbudai Gázgyár és tisztviselőtelep, Bartha Dorottya, Bíró Gyöngyi, Dillman Vanda, Salamon Gáspár, Tóth Viktor közismereti előadásából, in: Ki tervezte?, http://www.kitervezte.hu/epuletek/ipar-mezogazdasag/obudai-gazgyar-es-tiszviselotelep,

Papp Júlia: Kislakás- és iskolaépítés Budapesten a 20. század elején Kiállítás Erdélyi Mór fényképeiből. Új Pedagógiai Szemle, 2009/1 https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-pedagogiai-szemle/kislakas-es-iskolaepites-budapesten-a-20-szazad-elejen

Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, in: Wikipédia, https://hu.wikipedia.org/wiki/Pesti_Magyar_Kereskedelmi_Bank

Preisich Gábor: Budapest városépítésének története, Buda visszavételétől a II. világháború végéig, Budapest, Terc, 2004.

Ráday Mihály (szerk.): Budapesti utcanevek A–Z, Budapest, Corvina, 2013.

Reichl Kálmán, in: Wikipédia, https://hu.wikipedia.org/wiki/Reichl_K%C3%A1lm%C3%A1n

Strum Albert (szerk.): Országgyűlési Almanach 1901–1906 Rövid életrajzi adatok a Főrendiház és a Képviselőház tagjairól, Budapest, A Budapesti Tudósító kiadása, 1901 https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_Almanach_1901–1905/?pg=267&layout=s

Százéves a Virányosi tisztviselőtelep, Hegyvidék Újság, 2012. június 21. https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum-2012-junius-19/szazeves-viranyosi

Tisztviselők új telepe Budapesten, Építő Ipar Műszaki Hetilap, XII. évf., 599. szám, 1888. június 24. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BME_EpitoIpar_1888/?query=H%C3%A1z%C3%A9p%C3%ADt%C5%91%20Tisztvisel%C5%91k%20Egyes%C3%BClete%20&pg=282&layout=s

Török Mária: A Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Rt. iratai: Repertórium, (Levéltári leltárak 57.), Budapest, Magyar Országos Levéltár, 1972. http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0555.html

Ujvári Péter (szerk.): Magyar Zsidó Lexikon, Budapest, Magyar Zsidó Lexikon kiadása, 1929. https://mek.oszk.hu/04000/04093/html/szocikk/12787.htm

Umbrai Laura: A szociális kislakásépítés története Budapesten 1870–1948, Budapest, Napvilág Kiadó, 2008.

Függelék

A Központi Kereskedelmi és Iparbank hitel kihelyezései a fővárosi bérház építkezésekre

Évszám Építész/kivitelező Kölcsön összeg (korona) Építkezés helyszíne Beruházás típusa
1909 Székely Dezső 30 000 II. kerület Bimbó utca[50] lakóház[51]
1909 Székely Zsigmond 7 000 Bérkocsi utca[52] vasbeton munkálatok
1909 Székely Zsigmond 10 000 VII. kerület Ilka utca 32.[53] vasbeton munkálatok
1909 Székely Dezső 40 000 VII. kerület Ilka utca 30.[54] föld-kőműves munkák[55]
1909 Csimár Károly 20 000 V. kerület Csáklya utca[56] 3 emeletes ház[57]
1909 Csimár Károly 15 000 III. kerület Lajos utca 141.[58] 3 emeletes ház[59]
1909 Csimár Károly 20 000 VIII. kerület Baross utca[60] 43. 4 emeletes ház[61]
1909 Csimár Károly 21 500 V. kerület Balaton utca[62] 4 emeletes bérház
1909 Csimár Károly 115 000 X. kerület Liget utca[63] 4 emeletes bérház
1909 Székely Dezső 150 000 I. kerület Várfok utca[64] 4 emeletes bérház
1909 Székely Dezső 65 000 Budai-külső körút[65] 3 emeletes ház[66]
1909 Kaiser Hugó 20 000 VI. kerület Bajza utca[67] 40. házépítés[68]
1910 Fürst Ulrik 62 000 Budafoki út[69] 4 emeletes bérház[70]
1910 Székely Dezső 40 000 VIII. kerület Práter utca[71] 51. 3 emeletes bérház
1910 Csimár Károly 54 000 II. kerület Ilona utca[72] 5 emeletes bérház
1910 Fried Adorján és Foris Vilmos 150 000 Virányos dűlő tisztviselő házak[73]
1910 Kallos és Koch 45 000 Budai-külső körút[74] 5 emeletes bérház
1910 Székely Dezső 13 000 Budai-külső körút vasbeton munkálatok
1910 Kaiser Hugó 35 000 III. kerület Pacsirta mező út[75] 29. 3 emeletes bérház
1910 Kaiser Hugó 60 000 Visegrádi utca[76]66.[77] 3 emeletes bérház[78]
1910 Bihari Benő 50 000 VI. kerület Aradi utca[79] 17. 3 emeletes bérház[80]
1910 Thüringer Antal 26 800 Gizella út[81] 3 emeletes bérház[82]
1910 Székely Zsigmond 18 000 Ostrom utca és a Batthyány utca sarka[83] 4 emeletes bérház
1910 Székely Zsigmond 12 000 Nagyfuvaros és Déri utca sarka[84] vasbeton munkálatok
1910 Politzer és Holzmann 100 000 I. kerület Mozdony utca 26. 4 emeletes bérház
1910 Csimár Károly 80 000 Szalag utca[85] bérház
1910 Makk József 30 000 Teleki tér[86] 25. ház[87]
1910 Thüringer Antal 16 000 V. kerület Zápolya utca[88]24.[89] 3 emeletes bérház
1910 Schwarz Elemér 80 000 II. kerület Oszlop utca 3 emeletes bérház
1910 Kaiser Hugó és Oszkár 35 000 VI. kerület Jász utca[90] 63. 2 emeletes bérház
1910 Csimár Károly 40 000 II. kerület Szalag utca[91] társasház
1910 Vogel és Weidlinger 60 000 VII. kerület Dohány utca 3 emeletes bérház[92]
1910 Baunhorn Lipót 60 000 II. kerület Batthyány utca[93] 46. 3 emeletes bérház[94]
1911 Vogel és Weidlinger 60 000 VIII. kerület Teleki tér 5 emeletes bérház[95]
1911 Székely Zsigmond 20 000 II. kerület Batthyány utca 46. vasbeton munkálatok
1911 Paschka és társa 25 000 Akadémia utca és a Fővárosi Állat- és Növénykert Pálmaháza vasbeton munkálatok[96]
1911 Csimár Károly 56 000 VII. kerület Ilka utca 46.  társasház[97]
1911 dr. Mohr Béla 100 000 V. Nádor utca és Személynök[98] utca sarka ház
1911 Kaiser Hugó és Oszkár 50 000 IX. kerület Dandár utca[99] 17. bérház

Hivatkozások

  1. Báró Madarassy–Beck Marcell (1873–1945) bankár, országgyűlési képviselő, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bankban (Ami az 1829 óta Pesten működő Malvieux magán bankház átvételével a bécsi Niederösterreichische Escompte-Gesellschaft és néhány magyar befektető közreműködésével 1869. május 15-én alakult meg részvénytársaságként. A Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank a bankszerű üzletágakon kívül alapításától kezdve nagyobb mértékben folyósított mezőgazdasági kölcsönöket. Emellett nagy súlyt helyezett különböző mezőgazdasági termények adás-vételére: Barcson és Budapesten közraktárakat is építtetett és helyezett üzembe. A többi budapesti nagybankhoz hasonlóan széleskörű pénzintézeti és ipari érdekeltségi hálózatot épített ki. Érdekeltségei állandóan változtak. Az 1940-es évek elején, Budapesten 8 pénzintézetben rendelkezett kisebb-nagyobb érdekeltséggel. A bank a pénzintézeti Központ I. kúriájához tartozott és államosítására a nagy bankokkal együtt 1948. január l-én került sor. – Török Mária: A Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Rt. iratai: Repertórium, (Levéltári leltárak 57.), Budapest, Magyar Országos Levéltár, 1972. – töltött be különféle állásokat http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0555.html (Letöltés: 2021. március 28.)
  2. Báró Feilitzsch Artúr (1859–1925) erdész, országgyűlési képviselő, 1905. október 18–1906. április 8. között Magyarország Földművelésügyi minisztere https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_Almanach_1901-1905/?pg=267&layout=s (Letöltés: 2021.március.28.)
  3. Báró Fejérváry Géza (1833-1914) magyar nemes, katonatiszt, miniszterelnök (1905. június 18. – 1906. április 8.) kormánya http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03975/04241.htm (Letöltés: 2021. augusztus 25.),http://mek.oszk.hu/08600/08651/08651.pdf (Letöltés: 2021. augusztus 25.)
  4. György Endre (1848-1927) magyar politikus, közgazdasági író, az MTA tagjahttps://mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html (Letöltés: 2021. augusztus 25.)
  5. Kramer Miksa (1852–1942) a Pesti Chevra Kadisa alelnöke, bankár, a Fővárosi Kereskedelmi Hitelintézet vezérigazgatója https://mek.oszk.hu/04000/04093/html/szocikk/12787.htm (Letöltés: 2021. március. 28.)
  6. Pesti Chevra Kadisa zsidó szeretetotthon és menedékházhttp://mek.niif.hu/04000/04093/html/szocikk/13864.htm (Letöltés: 2021. augusztus 25.)
  7. Ullmann Gyula (1872–1926) magyar műépítészhttps://web.archive.org/web/20160304230113/http://budapest100.hu/epiteszek/ullmann_gyula.62.html

    (Letöltés: 2021. március 28.)

  8. Kármán Géza Aladár (1871-1939) magyar építészhttps://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/07443.htm (Letöltés: 2021. augusztus 25.)
  9. Jenei Károly: Kisebb takarékpénztári és bankfondok: Repertórium (Levéltári leltárak 56.), Budapest, Magyar Országos Levéltár, 1972. https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_LevLelt_56/?pg=119&layout=s (Letöltés: 2021. február 01)
  10. MNL OL Z 73 1. csomó 1. tétel, Közgyűlési jegyzőkönyvek 1905. év (részvényesek jegyzéke)
  11. Vö: Preisich Gábor: Budapest városépítésének története, Buda visszavételétől a II. világháború végéig, Budapest, Terc, 2004, 203–204.
  12. Fővárosi Közmunkák Tanácsa: Budapest főváros közmunkáinak tervezésére és felügyeletére 1870-ben létrehozott testület https://web.archive.org/web/20130420114133/http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=5416 (Letöltés: 2021. augusztus 25.)
  13. Katus László: A modern Magyarország születése, Magyarország története 1711-1914, Pécs, Kronosz, 2012, 411-412.
  14. Vö: Preisich (2004) 203. Természetesen az átlag elfedi az egyes társadalmi rétegek rendkívül egyenlőtlen lakáshelyzetét.
  15. Lechner Lajos (1833–1897) magyar mérnök, kora egyik legkiválóbbnak tartott várostervező szakembere. Az 1879-es nagy árvíz által elpusztított Szeged városa tervei alapján épül újjá. https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/l-76823/lechner-lajos-76956/ (Letöltés: 2021. március 23.)
  16. Vö: Preisich (2004) 139.
  17. Vö: Preisich (2004) 144.
  18. Katus (2012) 410.
  19. Vö: Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig, Budapest, Osiris, 2006, 356–361.
  20. Gyáni Gábor: Az utca és a szalon, Társadalmi térhasználat Budapesten, 1870–1940, Budapest, Új Mandátum, 1999, 172.
  21. Vö: Uo. 174–175.
  22. Vö: Uo. 172.
  23. Vö: Uo. 159–160.
  24. http://uj.lechnerkozpont.hu/cikk/wekerlemese (Letöltés: 2021. augusztus 25.)
  25. Vö: Körmöczi Katalin: A fővárosi lakáshelyzet és a „Wekerle” állami munkáslakótelep (1908–1945), in Fülep Ferenc (főszerk.): Folia Historica 8, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 1980, 141–144. https://library.hungaricana.hu/hu/view/FoliaHistorica_08/?query=B%C3%A9rlak%C3%A1sok%201910&pg=141&layout=s (Letöltés: 2021. április 10.)A bányavezetőségnek ott építettek ilyen házakat és ott is Wekerlének nevezik a mai napig, még kinézetre is olyanok a házak, mint Pesten. De ilyen volt a győri ágyúgyári lakótelep is https://taj-kert.blog.hu/2009/08/26/wekerle_a_vi_keruletben_gyor (Letöltés: 2021. augusztus 25.)
  26. Papp Júlia: Kislakás- és iskolaépítés Budapesten a 20. század elején Kiállítás Erdélyi Mór fényképeiből. Új Pedagógiai Szemle, 2009/1 https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-pedagogiai-szemle/kislakas-es-iskolaepites-budapesten-a-20-szazad-elejen (Letöltés: 2021. március 28.)
  27. Umbrai Laura: A szociális kislakásépítés története Budapesten 1870–1948, Budapest, Napvilág Kiadó, 2008, 113–114.
  28. Az 1911. május 1-i igazgatósági ülésén hangzik el, hogy a Politzer és Holzmann építési vállalkozó és fakereskedő cég fizetésképtelenné vált. Mivel 3 rendbeli építkezését is finanszírozta a bank, a fizetésképtelenség beállta után a cég státusát alapos vizsgálatnak vetették alá. A bank megvizsgáltatta szakemberekkel az épületeket, az azokkal kapcsolatos költségvetést, mely alapján úgy döntöttek, hogy a cég által megkezdett építkezéséket folytassák. Alapos kilátás volt így arra, hogy az építkezés folytatása esetén a bank teljes követelése fedezetet fog nyerni. Ullmann Gyula igazgatósági tag kijelentette, hogy a Budapesti építő részvénytársaság által tett jelentést tényként elfogadta és biztos volt abban, hogy emiatt az intézetet veszteség nem fogja érni.
  29. Vö: Körner Zsuzsa: A budapesti bérházépítés aranykora, Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület, Budapest, Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület, 2015, 28–29. http://www.urbanisztika.bme.hu/segedlet/kiadvany/IFK-2015-A-budapesti-berhazepites-aranykora.pdf (Letöltés: 2021. március 28.)
  30. Gyáni Gábor: Az utca és a szalon, Társadalmi térhasználat Budapesten, 1870–1940, 180.
  31. Pesti Magyar Kereskedelmi Bank: 1840-ben jött létre. Magyarország első mai értelemben vett bankja volt. Ullmann Móric (1782–1847) nagykereskedő és bankár által alapítva, aki a bank első elnöke. https://hu.wikipedia.org/wiki/Pesti_Magyar_Kereskedelmi_Bank (Letöltés: 2021. április 09.)
  32. Vö: Tisztviselők új telepe Budapesten, Építő Ipar Műszaki Hetilap, XII. évf., 599. szám, 1888. június 24. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BME_EpitoIpar_1888/?query=H%C3%A1z%C3%A9p%C3%ADt%C5%91%20Tisztvisel%C5%91k%20Egyes%C3%BClete%20&pg=282&layout=s (Letöltés: 2021. április 09.)
  33. Bobula János (1844–1903) szlovák származású magyar építész, építészeti szakíróhttps://hu.wikipedia.org/wiki/Bobula_J%C3%A1nos_(%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9sz,_1844%E2%80%931903) (Letöltés: 2021. április 09.)
  34. Vö: Óbudai Gázgyár és tisztviselőtelep, Bartha Dorottya, Bíró Gyöngyi, Dillman Vanda, Salamon Gáspár, Tóth Viktor közismereti előadásából http://www.kitervezte.hu/epuletek/ipar-mezogazdasag/obudai-gazgyar-es-tiszviselotelep, (Letöltés: 2021. 04. 09.)
  35. Reichl Kálmán (1879–1926) magyar népies stílusú építész, festő. Építészeti tanulmányait a Műegyetemen folytatta, míg festeni Nagybányán, Hollósy Simontól tanult. Mindezzel együtt, Reichl a századelő egy kevéssé ismert építésze, az 1910-es években több – így a Cukor utcai és Kiscelli úti – iskolaépületet is tervezett, amelyek legfőbb építészeti alkotásai közé tartoznak. https://hu.wikipedia.org/wiki/Reichl_K%C3%A1lm%C3%A1n (Letöltés: 2021. április 09.)
  36. Vö: Óbudai Gázgyár lakótelepe: Budapest 100 szem közismereti előadás: Bartha Dorottya, Bíró Gyöngyi, Dillman Vanda, Salamon Gáspár, Tóth Viktor http://budapest100.hu/wp-content/uploads/2018/12/obudai-gazgyar.pdf (Letöltés: 2021. április 09.)
  37. Jelen voltak: Zsolnay Miklós, dr. Dobay Aurél, Fuchs Artúr, Katzburg Fülöp, Szűcs Zsigmond, Tarcsay Pál és Ullmann Gyula igazgatósági tagok.
  38. Ma VI. kerület Németh László utca (helyesen Kis János utca), in: Ráday Mihály (szerk.): Budapesti utcanevek A–Z, Budapest, Corvina, 2013, 438.
  39. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1908. év
  40. Ma Bartók Béla út. in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 122.
  41. Kruspér utca, Bp. XI. Lágymányos (ma is ezt a nevet viseli), in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 374.
  42. Virányosdűlői tisztviselőtelep, ma 12. kerület, Hegyvidék.
  43. https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=90800041.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D36 (Letöltés: 2021. március 23.)
  44. Százéves a Virányosi tisztviselőtelep, Hegyvidék Újság, 2012. június 21. https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum-2012-junius-19/szazeves-viranyosi (Letöltés: 2021. március 08.)
  45. Beöthy Mária: Jakab Árpád, a Virányosi tisztviselőtelep tervezője, Hegyvidék, 2014. február 25. https://varosvedo.hu/wp-content/uploads/beothy/2014.02.25.Jakab-5.pdf (Letöltés: 2021. március. 08.)
  46. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év
  47. https://www.hegyvidek.hu/download.php?docID=52947 (Letöltés: 2021. március. 28.)
  48. Vö: Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzat: Településképi arculati kézikönyv http://utor.bp12ker.hu/minerva/bp12ker/rendelettar/pdf/TAK.pdf (Letöltés: 2021.március. 28.)
  49. MNL OL Z 73 1. csomó 2. tétel, Alapszabályok, 3. §
  50. Bimbó út, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 154.
  51. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év, 1909. április 5-i ülés.
  52. Közelebbről nem beazonosítható.
  53. Ma a XIV. kerület in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 300.
  54. Ma a XIV. kerület in: Uo. 300.
  55. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év, 1909. május 3-i ülés.
  56. Ma Turbina utca XIII. Angyalföld, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 594.
  57. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év, 1909. július 12-i ülés.
  58. Ma III. kerület Óbuda, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 380.
  59. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év, 1909. július 12-i ülés.
  60. Ma is VIII. kerület, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 136.
  61. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év, 1909. július 12-i ülés.
  62. Pontosabb adat nem áll rendelkezésre.
  63. Ma is X. kerület, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 388.
  64. Ma is I. kerület, in: Uo. 610.
  65. Pontosabban nem beazonosítható.
  66. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év, 1909. október 4-i ülés.
  67. Ma is VI. kerület, Terézváros, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 128.
  68. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1909. év, 1909. december 6-i ülés.
  69. Közelebbről be nem azonosítható.
  70. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. január 24-i ülés.
  71. Ma is VIII. Józsefváros, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 483.
  72. Víziváros, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 301., illetve Szabó Ilonka utca p.531 (Pontosan beazonosítani nem tudtam. –PI).
  73. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. március 21-i ülés.
  74. Közelebbről nem beazonosítható.
  75. Ma is III. kerület, Óbuda in Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 460.
  76. Ma XIII. kerület, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 627.
  77. Salz Dávid, V. kerület Visegrádi u 66., (A megrendelő neve alapján volt azonosítható a pontos cím. – PI) https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_25_1913/?pg=2109&layout=s&query=Salz%20D%C3%A1vid%20Visegr%C3%A1di%20utca (Letöltés: 2021. március 17.)
  78. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. május 9-i ülés.
  79. ma is VI. kerület, Terézváros, in: Budapesti utcanevek A–Z, szerkesztette: Ráday Mihály, Corvina, 2013 p. 114.
  80. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. június 27-i ülés.
  81. Pontosan nem beazonosítható.
  82. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. július 25-i ülés.
  83. Pontosan nem beazonosítható épület.
  84. Beazonosítható, ma is álló épület az utca sarkán.
  85. I. Viziváros, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 532.A megrendelő neve: Köchert Miksa, Szalag utca 4/a, 4/b, .

    https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_25_1913/?pg=151&layout=s&query=K%C3%B6chert%20Miksa%20Szalag%20utca (Letöltés: 2021. március 17.)

