KRE-DIt 2025/1 | Beküldve:

Bödő Krisztián: Az ercsi uradalom Báró Eötvös Ignác birtokgazdálkodása alatt

Az Eötvös család és Ercsi kapcsolata a birtok átvétele előtt

A Duna-part mentén elterülő Ercsiben az Eötvös téren avatta fel a város Eötvös József (1813–1871) szobrát. A szobor mellett állva szemközt találjuk az Eötvös József Művelődési Házat, átellenben pedig a politikus nevét viselő általános iskolát. A Duna felé sétálva, a Fő utcával párhuzamosan fut az Eötvös utca, annak 33. száma alatt áll az Eötvös József Emlékmúzeum. A Dunától (és a százhalombattai olajfinomítótól) karnyújtásnyira pedig a néhány éve felújított Szapáry-Eötvös-kápolnát tekinthetjük meg. Természetesen nem Ercsi turizmusának fellendítését szeretnénk elérni ezzel a bevezetéssel, csupán utalunk a politikus-író báró körül kialakult roppant erős emlékezetre, emlékezetpolitikára és kultuszépítésre, amely már a 19-20. század fordulóján elkezdődött.

Ercsi szerepét az Eötvös-emlékezetben a báró temetése erősítette meg. Végakaratának megfelelően 1871-ben a családi kápolnában helyezték hamvait örök nyugalomra.[1] Halálának 150. évfordulója alkalmából az elhanyagolt és kifosztott kápolnát felújították, a bárót ünnepélyes keretek között újratemették.[2] A 19–20. század fordulójától megjelenő munkák, amelyek Eötvös József életével, pályafutásával foglalkoznak, gyakran emelik ki – Eötvös József saját írásait ugyancsak alapul véve –, hogy a báró gyermek- és ifjúkorában gyakran időzött Ercsiben, ahol nagyapja, Lilien József haszonbérlőként mintagazdaságot épített ki. „Eötvös József 1813. szeptember 3-ikán Budán született, a hol atyja az udvari kamara tanácsosa volt. Életének első éveit a kis Eötvös részint Budán, részint Ercsiben töltötte, a hol nagyatya: Lilien báró megtelepült vala”[3] – írja Falk Miksa Kor- és jellemrajzok című munkájában. Az előbbi munkával egyidőben született meg Ferenczi Zoltán Báró Eötvös József című munkája a Magyar Történeti Életrajzok sorozat részeként. A könyv első fejezete Ercsi látképével indul.[4] Természetesen nemcsak gyermek- és ifjúkora kötötte a vidékhez, 1834-ben – közvetlenül ügyvédi vizsgája letétele után – Fejér vármegye aljegyzője lett, igaz, csupán egy évig töltötte be ezt a tisztséget,[5] ettől függetlenül gyakran megfordult a kastélyban.[6]

Az uradalom átvétele

Lilien József (1753–1828) halála után a birtokot felesége, Szapáry Julianna (1764–1831) irányította haláláig. Szapáry Julianna alig négy évig tartó földesúri szerepéről, birtokgazdálkodásáról szinte semmilyen információval nem rendelkezünk, jóllehet néhány forrás- és forrástöredék alátámasztja, hogy az özvegy báróné valóban foglalkozott a jószágot érintő kérdésekkel.[7] 1831–1832 fordulóján vásárosnaményi báró Eötvös Ignác (1786–1851), a tárnokmester vette át a birtok kezelését. Ez csak úgy valósulhatott meg, hogy gróf Szapáry Vince (1768–1851) – az ercsi uradalom tényleges földesura – új haszonbérleti szerződést kötött Eötvös Ignáccal. E szerződés mindeddig nem került elő, jóllehet egyes dokumentumok, amelyek az 1841-től kibontakozó csődper kapcsán születtek, utalnak arra, hogy a gróf és a báró árendás szerződést írtak alá.[8] Az uradalmat a csődper „kiütése” előtt, 1841-ben vásárolják meg az ekkor már Stájerországban, Grazban elő gróf Szapáry Vincétől, s ekkor sem ifj. Eötvös Ignác, hanem fia, Eötvös Dénes (1817–1878) vált a tényleges birtokossá.[9] 1832. évi nemesi összeírásban Ercsinél szerepel gróf Szapáry Vince mellett „Ifjább Báro Ötvös Ignátz”,[10] másrészt 1832 szeptember 23-án Vieregg Károly (1798–1864)[11] Ercsiben vette feleségül Eötvös Júliát (1812–1880),[12] amely jól jelzi: az uradalom a családi reprezentáció kiemelt helyszíne, hiszen szóba jöhettek volna olyan ősi Eötvös-birtokok is, mint például Sály, ahol a család barokk kastélya felépült.[13]

Anyakönyvi kivonat Vieregg Károly és Eötvös Júlia házasságáról

1. kép Anyakönyvi kivonat Vieregg Károly és Eötvös Júlia házasságáról [14]

A vásárosnaményi Eötvös család bárói ágának birtokairól nem rendelkezünk elegendő információkkal. Ez nem annyira a korábbi kutatómunka hiányából, mint inkább a kutatás lehetetlenségéből fakad, hiszen családi és uradalmi levéltárak hiányában aligha lehet felvázolni az ingatlanvagyon mennyiségi és minőségi jellemzőit.[15] A család birtokai főként az ország északkeleti, mezőgazdaság szempontjából kedvezőtlenebb régiójában koncentrálódtak. Ercsi megszerzése – még ha csak haszonbérletről is volt szó – jelentős eredmény,[16] hiszen apósa, Lilien József számottevő átalakításokat végzett az uradalomban. A tárnokmester nem csupán egy óriási területű, jó talajminőségű, kiterjedt szántóföldi növénytermesztésre alkalmas, kedvező fekvésű birtok felett diszponálhatott, de ez a birtok egyúttal racionalizált is volt, bizonyos mértékig tőkés átalakuláson ment keresztül. Így például a gazdaság egyes terményeit helyben feldolgozták, és külső piacon vagy piacokon értékesítették, fokozottabbá vált a takarmánynövények termesztése, alkalmaztak egyszerű gépeket, változatosabbá vált a növénykultúra, illetve a robotnál meghatározóbb lett – különböző formában – a fizetett munkaerő.[17]

Ercsi fontosságát jelzi és a fentieket alátámasztja a csődper iratanyaga is. Nem kívánjuk a reformkori csődtörvény és csődeljárás részleteit felvázolni, csak utalunk arra, hogy a csődbe jutott személy ingatlan és ingó javait a csődbíróság lefoglalta. Ez ma sincs másképp. Eötvös Ignác azonban közvetlenül a csőd kezdete előtt eladta fiának az ercsi uradalom ingóságait, illetőleg a fiára ruházta át haszonbérleti jogát. Eötvös Dénes megvásárolta a Szapáry családtól Ercsit, hogy az a család tényleges ingatlana legyen és a csődeljárás során a bíróság ne formáljon rá igényt. Ez a kétlépcsős vagyonátmentési stratégia mutatja, hogy az uradalom roppant értékes volt a családnak, de egyúttal a csődeljárás forrásanyaga azt is alátámasztja, hogy a hitelezők, a károsultak egész „serege” követelte, hogy Ercsit – a fundus instructus fejlettsége miatt – vegyék bírói zár alá. Ekkora agitáció a többi ingatlan kapcsán nem jelenik meg.[18]

Az uradalom jellemzői Eötvös Ignác alatt

Ifj. Eötvös Ignác birtokgazdálkodásáról meglehetősen nehéz képet adni a fent említett forrásadottságok miatt. A vármegyei adminisztráció, az úrbéres közösség folyamodványai és a korabeli leírások, sajtóorgánumok vonatkozó részei némiképp eligazítanak bennünket.

