Beküldve:

Regős Franciska: A nemzetközileg jogellenes cselekményekért való felelősség fejlődése, különös tekintettel a Nemzetközi Jogi Bizottság kodifikációs munkájára

Bevezető

A felelősség egy olyan jogintézmény, amely minden jogágban előfordul. Ahogyan azt Nagy Károly megjegyzi, „a nemzetközi jogi felelősségre vonatkozó szabályok hiányában tulajdonképpen nemzetközi jogról, mint valódi jogról sem beszélhetnénk”.[1] A nemzetközi jogban a felelősség szabályainak vizsgálata viszonylag sokáig háttérbe szorult.[2] A nemzetközi felelősség normáinak alapvető jogforrása a szokásjog. A szokásjog azonban gyakran bizonytalan talajt jelent, mivel sok esetben homályosak. Előállhatnak olyan helyzetek, amikor az adott normának egyáltalán a létezése, mint szokásjogi szabály is megkérdőjelezhető.[3] Az államok így felismerték, hogy a szokásjogi szabályok kodifikációjának szükségességét. A kezdeti törekvések azonban a felelősséget nem általánosságban véve közelítették meg, hanem csak egy részterületére korlátozódtak, nevezetesen a külföldieknek okozott károkért való felelősségre. Ez került az első kodifikációs nemzetközi konferencia, az 1930-ban megrendezésre kerülő hágai nemzetközi kodifikációs konferencia egyik témájává is. Ugyanezt a kiindulópontot választotta később az ENSZ keretében meginduló, a Nemzetközi Jogi Bizottság által történő kodifikáció is. A Nemzetközi Jogi Bizottság több évtizedes munkájának eredménye a 2001-es, az államok nemzetközileg jogellenes cselekményekért való felelősségéről szóló végleges tervezet. Jelen írás célja, hogy a nemzetközi felelősség fejlődésének főbb állomásaiba betekintést nyújtson, különös tekintettel a Nemzetközi Jogi Bizottság munkájára. Ennek megfelelően a tanulmány először a korai kodifikációs törekvéseket ismerteti, majd bemutatja a Nemzetközi Jogi Bizottság a felelősség kodifikálása során felmerült kérdéseket és megoldásokat.

Az államok nemzetközi felelősségéről általában

A felelősség általános értelemben vett jelentése, hogy a kifejtett magatartásból folyó következményeket vállalni kell. A felelősségre vonásra csak akkor kerülhet sor, ha a felelősségre vont személy valamely tilalmat megszegett, illetve nem tartott be.[4] A felelősség tehát egyike azoknak a jogintézményeknek, amelyek minden jogágban előfordulnak, tekintve, hogy szükségszerű a kötelezettségek megsértésének következményeinek meghatározása.[5] A jogkövetkezmények jogáganként eltérőek lehetnek, ami a jogi felelősség sajátos jellegét mutatja.[6] A nemzetközi jogban a felelősség helyett a figyelem középpontjában inkább az államok jogainak megóvását célzó jogi eszközök vizsgálata került,[7] mint a represszália vagy az egyik leghatékonyabb nemzetközi szankció, az ultima ratio regum: a háború.[8] A nemzetközi felelősség nem került tanulmányozás tárgyává egészen a 19. század végéig.[9] Ennek fő oka, hogy kezdetben az államok nehezen tudták a szuverenitás fogalmával a felelősség intézményét összeegyeztetni, nevezetesen azt, hogy egy állam bármilyen cselekményéért a nemzetközi jog alapján a többi állam felé felelősséggel tartozzon.[10] A tétel, miszerint az államok csak saját maguk előtt felelősek az abszolút monarchia felelőtlenségéből származtatható. Bodin, Suarez és Vitoria a kérdést teológikus nézet alapján ítélték meg, mely szerint az csakis Isten előtt hajol meg.[11] A szuverenitás hordozójának tehát az uralkodót tekintették, akinek hatalma korlátlan volt és cselekedeteiért nem lehetett felelősségre vonni, így az általa megtestesített államhatalom sem tartozhatott felelősséggel.[12] Az állam saját területe és alattvalói tekintetében tehát tulajdonképpen korlátlan jogokat élvezhetett.[13] Amennyiben a felelősségre vonás szükségessé vált, arra a háború szolgált a legalkalmasabb eszköznek.[14] A felelősség joga egy reakció volt az államszuverenitás korlátlan mivolta ellen.[15] A fentiekből következik, hogy a téma igen kényes volt: az államfelelősség a szuverenitás szupremáciájával megy ellentétbe, amely a külső felelősség hatékony tagadása volt azon az alapon, hogy az állam végső soron csak önmaga felé felelős.[16] A hangsúly az államok egyenlőségére helyeződött, amely magában foglalja egyrészt a jognak való alávetettséget, másrészt más államok jogainak tiszteletben tartását.[17]

A fentiek után nem meglepő, hogy kezdetben az állam felelősségének értelmezését és alkalmazási körét szinte kizárólag más államok joghatósága alá tartozó magánszemélyek személyi és vagyoni jogait érintő sérelmek képezték.[18] A felelősség kodifikációjára tett első kísérletek is ezt mutatják, mivel ezt az értelmezési módot követte többek között az 1930-ban megrendezésre kerülő Hágai Konferencia, a Nemzetközi Jogi Intézet 1927. évi határozata, és a Harvard Egyetem 1929. évi tervezete és a Nemzetközi Jogi Bizottság kodifikációs munkája is.

Korai kodifikációs törekvések

A Nemzetközi Jogi Intézet és a Harvard Egyetem tervezetei

Az államok nemzetközi felelősségének korai kodifikációs törekvései a külföldieknek okozott károk miatti felelősségből indultak ki. A Nemzetközi Jogi Intézet 1927-ben elfogadott el egy 12 cikkből álló határozatot a témakörben,[19] amely ugyan nem rendelkezett kötelező erővel, de a nemzetközi jog klasszikus korszakának előremutató államfelelősségi felfogást tükrözött.[20] Jelentőségét mutatja, hogy ez a határozat képezte az alapját a három évvel később, Hágában megrendezésre kerülő kodifikációs célú konferenciának.[21] Lényeges megemlíteni a Harvard Egyetem Jogi Karának a munkáját is, amely szintén hozzájárult a Hágai kodifikációs konferenciához. 1929-ben a Harvard Egyetem Jogi Karának nemzetközi kutatócsoportja elkészített egy egyezmény tervezetet, amely az államok felelőssége a területükön külföldiek személyében vagy vagyonában okozott károkért címet viselte.[22] A tervezet meghatározott néhány általános elvet és definiálta azokat a körülményeket, amelyek esetén az állam felelőssége felmerül.[23] A kutatócsoport a már említett, az Nemzetek Szövetsége Hágában, 1930-ban tartott kodifikációs konferenciájának előkészületi munkái számára kísérelt meg támogatást adni.[24]

A Nemzetek Szövetsége és a Hágai kodifikációs konferencia

A Hágai, Nemzetközi jog kodifikálására tartott konferencia volt az első nemzetközi konferencia, amelyet kifejezetten kodifikációs céllal rendeztek meg.[25] 1924-ben az Nemzetek Szövetségének Közgyűlése határozatában felkérte a Tanácsot egy szakértőkből álló bizottság (Committee of Experts for the progressive codification of international law) létrehozására.[26] A 17 tagú szakértői bizottság feladatát a kodifikációs munka előkészítése és egy olyan lista elkészítése képezte, amely a nemzetközi jog kodifikálására alkalmasnak minősülő területeit tartalmazza, azaz azokat, amelyek nemzetközi egyezménybe foglalást igényelnek.[27] 1927-ben a Nemzetek Szövetségének Közgyűlése határozatában összesen három témát jelölt meg, így ennek megfelelően az első kodifikációs konferencia programjára három téma került kitűzésre. Az állampolgárság, és a területi vizek témája mellett kodifikációra érettnek találták a külföldi állampolgároknak okozott sérelmek miatti államfelelősség témakörét is.[28] Ez azt jelentette, hogy a konferencia nem kívánt általános jelleggel foglalkozni a felelősség teljes témakörével, csupán egyik részterületével.[29]

Ezt követően kijelölésre került egy, a konferencia előkészítését szorgalmazó öt tagból álló bizottság. A bizottság a kiválasztott témákhoz kérdőíveket készített, amiket megküldtek az államok részére. A kormányoktól a kérdőívekre érkezett válaszokat alapul véve került elkészítésre egy anyag, amely később a konferencia elé került.[30] Ez képezte a konferencia három témáját érintő tárgyalás alapját.[31] A konferencia sikerességére más dokumentumok is felhasználásra kerültek. Ahogyan az már korábban említésre került, a konferencia előkészítése közben más nemzetközi intézmények is aktívan foglalkoztak a nemzetközi felelősség témakörével, melyek közvetlenül kapcsolódtak a konferencia nemzetközi felelősség témájához. A Harvard Egyetem Jogi Kara által készített egyezménytervezetet például folyamatosan használták és nagyra értékelték a konferencia egész időtartama alatt.[32]

A konferencia megrendezésére 1930 tavaszán került sor Hágában, március 13 és április 12. között. A konferencián összesen 48 állam képviseltette magát.[33] A konferencia programjára tűzött három témának megfelelően három albizottságot hoztak lére. Az Első Bizottság foglalkozott az állampolgárság témakörével, míg a Második Bizottság a területi vizekkel, az utolsó téma, nevezetesen a felelősség pedig a Harmadik Bizottsághoz került.[34]

Milyen eredményekkel zárult az első nemzetközi kodifikációs konferencia? A konferencia sikerességét két oldalról érdemes vizsgálni: egyrészt, hogy milyen konkrétumok fogalmazódtak meg egyezmények formájában, másrészt, hogy a jövőre nézve milyen tanulságok vonhatóak le a konferenciából, és milyen előrehaladást sikerült elérni a problémás kérdéseket nézve.

