Pap István: A Magyar Országos Bank Részvénytársaság története (1917–1920)

Általános korkép

Az első világháború vagy ahogyan később nevezték, a nagy háború megpróbálta Európa lakosságát, köztük az Osztrák-Magyar Monarchiában élőket is. A különböző országokban, így Magyarországon is kialakult hadigazdaság sok áldozatot kívánt meg az ország lakóitól. A bizonytalan import miatt fontossá vált a hazai környezetben is gyártható termékek előállítása.[1]A nagyarányú emberveszteség miatt ugyanakkor rendkívül súlyos munkaerőhiány lépett fel a mezőgazdaságot sújtotta leginkább[2]. „Az egyre zsugorodó árukészletekkel szemben a hadikiadások szükségszerű következményeként mind több és több pénz került forgalomba. A hadsereg felfegyverzése és felszerelése, az állandóan emelkedő katonai igények hatalmas kiadásokat követeltek.”[3] A fizetőeszköz hamar értéktelenedésnek indult. A nagy háborút követő 1919-es események a belső stabilitást is kikezdték. Ebben a változó és sok kihívással teli környezetben vizsgáltam meg a Magyar Országos Bank igazgatósági jegyzőkönyveit (1917–1920) azzal a céllal, hogy bemutassam, milyen belső gazdaságmegerősítő, beruházó (akár hazai, akár külföldi) és munkaerőmegtartó lépéséket tett a bank és hogyan élte túl a nagy háborút. A vizsgálatom a jegyzőkönyvek időrendiségét követte.

 

Bevezetés

A Magyar Országos Bank eredetileg Budapest Terézvárosi Takarékpénztár Rt. néven 1893-ban alakult. Kezdő alaptőkéje 2,5 millió forint, mely 1910-ben 5 millió, 1917-ben 40 millió, majd ugyanazon évben 50 millió koronára emelkedett. A bankügyletek mellett 1895-ben a zálogkölcsön üzletágat is bevezette. Budapesten a Király utcában, a József és Károly körúton, a Ferenciek terén és az Üllői úton zálogházakat nyitott. 1917-ben beolvasztotta a Központi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaságot[4], és a bécsi Allgemeine Depositenbank A.G.[5] érdekkörébe került. Nevét 1917. október 12-én Magyar Országos Bank Részvénytársaságra változtatta. A bankszerű üzletágakat lebonyolító osztályok mellett 1918-ban áru-, építőanyag-, fém- és géposztályt állított fel. A bécsi Allgemeine Depositenbankkal együtt részt vett a fiumei villamos művek alapításában. Több helyiérdekű vasút tartozott érdekkörébe, többek között az Árvavölgyi HÉV Rt.[6] és a Szigetvár-Kaposvár HÉV Rt.[7] 1920. április 19-én beolvadt a Magyar-Olasz Bank Rt-ba.[8]

 

Fejezetek a bank alapszabályából

A Budapesti Takarékpénztár és az Országos Zálogkölcsön Részvénytársaság 1917. október 12-én elhatározta, hogy ezentúl a Magyar Országos Bank Részvénytársaság cég alatt fog működni[9].

A társaság székhelye Budapest. Hatásköre a szorosabb értelemben vett Magyarországra (tehát az erdélyi részeket és Fiumét is ide értve) terjedt ki, ezeken a területeken bárhol létesíthetett fiókokat és képviselőségeket. De külföldön is szervezhetett fióktelepeket a takarékpénztári üzlet keretébe tartozó üzletágak művelése érdekében, érdekeinek megfelelően.[10]

A társaság célja: a banküzlet keretébe tartozó üzletágak művelése és kézizálog ügyletek folytatása (miniszteri rendelet alapján),[11] de különösen: pénzbetéteteknek kamatozás végett való elfogadása: a) betétkönyvekre, b) pénztári jegyekre, c) folyószámlára. Kézi zálogkölcsön-üzlet folytatása, nevezetesen előlegezés értékpapírokra, arany és ezüst tárgyakra, ékszerekre, ingó és egyéb kézizálogra. Továbbá váltók, utalványok, kötelezvények, járadékok, közraktári zálogjegyek (Warrant)[12] és más mindenféle hitelpapírok és követelések le- és visszleszámítolása.[13] A szolgáltatások közé tartozott hitelnyújtás magánszemélyeknek, cégeknek vagy nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak.[14] Ezenkívül kölcsönök nyújtása törvényhatóságoknak és községeknek, állami vagy magánsorsjátékoknak szervezése és azokban részvétel. Illetve közvetítő kereskedelem.[15]

A bank legfontosabb fórumai: a) a közgyűlés, b) az igazgatóság, c) a választmány, d) a felügyelő-bizottság.[16]

 

A közgyűlések helye Budapest volt.[17] Az igazgatóságot a társaság részvényesei közül öt évi működési tartamra választották meg, számuk minimum 7, maximum 15 fő volt. Az igazgatóság működéséért évenkénti tiszta nyereségből tíz százalék javadalmazásban részesült. Az elnök további tiszteletdíjban volt részesíthető. Az igazgatóság saját tagjaiból választotta elnökét és legfeljebb két alelnökét. [18] Havonként legalább egyszer üléseztek.[19]

A választmány az igazgatóságnak mindazon ügyekben és kérdésekben nyújtott véleményt, amelyekben az hozzá fordult. 20-40 tagból állt, akiket rendszerint a közgyűlés választott 3 évre azon részvényesek közül, akik sem az igazgatóságnak, sem pedig a felügyelőbizottságnak nem voltak tagjai.[20]

A bank felügyelőbizottsága 3-7 rendes tagból állt. Tagjait mindenkor egy év tartamra a közgyűlés választotta, újraválaszthatók voltak.[21] Az elnököt maguk közül választották. A felügyelőbizottság tagjai működésükért éves fizetést kaptak, melyet évről-évre a közgyűlés állapított meg.[22]

A társaság hirdetményeit a hivatalos lapban – Budapesti Közlöny – egyszer tették közzé.[23]

 

A bank vezetése[24] az igazgatóságból és a felügyelőbizottságból állt. Az igazgatóság 7 tagja  a következők voltak: Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Goldstein Pál, Neumann Gábor, Stein Ármin, Török Sándor, Zsolnay Miklós. A két alelnök: Camillo Castiglioni[25] és Egyedi Lajos. A felügyelőbiztottság tagját Barta Sándor, dr. csécsi Nagy Miklós, dr. Feleki Béla, Horváth Zsigmond, dr. Spett Ferenc, Szántó Ferenc, Tsuk Sándor alkották.

 

A bank a közvetlen banki funkciók, mint hitelezés, leszámítolás stb. mellett jelentős ipari vállalatokat is létesített, illetve már meglévő üzemekben, bankokban szerzett részesedést. alapításai és részesedései: Árvavölgyi Vasút Részvénytársaság, Esztergom-Füzitői Vasút Rt.[26], Bakács Udvar Rt[27]., Baróti Szeszfinomító, Cognac- és Likőrgyár rt.[28], Britannia Szálló rt.[29], Decker-féle Kalapgyár rt.[30], Zsombolya, Felsőmagyarországi Fatermelő Rt.[31], Neuschloss-Lichtig Faipar Rt.[32], Gottschlig Ágoston-féle Rt.[33], Gyöngyösi Kereskedelmi és Gazdasági Bank[34], Nagyváradi Leszámítoló- és Jelzálogbank, Hungária Szérum-művek Rt.[35], Kálnói Magyar Chamotte Árugyár Rt.[36], Magyar Acélárugyár Rt.[37], Országos Bérszántó Vállalat Rt.[38], Putnoki Építőanyag Ipar Rt.[39], Siófok Balatonfürdő Rt.[40], Unió Kereskedelmi Rt.[41]

 

A bank élete az igazgatósági ülések jegyzőkönyveinek tükrében

1917. december 13-án Camillo Castiglioni először volt személyesen jelen a bank igazgatósági ülésén. Az eddigi igazgatóság lemondása folytán a két nappal korábban megtartott közgyűlésen új tagokat választottak az igazgatóságba: Auer Róbert, Camillo Castiglioni, dr. Doroghi Ervin, Egyedi Lajos, Goldstein Pál, Neumann Gábor, Stein Ármin, Török Sándor és Zsolnay Miklós.[42] Megemlékeztek az intézet lemondott korábbi elnökéről, Tolnay Lajosról, és az iránta érzett tisztelet jeléül az igazgatóság az elnöki tisztség betöltésétől egyelőre eltekintett. Az igazgatóság alelnökei Camillo Castiglioni és Egyedi Lajos lettek. Azt is elhatározták a közgyűlésen, hogy a Központi Kereskedelmi és Iparbank részvénytársaság a Magyar Országos Bank részvénytársaságba beleolvad és a Magyar Országos Bank részvénytársaság cég alatt folytatja üzletét, kibővítve a Központi Kereskedelmi és Iparbank Rt. által eddig folytatott üzletkörökkel.[43]

Létrehozták a Tolnay Lajos Alapot 50.000 koronával.

A Központi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság 1917. augusztus 27-ét követően nem tartott igazgatósági ülést, így utólagosan hagytak jóvá több üzletet is. Ilyen volt többek között a Gyöngyösi Kereskedelmi és Gazdasági Bankkal[44] való összeolvadás, melynek kiemelt célja volt, hogy a bank megvesse lábát a Gyöngyös környéki borüzletben és a város újraépítésében is.[45]

1918 tavaszán a bank megállapodott a Gesellschaft für Elektrische Industrie A.G. bécsi céggel abban, hogy alapítanak egy közös vállalatot, a fiumei városi villamos művek, villamos közúti vasút, vízvezetéki szivattyú állomás átvétele, új villamos telep létesítése érdekében. A terv része volt a Recina folyó hasznosítása is. A tárgyalások Fiume város polgármesterével megindultak, aki hajlandónak mutatkozott arra, hogy a város az üzletet a bankkal megkösse. A tárgyalásokon a bankot szakértőként dr. Hoór-Tempis Móricz[46] műegyetemi tanár és Stark Lipót[47] a Fővárosi Elektromos Művek[48] vezérigazgatója képviselték. Az üzletben komoly rentabilitást látott a bank vezetése.[49] A vállalati részesedés a következőképpen történt: országos bank 31 és fél %, Allgemeine Depositenbank 31,5 % és a bécsi villamos energetikai cég 37%.

Még ugyanebben az évben megalapították a Hungária Szérumművek Részvénytársaságot[50], 600.000 korona alaptőkével. A társaság célja volt az emberi és állatorvosi gyakorlatban lévő összes oltóanyag és szérum gyártása.  A részvénytőke 2/3-át a bank adta, 1/3-át pedig dr. Detre László[51] egyetemi tanár, akit 5 évre kineveztek a vállalat műszaki igazgatójának évi 24.000 koronás fizetéssel, 6000 korona lakbértámogatással és 6000 koronás reprezentációs költséggel, illetve 10%-os nyereségrészesedéssel. Ennek fejében dr. Detre az összes tudományos találmányát és felfedezésétt átengedte a cégnek. Az intézetet a cég igazgatóságában Török Sándor, Egyedi Lajos és Stein Ármin képviselte. A felügyelőbizottsága Sivó Jusztint és Gerő Nándort delegálták.

Az 1918. március 17-i ülésen[52] került bemutatásra az 1917. év üzleti eredménye, melyből kitűnt, hogy a bank által elért tiszta nyereség összege: 2.642.832 korona és 10 fillér volt. Ugyanezen év áprilisában az igazgatóság tagjai közé választották Schönwald Ferencet, aki korábban a Központi Kereskedelmi és Iparbank felügyelőbizottságának volt tagja.

A háború sújtotta ország gazdasági nehézségei a mindennapi megélhetést is erősen befolyásolták. A mind nehezebb körülmények miatt a bank úgy határozott, hogy 25%-os fizetésemelést ad az egész személyzetnek, amely minden járandósági emelést beleszámítva 245.461 koronát tett ki. Az igazgatóság egyhangú döntéssel elfogadta az indítványt.

Érdekes kérdést vetettek fel az igazgatóság ülésén, jelesül, hogy a bank nyugdíjintézetébe a férfiakon kívül nőket is fel kellene venni. E tárgykörben az igazgatóság jelentést kért és döntését annak megismerése után kívánta meghozni.

A hadiipar egyik kiemelkedően fontos területe a repülőgép és repülőgép-hajtóműgyártás volt. Ennek egyik kiemelkedő példája a Magyar Repülőgépgyár Részvénytársaság[53], bár nem állt a bank tulajdonában, mégis bekerült az igazgatóság jelentésébe (1918), mivel ez a gyár a császári és királyi közös hadügyminisztériumtól 17.280.000 koronányi megrendelést nyert el, amiből a minisztérium 5.760.000 korona előleget kifizetett. Ezen előleg erejéig a bank kezességet vállalt a repülőgyárért. A Magyar Repülőgépgyár Rt. tulajdonosa nem más, mint maga a bank alelnöke, Camillo Castiglioni volt. Így már érthető a bank kezességvállalása is.

Ebben az időben került sor a Nyíregyházai Általános Hitelintézet Részvénytársaság[54] affiliálásra is.

A bank vásárolt újabb Royal Nagyszálloda[55] 525 darab részvényt, amivel a birtokolt részvények száma 1986 darab lett. A szálloda (ma: Corinthia Hotel) 1896-ban épült Budapesten az Erzsébet körúton és nagyon előkelő volt, sok híres vendéget fogadott és a kor Budapestjének legelegánsabb szállodái közé tartozott.

A háború sújtotta országban a bank sem maradt ki az adományozók közül, így a Pénzintézetek Hadikórházának[56] 11.200 koronát, míg a magyar hadiárvák nyaraltatásának céljaira 50.000 koronát adományozott.

A további alapítások közé tartozott a Dugoseloi Faipari Részvénytársaság[57] megalakítása, melyben az Allgemeine Depositenbank (17,5%), a Neuschloss-Lichtig Faipari Részvénytársaság[58] (35%), a Felix Neuberger und Sohn (17,5%) és a Magyar Országos Bank Rt. (52,5%) vettek részt, amely a Neuschlosz-Lichtig Faipari Részvénytársaság fatermelő üzemeinek átvételére alakult. A vállalat igazgatóságába a bank 3 tagot delegált.

Bács megyében létrehozta a Délmagyarországi Kendergyár Részvénytársaságot[59] alsóterényi Auer Róberttel (300.000 korona), Burg Nándorral (200.000 korona) és Gerő Árminnal (50.000 korona).

Neumann Gábort igazgatósági tagot beválasztották a Nautica Motorhajógyár Részvénytársaság[60] igazgatóságába, amely gyár jelentősen hozzájárult a magyar evezős sport sikereihez.[61]

Mindenhol izgalmat kelt, de egy bank életében ráadásul nagy a kísértés is arra, hogy a pénz közelében dolgozó alkalmazott lopást kövessen el. Egy ilyen esemény történt 1918. július 11-én, amikor egy intézeti szolga, aki akkoriban érkezett a bankhoz, 200.000 korona összegű lopást követett el. A belső vizsgálat feltárta, hogy az intézet több közege nem járt el kellő alapossággal és gondossággal, aminek következtében megtörténhetett ez az eset. Mivel több ilyen eset is történt más pénzintézeteknél, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság a nagyobb pénzintézetek vezetőit összehívta, ahol abban állapodtak meg, hogy a bankok összes hivatalnokát és szolgáját le kell fényképezni. Továbbá minden újonnan felveendő alkalmazott ügyében a rendőrséghez kell információért fordulni, ugyanis erre a célra a rendőrség egy irodát fog fenntartani. Ez mai szaknyelven priorálást jelent, ami az előéletre vonatkozó adatok összegyűjtését jelentette és jelenti ma is.[62] A novemberi ülésen került elő újra ez a téma azzal, hogy a rendőrség a tettest elfogta, a 200.000 koronából 174.000 megtérült készpénzben, amelyből 20.000 koronát fordítottak a rendőrség közegeinek jutalmazására[63].

„A háború természetesen minden résztvevő ország tőkeerejét óriási mértékben kimerítette. Különös igaz ez a legyőzött országokra, melyek a terhek alatt összeomlottak.”[64] Az első háborús évben a forgalomban lévő pénz mennyisége majdnem a duplájára emelkedett, a háború végére pedig majd megtízszereződött, ami folyamatosan erős inflációt gerjesztett.[65] A háború okozta életszínvonal-esés kapcsán a bank vezetése a drágasági pótlékot 50%-kal megemelte-, ami évi 300.000 korona plusz költséget jelentett, illetve a vezetés munkáját megkönnyítendő, egy személygépkocsi beszerzéséről is döntöttek.[66]

Az ősz folyamán, Budapesten összefogott 11 pénzintézet és megalapították a Fővárosi Pénzintézetek Szövetségét, melynek tagja lett a Magyar Országos Bank is.

 

Nyolc fővárosi nagy pénzintézet igen fontos és közérdekű ügyekben értekezletet tartott és határozatot hozott olyan ügyekben, amelyek a többi pénzintézeteket is érdekelték, a nélkül azonban, hogy szükségesnek tartották volna, azokat is a tanácskozásba bevonni. Minthogy így az a tarthatatlan helyzet állt elő, hogy az intézetek nagy része, tudtuk és hozzájárulásuk nélkül határozatokat hoztak, szüksége merült fel annak, hogy ez ellen állást foglaljunk. Fellépésünk eredménnyel járt, amennyiben úgy a kormány, mind pedig a nagybankok kérésünket tudomásul vették, és az azóta megtartott bankközi értekezletre a szövetség és annak tagjai meghívattak.[67]

 

Mindez a korabeli sajtó figyelmét sem kerülte el, Az Újság így írt az eseményről: „Tizenegy fővárosi pénzintézet a közérdek megóvásának érdekében Fővárosi Pénzintézetek Szövetsége név alatt szövetséget alkotott, mely azzal kezdte meg működését, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsot és az új kormányt üdvözölte, nekik szolgálatait felajánlotta.”[68]

 

A háború ideje alatt megnőtt a gépiparban a fegyvergyártás kapacitása, a repülőgép-gyártás és az ország majd összes gépgyára hadianyagot állított elő. A vegyiparban is átálltak a robbanóanyagok gyártására. A számítások szerint a nagy háború nagyjából két és fél békeévnyi esztendőnek a nemzeti jövedelmét emésztette fel.[69]

A háborúban átállt ipari gyárak a háborút követően már a békére koncentráltak. A Neuschloss-Lichtig Faipari Részvénytársaság a békegazdaságra való átmenetet gyorsan és könnyen hajtotta végre azzal, hogy a vállalat, amely a háború alatt főként ágyútalpakat és ágyúkerék-küllőket szállított – tekintettel a körülményekre – beszüntette ezek gyártását, és áttért a kocsitalpak és küllők gyártására.[70]

E téren a szükséglet igen nagy, minthogy a szekerek nagy része az olasz és balkán fronton elveszett, amiért teljes kocsik gyártását is fel fogja venni programjába – áll az igazgatósági ülés jegyzőkönyvében.[71]Még ebben az esztendőben a magyar kormány kifejezett kívánsága az volt, hogy az 1917-ben felállított Népruházati Bizottsággal[72] való hitel-összeköttetésben még nem álló bankok, mint a Magyar Országos Bank, nyújtsanak hitelt ennek az intézetnek. A bank 2 millió korona hitelt nyújtott 5%-os kamat mellett és a kezességet az állam vállalta.

A Depositenbank kezdeményezése kapcsán létrehoztak egy határokon átívelő szindikátust[73] boszniai bankokkal, állami, városi és községi hitelműveletekben való részvételre. De közreműködtek vasúti, útépítések, bányavállalatok, faüzletek, vízerőművek létesítésében is. A szindikátus megalakult, de működésének megkezdése a politikai viszonyok kialakulásától függött.[74] Az együttműködésben három boszniai bank vett részt: a Kroatische Centralbank für Bosnien und Hercegowina, az Islamitische Centralbank für Bosnien und Hercegowina és a Serbische Wirtschaftsbank AG.

Az igazgatósági üléseken konkrét aktuálpolitikai eseményekkel nem foglalkoztak, csak annyiban, amennyiben ez a beruházásaikat érintette. Egy ilyen esetet olvashatunk az 1918. november 25-i ülés[75] jegyzőkönyvéből:

 

A végrehajtó-bizottság előzetes hozzájárulásával az Allgemeine Depositenbank, valamint az Aktiengesellschaft für Elektrische Industrie wieni céggel együttesen benyújtottuk a fiumei villamos mű létesítésére vonatkozó ajánlatunkat és letettük az előírt 500.000 koronányi óvadékot. Ha Fiume olasz kézre kerül, úgy az ügy előreláthatólag elveszti aktualitását, míg ha horvát kézen marad, esetleg meg lesz valósítható.[76]

 

Az állam szabályozta a termelést, főleg az ipar területén, elsődleges volt a hadsereg szükséglete és a közellátás. A visszaéléseket szigorúan bűntették. A háború során bekövetkező gyors infláció hatása érződött a mindennapokon, a monarchia a csőd szélére került.[77]

A gazdasági nehézségek túléléshez a többi budapesti pénzintézethez hasonlóan a Magyar Országos Bank vezetése is támogatta azt, hogy a súlyos megélhetési viszonyok miatt beszerzési átalányösszeget vezessenek be a többi budapesti pénzintézethez hasonlóan a bank alkalmazottai részére, ezzel is segítve megélhetésüket. Ez 343.200 korona plusz kiadást jelentett.

A bank eddigi helyiségei szűknek bizonyultak, így kibérelték a Múzeum körút 41. szám alatti félemeleti helyiséget 5 esztendőre, amelynek az átalakításával 12 helyiséget nyertek. Ide helyezték el az Union Kereskedelmi Részvénytársaságot[78], a Balatoni Gyógyfürdők és Nagyszállók Részvénytársaságot[79], a zálogüzleti központi könyvelést és a Kálnói Magyar Chamottegyár Részvénytársaságot[80].  A bank még tovább terjeszkedett és az Andrássy út 5. számú házuknak a 3. emeletén lévő egyik lakást is átvette. Az átalakítással 10 szobát nyertek, ide került az ellenőrzési osztály és az áruosztály.

Az igazgatóság azzal szembesültszembesült, hogy a kormányzat a bankokra nézve kedvezőtlen intézkedést hozott, nevezetesen az:

 

adótól való menekülés meggátlásáról[81] szóló néptörvényt, ami olyan intézkedéseket tartalmazott, amelyek alkalmasak voltak arra hogy a pénzintézetek forgalmát teljesen megbénítsák. Ennélfogva a budapesti pénzintézetek képviselői megjelentek a kormánynál és felvilágosítást kértek ezen törvény gyakorlati alkalmazására vonatkozólag. Az államtitkár a megjelent küldöttségnek kijelentette, hogy az adandó végrehajtási utasítás oly intézkedéseket fog tartalmazni, amelyek a pénzintézetek aggályait teljesen el fogják oszlatni.[82]

 

Amíg 1919. március 20-án déli 12 órakor a Magyar Országos Bank igazgatósági ülését Budapesten tartotta az Andrássy út 5. szám alatt, addig a következő ülését 1919. november 18-án a bizonytalan magyarországi belpolitikai helyzet (kommunista hatalomátvétel) miatt Bécsben az Allgemeine Depositenbank Schottgasse 1. szám alatti üléstermében volt kénytelen megtartani.[83] A banknak eddig nem volt elnöke, csak két alelnöke az egykori elnök, Tolnai Lajosnak 1917-ben bekövetkezett halálát követően. Ekkor került sor Camillo Castiglioni eddigi alelnöknek elnökké választására távollétében. Olyan személyt kerestek erre aki, „eredményes és általánosan elismert közgazdasági tevékenységével, kipróbált tapasztalataival, valamint az internacionális külföld vezető pénzügyi és ipari csoportjaival való elsőrendű összeköttetésivel legjobb biztosítékot nyújt arra nézve, hogy az intézetnek a lefolyt utolsó két évben történt örvendetes fejlődése biztos alapon nagyszabásúan folytatódjék.”[84] Az új elnök mellé alelnöknek Egyedi Lajos mellé Goldstein Pál került.

A banki érdekképviselet kapcsán fontos banktörténeti lépésére került sor 1919. január 23-án, amikor megalakult a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete (TÉBE), székhelye Budapesten volt az V. kerületi Fürdő utca 2. szám alatt.[85] A megalakulását követően a Magyar Országos Bank nem lépett be a szövetségbe, azonban a megváltozott politikai és gazdasági viszonyok miatt a korábban a belépést ellenző Neumann Gábor igazgatósági tag most a belépés mellett szólalt fel. A bank igazgatósága egyöntetű döntését hozott és kérte felvételét a TÉBE-be.

A bank jegyzőkönyvei apolitikusak, mégis időnként egy-egy szóhasználatnál vagy szófordulatban előkerült a politika. A bécsi igazgatósági ülés jegyzőkönyvében, például: „a Neuschloss-Lichtig fakereskedelmi rt-nak hitele a kommunizmus által (kiemelés tőlem) kb. 9 millió koronára emelkedett”[86]

Az 1920. március 21-i igazgatósági ülését[87] ismét Budapesten tartották. Neumann Gábor ügyvezető igazgató bejelentette, hogy őt meghívták a bécsi Allgemeine Depositenbank igazgatóságába, így lemond az ügyvezető igazgatói állásáról[88]. Nagyvonalúan viselkedett a bank Neumann Gáborral, hiszen az 1918. és 1919. évi ügyvezető igazgatói jutalékon (250.000 korona) felül további 250.000 koronát utaltak ki neki, bécsi tartózkodása alatt felmerült költségei fejében az intézet érdekében tett munkálataiért.

Megalapították az Union Bányászati és Ipari Részvénytársaságot[89] 8.900.000 korona alaptőkével és a soproni Hienzföldi Agrár Részvénytársaságot[90] 3.000.000 korona alaptőkével, ezen utóbbi társaság főleg parcellázásokkal, mezőgazdasági gépek és egyéb gazdaság cikkek és anyagok adásvételével foglalkozott.

Érdemes idézni a Tébe[91] határozata folytán kiutalt nagyobb adományok[92] listáját: József Ferenc főherceg ebéd akciójára: 63.000 korona. Huszár Károly miniszterelnök ínség akciójára: 63.000 korona. A nemzeti hadseregnek: 60.000 korona, a rendőrségnek: 10.000 korona. Menekült állami tisztviselőknek: 3.000 korona, a M.O.V.E.-nak[93]: 2.000 korona.[94]

1920. április 18-án fontos ülésre[95] került sor déli 12.00 órakor Budapesten, mert a másnapi közgyűlés elé kellett terjeszteni a Magyar Fakereskedők Hitelintézete Részvénytársaság[96] beolvasztásának módját a Magyar Országos Bank Részvénytársaságba, amely így aztán beolvadt a Magyar-Olasz Bank Részvénytársaságba. De ez már egy másik (bank) történet.

 

Konklúzió

A Magyar Országos Bank Részvénytársaság igazgatósága a nehéz gazdasági környezetben is igyekezett jól sáfárkodni a rábízott javakkal. Folyamatosan kereste azokat a befektetéseket, amelyek jövedelmezőek voltak számára. Külföldi beruházásaival azon volt, hogy a háborút követő időszakban mindig egy lépéssel előbbre lenni versenytársaihoz képest. Azt is megállapíthatjuk, hogy a bank a mindenkori alkalmazottaival szemben is igyekezett helytállni, a rohamosan növekvő inflációt külön bérkiegészítések formájában pótolni. Lobbi tevékenysége révén azt is elérte, hogy a nagy bankokhoz hasonló állami partnerséget kapjon, és több más kisebb hitelintézettel egybeolvadva azután a kor egyik legjelentősebb bankja legyen a Magyar-Olasz Bank Részvénytársaságban.

 

Absztrakt

A Magyar Országos Bank Részvénytársaság története (1917-1920)

A nagy háború vagy ahogyan később nevezték, az első világ háború megpróbálta Európa lakosságát, köztük az Osztrák-Magyar Monarchiában élőket is. A különböző országokban, így Magyarországon is kialakult hadigazdaság sok áldozatot kívánt meg az ország lakóitól. A bizonytalan import miatt fontossá vált a hazai környezetben is gyártható termékek előállítása. A nagyarányú emberveszteség miatt ugyanakkor rendkívül súlyos munkaerőhiány lépett fel a mezőgazdaságot sújtotta leginkább. „Az egyre zsugorodó árukészletekkel szemben a hadikiadások szükségszerű következményeként mind több és több pénz került forgalomba. A hadsereg felfegyverzése és felszerelése, az állandóan emelkedő katonai igények hatalmas kiadásokat követeltek.” A fizetőeszköz hamar értéktelenedésnek indult. A nagy háborút követő 1919-es események a belső stabilitást is kikezdték. Ebben a változó és sok kihívással teli környezetben vizsgáltam meg a Magyar Országos Bank igazgatósági jegyzőkönyveit (1917–1920) azzal a céllal, hogy bemutassam, milyen belső gazdaságmegerősítő, beruházó (akár hazai, akár külföldi) és munkaerőmegtartó lépéséket tett a bank és hogyan élte túl a nagy háborút. A vizsgálatom a jegyzőkönyvek időrendiségét követte.

Kulcsszavak: banktörténet, alaptőke, első világháború, közgyűlés, igazgatóság, választmány, felügyelőbizottság, Budapest, Camillo Castiglioni, hitelezés, befektetés, szindikátus.

Abstract

History of the Hungarian National Bank PLC (1917-1920) – Abstract

The Great War – or as it was later called, the First World War – put the people in Europe on trial, including the citizens of the Austro-Hungarian Monarchy. The war economy required many sacrifices from the inhabitants in the countries involved, including Hungary. Due to uncertainty in the imports, the production of home products became of great significance.[97] At the same time, agriculture has suffered the most from the very severe labour shortage, caused by the great loss of life. “While the stockpiles became less and lesser, as a connotation of the military expenditures more and more money has been put on the market. The arming and equipping the forces, the ever-increasing military demands required great expenses.”[98] The currency quickly depreciated. The events of 1919 after the Great War also threatened internal stability. I investigated the management reports of the Hungarian National Bank during this difficult and challenging period of time (1917–1920) with the aim, to demonstrate the measures the bank has been taken to strengthen the internal economies, to find investors (in the country and abroad), and to deal with labour shortage. Finally my research explores, how the company survived the war. The paper follows the chronology order of the records.

Keywords: banking history, share capital, First World War, general assembly, directorate, committee, supervisory board, Budapest, Camillo Castiglioni, lending, investment, syndicate

 

Felhasznált irodalom

Allgemeine Depositenbank, Wien Geschichte Wiki, https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Allgemeine_Depositenbank (letöltve: 2021. 04. 07.)

A Magyar Népköztársaság kormányának 1919. évi 1236 M.E. számú rendelete, In: Magyar Rendeletek tára 1867–1945, 1919. https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_RT_1919/?pg=247&layout=s&query=ad%C3%B3t%C3%B3l%20val%C3%B3%20menek%C3%BCl%C3%A9s (letöltve: 2021. 04. 18.)

A Pallas nagy lexikona, http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/060/pc006086.html (letöltés: 2021.01.20.)

Bemutatkozik: a Royal Szálló, in: Magyar Nemzeti Digitális Archívum, https://mandadb.hu/cikk/844794/Bemutatkozik_a_Royal_Szallo (letöltve: 2021. 04. 16.)

Berend T. Iván: Európa gazdasága a 20. században, História, Budapest, 2008.

Berend T. Iván – Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848–1944, Budapest, Kossuth, 1975.

Fővárosi Pénzintézetek Szövetsége. In: Az Újság, 1918. november 8. 262. szám  https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/AzUjsag_1918_11/?query=F%C5%91v%C3%A1rosi%20P%C3%A9nzint%C3%A9zetek%20sz%C3%B6vets%C3%A9ge%201918&pg=95&layout=s (letöltve: 2021. 04. 17.)

Gergely Jenő: Gömbös Gyula – Vázlat egy politikai életrajzhoz, Elektra Kiadóház, Szeged, 1999.

Iváncsó Ádám: 125 éve alakult a Pannónia Evezős Club, in: Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, 2021. január 27.,  https://sportmuzeum.hu/2021/02/22/125-eve-alakult-a-pannonia-evezos-club/ (letöltve: 2021.04.16.)

Jenei Károly: Kisebb takarékpénztári és bankfondok: Repertórium, Magyar Országos Levéltár, Budapest, 1972. https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_LevLelt_56/?pg=123&layout=s  (letöltés: 2021. 01. 20., 15:19)

Leszámítolás, Ecopedia, http://ecopedia.hu/leszamitolas (letöltés: 2021. 01. 20.)

Magyar Életrajzi Lexikon I. (A–K), Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes, Akadémia,  Budapest, 1967. https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/s-778D5/stark-lipot-77C0C/ (letöltve: 2021. 04. 15.)

Magyar Zsidó Lexikon, (Szerk.: Ujvári Péter), Budapest, 1929. http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0204.html (letöltve: 2021. 04. 16.)

Müller János – Kovács Tamás – Kovács Levente: A Magyar Bankszövetség története, in: Hitelintézeti Szemle, XIII. évfolyam, 3. szám 202., Tarsoly Kiadó, Budapest 2014. https://www.bankszovetseg.hu/Content/Hitelintezeti/HSZ_2014_3.pdf (letöltve: 2021. 04. 18.)

Müller János–Kovács Tamás–Kovács Levente: A Magyar Bankszövetség története, Tarsoly Kiadó Budapest, 2014.

Nagy Magyar Compass 43/2. (1915)

Nagy Magyar Compass 44/2. (1916)

Nagy Magyar Compass 45/1. (1917)

Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918)

Nagy Magyar Compass 48/2. (1920)

Nautica motorhajógyár r.-t. in: A Motor, (1921.12.15.) 47-48. szám 36.

Népruházati Bizottság: A magyar királyi minisztérium 3.966/1917. M. E. számú rendelete
Népruházati Bizottság felállítása tárgyában. In: Pesti Hírlap, 1917. november 9. 277. szám 6.

Netjogtár. https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=90900008.TV&targetdate=&printTitle=1909.%20%C3%A9vi%20VIII.%20t%C3%B6rv%C3%A9nycikk&dbnum=77&referer=1000ev (letöltve: 2021. 01. 20.)

Pogányné Dr. Rózsa Gabriella: A Pénzintézetek Hadikórháza az I. világháború katona-egészségügyében és a katonaorvos-tudományban, in: Honvédorvos, 2016. (68) 1–2. szám 103–105. http://real.mtak.hu/80302/1/Honvedorvos_2016_1-2%20%28103-105%29.pdf (letöltve: 2021. 04. 16.)

Schlüter, Reinhard: Der Haifisch: Aufstieg und Fall des Camillo Castiglioni, Zsolnay, 2015.

Szávai Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményei. Az államutódlás vitás kérdései, Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Budapest, Pannónia Könyvek, 2004.

Szindikátus. in: Wikipédia, https://hu.wikipedia.org/wiki/Szindik%C3%A1tus (letöltve: 2021. 04. 18.)

Levéltári anyagok:

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1917–1920, 1920.

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1917. év

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év (1918. november 25.)

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év (1918. július 20.)

MOL Z 74 1. csomó 2. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. november 25.

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1919. január 7.

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1919. év november 18.

MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920. március 21.

MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály

MOL Z 74 1. csomó 4. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. november 25.

MOL Z 74 1. csomó 4. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1919. november 18.

[1] vö: Berend T. Iván: Európa gazdasága a 20. században, História, Budapest, 2008. 53.

[2] Berend T. Iván – Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848–1944, Budapest, Kossuth, 1975. 163.

 

[3] Berend T. Iván – Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848–1944, Budapest, Kossuth, 1975. 165.

[4] Központi Kereskedelmi és Iparbank: a bank 1905. március 30-án 1 millió korona alaptőkével alakult, 162 részvényessel. Közülük többen ismert személyek: dr. Beck Marcell (1873–1945) bankár, jogász, országgyűlési képviselő. A Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank elnöke, báró Feilitzsch Artúr (1859–1925) erdész, országgyűlési képviselő, földművelésügyi miniszter, Kramer Miksa (1852–1942) a Pesti Chevra Kadisa alelnöke, a Fővárosi Kereskedelmi Hitelintézet vezérigazgatója, erényi lovag Ullmann Gyula (1872–1926) műépítész. Bankszerű tevékenysége mellett új üzletágakat, elsősorban ipari es kereskedelmi vállalkozások finanszírozását vezette be. 1906 tavaszán alaptőkéjét 2 millió koronára emelte fel. A bank többek között tevékenyen vett részt Budapest bérházépítéseinek finanszírozásában, amely jelen tanulmányunk fő témája. Külön osztályt szervezett a köztisztviselői kölcsönök folyósítására. Áruosztálya import üzleteket bonyolított le. 1917. december 11-én beolvadt a bank a Magyar Országos Bank Részvénytársaságba. A Központi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság székhelye Budapest, működési köre a magyar szent korona országaira terjedt ki. A társaság fő célja a Magyarország területén üzlettel bíró, illetőleg ipart űző kereskedők és iparosok hiteligényeinek kielégítése és egyéb érdekeik hathatós képviselete volt. Ennek érdekében a társaság a szakmánként szervezett kereskedők és iparosok részvételével szakosztályokat alakított, hogy az illető szakmához tartozó kereskedők és iparosok érdekeit minden irányban képviselje és szolgálja.

[5] Allgemeine Depositenbank 1871-ban alakult meg Bécsben. 1925-ben csődbe ment https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Allgemeine_Depositenbank (letöltve: 2021. 04. 07.)

[6] Árvavölgyi Helyi Érdekű Vasút Részvénytársaság: A pálya iránya: Kralovántól Turdossinig és innen határszél.

Hossza: 70.3 km. Állomások száma: 10. Az igazgatóság elnöke: Kubinyi Miklós. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 1181

[7] Szigetvár—Kaposvári helyi érdekű vasút részvénytársaság: a pálya iránya: Szigetvártól Almamellék, Bőszénfa és Gálosfán át Kaposvárig. Hossza: 53,5 km. Az igazgatóság elnöke: jánosi Engel Gyula Nyereség K: 90,400. Szállíttatott 202.408 utas és 27.067 tonna áru. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 1230.

[8] A Magyar-Olasz Bankot 1920. április 19-én egy szindikátus alapította, melyben Camillo Castiglioni bankár, a bécsi Allgemeine Depositenbank elnöke vitt vezető szerepet. Emellett Európa egyik legnagyobb és legtekintélyesebb pénzintézete, a Banca Commerciale Italiana (1894-ben alakul Milánóban, ma Intesa Sanpaolo néven ismert) és egy hozzá közelálló pénzcsoport is részese volt a bank megalapításának. A bank megalakulásakor magába olvasztotta a Magyar Országos Bank Részvénytársaságot. In: Jenei Károly: Kisebb takarékpénztári és bankfondok: Repertórium (Levéltári leltárak 56. Budapest, 1972), 124. oldal

https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_LevLelt_56/?pg=123&layout=s (letöltés: 2021. 01. 20., 15:19)

[9] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 1. oldal

[10] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 1. oldal

[11] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 2. oldal

[12] Közraktári jegy: az az okmány, melyet a közraktár a nála letett tárgyakról kiállít, melyben ezek átvételét elismeri és magát azok kiadására kötelezi. http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/060/pc006086.html (A Pallas nagy lexikona, letöltés: 2021.01.20.)

[13] Leszámítolásnak nevezzük azt a pénzügyi ügyletet, ahol a bank lejárat előtt megvásárol egy más nevére kiállított fizetési ígéretet (váltót), majd a lejáratkor a banknak teljesít az adós. A bank haszna abból származik, hogy a vételi árat a váltóban feltüntetett névérték alatt (bizonyos kamattal csökkentve) állapítja meg. Az ügylet során azonban fennáll annak a kockázata, hogy a váltó adósa nem tud teljesíteni. A bankoknak lehetőségük van a leszámítolt váltókat viszontleszámítolni a jegybanknál.( http://ecopedia.hu/leszamitolas, letöltés: 2021. 01. 20.)

[14] 1909. évi VIII. törvénycikk, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adójáról https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=90900008.TV&targetdate=&printTitle=1909.%20%C3%A9vi%20VIII.%20t%C3%B6rv%C3%A9nycikk&dbnum=77&referer=1000ev (letöltve: 2021. 01. 20.)

[15] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 4–6. oldalak

[16] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 11. oldal

[17] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 12. oldal

[18] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 18. oldal

[19] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 20. oldal

[20] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 22. oldal

[21] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 25. oldal

[22] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 26. oldal

[23] MOL Z 74 1. csomó, 4. tétel, Alapszabály, 35. oldal

[24] 1917-ben, az alapításkor (PI).

[25] Camillo Castiglioni (1879–1958) 1879-ben Triesztben született a helyi zsidó közösség rabbijának fiaként. 12 évesen folyékonyan beszélt németül, olaszul, szlovénul és franciául. Az 1920-as években Európa leggazdagabb embere, számos üzleti és politikai kapcsolattal. Ferenc József, Benito Mussolini vagy Josip Bros Tito, csak néhány név azok közül, akik személyesen ismerték. A BMW márka neki köszönheti sikereit, mert mint egyedüli részvénytulajdonos azt az elképzelést támogatta, hogy a gyár repülőgép-hajtóműveken kívül motorkerékpárokat, majd később személygépkocsikat is gyártson. 1920-ban megalapította többedmagával a Magyar-Olasz Bank Részvénytársaságot, melynek 3 évig elnöke. A bank a korabeli Magyarország egyik legnagyobb pénzintézete volt. 1957-ben halt meg Rómában. vö: Reinhard Schlüter: Der Haifisch: Aufstieg und Fall des Camillo Castiglioni, Zsolnay 2015.

[26] Budapest—Esztergom—Füzitői helyi érdekű vasút részvénytársaság: (Esztergomi szénvasút.) VI., Andrássy út 5. Pálya kiterjedése: Budapest—Esztergom—Almás-Füzitői 88,9 km. Az igazgatóság elnöke: Papp János. Tiszta nyereség K: 1.593,524. Szállíttatott 1.958.015 személy és 813.930 tonna áru és poggyász. Nagy Magyar Compass 46/47/2. (1918) 1186.

[27] Bakács Udvar Részvénytársaság: Budapest (1910) IX., Bakács u. 1. Tárgya: a Bakács-, Lónyay- és Közraktár-utcák sarkán levő telken épült házak jövedelmeztetése. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 518.

[28] Baróti Szeszfinomító Cognac és Likőrgyár Részvénytársaság: (1913) Budapest, VII., Király u. 50. A Magyar országos bank érdekkörében. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 356.

[29] Britannia Szálloda Részvénytársaság: VI., Teréz-körút 39. A Központi kereskedelmi és iparbank alapítása. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 594.

[30] Uniói Kalapgyár Részvénytársaság: (1908) Gyárt: gyapjú-, nyúlszőr-, velour- kalapokat. Kivitel: Ausztria, Olaszország, Bulgária, Románia, Svájc. Az igazgatóság elnöke: ifj. Koch János. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 873.

[31] Felsőmagyarországi Fatermelő Részvénytársaság:(1915) V., Bálvány utca 5. sz. Magyar országos bank r.t. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 546.

[32] Később szóba kerül

[33] Gottschlig Ágoston Részvénytársaság: (1911) Budapest. X., Martinovics tér 8. Tárgya: likőr-, rum- és cognacgyártás. Elnök: Egyedi Lajos. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 347.

[34] Később szóba kerül

[35] Később szóba kerül

[36] Később szóba kerül

[37] Magyar Acélárugyár Részvénytársaság: Budapest. (1895) VI., Váci út 95. Gyártmányai: mindenféle vasúti hordtekercs és csavarrugók, autó- és géprugók, kovácsolt géprészek, kovácsolt szerszámacél. Kivitel: Európa összes államaiba. Elnök: Pazzani Sándor. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 669.

[38] Országos Bérszántó Vállalat Részvénytársaság: Budapest (1912) VI., Andrássy u. 5. A Magyar Országos bank alapítása. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 627.

[39] Putnoki Építőanyag Ipari Részvénytársaság. (1908) Megye: Gömör. Székhelyét 1914-ben Budapestről Putnokra helyezte át. A Központi kereskedelmi és iparbank rt. alapítása. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 476.

[40] Siófok Balatonfürdő-Részvénytársaság: Budapest I, Attila-körút 2. sz. Siófok: Fürdő- és szálloda üzem. Nagy Magyar Compass 44/2. (1916) 643.

[41] Később szóba kerül

[42] Igazgatósági ülésen jelen voltak: Auer Róbert, Camillo Castiglioni, dr. Doroghi Ervin, Egyedi Lajos, Goldstein Pál, Neumann Gábor, Stein Ármin, Török Sándor

[43] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1917–1920, 1920.

[44] Gyöngyösi Kereskedelmi és Gazdasági Bank Részvénytársaság: Elnök: Malatinszky György. Igazgató-elnök: Szabó Béla. Nagy Magyar Compass 45/1. (1917) 614.

[45] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1917. év

[46] dr. Hoór-Tempis Móricz (1897–1944) villamosmérnök, fizikus, egyetemi tanár, az MTA tagja, Magyar Életrajzi Lexikon I. (A-K), Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes, Budapest, Akadémia 1967., 737

[47] Stark Lipót (1866–1932) gépészmérnök, a vezetékszámítás egyik úttörője https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/s-778D5/stark-lipot-77C0C/ (letöltve: 2021. 04. 15.)

[48] Budapest Székesfőváros Elektromos Művek: (1914) V., Váci út 72—74. Vezérigazgató: Stark Lipót. Műszaki Igazgató: Deutsch Lajos. Igazgatósági tagok: dr. Glückstahl Samu, Kovács Sebestyén Aladár, dr. Leitner Adolf. Nagy Magyar Compass 44/2. (1916) 926.

[49] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év

[50] Hungária Szérumművek Részvénytársaság: (1918) VI., Szondy u. 76. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 888.

[51] dr. Detre László (1874–1939) orvostanár, bakteriológus, budapesti tanulmányait követően Bécsben és Párizsban tanult, sok felfedezés kötődik a nevéhez.  http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0204.html (letöltve: 2021. 04. 16.)

[52] Jelen voltak: alsóterényi Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Goldstein Pál, Neumann Gábor, Stein Ármin és Török Sándor és Zsolnay Miklós

[53] Magyar Repülőgépgyár-Részvénytársaság: (1912) Alaptőke: 500.000 K. Igazgatóság: Camillo Castiglioni, Schweiger Berthold, Török Emil, Lohner Lajos. In: Nagy Magyar Compass 43/2. (1915) 631.

[54] Nyíregyházi Általános Hitelintézet Részvénytársaság: Az igazgatóság elnöke: Lázár Kálmán. Ügyvezető igazgató: Geiger Béla. Nagy Magyar Compass 45/1. (1917) 1052.