A birtok alapterülete a korszakban nem változik, kb. 23 000–24 000 hold, amelynek hozzávetőlegesen a felét a lilieni időszakban átalakított, a faluközponttól és a kastélytól déli, délnyugati irányba elterülő pusztagazdaságok (Prädial-Wirtschaft) adják: Felső-Besnyő, Alsó-Besnyő, Aggszentpéter, Ráczszenpéter és Göböljárás. A faluhoz közelebb eső urasági területekkel együtt a tisztán majorsági szántóföld 12 000-13 000 hold, amelyet 1300-1500 hold rét és 3000-3200 hold legelő egészített ki, de a majorsághoz tartozott természetesen szőlő, ültetvény, nádas.[19] Az úrbéresek földjei a településhez félkörívben kapcsolódtak. E két nagyobb egységet mintegy elválasztotta egymástól a Nádas-tó és a kiépített csatornák lévén létrejövő, legeltetésre alkalmas területek. Nem változik az egyes majorságok felosztása sem. A pusztagazdaságok továbbra is három nagyobb egységet tettek ki. A külső részeken szemesgabonákat termesztettek, a középsőben a feldolgozásra szánt, illetve takarmányozás miatt fontos növényeket termesztették jóval kisebb arányban. Az üzemi területet és istállózó állattartást magában foglaló belmajorok, az épületek elrendezése nem mutat jelentős eltérést.

Az ercsi uradalom térképe

2. kép Az ercsi uradalom a 19. század első felében[20]

A birtok egyes részeinek használata, használati joga azonban már változásokat mutat amiatt, hogy Eötvös Ignác igyekezett növelni a majorság területét. Erre három példát találtunk. Elsőként a Kovács-szigeten lévő, az úrbéresekhez tartozó kaszáló réteket vette saját kezelésbe. Később a százhalombattai határ mellett fekvő Krizsán Dolinát két fázisban „foglalta el”. Ez szintén úrbéres föld volt, de 1838-ra az allódium részét képező téglaépítő (téglavető) „gyár” üzemel a területen.[21] A Malonta nevű dűlőben lévő, az 1774. évben kötött úrbéres szerződés értelmében a jobbágyokat illető földeket vett saját kezelésbe, amelyek helyett az árvíznek jobban kitett termőföldeket adott át,[22] tehát itt a strukturális változásokat legalább csere kísérte, még ha az kedvezőtlen is volt a jobbágyság számára. Ezzel ifj. Eötvös Ignác felrúgta a 18–19. század fordulóján Lilien József által létrehozott birtokrendezést, amelyre mellesleg a vármegyei adminisztrációban, az úrbéresek indítványaiban egyetlen panasz sem érkezett. A báró „leben und leben lassen” elve működőképes volt. Nem volt szerencsés a gyakorlat megváltoztatása, hiszen az 1832–36-os reformországgyűlésen hozott 1836. évi VI. törvénycikk az úrbéres közösség ellenállásának teremtett jogalapot.[23] A jobbágyfelszabadítást kvázi előkészítő, azt megalapozó törvény célja abban állt, hogy az elszórtan elhelyezkedő paraszti és földesúri birtokok – legyen az szántó vagy legelő – egy tagba kerüljenek (tagosítás, segregatio).[24] Ez nemcsak a majorsági gazdálkodásra hatott volna fejlesztőleg, hanem a paraszti gazdálkodást is az okszerű birtokgazdálkodás felé mozdította volna. Fejér vármegyében már 1836-tól nyomon követhetőek az egyes települések igényei, panaszlevelei. Ercsiben – meglehetősen későn, Krizsán (Krisan) Dolina kisajátítása miatt – 1838-ban lépett fel tagosítási igénnyel a lakosság, azonban közös megegyezés hiányában úrbéres per bontakozott ki.[25] „[…] földesuraság és a jobbágyok között a kívánt elkülönözést egyezség útján elintézni igyekeztünk. Minthogy azonban minden igyekezetünk mellett is a kívánt célt el nem érhettük, és a jobbágyok kijelentették, hogy úrbéri illetőségeinek elkülönözését perbéli úton is eszközöltetni kívánnák, annál fogva ezen tárgyat […] a per útjára igazítottuk.”[26]

Ez megfelel az országos tendenciának, egyedül Moson vármegyében volt 84%-os egyezségarány. A perek azonban évtizedekig elhúzódhattak. A dualizmus korában további öt törvénnyel próbálták elősegíteni a tagosítást, de a földmérőket, térképkészítőket megfizetni nem tudó, tőkehiányos parasztság túlnyomó része zsákutcába került.[27] A Lilien József birtokgazdálkodása idején végrehajtott tagosítást ennek ellenére Eötvösék teljes egészében nem rúgták fel. Bizonyos tekintetben a korábbi rendezés részleges megtartásának is köszönhető, hogy például az érdi úrbéresek helyzetével összevetve a problémák töredéke jelentkezett Ercsinél.[28]

Az Ercsihez tartozó folyószakasz látképe csakugyan változást mutat a lilieni időszakhoz képest. A malmokat az esetek többségében a földesúr adta bérbe. Ifj. Eötvös Ignác jókora bevételekre tehetett szert,[29] hiszen már Lilien József idején csakugyan szembetűnő a malmok nagy száma, ami természetesen a település kedvező elhelyezkedéséből is fakadt: megyei szinten csupán Érd múlta felül Ercsit, előbbi esetén huszonhárom, utóbb esetén tizenhárom vízimalmot írtak össze egy 1822-es felmérés alkalmával.[30] Ez a szám 1836-ra húszra növekedett, ugyanakkor hasznosságukat, működésüket két tényező is befolyásolta. Egyrészt szárazabb, csapadékszegény időszakban az alacsony vízhozam nem működtette a szerkezetet, túl nagy áradások alkalmával pedig a kerekek gyakran megsérültek vagy egyszerűen elsodorta azokat a hordalékos víz.[31] Kedvező vízjárás esetén ettől függetlenül effektívebb munkát végeztek, mint a Magyar Királyságban felállított szélmalmok vagy számottevő igaerőt igénylő szárazmalmok, esetleg ezek kombinációja.[32] Másrészt a reformkori folyószabályozás és a dunai gőzhajózás megindulása alapjaiban változtatta meg Ercsiben a hagyományosnak tekinthető őrlési eljárást, hiszen az egymással összekapcsolt malmok mélyen benyúltak a folyóba és „[…] mint charybdisek veszélyeztetik s gátolják a pénzt és jövedelmet hozó hajózásainkat.”[33] 1835-ben már szállingóznak Fejér vármegye közgyűléséhez azok az utasítások, amelyek a dunai hajózást érintő akadályok összeírását és elhárítását kérték.[34] A Gőzhajózási Társaság ugyanebben az évben utasítja a vármegyét, hogy a vízimalmokat ne helyezzék át és a biztonságos hajózás miatt azokat lámpával szereljék fel,[35] ügyeljenek arra, „nehogy az illető molnárok kijelölt helyeiket önkényesen elhagyják és a segéd malom karók iránt meghatározott rendszabályt által hágják” Ercsiben.[36] Ez utóbbi, 1837-ben kelt jelentés nyilvánvalóan összefüggésben állt a malmok korábbi, 1836-ban történő áthelyezésével. A térképen is kivehető húsz malom nem csekély helyet „foglalt el” a Dunától.[37] Eltekintve attól, hogy az ercsi molnárok más települések gabonáját is őrölték – erre az ercsi rév is lehetőséget teremtett –, a kiugróan magas malomszám egyúttal a kiterjedt szántóföldi növénytermesztésre és a szemesgabonák primátusára utal. Az 1830-as évek második felétől meginduló folyószabályozások ellenére a vízimalmok lapátkerekei töretlenül forogtak, báró Sina György (1783–1856) birtokgazdálkodása alatt, 1853-ban már 31 malom végezte az őrlést. Ez számottevő felfutást is jelez ifj. Eötvös Ignác időszakához képest.[38]

Az Ercsinél elhelyezkedő malmok rendezési terve

3. kép Az Ercsinél elhelyezkedő malmok rendezési terve (1836)[39]

