Turi Zsolt: Egy pragmatikus konfliktus: lengyel katonai tevékenység az észak-magyarországi vármegyékben 1918-ban

Bevezetés

Az első világháború után újjászületett Lengyelországot 1918 és 1922 között Piłsudski kormányfő irányítja^{^[1]}, Magyarországon pedig az 1918. október végi őszirózsás forradalom után a Károlyi-féle kormányzás igyekszik egyszerre stabilizálni és mégis átalakítani az országot^{^[2]}. A két állam közötti információ áramlását nehezítette, hogy a forradalmak, majd pedig a lengyel-szovjet háború miatt a hivatalos diplomáciai csatornák kiépülése sokáig elhúzódott.^{^[3]}

A tárgyalt térség sajátosságai

Szepes és Árva vármegyék az egykori Magyar Királyág két legészakibb közigazgatási területei voltak, melyek Zakopanét és annak közvetlen környezetét fogták közre. Jelentőségük abban állt, hogy a területen keresztül vezetett a Közép-Magyarországról Krakkóba menő kereskedelmi út^{^[4]}. A terület benépesítése tartósan a 13. században kezdődött. Az első jelentős népcsoportot a lengyelek jelentették, északról ugyanis ezek a területek könnyebben megközelíthetőek mint délről. A térség a 14. század elejéig a Lengyel Királysághoz tartozott, majd Károly Róbert regnálása alatt a Magyar Királyság fennhatósága alá került. Ezt követően fokozódtak a betelepítések, és a középső területeken megjelentek a német, főleg szász lakosok, délen pedig a szlovákok. 1412-ben Magyarország királya, Luxemburgi Zsigmond zálogba adott Jagelló Ulászló lengyel királynak 16 szepességi várost^{^[5]} kölcsön fejében. A területek akkor kerültek vissza Magyarországhoz amikor Mária Terézia 1769-ben visszafoglalta azokat.^{^[6]}

A Szepesség sok szempontból volt a történelmi Magyarország legösszetettebb területe, a 19. századra pedig már az ország legurbanizáltibb vármegyéje. A kedvezőtlen mezőgazdasági viszonyok, a krumplivész és az azt követő éhínség miatt még ugyanebben a században nagymértékű elvándorlás indult a Kárpát-medence belseje és a tengerentúl felé, jelentősebb szepesi diaszpórát hozva létre az Egyesült Államokban.^{^[7]} A térség, de különösen Zólyom, Árva, Turóc és Liptó vármegyék sajátossága, hogy míg a 16. századi nemesség döntő része magyar volt, addig a felsorolt területeken keveredett a szlovák és a magyar nemesség. Ennek kiváló bizonyítékai azok a térségből származó, majd elmagyarosodott családnevek, mint a Podmaniczky, Ostrosics és a Szvatojánszkyból lett Szentiványi is.^{^[8]}

Árva társadalmi viszonyai a polgárosodás korában sem tartoztak a hasonló fejlődési pályát mutató vármegyék közé. Az 1910-es években a Magyar Királyságban a földbirtokkal rendelkező parasztok 2 százaléka tartozott a gazdagparasztok, 12 százaléka a középparasztok, 51 százaléka pedig a kisparasztok közé. 35 százalék 5 holdon aluli törpebirtokos volt. A kis- és középparaszt közötti választóvonalat a 200 korona kataszteri jövedelem^{^[9]} jelentette. Országosan ehhez átlagosan 20 hold művelt terület kellett, a Felvidéken viszont 50-55 hold, amit az északi és keleti megyékben a birtokos parasztoknak csupán 1-2 százaléka tudott elérni, Árvában pedig csupán 0,2 százaléka.^{^[10]} Láthatjuk tehát, hogy a tárgyalt két vármegye és térsége több szempontból is jelentős eltéréseket mutatott az országos tendenciákhoz képest. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a térség ne kötődött volna ezer szállal a magyar államhoz és a magyar kultúrához. A mai napig számos erre utaló emlék található a térségben, melyekről 2005-ben Udvarhelyi Nándor “A lengyelországi Árva és Szepesség magyar emlékei” címmel jelentetett meg egy cikket a Honismereti Szövetség folyóiratában. Az írás ismerteti a két vármegye jelenleg Lengyelországhoz tartozó részének történetét és földrajzi viszonyait, valamint bemutatja azokat a helyszíneket, amelyek az egykori magyar fennhatóság idejéről tanúskodnak. Ki kell emelni ezek közül az Orava (Orawka) településen álló Keresztelő Szent János templomot, ahol megtaláljuk Lippai György esztergomi érsek címerét és az Árpád-házi szent királyok, püspökszentek és Magyarországhoz köthető szerzetesek festett képeit az oltáron.^{^[11]} A régi idők egy másik fontos tanúja a Liptói-havasokban található Felsőlipnica (Lipnica Mala) falu, melynek temploma Szent István nevét viseli. Érdemes még megemlíteni Podvilket (Podwilk) is, innen származott ugyanis a Divéky család, melynek legismertebb tagja a lengyel-magyar kapcsolatokkal is sokat foglalkozó Divéky Adorján volt. A szepességi lengyel részek legfontosabb emlékhelye Nedec (Niedzica) vára. Története során számos átépítésen és bővítésen esett át és rengetegszer cserélt gazdát. Kiemelt fontosságát az adta, hogy a Dunajec völgyében vezető út mellé épült, így annak védelmére kiválóan alkalmas volt.^{^[12]} A térségben találunk Szent Erzsébetről, Szent Katalinról és Szent Sebestyénről elnevezett templomot is, Frigyesvágásán (Frydman) pedig egy olyan kétszintes pincerendszert, mely a Tokajból Lengyelországba szállított borok palackozására és tárolására szolgált.^{^[13]}

Lengyel katonai tevékenység a Szepességben és Árvában

1918 őszén lengyel katonai alakulatok jelentek meg a tárgyalt két vármegye területén. November 7-én a lengyel külügyminisztérium táviratban tudatta Tytus Filipowicz-csal, a Lengyel Köztársaság Bécsbe kihelyezett képviselőjével, hogy a lengyel hadsereghez tartozó egységek betörést hajtottak végre a Szepességbe és Árvába:

„…Utasítsa az illetékes hatóságokat Budapesten, hogy közöljék, hogy a lengyel csapatok betörése a Szepességbe (Spisz) és Árvában (Orawa) a lengyel kormány tudta nélkül történt.”^{^[14]}

A kassai katonai kerülethez tartozó Iglón állomásozó géppuskás tanfolyam parancsnoka pontosan beszámolt a Szepesófalut megszálló lengyel egységekről a budapesti Hadügyminisztériumnak. A jelentésből kiderült, hogy a községet egy lengyel főhadnagy irányítása alatt 12 légionista megszállta. A géppuskatanfolyam parancsnoka azt is tudni vélte, hogy további külföldi egységek megérkezése várható a környező települések megszállására. Hozzátette azt is, hogy sürgősen tájékoztatást kér arról, hogy az ott tartózkodó egységei hogyan viszonyuljanak a megszálló erőkhöz. November 11-én a Hadügyminisztérium Katonapolitikai Osztálya táviratot küldött a budapesti, szegedi, pozsonyi, kassai és kolozsvári katonai kerületek parancsnokságainak, melyben a cseh és lengyel erőkkel szembeni fellépésről rendelkeztek. A tájékoztatás szerint minden, az ország területére betört (cseh és lengyel) egység ellen fegyveres ellenállás fejtendő ki.^{^[15]} Egy nappal később, 12-én Bartha Albert hadügyminiszter már kimondottan Szepes vármegye főispánja részére küldött üzenetet, melyben beszámolt az Iglóból befutó jelentésről, és a főispán közbenjárását kérte a lengyel kormánynál ezeknek a tevékenységeknek a beszüntetésére.^{^[16]}

Ugyanezen a napon jelent meg a lengyel kormánynak a magyar kormányhoz intézett jegyzéke Szepesség és Árva ügyében:

Budapest, 1918. november 12.

A lengyel kormány nemrég újságokból szerzett tudomást arról, hogy néhány lengyel különítmény, miután átlépte a magyar határt, a Szepesség és Árva területének egy részét elfoglalta. Ezek az események a lengyel kormány tudta nélkül történtek, a kormánynak a legőszintébb kívánsága a baráti kapcsolat és a jószomszédság fenntartása Magyarország és Lengyelország között. Mindeközben ez nem jelenti azt, hogy Lengyelország lemond jogairól a már említett két területen. A Szepesség és Árva-vidék nagy részén lengyelek élnek, és ezen ok miatt a területek jövőjének kérdése a két állam közti különleges tárgyalások témája kell, hogy legyen.^{^[17]}

November 20-án Müller, a magyar kormány szepességi megbízottja Lőcséröl küldött jelentést a Hadügyminisztérium Katonapolitikai Osztálya részére, melynek tárgya egy újabb kialakulóban lévő lengyel betörés. A szöveg szerint Neu Markt és Neu Sandez (magyarul Újszandec, lengyelül Nowy Sącz) településeken egyrészt toboroznak, másrészt már eleve nagy erőkkel rendelkeznek a lengyelek, melyekkel a Szepességbe és Árvába terveznek betörni. Említik azt is, hogy a főszolgabíró nagyobb számú katonaságot kér. A térség akkori állapotát jól érzékelteti az a rész, melyben a levél írója kifejezetten kéri, hogy a segítségül küldött katonaság hozzon magával élelmiszert, mert Késmárk és Szepes megyék lakossága is szükséget szenved, rekvirálni pedig nem lehet.^{^[18]} A jelentésre válaszul Bartha Albert hadügyminiszter november 22-én táviratban kért tájékoztatást a lengyel kormánytól a Magyarországon tevékenykedő egységeiket illetően.^{^[19]} 23-án Tadeusz Stamirowski, a lengyel állam budapesti képviselője „A Nap” tudósítójának nyilatkozott Lengyelország álláspontjáról az északi vármegyékkel kapcsolatban. A beszédben elutasította azt a véleményt, mi szerint 20-30 ezer fős sereggel be akarnának törni Magyarországba, a bizonyos helységek lengyel alakulatok általi megszállása pedig szerinte határmenti alegységek vagy a kistérségi Nemzeti Tanácsok saját akciói lehetnek. Elmondta azt is, őt felhatalmazták arra, hogy közölje, Lengyelország azt kívánja, hogy Magyarország területi integritása megmaradjon^{^[20]} és a két ország között semmilyen érdekellentét sem áll fenn. Rögtön ezután azonban ellentmondás támad a szövegben, hiszen a következő bekezdésben kifejti: amennyiben lehetőségük lenne rá, a szóban forgó területekre bevonulnának.^{^[21]}

December 15-én a Hadügyminisztérium Katonapolitikai Osztálya a lengyelek Ólublóra^{^[22]} való bevonulásáról adott ki tájékoztatót. Ebben a kassai katonai kerület jelentésére hivatkoznak, amely szerint a lengyelek célja a városban a csehek megtámadása. A megszállók katonai erejét 500 és 10 ezer közé becsülik, tehát részleteiben biztosan nem volt módjuk a támadó erők megfigyelésére. A jelentés kitér arra is, hogy a jelenleg megszállás alatt álló területek egybeesnek azokkal a helységekkel, melyeket a csehek általi megszállás miatt a magyar erőknek ki kell üríteni. Ez a tény a jelentés további részében egy részletesebb kalkulálást eredményezett, melyben a szöveg fogalmazója felveti az alábbi kérdéseket: ha a lengyelek álláspontjuk szerint jó viszonyt akarnak ápolni a magyar állammal, akkor ez a mostani lépésük barátságos vagy ellenséges szándékúként értelmezhető-e? Felveti azt is, hogy a magyar észak-keleti vármegyék megszállása milyen erők által lenne kívánatos, és ebben mi szerepe lenne a magyar fegyveres erőknek. Végül kifejtik, hogy ennek az ügynek a részletesebb tárgyalás már nem a Katonapolitikai Osztályra, hanem a külügyminiszterre kell, hogy tartozzon.^{^[23]} A Kassai katonai kerület parancsnokságáról befutó távirat beszámolt arról is, hogy Poprád határrendőrség 15-i esti jelentése szerint a lengyelek Podolinig nyomultak előre.^{^[24]}

Ahogy korábban olvastuk, a Szepes és Árva településeit megszálló lengyel csapatok etnikai alapon indokolták meg a tárgyalt területen végzett tevékenységüket. Az állami szintű kommunikációban ettől némileg eltérő megközelítést tapasztalunk, ha beleolvasunk a varsói külügyminisztériumnak a Lengyel Köztársaság bécsi követségéhez küldött átiratába, melyet Stanisław Szeptycki altábornagy Fernand Vixnek, a Szövetségi Katonai Ellenőrző Bizottság budapesti elnökének küldött levelével kapcsolatban írtak. Az iratban az altábornagy beszámol róla, hogy Osztrák-Szilézia határán és Dél-Galíciában a csehek csapatokat vontak össze és megszállták Trencsén vármegye északi részét elfoglalva a lengyelek lakta területen található Kasza nevű települést. Kiemeli azt is, hogy a csehek behatoltak Árva és Szepes vármegyék északi területeire, ahol elfoglalták Késmárkot és Lubló irányába haladnak. Az altábornagy figyelmeztet rá, hogyha az előnyomulás folytatódik, az fegyveres összecsapást eredményezhet a lengyel és a cseh csapatok között, ezért a lengyel vezérkar nevében az ezredes közbenjárását kéri, hogy „akadályozza meg a két szláv nép közötti esetleges vérontást”^{^[25]}. Hozzáteszi: „Mivel a határok kérdését a békekonferenciának kell rendeznie és ebből következően Lengyelország nem törekszik arra, kész helyzetet hozzon létre, úgy véljük, hogy a cseheknek is szigorúan ezt az elvet kell betartaniuk.”^{^[26]} Figyelmeztet arra is, hogy bár a lengyel fél abszolút nyitott a kiegyezésre, azonban a Csehország és Lengyelország közötti konfliktus azt eredményezné, hogy a lengyel kormány kénytelen lenne keletről, a bolsevikok által fenyegetett területről csapatokat átvezényelni a csehek által megtámadott körzetbe. A visszavonuló német hadsereg által hagyott űrt kitöltő bolsevik bandák rémképének emlegetése nyilván egyfajta nyomásgyakorlás szerepét töltötte be a levélben, melyhez még hozzáteszi azt is, hogy a cseh-lengyel konfliktus súlyos belső zavargásokat és anarchiát eredményezhet, ami arra kényszerítené az antantot, hogy jelentős katonai erőt küldjön az érintett területre. Szeptycki altábornagy levele tehát nem csupán az eredetileg tárgyalt vármegyék területén végbemenő folyamatokról számol be, hanem előre vetíti azt is, hogy a lokális konfliktus eszkalációja hogyan hatna az egész térség geopolitikai helyzetére.^{^[27]} A csehek elleni lengyel fellépés jó példája az a röpcédula is, melyet- a szöveg szerint- Lengyelországban önálló ezredet alkotó szepességi és árvai önkéntesek címeztek az ugyancsak szepességi és árvai katonáknak. A cédula szövege felhívja a figyelmet Felső-Árva és Felső-Szepesség vitatott hovatartozására, a csehek jogtalan toborzására és azok természetét tolvajnak írja le. Megemlíti azt is, hogy nem feltételezik társaikról, hogy önként csatlakoznának a csehekhez, elbújniuk azonban értelmetlen, amire a szöveg egy bizonyos jablonkai esetet hoz fel példának, ahol a cédula szerint lengyel katonákat lőttek agyon. Helyette a következőt javasolják:

Mi eljöttünk ide, a mieinkhez Lengyelországba, és jó itt nekünk. Saját ezredünk van szülőföldünk megvédésére. Testvérek! Mindannyian errefelé figyeljetek! Egyetlenegy embert se a cseheknek! Itt jelentkezzetek. Várunk benneteket!

Szepességi és árvai kollégáitok!^{^[28]}

A konfliktus korabeli sajtóvisszhangja

A „Kurjer Warszawski” nevű varsói napilap 1918. november 17-i számában a krakkói „Ilustrowany Kuryer Codzienny”-re hivatkozva közli, hogy

…Sucha Górába^{^[29]} Árvában, amelyet jó egy hete elfoglalt egy lengyel katonai alegység Legocki hadnaggyal az élén, 5 magyar csendőr, a falu vezetője és a helyi határőrség parancsnoka egy (magyar) őrnagy társaságában megérkeztek Trstenába^{^[30]}. Ezek az urak német nyelven megkérdezték Legocki hadnagyot, hogy miért jött ide Árvába? Legocki hadnagy a kapott parancs értelmében azt válaszolta, hogy a népek önrendelkezési joga alapján elfoglalta a lengyel falvakat Árvában. A magyarok azt nyilatkozták, hogy nem követelik maguknak a lengyel falvakat és elhagyták a települést.^{^[31]}

A cikk további része szerint a Szepességben és Árvában mindenhol lelkesedéssel fogadták a lengyel csapatokat, Árvában pedig több település is szavazással döntött a Lengyelországhoz való csatlakozásról. Szintén beszámol egy esetről, amikor a szepességi Lehnica^{^[32]} nevű település környékén egy lengyel alegység elfoglalt egy fűrésztelepet. A cikk szerint négy nappal később megjelent egy magyar katonai alegység, és felsőbb parancsra hivatkozva követelte a helység elhagyását, fegyverhasználattal fenyegetve. Miután a lengyel parancsnok tiltakozott a főispánnál (a szerkesztő szerint a polgármesternél) Szepesófalun a lengyel nemzet megsértéséért a főispán Budapestre telefonált, ahonnan azt az instrukciót kapta, hogy fejezze ki sajnálatát a lengyel hatóságok előtt, és a magyar katonai egység vonuljon vissza, mely a szöveg szerint meg is történt.

A jelentősebb magyarországi lapok is foglalkoztak az északi vármegyékben zajló eseményekkel. A Pesti Hírlap 1918. november 12-i számában az ország számos pontján zajló rendbontásokról számolnak be. A cikk szerint Trencsén, Árva, Liptó és Nyitra megyékben rosszak az állapotok, nihilizmus és anarchia uralkodik. Hozzáteszik, a felsőmagyarországi vármegyékben fosztogatás tapasztalható, melynek elsőszámú célpontjai a zsidók, jegyzők és a papság.^{^[33]} A november 24-i számukban már részletesebben számoltak be az eseményekről. Mint írják, a közrend és a biztonság helyreállítása az ország egész területén javuló tendenciát mutat, és az utóbbi napokban zavargásokról és fosztogatásokról hírek már csak szórványosan érkeztek, azonban többek között Árva és Gömör vármegyékben továbbra is feszült a hangulat. A cikk írója a helyzet feloldását a magyar köztársasági hadsereg működőképességének elérésben látja.^{^[34]} Szintén a Pesti Hírlap számolt be egy rendkívül érdekes esetről. A lap ugyanezen a napon megjelent számában egy bekezdésben arról olvashatunk, hogy egy magyar katona, aki Prágából Késmárkra utazott, magával vitte a prágai Národní výbor engedélyével megjelent új térképét, amelyen Árva és az Árva vármegyétől keletre eső Liptó, Szepes és Sáros vármegyék az immár független Lengyelország részeiként vannak feltüntetve, az Árvától nyugatra eső vármegyék pedig a csehszlovák állam részeiként.^{^[35]}

A Népszavában is megtaláljuk a lengyelek jelenlétének nyomait. November 17-én megjelent 272-ik számukban idézik a késmárki Nemzeti Tanács Szepes vármegye népéhez intézett felhívását:

Cseh és lengyel agitátorok járnak közöttünk és különösen a tótokat izgatják az egyik vagy másik államhoz való csatlakozásra. Ezen izgatókat küldjétek haza, mert még nincs itt az ideje annak, hogy eldöntsük, hová akarunk tartozni, erről remélhetőleg mielőbb egybeülendő békekonferencia fog dönteni és mindnyájan bele fogunk nyugodni annak döntésébe. Addig azonban a magyar állam kötelékébe tartozunk azon egyszerű okból, mert csak így leszünk képesek a rendet föntartani [sic!].^{^[36]}

A lap december 1-jei számában ismét találkozunk a „Kurjer Warszawski” által említett Legocki hadnagy nevével. Egy cikk beszámol róla, hogy Árva megye Szuchahora, Habovka, Jablonka és Pekelnik^{^[37]} nevű községeibe lengyel legionáriusok nyomultak be. A vezetőjüket Lugocki György hadnagyként mutatják be, aki a cikk szerint kijelentette: a községek hívására jöttek, hogy a rendet fenntartsák. Elmondása szerint nem szeretnék megsérteni a magyar állam integritását, és azonnal elhagyják Magyarországot, amint a magyar hatóságok képesek lesznek a rendet fenntartani. Hozzáteszi azt is, hogy a lengyel légionisták semmiféle tárgyalásba a cseh és szlovák egyégekkel, és nem hajlandóak eltűrni az ő propagandájukat a gorál községekben, melyeket, ha kell, fegyverrel is megvédenek azok ellen.^{^[38]} A Népszava december 18-i számában közölte a Hadügyminisztérium sajtóosztálya által az idegen csapatokról készített jelentését. Ebben a lengyelekre vonatkozóan megjegyzik, hogy csapataik megérkeztek Ólublóra. A szöveg érdekességként említi, hogy a csehekkel Kassáért vívott harcban a lengyel légió a magyarok mellé állt, de végül az éjjeli órákban megcáfolták az összetűzés hírét.^{^[39]} A három nappal később megjelent számban már kifejezettan a lengyel megszállásról írnak. Egy jelentésre hivatkozva közlik, hogy a lengyel kormány hamarosan elrendelheti Trencsén, Árva és Szepes vármegyék azon helységeinek a megszállását, amelyeknek lakosai lengyel névvel rendelkeznek. A jelentés kitér arra is, hogy a lengyel kormány nyilatkozata ezt azért tartja szükségesnek, hogy elkerülhető legyen a cseh megszállás, és a lengyel kormány a határkérdések végleges rendezését a békekonferenciától várja.^{^[40]}

Összegzés

Az 1918-as év őszén és telén történt lengyel határsértések számos konfliktusra adtak okot a lengyel és a magyar politikai körök között, ennek ellenére viszont nem okoztak maradandó sérelmeket. Ennek egyrészt az lehet az oka, hogy az általuk megszállt területeken már egyébként is terjedt a cseh befolyás és a magyar politikai vezetés inkább a lengyel, mintsem a cseh megszállást látta kedvezőbbnek északi területein. Másrészt a magyar politikai körökben ekkor már tudatosulnia kellett, hogy valamilyen mértékben mindenképpen fogja területi veszteség érni a magyar államot, és nem akarták elveszíteni Lengyelország szimpátiáját azzal, hogy a végletekig fellépnek minden határsértés ellen. Ezt remekül alátámasztja az az előterjesztés, melyet a Hadügyminisztérium Katonapolitikai Osztálya hozott létre a lengyel–ukrán–magyar kapcsolatok megszervezésével kapcsolatban: rögtön a szöveg elején felvázolják, hogy a cseh és román területi követelések Magyarországgal szemben minden bizonnyal a nevezett két állam közös határának a létrehozását célozzák meg. Az előterjesztés szerint ez azért lenne hátrányos, mert a magyar állam el lenne választva Lengyelországtól, melyhez az érdekközösségen kívül ezeréves barátság is hozzákapcsolja, illetve ugyanezeket az érveket sorolja fel Ukrajnával kapcsolatban is. Hozzáteszi, az osztály szerint semmilyen akadálya sincsen annak, hogy Ukrajnával a lengyelekhez hasonlatos barátságot kössenek. Katonai szempontból ugyancsak a cseh–román közeledésre adott válaszul a magyar–lengyel és magyar–ukrán kapcsolatok elmélyítését tűzi ki célul. Felvetik azt az esetet is, melyben a csehek területi követelései által közvetlen érintkezésbe kerülhetne a cseh és a román állam, és egy ellenséges gyűrű venné körül Magyarországot Lengyelországtól elválasztva.^{^[41]}

Ez a rendkívül realista előrejelzés, mint tudjuk beigazolódott, Lengyelország azonban megmaradt baráti országnak a következő időszakban is. Ennek egyik legfőbb oka a Teschen körüli lengyel–csehszlovák területi vita. Erről a nézetkülönbségről, Lengyelország magyarok iránti rokonszenvéről, és végül a Szepességben és Árvában kiírt népszavazásról is beszámol az az irat, melyet Poincaré francia miniszterelnök és külügyminiszter küldött a francia külügyi képviselőnek 1923. július 31-én:

…A két ország arra az elhatározásra jutott, hogy 1921. november 6-án aláírja a prágai politikai egyezményt, amely elismerte érdekeik közösségét, és- egyéb rendelkezések mellett-követelményként írta elő a függőben maradt vitás kérdéseknek-nevezetesen annak, amelynek jelenleg a Javorina nevű kisebb terület a tárgya- közvetlen tárgyalások útján történő rendezését. Javorina a Szepességben (Spitz) található, ez Teschen és Árva (Orawa) térségével együtt azon a korábbi osztrák-magyar területrészen fekszik, amelyre vonatkozóan a szövetséges és társult főhatalmak 1919. szeptember 27-én népszavazás kiírását határozták el…^{^[42]}

Az egykori Magyar Királyság legészakibb területei tehát részben csehszlovák, részben pedig lengyel fennhatóság alá kerültek.