[55] Royal Nagyszálloda (1896–1991) https://mandadb.hu/cikk/844794/Bemutatkozik_a_Royal_Szallo (letöltve: 2021. 04. 16.)

[56] Pénzintézetek Hadikórházáról bővebben: Honvédorvos 2016. (68) 1-2. szám 103. http://real.mtak.hu/80302/1/Honvedorvos_2016_1-2%20%28103-105%29.pdf (letöltve: 2021. 04. 16.)

[57] Dugoselói Faipar-Részvénytársaság: (1918) V., Sziget u. 38. Tárgya: a Neuschloss Lustig faipar r.-t. dugoselói gőzfűrészének megvétele és üzemben tartása. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 1412.

[58] Neuschloss Ödön és Marcell és Lichtig Szentlőrinci Parkettgyár Részvénytársaság: (Előbbi cége: Szentlőrinci parkettgyár részvénytársaság.) Budapest V., Sziget utca 38. (1908) Kivitel: Európa minden államába és Egyiptom, Argentína. Ügyvezető igazgató: Lichtig Samu. Nagy Magyar Compass 44/2. (1916) 430.

[59] Délmagyarországi Kendergyár Részvénytársaság: Budapest VI., Andrássy út 27. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 1438.

[60] Nautica Motorhajógyár Részvénytársaság: (1918) Alaptőke: 2.000.000 K. Igazgatóság: Lánczy Leó, Castiglioni Camillo, Breuer B. Armand, Buchler Lajos, Eidlitz Hugó, Káldi Jenő, Neumann Gábor, Schweiger Berthold, Vögler Albert. In: Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 1422. És egy korabeli sajtócikkből: Nautica motorhajógyár r.-t. A gyár telepén rendkívül élénk munkálkodás folyik, minthogy belföldi és ami talán még örvendetesebb, külföldi rendelésekkel bőven el van látva. Az épülő motoros járművek közül megemlítendő két nagyobb 14 méteres motorhajó, mely bolgár számlára készül, a cég bevált Tunell-hajóinak nehány példánya, egy előli kajüttel és egy középkajüttel ellátott csónak. Ezeken kívül több evezős- és vitorláshajó építése van tervbevéve s utóbbiak közül egy versenyvitorlás is, amelynek szereplése elé nagy érdeklődéssel tekinthetünk. Nem hagyható említés nélkül az sem, hogy legutóbb az egyik nagy svájci evezősklub jövő évi evező szükségletét a Nauticá-nál rendelte meg. In: A Motor, (1921.12.15.) 47-48. szám 36.

[61] https://sportmuzeum.hu/2021/02/22/125-eve-alakult-a-pannonia-evezos-club/ (letöltve: 2021.04.16.)

[62] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év (1918. július 20.)

[63] MOL Z 74 1. csomó 4. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. november 25.

[64] Szávai Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményei. Az államutódlás vitás kérdései, Pannónia Könyvek, 2004., 48.

[65] vö: Szávai Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményei. Az államutódlás vitás kérdései, Pannónia Könyvek, 2004. 51.

[66] Jelen voltak: Camillo Castiglioni és Egyedi Lajos alelnökök, alsóterényi Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Goldstein Pál, Neumann Gábor, Stein Ármin és Török Sándor

[67] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év (1918. november 25.)

[68] A cikk egy részlete: Fővárosi Pénzintézetek Szövetsége. Tizenegy fővárosi pénzintézet a közérdek megóvásának érdekében Fővárosi Pénzintézetek Szövetsége név alatt szövetséget alkotott, mely azzal kezdte meg működését, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsot és az új kormányt üdvözölte, nekik szolgálatait felajánlotta. … A szövetséghez a következő intézetek csatlakoztak: Belvárosi takarékpénztár részvénytársaság, Budapest-lipótvárosi takarékpénztár részvénytársaság. Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár, Első magyar iparbank, Magyar általános takarékpénztár részvénytársaság. Magyar fakereskedők hitelintézete részvénytársaság. Magyar kereskedelmi hitelbank részvénytársaság, Magyar Országos bank részvénytársaság, (kiemelés tőlem) Magyar országos központi takarékpénztár. Mercur váltóüzlet részvénytársaság és a, Nemzeti takarékpénztár és bank részvénytársaság… A fent említett tizenegy bank és takarékpénztár, amely nemcsak a főváros. hanem az ország gazdasági életének is igen fontos szervei, teljes joggal követelheti, hogy róluk, nélkülük más pénzintézetek ne határozzanak, nevükben felhatalmazás nélkül ne beszéljenek, s a mi a legfontosabb, őket előzetes tudomásuk nélkül befejezett tények elé ne állítsák. In: Az Újság, 1918. november 8. 262. szám  https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/AzUjsag_1918_11/?query=F%C5%91v%C3%A1rosi%20P%C3%A9nzint%C3%A9zetek%20sz%C3%B6vets%C3%A9ge%201918&pg=95&layout=s (letöltve: 2021. 04. 17.)

[69] vö: Szávai Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményei. Az államutódlás vitás kérdései, Pannónia Könyvek, 2004. 53.

[70] Az ülés dátuma: 1918. november 25. Jelen voltak: Egyedi Lajos, alsóterényi Auer Robert, dr. Doroghi Ervin, Neumann Gábor, Stein Ármin, Török Sándor, Zsolnay Miklós

[71] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. év

[72] Népruházati Bizottság: A magyar királyi minisztérium 3.966/1917. M. E. számú rendelete
Népruházati Bizottság felállítása tárgyában. A magyar királyi minisztérium háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján a következőket rendeli: 1§ A magyar szent korona országai lakosságának ruházati cikkekkel való megfelelő ellátására és pedig ruházati cikkek bevásárlására, feldolgozására, az ezirányú ipari termelés szabályozására, a szövetek és áruk felosztására, felhasználására és árszabályozására vonatkozó kérdésekben szakszerű tárgyalás és véleményadás céljából, továbbá az említett ellátással kapcsolatos tennivalóknak a jelen rendelet és a kereskedelemügyi miniszter által adott utasítások értelmében való elvégzésére „Népruházati Bizottság” alakíttatik. A bizottság megalakítása iránt a kereskedelemügyi miniszter intézkedik. In: Budapesti Közlöny, 1917.10.24. 246. szám

A népruházati bizottság elnöki tanácsa Giesswein Sándor országgyűlési képviselő elnöklésével megtartotta alakuló ülését. Az elnök hosszabb beszédben mutatott rá azoknak a feladatoknak nagyságára és szociális fontosságára, amelyek megoldása a bizottságra vár. Az elnöki tanács tagjai letették az ünnepélyes fogadalmat…Az elnöki tanács mindjárt hozzá is fogott a gyakorlati munkához és számos olyan kérdést intézett el, amelyek egyfelől a népruházati bizottság belső adminisztrációjára, másfelől a ruházati szükségletek mielőbbi ellátására vonatkoznak In: Pesti Hírlap, 1917. november 9. 277. szám 6.

[73] Szindikátus: A szindikátus a tőkés monopóliumok egyik, a kartellnél fejlettebb formája. A szindikátusban részt vevő vállalatok megtartják önállóságukat a termelésben, de a  kereskedelem területén önállóságuk korlátozott. Közös irodát szervez a szindikátus a termékek értékesítésére, gyakran a nyersanyag beszerzésére is. A szindikátuson belül a megegyezésre lépő vállalatok között a konkurencia lehetősége szűkebb, mint a kartell esetében. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szindik%C3%A1tus (letöltve: 2021. 04. 18.)

[74] MOL Z 74 1. csomó 2. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. november 25.

[75] Jelen voltak: Egyedi Lajos, alsóterényi Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Neumann Gábor, Stein Ármin, Török Sándor, Zsolnay Miklós

[76] MOL Z 74 1. csomó 2. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1918. november 25. Neumann Gábor ügyvezető igazgató jelentése

[77] vö: Szávai Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának következményei. Az államutódlás vitás kérdései, Pannónia Könyvek, 2004. 54–55.

[78] Unió Kereskedelmi Részvénytársaság: Budapest (1911) V., Vilmos császár út 26. A Központi kereskedelmi és iparbank alapítása. Elnök: Zsolnay Miklós. Nagy Magyar Compass 44/2. (1916) 736.

[79] Balatoni Gyógyfürdők és Nagyszállók Részvénytársaság: (1917) V., Andrássy út 5. (A Magyar Országos Bank alapítása. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 593.

[80] Kálnói Magyar Chamottegyár Részvénytársaság: (1907) V., Vilmos császár út 26. Célja: tűzálló anyagok gyártása. Nagy Magyar Comapass 43/2. (1915) 800.

[81] A Magyar Népköztársaság kormányának 1919. évi 1236 M.E. számú rendelete, az adótól való menekülés meggátlásáról szóló 1919. II és XIV. néptörvények rendelkezéseinek a Horvát-Szlavónországok és Fiume területére kiköltözködőkkel vagy eltávozókkal való alkalmazásáról. A Magyar Népköztársaság kormánya az adótól való menekülés meggátlásáról szóló 1919. II. néptörvény 31.§-ában nyert felhatalmazása alapján azt az időpontot, amelytől kezdve az ország területéről a Horvát-Szlavónországok területére, valamint az ezen területen túl fekvő Fiume városába való kiköltözködést vagy eltávozást úgy kell tekinteni, mintha az külföldre történt volna, 1919. évi március hó 1-ében állapítja meg. Budapesten, 1919. évi február hó 22-én. Dr. Berinkey Dénes s.k. miniszterelnök In: Magyar Rendeletek tára 1867–1945, 1919.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_RT_1919/?pg=247&layout=s&query=ad%C3%B3t%C3%B3l%20val%C3%B3%20menek%C3%BCl%C3%A9s (letöltve: 2021. 04. 18.)

[82] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1919. január 7.

[83] Jelen voltak: Egyedi Lajos, alsóterényi Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Goldstein Pál, Marek Károly, Neumann Gábor, Stein Ármin. A jegyzőkönyv érdekessége, hogy a szavakra az ékezeteket utólag írták rá, vlsz. nem állt rendelkezésre a magyar ABC szerinti írógép. Továbbá a jegyzőkönyv semmilyen magyarázatot nem hoz az ülés bécsi megtartásáról. (megjegyzések: PI)

[84] MOL Z 74 1. csomó 4. tétel Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1919. november 18. Egyedi Lajos levezető elnök szavai

[85] Hitelintézeti Szemle, XIII. évfolyam, 3. szám 202. (Tarsoly Kiadó, Budapest 2014. A Magyar Bankszövetség története https://www.bankszovetseg.hu/Content/Hitelintezeti/HSZ_2014_3.pdf (letöltve: 2021. 04. 18.)

[86] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1919. év november 18. – Neumann Gábor szavai

[87] Jelen voltak: Camillo Castiglioni, Goldtsein Pál, Egyedi Lajos, Neumann Gábor, Stein Ármin,

[88] Ekkor már fél éve Castiglioni az Allgemeine Depositbank elnöke, barátja és bizalmasa Neumann Gábor, innen a meghívás (megjegyzés – PI)

[89] Unió Bányászati és Ipari Részvénytársaság: (1920) VI., Andrássy út 5. Alaptőke: 4.500.000 K. Szénbánya, téglagyár és mészégető Várpalotán. Nagy Magyar Compass 46-47/2. (1918) 1397.

[90] Hienzföldi Agrár-Részvénytársaság:(1920) Sopron. Foglalkozik bank és takarékpénztári üzletekkel is. Nagy Magyar Compass 48/2. (1920) 550

[91] TÉBE: Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, Müller János-Kovács Tamás-Kovács Levente: A Magyar Bankszövetség története, Tarsoly Kiadó Budapest, 1914

[92] Világ, 1922. november 01. 249. szám 10.: „A bankok sokallják a TÉBE által megállapított kiadásokat. Valószínűleg kevesen tudják, hogy mindaz, ami a budapesti pénzintézetek üzleti gestiójában és szociálpolitikai tevékenységében megnyilvánul, legtöbbnyire a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületéből indul ki. A hivatalos életben és a magángazdaságban a TÉBE képviseli a haute finance-ot, ez az egyesület tárgyal a hatóságokkal, intézi a bankok állampénzügyi műveleteit, bizonyos ráta alapján megállapítja a kamatszolgáltatást, vezeti a jótékonysági akciókat és döntösúlyú befolyást gyakorol a tisztviselő-kérdések elintézésére. A TÉBE kötelékéhez ma több, mint negyven intézet tartozik. A megalakuláskor a tagok kötelezettséget vállaltak az egvesület fenntartási költségeinek fedezésére, egyúttal pedig alávetették magukat a TÉBE határozatainak. Az egyesület szinte „közadók módjára“ veti ki az egyes intézeteket terhelő költségeket, melyek oly gyors tempóban emelkednek, hogy egy-egy nagy intézet évi hozzájárulása ma már túlhaladja az öt-hatmillió koronát és a középintézetek sem fizetnek egy- kélmilliónál kevesebbet. A pénzintézetek — mint értesülünk — megsokallták az ugrásszerűen emelkedő kiadásokat, amiket a TÉBE vet ki rájuk és kifogások hangzanak el amiatt, hogy az egyesület egyáltalán nem veszi figyelembe a kötelékéhez tartozó intézetek teherviselőképességét. A TÉBE ezeket a hozzájárulásokat tudtunkkal a részvénytőke alapján megállapított kvóta szerint szedi be, anélkül, hogy az intézetek teherviselőképességének behatóbb vizsgálatába bocsátkoznék. Egyszóval itt nem önkéntes, hanem kényszerhozzájárulásról van szó és ez ellen emelnek kifogást a köteléki intézetek. Legutóbb is megtörtént, hogy a kényszerhozzájárulás élvén a TÉBE oly óriási összeg adományozására hívta föl az intézeteket, amely összeg elosztva is milliókkal terheli a vállalatok költségszámláit. Értesülésünk szerint egyes tagok a TÉBE eljárását szóvá fogják tenni, annál is inkább, mivel a TÉBE-hez befizetett összegek ebben az évben már jóval túlhaladják a százmillió koronát.”

[93] Magyar Országos Véderő Egylet: Gergely Jenő: Gömbös Gyula – Vázlat egy politikai életrajzhoz, Elektra Kiadóház, Szeged, 1999,

[94] MOL Z 74 1. csomó, 2. tétel, Igazgatósági ülési jegyzőkönyvek 1920. március 21.

[95] Jelen voltak: Egyedi Lajos alelnök, Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Neumann Gábor, Stein Ármin, Török Sándor.

[96] Magyar Fakereskedők Hitelintézete: (1905) Budapest V. Széchényi utca 1. Alaptőke: 1.000.000 K. Helyettes-elnök: dr. Hilb Jenő. Vezérigazgató: Fónagy Aladár. Nagy Magyar Compass 44/1. (1916) 241.

[97] : Berend T. Iván: Európa gazdasága a 20. században, História, Budapest, 2008. 53.

 

[98] Berend T. Iván – Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848–1944, Budapest, Kossuth, 1975. 165.

Regős Franciska: A Nemzetközi Jogi Bizottság és a nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményeiért való felelősség

 

  1. Bevezető

A Nemzetközi Jogi Bizottság a legfőbb, a nemzetközi jog fejlesztésével és kodifikációjával megbízott szerv.[1] A Nemzetközi jog fokozatos fejlesztésével[2] és kodifikációjával elsődlegesen a Nemzetközi Jogi Bizottság kerül megbízásra.[3] A Nemzetközi Jogi Bizottságot az ENSZ Közgyűlése hozta létre 1947-ben,[4] hogy tanulmányokat kezdeményezzen és javaslatokat fogalmazzon meg a nemzetközi jog fokozatos fejlődésének és kodifikálásának támogatására.[5] A Bizottság 1949-ben tartott első ülésén 14 témakört talált alkalmasnak a kodifikálásra, melyek között szerepelt a nemzetközi felelősség is.[6] A felelősség kodifikációja során a Bizottságban megjelent egy gondolat, mely szerint az államok nemcsak a jogellenes cselekményekért lehetnek felelősek, hanem bizonyos esetekben a jogszerű cselekményekért is, mint például a nukleáris tevékenység.[7] Ahogyan Boyle megjegyzi, a jogellenes cselekményekért való felelősség gondolatába nem fért bele a téma, mivel ha nincs kötelezettségsértés, úgy jogellenes cselekményről sem beszélhetünk.[8] Így 1970-ben a Bizottság további megfontolások után úgy döntött, hogy a nemzetközileg jogellenes cselekményekért való felelősséget elválasztja a nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményeinek kategóriájától.[9] Ennek oka, hogy a két felelősségi alakzat lényegesen eltérnek, össze nem hasonlítható helyzeteket hoznak létre,[10] és mind jogalapjában, mind tartalmában eltérő sajátosságokkal rendelkeznek.[11] Ahogyan arra Bruhács is felhívja a figyelmet: pusztán a „jogi nyelv szegénysége”[12] miatt nevezzük mindkettőt felelősségnek.[13] A munka három lényeges elem köré épült, a megelőzés, együttműködés és a károkért való felelősség.[14] A téma végül a „nemzetközi felelősség a nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményiért” címet kapta, és a Nemzetközi Jogi Bizottság a Közgyűlés javaslatára,[15] 1974-ben munkaprogramjára tűzte.[16]

 

Jelen tanulmány a kodifikáció menetéről, a munka során felmerülő kérdésekről és eredményekről kíván betekintést adni.

 

 

  1. A kodifikáció menete

A Bizottság 1977-ben, a nemzetközileg jogellenes cselekményekért való államfelelősség kodifikációjának előrehaladására tekintettel úgy látta, hogy a nemzetközi felelősség a nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményiért című téma kodifikációja kezdetét veheti.[17] A téma különelőadójává Robert Q. Quentin-Baxter került kinevezésre,[18] aki összesen 5 jelentést készített. Ezekben főként a terület fogalmi alapjainak és vázlatának kidolgozására törekedett.[19] Első jelentésében tisztázta a terület viszonyát a jogellenes cselekményekért való felelősséghez, leszögezve, hogy mivel a téma alapvető jellemzője, hogy mivel a felelősség nem a jogellenességből merül fel, így az csakis elsődleges (primer)[20] kötelezettségből származhat.[21] Kiindulópontja az volt, hogy a két felelősség különböző síkokon létezik, így a jogszerű tevékenységek káros következményeiért való felelősség nem rontja le a jogellenes cselekményekért való felelősséget, mivel előbbi a primer normák terméke. Ez azt jelenti, hogy a primer norma megsértése a jogellenes cselekményekért való felelősség szabályait kelti életre.[22]

 

A különelőadó a témát elsősorban általánosan próbálta megközelíteni, azon az alapon, hogy bár a téma mindig is a környezettel kapcsolatban került tárgyalásra, ez nem jelenti azt, hogy az csakis arra korlátozódik.[23] Azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy azok a jogesetek, amelyekre támaszkodhattak a környezettel és a határon átterjedő károkkal voltak kapcsolatosak.[24] A különelőadó továbbá hangsúlyozta jelentésében a jogok és kötelezettségek egyenlőségét, a sic utere tuo ut alienum non laedas maximájával (úgy használd a sajátodat, hogy azzal ne sértsd másét), a megelőzéssel és az elvárható gondossággal összefüggésben.[25]

 

Quentin-Baxter a témát harmadik jelentésében körvonalazta.[26] Alapját abban látta, hogy a forrásállam köteles elkerülni, minimalizálni és helyreállítani az előrelátható határon átterjedő kárt, mint kockázatot a területén vagy az ellenőrzése alá tartozó területen végzett tevékenységgel kapcsolatban.[27] A különelőadó a téma szempontjából fontosnak tartotta a megelőzést – amit egyfajta folytonos kötelezettségként látott – az információcserét és a jóhiszemű tárgyalást.[28]Mindenekelőtt az érdekek közötti egyensúly létrehozására törekedett.  Egy olyan rezsimet képzelt el, amiben semmi sem tiltott és minden jóhiszeműen tárgyalható.[29] Az államok részére annyi szabadságot kívánt hagyni, amennyi az kompatibilis más államok megfelelő védelmével.[30]

 

Quentin-Baxter halála után a téma különelőadójává Julio Barboza került kinevezésre, aki összesen 12 jelentéssel gazdagított a Nemzetközi Jogi Bizottság munkáját. Alapvetően megtartotta az elődje által körvonalazott téma alapját, de nagyobb hangsúlyt feketetett a szigorú felelősségre,[31] és az olyan kötelezettségekre, mint az értesítés, együttműködés és a megelőzés. Álláspontja szerint a téma mélyen érinti a megelőzést és a jóvátételt, így szükséges hogy a kettőt egymással összekössék, a téma egységességének megőrzése érdekében. Bizonyos általános elvek alkalmazását javasolta, mint például azt, hogy minden államnak a lehető legnagyobb cselekvési szabadsága legyen a területén belül, más államok szuverén egyenlőségének tiszteletben tartásával. Az államok szuverén egyenlősége tehát továbbra is a tervezett cikkek alapját jelentette. Ennek alapján kötelezik az államokat arra, hogy megtegyenek minden ésszerű intézkedést a határon átterjedő káros következmények megelőzése és minimalizálása érdekében, együttműködve más államokkal e cél elérése érdekében.[32]

 

1989-re már megjelentek a cselekvési szabadsággal és annak korlátaival, valamint az együttműködéssel, megelőzéssel és a jóvátétellel, notifikációval, tárgyalással, figyelmeztetéssel kapcsolatos cikkek is.[33] A tervezet vonatkozott minden tevékenységre, amely kárt okoz vagy a károkozás kockázatát hozzák létre. A középpontba eredetileg a kockázatok kerültek, tehát a tervezet kezdetben olyan tevékenységekre korlátozódott, amelyek a határon átterjedő sérelem észlelhető kockázatát jelentették.[34] A küszöbértéknek az „észlelhető kockázat” került meghatározásra, ami a „komoly” sérelemnél kisebb kategóriát jelentett.[35]A különelőadó lényegesnek tartott még egy elemet bevezetni, ami korlátozza a hatályt, elkerülve azt a benyomást, hogy a tervezet abszolút felelősségen alapszik.[36] Ezt szorgalmazta a „tevékenységek” megfogalmazás is. A különelőadó már második jelentésében javasolta a „tevékenységek” kifejezés alkalmazását a „cselekmények” helyett.[37] Ennek oka, hogy a tevékenységeket több személy cselekménye alakítja. Egy jogszerű tevékenységen belül vannak jogszerű cselekmények, amik kárt okozhatnak, illetve bizonyos következményeket vonhatnak maguk után, és vannak jogellenes cselekmények is, amelyek kötelezettségszegést jelentenek. A „tevékenységek” korlátozzák a cikkek hatályát, mivel csak az olyan sérelmekre vonatkoznak, amelyek a tervezet által meghatározott tevékenységekből származnak.[38] A tevékenységek azok, amelyek a veszély elemét magukba foglalják, ezzel a sérelemhez kapcsolódva. Ahhoz, hogy a cikkek alkalmazandóak legyenek egy cselekményre, a cselekménynek elválaszthatatlanul összeköttetésben kell lennie azzal a tevékenységgel, ami a határon átterjedő környezeti sérelmet okozta, vagy ami kockázattal rendelkezik.[39] További kérdésként merült fel, hogy szükséges-e egy lista azon tevékenységekről, melyeket a tervezet lefedni kíván.[40] Julio Barboza véleménye szerint viszont egy ilyen lista hamar idejét múlttá válna, tekintettel a gyors technológiai fejlődésre, figyelembe véve azt a tényezőt is, hogy egy adott tevékenység veszélyessége bizonyos körülményektől is függ.[41] Ilyen körülmény például a hely, illetve az olyan környezeti tényezők, mint a szélirány.

 

Barboza megközelítése arra utalt, hogy a cikkek, illetve a téma maga a szigorú felelősségen alapult, amit a tárgyalás és a költség-megosztás elve próbált enyhíteni.[42] A különelőadó szerint a kötelezettség megsértésének vagy a jogellenes cselekmény megvalósulásának megállapítására a megelőzés eszközeit szükséges megvizsgálni. Ha ennek eredménye alapján az állam máshogy cselekedett volna és ezzel megelőzhette volna az adott eseményt, akkor kötelezettségszegés valósult meg, máskülönben nem.[43] Másrészről, a különelőadó arra is utalt, hogy a forrásállam nem teljes felelősséggel fog tartozni, vagyis a sértett államnak valamilyen szinten viselnie kell az elszenvedett sérelmet.[44] Ezt azzal magyarázta, hogy a kár nem jogellenes cselekmény következménye, hanem jogszerű cselekményé. Több tényező figyelembe vételét is ajánlotta, mint például az állam adott tevékenységből való haszonszerzését vagy a modern világ egymásrautaltságát. Nézete szerint ezért a jóvátételt a „költségek megosztása” vezérli.[45] A jóvátétel megállapítását tárgyalásos úton képzelte el, és elődjéhez hasonlóan, megjelenítette az érdekek egyensúlyára való törekvést is.[46] A tervezet jóvátételi kötelezettsége (9. cikk) a polgári jogi felelősségi rezsim szerinti államok és az üzemeltetők közti kapcsolatot kívánta tükrözni.[47] Ennek megjelenítésére viszont nagyobb igény látszott megmutatkozni.[48] Az egyik oldal az állam mögöttes felelősségét tartotta a jó útnak, míg a másik az állam elsődleges felelősségében látta a jó irányt.[49] Barboza próbált rávilágítani arra, hogy a nemzetközi egyezmények arra utalnak, hogy az államok elsődlegesként az üzemeltető felelősségét fogadják el, míg az állam felelőssége szubszidiárius, akkor lép életbe, ha az üzemeltető képtelen a teljes helyreállításra. Jelentésében felvetette a javaslatot miszerint az állam felelőssége kiterjesztésre kerülhetne azokra az esetekre, amikor a) az üzemeltető nem tudja megfizetni a teljes kártérítést vagy b) a felelős vagy felelősök nem azonosíthatóak. A cikkek akkori állapota (pl. tárgyalási kötelezettség) egyértelműen az állam elsődleges felelősségére utaltak.[50] Itt értelemszerűen felmerült a polgári jogi felelősség és az állam felelősség kapcsolatának a kérdése is. A különelőadó három opciót vázolt fel. Az egyik lehetőség, hogy a polgári jogi felelősséggel nem foglalkoznak, helyette az állam jogellenes cselekményekért való felelősségével és a diplomáciai útra, vagyis a tárgyalásos megoldásra összpontosítanak. A másik szerint a tervezet csak az államfelelősség és a polgári jogi felelősség kapcsolatát szabályozná. Harmadik lehetőségként az államfelelősség és a polgári jogi felelősség kapcsolata kerülne szabályozásra, amihez hozzáadódnának olyan polgári jogi felelősségi rendelkezések is, melyek a diszkrimináció tilalmának elvét biztosítanák.[51]

 

1992-re már 33 cikk vázlata hevert a Bizottság asztalán.[52] További három fejezet kezdett formát ölteni. A Harmadik Fejezet a megelőzés elvét, a Negyedik Fejezet az állam felelősségét, míg az Ötödik Fejezet a polgári jogi felelősséget tárgyalta. A megelőzés elvéhez kötődően a Harmadik Fejezetben már megjelentek eljárás jellegű cikkek. E szerint a forrásállamnak határon átterjedő hatásvizsgálatot kell készítenie az általa folyatatni kívánt tevékenység várható hatásáról, ha ez a tevékenység kockázattal vagy káros hatással jár, úgy a forrásállamnak értesítenie kell erről a feltehetően érintett államot, az elérhető információk átadásával. Ha az érintett állam szükségesnek találja, konzultációra kerülhet sor, ami pedig egy esetleges rezsim felállítását eredményezheti, mely figyelembe venné az érintett felek érdekeit is.[53] Az eljárási kötelezettségek már itt megmutatkoznak, amit a majdani végleges tervezet is követ. Bár felmerült, hogy ilyen általános jellegű kötelezettségeknek nem lehet az államokat alávetni, azonban tagadhatatlan volt ezek nemzetközi jogi létezése.[54]Ezek egyike a tájékoztatás, illetve a notifikáció követelménye. E szerint a forrásállamnak tájékoztatnia kell a feltehetően érintett államot a várható határon átterjedő hatásokról.[55] A 20. cikk értelmében, ha a hatásvizsgálat eredménye szerint a határon átterjedő kár nem kerülhető el, vagy nem kompenzálható megfelelően, úgy a forrásállamnak meg kell tagadnia az engedély megadását. Ez felveti a küszöbérték kérdését, vagyis azt, hogy mekkora az a kár vagy kockázat, ami a kötelezettséget feléleszti. Ahogyan azt a különelőadó megjegyezte, ez nem számszerűsíthető a priori, azonban egyetlen államot sem lehet arra kényszeríteni, hogy tolerálja akár a jelentős kárt vagy a jelentős kockázatot. A kérdést a különelőadó az államok közti tárgyalástól tette függővé.[56]

 

A Negyedik fejezet az államok felelősségének kérdését hivatott rendezni. A tervezet alapja a szigorú felelősség volt – Quentin-Baxter javaslatát követve[57] – amit a tárgyalási kötelezettség törekedett enyhíteni. Azonban ahogyan az várható volt, ez a fajta megközelítés megkérdőjeleződött: többen nem álltak készen elfogadni egy ilyen típusú felelősséget.[58]Barboza egy olyan felelősségi rendszert javasolt, amelyben a forrás államot tárgyalási kötelezettség terhelte volna az érintett állammal vagy államokkal a jogi következmények megállapítására, szem előtt tartva, hogy a kárt teljesen jóvá kell tenni. Abban az esetben, ha az állam a tárgyalási kötelezettségét megsértené, felmerült volna az állam jogellenes cselekményekért való felelőssége.[59] Barboza rávilágított arra, hogy az államok szigorú felelősségét a tárgyalási kötelezettség hivatott enyhíteni, hogy biztosítsa, hogy nem automatikusan merül fel, hanem tárgyalásos úton, adott esettől függően.[60] Ennek eredete, hogy aki kárt okoz, annak valamilyen módon jóvá kell tennie azt. Az államok között a viták megoldására az elsődleges mód a tárgyalás: a cikkekben ez a mód jelenik meg a jóvátétel megállapítására. Célja, hogy a felek a jóvátétel módjáról döntsenek és nem arról, hogy kártérítést kell-e vagy nem kell fizetni. Ez a sic utere tuo elvével, és a joggyakorlattal[61] összhangban került megfogalmazásra. Barboza később az állam felelősséget elkezdte vegyíteni a polgári jogi felelősséggel, és javasolta, hogy a polgári jogi felelősség élvezzen elsőbbséget, míg az államok felelőssége reziduális jellegű legyen.[62] Ez azt jelentette, hogy a polgári jogi felelősséget abban az esetben váltotta volna fel az államfelelősség, hogyha a kárért felelős magánszemély nem lett volna azonosítható.[63]

 

A Bizottságon belül kialakult egy vita a megelőzés ex post és ex ante természetére nézve is. A Különelőadó 10. jelentésében fejtette ki álláspontját erre vonatkozóan. E szerint a megelőzés ex ante megelőzésnek csak egy oldala, ami magában foglalja a megelőzést ex post is. A Különelőadó gondolatmenete szerint az ex post megelőzés nem jóvátétel, és így nem kerülhet a jóvátétel részbe sem. A megelőzés vonatkozik mind a balesetek elkerülésére, amelyek határon átterjedő károkhoz vezethetnek, és a baleset teljes kifejlettének elérését megakadályozó lépésekre is. Így a különelőadó véleménye szerint nem lehetséges metodológiailag a jóvátétel között tárgyalni a kár megelőzésére tett ex post lépéseket.[64] A Bizottság elfogadta ezt a gondolatot: a megelőzésnek tartalmaznia kell ex ante és ex post intézkedéseket egyaránt. Ez a 14. cikkben öltött testet, mely szerint az államoknak meg kell tenniük minden intézkedést a jelentős határon átterjedő kár kockázatának megelőzésére vagy minimalizálására, és ha ilyen kár keletkezik, akkor a hatásainak a csökkentésére.[65] A küszöbérték meghatározására a „jelentős” mérték került használatra.

 

Az elkészült cikk tervezetekre az államok reakciója vegyes jellegű volt. Egy részük úgy érezte, hogy kevés a kifejezetten nemzetközi felelősséggel foglalkozó rendelkezések száma (csak az 5. és a 21. cikk foglalkozott vele),[66]tartalmuk pontatlan volt, és nyitva hagytak több kérdést is, mint például azt, hogy pontosan ki is a felelős: az államok vagy a magánjellegű szervezetek.[67] Mivel a témát nagy részben még mindig homály fedte, így 1997-ben fontos döntés született annak sorsáról: a témát kettébontották a megelőzésre és a felelősségre.[68]  Ennek oka abban rejlik, hogy az 1997-ben felállított munkacsoport a téma áttekintése során elméleti és fogalmi nehézségekbe ütközött. Ködösnek találta a téma tartalmát és kiterjedését, ami komoly problémákat okozott, mi több, még cím alkalmassága is kérdéses volt.[69] A munkacsoport álláspontja szerint bár a megelőzés és a felelősség egymáshoz kapcsolódnak, mégis különbözőek, így ebből kifolyólag ezeket külön érdemes tárgyalni.[70] A probléma az okozta, hogy a tervezet egyaránt tartalmazott szabályokat, amelyek primer jellegűek voltak (mint a megelőzés), és olyan szabályokat is, amik szekunder természettel rendelkeztek (az állam jogellenes cselekményéért való felelősséget tárgyaló tervezethez kötődő szabályok, mint a károkozás jogkövetkezményei).[71]

 

Mivel a megelőzés már előrehaladottabb állapotban volt, több cikk ideiglenes elfogadására is sor került, ezért a Bizottság célszerűnek látta előbb a megelőzés témáját befejezni.[72] A megelőzés kodifikációja így a következő cím alatt folytatódott: „A veszélyes tevékenységekből származó határon átterjedő károk megelőzése.” A téma élére egyúttal egy új különelőadó került kinevezésre, Pemmaraju Sreenivasa Rao személyében.[73] A különelőadó a megelőzést magatartási kötelezettségként fogadta el, ellentétben azokkal az elméletekkel, amelyek eredménykötelezettségként írták le. A Bizottságon belül is felmerült a kérdés, méghozzá az állam jogellenes cselekményekért való felelősségéről szóló tervezetén való munkálatai során. A megelőzésre eredetileg eredménykötelezettségként tekintettek.[74] A jogirodalomban többen is ezt az álláspontot foglalták el, például Dupuy, aki szerint olyan kötelezettség, amely az államokat arra kötelezi, hogy a legnagyobb gondossággal járjanak el bármilyen kár megelőzésében.[75] Az elvárható gondossággal kapcsolatban, a Bizottság szerint annak arányosnak kell lennie a kár kockázatának mértékével. Olyan kérdések, mint az üzemeltetés nagysága, helyszíne, az időjárási viszonyok, vagy a tevékenység során használt anyagok, olyan tényezők, melyeket figyelembe kell venni. Az elvárható gondosság ésszerű sztenderdje változhat az idővel, és az államoknak a technológiai változásokkal valamint a tudomány fejlődésével mértéket kell tartania.[76]

 

Rao első jelentésében összegezte a megelőzés tatalmi és eljárási elemeit. Eljárási elemnek tekintette a következőket: előzetes engedélyezés, notifikáció, konzultáció és tárgyalás, vita megelőzés és vitarendezés, és végül a hátrányos megkülönböztetés tilalma. A tartalmi elemeknek azonosította az elővigyázatosságot, a szennyező fizet elvét, és a jó kormányzást.[77] A megelőzés követelménye, mint magatartási kötelezettség, arra kötelezi az államokat, hogy azonosítsák azokat a tevékenységeket, amelyek határon átterjedő környezeti kárt okozhatnak, továbbá arra hogy értesítsék az érintett államokat. A különelőadó kiemelte, hogy az értesítési kötelezettségből alapvetően következik a konzultáció és a tárgyalás. Ezzel együtt leszögezte, hogy semmiképpen sincs az érintett államnak vétó joga az adott tevékenységre nézve. Mi több, arra sem kötelezi az államokat, hogy minden egyes esetben, amikor fennáll a kockázat, az államok között egyetértés szülessen egy rezsimre nézve.[78] A kockázattal rendelkező tevékenységet tervező államnak megelőzési intézkedéseket kell tennie, amelyek az elvárható gondosság sztenderdjét foglalják magukba. Az elvárható gondosság sztenderdje változhat államonként, régiónként, illetve az idő egyes pontjait nézve is.[79] Rao arra is felhívta a figyelmet, hogy az államtól elvárt gondosság mértéke más a fejlődő államoktól, mint a fejlett államoktól elvárt mérték, tekintve, hogy utóbbi rendelkezik anyagi forrásokkal, fejlett rendszerekkel és kormányzattal. A kevésbé fejlett államok helyzete tehát más, azonban tőlük is elvárt az a gondosság, ami értelemszerűen bármely kormánytól elvárható.[80] Az gondosság mértéke a tevékenység veszélyességének fokával is arányos. Ez azt jelenti, hogy minél magasabb a károkozás kockázata, annál nagyobb a megelőzéshez szükséges elvárható gondosság mértéke.[81]

 

A felelősség kapcsán a különelőadó megvizsgálva az államok gyakorlatát, illetve a nemzetközi szerződéseket, arra a megállapításra jutott, hogy sok esetben egyszerűen nem lehetséges az államok jogszerű tevékenységének káros következményeiért való felelősségét komolyan tárgyalni. Ennek oka, hogy az általános trend szembe megy ezzel a koncepcióval és a szigorú felelősséggel, bár a határon átterjedő károk problémájára alkalmas lenne. A források azt mutatják, hogy sem a hatályos szerződések, sem az államok gyakorlata nem támasztja alá egészében annak a sine delicto felelősségnek megközelítését, amit a különelőadók jelentéseikben felvázoltak.[82] Az uralkodó trend ellentétesnek bizonyult az államok szigorú felelősségének az elfogadásával. A témára nézve így a különelőadó a felelősség „pihentetését” javasolta, addig ameddig a megelőzés tervezet véglegesítésére sor nem kerül.[83] A Bizottság Rao előbbi javaslatát elfogadva, 1999-ben tovább folytatta a munkát.[84] Ennek megfelelően a figyelem a megelőzéssel kapcsolatos rendelkezések kidolgozására összpontosult. A végleges tervezete 2001-re készült el „a veszélyes tevékenységekből származó határon átterjedő károk megelőzéséről szóló végleges tervezet” címmel.[85]

 

A nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményei miatti felelősség kérdése azonban nem merült feledésbe, és 2002-ben munkaprogramjába vette a „nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményeiért való nemzetközi felelősség” témáját. A téma különelőadójává Pemmaraju Sreenivasa Rao került kinevezésre.[86] Felállításra került egy munkacsoport is, amely jelentésében javasolta, hogy a tervezet hatálya szorítkozzon a megelőzési tervezetben foglalt tevékenységekre, így hatékonyan összekapcsolódna az előbbi tervezettel, ezzel a teljessé téve a témát.[87] Javasolta továbbá a témának a kármegosztásként való tárgyalását. Ezzel kapcsolatban az üzemeltető és az állam szerepe is felmerült.[88] A különelőadó álláspontja is ezt tükrözte: jobb a fókuszt a kármegosztásra helyezni az államok sinde delicto felelőssége helyett. Egy rugalmasabb megközelítésre került sor, amely szakított a szigorú vagy abszolút felelősséggel, mint a kártérítés alapjával.[89] A különelőadó tehát egy polgári jogi rezsim felé való elmozdulást javasolt azon az alapon, hogy az államok sine delicto felelőssége a felelősségi és kártérítési modellekben kivételesnek mondható, és csak az űr tevékenységek esetében elfogadott. A felelősség és a kártérítési kötelezettség így először a tevékenységet ellenőrző személyre települ. [90]

 

2004-ben a Nemzetközi Jogi Bizottság első olvasatban elfogadott 8 cikket a veszélyes tevékenységekből származó határon túli károk megosztása cím alatt, majd megküldte a kormányoknak.[91] Figyelembe véve a kormányoktól érkezett észrevételeket, a Bizottság 2006 június 2-án második olvasatban elfogadta a preambulumból és 8 cikkből álló tervezetet, ezzel a nemzetközi jog által nem tiltott tevékenységek káros következményeiért való nemzetközi felelősség témáját befejezve.[92]

 

 

III. A 2001-es Megelőzési tervezet ismertetése

 

A Bizottság a megelőzés tervezetet a Közgyűlés figyelmébe ajánlotta, és egy nemzetközi egyezmény létrehozását javasolta a végleges tervezet alapján,[93] amit a Közgyűlés tudomásul vett.[94] A végleges tervezet sorsa azonban megegyezik az államok nemzetközileg jogellenes cselekményeiért való felelősség végleges tervezetével: nemzetközi egyezménybe foglalása elmaradt. Ennek ellenére a tervezet egy jelentős munkának tekinthető, mivel lényeges nemzetközi szokásjogi normákat rögzít, semmi esetre sem mondható hiába valónak. A tervezet kitűnő példája egy bizonyos nemzetközi szokásjogi elv progresszív fejlődésnek és kodifikációjának, jelen esetben a megelőzésnek.[95] A Bizottság az elvet konkrét elsődleges kötelezettségekbe ágyazva fejlesztette.[96] Olyan, már létező kötelezettségeket kodifikál, mint a hatásvizsgálat, notifikáció, konzultáció, megelőzés, és a tevékenységek ellenőrzése, tisztázva ezek kapcsolatát a szekunder normákkal. A kommentár felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára, amikor a megelőzés és a kártérítés közötti lényeges különbséget fogalmazza meg: a kártérítés gyakran képtelen visszaállítani a baleset vagy eseményt megelőző állapotot,[97] így a megelőzés a környezet megóvása és védelmezése szempontjából lényeges.

 

A tervezet alkalmazási köre a veszélyes tevékenységekre terjed ki. Lényeges szempont volt a „tevékenységek” használata, mivel a Bizottság ezzel a cselekményektől, illetve az állam nemzetközileg jogellenes cselekményeiért való felelősségtől kívánta elhatárolni a megelőzési tervezetet. A kommentár hangsúlyozza, hogy a tervezet a megelőzéssel a határon túlnyúló károk okozásának kockázatát magukban hordozó veszélyes tevékenységek engedélyezésével és szabályozásával összefüggésben foglalkozik.[98] Rendelkezései tehát a nemzetközi jog által nem tiltott tevékenységekre terjed ki, melyek magukban hordozzák a határon átnyúló, jelentős károkozás kockázatát a fizikai következményeiken keresztül, ahol a „kár” jelenti a személyek, tulajdonban és a környezetben bekövetkező sérülést, illetve negatív hatást.[99]A Nemzetközi Bizottság által adott „kár” definíció nem korlátozódik a környezetre.[100] Küszöbértékként a „jelentős” került meghatározásra, aminek pontos jelentése továbbra is homályos marad. A kommentár próbál eligazítást adni, mely szerint jelentős kár az, amely detektálható, de nem komoly. Az, hogy éppen mi minősül jelentősnek, az eset összes körülményeitől függ, és változhat idővel: bár objektíven kell megítélni, de ugyanakkor érték meghatározást is jelent, ami „mindig az adott esett összes körülményétől és az adott időszaktól függ, amiben az ilyen meghatározás történik”.[101]

 

A küszöbérték azért lehet lényeges kérdés, mert megütése további kötelezettségeket vált ki.[102] Az, hogy ilyen kockázat fennáll-e, azt objektíven kell megítélni. A cikkek nem vonatkoznak az olyan tevékenységekre, amelyek ésszerűen nem előreláthatóak és károsak lehetnek. A hipotetikus kockázatok nem tartoznak ebbe a kategóriába.[103] A sérelemnek valós hatásokhoz kell vezetnie, mint például az emberi egészség, tulajdon, környezet stb.[104] Tehát a tervezet hatályán kívül esik a jelentéktelen vagy elméleti kár és a tiltott tevékenységek, de mivel a legtöbb ipari tevékenység, ami környezeti kárt okoz nem tiltott, így pont olyan rendelkezésekre volt szükség, amely a kockázatokat és a következményeket rendezi, amit a megelőzési tervezet is célkeresztbe vett.[105] A Preambulum elismeri, hogy az államok szabadon engedélyezhetnek tevékenységeket (itt megjelenik a szuverenitás), azonban azt a kötelezettségeiknek megfelelően kell tenniük.[106]

 

A Bizottság a kommentárban a károkozás kockázatát tágan definiálja: úgy határozza meg, mint amely nagy valószínűséggel okoz jelentős határon átterjedő kárt és alacsony valószínűséggel katasztrofális határon átterjedő kárt (pl. nukleáris robbanás).[107] Tehát a tervezet hatálya alá tartozik a lehetséges, de kisebb súlyú kár, mint a légszennyezés és az olyan valószínűtlenebb, de katasztrofális balesetek, mint a nukleáris atomerőmű.[108] A tervezet kommentárja leszögezi, hogy a tevékenységnek kapcsolatban kell lennie a határon átterjedő hatásokkal. Ez arra utal, hogy a tevékenységeknek valamilyen fizikai hatással kell lenniük, és a következményeknek ebből a hatásból kell következniük.[109]

 

Határon átterjedő a kár, ha a károkozás a forrás államtól eltérő állam fennhatósága vagy ellenőrzése alá tartozó területen vagy más helyen következik be, függetlenül attól, hogy ezen államoknak van-e közös határuk.[110] A 2. cikk d) pontja a területi hatály kérdését rendezi. A felelősség feléledéséhez szükséges az, hogy az 1. cikkben meghatározott tevékenységet a forrás állam saját vagy ellenőrzése, illetve fennhatósága alatt lévő területen fejtse ki.[111] Arra vonatkozóan, hogy explicit mely tevékenységek azok, amelyek veszélyesek, nem találunk listát. A Bizottság tehát fenntartotta azt az álláspontját, miszerint nem szükséges a tervezethez egy taxatív felsorolást csatolni a tevékenységekről.[112] Az államok számára azonban nyitva áll a lehetőség arra, hogy megjelöljék a veszélyes tevékenységeket akár multilaterális, regionális vagy bilaterális megállapodásokban.

