Címke: national minority elections

A jellemző zsurnalisztikai fordulat szerint „a választási jog nem az igazságról szól”. Én magam ezzel – morális okok miatt – nem értek egyet.^[1]

A többségi (egyéni) választási rendszerek, mint nevük is mutatja, az egyének versengésén alapulva, de a többség győzelmét teszik még hatványozottabbá. Aki nyer, az nagy valószínűséggel „nagyon nyer”. Egy akár 20%-kal győztes első helyezett személyét ad absurdum a maradék 80 % ellenzi. Ez erkölcsi szempontból helyteleníthető.

Az arányos (listás) választási rendszerek esetében a parlament összetétele nagy valószínűséggel leképezi a népakaratot, ezért igazságosak. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott nehezedik a súlyos ellenérv. E rendszereknél a kormányozhatóság gyakran ingatag, gyakran lép fel kormányválság és nincs meg a kell többség a legfontosabb törvények elfogadásához. További ellenérv e választási modellel szemben, hogy a választópolgár nem az egyénre szavaz, hanem egy kötött lajstromra, ezért a választójog közvetlenségének elve sérül. A tudomány, majd a gyakorlat erre az aggályra válaszul vezette be a preferenciális arányos (preferenciás listás) rendszereket, ahol a választópolgár valamilyen módon beleszólhat a lista sorrendiségébe.

A fenti problémák miatt tűnnek megfelelő kompromisszumnak a vegyes rendszerek. A magyar megoldás minden kétséget kizáróan ezen kategóriába tartozik, méghozzá az egyéni és listás ág összekapcsolódását megvalósító kompenzációs vegyes rendszerek kategóriájába. (Szemben az egyéni és listás ág elválasztását megvalósító árok-rendszerrel.)

A választójog egyik leginkább erkölcsi relevanciájú vonatkozása a kisebbségek védelme. Ezen érthetjük a nemzeti és etnikai kisebbségek mellett a szociológiai értelemben vett kisebbségeket is. A kisebbségek tekintetében az egyik legmérvadóbb aspektus témánk szempontjából a bejutási küszöb. (Ez hazánkban a listák tekintetében 5%.) Hangsúlyozni szükséges, hogy a jogvédelem egész átfogó rendszerének kell megakadályoznia a kisebbségek diszkriminációját.^[2]

Kardinális jelentőségű a pozitív diszkrimináció érvényesítése. A de facto hátrányosabb helyzetben lévők de jure azonos módon való kezelése nem elegendő; ennek kapcsán többlet-védelmet kell megvalósítani.^[3]

• • Ha megnehezítik például a kisebbséghez tartozók indulását a választáson a jogszabályok, az diszkriminációt jelent. (Lényegében a magas küszöb is ezt eredményezi.)
  • Amennyiben nem egyértelmű, hogy az adott kisebbséget akarták diszkriminálni, de a rendelkezés/intézkedés hatásában hátrányos megkülönböztetést jelent, akkor a közvetett diszkrimináció vetődik fel. (Voltaképp az 5 %-os küszöb, mivel nem csak nemzeti kisebbségeket szorít hátrányos helyzetbe, egyes megközelítések szerint közvetett diszkriminációt valósíthatna meg – amennyiben nem lenne a kedvezményes nemzetiségi mandátum.)^[4]
  • A jelenleg hatályos kedvezményes mandátum viszont egyértelműen pozitív diszkrimináció.
  • Ennél erősebb pozitív diszkrimináció lenne, ha a választópolgároknak nem kellene választaniuk a pártlista és a nemzetiségi lista között, hanem a nemzetiségi választópolgárok akár mindkettőre voksolhatnának. (Ez a pozitív diszkrimináció azonban már a többi választópolgár hátrányos megkülönböztetését valósítaná meg, kvázi az ő emberi méltóságukat sértené az említett rendszer.)
  • De a pozitív diszkrimináció manifesztációja lenne például a nemzetiségek képviseletének megteremtése egy esetleges második kamarában.

Az új magyar választási törvény a listák relációjában egyszintű rendszert vezetett be.^[5] Megszűnt ugyanis a megyei szint, és immár csupán országos listák léteznek. (Ez természetszerűleg nem érinti az egyéni kerületeket.) Országos lista pártlistaként vagy nemzetiségi listaként állítható. Ehelyütt is emeljük ki: az országos listás mandátumok elosztása nem csupán az országos listára leadott szavazatok alapján történik, hanem hozzászámítják az egyéniből származó töredékszavazatokat.

Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább huszonhét egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.