  86. VIII. kerület, Józsefváros, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 577.
  87. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. szeptember 26-i ülés.
  88. Ma XIII. kerület, Gogol utca, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 253.
  89. Bodánszky Jenő, háztulajdonos, Zápolya utca 24.https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_25_1913/?pg=1363&layout=s&query=Bod%C3%A1nszky%20Jen%C5%91%20Z%C3%A1polya%20utca (Letöltés: 2021. március 17.)
  90. Ma XIII. Angyalföld, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 309.
  91. Ma I. kerület, Viziváros, in: Uo. 533.
  92. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. október 27-i ülés.
  93. Ma I. kerület, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 140.
  94. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1910. év, 1910. december 20-i ülés.
  95. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1911. év, 1911. február 15-i ülés.
  96. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1911. év, 1911. május 1-i ülés.
  97. MNL OL Z 73 2. csomó 5. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1911. év, 1911. június 13-i ülés.
  98. ma Balassi Bálint utca, in: Ráday: Budapesti utcanevek A–Z, 130.
  99. ma is IX. Ferencváros, in: Uo.188.

Segesdi Gergő: Dagger, Richard. “Republicanism.” (recenzió)

Dagger, Richard. “Republicanism.” In The Oxford Handbook of The History of Political Philosophy, edited by George Klosko, 701-11. New York: Oxford University Press, 2011.

Richard Dagger 2011-ben megjelent Republicanism című tanulmányában magának a republikanizmus fogalmának a lényegét igyekszik megfejteni. Dagger munkája elején mindjárt leszögezi a következőt: abban, hogy mi is a republikanizmus tulajdonképpen nincsen egyetértés. Ami ugyanakkor kijelenthető szerinte az az, hogy a fogalom egy olyan felfogást takar, ahol nem egy valaki, vagy pedig egy szűk csoport irányít, hanem a polgároknak egy nagyobb csoportja. Emellett szigorúan értelmezve a republikanizmus szembehelyezkedik a monarchia intézményével.

Arisztotelész és Cicero Dagger szerint két olyan név, akiket hagyományosan a republikanizmushoz szokás kötni. Ők azonban Dagger meglátása szerint nem voltak sem monarchia ellenesek, sem pedig teljesen elkötelezettek a képviseleti kormányzat mellett. Sőt Arisztotelész szerint éppen a monarchia az, ami a legjobban szolgálja a közjót. Annak intézménye akkor válik problémássá, amikor a monarchia fejét nem ellenőrzik és az türanosszá válik. A türannisz az oka annak, hogy Cicero egy vegyes államformát pártolt. Meg kell ugyanis különböztetni azt a monarchiát, ahol a vezető a jog felett áll és azt, ahol megvalósul a jog uralma. Utóbbit nevezzük alkotmányos monarchiának. Dagger úgy látja, hogy a republikánusoknak nem szükséges mindenáron szembe helyezkednie a monarchikus kormányzati formával, csak akkor, hogyha a hatalom túlzottan egy kézben összpontosul.

A republikanizmus és a képviseleti kormányzat közti kapcsolatot Dagger komplikáltnak látja, ugyanis a republikánusok szerinte klasszikusan a közvetlen demokráciát pártolják, ahol a közösség tagjainak közvetlen beleszólása van a dolgokba. A törvény uralma ugyanakkor nem lehet hatékony szerinte, hogyha nincs, aki meghozza a törvényeket. Szükséges tehát olyan személyek megválasztása, akik a törvényeket meghozzák. Az azonban nem magától értetődő, hogy minden csoport jogosult-e megválasztani kik is képviseljék őt.

Dagger felteszi a kérdést, hogy vajon a köztársaság mennyiben különbözik a demokráciától. Véleménye szerint erre ugyan nincsen egyértelmű válasz. Napjaink republikánusait nagyjából olyan valakikként lehet szerinte leírni, akik elkötelezettek a morális és politikai egyenjogúság mellett. Ezek az emberek a köztársaságot tehát egyfajta demokráciaként képzelik el, nem pedig olyan valamiként, ami szemben áll azzal. Dagger szerint a republikánusok a kormányzatot saját maguk irányítására képes állampolgárok közügyeként látják. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az emberek azt és akkor tesznek, amikor akarnak. A köztársaság ugyanis a jog kormányzata és nem az embereké. Egy demokrácia pedig hogyha elfogadja jog uralmát, akkor demokratikus köztársaság.

Dagger hivatkozik J. G. A. Pocock-ra, aki azt mondja, hogy a republikánusok szerint az állampolgárnak függetlennek kell lennie azoktól, akiknek a pénze vagy a hatalma lehetőséget biztosít arra, hogy a köztársaságot korrupt módon irányítsák. Szükséges továbbá különbséget tenni a „klasszikus” republikánusok, mint például Arisztotelész és Cicero, valamint a „modern” republikánusok között. Míg a klasszikus republikánus a közjót az egyén elé helyezi, addig a modern republikánus éppen az egyént helyezi a közjó elé.

Arisztotelész és Cicero után a köztársasági gondolat újjá éledését Dagger a késő középköri Machiavelli Firenzében látja. Machiavelli Dagger szerint a tökéletes államformát a Római Köztársaságban vélte felfedezni. Úgy látja, hogy Machiavelli igyekezett egyensúlyba hozni a különböző kormányzati formákat, hogy megtalálja azt az egészséges egyensúlyt, ahol a törvény uralma megakadályozza, hogy bárki a többiek fölé kerekedhessen. Ami azonban igazán elhozta a köztársasági gondolat újjáéledését az Dagger véleménye szerint a reformáció és Európa ezzel járó vallási és politikai felfordulása. Ezt követően a republikanizmus gondolata kulcsszerepet játszott a 18. század két fontos forradalmában, az amerikaiban és a franciában. Végül azonban Dagger meglátása szerint a 20. század magával hozta a republikanizmus hanyatlását, többé már nem volt a központi politikai gondolat. Felemelkedett a liberalizmus, a konzervativizmus és a szocializmus.

Ahogyan azt fentebb olvashattuk Richard Dagger kiváló tanulmánya egyszerre igyekszik meghatározni a republikanizmus és a republikánusok fogalmát. Teszi mindezt úgy, hogy nem mulasztja el felvázolni azt a történelmi kontextust, amely meghatározó volt a republikanizmus fejlődése szempontjából.

Gonda Zsolt: Az önvezető autók kapcsán felmerülő legfontosabb jogi kérdések

Az önvezető autók kapcsán felmerülő legfontosabb jogi kérdések

Az önvezető járművek bevezetése számottevő előnyökkel járhat majd, de számos új kockázatot is rejthet magában, nevezetesen a közúti közlekedésbiztonság, a polgári jogi felelősség és a biztosítás, a kiberbiztonság, a szellemitulajdon-jogok, az adatvédelem és az adathozzáférési kérdések, a műszaki infrastruktúra, a szabványosítás és a foglalkoztatás tekintetében.

Magyarországon egyelőre tesztpályákra (pl. Zalaegerszeg) korlátozódik az autonóm járművek működési lehetősége. A vezetést segítő rendszerek besimultak a jogi szabályozásba, holott ezek is az autonómiának bizonyos fokát jelentik. A magyar jogalkotó semmilyen szinten nincsen lemaradva. Fontos hogy a későbbi szabályok nagyon pontos elméleti előszítést követően szülessenek meg. A szabályozási kérdések szempontjából a jog az ipari fejlődést követi.

Az 1968. évi Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) alapján a járműnek vezetővel kell rendelkeznie, és a vezetőnek uralnia kell a járművet: „Minden vezető legyen mindenkor ura járművének, illetőleg tudja irányítani állatait.”Az irányadó szöveg szerint vezetőnek csak egy ember minősülhet. Az egyezmény nem rendelkezik arról, hogy a vezetőnek végig a járműben kell-e tartózkodnia, vagy esetleg távolról is irányíthatja azt. 2016. március 23-án az Egyezmény 8. és 39. cikkeit Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország és Olaszország javaslatára módosították. Ezek alapján a jármű irányítását befolyásoló technikai rendszereket akkor tekintik elfogadhatónak, ha azok megfelelnek az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága vonatkozó előírásainak, vagy pedig olyan rendszerekről van szó, amelyeket a jármű vezetője bármikor felülbírálhat. Ez azt jelenti, hogy a sofőr bármikor kikapcsolhatja azokat, vagy visszaveheti a kézi irányítást. A módosítás eredményeként gyakorlatilag egészen a magas szintű automatizáltság szintjéig – a négyes fokozatig –, azaz a teljesen autonóm irányítás előtti szakaszig engedélyezhetővé válnak az elfogadható rendszerekkel felszerelt járművek.

Az alábbi jogi témakörök vonatkozásában szükséges a szabályozás felülvizsgálata és szükségszerű módosítása:

    • A hibás termékekért való felelősség, gépjármű-felelősségbiztosítás. A polgári felelősség, a biztosítás, a regisztráció és a személyes adatok védelme – nem lesz elegendő vagy megfelelő, ha megjelennek a növekvő mértékű járműautomatizálásból, konnektivitásból és komplexitásból eredő új kockázatok. Tisztázni kell, baleset esetén kinek kell viselnie a teljesen önvezető gépjárművek által okozott károkat, indokolt-e a felelősség gyártókra történő áthárítása. A polgári jogi felelősségre vonatkozó szabályok megfelelő kiigazítása szükséges. Erre az amerikai jogi szabályozás négy, az európai megoldásokkal párhuzamos magyar pedig öt kategóriát alkotott. A legteljesebb autonómiával rendelkező gépjárműveknél az autó teljes mértékben kikerül az emberi kontroll alól. Ebben az esetben a közlekedési helyzettel együtt járó kárveszélyt telepíteni kell. Olyan új szabályokat kell alkotni, amelyek alapján megállapítható a felelősség és a kötelezettség, továbbá lépést kell tartani a mesterséges intelligencia fejlődésével. Az önvezető járművek által okozott károk esetére létrehozott, objektív felelősségen alapuló biztosítási keretrendszer létrehozása megfontolandó.
    • A hagyományos és önvezető gépjárművek növekvő vegyes forgalmának tendenciájával járó kockázatokat vizsgálni kell az időtálló kutatás-fejlesztés támogatása érdekében.
    • A járművek kibertámadásokkal szembeni védelmének szabályozása. A jog védelmet tud-e majd nyújtani például a terrorveszély ellen. A felelős autógyártónak a védekezést önmagában is fel kell vállalnia. Ugyanakkor az államoknak olyan szabályozást kell alkotnia, ami kötelezi a termék üzemeltetőjét, hogy ezeket a kockázatokat a lehető legkisebb mértékűre szorítsa vissza.
    • Az önálló járművek adatrögzítőkkel való felszerelése. Az önvezető mobilitás fontos kihívásokat jelent a személyes adatok és a magánélet védelmével kapcsolatban. A járművek által gyűjtött adatok védelmére és megosztására vonatkozó szabályokat, beleértve az olyan adatokat is, amelyek közvetve azonosítják a személyeket, valamint az adatokhoz való hozzáférést megfelelően szabályozni kell tiszteletben tartva ugyanakkor az (EU) 2016/679 európai parlamenti és a tanácsi rendelet előírásait. Meg kell vizsgálni, hogy a felhasználók nyomon tudják-e követni és ellenőrizni tudják-e, illetve hogyan tudják nyomon követni és ellenőrizni az adataikhoz való hozzáférést az általános adatvédelmi rendeletnek megfelelően.
    • A szellemi tulajdonjogok és a hozzá tartozó használati jogok az önvezető mobilitás céljából alkalmazott mesterséges intelligencia tekintetében (pl.: a mesterséges intelligencia által létrehozott kódokhoz, adatokhoz és találmányokhoz fűződő tulajdonosi és használati jogok). Mindezek felvetik a mesterséges intelligencia jogi elfogadásának kérdését is.
    • A rendszerek közötti átjárhatóság és az adathordozhatóság lehetővé tétele a bezártsági hatás elkerülése a tisztességes verseny és innováció előmozdítása érdekében. Meg kell határozni az önvezető autók közúti tesztelésének jogi kereteit.
    • Fontolóra kell venni a nemzetközi megállapodások módosítását a teljesen önvezető gépjárművek bevezetésének megkönnyítése érdekében.

Az automatizált jármű, így az önvezető autó is gépjármű, vagyis a kialakult bírói gyakorlat szerint a veszélyes üzem relációjában a Ptk. hatálya alá vonható. A veszélyes üzemi felelősség megállapíthatóságának feltétele, hogy keletkezzen valamilyen jogellenesen okozott kár, és ez a kár ok-okozati összefüggésben álljon a fokozott veszéllyel járó tevékenységgel. Főszabály szerint a veszélyes üzemért az üzembentartó felel, mely szabály az üzembentartó definíciója tekintetében a kialakult bírói gyakorlat alapján értelmezhető marad az önvezető autók esetében is. A bírósági határozatokból és a Ptk. magyarázatából egyértelművé válik a kialakult joggyakorlat: „az üzembentartó az a személy, aki az üzemet fenntartja, tartósan üzemelteti, illetve aki a veszélyforrást ellenőrzi, felügyeli, irányítja”. Tekintettel erre, az önvezető autók viszonylatában meghatározható lehetne, hogy egy bekövetkezett kárért ki, kivel szemben és milyen mértékben viselje a felelősséget, ugyanakkor nehézséget jelent, hogy az önvezető autónak csak utasa van.

A veszélyes üzemet illetően szigorú joggyakorlat alakult ki: ha a jármű valamely alkatrésze hibásodik meg, az üzembentartó felelőssége megállapítható. Ennek magyarázata az, hogy a veszélyes üzem és a tevékenységi kör vonatkozásában a tevékenység veszélyes jellege áttevődik a kárt kiváltó végső okra. A hatályos szabályok alapján, ha a szoftver hibájából keletkezne kár sem specifikusabb a helyzet, mint a jármű alkatrészének meghibásodásakor, merthogy ebben az esetben is olyan ok idézné elő a kárt, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén belül esik. Kétségtelenül meg lehet közelíteni így is a problémát, de ebből világosan kiderül, hogy a veszélyes üzem jogintézményét eredendően alacsonyabb automatizáltsági fokú járműveket figyelembe véve alkották meg. Az önvezető autók működése megkívánja a magasabb automatizáltsági fokot, amely esetben figyelemmel a technológia komplexitására, a hibatípusok differenciálása lenne szükséges, úgy, hogy a veszélyes üzemen belül hardveres oldalon a jelenlegi jogelméleten és joggyakorlaton nem feltétlenül lenne szükséges változtatni, szoftveres tekintetben viszont egyértelműen a gyártók, illetve fejlesztők irányába kellene eltolni a felelősséget és a bizonyítási terhet. Ezzel párhuzamosan az osztott felelősség továbbra is alkalmazható maradna károsulti közrehatás esetén (a jármű közlekedésre alkalmas állapotban tartása változatlanul az üzembentartó kötelessége maradna). A jelenlegi jogi megoldások továbbgondolása szükséges ezekben a közel sem egyértelmű kérdésekben.

Bibliográfia

Európa legmenőbb tesztpályáján néztük meg az önvezető járművek jövőjét, https://qubit.hu/2019/12/13/europa-legmenobb-tesztpalyajan-neztuk-meg-az-onvezeto-kozlekedes-jovojet

1968. évi Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény

Önvezető autók – Mit mond az uniós jog?, https://juratus.elte.hu/onvezeto-autok-mit-mond-az-unios-jog/

Európai Parlament, vélemény a Jogi Bizottság részéről (16.10.2018) a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság részére az önvezető gépjárművekről az európai közlekedésben (2018/2089(INI)) http://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2018-0425_HU.html

„Úton az automatizált mobilitás felé: európai uniós stratégia a jövő mobilitásával kapcsolatban” című, 2018. május 17-i közleményét (COM(2018)0283) https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?qid=1578933542972&uri=CELEX:52018DC0283

dr. Udvary Sándor – Önvezető autók joga, https://www.jogiforum.hu/interju/170

Önvezető autók a közúti forgalomban, https://arsboni.hu/onvezeto-autok-a-kozuti-forgalomban/

Oláh Bence: Az autók vezetnek, vagy autót vezetnek? https://arsboni.hu/az-autok-vezetnek-vagy-autot-vezetnek/

Forgács Márton: Rudolf A. Mark: Krieg an fernen Fronten. Die Deutschen in Zentralasien und am Hindukusch 1914–1924 (recenzió)

Rudolf A. Mark: Krieg an fernen Fronten. Die Deutschen in Zentralasien und am Hindukusch 1914–1924. Verlag Ferdinand Schöningh, Paderborn, 2013. 285. o. 24 fénykép. ISBN 978-3-506-77788-1

Németországban az utóbbi két évtizedben fokozott érdeklődés tapasztalható a közép-ázsiai régió iránt, nem utolsósorban a Bundeswehr afganisztáni szerepvállalása következtében. Rudolf A. Mark munkája egy olyan témát helyez középpontba, amely az első világháborús centenárium kapcsán azóta megjelent nagyszámú tanulmány és monográfia dacára is még bőven tartalmaz „hézagokat és fehér foltokat”: a Német Birodalom külpolitikai tevékenységét a közép-ázsiai (és érintőlegesen a közel-keleti) térségben. A szerző Germersheimban orosz, lengyel, szerbhorvát, szociológiai és gazdasági, majd Mainzban kelet-európai történelmi, szlavisztikai és néprajzi tanulmányokat folytatott. Tanított többek között vendégdocensként a Harvard Egyetemen, tagja volt a moldovai EBESZ-bizottságnak, 2013 óta a hamburgi Helmut Schmidt Egyetem munkatársa. Publikációiban behatóan foglalkozott a volt Szovjetunió népeivel, ezen belül az ukrán és közép-ázsiai területekkel. Az itt tárgyalt mű közvetlen előzményeként tekinthető munkája egy évvel korábban jelent meg Im Schatten des „Great Game”. Deutsche „Weltpolitik” und russischer Imperialismus in Zentralasien 1871–1914 címmel.

A könyv hat fő fejezetből épül fel, amelyek három-négy alfejezetre oszlanak. A bevezetőben a szerző felhívja a figyelmet arra a körülményre, hogy a közép-ázsiai térség alig kap hangsúlyt az első világháborút tárgyaló nemzetközi szakirodalomban, és ismerteti a kutatásainak alapját képző széleskörű forrásbázist: berlini, koblenzi, taskenti és moszkvai levéltárak aktái, diplomaták levelezései, visszaemlékezések, korabeli folyóiratok. A második fejezet röviden ismerteti a Turkesztáni Főkormányzóságot, a mai Türkmenisztán, Özbegisztán, Kirgizsztán, Tádzsikisztán és Dél-, valamint Kelet-Kazaksztán területeit, amelyek a 19. század második felében kerültek fokozatosan az Orosz Birodalom uralma alá (Kazaksztán nagyobb része a Sztyeppei Főkormányzóság területét képezte). A három történelmi államalakulat közül a Kokandi Kánságot annektálták, a Hívai Kánság és a Buharai Emirátus pedig vazallus állam státuszába kerültek. A térség a német vezetés részéről akkor kezdett fokozott figyelemben részesülni, amikor Max Freiherr von Oppenheim (1860–1946) orientalista vezetésével megalakult a „Keleti Hírszerző Iroda” (Nachrichtenstelle für den Orient). Ennek célja a brit, francia és orosz haderőkben szolgáló muszlim katonák megnyerése és átállítása, a gyarmatokon pedig fegyveres felkelések szítása volt. A stratégia alapjait Oppenheim – aki számos utazást tett a Közel-Keleten, és mélységes rajongást táplált az iszlám kultúra iránt – már 1914 októberében lefektette „Emlékirat ellenségeink iszlám területeinek forradalmasításáról” (Denkschrift betreffend die Revolutionisierung der islamischen Gebiete unserer Feinde) című írásában. A hivatal felépítésének és sokirányú propagandatevékenységének bemutatása mellett a fejezet külön kitér a turkesztáni lakosokat hadtápszolgálatra kötelező ukáz (1916. június 25) nyomán kitört felkelés német recepciójára. Az ellenség hátországában zajló véres konfliktushoz ugyan fűztek reményeket, azonban azt a korabeli orosz feltevést, miszerint ténylegesen befolyásoltak volna az eseményeket, Mark a felkutatott dokumentumok alapján nem látja igazolhatónak.