 

A tervezet 3. cikke előírja a megelőzés kötelezettségét, mely szerint az államok kötelesek megtenni minden szükséges intézkedést, annak érdekében, hogy megelőzzék a határon átnyúló jelentős kár okozását, illetve minimalizálják annak bekövetkezésének kockázatát. Ez a szabály a Stockholmi Nyilatkozat 21. elvében megjelenő sic utere tuo ut alineum non leades maximával összhangban került megfogalmazásra. A kommentár szerint az államok elsődleges kötelezettsége a jelentős határon átterjedő károk megelőzése, viszont ha ez nem lehetséges, akkor a károk minimalizálására kell törekednie.[113] A tervezet a „minden szükséges intézkedés” alatt érti azokat a lépéseket, amelyek a tervezetben megjelennek. Ezek az intézkedések az elvárható gondosságon alapulnak. A tervezet itt leszögezi, és véglegesen azt az álláspontot fogadja el, mely szerint az elvárható gondosság magatartási kötelezettség: „a forrásállam magatartása az, ami meghatározza, hogy az állam megfelelt-e a cikkek szerinti kötelezettségeinek.”[114] A megelőzési tervezet cikkeiben a megelőzési kötelezettség tehát az államok jogellenes cselekményekért való felelősségének tervezete során felmerülő eredeti elgondolással ellentétben nem eredmény kötelezettségként jelenik meg. Nem kötelezi az államokat a sérelem megelőzésének garantálására, hanem arra kötelezi a forrásállamot, hogy a lehető legjobb erőfeszítéseket tegye meg, ez azonban nem jelent garanciát arra, hogy nem következik be kár.[115] Az elvárható gondosság itt azt jelenti, hogy az állam ésszerű lépéseket tesz, vagyis informálódik az előreláthatóságról, és időben megfelelő intézkedéseket tesz a kezelés értekében, mint a szabályozás.[116] Ezeknek a kockázat mértékével arányosnak kell lenniük, ami azt jelenti, hogy azok a tevékenységek, amelyek különösen veszélyesek, nagyobb odafigyelést igényelnek, mind a szabályozás mind az érvényesítést tekintve.[117] Az elvárható gondosság sztenderdje így idővel változhat, és ami adott időben megfelelő, ésszerű eljárásnak, szabálynak minősült, a jövőben nem biztos, hogy az lesz: az államnak a technológiai és tudományos változásokkal lépést kell tartania.[118] Ezt a Riói Nyilatkozat 11. elve is elismeri, mint ahogyan a Stockholmi Nyilatkozat 23. elve is. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon objektív-e az elvárható gondosság vagy szubjektív. A tervezet álláspontja szerint a gondosság foka az „ami egy jó kormánytól elvárható.”[119] A forrásállamnak megfelelő jogrendszerrel és közigazgatási apparátussal kell rendelkeznie a tevékenységek ellenőrzésére, azonban más egy jól fejlett gazdasággal, emberi és anyagi erőforrásokkal és magas szintű rendszerrel rendelkező államtól a gondosság mértéke, mint egy gyengébbé.[120] Mindenesetre a gondosság foka arányos a szóban forgó veszély mértékével. A tervezet leszögezi, hogy a sérelem mértékének előre láthatónak kell lennie, és az államnak tudnia kell arról, hogy az adott tevékenység károkozásának kockázata jelentős.[121] Ehhez kapcsolódik a 6. és 7. cikk, amely értelmében az állam köteles a fennhatósága vagy ellenőrzése alá tartozó területeken folytatott tevékenységek károkozási lehetőségét felbecsülni, és a tervezet rendelkezései alá tartozó tevékenységek folytatását előzetes engedélyhez kötni.[122] A cikkek tehát megkövetelik a környezeti hatásvizsgálat lefolytatását, a kockázatok összegzését, annak tartalmát viszont már nem részletezi, hanem inkább a nemzeti jogalkotásra hagyja.[123] Azonban a kérdésre a kommentár próbál némi eligazítást adni: a vizsgálatnak tartalmaznia kell a tulajdonra, személyekre és más államok környezetére gyakorolt hatásokat. Lényeges, hogy elismerésre kerül a környezet, mint védendő mindentől független érték.[124] Az állam az engedély kiadásával átveszi a felelősséget. Ennek értelmében köteles meggyőződni arról, hogy területén folytatnak-e olyan tevékenységet, amely jelentős károkozás kockázatával járhat. Ez jelenti az engedélyezés és az ellenőrzés kötelezettségét. Annak érdekében, hogy ezek megvalósuljanak a gyakorlatban, az államnak létre kell hoznia a szükséges belső jogi szabályokat (5. cikk). Ezek elmulasztása felélesztik a felelősséget.

 

Az engedélyt megadó döntésnek a tevékenység határon átjutó károkozásának lehetőségének értékelésén kell alapulnia (7. cikk). Ha az értékelés azt mutatja, hogy jelentős a kár kialakulásának veszélye, akkor a forrás országnak tájékoztatnia kell az érintett országot a kockázatról (8. cikk). A Riói Nyilatkozat 19. elve is tartalmazza ezt a kötelezettséget, mely szerint az államoknak előzetesen és időben kell tájékoztatniuk a lehetséges érintett országot a tevékenység határon túljutó, környezetre ártalmas hatásairól, és megköveteli a forrás államtól, hogy jóhiszeműen konzultáljanak.[125] Az értesítés és tájékoztatás a kockázatot viselő államnak segít abban, hogy megfelelő döntést hozhasson a meglévő információk birtokában azzal kapcsolatban, hogy vállalja-e a tevékenységgel járó veszélyt.

 

A 3. cikk egységet alkot a 9. és a 10. cikkel, amelyek az érintett államoknak, bármelyik kérésére konzultációs kötelezettséget ír elő (9. cikk). A 10. cikk szerint a tárgyalások eredményeként létrehozott megoldásnak az érdekek méltányos egyensúlyának figyelembevételén kell alapulnia. Ez azért van, mert amíg az egyik oldalon a veszélyes tevékenység folytatása a forrás állam érdekét szolgálja, addig a másik oldalon lévő, a kockázatot viselő állam számára a fennálló lehetséges veszély bekövetkezése nagymértékben hátrányos lehet, és így igazságtalan volna konzultáció nélkül folytatni az adott tevékenységet. Az egyensúly érdekében a cikkek a jóhiszeműségre támaszkodnak: a feleknek jóhiszeműen kell konzultálniuk és figyelembe kell venniük mindkét fél jogos érdekeit.[126] Az érdekek egyensúlya a jó szomszédság, az együttműködési kötelezettség és a károkozás tilalmának elvének teljesülését szolgálják, amit a tárgyalás (10. cikk) során az érintetteknek szem előtt kell tartaniuk. [127] A tervezet továbbá tartalmaz még rendelkezéseket az információcserére (12. cikk), a nyilvánosság tájékoztatására (13. cikk), a hátrányos megkülönböztetés tilalmára (15. cikk), és készenléti terv készítésére (16. cikk) is.

 

A tervezettel kapcsolatban az államok véleménye megosztó volt. Néhány állam szerint a Bizottság megelőzési tervezete ugyan kodifikálja a megelőzés helyzetét a nemzetközi környezetvédelmi jogban, de nem teljesen, mivel a megelőzés földrajzi kiterjedése nagyobb, mint amit a cikkek előirányoznak. Azt is kiemelik, hogy jelentős kérdések megoldatlanok maradtak, különösen, ami a kár küszöbértékét illeti.[128] Duvic-Paoli a tervezetet egyszerre megszorítónak és progresszívnek tartja. Álláspontja szerint a tervezet egyrészről a határon átterjedő környezeti kárra vonatkozó korlátozott alkalmazása nem tükrözi a megelőzés teljes térbeli elérését, másrészről viszont tisztázzák az elvárható gondosság standardjait.[129] A tervezet jellemzője, hogy kulcsfontosságú, a nemzetközi szokásjogot tükröző elveket rögzít, mint a sic utere tuo ut alienum non leades, illetve többé kevésbé rendezi a határon átterjedő környezeti károk megelőzésével kapcsolatos elsődleges kötelezettségeket.[130] Nemzetközi szerződésbe foglalását akadályozza az államok álláspontjai a tervezettel kapcsolatban: az államok között konzisztens megközelítés alakult ki, hogy a tervezet maradjon a jelenlegi formájában.[131]

 

 

  1. Kármegosztási tervezet ismertetése

 

A tervezet a Nemzetközi Jogi Bizottság a nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményei miatti felelősség témáját hivatott teljessé tenni.  A 2001-es megelőzési tervezethez hasonlóan a kármegosztási tervezet is a primer normák közé tartozik, melyet a tervezethez fűzött kommentár is hangsúlyoz.[132] Az elvek úgy közelítik meg a kérdést, mint a jogszerű gazdasági vagy más tevékenységekből származó sérelem kockázatainak megosztását azon esetekben, amikor az állam megfelelt a határon átnyúló károk megelőzésének követelményének.[133] Balesetek mindig előfordulhatnak és határon átnyúló környezeti károk okozhatnak más államok területén. A tervezet így azokra a károkra összpontosít, amelyek annak ellenére keletkeztek, hogy az állam megfelelt az elvárható gondosság követelményének.

 

A tervezet célja egyrészről a károsultak azonnali és megfelelő kompenzálása, másrészről a környezet védelme a határon átterjedő károkkal szemben.[134] A cikkek általános és reziduális jellegűek, és követi a megelőzési tervezetet: a határon átterjedő kár küszöbértéke itt is „jelentős”, valamint a cikkek hatálya is megegyezik a megelőzési tervezettel. A kármegosztási tervezet összesen 8. elvet fogalmaz meg és egy Preambulumot, ami közvetlenül összekapcsolja a tervezetet a 2001-es megelőzési tervezettel. A Preambulumban továbbá utalást találunk a Riói Nyilatkozat 13. és 16. elvének megerősítésére. A Nyilatkozat 13. elve – amely lényegében a Stockholmi Nyilatkozat 22. elvének megismétlése – kimondja, hogy az államoknak fejleszteniük kell a nemzet és a nemzetközi jogot egyaránt, a határon átterjedő károkért való felelősség és az áldozatok kártérítése érdekében. A 16. elv inter alia kimondja a környezeti költségek nemzetközi megosztására való törekvést, számításba véve a szennyező fizet elvét, vagyis azt, hogy a szennyezés költségét a szennyezőnek kell viselnie. A Bizottság a szennyező fizet elvét a tervezet egyik lényeges összetevőjének tartotta.[135] A kármegosztási tervezet tehát ahelyett, hogy közvetlenül az államokat tenné felelőssé, mint ahogyan az eredetileg tervben volt, a Bizottság végleges tervezete ettől végül inkább elkanyarodott: előírja az államoknak a szennyező felelőssé tételét a nemzeti jogban.[136] A tervezet tehát nem az államok felelősségére összpontosítva fogalmaz meg rendelkezéseket, helyette inkább az üzemeltetők polgári jogi felelősségére helyezi a hangsúlyt.[137] A cikkek így elsődlegesen az üzemeltetőre telepítik a felelősséget, vétkességre tekintet nélkül, de ez nem mentesíti az államokat a nemzetközi jog által meghatározott megelőzéshez fűződő kötelezettségeknek való megfelelés alól.[138] Ezek olyan kötelezettségeket, mint az előzetes engedélyezés, a határon átterjedő környezeti hatásvizsgálat elkészítése, és a hatások ellenőrzése.

A tervezet alkalmazási köre ugyanaz, mint a 2001-es megelőzési tervezeté. A tervezet 1. elve tisztázza, hogy az elvek a nemzetközi jog által nem tiltott veszélyes tevékenységek által okozott határon túlnyúló károkra vonatkozik.[139] A kommentár hozzáteszi, hogy az elvek csak azokra a határon átterjedő károkra vonatkoznak, amelyeken az állam joghatóságot vagy ellenőrzést gyakorol. Ebből azt következik, hogy az alkalmazásból kizárásra kerülnek a joghatóságon túli területeket, illetve a mindenki által szabadon használható területek.[140] A 2001-es megelőzési tervezethez hasonlóan, a Nemzetközi Jogi Bizottság itt sem ad számunkra egy listát a veszélyes tevékenységekről. Ennek oka ugyanaz, mint a 2001-es megelőzési tervezet esetén is: egyrészről nehéz lenne egy ilyen listát összeállítani, másrészről a folyamatos technológiai fejlődés miatt egy ilyen fajta lista hamar elavulttá válna, így annak folyamatos újragondolására lenne szükség.[141]  A tervezet azonban lefed minden veszélyes és különösen veszélyes tevékenységet, amely jelentős károkozás kockázattal rendelkezik. Ezek olyan tevékenységek, amelyek nagy valószínűséggel okoznak jelentős kárt vagy kisebb valószínűséggel okoznak katasztrofális környezeti kárt.  Ezek jellemzője, hogy olyan tevékenységek, amelyeket a nemzetközi jog nem tilt, jelentős károkozás kockázatával rendelkeznek és határon átterjedő kárt okozhatnak a fizikai következményeiken keresztül.[142]

 

A 2. elv a fogalmakat rendezi, itt foglal helyet többek között a környezeti kár fogalma is, melyet az a) pont rendez. A 2001-es megelőzési tervezethez képest itt egy tág „kár” definícióval találkozunk. Az elvben megfogalmazott küszöbérték a személyeknek, tulajdonban vagy a környezetben okozott „jelentős” kár, amit a tervezet tovább részletez. Ezek közé sorolja a kulturális örökségben okozott károkat; a környezetben bekövetkező, károk miatti értékvesztését; a tulajdon vagy környezet helyreállításának ésszerű költségei; beleértve a természetes erőforrásokat is; és a válaszlépések ésszerű költségeit.[143] A Bizottság kármegosztási tervezetének 2. elv a) iii) pontja a környezeti kárért per se irányoz elő felelősséget,[144] méghozzá a helyreállítási intézkedések vagy válasz lépésektől függetlenül. Ez magában a környezetben való kárt jeleníti meg, a személyeknek vagy tulajdonban okozott károktól függetlenül. Néhány nemzeti jog lehetővé teszi a kártérítést tisztán a környezeti károkért, azonban a korábbi felelősségi egyezmények nem mentek el ennyire messzire.[145] Ez a környezetvédelem fejlődésének per se nyit lehetőségeket, ezzel előremutatónak számít.[146]

 

A tervezetben megjelenik az azonnali és megfelelő kártérítés a határon átterjedő környezeti károkért (3. elv a) pontjában, 4. elv 1) pontjában és a 6. elvben.). Ennek alapja a szennyező fizet elve.[147] Megköveteli, hogy az üzemeltető ne kezdhessen veszélyes tevékenységbe anélkül, hogy az abból folyó károkat ne kéne megfizetnie.[148]

 

A tervezet rendelkezik továbbá a szigorú felelősségről (4. elv 2.)); a notifikációról és az együttműködésről (5. elv); valamint az elvárható gondossághoz kapcsolódó kötelezettségekről (8. elv).[149]  Ezek közül érdemes kiemelni a 4. elvet. A 4. elv 1. pont kimondja, hogy az államoknak meg kell tenniük minden szükséges intézkedést, hogy biztosítsák a határon átterjedő kár áldozatai számára az azonnali és megfelelő kártérítést. Ezzel összhangban a 6. elv az ehhez fűződő jogorvoslatok elérhetőségének biztosításával kapcsolatban tartalmaz rendelkezéseket.  A 4. elv 2. pontja a szigorú felelősséget fogalmazza meg. A tervezet az államok gyakorlatát tükrözi, ami a felelősséget a tulajdonosra vagy az üzemeltetőre telepíti.[150] A nemzetközi szerződésekben és a nemzeti jogban széles körben elfogadott az üzemeltető elsődleges felelőssége.[151] A 4. elv nem kívánja meg a vétkesség bizonyítását, így a szigorú felelősség irányába mozdul el. A tervezethez fűzött kommentár érvelése szerint a veszélyes tevékenységek magukban hordozzák a jelentős károkozás kockázatát. Ezért igazságtalan volna a vétkesség bizonyításának terhét az igényérvényesítőre hárítani.[152] A tervezet az államok szigorú felelősségét nem ismeri el kivéve, ha az üzemeltető maga az állam. A kommentár megjegyzi, hogy az állam is lehet üzemeltető, mely esetben szigorú felelősséggel tartozhat.[153]

A tervezet tehát a felelősséget elsődlegesen az üzemeltetőre telepíti azzal, hogy alternatívát is megenged. Az üzemeltető az, aki elsődlegesen felelős, és nem az állam, azonban, ha helyénvaló, a felelősség más személyre vagy szervezetre is hárulhat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egynél több üzemeltetős is lehet felelős, mely esetben a felelősség egyetemlegessége is felmerülhet.[154] Az állam felelőssége a tervezetben a nem állami tevékenységekkel kapcsolatban korlátozott: a 4. elv szerint, ha az üzemeltető felelősségének mértéke nem elegendő, a forrásállamnak biztosítania kell további finanszírozási források elérhetőségét.[155]

 

 

  1. Záró gondolatok

 

Az állam jogszerű tevékenységek káros következményei miatti felelősségének komoly megfontolásainak hiánya visszavezethető a megelőzés tervezetre: az elvárható gondos magatartás elmulasztása a megelőzés kötelezettségének teljesítése során a felelősséget elmozdítja az állam nemzetközileg jogellenes cselekményeiért való felelősség irányába. Kiss és Shelton azonban megjegyzi, hogy a Nemzetközi Jogi Bizottság ezzel tulajdonképpen elutasítja az államok jogszerű tevékenységek káros következményei miatti felelősségét, annak ellenére, hogy azt több nemzetközi szerződés elfogadja[156] a rendkívül veszélyes tevékenységekkel kapcsolatban.[157] Nézetük szerint a Nemzetközi Jogi Bizottság egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy az államok szigorú felelőssége nem élvez támogatottságot.[158]Mivel az államok óvakodnak a saját felelősségüket a szigorú felelősség irányába kiterjeszteni, így a Bizottságnak nem igen maradt más választása, mint a polgári jogi felelősség felé elmozdulni.[159] Ezt tovább erősíti az a trend, miszerint a nemzetközi egyezményekben az üzemeltetők polgári jogi felelőssége kerül rendszerint megfogalmazásra.[160] Birnie és Boyle szerint azonban a tervezet több elemére is jellemző a progresszív fejlődés,[161] és sikeresen türközi a civil-felelősségi szerződések fejlődését, kompromisszumok és változtatások nélkül.[162]

[1] Sucharitkul Sompong: The Role of the International Law Commission in the Decade of International Law, Leiden Journal of International Law, Special Issue 13., (1990) 34.

[2] Ld. A Nemzetközi Jogi Bizottság jelenlegi munkájának listája: International Law Commission, Current status of the work of the Commission and forthcoming deadlines https://legal.un.org/ilc/status.shtml

[3] Sucharitkul: The Role of the International Law Commission in the Decade of International Law, 35.

[4] ENSZ A/RES/174(II)

[5] ENSZ Alapokmányának 13. cikkének 1.  (a) pontja inspirálta. A cikk szerint „A Közgyűlés tanulmányozást kezdeményez és ajánlásokat tesz abból a célból, hogy a) a nemzetközi együttműködést politikai téren előmozdítsa, valamint a nemzetközi jog fokozatos fejlődését és kodifikálását támogassa

[6] Nagy Károly: Az állam felelőssége a nemzetközi jog megsértése miatt, Budapest, Akadémia Kiadó, 1991, 11.

[7] Yearbook of international law commission 1969 Vol. II, 233. 83.§

[8] Boyle, Alan: State responsibility and international liability fo injurius consequences not phorbited by international law, a necessary distinction? The International and Comparative Law Quartely, Vol. 39 No 1., 1990, 2.

[9] Yearbook of the International Law Commission 1970, Volume II 178.

[10] Yearbook of the International Law Commission 1980, Volume II Part 2, 26-27.

[11] Bruhács János: Az államok nemzetközi felelősségéről szóló végleges tervezet, 119. http://acta.bibl.u-szeged.hu/7106/1/juridpol_061_117-132.pdf (Letöltés: 2021. 04. 10.)

[12] Yearbook of the International Law Commission 1980, Volume II Part 2, 26-27.

[13] Bruhács: Az államok nemzetközi felelősségéről szóló végleges tervezet 119.

[14] Birnie, Patricia –Boyle, Alan – Redgwell, Catherine: International Law and the Environment, Edition, Oxford University Press, 2009, 141.

[15] General Assembly Resolution 3071 (XXVIII) of 30 November 1973., 3 (c)

[16] Yearbook of the International Law Commission 1974, Volume II Part 1, 305.

[17] Yearbook of the International Law Commission 1980, Volume II Part 2, 158.

[18] Uo. 158.

[19] Yearbook of the International Law Commission 2001, Volume II Part 2, 144.

[20] A felelősség kodifikációja során megkülönböztetésre kerültek a primer és szekunder normák. Primer normák határozzák meg az államok jogait és kötelezettségeit, míg a szekunder normák az elsődleges rendelkezések megsértéséből származó nemzetközi jogviszonyokat hivatottak rendezni.

[21] Preliminary Report Quentin Baxter 262.

[22] Uo. 253.

[23] Uo. 265.

[24] Pl. Trail Smelter, Korfu-szoros, Lac-Lanoux ügy

[25] Uo. 263.

[26] Yearbook of the International Law Commission 1982 Volume II Part 1, 62.

[27] Yearbook of the International Law Commission 1983 Volume II Part 1, 220.

[28] Uo. 212.

[29] Boyle, Alan: State responsibility and international liability fo injurius consequences not phorbited by international law, a necessary distinction? 5.

[30] Uo. 5.

[31] Third report on international liability for injurious consequences arising out of acts not prohibited by international law, by Mr. Julio Barboza, Special Rapporteur A/CN.4/405 and Corr.1& 2  55-56.

[32] Fifth report on international liability for injurious consequences arising out of acts not prohibited by international law, by Mr. Julio Barboza, Special Rapporteur, A/CN.4/423 and Corr.1 & 2 6-8. cikk, 135.

[33] Yearbook of the International Law Commission 1989 Volume II Part 2, 84-87.

[34] Yearbook of the International Law Commission, 1988 Volume II Part 2, 9, 1. cikk

[35] Fourth report on international liability for injurious consequences arising out of acts not prohibited by International Law, by Mr. Julio Barboza, Special Rapporteur, A/CN.4/413 and Corr.1 & 2 258.

[36] Yearbook of the International Law Commission 1989 Volume II Part 2, 85.

[37] Julibo Barboza, Second report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/402 and Corr.1, Corr.2, 152.

[38] Yearbook of the International Law Commission 1989 Volume II Part 2, 85.

[39] Uo. 85.

[40] Yearbook of the International Law Commission 1988 Volume II Part 2, 9.

[41] Julio Barboza, Fourth Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/413 and Corr.1, 252.

[42] Yearbook of the International Law Commission 1989 Volume II Part 2, 86.

[43] Julio Barboza, Fith Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/423 and Corr.1 and 2, 138.

[44] Uo. 141.

[45] Uo. 141.

[46] Uo. 141.

[47] Julio Barboza, Seventh Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/437 and Corr.1, 78.

[48]Uo. 78.

[49] Uo. 78.

[50] Uo. 78.

[51] Uo, 87.

[52] Julio Barboza, Eighth report on international liability for injurious consequences arising out of acts not prohibited by international law, 62.

[53] Julio Barboza, Seventh Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/437 and Corr.1, 78.

[54] pl. Convention on Environmental Impact Assessment in a Transboundary Context

[55] Julio Barboza, Seventh Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/437 and Corr.1, 78.

[56] Julio Barboza, Seventh Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/437 and Corr.1, 83.

[57] Yearbook of the International Law Commission 1982, Volume II Part 1, 60.

[58] Julio Barboza, Seventh Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/437 and Corr.1, 85.

[59] Yearbook of the International Law Commission 1990, Volume II Part 1, 94-95.

[60] Julio Barboza, Seventh Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/437 and Corr.1, 85.

[61] Lac Lanoux, Trail Smelter, Corfu Channel case

[62] Yearbook of the International Law Commission 1991, Volume II Part 1, 85.

[63] Yearbook of the International Law Commission 1991, Volume II Part 1, 85.

[64] Julio Barboza, Tenth Report on international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law, A/CN.4/459, 132.

[65] Yearbook of the International Law Commission 1996, Volume II Part 2, 101.

[66] Second report, Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities) A/CN.4/501, 123.

[67] Yearbook of the International Law Commission 1997, Volume II Part 1, 3.

[68] Yearbook of the International Law Commission 1997, Volume II Part 2, 59.

[69] Uo. 59.

[70] Uo. 59.

[71] First report, Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities) A/CN.4/487 and Add.1, 183.

[72] Yearbook of the International Law Commission 1997, Volume II Part 2, 59.

[73] Uo. 59.

[74] Yearbook of the International Law Commission 2001, Volume II Part 2, 32.

[75] Second report on international liability for injurious consequences arising out of acts not prohibited by international law, by Mr. Robert Q. Quentin-Baxter, Special Rapporteur, A/CN.4/346 and Add.1 & 2, 113., 77. lábjegyzet

[76] Yearbook of the International Law Commission 1996, Volume II Part 2, 110-111., 4. cikkhez fűzött kommentár

[77] First report, Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities) A/CN.4/487 and Add.1, 199.

[78] Uo. 218.

[79] Uo. 218.

[80] Second report, Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities) A/CN.4/501, 119.

[81] Uo. 119.

[82] Uo. 125.

[83] Uo. 125.

[84] Third report, Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities) A/CN.4/510, 119.

[85] Yearbook of the International Law Commission 2001, Volume II Part 2 145.

[86] Yearbook of the International Law Commission 2002, Volume II Part 2, 90.

[87] Uo. 91.

[88] Uo. 91.

[89] First report Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities A/CN.4/531, 83.

[90] First report Pemmaraju Sreenivasa Rao, international liability fo injurious consequences arising out of acts not phorbited by international law (Prevention of Transboundary Damage from Hazardous Activities A/CN.4/531, 102.

[91] Yearbook of the International Law Commission 2004, Volume II Part 2, 65.

[92] Uo., 57-60.

[93] Yearbook of the International Law Commission 2004 2001, Volume II Part 2, 145.

[94] Resolution adopted by the General Assembly, A/RES/56/82, 18 January 2002, 1-2.§

[95] Oral, Nilüfer: The International Law Comission and the Progressive Development and Codification of Principles of Interntaional Environmental law, FIU Law Review, Vol. 13:1075, 1088.

[96] Barstow Magraw, Daniel: Transboundary Harm: The International Law Commission’s Study of „International Liability”, The American Journal of International Law, Vol. 80, No. 2, 1986, 305-307.

[97] ILC, Rep. to the General Assembly on the Work of Its Fifty-third Session, U.N.

Doc. A/CN.4/SER.A/2001/Add.1 (Part 2), 148.

[98] ILC, Rep. to the General Assembly on the Work of Its Fifty-third Session, U.N.

Doc. A/CN.4/SER.A/2001/Add.1 (Part 2), 148.

[99] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 2001 1. cikk és 2. cikk (b) és (c) pontja

[100] ILC Rep. to the General Assembly on the Work of Its Fifty-third Session, U.N.

Doc. A/CN.4/SER.A/2001/Add.1 (Part 2), 146.

[101] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 2001 2. cikkhez fűzött (7) kommentár

[102] Oral: The International Law Comission and the Progressive Development and Codification os Principles of Interntaional Environmental law 1089.

[103] Birnie –  Boyle – Redgwell: International Law and the Environment 142.

[104]Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 2001 2. cikkhez fűzött (4) kommentár

[105] Birnie –  Boyle – Redgwell: International Law and the Environment 142.

[106] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 2001 Preambulum

[107] ILC Rep. to the General Assembly on the Work of Its Fifty-third Session, U.N.

Doc. A/CN.4/SER.A/2001/Add.1 (Part 2), 146

[108] Birnie –  Boyle – Redgwell: International Law and the Environment 142.

[109] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 2001 1. cikkhez fűzött (17)

[110] Uo. 2. cikk (c) pontja

[111] Uo. 150.

[112] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, 61.

[113] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 2001 2. cikkhez fűzött (3)

[114] Uo. 3. cikkhez fűzött (7)

[115] Uo. 3. cikkhez fűzött (7)

[116] Uo. 3. cikkhez fűzött (10)

[117] Uo. 3. cikkhez fűzött (11)

[118] Uo. 3. cikkhez fűzött (11)

[119] Uo. 3. cikkhez fűzött (17)

[120] Uo. 3. cikkhez fűzött (17)

[121] Uo. 3. cikkhez fűzött (18)

[122] Nagy Károly: Nemzetközi Jog, Püski Kiadó, Budapest, 1999, 569.

[123] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 7. cikk

[124] Uo. 8. cikk

[125] 1992 Riói Nyilatkozat a környezetről és fejlődésről, 19. elv

[126] Draft articles on Prevention of Transboundary Harm from Hazardous Activities, with commentaries 8. cikk

[127] Barboza, Julio: The Environment, Risk and Liability in International Law, Leiden: Brill. 2011, 17.

[128] Sixth Committee ’Summary Record 2010, Németország 9.§ és Malajzia 12.§

[129] Duvic-Paoli, Leslie-Anne: The Prevention Principle in international Environmental Law, Cambridge University Press, 2018, 104.

[130] Oral: The international Law Comission and the Progressive Development and Codification of Principles of Interntaional Environmental law, 1090., és Handl, Gunther: International Accountability for Transboundary Environmental Harm Revisited: What Role of State Lability, Environmental Policy and Law, 37. 2, 2007, 117.

[131] Duvic-Paoli: The Prevention Principle in international Environmental Law, 104.

[132] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, 62. (6)

[133] Kiss, Alexandre Charles – Shelton, Dinah: A Guide to Interntaional Environmental Law, Brill, 2007, 27.

[134] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, Preambulum

[135] Uo., 61. (2)

[136] Birnie – Boyle – Redgwell: International Law and the Environment 319.

[137] Oral: The international Law Comission and the Progressive Development and Codification of Principles of Interntaional Environmental law, 1090.,

[138] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, 60., (10.)

[139] Uo. 1. elv

[140] Oral: The international Law Comission and the Progressive Development and Codification of Principles of Interntaional Environmental law, 1091

[141] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, 62. (3)

[142] Uo., 2. elvhez fűzött (4)

[143] Uo., 2. elvhez fűzött (3)

[144] Uo., 67., (11)

[145] Bowman, Michael –Boyle, Alan: Environmental Damage in International and Comparative Law: Problems of Definition and Valuation 1st Edition, Oxford University Press, 2002, 213-322.

[146] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, 67., (11)

[147] Uo. 74., (11)

[148] Uo. 76., (17)

[149] Oral: The international Law Comission and the Progressive Development and Codification of Principles of Interntaional Environmental law 1090.

[150] Kiss, Alexandre Charles – Shelton, Dinah: A Guide to Interntaional Environmental Law, 28.

[151] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 78. 11) pl. 4. cikk Basel Protocol on Liability and Compensation for Damage Resulting from transboundary Movements of Hazardous Wastes and theri Disposal, 8. cikk Convention on Civil Liability for Damage resulting from Activities Dangerous to the Environment

[152] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006 78. 13)

[153] Uo. 72. 33)

[154] Birnie – Boyle – Redgwell: International Law and the Environment, 321.

[155] Draft principles on the allocation of loss in the case of transboundary harm arising out of hazardous activities, with commentaries 2006, 4. elv (5)

[156] pl. Convention on International Liability for Damage Caused by Space Objects (Mar. 29, 1972), 2. cikk

[157] Kiss, Alexandre Charles – Shelton, Dinah: A Guide to Interntaional Environmental Law, 28.

[158] Kiss, Alexandre Charles – Shelton, Dinah: A Guide to Interntaional Environmental Law, 28.

[159] Birnie – Boyle – Redgwell: International Law and the Environment 321.

[160] Beyerlin, Ulrich – Marauhn, Thilo: International Environmental Law, Bloomsbury Publishing, 2011, 315.

[161] Birnie – Boyle – Redgwell: International Law and the Environment, 320.

[162] Birnie – Boyle – Redgwell: International Law and the Environment 321.

Jung Vilmos: A Regulatory Sandbox helyzete a német energiajog területén

Bevezetés

Az Európai Unió energiapolitikájának célja többek között az energiapiacok versenyképességének javítása, valamint az egységes európai energiapiac létrehozása. Az uniós energiapolitika első lépése a tagállami energiaszektorok teljes liberalizációja volt, mely vonatkozásában az Európai Unió három liberalizációs energiapiaci jogszabálycsomagot alkotott. Az első energiacsomagot 1996-ban (villamos energia) és 1998-ban (gáz) fogadták el, melyek a tagállamok jogrendszerébe 1998-ban (villamos energia), illetve 2000-ben (gáz) kerültek átültetésre. A második energiacsomagot 2003-ban fogadták el, mely irányelveket a tagállamok 2004-ben ültettek át a nemzeti jogrendszerükbe. 2009. áprilisában fogadták el a harmadik energiacsomagot, amely módosította a második csomagot, és amely a villamos energia és a gáz belső piacának további liberalizálására törekedett, illetve a belső energiapiac végrehajtásának alapköve volt.[1]

Az energia mint piaci ágazat nagy jelentőséggel bír, ugyanis a háztartások éves kiadásainak 6 %-át adja, illetve az energiaárak befolyásolják a teljes gazdaságot, valamint kb. 90.000 vállalkozás és 2.200.000 fős munkaerőállomány épül rá. Az Európai Unió felismerte az energiagazdálkodás fontosságát, aktualitását, és immáron negyedik alkalommal próbálja tökéletesíteni, szabályozni az energiarendszert. A téli energiacsomag bevezetésével 177 milliárd euró többletberuházásra, valamint 900.000 új munkahely lehetőségére számítanak.[2]

A negyedik energia csomagnak alapvetően három célját lehet meghatározni, az energiahatékonyság növelését; a megújuló energiaforrások területén a globális vezető szerep elérése úgy, hogy a leginnovatívabb technológiákat részesítenék támogatásban; illetve a méltányosság biztosítása a fogyasztók számára, azaz a tiszta energiára való áttérésnek méltányosnak kell lennie azon ágazatok és régiók, valamint a kiszolgáltatott helyzetű társadalmi csoportok számára, amelyekre hatást gyakorol.

A Regulatory Sandbox jelentése

Maga a Regulatory Sandbox koncepciója a szoftverfejlesztés világából származik, ahol az új kódokat egy meghatározott keretek közötti környezetben lehet tesztelni anélkül, hogy a tágabb értelemben vett rendszer egészének működését és biztonságát befolyásolná.[3] A Regulatory Sandbox különleges lehetőséget kínál arra, hogy ne csupán az innovációról, hanem az azt alátámasztó szabályokról, valamint előírásokról is tudomást szerezhessünk. A Regulatory Sandbox keretei lehetővé teszi az innovátorok számára, hogy új termékeket, szolgáltatásokat és üzleti modelleket próbálhassanak ki valós környezetben.

Az innováció és a szabályozás tesztelésének kereteként a Regulatory Sandbox-ot három elem jellemzi:

  • A Regulatory Sandbox korlátozott ideig létrehozott, korlátozott területet lefedő tesztterület, ahol az innovatív technológiák és üzleti modellek a való életben kipróbálhatók. Sok esetben az innovatív technológiák és üzleti modellek nem felelnek meg teljes mértékben a jelenlegi szabályozásnak, ugyanis a jogalkotók nem láthatták előre az új fejlődési irányzatot.
  • A Regulatory Sandbox a szabályozási mozgásteret használja. A kísérleti záradékok és a rugalmasságot biztosító egyéb eszközök lehetővé teszik a Regulatory Sandbox felállítását, még akkor is, ha a meglévő jogi keret nem rendelkezik a kipróbálásra váró technológiáról vagy üzleti modellről.
  • A Regulatory Sandbox „érdeklődést mutat a szabályozás felfedezése iránt”. Ez azt jelenti, hogy a hangsúly nem csak az innováción van, hanem azon a kérdésen is, hogy a jogalkotó mit tanulhat meg a jövőbeli szabályozás érdekében. A Regulatory Sandbox csak akkor eredményez jobb szabályozást, ha az a szabályozás felfedezésével jár.[4]

1. ábra

https://www.bmwi.de/Redaktion/EN/Infografiken/Alt/3-stufen-reallabore.html

A Regulatory Sandbox keretében minden teszt meghatározott ideig és meghatározott korlátozások mellett futhat. A tesztelés végén pedig valamennyi szabály a szokásos módon érvényes lesz. A Regulatory Sandbox tehát nem jelenti a szabályozás állandó jellegű megváltoztatását, éppen ellenkezőleg, a Regulatory Sandbox keretében történő vizsgálatok eredményei segítik elő annak eldöntését, hogy szükséges-e a szabályozás újragondolása.

Fontos, hogy mindig szem előtt kell tartani, hogy a Regulatory Sandbox célja nem csupán a biztonsági és védelmi előírások deregulálása vagy csökkentése. Valójában ennek az ellenkezője a helyzet: sok olyan terület van, ahol a jogi helyzet nem világos vagy bizonytalan, tehát amelyekre még érdembeli jogszabályokat szükséges létrehozni. Ugyanakkor a meglévő – esetleg évtizedekkel ezelőtt kialakított – szabályokat a digitális átalakulás ezen időszakában gyakrabban szükséges felülvizsgálni, mint korábban. A Regulatory Sandbox célja a megfelelő jogi keret kialakítása, a hasznos és szükséges normákról való lemondás nélkül.[5]

Kiemelendő, hogy a szabályok helyesen támasztanak magas követelményeket, amelyeket elvárunk egy alapvető terméktől vagy szolgáltatástól, de ez nem jelenti azt, hogy a szabályok tökéletesek lennének vagy statikusnak kellene lenniük, továbbá azt sem, hogy mindig képesek lennének a kívánt eredmények elérésére.

A Regulatory Sandbox csupán megkönnyíti a döntéshozatalt, amely inkább adatokon alapul és empirikus eredmények vezérlik. Egy modern, bizonyítékokon alapuló ordoliberális politika részét képezik, ugyanakkor kiegészíti a meglévő politikákat az innováció előmozdítása érdekében.[6]

Az innováció és a szabályozás kísérleti terepeként a Regulatory Sandbox sok lehetőséget kínál. Több országnak a jogalkotói hoztak létre már ilyen kísérleti tesztkörnyezetet az energetikai törvény felülvizsgálati lehetőségeinek feltárására, valamint a jogi akadályok leküzdése miatt, az energiaágazat fejlődése érdekében. A Regulatory Sandbox lehetővé teszi a két irányú szabályozási kommunikációt a kísérletező és a törvényhozó között a szabályozás megújítása és új társadalmi-technikai megoldások lehetővé tétele céljából. Ezek a kísérletek azonban nem vákuumban zajlanak, hanem egy többszereplős, policentrikus döntéshozatali rendszerben kell megfogalmazni és megvalósítani őket a jogalkotóval, például az energiaszektorban lévő, elosztóhálózati rendszerüzemeltetővel való együttműködés révén. Hollandiában a decentralizált kísérletek, fenntartható villamosenergia-termelésről szóló kormányrendelet (EDSEP) lehetővé teszi az innovatív energetikai szolgáltatásokat helyi szinten. Az Egyesült Királyságban pedig az innovátorok bizonyos szabályoktól ideiglenesen eltérhetnek a teszt lefolytatása érdekében abban az esetben, ha a termék vagy szolgáltatás innovációnak és fogyasztói előnyöket nyújtónak tekinthető.[7]

A Regulatory Sandbox nélkülözhetetlen, ha meg akarjuk tudni, hogy milyen szerepet játszanak az autonóm, mesterséges intelligencia által támogatott repülési, vezetési és vízi rendszerek a jövő közlekedési és logisztikai rendszereiben. Az energiaágazatban olyan innovatív megoldásokat kell kipróbálnunk a jövőbeni energiarendszer számára, amely egyre inkább a megújuló energiára és a magasabb energiahatékonyságra épül, valamint amelyet szintén a nagymértékű digitalizáció jellemez.

Prof. Dr. Uwe Schneidewind, a Wuppertal Intézet elnökének és tudományos igazgatójának szavaival összefoglalva tehát a különböző típusú Regulatory Sandbox-ok társadalmunkban fontos eszközök a kísérleti kultúra ösztönzésére, valamint az átalakítási folyamatok jobb megértésének és támogatásának elérésére.[8]

A Regulatory Sandbox helyzete Németországban

A német Gazdasági Minisztérium célja, hogy a Regulatory Sandbox alkalmazási lehetőségének biztosítása és létrehozása a gazdasági és innovációs politika eszközévé váljon Németországban. Ennek fényében Peter Altmaier gazdasági miniszter által, 2018. decemberében elindított Regulatory Sandbox stratégia 3 fő célt követ, amelyek a következők:[9]

Szabályozási mozgástér biztosítása: a kísérleti záradékok és a mentességek kulcsfontosságú elemek a jogi keretek innováció-barát és jövőorientált formálásában, azonban a fő kérdés az, hogy hogyan lehet a legnagyobb rugalmasságot elérni a jogbiztonság fenntartása mellett.

Szakértelem átadás és hálózatépítés: az információhiány pótlása, a bizonytalanságok feloldása az ipar, a tudomány és a közigazgatás között.

Regulatory Sandbox tesztelése a gyakorlatban: az innováció és a szabályozás tesztelésének összekapcsolása a tényleges gyakorlattal, pozitív példákkal, amelyeket Regulatory Sandbox versenyek megvalósításával kívánnak elérni.

A német Gazdasági Minisztérium mindezt elősegítve felállította az „Intelligens energia-bemutatók – Az energiaátalakulás digitális menetrendje” (SINTEG) elnevezésű nagyszabású Regulatory Sandbox-ot, amely lehetőséget teremt azon megoldások számára, amelyek a fejleszthető és bemutatható energetikai átállással kapcsolatos műszaki, gazdasági és szabályozási kihívásokra kínálnak megoldásokat. A német Gazdasági Minisztérium létrehozta a „Regulatory Sandbox az energiaátalakulásért” mint új finanszírozási pillért a 7. Energiakutatási Programban. A „Regulatory Sandbox az energiaátalakulásért” elnevezésű pályázat volt az első ötletpályázat 2019 tavaszán, melynek középpontjában az „ágazati összekapcsolódás és a hidrogén technológiák”, a „nagyszabású energiatárolás a villamosenergia-ágazatban” és az „energiaoptimalizált városrészek” álltak.[10]

A SINTEG finanszírozási program olyan kérdésekre keresi többek között a választ, hogy Németország miként tudja az energiaágazatot sikeressé tenni, vagy hogy hogyan lehet a főként megújuló energiaforrásokon alapuló energiaellátást az egész ország számára környezetvédelmi szempontok alapján elfogadható, biztonságos és gazdaságilag hatékony módon biztosítani. A SINTEG keretében 5 régió részesült finanszírozásban. Ezek a régiók az energiaágazathoz kapcsolódó technikai és üzleti kihívások leküzdésére digitális technológiát használnak. Például olyan digitális piaci platformokat fejlesztenek az energiatőzsdére, amelyek lehetővé teszik a lakossági akkumulátor-tároló egységek energiájának egyesítését a hálózat stabilizálása érdekében. Továbbá intelligens vezérlési technológiát is bevezetnek, amelyek elősegítik, hogy a termelés rugalmasabb és költséghatékonyabb legyen azáltal, hogy automatikusan növelik az előállítást az alacsony villamosenergia-árak idején. A SINTEG tehát a technikai, üzleti és jogi kihívásokkal egyaránt foglalkozva az intelligens energiaellátás fejlesztésének előmozdítására törekszik, melynek célja:

  • a hálózat hatékony és biztonságos működésének biztosítása, még akkor is, ha a megtermelt villamosenergia nagy része megújuló energián alapszik;
  • a hálózat és a piac hatékonyságát elősegítő lehetőségek kiaknázása;
  • annak biztosítása, hogy az intelligens energiarendszer valamennyi szereplője hatékony és biztonságos módon működjön együtt.

A SINTEG program másik célja a gyakorlati tapasztalatok megszerzése és felhasználása a jogi keretrendszer javítása érdekében. A német szövetségi kormány ezért rendeletet fogadott el, amely ideiglenes keretet biztosít a kísérletezéshez. 2017 óta több mint 300 vállalat, kutatóintézet, önkormányzat és tartomány dolgozik Németország energiaellátásának jövőbeni átalakításán.[11]

Projektkísérletek

A NEW 4.0. projekt (Norddeutsche EnergieWende)[12]

A NEW 4.0. projekt célja az energiaágazat digitalizálásának elősegítése Észak-Németországban. Hamburgnak és Schleswig-Holsteinnek az intelligens energiahálózat kiépítésével 2035-re az energiamix 100%-át megújuló energiából kell biztosítania. A NEW 4.0. ennek a koncepciónak a tervét dolgozza ki. A hamburgi kikötőváros sűrűn lakott nagyvárosi régió, amelyet a nehézipar jellemez, éppen ezért az itteni villamosenergia-fogyasztás magas. Ezzel szemben Schleswig-Holstein a szélenergia-termelés középpontja és egyre nagyobb mennyiségű villamosenergiát exportál.

A probléma, hogy a termelés és a felhasználás területileg távol helyezkednek el egymástól, melynek megoldásában a NEW 4.0 projekt azt látja, hogy a fogyasztást az ellátáshoz kell igazítani. A NEW 4.0 projekt az ebből fakadó egyensúlyhiány javítására törekszik azáltal, hogy a termelőket és a fogyasztókat az intelligens technológiával egy rugalmas hálózatba kapcsolja. Ennek gyakorlati megvalósítása úgy történik, hogy biztosítani kell a hálózat folyamatos 50 Hz-es frekvencián tartását, valamint, hogy csak annyi áram kerüljön a hálózatba, amennyit felhasználnak.

A NEW 4.0 a cél elérése érdekében kétirányú megközelítést követ, melynek egyik iránya, hogy javítja a villamosenergiának a más régiókba történő exportálhatóságát, a másik iránya pedig, hogy növeli a megújuló energiaforrásokon alapuló regionális villamosenergia felhasználást. A villamosenergia exportálásának javítása lehető teszi az áram szállítását oda, ahol az felhasználásra vagy tárolásra kerül majd (például Hamburgba, Alsó-Szászországba, Dél-Németországba). A megújuló energiaforrásokon alapuló villamosenergia felhasználás növelése szempontjából a NEW 4.0 projektben részvevő ipari vállalatok játszanak fontos szerepet, akiknek nagyfogyasztóként a gyártási folyamataikat át kell alakítaniuk úgy, hogy rugalmasabbak legyenek és a termelést a rendelkezésre álló energiaellátáshoz is igazítani tudják.

2. ábra

www.mediaserver.hamburg.de/Christian Spahrbier

A WindNODE projekt[13]

Berlinben és Kelet-Németország 5 tartományában a villamosenergia-fogyasztás felét már megújuló energia biztosítja, azonban a villamosenergia ezen része az év folyamán ingadozik. A WindNODE projekt ennek a problémának a megoldására épít ki olyan intelligens energiahálózatot, amely egyensúlyba hozza a villamosenergiatermelést és annak felhasználását.