A közös jelölés szabályai lényegében megegyeznek a korábbiakkal, a szövegezés lett kristálytisztább. Két vagy több párt közös jelöltet is állíthat. Egy személy csak egy egyéni választókerületben fogadhat el jelölést. Két vagy több párt közös egyéni választókerületi jelöltek alapján – ugyanazon pártok részvételével – közös pártlistát állíthat. Egy párt csak egy – önálló vagy közös – pártlista állításában vehet részt.

Nagyon sok vitát váltott a nemzetiségek kedvezményes mandátumhoz juttatása. A nehézséget az okozta, hogy mind a 13 nemzetiség kedvezményes mandátumhoz juttatása – főleg a 200 fős parlamenthez képest – aránytalan súlyt képzett volna a kormány/ellenzék bináris kódra pártalapú rendszerben.^[6]

Végül egy igen sajátos – a felmerült problémák közepette bölcs kompromisszumot jelentő – megoldás mellett döntöttek a törvényhozók, ahol a közvetlen választással összefüggésben különös módon az országos nemzetiségi önkormányzat állíthat nemzetiségi listát.^[7]

Itt jegyezzük meg, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgár egy pártlistára szavazhat. (Tehát lakóhelyének körzeti jelöltjére nem – hiszen nincs is magyarországi lakóhelye.)

Az új választási törvény szerint az országos listáról megszerezhető mandátumokat a következő eljárás szerint kell kiosztani^[8]:

1. 1. a pártlistás szavazatainak számához hozzá kell adni az adott párt töredékszavazatait (a továbbiakban: pártlistára jutó szavazatok száma),
   2. a pártlistákra jutó szavazatok számát össze kell adni
   3. az összes pártlistás szavazatot és a nemzetiségi listákra leadott szavazatokat össze kell adni (a továbbiakban: összes országos listás szavazat),
   4. az összes országos listás szavazatot el kell osztani kilencvenhárommal, és az eredményt tovább kell osztani néggyel; az így kapott hányados egész része a kedvezményes kvóta,
   5. ha egy adott nemzetiségi listára jutó szavazatok száma megegyező vagy nagyobb a kedvezményes kvótánál, az adott nemzetiségi lista kap egy kedvezményes mandátumot; egy nemzetiségi lista egy kedvezményes mandátumot kaphat; az országos listán megszerezhető mandátumok számát csökkenteni kell a kiosztott kedvezményes mandátumok számával.

Hangsúlyoznunk kell tehát, hogy nem a küszöb, hanem a kvóta egynegyedét kell elérniük a nemzetiségi listáknak! Ez pedig jóval alacsonyabb a küszöbnél. Ha egy listának akár a hagyományos elosztás szerint (az egynegyedes kedvezmény nélkül) járna is egy mandátum, semmi esélye parlamenti helyet szereznie, mert valószínűleg jóval az 5 %-os küszöb alatt lenne. Már önmagában ezen korlát eltörlése számottevő kedvezmény volna. (Mondjuk, ha nagyjából 1%-kal lehetne mandátumot szerezni, egy nemzetiségi listának elegendő 0,25 %-ot elérnie.) A konklúzió tehát: választási matematikai szempontból rendkívül megéri nemzetiségi listát állítani! Ehelyütt sokkal többet ér egy választói szavazat, mint a hagyományos listák tekintetében.

Az eddigiek után megmaradt mandátumokat a következő eljárás szerint osztják ki:

1. 1. Össze kell állítani egy táblázatot, amelynek első sorát a pártlistákra jutó szavazatok száma, illetve a nemzetiségi listákra leadott – a kedvezményes kvótával csökkentett – szavazatok száma (a továbbiakban: szavazatok) képezik; minden pártlista, illetve nemzetiségi lista szavazatai alatt képezünk egy számoszlopot, amelynek első száma az adott lista szavazatainak a fele, a következő szám a harmada, a negyede stb.
   2. A táblázat segítségével történik a mandátumok kiosztása: meg kell keresni a táblázatban előforduló legnagyobb számot; amelyik lista számoszlopában találjuk meg azt, az a lista kap egy mandátumot; ezt követően meg kell keresni a következő legnagyobb számot; amelyik lista oszlopában találjuk meg azt, az a lista kap egy mandátumot; ezt az eljárást folytatjuk, míg az összes mandátum kiosztásra nem kerül. (Amilyen sorrendben az egy, így keletkező hányadok az egyes pártokhoz tartoznak, aszerint osztják ki a mandátumokat.)
   3. Ha a táblázatban több lista alatt egyenlő számok vannak, és ezzel a szavazatszámmal mandátumhoz jutnának, de a megszerezhető mandátumok száma kevesebb, mint az azonos szavazatot elért listák száma, akkor a lista sorszáma szerinti sorrendben kell kiosztani a mandátumokat.

