„A kutatás a Kulturális és Innovációs Minisztérium, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program keretében valósult meg.”
A jelen lévő történelemtudományi kutatások rövid ismertetésének egyik fő célját képezi, hogy felhívja mind az alap- és mesterszakos, továbbá doktorandusz hallgatók figyelmét az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programra (EKÖP), aminek segítségével szakmai és anyagi hozzájárulásban részesülhetnek a kutatási területükön való mélyebb elmélyüléséhez.
Bödő Krisztián
Eötvös József anyai nagyapja, Lilien báró – egy atipikus arisztokrata vállalkozói tevékenysége
A Lilien család magyarországi jelenléte kérészéletűnek tekinthető, hiszen a címben szereplő báró Lilien Józsefen (1753–1828) kívül a család egyetlen további férfitagja sem fejtett ki gazdasági-politikai tevékenységet a Magyar Királyságban. A báró személye, tevékenységi köre a magyar történelemtudomány számára két szempontból releváns. Egyrészt agrártörténeti szempontból, hiszen a Fejér vármegyei ercsi uradalomban végrehajtott mezőgazdasági reformjai kiemelték Ercsit a (kora)reformkori uradalmak sorából, mintegy ösztönző példát adva a racionális mezőgazdaság bevezetésére. Másrészt családtörténeti szempontból, hiszen Eötvös József anyai nagyapja volt, a 19–20. század fordulójától megjelenő Eötvös-munkák, Eötvös-életrajzok, illetve a kurrens magyar szakirodalom sem vitatja, hogy nagyapja jelentős hatást gyakorolt a politikusra.
Az ercsi uradalom átalakításának metódusait, a birtokgazdálkodás jellemzőit az agrártörténeti szakirodalom gyakran jegyzi, azonban ezek mindegyike mellőzi a primer források alkalmazását, s csupán olyan leírásokra hagyatkoznak, amelyek a 19. század közepén keletkeztek. A báró élettörténetént, életútját, tágabb értelemben a Lilien család vonatkozó ágának családtörténetét sem ismerjük, jóllehet éppen Eötvös József élete és a hazai közéletben betöltött szerepe teszi indokolttá a kutatást. A 19. században, illetve a 19–20. század fordulóján keletkezett, Lilien Józsefről szóló élettörténeti adalékok roppant szűkszavúak: német, vesztfáliai származású, az osztrák seregben szolgált. Emellett természetesen általánosító jellemvonások jellenek meg a különböző művekben: szerette a rendet, szorgalmas és konzervatív volt.
A szűkszavúságnak, illetőleg annak, hogy az elmúlt évtizedek szakirodalma sem lépett tovább a 19. században megjelenő adalékok panelszerű ismétlésén, egyszerű oka van: nincs családi levéltár, sőt az ercsi uradalom reformkori anyaga is megsemmisült, ráadásul a vásárosnaményi Eötvös család Szabolcsban őrzött, rendezetlen, hat dobozra rúgó iratanyaga nem a bárói ággal kapcsolatos iratokat tartalmazza.
Egyetlen támpontként maradt a Lilienek Werlben (Németország, Észak-Rajna-Vesztfália) őrzött iratai. Ez nem klasszikus értelemben vett családi levéltár. Werlben hét család tartozott az ún. Erbsälzer (sófőző) családokhoz, köztük a Lilienek is. Roppant széleskörű gazdasági ügyleteket bonyolítottak le a középkor óta. Az iratanyag tehát egodokumentumokat alig, vállalkozás- és gazdaságtörténeti iratokat azonban annál inkább tartalmaz egészen a 19. század végéig. A werli levéltáros segítségével végzett előzetes kutatás alapján világossá vált, hogy Lilien József nem szakított a család hagyományosnak tekinthető, már jóval a nemesi, bárói cím elnyerése előtt űzött tevékenységével. Ennek vizsgálatára azonban eddig nem kerülhetett sor.