Amikor 1841-ben ifj. Eötvös Ignác a csőd elrendelését kéri saját maga ellen, légből kapott indoklásnak tűnhet, amikor arra hivatkozik, hogy „jószágainkkal több évek óta búsan tapasztalt terméketlensége, s több elemi csapások által történt illetése”[40] vezetett a csődhöz. Ha nem úgy tekintünk erre a mondatra, hogy „valamit mondani kellett” és tüzetesebben megvizsgáljuk Ercsi helyzetét az 1830-as évek második felében, akkor igazolást nyernek a terméketlenségre és a természeti csapásokra vonatkozó utalások. Még akkor is, ha a vármegyei vagy éppen országos jelentések alapvetően az úrbéres közösség helyzetét voltak hivatva felmérni, adekvát módon a majorság állapotára is betekintést nyerünk. Már az uradalom átvétele sem a legkedvezőbb időszakra esett, hiszen a kolerajárvány Fejér vármegyében elsőként Ercsiben ütötte fel a fejét 1831. július 21-én.[41] A kirendelt három orvos közül kettő megbetegedett, bár a karanténon kívül érdemi lépéseket egyébként sem tudtak tenni a járvány megakadályozására. Egy hét leforgása alatt háromszázan betegedtek meg a faluban.[42] Nem nehéz felmérni, mekkora veszteséget jelentett mindez egy olyan településen, ahol a lakosság megközelítőleg 4000 főt tett ki és ahol a majorság munkaereje a fizetett munkaerőn kívül továbbra is támaszkodott a robotra. Nem beszélve arról, hogy a kolera az aratási időszakban tombolt leginkább. A felső-besnyői pusztán például a felfogadott, fizetett aratók közül hatvannégyen betegedtek meg. A tömeges, látványra sem biztató megbetegedések, az állandósult temetések demoralizálták a lakosságot. Emiatt előfordult, hogy a munkát is megtagadták.[43] A „száguldó halál” 1831 augusztusára elcsitult, hatása azonban ennél jóval tovább tartott. A következő ragályig három évet sem kellett várni. 1834-ben – változó intenzitással – Ercsiben is megjelent a hólyagos kiütésekkel, lázzal járó himlő.[44] Bármennyire is sulykolták az oltás fontosságát, a mezővárosban – amelynek lakossága az 1828-as összeírást és Fények Elek leírását alapul véve 3500-4000 fő között mozgott[45] – mindössze 639 embert oltottak be.[46] A lassan elvonuló járvány – a kolerajárványhoz viszonyítva nyilvánvalóan kisebb mértékben – hátrányosan érintette az uradalmat.

Tetézte a problémákat, hogy 1834-ben komoly vízhiány uralkodott Fejérben is, a szokatlanul száraz időjárás tavasz közepétől az őszi búza vetéséig húzódott el.[47] Ez csökkentette a legelők termékenységét és visszavetette a takarmánynövények hozamát, így negatívan hatott nemcsak az úrbéresek, de a majorság igaerejét is biztosító állatállományra.[48] A csapadékszegény évet 1835-ben csakugyan szűkös esztendő követte. A termények mennyiségi és minőségi mutatói középszerűek voltak. A tiszta búza hozama a legtöbb helyen középszerűnél rosszabb eredményeket, míg a kukorica és burgonya roppant kis hozamot ért el. A zab, kétszeres és rozs a szénával együtt középszerű volt, utóbbiak hiánya a takarmányozás terén okoztak problémákat.[49] Ennél kritikusabbnak ígérkezett az 1836-os év:

[…] a tavaszi veteményeket annyira megcsökkentette növésükben, hogy ezekre nézve a soványabb és mostohább esztendőt lehet állítani […] kukorica, krumpli és a főzelék minden nemei egyáltalán sehol sem díszlett, sőt reménység sem táplál a legkedvezőbb időjárás mellett is […] a föld népe […] minden nemű házi szükségeinek kipótlására szorítva vagyon. […] a tiszta búzára nézve a középszerűnél valamely csekéllyel jobbnak, a rozs, a kétszeres, az árpa és zabra nézve igen csekély, a kukorica és krumpli pedig a legrosszabb terméshez számítható. […] széna és vetett takarmány […] igen csekély. […] Ezek szerint az idei esztendő minden tekintetben a […] legsoványabb és terméketlenebb esztendők sorában számítható.[50]

1837–1838-ban már a csapadékbőség okozott problémát.[51] A település fekvése ugyan kereskedés szempontjából a Duna, illetve Buda és Székesfehérvár felé vezető országutak miatt kedvező, de egy-egy áradás a parthoz közelebb fekvő területeken folytatott mezőgazdasági munkákat teljességgel ellehetetlenítette. 1837-ben az ercsi jobbágyok úrbéres földjei kerültek víz alá, hatalmas károk keletkeztek, ennek pontos részleteiről a megyei jelentés hallgat,[52] ugyanakkor sokadik alkalommal utalnak egy megfelelő töltés hiányára.[53] Az 1838-as nagy árvíz csupán részleges károkat okozott, ami köszönhetően annak, hogy 1835–1837 között széleskörű folyószabályozást hajtottak végre: a mederkotrás és az új partvonal kialakítása árvízvédelmi szempontból kulcsfontosságú volt.[54] Mindazonáltal az úrbéresek szántóföldjeinek egy része, a Kábakútnál elhelyezkedő urbariális kaszáló rétek és az urasági rétek egy része víz alá került,[55] a megszokott postaútvonal állomását pedig ideiglenesen áthelyezték a Dunától távolabb eső Aggszentpéter pusztára.[56] Valószínűsíthetjük, a természeti csapások is közrejátszottak abban,[57] hogy Ercsiben jobbágytelkek sora üresedett meg ezekben az években,[58] adótartozások miatt még szökés is előfordult.[59] 1838 novemberében pedig kilenc jobbágy földjét árverezték el úgy,[60] hogy az új vevők között csupán egyetlen helybeli lakost találunk, azaz Ercsiben egy család tudta paraszti gazdaságát – jutányos áron – növelni, ami a lakosság rossz anyagi helyzetére utal. A kolerajárvány elülte után a helyi lakosok még képesek voltak a megüresedett telkek egy részét megvásárolni, amely egyaránt csökkentette a birtokaprózódás generálta feszültséget és elkerülhetővé tette a gazdasági hanyatlást.[61] A jobbágyok szegénységét és kilátástalanságát jelzi, hogy az 1837/1838. évre megválasztott bíró az adózók tetemes adósságát már a legkülönbözőbb tárgyak zálogosításával próbálta csökkenteni a megye felé, de a zálogtárgyakat a lakosság nem volt képes visszaváltani. Az adótartozás mértéke az 1836/37-es évben 1247, a következő évben már 8661 forintot tett ki. A lakosság tűrőképességét tükrözi, hogy a közösségükből megválasztott bíró terményeit – a legközelebbi vetésre szánt magokkal együtt – felgyújtották.[62]

Az egymás utáni években bekövetkező áradások a vidék egyébként is kívánnivalókat maga után hagyó infrastruktúráját tette tönkre. „A megyebeli utaknak nagyobb része jelenleg oly állapotban vagyon, hogy azok tökéletes helyreállítása és jó karban tartása […] alig eszközölhető.”[63] Ez a mondat – különösebb túlzások nélkül – országos érvényű.[64] 1838-ban a postaút Paks és Ercsi közötti szakasza többször vált használhatatlanná néhánynapos esőzés vagy hózivatar miatt,[65] márpedig a szárazföldi úthálózat legbiztosabb részét éppen ezek a postautak adták.[66] 1841 februárjában a hó tette járhatatlanná a postautat Adony és Ercsi között.[67] Ezek nélkül nem lehetett elérni azokat a nagyobb népességet koncentráló, lokális vagy regionális piacközpontokat, amelyek felvásárlóerőt jelentettek az úrbéreseknek, a helyi kereskedőknek és a majorsági termékeknek. Ercsi esetén elsősorban Székesfehérvár és Pest-Buda elérése volt kulcsfontosságú.[68] A fejlesztések országos koordináció nélkül zajlottak, a vármegyék olykor a helyi zsidósággal igyekeztek megfizettetni a munkálatokat.[69] Teljeskörű úthálózatépítésre nem állt rendelkezésre megfelelő anyagi háttér, és a munkaerő sem volt biztosítva. Fizetett munka helyett a „robot számlájára”, közmunkával történtek volna az építési munkálatok.[70] Az épített út a rendi korszak végén is egyet jelentett döngölt földre borított kavicsokkal.[71]

