Beküldve:

Kovácsné Molnár Anna: A sértett büntetőeljárásbeli szerepének történeti és összehasonlító elemzése

Bevezetés

A büntetőeljárásban a sértett szerepe évtizedek óta középpontban áll, mivel jogi státusza és jogai folyamatosan változnak a társadalmi normák és jogi elvek alakulásával. A sértettek, mint az elkövetett bűncselekmények áldozatai, nem csupán passzív szereplők, hanem aktív résztvevők is a büntetőeljárás során, akik jogi érdekeik érvényesítésében jelentős szerepet játszanak. A jogrendszerek különböző fejlődési szakaszainak vizsgálata során megfigyelhetjük, hogy a sértett jogai és lehetőségei az idők folyamán hogyan alakultak.

A jogtörténet vizsgálata lehetőséget biztosít arra, hogy mélyebb betekintést nyerjünk a büntetőeljárások szereplőinek, különösen a sértettnek a helyzetébe, valamint azok változásába az idők folyamán. A sértett büntetőeljárásbeli szerepe az évszázadok során folyamatosan változott, összhangban a társadalmi, politikai és gazdasági átalakulásokkal. Az a kérdés, hogy milyen jogi eszközök állnak rendelkezésre a sértett jogainak védelmére, különös jelentőséggel bír a büntetőeljárási jogban, hiszen a sértett helyzete tükrözi az adott társadalom jogi és morális értékrendjét. Tanulmányom során bemutatom a sértett szerepének történeti fejlődését a magyar jogban, valamint a nemzetközi jog összehasonlító elemzésével, a magyar jogrendszer sértettjét összevetem más jogrendszerekkel, különös tekintettel Szlovákia jogrendszerére. A történeti kutatás során különös figyelmet fordítok a sértett jogi helyzetének alakulására, kezdve a legelső büntető perrendtartásunktól, egészen a modern kor büntetőeljárásáig.

A magyar jogfejlődés kiindulópontjaként a Csemegi-kódexet és a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikket vettem alapul, amelyek megalapozták a modern magyar büntetőeljárást, és korukhoz képest megfelelően szabályozták a jogi helyzetet. Azonban a szocializmus időszakában, különösen a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény, az 1962. évi 8. törvényerejű rendelet és a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény hatására a sértett szerepe háttérbe szorult, és az állam vált a büntetőeljárások domináns szereplőjévé. A jogi normák fejlődése összhangban van a társadalmi értékek változásával, amely igényeket követve a sértettek jogai is folyamatos változásokon mennek keresztül.

Ezzel párhuzamosan összehasonlítom Magyarország jogfejlődését Szlovákiáéval, amelynek jogfejlődésével a történelem során több alkalommal is párhuzamot tudunk vonni, különösen a Csemegi-kódex és az első büntető perrendtartásunk korszakában. A szocialista jogrendszer hatása mindkét ország tekintetében meghatározó volt, és kutatásom során arra is kitérek, hogy a szlovák jog miként fejlődött tovább az Európai Unióhoz való csatlakozás után. Az összehasonlító elemzés keretében az unió aktuális jogszabályait és azok befolyását vizsgálom a sértetti jogokra, beleértve a legújabb uniós irányelveket is. A modern jogalkotásban, különösen a 2017. évi XC. törvény bevezetésével, a sértett jogainak védelme új megközelítést kapott, amelyhez az Európai Unió jogalkotása is jelentősen hozzájárult. Az Európai Unió jogalkotása, mint például a 2001/220/IB Kerethatározata és a 2012/29/EU irányelv, szintén jelentős hatással vannak a sértettek jogi státuszára, mivel biztosítják a sértettek méltányos bánásmódját és jogainak érvényesítését.

A kutatás nemzetközi kontextusban is kiterjed a szlovák és magyar büntetőjárási rendszerek összehasonlítására, kiemelve a hasonlóságokat és különbségeket. A későbbiek során Oroszország jogfejlődését is bemutatom, amely közös múltra vezethető vissza Magyarországgal és Szlovákiával a szovjet rendszer idejét tekintve, amikor a marxista-leninista nézet volt az uralkodó, amely nagy hatással volt a büntető eljárásjogra, különösen a sértett jogi helyzetére.

A jogtörténeti rész vizsgálata során a történeti és összehasonlító jogtudomány módszereit használom. A történeti elemzés segítségével bemutatom, hogyan változtak a normák és intézmények a különböző korszakokban, amíg az összehasonlító módszer lehetőséget nyújt arra, hogy párhuzamokat vonjak különböző jogi jogrendszerek között. Ehhez kapcsolódva kiemelt figyelmet fordítok azokra a jelentős jogtudósokra, akik a történeti és összehasonlító jogtudomány módszereit alkalmazták, mint például Henry Maine, Giambattista Vico és Fried.

Tanulmányom célja, hogy feltárjam, hogyan változott a sértett szerepe a történelmi és kulturális kontextustól függően és milyen hatással voltak ezek a változások a jogi gyakorlatra. Az alapkérdés tehát az, hogy a sértett szerepe hogyan változott a magyar büntetőeljárások során, és milyen hatásokat gyakoroltak a jogfejlődésre a szocializmus és a nemzetközi hatások. Kutatásom során, az összehasonlító elemzés segítségével feltárom, hogy milyen tanulságok vonhatók le más jogrendszerek – különösen Szlovákia– példái alapján.

Hipotézisem szerint a sértett szerepe jelentősen differenciálódott az évszázadok során, reflektálva a társadalmi és jogi reformokra. Mind történeti, mind összehasonlító szakaszok során kritikai szemmel vizsgálom és értékelem a változásokat, megkísérelve azok társadalmi és jogi kontextusban való elhelyezését. A tanulmány várhatóan hozzájárul a sértetti jogok és a büntetőeljárás dinamikájának jobb megértéséhez, különös tekintettel a jelenlegi jogi reformokra és azok hatásaira. A modern büntetőeljárásban a sértett szerepe egyre inkább felértékelődik, ami nyomon követhető a nemzetközi és hazai jogfejlődésen keresztül is. A kutatási eredmények értékelésével nem csupán a történelmi kontinuitást és változásokat szeretném bemutatni, hanem a jövőbeli trendeket és lehetséges fejlesztési irányokat is felvázolni.

A dolgozat hipotézisét az elemzések alapján fogom vizsgálni, remélve, hogy eredményeim hozzájárulnak a jogtudomány és a gyakorlat fejlődéséhez. A sértett jogainak védelme és azok újragondolása kulcsfontosságú a büntető igazságszolgáltatás jövője szempontjából, és ezen a területen további kutatásokra van szükség. Vizsgálatom során speciális figyelmet fordítok arra, hogy a sértett szerepének változását a társadalmi és jogi változások tükrében értelmezzem. Végezetül, a tanulmányom kísérletet tesz arra, hogy átfogó képet nyújtson a sértett jogainak fejlődéséről és a jelenlegi helyzetéről az Európai Unió és Magyarország kontextusában.

Összefoglalva, a tanulmány egy komplex, többdimenziós elemzést nyújt, amely átfogó betekintést enged a büntetőeljárásjogi folyamatokba és a sértett szerepének evolúciójába.

A sértett szerepének történeti alakulása Magyarországon

A sértett szerepe a büntetőeljárásban jelentős változásokon ment keresztül az idők folyamán. A feudalizmus végére a büntetőeljárás vagy írásbeli perként, vagy sommás szóbeli eljárásként zajlott, amelyek leginkább szokásjogon alapultak, törvények alapján csupán a perek elenyésző része zajlott. Egységes eljárásrendről nem beszélhettünk. A nemesek ellen folytatott eljárásra az írásbeliség volt a jellemző, ahol a sértettnek, mint vádlónak, kiemelt szerepet jutott.[1]

A Csemegi-kódex a büntetőjog zsinórmértékévé vált, amely számos büntetőeljárási rendelkezést is tartalmazott, azonban az első bűnvádi perrendtartásunk az 1896. évi XXXIII. törvénycikk volt. Ez a törvénycikk elsőként szabályozta a sértettek jogaira vonatkozó rendelkezéseket, amelyek lehetővé tették számukra, hogy aktívan részt vegyenek az eljárásban. Megalkotásánál elsődleges szempont volt, hogy megfeleljen a közjog szellemének, a hazai jogfejlődésnek, és összhangban legyen a társadalmi elvárásokkal. A kodifikáció fontos szempontja volt, hogy az állam érdekeit akként biztosítsa, hogy közben mások jogait csak a szükséges mértékig korlátozza. A törvény célja a sértettek jogainak védelme és megerősítése volt.[2] Megalkotásának egyik vezérelveként szolgált az a felfogás, hogy a bűncselekmény nem az állam, hanem a magánszemély érdekeit sérti elsősorban. Ebből adódóan az eljárás irányelve a vádelv, amely szerint a felek jogegyenlőséget élveznek a per során, így a sértett indítványára történik a per bizonyítása is. A bíró szerepe a per vezetése.[3] A kor szellemének megfelelően leginkább azon sértettek számára adott lehetőséget jogaik érvényesítésére, akik jelentős vagyonnal rendelkeztek, bár ezt sem a jogszabály, sem annak indokolása nem említi.

A 20. század elején a jogi környezet változásai a sértett jogainak csökkenését eredményezték. Az állam szerepe a büntetőeljárásokban megerősödött, különösen 1951. évi III. törvény, az 1962. évi 8. törvényerejű rendelet és a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény bevezetésével, amelyek középpontba állították az állami érdeket. A sértettek jogai ekkor háttérbe szorultak. Az ügyészség átvette a vád szerepét, amely csökkentette a sértettek aktív részvételét az eljárásban. A büntetőeljárás során a sértettek sokszor nem kaptak kellő támogatást az állami szervektől, ami a jogérvényesítést is nehezítette.

A kommunista rendszer általi hatalomátvételt követően, 1949-től a marxista-leninista eszmék váltak meghatározóvá.[4] Az 1951. évi III. törvény megalkotására hatással volt a szocialista szellemiség. A jogszabály lehetővé tette, hogy az eljárás minden résztvevője saját anyanyelvét használhassa az eljárás során.[5] A szovjet eszmék figyelembevételével a jogszabály többszöri módosításának köszönhetően, egyre nagyobb teret kapott a törvényesség tiszteletben tartása.

A szocializmus megjelenését követő első évtizedben marxista szerzők az összehasonlító jogtudomány lehetőségeiről publikáltak.[6] A hatvanas évek elején olyan magyar szerzők jelentek meg, akik a szocialista jogösszehasonlítással szemben, jelentőséget tulajdonítottak a nemzetközi összehasonlító jognak. Szabó Imre és Eörsi Gyula munkái a marxista-leninista eszmékkel szemben, a nyugat-európai tudományterületet próbálták elismertetni Magyarországon.[7]

Az 1962. évi 8. törvényerejű rendeletet a szocializmus ideje alatt az 1951. évi III. törvény ellentmondásainak feloldása érdekében alkották meg. A módosítás célja volt, hogy a büntető eljárás gyorsabbá és egyszerűbbé váljon, továbbá megfeleljen a szocialista törvényesség követelményeinek.[8] A kodifikációnak köszönhetően a sértett és a magánfél eljárásjogi helyzete nem változott. Elhagyta a módosítás a vagyon elleni bűncselekményeket a magánvádas ügyeknél, azokat az emberi méltóság elleni kisebb súlyú bűncselekményekre korlátozta. A magánvádas ügyekben kötelezővé tette a meghallgatást és megpróbálta kibékíteni a feleket.[9]

A hatvanas évek végére, a szocialista eszmék mellett, a jogösszehasonlítást a világpolitikában megjelent békés együttélés is legitimálhatta.[10]

Az 1973. évi I. törvény megalkotásánál figyelembe vették, hogy az 1970-es évektől igény jelentkezett a sértett szerepének jobbítására a büntetőeljárásjogban. Az állampolgári jogok védelme jelentőssé vált a törvényesség erősítése mellett. A kodifikáció célja az eljárás további gyorsítása, ami jogpolitikai követelmény eredménye.[11] Az ügyész szerepének erősödésével, csökkent a sértett szerepe a büntetőeljárásban. Vádlóként szűkültek a lehetőségei, magánfélként a jogai nem változtak.[12] A jogszabályi rendelkezés lehetőséget nyújtott a sértett számára a nyomozás befejezését követően az iratbetekintésre, a bizonyítási indítványok megtételére és arra, hogy észrevételt tegyen az eljárás bármely szakaszában. Lehetőséget kapott a jogairól és a kötelezettségeiről való felvilágosításra, továbbá a tárgyaláson megillette a kérdezés és a felszólalás joga [1973. évi I. törvény 53. § (2) bek. a)-d)].