A következő fejezet az Orosz Birodalom közép-ázsiai területein letelepedett németek helyzetét vázolja fel. Turkesztánban meglehetősen alacsony volt a létszámuk (10 000 főre becsülhető), a háború kitörése utáni németellenes, sokszor antiszemita színezetet is átszőtt közhangulat azonban őket se kerülte el, ahogyan a német származású, de egyébként teljes mértékben eloroszosodott tisztek is folytonos gyanúsításoknak voltak kitéve. Mark ehelyütt hozzáteszi, hogy háború idején ez szinte törvényszerű jelenség és a Német Birodalomban is került sor hasonló atrocitásokra, mégis különösen markánsnak ítéli meg ennek oroszországi megnyilvánulásait, és kiemeli az értelmiség ebben játszott dicstelen szerepét. A cári hatóságok különösen árgus szemekkel figyelték a városokban szabadon mozgó német és osztrák–magyar hadifogoly tisztek érintkezéseit a helyi lakossággal; a mindenütt felfedezni vélt „összeesküvések” azonban többnyire teljesen nélkülözték a valóságalapot. A szerző külön alfejezetet szentel a Turkesztánba került hadifoglyok helyzetének áttekintő ismertetésére is, külön tárgyalva a több szabadságot élvező tiszteket és a sokkalta nyomorúságosabb körülmények közé kerülő, nehéz fizikai munka végzésére kötelezett altisztek és legénységiek sorsát. Ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy itt még nem a második világháborús hadifogság végletes embertelenségéről van szó. A többi hadviselő fél táboraihoz képet magas halálozási arány (20% körül) elsődleges oka a foglyok nagy száma, a szervezetlenség, az egészségügyi felszerelés és a személyzet hiányosságai, valamint a birodalmon belüli hatalmas távolságok voltak. Ehhez társult, hogy Turkesztán katonai közigazgatás alatt állt, ami a Vöröskereszt munkáját jelentősen megnehezítette. A következő alfejezet már Német Birodalom térségben folytatott tevékenységeire fókuszál, amelyek arra irányultak, hogy Perzsiát és Afganisztánt a Központi Hatalmak oldalán bevonják a világháborúba, illetve Brit-Indiában felkeléseket robbantsanak ki. Az expedíciók sebtében összeválogatott tagjai közül a legismertebbek Oskar Ritter von Niedermayer főhadnagy (1885–1948), Werner Otto von Hentig hadnagy (1886–1984) Wilhelm Waßmuß (1880–1931) és Mahendra Pratap indiai herceg (1886–1979). A térséget alaposan ismerő szakemberek hiánya, a csoportok tagjai közötti súrlódások, a rossz szervezés, és nem utolsósorban a német és oszmán vezetés rivalizálása következtében a fordulatos kalandokban bővelkedő vállalkozások azonban nem tudták elérni céljukat.

A negyedik fejezet az 1917-es év mélyreható változásokat hozó eseményeit vizsgálja a német külpolitika szemszögéből. A Kerenszkij-kormány által tett engedmények következtében Közép-Ázsiában újjáéledtek az autonómiatörekvések, pártok és szervezetek alakultak. A sztyeppei területeken a kazakok által alapított Alas-párt célkitűzései magukban rejtették az erősödő bolsevikokkal való konfrontációt; küzdelmük az aránytalan erőviszonyok és egy súlyos éhínség következtében azonban kudarcra volt ítélve, és 1920 elejére véget ért. Turkesztánban egy áprilisi kongresszuson helyi szervezetek életre hívták a Turkesztáni Muszlimok Központi Tanácsát, amely Oroszoroszágon belül, föderatív modellben gondolkodva kívánta egyesíteni a török nyelvű népeket. Ezzel a szemben a Taskentben novemberben, a bennszülött lakosság mellőzésével megalakult Turkesztáni Népbiztosok Tanácsa (Turkszovnarkom) az orosz érdekeket képviselte, és nem mutatott hajlandóságot az egyezkedésre. Ennek következtében decemberben a muszlim és zsidó képviselők kikiáltották a Kokandi Autonómiát, amely azonban ugyancsak rövid életűnek bizonyult: 1918 februárjában a szovjet erők elfoglalták és lerombolták Kokandot, a harcok közel 10 000 emberéletet követeltek. Április 30-án létrejött a Turkesztáni Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot (TASZSZK). Az események hatására Hans von Eckhardt (1890–1957) fogalmazta meg azt az elképzelést, hogy a további orosz expanziónkak a központi területeket gyűrűbe záró autonóm államalakulatokom keresztül szabjanak gátat (Randstaatenkonzept). Emellett gazdasági lehetőségek sokaságát is látták egy németbarát muszlim államkonföderáció létrejöttében, a háború során fokozódó nyersanyaghiány komoly érdeklődést váltott ki a közép-ázsiai élelmiszerek, a gyapjú és mindenekelőtt a gyapot iránt. A újfent függetlenné vált Buharai Emirátus és Hívai Kánság kiemelt szerepet töltöttek be mind a szovjetek, mind a térségben élénk aktivitást folytató britek elleni küzdelem szempontjából. Különösen a háborús felek között ügyes hintapolitikát folytató Afganisztánnal határos, és Indiával történelmileg szoros szálakkal kapcsolódó Buhara látszott nélkülözhetetlen bázisnak a további vállalkozásokhoz. A britellenes propagandatevékenység megszervezésével a térséget ismerő Gerhard Epp német mérnököt bízták meg 1918 augusztusában. A tervekben a hadifoglyoknak is szerepet szántak: egy esetleges német katonai beavatkozás esetén stratégiai pontokat kellett volna megszállniuk. Mark azonban rámutat arra, hogy egy független Turkesztán alapítása ekkor már egyre kevésbé tűnhetett kivitelezhetőnek. Az elsődleges szempont a német külpolitika számára a szovjet kormányzattal megkötött béke fenntartása volt, így tényleges támogatást nem nyújtott a különféle muszlim államalakulatok terveivel előálló tatár és turkesztáni küldötteknek. Ehhez társult, hogy meg kellett őrizni az Oszmán Birodalommal a jó viszonyt is, miközben komoly érdekellentétek törtek felszínre a Kaukázusban folytatott hadműveletek, valamint a pántörök birodalmi elképzelésekben rejlő kockázatok nyomán. A német hadügyminisztériumban attól tartottak, hogy ezek megvalósulása esetén Konstantinápoly az arab térség iránt érdeklődését vesztve kiegyezne Nagy-Britanniával, az oszmán fennhatóságot várhatóan el nem fogadó tatárok és kaukázusi népek pedig fegyveres ellenállást tanúsítanának, ami súlyosan veszélyeztette volna a gazdasági érdekeket.

Az ötödik fejezet a hadifoglyok sorsát tárgyalja a breszt-litovszki békét követően. Létszámuk Turkesztánban 1917 végén 50 000, 1918 júliusában 35 000 főre becsülhető, közülük azonban csak kevesebb, mint 10% volt birodalmi német. A szabályozott fogolycsere-egyezmény valójában inkább csak papíron létezett. A fogsággal együtt ellátásukat is elvesztő katonák kisebbik része talált megélhetést biztosító munkát – a szakemberhiány miatt akár vezető beosztásban is –, míg mások megpróbáltak önerőből hazajutni, sokan pedig arra kényszerültek, hogy részt vegyenek a polgárháború harcaiban. A Zimmermann-Brendel főhadnagy vezette német bizottság 1918 júniusában érkezett meg Turkesztánba, de fél éves ottléte alatt gyakorlatilag semmilyen eredményt nem tudott elérni a foglyok megsegítése érdekében. Ennek oka azonban nem csak a kaotikus viszonyokban rejlett, hanem minden bizonnyal az is közrejátszott, hogy a bizottság élénk hírszerzési tevékenységet is folytatott, valamint későbbi büntetést helyezett kilátásba azon katonáknak, akik a Vörös Hadseregbe belépnek – ez értelemszerűen nem növelte a szovjet fél jóindulatát. Másfelől a németek se sietették a cserét, mert aggódtak a hazatérők esetleges politikai „megrontottsága” miatt. A Vörös Hadseregben önként vagy kényszerűségből szolgáló egykori hadifoglyok (nagyjából 100 000 fő, ebből 5000 német) Turkesztánban különösen nagy szerepet játszott, esetenként az állomány 20%-át is meghaladta az arányuk, és szaktudásukkal nagymértékben hozzájárultak a bolsevikok győzelméhez, így a Buharai Emirátus elfoglalásához is (1920. szeptember elején). Ezt az eseményt egy külön alfejezet tárgyalja. A város lakossága ellen elkövetett különös kegyetlenségekről, a példátlan mértékű rablásról és fosztogatásról szóló beszámolókat Mark szovjet forrásokkal való összevetések alapján hitelesnek ítéli meg. A fejezetet a foglyok viszontagságos hazaszállításának ismertetése zárja.

A szerző végül az utolsó fejezetben azt vizsgálja, miként alakult Németország kapcsolata a térséggel a háború lezárását követő években. Egy független Turkesztán ekkor már alig játszott szerepet a német elképzelésekben, ennek megfelelően nagyon korlátozottan és gyorsan alábbhagyó mértékben támogatták Enver pasa (1881–1922) tevékenységét, aki Németországban talált menedéket. A korábbi oszmán hadügyminiszter a britek elleni harcot kívánta folytatni, először a szovjetekkel szövetségben. Nem sokkal később azonban átállt baszmacsi-felkelőkhöz, és 1922. augusztus 4-én esett el Dusanbe közelében egy ütközet során, vele együtt pedig sírba szállt pántörök kalifátusi projektje is. A német gazdasági élet egyes szereplői továbbra is érdeklődést tanúsítottak ugyan a régió iránt, főleg a nagy haszonnal kecsegtető gyapottermesztésben és a Szemirecsje-vasútvonal építésében láttak lehetőségeket, ezekből a tervekből politikai támogatottság hiányában végül semmi sem valósult meg. A Buharai Népi Szovjetköztársasággal annak 1924-es megszűnéséig korlátozottan, de fennmaradtak kereskedelmi és kulturális kapcsolatok is: buharai gyerekek és diákok Németországban tanulhattak, akiknek egy része ott maradt, másrészről a közép-ázsiai térségben is nem kevés korábbi hadifogoly kezdett új életet.

A tudományos kritériumokat mindvégig szem előtt tartó munka kimerítő jegyzetapparátusa „olvasóbarát” módon végjegyzetként nyert elhelyezést. A 19 oldalt kitevő forrás- és irodalomjegyzék tanulmányozása után nem marad kétség afelől, hogy nagyon alapos és hosszú kutatómunka eredményét tartjuk a kezünkben. A szerző választékos, helyenként latin kifejezésekkel tűzdelt, mégis olvasmányos stílusa örvendetesen felülemelkedik egynémely tudományos publikáció száraz fogalmazásmódján. A leírtakat két igényes kivitelezésű térkép és egy fényképmelléklet egészíti ki. Kiemelésre érdemes, hogy a mű címének megfelelően a német szempontok és szereplők képezik a vizsgálat fő tárgyát, de nem mellőzi a hadifogság osztrák–magyar vonatkozásait sem. A könyvet nem csak a szűkebb téma szakembereinek, hanem az érdeklődő nagyközönségnek is csak ajánlani lehet.

Keller-Deák Kristóf: A Vág völgye a hírszerzés célkeresztjében

A Vág völgye a hírszerzés célkeresztjében

Az első csehszlovák állam a fennállása alatt folyamatosan védelmi rendszerének tökéletesítésével volt elfoglalva. Ez egy igen tág fogalmi kör, amelybe beletartozik elsősorban az erődépítés, a hadsereg fejlesztése is. Azonban a védelmi rendszer részét képezik a hadiipar létesítményei és bizonyos szempontból a közlekedési infrastruktúra is. Ebből következően nem meglepő, hogy ha egy olyan ország, mint a két világháború közötti Csehszlovákia, védelmi és stratégiai szempontokat figyelembe véve kezd a hadiipar és a közlekedés fejlesztésébe. Különösen figyelemre méltó, főként egy másik ország, esetünkben Magyarország számára, ha mindezeket a tevékenységeket egy földrajzi szempontból is figyelmet érdemlő térségben végzi, jelen esetben a Vág folyó völgyében.

A mindenkori magyar katonai attasé feladata volt a korszakban, hogy az adott ország hadseregéről bárminemű információt gyűjtsön, legyen az az alakulatokkal, a tisztikarra, vagy akár a hadiiparral kapcsolatos. Az alább részletezendő jelentésekben azt mutatjuk be, vajon mennyire tettek ennek eleget, ha fontos hadiipari fejlesztésekről kellett hírszerzői jelentéseket írniuk, milyen adatokat gyűjtöttek, egy a csehszlovákok számára hadiipari fejlesztésekre kiszemelt térségben.

A Vág völgye

A Vág folyó a maga 375 km-es hosszával a Felvidék leghosszabb folyójának számít. A Fekete-Vág és Fehér-Vág találkozásával jön létre és a Duna bal parti mellékfolyójaként végződik. A folyó a mai Szlovákia középső területének északi részétől egy nagy ívet leírva nyugati, délnyugati, majd az alsó szakasza déli irányban szeli keresztül az országot, hogy Komáromnál a Dunába torkolljon.[1] Északnyugati irányban a Fehér-Kárpátok hegyvonulata határolja. Ennek a folyónak meghatározó szakasza, nem csak hosszának méretét tekintve, az a rész, ahol a folyó a hegyek közül kilépve éri el az ország déli részén elterülő síkságot. Ezt, a Ruttkától Pöstyénig terjedő szakaszt is magába foglaló részt szokás nevezni a Vág völgyének.

Ez a hosszú, a folyót magába foglaló, magas hegyek által határolt völgy megközelíti a mai Csehország határát. A két világháború közötti időszakban Csehszlovákia területének mondhatni közepén helyezkedett el. A hegyek által, az ország közepén található régió, a földrajzi adottságainak köszönhetően stratégiai szempontból is meghatározó volt, hiszen az ország közepén, magas hegyekkel határolt területen terült el. A térségben rejlő lehetőségeket a csehszlovák vezetés is felismerte. Ennek következtében a Vág völgyében jelentős fejlesztéseket eszközöltek. Azonban ezek az építkezések, tervek nem kerülték el a magyar katonai hírszerzés és ezáltal a prágai magyar katonai attasé figyelmét sem. Az iratok tanúsága szerint a csehszlovákok az 1930-as évek elején kezdték felismerni és elkezdeni kihasználni katonai szempontból a Vág völgyében rejlő lehetőségeket. Az 1933-as magyar katonai attaséi jelentések alapján megfigyelhető az a folyamat, hogy a csehszlovákok mit terveztek és mit valósítottak meg a Vág völgyében, a magyar hírszerzés szerint hadműveleti szempontú fejlesztés céljából.

Hírszerzés a folyóvölgyben

1933-ban a prágai magyar katonai attasé Lakatos Géza alezredes volt. Ekkor már ötödik éve töltötte be ezt a pozíciót, ugyanis 1928-ban Székely János őrnagyot váltva ő lett a hivatalosan kinevezett első prágai magyar katonai attasé. Székely Jánosnak még a trianoni békeszerződés rendelkezései miatt 1926 és 1928 között nem hivatalosan, rejtve kellett attaséi tevékenységét folytatnia, azonban a Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság magyarországi kivonulását követően már nyíltan lehetett az országnak attasékat küldenie, így Csehszlovákia esetében Lakatos Gézát érte ez a megtiszteltetés.

Az attasé 1932 márciusában beszámolt arról, hogy Morvaország és a Felvidék összekötésére úthálózat kiépítését tervezik, mindezt bizalmas forrásból tudta meg. Hozzátette, ismerve azt, hogy ezeknek az útvonalaknak milyen gyér polgári forgalma van, ezért minden bizonnyal Magyarországot érintő hadműveleti célokat szolgál ez a fejlesztés.[2] Nem kizárt, hogy ezzel akár a Vág völgyében zajló ipari fejlesztésekhez kapcsolódó infrastruktúrák bővítése, elérhetőségük könnyebbé tétele is cél volt ekkor.

A levéltári iratok alapján megállapítható, hogy Lakatos Géza 1933-ban az évi első attaséi jelentésében már a Vág völgyében zajló csehszlovák hadműveleti célú fejlesztésekről számolt be. Véleménye szerint a folyó ezen szakaszának igen jelentős szerep juthat egy Magyarország elleni felvonulás esetén. (S egy Ausztria vagy Lengyelország elleni felvonulás esetén is. – KDK) Jelentésében leírta, hogy a térségben négy, általa katonai célúnak mondott fejlesztés zajlik. Északi irányból haladva elsőként a vágbesztercei építkezést említette, itt a Brnói Fegyvergyár (Zbrojovka Brno) új telepének építése folyik.[3] A terület fejlesztése 1929. július 7-én kezdődött, amikor a fegyvergyár egy másik csehszlovák hadianyag- és fémmegmunkáló üzemmel (amelynek pontos neve nem szerepel a jelentésben) közösen kezdett itt építkezésbe, majd azt 1931-ben felvásárolta, de még nem olvasztotta magába. Végül 1935-től lesz végleg a Brnói Fegyvergyár része és ez a társaság fogja üzemeltetni a vágbesztercei gyárat.[4] Vágbeszterce után Máriatölgyest említette az attaséi jelentés. Egy itteni, még az építkezéskezdeti szakaszában járó Škoda telephelyről volt szó. Ez a telep ugyanis csak négy évvel később, 1937-ben kezdi meg a termelést.[5] Harmadikként említette a trencséni lőszerraktárakat. Utolsóként pedig a Pöstyénben létesített benzinraktárakról jelentett Lakatos Géza. Pöstyén esetében megemlítette, hogy átépítették a település Vág folyót átszelő hídját is. Az attasénak voltak információi arról is, hogy 1933-ban milyen további tervek voltak a térségre nézve, ezek nem konkrétan katonai létesítmények, de kapcsolódhatnak azokhoz, illetve a hadiipari létesítmények közelében voltak tervbe véve. Vágbesztercén 5 millió koronából építenének új hidat, állítólag ennek megépítését a csehszlovák vezérkar sürgette: szerintük legkésőbb tavasszal el kell kezdeni. Zsolnán és Ruttkán pedig a városi pályaudvar kibővítését, fejlesztését tervezték. A tervek szerint először a zsolnai vasútállomás újulna meg 60 millió koronából, mégpedig 1937 végéig. Ezt követően látnának hozzá a ruttkai állomás átépítésének.[6]

A Vág völgyének katonai szempontú fejlesztéséről Lakatos Géza ezt követően 1933 nyarán jelentett legközelebb. 1933. június 15-én kelt jelentésében elsőként olyan építkezésekről számolt be, amelyek a legutóbbi jelentés elkészülte óta lettek tervbe véve. Eszerint két településen is, Lédecnél és Trencsénteplicnél is új hidat akartak építeni a Vágon át.[7] Az attasé felsorolta a Vág völgyében addig meglévő hidakat. Ez alapján elmondható, hogy akkor összesen hét híd szelte át a folyót a Zsolna és Pöstyén közötti szakaszon. Ebből négy közúti közlekedésre alkalmas: Zsolnán, Trencsénnél, Pöstyénben és Galgócnál. Három vasúti híd található a folyón: Zsolna, Trencsén és Tarnóc településeknél. Vágbesztercén pedig továbbra is építés alatt állt az a híd, amelyet a csehszlovák vezérkar már márciusban el akart kezdeni építtetni. A katonai attasé a jelentés végén nyomatékosan megjegyezte, hogy szerinte ezek az építkezések katonai célokat szolgálnak.[8]

A jelentésekben felvázolt számos, helyenként nagyszabásúnak és valóban katonainak mondható építkezés felkelthette Lakatos Géza mellett a hírszerzés vezetőinek is a figyelmét. Az előző jelentést követő egy hónapban ugyanis a magyar katonai attasé elutazott a Vág völgyébe, hogy egy tanulmányút keretében saját maga is tájékozódhasson a jelentésben leírtakról. Az attasék csak a legszükségesebb esetekben utaztak személyesen felderíteni. A magyar kémhálózat, különösen Csehszlovákiában igen kiterjedt volt. Ujszászy István visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy magyar katonák, üzletemberek, követségi alkalmazottak és sokan mások álltak a magyar hírszerzés szolgálatában ekkor.[9] Lakatos Géza tehát személyesen utazott el a Vág völgyében és július 17-én kelt jelentésében számolt be erről az útjáról. Utazásának célját úgy fogalmazta meg, hogy személyes, benyomást szeretett volna szerezni, valamint ellenőrizni azokat a híreket, amelyek a Vág völgyében zajló katonai fejlesztésekről szólnak.

Elsőként a zsolnai pályaudvart tekintette meg. Itt a korábban beharangozott fejlesztésekből még semmi sem kezdődött el, pedig már tavasszal hozzá kellett volna látniuk a munkálatokhoz. Az attasé szerint az oka pénzügyi és ezért elhalasztották a vasút itteni átépítését. Ezzel együtt csúszott a Zsolna és Ruttka közötti vasútvonal kétvágányúvá tétele is. Lakatos azt mondta, hogy erre azért is lenne szükség, mert 1920 óta az itteni népesség megkétszereződött. Információi szerint a magyar kisebbség létszáma érdemben nem változott. Azonban utazása során a személyes tapasztalata mást mutatott, főleg nyelvi szinten. Zsolna és Trencsén között a vasútvonalon munkálatokat látott az attasé. Vágbesztercére érve látta, hogy épülőben volt a korábban is a jelentésekben szereplő híd, a hozzá kapcsolódó utaknak viszont még nincs nyoma. Továbbá építés alatt állt a Brnói Fegyvergyár telephelye is, amely a leírtak alapján igen tekintélyes méretű lehet. Az attasé 16 épületről ír, ebből 4 nagy gyárépület lesz. A ma már Vágbeszterce városrészeként számon tartott Milohón is hídépítést látott az attasé, pontosabban a már meglévő hidat újították fel akkor.