A természeti csapások – ahogy arra utaltunk – hatással voltak az állatállományra, amelyről szórványos ismereteink vannak, ugyanakkor a birtokstruktúra átalakításával a majorsághoz csatolt legelők arra utalnak, hogy a lilieni időszakhoz képest bővíteni kívánták az állományt. Az uradalmi ménes állapotáról pontos adatokkal 1839-ből rendelkezünk. A bicskei járás 26 településén összesen tíz csődőr (ménló) volt, ebből egy Ercsiben. A ménlovak száma egyedül Etyeken volt ennél több, szám szerint kettő. A „nem igen jól tartott kancák” – ahogy az összeírást végzők fogalmaztak – száma az ercsi ménesben 156-ra rúgott, a csikóké 90-re. Az összesített állomány a bicskei járásban csak Mány, Etyek és Szár településeken volt valamivel nagyobb.[72] Megyei szinten Ercsi inkább az erős középmezőnyben foglalt helyet.[73] A szarvasmarhaállományról nincs információnk, mindenesetre Lilien időszakában a tejgazdálkodást előmozdító svájcertehenek[74] is megjelentek. A vármegyében többször pusztított marhadögvész, amely megtizedelte az állományt, ezek közül az 1835/36-os marhapestis[75] okozott károkat. A járvány megjelenése után 70-80 darab példánynál regisztrálták a betegséget,[76] ugyanakkor a rendelkezésre álló tisztiorvosi jelentés alapján Ercsiben nem tombolt a ragály, nem szerepel az érintett települések összeírásában.[77] Bár a gazdák jellemzően igyekeztek eltitkolni a beteg állatot, hiszen kártérítést nem remélhettek.[78] Hozzátehetjük, az ercsi réven keresztül bonyolított marhaszállítást szigorúan ellenőrizték, a Pestről Fejérbe hajtott példányok az 1839-es járvány idején egészségesek voltak.[79]

Az eddig bemutatott változásokat leginkább a faluközösség indítványai és a vármegyei adminisztráció oldaláról, azokon keresztül világítottuk meg. A kép nyilvánvalóan töredezett, a források sporadikusak, de jelzésértékkel bírnak: az 1830-as évek, különösen a 30-as évek második fele nem sugall biztató képet, de egyúttal elfogadhatóvá teszi, alátámasztja ifj. Eötvös Ignác csődeljárást kérő, fentebb idézett magyarázatát. Egy uradalom működtetését, likviditását egyetlen rossz gazdasági év is elsöpörheti. Ifj. Eötvös Ignác tíz évig irányította a gazdálkodást, ebből mindösszesen három „elemi csapásoktól” teljesen mentes évet (1832, 1833, 1840) tudunk regisztrálni, de az 1831. évi kolerajárvány nyilvánvalóan éreztette hatását 1832-ben is. A rossz évek lajstroma elsősorban azért kulcsfontosságú, mert egy racionális, üzemszerűen működő uradalomnak, hogyha terménykereskedelemből származó bevételei megfogyatkoznak, akkor jócskán csökken a tőkeereje, így például nem vagy nehezebben tudja fenntartani a szántóföldi növénytermesztésnél és a speciális szaktudást igénylő munkafolyamatoknál a fizetett munkaerőt, a feldolgozott termékek értékesítéséről nem is szólva. A katasztrófák tekintetében még további kutatások szükségesek. A következőkben arra keressük a választ, mennyiben sikerült az ercsi uradalom mintagazdaság jellegét megőrizni, illetve mennyiben érhetőek tetten a termények helyben történő, üzemszerű feldolgozása.

Az uradalom a késő rendi korszakban megőrizte hírnevét, „energische Wirtschaft” maradt.[80] Igaz, a sajtóban érzékelhetően kevesebb visszhangja volt, mint Lilien József idején, de ehhez hozzátartozik, hogy időközben – a hagyományosan gazdálkodó majorságok túlsúlya ellenére – egyre több birtok tért át az okszerű gazdálkodásra vagy vette át annak bizonyos elemeit. Az 1830-as évek második felétől egyre gyakrabban olvasunk sikeresen adaptált újításokról.[81] Az Ercsiben zajló üzemszerű eljárások egy része lilieni alapokon nyugodott. A pusztagazdaságok (Prädial-Wirtschaft) belmajoraiban létrehozott szeszfőzdék közül ifj. Eötvös Ignác idején a felső-besnyői pálinkaház biztosan üzemelt a csődperig, 1840-ben két fizetett, nem helybéli alkalmazott halt meg a kazán felrobbanása miatt.[82] A pálinkafőző üzemben Werther Friedrich technikus által kifejlesztett gőzkészülék végezte a főzést, amelyről részletes ismertetőt és ajánlást fogalmazott meg az uradalom inspektora, Bucsánszky József.[83] Lilien – Korizmics Lászlótól tudjuk – sörgyártással is foglalkozott, amely a báró stájer gazdaságával hozható összefüggésbe. A sörgyártással a tárnokmester sem hagyott fel, 1840-re egy téglaépítésű, három teljes és egy padlásszinttel rendelkező sörgyár üzemelt az uradalomban, a termékeket 1835-ig – a budai céh védelme miatt – Pestre, később Budára is szállították.[84] Utóbbi városban a család egyik ingatlanán szintén foglalkoztak szeszfőzéssel. Erre az üzemre a csődper idején a hitelezők közül Wodianer Sámuel (1784–1850)[85] zsidó üzletember támasztott igényt.[86]

Az ercsi uradalom serfőzdéje (makett)

4. kép Az ercsi uradalom serfőzdéje 1840-ben[87]

Az olajgyártással sem hagytak fel. Arról nincs adatunk, hogy az 1820-as években működő két olajütő malom mellett gyarapították-e az eszköz-és gépállományt, mindenesetre az 1830-as években előfordult, hogy bizományosok előleget fizettek a bárónak,[88] tehát a sör mellett az olaj továbbra is az értékesített uradalmi áruk közé tartozott, bár Lilien időszakában adataink vannak az ercsi olaj külföldi piacon való megjelenéséről (Graz, Bécs) is,[89] erre ifj. Eötvös Ignác időszakában semmi sem utal. Az olajgyár (olajfabrika) egyedülálló volt Fejér vármegyében, Fényes Elek jegyzi meg: „De fabrika vagy gyár dolgában igen szegény ezen megye, mert ilyenből egy sincs, hacsak a nagyban dolgozó Ercsi olajütő intézetet ide nem számláljuk.”[90] A cukorgyártás, pontosabban a cukorszirupkészítés sem volt előzmények nélküli, de a költséges kísérletezések után Lilien felhagyott a gyártással.[91] Az 1830-as évek második felében azonban újabb kísérletek zajlottak, a kiskapacitású burgonyacukor „fabrika” azonban 1838-ban leégett, később – komoly tőkéből – Eötvös Ignác új üzemet építtetett, amelyben korszerű eszközökkel, többféle eljárással készítettek édesítőszert.[92] A téglavető kialakítása kudarcnak bizonyult, mert a „gyár” kis kapacitású volt és nem tudta teljesíteni azokat a megrendeléseket, amelyek az 1838-as árvíz okozta károk miatt megszaporodtak, így tetemes mennyiségű, túlárazott téglát vásároltak fel, hogy teljesítsék a szerződéses vállalásokat.[93]