Ez lényegében a D’Hondt-módszer szerinti elosztást teremti meg, hasonlóan a korábbi választási rendszer országos kompenzációs mandátumelosztásához.^[9]

Az új törvény a listák relációjában egyszintű rendszert vezetett be.^[10] Megszűnt ugyanis a megyei szint, és immár csupán országos listák léteznek. (Ez természetszerűleg nem érinti az egyéni kerületeket.) Országos lista pártlistaként vagy nemzetiségi listaként állítható. Ehelyütt is emeljük ki: az országos listás mandátumok elosztása nem csupán az országos listára leadott szavazatok alapján történik, hanem hozzászámítják az egyéniből származó töredékszavazatokat.^[11]

Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább huszonhét egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.

A közös jelölés szabályai lényegében megegyeznek a korábbiakkal, a szövegezés lett kristálytisztább. Két vagy több párt közös jelöltet is állíthat. Egy személy csak egy egyéni választókerületben fogadhat el jelölést. Két vagy több párt közös egyéni választókerületi jelöltek alapján – ugyanazon pártok részvételével – közös pártlistát állíthat. Egy párt csak egy – önálló vagy közös – pártlista állításában vehet részt.

Nagyon sok vitát váltott a nemzetiségek kedvezményes mandátumhoz juttatása. A nehézséget az okozta, hogy mind a 13 nemzetiség kedvezményes mandátumhoz juttatása – főleg a 200 fős parlamenthez képest – aránytalan súlyt képzett volna a kormány/ellenzék bináris kódra pártalapú rendszerben.

Végül egy igen sajátos – a felmerült problémák közepette bölcs kompromisszumot jelentő – megoldás mellett döntöttek a törvényhozók, ahol a közvetlen választással összefüggésben különös módon az országos nemzetiségi önkormányzat állíthat nemzetiségi listát.^[12]

Itt jegyezzük meg, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgár egy pártlistára szavazhat. (Tehát lakóhelyének körzeti jelöltjére nem – hiszen nincs is magyarországi lakóhelye.)

Már a korábbi hagyományos önkormányzati választásokon is igen széleskörű lehetőséget kaptak a kisebbségek, a külön a nemzeti kisebbségek számára rendezett ’saját’ önkormányzati választás mellett. Az 1990-es helyhatósági választásokon a kisebbségek előnyben részesültek. Kissé leegyszerűsítve, az egyébként szükséges szavazatok kétharmadát kellett megszerezniük mind az egyéni jelöltek, mind a listák esetében. Ezt a kedvezményt később tovább növelték. A kislistás választásokon a nemzeti kisebbségi jelölteknek csak a legkevesebb egyéni szavazatot szerzett személy szavazatainak felét kellett megszerezniük, az arányos képviselettel rendelkező körzetekben pedig a minimális kvótának csak a negyedét. (A vegyes választási rendszerű településeken ráadásul az azonos kisebbséghez tartozó összes személy szimbolikusan kompenzációs listát alkotott, így az egymástól teljesen függetlenül induló jelöltek, még ha nagyon eltérő politikai beállítottságúak is voltak, így egymást erősítették. Aki a legtöbb szavazatot kapta, az nyert mandátumot (és hangsúlyozzuk, hogy ez egy hagyományos helyi választáson történt!). Az eredetileg mindenki számára nyitott választásokon azonban az etnobiznisz elharapózott, éppen a könnyű bejutás miatt, és erre a kisebbségi biztos különösen 2002 után hívta fel a figyelmet.

Bár a kisebbségek kezdetben – részben a szomorú történelmi tapasztalatok miatt – ellenálltak a regisztrációnak, egy 2005-ös törvénymódosítás bevezette azt. A hatályos nemzetiségi törvény folytatta a regisztrációs rendszert.

A 2005-ös törvénymódosítás továbbra is lehetővé tette volna a kedvezményes mandátumokat: a helyi kisebbségi önkormányzat legtöbb szavazatot kapott tagja egy bizonyos kvóta elérése esetén automatikusan a helyi önkormányzat tagja lehetett volna. Az Alkotmánybíróság azonban a 34/2005 AB határozatában alkotmányellenesnek ítélte ezt a rendszert, mivel túlzónak és a választópolgárok egyenlőségét sértőnek tartotta a többség rovására, és úgy vélte, hogy nem felel meg a demokratikus legitimáció elvének.^[13]

Ezután bevezették az említett kedvezményes parlamenti kvótát, később pedig lényegében visszaállították az önkormányzati választási ’nemzetiségi prémiumot’.^[14] A korábban a kisebbségeknek sok sikert hozó választási rendszer az újabb gyakorlatban nem eredményezett kedvezményes mandátumot. Ennek oka – a korábbi törvényhez viszonyítva – a regisztrációs kötelezettség, ami a korábbi hasonló modell idején nem állt fenn.

