Juhász Eszter: „Mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola” (Jób 29,12) – Katolikus női szerzetesek a szegények szolgálatában a két világháború közötti Magyarországon

Bevezető

A szegényügy, a szegénygondozás, a szociális kérdés tulajdonképpen egyidejű a kereszténységgel. Jézus maga is szegény családba született, egész életében szegényen, javak gyűjtögetése nélkül élt és tanított, sőt, halálában mindentől megfosztották, még sírja is egy hívének adományából lett. Tanításában is gyakran fordult a szegények, az elesettek, a társadalom kitaszítottjai felé és figyelmeztette környezetét a felebaráti szeretet, az adakozás fontosságára. Az irgalmasság cselekedetei, a caritas már a korakereszténységben is egyéni és közösségi gyakorlattá vált. Ezt a gyakorlatot vitte tovább intézményes szinten az Egyház. A kereszténység szétválásával az új egyházakban is megmaradt a caritas gondolata és az évszázadok során valamennyi egyház gondozta szegényeit.

A Trianon utáni új Magyarország területi veszteségei különleges nehézségeket hoztak a nagy keresztény egyházak életében. A Katolikus Egyház elveszítette híveinek, birtokainak, vagyonának jókora részét, ám működése, a hívek országosan egyenlőbb eloszlása miatt, zavartalanul folyt tovább ám a két nagy protestáns egyház helyzete ennél jóval bizonytalanabb lett. Az Evangélikus Egyház híveinek hatalmas része határon kívül került[1] és a Református Egyház is óriási veszteségeket szenvedett, mindkét egyház kisegyházzá vált. Ebben a helyzetben e két egyház szinte a megmaradásért küzdött, nem csodálkozhatunk, hogy mindkét egyház befelé fordult és önnön megmaradását helyezte előtérbe az egyházak közötti együttműködés helyett. Sajnos, az egyházak között alig volt kommunikáció, így a jó gyakorlatok sem tudtak átvándorolni egyikből a másikba. Talán épp a szociálpolitika, a szegénygondozás lehetett volna az a terület, amelynek közös művelésén keresztül a katolikus és a protestáns felekezeti tábor közeledhetett volna egymáshoz.

A két háború közötti Magyarországon az I. világháborús vereség, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása, az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság, Trianon, a területi, népességi, gazdasági veszteségek alapvető társadalmi és gazdasági változásokat eredményeztek. Talán éppen ennek köszönhető, hogy a korszakban meglehetősen pezsgett a szociális gondolkodás/gondoskodás ügye. Gyáni Gábor azt írja egy tanulmányában: „[…] az 1920 és 1944 közötti negyedszázad a modern magyar szociálpolitika születésének és kibontakozásának hőskora.”[2] Tulajdonképpen ekkor született meg a „hivatalos”, állami szociálpolitika, hisz ekkor vállalt szerepet az állam az eddig leginkább egyházak és a társadalom által működtetett szegénygondozásban.[3] Ez az állami szociális szerepvállalás gyakorlatilag egész Európában megvalósult a korszakban.[4]

Szociális gondolat a Katolikus Egyházban

„A keresztény társadalmi tanítás kiindulópontja a személy, aki egyszerre individuum és társadalmi lény (ens individuale et sociale).”[5] Az ember egyén, de egyben egy közösség része, ezt már Jézus Krisztus is hangsúlyozta. Tanítványokat gyűjtött maga köré, akikkel közösen éltek, étkeztek, imádkoztak. Sőt, feltámadásakor a tanítványok közösségének jelent meg, és a Szentlelket a tanítványok közösségéhez küldte. A kereszténységben alapvető jelentőségű a közösségbeli létezés, a közös ima, a közös ünneplés, a communio. De az egyén nemcsak az egyházi közösségnek, hanem a világi társadalomnak is tagja, keresztény mivoltát itt is megéli, ahogy Pál apostol mondta: „Fogadjátok el tehát egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott titeket Isten dicsőségére! (Róm 15,7)”[6] vagy egy másik fordítás szerint: „Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére (Róm 15,7).”[7] Így hát, aki keresztény, annak nemcsak lehetősége, de kötelessége is a szociális gondolkodás, a közösség, és benne az egyén létének, jobbításának, jobb létének előmozdítása, akár függetlenül attól, hogy akire e jobbítás irányul, maga keresztény-e.

XIII. Leó pápa (1810/1878-1903) és a Rerum Novarum (1891)

Amikor XIII. Leó pápa 1878-ban a Katolikus Egyház élére került, még senki sem gondolta, hogy vele új időszámítás kezdődik az Egyház életében. Pápaságához 88 enciklika kötődik, melyek közül számunkra a 38.-ként kiadott, 1891. május 15-én megjelent Rerum novarum[8] kiemelkedő fontosságú, ez nyitja meg ugyanis a nagy szociális enciklikák sorát.

A Katolikus Egyház feje az új társadalmi réteg, a munkásság tarthatatlan helyzetéről, jelentőssé váló problémáiról értekezett körlevelében. „…világosan látjuk, s ebben mindenki egyetért, hogy a legszegényebb sorsú embereken sürgősen és alkalmas módon segíteni kell, mert az emberiség nagy része méltánytalanul szomorú és nyomorult viszonyok között tengődik.”[9] Az enciklika azt közvetíti, hogy a munkások helyzetének javításához, a szociális kérdés megoldásához több erőnek kell összefognia, államnak, Egyháznak és a munkásságnak. „Ha a társadalmi törvényeket a hit szilárd alapjára építjük, akkor nyitva áll az út a társadalmon belüli viszonyok helyes elrendezése, a békés együttélés és a virágzó jólét biztosítása felé.”[10] Az Egyház feladata nemcsak a lelki gondozás, a hit erősítése. A segítségadás konkrét formáit is alkalmaznia kell, ahogy tette ezt az elmúlt századok során: „Az Egyház […] a szegények jólétéről olyan intézmények felállítása és támogatása révén is gondoskodik, amelyeket alkalmasnak ítél sorsuk enyhítésére…” és „…a vagyontalanokat illetően arra törekszik, hogy nyomorúságos helyzetükből kiemelkedjenek, s jobb sorsra jussanak.”[11] A munkában az állam feladata is óriási: „Az állam irányítóinak […] a törvények és intézmények olyan teljes rendszerén kell munkálkodniuk, amelynek eredményeképpen már magából az állam rendszeréből és irányításából mintegy automatikusan adódik a közösség és az egyének jóléte […] hiszen az államnak törvényes kötelessége a közjó előmozdítása.”[12] A munkások joga érdekeik védelme, az állam pedig „ha megtiltja, hogy polgárai egyesületeket alakítsanak, tulajdon létével teljesen ellentétes módon jár el, mert az állam is és a magántársaságok is ugyanabból a jogelvből jönnek létre, abból tudniillik, hogy az emberek természettől fogva társaslények.”[13] Fontos gondolata az enciklikának, hogy a munkáskérdés, szociális kérdés tekintetében állam, egyház, munkásság összefogására, a közös munkára helyezi a hangsúlyt.

XI. Pius pápa (1879/1922-1939) és a Quadragesimo anno (1931)

XIII. Leó pápaságához fűződik a XX. század első nagy szociális enciklikája, a Quadragesimo anno,[14] amely a pápa 19. enciklikája volt és 1931. május 15-én jelent meg.[15] Az enciklika reagál a Rerum novarum óta eltelt változásokra és közvetíti, mi is lenne az Egyház szerepe a XX. század új kihívásai kapcsán. Úgy vélte, XIII. Leó enciklikája óta valóban történt előrelépés: „Kétségtelen, a munkások helyzete jobbra fordult és sok tekintetben emelkedett, különösen a műveltebb és nagyobb országokban, ahol már nem lehet általában és különbségtétel nélkül mondani, hogy a munkásság nyomorban él.”[16] A közjó érdekeivel kapcsolatban kifejti, „hogy a dolgozni tudók és akarók munkaalkalomhoz jussanak […] A munkanélküliség pedig szörnyű csapás, különösen, ha hosszabb ideig tart és tömegjelenség lesz.”[17] Egy új társadalmi rendről beszél, ahol „az államférfiak és a tisztességes polgárok legfőbb célja és törekvése legyen az egymással szembenálló osztályok harcát megszüntetni, a különböző foglalkozási ágakat békés együttműködésre bírni. Tehát a rendiség helyes fölújítása a szociálpolitikai célkitűzés.”[18] Eszerint „az azonos foglalkozásúak – akár gazdasági, akár más a foglalkozásuk – a hivatásuk szerint rendekbe vagy rendi testületekbe tömörülhetnek.”[19] Rámutat arra is, hogy bár az Egyház alapvető feladata az emberek örök boldogságra vezetése, mégis szerepet kell vállalnia a közjóért munkálkodásban, hiszen ez csak úgy valósulhat meg „ha a társadalom valamennyi osztályát áthatja az összetartozandóság érzete, mint ugyanannak a családnak tagjait, mint az egy mennyei Atyának gyermekeit; ha egy testnek érzik magukat Krisztusban, „egyenkint egymásnak tagjai” (Róm 12,5).”[20]

A Katolikus Egyház meghatározó Szociális tevékenységű intézményei[21]

Jézus Szíve Társasága – Népleányok (Societas Jesu Cordis, SJC)

A Társaság alapítója, P. Bíró Xavér Ferenc S.J. (1869–1938)[22] kora gyermekkorában megtapasztalta a szegénységet, hisz apja szinte mindenét elvesztette, s Munkácsról a közeli Pósaházára kényszerült a család.[23] Valószínűleg édesanyja erős hitének és kemény munkájának köszönhető, hogy a nehézségeket mégis túlélték, sőt, mindkét fiukat taníttatni tudták.[24] Talán édesanyja példája is volt, ami P. Bírót a modern nőnevelés felé terelte. P. Bíró 1910-ben került Budapestre, és itteni élete, működése során sokféle, számára eddig ismeretlen tapasztalatot szerzett. Az első világháború idején, katonagyóntatóként szembesült a katonakorú férfiak vallási tudatlanságával, olyannyira, hogy kérte elöljáróit, küldjék misszióba, hogy megismerhesse a magyar vidék életét. Itt szembesült a szegénysorsú magyarság elmaradottságával, mely nemcsak szegénységükre, de kulturális, sőt, vallási életükre is rányomta a bélyegét. Úgy gondolta, szükség volna egy olyan szerzetesi közösségre, amely a magyar vidék, a falu felemelkedését segítené. Ebben kiemelt szerepet szánt a nőknek, nemcsak a háború, a kieső férfiak miatt, de azért is, mert felismerte, a nevelés a családban kezdődik, és itt a nőknek kiemelt szerepük van. E gondolat már 1916-ban felmerült, ám a Jézus Szíve Társasága hivatalosan csak 1921-ben jött létre. Az új közösség nem lett, nem is lehetett a szó hagyományos értelmében vett szerzetesi közösség, épp a rájuk váró feladatok miatt. „P. Bíró azt akarta, hogy a születő társulat tagjai ne várják, hogy az emberek keressék fel őket, ők menjenek közéjük. Nem akart nagylétszámú közösségeket, szerzetesi egyenruhát, klauzúrát.”[25] Azt akarta, hogy ezen új közösség tagjait semmi se válassza, különítse el a társadalom többi tagjától. A testvérek tettek ugyan szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalmat, de nem feltétlenül éltek közösségben, sokan úgynevezett otthonlakók voltak, akik hivatásukban saját, otthoni közegükben élték meg. Természetesen ők is kapcsolatban voltak valamely közeli közösséggel, de életvitelszerűen nem éltek közösségben. Erről az elöljáró döntött a felvételkor, de ez akár meg is változhatott, ha a helyzet vagy valamilyen rendkívüli körülmény azt hozta.[26] E megalakuló új közösség elválaszthatatlanul összefügg a Jézus Szíve Közösséggel,[27] „A Szív”[28] újsággal és a Korda Kiadóval,[29] annyira, hogy P. Bíró az új közösség eredeti célját épp a katolikus sajtó művelésében, terjesztésében és szervezésében látta.[30] Az alapítástól a Népleányok működtették a Korda Könyvkiadót, emellett könyv- és kegytárgyüzleteket tartottak fenn országszerte, ez volt közösségük anyagi bázisa.[31] Emellett azonban tudjuk, hogy a Szent Szív szeretete a szegények, a kiszolgáltatottak felé is terelte őket.

A pesterzsébeti Hangyatelep a Magyar Kender-, Len- és Jutaipar Részvénytársaság pesterzsébeti gyártelepe, a „Jutagyár” melletti, a Hangya Szövetkezet[32] tulajdonában levő területen, 1924-ben létrejött és egészen 1934-ig fennálló szükséglakások, leginkább bódék, veremlakások rendszerét jelentette, ahol több száz család, több ezer otthontalan ember élt, embertelen körülmények között. Sem fűtés, sem elektromos áram, sem víz nem volt a telepen. Az itt élők főleg segélyekből, alkalmi munkából, koldulásból, kukázásból tartották fenn magukat és családjukat.[33] Kilátástalan helyzetük a Népleányok közösségének figyelmét is felkeltette, akik a ’30-as évek elején elkezdték a telepiek látogatását. Nemcsak fizikai értelemben, élelemmel, ruhaneművel akarták könnyíteni a telepen lakók életét, de lelki segítséget is nyújtottak, előadásokat, szentségi katekézist tartottak, foglalkoztak a rendkívül nagy számú gyermekkel. Az 1933–34-es Működési Beszámolóban így írnak a budapesti testvérek munkájáról:

„Mikor testvéreink először jártak ki a Hangyatelepre, a rendőrök önként kísérték őket, mert nem tudták őket ott biztonságban. Esténként, – mint mondták – maguk is szorongva jártak ott. S nem egészen két év után ugyanazok az emberek önmaguktól 80 tagból álló zarándoklatot vezettek Máriaremetére a Szűzanyához, májusban naponta ájtatosságot tartottak, maguk könyörögték ki, hogy pünkösdkor legyen a telepen szentmise – és 200-nál többen vettek részt a budapesti Jézus Szíve körmeneten. De ami még jobban mutatja az átalakulást az, hogy míg az első karácsonyi ruha- és élelmiszerosztást rendőrök segítségével sem sikerült rendbontás nélkül megoldani, két év múlva Jézus Szíve ünnepére a 200 család számára kivitt élelmet és 90 család számára adott ruhaneműt két fiatal testvér osztotta ki rendőri segítség nélkül. Pedig a nyomor inkább nőtt, mint kisebbedett. Sok ima, sok áldozat, a nyomorukkal együttérző segítő szeretet hozta meg az eredményt.”[34]

A testvérek hasonló munkát végeztek és hasonló eredményeket értek el a főváros leghírhedtebb nyomortelepén, a ferencvárosi Kiserdő-telepen, ahol még a Hangyatelepen élőknél is többen laktak, mintegy ötezren.[35] A testvérek hangyatelepi munkájának hírét és eredményét mutatja a Budapesti VII. Kerületi M. Kir. Állami Elemi Népiskolai Tanítónőképző-Intézet Értesítője, amely leírja a növendékek 1934 tavaszi hangyatelepi látogatását:

„Márc. 25-én, virágvasárnap az V. a. és V. b. növendékei, valamint az énekkar a Pestszenterzsébet határában elterülő nyomortanyára, a Hangyatelepre rendeztek szociál-etikai kirándulást. A Hangyatelep melegedőjében szentbeszéd, barkaszentelés, passió, szentmise és áldozás. A nyomorgó embertársak tanítónőjelöltjeinkkel együtt térdeltek a poros földön szentáldozáshoz. Utána tej- és zsemlye-kiosztás. Majd a növendékek személyesen vitték el a nyomortanya viskóiba a szeretetcsomagokat, élelmiszert és ruhát, melyeket már hetekkel előtte gyűjtögettek össze nagy-nagy szeretettel. Kiosztottak 300 liter tejet, 1.500 drb. zsemlyét, 85 élelmiszer csomagot és 217 drb. ruhaneműt. Mindezeket részint a Jézus Szíve Népleányok és az Emericana Lautumia Corporatiója,[36] részint növendékeink adták össze.”[37]

A vidéki házak testvérei főként a könyvkiadásra, a könyvesboltra, a gyerekekkel való foglalkozásra, iskola működtetésére koncentráltak, de tudjuk, hogy a testvérek Balatonfüreden szegénykonyhát is működtettek.[38] A Népleányok közössége talán nem sorolható a szó legszorosabb értelmében vett szociális rendek közé, hatásuk mégis óriási: könyveik, üzleteik segítségével, hitoktatói tevékenységükkel, lelkigyakorlatok vezetésével, a helyi közösségek szervezésével,[39] de akár a helyiekkel közös munkahellyel juthattak el a társadalom valamennyi rétegéhez, segítve elsősorban szellemi felemelkedésüket.

Szociális Missziótársulat (Societas Missionis Socialis, SM)

„Minél siralmasabb a környezet, amelyben élünk, annál több alkalom nyílik természetfölötti tulajdonságaink mások érdekében kifejteni, annál többet tehetünk példával, önfeláldozással.”[40]

Az 1908-ban megalakult Szociális Missziótársulat[41] volt az első magyar alapítású női szerzetesközösség. A szerzeteskongregáció[42] Prohászka Ottokár[43] támogatásával, Farkas Edith (1877–1942) által alapított női szerzetesközösség, hivatásos szociális munkások egyházi és társadalmi szervezete.[44] Célkitűzéseiben, működésében kifejezetten szociálpolitikai szempontok érvényesültek, a kor szociális kérdéseire reagált, mégpedig elsősorban nehéz körülmények között levő nők helyzetének javításával. Maga Farkas Edit így beszélt az alapításról A Nép újságírójának, 1921 novemberében:

„Minden Misszióhoz lélek kell, Szentlélek. Egészen fiatal leány voltam, amikor a szociális munkát tűztem ki életcélul. Egy időben szerzetbe akartam lépni, de utóbb meggyőződtem róla, hogy egy olyan szerzet kell, mely az idők szelleméhez alkalmazkodik és a szociális munkát tűzi ki hivatásának. Mikor 1908-ban megalakítottam a Misszió Társulatot, ezt azért tettem, mert meggyőződtem a nővédelem és patronázs munka terén szerzett tapasztalataim alapján, hogy szisztematikusan dolgozni csakis egy képzett, fegyelmezett, a céltudatosság eszméjétől áthatott szervezettel lehet. 67 egyesületnek voltam elnöknője, melyek ebben az irányban működtek, de úgy éreztem, nem kielégítő a munkám, nem tudok annyit és úgy dolgozni önkéntes munkatársakkal, ahogy a lelkem igényli. Ahogy vannak önkéntes és hivatásos betegápolók, éppen úgy kell a legnagyobb betegségnek, a szociális nyomornak és az ember-mentés gondolatának is hivatásos ápolókat kiképezni és munkába állítani.”[45]

Bár az eredetileg mindössze öt fős közösség Budapesten alakult meg a rend alapításában nagy szerepe volt Fischer-Colbrie Ágoston (1863–1925) kassai püspöknek, aki az első anyaházat biztosította az újonnan alakult közösségnek, Szikszón.[46]

Az eredeti, bencés szellemiségű regulát Farkas Edith 1908-ban állított össze, ám 1922-ben az alapító új irányt adott a közösségnek[47] és a szabályzatot Szent Ignác-i, vagyis jezsuita szellemben dolgozta át.[48] A közösség végleges szabályzatában[49] az alapító ismét Szent Benedek és a bencés lelkiség felé fordult, hogy egyesítse azt a jezsuita lelkiséggel. A Társulat bel- és kültagokból áll.

„A beltagok fogadalmat tesznek, az evangélium tanácsa alapján élnek. Noviciátust végeznek, melyben nemcsak lelki, de a legintenzívebb szociális kiképzésben is részesülnek. A nővérek mellett nagyszámú kültag működik. A társadalom legelőkelőbb hölgyei is képviselve vannak közöttük, akik megértve a misszió szellemét, elsajátították a szükséges szociális szakképzettséget, hasonló irányban – amennyire a családi élet keretein belül lehetséges – dolgoznak a keresztény emberszeretet nagy gondolatáért.”[50]

A Társaság működésének legfőbb területei a családvédelem, szegényügy, fogházmisszió, a fiatalkorúak védelme, a hadiözvegyek és árvák felkarolása és a keresztény sajtó és irodalom terjesztése voltak. A Missziótársulat „Célja kettős: 1. A szociális munka folytonosságát biztosítani azzal, hogy hivatással bíró és alkalmas nőket kiképez valamely szociális pályára (kiképez tehát egyesületi titkárnőket, szegénygyámokat, „probation officer”-eket,[51] gyárfelügyelőnőket, betegápolónőket, otthonok vezetőit stb.), hogy e különböző szociális és karitatív munkákat a jövőben már ne csak esetleg jelentkező hölgyek (patronesszek és érdeklődők) végezzék, de rendelkezésünkre álljon egy oly testület is, melynek minden tagja a szociális hivatást tekinti élete főcéljának s melynek minden tagja szakszerű kiképzésben részesülvén, teljes munkaerejével és tudásával (tehát mintegy hivatalból és rendszeresen) szolgálja a szegények, elhagyatottak és veszélyezettek ügyét. A 2. célja társulatunknak az elsőből folyik, amennyiben azért képezünk ki szociális munkásokat, hogy minél többet dolgozhassunk olyan intézetekben, otthonokban, egyesületekben, patronázsokban, irodákban, gyárakban, hatóságoknál, kórházakban, börtönökben, gyermekotthonokban, szeretetházakban stb., szóval oly helyeken, hová „egész emberek” kellenek.”[52]

A Társulat alapításától kezdve a nővérek munkájának óriási részét jelentette a rengeteg szegény-üggyel kapcsolatos kérés, olyannyira, hogy a Társulat leírásában az alapító külön kitért erre. Úgy gondolta „Alamizsnaadással a szegényügyet meg nem oldjuk, és lényegileg előbbre nem visszük” hanem „alaposan megvizsgáljuk összes életkörülményeiket és azokhoz alkalmazzuk a segélyezés módját.”[53] A koldus-kérdés a két háború közötti Magyarország egyik legnagyobb társadalmi/szociális problémája volt, amelyet a települések helyi szinten alig vagy egyáltalán nem tudtak kezelni. Farkas Edith így írt: „többnyire oly esetek fordultak meg kezünkön, amelyekben nagyon is kétséges volt, hogy okos és célszerű dolog-e a folyamodókat néhány koronával a további kéregetésre bíztatni, segélyt pedig csak futólagosan és kis mértékben nyújtani. Az ily pénzsegélyezésekkel elvégre is gyorsan kiapasztanók gyér segélyforrásainkat, anélkül, hogy az illetőkön gyökeresen segítenénk”[54] Így hát a nővéreknek alaposan és szervezetten tanulmányozniuk kell az illető szegény életkörülményeit, hogy a számára legmegfelelőbb segélyezési formát megtalálják. Fontosnak tartotta azt is, hogy a szegény-ügyben együttműködjenek állami, települési és karitatív szervezetek, mert a kérdés csak így volna megnyugtatóan kezelhető. Úgy gondolta, kérdőívekkel kell környezettanulmányt végezni, így a felvett adatok folyamatosan rendelkezésre állnának a segélyezés legjobb módjának megtalálásához, ami sokféle lehet, a munkahely kereséstől a rendszeres segélyezésig. Mindezt a Társulat Szegénygondozó Egyesülete fogta össze.[55]