Úgy véljük, a források esetlegessége és sporadikussága ellenére a külhoni kutatással számos kérdésfelvetés tisztázható a báró életútja és vállalkozói tevékenysége kapcsán. Milyen vállalkozásokról, üzleti tevékenységekről beszélhetünk? Mennyiben voltak ezek prosperálóak? Milyen épületek, eszközök álltak a báró tulajdonában? Mennyiben jelentek meg rokoni kapcsolatok? Egyúttal a disszertáció egyik alapkérdésére is választ kaphatnánk: Honnan származott a tőke, amely az uradalom fejlesztését biztosította? Eddigi szakmai tevékenységem során több esetben merült fel neves kutatókban a kérdésfelvetés: a báró hitelekből finanszírozta az invesztíciókat, s emiatt kerülhetett csődbe ifj. Eötvös Ignác, aki átvette a birtokot. A lilieni birtokgazdálkodás és az Eötvös-csődper összefüggéseit tehát tovább árnyalhatja a kutatás. Ahogy arra fentebb utaltunk, a Lilien családról érdemi magyar szakirodalom nem áll rendelkezésre, így az üzleti tevékenységen felül családtörténeti adalékok is gyűjthetőek, amelyek a jelenleg is zajló Eötvös-kutatásoknak érdemi kiegészítését is adhatja.
Bödő Krisztián
Károli Gáspár Református Egyetem
Történelemtudományi Doktori Iskola, doktorandusz
Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program,
Felsőoktatási Doktori Hallgatói kategória
Csík Ádám Lajos
A Munkásőrség propagandatevékenysége és irányai a ’80-as években. A Munkásőrség Országos Parancsnokságának Sajtó és Propaganda Osztályának tevékenysége a Munkásőrség Békés megyei parancsnokságának szemszögéből
A Munkásőrség, mint szervezet – az ’56-os forradalmat és szabadságharcot november 4-ét követően leverő szovjet intervenció nyomán hatalomra jutó – Kádár János vezette kormányzat igényei nyomán jött létre. A formálódó Kádár-rendszernek egy olyan új szervezetre volt szüksége, amely jól betagozható ugyan a karhatalom frissen kialakult rendszerébe, de az MSZMP tagságából, támogatóiból rekrutált, a párt teljes ellenőrzése mellett, annak felesküdött fegyveres erejeként tudja védeni a rendszert. A Munkásőrség szervezése 1957 februárjában kezdődött meg, az előző évi tapasztalatok összegzését és kiértékelését követően. A következő években is az ebben az időszakban szerzett benyomások határozták meg egyrészt a Munkásőrség működését, feladatrendszerét és más belbiztonsági szervekkel végzett közös munkáját. Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei olyan mély hatást gyakoroltak a régi-új rendszerre, amely egész fennállása alatt nem tudott szabadulni a kialakult „56-fóbiájától”. Ennek a fóbiának volt köszönhető a Munkásőrség 32 éves fennállása. Ez olyan mélyen beégett nem csak a rendszer politikusaiba, de magába a Munkásőrség kollektív tudatába, propagandájába is, amely egészen 1988-89-ig meghatározta öndefinícióját és a szervezet legitimációját a rendszeren belül.
A Munkásőrség fennállása során egy országosan kiterjedt, hatalmas szervezetté vált, amelynek létszáma a 60.000 főt is elérte. Ezen szervezet feladatrendszere az idők folyamán bővült, módosult. Például már a kezdetektől fogva árvízvédelmi munkálatokba való besegítéssel, vagy a ’70-es évektől kezdve a hátországvédelmi feladatokba való bekapcsolódással. Mindezekkel párhuzamosan sosem szűnt meg a párt haderejének és az MSZMP ünnepségeinek, eseményeinek résztvevőinek lennie. Ezen események propagandavonatkozásaiban is aktívan szerepet vállalt a szervezet, legyen akár az díszőrség adása, felvonulás, vagy más propagandatevékenységekben való szerepvállalás.
