Beküldve:

Pető-Veres Kata: Fekete Csaba (szerk.): Pathai István Református szertartási könyvecskéje. Úrvacsorai Rend Milotai Nyilas István Ágendájából. Melius Juhász Péter szertartási intelmei (recenzió)

Fekete Csaba (szerk.): Pathai István Református szertartási könyvecskéje. Úrvacsorai Rend Milotai Nyilas István Ágendájából. Melius Juhász Péter szertartási intelmei, Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények, Debrecen, 2020. ISBN: 978-615-81564-0-0

(A szövegkiadást sajtó alá rendezte, a bevezetőt és a magyarázatokat írta Fekete Csaba)

A Tiszántúli Református Egyházkerület könyvárosaként, himnológusként, református lelkészként is tevékenykedő Fekete Csaba fontos szolgálatot vállal magára, amikor régi, nehezen hozzáférhető szertartási szövegeket, ágendákat, istentiszteleti rendeket rendez sajtó alá és az érdeklődő közönség és a kutatók számára modern átírásban, magyarázatokat hozzáfűzve elérhetővé tesz. 2020-ban megjelent három szertartási szöveget tartalmazó munkája is ebbe a nagyívű, sokunk munkáját megkönnyítő sorozatba illeszkedik. Közös protestáns örökségünk emlékei ezek, melyek a korai protestáns nemzedékek erőfeszítéseibe, elhivatottságába és identitás-keresésébe engednek bennünket, kései leszármazottakat betekinteni. Nem titkolt szándéka a szerkesztőnek, hogy éleslátással megfogalmazott megjegyzései, kritikai észrevételei a 20. században berögződött és azóta is nemzedékről-nemzedékre átadott hibás felimeréseket és következtetéseket lerombolja, és a társtudományok legújabb felimeréseit, kutatási irányait is felhasználva új megállapításokra jusson. E megállapítások segíthetnek bennünket, -persze csak, ha meg akarjuk hallani- hogy milyen súlypontjai lehettek eleink istentiszteletének. Ehhez azonban fontos, hogy elengedjük a szertartási elemek egymást követő sorrendjeinek mérceként felállított megismerését. Református elődeink munkájának, istentiszteletről alkotott véleményének, tapasztalatainak alapos kutatása megóvhatná a ma útkereső utódokat számtalan tévúttól és könnyelműen kimondott értékítélettől. Az őszintén gyakorolt felfedezés iránti vágy segíthetne a jelen reformátusának, hogy többek között az úrvacsora rendje is kitisztuljon.

A kötet arányaira nézve azt a megjegyzést tehetjük, hogy mintegy a felét Pathai István Az Helvéciai konfesszión való körösztény prédikátoroknak Dunán innen, az egyházi szolgálatban való rend tartásokról írattatott könyvecskéje[1] teszi ki. Köszönheti ezt önálló műként való megjelenésének, és eleddig nem eléggé hangsúlyozott más tőről fakadó jelentőségének is. Az összehasonlítások révén a másik két szövegközlés jegyzeteiben is szó esik Pathai munkájáról.

A sajtó alá rendezést elvégző, magyarázatokat, jegyzeteket író Fekete Csaba úgy döntött, hogy nem a megjelenés időrendi sorrendjében helyezi el kiadványában a műveket, mert ugyan a Könyvecske évtizedekkel később jelent meg (1617) Melius Szertartási tanításai és intelmei[2] 1563-as művéhez képest, de előbbi önállóan látott napvilágot, és „műfaját tekintve a legkorábbi emlék a maga nemében a hazai református egyház történetében.”[3] Ehhez képest Melius munkája függelékként került a korabeli olvasó kezéhez, mert a Válogatott prédikációihoz szertartási kérdéseket tárgyaló és szertartási szövegrészeket is tartalmazó prédikációs összeállításként csatolta. A kötetben közölt Milotai Ágendája egy ismeretlen lelkipásztor által az eredetiből kivonatolt mű. A szerző felhasználta az eredeti szöveget, és kiegészítette a saját gyülekezeti szolgálatában gyűjtött tapasztalataival, és korábbi tanulmányaiból, országjárása során látott gyakorlatokkal. Ez a most közölt kivonat igényes műnek tekinthető, melyekből tucatszám készültek annak okán, hogy a saját ágenda elkészítése hozzátartozott a lelkészi szolgálathoz.