Az 1998. évi XIX. törvény megalkotásánál már szerepet játszottak a nemzetközi jogi kötelezettségek is,[13] valamint, az ezen a szabályozáson alapuló strasbourgi Emberi Jogi Bírósági gyakorlat. A kodifikációs munkálatok legfontosabb elveit a 2002/1994. (I. 17.) Korm. határozat foglalta össze, amely a sértett szempontjából jelentős pozitív változásokat fogalmazott meg.

A joggyakorlatban ez a tendencia a rendszerváltás után is folytatódott, amikor a jogalkotás a demokratikus normákra helyezte a hangsúlyt. A 2010-es évek elejére a sértettek jogainak védelme ismét középpontba került, de a múltbéli korlátozások nyomai még mindig érezhetőek voltak. A társadalmi igények és a jogi elvárások fokozatosan egyre inkább a sértettek jogainak védelmére irányultak, különösen az Európai Unió irányelveinek hatására.

Modern jogfejlődés

A modern jogalkotás során a sértett jogainak védelme új megvilágosítást kapott, különösen a 2017. évi XC. törvény bevezetésével. Az új törvénnyel szemben elvárás volt, hogy az 1998. évi XIX törvény hibáit kijavítsa, és hogy megfeleljen a korszak büntetőeljárási követelményeinek, az Alaptörvénynek, továbbá a nemzetközi elvárásoknak.[14] A törvény figyelembe vette az Európai Unió irányelveit, amelyek a sértettek jogainak megerősítését tűzték ki célul. Völner Pál államtitkár, a kodifikáció során kiemelkedő fontosságot tulajdonított annak, hogy az új jogszabály harmonizáljon a nemzetközi és uniós joggal. Mivel a nemzetközi bűnügyi együttműködés kulcsfontosságúnak tartja a bűncselekménnyel összefüggésben a sértett vagyontárgyainak visszaszolgáltatását, a törvényjavaslatban igyekeztek átfogóan szabályozni annak visszaadására irányuló közvetlen és formális jogsegélyi együttműködést.[15] A 2017. évi törvény bevezetésével a magyar jogalkotás újra értelmezte a sértett szerepét. A jogszabályi környezet megváltozása mellett a társadalmi tudatosság is nőtt a sértettek jogainak védelmében. A jogi változások célja a sértettek érdekeinek fokozottabb védelme volt. Az új törvény különös figyelmet fordít a sértettek tájékoztatására is, és lehetőséget nyújt részükre közvetítői eljárás igénybevételére, amely során a sértett szerepe szintén előtérbe kerül. E változások tükrözik a társadalmi elvárásokat, amelyek a sértettek méltóságának megőrzésére irányulnak.

A modern jogfejlődés kiemelkedő jelentőségű reformja, hogy a jogalkotás folyamata során a jogalkotók figyelembe vették a társadalmi változásokat és a bűncselekmények áldozatainak igényeit. A jogi keretek között a sértettek jogainak védelme prioritást élvezett, mivel a jogalkotók egyre inkább elismerték a sértettek közvetlen érdekeit.

A 2017. évi XC. törvény, jelentős előrelépést jelentett a sértettek jogainak védelme érdekében, de a jövőbeni jogalkotás során továbbra is szükséges a folyamatos fejlődés és a jogi normák korszerűsítése. A kodifikátoroknak figyelembe kell vennie a jogtudósok véleményét és a joggyakorlat tapasztalatait, amelyek egyaránt fontos szerepet játszanak. A jövőbeni jogi reformok célja, hogy tovább erősítsék a sértettek jogait és támogassák jogaik érvényesítését.

A hazai szabályozásra[16] jelentős befolyással volt az Európai Unió Tanácsának a sértett jogállásáról szóló 2001/220/IB Kerethatározata, továbbá a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/ IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU Irányelve.

A Tanács a Budapesti Ütemtervben[17] meghatározta, hogy a bűncselekmények áldozatainak védelme és jogaik megszilárdítása érdekében, uniós szinten kell fellépni. Ennek érdekében alkotta meg az Európai Parlament és Tanács a fenti számú Irányelvét. Az Irányelv preambulumában határozza meg célkitűzéseit. Arra sarkallja a tagállamokat, hogy biztosítsák a büntetőeljárás során a sértettek – az Irányelv szóhasználata szerint, az áldozatok – aktív szerepét, felmérve az erre vonatkozó igényeket. Az áldozat érdekeinek védelme érdekében előírja a mindenre kiterjedő tájékoztatását, erőszakos bűncselekmények áldozatainak orvosi ellátásának biztosítását, szükség esetén tolmács, és jogi segítségnyújtás biztosítását. Előírja a személyes adatok védelmét, valamint az eljárás közvetítő segítségével történő lezárásának lehetőségét. Rendelkezik a büntetőeljárást megelőző segítségnyújtásról, a büntetőeljárás során kíméletes bánásmód biztosításáról, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának betartásával. Az eljárás során megköveteli a tisztességes bánásmód betartását.[18]

Az új Be. indokolása reformként határozza meg a sértett jogainak szabályozását, hiszen a törvény megteremti a feltételeit annak, hogy a sértettek, igényeiknek megfelelően, megkülönböztetett bánásmódban részesülhessenek. A büntetőeljárás során, a sértettnek lehetőséget biztosít sérelme előadására, annak feldolgozására, és arra, hogy jóvátételi igényének érvényt szerezzen. A törvény mindezt lehetőségként kínálja fel, a döntést a sértett belátására bízza.[19]

Dobrocsi Szilvia kutatásának eredményeként úgy vélekedik, hogy a büntetőeljárás sértettjére vonatkozó szabályozás széleskörű és összetett. Történelmi fejlődése során, szerepe kiemelkedett az eljárás jelentéktelenségéből és előtérbe került, de a jövőre vonatkozóan, várhatóan lesznek még jogi szabályozások a kutatások eredményeképpen.[20]

Összehasonlító elemzés

Mint ahogy Fekete Balázs írta tanulmányában, az összehasonlító módszer a modern jogtudományban elengedhetetlen, amennyiben tudományos értékű válaszokat akarunk kapni kutatásunk során.[21] A szakirodalom egységes álláspontja szerint, az összehasonlító módszert már a jogtörténet korai korszakaiban is alkalmazták, gyakran jogpolitikai céllal.[22] Leibniz munkássága során az összehasonlító módszer jogászi felhasználásának kérdéseivel foglalkozott, és elutasította a római jog kizárólagosságát.[23] Montesquieu pedig a jogrendszerek szisztematikus tanulmányozásával próbálta kutatni a dolgok természetében megtalálható alapelveket.[24]

A sértett szerepének összehasonlító elemzése során a magyar büntetőeljárás és mint említettem, az uniós tagállamok közül Szlovákia büntetőeljárásjogi keretei közötti párhuzamokat vizsgálom. A jogi normák és eljárások összehasonlítása rávilágít arra, hogy a különböző jogrendszerek miként kezelik a sértettek jogait és lehetőségeit. Szlovákiában a sértettek jogi státusza hasonló fejlődési pályát mutatott, és mutat a mai napig.

Már az Osztrák-Magyar Monarchia idejében közös jogrendszere volt a két államnak, tekintettel arra, hogy a jelenlegi Szlovákia a Nagy-Magyarország felvidéki részét képezte. Tehát az akkori Felvidékre is a Csemegi-kódex rendelkezései, majd az 1896. évi XXXIII. törvénycikk volt az irányadó a sértettet illetően.

Az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződést követően Magyarország területét felosztották, és az akkori felvidéken jött létre Csehszlovákia, mint új állam.[25] A létrejött csehszlovák nemzetállam Bajcsi Ildikó 2023. október 14-én, a Történelemtanárok 33. Országos Konferenciáján tartott előadásán tartott álláspontja szerint az egységes politikai nemzet fikciójára épült rá, amelynek központja Prága volt, de a szlovákok nem voltak egyenrangú felek a centralizált államban.[26] Csehszlovákia jogfejlődését tekintve, újabb párhuzam a szocialista időszakban vonható, hiszen a marxista-leninista nézetek hatására, a szocializmus szelleme hatotta át fejlődését mind jogilag, mind politikailag, ugyan úgy, mint hazánkét is. A kommunista hatalomátvételt követően, továbbra is a Prága-központúság volt a jellemző, amely feszültségeket szült a cseh és szlovák nemzetek között. A nyolcvanas évek második felére, a Szovjetunióban bekövetkezett változásokat követően, demokratizálódási folyamat indult meg az országban. 1989 novemberében, a folyamatos tüntetéseket követően, a hatalmi rendszer összedőlt és az ezt követő évben kiírt választásoknak köszönhetően, előtérbe kerültek a szlovák nép problémái, amelynek eredményeként 1993. január 1-én a két nemzet kettévált, és létrejött a Szlovák Köztársaság és a Cseh Köztársaság. A Szlovák Köztársaság a létrejöttéről szóló nyilatkozatában leírta, hogy az Európai Tanácshoz kíván csatlakozni, célja a demokratikus többpártrendszer biztosítása, és mindenekelőtt az emberi és állampolgári szabadságjogok tiszteletben tartása, amelyekkel a szabadság, az igazságos rend és a béke garanciáit kívánta megteremteni.[27]

Majd az Európai Unióhoz való 2004-es csatlakozást követően, mint fentebb leírtam, amikor már Szlovákiáról beszélünk, újra párhuzamot vonhatunk a két ország jogalkotása között, hiszen Szlovákia is figyelembe veszi az Európai Unió irányelveit, mint uniós tagállam. A jogalkotás során a szlovák törvények is hangsúlyozzák a sértettek aktív részvételét az eljárásban, ami a joggyakorlatban is megnyilvánul.[28]

A modern jogalkotás időszakában, az uniós jogalkotásnak köszönhetően, minden tagállam igyekszik megfelelni az elvárásoknak, ezáltal Szlovákia is. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2005. május 24-én fogadta el, a büntető perrendtartásról szóló 301/2005. számú törvényt, amely tartalmazza a sértett fellépésének lehetőségeit a Szlovák Köztársaság területén, a büntetőeljárás teljes időtartamára vonatkozóan.[29] A jogszabály beiktatta a Tanács 2001/220/IB sértett jogállásáról szóló kerethatározatát, és a 2002/465/IB közös nyomozócsoportokról szóló kerethatározatát. A mai napig 58 módosításon ment keresztül. Kutatási témámból adódóan számomra a legjelentősebb módosítás a 274/2017.[30] számú jogszabálynak köszönhető, amely a bűncselekmények áldozatairól és az egyes törvények módosításáról szól. A fenti törvény beiktatta a Tanács 2004/80/EK[31] számú irányelvét, amely lehetővé teszi a bűncselekmények áldozatai részére, hogy a bűncselekmény során őket ért károk enyhítésre kerüljenek, függetlenül attól, hogy a bűncselekmény elkövetésére melyik uniós tagállamban került sor, továbbá a 2012/29/EU számú irányelvet.