Ezekből kiindulva a kutatásom célkitűzése, ahogy az a címben is megfogalmazódik, a munkásőrségen belül végzett ’80-as években folytatott propagandatevékenység feltárása és kutatása a Békés megyei szervezet iratanyagán keresztül. Elsősorban amiatt, mert ebben az időszakban olyan dinamikus változások kezdődtek, erősödtek fel, amelyek az ország, a rendszer és a munkásőrség működését drasztikusan befolyásolták. A másik motivációja ennek a kutatásnak az, hogy ebben az időszakban miként alakult a munkásőrség belső propagandája, hogyan kívánták a változásokat, a megszorításokat és átalakításokat megmagyarázni. Illetve hogyan helyeződtek át a hangsúlyok és mondanivalók az évtized során. A propaganda tanulmányozása nem csak ezekre mutat rá, hanem arra is, hogy a párt milyen területeken érezte magát gyengének, vagy melyek voltak azok a kérdések és témák, amelyeket ilyen módon kívántak az ellenőrzésük alatt tartani. Emellett a kérdés az is, hogyan kívánta magát a Munkásőrség mint szervezet bemutatni és megmutatni a belső közösségük számára. Amiatt is tanulságos ennek a kérdésnek a tanulmányozása, mert a munkásőrség az MSZMP egy olyan viszonylag zárt, ortodoxnak számító közössége volt, amelyben a propagandának nem a rendszer mellé való állítása volt a célkitűzése, hanem annak narratíváinak az erősítése.
Csík Ádám Lajos
Károli Gáspár Református Egyetem
Történelemtudományi Doktori Iskola, doktoranda
Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program,
Felsőoktatási Doktori Hallgatói kategória
Farkas Dániel
Szocialista globalizáció és magyar exporttevékenység Dél-Amerika andesi térségében, 1970–1980
Magyarországnak a hidegháború globális rendszereiben játszott szerepének megértéséhez a jelenleg elsődlegesnek nevezhető feladat a minél áthatóbb forrásfeltárás. Miközben a felső állami vezetés döntéshozatali folyamatai egyre jobban megismertnek tekinthetőek, nagy mennyiségű anyag vár feltárásra a mindennapi működés keretrendszereinek és mozgatórugóinak a megértéséhez. Hogyha ezt globális színtérre emeljük, egyszerre gazdagodunk a Kádár-korszak és egyes hidegháborús rendszerek mélyebb megértésével.
Kutatási projektem ebben a tágabb vizsgálódási irányban tervez újabb adalékokkal előállni. Az 1970-es évek minden szempontból kiemelt időszaka a szocialista világ és a globális dél országainak a kapcsolatrendszerében. A szocialista gazdaságok ekkorra érték el külgazdasági tevékenységük, befektetési képességeik és szándékaik csúcsát, a globális dél országai pedig a vietnami kudarctól megrendült Egyesült Államokkal szemben ekkoriban emelték minden korábbinál magasabb szintre „függetlenedési” kísérleteiket. Latin-Amerika ebből a szempontból azért is különleges, mert itt a nyugati globális hálózatokba már jó ideje független államként integrálódott politikai entitásai igyekeztek újraértelmezni a szerepüket a hidegháborús világrendszerben.
A kutatás szempontjából nagyon lényeges, hogy még csak felfutóban levő, nagy mennyiségű alapkutatást igénylő anyagról van szó, ennek köszönhető a relatíve nagy merítése is a kutatásnak, mind évkörben, mind tematikában. A legfontosabb mechanizmusok ugyanis csak az átfogó áttekintést követően derülhetnek ki.
Kutatásom jelentős mértékben épít új megközelítésekre, mint a globalizációtörténet, illetve az árutörténet. A globalizációtörténet az egyes térségeket és gazdasági-politikai entitásokat összekötő kapcsolatrendszereket vizsgálja a globalizációs szálak erősödésének vagy gyengülésének tükrében. Az árutörténet egy szinttel lejjebb haladva a hálózatokban mozgó egyes tárgyakra koncentrál. Egy busztípus, egy röntgengép vizsgálatával alkalmunk van a kereskedelem sokfelé ágazó hálózatát leszűkíteni egyes tárgyakra, az általuk érintett terekre, és az ezeket használó személyekre, szervezetekre. Felhasználásuk, az őket érintő tárgyalások, szervezési munkák, korlátok és lehetőségek megismerésével azonban nagyon széles kaleidoszkóp is bemutatásra kerül, miközben az összekötő fonál nem vész el.
