Felhívás: újra várjuk a publikációkat

Szeretettel felhívjuk minden volt és leendő Szerzőnk figyelmét, hogy szerkesztőségünk a mai naptól nagy örömmel fogadja a 2021/2-es számba készülő írásokat hittudományi-, jogtudományi-, valamint történelemtudományi témában.

Beküldési határidő: 2021.10.25.

Stíluslap: http://www.kre-dit.hu/utmutato-szerzoknek/

A stíluslaptól eltérően kérjük a tanulmányokat magyar cím mellett angollal is ellátni, illetve a tanulmány elején szerepeljen magyar- és angol nyelvű absztrakt kulcsszavakkal ellátva.

Tanulmányok, recenziók és fordítások, mellett folyóiratunkba már forrásközlő munkák is beküldhetők.

Lehetőség van továbbá angol-, illetve német nyelven írásokat is beküldeni. Ebben az esetben azonban kérjük tisztelt Szerzőinket, hogy a beküldés során csatolt lektori vélemény tartalmazza a nyelvi ellenőrzést megtörténtét is.

Szerzőink figyelmébe ajánljuk továbbá, hogy amennyiben a történelemtudományi rovatba olyan tanulmányt terveznek beküldeni, amely kívül esik a XIX-XX. századot felölő időszakon, úgy érdemes azt a beküldési határidő lejárta előtt jelezni a számunkra, hogy fel tudjuk kérni a megfelelő lektort a munka elbírálására. A beküldési határidő természetesen ebben az esetben is október 25.

Mindannyiuknak jó munkát kívánunk!

Üdvözlettel,

A KRE-DIt folyóirat szerkesztősége

Új szám jelent meg!

Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent folyóiratunk 2021/2. száma!

A címlap itt érhető el: http://www.kre-dit.hu/szamok/kre-dit-2021-1/

Bízunk benne, hogy mindenki talál majd benne értékes érdekességet!

Kocsis Annamária: „…az kezemet fejére teszem, úgy esküszöm reá, hogy boszorkány” Boszorkányüldözés és egyéni történetek Szabolcs vármegyéből

Bevezetés

A boszorkányperek vizsgálata során a vádiratokból, tanúvallatási jegyzőkönyvekből egyéni tragédiák, egyedi sorsok tárulnak elénk. A dolgozat célja Galgócziné Gacsályi Erzsébet és Kardosné Mátyusi Katalin történetét párhuzamba állítva bemutatni a korabeli boszorkányvádaskodást, a vádak megjelenési formáit, valamint szemléltetni a boszorkányrontásnak tulajdonított esetek egyéni narratíváit.

A kutatás szempontjából a legideálisabb, ha a vizsgálni kívánt iratanyag tartalmazza a vádlott és a meghallgatott tanúk vallomásait, valamint az ügy kimenetele, tehát az ítélet is ismert. Sok esetben ez nem teljesül, számos olyan peres anyag kerülhet a kezünk ügyébe, melyben csak az iratok fele, vagy egy része (perfelvétel és vallomások) maradt fenn az évek során. A vádlott vallomása és maga az ítélet gyakran nem képezi részét a periratoknak. Jelen dolgozat forrásbázisát a bizonyítási eljárás, valamint a kihallgatások során keletkezett szövegek alkotják. Ezek Szabolcs vármegye nemesi közgyűlésének iratai (acta politica) között, valamint a magyarországi boszorkánypereket közreadó forráskiadványokban találhatók meg.[1]

A Szabolcs vármegyében boszorkánysággal megvádolt személyek közül azért esett e két asszonyra a választásom, mert mindkettejük többször került eljárás alá. Előbbi a 18. század első két évtizedében, míg utóbbi az 1750–60-as években. A hasonlóság ellenére egy dologban Gacsályi Erzsébet történetétől Mátyusi Kataliné mégis különbözik. Az ő esetében hangsúlyosabban jelen van a lokális közösség, s annak szövevényes ismeretségi hálózata. A két asszony Szabolcs vármegyében lefolytatott boszorkánypereinek periratait vizsgálva megtudhatjuk, hogyan kerültek a figyelem középpontjába, majd eljárás alá, boszorkányságuk okán milyen vádakkal illették őket, s hogy egyáltalán mire számíthatott egy hozzájuk hasonlóan boszorkányvád alá eső (özvegy)asszony.

 

A Szabolcs vármegyei boszorkányüldözés a 18. században

A magyarországi boszorkányüldözésről elmondható, hogy országos viszonylatban a legintenzívebb és legtöbb áldozatot követelő periódusa a 18. század elejére, vagyis a Rákóczi-szabadságharc lezárultát követő évtizedekre tehető.[2] A mágia dekriminalizációját,[3] azaz a varázslás és boszorkányság bíróságokról való kiszorulását követően csökkent a boszorkányvádaskodás, azonban nem szűnt meg teljesen, ahogyan azt a korábbi kutatások feltételezték. A szabolcsi, valamint a szomszédos Szatmár és Bereg vármegyei területeken például az 1760–70-es, sőt még az évszázad ’80-as éveiben is indult boszorkányság vádjával vizsgálat. A boszorkányvádakat azonban fokozatosan kezdték felváltani a kuruzslás, csalás, lopás vétségéért indított eljárások.[4]

Szabolcs vármegyében 1700 és 1710 között 3 személy ellen ugyanabban az ügyben indult vizsgálat, az 1702. évben. A következő boszorkányper 1712-re datálható. Az 1711–1720 közötti időszakban összesen 25 főt vádoltak boszorkánysággal. Az 1715-ös évben volt számuk a legmagasabb, 11 személynevet számlálhatunk. Az 1719. esztendőt követően újabb peres anyaggal csak 1725-ben találkozunk, ekkor 3 vádlott került bíróság elé ugyanazon vizsgálat[5] során. Velük együtt ebben az évtizedben összesen 15 személyt helyeztek vizsgálat alá boszorkányság vétke miatt. 1731–1740 között a megelőző 10 évhez képest közel azonos volt a vádlottak száma, 16 fő. 1741–1750 közötti időszakban összesen 9-en kerültek vád alá. A perbe fogott személyek száma 1751 és 1760 közötti években ismét kimagasló számot mutat, ekkor összesen 26-an kerültek boszorkányság vádja alá. A további évtizedekben jelentős csökkenés figyelhető meg, 1761–1770-ig 4, míg 1771-től 1780-ig mindössze 2 fő ellen indult vizsgálat. Az 1780 utáni évekből nem ismerünk boszorkánysággal vádolt személyt a vármegye területén.

Az általam vizsgált időszakban (1700–1783)[6] Szabolcs vármegyében 55 per zajlott, ezek egy kivételével vármegyei bíróságon folytak. A 100 érintett személyből 70-nél ismert az ügy kimenetele. Egy esetben elhalasztó, a többinél tényleges ítélet[7] született. 26 alkalommal mentették fel, bocsátották szabadon a vádlottat, ugyanakkor tisztító esküre, pénzbüntetésre vagy kezességen kihívásra nem volt példa. 7 fő testi fenyítésben részesült, mely pálcázást, botozást, korbácsolást jelentett. 3 személyt kiűztek vagy kitiltottak a város, vármegye területéről. 7 vádlottat tortúrára küldtek, míg 26 esetben halálbüntetést szabott ki a bíróság; ebből egy kivételével (lefejezés) mind máglyára vetés volt. A Szabolcsból ismert ítéletek 37%-a halálbüntetés, szintén 37%-a pedig felmentés volt.

1700–1783 között az összesen perbefogott 100 személyből mindössze két férfi szerepel, a női vádlottak aránya 98%. Összehasonlításképpen ugyanebben az időszakban Szatmár vármegyében 88 különböző személy ellen folyt eljárás, közülük 6 férfi vádlott volt, itt a női vádlottak aránya 93%-ot tesz ki. Bereg vármegye esetében összesen 20 perbe fogott személyről beszélhetünk, ezek mindegyik nő volt.

 

A boszorkányvádról

A boszorkányság leginkább rontás formájában nyilvánult meg. Ennek során valamilyen ártalom, negatív irányú változás következett be. Ezeket a nem várt csapásokat különbözőképpen értelmezték. Az ember ugyanis természeténél fogva próbálja mindennek megtalálni az okát, majd arról következtetéseket levonni, vagy esetleg valaki mást megtenni érte felelőssé, bűnbakká.[8] A lefolytatott perek során a bíróság célja sem volt egyéb, mint a rontásvád bizonyítása. A rontás igazolásához szükség volt tanúk kihallgatására, kiknek vallomásai alapján a boszorkányság gyorsan bebizonyosodhatott. Általánosan elmondható, hogy a perek során kihallgatott tanúk többsége csak hallomásból tudott a történtekről, s e közvetett információk alapján nyilatkozott a vádolt személy boszorkányságáról. Ezeknek a vallomásoknak a nagy része valójában a vádlott előéletére irányult, a tanúk sokszor akár évtizedekre visszamenőleg idéztek fel bizonyos eseményeket, s ezeket megpróbálták minél meggyőzőbben a hatóság elé tárni. Ezekből kisejlik a rossz szomszédi viszony, melynek leggyakoribb eleme a szitkozódás, egymás fenyegetése.[9] Ez a verbális agresszió a legváltozatosabb formákban fordul elő a peres anyagokban. Legtöbbször a boszorkánynak titulált személy kért valamit a tanútól, melyet az nem, vagy nem a kérés pillanatában teljesített. Erre a boszorkány általában szitkozódással vagy fenyegetéssel reagált, s fenyegetése által valamilyen szerencsétlenség érte a tanút, saját vagy családtagjai egészségében romlás következett be. Azonban a kárvallottak is számtalanszor éltek a fenyegetés elrettentő erejével, melytől azt várták, hogy hatására a boszorkány leveszi róluk a rontást.

Az esetek egy részében a tanúk arról számoltak be, hogy a boszorkány álmukban jelent meg. Leggyakrabban éjszaka, de nem ritka, hogy a mezőn végzett munka közbeni pihenő alkalmával. Ekkor a boszorkány egyedül vagy többedmagával, esetenként valamilyen állat képében hirtelen csak megjelent a szobában, istállóban vagy egyéb kinti hálóhelyen, vagy bemászott az ablakon, bebújt a kéményen és kínozta, bántalmazta az áldozatát, aki a sérülést elszenvedve, betegen tért magához. A beszámolókban a fojtogatás, a megnyomás, esetenként szexuális együttlétre utaló cselekedet jelenik meg. E vélt-valós találkozások alkalmával tapasztalt rontások konkrét módját a tanúvallomások nem részletezik, leginkább annak körülményeire térnek ki, továbbá arra, hogy kinek vagy minek a képében jelent meg a boszorkány.[10]

A következőkben két esetleíráson keresztül bemutatásra kerülnek ezek a konfliktusforrások és a boszorkányrontásnak tulajdonított események egyéni értelmezései.

 

Galgóczi Istvánné Gacsályi Erzsébet története

A balkányi Galgóczi Istvánné Gacsályi Erzsébetet három alkalommal vádolták meg boszorkánysággal, először 1702-ben, majd 1713-ban és 1717-ben. 1702-ben a Szabolcs vármegyei Balkányban[11] Lökőné, alias Oláh Jánosné, Galgóczi Istvánné, valamint Fekete Istvánné és annak leánya ellen indult „nyilvánvaló boszorkányságuk és ördöngösségük” miatt vizsgálat. A kihallgatott tanúk rontásról számoltak be. Kis Gergely, aki gyermeke és felesége halála miatt Galgóczinét okolta. Gergely mellett Virág Mihály is említést tett arról, hogy Gergely könyök csontjait Galgócziné hegedű lábának tartja: „hallotta Márton Györgynének szájából azt is, hogy Kis Gergely feleségit, gyermekit Galgóczi Istvánné ökre vesztette meg, az könyök csontjai[t] is hegedű lábának tartja.”[12] A megnevezett Márton Györgynére a legtöbb tanú beszámolójában szintén történt utalás. Ezekből kiderül, hogy Mártonnét korábban boszorkánysága okán megégették.[13] Az elbeszélések szerint Márton Györgyné boszorkánynak kiáltotta Galgóczinét és Fekete Istvánnét, mely tovább erősítette a gyanút ellenük.

Fekete Istvánnéra, az orosz bábára[14] három gyermekágyas asszony is reá vallott. Egyikük, Nagy Erzsébet „3 hónapi terhes asszony volt, rosszul volt, egy magyar bába felköltötte annak rendi szerint a Pásztor Ambrusnál levő orosz bábát is, hívatja és éjszakának idejének az gyermek elment, az orosz bába hová tette, azt nem tudja, hanem csak az gyermek masát [méhlepényt] látta. Eleget kérdezik a bábától, hova tette, de nem mondotta hova tette, gyanakszik reá hova tette, de bizonyosan tudja, hogy gyermek volt nála.”[15]

Pásztor Gáspár elmondása szerint Fekete Istvánné szidalmazta gyermekeit, melyért megfenyegette az orosz bábát, s az orosz bába is fenyegette Gáspárt. „[E]gy óra múlva a kertjébe ment volna, az kutyái más ember kutyájára reá támadtak, ment arra volna és a maga kutyái reá támadtak, megmardosták volna, ha mások meg nem mentik volna tőle […] nagy gyanúsága volt az orosz bábára.” Ezen kívül Gáspár beszámolt arról is, hogy egyszer álmában egy macska reá ment, azután két macska az ajtó felett szintén bement, „az első macska megnyomogatta, megfogdosta és az egyik macska mondja »nyomd meg az ördög tagját [az ördöghöz cimborált embert], mert ugyan reám vall ez énreám«. Arra kérdi: ki vagy? Mondja az egyik macska »én vagyok Galgóczi Istvánné«.”[16] A tanú egyéb boszorkányságukról nem hallott. A balkányi asszonyok ügyének irataiból hiányzik az ítélet, ami valószínűleg meg sem született.

11 évvel később, 1713-ban Galgóczi Istvánné ismét boszorkányság vádja alá került, ezúttal Orosz Jánosnéval együtt vádolták. A boszorkányság vádjának bizonyításán túlmutat, hogy a tanúk kikérdezése során az alábbi kérdés is elhangzott: „Ha ki valamit tudna vagy boszorkányságot vagy egyéb híjában valóságot tudna, mely az Isten törvényivel ellenkezik, hiti után tartozik megmondani.”[17] A meghallgatott 25 tanúból négyen emelték ki vallomásukban Galgóczinét, köztük a már 1702-ben is vallomást tevő Kis Gergellyel. A többiek más asszonyokat is emlegettek, s kitértek azok boszorkányságos cselekedeteire.

A harmadikként meghallgatott tanú, Deák István az alábbiakat idézte fel: „Feleségemtől bordát kért Galgóczi Istvánné, melyért feleségemet kértem, menjen vissza, adja oda a bordát, de nem cselekedte, mert utunk volt, hanem hazajövén odavitte feleségem, de akkor nem kellett. Ez 1 ingért harmadnapra megholt.”[18] A haláleset előtti konfliktus tulajdonképpen abból ered, hogy Galgócziné kölcsönkérte Deáknétól a szövőszékhez tartozó bordát, hogy egy ingre való vásznat tudjon szőni. Amiért pedig nem kapta meg idejében a kért eszközt, megsértődött, s később már nem is kellett neki. A tanú értelmezésében tehát felesége halála amiatt követketett be, mert nem adták oda Galgóczinénak a bordát. Hasonló esetről számolt be Orosz János is, aki „felesége szájából hallotta, lábát Galgóczi Istvánné vesztette meg, hogy vásznat nem adott neki.”[19]

A hatodikként meghallgatott Nemes János hallotta „Márton Györgyné szájából Galgóczi Istvánnét nyilvánvaló boszorkánynak mondotta.” Vida Erzsébet pedig vallomásában arról beszélt, hogy „Mária leányát az öléből el akarta vinni Galgóczi Istvánné, de nem engedte az anya gyermekét elvinni, hanem az padlatkán[20] elmene, de ugyan az gyermeket megette és abban holt meg.”[21] Az ügy ítélete hiányzik, de tudható, hogy a két asszony kiszabadult a kisvárdai tömlöcből. Erre a következő, 1717-es per tanúvallomásaiban találhatók egyértelmű utalások.

1717-ben Orosz Jánosné Monis Erzsébet, Péter Istvánné Nagy Ilona ellen folyt vizsgálat ugyanazon ügy kapcsán, és a boszorkánysággal vádoltak között szerepelt újra Galgóczi Istvánné neve is, immáron harmadjára.[22] Az első meghallgatott tanú Esztero Mátyás „egyéb boszorkányságokat nem tudja, hanem most, hogy Orosz Jánosnét megfogták, az vallott Galgóczi Istvánnéra s szemében mondotta, hogy »Te nyilván való boszorkány vagy, és mi mindnyájan itt való boszorkányok te tanítványid vagyunk, Kapitányunk vagy, hogy az kutyádnak kényért nem adott, azért nyargaltad meg az Madár György disznát, az kutyád az lovad, azon jársz.«” Azt is hallotta „hogy Néhai Теk[intetes] Nemzetes Váradkay István[23] Uramtól változott(!) meg boszorkányságáért Galgóczi Istvánnéé.”[24] A harmadikként tanúskodó Oláh Anna „tudja nyilván, hogy Galgóczi Istvánné immár egyszer Várdából szabadult boszorkányságáért megváltozott.”[25]

A negyedik tanú, Honi Mátyás felidézi a megégetett, s korábban már emlegetett Márton Györgynét, akinek „szájából hallotta, hogy »nagyobb boszorkány én nálam Galgóczi Istvánné, s Csinálossy Jánosné, sőt, ha azokat meg nem égetik, az határotokra szálljon kén köves eső.«”[26]

Kis Gergely, aki 1702-ben gyermeke és felesége halálát Galgóczinénak tulajdonította, s ezt vallotta 1713-ban is. E vizsgálat során újfent felidézte a történteket: „maga szájából hallotta Orosz Jánosnénak maga boszorkányságát, s azt mondotta, hogy Galgócziné még nagyobb boszorkány ő nála. [G]yermekét Galgóczi Istvánné ette meg, […] feleségének könyök csontja most is Galgócziné sebjében vagyon.”[27]

Tóth Demeter felesége Hatházy Judit gyilkossági szándékkal is vádolta Galgóczinét. Azt vallotta „őtet egy egész esztendeig kínzotta Galgóczi Istvánné, az ablakon járt be hozzá, hívta ki az kútban, hogy bele ölje. Hogy nem ment, haját tépte, pofozta, kínozta mindenképpen, és hogy az orvoshoz ment, s mikor visszajött fenyegette »No, kutya használ é az orvosság« egyéb boszorkányságát nem tudja, de ennek az Galgóczi Istvánnénak az fejére teszi az kezét, s úgy esküszik reá, hogy nyilván való boszorkány.”[28]

Baán János öccsével szemtanúja volt annak, hogy „jön az Kolcsár hegy felől az Galgóczi Istvánné kutyája előtt egy róka, s Galgóczi Istvánné utána, s kiáltja »Haj Haj haj«. De az róka az kutya előtt nem szaladt, hanem összefogódtak, s egymás nyelvét nyalták.” A tanú és öccse odafutott, s amint meg akarta fogni a rókát, az elenyészett, semmivé lett. Erre mondta Galgóczi Istvánnénak „Most te minket kisértettél ezzel az rókával boszorkány kurva, mert csak valamit nézek, mert ezt gurjángot[29] reád hordanám, s itt égetnélek meg.”[30]

A 14. meghallgatott tanú, Juhász István egy házban lakott Orosz Jánosnéval, „aki igen szorgalmatos volt, minden este az ajtó be zárlásban”. Megkérdezte tőle, miért zárja be olyan szorgalmatosan az ajtót, amire Orosz Jánosné azt felelte: „azért, hogy Galgóczi Istvánnétól félek, hogy megöl”. Majd István azon kérdésére, miért ölné meg Galgócziné, így folytatta: „azért, hogy mióta Várdából megszabadultam, csak háromszor voltam oda vélek, többször nem. Kenőcsöt is ő adott, az kivel megkentem magamat.” A tanú ekképp zárta az Orosznétól hallottak: „de az Isten soha ne áldja meg az balkányi embert, ha Galgóczinét meg nem égetik, mert nagyobb boszorkány ő nála. Galgóczi Istvánnénál áll az zászlójok, Csinálossy Jánosné az zászló tartójok.”[31] A források, hasonlóan sok más korabeli boszorkányperhez, az ügy végkimeneteléről hallgatnak.

 

Kardos Mihályné Mátyusi Katalin esete

1754-ben Kardos Mihályné Mátyusi Katalin székelyi[32] asszony boszorkányság vádja miatt került eljárás alá. Mátyusi Kati boszorkány-vádaskodásba torkolló konfliktusáig négy szakaszban jutunk el. Először egy székelyi özvegyasszony, Nehéz Jánosné ellen indult 1751-es vizsgálat iratanyagában találkozhatunk Mátyusi Kati nevével.[33] A Nehéz Jánosné ellen felhozott vádban a rontás szerepelt. Az ügyben 13 tanút hallgattak ki eskü alatt. Ur Mihályné Kálmán Erzsébet tanúvallomásában arról számolt be, hogy „egy alkalmatossággal az utralis [kérdezett] személy kenyér kérni menvén, és hogy kenyeret nem adtak, azon éjszakán a bölcsőben fekvő gyermeke kétszer felsivalkodván [felsírván], reggel látta, hogy az gyermekének az karja úgy megromlott, hogy éppen meg nem lehetett hajtani…”[34] Ur Mihályné, valamint az ügyben kihallgatott további tanúk elbeszélésből az is kiderül, hogy a Nehéz Jánosnénak tulajdonított rontás miatt a gyermeket először egy Sándor Borka nevű asszonyhoz, majd a falu öreg bábájához, Mátyusinéhoz[35] vitték. A gyermek állapota azonban nem javult, azon segíteni nem tudtak. Ur Mihályné és mások elmondása szerint „Sándor Borka azt mondotta, hogy ha Mátyusiné engedné az Ur Mihályné gyermekét meggyógyítaná, de a Mátyusi Kati nem engedi.”[36] Az eljárás további kimenetele, és maga az ítélet sem ismert.

Második alkalommal a Székelyhez közel fekvő Kemecse[37] nevű falu néhány asszonya ellen[38] indult vizsgálat anyagában szerepel ismét Mátyusi Kati neve. Az 1754 januárjában, Kisvárdán[39] keletkezett perfelvételi dokumentum arról árulkodik, hogy ezek az asszonyok rossz erkölcsűnek, lopósnak, káromkodónak bizonyultak. A vádirat szerint azonban az egyik asszonyt, név szerint Pásztor Ferencnét már boszorkánysággal is vádolták. Pásztorné és egy másik helyi asszony, Vajas Mihályné között családi konfliktus alakult ki, melynek eredményeképpen Pásztorné megnyargalta[40] Vajasnét. A felvett vallomásokban több helyen is említésre kerül, miszerint Mátyusi Kati azzal dicsekedett, hogy ő bizonyosan tudja, boszorkányság van a dologban. A kihallgatott tanúk közül többen is azt mesélik, hogy „mondotta légyen, mi ugyan lova volt ám Pásztor Ferencnének, még ugyan ki is volt. Az melyre is azt felelték, hogy meri azt kegyelmed mondani, melyre is Mátyusi Kati is, »azt mondom bizony én, mert én is boszorkány vagyok, ő is«, tudni illik Pásztor Ferencné, ezt pedig önként semmi kényszerítés nélkül ezen esküvéssel mondotta, »Isten úgy segéljen azt mondom most is, hogy boszorkány vagyok.«”[41] Az asszonyok ügyének további kimenetele témánk szempontjából nem lényeges.

Harmadjára már boszorkánysággal vádolt személyként szerepel Mátyusi Kati, és vele együtt a már korábban említett Mátyusi Ferencné neve a vádiratokban.[42] Az 1754. január 17-én Székelyben felvett tanúvallomásokból körvonalazódik a Mátyusi Kati ellen felhozott boszorkányvád. Ráczné Német Erzsébet asszony gyermeke kilenc hetes volt, amikor „egyszer este felfordulván a gyermeknek a szemei, elholt, harmadegy napig úgy maradván…”[43] A nagybeteg gyermekhez elhívott Mátyusi Kati fura praktikát alkalmazott, melynek hatására „a gyermek oly nagyot sikoltott, mintha három esztendős lett volna, s azután orr-száján megindulván a vér, egy nap, egy éjszaka mindig ment, s megalván a véri, harmad napján igen nagyra dagadott a feje.”[44] Mátyusi Kati ezt követően nem ment többször a családhoz. Egy hónap elteltével a kétségbeesett anya a falu bábáját, Mátyusinét hívta segítségül, aki „hozott volt valami füreszteni való füveket ugyan a Mátyusi Kata jelenlétében, melyet Mátyusi Kata észrevevén a fazékból a füvet, akit Mátyusi Ferencné hozott vala, szeme előtt kihányta azt mondván »hiába mesterkedel kényes ilyen adta[45] bábája, mert elmenve meg nem gyógyítod, ezer vétked lesz is megégetnek«, s a gyermek aztán esztendeig öt hétig kínlódott, s megholt.”[46]

A másodikként meghallgatott tanú, Bácsy Katalin arról számolt be, hogy „az elmúlt aratáskor hoztak volt Létáról[47] egy szép eladó menyecskét ide Székelybe gyógyítani Mátyusi Ferencnének, amely időbe a leányának a lakodalma is történt. S azon alkalmatosságra Mátyusi Kata is a Mátyusi Ferenc házához elmenvén meglátta a beteg menyecskét, oly haragosan reá tekintett a menyecskére, hogy tekintetivel el is ijesztette. Másnap aztán felkelvén a menyecske, és fel is öltözvén kiment a pitvarba feküdni, és mikor ottan feküdt volna öltözetben, tehát egyszer nagyon felsikoltott, kiáltván torka szakadtából a körülötte levő sok népnek »ne hagyjon kendtek, mert mindjárt megölt Mátyusi Kati«. S egy néhány ízben rimánkodott a körülötte levő embereknek, de se senki semmit sem látott, hanem azt látták, hogy szemlátomást szemei és orcája dagad, s erre való nézve jelen lévén Zoltán Mihály szolgabírónak Ferenc nevű szolgája, mindjárt érte ment Mátyusi Katának, s a sértődött menyecskét hajtotta.[48] S oda érvén Mátyusi Kata kendőt kért, s az szaras kezével megkente a menyecskének a hasát, a kendővel által kötötte, mindjárt jobban lett.”[49]

A harmadik tanú, Nagy Mihályi Barbara elmondása szerint „szájából hallotta mostan elmúlt nyárba Mátyusi Katától a maga házába, híre lévén itten Székelybe a füresztésnek,[50] ilyen szókat »Isten engem úgy segéljen«, megütvén a maga mellét, [mellkasát] »ha engem megfüresztnek, soha többé nem élek, megégetnek.« Azután had ballagjak által a réten, ugyan az elmúlt nyáron Tekintetes Zoltán István[51] úr Kemecsey Mihály[52] nevű gazdájának sértődésben esvén a felesége, fenyegetőzött, hogy a székelyi boszorkányokat mind megfüresztetik. Azt meghallva Mátyusi Kati azt mondta […] Isten őtet úgy segélje ha őtet Kemecsey Mihály megfüresztetteti, a felesége a székelyi utcán soha többször nem jár, hanem mindjárt meghal.”[53] A tanúk meghallgatását követően tortúrára, azaz kínvallatásra ítélték Mátyusi Katit. Ennek során mindent tagadott, s mivel nem tudták bizonyítani boszorkányságát, szabadon engedték.[54]

Hat évvel később 1760. december 5-én ismét boszorkányság vétke miatt került eljárás alá, ügyének vizsgálatára Nagykálló[55] városában került sor. „Mátyusi Katinak hívnak, hatvan esztendős vagyok, és Székelybe fogtak meg. Azt fogták reám, hogy boszorkány vagyok.”[56] – olvasható a dokumentum első soraiban. Majd a következő kérdésre adott válaszból – mi szerint volt-e többször tömlöcben – kiderül, hogy különböző okok miatt már harmadjára került börtönbe: „Voltam, most harmadszor, először azért mivel pestiskor az férjem elszökött, s azzal vádoltak, hogy megöltem, de mivel az uram élt, megszabadultam. Másodszor boszorkánysággal vádoltattam, most pedig amint feljebb feleltem.”[57]

Niczky József[58] jelenlétében hat tanút hallgattak meg. Az első két tanú Bardell Éva és Orosz Katalin [juhászné] arról számolt be, hogy hozzájuk Mátyusi Kati „éjszaka ugyan elő álomkor[59] a kürtőn mént be a házba, […] egy nagy görényt hozott a kezébe, amint egy nagy macska, s a juhászné gyermekének a bölcsőjéhez ütötte háromszor, s meg a juhászné megszólította ekképpen mondván: »Ugyan Kati néni, miért nem hagy kend nekem békét, hiszen nem vétettem én kendnek semmit.« S azzal aztán megént visszament ugyan a kürtőn ki.”[60]

A harmadikként vallomást tevő 18 éves Nyíri Jánost Mátyusi Kati „lóvá tette”. Úgy emlékezik, hogy „Mátyusi Kata az elmúlt karácsonyba esztendővel lovának fogta, s emlékezik arra, hogy őket a sövényhez sorba kötözték, és Mátyusi Kata több társaival együtt egy keskeny hosszú házba együtt bementek, s ott asztalhoz ülvén ettek, ittak, vendégeskedtek, azután ki-ki maga lovára ült, Mátyusi Kata is, [e tanúra] ülvén haza mentek.”[61] Az eset utáni kimerültségéről panaszkodva János elmondta, Mátyusi Kati „annyira elrongolta [elrontotta] volna, hogy már éppen csak nem az eszéből is kitántorodott.”[62]

A további három tanú arról számolt be, hogy miután ibronyi[63] Szabó János Mátyusi Katit boszorkányozta, megromlott, „melyet nem egyébnek, hanem tulajdon Mátyusi Katinak tulajdonítanak”. A rontást elszenvedő Szabó János vallomásában ekképpen hangzott el az eset:

 

„Székelyben lakozó Orosz Andrásnak a leányát vette el, s Ibronyba hazavitte, s Mátyusi Kati másnap reggel Székelyből által ment Ibronyba, s a vendégek közül hívta ki a feleségét ekképpen, »gyere ki Bori, meghólt az anyád«. S a vendégek reá kiáltottak feleségére, hogy ne menjen ki olyan rossz asszonynak a hívására, mert ha igaz volna, nem őtet küldték volna, hanem jobbat is nála, s nem is eresztették. S [e tanú] is összepirongatta [szidta] s boszorkányozta Mátyusi Katit, […] s dörögve morogva elment onnét. S azután csak hamar olyan nyomorúságba esett, hogy pedig mind természetiben elromlott, mind pedig az erejétől úgy megfosztattatott, hogy semmi dolgot nem tehetett.”[64]

 

Szabó János elment Mátyusi Katihoz s kérte őt, gyógyítsa meg. Ezt követően állapota ugyan kissé javult, de hosszabb idő elteltével ismét visszatértek kínjai. Így elvitette magát szekéren Sámsonba[65] egy orvos asszonyhoz, aki „azt mondotta, hogy az a góró főző[66] Mátyusi Kati vesztett meg…”[67] Az ügyben meghallgatott tanúk vallomásai alapján végül nem sikerült egyértelműen bizonyítani Mátyusi Kati boszorkányságát, így erre hivatkozva felmentették a vád alól.

Az ismertetett történetek alapján láthatóvá vált, a korszak embere hogyan reagált a számára érthetetlennek tűnő eseményekre. A hirtelen fellépő rosszullét, egészségbeli romlás, tartós betegség mögött ártó szándékot, boszorkányságot sejtettek. A boszorkánysággal gyanúsított személy vád alá helyezése után megindult a bizonyítási eljárás. Ennek legfontosabb részét a tanúk vallomásai jelentették, akik csak arra törekedtek, hogy a rontást bebizonyítsák. A „hitük szerint” elmondottak során sokszor a legapróbb részletekre is kitérve adták elő a maguk igazát, melyet a bíróság tényként kezelt, hiszen eskü alatt valló tanúktól származtak.