Bibliográfia

Felhasznált forrásgyűjtemények

Ádám Magda – Ormos Mária: Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéből 1922–1927. Budapest, 2010. Felhasznált szöveg: 56.

Varga E. László: Két jóbarát – Források és iratok a magyar–lengyel politikai és katonai kapcsolatokhoz 1918-1920, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2021. Felhasznált szövegek: 6., 16., 17., 20., 24., 32., 36., 37., 47., 48., 49., 52., 59.

Felhasznált szakirodalom

Gerencsér Tibor: Ellentétek vonzásában, lengyel–magyar diplomáciai kapcsolatok a XX. század első felében, Napkút Kiadó, Budapest, 2020.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010.

Romsics Ignác: Magyarország története, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2007.

Szokolay Katalin: Lengyelország története, Balassi Kiadó, Budapest, 2006.

Felhasznált tanulmányok

Ablonczy Balázs – Koloh Gábor – Bátorfy Attila: Lutheránus háló? Szepesi menekültek a trianoni Magyarországon, Lendület–Trianon 100 Kutatócsoport, trianon100.hu

UDVARHELYI Nándor: A lengyelországi Árva és Szepesség magyar emlékhelyei, Honismeret, 33.évfolyam, 2005.

KONRAD Sutarski: Szepes és Árva-történészi szemmel, Hitel, 22. évfolyam, 2009. június

Felhasznált sajtótermékek

Pesti Hírlap:

Zavargások az országban, Pesti Hírlap, XL. évf., 265. szám, 1918. november 12., 8.

Kormányproklamáció a nemzetiségekhez, Pesti Hírlap, XL. évf., 276. szám, 1918. november 24., 4–5.

Népszava:

Cseh, szerb és román csapatok Magyarországon, Népszava, XLVI. évf., 272. szám, 1918. november 17., 9.

Magyarország területe és az idegen csapatok, Népszava, XLVI. évf., 285. szám, 1918. december 1., 3–4.

A kormány nem ismeri el a csehek megszálló jogait, Népszava, XLVI. évf., 299. szám, 1918. december 18., 8.

Magyarország területe és a megszálló csapatok, Népszava, XLVI. évf., 302. szám, 1918. december 21., 3.

Hivatkozások

*Jelen tanulmány a szerző első KRE-DIt folyóiratban közölt írása.

Szokolay Katalin: Lengyelország története, Budapest, Balassi Kiadó, 2006, 295. ↑
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Budapest, Osiris Kiadó, 2010, 604. ↑
Gerencsér Tibor: Ellentétek vonzásában – Lengyel–magyar diplomáciai kapcsolatok a XX. század első felében, Budapest, 2020, 9. ↑
Lengyelországban a középkorra nyúlik vissza a magyar – különösen a tokaji – bor ivásának a szokása. A lengyel–magyar kapcsolatok Tokaj-Hegyaljához való viszonyáról Balassa Iván írt tanulmányt, Kiss Gy. Csaba pedig „A 20. század lengyel irodalmáról” című könyvében egy külön fejezetben foglalkozik a tokaji bor lengyelországi fogyasztásának történetével ↑
Többek között Podolint, Lublót és Iglót a hozzájuk tartozó falvakkal és földekkel együtt. Amíg ezek a területek a lengyel uralkodó fennhatósága alá tartoztak egy esetenként kinevezett sztaroszta igazgatta őket. Valójában 13 városról és 3 várkastélyról van szó. ↑
Konrad Sutarski: Szepes és Árva-történészi szemmel, Hitel, 22. évfolyam, 2009. június, 47. ↑
Ablonczy Balázs – Koloh Gábor – Bátorfy Attila: Lutheránus háló? Szepesi menekültek a trianoni Magyarországon, Lendület–Trianon 100 Kutatócsoport, trianon100.hu ↑
Romsics Ignác: Magyarország története, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2007, 349. ↑
50 korona földadó ↑
Romsics Ignác: Magyarország története, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007, 716. ↑
Udvarhelyi Nándor: A lengyelországi Árva és Szepesség magyar emlékhelyei, Honismeret, 33. évfolyam, 2005. 90. ↑
Uo., 91. ↑
Uo., 93. ↑
Varga E. László: Két jóbarát – források és iratok a magyar-lengyel politikai és katonai kapcsolatokhoz 1918–1920, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2021, 6. sz. 91. ↑
Uo., 16. sz., 97. ↑
Uo., 17. sz., 97. ↑
Uo., 20. sz., 98. ↑
Uo., 32. sz., 105. ↑
Uo., 36. sz., 110. ↑
Egy nappal korábban a „Köztársasági Újság” egy cikke az északi vármegyékben zajló eseményekkel kapcsolatban a lengyeleket hálátlannak nevezi amiért a magyarok évszázados barátságát úgy hálálják meg, hogy ők is el akarnak rabolni az ország testéből egy darabot. A szöveg írója figyelmeztet rá, hogy az északi területeket lengyel agitátorok árasztják el, akik fellázítják a lakosságot. ↑
Varga: Két jóbarát, 37. sz., 111. ↑
Ólubló (szlovákul Stará Ľubovňa, lengyelül Stara Lubowla) a Szepesség északi részének központja, jelenleg az Eperjesi kerület része ↑
Varga: Két jóbarát, 47. sz., 121–122. ↑
Uo., 49. sz., 124. ↑
Uo., 52. sz., 126. ↑
Uo., 52. sz., 126. ↑
Uo., 52. sz., 126. ↑
Uo., 59. sz., 133. ↑
Sucha Góra a település lengyel neve, magyarul Szuchahora, szlovákul Suchá Hora. ↑
Trstená a település szlovák neve, magyarul Trsztena vagy Árvanádasd ↑
Varga: Két jóbarát, 24. sz., 100. ↑
Mai magyar neve: Lehnic, szlovákul: Lechnica. ↑
Zavargások az országban, Pesti Hírlap, XL. évfolyam, 265. szám, 1918. november 12., 8. ↑
Kormányproklamáció a nemzetiségekhez, Pesti Hírlap, XL. évf., 276. szám, 1918. november 24., 4. ↑
Uo., 5. ↑
Cseh, szerb és román csapatok Magyarországon, Népszava, XLVI. évf., 272. szám, 1918. november 17., 9. ↑
Mai nevükön: Suchá Hora (Szlovákia), Habovka (Szlovákia), Jabłonka (Lengyelország), Piekielnik (Lengyelország) ↑
Magyarország területe és az idegen csapatok, Népszava, XLVI. évf., 285. szám, 1918. december 1., 3–4. ↑
A kormány nem ismeri el a csehek megszálló jogait, Népszava, XLVI., évf., 299. szám, 1918. december 18., 3. ↑
Magyarország területe és a megszálló csapatok, Népszava, XLVI. évf., 302. szám, 1918. december 21., 3. ↑
Varga: Két jóbarát, 48. sz., 122–123. ↑
Ádám Magda – Ormos Mária: Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéből 1922–1927, Budapest, 2010., 56. szöveg, 95. ↑

2024. július 4.2024. július 4.

KRE-DIt 2024/1

VII. évfolyam

2024/1. szám

Tartalom

Főszerkesztő

Segesdi Gergő

Szerkesztők

Csanádi Viktor
Jeki Gabriella
dr. Lukácsi Dániel Csaba
Pető-Veres Kata
Pétsy Zsolt Balázs
Timári Krisztián Attila
Tóth-Gyóllai Dániel

Aktuális szám lektorai

Dr. habil. Bertalan Péter Tamás
Prof. Dr. habil. Cservák Csaba
Dr. Czentnár Simon
Dr. Rapali Vivien
Dr. Tóth Dominik
Prof. Dr. Szávai Ferenc

2024. július 4.2024. július 3.

KRE-DIt 2024/1 Absztraktok

Hittudományi absztraktok

Márkus Máté: Ortodoxia és heterodoxia

A cikk kérdése, hogy hogyan gondolkodhatunk az ember helyzetéről. A szerző megállapítja, hogy minden dogmatika az ember helyzetére vonatkozó kérdést teszi fel, még azok is, amelyeknek a tárgya Isten, mert Isten az, aki mindent meghatároz, beleértve ebbe az embert is. A dogma gondolatot jelent, de minden gondolat alapja tapasztalat. A „mások” tapasztalata vagy az „én” tapasztalata. A szerző emlékeztet, hogy az „én” számára minden a dogmatörténet folyamán kifejtett dogma, gondolat, a „mások” tapasztalatán alapul, akkor is, ha azok a bibliai anyag mögött álló „mások”, az isteni önkijelentés tekintélyével felruházva. Ily módon két féle gondolkodásmód jelent meg a keresztyén gondolkodás története során. Az, amelyik egyedül a mások tapasztalatára alapul, és az, amelyik a mások és az én tapasztalatán alapul. Ezt a két gondolkodásmódot, az ortodoxiát és a heterodoxiát hasonlítja össze a szerző a célok, források és módszerek tekintetében.

Kulcsszavak: ortodoxia, heterodoxia, liberális, dogmatörténet, Tillich

Pető-Veres Kata: Kortárs református keresztelési prédikációk vizsgálata a Magyarországi Református Egyházban

Az 1985-ben bevezetett és máig hatályban lévő Istentiszteleti Rendtartás a keresztelési szertartáson elhangzó keresztelési prédikációt egy nagyon rövid prédikációként határozza meg, amely a liturgia szerint a szereztetés ige alapján (Mt 28,18–20) kell elhangozzon. A néhány évvel korábban, 1980-ban napvilágot látott Igehirdetők Kézikönyve szerint a keresztelési prédikációban három kérdésre kell választ adni: „ki szerezte?”, „mit jelképez?”, és „mire kötelez?”. E három kérdésre adott válasszal eleget teszünk a szertartási beszéd követelményeinek. A gyakorlatban azonban azt látjuk, hogy a legtöbb lelkész a szereztetési ige mellett egy második, választott igét is felolvas, és azt kezdi el magyarázni. Ennek az a veszélye, hogy a szereztetési ige háttérbe szorul és a választott ige alapján nem a keresztség lényegéről, dogmatikumáról, életet formáló jelentőségről lesz szó, hanem bármi egyébről, ami a választott ige alapján megfogalmazható. Ezzel a szertartási beszéd műfaja összefolyik az istentiszteleti prédikáció műfajával. Kutatásomban ezt a jelenséget és a ma keresztelőkön beszélő lelkészek által relevánsnak tekintett témákat fogjuk körbe járni.

Kulcsszavak: keresztelés, szereztetési ige, második ige, kortárs prédikációk, keresztelési beszédtémák

Ratkovics Petra Krisztina: Túl az idézeten intertextuális hivatkozások a Szentíráson belül

Jelen cikkünkben sorra vesszük az Ószövetség és Újszövetség kapcsolatát övező kérdések egyikét: milyen formában jelenik meg az Ószövetség szövege az Újban? Kiindulási alapként Richard Hays Echoes of Scripture c. művében ismertetett hármas felosztást használjuk: idézet, utalás (vagy allúzió) és visszhang; ehhez negyedikként hozzávesszük az ún. kulturális kódon alapuló intertextualitást. Az első három intertextualitási forma a szintaktikai és lexikai egyezéseken alapul, míg a negyedik irodalomtudományi kutatásokra építve a tágabb körű tematikus vagy motívumi egyezések, hasonlóságok alapján állapít meg összefüggést a két szöveg között. Felvázoljuk a Hays által megállapított kritériumrendszert, ami keretül szolgálhat az intertextualitás (de kifejezetten is az utalás és a visszhang) felfedéséhez, és amellett érvelünk, hogy érdemes az egyes intertextualitási formákat figyelembe véve kibővíteni azt, ahogyan az Ó- és Újszövetség közötti kapcsolatról gondolkodunk.

Kulcsszavak: intertextualitás, Ó- és Újszövetség kapcsolata, utalás, Richard Hays, kulturális kód

Strifler Zoltánné: A befolyásolás és meggyőzés kommunikációpszichológiai vonatkozásai homiletikai kitekintéssel

Minden kommunikáció meggyőzni akar. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen, szükség van megannyi ismeret egyidejű alkalmazására, valamint a kommunikációban résztvevő felek összehangolt működésére. A kommunikációpszichológia a sikeres kommunikáció egyik alapfeltételének a meggyőzés és befolyásolás pszichológiájának ismeretét és megfelelő használatát tartja. Amennyiben a kommunikációt indító fél alkalmazza ezeket az ismereteket, nagyobb eséllyel érhet el sikereket hallgatóinál. A tanulmány arra vállalkozik, hogy bemutassa a befolyásolás és a meggyőzés lélektani és kommunikációs vonatkozásait, és felvillantsa egyik homiletikai aspektusát.

Kulcsszavak: befolyásolás, homiletika, igehirdetés, kommunikáció, kommunikációpszichológia, meggyőzés, prédikálás, prédikátor, pszichológia

Jogtudományi absztraktok

Cservák Csaba: A nemzetiségek típusai és rövid történetük Magyarországon

A nemzeti kisebbségeknek három kategóriája különíthető el. A magyarság jelentős hányada külföldön él. Ezért is fontos a kisebbségvédelem Magyarország számára. A nemzetiségek védelme a történeti alkotmány szerint is kiemelt jelentőségű volt hazánknak. Egyes népcsoportok sajátos státusszal rendelkeztek. Jelenleg 13 népcsoport kapja meg a nemzetiségi jogállását Magyarországon. A történelmi múlt miatt még a törökök és olaszok hasonló kedvezménye lenne indokolt.

Kulcsszavak: kisebbségvédelem, diszkrimináció, magyarság, autonómia, történeti alkotmány

Gyebrovszki Zsolt Dániel: Az Európai Unió soknyelvűségének hatása a tagállami jogalkotásra, különösképpen a versenyjogi kártérítési perek szabályainak következetes átültetésére és alkalmazására

Az Európai Uniós, valamint a tagállami versenyjogot domináló – versenyhatóságok által végzett – közjogi jogérvényesítéssel ellentétben a versenyjogi kártérítési perek szabályrendszere jellegéből adódóan vegyíti az eltérő jogi koncepció alapján működő és eltérő fogalmi készlettel rendelkező közjogi és a magánjogi normákat. A versenyjogi kártérítési perek szabályozására irányelvi formában került sor, amely figyelembe véve az Európai Unió magánjogi és nyelvi értelemben vett heterogenitását, valamint az uniós és a tagállami jogi terminológia jelentéstartalmi kettőségét, nyelvi inkonzisztenciát eredményező jogalkotási és jogalkalmazási problémákat vetett fel. A versenyjogi kártérítési pereket a Courage-ügy óta számos jogi természetű kérdés övezi, azonban a versenyjog rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló Európai Parlament és a Tanács 2014/104/EU irányelv („Irányelv”) bevezetése látszólag nem oszlatta el e kérdések mindegyikét.

Kulcsszavak: versenyjog, versenyjogi kártérítési perek, Európai Unió, jogalkotás, többnyelvűség

Hatlaczki-Kálmán Andrea: A büntetés-végrehajtási jog aktuális változásai, avagy a kategória- és kreditrendszer

Írásomban a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv. tv.) 2024. március 1-jén hatályba lépő koncepcionális módosításainak átfogó, rendszerszintű ismertetését szerettem volna bemutatni. E jogszabály módosítás új jogintézmények bevezetését és korábbiak megszüntetését is jelenti, anélkül azonban, hogy a módosító norma végrehajtási rendelete – hangsúlyozottan a publikáció megírásakor még – megjelent volna. Ilyen módon a részletszabályok ismertetése még felelőtlen vállalkozás lett volna, ezért a szerző reményei szerint egy későbbi, részletesebb változást ismertető írás előzményeként íródott meg ez az átfogó ismertetés. A jogszabályváltozás hatályba lépésének közelisége miatt csupán a Bv. tv. módosult rendelkezései és a módosításokat tartalmazó norma, a büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2023. évi XCVII. törvény vonatkozó rendelkezései, továbbá e jogszabályok indokolásai képezhették kutatásom alapját. A hatályba lépő, rendszerszintű nóvumok a szerző meggyőződése szerint képesek lehetnek a szabadságvesztés büntetés jogi és össztársadalmi céljának hatékonyabb elérését előmozdítani, az új jogintézmények objektivitása és az elítéltek személyiségére hatást gyakorló képességük miatt.

Kulcsszavak: büntetés-végrehajtás, jogszabály módosítás, kategória- és kreditrendszer

Kovács Viktória: Gondolatok a jog mögötti értékekről és szabályozásról

A jog, erkölcs és vallás kapcsolata sokrétű és összetett, a normák a társadalom jellegétől, kultúrájától függően különböző módon nyilvánulnak meg, hatnak egymásra. A Gondolatok a jog mögötti értékekről és szabályozásról című tanulmányban megvizsgáljuk ezeket a kapcsolatokat, hogy jobban megértsük, hogyan alakítják és befolyásolják egymást. Az évszázadok során a jog, erkölcs és vallás kapcsolata megváltozott, az egyházi és szekuláris normák elkülönültek. Míg a jog a társadalom működését szabályozza, az erkölcs és vallás továbbra is befolyással bír az emberek viselkedésére. Az értékek ütközése napjainkban különösen aktuális, jelentősek a vallási gyakorlatok és jogi normák közötti eltérések vagy a média szerepe a társadalmi normák formálásában. A bűn fogalmának értelmezése is változó, a jogi és vallási rendszerek különböző megközelítésekkel rendelkeznek. Összességében a tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a jog, erkölcs és vallás egymással összefonódó szabályozó területek, és ezek szinkronizálása a társadalom kiegyensúlyozott működésében is szerepet játszhat.

Kulcsszavak: szabályozás, vallás, jog, erkölcs, társadalom

Kovács Viktória: Az európai integrációs folyamat Ukrajnában. Pacta sunt servanda – A megkötött szerződéseket tiszteletben kell tartani

A tanulmány Ukrajna európai integráció felé vezető útját vizsgálja, feltárva az újonnan függetlenné váló állam kezdeti lépéseit, majd az egységes nemzeti identitás kialakítására tett erőfeszítéseket, annak ellenére, hogy az országban számos nemzetiség él. A dokumentum kiemeli az olyan kulcsfontosságú mérföldköveket, mint a EU-Ukrajna közötti társulási megállapodás aláírása, vagy a Mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi övezet létrehozása, bemutatja Ukrajna előrehaladását az Európai Unióval való szorosabb kapcsolatok kialakításában. A szöveg a kihívásokkal is foglalkozik, különösen a kisebbségi jogokkal összefüggésben, különös tekintettel az ukrajnai magyar kisebbségre. Felsorolja azokat az akadályokat és hibákat – például a kisebbségi jogokat korlátozó törvényeket – amelyeket a nemzetközi testületek (a Velencei Bizottság és az EBESZ Kisebbségi Főbiztossága) is kritikusan értékeltek. A következtetés hangsúlyozza a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának és az alapvető reformok végrehajtásának szükségességét a sikeres integráció eléréséhez. Végső soron a dokumentum hangsúlyozza az emberi jogok, a jó kormányzás és a nemzetközi kötelezettségvállalások tiszteletben tartásának fontosságát Ukrajna EU-val való partnerségének és potenciális tagjelöltségének előmozdítása érdekében.

Kulcsszavak: Ukrajna, európai integráció, kisebbségi jogok

Kovácsné Molnár Anna: A gyermekvédelem kialakulása és kiterjesztése Magyarországon

Kutatómunkám során a büntetőeljárás egyik különleges bánásmódot igénylő sértettjeiről, a gyermekekről írok, akiknek védelmében egyre globálisabban előtérbe kerültek a jogi szabályozások. Figyelembe véve a magyar jogi szabályozást, annak uniós és nemzetközi hátterét, amely alapul szolgált a büntetőeljárásban is megvalósult gyermekvédelemnek. Továbbá elemzem a Gyermekvédelmi törvény által, az Egyházjogi törvény és az Alaptörvény által biztosított gyermeki jogokat, ezzel is összehasonlítva a különböző jogi szabályozások által biztosított lehetőségeket a gyermekek számára. A gyermekbarát igazságszolgáltatást elemezve kitekintést teszek az Uniós és nemzetközi gyermekvédelem irányába, amely hatással volt hazánk jogalkotására is. A történeti elemzés és az Uniós, illetve a nemzetközi kitekintés célja, hogy kutatásom során eljussak addig, milyen fejlődésen ment keresztül a gyermekvédelem hazánkban Szent István korától addig, míg a büntetőeljárás részévé vált. Továbbá célom annak kiderítése, hogy a gyermekvédelem elterjedése, a jogfejlődés, hatással van-e a társadalmi viszonyokra.

Kulcsszavak: igazságszolgáltatás, büntetőeljárás, gyermek, gyermekvédelem, egyház, állam, áldozat, bánásmód

Lajos Edina: Az alkotmányjogi panasz morális vonatkozásairól

Az erkölcsnek két tudományos megközelítése ismeretes. Az egyik a közerkölcs, a másik a kritikai morál. Az alkotmányos alapjogokat leginkább az alkotmányjogi panasszal lehet érvényesíteni, aminek több fajtája van. A korábbi alkotmánybírósági törvény idején alkotmányjogi panasz benyújtására kizárólag akkor volt lehetőség, ha maga az alkalmazott jogszabály volt alapjogsértő. Ezen konstelláció azonban magában hordozta a joghézagok lehetőségét. Az Alkotmánybíróságról szóló új jogszabály az alkotmányjogi panasz három altípusát határozza meg. Nagyon sajátos, hogy a legfőbb ügyész sajátos jogorvoslati lehetőségét is az alkotmányjogi panasz kategóriájába sorolja be a törvény. A valódi alkotmányjogi panaszt német mintára alakították ki. Ez azt jelenti, hogy bírói döntést is meg lehet támadni alapjogsértés címén. A gyakorlatban az Alkotmánybíróság rendkívül kevés ügyet fogad be.

Kulcsszavak: közerkölcs és kritikai morál, jog és erkölcs, Alkotmánybíróság, jogorvoslatok, alkotmányjogi panasz, joghézag, ténykérdések

Széchenyi István: Kriptovaluták és jogi kihívások

A kriptovaluták rohamos térnyerése új jogi kihívásokat vet fel a pénzügyi és jogi szektorban. Jelen tanulmány a kriptokereskedők számára legjelentősebb jogi kérdéseket veszi át: az adózást, a tőkeáttétet és az öröklést. A szerző többek között rámutat a kriptovaluták és a hagyományos pénzügyi instrumentumok közötti hasonlóságokra és különbségekre, valamint javaslatokat tesz a jogi szabályozás fejlesztésére. A tanulmány a precíz fogalommeghatározáson túl hangsúlyozza továbbá a megfelelő kriptotőzsde kiválasztásának fontosságát, ismerteti a kriptovaluták hazai adózásának rendszerét, valamint kritikát fogalmaz meg az ESMA tőkeáttétel kapcsolatos korlátozásai miatt. Szintén ismertetésre kerülnek a centralizált és decentralizált kirptotőzsdék közötti legfőbb különbségek, ennek kapcsán kerül elő az öröklés kérdése. A szerző egyik fő megállapítása, hogy a kriptovalutákat is a hagyományos pénzügyi instrumentumokhoz hasonlóan kellene kezelni a jogi és adózási kérdésekben.

Kulcsszavak: kriptovaluta, kriptodeviza, kriptopénz, blokklánc, adózás, tőkeáttét, ESMA

Széchenyi István: Szólásszabadság és felelősség a közösségi médiában: etikai dilemmák a 21. században

A közösségi média térnyerése alapjaiban megváltoztatta a kommunikációt és az információáramlást, gyakorlatilag a véleménynyilvánítás új színterévé vált. A szólásszabadság új dimenziókat nyert, amellyel együtt felvetett számos etikai és jogi kérdést is. A tanulmány ezeket a dilemmákat vizsgálja, különös tekintettel a véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltóság kollíziójára a közösségi média platformokon. A tanulmány többök között kitér a közösségi média platformok felelősségére a tartalomszabályozásban és a dezinformáció terjedésében, a globális kihívásokra az eltérő etikai megközelítések kapcsán, az európai uniós szabályozási törekvésekre, valamint a véleménybuborékok jelenségére. A tanulmány célja átfogó képet adni ezen problémakörökről.