A három mű és annak magyarázatai kapcsolatba kerülnek, ha más nem, a különbségeik révén. Utalások, vissza- és előre utalások gazdagítják az olvasmányélményt. De nem csak a kötetben közölt szövegek folytatnak párbeszédet, hanem az utalások révén szinte minden ismert szertartási szövegünk. Ez helyenként elbizonytalaníthatja a kevésbé járatos olvasót, mert szinte érzi annak kínzó hiányát, hogy a pfalzi rendtartást vagy az esztergomi rítust is maga előtt lássa. Időnként egy képzeletbeli történelemkönyv nyílik meg előttünk, amely oldalain olyan történetet olvashatunk, amely a megértéshez nélkülözhetetlen.

Fontos megjegyzésként olvashatjuk, hogy a közreadott szövegek szó szerinti szövegkiadások, de nem betű szerintiek. Az olvasást, értelmezést megkönnyítendő döntött e mellett az eljárás mellett a szerkesztő.

A szertartási szövegek születési, használati körülményeinek feltárása mellett nyomdatörténeti adalékokat is olvashatunk. Lebilincselő megtudni, hogy egy szöveg a kinyomtatás után miért tartalmazhat adott esetben sok helyesírási hibát, miért nem egységes az ékezés vagy a központozás. Ezek a hibák mind utalhatnak egy ember lelki, testi állapota, épp üldözött és kapkodásra kényszerített volta mellett a nyomtatást végző nyomda szegényes felszerelésére, vagy a külföldi, magyarul rosszul vagy éppenséggel sehogy sem beszélő nyomdász a mű jelentőségéhez képesti szerény adottságaira. Tehát e szövegek mélyreható ismerete a szerző életéhez, sorsához is közelebb visz minket. Pathai Könyvecskéjében nem olvashatunk a patrónus felé intézett köszönő sorokat. Ez is elgondolkoztathatja a kutatót, amely számtalan olvasmányélményének ismeretében tudja, hogy ez pedig szokás volt. A következtetés lehet az, hogy nem volt patrónus, de elképzelhető, hogy egy nem egészen tisztázott kézirat került kinyomtatásra, amelynek oka abban keresendő, hogy éppen akkor adódott lehetőség a nyomtatásra, így nem volt idő letisztázni a kéziratot.

Egységes helyesírási szabályzat híján a szerző által ismert nyelvjárás, helyesírás is átszűrődik a műveken, de e finomságok csak a gyakorlott szem, nyelvészetben, nyelvemlékeink között járatos olvasó számára megragadhatóak. Az utókor pedig, ha bölcsen ítél, sok következtetést levonhat a hibákból is. E szövegek újbóli kiadása jelentőségét abban is elnyerheti, hogy betekintést enged nekünk keletkezési korának szükségeibe is. Pathai Könyvecskéje olyan korban született, amikor a fő hangsúly a polémián, a hitvédelmen volt, ezért szertartási beszédei erőteljesen a hitigazságok hangsúlyozására törekszik. Sok esetben vitát folytat a római katolikus gyakorlatokkal.