Galgóczi Istvánné háromszor vádoltatott boszorkánysággal. Első alkalommal 1702-ben, rontással vádolták. Ebből kifolyólag az egyik tanú, Kis Gergely elvesztette feleségét és kisgyermekét. A további vallomásokból kiderült az is, hogy egy szintén balkányi asszony, Márton Györgyné – akit korábban boszorkánysága okán megégettek –, boszorkánynak kiáltotta Galgóczinét. S mivel Mártonné boszorkánysága bizonyosságot nyert, a Galgóczinéra irányuló vádját is elfogadták, kész tényként kezelték a közösség tagjai. Az egyik tanúvallomásból azt is megtudhattuk, hogy macska képében jelentek meg a tanú előtt a boszorkánynak titulált nők. Ahogy arra már utaltam, az állat képében megjelenő boszorkány gyakori eleme a boszorkányképzeteknek. Másodjára 1713-ban a meghallgatott 25 tanúból négyen emelték ki vallomásukban Galgóczinét, akit rontással vádoltak. Ennek végkimeneteleként, hasonlóan a Kis Gergely történetében megismertekhez, haláleset történt. A rontást megelőző konfliktus abból eredt, hogy Galgócziné kölcsönkért Deáknétól egy szövéshez szükséges eszközt, amit nem kapott meg idejében, ezért megsértődött, s később már nem is fogadta el azt. Az áldozat férjének értelmezésében felesége halálát ez okozta. Egy másik tanú szintén kölcsön kért dolog miatti rontást mesélt. Galgócziné vádlói szerint tehát azért történt Deákné halála és Oroszné lábának betegsége, mert előtte nem adtak bordát, illetve vásznat a vádlottnak. A tanúvallomásokban ismét kitértek a szóbeszédben fennmaradt, a megégetett Márton Györgyné szájából elhangzott vádakra. Ez az elem, tudniillik, hogy egy korábban megégetett boszorkány Galgóczinét szintén boszorkánynak kiáltott, folyamatosan ismétlődött a vallomásokban. 1717-ben immár a harmadjára is vizsgálat alatt álló Galgócziné Gacsályi Erzsókot Tóth Demeter felesége Hatházy Judit gyilkossági szándékkal vádolta. Judit a vallomásában elmondottaknak hitelt próbált adni azzal, hogy Galgóczi Istvánnénak fejére tenné kezét, s úgy esküdne annak boszorkányságára. Az egyik tanúvallomásból kiderült, hogy Orosz Jánosné az általa jól ismert Galgóczinét boszorkánynak nevezte. Tette ezt úgy, hogy 4 évvel korábban szintén együtt álltak boszorkányság vétke miatt bíróság előtt, ami ekkor nem nyert bizonyítást.

Körvonalazódott az is, Mátyusi Kati hogyan került a figyelem középpontjába, milyen okok miatt zárták börtönbe, s került eljárás alá. Először azzal vádolták, hogy nem engedi a megrontott gyermek meggyógyítását. Feltehetően itt vádlója felismerte azt, hogy saját tudása a gyermek meggyógyításához kevés, így tehetetlenségének bevallása helyett Mátyusi Katit tette felelőssé. De látható, hogy ez a motívum később is megjelenik, hiszen az 1754-es vizsgálat során felvett tanúvallomások is arról szólnak, hogy Mátyusi Kati nem engedi a gyermeket meggyógyítani. A szóbeszéd, a pletykálás[68] révén híre ment a közösségen belül annak a kijelentésnek, hogy Mátyusi Kati akadályozza a gyermek gyógyulását. Második alkalommal a tanúk reá vallottak, hogy boszorkánynak nevezte magát. Valószínűleg azért mondta magát boszorkánynak, hogy a történtek hiteles tanújaként tekintsenek rá, mi több, az lehetett még a célja, hogy egyfajta félelmet és tekintélyt vívjon ki maga számára. E két esetben még nem került a vádlottak padjára, a tanúvallomások csupán felhívhatták személyére a figyelmet. 1754-ben és 1760-ban viszont már boszorkánysággal, rontással és lopással vádolták, így e vádak elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy elinduljon ügyében a vizsgálódás. A vizsgálati anyagból továbbá kiderült az is, hogy a pestis idején[69] férje elszökése miatt is elsősorban őt vádolták, s emiatt börtönbe is zárták. Az elszökés vagy elbujdosás a korszakban egyébként igen gyakori volt. (Megjegyzendő, hogy a szökések legtöbbször a magasnak ítélt földesúri terhek miatt történtek.) Számos korabeli beszámolóból kiderül, hogy az egymást követő pestisjárványok során, akik tehették elkerülték a ragályok gócpontjait, tehát a sűrűn lakott településeket, s elköltöztek vagy bujdostak.[70]

A tanúk beszámolói alapján Mátyusi Kati boszorkánysága abban nyilvánult meg, hogy éjjel a kémény kürtőjén keresztül közlekedett, továbbá, hogy a 18 éves Nyíri Jánost lóvá tette, s megnyargalta. Ez utóbbi a rontás-elbeszélések gyakori motívuma. A kéményen keresztül történő közlekedést a boszorkányos tevékenység egyértelmű jeleként értelmezték. A lóvá tétel során elbeszélt lakoma, azaz a boszorkányszombat (az ördögszövetséggel együtt) a boszorkányképzetek egyik alapvető eleme volt, de a népi hiedelembe beépülve a boszorkányvád egyik ismétlődő szegmensévé vált. Rontással vádolta meg Szabó János a kettejük konfliktusát követően rátörő rosszullét és fizikai gyengesége okán, valamint egy fiatalasszony, kinek panaszai, miután Mátyusi Kati megkente hasát, elmúltak. Elmondható tehát, hogy vádlói főként a rontás véghezvitelével magyarázták boszorkányosságát. Ugyanakkor a tanúvallomásokban említett gyógyító praktikák, valamint a Mátyusi Katira használt „kóró főző” jelző arra engednek következtetni, hogy valóban alkalmazott bizonyos gyógyító eljárásokat, sok más korabeli laikus gyógyítóhoz hasonlóan. Azonban a nyomozások során az ellene felsorakoztatott vádak, és a reá vallott tanúk elmondásai is kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy egyértelműen bizonyítsák boszorkányságát.

 

Összegzés

A dolgozatban megismert két asszony mintegy 40 évnyi különbséggel került boszorkányság vádja miatt eljárás alá. A Galgócziné Gacsályi Erzsébethez tartozó iratok mindegyike a boszorkánysága miatt ellene indult vizsgálatokhoz kapcsolódott. Ezzel szemben Kardosné Mátyusi Katalin nevével nem kizárólag az ellene lefolytatott perek anyagaiban találkozhattunk. Mi több, saját vallomásából az is kiderült, hogy korábban férje eltűnése miatt is őt okolták. A felvázoltak alapján láthatóvá vált az is, hogy mindkét asszony történetének hátterében megbújt a pletyka. A pletykálás a lokális kisközösségek kapcsolatrendszerének sajátossága, az információk e kapcsolatháló szálai mentén terjedtek. De a pletyka során nemegyszer tévedések, félreértések is keletkezhettek a közösségen belül.[71] Márton Györgyné Gacsályi Erzsókról kimondott vádjának csak a helyi közösségen belül ment híre. Mátyusi Kati esetében azonban jelentősebb a szóbeszéd hatása, hiszen a róla elterjesztett információk a környező falvakat is bejárták, s ráirányították személyére a figyelmet.

A vádakat tekintve elmondható, hogy mindkét asszonynál megjelent a rontásvád. Gacsályi Erzsók esetében mindhárom alkalommal a rontásra alapozták boszorkányságát, de utolsó alkalommal felmerült a gyilkossági kísérlet vádja is. Mátyusi Katinál a rontásvád kiegészült lopás vádjával is. A Mátyusi Katira vallók azt is felemlegették, hogy alkalmazott bizonyos gyógyító eljárásokat, tette ezt sok más korabeli laikus gyógyítóhoz hasonlóan. S mindkét asszony esetében megjelentek a tanúk elbeszéléseiben a boszorkányképzet egyes elemei.

A témánk két főszereplője közül Kardosné Mátyusi Katiról tudjuk biztosan, hogy utolsó alkalommal sem bizonyosodott be boszorkánysága és felmentő ítélet született a lefolytatott per végén. Galgócziné Gacsályi Erzsók esetében nem ismerjük az utolsó ügy végkimenetelét. Tudható azonban, hogy második pere alkalmával szabadon bocsátották a kisvárdai börtönből. Így ez arra enged következtetni, hogy az ellene felhozott vádak az utolsó vizsgálat során sem nyertek bizonyítást.

Absztrakt

„…az kezemet fejére teszem, úgy esküszöm reá, hogy boszorkány” Boszorkányüldözés és egyéni történetek Szabolcs vármegyéből

A dolgozatban felvázolt történetek alapján megtudhatjuk, a korszak embere hogyan reagált a számára érhetetlennek tűnő eseményekre. A hirtelen fellépő rosszullét, vagy esetenként tartós, krónikus betegség mögött ártó szándékot, boszorkányságot sejtettek. Körvonalazódik továbbá két, 18. századi Szabolcs vármegyei asszony ellen felhozott boszorkányvád, s az, hogy milyen okok miatt zárták őket börtönbe, s kerültek eljárás alá.

Kulcszavak: boszorkányüldözés, 18. század, egyéni történet, helyiközösség, mikrotörténet

Abstract

Witch-hunt and individual stories from Szabolcs County

From the story outlined in the paper, we can find out how the man of the era reacted to the events that seemed incomprehensible. There was a suspicion of malicious intent and witchcraft behind a sudden illness, deterioration in health, and long-term illness. It outlines, two witch charges against 18th century women in Szabolcs County and the reasons what they were imprisoned and prosecuted for.

Keywords: witch-hunt, 18th century, individual story, local community, microhistory

Források és szakirodalom

Levéltári források

Szabolcs vármegye pere Nehéz János özvegye ellen. 1751.:

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 52. №. 486. 1751, özv. Nehéz Jánosné.

Szabolcs vármegye pere Pásztor Ferencné Orosz Erzsébet, Mihályi Sámuelné, Korpay Anna, László Gergelyné Gyulay Erzsébet ellen. 1754.:

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 55. №. 704., Fasc. 55. №. 458., Fasc. 55. №. 471. 1754, Orosz Erzsébet.

Szabolcs vármegye pere Kardos Mihályné Mátyus Katalin és Mátyusi Ferencné Szaniszló Mária ellen. 1754.:

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665.: Mátyusi Katalin, 1754–1760.

 

Forráskiadványok

 

Bessenyei József (szerk.): A magyarországi boszorkányság forrásai 2. köt., Budapest, Balassi, 2000.

Schram Ferenc: Magyarországi boszorkányperek 1529–1768 2. köt., Budapest, Akadémiai, 1970.

 

Szakirodalom

 

Balázs János et al. (szerk.): A magyar nyelv értelmező szótára 5. köt., Budapest, Akadémiai, 1959–1962. https://mek.oszk.hu/adatbazis/magyar-nyelv-ertelmezo-szotara/kereses.php?kereses=padlat (letöltés: 2021. 03. 29.)

 

Charlie Campbell: Scapegoat: A History of Blaming Other People, London–New York, Duckworth Overlook, 2011.

 

Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára 2. köt., Pest, 1864.

 

Fazekas Árpád: Szabolcsi adatok a pestisjárvány történetéhez, Orvostörténeti Közlemények, 24. évf. 1979/4, 91–106.

 

Ilyefalvi Emese: „[…] akar mi lellyen benneteket mingyart Emberre gyanakoztok”. Boszorkányfenyegetések pragmatikai elemzése, in Kovács Csongor et al. (szerk.): RODOSZ Konferenciakötet, 2010, Kolozsvár, Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók, 2010, 75–92.

 

Kis Domokos: Erdélyi bujdosók és a pestis. Adalékok a pestis elleni védekezés történetéhez (1708–1711), Orvostörténeti Közlemények, 39. évf. 1993/1–4, 83–105.

 

Kis-Halas Judit: Boszorkányok, gyógyítók, orvosdoktortok és a csodatévő Szűz Mária. Az orvoslás plurális modellje egy 18. századi dél-dunántúli kegyhely vonzáskörzetében, doktori disszertáció, kézirat, Budapest, ELTE, 2019. https://edit.elte.hu/xmlui/static/pdfjs/web/viewer.html?file=https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/43461/dissz_Kis-Halas_Judit_irodalomtud.pdf?sequence=1&isAllowed=y (letöltés: 2021. 03. 29.)

 

Koncz Ibolya Katalin: Boszorkányüldözés jogtörténeti kérdései a Német-Római

Birodalomban és a királyi Magyarországon, doktori disszertáció, kézirat, Miskolci Egyetem, 2007. http://midra.uni-miskolc.hu/document/5649/1157.pdf (letöltés: 2021. 03. 29.)

 

Koncz Ibolya: Osztrák büntetőtörvény a magyar boszorkány-perekben. Korunk, 2005/5, 53–56.

 

Krász Lilla: Bábák és boszorkányok a kora újkori Magyarországon. Rubicon, 2005/7, 37–40.

 

Kristóf Ildikó: Boszorkányüldözés a kora újkori Magyarországon: kutatástörténet, eredmények, teendők – 2013-ban, in Klaniczay Gábor – Pócs Éva (szerk.): Boszorkányok, varázslók és démonok Közép-Kelet-Európában, Vallástudományi tanulmányok Közép-Kelet-Európából 1, Budapest, Budapest, 2014, 17–62.

 

Mezey Barna: Boszorkányperek. Börtönújság, 1993/16, 5.

 

Mezey Barna: Boszorkányok. Börtönújság, 1993/10, 5.

 

Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon 3. köt., Akadémiai, Budapest, 1980.

 

Várkonyi Ágnes: Közgyógyítás és boszorkányhit, Ethnographia, CI. évf., 1990/3–4, 384–437.

 

Sárdi Margit: Bethlen Kata Orvosló könyve – Anno 1737, Attraktor, Gödöllő–Máriabesnyő, 2012.

 

Szinnyei József: Magyar tájszótár 1. köt., kiadja: Hornyánszky Viktor, Budapest, 1893.

 

Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka (Kognitív Szeminárium), FOK-TA Bt., Budapest, 2002.

 

Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka pszichológiája, doktori disszertáció, kézirat, Pécs, Pécsi Tudományegyetem, 2010. https://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/15274/szvetelszky-zsuzsanna-phd-2011.pdf (letöltés: 2021. 03. 29.)

 

Tóth G. Péter: A mágia dekriminalizációja és a babonaellenes küzdelem Magyarországon és Erdélyben, 1740–1848, in Klaniczay Gábor – Pócs Éva (szerk.): Boszorkányok, varázslók és démonok Közép-Kelet-Európában, Budapest, Balassi, 2014, 63–84.

 

Varga Mónika: Az evidencialitás kifejezéseiről boszorkányperekben: következtetés, értékelés és újraértékelés, Jelentés és nyelvhasználat, 6. évf., 2019/1, 99–127.

 

Zay Anna: Herbárium, Bevezető tanulmányt írta: Fazekas Árpád, A Szabolcs-Szatmár megyei Múzeumok Igazgatósága, Nyíregyháza, 1979.

[1] Ezek a Magyarországi boszorkányperek 1529–1768 második kötete és A magyarországi boszorkányság forrásai második kötete.

[2] Kristóf Ildikó: Boszorkányüldözés a kora újkori Magyarországon: kutatástörténet, eredmények, teendők – 2013-ban, in Klaniczay Gábor – Pócs Éva (szerk.): Boszorkányok, varázslók és démonok Közép-Kelet-Európában, Vallástudományi tanulmányok Közép-Kelet-Európából 1, Budapest, Balassi, 2014, 40.

[3] 1758-tól jelentősen csökkent a tortúraítéletek száma. 1768 előtt a legsúlyosabb büntetési tétel a halálbüntetés volt. Az 1768-ban megjelent Constitutio Criminales Teresiana megszüntette a boszorkányüldözést. R. Várkonyi Ágnes: Közgyógyítás és boszorkányhit, Ethnographia, CI. évf., 1990/3–4, 426.

[4] Tóth G. Péter: A mágia dekriminalizációja és a babonaellenes küzdelem Magyarországon és Erdélyben, 1740–1848, in Klaniczay Gábor – Pócs Éva (szerk.): Boszorkányok, varázslók és démonok Közép-Kelet-Európában, Budapest, Balassi, 2014, 79.

[5] SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 26. №. 190. 1725, Kutassy Istvánné, etc.

[6] A vizsgált periódus végdátumaként kijelölt 1783-as évből ismert az utolsó, Szatmár vármegyében indított boszorkányság vádja miatti általános bűnvizsgálat. Ezt követően nem került sor újabb boszorkányperekre Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyék területén.

[7] A boszorkányüldözés jogtörténeti vonatkozásaira lásd pl.: Koncz Ibolya és Mezey Barna műveit a felhasznált szakirodalomban!

[8] Charlie Campbell: Scapegoat: A History of Blaming Other People, London–New York, Duckworth Overlook, 2011, 37–46, 81.

[9] Erről lásd: Ilyefalvi Emese: „[…] akar mi lellyen benneteket mingyart Emberre gyanakoztok”. Boszorkányfenyegetések pragmatikai elemzése, in Kovács Csongor et al. (szerk.): RODOSZ Konferenciakötet, 2010, Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók, Kolozsvár, 2010, 75–92.

[10] Kis-Halas Judit: Boszorkányok, gyógyítók, orvosdoktortok és a csodatévő Szűz Mária. Az orvoslás plurális modellje egy 18. századi dél-dunántúli kegyhely vonzáskörzetében, doktori disszertáció, kézirat, Budapest, ELTE, 2019, 55, 66. https://edit.elte.hu/xmlui/static/pdfjs/web/viewer.html?file=https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/43461/dissz_Kis-Halas_Judit_irodalomtud.pdf?sequence=1&isAllowed=y (letöltés: 2021. 03. 29.)

[11] Balkány Szabolcs vármegyei település a Nagykállói járásban.

[12] Bessenyei József: A magyarországi boszorkányság forrásai, 2. köt., Budapest Balassi, 2000, 507.

[13] A megégetett Márton Györgynére vonatkozó egyéb adatot nem találtam.

[14] Az asszony rutén származású volt. Az orosz szó hangsúlyozása a bába etnikai hovatartozásának megjelölésén túl a szakmai felkészültségére is utal. Az oláh és orosz jelzők a negatív emberi és egyben szakmai tulajdonságokat fejezték ki. Lásd: Krász Lilla: Bábák és boszorkányok a kora újkori Magyarországon. Rubicon, 2005/7, 38.

[15] Bessenyei: A magyarországi boszorkányság forrásai, 2. köt., 508. Idézi hosszabban: Krász: Bábák és boszorkányok, 39.

[16] Uo., 506.

[17] Uo., 508–510.

[18] Uo., 508.

[19] Uo., 509.

[20] A padló népies kifejezése. in Balázs János et al. (szerk.): A magyar nyelv értelmező szótára 5. köt., Budapest Akadémiai, 1959–1962. https://mek.oszk.hu/adatbazis/magyar-nyelv-ertelmezo-szotara/kereses.php?kereses=padlat (letöltés: 2021. 03. 29.)

[21] Uo.

[22] Schram Ferenc: Magyarországi boszorkányperek 1529–1768 2. köt., Budapest, Akadémiai, 1970, 304.

[23] Szabolcs vármegye alispánja 1693–95, 1701–1704, 1704–1705 között.

[24] Schram: Magyarországi boszorkányperek 2. köt., 305.

[25] Uo.

[26] Uo.

[27] Uo., 307.

[28] Uo.

[29] Itt feltehetőleg a burjánról van szó, ami gyomot jelent. Ennek egy hangalaki változata lehetett a gurjáng. A szomszédos Szatmárban inkább a gurdaly kifejezés az elterjedt, amit a magasra nőtt, összefonódott kórós burjánra használtak. Vö. Szinnyei József: Magyar tájszótár 1. köt., kiadja: Hornyánszky Viktor, Budapest, 1893. 731–732.

[30] Schram: Magyarországi boszorkányperek 2. köt., 307.

[31] Uo. 308.

[32] Székely Szabolcs vármegyei település a Kemecsei járásban.

[33] 1751. április. Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára (a továbbiakban MNL SzSzBmL) IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 52. №. 486. 1751, özv. Nehéz Jánosné.

[34] Uo. fol. 1.

[35] Mátyusi Ferencné Szaniszló Mária.

[36] MNL SzSzBmL IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 52. №. 486. 1751, özv. Nehéz Jánosné, fol. 1.

[37] Kemecse Szabolcs vármegyei település.

[38] 1754. január. MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 55. №. 704., Fasc. 55. №. 458., Fasc. 55. №. 471. 1754, Orosz Erzsébet.

[39] Kisvárda Szabolcs vármegyei település, járásközpont.

[40] A boszorkány kantár hozzávágásával bárkit lóvá változtatott, majd megnyergelt. A perekben tanúk sokasága vallotta, hogy rajta éjjel boszorkány nyargalt a Gellérthegyre, megmutatták a hozzájuk vágott kantárt vagy zablától felsebesedett szájukat stb. in Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon 3. köt., Akadémiai, Budapest, 1980, 544. Pócs Éva szócikke.

[41] 1754. január. MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 55. №. 458. fol. 4., Fasc. 55. №. 704. fol. 2.

[42] 1754. október. MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665.: Mátyusi Katalin, 1754–1760.

[43] Uo. fol. 2.

[44] Uo.

[45] Az ilyen ~ olyan (~ amolyan) boszorkány szószerkezetek használatakor egyértelműen meggyőződésről, nyomatékosításról beszélhetünk. Erre lásd: Varga Mónika: Az evidencialitás kifejezéseiről boszorkányperekben: következtetés, értékelés és újraértékelés, Jelentés és nyelvhasználat, 6. évf. 2019/1, 105.

[46] MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665. 1754. fol. 2.

[47] Léta, ma Kisléta. Szabolcs vármegyei település a Kisvárdai járásban.

[48] Elmesélte neki a fiatalasszonyon eluralkodó állapotot.

[49] MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665. 1754. fol. 3.

[50] Tortúrára viszik, vízpróba alá vetik.

[51] Szabolcs vármegye alispánja 1735–39 és 1739-1742 között.

[52] Szabolcs vármegyei földbirtokos.

[53] Uo. fol. 4.

[54] MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665. 1754.

[55] Nagykálló Szabolcs vármegyei település, járásközpont.

[56] MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665. 1760. fol. 1.

[57] Uo.

[58] Szabolcs vármegyei nagybirtokos.

[59] Álom, vagy inkább alvás kezdete. Az elalvás utáni első idő. Az előálom legmélyebb szokott lenni. in Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára 2. köt., Pest, 1864, 223–224.

[60] MNL SzSzBmL, IV., Szabolcs m. L., A., 1. Acta Politica Fasc. 61. №. 665. 1760. fol. 2.

[61] Uo. fol. 5.

[62] Uo. fol. 6.

[63] Irbony, ma Nyíribrony. Szabolcs vármegyei település a Baktai járásban.

[64] Uo. fol. 8.

[65] Sámson, ma Hajdúsámson. Bihar vármegyei település.

[66] Kóró főző. Utalás a kuruzslásra, a nem szakszerű betegellátásra.

[67] Uo. fol. 9.

[68] A pletykálás bűnbakképző voltára lásd: Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka (Kognitív Szeminárium), FOK-TA Bt., Budapest, 2002, 78–79.

[69] A 18. században Magyarországon a pestisjárványos évek száma elérte a 10-et. Az Erdélyben 1708-ban kitörő ragály 1709 szeptemberétől–októberétől a Szatmár–beregi térségben is megjelent és tizedelte a népességet. Az 1738–42-es volt az utolsó nagy országos járvány, a legnagyobb pusztulás az ország keleti–délkeleti részén történt. Szabolcs megyében 13 478 fő, tehát a megye lakosságának 15,8%-a vált a pestis áldozatává. Lásd: Fazekas Árpád: Szabolcsi adatok a pestisjárvány történetéhez, Orvostörténeti Közlemények, 24. évf. 1979/4, 99. és Kis Domokos: Erdélyi bujdosók és a pestis. Adalékok a pestis elleni védekezés történetéhez (1708–1711), Orvostörténeti Közlemények, 39. évf. 1993/1–4, 84.

[70] Lásd pl.: Zay Anna Herbáriumának 395. §-át: „A pestisnek el közelítését hallván, azonnal mennél hamarébb távolabb való menedék helyre kell menni; és onnan sok idő múlva a’ pestisnek megszűnése után kell visszamenni…” és Bethlen Kata Önéletírásának 58. oldalán: „Ez hazában 1719. esztendőben, a pestis nagymértékben uralkodván […] Volt Meggyesen egy híres borbély, ki belső kúrával is szokott volt orvosolni, én ezt elhoztam, ki is pestisnek lenni mindjárt megismerte; de senkinek akkor semmit nem szólván felőle, nagy szaporán elébb állott onnét.”

[71] Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka pszichológiája, doktori disszertáció, kézirat, Pécs, Pécsi Tudományegyetem, 2010. 21–22. https://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/15274/szvetelszky-zsuzsanna-phd-2011.pdf (letöltés: 2021. 03. 29.)

Bozóki Péter: A rendszerváltás hatása a magyar választási rendszerre a hatályos szabályozás tükrében. A választókerületek és a határon túli magyarok választójogának reformja

1. A rendszerváltás hatása a választási rendszerre

 

A rendszerváltozással együtt létrejött egy új választási rendszer is Magyarországon. Ez egy kétszavazásos, három különféle mandátumkiosztást tartalmazó rendszer lett. Egész Európát tekintve az egyik legbonyolultabb, legösszetettebb választási rendszert lett a magyar. A magyar állampolgárok az egyik szavazatukkal a területi pártlistákra szavazhattak, ez alapján osztották ki a területi listás mandátumokat, Hagenbach-Bischoff-kvóta alkalmazásával. A területi listás választókerületekben az összes leadott szavazatot összeszámolták, majd elosztották a kiosztható mandátumok eggyel megnövelt számával. A pártok szavazatszáma és a kvóta hányadosának egészrésze jelentette a pártok területi listáról kiosztható mandátumainak számát. Ha ilyen módon nem volt kiosztható minden mandátum az adott választókörzetben, akkor az úgynevezett kétharmados szabályt alkalmazták, azaz a kvóta kétharmadát elérő párt is mandátumot szerezhetett. Legfeljebb 152 mandátum volt kiosztható a területi listás ágon, de ez a gyakorlatban kevesebbet jelentett, így a fennmaradó mandátumok felkerültek az országos listára. A mandátumot nem képző szavazatok a töredékszavazatokhoz adódtak, a kétharmados szabály alkalmazásánál pedig levonásra került a Hagenbach-Bischoff-kvóta és a szavazatszám különbsége.[1]

Nagy aránytalanság jött létre a 20 területi listás választókörzet miatt, a jelentős szavazatkülönbségek sem hoztak eltérést a pártok által szerzett mandátumok számában. A területi listás ág mechanizmusa azt eredményezte, hogy a kisebb pártoknak nem volt sok esélyük mandátumot szerezni, így csak a nagyobb pártok erősödtek. [2] Legtöbbször a területi listákat arra használják az arányos rendszert követő országokban, hogy megjelenjen a területi képviselet is, de Magyarországon ezt a funkciót már betöltötték az egyéni választókerületek. [3]

A választásra jogosultak a másik szavazatukat egyéni jelöltekre adhatták le. A választási rendszer aránytalansága nem az arányos listás ágban, hanem az egyéni választókerületi részben keresendő. Ez a választási rendszer azonban pontosan azt célozta meg, hogy egyértelmű többséget biztosítson a győztesnek, ezáltal elősegítve a kormányozhatóságot. Emiatt sok kritika érte az akkori választási rendszert.[4]

A kétfordulós választásoknak, 176 egyéni választókerületben az érvényességi és eredményességi feltételeknek is meg kellett felelnie. Az első forduló során, ha a választásra jogosult állampolgárok több mint a fele leadta a szavazatát, akkor érvényesnek tekinthető volt a választás. Ha pedig a győztes jelölt megkapta a szavazatok több mint a felét, akkor eredményes volt a választás, ebben az esetben nem került sor második fordulóra. Abban az esetben, ha az első forduló érvénytelen volt, akkor a második fordulóban már csak a választásra jogosultak egynegyedének kellett részt vennie az érvényességhez, emellett minden első fordulóban indult jelölt újra indulhatott. Ha esetleg az első forduló érvényessége mellett elmaradt az eredményesség, akkor a második fordulóban az első három helyen végzett jelölt­– aki a szavazatok legalább 15 százalékát megkapta – indulhatott. A második forduló során az nyert, aki a legtöbb szavazatot szerezte. Az 1990-es évek választásait az jellemezte, hogy az ugyan érvényes, de eredménytelen első fordulókat mindig követte második forduló, ahol eldőlt a mandátumok sorsa. A 2000-es években már egyre gyakoribb volt az érvényes és eredményes első forduló. Rengeteg kritika és támadás érte a választási rendszert, hiszen a kis pártok aránytalanul nagy zsarolási lehetőségre tettek szert, hiszen a kétfordulós választás során, a szoros versenyben a kisebb pártok jelöltjeinek visszalépése jelentősen befolyásolhatta a választási eredményeket.[5]

Az országos listás ág célja az volt, hogy csökkentse a területi listás és egyéni választókerületi eredményekből származó aránytalanságot. A területi listás ágról töredékszavazatként a kompenzációs ágra az országos szinten öt százalékos küszöböt elérő pártok esetében azok a pártlistára leadott szavazatok kerültek, amelyek nem eredményeztek mandátumot, továbbá a kétharmados szabály alkalmazásával keletkező, úgynevezett „negatív szavazatok”. Az egyéni választókerületi vesztes jelöltekre érkezett szavazatok kerültek az őket jelölő pártok országos listájára. Elméletileg minimum 58 mandátum volt kiosztható kompenzációs ágon, gyakorlatilag viszont további mandátumok kiültek át a területi listás ágról. A mandátumkiosztás a töredékszavazatok alapján a D’Hondt-módszer alkalmazásával történt. A módszer alapja az volt, hogy egy táblázatban, amelynek első sorába a pártlistásra jutó szavazatszám kerül, minden pártlistának képeznek egy számoszlopot, melynek első száma az adott lista szavazatainak a fele, a következő a harmada, majd a negyede, és így tovább. Ezen táblázat alapján történik a mandátumok kiosztása, a táblázatban a meghatározott számú legmagasabb értékhez tartozó listák kapnak mandátumot. [6]

Látható, hogy a rendszerváltáskor lefektetett választási rendszer bonyolultsága, hiányosságai indokolttá tették annak megreformálását. Az 1989-es választási rendszer alapján hat választást tartottak Magyarországon. A legnagyobb változás, amely ezt a választási rendszert érte, az a 1997-es új eljárási szabályok elfogadása volt. Ezen választások során többször felmerült a csalás gyanúja, de a nemzetközi megfigyelők technikai problémák mellett semmi konkrét bizonyítékot nem találtak. Pontosan ezek miatt 2010-ben a közjogi átalakulás egyik fontos pillére lett a választási rendszer reformja. Két fontos célkitűzés mentén alakult az újítás, a kétévtizedes hiányosságok orvoslásával, a választási szabályok pontosításával, valamint annak a társadalmi elvárásnak való megfeleléssel, hogy redukálják a politikai elit létszámát. Ennek megfelelően 2010-ben az Országgyűlés legelső döntése volt, hogy 386 helyett 199 főben maximálta a képviselők számát.  Ennek gyakorlati megvalósítására az Alaptörvény elfogadása után esedékessé vált új választási törvény elfogadásával került sor. A „köbgyök-szabály” szerint az ország felnőtt lakosságának létszáma alapján kiszámítható a törvényhozás ideális létszáma. Ennek módja nem más, mint, hogy köbgyököt kell vonni az írástudó felnőtt lakosság lélekszámából. Abban az időben ezzel a számítással lett ez az érték 200. [7]

 

1.1. Az új magyar választási rendszer

 

A hazánkban használt mai választási rendszer alapjait az Alaptörvény és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény szabályozza.

Magyarország alaptörvényének értelmében, minden nagykorú magyar állampolgárt általános és egyenlő választójog illet meg, a szavazás mindenkor közvetlen és titkos. A választójog gyakorlása Magyarországon önkéntes és szabad.[8]

Több elemből tevődik össze a választási rendszerünk, az országgyűlési, helyi és nemzetiségi önkormányzati választások és az európai parlamenti választások más-más rendszerrel rendelkeznek.