Az Európai Unió a 2001-es szabályozása során még sértettekről beszél, viszont a 2012-es irányelv már áldozatokat említ. Szlovákia, hasonlóan Magyarországhoz ugyan beiktatta mindkét jogszabályt, de külön rendelkezik a sértettekről (poškodený), és külön az áldozatokról (obeť). Amíg a sértettek jogállását a 301/2005 büntető perrendtartás szabályozza, addig az áldozatok jogállását a 274/2017 számú törvény rendezi. A szlovák szakirodalomban a sértett fogalmának meghatározása több nézőponton alapul, amíg a bűncselekmények áldozataival, az elkövető és az áldozat közötti kapcsolatokkal, interakciókkal a bűncselekmény előtt, alatt és után külön, interdiszciplináris tudományág, a viktimológia foglalkozik.[32]

301/2005 számú törvény 10. § rendelkezése szerint a büntetőeljárás alanya az lehet, aki az eljárás lefolytatására befolyással bír, és akire vonatkozóan a büntető perrendtartás kötelezettségeket és jogokat állapít meg. A büntetőeljárás sértettje pedig ugyan ezen jogszabály 46. §-a által megfogalmazott személy. A büntetőeljárás szempontjából sértettnek tekint minden olyan természetes személyt, akit bűncselekmény következtében sérelem, vagyoni kár, nem vagyoni vagy egyéb kár vagy más módon sérelem ért. A büntetőeljárásban a károsult azonos státuszát jogi személyek is betölthetik, abban az esetben, ha bűncselekmény áldozatává váltak, pl. okozott vagyoni kár vagy abban az esetben, ha az elkövető a sértett kárára bűncselekmény útján gazdagodott.[33]

A bűncselekmények és a hatalommal való visszaélés áldozataira vonatkozó igazságszolgáltatás alapelveiről szóló ENSZ-nyilatkozat [34] szerint, a bűncselekmények áldozatai azok a személyek, akik egyénileg vagy kollektíven sérelmet szenvedtek el, beleértve a fizikai vagy pszichés károsodást, érzelmi szenvedést, gazdasági veszteséget vagy súlyos megsértést. Továbbá azok, akiknek alapvető jogait súlyosan megsértették olyan cselekedettel vagy mulasztással, amely sérti a tagállamokban hatályos nemzeti büntetőjogokat, ideértve azokat a törvényeket is, amelyek a hatalommal való visszaélés büntethetőségét megállapítják.

A Szlovák Köztársaság bűncselekmények áldozatairól szóló törvénye meghatározza az áldozat fogalmát.[35] A jogszabályi meghatározás szerint áldozat az a természetes személy, aki vagyoni, nem vagyoni vagy egyéb kár következtében sérelmet szenvedett vagy sérelmet kellett volna szenvednie, vagy akinek törvény által védett jogait vagy személyi szabadságát megsértették vagy fenyegették. A jogszabályi rendelkezés alapján, azt a természetes személyt, aki a bűncselekmény áldozatának érzi magát, áldozatnak kell tekinteni egészen addig, amíg az ellenkezője be nem bizonyul, vagy nem nyilvánvaló, hogy az áldozat helyzetével való visszaélésről van szó – az úgynevezett áldozati státusz vélelme.[36] Áldozat alatt elsődlegesen a bűncselekmény által megsérült személyt érti, másodlagosan pedig a bűncselekmény következtében elhunyt személy hozzátartozóját is. Hozzátartozó alatt a szülőket, gyermekeket, testvéreket, házastársat, örökbefogadottat, örökbefogadót kell érteni, aki az elhunyttal legalább egy éve közös háztartásban élt, vagy általa eltartott személyt.[37]

A különböző jogrendszerek közötti összehasonlítás lehetőséget ad arra, hogy megértsük, milyen társadalmi és jogi tényezők befolyásolják a sértett jogainak alakulását. Az összehasonlító jogtudomány segít azonosítani azokat a legjobb gyakorlatokat, amelyek hozzájárulhatnak a sértettek jogainak védelméhez. A jogtudományi elemzések során a jogalkotás folyamatának megértése mellett a joggyakorlat tapasztalatait is figyelembe kell venni.

A nemzetközi összehasonlítás során tekintettel kell lenni a kulturális és történeti különbségekre is, amelyek befolyásolják a jogi normák alakulását. Az eltérő jogi keretek és a különböző országok joggyakorlata lehetőséget ad arra, hogy a legjobb gyakorlatokat alkalmazzuk a sértettek jogainak védelme érdekében. Az uniós jogi normák és irányelvek harmonizációja szintén kulcsszerepet játszik a különböző tagállamok jogi rendszereinek közelítésében.

A jövőbeni jogalkotás során fontos, hogy a magyar jogalkotók figyelembe vegyék a nemzetközi tapasztalatokat, és alkalmazzák a legjobb gyakorlatokat a sértettek jogainak védelmében. Az összehasonlító jogi elemzés segíthet a jogi reformok irányának meghatározásában és a jogi normák fejlődésének elősegítésében.

Jogtudósok véleménye és kutatási elvei

Fekete Balázs szerint a történeti jogi elemzés lehetőséget ad arra, hogy megértsük a jog fejlődésének folyamatos átalakulását, amely nemcsak az aktuális társadalmi és politikai környezetre reagál, hanem történeti előzményekre is támaszkodik.[38] A jogtörténet egyfajta kronológiai fejlődést mutat be, amely során a jogi normák és eljárások az adott társadalmi és politikai helyzethez igazodnak. Ebben az értelemben a tanulmányom a jogfejlődés történeti ciklusait vizsgálja, és bemutatja, hogyan befolyásolják a különböző társadalmi változások a sértett jogi helyzetét. Henry Maine, korszakának pozitivista szellemiségű tudósaival egyetemben azt a nézetet vallotta, hogy az emberi természet és a társadalom is bizonyos törvényszerűségek mentén működik, és a jogfejlődésnek is megvannak a maga törvényszerűségei. Módszere arra világít rá, hogy a jogi változásokat konkrét történeti példák és empirikus adatok alapján kell megérteni. Az ilyen típusú elemzések elengedhetetlenek ahhoz, hogy ne csak a jelenlegi jogszabályokhoz viszonyítsunk, hanem megértsük azok történeti fejlődését is.[39]

Thomas Kuhn paradigmaelmélete jól használható a jogösszehasonlításban is. Kuhn szerint a tudományban nagy változások, vagyis paradigmaváltások következnek be, amikor egy új módszer vagy megközelítés alapjaiban változtatja meg a tudományt. Ez a jogban is így van, a különböző jogi paradigmák, például a történeti és összehasonlító módszerek, idővel változnak és fejlődnek.[40]

Giambattista Vico olasz jogtudós a történelem ciklikus jellegére hívta fel a figyelmet. Úgy gondolta, hogy az emberi történelem különböző fázisokon megy keresztül – istenek, hősök és emberek kora –, és ezek a ciklusok visszatükröződnek a jogrendszerek fejlődésében is. Az összehasonlító módszer segítségével a jogfejlődés példáit általános történetfilozófiai állításai alátámasztására és illusztrációjára használta fel.[41]

A jogtudományban megjelenő kutatási elvek és jogtudósok véleménye, mint Henry Maine, Thomas Kuhn és Giambattista Vico, szintén hozzájárulnak a sértett jogi helyzetének mélyebb megértéséhez, de említhetném akár Montesquieu és Savigny munkásságát is. Montesquieu nem a természetjog alapelveit vizsgálta, hanem a jogrendszerek szisztematikus tanulmányozására helyezte a hangsúlyt.[42] A jogot egy organikus fejlődési folyamatként értelmezte, amely a nép szellemének, kultúrájának és hagyományainak terméke. Friedrich Carl von Savigny szerint a jog fejlődése szorosan összefonódik a történeti és társadalmi tényezőkkel, ezért nem lehet egyetlen jogrendszert sem megérteni a történeti összefüggései nélkül.[43] Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a jogfejlődés nem csupán nemzeti alapú szokásjogra vezethető vissza, hanem hatással vannak külső hatások, mint a nemzetközi jogfejlődés, amely jelentős hatást tud elérni egy adott nemzet kodifikációját illetően.[44]

Anselm Feuerbach a jogtudomány empirikusságát tartotta lényegesnek, és álláspontja szerint, a jogi kutatás lényege, hogy térben és időben az összes létező jogrendszert át kell ölelnie.[45]

Hegel tanai szerint a történelem törvényszerűségekkel rendelkezik, amelyek megismerhetők, továbbá azt az álláspontot képviselte, hogy a történelemnek a célja a meghatározó eszmék előrehaladása.[46]

Dobrocsi Szilvia is kiemelte „A sértett jogérvényesítési lehetőségeinek változása a büntetőeljárásban” című tanulmányában, hogy a büntetőeljárás és a sértett büntetőeljárásbeli szerepe a társadalom fejlettségéhez, és nézeteihez mérten, folyamatosan változott.[47]

A jogtudományi elemzések során fontos, hogy a kutatók figyelembe vegyék a jogi normák mögött meghúzódó társadalmi és kulturális tényezőket. A jogalkotás folyamata nem csupán jogi, hanem politikai és társadalmi dimenziókkal is rendelkezik, amelyek befolyásolják a jogi normák alakulását. Az elméleti keretek és a történeti perspektíva együttes alkalmazása segít a sértett jogainak alakulásának megértésében.

A jogtudományi elemzés nemcsak a múltbéli jogi normák megértésére, hanem a jövőbeni jogalkotás irányának meghatározására is irányul. A jogalkotók számára a jogtudósok véleménye és kutatási elvei iránymutatást nyújtanak a jogi reformok során. A sértettek jogainak védelme érdekében fontos, hogy a jogalkotás figyelembe vegye a tudományos kutatások eredményeit és a jogi normák fejlődését.

Összegzés

Az előzőekben kifejtettek alapján világossá vált, hogy a sértett szerepe a büntetőeljárásban jelentős változásokon ment keresztül az idők folyamán. A 19. században, az első bűnvádi perrendtartásunk bevezetésével a sértettek jogai hangsúlyosabbá váltak, lehetővé téve számukra, hogy aktívan részt vegyenek a jogi eljárásokban. Ez a fejlődés azonban a 20. század közepén erős hanyatláson, mélyzuhanáson ment át, amikor az állam szerepe dominálni kezdett, és a sértettek jogai jelentősen csökkentek. Az állam által képviselt érdekek a sértettek jogait sok esetben háttérbe szorították.

A 2017. évi XC. törvény bevezetésével azonban újra középpontba került a sértettek jogainak védelme. Ez a törvény figyelembe vette az Európai Unió irányelveit, és célja a sértettek jogainak megerősítése volt. A közvetítői eljárások bevezetése új lehetőségeket teremtett a sértettek számára, hogy közvetlen kapcsolatba lépjenek az elkövetőkkel, ami elősegíti a konfliktusok békés megoldását.

A jogi keretek megváltozása mellett a társadalmi tudatosság is nőtt a sértettek jogainak védelmében. A jogalkotók fokozott figyelmet fordítanak a sértettek tájékoztatására és jogaik érvényesítésére. A jogi keretek megváltoztatása és a társadalmi igények figyelembevételével a sértettek jogai újra hangsúlyt kaptak a büntetőeljárásokban.

Az összehasonlító elemzés során látható, hogy a magyar jogi rendszer fejlődése párhuzamosan zajlik más Európai Unió tagállamaival, ahol a sértettek jogi státusza hasonló irányban változott. A nemzetközi összehasonlítás segít azonosítani a legjobb gyakorlatokat, amelyek hozzájárulhatnak a sértettek jogainak védelméhez. A jogi normák és eljárások összehasonlítása nemcsak a jogi keretek megértését segíti, hanem a társadalmi és jogi tényezők közötti összefüggéseket is feltárja.

A jogtudósok, mint Henry Maine, Montesquieu, Savigny és Vico, hozzájárulnak a sértett jogainak mélyebb megértéséhez. Maine induktív megközelítése és Montesquieu nézetei a jogi normák társadalmi kontextusáról, hangsúlyozzák a jog és a társadalom közötti szoros kapcsolatot. Savigny jogi fejlődése pedig a nép szellemének kifejeződését emeli ki, amely szintén releváns a sértettek jogainak vizsgálatában.

