KRE-DIt 2025/1 | Beküldve:

György Sándor: A kesztölci Dudik Aladár 1956-os pere, avagy a saját joghatóságát vitató bíróság esete

Bevezetés

Az 1956-os forradalom eseményeire vonatkozóan jórészt pártiratok, állambiztonsági és (pártvezérelt) bírósági források állnak rendelkezésre, kontroll-források (visszaemlékezések, naplók) kis számban léteznek, és sokszor azok is megbízhatatlanok. Emiatt kérdéses, hogy a megtorlás során keletkezett iratokból feltárható-e 1956 története, vagy csak annak utólagos, ráadásul államvédelmi szemszögből készült olvasata.[1]

Kesztölc esete különösen jól mutatja mindezt. Először a sajtóban jelent meg a „Kesztölci Köztársaság” hangzatos, de többnyire légből kapott története, amely részben alapját is képezte a megtorló pereknek. Különlegesség, hogy a település pártállami 56-os történetét Kara Imre (egykori párttitkár, a helyi VIII. akna gyűlölt személyzeti vezetője, a forradalom után a karhatalom tisztje[2]) írta meg egy jelentés formájában, aki október 24-én elmenekült Kesztölcről. Kara emellett nyomozati vallomásokat is készített (amelyeket csak aláíratott a „tanúkkal”) – akciója a Kertész Ferenc és társai per tárgyalásán derült ki. A dorogi rendőrségre is próbált nyomást gyakorolni, hogy erélyesebben lépjenek fel az „ellenforradalmárokkal” szemben.[3] Ő sugalmazta azokat az újságcikkeket is, amelyek révén végül is megszületett a Kesztölci Köztársaság legendája, sőt, későbbi jelentéseiben hivatkozott is ezen cikkekre.[4] Marek Viktor szerint ezzel egyszerre akarta indokolni a megtorlást és lejáratni, nevetségessé tenni a falut.[5]

Jelen tanulmányban az egyik kevéssé ismert kesztölci pert, a Dudik Aladár elleni statáriális eljárást mutatom be, röviden kitérve Kesztölc 1945 és 1956 közötti történetére (különös tekintettel az 1952-es szervezkedési ügyre, amelynek Dudik is részese volt), amit a téma (és a kesztölciek magatartásának) jobb megértése okán mindenképp szükséges ismertetni, és ahol csak lehet, forrásalapon elkülöníteni a pártállami időszak „legendáit” a valóságtól.

Dudik Aladár 1925. május 7-én született Kesztölcön, apja bányászként dolgozott. A bírósági eljárás során kötelező orvosi, elmeorvosi vizsgálaton elmondta, hogy hallomásból úgy tudja, apja fogságban hunyt el.[6] Dudik hat elemit végzett, majd kovácsnak tanult. Megnősült, egy vagy két gyereke született; az ellentmondás abból ered, hogy ügyészségi kihallgatási jegyzőkönyvében egy 9 és fél éves gyerek szerepel, a tárgyalási jegyzőkönyvben kettő, és ő is ennyiről beszélt a vallomásában.[7] 1952-ben fegyveres szervezkedés vádjával 8 évre ítélték. 1956. október 27-én[8] szabadult a váci börtönből, a forradalmi események következtében. Vallomása szerint másnap ért haza, majd négy napig betegen feküdt,[9] utána csatlakozott a nemzetőrséghez. Egy akcióban vett részt, ugyanis híreket kaptak, hogy fosztogatják Klastrompusztán a termelőszövetkezetet, de a kivonuló nemzetőrök nem találtak senkit a helyszínen.[10]

1956. december 18-án 15 év börtönre és 10 év egyes jogoktól való eltiltásra ítélték. Bár ezt semmi sem bizonyította, a Népakarat december 19-én „a »kesztölci köztársaság« harmadik vezetője”-ként említette.[11] Később összbüntetésként 20 évre ítélte a Budapesti Katonai Bíróság, ugyanakkor ez az ítélet nem szerepel a peranyagban. 1952. augusztus 9-től 1956. október 27-ig, majd 1956. december 15-től 1967. szeptember 27-ig raboskodott. Szabadulólevele szerint is politikai elítélt volt, ami mutatja a köztörvényes vádak politikai alkalmazását.[12] 2001 decemberében a megyei közigazgatási hivatal vezetője emlékéremmel tüntette ki.[13] A kesztölci temető nyilvántartása szerint 2009 februárjában hunyt el.[14]

1952-es perét többen is kutatták – lásd a felhasznált szakirodalmat – ezért most csak érintőlegesen ismertetem. 1956-os ügye azonban jóval kisebb figyelmet kapott. A mintegy 50 oldalas anyag több érdekes adalékot tartalmaz, mind Kesztölc 1956-os történetére, mind a számos esetben a politikai megtorlás eszközeként használt statáriális bíráskodás működésére vonatkozóan. Az iratokból látható a korabeli, feltételezéseket tényként kezelő ítélkezési gyakorlat és a forradalmat követő káosz, kapkodás (például a Kesztölcön hetekig őrizetlenül hagyott fegyverek esete) is. Elsődleges forrásként magát a peranyagot használtam forrásként, azon iratokat, amelyek alapján – legalább is hivatalosan – megszületett a bírósági ítélet.

Előzmények: Kesztölc 1945 és 1956 között

Az 1970-es évekig a kesztölciek többsége a közeli szénbányákban dolgozott, mellette (részben háztáji) földműveléssel, illetve sokan orvvadászattal egészítették ki jövedelmüket. Az 1920-as, 30-as években többen dolgoztak (általában pár évet) franciaországi és belgiumi bányákban, nagy részük csatlakozott az ottani szociáldemokrata vagy kommunista párthoz.

1944 végén – a hagyományosan baloldali érzelmű kesztölciek – örömmel várták a szovjeteket, de hamar csalódtak. 1944. december 30-án összehívtak, majd „malenkij robotra”[15] hurcoltak mintegy 380–400 helyi férfit, a túlélők csak 1947-ben térhettek haza. A többieket 1945. február 4-től egy hónapra Piliscsévre telepítették át.[16] A csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény keretében[17] több száz szlovák származású kesztölci települt át.[18]

Az 1945 és 1948 között fokozatosan kiépülő diktatúra, illetve a „kiskirályként” viselkedő helyi pártvezetés[19] hamar maga ellen fordította a kesztölcieket.[20] 1949-ben Marek Lajost – üres borítékot tett az urnába tiltakozásul, hogy csak kommunistákra lehet szavazni – áthelyezték a bányába, majd megpróbált Nyugatra szökni, de elfogták és 5 hónap börtönre ítélték. A börtönben megismerte Erdélyi Józsefet,[21] akivel együtt szerveztek ellenállócsoportot, ennek tevékenysége 1951 tavaszáig lényegében abban merült ki, hogy valamelyikük borospincéjében „szidták a rendszert” (ez sem volt kockázatmentes), és egy, a behívó elől menekülő társukat bújtatták.[22] Marekék és Jámbor László (Erdélyi egy ideig Kesztölcön rejtőző ismerőse) 1951 tavaszán a közeli településeken és Budapesten is röpcédulákat terjesztettek, majd ellopták a munkásotthon rádióját (árából akartak sokszorosítógépet venni, amire végül nem került sor). Májusban Farsang András és Dudik egy kocsmai szóváltás után megverte a Magyar Szabadságharcos Szövetség (MSZHSZ) helyi titkárát.[23] Júniusban páran felgyújtották a TSZ néhány szalmakazlát – ez volt egyedüli tényleges cselekményük.[24] Farsang (és több bányász) csak 1951 júniusában csatlakozott a csoporthoz; ez is arra utal, hogy a titkárt a szervezkedéstől függetlenül verték meg. Létezett egy másik, gazdálkodókból (volt kisgazdapártiak) álló csoport is. Bár szervezkedőkként emlegetik őket, az iratok megbízhatatlansága miatt nem állapítható meg, hogy szervezett ellenállók vagy inkább rendszerellenes baráti körök voltak-e. Az államvédelem (lásd ÁVO, később ÁVH) sok esetben koholta a vádakat,[25] vagy felnagyította a tényleges cselekményeket, „írta át” azok indítékát (pl. a titkárt megverhették személyes okból is).

Az ehhez hasonló csoportok nem számítottak ritkaságnak,[26] és a parasztság (vérmérséklettől függően) is igyekezett ellenállni az erőszakos TSZ-szervezéseknek, és az ellenállók – bár veszélyes volt – időnként megpróbáltak kapcsolatba lépni egymással.