Az elsőt tekintve a konferenciát inkább a sikertelenség jellemezte, és csalódásként került be a köztudatba. A konferencia zárását követően többféle kritika is megfogalmazásra került, melyek közül leggyakoribb a konferencia programjának túl nagy kiterjedése volt. A munkára szánt idő összesen egy hónap volt, ami azt jelenti, hogy körülbelül három hét jutott a tárgyalásokra, figyelembe véve a nyitó és záró eljárásokat. Mind a három téma rendkívüli fontossággal bírt, nemzetileg és nemzetközileg egyaránt. Miller szerint hiba volt megkísérelni három ilyen, különösen bonyolult téma megvitatását ennyire rövid időn belül.[35] Ahogyan Kecskés is megjegyzi, a munkát nagyban akadályozta a konferencia technikai lebonyolítása.[36] A konferencia időtartama alatt naponta három ülésre került sort, ami kevés időt hagyott a képviselőknek és tanácsadóiknak a reflektálásra, melynek következtében a nyomás túl nagynak bizonyult.[37] Ehhez hozzájárult az államok között felmerült ellentétek is. Az eredmények jól szemléltetik, hogy a konferencián csupán az állampolgárság témakörével kapcsolatban sikerült néhány olyan egyezményt elfogadni, amelyek még a mai napig is hatályban vannak.[38] Ami a felelősség témakörét illeti, a Harmadik Bizottság képtelen volt a kérdésben tanulmányát befejezni.[39] Ugyan első olvasatban elfogadott egy 10 cikkből álló tervezetet, de a felmerült ellentétek miatt álláspontját nem véglegezte.[40] Ennek oka, hogy a cikkekben összefoglalt szabályok nem nyertek kétharmados támogatást a bizottságon belül,[41] következésképpen jelentést sem tudott a konferencia plénuma elé terjeszteni.[42]

Kertész a konferencia sikertelensége mögött több meghúzódó tényezőt is megjelölt.[43] Az államok közt felmerült ellentétek nagymértékben akadályozták a felelősség részterületének kodifikációjának előrehaladást. Nézeteltérés alakult ki a latin-amerikai államok és az európai nagyhatalmak közötti különbségek és az eltérő politikai érdekek mentén éleződött ki, ami hatással volt az államfelelősséggel kapcsolatos felfogásokra is. Az államok még a nemzetközi kötelezettségek tekintetében sem tudtak megegyezni.[44] Két álláspont alakult ki: míg a latin-amerikai államok a nemzetközi szerződéseket és a szokásjogot tekintették az állam nemzetközi kötelezettségeinek forrásaként, addig a másik nézet képviselői az előbbieken túl a nemzetközi alapelveket és a jogtudósok munkáját is idesorolták.[45] Utóbbi nézet képviselő az Állandó Nemzetközi Bíróság Statútumának 38. cikkére hivatkoztak, amely több forrást is megjelölt.[46] Mivel jelentős számú állam már az Állandó Nemzetközi Bíróság Statútumát aláíró, annak szerződő fele volt, így szinte lehetetlennek bizonyult az a javaslat, ami arra utalt, hogy a nemzetközi jog vagy a nemzetközi kötelezettségek forrásai ennél szűkebb kört ölelnek át.[47] Másik lényeges eltérés volt a nemzetközi jog tudományának művelői és a konferencián résztvevő államok között a kártérítés fizetésének kérdése. Míg előbbi a kártérítésre – államosítás esetén – úgy tekintették, mint az államok belső jogának olyan közös elvére, mely egyben nemzetközi jogszabály is és így védi a külföldit az államosítási törvénnyel szemben akkor is, ha a belföldi állampolgár nem kapna kártérítést, addig utóbbi, vagyis az államok többsége ezt a fajta, a külföldiek privilegizált helyzetére vonatkozó elméletet visszautasította.[48] A konferencia a felelősség témakörét tekintve így érdemi előrehaladás nélkül zárult, mindazonáltal ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy hiábavaló lett volna: másik oldalról nézve fontos előrehaladásnak minősíthető a betudhatóság kategóriájára tekintettel az a felismerés, hogy az állam a „nemzetközi viszonylatban egységes és oszthatatlan egész”.[49] Ez azt jelenti, hogy az állam szerveinek bármilyen okból történő hibás működése közvetlenül keletkezteti a felelősséget.[50]

Összességében, az első nemzetközi kodifikációs konferencia, egy csalódásként könyvelhető el, azonban semmi esetre sem szabad figyelmen kívül hagyni a pozitívumokat. A konferencián a felelősség kodifikációjának kezdeti lépéseire került sor, megalapozva a nemzetközi jogi felelősség későbbi kodifikációját.

Kodifikáció az ENSZ keretén belül

Bár a Nemzetközi Jogi Bizottság tervezeteinek szerződésbe foglalása még nem történt meg, mégis hivatkozási alapul szolgál, hiszen a nemzetközi szokásjogot dolgozza fel.[51] A tervezetek nagyban építkeznek a már létező szerződésekből, valamint a nemzetközi ítélkezési gyakorlatból. Kiemelést érdemelnek a különböző bírói és választottbírói döntések, amelyekben sok felelősségi és ezen belül környezettel kapcsolatos jogesettel találkozhatunk.[52] A létező jogról adnak képet, így nem meglepő, hogy pl. a nemzetközi környezetvédelmi vitákban sokszor kerülnek idézésére.[53]

Az államok nemzetközileg jogellenes cselekményeiért való felelősség tervezet fejlődése

A Hágai konferencia kudarcát követően, a második világháború miatt a kodifikációs törekvések lassulása következett be, így a munka érdemi folytatására csak 1947-ben került sor, azonban ez már az ENSZ keretein belül, új feltételek mellett történt, és felvetett kételyeket a nemzetközi felelősség témájának kodifikálhatóságának sikerességét illetően.[54]

1947-ben az ENSZ Közgyűlése határozatában létrehozta a Nemzetközi Jogi Bizottságot az ENSZ Alapokmányának 13 (11) (a) pontja alapján, hogy tanulmányokat kezdeményezzen és javaslatokat fogalmazzon meg a nemzetközi jog fejlesztése és kodifikálása érdekében.[55] 1949-ben, a Nemzetközi Jogi Bizottság első ülésén 14 témakört választott ki a nemzetközi jog anyagából, melyeket kodifikálásra alkalmasnak talált. Ezek közé felvette a nemzetközi felelősséget témakörét is.[56] A következő fontos évszám 1953, amikor a Kubai delegáció kezdeményezésére[57] az ENSZ Közgyűlése határozatában felkérte a Nemzetközi Jogi Bizottságot a felelősség szokásjogi szabályainak írásba foglalására.[58] A második világháborút követő időszak azonban igen bizonytalan talajt szolgáltatott a kodifikáláshoz.[59] Egy olyan érzékeny témáról volt szó, melynek kodifikációja a két világháború között kezdődött, és amit az államok közötti ellentét aláásott a Hágai Konferencia során. Mindezek ellenére a Nemzetközi Jogi Bizottság mégis programjára tűzte a felelősség témakörét.[60] Kiindulópontja – akárcsak a Hágai Konferenciának – a nemzetközi felelősségnek egy részterület képezte. Ennek megfelelően a munka korai szakaszában az államok felelőssége a külföldiek személyének vagy tulajdonban okozott károkért való felelősséghez kapcsolódóan került vizsgálatra.[61]

1955-ben a Nemzetközi Jogi Bizottság hetedik ülésén F. V García Amador-t nevezte ki a téma különelőadójává.[62] Amador összesen hat jelentést nyújtott be, melyek a felelősséget a külföldiek személyének vagy tulajdonban okozott károkért való felelősséggel kapcsolatban vizsgálta.[63] A Nemzetközi Jogi Bizottság azonban ebben az időszakban csak felületesen foglalkozott Amador által készített jelentésekkel,[64] mely mögött több ok is meghúzódott. Egyrészről figyelmét a nemzetközi jog más területeinek előrehaladottabb kodifikációja felé irányította.[65] Ilyen területek voltak a tengerjog, szerződések joga és a diplomáciai immunitás.[66] Másrészről nem volt konszenzus arról, hogy hogyan tovább: néhányan a részterületet a diplomáciai védelemre akarták korlátozni, míg mások úgy gondolták, hogy a diplomáciai védelem szabályai idejétmúlt.[67] Végül a témát a civil felelősségre szűkítették.[68] A munkát nagyban nehezítette az a tény is, hogy Amadornak a téma felé történő megközelítése jelentős kritikákat kapott.[69] A vitát leginkább az egyén közvetlen nemzetközi jogi felelősségének vizsgálata és az állam nemzetközi büntetőjogi felelősségének felvetése váltotta ki.[70] Utóbbi tekintetében Amador úgy látta, hogy a nemzetközi jogban bekövetkező változások indokolják a ’pusztán jogellenes cselekmények’ és a ’büntetendő cselekmények’ közötti megkülönböztetést.[71] Álláspontja szerint a felelősség felöleli mind a polgári jogi mind a büntetőjogi felelősséget, méghozzá az adott kötelezettség megsértésének vagy nem teljesítésének természetétől függően.[72] A gondolat nem részesült meleg fogadtatásban, és a nézeteltérések miatt kisebb előrehaladás valósulhatott meg.[73]