A jövőbeni jogalkotás során fontos, hogy a jogalkotók figyelembe vegyék a tudományos kutatások eredményeit és a jogi normák fejlődését. A sértettek jogainak védelme érdekében szükséges a jogalkotás folyamatos korszerűsítése és az eljárások egyszerűsítése. A jogalkotók számára a jogtudósok véleménye és kutatási elvei iránymutatást nyújtanak a jogi reformok során.

A jogi reformok célja, hogy a sértettek jogai megerősödjenek, és a jogérvényesítési lehetőségek szélesebb körűek legyenek. Az elemzés során nyert tapasztalatok és a jövőbeni jogalkotás irányai együttesen hozzájárulhatnak a sértettek jogainak további fejlődéséhez. Az eddigi változások figyelembevételével várható, hogy a jövőben a sértettek jogai még hangsúlyosabb szerepet kapnak a büntetőeljárások során.

A tanulmány célja, hogy felhívja a figyelmet a sértettek jogainak folyamatos fejlődésére és a jogi környezet változásainak fontosságára. A jogi normák alakulása mellett a társadalmi értékek és a jogalkotás szoros kapcsolatának megértése is elengedhetetlen a sértettek jogainak védelme kapcsán. A jövőbeni kutatások és jogi reformok során a történeti és összehasonlító megközelítések alkalmazása kulcsfontosságú lehet a jogi rendszerek további fejlődése érdekében.

A jogfejlődés egyik legfontosabb tanulsága, hogy a jog nem egy statikus rendszer, hanem folyamatosan változik a társadalmi és politikai változásoknak megfelelően. A sértett jogi helyzete különösen érzékenyen reagál ezekre a változásokra, hiszen a sértettek jogai az idők során hol erősödtek, hol gyengültek, attól függően, hogy a jogrendszer inkább az állam vagy az egyének érdekeit részesítette előnyben. A modern büntetőjárási rendszerek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a sértettek jogainak védelmére, és ez a trend a jövőben várhatóan tovább erősödik.

Bibliográfia

Atzél Béla: A bűnvádi perrendtartás, (1896. évi XXXIII. t.-cz.), Pozsony-Budapest, Stampfel Károly kiadása, 1900.

Bajcsi Ildikó: Csehszlovákia felbomlása és a magyar kisebbség a rendszerváltást követően, A Történelemtanárok (33.) Országos Konferenciáján 2023. október 14-én, tartott előadás írásos változata, https://tte.hu/wp-content/uploads/2023/10/Csehszlovakia-felbomlasa-es-a-magyar-kisebbseg-a-rendszervaltast-kovetoen.pdf (Letöltés: 2024. október 10.)

Constantinesco, Léontin-Jean: Traité de droit comparé I. Introduction au droit comparé, Revue internationale de droit comparé, Vol. 24, No. 2, Avril-juin 1972

Czine Ágnes: Büntetőjogi és büntetőeljárásjogi törvények 1944-1990, in Czine Ágnes (szerk.): Király Tibor Emlékkötet, Budapest, Orac Kiadó, 2022.

Dobrocsi Szilvia: A sértett jogérvényesítési lehetőségeinek változása a büntetőeljárásban, Glossa Iuridica, X. évf., 2023/5-6.

Draskovich Edina: A büntetőeljárási törvényről, Képviselői Információs Szolgálat Info Jegyzet, 2020/8, https://www.parlament.hu/documents/10181/4464848/Infojegyzet_2020_8_buntetoeljarasi_torveny.pdf/136f38e2-422c-7ef6-3019-84bf3d6e5e9d?t=1585821416632 (Letöltés: 2023. december 2.)

Fekete Balázs: A modern jogösszehasonlítás paradigmái, Kísérlet a jogösszehasonlítás tudománytörténetének új értelmezésére, Doktori értekezés, Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, 2010.

Hamza Gábor: Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek, Budapest, KJK, 1998.

Hayek, Friedrich A.: The counter-revolution of science: studies on the abuse of Reason, Indianapolis, Liberty Press, 1979.

Kratochwill Ferenc: A sértett jogi helyzete a magyar büntető eljárási jogban, Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990.

Paksa Rudolf – Nagy Béla: 1918–1924. Az Osztrák–Magyar Monarchia felosztása, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet, https://tti.abtk.hu/terkepek/terkepek/1918-1924-az-osztrak-magyar-monarchia-felosztasa (letöltés: 2024. október 10.)

Romža, Sergej: Viktimologické aspekty, in Sergej Romža (a kol.): Alternatívne spôsoby výkonu trestov, Košice, Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2018.

Szabadfalvi József: Viszony az elődökhöz, A marxista jogelmélet reflexiói a két világháború közötti magyar jogbölcseleti gondolkodásról, Jogelméleti Szemle, 2003/4.

Szabó Imre: Az összehasonlító jogtudomány, in Szabó Imre (szerk.): Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963.

Szabó Imre: Jogtudomány és békés együttélés, in Szabó Imre (szerk.): Szocialista jogelmélet – népi demokratikus jog, Budapest, KJK, 1967

Vinogradoff, Paul: The Teaching of Sir Henry Maine, in The Collected Papers of Paul Vinogradoff I, New York, The Legal Classics Library, 1995.

Whitman, James Q: The neo-Romantic turn, in Legrand, Pierre – Munday, Roderick (eds.): Comparative Legal Studies: Traditions and Transitions, Cambridge, Cambridge University Press, 2003.

Hivatkozások

  1. Kratochwill Ferenc: A sértett jogi helyzete a magyar büntető eljárási jogban, Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 1990, 22–23. ↑
  2. Ld. az 1896. évi XXXIII. törvénycikk indokolása a bűnvádi perrendtartásról ↑
  3. Atzél Béla: A bűnvádi perrendtartás, (1896. évi XXXIII. t.-cz.), Pozsony-Budapest, Stampfel Károly kiadása, 1900, 4. ↑
  4. Szabadfalvi József: Viszony az elődökhöz, A marxista jogelmélet reflexiói a két világháború közötti magyar jogbölcseleti gondolkodásról, Jogelméleti Szemle, 2003/4, 6–10. ↑
  5. Ld. a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény indokolása ↑
  6. Szabó Imre: Az összehasonlító jogtudomány, in Szabó Imre (szerk.): Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963, 74. ↑
  7. Fekete Balázs: A modern jogösszehasonlítás paradigmái, Kísérlet a jogösszehasonlítás tudománytörténetének új értelmezésére, Doktori értekezés, Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, 2010, 161. ↑
  8. Ld. az 1962. évi 8. törvényerejű rendelet indokolása ↑
  9. Kratochwill: A sértett jogi helyzete, 30. ↑
  10. Szabó Imre: Jogtudomány és békés együttélés, in Szabó Imre (szerk.): Szocialista jogelmélet – népi demokratikus jog, Budapest, KJK, 1967, 194–195. ↑
  11. Czine Ágnes: Büntetőjogi és büntetőeljárásjogi törvények 1944-1990, in Czine Ágnes (szerk.): Király Tibor Emlékkötet, Budapest, Orac Kiadó, 2022, 366. ↑
  12. Kratochwill: A sértett jogi helyzete, 32–33. ↑
  13. Ld. Emberi Jogok Európai Egyezménye, Róma, 1950. november 4. ↑
  14. Draskovich Edina: A büntetőeljárási törvényről, Képviselői Információs Szolgálat Info Jegyzet, 2020/8, https://www.parlament.hu/documents/10181/4464848/Infojegyzet_2020_8_buntetoeljarasi_torveny.pdf/136f38e2-422c-7ef6-3019-84bf3d6e5e9d?t=1585821416632 (Letöltés: 2023. december 2.) ↑
  15. Völner Pál expozéja a büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról, 2017. október 4. https://2015-2019.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/parlamenti-allamtitkarsag/beszedek-publikaciok-interjuk/volner-pal-expozeja-a-buntetoeljarasrol-szolo-torveny-modositasarol (Letöltés: 2023. november 12.) ↑
  16. A 2017. évi XC törvény az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében beiktatta a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet ↑
  17. A Tanács állásfoglalása (2011. június 10.) a sértettek jogainak és védelmének különösen a büntetőeljárások során való megerősítésére vonatkozó ütemtervről, 2011/C 187/01. ↑
  18. Ld. Európai Parlament és a Tanács 2012. október 25-i 2012/29/EU irányelve ↑
  19. Ld. T/13972. számú törvényjavaslat indokolással – a büntetőeljárásról; Bevezetés, III. A büntetőeljárási reform főbb irányai. ↑
  20. Dobrocsi Szilvia: A sértett jogérvényesítési lehetőségeinek változása a büntetőeljárásban, Glossa Iuridica, X. évf., 2023/5-6, 212. ↑
  21. Fekete: A modern jogösszehasonlítás, 11. ↑
  22. Uo. 29. ↑
  23. Léontin-Jean Constantinesco: Traité de droit comparé I. Introduction au droit comparé, Revue internationale de droit comparé, Vol. 24, No. 2, Avril-juin 1972, 63. ↑
  24. Fekete: A modern jogösszehasonlítás, 30. ↑
  25. Paksa Rudolf – Nagy Béla: 1918–1924. Az Osztrák–Magyar Monarchia felosztása, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet, https://tti.abtk.hu/terkepek/terkepek/1918-1924-az-osztrak-magyar-monarchia-felosztasa (letöltés: 2024. október 10.) ↑
  26. Bajcsi Ildikó: Csehszlovákia felbomlása és a magyar kisebbség a rendszerváltást követően, A Történelemtanárok (33.) Országos Konferenciáján 2023. október 14-én, tartott előadás írásos változata, https://tte.hu/wp-content/uploads/2023/10/Csehszlovakia-felbomlasa-es-a-magyar-kisebbseg-a-rendszervaltast-kovetoen.pdf (Letöltés: 2024. október 10.) ↑
  27. Uo. ↑
  28. Nález Ústavného súdu Slovenskej republiky č. k. I. ÚS 465/2020 z 1. decembra 2020 ↑
  29. Zákon č. 301/2005 Z. z. Trestný poriadok, 301 ZÁKON z 24. mája 2005. ↑
  30. Zákon č. 274/2017 Z. z. Zákon o obetiach trestných činov a o zmene a doplnení niektorých zákonov, 274 ZÁKON z 12. októbra 2017. ↑
  31. A Tanács 2004/80/EK irányelve (2004. április 29.) a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről ↑
  32. Sergej Romža: Viktimologické aspekty, in Sergej Romža (a kol.): Alternatívne spôsoby výkonu trestov, Košice, Univerzita Pavla Jozefa Šafárika v Košiciach, 2018, 138. ↑
  33. § 46 zákona č. 301/2005 Z. z. Trestný poriadok. ↑
  34. Az ENSZ Közgyűlése által 1985. november 29-én elfogadott A/RES/40/34 Nyilatkozat az igazságszolgáltatás alapvető elveiről a bűncselekmények és a hatalommal való visszaélés áldozatai számára. ↑
  35. § 2 ods. (1) písm. b) 1. bod zákona č. 274/2017 Z. z. o obetiach trestných činov. ↑
  36. § 3 ods. 1 zákona č. 274/2017 Z. z. ↑
  37. § 2 ods. 1 písm. d) zákona č. 274/2017 Z.z. ↑
  38. Fekete: A modern jogösszehasonlítás, 53. ↑
  39. Paul Vinogradoff: The Teaching of Sir Henry Maine, in The Collected Papers of Paul Vinogradoff I, New York, The Legal Classics Library, 1995, 182. ↑
  40. Fekete: A modern jogösszehasonlítás, 26. ↑
  41. Constantinesco: Traité de droit comparé, 64–65. ↑
  42. Fekete: A modern jogösszehasonlítás, 30. ↑
  43. James Q Whitman: The neo-Romantic turn, in Pierre Legrand – Roderick Munday (eds.): Comparative Legal Studies: Traditions and Transitions, Cambridge, Cambridge University Press, 2003, 312–344. ↑
  44. Fekete: A modern jogösszehasonlítás, 71. ↑
  45. Hamza Gábor: Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek, Budapest, KJK, 1998, 39–40. ↑
  46. Friedrich A. Hayek: The counter-revolution of science: studies on the abuse of Reason, Indianapolis, Liberty Press, 1979, 385–387. ↑
  47. Dobrocsi: A sértett jogérvényesítési lehetőségei, 198. ↑

 

Beküldve:

Kovácsné Molnár Anna: A gyermekvédelem kialakulása és kiterjesztése Magyarországon

Bevezetés

Kutatómunkám során a büntetőeljárás egyik különleges bánásmódot igénylő sértettjeiről, a gyermekekről írok, akiknek védelmében egyre globálisabban előtérbe kerültek a jogi szabályozások. Figyelembe véve a tizennyolc éven aluli gyermek, mint sértett sajátos jogi helyzetét, lehetőségeit a büntetőeljárás során, a magyar jogi szabályozást, annak uniós és nemzetközi hátterét, amely alapul szolgált a kodifikációs eljárásnak. Továbbá elemzem a Gyermekvédelmi törvény által, az Egyházjogi törvény és az Alaptörvény által biztosított gyermeki jogokat, ezzel is összehasonlítva a különböző jogi szabályozások által biztosított lehetőségeket a gyermekek számára. A gyermekbarát igazságszolgáltatást elemezve kitekintést teszek a nemzetközi gyermekvédelem irányába, amely hatással volt hazánk jogalkotására is.