A magyar külgazdasági tevékenység az általam tárgyalt négy országban (Bolívia, Ecuador, Kolumbia, Peru) elsősorban a Kádár-kor életszínvonal-politikájából adódó élelmiszeripari importok kiegyensúlyozására törekvő exporttevékenységre korlátozódott. Ez egy újabb gazdaságpolitikai stratégiát is beemelt: a hazai ipar fenntartását és fejlesztését a magas hozzáadott értékű eszközök külkereskedelmének segítésével. A konkrét esetben ez kétféleképpen valósult meg. Magyarország eleinte próbálkozott a klíringszámlák felállításával, tehát cserekereskedelem folytatásával. Az adott esetben ezek azonban csak gyengén működtek, ugyanis a latin-amerikai eladók elsősorban keményvalutát kívántak szerezni, ugyanúgy, mint a magyar fél. A jobban működő, vagy legalábbis a kereskedelmet serkentő konstrukcióknak végül az áruhitelezés bizonyult. A magyarok dollárért vásárolták továbbra is a nekik szükséges fogyasztási cikkeket, saját exportjaikat pedig többnyire meghitelezték, gyakran állami szereplőknek. Miközben tehát a keleti blokkba nyugati források folytak be, a keleti blokk ezt a globális délen helyezte ki, jó megtérülést remélve. Ennek a kísérletnek a felfutó fázisát vizsgálják kutatásaim, megvilágítva ezen folyamat logikáit a két oldalon levő kereskedők és állami szereplők szempontjainak újrafelfedezésével, pontosan követve a kereskedelem számszerű alakulását és a magyar exportok felhasználását is.
Az EKÖP pályázat segítségével hasonlóan átfogó, korábban nem vizsgált (mind földrajzilag, mind tematikus értelemben) területekre vonatkozó alapkutatást is lehetővé tevő kutatásokra már doktori hallgatóként is lehetőségünk lehet. Az ösztöndíj extra forrásai segítségével pontosan azokat a csoportokat támogatja, amelyek alapkutatásaik, illetve szakmai felkészülésük segítségével később jelentős eredményekre juthatnak a tudományos életben. Fiatal kutatóként így a Károlira, valamint a magyar tudományra nézve jelentős kutatási befektetéseket tehetek ezen ösztöndíjprogram segítségével, így az Egyetem minden képzési szintjén tanuló hallgatóját őszintén arra tudom biztatni, hogy éljenek az EKÖP adta kutatási lehetőségekkel, hiszen ezáltal intézményünk tudományos életéhez és a saját tudományos karrierjükhöz is jelentősen hozzájárulhatnak.
Farkas Dániel
Károli Gáspár Református Egyetem
Történelemtudományi Doktori Iskola, doktorandusz
Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program,
Felsőoktatási Doktori Hallgatói kategória
Gulyás Adrienn
Lebstück Mária 1848-1849-es honvéd huszár főhadnagy életrajza (forráskiadvány)
Napjainkban a nőtörténet térnyerésével a nők katonai szerepvállalására is egyre nagyobb figyelem irányul. A 18-19. század során számos fegyveres konfliktus aktív résztvevői voltak a nők, többek között ott voltak az amerikai függetlenségi háborúban, a napóleoni háborúkban, az 1848-as forradalmi hullám különböző barikádharcaiban, a magyar önvédelmi és függetlenségi háborúban vagy az amerikai polgárháborúban. Az amerikai vagy orosz katonanőkkel ellentétben azonban a magyar honvédnők esetében nem volt divat a hadseregben eltöltött évek megörökítése, az élmények emlékiratok vagy regényes önéletrajzok formájában való továbbadása. Egyetlen tollba mondott életrajz született a forradalom és szabadságharc leverését követően, amely valószínűsíthetően a horvát származású magyar honvédnőtől, Lebstück Máriától származik. A biográfia Jókai Mórnak lediktált eredeti kéziratos változata ma már nem lelhető fel.