Lakatos Géza ezután Puhóra utazott, ahol a vasúti építkezésekről tájékozódott. Tapasztalata szerint a cseh területek felé vezető, összekötő vasútvonal építésének még semmi nyoma. Bellusnál átutazóban nem látott ipari vagy infrastrukturális építkezést, egyetlen dolog, ami feltűnt Lakatos Gézának, az az, hogy rengeteg újépítésű ház volt a településen. A következő állomás Máriatölgyes volt. Itt az épülőfélben lévő új Škoda gyárat nézte meg az attasé. Elmondása szerint az építkezés állt és félbe volt hagyva. Ezután a két másik településre, Hőlakra és Nemsóra ment Lakatos, mindkét esetben a Vágon átívelő hidak miatt. Hőlaknál nem látta még nyomát a tervezett új híd építésének, Nemsónál pedig már egy felújított, kiszélesített híddal találkozott.

A következő úti cél Trencsén volt. Az oda vezető út a völgyben a folyó mentén a korábbi állapotához képest az attasé szerint felújításra és kiszélesítésre került. Trencsénben pedig a Drétona (helyesen Drétoma – KDK). felé vezető utat találta az attasé kibővítettnek, hogy még nagyobb forgalmat bírjon el. Az attasé útjának a jelentésben név szerint említett utolsó állomása Pöstyén volt. Itt is a Vágon épített hidakat szemlélte meg. Egyrészt a település fürdőszigetének régi fahídját betonból építették újjá, másrészt egy másik, 8 méter széles betonhíd is épült a városban. Az attasé ezzel be is fejezte tanulmányútját. A fenti építkezéseket találta jelentenivalónak. Amit a jelentéshez hozzátesz a végén, az egyrészt a magyar lakosság hangulata azokon a helyeken, ahol járt. Szerinte ez alatt a rövid idő alatt nem volt lehetősége mérvadó információkat szerezni a magyarok helyzetéről. Azt nem tudjuk meg, hogy pontosan hány napig is tartott az utazása.[10] Érdekesség, hogy két évvel később már Ujszászy István prágai katonai attasé egy 6 napos felvidéki hadgyakorlat után egy több mint két oldalas jelentést írt csak arról, hogy milyennek látta a magyar lakosság helyzetét és hangulatát a Bártfafürdő és Kassa közötti területen.[11] Megfigyelései alapján megállapította még azt, hogy a Szokol mozgalomnak[12] igen nagy térhódítása jellemző a Vág völgyének térségére.

A jelentés végén az attasé összegző benyomása az, hogy a Vág völgye nagy fejlődés képét mutatta. Ezt azonban az akkori viszonyok közepette, ugyanis épp egy gazdasági világválság van a világban, igen nehéz katonai szempontok nélkül magyarázni. Sok a még nem elkezdett, vagy el nem kezdett vagy szünetelő építkezés. Az attasé figyelmeztet, hogy a még nem elkezdett el nem kezdett építkezések elmaradása csak ideiglenes, ezek folytatásával számolni kell a későbbiekben.[13]

Amint a leírtakból is látható, igen intenzív építkezések kezdődtek, folytatódtak vagy épp csak kerültek tervezőasztalra az 1930-as évek első felében a Vág völgyének Ruttka és Pöstyén közötti szakaszára vonatkozóan. A Morvaországhoz közel eső, földrajzi adottságai miatt jól elzárt és stratégiailag kiemelt helyzetben lévő területen a hadiipartól az infrastruktúráig mindenféle fejlesztés kiolvasható az attaséi jelentésekből.

Későbbi attaséi jelentések már nem számoltak be a Vág völgyében zajló munkálatokról. Egy évvel később, egy 1934 októberében kelt jelentésben már Ujszászy István számolt be arról, hogy a csehszlovákok jelentős összegeket fordítottak az úthálózat fejlesztésére,[14] elképzelhető, hogy ebben jelentős szerepet kaphatott a Vág völgyének úthálózata is. Továbbá egy decemberi jelentés tett még említést arról, hogy Puhót és Horní Lideč-et összekötő, ezáltal a Felvidéket és Morvaországot ezen a ponton is összekapcsoló kétvágányú vasútvonalat akartak építeni.[15] Ez a vonal, újonnan azonnal kétvágányúként, 1935–1937 között meg is épült.[16]

A jelentés, amely a Vág völgyének ilyen szintű katonai célokat is magában foglaló használatáról számolt be, nem volt légből kapott ötlet. A csehszlovák stratégiai elgondolások az 1938-as Anschluss után ugyanis azzal számoltak, hogy egy nyugati irányú német támadás esetén ki kell üríteniük a Cseh-medencét és új védelmi vonalként a Beszkidek vagy inkább az amögött húzódó, a Vág völgyét északnyugati irányból határoló Fehér-Kárpátok vonalában vennének fel új harcállást és innen harcolnának a németekkel. Ez azt jelentené, hogy a Vág völgye lenne a csehszlovákok védelmi vonala az azt övező hegyekkel, mögötte pedig még az építkezéseknek köszönhetően lenne hadiipari hátország és nem veszne el minden a cseh területek feladásával.[17]

Összegzés

A Vág völgyének az attasé általi feltérképezése csak egy kis szelete annak a munkának, annak a feladatkörnek, amelyet a katonai attaséknak el kellett végezniük. Mindazonáltal jól mutatja, hogy mit jelent az, hogy a katonai attaséknak az adott ország bárminemű katonai, a hadsereggel kapcsolatos információkat kell gyűjtenie és jelentenie. A jelentésekben leírtak jól mutatják meg, hogy milyen fontos, különösen egy ilyen stratégiailag is meghatározó területen a naprakész információk begyűjtése. Az igen részletes jelentések alapján elmondható, hogy a katonai attasék a kapott utasításoknak megfelelően, a feladatkörükben leírtak alapján jártak el és végezték hírszerző munkájukat.

Bibliográfia

Levéltári iratok

HM HIM Hadtörténeti Levéltár VKF 1932., 2. oszt., 12880 számú irat

HM HIM Hadtörténeti Levéltár VKF 1933., 2. oszt., 118.177, 121.173, 121.753 számú iratok

HM HIM Hadtörténeti Levéltár VKF 1934., 2. oszt., 13977., 417/305 számú iratok

Internetes hivatkozások

History of Považská Bystrica – Zbrojovka Brno Factory 2 https://www.gunboards.com/threads/history-of-pova%C5%BEsk%C3%A1-bystrica-zbrojovka-brno-factory-2.948914/

Munition factory – Dubnica nad Váhom https://www.filmcommission.sk/453-en/munition-factory-dubnica-nad-vahom/

Keller-Deák Kristóf: Jelentés a felvidéki magyarság hangulatáról 1935-ben, Napi történelmi forrás, 2020. november 29., https://ntf.hu/index.php/2020/11/29/jelentes-a-felvideki-magyarsag-hangulatarol-1935-ben/

Vág, http://www.kislexikon.hu/vag_a.html

Őszi jégverem jég nélkül, http://hmsoft.fw.hu/20061007/20061007.html

Folyóiratcikk

Suba János: Csehszlovákia „katonapolitikai” helyzete és az országerődítés 1918–1938, Közép-Európai Közlemények, VII., évf., 2014/3–4., 107–119.

Szakirodalom

Haraszti György (szerk.): Vallomások a holtak házából – Ujszászy István vezérőrnagynak, a 2. vkf. osztály és az Államvédelmi Központ vezetőjének az ÁVH fogságában írott feljegyzései. Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2007. 503. oldal

Hivatkozások

  1. Vág, http://www.kislexikon.hu/vag_a.html (Letöltés: 2021. október 10.)
  2. Morvahatármenti és felvidéki úthálózat kiépítése, VKF. 1932., 2. oszt., 12880 számú irat.
  3. Vágvölgy fejlesztése hadműveleti szempontból, VKF. 1933., 2. oszt., 118.177 számú irat.
  4. History of Považská Bystrica – Zbrojovka Brno Factory 2, https://www.gunboards.com/threads/history-of-pova%C5%BEsk%C3%A1-bystrica-zbrojovka-brno-factory-2.948914/ (Letöltés:2021. október 10.)
  5. Munition factory – Dubnica nad Váhom, https://www.filmcommission.sk/453-en/munition-factory-dubnica-nad-vahom (Letöltés: 2021. október 10.)
  6. Vágvölgy fejlesztése hadműveleti szempontból, VKF. 1933., 2. oszt., 118.177 számú irat.
  7. Ebben az esetben azonban tárgyi tévedés szerepel az attasé jelentésében, ugyanis Trencsénteplic nem a Vág partjánál van, így ott nem építhettek a Vágon át új hidat.
  8. Vágvölgy további fejlesztése hadműveleti szempontból, VKF. 1933., 2. oszt., 121.173 számú irat.
  9. Haraszti György (szerk.): Vallomások a holtak házából – Ujszászy István vezérőrnagynak, a 2. vkf.osztály és az Államvédelmi Központ vezetőjének az ÁVH fogságában írott feljegyzései. Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2007. 503. oldal
  10. Úti jelentés a prágai kat. att. részéről 1933. évben megtett vágvölgyi tanulmányutrol, VKF. 1933., 2. oszt., 121.753 számú irat.
  11. Keller-Deák Kristóf: Jelentés a felvidéki magyarság hangulatáról 1935-ben, Napi történelmi forrás, 2020. november 29., https://ntf.hu/index.php/2020/11/29/jelentes-a-felvideki-magyarsag-hangulatarol-1935-ben/ (Letöltés: 2021. október. 05.)
  12. A Szokol 1862- jött létre, ezek a szlávokat tömörítő sportegyesületek voltak.
  13. Úti jelentés a prágai kat. att. részéről 1933. évben megtett vágvölgyi tanulmányutrol, VKF. 1933., 2. oszt., 121.753 számú irat.
  14. VKF. 1934., 2. oszt., 13977 számú irat.
  15. VKF. 1934., 2. oszt., 417/305 számú irat.
  16. Őszi jégverem jég nélkül, http://hmsoft.fw.hu/20061007/20061007.html (Letöltés: 2021. október 10.)
  17. Suba János: Csehszlovákia „katonapolitikai” helyzete és az országerődítés 1918–1938, Közép-Európai Közlemények, VII. évfolyam, 2014/3–4., 113–114.

Krisztina Dóra Fodor: Levente, Nagy: Cities, Martyrs and Relics in Pannonia. Discovering the Topography (review)

Levente, Nagy: Cities, Martyrs and Relics in Pannonia. Discovering the Topography in Four Pannonian Passion Stories. Thesaurus Historiae Ecclesiasticae in Universitate Quinqueecclesiensi I., Pécsi Történettudományért Kulturális Egyesület, Pécs, 2012. ISSN 2063-2398 ISBN 978 963 89482 1 2

The volume treats four martyr passions from the ancient Pannonia. The four passions tell the martyrdoms of seven martyrs – Irenaeus, Synerotas, Quirinus and the four stone-cutters (Sancti Quattuor Coronati) – who died in the persecution of Christians under emperor Diocletian. The book approaches the historical memories from many viewpoints, and this is how it ensures a possible reconstruction of the life and the environment of the martyrs and the events of the early years of the III. century

The author of the book, Levente Nagy is the docent of the University of Pécs Faculty of Humanities and Social Sciences and the head of the Archaeology Department. His research fields are Christian archaeology and church history of Roman Pannonia.

The present volume is the first in the series of the Church History Research Centre of University of Pécs that focuses on a specifically ancient subject, the other seven volumes delt with church history in the middle ages.

The introductory chapter clarifies the research method and the main subjects of the book. The author makes an attempt to draw a line between fiction and reality in the passions of martyrs, what is a difficult task regarding that – as Levente Nagy shows us – the passions can be interpreted in many ways and each way leads to a different result. Nagy chooses an interdisciplinary approach combining the methodology of more disciplines in order to give a complete picture about the place and time of the historical events. In one hand he examines the historical and archaeological aspects of the passions to determine the reality. In the second hand literary theory helps him to reveal a level of symbolic meanings in the texts referring the martyrs’ as well as the authors’ collective memory. Besides, the adaptation of the approaches of gender studies also brings new views and gives an understanding of the passions different from the earlier predominant ecclesiastical interpretation.

Research into the Pannonian martyrs was extensive in the first half of the 20th century in Hungary.[1] In the second half of the 20th century this theme was suppressed by the communism, smaller studies were published in the end of the 20th century, however, a comprehensive study on the history on the Pannonian martyrs and the ancient church history of Pannonia was still missing. Péter Kovács’s book (Fontes Pannoniae Antiquae Vol. VI. In Aetate Tetrarcharum)[2] on the times of the Tetrarchy was published in 2011, which contains all sources about Pannonia in that specific time period adding historical explanations and comments. After this book the volume of Levente Nagy comes, which builds not only upon written sources, but the approaches of historical, hagiographical, archaeological, literary, theological and gender studies and the results of research made in Europe and the Balkan countries.[3]

The volume is divided into six chapters. In the first chapter the author gives a thorough description of the Christian persecution under Diocletian and attempts to determine the exact date of the martyrdoms (both years and months). The chapters 2-5 present the four passions, starting every chapter with the text of a passion in two languages, Latin and Hungarian. The Hungarian translations were made by Levente Nagy using Albin Balogh’s work.

The subject of the second chapter is Irenaeus, the bishop of Sirmium. On the basis of a wide range of archaeological and epigraphical sources Nagy analyses the historical authenticity of the passion and identifies the place where Irenaeus was executed.

The third chapter treats Synerotas martyr. After the text of the different versions of his passion Levente Nagy goes into the problem of the difference between the two passions and gives answers when the texts were written. This chapter has a special significance because Synerotas martyr is the least researched of the Pannonian martyrs, and even this book he gets only a few pages, but a deeper examination of this martyr is yet to come. The chapter contains archaeological examinations about the cemetery basilica of Synerotas and the left two inscriptions as well.

In the fourth chapter Quirinus, the bishop of Siscia is presented, with many details about the trial, the place and time of the conviction. Quirinus was executed in the area of the modern Hungary, so the author discusses the place of Quirinus’ execution in detail, as well as the basilica of the bishop and the archaeological finds inside basing on the earlier research made by Endre Tóth.[4]

The fifth chapter tells us the story of the four stone-cutters. Both the text of the passion and the chapter about it are the longest in the book. The author analyses the passion in detail with text critical methods and notes the possible insertions in the text. He also shows us the place and the time of the story.

The concluding chapter, Summary focuses on a few controversial topics of the passions, e.g. the question of ascetism in the passion of Synerotas martyr (the author has new studies about this issue[5]). The only point the book leaves a sense of lack that the passions are discussed separately, and we do not get an overall picture of the Pannonian persecution in the context of the imperial persecution.

The list of abbreviations, bibliography, picture list and the two indexes (names and places) make the usage of the book easier. In the end of the volume we can find an English summary from the author. The physical specifications of the book are B5 size, cardboard tabbed cover which makes it light and easy to read. The cover contains a photo about a fresco in the Peter-Paul tomb of the ancient Christian tomb of Pécs. The book contains a lot of photos and sketches about the archaeological places and finds.

I recommend this book on the one hand to those who are interested in the ancient history, the ancient Pannonia or ancient Christianity and persecution – on the other hand to all researchers from the discipline of history, hagiography and archaeology.

References

  1. Albin, Balogh: Pannónia őskereszténysége I. Történeti rész., Budapest, 2012.; Tibor, Nagy: A pannóniai kereszténység története a római védőrendszer összeomlásáig. Budapest, 1939.
  2. Péter, Kovács (ed.): Fontes Pannoniae Antique Vol. VI. In Aetate Tetrarcharum, Pytheas, Budapest, 2011.
  3. Rajko Bratož: „Die Diocletianische Christenverfolgung in den Donau- und Balkanprovinzen” In: Alexander Demandt – Andreas Goltz – Heinrich Schlage-Schöningen (eds.): Diocletian und die Tetrarchie. Aspekte einer Zeitenwende. Millenium-Studien 1. Berlin-New York, 2004.; Mirja Jarak: „Martyres Pannoniae – The Chronological Position of the Pannonian Martyrs in the Course of Diocletian’s Persecution” In: Rajko Bratož (eds.): Westilyricum und Nordostitalien in der spätrömischen Zeit. Situla 34 (1996); Miroslava Mirković: Sirmium – Its History from the I. Centuri A.D. to 582. A.D. Sirmium I (1970). Jacques Zeiller: Les origines chrétiennes dans le provinces danubiennes de l’Empire romain. Paris, 1918.
  4. Endre, Tóth: Szent Quirinus savariai vértanú. Szombathely, 2002.; Endre, Tóth: „A 4-8. századi pannóniai kereszténység forrásairól, és a leletek forrásértékéről.” MEV 2 (1990).; Endre, Tóth: „Utószó Szt. Quirinus vértanú szenvedéstörténetéhez.” In: Balogh Albin: Szt. Quirinus vértanú püspök, Szombathely, 2011.; Endre, Tóth: „Szent Quirinus Sabariaban – és Velence sabariai alapítói” In: Vasi szemle 72. (2018).
  5. Levente, Nagy: „Ascetic Christianity in Pannonian Martyr Stories” In: Marianne Sághy – Edward M. Schoolman(eds.): Pagans and Christians in the Late Roman Empire. New Evidence, New Approaches (4th-8th centuries), CEU MEDIEVALIA 18.; Specimina Nova Supplementum X., 2017.; Levente, Nagy: „Férfi és nő Synerotas és Pollio pannoniai passióiban” In: D. Tóth Judit-Sághy Marianne (eds.): Studia Patrum VI. Férfi és nő az ókori kereszténységben, Szent István Társulat Kiadó, Budapest, 2015.

Orbánné Szél Napsugár Ágnes: A tájékoztatási jog biztosításának lehetőségéről a kiskorúakat érintő házassági perekben – látványos egyedi gesztus vagy hathatós jogvédelem?

Bevezetés

Változó világunkban nemcsak a jogalkalmazók, az általuk alkalmazott jog, hanem a velük szembeni elvárások is változnak, épp úgy, ahogy változott az elmúlt 100 évben a gyermekek szerepe és részvétele a családjogi eljárásokban. Korábban a gyermekeket az életüket alapjaiban befolyásoló eljárásokban sokkal az eljárás tárgyának, mint aktív részesének tekintették és ekként is kezelték őket. Szerencsés esetben egyfajta tokenisztikus[1] megközelítés övezte őket, mely azt jelenti, hogy a jogszabályi rendelkezések által diktált kötelezettségként megkérdezték a véleményüket, azonban tényleges súlya és lényeges, a döntést alapjaiban befolyásoló következménye nem volt a nyilatkozatuknak. Ez a gyakorlat kezdett el megváltozni az elmúlt évtizedekben. A változást markánsan jelezi az, hogy korábban nem készülhetett volna el az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének a New York-i Egyezmény[2] 30.évfordulóján, míg az EU Alapjogi Kartájának 110. évfordulóján, azaz 2019-ben készült összegző tájékoztatása[3] a gyermekek eljárásjogi szerepét érintően. Az Ügynökség szerint az Unió területén minden évben megközelítőleg 2,5 millió gyermek vesz részt valamilyen őt érintő jogi eljárásban. A magas részvétel mellett megdöbbentőbb az az adat is, mely szerint az Alapjogi Ügynökség szerint ezen gyermekek kétharmada, azaz a gyermekek többsége, majdnem 1,6 millió kiskorú nem kap megfelelő tájékoztatást az őt érintő eljárás alatt. Ezt a többségi gyakorlatot azonban megtörik egyéni gesztusok. Az egyéni példák közül a legismertebbé egy gyermekhez intézett levél vált. Egy brit bíró a családjogi per során hozott ítéletét személyes hangvételű levélben közölte az eljárásban érintett gyermekkel. Ez a mérföldkőnek tekinthető levél, az azóta már a Brexit révén az Európai Unióból kilépett Nagy-Britanniában, tiszteletreméltó Peter Jackson bíró tollából született meg 2017. július 13. napján. [4] Az angol bíró a szülői felügyeleti jog megváltoztatása iránti perben a bizonyítási eljárás lefolytatását követően a döntését a Sam nevű tinédzserrel levél formájában ismertette, mely a gyermeket képviselő ügyvéd (solicitor) részére került kézbesítésre. A különleges tájékoztatás széles nyilvánosságot kapott, nyugodtan mondhatjuk, hogy felkapta mind a média, mind a szakmabeliek. A magyar jogirodalom palettájára Visontai- Szabó Katalin Családi jog folyóiratban megjelent cikke tette fel.[5] Vajon ez lenne a tájékoztatási jog gyakorlásának követendő útja vagy van más lehetőség is? Miként kezeli ezt a helyzetet, amennyiben rendezi egyáltalán a magyar szabályozás, és a bírói gyakorlat? Ezt szeretném e cikkben áttekinteni.

A tájékoztatási jog, a meghallgatáshoz való jog és a gyermekközpontú igazságszolgáltatás

A levél megszületéséig hosszú út vezetett. Mindennek az alapja a gyermekjogok fejlődésének XX.századi robbanásszerű fejlődése volt kezdve az Eglantyne Jebb által a Gyermekek Jogainak Deklarációja néven kidolgozott és később a Népszövetség közgyűlése által 1924.szeptember 24.napján elfogadott ún.Genfi Nyilatkozattal[6], mely öt pontban foglalta össze a gyermekeket megillető jogokat. Ezt követte a Genfi Nyilatkozat által is inspirált több mint 30 évvel ezelőtt 1989-ben megszületett a gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény, mely végleg szakított a gyermekek tokenisztikus megközelítésével és a gyermekeket sorsuk valós alakítójává, résztvevőjévé tette. E tekintetben két jogot tekinthetünk kardinálisnak. Az egyik a 12.cikk, mely a gyermek meghallgatáshoz fűződő jogát rögzíti, míg a másik az egyezmény 17.cikke, mely a tájékoztatáshoz való jogát deklarálja.

