Keserű Norbert: Egressy Gábor kormánybiztosi tevékenysége az 1848-1849-es forradalomban és szabadságharcban

Előszó

Egressy Gáborról, mint a korszak kultúrtörténetileg fontos alakjáról több helyen olvashatunk a szakirodalomban, ezekben azonban a szabadságharcban betöltött szerepéről többnyire vázlatosan írnak, a kifejezetten ezzel foglalkozó munkák pedig jellemzően terjedelmüknél fogva nem térnek ki a (sokszor izgalmas) részletekre. Tanulmányomban Egressy Gábor kormánybiztosi időszakát kísérlem meg bemutatni, a meglévő szakirodalom és a levéltéri források felhasználásával.

A „Nemzet Színésze”

Egressy Gábor a reformkor egyik legismertebb színésze, a színháztörténeti szakirodalomban hozzá kötik Shakespeare darabjainak széleskörű elterjedését Magyarországon. Fontos alakja volt a reformkor közéletének, Petőfi Sándor életrajzában és életművében is sokszor találkozunk a nevével. Petőfi írt verset Egressy Gábornak is, valamint Gábor lányának, Egressy Etelkának (a vers címében Etelke) is. Jó barátok, talán a legjobb barátok voltak, együtt találjuk őket már a forradalom kezdetén. Mára már többé-kevésbé sikerült a köztudatból kigyomlálni azt a tévhitet, miszerint Petőfi elszavalta volna a Nemzeti dalt a Múzeum lépcsőjén: azon túl, hogy ennek semmi írásos nyoma nincs a ’48-as visszaemlékezésekben, éppen azt olvashatjuk, hogy amikor szavalták is a „Talpra magyart”, azt leginkább éppen Egressy Gábor tette meg, mint közismert színész, legalábbis március 15-én este, a Nemzeti Színházban biztosan. Érdekesség még, hogy Petőfi Sándorról az egyetlen fennmaradt „hiteles” ábrázolásunk, az ún. Petőfi-dagerrotípia Egressy Gábor által készült, ugyanis lelkes amatőrként fotókat készített.[1] Petőfi Sándor mellett barátja volt Vörösmarty Mihálynak is, lányának, Etelkának keresztapja Fáy András, a „nemzet mindenese” volt, illetve Gáboron keresztül öccse, Egressy Béni is megismerte Petőfit, több versét is megzenésítette.

A szabadságharc előtt

A szakirodalomban életrajza 1848-ig elég részletesen feldolgozott. Egressy Gábor 1808. november 3-án született Sajólászlófalván, a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén, a Sajó-mentén. Apja, Galambos Pál, református lelkész, (egyik) öccse pedig, ahogy feljebb már olvasható volt, Egressy Béni, a mindenki által ismert zeneszerző, a Szózat megzenésítője. Az Egressy Bénivel foglalkozó szakirodalom már kiderítette, hogy a család őse, Egeresi István „Egeresi Galambos Egressy” kapott nemesi címet 1639-ben III. Ferdinándtól.[2] Őseik férfiágon jellemzően református lelkészek, ahogyan Gábor és Béni édesapja is.

Gábor korán elkezdte színészi pályafutását, 1826-ban már fellépett Rozsnyón, innen folyamatosan felfelé ívelt a pályafutása, 1837-től a Pesti Magyar Színház (a későbbi Nemzeti Színház) oszlopos tagja. Karrierje mellett magánélete is révbe ért, feleségül vette híres színészkollégájának, Szentpétery Zsigmondnak testvérhúgát, Szentpétery Zsuzsikát, aki maga is színésznő volt. Három gyermekük született. Ákos fia 1832-ben, a már említett Etelka 1835-ben illetve a legifjabb fiú, Árpád, 1836-ban született. Ákos maga is harcolt az 1848-1849-es szabadságharcban (Árpád pedig katonaiskolába járt Szegeden), így az Egressy családnak egyidejűleg három férfi tagja is a hazáért küzdött: hisz Béni, Egressy Gábor öccse se vonta ki magát a harcok alól. Ő a 14. honvédzászlóaljnál szolgált, ahol is hadnagyi rangig jutott, majd a kápolnai csatában megsebesült. Ekkor a szökés gyanúja is felmerült, aminek következtében hadbíróság elé idézték. Itt ugyan nem jelent meg és a vád végül elévült – főhadnaggyá nevezték ki, majd Klapka Györgyhöz került Komáromba. A „bevehetetlen” erődrendszerben a vár októberi feladásáig kitartott, így a vár többi védőjével együtt amnesztiát kapott.[3]

Ákos előbb a 33., majd a 47. honvédzászlóaljban szolgált. Ő nem volt olyan szerencsés, mint Béni: a szőlősi (világosi) fegyverletétel után a császári seregbe sorozták. Végül szintén főhadnagyként szerelt le és apja nyomdokain folytatta tovább: színész és színigazgató lett belőle. Később megírta visszaemlékezéseit a szabadságharcra vonatkozóan, „Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharcz idejéből” címmel.[4]

Egressy Gábor, közismert színészként, a forradalom évében, 1848-ban ünnepelte 40. születésnapját. A forradalom kezdetén már részt vett a pesti eseményekben, és lelkesedése nem lanyhult később sem. Nemzetőr lett, mégpedig a pesti (pestmegyei) V. nemzetőrzászlóalj 5. századában, ahol főhadnagyi rangig jutott. Később Kossuth Lajossal tartott a Pest és Csongrád megyékben tett toborzó körútján. Ezt követően kinevezték először népfelkelési, pár héttel később pedig szegedi kormánybiztosnak. Mielőtt Egressy Gábor kormánybiztosként hozott intézkedéseit sorra vennénk, érdemes röviden áttekinteni, egyáltalán mit jelentett ez a tisztség, milyen jelentősége volt a forradalom és szabadságharc idején,[5] valamint azt, hogy mi is zajlott ekkoriban Szegeden, Egressy milyen körülmények között tudott nekikezdeni feladata ellátásának.[6]

A kormánybiztosi rendszer

Már a Batthyány-kormány idején gondot okozott, hogy az új törvények és általában az új közhatalom ténylegesen mennyire tudja érvényesíteni befolyását az ország területén. Különösen érzékeny volt ez a kérdés a nemzetiségek kapcsán – már ekkor kormánybiztosokat küldtek ki a Felvidékre, Délvidékre és Erdélybe a szlovák, szerb és román mozgalmak megfigyelésére.[7] Az ősszel megalakuló Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB), mely lényegében innentől kezdve a végrehajtó hatalmat gyakorolta, előszeretettel alkalmazta a kormánybiztosi rendszert. Szinte nem volt olyan törvényhatóság, melynek ne lett volna kormánybiztosa. Hogy milyen feladatokat láthattak el a kormánybiztosok? A teljesség igénye nélkül: honvédtoborzási (újoncállítási) biztosok, népfelkelési biztosok[8] vagy éppen élelmezési biztosok[9]. Voltak teljhatalmú országos biztosok vagy főkormánybiztosok, illetve törvényhatósági teljhatalmú (országos) biztosok – bár hasonló a két funkció, a lényegi különbség az, hogy az előbbi megnevezés több törvényhatóságra kiterjedő teljhatalommal, az utóbbi egy törvényhatóság (megye) feletti intézkedési joggal bírt. Nem kellett a megye területén élnie, birtokkal rendelkeznie, elsődleges feladata pedig a helyi védelem megszervezése volt, de szükség esetén közigazgatási, politikai ügyekbe is beleszólhatott.[10] Összekötő szerepet töltött be a „kormány” (szakszerűbben végrehajtó hatalom, jelen esetben az Országos Honvédelmi Bizottmány), a helyi hatóságok és a hadsereg között. Ezt a szerepet töltötte be Egressy Gábor Szegeden. Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy színészként tölt be hasonlóan fontos tisztséget, illetve, hogy egyáltalán, ennyire elhivatottan veti bele magát a forradalom és szabadságharc eseményeibe. 1848-ban azonban ez egyáltalán nem egyedi eset, hiszen, ha számba veszi az ember a reformkor irodalmának ismertebb szerzőit, látható, hogy eltérő módokon ugyan, de nagyon sokan aktívan részt vettek az eseményekben: Petőfi Sándor, Arany János, Vörösmarty Mihály, Madách Imre, csak, hogy a legismertebbeket említsük.