Az ÁVH számos esetben provokált szervezkedéseket, vagy kötötte össze, illetve bővítette ki azokat beépített emberek (a köznyelvben besúgók[27]) révén, elsősorban saját nélkülözhetetlenségének igazolására.[28] Hivatalosan a kesztölcieket is egy besúgó, bizonyos Fuzik Károly buktatta le.[29] 1952. augusztus 9-én vették őrizetbe őket, ennek során Dudik eltörte az egyik államvédelmis karját.[30]

Az eljárás során, a korabeli gyakorlat szerint olyan feltételezéseket fogadtak el tényként, hogy a kesztölciek (és Jámborék) helyi pártvezetők meggyilkolását, az állatállomány megmérgezését és a pilisvörösvári vasúti híd felrobbantását, a fővárosiak (Erdélyiék) pedig a Szabadság-szobor megsemmisítését tervezték. A kesztölci volt kisgazdák jelenléte önmagában igazolta a rendszerellenességet. Egyedül a fegyverrejtegetési vád volt valós, az is csak az orvvadászat miatt.[31] A kihallgatási jegyzőkönyvek nyelvezete életszerűtlen, tartalmuk megegyezik a korabeli propagandaszövegekével. Ez is arra utal, hogy az összeesküvést inkább az ávósok „készítették”. Dudik egyik jegyzőkönyvében például ez olvasható:

Lassan már fognak jönni az amerikaiak, a Nyugat-Németországban lévő felfegyverzett csendőrök és nyilasok, akik be fognak hatolni Magyarországra, mi pedig legyünk felfegyverekezve [sic!], menjünk az erdőbe, itthon ne vonuljunk be a Néphadseregbe, hanem ha keresnek minket, akkor lőjük agyon őket, és majd segítsünk az amerikaiaknak, a csendőröknek és a nyilasoknak.[32]

Teljesen életszerűtlen, hogy a még ekkor is többségében baloldali közösség örömmel segítse a „nyilasok” nyugati (ilyen formában nem is létező) szervezetét. Az is nehezen elképzelhető, hogy a megélhetésük jelentős részét biztosító állatokat megmérgezzék. Az amerikaiakat természetesen sokan várták, de a propaganda által hangoztatott NATO támadásnak valós esélye nem volt.

A kesztölcieknek inkább csak az erőszakos TSZ-szervezésből és a helyi pártvezetésből lehetett elegük, a robbantásokat, mérgezéseket az államvédelem találhatta ki. Érdemes idézni Dudik 1956-os ügyészi kihallgatási jegyzőkönyvéből, amelyben ugyan szerepelnek az ismert panelek, de érezhetően őszintébben beszél a szervezkedésről (bár az MSZHSZ titkár megverését nem említette):

én a községben közismert orvvadász voltam. Több fegyverem is volt, köztük egy német származású [sic!] géppisztoly. Ezt tudták rólam, amikor egy pesti származású, Jóska nevezetű nyugati ügynök [Erdélyi József – GyS] jött a faluba, ő szervezett be engem a népi demokráciaellenes szervezkedésbe. Célul tűzte ki csoportunk elé, hogy a helyi párt- és termelőszövetkezet ellen kártevő munkát végezzünk, gyújtsuk fel, robbantsuk fel, mérgezzük meg a sertésállományt stb. Én ebben a szervezkedésben részt vettem, ami abból állt, hogy a csoport tagjaival többször beszélgettünk (…) tényleges tevékenységet a csoport csak annyit végzett, hogy a tsz. szalmakazlát egy alkalommal felgyújtotta.[33]

1952. október 7-én Farsang Andrást és Erdélyi Józsefet halálra ítélték (1953. január 27-én végezték ki őket), 15 társukra 1 év 6 hónaptól életfogytig tartó büntetéseket szabtak ki (Kesztölc majdani nemzetőrparancsnoka, Fekete Mihály 8 évet kapott). A másik csoportot (Navratil Rudolf és 5 társa) egy nappal később ítélték el 7 és 13 év közötti börtönbüntetésekre.[34]

A kesztölci szervezett ellenállás felszámolásával az elégedetlenség nem csökkent, sőt az 1952-es tagosítás miatt csak növekedett.[35] A forradalom egy eredendően baloldali, de már a kommunizmusban többször csalódott, a diktatúra alatt megfélemlített településre érkezett meg 1956 októberében.

Forradalom és megtorlás Kesztölcön – legendák és valóság

Kesztölcnek lényegében két 1956-os története van; a pártállami és a valódi, ez utóbbit nehéz rekonstruálni. A hivatalos verzió szerint Simonek Lukács már október 23-án éjjel megkísérelte felrobbantani Kara Imre házát, három nappal később pedig a tanácselnökkel olvastatták fel az „egyetemes magyar forradalmi ifjúság nemzeti követeléseit”,[36] miközben kötelet tettek a nyakába. A tanácsházára „horthysta” címert tettek a vörös csillag helyett, kommunista könyveket égettek, a községi és pártvezetőknél pedig fegyverek után kutattak. Az október 28-án megválasztott Nemzeti Bizottság élére Kertész Ferenc üzemi munkás került (ez valóban így történt).[37] A Népakarat már idézett, december 18-i cikke szerint

egy 12 tagú fegyveres társaság kikiáltotta a „kesztölci köztársaságot”. […] senkit sem engedtek a faluból kimenni – elsősorban persze munkára – viszont idegen sem léphette át a falu határát [az országos sztrájk miatt munkára nem is nagyon tudtak volna hova menni – GyS]. Ez a rémuralom december 15-ig tartott, amikor a „kesztölci köztársaság”-nak az vetett véget, hogy megjelent a karhatalom és a fegyverrejtegetőket ártalmatlanná tette.[38]

Az 1957 tavaszi tudósítások még jobban elrugaszkodtak a valóságtól. Eszerint a kesztölciek gazdasági vonalon elsősorban pálinkafőzéssel foglalatoskodtak. „A tsz pálinkafőzőjét »állami« kezelésbe (értsd: a Kesztölci Köztársaság kezelésébe) kell venni, a szeszfőzés állami monopólium.” Emellett nemzetőrséget szerveztek, fegyvereket Esztergomból hoztak. „Szereztek egy harckocsit is, amit a falu határában hagytak a magyar katonák a forradalom kitörésekor. A falu népe félelemben élt, mivel felelőtlen emberek kezében voltak a fegyverek.” November 4-én pedig a nemzetőrök a párthelyiségbe zárták a kommunistákat, akiket halálra ítéltek, „de a kivégzéshez már nem volt merszük.” Egy időre „a Nemzetőrség parancsnokhelyettesét, Simonek Lukácsot választották meg az új »köztársasági elnöknek«. A dúlás és fosztogatás december 15-ig tartott, amikor is karhatalmisták érkeztek Kesztölcre a nemzetőrség lefegyverzésére.” [39]

Valójában Kesztölcön a kommunisták már október 24-én fegyveres őrséget szerveztek, ami feldühítette a lakosságot, főleg, hogy 26-án valakit állítólag meg is vertek a „településőrök”.[40] 25-én felvásárlási láz tört ki, miután a Dorogról hazaérkezők meséltek az ottani tüntetésről. Másnap leálltak a bányák, és a tanácsháza előtt összegyűltek a tanácselnökkel olvastatták fel a 16 pontot, de kötélről szó sem volt. Simonek Lukács és testvére október 24-én éjjel tényleg megkísérelte felrobbantani a már elmenekült Kara Imre házát, ennek azonban sokkal inkább egy évek óta húzódó viszály volt az oka.[41]

A vörös csillagos címer helyére jobb híján egy Magyar Királyi Anyakönyvi Hivatal táblát tettek fel, de nem restaurációs vágyuk miatt, hanem mert egy kommunista jelképek nélküli címert szerettek volna. A legtöbb településhez hasonlóan – érthető okokból – itt is megsemmisítették a TSZ-belépési nyilatkozatokat, a begyűjtési iratokat és a személyi anyagokat, amelyeken továbbtanulás, állás megszerzése is múlhatott. Mivel az erőszakszervezetek tagjait leszámítva csak pártvezetők, prominens párttagok tarthattak lőfegyvereket (és nem lehetett kizárni, hogy használják is majd), a házkutatások is érthetőek voltak. A könyvégetés is megtörtént, csakhogy azt idénymunkások hajtották végre.[42]

A Nemzeti Bizottságok megválasztását (országosan) a pártállami vezetés kezdeményezte a hatalomátmentés reményében, de általában sikertelenül. Kesztölcön a köztiszteletben álló Kertész Ferencet (ő 1945 és 1948 között volt párttitkár, de miután kritizálta a párt földpolitikáját, leváltották) választották meg a bizottság élére, Fekete Mihály vezette az elsősorban közbiztonsági, közrendvédelmi céllal alakult nemzetőrséget. Ezt a forradalmi helyzet indokolta; a rendőrökben nem bíztak (sokszor el is menekültek), a politikai foglyok mellett pedig számos köztörvényes is kiszabadult. Harckocsijuk úgy lett, hogy a magyar katonák hátrahagyták a meghibásodott járművüket.[43] Kijárási tilalmat vezettek be, ami legalább annyira védte a kommunistákat a bosszútól, mint gátolta az esetleges szervezkedésüket.[44]

A kesztölci forradalmi szervek végig higgadtan és felelősen tevékenykedtek, amit mutat az is, hogy a földkérdés rendezését elhalasztották nyugalmasabb időre. Megszervezték a közellátást, Budapestre is küldtek segélyszállítmányt. A pálinkafőzésnek valóban kulcsszerepe volt, hiszen a környékről is sokan Kesztölcre hordták a cefréjüket főzetni, aminek jövedelméből a TSZ magas arányban részesült. A jogszabályi előírásoknak megfelelően, a forradalom idején is pénzügyőr felügyelte a pálinkafőzést.[45]

A napok ezt követően csendesen teltek november 4-ig. E napon Simonek valóban összegyűjttette, és a pártházba záratta a kommunistákat, de azért, nehogy azok felbátorodva rátámadjanak a falubeliekre. Kertész a lefogottak feleségei kérésére azonnal intézkedett szabadon bocsátásukról, bántódása senkinek sem esett. Az első karhatalmi egységek november 25-én jelentek meg Kesztölcön. Összeszedték a fegyverek egy részét – ezeket hetekig őrizetlenül tárolták a tanácsházán – majd elvonultak.[46] A nemzetőrség december 15-ig működött. A dátumnak később, mind a Minczér testvérek,[47] mind pedig Dudik Aladár pere szempontjából is kiemelt jelentősége lesz, ugyanis december 11-én lépett életbe a statárium.