A Károly vadász néven ismert Lebstück Máriáról az önálló életrajzának megjelenése előtt is megemlékeztek kortársai, sőt híre még a távoli Svédországba is eljutott (Birger Schöldström: Damer och Knektar, 1902). Mária feltűnése többeket is néhány sor lejegyzésére ösztönzött. Személyéről olvashatunk Mátray Gábor és Barsi József naplóbejegyzéseiben, de a lengyel legionista Zygmunt Milkowski vagy a híres kémnő, Beck Vilma bárónő emlékirataiban is. Emellett Phillip Korn ‒ egykori német legionista ‒ 1853-ban megjelenő összefoglalójában (Ungarn’s Recht und Gesetz, ruhmvoll verfochten durch Deutsche, Polen, Italiener, Engländer und Franzosen in den Kriegsjahren 1848–1849, Bréma, 1853) is megemlékezett Máriáról, melyben győri találkozásuk részleteit örökítette meg. A legelső összefoglaló jellegű írás Jókai Mórtól származott, mely még az ismeretségük elmélyülése előtt keletkezett. A fiatal Jókai Debrecenben figyelt fel a nőhonvédre, akivel valószínűleg 1849-ben találkozhatott először. Később a kormány hivatalos lapjában (Közlöny, 1848–1849) bővebben értekezett Lebstück Máriáról, mellyel egyértelműen jelezte célját: „Egy nevet akarok átadni a históriának”. Mintegy negyven évvel később keresztezték ismét egymás útjait az írógéniusz Jókai és az idős Mária főhadnagy, amikor az 1891-es ’48-as ereklye kiállításon a pénztárban és a Kossuth-szobában üldögélő honvéd atillás idős hölgy többek figyelmét is felkeltette. Ekkor döntötte el Jókai, hogy a honvédnő teljes életrajzát le kívánja jegyezni.
Több látogatás alkalmával az idős Lebstück Mária tollba mondta életéttörténetét, melyben az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc eseményeire helyezte a hangsúlyt. A németül lediktált sorok alapján Jókai Mór összeállította a teljes életrajz egy rövidített változatát, melyet két részletben jelentetett meg 1892-ben az 1848-49. Történelmi Lapokban. A két részben közölt életrajz A női honvéd-hadnagy címet kapta. Mária a cikk megjelenése után nem sokkal elhunyt, de fia Jónák Pál Károly megőrizhette az eredeti édesanyja által lediktált életrajz kéziratos változatát. Az eredetileg németül született szöveget a család egyik későbbi generációjának tagja fordíthatta le magyarra, mivel a szövegen erősen érződnek a nyersfordítás okozta gyermekbetegségek.
A jelenleg sajtó alá rendezni kívánt szöveg ‒ mely a családi hagyatékban megőrizve maradhatott fenn az utókor számára ‒ még nem volt publikálva, így tehát felmerül a kérdés, hogy milyen életrajzi szövegek jelentek meg Dr. Hegyaljai Kiss Géza vagy később Tóth Gyula által. Mind a Hadtörténelmi Közleményekben (1935) mind a Küzdelem, bukás, megtorlás (1978) című kötetben ugyanaz a szöveg jelent meg, melyet mintha Mária a saját szemszögéből mesélt volna el, így a sorok egyes szám első személyben olvashatóak, mintegy „memoár” érzetét keltve. Az életrajzokhoz különböző bevezetések íródtak, de maga a törzsszöveg megegyezik egymással. Dr. Hegyaljai Kiss Géza esetében a „memoár” időnként lábjegyzetekkel is bővült, mely azonban pontatlan és rendkívül esetleges. Mivel a szövegek tartalmilag erős hasonlóságot mutatnak, valószínűleg az eredeti német kézirat alapján íródhattak a publikáló (Dr. Hegyaljai Kiss Géza) saját fordításában és szubjektív lerövidítésében. Mindkét esetben az életrajz terjedelmét tekintve a felére csökkent, így a szöveg teljes hosszában még nem olvasható. A kötet kiemelt célja emellett az életrajz kritikai lábjegyzetekkel való ellátása, vagyis a szöveg hitelességének a vizsgálata is.