Egressy Gábor Szegeden

Szeged városának különleges szerepe volt 1848-1849 történetében. Közismert (és sokat vitatott) az, hogy Kossuth a szabadságharc veresége előtt Szegedre rendelte el az összpontosítást Komárom helyett, illetve a Szeged mellett lezajlott szőregi csata során bekövetkezett vereség (1849. augusztus 5.) a fegyveres harcok egyik utolsó állomása volt. 1848 októberében azonban még nem ezért fontos Szeged: földrajzi elhelyezkedése során Szeged városa vált a délvidéki szerb felkelés elleni küzdelem (egyik) központjává.

A szerbek azt sérelmezték, hogy nem kaptak külön nemzetiségi jogokat. Az ellentét végül fegyveres összetűzésbe torkollott, 1848 nyarán általános fegyveres felkelés bontakozott ki a délvidéken, ami 1848 októberében még javában zajlott – az Országos Honvédelmi Bizottmány a „szerb felkelők nyugtalanítására, és bizonyos katonai feladatok ellátására általános népfelkelést hirdetett meg.”[11]

Szeged nem volt ismeretlen Egressy számára kormánybiztosi tevékenysége előtt sem. Először július elején kíséri le fiát, Ákost az óbecsei táborba (a szerb mozgalom elleni védekezés egyik központja, Szolnokig vonattal, onnan gőzössel utazik tovább), majd a színházi ügyei miatt még vissza kell térnie Pestre. 1848. július 26-án ismét leutazik a Tiszán, ami olvasható a családi levelezésében is,[12] illetve Ákos visszaemlékezéseiben is.[13] Ekkor bosszankodva ugyan, de el kell töltenie két napot Szegeden, ugyanis hajó csak külön parancsra indulhat az óbecsei táborba (Szegedtől nagyjából 90 folyamkilométer a Tiszán), amire két napot kellett várnia. Óbecsén remélte, hogy személyesen is részt vehet a harcokban, de a katonai vezetés végül is Szenttamás ostromába nem kezdett bele. Az óbecsei tábor katonái ugyanakkor nem vettek részt a második ostromban (augusztus 19.), a harmadikat pedig már, amire végül csak szeptember 21-én került sor, nem tudta megvárni. A levelekből érezhető, hogy bizonyítani akarta, a harcban is megállja a helyét, de végül is augusztus végén (augusztus 25.) „szabadsága kitelvén”[14] vissza kell térnie Pestre, meglehetősen csalódottan. Csalódottságának egy nyílt levélben hangot is adott, melyet a következő sorokkal zár: „Sérthetetlenek a hazának orgyilkosai, sérthetetlenek a rác vérebek: egyedül te vagy sérthető, mészárolható, féreg gyanánt eltiporható szegény magyar nemzetem!”[15] Feltehetőleg erre a levélre figyelt fel maga Kossuth Lajos is és ennek folyományaként hívta magával toborzó útjára Egressy Gábort.[16] Érdekesség, hogy a két félnek korábban volt egy komoly összetűzése: 1841-ben az ún. „operaháborúban” az ellentétes oldalt képviselték. Az akkor még Pesti Magyar Színház nevet viselő intézményben az „énekes” opera és a „prózai” dráma játszottsági arányának megállapítása heves vitákat eredményezett, mely hátterében színházpolitikai, közönségszociológiai és egyéni karrierérdekek álltak. Ebben a vitában Kossuth a prózai színjátszás ellen, míg Egressy, a Shakespeare – színdarabok hazai bemutatásának úttörője a prózai színjátszás mellett érvelt.[17] A jelek szerint azonban mindketten felülemelkedtek a korábbi sérelmeiken és együtt indultak a toborzó útra, melynek során 1848. október 4-én Szegedre érkeztek. Óriási tömeg várta Kossuth Lajost. Este a belvárosi kaszinóban vacsoráztak, tiszteletükre fáklyás felvonulást rendeztek. Másnap felkeresik a várban őrzött olasz foglyokat, majd meglátogatják a rókusi kórházban ápolt sebesülteket is.[18]

Egressy Gábor kormánybiztosként

A toborzó körút feltehetőleg megerősítette Kossuth Lajost abban, hogy szüksége van Egressy Gábor további segítéségre is, hiszen pár héttel későbbről már olvashatjuk is az alább idézett kinevezését:

Nyilt Rendelet

Minél fogva Egressy Gábor nemzetőrségi százados úr ki mint segédem a Tisza vidéki népfelkelés rendezésénél már jelenvolt; ezennel megbizatik hogy népfelkelési Biztosnak Szegedre és Csongrád s Csanád megyékbe lemenvén, az illető hatóságokkal s tisztviselőkkel egyetértőleg, az általános népfelkelést Szegeden, Csongrád megye alsó részében és Csanádban mobilisálhassa, s a nagy Kikindát elfoglalt Rácz pártütők megsemmisítése végett Kis Ernő és Eder tábornokok hadimunkálatainak elősegítése végetti kirándulásukat eszközölje.

Melly megbizatásában, neki segéd kezet nyújtani minden hatóságok és tisztviselők a nemzet nevében ezennel utasítattnak.

Kelt Pesten octob. 15. 1848.

Kossuth Lajos

a honvédelmi bizottmány elnöke. [19]

Egressy Gábor nagy erőkkel vetette bele magát feladatába. Csak azok, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött kormánybiztosi iratok egy doboznyi anyagot tesznek ki,[20] amelyeknek jelentős részét vagy ő írta, vagy pedig az ő ténykedésével kapcsolatosan írták neki. 193 tételből áll, melynek többsége levél, de találhatóak köztük kinevezések, számlák, árjegyzékek és egyéb iratok is, összesen 436 számozott „oldal” (pagina) terjedelemmel.[21] Mindezt szűk három hónap alatt, 1848. október közepétől feladatkörének végéig, mikor is a hadi események alakulása miatt (a császári csapatok előretörése illetve a Délvidék kiürítése), illetve Szeged város lakosságával való ellentéte miatt megbízatása véget nem ért. Emellett a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának R-szekciójában is van egy Egressy Gábor (és lánya, Etelka) irataiból összeállított gyűjtemény,[22] melyben találhatóak még 1849 első napjaiban keletkezett levelek, számadások, többségében a megbízatás lejártából adódó ügyek elintézésével kapcsolatosan. Elszórtan olvashatók még vele kapcsolatos iratok a szintén Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára által őrzött (de csak mikrofilmen kutatható), az Országos Honvédelmi Bizottmány iratai közt, a Hadtörténelmi Levéltár 1848-49-es gyűjteményében, illetve a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárában őrzött korabeli szegedi iratok közt is.