Érdemes megvizsgálni a „rettegésben tartották a környéket” toposzt is. Ez több ’56-os perben előkerült, minden valóságalap nélkül, és csak a forradalmárok lejáratását célozta.[48] A kesztölciek többnyire csak Dorogra vagy Esztergomba mentek hírekért és fegyverekért, páran részt vettek a budapesti harcokban, de a mintegy 40 fős nemzetőrség, ha akarta, sem tudta volna terrorizálni a környéket. A visszarendeződő hatalom különösen súlyosan ítélte meg a kesztölci eseményeket, erre utal a „Kesztölci Köztársaság” legendája is, amivel a kormányzat igazolni vélte a szeparatizmus vádját, amelyeknek sem itt, sem máshol nem volt valóságalapja.[49]

A megtorlás során három perben ítéltek el kesztölcieket, és mintegy 10 főt internáltak.[50] Az első időszakban Minczér Józsefet és Károlyt (Józsefet már 1956. december 20-án ki is végezték), valamint Dudik Aladárt, majd 1958 elején Kertész Ferencet és 15 társát (Fekete Mihályt távollétében). Bár a Minczér testvéreket és Dudikot fegyverrejtegetésért ítélték el, a peranyagból és a sajtóból azonban világossá válik, hogy bár voltak fegyvereik, inkább vélt vagy valós forradalmi szerepük miatt büntették őket. Minczér Józsefet tartották a nemzetőrség parancsnokának, és egy gyilkossággal is meggyanúsították, Dudiknál pedig szerepet kaphatott az 1952-es ítélete. A jogon kívüli megtorlás (pl. karhatalmisták megverték, állásvesztés) többeket is érintett. Említésre érdemes, hogy Simonek évekig rejtőzködve élt a községben, ami azt mutatja, hogy a törésvonalak ellenére összetartottak.[51]

Dudik Aladár második pere

A december 11-én életbe lépett statárium célja hivatalosan az „ellenforradalmárokhoz” került fegyverek visszaszerzése, illetve az élet és vagyon elleni bűncselekmények visszaszorítása volt. Ugyanakkor több esetben – akár a hatályos törvények áthágásával is – használták politikai megtorlásra,[52] valamint alkalmas volt a forradalmárok és a köztörvényesek „összemosására” is.[53] A rögtönbíráskodás eleve nem tett lehetővé alapos nyomozást, ráadásul a kiszabható büntetések tekintetében is ellentmondásos volt a szabályozás. Az eredeti kormányrendelet, amennyiben a „köznyugalom helyreállítása” (ennek mibenlétét nem határozták meg) nem indokolta, lehetővé tette halálos ítélet helyett 10–15 év börtönbüntetés kiszabását,[54] de egy törvényerejű rendelet halálbüntetést írt elő.[55] Bár utóbbi a magasabb szintű jogforrás, a két lehetőséget esetlegesen alkalmazták a bíróságok.[56]

Dudik Aladárt 1956. december 15-én vették őrizetbe. Első vallomása szerint november 25-én vitt el két golyószórót (hat tárral), majd egy láda lőszert az őrizetlenül hagyott fegyverek közül, hogy azokkal később vadászhasson. A fegyvereket egy kukoricaszár-kúpban tárolta. A statáriumról csak december 15-én szerzett tudomást.[57]

Budapest Helyőrség Katonai Bírósága december 18-án tárgyalta az ügyet. Dudik bírósági vallomása szerint a nemzetőrség első lefegyverzésekor leadta a nála lévő golyószórót, de miután látta, hogy a fegyvereket nem szállították el, „kettő darab golyószórót, majd két-három nappal később a lőszereket is, ittas fejjel hazavittem.” December 12-én le akarta adni fegyvereit, de a leadási helyen „gyerekeket találtam, és nem akartam a fegyvereket otthagyni, nem akartam, hogy azzal a gyerekek valami »grimbuszt« csináljanak.” A golyószórókat kabátba csavarta és egy faládában a kukoricacsutka-kúp alá rejtette.

Szándékom az volt, hogy megvárom az új Holdat [sic!], amikor jönnek a vaddisznók, barátokat szervezek, s lövünk egy párat és majd ebből elélek. A börtönből való szabadulásom után ugyanis személyi okmányok hiányában munkát vállalni nem tudtam, és megélhetésemet így akartam biztosítani. Ezután 1956. december hó 15-én hallottam, hogy a faluban kidobolták, hogy a fegyvereket le kell adni, mert statárium van […] szóltam jelen lévő öcsémnek, hogy segítsen nekem a fegyverek leadásában. Ő ebben nem volt hajlandó részt venni, s míg erről beszélgettünk, egy hadnagy úr vezetésével bejöttek hozzánk a katonák azzal, hogy van-e fegyver. Mert azután kutatnak. Én ekkor jelentettem a hadnagy úrnak, hogy van fegyverem, jöjjenek, megmutatom, hogy hol vannak és vigyék el azokat, ezzel odavezettem őket a »csutka kúphoz« és a fegyvereket átadtam.[58]

A december 15-i eseményeket megerősítette öccse, Pál bírósági vallomása is:

amikor a községben dobolták, hogy a fegyvereket le kell adni, bátyám akkor árulta el nekem, hogy neki is van fegyvere, s legyek segítségére azok leadásában. Én azt mondtam, hogy ebben nem veszek részt, mert ha nálam a fegyvert meglátják, még azt hiszik, hogy partizánkodok, és nekem ebből csak bajom származhat. Míg erről beszélgettünk bejöttek a katonák és kijelentették, hogy házkutatást tartani jöttek […] Megjegyezni kívánom, hogy a rádió útján én már 1956. december hó 15-e előtt a statárium kihirdetéséről értesültem, de mivel bátyám nem ebben a szobában lakik, nem valószínű, hogy ő is tudott róla.[59]

Dudik elmondása is megerősíti, hogy a fegyvereket nem őrizték (ezt nyilván tudták a helyi gyerekek is), bár hivatalosan a hatalom rettegett egy újabb felkeléstől. Kérdés, hogy a statáriumról Dudik értesült-e, és ha igen, mikor. Nem tudjuk, hogy korábbi vallomását magától, védője tanácsára vagy rendőri „ráhatásra” változtatta meg. Öccse vallomása azt valószínűsíti, hogy nem tudott a rögtönbíráskodásról, bár elképzelhető, hogy testvérét védte ezzel. December 17-ig Pál is őrizetben volt, kihallgatása során bírósági vallomásával összhangban nyilatkozta, hogy bátyja le akarta adni a fegyvereit.[60] Látható, hogy Dudik Pál sem viseltetett bizalommal a hatóságok irányába; miután bátyja négy évet raboskodott politikai okokból, apjuk pedig fogságban halt meg, ez nem is annyira meglepő. A helyzetet csak fokozták az országszerte terjedő hírek, hogy akinél fegyvert találnak, azt a szovjetek szó nélkül agyonlövik vagy deportálják. Dudiknak viszont felesége, két gyereke és özvegy édesanyja eltartásáról kellett gondoskodnia úgy, hogy hivatalos munkát nem vállalhatott, így érthető, hogy a Kesztölcön (is) bevett módszerhez, az orvvadászathoz tervezett folyamodni.

Szokatlan eljárásra utal, hogy Kesztölcön a karhatalom december 15-én délig „türelmi időt” biztosított a fegyverek beszolgáltatására (bár etikátlan módon már ezalatt megkezdték a házkutatásokat), hasonló esettel az eddigi kutatásaim során nem találkoztam. Miután a jogszabályban nagyon rövid határidő (december 11. 18 óra) volt megszabva, az újságok nem jutottak el mindenhova, és a rádió vagy a települések hangoshíradója sem működött mindenhol, ez logikus lépésnek tekinthető. Főleg, hogy sokan nem is figyelték a híreket, így ők – Kesztölcön – csak a 15-i reggeli kidobolás során értesülhettek a statáriumról. További furcsaság, hogy a bíróság Dudik esetében figyelembe vette a türelmi időt, a vele egy napon elfogott Minczér testvérek esetében viszont nem.