2011-ben a magyar Országgyűlés megszavazta az országgyűlési képviselők választásáról szóló új törvényt. Továbbra is kétszavazásos, vegyes többségi választási rendszere van Magyarországnak. Eddigi három helyett már csak két módon lehet mandátumot szerezni. Arányos listás választási rendszerben választanak 93 képviselőt, úgy, hogy az egyéni választókerületek töredékszavazatait is beszámítják. Továbbá egyfordulós, relatív többségi rendszerben választanak 106 képviselőt. Így 46 százalékról 53 százalékra változott a többségi ágon választott képviselők aránya.[9]

Magyarországon a 2010-es választásokat követően megkezdődött a közjogi berendezkedés átalakítása, amely az Alaptörvény elfogadását követően magával hozta az egyes alapvető jogok gyakorlására, valamint a legfontosabb közjogi intézményekre vonatkozó szabályok megváltozását is. Ennek fényében került sor előbb a választási anyagi jog, majd a választási eljárásra vonatkozó szabályok újjászületésére. A választási szabályok változásának irányát meghatározta a parlament létszámának csökkentése, amelyet az Alaptörvény az eddigi 386 helyett 199 főben korlátozott. Emellett fontos körülmény volt az is, hogy az Alaptörvény értelmében a választójog gyakorlásának már nem előfeltétele a magyarországi állandó lakhely megléte, ezzel pedig megnyílt annak a lehetősége, hogy a külhoni magyar állampolgárok is szavazhassanak a magyarországi választásokon. Ez teljesen új helyzetet teremtett, annak biztosítása pedig, hogy az ország határain kívül élő új szavazók is élhessenek választójogukkal, szintén az új választási jogszabályokra várt.[10] A listás helyek szétosztását befolyásoló töredékszavazatok számításának módja is jelentősen módosult, így ezentúl már nem csak az egyéni választókerületekben alulmaradt jelöltekre leadott szavazatokat kell beszámítani  a listás szavazatok összesítésekor, hanem az egyéni választókerület győztesére leadottakat is figyelembe veszik, ez a győzteskompenzáció.[11]

A választási metódusunk legnagyobb rendszerszerű változása a vegyes rendszer megtartása mellett az eddigi háromcsatornás, azaz, az egyéni körzet, területi lista és az országos listát magába foglaló rendszer, egy egyszerűbb és átláthatóbb kétcsatornás rendszerre váltása volt. A kétcsatornás rendszer az egyéni körzetet és az országos listát foglalja magába. Ezen felül a választási reform alkalmat adott arra is, hogy az elmúlt húsz év választásának tapasztalatai is beépüljenek a választási rendszerbe, hatékonyabbá és átláthatóbbá téve azt. Ennél azonban még fontosabb szempontja a választási reformnak, hogy több olyan kérdés is rendeződhetett ez által, amelyek számos érdekességet okoztak a megelőző választásokon. Ezek az érdekességek már a választások jogszerűségét, egyenlőségét és tisztaságát veszélyeztették, és rendezésükre a magyar és nemzetközi fórumok is nyomatékosan felhívták a figyelmet. A választókörzetek arányosságának biztosítása, az ajánlási rendszer visszásságainak megszüntetése kiváló példák arra, hogy az új választási rendszerrel több évtizedes problémák kiküszöbölésére nyílt lehetőség.[12]

Az új választási rendszer kedvezményes mandátumszerzési lehetőséget biztosít a 13 magyarországi nemzetiség számára az arányos listás ágon. Ha nem érik el kedvezményes szintet sem, abban az esetben parlamenti szószólót küldhetnek az Országgyűlésbe. Új elem lett a külhoni állampolgárok választójogosultsága, ők az országos listára adhatják le a szavazatukat.[13]

A jelöltállítás és az országos lista állításának a feltételei is megváltoztak. Legalább kilenc megyében és Budapesten kell minimum 27 egyéni választókerületben önállóan jelöltet állítani. A jelöltállításhoz választókerületeként legalább ötszáz, az adott választókerület névjegyzékében szereplő választó ajánlása szükséges. Ezt megelőzően legalább 750 ajánlásra volt szükség az egyéni választókerületekben. Területi listát pedig csak az a párt állíthatott, amely a területhez tartozó egyéni választókerületek minimum negyedében, de legalább két kerületben jelöltet tudott állítani. Azok a pártok állíthattak országos listát, amelyek legalább hét területi listát tudtak állítani.[14]

Az új választási rendszer csökkentette a listaállítás előtti akadályokat. Az egyéni választókerületeknél két jelentős változás, hogy hasonló méretű egyéni választókörzetek jöttek létre, és az, hogy az abszolút többségit egy relatív többségi eljárás váltotta. Az új törvény nem tartalmaz érvényességi küszöböt az egyéni választókerületekben. Az összes olyan töredékszavazatot hozzáadják az országos listákra érkező szavazatokhoz, amelyekre nem volt szükség a mandátum szerzéshez. Ennek értelmében a győztes szavazatszámának és a második helyen végzett jelölt eggyel megnövelt szavazatának a különbségét is.[15]

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a rendszert erősítő és gyengítő tényezők viszonyrendszere az új Alaptörvény és a módosított választási törvény megalkotását követően nagyjából egy tekintet alá esik a korábbival. A választási rendszerben az erősítő tényezők túlnyomósága még inkább növekedett a győztest is kompenzáló módozattal.  A hazai hatalomgyakorlás jogi keretei megfelelőnek tekinthetőek, az Alaptörvény előtti modellhez képest nincs visszaesés. Azonban elképzelhető, hogy a választópolgárok kevesebb, mint fele megszerzi a parlamenti helyek többségét, ekképp a kormány mellett az államfőt is megválaszthatja, és 4 évre totális irányítást gyakorolhat a társadalom felett. A „tértől és időtől független ideális modellek” fényében tehát továbbra is valamilyen gyengítő tényező képzelhető el a komplex rendszer tökéletesítéséhez.”[16]

 

 

2. Választókerületek reformja

 

A demokratikus választás elengedhetetlen része a választókerületek létrehozásának garanciális szabályoknak megfelelő kialakítása. Az egy választókerületben lévő választópolgárok számának, a választókerületek számának és azok területi lehatárolásának szabályozási kérdése a kompenzációs választási rendszerben a mandátum kiosztáson keresztül, mind az országgyűlési, mind az önkormányzati választások esetén a testületek összetételének meghatározó alapja. A választókerületek meghatározásánál figyelembe kell venni az adott állam népesség-szerkezetét, település-szerkezetét, földrajzi adottságait. Magyarország sajátossága, hogy a népesség közel egyötöde[17] a fővárosban lakik. A közel kétmilliós főváros lakónépességétől jelentősen eltér Magyarország nagyvárosainak létszáma és jellemző az aprófalvas településszerkezet is.” [18]

A 2010 utáni választójogi reform alapvető eltérése a korábbi szabályozáshoz képest pont a választókerületek számának csökkentése, területi határaik átrajzolása és az egy választókörzetben lévő lakosság számának jelentős növelése volt.

A választási reform hatására az országgyűlési képviselői szám jelentősen csökkent, ezáltal kevesebb választókerület kialakítása vált szükségessé. Az egyenlőség elvének érvényesüléséhez azt a célt kell elérni, hogy minden választó szavazata hasonló súlyú legyen. Ez akkor érvényesülhet igazán, ha egy mandátum megszerzéséhez nagyjából azonos számú szavazat szükséges minden választókerületben. Nemzetközi szinten is az „egy ember, egy szavazat” elv érvényesül, minden ember szavazatának megközelítőleg ugyanannyit kell érnie.  Éppen emiatt nagyon fontos elem a választókerületek határainak kialakítása, mely során egyetlen társadalmi csoportot vagy kisebbséget sem érhet hátrány. A Velencei Bizottság álláspontja szerint a választókerületek aranyossága szempontjából tíz százalékos eltérés még arányos, de bizonyos esetekben akár tizenöt százalékos eltérés is elfogadható. A bizottság javaslata alapján ezeket a határokat – legalább tíz évente – érdemes felülvizsgálni.[19]

Magyarországon választási anyagi jogi szabályok tekintetében kifejezetten szükséges volt egy átfogó reform, hiszen több mint 20 éve, a rendszerváltozás során kialakult szabályozás átgondolatlan és elavult volt. Elavultságát leginkább a demográfiai változások jelentették, amellett, hogy kifejezetten az akkori politikai érdekeket szolgálták ki.

A reformokat megelőzően a választókerületek határait egy 1990-ben elfogadott minisztertanácsi rendelet szabályozta, ezt egyszer sem vizsgálták felül, míg érvényben volt.[20] Az akkori választókerületi aránytalanságot legjobban az mutatja, hogy a legkisebb és a legnagyobb választókerületek nagysága között két és félszeres volt a különbség. Ebből az következett, hogy a nagyobb választókerületek lakóinak szavazatai kevesebbet értek, mint a kisebb választókerületek lakóié, hiszen akkora volt a népesség szám differencia. Ezáltal ezen szabályozás alatt tartott választások során jelentősen sérült az egyenlő választójog alapelve.

Az Alkotmánybíróság már 2005-ben kimondta, hogy egyes választókerületek közötti különbség sérti a szavazategyenlőséget. Határozatában azt is rögzítette, hogy mely esetekben kell az Országgyűlésnek kétharmados törvényben rendelkeznie. Ide tartoztak például a választókerületek határainak megállapítására vonatkozó szabályok, méretük közötti eltérés mértéke és a felülvizsgálatának rendje[21]. Az Országgyűlés nem tett eleget az Alkotmánybíróság által megszabott időn belül, így mulasztás keletkezett. Végül 2010-ben az Alkotmánybíróság megsemmisítetté a választókerületeket szabályozó minisztertanácsi rendeletet, valamint azon rendelkezését, mely a Kormány hatáskörébe adja a választókerületek határainak megállapítását.[22]

A reformokat követően, az új választási rendszerben az 176 egyéni választókerület helyett 106 körzet jött létre. A 2011. évi CCIII. törvény az országgyűlési képviselők választásáról szabályozza a választókerületek kialakítását. Ez alapján a választókerületeknek összefüggő területet kell alkotniuk, nem léphetik át a megye és a főváros határait, a körzetekben élő választók számának nagyjából ugyanannyinak kell lennie. Egy település vagy egy fővárosi kerület is több választókörzetre osztható, indokolt esetben. A törvény szerint az egyéni választókerületben élő választók száma nem térhet el az országos átlagtól tizenöt százaléknál nagyobb mértékben, kivétel jelent, ha a megyehatárok vagy összefüggő terület, történelmi, nemzetiségi, vallási vagy egyéb helyi sajátosság ezt indokolttá teszi. Ha az eltérés meghaladja a húsz százalékot, abban az esetben az Országgyűlésnek módosítania kell a választókörzetet az arányosság érdekében. Az új törvény hatálybalépését követően megszűnt az évtizedek óta tartó aránytalan állapot a választókerületek tekintetében.[23]

2012-ben a Velencei Bizottság több ajánlást is megfogalmazott az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény kapcsán, ezek nagyrészben a választókerületek kialakítását érintették. A Bizottság a pontos szabályozást hiányolta, amelyek alkalmazásával az Országgyűlés megállapítja a választókerületi határokat. Ajánlást tett arra, hogy a törvény által engedett tizenöt százalék helyett legyen tíz százalék a megengedett eltérés aránya az országos átlaghoz képest. Javaslataikban kitértek a tízévente tartandó felülvizsgálatra, és arra, hogy ezzel ne várják meg a húsz százalékos eltérést. A Bizottság álláspontja szerint a választókerületi határokat nem törvénynek kellene szabályoznia, hanem egy független testületnek. Ennek ellenére a Bizottság pozitívan értékelte a törvény által létrejött változásokat.[24]

 

 

3. A határon túli magyarok választójoga

 

A magyar Országgyűlés 2010-ben fogadta el az 1993. évi LV. törvény módosítását, ez megadta a lehetőséget arra, hogy 2011-től a határon túli magyarok kedvezményes honosításba vehessenek részt. A törvény értelmében mindazok, akik magyar felmenőkkel rendelkeznek, vagy valószínűsíthető, hogy azok magyar állampolgárok voltak és igazolják a magyarnyelv ismeretét, magyar állampolgárságot szerezhetnek anélkül, hogy magyarországi bejelentett lakhellyel rendelkeznének. A parlament ezáltal lehetővé tette, hogy történelmi okokból Magyarország határain túl maradt magyarok kedvezményesen juthassanak magyar állampolgársághoz. Ez egy bevett nemzetközi eljárás, amely segít egy adott nemzet egységességét megtartani, pont emiatt ez a módosítás nagy ellenszenvet nem váltott ki. Még kedvezőbb helyzet alakult ki azzal, hogy az Alaptörvény nem tette a választójog feltételévé az állandó magyarországi lakhelyet, így megnyílt a lehetőség arra, hogy azok a magyar állampolgárok is élhessenek választójogukkal, akik nem Magyarországon élnek. Ez az újítás komoly infrastrukturális fejlesztést is igényelt, hiszen több százezres új szavazói csoport jelent meg a választási rendszerben, akiknek biztosítani kell a szavazáshoz megfelelő körülményeket a választások alkalmával.[25]

A 2011. évi országgyűlési képviselők választásáról rendelkező törvény értelmében, az Országgyűlés garantálja, hogy „a határainkon kívül élő magyar állampolgárok a politikai közösség részesei”. Eltérés, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok csak pártlistára szavazhatnak, míg az állandó magyarországi lakhellyel rendelkezők a pártlista mellett, egy egyéni választókerületi jelöltre is szavazhatnak. Ez az Alaptörvény rendelkezéseivel áll összhangban, hiszen a XXIII. cikk (4) bekezdése szerint „sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot további feltételekhez kötheti”.[26] A gyakorlat azt mutatja, hogy a választások során a külhoni magyarok szavazata inkább jelképes, mint döntő erejű, hiszen csak a 93 listás helyet tudja befolyásolni a voksuk, a 106 egyéni választókerületi mandátumra nincs semmi hatásuk. A mandátumok rendezését nem csupán a pártlistára leadott szavazatok, de az egyéni választókerületek töredékszavazatai is döntően befolyásolhatják, a töredék szavazatok azok, melyekre nem volt szükség az egyéni választókerületi mandátum megszerzéséhez, és olyan párt jelöltjére adták le, melynek listás szavazataránya meghaladja az öt százalékot.[27]

A választáson való részvételhez a magyarországi lakcímmel nem rendelkezőknek kérniük kell a névjegyzékbe vételüket, a választást megelőző tizenötödik napig. Ezen feltétel teljesítésére lehetőség van levélben vagy internetes regisztrációval is. Az Alkotmánybíróság is foglalkozott a határon túli magyarok választójogának kérdésével, és a névjegyzékbe való felvétel feltételével. Határozatában megállapította, hogy alkotmányos a fennálló rendszer, hiszen a lakcímadataikról nem áll rendelkezésre hiteles nyilvántartása a magyar hatóságoknak, és ennek hiányában lehetetlen a választójog gyakorlásának biztosítása.[28]

 

 

 

 

[1] Századvég Alapítvány. (2014. február 10.). Az új magyar választási rendszer. Budapest: Századvég Alapítvány. Forrás: https://szazadveg.hu/uploads/media/57e923c55360d/az-uj-magyar-valasztasi-rendszerszazadveg-tanulmany130802.pdf  (letöltve:2020.11.5.) 6.o.

[2] Uo.

[3] Medián-HVG. (2009). Javaslat a választási rendszer reformjára. http://www.median.hu/object.045a478f-a27e-45a1-9b3f-70de273397f8.ivy(letöltve:2020.12.6.)

[4] Századvég. (2014. február 10.). 7.o.

[5] Uo.

[6] Századvég. (2014. február 10.). 8.o.

[7] Uo.

[8] Alaptörvény Alapvetés XXIII. cikk

[9] Századvég. (2014. február 10.). 10.o.

[10] Századvég. (2014. február 10.). 2.o.

[11] Körösényi András. (2015). A magyar politikai rendszer – negyedszázad után. Budapest: Osiris.  Forrás: https://mek.oszk.hu/16000/16042/16042.pdf   241-242.o (letöltve:2020.12.8.)

[12] Századvég. (2014. február 10.). 2.o.

[13] Századvég. (2014. február 10.). 10.o.

[14] Századvég. (2014. február 10.). 11.o.

[15] Századvég. (2014. február 10.). 11.o.

[16] Cservák Csaba. (2018). Választási és kormányzati rendszer az Alaptörvény elfogadását követően. Budapest: Jogelméleti Szemle. Forrás: http://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/cservak-csaba-valasztasi-es-kormanyzati-rendszer-az-alaptorveny-elfogadasat-kovetoen/?print=pdf  18.o. (letöltve:2020.12.10.)

[17] http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsd003b.html (letöltve: 2020.12.13.)

[18] Nadrai Norbert József. (2020). A magyar választási rendszer átalakulásának legújabb irányai. PhD értekezés. Pécs: Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar. Forrás: https://ajk.pte.hu/sites/ajk.pte.hu/files/file/doktori-iskola/nadrai-norbert-jozsef/nadrai-norbert-jozsef-muhelyvita-ertekezes.pdf  18.o. (letöltve: 2020.12.13.)

[19] Századvég. (2014. február 10.). 16.o.

[20] Századvég. (2014. február 10.). 18.o.

[21] Századvég. (2014. február 10.). 18.o.

[22] Századvég. (2014. február 10.). 18.-19.o.

[23] Századvég. (2014. február 10.). 19.o.

[24] Századvég. (2014. február 10.). 21.o.

[25] Századvég. (2014. február 10.). 22.o.

[26] Alaptörvény XXIII. cikk (4) bekezdés

[27] Századvég. (2014. február 10.). 23.o.

[28] Századvég. (2014. február 10.). 25.o.

Móré Sándor: Beszámoló a Találkozások című sorozatról (2014. szeptember – 2021. május)

2014. szeptemberében indult el a Találkozások c. sorozat a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, azóta tizennyolc alkalmat szerveztünk meg. A Találkozásokon a Hallgatók egy kötetlen beszélgetés keretében találkozhatnak oktatóikkal, akik arról is beszélnek, hogyan találkoztak Istennel, hogyan vezette őket Isten idáig, és hogy mit értettek meg a tervéből.

 

Házigazdaként ezúton is szeretném megköszönni az oktatóknak, hogy vállalták a felkérést. Ez a tény is tükrözi azt, hogy oktatóink közéleti szerepvállalása nem csupán a tudományos élettel, illetve oktatással közvetlenül összefüggő nagyszámú feladat elvégzésére és tisztség betöltésére korlátozódik, hanem a kar lelki, közösségi életében is meghatározó.

 

A Találkozásokon nemcsak Hallgatók vesznek részt, hanem az oktatók közül is többen eljönnek meghallgatni kollégáik bizonyságtételi bemutatkozásait. Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter dékán úrtól idézek: „együtt dolgozunk, de nem biztos, hogy sokat tudunk egymásról”.

 

A beszélgetésekben megfigyelhető volt az oktatók tanítás iránti elkötelezettsége, szeretete, mely abban is megnyilvánult, hogy nemcsak önmagukról, hitükről beszéltek, hanem azokról a nehézségekről, problémákról is, amelyeket a Hallgatókkal közösen fognak megoldani.

 

A COVID-19 vírus a Találkozásokat is váratlan helyzet elé állította: online alkalmat tartottunk annak ellenére, hogy jellegéből adódóan ez a sorozat kifejezetten a személyes jelenléten keresztül működik igazán. Reméljük, hogy rövidesen a Találkozások is visszatérhet a régi „kerékvágásba”.

 

Időrendi sorrendben az alábbi oktatók vettek részt meghívott vendégként a Találkozásokon:

Dr. habil. Szabó Zsolt egyetemi docens (2014. október 22.)

Prof. Dr. Osztovits András tanszékvezető, egyetemi tanár (2014. december 5.)

Prof. Dr. Kukorelli István egyetemi tanár (2015. március 9.)

Prof. Dr. Domokos Andrea intézetvezető, egyetemi tanár (2015. április 29.)

Dr. Homolya Dániel egyetemi adjunktus (2015. szeptember 30.)

Prof. Dr. Balla Péter tanszékvezető, egyetemi tanár, a KRE Hittudományi Doktori Iskola vezetője (2015. november 2.)

Dr. Tomka János főiskolai tanár (2016. március 8.)

Dr. Törő Csaba Attila, egyetemi docens (2016. április 26.)

Dr. habil. Udvary Sándor tanszékvezető, egyetemi docens (2016. október 26.)

Gál László (2016. december 1.)

Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér dékánhelyettes, egyetemi docens (2017. április 4.)

Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter tanszékvezető, egyetemi tanár, dékán (2017. október 24.)

Prof. Dr. Kun Attila tanszékvezető, egyetemi tanár (2018. április 5.)

Prof. Dr. Rixer Ádám egyetemi tanár, tanszékvezető (2018. október 24.)

Prof. Dr. Stipta István egyetemi tanár (2019. április 9.)

Prof. Dr. Zsengellér József egyetemi tanár (2019. október 22.)

Dr. Garamvölgyi László ny. r. dandártábornok, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója (2020. október 19.)

Dr. Nagy Péter egyetemi adjunktus (2021. április 7.)

 

Természetesen a továbbiakban egyetemünk más oktatói is meghívott vendégként részt vehetnek a Találkozásokon, és ha majd egyszer a kör bezárul, újból sor kerülhet a korábban meghívott oktatók előadásaira.

 

Az alábbiakban Lőrincz Márk joghallgató, Repponi Felicia Laura PhD hallgató és Balog Ilona Ida gyakorlati tanár Találkozásokkal kapcsolatos gondolatait olvashatjuk, akinek ezúton is nagyon szépen köszönöm a beszámolóikat.

 

 

Lőrincz Márk 3. éves jogász hallgató

 

Ha jól emlékszem a második szemeszteremet töltöttem az egyetemen, amikor a látóterembe került egy akkor még megfoghatatlan program Találkozások néven. Megfoghatatlan volt, mert a többi szakmai előadás mellett egyszerűen nem tudtam bekategorizálni, mi is ez. Habár nem igazán tudtam, hogy mire számíthatok, elvégre nem sok információm volt a sorozatról, de a meghívott vendég egy számomra nagyra becsült oktató volt, ezért őszinte érdeklődéssel jelentkeztem a foglalkozásra. Meg kell mondanom, hogy személy szerint nagyon kedvelem a tartalmas eszmecseréket akár személyesen, akár online formában, mind résztvevőként, mind hallgatóként előszeretettel fogyasztok hasonló tartalmakat a szabadidőmben is. Az internet korában végtelen számú érdekesebbnél érdekesebb podcast-ok születnek, de számomra hiánycikknek számítanak a jogászi pályáról szóló tartalmak, elvégre mégis csak ezt választottam leendő hivatásomnak. Épp ezen okok miatt számomra az egyetemi éveim egyik legminőségibb és legértékteremtőbb programsorozata a Találkozások.

 

Egészen elképesztő, hogy bensőséges környezetben milyen őszinte és valódi történetek bontakozhatnak ki az általam kevésbé ismert oktatóim tolmácsolásában. Szeretem a szakmai előadásokat, szeretek a lehetőségeimről informálódni és új tudással gazdagodni, de végső soron ezek csak hideg adatok, amik azt az illúziót kelthetik tapasztalatlan elmémben, hogy az élet ilyen sivár és letisztult, mint ahogyan az egyetem padjaiban tűnik. Amik számomra az igazi értékeket adják, azok pont az olyan emberi történetek, mint amilyeneket a Találkozáson van szerencsém hallani. Történetek emberekről, akik e lecsupaszított mivoltukban ugyanolyanok, mint én, mégis mindegyikük egyedinek hat. A Találkozások alkalmával a hatalmas szakmai tudás mögül előbújnak azok a gondolatok, érzések és az elhivatottság, ami meghatározta az egyetem oktatóinak szakmai és magánéletét egyaránt. Nem állítom, hogy mindenki története csavaros és viszontagsággal teli vagy formabontó, de mégis mindegyik élményként hat a hallgató számára, legalábbis számomra mindenképp.

 

Én próbálom aszerint élni az életemet, hogy nem a nagy mérföldkövek azok, amik végső soron meghatározzák az életem minőségét, hanem az, ahogyan a szürke hétköznapokat töltjük, hiszen valójában az az életünk. Ez a gondolat pedig tökéletesen leírja számomra, milyen egy Találkozáson részt venni. Elgondolkodtat az, hogy elhivatott emberek szájából hallhatom ugyanazokat a gondolatokat és érzéseket, amik engem is sokszor nyomasztanak, mégis mindezek ellenére megtalálták a számításaikat. Emlékeztetnek arra, hogy a szakmán túl is fejlődjek és fejlődhetek, mint ember. Egy ilyen alkalom nagyszerű élmény, egyfajta néma ünnepe a szakmának, mindenféle csillogás és ámítás nélkül, ezért pedig kifejezetten hálás vagyok az itt töltött éveim alatt.

 

 

Repponi Felicia Laura PhD hallgató, Közigazgatási Jogi Tanszék

 

Hogy valakinek a lelkében ott él-e az isteni szeretet lángja, észreveszem a szavaiból. Nem amikor Istenről beszél, hanem amikor földi dolgokról szól.” (Simone Weil)

 

Immár több éve kerül megrendezésre karunkon a Találkozások sorozat, ahol mi, hallgatók hívő oktatóinkkal egy személyesebb térben találkozhatunk, és hallhatjuk beszámolójukat életükről, hitükről, jogászi hivatásukról és életszemléletükről, és kérdések feltevésére is van lehetőség. Bár református egyetem vagyunk, a mindennapi oktatásban nem kap nagy hangsúlyt a vallás, vagy a hit, inkább az oktatók attitűdje alapján lehet következtetéseket levonni, de talán ez így is van rendjén. Minden esetre számomra vonzó volt a program, mivel remek lehetőségnek tűnt, hogy kicsit közvetlenebb légkörben ismerjük meg tanáraink életútját.

 

Egyszer egy idős baptista lelkésztől hallottam, hogy „a szolgálat és a tanítványság annyit tesz, mint közelebbről nézni Isten munkálkodását”. Számomra mindig felemelő érzés volt, amikor a Találkozások alkalmain nem csak egy-egy oktatómmal találkozhattam, hanem megláthattam a beszámolóikban azt a bizonyos Láthatatlan Kezet. Mert mindenki más módon ugyan, de eltalált a Teremtőhöz. Volt, aki vallásos neveltetést kapott, más nem, volt, akinek volt nagyon közeli Isten-élménye, másnak nem. Néhány oktató közelebb engedett bennünket a magánéletéhez, mások távolabbról közelítették meg a témát.

 

Amit megfigyeltem, és amihez én is tudtam kapcsolódni, hogy mindenkinek volt egy története, arról, hogy hogyan terelődött a jogi pályára, és általában ehhez kapcsolódott valamilyen természetfeletti „vezetés” is. Mindez engem közelebb vitt ahhoz, hogy jogászként hogyan élhetem meg a hitet, mert sok dilemmát láthatunk, vagy éppen morális kérdéseket kell eldöntenünk.

 

„Eleinte azt hittem, én leszek majd az Isten ítélő keze az oktatói pályán, és majd segítek kiszórni, hogy ki legyen jogász, és ki ne” – mesélte az egyik legmegrendítőbb alkalmon az egyik, egyébként kicsit rettegett oktatónk, akit a szülei eleinte református lelkésznek szántak, de ő nem érzett erre elhívást. „Most már tudom, hogy nem így van, és hagyom, hogy ezt Ő döntse el”. Ezután elcsukló hangon arról beszélt, hogy nem biztos abban, hogy átélte-e az újjászületés csodáját, csak reméli, mint ahogy azt is, hogy nem túlontúl ítélkező. Az én szemem nem maradt szárazon az ezt követő csendben…

 

Talán ekkor érzékeltem leginkább, hogy bár lehet egy egyetemen oktatók és hallgatók között egyfajta „hierarchikus” viszony, a Találkozások során megtapasztalhatjuk, hogy Isten ugyanannyira szeret és „egyenrangú” gyermekeiként közelebbről nézhetjük az Atya munkálkodását.

 

 

Balog Ilona Ida gyakorlati tanár, Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézet

 

Lelkeket szabadít meg az igaz bizonyság;” (Példabeszédek, 14. rész, 25. vers)

 

Amikor először olvastam a meghívó levelet a Találkozások keretében tartott előadásra, belül elnézően elmosolyodtam. „Az én drága, ájtatos hittestvéreim… hová is lenne egy református egyetem ilyen alkalmak nélkül?” gondoltam magamban. Nem hivatalosan bár, mégis afféle kötelező velejáró programnak tartottam, amelyre – akkor úgy véltem – elmennek talán a legbuzgóbb hívek, de túl sok kapcsolata a mindennapi működésünkkel nemigen lesz.

 

Mégis, nem túl nagy várakozásokkal, de elmentem egy ilyen előadásra. Ez csak számomra volt az első alkalom, de ekkor egy közeli kollégám tartott előadást, akiről a napi kapcsolat ellenére is csak igen keveset tudtam. Állandó rohanásunkban szinte minden időnket az oktatásnak szentelve, magunkra bizony kevés idő jut, és a rövidke szünetekben a folyosókon vagy éppen a büfében tartott spontán „értekezletek” legyenek bármilyen jóhangulatúak, nem adnak lehetőséget arra, hogy egymást jobban megismerhessük. Mivel éppen befejeztem az adott időszakra kiírt óráimat és kíváncsi is voltam, úgy gondoltam, semmi akadálya nem lehet, hogy egyszer megnézzem magamnak a Találkozásokat. Így kicsit kétkedve, tamáskodva, de kíváncsian ültem le a hallgatók és kollégáim közé.

 

Ez az első alkalom sok mindent megváltoztatott. Azóta egészen más várakozásokkal és lelkülettel ülök be az előadásokra, amikor időm engedi. A legerősebb érzés talán az előadó kollégák iránt érzett mélységes tisztelet és megbecsülés, amely az első alkalom óta megmaradt bennem. Korábban bele sem gondoltam, mekkora erő, mekkora hit kell ahhoz, hogy egyáltalán kiálljunk egy meghívott közönség elé és legbelső, legnehezebben kifejezhető kincsünkről, Istenhez fűződő kapcsolatunkról beszéljünk olyan, lényegében ismeretlen embereknek, akik magukban bizonyára ízekre szedik, saját elgondolásuk szerint értékelik, „hasznosítják” legmélyebb lelki életünket akkor is, ha tapintatból esetleg nem mondják el, mit gondolnak róla. Ezt teszem én is, ahogyan minden meghallgatott előadás után, legyen az tanulmányi vagy ismeretterjesztő előadás, művészeti produkció vagy prédikáció, szentbeszéd. Ezek a más típusú előadások azonban tudományról, történetről, hitelvekről vagy helyes cselekedetekről szólnak, nem pedig legbelsőbb, őszinte énünkről. Nagyon megértem, ha valaki úgy gondolja, nem áll készen egy ilyen feladatra, és aki elvállalja is, megilletődöttséggel és talán némi emberi bizonytalansággal éli át azt.

Ma már tudom, ez így van rendjén. Mi másról szólhatna egész hivatásunk, ha nem arról, hogy tudásunkat, tapasztalatunkat átadjuk másoknak, hogy a gondolatokat Ők is továbbfejlesszék, átformálják, saját életükben is értelmezzék és hasznosítsák? Tudjuk, hogy fájdalmas és nehéz, de egyben felemelő is, ezért csináljuk nap mint nap. Nem az lepett meg, hogy kollégáim milyen alaposan felkészültek a Találkozások előadásaira, hiszen tudom róluk, hogy ezt mindig megteszik, a kevésbé kötelező vagy kötetlenebb alkalmakra is, hanem az, hogy előadásaik mekkora hatással voltak rám. Szégyellni kezdtem örökös tamáskodásomat, mégha magamban is tartottam azt. Világossá vált előttem, mennyi pozitív energiát, lelki táplálékot tud nyújtani az az önfeláldozó, őszinte hitvallás és bizonyságtétel, amit kollégáim tesznek. A kezdeti cél, hogy jobban megismerjem Őket, így túlteljesült. Bizonyára maradt még sok konkrét információ, amit nem tudtam meg Róluk, de megérteni azokat az elveket, amelyek állandóan vezérlik Őket, több ennél. Nemcsak közelebb érzem Őket magamhoz az előadásuk óta, de ezeken az alkalmakon magam is kicsit felszabadulok, megtapasztalom azt az isteni erőt, Szentlelket, ami összetart és folyamatosan utat mutat, hogy jobban megértsük, mi dolgunk van e világon.

 

Köszönöm a szervezőknek és előadó kollégáimnak ezeket a megerősítéseket és azt, hogy tartják bennem a lelket. Sokat segítenek abban, hogy átlendüljek a kellemetlen, bosszantó apróságokon, a hivatásomra koncentráljak és tegyem a dolgom, ahogyan Ők is.

Pap István: A Magyar Országos Bank Részvénytársaság története (1917–1920)

Általános korkép

Az első világháború vagy ahogyan később nevezték, a nagy háború megpróbálta Európa lakosságát, köztük az Osztrák-Magyar Monarchiában élőket is. A különböző országokban, így Magyarországon is kialakult hadigazdaság sok áldozatot kívánt meg az ország lakóitól. A bizonytalan import miatt fontossá vált a hazai környezetben is gyártható termékek előállítása.[1]A nagyarányú emberveszteség miatt ugyanakkor rendkívül súlyos munkaerőhiány lépett fel a mezőgazdaságot sújtotta leginkább[2]. „Az egyre zsugorodó árukészletekkel szemben a hadikiadások szükségszerű következményeként mind több és több pénz került forgalomba. A hadsereg felfegyverzése és felszerelése, az állandóan emelkedő katonai igények hatalmas kiadásokat követeltek.”[3] A fizetőeszköz hamar értéktelenedésnek indult. A nagy háborút követő 1919-es események a belső stabilitást is kikezdték. Ebben a változó és sok kihívással teli környezetben vizsgáltam meg a Magyar Országos Bank igazgatósági jegyzőkönyveit (1917–1920) azzal a céllal, hogy bemutassam, milyen belső gazdaságmegerősítő, beruházó (akár hazai, akár külföldi) és munkaerőmegtartó lépéséket tett a bank és hogyan élte túl a nagy háborút. A vizsgálatom a jegyzőkönyvek időrendiségét követte.

 

Bevezetés

A Magyar Országos Bank eredetileg Budapest Terézvárosi Takarékpénztár Rt. néven 1893-ban alakult. Kezdő alaptőkéje 2,5 millió forint, mely 1910-ben 5 millió, 1917-ben 40 millió, majd ugyanazon évben 50 millió koronára emelkedett. A bankügyletek mellett 1895-ben a zálogkölcsön üzletágat is bevezette. Budapesten a Király utcában, a József és Károly körúton, a Ferenciek terén és az Üllői úton zálogházakat nyitott. 1917-ben beolvasztotta a Központi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaságot[4], és a bécsi Allgemeine Depositenbank A.G.[5] érdekkörébe került. Nevét 1917. október 12-én Magyar Országos Bank Részvénytársaságra változtatta. A bankszerű üzletágakat lebonyolító osztályok mellett 1918-ban áru-, építőanyag-, fém- és géposztályt állított fel. A bécsi Allgemeine Depositenbankkal együtt részt vett a fiumei villamos művek alapításában. Több helyiérdekű vasút tartozott érdekkörébe, többek között az Árvavölgyi HÉV Rt.[6] és a Szigetvár-Kaposvár HÉV Rt.[7] 1920. április 19-én beolvadt a Magyar-Olasz Bank Rt-ba.[8]

 

Fejezetek a bank alapszabályából

A Budapesti Takarékpénztár és az Országos Zálogkölcsön Részvénytársaság 1917. október 12-én elhatározta, hogy ezentúl a Magyar Országos Bank Részvénytársaság cég alatt fog működni[9].