De a szegény-kérdés nem merült ki a szegény-segélyezésben, a koldus-kérdés kezelésében. A nővérek elsősorban a szegény sorsú nők, gyermekek, leányok, asszonyok felé fordultak, az ő életükön akartak könnyíteni. Mivel a Társulat az Országos Katolikus Nővédő Egyesületből fakadt, természetes volt, hogy annak munkáját, feladatait is továbbviszi. A Társulaton belül kialakított Nővédelmi Hivatal kiemelten foglalkozott a szegény sorsú munkásnők problémáival, erkölcsi, gyakorlati nevelésével, akár jogi védelmükkel. A nagy háború szomorú következményeként hozták létre az Ottokár Hadiárvaházat, Csobánkán, 1917-ben. Itt a hadiárvák oktatást is kaptak, méghozzá elsősorban mezőgazdasági jellegűt, mivel a Hadiárvaház mintagazdaságot is működtetett. A tehetséges hadiárvák számára pedig a továbbtanulás lehetőségét is biztosították.[56] Budapesten hajléktalanmenhelyet hoztak létre, a háború utáni hajléktalanság és lakásválság enyhítésére, a Városmajorban fenntartottak napközit a csellengő lányok számára, ahol étkezést és sokféle foglalkozást kínáltak. Ezt hamarosan fiúk számára nyitott napközi is követte (1924). A nővérek jól tudták, a gyermekeken keresztül elérik a szüleiket is, így hamarosan felnőttek számára is programokat, segítséget kínáltak. Valódi családpasztoráció volt ez.[57] Közben egyre többfelé hívták a nővéreket országszerte, akik igyekeztek eleget tenni a meghívásoknak: egymás után hozták létre vidéki házaikat.[58] A feladat mindenhol nagyjából hasonló volt: összefogni a település és a környék elhagyatottjait, rászorulóit és számukra sokféle módon segítséget nyújtani. Hogy a nővérek munkáját mennyire elismerték, mutatja, hogy nemcsak a helyi katolikusság, de a helyi polgári vezetés is támogatta megtelepedésüket, házakat, telket, lehetőséget kaptak, hogy a helyi közösséget szolgálják és építsék.[59]

Szociális Testvérek Társasága (Societas Sororum Socialium, SSS)[60]

A Szociális Missziótársulat 1923-ban súlyos belső válságba került. Alapítójuk, Farkas Edith új, jezsuita szellemű szabályzatot adott nővéreinek, a korábbi, bencés jellegű szabályzat helyett. Ez nemcsak lelkiségi, de szervezeti, életmódbeli változtatásokat is jelentett. A korábbi magánfogadalmat egyszerű fogadalom váltotta fel, a közösség sokkal „szerzetesrendszerűbb”, kontemplatívabb lett, a politikai szerepvállalással is felhagyva. Ezt a nővérek egy csoportja nem tudta elfogadni, ezért Slachta Margit (1884–1973)[61] vezetésével, 1923-ban, 41-en elhagyták a Társulatot, hogy új közösséget alapítsanak, ez lett a Szociális Testvérek Társasága.[62] Az új közösség a Szociális Missziótársulat eredeti, bencés szabályzatát követte.[63] Profilját a régitől örökölte: család- és szegénygondozás, gyermekvédelem, népkonyhák működtetése, munkaalkalmak teremtése, nőmozgalmi működés. Az új közösség nővérei is részt vettek saját, illetve községi, városi szociális gondoskodásban, szegénygondozásban. Mindkét közösség fontosnak tartotta a nők ügyéért, jogaiért való küzdelmet, ám mindketten másképp: a Szociális Testvérek továbbvitték a politikai szerepvállalást.[64] „A Társaság célja, hogy lélekben megszentelődött, hivatásos és képzett munkaerőket adjon a társadalomnak főleg ott, ahol a modern életben erre karitatív, szociális, valláserkölcsi, gazdasági, népegészségügyi, kulturális, nőmozgalmi és állampolgári vonatkozásokban gyermek-, nő- és családvédelmi szempontból szükséges.”[65] A két testvérközösség, a kékek és a szürkék,[66] ahogy sokszor nevezték őket, ruhájuk színe miatt, országos hálózattal működött, hivatásos szociális gondozásuk így szinte az egész országot lefedte.[67]

A nővérek legnagyobb kihívása a Társaság anyagi működésének megteremtése volt. Bár a Szociális Missziótársulat rendelkezésükre bocsátotta egyik budapesti házát,[68] három éves használatra, más anyagi erőforrásuk nem volt. Ezért a nővérek egy része eleinte külföldön dolgozott mint háztartási alkalmazott, gyermeknevelő vagy gyári munkás, hogy ezzel anyagi alapot gyűjtsenek,[69] az itthon maradt nővérek pedig hazai gyűjtésekbe kezdtek.[70] Erre azért volt szükség, mert a Szociális Testvérek Társasága „alapszabályaiban kimondotta, hogy sem a kormánytól, sem a hatóságoktól semmiféle szubvenciót nemcsak nem kérhet, de nem is fogadhat el, mert teljesen független akar maradni és ideális munkájában senkihez sem hajlandó magát lekötni.”[71]

A gyűjtőmunka meg is hozta eredményét, hisz Budapesten anyaház építésére készültek és a testvérek több egyházmegyébe is el tudtak menni, hogy ott szolgáljanak. Az új hivatások nevelését négy gondolatkor köré fonta a Társaság: lélekfejlődés, melyben az Isten- és emberszeretet a meghatározó, pozitív nevelés, lelki szabadság és öröm, és teljes önzetlenség.[72] A testvérképzőt Gödöllőn nyitották meg.[73] Legfőbb munkaterületeik a Testvérszövetség,[74] a Katolikus Nőszövetség, a Katolikus Leányok Országos Szövetsége, a Keresztény Női Tábor, a domonkosok által vezetett VII. ker-i egyházközség, a Vöröskereszt Szociális Osztálya, egy tagjuk, Bokor Erzsébet pedig a királyi családnál dolgozott, Lequeitioban. Mivel a Társaságnak saját vagyona nem lehetett, így intézményeket sem tartott fenn.[75] Működésében „A Szociális Testvérek Társasága a felebaráti szeretet összes legegyszerűbb, leggyakoribb szolgálati lehetőségeinek körében (családgondozás, öregek, árvák intézetei, foglalkoztatók, menhelyek stb.) képezi ki tagjait, de kizárólag úgy, mint más intézmények és intézetek leendő alkalmazottjai.”[76]

Rónai Petra (1890–1974) testvér,[77] a Társaság főtitkára 1932. október 10-én jelentést küldött Serédi Jusztitián bíborosnak, a Társaság működéséről. Eszerint az anyaház már a budapesti Thököly út 69-ben található, ahol 21 testvér, 8 jelölt és 4 jelentkező élt ekkor. A testvérek dolgoztak a Magyar Katolikus Nőegyletek Országos Szövetségében,[78] a Katolikus Leányok Országos Szövetségében, a Katolikus Dolgozó Leányok Országos Szövetségében, emellett számos más, katolikus női szervezetben, szövetségben is tartottak kurzusokat, előadásokat. Szerkesztették A Dolgozó Leány[79] és A Testvér című lapokat és közreműködtek a Magyar Katolikus Nőegyletek Országos Szövetségének lapjában is. Vezették a Keresztény Női Tábort és a Testvérszövetség főtitkárságát. Etikaleckéket adtak 14 tanonciskolában és több egyházközségben, illetve a főváros Népjóléti Ügyosztálya keretében szegénygondozással foglalkoztak. Székesfehérvárott, Sopronban, Szegváron, Miskolcon, Rábahidvégen is szegénygondozással foglalkoztak, ez utóbbi helyen az óvodában is dolgoztak. Szegváron működött ekkor a Testvérképző, itt még óvodai munkát is végeztek és foglalkoztak leány- és gyermekvédelemmel. Miskolcon, a szegénygondozás mellett, a Mindszenti Katolikus Plébánián dolgoztak és a kegytárgyüzletben. Kórószentgyörgyön a testvérek tanítottak a tanyai iskolában és előadásokat, tanfolyamokat tartottak a tanyák népének, akiket a testvérek sokszor a legnagyobb nehézségek között kerestek fel. Szentesen működött a Testvérszövetség nyomdája, ugyanitt a testvérek kegytárgyüzletet működtettek és dolgoztak a Katolikus Leányegyletben is. Szegeden részt vettek a fogházmisszióban, leánykörök működésében és a Katolikus Nővédő Egylet helyi működésében. Gyöngyösön a városi aggok menhelyén és a Leányegyletben dolgoztak, Nyíradonyban pedig hitoktattak a tanyai iskolákban. Bár a fenti működés talán nem mindenhol kifejezetten a szociális működésre irányul, de a testvérek jelenléte ezt a munkát mindig bevonzotta.[80]

1933-ban már 170 testvér működött 13 egyházmegyében, 25 városban.[81] A szociális munka további fejlesztése érdekében Slachta Margit 1937-ben megalapította a Katolikus Női Szociális Képzőt. Itt nemcsak szociális munkásokat képeztek, de igyekeztek segíteni a végzettek elhelyezkedésében is.

„A képző három tagozatra oszlik. Az alsó tagozat egyházközségi, gyermek- és szegénygondozói munkaerőket képez. Előképzettség négy közép- vagy polgári iskola. A középső tagozat egyesületi és intézeti vezetőket képez. Ide azok nyernek felvételt, akik a szociális alapiskolát elvégezték, vagy akiknek óvónői Ward-collegiumi, vagy női felsőkereskedelmi iskolai végzettségük van. A felső tagozat mozgalmak számára és közéleti tevékenységre ad kiképzést. És a társadalom életére vonatkozó mindennemű ismeretet, mint tudományt közvetít. Ide azokat veszik fel, akiknek tanítónői oklevelük vagy gimnáziumi érettségijük van, vagy pedig a szociális képző középső tagozatát is elvégezték. Minden tagozat két évfolyamból áll. Az évfolyamok elméleti ismereteket és gyakorlati képzést nyújtanak.”[82]

A Képző tehát nemcsak szociális testvérek, de mindenki előtt nyitva állt. Az intézmény katolikus jellegéről és a végzettek előtt álló munkáról Slachta Margit így beszélt:

„Olyan tereken fognak dolgozni, ahol az élet vasmarokkal tépdes, ahol nyers erők csatáznak és emberek könnye patakzik. Ezek nemcsak a pénzbeli segélyt, a csajka főzeléket és a ruha vagy tüzelő utalványt várják. Sokkal többet. Testvéri szeretetet, belső megtámogatást, erőközvetítést. A pártfogoltak ugyan hallható szóval elsősorban munka, lakás, gyógyszer, pénz után kiáltanak, de ennél sokkal mélyebbreható, talán öntudatlan kérdéseik vannak: például hogy hol van tövises életútjukon az igazság, miért van a szenvedés, hol és hogy található halódásuk helyett a vágyva-vágyott élet? Tud-e felelni ezekre, akinek nincs lelki élete […]? Tud-e erőt átadni az, akinek magának sincs lelki életbősége és kegyelmi ereje?”[83]

Slachta jól ismerte fel: olyan hivatásos munkaerőkre van szükség, akik a problémák alapjaihoz képesek eljutni és azok megoldását segíteni. Ezzel tulajdonképpen elindította a szociális munkás hivatását, aki már nemcsak alkalmi, önkéntes, caritas alapú szempontok szerint működik, mert a puszta jótékonykodással a szociális feladatok már nem megoldhatók. Olyan elhivatott szakemberek kellettek, akik egész életüket ennek a feladatnak szentelik.

Az Egri Norma és a Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja[84]

A Katolikus Egyház két háború közötti hazai szegénygondozásának egyik alapvetése az Egri Norma, mely elválaszthatatlan attól a szerzetesi közösségtől, mely működtetésére létrejött.

A nyugat-európai szegénygondozásban a 20. század első felében nagyjából kétféle alapmodell létezett és működött. A zárt rendszerű, angol modell, mely dologházakba kényszerítette a szegényeket és a nyílt rendszerű, német modell, melyben az esetek legnagyobb részében otthoni szegénygondozás folyt. Az Egri Norma alapítója, Oslay József Oswald (1879–1962),[85] példának tekintette a külföldi szegénygondozási modelleket, mindegyikből átvette azok legjobb elemeit és egyetlen rendszerré gyúrta ezeket össze.[86] Oslay felismerte, hogy ha a szociális erők széttagoltak, akkor működésképtelenek. Az 1927-ben alapított Egri Normában alapvetően egy vegyes szegénygondozási modellt képzelt el, amelyben állami, helyi (városi), egyházi szervezetek és önkéntesek működnek együtt.[87]

Egerben Oslay elképzelése pártfogóra talált az egri érsek, Szmrecsányi Lajos (1851-1943)[88] személyében. Oslay néhány rendtársát is beavatta szegénygondozási tervébe, majd „előkészítette” a várost: 1927 őszén konferenciabeszédek[89] sorozatát tartotta az egri ferences templomban, melyek témája a szegény-kérdés, a szociális gondoskodás volt. E beszédekben elemezte a koldulás, a koldusok működését és azt az elképzelést, miszerint a koldusoknak szánt alamizsnát nem is a koldusok kezébe kell adni, hanem rendszeres adományként egy közös pénztárba befizetni,[90] hogy onnan szervezett és különféle módon szétosszák a rászorulók között. Úgy gondolta, a szegénysegélyezés nem pusztán a társadalom feladata, de széles társadalmi összefogás nélkülözhetetlen a megoldásához. Evvel együtt szükségesnek érezte, hogy az új szegénygondozás vezetése egyházi kézben maradjon, ezért életre hívott egy ferences női szerzetesi közösséget, akik életüket egészen a szegények szolgálatának szentelik. Ezzel létrejött a Ferences Szegénygondozó Nővérek közössége. Az alapítók Páhok Mária (Mária Franciska nővér) és Kroumann Mária (Mária Magdolna nővér) voltak.[91] A közösség tagjai Krisztust akarták szolgálni úgy, hogy felkarolják a társadalom legelesettebbjeit, a koldusokat, hajléktalanokat, öregeket és mindazokat, akiknek senkijük nem volt és akik senkinek sem kellettek.

Az új közösséget egész Eger segítette: Oslay beszédeinek hatására az egész város megmozdult, és valamiképp mindenki bekapcsolódott a Norma működésébe. Ennek nagyszerűsége éppen abban állt, hogy, bár önmagában sem az állam, sem a társadalom, sem semelyik egyház nem volt elég erős, hogy a szegénységet felszámolja, a Norma összefogta ezeket és így, közösen és szervezetten már sikeresen küzdöttek a tömeges szegénység ellen. A Norma nem pusztán szegénysegélyezés, sokkal inkább szegénygondozás volt, mégpedig egyszerre testi és lelki szegénygondozás.[92] Trak Géza (1877-1936), Eger polgármestere[93] lelkesen felkarolta Oslay kezdeményezését: már 1927 decemberében megalakult Egerben a Szegénygondozó Bizottság, melynek tagjai vallási és társadalmi hovatartozástól függetlenül vállalták a szükséges források összegyűjtését, a szegénykataszter összeállítását és elbírálását és a segélyek szétosztását.[94] A Bizottság élén maga a polgármester állt.

Az Egri Norma hivatalosan 1928. január 2-án kezdett működni. Tulajdonképpen nyílt és zárt, vegyes, rendszeres és rendkívüli segélyezést valósított meg. Nyílt, mert az esetek legnagyobb részében otthoni szegénygondozás folyt, zárt, mert a teljesen magatehetetleneket, öregeket szeretetházakban gondozták. Vegyes segélyezés, mert a segélyezettek különféle formákban kapták az élethez szükséges javakat. Rendszeres, mert pl. a munkaképteleneket, betegeket folyamatosan segélyezték és rendkívüli, mert az épp kereset nélkül levőket is megsegítették. Különféle ellátási, segélyezési formákat valósítottak meg: napi ebéd, napi kenyér, élelmiszer-adomány havonta, tüzelő, lakbérsegély, ruhaadomány, pénzbeli segély, egyéb/rendkívüli segély.

Az Egri Norma szervezetében együttműködött a Szegénygondozó Hivatal, a Szegényügyi Bizottság, az Adománygyűjtő Hölgybizottságok és a Szegénygondozó Nővérek közössége.

A Szegénygondozó Hivatal végezte az adminisztrációt és képviselte várost, a hatóságot.[95] Nyilvántartotta a város segélyre szoruló szegényeit, felvette adataikat, lakáskörülményeiket, ezek után környezettanulmányt rendelt el, elbírálta a támogatási igényt, majd évente jelentést készített az elvégzett munkáról. De ennél még többet is tett: igyekezett bizalmi kapcsolatot kiépíteni a rászoruló szegény és a Hivatal között.[96]

Az Adománygyűjtő Hölgybizottságok gyűjtötték össze a Norma működéséhez szükséges adományokat.[97] „A koldusnak ne adakozzék senki!”[98] – ez volt a Norma egyik alapja. Amit neki adnál, add rendszeres adomány formájában a városnak, ez majd szétosztja a rászorulók között. A várost 24 kerületre osztották[99] a Hölgybizottság tagjai pedig bejárták a számukra kijelölt területet.[100] Az adományok összegyűjtése nem volt egyszerű. Volt, ahol szívesen fogadták őket, mások teljesen elutasították a „koldusváltság” megfizetését. Az adakozók, attól függően, hogy magányszemélyek, esetleg üzletek voltak, a várostól kaptak egy táblát: „Koldusok! Alamizsnánkat a városi Szegénygondozó Hivatal kezeli!” vagy „Tilos a koldulás! Az üzlet tulajdonosa a szegénysegélyezést havonként megváltja!” szöveggel. E táblákat kitették a házakra, lakások ajtajára, üzletekre, így akarván elkerülni a koldusok kéregetését.[101]

A Norma működésének alapja valójában egy olyan közösség működése, amely hivatásszerűen végezte a szegénygondozást. Ők a Ferences Szegénygondozó Nővérek.[102] Ők végezték a tulajdonképpeni munkát: felkutatták a szegényeket, gondosan kivizsgálták a beérkezett szegénységi jelentéseket, környezettanulmányt készítettek, majd megállapították a segélyezés mértékét és formáját, a segélyezett rászorultsági foka és szükségletei mértékében, hogy sem ellátatlanság, sem pedig túlsegélyezés ne lehessen.[103] A közösség kifejezetten azért jött létre, hogy az új szegénygondozási rendszeren keresztül a társadalom elesettjeit szolgálja. Az alapítás nem ment könnyen. Bár az alapító, Oslay Oswald valószínűleg kezdettől úgy gondolta, a szegénygondozó munkát egy kifejezetten erre alapított szerzetesközösségre kellene bízni, mivel a szegénygondozást nem egyszerűen karitatív módon kívánta megszervezni, egy új szerveződő közösség nővéreinek száma egyszerűen nem lehetett elégséges egy ilyen nagy horderejű és rengeteg embert kívánó program megvalósításához.[104]

A Norma rendszerét a Szegényügyi Bizottság fogta össze. Koordinálta az adománygyűjtést, megfogalmazta a Norma működésének alapelveit, programját. Elnöke a mindenkori polgármester volt, tagjai a szegényügyi előadó, a jótékonysági egyesületek, felekezetek küldöttei, a tisztiorvosok, a rendőrkapitányság vezetője és esetleg az Adománygyűjtő Hölgybizottságok tagjai.[105]

Az Egri Norma:

„újdonsága volt, hogy szervezett, jól összehangolt munkát igényelt, összefogta a szerteágazó jótékonykodó Egyesületeket és egy irányba terelte, egyszóval összefogta az erőket. Másrészt jellegzetessége volt az együttműködés. A Szociális Bizottság keretében egy közös gondolkodás valósult meg, amely eddig nem létezett. A gondozást nem egy kinevezett gondnok látta el, hanem magas etikai normával rendelkező nővérek, akik egyénre szabott, lélekkel átjárt gondozást végeztek. Legfontosabb feladata az Egri Normának az volt, hogy visszaadja az embernek emberi méltóságát. Nem csak ruhát és kenyeret adott, hanem vele együtt elfogadást, szeretetet és személyes törődést. Mikor befejezték a betegek körül a fizikai munkát, akkor következett a lelkigondozás, életvezetési tanácsokat adtak, házasságokat rendeztek, zarándoklatokat szerveztek…”[106]

Bár a Norma nem tudta a koldus-kérdést teljes egészében megszüntetni, mégis, Eger sikere a szegénygondozásban hamar országos hírre tett szert és egymás után több városban is bevezették az Egri Norma rendszerét.[107] Végül a Darányi-kormány (1936–1938) belügyminisztere, Kozma Miklós (1884–1941),[108] 1936-ban országosan kötelezővé tette a városokban (Budapesten minden kerületben) és a nagyobb községekben a Norma bevezetését; ezzel az Egri Norma Magyar Norma[109] lett.

Szent Benedek Leányai (Filiae Sancti Benedicti FSB/OSB)[110]

Szinte az Egri Normával egyszerre alakult szerzetesi kongregáció volt a Szent Benedek Leányai, mely igen sajátos karizmát vállalt fel, az alföldi tanyavilág népének szolgálatát. A rend majdani alapítója, Berecz Erzsébet (1898-1932),[111] 1922-ben hitoktatói munkát vállalt a számára teljesen ismeretlen alföldi tanyavilágban, Tiszaugon. Bencés lelkiségének gyökere Kühár Flóris OSB (1893-1943)[112] celldömölki működéséhez köthető, ahogy tiszazugi munkája is, hisz a Bencés Rend felhívására érkezett ide. Berecz Erzsébet 1923-ban bencés oblata[113] lett, de ennél sokkal többre, valódi szerzetesi közösségre vágyott, társakra, akikkel együtt végzik azt a rendkívüli feladatot, amit a minden szempontból, lelkileg, gazdaságilag, fizikailag elmaradott tanyavilágban élő emberek igényeltek. A „magyar Afrika”, így nevezték ekkor a tanyavilágot. (Az elnevezés forrása?) Az érkezése utáni öt évben Berecz Erzsébet bejárta, megismerte a tanyavilágot. Lakhatást egy helyi földbirtokos házaspár, Steer Ferenc (1875-1939) és felesége, Steer Ferencné Fechtig Adél (1877-1960) biztosítottak számára, az ő tiszaugi birtokuk nem csak lakása, de egész működésének alapja lett. Az óriási távolságok miatt gyalog, kocsin, lóháton közlekedett. Az itteni emberek elhagyatottsága, rettentő szegénysége mélyen megrendítette, és hamar kiderült számára, hogy ide egyetlen embernél több kell.