Honnan származott a tőke? Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Lilien József a 18–19. század fordulójától 1815-ig egy olyan gazdasági konjunktúra idején vette át az uradalom igazgatását, amely megfelelő pénzügyi hátteret teremtett a költséghatékony átalakításoknak és beruházásoknak. A gabonaárak Eötvös Ignác alatt nem kúsztak olyan magasra, mint a koalíciós háborúk idején. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Lilien József egyéb, észak-rajna-vesztfáliai vállalkozásai további tőkealapot jelentettek, amely hozzájárulhatott ahhoz, hogy a korábbi fejlesztéseket fenntartsa, és a mintagazdaság jövedelmező maradjon, de legalábbis ne legyen veszteséges. Éppen ez a tőkeerő öltött más formát az 1830-as években. Ullmann Móric (1782–1847)[94] neve elsőként 1843-ban bukkan fel a vármegye nemesi összeírásában, akkor Felső-Besnyő birtokosaként szerepel, de kapcsolata a családdal nyilvánvalóan korábban kezdődött.[95] A kereskedő és ifj. Eötvös Ignác gyakran fordult meg egyazon társaságban, Széchenyi István naplóbejegyzéséből tudjuk azt is, hogy Ullmann „auf Ercsi speculírt”.[96] Kapcsolatuk éppen abban állt, hogy az ercsi uradalom terményeit Ullmann Móric – és Wodianer Sámuel – vásárolta fel és szállította piacra.[97] Mindkét üzletember hitelezőként biztosította a mezőgazdasági üzemek működtetését azzal, hogy komoly összegeket előlegeztek meg olyan terményekre, amelyek nem érték el a kívánt hozamot. De hogyan is érték volna el, ha 1831/1832 és 1841 között alig három „csendes” évet láttunk. A gazdasági összefonódás pontos anyagi vetületét nem ismerjük, de két tényezőt érdemes kiemelni: Wodianer Sámuel a csődeljárás során mint követelést megfogalmazó hitelező tűnik fel,[98] Ullmann Móric pedig az uradalom egyes részein szerzett befolyást, 1843-ban Eötvös József már arról ír, hogy az uradalom fele Ullmann kezén van.[99]

A gazdasági szakértelem teljes hiányával biztosan nem vádolható ifj. Eötvös Ignác, de egyetérthetünk a szakirodalomban megjelenő állítással, hogy nem rendelkezett olyan széleskörű gazdasági ismeretekkel, mint Lilien József.[100] Ez a hiátus tetten érhető abban, hogy a beruházások egy része meggondolatlan volt, a kiegyensúlyozott birtokstruktúra megbontása pedig felelőtlenség. A mintagazdaság az 1830-as évek végére presztízst jelentő látszattá vált, amely a bécsi Geymüller bankház – amellyel Eötvös Ignácon kívül számos hitelezője is pénzügyi kapcsolatban állt – 1841-es bukása után elindította azt a láncreakciót,[101] amely végül a csődhöz vezetett. A csődeljárás éveiben szétforgácsolódott uradalmat – bár Széchenyi István is szóba került potenciális vevőként – Sina György üzletember, bankár vásárolta meg,[102] aki tőkeinjekciózással megalapozta a birtok újbóli és egyben utolsó felfutását.[103]

Összegzés

A földesúri szerep és a birtokgazdálkodás a szórványosan rendelkezésre álló források miatt nehezen ítélhető meg. Ercsi történetét feldolgozó monográfiák (Hetényi István: Ercsi története, illetve Miklós Gergely: Ercsi évszázadai)[104] Eötvös József és Ercsi kapcsolatára helyezik a hangsúlyt, ifj. Eötvös Ignác birtokgazdálkodásáról kevesebbet szólnak. Lilien József és Sina György időszaka „aranykorként” jelenik meg, amelyek közé mintegy beékelődött egy kevéssé hatékony birtokgazdálkodás. A mintagazdaság fenntartására egyértelműen törekedtek. Az elemi csapások rajtuk kívül álló nehézségeket generáltak. Halvány jelek ettől függetlenül vannak arra, hogy gondot fordítottak a falura. Az 1838. évtől kibontakozó úrbéri perben a jelentések alapján támogatták az újrafelosztást,[105] ráadásul az adótartozások miatt elárverezett külső telki állomány vagy éppen belső telki állomány mellé biztosítottak kiegészítő földeket az uradalom kontójára.[106] Arról szintén rendelkezünk adatokkal, hogy ínség idején – amelyből jócskán kijutott a településnek – a majorság raktáraiból osztottak gabonát a közösségnek.[107] Az Eötvös-időszak megítélését befolyásolta az is, hogy az őket követő földesurak, id. báró Sina György és ifj. Báró Sina Simon (1810–1876) – nyilvánvaló tőkeerő birtokában – figyelemreméltó patronizációs tevékenységet folytattak.[108]

Bibliográfia

Szakirodalom

Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1989.

Barsi Ernő: Sály: egy bükkaljai falu a hagyományos gazdálkodás idején, A miskolci Hermann Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17., Miskolc, Herman Ottó Múzeum, 1965.

Blumenbach, Wenzel Karl Wolfgang: Neuestes Gemälde der Österreichischen Monarchie, Bécs, 1837

Bödő Krisztián: „Róna határja tágas és igen termékeny” – Besnyő, az ercsi uradalom egyik pusztája, KRE-DIt, V. évf., 2022/2, https://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/bodo-krisztian-rona-hatarja-tagas-es-igen-termekeny-besnyo-az-ercsi-uradalom-egyik-pusztaja/

Bödő Krisztián: A racionális birtokgazdálkodás vonásai néhány Fejér vármegyei birtokon a 19. század közepén a korabeli sajtó tükrében, KRE-DIt, VI. évf., 2023/1, https://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/bodo-krisztian-a-racionalis-birtokgazdalkodas-vonasai-nehany-fejer-varmegyei-birtokon-a-19-szazad-kozepen-a-korabeli-sajto-tukreben/

Bödő Krisztián: Lilien báró gazdasági tevékenységének vonásai az ercsi uradalomban, in Berecz Anita – Kristóf Ilona (szerk.): A rang kötelez. Rendi és rendies magatartásformák a középkortól a 20. századig, Eger, Líceum Kiadó, 2024, 61–74.

Bödő Krisztián: Vásárosnaményi báró Eötvös Ignác tartozásai és hitelezői, KRE-DIt, VII. évf. 2024/1, https://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/bodo-krisztian-vasarosnamenyi-baro-eotvos-ignac-tartozasai-es-hitelezoi/

Falk Miksa: Kor- és jellemrajzok, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet, 1903.

Farkas Gábor: Az 1831. évi kolerajárvány Fejér megyében, Fitz Jenő (szerk.): Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve, C sorozat, II–III. szám, Székesfehérvár, 1961–1962, 91–94.

Fényes Elek: Magyarország leírása II., Pest, Beimel, 1847.

Fényes Elek: Magyarországnak, s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben 1., Pest, 1836.

Ferenczi Zoltán: Báró Eötvös József 1813–1871, Budapest, Athenaeum, 1903.

Fónagy Zoltán: A bomló feudalizmus gazdasága, in: Gergely András (szerk.): Magyarország története a 19. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2013.

Für Lajos: Jobbágyföld – parasztföld, in Szabó István (szerk.): A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848–1914. I–II., második kiadás, Budapest, Akadémiai Kiadó, I. köt. 33–153.

Gaál László: A magyar növénytermesztés múltja, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1978.

Gáthy János: A Malmokról, in Vörösmarty Mihály, Horvát István (szerk.): Tudományos Gyűjtemény, 16. évf., 1832/1. szám, 69–75.

Grünwald Béla: Széchenyi magánhitelügyi koncepciójának szellemi és gazdasági előzményei és következményei a rendi Magyarországon 1790-1848, Pécs, Dunántúl Egyetemi Nyomdája, 1927.

Hetényi István: Ercsi története, Ercsi, Ercsi Nagyközség Tanácsa, 1987.

Hetényi István: Ercsi, in Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16., Székesfehérvár, 1985, 69–128.

Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete I., Pécs, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1992.

Kaposi Zoltán: Uradalmi gazdaság és társadalom a 18–19. században, Budapest–Pécs, Digital Campus Kiadó, 2000.

Katus László: A modern Magyarország születése, Pécs, Kronosz, 2012.

M. Lovas Krisztina: Báró Eötvös József újratemetése Ercsiben, Honismeret, 49. évf., 2021/6. szám, 129–131.

Majláth Béla: Gróf Széchenyi István levelei, III. köt., Budapest, Athenaeum, 1891.

Mérei Gyula: Magyar iparfejlődés 1790–1848, Budapest, Közoktatásügyi Kiadóvállalat, 1951.

Mérei Gyula: Magyarország gazdasága (1790–1848), in Mérei Gyula – Vörös Károly (szerk.): Magyarország története 1790–1848. 1., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1983.

Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790-1848, Budapest, Teleki Pál Tudományos Intézet, 1948.

Miklós Gergely: Ercsi története a kezdetektől, in Miklós Gergely (szerk.): Ercsi évszázadai, Ercsi, Ercsi Város Önkormányzata, 2010, 28–396.