Idővel egyre többen úgy látták, hogy a nemzetközi felelősség témáját nem érdemes leszűkíteni csak a külföldieknek okozott károkért való felelősségre, abból kiindulva, hogy addig nem lehet kodifikálni egyes részterületeket, ameddig a nemzetközi felelősséggel kapcsolatos alapproblémák tisztázásra nem kerülnek.[74] Így Amador távozása után, az 1960-as évek elején nézőpontváltás következett be. Egyrészről az ENSZ Közgyűlése valamint a Nemzetközi Jogi Bizottság is megerősítette a nemzetközi felelősség témájának elsődlegességét,[75] Másrészről Amador tagságának megszűnését követően a Nemzetközi Jogi Bizottság újult erővel kezdte a témát tárgyalni: Roberto Ago javaslatára úgy döntött, hogy a hangsúlyt az államok nemzetközi felelősségének általános szabályainak meghatározására helyezi,[76] míg a nemzetközi jog más alanyainak felelőssége – mint például a nemzetközi szervezetek – figyelmen kívül hagyja.[77] Ez azt jelentette, hogy az államok nemzetközi felelősségének általános szabályai alkalmazhatóak nemcsak a diplomáciai védelemre, de más területekre is, mint pl. az emberi jogok, tengerjog vagy a környezetvédelmi jog.[78] Ennek értelmében a Bizottság 1970-től külön kezelte a jogellenes cselekményekért való felelősséget a nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményeinek kategóriájától.[79] A fókusz a felelősség szabályainak keretrendszerére esett, vagyis annak meghatározására, hogy történt-e jogsértés, és ha igen, akkor annak mik a következményei.[80]

A téma új különelőadójává Roberto Ago került kinevezésre, aki a nemzetközi felelősség kodifikációjának erős lendületet adott. Ago 1969-től 1980-ig tartó hivatali ideje alatt összesen 8 jelentést készített, és összesen 35. cikk elfogadására került sor, amelyek a felelősség eredetéhez kapcsolódtak.[81] Ezek együttesen alkották az Első Részt. Az Első Rész koherens és átfogó volt, és egy hosszú kommentárral ellátott. Kiemelkedőnek minősültek a betudhatóság és a jogellenességet kizáró körülmények szabályainak meghatározása.[82] Ago javaslatára került megfogalmazásra a nemzetközi felelősségi szabályok jogi természete is, mely szerint tehetünk primer és szekunder normák között.[83] Első jelentésében megfogalmazott gondolat szerint a primer normák az államok jogait és kötelezettségeit határozzák meg (mint például a nemzetközi szerződések joga, tengerjog), ellentétben a szekunder normákkal, amelyek a primer normák által felállított kötelezettségek megszegéséből származó jogkövetkezmények meghatározására terjednek ki.[84] A szekunder normák tehát az államok felelősségének szabályait felölelik, ugyanis más dolog meghatározni egy szabályt valamint az államra rótt kötelezettség tartalmát, és más dolog annak meghatározása, hogy az adott kötelezettség megszegésére sor került-e, illetve az, hogy az esetleges megszegésnek milyen következményekkel kell járnia.[85]

A 21. ülésen a Bizottság megkérte Ago-t egy vázlat elkészítésére, amely meghatározza azokat a feltételeket melyek teljesülése esetén egy cselekmény nemzetközileg jogellenesnek minősül, illetve amely felveti a nemzetközi felelősséget, és amely egy államnak betudható.[86] Ennek megfelelően Ago második jelentésében tárgyalta a nemzetközileg jogellenes cselekményt, mint a felelősség forrását, a nemzetközileg jogellenes cselekmény megvalósulásának feltételeit, végül az ilyen cselekmény elkövetéséhez fűződő kérdéseket.[87] Pellet megfogalmazása szerint sor került az ’Ago forradalomra’.[88] A forradalmat jelentő cikk a következő volt az „állam minden nemzetközileg jogellenes cselekményéért felelősséggel tartozik”.[89] Ago elődje, Amador vizsgálatának központi eleme a kár volt, mint a felelősség generátora.[90] Ago megközelítés viszont azon a megfigyelésen alapult, hogy akármennyire is alapvető egy jogsértés és akármennyire súlyos is, lehetséges, hogy az egyáltalán nem okoz kárt egyetlen államnak sem, mint például a genocídium, amit egy állam a saját népessége ellen követhet el (például Ruanda).[91] Ago első cikkhez fűződő javaslatát 1973-ban elfogadásra került, ami változatlan maradt egészen a végső tervezetig, amit második olvasatban 2001-ben fogadtak el.[92] Ago harmadik jelentésében a felelősség forrását tárgyalta, ahol megjelent a gondolat, hogy léteznek olyan nemzetközileg jogellenes cselekmények, melyek nemcsak egy, hanem minden államra nézve súlyosak. A jelentés szerint egy olyan trend volt megfigyelhető, mely a ’nemzetközi bűntett’ kategóriáját körvonalazta.[93] Ez később a nemzetközi bűntett és deliktum kategóriája közötti megkülönböztetéshez vezetett, ami 1996-ban a tervezet első olvasatának 19. cikkében foglalt helyet.

A felelősség kodifikációjának megközelítését ebben az időben több döntés is formálta. Először is, ahogyan arról már szó volt, leszűkítésre került a vizsgálat az állam felelősségére, ezzel kizárva a nemzetközi felelősség olyan részterületeit, mint a nemzetközi szervezetek és a személyek felelőssége.[94] Másodszor kizárásra került a jogos cselekményekért való felelősség vizsgálata, viszont később bekerült a Nemzetközi Jogi Bizottság kodifikációs programjába a nemzetközi jog által nem tiltott cselekmények káros következményei miatti felelősség címmel.

Miután Ago-t a Nemzetközi Bíróság bírájának nevezték ki, nem tudta tovább folytatni munkáját. Utódja, Willem Riphagen kinevezésére 1980-ban került sor, aki összesen hét jelentést tett 1986-ig. Pellet szerint munkáját a túlzott absztrakció jellemezte, ami kissé elbátorította a bizottság többi tagját.[95] Ez azt eredményezte, hogy bár a Második Rész (a nemzetközi felelősség tartalma, foka és formái) és a Harmadik Rész (vitarendezés) tekintetében szabályok egésze került meghatározásra kommentárral együtt, azonban ezek közül csak öt cikk került elfogadásra. Egyik legfontosabb a sértett állam fogalma volt. A definíció olyan helyzeteket tartalmazott, melyekben a primer norma eredete és tartalma határozta meg a sértett állam vagy államok fogalmát.[96] 1985-re némi változtatásokkal, az 5. cikket ideiglenesen elfogadta a Bizottság, ami később az első olvasat 40. cikkének alapját adta.[97]

Riphagen 1986-ban hagyta el a Nemzetközi Jogi Bizottságot.[98] A negyedik, új különelőadó, az olasz Gaetano Arangio-Ruiz 1988 és 1995 között nyolc jelentést készített, és 1996-ban távozott.[99] Megközelítése morális jellegű volt, munkáját inkább a nemzetközi jog moralizálása inspirálta. Az államok nemzetközi bűntettek elgondolásának lelkes híve volt.[100] Arangio-Ruiz munkája segített tisztázni a nemzetközi kötelezettségek megsértésének következményeit, hangsúlyozva a további jogsértés abbahagyását.[101] A következő években a Nemzetközi Jogi Bizottság a Második és Harmadik rész első olvasatát befejezte. Bár ezeknek a cikkeknek a legnagyobb része a végleges tervezetben tükröződik, de a vitarendezés, amelyet leginkább Arangio-Ruizhoz kötnek, nem élte túl a második olvasatot.[102]