Zárásképpen értekeznünk kell arról is, hogy nem csupán nemzetiségi, hanem szociológiai szempontból is beszélhetünk kisebbségekről. Így hazánkban, ha egy meghatározott társadalmi csoportot képviselő párt nem éri el listán az 5%-ot, akkor kiesik, nem jut képviselethez a parlamentben. A küszöb célja deklaráltan, hogy megakadályozza a parlament töredezettségét („weimarizálódását”). A 3/1991. (II. 7.) AB határozat rögzítette: a küszöb nem alkotmányellenes, mert „azt a célt szolgálja, hogy a törvényhozásban csak tényleges társadalmi támogatottsággal rendelkező erők vegyenek részt”.^[15] Ez természetesen – a hatékony kormányzás miatt – tényleg legitim alkotmányos cél. Az azonban erkölcsi szempontból is aggályos, hogy akár (4,9%-kal számolva) mintegy 200 ezer választópolgár akarata így kvázi megsemmisülhet, és még véleményüket sem tudják kifejteni a parlamentben. És ha nem csupán egyetlen párt reked ki így a parlamentből, hanem mondjuk 3? Vagy – pusztán elméleti síkon feltételezve – 10?

2002-ben ugyanezen tárgykörben új indítvány érkezett a taláros testülethez, mely azzal érvelt, hogy nem áll fenn res iudicata, mivel azóta változtak a jogszabályi előírások, az előző határozatot megelőző beadványban hivatkozott paragrafus is, valamint a döntés megalapozásául használt társadalmi feltételek.

De lege ferenda javaslatom az lenne, hogy – amennyiben változatlanul domináns marad a többségképző elem – a küszöböt egy kisebb mértékben csökkentsék. A meghatározott hányad (mondjuk 1 %) feletti eredményt elért pártok pedig – a nemzetiségekhez hasonlóan – delegálhassanak egy szószólót az Országgyűlésbe.

Bibliográfia

Cserny Ákos és Téglási András: Certain Elements of the Transformed Hungarian Electoral System in the Light of the Experience of the 2014 Elections, Osteuropa Recht, 2015/3.

Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro publico bono, 2015/3.

Cservák Csaba: A végrehajtó hatalom és a parlament választása, Debrecen, Licium-Art, 2016.

Cservák Csaba: Népek, nemzetiségek, kisebbségek, Jogelméleti szemle, 2014/3.

Farkas György Tamás: A nemzetiségek parlamenti képviselete Hazánkban és a környező országokban, in Stenpien, Erik és Miskolczi-Bodnár Péter (szerk.): X. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2015.

Farkas György Tamás: Többség és kisebbség a hatalommegosztás rendszerében¸ kézirat

Kováts Beáta: Az egyenlőséghez való jog tesztje az Alkotmánybíróság gyakorlatában, Alkotmánybírósági szemle, 2023/1.

Móré Sándor: A nemzetiségek országgyűlési képviseletének egyes kérdései Magyarországon, Magyar Jog, LXII. évf., 2015/10.

Móré Sándor: Új irányok a nemzetiségi önkormányzatok létrehozásában, Jogtudományi közlöny, LXIX. évf., 2014/9.

Móré Sándor: Népszámlálási adatokhoz és konkrét létszámhoz kötöttség a nemzetiségi önkormányzatok szabályozásában, Új Magyar Közigazgatás, VII. évf., 2014/4.

Pap András László: Intézményes diszkrimináció és zaklatás, Belügyi szemle, LXIII. évf., 2015/12.

Pokol Béla: Jog és morál, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, 2011/2.