Nagyváthy János: Magyar practicus tenyésztő, Pest, 1822.

Nizsalovszky Endre (közzéteszi) – Lukácsy Sándor (sajtó alá rendezte): Eötvös József levelei Szalay Lászlóhoz, Irodalomtörténeti füzetek 55., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1987.

Pomogyi Zoltán: Magyar alkotmány- és jogtörténeti kéziszótár, Budapest, Mérték Kiadó, 2008.

Pulszky Ferenc: Életem és korom 1., Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1958.

Rácz Lajos: Magyarország éghajlattörténete az újkor idején, Szeged, Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, 2001.

Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1801–1900-ig, 1. köt., Budapest, Országos Meteorológiai Szolgálat, 1998.

Röll, M. F.: Az állati járványok tekintettel az osztrák és német törvényhozásra, A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 40., Budapest, Franklin-társulat Könyvnyomdája, 1882

Schneider Miklós: Fejér megye 1843. évi nemesi összeírása, 1843. Székesfehérvár, 1936.

Eötvös József – Völgyesi Orsolya (közzéteszi): Levelek I., Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, 2023.

Korabeli sajtóorgánumok

Adalék gazdasági állapotaink ismeretéhez VII., Gazdasági Lapok, 12. évf., 44. szám, 1860. november 1., 697–700.

Báró Sina Simon egy rendelete, Politikai Ujdonságok, 3. évf., 31. szám, 1857. augusztus 5., 280.

Bittner Imre: Idő- s kórjárat nemes Arad vármegye boros-jenői járásban, 1842 másodnegyedében, in: Orvosi Tár, 3. évf., 2. kötet, 12. szám, 1842. szeptember 18., 177–184.

Fekete István: Utazási töredék, Naplómbul, Társalkodó, 9. évf., 73. szám, 1840. szeptember 9., 291–292.

Gőz- és vízi malmokról, Kémlő a gazdaság, ipar és kereskedésben, 1. évf., 25. szám, 1836. szeptember 24., 193.

Havas Ignácz: A ragályos marhadög beoltása, mint a marhapestist enyhítő bánásmód, Gazdasági Lapok, 3. évf., 33. szám, 1851. augusztus 17., 760–768

Jegyzéke azon ügydaraboknak, melyek az 1971. évi jun 19-én és következő napjain tartandó évnegyedes bizottmányi gyülésre kitüzettek, Eger, 9. évf., 23. szám, 1871. június 8.

Korizmics István: Néhány szó a marhadögrül. Társalkodó, 5. évf., 100. szám, 1836. december 14., 1–2.

Krumpér és Czukor termesztés, és a’ Selyem tenyésztés eredetének nyomdoka Magyar Országban, Tudományos Gyűjtemény, 6. évf., 1822/11, 75–92.

Magyarország, Hírnök, 4.évf., 52. szám, 1840. június 29., 1.

Magyarország, Hírnök, 5.évf., 19. szám, 1841. március 8., 1.

Országgyűlés, Magyar Ujság, 5. évf., 112. szám, 1871. május 16., 1–2.

Felhasznált levéltári források

Magyar Nemzeti Levéltár Fejér megyei levéltára

HU-MNL-FML-IV.a. 73. – Acta Locorum (AL) Ercsi

HU-MNL-FML-IV.3.c – Fejér vármegye közgyűlésének iratai

HU-MNL-FVmL-IV.72.d – Nemesi összeírások

HU-MNL-FVmL-XV.1.a – Kéziratos térképek

Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltára

HU-MNL-BAZVmL-IV.501.e. – Közgyűlési és törvényszéki iratok

HU-MNL-BAZVmL-IV.501.k. – Be-és kitáblázási jegyzőkönyvek

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

HU-MNL-OL-S12 – Helytartótanácsi térképek

Felhasznált online források

Ercsi község házasultak anyakönyvi kivonatai, a FamilySearch adatbázisában, https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-CSYD-N3LH-L?cat=258821&i=361&lang=hu,
https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-CSYD-N3LC-6?cat=258821&i=350&lang=hu

Ercsi község halotti anyakönyvi kivonata, a FamilySearch adatbázisában, https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-CSYD-DB1Y?cat=258821&i=160&lang=en