Északkelet-Németország már jelenleg is nagy mennyiségű villamosenergiát termel a megújuló energiaforrások felhasználásából, ami leginkább szélerőmű kapacitásának köszönhető. Az éjszaka során azonban a szén- és gázerőműveknek is szükséges becsatlakozniuk, valamint vannak olyan napok is, amikor a villamosenergia-fogyasztás megnövekszik és ezáltal igény mutatkozik a szükséges szél- vagy napenergia iránt.

A WindNODE projekt célja tehát a hálózat stabilizálása a rugalmasság kihasználásával, mely stabilitás a keresletnek és a kínálatnak egyensúlyba hozásával érhető el. Ez az egyensúly a hálózat bővítésével, a termelők és a fogyasztók rugalmasságának kihasználásával és a tárolási technológiák felhasználásával érhető el.

A WindNODE a fogyasztók általi rugalmasságra helyezi a hangsúlyt, kiindulva abból, hogy ha az ügyfelek villamosenergia-fogyasztását a szél ingadozó termeléséhez igazítva használja ki, akkor elkerülhetők a hálózati túlterhelések.

Tekintettel arra, hogy hosszútávon ezt a fajta rugalmasságot pénzügyileg is érdemes megtervezni, a WindNODE projekt új piaci területekre is összpontosít a rugalmasság és az új piactervezés érdekében, így a projektben olyan ipari, kiskereskedelmi és lakossági fogyasztók vesznek részt, akik az energiafogyasztásukat a várható villamosenergia-termeléshez szeretnék, illetve tudják igazítani.

3. ábra

https://www.sinteg.de/en/showcases/windnode

C/sells[14]

A C/sells projekt intelligens, decentralizált energiarendszert fejleszt Baden-Württember, Bajorország és Hessen városok számára. Ez a fajta energiarendszer különböző villamosenergia-hálózati cellákra oszlik fel és lehetővé teszi a helyi lakosság számára, hogy saját villamosenergiát állítsanak elő. Németország déli részének a villamosenergia-termelése szempontjából a megújuló energiaforrások közül kulcsfontosságú a napenergia. Németország teljes fotovoltaikus kapacitásának közel fele ebben a régióban termelődik.

A C/sells projekt célja a villamos-energiatermelés és -fogyasztás helyi és regionális szinten történő egyensúlyának közvetlen megteremtése a lehető legoptimálisabb módon.

A C/sells projekt részét képező energiarendszer sok különböző cellából áll, melyeket három kategóriába sorolva különböztetnek meg:

  • Fogyasztás: ide tartoznak például a városok, kerületek, utcarészek, valamint bizonyos területek (repülőterek, ipari területek);
  • Hálózatok: ide tartoznak például az átviteli és elosztóhálózatok;
  • Termelés: ide tartoznak például a szélerőmű-, valamint napelemparkok.

A különböző cellák együttesen alkotják meg a cella-alapú energiarendszer infrastruktúráját, amelyet a C/sells projekt digitalizál. Összességében tehát elmondható, hogy minden egység képes önmagában villamosenergiát előállítani, elosztani és felhasználni, vagyis, hogy egy egész város képes autonóm módon kezelni a saját villamosenergiáját a termelés és a kereslet helyi egyensúlyban tartásával. Ezen felül azonban lehetőség van ezeket a cella egységeket digitális technológiával összekapcsolni és ezt követően a villamosenergiát automatikusan odairányítani, ahol arra az adott pillanatban éppen szükség van.

4. ábra

https://www.tscnet.eu/smart-grid-of-the-future-tested/

 

DESIGNETZ[15]

A DESIGNETZ projekt olyan terveket dolgoz ki egy jól működő, biztonságos és hatékony jövőbeli energiarendszer számára, amelyek a megújuló energiaforrások magas arányán alapulnak. A projekt az Észak-Rajna – Vesztfália, Rajna-vidék – Pfalz és a Saar-vidék három tartományán helyezkedik el. Ez a három terület reprezentálja mindazokat a főbb energetikai kihívásokat, amelyekkel Németországnak szembesülnie kell nap mint nap.

Az Észak-Rajna – Vesztfália agglomerációkban több áramot fogyasztanak, mint a megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia mennyiség.

A Rajna-vidék – Pfalz tartomány túlnyomórészt vidéki és ideálisan alkalmas megújuló energia előállítására. Ezen a területen több energiát (nap, szél) termelnek, mint amennyit a helyi lakosok felhasználnak, így a fel nem használt energiából előállított villamosenergia elszállítható más régiókba.

A Saar-vidék továbbra is keresett hely az energiaigényes vállalatok számára, mint például az acélipar és az autóipar. Figyelembe véve, hogy a Saar-vidék vidéki térség, ezért a megújuló energiaforrásokon alapuló villamosenergia előállítására megfelelő, így a Saar-vidék villamosenergia-termelése és fogyasztása meglehetősen kiegyensúlyozott.

Számos olyan tényező létezik, amely hozzájárulhat az energiaágazat sikeréhez, azonban ezeket általában külön-külön vizsgálják és kutatják. A DESIGNETZ projekt erre nyújt lehetőséget, hogy ezeket az egymástól elkülönülő, olykor elszigetelt megoldásokat össze lehessen kapcsolni és egyesíteni a különböző régiók hálózati szintjein, hogy egy rendszert alkossanak. A DESIGNETZ projekt fontos részét képezik ezek az elemek, amelyek lehetővé teszik a különböző rendszerek összekapcsolását, úgyis mint fotovoltaikus elemek, a szélenergia, a kapcsolt hőerőművek, a tárolási technológiák, az irányítható terhelések, valamint az intelligens elosztóhálózatok.

Infographic: 14 Alternative Energy Sources | Earth 911

5. ábra

https://earth911.com/eco-tech/infographic-alternative-energy-sources/

Enera[16]

Az enera projekt jó kiinduló pontot jelent az Alsó-Szászország északnyugati részén lévő energiaágazat számára, ugyanis az elmúlt években a megújuló energiaforrásokon alapuló villamosenergia-termelés részaránya erőteljesen nőtt, amely fejlődésben a szélenergia játszott kulcsfontosságú szerepet.

Az enera projekt Aurich, Friesland, Wittmund és Emden városrészek területein teszteli, hogy hogyan lehet a villamosenergia-hálózatot és a piacokat a tárolási, a kommunikációs és fogyasztási technológiákat a digitális technológiákkal kombinálni. Az enera projekt több mint 30.000 darab intelligens villanyórát telepít a háztartásokba, a vállalkozásokba és a vállalatokba, valamint az elektromos hálózatnak közel 1.000 csomópontját digitális mérőeszközökkel szereli fel. Ezek képezik az intelligens energiarendszernek az alapját, amelyek segítségével a villamosenergia automatikusan oda kerülhet irányításra, ahol arra szükség van.

A projekt részeként 200 darab intelligens transzformátor állomás is megépítésre kerül, amelyek automatikusan kiegyenlítik a helyi hálózat ingadozásait, amelyeket gyakran a napelemes berendezések okoznak. A hálózat feszültségének stabilan tartása érdekében a szélturbinákhoz átalakítókat telepítenek. Továbbá telepítésre kerül egy 7 MW kapacitású villamosenergia-tároló, amely a szélenergia átmeneti tárolására alkalmas.

Az enera projekt további célja új intelligens folyamatok, szolgáltatások és termékek kifejlesztése, amelyek az energiaszektor gazdasági lehetőségeinek kiaknázását segítik elő. A régió erőforrásainak optimális kihasználása érdekében a villamosenergiát a lehető legrugalmasabban kell előállítani és felhasználni, hogy minimalizálható legyen a hálózat terhelése és a költséges terjeszkedés, melynek elősegítése érdekében az enera projekt a hálózatok fejlesztésével is foglalkozik.

6. ábra

https://www.sinteg.de/en/showcases/enera

Összegzés

A digitalizáció fejlődésével és új technológiák megjelenésével számtalan új üzleti modell jelenik meg a gazdaság valamennyi területén, azonban ezeknek az új fajta, innovatív üzleti modelleknek a társadalomra kifejtett hatásait nagyon nehéz rövid távon felmérni és mint látható számos esetben a hatályban lévő jogi szabályozás nem is teszi lehetővé ezen üzleti modelleknek a tesztelését. Ezekben az innovációs ötletekben rejlő lehetőségeknek és sokkal inkább azok kockázatainak megismeréséhez nyújt tehát segítséget a Regulatory Sandbox intézménye. A Regulatory Sandbox keretén belül megvalósuló kísérletek, valamint a tesztelés során összegyűjtött tapasztalatok és eredmények segítik a jogalkotót a megfelelő jogi keret kialakításában az egyre gyorsabban fejlődő energiaszektor területén.

Összességében tehát látható, hogy napjainkban folyamatban van az energiaágazatnak a széleskörű átalakulása, ezért a fogyasztók, valamint a társadalom védelme érdekében, a szabályoknak, a szabályozási módszereknek, illetve az eljárásoknak folyamatosan fejlődniük kell, melyek elősegítésében nagy szerepet tölthet be a Regulatory Sandbox.

dr. Jung Vilmos ügyvédjelölt

PhD hallgató

Károli Gáspár Református Egyetem

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

vilmos.jung@gmail.com

  1. Európai Parlament: Ismertetők az Európai Unióról – A belső energiapiac, http://www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/45/a-belso-energiapiac; (Letöltés: 2020. november 15.)
  2. Az én energiám: Tiszta energia minden európainak, 2019/03/22, https://energiam.blog.hu/2019/03/22/tiszta_energia_minden_europainak (Letöltés: 2020. november 15.)
  3. Ofgem – What is a regulatory sandbox?, https://www.ofgem.gov.uk/system/files/docs/2018/09/what_is_a_regulatory_sandbox.pdf, 1. (Letöltés: 2020. november 15.)
  4. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation, 7., https://www.bmwi.de/Redaktion/EN/Publikationen/Digitale-Welt/handbook-regulatory-sandboxes.pdf?__blob=publicationFile&v=2 (Letöltés: 2020. november 15.)
  5. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 8.
  6. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 8.
  7. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor – Paricipatory Experimentation with Energy Law: Digging in a ’Regulatory Sandbox’ for Local Energy Initiatives in the Netherlands, 2., https://www.mdpi.com/1996-1073/13/2/458/htm (Letöltés: 2020. november 15.)
  8. Prof. Dr. Uwe Schneidewind: „The various types of regulatory sandboxes are an important means of boosting the culture of experimentation in our society and of reaching a better understanding of and support for transformation processes.
  9. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 15–17.
  10. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 12–13.
  11. The SINTEG Funding Programme, https://www.sinteg.de/en/programme/ (Letöltés: 2020. november 14.)
  12. New 4.0 showcase – Innovation alliance for the north, https://www.sinteg.de/en/showcases/new-40 (Letöltés: 2020. november 15.)
  13. WindNODE – Smart energy grids, flexible consumers, https://www.sinteg.de/en/showcases/windnode (Letöltés: 2020. november 15.)
  14. C/sells – Nuclei of the digital energy transiton, https://www.sinteg.de/en/showcases/csells (Letöltés: 2020. november 15.)
  15. DESIGNETZ – Three German Lader are testing the electricity grid of the future, https://www.sinteg.de/en/showcases/designetz (Letöltés: 2020. november 15.)
  16. enera – Digitalisation of energy supply, https://www.sinteg.de/en/showcases/enera (Letöltés: 2020. november 15.)

 

Jung Vilmos: A Regulatory Sandbox helyzete az olasz energiajog területén

Bevezetés

Az Európai Unió energiapolitikájának célja többek között az energiapiacok versenyképességének javítása, valamint az egységes európai energiapiac létrehozása. Az uniós energiapolitika első lépése a tagállami energiaszektorok teljes liberalizációja volt, mely vonatkozásában az Európai Unió három liberalizációs energiapiaci jogszabálycsomagot alkotott. Az első energiacsomagot 1996-ban (villamos energia) és 1998-ban (gáz) fogadták el, melyek a tagállamok jogrendszerébe 1998-ban (villamos energia), illetve 2000-ben (gáz) kerültek átültetésre. A második energiacsomagot 2003-ban fogadták el, mely irányelveket a tagállamok 2004-ben ültettek át a nemzeti jogrendszerükbe. 2009. áprilisában fogadták el a harmadik energiacsomagot, amely módosította a második csomagot, és amely a villamos energia és a gáz belső piacának további liberalizálására törekedett, illetve a belső energiapiac végrehajtásának alapköve volt.[1]

Az energia mint piaci ágazat nagy jelentőséggel bír, ugyanis a háztartások éves kiadásainak 6 %-át adja, illetve az energiaárak befolyásolják a teljes gazdaságot, valamint kb. 90.000 vállalkozás és 2.200.000 fős munkaerőállomány épül rá. Az Európai Unió felismerte az energiagazdálkodás fontosságát, aktualitását, és immáron negyedik alkalommal próbálja tökéletesíteni, szabályozni az energiarendszert. A téli energiacsomag bevezetésével 177 milliárd euró többletberuházásra, valamint 900.000 új munkahely lehetőségére számítanak.[2]

A negyedik energia csomagnak alapvetően három célját lehet meghatározni, az energiahatékonyság növelését; a megújuló energiaforrások területén a globális vezető szerep elérése úgy, hogy a leginnovatívabb technológiákat részesítenék támogatásban; illetve a méltányosság biztosítása a fogyasztók számára, azaz a tiszta energiára való áttérésnek méltányosnak kell lennie azon ágazatok és régiók, valamint a kiszolgáltatott helyzetű társadalmi csoportok számára, amelyekre hatást gyakorol.

A Regulatory Sandbox jelentése

Maga a Regulatory Sandbox koncepciója a szoftverfejlesztés világából származik, ahol az új kódokat egy meghatározott keretek közötti környezetben lehet tesztelni anélkül, hogy a tágabb értelemben vett rendszer egészének működését és biztonságát befolyásolná.[3] A Regulatory Sandbox különleges lehetőséget kínál arra, hogy ne csupán az innovációról, hanem az azt alátámasztó szabályokról, valamint előírásokról is tudomást szerezhessünk. A Regulatory Sandbox keretei lehetővé teszi az innovátorok számára, hogy új termékeket, szolgáltatásokat és üzleti modelleket próbálhassanak ki valós környezetben.

Az innováció és a szabályozás tesztelésének kereteként a Regulatory Sandbox-ot három elem jellemzi:

  • A Regulatory Sandbox korlátozott ideig létrehozott, korlátozott területet lefedő tesztterület, ahol az innovatív technológiák és üzleti modellek a való életben kipróbálhatók. Sok esetben az innovatív technológiák és üzleti modellek nem felelnek meg teljes mértékben a jelenlegi szabályozásnak, ugyanis a jogalkotók nem láthatták előre az új fejlődési irányzatot.
  • A Regulatory Sandbox a szabályozási mozgásteret használja. A kísérleti záradékok és a rugalmasságot biztosító egyéb eszközök lehetővé teszik a Regulatory Sandbox felállítását, még akkor is, ha a meglévő jogi keret nem rendelkezik a kipróbálásra váró technológiáról vagy üzleti modellről.
  • A Regulatory Sandbox „érdeklődést mutat a szabályozás felfedezése iránt”. Ez azt jelenti, hogy a hangsúly nem csak az innováción van, hanem azon a kérdésen is, hogy a jogalkotó mit tanulhat meg a jövőbeli szabályozás érdekében. A Regulatory Sandbox csak akkor eredményez jobb szabályozást, ha az a szabályozás felfedezésével jár.[4]

1. ábra

https://www.bmwi.de/Redaktion/EN/Infografiken/Alt/3-stufen-reallabore.html

A Regulatory Sandbox keretében minden teszt meghatározott ideig és meghatározott korlátozások mellett futhat. A tesztelés végén pedig valamennyi szabály a szokásos módon érvényes lesz. A Regulatory Sandbox tehát nem jelenti a szabályozás állandó jellegű megváltoztatását, éppen ellenkezőleg, a Regulatory Sandbox keretében történő vizsgálatok eredményei segítik elő annak eldöntését, hogy szükséges-e a szabályozás újragondolása.

Fontos, hogy mindig szem előtt kell tartani, hogy a Regulatory Sandbox célja nem csupán a biztonsági és védelmi előírások deregulálása vagy csökkentése. Valójában ennek az ellenkezője a helyzet: sok olyan terület van, ahol a jogi helyzet nem világos vagy bizonytalan, tehát amelyekre még érdembeli jogszabályokat szükséges létrehozni. Ugyanakkor a meglévő – esetleg évtizedekkel ezelőtt kialakított – szabályokat a digitális átalakulás ezen időszakában gyakrabban szükséges felülvizsgálni, mint korábban. A Regulatory Sandbox célja a megfelelő jogi keret kialakítása, a hasznos és szükséges normákról való lemondás nélkül.[5]

Kiemelendő, hogy a szabályok helyesen támasztanak magas követelményeket, amelyeket elvárunk egy alapvető terméktől vagy szolgáltatástól, de ez nem jelenti azt, hogy a szabályok tökéletesek lennének vagy statikusnak kellene lenniük, továbbá azt sem, hogy mindig képesek lennének a kívánt eredmények elérésére.

A Regulatory Sandbox csupán megkönnyíti a döntéshozatalt, amely inkább adatokon alapul és empirikus eredmények vezérlik. Egy modern, bizonyítékokon alapuló ordoliberális politika részét képezik, ugyanakkor kiegészíti a meglévő politikákat az innováció előmozdítása érdekében.[6]

Az innováció és a szabályozás kísérleti terepeként a Regulatory Sandbox sok lehetőséget kínál. Több országnak a jogalkotói hoztak létre már ilyen kísérleti tesztkörnyezetet az energetikai törvény felülvizsgálati lehetőségeinek feltárására, valamint a jogi akadályok leküzdése miatt, az energiaágazat fejlődése érdekében. A Regulatory Sandbox lehetővé teszi a két irányú szabályozási kommunikációt a kísérletező és a törvényhozó között a szabályozás megújítása és új társadalmi-technikai megoldások lehetővé tétele céljából. Ezek a kísérletek azonban nem vákuumban zajlanak, hanem egy többszereplős, policentrikus döntéshozatali rendszerben kell megfogalmazni és megvalósítani őket a jogalkotóval, például az energiaszektorban lévő, elosztóhálózati rendszerüzemeltetővel való együttműködés révén. Hollandiában a decentralizált kísérletek, fenntartható villamosenergia-termelésről szóló kormányrendelet (EDSEP) lehetővé teszi az innovatív energetikai szolgáltatásokat helyi szinten. Az Egyesült Királyságban pedig az innovátorok bizonyos szabályoktól ideiglenesen eltérhetnek a teszt lefolytatása érdekében abban az esetben, ha a termék vagy szolgáltatás innovációnak és fogyasztói előnyöket nyújtónak tekinthető.[7]

A Regulatory Sandbox nélkülözhetetlen, ha meg akarjuk tudni, hogy milyen szerepet játszanak az autonóm, mesterséges intelligencia által támogatott repülési, vezetési és vízi rendszerek a jövő közlekedési és logisztikai rendszereiben. Az energiaágazatban olyan innovatív megoldásokat kell kipróbálnunk a jövőbeni energiarendszer számára, amely egyre inkább a megújuló energiára és a magasabb energiahatékonyságra épül, valamint amelyet szintén a nagymértékű digitalizáció jellemez.

Prof. Dr. Uwe Schneidewind, a Wuppertal Intézet elnökének és tudományos igazgatójának szavaival összefoglalva tehát a különböző típusú Regulatory Sandbox-ok társadalmunkban fontos eszközök a kísérleti kultúra ösztönzésére, valamint az átalakítási folyamatok jobb megértésének és támogatásának elérésére.[8]

A Regulatory Sandbox helyzete Olaszországban

Az Olasz Energiaügyi, Hálózati és Környezetvédelmi Szabályozó Hatóság (Italian Regulatory Authority for Energy, Networks and Environment; ARERA) aktívan támogatja az energiarendszerrel kapcsolatos innovációkat és 2010 óta számos szabályozási kísérletet indított el tesztelés céljából az új technológiák, az új szolgáltatások és az új üzleti modellek terén az európai villamosenergia-piac liberalizációjának jogi keretei között. Az ARERA elképzelései az energiarendszer innovációjáról kettős: először is túl kell lépnie a laboratóriumi kísérleteken és helyben, valós működési körülmények között kell következtetéseket levonnia; másodszor pedig, az intelligens hálózatok nem elegendők, mivel ez az interakció a döntő pontja a hálózatok és a rendszerfelhasználók között.[9]

Az ARERA valamennyi kezdeményezése része egy átfogó programnak, amelynek általános célkitűzései az Európai Energiaszabályozók Tanácsának (Council of European Energy Regulator; CEER) az ajánlásaira vezethető vissza. Az innovatív megoldások a hálózat hatékonyabb tervezéséhez és üzemeltetéséhez vezetnek, a hálózati egységek automatizálásával és ellenőrzésével, valamint a végfelhasználók részvételével.[10]

A különféle szabályozási kísérletek alkalmazási területekre irányulnak, más és más innovációs célokkal. Ezek a szabályozási kísérletek öt csoportba sorolhatók, melyek a 2010-től 2019-ig terjedő időszakban eltérő ütemtervekkel rendelkeztek.

Projektkísérletek

Intelligens (elektromos) hálózatok projekt[11]

Az intelligens hálózat esetén 2010-ben került elindításra a projekt, melyben az intelligens elektromos hálózatokat új technológiai megoldásokkal, továbbfejlesztett automatizálással és vezérléssel tesztelték valódi közepes-feszültségű hálózatokon, valós működési körülmények között.

A kísérlet során a legfontosabb kivételek / eltérések a rendes szabályozás alól a következők: a elosztóhálózati rendszerüzemeltetők (DSO) számára lehetővé tették, hogy extra díjazásban részesüljenek tőkebefektetésükért a kísérletbe épített magasabb kockázat miatt. Az ellenkező oldalon a DSO-knak kellett bemutatniuk bizonyos követelményeket támasztó demonstrációs projekteket, amelyek közül a legfontosabb az volt, hogy a demo projektet egy kritikus MV hálózati zónában kell kidolgozni, amelyet a Reverse Power-flow Time (RPT) mutatóval azonosítottak, a határérték legalább az év 1%-ának megfelelő RPT. Mindössze a hálózati felhasználókkal folytatott nyílt kommunikációs protokollt kellett alkalmazni (azaz az EN 61850 szabványt alkalmazták).

Közüzemi Energiatároló Rendszerek (Utility-scale Energy Storage Systems; ESSs) és a távvezetékek dinamikus hőértékelése projekt[12]

Az energiatárolásra és a dinamikus hőminősítési kezdeményezésre vonatkozóan a szétválasztási szabályoktól eltérést engedélyeztek a átviteli rendszerüzemeltetőnek (TSO) az ESS-k birtoklása és működtetése érdekében, a demonstrációs projektek mérethatárain belül (210 MWh / 35 MW energiaigényes déli régiók szélsőségesen hátrébb eső széllel; 15 MW energiaigényes tároló a két fő szigeten a rendszerbiztonsági kérdésekhez). A másik oldalon a TSO-t arra bízták meg, hogy telepítsen dinamikus hőértékelési-alkalmazásokat is ugyanabba a kritikus magasfeszültségű hálózati zónába, ahol energiaigényes ESS-ek épültek – a szélterhelések leghatékonyabb megoldásának tesztelése érdekében. Ezenkívül a tőkebefektetések pótlólagos díjazását csak azoknak a raktáraknak tervezték, amelyek képesek elérni a szélcsökkentés célszintjét.

EV újratöltési kísérletek projekt[13]

Elektromobilitás terén olyan integrált megközelítések jelennek meg, mint az e-mobility, és ezek az új tevékenységek innovatív üzleti modelleket igényelnek.

Ami az elektromobilitási projekteket illeti, a szokásos tarifarendszertől való eltérésként külön hálózati tarifaszerkezetet vezettek be, rögzített költségek nélkül, amely csak a nyilvános helyeken történő elektromos töltés céljára szolgáló hálózati szállítási pontokra vonatkozik. Ezenkívül díjfinanszírozási hozzájárulást ítéltek oda a kiválasztott projekteknek, megkülönböztetéstől mentes módon az elosztói szolgáltatók és a független szolgáltatók között. Az ellentétes oldalon a saját projektjeikben részt vevő DSO-knak külön kell vezetniük az eszközök újratöltését az elosztási eszközöktől, és a „multivendor követelményt” a területen kell tesztelniük.

A „Chain 2” teljesítménye a 2. generációs intelligens mérők (SM-2G) esetében projekt[14]

Ami a „Chain 2” átjárható otthoni eszközök kezdeményezéseit illeti, nem kértek eltérést, csupán a 2. generációs villamosenergia-okosmérők és az átjárható otthoni eszközök közötti kezdeti kapcsolatfelvételi protokoll jövőbeli automatizált eljárásának előrejelzését. Az SM-2G telepítése jelenleg az egész országban folyamatban van a DSO-k jóvoltából.

A rugalmasság és a keresletre reagálással kapcsolatos projekt[15]

Az olasz villamosenergia-piacra vonatkozó szabályozás jogi keretrendszere több mint 10 évvel ezelőtt lett kialakítva, amikor a megújuló energiaforrásokon alapuló energiatermelés elenyésző volt és az energiatárolók (a vízszivattyús tárolók kivételével) is csak elméleti kérdésként léteztek.

Ami a rugalmassággal és a keresletre reagálással kapcsolatos legújabb kezdeményezést illeti, fontos eltéréseket vezettek be a diszpécser szabályozásában: a járulékos szolgáltatási piacon való részvétel minimális küszöbét 10 MVA-ról 1 MW-ra enyhítették; a megújuló forrásból származó energiatermelő egységek és a járulékos szolgáltatási piacról eddig kizárt keresleti egységek engedélyezhetők voltak, még 1 MW-nál kisebb méret esetén is, feltéve, hogy a „virtuális” összesített egység eléri ezt a küszöbértéket; a műszaki követelményeket az akadályok elkerülése érdekében felülvizsgálták, a termékek szállításához teljesen technológia-semleges megközelítéssel. A piaci felek kockázatukra kihasználhatják ezeket az eltéréseket, és a szokásos piaci szabályok szerint részt vehetnek a járulékos szolgáltatások piacán.

Összegzés

A digitalizáció fejlődésével és új technológiák megjelenésével számtalan új üzleti modell jelenik meg a gazdaság valamennyi területén, azonban ezeknek az új fajta, innovatív üzleti modelleknek a társadalomra kifejtett hatásait nagyon nehéz rövid távon felmérni és mint látható számos esetben a hatályban lévő jogi szabályozás nem is teszi lehetővé ezen üzleti modelleknek a tesztelését. Ezekben az innovációs ötletekben rejlő lehetőségeknek és sokkal inkább azok kockázatainak megismeréséhez nyújt tehát segítséget a Regulatory Sandbox intézménye. A Regulatory Sandbox keretén belül megvalósuló kísérletek, valamint a tesztelés során összegyűjtött tapasztalatok és eredmények segítik a jogalkotót a megfelelő jogi keret kialakításában az egyre gyorsabban fejlődő energiaszektor területén.

Összességében tehát látható, hogy napjainkban folyamatban van az energiaágazatnak a széleskörű átalakulása, ezért a fogyasztók, valamint a társadalom védelme érdekében, a szabályoknak, a szabályozási módszereknek, illetve az eljárásoknak folyamatosan fejlődniük kell, melyek elősegítésében nagy szerepet tölthet be a Regulatory Sandbox.

dr. Jung Vilmos ügyvédjelölt

PhD hallgató

Károli Gáspár Református Egyetem

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

vilmos.jung@gmail.com

  1. Európai Parlament: Ismertetők az Európai Unióról – A belső energiapiac, http://www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/45/a-belso-energiapiac; (Letöltés: 2020. november 15.)
  2. Az én energiám: Tiszta energia minden európainak, 2019/03/22, https://energiam.blog.hu/2019/03/22/tiszta_energia_minden_europainak (Letöltés: 2020. november 15.)
  3. Ofgem – What is a regulatory sandbox?, https://www.ofgem.gov.uk/system/files/docs/2018/09/what_is_a_regulatory_sandbox.pdf, 1. (Letöltés: 2020. november 15.)
  4. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation, 7., https://www.bmwi.de/Redaktion/EN/Publikationen/Digitale-Welt/handbook-regulatory-sandboxes.pdf?__blob=publicationFile&v=2 (Letöltés: 2020. november 15.)
  5. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 8.
  6. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 8.
  7. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor – Paricipatory Experimentation with Energy Law: Digging in a ’Regulatory Sandbox’ for Local Energy Initiatives in the Netherlands, 2., https://www.mdpi.com/1996-1073/13/2/458/htm (Letöltés: 2020. november 15.)
  8. Prof. Dr. Uwe Schneidewind: „The various types of regulatory sandboxes are an important means of boosting the culture of experimentation in our society and of reaching a better understanding of and support for transformation processes.
  9. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 30.
  10. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 31.
  11. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 34.
  12. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 34.
  13. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 34–35.
  14. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 35.
  15. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes Uo., 35.

 

Jung Vilmos: A Regulatory Sandbox helyzete a holland energiajog területén

Bevezetés

Az Európai Unió energiapolitikájának célja többek között az energiapiacok versenyképességének javítása, valamint az egységes európai energiapiac létrehozása. Az uniós energiapolitika első lépése a tagállami energiaszektorok teljes liberalizációja volt, mely vonatkozásában az Európai Unió három liberalizációs energiapiaci jogszabálycsomagot alkotott. Az első energiacsomagot 1996-ban (villamos energia) és 1998-ban (gáz) fogadták el, melyek a tagállamok jogrendszerébe 1998-ban (villamos energia), illetve 2000-ben (gáz) kerültek átültetésre. A második energiacsomagot 2003-ban fogadták el, mely irányelveket a tagállamok 2004-ben ültettek át a nemzeti jogrendszerükbe. 2009. áprilisában fogadták el a harmadik energiacsomagot, amely módosította a második csomagot, és amely a villamos energia és a gáz belső piacának további liberalizálására törekedett, illetve a belső energiapiac végrehajtásának alapköve volt.[1]

Az energia mint piaci ágazat nagy jelentőséggel bír, ugyanis a háztartások éves kiadásainak 6 %-át adja, illetve az energiaárak befolyásolják a teljes gazdaságot, valamint kb. 90.000 vállalkozás és 2.200.000 fős munkaerőállomány épül rá. Az Európai Unió felismerte az energiagazdálkodás fontosságát, aktualitását, és immáron negyedik alkalommal próbálja tökéletesíteni, szabályozni az energiarendszert. A téli energiacsomag bevezetésével 177 milliárd euró többletberuházásra, valamint 900.000 új munkahely lehetőségére számítanak.[2]

A negyedik energia csomagnak alapvetően három célját lehet meghatározni, az energiahatékonyság növelését; a megújuló energiaforrások területén a globális vezető szerep elérése úgy, hogy a leginnovatívabb technológiákat részesítenék támogatásban; illetve a méltányosság biztosítása a fogyasztók számára, azaz a tiszta energiára való áttérésnek méltányosnak kell lennie azon ágazatok és régiók, valamint a kiszolgáltatott helyzetű társadalmi csoportok számára, amelyekre hatást gyakorol.

A Regulatory Sandbox jelentése

Maga a Regulatory Sandbox koncepciója a szoftverfejlesztés világából származik, ahol az új kódokat egy meghatározott keretek közötti környezetben lehet tesztelni anélkül, hogy a tágabb értelemben vett rendszer egészének működését és biztonságát befolyásolná.[3] A Regulatory Sandbox különleges lehetőséget kínál arra, hogy ne csupán az innovációról, hanem az azt alátámasztó szabályokról, valamint előírásokról is tudomást szerezhessünk. A Regulatory Sandbox keretei lehetővé teszi az innovátorok számára, hogy új termékeket, szolgáltatásokat és üzleti modelleket próbálhassanak ki valós környezetben.

Az innováció és a szabályozás tesztelésének kereteként a Regulatory Sandbox-ot három elem jellemzi:

  • A Regulatory Sandbox korlátozott ideig létrehozott, korlátozott területet lefedő tesztterület, ahol az innovatív technológiák és üzleti modellek a való életben kipróbálhatók. Sok esetben az innovatív technológiák és üzleti modellek nem felelnek meg teljes mértékben a jelenlegi szabályozásnak, ugyanis a jogalkotók nem láthatták előre az új fejlődési irányzatot.
  • A Regulatory Sandbox a szabályozási mozgásteret használja. A kísérleti záradékok és a rugalmasságot biztosító egyéb eszközök lehetővé teszik a Regulatory Sandbox felállítását, még akkor is, ha a meglévő jogi keret nem rendelkezik a kipróbálásra váró technológiáról vagy üzleti modellről.
  • A Regulatory Sandbox „érdeklődést mutat a szabályozás felfedezése iránt”. Ez azt jelenti, hogy a hangsúly nem csak az innováción van, hanem azon a kérdésen is, hogy a jogalkotó mit tanulhat meg a jövőbeli szabályozás érdekében. A Regulatory Sandbox csak akkor eredményez jobb szabályozást, ha az a szabályozás felfedezésével jár.[4]

1. ábra

https://www.bmwi.de/Redaktion/EN/Infografiken/Alt/3-stufen-reallabore.html

A Regulatory Sandbox keretében minden teszt meghatározott ideig és meghatározott korlátozások mellett futhat. A tesztelés végén pedig valamennyi szabály a szokásos módon érvényes lesz. A Regulatory Sandbox tehát nem jelenti a szabályozás állandó jellegű megváltoztatását, éppen ellenkezőleg, a Regulatory Sandbox keretében történő vizsgálatok eredményei segítik elő annak eldöntését, hogy szükséges-e a szabályozás újragondolása.

Fontos, hogy mindig szem előtt kell tartani, hogy a Regulatory Sandbox célja nem csupán a biztonsági és védelmi előírások deregulálása vagy csökkentése. Valójában ennek az ellenkezője a helyzet: sok olyan terület van, ahol a jogi helyzet nem világos vagy bizonytalan, tehát amelyekre még érdembeli jogszabályokat szükséges létrehozni. Ugyanakkor a meglévő – esetleg évtizedekkel ezelőtt kialakított – szabályokat a digitális átalakulás ezen időszakában gyakrabban szükséges felülvizsgálni, mint korábban. A Regulatory Sandbox célja a megfelelő jogi keret kialakítása, a hasznos és szükséges normákról való lemondás nélkül.[5]

Kiemelendő, hogy a szabályok helyesen támasztanak magas követelményeket, amelyeket elvárunk egy alapvető terméktől vagy szolgáltatástól, de ez nem jelenti azt, hogy a szabályok tökéletesek lennének vagy statikusnak kellene lenniük, továbbá azt sem, hogy mindig képesek lennének a kívánt eredmények elérésére.

A Regulatory Sandbox csupán megkönnyíti a döntéshozatalt, amely inkább adatokon alapul és empirikus eredmények vezérlik. Egy modern, bizonyítékokon alapuló ordoliberális politika részét képezik, ugyanakkor kiegészíti a meglévő politikákat az innováció előmozdítása érdekében.[6]

Az innováció és a szabályozás kísérleti terepeként a Regulatory Sandbox sok lehetőséget kínál. Több országnak a jogalkotói hoztak létre már ilyen kísérleti tesztkörnyezetet az energetikai törvény felülvizsgálati lehetőségeinek feltárására, valamint a jogi akadályok leküzdése miatt, az energiaágazat fejlődése érdekében. A Regulatory Sandbox lehetővé teszi a két irányú szabályozási kommunikációt a kísérletező és a törvényhozó között a szabályozás megújítása és új társadalmi-technikai megoldások lehetővé tétele céljából. Ezek a kísérletek azonban nem vákuumban zajlanak, hanem egy többszereplős, policentrikus döntéshozatali rendszerben kell megfogalmazni és megvalósítani őket a jogalkotóval, például az energiaszektorban lévő, elosztóhálózati rendszerüzemeltetővel való együttműködés révén. Hollandiában a decentralizált kísérletek, fenntartható villamosenergia-termelésről szóló kormányrendelet (EDSEP) lehetővé teszi az innovatív energetikai szolgáltatásokat helyi szinten. Az Egyesült Királyságban pedig az innovátorok bizonyos szabályoktól ideiglenesen eltérhetnek a teszt lefolytatása érdekében abban az esetben, ha a termék vagy szolgáltatás innovációnak és fogyasztói előnyöket nyújtónak tekinthető.[7]

A Regulatory Sandbox nélkülözhetetlen, ha meg akarjuk tudni, hogy milyen szerepet játszanak az autonóm, mesterséges intelligencia által támogatott repülési, vezetési és vízi rendszerek a jövő közlekedési és logisztikai rendszereiben. Az energiaágazatban olyan innovatív megoldásokat kell kipróbálnunk a jövőbeni energiarendszer számára, amely egyre inkább a megújuló energiára és a magasabb energiahatékonyságra épül, valamint amelyet szintén a nagymértékű digitalizáció jellemez.

Prof. Dr. Uwe Schneidewind, a Wuppertal Intézet elnökének és tudományos igazgatójának szavaival összefoglalva tehát a különböző típusú Regulatory Sandbox-ok társadalmunkban fontos eszközök a kísérleti kultúra ösztönzésére, valamint az átalakítási folyamatok jobb megértésének és támogatásának elérésére.[8]

A Regulatory Sandbox helyzete Hollandiában

Az energiaágazat talán egyik legkritikusabb kérdése a fenntartható energia keresletének és kínálatának összehangolása, különösen a helyi terhelési csúcsok és az energiatermelés beáramlásának kezelésére, tekintettel arra, hogy a sok megújuló energia szakaszos energiaforrás. Egyelőre a meglévő hálózat felhasználása kerül kiegyensúlyozásra, azonban amikor a megújuló villamosenergia-termelés és felhasználás tovább növekszik, a hálózati kapacitás nem lesz elegendő és megerősítése is nagyon költséges lesz. A hálózatkezelés új lehetőségei kerültek vizsgálat alá intelligens fogyasztásmérők, intelligens hálózatok, valamint tárolási technológiák keretében, amelyek a terhelési csúcsok csökkentését és a torlódások kezelését segítik elő.[9] Napjainkig az intelligens hálózati projektekben résztvevő projektpartnerek elsősorban akadályként[10] vagy passzív előfizetőként érzékelték a hálózati szolgáltatásokat igénybe vevő felhasználókat.[11] Idővel azonban ez megváltozott a helyi energetikai kezdeményezések növekedésével egyre szélesebb körben bővültek az e célt szolgáló tevékenységek, amelyek tovább befolyásolják az energiaágazat átalakulásának irányát és ütemét.[12] A helyi energetikai kezdeményezések kiterjeszthetik a szerepüket az energiatermeléstől az intelligens hálózaton belüli aktív szerepükig.[13] Lehetővé kell tenni tehát a helyi energetikai kezdeményezések vagy más helyi szereplők számára az integráltabb erőforrás menedzsmentet helyi vagy regionális szinten az ilyen szolgáltatások kiterjesztése és optimalizálása érdekében (például a peer-to-peer ellátás és a rugalmas tarifák növelhetik a helyi felhasználást).[14]

Az EDSEP közvetlen oka a Szociális és Gazdasági Tanács (Social and Economic Council, SER) 2013. évi, a fenntartható növekedésről szóló energetikai megállapodása, amely rögzíti, hogy az energiaágazat átalakításához a jogszabályoknak következetes keretet kell biztosítaniuk a befektetők hosszú távú biztosítása érdekében és ezen felül a jogszabályoknak elő kell segíteniük az innovációt. A holland kormány kidolgozta a STROOM jogalkotási eljárást az egyszerűbb szabályok élérése, a bürokrácia csökkentése érdekében, amely jogalkotási javaslat az 1998. évi villamosenergiatörvény és a gáztörvény egyesítését javasolta.[15] A villamosenergia-törvény felülvizsgálata érdekében a holland kormány több ismeret megszerzésére törekszik a fogyasztók általi hálózatstabilizáció és a jelenlegi szabályozások által létrehozott akadályok tekintetében.[16]

Projektkísérletek

A szövetkezeteknek és az ún. ingatlantulajdonosok egyesületei által végrehajtható kísérleteknek két fő típusa van:

– Az 500 felhasználóval rendelkező projekt hálózat. Ebben az esetben a hálózat a projekt tulajdonát képezi és csak egy ponton csatlakozik a nyilvános hálózathoz.

– A nagyobb kísérletek, amelyek legfeljebb 10.000 felhasználóval és 5 MW termelő kapacitással rendelkeznek. Ezek a kísérletek általában a hálózat üzemeltetőjével való együttműködésben valósulnak meg.

Fontos, hogy a kísérletek méretét úgy kell megválasztani, hogy a projektek kezelhetők maradjanak és garantálják a villamosenergia-ellátás biztonságát a regionális hálózaton.[17]

Azoknak a kezdeményezőknek, akik hajlandóak használni az EDSEP-t, a Holland Vállalkozási Ügynökségnél kell jelentkezni. Évente mindkét típusú projekt esetében 10-10 projekt fogadható be, azonban 2015 és 2018 között összesen csak 18 projektet hagytak jóvá.[18]

2. ábra

Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor – Paricipatory Experimentation with Energy Law: Digging in a ’Regulatory Sandbox’ for Local Energy Initiatives in the Netherlands. (Table A1)

Az EDSEP célja tulajdonképpen az, hogy azonosítsa azokat az akadályokat, amelyeket a hatályban lévő villamosenergia-törvény jelent a helyi kollektív megoldások kifejlesztésével szemben a még több megújuló energiatermelés és hatékonyabb felhasználása vonatkozásában.