A társaság székhelye Budapest. Hatásköre a szorosabb értelemben vett Magyarországra (tehát az erdélyi részeket és Fiumét is ide értve) terjedt ki, ezeken a területeken bárhol létesíthetett fiókokat és képviselőségeket. De külföldön is szervezhetett fióktelepeket a takarékpénztári üzlet keretébe tartozó üzletágak művelése érdekében, érdekeinek megfelelően.[10]

A társaság célja: a banküzlet keretébe tartozó üzletágak művelése és kézizálog ügyletek folytatása (miniszteri rendelet alapján),[11] de különösen: pénzbetéteteknek kamatozás végett való elfogadása: a) betétkönyvekre, b) pénztári jegyekre, c) folyószámlára. Kézi zálogkölcsön-üzlet folytatása, nevezetesen előlegezés értékpapírokra, arany és ezüst tárgyakra, ékszerekre, ingó és egyéb kézizálogra. Továbbá váltók, utalványok, kötelezvények, járadékok, közraktári zálogjegyek (Warrant)[12] és más mindenféle hitelpapírok és követelések le- és visszleszámítolása.[13] A szolgáltatások közé tartozott hitelnyújtás magánszemélyeknek, cégeknek vagy nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak.[14] Ezenkívül kölcsönök nyújtása törvényhatóságoknak és községeknek, állami vagy magánsorsjátékoknak szervezése és azokban részvétel. Illetve közvetítő kereskedelem.[15]

A bank legfontosabb fórumai: a) a közgyűlés, b) az igazgatóság, c) a választmány, d) a felügyelő-bizottság.[16]

 

A közgyűlések helye Budapest volt.[17] Az igazgatóságot a társaság részvényesei közül öt évi működési tartamra választották meg, számuk minimum 7, maximum 15 fő volt. Az igazgatóság működéséért évenkénti tiszta nyereségből tíz százalék javadalmazásban részesült. Az elnök további tiszteletdíjban volt részesíthető. Az igazgatóság saját tagjaiból választotta elnökét és legfeljebb két alelnökét. [18] Havonként legalább egyszer üléseztek.[19]

A választmány az igazgatóságnak mindazon ügyekben és kérdésekben nyújtott véleményt, amelyekben az hozzá fordult. 20-40 tagból állt, akiket rendszerint a közgyűlés választott 3 évre azon részvényesek közül, akik sem az igazgatóságnak, sem pedig a felügyelőbizottságnak nem voltak tagjai.[20]

A bank felügyelőbizottsága 3-7 rendes tagból állt. Tagjait mindenkor egy év tartamra a közgyűlés választotta, újraválaszthatók voltak.[21] Az elnököt maguk közül választották. A felügyelőbizottság tagjai működésükért éves fizetést kaptak, melyet évről-évre a közgyűlés állapított meg.[22]

A társaság hirdetményeit a hivatalos lapban – Budapesti Közlöny – egyszer tették közzé.[23]

 

A bank vezetése[24] az igazgatóságból és a felügyelőbizottságból állt. Az igazgatóság 7 tagja  a következők voltak: Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Goldstein Pál, Neumann Gábor, Stein Ármin, Török Sándor, Zsolnay Miklós. A két alelnök: Camillo Castiglioni[25] és Egyedi Lajos. A felügyelőbiztottság tagját Barta Sándor, dr. csécsi Nagy Miklós, dr. Feleki Béla, Horváth Zsigmond, dr. Spett Ferenc, Szántó Ferenc, Tsuk Sándor alkották.

 

A bank a közvetlen banki funkciók, mint hitelezés, leszámítolás stb. mellett jelentős ipari vállalatokat is létesített, illetve már meglévő üzemekben, bankokban szerzett részesedést. alapításai és részesedései: Árvavölgyi Vasút Részvénytársaság, Esztergom-Füzitői Vasút Rt.[26], Bakács Udvar Rt[27]., Baróti Szeszfinomító, Cognac- és Likőrgyár rt.[28], Britannia Szálló rt.[29], Decker-féle Kalapgyár rt.[30], Zsombolya, Felsőmagyarországi Fatermelő Rt.[31], Neuschloss-Lichtig Faipar Rt.[32], Gottschlig Ágoston-féle Rt.[33], Gyöngyösi Kereskedelmi és Gazdasági Bank[34], Nagyváradi Leszámítoló- és Jelzálogbank, Hungária Szérum-művek Rt.[35], Kálnói Magyar Chamotte Árugyár Rt.[36], Magyar Acélárugyár Rt.[37], Országos Bérszántó Vállalat Rt.[38], Putnoki Építőanyag Ipar Rt.[39], Siófok Balatonfürdő Rt.[40], Unió Kereskedelmi Rt.[41]

 

A bank élete az igazgatósági ülések jegyzőkönyveinek tükrében

1917. december 13-án Camillo Castiglioni először volt személyesen jelen a bank igazgatósági ülésén. Az eddigi igazgatóság lemondása folytán a két nappal korábban megtartott közgyűlésen új tagokat választottak az igazgatóságba: Auer Róbert, Camillo Castiglioni, dr. Doroghi Ervin, Egyedi Lajos, Goldstein Pál, Neumann Gábor, Stein Ármin, Török Sándor és Zsolnay Miklós.[42] Megemlékeztek az intézet lemondott korábbi elnökéről, Tolnay Lajosról, és az iránta érzett tisztelet jeléül az igazgatóság az elnöki tisztség betöltésétől egyelőre eltekintett. Az igazgatóság alelnökei Camillo Castiglioni és Egyedi Lajos lettek. Azt is elhatározták a közgyűlésen, hogy a Központi Kereskedelmi és Iparbank részvénytársaság a Magyar Országos Bank részvénytársaságba beleolvad és a Magyar Országos Bank részvénytársaság cég alatt folytatja üzletét, kibővítve a Központi Kereskedelmi és Iparbank Rt. által eddig folytatott üzletkörökkel.[43]

Létrehozták a Tolnay Lajos Alapot 50.000 koronával.

A Központi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság 1917. augusztus 27-ét követően nem tartott igazgatósági ülést, így utólagosan hagytak jóvá több üzletet is. Ilyen volt többek között a Gyöngyösi Kereskedelmi és Gazdasági Bankkal[44] való összeolvadás, melynek kiemelt célja volt, hogy a bank megvesse lábát a Gyöngyös környéki borüzletben és a város újraépítésében is.[45]

1918 tavaszán a bank megállapodott a Gesellschaft für Elektrische Industrie A.G. bécsi céggel abban, hogy alapítanak egy közös vállalatot, a fiumei városi villamos művek, villamos közúti vasút, vízvezetéki szivattyú állomás átvétele, új villamos telep létesítése érdekében. A terv része volt a Recina folyó hasznosítása is. A tárgyalások Fiume város polgármesterével megindultak, aki hajlandónak mutatkozott arra, hogy a város az üzletet a bankkal megkösse. A tárgyalásokon a bankot szakértőként dr. Hoór-Tempis Móricz[46] műegyetemi tanár és Stark Lipót[47] a Fővárosi Elektromos Művek[48] vezérigazgatója képviselték. Az üzletben komoly rentabilitást látott a bank vezetése.[49] A vállalati részesedés a következőképpen történt: országos bank 31 és fél %, Allgemeine Depositenbank 31,5 % és a bécsi villamos energetikai cég 37%.

Még ugyanebben az évben megalapították a Hungária Szérumművek Részvénytársaságot[50], 600.000 korona alaptőkével. A társaság célja volt az emberi és állatorvosi gyakorlatban lévő összes oltóanyag és szérum gyártása.  A részvénytőke 2/3-át a bank adta, 1/3-át pedig dr. Detre László[51] egyetemi tanár, akit 5 évre kineveztek a vállalat műszaki igazgatójának évi 24.000 koronás fizetéssel, 6000 korona lakbértámogatással és 6000 koronás reprezentációs költséggel, illetve 10%-os nyereségrészesedéssel. Ennek fejében dr. Detre az összes tudományos találmányát és felfedezésétt átengedte a cégnek. Az intézetet a cég igazgatóságában Török Sándor, Egyedi Lajos és Stein Ármin képviselte. A felügyelőbizottsága Sivó Jusztint és Gerő Nándort delegálták.

Az 1918. március 17-i ülésen[52] került bemutatásra az 1917. év üzleti eredménye, melyből kitűnt, hogy a bank által elért tiszta nyereség összege: 2.642.832 korona és 10 fillér volt. Ugyanezen év áprilisában az igazgatóság tagjai közé választották Schönwald Ferencet, aki korábban a Központi Kereskedelmi és Iparbank felügyelőbizottságának volt tagja.

A háború sújtotta ország gazdasági nehézségei a mindennapi megélhetést is erősen befolyásolták. A mind nehezebb körülmények miatt a bank úgy határozott, hogy 25%-os fizetésemelést ad az egész személyzetnek, amely minden járandósági emelést beleszámítva 245.461 koronát tett ki. Az igazgatóság egyhangú döntéssel elfogadta az indítványt.

Érdekes kérdést vetettek fel az igazgatóság ülésén, jelesül, hogy a bank nyugdíjintézetébe a férfiakon kívül nőket is fel kellene venni. E tárgykörben az igazgatóság jelentést kért és döntését annak megismerése után kívánta meghozni.

A hadiipar egyik kiemelkedően fontos területe a repülőgép és repülőgép-hajtóműgyártás volt. Ennek egyik kiemelkedő példája a Magyar Repülőgépgyár Részvénytársaság[53], bár nem állt a bank tulajdonában, mégis bekerült az igazgatóság jelentésébe (1918), mivel ez a gyár a császári és királyi közös hadügyminisztériumtól 17.280.000 koronányi megrendelést nyert el, amiből a minisztérium 5.760.000 korona előleget kifizetett. Ezen előleg erejéig a bank kezességet vállalt a repülőgyárért. A Magyar Repülőgépgyár Rt. tulajdonosa nem más, mint maga a bank alelnöke, Camillo Castiglioni volt. Így már érthető a bank kezességvállalása is.

Ebben az időben került sor a Nyíregyházai Általános Hitelintézet Részvénytársaság[54] affiliálásra is.

A bank vásárolt újabb Royal Nagyszálloda[55] 525 darab részvényt, amivel a birtokolt részvények száma 1986 darab lett. A szálloda (ma: Corinthia Hotel) 1896-ban épült Budapesten az Erzsébet körúton és nagyon előkelő volt, sok híres vendéget fogadott és a kor Budapestjének legelegánsabb szállodái közé tartozott.

A háború sújtotta országban a bank sem maradt ki az adományozók közül, így a Pénzintézetek Hadikórházának[56] 11.200 koronát, míg a magyar hadiárvák nyaraltatásának céljaira 50.000 koronát adományozott.

A további alapítások közé tartozott a Dugoseloi Faipari Részvénytársaság[57] megalakítása, melyben az Allgemeine Depositenbank (17,5%), a Neuschloss-Lichtig Faipari Részvénytársaság[58] (35%), a Felix Neuberger und Sohn (17,5%) és a Magyar Országos Bank Rt. (52,5%) vettek részt, amely a Neuschlosz-Lichtig Faipari Részvénytársaság fatermelő üzemeinek átvételére alakult. A vállalat igazgatóságába a bank 3 tagot delegált.

Bács megyében létrehozta a Délmagyarországi Kendergyár Részvénytársaságot[59] alsóterényi Auer Róberttel (300.000 korona), Burg Nándorral (200.000 korona) és Gerő Árminnal (50.000 korona).

Neumann Gábort igazgatósági tagot beválasztották a Nautica Motorhajógyár Részvénytársaság[60] igazgatóságába, amely gyár jelentősen hozzájárult a magyar evezős sport sikereihez.[61]

Mindenhol izgalmat kelt, de egy bank életében ráadásul nagy a kísértés is arra, hogy a pénz közelében dolgozó alkalmazott lopást kövessen el. Egy ilyen esemény történt 1918. július 11-én, amikor egy intézeti szolga, aki akkoriban érkezett a bankhoz, 200.000 korona összegű lopást követett el. A belső vizsgálat feltárta, hogy az intézet több közege nem járt el kellő alapossággal és gondossággal, aminek következtében megtörténhetett ez az eset. Mivel több ilyen eset is történt más pénzintézeteknél, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság a nagyobb pénzintézetek vezetőit összehívta, ahol abban állapodtak meg, hogy a bankok összes hivatalnokát és szolgáját le kell fényképezni. Továbbá minden újonnan felveendő alkalmazott ügyében a rendőrséghez kell információért fordulni, ugyanis erre a célra a rendőrség egy irodát fog fenntartani. Ez mai szaknyelven priorálást jelent, ami az előéletre vonatkozó adatok összegyűjtését jelentette és jelenti ma is.[62] A novemberi ülésen került elő újra ez a téma azzal, hogy a rendőrség a tettest elfogta, a 200.000 koronából 174.000 megtérült készpénzben, amelyből 20.000 koronát fordítottak a rendőrség közegeinek jutalmazására[63].

„A háború természetesen minden résztvevő ország tőkeerejét óriási mértékben kimerítette. Különös igaz ez a legyőzött országokra, melyek a terhek alatt összeomlottak.”[64] Az első háborús évben a forgalomban lévő pénz mennyisége majdnem a duplájára emelkedett, a háború végére pedig majd megtízszereződött, ami folyamatosan erős inflációt gerjesztett.[65] A háború okozta életszínvonal-esés kapcsán a bank vezetése a drágasági pótlékot 50%-kal megemelte-, ami évi 300.000 korona plusz költséget jelentett, illetve a vezetés munkáját megkönnyítendő, egy személygépkocsi beszerzéséről is döntöttek.[66]

Az ősz folyamán, Budapesten összefogott 11 pénzintézet és megalapították a Fővárosi Pénzintézetek Szövetségét, melynek tagja lett a Magyar Országos Bank is.

 

Nyolc fővárosi nagy pénzintézet igen fontos és közérdekű ügyekben értekezletet tartott és határozatot hozott olyan ügyekben, amelyek a többi pénzintézeteket is érdekelték, a nélkül azonban, hogy szükségesnek tartották volna, azokat is a tanácskozásba bevonni. Minthogy így az a tarthatatlan helyzet állt elő, hogy az intézetek nagy része, tudtuk és hozzájárulásuk nélkül határozatokat hoztak, szüksége merült fel annak, hogy ez ellen állást foglaljunk. Fellépésünk eredménnyel járt, amennyiben úgy a kormány, mind pedig a nagybankok kérésünket tudomásul vették, és az azóta megtartott bankközi értekezletre a szövetség és annak tagjai meghívattak.[67]

 

Mindez a korabeli sajtó figyelmét sem kerülte el, Az Újság így írt az eseményről: „Tizenegy fővárosi pénzintézet a közérdek megóvásának érdekében Fővárosi Pénzintézetek Szövetsége név alatt szövetséget alkotott, mely azzal kezdte meg működését, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsot és az új kormányt üdvözölte, nekik szolgálatait felajánlotta.”[68]

 

A háború ideje alatt megnőtt a gépiparban a fegyvergyártás kapacitása, a repülőgép-gyártás és az ország majd összes gépgyára hadianyagot állított elő. A vegyiparban is átálltak a robbanóanyagok gyártására. A számítások szerint a nagy háború nagyjából két és fél békeévnyi esztendőnek a nemzeti jövedelmét emésztette fel.[69]

A háborúban átállt ipari gyárak a háborút követően már a békére koncentráltak. A Neuschloss-Lichtig Faipari Részvénytársaság a békegazdaságra való átmenetet gyorsan és könnyen hajtotta végre azzal, hogy a vállalat, amely a háború alatt főként ágyútalpakat és ágyúkerék-küllőket szállított – tekintettel a körülményekre – beszüntette ezek gyártását, és áttért a kocsitalpak és küllők gyártására.[70]

E téren a szükséglet igen nagy, minthogy a szekerek nagy része az olasz és balkán fronton elveszett, amiért teljes kocsik gyártását is fel fogja venni programjába – áll az igazgatósági ülés jegyzőkönyvében.[71]Még ebben az esztendőben a magyar kormány kifejezett kívánsága az volt, hogy az 1917-ben felállított Népruházati Bizottsággal[72] való hitel-összeköttetésben még nem álló bankok, mint a Magyar Országos Bank, nyújtsanak hitelt ennek az intézetnek. A bank 2 millió korona hitelt nyújtott 5%-os kamat mellett és a kezességet az állam vállalta.

A Depositenbank kezdeményezése kapcsán létrehoztak egy határokon átívelő szindikátust[73] boszniai bankokkal, állami, városi és községi hitelműveletekben való részvételre. De közreműködtek vasúti, útépítések, bányavállalatok, faüzletek, vízerőművek létesítésében is. A szindikátus megalakult, de működésének megkezdése a politikai viszonyok kialakulásától függött.[74] Az együttműködésben három boszniai bank vett részt: a Kroatische Centralbank für Bosnien und Hercegowina, az Islamitische Centralbank für Bosnien und Hercegowina és a Serbische Wirtschaftsbank AG.

Az igazgatósági üléseken konkrét aktuálpolitikai eseményekkel nem foglalkoztak, csak annyiban, amennyiben ez a beruházásaikat érintette. Egy ilyen esetet olvashatunk az 1918. november 25-i ülés[75] jegyzőkönyvéből:

 

A végrehajtó-bizottság előzetes hozzájárulásával az Allgemeine Depositenbank, valamint az Aktiengesellschaft für Elektrische Industrie wieni céggel együttesen benyújtottuk a fiumei villamos mű létesítésére vonatkozó ajánlatunkat és letettük az előírt 500.000 koronányi óvadékot. Ha Fiume olasz kézre kerül, úgy az ügy előreláthatólag elveszti aktualitását, míg ha horvát kézen marad, esetleg meg lesz valósítható.[76]

 

Az állam szabályozta a termelést, főleg az ipar területén, elsődleges volt a hadsereg szükséglete és a közellátás. A visszaéléseket szigorúan bűntették. A háború során bekövetkező gyors infláció hatása érződött a mindennapokon, a monarchia a csőd szélére került.[77]

A gazdasági nehézségek túléléshez a többi budapesti pénzintézethez hasonlóan a Magyar Országos Bank vezetése is támogatta azt, hogy a súlyos megélhetési viszonyok miatt beszerzési átalányösszeget vezessenek be a többi budapesti pénzintézethez hasonlóan a bank alkalmazottai részére, ezzel is segítve megélhetésüket. Ez 343.200 korona plusz kiadást jelentett.

A bank eddigi helyiségei szűknek bizonyultak, így kibérelték a Múzeum körút 41. szám alatti félemeleti helyiséget 5 esztendőre, amelynek az átalakításával 12 helyiséget nyertek. Ide helyezték el az Union Kereskedelmi Részvénytársaságot[78], a Balatoni Gyógyfürdők és Nagyszállók Részvénytársaságot[79], a zálogüzleti központi könyvelést és a Kálnói Magyar Chamottegyár Részvénytársaságot[80].  A bank még tovább terjeszkedett és az Andrássy út 5. számú házuknak a 3. emeletén lévő egyik lakást is átvette. Az átalakítással 10 szobát nyertek, ide került az ellenőrzési osztály és az áruosztály.

Az igazgatóság azzal szembesültszembesült, hogy a kormányzat a bankokra nézve kedvezőtlen intézkedést hozott, nevezetesen az:

 

adótól való menekülés meggátlásáról[81] szóló néptörvényt, ami olyan intézkedéseket tartalmazott, amelyek alkalmasak voltak arra hogy a pénzintézetek forgalmát teljesen megbénítsák. Ennélfogva a budapesti pénzintézetek képviselői megjelentek a kormánynál és felvilágosítást kértek ezen törvény gyakorlati alkalmazására vonatkozólag. Az államtitkár a megjelent küldöttségnek kijelentette, hogy az adandó végrehajtási utasítás oly intézkedéseket fog tartalmazni, amelyek a pénzintézetek aggályait teljesen el fogják oszlatni.[82]

 

Amíg 1919. március 20-án déli 12 órakor a Magyar Országos Bank igazgatósági ülését Budapesten tartotta az Andrássy út 5. szám alatt, addig a következő ülését 1919. november 18-án a bizonytalan magyarországi belpolitikai helyzet (kommunista hatalomátvétel) miatt Bécsben az Allgemeine Depositenbank Schottgasse 1. szám alatti üléstermében volt kénytelen megtartani.[83] A banknak eddig nem volt elnöke, csak két alelnöke az egykori elnök, Tolnai Lajosnak 1917-ben bekövetkezett halálát követően. Ekkor került sor Camillo Castiglioni eddigi alelnöknek elnökké választására távollétében. Olyan személyt kerestek erre aki, „eredményes és általánosan elismert közgazdasági tevékenységével, kipróbált tapasztalataival, valamint az internacionális külföld vezető pénzügyi és ipari csoportjaival való elsőrendű összeköttetésivel legjobb biztosítékot nyújt arra nézve, hogy az intézetnek a lefolyt utolsó két évben történt örvendetes fejlődése biztos alapon nagyszabásúan folytatódjék.”[84] Az új elnök mellé alelnöknek Egyedi Lajos mellé Goldstein Pál került.

A banki érdekképviselet kapcsán fontos banktörténeti lépésére került sor 1919. január 23-án, amikor megalakult a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete (TÉBE), székhelye Budapesten volt az V. kerületi Fürdő utca 2. szám alatt.[85] A megalakulását követően a Magyar Országos Bank nem lépett be a szövetségbe, azonban a megváltozott politikai és gazdasági viszonyok miatt a korábban a belépést ellenző Neumann Gábor igazgatósági tag most a belépés mellett szólalt fel. A bank igazgatósága egyöntetű döntését hozott és kérte felvételét a TÉBE-be.

A bank jegyzőkönyvei apolitikusak, mégis időnként egy-egy szóhasználatnál vagy szófordulatban előkerült a politika. A bécsi igazgatósági ülés jegyzőkönyvében, például: „a Neuschloss-Lichtig fakereskedelmi rt-nak hitele a kommunizmus által (kiemelés tőlem) kb. 9 millió koronára emelkedett”[86]

Az 1920. március 21-i igazgatósági ülését[87] ismét Budapesten tartották. Neumann Gábor ügyvezető igazgató bejelentette, hogy őt meghívták a bécsi Allgemeine Depositenbank igazgatóságába, így lemond az ügyvezető igazgatói állásáról[88]. Nagyvonalúan viselkedett a bank Neumann Gáborral, hiszen az 1918. és 1919. évi ügyvezető igazgatói jutalékon (250.000 korona) felül további 250.000 koronát utaltak ki neki, bécsi tartózkodása alatt felmerült költségei fejében az intézet érdekében tett munkálataiért.

Megalapították az Union Bányászati és Ipari Részvénytársaságot[89] 8.900.000 korona alaptőkével és a soproni Hienzföldi Agrár Részvénytársaságot[90] 3.000.000 korona alaptőkével, ezen utóbbi társaság főleg parcellázásokkal, mezőgazdasági gépek és egyéb gazdaság cikkek és anyagok adásvételével foglalkozott.

Érdemes idézni a Tébe[91] határozata folytán kiutalt nagyobb adományok[92] listáját: József Ferenc főherceg ebéd akciójára: 63.000 korona. Huszár Károly miniszterelnök ínség akciójára: 63.000 korona. A nemzeti hadseregnek: 60.000 korona, a rendőrségnek: 10.000 korona. Menekült állami tisztviselőknek: 3.000 korona, a M.O.V.E.-nak[93]: 2.000 korona.[94]

1920. április 18-án fontos ülésre[95] került sor déli 12.00 órakor Budapesten, mert a másnapi közgyűlés elé kellett terjeszteni a Magyar Fakereskedők Hitelintézete Részvénytársaság[96] beolvasztásának módját a Magyar Országos Bank Részvénytársaságba, amely így aztán beolvadt a Magyar-Olasz Bank Részvénytársaságba. De ez már egy másik (bank) történet.

 

Konklúzió

A Magyar Országos Bank Részvénytársaság igazgatósága a nehéz gazdasági környezetben is igyekezett jól sáfárkodni a rábízott javakkal. Folyamatosan kereste azokat a befektetéseket, amelyek jövedelmezőek voltak számára. Külföldi beruházásaival azon volt, hogy a háborút követő időszakban mindig egy lépéssel előbbre lenni versenytársaihoz képest. Azt is megállapíthatjuk, hogy a bank a mindenkori alkalmazottaival szemben is igyekezett helytállni, a rohamosan növekvő inflációt külön bérkiegészítések formájában pótolni. Lobbi tevékenysége révén azt is elérte, hogy a nagy bankokhoz hasonló állami partnerséget kapjon, és több más kisebb hitelintézettel egybeolvadva azután a kor egyik legjelentősebb bankja legyen a Magyar-Olasz Bank Részvénytársaságban.

 

Absztrakt

A Magyar Országos Bank Részvénytársaság története (1917-1920)

A nagy háború vagy ahogyan később nevezték, az első világ háború megpróbálta Európa lakosságát, köztük az Osztrák-Magyar Monarchiában élőket is. A különböző országokban, így Magyarországon is kialakult hadigazdaság sok áldozatot kívánt meg az ország lakóitól. A bizonytalan import miatt fontossá vált a hazai környezetben is gyártható termékek előállítása. A nagyarányú emberveszteség miatt ugyanakkor rendkívül súlyos munkaerőhiány lépett fel a mezőgazdaságot sújtotta leginkább. „Az egyre zsugorodó árukészletekkel szemben a hadikiadások szükségszerű következményeként mind több és több pénz került forgalomba. A hadsereg felfegyverzése és felszerelése, az állandóan emelkedő katonai igények hatalmas kiadásokat követeltek.” A fizetőeszköz hamar értéktelenedésnek indult. A nagy háborút követő 1919-es események a belső stabilitást is kikezdték. Ebben a változó és sok kihívással teli környezetben vizsgáltam meg a Magyar Országos Bank igazgatósági jegyzőkönyveit (1917–1920) azzal a céllal, hogy bemutassam, milyen belső gazdaságmegerősítő, beruházó (akár hazai, akár külföldi) és munkaerőmegtartó lépéséket tett a bank és hogyan élte túl a nagy háborút. A vizsgálatom a jegyzőkönyvek időrendiségét követte.

Kulcsszavak: banktörténet, alaptőke, első világháború, közgyűlés, igazgatóság, választmány, felügyelőbizottság, Budapest, Camillo Castiglioni, hitelezés, befektetés, szindikátus.

Abstract

History of the Hungarian National Bank PLC (1917-1920) – Abstract

The Great War – or as it was later called, the First World War – put the people in Europe on trial, including the citizens of the Austro-Hungarian Monarchy. The war economy required many sacrifices from the inhabitants in the countries involved, including Hungary. Due to uncertainty in the imports, the production of home products became of great significance.[97] At the same time, agriculture has suffered the most from the very severe labour shortage, caused by the great loss of life. “While the stockpiles became less and lesser, as a connotation of the military expenditures more and more money has been put on the market. The arming and equipping the forces, the ever-increasing military demands required great expenses.”[98] The currency quickly depreciated. The events of 1919 after the Great War also threatened internal stability. I investigated the management reports of the Hungarian National Bank during this difficult and challenging period of time (1917–1920) with the aim, to demonstrate the measures the bank has been taken to strengthen the internal economies, to find investors (in the country and abroad), and to deal with labour shortage. Finally my research explores, how the company survived the war. The paper follows the chronology order of the records.

Keywords: banking history, share capital, First World War, general assembly, directorate, committee, supervisory board, Budapest, Camillo Castiglioni, lending, investment, syndicate

 

Felhasznált irodalom

Allgemeine Depositenbank, Wien Geschichte Wiki, https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Allgemeine_Depositenbank (letöltve: 2021. 04. 07.)

A Magyar Népköztársaság kormányának 1919. évi 1236 M.E. számú rendelete, In: Magyar Rendeletek tára 1867–1945, 1919. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_RT_1919/?pg=247&layout=s&query=ad%C3%B3t%C3%B3l%20val%C3%B3%20menek%C3%BCl%C3%A9s (letöltve: 2021. 04. 18.)

A Pallas nagy lexikona, http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/060/pc006086.html (letöltés: 2021.01.20.)

Bemutatkozik: a Royal Szálló, in: Magyar Nemzeti Digitális Archívum, https://mandadb.hu/cikk/844794/Bemutatkozik_a_Royal_Szallo (letöltve: 2021. 04. 16.)

Berend T. Iván: Európa gazdasága a 20. században, História, Budapest, 2008.

Berend T. Iván – Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848–1944, Budapest, Kossuth, 1975.

Fővárosi Pénzintézetek Szövetsége. In: Az Újság, 1918. november 8. 262. szám  https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/AzUjsag_1918_11/?query=F%C5%91v%C3%A1rosi%20P%C3%A9nzint%C3%A9zetek%20sz%C3%B6vets%C3%A9ge%201918&pg=95&layout=s (letöltve: 2021. 04. 17.)

Gergely Jenő: Gömbös Gyula – Vázlat egy politikai életrajzhoz, Elektra Kiadóház, Szeged, 1999.

Iváncsó Ádám: 125 éve alakult a Pannónia Evezős Club, in: Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, 2021. január 27.,  https://sportmuzeum.hu/2021/02/22/125-eve-alakult-a-pannonia-evezos-club/ (letöltve: 2021.04.16.)

Jenei Károly: Kisebb takarékpénztári és bankfondok: Repertórium, Magyar Országos Levéltár, Budapest, 1972. https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_LevLelt_56/?pg=123&layout=s  (letöltés: 2021. 01. 20., 15:19)

Leszámítolás, Ecopedia, http://ecopedia.hu/leszamitolas (letöltés: 2021. 01. 20.)

Magyar Életrajzi Lexikon I. (A–K), Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes, Akadémia,  Budapest, 1967. https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/s-778D5/stark-lipot-77C0C/ (letöltve: 2021. 04. 15.)

Magyar Zsidó Lexikon, (Szerk.: Ujvári Péter), Budapest, 1929. http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0204.html (letöltve: 2021. 04. 16.)

Müller János – Kovács Tamás – Kovács Levente: A Magyar Bankszövetség története, in: Hitelintézeti Szemle, XIII. évfolyam, 3. szám 202., Tarsoly Kiadó, Budapest 2014. https://www.bankszovetseg.hu/Content/Hitelintezeti/HSZ_2014_3.pdf (letöltve: 2021. 04. 18.)

Müller János–Kovács Tamás–Kovács Levente: A Magyar Bankszövetség története, Tarsoly Kiadó Budapest, 2014.

Nagy Magyar Compass 43/2. (1915)

Nagy Magyar Compass 44/2. (1916)

Nagy Magyar Compass 45/1. (1917)

Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918)

Nagy Magyar Compass 48/2. (1920)

Nautica motorhajógyár r.-t. in: A Motor, (1921.12.15.) 47-48. szám 36.

Népruházati Bizottság: A magyar királyi minisztérium 3.966/1917. M. E. számú rendelete
Népruházati Bizottság felállítása tárgyában. In: Pesti Hírlap, 1917. november 9. 277. szám 6.

Netjogtár. https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=90900008.TV&targetdate=&printTitle=1909.%20%C3%A9vi%20VIII.%20t%C3%B6rv%C3%A9nycikk&dbnum=77&referer=1000ev (letöltve: 2021. 01. 20.)

Pogányné Dr. Rózsa Gabriella: A Pénzintézetek Hadikórháza az I. világháború katona-egészségügyében és a katonaorvos-tudományban, in: Honvédorvos, 2016. (68) 1–2. szám 103–105. http://real.mtak.hu/80302/1/Honvedorvos_2016_1-2%20%28103-105%29.pdf (letöltve: 2021. 04. 16.)

Schlüter, Reinhard: Der Haifisch: Aufstieg und Fall des Camillo Castiglioni, Zsolnay, 2015.

Szávai Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményei. Az államutódlás vitás kérdései, Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Budapest, Pannónia Könyvek, 2004.

Szindikátus. in: Wikipédia, https://hu.wikipedia.org/wiki/Szindik%C3%A1tus (letöltve: 2021. 04. 18.)

Levéltári anyagok:

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1917–1920, 1920.

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1917. év

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év (1918. november 25.)

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év (1918. július 20.)

MOL Z 74 1. csomó 2. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. november 25.

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1919. január 7.

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1919. év november 18.

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920. március 21.

MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály

MOL Z 74 1. csomó 4. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. november 25.

MOL Z 74 1. csomó 4. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1919. november 18.

[1] vö: Berend T. Iván: Európa gazdasága a 20. században, História, Budapest, 2008. 53.

[2] Berend T. Iván – Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848–1944, Budapest, Kossuth, 1975. 163.