A gyermekvédelem kialakulása Magyarországon

A gyermekek kiemelt szerepe, a róluk való gondoskodás, már Szent István korában is megfigyelhető, hiszen első királyunk is törvénykezett az özvegyek és az árvák védelméről.[1]

A középkorban, a magyar jogrend számára elsődlegesen a vagyonnal rendelkező árvák védelme szerepelt kiemelt helyen, és a szegény árvák nem kaptak szerepet. A kereszténység megerősödésével egyidőben, változott a helyzet. Az egyházak ösztönzésének köszönhetően, a közösségek elkezdtek segítséget nyújtani a szegény származású árvák részére is. Az egyház kiemelt szerepet játszott a segítségnyújtásban. Karitász programjával támogatta a szegényeket és elhagyatottakat, amelyet úgynevezett jótékonysági, emberbaráti támogatásként emlegettek. A papok segítői a diakónusok voltak. Rájuk hárult a feladat, hogy a szegények részére ajándékokat gyűjtsenek a hívőktől, amelyet később szétosztottak a rászorulók között. A rendszer, olyan szülők számára, akik valamely oknál fogva nem akarták vagy nem tudták megtartani gyermeküket, lehetőséget nyújtott arra, hogy a templom ajtajánál belülről elhelyezett márványmedencébe, helyezzék a nem kívánt kisdedet. Az így elhelyezett gyermeket, az istentiszteletet követően, a püspök megmutatta a hívőknek, akik magukhoz vehették és vállalhatták annak felnevelését. Amíg a katolikus egyházak a gyermek elkövetőkre kiszabott büntetéseket szabályozták, addig más egyházak a gyermekek gondozását igyekeztek szabályozni. Az egyházközösségek árvaházakat[2] és menhelyeket hoztak létre, ahol gondoskodni tudtak a rászorult gyermekekről. Mivel a keresztény hitűek elítélték a gyermekek kitevését és a gyermekgyilkosságot is, munkálkodásuk révén segítséget kívántak nyújtani a gyermekek megmentéséhez. Az európai keresztényeszme a gyermekek szeretetben való felnevelését hirdeti. A két évezredes múltra visszatekintő szemlélet, a nyugati civilizációra is nagy hatással volt és van jelenleg is. Szent István időszakában, Gellért, csanádi püspök, az országot járva, igyekezett összegyűjteni az árván maradt gyermekeket, és otthont teremtett nekik. A Szent István korában kialakult szegény-sorsú és árván maradt gyermekek védelme, európai szinten is kiemelkedő jelentőségűnek tekinthető, de lényegében a 18. századig kiemelkedő változás ez ügyben nem történt.[3]

A Szent Özséb megalapította a magyar pálos rendet, amelynek célja a betegek ápolása, továbbá az elhagyatott és árva gyermekek gondozása volt.[4]

Míg a középkori társadalomban az uralkodó Isten akaratából cselekedett, a kialakult új társadalomban, a magas méltóságú egyházi személyek azon munkálkodtak, hogy fenntartsák az uralkodók hatalmát. A korszakra az emberek vallásos nevelése volt a jellemző, amelynek köszönhetően, az oktatás középpontjában az erkölcsi nevelés állt. Ezen nevelés mellett a testiséget bűnös eszmének tartották. A gyermekek ártatlanságával ellentétes gyermeki romlottság jelen van a teológiai vitákban is.[5]

Az eltorzult gyermekszemléletnek köszönhetően, a gyermeket alapból rossznak vélték, és úgy gondolták, hogy ki kell űzni a gonoszságot a gyermekből.[6]

A gyermeki oktatás szigorú módszerei közé tartozott a testi fenyítés, amely az eredendő bűn szemléletének, illetőleg az ember származásának a kánonjogi szemlélete. Ez a jellegű oktatás az 1868. évi LIX. törvénycikk hatálybalépéséig, az egyházi bíróságok hatáskörébe tartozott. A kánonjog védte a házasság intézményét. Ezen oknál fogva megkülönböztette a házasságon kívül született gyermekeket, és kizárta őket az öröklésből, nem csupán a nemesi cím, de a vagyon tekintetében is.[7]

Magyarországon erre a korszakra az egyházi iskolai oktatás volt a jellemző, ahol idegen oktatók tartották az oktatást, akik a hittérítés mellett feudális termelést is tanítottak. Az oktatás jellemzően kolostorokban zajlott. Ebben az időszakban nem volt hazánkban jellemző az egyetemi oktatás. Ebből adódóan a tudásra vágyó fiatalok a nyugati egyetemeken folytathatták tanulmányaikat.[8]

A középkor végére, a reneszánsz korszak második felében, nőtt az árvaházak és szeretetházak száma. Míg az új árvaházakban többnyire árva és elhagyott gyermekek gondozása zajlott, addig az ispotályokban együtt voltak a betegek a gyermekekkel és a csavargókkal. Ezek az új intézmények a kolostorokhoz tartoztak. A 17. században, az árvaházakban a testi fenyítés volt a jellemző. A gyermekeket, akiket bűnösnek véltek, börtöncellákban helyezték el, ahol élelemként naponta egy alkalommal kaphattak kenyeret és vizet.[9]

A 17. századra jellemző gyermekkép, az újkorra átalakult. Az új nézet a felső társadalmi osztályokban alakult ki, amely szerint, a gyermekkor időszaka a krisztusi ártatlanságra vezethető vissza, ami a védtelenség és a kiszolgáltatottság időszaka. Ebben a korszakban került előtérbe a szülők felelőssége is.[10]

A 18. században, a hazai gyermekvédelem történelmében jelentős szerepet játszott Mária Terézia és fia, II. József oktatási nevelési intézkedése. A kitűzött cél egy olyan oktatási rendszer létrehozása volt, amely felett az uralkodó gyakorolja a felügyelet jogát. 1806-ban Budán kiadták a II. Ratio Educationist. A rendelkezésnek köszönhetően, a katolikus iskolák számára volt kötelező lett a nemzetek anyanyelvi iskolai tanítása, és ingyenessé vált az alsófokú iskolai oktatás.[11]

Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter 1848-ban beterjesztett a népoktatás kérdésével foglalkozott törvényjavaslatában. „A bécsi kormány egyebekben a népoktatást hazánkban is az egyházak belső ügyének tekintette. Az iskolák és osztályok számának szaporítását, a tanítók anyagi helyzetének javítását, az iskolaépületek bővítését, a helyi iskolafelügyelet az iskolatanácsos gondjaira bízta.”[12]

Hazánkban a gyermekvédelem a 19. század második felében kezdett kifinomulni, a gazdasági és társadalmi elvárásoknak köszönhetően. Mivel erre az időszakra az a szemlélet volt jellemző, hogy a lelenc gyermek teher a társadalom számára, olyan nevelésben részesítették ezen gyermekeket, amelynek köszönhetően munkaképes állampolgárrá válhattak.[13] Mivel megnövekedett a közápolásra szoruló[14] gyermekek száma és ezzel együtt az árvaházak száma is, szükségessé vált egy új intézmény létrehozása. Ebből adódóan, 1889-ben létrejött a Gyermekvédő Egyesület. Mérlegelve a kor nemzetközi hatásait és a hazai gyakorlati tapasztalatokat, 1898-ban megalkották első gyermekvédelmi törvényünket,[15]amelynek kitűzött célja az volt, hogy a hét éves kor alatti elhagyatottak részére az ápolási költségek fedezését megvalósítsa az Országos Betegellátási Alap révén. A törvényt viszont nem követte végrehajtási utasítás, ezért a kitűzött célt nem sikerült elérni. Az törvényünk, amely ténylegesen életbe lépett, a gyermekmenhelyek felállításáról szólt.[16] Ugyan megalkotására 1901-ben került sor, de csak 1903-ban jelent meg. Az elenyésző állami segítség miatt, a fejlesztések adományokból valósultak meg a karitásznak köszönhetően. Ebben nyújtott segítséget az 1906-ban megalakult Gyermekvédő Liga. A Ligának köszönhetően, állami és karitatív jellegű gyermekvédelem alakult ki, amely a közadakozás révén megerősödött.[17]

A 20. században a gyermekek védelme egyre inkább előtérbe került. Az újonnan létrejött nőegyesületek, szövetségek, gyermekvédő ligák tevékenyen is részt vettek a gyermekvédelemben. A Tanácsköztársaság lehetőséget nyújtott a törvénytelen gyermekek egyenjogúsítására, továbbá arra, hogy az elhagyott gyermekek nevelőszülőkhöz kerülhessenek. Az iskolagyámok és iskolaorvosok képzésével a gyermekbetegségek elterjedését kívánták visszaszorítani. Ebben az időben elkezdődött az egyházi iskolák államosítása. 1925-ben létrejött a Zöldkeresztes Mozgalom, amely meghatározta az alapját a gyermekek megsegítésének, a szociális munkának.[18]

Az 1944. évi V. törvénycikk a családbafogadásról és a tartásról való gondoskodás előmozdítása tárgyában, bevezette a családbafogadás intézményét, amelynek köszönhetően, a családbafogadott kiskorúról úgy tudott gondoskodni az új családja, hogy nem volt szükség örökbefogadásra. A gyámsági törvény néven ismert jogszabály 1945. után hatályát vesztette. Ezzel egyidőben, újra előtérbe került az egyházak gyermekvédelme, ami vissza-vezethető arra, hogy a háború révén megsokszorozódott az elárvult gyermekek száma. Sztehló Gábor evangélikus lelkész fáradhatatlan munkája révén, az árván maradt gyermekek számára harminc otthont teremtett. Az árván maradt gyermekek sorsát a 10.470/1945. (XI. 6.) ME rendelet igyekezett rendezni. Majd 1948-ban a 12.050/1948. számú kormányrendelet létrehozta az Állami Gyermekvédő Intézetet, amelyet 1963-ban Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetre változtattak. Az 1950-es éveket követően, több családjogi törvény is megalkotásra került.

A Gyermekek Jogairól szóló 1989-es New York-i Egyezmény hatására, – amelynek célja, hogy a hatósági beavatkozást, mindig előzze meg egy önkéntes ellátásra épülő gyermekvédelmi eljárás – létre jött az 1997. évi XXXI. törvény.

1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (Gyvt.)

A Parlament az 1997. április 22-ei ülésnapján közmegegyezéssel fogadta el a jogszabályt, mellyel új korszak kezdődött a gyermekvédelem terén.

Ugyan a törvény a gyermekjogokról szól, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szülőket sem, akik a gyermekek neveléséről gondoskodnak. Hiszen a gyermeknek családban kell felnőnie, ahol a szülők biztosítják számára a gyermeki jogokat, és az életkoruknak megfelelő erkölcsi, testi, szellemi fejlődést. Ezt a fejlődést kívánja biztosítani az egyház a gyermekek számára, az oktatást is az egyházi fenntartású intézményei révén.