A New York-i egyezmény 12. cikke értelmében az egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni. Ebből a célból nevezetesen lehetőséget kell adni a gyermeknek arra, hogy bármely olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője, illetőleg arra alkalmas szerv útján, a hazai jogszabályokban foglalt eljárási szabályoknak megfelelően meghallgassák. A 17.cikk alapján az Egyezményben részes államok elismerik a tömegtájékoztatási eszközök feladatának fontosságát, és gondoskodnak arról, hogy a gyermek hozzájusson a különböző hazai és nemzetközi forrásokból származó tájékoztatáshoz és anyagokhoz, nevezetesen azokhoz, amelyek szociális, szellemi és erkölcsi jóléte előmozdítását, valamint fizikai és szellemi egészségét szolgálják. Ebből a célból a részes államok: a) előmozdítják azt, hogy a tömegtájékoztatási eszközök – a 29. cikk szellemének megfelelően – a gyermek számára szociális és kulturális szempontból hasznos tájékoztatást és anyagokat terjesszenek; b) előmozdítják a nemzetközi együttműködést a különféle hazai és nemzetközi, kulturális forrásokból származó ilyenfajta tájékoztatás és anyagok előállítása, cseréje és terjesztése érdekében; c) előmozdítják a gyermekkönyvek előállítását és terjesztését; d) előmozdítják, hogy a tömegtájékoztatási eszközök különösen vegyék figyelembe az őslakossághoz, illetőleg a kisebbségi csoportokhoz tartozó gyermek nyelvi szükségleteit; e) elősegítik a gyermek jólétére ártalmas információk és anyagok elleni védelmét megfelelően szolgáló irányelvek kidolgozását a 13. és a 18. cikk rendelkezéseinek figyelembevételével.

Mindkét jog, de különösen a gyermek meghallgatáshoz való egyéni joga[7] – mely egyúttal a négy alapelv egyike is – a gyermekközpontú igazságszolgáltatás alappillére. A másik három alapelv az élethez és fejlődéshez való jog, a diszkrimináció tilalma, továbbá a gyermek legfőbb érdeke.

A gyermekek eljárási jogainak rendszerét a gyermekközpontú (child-centered) igazságszolgáltatás fogalmát az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatása határozta meg. Az iránymutatás szerint:

A gyermekbarát igazságszolgáltatás egy olyan igazságszolgáltatási rendszert jelent, amely garantálja, tiszteletben tartja és hatékonyan érvényre juttatja valamennyi gyermeki jogot az elérhető legmagasabb színvonalon, az alábbiakban rögzített elvek szem előtt tartásával és a gyermek fejlettségének, érettségi fokának és az ügy körülményeinek figyelembevételével. Így a gyermekbarát igazságszolgáltatás e jellemzői, különösen az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés, a gyermek életkorának megfelelő, gyors, az emberi méltóságot tiszteletben tartó, a gyermeki jogokat elismerő és figyelembe vevő rendszer, amelyben érvényre jut a gyermek joga az eljárásban való részvételre, az eljárás megértésére, magán és családi életének tiszteletben tartására és a méltóságára.

Mint jelent ez a meghallgatáshoz való jog? Amennyiben röviden szeretnénk definiálni azt jelenti, hogy a gyermek szabadon, befolyásmentesen személyesen vagy képviselője útján elmondhatja az adott ügye kapcsán a véleményét, melynek, amennyiben az egyéb feltételek is fennállnak kellő súlyt kell tulajdonítani a döntéshozatal során. Fontos hangsúlyozni azt, hogy ez soha nem jelenthet kötelezettséget a gyermek számára, kizárólag lehetőség. A meghallgatáshoz való jog azonban kizárólag az érem egyik oldala, érvényesüléséhez/érvényesítéséhez elengedhetetlen a 17.cikk szerinti tájékoztatáshoz való jog. Hiszen a gyermek, akinek a véleménye, korára és érettségére tekintettel már perdöntő jelentőségű lehet, ahhoz is kellő érettséggel kell, hogy rendelkezzen, hogy adott esetben maga tudjon dönteni arról, hogy kíván-e élni a 12.cikk szerinti jogával, ehhez pedig elengedhetetlen az, hogy tudomással bírjon arról, hogy megilleti a meghallgatáshoz való jog. Az, hogy a gyermek rendelkezik-e ezzel az érettséggel mindig egyéni elbírálását igényel, esetfüggő, nem köthető kizárólag még a gyermek korához sem, jól látszik ez abból is, hogy maga az Egyezmény sem kívánt életkor szerinti limitet állítani a jog gyakorlása kapcsán.

A 12.cikk alapján el kell határolni a gyermek meghallgatáshoz való egyéni jogát az őt érintő jogi eljárásokban, illetve a gyermekeket mint csoportot megillető meghallgatáshoz való jogot. Egyértelmű az, hogy a polgári peres eljárásokban, a gyermekközpontú igazságszolgáltatás tekintetében az előbbi a releváns.

A meghallgatáshoz való jog gyakorlati alkalmazása tekintetében kikerülhetetlen dokumentum a 12.cikkhez fűzött Általános Kommentár.[8] Maga a Kommentár deklarálja azt a 25.pontban, hogy » a tájékoztatáshoz való jog létfontosságú előfeltétele annak, hogy a gyerek világos döntést tudjon hozni a 12.cikkben rögzített jogának gyakorlásáról. Tekintettel arra, hogy a gyermeknek tisztában kell lennie azzal, hogy milyen ügyben, milyen lehetőségei vannak, milyen lehetséges döntéseket hozhat, melyek milyen következményekkel járhatnak.« Természetesen a tájékoztatásnak a gyermek korához, képességeihez kell igazodnia, melyet a Kommentár 82. pontja is rögzít.

A gyermekek érdekeinek védelmének egyes megoldásai a nemzetközi gyakorlatban

Vizsgáljuk meg azt, hogy a tájékoztatási jog érvényesülésének milyen lehetséges esetei vannak az európai gyakorlatban. Először térjünk vissza Peter Jackson bíró levelére. Kétséget kizáróan az angol kezdeményezés úttörő, azonban mint azt Visontai-Szabó Katalin is említi, számos kérdést felvet. Meglátásom szerint az egyik ilyen az, hogy a levél újszerűsége elterelte a figyelmet egy lényeges körülményről. A szóban forgó gyermek jogi képviselővel járt el az eljárás során. Ami alapvetően más megvilágításba helyezi a levelet. Az esetek döntő többségében a gyermekek egyáltalán nem rendelkeznek saját képviselővel, aki az ő érdekükben jár el az eljárás során. Tekintettel arra, hogy a gyermek képviselővel rendelkezett így volt olyan független személy, aki számára el tudta magyarázni a bíróság ítéletét, amellett, hogy a teljes procedúra során képviselete az érdekét is. Ennek fényében a bírói kezdeményezés valóban csak látványos gesztus, azonban lehet olyan olvasata is a tájékoztatásnak, hogy az érintett kiskorú számára megnyugtatóbb lehet az, amikor maga a bíróság tagja szól kizárólag hozzá, és ezzel is azt hangsúlyozza, hogy a kiskorú az ügy teljes értékű résztvevője.

Tekintsünk el most attól, hogy az idézett esetben a gyermek rendelkezett jogi képviselettel. Amennyiben a gyermek törvényes képviselői között a gyermek tekintetében érdekellentét áll fenn és ekként nincs a gyermek érdekében eljáró független személy, felvetődik az a kérdés, vajon a gyermek érdekének védelmében egy levélben megmagyarázott bírói döntés elegendő, kielégítő mértékű lehet-e ? Helyettesítheti -e egy aktus a per során permanensen jelenlévő képviselő eljárását? És a legfontosabb kérdés: tiszteletreméltó Peter Jackson bíró levele vajon a magyar gyakorlatban megoldást jelenthetne-e? Vagy hazánkban is jobban szolgálná a gyermek érdekét az, amennyiben az őt érintő perekben egy független, kizárólag a kiskorú érdekét szem előtt tartó személy képviselné?

Vitathatatlan az, hogy a perben van egy független személy, akinek a hivatása, hogy a döntés során a gyermek mindenek felett álló érdekét vegye figyelembe: a bíró. Azonban a bíró az eljárásban betöltött szerepéből adódóan nem állhat ott a gyermek mellett a per során a tárgyalás előtt a folyosón, nem beszélgethet vele a tárgyalást követően arról, hogy mi történt, miért történt. A bíró az eljárás folyamatban léte alatt a gyermek kérdéseire is csak szűk körben válaszolhat, nem szembesítheti élesen a peres feleket sem azzal, hogy konfliktusuk, a másik fél verbális bántalmazása, a gyermek befolyásolása és egyoldalú perbe vonása az eljárás során milyen sérelmet okoz a gyermeknek, hiszen ezt a bírói magatartást a szülők már prejudikációnak, egyik vagy másik szülő melletti állásfoglalásnak is tekinthetik. Gyakorló szakemberként sokszor szerettem volna azt látni, hogy a gyermek mellett áll az egész eljárás során egy olyan személy, aki kizárólag csak őt képviseli, nem hagyja azt, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek kizárólag az egyik vagy a másik szülő interpretációjában vésődjenek be a lelkébe.

Vizsgáljunk meg a brit példa mellett egy másik lehetőséget, a spanyol gyakorlatot.[9]

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményéhez fűzött egyesített 5. és 6.jelentéséhez kapcsolódóan Mario Garcés Sanagustín Egészségügyi Szociális és Esélyegyenlőségi miniszter megállapította azt, hogy a spanyol társadalom 18%-a kiskorú.[10] A spanyol kormány már a harmadik Nemzeti Gyermek és Serdülő Terv megvalósítását kezdte meg 2018-ban. A jelentés alapján a spanyol jogrend volt az első, amely a gyermek mindenek felett való/ legfőbb érdekének védelmét[11] beemelte a jogrendbe. A kiskorúak eljárás során biztosítandó védelme mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás területén fókuszban van, a védelem egyik bástyája pedig a Ministerio Fiscal.

A fiscal, aki tulajdonképpen egyfajta polgári ügyész a törvényesség és a jog védte közérdek megóvása érdekében a büntető, a polgári, a szociális és a közigazgatási jog területén is eljár.

A fiscal egyik jogosítványa a házassági bontó vagy különválási peres eljárásban való részvétel. A spanyol Alkotmány 124. §. -ának (1) bekezdésével összhangban a spanyol polgári perrendtartás[12] 749. §. (2) bekezdése a fiscal részvételét ezekben a perekben akként szabályozza, hogy minden olyan házassági perben, amelyben kiskorú, fogyatékos vagy ismeretlen helyen tartózkodó fél van, a fiscal fellépése a teljes eljárás során kötelező. Látható, hogy a fiscal eljárására nemcsak a kiskorúakat érintő perek során kerül sor, hanem más érzékenyebb, kiemelt védelmet igénylő személyek és helyzetek esetén is.

Vajon a fiscal eljárásban történő fellépése egyúttal a kiskorú gyermek képviseletét is jelenti? A válasz talán egyértelműnek tűnik, azonban kibontva mégsem az. A perben fellépő a fiscal nem a gyermek képviseletét látja el, tehát nem a gyermek ügyvédje! Minden olyan házassági perben, amely kiskorú gyermeket érint, a fiscal a közérdek védelmében lép fel. Azonban értelemszerűen a közérdek védelme explicit módon magában foglalja a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembe vételét és érvényesítését, vagyis képviseletét.

A fiscalt a fellépés szükségességéről a bíróságnak kell értesítenie, a bíróság a fiscalt a tárgyalásra idézi. A fiscal jelenléte a meghallgatáson, valamint a bizonyítás során nem lehetőség, hanem kötelezettség. A kötelező megjelenés elmaradásának jogkövetkezményei tekintetében nem egységes maga a spanyol bírói gyakorlat sem. Az egyik álláspont[13] szerint a fiscal jelenlétének hiánya nem hatályon kívül helyezési ok, hiszen a kiskorú mindenek feletti érdekének védelme és figyelembevétele nem kizárólag a fiscal feladata, hanem a magyar gyakorlathoz hasonlóan a bíróságé is.[14] Ez az álláspont a fiscal szerepét kiüresíti, egyszerű adminisztratív elemmé redukálja. A fiscal azonban ennél jóval fontosabb szerepet tölt be a gyakorlatban, melyet az az ellentétes álláspont tükröz[15], amely szerint az adott határozat hatályon kívül való helyezéséhez vezet az, amennyiben a fiscal mint az eljárásban kötelezően részt vevő személy, ténylegesen nem vesz részt az eljárásban. [16]

A fiscal eljárása nem korlátozódik a ténybelileg és jogilag bonyolultabbnak tetsző a magyar gyakorlatban ún. feltárásos bontópereknek nevezett eljárásokra. Ugyanis a fiscal az egyező akaratnyilvánításos bontóperekben is részt vesz. Abban az esetben, amennyiben a felek a kiskorú vonatkozásában egyezséget kötöttek, a fiscal megvizsgálja, hogy a felek által megkötendő egyezség megfelel-e a kiskorú vagy fogyatékos gyermek érdekeinek, s erről véleményt nyilvánít. Ezzel a felek egyezsége kettős kontroll alatt áll, hiszen az eljáró bírót megelőzően már értékeli a gyermek szempontjából a felek egyezségét.

A fiscalt az eljárás során megilleti az a jog is, hogy pszichológus szakértői vélemény beszerzését indítványozza.

A fiscalt megilleti az a jogosultság, hogy az eljárás során mindvégig, még a kiskorú meghallgatása során is jelen legyen. Jogosultsága a tekintetben egyenlő a felekkel, hogy a kiskorú meghallgatását maga is indítványozhatja. Álláspontom szerint a fiscalhoz hasonló pozíciót betöltő, érdekvédelem ellátása mellett indítványozási joggal is bíró személy jelenleg nincs a magyar eljárás jogban.

A kiskorú gyermek meghallgatásának résztvevői köre hasonlóan a magyar gyakorlathoz meglehetősen korlátozott, azon sem a felek, sem jogi képviselőik nem vesznek részt. Azonban a bíró és a fiscal mellett jelen van egy bírósági titkár is, aki a gyermek meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet vezeti. A meghallgatás a tárgyalóteremben vagy külön iroda helyiségben történik ( a másodfokú tanács a gyermeket például a fiscal részére a bíróság épületében biztosított irodában is meghallgathatja), ahol a bíró hasonlóan a magyar gyakorlathoz talár nélkül, közvetlenül a gyermek mellé ülve, oldott légkört teremtve kérdezi ki a kiskorút. A meghallgatásról sem hangfelvétel, sem képfelvétel nem készül, a jegyzőkönyvet a bírósági titkár kézzel vezeti.

A fiscal a meghallgatás során a gyermekhez szabadon intézhet kérdéseket annak érdekében, hogy bizonyosságot szerezzen arról, hogy a gyermek valóban kötetlenül, befolyásmentesen fejezi ki a véleményét a személyes és családi terét érintő fennálló konfliktusról. Csak a személyes kapcsolat révén, közvetlenül a gyermekkel kapcsolatba lépve és kommunikálva kerülhet a fiscal abba a helyzetbe, hogy utána megalapozottan foglalhasson állást a gyermek legfőbb érdekének védelmében.[17] » A fiscalt ezekben az eljárásokban mindig a pártatlanság elve vezérli, a célja a törvényesség, a köz és társadalmi érdek védelme, amely abban a pozícióban testesül meg, amelyet az eljárás során elfoglal, feladata mindenkor kizárólag a kiskorú érdekének védelme.« [18] A fiscal-i gyakorlat szerint a gyermek nincs elzárva attól sem, hogy a fiscal-lal konzultáljon az eljárás során. Ahogy az sem idegen a gyakorlattól, hogy a gyermek számára a végső határozatot a fiscal értelmezi.

Látható, hogy ezekben a perekben a fiscal szerepe nem elhanyagolható, tulajdonképpen aktív részvétele és jelenléte nélkül még a közös akaraton alapuló bontóper sem folytatható le. Álláspontom szerint eljárásjogi pozíciója és részvétele nem szimbolikus, jelenléte a tárgyaláson garanciális jellege mellett aktív részvételt is jelent. Ugyanakkor nem kötelessége a gyermek tájékoztatása a jogairól, azonban nincs is elzárva ettől a lehetőségtől igény esetén.

Természetesen a fiscal intézményének is vannak kritikusai. Matteo Bueno ügyvéd nyilvános kritikával illeti a rendszert, az ő javaslata a kiskorú mindenek feletti érdekének védelmére az amerikai gyakorlat bevezetése lenne. [19] » Az észak-amerikai gyakorlat szerint családjogi perekben a kiskorú gyermeket gyám képviseli. A gyám mindig ügyvéd, ha több gyermekről van szó a perben, akkor mindegyiknek külön gyámja van. Nemcsak védi, hanem képviseli is a gyermekek érdekeit, ennek keretében beszél a gyermekkel, a szülőkkel, a tanárokkal, az orvosokkal és más személyekkel. Felvázolja azt a lehetőséget, amely megfelelhet a szülőknek, hogy a legjobb döntés születhessen a szülői felügyeleti jog gyakorlása, a gyermekek egészséges fejlődése és iskoláztatása szempontjából. «

A nemzetiközi kitekintés után vizsgáljuk meg a hatályos magyar szabályozást is a spanyol példa fényében.

A magyar szabályozás és gyakorlat: eseti gyám és ügygondnok

A kiskorú az őt érintő eljárásokban lehet peres fél (speciális esetben pl. apaság megállapítása, apaság vélelmének megdöntése iránti per, általános esetben szerepelhet jogutódként, lehet kötelmi vagy dologi tárgyú perek felperese vagy alperese egyaránt) lehet tanú, vagy egyéb érdekelt is. A kiskorú érdekében felléphet eseti gyám, illetve ügygondnok is.

Az anyagi jogi hátteret a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V.törvény (4:Ptk.) 163.§-a[20] teremti meg az eseti gyám kirendelésére. Szempontunkból kizárólag azok az esetek eshetnek vizsgálat alá, amelyeket a polgári perrendtartásról szóló 2016.évi XCCC.törvény (Pp. ) szabályoz. Az eljárásjogi törvény két helyen említi az eseti gyámot. Egyrészt a kiskorú tanú meghallgatásának szabályait rendező Pp.298.§-ának (4)bekezdése hivatkozik az eseti gyámra. Ez esetben a bíróság megkeresésére rendeli ki az eseti gyámot a gyámhatóság abban az esetben, amikor a kiskorú tanú és törvényes képviselője között ellentét van. A gyermek eljárásjogi pozíciójából adódóan – tanú- az eseti gyám eljárása és képviseleti joga nagyon szűk körű, kizárólag a meghallgatásra vonatkozik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eseti gyám rendszerint a tárgyalás előtt közvetlenül a bírósági folyosón találkozik először a gyermekkel, ott van lehetőség konzultációra. Majd a bírósági meghallgatás alatt képviseli a gyermek érdekét és óvja jogait, továbbá kérdéseket is intézhet a gyermekhez. A meghallgatás után szerepe véget ér, díját a gyámhatóság állapítja meg, melyet a bíróság számol el a perköltség keretében a pervesztes fél terhére.

Az eseti gyám bíróság előtti képviseletének a másik esete az, amikor származás megállapítási perekben az eljárás tárgyánál fogva -apaság megállapítása, apaság vélelmének megdöntése iránti perben – kerül sor törvényes képviselőként az eseti gyám kirendelésére a fél szerepében lévő kiskorú számára, amikor az anya a perben nem járhat el vagy nem kíván eljárni.[21] Ebben az esetben az eseti gyám végig kíséri a kiskorút a teljes eljáráson, képviseli, fellép az érdekében, azonban rendszerint a gyermek koránál[22] fogva teljesen kizárt az érdemi konzultáció lehetősége a kiskorúval. Ezen esetek egyikében sem tölt be az eseti gyám a fiscal-hoz hasonló feladatot.

A gyermek érdekeinek képviselete tekintetében az összehasonlítás szempontjából releváns másik kör a kiskorú részére a bíróság által rendelt ügygondnok eljárására vonatkozó szabályok összesége. Először meg kell említeni, de csak érintőlegesen a Pp.76.§-ának a) pontja szerinti ügygondnok rendelést, amikor a bíróság perbeli cselekvőképességgel nem rendelkező félnek rendel ügygondnokot abban az esetben, amennyiben nincs törvényes képviselője. A családjogi gyakorlatban marginálisan fordul elő ez az esetkör.