Egressyt először népfelkelési biztosnak nevezik ki. Október 23-án az OHB számára írt jelentésében hosszan beszámol az aktuális eseményekről.[23]A Nagy Kikindai kerületben csend van[24], kezdi levelét – a jelentés szerint a szerb felkelők Mokrin (Homokrév) és Karlova (Nagykárolyfalva) településeken az ellenük útnak indított „13 ezernyi fölkelt nép” láttán megadták magukat, így Kiss Ernővel és Nagysándor Józseffel közös egyetértésben a helyi, frissen szervezett nemzetőrséget hazaengedték. A döntésben az is szerepet játszott, különösen Kiss Ernő részéről (legalábbis Egressy Gábor szerint), hogy a kiképzetlen, tapasztalatlan nemzetőröknek egyébként is csekély harcértékük lenne. A feltüzelt nép lefegyverzése nehezebb volt, mint a felkelés megszervezése, írja Egressy. Meglehetősen érdekes és meghökkentő része a jelentésnek Egressy azon gondolatmenete, miszerint most ugyan el lehetett fogadni a szerbek fegyverletételét, de szerinte előbb-utóbb mindenképp le kell őket győzni fegyveresen is („e népet, a ráczot előbb utóbb kikell irtani”), mert vallása és nyelve miatt a magyarságba „be nem olvasztható faj”, és a legközelebbi alkalommal újra fegyvert fog majd a magyarok ellen.[25]

Mivel népfelkelési biztosi tevékenysége beváltotta a hozzá fűzött reményeket, november 2-án megerősítik, és szegedi kormánybiztosként számítanak rá a továbbiakban.[26] Ezt követően utazik le véglegesen Szegedre, immáron családjával együtt. Fia, Ákos szerint november 7-én.[27] Az mindenesetre biztos, hogy Nyáry Pál, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökhelyettese november 3-án kelt levelében megerősíti egyfelől Egressy kinevezését, másfelől utasítja, hogy „még elmenetele előtt” szerezze be a szegedi újoncok ellátásához szükséges pénzt és vigye magával.[28] valamint a pesti V. nemzetőrzászlóalj parancskönyvében november 4-én olvasható, hogy „(…) főhadnagy, Egressy Gábor úr Szegedre biztosul küldetvén a honvédelmi bizottmánytól ki”.[29] Ákos emlékei szerint édesapja „egészen megbízatásának élt; családjától elzárkózva, éjet-napot dolgozószobájában töltött”. Titkára (a szintén a márciusi ifjak közé tartozó) Sükey Károly volt.[30]

A levéltári dokumentumokban kirajzolódik, hogy milyen mindennapos nehézségekkel kellett megküzdenie ekkor a magyar haderőnek, illetve a politikai vezetésnek. Visszatérő probléma a katonák felszerelésének biztosítása, különösen a tél közeledtére való tekintettel, illetve a katonák élelmezése. Földrajzi elhelyezkedése miatt a legégetőbb politikai-katonai probléma a délvidéki szerb lázadás, de adott esetben akár egészen egyedi konfliktusforrás is megjelenik. Több levélben olvashatunk Rózsa Sándorról. A híres/hírhedt betyár kegyelmet kért és kapott Kossuth Lajostól korábbi bűnügyeiben kiszabott büntetése alól, majd egy 150 fős szabadcsapattal csatlakozott a délvidéki harcokhoz. Rózsa Sándor előélete miatt a tisztek többsége felháborodott, hogy (az ő véleményük szerint) „rablókkal kell együtt szolgálniuk”, illetve a korabeli ellenzéki sajtó is kapva kapott a lehetőségen, hogy „becsmérelhesse a honvédhadsereget”.[31] Rózsáék ezen kívül pedig fosztogatták a helyi magyar lakosságot is.[32]

Az üzenetváltásokban vannak gyakran előforduló nevek, melyek felsorolásával szépen kirajzolódik, kik játszottak jelentős szerepet a korabeli helyi és országos politikai és katonai életben. Az országos politikai vezetők közül természetesen sokszor előfordul Kossuth Lajos neve, aki az Országos Honvédelmi Bizottmány élén állva valójában az ország tényleges vezetőjévé vált erre az időszakra. Alapvetően Kossuth nevezte ki a kormánybiztosokat is, így természetesen Egressy Gábort is.

Gyakran olvassuk még Nyáry Pál, Nagysándor József, (akkor még alezredes), Vukovics Sebő, mint a Délvidék kormánybiztosának, illetve Török Gábor, mint élelmezési kormánybiztosnak a nevét. A helyi politikai és katonai viszonyokat meghatározó személyek közül Vadász Manó neve fordul sokszor elő, aki 1848-1849-ben Szeged polgármestere volt. A másik leggyakoribb név a levélváltások során Korda Jánosé, aki ekkor Szeged város térparancsnoka volt, illetve őrnagy a városi gyalogos nemzetőrségnél.[33]

Egressy szegedi kormánybiztosként gyakran levelezik a környező települések, mint pl.: (Hódmező)Vásárhely, Kiskunahalas, Szentes, Makó, Csanád, Kiskunfélegyháza, Dorozsma hatóságaival, illetve a katonai táborok, mint Nagybecskerek parancsnokaival. Az előbbieket érdemes külön is kiemelni. Egyes levelei gyönyörű megfogalmazású, szónoki beszédek, melyek többségében harcra buzdítják a várost és lakosságát, úgy megfogalmazva, ahogyan csak az anyanyelv magas fokú ismerője tudja. Csak néhány részlet a Hódmezővásárhelynek („Vásárhely városa hatóságának”) írt leveléből:

E pillanatban a legnagyobb erőfeszítésre van szüksége a magyarnak, hogy magát megmenthesse. Ha táboraink néperő által folyvást nem segítettnek, a nemzet elvan veszve. (…) Minden magyarnak kiírtására törnek, tehát minden magyar személy szerint megy, védeni magát, családját és vagyonát, s midőn magát védi, honát is megmenti. A hadi szolgálat sanyarúságai nem olly kínosak, mint a megnyúzatás kínjait szenvedni, s mint midőn a magyar apának szeme láttára konczolják föl nejét és gyermekét, mikint az oláhok cselekszenek azokkal, kik őket otthon ülve várják, s határaikba törni engedik. (…) Ki a népet önvédelemre serkenti, az a népnek szabadítója, a haza megmentője. Ki pedig a népet önvédelmétől bármi módon visszatartja, az a népnek halálos ellensége, öngyilkosa, szóval: hazaáruló [34]

Mint ahogy említettük, a leggyakoribb probléma a felszerelés biztosítása volt, így tehát az iratok jelentős részét a számlák teszik ki, kesztyű, csizma, posztó, vászon, nadrágszíj kiállításáról, helyi kereskedők, céhmesterek által. A fegyverek szállítása is sokszor okozott gondokat. Még népfelkelési biztosként az egyik első megoldandó ügye az Aradra szállított lőszerekkel volt kapcsolatos – ezt Szeged városa önkényesen lefoglalta, Nyáry Pál pedig meghagyta az elkövetők bíróság elé állítását.[35]