Kulcsszavak: közösségi média, szólásszabadság, véleménynyilvánítás szabadsága, emberi méltóság, fake news, gyűlöletbeszéd, platform

Szűcs Dániel: Egy bírói kezdeményezés nyomában, avagy esettanulmány az Alkotmánybíróság előtt folyamatban lévő indítvány kapcsán

A tanulmány egy, az Alkotmánybíróság előtt folyamatban lévő eljárás alapját képező bírói kezdeményezést veszi górcső alá, melyben az indítványozó Törvényszék azon törvényi rendelkezés Alaptörvénnyel való összhangját vitatja, amely szerint az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése esetén az ügyész is jogosult keresetet indítani a tevékenységtől való eltiltás, illetőleg a tevékenységgel okozott kár megtérítése iránt. Az elemzés a jogtudomány vizsgálati módszertana szerint az alapjogi (jog)dogmatikai megközelítést alkalmazza elsődlegesen, amely az Alkotmánybíróság gyakorlatában, a releváns alkotmánybírósági döntésekben megjelenő álláspont és megállapítások ismertetésén keresztül kerül bemutatásra. Másodlagos kutatásmódszertani metódusként van jelen a komparatív elemzés, amely az indítványban és ügy kapcsán kiadott állásfoglalásokban (Igazságügyi Miniszter, Legfőbb Ügyész, A Jövő Nemzedékek Érdekeinek Védelmét Ellátó Biztoshelyettese) megjelenített jogi érvelés esszenciájának szintetizálásában ölt testet.

Kulcsszavak: állatvédelem, ügyész, keresetindítás, alkotmányjogi panasz, bírói kezdeményezés, egyedi normakontroll, jogesetelemzés, esettanulmány

Történelemtudományi absztraktok

Bödő Krisztián: Vásárosnaményi báró Eötvös Ignác tartozásai és hitelezői

Eötvös József édesapja, ifj. Eötvös Ignác (1786-1851) ellen 1841. szeptember 20-án kezdődött meg a csődeljárás Borsod vármegyében. A pereskedés hosszú évtizedekig elhúzódott, végül csak 1899-ben zárták le az ügyet. A tanulmány a csődper egyik kulcsfontosságú előzményére, hátterére és a család adósságaira kíván rávilágítani. A kilenc vármegyében végzett kutatás döntően eredményes lett, összesen kétszáztizennégy adósságtételt gyűjtöttünk össze a közgyűlési iratok alapján. Noha a betáblázott összegek teljes képet nem nyújtanak a család anyagi helyzetéről, rávilágítanak a csődper előzményére és arra, hogyan alakult Eötvös Ignác hitelezői köre, amely a tanulmány második kérdésfelvetése volt. Az azonosítható személyek alapján a hitelezői kör meglehetősen heterogén volt, számottevő esetben – különösen a nagyobb pénzösszegek esetén – kereskedők álltak a kölcsönügyletek mögött.

Kulcsszavak: csőd, tartozás, hitelező, vármegye

Farkas Péter: „nobiles iobagiones episcopatus Wesprimiensis exercituare debentes” Szempontok a veszprémi püspökség egyházi nemességének 13-14. századi történetéhez (adózás, bíráskodás, birtoklás)

Az egyházi nemesség katonai szolgálattal ellátott népelem volt. Az egyházi nagybirtokon belül élvezett kiváltságaik is a katonai szolgálatból eredtek. A veszprémi püspökség nemes jobbágyai először leginkább az egyház kondícionárius népei közül kerültek ki. Későbbeikben, a 14. században már az egyházon kívülről érkezett, önkéntes belépők vannak többségben, akik egyébként nemesi származásúak voltak. Az egyházi nemesek birtokainak adómentességének elérése is egy folyamat volt, mely intézményenként változó módon folyt le. A belépő nemesek esetében találkozunk az egyházi szolgálatból való kilépés lehetőségének biztosításával is. A 14. századi státuszperek vizsgálata során azt tapasztaltuk, hogy a püspökség mereven és minden körülmények között ragaszkodott nemes jobbágyaihoz, és ezzel együtt azok birtokaihoz is. Bizonyos adónemek alól felmentést vizsgált korszakunkban leginkább a nemesi származású belépők kaptak (census, collecta) a veszprémi püspöki területeken, így is vonzóbbá téve az egyházi szolgálatot számukra. A veszprémi püspökség nemes jobbágyaink birtoklása is korlátozott volt, csak a püspökség engedélyével vehettek részt birtok vásárlásában, cseréjében vagy éppenséggel birtok eladásában. A bíráskodási önállóság elérése is egy több lépcsőből álló folyamat része volt: az első lépés az egyház bíráskodási kiváltságának elérése. A nemes jobbágyokat érintő jogszolgáltatási kiváltságok csak ezután következhettek. Itt is azt tapasztaljuk, mint az adózás és a birtoklás tekintetében: a kiváltságok csak a belépőkre érvényesek és nem általánosan az egész társadalmi rétegre.

Kulcsszavak: egyházi nemesek, veszprémi püspök, középkori Magyarország, egyháztörténet, hadtörténet

Gyócsi Ádám: A keresztényszigeti országgyűlés és a szultáni „gratuláló levél”

Tanulmányom a 17. század végi erdélyi események egy szeletét kívánja feldolgozni. Ez a török alóli felszabadító háborúk ideje. Ennek során Thököly Imre rövid erdélyi fejedelemségével kapcsolatban szót ejtek arról a csatáról, amely a trónra segítette. Ezt követően pedig az első és egyben utolsó keresztényszigeti országgyűléséhez vezető történéseket veszem górcső alá, különös tekintettel a gyűlésen átadott szultáni gratuláló levélre. A szóban forgó levél teljes szövegének magyar fordítását – tudomásom szerint – én végeztem el. A szöveg török eredetijét egykorúlag lefordították latinra, és ezt a szövegváltozatot ültettem át magyar nyelvre. A dolgozat befejező része a sebtében bezárt országgyűlés munkájába ad betekintést, ok-okozati láncolatban haladva és egyben előrevetítve Thököly Imre utolsó kudarcra ítélt ténykedését magyar földön. A dolgozat középpontjában a fordítás áll, illetve az azt tartalmazó szöveg, amelyet megpróbáltam elhelyezni a gyorsan követő események kavalkádjában, az »önálló« Erdélyi Fejedelemség végnapjaiban.

Kulcsszavak: Thököly Imre, Erdély, Kereszténysziget, török, szultáni gratuláló levél

Pétsy Zsolt Balázs: A békepapok és a pártállami hatalomgyakorlás Magyarországon

A szocialista pártállam politikai-hatalmi, és az ezek mögött álló ideológiai céljai mentén a békepapokat kifejezetten a „klerikális reakciós elemekként” meghatározott személyekkel szemben folytatott harcában saját érdekei mentén állította szolgálatába. Esszémben – a békepap kifejezés ellentmondásos szóösszetételének kiindulási alapján – a papi békemozgalom államhatalom által irányított tevékenysége és a nyilvánosságban – a sajtóban, illetve a propagandában – megjelent hivatalos békecélkitűzések közötti sarkos különbségekre szeretném felhívni a figyelmet. A levéltári források feldolgozását követően a terminológiai ellentmondás az iratokban szövegszerűen is kézzelfoghatóvá válik. A békemozgalom országos szervezetrendszerének, valamint a területi szinten szerveződött békebizottságok helyi szinten kifejtett működésének részletesebb vizsgálatának egyik fontos aspektusa lehet a békepapok társadalomra és hívőkre gyakorolt hatásának közvetlen kutatása. A levéltári források feldolgozása során a papi békemozgalom mögött meghúzódó ideológiai ellentmondást ugyancsak indokolt figyelembe venni.

Kulcsszavak: békepap, papi békemozgalom, Opus Pacis, egyházi reakció, Vatikán, Állami Egyházügyi Hivatal, pártállam, állambiztonság

Pétsy Zsolt Balázs: Jelentés a szocialista országok egyházügyi hivatalai képviselőinek konzultatív tanácskozásáról (1986)

Jelen forrásközlés célja a „Jelentés a szocialista országok egyházügyi hivatalai képviselőinek konzultatív tanácskozásáról” dokumentum szöveges ismertetése, valamint a forrás történelmi jelentőségének bemutatása. A magyar, a csehszlovák, a lengyel, az NDK, a szovjet, a vietnami és a kubai egyházügyi hivatal képviselői 1986. januárjában Budapesten tanácskoztak. Ezt a találkozót az egyházügyi hivatalok vezetőinek egy korábbi, 1984. évi prágai megbeszélésén a magyar Állami Egyházügyi Hivatal kezdeményezte a Vatikán szocialista országokkal kapcsolatos politikájának elemzése és a gyakorlati lépésekre vonatkozó javaslatok kidolgozása céljából. A forrásközlésben szereplő iratok jelentősége, hogy rajtuk keresztül bepillantást nyerhetünk abba, hogy milyen formában folytak az egyeztetések szocialista egyházügyi szervezetek között, valamint, hogy az hivatal vezetője hogyan adott tájékoztatást az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztálynak a konkrét ügyben. Tudományos szempontból az irat tartalmának jelentősége az alábbiakban foglalható össze: 1. az Agit. Prop. Osztály részére történő jelentéstétel ténye; 2. a jelentés alapját képező emlékeztető ideológiai és gyakorlati tartalma; 3. a szocialista egyházügyi szervezetek, hivatalok találkozójának, szervezett tanácskozása; 4. a hivatalok közötti szoros együttműködés és koordináció, és annak fentiekben ismertetett fókusza.

Kulcsszavak: szocialista egyházügy hivatalok, Állami Egyházügyi Hivatal, Vatikán, egyház, egyházi reakciós elemek

Purcsi Adrienn: Történeti esszé, avagy röviden a Szent István-i állameszme jegyében megjelenő nemzetiségi politikáról és a revízióról

A Szent István-i állameszme és az ennek részeként megjelenő revíziós és nemzetiségi politika a Horthy-korszak politikai gondolkodásának legmeghatározóbb eleme Sok szakirodalomban olvashatunk ezeknek jelenetőségéről, ám pontos definíciójukról, meghatározásukról kevésbé. Rövid történeti esszénkben arra teszünk kísérletet, hogy röviden és lényegretörően meghatározzuk e fogalmak tartalmi elemeit.

Kulcsszavak: Horthy-korszak, revízió, nemzetiségi kérdés, Bethlen István, Teleki Pál, Szekfű Gyula

Turi Zsolt: Egy pragmatikus konfliktus: lengyel katonai tevékenység az észak-magyarországi vármegyékben 1918-ban

1918 őszén lengyel fegyveres alakulatok birtokukba vettek településeket és ipari létesítményeket Árva és Szepes vármegyékben. A régiókban jelentős számban éltek lengyelek, és a megszálló fegyveres erők a népek önrendelkezési jogára hivatkoztak a beavatkozásaik igazolása érdekében. A helyszínen lévő magyar katonai és belügyi erőknek parancsuk volt az ország területének védelmére, azonban az esetek többségében visszavonultak a konfliktusos területekről, nem akartak tűzharcba keveredni a lengyel egységekkel. Az adott helyzetben egyik ország vezetésének sem állt érdekében összecsapni a másikkal. Lengyelország egy frissen újjászületett állam volt, amelynek szövetségesekre volt szüksége, hogy újonnan szerzett államiságát meg is tudja tartani. Magyarország egy háborúban kimerült, ellenséges államokkal körülvett, mély belső problémákkal küzdő ország volt. Északnyugat-Magyarországon már terjedt a cseh befolyás, a magyar politikai vezetés pedig úgy vélte, hogy a magyar állam már mindenképpen területi veszteséget fog szenvedni. Kívánatosabb volt, ha ezek a területek Lengyelország, nem pedig Csehország befolyása alá kerülnek, így Magyarország körül egy teljes ellenséges gyűrűt a szomszédok nem tudnak létrehozni. 1923-ban megállapodás született a területeknek a sorsáról, mely a kérdéses régió nagy részét a csehszlovák félnek ítélte meg.

Kulcsszavak: lengyel, Árva, Szepes, Magyarország, 1918, diplomácia, egyezmény, 20. század, katonai, cseh, államiság, nemzetiség, Csehszlovákia

2024. július 4.2024. július 3.

KRE-DIt 2024/1 Szerzőink

Bödő Krisztián: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola

Prof. Dr. habil. Cservák Csaba: egyetemi tanár, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék vezetője, jogtudományi lektor, KRE-DIt szerkesztőbizottság tagja

Farkas Péter: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történettudományi Doktori Iskola, Főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Vármegyei Levéltára

Gyebrovszki Zsolt Dániel: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Gyócsi Ádám: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola, Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltárának levéltárosa

Hatlaczki-Kálmán Andrea: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Kovács Viktória: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, képviselő Károli Gáspár Református Egyetem Doktorandusz Önkormányzata

Kovácsné Molnár Anna: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Lajos Edina: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Márkus Máté: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Hittudományi Doktori Iskola

Pető-Veres Kata: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Hittudományi Doktori Iskola

Pétsy Zsolt Balázs: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola, KRE-DIt szerkesztő

Purcsi Adrienn: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola

Ratkovics Petra Krisztina: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Hittudományi Doktori Iskola

Strifler Zoltánné: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Hittudományi Doktori Iskola

Széchenyi István: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Szűcs Dániel: doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

Turi Zsolt: doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történelemtudományi Doktori Iskola, Kelet-európai történelem doktori program

2024. július 4.2024. július 3.

KRE-DIt 2024/1 Abstracts

Abstracts in theological studies

Máté Márkus: Orthodoxy and Heterodoxy

The question of the article is how to think about the human predicament. The author notes that all dogmatics ask questions about the situation of man, even those that have God as their subject because it is God who determines everything, including man. Dogma means thought, but all thought is based on experience. The experience of „others” or the experience of „self”. The author reminds us that for the „self” all dogma, thought, expressed in the course of dogmatic history, is based on the experience of „others”, even if they are the “others” behind the biblical material, with the authority of divine self-disclosure. In this way, two ways of thinking have emerged in the history of Christian thought. The one based on the experience of others alone, and the one based on the experience of others and self. These two schools of thought, orthodoxy, and heterodoxy, are compared by the author in terms of functions, sources, and methods.

Keywords: orthodoxy, heterodoxy, liberal, history of dogma, Tillich

Kata Pető-Veres: A Study of Contemporary Reformed Baptism Sermons in the Hungarian Reformed Church

The Order of Worship, which was introduced in 1985 and is still in force, defines the baptism sermon at a baptismal service as a very short sermon, which according to the liturgy is to be preached on the basis of the passage on the Great Commission (Mt 28,18–20). According to the Manual of Preachers, which appeared a few years earlier in 1980, the baptism sermon should answer three questions: „Who received it?”, „What does it symbolize?”, and „What does it oblige us to do?”. By answering these three questions, we satisfy the requirements of the sacramental sermon. In practice, however, we find that most pastors read a second, chosen text in addition to the Great Commission and begin to preach based on it. The danger of this is that the Great Commission is relegated to the background and the chosen verse is not used to speak about the essence, dogmatics, and life-forming significance of baptism, but about anything else that can be formulated on the basis of the chosen passage. In this way, the genre of the sacramental sermon merges with the genre of the sermon in worship. In my research, I will explore this phenomenon and the themes considered relevant by pastors speaking at baptisms today.

Keywords: baptism, Great Commission, secondary base text, contemporary sermons, topics of sermons of baptism

Petra Krisztina Ratkovics: Beyond Quotations. Other Forms of Intertextuality Within the Scripture

In this article, we are investigating an important question in the field of Old and New Testament relationships: how is the OT present in the NT? We are using Richard Hays’s book Echoes of Scripture as a starting point and his threefold classification: citations/quotations, allusions, and echoes. As a fourth category, the concept of cultural intertextuality is introduced, based on a shared cultural code between writer and reader. The first three forms of intertextuality are mainly concerned with syntactical and lexical correspondence, while the fourth, cultural intertextuality is derived from literary studies and looks to the OT as an „ideational resource” for themes, motifs, images, etc. expanded upon in the NT. We are detailing the seven criteria Hays laid down to help identify intertextuality (but especially allusion and echo), and arguing that the understanding and research of OT presence in the NT should be extended to include the above-detailed forms of intertextuality.

Keywords: intertextuality, relationship of Old and New Testament, allusion, Richard Hays

Zoltánné Stifler: Communication Psychology of Influence and Persuasion with a Homiletical Perspective

All communication is intended to persuade. But to do so, it requires the simultaneous application of a range of knowledge and the coordinated action of all parties involved in the communication. Communication psychology considers the knowledge and appropriate use of the psychology of persuasion and influence as a prerequisite for successful communication. If the party initiating the communication applies these skills, it is more likely to achieve success with its listeners. This study aims to present the psychological and communicative aspects of influence and persuasion and to highlight one of its homiletical aspects.

Keywords: influence, homiletics, preaching, communication, communication psychology, persuasion, preaching, preacher, psychology

Abstracts of legal science studies

Csaba Cservák: Types of nationalities and their brief history in Hungary

There are three categories of national minorities. A significant proportion of Hungarians live abroad. This is why minority protection is important for Hungary. The protection of national minorities has also been a priority for Hungary under the historical constitution. Certain ethnic groups had a special status. Currently, 13 ethnic groups are granted nationality status in Hungary. A similar preference for Turks and Italians would be justified by the historical past.

Keywords: minority protection, discrimination, Hungarians, autonomy, historical constitution.

Zsolt Dániel Gyebrovszki : The Impact of the Multilingualism of the European Union on National Legislation, Particularly on the Consistent Implementation and Enforcement of the Rules on Competition Damages Actions

Contrary to the public enforcement of competition law by competition authorities, which dominates competition law in the European Union and in the Member States, the system of competition law damages actions inherently mixes public and private law rules, which operate on the basis of different legal concepts and different conceptual sets. Competition damages actions have been regulated in the form of a directive, which, taking into account the heterogeneity of private law, the multilingual nature of the European Union, and the semantic diversity of EU and national legal terminology, has created legislative and enforcement challenges resulting in linguistic inconsistencies. A number of legal issues have surrounded competition damages actions since the Courage case, but the introduction of Directive 2014/104/EU of the European Parliament and of the Council of 16 December 2014 on certain rules governing actions for damages under national law for breach of the rules on competition (“Directive”) does not seem to have resolved all of these issues.

Keywords: competition law, competition damages actions, European Union, legislation, multilingualism

Andrea Hatlaczki-Kálmán: Current changes in penal law, or the system of categories and credits

The article presents a systemic description of the conceptual amendments to Act No CCXL of 2013 on the enforcement of penalties, measures, certain coercive measures, and the detention of offenders (Bv. tv.), which will come into effect on 1 March 2024. The author wrote about the amendment of legislation, which involves introducing new legal provisions and abolishing existing ones. However, it is not yet known whether an implementing regulation amending the standard will be published. The author refrained from presenting detailed rules in this text, as it would have been an irresponsible undertaking. Instead, the author hopes that this comprehensive review will serve as a prelude to a more detailed description of the changes at a later date. Due to the upcoming legislative changes, my research will be based solely on the amended provisions of the Bv. tv. and the normative Act XCVII of 2023, which contains amendments to Act XCVII of 2023 on criminal law and other related acts, as well as the explanatory memoranda of these laws. The new legal instruments are believed to promote the legal and social objectives of imprisonment more effectively due to their objectivity and capacity to influence the personality of the prisoner.

Keywords: law enforcement, execution of sentence, amendment of legislation, category and credit system

Viktória Kovács: Reflections on the Values and Regulation Behind the Law

The relationship between law, morality, and religion is intricate and multifaceted, with norms exhibiting varying influences depending on societal nature and culture. The study Reflections on the Values and Regulation Behind the Law scrutinizes these relationships to elucidate their mutual shaping and impact. Over time, the dynamic between law, morality, and religion has evolved, leading to the separation of church and secular norms. While law governs societal operation, morality, and religion persist in shaping human conduct. Presently, the clash of values, evident in disparities between religious practices and legal norms, as well as the media’s role in shaping social norms, is particularly salient. Moreover, differing interpretations of crime exist within legal and religious systems. This study underscores that law, morality, and religion comprise interconnected regulatory spheres, and their alignment can contribute to the harmonious functioning of society.

Keywords: legislation, religion, law, morality, society

Viktória Kovács: The Process of European Integration in Ukraine: Pacta Sunt Servanda – Concluded Contracts Must Be Respected

This research explores the process of Ukraine’s integration into the European Union, delving into the initial steps taken by the young state toward independence and its subsequent efforts to forge a distinct national identity. It examines the pivotal milestones that marked Ukraine’s path towards European integration, including signing the Association Agreement and establishing the Deep and Comprehensive Free Trade Area. The article discusses the possibilities and challenges faced by Ukraine in its pursuit of EU membership, with a particular focus on the rights of national minorities, exemplified by the Hungarian minority in Ukraine. Obstacles and mistakes in Ukraine’s integration journey are critically analyzed, highlighting laws that have narrowed the rights of national minorities and garnered international criticism. The study also presents the views of international bodies, such as the Venice Commission and the OSCE High Commissioner for Minorities, who have expressed concerns about discrimination and failure.

Keywords: Ukraine, European integration, minority rights

Anna Kovácsné Molnár: The establishment and development of the protection of children in Hungary

During my research, I examined the victims of crimes requiring special care, the children, who have been increasingly protected globally by legal tools. I considered the Hungarian legal regulations, their EU and international background, which served as bases to the protection of children introduced in criminal procedures. Furthermore, I analyse the children’s rights provided by the act on the protection of children, the act on churches, and the Fundamental Law of Hungary. This allows me to compare the opportunities ensured for children by the different legal regimes. By examining child-friendly law enforcement I also touch upon European and international protection of children, which affected the development of the related Hungarian acts. The goal of the historical overview, as well as of the European and international review is to provide a historical guide to the development of the protection of children from the era of King Stephen I until it became an essential requirement also in criminal procedures. I also want to reveal whether the development of children’s protection, and the development of the related legal regulations have effect on society.

Keywords: justice, prosecution, child, child protection, church, state, victim, treatment

Edina Lajos: On the Moral Implications of a Constitutional Complaint

There are two scientific approaches to morality. One is public morality and the other is critical morality. The best way to enforce fundamental constitutional rights is by means of a constitutional complaint, which can take several forms. Under the previous Constitutional Court Act, a constitutional complaint could only be lodged if the legislation applied was itself in breach of fundamental rights. This constellation, however, entailed the possibility of legal loopholes. The new Constitutional Court Act defines three sub-types of constitutional complaint. Very specifically, the specific remedy of the Prosecutor General is also included in the category of constitutional complaint. The actual constitutional complaint is modelled on the German model. This means that a judicial decision can also be challenged on the grounds of a breach of fundamental rights. In practice, the Constitutional Court receives very few cases.

Keywords: public morality and critical morality, law and morality, Constitutional Court, legal remedies, constitutional complaint, legal vacuum, questions of fact

István Széchenyi: Cryptocurrencies and Related Legal Challenges

The rapid rise of cryptocurrencies has created new legal challenges both in the financial and legal sectors. This study examines the most significant legal issues for crypto traders, including taxation, leverage, and inheritance. The author, among other things, points out the similarities and differences between cryptocurrencies and traditional financial instruments and makes recommendations for improving legal regulations. In addition to precise definitions, the study emphasizes the importance of choosing the right crypto exchange, describes the system of crypto taxation in Hungary, and criticizes ESMA’s leverage restrictions. The main differences between centralized and decentralized crypto exchanges are also discussed in the study, bringing up the issue of inheritance. One of the author’s main conclusions is that cryptocurrencies should be treated similarly to traditional financial instruments in legal and tax matters.

Keywords: cryptocurrency, crypto, crypto money, blockchain, taxation, leverage, ESMA

István Széchenyi: Freedom of Expression and Responsibility in Social Media: Ethical Dilemmas in the 21st Century

The rise of social media has fundamentally transformed communication and the flow of information, effectively becoming a new arena for public discourse. Freedom of speech has gained new dimensions, raising numerous ethical and legal issues. This study examines these dilemmas, focusing on the collision between freedom of expression and human dignity on social media platforms. The study addresses the responsibility of social media platforms in content regulation and the spread of disinformation as well as the global challenges arising from differing ethical approaches. It also examines regulatory efforts within the European Union and the phenomenon of filter bubbles. The aim of this study is to provide a comprehensive overview of these issues.

Keywords: social media, freedom of speech, freedom of expression, human dignity, fake news, hate speech, platform

Dániel Szűcs: Following a Judicial Initiative, or a Case Study on a Motion Pending Before the Constitutional Court

The study examines the judicial initiative underlying a case pending before the Constitutional Court, in which the petitioner Regional Court challenges the compatibility with the Fundamental Law of a provision of the law according to which the prosecutor is also entitled to bring an action for a ban on the activity or for compensation for the damage caused by the activity in the event of a breach of the legislation on the welfare and protection of animals. In accordance with the methodology of jurisprudential analysis, the analysis primarily applies a fundamental (legal) doctrinal approach, which is presented through the practice of the Constitutional Court and the position and findings of the relevant Constitutional Court decisions. Comparative analysis is used as a secondary research methodology, synthesizing the essence of the legal arguments presented in the petition and in the opinions issued in the case (Minister of Justice, Prosecutor General, Deputy Commissioner for Fundamental Rights Ombudsman for Future Generations).