A karhatalomtól Leviczki András főhadnagy tanúskodott. Érdekesség, hogy sem a házkutatást végző Laczák hadnagyot, sem Dudik feleségét nem hallgatták ki. Az asszonynak a rokonság miatt volt lehetősége megtagadni a vallomástételt – ahogy Dudik Pálnak is lett volna – de erre nincs utalás az anyagban. A hadnagyot elképzelhető, hogy azért nem hallgatták meg, mert Leviczki főhadnagy a gyanúsítottal borozgatva találta a házkutatás alatt (ezt Dudik vallomása is megerősítette). A főhadnagy vallomása szerint

a községben elöljáróságot nem találtunk. Nyolc órakor egységünk parancsnoka kidoboltatta, hogy akinél fegyver van, azt a karhatalmi szervnél adja le, és bántódása nem történik. A dobolás kb. két óra hosszáig tartott, de ezalatt az egység már megkezdte a házkutatásokat a gyanús helyeken. Fél tíz óra körül láttam, hogy az egyik házból kettő drb. golyószórót, tárakat, és egy láda lőszert hoznak ki.

Leviczki hozzátette, hogy hallotta Dudik és egy embere beszélgetését, amely során több rabmunkahely nevét is említették, „amiből arra következtettem, hogy valószínűleg a hadműveletek [sic!] során szabadult elítélttel állunk szemben. Ezt jelentettem a parancsnokomnak, aki elrendelte vádlott letartóztatását. […] Megjegyezni kívánom, hogy a kutatás először a gyanús elemek (volt nemzetőrök, szabadult rabok, stb.) lakásán kezdődött meg.”[61] A kissé zavaros vallomásból nem állapítható meg, hogy Dudik milyen minőségében volt „gyanús elem”. A főhadnagy korábbi, katonai ügyészségi tanúvallomása egyértelműbb, még ha némileg ellent is mond a bíróságinak. Abban is szerepel a meghosszabbított beszolgáltatási határidő (ami alatt kb. 5-6 fő adott le fegyvereket) és a borozgatás is, de ezen verzió szerint Dudik említette meg az egyik katonának a fegyvereket. Leviczki az ügyészségen még azt vallotta, hogy „ekkor még nem volt olyan tervünk, hogy Dudik Aladárt, illetve Dudik Pált letartóztassuk, mert ők jelentették be nekünk, hogy náluk fegyver van [kiemelés aláhúzással szerepel az eredetiben – GyS].” A vallomás szerint ezt követően zajlott le az a beszélgetés, amiből Leviczki rájött, hogy korábbi elítéltről van szó.[62]

Eszerint nem valószínű, hogy Dudikot szabadulása miatt keresték volna (akkor jó eséllyel nem borozgattak volna nála, és elég lett volna „csak”, házkutatás nélkül előállítani), talán inkább nemzetőri szerepe miatt (esetleg feljelentés alapján?) mentek ki hozzájuk. Leviczki vallomása azt is megerősíti, hogy Kesztölcön december közepén sem volt még hivatalos elöljáróság. Látható, hogy a korábbi kommunista vezetés erősítés nélkül nem akarta, vagy nem merte visszavenni a hatalmat, a falusiaknak viszont a „hatalmi vákuumban” is boldogulniuk kellett, ami a lehetőségekhez mérten sikerült is nekik.

Érdemes kitérni Kovács István alezredes, katonai ügyész vádbeszédére és Dudik védőjének érvelésére is. A vádbeszédben egy az egyben visszaköszön az MSZMP 1956. december 5-i párthatározata, amely alapján akkoriban értékelték az „októberi eseményeket”. Mindez azt is mutatja, hogy a korabeli jogszolgáltatás működését a jogszabályok helyett sokkal inkább a párthatározatok irányították. A határozat szerint az „októberi események” fő kiváltója az volt, hogy „a Rákosi–Gerő-klikk […] letért a marxizmus–leninizmus elvi alapjáról. […] Káros módszereik rendkívül súlyos hibákhoz és bűnökhöz vezettek párt- és állami életünkben egyaránt. Akadályozták a társadalmi élet demokratizmusának kiszélesítését, durván megsértették a szocialista törvényességet.” Ehhez jött a Nagy Imre-féle pártellenzék tevékenysége, „amely a hibák kijavításához pozitív programot nem adott, egyoldalúan csak a pártot támadta, s egyidejűleg a reakciótól nem határolta el magát”, a „Horthy-fasiszta és a magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom, amelynek jelentős erői működtek illegálisan idehaza, fő erői pedig Nyugat-Németországban gyülekeztek és szervezkedtek”, és döntő szerepet játszott a „nemzetközi imperializmus” is. A párthatározatban kitértek arra is, hogy december elejére „az ellenforradalom visszavonult, és ismét korábbi taktikáját alkalmazta”, ami egyrészt sztrájkokat jelentett, másrészt pedig – az MSZMP szerint legalábbis – hogy „most a »sztálinisták és rákosisták« elleni harc ürügyén folyik a kommunisták üldözése.”[63]

Kovács alezredes vádbeszédét azzal indította, hogy „a megindult népmozgalmat, mely a Rákosi–Gerő klikk ellen irányult, az ellenforradalom megnyergelte, teljes anarchiát teremtett”, és kiemelte a harcokat követő sztrájkokat is. Ekkorra a munkásságnak már nem maradt más eszköze az ellenállásra, ugyanakkor Dudik – bár meggyanúsították vele – nem vett részt munkabeszüntetés szervezésében.[64] Kitért arra is, hogy Dudik korábban fegyververes szervezkedés címén már volt büntetve, „s megragadva az alkalmat ismét fegyverek rejtegetésével került szembe az államhatalmunkkal. Az tény, hogy a vádlott önként adta elő a fegyvereket. Az is tény azonban, hogy ennek hiányában is megtalálták volna az elrejtett fegyvereket. (…) A legszigorúbb ítélet [halálbüntetés – GyS] kiszabását kérem.”[65] Itt is megfigyelhető, hogy – a vád számra megfelelő – feltételezéseket, véleményeket kezeltek tényként. Semmi sem bizonyította azonban, hogy Dudiknak „ellenforradalmi” céljai lettek volna a fegyverekkel, amiket nem biztos, hogy megtaláltak volna.[66]

Nem kevésbé érdekes a kirendelt ügyvéd védőbeszéde, amelynek legfontosabb kitétele, hogy „a tényállásba belekötni nem lehet”. Mindez annak fényében különösen furcsa, hogy pár perccel később pont az egyik katonai ülnök kezdte vitatni az egész eljárás jogosságát (szerinte Dudik a türelmi idő miatt semmiféle bűncselekményt nem követett el). Ráadásul a védő, több vallomással ellentétesen „az önkéntesség tényét vitatva megállapítja, hogy vádlott abban az időben adta elő önként fegyvereit, miközben a fegyver leadására felszólító dobolás még tartott, és így nem volt alkalma latolgatni, hogy mit tegyen. […] Gyenge elméjűsége [sic!], befolyásolhatósága, a kesztölci miliő hatással voltak rá, s ezek mind javára értékelhetők.”[67] Az ügyvéd, még ha nagyon esetlenül is, jobb híján hivatkozott gyengeelméjűségre, mint a halálbüntetést kizáró okra. Ugyanakkor az elmeszakértők, még ha igen furcsa körülmények között is, de Dudikot beszámíthatónak nyilvánították. A korábban már idézett szakvélemény szerint „mind előadásában, mind az intelligencia vizsgálat során kétségkívül értelmileg csökkent értékű válaszokat ad. Gyengeelméjűsége a debilitás fokát éri el.”[68] Ennek ellenére az iraton nem szerepel, hogy beszámítható (akár korlátozottan) vagy sem. Dr. Stobbe Friderika a tárgyaláson mondta ki végül, hogy „bár kritikai képessége gyengébb az átlagosnál, de általános emberi szempontból ítélve, beszámítható, annak fenntartásával, hogy csökkent értelmi képességénél fogva, akár pozitív, akár negatív értelme [sic! talán értelemben – GyS] befolyásolható. Elmebetegnek, súlyos betegnek nem tekinthető, a vád tárgyává tett cselekményt átláthatta, annak súlyosságával tisztában van.”[69]

Azért azt érdemes hozzátenni, hogy Dudikot biztosan megviselte a négy év börtön és a forradalmat követő helyzet, majd őrizetbe vétele és kivégzésének lehetősége sem lehetett jó hatással az idegállapotára.

A szakvélemény „hiányosságára” nincs magyarázat a peranyagban; elképzelhető, hogy az orvosok számára Dudik egyértelműen beszámítható volt, csak ezt nem sikerült érthetően megfogalmazniuk, ahogy az is lehet, hogy első körben megpróbálták „nyitva hagyni” a beszámíthatatlanság lehetőségét. Elmeszakértői véleményekkel, beszámíthatósággal kapcsolatos furcsaságokkal, etikai-szakmai problémákkal más pereknél is találkozhatunk.[70]

Nem kevésbé érdekes a „kesztölci miliő” említése, ami utalhat a falu „reakciós”, „lázadó” voltára, és arra is, hogy ott december közepéig elmaradt a kommunista restauráció. Az sem kizárt, hogy az ügyvéd olvasta az aznap reggel megjelent első „Kesztölci Köztársaság”-ról szóló cikket. Bár a védőügyvédeknek sok mozgásterük nem volt (a tárgyalás előtt, szóban közölték velük a vádakat), de különös, hogy a hasonló perekkel ellentétben sem Dudik családos állapotára, sem özvegy anyjára nem hivatkozott.