Kormánybiztosi tevékenységének másik jelentős részét a helyi haderő már korábban említett megszervezése, illetve a fegyverek szállítmányozása teszi ki. Rendszerint az Országos Honvédelmi Bizottmány utasítja Egressyt az aktuális előírt létszám kiállítására, amit a helyi tisztek és törvényhatóságok vagy tudnak teljesíteni, vagy nem – utóbbi esetben a Bizottmány számonkérése következik Egressyn, esetleg a helyi törvényhatóságon. Egressy Gábor helyzete nem volt irigylésre méltó. Az Országos Honvédelmi Bizottmány folytonosan újabb és újabb csapatok kiállítását várta tőle, míg a helyi lakosság egyre kevésbé akart csatlakozni. Egressy próbálta hazafias szólamokkal, minden színészi és retorikai tudását bevetve ösztönözni a lakosságot. Szeged városának vezetése sokszor leszavazta javaslatait, tehetetlenségében, dühében többször összetűzésbe is keveredett a város vezetőivel. A kormánybiztosi iratokból ugyanakkor látszik, rendre a keményebb, erélyesebb fellépést, a hatékonyabb csapatszervezést, általában az újabb és újabb hadra foghatók katonai táborba helyezését várják el Szeged város lakosságától, többnyire Egressy Gábor kormánybiztoson keresztül. Erre tökéletes példa a Bizottmány iratai között talált forrás,[36] melyet 1848. október 26-án írt Vadász Manó szegedi polgármester a Bizottmány számára, és ami feltehetőleg országos probléma is volt ekkor. Kérése, hogy a 2000 főt számláló „gyalog nemzetőrök”, a következő levélben pedig az 500 főből álló „lovas nemzetőrök” 15 napnál hosszabban ne legyenek a táborban, nem számítva bele az utazást, hiszen családosok, földművesek és egyéb feladatokat látnak el, az Országos Honvédelmi Bizottmány pedig akkor éppen erre tett felhívást. A válasz tanulságos: „Az országos honvédelmi bizottmány mélyen meg van győződve e követelés igazságos voltáról, meg van győződve, hogy a szegedi csapatoknak kötelességök idején túli maradását a táborban nem rendelheti, de bízván a szegedi polgárság áldozatkészségében (…) reméljük nem veszik rossz néven, ha az említett nemzetőrök 15 napnál tovább maradnak a táborban”, azzal a kiegészítéssel, hogy a táborban tartózkodás idejét az állami pénztár fizeti.[37]

A levéltári iratok között lépten-nyomon hasonló levélváltásokat olvashatunk. Van, amikor Egressy sikeresen eléri az adott létszámbővítést, vagy legalábbis a szolgálat meghosszabbítását: Vadász Manó november 11-én jelenti, miszerint Szeged városának nemzetőrsége november 26-ig a táborban marad; Szentes városa november 16-án jelenti, hogy Egressy rendelete folytán három század gyalogost és 120 lovast (nemzetőrt) elindítottak. Van, amikor egyértelműen elutasítják felszólítását, sokszor pedig egymásnak ellentmondó információk jönnek pár nap elteltével. Balajthy Vendel, a kiskunok kapitánya november 7-én jelenti, miszerint a halasi és félegyházi lakosságból két század mozgó lovas nemzetőrt sorshúzás útján kiállított és útnak indított. November 10-én viszont egy kivonat érkezik Kiskunfélegyháza városa tanácsi könyvéből, miszerint a két század lovas nemzetőrt nem áll módjukban kiállítani.[38]

Különleges ügytípus a kórházakkal folytatott levelezés. Itt is visszatérő az anyagi és tárgyi feltételekkel való küzdelem. November 25-én kelt levelében megjegyzi Egressy, ha a kórházban fűtenék a folyósókat is (!), több sebesültet tudnának befogadni. Liberale Geropoldi alezredes, a tábori kórházak igazgatója december 16-án arról panaszkodik, hogy a környékbeli mészárosok csak romlott marhahúst szállítanak a kórház számára – kéri Egressyt, intézkedjen a friss (marha)hús szállításának ügyében. Máshol sem volt jobb a helyzet: Török Gábor táborellátási kormánybiztos november 25-én kéri Egressyt, hogy a „nyugodtabb területű” Szegedről küldjenek ágyneműt Aradra, ahol a harcok miatt egyre több sebesült van, de ágynemű már nincs elég.[39] Olvashatunk olyan levelet is, amiben a magyar nyelvű ügyintézésre szólítja fel a helyi kórházakat, továbbítva az Országos Honvédelmi Bizottmány országos erejű döntését.

A pénzhiány köszön vissza a foglyok őrzésének kérdésében is. Csak a kormánybiztosi iratok között öt levélben olvashatunk arról, hogy a foglyokat embertelen körülmények között, gyakorlatilag étlen-szomjan őrzik. Gombás József térparancsnoksági segédtiszt arról ír december 8-án, hogy a szegedi kazamatákban elhelyezett oláh, rác és egyéb foglyok kenyéren és vízen élnek, fehérneműt nem váltanak. Kéri Egressyt, gondoskodjon legalább heti kétszeri meleg étkezésről, illetve a kazamaták fűtéséről. Másfelől, egy héttel később érkezik az utasítás a Bizottmánytól, miszerint nézzék át a foglyoknak érkező leveleket és a gyanúsakat továbbítsák a Bizottmány felé. Ezzel összefüggésben nem csak a foglyoknak érkező leveleket, hanem általában a Szeged városába „ki, vagy be utazó egyén, külömbség nélkül, a legszorosabb rendőri vizsgálat alá vétessék”, írja egy parancsában november 27-én.[40]

De pénzhiányról, vagy legalábbis pénzügyi nehézségről olvashatunk akkor, amikor Egressy jelzi november 16-án a Pénzügyminisztérium felé, miszerint pénzügyekben „nem diszponálhat”, így sürgős ügyekben nem tud intézkedni.[41] Ugyanitt többször jelzi, hogy kevesebb fizetést küldtek, mint amennyi járt volna neki.[42]

Gyakran felmerülő téma a szállítás kérdése is. Egy konkrét eset, a Károly gőzös története megfelelően jól illusztrálja, milyen nehézségekbe ütköztek néha a legalapvetőbb dolgok végrehajtása során is. Az egyetlen hajó, mellyel nagyobb csapatot lehet 1848 novemberében Szegedről szállítani, a Károly gőzös volt. Ezt azonban Vukovics Sebő[43] rendelete folytán át kell adni a kormány számára. Ezért Egressy csapatszállítási kéréseit nem teljesíthetik – írja a Dunagőzhajózási Társaság Tiszai Felügyelősége Egressynek november 12-én. Ezzel együtt összesen négy levélben is visszatérő kérdés, hogy a hajó nem áll Egressy rendelkezésére. Az ezzel kapcsolatos utolsó, november 20-án kelt levelében Egressy arról panaszkodik, hogy a hajót javítják ugyan, de félő, hogy nem ért hozzá, aki csinálja. A szállítással, infrastruktúrával kapcsolatos a hídépítés kérdése is. A Maroson építendő híd anyagköltségeinek listáját Vadász Manó szegedi polgármester december 11-én küldte el Egressynek, miközben a kórházakban és a foglyok őrzésénél még a fűtés sem volt megoldott.