 

[3] Berend T. Iván – Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848–1944, Budapest, Kossuth, 1975. 165.

[4] Központi Kereskedelmi és Iparbank: a bank 1905. március 30-án 1 millió korona alaptőkével alakult, 162 részvényessel. Közülük többen ismert személyek: dr. Beck Marcell (1873–1945) bankár, jogász, országgyűlési képviselő. A Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank elnöke, báró Feilitzsch Artúr (1859–1925) erdész, országgyűlési képviselő, földművelésügyi miniszter, Kramer Miksa (1852–1942) a Pesti Chevra Kadisa alelnöke, a Fővárosi Kereskedelmi Hitelintézet vezérigazgatója, erényi lovag Ullmann Gyula (1872–1926) műépítész. Bankszerű tevékenysége mellett új üzletágakat, elsősorban ipari es kereskedelmi vállalkozások finanszírozását vezette be. 1906 tavaszán alaptőkéjét 2 millió koronára emelte fel. A bank többek között tevékenyen vett részt Budapest bérházépítéseinek finanszírozásában, amely jelen tanulmányunk fő témája. Külön osztályt szervezett a köztisztviselői kölcsönök folyósítására. Áruosztálya import üzleteket bonyolított le. 1917. december 11-én beolvadt a bank a Magyar Országos Bank Részvénytársaságba. A Központi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság székhelye Budapest, működési köre a magyar szent korona országaira terjedt ki. A társaság fő célja a Magyarország területén üzlettel bíró, illetőleg ipart űző kereskedők és iparosok hiteligényeinek kielégítése és egyéb érdekeik hathatós képviselete volt. Ennek érdekében a társaság a szakmánként szervezett kereskedők és iparosok részvételével szakosztályokat alakított, hogy az illető szakmához tartozó kereskedők és iparosok érdekeit minden irányban képviselje és szolgálja.

[5] Allgemeine Depositenbank 1871-ban alakult meg Bécsben. 1925-ben csődbe ment https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Allgemeine_Depositenbank (letöltve: 2021. 04. 07.)

[6] Árvavölgyi Helyi Érdekű Vasút Részvénytársaság: A pálya iránya: Kralovántól Turdossinig és innen határszél.

Hossza: 70.3 km. Állomások száma: 10. Az igazgatóság elnöke: Kubinyi Miklós. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 1181

[7] Szigetvár—Kaposvári helyi érdekű vasút részvénytársaság: a pálya iránya: Szigetvártól Almamellék, Bőszénfa és Gálosfán át Kaposvárig. Hossza: 53,5 km. Az igazgatóság elnöke: jánosi Engel Gyula Nyereség K: 90,400. Szállíttatott 202.408 utas és 27.067 tonna áru. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 1230.

[8] A Magyar-Olasz Bankot 1920. április 19-én egy szindikátus alapította, melyben Camillo Castiglioni bankár, a bécsi Allgemeine Depositenbank elnöke vitt vezető szerepet. Emellett Európa egyik legnagyobb és legtekintélyesebb pénzintézete, a Banca Commerciale Italiana (1894-ben alakul Milánóban, ma Intesa Sanpaolo néven ismert) és egy hozzá közelálló pénzcsoport is részese volt a bank megalapításának. A bank megalakulásakor magába olvasztotta a Magyar Országos Bank Részvénytársaságot. In: Jenei Károly: Kisebb takarékpénztári és bankfondok: Repertórium (Levéltári leltárak 56. Budapest, 1972), 124. oldal

https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_LevLelt_56/?pg=123&layout=s (letöltés: 2021. 01. 20., 15:19)

[9] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 1. oldal

[10] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 1. oldal

[11] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 2. oldal

[12] Közraktári jegy: az az okmány, melyet a közraktár a nála letett tárgyakról kiállít, melyben ezek átvételét elismeri és magát azok kiadására kötelezi. http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/060/pc006086.html (A Pallas nagy lexikona, letöltés: 2021.01.20.)

[13] Leszámítolásnak nevezzük azt a pénzügyi ügyletet, ahol a bank lejárat előtt megvásárol egy más nevére kiállított fizetési ígéretet (váltót), majd a lejáratkor a banknak teljesít az adós. A bank haszna abból származik, hogy a vételi árat a váltóban feltüntetett névérték alatt (bizonyos kamattal csökkentve) állapítja meg. Az ügylet során azonban fennáll annak a kockázata, hogy a váltó adósa nem tud teljesíteni. A bankoknak lehetőségük van a leszámítolt váltókat viszontleszámítolni a jegybanknál.( http://ecopedia.hu/leszamitolas, letöltés: 2021. 01. 20.)

[14] 1909. évi VIII. törvénycikk, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adójáról https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=90900008.TV&targetdate=&printTitle=1909.%20%C3%A9vi%20VIII.%20t%C3%B6rv%C3%A9nycikk&dbnum=77&referer=1000ev (letöltve: 2021. 01. 20.)

[15] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 4–6. oldalak

[16] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 11. oldal

[17] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 12. oldal

[18] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 18. oldal

[19] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 20. oldal

[20] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 22. oldal

[21] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 25. oldal

[22] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 26. oldal

[23] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 35. oldal

[24] 1917-ben, az alapításkor (PI).

[25] Camillo Castiglioni (1879–1958) 1879-ben Triesztben született a helyi zsidó közösség rabbijának fiaként. 12 évesen folyékonyan beszélt németül, olaszul, szlovénul és franciául. Az 1920-as években Európa leggazdagabb embere, számos üzleti és politikai kapcsolattal. Ferenc József, Benito Mussolini vagy Josip Bros Tito, csak néhány név azok közül, akik személyesen ismerték. A BMW márka neki köszönheti sikereit, mert mint egyedüli részvénytulajdonos azt az elképzelést támogatta, hogy a gyár repülőgép-hajtóműveken kívül motorkerékpárokat, majd később személygépkocsikat is gyártson. 1920-ban megalapította többedmagával a Magyar-Olasz Bank Részvénytársaságot, melynek 3 évig elnöke. A bank a korabeli Magyarország egyik legnagyobb pénzintézete volt. 1957-ben halt meg Rómában. vö: Reinhard Schlüter: Der Haifisch: Aufstieg und Fall des Camillo Castiglioni, Zsolnay 2015.

[26] Budapest—Esztergom—Füzitői helyi érdekű vasút részvénytársaság: (Esztergomi szénvasút.) VI., Andrássy út 5. Pálya kiterjedése: Budapest—Esztergom—Almás-Füzitői 88,9 km. Az igazgatóság elnöke: Papp János. Tiszta nyereség K: 1.593,524. Szállíttatott 1.958.015 személy és 813.930 tonna áru és poggyász. Nagy Magyar Compass 46/47/2. (1918) 1186.

[27] Bakács Udvar Részvénytársaság: Budapest (1910) IX., Bakács u. 1. Tárgya: a Bakács-, Lónyay- és Közraktár-utcák sarkán levő telken épült házak jövedelmeztetése. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 518.

[28] Baróti Szeszfinomító Cognac és Likőrgyár Részvénytársaság: (1913) Budapest, VII., Király u. 50. A Magyar országos bank érdekkörében. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 356.

[29] Britannia Szálloda Részvénytársaság: VI., Teréz-körút 39. A Központi kereskedelmi és iparbank alapítása. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 594.

[30] Uniói Kalapgyár Részvénytársaság: (1908) Gyárt: gyapjú-, nyúlszőr-, velour- kalapokat. Kivitel: Ausztria, Olaszország, Bulgária, Románia, Svájc. Az igazgatóság elnöke: ifj. Koch János. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 873.

[31] Felsőmagyarországi Fatermelő Részvénytársaság:(1915) V., Bálvány utca 5. sz. Magyar országos bank r.t. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 546.

[32] Később szóba kerül

[33] Gottschlig Ágoston Részvénytársaság: (1911) Budapest. X., Martinovics tér 8. Tárgya: likőr-, rum- és cognacgyártás. Elnök: Egyedi Lajos. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 347.

[34] Később szóba kerül

[35] Később szóba kerül

[36] Később szóba kerül

[37] Magyar Acélárugyár Részvénytársaság: Budapest. (1895) VI., Váci út 95. Gyártmányai: mindenféle vasúti hordtekercs és csavarrugók, autó- és géprugók, kovácsolt géprészek, kovácsolt szerszámacél. Kivitel: Európa összes államaiba. Elnök: Pazzani Sándor. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 669.

[38] Országos Bérszántó Vállalat Részvénytársaság: Budapest (1912) VI., Andrássy u. 5. A Magyar Országos bank alapítása. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 627.

[39] Putnoki Építőanyag Ipari Részvénytársaság. (1908) Megye: Gömör. Székhelyét 1914-ben Budapestről Putnokra helyezte át. A Központi kereskedelmi és iparbank rt. alapítása. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 476.

[40] Siófok Balatonfürdő-Részvénytársaság: Budapest I, Attila-körút 2. sz. Siófok: Fürdő- és szálloda üzem. Nagy Magyar Compass 44/2. (1916) 643.

[41] Később szóba kerül

[42] Igazgatósági ülésen jelen voltak: Auer Róbert, Camillo Castiglioni, dr. Doroghi Ervin, Egyedi Lajos, Goldstein Pál, Neumann Gábor, Stein Ármin, Török Sándor

[43] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1917–1920, 1920.

[44] Gyöngyösi Kereskedelmi és Gazdasági Bank Részvénytársaság: Elnök: Malatinszky György. Igazgató-elnök: Szabó Béla. Nagy Magyar Compass 45/1. (1917) 614.

[45] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1917. év

[46] dr. Hoór-Tempis Móricz (1897–1944) villamosmérnök, fizikus, egyetemi tanár, az MTA tagja, Magyar Életrajzi Lexikon I. (A-K), Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes, Budapest, Akadémia 1967., 737

[47] Stark Lipót (1866–1932) gépészmérnök, a vezetékszámítás egyik úttörője https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/s-778D5/stark-lipot-77C0C/ (letöltve: 2021. 04. 15.)

[48] Budapest Székesfőváros Elektromos Művek: (1914) V., Váci út 72—74. Vezérigazgató: Stark Lipót. Műszaki Igazgató: Deutsch Lajos. Igazgatósági tagok: dr. Glückstahl Samu, Kovács Sebestyén Aladár, dr. Leitner Adolf. Nagy Magyar Compass 44/2. (1916) 926.

[49] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év

[50] Hungária Szérumművek Részvénytársaság: (1918) VI., Szondy u. 76. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 888.

[51] dr. Detre László (1874–1939) orvostanár, bakteriológus, budapesti tanulmányait követően Bécsben és Párizsban tanult, sok felfedezés kötődik a nevéhez.  http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0204.html (letöltve: 2021. 04. 16.)

[52] Jelen voltak: alsóterényi Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Goldstein Pál, Neumann Gábor, Stein Ármin és Török Sándor és Zsolnay Miklós

[53] Magyar Repülőgépgyár-Részvénytársaság: (1912) Alaptőke: 500.000 K. Igazgatóság: Camillo Castiglioni, Schweiger Berthold, Török Emil, Lohner Lajos. In: Nagy Magyar Compass 43/2. (1915) 631.

[54] Nyíregyházi Általános Hitelintézet Részvénytársaság: Az igazgatóság elnöke: Lázár Kálmán. Ügyvezető igazgató: Geiger Béla. Nagy Magyar Compass 45/1. (1917) 1052.

[55] Royal Nagyszálloda (1896–1991) https://mandadb.hu/cikk/844794/Bemutatkozik_a_Royal_Szallo (letöltve: 2021. 04. 16.)

[56] Pénzintézetek Hadikórházáról bővebben: Honvédorvos 2016. (68) 1-2. szám 103. http://real.mtak.hu/80302/1/Honvedorvos_2016_1-2%20%28103-105%29.pdf (letöltve: 2021. 04. 16.)

[57] Dugoselói Faipar-Részvénytársaság: (1918) V., Sziget u. 38. Tárgya: a Neuschloss Lustig faipar r.-t. dugoselói gőzfűrészének megvétele és üzemben tartása. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 1412.

[58] Neuschloss Ödön és Marcell és Lichtig Szentlőrinci Parkettgyár Részvénytársaság: (Előbbi cége: Szentlőrinci parkettgyár részvénytársaság.) Budapest V., Sziget utca 38. (1908) Kivitel: Európa minden államába és Egyiptom, Argentína. Ügyvezető igazgató: Lichtig Samu. Nagy Magyar Compass 44/2. (1916) 430.

[59] Délmagyarországi Kendergyár Részvénytársaság: Budapest VI., Andrássy út 27. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 1438.

[60] Nautica Motorhajógyár Részvénytársaság: (1918) Alaptőke: 2.000.000 K. Igazgatóság: Lánczy Leó, Castiglioni Camillo, Breuer B. Armand, Buchler Lajos, Eidlitz Hugó, Káldi Jenő, Neumann Gábor, Schweiger Berthold, Vögler Albert. In: Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 1422. És egy korabeli sajtócikkből: Nautica motorhajógyár r.-t. A gyár telepén rendkívül élénk munkálkodás folyik, minthogy belföldi és ami talán még örvendetesebb, külföldi rendelésekkel bőven el van látva. Az épülő motoros járművek közül megemlítendő két nagyobb 14 méteres motorhajó, mely bolgár számlára készül, a cég bevált Tunell-hajóinak nehány példánya, egy előli kajüttel és egy középkajüttel ellátott csónak. Ezeken kívül több evezős- és vitorláshajó építése van tervbevéve s utóbbiak közül egy versenyvitorlás is, amelynek szereplése elé nagy érdeklődéssel tekinthetünk. Nem hagyható említés nélkül az sem, hogy legutóbb az egyik nagy svájci evezősklub jövő évi evező szükségletét a Nauticá-nál rendelte meg. In: A Motor, (1921.12.15.) 47-48. szám 36.

[61] https://sportmuzeum.hu/2021/02/22/125-eve-alakult-a-pannonia-evezos-club/ (letöltve: 2021.04.16.)

[62] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év (1918. július 20.)

[63] MOL Z 74 1. csomó 4. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. november 25.

[64] Szávai Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményei. Az államutódlás vitás kérdései, Pannónia Könyvek, 2004., 48.

[65] vö: Szávai Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményei. Az államutódlás vitás kérdései, Pannónia Könyvek, 2004. 51.

[66] Jelen voltak: Camillo Castiglioni és Egyedi Lajos alelnökök, alsóterényi Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Goldstein Pál, Neumann Gábor, Stein Ármin és Török Sándor

[67] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év (1918. november 25.)

[68] A cikk egy részlete: Fővárosi Pénzintézetek Szövetsége. Tizenegy fővárosi pénzintézet a közérdek megóvásának érdekében Fővárosi Pénzintézetek Szövetsége név alatt szövetséget alkotott, mely azzal kezdte meg működését, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsot és az új kormányt üdvözölte, nekik szolgálatait felajánlotta. … A szövetséghez a következő intézetek csatlakoztak: Belvárosi takarékpénztár részvénytársaság, Budapest-lipótvárosi takarékpénztár részvénytársaság. Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár, Első magyar iparbank, Magyar általános takarékpénztár részvénytársaság. Magyar fakereskedők hitelintézete részvénytársaság. Magyar kereskedelmi hitelbank részvénytársaság, Magyar Országos bank részvénytársaság, (kiemelés tőlem) Magyar országos központi takarékpénztár. Mercur váltóüzlet részvénytársaság és a, Nemzeti takarékpénztár és bank részvénytársaság… A fent említett tizenegy bank és takarékpénztár, amely nemcsak a főváros. hanem az ország gazdasági életének is igen fontos szervei, teljes joggal követelheti, hogy róluk, nélkülük más pénzintézetek ne határozzanak, nevükben felhatalmazás nélkül ne beszéljenek, s a mi a legfontosabb, őket előzetes tudomásuk nélkül befejezett tények elé ne állítsák. In: Az Újság, 1918. november 8. 262. szám  https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/AzUjsag_1918_11/?query=F%C5%91v%C3%A1rosi%20P%C3%A9nzint%C3%A9zetek%20sz%C3%B6vets%C3%A9ge%201918&pg=95&layout=s (letöltve: 2021. 04. 17.)

[69] vö: Szávai Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményei. Az államutódlás vitás kérdései, Pannónia Könyvek, 2004. 53.

[70] Az ülés dátuma: 1918. november 25. Jelen voltak: Egyedi Lajos, alsóterényi Auer Robert, dr. Doroghi Ervin, Neumann Gábor, Stein Ármin, Török Sándor, Zsolnay Miklós

[71] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év

[72] Népruházati Bizottság: A magyar királyi minisztérium 3.966/1917. M. E. számú rendelete
Népruházati Bizottság felállítása tárgyában. A magyar királyi minisztérium háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján a következőket rendeli: 1§ A magyar szent korona országai lakosságának ruházati cikkekkel való megfelelő ellátására és pedig ruházati cikkek bevásárlására, feldolgozására, az ezirányú ipari termelés szabályozására, a szövetek és áruk felosztására, felhasználására és árszabályozására vonatkozó kérdésekben szakszerű tárgyalás és véleményadás céljából, továbbá az említett ellátással kapcsolatos tennivalóknak a jelen rendelet és a kereskedelemügyi miniszter által adott utasítások értelmében való elvégzésére „Népruházati Bizottság” alakíttatik. A bizottság megalakítása iránt a kereskedelemügyi miniszter intézkedik. In: Budapesti Közlöny, 1917.10.24. 246. szám

A népruházati bizottság elnöki tanácsa Giesswein Sándor országgyűlési képviselő elnöklésével megtartotta alakuló ülését. Az elnök hosszabb beszédben mutatott rá azoknak a feladatoknak nagyságára és szociális fontosságára, amelyek megoldása a bizottságra vár. Az elnöki tanács tagjai letették az ünnepélyes fogadalmat…Az elnöki tanács mindjárt hozzá is fogott a gyakorlati munkához és számos olyan kérdést intézett el, amelyek egyfelől a népruházati bizottság belső adminisztrációjára, másfelől a ruházati szükségletek mielőbbi ellátására vonatkoznak In: Pesti Hírlap, 1917. november 9. 277. szám 6.

[73] Szindikátus: A szindikátus a tőkés monopóliumok egyik, a kartellnél fejlettebb formája. A szindikátusban részt vevő vállalatok megtartják önállóságukat a termelésben, de a  kereskedelem területén önállóságuk korlátozott. Közös irodát szervez a szindikátus a termékek értékesítésére, gyakran a nyersanyag beszerzésére is. A szindikátuson belül a megegyezésre lépő vállalatok között a konkurencia lehetősége szűkebb, mint a kartell esetében. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szindik%C3%A1tus (letöltve: 2021. 04. 18.)

[74] MOL Z 74 1. csomó 2. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. november 25.

[75] Jelen voltak: Egyedi Lajos, alsóterényi Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Neumann Gábor, Stein Ármin, Török Sándor, Zsolnay Miklós

[76] MOL Z 74 1. csomó 2. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. november 25. Neumann Gábor ügyvezető igazgató jelentése

[77] vö: Szávai Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményei. Az államutódlás vitás kérdései, Pannónia Könyvek, 2004. 54–55.

[78] Unió Kereskedelmi Részvénytársaság: Budapest (1911) V., Vilmos császár út 26. A Központi kereskedelmi és iparbank alapítása. Elnök: Zsolnay Miklós. Nagy Magyar Compass 44/2. (1916) 736.

[79] Balatoni Gyógyfürdők és Nagyszállók Részvénytársaság: (1917) V., Andrássy út 5. (A Magyar Országos Bank alapítása. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 593.

[80] Kálnói Magyar Chamottegyár Részvénytársaság: (1907) V., Vilmos császár út 26. Célja: tűzálló anyagok gyártása. Nagy Magyar Comapass 43/2. (1915) 800.

[81] A Magyar Népköztársaság kormányának 1919. évi 1236 M.E. számú rendelete, az adótól való menekülés meggátlásáról szóló 1919. II és XIV. néptörvények rendelkezéseinek a Horvát-Szlavónországok és Fiume területére kiköltözködőkkel vagy eltávozókkal való alkalmazásáról. A Magyar Népköztársaság kormánya az adótól való menekülés meggátlásáról szóló 1919. II. néptörvény 31.§-ában nyert felhatalmazása alapján azt az időpontot, amelytől kezdve az ország területéről a Horvát-Szlavónországok területére, valamint az ezen területen túl fekvő Fiume városába való kiköltözködést vagy eltávozást úgy kell tekinteni, mintha az külföldre történt volna, 1919. évi március hó 1-ében állapítja meg. Budapesten, 1919. évi február hó 22-én. Dr. Berinkey Dénes s.k. miniszterelnök In: Magyar Rendeletek tára 1867–1945, 1919.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_RT_1919/?pg=247&layout=s&query=ad%C3%B3t%C3%B3l%20val%C3%B3%20menek%C3%BCl%C3%A9s (letöltve: 2021. 04. 18.)

[82] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1919. január 7.

[83] Jelen voltak: Egyedi Lajos, alsóterényi Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Goldstein Pál, Marek Károly, Neumann Gábor, Stein Ármin. A jegyzőkönyv érdekessége, hogy a szavakra az ékezeteket utólag írták rá, vlsz. nem állt rendelkezésre a magyar ABC szerinti írógép. Továbbá a jegyzőkönyv semmilyen magyarázatot nem hoz az ülés bécsi megtartásáról. (megjegyzések: PI)

[84] MOL Z 74 1. csomó 4. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1919. november 18. Egyedi Lajos levezető elnök szavai

[85] Hitelintézeti Szemle, XIII. évfolyam, 3. szám 202. (Tarsoly Kiadó, Budapest 2014. A Magyar Bankszövetség története https://www.bankszovetseg.hu/Content/Hitelintezeti/HSZ_2014_3.pdf (letöltve: 2021. 04. 18.)

[86] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1919. év november 18. – Neumann Gábor szavai

[87] Jelen voltak: Camillo Castiglioni, Goldtsein Pál, Egyedi Lajos, Neumann Gábor, Stein Ármin,

[88] Ekkor már fél éve Castiglioni az Allgemeine Depositbank elnöke, barátja és bizalmasa Neumann Gábor, innen a meghívás (megjegyzés – PI)

[89] Unió Bányászati és Ipari Részvénytársaság: (1920) VI., Andrássy út 5. Alaptőke: 4.500.000 K. Szénbánya, téglagyár és mészégető Várpalotán. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 1397.

[90] Hienzföldi Agrár-Részvénytársaság:(1920) Sopron. Foglalkozik bank és takarékpénztári üzletekkel is. Nagy Magyar Compass 48/2. (1920) 550

[91] TÉBE: Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, Müller János-Kovács Tamás-Kovács Levente: A Magyar Bankszövetség története, Tarsoly Kiadó Budapest, 1914

[92] Világ, 1922. november 01. 249. szám 10.: „A bankok sokallják a TÉBE által megállapított kiadásokat. Valószínűleg kevesen tudják, hogy mindaz, ami a budapesti pénzintézetek üzleti gestiójában és szociálpolitikai tevékenységében megnyilvánul, legtöbbnyire a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületéből indul ki. A hivatalos életben és a magángazdaságban a TÉBE képviseli a haute finance-ot, ez az egyesület tárgyal a hatóságokkal, intézi a bankok állampénzügyi műveleteit, bizonyos ráta alapján megállapítja a kamatszolgáltatást, vezeti a jótékonysági akciókat és döntösúlyú befolyást gyakorol a tisztviselő-kérdések elintézésére. A TÉBE kötelékéhez ma több, mint negyven intézet tartozik. A megalakuláskor a tagok kötelezettséget vállaltak az egvesület fenntartási költségeinek fedezésére, egyúttal pedig alávetették magukat a TÉBE határozatainak. Az egyesület szinte „közadók módjára“ veti ki az egyes intézeteket terhelő költségeket, melyek oly gyors tempóban emelkednek, hogy egy-egy nagy intézet évi hozzájárulása ma már túlhaladja az öt-hatmillió koronát és a középintézetek sem fizetnek egy- kélmilliónál kevesebbet. A pénzintézetek — mint értesülünk — megsokallták az ugrásszerűen emelkedő kiadásokat, amiket a TÉBE vet ki rájuk és kifogások hangzanak el amiatt, hogy az egyesület egyáltalán nem veszi figyelembe a kötelékéhez tartozó intézetek teherviselőképességét. A TÉBE ezeket a hozzájárulásokat tudtunkkal a részvénytőke alapján megállapított kvóta szerint szedi be, anélkül, hogy az intézetek teherviselőképességének behatóbb vizsgálatába bocsátkoznék. Egyszóval itt nem önkéntes, hanem kényszerhozzájárulásról van szó és ez ellen emelnek kifogást a köteléki intézetek. Legutóbb is megtörtént, hogy a kényszerhozzájárulás élvén a TÉBE oly óriási összeg adományozására hívta föl az intézeteket, amely összeg elosztva is milliókkal terheli a vállalatok költségszámláit. Értesülésünk szerint egyes tagok a TÉBE eljárását szóvá fogják tenni, annál is inkább, mivel a TÉBE-hez befizetett összegek ebben az évben már jóval túlhaladják a százmillió koronát.”

[93] Magyar Országos Véderő Egylet: Gergely Jenő: Gömbös Gyula – Vázlat egy politikai életrajzhoz, Elektra Kiadóház, Szeged, 1999,

[94] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920. március 21.

[95] Jelen voltak: Egyedi Lajos alelnök, Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Neumann Gábor, Stein Ármin, Török Sándor.

[96] Magyar Fakereskedők Hitelintézete: (1905) Budapest V. Széchényi utca 1. Alaptőke: 1.000.000 K. Helyettes-elnök: dr. Hilb Jenő. Vezérigazgató: Fónagy Aladár. Nagy Magyar Compass 44/1. (1916) 241.

[97] : Berend T. Iván: Európa gazdasága a 20. században, História, Budapest, 2008. 53.

 

[98] Berend T. Iván – Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848–1944, Budapest, Kossuth, 1975. 165.

Regős Franciska: A Nemzetközi Jogi Bizottság és a nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményeiért való felelősség

 

  1. Bevezető

A Nemzetközi Jogi Bizottság a legfőbb, a nemzetközi jog fejlesztésével és kodifikációjával megbízott szerv.[1] A Nemzetközi jog fokozatos fejlesztésével[2] és kodifikációjával elsődlegesen a Nemzetközi Jogi Bizottság kerül megbízásra.[3] A Nemzetközi Jogi Bizottságot az ENSZ Közgyűlése hozta létre 1947-ben,[4] hogy tanulmányokat kezdeményezzen és javaslatokat fogalmazzon meg a nemzetközi jog fokozatos fejlődésének és kodifikálásának támogatására.[5] A Bizottság 1949-ben tartott első ülésén 14 témakört talált alkalmasnak a kodifikálásra, melyek között szerepelt a nemzetközi felelősség is.[6] A felelősség kodifikációja során a Bizottságban megjelent egy gondolat, mely szerint az államok nemcsak a jogellenes cselekményekért lehetnek felelősek, hanem bizonyos esetekben a jogszerű cselekményekért is, mint például a nukleáris tevékenység.[7] Ahogyan Boyle megjegyzi, a jogellenes cselekményekért való felelősség gondolatába nem fért bele a téma, mivel ha nincs kötelezettségsértés, úgy jogellenes cselekményről sem beszélhetünk.[8] Így 1970-ben a Bizottság további megfontolások után úgy döntött, hogy a nemzetközileg jogellenes cselekményekért való felelősséget elválasztja a nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményeinek kategóriájától.[9] Ennek oka, hogy a két felelősségi alakzat lényegesen eltérnek, össze nem hasonlítható helyzeteket hoznak létre,[10] és mind jogalapjában, mind tartalmában eltérő sajátosságokkal rendelkeznek.[11] Ahogyan arra Bruhács is felhívja a figyelmet: pusztán a „jogi nyelv szegénysége”[12] miatt nevezzük mindkettőt felelősségnek.[13] A munka három lényeges elem köré épült, a megelőzés, együttműködés és a károkért való felelősség.[14] A téma végül a „nemzetközi felelősség a nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményiért” címet kapta, és a Nemzetközi Jogi Bizottság a Közgyűlés javaslatára,[15] 1974-ben munkaprogramjára tűzte.[16]

 

Jelen tanulmány a kodifikáció menetéről, a munka során felmerülő kérdésekről és eredményekről kíván betekintést adni.

 

 

  1. A kodifikáció menete

A Bizottság 1977-ben, a nemzetközileg jogellenes cselekményekért való államfelelősség kodifikációjának előrehaladására tekintettel úgy látta, hogy a nemzetközi felelősség a nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményiért című téma kodifikációja kezdetét veheti.[17] A téma különelőadójává Robert Q. Quentin-Baxter került kinevezésre,[18] aki összesen 5 jelentést készített. Ezekben főként a terület fogalmi alapjainak és vázlatának kidolgozására törekedett.[19] Első jelentésében tisztázta a terület viszonyát a jogellenes cselekményekért való felelősséghez, leszögezve, hogy mivel a téma alapvető jellemzője, hogy mivel a felelősség nem a jogellenességből merül fel, így az csakis elsődleges (primer)[20] kötelezettségből származhat.[21] Kiindulópontja az volt, hogy a két felelősség különböző síkokon létezik, így a jogszerű tevékenységek káros következményeiért való felelősség nem rontja le a jogellenes cselekményekért való felelősséget, mivel előbbi a primer normák terméke. Ez azt jelenti, hogy a primer norma megsértése a jogellenes cselekményekért való felelősség szabályait kelti életre.[22]

 

A különelőadó a témát elsősorban általánosan próbálta megközelíteni, azon az alapon, hogy bár a téma mindig is a környezettel kapcsolatban került tárgyalásra, ez nem jelenti azt, hogy az csakis arra korlátozódik.[23] Azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy azok a jogesetek, amelyekre támaszkodhattak a környezettel és a határon átterjedő károkkal voltak kapcsolatosak.[24] A különelőadó továbbá hangsúlyozta jelentésében a jogok és kötelezettségek egyenlőségét, a sic utere tuo ut alienum non laedas maximájával (úgy használd a sajátodat, hogy azzal ne sértsd másét), a megelőzéssel és az elvárható gondossággal összefüggésben.[25]

 

Quentin-Baxter a témát harmadik jelentésében körvonalazta.[26] Alapját abban látta, hogy a forrásállam köteles elkerülni, minimalizálni és helyreállítani az előrelátható határon átterjedő kárt, mint kockázatot a területén vagy az ellenőrzése alá tartozó területen végzett tevékenységgel kapcsolatban.[27] A különelőadó a téma szempontjából fontosnak tartotta a megelőzést – amit egyfajta folytonos kötelezettségként látott – az információcserét és a jóhiszemű tárgyalást.[28]Mindenekelőtt az érdekek közötti egyensúly létrehozására törekedett.  Egy olyan rezsimet képzelt el, amiben semmi sem tiltott és minden jóhiszeműen tárgyalható.[29] Az államok részére annyi szabadságot kívánt hagyni, amennyi az kompatibilis más államok megfelelő védelmével.[30]

 

Quentin-Baxter halála után a téma különelőadójává Julio Barboza került kinevezésre, aki összesen 12 jelentéssel gazdagított a Nemzetközi Jogi Bizottság munkáját. Alapvetően megtartotta az elődje által körvonalazott téma alapját, de nagyobb hangsúlyt feketetett a szigorú felelősségre,[31] és az olyan kötelezettségekre, mint az értesítés, együttműködés és a megelőzés. Álláspontja szerint a téma mélyen érinti a megelőzést és a jóvátételt, így szükséges hogy a kettőt egymással összekössék, a téma egységességének megőrzése érdekében. Bizonyos általános elvek alkalmazását javasolta, mint például azt, hogy minden államnak a lehető legnagyobb cselekvési szabadsága legyen a területén belül, más államok szuverén egyenlőségének tiszteletben tartásával. Az államok szuverén egyenlősége tehát továbbra is a tervezett cikkek alapját jelentette. Ennek alapján kötelezik az államokat arra, hogy megtegyenek minden ésszerű intézkedést a határon átterjedő káros következmények megelőzése és minimalizálása érdekében, együttműködve más államokkal e cél elérése érdekében.[32]

 

1989-re már megjelentek a cselekvési szabadsággal és annak korlátaival, valamint az együttműködéssel, megelőzéssel és a jóvátétellel, notifikációval, tárgyalással, figyelmeztetéssel kapcsolatos cikkek is.[33] A tervezet vonatkozott minden tevékenységre, amely kárt okoz vagy a károkozás kockázatát hozzák létre. A középpontba eredetileg a kockázatok kerültek, tehát a tervezet kezdetben olyan tevékenységekre korlátozódott, amelyek a határon átterjedő sérelem észlelhető kockázatát jelentették.[34] A küszöbértéknek az „észlelhető kockázat” került meghatározásra, ami a „komoly” sérelemnél kisebb kategóriát jelentett.[35]A különelőadó lényegesnek tartott még egy elemet bevezetni, ami korlátozza a hatályt, elkerülve azt a benyomást, hogy a tervezet abszolút felelősségen alapszik.[36] Ezt szorgalmazta a „tevékenységek” megfogalmazás is. A különelőadó már második jelentésében javasolta a „tevékenységek” kifejezés alkalmazását a „cselekmények” helyett.[37] Ennek oka, hogy a tevékenységeket több személy cselekménye alakítja. Egy jogszerű tevékenységen belül vannak jogszerű cselekmények, amik kárt okozhatnak, illetve bizonyos következményeket vonhatnak maguk után, és vannak jogellenes cselekmények is, amelyek kötelezettségszegést jelentenek. A „tevékenységek” korlátozzák a cikkek hatályát, mivel csak az olyan sérelmekre vonatkoznak, amelyek a tervezet által meghatározott tevékenységekből származnak.[38] A tevékenységek azok, amelyek a veszély elemét magukba foglalják, ezzel a sérelemhez kapcsolódva. Ahhoz, hogy a cikkek alkalmazandóak legyenek egy cselekményre, a cselekménynek elválaszthatatlanul összeköttetésben kell lennie azzal a tevékenységgel, ami a határon átterjedő környezeti sérelmet okozta, vagy ami kockázattal rendelkezik.[39] További kérdésként merült fel, hogy szükséges-e egy lista azon tevékenységekről, melyeket a tervezet lefedni kíván.[40] Julio Barboza véleménye szerint viszont egy ilyen lista hamar idejét múlttá válna, tekintettel a gyors technológiai fejlődésre, figyelembe véve azt a tényezőt is, hogy egy adott tevékenység veszélyessége bizonyos körülményektől is függ.[41] Ilyen körülmény például a hely, illetve az olyan környezeti tényezők, mint a szélirány.