Az Endona fotovoltaikus naperőmű projekt

Az első pilot projekt Heeten falu szélén található, ahol az Endona biztosítja a középfeszültségű hálózatot a helyben előállított megújuló energiával, valamint növeli a régió valós idejű villamosenergia-felhasználását. Az Endona egy energiaszövetkezet, amelynek tagjai az igazgatósági tagok. Ez a fajta strukturális felépítés a napi szintű irányítás megtartása miatt került kiválasztásra. Endona nagy projektportfólióval rendelkezik, mely részét képezi a hálózatüzemeltetőkkel, fejlesztőkkel és oktatási intézményekkel folytatott együttműködésnek. Az Endona néhány partnerével sós vizes akkumulátorokat telepített, továbbá megvalósította a háztartási szintű energiagazdálkodási rendszereket (EMS) a szomszédos 47 háztartásban és ezeknek az EMS rendszernek a bemeneteit a környezeti szintű optimalizálásra. Az EMS egy számítógéppel támogatott eszközrendszer, amelyet az energiarendszer teljesítményének figyelemmel kísérésére, vezérlésére és optimalizálására használnak. Ezenkívül az Endona kifejlesztett egy 7.750 fotovoltaikus (PV) panellel ellátott napelemparkot 3,5 ha területen, amelyek képesek a falu áramellátásának mintegy felét fenntarthatóan ellátni.[19] Az aktuális villamosenergia-törvény keretei által megengedettek szerint a szövetkezet csak termelőként jár el és kiegyensúlyozó kísérleteket végez. Jelenleg a villamosenergia értékesítése egy energiaszövetkezeti társaságon keresztül történik. Az Endona még nem talált rá az energiaellátáshoz szükséges megfelelő üzleti modellre, valamint a pénzügyi kockázatok vizsgálata is folyamatban van.[20]

3. ábra

https://www.stichtingmilieunet.nl/andersbekekenblog/energie/zonnepark-heeten-met-7-750-zonnepanelen-by-endona-energie.html

Az Aardehuizen ökofalu projekt

A projekt megvalósítási helyszíne Olst falu külterületén helyezkedik el, Heeten falu közelében, ahol a korábban bemutatott Endona található (Aardehuizen kapcsolatban áll Endonával). A projekt keretében 23 ház épült, melyek között 3 bérelhető szociális ház, valamint egy közösségi ház is található. A projektet egy ingatlantulajdonosokból álló egyesület üzemelteti, amely része a világméretű Earth Ships mozgalomnak. Az earthship nem más, mint egy passzív ház, amely maximálisan kihasználja a modern technika lehetőségeit. Az earthship több egy hagyományos háznál, ugyanis hasznosítja a hulladékokat, a napenergiát, a szélenergiát, összegyűjti a csapadékot és lehetőséget biztosít az alapvető élelmiszerek termesztésére akár télen is.[21] A projekt döntéshozatali rendszere szociokrácia, amely egy olyan döntési módszer, melyben minden érintett és érdeklődő egyenrangúan lehetőséget kap véleménye kifejtésére, így a közös döntés meghozatalára is nagy esély van. A szociokrácia tehát egy pontosan meghatározott, információ alapú döntéshozatal, mely bizalmat és megértést alakít ki a csoportközösség vagy a szervezet tagjai között.[22] A projektben lévő bérházak lakói az ingatlantulajdonosokból álló egyesület tagjai. Az Aardehuizen villamosenergia-termelését a házak PV-paneljei valósítják meg. A PV panelek magántulajdont képeznek, azonban az akkumulátorok közös tulajdonban vannak. Az épületek nem rendelkeznek gázcsatlakozással, mivel az épületek energiateljesítményének együtthatója majdnem nulla, így szükség esetén a kiegészítő fűtést hőszivattyúk és fatüzelésű kályhák biztosítják. Az egyenáramú (DC) hálózat mellett a jövőben inverter elhelyezését tervezik, hogy lehetővé tegyék a tárolást. Néhány ház rendelkezik saját EMS rendszerrel, de folyamatban van annak vizsgálata, hogy valamennyi házban is elhelyezésre kerüljön az EMS rendszer, amelyek majd egy magasabb szintű, közös EMS rendszerhez köthetők. Jelenleg az ingatlantulajdonosok egyesülete termelőként működik, azonban tervben van a kollektív intelligens hálózat létrejöttét követően a peer-to-peer ellátás. Jelenleg valamennyi ház az energiatermelés szempontjából önellátó, azonban a későbbi terv, hogy egy külső energiaszövetkezeti társaság kezelné majd a projekt adminisztrációját, valamint az energia vételét és eladását.[23]

4. ábra

https://imgur.com/gallery/KbPrjkp

A Collegepark Zwijsen projektl

A projekt egy 115 apartmanból álló ingatlantulajdonosok egyesülete, melyet egy monumentális, egykor iskolának otthont adó épületében építettek meg a Hollandia déli részén található Veghel faluban. A Collagepark Zwijsen rendelkezik fotovoltaikus napelemekkel és napkollektorokkal, mely létesítmények közös tulajdonban vannak. A fenntartható villamosenergia-termelés érdekében a tetőfelület délkeleti és dél-nyugati részei fel vannak szerelve napelemmel. A teljes telepített rendszer csúcsteljesítménye kb. 200 kW, amely biztosítja az áramfelhasználás legalább 50%-át.[24] Az ingatlantulajdonosok egyesülete szállítóként, gyártóként és forgalmazóként egyaránt működik. A projekthálózat és az energiatechnológiák kezelését, valamint az energiafelhasználás számlázási adminisztrációját egy külső szervezet végzi, amely a projekt fejlesztőjéhez kapcsolódik. Az apartman-tulajdonosok ezekért a szolgáltatásokért megbízási díjat fizetnek. A Holland Fogyasztói és Piaci Hatóság (Authority for Consumers & Markets, ACM) által jóváhagyott kezdeti tarifaszerkezet már kidolgozásra került. [25]

Van een school uit '48 naar een duurzaam wooncomplex, dat valt nog niet mee | Uden, Veghel e.o. | bd.nl

5. ábra

https://www.bd.nl/uden-veghel-e-o/van-een-school-uit-48-naar-een-duurzaam-wooncomplex-dat-valt-nog-niet-mee~a7441219/158390599/

A Schoonschip projekt

A Schoonschip 46 lakóhajó és egy közösségi hajó tulajdonosainak szövetkezete Amszterdam Buiksloterham negyedében. Magát a projektet egy baráti társaság indította el, akikhez később további barátok és ismerősök csatlakoztak. A projekt során a megújuló energia-felhasználáson kívül más, további célok megvalósítására is sor került, például a szennyvízkezelés, valamint az újrahasznosított építőanyag felhasználása. A hajókat jellemzi, hogy teljesen elektromosak és a projekthálózat részét képezik, melyek egyetlen kapcsolódási ponton keresztül csatlakoznak az országos hálózathoz. A villamosenergia termelés különálló napelemeken keresztül történik és mindegyik hajó saját napelemmel rendelkezik. Intelligens hálózat működik és valamennyi háztartás rendelkezik EMS rendszerrel. Az intelligens hálózat egy külső szakértelemmel rendelkező konzorcium részét képezi, amely az intelligens hálózati technológiák és algoritmusok optimalizálását kutatja.[26] A Schoonschip különleges engedéllyel rendelkezik, amely kiterjed saját hálózatuk tulajdonjogára, valamint az energia beszerzésre és az energiaeladásra. Ahelyett, hogy szén-dioxid-intenzív gázfűtésre támaszkodnának a házak, az otthonok jól szigeteltek és passzív napfűtést alkalmaznak olyan tervezés alapján, amely lehetővé teszi, hogy a lehető legtöbb energiát nyerjék ki a napfényből. A házak kiegészítésként szivattyúkkal rendelkeznek, amelyek még télen is kinyerik a csatornavízből a meleget. A szolár kazánok biztosítják a melegvizet, valamint a zuhanyzók is fel vannak szerelve olyan technológiával, amelyek visszanyerik – az egyébként csatornába kerülő – hőt.[27]

Dutch floating community rises to the challenge of climate change

6. ábra

https://www.metabolic.nl/news/dutch-floating-neighborhood-rises-to-the-challenge-of-climate-change/

Schoonschip úszó közösség

7. ábra

https://www.metabolic.nl/news/dutch-floating-neighborhood-rises-to-the-challenge-of-climate-change/

Az EDSEP főbb szereplői

Energiaszolgáltató (Energy supplier)

A holland energiaipari vállaltok hagyományosan nagy, országosan működő magánvállalatok. Az elmúlt években néhány energiaszövetkezeti társaság került megalapításra, melyek szorosan kapcsolódnak a helyi energia kezdeményezésekhez és az előnyök legalább egy részének a régió részére történő visszatérítésére törekednek. A funkcionális energetikai vállalatok megkapják a projektekből a villamosenergia többletet, ugyanakkor, ha a projektek nem képesek fedezni a villamosenergia keresletet az általuk termelt villamosenergia mennyiségből, akkor villamosenergiát biztosítanak a projektek részére. Az energiaszolgáltatóknak, akik ellátást nyújtanak a kisüzemi felhasználók számára, mint pl. a háztartások számára, engedélyre van szükségük, amely engedélyt a Holland Fogyasztói és Piaci Hatóság adja ki. A Holland Fogyasztói és Piaci Hatóság az engedélyt akkor adja ki, ha az energiaszolgáltató bemutatja többek között azt, hogy az ellátás megbízható, a tarifák pedig észszerűek lesznek, továbbá a vállalat pénzügyi, szervezeti és technikai szempontból is megfelel a villamosenergia törvény által meghatározott feltételeknek.[28]

Elosztóhálózati rendszerüzemeltető (Distribution System Operator; DSO)

A holland elosztóhálózati rendszerüzemeltetők területileg szervezett, monopol helyzetben lévő közüzemi vállalatok, amelyek regionális szinten működnek. Tevékenységük körébe tartozik a villamosenergia szállítása, valamint a hálózat karbantartása és bővítése. Közüzemi vállalatokként az állami ellenőrzés és szabályozás alá tartoznak, ennek megfelelően a Holland Fogyasztói és Piaci Hatóság határozza meg évente az elosztóhálózati rendszerüzemeltetők részére, hogy mely díjakat számíthatják fel az ügyfeleiknek a csatlakozásért, vagy hogy mekkora profitot érhetnek el a beruházásaikkal. A nagy projektekben az elosztóhálózati rendszerüzemeltető marad a hálózat tulajdonosa és kezelője, azonban a projekthálózatokban a hálózat a projekt része, melyet a kísérletezők építenek ki és tartanak karban.[29]

Holland Fogyasztói és Piaci Hatóság (Authority for Consumers & Markets, ACM)

A Holland Fogyasztói és Piaci Hatóság országosan működő, független állami szervezet, melynek feladatai között szerepel a versenyfelügyelet, illetve a fogyasztóvédelmi szabályok végrehajtása. Az EDSEP vonatkozásában a Holland Fogyasztói és Piaci Hatóság feladatai közé tartozik, hogy ellenőrizze a villamosenergia és annak szállítására vonatkozó tarifák számítási módszereit, valamint, ha az energiakísérlet szempontjából szükséges, akkor vegye át az energiaszolgáltató, valamint az elosztóhálózati rendszerüzemeltető feladatait.[30]

A Regulatory Sandbox keretében megvalósuló kísérleti projektek hatékonysága

Az EDSEP keretében megvalósuló kísérletek számos költségmegtakarítást eredményezhetnek a részvevők számára. Például a hálózati csatlakozás és az elosztóhálózati rendszerüzemeltető szállítási költségei vonatkozásában a projekthálózatok a költségek tekintetében egyszeri megtakarítást realizálhatnak, tekintettel arra, hogy egy nagy volumenű csatlakozás olcsóbb, mint ha az egyes lakások csatlakoznának a regionális hálózathoz. Továbbá a legtöbb energiaszolgáltató fix szállítási tarifát számít fel, azonban, ha a kísérlet egy kapcsolattal rendelkezik, akkor ezek a költségek alacsonyabbak, mint amikor a felhasználók egyenként szerződnének az energiaszolgáltatóval.

Összegzés

A digitalizáció fejlődésével és új technológiák megjelenésével számtalan új üzleti modell jelenik meg a gazdaság valamennyi területén, azonban ezeknek az új fajta, innovatív üzleti modelleknek a társadalomra kifejtett hatásait nagyon nehéz rövid távon felmérni és mint látható számos esetben a hatályban lévő jogi szabályozás nem is teszi lehetővé ezen üzleti modelleknek a tesztelését. Ezekben az innovációs ötletekben rejlő lehetőségeknek és sokkal inkább azok kockázatainak megismeréséhez nyújt tehát segítséget a Regulatory Sandbox intézménye. A Regulatory Sandbox keretén belül megvalósuló kísérletek, valamint a tesztelés során összegyűjtött tapasztalatok és eredmények segítik a jogalkotót a megfelelő jogi keret kialakításában az egyre gyorsabban fejlődő energiaszektor területén.

Összességében tehát látható, hogy napjainkban folyamatban van az energiaágazatnak a széleskörű átalakulása, ezért a fogyasztók, valamint a társadalom védelme érdekében, a szabályoknak, a szabályozási módszereknek, illetve az eljárásoknak folyamatosan fejlődniük kell, melyek elősegítésében nagy szerepet tölthet be a Regulatory Sandbox.

dr. Jung Vilmos ügyvédjelölt

PhD hallgató

Károli Gáspár Református Egyetem

Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

vilmos.jung@gmail.com

  1. Európai Parlament: Ismertetők az Európai Unióról – A belső energiapiac, http://www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/45/a-belso-energiapiac; (Letöltés: 2020. november 15.)
  2. Az én energiám: Tiszta energia minden európainak, 2019/03/22, https://energiam.blog.hu/2019/03/22/tiszta_energia_minden_europainak (Letöltés: 2020. november 15.)
  3. Ofgem – What is a regulatory sandbox?, https://www.ofgem.gov.uk/system/files/docs/2018/09/what_is_a_regulatory_sandbox.pdf, 1. (Letöltés: 2020. november 15.)
  4. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation, 7., https://www.bmwi.de/Redaktion/EN/Publikationen/Digitale-Welt/handbook-regulatory-sandboxes.pdf?__blob=publicationFile&v=2 (Letöltés: 2020. november 15.)
  5. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 8.
  6. Federal Ministry for Economic Affairs and Energy – Making space for innovation Uo., 8.
  7. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor – Paricipatory Experimentation with Energy Law: Digging in a ’Regulatory Sandbox’ for Local Energy Initiatives in the Netherlands, 2., https://www.mdpi.com/1996-1073/13/2/458/htm (Letöltés: 2020. november 15.)
  8. Prof. Dr. Uwe Schneidewind: „The various types of regulatory sandboxes are an important means of boosting the culture of experimentation in our society and of reaching a better understanding of and support for transformation processes.
  9. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor Uo., 1.
  10. Verbong, G.P.J.; Beemsterboer, S.; Sengers, F. Smart grids or smart users? Involving users in developing a low carbon electricity economy., Energy Policy, 2013, 52.; 117–125., https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0301421512004004?via%3Dihub (Letöltés: 2020. november 15.)
  11. Schick, L.; Winthereik, B.R. Innovating relations – Or why smart grid is not too complex for the public., Sci. Technol. Stud. 2013, 26, 82–102., https://core.ac.uk/download/pdf/50527568.pdf (Letöltés: 2020. november 15.)
  12. Proka, A.; Loorbach, D.; Hisschemöller, M. Leading from the Niche: Insights from a Strategic Dialogue of Renewable Energy Cooperatives in The Netherlands. Sustainability, 2018, 10, 4106, https://www.researchgate.net/publication/328829279_Leading_from_the_Niche_Insights_from_a_Strategic_Dialogue_of_Renewable_Energy_Cooperatives_in_The_Netherlands (Letöltés: 2020. november 15.)
  13. Parag, Y.; Sovacool, B.K. Electricity market design for the prosumer era., Nat. Energy, 2016, 1, 16032, https://www.nature.com/articles/nenergy201632/figures/ (Letöltés: 2020. november 15.)
  14. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor Uo., 2.
  15. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor i.m. (3. oldal)
  16. Besluit Experimenten Decentrale Duurzame Elektriciteitsopwekking (forrás: https://wetten.overheid.nl/BWBR0036385/2015-04-01; megtekintve: 2020.11.15.).
  17. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor i.m. (4. oldal)
  18. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor i.m. (4.oldal)
  19. Zonnepark Heeten Met 7.750 Zonnepanelen by Endona Energire, https://www.stichtingmilieunet.nl/andersbekekenblog/energie/zonnepark-heeten-met-7-750-zonnepanelen-by-endona-energie.html (Letöltés: 2020. november 15.)
  20. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor Uo. 6.
  21. EARTHSHIP HUNGARY, https://permanders.wordpress.com/2015/05/06/earthship-hungary/comment-page-1/ (Letöltés: 2020. november 15.)
  22. Szociokrácia – Együttműködő döntéshozatal, https://alternativgazdasag.wikia.org/wiki/Szociokr%C3%A1cia_-_Egy%C3%BCttm%C5%B1k%C3%B6d%C5%91_d%C3%B6nt%C3%A9shozatal (Letöltés: 2020. november 15.)
  23. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor Uo., 6.
  24. ISGAN – Innovative Regulatory Approaches with Focus on Experimental Sandboxes, 50., https://www.iea-isgan.org/wp-content/uploads/2019/05/ISGAN_Casebook-on-Regulatory-Sandbox-A2-1.pdf (Letöltés: 2020. november 15.
  25. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor Uo., 7.
  26. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor Uo., 7.
  27. Dutch floating community rises to the challange of climate change, https://www.metabolic.nl/news/dutch-floating-neighborhood-rises-to-the-challenge-of-climate-change/ (Letöltés: 2020. november 15.)
  28. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor Uo., 8.
  29. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor Uo., 9.
  30. Esther C. van der Waal, Alexandra M. Das, Tinike van der Schoor Uo., 9.

 

Horváth Angelus: „Az emberiséget nem lehet nemzeti korlátok közé zárni” – Szabó Ervin és a nemzeti eszme

Bevezetés

A haza és/vagy haladás kérdése igen komoly fejtörést okozott a századelő magyarországi progresszív értelmiségének tagjai körében. Voltak közöttük olyanok, mint például Ady Endre, akik a haza és haladás koncepciót vallották magukénak, vagyis megpróbálták összeegyeztetni a két eszményt úgy, hogy lehetőleg egyik se szenvedjen csorbát. Olyanok is akadtak, akik ugyan a modernizáció elkötelezett hívei voltak, ám amennyiben a haladás valamilyen módon ellentétbe került a hazával, nem haboztak utóbbi mellett dönteni. Eme nem túl népes tábor legjelesebb képviselője Apáthy István, a nemzetközi rangú zoológus volt. A legtöbben ugyanakkor közömbösek maradtak a nemzeti eszme iránt, vagy egyenesen ellenségüknek tekintették a hazafiságot, mint korszerűtlen, az uralkodó elit által elsősorban figyelemelterelésre és megtévesztésre használt eszmét. Hozzájuk tartozott Szabó Ervin, a Fővárosi Könyvtár nagyhatású igazgatója, a különböző szocialista irányzatok között vándorló ideológus, aki egyedülállóan doktriner álláspontot tett magáévá a kérdésben. Hiába győzködte még barátja, Jászi Oszkár is a nemzeti eszme taktikai okokból való elfogadásának előnyeiről, ő élete végéig hajthatatlan maradt a kérdésben. Szemlélete – mely igen nagy népszerűségnek örvendett pártja bal szárnyának tagjai és galileista tanítványai között – jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a radikális baloldal az 1900-as évek elején szinte izoláltan működjön a magyar társadalmon belül.

 

Szocializmus vagy hazafiság?

 

A nemzetközi szocialista mozgalom nemzetállami szinten működő pártjai az első világháború előtt általában nem tulajdonítottak kiemelkedő jelen­tőséget a nemzeti-nemzetiségi kérdésnek. Hozzáállásukat nagyban meghatározták az „alapító atyák”, Marx és Engels témában kifejtett nézetei, illetve ezek hiánya. Marxék gondolkodásában ugyanis a nemzeti problémák egyértel­műen mellékkérdésnek minősültek, főkérdésnek a proletariátus nemzetközi (vagy „nemzetek­fölötti”) osztályharcát és a proletár világforradalom problematikáját tartották, s a kérdést mindig a társadalmi haladás oldaláról közelítették meg.[1] Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne lettek volna iránymutatásaik a nemzetről, nemzetiségekről és nacionalizmusról való gondolkodás terén.

A Kommunista Kiáltványban szereplő, „a munkásoknak nincs hazájuk” tétel teljesen szem­bement a 19. századi közfelfogással, a hazához vagy nemzethez való tartozás megtagadása kiváltotta a liberálisok és konzervatívok ellenszenvét is.[2] Marx a nemzetállami létet, a nemzeti elkülönülést adottságként, bár meghaladásra ítélt adottságként fogta fel: „Ha nem is tartalmában, de formájában a proletariátusnak a burzsoázia ellen folyó harca eleinte nemzeti. Minden egyes ország proletariátusának természetesen mindenekelőtt a saját burzsoáziájával kell leszámolnia”, illetve: „A kommunisták (…) a proletárok különböző nemzeti harcaiban az egész proletariátus közös, a nemzetiségtől független érdekeit hangsúlyozzák és érvényesítik.” [3] Vagyis a szocialista pártoknak formailag először is nemzetállami szinten kell megalakulniuk, tartalmilag viszont a munkásság nemzetközi összefogására kell törekedniük. A nemzeti elkülönülés pedig előbb a szabadkereskedelem, a világpiac kibontakozásával halványul majd el, később a proletariátus hatalomra kerülésével szűnik meg.[4] A nemzet, haza, hazafiság fogalmak egzakt marxista értelmezésével a teoretikusok ugyan adósak maradtak, azonban a nacionalizmust („sovinizmust”) Marx „nemzeti álarc mögé rejtett” burzsoá becsvágyként írta le, mely „Eszköz arra (…), hogy minden egyes országban leigázza a termelőket azáltal, hogy a többi országban élő testvéreik ellen fordítja őket, eszköz arra, hogy megakadályozza nemzetközi együttműködését, felszabadulásának első feltételét.”[5] Ez a manipulációs teória hosszú utat bejárva napjainkban is részét képezi a nacionalizmuselméleti diskurzusnak.[6]

A Magyarországon az 1860-as évek elején megjelenő munkásmozgalom tagjai a kontinens többi szocialista pártjához hasonlóan a kezdetektől fogva internacionalistának tartották magukat. A marxi téziseket alapul véve evidens volt számukra az a gondolat, mely szerint a tőkés kizsákmányolás nemzetközi, ennélfogva az ellene folyó harcnak is annak kell lennie, valamint hogy a hazaszeretet hangsúlyozása szemfényvesztés csupán.[7] Ennek megfelelően a századforduló környékéig meglehetősen kevés figyelmet fordítottak a nemzeti-nemzetiségi kérdésre, alig-alig találhatunk megnyilatkozásokat, elvi állásfoglalásokat a témában.

Kivételként említhető a kalandos életutat bejáró, a párizsi kommünben miniszteri tisztséget vállaló Frankel Leó, aki 1877-es írásában kidolgozta az „igazi hazafiság” fogalmát. Marx egykori munkatársa megállapítja, hogy „Mi, szocialisták, mi vagyunk az igazi hazafiak, mert csak egyedül mi akarjuk megteremteni hazánkban a közszabadságot, műveltséget, szellemi, erkölcsi és anyagi jólétet. Ez jelenti a szocialista elvek megvalósulását.”[8] Azaz Frankel – elsőként, de korántsem utolsóként – a szocialista tanok igenlését azonosította a hazafisággal.

Az 1890-ben kiadott „Elvi Nyilatkozat”, a szociáldemokrata párt programja több helyütt is említést tesz a vizsgált kérdésekről. Kijelenti például, hogy „Magyarország Szociáldemokrata Munkáspártja nemzetközi párt, amely nem ismeri el a nemzetek, a születés és a birtok előjogait, s kinyilatkoztatja, hogy a kizsákmányolás elleni harcnak nemzetközinek kell lennie, mint amilyen maga a kizsákmányolás.”[9] És hitet tesz amellett, hogy a párt minden kérdésben a „proletárság osztályérdekét” fogja képviselni. Nem került elő ugyanakkor a „Nyilatkozatban” a nemzeti önállóság és függetlenség, vagy a területi integritás kérdése.

A nemzeti érzés és a hazafias eszmék témája a leggyakrabban a nacionalizmus elleni küz­delem apropóján jelenik meg a szocialista pártsajtóban, hangsúlyozva a munkásság elhatárolódását a nemzeti címkével ellátott dolgoktól. Egy 1894-es Népszava cikkben a szerző felhívja az olvasók figyelmét a nemzeti érzés túlhaladott voltára: „a mai társadalomban a munkás ember hazafi nem lehet, mert a társadalom túlfejlődött ezen, és ezért kell hogy érdeke máshova vonzza”.[10] A világpolgárság eszméje melletti kiállásra és a szűkös, elavult nemzeti keretek elvetésére is találunk utalást az 1890-es évekből: „A hit (…), a tudomány, a művészet, az ipar, a munka és a jólét hazát nem ismer; – ott van a hazája, ahol szabadon gyakorolható, s így a mi hazánk is mindenütt van, ott, ahol otthont alapíthatunk; egyenlő jogokkal felruházva (…), egyszóval: világpolgárok vagyunk.”[11]

A szociáldemokrata mozgalom teoretikusai, publicistái, szellemi vezetői könyvek, tanulmányok, komolyan vehető munkák formájában nem ismertették a szociáldemokrata álláspontot, ami magyarázható egyfajta elméleti felkészületlenséggel is. A legtöbbször alacsony sorból származó, autodidakta módon képzett szocialisták (Csizmadia Sándor, Buchinger Manó, Weltner Jakab stb.) között ugyanis sokáig nem akadt a kor műveltségi színvonalát megközelítő gondolkodó, történetíró vagy társadalomtudós. Számottevő elméleti munkát majd a századfordulón a mozgalomba bekapcsolódó Szabó Ervin és a párton kívüli szocialista, később a polgári radikális ideológiát megteremtő Jászi Oszkár és köre fejt ki.

 

Szabó Ervin és a nemzet, nemzetiség, hazafiság fogalmak „marxista átvilágítása”

 

A fiatal szociáldemokrata Szabó Ervin érdeklődésének középpontjába a nacionalizmus és a hazafiság kérdése a századforduló környékén került, meglehet, nem függetlenül a párt belső vitáitól. 1900 nyarán az agrárproletariátushoz szólva cikksorozatot indított a Népszavában, melyet olvasói leveleknek álcázott.[12] Célja volt egyrészt állást foglalni a párton belüli vitában, s talán ezzel alakítani is a szociáldemokraták hivatalos álláspontját, másrészt elvégezni a magyar történelem „osztályharcos szellemű átértékelését”, valamint a nemzeti-nemzetiségi kérdés és a hazafiság, nemzetköziség fogalmak „marxista átvilágítását”.[13]

Írásaiban kérlelhetetlenül ostorozza a politikai elit nacionalizmusát, amiben ő az osztályér­dek elkendőzésének és a nép félrevezetésének eszközét látja csupán: „a hazafiság folytonos hangoztatása nem egyébre való, minthogy elterelje a munkásság figyelmét igazi ellenségétől, a tőkétől, gazdasági, politikai, társadalmi, szellemi szabadságának rablójától [Kiemelés – H.A.]”.[14] Nem hajlandó nyitni a polgári nemzetfelfogás felé, sőt lázasan igyekszik elhatárolni a munkásságot és a szegényparasztságot a polgári rétegektől a haza fogalmának megítélése kérdésében is.

Ez a szó „haza”, amely mindig ajkatokon van – írja kissé nekihevülve Mi és ők című írásában –, nekünk semmi; a haza abban az értelemben, ahogy ti fölfogjátok, a mi szemünkben túlhaladott álláspont, reakciós, kultúrellenes fogalom; az emberiséget nem lehet nemzeti korlátok közé zárni, a mi hazánk a nagy világ: ahol jól megy a dolgunk, vagyis ahol emberek lehetünk, ott a mi hazánk; a ti hazátok számunkra csak a nyomorúság tanyája, börtön, vadászterület, amelyen mi vagyunk az üldözött vad és ahol akárhányunknak annyi helye sincs, hogy a fejét alvásra letegye.[15]

 

Szabó a már említett klasszikus marxista érvelést alkalmazza akkor, amikor próbálja bebizonyítani, hogy az uralkodó osztály sok tekintetben nemzetközibb, mint a lenézett és hazaárulónak titulált szocialisták, csupán nem hajlandó bevallani azt. Szerinte az 1848-49-es forradalom és szabadságharc (ami ekkor válik kedvenc történelmi témájává) ideje alatt már megmutatkozott ez a köpönyegforgatás: „nem felejthetjük el, hogy a mi uraink még akkor is inkább voltak urak, birtokosok, mint magyarok; vagyis nem voltak egy csipetnyivel sem jobbak, sem rosszabbak, mint külföldi, német vagy orosz társaik. S ez az első ok, ami miatt mi, magyarországi munkások, szintén nemzetköziek vagyunk”.[16]

Egyik korai cikkében kísérletet tesz a nemzeti érzés, a hazafiság mibenlétének meghatározására. Leszögezi, hogy a hazaszeretet „nem veleszületett érzelme az embernek”, a modern nacionalizmus és a nemzetállamok kialakulása előtt ismeretlen fogalom volt.[17] Magát a nemzetállamot Szabó materialista gondolkodása szerint gazdasági szükségszerűség hívta életre, s ezzel párhuzamosan fejlődött ki a hazafiság érzése is, amely elsősorban az „államok polgárai között a közös érdek tudata”.[18] Nincs szó nála tehát közös történelmi emlékezetről; etnikai, nyelvi, kulturális közösségről, hagyományokról. S mivel a nemzetállam és a nacionalizmus egy adott történelmi szituáció képződményei, úgy véli, a körülmények változásával, a gazdaság, a technika, a közlekedés fejlődésének hatására idővel meg fognak szűnni: „De amiként az ipar kifejlődése megteremtette a hazafiságot, úgy annak továbbfejlődése egyúttal annak sirját is megássa.”[19] Jó érzékkel tapint rá a globalizáció folyamatának hatásaira, ha az ő korában még nem is, pár évtizeddel később a multinacionális nagyvállalatok, a telekom­munikáció rohamos fejlődése és a szupranacionális intézmények valóban komoly kihívás elé állították és állítják a hagyományos nemzetállamokat. Jövendölése ugyanakkor („Az emberek érdekei nem szorulnak többé egy ország határai közé, az egész világot felölelik, s így hazafiságukból világpolgárság, nemzetköziség lesz.”[20]) eleddig nem teljesültek be maradéktalanul, a világpolgárság eszméje nem aratott teljes győzelmet a hazafiság felett. Visszatérve Szabó gondolatmenetére, azzal ő is tisztában van, hogy ez a „fejlődési” folyamat nem mehet az ő vágyálmai szerinti gyorsasággal végbe, ugyanis „bizonyos érzelmek, eszmék, felfogások egyrészt még akkor is útját állják az új eszmék elterjedésének, amikor gazdasági alapjuk már csakis az újaknak van.”[21] Itt tehát egyértelműen azt vázolja fel, hogy a gazdasági tényezőkön túl egyéb összetevőkből is táplálkozik a nacionalizmus, még ha okfejtései konklúzióit vonakodik is levonni. Írását azzal a megállapítással zárja, hogy mivel az internacionalizmus a fejlődés egy következő fázisa, értelemszerűen nemesebb eszme a hazafiságnál. „Ebből a szempontból kell a hazaszeretet eszméjét is vizsgálnunk, mert csak úgy lehet majd bebizonyítanunk, hogy a nemzetköziség eszméje fölér vele és fölülmúlja még a legszebb, a legönfeláldozóbb hazaszeretet is.”[22]

Ahogy fentebb már volt szó róla, a szociáldemokrata párt belső vitáinak visszatérő eleme volt a nemzeti-nemzetiségi probléma és a hazafiság kérdése. Fontos kiemelni, hogy a párt balszárnyának álláspontja válik dominánssá a kérdéskörben, intellektuálisan és politikailag is olyan pályára helyezve ezzel a mozgalmat, ahol folyamatos védekezés és az önellentmondások feloldásának kényszere nehezedett teoretikusaik és politikusaik vállára. A támadások kivédésére és az ellentmondások feloldására a „kétféle hazafiság” koncepciója kínált könnyed megoldást.[23]

Az elképzelés alapja, hogy az uralkodó osztály soviniszta, kirekesztő és gyűlöletkeltő hazafisága mellett létezik egy nemesebb és haladóbb szellemű hazafiság is, ez pedig a szocializmus hazafisága.[24] Szabó kezdeti, haza-ellenes kirohanásai után 1902-1903 körül látványosan új elmélete kifejtésén fáradozik. A szocialista diákok 1902-es nemzetközi kongresszusára készített röpiratában még így fogalmaz: „Ha hazaárulás az, hogy az igazság és a jog számára utat törünk, akkor a »hazaáruló« elnevezés nem szitok számunkra, hanem kitüntetés, amelyet ezerszer jobban szeretünk, mint a »magyar hazafi« nevet.”[25] Egy évvel ké­sőbb némi retorikai váltással élve, de a nemzetköziséget nem megtagadva azt írja, hogy „Nemzetköziek vagyunk, mert a mi hazafiságunk nem a piros-fehér-zöld csendőrbojt és a magyar vezényleti nyelv, hanem a népek legjobb erejét kiszipolyozó militarizmus támadása, a népeket egymásra uszító hatalmi vágyak megvetése”, valamint „a mi hazafiságunk nem üres formák, külsőségek imádása, hanem az emberek, a nép szeretete”.[26] Kifejti továbbá, hogy azért őszintébb a szocialista mozgalom, mert nem a felszín alatt dolgozik egy nemzet ellen (ahogy az ún. hazafiak önös érdekből), hanem nyíltan hirdeti, hogy az osztályérdek megelőzi a nemzeti érdeket. A szocializmus végső soron mindenkinek békét, jólétet és boldogságot hoz, vagyis minden nemzetnek fejlődést, gyarapodást. Paradox módon úgy látja, hogy aki nemzetközi szellemiségben cselekszik, az – többek között – a nemzetek felemelkedését is előmozdítja, míg aki nemzeti érzelmekkel átitatva munkálkodik, az fenntartja a káros osztályuralmat, s a nemzetek közötti feszültségeket.[27] A „legműveltebb magyar marxista”, Szabó Ervin által kreált hazafiság-fogalom tehát teljes mértékben semleges a magyarsággal szemben, nem tartalmaz sem hűséget, sem elkötelezettséget a nemzet irányába.[28]

Néhány évvel később, 1909-ben, egy körkérdés alkalmával ismét tollat ragadott, hogy ismertesse álláspontját a hazafiságot illetően. „Mert mi a nemzeti? A nemzetiség? És ennek szubjektív kifejezése: a hazafiság, a hazaszeretet?” – teszi fel a kérdést az ekkorra már anarchista és szindikalista utakon járó Szabó. A szülőföld szeretete szerinte azért nem állja meg a helyét, mivel „akkor annyi hazafiság volna, a hány falu van az országban”. A nemzeti nyelv és kultúra szeretete szintén nem lehet hazafiság, hisz „a munkás nem is ismerhet más nyelvet mint a magyart, és az ügyvédek, a tanárok, a földbirtokosok és a bankárok azok, akik németül, franciául, angolul tanulnak”. És természetesen az ősök tisztelete is megtévesztő jelenség, mert „Kossuth Lajos is ős, Károlyi Sándor is ős, Dósa is ős és Szántó Kovács János is ős: mutassanak egy magyart, a ki mind ez ősöket tiszteli”. Végül arra jut, hogy a hazafiság tulajdonképpen az állam szeretete, ugyanis az „állam megköveteli alattvalóitól, hogy szeressék őt; és az alattvalók annyira szeretik az államot, amennyire uralkodnak rajta, amennyi befolyásuk van benne, amennyire az ő osztályérdekük és politikai szervezetük érvényesül benne”. A hazaszeretet tehát az uralkodó osztály privilégiuma és a benne osztozókat az elnyomás közös gyakorlása köti össze egy közösségbe. Így nyer értelmet a nemzeti érdek is, ami „az ő politikai, az államhatalom útján érvényesülő osztály- és pártérdekük”.[29]

Ebben az időben Szabó már saját elvtársait is elmarasztalja amiatt, hogy túlzottan belesi­mulnak a nemzetállami keretekbe, s félreteszik a gyors, ellentmondást nem tűrő haladás eszméjét. Mint írja: „[a forradalmi munkásmozgalom korábban] hagyományt, tekintélyt, nemzeti érdeket kíméletlenül letiporva tört előre, vagyis forradalmi volt, romboló, hazátlan és csupán osztályérdeket ismerő, addig most lassankint államférfiúi meggondoltság kezdi megihletni”.[30]

        Kijelenthető, hogy Szabó Ervin az idő előrehaladtával nem csak hogy megtartotta intranzigens elutasító álláspontját bármiféle nemzeti, hazafias gondolattal szemben, hanem antietatista meggyőződésének kialakítása után újabb irányból ostorozta, ellenezte azt.

 

„Magyarország története klasszikus tere az elavult hagyományok tobzódásának”

 

Az említett Szabó Ervin írások után talán nem csodálkozhatunk, ha a magyar társadalom nemzeti érzelmű tagjai előszeretettel éltek a szociáldemokraták kapcsán a „hazátlan bitangok”[31] szófordulattal, vagy egyszerűen csak hazafiatlanoknak nevezték őket. Ennél is nagyobb indulatokat váltott ki azonban a századelőn Szabó és társai múltszemlélete, a magyarság történelméhez való hozzáállása. Mint tudjuk, a nemzeti ébredés folyományaként vált a nemzet a történetírás elsődleges tárgyává; s a nemzeti történelem egész értelme a nemzeti jelleg és sajátosságok megőrzése, a „saját út felismerése”.[32] Csakhogy az ekkorra már kiépült baloldali „ellenkultúra” képviselői nem osztották ezt a szemléletet, a történelmi materializmus tanítása teljes mértékben szembefordította őket a nemzeti történelemmel.

Szabó úgy véli, a történetírás a nacionalista jelszavak örökös „puffogtatása” mellett szintén arra szolgál, hogy az elnyomók megszédítsék a népet, a saját céljaikra használják fel. És ez a „szédítés” már az elemi szintű oktatásban elkezdődik: „Magyarország története klasszikus tere az elavult hagyományok tobzódásának. Az ember elrémül, látván, miféle históriákkal tömik már az elemi iskolás agyát, mit neveznek magyar történelemnek a közép- és felső iskolában, miféle felfogásokat táplál a publicisztika és az úgynevezett történettudomány a közvéleményben.”[33] Ezért komoly feladata van a szocialista történetírónak, egyszerűen „ki kell söpörnie a magyar történelemből a királyok, a hadvezérek, a nagyurak nyüzsgő seregét, egyéni, családi érdekekért vívott háborúk leírásait – mindent, amiből a múltat hamisítják, hogy megfertőzzék, hazugsággal itassák az életet, a jelent, a jövőt”.[34] A nagy küldetésre – a magyar történelem marxista szel­lemű, osztályszempontokat érvényesítő újraírására – pedig ő maga vállalkozott, első történelmi tárgyú (propagandisztikus) cikke 1900 tavaszán jelent meg, s 1918-ban, halála előtt is az 1848-as forradalom és szabadságharc újraértelmezéséről szóló tanulmányán dolgozott.

A „legendák szétfoszlatását” tűzte ki célul a Dózsa-féle parasztháborúról szóló írása. Már a bevezetőben leszögezi, hogy történetírása tévútra viszi a magyarságot, hisz „kis nemzetnek a történetét jegyezte föl, de sok hamisítása, hazugsága, gyávasága elhomályosítaná a legnagyobb nemzet történetét is”.[35] A parasztháborút a magyar történelem „egyik legnagyszerűbb eseményének” nevezi, melyet az uralkodó osztály történészei igyekeznek letagadni, elhazudni. Új legendákat teremtve idealizált képet mutat be a felkelőkről, lehetőségeiken messze túlmutató célokat, törekvéseket tulajdonítva nekik. Így lesz Dózsa György az az ember, akinek „megvoltak saját eszméi az ország átalakítására nézve”, és aki a „szabadság megszerzését”, a „vagyonközösséget és a teljes demokráciát” sürgette.[36]

Szabó nem tagadja, hogy a nemzeti történelemnek nagy emocionális hatása van, ugyanis szerinte a tömegeknek a sikerhez hősök kellenek, a kudarcokhoz pedig árulók, s az osztályérdekből héroszokat kreáló pártos történetírás jól aknázza ki az ebben rejlő lehetőségeket.[37] A magyar jakobinus mozgalom kapcsán kifejti, a történelmet az „emberi haladás krónikájaként” érdemes tekinteni, s azokat a személyeket kell nagy alakokként számon tartani, akik az általános emberi haladás előmozdítói voltak.[38] Így kerülhetett a korai szocialista panteonba Dózsa György, társaival együtt Martinovics Ignác, valamint Táncsics Mihály. Kikerültek ugyanakkor királyaink, II. Rákóczi Ferenc és maga Kossuth Lajos is.

A szocialista teoretikus közéleti és történetírói[39] munkásságát végigkísérte éles – szinte megmagyarázhatatlan – Kossuth-ellenessége. Számtalan cikket, tanulmányt szentelt annak, hogy leleplezze a nagy magyar államférfi emberi gyarlóságát, rövidlátását, progresszió-ellenességét és kultuszának művi voltát.[40] Kossuthot a polgárság hősének, sőt bálványának látta, akihez a munkásnépnek semmi köze nem lehet, hiszen nem védte meg annak érdekeit, ellentétben például az olaszok nemzeti hősével, Garibaldival, akit a bolognai szocialista mun­kások is „Az olasz munkásegyletek atyjának” neveztek.[41] A Kossuthot tisztelő szocialistáknak többször is szemükre vetette, Kossuth öreg korára veszélyként tekintett az angliai szocialista mozgalomra, s kijelentette: „Azt mondom, ne alkudozzanak a szocializmussal! Ki kell azt irtaniuk!”[42] Szabó Ervin volt az, akinek határozott állásfoglalásával sikerült elérnie, hogy a szociáldemokrata párt ne vegyen részt a Kossuth Lajos születésének 100 éves évfordulóján tartott ünnepségeken és megemlékezéseken 1902-ben. Ezt a döntést Ady Endre is elítélte és ártalmasnak nevezte a mozgalomra nézve a Nagyváradi Naplóban közzétett írásában.[43]

Munkásságának tudományosabb, elmélyültebb szakasza egyértelműen 1904 után kezdődött el, amikor közzétette Marx és Engels Válogatott Műveinek első magyar kiadását saját bevezető tanulmányával.[44] Engels magyar forradalomról szóló írásához fűzött kommentárja a baloldali körökben rendkívüli népszerűségre tett szert újszerű nézetei miatt. Ebben – többek között – megállapítja, hogy 1848-ban nem következett be polgári forradalom, csupán a középnemesség nagybirtokos osztály ellen vívott harca a végső fázisába érkezett.[45] Hatásáról árulkodik, hogy egy tanítványa később így emlékezett vissza az ominózus mű szellemére és Szabó Ervin személyének varázsára: „a magyar forradalom történetkritikája ez a bátor szembeszegülés az ámító történetírással. A fiatal tudós köré egyszerre a fanatikus tanítványok egész serege csoportosult, akiket a magyar történelmet nézni ő tanított meg.”[46]

 

Kulturális elmaradottság

 

Litván György, Szabó Ervin életrajzírója szerint a marxista forradalmárnak „ingerülten ellenséges” volt a viszonya a magyar nemzeti hagyományokhoz, s a nemzeti és társadalmi hagyományok teljes „letörlésével” akart „tabula rasát, majd új kultúrát teremteni”.[47] „Alig kétséges – folytatja –, hogy ezt a világot a maga egészében, konkrét szerkezeti felépítésében, történelmi hagyománygyökérzetével és kulturális, morális, ideológiai felépítményrendszerével ő rajzolta fel először – megsemmisítendő célpontul – a szocialista mozgalom és, közvetve, a demokratikus törekvések számára.”[48]

Szabó úgy vélte, annak, hogy a magyarság „semmi önállót a tudományokban és mű­vészetekben” nem teremtett, annak egyértelműen a „kulturális elmaradottság és tunyasággá vált közöny” volt az oka.[49] Másutt pedig a „magyar kultúrának nevezett mocsár poshadt fojtó vizéről”[50] beszél. Ez a kérlelhetetlen ellenszenv jut kifejezésre akkor is, amikor a magyar kultúrpolitikát ostorozza. Élesen elítéli ugyanis a kultúra és a tudomány nemzeti céloknak való alárendelését: „felállították azt az őrült, azt az öngyilkos elvet, hogy a magyarosítás, a magyar nemzeti állam eszméjének kell hogy szolgáljon minden törekvés… a tudomány, a művészet, az irodalom. Magyar, magyar, magyar legyen mind!”[51] Érvelése szerint ez a fajta beavatkozás minőségi romlást idéz elő a tudományban, amiről a magyarok úgy gondolkoznak, hogy magyar legyen „ha a benső igazsága tiltakozik ellene, legyen inkább hamis”, vagy a művészetben, ami „ha a teremtő erő más irányba hajtja, inkább legyen rossz!” és az irodalomban, ami „ha az élet parancsoló szava az általánosság hangját szólaltatja meg benne, inkább legyen hazug, legyen léha, jellemtelen”.[52] Szabó tehát alapjaiban kérdőjelezi meg a magyar tudomány, művészet és irodalom létjogosultságát, berzenkedik attól, hogy ezek nemzeti jelleget öltsenek. Az idő múlásával aztán arra a felismerésre jut, hogy valójában a nemzeti kultúra is csupán egy illúzió, vágyálom: „egyetlen haladó, a fejlődés útját járó népnek sincs nemzeti kultúrája! Mert mióta az emberi társadalom áll, nincs és nem volt kulturális fejlődés kívülről jövő behatások, külső ingerek, kulturális cserekereskedelem nélkül”.[53]

Ennek fényében igencsak meglepő, ahogy Szabó Ervin a magyar nyelvről, mint államnyelvről nyilatkozik. Annak nemzetiségi területeken való terjedését ugyanis pozitív, előremutató fejleménynek tartja:

 

Ha azonban az úgynevezett államnyelv kulturális erejénél, használhatóságánál, gyakorlatiasságánál fogva mind több teret hódít, ezt csak örömmel üdvözölhetjük. Magyarország haladásának egyik legsúlyosabb béklyója az a nemzetiségi széttagoltság, melyben élünk. Rendkívül megnehezíti ez a nép összetartását és együttes küzdelmét is. Minél egységesebb lesz a nyelv, annál könnyebben lesz a nép is egységes! S ezen éppenséggel nem lesz okuk a mi hazafiainknak örvendezni![54]

 

Persze azt nem érdemes feltételezni, hogy Szabó a nemzeti kultúra értékeinek hordozójaként, esetleg mint a nemzeti önazonosság alapvető elemeként tekintett volna a magyar nyelvre. Hűvös pragmatizmust árulnak el szavai, amikor a „haladás legsúlyosabb béklyójaként” hivatkozik az ország soknemzetiségű voltára, mely adott esetben törésvonalat okozhat, kiélezheti az ellentétet a mun­kásosztályon belül is.

 

„a ti nemzeti érzésetek nem sokkal jobb, mint a magyar urak uralomvágya” – Szabó és a nemzetiségek

 

A dualizmus időszakában központi kérdéssé váló nemzetiségi problémára adott Szabó Ervin-féle válaszok vizsgálata témánk szempontjából mindenekelőtt azért megkerülhetetlenek, mert a kérdés messze túlmutat önmagán. Bonyolultságánál fogva a korban rendkívül sokféle megközelítés született, szinte minden politikai irányzat és független értelmiségi csoportosulás határozott véleménnyel rendelkezett a probléma jelentőségét és lehetséges megoldási, vagy leg­alábbis kezelési módozatait illetően. Az, hogy ki milyen szemléletben állt hozzá a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek kérdéséhez, igen sokat elárul arról, mit gondolt a nemzetállamiságról, nemzeti érdekről és a hazafiságról.

A nemzeti hagyományokat és a nemzeti érzést igen kevésre becsülő Szabó Ervin már névtelen cikksorozatának alkalmával foglalkozott a nemzetiségi kérdéssel, igaz, meglehetősen felületesen. Mondandójából két dolog érdemel említést. Az egyik – amivel rögtön el is tolja a szociáldemokráciától –, hogy „mesterségesen csinált dolognak” tartja nemzetiségi kérdést, az uralkodó osztály gazdasági érdekei miatt állandóan felszínen tartott és felszított, hamis ellentétnek.[55] A másik pedig, hogy szembeszáll azokkal, akik a történelmi jogra, vagy magasabb kulturális nívóra hivatkozva igényelnek vezető szerepet a magyarság számára. Elvégre ez az érvrendszer ámítás, „melynek egyetlen mentsége, hogy az emberek a sokszor ismételt hazugságok szuggesztív hatásának maguk is áldozatul estek” és az ezt hangoztatók „maguk is szentül hiszik, hogy azok a képzelődések – valóságok”.[56]

Felfogását később is megtartotta, bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy a magyar nacionalista törekvések mellett a nemzetiségi mozgalmakat és az ő nacionalizmusukat is határozottan elítélte. A nemzetközi diákkongresszushoz intézett röpiratában megfeddi a román, szerb, erdélyi szász, horvát és szlovák egyetemi hallgatókat is: „a ti nemzeti érzésetek nem sokkal jobb, mint a magyar urak uralomvágya. Ti éppúgy csak a saját érdekeitekkel törődtök, mint azok! Ők uralkodni akarnak és uralkodni akartok ti is!”[57] Szemükre veti továbbá, hogy azok a magyar nép „kimondhatatlan szenvedései” iránt közömbösek, s csak saját gyötrelmeikkel foglalkoznak.[58]

Jászival való levelezéséből kiolvasható, hogy Szabó az 1868-as liberális nemzetiségi törvényt alkalmasnak találta ahhoz, hogy egy leendő szocialista nemzetiségi politika kiindulópontja legyen.[59] Érdekes kettősség nála, hogy míg a magyar kultúrát színvonaltalannak tartja, addig a kultúrfölény tételét végül mégis hajlandó elfogadni: „nemzetiségi terjeszkedésnek csakis ott van jogosultsága, ahol a kulturális felelősség a maga belső erejével hódít, egyébként pedig minden nemzetiség szabadon fejleszthesse nemzeti műveltségét”.[60]

 

„Középeurópa”

 

Nagy port kavart, s jelentősen polarizálta a hazai politika különböző irányzatainak képviselőit a német politikus, Friedrich Naumann által 1915-ben publikált Mitteleuropa terv, mely nagy vonalakban az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország között létesítendő előbb gazdasági (vámunió), később politikai szövetségről, egy új, közös állam kialakításáról szólt. A tervet elutasítók között találjuk a miniszterelnököt, Tisza Istvánt, Ady Endrét, Kunfi Zsigmondot vagy a keresztényszocialista Giesswein Sándort. A Mitteleuropa gondolatot pozitívan értékelte többek között ifjabb Andrássy Gyula, Ignotus, Szabó Ervin és Jászi Oszkár is.[61] Szabó és Jászi nem egyszerűen üdvözölték az elképzelést, hanem teljes mellszélességgel kiálltak mellette, számos írásban, konferencián való felszólalásban népszerűsítették azt. Érdemes tehát megvizsgálni, mi mozgatta a két radikális gondolkodót, milyen megfontolásból kerültek saját elv- és párttársaikkal is ellentétbe a Naumann-terv kapcsán.