Egressy Gábornak esetenként közvetítőként kell segíteni a fegyverek szállításában. Vukovics Sebő (délvidéki) kormánybiztosnak címzett, december 4-én írt levelében[44] jelzi, hogy az egyébként Ceglédről (Nagy)Becskerekre szállítandó, de ezen a napon Szegedre megérkezett „ütegből” két ágyút Kiss Ernő ígérete alapján Nagysándor Józsefhez szükséges eljuttatni – kéri ebben az ágyúk (Nagy)Becskerekre való érkezése után Vukovics Sebő segítségét.

Nem teljesen egyértelmű, Egressy Gábort végül miért mentették fel a kormánybiztosi teendők alól, illetve az sem, hogy ez pontosan mikor és hogyan ment végbe. A Szeged történetével foglalkozó iratok határozottan Egressy és a helyi városvezetés konfliktusait jelölik meg leváltásának fő okaként. Érezhetően mindegyik írás Reizner János nagyszabású munkáját (Szeged története)[45] tekinti kiindulási alapként, mely 1893-1900 között jelent meg, több kötetben. Kétségkívül értékes írás, de ebben, a mai értelemben vett szakmai feltételek még nem szerepelnek maradéktalanul, hivatkozások lényegében nincsenek. Valószínűleg még az eseményeket személyesen átélő szemtanúk emlékezete is belevegyült a történeti munkába, így nehéz vitába szállni vele. Ebben Egressyről egy meglehetősen negatív kép bontakozik ki, mint aki kormánybiztosként is csak szerepet játszik, minduntalan színészkedik, meggondolatlan, követelőző, a helyi megbecsült polgárokat megsértő, egyszóval általában alkalmatlan a feladatra.[46] A későbbi munkák, mégpedig Ruszoly József írása,[47] illetve a sort tovább folytató, Szántó Imre már idézett munkájában hivatkozásokkal ellátottak ugyan (IV.11101. c. Szeged Város Közgyűlésének vonatkozó jegyzőkönyvei), de nézőpontjukban alapvetően ezek a munkák is hasonlóak, Egressy Gábor alkalmatlanságát, de legalábbis hibákkal tarkított működését domborítják ki. Erre kiváló példa Ruszoly József néhány sora, amivel Egressy kormánybiztosi működésének értékelését zárja:

Nincs okom kétségbe vonni Egressy Gábor őszinte jóakaratát akkor sem, ha tudom, hogy az önkényuralom korában rendőri besúgóvá züllött. Idézett átirataiból, megjegyzéseiből a Város vezetői iránt tanúsított ellenszenven túl fontoskodás vagy még inkább egy jó adag beképzeltség is sugárzott. 1848 decemberének számára oly kritikus napjaiban Beöthy Ödönnel is hatásköri összeütközésbe keveredett. Kormánybiztos-társának leveléből kitűnően azt nehezményezte, hogy Beöthy az ő megkerülésével fordult Vadász polgármesterhez.[48]

Reizner János és Szántó Imre 400 ágyúgolyó Aradra szállítását említi Egressy végső bukása okaként, amit talán érdemes szó szerint is idézni Reizner János munkájából:[49]

Egy ízben Nyáry Pál rendeletére hivatkozva, a város 400 ágyúgolyóját Aradra leendő küldés végett kiadatni kérte. Persze hogy szavára mitsem adtak. Ő azonban gróf Hadiktól karhatalmat nyervén, a golyókat birtokába vette. A polgármester, Korda ezredes és segédtisztje erre az elszállítást meggátolni igyekezvén, Egressyvel értekeztek, ki az utczai nagy közönség előtt a polgármestert s Kordát “hazaáruló” kifejezésekkel illette. A közönség felingerült, Egressyt már megrohanni akarták s a nép dühétől a polgármester csak az által menté meg, hogy fogolynak nyilvánítá s fegyver között a városházára kísérteté.”[50] Szántó Imrénél a „parancsának nem volt foganatja.[51]

Szántó Imrénél a „parancsának nem volt foganatja”[52] váltja fel a „szavára mitsem adtak” kifejezést. Mindenesetre Egressy helyzetének meghasonlottsága itt is tetten érhető: a korabeli de facto végrehajtó hatalom[53] rendeletét nem tudja végrehajtani a város ellenérzése nélkül. Érdekes, hogy Ruszoly József tanulmányában egy másik ügy okozza Egressy „vesztét” és írja meg Kossuth a megbízatása végét jelentő levelet. Itt egy 500 fős tanyai nemzetőrcsapat kiállítása ügyében csúcsosodott a konfliktus,[54] melyet talán már nem érdemes részletezni, de a folytatás hasonló, vagyis hazaárulónak nevezik a nyílt utcán. Ennek következtében Korda János be is akarta adni lemondását, de a közgyűlés egyöntetű akaratára ezt mégsem tette. Egressy ugyan elnézést kért később (ez mindhárom munkában olvasható), de „helyzete tarthatatlanná vált”.

Sándor János írásában[55] megértőbb Egressyvel szemben. Hangsúlyozza, Szeged város tisztviselőinek többsége Egressyt színészi múltja miatt eleve nem vette komolyan. Egressy vehemenciájával, türelmetlenségével, tenni akarásával pedig nem tudtak mit kezdeni a lassú ügyintézéshez szokott hivatalnokok. Mindez fordítva is igaz: Egressy nem tudta elviselni a bürokrácia lassú működését, és forró lelkesedésében sokszor meggondolatlan kijelentéseket tett, személyében sértette meg a város életének fontos szereplőit. Itt a végzetes összetűzés Gombás József közgyűlés előtti kifakadása, illetve lemondásáról szóló levelének átadása miatt robbant ki, miszerint Egressy minősíthetetlen stílusban írt az őt is tagjai között tudó térparancsnokságnak, emiatt tovább nem hajlandó Egressyvel együtt dolgozni.[56]

Akárhogy is, mindenesetre a december 7-én kelt közgyűlési jegyzőkönyvben (egyébként Egressy távollétében) olvashatjuk, hogy „a kormánybiztos eddigi eljárásainak tapintatlansága, kérlelhetetlensége, szeszélyessége (…) a közgyűlés előtt felderítettvén… (…) a honvédelmi bizottmányhoz az iránt, hogy városunk közönsége a kormánybiztosi működés alól felmentessék fölíratni határozatott.” (439. pont) A határozat Egressy fülébe jut, minek következtében aznap ő is ír egy levelet Kossuth Lajosnak, melyben kiemeli a „szegedi tisztviselők káros, bürokratikus munkáját”, illetve különösen Korda János „utasításokat megtagadó magatartását”. A december 14-én tartott közgyűlésen megvédve magát („hazánk jelen élet-halál közti küzdelmeivel egész más szemponttul tekintendő, mint az országlás rendes állapotában”) eléri, hogy a közgyűlés korábbi határozatát visszavonja.[57] Ugyanezen a napon azonban Kossuth már megírta az Egressy lemondatásáról szóló levelet, miszerint:

Alsóvidéki ügyeinknek az ottani táborok ellátását illető menete a rendes kerékvágásba térvén vissza, a honvédelmi bizottmány által rendkívüli intézkedésekre többé ottan szükség nincsen: mihez képpest a honvédelmi bizottmány kormánybiztos urnák eddigi fáradozásaiért, s munkálkodásáért köszönetét szavazva, további működése alól fölmenti, ezzel a nemzeti gyűlésnek a kormánybiztosok nagy számára adott biztosítását is tettleg igazolván: miszerint a kormánybiztosok száma, a szerint, mint azt a rendkívüli körülmények megszűnése engedni fogja, naponként kevesbíttetni fog. Kelt a honvédelmi bizottmány deczember 14-én tartott üléséből. Kossuth Lajos.[58]