Hivatkozások

  1. Itt érdemes utalni arra, hogy számos vármegye intézett feliratot a képviselőháznak, hogy közköltségen vásárolja meg az állam az Eötvös család részére az ercsi uradalmat. Erre nem került sor. Országgyűlés, Magyar Ujság, 5. évf., 112. szám, 1871. május 16., 1.; Jegyzéke azon ügydaraboknak, melyek az 1971. évi jun 19-én és következő napjain tartandó évnegyedes bizottmányi gyülésre kitüzettek, Eger, 9. évf., 23. szám, 1871. június 8., 180. ↑
  2. Bővebben ld.: M. Lovas Krisztina: Báró Eötvös József újratemetése Ercsiben, Honismeret, 49. évf., 2021/6, 129–131. ↑
  3. Falk Miksa: Kor-és jellemrajzok, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet, 1903, 207. ↑
  4. Ferenczi Zoltán: Báró Eötvös József 1813–1871, Athenaeum, Budapest, 1903, 3. Eötvös József és Ercsi kapcsolatáról ld. továbbá: Miklós Gergely: Ercsi története a kezdetektől, in Miklós Gergely (szerk.): Ercsi évszázadai, Ercsi, Ercsi Város Önkormányzata, 2010, 201–212. ↑
  5. „Mennyivel inkább tudtam becsülni ezen megtiszteltetésemet, mely legmélyebb tiszteletem legigazabb hajlandóságom bebizonyítására alkalmat nyújtott, mennyivel inkább boldogított a Tekintetes Karok és Rendeknek irántam annyiszor mutatott kegyessége, Tiszttársaimnak barátsága, annyival fájdalmasabban érzem e pillanatban a búcsúzás keservét, és megvallom tisztem első kellemetlen pillanatja az, melyben tőle válnom kell.” A tisztség lemondásáról szóló levelet Eötvös József Bécsben, 1835. április 24-én írta. HU-MNL.FVmL-IV.3.c. 1835/1037. ↑
  6. Hetényi István: Ercsi története, Ercsi Nagyközség Tanácsa, Ercsi, 1987, 109–110. ↑
  7. HU-MNL.FVmL-IV.3.c. 1830/498. ↑
  8. Károly János: Fejér vármegye története, 4. köt., Székesfehérvár, Fejérvár Megye Közönsége, 1934, 484–485. ↑
  9. Miklós: Ercsi, 194. ↑
  10. HU-MNL-FVmL-IV.72.d. Conscriptiones Nobilium Comitatus Albensis, Processus Bicskeiensis, 1813–1843, 88. ↑
  11. Bajor királyi kamarás lovasezredes. ↑
  12. Nizsalovszky Endre (közzéteszi) – Lukácsy Sándor (sajtó alá rendezte): Eötvös József levelei Szalay Lászlóhoz, Budapest, Irodalomtörténeti füzetek 55., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1987, 48. ↑
  13. Barsi Ernő: Sály: egy bükkaljai falu a hagyományos gazdálkodás idején, A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17., Miskolc, Herman Ottó Múzeum, 1965, 20–21. ↑
  14. Ercsi község házasultak anyakönyvi kivonat 1832. szept. 23-án kelt bejegyzése, https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-CSYD-DB1Y?cat=258821&i=160&lang=en, (Letöltés: 2025. május 2.) ↑
  15. Ennek hátterében az állhat, hogy a csődper során a csődbíróság többszöri felszólítására sem adták át az uradalom iratait, számadáskönyveit a tömeggondnoknak. Azt feltételezzük, hogy az iratokat megsemmisítették. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében őrzött Eötvös család iratai pedig nem a bárói ágra vonatkoznak. ↑
  16. Azt már Pulszky Ferenc jegyzi meg emlékirataiban, hogy ifj. Eötvös Ignác gyakran bérelt birtokokat. Pulszky Ferenc: Életem és korom I., Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1958, 183. ↑
  17. Lilien báró birtokgazdálkodásáról ld.: Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790–1848, Budapest, Teleki Pál Tudományos Intézet, 1948, 50–54.; Bödő Krisztián: Lilien báró gazdasági tevékenységének vonásai az ercsi uradalomban, in Berecz Anita – Kristóf Ilona (szerk.): A rang kötelez. Rendi és rendies magatartásformák a középkortól a 20. századig, Eger, Líceum Kiadó, 2024, 61–74.; Bödő Krisztián: „Róna határja tágas és igen termékeny” – Besnyő, az ercsi uradalom egyik pusztája, KRE-DIt, V. évf., 2022/2, https://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/bodo-krisztian-rona-hatarja-tagas-es-igen-termekeny-besnyo-az-ercsi-uradalom-egyik-pusztaja/ (Letöltés: 2025. május 2.) ↑
  18. A csődperről ld.: Bödő Krisztián: Vásárosnaményi báró Eötvös Ignác tartozásai és hitelezői, in KRE-DIt, VII. évf., 2024/1, https://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/bodo-krisztian-vasarosnamenyi-baro-eotvos-ignac-tartozasai-es-hitelezoi/ (Letöltés: 2025. május 2.) ↑
  19. Adalék gazdasági állapotaink ismeretéhez VII., Gazdasági Lapok, 12. évf., 44. szám, 1860. november 1., 699. ↑
  20. HU-MNL-FVmL-XV.1.a. – U14 ↑
  21. HU-MNL-FVmL-IV.a. 73. Acta Locorum (AL) Ercsi, 194–195. ↑
  22. Uo. ↑
  23. 1836. évi VI. törvénycikk azokról, melyek a telek haszonvételén felül a Jobbágyok hasznai közé tartoznak. A törvénycikket ld. a jogtár adatbázisában: https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=83600006.TV (Letöltés: 2025. május 2.) ↑
  24. Gaál László: A növénytermesztés múltja Magyarországon, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1978, 371–372; Pomogyi Zoltán: Magyar alkotmány- és jogtörténeti kéziszótár, Budapest, Mérték Kiadó, 2008, 1091. ↑
  25. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1838/2470.; Fónagy Zoltán: A bomló feudalizmus gazdasága, in Gergely András (szerk.): Magyarország története a 19. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2013, 46. ↑
  26. Uo. ↑
  27. Für Lajos: Jobbágyföld – parasztföld, in Szabó István (szerk.): A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848–1914. I–II., második kiadás, Akadémiai Kiadó, Budapest, I. köt. 33–153. ↑
  28. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1838/3396. A pert a csődper kitöréséig nem zárták le, az uradalom újrarendezése csak Sina György birtokgazdálkodása idején, a jobbágyfelszabadítással összefüggésben valósult meg. Hetényi: Ercsi, 127–128. ↑
  29. A bérleti díjról nem rendelkezünk adatokkal, ugyanakkor a természetbeni fizetség, a gabona őrléséért lefizetett vámgabona is hasznot hozott, különösen, hogy anyagi ráfordítást nem igényelt a földesúrtól. Az ercsi malmokról bővebben ld.: Hetényi: Ercsi, 137–142. ↑
  30. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1822/210. ↑
  31. Gáthy János: A Malmokról, in Vörösmarty Mihály, Horvát István (szerk.): Tudományos Gyűjtemény, 16. évf., 1832/1, 72. ↑
  32. Uo. 73. ↑
  33. Gőz- és vízi malmokról, Kémlő a gazdaság, ipar és kereskedésben, 1. évf., 25. szám, 1836. szeptember 24., 193. ↑
  34. HU-MNL.FVmL-IV.3.c.1835/769. ↑
  35. HU-MNL.FVmL-IV.3.c.1835/676. ↑
  36. HU-MNL.FVmL-IV.3.c. 1837/179. ↑
  37. HU-MNL-OL-S12-XIX.-47:1. ↑
  38. HU-MNL-OL-S101-73. ↑
  39. HU-MNL-OL-S12-XIX-47:1. A tervezést követően az 1830-as évek második felében nem jelentkeznek problémák a vízimalmokkal. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1837/2644. ↑
  40. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1842/162. ↑
  41. Farkas Gábor: Az 1831. évi kolerajárvány Fejér megyében, Fitz Jenő (szerk.): Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve, C sorozat, II–III. szám, Székesfehérvár, 1961–1962, 91. ↑
  42. Uo., 92. Ugyan a katolikus egyház halotti anyakönyvi kivonatai nem adnak teljeskörű képet, jelzésértékű, hogy amíg 1830-ban 256, addig 1831-ben 526 halottat regisztráltak. Ercsi község halotti anyakönyvi kivonatai – 1830, https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-CSYD-N3LC-6?cat=258821&i=350&lang=hu (Letöltés: 2025. május 02.); Ercsi község halotti anyakönyvi kivonatai – 1831, https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:
    1:3Q9M-CSYD-N3LH-L?cat=258821&i=361&lang=hu     (Letöltés: 2025. március 18.). ↑
  43. Farkas: Az 1831. évi, 93. ↑
  44. A betegségről és kezeléséről ld.: Bittner Imre: Idő- s kórjárat nemes Arad vármegye boros-jenői járásban, 1842 másodnegyedében, in Orvosi Tár, 3. évf., 2. kötet, 12. szám, 1842. szeptember 18., 182–184. ↑
  45. HU-MNL-OL-W-21-6-N-26-Fejér vármegye-33 (Ertsi) ↑
  46. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1835/608. Az oltást Tauscher Frigyes uradalmi orvos és seborvos, a botanikusként országosan ismert Tauscher Gyula Ágoston apja végezte. Miklós: Ercsi, 214. ↑
  47. „[…] ki emlékszik oly hosszan tartó szárazságra […], mely földünket annyira pirította, anélkül, hogy csak egyszer is enyhítő esőről vígasztaltatott volna. Ez vonta meg eleséginket, mezeinket, kutainkat, füves forrásainkat ez apasztotta el. Tavak, melyek ember emlékét túlható ideig elegendő vízzel teltek, végképpen eltöröltettek.” HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1835/668; 1834-ben az egész országban szokatlanul nagy forróság és csapadékszegénység uralkodott. A feljegyzések közül az Ercsihez közel fekvő Buda kapcsán jegyezték fel: „Az idei nyárnak közönséges bélyege: az aszály és forróság […]. 40 év alatt ily forró július nem volt […].” (Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1801–1900-ig, 1. köt., Budapest, Országos Meteorológiai Szolgálat, 1998, 339; Rácz Lajos: Magyarország éghajlattörténete az újkor idején, Szeged, Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, 2001, 235. ↑