Szabó Ervin, aki anti-militarista és –imperialistaként volt ismert, kissé meglepő módon a demokratikus átalakulás és a közép-európai integráció eszközeként tekintett a Mitteleuropára.[62] Úgy látta, hogy a szomszédos államok között létrehozandó gazdasági és államjogi szövetség elvezethet egy egész Európát magába foglaló konföderáció megteremtésé­hez. Mint a Társadalomtudományi Társaságnak a témában rendezett vitáján elmondta: „Középeurópát csak úgy lehet elfogadni, ha lépést jelent az Európai Egyesült Államok felé.”[63] Az egységesülés egyik legnagyobb előnye pedig az lenne, hogy „emberi nemet nemzeti gyűlöletek és versengő militarizmusok” a jövőben nem teszik majd tönkre.[64] Szabó osztotta Jászinak az „európai államfejlődés irányvonaláról” szőtt elképzeléseit. Eszerint a hűbéri, a patriarchális abszolutista, majd az abszolút királyság állama után a „nyelvi és kulturális egység által összetartott” (nemzet)állam következett, s ezt váltja fel a nemzeten felüli vagy nemzeten túli, „gazdasági érdekek által összecsomózott” imperialisztikus állam.[65]

 

Lajtán innen, Lajtán túl

Mivel a hazai szociáldemokrata mozgalom szinte teljes egészében német és osztrák mintára szerveződött meg, a főbb impulzusok német nyelvterületről eredtek, talán nem haszontalan röviden áttekinteni, hogy viszonyultak a nemzeti kérdéshez az Osztrák-Magyar Monarchia másik szociáldemokrata pártjának tagjai, az ún. ausztromarxisták.[66]

Elöljáróban elmondható, hogy közel sem képviseltek olyan merev álláspontot, mint magyarországi elvtársaik, nézeteik jóval összetettebbek és árnyaltabbak voltak. A neves ausztromarxista gondolkodó és politikus, Otto Bauer, Die Nationalitätenfrage und die Sozialdemokratie című művében például a következőképp határozta meg a nemzet fogalmát: „A nemzet sohasem más, mint sorsközösség. De ez a sorsközösség egyrészt a közös sors által kifejlesztett tulajdonságok átöröklése által lesz hatékonnyá, másrészt ama kultúrjavak hagyománya által, melyeket a nemzet sorsa sajátosságukban meghatározott.”[67] Bauer a nemzetről, mint sorsközösségről, a közös sors „átörökléséről” és a „kultúrjavak hagyományáról” beszél, ami – mint láthattuk – szöges ellentétben áll Szabó marxi ihletettségű, bizonyos mértékig még azon is túltevő nemzetfelfogásával. Emellett Bauer előszeretettel használta a „jellemközösség” és a „nemzeti karakter” kifejezéseket is, amiért baloldali kritikusai gyakran bírálták is, nézeteit pedig miszticizmusként bélyegezték meg.[68]

Szemléletük a legteljesebben talán a nacionalizmus határozott elutasításában egyezik meg. Bauer ebben a kérdésben magáévá tette a manipulációs teóriát, vagyis ő is úgy gondolta, hogy a hazafiaskodó politikai elit a szólamait csupán megtévesztésre, az egyes osztályok egymás ellen fordítására használja fel. Mindamellett tény, hogy a birodalom nemzetiségi kérdése nála és társánál, Kar Rennernél egyértelműen német nézőpontból jelenik meg, s megoldási javaslataikat is ebben a szellemben tették meg. Bauer viszont Rennerrel és Szabóval ellentétben nem vallotta azt, hogy a haladást csakis a nagyobb, nemzetek feletti államalakulatok szolgálhatják, sőt, az első világháború idején már addig a következtetésig is eljutott, hogy a nemzeti önrendelkezés alapján a kis nemzetek számára is biztosítani kell a nemzetállam megalakításának lehetőségét.[69]

Az osztrák szociáldemokraták magyar elvtársaikhoz és Szabóhoz képest lényegesen máshogy látták a proletariátus helyzetét a nemzeten belül. Elképzeléseikben a demokratizálódás egyik legfontosabb hozadéka az volt, hogy a nemzeti kultúra végre kiterjedhet a munkásosztályra is, mely sokáig ki volt rekesztve abból. A proletariátus nemzeti kultúrába való integrálásának programját Renner és Bauer is következetesen képviselte.[70] Ez a szemlélet minőségileg tért el a nemzeti kultúra létét is megkérdőjelező Szabó Ervin gondolkodásától.

Összegzés

Összegezve tehát úgy tűnik, hogy az integrációs fejlődési elvet valló Szabó Ervin an­nyiban tartotta kívánatosnak a nemzetek létezését, amennyiben azok a fejlődés egy lépcsőfokát képviselték. Láthattuk, hogy elképzelése szerint az egységesülés elsősorban gazdasági alapon megy végbe, de kulturális dimenzióval is bír, s a nemzetek idővel feloldódnak egymásban (az alacsonyabb rendű a magasabban), majd egyszerűen megszűnnek létezni. Ez az egyetemes fejlődésbe vetett hiten alapuló gondolati hagyomány a mai napig meghatározónak tekinthető.

Szabó Ervin következetes nemzetekfelettiségét nem érdemes megkérdőjelezni. Hatása a szociáldemokraták nemzetszemléletére és a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontjára kitapintható. Noha élete végére eltávolodott pártjától, s már csak egy „kicsiny szekta guruja”[71] maradt, „szellemi vezérként” irányította a személyéért rajongó szocialista diáksereget.[72]  S ha számításba vesszük, e „kicsiny szekta” milyen energikus tevékenységet fejtett ki a Nagy Háború utolsó éveiben és a forradalmakban, felértékelődik Szabó nemzetellenes dogmáinak szerepe is a magyar történelem alakulásában. Ide kívánkozik, hogy léteznek olyan vélemények, melyek szerint Szabó a háború ideje alatt „megtért” a magyarsághoz, integrálódott a „magyar társadalomba és kultúrába”.[73] Ezekhez azonban – sajnos – hiányzik az érdemi kifejtés.

 

Absztrakt

„Az emberiséget nem lehet nemzeti korlátok közé zárni” – Szabó Ervin és a nemzeti eszme

A századelő Magyarországán a progresszív körök meglehetősen ellentmondásosan viszonyultak a nemzeti eszméhez és a hazafisághoz. Szabó Ervin, az elismert könyvtáros és szocialista ideológus feltűnően elutasító volt a nemzeti kultúrával, hagyományokkal és a nacionalizmussal szemben. Az osztályharc kategóriáiban gondolkodva Szabó úgy vélte, hogy a nemzet csupán egy fiktív közösség, amellyel az uralkodó osztály a tömegek figyelmét akarja elterelni a valódi konfliktusokról, vagyis az osztálykonfliktusokról. A hazafiságról is kialakította saját meghatározását, amely azonban semmilyen módon nem kapcsolódott a magyarsághoz mint nyelvi-kulturális közösséghez, hanem egyszerűen a szocialista tanok igenlését azonosította azzal. Szabó Ervin nemzeti eszméről való gondolkodásának jelentősége abban rejlik, hogy nagy hatással volt a szociáldemokrata párt hivatalos álláspontjára, és mivel gondolatai a magyar baloldalon igen népszerűek voltak, a fiatalabb generációra is hatottak. A Tanácsköztársaság lelkes internacionalista hívei között számos Szabó-tanítvány jelent meg.

Kulcsszavak: nemzet, nemzeti eszme, hazafiság, nacionalizmus, internacionalizmus, nemzetiségi kérdés, marxizmus, nemezti kultúra, Mitteleuropa, ausztromarxizmus

Abstract

„Humanity cannot be confined to national borders” – Ervin Szabó and the national identity

In the early 20th century, the progressive circles in Hungary had a rather contradictory attitude towards the national idea and patriotism. Ervin Szabó, the acknowledged librarian and socialist ideologist was remarkably dismissive of all „national” things. Thinking in class struggle categories, Szabó believed that the nation was merely a fictional community with which the ruling class aimed to divert the attention of the masses from the real conflicts, the class conflicts. Otherwise, Szabó also developed his own concept of patriotism, which, however, was not connected in any way with the Hungarians as a cultural-linguistic community, instead he identified socialism with patriotism. The significance of Ervin Szabó’s thinking about the nation idea in the fact that he had a great influence on the official position of the Social Democratic Party, and since his ideas were very popular in the Hungarian left, they also affected the younger generation. Among the enthusiastic internationalist supporters of the Hungarian Soviet Republic, a number of Szabó disciples appeared.

Keywords: nation, national idea, patriotism, nationalism, internationalism, nationality issue, Marxism, national culture, Mitteleuropa, austromarxism

Bibliográfia

Források

A haza és a munkások, Népszava, 1895. október 16., 3-4.

A hazafiságról. Népszava, 1900. augusztus 24., 3.

A nemzetiségi kérdés, Népszava, 1902. június 19., 2.

A nemzetköziségről. Népszava, 1900. július 5., 2-3.

Bauer, Otto: Die Nationalitätenfrage und die Sozialdemokratie, London, Forgotten Books, 2016.

Egy szocialista levelei, Népszava, 1894. október 26., 2.

Erényi Tibor (szerk.): A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumai, Budapest, Szikra, 1951.

Hazafiság és szabadság. Népszava, 1902. május 27., 2.

Jászi Oszkár: Néhány szempont a nemzetiségi kérdéshez, Huszadik Század, VIII. évf, 1907/10, 889-905.

Karl Marx – Friedrich Engels: A Kommunista Párt kiáltványa, in Karl Marx és Friedrich Engels művei, 4. köt., Budapest, Kossuth, 1959, 437-470.

Karl Marx: A polgárháború Franciaországban, in Pach Zsigmond (szerk.): Hazafiság – nemzetköziség. Szemelvénygyűjtemény, Budapest, Szikra, 1977, 10-51.

Mi és ők, Népszava, 1902. április 12., 3-4.

Szabó Ervin: A diákokhoz [1903], in R. Török Piroska (szerk.): Szabó Ervin válogatott írásai. Budapest, Kossuth, 1958, 93-109.

Szabó Ervin: A Középeurópai Vámszövetség angol megvilágításban, Huszadik Század, XVII., 1916/1, 202-207.

Szabó Ervin: A magyar jakobinusok, in Litván György (szerk.): Szabó Ervin történeti írásai. Budapest, Gondolat, 1979, 26-47.

Szabó Ervin: A magyar szabadság. Néhány szó az 1902-es nemzetközi diákkongresszushoz [1902], in R. Török Piroska (szerk.): Szabó Ervin válogatott írásai. Budapest, Kossuth, 1958, 36-51.

Szabó Ervin: A nemzeti eszme és az állam, in Szerdahelyi Sándor (szerk.): A Budapesti Újságírók egyesülete 1909. évi Almanachja, Budapest, Korvin Testvérek, 1909, 360-367.

Szabó Ervin: Az 1514-i forradalom, in Litván György (szerk.): Szabó Ervin történeti írásai. Budapest, Gondolat, 1979, 76-89.

Szabó Ervin: Bevezetés Engels: A magyar forradalom c. művéhez, in Litván György (szerk.): Szabó Ervin történeti írásai. Budapest, Gondolat, 1979, 120-149.

Szabó Ervin: Középeurópa. A Társadalomtudományi Társaság vitája, Huszadik Század, XVII., 1916/1, 439-447.

Szabó Ervin: Sovinizmus, Népszava, 1900. január 9., 1.

Szabó Ervin: Szabad-e hinnünk? Népszava, 1902. június 10., 1.

Szabó Ervin: Tudomány és politika, Népszava, 1902. május 13., 2.

Szabó Ervin: Ünneprontók? in Litván György (szerk.): Szabó Ervin történeti írásai. Budapest, Gondolat, 1979, 55-60.

Felhasznált irodalom

Agárdi Péter: Nemzeti értékviták és kultúrafelfogások 1847–2014, Budapest, Napvilág, 2015.

Csunderlik Péter: Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták. A Galilei Kör története (1908-1919), Budapest, Napvilág, 2017.

Egry Gábor: Ausztromarxizmus, nemzeti kérdés, autonómia, in Ludassy Mária – Bognár Zoltán (et al. szerk.): Autonómia, liberalizmus, szociáldemokrácia, Budapest, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 2006, 135-142.

Egry Gábor: Szociáldemokrácia és a nemzetiségi kérdés, in Feitl István – Földes György – Hubai László: Útkeresések. A magyar szociáldemokrácia tegnap és ma, Napvilág, Budapest, 2004, 359-373.

Erényi Tibor – Kende János – Varga Lajos: Fél évszázad. A szociáldemokrácia története Magyarországon 1868-1919, Budapest, Politikatörténeti Intézet, 1990.

Ernest Geller: A nacionalizmus kialakulása: a nemzet és az osztály mítoszai, in Kántor Zoltán (szerk.): Nacionalizmuselméletek (Szöveggyűjtemény), Budapest, Rejtjel, 2004, 45-79.

Gáll Ernő Az újraolvasandó Otto Bauer I, Korunk, XLI. évf. 1982/ 4, 241-246.

Gyarmati Enikő: A föderalizmus pozíciói a Nagy Háború korában. Friedrich Naumann „Középeurópá”-ja száz év távlatából, Közép-Európai Közlemények, X. évf., 2017/1, 115-128.

Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története, Budapest, Osiris, 2007.

Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság. Az 1918-as összeomlás és forradalom története, Budapest, Jaffa, 2018.

Karsai László: Marx és Engels a nemzeti kérdésről, Magyar filozófiai szemle, XXIV. évf. 1980/3, 396-418.

Kemény G. Gábor: A nemzetiségi kérdés a régi Népszavában az első világháborúig, Tiszatáj, XXXI. évf., 1977/6., 58-69.

Kovács Dávid: A nemzeti kérdés a szociáldemokraták gondolatvilágában a századelőn, in uő: Nemzetfelfogás és történelemszemlélet a 20. századi Magyarországon, Budapest, L’Harmattan, 2017, 9-20.

Kovács Dávid: Nemzeti identitás mint „hamis tudat”. A nemzeti kérdés a magyarországi szociáldemokrata nyilvánosságban a 20 sz. elején, in Czeglédy Anita – Sepsi Enikő – Szummer Csaba (szerk.): Tükör által – Tanulmányok a nyelv, kultúra, identitás témaköréből, Budapest, L’Harmattan, 2016, 58-66.

Köpeczi Béla: Mi a nemzet? Nemzet és nemzetköziség a marxizmusban, Magyar tudomány, XLI. évf., 1996/9, 1080-1092.

Litván György: Szabó Ervin és a magyar történelem, Párttörténeti Közlemények, XXIII. évf., 1977/4, 185-193.

Litván György: Szabó Ervin, a szocializmus moralistája, Budapest, Századvég, 1993.

Richard Georg Plaschka: Integráció és hagyomány. Nemzeti önértelmezés és történelmi tudat Közép-Kelet-Európában, Világtörténet, XIII. évf., 1991/tavasz-nyár, 29-37.

Vörös Boldizsár: „A múltat végképp eltörölni?” Történelmi személyiségek a magyarországi szociáldemokrata és kommunista propagandában 1890-1919, Budapest, MTA Történettudományi Intézet, 2004.

 

[1] Karsai László: Marx és Engels a nemzeti kérdésről, Magyar filozófiai szemle, XXIV. évf. 1980/3, 396.

[2] Köpeczi Béla: Mi a nemzet? Nemzet és nemzetköziség a marxizmusban, Magyar tudomány, XLI. évf., 1996/9, 1080-1081.

[3] Karl Marx – Friedrich Engels: A Kommunista Párt kiáltványa, in Karl Marx és Friedrich Engels művei, 4. köt., Budapest, Kossuth, 1959. 451, 453.

[4] Uo.

[5] Karl Marx: A polgárháború Franciaországban, in Pach Zsigmond (szerk.): Hazafiság – nemzetköziség. Szemelvénygyűjtemény, Budapest, Szikra, 1977, 10.

[6] Vö. Ernest Geller: A nacionalizmus kialakulása: a nemzet és az osztály mítoszai, in Kántor Zoltán (szerk.): Nacionalizmuselméletek (Szöveggyűjtemény), Budapest, Rejtjel, 2004, 45-79.

[7] Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története, Budapest, Osiris, 2007, 469.

[8] Erényi Tibor (szerk.): A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumai, Budapest, Szikra, 1951, 319.

[9] Idézi Erényi Tibor – Kende János – Varga Lajos: Fél évszázad. A szociáldemokrácia története Magyarországon 1868-1919, Budapest, Politikatörténeti Intézet, 1990, 94.

[10] Egy szocialista levelei, Népszava, 1894. október 26., 2.

[11] A haza és a munkások, Népszava, 1895. október 16., 3.

[12] Litván György: Szabó Ervin, a szocializmus moralistája, Budapest, Századvég, 1993, 54.

[13] Uo., 52.

[14] Hazafiság és szabadság. Népszava, 1902. május 27., 2.

[15] Mi és ők, Népszava, 1902. április 12., 3.

[16] A nemzetköziségről. Népszava, 1900. július 5., 2-3.

[17] A hazafiságról. Népszava, 1900. augusztus 24., 3.

[18] Uo.

[19] Uo.

[20] Uo.

[21] Uo.

[22] Uo.

[23] Kovács Dávid: A nemzeti kérdés a szociáldemokraták gondolatvilágában a századelőn, in Uő: Nemzetfelfogás és történelemszemlélet a 20. századi Magyarországon, Budapest, L’Harmattan, 2017, 14-15.

[24] Uo., 15.

[25] Szabó Ervin: A magyar szabadság. Néhány szó az 1902-es nemzetközi diákkongresszushoz [1902], in R. Török Piroska (szerk.): Szabó Ervin válogatott írásai. Budapest, Kossuth, 1958, 51.

[26] Szabó Ervin: A diákokhoz [1903], in Szabó Ervin válogatott írásai, 104.

[27] Uo., 104-108.

[28] Kovács: A nemzeti kérdés a szociáldemokraták gondolatvilágában a századelőn, 15.

[29] Szabó Ervin: A nemzeti eszme és az állam, in Szerdahelyi Sándor (szerk.): A Budapesti Újságírók egyesülete 1909. évi Almanachja, Budapest, Korvin Testvérek, 1909, 360-361.

[30] Idézi Litván: Szabó Ervin, 182.

[31] A sokat idézett kifejezést állítólag Bartha Miklós, a neves publicista és függetlenségi politikus használta elsőként. Kovács Dávid: Nemzeti identitás mint „hamis tudat”. A nemzeti kérdés a magyarországi szociáldemokrata nyilvánosságban a 20 sz. elején, in Czeglédy Anita – Sepsi Enikő – Szummer Csaba (szerk.): Tükör által – Tanulmányok a nyelv, kultúra, identitás témaköréből, Budapest, L’Harmattan, 2016, 60.

[32] Richard Georg Plaschka: Integráció és hagyomány. Nemzeti önértelmezés és történelmi tudat Közép-Kelet-Európában, Világtörténet, XIII. évf., 1991/tavasz-nyár, 34-35.

[33] Szabó Ervin: Bevezetés Engels: A magyar forradalom c. művéhez, in Litván György (szerk.): Szabó Ervin történeti írásai. Budapest, Gondolat, 1979, 127.

[34] Szabó: A magyar jakobinusok, in Szabó Ervin történeti írásai, 30.

[35] Szabó: Az 1514-i forradalom, in Szabó Ervin történeti írásai, 76.

[36] Uo., 82.

[37] Vörös Boldizsár: „A múltat végképp eltörölni?” Történelmi személyiségek a magyarországi szociáldemokrata és kommunista propagandában 1890-1919, Budapest, MTA Történettudományi Intézet, 2004, 14-16.

[38] Uo.

[39] Széles körben elterjedt szokás Szabó Ervint történetíróként is emlegetni, annak ellenére, hogy nem volt valódi, „céhbeli” történész. Egyes történeti művei ugyanakkor valóban magas színvonalat képviselnek saját nemükben.

[40] A teljesség igénye nélkül lásd Kossuth Lajos és Ugron Gábor; A Kossuth-ünnep; Pártunk és a Kossuth-ünnep; Ünneprontók?, 1848.

[41] Szabó: Ünneprontók? in Szabó Ervin történeti írásai, 59.

[42] Uo., 60.

[43] Gyurgyák: Ezzé lett magyar hazátok, 465.

[44] Litván György: Szabó Ervin és a magyar történelem, Párttörténeti közlemények, XXIII. évf., 1977/4, 190.

[45] Szabó: Bevezetés Engels: A magyar forradalom c. művéhez, 128.

[46] Idézi Litván: Szabó Ervin és a magyar történelem, 190.

[47] Litván: Szabó Ervin, 67, 69.

[48] Uo.

[49] Szabó Ervin: Tudomány és politika, Népszava, 1902. május 13., 2.

[50] Szabó Ervin: Szabad-e hinnünk? Népszava, 1902. június 10., 1.

[51] Uo.

[52] Uo.

[53] Szabó Ervin: Középeurópa. A Társadalomtudományi Társaság vitája, Huszadik Század, XVII., 1916/1, 445. Szabó művészet- és kultúrafelfogásáról bővebben lásd Agárdi Péter: Nemzeti értékviták és kultúrafelfogások 1847–2014, Budapest, Napvilág, 2015, 159-165.

[54] Szabó Ervin: Sovinizmus, Népszava, 1900. január 9., 1.

[55] A nemzetiségi kérdés, Népszava, 1902. június 19., 2.

[56] Uo.

[57] Szabó: A magyar szabadság, in Szabó Ervin válogatott írásai, 38.

[58] Uo.

[59] A kérdés megítélésének tekintetében egyébként a szociáldemokrata párton belül is heves viták zajlottak a „mérsékeltek” és a „radikálisok” között. A mérsékeltek úgy gondolták, hogy egyáltalán nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani a nemzetiségi kérdésnek, ráadásul az idővel magától is rendeződni fog. A radikálisok – közéjük tartozott Szabó is – ezzel szemben a nemzetiségi jogokért való küzdelmet is a párt zászlajára kívánták tűzni. A vitában végül előbbiek kerekedtek felül. Kemény G. Gábor: A nemzetiségi kérdés a régi Népszavában az első világháborúig, Tiszatáj, XXXI. évf., 1977/6., 61.

[60] Idézi Litván: Szabó Ervin, 55.

[61] Gyarmati Enikő: A föderalizmus pozíciói a Nagy Háború korában. Friedrich Naumann „Középeurópá”-ja száz év távlatából, Közép-Európai Közlemények, X. évf., 2017/1, 119-120.

[62] Litván: Szabó Ervin, 205.

[63] Szabó Ervin: Középeurópa, Huszadik Század, XVII. évf., 1916/1, 446.

[64] Szabó Ervin: A Középeurópai Vámszövetség angol megvilágításban, Uo., 208.

[65] Szabó: Középeurópa, 436.

[66] Az osztrák szocialisták a korszakban egyértelműen széleskörű elméleti munkásságot fejtettek ki, látókörükbe a nemzeti-nemzetiségi kérdés a birodalom alapvető problémáinak egyikeként került bele.

[67] Idézi saját fordításában Jászi Oszkár: Néhány szempont a nemzetiségi kérdéshez, Huszadik Század, VIII. évf, 1907/10, 890.

[68] Gáll Ernő Az újraolvasandó Otto Bauer I, Korunk, XLI. évf. 1982/ 4, 245. Ahogy Bauer fogalmaz: „A nemzeti kérdést csak a nemzeti karakter fogalmából kiindulva lehet felvetni. Vigyük be az első németet egy idegen országba, például angolok közé, és rögtön tudatára ébred a ténynek: ezek más emberek, más gondolkodásmóddal és érzéssel, akik ugyanarra a külső ingerre másképp reagálnak, mint a megszokott német környezet.” [Die Frage der Nation kann nur aufgerollt werden aus dem Begriff des Nationalcharakters. Bringen wir den erstbesten Deutschen in ein fremdes Land, etwa mitten unter Engländer, und er wird sich sofort dessen bewusst: das sind andere Menschen, Menschen mit einer anderen Art zu denken, zu fühlen, Menschen, die auf gleichen äußeren Reiz anders reagieren als die gewohnte deutsche Umgebung.] Otto Bauer: Die Nationalitätenfrage und die Sozialdemokratie, London, Forgotten Books, 2016, 2.

[69] Persze Bauer is kívánatosnak tartotta a birodalmak létrejöttét, ám ő elsősorban egyfajta laza konföderációt, a kis nemzetállamok szövetségét helyeselte. Bővebben lásd Egry Gábor: Ausztromarxizmus, nemzeti kérdés, autonómia, in Ludassy Mária – Bognár Zoltán (et al. szerk.): Autonómia, liberalizmus, szociáldemokrácia, Budapest, Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, 2006, 137-138.

[70] Egry Gábor: Szociáldemokrácia és a nemzetiségi kérdés, in Feitl István – Földes György – Hubai László: Útkeresések. A magyar szociáldemokrácia tegnap és ma, Napvilág, Budapest, 2004, 363.

[71] Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság. Az 1918-as összeomlás és forradalom története, Budapest, Jaffa, 2018, 57.

[72] Szabó szocialista tanítványaira tett döntő hatásáról bővebben lásd Csunderlik Péter: Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták. A Galilei Kör története (1908-1919), Budapest, Napvilág, 2017, 85-87. Idézi továbbá Kelen Jolánt: „Szabó Ervint vallottuk tanítómesterünknek. Tőle tanultuk, hogy minden meggyőződés annyit ér, amennyire kiállunk érte. És kiálltunk érte, egész életünkkel, egész valónkkal.” (Kelen Jolán visszaemlékezése a Galilei Körre, 146, 145. lábj.)

[73] „A tudós higgadtságával és a magyarságba befogadott, beilleszkedett, annak életét, típusait és rétegeit belülről ismerő közéleti ember nyugalmával tudta már elemezni ezt a társadalmat és a hozzá való saját viszonyát.” [Kielemlés – H.A.] Litván: Szabó Ervin, 215.

Balogh Róbert: A körülmetélés keletkezése és vallástörténeti jelentősége, körülmetélés a Bibliában

Bevezető gondolatok

A körülmetélés az emberiség egyik legősibb és napjainkban is legelterjedtebb sebészeti beavatkozása. Ennek egyik sajnálatos oka a FGM (Female Genital Mutiliation) afrikai elterjedtsége, vagyis a nők nemi szervének külső megcsonkítása.[1] Becslések szerint a Föld férfi lakosságának mintegy negyedét érinti a körülmetélés, melyet vallási, kulturális vagy éppen orvosi okokból végeznek el az emberek, általában nem műtéti körülmények között.[2]

“Balogh Róbert: A körülmetélés keletkezése és vallástörténeti jelentősége, körülmetélés a Bibliában” bővebben

Veres Violetta: Egyetemes szótártörténeti áttekintő

Bevezető

A szótártörténet a nyelvtudomány-történet igen elhanyagolt területe. A nyelvtudomány múltjával foglalkozó nyelvészek munkájuk során természetesen nem kerülhetik el a lexikográfia-történet érintését, ám az összefoglalók az ilyen „össznyelvtudomány-történeti” munkákban szinte mindig sematikusak, közel sem adnak teljes képet a szótárírás és szótárirodalom múltjáról. A kifejezetten lexikográfia-történettel foglalkozó, átfogó művek száma igen alacsony. Ma az egyik legkörültekintőbben készült egyetemes szótártörténeti összefoglaló a Hartmann szerkesztette, 1986-ban megjelent The History of Lexicography. Hasonlóan kiemelkedő szakirodalomnak mondható a Haß Ulrike szerkesztette, a de Gruyter kiadónál készült Grosse Lexika und Wörterbücher Europas. Az ezekhez hasonló, átfogó munkák problémája szinte mindig ugyanaz: adnak egy rövidebb egyetemes ismertetőt a szótárak múltjáról, de ezután a középpontba mindig egy adott nyelv, általában a könyv (eredeti) nyelve kerül. Rövidebb, egy nyelv vagy egy ország szótártörténetét lefedő munkák természetesen magasabb számban képviseltetik magukat. A legáltalánosabbak a szótártörténeti szakirodalomban az egy szótárt vagy a néhány, egymáshoz korban közelálló, egymásra ható szótárakat bemutató rövidebb munkák. A magyar nyelvészek napjainkig adósak egy teljeskörű magyarnyelvű egyetemes, sőt egy teljeskörű magyar szótártörténeti összefoglalóval is. Pedig az egyes tudományoknak, legyenek hagyományosak, vagy modernnek tekinthetők, szükségük van megfelelően kutatott, áttekintő előtörténetre, hogy művelőik szakterületük fejlődésének egész ívét átlássák. Jelen tanulmány nem törekedhet a lexikográfiai művek teljes vertikumának bemutatására vagy az egyes típusok fejlődésének részletes áttekintésére, célja és egyben előnye is a lexikográfia-történet periódusainak, azok jellemzőinek, illetve legkiemelkedőbb mérföldköveinek bemutatása és egy munkába integrálása. Ezzel nemcsak rendszerszemléletű áttekintést nyújt a lexikográfusoknak, de más tudományterületek művelőinek is hasznos olvasmánya lehet.

 

Egyetemes szótártörténeti áttekintő

A szótárírás kezdetét, a tudomány mai álláspontja szerint nem lehet egyetlen műhöz, helyhez vagy korszakhoz kötni, ám feltehetően nem volt olyan korszak, az írásosság megjelenése óta, hogy ne végeztek volna valamiféle – ha nem is a mai értelemben vett, vagy csak részben mai értelemben vett – lexikográfiai munkát.  A szótártörténet vizsgálói – akár tudatosan, akár nem – általában Merzagora módszere alapján mutatják be az egyetemes szótártörténetet. Merzagora 1983-as munkájában rámutatott arra, hogy a korszerinti felosztást legegyszerűbben a szótárak jellemzői, illetve azok változása alapján lehet a legszemléletesebben ismertetni.[1]  Ez alapján (egyelőre) öt nagy szótártörténeti korszakról beszélhetünk, bár Fóris Ágota több munkájában megjegyzi, hogy napjaink technikai fejlődése, s az információszerzés változása miatt immár a hatodikba léptünk.[2] Fontos továbbá megemlíteni, hogy a szótártörténeti korszakok határai nem egyeznek teljesen a történettudomány által meghatározott korszakok határaival, de behatárolásukban segítséget nyújtanak. A korszakoknak azonban egyenlőre még nincs a kutatók által meghatározott, elfogadott és elterjedt átfogó elnevezése, úgy ahogy az pl. a történettudományban már régen létezik.

A másik gyakran használt lehetőség az országonkénti bemutatás. Ebben az esetben azonban később, a szótármegjelentetés szempontjából termékenyebb időszakok bemutatása nehézkes. Éppen ezért azok a szótártörténet írók, akik ezt a megoldást választják, szintén átváltanak a korszakonkénti ismertetésre.[3] Jelen munkában az előbbi módszer alapján vázolom az egyetemes szótártörténet legfontosabb állomásait, hiszen így szemléltethető legalaposabban a műfaj fejlődésének íve.

 

Az első periódus

Az első periódus, történelmi korszak szerint az ókorra és a középkorra tehető. Ebben az időszakban a lexikográfiai munkák elsősorban glosszák és glosszáriumok voltak.  A glosszák egy műhöz tartozó olyan megjegyzések, melyeket készíthetett a szöveg írója is, de általában a szöveg használói írtak. Azzal a céllal készültek, hogy a nehezebb szavakat, idegen kifejezéseket egyértelműsítsék. Elhelyezkedésük alapján lehettek marginálisak, tehát a lap szélére írottak, vagy interlineárisak, vagyis sorok közé írottak. Ezek alapján elmondható, hogy már nem képzik a szöveg szerves részét, ami fontos kritérium a szótárak kialakulásában. Írók, tudósok  műveihez, teológiai szövegekhez készültek, így akár az írói szótárak, teológiai szakszótárak közvetlen elődjeinek is tekinthetjük őket. Éppen ezért csak a legmagasabb szintű irodalmi nyelvet (vagyis annak egy részét) „konzerválták”, a korabeli hétköznapi, vulgáris nyelv általában nem kutatható a segítségükkel.[4] Igen elterjedtek voltak görög és római területeken, valamint az ókori Kínában is, majd a kereszténység megjelenésével és erősödésével a Szent Íráshoz is gyakran készítettek ilyen jegyzeteket.

Később a glosszákat glosszáriumokba foglalták, ezeknek eleinte még nem volt rendezési elve, végül a keresést megkönnyítendő, kialakult és elterjedt a tárgykör szerinti és alfabetikus rendezés. Ez kétségkívül igen jelentős pontja a lexikográfia-történetnek, ám konkrét műhöz vagy időhöz ezen innovatív jelenséget sem tudjuk kötni.  Fontos továbbá megemlíteni, hogy szintén az első periódusban történik meg még egy, a későbbi korok szótárírásának alapját adó újítás: megjelennek a kétnyelvű glosszák, glosszáriumok és később a szótárak.[5]  Ezek elterjedésének legfőbb oka a latin és vulgáris latin szétválásában, a neolatin nyelvek kialakulásában, s úgy általában a népvándorlás korában Európába érkező népek letelepedésében keresendő. Ugyanakkor ezen a ponton, az általánosan elfogadott nézet után meg kell említenünk néhány, ezzel szembe helyezkedőt is. Híres nyelvészünk, Benkő László, az első magyar költői szótár készítőjének véleménye szerint „lexikográfiai közhely”, hogy csak a glosszákat és glosszáriumokat tekintjük konkrét szótárelőzménynek.[6]  Benkő szerint a szövegekbe belefoglalt szómagyarázatokat is annak kell tekintenünk, hiszen a fogalmi meghatározás a „szóértelmezés legmagasabb rendű formája”, s ezek az értelmező típusú szótárak története szempontjából egyáltalán nem elhanyagolhatók.[7]

Az alábbiakban ismertetem a periódus legkiemelkedőbb lexikográfiai munkáit. Ezek alapján látni fogjuk, hogy némiképp megdől az a fent említett elmélet, mely szerint a korszakban a szótárírás csak az „egyszerű” glosszák és glosszáriumok szintjére jut el. Az egyik legkorábbi ilyen jellegű munka a Kínában készült Erya, mely szakértők véleménye szerint szótártipológiai szempontból a lexikon és a tezaurusz között helyezkedik el.[8] Kr. u. 2. században készült a Shouwen. Ez a munka lesz az alapja a későbbi kínai lexikográfiának. Tartalmazott adatokat a kiejtésről, jelentésről, szóeredetről is. Boltz elemzése szerint politikai céllal jött létre.[9]  A korszakban Indiából és Perzsiából is több jelentős munkát ismerünk, s itt a szótárelődök és szótárak esetében már műfajbeli eltérések is mutatkoztak.[10] A korai indiai lexikográfiai munkák közül ismerünk több kosha típusú művet, a legismertebb ezek közül az Amarakosha. A legkorábbi koshák jellemzője, hogy strófákba szedve íródtak. Ezeket az egynyelvű szótárelődöket költők használták. Feltehetően a 11. században készült a perzsa Loghat-e-Fors, mely a perzsa költészet szavait magyarázza. Azzal a céllal is jött létre, hogy elősegítse a hagyományos perzsa irodalom folytonosságát.[11] Meg kell még említenünk a Kr. u. 13. században készült Farhang-e-panj-Baxist. E munkának az a különlegessége, hogy tematikus jelleget mutat. Az egymástól elkülönülő öt rész különböző témák köré csoportosítható szavakat tartalmaz, így például az egyik ilyen szekcióba az állatvilághoz kapcsolódó kifejezések kerültek.  A görög területeken, mint már említettem a Kr. e.  5. századtól elsősorban valóban a glosszák voltak jellemzők. A Kr. u. 2. században a lingua franca[12] elterjedése miatt, megjelent egy görög nyelvmegőrző mozgalom, az atticizmus. Ez pozitív, előre mozdító hatással volt a görög lexikográfiára. Ekkor születik meg az Ekloge, mely a tiszta attikai szavakat tartalmazza.[13] Mint az ismert, a klasszikus latin lexikográfia művei szinte teljesen megsemmisültek, de így is ismerünk egy igen jelentős művet az első szótártörténeti periódusból, Marcus Verrius Flaccus Deverborum Significatu címet viselő több kötetes „sorozatát”, mely etimológiai, kultúrtörténeti és irodalmi információkat is tartalmaz.[14] Különösen virágzó időszak volt a 7-13. század közötti periódus a héber és arab lexikográfiában. Virágzott a szótárirodalom az arab hódítás utáni spanyol területeken és a Mediterráneum nyugati részén. Legfontosabb középkori arab lexikográfiai munka a 8. században megjelent Kitab Al-’ayn. A héber nyelv a Római Birodalom fennállása alatt igen hátrányos helyzetbe került, kevesen beszélték, első sorban a liturgia nyelve volt. Legkorábbi ismert héber szótártörténeti munka a 10. században készült. A Sefer ha-Egron nagyjából ezer szót tartalmazott és a költészet elősegítése céljából készült.[15]

A kereszténység elterjedésével megkezdődött az egyházi felhasználású (és témájú) glosszáriumok keletkezése. A legkorábbi ilyen munka a Gloses de Reichenau, mely a 8. században készült a Vulgata könnyebb megértéséhez.[16] A legkorábbi ismert német glosszárium 760-ban készült. Ez az Abrogans által készített glosszárium latin és német nyelvű volt, s latin olvasmányok megértését megkönnyítendő jött létre.[17] A német nyelvterületek másik jelentős korabeli lexikográfiai munkájának az ún. Kesseler glosszákat tekintjük, melyek 800-ban készültek, pergamenre íródtak, tartalmuk teológiai témájú volt, s szintén latin és német nyelvűek voltak.[18] A korszak végén, 1400 körül jelent meg Dietrich Engelhus „enciklopédiája”, amely egy német egynyelvű lexikográfiai munka volt.[19] A periódus szintén egyik legjelentősebb alkotása az angol Promptorium Parvulorum, mintegy átmenetet képez az első és a második szótártörténeti korszak között. E munka eredetileg kézzel készült, de később megjelent nyomtatásban is. A mintegy tízezer szót tartalmazó alkotás volt az első nyomtatásban megjelent angol szótár.[20]

 

A második periódus

A második periódus a középkor végére és a kora újkor első harmadára tehető. A reneszánsz és a humanizmus korában természetesen elsősorban a klasszikus nyelvek szótárait alkotják meg. [21] Nem véletlen, hiszen a kor emberének immár szüksége volt szótárakra az ekkor oly divatos ókori klasszikusok értelmezéséhez, feldolgozásához, a latin tudás is átalakulóban volt, szépen lassan megkezdődött egyeduralmának visszaszorulása. (Természetesen ez még nem mindenhol volt olyan erősen érezhető, mint a következő periódusokban.) A szótártörténetnek ebben az időszakában már több országban, többek között Angliában, Itáliában, Franciaországban megszületnek az első nemzeti nyelven írt tudományos munkák is.  Bár ez a jelenség is majd csak a következő szakaszokban teljesedik ki igazán, s lesz nagy hatással a szótárírásra, már itt említést kell tennünk róla, hiszen a későbbiekben nagyban hozzájárul a kétnyelvű szótárak, enciklopédiák írásának fellendüléséhez.

Ezt az időszakot a poliglott szótárak időszakának is nevezhetnénk, hiszen a kereskedelem fellendülésével a kereskedőknek, a reneszánsz utazóknak, világjáróknak hasznosabb volt, ha többnyelvű szótárakat használnak.[22] Természetesen a könyvnyomtatás megjelenésének és elterjedésének is jelentős szerepe volt a szótárkészítések fellendülésében, ez a technikai fejlődés meggyorsította és megkönnyítette a szótárkiadást.  Ebben a periódusban születtek meg tehát az első nyomtatott szótárak. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy bár kétségkívül nagy fejlődésen ment keresztül a szótárirodalom, a korszakban még nem létezett összehangolt, központi nyelvpolitika, ugyan szinte minden országban írtak jelentős „modern” nyelvtanokat, de a szótárak sok esetben készítőjük dialektusában íródtak. Ez az állítás különösen igaz a német nyelvterületekre. Elég, ha csak a korszak egyik leghíresebb, 1477-ben megjelent latin-német nyomtatott szótárára gondolunk. Ennek gyűjtője és írója, Gerardus de Scheuren a szótár készítésekor saját dialektusából indult ki, így munkájába, szokatlan módon jelentős mennyiségű népnyelvi kifejezés is helyet kapott. A korszakban több jelentős latin-német glosszárium is készült, a legjelentősebbek ezek közül: Cholinus és Frisius 1541-ben (Dictionarium Latinogermanicum), Josua Maaler 1561-ben és Simon Roth 1571-ben készült munkája.[23]

A periódus talán legfontosabbnak tartott szótárírója  Robert Estienne a Dictionarium seu Latinae linguae Thesaurus összeállítója. Híres munkája, melyben a klasszikus latin szóanyagot igyekezett minél körültekintőbben összeszedni, hosszú időre a latin nyelv alapműve lett. A szótár később latin-francia és francia-latin szótárának is alapbázisát adta. Estienne modern lexikográfiai munkássága annyira meghatározó volt a korszakban, hogy sok nyugat-európai lexikográfiai munka alapjául szolgált. A korszakban lendül fel például a holland szótárírás is. Estienne alapműve nyomán jelennek meg az első holland kétnyelvű és poliglott szótárak.[24]

Meg kell említenünk, hogy még ebben az érában kerül kiadásra a korát megelőző Teren de la lengua Castellano o Espanola (1611), mely tulajdonképpen a következő periódus előfutárának tekinthető. Ez a munka azért számít kiemelkedőnek és korát megelőzőnek, mert Európa egyik első olyan egynyelvű szótára volt, mely nem latin nyelvű és melyben a beszélt nyelv szóanyaga is nagy hangsúlyt kapott, tulajdonképpen etimológiai szótár (is) volt.[25]

 

A harmadik periódus

A harmadik periódust a 17. századra datáljuk, ezt tartjuk a modern lexikográfia megszületése időszakának.[26] Ez az a korszak továbbá, melyben megfogalmazódik az igény nemzeti szótárak készítésére, ekkor terjednek el tehát az egynyelvű szótárak. Elfogadott nézet szerint e periódus kezdetének dátuma 1612, a Vocabolario degli Accademici della Crusca megjelenésének éve.[27] A híres szótárt  az 1585-ben nyelvészek, filológusok és irodalmárok által alapított Academia della Crusca nyelvészeti társaság adta ki, s bár megjelenése nagy port kavart, sokan bírálták[28], mégis az európai szótárak modellje és archetípusa lett.[29] Emellett azért jelentős ez a munka, mert ezt tekintjük az első olyan szótárnak, mely nyelvészek kooperációja révén jött létre, s mint tudjuk ez napjainkban is bevett gyakorlat a szótárkészítők körében. A legelterjedtebb nézettel szembe helyezkedik azonban egy másik, mely szintén hasonló ismérveket vizsgálva a (nyugati) modern szótárírás kezdetének inkább a már említett Robert Estienne Thesaurus linguae latinae című munkáját tartja. [30] Estienne munkája valóban modern és kiemelkedő volt a maga korában, s ezt is komoly kutatás, valamint csapatmunka előzte meg. Így tehát jogosan merül fel, hogy a harmadik periódus határát ehhez igazítsuk, ám a szótártörténet-kutatók körében egyelőre az előbbi álláspont a népszerűbb.

A szótárak, bár egyre modernebbek, természetesen még ekkor is elsősorban irodalmi norma alapján készülnek művelt köröknek, a készítők általában nem vették figyelembe sem az élő, sem pedig az egyre bővülő szaknyelveket. A nemzeti szótárak megjelenéséből ugyanakkor egyértelműen arra következtethetünk, hogy a szótárírás célja immár nem csak a tanulás segítése, vagy szavak megfeleltetése egy másik nyelven, hanem a nyelvvel kapcsolatos ismeretek rögzítése is. Itália mellett Franciaország is elsők között volt a nemzeti szótárkiadásban. Olyan, más országokban is gyakran forgatott művek születtek meg ekkor, mint a Pomai-féle Dictionarie royal (1676), Pierre Richelet (1680), vagy Furetiére szótára (1690), vagy a hosszú ideig készített francia akadémiai szótár (1694).[31] Utóbbit, az olasz Vocabolarióhoz hasonlóan szintén sokan bírálták nyelvezete miatt. Többek között Dániában is megalkotják az első egynyelvű szótárakat, hiszen a 17. században lobban fel a dán szókincs ellenőrzésére való igény.[32] Nem csak rögzíteni, fejleszteni akarták nyelvüket, de meg is akarták védeni az idegen, elsősorban görög, latin, német, francia hatásoktól, s az e nyelveken használt kifejezésekre, amennyiben az lehetséges volt, dán megfelelőt akartak létrehozni. A nyelvjárások közül a koppenhágait preferálták. Az első egynyelvű glosszárium munkálatait 1680-ban kezdte Mathias Moth. Munkája ugyan elkészült, de sosem került kinyomtatásra. (Az első valóban kiadott glosszárium 1800-ban készült el, s Jens Hoier Leth munkáját dicséri.) 1693-ban Frederik Rostgard vezetésével kezdődött meg a dán akadémiai szótár írása, melyet majd csak a 20. század elejére fejeznek be.[33] Ez a példa is jól mutatja, hogy bár az akadémiai szótárak elkészítésének igénye már ebben a korszakban felmerül, ez minden nyelv esetében akkora vállalkozás, hogy a munkálatok évtizedekig tarthatnak, s majd csak a következő szótártörténeti periódus(ok)ban készülnek el. Néhány ország, így hazánk esetében is később fognak neki hasonló munkáknak.