A másik lehetőség ügygondnok kirendelésére a Pp. Hetedik részében szabályozott Különleges eljárások közé sorolt XXXV.fejezetben található szülői felügyelettel kapcsolatos és kapcsolattartási perek szabályai között elhelyezett Pp.473.§-a. Ez a magyar eljárásjogi jogintézmény az, amely leginkább lehetőséget ad az ügygondnok fiscal szerepével való összehasonlításra. A már említett rendelkezés felhatalmazza a bíróságot, hogy amennyiben kiskorú egyéb érdekeltkénti meghallgatásáról dönt indokolt esetben egyúttal ügygondnok egyidejű kirendeléséről dönthet. A törvény alapján tehát ügygondnok kirendelése nem hivatalból kötelező, hanem a bíróság mérlegelésén alapul. Ez jelentős eltérés a fiscal pozíciójához képest, tekintettel arra, hogy a fiscal hivatalból, nem pedig bírói mérlegelés alapján vesz részt az eljárásban. Az ügygondnok kirendelése esetén a meghallgatás során a bíróság tájékoztatja a kiskorút az ügygondnok eljárásban betöltött szerepéről, jogairól és kötelezettségeiről, a jogszabály alapján tehát a kiskorú csak a meghallgatása során szerezhet tudomást arról, hogy mi a részére rendelt ügygondnok szerepe, szemben a Pp.443.§-ának (3) bekezdésében foglaltakkal amikor a gondnoksági perben az alperest az ügygondnok szerepéről a jogszabályi rendelkezés alapján köteles a bíróság tájékoztatni az idéző végzéssel. Természetesen a gyakorló bírák nincsenek elzárva a lehetőségtől, hogy a kirendeléssel egyidejűleg egy gyermekbarát nyelven megfogalmazott tájékoztatót küldjenek a kiskorú egyéb érdekelt részére. A meghallgatás során az ügygondnok szerepe erősen korlátozott, a tanács elnök mérlegelése alapján közvetlenül intézhet kérdést a gyermekhez, illetve kérdés feltevését indítványozhatja. Ezen túlmenően megilleti a jegyzőkönyv kiegészítésének indítványozásának joga. Szerepe a meghallgatás végén véget ér, díját a bíróság állapítja meg, mely a perköltség részeként osztja az egyéb perköltség sorsát, azaz a pervesztes köteles megtéríteni. A gyakorlatban az ügygondnok a tárgyalás előtt találkozik a gyermekkel már a bíróság épületében, a folyósón konzultálnak.

Röviden összegezve megállapítható az, hogy az ügygondnok részvétele az eljárásban bírói mérlegeléstől függ, főszabályszerűen csak egy tárgyalásra terjed ki, arra amikor a kiskorú meghallgatását foganatosítja a bíróság, a felek között egyeztetést nem folytat, a döntést a gyermeknek nem magyarázza meg, hiszen akkor rendszerint már nem is vesz részt a perben, a szakértői bizonyítás indítványozásának lehetősége mint jogosultság fel sem merülhet a vonatkozásában.

Mind az eseti gyám, mind az ügygondnok kapcsán megállapítható az, hogy a gyermek tájékoztatásában nem vesznek részt, szerepük marginális egy tárgyalásra kiterjedő, jogosultságuk kizárólag erre az egy alkalomra szólóan a képviselet és a kérdésfeltevés.

Azaz sem az ügygondnok, sem az eseti gyám nem veszi le a bíróság válláról a tájékoztatás terhét. A bíróság tájékoztatási joggal kapcsolatos szerepéről a magyar gyakorlatban is találunk jó példákat. Ilyen a központilag kidolgozott, gyermekbarát nyelven megfogalmazott életkor szerint differenciált idézők összessége, de ide sorolhatjuk a bíróság központi honlapján a gyermekek számára létrehozott „Válaszolunk kérdéseidre” létrehozott felületet.[23] De ilyen kezdeményezés Visontai Szabó Katalin által is hivatkozott a Fővárosi Törvényszéken született, hasonló jellegű, de a magyar viszonyokhoz jobban illeszkedő kezdeményezésre is, mely szerint a 14 évesnél idősebb gyermek számára a második tárgyalás előtt küldenek számára is érthető módon megfogalmazott levelet, melyben tájékoztatják a folyamatban lévő eljárásról az őt megillető jogokról, valamint arról, hogy joga van a véleményét személyesen szóban vagy levélben tudatni a bírósággal. Amennyiben a gyermek nem reagál a levélre úgy tekintik, hogy elfogadja szülei döntését. Álláspontom szerint ebben a kényes helyzetben a hallgatás beleegyezésként értékelése nem elfogadható, ellentmondani látszik a Ptk.4:181.§ (1) bekezdésében foglaltaknak, továbbá kérdéses az, hogy a levél ténylegesen eljut-e a gyermekhez, amennyiben igen, melyik szülő azaz törvényes képviselő interpretációjában. Ugyanakkor kétségtelen tény az, hogy ez a gyakorlat nem előzmény nélküli, mivel a korábbi törvényi rendelkezés gyakorlati továbbélését jelenti[24], mely szerint a gyermek akaratáról a szülőktől tájékozódhat a bíróság. A tájékoztatási jog alkalmazása mindenképpen szélesebb körben lenne elvárható, azonban álláspontom szerint nem vonhatja el a figyelmet arról a lényeges megoldandó kérdésről, hogy a gyermekek mindvégig az eljárás folyamán valós képviselethez jussanak.

Összegzés

A nemzetközi, illetve a hazai gyakorlatot áttekintve megállapítható az, hogy egyik megoldás sem hibátlan és teljeskörű, még a példaértékű spanyol fiscal rendszer is hordoz magában buktatókat. Az ítélet bírói levélben történő személyre szabott megmagyarázása annak ellenére, hogy kétség kívül úttörő gesztus, alapvetően idegen a magyar jogi hagyományoktól, emellett az Egyesült Királyságban is unikális kísérlet maradt, nem vált gyakorlattá, ezért egyértelmű az, hogy tájékoztatási jog gyakorlati megoldásának kérdésére nem ad megfelelő választ.

A megoldás a magyar és a spanyol rendszer ötvözésében keresendő, mely egyértelműen jogszabálymódosítást igényel. Természtesen ez egy hosszabb folyamat része, amelynek fontos szegmense az anyagi források rendezése is, mivel egyértelmű az, hogy a kiskorúak képviseletének költségét magukra a gyermekekre nem lehet hárítani. Azonban a kiskorúak tájékoztatási jogának jogszabályi kereteinek megalkotása a bíróság erre vonatkozó feladatának részletes, akár polgári perrendtartásbeli szabályozásával mindenképpen rövidtávon rendezést igénylő kérdésnek tekintendő.

Hivatkozások

  1. A tokenisztikus felfogás a gyermekek részére látszólagos szerepet és jogokat biztosít. Meghallgatják a gyermeket, azonban nem tulajdonítanak igazi súlyt a nyilatkozatának. A gyermek egyfajta „biodíszlet” szerepet tölt be. Roger A.Hart: Children’s Participation From tokenism to citizenship in: Innocenti esseys No.4. UNICEF 1992. 9. https://www.unicef-irc.org/publications/pdf/childrens_participation.pdf Letöltés: 2020. november 20.
  2. New York-i Egyezmény (UNCRC)https://www.ohchr.org/EN/ProfessionalInterest/Pages/CRC.aspx letöltés ideje: 2021. 03. 12.
  3. Child rights in the EU – Supporting you, Supporting them https://fra.europa.eu/sites/default/files/fra_uploads/fra-2019-child-rights-in-the-eu_en.pdf Letöltés ideje:2021.március 31.
  4. A letter to a young person http://www.bailii.org/ew/cases/EWFC/HCJ/2017/48.html letöltés időpontja 2019.május 3.
  5. Visontai Szabó Katalin: Hogy mondjam el, hogy Te is megértsd? Családi Jog XVI.évfolyam 2018., 1-8.
  6. Genfi Nyilatkozat http://www.un-documents.net/gdrc1924.htm letöltés ideje: 2021.április 18
  7. General Comment No.12 https://www2.ohchr.org/english/bodies/crc/docs/AdvanceVersions/CRC-C-GC-12.pdf (letöltés ideje: 2021.október 16.)
  8. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mentoromnak Senor José Antonia Baena Sierra bírónak (Palma de Mallorca ), továbbá Senor Nicolás Perez-Serrano prosecutor ( Palma de Mallorca) úrnak felbecsülhetetlen segítségükért és támogatásukért, nélkülük ez a betekintést nyújtó mű nem jöhetett volna létre.
  9. Committee on the Rights of the Child examines report of Spain https://www.ohchr.org/en/NewsEvents/Pages/DisplayNews.aspx?NewsID=22600&LangID=E letöltés ideje:2019.május 8.
  10. Lásd.UNCRC 3.cikk
  11. Ley 1/2000, de 7 de enero, de Enjuiciamiento Civil.(LEC= Pp.) https://www.boe.es/buscar/act.php?id=BOE-A-2000-323 letöltés ideje: 2019.május 8.)
  12. SAP de Cádiz de 12 de diciembre de 2013. A SAP magyar megfelelője: másodfokú határozat.
  13. Regina Mª de la Rúa Martín: Las particularidades de la prueba en los procesos de crisis matrimoniales. Especial atención al interés del menor. https://gredos.usal.es/bitstream/handle/10366/132623/TFM_RuaMartin_Particularidades.pdf;jsessionid=F43A10960974E337671D7405895CDB58?sequence=1 letöltés ideje: 2019.május 8. 4.
  14. SAP de Cádiz de 13 de febrero de 2003 másodfokú határozat
  15. Rúa Martin: Las particularidades 5.
  16. Coral Arangüena Fanego : La oralidad y sus consecuencias en la diligencia de exploración del menor en los procesoso matrimoniales In: Oralidad y escritura en un proceso civil eficiente Coloquio de la Asociación Internacional de Derecho Procesal, 2008 Universitat de Valencia Servei de Publicationis 155-164.
  17. Rúa Martin: Las particularidades 4.
  18. Felipe Fernando Mateo Bueno: El Ministerio Fiscal y el «Interés Superior del Menor», una extraña pareja https://www.mateobuenoabogado.com/el-ministerio-fiscal-y-el-interes-superior-del-menor-una-extrana-pareja/ letöltés 2019.május.
  19. A Ptk.4:163. §-a alapján(1) A szülő – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – nem képviselheti a gyermekét olyan ügyben, amelyben ő maga, házastársa, élettársa, egyenesági rokona vagy az ő törvényes képviselete alatt álló más személy a gyermekkel szemben ellenérdekű fél. A (2) bekezdés értelmében ha a gyermek ügyében a törvényes képviseletet gyakorló szülő törvény vagy a gyámhatóság rendelkezése, érdekellentét vagy más tényleges akadály miatt nem járhat el, a gyámhatóság a gyermeknek eseti gyámot rendel. A (3) bekezdés szerint eseti gyám kirendelését bármely érdekelt, bármely hatóság kérheti, és annak hivatalból is helye van. A szülő eseti gyám kirendelése céljából köteles a gyámhatóságnak késedelem nélkül bejelenteni, ha a (2) bekezdésben megjelölt okból az ügyben nem járhat el.(4) Az eseti gyám az ügyben olyan jogkörrel jár el, mint a gyám.
  20. Pp.466.§-a.
  21. Lásd Ptk.4:111.§-ának (1) bekezdése, mely szerint az apaság vélelmének megdöntése iránti pert a kiskorú gyermek és az anya a gyámhatóság hozzájárulásával a kiskorú gyermek hároméves koráig indíthatja meg.
  22. https://birosag.hu/gyermekkozpontu-igazsagszolgaltatas/fiataloknak-gyerekeknek/valaszolunk-kerdeseidre letöltés ideje:2021.október 16.
  23. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952.évi IV.törvény (Csjt.)74.§-ának utolsó mondata.

Krisztina Dóra Fodor: Syneros martyr, the ‘monachus’ in the light of the passions and martyrologies

Syneros (otherwise also known as Synerotas) was one of the well-known martyrs who died during the Christian persecution under Diocletian and became a Pannonian saint in the early 4th Century.[1] His short vita informs us that he was a Greek person (graecus civis) and a gardener who came to Sirmium, and when the persecution started, he hid himself. At the end of the persecution, he came back to his garden and one night he saw a married woman who walked in his garden. He reprimanded the woman that she should be in her husband’s house. The woman became angry with Syneros and wrote a letter to her husband who served as a guard in the emperor’s court. The husband came to Sirmium to report Syneros to the local authorities, who called in Syneros and who, after a short interrogation, realized that Syneros must be a Christian. The martyr did not deny this fact, the authorities condemned him and ordered him to be executed by decapitation.

A part of our written sources calls Syneros a monk, but this claim is debated among scholars. The two passions give us different descriptions of the saint. In one of them the term monachus is applied to the image of a young and strong man but the other passion does not contain this word and presents the saint as a kind old man. The martyrologies also copied this information differently.

Those scholars who doubt that Syneros could have been a monk usually base their arguments not only on the passions but on the usage of the word ‘monachus’. This word came into use in Europe at the end of the 4th Century; but Syneros died in the first years of the 4th Century. The first appearance of the word ‘monachus’ can be found in the letters of Jerome.[2] I discussed the usage of the word ‘monachus’ and the features of the monastic lifestyle in a previous study and I explained that the usage of the word ‘monachus’ and the monastic lifestyle do not match the life of Syneros. I argued that Syneros could not be a monk.[3] But what if we take a look at the sources? In this study I would like to demonstrate how the martyrologies and passions show us that the word ‘monachus’ and the monastic tradition are only later insertions and Syneros was not a monk.

Sources

The two larger groups of the sources of Syneros are the epigraphic and hagiographic sources.

Epigraphy

The epigraphic sources were found in the old cemetery of Sirmium during the excavation of Adolf Hytrek in 1884. The two Latin epitaphs in the cemetery testify that once the tomb of Syneros was nearby because the content of the two inscriptions refers to the vicinity of his tomb. On the basis of the Syneroti (dative) and Synerotem (accusative) forms of the inscriptions Giovanni Battista de Rossi suggested that the original nominative form of the name must have been Syneros.[4] He connected this person with the similarly named person of the passions (known from the passions of Acta Sanctorum and Acta Martyrum).[5] The inscriptions were written probably in the second half of the 4th Century[6] and there was no reference there to the monastic life nor the word ‘monachus’. However, from the second half of the 4th Century we have only literary sources with this word[7] and no epigraphic sources. In the epigraphic sources the massive spread of this word can be dated to the 7-9th Century.[8]

Hagiography

The hagiographic sources contain the texts of the two extant passions and the martyrologies. In 1658 Iohannes Bollandus in Acta Sanctorum (February) published a passion of Syneros from a codex of Utrecht. This passion is shorter and certainly closer to us in time. It contains the word ‘monachus’.[9] The other passion is a longer version which was published in 1689 by Theirry Ruinart in the Acta Martyrum[10] and it was found in the monastery of Noailles. This passion is older than the shorter version and does not contain the word ‘monachus’.[11] At the end of this study I will draw up the manuscript tradition of these passion texts.

The martyrologies are in two groups: the martyrologies of Hieronymus (Jerome) and the historical martyrologies (and copies thereof). The martyrologies were copied constantly and this caused a lot of text corruption.

The forerunner of the historical martyrologies was Beda Venerabilis who used the martyrology of Jerome combining it with other literary sources (mostly passions). The historical martyrologies kept the structure of the martyrologies (they preserved the calendar form) but the text of the anniversary of the martyrs and saints was completed with narrative content and further data from the passions and the tradition. In this way a more detailed martyrology was created. Beda lived in the 7-8th Century and his work was copied and expanded by other authors like Florus, Hrabanus Maurus, Ado, Usuardus, and Notker. The name Syneros appears in the martyrologies of these writers but with many errors and textual corruptions.

Research history

Source collections from the 17-18. Century

The Acta Sanctorum contains not only the shorter passion but makes an attempt to collect all information about Syneros. The word ‘monachus’ already appears in the title of the chapter of Syneros: “From the Sirmian St. Sirenus or Sinerius monachus and martyr of Pannonia Inferior”. The Bollandists did not question the monastic identity of Syneros. The description interprets the ‘monachus’ as a person who disposes of his goods, or lives away in the desert (like a hermit). Some copies of the martyrologies are also mentioned in the Acta Sanctorum for example the work of Beda, Ado, Notker and Usuard that present Syneros as a ‘monachus’.[12]

I should note that the texts published in the Acta Sanctorum were not the primary sources of these authors. Probably the sources used by the Acta Sanctorum were the umpteen copied versions of Beda, Ado, Notker, Usuard and so on, and therefore we can’t be sure that the texts in the Acta Sanctorum were the first texts of the authors.

Thierry Ruinart who published the longer passion also wrote a shorter description of the tradition-history of the martyr. He mentioned that the passion which he found did not contain the word ‘monachus’ but, according to him, it is possible that Syneros was a monk. He thought that there could have been many people under the last great Christian persecution who were characterized as ‘monachus’.[13]

Between 1751 and 1819 a monumental eight-volume work was published by Daniele Farlati and Jacobo Coleti that contains longer studies concerning the saints of Illyricum. The 7th volume (which was edited by Farlati) is important to us in the research history of Syneros due to the most detailed processing of sources and tradition of Syneros the martyr.[14]

Farlati gives us a list of the martyrologies that mention the martyr.[15] He noticed that there were sources about monastic life even from the time of Decius. He mentioned two other ecclesiastical historians who addressed this issue: Joseph Bingham distinguished between the monastic and ascetic lifestyle. An ascetic person lives far away from people as a hermit and does not participate in church services. At the same time the monastic person lives in society and joins in church services. According to the opinion of Louis-Sébastien Le Nain de Tillemont the two lifestyles were the same: the ascetic lifestyle turned into the monastic lifestyle. He thought that the passion could be based on an earlier Greek manuscript which contained the word ‘ἀσκητης’ (askētēs) and the author of the passion translated it to ‘monachus’. Farlati’s opinion is different from that of the two historians mentioned above. He thought that the monastic and ascetic lifestyles were different. The usage of the word ‘monachus’ came from Egypt and under the Christian persecutions the usage of this word did not spread elsewhere. Farlati, therefore, regarded Syneros as an ascetic. Against the opinion of Tillemont, Farlati did not find any sign in the passions that could refer to a translation from a Greek acta. He emphasized that Syneros’s lifestyle was ascetic. Some author mixed the two lifestyles and this is why the word ‘monachus’ appeared in the passions not because it is a translation of a Greek original containing the word ‘ἀσκητης’.[16]

Research in the 20th Century

Albin Balogh published his work in 1932 about the early period of Christianity in Pannonia which discussed the problems of Syneros in more detail. The author agrees with Tillemont that the original text of the passions, or acta, was written in Greek, and the word ‘ἀσκητης’ was translated into Latin as ‘monachus’. However, Balogh thought that Syneros lived an ascetic life in the east before he came to Sirmium. Furthermore, he informs us that only one copy of the Hieronymian martyrologies contains the word ‘monachus’.[17]

Tibor Nagy in his essential work also discusses in detail issues to do with the ‘monachus’ problem. He described Syneros as the first example of Pannonian asceticism.[18] He noticed that the shorter passion (from Acta Sanctorum) could have been written at the end of the 4th Century or at the early 5th Century due to the usage of the word ‘monachus’.[19]

The Bibliotheca Sanctorum was published in 1968 by the Pontifical Lateran University; it is a revision of the Acta Sanctorum because it gives us many details about the martyrs. The work used orders the names of the saints and martyrs in alphabetical order. Joseph-Marie Sauget, the author of the ‘Syneros’ entry thought that the attribute ‘monk’ was a later addition to the Syneros-tradition. He left his home and moved to Sirmium and this was the reason they called him ‘monachus’ due to his leaving everything to live alone.[20]

The literature of the 21st Century

In our century the recent works of (non-Hungarian) scholars argue that Syneros had been a monk who lived an ascetic lifestyle, therefore the word ‘monachus’ in the shorter passion does not need to be emended. In this group Rajko Bratož thinks that Syneros was a Greek ascetic[21]; and Miroslava Mirković writes that Syneros did not participate in church services but his lifestyle corresponds to the monastic life.[22]

From the Hungarian works I would like to highlight a shorter commemorative volume about the Greek (Orthodox) martyrs of Hungary. This volume gives only one page about Syneros but the tradition is unbroken – it presents Syneros as a monastic martyr.[23]

Péter Kovács gives us a more detailed summary in his work.[24] He takes sides in more issues. About the passion problem he notes that there isn’t any sign in the text that could refer to a Greek acta, therefore the passion could have been made from Latin sources – in spite of the fact that the martyr was Greek. The usage of the word ‘monachus’ does not refer to the ascetic lifestyle, but it means here a man who lives alone.

In the last 10 years, Levente Nagy researched more deeply in this subject. He mentioned Syneros the martyr in some of his articles and in a monograph about the Pannonian martyrs.[25] He agrees with Kovács that there is no sign in the passions of their being translated from Greek. He is also of the opinion that the usage of the word ‘monachus’ doesn’t mean that the sources had to be in Greek. He thinks that the usage of the word ‘monachus’ was conscious when the passion was written. He refers to the ascetic people of Aquileia. This community grew steadily in the 360s CE. Therefore, he does not rule out the possibility that this urban ascetic style could have been present in Sirmium in the age of Syneros, but the community did not use the word ‘monachus’ for themselves even if their lifestyle was similar to the ascetic type. Based on that he thinks that the shorter passion could be the original one, and not the longer version without ‘monachus’.