Lebstück Mária személyéről számos tudományos igényű és ismeretterjesztő írás született, melyek átfogóan vizsgálják meg életének különböző időszakait vagy felületesen foglalják össze a teljes életutat. Mindent összevetve tehát időszerűnek tartom, hogy a horvát-magyar honvédnő alakjáról a születésének a 200. évfordulója alkalmából egy önálló kötet születhessen.
Gulyás Adrienn
Károli Gáspár Református Egyetem
Történelemtudományi Doktori Iskola, doktoranda
Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program,
Felsőoktatási Doktori Hallgatói kategória
Timári Krisztián Attila
Egy konstantinápolyi követ megpróbáltatásai. Peter Philipp Herbert Freiherr von Rathkeal és az utolsó török háború (1786–1791)
Peter Philipp Herbert von Rathkeal báró életéről még nem készült egyetlen monográfia sem, továbbá tanulmányok is csupán érintőlegesen, gyakran néhány mondatban foglalkoztak az életével vagy az utolsó törökellenes háború alatt betöltött szerepével. A báró életének meghatározó időszakát képező 1786–1791 közötti időszak forrásanyagban gazdag, mind a Staatsarchiv, mind a Kriegsarchiv fondjain belül nagy mennyiségű iratanyag áll rendelkezésre. A követ Konstantinápolyban készített jelentéseinek áttekintését a bécsi udvar végezte, amit a Haus-, Hof-, und Staatsarchiv Vorträge iratanyagában őriztek meg, míg a báró által küldött jelentések a Türkei (Turcica) sorozatban lelhetőek fel. A II. József császárnak szánt privátlevelei, az oszmán hadsereg vezetőivel való tárgyalásai és minden a háborúhoz szükséges iratanyag pedig az Alte Feldakten (1332–1882) fondjaiban találhatóak meg. Herbert élénk levelezést folytatott más udvar követeivel, hercegekkel, katonai vezetőkkel.
A 18. századi diplomácia történet és a hadtörténet különös ötvözetét alkotja a konstantinápolyi követ életének egyik kiemelkedően mozgalmas időszakát vizsgáló kutatás. A Habsburg Monarchia és az Oszmán Birodalom közötti diplomáciai kapcsolatok vizsgálata egyre növekvő népszerűségnek örvendenek, továbbá segítenek új megvilágításba helyezni az évszázadokon keresztül fentálló rivalizálást és annak okait is. A kutatás célja, hogy megvizsgálja az 1788. év februárjáig Bécs és Konstantinápoly között fentálló diplomáciai kapcsolatok irányvonalát, majd az 1788–1791 közötti háborús időszak alatt azokat a kommunikációs vonalakat, amelyek alapján a két egymással háborúban álló fél „üzenni” tudott egymásnak. A kommunikációs csatornák és információs hálózatok feltérképezésénél Herbert követ gyakran felmerült, mint kiindulási vagy továbbítási pont, köszönhetően elsősorban személyes kapcsolatainak.
Az 1780. év óta miniszteri rangot viselő követ halálig, vagyis 1802-ig töltötte be a tisztségét, leszámítva az említett három háborús évet, amikor a követi tisztség nem került betöltésre. A bécsi udvar, köztük elsősorban II. József császár (ur. 1765–1790) akaratának közvetítése fokozatosan rombolta a bizalmat a két udvar között már 1786-tól kezdve. A sok konfliktussal járó 1787. évben Herbert eleinte neutrálisan lépett fel az abban az évben kitört orosz-török háború kapcsán, majd fokozatosan a Habsburg Monarchiával szövetséges Orosz Birodalom oldalára kellett álljon a bécsi udvar utasítása szerint. 1788 februárjára az utolsó törökellenes háború kitörését magának a konstantinápolyi követnek, Herbertnek kellett közölnie a Portával, ami, bár megtisztelő feladat volt, egyáltalán nem volt veszélytelen. Az 1787. nyár végén kitört orosz–török háború esetében az Orosz Birodalom konstantinápolyi követét Jakov Bulgakovot a Héttoronyba (Yedikule) zárták és egészen 1789 novemberéig fogva tartották. A fogva tartás lehetőségével Herbert is tisztában volt, annak ellenére, hogy a 18. században ez a fajta magatartás barbárságnak minősült az európai udvarok szemében.