Német nyelvterületről korszakunkban meg kell még említenünk két jelentős lexikográfiai alkotást. Schottelius 1663-ban kiadott Ausführliche Arbeit Von der Teutschen Haubt Sprache című munkáját, mely ötszáz alfabetikusan rendezett tőszót tartalmazott, azért tartják kiemelkedőnek, mert az író német kifejezésre cserélte, s ezzel megalkotta az addig latinul használt grammatikai terminusokat.[34] Kaspar von Stieler Der teutschen Sprache Stammbaum und Fortwachs címen megjelentetett hatvanezer szót tartalmazó művét pedig azért, mert az akkori irodalmi német nyelvet kísérelte meg rögzíteni.[35]

 

Negyedik periódus

A negyedik nagy periódus a 18-19. századra tehető. E korban egyre jellemzőbbek lesznek a nagy szerkesztői csoportok által szerkesztett szótárak. Ekkor jelennek meg tömegesen új, speciális szótárfajták, mint a dialektus szótárak és szakszótárak.[36] Ekkor válnak általánossá a lexikográfiai művekben olyan kiegészítő elemek, mint a képek vagy enciklopédikus információk. E szótártörténeti korszak legfontosabb vívmányának az tekinthető, hogy ez a lexikográfia kodifikációjának időszaka, ekkor alakult ki tehát véglegesen a nyomtatott szótárak szerkezete.[37] A szótárírást természetesen ekkor is befolyásolták a korszak eszméi. A felvilágosodás egyik legnagyobb enciklopédikus műve a Diderot és d’Alembert szerkesztette Enciklopédie, ou dictionnaire raisonné des sciences, des arts et des métiers. 1750-es évektől jelenik meg rendszeresen 1780-ig, összesen 35 kötetben. A szócikkek mellett több, mint háromezer illusztrációt is tartalmaz, s mint a címéből is kiderül már több tudományág és szakma specifikus szavait is magába foglalja.[38]  A felvilágosodás korában nem csak Franciaországban, hanem Angliában is születtek jelentős lexikográfiai művek. A 18. századi angol szótárirodalom legreprezentatívabb alakja Samuel Johnson volt. Leghíresebb szótára, az A dictionary of the English Language különlegessége, hogy a szócikkekben már a szavak különböző jelentéseit is feltűnteti, a legáltalánosabbtól egészen az egyedi, írói jelentésekig, s rengeteg példamondatot is tartalmaz.[39] A korszak másik kiemelkedő angol szótárirodalmi munkája az 1768-tól megjelenő Enciklopaedia Britannica. Ez a kiváló lexikográfiai munka a skót felvilágosodás egyik legkiemelkedőbb és maradandóbb öröksége, mi sem mutatja ezt a tényt jobban, minthogy napjainkig is folyamatosan szerkesztik és bővítik.[40]  A német lexikográfia fontos mérföldköve volt Adelung Grammatisch-kritisches Wörterbuch der Hochdeutschen Mundart (1774-86), mely az irodalmi, írói nyelv és a társadalom felsőrétegének nyelvhasználatát igyekezett rögzíteni. Ez a német nyelvű munka szép számban tartalmaz szaknyelvinek mondható kifejezéseket is.[41]  A német szótárirodalom egyik legkimagaslóbb lexikográfiai vállalkozása az Oeconomische Encyclopädie sorozat volt, mely 1773 és 1858 között jelent meg, összesen 242 kötetben. Legtöbb kötetét Johann Georg Krünitz szerkesztette. Meg kell jegyezni, hogy a kötetek egy részénél már nem csak különböző betűtípusokat, hanem kurziválást is alkalmaztak. Ez az enciklopédia tartalmazza a korabeli gazdaság és technika kifejezéseit, tehát igen fontos forrása a szaknyelvkutatásnak.[42] A szláv lexikográfia esetében az 1764-ben kiadott Daniil-féle görög-albán-aromán-bolgár szótárt tekinthetjük jelentős előrelepésnek, mert ebben már a macedón nyelvjárások szókincse is helyet kapott.[43]

A 19. században is megfigyelhető volt, a nemzeti nyelvek történelmi szótáraink kiadására induló mozgalom. Ilyen volt például a század legjelentősebb angol szótártörténeti mérföldköve, az 1884-ben megjelent New English dictonary on Hortorycal Principals, melyet 1895-től The Oxford English Dictionary-nek hívnak.[44] E lexikográfiai remekmű azzal a céllal jött létre, hogy a 9. századtól összegyűjtse a teljes angol szókészletet a szavak minden jelentésével és variációjával. Másik jelentős példa a Trésor de la langue francaise, a holland Woordeboek der Nederlandsche Taal, vagy a Grimm fivérek híres szótára. Woordeboek der Nederlandsche Taal mintegy százötven évig készült, az első kötete 1864-ben jelent meg.[45] A napjainkig leghíresebb német szótár, a Deutsches Wörterbuch, vagy ismertebb nevén Der Grimm is e, szótárkiadás szempontjából is virágzó korszaknak köszönhető.[46] A szótár munkálatait a Grimm fivérek 1838-ban kezdték, az első kötete 1854-ben jelent meg. A mű végül 32 kötetes lett, összesen 123 évig készült. Célja az volt, hogy összegyűjtsék az összes német szót, s azok eredetét egészen a 16. századtól. Fontos megemlíteni, hogy ez volt az első olyan szótár, ami valóban figyelembe vette a nyelvhasználat valamennyi stílusrétegét, így szitokszavak, káromkodások is belekerültek. Ahogy Jacob Grimm fogalmazott az első kötet előszavában: „A szótár nem illemtankönyv, hanem egy tudományos, minden célnak megfelelő vállalkozás”.[47] Ezzel a felfogással és ilyen irányú gyűjtésükkel megalapozták és előirányozták a későbbi szlengkutatást, s a szlengszótárak létrejöttét. A század végén jelent meg Konrad Duden Ortographisches Wörterbuch című munkája is. Duden a szótára középpontjába a helyesírást helyezte. Később megjelent ennek „zsebszótári”, majd iskoláknak szánt változata. Ekkor született meg az egységes német helyesírás. [48] Ebben a periódusban a szláv nyelvek szótárai is sokasodtak és tökéletesedtek. E nyelvek esetében is elmondható, – ha nem is egyforma mértékben – hogy igény mutatkozott az anyanyelv alaposabb megismerésére, szókészletének összegyűjtésére, egy-egy korszak nyelvállapotának rögzítésére.[49] Az Orosz Akadémia keretein belül, 1883-ban elkészül az első orosz értelmező szótár, mely elsősorban saját korának irodalmi szókincsét rögzítette. Példamondatainak fő forrását Lomonoszov művei adták. Miután az Orosz Akadémia 1841-ben beolvadt a Tudományos Akadémiába, 1847-ben új szótárt jelentettek meg. E tezaurusz jellegű munka Puskin korának irodalmi és köznyelvi szavait, óorosz elemeket és egyházi fogalmakat tartalmazott.[50]  Ez már valóban egy átfogó lexikográfiai mű volt, de a tájszavak kimaradtak belőle. A probléma áthidalására készítették el az 1852-ben megjelent tájszótárt, ám még így is érezhető volt egyféle szakadék a szótárirodalom tartalmazta szavak és a beszélt nyelv között. Ezt a problémát oldotta meg Dalj ötven évig készített szótára, mely már az alsóbb néprétegek által használt szavakat, a városi népnyelv és a mesterségek szókincsét is tartalmazta.[51] A lengyel szótártörténet szempontjából is kiemelkedő ez a periódus. Az 1807-től megjelenő, hat kötetes Linde-féle szótár nem csak szláv, hanem európai viszonylatban is kiemelkedő nyelvészeti alkotás volt. A lengyel magyarázatok mellett azok német megfelelőit, valamint más szláv nyelvek elemeit is tartalmazta, éppen ezért – mint azt Kiss Lajos megjegyzi – összehasonlító lexikográfiai vizsgálatokra is alkalmas.[52] A szótár a 16. századtól a 19. század közepéig terjedő időszak szókincsét kísérelte meg összegyűjteni. Szintén említésre méltó munka volt az 1856 és 1861 között kiadott, hétszerzős ún. Vilnai Szótár, melyben már a regionális nyelvek szókincse is helyet kapott. A cseh és szlovák nyelvű lexikográfiában, a tárgyalt periódusba még nem történt meg az igazi, korábbi nyelvek esetéhez hasonló áttörés. A jelentősebb munkák e két nyelv tekintetében a 20. században születtek. Említésre méltó azonban Jungman, 1835 és 1839 között kiadott cseh-német szótára, mely cseh nyelvű definíciói, körülírásai miatt értelmező szótárnak is mondható. A szlovák nyelv esetében pedig Bernolák 1825-1827-ig készített, nyugat-szlovák nyelvjárás irodalmi szóhasználatát rögzítő szótára. Szerb nyelvterületeken ekkor alakulnak ki az új irodalmi nyelv alapjai, a híres nyelvtan és szótáríró Kardzicnek köszönhetően. Kardzic ennek megfelelően, szótárába nem az akkori megmerevedett irodalmi nyelv szókészletét gyűjtötte, mely szerb és orosz elemekkel tarkított egyházi nyelv volt.[53] Ezt már igen kevesen értették, így valóban a szerb népnyelv szókincsének összegyűjtésére volt szükség. A szótárban a magyarázatok szerb, latin, illetve német nyelven történnek. Ehhez a munkához  hasonló szótár volt Ivekovic és Broz  horvát, két kötetes szótára. Mindkettő széles olvasóközönségnek készült.[54] A bolgár szótárirodalom két jelentős szótárral bővült ekkor, mégpedig a Duvernois moszkvai professzor készítette bolgár-orosz és a Garevo által írt öt kötetes szótár. Előbbi elsősorban írott művekre, utóbbi a beszélt nyelvre koncentrált a szavak gyűjtésénél.[55]  Az ukrán, fehérorosz, szerb, szlovén és macedón nyelvek korabeli lexikográfiájáról elmondható, hogy ugyan készültek – kétnyelvű – szótárak, de a fentiekhez hasonló, kimagasló, modern munkák ekkor (még) nem születtek.

A korszak szótártörténeti áttekintéséből nem hagyható ki a Thesaurus Linguae Latinae és a Roget’s Thesaurus sem. Utóbbi angol szinonima szótárnak készült, tematikus rendezéssel, ezt tartják az első valódi tezaurusznak. Az előbbi, latin szótárt 1894-ben kezdték írni, s napjainkig sem fejezték be. Mára egy országokon, sőt kontinenseken átívelő projekt lett, összeállításában a Magyar Tudományos Akadémia is részt vesz.[56]

 

Ötödik periódus

A szótártörténet ötödik periódusának a 20. századot tartjuk.[57] Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a legjelentősebb változások az előző periódushoz képest a század második felében jöttek létre. A drámai fordulatot a számítógépek nyelvészetben való megjelenése és elterjedése okozta. A felhasználásuk gyakorisága természetesen fokozatosan nőtt, a technika fejlődésével pedig egyre jelentősebb volt a térhódításuk a lexikográfiai munkákban, egyre több lett a szótárkészítésben a computerizált szakasz. A 20. századi szótártörténet széleskörű áttekintését a terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé, így csak a legfőbb formai, módszertani és tartalmi újításokat (és az így készült legjelentősebb szótárakat) mutatom be. Ezek mellett azokat a főbb lexikográfiatörténeti „csomópontokat” ismertetem, melyek hatással vannak/voltak a kiadott szótárakra. A rövid ismertetés mellet szól az is, hogy a 20. századi lexikográfia története, fogalmai még nem letisztázottak, a témában jelentős viták folynak a magyar és külföldi nyelvészek között egyaránt, ezek kifejtésére, állásfoglalásra pedig itt nincs lehetőség, nélkülük pedig lehetetlen mélyreható elemzést írni.

A számítógépek először az 1960-as években kerültek kapcsolatba a lexikográfiával, ebben az évtizedben azonban a „találkozás” még nem mondható igazán jelentősnek. Zgusta, amerikai-cseh nyelvész már 1970-ben felhívta arra a figyelmet, hogy a számítógép a szótárkészítés mely szakaszaiban vehet részt: az adatgyűjtésnél, szócikk kiválasztásánál, fogalmazásánál és rendezésénél.[58] A négy szakasz közül az idő előrehaladtával egyre több és egyre többször valósult meg a szótárkészítések alkalmával. A kezdetekben csak „gépileg olvasható” szótárak készültek, esetükben a betűszedés, a tördelés már computerizált volt, a tartalmat rögzítették számítógépen, de – ahogy Blaskó Mária fogalmaz –  a computer „semmilyen szerepet nem töltött még be a szótár lexikográfiai szempontból való előkészítésében”. [59]  Az első ilyen szótár az 1974-ben Hornby által kiadott Oxford Advanced Learner’s Dictionary (OALD) volt. A gépileg olvasható szótárak után a következő mérföldkő a Longman Dictionary of Contemporary English (LDOCE, 1978)[60] és a hozzá hasonló módon készült szótárak voltak. Ezek esetében már a szerkesztést és a teljes ellenőrzést, valamint a kiegészítő információk feljegyzését is számítógépen végezték.[61] A fent említett két esetben ugyan a számítógép jelen van a készítésben, tehát számítógépes szótárról beszélünk, de a kész munka nyomtatott szótárak alapanyagául készül.[62] Az 1980-as évekre elérkezett a következő lexikográfiai-számítógépes szakasz is, mikor a Zgusta által megkülönböztetett munkafolyamatok mindegyikében számítógépet használtak. Az ilyen típusú munkák esetében már nem pusztán számítógépes szótárakról, hanem elektronikus szótárakról beszélünk. [63] Az első ilyen a Collins Cobuild English Language Dictionary volt (1987). A Collins már kialakított korpusz[64] alapján, korpusznyelvészet segítségével készült, mely szintén a 20. század nagy, a lexikográfiában új utakat nyitó újítása.[65] A lexikográfia összefonódása a korpusznyelvészettel lehetővé tette többek között, hogy a lexikográfusok már a szó/kifejezés gyakoriságát is könnyedén vizsgálni tudják és hogy a szótárban felhasznált példamondatok valóban „élő” szövegből kerüljenek ki.  Az elektronikus szótárak megjelenésével azonban nem csak a szótár-összeállítás módja változott meg, hanem egyben új lehetőségek is nyíltak a szótárhasználatot illetően.[66] Széleskörű ismertetésre jelen munkában nincs lehetőség, csak a legfontosabbakat említve: a szó és kifejezés kereséséről elmondhatjuk, hogy gyorsult és már nem alfabetikus, sőt lehetőség van egyszerre több szótárban is futtatni. Az utaló szócikkek helyét hiperlinkek veszik át, megnő a példamondatok szerepe és használata. A leginkbb szembetűnő változás pedig a hordozó változása, hiszen ezek a szótárak már nem papír alapúak. A hordozó váltás pedig hamarosan magával hozta a multimedialitást is. Az elektronikus szótárakhoz elkezdtek különböző egyéb médiumokat is kapcsolni, például képet, mozgóképet, hangot, stb. (Természetesen a kép megjelenése szótárakban, mint korábban láttuk, már nem újdonság.)  Az internet megjelenésével és elterjedésével megjelentek az online szótárak. Ezekről az általában felhasználóbarát szótárakról összességében elmondható, hogy könnyen és gyorsan módosíthatók, bővíthetők és a multimedialitás lehetőségét is könnyebben képesek kihasználni.[67]

A periódus fontos eredménye volt a tezauruszok elterjedése is. Ez a műfaj ugyan még a 19. század közepén jön létre (az előd a már említett Roget’s Tesaurus volt, 1852-ben), de a modern tezauruszok kora az Uniterm rendszer fejlesztésével kezdődött, az 1960-as évektől és a következő két évtizedben élték virágkorukat.[68] Hamarosan e területen megjelentek az egységesítések, irányelvek, szabványok és a nemzetköziesedés. Természetesen ez nem csak a tezauruszok esetében volt megfigyelhető. Ahogy Magay Tamás és Pajzs Júlia fogalmaztak: a „nemzetközi lexikográfia időszámítása 1960-ban kezdődött”. [69] Ekkor rendezték meg az első nemzetközi lexikográfiai konferenciát, amelyhez hasonlók ma már igen népszerűek. 1975-ben létrejött az Észak-amerikai Szótártársaság (Dictionary Society of North America – DSNA), melynek rögtön folyóirata is indult. Néhány évvel később, 1981-ben a Lexicogprahy in the Electronic Age című szinpóziumon merült fel először, hogy szükség lenne egy olyan szervezetre, mely az európai lexikográfusokat fogja össze. Így született meg 1983 szeptemberében, az exeteri nemzetközi lexikográfiai konferencia alakalmával az Európai Lexikográfiai Társaság (European Association for Lexicography- EURALEX), melyhez 40 ország csatlakozott.

A felhasználók között napjainkban, más szótárak rovására ezek az online szótárak terjednek a leggyorsabban, és Fuertes-Olivera szerint ezek lesznek a jövő információs eszközei.[70] Ezzel együtt arra is felhívja a figyelmet, ahogy azt Fóris Ágota már korábban, hasonlóképpen megtette, hogy a lexikográfia digitálissá válásával nem csak a szótárírás eszköze, hordozója stb. változik meg vagy kellene, hogy megváltozzon, hanem a „készítő” is.[71] A szótárkészítésben egyre nagyobb szerepet kap az interdiszciplináris csoportmunka.[72] A nyelvészek, lexikográfusok mellé becsatlakoznak például informatikusok, marketinges szakemberek, pedagógusok stb. Kiemelkedően fontos továbbá megjegyezni, két további jelentős változást, melyre Dringó-Horváth Ida hívja fel a figyelmet: a digitalizáció hatására mind a szótárak szerkezete (mega-, makro-, mikro- és mediostrukturális szinten egyaránt), mind pedig a szótárhasználat is gyökeresen megváltozott.[73] E változások, valamint a szótárak sokszínűségének elterjedése a szótár kiválasztását és a megfelelő szótárhasználat alapvető szempontjait is komplexebbé tette.[74]

A szótárírás a 21. században is folyamatosan fejlődik, változik. Hazánkban először Fóris hívja fel a figyelmet a 2000-es évek elején arra, hogy a szótártörténet hatodik periódusába léptünk, melynek okát elsősorban abban látja, hogy az „információszerzés és információkezelés módja rendkívül megváltozott és felgyorsult, a szótárak, mint a lexikográfiai kutatás és gyakorlat tárgyai és eszközei, mind a nyelvészeti, mind az enciklopédikus információ gyors megszerzéséhez alapvető fontosságra tettek szert, ezen keresztül pedig a társadalom összetett működésének nélkülözhetetlen infrastrukturális tényezőivé váltak.”[75] A változás, fejlődés és modernizáció pedig magával hozta a paradigma-váltást, megkezdődött az alapfogalmak újradefiniálása, új tipológia kialakítása.[76] Ez a folyamat még jelenleg is tart. Mindemellett fontos megemlíteni, hogy az elektronikus szótárak nem szorították ki teljesen a papír alapú szótárakat, elég csak arra gondolnunk, hogy sem az érettségin, sem bizonyos nyelvvizsgákon nem lehetséges digitális szótárak használata.

Bár több felmérés rávilágít arra, hogy napjainkban a papíralapú munkák használata is jelen van még, azt is egyértelműen láthatjuk, hogy a felhasználóknak csupán már csak a töredéke választja ezt a lehetőséget .[77] Dringó-Horváth Ida 2017-es felméréséből pedig az is kiderül, hogy a „klasszikus” online szótárak mellett, a felhasználók – bár az egyes szótárhasználati helyzetek esetében eltérő mértékben – más, modern eszközöket vagy alternatívákat is használnak (pl. mobil applikáció, fordítóprogram, kereső programok).[78]  Innen is láthatjuk, hogy napjainkban nem csak a szótárak, hanem „szótározás” is megváltozik.

A 20. században fejlődött a lexikográfia önálló tudományterületté és egészült ki olyan, fontos és dinamikusan fejlődő, de ma még nem teljesen behatárolható és definiálható területekkel, mint a metalexikográfia, szótártipológia vagy a szótárkritika. A 21. században megindult a diskurzus arról, hogy ideje lenne az alkalmazott nyelvészet résztudománya helyett, önálló tudományként elismerni.[79]

 

Összefoglalás

A lexikográfia, valamint a lexikográfiai művek fejlődési íve (a glosszától a mai modern munkákig) egyértelműen vázolható. Megállapítható, hogy a fejlődés irányát, útját és módját az adott történelmi kor jellemzői, a kor emberének igénye jelentősen befolyásolta. Látható továbbá, hogy a szótártörténeti korok nem egyeznek a történettudomány által meghatározott korszakokkal.[80] Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a lexikográfia-történetben is szükség van korszakolásra, melynek egy változatát mutattam be a cikkben, hiszen ez a lexikográfia-történet számára is rendszertani hátteret ad. Ugyanakkor látható, hogy a szótártörtneti korszakok esetében a szakemberek álláspontja még nem egységes, sok esetben a korszakhatár sem köthető egyetlen konkrét műhöz. Fontos továbbá megjegyezni, hogy az újabb típusok megjelenése nem jelenti egyben a korábbi korok jellemző típusainak elavulását, vagy eltűnését.

A lexikográfiai művek változásával, fejlődésével párhuzamosan ugyanakkor a szótárhasználat/szótárdidaktika is folyamatosan változik.[81] Napjainkban már a szótárhasználati kutatások múltjának feldolgozása is megkezdődött.[82] A kutatók azonban itt még nem azonosítottak, nevesítettek egyértelműen egymástól elválasztható korszakokat.

A kutatás bizonyította, hogy ennek a témának csak a rövid áttekintéséhez is mintegy hetven művet kellet feldolgozni, nyilvánvaló tehát, hogy egy mélyebb tudományos kutatás esetén ennek többszörösét kellene áttekintenie a kutatónak, annak ellenére, hogy a legtöbb kutató témájának ez csupán az előtörténete. Régi hiányt pótolna, ha sor kerülne az egyetemes és magyar szótártörténet, átfogó, akár több kötetre kiterjedő, korszakonként történő feldolgozására.

 

Absztrakt

Egyetemes szótártörténeti áttekintő

A szótártörténet a nyelvtudomány-történet igen elhanyagolt területe. A magyar nyelvészek napjainkig adósak egy teljeskörű magyarnyelvű egyetemes, sőt egy teljeskörű magyar szótártörténeti összefoglalóval is. Pedig az egyes tudományoknak, legyenek hagyományosak, vagy modernnek tekinthetők, szükségük van megfelelően kutatott, áttekintő előtörténetre, hogy művelőik szakterületük fejlődésének egész ívét átlássák. Az összefoglaló, vagy részösszefoglaló munkák hiánya nagyban megnehezíti és meghosszabbítja a lexikográfia-történet megismerését és tovább kutatását. A szerző jelen tanulmányban, rendszerszemléletű áttekintést nyújtva mutatja be az egyetemes lexikográfia-történet periódusait, azok jellemzőit, illetve legkiemelkedőbb mérföldköveit. A hiánypótló tanulmány legfőbb előnye, hogy ezeket egy munkába integrálja, így az olvasó egy tanulmány elolvasásával kaphat valóban átfogó képet a témáról. További előnye, hogy a közölt irodalomjegyzék a megcélzott témakör szakirodalmának jelentős részét (mint egy hetven művet)  egybegyűjti, így megkönnyítheti, felgyorsíthatja a témában kutatók munkáját.

Kulcsszavak: szótártörténet, lexikográfia-történet, nyelvtudomány-történet, szótár

Abstract

Universal Dictionary History Overview

The history of dictionaries is a very neglected area of linguistic history. To this day, Hungarian linguists are yet to create a comprehensive universal history of dictionaries in Hungarian-language and even a comprehensive summary of the Hungarian dictionary history. Yet individual sciences, whether traditional or modern, need a well-researched review of this prehistory so that they can see through the entire development of their field. The lack of summary or sub-summary of this field, makes it very difficult and prolongs the study and further research of the history of lexicography. In the present study, the author presents the periods of the history of universal lexicography, their characteristics and the most outstanding milestones, providing a systematic overview. The main advantage of the study is that it fills this gap and integrates them into one piece of work so that the reader can get a truly comprehensive picture of the topic.  Another advantage of the study is that the published bibliography collects a significant part of the literature on the topic (around seventy), this could facilitate and accelerate the work of other researchers of this field.

Keywords: history of dictionaries, history lexicography, history of linguistics, dictionary

 

 

Bibliográfia

 

ALLAN, Keith (ed.): The Oxford handbook of the History of Linguistics, Oxford, Oxford Handbooks, 2013.

AMSTRONG, Elisabeth: Robert Estienne, Royal Printer, Cambridge, Cambridge University Press, 2011.

BALÁZS Géza – DEDE Éva (szerk.): Az Európai nyelvi kultúra múltja, jelen és jövője, Budapest, Inter Kht., 2008.

BARBARIC, Stjepan: Zur grammatischen Terminologie von Justus Georg Schottelius und Kaspar Stieler, Bern, Lang, 1989.

BENKŐ László: Az írói szótár, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1979.

BERGENHOLTZ, Henning – GOUWS, Rufus: What is lexicography?, Lexikos, 2012/22, 31–42.

BLASKÓ Mária: Számítógép és lexikográfia in: Fóris Ágota – Pálfy Miklós (szerk.): A lexikográfia Magyarországon, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2004, 125.

BLOM, Philipp: Enlightening the world: Encyclopédie, the book that changed the course of history, New York, Palgrave Macmillan, 2005.

BOLTZ, William: Shuo Wen chieh tzu’, in Michael Loewe (ed.): Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide, Berkeley, Society for the Study of Early China, 1993, 429-442.

BRUNNER, Horst: Geschichte der deutschen Literatur des Mittelalters im Überblick, Stuttgart, Reclam, 2003.

CARRIAZO RUIZ, Ramon Jose – MANCO DUQUE, María Jesús: Los comienzos de la lexicografía monolingüe, in Antonia Medina Guerra (ed.): Lexicografía Espanola, Barcelona, Ariel, 2003.

CHAIM, Cohen –  CHOUKEA, Ya’kov (2006): Habrew Lexicography, in Keith Brown (ed.): Encyclopedia of Language and Linguistics, New York, Elsevier, 2006.

CRYSTAL David: A nyelv enciklopédiája, Budapest, Osiris Kiadó, 1998.

DRINGÓ-HORVÁTH Ida: Hogyan válasszunk elektronikus szótárat a nyelvtanuláshoz? In: Iskolakultúra 2011/6–7, 141-156. Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00011/00157/pdf/iskola­kultura_2011_06-07_141-156.pdf (Utolsó letötltés: 2021. 01. 12.)

DÜNNHAUPT, Gerhard: Justus Georg Schottelius (1612–1676), Personalbibliographien zu den Drucken des Barock, Stuttgart, Hiersemann, 1991.

DÜNNHAUPT, Gerhard: Kaspar Stiele, in Gerhard Dünnhaupt: Personalbibliographien zu den Drucken des Barock, Stuttgart, Hiersemann, 1993.

ÉVY Anna: Anyanyelvoktatás Olaszországban, Anyanyelv-pedagógia, VII. évf., 4. szám, 2014. http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=545

FERRI, Rolando (ed.): The Latin of Roman Lexicography, Pisa, Fabrizio Serra Editori, 2011.

FÓRIS Ágota: A lexikográfia alkalmazott nyelvészeti vonatkozásai, különös tekintettel a magyar-olasz területre, Doktori értekezés, Pécs, Pécsi Tudományegyetem, 2001.

FÓRIS Ágota: A szótárak és a szótárírás társadalmi-gazdasági szerepéről, Tudásmenedzsment, V. évf., 2004/2, 111–122.

FÓRIS Ágota: A szótárfogalom megváltozásáról, Modern Filológiai Közlöny, IV. évf., 2002/2., 5-19.

FÓRIS Ágota: Kezdeti lépések a lexikográfia-oktatásban, Iskolakultúra, X. évf., 2000/2., 83-88.

FÓRIS Ágota: Szótár és oktatás, Pécs, Iskolakultúra Könyvek 14., Iskolakultúra, 2002a.

FUERTES-OLIVERA,Pedro A.: Specialised Dictionaries of  Economics and Translation, Hermes, 2013.

GAÁL Péter: Online szótárak és használóik, Doktori disszertáció, Pécs, Pécsi Tudományegyetem, 2016.

GÁLDI László: A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és reformkorban, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1957.

GARBE, Burckhard (ed.): Die deutsche Rechtschreibung und ihre Reform 1722–1974., Tübingen, Niemeyer, 1978.

GILLIVER, Peter: The Making of the Oxford English Dictionary, Oxford, Oxford University Press, 2016.

GRIMM, Jacob: Előszó, 1. kötet, Lipcse, 1854.

GRUBMÜLLER, Klaus: Die deutsche Lexikographie von den Anfängen bis zum Beginn des 17. Jahrhunderts, in F. J. Hausmann (ed.):  Wörterbücher, de Gruyter, 1990, Berlin/New York, 2037-2049.

HARM, Volker: Das Grimmsche Wörterbuch – Stationen seiner Geschichte, Sprachreport, XXX. évf, 2014/1, 2-11.

HAß, Ulrike (ed.): Große Lexika und Wörterbücher Europas, Berlin, De Gruyter GmbH, 2014.

HAUSSMAN, Franz – REICHMANN, Oskar – WIEGAND, Herbert (eds.): Wörterbücher: ein internationales Handbuch zur Lexikographie, Berlin, de Gruyter, 1989.

HAYWOOD, John: Arabic Lexicography: Its History, and its place in the General History of Lexicography, Leiden, Brill, 1960.

HITCHINGS, Henry: Doctor Johnson’s Dictionary: the extraordinary Story of the Book That Defined the World, London, John Murray, 2005.

HOLL András: Internet és tudomány, Magyar Tudomány, XLI. évf., 1996/5, 558–566, 561-562.

HONEMANN, Volker (en.): Dietrich Engelhus. Beiträge zu Leben und Werk, Mitteldeutsche Forschungen, 104. köt., Köln, Böhlau, 1991.

https://revistas.ucr.ac.cr/index.php/filyling/article/view/16758/16251

KETTLER, Wilfried: Untersuchungen zur frühneuhochdeutschen Lexikographie in der Schweiz und im Elsass. Strukturen, Typen, Quellen und Wirkungen von Wörterbüchern am Beginn der Neuzeit, Bern, Peter Lang, 2008.

KIRKNESS, Alan – KÜHN, Peter – WIEGAND, Herber (eds.): Studien zum Deutschen Wörterbuch von Jacob Grimm und Wilhelm Grimm, Tübingen, Niemeyer, 1991.

KISS Lajos: A szláv nyelvek értelemző szótárai, in László Országh (szerk.): Szótártani tanulmányok, Budapest, Tankönyv Kiadó, 1966, 221-382.

KÜHNE, Udo (ed.): Engelhus-Studien. Zur Göttinger Schulliteratur in der ersten Hälfte des 15. Jahrhunderts, Freiburg/Schweiz, Universitäts-Verlag, 1999.

LAN, Li: The growing prosperity of on-line dictionaries, English Today XXI. évf., 2005/3, 16–21.

LOUGH, John: The Encyclopédie, New York, D. McKay, 1971.

MAGAY Tamás – PAJZS Júlia: 25 éves az EURALEX, in Fábián Zsuzsanna (szerk.): Szótárírás és Szótárírók, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2009.

MERZAGORA, Massariello: La lessicografia, Zanichelli, Bologna, 1983.

METTKE, Heinz: Zum Kasseler Codex theol. 4°24 und zur Herleitung des Vocabularius Sti. Galli aus Fulda, in Rolf Bergmann, Heinrich Tiefenbach, Lotthar Voetz (eds.) Althochdeutsch, 1. köt., Heidelberg, Winter, 1987, 500–507.

NYOMÁRKAY István – VÍG István: Kis Szláv lexikográfia, Budapest, Eötvös Loránd Tudományi Egyetem, Filológia Tanszék, 2004.

PAJZS Júlia: Merre tart a lexikográfia?, Modern Nyelvoktatás, XIV. évf, 2008/3, 3–9.

PAJZS Júlia: Számítógép és lexikográfia, Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézete, 1990.

PERDOTA, Stanislaw: Mehrsprachiger Wörterbücher des 16. bis 18. Jahrhudnert mit einem niederländischen und polnischen Teil, Bern, Peter Lang GmbH, 2004.

PETREQUIN, Gilles: Le Dictionnaire françois de P. Richelet Etude de métalexicographie historique, Leuven, Peeters, 2009.

PRÓSZÉKY Gábor: Szótárírási szempontok a a számítógépes nyelvi programok korában és korábban, in Kiss Gábor – Zaicz Gábor (szerk.): Szavak, nevek, szótárak, Budapest, MTA Nyelvtudomány Intézete, 1997.

QUIRÓS, Manuel (1986): Las Glosas De Reichenau, Filología y Lingüística, XII. évf., 1., 43-50.

ROSS, Walter: Antoine Furetière’s Dictionnaire universel, in Notable Encyclopedias of the Seventeenth and Eighteenth Centuries: Nine Predecessors of the Encyclopédie, Oxford, Voltaire Foundation, 1981.

SAMANIEGO FERNÁNDEZ, Eva – PÉREZ CABELLO DE ALBA, Beatriz: Conclusions: Ten Key Issues in e-Lexicography for the Future, in Pedro A. Fuertes-Olivera – Henning Bergenholtz (eds.):  e-Lexicography – The Internet, Digital Initatives and Lexicography, Bloomsbury, London, 2011, 305–311.

SAUER, Wolfang: Der „Duden“. Geschichte und Aktualität eines „Volkswörterbuchs“, Stuttgart, J. B. Metzlersche Verlagsbuchhandlung, 1988.

SCHLANGER László: A tezauruszépítés számítógépes segítése, Budapest, OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központ, 1983.

SCHNEIDER, Rolf: Der Einfluss von Justus Georg Schottelius auf die deutschsprachige Lexikographie des 17. und 18. Jahrhunderts, Frankfurt am Main, Lang, 1995.

SPLETT, Jochen: Abrogans deutsch, in Rolf Bergmann (ed.): Althochdeutsche und altsächsische Literatur, Berlin/Boston, de Gruyter, 2013.

SPLETT, Jochen: Abrogans-Studien. Kommentar zum ältesten deutschen Wörterbuch, Wiesbaden, Steiner, 1972.

STATHI, Ekaterini: Greek Lexicography Classical, in Keith Brown (ed.): Encyclopedia of Language and Linguistics, New York, Elsevier, 2006.

STROHBACH, Margit: Johann Christoph Adelung Ein Beitrag zu seinem germanistischen Schaffen mit einer Bibliographie seines Gesamtwerkes, in Stefan Sonderegger (ed.): Studia Linguistica Germanica 21., Berlin/New York, de Gruyter, 1984.

UNGVÁRY Rudolf – ORBÁN Éva: Osztályozás és információkeresés 1. Kötet, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ, 2001.

UNGVÁRY Rudolf: Tezaurusz technológia. Az információkereső tezauruszok készítésének folyamata, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ, 1979.

WILLEMYNS, Roland: Dutch: Biography of a Language, Oxford, Oxford UP, 2013.

WILLINSKY, John: Empire of Words: The Reign of the Oxford English Dictionary, Ewing, New Jersey, Princeton University Press, 1995.

ZGUSTA, Ladislav (ed.): History, Languages an Lexicographers, Tübingen, Max Neymer Verlag, 1992.

ZGUSTA, Ladislav: Manual of Lexicography, Mouston, The Hague, 1970.

 

[1] Massariello Merzagora: La lessicografia, Bologna, Zanichelli, 1983.

[2] Fóris Ágota: Szótár és oktatás, Iskolakultúra Könyvek 14., Pécs, Iskolakultúra, 2002a; Fóris Ágota: A lexikográfia alkalmazott nyelvészeti vonatkozásai, különös tekintettel a magyar-olasz területre, Doktori értekezés, Pécs, Pécsi Tudományegyetem, 2001; Fóris Ágota: Kezdeti lépések a lexikográfia-oktatásban, Iskolakultúra, X. évf., 2000/2, 83-88; Fóris Ágota: A szótárfogalom megváltozásáról, Modern Filológiai Közlöny, IV. évf., 2002b/2., 5-19.

[3] Allan Keith (ed.): The Oxford handbook of the History of Linguistics, Oxford, Oxford Handbooks, 2013.

[4] Benkő László: Az írói szótár, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1979, 13-15.

[5] Ezek természetesen még jó ideig nem tekinthetők igazi szótáraknak, nem felelnek meg a későbbi korok szótárdefinícióinak. Lásd bővebben: Fóris: A szótárfogalom.

[6] Benkő: Az írói szótár, 13.

[7] Benkő, Az írói szótár, 13-14.

[8] Keith: The Oxford handbook of the History of Linguistics , 616.

[9] A témához lásd bővebben: William Boltz: Shuo Wen chieh tzu’, in Loewe, Michael (ed.): Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide, Society for the Study of Early China, Berkeley, 1993, 429-442.

[10] Ezek a következők: a kosha, a nighantu és a nirukta

[11] Keith, The Oxford handbook of the History of Linguistics, 616.

[12] Újlatin alapú keveréknyelv, közvetítő nyelv

[13] A témához lásd bővebben: Ekaterini Stathi: Greek Lexicography Classical, in Brown, K (szerk.): Encyclopedia of Language and Linguistics, New York, Elsevier, 2006.

[14] A témához lásd bővebben: Rolando Ferri (ed.): The Latin of Roman Lexicography, Pisa, Fabrizio Serra Editori, 2011.

[15] A témában lásd bővebben: John Haywood: Arabic Lexicography: Its History, and its place in the General History of Lexicography, Leiden, Brill, 1960; Chaim Cohen –  Ya’kov Choueka: Habrew Lexicography, in Brown (ed.): Encyclopedia of Language and Linguistics, New York, Elsevier, 2006, 168–272.

[16]A témában lásd bővebben: Manue Quirós: Las Glosas De Reichenau, Filología y Lingüística, XII. évf., 1986/1, 43-50. Forrás: https://revistas.ucr.ac.cr/index.php/filyling/article/view/16758/16251 (Utolsó letöltés: 2018. 01. 14.)

[17]A témában lásd bővebben: Jochen Splett: Abrogans-Studien. Kommentar zum ältesten deutschen Wörterbuch, Wiesbaden, Steiner, 1972; Jochen Splett: Abrogans deutsch, in Rolf Bergmann, (ed.): Althochdeutsche und altsächsische Literatur, Berlin/Boston, de Gruyter, 2013, 3-8.

[18]Heinz Mettke: Zum Kasseler Codex theol. 4°24 und zur Herleitung des Vocabularius Sti. Galli aus Fulda, in Rolf Bergmann – Heinrich Tiefenbach – Lotthar Voetz (eds.): Althochdeutsch, 1. köt., Heidelberg, Winter, 1987, 500–507; Horst Brunner: Geschichte der deutschen Literatur des Mittelalters im Überblick, Stuttgart, Reclam, 2003.

[19] Volker Honemann (ed.): Dietrich Engelhus. Beiträge zu Leben und Werk, Mitteldeutsche Forschungen, 104. köt., Köln, Böhlau, 1991; Udo Kühne: Engelhus-Studien. Zur Göttinger Schulliteratur in der ersten Hälfte des 15. Jahrhunderts, Freiburg/Schweiz, Universitäts-Verlag, 1999.

[20] Lásd bővebben: Keith: The Oxford handbook of the History of Linguistics.

[21]Gáldi László: A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és reformkorban, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1957, 1.

[22] Néhány példa: Calpenius tíz nyelvű szótára, 1585; Gelenius Lexicum Symphonum, latin-német-görög-cseh szótár, 1537; Veleslavína cseh-latin-görög-német szótára, 1598; Megiser német-latin-szlovén-olasz szótára, 1592; Verantius latin-olasz-német-horvát-magyar szótára, 1595; Vocabulair pour aprendre Latin, Romani et Flameng, 1495; Dictionarium tetraglotton, 1526. Témában lásd bővebben: Kiss Lajos: A szláv nyelvek értelemző szótárai, in Országh László (szerk.): Szótártani tanulmányok, Budapest, Tankönyv Kiadó, 1966, 221-382; Nyomárkay István – Víg István: Kis Szláv lexikográfia, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Filológia Tanszék, 2004; Stanislaw Predota: Mehrsprachiger Wörterbücher des 16. bis 18. Jahrhudnert mit einem niederländischen und polnischen Teil, Bern, Peter Lang GmbH, 2004.

[23] A témában lásd bővebben: Wilfried Kettler: Untersuchungen zur frühneuhochdeutschen Lexikographie in der Schweiz und im Elsass. Strukturen, Typen, Quellen und Wirkungen von Wörterbüchern am Beginn der Neuzeit, Bern,Peter Lang, 2008; Klaus Grubmüller: Die deutsche Lexikographie von den Anfängen bis zum Beginn des 17. Jahrhunderts, in F. J Hausmann, (ed.):  Wörterbücher, Berlin/New York, de Gruyter, 1990, 2037-2049.

[24] Dictionarium tetraglotton (1562); Thesaurus Theutonicae linguae (1573); Dictionarium Teutonico-latinum (1574)

[25] A témában lásd bővebben: Ramon Jose Carriazo Ruiz – María Jesús Manco Duque: Los comienzos de la lexicografía monolingüe, in Antonia Medina Guerra (ed.): Lexicografía Espanola, Barcelona, Ariel, 2003.

[26] Gáldi: A  magyar szótárirodalom, 1; Fóris: Szótár és oktatás, 1-2; Kiss: Szláv nyelvek értelmező szótárai, 281.

[27] Fóris: Szótár és oktatás, 12-13; Gáldi: A magyar szótárirodalom, 1; Kiss: Szláv nyelvek értelmező szótárai,281.

[28] A korszakban Itáliában három fő irodalmi nyelvi irányzat volt jelen: a latin nyelv elsőbbségét hirdető, a toszkán vagy firenzei nyelvváltozatot preferáló, illetve az udvari nyelv, mint irodalmi nyelv használatát javasló irányzat. A szótárt azért bírálták, mert a firenzei, archaizáló nyelvváltozatot használta.

[29]Évy Anna: Anyanyelvoktatás Olaszországban, Anyanyelv-pedagógia, VII. évf., 2014/4. Forrás: http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=545 (utolsó letöltés: 2017. 12. 29.)

[30] Elisabeth Amstrong: Robert Estienne, , Royal Printer , Cambridge, Cambridge University Press, 2011, 86, 94.

[31] A témában lásd bővebben: Gilles Petrequin: Le Dictionnaire françois de P. Richelet Etude de métalexicographie historique, Leuven, Peeters, 2009; Ross, Walter: Antoine Furetière’s Dictionnaire universel, in Notable Encyclopedias of the Seventeenth and Eighteenth Centuries: Nine Predecessors of the Encyclopédie, Oxford, Voltaire Foundation, 1981;  Franz Hausmann – Oskar Reichmann – Herbert Wiegand (eds.): Wörterbücher: ein internationales Handbuch zur Lexikographie, Berlin, de Gruyter, 1989.

[32] Balázs Géza – Dede Éva (szerk.): Az Európai nyelvi kultúra múltja, jelene és jövője, Budapest, Inter Kht., 2008, 63.

[33]Ulrike Haß (ed.): Große Lexika und Wörterbücher Europas, Berlin, De Gruyter, 2014, 137-138.

[34]A témában lásd bővebben: Gerhard Dünnhaupt: Justus Georg Schottelius (1612–1676), in Dünhaput Gerhard (ed.): Personalbibliographien zu den Drucken des Barock, 5. köt., Stuttgart, Hiersemann, 1991; Rolf Schneider: Der Einfluss von Justus Georg Schottelius auf die deutschsprachige Lexikographie des 17. und 18. Jahrhunderts, Frankfurt am Main, Lang, 1995.

[35]A témában lásd bővebben: Gerhard Dünnhaupt: Kaspar Stiele, in Gerhard Dünnhaupt: Personalbibliographien zu den Drucken des Barock, 9. köt., Stuttgart, Hiersemann, 1993; Stjepan Barbaric: Zur grammatischen Terminologie von Justus Georg Schottelius und Kaspar Stieler, Bern, Lang, 1989.

[36] David Crystal: A nyelv enciklopédiája, Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 145.

[37] Fóris: Szótár és oktatás, 13.; Fóris: A szótárfogalom megváltozásáról, 5.

[38] A témában lásd bővebben: Philipp Blom: Enlightening the world: Encyclopédie, the book that changed the course of history, New York, Palgrave Macmillan, 2005; John Lough: The Encyclopédie, New York, D. McKay, 1971.

[39] A témában lásd bővebben: Henry Hitchings: Doctor Johnson’s Dictionary: the extraordinary Story of the Book That Defined the World, London, John Murray, 2005.

[40]A témában lásd bővebben: Haß: Große Lexika und Wörterbücher Europas.

[41] A témában lásd bővebben: Margit Strohbach : Johann Christoph Adelung Ein Beitrag zu seinem germanistischen Schaffen mit einer Bibliographie seines Gesamtwerkes, Studia Linguistica Germanica, 21. köt., Berlin/ New York, de Gruyter, 1984.

[42] Haß: Große Lexika und Wörterbücher Europas.

[43] Kiss: Szláv nyelvek értelmező szótárai, 281.

[44] A témában lásd bővebben: Peter Gilliver: The Making of the Oxford English Dictionary, Oxford, Oxford University Press, 2016; John Willinsky: Empire of Words: The Reign of the Oxford English Dictionary, Princeton University Press, Ewing, New Jersey, 1995.

[45] Roland Willemyns: Dutch: Biography of a Language, Oxford, Oxford University Press, 2013.

[46] A témában lásd bővebben: Volker Harm: Das Grimmsche Wörterbuch – Stationen seiner Geschichte, Sprachreport, XXX. évf., 2014/1, 2–11; Alan Kirkness – Peter Kühn – Herber Wiegand, (eds.): Studien zum Deutschen Wörterbuch von Jacob Grimm und Wilhelm Grimm, Tübingen, Niemeyer, 1991.

[47] Saját fordítás. Eredeti szöveg: „Das wörterbuch ist kein Sittenbuch, sondern ein wissenschaftliches, allen zwecken gerechtes unternehmen.” Jacob Grimm: Előszó, 1. kötet, Lipcse, 1854.

[48]A témában lásd bővebben: Wolfang Sauer : Der „Duden“. Geschichte und Aktualität eines „Volkswörterbuchs“, Stuttgart, J. B. Metzlersche Verlagsbuchhandlung,1988; Burckhard Garbe(ed.): Die deutsche Rechtschreibung und ihre Reform 1722–1974, Tübingen, Niemeyer, 1978.

[49] Kiss: Szláv nyelvek értelmező szótárai, 282.

[50] Kiss: Szláv nyelvek értelmező szótárai, 282.

[51] Kiss: Szláv nyelvek értelmező szótárai, 284.

[52] Kiss: Szláv nyelvek értelmező szótárai, 294.

[53] Kiss: Szláv nyelvek értelmező szótárai, 311.

[54] Fontos megemlíteni, hogy ebben a periódusban indul meg a zágrábi akadémiai szótár készítése is.

[55] Kiss: Szláv nyelvek értelmező szótárai, 314.

[56] A témában lásd bővebben: Tesaurus Linguae Latinae: www.thesaurus.badw.de/das-projekt.html (utolsó letöltés: 2018. 01. 12.)

[57] Fóris: Kezdeti lépések; Ladislav Zgusta (ed.): History, Languages an Lexicographers, Tübingen, Max Neymer Verlag,1992;  Prószéky Gábor: Szótárírási szempontok a számítógépes nyelvi programok korában és korábban, in Kiss Gábor – Zaicz Gábor (szerk.): Szavak, nevek, szótárak, Budapest, MTA Nyelvtudomány Intézete, 1997.

[58] Ladislav Zgusta:  Manual of Lexicography, Mouston, The Hague, 1970.

[59] Blaskó Mária: Számítógép és lexikográfia, in Fóris Ágota – Pálfy Miklós (szerk.): A lexikográfia Magyarországon, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2004, 125.