Keywords: animal protection, animal protection law, public prosecutor, commencement of an action, constitutional complaint, judicial initiative, individual review, case law analysis, case study

Abstracts in historical studies

Krisztián Bödő: Vásárosnaményi báró Eötvös Ignác tartozásai és hitelezői

The bankruptcy proceedings against Ignác Eötvös the Younger (1786-1851), father of József Eötvös, began on 20 September 1841 in Borsod County. The litigation dragged on for decades, and the case was finally closed only in 1899. This study aims to shed light on one of the key antecedents and backgrounds of the bankruptcy case: the family’s debts. Research in nine counties has been decisively successful, with a total of two hundred and fourteen debt records collected from the records of the General Assembly. Although the amounts collected do not provide a complete picture of the family’s financial situation, they do shed light on the background to the bankruptcy and the formation of Ignác Eötvös’s circle of creditors, which was the second question addressed in the study. The identifiable individuals suggest that the circle of creditors was rather heterogeneous, with a significant number of loan transactions being backed by merchants, especially for larger sums of money.

Keywords: bankruptcy, debt, creditor, county

Péter Farkas: „Nobiles Iobagiones Episcopatus Wesprimiensis Exercituare Debentes”: Aspects of the Ecclesiastical Nobility of the Veszprém Bishopric 13-14th Century History (Taxation, Judging, Ownership)

The ecclesiastical nobles of the Veszprém bishopric with military service were first selected from among the people of the church’s conditioning. The noble serfs had limited freedom in terms of ownership: with the permission of the bishop, they could participate in property exchange, purchase, and sale of property. In the case of entering nobles, we meet with the provision of the possibility of leaving the church service. Achieving the tax exemption of the estates of the ecclesiastical nobles was also a process that took place in different ways depending on the institution. Achieving judicial independence was also part of a process consisting of several steps: the first step was achieving the Church’s judicial privilege. Legal service privileges for noble serfs could only follow after that. Here, too, we see the same thing as with regard to taxation and ownership: the privileges apply only to those who enter and not generally to the entire social class. Between the noble serfs of the Veszprém bishopric, there was a difference in both legal and economic terms. In the 14th century, the significantly more favorable situation of the entrants of noble origin can also be found in the property-acquiring and concentrating will of the Veszprém bishopric.

Keywords: Nobles of the Church, Bishop of Veszprém, medieval Hungary, Church history, military history

Ádám Gyócsi: The National Assembly at Kereszténysziget and The Sultan’s Congratulatory Letter

My study aims to explore a slice of events in Transylvania in the late 17th century. This is the time of the wars of liberation from the Turks. In doing so, I will discuss Imre Thököly’s brief reign as prince of Transylvania and the battle that brought him to the throne. I will then look at the events leading up to the first and last Diet of Kereszténysziget, with particular reference to the letter of congratulations from the Sultan delivered at the Diet. The full Hungarian translation of the letter in question was done by me. The Turkish original of the text was also translated into Latin in the 17th century. I have translated the Latin into Hungarian. The concluding part of the essay gives an insight into the work of the quickly completed Diet, following the chain of cause and effect and foreshadowing Imre Thököly’s last, doomed act on Hungarian land. The focus of the essay is on the translation and the text that contains it. I have tried to place the text in the cavalcade of events that is rapidly unfolding. These events marked the final days of the „independent” Principality of Transylvania.

Keywords: Imre Thököly, Transylvania, Kereszténysziget, Turkish, Sultan’s congratulatory letter

Zsolt Balázs Pétsy: The Peace Priests and the Exercise of Power by the Party-State in Hungary

The Hungarian socialist party-state, in its political power and ideological goals, has put the peace priests at the service of its own interests in its fight against those defined as “clerical reactionary elements”. In my essay, I would like to draw attention to the sharp differences between the state-directed activities of the clerical peace movement and the official peace objectives published in the public domain – in the press and in propaganda – based on the controversial word ‘peace priest’. The study and processing of the archival sources make the contradiction tangible in the text of the documents. An important aspect of a more detailed study of the national organization of the peace movement and the localized functioning of the peace committees organized at the regional level could be to directly investigate the impact of the peace priests on society and believers. The ideological contradictions behind the clerical peace movement should also be considered in the processing of archival sources.

Keywords: peace priest, clerical peace movement, ecclesiastical peace movement, priestly peace movement, Opus Pacis, clerical reaction, Vatican, State Office for the Church, party-state, state security

Zsolt Balázs Pétsy: Report on the Consultative Meeting of Representatives of the Church Offices of the Socialist Countries (1986)

The purpose of this source note is to provide a textual presentation of the Report on the Consultative Meeting of the Representatives of the Church Offices of the Socialist Countries and to present the historical significance of the source. Representatives of the Hungarian, Czechoslovak, Polish, GDR, Soviet, Vietnamese, and Cuban Church Offices held a consultative meeting in Budapest in January 1986. This meeting had been initiated by the Hungarian State Office for Church Affairs at an earlier meeting of the heads of the state church offices in Prague in 1984, to analyze the Vatican’s policy towards the socialist countries and to draw up proposals for practical action. The importance of the documents contained in the source release is that they provide insight into the form of the discussions between socialist church organizations and the way in which the head of the office informed the MSZMP Agitation and Propaganda Department on the specific case.
From a scientific point of view, the significance of the contents of the document can be summarized as follows. 1: The fact of reporting to the Agitprop Department; 2: the ideological and practical content of the memo on which the report is based; 3: the meeting of socialist church organizations and offices, the organized conferences; 4: the close cooperation and coordination between these offices and its focus as described above.

Keywords: socialist church offices, State Office for Church Affairs, Vatican, church, church reactionary elements

Adrienn Purcsi: Historical Essay, or In Short About the Nationality Policy and the Revision That Appeared in the Spirit of St. Stephen’s Idea of the State

St. Stephen’s state policy and the revisionist and nationality policy appearing as part of it are the most defining elements of the political thinking of the Horthy era. In many specialized literatures, we can read about their importance, but less about their exact definition. In our short historical essay, we attempt to briefly and concisely define the content elements of these concepts.

Keywords: Horthy-era, revision, issue of nationality, István Bethlen, Pál Teleki, Gyula Szekfű

Zsolt Turi: A Pragmatic Conflict: Polish Military Activity in the Counties of Northern Hungary in 1918

In the autumn of 1918, Polish armed units occupied settlements and industrial facilities in Northern Hungary. The territories in question were the counties of Árva and Szepes. These regions had considerable numbers of Poles and the invading armed forces invoked the right of peoples to self-determination to justify their actions. Hungarian military and law enforcement forces on the spot had orders to defend the territory of the country; however, in most cases, they retreated from the conflicted areas not wanting to engage in firefights with Polish units. The truth is that neither country’s leadership had an interest in clashing with the other. Poland was a newborn state that needed allies to assert its newly acquired statehood. Hungary was a country exhausted by war, surrounded by enemies, and having deep internal problems. In northwestern Hungary, Czech influence was already spreading thus the Hungarian political leadership believed that the Hungarian state would suffer territorial losses in any case. They preferred to lose these areas to Poland than to the Czechs and thus a complete ring of hostility around Hungary cannot be achieved by its neighbors. In 1923, an agreement was signed deciding the fate of Árva and Szepes counties, which left most of these areas to the Czech (Czechoslovak) side.

Keywords: Polish, Árva, Szepes, Hungary, 1918, diplomacy, agreement, 20th century, interwar period, military, Czech, statehood, nationality, Czechoslovakia

2024. július 4.2024. július 3.

Széchenyi István: Kriptovaluták és jogi kihívások

1. Bevezetés

Már több, mint egy évtizede történt, hogy egy Nakamoto álnéven elhíresült személy megalkotta a blokklánctechnológiát, amely lehetővé tette egy banki környezettel szembeni ellentétes fizetési rendszer kialakítását.^[1] Így születtek meg a kriptovaluták.

Azóta sok mindent megéltünk: a legismertebb kriptovaluta, a Bitcoin értéke a többezerszeresére nőtt, egy időben heti rendszereséggel döntött meg történelmi csúcsokat, majd „összeomlott”, „ismét feltámadt”, az emberek pedig elkezdték – más kriptovalutákkal együtt – fizetésre és befektetésre használni. Mára olyan népszerűségnek örvend, hogy még a befektetéstől távol álló személyek is ismerik a nevét, ami pedig a „viselkedését illeti”: egyre inkább hasonlít a „hagyományos” tőzsdei instrumentumokra.

Jogászként felmerül bennem a kérdés: ha használatát tekintve a „kriptók” egyre inkább hasonlítanak a devizákra, tőzsdei instrumentumokra, akkor szabályozás tekintetében miért nem? Mindazonáltal a jog – véleményem szerint – egy idő után kénytelen választ adni az innovációra, és ahogy az adatvédelmet ill. közösségi médiát illetően az EU „felébredt”, és már a tagállami jogszabályok szintjén is életbe lépett a GDPR, Ekertv., Avms irányelv, továbbá nemsokára kötelező lesz az alkalmazása a DSA és DMA rendeleteknek, úgy a kriptovaluták is komoly szabályozásra számíthatnak a jövőben.^[2]

Jelen rövid esszében a célom – a tartalmi keretet nem túllépve – a kriptovaluták kapcsán a fogalommeghatározást „rendbe rakni”, néhány jelentősebb jogi kihívásra rávilágítani, végezetül pedig olyan de lege ferenda javaslatot fogalmazok meg, amely által a jog hatékonyabban lenne képes kielégíteni a társadalmi és üzleti igényeket.

2. Fogalommeghatározás

Gazdasági és jogi szakfordító ismereteim birtokában arra a következtetésre jutottam, hogy a kriptovaluta fogalom – pontosabban terminus – hibásan lett átültetve a magyar nyelvbe. A cryptocurrency szónak véleményem szerint helyesebb fordítása lenne a kriptodeviza, avagy kirptopénz fogalmak, hiszen mit is jelent a valuta és a deviza a közgazdaságtanban? A valuta

„tág értelemben valamely ország törvényes fizetési eszköze, az a bankjegy, amely a kibocsátási országban a pénzfunkciót betölti. Szűkebb értelemben valamely ország fizetési eszközét jelenti egy másik ország forgalmában. Kibocsátója a jegybank”.^[3] Ezzel szemben pedig: „tágabb értelemben devizának tekintünk mindenfajta nemzetközi fizetésekben használható eszközt, tehát az értékpapírokon túl a bankjegyeket és a klasszikus pénzeszközt, az aranyat és egyéb nemesfémet is”.^[4]

Az angol currency szónak egyaránt van pénznem, valuta és deviza jelentése, tehát az a fordító, aki hibásan valutaként ültette át a magyar nyelvbe a kriptopénzeket, hatalmas hibát vétett. Melyik ország hivatalos pénze a Bitcoin? Melyik jegybank az Eternium kibocsájtója? Nyilvánvalóan rosszul használt fogalmakról van szó. Ha esszém olvasója szerint tévedek, és angolul is a valuta szóra utal a cryptocurrency, arra azt a választ tudom adni, hogy a magyar nyelv sokszínűségét kihasználva nekünk akkor is kriptodevizának vagy kirptopénznek kellett volna fordítanunk a szót – ekkor járt volna el helyesen a szakfordító. Mindenesetre késő ezen bánkódnom, annyira elfogadott terminus lett – sajnos – a kriptovaluta, hogy kénytelen vagyok én is így használni a fogalmat. Véleményem szerint azért is káros a helytelen fogalomhasználat, mert egyszer majd elérkezhet a digitális valuta ideje, és óriási vétek lenne a ténylegesen jegybankok által kibocsátott hivatalos fizetőeszközt egy kriptodevizával egy kalap alá venni, amelyre inkább egy – aranyhoz, nemesfémekhez, részvényekhez hasonló – instrumentumként kellene tekintenünk.

Jelen kitérővel azt akartam érzékeltetni, hogy már a legalapvetőbb fogalmak is tévesen lettek megalkotva a kriptodevizákat^[5] illetően, ennek tudatában pedig nem csoda, hogy a jogi szabályozás sem teljeskörű. A polgári jog és büntetőjog dogmatikájának fejlődése során egy-egy szó megfogalmazására évszázadokat kellett várnunk, így nem kérdéses, hogy a körülményes jogrendszerünknek nehéz lépést tartani egy mindössze bő egy évtizede ismert technológiával. A következő részben a konkrét problémákat fogom részletezni.

3. A kriptovaluták kapcsán felmerülő jogi kihívások

Terjedelmi okokból csupán a három legjelentősebb problémakört emelném ki lényegre törően: adózás, tőkeáttét, öröklés. Véleményem szerint a befektetőknek ezek a kérdéskörök a legfontosabbak.

Ami a kriptovaluták adózását illeti, Magyarország 2022.január 1-től komoly előrelépést tett, hiszen most már a kriptoeszközzel végrehajtott ügyletből származó jövedelmünkre a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 67/C. §-át kell alkalmazni, amely az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelmünkhöz hasonlóan 15%-os szja-t állapít meg a kriptoeszközökből származó bevételünkre (amennyiben az a minimálbér 10%-át, azaz az évi 200 ezer forintot meghaladja). Az ügyleti nyereséget az ügyleti veszteséggel itt is „szembe állíthatjuk”, és a kettő különbsége után kell adóznunk, amennyiben az az összeg pozitív és meghaladja a minimálbér 10%-át. Korábban 30% volt az adókulcs a 15% helyett, így az adókulcs megfelezése véleményem szerint egy meglehetősen progresszív előrelépés. Szintén örvendetes, hogy a törvény megfogalmazása szerint csak akkor kell adót fizetnünk, ha a kriptovalutát visszaváltottuk egyéb devizára, és ez által értünk el nyereséget (nem kriptoeszköz formájában).^[6] Így például, ha Bitcoin-t Eternium-ra váltok, annak nincs adóvonzata, ezzel szemben, ha az Eterniumot váltom USD-ra vagy EUR-ra, az már adóköteles lehet nyereséges ügylet esetén.

Amire oda kell figyelni – véleményem szerint – adózás tekintetében, hogy megfelelő kriptotőzsdét válasszunk. Ha „hagyományos” brókercégekhez fordulunk, akik forex ügyleteket bonyolítanak le, ott a pozíciónk zárásakor mindenképp realizálunk devizában nyereséget vagy veszteséget, továbbá ellenőrzött tőkepiaci ügyletnek számít a jövedelmünk, így az Szja tv. 67/A §-a vonatkozik ránk. Ez azért lényeges, mert csak abban az esetben „ússzuk meg” 15%-os adókulccsal a kereskedést, ha a brókercégünk EGT-államban vagy olyan államban működik, amely állammal Magyarországnak van a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye (pl.: EU országai, Svájc, Ausztrália). Így bár vonzó lehet kriptokereskedés esetén egy Vanuatun bejegyeztett brókercég magasabb tőkeáttéttel (Európában nem igazán jellemző 2:1-nél kedvezőbb tőkeáttét kriptók esetében az ESMA^[7] felügyelete miatt), abba a hibába eshetünk, hogy a 15% szja-n túl „szocho” kötelezettségünk is keletkezik, valamint a nyereséges és veszteséges ügyleteinkre nem érvényes az adókiegyenlítés, így pedig már nagyon nem éri meg az ügylet.

Áttérve a tőkeáttét problémájára, én nem értek egyet az ESMA azon – 2018-ban bevezetett – szabályozásával, amely meglehetősen szigorú tőkeáttét limitet állapít meg kisbefektetők számára CFD ügyletek esetén. Ez azt jelenti, hogy 30:1a tőkeáttét a major devizaügyleteknél, 20:1 a minor devizaügyleteknél, valamint az arany esetében, továbbá jelentős részvények esetében, 10:1 egyéb részvényekre, 5:1 egyedi részvényekre, és mindössze 2:1 a tőkeáttét kriptodevizákra vonatkozóan.^[8] Értem, hogy a 30:1 limit alapvetően a „szerencsejátékosok visszaszorítását célozza”, mindazonáltal a kis tőkével rendelkező tehetséges kereskedők is kénytelenek így az „ESMA-n kívül kereskedni” (jobb esetben Svájchoz hasonló biztonságos tőkefelügyelet alatt, kevésbé szerencsés esetben Vanuatun), ami pedig a kriptodevizákra vonatkozó 2:1 tőkeáttétet illeti, kifejezetten alacsony. Valóban magas a volatilitása a kriptopénzeknek általánosságban, azonban ez változni fog, ahogy egyre több piaci szerelő lesz a kriptotőzsdéken. Ezt a változást lassítja az ESMA szabályozása. Véleményem szerint, Európán belül is legalább 100:1 tőkeáttétet kellene engedni a kisbefektetők számára népszerű (major) devizapárok esetében, 80:1-et minor vagy egzotikus devizapárok esetében, 50:1 népszerű indexek esetében, 25:1 kevésbé népszerűek esetében, és kezdésként a kriptoinstrumentumok is megérdemlik a 10:1 tőkeáttétet, ezzel nem megbízhatatlan tőkepiaci felügyelet alá üldözve a kis tőkéjű, gyakran fiatal befektetőket.

Végezetül az öröklés problematikáját szeretném érinteni, azonban először meg kell ismernünk két fogalmat. A kriptovaluták feloszthatóak a visszafejtő kód ismerete alapján centralizált és decentralizált, más szavakkal custodial (őrizetben lévő) és non-custodial (külsőleg nem őrzött, nem letétkezelt) kriptodevizákra.^[9] Centralizált az a kriptodeviza, amely valamilyen intézménynél vezetett számlán fut (kriptotőzsdén, banknál, brókercégnél, egyéb vállalatnál), és decentralizált az, amelyet intézményi közreműködés nélkül őrzünk a blokkláncon keresztül.^[10] Előbbinek viszonylag „könnyű” az öröklése, hiszen a nemzetközi magánjog főszabálya szerint magyar örökhagyó öröklésekor a magyar jog alkalmazandó, és az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelet^[11] (60) bekezdése alapján az EU-n belül valamennyi tagállamban biztosítania kell az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadását és végrehajthatóságát, azaz a Magyarországon kiállított hagyatéki dokumentumokkal EU-s országban vezetett „centralizált” kriptoszámla örökölhető, még ha lassú és bürokratikus is a folyamat. EU-n kívül nehezebb a helyzet, például, ha az örökhagyó kriptoszámlája egy Bahamákon működő kriptotőzsdén volt vezetve, és jól meg is duzzadt, nem tartom valószínűnek, hogy könnyen és gördülékenyen hozzájutunk a pénzünkhöz. Öröklési szempontból mindenképp egy Európai Unióban vezetett kereskedési számla a leghasznosabb, ha a centralizált modellt választjuk.

Ha a decentralizált modellt követjük, tehát rajtunk kívül senkinek sincs hozzáférése a kriptopénzünkhöz, érdemes ügyvédi letétbe vagy banki széfbe helyezni a kódunkat, hiszen, ha az eltűnik, az örökösünk soha se fog tudni örökölni utánunk. Ezek alapján úgy tűnhet, hogy érdemesebb a centralizált formát követnünk, mindazonáltal annak is megvan a kockázata, gondoljunk csak a sokszázmillió dolláros hackertámadásokra, ami a kriptotőzsdéket érintette az elmúlt években^[12]. Bármelyik modellt választjuk, mindenképp rizikóval kell számolnunk.

4. De lege ferenda javaslat

A de lege ferenda javaslatom nagyon egyszerű: tekintsünk a kriptodevizákra hagyományos pénzügyi instrumentumokként. Még ha nem is teljesen azok, jogi és adózási ügyek kapcsán éljünk ezzel a fikcióval, és minél kevesebb részletszabályt dolgozzunk ki a megkülönböztetésre. Azt gondolom, a blokklánc technológia értelemszerűen szabályozásra szorul, mindazonáltal maguk a kriptopénzek, különös tekintettel a centralizált módon tartott kriptopénzek, az élet legtöbb területén úgy funkcionálnak, mint a hagyományos devizák. Az egyedüli nagy különbség az anonimitás, amelynek vizsgálata külön tanulmányt igényel, azonban a (kis)kereskedők nagy része nem bűnöző, aki az illegálisan szerzett jövedelmét rejtegeti, hanem haszonszerzésre törekvő átlagember. Így azt gondolom, a jogszabályoknak is a kriptokereskedés megkönnyítését kell szolgálniuk.

Esszém végére érve bízom benne, hogy izgalmas betekintést tudtam nyújtani a kriptodevizákat érintő jogi kihívásokba és remélem, a közeli jövőben komoly EU-s szintű szabályozásokra számíthatunk e téren is.

Bibliográfia

Antal-Molnár Nikolett: A kriptovalutától a digitális valutáig, in Bujtár Zsolt (et al.) (szerk.): FINTECH – DEFI – Kriptoeszközök gazdasági és jogi lehetőségei és kihívásai, Pécs, PTE-ÁJK, 2022.

Bába Iván – Sáringer János (szerk.): Új diplomáciai lexikon. A nemzetközi kapcsolatok kézikönyve. Második kötet, Budapest, Kairosz, 2021.

Egyéb források

ESMA: gyakran ismétlődő kérdések, ESMA, 2018. március 27. https://www.esma.europa.eu/sites/default/files/library/faq_esmas_product_intervention_measures_hu.pdf.

Hogy megy a kriptovaluta öröklése? Mi lesz a bitcoinod-dal, ha meghalsz? Bicoinbázis, Minden, ami kriptó, 2022. november 1. https://www.bitcoinbazis.hu/biztonsagos-tarolas-kriptovaluta-orokles/.

Itt az újabb kriptobotrány, százmilliós a kár, Portfolio, 2023. november 23. https://www.portfolio.hu/befektetes/20231123/itt-az-ujabb-kripto-botrany-szazmillios-a-kar-653453.

Hivatkozások

Antal-Molnár Nikolett: A kriptovalutától a digitális valutáig, in Bujtár Zsolt (et al.) (szerk.): FINTECH – DEFI – Kriptoeszközök gazdasági és jogi lehetőségei és kihívásai, Pécs, PTE-ÁJK, 2022, 5. ↑
Magyarázat a rövidítésekhez:GDPR: General Data Protection Regulation; Ekertv.: az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény; Avmstv.: Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló 2010/13/EU irányelv; DSA: Digital Service Act; DMA: Digital Market Act ↑
Bába Iván – Sáringer János (szerk.): Új diplomáciai lexikon. A nemzetközi kapcsolatok kézikönyve. Második kötet, Budapest, Kairosz, 2021, 486. ↑
Uo. 433. ↑
Innentől kezdve szinonimaként használom a kriptodeviza, kirptovaluta és kriptopénz fogalmakat, mert az eredetileg meghonosodott terminus (kriptovaluta) használata hibás, nélkülözése viszont a köznyelvtől nem megszokott. ↑
Így fogalmaz az Szja tv. 67/C (2) bekezdése: E törvény alkalmazásában kriptoeszközzel végrehajtott ügyletnek minősül az az ügylet, amelyben a magánszemély bárki számára megköthető, elérhető ügyletben kriptoeszkök átruházása, átengedése révén (ideértve a kriptoeszköz biztosította jog gyakorlását is) nem kriptoeszköz formájában vagyoni értéket szerez. ↑
European Securities and Markets Authority, azaz az Európai Értékpapír-piaci Hatóság ↑
ESMA: gyakran ismétlődő kérdések, ESMA, 2018. március 27. https://www.esma.europa.eu/sites/default/files/library/faq_esmas_product_intervention_measures_hu.pdf ↑
Hogy megy a kriptovaluta öröklése? Mi lesz a bitcoinod-dal, ha meghalsz? Bicoinbázis, Minden, ami kriptó, 2022. november 1. https://www.bitcoinbazis.hu/biztonsagos-tarolas-kriptovaluta-orokles/ ↑
Uo. ↑
Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről ↑
Itt az újabb kriptobotrány, százmilliós a kár, Portfolio, 2023. november 23. https://www.portfolio.hu/befektetes/20231123/itt-az-ujabb-kripto-botrany-szazmillios-a-kar-653453 ↑

2024. július 4.2024. július 3.

Gyócsi Ádám: A keresztényszigeti országgyűlés és a szultáni „gratuláló levél”

Thököly Imre személyével és tevékenységével kapcsolatban jóllehet napjainkban is születnek – ha nem is nagyszámú és nagyobb volumenű – munkák, mégis a témával kapcsolatos alapok lerakását, és ezzel összefüggésben a jelen dolgozat tárgyául szolgáló keresztényszigeti országgyűlés és az ún. szultáni „gratuláló levél” első taglalását a messzebbi múltban találjuk, méghozzá a kiegyezést követő időszakban. Azt követően egészen napjainkig, a történettudomány figyelmét még Thökölyvel kapcsolatban is más és más események kötötték le,^{^[1]} mint például az, amire én e rövid értekezés keretében vállalkoztam.

„A haldokló erdélyi fejedelemségnek egyik legérdekesebb, drámai fordulatokban gazdag fejezete Thököly Imrének a kurucz királynak erdélyi fejedelemsége, az itteni pünkösdi királysága.”^{^[2]} E szavakkal indul Szádeczky Lajos tanulmánya az 1898-as Századokban. A történet pedig úgy kezdődött, hogy 1690. augusztus 21-én – Szeben városától nem messze – megvívták a zernyesti csatát az erdélyi-császári hadak és Thököly Imre török-tatár-kuruc csapatai^{^[3]} között – ez utóbbiak győzelmével.^{^[4]} A csatában meghalt Teleki Mihály (1634–1690) erdélyi kancellár, az akkori fejedelemség legfontosabb embere, jelen minőségében pedig az erdélyi hadak generálisa, valamint Thököly fogságába került Donat Johann Heissler (1648–1696) császári generális, a fejedelemség akkori Habsburg katonai parancsnoka.