Ezt a levelet küldi el Szeged városának is, két apró, de azért szembetűnő különbséggel: egyrészt a Szeged városának küldött levélben nincs szó „köszönet szavazásáról”, másrészt ebben a levélben „a rendes kerékvágás nagyobb részint” állt helyre.[59] A várossal folytatott vitáról egyikben sem tesz említést, de szinte biztos, hogy ez lehetett a közvetlen kiváltó ok. Természetesen részrehajló forrás, de mindenesetre érdekes megjegyezni azt is, hogy Egressy Gábor fia, Ákos visszaemlékezéseiben nyoma sincs a konfliktusnak, ott csupán a már említett december 14-én kelt, Kossuth Lajos által írt levelet közli.[60] Az is érdekes, hogy a kormánybiztosi iratanyagban 11 levél olvasható, melyet Kossuth (mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke) írt Egressynek, ezekből egyikben sem említi a szegedi városvezetéssel való összetűzéseket.

A lemondás azonban kurtán-furcsán lép életbe. Nem tudjuk, ezt a vonatkozó levelet Egressy pontosan mikor kapta meg, csak azt, hogy december 21-én írásban is lemond és elköszön Szeged város polgáraitól, mint volt kormánybiztos. Kossuth ugyanakkor már december 15-én kelt levelében újabb intézkedésekre szólítja fel Egressyt (különböző felszereléseket küldjön Pestre),[61] ami kifejezetten furcsának hat az előző napi levél után. De az érdekességek itt még nem érnek véget, a négy nappal később megjelenő Közlönyben megjelenő OHB-rendeletben[62] (1848. december 19.) Egressy Gábort megbízzák a helyi mozgó szabadcsapat szervezésével, amire a fentiek tükrében nem találunk pontos magyarázatot. Ebben persze lényegében minden, ahogy Kossuth fogalmazza, „határszéli” megyében ténykedő kormánybiztost megbíznak ezzel a feladattal, tehát nem külön személyre szóló feladat. De kétségtelen, hogy Szeged városa mozgócsapatának megszervezésére Egressy Gábort nevezik ki kormánybiztosként. Lehetséges, hogy a Közlöny, de legalábbis a benne felsorolt kormánybiztosi névsor szövegezése már korábbi és a négy nappal korábban kiadott levél adminisztrációja még nem fonódott össze a Közlöny kiadásával? Esetleg az aktuális katonai és politikai helyzet (Ferenc József császárrá koronázása, Windisch-Grätz támadása) mellett eltörpült Szeged városának kormánybiztosával való konfliktusainak ügye és egyszerűen nem volt lehetőség ilyen gyorsan új, megfelelő embert találni, ezért de facto nem történt változás? Ez utóbbit támasztja alá, hogy a Közlönyben olvasható szabadcsapat szervezésére vonatkozó felhívást Kossuth a december 23-án írt levelében is megerősíti és részletezi, pl. felveti Rózsa Sándor és 50 emberének is a „Bakony aljához” lévő szabadcsapatokhoz való küldését.[63]

A megoldás tehát az lett, hogy Szeged városának hatósága visszakapta a város feletti irányítást, de a mozgó szabadcsapat szervezésének ügyében mégiscsak együtt kell működnie Egressy Gáborral, bizonyos szintig teljesíteni kellett kéréseit. A levéltári iratanyagban egyébként a sokat hivatkozott december 14-én kelt levélnek nincs tényleges gyakorlati következménye, hacsak az nem, hogy Kossuth talán némiképpen több számonkérést vet papírra leveleiben, mint korábban, de ez természetesen nem perdöntő bizonyíték, pusztán egy szubjektív olvasat részemről. Talán ezt támasztják alá az Egressy Ákos visszaemlékezésében olvashatók. Ákos említi, hogy december 23-án találkozott szüleivel, amikorra is „atyám kormánybiztosi teendői néhány nap óta megszűntek”,[64] majd jön a már ismert Kossuth-levél. Ezt követően megjegyzi, „most atyám egész odaadással abban fáradozott, hogy egy nagy önkéntes csapatot szervezzen Szegeden és vidékén, mellyel Pest védelmére siethessen.”[65] Illetve, ahogyan arról később lesz szó, Egressyt következő év januárjáig kormánybiztosként szólítják meg a neki írt levelekben.

A szegedi feladatainak utolsó állomása tehát a már említett szabadcsapat megszervezése és a rendelkezésre álló katonák Pestre vezénylése lett volna. Erről a levéltári iratanyagban is találunk forrást: Kossuth Vukovics Sebő délvidéki kormánybiztost december 18-án utasítja, miszerint „a leggyakorlottabb zászlóaljait és vitézeit (…) Szegedről haladék nélkül küldje fel Pestre.”[66], illetve Nádosy Sándor dec. 31-én kelt levelében sürgeti Egressyt az azonnali indulást illetően.[67] A külön gyűjtött kormánybiztosi iratanyag itt véget ér, de a magánirati gyűjteményben vannak még 1849 januári dátummal ellátott iratok, illetve segítségünkre lehetnek Ákos visszaemlékezései, valamint az általa idézett Egressy Gábor naplóbejegyzések is.[68]Utóbbi alapján az események alábbi láncolata vázolható föl: 600 főből álló csapatával Egressy Gábor valóban elindult Pestre, ám Cegléden érte el a hír, miszerint Windisch-Grätz bevonult a fővárosba. Csalódottságában visszavezette csapatát Szegedre, majd lemondott a csapat vezetésére kapott őrnagyi rangjáról Földváry Sándor javára, mint „szakképesebb” katona.[69] Valóban, Földváry Sándor őrnagy 1849. január 12-én jelenti, hogy a szabadcsapat januári költségeit Egressy kormánybiztostól hiánytalanul átvette, majd ugyanezt megismétli két nap múlva, ekkor már a februári költségvetésre vonatkozóan, szintén „Egressy Gábor Kormány Biztos úrtól”.[70] Hogy ténylegesen mikor indulhatott el, arra primer forrás nincs. Annyi bizonyos, hogy a január 8-án tartott közgyűlés alapján Vadász Manó szegedi polgármester kéri, hogy a város által a szabad mozgó csapat részére begyűjtött fegyvereket – amelyeket 431 pengő értékben becsültettek meg – Egressy Gábor kormánybiztos fizesse meg. Ahogy láttuk, január 12-én már a havi költségeket kifizették, így feltehetőleg valóban a 48/49-es év fordulóján megtörtént a felfegyverzés. Egressy Gábor utolsó érdemi feladata a szabadcsapattal Vadász Manó szintén január 12-én kelt levelével lehetett kapcsolatos: ebben jelzi, hogy egy bizonyos mellékelt, Kecskemétről írt levélben felszólították őket, a szabad mozgó csapat csatlakozzon Perczel tábornok táborához (akinek ekkor éppen a Pestről Debrecenbe vezető út védelme volt a feladata), kéri ebben Egressy intézkedését.[71]

Turcsányi József pesti nemzetőr január 14-én jelenti, hogy Egressy kormánybiztostól futárszolgálataiért járó útiköltségét átvette, illetve január 17-én készült egy számadás, miszerint Holtzer Rudolf (helyi kereskedő, neve többször előkerül az iratok között) az átadott tarisznyák és nyakkendők után járó összegét felvette, bár itt szó szerint nincs Egressy Gábor megemlítve. Az MNL OL R 26-ban itt található utolsó dokumentum biztosan téves dátummal lett ellátva, a hátoldalán 1848. február 15. szerepel. Esetleg lehet 1849 „eltévesztése”, de tartalmában még az előző év novemberében kelt Egressy-rendeletre hivatkozik, mégpedig „folyó hó” néven, miben is a kórházak, már említett, magyar nyelvű ügyvitelére szólította fel az ott dolgozókat. Ez tehát, amit a primer forrásokból kiolvashattunk, Egressy Gábor kormánybiztosi tevékenységére vonatkozóan.