A kutatás tehát három részre osztható fel. Az első rész foglalkozik a Bécs–Konstantinápoly közötti diplomáciai kapcsolatokkal egészen a hadüzenet kihirdetéséig, vagyis 1788. február 9-ig. A második részben Herbert báró sokoldalúsága került kihangsúlyozásra, ahol egyszerre vállalt katonai és diplomáciai feladatokat, úgymint a szövetséges orosz hadsereg állapotáról szóló jelentések küldése vagy a háború alatt megkötött ideiglenes fegyverszünet létrehozása. II. József 1790. február végi halálát követően az új császár, II. Lipót már a békekötés fontosságát hangsúlyozta, így a kutatás harmadik és egyben végző fázisa az Oszmán Birodalom és a Habsburg Monarchia közötti törékeny béke helyreállítását mutatja be. A békekonferencián kiemelkedő szerepet vállaló Herbert is közrejátszott abban, hogy az 1788 óta zajló háborúban elfoglalt területek ne kerüljenek vissza kivétel nélkül a Portához. A tárgyalások eredményeképpen elmondható, hogy a két birodalom között nem állították vissza a status quót, hanem sikerült néhány engedményt kiharcolni a Portával szemben, úgymint Orsova erődítmények megtartását vagy az Una folyó völgyében húzódó határok átértékelését. A háború befejezése után a jó munkájának eredményéül 1792-ben újra konstantinápolyi követté nevezték ki.
Timári Krisztián Attila
Károli Gáspár Református Egyetem
Történelemtudományi Doktori Iskola, doktorandusz
Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program,
Felsőoktatási Doktori Hallgatói kategória
Tolnai Gyula
A magyar királyi 3. honvéd hadsereg harcai a Háromváros térségében, 1944. október 29. – november 4.
Az 1944. évi magyarországi harcok színterei október elején még igencsak kiterjedtek voltak az Északkeleti-Kárpátoktól kezdődően egészen Észak-Erdélyen és a Tiszántúlon át a Délvidékig. Ez a hónap közepére jelentősen megváltozott, ugyanis a szovjet és román csapatok ekkorra már felzárkóztak a Tisza vonalára – követve a visszavonuló magyar és német alakulatokat – bizonyos helyeken át is lépve azt, betörve a Duna-Tisza közére.
Kutatásomban a felvázolt helyzetben kívánom bemutatni a szembenálló felek alakulatait a Háromváros (Kecskemét – Nagykőrös – Cegléd) térségében. A magyar királyi 3. honvéd hadsereg és a német LVII. páncéloshadtest erőivel szemben szovjet oldalról a 46. és az 53. hadsereg, román oldalról az 1. hadsereg állt. A magyar 3. hadsereg célja a Szolnok–Kecskemét–Kiskunfélegyháza vonal védelme volt, szemben a támadók budapesti irányú támadásaival. Október 19-től a védekező magyar 3. hadsereg támogatást kapott a magyar 1. hadseregtől a 10. gyaloghadosztály, valamint a 2. és a 3. folyamzár-zászlóalj képében. Így kiegészülve a magyar és német alakulatok a Rém–Kiskunfélegyháza–Alpár vonalon várták október 28-án a hamarosan meginduló szovjet-román támadásokat.
Azok az olvasók, akik jártasak a II. világháború magyarországi hadszínterein folyó harcok történetében, már tudhatják, hogy az október 28-i napot nem véletlenül adtam meg időbeli határvonalnak. A szovjet politikai- és hadvezetés, élén Sztálinnal mindenáron azon a véleményen volt, hogy Budapest elfoglalása gyorsan, menetből lehetséges, és ezt a parancsot kapta meg a Szovjetunió vezetőjétől a 2. Ukrán Front parancsnoka, Rogyion Jakovlevics Malinovszkij marsall is. Malinovszkij ugyan érzékelte a feladatból adódó lehetséges problémákat, ugyanakkor Sztálin ezeket a szempontokat nem vette figyelembe. Utasította Malinovszkijt, hogy október 29-én haladéktalanul indítsa meg a szovjet 46. hadsereget Budapest irányába.