A törvény célul tűzte ki a rászoruló gyermekek esélyegyenlőségének növelését. Ennek elősegítésére igyekszik megteremteni a körülményeket a gyermek testi, erkölcsi, érzelmi fejlődéshez, biztosítani a saját családjában való nevelkedésének jogát, különleges védelmet a bántalmazással és az elhanyagolással szemben, emberi méltósága tiszteletben tartását, a fogyatékos gyermek fokozott védelmét, továbbá vér szerinti családjának megismeréséhez való jogát. Ezen felül a szülővel való kapcsolattartás jogát, a szabad vélemény kinyilvánításához, és a panaszhoz való jogát, illetve elhelyezésének időszakos felülvizsgálatát.[19]

A Gyvt. rendelkezik a gyermekvédelem alapját képező pénzbeli és természetbeni, illetőleg a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról[20] a gyermekvédelmi szakellátásokról, mellyel a jogalkotó a gyermekbántalmazásokkal szembeni védelmet kívánja biztosítani, továbbá a gyámhatósági intézkedésekről. Ezen kívül kibővítette az átmeneti nevelésbe vett kiskorú örökbefogadásának lehetőségeit is.[21]

A törvényben meghatározott gyermekvédelmi szakszolgáltatást a Kormány egyházi fenntartóval kötött szerződés útján is biztosíthatja.[22] A Kormányrendelet által biztosított fenntartói feladatok ellátására az a bevett egyház, vagy annak belső egyházi jogi személye, továbbá az olyan nyilvántartásba vett egyház, bejegyzett egyház és azok belső egyházi jogi személye jogosult, amely a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 9/D. § (5) bekezdése, illetve 9/F. § (1) bekezdése szerinti, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi vagy szociális feladatok ellátására is kiterjedő megállapodással rendelkezik.[23]

A mai napig hatályban lévő jogszabály többszöri módosításon esett keresztül, ezzel is követve a nemzetközi elvárásokat a gyermekvédelem terén.

2011. évi CCVI. törvény által biztosított jogok

A jogszabályt az Országgyűlés a 2011. december 30.-i ülésnapján fogadta el, és 2011. december 31.-én hirdette ki. 2012. március 1. napján lépett hatályba. A 2011-ben benyújtott egyházügyi törvényjavaslat elsődleges célja az volt, hogy az 1990. évi IV. törvény által adott visszaélési lehetőségeket megszüntesse. A 2012-től hatályos szabályozás azonban nem felelt meg a hazai és a nemzetközi gyakorlatban elfogadott alkotmányos elvárásoknak. Emiatt az Alkotmánybíróság, a 164/2011. (XII. 20.) AB határozat határozatában megsemmisítette.

A mai napig is hatályos rendelkezés 2019. április 16 napján lépett hatályba, megalkotásával szemben alapvető elvárás volt az alkotmányos elvárásokhoz való igazodás, továbbá Alaptörvénnyel való összhang létrehozása.

A törvény preambuluma rendelkezik arról, hogy a magyarországi egyházak és vallási közösségek magas értékrendet teremtő közösségi tényezői a társadalomnak, amelyek hitéleti tevékenységük mellett, a gyermek- és ifjúságvédelem terén is fontos szerepet töltenek be hazánk életében.[24] A jogszabályi rendelkezés lehetővé teszi és el is várja a szülőktől és a gyámoktól, hogy a kiskorú gyermekük erkölcsi, vallási neveléséről gondoskodjanak, továbbá hogy eldöntsék, milyen vallás oktatásában részesüljön a gyermek. A gyermek- és ifjúságvédelmi intézményeknek lehetősséget kell teremteniük a gyermekek számára a lelkiismeret és vallásszabadság gyakorlására egyéni és közösségi szinten is, tekintettel arra, hogy az a gyermekek fejlődését szolgálja.[25] A szülőnek azon jogát, amely alapján megválaszthatja gyermeke neveltetését, az Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdése is biztosítja. Ezt a jogot kívánta biztosítani a jelen jogszabály is. A szülői jogokra enged következtetni a Gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény is.[26]

Az egyháznak joga van nevelési, oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményeket létesíteni, a gyermekek fejlődésének elősegítése céljából.[27]

2020. évi XXVIII. törvény az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről

Az egyházak gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepéről szóló törvény 2020. augusztus 1. napján lépett hatályba. A legújabb módosítása 2022. május 25. napjától hatályos.

A törvény összhangban az Alaptörvényi rendelkezésekkel hangsúlyozza, hogy Magyarország méltányolja az egyházak által vállalt és teljesített szociális és gyermekvédelmi feladatok elvégzését, és munkájuk elősegítése érdekében fontosnak tartja, hogy az egyházakkal való kapcsolattartás erősebbé váljon, ezáltal is megfelelve az Alaptörvény VII. cikke szerinti együttműködési elvárásnak, amely a bentlakásos szociális és gyermekvédelmi intézményekben élők gondoskodását teszi lehetővé. Emellett az Alaptörvény XVI. cikke alapján biztosítja a gyermeki jogok védelmét és XIX. cikke alapján igyekszik a rászorulók szociális biztonságát megteremteni.[28]

A Kormány az Alaptörvényben deklarált állami kötelezettségeket nem átruházni kívánja az egyházra, hanem hatékonyabb feladatellátás biztosítását kívánja elérni, az egyház közreműködésével.[29]

Továbbá az a kormányzati cél, amely megerősíti az egyházak szerepét a gyermekvédelemben, egyúttal egy magasabb színvonalú szociális gondoskodás átvállalását is eredményezi az egyház részéről, amely hosszú távon garanciát nyújt a gyermekvédelem terén.[30]

Magyarország Alaptörvénye

Magyarország Alaptörvénye 2011. április 25. napján lépett hatályba. Többszöri módosítást követően, a jelenlegi változata, amely a kilencedik módosítás, 2023. január 1. napjától hatályos.

Alaptörvényünk a magyar jogrend alapja, amely egy közös értékrendet teremtve, a megszületett gyermekeket és az eljövendő nemzedékek érdekeit védi. Kifejezve a nemzeti akaratot, a gyermekek érdekeit szolgáló alapokat teremt ahhoz, hogy a jövő nemzedéke erős közösséggé tudjon válni. Az Alaptörvény L cikk (1) bekezdése, a Nemzeti Hitvallással egységben meghatározza, hogy a felnövekvő generáció részére méltóságos életet kell biztosítani, amely alapja összefügg a családi élettel. Hiszen a gyermek születésének és neveltetésének alapfeltétele, hogy az anya nő, az apa pedig férfi.

Az Alaptörvény XV. cikk (5) pontja garanciát biztosít arra, hogy hazánk megteremti a családok, gyermekek, nők, idősek és a fogyatékkal élők jogszabályi védelmét, amely biztosítja a gyermekek számára a szükséges testi, szellemi, erkölcsi fejlődést azáltal, hogy a szülőnek lehetővé teszi a gyermeknevelés megválasztásának jogát. Továbbá kötelezi a szülőket a gyermekekről való gondoskodásról, amely annak oktatását is magában foglalja. A nagykorúvá vált gyermekek számára előírja, hogy gondoskodjanak szüleikről úgy, ahogyan azt ők is tették neveltetésük során.

XVI. cikk (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi, erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ezen rendelkezéssel az államra olyan feladat hárul, amely kötelezi a megfelelő jogszabályi környezet és intézményrendszer létrehozását és fenntartását, amelyek garanciát nyújtanak a gyermek születésétől kezdve, önazonosságának megőrzésére és megvédésére. A rendelkezés megalkotásának hátterében állt, a nyugati világ azon felfogása, amely modern ideológiai folyamatok révén, veszélyezteti a gyermekek egészséges testi, lelki fejlődéshez való jogát. Ennek a visszásságnak elkerülésére garantálja a rendelkezés, a született gyermek nemének önazonossághoz való jogát, amelyet az államnak mindenáron védenie kell. Az emberi méltóság részét képezi a gyermek születési nemének önazonosságához való joga, amelynek részét képezi, hogy a testi-lelki integritását sértő szellemi vagy biológiai beavatkozások ellen is védelemben részesüljön. A javaslat biztosítja a gyermek számára a keresztény kultúra szerinti neveltetését, ezzel is hozzásegítve a felnövekvő generációt, identitásának, szuverenitásának megőrzéséhez.[31]

A XVII. cikk tiltja a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődését veszélyeztető, foglalkoztatását. Ezen rendelkezésekkel is elővetítve, hogy a társadalom alapja a gyermek, és annak védelme testi, szellemi, lelki fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű hazánk számára. Továbbá biztosítani kívánja a fiatalok és szüleik számára a megélhetést nyújtó munkahelyek védelmét, ezzel is megteremtve a családi biztonság alapját.

Gyermekvédelem a 2017. évi XC törvény által

A Ptk. szerint minden ember cselekvőképes, amennyiben cselekvőképességét jogszabály, vagy bíróság nem korlátozza. Ebből adódóan, a cselekvőképes személyek maguk tehetnek jognyilatkozatot. A jogszabály arról is rendelkezik, hogy a 18 éven aluli gyermeket kiskorúnak kell tekinteni, (ez alól kivétel, aki házasságkötés révén nagykorúvá vált). A tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorút a jogalkotó cselekvőképtelennek tekinti. Ez alapján, nincs lehetősége jognyilatkozat tételére, és önállóan nem köthet szerződést sem. Amennyiben mégis jognyilatkozatot tesz, úgy azt semmisnek kell tekinteni. Az a 14 éven felüli kiskorú, aki nem cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképesnek tekintendő. Ezen kiskorú jognyilatkozata érvényes, amennyiben törvényes képviselője ahhoz hozzájárult.[32]

A büntetőeljárási jog megkülönbözteti a sértett jogképességét és cselekvőképességét. Míg a jogképesség arra utal, hogy a sértettnek milyen jogai lehetnek, és milyen kötelezettségek terhelik, addig a cselekvőképesség a sértett büntetőeljárásba történő bevonásának feltételeiről rendelkezik. A sértett és a magánvádló is felléphet személyesen, de jogait képviselője révén is érvényesítheti. A cselekvőképes és korlátozottan cselekvőképes személyek között a különbség, hogy a cselekvőképességében korlátozott személy magánindítványát törvényes képviselője is előterjesztheti. Amennyiben a sértett cselekvőképtelen, úgy helyette kizárólag a törvényes képviselő járhat el. Ilyen esetekben a gyámhatóság is eljárhat. A törvényes képviselő eljárását indokolhatja a 14 éven aluli cselekvőképtelen gyermek érdekeinek képviselete. Ebbe a körbe tartozik a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személy is.[33]

A gyermekek jogai a gazdaság fejlődésével, a kultúra változásával, a technológiai vívmányok előrehaladásával és a társadalmi elvárásokkal együtt folyamatosan fejlődtek és a mai napig fejlődnek. A sértett gyermek jogainak vizsgálatát a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC törvény (a továbbiakban: IV. Be.) hatálya alatt teszem, amelyet az Országgyűlés 2017. június 13. napján fogadott el, és a Köztársasági Elnök 2017. június 26. napján hirdetett ki. A jogszabály 2018. július 01. napján lépett hatályba. Egyik kiemelkedő jelentősége, hogy a bűncselekmények sértettjeinek védelmére összpontosít, amelyet preambulumában is megjelenít.

További védelmet jelentenek az Uniós szabályozások, amelyek a gyermekek érdekeit szem előtt tartva hozzák meg jogszabályi rendelkezéseiket. Tekintettel arra, hogy a gyermek a jövő „palántája” és nélkülük elképzelhetetlen az emberiség túlélése, az Unió és a tagállamok is igyekeznek olyan szemléletet formálni, amely egy ideologizált világot teremthet a gyermekek védelme érdekében. Ennek köszönhetően került a tagállamok jogszabályi rendelkezéseivel implementálásra a sértetti jogok előtérbe helyezése, köztük a gyermekeké, akik különleges bánásmódot igényelnek a büntetőeljárásban.