Az első olvasat

A felelősség kodifikációjának fordulópontját 1996 jelentette, amikor is a Nemzetközi Jogi Bizottság ideiglenes jelleggel elfogadott első olvasatban egy vázlatszöveget kommentárral együtt. A tervezet három részből állt: az Első Rész foglalkozott a nemzetközi felelősség eredetével, a Második Rész a nemzetközi felelősség tartalmával, formáival és sokaival, és végül az utolsó Harmadik rész a vitarendezéssel. Az 1996-os tervezet jelentőségét mutatja, hogy már idézésre került mind az irodalomban, mint a nemzetközi ítélkezés során.[103] Az 1996-os tervezetben azonban több kérdés is megoldatlan maradt, többek között a nemzetközi bűncselekmények, az ellenintézkedések és a vitarendezés.[104] Ezek közül a nemzetközi bűncselekmények körül alakult ki a leghevesebb vita, amit a tervezet 19. cikke ’Nemzetközi bűntettek és deliktumok’ címmel reprezentált.[105] Ahogyan az már a címből is kiolvasható, a tervezet különbséget tett nemzetközi bűntettek és deliktumok között. A két kategória mögött az a gondolat állt, hogy a nemzetközi jogsértések között jelentős különbségek vannak, mind súlyukban, megvalósításuk körülményeiben, és a sértettek körében stb. [106] Ezek a különbségek pedig visszavezethetőek a primer normák tárgyára, természetére és tartalmára.[107] Ezen gondolatmenet eredményéül jött létre a nemzetközi bűntett és deliktum közötti különbségtétel. Előbbi azt próbálta érzékeltetni, hogy vannak olyan nemzetközi jogsértések, melyek a nemzetközi közösség alapvető érdekeinek megóvása szempontjából lényegbevágó nemzetközi kötelezettség megszegését képzik.[108] Témánk szempontjából érdemes közelebbről is megvizsgálni a releváns rendelkezéseket. A 19. cikk (1) szerint, ha az állam nemzetközi kötelezettséget sért, az nemzetközileg jogellenes cselekménynek minősül, függetlenül a megsértett kötelezettség tárgyától. A 19. cikk (2) bekezdése szerint nemzetközi bűncselekménynek minősül az állam olyan nemzetközi joggal ellentétes cselekménye, ami olyan nemzetközi kötelezettség megsértéséből ered, amely a nemzetközi közösség alapvető érdekeit védelmezi, így ez olyan sérelem, amit az egész nemzetközi közösség bűncselekményként ismer el. A nemzetközi deliktum meghatározását a 19. cikk (4) bekezdése rendezi, mely szerint minden kötelezettség sértés, amely nem minősül nemzetközi bűncselekménynek, nemzetközi deliktum.[109]

A nemzetközi bűntettekhez kapcsolódóan a tervezet egy exemplifikatív felsorolást is adott azokról a cselekményekről, amelyek nemzetközi bűntettnek minősülnek, mind a hatályban lévő nemzetközi jogi szabályokra alapozva. A felsorolást a 19. cikk 3. pontja adja, mely szerint a nemzetközi bűncselekmény inter alia, származhat olyan, a lényeges nemzetközi kötelezettségek megsértéséből, amelyek célozzák: i) a nemzetközi béke és biztonság fenntartását, mint az agresszió tilalma; ii) az önrendelkezési jogot, mint a gyarmati uralom erőszakos kiépítésének és fenntartásának tilalma iii) az emberiség védelmét, mint a rabszolgaság tilalma, a genocídium és az apartheid. A felsorolásból érdekesebbnek mutatkozhat annak utolsó pontja, mivel az az előbb említetteken túl a nemzetközi bűntett kategóriájába sorolja az emberi környezet védelmét érintő nemzetközi kötelezettségek súlyos megsértését is.[110] Az összesen négy bűncselekményt tartalmazó felsorolásban az első három olyan kötelezettségek, tilalmak, melyek az általános nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályai között számontartottak, illetve jus cogens normák. Ezeket a nemzetközi közösség, mint egész ismeri el. Ez alapján azt feltételezhetjük, hogy a felsorolás negyedik, egyben utolsó pontja, nevezetesen az emberi környezet megőrzése és védelme érdekében különös fontossággal bíró nemzetközi kötelezettségek megsértése is a jus cogens szabályok közé tartozik. Ez arra a következtetéshez vezethet, hogy a Nemzetközi Jogi Bizottság szerint a nemzetközi közösség alapvető érdekeinek védelme érdekében ugyanannyira fontos az emberi környezet megóvása az olyan cselekményektől, – például a tengerek masszív szennyezése – mint a felsorolásban szereplő többi kategória.[111] Ez azt sugallja, hogy a Nemzetközi Jogi Bizottság elfogadta az atmoszféra és a tengerek masszív szennyezésének tilalmát, mint jus cogens normát. Ez olvasható ki a cikkekhez fűzött kommentárból is, amely kimondja, hogy a 19. cikk 2) és 3) második cikk a legsúlyosabb sérelmekkel foglalkozik, amely a jus cogens normákra is vonatkozik.[112] Ezt a feltételezést tovább erősíti, hogy a 19. cikk (3) pontban található felsorolás nem hierarchikus sorrendet állít fel. A felsorolás, tehát olyan kategóriákat jelenít meg, melyek nagyobb jelentőséggel bírnak más szabályokhoz képest a nemzetközi közösség alapvető érdekeinek megőrzése tekintetében.[113] A kommentár szerint ezeket a nemzetközi jogrend a jus cogens szintjére emelte.[114] A kommentár hangsúlyozza, hogy a Nemzetközi Jogi Bizottság különbséget kívánt tenni az általános jellegű nemzetközi jogsértések és a jus cogens normák megsértése között.[115] A Bizottság utóbbi tekintetében, pedig lényegében abba az irányba hajlott, hogy az emberi környezet megőrzése és megóvása szempontjából lényegbevágó nemzetközi kötelezettség megszegése jus cogens norma. Dupuy szerint nehéz elképzelni, hogy valamilyenféle környezeti normák imperatív természettel rendelkeznek.[116] Álláspontja szerint ezt az elgondolást alátámasztja, hogy a Nemzetközi Jogi Bizottság végül törölte a végleges tervezetből a bűncselekmények kategóriáját.

A Bizottság munkája során egyebek közt felmerült a jus cogens és erga omnes kötelezettségek közötti kapcsolat kérdése is, melyet leginkább a homály jellemezett.[117] 1980-ban a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bűntettek az erga omnes kötelezettségek megsértésének egyik alkategóriája, amely a 19. cikkben öltött testet.[118] A bűntettekkel kapcsolatban alapvető kérdésként merült fel, hogy mit is jelent az, hogy az állam ’bűncselekményt’ követett el.[119] A Nemzetközi Jogi Bizottság munkája során a nemzetközi bűncselekmény fogalmával kapcsolatban több definíció között ingadozott, amelyek az erga omnes kötelezettségekhez fűződő kapcsolatát volt hivatott tükrözni.[120] Riphagen szerint például a nemzetközi bűncselekményeken túl nincs olyan nemzetközileg jogellenes cselekmény, amely erga omnes karakterrel rendelkezik.[121] A bűncselekmény kategóriák beiktatása a tervezetbe sok vitát eredményezett a Bizottságon belül és az államok között egyaránt.[122] Több kétség is felmerült, inter alia a nemzetközi bűncselekmények alapjával kapcsolatban: i) mi a nemzetközi bűncselekmények és deliktumok közötti különbség ii) mik a bűncselekmények következményei iii) mi az a szerv, testület, amely meghatározza a nemzetközi bűncselekmény elkövetését.[123] Bruhács szavaival élve, kialakult a ’nemzetközi bűntett vita’[124] két tábor mentén. Míg az egyik tábor a nemzetközi felelősség kriminalizációjának tartotta a nemzetközi bűntett kategóriát, addig a másik tábor ragaszkodott a fogalomhoz, azonban komoly fenntartásokkal, ami a következményeit illeti.[125] A bűncselekmény terminológiájával szemben, így elég erős fenntartások voltak, amelyek érzékeltetésre kerültek. Egyrészről megjelentek magában a tervezethez fűzött egyik lábjegyzetben,[126] mely szerint, a ’bűncselekmény’ helyett alkalmazható alternatívaként például a ’komoly természetű nemzetközileg jogellenes cselekmény’ vagy ’különösen komoly jogellenes cselekmény’ megfogalmazás.[127] Másrészről a terminológiával való probléma az államok megjegyzéseiből is kitűnt.[128] Az első olvasat tervezetében kifejezésre kerülő nemzetközi bűncselekmény gondolata alapvetően megosztó volt, és összességében úgy tűnt, hogy komoly veszélynek teszi ki a kodifikációs munkát.[129]

Az első olvasat tervezetével tehát több probléma is adódott. Több állam tett megjegyzést például az Első Rész Harmadik Fejezetére, amit az államok túl bonyolultnak találtak. Németország például észrevételében figyelmeztette a Bizottságot arra, hogy a túl absztrakt természetű rendelkezések bizonyos veszélyeket hordoznak magukban, mivel nehézségek rejlenek az alkalmazásuk és kiterjedésük kiszámíthatóságában.[130] Mindemellett a Második Résszel kapcsolatban is felmerültek kérdések. Ezek voltak többek között a nemzetközi bűncselekményből származó jogkövetkezmények, a felelősség felélesztésével kapcsolatos kérdések, mint például az olyan eseteket, amelyek több államot foglalnak magukban és végül azoknak az államoknak az azonosítása, amelyek jogosultak felvetni a felelősséget.[131] Ezek közül az utolsót érte komolyabb nehézség, mivel a tervezet (40. cikk) az esetek nagyszámát sorolta fel, melyeknél az államok sértettnek minősülnek, azonban különösebb szintézis nélkül. Ezek az esetek a tisztán bilaterális kötelezettségektől a nemzetközi bűncselekményekig terjedtek, ahol minden állam sértettnek minősült.[132] Bár a kommentár figyelmeztetett arra, hogy a különböző kategóriák a jogkövetkezményük tekintetében nem azonosak, azonban a Második Résznek nem sikerült megjelenítenie, hogy a multilaterális felelősség milyen módon különbözik a bilaterálistól. Crawford szerint összességében nézve, míg a 40. cikk a bilaterális felelősség tekintetében terjedelmes volt, addig a multilaterális kötelezettségek kezelésével kapcsolatban egyenetlen és akadozó.[133]