A bibliai idézeteket olvasva, az a szomorú felimerése támadhat a gyakorlott olvasónak, hogy a korban nem a beszélhetünk egységes bibliahasználatról, mert Misztótfalusi Kis Miklós fellépése előtt nagyon nehéz volt a tehetősebb prédikátorok számára is saját Bibliát szerezni. Az itt tetten érhető egység hiánya másban is érzékelteti hatását. Fekete Csaba okulásunkra lábjegyzetekben közli a Vizsolyi Biblia, az Oppenheimi és a Hanaui Biblia szerinti verseket is, mert a bibliai idézetek megadásakor a prédikátorok igen ritka esetben ragaszkodtak a nyomtatásban megjelent Bibliához. Inkább fejből idéztek, vagy latinból fordítottak magyarra.

Pathai Könyvecskéje amellett, hogy a ’80-as évekig csak irodalmi említésekből ismertük, abban a tekintetben is jelentős, hogy ez a legkorábbi helvét hitvallású szertartási rendünk. Melius függelékként közreadott szertartási megjegyzéseit szokás ágendának nevezni, de az leginkább csak ágendaszerű vázlat. Milotai Nyilas István Ágendája máig tartó hatást gyakorolt a református szertartások történetében és irodalmában. Ő az első, aki ágendáját ténylegesen Ágendának nevezi, és így szerepelteti könyve címlapján is.

E három mű egy kötetben való szerepeltetése arra ösztönzi az olvasót, hogy igyekezzen ismereteit gyarapítani és elmélyülni múltunk istentiszteleti gyakorlatában, és jobban megérteni a régi korok embereit, küzdelmeit, a nehéz, olykor veszélyes körülmények ellenére is bátorságról, hűségről tett tanúbizonyságukat. Fekete Csaba által szerkesztett, sajtó alá rendezett és jegyzetekkel ellátott műve nem lehet az első lépés, ha valaki még csak ismerkedik istentiszteleti múltunkkal, mert a szövevényes kereszthivatkozások megértéséhez biztos ismeretekre van szükség, de újabb és újabb kérdések megfogalmazásához kiváló és nagyon érdekes olvasmányt vehet kézbe az olvasó. Olvasáskor nagy előny, ha valaki tényleg kíváncsi a bizonyítható, alátámasztható tényekre, akkor is, ha az kiforgatja is addigi ismereteiből felépített világát a négy sarkából.

Hivatkozások

  1. RMNY 1143A ↑
  2. RMNY 196[2] ↑
  3. Fekete Csaba (szerk.): Pathai István református szertartási könyvecskéje, Úrvacsorai rend Milotai Nyilas István Ágendája szerint, Melius Juhász Péter szertartás intelmei, Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények, Debrecen, 2020, 15. ↑

Beküldve:

Tikász Ábel: David Jasper: Bevezetés a hermeneutikába (recenzió)

David Jasper: Bevezetés a hermeneutikába, Budapest, Hermeneutikai Kutatóközpont, 2021. ISSN: 1218-3407 ISBN: 978-615-81460-9-8

David Jasper (1951–) Bevezetés a hermeneutikába című műve röviden, közérthetően, alapozó jelleggel ismerteti a hermeneutikatörténetet. Az eredetileg 2004-ben, A Short Introduction to Hermeneutics címmel megjelent mű 2021-ben a Hermeneutikai Kutatóközpont gondozásában jutott el a magyar olvasókhoz. Jasper nem monográfiát, hanem az iowa-i és a glasgow-i egyetemeken elhangzott előadásai alapján készült rövid hermeneutikatörténeti áttekintést ad olvasója kezébe, melyben nem a bibliatudomány, történettudomány és teológia gazdag szakirodalmának szintézisére vállalkozik; célja nem egy lexikonszerű kötet megjelentetése volt, csupán az érdeklődés felkeltése a hermeneutika tudománya iránt, és néhány alapvető tézis megfogalmazása.