A IV. Be. XIV. fejezete rendelkezik a különleges bánásmódot igénylő személyekkel szembeni eljárási szabályokról. Az érintett személy életkora alapján különleges elbánásban részesül az eljárás során. Annak megállapítása, hogy az érintett személy jogosult-e különleges elbánásra, a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság részéről, az érintett személlyel történő kapcsolatba lépéstől történhet hivatalból és az érintett indítványára is. Az eljáró hatóság a különleges bánásmódot igénylő személlyel szemben, annak védelme érdekében, a körülményeknek megfelelő intézkedést alkalmaz. A különleges bánásmód megállapításáról nem szükséges határozatot hozni. A jogszabály rendelkezése alapján, a 18. életévét be nem töltött személy különleges bánásmódot igénylő személynek minősül.[34]

A gyermek szó használata arra vezethető vissza, hogy már ezt a kifejezést használta a Gyermek jogairól szóló Egyezmény[35], az Európa Tanács Lanzarote egyezménye[36], az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása[37], továbbá az Európai Unió áldozatvédelmi irányelve[38] is, amely szabályozások gyermekként említik a 18. életévét be nem töltött személyt.

Tekintettel arra, hogy a gyermek lelkét ért sérelmek mély nyomot hagynak egész életük során, komoly kihívást jelent a mai kor számára, hogy olyan védelmi rendszert építsen ki a sértett gyermekek védelme érdekében, amely testi, lelki fejlődésében megkönnyíti és elősegíti a felnőtté válás folyamatát. Megfigyelhető, hogy nagyon sok gyermek válik nemcsak elkövetővé, de áldozattá is világunkban, és ezzel a büntetőeljárásban résztvevő felekké is.[39] Ezt figyelembe véve, egy modern társadalomban kiemelt szerepet kell kapnia a gyermeki jogok betartásának. Erre épül nemcsak uniós, de nemzetközi viszonylatban is, a gyermekközpontú jogalkotás és jogalkalmazás kialakítása. Mivel a gyermeket ért sérelmek hatással vannak egész életük során, – gondolok itt akár egy bántalmazás miatt lefolytatott büntetőeljárásra – nagyon fontos, hogy a büntetőeljárás minden szakaszában tájékoztassuk a gyermeket, hogy mi fog vele történni, és minek, mi lehet a következménye. Éreztetni kell a gyermekkel, hogy az ő személye mennyire fontos, hogy ne érezze magát megaláztatva az eljárás folyamán. Az emberséges, megértő bánásmód, elősegíti a gyermek közreműködését az eljárás során, mind a vallomástételét, mind az egyéb közreműködését illetően, amelyek a gyermekben egyébként is mély nyomot hagynak.[40]

Gyermekbarát vagy gyermekközpontú jogalkotás?

Az Unió jogalkotásai közül, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása olyan gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósítását várja el a tagállamoktól, amely tiszteletben tartja a gyermekek jogait, miközben figyelembe veszi annak érettségi, értelmi szintjét és az adott ügy körülményeit. A gyermek szempontjából az igazságszolgáltatás gyors, életkorának megfelelő, a gyermek jogainak, szükségleteinek figyelembevételével, a tisztességes eljárás szabályait betartva, a magánélet és a családi élet, a méltóság tiszteletben tartásával zajlik.

ENSZ dokumentumok a gyermekközpontú igazságszolgáltatás kifejezést alkalmazzák. Az 1989. évi ENSZ Gyermekjogi Egyezményt, amelyet 10 éves előkészítő munkát követően, 1989. november 20. napján fogadott el az ENSZ Közgyűlése, az Országgyűlés az 1991. évi LXIV. törvény útján hirdette ki. A Magyar Köztársaság megerősítő okiratának letétbe helyezése 1991. október 7-én történt meg, az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál, New Yorkban. Az Egyezmény azon jogok minimumát fogalmazza meg, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára, így a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban való részvételét biztosító jogokat. Az Európa Tanács 2010 novemberében elfogadott „Gyermekbarát Igazságszolgáltatásról szóló Iránymutatása”[41] a gyermek jogainak hatósági eljárásban való védelmét rögzíti, figyelembe véve a nemzetközi dokumentumok gyermekek érdekében tett intézkedéseit. Az Európa Tanács célként tűzte ki a tagállamok közötti egységes eljárás érdekében, az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával összhangban, hogy a személyek igazságszolgáltatáshoz és tisztességes tárgyaláshoz való jogát a gyermekek vonatkozásában is érvényesítsék, figyelembe véve a gyermek saját nézeteit és azok kialakítására való képességét.[42]

Az Országos Bírósági Hivatal (továbbiakban: OBH) 5/2012. (VII. 18.) számú OBH Elnöki ajánlás 2.3. pontja alapján létrehozott munkacsoportja, gyermekbarát igazságszolgáltatásról rendelkezik, amely alapján, a polgári és a büntetőügyek tekintetében is, a gyermek érdekeinek szem előtt tartásával, az életkorának megfelelő bánásmódot kell biztosítani. Továbbá elvárásnak tekinti, hogy a bírák megfelelő képzéssel rendelkezzenek, a kiskorúakat érintő ügyek speciális, komplex, bíráskodása érdekében.[43]

A hazai jogalkotásban, az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (Ajbt) 1. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy az alapvető jogok biztosa tevékenysége során – különösen hivatalból indított eljárások lefolytatásával- megkülönböztetett figyelmet fordít a) a gyermekek jogainak védelmére. Az alapvető jogok biztosa 2012. évi projektmunkájában – igazodva az Európai Unió gyermekjogi elképzeléseihez, valamint a Gyermekjogi Ombudsmanok Európai Hálózata és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azonos témájú programjához – a gyermekbarát igazságszolgáltatást helyezte előtérbe.

Ebből adódóan, a kiemelt ombudsmani vizsgálatok előtérbe helyezték a gyermekbarát igazságszolgáltatásra való tekintettel, a nemzetközi kötelezettségvállalások betartását, a mediáció és a konfliktuskezelési eszközök gyermekközpontúságának betartását, amelyek gyorsító hatással lehetnek a hatósági eljárásokra, az áldozatvédelem fontossága mellett. A hagyományos ombudsmani lehetőségeivel a biztos azon tudomására jutott visszaéléseket vizsgálja, amelyek a gyermekek alkotmányos jogait érintik. Azok orvoslására általános és egyedi intézkedéseket is kezdeményezhet. A nyilvánosságot, mint jogvédelmi eszközt használva, a gyermeki jogok védelméért harcol. Az ombudsman ajánlása alapján, a Belügyminisztérium a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Legfőbb Ügyészség, továbbá az ORFK és a biztos munkatársainak részvételével 2012 szeptemberében egyeztető tárgyalást tartottak, ahol elsődleges feladatként a gyermek fogalmának tisztázása merült fel. Lux Ágnes a Gyermekjogi Projekt vezetőjeként akként nyilatkozott, hogy a gyermekvédelemnek nem csupán az igazságszolgáltatás intézményrendszerének keretein belül szükséges érvényesülnie, hanem minden eljárásban, amelynek szereplője a gyermek.[44]

Gyermekvédelem az ENSZ munkásságában

A nemzetközi jogi normák folyamatos figyelmet érdemeltek a gyermekvédelem alakulása során. Az ENSZ már 1924-ben erőfeszítéseket tett a gyermekek bántalmazása, kizsákmányolása ellen, és megalkotta a Gyermekek Chartáját, amely Genfi Nyilatkozat elnevezéssel került a köztudatba. A Genfi Nyilatkozat biztosította a gyermekek számára az alapvető jogokat, de a Népszövetség feloszlásával 1946-ban elvesztette jogi alapját. 1948-ban az ENSZ Közgyűlése egy újabb rendelkezést fogadott el a gyermekvédelem érdekében, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Majd 1959-ben, több éves előkészítő munka után, új szabályozás került elfogadásra, amely ugyan nem bírt kötelező erővel, de megfogalmazta a névhez, az állampolgársághoz továbbá az ingyenes alapfokú oktatáshoz való jogot, és kiszélesítette a gyermeki jogokat. A magas számú csecsemőhalandóság, az alacsony szintű egészségügyi ellátás, a gyermekek bántalmazásáról, kihasználásáról továbbá a fegyveres konfliktusok miatt menekültté vagy áldozattá vált gyermekekről szóló beszámolók arra ösztönözték az ENSZ tagjait, hogy meg kell alkotni egy olyan jogi erővel bíró szabályozást, amely kötelező az ENSZ minden tagja számára. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága felállított egy munkacsoportot, amelyben a világ összes régiója képviseltette magát. Így kezdődtek meg a Gyermekjogi Egyezmény előmunkálatai 1979-ben, a Gyermekek Nemzetközi Évében. 1989-ben az ENSZ egyhangú döntéssel fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt. 1990-ben megrendezésre került New Yorkban egy csúcstalálkozó, amely a „Nemzetközi Csúcstalálkozó a Gyermekekért” címet kapta. Ennek köszönhetően 1990 végére már 57 állam ratifikálta a Gyermekjogi Egyezményt, köztük Magyarország is, és 1995-re célul tűzték ki az egyetemes elfogadást. A kitűzött célt, a világ három országának kivételével, 2014-re sikerült elérni.[45]

A Gyermekjogi Egyezmény biztosítja a gyermekek azon alapvető létszükségleteit, amelyek az egészséges testi, lelki fejlődésükhöz szükségesek (9. és 10. cikkek), így a megfelelő táplálék (26. cikk) és egészségügyi ellátás (24. cikk) és az alapvető oktatáshoz (28. cikk) való jogot is. Ezen felül biztosítja a gyermekek biztonságának védelmét, a bántalmazással szembeni védelmet, továbbá az elhanyagolás és a kizsákmányolás elleni védelmet (19. cikk). Ezalatt kell érteni a menekült gyermekek speciális védelmét, a háborús konfliktusokban való részvétel tilalmát, a szexuális kizsákmányolás tilalmát (34. cikk), illetőleg a gyermekmunka tilalmát (35. és 36. cikkek). Azok az államok, akik az Egyezmény alkalmazása mellett döntöttek, biztosítják az ítélőképessége birtokában lévő gyermek részére, hogy az őt érintő kérdésekben szabad vélemény nyilvánítása legyen értelmi fejlettségét figyelembe véve (13. cikk). Továbbá lehetőséget kell biztosítani a gyermek számára, hogy olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője útján, meghallgassák (13. és 14. cikkek).

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról[46]

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának Iránymutatása elfogadására 2010. november 17. napján került sor, a miniszterek képviselők 1098. ülésén. Maud de Boer Buquicchio, az Európa Tanács főtitkár helyettese, az alábbiakban foglalta össze a gyermekbarát igazságszolgáltatás lényegét: Az Európa Tanács célja a gyermekbarát igazságszolgáltatás elfogadásával, hogy olyan igazságszolgáltatást érjen el az Európai Unió területén, amely attól függetlenül gyermekközpontú, hogy mit tett a gyermek, vagy milyen származású a gyermek. Ezalatt egy olyan baráti igazságszolgáltatást ért, amely odafigyel a gyermekekre, ha kell, figyelmezteti őket, a gyermekek mellett áll, és segíti őket a megoldásban. Mindig elérhető a gyermekek számára, megadja a kellő tiszteletet, gondoskodik, annak védelméről, megfontolja véleményét, és garantálja a tiszteletteljes, szakszerű eljárást.

Függetlenül attól, hogy a tizennyolc éven aluli gyermek áldozat, tanú, vagy elkövető, figyelembe veszi annak életkorát, értelmi fejlettségét, igyekszik csökkenteni a gyermeket ért szenvedések, fájdalmak terhét, és védelmet nyújtani az igazságszolgáltatás során elszenvedett viktimizációval szemben. Lényege, hogy a megfelelő szakértelem biztosításával elnyerje az eljárásban szereplők bizalmát, amely előre mozdítja az igazságszolgáltatást.

Az Iránymutatás kiemelt célja, hogy a nemzeti és helyi politikai döntéshozók számára támaszt nyújtson a gyermekbarát igazságszolgáltatási rendszer létrehozásában.