A szóban forgó csata másnapját Thököly a harctéren töltötte. Összeszedette az elesett katonákat, és kiválogattatta őket, így a török-tatár-kuruc seregből ki-ki a maga halottait temette el. A kuruc vezér mindeközben nem feledkezett meg az ellenfél elesett katonáinak is megadni a végtisztességet, valamint azt sem, hogy jelentést küldjön az éppen a nisi táborban tartózkodó III. Szulejmán szultánnak (ur. 1687–1691) „fényes” győzelméről,^{^[5]} amelyre adott szultáni gratuláló levelet kívánom magyar fordításban jelen értekezésemben közreadni. Mielőtt ennek eleget tennék, röviden felvázolom e szóban forgó levél megérkezéséig az eseményeket. Ennek tartalmának ismertetését követően pedig ejtek néhány szót a keresztényszigeti országgyűlésről, ahol elhangzott.

Thököly már az elejétől fogva uralma megerősítéséhez a mellette lévő török csapatok mellett a belső erőkre kívánt támaszkodni. Ez nem volt nehéz! Még augusztus 22-én örömmel vette Brassó városának három tagból álló üdvözlő és hódoló küldöttségét. Kifejtette nekik, hogy Jézus nevében kezdte meg a csatát és Isten adta számára a fényes győzelmet.^{^[6]}

Brassó városa másnap élelmet is szállított táborába, ezt annak ellenére tette, hogy előző éjjel a brassói német őrség parancsnoka, behúzódva a várba, ellenállásra szólította fel a városlakókat és jelentős élelmiszert csikart ki tőlük. Mindezekhez hozzájárult az is, hogy még augusztus 22-én kiküldte – reverzális mellett – a csatában fogságba került Béldi Dávidot, ez év áprilisában meghalt Apafi Mihály fejedelem (ur. 1661–1690) ellenlábasának Béldi Pálnak a fiát, hogy „szólítsa fel meghódolásra az ország lakosait, úri és főrendi tagjait”. Ez alatt pedig tudatta a fennálló helyzetet az emberekkel, jelesül, hogy a – fejedelemségben tartózkodó – német mezei had jó része megsemmisült, a várakban lévő csekély – főleg német – őrség pedig ellenállásra nem alkalmas. A székely székek és a magyar vármegyék nagy része, de még a szászok is, ez utóbbiak a „hitsors miatt” is készséggel csatlakoztak a lutheránus Thökölyhez.^{^[7]}

A korábban számtalan alkalommal kifosztott nép^{^[8]} egy része szabadítót látott benne, míg mások – ezt is el kell mondani – a hatalmi politika játékszerét, akinek hadai ugyanúgy prédálták az országot. A brassói tartózkodása után Thököly Székelyföldre vonult, ahol a székelység megnyerésére törekedett, jól tudván, hogy fejedelemségének alapját a székelyek által kiállított haderő adhatja. Augusztus végén sorra hódoltak be neki a székely székek is. Minél gyorsabb megnyerésükre azért is volt nagy szükség, mert a csata hírére rémület szállta meg Székelyföldet és az ott élő emberek a török-tatár hadak rémhírére az erdőkbe és hegyekbe menekültek.^{^[9]}

Időközben megjött Thököly (mintegy 2 ezer janicsárból álló) tartalékserege és (30-40 db mezei és mozsárágyúból álló) tüzérsége is a Barcaságba.^{^[10]} Távolabbi városokból is érkeztek deputációk Thökölyhez. Constantin Cantemir, a moldvai vajda (ur. 1685–1693), de még Sobieski János lengyel király (ur. 1674–1696) követei is megjöttek, hogy üdvözöljék Thökölyt a prázsmári táborban és az – ilyenkor szokott módon – ajándék gyanánt paripákat, kardokat és buzogányokat hoztak magukkal. Az országot azonban ekkor ismét sajnálatos, de megszokott módon kuruc, török, tatár és havasalföldi csapatok prédálták.^{^[11]}

Miután hatalmába kerítette Erdély déli és keleti részét, Gyulafehérvárra küldött ki regálisokat, azaz hivatalos megbízottakat, hogy odahívja a rendeket országgyűlésre szeptember 15-i dátummal.^{^[12]} Ő maga is Gyulafehérvárra vonult. Meghívta erre többek között a Zernyestről Kolozsvárra menekült főméltóságokat, Apor Istvánt (1638-1704), a székely székek főkirálybíráját, Alvinczy Pétert (1639-1701), az ország ítélőmesterét, s czegei Vass Györgyöt (1658/59–1705) is, Teleki Mihály unokaöccsét, akinek naplójában olvashatjuk a Thököly számára a szultán által június 8-án kiállított athname, azaz szultáni szerződéslevél szövegét korabeli magyar fordításban. Ennek latin nyelvű változatát nagy historikusunk Pray György (1723–1801) is közli az Epistolae procerum III. kötetének 476. oldalán, azonban tévesen – ahogy a czegei Vass hagyatékot rendező Nagy Gyula mondja^{^[13]} – egy 1681-es levélhez fűzött jegyzetben.^{^[14]} Ebben a levélben a budai pasa a hűségben való további kitartásra buzdít és az 1681-es athnaméból kér egy másolatot.^{^[15]} A levél címzettje tehát akkor még nem Thököly, miként Pray írja, hanem Apafi.

Thököly időközben igyekezett óvintézkedéseket tenni az országhatáron kívüli Habsburg zsoldban álló német seregek ellen is, mivel korábban csak az országban bennlévő, de nem nagy létszámú német csapatokra mért csapást Zernyestnél. Emberei egy részét így Fogaras vidékére és Királyföldre küldte, hogy szállják meg azokat és biztosítsák a Déli-Kárpátok szorosait. Thököly maga is igyekezett a fősereggel minél hamarabb előre nyomulni az ország belsejébe.^{^[16]}

A brassói vár ostromával nem szándékozta húzni az időt – bár megegyezési ajánlatot küldött a polgárokkal a német parancsnokhoz, ami nem vezetett eredményre. Végül katonákkal záratta körül a várat. Maga szeptember 4-én pedig Földvár mellé vonult.^{^[17]} Innen írta 7-én következő pátenslevelét Erdély rendjeinek. Ebben felhívta a figyelmet az ellenségre, azaz a német katonák oltalma alá menekülőkre, mint pl. a Kolozsvárott tartózkodó s a kiskorú Apafi Mihály mellett lévő főurakra. A hűtlenségen ért emberekre halálbüntetést szabott ki. Azok számára, akik alávetik neki magukat, oltalmat ígért. A pátens kimondta, hogy a németet büntetlenül ölhetik az országban, egyben Segesvárhoz rendelte küldeni a településeken lakó minden ötödik férfiembert (sic!) hadba szálláshoz Berthóti Zsigmond parancsnoksága alá. Végül pedig közölte, hogy a török császár fővezére és I. Szelim (ur. megszakításokkal 1671–1704) krími tatár kán egyik fia, Gázi Giráj szultán, aki később apja örökébe lép, haderejével útban van Erdély felé.^{^[18]}

Mialatt a Kolozsvárra menekült főurak is kiadtak egy Thökölyével ellentétes hangvételű pátenst a lakosságnak, amelyben jelezték, hogy „most közelébb az felséges badensis fejedelem^{^[19]} kevés napok alatt derék hadakkal bejő”,^{^[20]} Thököly tovább haladt Segesvár felé s talán itt változtathatta meg útirányát és eredeti tervét, hogy Gyulafehérvárra menjen,^{^[21]} ahova – miként fentebb írtam – szeptember 15-re az országgyűlést hirdette,^{^[22]} s e helyett a Nagyszeben melletti Keresztényszigetre hívta össze ugyanarra az időpontra a rendeket. A három nemzet többsége ide el is küldte követeit. A keresztényszigeti országgyűlés törvényeinek a bevezetésében Thököly a helyváltoztatással kapcsolatban azt írja, hogy „1690. szeptember 15-re általunk Gyulafehérvár városunkba hirdetett és a hadak nagy száma miatt, nehogy a fejedelmi székhely, Gyulafehérvár és környéke elpusztuljon, Keresztényszigetre, Szeben, szász székhely közelében lévő helységbe áthelyezett országgyűlésen” gyűltek össze az erdélyi rendek.^{^[23]} Valószínűleg azonban az lehetett az oka, hogy Thökölynek tudomása volt a közeledő német hadakról és ezek elől ment beljebb az országban. Fejedelemmé választása az országgyűlésen szeptember 22-én ment végbe.^{^[24]} Jelen voltak – ha nem is teljes számban – az erdélyi főurak és a rendek mellett a tatár kán, a havasalföldi vajda, Constantin Brancoveanu (ur. 1688–1714), a portától érkezett kapucsi basa, s az új szerdár, Musztafa basa, aki a szultán „nyájas” levelét is magával hozta a nisi táborból, díszkaftánokkal együtt Thököly és tíz főbb híve számára.^{^[25]} Mindezekről a szultán „gratuláló levelében” is olvashatunk. A szóban forgó iratot török eredetiből egykorúlag fordították latinra.^{^[26]} A latin változatot^{^[27]} Thaly Kálmán közli a Monumenta Hungariae Historica XXIV. kötetében, amelynek szövege az általam készített magyar fordításban^{^[28]} a következő^{^[29]}:

A Messiást hívő nemzetség fejedelmei legdicsőbbikének, a keresztények között az előkelők támasztékának, a Nazarénus nép közdolgai irányítójának, a serény és harcias, rettenetes és félelmetes, merész és erőteljes hősnek, Felső-Magyarország és Erdély jelenlegi dicső fejedelmének Thököly Imrének, kinek legyen jó vége! Midőn megérkeznek (hozzád) a fenséges királyi leveleink, (már) ismeretes számunkra az, amit elküldött leveleidben jeleztél győzedelmes királyi táborunk felé, hogy Ottomán birodalmam kötelékeiből kifolyólag örökös Birtokomba, Erdélybe, győzelmektől híres hadseregemmel behatoltál, és a fent említett terület Rukál^{^[30]} nevű szorosán harci készültségben (az országba történő) bemenetel el lévén zárva, az istentelen és fonák németséget és annak mélyen fekvő és silány táborát a Fenséges Uralkodó Isten kegyelméből kiirtva elpusztítottad, leigázva megaláztad, és közülük többeket kardélre hánytál, a megmaradottakat pedig a fogság kötelékeivel és láncaival megkötözted, minden sáncukat, tüzérségüket és hadi málhájukat elfoglaltad. Mivel mindezeket, amik előadattak, a világot átfogó királyi ismeretemmel beláttam, elnyerted jóságos uralkodói érdeklődésemet és bőkezűségemmel összekötött becses megbecsülésemet, abban a reményben és várakozásban, hogy Isten segítségével ezután is az én Fényes Portám magas építményének és oszlopokkal megerősített fenséges palotámnak minden további kötelezettségét hűséggel és a lélek őszinte hevével fogod teljesíteni, az uralkodói magasság irántad megmutatkozó nagy hálájával és a királyi felség kegyének kiválóság tekintetében megnyilvánuló túláradásával, tetszésünkből és kedvezésünkből neked egy megtisztelő uralkodói ruha (kaftán) és az oldalad mellett lévő tíz jeles férfinak is megtisztelő ruha küldetett, Királyi Felség e szóban forgó levelével együtt utaltattak ki és küldettek el; míg megérkeznek, kell, hogy tetszésből és kegyből ajándékozott megtisztelő, királyi és fenséges ruhákat, teljes tisztelettel és megbecsüléssel fogadva, miután felvetted, dicsőséggel és tisztességgel viseld, a Fejedelmek fejedelmével, Ozi tartomány híres kormányzójával, Musztafával, az Erdélybe küldött s győzelmektől híres hadseregem jelenlegi fővezérével, kinek legyen örök dicsősége, és a többi Kormányzóval és a hadsereg többi Vezérével, törekedj minden igyekezettel és figyelemmel jó egyetértésben előre haladni, a mondott területet Isten kegyelméből az ellenség kezei közül kiragadni és felszabadítani, annak felkavart állapotát megváltoztatva a dolgokat jó rendbe és elrendezésbe visszaállítani. Erdély meghódoló, oltalmat kérő és a Fényes Portának engedelmeskedő és magukat alávető lakói javaikban és személyükben ne háborgattassanak; (irántuk) uralkodói méltóságom örök árnyékában szíves védelmet és tiszteletet tanúsíts, ellenben azoknak, akik az igaz hit művelői iránt sem engedelmességet sem meghunyászkodást nem tanúsítanak, lázadásban és felkelésben végig kitartanak, semmi fajta biztonság nem engedtethetik meg, megölésükre, elfogatásukra, győzelmektől híres hadseregemmel mind javaik és mind vagyonuk elragadására és elvételére, és kíméletlen csapással a megérdemelt büntetésük elhatározására fordíts a jövőben minden gondot és erőt, nem másként a kormányozandó és irányítandó tartományban, az alattvalók megvédelmezésére és megóvására. Hogy elnyerhesd királyi méltóságom végrehajtása által az uralkodói nagyság változatos kegyeit és a királyi hatalmasság jóindulatú érdeklődését, ne felejtkezzél el mindezekhez lelkesen hozzátenni és szorgalmasan harcra késznek mutatkozni, valamint a dolgok szükséges állásáról tájékoztatással szolgálni és az új híreket a Fényes Portámnak következetesen elbeszélni.

Az irat egyértelműen fogalmaz: egyszerre dicsér, bátorít, szólít fel a további küzdelmekre, és teszi ezt úgy, hogy további török csapatokat nem helyez számára kilátásba. A levél elolvasása után most pedig nézzük meg, hogy a korábban a Teleki Mihály mellett tevékenykedő és a Zernyesti csatában kuruc fogságba került Cserei Mihály (1667–1756) hogyan emlékszik vissza a fejedelemválasztás napjára: „Ott nagy pompával, dob, trombita, sípszó, puskaropogás alatt a templomban fejedelemségre inauguráltaték, megesküvén a conditiók szerint az országnak, és pompás vendégséggel, a havasalyföldi vajda is jelen lévén, nagy örömmel eltöltik ezt a napot”.^{^[31]}

Egyhangúnak tekinthető fejedelemmé választásában nem csak a rendben, fegyelemben együtt tartott csapatainak volt része, hanem a császári hatalomnál enyhébbnek mutatkozó török főség elismerésének is. A most már erdélyi fejedelem Thököly keresztényszigeti cikkelyei hangsúlyozták,^{^[32]} hogy ő, Thököly Imre török segítséggel a „boldog emlékezetű néhai Bethlen Gábor kegyelmes erdélyi fejedelem idejebéli szabadságot megadta”, s az ország adóját a Bethlen korabeli, immár jelképesnek számító 10 ezer tallérra szállította le. A gyűlésen rendeletet hoztak birtokai visszaadásáról, honfiúsították a vele tartó bujdosókat, visszaállították a szabad fejedelemválasztás intézményét, valamint a bevett vallások rendszerét. Elismerte ugyan, hogy a három nemzetből való tanáccsal kormányoz, de valójában teljes mértékben szuverén módon intézkedett. Végezetül pedig még egy tetemes had ellátására elegendő 40 napi élelmet rótt ki a vármegyékre, városokra és székekre.^{^[33]}

Az összehívott országgyűlés elsősorban a Portával kívánta rendezni Erdély viszonyát, ellenben Thököly a Habsburg udvarral. Mivel Thököly jól tudta, hogy az Erdélyben kialakult helyzetet a török hadjárat kimenetele, s még inkább a miatta stratégiát váltó és felé közeledő Badeni Lajos dönti el, a fogságába esett d’Oriát megegyezési ajánlattal Bécsbe küldte I. Lipót császárhoz és királyhoz (ur. 1657–1705). Újfent késznek mutatkozott volna most is csatlakozni csapataival a török ellen harcoló császári armadához, ha elismerik Erdély fejedelmének, birodalmi hercegi címmel tisztelik meg, mialatt Velence és Lengyelország garantálja a megegyezést. Thököly már tanult Apafi erőviszonyokat mérlegelő korábbi politikájából, de nem eleget.^{^[34]} Igaz, emellett a körülmények sem voltak kellően adottak! Nagyobb hangsúly esett, mint látjuk, személyi érdekeire, mint az ország érdekeire – bár tudjuk, hogy sokszor e két érdek egybefonódhat. Talán előre is látta az újdonsült fejedelem, hogy a nagyvezír nem fogja sem időben, sem kellőképpen megsegíteni. Előbb-utóbb magára fog maradni, s akkor nem marad más hátra, mint megpróbálni a lehetetlent és leállni „az nímettel paktálni”. Lipót azonban válaszában Thökölytől azt várta, hogy először ő bizonyítsa be tettekkel feléje megnyilvánuló hűségét, és utána kész megkegyelmezni neki, és visszaadni jószágait. Lipót békülékenynek tűnő válaszadása egyértelműen az 1690-es év török sikereinek, többek között Nándorfehérvár elfoglalásának volt betudható.^{^[35]} A fent említett d’Oriának azt is meg kellett kérdeznie Lipóttól, hogy az udvar feleségét, Zrínyi Ilonát (1643–1703) fogolynak tekinti-e, s így váltságdíj vagy cserealku fejében szabadon bocsátaná-e az illusztris foglyot.^{^[36]} Lipót szeptember 24-i levelében írta, hogy Zrínyi Ilonának jóllehet nem volna szabad elhagynia Bécset, de Heisslerért, és d’Oriáért^{^[37]} cserébe mégis szabadon bocsátja.^{^[38]} D’Oria október 23-24-e táján fog majd visszaérkezni Brassón át Lipót válaszával az akkor már hátráló Thököly táborába.^{^[39]}

A keresztényszigeti országgyűlést már szeptember 29-én Badeni Lajos közeledése miatt be kellett zárni, mivel az őrgróf átlépte Erdély határát.^{^[40]} Mielőtt feloszlott volna, szeptember 28-án még egy pátenst adott ki az új erdélyi fejedelem a keresztényszigeti mezőn, melyben a továbbra is a török császár és a tatár kán útban lévő segítségével bíztatta az erdélyieket. Erre szavát is adta, bár ekkorra már bizonyosan tudnia kellett, hogy a török magára hagyta. Megparancsolta, hogy rendek fejenként keljenek fel és siessenek táborába, valamint a föld népét is fegyverbe szólította. Székelyföld felé vette útját,^{^[41]} miközben idegen segédhadai, köztük a törökök sorra elhagyták. Hamarosan kivonult Erdélyből és többé már nem fordulhatott vissza.^{^[42]}

Mindezek tükrében hiábavalónak tűnik a szultánnak a Thököly győzelme miatti gratulációja, mivel a török annak kiaknázásában már nem volt kellően eltökélt és motivált. A levélnek mindösszesen történeti és esztétikai értéke maradt az utókorra, egyéb jelentősége már a keletkezését követően elhalványult – jóllehet többre lett volna hivatva, akár csak maga Thököly Imre.

Bibliográfia

Angyal Dávid: Késmárki Thököly Imre 1657-1705. I. kötet, Magyar Történeti életrajzok, Budapest, 1888.

Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. 17. kötet, Budapest, 1928–1942.

Benczédi László (szerk.): Thököly-felkelés és kora. Budapest, 1983.

Borovszky Samu: Magyarország Vármegyéi és városai. Vas vármegye. 1898

Cserei Mihály: Erdély históriája. 1661–1711. Budapest, 1983.

Deák Farkas (szerk.): A bujdosók levéltára. Budapest, 1877.

Hargittay Emil (szerk.): Régi magyar levelestár. XVI-XVII. század II. kötet, Magyar Hírmondó, Budapest, 1981.

Kármán Gábor: Thököly Imre elfogása: a felső-magyarországi oszmán vazallus állam bukása és az erdélyi diplomácia. Történelmi Szemle, 2019. (61. évf.) 3. szám, 411-432.

Köpeczi Béla (főszerk.): Erdély története 1606-tól 1830-ig II. kötet, Budapest, 1986.

Mészáros Kálmán (szerk.): Magyarország hadtörténete II. – Az oszmán hódítás kora, 1526-1718, Budapest, 2020.

Nagy Gyula (szerk.): Czegei Vass György és Vass László naplói 1659–1739. Monumenta Hungariae Historica XXXV., Budapest, 1896.

Nagy Iván (közli): Magyarországi és erdélyi bujdosó fejedelem Késmárki Thököli Imre secretariusának Komáromi Jánosnak Törökországi diáriumja és experienciája. Budapest, 1887.

Papp Sándor: Szabadság vagy járom? A török segítség kérdése a XVII. század végi magyar rendi mozgalmak idején. Hadtörténelmi közlemények, 2003/3–4, 633–669.

Pray György: Epistulae procerum Regni Hungariae III. Budae, 1806.

Pray György: Historia Regum Hungariae Stirpis Austriacae. Budae, 1799.

Röder, Philip: Der Markgrafen Ludwig Wilhelm von Baden Feldzüge wider die Türken grössentheils nach bis jetzt unbenützen Handschriften. Zweiter Band, Carlsruhe, 1842.

R. Várkonyi Ágnes: Magyarország visszafoglalása 1683–1699. Budapest, 1987.

Seres István: Thököly Imre és Törökország. Budapest, 2006.

Sugár István: Lehanyatlik a török félhold. Budapest, 1983.

Szalay László: Magyarország története. 5. kötet, Pest, 1857.

Szádeczky Lajos: Thököly erdélyi fejedelemsége. Századok, 1898, 230–247, 420–433, 328– 339, 499–509, 621–631, 695.

Szilágyi Sándor (szerk.): Erdélyi Országgyűlési Emlékek 20. 1688–1691. 34. fejezet, 1688-1691. Törvények és okiratok. Budapest, 1897.

Thaly Kálmán (közli): Késmárki Thököly Imre és némely főbb híveinek naplói és emlékezetes írásai (1686-1705). Monumenta Hungariae Historica XXII., Pest, 1868.

Thaly Kálmán (közli): Késmárki Thököly Imre naplói, leveleskönyvei és egyéb emlékezetes írásai. Monumenta Hungariae Historica XXIV., Pest, 1873.

Trócsányi Zsolt: Teleki Mihály. Erdély és a kuruc mozgalom 1690-ig. Budapest, 1972.