Teológusok, filozófusok számára kissé fárasztónak tűnhetnek az egyes fejezeteket bevezető hosszú gondolatfutamok, melyekben a tárgyalt kor történeti és teológiai jellegzetességeit ismerteti Jasper, azonban így teológiai, sőt humántudományi ismeret nélkül is értelmezhető a mű. Az egyes fejezetek végén kérdések, feldolgozásra javasolt szövegek szerepelnek, melyek segítik jobban elmélyíteni az olvasottakat, így Jasper egyszerre elméleti és gyakorlati hermeneutikát ad közre. A könyv bizonyíték arra, hogy nem is létezik pusztán elméleti hermeneutika, mert az értelmezés mindig a teljes egzisztenciát igénybe veszi, saját önértelmezésünk lép párbeszédre a befogadott szöveggel. Sőt a szöveg formálja saját önértelmezésünket (15.), melynek hatására változik a szövegértelmezésünk is.

David Jasper a Glasgow-i Egyetem professzor emeritusa. Tanulmányait Cambridgeben, Durhamban, Oxfordban folytatta, 1976-ban anglikán lelkésszé szentelték. Alapítója és szerkesztője volt a Literature and Theology folyóiratnak, munkáiban a teológia és az irodalom kapcsolatával foglalkozik. Jasper a Biblia értelmezéséből vezeti le a hermeneutikatörténetet, melyet keresztyén tudományként definiál, így munkájában mindvégig hangsúlyos marad a teológiai szál, gyakran illusztrál a Bibliából vett példákkal, idézetekkel.

Jasper szerint „a hermeneutika rámutat a szándék és a jelentés közötti megbízhatatlanságra, sőt ami még rosszabb, a leírt szavak és az emberi értelmezés között jelen lévő bizonytalanságra is ráismer” (21.). Pál apostol szándéka és a papírra vetett Rómaiakhoz írt levél között különbség van, nem beszélve az eltelt két évezred okozta kulturális űrtől. Ráadásul amikor elkezdünk értelmezni egy szöveget, mindig előfeltevésekkel fogunk hozzá – Martin Heidegger (1889–1976) kifejezésével élve belépünk a hermeneutikai körbe. Jasper a hermeneutikai kör magába visszatérő jellegét Máté evangéliumával illusztrálja, amelyben „az evangélista a héber Bibliát a későbbi események megvilágításában olvassa, a későbbi eseményeket pedig a héber Biblia fényében szemléli” (38.). A szövegértelmezés Jákób tusakodásához hasonlóan küzdelem a titokért, Geoffrey H. Hartmann szerint „az olvasás a szövegért folytatott küzdelem” (35.).

Jasper a midrástól és a keresztyén hagyományoktól kezdve vezeti végig olvasóját az értelmezéstörténeten. Augustinus (354–430) azt hangsúlyozta, hogy csak akkor fogjunk hozzá a Bibliaolvasáshoz, ha imádkoztunk, ha spirituálisan készen állunk a Szenttel való találkozásra. Jasper szerint Ágoston a szeretet, Aquinói Tamás (1225–1274) a hit és értelem, Kempis Tamás (1380–1471) az egyszerűség, Desiderius Erasmus (1466–1536) pedig az esztétika nézőpontjával gazdagította a keresztyén hermeneutika történetét. Luther Márton (1483–1546) Szentírás olvasata egyszerre volt krisztológiai és szubjektív, Kálvin Jánost (1509–1594) a racionális elmélkedés, az önismeret, a józan ész, és a Szentlélek belső bizonyságtétele vezette. Jasper rámutat arra, hogy a reformátori hermeneutikákban milyen későbbi, 20. századi tendenciák rejlenek. Luther gondolata, mely szerint a Szentírás legalább annyira interpretál bennünket, mint amennyire mi interpretáljuk a Szentírást, Heideggernél; Kálvin tézise az önmagát tekintéllyel felruházó Szentírás szövegéről Jacques Derrida (1930–2004) posztmodern hermeneutikájában köszön vissza.