According to Levente Nagy the use of the word ‘monachus’ is the correct text version in the tradition of Jerome’s martyrology, and he dates the shorter passion to the end of the 4th Century. But Balogh said that only one copy of the Hieronymian martyrologies contained this word. Based on these two arguments he concludes that there could be a tradition in the 5th Century in Italy which considered Syneros as an urban ascetic and attached to a monastery.

The summary of the research history

We need to talk about three issues in this summary.

The first one is that the order of the publication of the passions determine the researchers’ opinion in many ways. In an unfortunate way the shorter passion with the word ‘monachus’ had been found 50 years before the longer version without that word. To eliminate the contradiction of the two passions the scholars turned to the martyrologies; but these sources also led them astray. The copies of the Hieronymian martyrology were not studied until the 19th Century, as the copies of the historical martyrologies. I think that many scholars made a mistake by using only one copy of the martyrology to substantiate their argument; they did not analyse the content of all the copies of the martyrologies.

The second part of the summary is connected to the meaning of the word ‘monachus’. A lot of researchers were embarrassed about the usage of this word and they tried to deviate from the classic meaning of ‘monachus’. Therefore, they argued that the Greek ‘ἀσκητης’ was translated incorrectly by the author of the passion as this word only refers to an ascetic life and seclusion. I think if the ascetic lifestyle is accepted as the meaning of the word ‘monachus’, the question is: why did an ascetic person – whose purpose is to hide himself and live alone – come to Sirmium which was a city of the Roman emperors at this time? To eliminate this problem the arguments of Levente Nagy might be acceptable if there was urban monasticism in Sirmium in the time of Syneros. However, these urban monastic adherents lived together in houses, whilst Syneros possibly lived alone. In this article I will not discuss these issues since a previous study contains my opinions.[26]

In the third part: I draw attention to the fact that hardly any research has been done about the textual tradition of the two passions. Most researchers used the two published texts (Acta Sanctorum and Acta Martyrum). I make an attempt to prove that Syneros was not a monk and that this word is only a later addition in the sources.

The copies of the Hieronymian martyrology

In the time of the Acta Sanctorum, and of Daniele Farlati, the copies of the martyrologies of Jerome were scattered, and no one saw the totality of these sources. At the end of the 19th Century the copies were collected and systematized and the result was two important text editions of the martyrologies.

At the end of the 19th Century Giovanni Battista de Rossi began an enormous work, which would have been very thorough, but his sudden illness prevented his continuing the volume. He handed over the task to Ludovicus Duchesne who completed the work. The year of the publication was 1894, the same year de Rossi died. They collected an impressive number of copies of the Hieronymian martyrology and systematized these manuscripts.[27]

In 1931 Hippolyte Delehaye with his colleagues reviewed and emended the errors of the previous opus in the Commentarius Perpetuus.[28]

The collection of Giovanni B. de Rossi and Ludovicus Duchesne – the Martyrologium Hieronymianum

The opus includes the copies of the martyrologies divided into days and gives us information about the provenance and date of the codices and manuscripts, as well as the place where they were found. I used the stemma created by them with some addition. The left side of the illustration contains the original stemma from the book to which I added the codex Richenoviensis. In the stemma on the right, I summarize the information given by Rossi and Duchesne in the preface of their book.

The martyrology of Jerome is not actually Jerome’s work, this name is deceptive. The Hieronymian martyrology may have been compiled in Italy in the second half of the 5th Century. Levente Nagy refers to this original martyrology when he thinks there was a ‘monachus’ tradition in the 5th Century about Syneros. The Hieronymian martyrology was written as a compilation of martyrologies of local churches: a Roman calendar, an African calendar and a Greek compilation. The content of the latter is known from a Syriac martyrology owing to the Greek original now lost. The first extant copy of the Hieronymian martyrology was written in the 6th Century in Gallia, Auxerre. All the further copies can be traced back to this, therefore we can only guess what the original martyrology contained.[29] The Auxerre copy also unknown to us, and the oldest extant copies whose content we know, were written in the 8th Century. These are the codices of Echternach, Bern and Wissenbourg.

The oldest is the codex of Echternach which was written in the 8th Century – possibly in 704/710/711 in England; St. Willibrord brought it to Echternach which is in Luxemburg today.[30] The codex of Bern was written also in the 8th Century but in the abbey of St. Avoldus close to Metz; it is now in France. The manuscripts of Bern and Echternach have a common source.[31] The third oldest copy is the codex of Wissenbourg which was written to the monastery of St. Wandrille in 772 but was later moved to Wissenbourg which is also in France.[32] However this codex is not the direct descendant of the codex of Bern, but a distant redaction of it: the direct sequel of the codex of Bern is unknown to us and from this unknown codex came the codex of Fontenelle. The codex of Wissenbourg is the direct descendant of this Fontenelle codex-family. There are more direct descendants of the Fontenelle, not only the codex of Wissenbourg, but this is more complete and correct than the others.

There are more copies of the Hieronymian martyrology which mention Syneros the martyr. The “siblings” of the codex of Fontenelle are the codices Corbeiensis and Senonensis. The codex from the abbey of Corbeiensis was written in the 12th Century, and in the 17th it was moved to the library of Adamus Saint-Germain. The codex contains the whole martyrology.[33] The manuscript Senonensis was written in the 10th Century and it is close to the Fontenelle codices-family. There are entries that are missing in the Senonensis codex, but they can be found in the Fontenelle family.[34]

The codex and the breviary of Reichenau was made in the 9th Century. The text of the codex is close to the text of the codex of Echternach, but probably it is not the direct descendant of the Echternach. The codex was written between 827 and 842 and the breviary was made shortly after.[35]

The right-hand part of the illustration was made by me based on the information from the book of de Rossi and Duchesne. This branch contains the codex Gellonensis (codex from the abbey of Saint-Guilhem-le-Désert) and its descendants. The exact origin of the Gellonensis is unknown, but probably it was copied from the codex of Rebais (Resbacensis). Leopold Delisle notes that the codex Gellonensis could have been written between 772 and 795 in the time of Pope Hadrian I.[36] The manuscript of Labbeanus is negligible according to Rossi and Duchesne owing to the many errors which it contains.[37] The codex of Trier (Treverensis) was in the abbey of St. Margaret and was written at the end of the 8th Century or in the first years of the 9th Century. The text of this codex could be a descendant of codex Gellonensis but it also contains elements from the codex of Labbeanus. The breviary of Trier could have been made in the 11th Century, based on the codex.[38]

Hippolyte Delehaye – the Commentarius Perpetuus

Delehaye and his colleagues reviewed the content of Rossi’s and Duchesne’s work. They clarified and completed the opus with newly found codices. In the case of Syneros we have one more codex. This is the codex of Dublin, written in the 11th Century probably before 1082. It is a descendant of the codex of Echternach.[39]

The summary of the two collections

After this introduction I would like to turn to the text of codices about Syneros the martyr. Our martyr has two days in the calendar according to the tradition (22nd and 23rd February), therefore I took into consideration both days.

The three oldest codices (8th Century) are on solid foundations which do not contain the word ‘monachus’:

Codex of Echternach (early 8th Century):[40]

22nd February: „Sirmi natale Sereni et aliorum XVI”

23rd February: „In sirmi sinerotis…”

Codex of Bern (8th Century):[41]

22nd February.: „Sirmium natale sancti Sereni et aliorum LXII”

23rd February.: „In pannoniis natl scorum seneroti…”

Codex of Wissenbourg (second half of the 8th Century):[42]

22nd February: „Syrmium natale sancti Seneri et aliorum LXII”

23rd February.: „In pannoniis Seneroti”

The codex and breviary of Reichenau were written in the 9th century and were traced back to the codex of Echternach through further copies which are unknown to us. This codex and breviary also do not contain the word ‘monachus’:

Codex and breviary of Reichenau (9th century):[43]

22nd February: „Syrmio sancti Seneri et aliorum LXXI”

23rd February: „In Syrmio Senerotis”

The codex of Dublin was written in the 11th Century and was also traced back to the codex of Echternach. This also does not contain the word ‘monachus’:

Codex Dubliniensis (11th Century):[44]

23rd February.: „In Panonis Seneroti”

The more distant copies in time are the codices Senonensis and Corbeiensis which are between the codices of Bern and Wissenbourg. Senonensis was written in the 10th Century and the Corbeiensis in the 12th Century. These also do not contain the word ‘monachus’:

Codex Senonensis (10th Century) and Codex Corbeiensis (12th Century):[45]

22nd February.: „Syrmium natale sancti Seneri et aliorum LXII”

23rd February.: „In Panoniis Seneroti”

The codex of Trier was based on the codex Gellonensis of uncertain origin and the omitted codex of Labbeanus. The codex of Trier has a breviary which was written in the 11th Century and only this one contains the word ‘monachus’:

Breviary of Trier (11th Century):[46]

23rd February.: „in Sirmio sineri monachi et martyris”

VIII. KAL. MART. – 22nd February

VII. KAL. MART. = 23rd February

Conclusions based on the two collections of the Hieronymian martyrologies

In summary we can say that none of the oldest manuscripts and their descendants consider Syneros as a ‘monachus’. The word only appears in the breviary of Trier in the 11th Century which has a doubtful origin. At the end of this study, I will demonstrate why could this word is included in this breviary.

The historical martyrologies

The work of Henri Quentin (Les Martyrologes Historiques du Moyen Age) was a great help to us to see through the historical martyrologies. He collected and systemized the copies of the martyrology of Beda, and the martyrologies of Lyon, Florus and Ado.[47] He researched the copies of the historical martyrologies, as Rossi, Duchesne, and Delehaye did the copies of Hieronymian martyrologies. We must also mention the series of Patrologia Latina which contains a great volume of Beda’s works.[48]

Beda Venerabilis

According to scholars, Beda was the forerunner of the historical martyrologies who liked to mix the martyrology of Jerome with other literature sources (especially the passions). Beda is important also because he could use an older Hieronymian martyrology than other extant martyrologies – older than the codex of Echternach which was written in the 8th Century because Beda lived between 672 and 735. He wrote several works and the most part of his works survived. At first, he created biographies of saints and after this he wrote the martyrology. In fact, he completed the Hieronymian martyrology with other information and notes about the saints which were given to him from the passions. This is the way the historical martyrologies were created.[49] Beda in his martyrology left some days blank, and these days were completed later by other authors and copiers.[50] Quentin notices that perhaps Beda was not the forerunner of the historical martyrologies, and he may have used an older historical martyrology for his work. Beda was a careful author who used and chose his sources conscientiously. The second redactions of his work were written at the end of the 8th Century or in the early 9th Century. This work used sources from the liturgical literature.[51] Quentin gives us a list of the 114 martyrs who are included in both redactions. Syneros is not in this list,[52] however there are also copies of the redactions and these copies are different from each other; but Syneros the martyr was found in none of the copies.[53]

The Patrologia Latina (PL) also confirms this fact. The 94th volume, which contains all the works of Beda, presents two redactions of Beda’s martyrology: one was published by the Bollandists and the other one is a manuscript of Colonia Agrippina. This last one was written in 1616. The editor of PL added a commentary to the bottom of every page of the martyrology by Smith which was written in 1722. In this work we can find Syneros, but as I mentioned these sources (17-18th Century) are much younger than the time of Beda (7-8th Century).[54]

There is a text called Beda’s martyrology in the 138th volume of Patrologia Latina but this could be only a calendar extract from Beda’s martyrology according to the editor. This little calendar is a part of a codex which is in the library of Laurentiana and was written in the 11th Century. The scholar who examined this codex found that the notes to the days were not in the same handwriting. So, he was able to make a distinction between the original text of Beda’s martyrology and the later additions.[55] The result of this research was the same as Quentin claimed: the original work of Beda did not contain Syneros the martyr neither on the 22nd nor 23rd February.

The question is why Beda left somebody out from his martyrology? As we mentioned Beda liked to skip days and information especially if the sources of this information was uncertain. The problem with Syneros is thus: he has a lot of name forms and is also listed on two days – this could be enough reason for Beda to have left out this martyr.

The martyrology of Lyon

The martyrology of Lyon was written in the first half of the 9th Century. The manuscript was used in Velay. It was based on the second redaction of Beda’s martyrology which was created before 806. This second redaction was completed by the author of the martyrology of Lyon whom we do not know by name. He used a few literary sources, and therefore the work contains less error.[56] Quentin also gives us a list of martyrs who were included in this work as an addition to Beda’s work. Here we can find S. Syrenus on 23rd February.[57] The text of the martyrology of Lyon is completed with the details of the passion:

St. Syrenus ‘monachus’ was reborn in Syrmium: who expelled with sharp words from his garden a married woman, the wife of one of the emperor’s soldiers, in the time of Emperor Maximianus, because she walked there at an inappropriate time. Emperor Maximianus ordered Syneros to be brought before him; Syneros confessed his Christian faith and then was executed by decapitation.[58]

The martyrology of Lyon could be the first historical martyrology which contains the word ‘monachus’ and it was written in the 9th Century.

Florus of Lyon

The next martyrology is the work of Florus of Lyon. He completed the previous martyrology (Beda and Lyon) with hagiographic sources, testimonies, reports, and therefore it was exposed to text corruption. The extractions were made carefully and the author Florus also used the Hieronymian martyrology, but the times and places are sometimes false.[59] Florus completed the martyrology of Lyon. The first version of his work is a manuscript used by the abbey of Saint-Croix, and more redactions followed this version. The text we used was in the codex of D. Antonii Faure which was written in the 12th Century.[60] The author added only a short addition to the text of martyrology of Lyon, to the day 23rd February: “62 martyrs”.[61] The Hieronymian martyrology they used could be from the family of the codex of Bern, but there are some other elements which could be from the codex Gellonensis.[62] The text with the addition is as follows:

St. Serenus ‘monachus’ was reborn in Syrmium: who expelled with sharp words from his garden a married woman, the wife of one of the emperor’s soldiers, in the time of Emperor Maximianus, because she walked there at an inappropriate time. Emperor Maximianus ordered Syneros to be brought before him. Syneros confessed his Christian faith and then was executed by decapitation. There were 62 other (martyrs) who died in the same place.[63]

Ado of Vienne

Ado wrote his martyrology between 850 and 860.[64] Quentin tried to show up what was taken up from Florus and what could be Ado’s own work. The first version (edition) of Ado’s martyrology did not survive. Quentin thinks that it was written in Lyon, but the town did not use this work of Ado, but Florus’ martyrology. The second edition of Ado’s martyrology was more common and better known but as Quentin said – it did not contain information about Vienne. The third edition contains a long list of information about Vienne, but it is doubtful if this was published by Ado himself. The copies of this third edition were written in the 10th Century.[65]

Only those parts were highlighted from Ado’s work by Quentin that were the part of Florus’ martyrology. In this list we can find that Ado took over the part of Syneros from Florus without change.[66] Therefore we can conclude that it was the same text:

St. Serenus ‘monachus’ was reborn in Syrmium: who expelled with sharp words from his garden a married woman, the wife of one of the emperor’s soldiers, in the time of Emperor Maximianus, because she walked there at an inappropriate time. Emperor Maximianus ordered Syneros to be brought before him. Syneros confessed his Christian faith and then was executed by decapitation. There were 62 other (martyrs) who died in the same place.

The summary of the historical martyrologies

I used the stemma which was drawn by Quentin in his work but I omitted some parts of it for easier understanding. In the case of this stemma the names refer to whole codices-families and not single exemplars. These codices-families exist in several copies from every century. I only highlighted the most common information about these families in this stemma: their relationship to each other and the earliest date of writing/publication of these families. I did not have the chance to follow through these copies as I did with the copies of the Hieronymian martyrologies.

The stemma contains the Florus M. family. This family is older than the 12th Century, but the codex which I examined was written in the 12th Century, therefore I indicated this century in the list. I didn’t have the possibility to work with copies that were earlier than the 12th Century.

We can conclude that on the one hand Beda’s martyrology did not contain Syneros the martyr. The martyr’s first appearance might be in the first half of the 9th Century in the martyrology of Lyon.

On the other hand, this appearance carries within itself the word ‘monachus’. We don’t know a historical martyrology that doesn’t contain the word ‘monachus’. The location of this ‘monachus’ tradition was widespread in the south-east of France and the time could be the 9th Century. The copies of the Hieronymian martyrology which were created in the 9-10th Century did not contain the word ‘monachus’ because these copies were written in another location. Furthermore, we know that all authors of historical martyrologies continued the work of their predecessors – this is why the word ‘monachus’ was repeated in the later copies and works. From the same cause neither Florus nor Ado omitted it from their martyrology.

We have to ask the question: if the historical martyrologies were based not only on the Hieronymian martyrology but the passions also, is it possible that the authors of the historical martyrologies used a passion which already contained the word ‘monachus’ – especially the text of the shorter passion? Can this be the cause why the historical martyrologies present Syneros as a monastic person?

The manuscript tradition of the passions

In the research of the passion the project of L’indexation informatique de la BHL et des catalogues de manuscrits hagiographiques was a great help to us.[67] This project is an internet database which helps us to find the manuscripts and codices of the martyr and the search is based on the Bibliotheca Hagiographica Latina. The BHL contains Syneros under no. 7595 and no. 7596. The longer passion without ‘monachus’ belongs to the no. 7595[68] and the shorter passion with ‘monachus’ belongs to the no. 7596.[69]

The manuscript tradition of the longer passion (Ruinart)

This version does not contain the word ‘monachus’. The database of the project gives us the next result: there are 5 copies of the longer passion.

    • The oldest is in a codex of Vatican and it was written between 851 and 950.[70]
    • There are two codices of Brussels – one of them was written between 1101 and 1200, the other was written in the first half of the 13th Century.[71]
    • The fourth manuscript was found in a codex of Angers which was written in the 12th Century.[72]
    • The fifth is the youngest copy, it is in a codex of Paris and was written in the 14th Century.[73]

The manuscript tradition of the shorter passion (Acta Sanctorum)

There isn’t any copy of the shorter passion based on the database of the project. So far, no copies have been found which would match the shorter passion from the codex of Utrecht. However, we overviewed the original BHL and the Novum Supplementum and these didn’t contain any copy except the codex of Utrecht. The database is newer (1998) than the Novum Supplementum (1986) and it doesn’t know any other manuscript. So, we can suppose that the codex was lost in the centuries after its publication in the Acta Sanctorum, and it obviously represented only a marginal version of the tradition with a single manuscript.

It is important to notice that the martyr’s name in the shorter passion is the same as in the martyrology of Lyon (Syrenus). This is a rare form of the martyr’s name and therefore we can recognize that the early monachus tradition belonged together with the name Syrenos. Later this Syrenus was changed to Serenus by Florus.

Conclusions

Based on the content of the martyrologies and passions we can come to the following conclusions:

    • The copies of the Hieronymian martyrology do not contain the word ‘monachus’ except one: the breviary and codex from Trier (from the 11th century) of dubious origin. I think that this breviary and codex could have been intertwined with the established tradition of the historical martyrologies. The author of the codex (and breviary) knew the ‘monachus’ tradition from the historical martyrologies and completed the codex and breviary with this information.
    • The author of the martyrology of Lyon may have created the ‘monachus’ tradition in the 9th Century; or that tradition could have been created in the 8th Century (with the shorter passion) according to the usage of the martyr’s name and the author of Lyon took over this tradition from the shorter passion.
    • The historical martyrologies were created on the basis of the Hieronymian martyrologies and passions. In examining the latter, we ascertained that while the non-monachus passion has several copies, the other passion has no extant copy. The longer passion has copies from the 9th Century (when probably the martyrology of Lyon was written) to the 14-15th Century. Therefore, we can advance two theories:
      • the martyrology of Lyon or the source from which the author worked used the ‘monachus’ tradition from the shorter passion and therefore the possible date of origin of the shorter passion could be from the 8th Century.
      • or the shorter passion was based on the historical martyrologies and the larger passion. In this case the historical martyrologies didn’t take over the word ‘monachus’ from the shorter passion and it could be the post-insertion of a copier. The text of the larger passion may have given rise to this because the life of Syneros contains elements similar to an ascetic lifestyle, and the society within which the passions and martyrologies were copied was a monastic community. In this case the date of origin of the shorter passion is the beginning of the 9th Century.

Overall, we can say that Syneros the martyr who died in the early 4th century was not a monastic person based on the sources and the text of the passions. This tradition which is determinative to this day was created probably in the 9th Century by a real ‘monachus’.

Bibliography

Sources

Bollandus, Ioannes (ed.): Acta Sanctorum Februarius Tomus III., Antverpiae apud Iacobum Meursium, 1658.

Delehaye, Hippolytus –Peeters, Paulus –Coens, Mauritius (eds.): Acta Sanctorum Band November Tom. II. Pars. 2., Brussels, 1931. https://www.heiligenlexikon.de/ActaSanctorum/November_II2.html Download time: 2021. 03. 29.

Farlati, Daniele: Illyrici Sacri Tomus Septimus Ecclesia Diocletiana, Venetiis, 1817.