1. Pokol Béla: Jog és morál, Acta Universitatis Szegediensis : forum : acta juridica et politica, 2011/2, 109–155. ↑
2. Vagyis a kisebbségek számára aggályos törvényeket az Alkotmánybíróság megsemmisíti. A nemzetiségek szemszögéből nézve visszás aktusok ellen az ombudsman, főképp annak nemzetiségekért felelős helyettes tud fellépni. A kisebbségeket sértő megnyilvánulások a médiában ártanak leginkább, ez ellen léphet fel az NMHH, és annak Médiatanácsa. A kisebbségek számára hátrányos választójogi értelmezésekkel szemben az NVB érvelhet. Tehát a kisebbségvédelem intézményrendszere (akárcsak az egész alapjogvédelemé) átfogó egységet alkot. Ld. Cservák Csaba: Az alapjogvédelem komplex intézményrendszere Magyarországon, Pro publico bono, 2015/3, 24–25. ↑
3. A pozitív diszkriminációról és egyenlő bánásmódról ld. Kováts Beáta: Az egyenlőséghez való jog tesztje az Alkotmánybíróság gyakorlatában, Alkotmánybírósági szemle, 2023/1, 23–32.↑
4. Más rendszerezésben felmerülhet közvetlen diszkrimináció, közvetett diszkrimináció és zaklatás. Utóbbi a sértettnek az egész munkahelyi, illetőleg iskolai légkört átlengő megalázása. Ld. Pap András László: Intézményes diszkrimináció és zaklatás, Belügyi szemle, LXIII. évf., 2015/12, 6. ↑
5. Cservák Csaba: A végrehajtó hatalom és a parlament választása, Debrecen, Licium-Art, 2016, 54–55. ↑
6. Felvetődött még, hogy mind a 13 nemzetiség kapjon egy képviselőt, de csak korlátozott hatáskörökkel. Hosszú távon eleve elgondolkodtató, hogy mely népcsoportok nyerjék el a nemzetiségi jogállást. Így fölmerülhet például újonnan a törökök, olaszok, külön az osztrákok, esetleg később a kínaiak és arabok lehetősége. Cservák Csaba: Népek, nemzetiségek, kisebbségek, Jogelméleti szemle, 2014/3, 52–65.; Móré Sándor: Új irányok a nemzetiségi önkormányzatok létrehozásában, Jogtudományi közlöny, LXIX. évf., 2014/9, 429–434.A felmerülő alternatívákról ld. Farkas György Tamás: A nemzetiségek parlamenti képviselete Hazánkban és a környező országokban, in Stenpien, Erik és Miskolczi-Bodnár Péter (szerk.): X. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2015, 17–22.Megjegyzendő és egyedülálló megoldás, hogy – a második kamara mellett – az alsó házban képviselettel rendelkező magyar és olasz nemzetiségi képviselők is rendelkeznek vétójoggal a nemzetiségi tárgyú törvények esetén, tehát az alsó házban is beszélhetünk egyfajta nemzetiségi fék és egyensúly tényezőről. Ld. Farkas György Tamás: Többség és kisebbség a hatalommegosztás rendszerében¸ kézirat, 2. ↑
7. A nemzetiségi lista állításához a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása, de legfeljebb ezerötszáz ajánlás szükséges. A nemzetiségi listán a névjegyzékben az adott nemzetiség választópolgáraként szereplő választópolgár lehet jelölt. ↑
8. Cservák: A végrehajtó hatalom és a parlament választása 66. ↑
9. Matematikai okokból viszont a nagy pártoknak kedvez, hogy a táblázat első osztója nem az 1. ↑
10. Cservák: A végrehajtó hatalom és a parlament választása 54–55. ↑
11. Vö. Cserny Ákos és Téglási András: Certain Elements of the Transformed Hungarian Electoral System in the Light of the Experience of the 2014 Elections, Osteuropa Recht, 2015/3, 338–339. ↑
12. A nemzetiségi lista állításához a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása, de legfeljebb ezerötszáz ajánlás szükséges. A nemzetiségi listán a névjegyzékben az adott nemzetiség választópolgáraként szereplő választópolgár lehet jelölt. Ld. ehhez még Móré Sándor: A nemzetiségek országgyűlési képviseletének egyes kérdései Magyarországon, Magyar Jog, LXII. évf., 2015/10, 584–592. ↑
13. Móré Sándor: Népszámlálási adatokhoz és konkrét létszámhoz kötöttség a nemzetiségi önkormányzatok szabályozásában, Új Magyar Közigazgatás, VII. évf., 2014/4, 18–22. ↑
14. Ld. 2010. évi L. törvény, 21/A. § (Ezt a 2011. évi CLXXIX. törvény 179. § iktatta be.) ↑
15. Nemzetközi gyakorlatban is ismerik a küszöb intézményét, de az általában alacsonyabb a hazainál. A sok szempontból etalon Németországban 5, akárcsak Lengyelországban, Csehországban és Horvátországban, Ausztriában 4, Romániában, Szlovákiában korábban (már 5) és Spanyolországban 3, Albániában 2 % a küszöb. Dániában és Izraelben pedig az elmúlt évtizedek átlagában változva kb 1.5-3 %. Ld. Cservák: A végrehajtó hatalom és a parlament választása 56. ↑