Így érkezünk el a támadás megindulásáig, mely rövid tüzérségi előkészítés után indult meg október 29-én 14 órakor. Ez volt a 108 napon át tartó budapesti csata nyitánya. A hadművelet részeként a Vörös Hadseregnek Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd városát is el kellett foglalnia. A térség védelmének legfőbb alapja a magyar 3. hadsereg volt Heszlényi József vezérezredes vezetésével. A hadseregen belül az alábbi alakulatok tartózkodtak az említett területen: a 10. és 20. gyalog-, és a 23. tartalékhadosztály, illetve a 8. és 5. tábori póthadosztály. Október 28-án az augusztusban megalakult póthadosztályok egyikeként a szegedi központú 5. gyalog tábori póthadosztály egyik ezred erejű csoportja Kálmán Imre vezérőrnagy parancsára Nagykőrös térségébe érkezett, hogy védje a várost, a város helyőrségével a Kecskemét irányába támadó szovjet alakulatokkal szemben.
Azonban a 3. magyar hadsereg arcvonalán már október 29-én szovjet lövészcsapatok törtek be a 23. tartalék-, 10. gyalog-, 1. huszár- és 1. páncéloshadosztály védelmébe, több helyen is áttörve és 10 km-re visszaszorítva a magyar csapatokat. Ezután a megmaradt 7/II. gyalog tábori pótzászlóalj, a 9/I. gyalog tábori pótzászlóalj és 3 üteg csatlakozott Nagykőrös védelméhez és a város előtt védelmi vonalat alakítottak ki. Kecskemét irányában támadott a szovjet 2. gárda-gépesítetthadtest, ezért a német vezetés a 24. páncéloshadosztályt vetette be a budapesti irány lezárására és Kecskemét védelmére. Kecskemét és Nagykőrös között védelemre rendezkedett be a magyar és német gyalogság, ugyanakkor a 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja október 30-án hajnali 5 órakor ellentámadást indított a várostól délre gyülekező szovjet csapatok ellen, ahol súlyos harcokat vívtak a szovjet páncélosokkal. A szovjetek a harcok során elérték Kecskemét déli határát, de a német 133. légvédelmi tüzérezred 20 darab szovjet harckocsit lőtt ki, ezzel megakasztva a szovjet előrenyomulást. A szovjet lövészcsapatok ennek hatására délutánra körülzárták Kecskemétet és tovább folytatták előrenyomulásukat Lajosmizse és Nagykőrös felé.
November 1-én reggel 08.00 órakor egy szovjet-román hadoszlop betört Nagykőrös délkeleti felébe, de a német 23. páncéloshadosztály páncélos-felderítőosztálya 5 darab Pz.V. Párduc harckocsi támogatásával visszaverte a támadást. Ugyanezen a napon délután 15.00 körül az 503. nehézpáncélos-osztály a 126. páncélgránátos-ezreddel Nagykőrös délnyugati körzetéből keleti irányba támadást indított, hogy elérjék Kecskemétet. Az osztály hamarosan ellenséges csoportosításba ütközött, amelyről kiderült, hogy Budapest felé igyekvő szovjet csapatok. Ezeket a németeknek sikerült meglepni és részben megsemmisíteni, illetve visszavonulásra kényszeríteni. Estig heves harcok folytak a szovjet páncéltörő és légvédelmi lövegállásokkal, majd sikerült kapcsolatot teremteni Kecskeméttel. Ennek ellenére a fokozódó szovjet túlerő miatt végül visszavonultak Cegléd felé, majd november 2-án Abony irányába törtek ki a kezdődő bekerítésből, majd a német páncélos alakulatok elhagyták a Kecskemét-Nagykőrös-Cegléd térséget Budapest felé.
Tolnai Gyula
Károli Gáspár Református Egyetem
Történelemtudományi Doktori Iskola, doktorandusz
Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program,
Felsőoktatási Doktori Hallgatói kategória