„Elmentünk mindenhová, hol sikoltva kiáltott segélyért a nyomor. Ilyen körúton még sohasem voltam. Elgennyedt sebek, rothadó lábak, rongyokba burkolt gyerekek! Jaj, de másként gondolkoznának azok a felső tízezrek, ha egyszer, csak egyetlen egyszer látnák ezt! … Itt bizonyára leolvadna a közöny jege minden szívről és megtanulnának szeretni azzal a csodálatos szeretettel, mely elhagyott testvéreink megmentéséért lehozta az égből az Istent!”[114]

Mivel Berecz Erzsébetnek tanítónői és hitoktatói oklevele is volt, legszükségesebbnek egy missziós iskola felállítását gondolta, s erre hamar talált épületet is. A missziós iskolába elsősorban felnőttek jártak. Berecz Erzsébet írni-olvasni tanította őket, alapvető hitbeli ismereteket, a nőknek még kézimunka ismereteket is tanított.[115] Tapasztalatait rendszeresen megírta Pannonhalmára.[116] A főapát felismerhette a nagy munka jelentőségét, mert már 1923-ban egy missziós atyát küldött.[117] A következő években Berecz Erzsébet továbbra is egyedül szolgálta a tanyavilág népét, de tovább erősödött benne a terv: társakat találni a munkához és feléleszteni a bencések női ágát. Ezen elgondolásában szállásadója, Steer Ferencné valódi társa lett. Berecz Erzsébet eredetileg oblata ház alapítását tervezte, amely végül 1927-ben meg is valósult és Skolasztika nővér három társával, korábbi oblata társaival, közös életbe kezdett, természetesen Szent Benedek[118] Regulája[119] alapján, imádkozva és dolgozva. Végleges szabályzatukat Skolasztika szerzetesi életének elindítója, Kühár Flóris OSB dolgozta ki és Hanauer Á. István, váci püspök hagyta jóvá. Az első négy testvér 1929. május 7-én tett fogadalmat: Berecz Skolasztika, Hajós Placida,[120] Fessler Mechtild és Molnár Maura.[121]

A nővérek saját, kétkezi munkájukból[122] és adományokból éltek, így folytatták Skolasztika nővér korábbi munkáját: járták a tanyavilágot, látogatták a családokat, egyesületeket alapítottak gyermekek,[123] leányok,[124] nők,[125] legények,[126] férfiak számára,[127] lelkigyakorlatokat tartottak, óvódákban, iskolákban tanítottak, tanfolyamokat vezettek, betegeket látogattak, szegénységen enyhítettek. Anyaházuk, a „Béke palotája” körül pezsgett az élet, sokszor akár egyszerre száz gyerek is tartózkodott itt, őket a nővérek tanították, játszottak velük, enni adtak nekik, ruházták őket.[128] A gyerekeket szüleik, nagyszüleik is követték, a nővérek pedig mindenhol az egész környék lelki-fizikai gondozói lettek. Tiszaújfalusi anyaházuk mellett a nővérek megtelepedtek Tiszaugon, Csépán, Szarvason, Szentesen, Csugaron, Szentkirályon, Jakabszálláson és Budapesten.[129] Az új alapítások legnagyobb részét a „tanyavilág őrangyala,” Skolasztika nővér már nem érte meg: 1932-ben meghalt.[130]

„Élete példakép volt mindazok számára, akiknek hivatásuk, hogy a nép vezetői, gondozói legyenek. Amikor 1922-ben munkáját megkezdte, az bizony akkor nem jelentett dicsőséget. A falukutatás akkor még nem volt divat. Ő nem szónokolt, cikkezett, hanem ott segített, ahol látta a bajt, az elhagyatottságot. Az eszme és a tett egy volt nála…. És most hozzátok fordulok, Skolasztika testvéreihez és leányaihoz. Akik felfogtátok szemének utolsó sugarát, pillantását, akiknek karjaiban halt meg: a tüzet ápoljátok, elhamvadni ne engedjétek, ki ne oltsátok. Reátok hárul a nagy felelősség, hogy munkájának lendülete meg ne torpanjon, hanem mind serényebb erőfeszítésekre serkentse a népért fáradozókat!”[131]

Nővérei rendületlenül folytatták is a munkát, amit Skolasztika nővér elkezdett: igazi apostolai lettek a tanyavilágnak.

Összegzés

A Magyar Katolikus Egyház két háború közötti szociális, szegénygondozó tevékenységének értékelése nem feladatunk. Intézményei azonban, melyből fentiekben csak igen szűk keretet adtunk, mutatják, hogy igen komoly szerepet vállalt a korszak egyik legégetőbb problémájának, a szegénységnek, ha nem is teljes megoldásában, de kezelésében mindenképp.

Bibliográfia

Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve, München, Aurora Könyvek, 2000.

Adriányi Gábor: A katolikus Egyház története a XX. században. Kelet-, Közép- és Dél-Európában, Budapest, Kairosz Kiadó, 2005.

Balogh Andor – Kovrig Béla (szerk.): Társadalompolitikai feladataink. Az 1926. október 24–30-ig tartott közegészségügyi és társadalompolitikai országos értekezlet munkálatai, Budapest, 1927.

Balogh Margit: A KALOT és a katolikus társadalompolitika 1935–1946. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 23., Budapest, MTA Történettudományi Intézete, 1998.

Bartal Anna Mária: Szociálpolitika és nonprofit szektor a két háború között Magyarországon, in Paksi Borbála – Hegedűs Rita – Bozsonyi Károly (szerk.): Szociológiai műhelytanulmányok. Colloquamur, Budapest, BKE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék, 1997, 23–49.

Berkecz Franciska: Slachta Margit lelki öröksége, 1. köt. 1923–1939, Budapest, Salkaházi Sára Alapítvány, 2011.

Beöthy Zsuzsanna Cecília (össz.): Örökségünk. Olvasókönyv a Szociális Missziótársulat karizmájához, Budapest, Kairosz Kiadó, 2020.

Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Budapest, Szent István Társulat, 2021. https://szentiras.hu/SZIT

Botka János: Hatvan éve halt meg Berecz Skolasztika, Honismeret, XXI. évf., 1993/1, 10–17.

Böröcz Réka: A Hangyatelep – Egy bódéváros a budapesti agglomerációban a két világháború között (1924-1934), Budapest, Pesterzsébeti Múzeum, 2009.

Cora Zoltán: Kovrig Béla és a produktív szociálpolitika, in Buhály Attila-Reszler Gábor-Szoboszlay György (szerk.): Falak és választóvonalak a történelemben, Nyíregyháza, Nyíregyházi Főiskola Történettudományi és Filozófia Intézet, 2014.

Csepely György: Szegénygondozás. Az egri norma. Külön lenyomat Csepely György min. o. t. és P. Oslay Oswald O.F.M. cikkeiből. Egri Ferences Szegénygondozó Nővérek. Budapest. 1931.

Csizmadia Andor: A szociális gondoskodás változásai Magyarországon; [a VIII. fejezet szerzője Cs. Rothermel Erika], Budapest, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, 1977.

Csorna Kálmán: A szegénygondozás Budapesten. é. n. Budapest Székesfőváros Házinyomdája

Dobos Etelka – Fülöp Ágnes – Horváth Erzsébet – Ujváry Julianna – Wenisch Gabriella: A szeretet csodája. Jézus Szíve Társasága (Néplányok) 70 éves története, Kecskemét, Korda Kiadó, 1992.

Egerszegi Sándor: Adatok a váci szegénygondozás történetéhez. Az Egri Norma Vácott 1931-1948. Vác. 2003.

Egerszegi Sándor: Adatok a váci szegénygondozás történetéhez. Váci Páli Szent Vince Egylet (1888-1913) és a Váci Páli Szent Vince Szeretetegyesület (1923-1950) működése. Vác, 2007.

Egresi Katalin: Szociálpolitika Magyarországon. Nézetek, programok és törvények 1919–1939, Budapest, Napvilág Kiadó, 2008.

Egresi Katalin: Az érdekegyeztetés története Magyarországon, 1900–1945, Múltunk – Politikatörténeti folyóirat, 25. évf., 2013/4, 4–40.

Esztergár Lajos: Gyakorlati szociálpolitika. Pécs szabad királyi város szociálpolitikai beszámolója, Pécs, Kultúra Könyvnyomdai Műintézet, 1933.

Esztergár Lajos: A szociálpolitika tételes jogi alapja, Pécs, Kultúra Könyvnyomdai Műintézet, 1936.

Esztergár Lajos: A szociális munka útján, Pécs, Kultúra Könyvnyomdai Műintézet, Mayer A. Géza és Társai, 1940.

Esztergár Lajos – Somogyi Ferenc (közzéad.): A magyar szociálpolitika feladatai. A vármegyei szociális tanácsadók és közjóléti előadók pécsi országos szociálpolitikai értekezletén elhangzott előadások, Pécs, Kultúra, 1940.

Farkas Edith: A Szociális Missziótársulat rövid ismertetése (Irányzat és gyakorlat), Budapest, A Szociális Missziótársulat kiadása, Budapest, 1911.

Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből, Budapest, Magvető Könyvkiadó. Gyorsuló Idő, 1986. (1. kiadás), Budapest, Kávé Kiadó, 1998. (második kiadás).

Ferge Zsuzsa: Szociálpolitika és társadalom – Válogatás Ferge Zsuzsa tanulmányaiból, Budapest, T-Twins Kiadó, 1991.

Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919–1945, Budapest, Pannonica Kiadó, 1999.

Göllesz Viktor [összeáll.]: Mozaikok a szociális gondoskodás hazai történetéből 1-2, Budapest, Szociális Munka Alapítvány, 1993-1997.

Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig, Budapest, Osiris Kiadó, 1998.

Hámori Péter: „Szegények mindig lesznek veletek…”. Tanulmányok a szociálpolitika történetéből – Pázmány Társadalomtudomány 2, Budapest – Piliscsaba, LOISIR Kft, 2006.

A „HANGYA” Termelő-Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet, a Magyar Gazdaszövetség Szövetkezeti Központja első 25 éve, Budapest, A Hangya saját kiadása, 1923.

Hay, J. Roy: The Origins of the Liberal Welfare Reforms 1906-1914. Studies in Economic and Social History 1. London, Macmillan, 1990. (első kiadás 1975)

Kiss József (összeáll.): A Budapesti VII. Kerületi M. Kir. Állami Elemi Népiskolai Tanítónőképző-Intézet Értesítője az 1933-34. iskolai évről, Budapest, Budapesti VII. Kerületi M. Kir. Állami Elemi Népiskolai Tanítónőképző-Intézet Igazgatósága, Budapest, 1934.

Kollega Tarsoly István (szerk.): Magyarország a XX. században., 1. köt., Politika és társadalom, hadtörténet, jogalkotás, Szekszárd, Babits Kiadó, 1996., 2. köt., Természeti környezet, népesség és társadalom, egyházak és felekezetek, gazdaság, Szekszárd, Babits Kiadó, 1997.

Kósa Károly: Szerzetesnők az Alföld homokján. Berecz Skolasztika és Szent Benedek Leányai, https://www.bucsujaras.hu/tanulmany/kosa/skol.htm

Kósa Károly: Szerzetesrendek és házaik Jász-Nagykun-Szolnok megye területén 1920 és 1950 között, in Horváth Tibor (szerk.): Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 3. köt., Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, 1992, 149–161.

Kovrig Béla: Magyar társadalompolitika (1920–1945), Budapest, Gondolat Kiadó, 2011. (eredetileg 1954. New York – kéziratban).

Kovrig Béla: Szociálpolitika, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1936.

Látó Áron: Egy országos példa, in Molnár Frigyes: Karitász Almanach 1942 A magyar társadalom szociális-karitativ évkönyve – VI. évfolyam/szociális és karitativ évkönyv 1942, Budapest, 1942, 50–55.

Lőrincz Zsuzsa: Adatok a katolikus egyház társadalomszervező tevékenységéhez Budapesten (1919—1944), in A „Budapest története” szerkesztőbizottsága (szerk.): Tanulmányok Budapest múltjából – Budapest várostörténeti monográfiái XXII. Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtóbizottságának kiadványa. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961, 583–606.

Merk Zsuzsa: Szent Ferenc leányai Baján. Háztörténet 1929-1948. A bajai Ferences Szegénygondozó Nővérek feljegyzései. Bajai dolgozatok 14. Türr István Múzeum Múzeumbarátok Köre Alapítvány. Baja. 2003.

Molnár Frigyes: Karitász Almanach 1942 A magyar társadalom szociális-karitatív évkönyve – VI. évfolyam/szociális és karitatív évkönyv 1942, Budapest, 1942.

Molnár Frigyes: A szociális Egyház az emberért, Budapest, Korda, 1935.

Mona Ilona: Kilencven éves a Szociális Missziótársulat, in Szántó Konrád (szerk.): Magyar Egyháztörténeti Vázlatok. XI. évfolyam, 1-2. szám. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség. Budapest. 1999. 87-99.

Mona Ilona: Slachta Margit, Budapest, Corvinus Kiadó, 1997.

Muzslay István S. J.: Az Egyház szociális tanítása, Budapest, Márton Áron Kiadó, 1997.

Nagy András: A jóléti rendszer Franciaországban, Közgazdasági Szemle, 1998. május, XLV. évfolyam, http://www.epa.hu/00000/00017/00038/pdf/nagyandras.pdf

Nagy Janka Teodóra: A szociális közigazgatás komplex értelmezése a két világháború között, Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, Különszám, 2018/1, 160–183.

Nyilas Mihály (vál. és szerk.): Szociálpolitika-történeti szöveggyűjtemény, Budapest Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, ELTE TáTK Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék, 2008.

Ó- és Újszövetségi Szentírás, Káldi-Neovulgáta Biblia, Budapest, Szent Jeromos Bibliatársulat, 1997. https://szentiras.hu/KNB/R%C3%B3m15

Pálos Károly: Szegénység, szegénygondozás [előszó Mikes János], Szombathely, Pálos, 1934.

Petró Kálmán: Az Egri Norma 1927–1932, Eger, Petró Kálmán, 1932.

Petruch Antal: Jézus Szíve apostola – P. Bíró Ferenc S.J. emlékezete, Budapest, Korda R. T., 1943.

Pik Katalin: A szociális munka története Magyarországon, Budapest, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, 2001.

Puskely Mária: Hithirdető a „magyar Afrikában”: Berecz Skolasztika, Szolgálat, 1988/78, 59–67.

Puskely Mária: Keresztény szerzetesség – Történelmi kalauz, 1-2. köt., Budapest, Bencés Kiadó, 1995–1996.

Radó Polikárp: Tiszazugi történet. Berecz Skolasztika élete. Pannonhalma, Pannonhalmi Könyvek, Pannonhalma–Szolnok, 1990.

Ragadics Tamás: Egyházi szociális tevékenység Magyarországon, Szociális Szemle, 12. évf., 2019/1-2. szám, 77–90.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2000.

Slachta Margit: A puszták rejtekéből az élet centrumába, Budapest, Testvérszövetség, 1928.

Stipta István: Adalék a Horthy-korszak szociális igazgatásának történetéhez: az Egri Norma, in Homoki-Nagy Mária – Hajdú József (szerk.): Ünnepi kötet Dr. Czúcz Ottó egyetemi tanár 70. születésnapjára, Szeged, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2016, 599–606.

Strausz Péter: Érdemes-e újra felfedezni a hivatásrendiséget?, in Beszteri Béla (szerk.): A felfedező tudomány, Győr, Széchenyi István Egyetem, Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar, 2013, https://kgk.sze.hu/images/dokumentumok/VEABtanulmanyok/strausz_peter.pdf

Szántó Konrád: A katolikus egyház története, 1-3. köt., Budapest, Ecclesia Kiadó, 1987.

Szépvölgyi Enikő: Szegényügy a dualizmusban, in: Új Nemzeti Kiválóság Program 2019/2020 Tanulmánykötet, Győr, Széchenyi István Egyetem, 2020, 153–161.

Szilágyi Csaba (szerk.): Szociális kérdések és mozgalmak Magyarországon (1919–1945), Budapest, Gondolat Kiadó, Barankovics István Alapítvány, Faludi Ferenc Akadémia, 2008.

Tomka Béla: Szociálpolitika a 20. századi Magyarországon európai perspektívában, Budapest, Századvég Kiadó, 2003.

Tomka Béla: Európa társadalomtörténete a 20. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2009.

Tomka Béla: Szociálpolitika – Fejlődés, formák, összehasonlítások, Budapest, Osiris Kiadó, 2015.

Tomka Miklós – Goják János (szerk.): Az Egyház társadalmi tanítása. Dokumentumok, Budapest, SzIT, 1993.

Udvardy Tamás: A Szociális Missziótársulat alapításának előzményei és fejlődése eredeti forrásművek és folyóiratok tükrében. – Doktori disszertáció, Budapest, PPKE, 2014.

Ujházi Lóránd: Az irgalmas szeretet és a karitász jelentősége az egyház hármas – kormányzati, megszentelő és tanító – küldetésében. In Acta Humana – Emberi Jogi Közlemények, 8. évf. 2020/2, 7–30.

Ujházi Lóránd: A Nemzetközi Katolikus Karitász ‒ Caritas Internationalis ‒ működési kerete, Hadtudományi Szemle, X. évf., 2017/3, 429–448.

Ujváry Gábor: Egyetemi ifjúság és katolicizmus a „neobarokk társadalomban.” Adatok a Foederatio Emericana történetéhez, Levéltári Szemle A Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya Levéltári Osztályának folyóirata, XXXIX. évf., 1989/4, 51–63.

Umbrai Laura: A szociális kislakásépítés története Budapesten, 1870-1948, Budapest, Napvilág Kiadó, 2008.

Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer és antiszemitizmusának mérlege – Diszkrimináció és társadalompolitika Magyarországon, 1919–1944, Budapest, Jelenkor Kiadó, 2016.

Vargha Dezső: Pécs thj. város szociálpolitikai tevékenysége, 1936–1944, Pécs, Baranya Megyei Levéltár, 1985.

Vargha Dezső: A Horthy-korszak két leghíresebb ínségenyhítési rendszere, az Egri és a Pécsi Norma, in Fülöp Miklós – Vonyó József (szerk.): Történeti tanulmányok Dél-Pannoniából: A dél-dunántúli történészek II. regionális konferenciájának válogatott előadásai, Pécs, 1988. december 18-19, Pécs, Magyar Történelmi Társulat, Pannon História Alapítvány, 1994.

Vida István: Szociális irányú katolikus mozgalmak hazánkban (1935-1949), in Horváth Tibor: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 4. köt., Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség,1992. 223–241.

Vraukó Tamás: Az angliai szegénytörvények, 1834–1914. In KLIÓ történettudományi szemléző folyóirat. 3. évfolyam. 1994/1.

Zagyva Richárd: Lángoló szeretet – A Katolikus Karitász 80 éve. Caritas Hungarica, h.n. é.n.

Hivatkozások

  1. Felvidék, Erdély
  2. Gyáni Gábor: Szociálpolitika és jótékonyság a két világháború közötti Magyarországon, in Szilágyi Csaba (szerk.): Szociális kérdések és mozgalmak Magyarországon (1919–1945), Budapest, Gondolat, Barankovics István Alapítvány, Faludi Ferenc Akadémia, 2008, 11.
  3. Természetesen a szociálpolitika nem pusztán szegénypolitika/szegénygondozás.
  4. Gyáni: Szociálpolitika, 15. Pl. Franciaországban. Nagy András: A jóléti rendszer Franciaországban, Közgazdasági Szemle, 1998. május, XLV. évfolyam, http://www.epa.hu/00000/00017/00038/pdf/nagyandras.pdf (Letöltés: 2023. június 11.)
  5. Tomka Miklós – Goják János (szerk.): Az Egyház társadalmi tanítása. Dokumentumok, Budapest, SzIT, 1993, 13.
  6. Ó- és Újszövetségi Szentírás, Káldi-Neovulgáta Biblia, Budapest, Szent Jeromos Bibliatársulat, 1997. https://szentiras.hu/KNB/R%C3%B3m15 (Letöltés: 2023. április 9.)
  7. Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Budapest, Szent István Társulat, 2021. https://szentiras.hu/SZIT/R%C3%B3m15 (Letöltés: 2023. április 9.)
  8. Új dolgok/Új ügyeink
  9. XIII. Leó pápa apostoli körlevele a munkások helyzetéről. Rerum novarum 2. https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=125 (Letöltés: 2020. november 21.)
  10. Uo., 43.
  11. Uo., 24.
  12. Uo., 26.
  13. Uo., 38.
  14. Negyven éve. Utalás XIII. Leó Rerum novarum enciklikájának 40. évfordulójára.
  15. Már hatalomra került Olaszországban Benito Mussolini (1883–1945), a Szovjetunióban Joszif Visszarionovics Sztálin (1878–1953) és a hatalom közelségébe került Németországban Adolf Hitler (1889–1945). Tart a gazdasági világválság (1929–1933).
  16. Quadragesimo anno.http://www.ppek.hu/konyvek/XI_Pius_Quadragesimo_anno_kezdetu_korlevele_a_tarsadalmi_rend_megujitasarol_1.pdf (Letöltés: 2021. szeptember 21.) 16.
  17. Uo., 19.
  18. Itt a hivatásrendiségről beszél, ami a korszak népszerű ideológiája volt. A társadalom hivatások szerinti tagolódását jelentette, a vagyoni alap helyett.
  19. Quadragesimo anno. 20.
  20. Uo., 31.
  21. Itt nem foglalkozunk a Katolikus Egyház kórházi betegápoló tevékenységével, ennek intézményeivel, az ezt működtető közösségekkel, szerzetesrendekkel, sokkal inkább a két háború közötti szegénygondozással.