Heves vitákat keltett továbbá a kötelező vitarendezés gondolata is. Mivel az államok nem értettek egyet Ruiz erre irányuló javaslataival, így az végül kikerült a Tervezetből. Mindazonáltal az 1996-os tervezet már előremutató volt, és a 2001-ben létrejött végleges tervezet alapjait lefektette. Az alapvető rendelkezések kisebb-nagyobb módosításokkal, illetve pontosításokkal megmaradtak.[134] Ahogyan Bruhács megjegyzi, az ideiglenes tervezet – szemben a különböző tudományos feldolgozásokkal – relatíve egyensúlyt teremtett a nemzetközi felelősség forrására.[135]

A végleges tervezet

Arangio-Ruiz távozását követően 1996-ban a téma utolsó különelőadójává James Crawford került kinevezésre. A már több mint 40 éve folyamatban lévő munkát a Nemzetközi Bizottság – érthető módon – már lekívánta zárni. Ennek egyik jele volt, hogy 1995-ben az ENSZ Közgyűlés határozatában sürgette a Bizottságot a munka felgyorsítására.[136] Crawford a tervezetet pragmatikusan közelítette meg, felismerve azt, hogy ahhoz, hogy a munka lezárása megtörténhessen, több, kihívást jelentő kérdést szükséges elhagyni. Végül, 2001-ben, Crawford megbízatásának ideje alatt készült el, és került elfogadásra a tervezet végleges szövege. Az ENSZ Közgyűlés határozatában a végleges tervezetet tudomásul vette és egyúttal a kormányok figyelmébe ajánlotta.[137] A végleges tervezet létrehozása során a függőben lévő kérdésekre – mint az ellenintézkedések és a vitarendezés, valamint a nemzetközi bűntett problémáira – kompromisszumos megoldást sikerült találni.[138] A tervezet második olvasatban való tárgyalása során azok a részek, melyekkel kapcsolatban egyetértés volt, jellemzően elfogadásra kerültek, viszont a vitás kérdéseket egyszerűen kihagyták a végleges tervezetből.[139] A heves vitát kiváltó nemzetközi bűntett kategóriája is erre a sorsra jutott: figyelembe véve az államok észrevételeit valamint Crawford a deliktumok és bűncselekmények közötti különbségekre adott javaslatát, a Bizottság végül törölte a nemzetközi bűntett és deliktum kategóriáját. Helyette a 40. cikk foglalja magában a nemzetközi bűntett és következményeit a nemzetközi felelősségi jogviszonyban, valamint az erga omnes nemzetközi kötelezettségek jelenségét.[140] Ahogyan Bruhács megjegyzi, »bár az államok nemzetközi felelőssége kodifikációjának sikerességét a témával conditio sine qua non viszonyban nem álló elemek kiiktatása nagyban megkönnyíthette, ugyanakkor e problémák továbbra is léteznek és visszahatnak e felelősségi rezsimre.«[141] Az eredmény egy erősen csiszolt tervezett lett, amely néhol absztrakt is.[142]

Az államok nemzetközi jogsértések miatti felelősségéről szóló végleges tervezet felépítése

A nemzetközi felelősség kodifikációjának eredményéül létrejött tervezet a következő 4 részből áll: az állam nemzetközi jogsértése, az állam nemzetközi felelősségének tartalma, az állam nemzetközi felelősségének végrehajtása, végül az általános rendelkezések.

A 27 cikkből álló Első Részben kaptak helyet az általános elvek, az államnak beszámítható magatartás, a nemzetközi kötelezettség megsértése, az állam felelőssége más állam nemzetközi jogsértésében, és a jogellenességet kizáró körülmények. A tervezet 1. cikke rendezi a nemzetközi felelősség eredetét: az állam minden nemzetközi jogsértéséből nemzetközi felelőssége keletkezik. A 2. cikk továbbá meghatározza a nemzetközi jogsértés elemeit, melyek egymással konjunktív kapcsolatban állnak: egyrészről az adott magatartás az államnak beszámítható, ami megvalósulhat cselekvéssel, illetve mulasztással egyaránt, másrészről szükséges, hogy említett magatartás valamilyen nemzetközi kötelezettség megszegését valósítsa meg.  A tervezet szerint az államnak az állami szervek magatartása számítható be (4. cikk), tehát az állam nem felel a magánszemélyek magatartásáért. Ez alól kivételt képez az a körülmény, hogyha az állam elmulasztotta megtenni az előbbi magatartások megelőzéshez szükséges intézkedéseket, mely esetben ismét az állami szerv megatartása kerül a középpontba.[143]  A tervezet nem foglal állást sem az objektív, sem a szubjektív felelősség mellett.[144] A kommentár magyarázata szerint egyrészről azért, mert az állam magatartása mindig az állam szervének individuális cselekményének az eredménye.  Az, hogy valamely szabály megsértésére sor került-e, az az adott állam releváns szerveinek és képviselőinek a szándékától és tudomásától függ, és ebben az értelemben szubjektívnek ítélhető meg. Másrészről azonban bizonyos esetekben az állami szervek, illetve képviselői irrelevánsak, így objektív felelősségről beszélhetünk. Az, hogy a felelősség szubjektív vagy objektív ebben az értelemben a körülményektől függ és a kérdéses elsődleges kötelezettség tartalmától.[145]

A nemzetközi kötelezettség megszegésére vonatkozó rendelkezéseket a 12-15. cikkek ölelik fel. A 12. cikk meghatározza a nemzetközi kötelezettségszegés fogalmát, amit a 13. cikk egészít ki azzal, hogy a kötelezettségszegés megállapíthatóságához szükséges az adott kötelezettség hatályossága. Nemzetközi kötelezettségszegés akkor valósul meg, ha az állam cselekménye nincs összhangban a tőle elvárt kötelezettséggel, függetlenül annak eredetétől vagy természetétől. Ez azt eredményezi, hogy a nemzetközi felelősség rezsimje egységes: nem különül el a polgári- és büntetőjogi felelősség, a szerződésszegés és a deliktuális felelősség, irreleváns a bilaterális és erga omnes kötelezettségek közötti különbség, illetve a különböző kötelezettségek tárgya.[146] A tervezet tehát alapvetően nem primer normákat állapít meg, melyek konkrét magatartásszabályokat határoznak meg, hanem a felelősség szabályai általános jelleggel határozzák meg, hogy egy kötelezettség megszegésére mikor került sor, és annak milyen jogkövetkezményei vannak.[147] A felelősség szekunder szabályai általános jellegűek, alkalmazandóak cselekvésre és mulasztásra, szerződéses és a nemzetközi szokásjog normáira, és a nemzetközi jog különböző területeire egyaránt, mint a humanitárius jog, tengerjog vagy a környezetvédelmi jog.[148] Azonban, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy bár a tervezet felelősségi szabályai általános jellegűek, de nem vonatkoznak szükségszerűen minden esetre. A szerződések vagy a nemzetközi szokásjog szabályai felállíthatják a saját felelősségi szabályaikat, amelyek eltérhetnek a tervezetben lefektetett cikkektől.[149] A tervezet kifejezetten szól a lex specialis rendelkezésekről: Amennyiben egy államra vonatkozóan a nemzetközi jogban lex specialis szabályok vannak érvényben, úgy azon felelősségi rendelkezések nyernek alkalmazást.[150] Ez a szabály a lex specialis derogat legi generali maximát tükrözi, ami tovább erősíti a tervezetben foglalt szabályok általános jellegét. Az államok szerződéssel speciális felelősségi rendszereket hozhatnak létre, mint például az 1972. űrkárfelelősségi egyezmény, vagy a nukleáris jog forrását képező 1963-as Bécsi, illetve 1960-ban létrejött Párizsi Egyezmény.[151] Amikor meghatározzák az elsődleges kötelezettségeket, (vagyis primer normákat), egyidejűleg gyakran hoznak létre speciális rendelkezéseket a megszegés jogi következményeire, sőt, még azt is meghatározzák, hogy volt-e egyáltalán kötelezettségszegés.[152]

A jogellenességet kizáró okok az ötödik fejezetben foglalnak helyet. A tervezet ide sorolja a következőket: beleegyezés (20. cikk), az önvédelem (21. cikk), ellenintézkedést (22. cikk), vis maior (23. cikk), a végveszély (24. cikk), és a szükséghelyzet (25. cikk). A jogellenességet kizáró körülmények felvetésének általános korlátját jelenti a nemzetközi ius cogens feltétlen tiszteletben tartása (26. cikk).[153]

A Második Rész a felelősség tartalmáról szól, ez lényegében a jogsértés következményeinek szabályozását adja. A felelős államot terhelő kötelezettségek között szerepel a tovább teljesítés kötelezettsége (29. cikk), a cessatio, vagyis a jogsértés abbahagyásának követelménye és a jogsértés megismétlése elleni garancia (30. cikk), végül az okozott sérelem jóvátétele (31. cikk). A nemzetközi jogsértéssel okozott sérelmet teljes egészében jóvá kell tenni.[154] Ha a körülmények megkövetelik, a felelős állam a jogsértés megismétlődése ellen köteles megfelelő garanciát felajánlani. A nemzetközi környezetvédelmi jogban ez az intézmény nem idegen. A környezetre nézve veszélyes és káros tevékenységek esetén gyakoriak az olyan előírások, amelyek biztosíték és garancia szolgáltatásáról rendelkeznek. Ilyen terület például a nukleáris jog.[155]