Fremantle, W. H. – Lewis, G –Martley, W. G. (transl.): Letters of St. Jerome in: Philip Schaff – Henry Wace (eds.): Nicene and Post-Nicene Fathers, Second Series, Vol. 6., Christian Literature Publishing Co., Buffalo, 1893.

Hieronymi Epistola: http://www.patrologia-lib.ru/patrolog/hieronym/epist/epist01.htm Download time: 2021. 03. 27.

Migne, Jacques Paul (ed.): Patrologia Latina 138.: Appendix ad saeculum X complectens auctores incerti anni et opera a ΔΕΣΠΟΤΙΚΑ. Accedunt monumenta diplomatica, liturgica et monastica., Petit-Montrouge, 1953.

Migne, Jacques Paul (ed.): Patrologia Latina 94.: Venerabilis Bedae anglo-saxonis presbyteri opera omnia., Petit-Montrouge, 1862.

Quentin, Henri: Les Martyrologes Historiques du Moyen Age, Paris, 1908.

Rossi, Iohannis Baptista de – Duchesne, Ludovicus (eds.): Acta Sanctorum Band November Tom. II. Pars. 1., Brussels, 1894.

Ruinart, P. Theodoricus (ed.): Acta Martyrum, Ratisbonae, 1859. (reprint)

Literatures

Adamik Tamás: Latin irodalom a kora középkorban (6-8. század) [Latin literature in the early Middle-Ages (6-8. century)], Pesti Kalligram Kiadó, Budapest, 2014.

Balogh Albin: Pannónia őskereszténysége [Early Christianity of Pannonia], Szent István-Társulat Kiadó, Budapest, 1932.

Bratož, Rajko: “Le persecuzioni dei cristiani delle provincie Danubiane e Balcaniche sotto Diocleziano.” in: Quaderni Giuliani de Storia Anno XXV. No. 2. Luglio-Dicembre, 2004.

Fodor Krisztina Dóra: A szerzetesi életmód megújító ereje a Kr. u. IV. századi társadalomban, különös tekintettel Syneros mártír életére [The refreshing power of monastic life in the 4th century’s society, with a special regard to the life of Syneros martyr] in: Születés a halálban: vallás és megújulás [Birth in the death: religion and renewal] Magyar Vallástudományi Társaság, Expected time of release: 2021. March.

Imrényi Tibor (ed.): Magyarság és ortodoxia. Ezer esztendő. [Hungarianness and orthodoxy. A thousand years.], Miskolc, 2001.

Judge, Edwin A.: “The earliest use of Monachos for „monk” (P. Coll. Youtie 77) and the origins of monasticism” in: Jahrbuch für Antike und Christentum 20 (1977), Münster.

Kovács Péter (ed.): Fontes Pannoniae Antiquae VI. In Aetate Tetrarcharum I., Budapest, 2013.

Mirković, Miroslava: Sirmium. It’s History from the First Century ad to 582 AD, Novi Sad, 2017.

Nagy Levente: “Ascetic Christianity in Pannonian Martyr Stories?” in: Marianne Sághy – Edward M. Schoolman (eds.): Pagans and Christians in the Late Roman Empire, New Approaches (4th-8th centuries), CEU Medieval 18. Specimina Nova Supplementum X. 2017.

Nagy Levente: „Férfi és nő Synerotas és Pollio pannoniai passióiban” [Man and woman in the pannonian passions of Synerotas and Pollio] in: D. Tóth Judit-Sághy Marianne (eds.): Studia Patrum VI. Férfi és nő az ókori kereszténységben, Szent István Társulat Kiadó, Budapest, 2015.

Nagy Levente: Pannóniai városok, mártírok, ereklyék [Pannonian towns, martyrs, relics], Pécsi Történettudományért Kulturális Egyesület, Pécs, 2012.

Nagy Tibor: A pannóniai kereszténység története a római védőrendszer összeomlásáig [The history of the pannonian Christianity until the crash of the Roman protection system] in: Dissertationes Pannonicae Ser. II. No. 12., A királyi magyar Pázmány Péter tudományegyetem érem- és régiségtani intézete, Budapest, 1939.

Puskely Mária: A keresztény szerzetesség történeti fogalomtára [Historical glossary to the Christian monasticism], Kairosz Kiadó, Budapest, 2006.

Rossi, Giovanni Battista de: “Il Cimiterio di S. Sinerote martire in Sirmio” in: Bullettino di archeologia cristiana 4. Ser. 3., Roma, 1884-1885.

Sauget, Joseph-Marie: „Sereno” in: Filippo Caraffa-Giuseppe Morelli (eds.): Bibliotheca Sanctorum, Istituto Giovanni XXIII nella Pontificia Universita Lateranense, Roma, 1968.

Encyclopedia – catalogs

Bollandists (eds.): Bibliotheca hagiographica Latina antique et mediae aetatis, Bruxelles, 1986.

Bollandists (eds.): Bibliotheca hagiographica latina K-Z, Bruxellis, 1900-1901.

Bollandists (eds.): Catalogus codicum hagiographicorum Bibliothecae regiae Bruxellensis, Tom. 1-2., Bruxellensis, 1886-1889.,

Delehaye, Hippolyte: „Martyrology” in: Catholic Encyclopedia Vol. 9., 1913. https://en.wikisource.org/wiki/Catholic_Encyclopedia_(1913)/Martyrology

Molinier, M. A.: „Manuscrits de la Bibliothèque d’Angers” in: Catalogue Général des manuscrits des bibliothèques publiques de France, Paris, 1898.

Straten, Joseph van der: Les Manuscrits Hagiographiques d’Orléans Tours et Angers, Bruxelles, 1982.

Databases

Epigraphische Datenbank Clauss – Slaby http://www.manfredclauss.de/

L’indexation informatique de la BHL et des catalogues de manuscrits hagiographiques project: http://bhlms.fltr.ucl.ac.be/

Digital Vatican Library: https://digi.vatlib.it/

References

  1. The published volumes and studies on this subject: Ioannes Bollandus (ed.): Acta Sanctorum Februarius Tomus III., Antverpiae apud Iacobum Meursium, 1658., 364–366; P. Theodoricus Ruinart (ed.): Acta Martyrum, Ratisbonae, 1859. (reprint) 516–518; Daniele Farlati: Illyrici Sacri Tomus Septimus Ecclesia Diocletiana, Venetiis, 1817., 497–507.; Balogh Albin: Pannónia őskereszténysége [Early Christianity of Pannonia], Szent István-Társulat Kiadó, Budapest, 1932., 53–57; Nagy Tibor: A pannóniai kereszténység története a római védőrendszer összeomlásáig [The history of the pannonian Christianity until the crash of the Roman protection system] in: Dissertationes Pannonicae Ser. II. No. 12., A királyi magyar Pázmány Péter tudományegyetem érem- és régiségtani intézete, Budapest, 1939., 56–59, 68.; Joseph-Marie Sauget: „Sereno” in: Filippo Caraffa-Giuseppe Morelli (eds.): Bibliotheca Sanctorum, Istituto Giovanni XXIII nella Pontificia Universita Lateranense, Roma, 1968.,863–865.; Giovanni Battista de Rossi: “Il Cimiterio di S. Sinerote martire in Sirmio” in: Bullettino di archeologia cristiana 4. Ser. 3., 1884-1885., Roma, 144–148.; Rajko Bratož: “Le persecuzioni dei cristiani delle provincie Danubiane e Balcaniche sotto Diocleziano.” in: Quaderni Giuliani de Storia Anno XXV. No. 2. Luglio-Dicembre, 2004., 281–282.; Kovács Péter (ed.): Fontes Pannoniae Antiquae VI. In Aetate Tetrarcharum I., Budapest, 2013., 52–57.; Nagy Levente: Pannóniai városok, mártírok, ereklyék [Pannonian towns, martyrs, relics], Pécsi Történettudományért Kulturális Egyesület, Pécs, 2012., 56–71; Nagy Levente: „Férfi és nő Synerotas és Pollio pannoniai passióiban” [Man and woman in the pannonian passions of Synerotas and Pollio] in: D. Tóth Judit-Sághy Marianne (eds.): Studia Patrum VI. Férfi és nő az ókori kereszténységben, Szent István Társulat Kiadó, Budapest, 2015., 153–172.; Levente, Nagy: “Ascetic Christianity in Pannonian Martyr Stories?” in: Marianne Sághy – Edward M. Schoolman (eds.): Pagans and Christians in the Late Roman Empire, New Approaches (4th-8th centuries), CEU Medieval 18. Specimina Nova Supplementum X. 2017., 97–104.
  2. Hieronymi Epistola XIV.6.: „Interpretare vocabulum Monachi, hoc est nomen tuum. Quid facis in turba qui solus es?”; „You are called a monk, and has the name no meaning? What brings you, a solitary, into the throng of men?” W. H. Fremantle – G. Lewis – W. G. Martley (transl.): Letters of St. Jerome in: Philip Schaff – Henry Wace (eds.): Nicene and Post-Nicene Fathers, Second Series, Vol. 6., Christian Literature Publishing Co., Buffalo, 1893. https://www.newadvent.org/fathers/3001014.htm Download time: 2021. 03. 31.; Hieronymi Epistola LVIII.5.: „Sin autem cupis esse, quod diceris Monachus, id est, solus, quid facis in urbibus, quae utique non sunt solorum habitacula, sed multorum?”; “But if you desire to be in deed what you are in name — a monk, that is, one who lives alone, what have you to do with cities which are the homes not of solitaries but of crowds?” Fremantle – Lewis – Martley (transl.): Letters of St. Jerome, 1893.
  3. Fodor Krisztina Dóra: A szerzetesi életmód megújító ereje a Kr. u. IV. századi társadalomban, különös tekintettel Syneros mártír életére [The refreshing power of monastic life in the 4th century’s society, with a special regard to the life of Syneros martyr] in: Születés a halálban: vallás és megújulás [Birth in the death: religion and renewal] Magyar Vallástudományi Társaság, Expected time of release: 2021. March.
  4. CIL III. 10232: „[Ego Aur]elia Aminia po/[sui] titulum viro meo / [F]l(avio) Sancto ex n(umero) Iov(ianorum) pr(o)tec(tori) / bene meritus qui vixit / ann(os) pl(us) m(inus) L qui est defunc/tus civit(ate) Aquileia titulum / posuit ad beatu(m) Synerot<e=I>(m) ma/rt<y=U>re(m) et infan(t)e(m) filiam / suam nomine Ursicina / qui vixit annis n(umero) III”; CIL 03, 10233: „Ego Artemidora fe/ci viva me memori/am ad dom(i)num / Synerotem int{e}/rantem ad dexte/ram inter Fortuna/ta{ne}m et d<e=I>siderium.” See: de Rossi: “Il Cimiterio”, 1884-1885., 144–148.
  5. Bollandus (ed.): Acta Sanctorum Februarius Tom. III., 364-366., 1658.; Ruinart (ed.): Acta Martyrum, 1859., 516–518.;
  6. Kovács Péter (ed.): Fontes Pannoniae Antiquae VI. In Aetate Tetrarcharum I., Budapest, 2013., 57.
  7. Edwin A. Judge: “The earliest use of Monachos for „monk” (P. Coll. Youtie 77) and the origins of monasticism” in: Jahrbuch für Antike und Christentum 20 (1977), Münster, 77–79.; Puskely Mária: A keresztény szerzetesség történeti fogalomtára [Historical glossary to the Christian monasticism], Kairosz Kiadó, Budapest, 2006., 494–497.
  8. ICUR VI. 15970,08; ICUR VI. 15975,05; ICUR VI. 15975,06; ICUR VI. 15979,02; ICUR VI. 15982,08; ICUR X. 26315,1; CIL II. 13. 00014. See: Epigraphische Datenbank Clauss – Slaby http://db.edcs.eu/epigr/epi_ergebnis.php Download time: 2021. 03. 31.
  9. Bollandus (ed.): Acta Sanctorum Februarius Tom. III., 1658., 364–366.
  10. Ruinart (ed.): Acta Martyrum, 1859., 516–518.
  11. The shorter passion could be an extract from the longer version.
  12. Bollandus (ed.): Acta Sanctorum Februarius Tom. III., 1658., 364–366.
  13. Ruinart (ed.): Acta Martyrum, Ratisbonae, 1859., 516–518.
  14. Farlati: Illyrici Sacri, 1817., 497–507.
  15. Parvum Romanum Martyrologium, Centulensis ms. apud Bollandum & Sollerium in Usuardus, Benoniense vero S. Luciae Martyrologium, Baronius in: Farlati: Illyrici Sacri, 1817., 499.
  16. Farlati: Illyrici Sacri, 1817., 500–501.
  17. Balogh: Pannónia őskereszténysége, 1932., 53–54.
  18. Nagy: A pannóniai kereszténység, 1939., 56.
  19. Nagy: A pannóniai kereszténység, 1939., 59.
  20. Joseph-Marie Sauget: „Sereno”, 1968., 863–865.
  21. Rajko Bratož: “Le persecuzioni, 2004., 284.
  22. Miroslava Mirković: Sirmium. It’s History from the First Century ad to 582 AD, Novi Sad, 2017., 120.
  23. Imrényi Tibor (ed.): Magyarság és ortodoxia. Ezer esztendő. [Hungarianness and orthodoxy. A thousand years.], Miskolc, 2001., 37.
  24. Kovács: Fontes Pannoniae, 2013., 57.
  25. Nagy: Pannóniai városok, 2012., 62-65.; Nagy: „Férfi és nő”, 2015., 154–155.; Nagy: “Ascetic Christianity”, 2017., 97–99.
  26. Fodor: A szerzetesi életmód, 2021.
  27. Iohannis Baptista de Rossi – Ludovicus Duchesne (eds.): Acta Sanctorum Band November Tom. II. Pars. 1., Brussels, 1894.
  28. Hippolytus Delehaye – Paulus Peeters – Mauritius Coens (eds.): Acta Sanctorum Band November Tom. II. Pars. 2., Brussels, 1931. https://www.heiligenlexikon.de/ActaSanctorum/November_II2.html Download time: 2021. 03. 29.
  29. Hippolyte Delehaye: „Martyrology” in: Catholic Encyclopedia Vol. 9., 1913. https://en.wikisource.org/wiki/Catholic_Encyclopedia_(1913)/Martyrology Download time: 2021. 03. 29.
  30. The abbey of Echternach was established by St. Willibrord. The codex of Echternach contains 45 letters and 43 of that were survived. The martyrology can find on the letters 2-32 and a calendar on the letters 34-41. The martyrology and the calendar formed part of an earlier codex. Due to the codex was written in England it contains more saint from England. See: De Rossi – Duchesne: Acta Sanctorum, 1894., VIII.
  31. The text of the manuscript is incomplete between 22th November and 24th December. There are local information and holidays about the parish on the margins of the codex, but these are not older than the year 855. This codex contains the most geographical locations. See: De Rossi – Duchesne: Acta Sanctorum, 1894., IX.
  32. The cover page and the margin notes of the codex clearly indicate that it was used by the St. Peter church. See: De Rossi – Duchesne: Acta Sanctorum, 1894., XV–XVII.
  33. De Rossi – Duchesne: Acta Sanctorum, 1894., XI–XIV.
  34. The original codex was in the property of the abbey of St. Benedict but it was divided into two parts: one became a part in a codex of Vatican and the other part moved to Orleans (Aurelainensis). This part was stolen and sold in England. Only a copy stayed in Orleans which was written in the 17th century – de Rossi used this version but during the edition of the book in 1888 the original stolen part appeared and it was given back to France. Duchesne copied this original part and in the end the volume of Rossi and Duchesne contains the text of the original codex. See: De Rossi – Duchesne: Acta Sanctorum, 1894., XIV–XV.
  35. De Rossi – Duchesne: Acta Sanctorum, 1894., XXXIV.
  36. De Rossi – Duchesne: Acta Sanctorum, 1894., XXX.
  37. The codex named after a person whose name was Labbe. The author possibly copied a codex which belonged to College de Clermont. See: De Rossi – Duchesne: Acta Sanctorum, 1894., XXII.
  38. De Rossi – Duchesne: Acta Sanctorum, 1894., XXXVII.
  39. Delehaye – Peeters – Coens: Acta Sanctorum, 1931.
  40. De Rossi – Duchesne: Acta Sanctorum, 1894., 24.
  41. Delehaye – Peeters – Coens: Acta Sanctorum, 1931.
  42. De Rossi – Duchesne: Acta Sanctorum, 1894., 24.
  43. Ibid.
  44. Delehaye – Peeters – Coens: Acta Sanctorum, 1931.
  45. De Rossi – Duchesne: Acta Sanctorum, 1894., 24.
  46. Ibid.
  47. Henri Quentin: Les Martyrologes Historiques du Moyen Age, Paris, 1908.
  48. Jacques Paul Migne (ed.): Patrologia Latina 94.: Venerabilis Bedae anglo-saxonis presbyteri opera omnia., Petit-Montrouge, 1862.
  49. Adamik Tamás: Latin irodalom a kora középkorban (6-8. század) [Latin literature in the early Middle-Ages (6-8. century)], Pesti Kalligram Kiadó, Budapest, 2014. 540–541.
  50. Quentin: Les Martyrologes, 1908., 2.
  51. Quentin: Les Martyrologes, 1908., 682–687.
  52. Quentin: Les Martyrologes, 1908., 47.
  53. Quentin: Les Martyrologes, 1908., 49.
  54. Migne (ed.): Patrologia Latina 94., 1862., 1294.
  55. Jacques Paul Migne (ed.): Patrologia Latina 138.: Appendix ad saeculum X complectens auctores incerti anni et opera a ΔΕΣΠΟΤΙΚΑ. Accedunt monumenta diplomatica, liturgica et monastica., Petit-Montrouge, 1953., 1294.
  56. Quentin: Les Martyrologes, 1908., 682–683.
  57. Quentin: Les Martyrologes, 1908., 136–138.
  58. VII. KAL. MAR. Apud Syrmium, natale sancti Syreni monachi: qui tempore Maximiani imperatoris, cum unius ex domesticis eius uxorem, hora incongrua in horto quem ipse sibi excolebat deambulantem acrius increpando repulisset, iubente Maximiano tentus, et christianum se esse confessus, capite caesus est.” See: Quentin: Les Martyrologes, 1908., 186.
  59. Quentin: Les Martyrologes, 1908., 682–687.
  60. The codex came from the church of Saint-Pierre de Macon and most part of it was written in the 12th century. See: Quentin: Les Martyrologes, 1908., 225, 248.
  61. Quentin: Les Martyrologes, 1908., 248.
  62. Quentin: Les Martyrologes, 1908., 324–325.
  63. VII. KL. MAR. Apud Syrmium natale sancti Sereni monachi: qui tempore Maximiani imperatoris, cum unius ex domesticis eius uxorem, hora incongrua in horto quem ipse sibi excolebat deambulantem acrius increpando repulisset, iubente Maximiano tentus, et christianum se esse confessus, capite caesus est. Item aliorum sexaginta duorum, qui ibidem passi sunt.” See: Quentin: Les Martyrologes, 1908., 328.
  64. Quentin: Les Martyrologes, 1908., 682–687.
  65. Quentin: Les Martyrologes, 1908., 674.
  66. Quentin: Les Martyrologes, 1908., 480–481.
  67. L’indexation informatique de la BHL et des catalogues de manuscrits hagiographiques project: http://bhlms.fltr.ucl.ac.be/ Download time: 2021. 03. 29.
  68. The BHL mentions the longer passion by Ruinart and the Illyricum Sacrum by Farlati under the no. 7595. See: Socii Bollandiani (eds.): Bibliotheca hagiographica latina K-Z, Bruxellis, 1900-1901., 1101.; The Novum Supplementum of BHL don’t give us any new manuscript. See: Société des Bollandistes (eds.): Bibliotheca hagiographica Latina antique et mediae aetatis, Bruxelles, 1986., 777.
  69. The BHL mentions the shorter passion by Bollandists and the informations from the Acta Sanctorum. See: Socii Bollandiani (eds.): Bibliotheca hagiographica, 1900-1901., 1101.; The Novum Supplementum of BHL doesn’t contain this number and passion. See: Société des Bollandistes (eds.): Bibliotheca hagiographica, 1986., 777.
  70. Vatican Lat. MS. 5771. 319v-320v., The scanned photo can be viewed here: https://digi.vatlib.it/view/MSS_Vat.lat.5771 Download time: 2021. 03. 29.
  71. Bruxelles MS 9290 (3223) is from the 12th century and the Bruxelles MS 207-208 (3132) was written in the first half of the 13th century. The text of the two codices of Brussel are the same. See: Bollandists (eds.): Catalogus codicum hagiographicorum Bibliothecae regiae Bruxellensis, Tom. 1-2., Bruxellensis, 1886-1889., 143–144., 303.
  72. Angers MS. 807., 108v-109v. See.: M. A. Molinier: „Manuscrits de la Bibliothèque d’Angers” in: Catalogue Général des manuscrits des bibliothèques publiques de France, Paris, 1898., 455.; Joseph van der Straten: Les Manuscrits Hagiographiques d’Orléans Tours et Angers, Bruxelles, 1982., 264.
  73. Paris MS 5289., 21v-22r.