Összegzés

Összegezve elmondható, van alapja a kritikának, ami Egressy Gábor kormánybiztosi működését illeti, de árnyalja a képet, hogy eleve fenntartásokkal fogadták őt nem helyiként és színészi pályafutása, vagyis tulajdonképpen a félt dilettánsága miatt. Véleményem szerint – amit a levéltári forrásokra alapozva állítok – Egressy Gábor a „két tűz között” (helyi és országos vezetés) inkább az országos politikai vezetés, elsősorban az Országos Honvédelmi Bizottmány és legfőképp természetesen Kossuth Lajos „pártjára” állt a vitás kérdésekben, nekik, illetve saját maga tenni akarásának akart inkább megfelelni. Úgy gondolom, Szeged város hatósága ezt nehezményezte, ehhez még hozzájárult az is, hogy Egressy Gábort, mint színészt, aki ráadásul nem is helybéli, egyébként is nehezen fogadták el ilyen fontos tisztség betöltőjeként. Milyen eredménnyel zárult mindez? Szeged város korabeli emlékezetében egyértelműen negatív kép élt rövid ténykedéséről. Az iratanyagból úgy olvasható, Szeged város irányítójaként kormánybiztosi hatékonyságát Kossuth Lajos is inkább kevesellte, mint maradéktalanul elégedett lett volna. Ugyanakkor a népfelkelés és a mozgó csapatok megszervezésében Egressy eredményesnek bizonyult. Újra és újra hasonló megbízatásokat kap, 1849-ben Egressy Gábor feladata lesz majd borsodi védsereg megszervezése, melynek később vezérkapitánya is lesz. Ez része Szemere félreguláris seregtervezetének a Felvidékre. Ezen tisztségének betöltése során már a harcokban is részt vesz, amit még 1848 nyarán az óbecsei táborban hiányolt, Eperjes ostrománál meg is sebesül, minek következtében 1849. május elsején lemondott vezérkapitányi tisztségéről. Ezt követően a szabadságharc vereségéig, mint civil követte az eseményeket, majd aktív szerepvállalása miatt a vereség után a déli határon ő is elhagyta az országot. Erről bővebben olvashatunk a törökországi naplójában. Később aztán visszatérhetett a színházba. Emigrációs évei alatt és után a politikai titkosrendőrségnek küldött jelentéseket. A kérdésnek, miszerint Egressy mennyire tekinthető „besúgónak”, jelentős szakirodalma van, ennek bemutatására jelen tanulmányban nem is vállalkozhatom, amiként Egressy vezérkapitányi és emigrációs ténykedésének tárgyalása is szétfeszítené ennek a tanulmánynak a kereteit.

Bibliográfia

Levéltári források

Hadtörténelmi Levéltár (HL) Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc iratai. 52b-2/5, ill. 52b-3/1

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) H 104

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) R 26

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) H 2 B

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL CSML) IV.1003.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL CSML) IV.11101. c.

Szakirodalom

Bérczessi B. Gyula: Tollal –lanttal- fegyverrel, Budapest, Szerzői magánkiadás, 1986.

Bona Gábor: A szabadságharc fegyveres ereje, Hadtörténeti Közlemények, CXI. évf. 1998/1. 3–27.

Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara. Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. Miskolc, Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 2015, https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Bona-bona-tabornokok-torzstisztek-1/tabornokok-es-torzstisztek-az-184849-evi-szabadsagharcban-23DD/

Czaga Viktória – Jancsó Éva: Pest-Budai nemzetőrök 1848-1849. Dokumentumok a Fővárosi Nemzetőrség történetéhez – Budapest Történetének Forrásai, Budapest, Budapest Főváros Levéltára, 2001.

Egressy Ákos: Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharcz idejéből, Budapest, Szerzői magánkiadás, 1893.

G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentumai a Csongrád Megyei Levéltárban, in Tanulmányok Csongrád megye történetéből XXVIII., Csongrád Megyei Levéltár, Szeged, 2000.

Hermann Róbert: A kormánybiztosi rendszer 1848-1849-ben, Hadtörténeti Közlemények, CXI. évf. 1998/1. 28–78.

Kerényi Ferenc: Az operaháború, Színháztudományi Szemle 1, Budapest, Magyar Színházi Intézet, 1978, 107–139.

Keserű Norbert: Egressy Béni szerepvállalása az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban, in Lator László Iván (szerk.): Sorsok és missziók a politikai változások tükrében, Budapest, L’Harmattan, 2018, 51–65.

Kossuth Lajos összes munkái, 13. köt. Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén, I. S. a. r. Barta István. Magyarország Újabbkori Történetének Forrásai, Magyar Történelmi Társulat – Budapest, Akadémiai Kiadó, 1952.

Körtvélyes Ágnes: Egressy Gábor iratai az Országos Levéltárban, Színháztörténeti füzetek Budapest, Szinháztudományi és Filmtudományi Intézet Országos Színháztörténeti Múzeum,1957, 16. szám.

Közlöny (1848, 192. szám, 1849, 72. szám)

Paraizs Júlia: „Táblabírói jellemű leczkék” Egressy Gábor és Kossuth Lajos vitája az 1842-es Coriolanus-bemutató tükrében, Irodalomtörténeti Közlemények, CXIX. évf., 2015/1, 119.

Rakodczay Pál: Egressy Gábor és kora, 1-2., Budapest, Singer és Wolfner, 1911.

Reizner János: Szeged története 1-4., Szeged, Szegedi Szabad Királyi Város Közönsége, 1900.

Ruszoly József: A népképviseleti önkormányzat szegedi történetéhez, 1849-1871, in Alkotmánytörténeti tanulmányok. 3., Önkormányzat és hagyomány. – Szeged, JATEPress, 1993, 1–65.

Sándor János: Egressy Gábor, a kormánybiztos, Pannon Tükör, III. évf., 1998/2, 69–71.

Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban, Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2012.

Szalisznyó Lilla: A Petőfi -dagerrotípia és az Egressy család: a szakirodalmi hagyomány és a források, in Irodalomismeret 2018/4. 1 – 27.

Szalisznyó Lilla: „Írjátok, a mi a tollatokra jön” – Egressy Gábor családi levelezése, 1-2., Csokonai Könyvtár, Források 19, Debrecen, Debrecen Egyetemi Kiadó, 2017.

Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején in: Tanulmányok Csongrád Megye történetéből XI., Szeged, Csongrád Megyei Levéltár, 1987.