A jóvátétel célja az okozott sérelem teljes eltüntetése.[156] A végleges tervezet a jóvátétel formái közé sorolja (34. cikk) az eredeti állapot helyreállítását (35. cikk), a kártérítést (morálos vagy anyagi) (36. cikk) és az elégtételt (37. cikk). Elsődleges az eredeti állapot helyreállítása (35. cikk), amelynek célja, hogy a jogsértés előtti helyzet visszaállításra kerüljön, aminek két korlátja kerül megfogalmazásra. Egyrészről ennek lehetségesnek kell lennie, másrészről, ha a helyreállításból származó előny aránytalan a felelős állam költségeihez képest, akkor az megtagadható.[157] A jóvátétel formái tekintetében a sértett állam opciós joggal rendelkezik, és a tervezet kizárja a közvetett károk jóvátételét.[158] Amennyiben az eredeti állapot helyreállítása nem vezet eredményre, úgy a felelős állam köteles kártérítést fizetni, ami magában foglalja az elmaradt hasznot is.[159]

A harmadik fejezet a nemzetközi jog feltétlen érvényesülését kívánó normáiból fakadó kötelezettségek súlyos megsértésének szabályait taglalja. Ebben a részben az ideiglenes tervezetben megjelenő nemzetközi bűntett maradványai jelennek meg.[160] A tervezet először az alkalmazási kört határozza meg (40. cikk), majd a megszegés jogkövetkezményeire (41. cikk) nézve tartalmaz rendelkezést. A nemzetközi jog megsértése közötti különbségtétel nagy vitát váltott ki. Bár a nemzetközi deliktum és bűntett kategóriája törlésre került, azonban a Nemzetközi Jogi Bizottság szükségesnek találta a nemzetközi jog feltétlen érvényesülését kívánó normáinak súlyos megsértésének eseteit figyelembe venni.[161] Egyrészről imperatív normákból folyó kötelezettségek súlyos megszegése további következményeket vonnak maguk után, nemcsak a felelős állam, de minden állam számára. Másrészről minden állam jogosult felvetni a felelősséget a nemzetközi közösség, mint egésze irányában fennálló kötelezettségek megsértése esetén.[162] A tervezet tehát nem tisztázza a ius cogens és az erga omnes nemzetközi kötelezettségek viszonyát, sem a nemzetközi bűntett és a nemzetközi jog imperatív szabályainak súlyos megsértése közötti kapcsolatot.[163]

A nemzetközi felelősség végrehajtása a Harmadik Részben foglal helyet. Ez kettébomlik: míg az első fejezet az államfelelősség felvetésével és a hozzá fűződő kérdésekkel foglalkozik, addig a második fejezet az ellenintézkedésekre vonatkozó szabályokat tartalmazza. Meghatározásra kerül a felelősségi jogviszony alanya (42. cikk), a sértett állam, amely jogosult felvetni a felelősséget. Szó esik a notifikációs kötelezettségről is, amely a sértett állam igényeinek megfogalmazását jelenti (43. cikk).[164] Megfogalmazásra kerülnek az ellenintézkedések szabályai, melyekkel a felelős államot az adott magatartás befejezésére és jóvátétel teljesítésére lehet bírni.[165]

A második rész meghatározza a nemzetközileg sértő magatartások következményeit és a nemzetközi jogot sértő állam kötelezettségeit, továbbá tartalmaz rendelkezéseket az ellenintézkedések körére vonatkozóan, amelyekkel a felelős államot a kérdéses magatartás befejezésére és jóvátétel teljesítésére lehet bírni.[166] A 49. cikk rendezi a fogalmát, mely szerint a sértett állam jogosult arra, hogy a felelős állam irányában fennálló nemzetközi kötelezettségének teljesítését időlegesen megtagadja. Az 50. cikk kitér azokra a nemzetközi kötelezettségekre, amelyek ellenintézkedésekkel nem érinthetőek. Ezt követően a végleges tervezet az arányosságra nézve (51. cikk) fogalmaz meg rendelkezést. Ennek értelmében az ellenintézkedésnek arányban kell állnia az elszenvedett sérelemmel, figyelembe véve a nemzetközileg jogellenes magatartást és a kérdésben lévő jogokat.[167] A Bős-Nagymaros ügyben erre hivatkozott a Nemzetközi Bíróság, amikor megállapította, hogy Csehszlovákia ellenintézkedése nem lehetett jogszerű, amikor a Duna elterelését kivitelezte, mert az nem volt arányos.[168] Az arányosság a határon átnyúló környezeti károk szempontjából, annak elhárítása vagy megszüntetése esetén lehet jelentős.

Összegzés

A nemzetközi felelősség fejlődése, kodifikációja hosszú utat járt be. Bár az első nemzetközi kodifikációs konferenciát, a Hágai konferenciát kvázi a kudarc jellemezte, azonban egy kiindulópontot jelentett. Létrejött egy konszenzus, amely elismerte, hogy a nemzetközi felelősség kodifikációjára szükség van. Egy lökést adott az ENSZ, illetve a Nemzetközi Jogi Bizottság számára, amely elérte azt a felismerést, hogy a felelősség általános szabályainak meghatározása észszerűbb, mint a felelősség egy részterületének a kimunkálása. A Nemzetközi Jogi Bizottság maga mögött hagyva a külföldieknek okozott károkért való felelősség témáját, a felelősséggel általában véve foglalkozott és rögzített fontos szokásjogi szabályokat. Megkülönböztetésre kerültek a primer és szekunder normák, valamint elválasztásra kerültek a jogszerű tevékenységek káros következményei miatti felelősség.

Bár a Nemzetközi Jogi Bizottság kodifikációs munkája a mai napig nem realizálódott egy nemzetközi szerződésben, csupán egy közgyűlési határozat született. Az ENSZ Közgyűlésének határozata azonban nem nemzetközi jogforrás: önmagában nem keletkeztet jogokat sem kötelezettségeket, így a 2001-es nemzetközi felelősségről szóló végleges tervezet sem rendelkezik kötelező erővel. Azonban, ahogyan Bruhács arra rámutat, „megtörtént az államok nemzetközi felelősségére vonatkozó szokásjogi szabályok kvázi autentikus leszögezése… A végeredmény ennél fogva aligha különbözik nagyon sok generális sokoldalú nemzetközi szerződés sorsától”.[169] A tervezet rendszerint kerül hivatkozásra, mind a nemzetközi ítélkezési fórumok, mind az államok, mind a jogtudományban. A nemzetközi jogban betöltött szerepe, értéke és fontossága megkérdőjelezhetetlen.

Bibliográfia

Bibó István: A szankciók kérdése a nemzetközi jogban, M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Intézetének Kiadványai 3., Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Részvénytársaság, 1934.

Bodansky, Daniel M. – Crook, John R.: Symposium on the ILC’s State Responsibility Articles: Introduction and Overview, The American Journal of International Law, Vol. 96., No. 4, 2002

Borchard, Edwin M.: Responsibility of States, at the Hague Codification Conference, The American Journal of International Law, Vol. 24., No. 3, 1930.

Borchard, Edwin M.: The Law of Responsibility of States for Damage Done in Their Territory to the Person or Property of Foreigners, American Journal of International Law, Vol. 23., No. S5, 1929.

Boros Balázs Sándor: Nemzetközi Jogi Felelősség, Különös tekintettel az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága Szerződés Tervezetére, Iustum Aequum Salutare, III. évf., 2007/3.

Bruhács János: Nemzetközi Jog I., Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2011.

Crawford, James – Grant, T. D.: Responsibility of States for Injuries to Foreigners, in Grant, John P. – Baker, J. Craig (eds.): The Harvard Research in International Law: Contemporary Analysis and Appraisal, Buffalo, William S. Hein, 2007.

Crawford, James: State Responsibility, The General Part, Cambridge, Cambridge University Press, 2013.

Crawford, James: The International Law Commission’s Articles on State Responsibility, Cambridge, Cambridge University Press, 2002.

Dupuy, Pierre-Marie – Vinuales, Jorge E.: International Environmental Law, Cambridge, Cambridge University Press, 2015.

Fano, Jesper Jarl: Enforcing International Maritime Legislation on Air Pollution through UNCLOS, Oxford Bloomsbury Publishing, 2019.

Fitzmaurice, M. A.: International Protection of the Environment, Recueil Des Cours, Collected Courses, Martinus Nijhoff Publishers, Vol. 293., 2001.

Kecskés Gábor: A jogellenes magatartásból eredő államfelelősség kodifikációjának története, Jog, Állam, Politika, IV. évf., 2012/2.

Kecskés Gábor: A környezeti károkért való felelősség a nemzetközi jogban, Győr, Doktori Értekezés, Széchenyi István Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2012.

Kecskés Gábor: Néhány gondolat a felelősség történeti fejlődéséről a nemzetközi jogban, in Szoboszlai-Kiss Katalin – Deli Gergely (szerk.): Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére, Győr, Universitas-Győr, 2013.

Kenny, James T.: Manley O. Hudson and the Harvard Research in International Law 1927-1940, The International Lawyer, Vol. 11., No. 2, 1997.

Kertész István: Az állam nemzetközi felelőssége. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1938.

Kovács Péter: Nemzetközi Közjog, Budapest, Osiris, 2016.

Miller, Hunter: The Hague Codification Conference, The American Journal of International Law, Vol. 24., No. 4, 1930.

Nagy Károly: Az állam felelőssége a nemzetközi jog megsértése miatt, Budapest, Akadémia Kiadó, 1991.