  48. A vármegye községeinek úrbéres közössége az állatállomány kiteleltetésére is alig volt képes, a katonaság számára beszolgáltatandó szénát sem voltak képesek előteremteni, azt saját pénzen kellett vásárolniuk, amely bizonytalanná tette az adóképességet. HU-MNL-FVmL-IV.3.c 1840/2297. ↑
  49. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1835/2015. ↑
  50. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1836/2044. ↑
  51. E két évben tapasztalt csapadékbőségről, áradásokról lásd: Réthly: Időjárási események, 377–379, 387–400.; Rácz: Magyarország éghajlattörténete, 236. ↑
  52. Összehasonlítás végett Érden is jelentős károkat okozott a Duna. 1837-ben 144 lakóház, 30 istálló és 32 fészer vált a földdel egyenlővé. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1838/2089. ↑
  53. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1837/4768. ↑
  54. Hetényi: Ercsi, 117. ↑
  55. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1838/810. ↑
  56. Agg-Szent Péteri Posta Napló HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1839/575. ↑
  57. Az ökológiai katasztrófák faluközösségre gyakorolt hatásáról további vizsgálatok szükségesek. ↑
  58. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1838/3309. ↑
  59. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1838/920.; 1838/1089. ↑
  60. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1838/3308. ↑
  61. Farkas: Az 1831. évi, 93. ↑
  62. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1838/1325. A község felgyorsuló fejlődéséről tehát a 19. század első harmadában aligha beszélhetünk. Vö.: Hetényi: Ercsi, 116. ↑
  63. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1838/799. ↑
  64. Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete I., Pécs, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1992, 28.; Katus László: A modern Magyarország születése, Pécs, Kronosz, 2012, 161–163. ↑
  65. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1838/1443. ↑
  66. Fónagy: A bomló feudalizmus, 36. ↑
  67. Magyarország, Hírnök, 5.évf., 19. szám, 1841. március 8., 1. ↑
  68. Kaposi Zoltán: Uradalmi gazdaság és társadalom a 18–19. század fordulóján, Budapest–Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2000, 84. Azt Fényes Elektől tudjuk, hogy az ercsi jobbágyok megélhetéséhe tartozott, hogy friss kenyeret vittek fel Budára. Fényes Elek: Magyarország leírása II., Pest, Beimel, 1847, 42. ↑
  69. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1838/799. ↑
  70. Mérei Gyula: Magyarország gazdasága (1790–1848), in Mérei Gyula – Vörös Károly (szerk.): Magyarország története 1790–1848. 1., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983, 238. Egyetlen példa a helyzet megvilágítására: a 24 települést magában foglaló bicskei járásban az összes megyei út és híd karbantartásához összesen hat malteros talicskát, száz lapátot, egy cölöpverő kost, ötven ásót és harminckét kapát biztosítottak. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1839/576. ↑
  71. Fónagy: A bomló feudalizmus, 36. ↑
  72. A Bitskei Járásban található lovak állapotjának átnézése. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1839/306. ↑
  73. A Csákvári Járásban található lovak állapotjának átnézése. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1839/306.; A Sármelléki Járásban található lovak állapotjának átnézése. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1839/306 ↑
  74. A svájcertehenek főként svájci és északolasz tehenészetekből kerültek Magyarországra, elsőként a dunántúli uradalmakban jelentek meg. A gondoson kiválogatott példányokból hozták létre a tehenészetet (svájceráj, Schweizerei, Svájtzéria), amely elsősorban a földesúri udvart látta el tejtermékekkel. Nagyváthy János: Magyar practicus tenyésztő, Pest, 1822, 96–98. ↑
  75. A marhadögvészről ld.: Röll, M. F.: Az állati járványok tekintettel az osztrák és német törvényhozásra, A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 40., Budapest, Franklin-társulat Könyvnyomdája, 1882, 6.; A marhapestis korabeli kezeléséről ld.: Havas Ignácz: A ragályos marhadög beoltása, mint a marhapestist enyhítő bánásmód, Gazdasági Lapok, 3. évf., 33. szám, 1851. augusztus 17., 760–768. ↑
  76. Korizmics István: Néhány szó a marhadögrül, Társalkodó, 5. évf., 100. szám, 1836. december 14., 1–2. ↑
  77. HU-MNL-FVmL-IV.3.c 1838/3845. ↑
  78. Fekete István: Utazási töredék, Naplómbul, Társalkodó, 9. évf., 73. szám, 1840. szeptember 9., 291. ↑
  79. HU-MNL-FVmL-IV.3.c 1840/6341. ↑
  80. Blumenbach, Wenzel Karl Wolfgang: Neuestes Gemälde der Österreichischen Monarchie, Bécs, 1837, 289. ↑
  81. Bödő Krisztián: A racionális birtokgazdálkodás vonásai néhány Fejér vármegyei birtokon a 19. század közepén a korabeli sajtó tükrében, KRE-DIt, VI. évf., 2023/1, https://www.kre-dit.hu/tanulmanyok/bodo-krisztian-a-racionalis-birtokgazdalkodas-vonasai-nehany-fejer-varmegyei-birtokon-a-19-szazad-kozepen-a-korabeli-sajto-tukreben/ (Letöltés: 2025. március 18.) ↑
  82. HU-MNL-FVmL-IV.3.c 1840/2358. ↑
  83. Magyarország, Hírnök, 4.évf., 52. szám, 1840. június 29., 1. Bucsánszky József tudományos jellegű írása azért is fontos, mert látható, az uradalom számára a megfelelő humán tőke kiaknázása, elsősorban a birtokirányításban részt vevő tisztek kiválasztása kulcsfontosságú volt. Sina György időszakában sokkal nagyobb hangsúlyt helyeztek a gazdatisztek okítására. ↑
  84. Miklós: Ercsi, 190–191. ↑
  85. A Wodianer család Csehországból települt Magyarországra. Vagyonukat terménykereskedelemből szerezték, A család reformkorban számos üzlettel és érdekeltséggel rendelkezett az országban. Bővebben ld.: Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989, 153–170. ↑
  86. HU-MNL-BAZVmL-IV.501.e 1843/1607. ↑
  87. A várpalotai Magyar Vegyészeti Múzeumban található régi állandó kiállítás képanyagából. Ezúton is köszönjük Nyári Katalin múzeumvezetőnek, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta a képet. ↑
  88. HU-MNL-BAZVmL-IV.501.k 1841. p. 220. ↑
  89. Bödő Krisztián: Lilien báró gazdasági tevékenységének vonásai az ercsi uradalomban, in Berecz Anita – Kristóf Ilona (szerk.): A rang kötelez. Rendi és rendies magatartásformák a középkortól a 20. századig, Eger, Líceum Kiadó, 2024, 70–71. ↑
  90. Fényes Elek: Magyarországnak, s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben 1., Pest, 1836, 72.; Ercsiről lásd Uo., 99. ↑
  91. Krumpér és Czukor termesztés, és a’ Selyem tenyésztés eredetének nyomdoka Magyar Országban, Tudományos Gyűjtemény, 6. évf., 1822/11, 81. ↑
  92. Hetényi István: Ercsi, in Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16., Székesfehérvár, 1985, 96. ↑
  93. Miklós: Ercsi, 195. ↑
  94. Az Ullmann család Pozsonyból származott, vagyonukat terménykereskedelemmel alapozták meg. Ullmann Móric (Mór) számos üzlettel és érdekeltséggel rendelkezett az országban, egyike volt a Pesti Kereskedelmi Bank alapítóinak. A családról bővebben lásd: Bácskai: A vállalkozók, 140–152. ↑
  95. Schneider Miklós: Fejér megye 1843. évi nemesi összeírása, Székesfehérvár, magánkiadás, 1936, 34. ↑
  96. Majláth Béla: Gróf Széchenyi István levelei, III. köt., Budapest, Athenaeum, 1891, 196. ↑
  97. Mérei Gyula: Magyar iparfejlődés 1790–1848, Budapest, Közoktatásügyi Kiadóvállalat, 1951, 171. ↑
  98. HU-MNL-BAZVmL-IV.501.e 1841/2864. ↑
  99. Eötvös József levele Lilien Károly báróhoz, 1843. jan. 30. A levelet lásd: Eötvös József – Völgyesi Orsolya (közzéteszi): Levelek I., Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2023, 206–207. ↑
  100. Miklós: Ercsi, 194. Lilien József a tizenegy évig volt a Theresianum tanítványa 1760 és 1771 között. Az akadémián ekkor kezdett önálló tudománnyá válni a mezőgazdaságtan, ekkor jelentek meg azok a fiziokrata tanok, amely a mezőgazdaság fontosságát hangsúlyozták. Bödő: Lilien báró, 63. ↑
  101. Grünwald Béla: Széchenyi magánhitelügyi koncepciójának szellemi és gazdasági előzményei és következményei a rendi Magyarországon 1790–1848, Pécs, Dunántúl Egyetemi Nyomdája, 1927, 129–130. ↑
  102. Báró Sina György szintén Eötvös Ignác hitelezői közé tartozott. HU-MNL-BAZVmL-IV.501.e 1841/2849. ↑
  103. Miklós: Ercsi, 195. ↑
  104. Hetényi István: Ercsi története, Ercsi, Ercsi Nagyközség Tanácsa, 1987; Miklós Gergely (szerk.): Ercsi évszázadai, Ercsi, Ercsi Város Önkormányzata, 2010. ↑
  105. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1839/304. ↑
  106. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1839/324. ↑
  107. HU-MNL-FVmL-IV.3.c 1836/1768. ↑
  108. Nagy hangsúlyt fektetett például a gyerekek oktatására, különösen a pusztagazdaságokba kitelepült cselédek esetén. Báró Sina Simon egy rendelete, Politikai Ujdonságok, 3. évf., 31. szám, 1857. augusztus 5., 280. ↑