Hivatkozások

Thököly életét elsősorban 1685. év végéig szokták figyelemmel kísérni. Az ekkor bekövetkezett rövid idejű török fogságát követően személye – sajnálatos módon – már kiesik az érdeklődés középpontjából. Ezzel kapcsolatban lásd: Kármán Gábor: Thököly Imre elfogása: a felső-magyarországi oszmán vazallus állam bukása és az erdélyi diplomácia. Történelmi Szemle, 2019. (61. évf.) 3. szám, 411-432. ↑
Szádeczky Lajos: Thököly erdélyi fejedelemsége. Századok, 1898, 230. ↑
Havasalföldiek, illetve az akkori szóhasználattal oláhországiak is voltak Thököly seregében, azonban visszahagyta őket útja során, hogy a Kárpátok lejtőit felügyeljék – nem bízván ugyanis feltétlenül hűségükben. (Angyal Dávid: Késmárki Thököly Imre 1657-1705. I. kötet, Magyar Történeti életrajzok, Budapest, 1888, 213) ↑
A csata és vele együtt Thököly hadmozdulatai az 1690-es év nagy török ellentámadás részét képezték. ↑
Szádeczky Lajos: Thököly, 230. ↑
Uo., 328. ↑
Uo., 230. ↑
Meglátásom szerint a tárgyalt időszakban – tehát a falszabadító háborúk idején – a korábbi vészterhes (17. század eleji és közepi) időkhöz képest összességében némileg „nyugodtabb” időket élt Erdély nemes és nemtelen lakossága. Ennek ábrázolásához nyújt kiváló képet Nagy Gyula (szerk.): Czegei Vass György és Vass László naplói 1659–1739. Monumenta Hungariae Historica XXXV., 1896. ↑
Szádeczky Lajos: Thököly, 330–331. ↑
Uo., 331–332. (Mintegy 13-16 ezer főre kell tenni a Thökölyvel a zernyesti síkon felállt katonák számát, így hozzávetőlegesen kétszerese lehetett Thököly serege az erdélyi-német haderőnek. Erről lásd: Szalay Béla: Thököly havasi útja. Hadtörténelmi közlemények, 1910, 141.) ↑
Sugár István: Lehanyatlik a török félhold. Budapest, 1983, 243. ↑
Cserei Mihály: Erdély históriája. 1661-1711. Budapest, 1983, 229. ↑
Nagy Gyula (szerk.): Czegei Vass, 101. ↑
Az 1681-es athnaméval Papp Sándor foglalkozik tanulmányában. Ebben idéz egy levelet, amelyet Apafi írt 1683-ban Eszterházy Pál (1635-1713) nádornak és amelyben az olvasható, hogy Apafi az 1666-ban Murány várában készült feltételek alapján kívánta a törökkel rendezni a dolgokat, Thököly ellenben – írta Apafi – készíttetett egy olyan levelet a magyar megyékkel és rendekkel, amely értelmében azok nem kívánják Apafi uralkodását, ellenben Thökölyt szívesen látnák uruknak. Apafi leveléből az is kiderül, hogy kapott a szultántól kapott egy athnamét, amelyet később visszavontak és visszavittek a törökök. Thököly nevére pedig – folytatja – csak egy kinevező iratot, úgynevezett annuentiát állítottak ki – majd az 1682. évben. 1681-ben Erdélybe – az az évi királyi magyarországi hadjárattal összefüggésben – először egy szultáni fermánt, azaz parancsot küldtek ki, amely előírta a hadjárathoz való csatlakozást, másodjára pedig a szóban forgó athnamét, amelyhez a rendek egy kérelemlevelet is szoktak előzetesen benyújtani a Portára. Ezt az iratot azonban nem Apafi nevére, hanem általánosságban a magyar nemzet számára állították ki. Mindebből fakadóan egy vita bontakozott ki a bujdosó magyarok és az erdélyiek között, hogy a szerződéslevél kinek is biztosít hatalmat a Habsburgoktól visszafoglalt magyar területek felett. Az okmány kézbesítéséről fennmaradt Uzun Ibrahim budai pasa levele, melyből megtudható, hogy az athnamét azért küldték el Apafinak, mert őt bízták meg a magyar ügyek kézben tartásával, és a levélben kéri, hogy küldje el neki a szerződéslevél másolatát Saban csausz által. (Papp Sándor: Szabadság vagy járom? A török segítség kérdése a XVII. század végi magyar rendi mozgalmak idején. Hadtörténeti közlemények, 2003/3–4, 648–649.) Pray tehát helytelenül az 1681-es athname helyett az 1690-es athnamét tűzte hozzá lábjegyzetben a pasa leveléhez. Hozzáteszem, a tévesen csatolt athnaméban Apafiról, már mint elhunyt fejedelemről van szó. Praytól szokatlan figyelmetlenség és/vagy az elmondott történések lehettek az okai az irat rossz helyen történő közlésének. ↑
Pray György: Epistulae procerum Regni Hungariae. III., Budae, 1806, 475–476. ↑
Szádeczky Lajos: Thököly, 332. ↑
Uo., 332–333. ↑
A pátens rendes szövege többek között czegei Vass György naplójában is megtalálható. (Nagy Gyula (szerk.) Czegei Vass, 94–96.) ↑
Badeni Lajos (1655–1707) volt az 1690-es év Habsburg csapatainak fővezére a Duna-medencében. ↑
Szádeczky Lajos: Thököly, 334–335. ↑
Uo., 335. ↑
Az Erdély történetében – feltehetően tévesen – azt olvashatjuk, hogy maga az országgyűlés csak szeptember 25-én nyílt meg (Köpeczi Béla (főszerk.): Erdély története 1606-tól 1830-ig. II., Budapest, 1986, 880.) ↑
„…in generalibus…Comitijs ad diem 15 Mensis Septembris Anni Domini Millesimi Sexcentesimi Nonagesimi, in Civitatem nostram Albam-Juliam per nos promulgatis ob multitudinem bellorum ne sedes eadem Regalis et districtus ejusdem desolaretur, in possesione Keresztény-Szigeth sedeque Saxonicali Szeben existente, transmutatis…” (Közli Thaly Kálmán:Késmárki Thököly Imre és némely főbb híveinek naplói és emlékezetes írásai. 1686–1705. Monumenta Hungariae Historica XXII., Pest, 1868, 63.) ↑
Seres István: Thököly Imre és Törökország. Budapest, 2006, 92. ↑
Szádeczky Lajos: Thököly, 337. ↑
A szöveget publikáló Thaly szerint a levélnek mind az eredeti török példánya, mind az egykorú latin fordítása Vörösvárott, a Rákóczi-Aspremont-Erdődy levéltárban volt az ő idejében megtalálható. (Thaly Kálmán: Késmárki Thököly Imre naplói, leveleskönyvei és egyéb emlékezetes írásai. Monumenta Hungariae Historica XXIV., Pest, 1873, 395.) A Pinka partján fekvő volt Vas vármegyei Vasvörösvárt 1920-ban Ausztriához „csatolták”, mai neve Rotentum an der Pinka. Borovszky Samu a következőket írja Vörösvári levéltárról: „Itt van a híres vörösvári, mór ízlésben épült és gróf Erdődy Gyula tulajdonát képező, nagyszabású kastély, mely arról is nevezetes, hogy itt őrzik a kastély egyik tágas toronyszobájában II. Rákóczy Ferencznek annak idején sokat kutatott titkos levéltárát. Itt van elhelyezve az Erdődy-család gazdag, rendezett levéltára is. A kastély, mely remek park közepén, magaslaton áll, egyike az ország legszebb épületeinek. Berendezése is fényes és igazi előkelő ízlésre vall.” (Borovszky Samu: Magyarország Vármegyéi és városai. Vas vármegye. Budapest, 1898, 115–116.) ↑
Uo., 393. ↑
A szöveg teljes magyar fordítására mindezidáig nem bukkantam rá. Kisebb-nagyobb részek magyar transzlációját közlik csak az egyes szakirodalmak. ↑
„Gloriossimo Principum gentis Messiam credentis, sustentaculo magnatum inter Christianos, directori negotiorum publicorum populi Nazareni, strenuo ac bellicoso, formidablili ac terribili, animoso ac valoroso heroi, glorioso moderno Superioris-Hungariae et Transylvaniae Principi Emerico Thököly, cujus extrema sunt foelicia!Cum pervenerint literae regiae ac augustae, notum sit, quod ex annexis Imperii mei Ottomanici haereditariam meam possesionem Transiylvaneae regionem, cum exercitu meo victoriis inclyto te penetrasse, ac in praedictae regionis passu montis Rukal jam in procinctu praecludendi ingressus existentes improbos ac perversos Germanos castraque eorum depressa ac vilia, gratia Dei possessoris Celsitudinis, extirpando delevisse, subigendo humiliasse, plerosque eorum in pabulum gladiorum cessisse, relictos autem captivitatis vinculis et catenis vinctos fuisse, omnes munitiones tormentarias et belllica impedimenta occupasse, ad victoriosa mea regia castra literis missis significasti.Dum ea omnia quaecunque repraesentata sunt, notitia mea regia mundi comprehensiva optime complexa fuissent, benignam imperialem meam propensionem ac pretiosam aestimationem liberalitate mea conjunctam nactus es, ea spe autem et expectatione, ut favente Deo de hinc quoque Fulgidae meae Portae sublimis fabricae et Excelsae meae Aulae columnis firmatae, omne servitium fideliter et cum candore animi praestiturus eris, erga te summa gratia sublimitatis imperialis, et excellentia favoris Celsitudinis regalis emanando, tibi uno vestimento honorifico imperiali et eximiis viris ad latus tuum existentibus decem vestimentis honorificis favorabiliter et gratiose collatis, praesentibus literis Regiae Majestatis assignata et missa sunt; dum pervenirent, oportet, quod favorabiliter et gratiose largita vestimenta honorifica, regia ac eminentia, cum omni reverentia et honore obviando, postquam iisdem indutus, pro gloria et decore duxeris, cum Principe Principum, Illustri Gubernatore Provinciae Ozj, moderno Supremo Duce exercituum meorum victoriis inclytorum ad partes Transylvanicas deputatorum Musztafa cujus prosperitas sit perpetua, ac aliis Gubernatoribus ac Ducibus exercituum, juxta bonam concordiam procedere, praedictamque regionem Divina Gratia manibus hostium totaliter eripere et liberare, ac confuso ejus statu, amoto negotia in bonos ordines, dispositinesque redigere omni studio ac deligentia nitaris.Incolarum regionis Transylvaniae se dedentium, protectinemque implorantium ac Excelsae meae Portae obsequentium et se submittentium bonis et personis non molestatis; in umbra perpetua benignitatis meae imperialis gratiosam protectionem et observantiam largito, e contra cultoribus verae fidei obsecundationem et submissionem non facientibus, in rebellione et seditione perseverantibus, nulla penitus securitate concessa, in eorum internecione, incaptivatione, et bonis ac facultatibus, cum exercitu meo victoriis inclyto diripi et depraedari faciendis, ac cum rigorosa afflictione meritas eorum poenas statuendis omnem curam et robur, haud secus in gubernanda et administranda provincia, protegendis et defendendis subditis adhibito.
Ut cum beneplaciti regiae meae dignitas executione, varios favores sublimitatis imperialis, et benignas propensiones excellentiae regiae consequi valeas, his animuno applicare et diligenter intentum fieri, informationique necessarios rerum status et nova nuntia consecutive Excelsae meae Portae notificare et exponere non desinas.” (Közli: Thaly: Thököly, 1873, 393–395.) ↑
Valószínűleg Rukur, Rucar (van Rukkor is) nevű havasalföldi határközségről van szó. ↑
Cserei Mihály: Erdély, 230. ↑
Az artikulusokra vonatkozóan lásd: Thaly: Thököly, 1868, 63–84. ↑
Thaly: Thököly, 1868, 83–84. ↑
Köpeczi Béla: Erdély története, 880. ↑
Angyal Dávid: Thököly, 220–221. ↑
Pray szerint a Rákóczi árvákat: Ferencet és Juliannát is kérte. (Pray György: Historia regum stirpis Austriacae. Budae, 1799. 307.) ↑
Heissler és d’Oria szabadon bocsátásáért Thököly kezdetben még 25 ezer aranyat kívánt kapni, de a pénz lassan gyűlt össze. Ráadásul d’Orianak Thököly táborához való visszatérte után a foglyokról szóló alkudozásokat egy időre félbeszakította Köprülü Musztafa nagyvezér (1637–1691), aki követelte Thökölytől az előkelő foglyok török kézre bocsátását – ezekre a fejedelem azonban nem volt hajlandó. (Angyal Dávid: Thököly, 228.) Erre hivatkozik Thököly is 1691 áprilisában Vidinből keltezett és feleségéhez írott levelében, amelyben panaszkodva írta, hogy „Hajszler és Dória uraimék éretted s több híveim feleségeknek elbocsáttatások iránt inhibeáltatván az fővezértül, s noha kezembül őket ki nem vették, de meg sem engedték eddig való elbocsáttatásokat”. (Hargittay Emil (szerk.): Régi magyar levelestár. XVI-XVII. század. II. kötet, Magyar Hírmondó, Budapest, 1981, 486.) Később a fentebbi összeg 7 ezer aranyra fog csökkenni, talán mert d’Oria időközben meghalt. (Szalay László: Magyarország története. 5. kötet, Pest, 1857, 498.) Komáromi szerint: Karas/Krassó folyó mellett lévő Férpalánkon „halt meg a kurucok keze alatt, Marchio Doria, az császár generálisa” (Közli Nagy Iván: Magyarországi és erdélyi bujdosó fejedelem Késmárki Thököli Imre secretariusának Komáromi Jánosnak Törökországi diáriumja és experienciája. Budapest, 1887, 4.) ↑
Angyal Dávid: Thököly, 228. ↑
Szádeczky: Thököly, 426. ↑
„Datum in praedicta possessione Kersztényszigeth, Die 29 Mensis Septembris Anno 1690.” (Thaly: Thököly, 1868, 84.) ↑
Szádeczky: Thököly, 338. ↑
Hogy mennyire volt taktikus, vagy éppen elhibázott lépés Thökölytől a (ki)hátrálás és ezzel együtt új fejedelemségének a teljes feladása, az már egy külön értekezés tárgyát képezi. ↑

2024. július 4.2024. július 3.

Bödő Krisztián: Vásárosnaményi báró Eötvös Ignác tartozásai és hitelezői

Háttér^{^[1]}

Eötvös József édesapja, ifj. Eötvös Ignác (1786-1851) tárnokmester 1841-ben azzal kereste meg a miskolci székhelyű Borsod vármegyei törvényszéket, hogy bejelentse fizetésképtelenségét és csődöt kérjen saját maga ellen az 1840. évi XXII. törvénycikk értelmében:

„Miután hitelezőink nagyobb része véletlenül kielégítését szorgalmaztatja, az idő pedig, melyben bennünket ezen hatalmas követelések környékeznek, úgy jószágainkkal több évek óta búsan tapasztalt terméketlensége, s több elemi csapások által történt illetése, valamint az ingatlan jószágok is mostani becstelensége miatt, tetemes adósságok siettetett letisztázásra vagy csak kellő biztosítására is oly alkalmatlan és ellenséges, hogy mi más egyéb ez évben szenvedett képtelen veszteségeinkbe figyelmezvén értékünket minden hitelezőink teljes kifizetésére elégtelennek lenni előre látjuk. […] míg követelési és adósságbeli állapotunk tökéletes előadására elegendő adatokat szerezhetnénk, méltóztassék a Tekintetes Törvényszék […] ellenünk a csődületet elrendelni.”^{^[2]}

Csőd általában valamely hitelező vagy hitelezői csoport kezdeményezésére – ahogy a korszakban fogalmaztak – ütött ki. Az, hogy Eötvös Ignác maga kért csődöt saját maga ellen, már önmagában felvet néhány kérdést, jóllehet nem is annyira ez a tény teszi érdekessé a tárnokmester csődperét, ha nem sokkal inkább az, hogy több mint fél évszázadig tartott. A bejelentést követően Borsod vármegye törvényszéke azonnal aktivizálta magát és 1841. szeptember 20-án megindította a csődeljárást.^{^[3]} Csődtömeggondnokot és perügyelőt választottak, utasították az érdekelt vármegyéket, hogy azonnal írják össze Eötvös Ignác ingó és ingatlan javait, majd vegyék azt mielőbb bírói zár (sequestrum) alá.^{^[4]} A bírói zár alá vett vagyon adta az ún. csődtömeget (vagy röviden tömeget), amelynek eladásából fizették (volna) ki a hitelezőket egy bonyolult osztályozási lista alapján.^{^[5]}

A törvény célja az volt, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben a csődpereket gyorsan és gördülékenyen folytassák le.^{^[6]} Ez nem is volt problematikus azokban az esetekben, amikor az adósság nem volt számottevő és amikor a hitelezői kör sem volt kiterjedt, illetőleg az adós nem rendelkezett a szélrózsa minden irányában ingó és ingatlan vagyonnal. Eötvös Ignácnak kiterjedt hitelezői köre volt, elég csupán arra utalnunk, hogy 280 keresetlevelet adtak be a báró ellen.^{^[7]} Nemcsak Borsod, de Zemplén, Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyékben is rendelkezett tulajdonnal, nem is beszélve Fejérről, ahol az Eötvös-vagyon legértékesebb része, az ercsi uradalom feküdt.^{^[8]} A csődeljárást egy ízben a bécsi udvar több mint egy évre leállította, a számtalan igényper és fellebbezés elnyújtotta az eljárást, szakadatlan jogi kardoskodás zajlott egyes javak megmentéséért, különösen Eötvös Dénes részéről. A szabadságharc elsodorta az ügyet, a neoabszolutizmus évtizedében újranyitották, majd 1867-től kezdték az osztályozási lajstrom szerint kifizetni a hitelezőket,^{^[9]} de ez sem ment gördülékenyen. Végül 1899-ben zárták le a pert úgy, hogy sem a vagyonbukott Eötvös Ignác, sem a családi vagyont megmenteni igyekvő Eötvös Dénes nem élt.^{^[10]}

E rövid tanulmányban nem célunk részletesen bemutatni a csődper fázisait, csupán utaltunk rá, hogy egy több évtizedes folyamatról és a történeti kutatás számára jelenleg is fontos családról van szó. Célunk ugyanakkor összegyűjteni azokat a tartozásokat, adósságokat, amelyeket Eötvös Ignác a csőd kitörése előtt halmozott fel, és amelyek nyilvánvaló előzményei annak, hogy a báró 1841-ben bejelentette fizetésképtelenségét. Az adósságokról – uradalmi és családi levéltár híján^{^[11]} – a be-és kitáblázási jegyzőkönyvek tájékoztatnak bennünket.

Be-és kitáblázási jegyzőkönyv, mint forrásbázis

A be-és kitáblázási jegyzőkönyvek a nemesi közgyűlési iratokhoz tartoznak, kvázi a közgyűlési jegyzőkönyvek segédkönyvei, ezekben rögzítették – kérés esetén és díjszabás mellett – az adósságokat. Noha a vaskos kötetek kétségtelenül hasznos források egy adott vármegye hitelforgalmának vizsgálatához,^{^[12]} korántsem teljeskörű forrásokról van szó, hiszen az adósságok betáblázása (intabulatio) nem volt kötelező. A hitelezőnek nemfizetés esetén kétségkívül hasznos volt, mert erre hivatkozva pert indíthatott, de a váltó- és csődtörvény bevezetése előtt ezek a peres eljárások – ha az adós földbirtokos volt – nem a hitelezők győzelmével végződtek. Ráadásul amennyiben az adós a kamatokat rendesen törlesztette, s végül a tőkepénzt is visszafizette, a kölcsön – ami a vármegyei adminisztrációt illeti – nyom nélkül maradt.^{^[13]} Különösen problematikus a kitáblázás (extabulatio), az adósság megszűntetésének kérdése, ugyanis a kitáblázott tőkeérték meg sem közelíti a betáblázott tőkeértéket, ebből többen a nemesség eladósodására következtettek, jóllehet a forrásbázis ehhez a megállapításhoz egyoldalú, hiszen nem látjuk azt, hogy a kamatok fizetés mennyiben valósult meg.^{^[14]}

A jegyzőkönyvek vezetése nem egyidőben kezdődött és az adminisztrációs gyakorlat is inkonzekvens volt. Optimális esetben rögzítették az adós és a hitelező nevét, az összeget és a tartozásról szóló kötelezvény (obligatio) vagy váltó keletkezési idejét. Egyes esetekben részletesen feljegyezték az adós kötelezettségeit, a fizetendő kamat mértékét és a tartozás természetét.

Betáblázott adósságot ott találhatunk, ahol az adósnak ingó vagy ingatlan java feküdt.^{^[15]} Eötvös Ignác esetén éppen a csődper iratanyaga nyújtott segítséget abban, hogy hol lelhetjük fel a báró ellen intabulált összegeket, hiszen a csődbíróság minden olyan törvényhatósággal levelezést folytatott, ahol a vagyonbukott bárónak a csődtömeghez csatolandó javai voltak. A kutatást éppen ezért Borsod vármegyén kívül Fejér, Zemplén, Szabolcs, Szatmár, Bereg, Nógrád és Tolna vármegyékben is le kellett folytatni. Mivel ezeket a segédkönyveket eltérő módon vezették, az összes vármegye anyagát ugyanolyan kritérium alapján nem lehetett feldolgozni, sőt bizonyos esetekben az is előfordult, hogy a be-és kitáblázási jegyzőkönyvek nem maradtak fenn. Előfordult egyes vármegyékben az is, hogy az adósságokat duplán rögzítették, és a közgyűlési jegyzőkönyvekbe is megtalálhatók. Az alábbi táblázatban megyei bontásban összegezzük e két forrástípus kutathatóságát.

A kutatás Heves, Tolna és Bereg vármegyék esetén bizonyult eredménytelennek, bár tegyük hozzá, hogy Tolnában a család egy kaszálóval és réttel rendelkezett,^{^[16]} így kétséges, hogy e javakra bárki is betábláztatott volna valamilyen adósságot. Nemkülönben Hevesben, ahol a vármegye jelentése szerint csupán Eger város határában némely szőlővel rendelkezett Eötvös Ignác.^{^[17]} Bereg iratanyagának hiánya már nagyobb probléma,^{^[18]} hiszen a család döntően Északkelet-Magyarországon rendelkezett birtokokkal. Nógrádban az iratanyag hiánytalansága ellenére nem találtunk tartozást Eötvös Ignác neve alatt. Borsod, Zemplén, Fejér, Szabolcs és Szatmár esetén a kutatás eredményes volt.

Adósságok

Csődper esetén a vagyonbukott saját adósságai mellett a család ősi adósságaiért is felelt, így nemcsak ifj. Eötvös Ignác (1786-1851), hanem id. Eötvös Ignác főispán (1763-1838) adósságaira is tekintettel voltunk. Borsodban tábláztatták be a legtöbb, összesen 133, míg Fejérben 69 rendbeli követelést. Szabolcsban és Zemplénben 32-32, míg Szatmárban csupán 4 követelés szerepel, azonban ez nem jelent 271 tartozást, hiszen egy-egy hitelező több vármegyében – biztonsági okokból – is betábláztatta az adósságot.^{^[19]} A jegyzőkönyvek összevetésével 214 rendbeli követelés jelenik meg id. és ifj. Eötvös Ignácnál.^{^[20]} Az már önmagában jelzésértékű, hogy a számszerűsített adatokból Borsod és Fejér tűnik ki. Ez nem véletlen, egyrészt a birtokok számából, másrészt pedig a birtokok minőségéből adódik, amellyel a hitelezők is nyilvánvalóan tisztában voltak. Borsodban számos Eötvös-érdekeltség feküdt (pl.: Tiszatarján, Sály, Vatta, Geszt), míg Fejérben csak a Szentiváni részpusztaság (ma Alsószentiván) és az ercsi uradalom, utóbbi viszont roppant értékes volt és ahogy a csődper során meg is jegyezték, Ercsi nélkül a hitelezők kielégítése esélytelen volt.^{^[21]}

Egyedül Szabolcs vármegye anyagában bukkant fel a csődpert időben jócskán megelőző adósságtétel id. Eötvös Ignác neve mellett.^{^[22]} Az esetek túlnyomó többségében a csőd kitörése előtt egy-két hónappal adminisztrálták a kölcsönöket, általában augusztus hónap valamely közgyűlési időszakában. Elvétve fordult elő, hogy a „későn ébredő” hitelezők a csőd kitörése után intabulálták követeléseiket. Különös számba megy, hogy néhány hónap leforgása alatt ennyi személynek eszébe jutott betábláztatni az adósságokat. Természetesen az 1840. évi „hiteltörvények” megnövelték a törvényhatóságoknak ezt a típusú adminisztrációját,^{^[23]} de ez a nagyságrend ennek ellenére is szembetűnő.

Egy köztudottan adósságokkal rendelkező személy halála ösztönözhette arra a hitelezőket, hogy betábláztassák a követeléseiket.^{^[24]} Gángó Gábor is arra a megállapításra jutott, hogy id. Eötvös Ignác 1838. június 12-én bekövetkező halála állhat a hitelezői fellépés mögött.^{^[25]} Nem elhanyagolható szempont és valóban tekintélyes summával tartozott a főispán, de miért vártak három évet a hitelezők? Pulszky Ferenc naplóbejegyzéseit ugyan kellő kritikával kell illetni, de Eötvös Ignác vagyonbukása kapcsán ezt írja:

„Bécsben ez időben pénzválság ütött ki, melynek legfőbb áldozata a Geymüller nagy bankház lett s ennek bukása következtében Eötvös Ignác, a tárnok. Ez mindig akvirált jószágokat, nagy részben hitelbe, főleg pedig az ercsi uradalmat, melyet ideiglenes jogcímmel bírt, mindenáron meg akarta örökíteni családjában, de amint a pénzpiac állapota szorult, s a hitel szűkült, mindaz, kinek birtoka adóssággal volt terhelve, nem tarthatta fönn magát.”^{^[26]}

Ez az elmélet – tegyük hozzá nyilvánvalóan Pulszky nyomán – jelenik meg Grünwald Bélánál is.^{^[27]} Az eddigi kutatások alapján Eötvös Ignác és a bécsi bankház között kétségtelenül fennállt egy anyagi kapcsolat, már csak azért is, mert az Eötvös-csőd forrásanyagában a Geymüller bankház csődtömegének perügyelője szintén követeléseket támasztott Eötvös Ignác csődtömege ellen, azaz Eötvös Ignác biztosan tartozott a bankháznak.^{^[28]} A bankház bukásáról 1841. július első felében kezdtek cikkezni a magyar lapok.^{^[29]} Abban az esetben, ha ez a kapcsolat a család hitelezői körében is ismert volt, akkor nem meglepő, hogy a Geymüller & Co. bukását követő egy és másfél hónappal betábláztatták követeléseiket Eötvös Ignác ellen. A tőke – egy ilyen pénzügyi krízisben – nyilvánvalóan menekítette magát, a bizalom megszűnt.^{^[30]} Úgy véljük, hogy inkább ez kapcsolódik a betáblázott összegek közel egyidejű megjelenéséhez, semmint id. Eötvös Ignác halála.

