Valószínűleg kevés ismertebb kézifegyver létezik a világon, mint a Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov által tervezett AK–47. Szinte minden ember látta már az AK fegyvercsalád valamelyik tagját, ha máskor nem, a tévében az esti híradóban vagy valamilyen akciófilmben, még ha nem is tudta pontosan megnevezni, hogy milyen fegyvert lát a filmvásznon. Az alábbi írás célja, hogy adott keretek között átfogó ismertetést adjon a Magyar Néphadsereg és a Magyar Honvédség egyik legnagyobb számban és legtovább használt egyéni lőfegyveréről, az AMD–65-ről.
Az 1950-es évek közepétől folyamatosan teret nyert a magyar haderő minőségi fejlesztése – a mennyiségi helyett. Az 1956-os forradalom után konszolidálódó Magyar Néphadsereg (MN) szembesült azzal az évtized végére, az 1960-as évek elejére, hogy fegyverzetét haladéktalanul modernizálni kell, hogy egy esetleges konfliktus során fel tudja venni a versenyt a szemben álló NATO országokkal. Ez a modernizációs folyamat vezetett oda, hogy az MN felső vezetése az egyéni lőfegyverek fejlesztését is szükségesnek látta. A hadsereg főként második világháborús szovjet fegyverekkel volt ellátva, amelyek már nem feleltek meg a kor követelményeinek. Ugyanakkor feltűnt a horizonton a Szovjet Hadseregben 1949-től rendszeresített AK–47 gépkarabély, vagy a korabeli – helytelen szóhasználat szerint – géppisztoly. Az új fegyver első éles bevetésére egyébként 1956 novemberében Budapesten került sor, ami után hamar felkeltette mind a nyugati, mind pedig a Varsói Szerződés (VSZ) országainak érdeklődését.
Így kerülhetett sor arra, hogy a magyar és a szovjet fél közötti megegyezésnek köszönhetően a műszaki dokumentáció átadása és magyar nyelvre történő lefordítása után, 1959-től nálunk is megindult az AK–47 licensz alapján történő gyártása, ami olyan jól sikerült, hogy a levéltári dokumentumok tanúsága szerint a Német Demokratikus Köztársaságba is Magyarországról került az AK–47 műszaki dokumentációjának egy része, magyarról fordították le német nyelvre, hogy ott is megindulhasson a fegyver gyártása és rendszeresítése.
Az elkészült „0” széria „nyúzópróbáját” a Haditechnikai Intézet táborfalvi kísérleti állomásán végezték sikeresen 1959 elején, majd a csapatpróbák után 1960-tól a rendszeresítették. A fegyver kiváló paraméterekkel rendelkezett, kezelése egyszerű, tűzereje nagy volt. Jelentős minőségi ugrást jelentett a Magyar Néphadsereg katonái számára a megjelenése. Ugyanakkor felmerült néhány olyan dolog is, amely miatt nem minden fegyvernem vagy szakcsapat számára volt ideális. Mérete és tömege a gyorsan mozgó légideszant csapatok és az 1960-as évektől megjelenő gépesített lövészek számára nagy és nehéz volt, mert mind a repülőeszközök, mind a páncélozott szállító harcjárművek szűk belső tere korlátozta a használható egyéni fegyverek méretét.