Hivatkozások

  1. Szalisznyó Lilla: A Petőfi -dagerrotípia és az Egressy család: a szakirodalmi hagyomány és a források, Irodalomismeret 2018/4, 1 – 2.
  2. Bérczessi B. Gyula Tollal –lanttal- fegyverrel, Budapest, Szerzői magánkiadás, 1986, 12.
  3. Korábban megjelent írásomban Egressy Béni szabadágharcos szerepvállalásáról írtam. Keserű Norbert: Egressy Béni szerepvállalása az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban, in Lator László Iván (szerk.): Sorsok és missziók a politikai változások tükrében, Budapest, L’Harmattan, 2018, 51–65.
  4. Egressy Ákos: Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharcz idejéből, Budapest, Szerzői magánkiadás,1893.
  5. A kormánybiztosi rendszer általános leírását olvashatjuk: Hermann Róbert: A kormánybiztosi rendszer 1848-1849-ben, Hadtörténeti Közlemények, CXI. évf. 1998/1, 28­­–78.
  6. Szeged korabeli történelme kiválóan nyomon követhető Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején, in Tanulmányok Csongrád Megye történetéből XI. Szeged, Csongrád Megyei Levéltár, 1987.
  7. Hermann: A kormánybiztosi rendszer 1848-1849-ben, 34–35.
  8. Ezesetben a horvátokkal szembeni fellépés biztosítása volt a feladatuk, de miután az országgyűlés hivatalosan is megbízta az Országos Honvédelmi Bizottmányt a végrehajtó hatalom gyakorlásával, egyre több ilyen biztost neveztek ki, mely kinevezések több törvényhatósági területére vonatkozhatnak. Első kinevezésekor ezt a tisztséget töltötte be Egressy Gábor is.
  9. Bona Gábor: A szabadságharc fegyveres ereje, Hadtörténeti Közlemények, CXI. évf. 1998/1, 3–27.
  10. Hermann: A kormánybiztosi rendszer 1848-1849-ben, 38­–39.
  11. Szántó: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején, 92.
  12. Szalisznyó Lilla: „Írjátok, a mi a tollatokra jön” – Egressy Gábor családi levelezése 1-2.., Csokonai Könyvtár, Források 19, Debrecen, Debrecen Egyetemi Kiadó, 2017, 59.
  13. Egressy: Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharcz idejéből, 12 – 13.
  14. Szalisznyó: „Írjátok, a mi a tollatokra jön” – Egressy Gábor családi levelezése 1-2., 68.
  15. Idézi: Sándor János: Egressy Gábor, a kormánybiztos, Pannon Tükör, III. évf., 1998/2, 69.
  16. Uo. 69.
  17. Paraizs Júlia: „Táblabírói jellemű leczkék” Egressy Gábor és Kossuth Lajos vitája az 1842-es Coriolanus-bemutató tükrében, Irodalomtörténeti Közlemények, CXIX. évf., 2015/1, 119.
  18. Sándor János: Egressy Gábor, a kormánybiztos, Pannon Tükör, III. évf., 1998/2, 69.
  19. MNL OL H 104 59. Közli Kossuth Lajos összes munkái XIII. köt. Budapest, Akadémiai, 1952. 112. f.
  20. MNL OL H 104 Egressy Gábor kormánybiztos, 1848.
  21. . Az idézett levéltári anyag forrásközleményi jelleggel Körtvélyes Ágnes: Egressy Gábor iratai az Országos Levéltárban, Színháztörténeti füzetek Budapest, 1957, 16. szám. Ebben szoros időrendben vannak felsorolva az iratok, rövid, pár soros tartalmi kivonattal, a levelek íróját és keltezését (idő, hely) feltüntetve.
  22. MNL R 26 Egressy (Galambos) Gábor (1849-1909)
  23. HL Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc iratai. 52b-3/1
  24. Uo.
  25. Uo.
  26. MNL OL H 104 Közli KLÖM XIII. 223.
  27. Egressy: Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharcz idejéből, 61.
  28. MNL OL H 104 50.
  29. Czaga Viktória – Jancsó Éva: Pest-Budai nemzetőrök 1848-1849. Dokumentumok a fővárosi nemzetőrség történetéhez – Budapest Történetének Forrásai, Budapest, Budapest Főváros Levéltára, 2001, 219.
  30. Egressy: Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharcz idejéből, 61.
  31. Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban, Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2012, 91.
  32. Uo. 91.
  33. Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara. Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. Miskolc, Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 2015, https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Bona-bona-tabornokok-torzstisztek-1/tabornokok-es-torzstisztek-az-184849-evi-szabadsagharcban-23DD/iii-eletrajzi-adatok-273C/torzstisztek-27A0/magyarcsekei-korda-janos-29BC/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJNVSI6IFsiTkZPX0tPTllfQm9uYV8xIl19LCAicXVlcnkiOiAia29yZGEgalx1MDBlMW5vcyJ9 (Letöltés: 2021. november 21.)
  34. MNL OL H 104 12 – 13.
  35. MNL OL H 104 16.
  36. MNL OL H 2 B, 1953/1848
  37. Uo.
  38. MNL OL H 104
  39. MNL OL H 104 42.
  40. MNL CSML IV.1003. sti 4074/1848. november 27. (2604) – közli: G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentumai a Csongrád Megyei Levéltárban, Tanulmányok Csongrád megye történetéből XXVIII., Csongrád Megyei Levéltár, Szeged, 2000, 241.
  41. MNL OL H 32.
  42. Uo.
  43. Ekkor délvidéki kormánybiztos
  44. HL Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc iratai. 52b-2/5
  45. Reizner János: Szeged története 1-4, Szeged, Szegedi Szabad Királyi Város Közönsége, 1900.
  46. Reizner: Szeged története 1-4, 2. köt., 121.
  47. Ruszoly József: A népképviseleti önkormányzat szegedi történetéhez, 1849-1871, in Alkotmánytörténeti tanulmányok. 3., Önkormányzat és hagyomány, Szeged, JATEPress, 1993, 1–65.
  48. Ruszoly: A népképviseleti önkormányzat szegedi történetéhez, 25.
  49. Uo. 25.
  50. Reizner: Szeged története 1-4, 2. köt., 121.
  51. Szántó: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején, 102.
  52. Uo. 102.
  53. Nyáry Pál az OHB elnökhelyettese ekkor.
  54. Ruszoly: A népképviseleti önkormányzat szegedi történetéhez, 22.
  55. Sándor János: Egressy Gábor, a kormánybiztos, Pannon Tükör, III. évf., 1998/2, 70.
  56. Uo. 70.
  57. Uo. 70.
  58. MNL OL H 104. Közli: KLÖM XIII. 750.
  59. MNL CSML IV.1003. sti 4319/1848. december 27. (2805)
  60. Egressy: Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharcz idejéből, 77.
  61. MNL OL H 104, Közli KLÖM XIII. 408. f.
  62. Közlöny 1848. év 192. sz.
  63. MNL OL H 104, Közli KLÖM XIII. 506.
  64. Egressy: Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharcz idejéből, 76.
  65. Uo. 76.
  66. Közli KLÖM XIII. 472.
  67. MNL OL H 104 (Nádosy Sándor levele)
  68. Egressy: Emlékeim az 1848-49-dik évi szabadságharcz idejéből, 81.
  69. Uo. 81.
  70. R 26 23-25. p., 27-29.
  71. MNL OL R 26 25.