[60] Az három említett szótárról lásd bővebben: Blaskó: Számítógép és Lexikográfia.

[61] Blaskó: Számítógép és Lexikográfia, 124.

[62] Pajzs Júlia: Számítógép és lexikográfia, Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézete, 1990, 9.

[63] Pajzs: Számítógép és lexikográfia, 9.

[64] „A korpusz ténylegesen előforduló írott, vagy lejegyzett beszélt nyelvi adatok gyűjteménye. A szövegeket valamilyen szempont szerint válogatják és rendezik. Nem feltétlenül egész szövegeket tartalmaz és nem csak tárháza a szövegeknek, hanem tartalmazza azok bibliográfiai adatait, bejelöli a szerkezeti egységeket (bekezdés, mondat). Emellett pedig feltünteti a szavak mellett szófaji kódjukat is.” (MTA, Nyelvtudományi Intézet, Korpusznyelvészeti Osztály, Utolsó letöltés: 2018. 05. 27.)

[65] Tulajdonképpen korábbi szótárak is korpuszok alapján készültek, de a modern korpusz nyelvészet a 20. század találmánya.

[66] Fóris: Szótár és oktatás,14.

[67] Holl András: Internet és tudomány, Magyar Tudomány, XLI. évf., 1996/ 5, 558–566, 561-562.

[68] A témában lásd bővebben: Ungváry Rudolf: Tezaurusz technológia. Az információkereső tezauruszok készítésének folyamata, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ, 1979; Schlanger László: A tezauruszépítés számítógépes segítése, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ, 1983; Ungváry Rudolf – Orbán Éva (2001): Osztályozás és információkeresés 1. köt., Budapest, Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ, 2001.

[69] Magay Tamás – Pajzs Júlia: 25 éves az EURALEX, in: Fábián Zsuzsanna (szerk.): Szótárírás és Szótárírók, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2009.

[70] Lan, Li: The growing prosperity of on-line dictionaries, English Today 21. évf.,  2005/3, 16–21; Pedro A. Fuertes-Olivera: Specialised Dictionaries of  Economics and Translation, in: Helle Dam Jensen – Patrick Leroyer (eds.): Hermes, 50. köt., 2013, 33–49.

[71] Fuertes: Specialised dictionaries; Fóris Ágota:  A szótárak és a szótárírás társadalmi-gazdasági szerepéről, Tudásmenedzsment V. évf., 2004/ 2, 111–122.

[72] Gaál Péter: Online szótárak és használóik, Doktori disszertáció, Pécs, Pécsi Tudományegyetem, 2016.

[73] Dringó-Horváth, Ida (2011): Hogyan válasszunk elektronikus szótárat a nyelvtanuláshoz?, in: Iskolakultúra 2011/6–7, 141-156.

[74] Dringó-Horváth: Hogyan válasszunk.

[75] Fóris: Szótár és oktatás, 13.

[76] Fóris: Szótár és oktatás, 13-16.

[77] Gaál: Online szótárak és használóik; Dringó-Horváth Ida: Digitális szótárak ‒ szótárdidaktika és szótárhasználati szokások., in Alkalmazott Nyelvtudomány (2017 különszám), 1-27; Dringó-Horváth Ida – Fajt Balázs – P. Márkus Kata: Szótárhasználattal és szótárdidaktikával kapcsolatos tapasztalatok vizsgálata nyelv-, ill. nyelvtanár szakot végzettek körében, Modern Nyelvoktatás, 2021, (közlésre elfogadva).

[78] Dringó-Horváth: Digitális szótárak.

[79] Pajzs Júlia: Merre tart a lexikográfia?, Modern Nyelvoktatás, XIV. évf, 2008/3, 3–9; Eva Fernández Samaniego – Beatriz Pérez Cabello de Alba(2011): Conclusions: Ten Key Issues in e-Lexicography for the Future, in Pedro A. Fuertes-Olivera, –  Henning Bergenholtz, (eds.):  E-Lexicography – The Internet, Digital Initatives and Lexicography, London, Bloomsbury, 2011, 305–311; Henning Bergenholtz – Rufus Gouws: What is lexicography?, Lexikos 22, 2012, 31–42.

[80] Természetesen a történelmi korok elnevezései és határai sem „kőbevésettek”, a tudomány időnként újra és újra felveti ezek újragondolását, újbóli meghatározását. A világtörténelem európai szemléleten alapuló, hagyományos korszakai és azok határai már egyre inkább feszegetik a hagyományos, „megszokott” kereteket.

[81] Dringó-Fajt-P. Márkus: Szótárhasználattal és szótárdidaktikával kapcsolatos.

[82] Kiváló összefoglaló a témában: Dringó-Fajt-P. Márkus: Szótárhasználattal és szótárdidaktikával kapcsolatos.

Jakabné Köves Gyopárka: Continuity and Discontinuity in the New Covenant in Jeremiah 31:31–34

Introduction

The period before the Babylonian captivity was the age of prosperity in the kingdom of Judah. The weakening of Assyria was followed by a temporary power vacuum which raised illusory hopes in Judah’s leaders. In such tumultuous times, it was hard to believe the oracles of judgment, namely the prophecies of Jeremiah about the destruction of Jerusalem and Judah as a result of the faithlessness of God’s people. Finally, the tragedy was inevitable, and it not only stopped Judah’s political games, but also put an end to the kingdom, and so to the independence of Israel. Israel always thought about its history from the standpoint of the community, and from this viewpoint, dispersion, which now became reality, was equal to hell itself.

“Jakabné Köves Gyopárka: Continuity and Discontinuity in the New Covenant in Jeremiah 31:31–34” bővebben

Segesdi Gergő: A köztársasági kérdés megjelenése az 1920-as évek a magyar politikai jobboldal sajtójában

Bevezetés

Az első világháború szörnyűségeiből éppen csak kilábalt Magyarország számára az egyik meghatározó kérdés az államforma volt. IV. Károly 1918. november 13-án lemondott az államügyek vitelében való részvételéről. Ez azonban nem jelentette a trónról való lemondását is. Mégis, arra később nem tudott visszatérni. Magyarország pedig megtapasztalta a Károlyi Mihály nevével fémjelzett köztársaságot, valamint a tanácsköztársaságot. A forradalmak bukása után kiépülő, önmagát „ellenforradalmiként” meghatározó hatalmi rendszer képviselői számára értelemszerű volt a történelmi jogfolytonosság helyreállítása, az ezer éves államisággal összeforrott királyság intézményének helyreállítása. Tanulmányomban arra keresem a választ, hogy a magára ellenforradalmiként hivatkozó rendszer miképpen viszonyult a Károlyi Mihályék által bevezetett köztársasághoz, illetve magához a köztársasági államformához. A vizsgálódás anyagát a jobboldali sajtóban az 1920 és 1928 közötti időszakban megjelent a tárgyat érintő írások képezik. A munka során olyan orgánumokat tekintek át, amelyek valamilyen formában foglalkoznak a köztársaság kérdésével. A vizsgált orgánumok közé tartozik a A Nép, Budapesti Hírlap, Kis Ujság, Magyarság, Nemzeti Ujság, Pesti Hírlap.[1] A munka során a vizsgált írásokat nem egyszerű kronológikus sorrendben kívánom feldolgozni, hanem tematikusan a következő problémakörök mentén: hogyan helyezhető el a köztársasági gondolat kérdése a legitimista szabadkirályválasztó vita tükrében, a jobboldali sajtó szerint milyen volt a magyar nép viszonya az államforma kérdéséhez, valamint, hogy a köztársaságpártiság mint vád miképpen jelent meg a jobboldali közbeszédben. Mindezen három téma mellett röviden még kikívánok térni Károlyi Mihály személyének megítélésére.

Az 1920-as évek elejét meghatározó politikai kérdések rövid felvázolása

A következő rövid felvezetőben nem kívánok minden az 1920-as elején megfogalmazott kérdést a maga teljességében bemutatni. Úgy vélem, hogy egy ilyen viszonylag rövid írás keretében erre nem is lenne lehetőségem. Pusztán a főbb vitapontokat kívánom felvázolni, hogy azután tanulmányom fő vizsgálati kérdését – amelyben arra keresem a választ miképpen jelent meg a köztársaság kérdése a korabeli politikai jobboldal sajtójában – elhelyezhessem.

A Károlyi-féle köztársaság, majd pedig az azt követő tanácsköztársaság zűrzavaros időszaka után a konszolidálódó hatalomnak az elsők között kellett rendeznie az államforma-, valamint a király személyének kérdését.[2] Kmety Károly egyetemi tanár a Jogtudományi Közlöny hasábjain 1921-ben a következőt fogalmazta meg a kérdésről: „A közjogi téren tenni valóink nagy alkotmányi problémák, köztük egy sincs fontosabb az ú. n. királykérdésnél,”[3] Ez a kérdés azonban nem abban jelent meg, hogy vajon Magyarország királyság maradjon-e, hanem, hogy azt miképpen szabályozzák.[4] Erre erősít rá Buza László jogakadémiai tanár a Magyar Jogi Szemlében megfogalmazott gondolata: „Az nézetünk szerint […] kétségtelen, hogy Magyarország jogilag nem szűnt meg monarchia lenni. Az 1918. október 31. óta lejátszódott eseményeknek ilyen alkotmányjogi hatályt tulajdonitani nem lehet.”[5]

Bethlen István miniszterelnökségének első, 1921-1923 között tartó szakaszát Romsics Ignác szerint a stabilitás megteremtése határozta meg. Bethlen maga a legitimitás talaján állt, azonban realista politikusként az arisztokrácia többségével szemben megértette azt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia és a háború előtti állapotok visszaállítására nincsen lehetőség. 1920 elejére kidolgozta a nemzeti királyság koncepcióját, amely előírta, hogy az ország uralkodója semelyik másik állam uralkodója nem lehet. Ez azonban Romsics meglátása szerint egy olyan taktikus lépés volt a részéről, amellyel lényegében nyitva hagyta az uralkodó személyének a kérdését. Azt ugyanis a legitimista és a szabad királyválasztó értelemben egyaránt lehetett interpretálni. Mindebből jól kivehetjük, hogyha a király személye ugyan nem is, de egy dolog bizonyos volt Bethlen felfogásában, mégpedig az államforma kérdése, amely királyság volt.[6] Pölöskei Ferenc megfogalmazása szerint a politikusok és államjogászok zöme politikai és társadalmi okokból vetette el a köztársaság államformáját, amit a forradalmakkal azonosítottak. Ahogyan fogalmaz Pölöskei: „A királyságtól – mondották – nagyobb stabilitást, biztonságosabb belső nyugalmat várnak, mert a ciklikusan visszatérő köztársaságielnök-választások újra és újra felkavarják a belpolitikai szenvedélyeket, s állandósítják a pártviszályokat.”[7] Szükséges ugyanakkor megemlítenünk Károlyi Mihálynak azt a gondolatát, mely szerint 1918 novemberében: „Valamennyi osztály a köztársaság azonnali kikiáltását követelte. […] még a tegnapi megrögzött royalisták is a köztársaság mellett voltak,”[8] Károlyi szavainak beemelése amiatt is fontos jelen munkánkba, mivel ennek az állításnak a hangoztatása visszatérő elem volt a köztársaság támogatóinál az 1920-as években.[9]

Pölöskei szerint maguk az antant hatalmak egyedül a Habsburg-restaurációt tiltották, így pedig meglátása szerint a királyság államformájának választásához nem is férhetett kétség.[10] Bár ahogyan arra Polner Ödön egyetemi tanár is kitért az 1920-ban a Magyar Jogi Szemlében írt írásában: „[a]z entente-hatalmak kívánsága folytán az államforma felett népszavazásnak kell dönteni.”[11] Noha ő ezt egy felesleges dolognak tartotta, hiszen a királyságot 1918-ban sem a népakarat, hanem pusztán egy „az államhatalmat magához ragadó egy pártcsoport által összehivott alaktalan helyi gyülekezet” törölte el.[12] Abban azonban, hogy Pölöskei mellett Romsics Ignác is rámutat, a király személyében már nem volt ekkora az egyetértés a királyság államformájának támogatói között. Két eltérő közjogi felfogás fogalmazódott meg. A legitimisták a jogfolytonosság talaján álltak és ragaszkodtak IV. Károly személyéhez, visszatértéig pedig valamelyik Habsburg főherceget szerették volna nádorként látni. Az ő ellenpólusukat képezték az úgynevezett szabadkirályválasztók, akik azt hangoztatták, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával, valamint IV. Károly 1918. novemberi nyilatkozatával a Habsburgok elveszítették a magyar trónra való jogosultságukat. A magyar nemzet pedig visszanyerte jogát a szabad királyválasztásra. A helyzetet Horthy Miklós 1920. március 1.-jén történt kormányzóvá választása oldotta fel, még hogyha csak ideiglenesen és nem is maradéktalanul.[13] Ahogyan arra Egresi Katalin is rámutat, hogy az 1920: I. törvénycikk volt az, amely rendelkezett az ideiglenes jelleggel választott kormányzó jogköreiről, valamint egy egykamarás nemzetgyűlés felállításáról. Ezt az ideiglenességet erősítik magának a kormányzónak választott Horthy Miklós később az emigrációban megfogalmazott szavai is: „Az 1920-as törvény abban a feltevésben készült, hogy a király nemsokára visszatérhet,”[14] Egresi szerint a törvény ideiglenes jelleggel igyekezett szabályozni a benne foglalt kérdéseket, végül azonban egy közel két és fél évtizeden át tartó politikai berendezkedés közjogi alapjait teremtette meg. Romsics Ignác szerint ez a törvény a legitimista és szabadkirályválasztó oldal kompromisszumának jegyeit viselte magán.[15] Ezt erősíti meg Kmety Károly is, aki a törvény kapcsán a következőket írta a Habsburg jogigényről: „[a]z ú. n. teljes jogfolytonossági álláspontot [a törvény] respektálni, elfogadni fogja, noha teljhatalma jogosítaná azon jogok megszüntetésére is.”[16] Mégis, hogy a Habsburg restaurációnak mennyi realitása is volt azt jól példázza Horthy Miklós IV. Károly visszatérési kísérletei kapcsán megfogalmazott gondolatai: „[a] király kísérleteit […] az a kedvezőtlen külpolitikai helyzet hiúsította meg, amelyet a kis- és nagyentente következetes Habsburg-ellenes politikája idézett elő.”[17] Ahogyan azonban azt L. Nagy Zsuzsa megfogalmazásában is olvashatjuk, a kialakuló rendszer egyáltalán nem volt ellentmondásoktól mentes, hiszen az államforma, a legfőbb állami méltóság kérdése és a kialakuló kormányzati módszerek is megosztották a közvéleményt és a politikai élet szereplőit. A kormányzó jogköreit 1920-ban nem is sikerült véglegesen rendezni. Mindez összeségében azzal a következménnyel járt, hogy ezek a kérdések még évekig meghatározták a hazai politikai életet.[18] Mindezt jól illusztrálják Horthy Miklós egy 1922 augusztusában Gödöllőn zajlott találkozóról írt szavai, amikor is felidézi a Ráday Gedeon belügyminiszter által ott mondottakat: „Meg kell szűnnie az államfő állása körül a viszálynak, mert emiatt az országban nem lehet teljes nyugalom. Egyesek független Magyarországot akarnak, élén a törvényes királlyal, mások meg József főherceg vagy Albrecht főherceg megválasztását óhajtják. Baloldali elemek köztársaságra törekednek.”[19]

A köztársasági gondolat a legitimista és a szabadkirályválasztó vita tükrében

Az államforma kérdésének érzékenységét úgy gondolom jól érzékelteti az 1920. évi I. törvénycikk kapcsán kirobbant vita, amikor is magát Apponyi Albertet illették a köztársaság támogatásának vádjával miután azt a kijelentést tette, hogy egy mondva csinált királyságnál is jobb egy becsületes alapokon nyugvó köztársaság. Ferdinándy Gyula igázság- később pedig belügyminiszter ennek a vitának a során felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetgyűlésnek figyelembe kell vennie olyan kérdéseket, mint a hatalom szétválasztásának Monetsquieu által megfogalmazott elvét, a kormányzó és a kormány jogköreit, a vétójog és az előszentesítési jog kérdését. Végül pedig megfogalmazta, hogy: „a törvénybe talán a legjobb indulatúan köztársasági gondolatokat csempésztek.”[20] Szintén érdekes, ahogy a Habsburg ház uralkodói és örökösödési jogát megszüntető törvénnyel, valamint a kormányzói tiszt időtartamával kapcsolatosan nyilatkozott. Úgy vélte, hogy a királykérdés és szabadkirályválasztás azok közé a kérdéskörök közé tartoznak, amelyek a nemzetet izgalomban tartják, sőt az bármikor saját mozgalmat indíthat. Az ország pedig könnyen találhatja magát abban a helyzetben, hogy két királya van. Mindemellett, hogyha esetleg a szabadkirályválasztás valósulna meg, akkor is maradna az országnak egy olyan része, amely legitimista maradna. A fenti két véleményből nem feltétlenül a köztársasági gondolat éles elvetését olvashatjuk ki, noha természetesen nem gondolhatjuk azt sem, hogy támogatták volna a köztársasági államformát, sokkal inkább egyfajta aggodalmat azzal kapcsolatban, hogy királykérdés rendezetlensége a jövőben viszályok forrása lehet. [21] Hasonlóan aggódott emiatt a lehetséges viszály miatt Pethő Mihály is, aki amellett érvelt, hogy a legitimisták és a szabadkirályválasztók vitája végül odáig fog fajulni, hogy azok, akik részesei voltak az „oktobrista összeomlásnak” újra felbuzdulnak. A probléma folyamatos elodázása pedig a keresztény gondolat halálát fogja elhozni, valamint azt fogja eredményezni, hogy a köztársaság lesz az egyedüli reális alternatíva. Pedig a keresztény politika képes arra, hogy változó politikai és alkotmányjogi keretek között is rendkívüli rugalmasságot tanúsítson.[22] Fontos kitérnünk Huszár Károly korábbi miniszterelnök 1927-ben a Szentkorona Szövetség győri gyűlésén elmondott beszédére. Huszár szerint a magyar államiság épülete ekkor még minden konszolidáció ellenére sincsen betetőzve, hiszen a királyi trón betöltetlen. Egy parasztembert idézve a következőt mondta: „Hiába, nem boldog az ember olyan házban, amelynek nincs teteje.”[23] Huszár a trón betöltését kizárólag alkotmányos úton tudta elképzelni. Elismerte ugyanakkor, hogy az alkotmányosság útja a legitimisták számára egy járatlan út. Ezért a feladat az, hogy ezt előkészítsék. Bármiféle diplomáciai akciót meg kell előznie a kormányzó, valamint az országgyűlés beleegyezésének. A nemzetközi akadályokat nem tartotta leküzdhetetlennek, hogyha ugyanis az ország szakítani tud a „forradalom szellemével” és „Szent Koronában rejlő varázshatalommal” egységesíteni tudja nemzetet, akkor a legitimista út járható. A „forradalom szelleme leküzdésének” szófordulatából érzékelhetjük, hogy milyen szemszögből közelített a köztársaság gondolatához. Kifejezően elítélően nyilatkozik róla: „A köztársaság, a népköztársaság és a tanácsköztársaság már elvitték egyszer a sír szélére a nemzetet”[24] Ahogyan fogalmazott minden forradalom szűkített egyet az ország határain. További vádként fogalmazta meg a köztársasággal szemben, hogy annak köszönhetően vált az ország ellenállásra képtelenné, hiszen az fegyverezte le az országot, majd ezt követően a csőcseléket fegyverezte fel és lett a bolsevizmus „szálláscsinálója Magyarországon”. A köztársaság volt az, amely tönkretette azokat az erőket, amelyek „vasabronccsal tartották össze Szent István ősi birodalmát”. Ez volt a jelszó Magyarország politikai és szociális robbantására. A kár, amit a köztársaság okozott az ország számára olyan súlyos, hogyha nem is állna többévszázados államfenntartó érdem a királyság mögött, a köztársaság néhány hónapos pusztítása akkor is mindenkit a királyság hívévé tenne. Huszár szerint ebből következőleg a köztársasági irányzat ekkora már radikális, a belpolitikában destruktív, a külpolitikában pedig defetista politikája miatt csupán egy olyan népszerűtlen gondolat, aminek alig akadnak szórványosan hívei. A legitimizmussal szemben tehát aligha képes bármiféle ellenállást kifejteni. Vélte mindezt Huszár Károly, aki szinte úgy nyilatkozott a köztársaságról, minthogyha egy büntetőper során szembesítené a vádlottat bűneivel. Mégis azt kell, hogy mondjuk nem a köztársaság pártiakkal szemben volt a leginkább elítélő, hanem a szabadkirályválasztókkal. Apponyi Albert és Ferdinándy Gyula fentebb idézet gondolataiból már érzékelhettük a szabadkirályválasztókkal szembeni negatív viszonyulást. Ők azonban nem fogalmaztak meg olyan súlyos vádakat velük szemben, mint néhány évvel később Huszár Károly. Ő ugyanis azt mondta, hogy a szabadkirályválasztók még a köztársaságiaknál is veszedelmesebb erőt képviselnek, akik nacionalista és militarista állarcok mögé bújnak. Huszár Károly szerint a királyválasztás a nemzetnek az akkori erkölcsi állapotában végzetes lett volna, hiszen ekkoriban a magyar nép sem volt mentes a „korszellem okozta szellemi és erkölcsi járványoktól”. A társadalom nyomorúsága, az anyagi és erkölcsi függetlenség hiánya csak a különböző trónkövetelőknek és az elkerülhetetlen belső zavaroknak kedvezne, amely végül polgárháborúhoz vezetne. Véleménye szerint ezért is ajánlották a szabadkirályválasztók ezt a módszert. Végül még hozzátette, hogy a szabadkirályválasztásra közjogilag nincs is lehetőség, valamint hogyha az ország élén egy Habsburg király állna, akkor az nem adna példát a lázadásra.[25]

A magyar nép viszonya az államforma kérdéséhez a jobboldali sajtó szerint

Érdemes megvizsgálnunk, hogy hogyan vélekedett a jobboldali sajtó arról, hogy a magyar nép miképpen viszonyult a köztársasági kérdéshez. Ahogyan azt a Nemzeti Ujság egyik szerzője is megfogalmazta a magyar nemzet annakidején a Károlyi féle köztársaságot kizárólag egy utolsó reményként fogadta el, akkor, amikor már a „lehetetlenben is reménykedett”. A köztársaságot magát pedig kizárólag egy ideiglenes állapotként fogta fel. Amint lehetett visszaakart térni a keresztény nemzeti politikához és királysághoz. Ugyanis míg a köztársasági államforma hirdetése a marxi ideológia vállalását jelentette, addig a királyság a történelmi jogfolytonosságot.[26] Erre a királyhűségre erősített később Gergely István, amikor is a Nemzeti Ujságban megemlékezett Gyulai Pál író kijelentéséről. Gyulai azt mondta, hogy a magyar nép tele van királyhűséggel, valamint, hogy a paraszt büszke a főnemesre, mint „saját fajtájának kivirágzására”. Valamint míg a királyság állandó témája marad a költészetnek, addig azt nem tudja elképzelni, hogy bárki is egyszer majd úgy ül le a gyermeke mellé mesélni, hogy: „Volt egyszer egy köztársasági elnök…”[27] A népköltészet ugyanis a királyság gondolatában tanyázik.[28] Az egyedüli ok a Nemzeti Ujság szerzője szerint, amiért a köztársaság egyáltalán megalakulhatott Magyarországon az a kisantant nyomásának volt köszönhető és a magyar királyság meggyengítését célozta.[29] Sőt, miként később azt a Magyarság című folyóirat egyik írásában is olvashatjuk, azt vádat is megfogalmazzák velük szemben, hogy a királykérdés elhúzódását is ők gerjesztették.[30] Azok, akik mindezek után is megünneplik a köztársaságot egyedül marxi ideológiával telítve teszik azt. Ezek közé tartoznak a szociáldemokraták is, akik az uralomra jutásuk feltételeként tartják számon a köztársaság bevezetését. Ahogyan a Nemzeti Ujság szerzője is megfogalmazta: „[t]ul van már ma a nemzet józan és alkotmányos gondolkozása minden köztársasági kísérletezésen,”.[31] Úgy gondolom fontos rámutatnunk arra, hogy a szerző nem csak a köztársasági gondolat képviselőit ítéli el, hanem szabadkirályválasztókat is. Az előbbi idézet ugyanis a következőképpen folytatódik: „[s]őt [a] szabadkirályválasztó-játszósdin, hogy a mi novemberünk szürke ködében nem is kell e gondolatokkal, mint a nemzet lelkére nehezedő törekvésekkel foglalkoznunk.”[32] Érdemes azonban megemlítenünk, hogy a Magyarság című folyóirat egyik 1922-es cikkében megemlítik, hogy a köztársasági gondolat alig tudhat magának 10%-nyi támogatót a magyar nép körében. Noha azt nem részletezi az írás, hogy ezt az egész népességre vagy a választásra jogosultakra érti, úgy gondolom, hogy a 10% egyik esetben sem számítható elhanyagolható tömegnek. Kétségtelen, hogy ez a 10% még messze van a többségtől és akármit is értünk ezalatt a bizonyos százalék alatt az még messze van a királyság pártolóinak a számától, azonban a korábban említett teljes támogatás nélküliségtől kétségtelen, hogy távol áll. Egy olyan tömeget feltételez, akikkel érdemes számolni.[33] A magyar néppel kapcsolatban fontos még megemlítenünk Huszár Károly fentebb már idézett 1927-es beszédét. Itt ugyanis úgy beszélt a magyar népről, mint egy olyan tömegről, amelyet a legitimistáknak feltétlenül szükséges a táborukba vonni. Ez a nép ugyanis hű a monarchizmushoz. A legitmizmus gondolata pedig ebből a hűségből következik. A jogfolytonosság tehát nem maradhat továbbra is az „úri szalonok és püspöki paloták magánügye”. Ha ugyanis sikerre akarják vinni a legitimista politikát, akkor ahhoz az egész magyar társadalom erejére szükség lesz vallás- és osztálykülönbségek nélkül. A néptömegek lelkében azonban a királyhűség ápolni kell különben az elsorvad.[34]

A köztársaságpártiság, mint vád a jobboldali gondolkodásban

Fentebb már Apponyi Albert esetében röviden említettük, hogy a köztársaságpártiság, még hogyha nem is beszélhetünk az államforma tényleges megváltoztatásának az igényéről, egyfajta vádként jelent meg a politikai jobboldalon. Ilyen vádat fogalmazott meg többek között a korábban a Károlyi kormányban is szerepet vállaló Nagy Vince országgyűlési képviselő, a frankhamisítási botrány vitája során Viczián István képviselőtársa ellen. Nagy azzal vádolta Vicziánt, hogy nem közömbös a köztársasági gondolat iránt. Ez az eset úgy gondolom jól érzékelti a köztársaságpártiság bélyegként való alkalmazását.[35] Viczián eseténél azonban sokkal érdekesebb, hogy hasonló vádakat még Gömbös Gyulával szemben is megfogalmaztak 1926-ban, még hogyha nem is ennyire direkten. A Nemzeti Ujság egyik cikke szerint ugyanis a monarchista oldal értetlenül állt Gömbös Gyulának egy svéd lapnak adott interjúja előtt. A szerző Gömbös azon kijelentése felett, amikor azt nyilatkozta, hogy Ottó apját gyűlölte még szemet tudott volna hunyni, afelett azonban már nem, amikor Gömbös a legitimista öröklési elvet veszedelmesnek nevezte. Egészen konkrétan a következő kijelentést tette: „[m]ert a trónöröklési rend a hatalmat egy hülye kezébe juttatja!”[36] Ezek után a cikkíró szerint vitatható az is, hogy Gömbös egyáltalán monarchista lenne és megfogalmazza a következő kérdést: „Ám de micsoda monarchia az, ahol a királyt ujra meg ujra választani kell. Ha nincs trónöröklési rend, akkor lényegében életfogytiglan választott köztársasági elnökről lehetne csak beszélni.”[37] Mindezek mellett a szerző még azt is Gömbös szemére vetette, hogy korábban olyan nyilatkozatokat tett, hogy a munkások kezébe lenne szükséges a gyárok tulajdonjogát adni. Ez pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy Gömbös a szocialisztikus tanokkal szimpatizál. A vád tehát, ahogyan azt fentebb is említettem nem annyira konkrét, mint a Viczián Istvánnal szemben felhozottak, valamint az is sincs konkrétan kimondva, hogy Gömbös köztársaságot akarna. Sőt, aligha képzelhetjük el ezt róla. Mégis, amikor a szerző életfogytiglan tartó köztársasági elnökről és szocialisztikus tanokkal való szimpatizálásról beszél érzékelhető ennek a vádnak a megjelenése. Az életfogytiglan tartó köztársasági elnök fogalma kapcsán érdemes röviden megemlítenünk, hogy azt Horthy Miklós kormányzóságának kérdéseivel foglalkozó tanulmányában Kende Péter is használja. Kende megfogalmazásában Horthy inkább volt egy időkorlát nélkül regnáló köztársasági elnök, mint valódi királypótló régens vagy uralkodó.[38]

Károlyi Mihály személyének a megjelenése a köztársasággal kapcsolatban

Széles körben ismert tény, hogy Károlyi Mihály személyét, valamint mindazt, amit 1918-ban képviselt milyen mértékben megvetette az 1920 után kialakult rendszer. Hatos Pál megfogalmazásában Károlyi nevét a „legnagyobb gyűlölettel emlegették”. Személye ellen sikkasztás és más bűncselekmények elkövetése miatt eljárást indítottak és vagyoni perben el is tudták marasztalni. Majd vagyonától is megfosztották. Nemcsak Károlyit érte azonban retorzió, hanem Hatos szerint mintegy 35-40 ezer közalkalmazott szenvedett el valamilyen vagyoni vagy fegyelmi hátratételt, illetve kényszernyugdíjazást.[39] Károlyi és társai a Horthy-korszak tankönyveimben Romsics Ignác megfogalmazása szerint olyan hazaárulókká stilizálódtak, akiknek nemcsak saját forradalmuk bukásáért, a proletár diktatúráért, de Trianonért is viselniük kellett a felelősséget.[40] Mindezek ellenére fontosnak tartom, hogy kitérjünk egy olyan 1925-ös A nép hasábjain megjelent írásra, amely Károlyi Mihály Egyesült Államokban folytatott köztársasági tevékenységét tárgyalja. Ez az írás ugyanis egyfajta szunnyadó fenyegetésként mutatja Károlyi Mihályt, aki a New York-i magyarok körében igyekezett terjeszteni a köztársasági gondolatot. A cél érdekében a Károlyi létre kívánta hozni az Amerikai Országos Párt a magyar népköztársaságért elnevezésű csoportosulást. Céljuk az „úgynevezett népköztársaság” megalakítása lett volna. Mindezt a cikk szerzője költői magasságokba emelkedve mutatta be: „Az a világgá szaladt társaság, amely Magyarországon halálra kompromittálta magát s most abból, hogy áskálódik saját hazája ellen, itt Amerikában új akcióba fogott. Egészen sötét és egészen becsületvesztett emberek buzgólkodnak egy új amerikai magyar politikai párt alakítása körül.”[41] Károlyiék kísérletét a szerző szerint az amerikai magyarság ellenségesen fogadta, ugyanis a szavaival élve a kint élő magyarok nem akartak részt venni olyan párt alapításában, amellyel saját maga alatt vágta volna a fát. A kísérlet ellen még az Amerikai Magyar Hírlap is erélyesen állást foglalt. Sőt idővel az Egyesült Államok kormánya is szintén erélyesen tiltakozott Károlyi terve ellen. Minden bizonnyal Károlyi Mihálynak ez a terve már a kezdetkor aligha kecsegtethetett bármiféle sikerrel. Az ügy kapcsán megjelent írás azonban jól illusztrálja számunkra azt az ellenszenvet, amelyet a magyar jobboldal Károlyi Mihállyal szemben érzett. A szerző szerint ugyanis a magyar népnek és a magyar kormánynak tudomást kell vennie erről a mozgalomról és figyelemmel kell kísérnie a tengerentúli eseményeket, hogyha ott ilyen „lélekmérgező” ötletek születnek.[42]

Összegzés

Ahogyan azt láthattuk az államforma kérdése a jobboldali közvéleményt is aktívan foglalkoztatta. Ez természetesen a királyság államformája melletti állásfoglalást jelentette. Mielőtt azonban ezeknek az összegzésére rátérnénk ki kell emelnünk, hogy az itt feldolgozott forrásnak a túlnyomó többsége a legitimista álláspontot mutatja be. A forrásbázis összeállítása során ugyanis ezek a köztársaság kérdésével foglalkozó jobboldali források kerültek elő. Ez azonban óhatatlanul is felveti a kérdést, hogy az államforma ügye miképpen került elő a szabadkirályválasztók álláspontját bemutató orgánumokban. Ha pedig nem került, akkor annak mi lehet az oka. Ennek megválaszolása azonban egy később elvégzendő munkára vár.

A feldolgozott forrásanyag tükrében azt tudjuk mondani, hogy a köztársaság, hogyha nem is mint reális alternatíva, de előkerült a jobboldali politikai diskurzusban. Sőt, ahogyan azt a legitimista álláspont meg is fogalmazta annál, amit a szabadkirályválasztók akarnak még a köztársaság is kevésbé veszélyes. Maga Apponyi is úgy nyilatkozott, hogy egy mondvacsinált királyságnál egy becsületes köztársaság is jobb. A jobboldali érvrendszer megfogalmazta azt, hogy az királykérdés rendezése már csak azért is szükséges, mivel az óhatatlanul is izgatja a magyar népet, valamint a legitimista-szabadkirályválasztó vita rendezetlensége a jövőben olyan viszályok forrása lehet, amely végül akár a köztársaság újbóli győzelmét is elhozhatja. Fontos kiemelnünk, hogy a társadalmi legitimáció kérdése a jobboldali gondolkodásban is megjelent. Ugyanis a legitimisták is belátták azt, hogy a királykérdés, ahogyan ők fogalmaztak, nem lehet továbbra is úri szalonok és püspöki paloták magánügye. Szükségessé vált a nemzetnek a legitimizmus körébe való beemelése. Annak a népnek a beemelése, amely véleményük szerint mindig is királyhű volt és 1918-ban csakis kényszerből fogadta el a köztársaságot. Bevallották azonban a maguk számára azt, hogy ez számukra még egy járatlan út. Mindezek mellett láthattuk, hogy a köztársaság, mint egyfajta negatív bélyeg vagy vád is megjelent a jobboldali gondolkodásban, amelyet a korszak olyan fontos szereplőire is rásütöttek, mint a későbbi miniszterelnök Gömbös Gyula. Végezetül pedig ki kell emelnünk, hogy Károlyi Mihály alakja is mint egy a magyar királyságra leselkedő állandó fenyegetés is megjelent, amely az emigrációban is szervezkedik a magyar államiság ellen. Noha ez aligha jelenthetett tényleges fenyegetést a Horthy-rendszerre nézve, ahhoz azonban kiváló alapanyagot szolgáltatott, hogy a nemzetet és az országot ért tragédiákat összekapcsolhassák Károlyi Mihály személyével és a köztársasággal.

Absztrakt

A köztársasági kérdés megjelenése az 1920-as évek a magyar politikai jobboldal sajtójában

Magyarországnak rövid időn belül átkellett élnie egy világháborút-, majd ezt követően területe nagyrészének elvesztését. Mindemellett pedig a Habsburg ház eltünését, valamint az első magyar köztársaság kikiáltását, valamint a tanácsköztársaság borzalmait. Ezen események után joggal gondolhatjuk, hogy a köztársaság gondolata sokakban ellenérzéseket váltott ki a Horthy-korszak idején. Mégis úgy vélem hogy, amikor a köztársasági államforma kérdését vizsgáljuk nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy figyelmen kívül hagyjuk mit gondoltak erről a kérdésről az azt elvetők. Tanulmányomban ezt kívánom vizsgálni 1920 és 1928 között, vagyis a Károlyi-féle köztársaság első jubileumáig. Munkám során a következő főbb kérdésekre igyekszem választ kapni: a köztársasági gondolat miképpen helyezhető el a korabeli magyar közéletet meghatározó legitimista és szabadkirályválasztó vitában, milyen volt a jobboldali sajtó szerint egyértelműen királyhűnek tartott magyar nép viszonya az államforma kérdéséhez, valamint, hogy a köztársaságpártiság miképpen jelent meg mint egyfajta vád a politikai jobboldalon. Végül pedig röviden szót kívánok ejteni arról, hogy miképpen látta és láttatta a jobboldali sajtó Károlyi Mihály szerepét.

Kulcsszavak: köztársaság, republikanizmus, 1920-as évek, Horthy-rendszer, politikai jobboldal

Abstract

The appearance of republicanism in the Hungarian right wing publicism during the 1920’s

In a short time Hungary had to experience a world war and the loss of most of its territories, as well as the dethronement of the Habsburg dynasty, the proclamation of the first Hungarian people’s republic, and the horrors of the soviet republic. After events like these we can safely assume that the republican idea was opposed by many during the Horthy-era. Nevertheless, I believe that when we examine the question of the republican form of state we cannot allow ourselves the luxury of ignoring what the opposing voices said about the system. In my dissertation I am examining this question between 1920 and 1928, or the first jubilee of the Károlyi-republic. In my work I attempt to find the answer to the following questions: how the republican idea can be placed in the argument between the legitimists and the free electors, which determined the public discussion, what the attitude was towards the question of the form of state of the Hungarian population, which the right-wing press deemed unquestionably royalist, and how republicanism appeared as a type of  indictment on the political right. Finally, I briefly attempt to describe how the roll of Mihály Károlyi was seen and exhibited by the right-wing press.

Keywords: republic, republicanism, 1920s, Horthy-era, right-wing politics

Bibliográfia

Források

A baloldali pártok szerint a frankügy vádiratában több valótlanság van, Nemzeti Ujság, VIII. évf., 27. szám, 1926. február 4.

A német centrum lapja a magyar királykérdésről, Magyarság, VI. évf., 106. szám, 1925. május 12.

Egy meg nem cáfolt nyilatkozat, Nemzeti Ujság, VIII. évf., 40. szám, 1926. február 19.

Hogy áll ma a királykérdés?, Kis Ujság, XXXX. évf., 66. szám, 1927. március 22.

Károlyi Mihály új forradalmi terve megbukott az amerikai magyarok ellenállásán, A nép, VII. évf. 162. szám, 1925. július 23.

Külkereskedelem és indemnitás, Budapesti Hírlap, XLI. évf., 294. szám, 1921. december 30.

Lelkes tömegek a Szentkorona Szövetség győri nagygyűlésén, Nemzeti Ujság, IX. évf., 66. szám, 1927. március 22.

Lelkes tömegek a Szentkorona Szövetség győri nagygyűlésén, Nemzeti Ujság, IX. évf., 66. szám, 1927. március 22.

Szomoru jubilálás, Nemzeti Ujság, IV. évf., 260. szám, 1922. november 15.

Gergely István: A szépség szigetén, Nemzeti Ujság, VIII. évf., 36. szám, 1926. február 14.

Pethő Sándor: A keresztény gondolat és a legitimitás, Magyarság, III. évf., 423. szám, 1922. május 21.

Visszaemlékezések

Horthy Miklós: Emlékirataim, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2019.

Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2013.

Szakirodalom

Összefoglaló munkák

Kollega Tarsoly István (főszerk.): Magyarország a XX. században I. kötet Politika és társadalom, hadtörténet, jogalkotás, Szekszárd, Babits Kiadó, 1996.

Pölöskei Ferenc – Gergely Jenő – Izsák Lajos.: Magyarország története 1918-1990. Budapest, Korona Kiadó, 1995.

Monográfiák

Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság Az 1918-as összeomlás és forradalom története, Budapest, Jaffa Kiadó, 2018.

L. Nagy Zsuzsa: Bethlen liberális ellenzéke (A liberális polgári pártok 1919-1931), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980.

Pölöskei Ferenc: A köztársasági eszme története Magyarországon, Budapest, Cégér Könyvkiadó, 1994.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010.

Cikkek és tanulmányok

Buza László: A királyválasztás joga, Magyar Jogi Szemle, I. évf., 2. szám, 1920/2.

Egresi Katalin: A köztársasági eszme és a Szent-Korona-tan a magyar politikai gondolkodásban a két világháború között, in Feitl István (szerk.): Köztársaság a modern kori történelem fényében Tanulmányok, Budapest, Napvilág Kiadó, 2007.

Kende Péter: A köztársasági eszme magyarországi állásáról, Múltunk, L. évf., 2005/2.

Kmety Károly: Véleményem a királykérdésben, Jogtudományi Közlöny, LVI. évf., 1. szám, 1921. január 1.

Polner Ödön: A trón megüresedésének és betöltésének kérdéséhez, Magyar Jogi Szemle, I. évf., 1920/4.

Romsics Ignác: Bethlen István politikai pályaképe 1901-1944, in: Bethlen István emlékirata 1944, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988.

[1] A tanulmány vizsgálatának fókusza a köztársasági kérdés jobboldali orgánumokban való megjelenésére helyeződik. A dolgozat végén található bibliográfiában emiatt szerepelnek a felsorolt lapokban megjelent írások a források között, ellentétben Kmety Károly, Buza László és Polner Ödön szintén az 1920-as években megjelent írásaival, amelyek a korszak meghatározó politikai kérdéseinek felvázolásában nyújtottak segítséget és ebből kifolyólag a felhasznált szakirodalmak között kaptak helyet.

[2] Kollega Tarsoly István (főszerk.): Magyarország a XX. században I. kötet Politika és társadalom, hadtörténet, jogalkotás, Szekszárd, Babits Kiadó, 1996, 55.

[3] Kmety Károly: Véleményem a királykérdésben, Jogtudományi Közlöny, LVI. évf., 1. szám, 1921. január 1., 1.

[4] Uo. 1.

[5] Buza László: A királyválasztás joga, Magyar Jogi Szemle, I. évf., 2. szám, 1920/2, 84.

[6] Romsics Ignác: Bethlen István politikai pályaképe 1901-1944, in: Bethlen István emlékirata 1944, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1988, 30-31.

[7] Pölöskei Ferenc – Gergely Jenő – Izsák Lajos.: Magyarország története 1918-1990. Budapest, Korona Kiadó, 1995, 42.

[8] Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2013, 176-177.

[9] A felvázolt gondolatot kiválóan illusztrálja a következő, az 1918-as köztársaság jubileumára írt, azonban elkobzott és később az Erdélyi Futárban megjelent Népszava cikk: Párisból kaptuk meg a budapesti „Népszava” elkobzott vezércikkét, Erdélyi Futár, III. évf., 1. szám, 1929. január 15. Valamint szintén kiváló illusztrációként szolgál ezzel kapcsolatban egy, a Világ című lap hasábjain Túri Béla kanonok és országgyűlési képviselő 1918-as szerepével kapcsolatban megjelent olvasói levél: Levél egy esztergomi kanonoknak, Világ, XV. évf., 244. szám, 1924. november 16.

[10] Pölöskei Ferenc: A köztársasági eszme története Magyarországon, Budapest, Cégér Könyvkiadó, 1994, 130.

[11] Polner Ödön: A trón megüresedésének és betöltésének kérdéséhez, Magyar Jogi Szemle, I. évf., 1920/4, 205.

[12] Uo. 205.

[13] Pölöskei F., Gergely J., Izsák L.: i. m.: 42-43., Pölöskei F.: i. m.: 130-139. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 138-139.

[14] Horthy Miklós: Emlékirataim, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2019, 124.

[15] Egresi Katalin: A köztársasági eszme és a Szent-Korona-tan a magyar politikai gondolkodásban a két világháború között, in Feitl István (szerk.): Köztársaság a modern kori történelem fényében Tanulmányok, Budapest, Napvilág Kiadó, 2007, 240.; Romsics I.: i. m.: 139.

[16] Kmety K.: i. m. 2.

[17] Horthy M.: i. m. 143.

[18] L. Nagy Zsuzsa: Bethlen liberális ellenzéke (A liberális polgári pártok 1919-1931), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980, 23.

[19] Horthy M.: i. m. 144.

[20] Külkereskedelem és indemnitás, Budapesti Hírlap, XLI. évf., 294. szám, 1921. december 30., 4.

[21] Uo. 3-4.

[22] Pethő Sándor: A keresztény gondolat és a legitimitás, Magyarság, III. évf., 423. szám, 1922. május 21., 1-2.

[23] Lelkes tömegek a Szentkorona Szövetség győri nagygyűlésén, Nemzeti Ujság, IX. évf., 66. szám, 1927. március 22., 5.

[24] Uo. 5.

[25] Uo. 5-6.; Hogy áll ma a királykérdés?, Kis Ujság, XXXX. évf., 66. szám, 1927. március 22., 2-3.

[26] Szomoru jubilálás, Nemzeti Ujság, IV. évf., 260. szám, 1922. november 15., 1.

[27] Gergely István: A szépség szigetén, Nemzeti Ujság, VIII. évf., 36. szám, 1926. február 14., 7.

[28] Uo. 7.

[29] Szomoru jubilálás, Nemzeti Ujság, IV. évf., 260. szám, 1922. november 15., 1.

[30] A német centrum lapja a magyar királykérdésről, Magyarság, VI. évf., 106. szám, 1925. május 12., 4.

[31] Szomoru jubilálás, Nemzeti Ujság, IV. évf., 260. szám, 1922. november 15., 1.

[32] Uo. 1.

[33] A német centrum lapja a magyar királykérdésről, Magyarság, VI. évf., 106. szám, 1925. május 12., 4.

[34] Hogy áll ma a királykérdés?, Kis Ujság, XXXX. évf., 66. szám, 1927. március 22. 2-3.; Lelkes tömegek a Szentkorona Szövetség győri nagygyűlésén, Nemzeti Ujság, IX. évf., 66. szám, 1927. március 22., 5-6.

[35] A baloldali pártok szerint a frankügy vádiratában több valótlanság van, Nemzeti Ujság, VIII. évf., 27. szám, 1926. február 4., 5-6.

[36] Egy meg nem cáfolt nyilatkozat, Nemzeti Ujság, VIII. évf., 40. szám, 1926. február 19., 3.

[37] Uo. 3.

[38] Kende Péter: A köztársasági eszme magyarországi állásáról, Múltunk, L. évf., 2005/2. 186.

[39] Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság Az 1918-as összeomlás és forradalom története, Budapest, Jaffa Kiadó, 2018, 417.

[40] Romsics I.: i. m. 181.

[41] Károlyi Mihály új forradalmi terve megbukott az amerikai magyarok ellenállásán, A nép, VII. évf. 162. szám, 1925. július 23., 1.

[42] Uo. 1.