Pellet, Allen: The ILC’s Articles on State Responsibility, in Crawford, James (et al.) (ed.): The Law of International Responsibility, Oxford Commentaries on International Law, Oxford, Oxford University Press, 2010.

Reeves, Jesse S.: The Hague Conference on the Codification of International Law, The American Journal of International Law, Vol. 24., No. 1, 1930.

Rosenstock, Robert: The ILC and State Responsibility, The American Journal of International Law, Vol. 96., No. 4, 2002.

Schuritaku, Sompong: State responsibility and international liability under international law, Loyola of Los Angeles International and Comparative Law Review, Vol. 18., No. 4, 1996.

Shabtai, Rosenne (edit): The International Law Commission’s Draft Articles on State Part 1., Articles 1-35., 1991.

Strisower, M. Leo: Responsabilité internationale des États à raison des dommages causés sur leur territoire à la personne et aux biens des étrangers, Session de Lausanne, Institut de Droit International, 1927.

Egyéb források

Draft Articles on Responsibility of States for Internationally Wrongful Acts with Commentaries, 2001.

Draft Articles on State Responsibility with Commentaries Thereto Adopted by The International Law Commission on First Reading, January 1997 272. https://legal.un.org/ilc/texts/instruments/english/commentaries/9_6_1996.pdf

Fourth report on the content, forms and degrees of state responsibility, doc. A/CN.4/366./Add.1

International Court of Justice Reports of Juddgments, Advisory Opinions and Orders 1997, Case Concerning the Gabcikovo-Nagymaros Project

League of Nations, Acts of the Conference or the Codification of International Law, Vol. I. Plenary Meetings, Series of League of Nations Publications V. Legal 1930. V. 14., C. 351. M. 145., 1930. V.

Preliminary report on State Responsibility, Mr. Gaetano Arangio-Ruiz, Special Rapporteur, A/CN.4/416 & Corr.1 & 2 and Add.1 & Corr.1

Report by Mr. Roberto Ago, Chairman of the Sub-Committee on State Responsibility, A/CN.4/152

Report on International Responsibility by Mr. F.V. Garcia-Amador, Special Rapporteur A/CN.4/96

Second report on State responsibility, by Roberto Ago, Special Rapporteur – the origin international responsibility, A/CN.4/233, A/CN.4/233

Third Report on State Responsibility, by Roberto Ago, Sepcial Rapporteur, Source of International Responsibility, A/CN.4/246 and Add.1-3

United Nations General Assembly Res. 50/45 (Dec. 11. 1995)

United Nations General Assembly Res. A/RES/56/83 (Jan. 28. 2002)

Yearbook of the International Law Commission, 1963 Vol. II., Part One

Yearbook of the International Law Commission, 1969, Vol. II.

Yearbook of the International Law Commission, 1970, Vol. II.

Yearbook of the International Law Commission, 1975, Vol. II.