  22. Jezsuita szerzetes. Működése nemcsak papi tevékenységére terjedt ki: házgondnok, házfőnök volt, különféle egyesületeket vezetett, létrehozta „A Szív” újságot, a Korda Kiadót. 1927-től a magyar rendtartomány rendfőnökévé választották. 1938. augusztus 26-án halt meg. Petruch Antal: Jézus Szíve apostola. P. Bíró Ferenc S.J. emlékezete. Budapest. Korda R. T. 1943. 10–42.
  23. Petruch: Jézus Szíve apostola, 8.
  24. Hat gyermekből csak kettő érte el a felnőttkort.
  25. Fülöp Ágnes: Kincseiből régit és újat hozott elő… Jézus Szíve Társaságának szelleme és feladatai az alapítás tükrében, in Dobos Etelka – Fülöp Ágnes – Horváth Erzsébet – Ujváry Julianna – Wenisch Gabriella: A szeretet csodája. Jézus Szíve Társasága (Néplányok) 70 éves története, Kecskemét, Korda Kiadó, 1992, 13.
  26. Uo., 87.
  27. A Jézus Szíve tisztelet előmozdítására létrejött vallásos társulás. http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A9zus%20Sz%C3%ADve%20Sz%C3%B6vets%C3%A9g.html (Letöltés: 2022. január 10.) A Jézus Szíve tisztelet, bár korábbi gyökerei is vannak, IX. Pius pápaságától (1846-1878) terjedt el az Egyházban. https://regnumportal.hu/regnum2/node/54 (Letöltés: 2022. január 10.)
  28. A Jézus Szíve Szövetség heti értesítője. Első száma 1915. szeptember 4-én jelent meg, P. Bíró Ferenc kezdeményezésére. Az újság hamar nagy népszerűségre és hatalmas példányszámra tett szert és több nyelven is megjelent. http://lexikon.katolikus.hu/S/Sz%C3%ADv,%20A.html (Letöltés: 2022. január 10.)
  29. A Korda Kiadó és Könyvkereskedés 1919-ben jött létre, P. Bíró Ferenc kezdeményezésére, a katolikus sajtó felvirágoztatására és a Jézus Szíve Társaság anyagi bázisának megteremtésére. A Korda Kiadó egészen a szerzetesrendek feloszlatásáig, 1950-ig, fontos szerepet töltött be a katolikus vallási, hitbuzgalmi irodalom nyomtatásában és terjesztésében.http://lexikon.katolikus.hu/K/Korda%20Kiad%C3%B3%20%C3%A9s%20K%C3%B6nyvkeresked%C3%A9s.html (Letöltés: 2022. január 10.)http://lexikon.katolikus.hu/K/Korda%20Ipari%20%C3%A9s%20Kereskedelmi%20R%C3%A9szv%C3%A9nyt%C3%A1rsas%C3%A1g.html (Letöltés: 2022. január 10.)
  30. Fülöp: Kincseiből régit. 19.
  31. A Népleányok, a budapesti anyaház mellett, hamarosan számos házat nyitottak országszerte: Mezőkövesd (1920), Dunavarsány (1920), Szeged (1924), Kecskemét (1925), Pécel (1927), Balatonfüred (1930), Kálóz (1930), Kiskunfélegyháza (1931), Gyömöre (1934), Hódmezővásárhely (1936), Monok (1937), Kolozsvár (1941), Kőszeg (1942), Csízfürdő (1942), Majos (1945), Kéty (1949)
  32. A Hangya Termelő-, Értékesítő- és Fogyasztási Szövetkezet gr. Károlyi Sándor (1831–1906) kezdeményezésére, 1898-ban létrejött szövetkezeti hálózat volt Magyarországon.
  33. Fel akarták gyújtani elkeseredésükben viskóikat a pesterzsébeti Hangyatelep kitelepített lakói, Kis Újság, XLVII. évf., 203. szám, 1934. szeptember 8., 5.
  34. Fülöp: Kincseiből régit, 26.
  35. Más néven Ínség- vagy Kertész-telep. Umbrai Laura: A szociális kislakásépítés története Budapesten, 1870–1948, Budapest, Napvilág Kiadó, 2008, 271.

  36. A Foederatio Emericana, a Katolikus Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajtársi Szövetség, egy 1921-ben alakult katolikus ifjúsági szervezet, mely a katolikus egyetemi és főiskolai hallgatókat várta soraiba. Az Emericana név Szent Imrére, a magyar ifjúság védőszentjére utal. Az Emericana tagjai nemcsak diákok, de már végzett diplomások, értelmiségiek is voltak. Az Emericana alapegységei a corporatiók, melyek latin nevet viseltek, innen a Lautumia név is, melynek jelentése kőbánya.
  37. Kiss József (összeáll.): A Budapesti VII. Kerületi M. Kir. Állami Elemi Népiskolai Tanítónőképző-Intézet Értesítője az 1933–34. iskolai évről, Budapest, Budapesti VII. Kerületi M. Kir. Állami Elemi Népiskolai Tanítónőképző-Intézet Igazgatósága, 1934, 26.
  38. Fülöp: Kincseiből régit, 45.
  39. Például Szívgárda, Rózsafűzér Társulat, varró- és főzőtanfolyamok.
  40. Farkas Edith, a Szociális Missziótársulat alapítója. Keresztneve esetében mind az Edith, mind az Edit forma előfordul a korabeli forrásokban.
  41. http://lexikon.katolikus.hu/S/Szoci%C3%A1lis%20Misszi%C3%B3t%C3%A1rsulat.html (Letöltés: 2019. május 09.)
  42. Szerzetesközösség, melynek tagjai egyszerű fogadalommal kötelezik el magukat. http://lexikon.katolikus.hu/S/szerzetes%20kongreg%C3%A1ci%C3%B3.html (Letöltés: 2021. október 21.)
  43. Prohászka volt a közösség lelki vezetője, fő tanácsadója. Hunyadi Béláné: A magvető, A Nép, III. évf., 162. szám, 1921. november 13., 5.
  44. Létrejöttének alapjai az Országos Katolikus Nővédő Egylethez és a patronázs mozgalomhoz köthetők.
  45. Hunyadi: A magvető, 5.
  46. 1909-ben. Az anyaház később Csobánkára költözött.
  47. Ekkor még annak a lehetősége is felmerült, hogy az ekkor formálódó Népleányokkal egyesülne a Társulat, ám ezt végül elvetették. Udvardy Tamás: A Szociális Missziótársulat alapításának előzményei és fejlődése eredeti forrásművek és folyóiratok tükrében – Doktori disszertáció, Budapest, PPKE, 2014, 251–252. http://real-phd.mtak.hu/151/1/Udvardy%20Tam%C3%A1s.pdf (Letöltés: 2021. november 25.)
  48. Az új, jezsuita irányvonal hatására Slachta Margit vezetésével 1923-ban többen elhagyták a Szociális Missziótársulatot, hogy eredeti bencés szellemiségű közösségben éljenek és létrehozták a Szociális Testvérek Társaságát, amely női magánfogadalmas közösség.
  49. 1931, egyházi jóváhagyás 1932.
  50. Hunyadi: A magvető, 5.
  51. Hatósági pártfogó
  52. Farkas Edith: A Szociális Missziótársulat rövid ismertetése (Irányzat és gyakorlat), Budapest, A Szociális Missziótársulat kiadása, 1911, 6–7.
  53. Farkas: A Szociális Missziótársulat. 12. Ez a gondolat nagyon is közel áll a korszak meghatározó szegénygondozási rendszere, az Egri Norma működéséhez.
  54. Uo., 12.
  55. Udvardy: A Szociális Missziótársulat alapításának előzményei, 188.
  56. Az árvaház legnagyobb létszáma közel száz fő volt. Udvardy: A Szociális Missziótársulat alapításának előzményei. 198.
  57. Udvardy: A Szociális Missziótársulat alapításának előzményei, 206.
  58. Gyula (1920), Temesvár (1922), Balatonboglár (1925), Dunaföldvár (1927), Nagykanizsa (1928), Hejce (1928), Pécs (1929), Győr (1929), Debrecen (1929), Békéscsaba (1932), Tiszaszalka (1932), Karád (1936), Komárom (1936), Ungvár (1939). E megtelepedések mellett a nővérek több
  59. Jelen tanulmány nem kívánt foglalkozni a nővérek politikai szereplésével.
  60. A Szociális Testvérek Társasága tulajdonképpen nem volt a szó klasszikus értelmében szerzetesrendnek tekinthető, mivel tagjai úgynevezett magánfogadalmat tettek, ám életükben a szerzetesekre vonatkozó közösségi életszabályokat követték.
  61. Magyar szerzetesnő, eredetileg a Szociális Missziótársulat tagja, majd a Szociális Testvérek Társaságának alapítója. http://lexikon.katolikus.hu/S/Slachta.html (Letöltés: 2023. június 11.)
  62. A szétválás előtt Lepold Antal (1880–1971) vizitátor próbált közvetíteni, sikertelenül. Udvardy: A Szociális Missziótársulat alapításának előzményei, 253. http://lexikon.katolikus.hu/S/Szoci%C3%A1lis%20Testv%C3%A9rek%20T%C3%A1rsas%C3%A1ga.html(Letöltés: 2019. május 09.)
  63. EPL Serédi Cat. 22. 3563/1933. Az ideiglenes egyházi jóváhagyást 1935-ben, a véglegest 1948-ban kapta meg a közösség.
  64. Alapítójuk, Slachta Margit volt az első magyar női képviselő, 1920-ban.
  65. Slachta Margit, 1928. február 9. EPL Serédi. Cat. 22. 3563/1933
  66. Szociális Missziótársulat – kék fátyolt, Szociális Testvérek társasága – szürke ruhát viselt.
  67. A Szociális Testvérek Társasága, Salkaházi Sára vezetésével a zsidómentésben is élen járt.
  68. Udvardy: A Szociális Missziótársulat alapításának előzményei, 257.
  69. Franciaországban, Angliában, Kanadában és az USA-ban. EPL, Serédi. Cat. 22. 3563/1933 Az alapító Slachta Margit is az USA-ban töltött két évet. Előadások sorozatával járta az országot, hogy Magyarországról, az itteni viszonyokról, a nőnevelésről, a szociális munkáról beszéljen és adományokat gyűjtsön. Mona Ilona: Slachta Margit, Budapest, Corvinus Kiadó, 1997, 97. http://www.ppek.hu/konyvek/Mona_Ilona_Slachta_Margit_1.pdf (Letöltés: 2021. október 24.)
  70. Ehhez még koldulásra is engedélyt kaptak. „A m. kir. belügyminiszter 222.872/1924. VIII, számú rendeletével a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterrel egyetértőleg megengedte, hogy a Szociális Testvérek Társasága (képviseli: Schlachta Margit VII., Erzsébet királyné-ut 17.) a székháza felépítéséhez szükséges anyagi eszközök részbeni megszerzése céljából 1924. éri október hó 31. és november hó 1. napján perselyekkel és urnákkal a székesfőváros területén, de kizárólag a templomok és temetők előtt pénzbeli adományokat gyűjthessen.” Budapesti Közlöny. 237. szám. 1924. október 31. A Halottak napján végzett gyűjtések a következő években is rendszeresen folytak, illetve gyűjtöttek még bálokkal, irodalmi estekkel is.
  71. Slachta Margit egy évi tartózkodásra Amerikába utazik, Uj Nemzedék, VI. évf., 220. szám, 1924. október 17., 5.
  72. Mona: Slachta Margit, 102.
  73. A Testvérképző később Budapestre költözik.
  74. Gazdasági célú katolikus világi egyesület, mely, a testvérek munkája mellett, a Társaság működésének anyagi alapját teremtette elő. Többek között konzervüzemet, papírkereskedést és kötödét is fenntartott, ahol a testvérek maguk is dolgoztak. http://lexikon.katolikus.hu/T/Testv%C3%A9rsz%C3%B6vets%C3%A9g.html és https://barankovics.hu/slachta-margit-arcai-iii-resz-a-szocialis-munka-megujitoja/ (Letöltés: 2021. december 23.)
  75. „Munkakörét tekintve, nem tart fenn intézményeket, hanem csupán a meglevő katolikus intézetek és intézmények számára, továbbá általános szociális munkatérre képez munkaerőket.” Slachta Margit: A puszták rejtekéből az élet centrumába, Kivonat, 9.https://szocialistestverek.hu/images/stories/pdf_rtf_szovegek/margit_tv/pusztakrejtekebol.pdf (Letöltés: 2021. november 21.)
  76. Slachta: A puszták rejtekéből, 9.https://szocialistestverek.hu/images/stories/pdf_rtf_szovegek/margit_tv/pusztakrejtekebol.pdf (Letöltés: 2021. november 21.)
  77. A Társaság főtitkára 1927–1935 között, utána a Testvérszövetség társulati gazdája, 1947-ig. A Társaság krónikása. https://szocialistestverek.hu/10002-nagyjaink/33-ronai-petra-testver (Letöltés: 2023. január 30.)
  78. 1918-ban létrejött szervezet, mely egyesítette magában a legnagyobb katolikus nőegyesületeket, pl. Országos Katolikus Nővédő Egylet, Katolikus Leányok Országos Szövetsége, Magyar Görögkatolikus Nők Országos Szövetsége. http://lexikon.katolikus.hu/M/Magyar%20Katolikus%20N%C5%91egyes%C3%BCletek%20Orsz%C3%A1gos%20Sz%C3%B6vets%C3%A9ge.html (Letöltés: 2021. december 10.)
  79. Katolikus dolgozó leányok nevelésének lapja, 1932–1934 között. http://lexikon.katolikus.hu/D/Dolgoz%C3%B3%20Le%C3%A1ny,%20A.html (Letöltés: 2021. december 10.) A lap utódja A Dolgozó Nő, 1935–1944 között. http://lexikon.katolikus.hu/D/Dolgoz%C3%B3%20N%C5%91,%20A.html (Letöltés: 2021. december 10.)
  80. A jelentés kiemeli, mennyire fontos volt, hogy az egész Társaságot Magyarországról irányították. Testvérek működtek a romániai Aradon, Kolozsvárott, Nagyváradon, Temesváron, sőt, még Bukarestben is. A csehszlovákiai Kassán, Pozsonyban és készültek megtelepedni Komáromban is. A tengerentúlon is meghonosodtak a testvérek, a kanadai Reginában, illetve az USA-ban New Yorkban és Los Angelesben is. A királyi családnál, ezúttal Belgiumban, továbbra is szolgált egy testvér. Míg a szomszédos országokban a testvérek működési területe szinte ugyanarra terjedt ki, mint idehaza, a tengerentúlon sokat tettek a külhoni magyarok összefogásának érdekében. EPL Serédi. Cat. 22. 3563/1933 6. sz. melléklet
  81. A budapesti anyaház mellett a testvérek megtelepedtek többek között Gyöngyösön, Miskolcon, Nyíradonyban, Szegeden, Szentesen, Rábahidvégen, Sopronban, Remetekertvárosban, Szegváron, Szentesen, Szegeden, Kórógyszentgyörgyön. Horváth Richárd O. Cist.: Krisztus Napszámában. VII. A Szociális Testvérek Társasága. In Korunk Szava. 3. évfolyam. 5. szám. 1933. március 1. és Berkecz Franciska SSS: Slachta Margit lelki öröksége I. kötet 1923-1939. Salkaházi Sára Alapítvány. Budapest. 2011. 98.https://szocialistestverek.hu/images/stories/pdf_rtf_szovegek/margit_tv/margit_tv_konyv.pdf.pdf (Letöltés: 2021. december 21.)
  82. Az első magyar katolikus női szociális képző, Nemzeti Újság, XIX. évfolyam, 265. szám, 1937. november 21., 19.
  83. Uo., 19.
  84. Jelen szerző e témához kapcsolódó korábbi tanulmánya: Juhász Eszter: Oslay József Oswald OFM, az Egri Norma és a Ferences Szegénygondozó Nővérek (Congregatio Sororum Pauperibus Succurrentium) rendjének alapítása, KRE-DIt, a KRE-DOK online tudományos folyóirata, Budapest, 2022/2. http://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/juhasz-eszter-oslay-jozsef-oswald-ofm-az-egri-norma-es-a-ferences-szegenygondozo-noverek-congregatio-sororum-pauperibus-succurrentium-rendjenek-alapitasa/ (Letöltés: 2023. június 11.)
  85. Ferences szerzetes, Egerben házfőnök, majd 1928–1931 között tartományfőnök.
  86. Bartal Anna Mária: Szociálpolitika és nonprofit szektor a két háború között Magyarországon, In Paksi Borbála – Hegedűs Rita – Bozsonyi Károly (szerk.): Szociológiai műhelytanulmányok Colloquamur, Budapest, BKE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék, 1997, 32.
  87. A Norma kidolgozásában társa Csepely György, miniszteri osztálytanácsos volt.
  88. Egri érsek, 1912–1943 között. http://lexikon.katolikus.hu/S/Szmrecs%C3%A1nyi.html (Letöltés: 2021. január 10.)
  89. Szentmisével egybekötött lelkigyakorlatos elmélkedés; igehirdető műfajhttp://lexikon.katolikus.hu/K/konferenciabesz%C3%A9d.html (Letöltés: 2022. január 10.)
  90. Petró Kálmán: Az Egri Norma 1927–1932, Tanulmány, Eger, Petró Kálmán, 1932, 8.
  91. Érdekes, hogy bár mindketten pécsi származásúak, a Szegénygondozó Nővérek sosem telepedtek meg Pécsett.
  92. Pálos Károly: Szegénység, szegénygondozás [előszó Mikes János], Szombathely, Pálos, 1934, 71–73.
  93. 1924–1935 között polgármester Egerben. http://lexikon.katolikus.hu/T/Trak.html (Letöltés: 2021. augusztus 15.)
  94. Egri népújság, 1927. december 7., 2.
  95. Uo., 76.
  96. Bartal: Szociálpolitika, 35.
  97. Az Adománygyűjtő Hölgyek így tulajdonképpen az Egri Norma koldusai lettek.
  98. Pálos: Szegénység, 84.
  99. Vargha Dezső: A Horthy-korszak két leghíresebb ínségenyhítési rendszere, az Egri és a Pécsi Norma in Fülöp Miklós – Vonyó József (szerk.): Történeti tanulmányok Dél-Pannoniából: A dél-dunántúli történészek II. regionális konferenciájának válogatott előadásai, Pécs, 1988. december 18–19., Pécs, Magyar Történelmi Társulat, Pannon História Alapítvány, 1994, 127.
  100. Egerben 44 megbecsült, tiszteletreméltó hölgy kezdte meg e munkát. Petró: Az Egri. 15.
  101. Egerszegi Sándor: Adatok a váci szegénygondozás történetéhez. Az Egri Norma Vácott 1931–1948, Vác, 2003, 15.
  102. Sororum Pauperibus Succurrentium, SFPS. Alapításuk történetét ld. később.
  103. Pálos: Szegénység, 92.
  104. Oslay egy 1931. december 22-én kelt leveléből kiderül, hogy a rendalapításkor magáénak tudta dr. Vass József, akkori népjóléti és munkaügyi miniszter támogatását: „ne félj semmit Oswald, én mögötted vagyok, anyagilag a kezdetén mindenben megalapozlak.” EFL Szmrecsányi. Szegénygondozó Nővérek. 6822/1931.
  105. Bartal: Szociálpolitika, 35.
  106. Az Egri Norma. https://www.szegenygondozo.ofm.hu/ (Letöltés: 2021. 09. 15.)
  107. Baja – 1929. július 1., Esztergom – 1929. szeptember 1., Kecskemét – 1929. november 1., Hatvan – 1929. december 1., Szolnok – 1930. február 15., Gyöngyös – 1930. március 1., Sátoraljaújhely – 1930. december 1., Petró: Az Egri, 35–61.
  108. Belügyminiszter 1936. október 12.–1937. február 3. között.
  109. http://lexikon.katolikus.hu/M/Magyar%20Norma.html (Letöltés: 2021. 09. 15.)
  110. Ez a közösség alapításkori neve. 1990-ben került nevükbe a Társaság és lett a nevük Szent Benedek Leányai Társaság, Societas Filiarum Sancti Benedicti http://lexikon.katolikus.hu/S/Szent%20Benedek%20Le%C3%A1nyai%20T%C3%A1rsas%C3%A1ga.html (Letöltés: 2021. december 11.)
  111. Rendi neve 1923-tól Skolasztika.
  112. http://lexikon.katolikus.hu/K/K%C3%BCh%C3%A1r.html (Letöltés: 2021. november 25.)
  113. A bencés oblátus/oblata a bencés harmadrendieket jelenti. http://lexikon.katolikus.hu/O/obl%C3%A1tus.html (Letöltés: 2021. december 12.)
  114. Berecz Erzsébet levele. Idézi Puskely Mária: Hithirdető a „magyar Afrikában”: Berecz Skolasztika, Szolgálat, 1988/78, 63.
  115. Uo., 61.
  116. Ekkor Bárdos Sándor Remig OSB (1868-1932) a pannonhalmi főapát (1920–1932).
  117. Puskely: Hithirdető a „magyar Afrikában.”, 61.
  118. Nursiai Szent Benedek, a Bencés Rend alapítója, a nyugati szerzetesség atyja, Európa védőszentje. 480k.-547k. http://lexikon.katolikus.hu/B/Benedek.html (Letöltés: 2021. szeptember 18.)
  119. A nyugati szerzetesség meghatározó szerzetesi szabályrendszere, Szent Ágoston Regulája mellett. http://lexikon.katolikus.hu/B/benedeki%20regula.html (Letöltés: 2021. szeptember 18.)
  120. Hajós Ida, eredetileg a Steer család nevelőnője volt.
  121. Kósa Károly: Szerzetesnők az Alföld homokján. Berecz Skolasztika és Szent Benedek Leányai. https://www.bucsujaras.hu/tanulmany/kosa/skol.htm (Letöltés: 2021. november 16.)
  122. Saját kertjüket művelték, állatokat tartottak, varrtak.
  123. A Szívgárda 6–14 év közötti gyermekek katolikus szervezete volt, 1920–1948 között. http://lexikon.katolikus.hu/S/Sz%C3%ADvg%C3%A1rda.html (Letöltés: 2021. szeptember 18.)
  124. Szent Skolasztika Kongregáció
  125. Megszervezte a Mária Kongregációt, mely jezsuita kezdeményezésű, katolikus lelkiségi mozgalom volt, amelyet a Szűzanya tiszteletére hoztak létre és Magyarországon 1948-ig működött. http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20Kongreg%C3%A1ci%C3%B3.html (Letöltés: 2021. 09. 18.) és https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ria_kongreg%C3%A1ci%C3%B3 (Letöltés: 2021. 09. 18.)
  126. Számukra alapította Skolasztika az első tanyasi legényegyletet, a KALOT ősét. A KALOT, vagyis a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete, országos agrárifjúsági szervezet volt, 1935-1946 között. Alapítója Kerkai Jenő S.J. (1904-1970), jezsuita atya. http://lexikon.katolikus.hu/K/KALOT.html (Letöltés: 2021. 09. 18.) és https://hu.wikipedia.org/wiki/KALOT (Letöltés: 2021. 09. 18.)
  127. Számukra újjáalakították a Katolikus Népszövetséget, amely hitbuzgalmi, közéleti egyesület volt, 1907-1949 között. http://lexikon.katolikus.hu/K/Katolikus%20N%C3%A9psz%C3%B6vets%C3%A9g.html (Letöltés: 2021. 09.18.)
  128. Puskely: Hithirdető a „magyar Afrikában.”, 64.
  129. Puskely Mária: Keresztény szerzetesség. Történelmi kalauz, 2. köt., Budapest, Bencés Kiadó, 1996, 961.
  130. Bár többször kapott kezelést egyre súlyosbodó tüdőbajára és rendtársai is többször figyelmeztették, hogy lassítson kicsit, ő erre nem volt képes és a betegséget sem tudta legyőzni.
  131. Skolasztika nővér Budapesten halt meg, ott is temették el, azonban 1939-ben exhumálták és az ekkor már elkészült tiszaújfalusi zárdatemplomban újratemették. E méltatás az újratemetésén hangzott el. Puskely: Hithirdető a „magyar Afrikában.”, 67.

Juhász Eszter: Egy lehetetlen katolikus egyházközösség a főváros szívében – A budapesti Szent Rita plébánia alapításának (1945-1952) története

A második világháborút követően a Magyar Katolikus Egyháznak újfajta kihívásokkal kellett szembenéznie: nemcsak a háborús vereséget követő sokk, de a Szovjetunió árnyékában a kommunizmus veszélye is megjelent. Mindszenty József (1892–1975) bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek[1] úgy látta, hogy a rendkívüli helyzetben a hívek ellátása mindennél előbbre való, melyhez a fővárosban egyházkormányzati változások szükségesek.