A tárgyalást követően a bírói tanács visszavonult ítélethozatalra, ami szintén nem a megszokott módon zajlott le. A jegyzőkönyv szerint „a tanács egyik tagja kétségessé teszi a rögtönítélő bíráskodás törvényes előfeltételeit” és a tanácsvezető (a háromtagú tanács egyetlen jogvégzett tagja) „megmagyarázása ellenére ezt az álláspontját továbbra is fenntartja.” A nem nevesített ülnök[71] felszólalása is mutatja, hogy milyen ingatag lábakon álltak helyenként a papíron egyértelmű statáriális vádak (is). További érdekesség, hogy az eddig átvizsgált több tucat rögtönítélő bírósági per között ez az első, ahol bárkinek kételyei merültek fel. A bűnösség és a bizonyítottság kérdésében már egységes volt a tanács, büntetésként az egyik ülnök 10, a másik 15 év börtönt javasolt, a tanácsvezető ez utóbbihoz csatlakozott.[72] Az mindenképp figyelemre méltó, hogy az ügyész javaslata ellenére sem merült fel a halálbüntetés kiszabása.

Az ítélet sem mentes az ellentmondásoktól. Tényként fogadták el, hogy Dudik már október 28-án belépett a nemzetőrségbe, és hogy december 9-én (két nappal a statárium előtt), kislányától értesült a fegyverek beszolgáltatásáról.[73] Azt is elismerte a bíróság, hogy a 15-én Kesztölcre érkező karhatalom parancsnoka, (akit nem hallgattak meg tanúként) saját hatáskörben büntetlenséget ígért a fegyverüket beszolgáltatóknak, és gyakorlatilag elfogadták a Dudik testvérek által elmondottakat is. A fegyverek korábbi őrizetlenül hagyására nem utaltak.

Dudikról megállapították, hogy „tájékozott, rendezett magatartású. Alacsony műveltsége és intelligenciája miatt értelmileg csökkentett politikai képességgel rendelkezik. […] Emellett hétköznapi élet eseményeiben ügyesen járatos, a dolgok teljes összefüggésével és lényegével tisztában van.”[74] A bíróság külön kiemelte, hogy a

vádlott személyén keresztül a társadalomra igen veszélyes. Ezt alátámasztja, hogy már egy alkalommal fegyveres szervezkedés bűntette miatt súlyos időtartamra szóló börtönbüntetésben részesült. Alátámasztja vádlott személyi társadalomveszélyességét továbbá az a körülmény is, hogy amikor a börtönből […] az akkori rendkívüli állapotok következtében szabadult[,] ahelyett, hogy beilleszkedett volna a békés alkotó munkába, mindent igyekezett elkövetni annak érdekében, hogy minél tovább a rend helyreállítását megnehezítse. Külön kíván foglalkozni a bíróság azzal a rendellenes állapottal is, amely 1956. december 15-én és ezt megelőző napokban még Kesztölc községben fennált. Ezeknek a körülményeknek a szem előtt tartása mellett a vádlottal szemben a legsúlyosabb büntetés kiszabása lett volna indokolt.

De mivel a türelmi idő alatt „súlyos bűnös elhatározásában igen megingott” és a házkutatásra érkezőknek maga jelezte, hogy fegyverei vannak, lehetőséget láttak a büntetés enyhítésére.[75]

Igaz, hogy a statáriális eljárásoknak eleve nem volt célja a körülmények teljes feltárása, az teljesen abszurd, hogy Dudik (vagy bárki más) 1956. október 27-én vagy 28-án (de még november-decemberben sem feltétlenül) bármilyen „békés alkotó munkába” bekapcsolódhatott volna. Annak, hogy Dudik akadályozta a „rend helyreállítását”, nem volt valóságalapja, csak az ügyész (iratellenes) feltételezései alapján került az ítéletbe. Sőt, a MÁVAUT kesztölci bányászjárat gépkocsivezetői 1956. december 22-én írásban igazolták, hogy „Dudik Aladár […] a rendkívüli események alatt nem fenyegetett és nem bántalmazott minket, sem gépjárműveinket.”[76] Ugyanazon a napon a Dorogi Szénbányászati Tröszt kesztölci bányászai is igazolták, hogy Dudik nem fenyegette őket és „nem késztetett arra, hogy ne menjünk dolgozni”. Panóczai Imre tanácselnök külön ráírta a levélre, hogy „a fentnevezettről nincs tudomásom, hogy a forradalom ideje alatt fegyverrel vagy akár anélkül valakit fenyegetett volna.”[77] A nyilatkozatok, amelyek révén Dudik felesége, Kara Teréz próbált kegyelmet eszközölni férjének[78], tökéletesen mutatják, hogy Dudik semmiféle „felforgató” és „uszító” tevékenységet nem végzett, sőt kedvelhették a kesztölciek, máskülönben nem álltak volna ki több tucatnyian mellette, főleg nem a megtorlás időszakában.

Az, hogy az ítéletben a kesztölci állapotokkal példálóztak, egyenesen cinizmusnak tekinthető; a község egyfajta hatalmi vákuumban igyekezett boldogulni, amiért később szeparatista vádakkal illették. De azért egy települést, vagy annak ideiglenes vezetőit hibáztatni, mert nem szállták meg őket idejekorán, igencsak furcsa dolog.

Kara Teréz hiába próbálta szabadlábra helyeztetni férjét. 1957. január 7-i kérvényét február 21-én azzal utasították el, hogy „ha a bíróság máris mérsékelné nevezett büntetését úgy a bírói ítéletek a kellő visszatartó hatást nem érnék el és így az ország rendje és nyugalma még hosszú ideig nem szilárdulna meg.”[79]

A perről szóló szűkszavú tudósítás szerint:

a Dorog melletti kis bányászfaluban, Kesztölcön egy fegyveres társaság kikiáltotta a „kesztölci köztársaságot” és rémuralom alatt tartotta a falut. A két főkolompos [a Minczér testvérek – GyS] felett hétfőn ítélkezett a statáriális bíróság, kedden pedig egy harmadik vezető, Dudik Aladár 31 éves kovács került a katonai bíróság rögtönítélő tanácsa elé. Az ügyész lőszer- és fegyverrejtegetés címén emelt vádat Dudik ellen, akinél egész arzenálra valót találtak. Mint két másik vádlott társa, ő is hallgatott, amikor megkérdezték tőle, miért volt szüksége ennyi fegyverre. A tárgyalás során kiderült, hogy Dudik büntetett előéletű és október 27-én szabadult Vácról.[80]

Ez a cikk tökéletesen bemutatja a korabeli bíróságok és a sajtó gyakorlatát: a büntetett előélet kihangsúlyozását (azt „elfelejtették” megemlíteni, hogy politikai), a környéküket rettegésben tartó „ellenforradalmárok” toposzát.[81] De az, hogy a „köztársaság” egyik vezetőjének nevezték, mégis fegyverrejtegetés miatt került bíróság elé, arra utal, hogy a szervezkedési vádat semmivel sem tudták volna alátámasztani.

Dudikot – mivel a bíróság figyelembe vette a türelmi időt – fegyverrejtegetés miatt el sem ítélhették volna; két tanúvallomás szerint is le akarta adni fegyvereit, ez ellen csak az ügyész feltételezése szól. Hátralévő büntetésének kitöltésére visszavihették volna a börtönbe, de ez fel sem merült, legalább is nincs erre utaló dokumentum. A peranyag érdekes adalékokkal szolgál a „Kesztölci Köztársaság” legendák nélkül is rendkívüli történetéhez és tökéletesen mutatja be a korszak ítélkezési gyakorlatát, illetve a hatóságok rendre megszegett ígéreteit is.

Felhasznált források és szakirodalom

Levéltári források

Dudik Aladár pere, Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár XI. 22. (Budapesti Katonai Bíróság) 508/1956.

Közlönyök, hírlapok, gyűjtemények

1949. évi népszámlálás. 9. Demográfiai eredmények (1950) II. rész, Budapest, Központi Statisztikai Hivatal – Állami Nyomda, 1950, 110. https://library.hungaricana.hu/hu/collection/ksh_neda_nepszamlalasok_1949/

A „kesztölci köztársaság” harmadik vezetője a statáriális bíróság előtt, Népakarat, I. évf., 32. szám, 1956. december 19., 4.

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 6/1956. (XII. 11.) rendelete a rögtönbíráskodás részletes szabályainak megállapításáról. Magyar Közlöny, 1956/101. szám, 1956. december 12., 593–594.

A MEFESZ 16 pontja, https://mek.oszk.hu/01900/01937/html/szerviz/dokument/bme16ps.htm

A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1956. évi 32. számú törvényerejű rendelete az 1956. évi 28. számú törvényerejű rendelet kiegészítéséről, Magyar Közlöny 1956/102. szám, 1956. december 13., 596.

Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1956. december határozata, 1956. december 5. (Részletek), https://perek56.hu/ords/r/th/1051/files/static/v43/Az_MSZMP_Ideiglenes_
Kozponti_Bizottsaganak_1956_decemberi_hatarozata_reszletek.pdf

Három Kitüntetés, Komárom-Esztergom Megyei 24 óra, XII. évf., 283. sz., 2001. december 5., 14.

Nezvál Ferenc: Kétféle jog, kétféle törvényesség. Népszabadság, II. évf., 52. szám, 1957. március 2., 3.

Simonek Lukács kalandos élete és a Kesztölci Köztársaság története, Kesztölc.hu, 2018. október 22., https://kesztolc.hu/simonek-lukacs-kalandos-elete-es-a-kesztolci-koztarsasag-tortenete

Statáriális ítélet a „Kesztölci Köztársaság” főkolomposai felett, Népakarat, I. évf., 31. szám, 1956. december 18., 3.

Monográfiák, tanulmányok, szakcikkek

Bank Barbara – Bognár Zalán – Tóth Gábor (szerk.): Magyarok szovjet fogságban. Történeti szemelvénygyűjtemény a hadifogolyként, internáltként vagy politikai rabként elhurcoltakról, Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2016.

Bognár Zalán: Civilek deportálása Magyarországról a Gupvi lágereibe. In: Kiss Réka – Simon István (szerk.): Gulag-Gupvi. A szovjet fogság Európában, Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017, 139–161.

Csikós Gábor: „Az anyag megvan. Talán egyszer majd átnézi valaki.” Pszichiáterek szakmai mozgástere az 1956-os megtorló perekben, in Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 105–136.

Csillag Gabi: Erőfeszítés az értelmi fogyatékos gyermekekért. Család, gyermek, ifjúság, XII. évf. 2003/5, 19–22.

Gyarmati György: A Rákosi-korszak, Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – Rubicon-Ház, 2013.

György Sándor: „…a becsületes dolgozók joggal követelnek hathatós intézkedéseket” – Statárium az 1956-os forradalom után. Napi Történelmi Forrás, 2019. január 31., https://ntf.hu/index.php/2019/01/31/a_becsuletes_dolgozok_joggal_kovetelnek_hathatos_intezkedeseket_statarium_az_1956-os_forradalom_utan/

György Sándor: A fegyvertelen fegyverrejtegető: Józsa György és társa pere. In: Balogh-Ebner Márton – György Sándor – Hajnáczky Tamás (szerk.): Történelmi töredékek. Válogatás a Napi Történelmi Forrás szerzőinek írásaiból III., Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 261–284.

György Sándor: Gyilkosság jogi eszközökkel? Kétségek, kérdések, válaszok és ellentmondások Kokics Béla kivégzésével kapcsolatban, in Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 137–167.

György Sándor: Minden kétséget kizáróan? Kételyek, kérdőjelek az 1956-os megtorló perek kutatásával kapcsolatosan. Századvég, I. évf. 2021/4., 9–25.

Marek Viktor: A dorogi szénmedence településeinek története 1956 fényében. Doktori értekezés, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskola, 2012, https://real-phd.mtak.hu/215/2/Marek%20Viktor_disszert%C3%A1ci%C3%B3.pdf

Marek Viktor: A Kesztölci Köztársaság. Életünk, L. évf., 2012/1. 88–96.

Marek Viktor: Kesztölc 1956. Kesztölc, Kesztölc Község Önkormányzata, 2016.

Nagymihály Zoltán: „Két pogány közt egy hazáért” Szigethy Attila. Rubicon, XXVII. évf., 2016/10–11, 52–59.

Orgoványi István: A Magyar Ellenállási Mozgalom. Röpcédulázás Békéssámson községben az ötvenes években. Betekintő, VII. évf. 2013/4, https://epa.oszk.hu/01200/01268/00028/pdf/
EPA01268_betekinto_2013_04_03.pdf

Őze Sándor – Őze Sándorné: Sárréti Sasok. Budapest, Kárpátia Stúdió, 2012.

Papp Anna Fanni: „Tiltakozni nem tiltakozhattunk…” – Az 1946-os csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény, Újkor.hu, 2021. február 27., https://ujkor.hu/content/tiltakozni-nem-tiltakozhattunk-az-1946-os-csehszlovak-magyar-lakossagcsere-egyezmeny

Péterfi Gábor: Mindenkinek megbocsátva várta a kivégzését. Páter Kiss Szaléz OFM (1904–1946), Rubicon Online, https://rubicon.hu/hu/cikkek/mindenkinek-megbocsatva-varta-a-kivegzeset

Rajkort Miklós: A fegyvertelen forradalom – 1956-os őszi események Pomázon, in Balogh-Ebner Márton – György Sándor – Hajnáczky Tamás (szerk.): Nem mindennapi történelem – Válogatás a Napi Történelmi Forrás szerzőinek írásaiból I. Budapest, Gondolat Kiadó, 2017, 141–152.

Rigó Róbert: Lincselés Kiskunmajsán 1956-ban. in: Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 387–421.

Szabó Gergely: A „Kesztölci Köztársaság” legendája és igaz története. Café Babel, 2005/49-50, 155–164.

Szarka László: A csehszlovák–magyar lakosságcsere helye a magyar kisebbség tervezett felszámolásában 1945–1948 között. Kisebbségkutatás, XVI. évf., 2007/3, 415–430.

Takács Tibor: Szövegek, tények, stratégiák. A történelem és forrásai. Budapesti Könyvszemle, XX. évf., 2008/4, 353–362.

Törő Krisztina: Igazságügyi szakértés a múltban és napjainkban. Egy pszichológus szakértő szemszögéből, in Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 85–104.

Egyéb források

Makovics János: Sírjaink a kesztölci temetőben. A kesztölci temető katasztere https://kesztolc.hu/szoveges-oldal-162

Perek ’56 Adatbázis, https://perek56.hu/ords/f?p=1051:1

Kósa Pál és társai pere,

Lukács László és társai pere (Tumbász Ákos),

Minczér József és társa pere.