 

Barboza megközelítése arra utalt, hogy a cikkek, illetve a téma maga a szigorú felelősségen alapult, amit a tárgyalás és a költség-megosztás elve próbált enyhíteni.[42] A különelőadó szerint a kötelezettség megsértésének vagy a jogellenes cselekmény megvalósulásának megállapítására a megelőzés eszközeit szükséges megvizsgálni. Ha ennek eredménye alapján az állam máshogy cselekedett volna és ezzel megelőzhette volna az adott eseményt, akkor kötelezettségszegés valósult meg, máskülönben nem.[43] Másrészről, a különelőadó arra is utalt, hogy a forrásállam nem teljes felelősséggel fog tartozni, vagyis a sértett államnak valamilyen szinten viselnie kell az elszenvedett sérelmet.[44] Ezt azzal magyarázta, hogy a kár nem jogellenes cselekmény következménye, hanem jogszerű cselekményé. Több tényező figyelembe vételét is ajánlotta, mint például az állam adott tevékenységből való haszonszerzését vagy a modern világ egymásrautaltságát. Nézete szerint ezért a jóvátételt a „költségek megosztása” vezérli.[45] A jóvátétel megállapítását tárgyalásos úton képzelte el, és elődjéhez hasonlóan, megjelenítette az érdekek egyensúlyára való törekvést is.[46] A tervezet jóvátételi kötelezettsége (9. cikk) a polgári jogi felelősségi rezsim szerinti államok és az üzemeltetők közti kapcsolatot kívánta tükrözni.[47] Ennek megjelenítésére viszont nagyobb igény látszott megmutatkozni.[48] Az egyik oldal az állam mögöttes felelősségét tartotta a jó útnak, míg a másik az állam elsődleges felelősségében látta a jó irányt.[49] Barboza próbált rávilágítani arra, hogy a nemzetközi egyezmények arra utalnak, hogy az államok elsődlegesként az üzemeltető felelősségét fogadják el, míg az állam felelőssége szubszidiárius, akkor lép életbe, ha az üzemeltető képtelen a teljes helyreállításra. Jelentésében felvetette a javaslatot miszerint az állam felelőssége kiterjesztésre kerülhetne azokra az esetekre, amikor a) az üzemeltető nem tudja megfizetni a teljes kártérítést vagy b) a felelős vagy felelősök nem azonosíthatóak. A cikkek akkori állapota (pl. tárgyalási kötelezettség) egyértelműen az állam elsődleges felelősségére utaltak.[50] Itt értelemszerűen felmerült a polgári jogi felelősség és az állam felelősség kapcsolatának a kérdése is. A különelőadó három opciót vázolt fel. Az egyik lehetőség, hogy a polgári jogi felelősséggel nem foglalkoznak, helyette az állam jogellenes cselekményekért való felelősségével és a diplomáciai útra, vagyis a tárgyalásos megoldásra összpontosítanak. A másik szerint a tervezet csak az államfelelősség és a polgári jogi felelősség kapcsolatát szabályozná. Harmadik lehetőségként az államfelelősség és a polgári jogi felelősség kapcsolata kerülne szabályozásra, amihez hozzáadódnának olyan polgári jogi felelősségi rendelkezések is, melyek a diszkrimináció tilalmának elvét biztosítanák.[51]

 

1992-re már 33 cikk vázlata hevert a Bizottság asztalán.[52] További három fejezet kezdett formát ölteni. A Harmadik Fejezet a megelőzés elvét, a Negyedik Fejezet az állam felelősségét, míg az Ötödik Fejezet a polgári jogi felelősséget tárgyalta. A megelőzés elvéhez kötődően a Harmadik Fejezetben már megjelentek eljárás jellegű cikkek. E szerint a forrásállamnak határon átterjedő hatásvizsgálatot kell készítenie az általa folyatatni kívánt tevékenység várható hatásáról, ha ez a tevékenység kockázattal vagy káros hatással jár, úgy a forrásállamnak értesítenie kell erről a feltehetően érintett államot, az elérhető információk átadásával. Ha az érintett állam szükségesnek találja, konzultációra kerülhet sor, ami pedig egy esetleges rezsim felállítását eredményezheti, mely figyelembe venné az érintett felek érdekeit is.[53] Az eljárási kötelezettségek már itt megmutatkoznak, amit a majdani végleges tervezet is követ. Bár felmerült, hogy ilyen általános jellegű kötelezettségeknek nem lehet az államokat alávetni, azonban tagadhatatlan volt ezek nemzetközi jogi létezése.[54]Ezek egyike a tájékoztatás, illetve a notifikáció követelménye. E szerint a forrásállamnak tájékoztatnia kell a feltehetően érintett államot a várható határon átterjedő hatásokról.[55] A 20. cikk értelmében, ha a hatásvizsgálat eredménye szerint a határon átterjedő kár nem kerülhető el, vagy nem kompenzálható megfelelően, úgy a forrásállamnak meg kell tagadnia az engedély megadását. Ez felveti a küszöbérték kérdését, vagyis azt, hogy mekkora az a kár vagy kockázat, ami a kötelezettséget feléleszti. Ahogyan azt a különelőadó megjegyezte, ez nem számszerűsíthető a priori, azonban egyetlen államot sem lehet arra kényszeríteni, hogy tolerálja akár a jelentős kárt vagy a jelentős kockázatot. A kérdést a különelőadó az államok közti tárgyalástól tette függővé.[56]

 

A Negyedik fejezet az államok felelősségének kérdését hivatott rendezni. A tervezet alapja a szigorú felelősség volt – Quentin-Baxter javaslatát követve[57] – amit a tárgyalási kötelezettség törekedett enyhíteni. Azonban ahogyan az várható volt, ez a fajta megközelítés megkérdőjeleződött: többen nem álltak készen elfogadni egy ilyen típusú felelősséget.[58]Barboza egy olyan felelősségi rendszert javasolt, amelyben a forrás államot tárgyalási kötelezettség terhelte volna az érintett állammal vagy államokkal a jogi következmények megállapítására, szem előtt tartva, hogy a kárt teljesen jóvá kell tenni. Abban az esetben, ha az állam a tárgyalási kötelezettségét megsértené, felmerült volna az állam jogellenes cselekményekért való felelőssége.[59] Barboza rávilágított arra, hogy az államok szigorú felelősségét a tárgyalási kötelezettség hivatott enyhíteni, hogy biztosítsa, hogy nem automatikusan merül fel, hanem tárgyalásos úton, adott esettől függően.[60] Ennek eredete, hogy aki kárt okoz, annak valamilyen módon jóvá kell tennie azt. Az államok között a viták megoldására az elsődleges mód a tárgyalás: a cikkekben ez a mód jelenik meg a jóvátétel megállapítására. Célja, hogy a felek a jóvátétel módjáról döntsenek és nem arról, hogy kártérítést kell-e vagy nem kell fizetni. Ez a sic utere tuo elvével, és a joggyakorlattal[61] összhangban került megfogalmazásra. Barboza később az állam felelősséget elkezdte vegyíteni a polgári jogi felelősséggel, és javasolta, hogy a polgári jogi felelősség élvezzen elsőbbséget, míg az államok felelőssége reziduális jellegű legyen.[62] Ez azt jelentette, hogy a polgári jogi felelősséget abban az esetben váltotta volna fel az államfelelősség, hogyha a kárért felelős magánszemély nem lett volna azonosítható.[63]

 

A Bizottságon belül kialakult egy vita a megelőzés ex post és ex ante természetére nézve is. A Különelőadó 10. jelentésében fejtette ki álláspontját erre vonatkozóan. E szerint a megelőzés ex ante megelőzésnek csak egy oldala, ami magában foglalja a megelőzést ex post is. A Különelőadó gondolatmenete szerint az ex post megelőzés nem jóvátétel, és így nem kerülhet a jóvátétel részbe sem. A megelőzés vonatkozik mind a balesetek elkerülésére, amelyek határon átterjedő károkhoz vezethetnek, és a baleset teljes kifejlettének elérését megakadályozó lépésekre is. Így a különelőadó véleménye szerint nem lehetséges metodológiailag a jóvátétel között tárgyalni a kár megelőzésére tett ex post lépéseket.[64] A Bizottság elfogadta ezt a gondolatot: a megelőzésnek tartalmaznia kell ex ante és ex post intézkedéseket egyaránt. Ez a 14. cikkben öltött testet, mely szerint az államoknak meg kell tenniük minden intézkedést a jelentős határon átterjedő kár kockázatának megelőzésére vagy minimalizálására, és ha ilyen kár keletkezik, akkor a hatásainak a csökkentésére.[65] A küszöbérték meghatározására a „jelentős” mérték került használatra.

 

Az elkészült cikk tervezetekre az államok reakciója vegyes jellegű volt. Egy részük úgy érezte, hogy kevés a kifejezetten nemzetközi felelősséggel foglalkozó rendelkezések száma (csak az 5. és a 21. cikk foglalkozott vele),[66]tartalmuk pontatlan volt, és nyitva hagytak több kérdést is, mint például azt, hogy pontosan ki is a felelős: az államok vagy a magánjellegű szervezetek.[67] Mivel a témát nagy részben még mindig homály fedte, így 1997-ben fontos döntés született annak sorsáról: a témát kettébontották a megelőzésre és a felelősségre.[68]  Ennek oka abban rejlik, hogy az 1997-ben felállított munkacsoport a téma áttekintése során elméleti és fogalmi nehézségekbe ütközött. Ködösnek találta a téma tartalmát és kiterjedését, ami komoly problémákat okozott, mi több, még cím alkalmassága is kérdéses volt.[69] A munkacsoport álláspontja szerint bár a megelőzés és a felelősség egymáshoz kapcsolódnak, mégis különbözőek, így ebből kifolyólag ezeket külön érdemes tárgyalni.[70] A probléma az okozta, hogy a tervezet egyaránt tartalmazott szabályokat, amelyek primer jellegűek voltak (mint a megelőzés), és olyan szabályokat is, amik szekunder természettel rendelkeztek (az állam jogellenes cselekményéért való felelősséget tárgyaló tervezethez kötődő szabályok, mint a károkozás jogkövetkezményei).[71]

 

Mivel a megelőzés már előrehaladottabb állapotban volt, több cikk ideiglenes elfogadására is sor került, ezért a Bizottság célszerűnek látta előbb a megelőzés témáját befejezni.[72] A megelőzés kodifikációja így a következő cím alatt folytatódott: „A veszélyes tevékenységekből származó határon átterjedő károk megelőzése.” A téma élére egyúttal egy új különelőadó került kinevezésre, Pemmaraju Sreenivasa Rao személyében.[73] A különelőadó a megelőzést magatartási kötelezettségként fogadta el, ellentétben azokkal az elméletekkel, amelyek eredménykötelezettségként írták le. A Bizottságon belül is felmerült a kérdés, méghozzá az állam jogellenes cselekményekért való felelősségéről szóló tervezetén való munkálatai során. A megelőzésre eredetileg eredménykötelezettségként tekintettek.[74] A jogirodalomban többen is ezt az álláspontot foglalták el, például Dupuy, aki szerint olyan kötelezettség, amely az államokat arra kötelezi, hogy a legnagyobb gondossággal járjanak el bármilyen kár megelőzésében.[75] Az elvárható gondossággal kapcsolatban, a Bizottság szerint annak arányosnak kell lennie a kár kockázatának mértékével. Olyan kérdések, mint az üzemeltetés nagysága, helyszíne, az időjárási viszonyok, vagy a tevékenység során használt anyagok, olyan tényezők, melyeket figyelembe kell venni. Az elvárható gondosság ésszerű sztenderdje változhat az idővel, és az államoknak a technológiai változásokkal valamint a tudomány fejlődésével mértéket kell tartania.[76]

 

Rao első jelentésében összegezte a megelőzés tatalmi és eljárási elemeit. Eljárási elemnek tekintette a következőket: előzetes engedélyezés, notifikáció, konzultáció és tárgyalás, vita megelőzés és vitarendezés, és végül a hátrányos megkülönböztetés tilalma. A tartalmi elemeknek azonosította az elővigyázatosságot, a szennyező fizet elvét, és a jó kormányzást.[77] A megelőzés követelménye, mint magatartási kötelezettség, arra kötelezi az államokat, hogy azonosítsák azokat a tevékenységeket, amelyek határon átterjedő környezeti kárt okozhatnak, továbbá arra hogy értesítsék az érintett államokat. A különelőadó kiemelte, hogy az értesítési kötelezettségből alapvetően következik a konzultáció és a tárgyalás. Ezzel együtt leszögezte, hogy semmiképpen sincs az érintett államnak vétó joga az adott tevékenységre nézve. Mi több, arra sem kötelezi az államokat, hogy minden egyes esetben, amikor fennáll a kockázat, az államok között egyetértés szülessen egy rezsimre nézve.[78] A kockázattal rendelkező tevékenységet tervező államnak megelőzési intézkedéseket kell tennie, amelyek az elvárható gondosság sztenderdjét foglalják magukba. Az elvárható gondosság sztenderdje változhat államonként, régiónként, illetve az idő egyes pontjait nézve is.[79] Rao arra is felhívta a figyelmet, hogy az államtól elvárt gondosság mértéke más a fejlődő államoktól, mint a fejlett államoktól elvárt mérték, tekintve, hogy utóbbi rendelkezik anyagi forrásokkal, fejlett rendszerekkel és kormányzattal. A kevésbé fejlett államok helyzete tehát más, azonban tőlük is elvárt az a gondosság, ami értelemszerűen bármely kormánytól elvárható.[80] Az gondosság mértéke a tevékenység veszélyességének fokával is arányos. Ez azt jelenti, hogy minél magasabb a károkozás kockázata, annál nagyobb a megelőzéshez szükséges elvárható gondosság mértéke.[81]

 

A felelősség kapcsán a különelőadó megvizsgálva az államok gyakorlatát, illetve a nemzetközi szerződéseket, arra a megállapításra jutott, hogy sok esetben egyszerűen nem lehetséges az államok jogszerű tevékenységének káros következményeiért való felelősségét komolyan tárgyalni. Ennek oka, hogy az általános trend szembe megy ezzel a koncepcióval és a szigorú felelősséggel, bár a határon átterjedő károk problémájára alkalmas lenne. A források azt mutatják, hogy sem a hatályos szerződések, sem az államok gyakorlata nem támasztja alá egészében annak a sine delicto felelősségnek megközelítését, amit a különelőadók jelentéseikben felvázoltak.[82] Az uralkodó trend ellentétesnek bizonyult az államok szigorú felelősségének az elfogadásával. A témára nézve így a különelőadó a felelősség „pihentetését” javasolta, addig ameddig a megelőzés tervezet véglegesítésére sor nem kerül.[83] A Bizottság Rao előbbi javaslatát elfogadva, 1999-ben tovább folytatta a munkát.[84] Ennek megfelelően a figyelem a megelőzéssel kapcsolatos rendelkezések kidolgozására összpontosult. A végleges tervezete 2001-re készült el „a veszélyes tevékenységekből származó határon átterjedő károk megelőzéséről szóló végleges tervezet” címmel.[85]

 

A nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményei miatti felelősség kérdése azonban nem merült feledésbe, és 2002-ben munkaprogramjába vette a „nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményeiért való nemzetközi felelősség” témáját. A téma különelőadójává Pemmaraju Sreenivasa Rao került kinevezésre.[86] Felállításra került egy munkacsoport is, amely jelentésében javasolta, hogy a tervezet hatálya szorítkozzon a megelőzési tervezetben foglalt tevékenységekre, így hatékonyan összekapcsolódna az előbbi tervezettel, ezzel a teljessé téve a témát.[87] Javasolta továbbá a témának a kármegosztásként való tárgyalását. Ezzel kapcsolatban az üzemeltető és az állam szerepe is felmerült.[88] A különelőadó álláspontja is ezt tükrözte: jobb a fókuszt a kármegosztásra helyezni az államok sinde delicto felelőssége helyett. Egy rugalmasabb megközelítésre került sor, amely szakított a szigorú vagy abszolút felelősséggel, mint a kártérítés alapjával.[89] A különelőadó tehát egy polgári jogi rezsim felé való elmozdulást javasolt azon az alapon, hogy az államok sine delicto felelőssége a felelősségi és kártérítési modellekben kivételesnek mondható, és csak az űr tevékenységek esetében elfogadott. A felelősség és a kártérítési kötelezettség így először a tevékenységet ellenőrző személyre települ. [90]

 

2004-ben a Nemzetközi Jogi Bizottság első olvasatban elfogadott 8 cikket a veszélyes tevékenységekből származó határon túli károk megosztása cím alatt, majd megküldte a kormányoknak.[91] Figyelembe véve a kormányoktól érkezett észrevételeket, a Bizottság 2006 június 2-án második olvasatban elfogadta a preambulumból és 8 cikkből álló tervezetet, ezzel a nemzetközi jog által nem tiltott tevékenységek káros következményeiért való nemzetközi felelősség témáját befejezve.[92]

 

 

III. A 2001-es Megelőzési tervezet ismertetése

 

A Bizottság a megelőzés tervezetet a Közgyűlés figyelmébe ajánlotta, és egy nemzetközi egyezmény létrehozását javasolta a végleges tervezet alapján,[93] amit a Közgyűlés tudomásul vett.[94] A végleges tervezet sorsa azonban megegyezik az államok nemzetközileg jogellenes cselekményeiért való felelősség végleges tervezetével: nemzetközi egyezménybe foglalása elmaradt. Ennek ellenére a tervezet egy jelentős munkának tekinthető, mivel lényeges nemzetközi szokásjogi normákat rögzít, semmi esetre sem mondható hiába valónak. A tervezet kitűnő példája egy bizonyos nemzetközi szokásjogi elv progresszív fejlődésnek és kodifikációjának, jelen esetben a megelőzésnek.[95] A Bizottság az elvet konkrét elsődleges kötelezettségekbe ágyazva fejlesztette.[96] Olyan, már létező kötelezettségeket kodifikál, mint a hatásvizsgálat, notifikáció, konzultáció, megelőzés, és a tevékenységek ellenőrzése, tisztázva ezek kapcsolatát a szekunder normákkal. A kommentár felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára, amikor a megelőzés és a kártérítés közötti lényeges különbséget fogalmazza meg: a kártérítés gyakran képtelen visszaállítani a baleset vagy eseményt megelőző állapotot,[97] így a megelőzés a környezet megóvása és védelmezése szempontjából lényeges.

 

A tervezet alkalmazási köre a veszélyes tevékenységekre terjed ki. Lényeges szempont volt a „tevékenységek” használata, mivel a Bizottság ezzel a cselekményektől, illetve az állam nemzetközileg jogellenes cselekményeiért való felelősségtől kívánta elhatárolni a megelőzési tervezetet. A kommentár hangsúlyozza, hogy a tervezet a megelőzéssel a határon túlnyúló károk okozásának kockázatát magukban hordozó veszélyes tevékenységek engedélyezésével és szabályozásával összefüggésben foglalkozik.[98] Rendelkezései tehát a nemzetközi jog által nem tiltott tevékenységekre terjed ki, melyek magukban hordozzák a határon átnyúló, jelentős károkozás kockázatát a fizikai következményeiken keresztül, ahol a „kár” jelenti a személyek, tulajdonban és a környezetben bekövetkező sérülést, illetve negatív hatást.[99]A Nemzetközi Bizottság által adott „kár” definíció nem korlátozódik a környezetre.[100] Küszöbértékként a „jelentős” került meghatározásra, aminek pontos jelentése továbbra is homályos marad. A kommentár próbál eligazítást adni, mely szerint jelentős kár az, amely detektálható, de nem komoly. Az, hogy éppen mi minősül jelentősnek, az eset összes körülményeitől függ, és változhat idővel: bár objektíven kell megítélni, de ugyanakkor érték meghatározást is jelent, ami „mindig az adott esett összes körülményétől és az adott időszaktól függ, amiben az ilyen meghatározás történik”.[101]

 

A küszöbérték azért lehet lényeges kérdés, mert megütése további kötelezettségeket vált ki.[102] Az, hogy ilyen kockázat fennáll-e, azt objektíven kell megítélni. A cikkek nem vonatkoznak az olyan tevékenységekre, amelyek ésszerűen nem előreláthatóak és károsak lehetnek. A hipotetikus kockázatok nem tartoznak ebbe a kategóriába.[103] A sérelemnek valós hatásokhoz kell vezetnie, mint például az emberi egészség, tulajdon, környezet stb.[104] Tehát a tervezet hatályán kívül esik a jelentéktelen vagy elméleti kár és a tiltott tevékenységek, de mivel a legtöbb ipari tevékenység, ami környezeti kárt okoz nem tiltott, így pont olyan rendelkezésekre volt szükség, amely a kockázatokat és a következményeket rendezi, amit a megelőzési tervezet is célkeresztbe vett.[105] A Preambulum elismeri, hogy az államok szabadon engedélyezhetnek tevékenységeket (itt megjelenik a szuverenitás), azonban azt a kötelezettségeiknek megfelelően kell tenniük.[106]

 

A Bizottság a kommentárban a károkozás kockázatát tágan definiálja: úgy határozza meg, mint amely nagy valószínűséggel okoz jelentős határon átterjedő kárt és alacsony valószínűséggel katasztrofális határon átterjedő kárt (pl. nukleáris robbanás).[107] Tehát a tervezet hatálya alá tartozik a lehetséges, de kisebb súlyú kár, mint a légszennyezés és az olyan valószínűtlenebb, de katasztrofális balesetek, mint a nukleáris atomerőmű.[108] A tervezet kommentárja leszögezi, hogy a tevékenységnek kapcsolatban kell lennie a határon átterjedő hatásokkal. Ez arra utal, hogy a tevékenységeknek valamilyen fizikai hatással kell lenniük, és a következményeknek ebből a hatásból kell következniük.[109]

 

Határon átterjedő a kár, ha a károkozás a forrás államtól eltérő állam fennhatósága vagy ellenőrzése alá tartozó területen vagy más helyen következik be, függetlenül attól, hogy ezen államoknak van-e közös határuk.[110] A 2. cikk d) pontja a területi hatály kérdését rendezi. A felelősség feléledéséhez szükséges az, hogy az 1. cikkben meghatározott tevékenységet a forrás állam saját vagy ellenőrzése, illetve fennhatósága alatt lévő területen fejtse ki.[111] Arra vonatkozóan, hogy explicit mely tevékenységek azok, amelyek veszélyesek, nem találunk listát. A Bizottság tehát fenntartotta azt az álláspontját, miszerint nem szükséges a tervezethez egy taxatív felsorolást csatolni a tevékenységekről.[112] Az államok számára azonban nyitva áll a lehetőség arra, hogy megjelöljék a veszélyes tevékenységeket akár multilaterális, regionális vagy bilaterális megállapodásokban.

 

A tervezet 3. cikke előírja a megelőzés kötelezettségét, mely szerint az államok kötelesek megtenni minden szükséges intézkedést, annak érdekében, hogy megelőzzék a határon átnyúló jelentős kár okozását, illetve minimalizálják annak bekövetkezésének kockázatát. Ez a szabály a Stockholmi Nyilatkozat 21. elvében megjelenő sic utere tuo ut alineum non leades maximával összhangban került megfogalmazásra. A kommentár szerint az államok elsődleges kötelezettsége a jelentős határon átterjedő károk megelőzése, viszont ha ez nem lehetséges, akkor a károk minimalizálására kell törekednie.[113] A tervezet a „minden szükséges intézkedés” alatt érti azokat a lépéseket, amelyek a tervezetben megjelennek. Ezek az intézkedések az elvárható gondosságon alapulnak. A tervezet itt leszögezi, és véglegesen azt az álláspontot fogadja el, mely szerint az elvárható gondosság magatartási kötelezettség: „a forrásállam magatartása az, ami meghatározza, hogy az állam megfelelt-e a cikkek szerinti kötelezettségeinek.”[114] A megelőzési tervezet cikkeiben a megelőzési kötelezettség tehát az államok jogellenes cselekményekért való felelősségének tervezete során felmerülő eredeti elgondolással ellentétben nem eredmény kötelezettségként jelenik meg. Nem kötelezi az államokat a sérelem megelőzésének garantálására, hanem arra kötelezi a forrásállamot, hogy a lehető legjobb erőfeszítéseket tegye meg, ez azonban nem jelent garanciát arra, hogy nem következik be kár.[115] Az elvárható gondosság itt azt jelenti, hogy az állam ésszerű lépéseket tesz, vagyis informálódik az előreláthatóságról, és időben megfelelő intézkedéseket tesz a kezelés értekében, mint a szabályozás.[116] Ezeknek a kockázat mértékével arányosnak kell lenniük, ami azt jelenti, hogy azok a tevékenységek, amelyek különösen veszélyesek, nagyobb odafigyelést igényelnek, mind a szabályozás mind az érvényesítést tekintve.[117] Az elvárható gondosság sztenderdje így idővel változhat, és ami adott időben megfelelő, ésszerű eljárásnak, szabálynak minősült, a jövőben nem biztos, hogy az lesz: az államnak a technológiai és tudományos változásokkal lépést kell tartania.[118] Ezt a Riói Nyilatkozat 11. elve is elismeri, mint ahogyan a Stockholmi Nyilatkozat 23. elve is. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon objektív-e az elvárható gondosság vagy szubjektív. A tervezet álláspontja szerint a gondosság foka az „ami egy jó kormánytól elvárható.”[119] A forrásállamnak megfelelő jogrendszerrel és közigazgatási apparátussal kell rendelkeznie a tevékenységek ellenőrzésére, azonban más egy jól fejlett gazdasággal, emberi és anyagi erőforrásokkal és magas szintű rendszerrel rendelkező államtól a gondosság mértéke, mint egy gyengébbé.[120] Mindenesetre a gondosság foka arányos a szóban forgó veszély mértékével. A tervezet leszögezi, hogy a sérelem mértékének előre láthatónak kell lennie, és az államnak tudnia kell arról, hogy az adott tevékenység károkozásának kockázata jelentős.[121] Ehhez kapcsolódik a 6. és 7. cikk, amely értelmében az állam köteles a fennhatósága vagy ellenőrzése alá tartozó területeken folytatott tevékenységek károkozási lehetőségét felbecsülni, és a tervezet rendelkezései alá tartozó tevékenységek folytatását előzetes engedélyhez kötni.[122] A cikkek tehát megkövetelik a környezeti hatásvizsgálat lefolytatását, a kockázatok összegzését, annak tartalmát viszont már nem részletezi, hanem inkább a nemzeti jogalkotásra hagyja.[123] Azonban a kérdésre a kommentár próbál némi eligazítást adni: a vizsgálatnak tartalmaznia kell a tulajdonra, személyekre és más államok környezetére gyakorolt hatásokat. Lényeges, hogy elismerésre kerül a környezet, mint védendő mindentől független érték.[124] Az állam az engedély kiadásával átveszi a felelősséget. Ennek értelmében köteles meggyőződni arról, hogy területén folytatnak-e olyan tevékenységet, amely jelentős károkozás kockázatával járhat. Ez jelenti az engedélyezés és az ellenőrzés kötelezettségét. Annak érdekében, hogy ezek megvalósuljanak a gyakorlatban, az államnak létre kell hoznia a szükséges belső jogi szabályokat (5. cikk). Ezek elmulasztása felélesztik a felelősséget.

 

Az engedélyt megadó döntésnek a tevékenység határon átjutó károkozásának lehetőségének értékelésén kell alapulnia (7. cikk). Ha az értékelés azt mutatja, hogy jelentős a kár kialakulásának veszélye, akkor a forrás országnak tájékoztatnia kell az érintett országot a kockázatról (8. cikk). A Riói Nyilatkozat 19. elve is tartalmazza ezt a kötelezettséget, mely szerint az államoknak előzetesen és időben kell tájékoztatniuk a lehetséges érintett országot a tevékenység határon túljutó, környezetre ártalmas hatásairól, és megköveteli a forrás államtól, hogy jóhiszeműen konzultáljanak.[125] Az értesítés és tájékoztatás a kockázatot viselő államnak segít abban, hogy megfelelő döntést hozhasson a meglévő információk birtokában azzal kapcsolatban, hogy vállalja-e a tevékenységgel járó veszélyt.

 

A 3. cikk egységet alkot a 9. és a 10. cikkel, amelyek az érintett államoknak, bármelyik kérésére konzultációs kötelezettséget ír elő (9. cikk). A 10. cikk szerint a tárgyalások eredményeként létrehozott megoldásnak az érdekek méltányos egyensúlyának figyelembevételén kell alapulnia. Ez azért van, mert amíg az egyik oldalon a veszélyes tevékenység folytatása a forrás állam érdekét szolgálja, addig a másik oldalon lévő, a kockázatot viselő állam számára a fennálló lehetséges veszély bekövetkezése nagymértékben hátrányos lehet, és így igazságtalan volna konzultáció nélkül folytatni az adott tevékenységet. Az egyensúly érdekében a cikkek a jóhiszeműségre támaszkodnak: a feleknek jóhiszeműen kell konzultálniuk és figyelembe kell venniük mindkét fél jogos érdekeit.[126] Az érdekek egyensúlya a jó szomszédság, az együttműködési kötelezettség és a károkozás tilalmának elvének teljesülését szolgálják, amit a tárgyalás (10. cikk) során az érintetteknek szem előtt kell tartaniuk. [127] A tervezet továbbá tartalmaz még rendelkezéseket az információcserére (12. cikk), a nyilvánosság tájékoztatására (13. cikk), a hátrányos megkülönböztetés tilalmára (15. cikk), és készenléti terv készítésére (16. cikk) is.

 

A tervezettel kapcsolatban az államok véleménye megosztó volt. Néhány állam szerint a Bizottság megelőzési tervezete ugyan kodifikálja a megelőzés helyzetét a nemzetközi környezetvédelmi jogban, de nem teljesen, mivel a megelőzés földrajzi kiterjedése nagyobb, mint amit a cikkek előirányoznak. Azt is kiemelik, hogy jelentős kérdések megoldatlanok maradtak, különösen, ami a kár küszöbértékét illeti.[128] Duvic-Paoli a tervezetet egyszerre megszorítónak és progresszívnek tartja. Álláspontja szerint a tervezet egyrészről a határon átterjedő környezeti kárra vonatkozó korlátozott alkalmazása nem tükrözi a megelőzés teljes térbeli elérését, másrészről viszont tisztázzák az elvárható gondosság standardjait.[129] A tervezet jellemzője, hogy kulcsfontosságú, a nemzetközi szokásjogot tükröző elveket rögzít, mint a sic utere tuo ut alienum non leades, illetve többé kevésbé rendezi a határon átterjedő környezeti károk megelőzésével kapcsolatos elsődleges kötelezettségeket.[130] Nemzetközi szerződésbe foglalását akadályozza az államok álláspontjai a tervezettel kapcsolatban: az államok között konzisztens megközelítés alakult ki, hogy a tervezet maradjon a jelenlegi formájában.[131]

 

 

  1. Kármegosztási tervezet ismertetése

 

A tervezet a Nemzetközi Jogi Bizottság a nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményei miatti felelősség témáját hivatott teljessé tenni.  A 2001-es megelőzési tervezethez hasonlóan a kármegosztási tervezet is a primer normák közé tartozik, melyet a tervezethez fűzött kommentár is hangsúlyoz.[132] Az elvek úgy közelítik meg a kérdést, mint a jogszerű gazdasági vagy más tevékenységekből származó sérelem kockázatainak megosztását azon esetekben, amikor az állam megfelelt a határon átnyúló károk megelőzésének követelményének.[133] Balesetek mindig előfordulhatnak és határon átnyúló környezeti károk okozhatnak más államok területén. A tervezet így azokra a károkra összpontosít, amelyek annak ellenére keletkeztek, hogy az állam megfelelt az elvárható gondosság követelményének.