A képen szöveg, képernyőkép, sor, Párhuzamos látható Automatikusan generált leírás

1. ábra ifj. Eötvös Ignác ellen betáblázott követelések pengőforintban Borsod, Fejér, Zemplén és Szatmár vármegyék jegyzőkönyvei alapján^{^[31]}

A követelések jelentős részét pengőforintban tábláztatták be, de szórványosan előfordult váltóforint és arany is. A váltóforintot 2,5-es osztóval, az aranyat – körmöci aranynak tekintve – 4,5-es szorzóval váltottuk át pengőforintra.^{^[32]} A diagramon szereplő adósságok 996 266 pengőforintra rúgnak, de ebbe még bele kell számolnunk azokat a Szabolcs vármegyében betáblázott tételeket (összesen 23 920 pengőforint),^{^[33]} amelyeknél a kölcsönzés időpontja ismeretlen. Az összegyűjtött betáblázások alapján tehát 1 020 186 pengőforint tartozásról beszélhetünk. Ehhez hozzá kell vennünk id. Eötvös Ignác adósságait, az ún. ősi adósságokat, amely 84 242 pengőforint.

A képen szöveg, képernyőkép, Párhuzamos, sor látható Automatikusan generált leírás

2. ábra id. Eötvös Ignác ellen betáblázott követelések pengőforintban Borsod, Fejér, Zemplén vármegyék jegyzőkönyvei alapján^{^[34]}

Az apa adósságainak szórása egyenletesebb. Ifj. Eötvös Ignác esetén aligha lehet drasztikus eladósodásról beszélni a rendelkezésre álló adatok alapján az 1830-as évek közepéig.^{^[35]} A tartozások felhalmozása az 1830-as évek második felétől szembetűnő, a csődper évében felvett kölcsönök száma és nagyságrendje pedig tetemes, 1812-1837 közötti években felvett kölcsönök összesített értéke majdnem eléri az 1841-ben felvett tőkeértéket, jóllehet 1841-re csupán 28 rendbeli követelést datálhatunk a 214-ből. Egyelőre kérdés, hogy mivel állhat kapcsolatban 1841 nagyarányú kölcsönforgalma. Célszerűnek tűnhet összefüggésbe hozni azzal, hogy a csődper kitörése előtt az Eötvös család megvásárolta az ercsi uradalmat akkori tulajdonosától, Szapáry Vincétől. Az adás-vételi szerződés értelmében az uradalom 1 100 000 pengőforintért kelt el. A teljes összeget nem kellett készpénzben kifizetni, de a Szapáry család adósságait Eötvös Dénesnek át kellett vállalnia.^{^[36]} Ettől függetlenül a nagybirtok megvásárlása komoly tőkét igényelt. Véleményünk szerint ez részben magyarázatot adhat ifj. Eötvös Ignác tartozásaira. Ezeket a tartozásokat nem értelmezhetjük minden esetben tényleges készpénzfelvételnek, hiszen nem ismerjük a kölcsön természetét. Rokon adósságának átvállalása? Áruhitel? Örökség kifizetése? Özvegyek és árvák pénzei? Birtokvásárlás? Zálogkiváltás?^{^[37]} Természetesen minden esetben tartozást testesít meg egy-egy betáblázott összeg, de nem következik belőle a pazarló arisztokrata képe, aki életmódjának fenntartására hatalmas pénzeket vett fel annak tudatában, hogy ősi szabadságjogai megvédik őt és birtokát. A pazarlásnak ráadásul némiképp ellentmond az is, hogy számos tétel a 2000 pengőforintot sem érte el és olyan személyektől származnak, akiknek a beazonosítása – társadalmi státuszukból adódóan – nehéz vagy éppen lehetetlen. Nehezen képzelhető el, hogy például özvegy Ritter Magdolna 400 pengőforintja nélkülözhetetlen volt a család számára,^{^[38]} különösen annak fényében, hogy magasabb körökből is jutottak pénzhez.

A hitelezők

A hitelezői hálózat egy nehezebb kérdéskör. Egyrészt a hivatalnokok számtalan esetben rosszul írták fel a neveket,^{^[39]} amelyek, ha csak a közgyűlési jegyzőkönyvben szerepelnek, más információt nem árulnak el. Ellenben, ha az illető valamilyen folyamodást írt vagy a betáblázandó összeget levélben írta meg és fennmaradt, nagy valószínűséggel identifikálta magát vagy legalább a levél tartalmazza a települést, ahol kelt. Ez már leszűkíti a kört.^{^[40]} A bejegyzett kereskedőket a korban már egyre gyakoribb összeírások, cégjegyzékek révén azonosíthatjuk, ráadásul a digitalizált folyóiratok és hírlapok segítségével gyakran bővebb információkat szerezhetünk a polgári-kereskedő csoportról, amely nagy arányban képviselte magát az Eötvös család hitelezői körében. A nemesi, arisztokrata származású személyeket a rendelkezésre álló genealógiai munkák révén – gondolunk itt Nagy Iván vagy Kempelen Béla műveire – könnyen regisztrálhatjuk. Az egyházi intézmények nevét pedig minden esetben rögzítették. Azonban így is rengeteg név „lóg a levegőben”. Vajon determinálja-e az azonosítás nehézsége a személy társadalmi státuszát? Állítható-e, hogy az „egyéb” kategória olyan „egyszerű embereket” takar, akik nem tartoznak sem a polgári, sem a nemesi rendhez? Ez nyilván nem ilyen egyszerű. Annál pedig a késő rendi Magyarország társadalma messze sokszínűbb volt, hogy csupán rendi kategóriákban gondolkozzunk, hiszen például egy-egy azonosított esetben uradalmi tiszt,^{^[41]} hivatalnok^{^[42]} is hitelezőként lépett fel.^{^[43]}

Az azonosíthatatlan személyek neve előtt gyakran bukkan fel az özvegy, ritkábban az árva jelző. E személyek esetén feltehetőleg arról lehet szó, hogy az uradalom kasszája kvázi takarékpénztár jelleget töltött be és ezek a személyek bizalommal, hitellel helyezték el kis magtakarításukat kamat reményében az uradalmi pénztárban.^{^[44]}

Vegyünk egy pillantást azokra a hitelezőkre, akik Fejér vármegyében tábláztatták be a követeléseiket. Az egyik legmagasabb összeget (41 762 pengőforint) egy bizonyos J. A. Valero, pesti nagykereskedő biztosította Eötvös Ignácnak,^{^[45]} aki egyike volt a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alapítóinak Széchenyi István és számos tehetősebb zsidó kereskedő, így például Wodianer Sámuel és Ullmann Móric mellett.^{^[46]} Vagyonát textilgyártással alapozta meg, számos érdekeltsége mellett kiemelkedő volt a pesti selyemgyára.^{^[47]} Burgmann Károly, aki 9500 pengőforintot kölcsönözött,^{^[48]} csakugyan nagykereskedő és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alapítói között, később az igazgatói székben is megtaláljuk.^{^[49]} Bidermann Mihály Lázár bécsi bankár, vagyonát gyapjúkereskedelemmel alapozta meg.^{^[50]} A kereskedői-polgári csoportot erősíti továbbá a Fejér vármegyei betáblázók közül Egger Eduárd, aki folyamodványaiban pesti orvos(tanár)ként hivatkozik magára, ugyanakkor a bejegyzett kereskedők között is megtaláljuk a nevét,^{^[51]} illetve Magyar J. Dávid pesti kereskedő.^{^[52]} Juhász János és Tschida János székesfehérvári polgárok, előbbi fakereskedéssel, utóbbi fűszerkereskedéssel foglalkozott.^{^[53]} A Vágvecséről (Nyitra) származó Neuschloss Izsák fanagykereskedő szintén a vagyon és a vállalkozás megalapozója volt, az 1830-as évek közepén már kiterjedt telephálózattal rendelkeztek, köztük Újpesten is.^{^[54]} Mózes Ábrahám és Zsidó József neve árulkodó,^{^[55]} Say József pedig székesfehérvári gyógyszerész volt.^{^[56]} A Fejér megyei születésű, s csakugyan Fejérben, Kálózon elhunyt Kustor István uradalmi számvevő,^{^[57]} míg az alsógallai születésű Jurkovits Mátyás adószedő volt.^{^[58]}

A hitelélet felélénkülését szorgalmazó reformkori törvények előtt az egyház meghatározó szerepet játszott a kölcsönzésben.^{^[59]} Nem véletlen, hogy a fenti táblázatban a Bakonyszombathelyi pénztár – jelentős összeggel – és az egri főkáptalan is a hitelezők sorát növeli. Egy másik csoport a nemesi, bárói hitelezők köre. Noszlopi (Noszlopy) Jozefa például a nemes Noszlopy Gáspár honvédőrnagy testvére volt.^{^[60]} Miháldi báró Splényi József (1781-1849) alezredes, unokahúga, báró Splényi Mária Anna pedig vásárosnaményi Eötvös Miklós^{^[61]} felesége volt.^{^[62]} Ebből a házasságból született id. Eötvös Ignác, Eötvös József nagyapja, így itt egy rokoni kapcsolat is fennáll. A hitelezők között szerepel az ekkor még csupán nemesi címet birtokló vizeki Tallián Jusztina (-1844), akinek férje ádámföldi Bornemissza Gábor volt,^{^[63]} testvére, vizeki Tallián Zsófia pedig annak a pészaki Bajzáth Józsefnek (1770-1850) lett a felesége, aki szintén kölcsönzött Eötvös Ignácnak.^{^[64]} Báró Fechtig Ferdinánd 1803-ban szerzett honfiúsítást (indigenatus), vendéghallgatóként tanult a Hohenheimi Mezőgazdasági Akadémián, lengyeltóti uradalmát az okszerű gazdálkodás jegyében vezette.^{^[65]} Végül a nemesi réteget erősíti pészaki Bázel József, Bihar vármegyei földbirtokos.^{^[66]} A hitelezői kör erősen heterogén jellegét mutatják a további vármegyék adatai is, jóllehet Borsod-Szabolcs-Szatmár esetén erősebben jelennek meg hitelezőként a különböző egyházi alapítványok.^{^[67]}

Összegzés

A rövid tanulmánnyal rávilágítottunk egy neves arisztokrata család csődperének előzményére azzal, hogy összegyűjtöttük azokat a tartozásokat, adósságokat, amelyeket a csőd kiütése előtt a vármegyei jegyzőkönyvekben betábláztattak. A forrásadottságok nem voltak egyenletesek, hiszen például Heves és Bereg vármegyében nem tudtuk elvégezni a kutatást. Megállapítottuk, hogy bár Eötvös Ignác bukott meg, édesapja is jelentős adósságot hagyott hátra. A tartozások betáblázásának dátumaiból arra következtettünk, hogy valóban szoros kapcsolat áll fenn az 1841-es pénzügyi krízissel, különösen a bécsi székhelyű Geymüller bankház bukásával. A kölcsönök felvétele ifj. Eötvös Ignác esetén korántsem egyenletes, az 1830-as évek második felétől dinamikus növekedés figyelhető meg, a csődper évében pedig kritikusan nagy tartozást halmozott fel, amely további kérdéseket vet fel. Megállapítottuk, hogy a hitelezői kör heterogén volt, jelentős arányban megjelennek a kereskedők.

A kutatás további fázisában össze kívánjuk vetni a betáblázott tartozásokat azokkal a keresetlevekkel, amelyeket a csődbíróságnak nyújtottak be a hitelezők. Úgy véljük, hogy minden betáblázott összeget megtalálunk a keresetlevelek között, ugyanakkor a keresetlevelek alapján kiegészíthetővé válik a tartozás mértéke és a hitelezők száma is, hiszen – ahogy arra a tanulmány elején utaltunk – a betáblázások gyakorlata esetleges volt.

Bibliográfia

Levéltári források

Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára

HU-MNL-FVmL-IV.3.a. – Közgyűlési jegyzőkönyvek (Protocolla congregationum)

HU-MNL-FVmL-IV.3.c. – Közgyűlési iratok (1790-1848)

Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltára

HU-MNL-BAZVmL-IV.501.a. – Közgyűlési, részgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvek (1569-1847)

HU-MNL-BAZVmL-IV.501.e. – Közgyűlési és törvényszéki iratok (1790-1847)

HU-MNL-BAZVmL-IV.501.k. – Be-és kitáblázási jegyzőkönyvek (1756-1858)

HU-MNL-BAZVmL-IV.2001.l. – A közgyűlés be-és kitáblázási iratai (1770-1849)

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára

HU-MNL-SzSzBVmL-IV.1.a. – Közgyűlési jegyzőkönyvek (1550-1848)

HU-MNL-SzSzBVmL-IV.1.h. – Betáblázási jegyzőkönyvek (1824-1848)

HU-MNL-SzSzBVmL-IV.501.g. – Betáblázási jegyzőkönyvek (1833-1842)

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

HU-MNL-OL-X (4) – Anyakönyvi gyűjtemény

Korabeli folyóiratok, közlönyök, naplók

Budapesti Közlöny, 1. évf., 1867/221.

Budapesti Tudósító 1848, Buda, 1848.

Handels-und Gewerbs-Kalender 1848, Pest, 1848.

Jelenkor, 10. évf., 1841/57.

Magyar Kereskedelmi Almanach 1845 évre, Pest, 1845.

Pesti Hirlap, 1842/123.

Pesti Napló, 50. évf., 1899/76.

Pulszky Ferenc: Életem és korom I., Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1958.

Online források

Pannon Digitális Egyesített Archívum (OSZK PANDea) – gyászjelentések

https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/111768

Kálóz – halotti anyakönyvi kivonatok

https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:939J-X3SB-F6?view=index&personArk=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3A6N39-3RZF&action=view

Alsógalla – házassági anyakönyvi kivonatok

https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:939J-XF9V-D4?view=index&personArk=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3A6N34-2BZ3&action=view

Szakirodalom

Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai, Magvető, Budapest, 1989.

Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben 4., Pest, 1839.

Gángó Gábor: A báró Eötvös-család Borsod megyei csődpere (1841-1847), Századok, 146. évf., 2012/3, 1401–1419.

Grünwald Béla: Széchenyi magánhitelügyi koncepciójának szellemi és gazdasági előzményei a rendi Magyarországon 1790-1848, Pécs, 1927.

Katus László: A modern Magyarország születése, Pécs, Kronosz, 2012.

Kempelen Béla: Magyarországi zsidó és zsidó eredetű családok, Budapest, 1937.

Kövér György: Hitelkonverziók, Aetas, 25. évf., 2010/2, 45–75.

Kurucz György: Főnemesi hitelforgalom és betáblázási tőkeértékek Tolna, Baranya, Zala és Vas vármegyében a 18-19. század fordulóján, Történelmi Szemle, LXIV. évf., 2022/4, 689–708.

Mérei Gyula: Magyarország gazdasága, in: Mérei Gyula-Vörös Károly (szerk.): Magyarország története 1790-1848. I., Budapest, Akadémia, 1983.

Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790-1848, Teleki Pál Tudományos Intézet, Budapest, 1948.

Miszjuk Mihajlo – Kutassy Ilona: A Kárpátaljai Területi Állami Levéltár Beregszászi Osztályának magyar provenienciájú fondjai és leírási egységei 1918/1919-ig és 1938-1944/1945-ig, Budapest, 2014.

Nagy Iván: Magyarország családai. Czímerekkel és nemzékrendi táblákkal, VIII. kötet, Pest, 1861.

Nagy Iván: Magyarország családai. Czímerekkel és nemzékrendi táblákkal, Pótlék kötet, Pest, 1868.

Pétervári Máté: Az első magyar csődtörvény országgyűlési vitája és a szabályozást meghatározó alapelvek, Glosse Iuridica, 8. évf., 2021/4, 245–269.

Somorjai Szabolcs: Hiteltörténet a be-és kitáblázási jegyzőkönyvek alapján a 18. századmásodik és a 19. század első felében. A megyei hitelezés Csongrád, Fejér és Pest-Pilis-Solt vármegye példáján keresztül, Budapest, 2014.

Szögi László: Somogy vármegye peregrinusai, 1265-1918, in: Mayer László – Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére, Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14., Budapest, 2015, 21–31.

Tóth Tibor: Hitelezők és adósok. A kölcsönforgalom kérdéshez Somogyban 1756-1812, Budapest, 1979.

Hivatkozások

Ez a tanulmány a Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-23-3-II-KRE-10 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült. ↑
Eötvös Ignác csődületet kérő folyamodó levelének másolata. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1842/162. ↑
Az Eötvös-csőd kapcsán eddig egyetlen tanulmány született. Gángó Gábor a csődpert 1841-1847 között vizsgálta, de 1847 korántsem jelentette az eljárás végét, már csak azért sem, mert a végrehajtás 1847-ben nem indult meg. A tanulmány azzal az alapvető céllal született, hogy Eötvös József élettörténetéhez szolgáljon adalékokkal, de a csőd hátterét és az eljárás egyes fázisait is bemutatja. Ld.: Gángó Gábor: A báró Eötvös-család Borsod megyei csődpere (1841-1847), Századok, 146. évf., 2012/3, 1401–1419. ↑
Pl.: HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1841/3631. ↑
A csődületről szóló 1840. évi XXII. törvénycikk (a továbbiakban 1840:XXII. tc.) 81–93. §. ↑
A csődtörvény kodifikációjáról ld.: Pétervári Máté: Az első magyar csődtörvény országgyűlési vitája és a szabályozást meghatározó alapelvek, Glosse Iuridica, 8. évf., 2021/4, 245–269. ↑
HU-MNL-BAZVmL-IV.501.e. 1844/1294-1575. ↑
Az ercsi uradalom több szempontból is az Eötvös-érdekeltségek legfontosabb része volt függetlenül attól, hogy Eötvös Ignác csak bérelte azt a tényleges földbirtokostól, Szapáry Vincétől. Egyrészt területi kiterjedése meghaladta a többi ingatlant, földrajzi fekvése kedvezőbb szállítási és értékesítési potenciállal bírt, a korábbi haszonbérlő pedig költséghatékony beruházásokkal racionalizált birtokot hagyott hátra. Az ercsi uradalomról ld.: Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790-1848, Teleki Pál Tudományos Intézet,Budapest, 1948, 50-54. ↑
Budapesti Közlöny, 1. évf., 1867/221, 2612. ↑
Pesti Napló, 50. évf., 1899/76, 9. ↑
A vásárosnaményi Eötvös család iratanyagát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltár őrzi, azonban a tekintélyes mennyiségű irat nem a bárói ághoz kapcsolódik. ↑
A témához elsősorban ld.: Tóth Tibor: Hitelezők és adósok. A kölcsönforgalom kérdéshez Somogyban 1756-1812, Budapest, 1979. ↑
Kurucz György is arra hívja fel a figyelmet, hogy nemesi, főnemesi családok anyagi helyzetéről, esetleges eladósodásáról reális képet a betáblázási jegyzőkönyvek alapján nem lehet nyerni, ehhez szükségszerű az uradalmi pénztárak hitelforgalommal kapcsolatos nyilvántartásait is megvizsgálni. Kurucz György: Főnemesi hitelforgalom és betáblázási tőkeértékek Tolna, Baranya, Zala és Vas vármegyében a 18-19. század fordulóján, Történelmi Szemle, LXIV. évf., 2022/4, 689–708. ↑
Somorjai Szabolcs: Hiteltörténet a be-és kitáblázási jegyzőkönyvek alapján a 18. század második és a 19. század első felében. A megyei hitelezés Csongrád, Fejér és Pest-Pilis-Solt vármegye példáján keresztül, Budapest, 2014, 220. ↑
Az 1840. évi betáblázásról szóló törvény értelmében adósságot betáblázni már csak ingatlan javakra lehetett. ↑
HU-MNL-TVmL-IV.1.b. 1842/3421. ↑
HU-MNL-BAZVmL-IV.501.e. 1842/4926. ↑
A 19. századi tűzvész után az első világháború viszontagságai miatt sérült a levéltár. A vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek tárgymutatói töredékesen maradtak fenn 1514-1912 között, amelyből lefeljebb a tartozás tényére, de nem a tartozás konkrétumaira derülne fény. Az iratanyagot a kárpátaljai Beregszászon őrzik, a fennálló háborús helyzet miatt a kutatást egyelőre nem tudjuk elvégezni. Miszjuk Mihajlo – Kutassy Ilona: A Kárpátaljai Területi Állami Levéltár Beregszászi Osztályának magyar provenienciájú fondjai és leírási egységei 1918/1919-ig és 1938-1944/1945-ig, Budapest, 2014, 8., 19. ↑
Például Zemplén vármegyében betáblázott 32 rendbeli követelésből csupán 14 egyedi eset, a többi a borsodi adminisztrációban is szerepel. Papmezei Bázel József földbirtokos jelentősnek tekinthető, az eredeti 57 000 pengőforintra rúgó követeléséből fennmaradt 22 000 pengőforintos tartozását Fejér (HU-MNL-FVmL-IV.3.a. 1841/3453.), Borsod (HU-MNL-BAZVmL-IV.501.e. 1841/3446.), Zemplén (HU-MNL-BAZVmL-IV.2001.l. IV. kötet, 1841/597.) és Szabolcs (HU-MNL-SzSzBVmL-IV.1.a. 1841/1504.) vármegyében is betábláztatta. A jegyzőkönyvek összevetése éppen ezért nem maradhat el, különösen, hogy a neveket többféleképpen írták le, ráadásul éppen Bázel József esetén Fejérben még 57 000 pengőforintot tábláztatott be, de a további vármegyékben már szerepel az a kitétel, hogy ebből 35 000 pengőforintot már visszafizettek. ↑
A követelések száma nem egyenlő a hitelezők számával, hiszen egy hitelező számos tartozást betábláztathatott. Például Tótis Izsák – vélhetőleg kereskedő – örökösei hat rendbeli követelést nyújtottak be Borsodban. HU-MNL-BAZVmL-IV.501.e. 1841/2886. ↑
HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1842/1906. ↑
Pl. báró Splény család felé két rendbeli tartozásuk volt 1818-ban, de azt 1825-ben extabulálták. HU-MNL-SzSzBVmL-IV.1.h. 2. kötet, p. 1637. ↑
Szatmár vármegyében például 1834-ben 31, 1835-ben 44 adósságot tábláztattak be, de 1840-ben már 154, 1841-ben pedig 125 esetet rögzítettek. HU-MNL-SzSzBVmL-IV.501.g. ↑
Hangyás Dávid hivatalnok és földesúr halála előtt nem tábláztak be ellene adósságot, de halála után egy év leforgása alatt 30 követelést intabuláltak. Grünwald Béla: Széchenyi magánhitelügyi koncepciójának szellemi és gazdasági előzményei a rendi Magyarországon 1790-1848, Pécs, 1927, 26. ↑
Gángó: A báró Eötvös, 1407. ↑
Pulszky Ferenc: Életem és korom I., Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1958, 183. ↑
Grünwald: Széchenyi magánhitelügyi, 130. ↑
HU-MNL-BAZVmL-IV.501.a. 1844/1431. ↑
Jelenkor, 10. évf., 1841/57, 233–234. ↑
Mérei Gyula: Magyarország gazdasága, in: Mérei Gyula-Vörös Károly (szerk.): Magyarország története 1790-1848. I., Budapest, Akadémia, 1983, 319. ↑
HU-MNL-BAZVmL-IV.501.e. 1841/2849-2851, 2852-2855, 2864-2865, 2883, 2885, 2885½, 2903, 2904, 2941-2945, 2970-2972, 2985-2987, 3051, 3249-3252, 3339-3352, 3446, 3907-3909.; HU-MNL-FVmL-IV.3.a. 1841/1887-1895, 2857, 2858, 2872-2885, 2910, 3372, 3452, 3459-3466, 3644-3649, 3651-3654, 4350-4353, 4385, 4389-4391, 4780.; HU-MNL-SzSzBVmL-IV.501.g. 1841/43-44, 86-87.; HU-MNL-BAZVmL-IV.2001.l. IV. kötet 1841/603, 605, 620-626, 628-629, 643, 824-825. A Szabolcs vármegyében betáblázott 33 adósságtételből 23 darabot már Borsodban regisztráltak korábban, így 10 tétel maradt, de ezt a diagramon nem tudjuk ábrázolni, mert a kölcsönzés dátumát nem írták fel. A kölcsönzés időpontjának hiánya egyúttal az adós kilétét sem pontosítja. Szabolcsban konzekvensen „Ötves Ignác” szerepel, nem derül ki, mikor beszélhetünk az apa és mikor a vagyonbukott fiú adósságáról, ezeket a tételeket ifj. Eötvös Ignáchoz számítottuk. A csődper tekintetében nincs jelentősége, hiszen minden tétel őt terhelte. ↑
Kövér György számításait vettem alapul. Kövér György: Hitelkonverziók, Aetas, 25. évf., 2010/2, 47. ↑
HU-MNL-SzSzBVmL-IV.1.a. 1841/1257, 1407, 1476, 1478, 1482-1483, 1505, 1507-1509. ↑
HU-MNL-BAZVmL-IV.501.e. 1841/2852, 2856, 2884, 2885-2886, 2903, 3050, 3248, 3344, 3465, 3909.; HU-MNL-FVmL-IV.3.a. 1841/3454-3458.; HU-MNL-BAZVmL-IV.2001.l. IV. kötet 1841/824. ↑
Id. Eötvös Ignác esetén az első kölcsönügyletet 1797-re tudjuk datálni. 1797 és 1840 között nincs ellen betáblázás és nincs nyoma adóssági pernek. Ez egyértelműen arra utal, hogy a kamatok fizetése rendben megtörtént, a főispán bizalmat, hitelt élvezett. Ebben az esetben pedig eladósodásról nem lehet beszélni. ↑
HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1841/3431. ↑
Többek között Tóth Tibor mutatott rá, hogy a 19. század elején – a napóleoni háborúk alatt – a vizsgált adósságok mögött birtokvásárlás és zálogkiváltás, illetőleg a gazdaság korszerűsítése dominált, de természetesen presztízsberuházásokra is költöttek. Tóth: A kölcsönforgalom kérdéséhez, 39–44. ↑
HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1841/2879. ↑
Fejérben a közgyűlési jegyzőkönyvben például Tscheda János szerepel, míg egy hitelezői folyamodásban már Csida János. ↑
Például Juhász János esetében. Juhász Jánosból feltehetőleg elég sok élt Fejérben, országos szintről nem is beszélve, ugyanakkor egyik folyamodó levelében székesfehérvári deszkakereskedőként utal magára. HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1843/4595. ↑
HU-MNL-BAZVmL-IV.501.e. 1841/2884. ↑
HU-MNL-FVmL-IV.3.a. 1841/3652-3654. ↑
Az anyakönyvi kivonatok abban eligazíthatnak bennünket, hogy az adott személy milyen státusszal, foglalkozással rendelkezett, azonban pusztán név alapján lehetetlen feladat az azonosítás. Lakhely leszűkíti ugyan a kört, de így is tetemes időt ölel fel a keresés. ↑
Az uradalmi pénztár takarékpénztári funkciójáról legújabban ld.: Kurucz: Főnemesi hitelforgalom, 689–708. ↑
HU-MNL-FVmL-IV.3.a. 1841/1888-1895. ↑
Pesti Hirlap, 1842/123, 1. ↑
Handels-und Gewerbs-Kalender 1848, Pest,1848, 86. ↑
HU-MNL-FVmL-IV.3.a. 1841/3372. ↑
Budapesti Tudósító 1848, Buda, 1848, 158. ↑
Kempelen Béla: Magyarországi zsidó és zsidó eredetű családok, Budapest, 1937, 49–51.; Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai, Magvető, Budapest, 1989, 80.; HU-MNL-FVmL-IV.3.a. 1841/3462. ↑
Magyar Kereskedelmi Almanach 1845 évre, Pest, 1845, 33. HU-MNL-FVmL-IV.3.a. 1841/3649. ↑
HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1841/4217. A csődper nyitását követően a kancellária útján, a bécsi váltótörvényszék határozata alapján egy bizonyos Bondi Henrik Leopold bécsi kereskedő 3300 pengőforintnyi, Eötvös Ignác elleni követéséről is jelentést kapott a megye. Az adósságlevél keltét nem ismerjük. HU-MNL-FVmL-IV.3.a. 1842/3. ↑
HU-MNL-FVmL-IV.3.c. 1843/4595. ↑
Berkovits 1981: 33. ↑
HU-MNL-FVmL-IV.3.a. 1841/3644-3648., HU-MNL-FVmL-IV.3.a. 1841/4352-4353. ↑
OSZK PANDea. Say József gyászjelentése, 1858. márc. 23. (Letöltés: 2024. április 07.) ↑
Kálóz, halotti anyakönyvi kivonat, Kustor István 1858. jún. 4. (Letöltés: 2024. április 07.) ↑
Alsógalla, házassági anyakönyvi kivonat, Mathias Jurkovitsch, 1828. máj. 22. (Letöltés: 2024. április 07.) ↑
Katus László: A modern Magyarország születése, Pécs, Kronosz, 2012, 160. ↑
Nagy Iván: Magyarország családai. Czímerekkel és nemzékrendi táblákkal, VIII. kötet, Pest, 1861, 166. ↑
HU-MNL-OL-X (4) 2593. 1. köt. 323. ↑
HU-MNL-OL-X (4) 2505. 1. köt. 104. ↑
Nagy Iván: Magyarország családai. Czímerekkel és nemzékrendi táblákkal, Pótlék kötet, Pest, 1868, 151. ↑
OSZK PANDea. Pészaki Bajzáth Józsefné szül. Tallián Zsófia gyászjelentése (1874. dec. 31.) (Letöltés: 2024. április 07.) ↑
Szögi László: Somogy vármegye peregrinusai, 1265-1918, in: Mayer László – Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére, Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14., Budapest, 2015, 25. Ez a kapcsolat a tekintetben is fontos, hogy mind a lengyeltóti, mind az ercsi uradalom mintagazdaság volt. ↑
Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben 4., Pest, 1839, 129.; HU-MNL-FVmL-IV.3.a. 1841/3453. ↑
Különösen igaz a katolikus egyház különböző pénztárainak hitelezése id. Eötvös Ignác esetén. Grünwald Béla fejti ki a hitelforrások átalakulását a reformkorban, s az egyház hitelező szerepét a korai időszakra teszi, de azzal már nem értünk egyet, hogy ez a típusú hitelforrás kimerült a reformkor utolsó évtizedére. Szatmár vármegyében betáblázott tételek mindegyike a nagyváradi katolikus egyházhoz kapcsolódik az 1830-as évekből. HU-MNL-SzSzBVmL-IV.501.g. 1841/43–44., 86–87. ↑