Hivatkozások

  1. Ezzel kapcsolatban bővebben lásd: Takács Tibor: Szövegek, tények, stratégiák. A történelem és forrásai, Budapesti Könyvszemle, XX. évf., 2008/4., 353–362.; György Sándor: Minden kétséget kizáróan? Kételyek, kérdőjelek az 1956-os megtorló perek kutatásával kapcsolatosan. Századvég, I. évf. 2021/4. 9–25. ↑
  2. Marek Viktor: A dorogi szénmedence településeinek története 1956 fényében, Doktori értekezés, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskola, 2012., https://real-phd.mtak.hu/215/2/Marek%20Viktor_disszert%C3%A1ci%C3%B3.pdf 118–119. (Letöltés: 2025. március 24.) ↑
  3. Marek: A dorogi, 143, 145.; Marek Viktor: Kesztölc 1956, Kesztölc, Kesztölc Község Önkormányzata, 2016. 45.; Szabó Gergely: A „Kesztölci Köztársaság” legendája és igaz története, Café Babel, 2005/49–50. 161. ↑
  4. Az első kesztölci vonatkozású cikk a Népakaratban (korábban és 1958 után Népszava) jelent meg a fegyverrejtegetés címén elítélt Minczér testvérek peréről, Statáriális ítélet a „Kesztölci Köztársaság” főkolomposai felett címmel. Népakarat, I. évf., 31. szám, 1956. december 18., 3. Dudik Aladár peréről másnap számolt be a lap. Népakarat, I. évf., 32. szám, 1956. december 19., 4. Mindkét cikk szerző nélküli. Hosszasabban 1957 tavaszán írt a helyi sajtó Kesztölc „fiktív” 56-os történetéről. Dunamente, I. évf., 7. szám, 1957. március 31., 6.; Dunamente, I. évf., 8. szám, 1957. április 7., 2. ↑
  5. Marek Viktor: A Kesztölci Köztársaság, Életünk, L. évf., 2012/1. 94. ↑
  6. Az nem állapítható meg, hogy hadifogság vagy „malenkij robot” során. Dudik Aladár pere, Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár XI. 22. (Budapesti Katonai Bíróság) 508/1956. 10. (A továbbiakban HM HIM XI. 22. 508/1956.) ↑
  7. HM HIM XI. 22. 508/1956. 8. és 20–21. ↑
  8. Először október 28-át említett, de 1990-ben kiállított igazolása szerint is a 27-i dátum a helyes. ↑
  9. A dr. Stobbe Friderika és dr. Varga Gyula által készített elmeszakértői jegyzőkönyv szerint hazatérése után rendszeresen mulatott, többször is megünnepelték szabadulását („tetszik tudni, kínáltak az ismerősök”). Már „kismennyiségű alkoholra nem a szokott ittassággal, hanem nyugtalansággal, izgalmi állapottal reagál, ezzel egybehangzó s a kóros ittasság fogalmát meríti ki.” A jegyzőkönyvből az nem derül ki, hogy mindezt csak Dudik elmondása alapján, vagy valamiféle teszteléssel állapították meg. HM HIM XI. 22. 508/1956. 10–10r. ↑
  10. HM HIM XI. 22. 508/1956. 8r–9. ↑
  11. Népakarat, I. évf., 32. szám, 1956. december 19., 4. ↑
  12. HM HIM XI. 22. 508/1956. 48. ↑
  13. Három kitüntetés, Komárom-Esztergom Megyei 24 óra, XII. évf., 283. sz., 2001. december 5., 14. ↑
  14. A kesztölci temető katasztere, https://kesztolc.hu/szoveges-oldal-162 (Letöltés: 2025. március 17.) ↑
  15. Az orosz malenkaja rabota (kis munka) kifejezésből. 1944 végétől mintegy 270–315 000 civilt (köztük 60–65 000 magyarországi német) hurcoltak a Szovjetunióba, több éves, embertelen körülmények között zajló kényszermunkára. Összesen kb. 700 000 fő került szovjet (hadi)fogságba. A szovjetek legtöbbször csak néhány napig tartó, helyreállítási munka és/vagy igazolvány kiadásának ígéretével (ahogy Kesztölcön is) hívták össze a később elhurcoltakat. Bank Barbara – Bognár Zalán – Tóth Gábor (szerk.): Magyarok szovjet fogságban. Történeti szemelvénygyűjtemény a hadifogolyként, internáltként vagy politikai rabként elhurcoltakról. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2016. 165, 210, 234.; Bognár Zalán: Civilek deportálása Magyarországról a Gupvi lágereibe. in Kiss Réka – Simon István (szerk.): Gulag-Gupvi. A szovjet fogság Európában. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017, 139, 142. ↑
  16. Marek: Kesztölc, 6–12. ↑
  17. Az 1946. február 27-én aláírt lakosságcsere-egyezmény következtében 1947 júliusa és 1948 nyara között mintegy 73 000 magyarországi szlovák települt át (önkéntes alapon) a Csehszlovákiába, ahonnan körülbelül 110 000 magyart kényszerítettek át a mai Magyarország területére. Papp Anna Fanni: „Tiltakozni nem tiltakozhattunk…” – Az 1946-os csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény, Újkor.hu, 2021. február 27., https://ujkor.hu/content/tiltakozni-nem-tiltakozhattunk-az-1946-os-csehszlovak-magyar-lakossagcsere-egyezmeny (Letöltés: 2025. március 17.) Bővebben lásd: Szarka László: A csehszlovák–magyar lakosságcsere helye a magyar kisebbség tervezett felszámolásában 1945–1948 között. Kisebbségkutatás, XVI. évf., 2007/3, 415–430. ↑
  18. Marek: Kesztölc, 11. Kesztölc lakossága 1941-ben 2664, 1949-ben 2268 fő volt. Mivel a háború elkerülte a települést, és a bányászat miatt legtöbben mentesültek a katonai szolgálat alól, a népességcsökkenés oka elsősorban az elhurcolásban és a lakosságcserében keresendő. 1949. évi népszámlálás. 9. Demográfiai eredmények (1950) II. rész, Budapest, Központi Statisztikai Hivatal – Állami Nyomda, 1950, 110.https://library.hungaricana.hu/hu/collection/ksh_neda_nepszamlalasok_1949/ (Letöltés: 2025. április 12.) ↑
  19. A falut az első időszakban remekül vezető Farsang Andrást gyorsan kiszorították a vezetésből a „keményvonalasok”. Marek: Kesztölc, 11. Egy 1954-ben (az úgynevezett enyhülés idején), az új tanácselnök által készített jelentés szerint elődje a „legbarbárabmodon” viselkedett a helyiekkel. „Megcsinálta azt, hogy a dolgozóknak megadta a sertésvágásra az engedély(t) és mikor a fél levágta akkor rendőrséggel elvitette.” Marek: Kesztölc, 29. Akkoriban a saját disznó engedély nélküli levágása is a közellátás veszélyeztetésének minősült. ↑
  20. Marek: Kesztölc, 12. Amíg lehetett, hátráltatták az iskola államosítását és a termelőszövetkezetek (TSZ) megszervezését. ↑
  21. Marek Viktor szerint Erdélyi lehetett ellenálló, csaló (vagy az is). Többektől kért kölcsön, amit nem adott meg, az ellopott rádió eladásáért kapott pénzt sem fordította a csoportra, ugyanakkor nem vallott senki ellen, hiába verték, fenyegették a felesége és a kislánya internálásával is. A ráállított zárkaügynöknek is azt mondta, hogy amit csak ő tud, arról nem vall. Elképzelhető az is, hogy az ÁVH építette be, csak „elfelejtették” kiemelni – egy másik besúgó már a nyomozás alatt „eltűnt” az iratokból. Marek: Kesztölc, 25. ↑
  22. Marek: Kesztölc, 13–15. ↑
  23. A kommunista párt tömegszervezete, 1948 februárjában alakult meg. Elsősorban fiatalok haderőn kívüli előképzésével foglalkozott, volt pl. céllövő, ejtőernyős, rádiós, könnyűbúvár, autós/motoros, modellező szakosztálya is, és kulturális programokat is szerveztek. 1957 júniusától Magyar Honvédelmi Sportszövetség, 1967-től Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) néven működött. ↑
  24. Marek: Kesztölc, 15–19. ↑
  25. Pl. a gyöngyösi Kiss Szaléz ferences pap ellen azért indult a szovjet bíróságon per, mert közösséget szervezett fiataloknak. A csoport néhány tagját szovjet katonák meggyilkolásával vádolták meg; Kiss Szalézt és négy társát 1946. december 10-én végezték ki. Lásd pl.: Péterfi Gábor: Mindenkinek megbocsátva várta a kivégzését. Páter Kiss Szaléz OFM (1904–1946), Rubicon Online, https://rubicon.hu/hu/cikkek/mindenkinek-megbocsatva-varta-a-kivegzeset (Letöltés: 2025. március 14.) A szervezkedéshez olyan vádlottakat is „hozzácsaptak”, akik nem is ismerték „bűntársaikat”, ugyanakkor elítélésüket politikai szempontból szükségesnek tartották. ↑
  26. Lásd pl. a Sárréti Sasokat vagy a békéssámsoni röplapozók tevékenységét. Bővebben lásd: Őze Sándor – Őze Sándorné: Sárréti Sasok. Budapest, Kárpátia Stúdió, 2012; Orgoványi István: A Magyar Ellenállási Mozgalom. Röpcédulázás Békéssámson községben az ötvenes években. Betekintő, VII. évf. 2013/4. https://epa.oszk.hu/01200/01268/00028/pdf/EPA01268_betekinto_2013_04_03.pdf (Letöltés: 2025. március 14.); 1954-ben röplapok miatt ítélték 10 évre a 19 éves Tumbász Ákost. https://perek56.hu/ords/f?p=1051:2:
    12603675882978:::2:P2_PER_ID,P2_SZEMELY_ID:81508,79690     (Letöltés: 2025. március 14.) ↑
  27. Az önkéntesek mellett sokakat kényszerítettek, rabokat pedig pl. korábbi szabadulás ígéretével bírtak rá az együttműködésre. ↑
  28. Gyarmati György: A Rákosi-korszak, Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – Rubicon-Ház, 2013. 272–274. ↑
  29. A köztörvényesként bebörtönzött Fuziknak 1952 júniusában Farsang mesélt tevékenységükről, ami nehezen érthető, mert Fuzik a megvert MSZHSZ-titkár sógora is volt. Marek: Kesztölc, 19. ↑
  30. Marek: Kesztölc, 19–22. Marek Lajos elmenekült, és évekig a kesztölci tanácsháza melletti épületben rejtőzött. ↑