Zéró tolerancia a gyermekvédelemben

2024. február 26. napján, Orbán Viktor miniszterelnök, napirend előtti felszólalásában, zéró toleranciát hirdetett a gyermekvédelem terét illetően, amely az ENSZ Gyermekvédelmi Egyezményének 19. cikke szerinti zéró tolerancia az erőszakkal szemben. Tette ezt egy olyan incidenst követően, amelynek következtében a köztársasági elnök asszony kegyelmet adott egy pedofil bűncselekmény elkövetőjének, azon meggyőződés okán, hogy a kegyelmet kérő ártatlan volt. Mint miniszterelnök úr elmondta, a gyermeknek abszolút, teljes körű védelmet kell biztosítani és szó sem lehet arról, hogy olyan személy, aki a gyermekek ellen bűncselekményt követ el, kegyelmet kaphasson. Ezen okból fontosnak tartotta a törvények áttekintését és az Alapszabály módosítását is. Indítványozta az ügy kapcsán a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek átvilágítását, hiszen létfontosságú, hogy a gyermekek nevelésével megbízott személy minden tekintetben alkalmas legyen a megbízott feladat ellátására.[47]

Elért eredmények a gyermekvédelem terén

Szent István koráig visszavezethető hazánkban a gyermekvédelem valamilyen formában. A kezdeti időszakban többnyire az egyházi gondoskodás révén fellelhetők a gyermekvédelem eszközei, és azok is leginkább az árván maradt, vagy kivetett gyermekek otthonteremtésére korlátozódtak, később már a gyermek nevelésében, oktatásában is láthatóak a törekvések, amelyek eleinte drasztikus majd egyre humánusabb formát öltöttek. A változó gazdasági és politikai helyzet, továbbá a kor előrehaladtával, a gyermeki védelmet igénylő megmozdulások elkezdtek kibontakozni, majd robbanásszerűen kiszélesedett a gyermekvédelem köre, nemzetközi, uniós és hazai téren egyaránt. A hazai szabályozások igyekeztek követni és beépíteni a joggyakorlatba a gyermekek védelmét szolgáló uniós és nemzetközi elvárásokat, így nagyobb teret engedve a gyermeki jogoknak, és a gyermekvédelemnek.

Bár az egyházi gondoskodás, amely eleinte nagyobb szerepet játszott a gyermekvédelemben, kissé háttérbe szorult az állami törvényhozások mellett, a 21. századra visszanyerte teljes jogú képviseletét a gyermekek nevelését és oktatását illetően.

A megváltozott, gyermekközpontúvá és gyermekbaráttá vált személetnek köszönhetően, a gyermekvédelmet előtérbe helyezték a büntetőeljárás során is, amely kiemelkedő jelentőségű, előremutató változás a hazai jogszabályozásban.

Úgy gondolom, hogy ez a gyermekközpontúvá vált jogi szabályozás szükségszerű volt jelen gazdasági és politikai helyzetünkben, hiszen a család jövője a gyermek, és ha a gyermeket olyan körülmények között neveljük, védjük, amely testi, szellemi, értelmi fejlődését segíti, az a társadalom fejlődésének is előrehaladását szolgálja. Nézőpontom szerint, a gyermek az emberiség jövője is, és amilyenné formáljuk, amilyen impulzusokat erősítünk benne, olyanná válik a társadalom. Tehát a gyermekek fejlődése és védelme érdekében mindent meg kell tennünk, hogy olyan értékeket teremthessünk általuk, amelyek előremutató irányban képesek hatással lenni hazánk társadalmi, gazdasági és politikai fejlődésére egyaránt.

Bibliográfia

Barzó Tímea: A magyar családjog múltja, jelene és jövője 2. Rész: A gyermekvédelem fejlődésének rövid történeti bemutatása és az európai családjog jövője, Családi Jog, 2006/2.

Bereczki Sándor – Komlósi Sándor-Nagy János: Neveléstörténet, Budapest, Tankönyvkiadó, 1988.

Czirják Attila: A gyermekvédelem története, Az 1997. évi gyermekvédelmi törvény megszületéséhez vezető út, 2008, http://rubeus.hu/wp-content/uploads/2013/09/22987_czirjakattila_gyvtortenete_ujabb.pdf (Letöltés 2023. november 20.)

Felkai László-Zibolen Endre: A magyar nevelés története, Budapest, Felsőoktatási Koordinációs Iroda, 1993.

Kratochwill Ferenc: A sértett jogi helyzete a magyar büntető eljárási jogban, A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 9, Budapest, ELTE, 1990.

Lux Ágnes: A gyermekek jogainak védelme, in Kovács Zsolt (szerk.): Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2012. évi tevékenységéről, Budapest, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, 2013.

Magyari Irma – Vári Vince: A különleges bánásmód a büntető eljárásban, fókuszban a gyermekkor, Magyar rendészet, 2020/4.

Mátyás Szabolcs: Magyarország általános bűnözésföldrajzi helyzete, Hadtudományi Szemle, 2017/4.

Mészáros István: A katolikus iskola ezeréves története Magyarországon, Budapest, Szent István Társulat, 2000.

Pukánszky Béla: Neveléstörténet II, Szeged, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, 1992.

Szabolcs Éva: Fejezetek a gyermekkép történeti alakulásából, Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Neveléstudományi Tanszék, Pro Educatione Gebtis Hungariae Alapítvány, 1995.

Veczkó József: Gyermekvédelem Pszichológiai és pedagógiai nézőpontból, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007.

Veczkó József: Gyermek- és ifjúságvédelem Család- és gyermekérdekek, Gyula, APC-Stúdió, 2002.

Egyéb források

A gyermeki jogok története, UNICEF, https://unicef.hu/gyermekjogok/a-gyermekjogok-tortenete (Letöltés: 2024. március 20.)

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról – és annak magyarázata. Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, 2012, https://rm.coe.int/16806a4541 (Letöltés 2024. március 20.)

Az Országos Bírósági Hivatal Elnökének 274/2014. (VI. 27.) OBHE számú határozata „Gyermekbarát Igazságszolgáltatás Munkacsoport” működéséről, a Bjt. 29. § (2) bekezdése alapján bíró kijelöléséről

Orbán Viktor napirend előtti felszólalása, 2024. február 26., https://miniszterelnok.hu/orban-viktor-napirend-elotti-felszolalasa-2024-02-26/ (Letöltés 2024. március 20.)

Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve 24. Fejezet az özvegyekről és árvákról

Hivatkozások

  1. Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve 24. Fejezet az özvegyekről és árvákról ↑
  2. Az első árvaházat Dateo püspök létesítette Milánóban, 785-ben ↑
  3. Veczkó József: Gyermekvédelem Pszichológiai és pedagógiai nézőpontból, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007, 22–26. ↑
  4. Veczkó József: Gyermek- és ifjúságvédelem Család- és gyermekérdekek, Gyula, APC-Stúdió, 2002, 39. ↑
  5. Szabolcs Éva: Fejezetek a gyermekkép történeti alakulásából, Budapest, Eötvös Lóránd Tudományegyetem Neveléstudományi Tanszék, Pro Educatione Gebtis Hungariae Alapítvány, 1995, 6–10. ↑
  6. Bereczki Sándor – Komlósi Sándor-Nagy János: Neveléstörténet, Budapest, Tankönyvkiadó, 1988, 24. ↑
  7. Veczkó: Gyermekvédelem, 24. ↑
  8. Mészáros István: A katolikus iskola ezeréves története Magyarországon, Budapest, Szent István Társulat, 2000, 81. ↑
  9. Veczkó: Gyermek- és ifjúságvédelem, 40. ↑
  10. Pukánszky Béla: Neveléstörténet II, Szeged, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, 1992, 4. ↑
  11. Mészáros: A katolikus iskola, 161–164. ↑
  12. Felkai László – Zibolen Endre: A magyar nevelés története, Budapest, Felsőoktatási Koordinációs Iroda, 1993. 16. ↑
  13. Veczkó: Gyermek- és ifjúságvédelem 41. ↑
  14. Az elhagyott, veszélyeztetett gyermekeket nevezték így ↑
  15. 1898. évi XXI. törvénycikk a nyilvános betegápolás költségeinek fedezéséről ↑
  16. 1901. évi VIII. törvénycikk az állami gyermekmenhelyekről ↑
  17. Veczkó: Gyermek- és ifjúságvédelem 43. ↑
  18. Czirják Attila: A gyermekvédelem története, Az 1997. évi gyermekvédelmi törvény megszületéséhez vezető út, 2008, 11, http://rubeus.hu/wp-content/uploads/2013/09/22987_czirjakattila_gyvtortenete_ujabb.pdf (Letöltés 2023. november 20.) ↑
  19. Gyvt. 6. § ↑
  20. Gyvt. 18. § ↑
  21. Barzó Tímea: A magyar családjog múltja, jelene és jövője 2. Rész: A gyermekvédelem fejlődésének rövid történeti bemutatása és az európai családjog jövője, Családi Jog, 2006/2, 1–10. ↑
  22. Gyvt. 97. § ↑
  23. Gyvt. 5. § b) ↑
  24. T/5315. számú törvényjavaslat indokolással – A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról ↑
  25. 2011. évi CCVI. törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról 2.-3. § (a továbbiakban: 2011. évi CCVI. tv.) ↑
  26. 1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről ↑
  27. 2011. évi CCVI. tv. 12. § ↑
  28. 2020. évi XXVIII. törvény az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről; preambulum ↑
  29. Végső előterjesztői indokolás az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről szóló 2020. évi XXVIII. törvényhez ↑
  30. T/9933. számú törvényjavaslat indokolással – az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről ↑
  31. Végső előterjesztői indokolás Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosításához ↑
  32. Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:8-2:13. § ↑
  33. Kratochwill Ferenc: A sértett jogi helyzete a magyar büntető eljárási jogban, A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 9, Budapest, ELTE, 1990, 33–36. ↑
  34. 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról 81-82. § ↑
  35. 44/25 határozat, Convention on the Rights of the Children (CRC) 1989. november 20. New York; kihirdette az 1991. évi LXIV. törvény 1991. november 22. napján. ↑
  36. A gyermekek védelméről a szexuális kizsákmányolás és a szexuális bántalmazás ellen (2007. október 25.); kihirdette 2015. évi XCII. törvény 2015. július 2. napján. ↑
  37. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról, 2010. november 17. ↑
  38. Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve, 2012. október 25. ↑
  39. Mátyás Szabolcs: Magyarország általános bűnözésföldrajzi helyzete, Hadtudományi Szemle, 2017/4, 497–505. ↑
  40. Magyari Irma – Vári Vince: A különleges bánásmód a büntető eljárásban, fókuszban a gyermekkor, Magyar rendészet, 2020/4, 17–18. ↑
  41. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról – és annak magyarázata. Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, 2012, https://rm.coe.int/16806a4541 (Letöltés 2024. március 20.) ↑
  42. Uo. ↑
  43. Az Országos Bírósági Hivatal Elnökének 274/2014. (VI. 27.) OBHE számú határozata „Gyermekbarát Igazságszolgáltatás Munkacsoport” működéséről, a Bjt. 29. § (2) bekezdése alapján bíró kijelöléséről ↑
  44. Lux Ágnes: A gyermekek jogainak védelme, in Kovács Zsolt (szerk.): Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2012. évi tevékenységéről, Budapest, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, 2013, 111-117. ↑
  45. A gyermeki jogok története, UNICEF, https://unicef.hu/gyermekjogok/a-gyermekjogok-tortenete (Letöltés: 2024. március 20.) ↑
  46. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának iránymutatása a gyermekbarát igazságszolgáltatásról – és annak magyarázata. Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, 2012, https://rm.coe.int/16806a4541 (Letöltés 2024. március 20.) ↑
  47. Orbán Viktor napirend előtti felszólalása, 2024. február 26., https://miniszterelnok.hu/orban-viktor-napirend-elotti-felszolalasa-2024-02-26/ (Letöltés 2024. március 20.) ↑