 

A tervezet célja egyrészről a károsultak azonnali és megfelelő kompenzálása, másrészről a környezet védelme a határon átterjedő károkkal szemben.[134] A cikkek általános és reziduális jellegűek, és követi a megelőzési tervezetet: a határon átterjedő kár küszöbértéke itt is „jelentős”, valamint a cikkek hatálya is megegyezik a megelőzési tervezettel. A kármegosztási tervezet összesen 8. elvet fogalmaz meg és egy Preambulumot, ami közvetlenül összekapcsolja a tervezetet a 2001-es megelőzési tervezettel. A Preambulumban továbbá utalást találunk a Riói Nyilatkozat 13. és 16. elvének megerősítésére. A Nyilatkozat 13. elve – amely lényegében a Stockholmi Nyilatkozat 22. elvének megismétlése – kimondja, hogy az államoknak fejleszteniük kell a nemzet és a nemzetközi jogot egyaránt, a határon átterjedő károkért való felelősség és az áldozatok kártérítése érdekében. A 16. elv inter alia kimondja a környezeti költségek nemzetközi megosztására való törekvést, számításba véve a szennyező fizet elvét, vagyis azt, hogy a szennyezés költségét a szennyezőnek kell viselnie. A Bizottság a szennyező fizet elvét a tervezet egyik lényeges összetevőjének tartotta.[135] A kármegosztási tervezet tehát ahelyett, hogy közvetlenül az államokat tenné felelőssé, mint ahogyan az eredetileg tervben volt, a Bizottság végleges tervezete ettől végül inkább elkanyarodott: előírja az államoknak a szennyező felelőssé tételét a nemzeti jogban.[136] A tervezet tehát nem az államok felelősségére összpontosítva fogalmaz meg rendelkezéseket, helyette inkább az üzemeltetők polgári jogi felelősségére helyezi a hangsúlyt.[137] A cikkek így elsődlegesen az üzemeltetőre telepítik a felelősséget, vétkességre tekintet nélkül, de ez nem mentesíti az államokat a nemzetközi jog által meghatározott megelőzéshez fűződő kötelezettségeknek való megfelelés alól.[138] Ezek olyan kötelezettségeket, mint az előzetes engedélyezés, a határon átterjedő környezeti hatásvizsgálat elkészítése, és a hatások ellenőrzése.

A tervezet alkalmazási köre ugyanaz, mint a 2001-es megelőzési tervezeté. A tervezet 1. elve tisztázza, hogy az elvek a nemzetközi jog által nem tiltott veszélyes tevékenységek által okozott határon túlnyúló károkra vonatkozik.[139] A kommentár hozzáteszi, hogy az elvek csak azokra a határon átterjedő károkra vonatkoznak, amelyeken az állam joghatóságot vagy ellenőrzést gyakorol. Ebből azt következik, hogy az alkalmazásból kizárásra kerülnek a joghatóságon túli területeket, illetve a mindenki által szabadon használható területek.[140] A 2001-es megelőzési tervezethez hasonlóan, a Nemzetközi Jogi Bizottság itt sem ad számunkra egy listát a veszélyes tevékenységekről. Ennek oka ugyanaz, mint a 2001-es megelőzési tervezet esetén is: egyrészről nehéz lenne egy ilyen listát összeállítani, másrészről a folyamatos technológiai fejlődés miatt egy ilyen fajta lista hamar elavulttá válna, így annak folyamatos újragondolására lenne szükség.[141]  A tervezet azonban lefed minden veszélyes és különösen veszélyes tevékenységet, amely jelentős károkozás kockázattal rendelkezik. Ezek olyan tevékenységek, amelyek nagy valószínűséggel okoznak jelentős kárt vagy kisebb valószínűséggel okoznak katasztrofális környezeti kárt.  Ezek jellemzője, hogy olyan tevékenységek, amelyeket a nemzetközi jog nem tilt, jelentős károkozás kockázatával rendelkeznek és határon átterjedő kárt okozhatnak a fizikai következményeiken keresztül.[142]

 

A 2. elv a fogalmakat rendezi, itt foglal helyet többek között a környezeti kár fogalma is, melyet az a) pont rendez. A 2001-es megelőzési tervezethez képest itt egy tág „kár” definícióval találkozunk. Az elvben megfogalmazott küszöbérték a személyeknek, tulajdonban vagy a környezetben okozott „jelentős” kár, amit a tervezet tovább részletez. Ezek közé sorolja a kulturális örökségben okozott károkat; a környezetben bekövetkező, károk miatti értékvesztését; a tulajdon vagy környezet helyreállításának ésszerű költségei; beleértve a természetes erőforrásokat is; és a válaszlépések ésszerű költségeit.[143] A Bizottság kármegosztási tervezetének 2. elv a) iii) pontja a környezeti kárért per se irányoz elő felelősséget,[144] méghozzá a helyreállítási intézkedések vagy válasz lépésektől függetlenül. Ez magában a környezetben való kárt jeleníti meg, a személyeknek vagy tulajdonban okozott károktól függetlenül. Néhány nemzeti jog lehetővé teszi a kártérítést tisztán a környezeti károkért, azonban a korábbi felelősségi egyezmények nem mentek el ennyire messzire.[145] Ez a környezetvédelem fejlődésének per se nyit lehetőségeket, ezzel előremutatónak számít.[146]

 

A tervezetben megjelenik az azonnali és megfelelő kártérítés a határon átterjedő környezeti károkért (3. elv a) pontjában, 4. elv 1) pontjában és a 6. elvben.). Ennek alapja a szennyező fizet elve.[147] Megköveteli, hogy az üzemeltető ne kezdhessen veszélyes tevékenységbe anélkül, hogy az abból folyó károkat ne kéne megfizetnie.[148]

 

A tervezet rendelkezik továbbá a szigorú felelősségről (4. elv 2.)); a notifikációról és az együttműködésről (5. elv); valamint az elvárható gondossághoz kapcsolódó kötelezettségekről (8. elv).[149]  Ezek közül érdemes kiemelni a 4. elvet. A 4. elv 1. pont kimondja, hogy az államoknak meg kell tenniük minden szükséges intézkedést, hogy biztosítsák a határon átterjedő kár áldozatai számára az azonnali és megfelelő kártérítést. Ezzel összhangban a 6. elv az ehhez fűződő jogorvoslatok elérhetőségének biztosításával kapcsolatban tartalmaz rendelkezéseket.  A 4. elv 2. pontja a szigorú felelősséget fogalmazza meg. A tervezet az államok gyakorlatát tükrözi, ami a felelősséget a tulajdonosra vagy az üzemeltetőre telepíti.[150] A nemzetközi szerződésekben és a nemzeti jogban széles körben elfogadott az üzemeltető elsődleges felelőssége.[151] A 4. elv nem kívánja meg a vétkesség bizonyítását, így a szigorú felelősség irányába mozdul el. A tervezethez fűzött kommentár érvelése szerint a veszélyes tevékenységek magukban hordozzák a jelentős károkozás kockázatát. Ezért igazságtalan volna a vétkesség bizonyításának terhét az igényérvényesítőre hárítani.[152] A tervezet az államok szigorú felelősségét nem ismeri el kivéve, ha az üzemeltető maga az állam. A kommentár megjegyzi, hogy az állam is lehet üzemeltető, mely esetben szigorú felelősséggel tartozhat.[153]

A tervezet tehát a felelősséget elsődlegesen az üzemeltetőre telepíti azzal, hogy alternatívát is megenged. Az üzemeltető az, aki elsődlegesen felelős, és nem az állam, azonban, ha helyénvaló, a felelősség más személyre vagy szervezetre is hárulhat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egynél több üzemeltetős is lehet felelős, mely esetben a felelősség egyetemlegessége is felmerülhet.[154] Az állam felelőssége a tervezetben a nem állami tevékenységekkel kapcsolatban korlátozott: a 4. elv szerint, ha az üzemeltető felelősségének mértéke nem elegendő, a forrásállamnak biztosítania kell további finanszírozási források elérhetőségét.[155]

 

 

  1. Záró gondolatok

 

Az állam jogszerű tevékenységek káros következményei miatti felelősségének komoly megfontolásainak hiánya visszavezethető a megelőzés tervezetre: az elvárható gondos magatartás elmulasztása a megelőzés kötelezettségének teljesítése során a felelősséget elmozdítja az állam nemzetközileg jogellenes cselekményeiért való felelősség irányába. Kiss és Shelton azonban megjegyzi, hogy a Nemzetközi Jogi Bizottság ezzel tulajdonképpen elutasítja az államok jogszerű tevékenységek káros következményei miatti felelősségét, annak ellenére, hogy azt több nemzetközi szerződés elfogadja[156] a rendkívül veszélyes tevékenységekkel kapcsolatban.[157] Nézetük szerint a Nemzetközi Jogi Bizottság egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy az államok szigorú felelőssége nem élvez támogatottságot.[158]Mivel az államok óvakodnak a saját felelősségüket a szigorú felelősség irányába kiterjeszteni, így a Bizottságnak nem igen maradt más választása, mint a polgári jogi felelősség felé elmozdulni.[159] Ezt tovább erősíti az a trend, miszerint a nemzetközi egyezményekben az üzemeltetők polgári jogi felelőssége kerül rendszerint megfogalmazásra.[160] Birnie és Boyle szerint azonban a tervezet több elemére is jellemző a progresszív fejlődés,[161] és sikeresen türközi a civil-felelősségi szerződések fejlődését, kompromisszumok és változtatások nélkül.[162]

[1] Sucharitkul Sompong: The Role of the International Law Commission in the Decade of International Law, Leiden Journal of International Law, Special Issue 13., (1990) 34.

[2] Ld. A Nemzetközi Jogi Bizottság jelenlegi munkájának listája: International Law Commission, Current status of the work of the Commission and forthcoming deadlines https://legal.un.org/ilc/status.shtml

[3] Sucharitkul: The Role of the International Law Commission in the Decade of International Law, 35.

[4] ENSZ A/RES/174(II)

[5] ENSZ Alapokmányának 13. cikkének 1.  (a) pontja inspirálta. A cikk szerint „A Közgyűlés tanulmányozást kezdeményez és ajánlásokat tesz abból a célból, hogy a) a nemzetközi együttműködést politikai téren előmozdítsa, valamint a nemzetközi jog fokozatos fejlődését és kodifikálását támogassa

[6] Nagy Károly: Az állam felelőssége a nemzetközi jog megsértése miatt, Budapest, Akadémia Kiadó, 1991, 11.

[7] Yearbook of international law commission 1969 Vol. II, 233. 83.§

[8] Boyle, Alan: State responsibility and international liability fo injurius consequences not phorbited by international law, a necessary distinction? The International and Comparative Law Quartely, Vol. 39 No 1., 1990, 2.

[9] Yearbook of the International Law Commission 1970, Volume II 178.

[10] Yearbook of the International Law Commission 1980, Volume II Part 2, 26-27.

[11] Bruhács János: Az államok nemzetközi felelősségéről szóló végleges tervezet, 119. http://acta.bibl.u-szeged.hu/7106/1/juridpol_061_117-132.pdf (Letöltés: 2021. 04. 10.)

[12] Yearbook of the International Law Commission 1980, Volume II Part 2, 26-27.

[13] Bruhács: Az államok nemzetközi felelősségéről szóló végleges tervezet 119.

[14] Birnie, Patricia –Boyle, Alan – Redgwell, Catherine: International Law and the Environment, Edition, Oxford University Press, 2009, 141.

[15] General Assembly Resolution 3071 (XXVIII) of 30 November 1973., 3 (c)

[16] Yearbook of the International Law Commission 1974, Volume II Part 1, 305.

[17] Yearbook of the International Law Commission 1980, Volume II Part 2, 158.

[18] Uo. 158.

[19] Yearbook of the International Law Commission 2001, Volume II Part 2, 144.

[20] A felelősség kodifikációja során megkülönböztetésre kerültek a primer és szekunder normák. Primer normák határozzák meg az államok jogait és kötelezettségeit, míg a szekunder normák az elsődleges rendelkezések megsértéséből származó nemzetközi jogviszonyokat hivatottak rendezni.

[21] Preliminary Report Quentin Baxter 262.

[22] Uo. 253.

[23] Uo. 265.

[24] Pl. Trail Smelter, Korfu-szoros, Lac-Lanoux ügy

[25] Uo. 263.

[26] Yearbook of the International Law Commission 1982 Volume II Part 1, 62.

[27] Yearbook of the International Law Commission 1983 Volume II Part 1, 220.

[28] Uo. 212.

[29] Boyle, Alan: State responsibility and international liability fo injurius consequences not phorbited by international law, a necessary distinction? 5.

[30] Uo. 5.

[31] Third report on international liability for injurious consequences arising out of acts not prohibited by international law, by Mr. Julio Barboza, Special Rapporteur A/CN.4/405 and Corr.1& 2  55-56.

[32] Fifth report on international liability for injurious consequences arising out of acts not prohibited by international law, by Mr. Julio Barboza, Special Rapporteur, A/CN.4/423 and Corr.1 & 2 6-8. cikk, 135.

[33] Yearbook of the International Law Commission 1989 Volume II Part 2, 84-87.

[34] Yearbook of the International Law Commission, 1988 Volume II Part 2, 9, 1. cikk

[35] Fourth report on international liability for injurious consequences arising out of acts not prohibited by International Law, by Mr. Julio Barboza, Special Rapporteur, A/CN.4/413 and Corr.1 & 2 258.

[36] Yearbook of the International Law Commission 1989 Volume II Part 2, 85.

[37] Julibo Barboza, Second report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/402 and Corr.1, Corr.2, 152.

[38] Yearbook of the International Law Commission 1989 Volume II Part 2, 85.

[39] Uo. 85.

[40] Yearbook of the International Law Commission 1988 Volume II Part 2, 9.

[41] Julio Barboza, Fourth Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/413 and Corr.1, 252.

[42] Yearbook of the International Law Commission 1989 Volume II Part 2, 86.

[43] Julio Barboza, Fith Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/423 and Corr.1 and 2, 138.

[44] Uo. 141.

[45] Uo. 141.

[46] Uo. 141.

[47] Julio Barboza, Seventh Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/437 and Corr.1, 78.

[48]Uo. 78.

[49] Uo. 78.

[50] Uo. 78.

[51] Uo, 87.

[52] Julio Barboza, Eighth report on international liability for injurious consequences arising out of acts not prohibited by international law, 62.

[53] Julio Barboza, Seventh Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/437 and Corr.1, 78.

[54] pl. Convention on Environmental Impact Assessment in a Transboundary Context

[55] Julio Barboza, Seventh Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/437 and Corr.1, 78.

[56] Julio Barboza, Seventh Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/437 and Corr.1, 83.

[57] Yearbook of the International Law Commission 1982, Volume II Part 1, 60.

[58] Julio Barboza, Seventh Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/437 and Corr.1, 85.

[59] Yearbook of the International Law Commission 1990, Volume II Part 1, 94-95.

[60] Julio Barboza, Seventh Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/437 and Corr.1, 85.

[61] Lac Lanoux, Trail Smelter, Corfu Channel case

[62] Yearbook of the International Law Commission 1991, Volume II Part 1, 85.

[63] Yearbook of the International Law Commission 1991, Volume II Part 1, 85.

[64] Julio Barboza, Tenth Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/459, 132.

[65] Yearbook of the International Law Commission 1996, Volume II Part 2, 101.

[66] Second report, Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities) A/CN.4/501, 123.

[67] Yearbook of the International Law Commission 1997, Volume II Part 1, 3.

[68] Yearbook of the International Law Commission 1997, Volume II Part 2, 59.

[69] Uo. 59.

[70] Uo. 59.

[71] First report, Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities) A/CN.4/487 and Add.1, 183.

[72] Yearbook of the International Law Commission 1997, Volume II Part 2, 59.

[73] Uo. 59.

[74] Yearbook of the International Law Commission 2001, Volume II Part 2, 32.

[75] Second report on international liability for injurious consequences arising out of acts not prohibited by international law, by Mr. Robert Q. Quentin-Baxter, Special Rapporteur, A/CN.4/346 and Add.1 & 2, 113., 77. lábjegyzet

[76] Yearbook of the International Law Commission 1996, Volume II Part 2, 110-111., 4. cikkhez fűzött kommentár

[77] First report, Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities) A/CN.4/487 and Add.1, 199.

[78] Uo. 218.

[79] Uo. 218.

[80] Second report, Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities) A/CN.4/501, 119.

[81] Uo. 119.

[82] Uo. 125.

[83] Uo. 125.

[84] Third report, Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities) A/CN.4/510, 119.

[85] Yearbook of the International Law Commission 2001, Volume II Part 2 145.

[86] Yearbook of the International Law Commission 2002, Volume II Part 2, 90.

[87] Uo. 91.

[88] Uo. 91.

[89] First report Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities A/CN.4/531, 83.

[90] First report Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities A/CN.4/531, 102.

[91] Yearbook of the International Law Commission 2004, Volume II Part 2, 65.

[92] Uo., 57-60.

[93] Yearbook of the International Law Commission 2004 2001, Volume II Part 2, 145.

[94] Resolution adopted by the General Assembly, A/RES/56/82, 18 January 2002, 1-2.§

[95] Oral, Nilüfer: The International Law Comission and the Progressive Development and Codification of Principles of Interntaional Environmental law, FIU Law Review, Vol. 13:1075, 1088.

[96] Barstow Magraw, Daniel: Transboundary Harm: The International Law Commission’s Study of „International Liability”, The American Journal of International Law, Vol. 80, No. 2, 1986, 305-307.

[97] ILC, Rep. to the General Assembly on the Work of Its Fifty-third Session, U.N.

Doc. A/CN.4/SER.A/2001/Add.1 (Part 2), 148.

[98] ILC, Rep. to the General Assembly on the Work of Its Fifty-third Session, U.N.

Doc. A/CN.4/SER.A/2001/Add.1 (Part 2), 148.

[99] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 2001 1. cikk és 2. cikk (b) és (c) pontja

[100] ILC Rep. to the General Assembly on the Work of Its Fifty-third Session, U.N.

Doc. A/CN.4/SER.A/2001/Add.1 (Part 2), 146.

[101] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 2001 2. cikkhez fűzött (7) kommentár

[102] Oral: The International Law Comission and the Progressive Development and Codification os Principles of Interntaional Environmental law 1089.

[103] Birnie –  Boyle – Redgwell: International Law and the Environment 142.

[104]Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 2001 2. cikkhez fűzött (4) kommentár

[105] Birnie –  Boyle – Redgwell: International Law and the Environment 142.

[106] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 2001 Preambulum

[107] ILC Rep. to the General Assembly on the Work of Its Fifty-third Session, U.N.

Doc. A/CN.4/SER.A/2001/Add.1 (Part 2), 146

[108] Birnie –  Boyle – Redgwell: International Law and the Environment 142.

[109] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 2001 1. cikkhez fűzött (17)

[110] Uo. 2. cikk (c) pontja

[111] Uo. 150.

[112] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, 61.

[113] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 2001 2. cikkhez fűzött (3)

[114] Uo. 3. cikkhez fűzött (7)

[115] Uo. 3. cikkhez fűzött (7)

[116] Uo. 3. cikkhez fűzött (10)

[117] Uo. 3. cikkhez fűzött (11)

[118] Uo. 3. cikkhez fűzött (11)

[119] Uo. 3. cikkhez fűzött (17)

[120] Uo. 3. cikkhez fűzött (17)

[121] Uo. 3. cikkhez fűzött (18)

[122] Nagy Károly: Nemzetközi Jog, Püski Kiadó, Budapest, 1999, 569.

[123] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 7. cikk

[124] Uo. 8. cikk

[125] 1992 Riói Nyilatkozat a környezetről és fejlődésről, 19. elv

[126] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 8. cikk

[127] Barboza, Julio: The Environment, Risk and Liability in International Law, Leiden: Brill. 2011, 17.

[128] Sixth Committee ’Summary Record 2010, Németország 9.§ és Malajzia 12.§

[129] Duvic-Paoli, Leslie-Anne: The Prevention Principle in international Environmental Law, Cambridge University Press, 2018, 104.

[130] Oral: The international Law Comission and the Progressive Development and Codification of Principles of Interntaional Environmental law, 1090., és Handl, Gunther: International Accountability for Transboundary Environmental Harm Revisited: What Role of State Lability, Environmental Policy and Law, 37. 2, 2007, 117.

[131] Duvic-Paoli: The Prevention Principle in international Environmental Law, 104.

[132] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, 62. (6)

[133] Kiss, Alexandre Charles – Shelton, Dinah: A Guide to Interntaional Environmental Law, Brill, 2007, 27.

[134] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, Preambulum

[135] Uo., 61. (2)

[136] Birnie – Boyle – Redgwell: International Law and the Environment 319.

[137] Oral: The international Law Comission and the Progressive Development and Codification of Principles of Interntaional Environmental law, 1090.,

[138] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, 60., (10.)

[139] Uo. 1. elv

[140] Oral: The international Law Comission and the Progressive Development and Codification of Principles of Interntaional Environmental law, 1091

[141] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, 62. (3)

[142] Uo., 2. elvhez fűzött (4)

[143] Uo., 2. elvhez fűzött (3)

[144] Uo., 67., (11)

[145] Bowman, Michael –Boyle, Alan: Environmental Damage in International and Comparative Law: Problems of Definition and Valuation 1st Edition, Oxford University Press, 2002, 213-322.

[146] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, 67., (11)

[147] Uo. 74., (11)

[148] Uo. 76., (17)

[149] Oral: The international Law Comission and the Progressive Development and Codification of Principles of Interntaional Environmental law 1090.

[150] Kiss, Alexandre Charles – Shelton, Dinah: A Guide to Interntaional Environmental Law, 28.

[151] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 78. 11) pl. 4. cikk Basel Protocol on Liability and Compensation for Damage Resulting from transboundary Movements of Hazardous Wastes and theri Disposal, 8. cikk Convention on Civil Liability for Damage resulting from Activities Dangerous to the Environment

[152] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006 78. 13)

[153] Uo. 72. 33)

[154] Birnie – Boyle – Redgwell: International Law and the Environment, 321.

[155] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, 4. elv (5)

[156] pl. Convention on International Liability for Damage Caused by Space Objects (Mar. 29, 1972), 2. cikk

[157] Kiss, Alexandre Charles – Shelton, Dinah: A Guide to Interntaional Environmental Law, 28.

[158] Kiss, Alexandre Charles – Shelton, Dinah: A Guide to Interntaional Environmental Law, 28.

[159] Birnie – Boyle – Redgwell: International Law and the Environment 321.

[160] Beyerlin, Ulrich – Marauhn, Thilo: International Environmental Law, Bloomsbury Publishing, 2011, 315.

[161] Birnie – Boyle – Redgwell: International Law and the Environment, 320.

[162] Birnie – Boyle – Redgwell: International Law and the Environment 321.

Jung Vilmos: A Regulatory Sandbox helyzete a német energiajog területén

Bevezetés

Az Európai Unió energiapolitikájának célja többek között az energiapiacok versenyképességének javítása, valamint az egységes európai energiapiac létrehozása. Az uniós energiapolitika első lépése a tagállami energiaszektorok teljes liberalizációja volt, mely vonatkozásában az Európai Unió három liberalizációs energiapiaci jogszabálycsomagot alkotott. Az első energiacsomagot 1996-ban (villamos energia) és 1998-ban (gáz) fogadták el, melyek a tagállamok jogrendszerébe 1998-ban (villamos energia), illetve 2000-ben (gáz) kerültek átültetésre. A második energiacsomagot 2003-ban fogadták el, mely irányelveket a tagállamok 2004-ben ültettek át a nemzeti jogrendszerükbe. 2009. áprilisában fogadták el a harmadik energiacsomagot, amely módosította a második csomagot, és amely a villamos energia és a gáz belső piacának további liberalizálására törekedett, illetve a belső energiapiac végrehajtásának alapköve volt.[1]

Az energia mint piaci ágazat nagy jelentőséggel bír, ugyanis a háztartások éves kiadásainak 6 %-át adja, illetve az energiaárak befolyásolják a teljes gazdaságot, valamint kb. 90.000 vállalkozás és 2.200.000 fős munkaerőállomány épül rá. Az Európai Unió felismerte az energiagazdálkodás fontosságát, aktualitását, és immáron negyedik alkalommal próbálja tökéletesíteni, szabályozni az energiarendszert. A téli energiacsomag bevezetésével 177 milliárd euró többletberuházásra, valamint 900.000 új munkahely lehetőségére számítanak.[2]

A negyedik energia csomagnak alapvetően három célját lehet meghatározni, az energiahatékonyság növelését; a megújuló energiaforrások területén a globális vezető szerep elérése úgy, hogy a leginnovatívabb technológiákat részesítenék támogatásban; illetve a méltányosság biztosítása a fogyasztók számára, azaz a tiszta energiára való áttérésnek méltányosnak kell lennie azon ágazatok és régiók, valamint a kiszolgáltatott helyzetű társadalmi csoportok számára, amelyekre hatást gyakorol.

A Regulatory Sandbox jelentése

Maga a Regulatory Sandbox koncepciója a szoftverfejlesztés világából származik, ahol az új kódokat egy meghatározott keretek közötti környezetben lehet tesztelni anélkül, hogy a tágabb értelemben vett rendszer egészének működését és biztonságát befolyásolná.[3] A Regulatory Sandbox különleges lehetőséget kínál arra, hogy ne csupán az innovációról, hanem az azt alátámasztó szabályokról, valamint előírásokról is tudomást szerezhessünk. A Regulatory Sandbox keretei lehetővé teszi az innovátorok számára, hogy új termékeket, szolgáltatásokat és üzleti modelleket próbálhassanak ki valós környezetben.

Az innováció és a szabályozás tesztelésének kereteként a Regulatory Sandbox-ot három elem jellemzi:

  • A Regulatory Sandbox korlátozott ideig létrehozott, korlátozott területet lefedő tesztterület, ahol az innovatív technológiák és üzleti modellek a való életben kipróbálhatók. Sok esetben az innovatív technológiák és üzleti modellek nem felelnek meg teljes mértékben a jelenlegi szabályozásnak, ugyanis a jogalkotók nem láthatták előre az új fejlődési irányzatot.
  • A Regulatory Sandbox a szabályozási mozgásteret használja. A kísérleti záradékok és a rugalmasságot biztosító egyéb eszközök lehetővé teszik a Regulatory Sandbox felállítását, még akkor is, ha a meglévő jogi keret nem rendelkezik a kipróbálásra váró technológiáról vagy üzleti modellről.
  • A Regulatory Sandbox „érdeklődést mutat a szabályozás felfedezése iránt”. Ez azt jelenti, hogy a hangsúly nem csak az innováción van, hanem azon a kérdésen is, hogy a jogalkotó mit tanulhat meg a jövőbeli szabályozás érdekében. A Regulatory Sandbox csak akkor eredményez jobb szabályozást, ha az a szabályozás felfedezésével jár.[4]

1. ábra

https://www.bmwi.de/Redaktion/EN/Infografiken/Alt/3-stufen-reallabore.html

A Regulatory Sandbox keretében minden teszt meghatározott ideig és meghatározott korlátozások mellett futhat. A tesztelés végén pedig valamennyi szabály a szokásos módon érvényes lesz. A Regulatory Sandbox tehát nem jelenti a szabályozás állandó jellegű megváltoztatását, éppen ellenkezőleg, a Regulatory Sandbox keretében történő vizsgálatok eredményei segítik elő annak eldöntését, hogy szükséges-e a szabályozás újragondolása.

Fontos, hogy mindig szem előtt kell tartani, hogy a Regulatory Sandbox célja nem csupán a biztonsági és védelmi előírások deregulálása vagy csökkentése. Valójában ennek az ellenkezője a helyzet: sok olyan terület van, ahol a jogi helyzet nem világos vagy bizonytalan, tehát amelyekre még érdembeli jogszabályokat szükséges létrehozni. Ugyanakkor a meglévő – esetleg évtizedekkel ezelőtt kialakított – szabályokat a digitális átalakulás ezen időszakában gyakrabban szükséges felülvizsgálni, mint korábban. A Regulatory Sandbox célja a megfelelő jogi keret kialakítása, a hasznos és szükséges normákról való lemondás nélkül.[5]

Kiemelendő, hogy a szabályok helyesen támasztanak magas követelményeket, amelyeket elvárunk egy alapvető terméktől vagy szolgáltatástól, de ez nem jelenti azt, hogy a szabályok tökéletesek lennének vagy statikusnak kellene lenniük, továbbá azt sem, hogy mindig képesek lennének a kívánt eredmények elérésére.

A Regulatory Sandbox csupán megkönnyíti a döntéshozatalt, amely inkább adatokon alapul és empirikus eredmények vezérlik. Egy modern, bizonyítékokon alapuló ordoliberális politika részét képezik, ugyanakkor kiegészíti a meglévő politikákat az innováció előmozdítása érdekében.[6]

Az innováció és a szabályozás kísérleti terepeként a Regulatory Sandbox sok lehetőséget kínál. Több országnak a jogalkotói hoztak létre már ilyen kísérleti tesztkörnyezetet az energetikai törvény felülvizsgálati lehetőségeinek feltárására, valamint a jogi akadályok leküzdése miatt, az energiaágazat fejlődése érdekében. A Regulatory Sandbox lehetővé teszi a két irányú szabályozási kommunikációt a kísérletező és a törvényhozó között a szabályozás megújítása és új társadalmi-technikai megoldások lehetővé tétele céljából. Ezek a kísérletek azonban nem vákuumban zajlanak, hanem egy többszereplős, policentrikus döntéshozatali rendszerben kell megfogalmazni és megvalósítani őket a jogalkotóval, például az energiaszektorban lévő, elosztóhálózati rendszerüzemeltetővel való együttműködés révén. Hollandiában a decentralizált kísérletek, fenntartható villamosenergia-termelésről szóló kormányrendelet (EDSEP) lehetővé teszi az innovatív energetikai szolgáltatásokat helyi szinten. Az Egyesült Királyságban pedig az innovátorok bizonyos szabályoktól ideiglenesen eltérhetnek a teszt lefolytatása érdekében abban az esetben, ha a termék vagy szolgáltatás innovációnak és fogyasztói előnyöket nyújtónak tekinthető.[7]

A Regulatory Sandbox nélkülözhetetlen, ha meg akarjuk tudni, hogy milyen szerepet játszanak az autonóm, mesterséges intelligencia által támogatott repülési, vezetési és vízi rendszerek a jövő közlekedési és logisztikai rendszereiben. Az energiaágazatban olyan innovatív megoldásokat kell kipróbálnunk a jövőbeni energiarendszer számára, amely egyre inkább a megújuló energiára és a magasabb energiahatékonyságra épül, valamint amelyet szintén a nagymértékű digitalizáció jellemez.

Prof. Dr. Uwe Schneidewind, a Wuppertal Intézet elnökének és tudományos igazgatójának szavaival összefoglalva tehát a különböző típusú Regulatory Sandbox-ok társadalmunkban fontos eszközök a kísérleti kultúra ösztönzésére, valamint az átalakítási folyamatok jobb megértésének és támogatásának elérésére.[8]

A Regulatory Sandbox helyzete Németországban

A német Gazdasági Minisztérium célja, hogy a Regulatory Sandbox alkalmazási lehetőségének biztosítása és létrehozása a gazdasági és innovációs politika eszközévé váljon Németországban. Ennek fényében Peter Altmaier gazdasági miniszter által, 2018. decemberében elindított Regulatory Sandbox stratégia 3 fő célt követ, amelyek a következők:[9]

Szabályozási mozgástér biztosítása: a kísérleti záradékok és a mentességek kulcsfontosságú elemek a jogi keretek innováció-barát és jövőorientált formálásában, azonban a fő kérdés az, hogy hogyan lehet a legnagyobb rugalmasságot elérni a jogbiztonság fenntartása mellett.

Szakértelem átadás és hálózatépítés: az információhiány pótlása, a bizonytalanságok feloldása az ipar, a tudomány és a közigazgatás között.

Regulatory Sandbox tesztelése a gyakorlatban: az innováció és a szabályozás tesztelésének összekapcsolása a tényleges gyakorlattal, pozitív példákkal, amelyeket Regulatory Sandbox versenyek megvalósításával kívánnak elérni.

A német Gazdasági Minisztérium mindezt elősegítve felállította az „Intelligens energia-bemutatók – Az energiaátalakulás digitális menetrendje” (SINTEG) elnevezésű nagyszabású Regulatory Sandbox-ot, amely lehetőséget teremt azon megoldások számára, amelyek a fejleszthető és bemutatható energetikai átállással kapcsolatos műszaki, gazdasági és szabályozási kihívásokra kínálnak megoldásokat. A német Gazdasági Minisztérium létrehozta a „Regulatory Sandbox az energiaátalakulásért” mint új finanszírozási pillért a 7. Energiakutatási Programban. A „Regulatory Sandbox az energiaátalakulásért” elnevezésű pályázat volt az első ötletpályázat 2019 tavaszán, melynek középpontjában az „ágazati összekapcsolódás és a hidrogén technológiák”, a „nagyszabású energiatárolás a villamosenergia-ágazatban” és az „energiaoptimalizált városrészek” álltak.[10]

A SINTEG finanszírozási program olyan kérdésekre keresi többek között a választ, hogy Németország miként tudja az energiaágazatot sikeressé tenni, vagy hogy hogyan lehet a főként megújuló energiaforrásokon alapuló energiaellátást az egész ország számára környezetvédelmi szempontok alapján elfogadható, biztonságos és gazdaságilag hatékony módon biztosítani. A SINTEG keretében 5 régió részesült finanszírozásban. Ezek a régiók az energiaágazathoz kapcsolódó technikai és üzleti kihívások leküzdésére digitális technológiát használnak. Például olyan digitális piaci platformokat fejlesztenek az energiatőzsdére, amelyek lehetővé teszik a lakossági akkumulátor-tároló egységek energiájának egyesítését a hálózat stabilizálása érdekében. Továbbá intelligens vezérlési technológiát is bevezetnek, amelyek elősegítik, hogy a termelés rugalmasabb és költséghatékonyabb legyen azáltal, hogy automatikusan növelik az előállítást az alacsony villamosenergia-árak idején. A SINTEG tehát a technikai, üzleti és jogi kihívásokkal egyaránt foglalkozva az intelligens energiaellátás fejlesztésének előmozdítására törekszik, melynek célja:

  • a hálózat hatékony és biztonságos működésének biztosítása, még akkor is, ha a megtermelt villamosenergia nagy része megújuló energián alapszik;
  • a hálózat és a piac hatékonyságát elősegítő lehetőségek kiaknázása;
  • annak biztosítása, hogy az intelligens energiarendszer valamennyi szereplője hatékony és biztonságos módon működjön együtt.