  31. Uo., 24. ↑
  32. Szabó Gergely: A „Kesztölci Köztársaság” legendája és igaz története, Café Babel, XIV. évf., 2005/49–50. 161. ↑
  33. HM HIM XI. 22. 508/1956. 8r. ↑
  34. Marek: Kesztölc, 27–28. ↑
  35. Ekkor vették el az önálló gazdálkodók földjeit, ami helyett értéktelen, köves parcellákat kaptak Marek: Kesztölc, 29. ↑
  36. A MEFESZ 16 pontját, amihez hasonló követeléslisták nagy számban keletkeztek a forradalom idején. Lásd: https://mek.oszk.hu/01900/01937/html/szerviz/dokument/bme16ps.htm (Letöltés: 2025. március 30.) ↑
  37. Marek: Kesztölc, 30–31. ↑
  38. Népakarat, I. évf., 31. szám, 1956. december 18., 3. A „köztársaságot” a sajtó találta ki. Marek: Kesztölc, 31. ↑
  39. Marek: Kesztölc, 31–33. Az idézetek helye: 32. A legenda szerint pálinkáért vették a tankot. ↑
  40. Uo., 33, 35. ↑
  41. Uo., 33–34. Simonek és Kara képviselőtestületi tagként 1949. február 5-én felszólalt az erőszakos TSZ-szervezés ellen, amiért internálták őket. Kara azonban májustól visszakerült a falu vezetésébe, sőt az 50-es években végig meg tudta őrizni kiemelkedő szerepét. ↑
  42. Uo., 35, 40. ↑
  43. Uo., 41–42. ↑
  44. Uo., 43. ↑
  45. Uo., 43–45. ↑
  46. Szabó 157. Szabó november 17-i dátumot is említ azzal, hogy Kara Imre ekkor kért Budapestről katonákat, akik meg is jelentek, de nem maradtak sokáig. Az bizonyos, hogy december 15-ig nem volt tartós karhatalmi jelenlét Kesztölcön. Szabó Gergely: A „Kesztölci Köztársaság”, 161. ↑
  47. https://perek56.hu/ords/f?p=1051:2:9845079479605:::2:P2_PER_ID,P2_SZEMELY_ID:81515, (Letöltés: 2025. március 31.) ↑
  48. Lásd például a Sátoraljaújhely közelében november 10-ig kitartó nemzetőrök pereit. Tőlük is annyira „rettegtek”, hogy a közeli falvak lakossága önként élelmezte őket, több asszony járt fel főzni a Kőkapui kastélynál lévő táborba. Bővebben lásd: György Sándor: A fegyvertelen fegyverrejtegető: Józsa György és társa pere, in Balogh-Ebner Márton – György Sándor – Hajnáczky Tamás (szerk.): Történelmi töredékek. Válogatás a Napi Történelmi Forrás szerzőinek írásaiból III. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 261–284. ↑
  49. Hasonló „elszakadási kísérlettel” (is) vádolták például az újpesti nemzeti bizottságot (Kósa Pál és társai pere), vagy a győri Dunántúli Nemzeti Tanácsot. Utóbbi vezetője, Szigethy Attila az előzetesben öngyilkosságot követett el. A szeparatista vádakhoz többnyire elég volt tárgyalni a Vöröskereszttel vagy interjút adni egy külföldi lapnak. Lásd pl.: https://perek56.hu/ords/f?p=1051:2:12253066542969:::2:P2_PER_ID,P2_SZEMELY_ID:81504, (Letöltés: 2025. március 25.); Nagymihály Zoltán: „Két pogány közt egy hazáért” Szigethy Attila. Rubicon, XXVII. évf., 2016/10–11., 52–59. ↑
  50. Marek: Kesztölc, 45. ↑
  51. Uo., 48–49.; Marek: A dorogi, 146; Simonek Lukács kalandos élete és a Kesztölci Köztársaság története https://kesztolc.hu/simonek-lukacs-kalandos-elete-es-a-kesztolci-koztarsasag-tortenete (Letöltés: 2025. március 30.) ↑
  52. Mint az említett Józsa Györgynél, de ide sorolható a pomázi nemzetőrök pere is. Utóbbiról lásd: Rajkort Miklós: A fegyvertelen forradalom – 1956-os őszi események Pomázon, in Balogh-Ebner Márton – György Sándor – Hajnáczky Tamás (szerk.): Nem mindennapi történelem – Válogatás a Napi Történelmi Forrás szerzőinek írásaiból I. Budapest, Gondolat Kiadó, 2017. 141–152. ↑
  53. Egy Nezvál Ferenc igazságügyminiszter által jegyzett újságcikkben például együtt szerepeltették Szívós Gézát, a fegyverrejtegetés vádjával kivégzett nemzetőrt, a lakótársnőjét baltával agyonverő és feldaraboló Koma Máriával, valamint Lakatos Péterrel és társaival, akik több rablást és nemi erőszakot is elkövettek a Debrecen környéki tanyavilágban. Nezvál Ferenc: Kétféle jog, kétféle törvényesség. Népszabadság, II. évf., 52. szám, 1957. március 2. 3. ↑
  54. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 6/1956. (XII. 11.) rendelete a rögtönbíráskodás részletes szabályainak megállapításáról, Magyar Közlöny, 1956/101. szám, 1956. december 12., 593–594. ↑
  55. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1956. évi 32. számú törvényerejű rendelete az 1956. évi 28. számú törvényerejű rendelet kiegészítéséről, Magyar Közlöny 1956/102. szám, 1956. december 13., 596. ↑
  56. Bővebben lásd: György Sándor: „…a becsületes dolgozók joggal követelnek hathatós intézkedéseket” – Statárium az 1956-os forradalom után. Napi Történelmi Forrás, 2019. január 31. https://ntf.hu/index.php/2019/01/31/a_becsuletes_dolgozok_joggal_kovetelnek_hathatos_intezkedeseket_statarium_az_1956-os_forradalom_utan/ (Letöltés: 2025. március 31.) ↑
  57. HM HIM XI. 22. 508/1956. 5. ↑
  58. HM HIM XI. 22. 508/1956. 21. ↑
  59. HM HIM XI. 22. 508/1956. 21r. ↑
  60. HM HIM XI. 22. 508/1956. 3. Dudik Pált is 1956. december 15-én hallgatták ki. ↑
  61. HM HIM XI. 22. 508/1956. 21r–22. ↑
  62. HM HIM XI. 22. 508/1956. 6–6r. Az idézet helye: 6r. ↑
  63. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1956. december határozata, 1956. december 5. (Részletek) https://perek56.hu/ords/r/th/1051/files/static/v43/Az_MSZMP_Ideiglenes_Kozponti_Bizottsaganak_1956_decemberi_hatarozata_reszletek.pdf 1, 3. (Letöltés: 2025. március 31.) ↑
  64. A dorogi szénmedencében december első hetében még sztrájkoltak a munkások, majd csatlakoztak a december 11–12-i országos munkabeszüntetéshez is. Bővebben lásd: Marek: A dorogi, 65–68. ↑
  65. HM HIM XI. 22. 508/1956. 22. ↑
  66. Sokszor évekkel később bukkantak a forradalom alatt elrejtett fegyverekre, de például Bencsik Józsefék fegyvereit sem találták meg elsőre. Lásd:https://perek56.hu/ords/f?p=1051:2:10249390773306::NO:RP,2:P2_PER_ID,P2_SZEMELY_ID:81455, (Letöltés: 2025. március 31.) ↑
  67. HM HIM XI. 22. 508/1956. 22r. ↑
  68. HM HIM XI. 22. 508/1956. 10r. IQ tesztet az iratok szerint nem végeztek, egyszerűbb kérdésekkel (pl. Magyarország nagyobb folyói) és számolási feladatokkal (pl. 3×14) vizsgálták. Diagnózisként „oligophrenia /debilitasz/” szerepel, ami enyhe értelmi fogyatékosságot jelent. A kategorizálást lásd: Csillag Gabi: Erőfeszítés az értelmi fogyatékos gyermekekért. Család, gyermek, ifjúság, XII. évf. 2003/5, 19. ↑
  69. HM HIM XI. 22. 508/1956. 20r. ↑
  70. Az 1958-ban kivégzett Kokics Bélát első körben beszámíthatatlannak minősítették, de az ügyészség felülbíráltatta a szakvéleményt (korlátozottan beszámítható). Később az első vizsgálatot végző szakértők újravizsgálták, és ekkor már teljesen beszámíthatónak minősítettek, sőt megállapították, hogy első alkalommal csak félre akarta vezetni az orvosokat. Bővebben lásd: György Sándor: Gyilkosság jogi eszközökkel? Kétségek, kérdések, válaszok és ellentmondások Kokics Béla kivégzésével kapcsolatban, in Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 137–167. Az elme- és orvosszakértők tevékenységével kapcsolatban lásd még: Törő Krisztina: Igazságügyi szakértés a múltban és napjainkban. Egy pszichológus szakértő szemszögéből. in Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 85–104. és Csikós Gábor: „Az anyag megvan. Talán egyszer majd átnézi valaki.” Pszichiáterek szakmai mozgástere az 1956-os megtorló perekben, Uo. 105–136. ↑
  71. A tanács elnöke Gábor József hadbíró őrnagy, katonai ülnökök Boros László és Balogh Vince őrnagyok voltak. HM HIM XI. 22. 508/1956. 20. ↑
  72. HM HIM XI. 22. 508/1956. 24. ↑
  73. Ezt ügyészségi vallomásában említette azzal, hogy el is vitte a fegyvereket, de az ott „csak fiatal gyerekek voltak”, akikre nem akarta rábízni a golyószórókat. HM HIM XI. 22. 508/1956. 9. ↑
  74. HM HIM XI. 22. 508/1956. 25r–26. ↑
  75. HM HIM XI. 22. 508/1956. 26–26r. ↑
  76. HM HIM XI. 22. 508/1956. 29. ↑
  77. HM HIM XI. 22. 508/1956. 30. ↑
  78. Az asszony külön levélben tett „vallomást”, amelyben megerősítette a Dudik testvérek által elmondottakat, azzal kiegészítve, hogy a fegyvereket elvitték és közölték, hogy nem lesz bántódása, majd fél óra múlva őrizetbe vették. Ez arra utalhat, hogy a nemzetőrségi tagsága vagy börtönből való szabadulása miatt kereshették. HM HIM XI. 22. 508/1956. 28. ↑
  79. HM HIM XI. 22. 508/1956. 47r. ↑
  80. Népakarat, I. évf., 32. szám, 1956. december 19. 4. ↑
  81. Jól mutatja ezt a gyakorlatot, hogy az egyik bírósági ítéletbe bekerült: „Az ellenforradalom Kiskunmajsán is a legalja embereket mozgatta meg.” Rigó Róbert: Lincselés Kiskunmajsán 1956-ban, in Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel?, Budapest, Argumentum Kiadó, 2024, 405. ↑