A szovjet mérnökök ugyan elkészítették a Kalasnyikov behajtható válltámasszal szerelt változatát, de a Magyar Néphadsereg felső vezetése az 1960-as évek elejétől már egy új konstrukcióban gondolkodott. Az AK gépkarabélyok gyártásával foglakozó Fegyver és Gázkészülék Gyár tervező csapata Zala Károly vezető mérnökkel az élén 1965 elejére megalkotta az Automata Módosított Deszantfegyvert, röviden az AMD-t. Alapjául az ekkor már nagy számban gyártott AKM–63 szolgált, amihez a korábbi AK–47-től eltérően lemezből sajtolt és műanyagból fröccsöntött alkatrészeket használtak. A tervezésnél elsődleges szempont volt a kis méret és a kompakt kialakítás, ezért a korábbiaktól eltérően ezt a fegyvert egy oldalra behajtható, fémcsőből készült válltámasszal látták el, amelynek végére egy gumitalp került, hogy a lövő vállára visszaható erőket tovább csökkentsék. Szintén szempont volt, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a működése Kalasnyikov-rendszerű, azaz forgózáras, gázelvételes legyen, illetve, hogy az AK–47-hez már rendszeresített, 7,62×39mm-es karabélylőszert tüzelje. A modernizáció és a tömegcsökkentés jegyében nemcsak a fa tusát cserélték behajtható fém válltámaszra, hanem a korábban alkalmazott bükkfa markolatokat is műanyagra cserélték, amelyből az AMD–65 egy hátsóval és egy elsővel is rendelkezett. A FÉG szerint erre azért volt szükség, hogy a katona kúszás és csípőből leadott lövések esetén is stabil fogást találjon a fegyverén. Ez a fegyver a korábbi AK–47-nál és AKM–63-nál rövidebb csövet is kapott, és felhasznált műanyagoknak és a gyártási eljárásoknak köszönhetően valóban újszerűnek és modernnek hatott, de ugyanakkor megőrizte a Kalasnyikovokra jellemző működést.
A MN felső vezetésének tetszését olyannyira elnyerte az új fegyver, hogy tervbe vették az MN teljes átfegyverzését is, amire az AMD nem a legjobb választás volt. A FÉG olyan gyártási kapacitást tudott megvalósítani az 1960-as évek végére, hogy évente le tudjon gyártani 30-40 ezer darab fegyvert. Ez lehetővé tette, hogy az 1970-es évek közepére az AMD–65 legyen a Magyar Néphadsereg és a társ fegyveres szervezetek alapvető lövészfegyvere. A fegyverre a VSZ országain belül is nagy érdeklődés mutatkozott, illetve a FÉG is készült az exporttevékenységre, de valószínűleg felsőbb politikai döntések következtében erre nem került sor.
A fegyver utóélete sem mindennapi. Az évek során számos fejlesztési kísérlet kiindulási alapjaként szolgált. Ezek közül talán a legérdekesebb az AMP–69 névre „keresztelt”, puskagránát kilövésére tervezett gépkarabély, ami egy esetleges háborúban a néphadsereg ellenséges páncélosok elleni ütőképességét növelte volna. A fegyver alapvetően megtartotta a Kalasnyikov-rendszerű fegyverek jellemzőit, de számos újítást is magában foglalt, mint például a speciális válltámaszt, ami a kezelő vállára ható erőket volt hivatott csökkenteni.
Említésre érdemes az AMD Európán kívüli története is. Az 1990-es évektől a rendszerváltás és a hidegháború vége miatt a Magyar Néphadsereg, illetve utódja, a Magyar Honvédség is haderőcsökkentésen ment át. Ez nemcsak a személyi állomány létszámát érintette, hanem a haditechnika számát, így a kézi fegyverekét is. Tízezerszámra váltak fölöslegessé az addig aktív használatban lévő, vagy egy háború esetére „M”-zárolt készletekben tárolt fegyverek, lőszerek. Az AMD–65 mint a hadsereg legnagyobb számban rendszeresített egyéni lőfegyvere is nagymértékben érintett volt a selejtezésekben. A kivont fegyvereket a kormány és Honvédség nemcsak megsemmisítette, hanem nagy számban eladta, de leginkább elajándékozta a feleslegessé vált készleteket külföldre.