Új lelkészségek a fővárosban

A hívek jobb ellátása érdekében 1946-ban Mindszenty bíboros átszervezte a budapesti esperesi kerületek rendszerét, s a korábbi három helyett, hét esperesi kerületre osztotta a fővárost,[2] továbbá négy új lelkészséget[3] is alapított. A bíboros terve az volt, hogy a 25 ezer főnél többet ellátó plébániákat széthasítja.[4] Ezért már 1945 őszén bekérte a nagy budapesti plébániák hívőinek létszámát. Ezekből kiderült, hogy a terézvárosi plébánia 29701, az erzsébetvárosi 36561, a józsefvárosi pedig 49578 hívet látott el.

Az előmunkálatokat Witz Béla (1889–1962), budapesti érseki általános helytartó végezte el. 1945 decemberében készített egy feljegyzést a hercegprímásnak, melyben részletezte a lehetőségeket, problémákat és feladatokat, melyek az új alapítások előtt állnak.[5] Általánosságban vizsgálta meg a felbontandó hét nagy plébániát és ezek területét, s a következőkre jutott: Józsefváros, Erzsébetváros, Terézváros és Külső-Ferencváros viszonylag kis területen fekszik és lakossága nagy számú, a nagy plébániák felbontása itt egyszerű lehet. Azonban Szentimreváros, Óbuda és Magdolnaváros nagy területű, kevés lakosú, így itt a bontás problémát jelenthet, hisz az új plébániák, lelkészségek későbbi megélhetése, s a megmaradóké is, komoly nehézségbe ütközhet. Ráadásul, a kegyuraság kérdése is felmerült, hisz a főváros nem fog elbírni ennyi új plébániát, emiatt az új alapítások nem mindegyike lehet plébánia. A legnagyobb problémát azonban a misézőhely, a lelkészlakás és a gyűlésterem okozta, mert ezek a főváros legnagyobb részén nem álltak rendelkezésre. Az érseki helytartó fentiek felkutatása kérdésében igen okosan érvelt: „…a legjobb lesz, ha ezt nem készen adjuk, hanem ha ez az érdekeltek tevékenysége lesz már. Amit én adok, az sohasem oly jó, még ha jobb, mint az, amit valaki saját maga teremt … ügyes, lelkes papok választandók a misszióra … ez a pap … meg fogja oldani azt, ami központilag oly nehéznek tűnik fel.”[6]

A szerveződő négy új lelkészség vezetőt is kapott: Óbudára Draskovits Károly (1913–1972), Józsefvárosba Glázer Miklós (1911–1977), Erzsébetvárosba (helyileg a Józsefvárosban van ez is) dr. Galambos János (1911–1982), Terézvárosba Olbrich Béla (1898–1962) került.[7]

Mindszenty bíboros folyamatosan konzultált az új esperesi kerületek és lelkészségek ügyében Budapest mint kegyúr polgármesterével, dr. Kővágó Józseffel (1913–1996). Az új lelkészségek létrejöttéről a bíboros 1946. április 1-jén tájékoztatta hivatalosan a polgármestert,[8] aki biztosította az új lelkészek javadalmazását, ám tájékoztatta a bíborost, hogy a főváros rendkívül nehéz és szűkös anyagi körülményei miatt kápolnáról és lelkészlakásról gondoskodni egyelőre nem tud, ám az 1946 tavaszi–nyári építkezések során, legalábbis lakásról, megpróbál gondoskodni.[9]

A bíboros azonban nemcsak széthasította a meglévő nagy plébániákat, hanem a fővárosi esperesi kerületek rendszerét is megváltoztatta. Ennek kimunkálásában ismét Witz Béla volt segítségére. Az érseki helytartó igen örvendetesnek tartotta a hercegprímás ezen elgondolását és „a pastoráció komoly elmélyülését… és a papságnak egy igazi testvéri és apostoli együttesbe fogását” várta tőle.[10] Witz Béla konzultált az esperesekkel, s a korábbi három budapesti esperesi kerület helyett a főváros budai oldalán három, a pesti oldalon pedig négy esperesi kerület létrehozását javasolta. A budai oldalon nehezebb volt az új esperességek kialakítása, a távolságok, illetve a Buda környéki települések miatt. A terv szerint a pesti oldalon egy-egy esperesi kerületbe 7–8 plébánia, lelkészség tartozna, s még ez is elég feladatot adna az egyébként plébános espereseknek.[11]

Végül 1946. augusztus 6-án adta ki Mindszenty bíboros dekrétumát az új budapesti esperesi kerületek beosztásának tárgyában. Ez némi változtatással a korábbi terv megvalósulása.[12] Az Erzsébetvárosi plébániából kihasítandó lelkészség a Kerepesi út–Rákóczi út–József körút–Bérkocsis utca–Nagyfuvaros utca–Erdélyi utca (ma Bauer Sándor utca)–Fiumei út (később Mező Imre, ma ismét Fiumei út)–Festetics utca által határolt területre terjedt ki.[13]

Az új lelkészség (a majdani Szent Rita) a Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Pesti-Déli Espereskerületbe került, a Józsefvárosi, a Magyarok Nagyasszonya, a Páli Szent Vince és a Szent Kereszt plébániával, a Jó Pásztor és a Béke Királynéja lelkészséggel. Az új esperesi kerület első esperese dr. Töttösy Miklós (1881–1967) prépost, pápai kamarás, Budapest Középső-Ferencvárosi plébános lett.[14]

Az új lelkészségek vezetői védőszentet kértek kápolnájuknak, templomuknak. Dr. Galambos János kérése: 1. Szent Rita, kinek tisztelete az Angolkisasszonyok szerzetesi közösségének, különös tekintettel Urbancsek Margitnak (1879–1964) a közvetítésével[15] került Magyarországra, s akit a „lehetetlen ügyek” védőszentjeként is ismernek; 2. Szent János evangélista; 3. Szent Cecília; 4. Szent Miklós. Glázer Miklós kérése: 1. Regina Pacis;[16] 2. Szent Ágnes. Olbrich Béla kérése: 1. Mária Szíve Engesztelése (azonban kiderült, ilyen templom már van); 2. Szeplőtelen Fogantatás.[17] Draskovits Károly ekkor még nem kért templomának védőszentet, később Jézus Szívét kérte.[18]

A Szent Rita lelkészség megalapítása

Miközben az új lelkészség hivatalosan még létre sem jött, dr. Galambos János oly lelkes szervezésbe kezdett, hogy már 1946. január végén jelentett is új lelkészségéről az érseki helytartó felé.[19] Bejárta és felmérte területét, felbecsülte a hívek számát. Az általános helytartóval egyetértésben változásokat hajtott végre a lelkészség eredeti határaiban, valamint misézőhelyet keresett. Úgy gondolta, a Bezerédi utcai iskola alagsora volna erre alkalmas, ám azt a Vas utcai kereskedelmi iskola[20] használta, hetente kétszer. A Bezerédi utcában lehetőség lett volna egy iroda kialakítására is, e helyiségben azonban jegyközpont működött. A Vas utcai iskola igazgatója szívesen átadta volna a helyiséget, ám ehhez a főváros engedélyére volt szükség. Galambos János ezért új helyet keresett, s talált is, mégpedig a Kun utcában, a Kalocsai Iskolanővérek házában, az itteni, körülbelül 60 főt befogadó kápolnában.[21]

1946. április 1-jén Mindszenty bíboros hivatalos kinevező iratával megalakult az új lelkészség, melyet a főpásztor teljes plébániai jogkörrel ruházott fel.[22] Vezető lelkésze dr. Galambos János lett, aki korábban a Szent István Bazilika segédlelkésze volt.

Az új lelkészség működése

Az egyházközség

A lelkészség megalakulásával párhuzamosan meg kellett szervezni az egyházközséget. 1946. május 5-én össze is ült a jelölőbizottság, melynek tagjai dr. Galambos János, dr. Homolyai Rezső (1891–1962), Keresztes Máté,[23] Lillin József (1895–1957) és Szentfülöpi Sebestyén[24] voltak. Feladatuk az új egyházközségi képviselőtestület taglétszámának meghatározása, a jelöltek listájának összeállítása, valamint a választás helyének és idejének meghatározása volt. Megállapodtak, hogy a képviselőtestület rendes tagjának 30 főt, póttagnak 15 főt jelölnek. A választás helye a Kun utca 3. sz. alatti lelkészi hivatal, a választás ideje pedig 1946. május 20. A jelölő listát május 5–19. között nyilvános szemlére kihelyezték.

A képviselőtestület megválasztása 1946. május 20-án megtörtént. A választásról Antal Béla,[25] a választási küldöttség elnöke számolt be a jelölőbizottságnak, rögtön a választást követően. A képviselőtestület és egyházközségi tanács alakuló közgyűlése 1946. július 1-jén lezajlott.[26] Az igazoló bizottság rendben találta az eljárást, így a megválasztott képviselők esküt tettek. Az Érseki Helytartóság is rendben találta a választást, s a maga részéről kinevezte dr. Fülöp Ferencet,[27] dr. Szenkláray Jánost (1906–1989), dr. Nedeczky Lászlót (1913–2008), dr. Szellnár Aladárt (1884–1971), Gáspár Gusztávot (1908–1953) és Kladek Mária Szidónia[28] nővért a képviselőtestület tagjává.[29] A képviselőtestület világi elnökévé választották dr. Ambrózy Kálmánt (az egyházi elnök a lelkész, Galambos János),[30] alelnök lett Demuth János[31] és Lillin József. Az új gondnok Jandik Ferenc (1894–1967), a jegyző Pázmán József,[32] a pénztáros pedig Keresztes Máté lett. A vezető tisztségviselők mellé 12 tanácstagot (hat póttagot) és négytagú Felszólalási választmányt választottak. Az esperesi kerület tanácstagjául delegálták Antal Bélát, Kiszély Ferencet,[33] Pázmán Józsefet és Ribényi Kamillót.[34] A Számvizsgáló bizottság tagja lett Hantos Antal,[35] Rolkó Sándor[36] és Techlár Ernő.[37] Az ügyész dr. Nedeczky László, ügyvéd lett.

Ambrózy Kálmán világi elnök igen szép szavakkal indította útra az új képviselőtestület munkáját: „Csoda, hogy mi életben maradtunk Budapest szörnyű ostroma után! Hiszen ezen a vidéken két tűz között éltünk. Nem hitte volna még akkor senki, hogy mi, itt a romok felett, 1946-ban már új egyházközséget fogunk alapítani! Tudjuk, hogy munkánk sikerrel jár, mert csak fizikailag rom a főváros, lelkileg nem. Nem bűnös ez a város, hisz telve vannak templomaink imádkozó emberekkel. … Legyünk itt együtt, mint nagy család…”[38]

Az egyházközség novemberi gyűlésén már a következő évi költségvetésről tanácskoztak. Rendkívül takarékosan bántak a befolyt egyházi adókkal és adományokkal, mivel tudták, hamarosan templomot kell építeniük.[39] A templom mellett tervbe vették saját kultúrház építését is,[40] ez azonban több kérdést is felvetett. Eredetileg az óvoda udvarán álló nyitott színt akarták átalakítani, ám felmerült a kérdés, mi lesz, ha a kormányzat megszünteti az Óvoda Egyesületet, vagyonát pedig államosítja. Mégis, dr. Szentkláray János aggodalma ellenére, a tanács és a képviselőtestület végül megszavazta a kultúrház építését.

Az 1947. év első egyházközségi gyűlése február 27-én volt. Megtárgyalták az 1946-os számadásokat, amit a számvizsgáló bizottság rendben talált, az egyesületek vezetői pedig részletesen beszámoltak az elvégzett munkáról. A novemberi képviselőtestületi gyűlésen sok mindenről tárgyaltak. Talán érezték, hogy hamarosan nehéz idők következnek. Megtárgyalták az 1948-ra előirányzott költségvetést. Elégedetlenek voltak az egyházi adó beszedőjével, s megvonták tőle a fizetési meghagyások kézbesítéséért kiutalt 10 fillért/darab folyósítását. A jegyzőkönyvben olvasható, hogy a lelkészséghez tartozó mintegy 11200 hívőnek mintegy fele fizette csak az egyházi adót. Az Óvoda Egyesületet képviselő Kladek Mária Szidónia távozott a testületből, Ságodi Ferenc[41] pedig lemondott; helyükre Dávid József[42] és Techlár Ernő póttag lépett elő.

A képviselőtestület Aranykönyvet is nyitott, mindjárt kettőt is: az egyiket a lelkészséget felkereső jeles személyeknek, ezt maga Mindszenty hercegprímás nyitotta meg; a másikat pedig arra, hogy abba majd feljegyzik az egyházközség tagjainak nevét. Úgy határoztak, ezt is valamilyen ünnepélyes aktussal nyitják meg.[43]

Az 1947-es év zárszámadása már 1948 januári keltezésű. Az 1947-re előirányzott költségvetést ugyan bőven túllépték, de sikerült mindent megvalósítani. A lelkészség kiadásai jóval magasabbak voltak mint a bevételek, ám ez a hívek nagylelkű áldozatkészsége folytán mégis teljes egészében megtérült. A pénztári adatokat a számvizsgáló bizottság is rendben találta. Tervbe vették kerítés és vaskapu építését, és ismét felmerült a saját kultúrház lehetősége.[44] Ez azonban több kérdést is felvetett. Eredetileg az óvoda udvarán álló nyitott színt akarták átalakítani, ám ekkorra az egyházak, egyházi szervezetek számtalan megszorítást éltek meg.

Az 1949-es év már annak bizonyságával indult, hogy az egyházak komoly megszorításokra számíthatnak. Ettől az évtől kezdve a források drámaian lecsökkentek nemcsak a plébániai irattárban, de az Esztergomi Prímási Levéltárban is. A plébánia irattárában egyetlen irat maradt fenn ebből az évből, az Egyházközségi tanács július 1-jei ülésének jegyzőkönyve. A tanácsülésen már sem a világi elnök, sem a tanácstagok nagy része nem vett részt, s magának a tanácsnak a további munkája is bizonytalanná vált.

Az ’50-es évekből a plébánia irattárában jobbára csak leltárak, építkezéssel-felújítással kapcsolatos iratok, zárszámadások, költségvetések maradtak fenn. Sajnos, nem maradt fenn a korszak Hirdetőkönyve sem, amely információkkal szolgálhatna.[45]

A képviselőtestületből és a tanácsból 1950-ben további tagok távoztak, a létszám körülbelül a felére csökkent. Galambos János már 1949-ben megkérdőjelezte, lesznek-e még „hivatalos” üléseik, ám azt megemlítette, hogy valamilyen módon „össze fognak jönni.”[46] A testület működésének hiányát mutatja a lelkész 1951-es terve, miszerint szerette volna újjáéleszteni a Képviselőtestület, ezért már januárban új tagok kinevezését kérte az érseki helytartótól, dr. Szabó Imrétől (1901–1976). Ő ki is nevezett 14 tagot, akiknek a nevét egy kézírásos lista rögzíti.[47] Hozzájuk csatlakozott még az egyházi elnök és a kisegítő lelkészek is.

Az egyházközségi képviselőtestület és tanács újbóli megalakulásáról, működéséről 1952-ből nem maradt feljegyzés. Egyetlen, a lelkész által írott lista áll rendelkezésünkre, melyet valószínűleg távozása előtt állíthatott össze. A névsorban az előző évben kinevezettek közül mindössze hatan szerepelnek. Ez mutatja, milyen nagy volt a fluktuáció: egyházi hivatalban nyíltan szerepet vállalni ekkor veszélyes dolog volt.

Hitélet, lelkiség

Az első szentmise 1946. április 2-án, az első házasságkötés április 7-én volt.[48] Az első keresztelés április 10-én történt, méghozzá két felnőtt-keresztség,[49] s a megkereszteltek másnap egyházi házasságot is kötöttek. Dr. Galambos János kérésére[50] és dr. Tarnóczy János kerületi esperes ajánlására Witz Béla budapesti érseki helytartó kinevezte Kiszély Ferencet templomgondnokká.[51] Beiktatása lett az új egyházközség első igazi közösségi ünneplése, mintegy 1200 hívő részvételével. A beiktatást dr. Tarnóczy János prépost-plébános és Csertő Sándor (1913–1982) érseki titkár végezte.[52]

Szentmisék kezdetben vasár- és ünnepnapokon de. 8, 9, 10, hétköznapokon reggel ½ 7 és 7 órakor voltak. A vasárnapi 10 órás nagymisén a Tűzoltózenekar játszott, majd utána térzenét is adtak.[53] Gyóntatás minden szentmise alatt zajlott,[54] beteghez sürgős esetben bármikor, nem sürgős esetben a reggeli misék után men­tek ki.

A következő években a szentmisék száma folyamatosan nőtt. Szentmisét mondtak vasárnap és ünnepnapokon 7, 8, 9, 10, 12 órakor,[55] hétköznap reggel ½  7, 7 és 8 órakor; litánia volt minden ünnep előtt, minden szombaton, első csütörtökön és első pénteken este 6-kor; gyónni lehetett a misék, litániák előtt és után.

A lelkészség vonzáskörébe rengeteg gyerek tartozott, olyannyira, hogy vasár- és ünnepnap külön iskolás mise volt számukra, a de. 9 órai, alkalmanként mintegy 350–400 résztvevővel. Különösen a Köztársaság-téri iskola növendékei voltak nagy számban jelen, köszönhetően az ottani hitoktatók fáradozásának.

1952-ben, hétköznap, hivatalosan három, vasár- és ünnepnap hét szentmisét mondtak.[56] A lelkész, a káplánok és a kisegítők mellé még a szemináriumból is jött misézni valamelyik épp ráérő VI. éves, felszentelt pap, hogy az évi mintegy tíz ezer hívőt ellássa. A szentmisék száma 1953-ban továbbra is magas, akár 10–15 egy nap,[57] vagyis a hívek lelkesedése nem csökkent.

Ám nemcsak a rengeteg szentmise építette a lelkiséget. Minden hónap első vasárnapján szentségimádás volt. Nagyböjtben külön lelkigyakorlatot tartottak férfiaknak és nőknek és a hívők sokasága vett részt az esperesi kerület keresztúti ájtatosságain, a Golgota téri Kálvárián.[58] Litániát mondtak szombaton, vasár- és ünnepnapokon délután. A májusi litániák előtt különböző szónokok mondtak szentbeszédeket, a júniusi litáni­ákon pedig hetenként háromszor volt szentbeszéd, vendégszónokokkal. Megtartották az Úrnapi és Jézus Szíve körmenetet, melyen a hívek nagy számban vettek részt. Sőt, 1950-ben, külön engedéllyel, még feltámadási körmenetet is tarthattak, a Kun utca–Vay Ádám utca–Köztársaság tér–Kun utca útvonalon. Tulajdonképpen csak a háztömböt kerülhették meg, de 1950-ben, a vallásszabadság korlátozásának, az egyházak ellehetetlenítésének, a szerzetesrendek feloszlatásának évében ez is nagy dolog volt. Ráadásul a Jézus Szíve körmenetet ebben az évben tarthatták meg utoljára.[59]

A lelkészség természetesen kezdettől megtartotta az elsőcsütörtöki[60] és elsőpénteki[61] ájtatosságokat, 1950-ben pedig bevezették az elsőszombati ájtatosságot is,[62] külön a papságért való könyörgésekkel.[63] Az első ünnepélyes elsőszombatot Ferenczy Géza (1889–1961), Bakáts téri plébános tartotta, ’Sigmond Ernő SJ (1897–1983) prédikált.[64] Ezeket az elsőheti ájtatosságokat az ’50-es években is mindig megtartották.

A „hivatalos” Szent Rita tisztelet

A templomba továbbra is özönlött a sok Szent Rita tisztelő, a lehetetlen ügyek védőszentjének pártfogását keresve. Ezért Galambos János kiépítette e tisztelet hivatalos formáját. 1948 szeptemberében bevezette a csütörtöki Rita napot, reggel 8 órai szentmisével, szentbeszéddel, este 6 órakor pedig Szent Rita litániával.[65] A szentmisét és litániát a jelenlevő hívek szándékára ajánlották fel. Bevezette Szent Rita tiszteletére a „15 csütörtök ájtatosságot” is, amit a május 22-i Szent Rita búcsút megelőző 15 csütörtökön tartottak, emlékezve Rita 15 éven át viselt tövisére.[66]

1949. február közepén megkezdődött a „15 csütörtök ájtatosság”, mely Szent Rita májusi ünnepéig tartott. A búcsún, amely óriási tömegeket vonzott és rengetegen jöttek az ország más részeiből is, dr. Sárközy Pál (1884–1957), pannonhalmi kormányzó apát, későbbi főapát mondta az ünnepi szentmisét.[67]

A papok számára segédeszközül dr. Galambos János elhatározta egy Szent Rita füzet összeállítását. Erre felkérte Radó Polikárp OSB (1899–1974) professzort, kinek Dombos József Fülöp OSB (1914–1978) is segítségére volt. Ebben összefoglalták Szent Rita életrajzát, a Ritához forduló imákat, énekeket, ájtatosságokat. Így összeállt a „15 csütörtök ájtatosságokra”[68] alkalmas gondolatok, imák, énekek gyűjteménye, élén Szent Rita liturgikus himnuszával,[69] a végén pedig könyörgéssel, s a híveknek szánt tanácsokkal, miként végezzék a „15 csütörtök ájtatosságot”. A füzet közli Szent Rita magánhasználatra engedélyezett litániáját, továbbá a mise után vé­gezhető Szent Rita imát és búcsúimát, a betegek imáját, hálaadó imát, valamint a családi békéért végezhető könyörgést. Szerepel benne az ún. Szent Rita Rózsakoszorú is, mely tulajdonképpen hétszemes rózsafüzér.[70] Az ’50-es, ’60-as és ’70-es években a szentmisék és az egyházi ünnepek mellett a „15 csütörtök ájtatosság” a lelkészség hitéletének továbbra is biztos eleme volt; minden évben megtartották és mindig a hívők sokaságát vonzotta.

A papság

Dr. Galambos János vezető lelkész eleinte segédlelkész nélkül volt, de az egyházi teendőkben sokat segített neki Schmidt Gyula (1878–1949) pápai kamarás, nyugalmazott hittanár, Bógen László (1901–1989) hitoktató és Gáspár Gusztáv (1908–1953) kórházi lelkész, hittanár. A lelkész 1947-ben jelezte, hogy nem győzi már egyedül a rengeteg munkát, így kisegítő lelkész alkalmazása vált szükségessé: Rózsavölgyi László (1919–1987) hittanár érkezett. 1948-ban Schmidt Gyula, aki 1946-tól segítette a lelkészség munkáját, a lelkészség területére költözött, így már a napi teendőkben is részt tudott vállalni.