2024. július 4.2024. július 3.

Hatlaczki-Kálmán Andrea: A büntetés-végrehajtási jog aktuális változásai, avagy a kategória- és kreditrendszer

A jogszabálymódosításról általánosságban

A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvényt (a továbbiakban: Bv. tv.) (is) érintő 2024. március 1-jei koncepcionális változásokat hozó jogszabálymódosítást a BVOP kezdeményezte a nemzetközi változások és a hazai büntetés-végrehajtási szabályok alkalmazása során bekövetkezett torzulásai alapján. A progresszív, azaz a fogvatartotti teljesítményre és tevékenységre épülő, egyéniesítést szolgáló fogvatartotti besorolási rezsimrendszer ugyanezeket célokat, módszereket próbálta megvalósítani, csak a gyakorlatban a korábbi rendszer nem váltotta be a tőle várt reményeket.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt elbírált ügyekben megalkotott döntésekben kifejezésre juttatott és nemzetközi társadalmi elvárásként is érzékelhető igény a büntetések végrehajtása során az egyéniesítés. A büntetés-végrehajtási szervezetrendszer részéről felmerült jogszabálymódosítási igény alapja is egyebek mellett az a nemzetközi gyakorlat volt, hogy míg az ítélet, a kiszabott büntetés a bűncselekmény tárgyi súlyát fejezi ki, a végrehajtás mindennapjaira kitérő klasszifikáció a büntetés-végrehajtási szervezet feladata és felelőssége.

Az ítélkezés logikájából fakadóan a szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozatának ítéleti meghatározása a Btk. 37. §-ának és 35. § (2) bekezdésének alkalmazásával a múlt megállapított tényein alapuló döntés. A szabadságvesztés büntetés végrehajtásának azonban a Bv. tv. 83. § (1) bekezdésében meghatározott célja alapján nem szabad statikusnak, múltra vonatkozónak lennie, annak figyelemmel kell lennie az elítélt életének, személyiségének jelen, adott helyzetére, a terhelt jövőjére is. Az ítélet, a végrehajtási fokozat cselekmény központú, azonban a büntetés-végrehajtásnak ember, azaz elkövető szempontúnak kell lennie, ez pedig fontos különbség.

A 2024. március 1. napjával hatályba lépő módosítás több, mint 140 bekezdésében módosítja a Bv. tv.-t. A módosítás négy új büntetés-végrehajtási bírói eljárást hoz létre, melyekről az írás későbbi szakaszában lesz szó, és négy büntetés-végrehajtási bírói eljárást meg is szüntet (végrehajtási fokozat váltásával összefüggő, enyhébb végrehajtási szabályokkal kapcsolatos, szabadságvesztés végrehajtási fokozat utólagos meghatározása és biztonsági zárkába helyezés felülvizsgálata tárgyú eljárásokat)^[1].

Jelen publikáció megírásakor a Bv. tv. módosításáról szóló norma végrehajtási rendelete még nem jelent meg, az számos gyakorlatban felmerülő kérdést szükséges, hogy megválaszoljon majd, ilyen például a kategória- és kreditrendszer alapját képező kreditek megszerzésének és elvesztésének pontos feltételrendszere.^[2]

A legfontosabb dilemma a végrehajtási fokozatok meghatározása volt, nevezetesen, hogy ez perbírósági, vagy büntetés-végrehajtási szakmai döntés kell legyen. A fokozatváltás szabályozásának dilemmája már a 2013-as évben a Bv. kódex hatálybalépésekor is vitát képezett, a 2024. március 1-jei módosítás azonban alapjaiban újragondolta az eddigi rendszert.

A büntetés-végrehajtási fokozatok 2024. március 1. napja után is megmaradnak, e fokozatok a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 37. § vonatkozó rendelkezései alapján kerülnek kiszabásra a perbíróság által. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának perbírósági meghatározásakor továbbra is hatályban marad a Btk. 35. § (2) bekezdésében szabályozott egyel enyhébb, vagy egyel szigorúbb végrehajtási fokozat alkalmazásának lehetősége. A korábbi rezsimszabályok, biztonsági besorolás, illetve a részlegekre beosztás a büntetés-végrehajtási intézetekben döntetett el, a büntetés-végrehajtási bírói kontroll viszonylag csekély volt, a módosításra vonatkozó büntetés-végrehajtási szakmai igények a büntetés-végrehajtási intézet részéről merültek fel. A felmerült jogszabálymódosítási igény szerint a nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy Európa legtöbb országában a fokozatok már nem büntetés kiszabási kérdésként, hanem büntetés-végrehajtási szakmai kérdésként jelentek meg.

A hatályba lépő módosítás célja az volt, hogy az elítéltek olyan homogén csoportjai jöjjenek létre, akiknek mindennapi életét a büntetés-végrehajtási intézeteknek együtt lehetséges kezelnie. A korábban hatályban volt szabályozáshoz képest (rezsimbesorolás, biztonsági besorolás) átláthatóbb szempontrendszer, kiszámítható előmeneteli rendszer jöjjön létre a kreditrendszer megalkotásával.^[3]

A meghatározó elv a szabályozás során az volt, hogy mit tekintsen a jogalkotó alapjogi követelménynek, és mint ilyen, jogszabálymódosítással nem érintendő tárgykörnek a fogvatartottak mindennapjai újra szabályozása során. Ha ugyanis alapjogi kérdést érintő jogszabály módosítás következett volna be, szükséges lett volna a bírósági jogorvoslati jog biztosítása, például a büntetés-végrehajtási intézetekben elkövetett fegyelmi cselekmények következményeként fegyelmi büntetésül kiszabható magánelzárás fenyítés esetén ezért van bírósági felülvizsgálati lehetősége az eljárás alá vont fogvatartottnak. De a fogvatartottak intézeteken belüli életvitelét, például a hozzátartozókkal való kapcsolattartást, csomagfogadási szabályokat meghatározó szabályok módosítása nem alapjogi kérdés, ezért érintette e tárgyköröket a módosítás.

Kategória- és kreditrendszer

A bevezetésre kerülő kategória és kreditrendszer nagyon lényeges eleme az egyéni mérlegelés. A Bv. tv. 82. § 6. pontja szerint „a kategória az egyéniesítés alapelve alapján működtetett végrehajtási környezet, amely igazodik az elítélt visszaesési és fogvatartási kockázatához, magatartásához, együttműködési készségéhez, és amely az elítélt szükségleteihez igazodó reintegrációs programok biztosításával szolgálja az egyéni bűnmegelőzési célok megvalósítását”. A Bv. tv. 82. § 8. pontja pedig a kreditrendszer fogalmát adja meg, miszerint a

„kreditrendszer az elítélt magatartása, együttműködési készsége és a reintegrációs tevékenység keretében nyújtott teljesítménye alapján számított kreditértékeken alapuló előmeneteli rendszer, amelyben a szabadságvesztés tartamához igazodóan rögzítésre kerül azon kreditpontok száma, amelynek összegyűjtése esetén az elítélt a kezdeti besoroláshoz képest átkerülhet egy kedvezőbb kategóriába, és amelyhez mérten az elítélt által megszerzett és a tőle levont kreditpontok számértéke határozza meg a kategóriák közötti előre- vagy visszasorolását”.

A büntetés-végrehajtásnak a fogvatartottak végrehajtás során gyakorolt tevékenységét alapul véve kell mérlegelve döntést hozniuk a kreditrendszer szabályai alapján úgy azonban, hogy ez nem válhat a büntetés-végrehajtási intézetek diszkrecionális jogkörévé. Az intézetek által a kreditrendszer alkalmazása során hozott döntések feletti külső kontroll szerep a büntetés-végrehajtási bíráké, azonban e kontroll szerep nem azt várja a bíróságoktól, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek szakmai döntéseinek, szempontjainak felülvizsgálatát hajtsa végre, hanem a bíróság mérlegelő tevékenysége során vizsgálja egyebek mellett, hogy az intézet számot adott-e határozatában arról, hogy miért oly módon értékelte az elítélt magatartását, tevékenységét, ahogy azt tette.

A bíróságok feladata a jogszabálymódosítást követően tehát annyiban változatlan marad, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozatainak meghatározása megmarad a perbíróságok hatáskörében. Minden egyes esetben, amikor a büntetés-végrehajtási intézet kategóriabesorolást érintő határozatában a fogvatartottakra hátrányos módon kíván eltérni a törvény által meghatározott keretektől, bírósági felülvizsgálatnak van helye. A fegyelmi eljárás során alkalmazható magánelzárás fenyítés is jár(hat) kreditpont levonással, ennek bv. bírósági felülvizsgálata és az esetleges azonnali kategória visszasorolás esetében is fontos szerepet kap a bv. bíró, amennyiben ezen döntések ellen bv. bírói felülvizsgálatot kérhet az elítélt, akár külön-külön is e döntések ellen.^[4]

A bv. által meghatározott kreditek teszik lehetővé az elítéltek előmenetelét a kategóriarendszerben. A jogszabálymódosítás során megalkotott szabályrendszer szerint minden kreditpont adása, vagy elvétele esetén nem lehetséges bv. bírói felülvizsgálatot kérni^[5], de amikor az eredeti, foganatba vételkor meghatározott „menetrend” szerint a kategóriaváltás esedékes lenne/lehetne, a bv intézetnek számot kell adnia arról, hogy az adott időszakban mennyi kreditpontot szerezhetett volna az elítélt és ezzel szemben ténylegesen mennyit szerzett, ennek pedig mi az oka, ezen időszakokban pedig az intézet ezen számadása ellen élhet a büntetés-végrehajtási bíró felé jogorvoslattal az elítélt.

Kockázatelemzési vizsgálat fogja eldönteni, hogy a büntetés-végrehajtási intézet a terheltet mely kategóriába sorolja majd be.^[6] A vizsgálatot a Bv. tv. 92. § (3)-(4) bekezdésében meghatározott büntetés-végrehajtási szerv folytatja le, azonban attól függetlenül, hogy mely szerv hozza meg a kategória besorolásról szóló döntést, arról határozatot kell hozni. A Bv. tv. 102. §-a deklarálja, hogy I. – V. kategórián belül milyen szempontok szerint lehet besorolni a fogvatartottakat, mely rendszerben az I. a legenyhébb, az V. pedig a legszigorúbb kategória.

Fogház végrehajtási fokozatú elítélt csak I., II., vagy III. kategóriába kerülhet, börtön fokozatú terhelt kivételesen és taxatíve felsorolt esetekben II., főszabály szerint azonban III., vagy IV. fokozatba kerülhet. Fegyház végrehajtási fokozatban töltött büntetés esetén kivételesen III. kategóriába, leggyakrabban a IV., vagy V. kategóriába lehet besorolni a terheltet^[7]. A kiszabott egyéb büntetés (pénzbüntetés és közérdekű munka büntetés) szabadságvesztésre történő átváltoztatása esetén, elzárás büntetés során és letartóztatás foganatosítása alatt a kreditrendszer nem alkalmazandó.

Fontos rámutatni az új kategória- és kreditrendszer gyakorlati alkalmazása során arra is, hogy az segítséget nyújthat majd a büntetés-végrehajtási bírák számára a feltételes szabadságra bocsátással és reintegrációs őrizettel kapcsolatos eljárásokban meghozandó döntések kapcsán is.

Az időtartam és a kreditek viszonya is megemlítendő az új szabályozás taglalása során, hiszen a fogvatartotti teljesítményen kívül az időmúlás is hatással bír a kreditpontok alakulására. A megszerezhető kreditpontok számát és így a kategória előmenetel fordulópontjait alapvetően a kiszabott büntetés tartama határozza meg. A kreditpontok összegzésére hat havonta kerül sor, ezen hat havi felülvizsgálat során értékeli az intézet az elítélt tevékenységét, magatartását.^[8]

A kódex módosítása során szabályozni kellett azt a gyakorlatban sűrűn előforduló esetet is, amikor az elítélten egymás után folyamatosan több szabadságvesztést, vagy a korábbi szabadságvesztés megszakításával újabb büntetést kell végrehajtani. Több szabadságvesztés büntetés esetén az újabb, vagy esetleg a korábbi büntetés megszakítása révén az újabban tölteni elkezdett szabadságvesztés esetén nem kerül az elítélt ismét a kezdeti kategória besorolásba, mert a töltendő büntetéseket, amennyiben ezeket folyamatában tölti az elítélt (akár egymás után, akár megszakítás következtében), a büntetéseket a rendszer homogén büntetésnek kezeli, egy egységes időtartamú beosztást, „menetrendet” kidolgozva a fogvatartott számára.^[9] Ez alól kivételt bizonyos speciális bűncselekmények, pl.: szexuális deliktumok, vagy életfogytig tartó szabadságvesztések képeznek, ekkor a büntetés-végrehajtási intézetnek újra kell értékelnie az elítélt kategóriabesorolását.

Új büntetés-végrehajtási bírói eljárások

Szigorúbb kezdeti kategória besorolás felülvizsgálata az első új büntetés-végrehajtási bírói eljárás, új jogintézmény még az aktuális kategória besoroláshoz képest szigorúbb kategóriába visszasorolás bírósági felülvizsgálata, továbbá az azonnali kategória-visszasorolás elrendelésének bírósági felülvizsgálata, végül a kreditpontszámítás vizsgálatáról hozott határozat bírósági felülvizsgálata.

A már említett négy új ügytípus közös sajátja, hogy csak büntetés-végrehajtási bíró hozhat benne döntést, bírósági titkár nem rendelkezik hatáskörrel ezek elbírálásában. E döntések ellen fellebbezésnek helye nincs, azaz az elsőfokú határozatot a büntetés-végrehajtási intézet hozza meg, mely elleni jogorvoslat előterjesztése esetén a másodfokú határozat meghozatala kerül büntetés-végrehajtási bírói hatáskörbe.

Összegzés

A kreditpontokon alapuló új kategória rendszer tehát egy objektív alapú motivációs rendszer kíván lenni, mely az elítéltek számára is kiszámítható rendszerét adja lehetséges előmenetelüknek, szemben a korábban hatályban volt rezsim és biztonsági kockázat alapú osztályozással. A kategóriákon belüli mozgási lehetőség pedig, mivel az elítéltek mindennapjait markánsan befolyásoló kedvezményekkel, vagy negatív irányban az azoktól történő megfosztással járhat, nyilvánvalóan befolyásolni fogja az elítéltek magatartását, növelve együttműködési hajlandóságukat. Előre meghatározott keretek között – amennyiben például fegyház végrehajtási fokozat töltése esetén a legjobb esetben sem érheti el a fogvatartott az I. kategóriabesorolást – a terheltnek nem „csak” elvont, a további életvitelére vonatkozó elvei kapcsán, hanem a büntetés-végrehajtási intézeten belüli mindennapi életvitelét jelentősen befolyásoló következményei lesznek a mindennapi magatartásuknak, többletfeladatok vállalásának, tanulásuknak, munkavégzésüknek.

A Bv. tv. módosításáról szóló normával bevezetett új kategória- és kreditrendszer, mint motivációs rendszer a jogszabály indokolása szerint „erősíti az elítéltek felelősségvállalását, érdekeltté teszi a végrehajtás rendjének megtartásában és a reintegrációs terv megvalósításában, mindez pedig azzal, hogy a jogkövető magtartás pozitív elismerést nyer, az egyéni büntetési célok megvalósulását segíti”. Ezen eredmények elérése pedig nem más, mint magának a büntetés-végrehajtásnak az igazi értelme. Ha ugyanis valóban hiszünk a szabadságvesztés büntetés elítéltekre ható nevelési képességében, abban, hogy képes beláttatni az addig még cselekménye kapcsán megbánást nem tanúsító fogvatartottal is, hogy rosszat cselekedett, szabályt szegett, továbbá ha ugyanebben a rendszerben egy bűnelkövető azt tapasztalja, hogy amennyiben korábbi tetteiért felelősséget vállal, betartja a rá vonatkozó szabályokat, akkor „cserébe” saját mindennapi életét is könnyebbé tudja tenni, úgy szükségszerűen hinnünk kell abban is, hogy a bűnelkövetők attitűdje is változni fog, nem csak a büntetés-végrehajtás intézményén belül, hanem szabadulása után a társadalom egyéb rendszereiben is.

Bibliográfia

A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény

A büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2023. évi XCVII. törvény végső előterjesztői indokolása

Büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2023. évi XCVII. törvény

Hivatkozások

Büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2023. évi XCVII. törvény. ↑
A Bv. tv. 99.§ (1) bekezdése például kifejezetten utal rá, hogy a „jogszabályban meghatározottak szerint” szerezhet, illetve veszíthet az elítélt kreditpontokat. ↑
Ld. Büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2023. évi XCVII. törvény indokolás általános indokolásának Bv. tv.-re vonatkozó része. ↑
Bv. tv. 24. § (1) bekezdése. ↑
Bv. tv. 100. § (3) bekezdése. ↑
Bv. tv. 92. §. ↑
Bv. tv. 97. § (3) bekezdése. ↑
Bv. tv. 99. § (7) bekezdése. ↑
Bv. tv. 97/A. §. ↑

2024. július 4.2024. július 4.

KRE-DIt 2024/1 tartalom

Tartalom

Szeretettel köszöntjük Olvasóinkat a KRE-DIt, a KRE-DOK online tudományos folyóiratának összességében tizenharmadik, 2024-ben pedig első rendes számában!

Jelen lapszámtól a KRE-DIt aktuális számát egységes kötetbe szerkesztve is olvashatják. A KRE-DIt 2024/1-es számát itt tudják letölteni:

Hittudományi tanulmányok

Jogtudományi tanulmányok

Történelemtudományi tanulmányok

Történelemtudományi forrásközlések

Pétsy Zsolt Balázs: Jelentés a szocialista országok egyházügyi hivatalai képviselőinek konzultatív tanácskozásáról (1986)

Történelemtudományi esszék

Szerkesztők
Csanádi Viktor (főszerkesztő helyettes)
Jeki Gabriella (történelemtudomány)
dr. Lukácsi Dániel Csaba (jogtudomány)
Pető-Veres Kata (hittudomány)
Pétsy Zsolt Balázs (történelemtudomány)
Segesdi Gergő (főszerkesztő, történelemtudomány)
Timári Krisztián Attila (történelemtudomány)
Tóth-Gyóllai Dániel (hittudomány)

Lektorok

Hittudomány
Dr. Czentnár Simon

Jogtudomány
Prof. Dr. habil. Cservák Csaba

Történelemtudomány
Dr. habil. Bertalan Péter Tamás
Dr. Rapali Vivien
Prof. Dr. Szávai Ferenc
Dr. Tóth Dominik

Bevezetés

A tárgyalt térség sajátosságai

Lengyel katonai tevékenység a Szepességben és Árvában

A konfliktus korabeli sajtóvisszhangja

Összegzés

Bibliográfia

Hivatkozások

VII. évfolyam

2024/1. szám

Főszerkesztő

Szerkesztők

Aktuális szám lektorai

Hittudományi absztraktok

Jogtudományi absztraktok

Történelemtudományi absztraktok

Abstracts in theological studies

Abstracts of legal science studies

Abstracts in historical studies

1. Bevezetés

2. Fogalommeghatározás

3. A kriptovaluták kapcsán felmerülő jogi kihívások

4. De lege ferenda javaslat

Bibliográfia

Hivatkozások

Bibliográfia

Hivatkozások

Háttér[1]

Be-és kitáblázási jegyzőkönyv, mint forrásbázis

Adósságok

A hitelezők

Összegzés

Bibliográfia

Hivatkozások

A jogszabálymódosításról általánosságban

Kategória- és kreditrendszer

Új büntetés-végrehajtási bírói eljárások

Összegzés

Bibliográfia

Hivatkozások

Tartalom

Szeretettel köszöntjük Olvasóinkat a KRE-DIt, a KRE-DOK online tudományos folyóiratának összességében tizenharmadik, 2024-ben pedig első rendes számában!

Háttér^{^[1]}