Ezekben az években a világ számos pontján nagy kereslet mutatkozott magyar fegyverekre. A déli szomszédjainknál az 1990-es évek elején fellángoló véres polgárháborúban számos magyar Kalasnyikov jutott „főszerephez”, a magyar kormány nagy mennyiségű hadianyagot szállított hadisegélyként a frissen függetlenné vált és éppen a szabadságért harcoló Horvátország haderejének. Szintén nagy tételben kerültek a 2000-es években AMD-k Afganisztánba az afgán hadsereg és az afgán rendőrség állományába a tálibok ellen küzdő afgán kormányon keresztül. Mindez összhangban volt az országban a stabilizációs célzattal tevékenykedő Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) alárendeltségébe tartozó Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) tevékenységével. Az országba érkező magyar gyártású fegyverek azonban igen hamar megjelentek a tálibok kezében is, köszönhetően az országban jelenlévő hatalmas korrupciónak és laza biztonsági rendszabályoknak.
Nagy eséllyel ilyen forrásból kerülhetett szomáliai kalózok kezébe is az a két darab AMD–65 is, amit a Dán Királyi Haditengerészet foglalt le egy kalózellenes művelet során az Ádeni-öbölben 2008. november 4-én, illetve 2009. február 25-én. A fegyverek „gazdái” szomáliai kalózok voltak, akik a Szuezi-csatorna felé tartó kereskedelmi hajókra vadásztak, kezükben a FÉG egykori büszkeségeivel. Az első lefoglalt fegyver jelenleg a Dán Háborús Múzeum (Krigsmuseet) állandó tárlatában tekinthető meg Koppenhágában, miután a gépkarabélyt a flotta a múzeumnak ajándékozta. A fegyver érdekességei a gyáritól eltérő, feltehetőleg a kalózok által végzett átalakítások, amelyek nagyban megváltoztatták a fegyver külső megjelenését. A behajtható válltámaszt a tövénél fogva lefűrészelték, és leszerelték a fegyverről az első markolatot, valamint a gyorsabb tárcsere érdekében két tárat egymáshoz rögzítettek, és azokkal használták a fegyvert.
Hasonlóan kalandos úton került két másik fegyver a londoni Birodalmi Háborús Múzeum (Imperial War Museum, IWM) állományába. Az egyik AMD–65 kiválóan szemlélteti a szocialista országok közötti együttműködést és segítségnyújtást, illetve a keleti blokk országainak külpolitikáját a nyugattal vagy a nyugat által támogatott országokkal szemben. A kettő közül az első, a DB4266 gyári számú fegyver Vietnámból érkezett a múzeumba. A fegyvert valószínűleg hadisegélyként küldte a magyar vezetés a Vietnámi Demokratikus Köztársaságba, ahol vagy az Észak-Vietnámi Néphadsereg, vagy a délen tevékenykedő Dél-Vietnámi Nemzeti Felszabadítási Front arzenáljába került. Végül itt zsákmányolhatták amerikai vagy dél-vietnámi erők feltehetőleg harcban, ugyanis a hátsó műanyag markolaton, egy M18 Claymore gyalogsági repeszakna repeszei jó néhány találatot ejtettek. Az IWM birtokában lévő másik AMD is hasonló módon került a gyűjteménybe. Az EK 6709 gyári számú fegyvert a jordán kormányerők foglalták le Jordániában a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) harcosaitól, majd ezt követően innen került a múzeumba. A fegyver életútja nem meglepő, abból kiindulva, hogy a szocialista országok, így Magyarország is folyamatos katonai segítséget nyújtottak az USA által támogatott Izrael ellen küzdő PFSZ-nek az 1970-es, 1980-as években.
Az AMD–65 képében valóban egy igazán újszerű és formabontó lőfegyver született az 1960-as évek közepén, amely üde színfoltja lett a Kalasnyikov-rendszerű gépkarabélyok amúgy sem hétköznapi családjában. Ennek a fegyvernek a története a mai napig sem ért véget, mert rendszerben maradt a magyar Rendőrség, a Büntetésvégrehajtás és a NAV állományában.