Az 1948. évi XXXIII. törvénycikk alapján az állam átvette a nem állami fenntartású iskolák fenntartását és vagyontárgyaik is az állam tulajdonába kerülnek.[71] Az így megszüntetett Baross utcai Bencés Gimnáziumból Galambos János két kisegítő lelkészt kapott Dombos József Fülöp OSB[72] és Kapuy Vitá1 OSB (1913–1995) személyében.[73] Továbbra is kisegített Bógen László hitoktató is. 1949 márciusában elhunyt Schmidt Gyula pápai kamarás, aki szinte kezdettől részt vett a lelkészség működésében, misézett, gyóntatott, hitoktatott.

A Szent Rita lelkészség pezsgő életét, az itt szolgáló lelkészek elfoglaltságát és a magas budapesti pap-számot jelzi, hogy a Szent Rita lelkészség területéhez tartozó Alföldi utcai szeretetotthonba Witz Béla budapesti érseki helytartó nem „helyi” papot küldött, hanem Agárdi László piaristát (1883–1965).[74]

Az ’50-es években a Szent Ritában továbbra is rendkívül sok pap szolgált, hosszabb-rövidebb ideig, hivatalosan, vagy épp nem. 1950-ben az állandó misézők száma legalább 4 és több kisegítő is működött. 1951 márciusában újabb kisegítő érkezett, dr. Nagy János (1907–1974) hittanár, ám őt hamarosan máshová helyezték. Ebben az évben távozott Kapuy Vitál Károly OSB is, Győrbe ment és az ottani rendház gondnoka lett.[75] Viszont a lelkészség két káplánnal gyarapodott: az eddig már kisegítőként is itt szolgáló Dombos József Fülöp OSB és Józsa Árpád (1885–1968)[76] is megkapták kápláni kinevezésüket. Ebből és a szóbeli visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a lelkészség továbbra is rengeteg hívőt látott el. Bógen László hittanár, aki a kezdetek óta segítette a lelkészség és a lelkész munkáját, 1952-ben nyugdíjba vonult, így a délelőttök nagy részét a gyóntatásnak szentelhette.

Galambos János a káplánok és a kisegítők mellett szívesen látott vendég misézőket is, így a feloszlatott szerzetesrendekből is olyanokat, akik valamilyen világi foglalkozásban kerestek megélhetést. A hívek oly sok szentmisét rendeltek, hogy mindenkinek jutott munka. 1952. szeptember 1-jével Galambos Jánost áthelyezték a budapesti, Rokolya utcai Segítő Szűz Mária plébániára. Galambos Jánosnak, kinek neve egyet jelentett egy új katolikus közösség születésével, pezsgő életével, mennie kellett. Helyét dr. Korompai Lajos (1912–1993) hitoktató vette át mint vezető lelkész. Korompai Lajos gondosan és a hívek megelégedésére végezte a lelkipásztori teendőket, ám, a Historia Domus szerint, egészségi állapota nem bírta és 1952. december 8-án visszavonult.[77] Helyette, megbízottként, Józsa Árpád vitte tovább az ügyeket, egészen 1953. szeptember 15-ig. Józsa Árpád lemondott a vendég misézőkről. Dombos József Fülöp OSB továbbra is káplán, Bógen László misé­ző és gyóntató volt.

1953. szeptember l5-ével dr. Korompai Lajos helyett dr. Gergely József (1901–1982) lett a vezető lelkész.[78] Gergely József működésének kezdetén nagy lendülettel fogott munkába, de hamar kiderült, ő nem reformer, nem akar drámai változásokat. Ebben pont Galambos János ellentettje.[79]

Primíciák

1948 júniusában volt az első primícia[80] a templomban: az egyházközség területéről származó Kormos Ottó (1924–1972) mondta első miséjét.1953. június 21-én, vasárnap este a Szent Ritában mondta első szentmiséjét Réthy László, aki szintén a lelkészség területéről származott és már a lelkészség indulásában is részt vett mint ministráns, és segített Galambos János lelkésznek a fiatalok foglalkoztatásában. Kézvezetője Józsa Árpád, ünnepi szónoka dr. Vajda József (1912–1978) esztergomi teológiai tanár, vicerektor volt. A primícián mintegy 8000 hívő vett részt. Réthy László volt az első igazi Ritás pap, aki nemcsak a lelkészség területéről származott, de ifjúságát is a Ritában töltötte. Újmiséjén olyan sokan voltak, hogy még este 9-kor is újmisés áldást osztott.[81]

Hitoktatás

A hitoktatást tekintve a lelkészséghez tartozott a Köztársaság téri[82]Általános Iskola, melyhez kapcsolódva a Dr. Török Béláról elnevezett községi népiskola nagyothallók részére, a Bezerédi utcai Általános Iskola, a Homok utcai Általános Iskola, a Mosonyi utcai Állami Kisegítő Iskola, az Erdélyi utcai szakiskola és a Népszínház utcai Felsőipari Iskola.[83]

1949-ben, az év végi iskolai hittanvizsgákon az egyházi vezetők elnököltek és megelégedve látták a gyerekek remek teljesítményét és a hitoktatók munkájának eredményét. Ekkor még 12 hitoktató dolgozott a lelkészséghez tartozó iskolákban.[84] A tanév végén, 1949. szeptember 1-jével, az Elnöki Tanács eltörölte a kötelező és bevezette a válaszható hitoktatást.[85]

Az Elnöki Tanács 1950. szeptember 15-én újabb törvényerejű rendeletet adott ki a hitoktatás kérdésében. Ez elrendelte, hogy a fakultatív hittanórákat csak az utolsó tanítási óra után lehet megtartani. Emellett a hitoktatás többé nem az egyes iskolák „belügye” volt: az iskolai hittancsoportokat kerületenként összevonták. Ezáltal a VIII. kerület iskoláiban mindösszesen két hittancsoport maradt, egy alsó- és egy felső tagozatos vegyes csoport, a két hitoktató pedig Kratochwilla Sarolta[86] és Olbrich Erzsébet lett.[87]

A hitoktatás és a hitoktatók kérdése 1951-ben is kiemelt fontosságú volt. Egyrészt, mert a hitoktatásra járó gyerekeket és szüleiket sokféle atrocitás érte, másrészt mert a hitoktatók egy része nem kapott fizetést, így ezekkel az egyháznak valamit kezdenie kellett.[88] Sajnos, a hitoktatók nagy része 1951 szeptemberében távozásra kényszerült. Az iskolai hitoktatásról az ’50-es évek közepétől szinte semmit nem tudunk. Továbbra is volt viszont templomi hitoktatás, elsőáldozásra, bérmálkozásra felkészítő hittan.

Elsőáldozás, bérmálás

Az 1949-es elsőáldozáson közel 200-an járultak először az Oltáriszentséghez, három iskolából. Június 7-én volt a lelkészség első bérmálása a templomban, 433 bérmálkozóval és mintegy 2000 hívővel. A bérmálást dr. Meszlényi Zoltán Lajos (1892–1951), esztergomi segédpüspök végezte.[89]

Mivel az elsőáldozókról egészen 1999-ig nem kellett anyakönyvet vezetni, az ’50-es évekből pedig sem feljegyzés, sem statisztika, sem a Hirdetőkönyv nem maradt fenn, ezért nem tudjuk, a Szent Rita korai éveiben pontosan mennyi elsőáldozó volt évente. Ám a néhány fennmaradt fényképből következtetni tudunk ezek nagy számára.

Más a helyzet a bérmálások tekintetében, hisz a bérmálkozókról anyakönyvet kellett vezetni, ám a Szent Rita lelkészség Bérmálási anyakönyve 1950 és 1979 között nincs meg. Megnehezíti a helyzetet, hogy az ’50-es évek bérmálásai nem feltétlenül a bérmálkozók „saját” templomában voltak, hanem körzetesítve.[90] A bérmálási oktatást is be kellett jelenteni a Végrehajtó Bizottságnak, hogy ki tartja, mikor, hol és hányan vannak a bérmálkozók.[91]

Egyesületi élet

Egyesületek, szakosztályok, kórus

Rögtön az alapításkor elkezdtek működni a vallásos élet különféle egyesületei. Már a lelkészség alapításakor megkezdte működését a Hitbuzgalmi Szakosztály.[92] Szervezésében 20 férfi és 12 nő 3 napos lelkigyakorlaton is részt vett 1946 tavaszán. A férfiak a Manrézában,[93] a nők pedig Pécelen.

Az asszonyok részére megalakult az Oltáregyesület[94] Kiszély Ferencné vezetésével.[95] Létrejött a Szent Rita Leánykör,[96] melyben a nagyobb lányokkal Kiszély Ferencné, a kisebbekkel Mahrer Éva[97] foglalkozott. A lányok hitoktatásban részesültek, de szórakozásra is volt alkalmuk. A férfiak részére Credo[98] egyesületet hozott létre a lelkész, mely havonta tartotta összejöveteleit.

A lelkész a gyerekeket, az ifjúságot törekedett bevonni az egyházközség életébe is. Maga tanította be a ministránsokat, a ministráns-gárda egyre gyarapodott, a nagyobb fiúk számára pedig Ifjúsági Kört szervezett. Az iskolák közül kettőben Szívgárda,[99] illetve Szívtestőrség[100] is pezsdítette az ifjúság valláserkölcsi életét.

Kultúresteket is terveztek, helyiség hiányában ezek megrendezésére az evangélikusoktól béreltek termet az Alföldi (később Kállai Éva, ma újra Alföldi) utcában. Gyűlésekre a Kun utca 3. szám alatti óvoda hátsó udvarában levő épületet használták. Elindult az énekkar szervezése is. 1946 tavaszától Gáspár Gusztáv hittanár tartott előadássorozatot (3 hónap–12 előadás), „Az örök Egyház” címmel, melyen alkalmanként mintegy 300 hívő vett részt.[101]

A lelkészség első Karácsonya bensőséges ünnepléssel zajlott. Galambos János megszervezte a Szent Család szállást keres népi ájtatosságot: ennek során estéről estére más-más családhoz vitték a Szent Család képét; ez rendkívül összekapcsolta a közösséget. Az éjféli misén annyian voltak, hogy be sem fértek a nővérek kápolnájába, sem az óvoda udvarába, még az utcán is álltak, ezért a szentmise közben kinyitották az ablakokat, hogy az utcán állók is részt tudjanak venni. A lelkészséghez tartozó ifjúság együtt szilveszterezett,[102] a képviselőtestület egyik tagjának, Halász Pálnak,[103] majd a későbbi lelkész, ekkor még „Ritás” fiatal, Réthy László szüleinek lakásában. Maga a lelkész is felkereste a mulatságot, együtt köszöntötték az újévet, majd az ifjúság közösen részt vett a hajnali szentmisén is.[104]

A lelkész megszervezte a házapostoli rendszert, amit Mindszenty hercegprímás is nagyon szorgalmazott. Hosszas szervezés, hívőlátogatás után végre a lelkészséghez tartozó mind a 288 házban sikerül házapostolt[105] találni. Emellett 44 utca- és 6 körzetapostolt is választottak. A rendszert folyton megújították, kiegészítették, hogy ne váljon működésképtelenné. A házapostolok részére a lelkész már 1946-ban két tanfolyamot is tartott és havonta találkozott velük.[106]

Az 1947-es év jó előjelekkel indult: a területén élő több mint 11200 hívő[107] közül sokat elért, megmozgatott az új lelkészség, sőt, nemcsak a hívőket, de a nem hívőket is megérintette ez a pezsgés. Az egyházközség élete továbbra is a Kun u. 3. sz. alatt folyt. Működött a Credo, az Oltáregyesület, a Szent Rita leánykör, az Ifjúsági kör. Megalakult az egyházközségi cserkészcsapat, ide a gyermekeket 6–18 éves korig várták, s volt külön kör a cselédlányoknak is.

Színjátszó kör is alakult. Megindultak a kultúrestek, szavalóesteket tartottak, színdarabokat adtak elő (pl. Bródy Sándor: A tanítónő és Darvas József: Szakadék c. művét), sőt, táncdélutánok is voltak, saját zenekarral.[108] A kulturális szakosztály működéséről nem sokat tudunk. Annyi bizonyos, hogy 1947-től az Oltáregyesülettel közösen rendeztek „családi napokat”, melyeken olykor neves művészek is felléptek; ilyen volt pl. Nagy Izabella énekesnő (1896-1960).[109]

A családok körében nagyon népszerű lett a Jézus Szívéhez való felajánlkozás, mintegy 200 család ajánlotta fel magát, s ezek aztán sokféle lelki programot, szentségimádást, szentórát szerveztek. Közben az énekkar élére karnagyot hívtak, Galambos János javaslatára Ivanics Gyulát.[110] Ivanics Gyula[111] Zeneakadémiát végzett, 4 gyermekes, gyakorló katolikus, akire nemcsak az énekkart és a zenei életet, de a fiú ifjúságot is rábízták.[112]

Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a Szent Rita lelkészség mintegy 2500 tagja vett részt a korszak utolsó Szent Jobb körmenetén, melyet Mindszenty József hercegprímás vezetett.[113] Nem tudjuk, megvalósult-e az egyházközség korábbi terve, mely szerint december 18–22-én ismét lelkigyakorlatot tartanak, a férfiak a Manrézában, a nők a péceli Caroleanumban.[114] Egyre fontosabb lett a saját kultúrház kérdése, azért is, mert 1948-tól a korábban bérelt Kállai Éva utcai helyiséget már nem adták oda az evangélikusok. Ezután a kultúrestekhez rövid időre a Csokonai utcában béreltek helyiséget a Méhész Szövetségtől.[115]

Tudjuk, hogy még 1948-ban is működött a Szent Rita Leánykör három csoportja a különböző korú leányok részére, a férfiak Credo egyesülete, továbbá az Oltáregyesület, bár létszáma az 1947-es 238-ról 21-re csökkent. Az év folyamán azonban végleg megszűnt a cserkészcsapat, de a kb. 40 tagú ministráns-gárda továbbra is megtartotta összejöveteleit. A ministránsok ifjúsági vezetői között találjuk az ifjú Réthy Lászlót, aki később lelkésze lesz a Szent Ritának.

Emellett az Egyház is egyre komolyabb fenyegetésben élte napjait. Zajlott a Boldogasszony-év, de mindenhonnan megszorító intézkedéseket lehetett hallani. Az év második felében az egyesületek közül csak az Oltáregyesület maradt meg. Megszűnt az Óvoda Egyesület is, így a szomszédos telek és a helyiségek használatáról le kellett mondani. Ősztől a kulturális rendezvények pótlására a kápolnában rövid ájtatosság keretében kezdték megtartani a „családi estéket”, különböző témájú beszédekkel. Az első beszédeket dr. Szunyogh Xavér Ferenc OSB (1895–1980) tartotta, a szentségekről.

Bár a szakosztályok, hivatalosan, nem jöhettek össze, azért a korábbi tagok továbbra is buzgón segítették az egyházközségi élet fenntartását. Ezt a célt szolgálta a Józsefvárosi Színház[116] előadásain való közös részvétel is.

1949-ben, a minden egyházat érintő megszorítások ellenére, a Szent Rita virágzott. Továbbra is zajlottak a családi szentórák, családfelajánlások: az év első felében 60 család csatlakozott a Jézus Szíve mozgalomhoz. A családi szentórák keretén belül 1948 novemberétől először Szunyogh Xavér Ferenc OSB, majd Szívós Donát OSB (1898–1973) tartott elmélkedéseket, a keresztény házasságról.

Az Oltáregyesület rendületlenül kitartott. Működésére az 1950-es leltárból következtethetünk, mely az 1948/49-es évre 10 miseruhát és 4 dalmatikát[117] említ, de végül csak 2 palást kapcsán jelezte a vásárlási engedélyt. A többit, valamint egyházi fehérneműket és kézimunkákat valószínűleg az Oltáregyesület készítette, nagy buzgalommal.

Május közepén P. Szarvas Miklós (1890–1965) apostoli prefektus vetített képes előadást tartott a kínai magyar misszió életéről. A megjelent hívek a misszió céljaira 500 Ft felajánlást tettek és vállalták egy kínai gyermek missziós neveltetésének költségeit is.

A lelkészséghez tartozó hívek továbbra is eljártak a Józsefvárosi Színház előadásaira, sőt, a színház az egyházközség számára fenntartott előadásokat, s az ebből befolyó jegyeladásokból még bevétele is volt az egyházközségnek.

1950-ben is visszatért Szunyogh Xavér Ferenc OSB, hogy a Szentév[118] keretében, a szentmiséről tartson beszédsorozatot a hívőknek.[119] Ez azért is fontos volt, hisz még a II. Vatikáni zsinat előtt vagyunk, vagyis a szentmise latinul folyt, a pap pedig háttal a hívőknek misézett. A szentmiséhez szorosan kapcsolódnak a ministránsok, akikből a Szent Ritában sosem volt hiány.[120] Velük 1949 óta Dombos József Fülöp OSB foglalkozott.[121]

Az év első felében még voltak családi szentórák, sőt, kultúrestek, ezek azonban lassan elhaltak. Ennek egyik oka a hatalom nyomása volt, a másik viszont az, hogy a hívek rengeteg misét kértek, s sokszor a templom oltárainál egyszerre több mise is folyt. Működött a Szent Rita kórus, számukra beszereztek 30 db Harmonia Sacrát,[122] bővült a könyvtár,[123] többek között Szentírásokkal és Kempis Tamás Krisztus követése című művének több példányával. Nem tudjuk, volt-e Rózsafüzér Társulat,[124] de valószínűsíthető, bár működéséről, titokcseréről adat nem maradt fenn. Egy másik ima-közösség is működhetett, bár erről sem tudunk semmit, ez pedig a Szent Rita Rózsakoszorú.[125]

Karitász

Folyamatosan működött a Karitász; a háborút követő szegénység miatt erre volt a legnagyobb szükség. A Karitász elnöke Kiszély Ferenc lett. Népkonyhát állítottak fel, a Karitász-központ erre a célra segélyt utalt ki; a Karitászban részt vevő hölgyek pedig mintegy 180 személyre főztek minden nap. A Népkonyha mellett a Karitász részt vett a beteglátogatás rendszerében is, valamint a szegénygondozásban. A beteglátogatás fő működtetői dr. Fülöp Ferenc orvos és Kiszély Ferenc gyógyszerész voltak. Ők felkeresték otthonaikban a betegeket, orvosságokat szereztek nekik, olyanokat is, melyeket a Karitász központ nem tudott kiutalni. A Karitász tevékenységében kiemelkedik Grőger Erzsébet[126] munkája, aki fáradhatatlanul kutatott fel újabb és újabb forrásokat a Karitász szükségleteinek fedezésére. A Karitász 20 taggal működött és mintegy 170 családot gondozott. Ezek közül 20 állandó gondozott volt, s elláttak több fekvőbeteget is. Ruhaszállítmányok érkeztek, a plébánia területén levő házak is nagylelkű felajánlásokat tettek, gyűlt a Szent Antal persely, működött a szeretetkonyha. A Karitász 1947-ben azt is tervbe vette, hogy a plébániához tartozó, nehéz sorsú gyerekeket nyaralni viszi. Ennek költségeit már év elejétől gyűjtötték, a szülők is hozzájárultak, Karitász–vásárt is rendeztek, a Szívgárda előadást tartott, hogy a nagy terv megvalósuljon. Végül 35 gyereket nyaraltattak nyáron, Bátán, 3 hétig; munkások és hadifoglyok gyermekeit. A nyaraltatás egyik célja a gyerekek felhízlalása volt, fel is jegyezték súlygyarapodásukat: a legkevesebb 1,2 kg, a legtöbb 4 kg volt. Emellett sokféle lelki és egyéb programot is rendeztek a gyerekeknek.[127] A nyaralás mellett a nyár folyamán még több közös programot, kirándulást szerveztek a plébánia gyermekeinek.[128] Amennyiben az időjárás engedte, vasárnaponként családi napot rendeztek, műsorral, mely után a fiatalok játszhattak, de akár táncolhattak is. A kisgyerekek minden csütörtök délután bábszínházat élvezhettek, a felnőtteknek pedig rendelkezésre állt a 300 kö­tetesre bővült könyvtár.

1947 augusztusában megérkezett a Karitász működési szabályzata, feladatai, melyet a Szent Erzsébet Karitász Központ állított össze. E feladatok rendkívül sokrétűek, teljes összhangban az ország, s a lakosok kétségbeejtő fizikai-lelki állapotával.[129]

1947 karácsonyán mintegy 300 személyt és családot részesítettek segélyben, a Karitász munkatársai lelkesen dolgoztak, a megajánlások emelkedtek. A vezető lelkész hetente kétszer a tervek és problémák megbeszélésére hívta a férfiakat. Volt is mit megbeszélni, mert nemcsak örömteli dolgok történtek: 1948-ban a szegénykonyha beszüntette működését, mivel a Karitász (hivatalosan) nem működhetett.[130] Ettől kezdve a hivatalosan már nem működő Karitász főleg a Szent Antal perselyből segélyezte 28 állandó gondozottját – nem rendeztek többé külön gyűjtéseket –, de emellett sikerült alkalmi segélyeket juttatni a rászorulóknak, pl. lakbér, tanulmányi támogatás céljából. Sőt, a kegyúr egy alkalomra szóló külön engedélyével, 1948-ban 24 ministráns fiú nyaralhatott Zamárdiban és 10 lány nyaraltatását is tervezték. Családi nehézségek miatt családoknál is elhelyeztek három lányt Keszthelyen, kettőt pedig Pomázon. Az egyházközség hozzájárulásával két lány a KLOSZ,[131] kettő pedig a DL[132] tanfolyamán vehetett részt. Bár már mindkettőt betiltották, feloszlatták, ezek helyi szinten tovább működtek. Hivatalosan nem, de a Karitász az ’50-es években is működött, igaz, már nem szervezetten, hanem egyéni segélyezéssel.

Népmisszió

Rendkívüli fontosságú esemény következett 1947 tavaszán, Budapesten: Népmissziót[133] hirdetett az Esztergomi Érsekség, március 24–április 3. között. Ez volt a főváros második missziós mozgalma.[134] Sőt, ez a mostani Nagy-Budapesti Népmisszió volt, vagyis a főváros mellett az Esztergomi- és Váci Egyházmegye is részt vett. Ezzel a város fizikai újjáépítése mellett lelki újjáéledését is szolgálni akarták.[135] A Népmissziót az Actio Catholica[136] égisze alatt Badalik Bertalan OP (1890–1965),[137] az Actio Catholica hitbuzgalmi szakosztályának elnöke szervezte. A fővárost missziós kerületekre osztották, ezekhez kapcsolódva vettek részt a plébániák, lelkészségek. Természetesen a Szent Rita is részt vett, Pálos Antal SJ (1914–2005)[138] volt a missziós atya.