Johann Martin Chladenius (1710-1759) 1742-ben megjelent, Bevezetés az ésszerű szónoklatok és megfelelő írások értelmezésébe nehézkes című műve a modern hermeneutika első alkotása, mely az értelem alá rendelve a hermeneutikát kiveszi a tudományos vizsgálat alól a Bibliát, szent szövegnek tartva azt. Jasper az angolszász kánonból Anthony Collins (1676–1729), Robert Lowth (1710-1787) és Samuel Taylor Coleridge (1772-1834) hermeneutikáját ismerteti, utóbbi azt vizsgálta, hogy hogyan jön létre a jelentés az olvasó gondolataiban, a bibliai szövegmagyarázatban pedig az irracionális és racionális találkozását látta, hiszen csakis akkor találhatunk rá a Biblia különleges voltára, ha bármelyik más könyvhöz hasonlóan kritikusan olvassuk (90.).

A „hermeneutika atyja,” Friedrich Schleiermacher (1768–1834) munkássága nyomán különít el a hermeneutika a pszichológiai és a grammatikai szövegmagyarázatot. Jasper a 19. századi tendenciákból David Friedrich Strauss (1808-1874) Das Leben Jesu művét a bosszúval átitatott kétely hermeneutikájaként (97.) definiálja, a történeti Jézus kutatás képviselői közül Leopold von Ranke (1795–1886) és Joseph-Ernst Renan (1823–1892) munkásságát emeli ki. Wilhelm Dilthey (1833-1911) hermeneutikájának egyik tézise, hogy az emberi megismerés és tapasztalat egyetemes, tehát átível kulturális és történelmi meghatározottságon. Jasper ennél a résznél kikérdez a könyvből, ezzel gondolkodásra serkentve olvasóját.

A 20. századi hermeneutikatörténet epizódszerű bemutatásában Jasper röviden ismerteti Karl Barth (1886–1968), Rudolf Bultmann (1884–1976), Martin Heidegger, Hans-Georg Gadamer (1900–2002), Paul Ricoeur (1913–2005) és Jacques Derrida munkásságát. A rövid összefoglaló mellett a múltszázad nagyjai lépten- nyomon előkerülnek a többi fejezetben is a párhuzamosságok, előzmények összesítése végett. A posztmodern hermeneutikáról szóló fejezetet például azzal a meglepő bevezetéssel kezdi Jasper, hogy Karl Barth már a 20. század elején megsejtette a posztmodern hermeneutika bizonyos elemeit, hiszen az igeteológia is szembefordult a felvilágosodás és a történetkritika számos állításával, habár a posztmodern relativizmus elég messze állt Barth-tól (125.).

Jasper egyfajta interdiszciplináris kitekintést tesz a mű hatodik fejezetében. Először a bibliai narratívák 20. századi és kortárs irodalmi megjelenéseiről ír (Thomas Mann, D. H. Lawrence, John Steinbeck), majd a felszabadítási teológiák nyomán a hermeneutika politikai vonatkozásait (feminizmus, posztkolonializmus) tárgyalja. Ma is aktuális kérdés, hogy miként kel életre a szöveg az intertextualitás vagy a képek által, hiszen Jasper szerint „a szöveg nem csak a papírra vetett szavak összessége, hanem kiterjed a képek, mozifilmek, sőt még az emberi test textualitására is” (136.).

Jasper 2021-ben magyarul megjelent műve elsősorban a hermeneutika tudománya iránti érdeklődést kelti fel az olvasóban. Irodalomtudományi, nyelvészeti képzésben akár tankönyvként is funkcionálhat. Reméljük, hogy sokakhoz eljut e rövid írás, s így egy esetleges második kiadás majd kiküszöböli azokat az elírásokat, szerkesztési hibákat, melyek az első kiadásban sajnálatosan bennmaradtak. Jasper műve alapos, az élet hermeneutikájára hív, s bízhatunk abban, hogy a mű olvasása sokakban felkeltheti a vágyat a folyamatos olvasás és önreflexió iránt.