A SINTEG program másik célja a gyakorlati tapasztalatok megszerzése és felhasználása a jogi keretrendszer javítása érdekében. A német szövetségi kormány ezért rendeletet fogadott el, amely ideiglenes keretet biztosít a kísérletezéshez. 2017 óta több mint 300 vállalat, kutatóintézet, önkormányzat és tartomány dolgozik Németország energiaellátásának jövőbeni átalakításán.[11]

Projektkísérletek

A NEW 4.0. projekt (Norddeutsche EnergieWende)[12]

A NEW 4.0. projekt célja az energiaágazat digitalizálásának elősegítése Észak-Németországban. Hamburgnak és Schleswig-Holsteinnek az intelligens energiahálózat kiépítésével 2035-re az energiamix 100%-át megújuló energiából kell biztosítania. A NEW 4.0. ennek a koncepciónak a tervét dolgozza ki. A hamburgi kikötőváros sűrűn lakott nagyvárosi régió, amelyet a nehézipar jellemez, éppen ezért az itteni villamosenergia-fogyasztás magas. Ezzel szemben Schleswig-Holstein a szélenergia-termelés középpontja és egyre nagyobb mennyiségű villamosenergiát exportál.

A probléma, hogy a termelés és a felhasználás területileg távol helyezkednek el egymástól, melynek megoldásában a NEW 4.0 projekt azt látja, hogy a fogyasztást az ellátáshoz kell igazítani. A NEW 4.0 projekt az ebből fakadó egyensúlyhiány javítására törekszik azáltal, hogy a termelőket és a fogyasztókat az intelligens technológiával egy rugalmas hálózatba kapcsolja. Ennek gyakorlati megvalósítása úgy történik, hogy biztosítani kell a hálózat folyamatos 50 Hz-es frekvencián tartását, valamint, hogy csak annyi áram kerüljön a hálózatba, amennyit felhasználnak.

A NEW 4.0 a cél elérése érdekében kétirányú megközelítést követ, melynek egyik iránya, hogy javítja a villamosenergiának a más régiókba történő exportálhatóságát, a másik iránya pedig, hogy növeli a megújuló energiaforrásokon alapuló regionális villamosenergia felhasználást. A villamosenergia exportálásának javítása lehető teszi az áram szállítását oda, ahol az felhasználásra vagy tárolásra kerül majd (például Hamburgba, Alsó-Szászországba, Dél-Németországba). A megújuló energiaforrásokon alapuló villamosenergia felhasználás növelése szempontjából a NEW 4.0 projektben részvevő ipari vállalatok játszanak fontos szerepet, akiknek nagyfogyasztóként a gyártási folyamataikat át kell alakítaniuk úgy, hogy rugalmasabbak legyenek és a termelést a rendelkezésre álló energiaellátáshoz is igazítani tudják.

2. ábra

www.mediaserver.hamburg.de/Christian Spahrbier

A WindNODE projekt[13]

Berlinben és Kelet-Németország 5 tartományában a villamosenergia-fogyasztás felét már megújuló energia biztosítja, azonban a villamosenergia ezen része az év folyamán ingadozik. A WindNODE projekt ennek a problémának a megoldására épít ki olyan intelligens energiahálózatot, amely egyensúlyba hozza a villamosenergiatermelést és annak felhasználását.

Északkelet-Németország már jelenleg is nagy mennyiségű villamosenergiát termel a megújuló energiaforrások felhasználásából, ami leginkább szélerőmű kapacitásának köszönhető. Az éjszaka során azonban a szén- és gázerőműveknek is szükséges becsatlakozniuk, valamint vannak olyan napok is, amikor a villamosenergia-fogyasztás megnövekszik és ezáltal igény mutatkozik a szükséges szél- vagy napenergia iránt.

A WindNODE projekt célja tehát a hálózat stabilizálása a rugalmasság kihasználásával, mely stabilitás a keresletnek és a kínálatnak egyensúlyba hozásával érhető el. Ez az egyensúly a hálózat bővítésével, a termelők és a fogyasztók rugalmasságának kihasználásával és a tárolási technológiák felhasználásával érhető el.

A WindNODE a fogyasztók általi rugalmasságra helyezi a hangsúlyt, kiindulva abból, hogy ha az ügyfelek villamosenergia-fogyasztását a szél ingadozó termeléséhez igazítva használja ki, akkor elkerülhetők a hálózati túlterhelések.

Tekintettel arra, hogy hosszútávon ezt a fajta rugalmasságot pénzügyileg is érdemes megtervezni, a WindNODE projekt új piaci területekre is összpontosít a rugalmasság és az új piactervezés érdekében, így a projektben olyan ipari, kiskereskedelmi és lakossági fogyasztók vesznek részt, akik az energiafogyasztásukat a várható villamosenergia-termeléshez szeretnék, illetve tudják igazítani.

3. ábra

https://www.sinteg.de/en/showcases/windnode

C/sells[14]

A C/sells projekt intelligens, decentralizált energiarendszert fejleszt Baden-Württember, Bajorország és Hessen városok számára. Ez a fajta energiarendszer különböző villamosenergia-hálózati cellákra oszlik fel és lehetővé teszi a helyi lakosság számára, hogy saját villamosenergiát állítsanak elő. Németország déli részének a villamosenergia-termelése szempontjából a megújuló energiaforrások közül kulcsfontosságú a napenergia. Németország teljes fotovoltaikus kapacitásának közel fele ebben a régióban termelődik.

A C/sells projekt célja a villamos-energiatermelés és -fogyasztás helyi és regionális szinten történő egyensúlyának közvetlen megteremtése a lehető legoptimálisabb módon.

A C/sells projekt részét képező energiarendszer sok különböző cellából áll, melyeket három kategóriába sorolva különböztetnek meg:

  • Fogyasztás: ide tartoznak például a városok, kerületek, utcarészek, valamint bizonyos területek (repülőterek, ipari területek);
  • Hálózatok: ide tartoznak például az átviteli és elosztóhálózatok;
  • Termelés: ide tartoznak például a szélerőmű-, valamint napelemparkok.

A különböző cellák együttesen alkotják meg a cella-alapú energiarendszer infrastruktúráját, amelyet a C/sells projekt digitalizál. Összességében tehát elmondható, hogy minden egység képes önmagában villamosenergiát előállítani, elosztani és felhasználni, vagyis, hogy egy egész város képes autonóm módon kezelni a saját villamosenergiáját a termelés és a kereslet helyi egyensúlyban tartásával. Ezen felül azonban lehetőség van ezeket a cella egységeket digitális technológiával összekapcsolni és ezt követően a villamosenergiát automatikusan odairányítani, ahol arra az adott pillanatban éppen szükség van.

4. ábra

https://www.tscnet.eu/smart-grid-of-the-future-tested/

 

DESIGNETZ[15]

A DESIGNETZ projekt olyan terveket dolgoz ki egy jól működő, biztonságos és hatékony jövőbeli energiarendszer számára, amelyek a megújuló energiaforrások magas arányán alapulnak. A projekt az Észak-Rajna – Vesztfália, Rajna-vidék – Pfalz és a Saar-vidék három tartományán helyezkedik el. Ez a három terület reprezentálja mindazokat a főbb energetikai kihívásokat, amelyekkel Németországnak szembesülnie kell nap mint nap.

Az Észak-Rajna – Vesztfália agglomerációkban több áramot fogyasztanak, mint a megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia mennyiség.

A Rajna-vidék – Pfalz tartomány túlnyomórészt vidéki és ideálisan alkalmas megújuló energia előállítására. Ezen a területen több energiát (nap, szél) termelnek, mint amennyit a helyi lakosok felhasználnak, így a fel nem használt energiából előállított villamosenergia elszállítható más régiókba.

A Saar-vidék továbbra is keresett hely az energiaigényes vállalatok számára, mint például az acélipar és az autóipar. Figyelembe véve, hogy a Saar-vidék vidéki térség, ezért a megújuló energiaforrásokon alapuló villamosenergia előállítására megfelelő, így a Saar-vidék villamosenergia-termelése és fogyasztása meglehetősen kiegyensúlyozott.

Számos olyan tényező létezik, amely hozzájárulhat az energiaágazat sikeréhez, azonban ezeket általában külön-külön vizsgálják és kutatják. A DESIGNETZ projekt erre nyújt lehetőséget, hogy ezeket az egymástól elkülönülő, olykor elszigetelt megoldásokat össze lehessen kapcsolni és egyesíteni a különböző régiók hálózati szintjein, hogy egy rendszert alkossanak. A DESIGNETZ projekt fontos részét képezik ezek az elemek, amelyek lehetővé teszik a különböző rendszerek összekapcsolását, úgyis mint fotovoltaikus elemek, a szélenergia, a kapcsolt hőerőművek, a tárolási technológiák, az irányítható terhelések, valamint az intelligens elosztóhálózatok.

Infographic: 14 Alternative Energy Sources | Earth 911

5. ábra

https://earth911.com/eco-tech/infographic-alternative-energy-sources/

Enera[16]

Az enera projekt jó kiinduló pontot jelent az Alsó-Szászország északnyugati részén lévő energiaágazat számára, ugyanis az elmúlt években a megújuló energiaforrásokon alapuló villamosenergia-termelés részaránya erőteljesen nőtt, amely fejlődésben a szélenergia játszott kulcsfontosságú szerepet.

Az enera projekt Aurich, Friesland, Wittmund és Emden városrészek területein teszteli, hogy hogyan lehet a villamosenergia-hálózatot és a piacokat a tárolási, a kommunikációs és fogyasztási technológiákat a digitális technológiákkal kombinálni. Az enera projekt több mint 30.000 darab intelligens villanyórát telepít a háztartásokba, a vállalkozásokba és a vállalatokba, valamint az elektromos hálózatnak közel 1.000 csomópontját digitális mérőeszközökkel szereli fel. Ezek képezik az intelligens energiarendszernek az alapját, amelyek segítségével a villamosenergia automatikusan oda kerülhet irányításra, ahol arra szükség van.

A projekt részeként 200 darab intelligens transzformátor állomás is megépítésre kerül, amelyek automatikusan kiegyenlítik a helyi hálózat ingadozásait, amelyeket gyakran a napelemes berendezések okoznak. A hálózat feszültségének stabilan tartása érdekében a szélturbinákhoz átalakítókat telepítenek. Továbbá telepítésre kerül egy 7 MW kapacitású villamosenergia-tároló, amely a szélenergia átmeneti tárolására alkalmas.

Az enera projekt további célja új intelligens folyamatok, szolgáltatások és termékek kifejlesztése, amelyek az energiaszektor gazdasági lehetőségeinek kiaknázását segítik elő. A régió erőforrásainak optimális kihasználása érdekében a villamosenergiát a lehető legrugalmasabban kell előállítani és felhasználni, hogy minimalizálható legyen a hálózat terhelése és a költséges terjeszkedés, melynek elősegítése érdekében az enera projekt a hálózatok fejlesztésével is foglalkozik.

6. ábra

https://www.sinteg.de/en/showcases/enera

Összegzés

A digitalizáció fejlődésével és új technológiák megjelenésével számtalan új üzleti modell jelenik meg a gazdaság valamennyi területén, azonban ezeknek az új fajta, innovatív üzleti modelleknek a társadalomra kifejtett hatásait nagyon nehéz rövid távon felmérni és mint látható számos esetben a hatályban lévő jogi szabályozás nem is teszi lehetővé ezen üzleti modelleknek a tesztelését. Ezekben az innovációs ötletekben rejlő lehetőségeknek és sokkal inkább azok kockázatainak megismeréséhez nyújt tehát segítséget a Regulatory Sandbox intézménye. A Regulatory Sandbox keretén belül megvalósuló kísérletek, valamint a tesztelés során összegyűjtött tapasztalatok és eredmények segítik a jogalkotót a megfelelő jogi keret kialakításában az egyre gyorsabban fejlődő energiaszektor területén.

Összességében tehát látható, hogy napjainkban folyamatban van az energiaágazatnak a széleskörű átalakulása, ezért a fogyasztók, valamint a társadalom védelme érdekében, a szabályoknak, a szabályozási módszereknek, illetve az eljárásoknak folyamatosan fejlődniük kell, melyek elősegítésében nagy szerepet tölthet be a Regulatory Sandbox.

dr. Jung Vilmos ügyvédjelölt

PhD hallgató

Károli Gáspár Református Egyetem

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

vilmos.jung@gmail.com

  1. Európai Parlament: Ismertetők az Európai Unióról – A belső energiapiac, http://www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/45/a-belso-energiapiac; (Letöltés: 2020. november 15.)
  2. Az én energiám: Tiszta energia minden európainak, 2019/03/22, https://energiam.blog.hu/2019/03/22/tiszta_energia_minden_europainak (Letöltés: 2020. november 15.)
  3. Ofgem – What is a regulatory sandbox?, https://www.ofgem.gov.uk/system/files/docs/2018/09/what_is_a_regulatory_sandbox.pdf, 1. (Letöltés: 2020. november 15.)
  4. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation, 7., https://www.bmwi.de/Redaktion/EN/Publikationen/Digitale-Welt/handbook-regulatory-sandboxes.pdf?__blob=publicationFile&v=2 (Letöltés: 2020. november 15.)
  5. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 8.
  6. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 8.
  7. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor – Paricipatory Experimentation with Energy Law: Digging in a ’Regulatory Sandbox’ for Local Energy Initiatives in the Netherlands, 2., https://www.mdpi.com/1996-1073/13/2/458/htm (Letöltés: 2020. november 15.)
  8. Prof. Dr. Uwe Schneidewind: „The various types of regulatory sandboxes are an important means of boosting the culture of experimentation in our society and of reaching a better understanding of and support for transformation processes.
  9. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 15–17.
  10. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 12–13.
  11. The SINTEG Funding Programme, https://www.sinteg.de/en/programme/ (Letöltés: 2020. november 14.)
  12. New 4.0 showcase – Innovation alliance for the north, https://www.sinteg.de/en/showcases/new-40 (Letöltés: 2020. november 15.)
  13. WindNODE – Smart energy grids, flexible consumers, https://www.sinteg.de/en/showcases/windnode (Letöltés: 2020. november 15.)
  14. C/sells – Nuclei of the digital energy transiton, https://www.sinteg.de/en/showcases/csells (Letöltés: 2020. november 15.)
  15. DESIGNETZ – Three German Lader are testing the electricity grid of the future, https://www.sinteg.de/en/showcases/designetz (Letöltés: 2020. november 15.)
  16. enera – Digitalisation of energy supply, https://www.sinteg.de/en/showcases/enera (Letöltés: 2020. november 15.)

 

Jung Vilmos: A Regulatory Sandbox helyzete az olasz energiajog területén

Bevezetés

Az Európai Unió energiapolitikájának célja többek között az energiapiacok versenyképességének javítása, valamint az egységes európai energiapiac létrehozása. Az uniós energiapolitika első lépése a tagállami energiaszektorok teljes liberalizációja volt, mely vonatkozásában az Európai Unió három liberalizációs energiapiaci jogszabálycsomagot alkotott. Az első energiacsomagot 1996-ban (villamos energia) és 1998-ban (gáz) fogadták el, melyek a tagállamok jogrendszerébe 1998-ban (villamos energia), illetve 2000-ben (gáz) kerültek átültetésre. A második energiacsomagot 2003-ban fogadták el, mely irányelveket a tagállamok 2004-ben ültettek át a nemzeti jogrendszerükbe. 2009. áprilisában fogadták el a harmadik energiacsomagot, amely módosította a második csomagot, és amely a villamos energia és a gáz belső piacának további liberalizálására törekedett, illetve a belső energiapiac végrehajtásának alapköve volt.[1]

Az energia mint piaci ágazat nagy jelentőséggel bír, ugyanis a háztartások éves kiadásainak 6 %-át adja, illetve az energiaárak befolyásolják a teljes gazdaságot, valamint kb. 90.000 vállalkozás és 2.200.000 fős munkaerőállomány épül rá. Az Európai Unió felismerte az energiagazdálkodás fontosságát, aktualitását, és immáron negyedik alkalommal próbálja tökéletesíteni, szabályozni az energiarendszert. A téli energiacsomag bevezetésével 177 milliárd euró többletberuházásra, valamint 900.000 új munkahely lehetőségére számítanak.[2]

A negyedik energia csomagnak alapvetően három célját lehet meghatározni, az energiahatékonyság növelését; a megújuló energiaforrások területén a globális vezető szerep elérése úgy, hogy a leginnovatívabb technológiákat részesítenék támogatásban; illetve a méltányosság biztosítása a fogyasztók számára, azaz a tiszta energiára való áttérésnek méltányosnak kell lennie azon ágazatok és régiók, valamint a kiszolgáltatott helyzetű társadalmi csoportok számára, amelyekre hatást gyakorol.

A Regulatory Sandbox jelentése

Maga a Regulatory Sandbox koncepciója a szoftverfejlesztés világából származik, ahol az új kódokat egy meghatározott keretek közötti környezetben lehet tesztelni anélkül, hogy a tágabb értelemben vett rendszer egészének működését és biztonságát befolyásolná.[3] A Regulatory Sandbox különleges lehetőséget kínál arra, hogy ne csupán az innovációról, hanem az azt alátámasztó szabályokról, valamint előírásokról is tudomást szerezhessünk. A Regulatory Sandbox keretei lehetővé teszi az innovátorok számára, hogy új termékeket, szolgáltatásokat és üzleti modelleket próbálhassanak ki valós környezetben.

Az innováció és a szabályozás tesztelésének kereteként a Regulatory Sandbox-ot három elem jellemzi:

  • A Regulatory Sandbox korlátozott ideig létrehozott, korlátozott területet lefedő tesztterület, ahol az innovatív technológiák és üzleti modellek a való életben kipróbálhatók. Sok esetben az innovatív technológiák és üzleti modellek nem felelnek meg teljes mértékben a jelenlegi szabályozásnak, ugyanis a jogalkotók nem láthatták előre az új fejlődési irányzatot.
  • A Regulatory Sandbox a szabályozási mozgásteret használja. A kísérleti záradékok és a rugalmasságot biztosító egyéb eszközök lehetővé teszik a Regulatory Sandbox felállítását, még akkor is, ha a meglévő jogi keret nem rendelkezik a kipróbálásra váró technológiáról vagy üzleti modellről.
  • A Regulatory Sandbox „érdeklődést mutat a szabályozás felfedezése iránt”. Ez azt jelenti, hogy a hangsúly nem csak az innováción van, hanem azon a kérdésen is, hogy a jogalkotó mit tanulhat meg a jövőbeli szabályozás érdekében. A Regulatory Sandbox csak akkor eredményez jobb szabályozást, ha az a szabályozás felfedezésével jár.[4]

1. ábra

https://www.bmwi.de/Redaktion/EN/Infografiken/Alt/3-stufen-reallabore.html

A Regulatory Sandbox keretében minden teszt meghatározott ideig és meghatározott korlátozások mellett futhat. A tesztelés végén pedig valamennyi szabály a szokásos módon érvényes lesz. A Regulatory Sandbox tehát nem jelenti a szabályozás állandó jellegű megváltoztatását, éppen ellenkezőleg, a Regulatory Sandbox keretében történő vizsgálatok eredményei segítik elő annak eldöntését, hogy szükséges-e a szabályozás újragondolása.

Fontos, hogy mindig szem előtt kell tartani, hogy a Regulatory Sandbox célja nem csupán a biztonsági és védelmi előírások deregulálása vagy csökkentése. Valójában ennek az ellenkezője a helyzet: sok olyan terület van, ahol a jogi helyzet nem világos vagy bizonytalan, tehát amelyekre még érdembeli jogszabályokat szükséges létrehozni. Ugyanakkor a meglévő – esetleg évtizedekkel ezelőtt kialakított – szabályokat a digitális átalakulás ezen időszakában gyakrabban szükséges felülvizsgálni, mint korábban. A Regulatory Sandbox célja a megfelelő jogi keret kialakítása, a hasznos és szükséges normákról való lemondás nélkül.[5]

Kiemelendő, hogy a szabályok helyesen támasztanak magas követelményeket, amelyeket elvárunk egy alapvető terméktől vagy szolgáltatástól, de ez nem jelenti azt, hogy a szabályok tökéletesek lennének vagy statikusnak kellene lenniük, továbbá azt sem, hogy mindig képesek lennének a kívánt eredmények elérésére.

A Regulatory Sandbox csupán megkönnyíti a döntéshozatalt, amely inkább adatokon alapul és empirikus eredmények vezérlik. Egy modern, bizonyítékokon alapuló ordoliberális politika részét képezik, ugyanakkor kiegészíti a meglévő politikákat az innováció előmozdítása érdekében.[6]

Az innováció és a szabályozás kísérleti terepeként a Regulatory Sandbox sok lehetőséget kínál. Több országnak a jogalkotói hoztak létre már ilyen kísérleti tesztkörnyezetet az energetikai törvény felülvizsgálati lehetőségeinek feltárására, valamint a jogi akadályok leküzdése miatt, az energiaágazat fejlődése érdekében. A Regulatory Sandbox lehetővé teszi a két irányú szabályozási kommunikációt a kísérletező és a törvényhozó között a szabályozás megújítása és új társadalmi-technikai megoldások lehetővé tétele céljából. Ezek a kísérletek azonban nem vákuumban zajlanak, hanem egy többszereplős, policentrikus döntéshozatali rendszerben kell megfogalmazni és megvalósítani őket a jogalkotóval, például az energiaszektorban lévő, elosztóhálózati rendszerüzemeltetővel való együttműködés révén. Hollandiában a decentralizált kísérletek, fenntartható villamosenergia-termelésről szóló kormányrendelet (EDSEP) lehetővé teszi az innovatív energetikai szolgáltatásokat helyi szinten. Az Egyesült Királyságban pedig az innovátorok bizonyos szabályoktól ideiglenesen eltérhetnek a teszt lefolytatása érdekében abban az esetben, ha a termék vagy szolgáltatás innovációnak és fogyasztói előnyöket nyújtónak tekinthető.[7]

A Regulatory Sandbox nélkülözhetetlen, ha meg akarjuk tudni, hogy milyen szerepet játszanak az autonóm, mesterséges intelligencia által támogatott repülési, vezetési és vízi rendszerek a jövő közlekedési és logisztikai rendszereiben. Az energiaágazatban olyan innovatív megoldásokat kell kipróbálnunk a jövőbeni energiarendszer számára, amely egyre inkább a megújuló energiára és a magasabb energiahatékonyságra épül, valamint amelyet szintén a nagymértékű digitalizáció jellemez.

Prof. Dr. Uwe Schneidewind, a Wuppertal Intézet elnökének és tudományos igazgatójának szavaival összefoglalva tehát a különböző típusú Regulatory Sandbox-ok társadalmunkban fontos eszközök a kísérleti kultúra ösztönzésére, valamint az átalakítási folyamatok jobb megértésének és támogatásának elérésére.[8]

A Regulatory Sandbox helyzete Olaszországban

Az Olasz Energiaügyi, Hálózati és Környezetvédelmi Szabályozó Hatóság (Italian Regulatory Authority for Energy, Networks and Environment; ARERA) aktívan támogatja az energiarendszerrel kapcsolatos innovációkat és 2010 óta számos szabályozási kísérletet indított el tesztelés céljából az új technológiák, az új szolgáltatások és az új üzleti modellek terén az európai villamosenergia-piac liberalizációjának jogi keretei között. Az ARERA elképzelései az energiarendszer innovációjáról kettős: először is túl kell lépnie a laboratóriumi kísérleteken és helyben, valós működési körülmények között kell következtetéseket levonnia; másodszor pedig, az intelligens hálózatok nem elegendők, mivel ez az interakció a döntő pontja a hálózatok és a rendszerfelhasználók között.[9]

Az ARERA valamennyi kezdeményezése része egy átfogó programnak, amelynek általános célkitűzései az Európai Energiaszabályozók Tanácsának (Council of European Energy Regulator; CEER) az ajánlásaira vezethető vissza. Az innovatív megoldások a hálózat hatékonyabb tervezéséhez és üzemeltetéséhez vezetnek, a hálózati egységek automatizálásával és ellenőrzésével, valamint a végfelhasználók részvételével.[10]

A különféle szabályozási kísérletek alkalmazási területekre irányulnak, más és más innovációs célokkal. Ezek a szabályozási kísérletek öt csoportba sorolhatók, melyek a 2010-től 2019-ig terjedő időszakban eltérő ütemtervekkel rendelkeztek.

Projektkísérletek

Intelligens (elektromos) hálózatok projekt[11]

Az intelligens hálózat esetén 2010-ben került elindításra a projekt, melyben az intelligens elektromos hálózatokat új technológiai megoldásokkal, továbbfejlesztett automatizálással és vezérléssel tesztelték valódi közepes-feszültségű hálózatokon, valós működési körülmények között.

A kísérlet során a legfontosabb kivételek / eltérések a rendes szabályozás alól a következők: a elosztóhálózati rendszerüzemeltetők (DSO) számára lehetővé tették, hogy extra díjazásban részesüljenek tőkebefektetésükért a kísérletbe épített magasabb kockázat miatt. Az ellenkező oldalon a DSO-knak kellett bemutatniuk bizonyos követelményeket támasztó demonstrációs projekteket, amelyek közül a legfontosabb az volt, hogy a demo projektet egy kritikus MV hálózati zónában kell kidolgozni, amelyet a Reverse Power-flow Time (RPT) mutatóval azonosítottak, a határérték legalább az év 1%-ának megfelelő RPT. Mindössze a hálózati felhasználókkal folytatott nyílt kommunikációs protokollt kellett alkalmazni (azaz az EN 61850 szabványt alkalmazták).

Közüzemi Energiatároló Rendszerek (Utility-scale Energy Storage Systems; ESSs) és a távvezetékek dinamikus hőértékelése projekt[12]

Az energiatárolásra és a dinamikus hőminősítési kezdeményezésre vonatkozóan a szétválasztási szabályoktól eltérést engedélyeztek a átviteli rendszerüzemeltetőnek (TSO) az ESS-k birtoklása és működtetése érdekében, a demonstrációs projektek mérethatárain belül (210 MWh / 35 MW energiaigényes déli régiók szélsőségesen hátrébb eső széllel; 15 MW energiaigényes tároló a két fő szigeten a rendszerbiztonsági kérdésekhez). A másik oldalon a TSO-t arra bízták meg, hogy telepítsen dinamikus hőértékelési-alkalmazásokat is ugyanabba a kritikus magasfeszültségű hálózati zónába, ahol energiaigényes ESS-ek épültek – a szélterhelések leghatékonyabb megoldásának tesztelése érdekében. Ezenkívül a tőkebefektetések pótlólagos díjazását csak azoknak a raktáraknak tervezték, amelyek képesek elérni a szélcsökkentés célszintjét.

EV újratöltési kísérletek projekt[13]

Elektromobilitás terén olyan integrált megközelítések jelennek meg, mint az e-mobility, és ezek az új tevékenységek innovatív üzleti modelleket igényelnek.

Ami az elektromobilitási projekteket illeti, a szokásos tarifarendszertől való eltérésként külön hálózati tarifaszerkezetet vezettek be, rögzített költségek nélkül, amely csak a nyilvános helyeken történő elektromos töltés céljára szolgáló hálózati szállítási pontokra vonatkozik. Ezenkívül díjfinanszírozási hozzájárulást ítéltek oda a kiválasztott projekteknek, megkülönböztetéstől mentes módon az elosztói szolgáltatók és a független szolgáltatók között. Az ellentétes oldalon a saját projektjeikben részt vevő DSO-knak külön kell vezetniük az eszközök újratöltését az elosztási eszközöktől, és a „multivendor követelményt” a területen kell tesztelniük.

A „Chain 2” teljesítménye a 2. generációs intelligens mérők (SM-2G) esetében projekt[14]

Ami a „Chain 2” átjárható otthoni eszközök kezdeményezéseit illeti, nem kértek eltérést, csupán a 2. generációs villamosenergia-okosmérők és az átjárható otthoni eszközök közötti kezdeti kapcsolatfelvételi protokoll jövőbeli automatizált eljárásának előrejelzését. Az SM-2G telepítése jelenleg az egész országban folyamatban van a DSO-k jóvoltából.

A rugalmasság és a keresletre reagálással kapcsolatos projekt[15]

Az olasz villamosenergia-piacra vonatkozó szabályozás jogi keretrendszere több mint 10 évvel ezelőtt lett kialakítva, amikor a megújuló energiaforrásokon alapuló energiatermelés elenyésző volt és az energiatárolók (a vízszivattyús tárolók kivételével) is csak elméleti kérdésként léteztek.

Ami a rugalmassággal és a keresletre reagálással kapcsolatos legújabb kezdeményezést illeti, fontos eltéréseket vezettek be a diszpécser szabályozásában: a járulékos szolgáltatási piacon való részvétel minimális küszöbét 10 MVA-ról 1 MW-ra enyhítették; a megújuló forrásból származó energiatermelő egységek és a járulékos szolgáltatási piacról eddig kizárt keresleti egységek engedélyezhetők voltak, még 1 MW-nál kisebb méret esetén is, feltéve, hogy a „virtuális” összesített egység eléri ezt a küszöbértéket; a műszaki követelményeket az akadályok elkerülése érdekében felülvizsgálták, a termékek szállításához teljesen technológia-semleges megközelítéssel. A piaci felek kockázatukra kihasználhatják ezeket az eltéréseket, és a szokásos piaci szabályok szerint részt vehetnek a járulékos szolgáltatások piacán.

Összegzés

A digitalizáció fejlődésével és új technológiák megjelenésével számtalan új üzleti modell jelenik meg a gazdaság valamennyi területén, azonban ezeknek az új fajta, innovatív üzleti modelleknek a társadalomra kifejtett hatásait nagyon nehéz rövid távon felmérni és mint látható számos esetben a hatályban lévő jogi szabályozás nem is teszi lehetővé ezen üzleti modelleknek a tesztelését. Ezekben az innovációs ötletekben rejlő lehetőségeknek és sokkal inkább azok kockázatainak megismeréséhez nyújt tehát segítséget a Regulatory Sandbox intézménye. A Regulatory Sandbox keretén belül megvalósuló kísérletek, valamint a tesztelés során összegyűjtött tapasztalatok és eredmények segítik a jogalkotót a megfelelő jogi keret kialakításában az egyre gyorsabban fejlődő energiaszektor területén.

Összességében tehát látható, hogy napjainkban folyamatban van az energiaágazatnak a széleskörű átalakulása, ezért a fogyasztók, valamint a társadalom védelme érdekében, a szabályoknak, a szabályozási módszereknek, illetve az eljárásoknak folyamatosan fejlődniük kell, melyek elősegítésében nagy szerepet tölthet be a Regulatory Sandbox.

dr. Jung Vilmos ügyvédjelölt

PhD hallgató

Károli Gáspár Református Egyetem

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

vilmos.jung@gmail.com

  1. Európai Parlament: Ismertetők az Európai Unióról – A belső energiapiac, http://www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/45/a-belso-energiapiac; (Letöltés: 2020. november 15.)
  2. Az én energiám: Tiszta energia minden európainak, 2019/03/22, https://energiam.blog.hu/2019/03/22/tiszta_energia_minden_europainak (Letöltés: 2020. november 15.)
  3. Ofgem – What is a regulatory sandbox?, https://www.ofgem.gov.uk/system/files/docs/2018/09/what_is_a_regulatory_sandbox.pdf, 1. (Letöltés: 2020. november 15.)
  4. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation, 7., https://www.bmwi.de/Redaktion/EN/Publikationen/Digitale-Welt/handbook-regulatory-sandboxes.pdf?__blob=publicationFile&v=2 (Letöltés: 2020. november 15.)
  5. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 8.
  6. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 8.
  7. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor – Paricipatory Experimentation with Energy Law: Digging in a ’Regulatory Sandbox’ for Local Energy Initiatives in the Netherlands, 2., https://www.mdpi.com/1996-1073/13/2/458/htm (Letöltés: 2020. november 15.)
  8. Prof. Dr. Uwe Schneidewind: „The various types of regulatory sandboxes are an important means of boosting the culture of experimentation in our society and of reaching a better understanding of and support for transformation processes.
  9. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 30.
  10. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 31.
  11. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 34.
  12. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 34.
  13. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 34–35.
  14. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 35.
  15. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 35.