Az egyházközség megtervezte a különféle feladatokat. Elhatározták azt is, hogy nemcsak az egyházközség, de a tagok egyenként is szervezésbe fognak, ki-ki a maga háza táján hirdeti a Népmissziós eseményeket, hívja a lakosságot, s erre a feladatra valamennyi házapostolt, hívőt is felkérték, hogy a lelkészség területének minden lakosához eljusson a Népmisszió híre. Sőt, még versenyt is hirdettek, ki tud több „hívőt” megmozgatni.[139] És megérte a sok előkészület, mert a Népmisszió rendkívüli siker lett. Naponta mintegy 900 fő kereste fel a Szent Ritát, vett részt szentmisén, egyéb programokon. Külön öröm, hogy a Népmisszió után 25 házasságrendezés is történt.[140] A Népmisszió egyébként is óriási siker volt: Budapesten és környékén 130 missziós helyen több mint 180 ezer gyónót, több mint 460 ezer áldozót jegyeztek fel, s közel 400 házasságrendezés is történt.[141]

A templom

A lelkészség eleinte a Józsefvárosi Óvoda Egyesület engedélyével a Kun u. 3. sz. alatti óvoda épületében nyert elhelyezést. A Kun utcai óvodát ekkor a Kalocsai Iskolanővérek vezették.[142]

A Szent Rita lelkészség kezdettől arra építette terveit, hogy a Kun u. 5. sz. alatti telket, melyen elhagyott, romos épületek álltak és mely a főváros tulajdonát képezte, elkéri a fővárostól mint kegyúrtól, a Kun utca 3. szám alatti óvoda udvarával együtt, de úgy, hogy továbbra is teret hagy az óvoda céljaira. Ezen a területen felépülhetett volna a templom és a plébánia épülete is. Az Óvoda Egyesület, jogainak fenntartásával, kész lett volna e megoldásba belemenni. Viszont szükség lett volna a Kun utca 3. számú ház házmesteri lakására is, ám ennek megszerzése meglehetősen kétséges volt.

A legnagyobb terv és a legnagyobb feladat a saját templom építése volt. A lelkész már 1946. április végén oltárkövet kért a majd megépülő templom számára.[143] A templom építésére folyamatosan gyűjtöttek, s bármennyire is nélkülöztek az emberek, adakoztak. Ott volt viszont a „hely” kérdése. Mivel az új lelkészség elindulásakor már tavasz volt, így, amennyiben az idő engedte, sok hívő esetén szentmisét az óvoda udvarán is tudtak tartani. Ám a hívek száma szinte napról-napra gyarapodott, az óvodai kápolna, sőt, néha az udvar is, kicsinek bizonyult, s egyre sürgetőbben merült fel az önálló templom megépítése. A Kun utca 5. szám alatti telek igen alkalmasnak látszott, s végül 1946. augusztus 5-én kelt levélben a lelkészség a telek tulajdonosához, a fővároshoz fordult. A képviselőtestület nevében az egyházi és világi elnök megfogalmazta, hogy az új lelkészség területén egyedül a Tisza Kálmán téren (hamarosan Köztársaság, ma II. János Pál pápa tér) volna elég hely egy templom felépítésére. Ám, ha ez mégsem volna lehetséges, úgy kérik a fővárost, hogy a Kun utca 3. és 5. szám alatti, szomszédos telkeket, melyek a főváros tulajdonában vannak, ráadásul az 5. szám alatti telek beépítetlen is, bocsássa a lelkészség rendelkezésére.[144] A távlati terv az volt, hogy a két telket egyesítik. A terület közepén felépülhetett volna egy minden szükségletet kielégítő templom, a bal oldali (déli) rész lett volna a lelkészség területe, a jobb oldali (északi) pedig maradt volna óvoda. Erre várták a főváros válaszát.

A szeptember 8-i egyházközségi tanácsülésen dr. Galambos János lelkész tájékoztatta a tanácsot, hogy az egyházközség a Kun utca 3. és 5. szám alatti telkeket kéri a fővárostól templom, plébániahivatal, lelkészlakás, kultúrház felépítésére. Közölte azt is, hogy az Óvoda Egyesület telkének használatáról lemondott az egyházközség javára, de úgy, hogy a telken az óvoda működése továbbra is folyhasson. Ez ügyben a fővároshoz újabb beadvány küldését is megszavazták. A tanácsülés tárgyalt a Kun utca 5. szám alatti telken álló fészerről és ennek rendbetételéről is, mivel a szentmiséket egyelőre a szabadban tartják, viszont bármikor beköszönthet az esős, hideg idő, így ez a fészer lehetne a miséző hely addig is, amíg a templom elkészül.[145] A főváros válasza szeptember 23-i keltezésű. Ebben engedélyezte a lelkészségnek a helységek helyreállítását, sőt, 1500 Ft-tal hozzá is járult.[146]

Templomépítés

A hívek száma továbbra is gyarapodott, ám szerencsére a jó idő besegített és a miséket és más programokat továbbra is az óvoda udvarán tudták tartani, de a lelkészség egyre inkább várta a főváros válaszát, a felépítendő saját templom ügyében. A főváros végül 1947. május 7-én kelt levelében nyilatkozott: ebben engedélyezte az óvoda melletti telken (Kun utca 5.) álló romos épületek (Központi Javítóműhely Gumijavító Műhelye) felújítását és kápolna céljára való használatát.[147] Az épületet folyó hó 15-ig át is kellett adni.[148] Az átadásról szóló határozat végül május 21-ei keltezésű, melyet az egyházközség világi elnöke május 22-én, épp Szent Rita napján kapott kézhez![149] Erről haladéktalanul értesítette a lelkészt is.[150]

Az 1947. május 24-ei átadásról határozat készült. Az átadás-átvételen részt vett az egyházközség részéről dr. Galambos János, Jandik Ferenc gondnok, Keresztes Máté, Lillin József, dr. Szenkláray János. A főváros részéről Czika Béla mérnök,[151] Kézdy Pál főmérnök,[152] dr. Gerő László műszaki tanácsos (1909–1995) és dr. Schindler Pál tanácsjegyző.[153] A Központi Javítóműhelyt Horváth Vince[154] gumijavító műhely osztályvezető képviselte. A bizottság tagjai a telket, s a rajta levő építményeket átvizsgálták. Átadásra került egy 10×10 m területű favázas, cseréptetős épület, mely bombatalálattól sérült, ám villany- és vízvezetékkel rendelkezik. Egy 8×4 m területű, az előbbi épülethez kapcsolódó helyiség, kátránypapírral fedve, hiányos betonpadlóval, árammérővel (ipari). Egy 6×3 m területű, kéthelyiséges faépület, használható állapotban, árammérővel, telefonkészülékkel – ez szintén a lelkészséghez kerül. Egy 8×3 m területű, mennyezet nélküli, fából épült raktár és egy 2×2 m területű vízöblítéses WC-vel ellátott mellékhelyiség. Az átadott terület 308,70 négyszögöl, minden szomszédos telek felől zárva, az utcafronton kerítés, vaskapuval. Megállapították, hogy a területet korábban bérlő Nyitrai Ferencnek semmiféle ingó- és ingatlan vagyona nincs a területen. Az ipari árammérőt kikapcsolták, a Központi Javítóműhely képviselője pedig közölte, hogy a telken lévő épületeket a székesfőváros építtette, így annak tulajdonát képezik. A polgármesteri hivatal megbízottai felhívták a gondnok figyelmét arra is, hogy az épületek használatához a kerületi mérnöki hivataltól használhatási engedélyt kell kérni. Ezután az elkészült jegyzőkönyvet felolvasták és valamennyien aláírták.[155] Megvan hát a telek és van épület is! Sajnos, a székesfőváros nem engedte át a Kun utca 3. sz. alatti telket, kivéve a korábban is használt kamrát, így templom és plébániaépület építéséről le kellett mondani, de kápolna épülhetett.

A területet és az épületeket Ijjász Ferenc[156] egyházi szakértővel is felbecsültették – épp a székesfőváros tulajdonában lévő épületek miatt. A becsüs úgy ítélte meg, hogy a favázas főépület a csatlakozó építményekkel együtt, rozzant tetővel, belövéssel, bedőléssel fenyegető falakkal csak bontási anyagnak felel meg, az újjáépítés pedig akár 55–60000 Ft-ba is kerülhet.[157] De mégis elkezdődhetett a munka!

A főváros pénzt nem adott, bár megszavaztak 5000 Ft-ot, de a kommunista alpolgármester, Fodor Gyula (1901–1975), nem járult hozzá az összeg kifizetéséhez, viszont az Érseki Helytartóság 14000 Ft-tal hozzájárult a költségekhez. Ez, valamint a lelkészség megtakarítása, lehetővé tette a munkálatokat, viszont a berendezésre nem maradt pénz. Az építkezéssel járó teendők ellátására Kiszély Ferenc kapott megbízást.

A telek elején balról állt egy romos volt szódavíz-üzem, ezt lebontották. Az utcai front közepétől befelé kb. 15 méterre egy 4 m széles és 8 m hosszú alacsony építmény vezetett a 10×10 m alapterületű, ugyancsak alacsony helyiségbe. Ez jobbról érintkezett a Kun utca 3. sz. alatti telken álló kamrával, mely 5 m széles és 8 m hosszú. Ez a helyiség pár méterrel eltolódva feküdt a Kun utca 5. alatti épületekkel, ráadásul kb. fél méterrel magasabban is állt az előbbieknél. Ezt a Kun utca 3. felől befalazták és hozzácsatolták a 10×10-es főépülethez – ezzel oldalkápolna és sekrestye céljaira volt hasznosítható. A tetőzetet renoválták, gerendaoszlopokkal támasztották alá, a falakat megerősítették. Az udvar jobb oldalán kialakítottak két irodahelyiséget, egy tanácstermet és egy nyilvános WC-t. A kápolnába nyitottak egy új, iroda felőli bejáratot is. A kőműves, ács, asztalos, villanyszerelő munkákkal nagyjából július végére elkészültek, ezután következhetett a festés. A költségek már ekkor kb. 36 000 Ft-ot tettek ki. A munkálatok végső befejezése, majd a kápolna berendezése azonban eltartott egészen októberig. A felszentelésig a szentmisék továbbra is a Kun utca 3. sz. udvarán voltak.[158]

Az építkezés befejeztével igen fontos volt az újonnan megépített épületek értékének ismételt felbecslése, ha a főváros oldaláról valamilyen probléma merülne fel a tulajdonjog kérdésében. Az épületekre, tereprendezésre kb. 31 ezer forintot költöttek,[159] s a becsüs, ki a korábbi állapotokat is ismerte, kijelentette, a teleknek annyi értéke van, amennyit az építkezés során ráköltöttek. Ezek az értékek kívánatossá tennék, hogy a lelkészség területét állandó őrszoba védje, így ennek építéséről is döntöttek.

A templom felszentelése

A lelkész már június 24-én kelt levelében kérte a Hercegprímást, hogy szeptember 7-én vagy 14-én szentelje fel az új kápolnát.[160] A bíboros válaszolt is, s tájékoztatta a lelkészt, hogy számára egyik időpont sem megfelelő, mivel teljesen be van táblázva.[161] Ezután a lelkész az augusztus 31-i időpontot kérte,[162] ám Mindszenty bíborosnak ez az időpont sem volt megfelelő, de végül október 19-re vállalta a szentelést.[163] A kápolna felszentelésével kapcsolatos szervezésnek 1947 nyarán nekifogtak. Öttagú bizottság jött létre,[164] amely minden hétfőn ülésezett a teendők megbeszélésére. Őket segítették a különböző egyesületek. Megállapodnak, hogy a szentelésen a rendet cserkészcsapat biztosítja majd. A szentelést követően egyszerű vendéglátást is terveztek, délutánra pedig különféle kulturális programokat, melyhez színpad állítását is tervbe vették.[165]

Végül elérkezett október. Az utolsó simításokat az október 7-i egyházközségi gyűlésen tisztázták.[166] Megtárgyalták az ünnepség menetét, az egész nap forgatókönyvét. Rögzítették a meghívandók listáját – polgármester, tűzoltóparancsnok, budapesti érseki helytartó stb., azt, hogy kik járulhatnak Mindszenty elé.[167] 1947. október 19-én, vasárnap reggel 9 órakor kezdődött a Szent Rita lelkészség kápolnájának, a hozzá tartozó egyházi épületeknek és a harangnak megáldása. Az ünnepségen sok ezer hívő vett részt, hirdetve Szent Rita kultuszának elterjedését.[168]

A templom bővítése

A templom, s egyéb épületek, felszerelések védelmére 1948 tavaszán kerítést és kaput építettek, megáldásuk április 25-én, a 10 órai szentmise után volt. Sőt, már előkészültek a kultúrház építésére is: az udvaron állt 28000 tégla, Galambos János pedig téglajegyeket árusított.

Hamarosan megindult a kápolna mögötti telken az építkezés: a telket beépítették egészen a végéig, mintegy 20 méter hosszan. A készülő épületre két oldalbejáratot vágtak, a Kápolnához csatlakozó végén pedig egy öltözőhelyiséget, pénztár fülkét, ruhatárat építettek.[169] A terem végében állították fel a közben elkészült színpadot, de felszereltek egy fából készült oltárt is, Mária szoborral. Az elkészült helyiséget tolóajtóval és függönnyel választották el a kápolnától. A terem így többféle célt szolgálhatott: hitbuzgalmi összejöveteleket és szentmisét egyaránt lehetett itt tartani.

A főváros a kápolna kibővítéséhez az engedélyt 1948 szeptemberében adta meg, úgy, hogy a lelkészség minden tervet, számítást bemutat a polgármesternek, az építkezést saját költségén végzi el, ám a felépített részek azonnal a főváros tulajdonába kerülnek át.[170] A kápolnához csatolták az előtte álló „nyúlványt” is, ezzel kialakították a bejáratot.

A lelkész novemberben tájékoztatta Mindszenty bíborost az elkészült építkezésekről. Megírta, hogy a kápolna bővítése először oldal,[171] majd hátrafelé[172] történt meg, s így, össze is nyitva a tereket, akár 800 főt is be tud fogadni a Szent Rita.[173] 1948 végén a lelkésznek egy merész lépést kell tennie: félő volt, hogy a MADISZ[174] elveheti a plébániai kultúrhelyiséget, ahogy tették ezt sok helyen. Ezért Galambos János megnyitotta a kultúrterem és a kápolna közötti falat, a kultúrterem végébe „oltárt” állított, így megelőzve a terem esetleges elvételét.[175]

Ebben az évben került a kápolna ajtaja mellé a kőből faragott feszület, mely egy jámbor házas­pár adománya.

A templom, a lelkészség építése-szépítése 1949-ben is tovább folyt. Felépült a sekrestye melletti fáskamra, mely nem csak a tüzelő tárolására volt alkalmas, hanem az egyházi felszerelés egy részének tárolására is. Sikerült beszerezni kályhákat és tüzelőanyagot. Igen fontos lett volna a lelkészség anyagi helyzetéről, terveiről is beszélnie az egyházközségi tanácsnak, ám ekkor e kérdésben már minden döntés a polgármester kezében volt, az ő engedélye kellett minden beszerzéshez. A júliusi tanácsülésen megtárgyalták a költségvetést. Még mindig több volt a lelkészség bevétele, mint a kiadása. Figyelembe kellett venniük, hogy emelkedtek az adók, több lett a kiadás, az egyházközségnek pedig szorgalmaznia kellett az adózók[176] befizetéseit, melyet adószedők hajtanak be. Szerencsére a lelkészség hívei igen nagylelkűen adakoztak, így a korábban már említett Karitász tevékenységek is mind megvalósulhattak. Viszont a mostani helyzetben a tanács egyes tagjai és a lelkész is takarékosságra és óvatosságra intett.[177]

A kápolna és valamennyi hozzá tartozó épület eredetileg csak ideiglenes jelleggel épült és viszonylag kevés pénzből, ezért nem fordítottak nagy figyelmet a minőségre, anyagokra, megfelelő alapozásra. Ez viszont tulajdonképpen évenkénti tatarozást–javítást tett szükségessé: 1950-ben javítani kellett a mennyezetet, külső támpilléreket kellett állítani a kápolna mellé, le kellett kövezni a bejáratot és be kellett szerelni a szellőztető rendszert is.[178] A következő évben is szükség volt tatarozásra, ezúttal a tető szorult karbantartásra.[179]

1952 októberében a lelkészség beszámolót küldött a Főegyházmegyei Hatóságnak a korábban elvégzett javítási-helyreállítási munkákról. Ebből tudjuk, hogy tatarozni kellett a kápolnát és a többi épületet; szükségessé vált a generál tetőjavítás, a villanyvezetékek megerősítése, csatornakészítés és festés is. A jelentésből az is kiderül, hogy mindezen építkezésekhez, javításokhoz, melyek az évek során történtek, semmilyen állami segély nem érkezett. Az Egyházmegyei Hatóságtól jött az első három évben 35500 Ft, a többit pedig, ami több mint 70 ezer Ft, a hívek, a kápolna és az egyházközség tette hozzá.[180]

Lelkészlakás

Bár a templom megépült és a Szent Rita virágzott, a lelkészség továbbra sem rendelkezett lakhatási lehetőséggel. 1946 telén kaptak ugyan egy lakást a Köztársaság téren, ám az épületet hamarosan lebontották, a lelkésznek pedig a Bródy Sándor utcában jelöltek ki lakást, névre szólóan.[181] Még az 1950-es években sem tudott egyik lelkész, káplán sem helyben lakni, hisz lelkészlakás nem volt.[182]

Zárszó

A budapesti Szent Rita plébánia igen fiatal közösség, csak 1946-ban jött létre. Az Esztergomi Prímási Levéltár és a plébániai irattár anyaga bőséges az alapításról, a működés első éveiről, ám ezután elnémulnak a források. Ezt egy sajátos körülmény is előidézi: 1945-től kezdve Magyarország a Szovjetunió árnyékában élő, szovjet típusú állammá alakult, márpedig ez nem tűrte meg a különféle egyházak szabad működését. Az alkotmány garantálta ugyan a vallásszabadságot, de a valóságban ez nem volt lehetséges. Sorozatos megszorító intézkedések születtek az egyházak ellen: betiltották a különféle egyházi mozgalmakat, egyesületeket, bebörtönözték az egyházak vezetőit, az egyházak tulajdonai állami kézbe kerültek, államosították az egyházi iskolákat,[183] feloszlatták a szerzetesrendeket,[184] létrejött a békepapi mozgalom és az Állami Egyházügyi Hivatal.[185] Valamennyi egyház és hívő, aki továbbra is meg akarta tartani hitét, védekezésre kényszerült. Ennek részeként lassan megszűntek az egyházközségek írásbeli feljegyzései, beszámolói, minden közlés, tájékoztatás szóbelivé vált, az üldöztetéstől való félelem miatt. Galambos János rettentő szívóssággal egyben tartotta, fejlesztette a fiatal közösséget, s ez hamarosan a hatóságoknak is szemet szúrt: 1952-ben távoznia kellett. Az 1953-ban érkezett új lelkész, dr. Gergely József semmiben sem hasonlított elődjére: nem voltak különösebb tervei, sőt. Az, hogy a Szent Rita tovább élt, nem rajta múlt. Szent Rita tovább segítette ezt a kis, templomszerűtlen templomot, s a hozzá tartozó közösséget. Ezért lehet a Szent Rita plébánia ma is élő közösség. Nem úgy, persze, mint az alapítás éveiben, de még ma is abból építkezve hirdeti Szent Rita, a „lehetetlen ügyek szentjének” kultuszát.

Bibliográfia

Levéltári, irattári források

Mindszenty József, egyházkormányzati iratok 1945–1955. Prímási Levéltár Esztergom.

A Szent Rita lelkészség hiányzó Historia Domusának pótlási terve, 1946–1978, Szent Rita plébánia irattár, kézirat.

Szent Rita plébánia irattár: Bérmáltak anyakönyve, Halottak anyakönyve, Házasultak anyakönyve, Hitehagyottak anyakönyve, Kereszteltek anyakönyve, Megtértek anyakönyve, Képviselőtestületi jegyzőkönyvek, Hirdetőkönyv, rögzített szóbeli visszaemlékezések (CD, videókazetta), egyéb iratok.

Nyomtatott források

Beke Margit: Az Esztergomi (Esztergom-Budapesti) Főegyházmegye papsága 1892-2006, Budapest, Szent István Társulat, 2008.

Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala (szerk.): Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve az 1944-46. évről, Budapest Székesfőváros Irodalmi és Művészeti Intézete, Budapest, 1948.

Az Esztergomi Főegyházmegye névtára az 1970. évre, Főegyházmegyei Hivatal, Esztergom, 1970.

Az Esztergomi Főegyházmegye névtára 1989, Esztergomi Főegyházmegyei Hatóság, Esztergom, 1989.

Az Esztergomi Főegyházmegye névtára és évkönyve 1982, Esztergomi Főegyházmegyei Hatóság, Esztergom, 1982.

Schematismus venerabilis cleri Archidiocesis Strigoniensis pro Anno Domini 1947., Esztergomi Főegyházmegyei Hivatal, Esztergom, 1947.

Szabó Csaba (szerk.): Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953, Budapest, Osiris, 2000.

Szakirodalom

Adriányi Gábor: Az egyháztörténetírás mai igényei és módszertana, in Magyar Egyháztörténeti Vázlatok I. kötet, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, Budapest, 1989, 325–335.

Balassay József: A kispesti, Wekerle-telepi plébánia és templom története, Balassay József, Budapest, 1998.

Dankó László: A szarvasi róm. kat. plébánia története, in Magyar Egyháztörténeti Vázlatok I. kötet, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, Budapest, 1989, 9–45.

Diós István-Viczián János (Szerk.): Magyar Katolikus Lexikon, Budapest, Szent István Társulat, 2009. http://lexikon.katolikus.hu

Firtel, Hilde: Heilige Rita von Cascia. Kanisius, München, 1964.

Gyóni Eszter: A katolikus egyház elleni propaganda 1950-ben, a katolikus egyház és az állam közti megegyezés aláírásáig, a korabeli sajtó tükrében, Távlatok, 2009/83. 61–63. http://www.tavlatok.hu/83/Gyoni_teljes.pdf

Horváth László: Nemesapáti plébánia története a Historia Domus alapján, Nemesapáti, 1989.

Katus László: A szegvári plébánia története, in Ecclesia semper reformanda et renovanda.

Katus László egyháztörténeti tanulmányai és cikkei, Pécs, PPHF, 2007.

Köbel Szilvia: „Oszd meg és uralkodj!” Az állam és az egyházak politikai, jogi és igazgatási kapcsolatai Magyarországon 1945–1989 között, Budapest, Rejtjel, 2005.

Nagy Menyhért Mójzes: Egy tanulmányút kezdete (1950), VI. rész, Egri Fehér/Fekete, a Ciszterci Diákszövetség Egri Osztályának lapja, XV. évf. 1.(52.) sz., 2008. Húsvét, 7–10. http://www.ciszterciekegerben.hu/downloads/husvet2008.pdf

Pelle Ferenc: A 150 éves kevermesi római katolikus plébánia és templom története, Kevermesi Római Katolikus Egyházközség, Kevermes, 1985.

Santa Rita da Cascia, Vita e preghiere, Monasterio di S. Rita

Sicardo, Joseph Fr. O. S. A.: Casciai Szent Rita; Budapest, Etalon, 2012.

Szabó Csaba (Szerk.): Egyházügyi hangulat–jelentések 1951, 1953, Budapest, Osiris, 2000.

Székelyhidi Anikó: „Rozsdatemetőből” Szent Rita rózsája. Budapest, 2006.

Szerdahelyi Csongor (szerk.): Felső-Krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia: 1940–2000, Felső-Krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia, Budapest, 2000.