Yearbook of the International Law Commission, 1996, Vol II., Part Two

Yearbook of the International Law Commission, 1996, Vol II., Part Two

Hivatkozások

  1. Nagy Károly: Az állam felelőssége a nemzetközi jog megsértése miatt, Budapest, Akadémia Kiadó, 1991, 9. ↑
  2. Crawford, James: State Responsibility, The General Part, Cambridge, Cambridge University Press, 2013, 3. ↑
  3. Nagy: Az állam felelőssége, 9. ↑
  4. Uo. 19. ↑
  5. Crawford: State Responsibility, 3. ↑
  6. Nagy: Az állam felelőssége, 19. ↑
  7. Crawford: State Responsibility, 3. ↑
  8. Bibó István: A szankciók kérdése a nemzetközi jogban, M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Intézetének Kiadványai 3., Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Részvénytársaság, 1934, 18. ↑
  9. Crawford: State Responsibility, 3. ↑
  10. Nagy: Az állam felelőssége, 32. ↑
  11. Crawford: State Responsibility, 4. ↑
  12. Nagy: Az állam felelőssége, 32. ↑
  13. Kecskés Gábor: A környezeti károkért való felelősség a nemzetközi jogban, Győr, Doktori Értekezés, Széchenyi István Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2012, 113. ↑
  14. Boros Balázs Sándor: Nemzetközi Jogi Felelősség, Különös tekintettel az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága Szerződés Tervezetére, Iustum Aequum Salutare, III. évf., 2007/3, 132. ↑
  15. Crawford: State Responsibility, 25. ↑
  16. Uo. 25. ↑
  17. Uo. 25. ↑
  18. Kecskés Gábor: A jogellenes magatartásból eredő államfelelősség kodifikációjának története, Jog, Állam, Politika, IV. évf., 2012/2, 31. ↑
  19. Strisower, M. Leo: Responsabilité internationale des États à raison des dommages causés sur leur territoire à la personne et aux biens des étrangers, Session de Lausanne, Institut de Droit International, 1927. ↑
  20. Kecskés: A jogellenes magatartásból 34. ↑
  21. Uo. 34. ↑
  22. Borchard, Edwin M.: The Law of Responsibility of States for Damage Done in Their Territory to the Person or Property of Foreigners, American Journal of International Law, Vol. 23., No. S5, 1929. ↑
  23. Schuritaku, Sompong: State responsibility and international liability under international law, Loyola of Los Angeles International and Comparative Law Review, Vol. 18., No. 4, 1996, 825. ↑
  24. Kenny, James T.: Manley O. Hudson and the Harvard Research in International Law 1927-1940, The International Lawyer, Vol. 11., No. 2, 1997, 319. ↑
  25. Miller, Hunter: The Hague Codification Conference, The American Journal of International Law, Vol. 24., No. 4, 1930, 674. ↑
  26. Shabtai, Rosenne (edit): The International Law Commission’s Draft Articles on State Part 1., Articles 1-35., 1991, 2. ↑
  27. Nagy: Az állam felelőssége 9. ↑
  28. Reeves, Jesse S.: The Hague Conference on the Codification of International Law, The American Journal of International Law, Vol. 24., No. 1, 1930, 52. ↑
  29. Nagy: Az állam felelőssége, 9. ↑
  30. Uo. 9. ↑
  31. Miller: The Hague Codification Conference, 674. ↑
  32. Uo. 674. ↑
  33. Uo. 675. ↑
  34. Nagy: Az állam felelőssége, 10. ↑
  35. Miller: The Hague Codification Conference, 675.Uo. 693. ↑
  36. Kecskés: A jogellenes magatartásból, 34. ↑
  37. Miller: The Hague Codification Conference, 675. ↑
  38. Uo. 693. ↑
  39. League of Nations, Acts of the Conference or the Codification of International Law, Vol. I. Plenary Meetings, Series of League of Nations Publications V. Legal 1930. V. 14., C. 351. M. 145., 1930. V., 169. ↑
  40. Nagy: Az állam felelőssége a nemzetközi jog megsértése miatt, 10. ↑
  41. Kecskés: A jogellenes magatartásból, 34. ↑
  42. League of Nations, Acts of the Conference or the Codification of International Law, Vol. I. Plenary Meetings, Series of League of Nations Publications V. Legal 1930. V. 14., C. 351. M. 145., 1930. V., 169. ↑
  43. Kertész István: Az állam nemzetközi felelőssége. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1938, 47–48. ↑
  44. Kecskés Gábor: Néhány gondolat a felelősség történeti fejlődéséről a nemzetközi jogban, in Szoboszlai-Kiss Katalin – Deli Gergely (szerk.): Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére, Győr, Universitas-Győr, 2013, 262. ↑
  45. Borchard, Edwin M.: Responsibility of States, at the Hague Codification Conference, The American Journal of International Law, Vol. 24., No. 3, 1930, 521. ↑
  46. Uo. 521. ↑
  47. Uo. 521. ↑
  48. Nagy: Az állam felelőssége,11. ↑
  49. Kecskés: Néhány gondolat, 262. ↑
  50. Uo. 262. ↑
  51. Kovács Péter: Nemzetközi Közjog, Budapest, Osiris, 2016, 542. ↑
  52. Uo. 542. ↑
  53. Pl. MOX erőmű ügy, (Írország k. Egyesült Királyság, 2003) vagy a Papírmalmok ügye (Argentína k. Uruguay, 2006) ↑
  54. Shabtai: The International Law Commission’s Draft Articles on State, 1. ↑
  55. A Nemzetközi Jogi Bizottság hivatalos honlapja, https://legal.un.org/ilc/ ↑
  56. Nagy: Az állam felelőssége, 11. ↑
  57. Egy határozattervezetet nyújtott be (A/C.6/L.311) felkérve a bizottságot az állam felelősség kodifikálására. ↑
  58. United Nations General Assembly Res. 799 (VIII) (Dec. 7. 1953.) ↑
  59. Rosenstock, Robert: The ILC and State Responsibility, The American Journal of International Law, Vol. 96., No. 4, 2002, 792. ↑
  60. Pellet, Allen: The ILC’s Articles on State Responsibility, in Crawford, James (et al.) (ed.): The Law of International Responsibility, Oxford Commentaries on International Law, Oxford, Oxford University Press, 2010, 76. ↑
  61. Rosenstock: The ILC and State Responsibility, 792. ↑
  62. Nagy: Az állam felelőssége a nemzetközi jog megsértése miatt, 11. ↑
  63. A Nemzetközi Jogi Bizottság hivatalos honlapja: Summaries of the Work of the International Law Commission http://legal.un.org/ilc/summaries/9_6.shtml ↑
  64. Pellet: The ILC’s Articles, 76. ↑
  65. Yearbook of the International Law Commission, 1969, Vol. II., 229. ↑
  66. Crawford, James: The International Law Commission’s Articles on State Responsibility, Cambridge, Cambridge University Press, 2002, 2. ↑
  67. Uo. 1. ↑
  68. Uo. 1. ↑
  69. Crawford, James – Grant, T. D.: Responsibility of States for Injuries to Foreigners, in Grant, John P. – Baker, J. Craig (eds.): The Harvard Research in International Law: Contemporary Analysis and Appraisal, Buffalo, William S. Hein, 2007, 89–90. ↑
  70. Nagy: Az állam felelőssége, 11. ↑
  71. Report on International Responsibility by Mr. F.V. Garcia-Amador, Special Rapporteur A/CN.4/96, 180. ↑
  72. Uo. ↑
  73. Crawford: The International Law Commission’s, 2. ↑
  74. Yearbook of the International Law Commission, 1969, Vol. II., 138. ↑
  75. United Nations General Assemby Resolution A/Res/15/1505 ↑
  76. Yearbook of the International Law Commission, 1963 Vol. II., Part One, 228. ↑
  77. Report by Mr. Roberto Ago, Chairman of the Sub-Committee on State Responsibility, A/CN.4/152, 228. ↑
  78. Crawford: The International Law Commission’s, 2. ↑
  79. Yearbook of the International Law Commission, 1970, Vol. II., 306. ↑
  80. Crawford: The International Law Commission’s, 2. ↑
  81. Crawford: State Responsibility: The General Part, 36. ↑
  82. Crawford: The International Law Commission’s, 3. ↑
  83. Second report on State responsibility, by Roberto Ago, Special Rapporteur – the origin international responsibility, A/CN.4/233, 179. ↑
  84. Uo. ↑
  85. Yearbook of the International Law Commission, 1970, Vol. II., 179. ↑
  86. Yearbook of the International Law Commission, 1969, Vol. II., 233. ↑
  87. Second report on State responsibility, by Roberto Ago, Special Rapporteur – the origin international responsibility, A/CN.4/233, 179. ↑
  88. Pellet: The ILC’s Articles, 77. ↑
  89. Every internationally wrongful act of a State entails the international responsibility of that State. Second report on State responsibility, by Roberto Ago, Special Rapporteur – the origin international responsibility, A/CN.4/233, 187. ↑
  90. Pellet: The ILC’s Articles, 77. ↑
  91. Uo. ↑
  92. Uo. ↑
  93. Third Report on State Responsibility, by Roberto Ago, Sepcial Rapporteur, Source of International Responsibility, A/CN.4/246 and Add.1-3, 212. ↑
  94. Yearbook of the International Law Commission, 1996, Vol II., Part Two, 80. ↑
  95. Pellet: The ILC’s Articles, 80. ↑
  96. Draft Articles on State Responsibility with Commentaries Thereto Adopted by The International Law Commission on First Reading, January 1997 272. https://legal.un.org/ilc/texts/instruments/english/commentaries/9_6_1996.pdf ↑
  97. Crawford: The International Law Commission’s, 3. ↑
  98. Pellet: The ILC’s Articles, 80. ↑
  99. Yearbook of the International Law Commission, 1996, Vol II., Part Two 58. ↑
  100. Pellet: The ILC’s Articles, 81. ↑
  101. Preliminary report on State Responsibility, Mr. Gaetano Arangio-Ruiz, Special Rapporteur, A/CN.4/416 & Corr.1 & 2 and Add.1 & Corr.1, 42. ↑
  102. Bodansky, Daniel M. – Crook, John R.: Symposium on the ILC’s State Responsibility Articles: Introduction and Overview, The American Journal of International Law, Vol. 96., No. 4, 2002, 779. ↑
  103. Crawford: The International Law Commission’s, 11. ↑
  104. Uo. 4. ↑
  105. Uo. 16. ↑
  106. Bruhács János: Nemzetközi Jog I., Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2011, 213. ↑
  107. Uo. 214. ↑
  108. Uo. 214. ↑
  109. Ld. Yearbook of the International Law Commission, 1996, Vol. II., Part Two, 63. ↑
  110. Ld. Yearbook of the International Law Commission, 1996, Vol. II., Part Two, 60. ↑
  111. Fano, Jesper Jarl: Enforcing International Maritime Legislation on Air Pollution through UNCLOS, Oxford Bloomsbury Publishing, 2019, 351. ↑
  112. Uo. 351. ↑
  113. Draft Articles on State Responsibility with Commentaries Thereto Adopted by The International Law Commission on First Reading, 130. https://legal.un.org/ilc/texts/instruments/english/commentaries/9_6_1996.pdf ↑
  114. Uo. ↑
  115. Uo. 132. ↑
  116. Dupuy, Pierre-Marie – Vinuales, Jorge E.: International Environmental Law, Cambridge, Cambridge University Press, 2015, 47. ↑
  117. Fitzmaurice, M. A.: International Protection of the Environment, Recueil Des Cours, Collected Courses, Martinus Nijhoff Publishers, Vol. 293., 2001, 146. ↑
  118. Uo. 146. ↑
  119. Crawford: The International Law Commission’s, 17. ↑
  120. Fitzmaurice: International Protection of the Environment, 145. ↑
  121. Fourth report on the content, forms and degrees of state responsibility, doc. A/CN.4/366./Add.1, 12. ↑
  122. Fitzmaurice: International Protection of the Environment ↑
  123. Uo. 146. ↑
  124. Bruhács: Nemzetközi jog I., 213. ↑
  125. Uo. 213–214. ↑
  126. 40. cikk (3) bekezdéshez fűzött megyjegyzés, Yearbook of the International Law Commission, 1996, Vol. II Part Two, 63. ↑
  127. Yearbook of the International Law Commission, 1996, Vol. II., Part Two, 63. ↑
  128. Például Hollandia A/CN.4/515, 65., Szlovákia A/CN.4/515, 65., Kína A/CN.4/515, 67., Spanyolország A/CN.4/515, 69., Amerikai Egyesült Államok A/CN.4/515, 69. ↑
  129. Crawford: The International Law Commission’s Articles, 20. ↑
  130. Uo. ↑
  131. Uo. 23. ↑
  132. Uo. 25. ↑
  133. Uo. ↑
  134. Kecskés: A jogellenes magatartásból, 39. ↑
  135. Bruhács János: Az államok nemzetközi felelősségéről, 120. ↑
  136. United Nations General Assembly Res. 50/45 (Dec. 11. 1995) ↑
  137. United Nations General Assembly Res. A/RES/56/83 (Jan. 28. 2002) ↑
  138. Bruhács: Az államok nemzetközi felelősségéről, 120. ↑
  139. Kecskés: A jogellenes magatartásból, 39. ↑
  140. Bruhács: Az államok nemzetközi felelősségéről, 120. ↑
  141. Uo. ↑
  142. Bodansky–Crook: Symposium, 779. ↑
  143. Bruhács: Az államok nemzetközi felelősségéről, 121. ↑
  144. Draft Articles on Responsibility of States for Internationally Wrongful Acts with Commentaries, 2001, 34. ↑
  145. Uo. ↑
  146. Bruhács: Az államok nemzetközi felelősségéről, 122. ↑
  147. Bodansky–Crook: Symposium, 779. ↑
  148. Uo. 780. ↑
  149. Uo. 780. ↑
  150. Draft Articles on Responsibility of States for Internationally Wrongful Acts with Commentaries, 2001. 140. ↑
  151. Bruhács: Nemzetközi Jog I., 218. ↑
  152. Draft articles on Responsibility of States for Internationally Wrongful Acts, with Commentaries, 2001., 140. ↑
  153. Bruhács: Az államok nemzetközi felelősségéről, 123. ↑
  154. Ld. Draft articles on Responsibility of States for Internationally Wrongful Acts, with Commentaries, 2001, 91–94. ↑
  155. Kecskés: A környezeti károkért, 138. ↑
  156. Bruhács: Az államok nemzetközi felelősségéről, 124. ↑
  157. Bruhács: Nemzetközi Jog I., 205. ↑
  158. Bruhács: Az államok nemzetközi felelősségéről, 124. ↑
  159. Ld. Draft Articles on Responsibility of States for Internationally Wrongful Acts with Commentaries, 2001, 98–105. ↑
  160. Bruhács: Az államok nemzetközi felelősségéről szóló végleges tervezet, 124. ↑
  161. Draft articles on Responsibility of States for Internationally Wrongful Acts, with Commentaries, 2001, 111. ↑
  162. Uo. 112. ↑
  163. Bruhács: Az államok nemzetközi felelősségéről, 124. ↑
  164. Uo. 125. ↑
  165. Draft articles on Responsibility of States for Internationally Wrongful Acts, with Commentaries, 2001, 116. ↑
  166. Draft articles on Responsibility of States for Internationally Wrongful Acts, with Commentaries, 2001, 116. ↑
  167. Ld. Uo. 134–135. ↑
  168. International Court of Justice Reports of Juddgments, Advisory Opinions and Orders 1997, Case Concerning the Gabcikovo-Nagymaros Project, 53. 87. § ↑
  169. Bruhács: Az államok nemzetközi felelősségéről, 121. ↑