Dr. Vanyó Tihamér OSB: A plébániatörténetírás módszertana, Pannonhalma, 1941. Különlenyomat a Regnum Egyháztörténeti Évkönyv 1940-41. kötetéből.

Varga Szabolcs: A plébániai levéltárak forrásértéke a pécsi egyházmegyében, in A magyar egyháztörténet-írás forrásadottságai, Pécs, PPHF, 2006. 135–160.

Hivatkozások

  1. Mindszenty József (született Pehm József) 1944. március 4-től veszprémi püspök. 1945. augusztus 6-án XII. Pius pápa esztergomi érsekké nevezte ki. 1946. február 21-től bíboros. VI. Pál pápa 1973. december 18-án megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, de az új esztergomi érseket, az addigi apostoli kormányzót, Lékai Lászlót (1910–1986) csak Mindszenty bíboros halála után nevezte ki. http://lexikon.katolikus.hu/M/Mindszenty.html (Letöltés: 2022. augusztus 10.)
  2. Prímási Levéltár Esztergom, Mindszenty József, egyházkormányzati iratok. 3120/1946.
  3. Lelkészségek, de teljes plébániai jogkörrel. Valószínűleg azért nem rögtön plébániák, mert Budapest mint kegyúr nem bírná el, ráadásul mindegyik különleges helyen jött létre, nem lehetett tudni, meg tudnak-e maradni, plébániát pedig nem egyszerű megszüntetni.
  4. 1945 márciusában a főváros lakossága 832800 fő, ebből Pest 633580, a VIII. kerület pedig 111430 fő. A VIII. ker. 1946 közepére számított népessége 131426 fő. ld. Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve az 1944–46. évről. Szerk.: Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala. Budapest Székesfőváros Irodalmi és Művészeti Intézete, Budapest 1948, 12. 18.
  5. PL, 4164/1945.
  6. PL, 4164/1945.
  7. PL, 1706/1946.
  8. PL, Mindszenty József bíboros, hercegprímás levele dr. Kővágó József polgármesternek. 1946. április 1.
  9. Szent Rita plébánia irattára, 221.518/1946. XI.
  10. PL, 3120/1946.
  11. PL, 3120/1946. Dr. Tarnóczy János (1902–1974) esperes is benyújtott egy párhuzamos tervet a pesti esperesi kerületekről. Witz Béla pedig egy másik tervet is beterjesztett, az egy plébánia – több egyházközség tervét, ám egyik sem valósult meg. PL, 3726/1946.
  12. Az Óbudai plébániából kihasítandó lelkészség területe: külső Bécsi út–Vörösvári utca–Törzs utca–Solymár utca–Föld utca–Zápor utca–Nagyszombat utca–Bécsi út találkozásától egészen Pest határáig; a Józsefvárosi plébániából kihasítandó lelkészség: Bókay János utca–Baross utca–Kálvária tér Kőris utca felőli oldala–Örömvölgy utca–Ludoviceum utca–Üllői út; a Terézvárosi plébániából kihasítandó lelkészség: Podmaniczky utca–Aradi utca–Izabella utca–Ferdinánd-híd–Váczi út–Marx tér–Jókai utca–Teréz körút
  13. PL, 738/1946.
  14. PL, 3120/1946.
  15. Kiszély Márta nővér (1920–2021) (eredetileg Angolkisasszonyok IBMV, ma Congregatio Jesu, CJ) szóbeli visszaemlékezése, 2007. június. Szent Rita plébánia irattár, CD
  16. Béke Királynéja, ma Budapesti Béke Királynéja plébánia.
  17. PL, 2110/1946. Az ekkor alapított Lovag utcai Szeplőtelen Fogantatás lelkészség 1959-ben megszűnt.
  18. Ma Óbuda-Hegyvidéki Szentháromság Plébánia.
  19. PL, 366/1946.
  20. Ma BGSZC Széchenyi István Kereskedelmi Technikum.
  21. PL, 366/1946.
  22. PL, 1706/1946.
  23. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  24. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  25. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  26. PL, 3633/1946.
  27. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  28. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  29. A nővér a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának szerzetese. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1946. július 1.
  30. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  31. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  32. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  33. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  34. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  35. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  36. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  37. Született 1889-ben. Halálának ideje nem áll rendelkezésre.
  38. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1946. július 1.
  39. Pénztári jelentés 1946 évről, Szent Rita Egyházközség, 1947. október 19.
  40. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1948. január 20–22.
  41. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  42. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  43. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1947. november 13.
  44. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1948. január 20–22.
  45. 1964-től van Hirdetőkönyv.
  46. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1949. július 1.
  47. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1946. május 5.
  48. Szent Rita plébánia, Kereszteltek anyakönyve I. 1.
  49. Szent Rita plébánia, Házasultak anyakönyve I. p.1. Egyikük két katolikus, másikuk két elhalt izraelita szülő gyermeke.
  50. PL, 20/1946.
  51. PL, 1678/1946.
  52. PL, 7133/1947.
  53. Réthy László atya (1931–2006) és Tóth Sándor (1939–2019), az Új Ember újságírójának szóbeli visszaemlékezése. Budapest, 1988. Szent Rita plébánia irattár, videókazetta.
  54. Szent Rita R. K. egyházközség, Actio Catholica, Bp., 1947. január. A kiadványon még Kun u. 3. szerepel.
  55. A később készült Historia Domus délutáni szentmisét is említ, ám ezt csak 1950-ben engedélyezte XII. Pius pápa.
  56. A szentmiséket úgy kell elképzelnünk, hogy egyszerre, egyidejűleg a templom valamennyi oltáránál misézett egy-egy pap. In Kiszély Márta nővér, IBMV szóbeli visszaemlékezése. Bp., 2007. június.
  57. A hétköznapi miserend reggel ½ 7, 7, ½ 8, 8, 9, ½ 10; a 8 órás szentmise homíliával. Csütör­tökön Rita-nap, este 6-kor is szentmise, litániá­val. Vasár- és ünnepnap szentmise 7, 8, 9, ¼ 11, 12 és este 6 órakor.
  58. Székelyhidi Anikó: „Rozsdatemetőből” Szent Rita rózsája, Székelyhidi Anikó, 2006. 47. Ez a Kálvária ma a Rezső téren áll.
  59. A hatóságok az 1950-es, ’60-as, ’70-es években is engedélyezték a feltámadási- és Úrnapi körmenetek megtartását, úgy, hogy ezek időpontját és útvonalát (Kun utca → Vay Ádám utca → Köztársaság tér → Kun utca) előre be kellett jelenteni a Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságának és a rendőrségnek. Viszont a feltámadási körmenetet 1953-tól csak a kápolnában és az udvaron lehetett megtartani.
  60. Minden hónap első csütörtökje az Oltáriszentség különleges tiszteletének napja. Diós István-Viczián János: Magyar Katolikus Lexikon, Budapest, Szent István Társulat, 1993. http://lexikon.katolikus.hu/E/elsőcsütörtök.html (Letöltés: 2021. május 3.)
  61. Minden hónap első péntekje, a Jézus Szíve Tisztelet napja. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/E/elsőpéntek.html (Letöltés: 2021. május 3.)
  62. A hónap első szombatja, Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/E/els%C5%91szombat.html (Letöltés: 2021. május 3.)
  63. Ezt később a „Nyáj a pásztorért” imádságnak nevezik.
  64. ’Sigmond Ernő vádlottja és elítélje lesz az 1952-es, ún. „piaristák perének”. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/P/piarist%C3%A1k%20pere.html (Letöltés: 2021. május 3.)
  65. A csütörtöki Rita-nap ma is misével, lelki programokkal várja Szent Rita tisztelőit.
  66. Ma Nagykilenced. A lelkészség működésének kezdetén olyan sok volt a pap, hogy a „15 csütörtök ájtatosság” minden elmélkedését más-más atya tartotta.
  67. A főapáti széket ekkor még hivatalosan Kelemen Krizosztom (1884–1950) töltötte be.
  68. A Nagykilenced eredetileg 9 egymást követő elsőpéntek megtartása. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/N/nagykilenced.html (Letöltés: 2021. május 2.) A’60-as évek közepétől vezetett Hirdetőkönyv már Nagykilencednek nevezi a 15 csütörtököt.
  69. Radó Polikárp fordítása.
  70. Magyar egyházi jóváhagyás 2839/1949. sz. alatt. Ebben szerepel a Szent Rita Nagykilenced megnevezés. Nagykilenced: ld. a 68. lábjegyzetet.
  71. Közel ötezer szerzetes vált rend- és munkanélkülivé.
  72. Ordo Sancti Benedicti, Bencés rend
  73. Működése elején a Szent Ritát „fiók bencés”, később „fiók jezsuita” plébániának hívták, az itt szolgáló bencés és jezsuita atyák nagy száma miatt. A gimnázium kápolnájából több felszerelési tárgy is érkezett.
  74. PL, 4119/1948.
  75. Kapuy Vitál Károly OSB, 1954-től besúgó volt, aki Rieger József, majd Marosi Zoltán fedőnéven jelentett 1954 és 1962 között az állambiztonsági szerveknek. Cúthné Gyóni Eszter: „Rieger József” fedőnevű ügynök jelenti. In Dénesi Tamás – Boros Zoltán: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején III. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos levéltárában 2018. április 13-án rendezett konferencia előadásainak szerkeszett változata.
  76. Józsa Árpád már nyugdíjas kórházi lelkész, de még 5 évig nagy lelkesedéssel szolgált.
  77. László István egyik jelentéséből azonban úgy tudjuk, szó sem volt semmilyen betegségről. Korompainak az lett volna a feladata, hogy a lelkészség nyüzsgését, a Szent Rita tiszteletet leépítse, ezt azonban nem tette meg, ezért Sztálinvárosba küldték dolgozni. Azonban még felbukkant a Szent Ritában. In Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953, 201. 203.
  78. Gergely József (született Gludovácz József) eredetileg veszprémi egyházmegyés pap, Veszprémben volt teológiai tanár, majd 1942-től püspöki taná­csos. A háború után Budapestre költözött és felvételt nyert az esztergomi egyházmegyébe. 1948-tól mint felsőkrisztinavárosi hitoktató, plébánoshelyettes szolgált, azután várbeli, majd városmajori káplánként működött.
  79. Réthy László és Tóth Sándor szóbeli visszaemlékezése. Budapest, 1988. PL, videókazetta
  80. Újmise, a felszentelt pap első miséje. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/U/%C3%BAjmise.html (Letöltés: 2021. március 25.)
  81. Réthy László és Tóth Sándor szóbeli visszaemlékezése. Budapest, 1988. Későbbi újmisék: 1964. június 28-án Mádai István (1941–), aki a lelkészség területéről származott, mondott újmisét, 1967. június 19-én pedig a szintén innen származó Somogyi Győző (1942–) mondott első misét. 1972. június 24-én a szintén helyi Kapássy Ferenc (1946–2011) mondott újmisét.
  82. 1946-ig Tisza Kálmán, ma II. János Pál pápa tér.
  83. Hitoktatók az intézmények sorrendjében: Szekeres András püspöki tanácsos, Nagy Erzsébet tanárnő, Kratochwilla Sarolta; Bednarik Dénes; Bógen László, Bolváry Ödönné; Székely Ilona; Németh József; Incze Aurél; Ketterer Péter, kalocsai egyházmegyés.
  84. PL, 3090/1950.
  85. MKL, http://www.lexikon.katolikus.hu/V/vall%C3%A1soktat%C3%A1s%20megsz%C3%BCntet%C3%A9se.html (Letöltés: 2021. március 10.)
  86. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  87. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre. PL, 5409/1950.
  88. PL, 326/1951.
  89. Meszlényi Zoltán 1951-ben mártírhalált halt. 2009-ben boldoggá avatta XVI. Benedek pápa.
  90. 1964-től megvan a Hirdetőkönyv, s ennek statisztikáiból ismerjük az elsőáldozók, bérmálkozók számát.
  91. Ezen adatoknak nem jártam utána.
  92. A Hitbuzgalmi Szakosztályok szervezték az egyházközségekben a lelkigyakorlatokat, zarándoklatokat és általában a helyi hitéletet.
  93. A Manréza jezsuiták által vezettek lelkigyakorlatos ház, Pilisszentkereszt-Dobogókőn.
  94. Az Oltáriszentség különleges tiszteletére és szegény templomok segítésére létrejött egyesület. Szentórákat, szentségimádásokat szerveznek, előteremtik, javítják a templom, az oltár felszerelését. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/O/olt%C3%A1regyes%C3%BClet.html (Letöltés: 2021. március 24.)
  95. Tagjai Csanádi Ferencné, Dudás Gyuláné, Horváth Gyuláné, Horváth Istvánné, Gráber Éva, Mocznik Tiborné, Réthy Ernőné, Szabó Ferencné, Szentfülöpi Sebestyénné, Szikora Józsefné és mások.
  96. A leánykörökben a lányokat hitoktatásban részesítették, de felkészítették őket a családi életre, sőt, műveltségüket is előmozdították.
  97. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  98. A Credo katolikus férfiak egyesülete, a tagok kötelezték magukat a rendszeres szentmise hallgatásra, gyónásra, áldozásra és általában a buzgó katolikus életre. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/C/Credo%20Egyes%C3%BClet.html (Letöltés: 2021. március 24.)
  99. A Jézus Szíve tisztelet és apostolkodás közössége a gyerekek körében. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/S/Sz%C3%ADvg%C3%A1rda.html (Letöltés: 2021. március 24.)
  100. Jezsuiták által a Szívgárdából csak fiúk számára létrehozott közösség. ld. A Jézus Szíve tisztelet története. https://jezsuita.hu/a-jezus-szive-tisztelet-tortenete/ (Letöltés: 2021. március 24.)
  101. A Hitbuzgalmi szakosztály beszámolója, 1947. október.
  102. A következő két évben is így volt.
  103. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  104. Réthy László és Tóth Sándor szóbeli visszaemlékezése. Budapest, 1988.
  105. Mindszenty bíboros által kialakított rendszer. A plébániákhoz-lelkészségekhez tartozó hívek saját szűkebb körükben pasztorációs munkát végeztek és ahol kellett, segítettek is. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/M/Mindszenty.html (Letöltés: 2021. március 24.)
  106. PL, 7133/1947.
  107. Józsefváros lakossága 1947-ben 130960 fő. Ezen a lakosságszámon 11 plébánia, lelkészség „osztozott”. A lakosságszámot a Székesfőváros Élelmiszerjegyközpontjának alapján közli a statisztika. In: Budapest Székesfőváros Statisztikai Évkönyve az 1944–46. évről. Szerk. Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala. Budapest Székesfőváros Irodalmi és Művészeti Intézete, Bp., 1948, 18.
  108. Réthy László és Tóth Sándor szóbeli visszaemlékezése. Budapest, 1988.
  109. Nagy Izabella. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/n-ny-76F7D/nagy-izabella-76FF5/ (Letöltés: 2021. május 17.)
  110. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1947. június 9.
  111. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  112. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1947. július 14.
  113. A Szent Jobb körmenet története. In Magyar Kurír, Bp., 2005. 08. 20. http://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-jobb-koermenet-toertenete-1 (Letöltés: 2021. május 17.)
  114. A Hitbuzgalmi szakosztály beszámolója, 1947. október.
  115. Csokonai utca 8., az Országos Magyar Méhészeti Egyesület székháza, ahol Ambrózy Kálmán révén sikerült helyiséget bérelni.
  116. A színház 1913-1949 között működött a Kálvária téren.
  117. A dalmatika a diakónus liturgikus ruhája. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/D/dalmatika.html (Letöltés: 2021. május 15.)
  118. http://lexikon.katolikus.hu/J/jubileumi%20%C3%A9v.html (Letöltés: 2021. május 4.)
  119. Székelyhidi Anikó: „Rozsdatemetőből”, 51.
  120. Réthy László és Tóth Sándor szóbeli visszaemlékezése. Budapest, 1988.
  121. Székelyhidi Anikó: „Rozsdatemetőből”, 50.
  122. Bárdos Lajos-Kertész Gyula-dr. Rajeczky Benjamin: Harmonia Sacra. Magyar Kórus, Budapest, 1943.
  123. Székelyhidi Anikó: „Rozsdatemetőből”, 51.
  124. Olyan ima-közösség, melynek tagjai a rózsafüzér egy tizedét, egy titokkal elimádkozzák minden nap. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/R/Rózsafüzér%20Társulat.html (Letöltés: 2021. május 10.)
  125. Ennek tagjai a Szent Rita rózsafüzért imádkozták minden nap.
  126. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  127. Adatok a Karitász 1947. évi munkájáról. Plébániai irattár, 1947.
  128. Réthy László és Tóth Sándor szóbeli visszaemlékezése. Budapest, 1988.
  129. A Karitász működési szabályzata, Budapest, 1947. augusztus 20.
  130. Valamilyen módon azonban szinte minden egyházközségben tovább működött.
  131. Katolikus Leányok Országos Szövetsége.
  132. Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetsége.
  133. A vallásosság fölélesztését és elmélyítését szolgáló prédikáció- és ájtatosság-sorozat. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/N/n%C3%A9pmisszi%C3%B3.html (Letöltés: 2021. március 25.)
  134. Az első az I. világháború után volt.
  135. PL, 7626/1947.
  136. Az egyházmegyék határain túlnyúló mozgalom, mely a világi híveket is bevonja az egyház munkájába. MKL, http://lexikon.katolikus.hu/A/Actio%20Catholica.html (Letöltés: 2021. március 25.)
  137. Ordo Fratrum Praedicatorum, Prédikáló Testvérek Rendje, Domonkosok.
  138. Societas Jesu, Jézus Társasága, jezsuita.
  139. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1947. február 27.
  140. A Hitbuzgalmi szakosztály beszámolója, 1947. október.
  141. PL, 7626/1947.
  142. Az óvoda elődjét még Brunszvik Teréz alapította, 1828-ban, mint a főváros első kisdedóvóját. Ez először Budán, a grófnő szüleinek házában működött. Később a Mária utcába került át, az 1850-es évektől pedig a Kun utcába. Az óvodát 1918-ig a Keresztes Nővérek vezették, ekkor azonban a cseh konzulátus elfoglalta az épületet, 1927-ig. Ezt a hírneves intézményt vették át a Kalocsai Iskolanővérek 1927-ben a Józsefvárosi Kisdedóvó Egyesület megbízásából és működtették az óvodát egészen 1948-ig. 1948. júl. 1-től az intézmény Budapest, Állami Kisdedóvó néven működött tovább. A nővérek felmentésüket a fővárostól 1949. november 21-én kapták meg, az államtól pedig 1950. április 12-én. Ezután a nővéreknek az épületet is el kellett hagyniuk. ld. A Kalocsai Iskolanővérek részletes története. http://kalocsainoverek.hu/rtortenetunk.html (Letöltés: 2021. május 15.)
  143. PL, 2301/1946.
  144. Szent Rita plébániai irattár, A lelkészség levele a budapesti polgármesterhez; 1946. augusztus 5.
  145. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1946. szeptember 8.
  146. Szent Rita plébánia irattár, A főváros levele a Szent Rita lelkészséghez, 1946. szeptember 23. Meg kell jegyeznünk, hogy a Kun utca 5. sz. alatti telek ekkor még Nyitrai Ferenc ócskavas kereskedő bérleménye (1946. december 31-ig) ezért a főváros kikötötte, hogy vele is meg kell egyezni.
  147. Ebben valószínűleg szerepe volt dr. Ambrózy Kálmánnak, aki nemcsak a Képviselőtestület világi elnöke, de székesfővárosi tanácsnok is volt.
  148. Budapest Székesfőváros Polgármesterének határozata a Központi Javítóműhely Kun utcai régi telepének a Szent Rita egyházközség részére való átengedése tárgyában. 1947. május 7.
  149. Budapest Székesfőváros Polgármesterének határozata a Központi Javítóműhely Szent Rita egyházközség részére való átadásáról. 1947. május 21.
  150. Dr. Ambrózy Kálmán levele Galambos Jánoshoz. 1947. május 23.
  151. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  152. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  153. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  154. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  155. Jegyzőkönyv a Budapest, Kun utca 5. sz. alatti székesfővárosi épületnek a Szent Rita egyházközség részére való átadásról. 1947. május 24.
  156. Életrajzi adat nem áll rendelkezésre.
  157. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1947. november 13.
  158. A főépület mögött, mely azelőtt gumijavító műhely volt, volt még egy nyitott szín, melyet ócs­kavas és hulladék tárolóként használtak, a telek bal sarkában pedig állt egy kamra; ezeket ugyancsak rendbe hozták, hogy a Nép­konyha használni tudja.
  159. Pénztári jelentés 1947. október 1-ig, Plébániai irattár 1947.
  160. PL, 323/1947.
  161. PL, 4294/1947.
  162. PL, 353/1947.
  163. PL, 4694/1947.
  164. Antal Béla, Buchta Ferenc, Dávid József, dr. Szelnár Aladár, dr. Szentkláray János
  165. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1947. július 14.
  166. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1947. október 7.
  167. PL, 462/1947.
  168. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1947. november 13.
  169. Ebből lett a mai Jézus Szíve kápolna.
  170. Határozat a Szent Rita Egyházközség kápolnabővítéséről. Bognár József polgármester levele, 1948. szeptember 8–9.
  171. Ezt dr. Beresztóczy Mik­lós prelátus (1905–1973) áldotta meg szeptember 24-én.
  172. Werner Alajos pápai kamarás (1905–1978) áldotta meg.
  173. PL, 8416/1948.
  174. Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség
  175. Szerdahelyi Csongor: Templommentő bátor papok, in Új Ember, 1998. április 12.
  176. Megkülönböztettek A és B osztályú adózókat: az A osztályúak voltak a tehetősebbek. Evvel együtt júliusig csak az előirányzott adók fele folyt be.
  177. Képviselőtestületi jegyzőkönyv, 1949. július 1.
  178. PL, 333/1952.
  179. PL, 333/1952.
  180. PL, 333/1952.
  181. Ebből később az a probléma származott, hogy az új lelkész már nem költözhetett be ebbe a lakásba.
  182. Az első olyan lelkész, aki a plébánia területén tudott lakni, Réthy László volt, de ő sem a plébánián, hanem a szüleinél.
  183. Néhány református, evangélikus és zsidó iskola továbbra is működhetett, ám katolikus iskola egészen 1950-ig nem, innentől is csak 8 középiskola. http://lexikon.katolikus.hu/K/katolikus%20iskol%C3%A1k%20%C3%A1llamos%C3%ADt%C3%A1sa.html (Letöltés: 2022. augusztus 22.)
  184. Mindössze 4 rend maradhatott meg, 3 férfi rend, a bencések, a ferencesek, a piaristák és egy női, a Szegény Iskolanővérek közössége. http://lexikon.katolikus.hu/S/szerzetesrendek%20f%C3%B6loszlat%C3%A1sa.html (Letöltés: 2022. augusztus 22.)
  185. http://lexikon.katolikus.hu/A/%C3%81llami%20Egyh%C3%A1z%C3%BCgyi%20Hivatal.html (Letöltés: 2022. augusztus 22.)